You are on page 1of 14

Santa Fè, New Mexico, USA.

Itt található az a több, mint 130 éves


csoda, mely évente 250.000-nél is több
látogatót vonz: a Loretto Kápolna.
E kápolnában található a „csoda lépcsője”
A kápolna a
XIX.
században
épült.
Amikor
elkészült,
akkor vették
észre a
szerzetesek,
hogy nincs
lépcsőfeljárat
a kórusnak
fenntartott
emelvényhez.
A szerzetesek
9 napig
imádkoztak
Szent
Józsefhez,
tudván, hogy
ő ács volt.
A kilencedik napon egy idegen
kopogtatott be a szerzetesekhez,
mondván, hogy ő ács és szívesen
És meg is
építette a
lépcsőt –
ráadásul
egyedül.
Senki sem
értette,
hogy a
lépcső
hogyan áll
meg -
minden
központi
támaszték
nélkül.
Az ács egyáltalán
nem használt a
lépcső
összeállításához
sem szeget, sem
enyvet.
Dolga végeztével
nyomtalanul eltűnt,
még fizetségre sem
tartott igényt.
A legenda szerint maga
Szent József volt az ács...
... akit Jézus küldött a szerzetesek
megsegítésére.
Azóta csodaként tartják számon
ezeket a lépcsőket, sőt zarándok-
hellyé is váltak.
Három kérdés merül fel,
az első: az ács
személye.
A második az, hogy
mérnökök és
tudósok semmi
magyarázatot nem
találnak arra, hogy a
lépcső „áll” minden
központi
tartószerkezet
nélkül.
A harmadik
pedig a faanyag
eredete, mivel a
lépcső olyan
fából készült,
melyet nem
sikerült
azonosítani.
És van még egy
érdekesség: a
szerkezet 33
lépcsőből áll, és
ez a szám
megegyezik
Jézus
életkorával.

M. Gallo

You might also like