Antik etikák, középkori és reneszánsz etikai gondolkodók

(Szókratész, Platón, Arisztotelész, Epiktétosz / Szt. Ágoston, Szt. Tamás)

ANTIK ETIKAI GONDOLKODÓK

Az etika mint fogalmi gondolkodás (filozófia) egyik meghatározó ága több ezer éves múltra tekint vissza. Az
erkölcsi normák kidolgozása, ezek gyakorlati alkalmazhatósága több bölcselő életművének volt központi
problémája. Az ókori filozófusok által kidolgozott erkölcsi normarendszerek mind a mai napig követésre
méltók. Ezt a történelem előre haladása is bizonyítja, hiszen a korábban megfogalmazott elvek tovább éltek
más gazdasági-társadalmi-kulturális berendezkedésű államokban is.

Szókratész (Kr. e. 469-399):

- nevét az etika megalkotásával kapcsolják össze
- konkrétan vizsgálta az erény mibenlétét, természetét
- feltette a kérdéseket: Mi a jó? Mi az erény? Tanítható-e az erény? Miből áll a boldogság? Ha tudom,
hogy miben áll a jó, akkor vajon aszerint cselekszem-e?
- etikai rendszere = etikai racionalizmus: az erény tanítható  ha tudom, hogy mi a jó, akkor aszerint
is cselekszem (de tudjuk, hogy a jó tudása még nem biztosíték arra, hogy úgy is cselekszik az egyén)
- azt hirdette, hogy egész életében egy belső hang (daimonion ’autonóm lelkiismeret’) irányította
cselekedeteit  ez a hang figyelmeztette, ha valami olyat akart tenni, ami nem méltó hozzá
- a bölcsesség abban rejlik, hogy tudom, hogy nem tudom
- a közösség halálra ítélte (vádak: fiatalok megrontása; istenek tagadása; új istenek bevezetése) 
vállalta a halált: a nemes élet és a nemes halál értéket ad az ember életének
- tanítványa Platón: Szókratész védőbeszédében írta meg Szókratész „életművét”

Platón (Kr. e. 427-347)

TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉS, AZ ÁLLAM
- az erkölcs alapján felépíthetőnek vélte az egész társadalmat  az erkölcs szabályozza az egyes
ember életét, de az erény szerinti élet szabályozza a közösségi együttélést  az állam életében a
legfontosabb szabályozó nem a törvény, hanem az erkölcsi normarendszernek megfelelő élet
- az államban 4 erény található: bölcsesség, bátorság, mértékletesség, igazságosság, józan
önmérséklet
- az embernek le kell győznie a vágyait, önuralmat kell gyakorolnia  ebben a lélek segíti
- 3 lélekrészt különít el:
1. gondolkodó: feladata az irányítás (államban a filozófusok)
2. indulatos: segít a vágyakozó lélekrész szabályozásában (államban az őrök)
3. vágyakozó (államban az átlagember)
- a lélek a szépre, a jóra és az igazra vágyakozik  a szeretet a szépre való törekvés, a széppel való
egyesülés vágya  a boldogság csak a legfőbb értékekre irányuló életvitel által érhető el
- a társadalmi berendezkedés: zárt kasztok létrehozása
kaszt funkció erény
URALKODÓK bölcsek, tapasztaltak, irányítók bölcsesség
ŐRÖK, KATONÁK támadások elleni védelem, bátorság
uralkodók támogatása
DOLGOZÓK, KÉZMŰVESEK anyagi javak előállítása, mértékletesség
társadalmi fogyasztás
- ha ez a 3 erény él az államban, akkor megvalósul a 4.: az igazságosság
 - ezek a legfőbb erények isteni erények is
- az államnak bölcs irányítókra van szüksége = filozófusok  nem minden ember képes a jó
felismerésére, de a filozófus képes, az ő feladata, hogy a többi embert vezesse
- mindenki dönthet, hogy milyen erények szerint kívánja élni az életét

KÉT VILÁG POLGÁRAI VAGYUNK / IDEATAN

- 2 világ létezik:
1. amelyben a mindennapjainkat leéljük = érzékelhető világ
2. nem ismerjük, de különböző jelzésekből tudhatunk róla = ideális világ
- a tökéletes világhoz az embernek közelednie kell
- megalkotta az idea (’forma, lényeg’) tanát: a nem érzékelhető ideavilágban léteznek azok a
lényegek, amelyekből az érzékekkel felfogható világunkban található dolgok erednek
- ideák = tökéletes létezők / maradandó, lényeg, a dolgok oka és célja egyben  ezekből
részesednek a földi létezők, amelyek léte nem tökéletes
- 3 híres hasonlattal világította meg a jó ideájának természetét: 1. Naphasonlat 2. vonalhasonlat 3.
Barlanghasonlat
1. Naphasonlat: Platón Állam című művében előforduló metafora, amely a gondolkodás
folyamatát a vizuális érzékelés alapján írja le. A Nap Platón hasonlataiban a legfőbb jót testesíti
meg. A legfőbb jó, minden létező oka, forrása és mozgatója. A dolgokat csak akkor
érzékelhetjük önmaguk valóságában, ha hagyjuk, hogy a Nap fénye ragyogja be őket. Minden
más fényforrás szubjektív percepcióként értelmezhető és így nem mutatja meg a szemlélt
létezőt saját önvalójában. Hiszen így nem más mint egy vélemény, egy leképződés a szemlélő
tudatában és nem maga a létező.
2. vonalhasonlat: A vonalhasonlatban Platón a világot kétszer két területre osztotta fel:
A látható dolgok világa:
a) közvetetten észlelhető (ilyen az árnyék és a tükörkép);
b) közvetlenül észlelhető (tárgyak, élőlények);
Kizárólag a szellem számára hozzáférhető világ:
a) a tudományok területei (ilyen például a matematika, amely szemléltető anyagán
túllépve szellemi ismeretekhez, általános tételekhez képes eljutni.)
b) az ideák világa, amely a tiszta ész számára minden szemlélettől mentesen
hozzáférhető.
A fentiek alapján, Platón négy szellemi képességet különböztet meg:
1. ész /belátás → ideák
2. értelem /következtető gondolkodás (dianoia) → matematikai igazságok, tárgyak
3. hit/vélemény → élőlények és tárgyak, azaz az érzéklehető dolgok
4. találgatás/sejtés → képek
3. barlanghasonlat: Képzeljünk el egy nagy földalatti barlangot, amelynek hosszú, széles a
bejárata. Kezükön-lábukon megkötözött emberek ülnek ebben a barlangban, háttal a bejárat
felé. Mivel fejüket sem tudják megfordítani, nem is látnak egyebet, mint a barlang hátsó falát.
A barlang előtt, kívül, messze a távolban nagy tűz ég, amely bevilágít a barlangba. A tűz és a
barlang bejárata között egy út húzódik, olyan fallal az út mentén, amilyen fal mögé a
mutatványosok szoktak elrejtőzni. A néző nem látja a mutatványost, csak a fal fölött a kezében
mozgatott bábut. Ha emberek járnak-kelnek a barlang szája előtt elhúzódó úton szobrokkal és
különféle tárgyakkal a kezükben, rávetődik mindennek az árnyéka a barlang hátsó falára. Ezt
látják a barlang foglyai, és azt tartják valónak, amit látnak. Ha meg beszélnek is az úton járó
emberek, amazok ott a barlangban azt hiszik, hogy a falon látott árnyak hangját hallják.
Arisztotelész (Kr. e. 384-322)
- az etika első nagy rendszerbe foglalója: Eudémoszi etika, Nagy etika, Nikomakhoszi etika
- Platón tanait bírálva, de annak nyomdokain fejtette ki nézeteit
TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉS, AZ ÁLLAM
- a polisz filozófusa  polisz: legfelsőbb rendű közösség
- minden tudomány és mesterség végcélja a jó
- az állami életben megnyilvánuló jó az igazság = az, ami a közösség számára hasznos
- a közösségi élet igazgatására a legalkalmasabb, aki eligazodik az emberek egymás közötti
viszonyaiban = a politikus
- ideális állam: vagyonosan középen élők uralmán alapul (a gazdagság és a szegénység is káros =
túlzások)
- ideális polgár: az erényes életet választja
- 3 féle tudományt különböztet meg:
- politikus: a cselekvés irányát megszabja
- poétikus: valaminek az előállítását teszi lehetővé (mesterségekben nyilvánul meg)
- teoretikus: valaminek a szemléletét nyújtja (matematika, term.tudomány, filozófia)
- praktikus tudomány: a politika és az etika jellemzője – legmagasabb rendű gyakorlati tudomány a
politika, ennek része az etika
- az egyén és társadalom kapcsolata kölcsönös  a közösség számára való jó előbbre való, de az
államnak szolgálnia kell az egyén erkölcsi életét
- városállam célja: erkölcsileg szép és nemes élet biztosítása
- városállam rendjét a törvény biztosítja – a helyes alkotmány a közérdeket tartja szem előtt
- ha a nép gyakorolja a hatalmat a közjó érdekében, akkor ideális államforma jön létre: politeia
- a nevelés fontos szerepet tölt be a kollektív bölcsesség átadásában
- az emberi élet célja: a boldogság (eudaimonia)
- 4 féle életformát különít el:
- élvezethajhász életmód (rabszolgák, állatok)
- közügyekkel foglalkozó (államférfiú)
- gazdagságra törekvő  elítélendő: a gazdagság nem lehet végcél
- szemlélődő életforma  legmagasabb rendű életforma: erre csak a bölcs képes
- antropológiája, az emberről:
- teleologikus (céltételező) lény: képes cselekvési tervet készíteni
- boldog ember: tökéletes erénynek megfelelően tevékenykedik + külső javakkal ellátott
- hatalmában áll a választás: erény vagy hitványság
- a jó jellem mindenkiben megvan, de gyakorlat által kell kifejleszteni
- az ember feladata, hogy ésszel és erénnyel éljen
ERÉNYKONCEPCIÓ
- az erkölcsnek csak az emberre vonatkoztatva van értelme, ember nélkül nem beszélhetünk
erkölcsről sem, az erkölcs valójában az emberek közti viszony, és nem társadalmi viszony (ellent
mond elődeinek)
- tagadja Platón ideatanát azt állítva, hogy nincs egy közös jó idea, mert különböző kategóriákban
más és más a jó
- a legfőbb jó: a boldogság
1. olyannak kell lennie, hogy mindig önmagáért válasszuk, és sohasem másért, a legfőbb jónak
mindig célnak kell lennie, és sohasem eszköznek
2. önmagában elégségesnek kell lennie
 - egy emberről akkor mondható el, hogy boldogan élt, ha egész életében az erénynek megfelelően
cselekedett: „a boldogság az erény szerinti életben van”
- hogy egy ember erényes vagy erényesen cselekszik akkor mondhatjuk, ha úgy cselekszik, hogy 1)
tudja mit tesz, 2) elhatározása alapján teszi magának a dolognak a kedvéért, 3) állandósult lelki
alkatból következően
- az elhatározás az erénnyel a legszorosabb kapcsolatban áll, saját akaratunkból fakadó kell, hogy
legyen, de nem azonos vele, mert saját akaratból való cselekvést a gyermekek és az állatok is végre
tudnak hajtani, ezek hirtelen elhatározásból történnek, nem saját akaratból, a vágy és az indulat
hajtja őket
- lélekrészekre osztja az embert: értelem nélkül való és értelmes  az erényeket ennek alapján
kategorizálja: észbeli és erkölcsi erények
- észbeli erények: bölcsesség, okosság, éleslátás – idővel, tanulással gyarapodnak
- erkölcsi erények: mértékletesség, nemes lelkű adakozás – szokásból erednek  dicsérendő
(úgy leszünk igazságosak, hogy igazságos tetteket hajtunk végre, bátorrá, hogy bátor
tetteket hajtunk végre, aki igazságtalan tetteket hajt végre, az igazságtalanná fog válni)
- arany középút elvét tanította: az erkölcs tekintetében a helyes mértéket kell tanítani  helyes
viselkedésnél a közép az irányadó – a túlzás és a hiányosság egyaránt káros
- a legfontosabb erkölcsi erények katalógusa: vakmerőség – bátorság – gyávaság; mértéktelenség –
mértékletesség – érzéketlenség; tékozlás – nemes lelkű adakozás – fösvénység; felfuvalkodottság –
nemes becsvágy – kishitűség; pazarlás – áldozatkészség – szűkkeblűség
- az erkölcs, az erényes életvitel szerepének a vitatása az egész életművében kimutatható 
kalokagithia eszménye ’erkölcsi kiválóság, tökéletesség’

Epiktétosz (Kr. u. 50 – Kr. u. 123)

- sztoikus filozófia képviselője
- A „sztoikus” szó a görög sztoa = „(oszlop)csarnok” szóból ered, mivel az előadásokat és
összejöveteleket az athéni piactér előcsarnokaiban tartották.
- A sztoikus filozófia az addigi görög természetfilozófiai hagyománynak némileg ellentmondva,
Szókratészhez híven, inkább (bár nem kizárólag) a társadalomra és az emberekre, a humánumra
irányult, például minden ember azonos értékűségét hirdették, és általában is a holizmust, az
univerzum mélyen fekvő egységét tartották hangsúlyozandónak, valamint a panteizmust, amely
tanítás szerint az isten(ek) egylényegű(ek) a természettel, az univerzummal.
- etikai gondolkodás:
- individualizmus:
- megszületik a független egyén
- egyedül kell megoldani az élet kérdéseit
- atomizálódnak, szétesnek a közösségek  az individumot a közösség nem kötelezi
- magánélet filozófiája: az egyénnek tesz javaslatokat
- az elbizonytalanodás, az útvesztés jellemzi
- az ember befordul, bezárkózik, de a filozófus nem adja meg magát a környezetnek  helyt
kell állni, emberségesnek kell lenni a válságban is
- sokféle élet alakul ki:
- sztoicizmus követők: aszkézis = önmegtartóztatás
- epikureizmus: hedonizmus  a boldogság a cél; vád: állattá degradálja az embert
(egyszerű emberek köevetik
- arisztokratikus etika = sztoicizmus – filozófiai elkötelezettséget igényel (a művelt
emberek követik)
- kozmopolitizmus:
 - kozmosz + polisz = világegyetem + ember  ember = világpolgár
- haza keretei maximalizálódnak
- világra való nyitottság  a népek egyenrangúak
- utálta a könzervativizmust (meg kell maradni a nemzeti gyökereknél)
- közös emberiség gondolata
- előkészíti a keresztény testvériség befogadását: Isten előtt nincs különbség ember és
ember között – Krisztus minden emberért hal meg
- 19. sz-ban felvirágzik: az ember a civilizált világban bárhol otthon érzi magát (liberalizmus)
- 20. sz.: Egyenlő Emberi Jogok nyilatkozata – ENSZ
- Epiktétosz mozgássérült rabszolgaként született Néró uralkodása alatt. Gazdája engedélyével a
sztoikus filozófus, Musonius Rufus iskolájában tanult, majd felszabadítását követően saját iskolát
nyitott
- Filozófiája az etikai kérdéseket tárgyalja, a filozófiai gondolatok gyakorlati átültetését állítja előtérbe
- Etikájának középpontjában az egyes ember belső szabadsága, morális autonómiája áll
- Szigorú különbséget tesz az ember hatalmán kívül álló, külső adottságnak tekintendő dolgok és
állapotok, valamint az ember belső lényegét adó dolgok között, ami felett mindenkinek szabad
hatalma van
- Kialakítja az erkölcsi személyiség koncepcióját, ami szerinte az ember lényege: a belső szabadság
érdekében meg kell vetni azokat a dolgokat, amelyek nincsenek a hatalmunkban
- Az emberi cselekvést szerinte az Isten határozza meg, aki minden emberben, és az egész világban
közvetlenül jelen van  minden ember a filantrópia, emberszeretet tárgya kell legyen
- Fő műve a Kézikönyvecske
- a megszólított a filozófus  ha bölccsé akarsz lenni, nem lehetsz a tömeg embere
- a filozófusnak való erényeket sorolja fel (nem ő írta le gondolatait, hanem tanítványai)
- mindennapi bölcsességeket tartalmaz, jótanácsok az élethez
- az élet mindennapos eseteiből vonta le a tanulságokat
- legmeghatározóbb gondolatai:
1. „Egyes dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek.” Hatalmunkban állnak, tehát
tőlünk függenek azok a dolgok, amiket egyedül alkotunk meg: a véleményünk, a vágyunk, a
törekvésünk, az ellenszenvünk és a rokonszenvünk. Nem tőlünk függenek azok a dolgok,
amiket nem egyedül mi hoztunk létre: a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk, a rangunk, a
tisztségeink. Száműznünk kell magunkból az olyan dolgokra való törekvést, amik nem állnak
hatalmunkban, mert szükségszerűen szerencsétlenek leszünk. Nem a tények, nem maguk a
dolgok zavarnak minket, hanem az azokról alkotott véleményünk, de mivel ezek a
befolyásunk alatt állnak, változtathatunk rajtuk. Ne másokat okoljunk az akadályok, a
nyugtalanságunk, a szomorúságunk miatt, hanem saját magunkat, azaz a magunk
véleményét. A filozófus minden hasznot vagy kárt magától vár, nem okol másokat
szerencsétlensége miatt, és nem keres kifogásokat magának. Csak azzal szabad
foglalkozunk, ami hatalmunkban áll.
Lélek belső békéje = boldogság = legnagyobb jó.
„Nincs célpont, ami arra való, hogy elhibázzuk – ugyanígy a rossznak sincs természetes
alapja a világban.”
2. A nevelés célja az erények kibontakoztatása, a páthoszmentes élet (apatheia) elérése,
vagyis a legfőbb erényhez, a boldogsághoz való eljutás. Haladás a bölcsességben, az állam
szolgálata, az istenekkel szemben tanúsított tisztelet és jámborság elsajátítása, az ész
útmutatásainak követése.
3. Aphrodité a szépség és a szerelem istennője, ebből adódóan az ő dolgai alatt a szerelmi
ügyeket érti Epiktétosz. Azt tanácsolja, házasság előtt tartózkodjunk a szerelemtől,
 próbáljunk meg a testi szerelemtől mentesek, tiszták maradni. Ha mégsem tudjuk ezt
betartani, a törvényt akkor se szegjük meg. Ne hozzuk fel mások előtt önmegtartóztatásunk
tényét, ne zaklassuk azokat, akik nem maradtak tiszták. A mintaképek és a testi szükségletek
összefüggésében van minderről szó.
4. A helyes mérték: „A szükségletek mértéke mindenkinek a saját teste, ahogyan a cipőnek a
láb. Ha ezt nem felejted, megtartod a helyes mértéket; de ha túllépsz rajta, szükségszerűen
lecsúszol a lejtőn. (…) Ha egyszer túllépünk a mértéken, nincs többé határ.”
5. A legfontosabb erények: bölcsesség, szerénység, mértékletesség, kitartás, tisztességesség,
megbízhatóság, megfontoltság, higgadtság, istenekkel szemben tanúsított jámborság,
méltóságteljesség.
6. Memento mori: remember that you will die - emlékezz a halálra/készülj a halálra
„A halál, a száműzetés és minden a világon, ami irtózatosnak látszik, mindennap szemed
előtt lebegjen! Leginkább azonban a halál. Sohasem fogsz akkor közönséges dolgokra
gondolni, és nem is fogsz túlságosan vágyakozni valamire.”
7. Diogenész-jelenség: Ő a mértékletesség, szerénység, türelem.
A lakomán körülhordozott tálból szerényen vegyünk, ha elmennek vele mellettünk, ne
nyúljunk utána, ha még nem jön, ne fürkésszük, várjuk türelemmel! Így viselkedjünk az élet
összes többi területén is. Ha pedig az elénk tett ételekből nem veszünk, nemcsak az istenek
lakomáján veszünk részt, hanem együtt uralkodunk az istenekkel. Így cselekedett
Diogenész, méltán volt hát ő „isteni”.
8. Út az erkölcsi szabadsághoz: „Ha csak azt tartod a tiednek, ami valóban a tied, a más
tulajdonát pedig a helyzetnek megfelelően a másénak tartod, sohasem leszel a kényszer
hatalmában, senki sem fog az utadba állni, nem fogsz senkit szidalmazni és vádolni, és
semmit sem kell majd akaratod ellenére végrehajtanod, senki sem árt neked, és nem
lesellenséged sem, mert nem történik veled semmi baj.”
Aki szabad akar lenni, az ne akarjon és ne kerüljön olyasmit, aminek megszerzése és
elhárítása másoktól függ.”
„Ha meggyőződtél róla, hogy valamit meg kell tenned, tedd meg, és ne félj, hogy közben
meglátnak, még akkor sem, ha a tömeg egészen más véleményt alkot majd az ügyről. Ha
ugyanis nem helyesen cselekednél, magát a tettet kerüld el; de ha helyesen teszel, mit félsz
az igazságtalan támadásoktól?”
9. „Úgy tekintsd, mint utasok a fogadót!”: Soha ne mondd semmire, hogy elvesztetted,
helyette azt mondd, hogy visszaadtad. Meghalt a feleséged?/Elvették a vagyonod?
Visszaadtad. „Mi közöd hozzá, hogy ki által vette vissza az, aki neked adta? Ameddig adja,
addig is úgy tekintsd, mint a másét: úgy, mint az utasok a fogadót.” Semmi sem véglegesen
a birtokunk, tulajdonunk, a „Sors keze” bármikor visszaveheti tőlünk.
- A boldog élet titka, hogy csak azt tartsuk magunkénak, ami tényleg a miénk, azonban nagyon sokan
nem veszik észre, hogy mi az övék és mi nem  gyakorolni kell kezelni a különbséget  fontos, hogy
nem szabad minden sikert és kudarcot a magunkénak tulajdonítani
- Az egyén úgy lehet hasznára a hazának, ha végzi a saját feladatát, megbízható és tisztességes polgár
- Az a helye az államban, amit úgy tud magának megszerezni, hogy végig megbízható és tisztességes
 KÖZÉPKOR MORÁLTEOLÓGIÁJA

A középkori filozófia két fő korszakra osztható: patrisztika és skolasztika. Patrisztika: pater ’atya’ szóból ered.
1-8. század közötti keresztény bölcselők tanait foglalja össze. Skolasztika: schola ’iskola’ szóból ered. 9-16
századot foglalja magába.
A keresztény bölcselők közös vonás, hogy a keresztény hit alapján fejtik ki tanaikat, s teológiai, filozófiai
fejtegetéseik nem ellenkezhetnek a hitelvekkel. a kinyilatkoztatáson alapuló igazság mindenkor az emberi
ész felett áll. Minden létezés a Létezőre irányul, attól nyerte minden mulandó létét. Az egész világban
érvényesül a teleológia (célrairányultság) elve, minden létező alá- és fölérendeltségi viszonyban áll
egymással. A hierarchia csúcsán Isten áll, a földi hierarchia teteje az ember: életét köteles meghatározott
normák szerint élni.

Szent Ágoston (354-430) = Aurelius Augustinus

- patrisztika
- érdekelte: alapvető keresztény hitelvek vizsgálata; saját útkeresése, lelki épülésének útja
(Vallomások); az ember sorsát befolyásoló problémák
- neoplatonista gondolkodó: Platón felelevenítése  a Jó ideáját helyettesíti: ’Egy’  minden Egy,
mindent ez hat át (Egy = keresztény isten)
- keresztény gondolkodó:
- Jézus Krisztus, Isten fia új hitet hoz, a bűnös embert megváltja  kettős emberkép: test + lélek
– üdvözül vagy a pokolra jut
- erkölcsi megújulás: mely úton kell haladni a boldogsághoz  keresztény erényeket prédikál
- új erénykatalógus: antik – bátorság, bölcsesség, mértékletesség, igazságosság  isten
kegyelméből elnyerhetők - hit, remény, szeretet  követendő – alázatosság, engedelmesség,
szelídség, béketűrés, megbocsátás, tisztaság, lelkiszegénység
- a legmagasabb szintű erény: istenszeretet
- morálteológus: olyan etikai forma, amely teológiai elvekre épül
- antropológiája: keresztény antropológia: az ember a teremtés csúcsa: test + lélek (nemesebb,
boldogságra vágyik, keresi Istent)
- “amint a lélek a test élete, úgy Isten a lélek élete”
- Ágostonhoz kapcsolható etikai kategóriák:
- erényetika: keresztény erényeket képviseli
- racionalista etika: antik, sztoikus emberkép  a vágy a bűnbe visz minket, az értelem
segítségével kell elnyomni; az akaratnak kitüntetett szerepe van, segíti az értelmet a vágy
elnyomásában  3 vágy: hatalom, bírás/birtoklás: gazdagodás, dics/dicsőség: elismerés
- szeretetelvű etika: „szeress és tégy, amit akarsz”  ha szeretet motivál, mindegy, hogy mit
teszel, mert az csak jó lehet
- szándéketika: ha jószándékkal indítod, mindegy a következmény
- abszolutista etika: az erkölcsi törvény abszolút = mindenki számára örökké érvényes, változás
nélkül
- idealista etika: 1 idea = isten adja az erkölcsi parancsokat
- aszketikus etika: sztoikus filozófia hatása – előkészítette a talajt a kereszténységnek
- heteronóm etika: heterosz + nomosz = kívülről jövő törvény  az ember egy transzcendens
szférából kapja a parancsot – istenszeretetből engedelmeskedik a parancsoknak
( autonóm etika: az ember autonóm lény, nem istentől függ – az erkölcsi törvényt az
ember önmaga fogalmazza meg, az ész segítségével, s saját akarata miatt engedelmeskedik
neki)
 - legismertebb műve, a Confessiones (Vallomások)  önéletrajz: bűnei beismerése mellett, Isten
irgalmasságának, kegyelmének, bölcsességének dicsőítése, de filozófiai témájú értekezés is olvasható
benne: a híressé vált ágostoni-idő valótlan voltáról is olvashatunk: „Gyermekfejjel az tanultuk, s a
gyermekeknek is azt tanítjuk, hogy háromféle idő van, múlt, jelen és jövő. Ki merné azt mondani, hogy nincs
három, hanem csak egy, mert a másik kettő nem valóság. […] Van múlt és van jövő, de azt szeretném tudni,
hol vannak. Ha ezt egyelőre nem is tudom, azt igen, hogy akárhol is vannak, nem jövő és nem múlt módjára
vannak ott, hanem a jelen módján. Mert ha a jövő ott is jövő, ha a múlt ott is múlt, akkor az egyik még nincs
ott, a másik már nincs ott. Akárhol a helyük, akármi a valóságuk, bizonyos, hogy a módjuk jelen.”
- a Szabad akaratról c. írásának középpontjában a rossz problémája áll:
- a szabadság kérdése kardinális  ha az ember nem szabad, nincs erkölcs és felelősség
- az ember szabad: az akarat képességével választhatja a jót és a rosszat is  mindkét útra
hajlama van (Teremtés történet – kísértés – szembe száll az isteni törvénnyel)
- akarat, döntés, választás, cselekvés szabadsága
- az embert a vágyak hajtják, motiválják a rosszra – vágy = az isteni törvénytől való elfordulás
- a ráció felismeri a jóra vezető törvényeket  az akaratot a jó követésére kell irányítani 
üdvözül
- vitatkozik magával:
- ha isten adta a szabad akaratot, nem ő a hibás a rosszért?  isten nem hibáztatható
 tőlünk függ, mire használjuk a szabad akaratot
- honnan van a világban való rossz, tökéletes isten teremtésében hogyan lehet rossz?
 a rossz nem valódi létező, hanem a jó léthiánya
- kétféle értelemben beszélünk rosszról: ha valaki rosszat tesz (bűn), vagy ha velünk történik
valami rossz (szenvedés)  szenvedés = igazságos büntetés, okozója isten; isten igazságos, a
jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti, senki sem bűnhődik igazságtalanul
- a rosszat nem lehet tanulni: a tanítás fogalma ellentétes a rossz fogalmával, tanulni csak a jót
lehet
- aki a legfőbb bölcsességre akar szert tenni, annak helyes és tisztességes életre kell törekednie
= jóakaratnak  a jóakarat a lelkünk tulajdona
- abban az emberben, akiben megvan a jóakarat, az ellensége minden rossznak, megtalálható
benne az okosság, a bátorság, a mértékletesség és az igazságosság erénye
- aki helyesen akar élni, az a jóakaratot a mulandó dolgok elé helyezi
- az örömet, ami a jó elnyeréséből fakad, nevezzük boldog életnek

Aquinói Szent Tamás (1225-1274)

- skolasztika
- a teológia és a filozófia legjelentősebb szintézisét készítette el
- arisztotelészi filozófiát használja a kereszténység igazolására
- orákulum = cáfolhatatlan tekintély
- első mozgató = Isten: örök, változatlan – a világ középpontja a Föld
- a filozófia a teológia szolgálóleánya: érvek isten jósága, léte, stb. mellett
- ismeretelmélet: megkülönbözteti a tudást és a hitet
- tudás: értelem képessége – kényszerítő erejű igazságokra vonatkozhat
- hit: értelem és akarat képessége – bizonyosság hiányát a hívő akaratának kell pótolnia
- ontológia:
- létező = mindaz, ami van, ami különbözik a semmitől
- antropológiája:
- racionalista: az ember testből (anyag) és lélekből (forma) áll  együttesen képezik az emberi
szubsztancia lényegét
- a lélek a test pusztulásával tovább él, de csak a test segítségével juthat ismeretekhez
- kisebb értekezések sokaságát szentelte az erkölcsi kérdések tanulmányozásának
 Előadások a Tízparancsolatról (prédikációfüzér): a keresztény etika alapjainak összefoglalása
- az emberi lét célja a boldogság elérése
- az erkölcsi élet a cselekedeteknek az ész szabálya szerinti rendje
- úgy tarja, hogy 4 féle törvény kormányozza az emberi cselekvést:
- természeti törvény: Isten az emberi természetbe ülteti, felismerjük vele, hogy mit
kell tennünk
- érzéki vágy törvénye: Ördög adja, a test nem engedelmeskedik az értelem
parancsának
- Szentírás törvénye: Az embert visszavezeti az erény tetteihez (Mózes által adott
törvények)
- Krisztus törvénye: evangélium, szeretet törvénye
- megfogalmazza az ún. arany szabályt: azt kell tenni a másikkal, amit akarsz, hogy veled
tegyenek  kölcsönösség elve (~természeti törvény)
- az ember hiába akarja értelme szerint a jót, az érzéki vágy törvényei az ellenkezőre
késztetik  rosszra való hajlam
- az érzéki vágyak legyőzhetők:
- kerülve a külső alkalmakat: rossztársaság és minden, ami alkalomszerűen vezet a
bűnre
- nem engedve szabad utat a gondolatoknak, mert ez alkalom a vágyak fölkeltésére
- imádságban való állhatatosság
- megengedett elfoglaltságokban való állhatatosság
- A Szentírás törvénye vezeti vissza a jóra.
- félelem: a pokoltól (visszafogja a kezet, de a lelket nem) – szolga, földi javak, nehéz
- szeretet: Krisztus, evangélium törvénye – szabad, mennyei javak, könnyű
- a cselekedet akkor helyes és erényes. amikor az isteni szeretet törvényével összhangban
áll; ha eltér e szabályoktól, nem jó, nem helyes vagy tökéletes
- a szeretet 9 dolgot idéz elő az emberben: létrehozza a lelki életet, isteni parancsok
megtartása, oltalom a bajok ellen, boldogsághoz vezet, bűnök bocsánata, szív világossága,
tökéletes öröm, tökéletes béke, az embert nagy méltóságra emeli
- a szeretet egyedül Isten ajándéka, az ő szeretetéből jön létre bennünk az, hogy szeretjük
 elnyerhető:
a) az isteni ige figyelmes hallgatása: ha jót hallunk valakiről, megszeretjük
b) a javak folyamatos megfontolása: elmélkedni kell a javakról
- legnagyobb parancs: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes
elmédből. Ez a legnagyobb parancs.”
- talio-elv: talio = megtorlás; „Szemet szemért, fogat fogért.” Az elszenvedett
sérülésért/kárért az elkövetőnek ugyan azt a sérülést kell elszenvedni, ill. ugyanazt az
értéket kell kárpótlásul adnia.  Az ölésért, halálbüntetés jár.