E. R.

Dodds: A görögség és az irracionalitás

2. fej. A szégyenkultúrából a bűnkultúrába

A fejezet témája az archaikus kor vallásos gondolkodásmódjának azon sajátosságai,

amelyek azt a homéroszi szemléletmódtól megkülönböztetik. Olyan általános különbségeket
tárgyal, amelyek egy távlati képet adnak a szemléletmód téren végbement változások
jelentősebb mozzanatairól.
─ A szégyenkultúra és bűnkultúra kifejezéseket nem szabad túl mereven alkalmazni és
érteni: csak leíró jelleggel használja; s figyelmeztet e különbségtétel relatív voltára is. (37. o.)

Három főbb pontban tárgyalja az archaikus vallásos gondolkodás jellemző jegyeit.

1. Elmélyült az embernek az istenséggel szembeni kiszolgáltatottságának és
tehetetlenségének tudata. A gondolat jelen van már az Iliász-ban is, de nem ilyen
hangsúllyal; sem az isteni önkény, sem a jövő kiszámíthatatlanságának tudata nem
nyomasztja talán oly súllyal az embert. (38. o.) Összességében elmondható: „Azt látjuk tehát,
hogy az archaikus korban még mindig ugyanabban hisznek; csak amiben hisznek, az másféle
érzelmi reakciót vált ki belőlük.”
─ Megfigyelhető ez az isteni irigység, a phthonosz gondolatával kapcsolatban is. (40.
o.) Az Iliász ezt, vagy a hasonló népi babonás hiedelmeket nem ismeri, míg az Odüsszeiában
megjelenik a phthonosz. A szégyenkultúrában, ahol a hősi dicsőség és a hírnév a heroikus
morál kívánatos elemei, az ehhez hasonló aggályok nem játszanak szerepet. Csak később
válik ez a gondolat nyugtalanság forrásává, nyilván azzal az egyszerű tapasztalattal
összefüggésben, hogy az ember a mérték feletti siker és dicsőség birtokában könnyen válik a
gőg, a hübrisz áldozatává. Néhány helyen megjelenik az a gondolat is – s ezt értelmezhetjük a
moralitás racionalitás felé való elmozdulásának egy jeleként is – miszerint a hübrisz és
phthonosz között morális kapcsolat van, tehát az isteni irigység inkább a hübrisz miatti jogos
felháborodás.

2. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik az archaikus vallásos gondolkodás következő

jellemzője, az a tendencia, hogy a természetfölötti, az istenség fokozatosan telítődik morális
tartalmakkal. Kezdetben vallás és erkölcs különálló szférát alkotott, a kettő közötti kapcsolat
csak később, a társadalmi igazságosság megnövekedett igényével jön létre. (42. o.) Az
Iliászban még az isteneknek kijáró tiszteleten, a timén van a hangsúly, az Odüsszeiában Zeusz
már a szegények és az elnyomottak védelmezőjeként is feltűnik, mint aki az igazságos
büntetést kiméri a vétkesre.
─ Egy messzemenő történelmi következményekkel járó probléma gyökerét alkotta az
az emberi tapasztalat, hogy az igazságosság nagyon gyakran nem érvényesül – a gonoszok
többnyire virulnak, vagy olyasvalakit ér utól a büntetés, aki úgy tűnik vétlen. Az egyetemes
igazságosság gondolatának meggyökeresedésével erre a morális problémára is valahogyan
válaszolni kellett. Az archaikus korra jellemző válaszkísérletek is a racionalizálás, vagy a
racionális alapon történő elgondolás tendenciájába illeszkednek. Az egyik megoldás az
örökletes bűn, a bűn öröklődésének gondolata, a másik pedig az elhalasztott büntetés
elképzelése. (44. o.)
Az archaikus kor igazságosságának morális funkciói túlnyomórészt megtorló
jellegűek, jelmondatuk a „minden erényt az igazságosság rejt kebelében” formula. Ez a fajta
igazságosság az Iliászra nem jellemző, ahol Zeuszt igen gyakran antropomorf vonások
jellemzik. (46. o.)

3. Az archaikus vallásos gondolkodás harmadik jellemzője a beszennyeződéstől való

általános félelem (miaszma), és az általános vágy a megtisztulásra (katharszisz). (47. o.) Ismét
elmondható, hogy ezek a jellemzők megtalálhatók a homéroszi kor gondolkodásban is,
viszont később jelentős módosulásokon mentek keresztül. Pl. az archaikus szemlélet tartozéka
az a meggyőződés, hogy a tisztátalanság fertőző és örökletes is lehet. (Dodds összefüggést lát
e hiedelem és az archaikus bűntudat kialakulása között.) Vagy az a viszonylag kései
fejlemény, amely során a tisztaság fogalma átment a mágikus szférából az erkölcsibe.
─ Milyen szerepet játszott az archaikus korban a lelki beavatkozás homéroszi
fogalma? (50. o.)
 „Az até (isten által rábocsátott kísértés vagy megzavarodás) még mindig az
irracionális viselkedést jelenti a racionális szempontból célszerűvel szemben.”
Az até gyakran morális tartalmat kap azáltal, hogy büntetésként ábrázolják; így
válik nem ritkán az isteni harag eszközévé is. (50. o.) Az egyetemes
igazságosság perspektívájának köszönhetően megjelenik egy kétszintű
értelmezés: ami hétköznapi perspektívából egy gonosz daimón
tevékenységének látszik csupán, ott valójában az istenség igazságos akarata
érvényesül. (52. o.)
 „Más típust képviselnek az olyan daimónok, akik egy bizonyos emberi
szituáció projekciói.” (55. o.)
 „Egy harmadik fajta daimón, amely csak az archaikus korban jelenik meg, egy
bizonyos személyhez tartozik…” (55. o.) → Platón