A klasszikus ókor irodalmai – bevezető

Világirodalmi magasságokat az európai ókor csak a görög és római irodalommal ért el. Mindkettő nagy
hatással volt az európai középkorra és Európa kialakuló nemzeti irodalmaira is. Az ógörög és latin
nyelveket csökkenő mértékben, de ma is tanítják a középiskolákban és az egyetemek
bölcsészettudományi karain.

Ez a két nagy irodalom nyelvileg bár eltérő, de szoros kölcsönhatásban fejlődött: a latin nyelvű
irodalom hosszú ideig az ógörögöt tekintette példaképnek, majd azzal versengve alakította ki saját
egyedi arculatát, utána pedig már a görög szerzők is merítettek latin társaiktól.

Az alkotásokat eleinte alkalomszerűen, majd az írni-olvasni tudás elterjedésével szervezetten is

másolták, és kéziratos formában terjesztették. Később az irodalomtudósok több másolat összevetése
alapján kritikai kiadásokat bocsátottak közre. Időközben magán- és közkönyvtárak létesültek, a
tudósok rendszerezték és értékelték a gazdagodó irodalmi hagyományt. Ennek ellenére ritka az a költő
vagy író, akinek életműve teljesen ránk maradt volna.

Az alkotásokat hosszú ideig papiruszra jegyezték, Krisztus tájékán kezdte ezt felváltani a kódexforma,
bőrből finomra kikészített lapokkal. Az ilyen fennmaradt kódexek java része a középkor második feléből
való. Az antik irodalmak alkotásai eleinte szóban terjedtek a közösség ünnepein, a nyilvános
felolvasásokon vagy lakomákon. A Kr.e. III. század folyamán értek meg a feltételek ahhoz, hogy a művek
közvetítésében a szóbeliséget háttérbe szoríthassa az írás.

Az itt megszólaltatott szerzők kronológiai helyét és a két irodalom egymáshoz viszonyított fejlődését
és annak korszakait a következő ábra szemlélteti:
szá GÖRÖG IRODALOM RÓMAI IRODALOM
zad

Kr. Archaikus kor

e. (a kezdetektől a VI–V. század fordulójáig)
VIII
. Homéros, Hésiodos

Kr. Archilochos, Mimnermos, Tyrtaios

e.
VII.

Kr. Solón, Alkaios, Sapphó, Anakreón, Simónidés

e.
VI.

Kr. Attikai kor

e. (a VI–V. század fordulójától 323-ig)
V.
Bakchylidés, Pindaros, Aischylos, Euripidés, Sophoklés, A
ristophanés, Hérodotos, Thukydidés

Kr. Platón, Démosthenés, Lysias, Hypereidés, Isokratés, Xen

e. ophón
IV.
Hellenisztikus vagy alexandriai kor (323–31)

Kr. Menandros, Apollónios Rhodios,Asklépiadés, Archaikus kor (a

e. Leónidas,Theokritos, Héródas kezdetektől Kr. e.
III. 81-ig)

Ennius

Kr. Moschos, Polybios Plautus,

e. Terentius, Lucilius,
II. Accius

Kr. Meleagros Aranykor (Kr. e. 81-

e. I. től Kr. u. 14-ig)

Catullus, Propertius,
Római kor (Kr. e. 31 – Kr. u. 529) Lucretius,
Tibullus, Horatius,
Ovidius, Vergilius,
Sallustius, Cicero, Li
vius, Caesar,
Laberius
Kr. Az Újszövegség Ezüstkor (14-től
u. 117-ig)
I.
Martialis, Tacitus, Pe
tronius,
Plinius,Seneca, Phae
drus, Lucanus

Kr. Plutarchos, Lukianos, Ephesosi Xenophón Vaskor (117-től 180-

u. ig)
II.
Iuvenalis, Suetonius,
Apuleius
Görög irodalom – bevezetés
Négy fő korszak – történelmi és társadalmi változások a határvonalak, amik az irodalmi élet egészére
kihatottak

1. ARCHAIKUS KORSZAK – KEZDETEKTŐL KR.E. VI-V. SZÁZAD FORDULÓJÁIG

A görögök első csoportjai Kr. e. 2000 táján érkeztek hazájuk földjére, az első ránk maradt
irodalmi alkotásaik azonban legkorábban a Kr. e. VIII. században születtek.
Azelőtt is folyt irodalmi tevékenység, csak nem írott formában, hanem élőszóban terjedt, ezek
valószínűleg: munka és varázsdalok, nászdal, siratóének, himnusz, istenekről és a közösség
énekeiről szóló elbeszélések.
Kr.e. II. évezredben és a VIII. században a görögök nagyobb csoportjai kényszerültek távozni
Hellas földjéről – okok: idegen népek betörései, utolsó görög népcsoportok bevándorlása vagy
túlnépesedés.
Az irodalmi életben a kezdeményező szerepet nem az anyaország, hanem Kis-Ázsia és Szicília
játszotta <- itt születtek meg a korai görög epika legnagyobb alkotásai, innen kerültek ki az
elégia, az epigramma, a jambos, a melos és a kardal első költői, ahogyan a filozófiával és a
földrajz-történelemmel foglalkozó első prózaírók is.
2. ATTIKAI KORSZAK – VI-V. SZÁZAD FORDULÓJÁTÓL II.ALEXANDROS HALÁLÁIG, 323-IG
Döntő változást hoz az irodalmi életben: az irodalom központja az anyaországba, Attika
fővárosába, Athénba kerül át, ez az ott kialakult fejlett demokráciának köszönhető.
Az V. század elsősorban a költészeté, a IV. század inkább a próza százada
II. Alexandrosz hódításai változásokat indítottak el a görögök életében és a görög irodalomban
is
3. HELLENISZTIKUS KORSZAK – 323-TÓL KR.E. 31-IG
A korszak elején II. Alexandrosz birodalmának nyugati fele négy királyságra szakad: Makedonia,
Attalidák, Selenkidák, Ptolemaiosok
Vezetőréteg: makedónok és görögök
Görögök és makedónok telepednek le az újonnan létesült városállamokban jobb
életlehetőségeket remélve – ők akarva-akaratlanul terjesztőivé váltak a görög kultúrának, de
ugyanakkor idegen kultúrák hatása alá kerültek, tehát egyszerre igyekeztek megőrizni
identitásukat és alkalmazkodni a környezethez – ez a kettősség mutatkozik az irodalom
területén is.
Az irodalom középpontja átkerül Alexandriába, a Ptolemaida Egyiptom II. Alexandros által
alapított fővárosába a korszakot ezért nevezik alexandriai korszaknak is.
Alexandria egy-két évtized alatt a Földközi-tenger legjelentősebb metropoliszává nőtte ki
magát; itt jött létre a Museion, az ókor leggazdagabb anyagú könyvtára.
Megint erőre kap a komédia és az epigramma, a költészetbe új színt hoz a pásztorköltészet, a
nagyeposzok mellett megjelenik a regény.
A III. század végére egyre nagyobb súllyal jelent meg Róma, mely sorra döntötte meg a
hellenisztikus államokat [a görög anyaország is római provincia lett], Kr.e. 31-ben egyesítették
a Földközi-tenger területeit egy nagy birodalomban.
4. RÓMAI KOR – KR. E. 31-TŐL 529-IG
A Római birodalom egysége a Kr.u. III. században repedezni kezdett: a birodalmat
közigazgatásilag kettéosztják a III-IV. század fordulóján.
A kereszténység elismert, majd államvallás lesz.
529-ben II. Iustinianus császár bezáratja az athéni filozófiai iskolát, eztán a Kelet-Római
Birodalom Bizánci Birodalom lesz, és innentől fogva bizánci kultúráról és bizánci irodalomról
beszélünk.
Eposz (és tanköltemény)
Homéros
 A közfelfogás szerint Kr.e. a VIII. század közepetáján élt
 Az ókori irodalomtudomány szerint az Ilias és az Odysseia szerzője, bár utóbbit sokan egy
ismeretlen szerzőnek tulajdonítják
 Vélhetően Kis-Ázsia görögök lakta vidékein és az Égei-tenger szigetein működött, mint vándor-
dalnok
 Hatását mutatja, hogy halála után Chios szigetén egy dalnokrend – a Homéridai – az ő nevét
viselte
 Az Iliasban és az Odysseiaban az irodalomtudósok későbbi betoldásokat véltek felfedezni,
leginkább vitatott kérdés, hogy mikor jegyezték le ezek szövegét
 Kr.e. a VIII. században az irodalmi alkotásokat az élőszó közvetítette, bár ismerték az írást, a
korból ránk maradt írásos emlékek alig egy-két sorosak
 A kutatók egy része úgy véli, hogy a két eposz írásba foglalása a VII. vagy VI. század folyamán
történt, mások Homérosz népszerűsége miatt ezt korábban sem tartják elképzelhetetlennek.
 Ezek már az ókorban az epikus költészet mintaképeivé váltak, nemcsak cselekményükkel, de
versmértékükkel (hat lábból álló daktilikus hexameter (– U U – U U – U U – U U – U U – –)), a
nyitó fohászkodással (invokáció), a seregszemlével, a nagyra méretezett hasonlatokkal és a
szereplőket díszítő jelzőkkel.
Ilias – 15 685 sor
- A trójai mondakörhöz kapcsolódik, ahhoz a háborúhoz, melynek során a görögök a hosszú
ostrom után bevették Tróját, másnévvel Iliont.
- A háború előzménye, hogy Eris, a viszály istennője az istenek lakomáján Héra, Pallas Athéna és
Aphrodité lábához odagurított egy aranyalmát, melyen „a legszebbnek” felirat állt, eleinte
mindhárom istennő jogot formált rá, de Zeus tanácsára Paris trójai királyfi döntését kérték, és
ő Aphroditét nyilvánította győztesnek, aki cserébe a legszebb földi nő szerelmét ígérte neki,
így talált Paris Helenára, Menelaos spártai király feleségére, akit Trójába szöktetett, amiért a
görögök Agamemnón mykénéi király, Menelaos fivére vezetésével háborút indítottak Trója
ellen
- Seregükben volt Achilleus, Thetis tengeri istennő fia, aki Trója alatt veszett
- Trója bevétele csak 10 év múlva sikerült, a ravasz Odysseia hadicselével
- 30 év eseményeit tartalmazza, de Homéros csupán egy rövid, 50 nap időtartamú epizódot
ragad ki a trójai háborúból, és abba sűríti bele a 30 éves cselekményfolyam lényegét
- pl az Achilleus haragját felelevenítő epizód a háború utolsó évének történése, de a végén,
amikor Hektórt eltemetik, legyőzője, Achilleus még él és Trója is áll még
- A költő céltudatosan és sűrűn alkalmazott vissza- és előreutalások segítségével az epizódot
megelőző és követő eseményeket is világossá tudja tenni az olvasó számára
- Az Ilias középpontjába Achilleust állítja Homéros
- Achilleus már a kezdetekben megneheztel a sereg vezetőjére, Agamemnónra, aki elveszi tőle
a seregtől nekiajándékozott rabnőt, ezért haragjában nem harcol tovább, hanem ráveszi Zeust,
hogy büntetésül a trójaiaknak kedvezzen
- Agamemnón megpróbálja kiengesztelni Achilleust, kevés sikerrel, csak amikor a trójaiak a
harcok harmadik napján a görög hajókig nyomulnak, akkor küldi csatába barátját, Patroklost,
akit Hektór párviadalban megöl
- A negyedik napon Achilleus is fegyvert ölt, kibékül Agamemnónnal, diadalmaskodik Hektór
felett, versenyjátékokat rendez Patkroklos emlékére, Hektór holttestét pedig féktelenül
gyalázza addig, amíg fel nem keresi fia testét kikérendő, Trója királya, őt látván Achilleus
megenyhült, mert apjára emlékeztette, így teljesítette kérését és a trójaiak megadhatták a
végtisztességet Hektórnak – ezzel zárul az iliás
- Cselekménye három nagyjából azonos, 8-8 ének terjedelmű részre oszlik
1, 1–56.

- A részlet az eposz bevezetője: a pap Chrysés vissza akarja kérni Atreidés Agamemnóntól az ott
raboskodó lányát, Chryséist, váltságdíjat is adna érte, de Agamemnón gorombán elutasítja –
később ugyanígy viselkedik Achilleussal, mikor a visszavitt Chryséis helyett Achilleus rabnőjét,
Briséist viteti magához.

Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét,

vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak,

mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette,

míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak

és a kutyáknak dobta. Betelt vele Zeusz akaratja,

attól kezdve, hogy egyszer szétváltak civakodva

Átreidész, seregek fejedelme s a fényes Akhilleusz. Commented [SA1]: Homéros előreutal Agamemnón és
Achilleus civakodására és arra, hogy ez feldühítette Zeuszt
És melyik égilakó uszitotta viszályra a kettőt?

Létó s Zeusz fia: mert neki gyúlt a királyra haragja,

s ártó vészt keltett a seregben; hulltak a népek:

mert ama Khrűszészt megsértette, az ő szent papját,

Átreidész: odajött az a fürge akháji hajókhoz,

végtelenül sok váltsággal megváltani lányát,

messzelövő Phoibosz koszorúját tartva kezében,

fönt aranyos botján, s kérlelte az összes akháj hőst,

Átreusz két sereget-tagoló sarját a leginkább: Commented [SA2]: Létó – Zeusz kedvese, állandó jelzője
„széphajú”
„Átreidák s valamennyi remek-lábvértes akháj hős, Fiúk Apollón – megharagította Chrysés Agamemnónra, mert
Chrysésnek eleinte nem akarta visszaadni lányát
nektek az égilakók adják meg, hogy Priamosznak Phoibosz „ragyogó, fénylő” = Apollón
Chrysés váltságdíjat fizetett volna a lányért, Apollón
várát feldúlván, haza épen térjetek innen, koszorúját tartotta a kezében, jókívánságokat szórt
Agamemnón hadára
csak szeretett lányom kérem, s ti vegyétek e díjat, Átreusz – Mykéné királya, fiai Agamemnón és Menelaosz

Zeusz sarját tisztelve, a messzelövő nagy Apollónt.” Commented [SA3]: Jókívánságok, váltság, stb.

Erre helyeslően zúgtak fel az összes akhájok: Commented [SA4]: A többiek helyeseltek vele

tiszteljék a papot, s tartsák meg a nagyszerű díjat;

mégsem tetszett így Agamemnón Átreidésznak, Commented [SA5]: Kivéve agamemnón

rútul ráförmedt, elküldte goromba szavakkal:

 „Hallod, öreg, ne találjalak én a nagyöblü hajóknál,

most se időzz hosszan, később se kerülj ide vissza:

úgy ne legyen, hogy e bot s isten koszorúja se véd meg.

Én a leányt nem adom ki, előbb utoléri az aggkor

messze hazájától, Argoszban, az én palotámban,

míg a szövőszéken szövöget, s velem ágyamat osztja;

menj hát, föl ne dühíts, hogy egészségben hazatérhess.” Commented [SA6]: Agamemnón elzavarja Chrysést, úgy
terveztem hogy a lányával öregszik meg
Így szólt ő; megijedt az öreg s hajlott a szavára;

hallgatagon haladott zsivajos tenger vize mellett,

majd, hogy messzevonult az öreg, sok imával esengett

büszke Apollónhoz, kinek anyja a széphaju Létó:

„Halld, te Ezüstíjú, aki óvón Khrűsza fölött állsz

az isteni Killa fölött, Tenedoszban erősen uralkodsz,

Szmintheusz: hogyha neked kedves szentélyt betetőztem

bármikor is, ha kövér combját égettem ökörnek

vagy kecskének, e vágyam vidd most teljesedésbe:

könnyeimért az akhájokon állj bosszút nyilaiddal!” Commented [SA7]: Chrysés Apollóntól kér bosszút
Agamemnón felett, cserébe áldozataiért
Így szólt ő könyörögve; meg is hallgatta Apollón:

jött az Olümposz csúcsairól, haragudva szivében,

íját s kétfödelű tegezét hordozva a vállán:

és a haragvó válla fölött csörrentek a vesszők

minden mozdulatára: közelgett, mint a sötét éj.

Majd a hajóktól messze leült, s röpitette a vesszőt:

rettenetes pengés hangzott, bongott az ezüst íj.

Kezdetben csak az öszvérekre s a fürge kutyákra

lőtte hegyes nyilait, de utána magára a népre:

szűntelen és sűrűn tetemek máglyái lobogtak. Commented [SA8]: Apollón meghallgatta Chrysés imáját,
„vesszőket” küldött Agamemnónra és a seregre
Hosszú kilenc napon át dúlt ott isten lövedéke;

végre tizednap a népet Akhilleusz egybehivatta,

mert szívére helyezte e tervet a hókaru Héra,

szánva a szűntelenül hulló danaosz daliákat. Commented [SA9]: Achilleus a 10. napon egybehívatta a
népet, mert Héra tervet adott neki
Devecseri Gábor fordítása

6, 1–529.

Az ének szövege Homéros elbeszélői technikájába nyújt betekintést – hogyan tudja az ének elején már-
már vérfürdőt ígérő cselekményt sokatmondó ellentétként végülis Glaukos és Diomédés párviadalnak
induló, de békés találkozójához vezetni, hogyan társítja Andromaché és Hektór baljós előérzetektől
terhes beszélgetését humorral és iróniával

Ekkor a trósz s az akháj vad harca magára maradt már:

itt is, amott is száguldott viadalmuk a síkon,

egymást érchegyü nagy kelevézekkel hajigálták,

közte a Xanthosz meg Szimoeisz zuhogó folyamának.

És legelőbb Aiász, Telamón fia, bástya a harcban,

tört be a trósz hadisorba, reményt gyujtott seregének,

férfit verve keresztül, a thrákok legderekabbját,

Eusszórosz sarját, Akamászt, delitermetü szép hőst.

Lóforgós sisakának ütött gombjára először:

és homlokcsontjába döfött, csontig becsapódott

mélyen az érckelevéz; s a szemét a homály betakarta.

Axűloszt harsány Diomédész ölte meg eztán,

Teuthranidészt, a derék-alapú nagy Ariszba lakóját,

dúsvagyonú volt ő, kedvelték mind a halandók,

mert mindenkit jóltartott útmenti lakában.

Csakhogy most közülük nem akadt, ki elűzze a gyászos

véget, elé állván: neki hát elorozta a lelkét

Tűdeidész, de Kalészioszét is, hű kocsisáét:

így hát ők mindketten alásűllyedtek a földbe.

Majd meg Opheltiosz és Drészosz hullt Eurüalosztól,

Eurüalosz pedig Aiszéposz meg Pédaszosz ellen

tört, kiket egykor Abarbareé szült Búkoliónnak;

Búkolión fia volt a vitézlő Láomedónnak,

elsőszült fia, anyja titokban hozta világra.

Mert az a nimfával szerelembe hevert le a nyáj közt,

ő meg, Abarbareé, két ikret szült neki később.

S ím, az erőt bennük s szép tagjaikat ma megoldta

Mékiszteusz fia, és vállukról vonta le vértjük.

Asztüaloszt leütötte a harcban erős Polüpoitész,

Perkóté-beli Pídűtészt átverte Odüsszeusz

érclándzsájával; Teukrosz meg a hős Aretáónt.

És Nesztór fia, Antilokhosz, ragyogó kelevézzel

Abléroszt; s Elatoszt sereget-vezető Agamemnón:

szépvizü Szatnioeisz partjánál, Pédaszosz ormán

élt az. Futtában Phülakoszt Léítosz a földre

verte; Melanthiosz Eurüpülosz keze által esett el. Commented [SA10]: Akháj hősök győzelmei

Adrésztoszt harsány Meneláosz fogta el élve:

mert megbokrosodott a mezőn két jó paripája,

egy tamariszk ágába botolva, s a görbe szekérnek

rúdvégét törték, és Trója felé tovaszálltak,

merre a többi riadt paripák vették rohanásuk;

ő maga így kigurult, a kerék mellé, a szekérből,

és szájára zuhant a homokba; megállt közelében

Átreidész Meneláosz a nyúltárnyú kelevézzel;

Adrésztosz meg a térdét átkulcsolva könyörgött: Commented [SA11]: Adrésztosz elfogása Menelaosz által

„Átreidész, méltó váltságért hagyd meg az éltem:

dús házában apámnak kincsek halmaza fekszik,

réz meg arany meg míves gonddal megkalapált vas:

végtelenül sok váltságot nagy örömmel ad abból,

hogyha fülébe jut az, hogy gyermeke él a hajóknál.” Commented [SA12]: Adrésztosz könyörgése

Így szólt, s már meggyőzte a hős kebelében a lelket;

s már el akarta bocsátani fürge akháji hajókhoz

átadván szolgájának: hanem ím Agamemnón

futva elé sietett, s fenyegetve rivallta e szókat: Commented [SA13]: Menelaosz enyhülése, Agamemnón
érkezése
„Lágyszívű Meneláosz, ugyan mi a gondod ezekre?
Épp a te házadban gyönyörű dolgot cselekedtek

s éppen a trójaiak: ne kerülje ki szörnyü halálát

egy se kezünktől, még kit a méhében visel anyja,

még az a magzat sem menekülhet: vesszenek el mind

együtt Trójából, mind nyomtalan és temetetlen.” Commented [SA14]: Agamemnón beszéde Menelaoszhoz

Szólt s testvére szivét megfordította a bajnok,

mert okosat mondott: hát eltaszitotta kezével

hős Adrésztoszt ő: s a vitézt a király, Agamemnón,

lágyékán átdöfte: hanyatt-dőlt, Átreidész meg

sarkával mellére taposva, kihúzta a dárdát. Commented [SA15]: Menelaosz meggondolja magát,
Agamemnón megöli Átreidészt
Nesztór meg rászólt rivalogva az argosziakra:

„Kedveseim, danaosz daliák, követői Arésznak,

egy se maradjon hátra, magát zsákmányra ne vesse,

hogy mennél többel térhessen majd a hajókhoz:

öljük a férfiakat! s így lesz nyugalomban időtök

mind megfosztani majd a mezőn holtan heverőket.” Commented [SA16]: Nesztór beszéde – harc után
zsákmány
Szólt, mindjük lelkét s erejét serkentve e szókkal. Argosziak (város)= akhájok

Ekkor a trósz az Arész-kedvelte akhájok elől már

Ílionába, honába fut, enged gyáva szivének,

hogyha nem áll Aineiászhoz s Hektórhoz e szókkal

Príamidész Helenosz, madarak legjobbszavu jósa: Commented [SA17]: Trószok (trójaiak) megfutamodása

„Aineiász s Hektór, rátok hárul legelőször

trójaiak s lükiébeliek hadi-gondja: ti vagytok

mindig a harc viadalmában s a tanácsban is elsők:

tartsátok csak emitt a kapuktól vissza a népet,

föl meg alá száguldva, előbb mint asszonyaiknak

karja közé rogynának, az ellenség örömére.

Ámde ha már minden csatasort hadakozni tüzeltek,

mink maradunk e helyen, s viadalra kelünk az akhá;jjal,

még ha nagyon gyötrődünk is, hisz a kényszerüség hajt;

míg, Hektór, te a várba siess, és mondd meg anyánknak,

gyűjtse az éltes nőket mind a bagolyszemü Pallasz

szentélyébe, a trójai vár legfőbb tetejére,

nyissa a szentelt ház ajtóit kulcsa, s a leplet,

melyet a legdúsabbnak lát és leggyönyörűbbnek,

és melyet maga is legjobban kedvel a házban,

széphaju Pallasz Athénának térdére terítse;

s ígérjen neki ott betöretlen drága tizenkét

egyéves tulkot leöletni, ha megkönyörül majd

várunkon meg a trójai nőkön, s csöpp csecsemőkön:

hátha elűzi a Tűdeidészt szent Ílionunktól,

azt a dühös dárdást, riadalmat kelteni mestert,

kit legerősebbnek vélek valamennyi akháj közt:

így Akhileusztól sem féltünk, a sereg-vezetőtől,

márpedig, azt mondják, istennő sarja: de itt ez

úgy őrjöng, erejét már senki se mérheti hozzá.” Commented [SA18]: Príamidész Helenosz beszéde
Aineiászhoz és Hektórhoz – menjenek haza, ott parancsolják
Szólt a fivér, s Hektór nem volt neki szófogadatlan: meg Pallaszhoz imádkozást és áldozást

fegyveresen szökkent szekeréről nyomban a földre,

s rázva hegyes lándzsáit, járt föl-alá a seregben,

harcra tüzelte hadát, ébresztett vad hadilármát.

Megfordultak mind s az akhájjal szembeszegültek. Commented [SA19]: Hektór buzdít

S már hátráltak az argosziak s öldökleni szűntek:

azt hitték, valamely isten jött csillagos égből

védeni Trója hadát, hogy az így fordult nekik újra. Commented [SA20]: Akháj félelem – isteni beavatkozást
hisznek
Hektór meg rászólt rivalogva a trójaiakra:

„Büszkeszivű trószok s nagyhírű megsegitőink,

férfiasan, feleim, ne feledjetek el tusakodni,

míg én Ílionunkba megyek föl, s ott a tanácsos

véneket is felszólítom meg az asszonyainkat:

esdjenek isteneinkhez, igérjenek is hekatombát.” Commented [SA21]: Bejelenti, hogy elmegy Ílionba, az
asszonyokat, véneket imádkozásra szólítani
Szólt a sisakrázó Hektór, és nyomban elindult:

fönt a nyakát csapkodta, bokáját lent a sötét bőr,

mely köritette körül köldökkel-domboru pajzsát. Commented [SA22]: Hektór elindul

Glaukosz, Hippolokhosz fia és Tűdeusz fia ekkor

összeakadt ama két had közt, mert küzdeni vágyott. Commented [SA23]: Glaukosz és Diomédész találkozása

És amikor már egymásnak közelébe kerültek,

harcban-erőshangú Diomédész mondta először:

„Hát te ki vagy, te derék, a halandó férfilakók közt?

Férfidicsőítő harcban sose láttalak eddig,

s bátorságoddal most mindenkit megelőztél,

hosszúárnyékú gerelyem megvárva merészen.

Szánandó a szülő, akinek fia ellenem áll ki.

Ámde, ha isten vagy, ki az égből szállsz le a földre,

én a haláltalanokkal szemben nem hadakoznám.

Hisz nem is élt Lükoorgosz, erős fiusarja Drüásznak,

hosszan, amért odaállt civakodni az égbeliekkel.

Örjöngő Dionűszosznak dajkáit ez egykor

űzte a szent Nűszéion ormán: földre vetette

lombos botját mind, hogy a férfiölő Lükoorgosz

ostorral sujtott rájuk; megijedt Dionűszosz,

és a vizekbe merült le: Thetisz befogadta ölébe,

s ott remegett szörnyen, hangjától félve a hősnek.

Könnyűéletü isteneink aztán megutálták:

megvakitotta Kronosz fia Zeusz, s azután nem is élt már

hosszan, mert mindnyájuk előtt oly gyűlöletes volt.

Boldog nemmúlókkal ezért én nem verekedném.

Ám, ha halandó vagy, s termését éled a földnek,

lépj közelébb, hogy a vég küszöbét gyorsabban elérjed.”
Válaszul így szólt Hippolokhosz ragyogó fiusarja:
„Hősszivü Tűdeidész, minek is kutatod születésem?
Commented [SA24]: Diomédész megszólítja Glaukoszt, ki
ő?
Elmondja Lükorgosz történetét
Dionysos megjelenése gyermekként (fél)

Mint levelek születése, olyan csak az embereké is.

Földre sodorja a lombot a szél, de helyébe az erdő

mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra:

így van az emberi nemzet is, egy nő, más meg aláhull.

Ámde, ha mégis akarsz törzsünkről kérdeni – halljad,

elmondom, hogy tudd; sokan ismerik úgyis a törzsünk:

lónevelő Argosz csücskén Ephüré az a város,

melyben Szíszüphosz élt, legcsalfább férfi a földön,

Szíszüphosz Aiolidész; neki Glaukosz volt fiusarja,

s Glaukosz gyermeke volt a derék hős Bellerophontész:

férfierényét és szépségét istenek adták:

Proitosz azonban az ő vesztét tervezte szivében,

s elkergette, mivel sokkal több volt a hatalma,

Argoszból, hiszen őt jogarának igázta alá Zeusz.

Mert Anteia, az isteni nő, Proitosz felesége

őrjöngőn kívánt vele titkos nászba vegyülni,

s rá nem vette a jó és bölcseszü Bellerophontészt.

Hát hazugul szólt Proitoszhoz, fejedelmi urához:

»Proitosz, halj meg, vagy végezd ki e Bellerophontészt:

vélem erőszakosan vágyott szerelembe vegyülni.«

Szólt, s e szavakra harag gyulladt fejedelmi urában;

ámde nem ölte meg őt, ettől szive visszariadt már,

elküldötte viszont vészes jellel Lükiába,

táblájába beírt sok lélekölő üzenettel

küldte apósához, hogy majd ott lelje halálát.

Ment Lükiába, az úton az égilakók segitették:

és hogy elért Lükiába a hős, Xanthosz folyamához,

megtisztelte örömmel a nagy Lükié fejedelme,

vágva kilenc tulkot, megvendégelte kilenc nap.

S rózsás ujjaival tízszer tűnt már föl a Hajnal,

hogy kérdést tett fel, s elkérte a jelt is, amellyel

Proitosztól jött az hozzá, fejedelmi vejétől.

S hogy vészes jeleit meglátta vejének a táblán,

elküldötte először a rémes szörnyü Khimairát

elpusztítani: ez nem földi, de isteni sarj volt,

kecske középütt, sárkány hátul, elől meg oroszlán,

s torkából lobogó tűz lángját fujta riasztón.

Ezt ő, isteni jósjelben bizakodva, megölte.

Majd a neves szolümosz nép ellen kélt viadalra;

s mondta: a földilakókkal e harca a legnehezebb volt.

Majd meg a férfierős amazónokat ölte le a harcban.

Ámde mikor megtért, Proitosz ravasz, új cseleket szőtt

ellene: válogatott daliáit a nagy Lükiának

lesbe fölállította, de egy sem tért haza onnan:

mindet agyonsujtotta a bátor Bellerophontész.

Most a király már látta, hogy isten sarja a vendég,

ott tartotta magánál, s hozzá adta leányát,

és fejedelmi hatalma felét neki adta a lánnyal.

Ott számára a nép gyönyörű telket hasitott ki,

hogy művelje: remek szántót s vele drága gyümölcsöst.

Három gyermeket is szült hitvese Bellerophónnak:

Íszandroszt és Hippolokhoszt meg Láodameiát.

(Láodameiával bölcs Zeusz kerevetre hevert le,

s ő Szarpédónt szülte, az isteni, ércbeborult hőst.)

Majd amikor már meggyűlölték Bellerophónt is

isteneink, árván bolygott fel-alá Aleában,

lelkét ette, s a földilakók nyomait kikerülte;

Íszandroszt, a fiát, Árész, a csatára sovárgó,

míg a neves szolümosz néppel vívott, leütötte;

s megharagudva reá, arany Artemisz ölte le lányát.

Hippolokhosz nemzett engem, s őt vallom apámnak,

ő küldött Trójába, s igen lelkemre kötötte,

hogy legyek első mindig, a többi fölé kimagasló,

és szégyent eleim nemzetségére ne hozzak,

hisz mind első volt Ephürében s nagy Lükiában:

lásd, dicsekedve e törzset, e vért vallom magaménak.” Commented [SA25]: Glaukosz válasza

Szólt. S megörült a csatában-erőshangú Diomédész;

dárdáját a sokat-tápláló földbe ütötte,

majd meg a nép-pásztorhoz mézes hangon ekép szólt:

„Régi barátom vagy hát így, révén az apáknak:

mert hős Bellerophontészt egykor az isteni Oineusz

húsz napon át vendégül látta a háza ölében;

s tisztelték egymást gyönyörű vendég-adománnyal:

Oineusz bíbor övet nyujtott neki, szépragyogásút,

Bellerophontész meg szinarany kettősfülü kelyhet:

én, mikor eljöttem, házamban hagytam e kelyhet.

Már Tűdeuszra nem emlékszem, mert csöppnyi koromban

ment el, Théba alatt amikor hullott az akháj nép.

Vendéglő gazdád vagyok így Argosz közepében,

és te nekem Lükiában, amint e vidékre vetődöm.

Hát egymás ellen kelevézt a tömegbe ne vessünk:

éppen elég trósz és segitő van, akit leterítsek,

hogyha az isten is engedi, és lábammal elérem;

és számodra akháj van elég kaszabolni, ha bírod;

rajta, cseréljünk hát fegyvert; lássák ezek is, hogy

ősi barátoknak valljuk dicsekedve magunkat.” Commented [SA26]: Barátoknak vallják magukat

Így szóltak ketten, s lovaikról földre szökelltek,

és a baráti szövetséget kézrázva kötötték.

Ekkor azonban Glaukosz eszét Kronidész elorozta,

mert ez aranyfegyvert nyujtott át Tűdeidésznek

rézért, százökör-étékűt a kilencökör-árért. Commented [SA27]: Glaukosz és Kronidész üzlete (G. jár
jobban)
Hektór közben elért Szkaiai-kapuhoz meg a bükkhöz;

trójai asszonyok és lányok seregeltek elébe,

mind a fiáról kérdte, fivére felől, rokonáról

s férje felől; s mindet sorjában küldte, imával

kérni az isteneket: sok nőt várt vésszel a végzet. Commented [SA28]: Hektór elér Ílionba, ott az asszonyok
a férfi ismerőseik felől kérdezik, H. őket imádkozni küldi
 Ámde midőn Priamosz gyönyörű házához elért már,

mely faragott sok csarnokkal volt ékes: ölében

drága csiszolt kőből ötven hálóterem állott

egymáshoz szorosan közel épült termek: ezekben

hált Priamosz fia mind megkért hű hitvese mellett;

míg a leányainak szemközt volt, udvar ölében

terme tizenkettő, fedeles, faragott kövü, ékes,

egymáshoz szorosan közel épült termek: ezekben

hált Priamosz veje mind tisztes hű hitvese mellett: -
szembekerült vele ott áldókezü anyja, ki éppen
Láodikét, legszebb lányát kísérte a házba,
Commented [SA29]: Priamosz házának leírása – pompás,
luxus, nagy, díszes, sok terem/szoba
Benne lakik: Priamosz, hitvese, Priamosz fia, hitvese,
Priamosz vejei és hitvesei

s átkulcsolta kezét szorosan, szót szólva kimondta: Commented [SA30]: Hektór találkozik anyjával

„Gyermekem, öldöklő viadalt odahagyva miért jössz?

Már bizonyára szorongat erősen az átkos akháj nép,

küzdve a vár körül: és ideküldött téged a lelked,

hogy karodat Zeuszhoz fölemeld várunk tetejéről.

Várj csak, hadd hozzak mézlelkű bort, hogy a borral

áldozhass Zeusznak meg a többi nagy égilakónak

mindenelőtt, s azután magad is fölüdülj az italtól:

mert hisz a fáradt férfit a bor nagy erőre segíti,

mint te kifáradtál most, védelmezve tiéid.” Commented [SA31]: Anyja kérdi miért jött, imádkozásra
sarkallja és borral kínálja
Erre sisakrázó deli Hektór válaszul így szólt:

„Tisztelt édesanyám, sose kínálj méz-szivü borral,

el ne erőteleníts, az erőt, a csatát ne feledjem.

Mosdatlan kézzel ragyogó bort önteni Zeusznak

restellnék: s a sötétfelhős Zeuszhoz nem is illik

véresen és csata-mocskoltan könyörögni imákkal.

Menj csak a zsákmányló Pallasz szentélye ölébe,

éltes nőiddel, jóillatu áldozatokkal:

és ama leplet, mely legdúsabb, leggyönyörűbb is,

és melyet szived is legjobban kedvel a házban,

széphaju Pallasz Athénának térdére terítsed,

és ígérj neki ott betöretlen drága tizenkét

egyéves tulkot leöletni, ha megkönyörül majd

várunkon meg a trójai nőkön, a csöpp csecsemőkön,

hátha elűzi a Tűdeidészt szent Ílionunktól,

azt a dühös dárdást, riadalmat kelteni mestert.

Hát csak eredj te a zsákmányosztó Pallasz Athéné

szentélyébe, magam Pariszért megyek és idehívom,

hátha akar hallgatni szavamra; de bárcsak a föld ott

nyílna alatta meg, oly vesztére nevelte föl őt Zeusz

Trójának s a vitéz Priamosz valamennyi fiának.

Hogyha Pariszt látnám Hádész házába lehullni,

gyász-gyötrelmeitől, hiszem azt, szivem is szabadulna.”
Szólt; mire anyja bement a terembe, s a szolgaleányt mind
küldte: s a város idős nőit hívták ezek egybe.
Commented [SA32]: Hektór elutasítja a bort, a
mosdatlanul imádkozást Zeuszhoz, utasítja, hogy menjen,
áldozzon és imádkozzon Pallasz Athénéhoz
Kijelenti, hogy Pariszhoz megy

Ő maga illatozó hálótermébe vonult le;

sok hímzett köntös volt ott, keze műve a szídón

nőknek, az isteni-képü Alexandrosz kiket egykor

Szídoniából hurcolt el tág tengeri úton,

hol Helenét is hozta, a legfelsőbb atya lányát.

Egyet most Hekabé Pallasz számára emelt ki,

azt, amelyik leghosszabb volt, legszebb diszitésű,

s csillagként ragyogott, legalul, minden ruha alján.

S útnak eredt; s a sok éltes nő igyekezve követte. Commented [SA33]: Hekabé (Hektór anyja) elküldi a
szolgákat, hálóterméből kiválaszt egy köntöst Pallasz
És hogy elértek Athéné szentélyéhez, a várnak számára és útnak ered

legtetején, ajtót tárt ott széparcu Theánó,

Kisszeusz lánya, derék lovas Anténór felesége:

mert Pallasz papnőjévé őt tette a trósz nép. Commented [SA34]: Elérnek a szentélyhez, Theánó –
Pallasz papnője fogadja őket
Karjukat ott Pallaszhoz nyujtották ki jajongva;

és átvette a leplet a széporcáju Theánó,

széphaju Pallasz Athénának térdére takarta;

majd a hatalmas Zeusz lányát így kérte imával:

„Büszke Athénaié, várvédő, isteni úrnő,

törd Diomédész dárdáját szét, s tedd, hogy e harcos

arcra omoljon még Szkaiai kapujának előtte:

áldozatul hogy kapj tüstént tőlünk te tizenkét

egyéves betöretlen tulkot, megkönyörülvén

várunkon meg a trójai nőkön, a csöpp csecsemőkön.” Commented [SA35]: Imádkoznak Pallasz Athénéhoz

Szólt könyörögve; hanem nemet intett Pallasz Athéné.

Ők a hatalmas Zeusz lányához eképen esengtek. Commented [SA36]: P.A. elutasítja őket

Hektór meg sietett gyönyörű házába Parisznak,

mit maga épített, ácsok seregével, a bajnok,

akkor legjobb ácsaival rögös Ílionuknak,

kik neki asszonyházat emeltek, termet is, udvart,

Hektór és Priamosz közelében, a vár tetejében. Commented [SA37]: Hektór elérkezik Pariszhoz

Zeusz-kedvelt Hektór ide lépett most be; kezében

nagy tizenegyrőfös kelevéz volt, szórta a szikrát

réz-hegye, és körülötte arany karikája gyürűzött. Commented [SA38]: Hektór leírása

Hálótermében lelt rá, mikor éppen a pajzsát,

páncélját s ívelt íját vizsgálta, törölte;

argoszi szép Helené meg a szolgálóival ott ült,

s őket szép munkára irányította szavával. Commented [SA39]: Parisz és Helené

Hektór látva Pariszt, piszkálta goromba szavakkal:

„Ej, te bolond, nem szép, hogy eként duzzogsz a szivedben:

hullanak embereink várunk körül és a magas fal

alján küzdve; s a nagy csatazaj meg a harc temiattad

lángol a bástya körül: magad is szídnál olyan embert,

kit meglátsz vonakodni a gyűlöletes viadaltól:

kelj föl, a várunkat dúló tűz el ne eméssze.” Commented [SA40]: Hektór Pariszhoz -> harcoljon

Isteni-képü Alexandrosz neki válaszul így szólt:

„Hektór, ennyi igaz, joggal, nem jogtalanul szídsz:

éppenezért felelek, s te figyelj rám, halld meg a szómat:

nem sértődötten, s nem a trójai népre dühödten

ültem a termemben, csak, hogy magamat kibusuljam.

Csakhogy most feleségem hízelgő szava is küld

küzdeni, s úgy látom magam is, hogy több haszon érhet

így: hisz a harciszerencse hol erre, hol arra köszönt rá.

Ámde maradj még itt, hadd bújjak már hadi vértbe:

vagy menj, s én a nyomodba megyek; hiszem is, hogy elérlek.” Commented [SA41]: Parisz válasza

Szólt; de sisakrázó Hektór nem adott neki választ;

ám hozzá Helené hízelgő hangon ekép szólt:

„Sógorom énnékem, bajszerző, rossz kutya nőnek,

bárcsak az első nap, hogy anyám megszült a világra,

hurcolt volna el engem a szél iszonyú viharával

hegyre akár, vagy a sokzsivajú nagy tengeri árba,

s elnyelt volna a víz, mielőtt mindez megesik még.

Ám miután e csapásokat isteneink rendelték,

hát legalább derekabb embernek hitvese volnék,

érezné az a csúf szégyent és népe szidalmát.

Ennek azonban most sincs ép esze és sosem is lesz;

éppenezért, hiszem én, hogy el is veszi majd a jutalmát.

Rajta azonban, lépj be mihozzánk, ülj le e székre,

sógorom, úgyis a legtöbb gond a te szíved emészti

értem, az ebszemüért s Parisz átkos vétke miatt is:

ránk Zeusz mérte a rossz sorsot, hogy majd a jövőben

énekeket rólunk zengjen sok megszületendő.” Commented [SA42]: Helené Hektórhoz, kérleli maradjon

Erre sisakrázó deli Hektór válaszul így szólt:

„Bárha szeretsz, Helené, ne marasztalj, úgysem ülök le:

mert már kerget a lelkem azért, hogy védjem a népem,

mely nagyon is vágyik már rám, aki távol időzöm:

inkább ezt sürgesd, s igyekezzék ő maga szintén

engem még idebent, bástyáink közt utolérni.

Mert én is hazatérek azért, hogy lássam a házam

népét és szeretett feleségem, csöpp csecsemőmet.

Nem tudom úgyse, vajon megtérek-e még a körükbe,

vagy leigáznak akháj kezek által az istenek immár.” Commented [SA43]: Hektór válasza, nem ül le, megy
családjához
Szólt a sisakrázó Hektór, és nyomban elindult,

és a saját jólépült házát érte el útján,

csakhogy a hókaru Andromakhét nem lelte meg ottbenn,

mert az a gyermekkel meg a szépövü szolgaleánnyal

már odakint állt és zokogott keseregve a bástyán.

S Hektór, nem lelvén bent tisztanevű feleségét,

állva maradt küszöbén, és szolgálóihoz így szólt: Commented [SA44]: Hektór hazaér, feleségét nem találja
– ő a bástyán kesereg
„Rajta, ti szolgálók, mondjátok igaz szavatokkal,

hókaru Andromakhé hol van, hova tűnt a teremből?

Ángyaihoz ment, szépövü sógornői körébe,

vagy Pallasz szentélye felé, hol a széphaju többi

trójai nő engeszteli harcias istennőnket?” Commented [SA45]: Szolgálókat kérdezi hol van felesége
Andromakhé
Néki a fürge, serény gazdasszony mondta a választ:

„Hektór, halld, miután sürgetsz, hogy mondjak igaz szót:

nem ment szépövü sógornőihez, ángyaihoz sem,

sem Pallasz szentélye felé, hol a széphaju többi

trójai nő engeszteli harcias istennőnket;

Trója magas bástyájához ment, hallva a hírét,

hogy gyötrődnek a trójaiak, s az akhájok erősek;

eddig már el is ért sebesen száguldva a falhoz,

mint aki őrjöng; és a fiát vele vitte a dajka.” Commented [SA46]: A szolga válasza

Mondta a gazdasszony; s Hektór sietett ki a házból,

s újra a jólépült utcák sorain haladott át.

És a hatalmas városon át Szkaiai kapujához

ért el, ahol kivonulni szokott a csaták mezejére;

s ott sokajándékú felesége futott vele szembe,

Andromakhé, lánysarja a nagyszivü Éetiónnak: Commented [SA47]: Hektór feleségéhez megy

Éetión Plakosz erdős alján lakta a házát,

s ott Thébában volt a kilixeknek fejedelme:

lánya az ércbeborult Hektórhoz ment feleségül; Commented [SA48]: Éetión, Andromakhé leírása

most meg elébe került, vele tartott szolgaleánya,

ölben hozva fiát, aki zsenge kicsiny csecsemő volt,

egyfia Hektórnak, s gyönyörű, mint csillag az égen:

apja eképen hívta: Szkamandriosz; Asztüanaxnak Commented [SA49]: Asztüanax leírása

hívta a nép, minthogy Hektór maga védte a várat.

S ő meglátva fiát, csendben mosolyogva figyelte;

Andromakhé pedig ott állt sírva az oldala mellett,

átkulcsolta kezét szorosan, szót szólva kimondta: Commented [SA50]: Hektór csendben figyeli fiát,
Andromakhé megszólítja
„Rettenetes, fölemészt az erőd, nem esik meg a szíved

csöpp fiadon s rajtam, nyomorulton, kit hamar özvegy

sors vár, mert hamar ölnek meg, rád rontva sereggel,

téged az argosziak; de nekem jobb lenne, ha téged

elvesztlek, lekerülni a földbe: hiszen sohasem lesz

már vigaszom többé, miután te betöltöd a sorsod,

csak kínom: sem apám nincs már, sem anyám, a királynő. Commented [SA51]: Félti Hektór halálát, mert senkije
sincs már
Mert hisz apámat a fényes Akhilleusz küldte halálba,

és a kilixek dús várát feldúlta egészen,

nagykapujú Thébát: ott végzett Éetiónnal;

nem fosztotta ki őt, ettől szive visszariadt már:

fényes fegyvereit vele együtt tette a tűzre,

majd sírhalmot emelt, s aköré szilfákat a pajzsos

Zeusz atya lányai ültettek, gyönyörű hegyi nimfák. Commented [SA52]: Éetión halálának leírása

Hét fívérem is élt otthon, palotánknak ölében,

és ez mind lekerült Hádészhoz, mind ugyanaznap:

mert mindet lenyilazta az isteni fürge Akhilleusz,

kint a kaszáslábú ökrök s a juhok legelőin. Commented [SA53]: Testvérei is meghaltak

S édesanyámat, az úrnőt erdős nagy Plakosz alján,

kit minden kinccsel hurcolt el idáig Akhilleusz,

s végtelenül sok váltságért engedte el újra,

őt nyilas Artemisz ölte meg otthon: az apja lakában. Commented [SA54]: Anyja halálának leírása – őt
Artemisz, a többit Akhilleus ölte meg
S most, Hektór, te vagy édesapám, te vagy édesanyám is,

és te a fívérem, virulóerejű deli férjem. Commented [SA55]: Csak Hektór maradt neki

Hát rajtam könyörülve maradj mellettem a bástyán;

árvává fiad, özveggyé ne tegyed feleséged. Commented [SA56]: Kérleli, hogy maradjon vele

Ám fügefánk mellé állítsad a néped, ahonnan

könnyü a várbatörés, könnyű fölhágni a falra.

Mert ott háromszor támadtak a legderekabbak,

hírneves Ídomeneusz meg a két Aiász seregükkel,

s mindkét Átreidész és Tűdeusz nagyszivü sarja:

vagy valamely jós mondta nekik, jól értve jelekhez,

vagy pedig önlelkük buzdítja, sietteti őket.” Commented [SA57]: Elmondja, hogy próbáltak az
akhájok támadni
Néki sisakrázó deli Hektó;r válaszul így szólt:

„Ez nekem is gondom, feleségem; csakhogy a szégyen

bánt, ha a trójaiak s az uszályos trójai nők is

azt látják, hogy a harctól, mint aki gyáva, vonakszom;

és lelkem sem ereszt, mert hősnek lenni tanultam

mindig is, és legelől tusakodni a trójaiak közt,

védve az édesapám nagy hírét és magamét is.

Mert hisz a lelkemben s a szivemben jól tudom úgyis,

eljön a nap, mikoron megszentelt Ílion elvész

és Priamosz meg népe a jógerelyes Priamosznak. Commented [SA58]: Hektór kifejti, hogy harcolnia és
hősnek lennie kell, pedig tudja hogy Ílion el fog veszni
Mégsem emészt oly erős nagy bánat a trójai népért,

sem Hekabéért, sem Priamosz fejedelmi apámért,

sem testvéreimért, kik számosak és daliásak,

s mégis az ellenségtől sujtva a porba omolnak,

mint érted, ha egy ércpáncélos akháj tovahurcol,

s könnyed omol, s a szabadság napját elveszi tőled;

s még valamely más nő vásznát szövöd argoszi földön,

vagy korsót hordasz Messzéisz vagy Hüpereia

kútjáról kelletlen, s terhel a kényszerü végzet; Commented [SA59]: Sem szüleit, sem testvéreit nem félti
úgy, mint feleségét
és ezt mondja talán, aki látja, hogy omlik a könnyed:

»Hektór asszonya ez, ki csatákban a legderekabb volt

Ílion ostromakor, lótartó trójaiak közt.« Commented [SA60]: Ezt mondja, aki látja Andromakhét
rabszolgaként
Így szól majd amaz, és benned csak a fájdalom újul

íly férjért, ki a rabság napját tőled elűzze.

Haljak hát meg előbb, föld halma takarja be testem,

mint jajodat halljam, s tudjam, mint tépnek el innen.” Commented [SA61]: Inkább meghalna, mint látná, hogy
elrabolják feleségét
Szólt ragyogó Hektór, s karját nyújtotta fiáért;

csakhogy a szépövü dajkához pityeregve simult most

vissza a gyermek, mert megijedt, így látva az apját,

félt a sok érctől és a sisak lószőr-tarajától,

látva, hogyan leng az föntről iszonyú lobogással. Commented [SA62]: Hektór fiához nyúlna, de az megijed
tőle
Fölnevetett szerető jó apja, meg anyja, az úrnő.
Commented [SA63]: Nevetnek
És ragyogó Hektór tüstént lecsatolta sisakját,

és maga mellé tette a földre a messzesugárzót.

Megcsókolta fiát, szeliden ringatta a karján, Commented [SA64]: Hektór levette sisakját, magához
vette fiát
aztán Zeuszt meg az isteneket kérlelte imával:

„Zeusz, s más égilakók, ti vigyétek teljesedésbe,

hogy fiam is, mint én, tűnjék ki a trójaiak közt,

ő is erős legyen, és Tróján gyakorolja uralmát;

»Apjánál sokkal derekabb« – mondhassa, ki látja

majd, ha a harcból jön; hozzon véres hadizsákmányt

ellenségéről, szívében örüljön az anyja.” Commented [SA65]: Hektór imádkozik az istenekhez,

hogy a fia is erős legyen, apjánál sokkal derekabb
Szólt, s szeretett feleségének karjára helyezte

csöpp gyerekét, s ő illatozó kebelére ölelte

sírva-nevetve fiát; megesett Hektór szive rajta,

megsimogatta szelid kézzel, szót szólva kimondta:

„Jaj, te szegény, ne gyötörje ilyen nagy bánat a lelked!

Nincs oly férfi, ki sorson túl Hádészra vet engem;

csakhogy a végzet elől, azt mondom, senki se futhat,

sem hitvány, se nemes, miután megszülte az anyja.

Hát csak eredj haza, és munkáddal foglalatoskodj,

rokka legyen gondod, s a szövőszék, szolgaleánynak

ossz munkára parancsot, a harc meg a férfiaké lesz,

és legelőbb az enyém mind közt, aki Trója szülötte.” Commented [SA66]: Hektór megnyugtatja feleségét,
hogy nem fog meghalni, de kijelenti, hogy a sorsa elől nem
Így szólván ragyogó Hektór fölemelte a fényes menekülhet és hazaküldi őt

lóforgós sisakot; s hű hitvese ment haza ismét,

folyton visszatekintve, keserves könnyeket ontva. Commented [SA67]: Hektór felemelte sisakját, felesége
hazament folyton visszapillantva, sírva
Jólépült házába elért hamar ennek utána

férfiölő Hektórnak; igen sok szolgaleányát

lelte amott, s vele mind zokogó sírásra fakadtak. Commented [SA68]: Otthon a szolgák vele együtt sírtak

S Hektórt, bár még élt, házában nyögve siratták:

mert már nem hitték, hogy a harcból visszakerülhet,

s hogy kikerülheti karjait és erejét az akhájnak. Commented [SA69]: Nem hitték, hogy Hektór életben
marad, ezért siratták
Ámde Parisz sem késlekedett a magas palotában:

mert rézzel-berakott híres vértjét felövezve,

szelte a várost át, gyors lábában bizakodva. Commented [SA70]: Parisz elindult a harcba

Mint a soká pihenő, jászolnál abrakozott mén

féke-szakítva ha nagy dobogással a síkra iramlik,

mert megszokta a tiszta folyó habjában a fürdést,

büszkén tartja fejét, magasan, körülötte sörénye

repdes a marja fölött, és ő, jól tudva, milyen szép,

könnyen emelgeti térdét, száll a szokott legelőkhöz:

így szökkent Priamosz-fi Parisz nagy Pergamonából

fényes-fegyveresen lefelé, napként sugarazva,

kényes örömmel, gyors lábbal; s úton hamar érte Commented [SA71]: Parisz útjának leírása

isteni testvérét, Hektórt, aki épp tova készült

onnan, hol feleségével gyöngéd szavakat szólt. Commented [SA72]: Parisz találkozik Hektórral

Isteni-képü Alexandrosz szólt ekkor először:

„Testvér, lám, te sietsz, s én hátráltatlak az úton,

késve jövök, s nem olyan gyorsan, mint hagyta parancsod.” Commented [SA73]: Parisz megszólítja, mondja hogy
késett
Erre sisakrázó Hektór neki válaszul így szólt:
„Kedvesem, ember nincs, aki, hogyha igazszivü férfi,

téged a harc dolgában szíd, hisz bátor a szíved.

Csak gyakran renyhülsz s vonakodsz; és akkor a szívem

lelkemben szomorú, hallván, hogy szídnak erősen

téged a trójaiak, noha érted tűrik a sok bajt.

Jőjj, s ezt majd elrendezzük, ha megadja a nagy Zeusz,

hogy palotánkban az elnemenyésző égilakóknak

állítsuk föl már a szabadság borkeverőjét,

Trójából ha a jólábvértes akhájt kizavartuk.” Commented [SA74]: Hektór válasza: Pariszt nem szidják,
ha nem vonakodik a harctól, majd elrendezik a háború után

Devecseri Gábor fordítása

24, 468–676.

Ekkor már Hektór halott, atyja Priamos [Trója királya] és Hermés a görög táborba megy, hogy
Achilleustól fia holttestének kiadatását kérje.

Így szólván, tovaszállt a hatalmas olümposzi csúcsra

Hermeiász; s Priamosz szökkent szekeréröl a földre,

Ídaioszt fönt hagyta, s az ott várt, tartva a kantárt,

fékezvén lovat, öszvért; s ment az öreg be a házba,

melyben a Zeusz-kedvelt Akhileusz ült többnyire; ottbent

lelte; a társai arrébb ültek; az oldala mellett

csak két hős: az Arész-ág Alkimosz Automedónnal

sürgött rendezkedve (mivel most hagyta csak abba

ő az evést meg ivást, még ott volt nála az asztal). Commented [SA75]: Priamos és Hermés elmentek
Achilleushoz, aki Alkimosszal és Autodenónnal volt
Nem vették ők észre a nagy Priamoszt, ki belépett,

és átfogta a térdét, megcsókolta kezét is,

emberölőt, iszonyút, leölőjét sok gyerekének. Commented [SA76]: Priamos csókolgatta Achilleust

Mint amikor tömör átok csap le a férfira, otthon

embert ölve ki más község földjére szökött; dús

házba, s a ránézőt elfogja a szörnyü csodálat:

így bámult Akhileusz meglátva az isteni aggot;

és ugyanígy bámult, egymásra tekintve, a többi; Commented [SA77]: Achilleus és társai csodálkozva
bámultak Priamosra
míg Priamosz hozzá könyörögve ilyen szavakat szólt:

„Isteni hős, Akhileusz, emlékezz édesapádra:

éltes, akár én, és a nehéz aggkor küszöbén áll.

S tán őt is gyötrik, támadják, kik körülötte

laknak, s nincs, ki a vészt elháríthassa fejéről;

és lásd: ő mégis, meghallva, hogy élsz, a szivében

örvend, és mindennap bízva reméli, hogy újra

látja szerette-fiát, aki Trója alól hazaindul;

míg én legnyomorultabb, sok dáliás fiu apja

voltam Trójában; s közülük tán egy se maradt meg.

Ötven gyermekem élt az akháj seregek közeledtén;

és egy híján húsz született nekem egy anyaméhből,

míg palotámnak több más asszonya szülte a többit.

Harcos Arész oldotta meg annyinak eddig a térdét;

és ki egyetlen volt nekem, óvta a többit, a várost,

azt te megölted nemrég, míg harcolt a hazáért,

Hektórt: érte kerültem most az akháji hajókhoz

végtelenül sok ajándékkal megváltani tőled.

Tiszteld isteneinket, Akhilleusz, és könyörülj meg

emlékezve apádra: de szánandóbb vagyok annál,

vállalom azt, amit ember nem tett eddig a földön:

gyermekeim megölője felé emelem karom esdve.”
Szólt; s zokogásvágy kélt most apja miatt Akhileuszban;
fogta kezét, s gyengéden odébbtaszitotta az aggot.
Commented [SA78]: Felszólítja Achilleust, hogy
emlékezzen apjára, aki szintén idős, majd apjáról beszél
neki, hogy megenyhítse.
Majd Hektórra tereli a szót, sok ajándékkal készül őt
megváltani.

S emlékezve, egyik Hektórra, a férfiölőre,

sírt hevesen, fetrengve Akhilleusz lábai mellett;

míg Akhileusz a saját apját keseregve siratta

s közben Patrokloszt: fölverte nyögésük a házat. Commented [SA79]: Achilleus apja miatt elszomorodott,
együtt sírt Priamossal
És hogy az isteni hős Akhileusz eltelt siralommal,

és ez a vágy elhagyta a tagjait és a szivét is,

fölkelt székéről tüstént, fölemelte az aggot,

kézen fogva s az ősz hajon, ősz állon könyörülve;

és őt megszólítva ekép, szárnyas szavakat szólt: Commented [SA80]: Mikor abbahagyta Achilleus, felkelt,
felemelte Priamost
„Jaj, te szegény, míly sok gyötrelmet tűrt el a lelked.

Hogy mertél egyedül közeledni akháji hajókhoz,

színe elé annak, ki olyan sok nagyszerü sarjad

öltem már le idáig; tán vasból van a szíved?

Most hát ülj le a székre; s a fájdalmat, mi szivünkben

van, hagyjuk szunnyadni, akárhogy sujt is a bánat:

mert a fagyos zokogás nem használ semmit a földön.

Isteneink a szegény múló embernek eképen

szőttek bús létet, míg őket a gond sose gyötri.

Mert hisz Zeusz küszöbén két hordó áll, tele rosszal

duzzad az egyik, a másikban van a jó, amit ő ad.

Van, kinek összevegyítve ad onnan a mennyköves isten,

akkor az egyszer a rosszba kerül, másszor meg a jóba;

s van, kinek ő csak gyászosat oszt, szidalomra jelöl ki:

s ezt nyomorult éhség hajszolja az isteni földön,

istenek és a halandók nem becsülik, csavarog csak.

Lám, Péleusznak is így adták gyönyörű adományuk

isteneink, születésétől: sok nagyszerü kinccsel

tűnt ki a népek közt, fejedelme a mürmidonoknak,

s istennőt küldtek hozzá feleségül a földre:

csakhogy az isten néki is osztott rosszat: a háza

nem telt meg fejedelmi utóddal, sok gyerekével:

egyetlen, kora-elhullásra jelölt fia lett csak;

s lám, nem is ápolom őt, aki vénül: messze hazámtól

Trója alatt téged szomorítlak a gyermekeiddel.

S rólad, öreg, hallom, szintén sok kincs ura voltál,

merre Makarnak székhelye, Leszbosz terjed a vízben,

és befelé Phrügié s a hatalmas Hellészpontosz,

első voltál ott fiaiddal, nagy vagyonoddal.

Csakhogy utána ilyen bajt hoztak az égilakók rád:

várad alatt sose szűnnek a harcok, az emberölések;

tűrd el, a lelkedben ne kivánj keseregni hiába,

mert fiadért gyötrődve amúgy sem lesz soha hasznod,

nem támasztod föl, de előbb még más baj is érhet.”
Erre az isteni agg Priamosz neki válaszul így szólt:
„Zeusz-táplálta király, sose ültess székre, ameddig
sátradban Hektór temetetlen fekszik: azonnal
add ki nekem, hogy láthassam; s te fogadd el a gazdag
Commented [SA81]: Achilleus megsajnálja Priamost,
kérdi, hogy mert odamenni ahhoz, aki megölte gyermekeit?
Leülteti a székre, és kéri, hogy ne bánkódjanak, mert Zeus
rosszból és jóból is ad.
Majd apjától beszél, Péleuszról, hogy neki is sok jót adott
Zeus, kincseket, istenség feleséget, de rosszat is: egy fia
született csak, ő sem törődik vele.
Ugyanezt vetíti ki Priamosra is.

díjat, amit hoztam, s váljék örömödre; kerülhess

újra hazád földjére, mivel te előbb könyörültél

életemen s hagytad, hogy lássam a nap sugarát még.” Commented [SA82]: Priamos felszólítja Achilleust, hogy
ne ültesse őt addig le, amíg Hektór nincs eltemetve és
Görbén fölfele nézve felelt gyorslábu Akhilleusz: követeli, hogy kiadja

„Már ne gyötörj, te öreg: mert hisz szándékom amúgy is,

hogy kiadom Hektórt; hozzám Zeusz hírnöke jött el,

édesanyám, aki szült, lánysarja a tengeri vénnek;

s rólad is észreveszem, Priamosz, nincs titkod előttem,

hogy valamely isten vezetett az akháji hajókhoz;

földi halandó nem merné, a nagyon fiatal sem,

ezt, rejtőzni az őrök elől sem tudna, kapunknak

závárát sem tudná egykönnyen fölemelni.

Hát ne kavard fel még inkább gyászomban a lelkem,

mert tán téged sem kíméllek sátram ölében,

bárha könyörgő vagy; s még vétek Zeusz szava ellen.” Commented [SA83]: Achilleus kéri, hogy ne gyötörje, ki
fogja adni fiát.
Így szólt ő; megijedt az öreg, s hajlott a szavára, Észreveszi rajta, hogy isten vezette oda és megfenyegeti.

Péleidész meg a házból tört ki, akár az oroszlán;

nem maga ment egyedül: két fegyvertársa követte,

Alkimosz és hős Automedón; Patroklosz eleste

óta Akhilleusz legjobban kedvelte e kettőt. Commented [SA84]: Achilleus kiment a házból, Alklimosz
és Automedón követte, akiket legjobban kedvelt Patroklosz
Ők az igától öszvért és paripákat eloldtak, eleste óta.

s agg Priamosz hírnök-követőjét is bevezették,

és le is ültették; s hordták be a síma szekérről

végtelenül nagy váltságát ama hektori főnek. Commented [SA85]: Achilleus társai elkezdték behordani
az ajándékokat.
Jólszőtt inget két köpenyeggel hagytak azonban,

hogy vélük betakarva vitesse honába a holtat. Commented [SA86]: Csak ezeket hagyták: egy inget és
két köpenyt, hogy legyen mibe takarnia a holtat.
S hívta a szolgálókat, mosni, bekenni a testet,

arrébb tőle, nehogy Priamosz láthassa a sarját:

mert fájó szive tán fékezni se tudja haragját,

látva fiát, s Akhileusznak kedves szíve fölindul,

s még Zeusz rendeletét megsérti, megölve az aggot. Commented [SA87]: Priamostól távol mosni kezdték a
testet, nehogy feldühödjön és Achilleusnak induljon, ő meg
Megmosták, s megkenve a lányok olajjal a testét, megölje.

inget is adtak rá, köribé meg drága palástot,

majd maga hős Akhileusz fölemelte, s a gyászkerevetre

tette, s a társak emelték véle a síma szekérre. Commented [SA88]: Megmosták, beolajozták, inget
adtak rá, palástot, Achilleus felemelte, rátatta a
Följajdult azután, a nevén szólítva barátját: gyászkerevetre és társaival a szekérre tették.

„Meg ne neheztelj rám, Patroklosz, hogyha talán még

Hádésznál is hallod a hírt, hogy az isteni Hektórt

apjának kiadom: mert nem méltatlan a váltság:

s abból is részeltetlek majd, úgy, ahogy illik.” Commented [SA89]: Patroklostól kéri, ne haragudjon rá,
mert kiadja Hektórt és a váltságból részelteti majd.
Szólt s ismét sátrába került be a fényes Akhilleusz,

s honnan ismét fölkelt díszes, faragott heverőre

ült le, a fal mellé, s így szólt az öreg Priamoszhoz:

„Íme, kiadtam a gyermeked, agg, akiért könyörögtél:

fekszik a hordágyon, s tüstént mikor eljön a Hajnal,

látod s elviheted; gondoljunk most az evésre. Commented [SA90]: Megmondja Priamosnak, hogy
hajnalban elviheti, de előbb egyenek
Hisz gondolt az evésre a sűrühajú Niobé is,

bárha tizenkét gyermeke hullt el a termei mélyén,

lánya hat és viruló fia hat; fiait nagy Apollón

mind lenyilazta ezüst íjával, mert Niobéra

megdühödött, s nyilas Artemisz úrnő ölte le lányát

mind, mert ő széparcú Létóval vetekedve

mondta, hogy az csak kettőt szült, míg ő maga többet:

s lám, noha csak ketten, lenyilazták ők valamennyit.

Hosszu kilenc napon át nem akadt nekik eltemetőjük,

mert hisz a népet kővé változtatta Kroníón;

égbeli isteneink földelték végül el őket.

S még Niobé is evett, kimerülten a sok zokogástól.

Most meg az elhagyatott hegyeken, sziklák tetejében,

ős Szipüloszban, ahol mondják, hogy az isteni Nimfák

fekhelye van, s Akhelóosz mellé járnak a táncba,

ott, noha kővé vált, égbőljött kínokat érez. Commented [SA91]: Elmondja Niobé történetét

Rajta, te isteni agg, gondoljunk hát mi magunk is

már lakománkra; utána sirathatod édes sarjad,

míg Trójába viszed: hisz méltó nagy siratásra.”

Szólt, és fölpattanva, fehér juhot ölt le Akhilleusz;

társai megnyúzták a juhot, megtéve, amit kell,

mesterien darabolták föl, s húzták föl a nyársra,

gonddal megsütögették mind, majd újra lehúzták. Commented [SA92]: Elkészítettek egy fehér juhot

Automedón kenyeret hordott gyönyörű kosarakban

asztalhoz; de a húst Akhileusz osztotta ki köztük. Commented [SA93]: Azt Achilleus osztotta ki

S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.

Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,

akkor a Dardanidész Priamosz bámulta Akhilleuszt:

mekkora, míly gyönyörű és mennyire isteni arcú.

S közben a Dardanidész Priamoszt bámulta Akhilleusz:

nézve nemes szép arcát és hallgatva a hangját. Commented [SA94]: Egymást bámulták, csodálkozva

És miután eleget nézték egymást, gyönyörükre,

akkor az isteni agg Priamosz szava szólt legelőször:

„Zeusz nevelése, eressz gyorsan lefeküdni, hogy immár

édesizű álomba gyönyörködjünk heverőnkön:

mert hisz nem szunnyadt a szemem pilláim alatt még

attól kezdve, hogy általad elvesztette a lelkét

gyermekem; egyre nyögök, sokezer kín fő kebelemben,

udvarom elkeritett részén fetrengek a trágyán.

Most pedig étket is ízleltem, s gégémen a fényes

bort leeresztettem: de előbb ezt sem cselekedtem.” Commented [SA95]: Priamosz aludni akar, hisz mióta
Hektór meghallt azóta nem aludt
Szólt; s Akhileusz szólt társainak meg a szolgálóknak,

vessenek ágyat a tornácon: ragyogó takarókat,

bíborszínüeket meg szőnyegeket tegyenek rá,

s bolyhos gyapjuköpenyt is még tegyenek tetejébe.

Mentek a nők kifelé, fáklyát hordozva kezükben,

s két heverőt odakint tüstént vetekedve vetettek. Commented [SA96]: Achilleus társai és szolgálói ágyat
vetnek Priamos számára a tornácon
S most tréfás hangon szólalt meg a fürge Akhilleusz:

„Kedves öreg, kint térj nyugovóra, nehogy, ha betoppan

egyik akháj vezető – mert mindig jönnek, a tervet

tervezgetni, mivel mellém telepedni szokásuk -,

bármelyikük, s megpillant itt a sötét, sebes éjben,

ezt hirüladja a népek pásztora Átreidésznek,

és kiadását messzehalasztani kelljen a holtnak.

Most pedig áruld el nekem azt, és szólj egyenes szót:

hány napig óhajtod gyászolni az isteni Hektórt,

addig hogy magam és népem fékezzem a harctól.” Commented [SA97]: Achilleus mondja Priamosnak, hogy
kint háljon, nehogy észrevegyék, majd kérdezi, meddig
Erre az isteni agg Priamosz neki válaszul így szólt: gyászolja Hektórt, hogy meddig fékezzék magukat a harctól.

„Hogyha kivánod az isteni Hektórnak temetését,

ezt tévén, Akhileusz, vélem nagy jót cselekednél.

Jól tudod azt, hogy a várba vagyunk beszorítva, s a szálfát

távolról kell hoznunk: s félnek a trójaiak mind.

Hát mi kilenc napon át gyászolnánk termek ölében,

és azután földelnők el, s tort ülne a népünk.

Majd tizenegyediken fölibé sírhalmot emelnénk,

és azutáni napon küzdjünk; ha a végzet akarja.” Commented [SA98]: Kilenc napon át szeretne gyászolni,
utána temetné el.
 Válaszul ezt mondotta az isteni fürge Akhilleusz:

„Meglesz hát ez is, agg Priamosz, valamint te kivánod:

mert ahogyan kéred, megfékezem addig a harcot.” Commented [SA99]: Megfékezi addig a harcot.

Így szólván, az öreg jobbját megfogta kezével

csuklónál, hogy a lelkében valahogy ne remegjen.

Ők hát kint dőltek le a tornácon nyugovóra,

együtt a vén hírnök s Priamosz, két bölcseszü bajnok;

míg Akhileusz bent hált jólácsolt sátra zugában,

s ott széparcu Briszéisz dőlt le az oldala mellé. Commented [SA100]: Priamos kint hált Achilleus két
társával, Achilleus pedig bent a széparcú Briszéisszel.

Devecseri Gábor fordítása

Az Odysseia – 12 110 sor
- Bár kérdéses az Odysseia szerzőjének kiléte, a tudományos közfelfogás szerint valamivel
később keletkezett, mint az Ilias
- Az antikvitás irodalomtudósai Homéros öregkori művének tartották
- Szintén a trójai mondakörhöz kapcsolódik – azokhoz a történetekhez, amelyek a Trója bevétele
után hazatérő hősök visszaújtát beszélik el
- főhőse Ithaka [ma Thiaki] ura, a ravasz és leleményes Odysseus, aki 10 esztendős bolyongás
után tér haza
- Szerzője tudatosan lemondott a kronológiailag egyenesvonalú elbeszélésről
- Tényleges cselekmény 40 napba sűrítve, in medias res indítás
- A 4 éneket kitöltő én-elbeszélés után már az időrendnek megfelelően zajlanak az események
- Odysseus az ötödik ének elején lép színre, a maga készítette tutajon Kalypsó nimfa szigetét
készül elhagyni, de a viharos tengeren nem haza, hanem a phaiákok földjére jut, és ott meséli,
milyen különös tájakon fordult meg, milyen kalandokkal szembesült, mielőtt hozzájuk érkezett
- Odysseus a phaiákoktól kapott hajón Ithakába érkezik, koldusálruhában hazamegy, ahol az őt
halottnak tartó feleségét, házassági ajánlatokkal zaklatják a helybeliek, Odysseus felfedi
kilétét, leszámol a kérőkkel, tehát 20 esztendei távollét után visszaállítja otthonában a rendet
és megteremti Penelopé oldalán a régóta áhított nyugalmat
- Elbeszélő technikája bonyolultabb az Iliasénál: két szálon futtatja a cselekményt
- A költemény elején a költő figyelme a bevezető 4 éneken keresztül Odysseus fiára,
Télemachosra irányul – ekkor nem lépteti színre Odysseust – : Télemachos szemén keresztül
láttatja Pénelopét, őt kíséri el, mikor Peloponnésosra utazik apja után kutatva Nestórhoz és
Menelaushoz
- Mialatt Télemachos távol van, Odysseus Kalypsótól Ithakába jut kondásánál, Eumaiosnál
keresve és találva szállást
- A 15. ének végén fonódik egybe a cselekmény két szála, azzal, hogy Télemachos visszatér és ő
is Eumaiost keresi fel – a 16. énekben apjával és a kondással együtt tervelik ki a kérők
garázdálkodásának végetvetését
- Tartalmilag 6, 4-4 énekből álló részre oszlik
- Az elbeszélt és az elbeszélő idő összefüggései nagyjából ugyanolyan képet mutatnak, mint az
Iliasban

1, 1–43.

- A részlet a költemény bevezetője, összefoglalja a tartalmat, indítja a cselekményt

- Hangsúlyoz az Iliasban egy még csak lappangó gondolatot Odysseus hajótársainak pusztulására
és Aigisthos megöletésére utalva – utóbbit Zeus ajkára adja ki a költő: az ember sorsa nem
egyedül a végzettől vagy az istenek szeszélyétől függ, hanem ők maguk is felelősek érte

Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott

s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,

sok nép városait, s eszejárását kitanulta,

s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,

menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét. Commented [SA101]: Odysseusra utal

Csakhogy nem tarthatta meg őket, akárhogy akarta:

mert önnön buta vétkeikért odavesztek a társak,

balgák: fölfalták Hüperíón Éeliosznak

barmait, és hazatértük napját ő elorozta.

Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből. Commented [SA102]: Kinek társai meghaltak, saját
vétkeik miatt
Hát aki megmenekült meredek vészből, valamennyi

otthon volt, túl háborun és a vizek veszedelmén;

őt egyedül, hitvesre, hazára hiába sovárgót

tartóztatta Kalüpszó nimfa, az isteni úrnő

barlang öblös ölén, mivel áhította urául. Commented [SA103]: Aki megmenekült az otthon volt,
egyedül Odysseust tartóztatta Kalypsó nimfa, mivel áhította
És hogy az esztendők perdültén jött az az év is, urául.

melyhez az istenek azt szőtték, hogy visszakerüljön

már Ithakába, a küzdelmektől nem menekült meg

még a szerettei közt sem. Az isten mind könyörült már

rajta; Poszeidáón egyedül gyűlölte szünetlen

isteni hős Odüsszeuszt, valameddig csak haza nem tért. Commented [SA104]: De amikor hazatért, akkor sem
menekült meg a küzdelmektől, egyedül Poszeidáón gyűlölte
Csakhogy az elment éppen a távoli aithiopokhoz Odysseust.

- kik két részre oszoltan a szélső népe a földnek

s hulló napra tekint egy részük, más a kelőre -,

hogy bárány s bikaáldozatukból kapja a részét. Commented [SA105]: De ő elment aithiopokhoz, akik két
részre osztva a Föld szélső népe, hogy bárány és
Ott ült ő, lakomának örülve, s a többiek ekkor bikaáldozatukból kapja a részét

mind az olümposzi Zeusz palotájában gyülekeztek.

S köztük az emberek, istenek apja fogott a beszédbe;

mert gondolt a szivében a gáncstalan Aigiszthoszra,

kit ledöfött Agamemnón sarja, a híres Oresztész;

őrá emlékezve beszélt a haláltalanokhoz: Commented [SA106]: Zeus Aigiszthoszra emlékezve

beszédet kezdett
„Jaj, csak örökkön az isteneket vádolja az ember:

azt mondják, a csapás mind tőlünk jön, de bizony hogy

ostoba vétkeikért szenvednek a végzeten is túl;

lám, Aigiszthosz is Átreidész megkért feleségét

sorsa fölött elvette, s a visszajövőt meg is ölte,

tudta pedig meredek veszedelmét, hisz megüzentük,

Argoszölő Hermészt küldtük ki, a messzirelátót,

hogy le ne döfje a hőst, s feleségét meg sose kérje:

mert hiszen Átreidészt majd megbosszúlja Oresztész,

rögtön, amint fölserdül s vágyik az otthoni földre.

Hermeiász megmondta, de Aigiszthosz nem ügyelt rá,

bár a tanács jó volt; s most mindért lett lakolása.” Commented [SA107]: Panaszkodik, hogy mindig csak az
isteneket vádolják az emberek, de vétkeikért a végzeten túl
is szenvednek.
Aigiszthosz történetét mondja el, aki elvette Átreidész
Devecseri Gábor fordítása feleségét, a visszajövőt megölte annak ellenére, hogy tudta
veszedelmét, kiküldték Hermészt, de megtiltották, hogy
ledöfje a hőst vagy megkérje feleségét
Átreidész halálát majd Oresztész megbosszulja
Ezt neki Hermés megmondta, de erre nem ügyelt
Aigiszthosz.
6, 1–331.

- Odysseus Kalypsó szigetéről elhajóztában tengeri viharba kerül, a phaiák föld parjaira vetődik,
majd ha felébred Alkinoos király leányával Nausikaával találkozik, aki a hőst a királyi palotába
irányítja
- Az Ilias harcaihoz viszonyítva az Odysseaia az élet békésebb, hétköznapibb arcát mutatja be,
társadalomképe is szélesebb, többször tűnnek fel benne nők, nőtípusok pl a bujkáló iróniával
megrajzolt Nausikaa

Hát így szunnyadt ott a sokattűrt fényes Odüsszeusz,

álom- s fáradtság-nyügözötten; azonban Athéné

most városba suhant be, a phaiák férfiakéba, Commented [SA108]: P Athéné lement a városba

hajdan akik tágtáncterü nagy Hüpereia öblében

laktak, s szörnyü kevély vad Küklópsz-nép közelében,

kik pusztítgatták őket, mert több erejük volt. Commented [SA109]: A phaiákok leírása

Onnan az isteni Nauszithoosz kivezette a népét,

búzaevő ember-fajtól távol Szkheriába,

házakat épített, bástyával övezte a várost,

templomokat magasított s szétosztotta a szántót. Commented [SA110]: Nauszithoosz megmenti népét

Őt leigázta a vég, Hádész házába került már,

s most a király, kit az ég bölccsé tett, Alkinoosz volt. Commented [SA111]: Most a király Alkinoosz

Ennek a háza felé sietett a bagolyszemü Pallasz,

gondolkodva a hősszívű Odüszeusz hazatértén.

Ment be a jólfaragott hálóba, amelyben a lányka

szunnyadt, s mint örök istennő, oly szépalakú volt: Commented [SA112]: Athéné bement Nausikaához

Nauszikaá, lánysarja a nagyszivü Alkinoosznak, Commented [SA113]: Nausikaa leírása

s még két szolgaleány, Khariszoktól bájos, a szélső Commented [SA114]: A kegyesség és a szépség istennői

két oszlop töviben; s tündöklő ajtaja zárt volt.

Ő a leány ágyához osont, sebesen, fuvalatként,

s ott fejtől állt meg, s megszólította szavával,

tenger büszke hajósa Dümász lányának alakját

öltve, ki egykoru volt a leánnyal, s drága szivének. Commented [SA115]: Pallasz Dümász hajós lányának
alakját öltve szólítja meg Nausikaat
Ennek alakjában szólt most a bagolyszemü Pallasz:

„Nauszikaá, mért szült az anyád íly lusta leánynak?

Elhanyagolva hever tündöklő drága ruhád mind,

és közeleg lakodalmad, azon szép tiszta ruhát kell

öltened és adnod majd, kik hazavisznek, azoknak:

mert hiszen ebből kél a leány jóhíre a nép közt,

apja is ennek örül, s vele örvend anyja, az úrnő.

Hát csak eredjünk mosni, amint fölfénylik a hajnal:

s én nyomodon sietek versengeni, hogy hamarabb légy

készen véle, hiszen nem léssz te soká hajadon már:

mert hisz a községből megkérnek a legderekabbak

minden phaiák közt, honnét a te törzsed is indul.

Hát korahajnalban buzdítsd neves édesapádat,

hogy szekeret s öszvéreket adjon fölszereléssel:

fussanak öltönyeiddel, övekkel, szép takarókkal.

És magad is helyesebb, ha ekép mégy, nem gyalog indulsz,

mert a mosógödrök még innen messze feküsznek.” Commented [SA116]: Athéné lehordja Nausikaát, hogy
miért ilyen lusta, elküldi mosni.

Szólt s ezután elment a bagolyszemü Pallasz Athéné,

szállt az olümposzi csúcsra: az istenek el nem enyésző Commented [SA117]: Pallasz Athéné visszament
Olymposra
székhelye az, mondják. Soha szél nem rázza, nem ázik
záporban, sose hull rá hó, de a szép levegőég

felhőtlen, s futkároz rajta a tiszta verőfény:

ott mulatoznak a boldog olümposzi istenek egyre. Commented [SA118]: Olympos leírása

Hát, miután intette a lányt, oda szállt el Athéné.

S jött is a széptrónszékű Hajnal, s drágaruhájú

Nauszikaát fölverte: csodálta a lányka az álmot, Commented [SA119]: Nausikaát felkeltette a Hajnal

s termeken át indult, a szülőinek is hirüladni:

jó apjának s anyjának; bent lelte meg őket. Commented [SA120]: Csodálta az álmot, ment
megosztani szüleivel
Anyja a tűzhelynél szolgálólányai közt ült

s tengeri-bíbor szállal szőtt; apját pedig akkor

érte, mikor kifelé ment épp, a neves fejedelmek

gyűlésébe, hová fényes phaiákjai hívták. Commented [SA121]: Leírja mit csinálnak Nausikaa szülei

Hát odaállt szeretett apjához a lányka s ekép szólt:

„Édes apus, szekeret nem akarnál adni ma nékem,

jókerekűt, magasat, hogy drága ruháim a vízhez

mosni vigyem, hisz mind szennyes halmokba hevernek?

Hozzád is, mikor ott a tanácsban döntesz a legfőbb

embereiddel, az illik, hogy csupa tiszta ruhát hordj.

Öt kedves fiad is van még palotádnak ölében,

kettő már házas, de a többi legény a javából,

s mindig tiszta mosott köpenyegben akar valamennyi

menni a táncba: s mindevvel gondolni nekem kell.” Commented [SA122]: Nausikaa kéri apját, hogy adjon
neki szekeret, hogy moshasson és tiszta ruhát hordhasson
Így szólt, mert szégyelt viruló nászt mondani édes

apja előtt. De az értett mindent, s válaszul így szólt:

„Nem tagadom meg tőled az öszvért s mást se, szülöttem.

Hát csak eredj: majd fölszerelik szekerünket a szolgák,

jókerekűt, magasat, kast is tesznek tetejébe.” Commented [SA123]: Megengedi apja neki

Mondta, parancsot adott, s megtették nyomban a szolgák.

Jókerekű szekerét ellátták fölszereléssel,

két öszvért hoztak s a szekérnek elébe befogták;

fénylő köntöseit terméből hozta a lány is.

És a ruhát fölrakta gyalult sima szép szekerére;

majd ládába rakott üditő eleséget az anyja,

sokfélét, húst tett bele, bort öntött be a kecske-

tömlőbe; s fölszállt ezalatt a leány a szekérre.

S még szinarany korsót is adott neki síkos olajjal,

szolgaleányaival hogy a parton megkenekedjék.

Az megfogta a fényes gyeplőt, fogta az ostort,

s indított vele: két öszvér dobogása dübörgött.

Csörtettek szakadatlan, vitték őt s a ruhákat;

nem maga ment csak, a szolgaleányok is útnakeredtek. Commented [SA124]: Tettek-vettek

És amidőn a folyó gyönyörű sodrához elértek,

sűrü mosógödrökhöz, ahol szép víz elegendő

ömlik elő s ki, nagyon szennyest is mosni fehérre,

akkor a két öszvért a szekérből nyomba kifogták,

s forgatagoshullámu folyó partjára terelték,

rágjanak édes jó füveket. Maguk ott a szekérről Commented [SA125]: Odaértek a folyóhoz

két kézzel hordták a ruhákat az éjszinü vízbe,

és sebesen vetekedve taposták lent a gödörben.

És az egész szennyest hogy tiszta fehérre kimosták,

végül a tengerparton sorban szétteregették

ott, hol a parti kavics legtisztább lett a haboktól. Commented [SA126]: Mosni kezdtek, majd teregetni

Megfürdöttek, a fényes olajjal megkenekedtek,

és a folyó partján lakomához láttak utána;

nap sugarán hagyták száradni a tiszta ruhákat. Commented [SA127]: Megfürödtek, lakomáztak

Élvezvén az ebédet a szolgálók s a királylány,

fátylukat eldobták s labdával játszva mulattak:

hókaru Nauszikaá vezetett, táncolva daloltak. Commented [SA128]: Mulattak a szolgálók és Nauszikaá

Mint nyilas Artemisz úrnő jár a hegyek meredélyén,

járja a hosszugerincű Téügetoszt s Erümanthoszt,

hol vadkanra, szökő szarvasra vadászik örömmel,

s véle a pajzsos Zeusz lánysarjai, völgybeli nimfák

játszadozón járnak, s Létó örvend a szivében:

mert mindannyi közül feje, homloka úgy kimagaslik,

s könnyen ráismerni, pedig gyönyörű valamennyi:

szolgálói között így tűnt ki a szép hajadonlány.

Ámde midőn haza kellett már indulnia újra,

s öszvért is befogott, beredőzte a drága ruhákat,

akkor mást gondolt a bagolyszemü Pallasz Athéné:

ébredjen föl már Odüsszeusz és lássa a szép lányt,

az meg a phaiák városhoz vezetője lehessen. Commented [SA129]: Összepakoltak, Pallasz szerette
volna, ha Odysseus felébred és megpillantja Nausikaát, aki a
Szolgálója felé hajitott labdát a királylány: városba vezeti

elvétette, s a mély örvénybe zuhant a labda.

Fölsikitottak a nők: föl is ébredt fényes Odüsszeusz,

és föl is ült, így töprengett a szivében, eszében: Commented [SA130]: Nausikaá labdát dobott, de
belezuhant a folyóba és sikítani kezdtek, amitől Odysseus
„Jaj nekem, újra milyen népek földjére jutottam? felébredt

Dölyfösek-é, vadak-é, törvénnyel mitse törődők,

vagy vendégszeretők s elméjük féli az istent?

Mintha leányok hangja sikoltott volna köröttem,

nimfáké, kik a csúcson laknak, a bérc meredélyén,

és a folyók forrásainál, s a füves legelőkön.

Tán szóval szóló népek közelébe kerültem.

Rajta, magam fogom ezt megtudni s látni szememmel.” Commented [SA131]: Odysseus azon töpreng, hogy hova
jutott
Szólt, s a sürűből már bújt is ki a bajnok Odüsszeusz,

ágat tört le erős markával a rengeteg erdőn,

lombosat, ezzel testét fedte, takarta szemérmét. Commented [SA132]: Odysseus felkelt, ággal takarta
magát
Mint a hegyekbennőtt, erejében biztos oroszlán,

ment, ahogy az megy a szélben, esőben a két szeme fényben

szikrázik, s ökrökre rohan, vagy a gyönge juhokra,

vagy szarvasra az erdőn, s arra is űzi a gyomra,

hogy juhokért az erős aklok közepére berontson:

így kívánt Odüszeusz szépfürtü szüzek seregébe

törni ruhátlanul is, mivel ennyire bajba szorongott. Commented [SA133]: A lányokhoz indult Odysseus
Rettenetesnek tűnt fel előttük a tengeri habtól

rútan; szétrebbenve futottak a parti fokokhoz. Commented [SA134]: A lányok megijedtek tőle,
elfutottak
Csak maga Nauszikaá várt; mert szívébe Athéné

merszet tett és tagjaiból kiemelte a félést. Commented [SA135]: Csak Nausikaá maradt ott, aki nem
félt
Szembe tekintve csak állt; Odüszeusz meg hányta-vetette:

átkulcsolja-e térdeit, úgy könyörögjön a lányhoz,

vagy csak a távolból, hízelgő szókkal, esengjen,

hogy városba vezetné tán és adna ruhát rá.

Így töprengett és úgy látta, hogy ez helyesebb lesz:

távolból fog csak hízelgő szókkal esengni,

hogy haragos ne legyen, ha a térdét illeti kézzel. Commented [SA136]: Odysseus azon töprengett, hogyan
kérje meg a lányt, hogy vezesse a városba és ruhát adjon rá
Édesen és ravaszul hát hozzá nyomban ekép szólt:

„Úrnőm, esdekelek; ki vagy? isten? földi halandó?

Hogyha te istennő vagy, a tágterü égbe lakók közt -

Zeusz atya gyermeke: Artemisz az, kihez én a leginkább

tartalak arca hasonlónak, termetre s alakra;

és ha halandó vagy, ki a földön tartja lakását,

boldog apád háromszor, anyád is boldog, az úrnő,

és testvéreid is háromszor: bennük a lélek

örvendezve repes bizonyára örökre miattad,

táncbavegyülni ha látnak ilyen szép tiszta virágot.

Ámde legáldottabb a szivében mindegyikük közt

az, ki ajándékkal megnyer s házába vezet majd.

Mert sohasem láttam még íly szép földi halandót,

sem férfit, sem nőt: ha tekintlek, a bámulat elfog.

Egykor Déloszban, nagy Apollón oltáránál

láttam ily ifju, magasbaszökő pálmának a törzsét:

mert ott is jártam, sok nép követett amaz úton,

melyen olyan sok csúf nyomorúság várakozott rám.

Hát mikor azt láttam, bámultam ekép a szivemben

hosszan, mert oly szálfa a földről még sose szökkent,

mint téged bámulva csodállak, s félek erősen

térdedet átkulcsolni; nehéz bú súlya szakadt rám.

Tegnap, húsz nap után, sikerült kikerülnöm a borszín

vízből: eddig a hullám és rohanó vihar űzött

Ógügié szigetéről. Most idedobva a daimón

tán valamely új bajba kever; mert nem hiszem ám, hogy

végeszakad, még sok bajt mérnek az istenek énrám.

Hát könyörülj, úrnőm: mert hozzád jöttem először

annyi keserves kínom után, nem is ismerek embert

egyet sem, kik e várost lakják, ezt a vidéket.

Rajta, mutasd az utat, valamely rossz rongyot is adj rám,

tán hoztál a ruhák számára magaddal ilyesmit.

S néked az istenek adják meg mindazt, mire vágyol,

férjet s háztartást, s hozzá gyönyörű egyetértést:

mert hiszen annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem,

mint mikor egymást értő szívvel tartja a házát

férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak,

jóakarók örömére, jeles hírére maguknak.”
Erre a hókaru Nauszikaá neki válaszul így szólt:
„Jó idegen, nem vagy hitvány te, sem esztelen ember;
csakhogy olümposzi Zeusz maga osztja az emberek üdvét,
jóknak is és rosszaknak is úgy, ahogy őneki tetszik:
Commented [SA137]: Odysseus megszólítja Nausikaát
Artemiszhez hasonlítja, majd szép virághoz
Elmondja hogy szülei áldottak, de legáldottabb aki majd
feleségül veszi
Majd pálmához hasonlítja Apollón oltáránál
A tenger borszínű
Kéri, hogy adjon neki ruhát, vezesse a városba és az istenek
adják meg neki amit csak szeretne

ezt osztotta neked, s tűrnöd kell mindenesetre;

most miután a mi várunkat, földünket elérted,

nem léssz már szűkébe ruhának, semmi olyannak,

mit sokateltűrt esdekelőnek nyujtani illik.

Néked a várost megmutatom; halld népe nevét is:

phaiákok lakják, az övék ez a föld, ez a város,

én meg a lánya vagyok nagyszívű Alkinoosznak,

s nála találod a phaiák nép erejét s a hatalmát.” Commented [SA138]: Nausikaá válasza: Odysseusnak
tűrnie kell amit kap, de a városban nem lesz szűkében
Szólt, és széphaju szolgálóinak adta parancsát: semminek, elmondja, hogy phaiákok lakják a földet és hogy
ő lánya Alkinoosznak
„Vissza, ti szolgálók; hova futtok e férfiu láttán?

Tán csak nem hiszitek, hogy minket bántani kíván?

Nincsen olyan földönsiető ember, sosem is lesz,

phaiákok földjére ki pusztító akarattal

érkeznék: mert drága kegyében az égilakóknak

ember-messze lakunk a zajongó tengeri árban,

itt, a világ szélén, s nem jár ide földi halandó.

Csakhogy ez itt nyomorult, hányódva került szigetünkre,

gondoznunk kell őt: mert Zeusztól ér ide minden

koldús és idegen, s a kevés is jólesik annak.

Rajta, leányok, kínáljátok ebéddel, itallal,

s fürdessétek meg, hol a szél nem fú, a folyóban.” Commented [SA139]: Nausikaá szolgálóihoz szól, hogy
ne fussanak el, kínálják Odysseust ebéddel, itallal és
Szólt; mire egymást bíztatgatva megálltak a lányok, fürdessék meg a folyóban

széltől védett heĺyre vezették őt, hova küldte

Nauszikaá, lánysarja a bölcsszivü Alkinoosznak;

és mellé rakták a palástot, az inget, a köntöst;

adtak arany korsót Odüszeusznak, síkos olajjal,

s bíztatták, hogy a víz hullámai közt lefürödjék. Commented [SA140]: A szolgálólányok szélvédett helyre
vitték, ruhát adtak neki, olajat a fürdéshez és fürdésre
Ekkor a szolgaleányokhoz szólt fényes Odüsszeusz: bíztatták.

„Álljatok egy kicsit arrébb, lányok, hogy magam öntsem

vállamról le a sós habot és kenekedjem olajjal;

mert testemnek rég nem volt már része kenetben.

És tielőttetek én nem fürdöm: szégyelem azt, hogy

széphajfürtü leányok elé álljak ki mezítlen.” Commented [SA141]: Odysseus megkéri őket, hogy
álljanak arrébb, nem szeretne meztelenül mutatkozni
Szólt; arrébb mentek, s elmondták ezt a leánynak. elöttük

S most a folyóban mosta le isteni bajnok Odüsszeusz

azt a halbot, mely erős vállát s hátát boritotta,

meddő víz tajtékját is lesikálta fejéről.

És miután mindent lemosott már, megkenekedve

vette föl azt a ruhát, mit a szép hajadon neki küldött; Commented [SA142]: Odysseus megfürdött, felöltözött

ekkor Athénaié, a hatalmas Zeusz atya lánya,

szemre nagyobbá tette, erősebbé, s a fejére

göndör fürtöket is, mint jácint-szirmokat, öntött. Commented [SA143]: Pallasz Athéné megszépítette
Odysseust
Mint amidőn aranyat körülönt az ezüstre egy ember,

művész, kit tanitott Héphaisztosz s Pallasz Athéné

minden mesterségre, s ezért kezeműve nagyon szép,

így öntötte a bájt vállára, fejére az úrnő. Commented [SA144]: Homéros a szépítést az
aranyozáshoz hasonlytja
Félrevonult Odüszeusz s odaült peremére a partnak,

szépségtől, bájtól ragyogón; bámult a királylány. Commented [SA145]: Nausikaá bámulta Odysseust

S végre a széphaju szolgálólányokhoz ekép szólt:

„Rajta, fehérkaru szolgálók, hallgassatok énrám.

Lám, nem az összes olümposzi istenek óhaja ellen

ért ez a férfi az isteni phaiák nép közelébe:

mert az imént még rútnak tűnt, nyomorultnak előttem,

most meg olyan, mint isteneink, kik az égbe lakoznak.

Bárcsak ilyen férj volna nekem kijelölve az égtől,

ittlakozó, és vajha maradna e földön örömmel.

Rajta, leányok, kínáljátok ebéddel, itallal.”
Szólt; a leányok hallgatták s tették a parancsát:
vittek már Odüszeusz elibé ételt is, italt is.
Commented [SA146]: Nausikaá a szolgálókhoz: Odysseus
előbb rútnak tűnt, most isteni
Ilyen férjet kíván és parancsolja, hogy kínálják ebéddel és
itallal

S ekkor evett meg ivott a sokattűrt fényes Odüsszeusz

nagyhevesen: mert rég nem volt már része evésben. Commented [SA147]: Odysseus kapott ételt, italt,
nekiállt, mert már éhes volt
S Nauszikaá, a fehérkaru mást vett most az eszébe.

Tiszta ruháit mind gyönyörű szekerére rakatta,

és befogatta erős öszvéreit, ő maga fölszállt,

s buzdította ekép Odüszeuszt, szót szólva kimondta: Commented [SA148]: Nausikaá Odysseushoz szól

„Kelj föl, jó idegen, városba megyünk, hogy igen bölcs

édesapám házához küldjelek el; s te az összes

phaiákok közt legderekabbakat ismered ott meg. Commented [SA149]: A városba mennek, apjához

Tedd csak, amit mondok, mert látom, hogy buta nem vagy:

míg mi a földeken át haladunk, meg a búzamezőkön,

addig a szolgaleányokkal kísérd csak az öszvért

és szekerünk szaporán; az utat pedig én mutatom meg. Commented [SA150]: N. az utat fogja mutatni, O. pedig
kiséri a szolgalányokkal az öszvért
Ám hogy a város alá érünk, melyet égremagasló

bástya övez, s mindkét végén gyönyörű kikötő van,

szűk a bejárat: a görbe hajók ott állnak az útnak

mentében sorban, mindnek helye megvan a vízben. Commented [SA151]: Város leírása

Ott a Poszeidón szép szentélye körül piacunk is,

áll odavonszolt s földbe levert sok sziklaüléssel.

Fölszerelését itt készítik a barna hajóknak,

vásznakat és kötelet, s evezőt élesre gyalulnak.

Mert nincs gondjuk phaiákoknak nyílra, tegezre,

árboc kell nekik és evező, és gálya, arányos,

mellyel az ősz habokon dicsekedve suhannak előre. Commented [SA152]: Város leírása

;Rossz szavukat kikerülném, még valahogy ne gunyoljon

egy ezután, mert nagydölyfűek akadnak a nép közt,

s még valamely hitványabb így szól, szembevetődve: Commented [SA153]: Ki szeretné kerülni a phaiákokat,
nehogy valamelyik így gúnyolódjon
»Ejnye, ki itt ez a szép idegen, nagytermetü férfi

Nauszikaával? Hol lelt rá? Még férje is ez lesz. Commented [SA154]: Ez a nagytermetű lesz a férje

Vagy valamely vándort hívott ide fürge hajóról,

messzelakó népből, hisz senki sem él közelünkben;

vagy míg mondta imáját, isten szállt le az égből,

egy nagyonóhajtott és elveszi minden időkre. Commented [SA155]: Lehet vándor, de isten is

Jobb is ez így, hogy utánaszaladva szerezte a férjét

máshonnan; hiszen úgyis megveti itthon a phaiák

férfiakat, pedig annyi nemes kérné feleségül.« Commented [SA156]: Megveti a phaiák férfiakat, pedig
mennyi nemes kérné feleségüé
Így szólnak, s ez a szó majd énrám hozza a szégyent.

Mert magam is megitélném azt a leányt, ki ilyent tesz,

hogy bár apja s az anyja s a jó rokonok nem akarják,

férfival együtt jár, mielőtt virrad lakodalma. Commented [SA157]: N. is elítélne egy ilyen lányt, aki
lakodalma előtt férfival mutatkozik
Most, idegen, szavamat jól értsd meg, hogy hamarabb kapj

jó kíséretet édesapámtól, hogy hazaküldjön.

Fölleled itt Pallasz ragyogó ligetét az utunknak

szélén: nyárfaliget, forrással, rét közepében:

itt van apám földrésze, virágzó kertje, a város

szélétől oly messze, hová még ér a kiáltás. Commented [SA158]: Pallasz ligetét írja le

Ülj le tehát ott és kis időt várj, míg mi előre

tartva, elérjük a várost és az apám palotáját. Commented [SA159]: Felszólítja, hogy maradjon majd
ott
Csak miután már azt gondoltad, hogy hazaértünk,

vedd utadat te a phaiák város iránt, s tudakold ott,

hol van a háza apámnak, a nagyszivü Alkinoosznak. Commented [SA160]: Kis idővel induljon el, és keresse
házukat
Könnyü fölismerned, kisgyermek is elvezet arra,

mert hisz a phaiák házak közt nincs egy se hasonló,

oly gyönyörű palotája a harcias Alkinoosznak. Commented [SA161]: Gyönyörű a palota, nincs más
olyan a városban
Ámde mikor már elrejt téged a ház meg az udvar,

vágj át legsebesebben a termen, míg oda nem jutsz

édesanyámhoz: a tűzhelynél ül, a tűz sugarában,

tengeri-bíbor szép fonalat szövöget, csoda nézni;

oszlophoz dől; háta mögött a cselédei ülnek. Commented [SA162]: Aztán menjen édesanyjához

Ott van az oszlop alatt trónszéke is édesapámnak,

ő azon ülve borozgat, akár valamely örök isten. Commented [SA163]: Ott lesz édesapja is

Menj el apám mellett, s kulcsold át édesanyámnak

térdét, hogy meglásd hazatérted örömteli napját

gyorsan, akármíly távolról értél ide hozzánk. Commented [SA164]: Kulcsolja át anyjának a térdét

Hogyha az ő szívében irántad jóakarat kél,

újra remélheted azt, hogy látod a kedveseid még

s jólépült házadba elérhetsz, otthoni földre.” Commented [SA165]: Ha anyjának tetszik, remélheti
hazaérését
Így szólt, és ragyogó ostorral csapta meg ekkor

két öszvérét: elhagyták a folyót nekifutva. Commented [SA166]: Elindultak

Gyorsan ügettek, a lábaikat sebesen szedegették;

s ő jól húzta a gyeplőt, hogy vele tudjon Odüsszeusz

lépni, s a szolgálók, s mértékkel emelte az ostort.

S már a nap is lebukott, hogy elértek Pallasz Athéné

híres szent ligetébe; leült ott fényes Odüsszeusz. Commented [SA167]: Lement már a nap, mire Athéné
ligetébe értek
S nagy Zeusz lányához tüstént így küldte fohászát:

„Hallgasd meg szavamat, pajzsos Zeusz gyermeke, Győztes:

hallgass rám legalább most, mert nem tetted idáig,

hogy tutajom széttört, meg a Földrázó dühe morzsolt.

Tedd, hogy a phaiák nép szivesen s könyörülve fogadjon.” Commented [SA168]: Odysseus Athénéhez: tegye, hogy
a phaiák nép szívesen fogadja
Így szólt ő könyörögve; meg is hallgatta Athéné.

Mégse jelent meg előtte, mivel tisztelte erősen

édesnagybátyját, ki gyülölte lobogva szünetlen

isteni hős Odüszeuszt, valameddig csak haza nem tért. Commented [SA169]: Pallasz Athéné meghallgatta, de
nem jelent meg előtte, mert tisztelte nagybátyját, aki pedig
gyűlölte Odysseust

Devecseri Gábor fordítása

HÉSIODOS
Hésiodos Kr.e. 700 táján élt, a görög irodalom első számunkra ismert költője. Életéről kevés, de biztos
adat van birtokunkban, amit saját művei szolgáltatnak. Ezekből tudjuk, hogy apja Kis-Ázsiából települt
át a hellén Askrába, ahol földműves lett, és ezt fiai is folytatták.

Az ókoriak sok művére hivatkoznak, de van, amelyikre tévesen. Kevés műve maradt ránk, ilyenek a
Theogonia (Az istenek születése) és a Munkák és napok, amelyekben a tudósok későbbi betoldásokat
vélnek felfedezni, de ennek ellenére Hésiodosnak tulajdonítják. Ránk maradt az aligha tőle származó
Pajzs és az Éhoai, ami tartalmában a Theogoniát folytatja, és címével a földi nőkre utal, akik istenekkel
nemzenek gyermeket.

A Theogonia és a Munkák és napok is eposznak minősültek az antikok szemében, ugyanis az epika

versmértékében, daktilikus hexameterben íródtak. Velük kapcsolatban manapság a „tanköltemény”
kifejezést használják, ami nem szerencsés, mert újkori eredetű és mindig egy-egy korszak sajátos
gondolati összegzését adták. Az antik esztétika Hésiodost az epika megújítójának tekintette, akinél az
elbeszélés háttérbe szorul, s a magyarázatnak, az értékelésnek, a fogalmak tisztázásának ad helyet,
tehát a még meg sem született filozófia vizsgálati eszközeit próbálgatja.

A Theogonia – 1022 sor

Az Ilias megjegyzései is mutatják, hogy a görögök elképzelése szerint az isteneknek más generációi is
léteztek: előbb Uranosé, aztán Kronosé; mielőtt Zeus átvette volna az uralmat az istenek és emberek
felett, kiderül, hogy Uranos hatalmát Kronos, Kronosét Zeus döntötte meg. Hésiodos a Theogoniában
röviden azt a folyamatot mutatja be – leszármazási táblázatok és közbeiktatott elbeszéléseg
segítségével -, mely a világ keletkezésétől Zeus hatalmának megszilárdulásáig vezet.
1–115.

Az első szemelvény a feltűnően nagyraméretezett prooimion (bevezetés). Hésiodos is alkalmazza az

invokációt, ráadásul kétszeresen: előbb a Helikon hegy Múzsáit említi, majd az Olympos Múzsáihoz
fordul. Ennek oka alighanem az, hogy a helikoni Múzsáknak szentelt sorok fontos személyes
mondanivalót tartalmaznak: Hésiodos, az európai irodalomban elsőként a nevét is megadva, elbeszéli
a költővé avatását, és a Múzsák hozzá intézett szavait idézve saját költői programját foglalja össze: ő a
„valóra hasonlító tarka hazugság” helyett színigazat szándékozik írni.

Kezdjük a dalt immár Helikon Múzsái nevével! Commented [SA170]: Hésiodos bevezeti, hogy Helikon
Múzsáiról fog beszélni
Ők lakják e hegyet, Helikón magas, isteni ormát,

kék, ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbal

járják táncukat és oltára körül Kroniónnak. Commented [SA171]: Ők lakják Helikon hegyét, Kronión
oltára körül, kék-ibolyás forrás partján táncolnak.
Ők miután Hippukréné, Permésszosz avagy szent Kronión=Zeus

Olmeiosz vize gyöngéd tagjaikat mosogatta,

rendbeszedik szép tánckarukat Helikón magas ormán, Commented [SA172]: Hippukréné=Permésszosz=Olmeios

z
édes vágyat kelt ez a kar, dobbannak a lábak. A víz a költői ihletet biztosította, a Múzsák ebben való
fürdés után kezdik táncukat
Innét indulnak sűrű ködöt öltve magukra,

éjszaka járnak, szépséges hang száll körülöttük,

zengik az aigisztartó Zeuszt meg az argoszi Hérát,

őt, a dicső úrnőt, aki lépked arany sarujában,

s aigisztartó Zeusz lányát, a bagolyszemü Pallaszt,

Phoibosz Apollónt s Artemisz istennőt a nyilakkal,

s azt, ki ölelve a földet, meg-megrázza: Poszeidónt,

szent Themisz úrnőt, s Aphroditét, ki kacsint a szemével,

és az aranykoszorús Hébét és véle Diónét,

Létót, Íapetoszt, meg a görbeeszű Kronosz álnok

lelkét, Hajnalt és a Napot meg a szép Teliholdat,

és Gaiát és Ókeanoszt, a nagyot, s a sötét Éjt,

Commented [SA173]: Onnan éjszaka indulnak el ködben,
s mind az örökké élő isten szent születését. szép hangot zengve, dícsőítve Zeuszt, Hérát, Pallaszt,
Apollónt, Artemiszt, Poszeidónt, Themiszt, Aphroditét,
Egyszer dalra tanították meg Hésziodoszt, míg Hébét, Dionét, Létót, Iapetoszt, Kronoszt, Hajnalt, Napot,
Teliholdat, Gaiát, Ókenaoszt, Éjt és minden örökké élő isten
szent Helikón lejtőjén őrizgette a nyájat. születését.

Ez volt első szózatuk, ezt mondták legelőször Commented [SA174]: Hésziodosznak egyszer tanítottak
egy dalt, míg a Helikonon nyájat őrzött.
lányai aigisztartó Zeusznak, olümposzi Múzsák:

Kezdjük a dalt immár Helikon Múzsái nevével!

„Hitvány pásztori nép, szolgáltok csak hasatoknak!

Szánkon tarka hazugság, mind a valóra hasonlít,

tudjuk zengeni mégis a színigazat, ha akarjuk!” Commented [SA175]: Így szóltak Hésziodoszhoz a
Múzsák
Így szóltak hozzám az igazszavu isteni lányok,

s adták friss ágát a babérnak, hogy leszakasszam,

botnak, megbámulni valót, meg az isteni hangot

ültették el bennem: hirdessem, mi leszen s volt,

zengjem a boldog, örökkéélő isteneket mind,

s rajtuk kezdjem a dalt és vélük hagyjam is abba. Commented [SA176]: Ők az isteni hangot ültették el
benne: hirdesse a történéseket, zengje az isteneket és a
Ámde nekem mi közöm mindehhez, szikla-e, tölgy-e? … Múzsákkal kezdje és fejezze be a dalt

Hallod-e, kezdjük a Múzsákon, kik fenn az Olümposz Commented [SA177]: Áttér az Olümposzi Múzsákhoz

termeiben Zeusz nagy lelkét eltöltik örömmel,

zengve a himnuszt és hirdetve, mi van, mi leszen s volt,

egy hangon, s ajkukról csörgedez el nem apadva

édes szózat, válaszol is Zeusz nagy palotája

istennők liliomhangjára vidám kacagással,

és ezt visszhangozza Olümposz hóboritotta

orma s az isteni termek mind; kieresztik a hangjuk

s zengik az istennők a haláltalanok születését,

kezdve a kezdeteken, Földtől s Égtől kik eredtek,

és kik ezektől, minden jónak az osztogatói. Commented [SA178]: Akik Zeusz lelkét örömmel töltik el,
himnuszt zengnek hirdetve a történéseket, zengik az
Zeusszal másodjára, az istenek és a halandók istennők és haláltalanok születését a kezdetektől.

atyjával kezdik dalukat s vele végzik a Múzsák,

mert nincs nála nagyobb isten, sem erőre kiválóbb. Commented [SA179]: Zeuszról másodjára énekelnek és
vele végzik dalukat, mert ő a legnagyobb isten.
Embereket s a Gigászokat is kidalolva, Olümposz

termeiben Zeusz nagy lelkét eltöltik örömmel

lányai aigisztartó Zeusznak, Olümposzi Múzsák. Commented [SA180]: Emberekről és Gigászokról is

dalolnak
Zeusz Kronidésznak Píeriában szülte meg őket

Mnémoszüné, az Eleuthér lejtőjén ki királynő,

s ők hoznak feledést a bajokra, nyugalmat a gondban.
Mert szerelemben töltött bölcs Zeusz véle kilenc éjt,
távol a többi haláltalanoktól szent nyoszolyáján,
Commented [SA181]: A Múzsák Zeusz és Mnémoszüné
gyermekei
Mnémoszüné az Eleuthér lejtőjén királynő
A múzság feledtetik a bajokat és nyugalmat hoznak a
gondban

és hogy az év elmúlt és évszakok új sora indult,

fogytak a holdak s teljes lett nagy száma napoknak,

Mnémoszüné megszülte kilenc egyforma leányát,

kik csak az énekkel gondolva a gondot elűzik,

legmagasabb hófödte olümposzi csúcs közelében. Commented [SA182]: Kilenc éjt töltöttek együtt, késöbb
Mnémoszüné megszülte kilenc egyforma lányát, a
Ott járják körtáncukat, ott van szép palotájuk, múzsákat.

mellettük van a Vágynak a háza s a szép Khariszoknak. Commented [SA183]: Khariszok= a szépség, báj istennői

És ünnep ha virágzik, szép hang hagyja el ajkuk,

mindenség törvényeit éneklik, meg a józan

isteni életmódot, szép hang hagyja el ajkuk. Commented [SA184]: Mindenség törvényeiről, józan
isteni életmódról énekelnek a múzsák
Akkor szép hangjukkal büszkélkedve felérnek

zengve az isteni dalt az Olümposzi csúcsra, köröttük

visszhangozza a föld, kedves zajt ver fel a lábuk,

míg atyjukhoz mennek, Zeuszhoz, az égi királyhoz, Commented [SA185]: Amikor az Olümposzi csúcsra
mennek apjukhoz, visszhangzik körülöttük a föld és a lábuk
fennmennydörgőhöz, ki parázsló mennyköveket szór, kedves zajt ver fel

mert atyján, Kronoszon, diadalt vett, s rendben elosztott

mindent, rangot is egyformán a haláltalanok közt. Commented [SA186]: Zeuszról

Hát minderről zengtek dalt az olümposzi Múzsák,

fenséges Zeusz édes lányai mind a kilencen,

Kleió, Melpomené, Euterpé s véle Thaleia,

Terpszikhoré, Erató, Polühümnia Úraniával,

s Kalliopé, minden nővérénél ki kiválóbb, Commented [SA187]: A múzsák nevei

mert fényes fejedelmek hű kísérete-társa.

Van, hogy megtisztelnek a Zeusz-táplálta királyok

közt valakit s ránéznek már születéskor a Múzsák,

ennek nyelvét öntözi édes harmat, amannak

szájából mézízű szó folyik és mikor ítél

ráfüggesztik a népek mind szemüket, s az igazság

biztos alapján tesz törvényt s a szavával azonnal,

súlyos bár a viszály, ő az, ki megoldja megértőn. Commented [SA188]: Akire a királyok közül születéskor
ránéznek a múzsák, szájukból mézizű szó folyik, szavával az
Mert a királyok azért eszesek, hogy a téren a népet igazság biztos alapján tesz törvényt és megoldja a viszályt

könnyen visszahelyezzék megsértett igazába,

megfordítva ügyét meggyőző lágy szavaikkal.

Hogyha a térre kilép, mint istenséget imádják

hízelkedve, s az összefutott népből kimagaslik. Commented [SA189]: Az emberek imádják az ilyet

Hát ez a Múzsák szent adománya az emberi nemnek. Commented [SA190]: Ez a múzsák adománya

Mert csak a Múzsák s messzelövő nagy Phoibosz Apollón

jóvoltából lesznek a dalnokok és citerások,

míg a királyok Zeusz jóvoltából; kit a Múzsák

kedvelnek, boldog, szájából ömlik az édes Commented [SA191]: A Múzsák és Phoibosz Apollón
jóvoltából lesznek a dalnokok és citerások
szó, s valahányszor a gyász elfogja a lelket, a gondban Zeusz jóvoltából pedig a királyok, akiket a Múzsák kedvelnek

még el nem fásultat, s szenved tőle az ember,

Múzsák hű szolgája, a dalnok, a régi nagyoknak

hírét zengi s a boldog Olümposzi isteneket mind,

rosszkedvét feledi s gondjára se gondol az ember

vissza, borúra derűt hoz az istennők adománya. Commented [SA192]: Dalnok leírása

Üdv nektek, Zeusz lányai, adjatok énnekem édes Commented [SA193]: Megszólítja a Múzsákat

dalt, zengjétek örökkéélők szent születését,

mindazokét, kik eredtek Földtől s csillagos Égtől,

és a sötét Éjtől, s akiket Tenger vize táplált.
Sorra beszéljetek arról, hogy lettek legelőször
istenek, és föld és folyamok, meg a végtelenül nagy
Commented [SA194]: Kéri őket, hogy adjanak neki édes
dalt, zengjék a halhatatlanok születését, akik a Földtől és a
csillagos Égtől, a sötét Éjtől eredtek és akiket a Tenger vize
táplált

tenger, tágas mennybolt, s fényes csillagok ott fenn,

és kik ezektől lettek, minden jó adományok

osztogatói, az istenek, és köztük hogyan oszlik

meg rang és vagyon és hogy lett az övék az Olümposz.

Ezt mind mondjátok nekem el ti, olümposzi Múzsák,

kezdve a kezdeteken s hogy létre mi jött legelőször.
Commented [SA195]: Hogyan lettek istenek, föld,
folyamok, a nagy tenger, a mennybolt, a csillagok és akik
ezektől lettek, az istenek és köztük hogyan oszlik meg a rang
és a vagyon és hogyan lett az övék Olümposz
Kéri, hogy ezt mind mondják el a kezdetektől kezdve.
Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

881–923.
A részlet Zeus feleségeit és sarjait említve azt igyekszik bizonyítani, hogy Zeus hatalma
megdönthetetlen, és a nevekben rejlő tartalmak révén Zeus uralmát jellemzi.

Így miután amit istenek elkezdtek, befejezték,

s títánoknak a rangja felől döntöttek erővel,

mind biztatták Zeuszt, az olümposzi messzetekintőt,

Gaia tanácsa szerint legyen ő az uruk s a királyuk,

ő meg a többieket mindet tisztjükbe helyezte. Commented [SA196]: A titánok rangja felől döntöttek az
istenek, bíztatták Zeuszt Gaia tanácsa szerint, hogy legyen a
Így miután amit istenek elkezdtek, befejezték, királyuk, Zeusz pedig a többieket tisztjükbe helyezte

Zeusz első felesége az Értelem asszonya, Métisz,

istenek és a halandók közt legtöbb a tudása,

ám amikor megjött az idő, hogy Pallasz Athénét

szülje meg, őt mégis Zeusz csellel félrevezette,

s addig hízelgett neki, míg elnyelte egészben. Commented [SA197]: Zeusz első felesége Métisz –
értelem asszonya
Ezt a tanácsot Gaia s a csillagos Úranosz adta, Amikor Pallasz Athénét szülte Zeusz csellel félrevezette,
addig hízelgett neki, míg elnyelte egészben
mert azt gondolták, ne legyen másé a királyi

tisztesség, csak Zeuszé, mind a haláltalanok közt,

mert ígért bölcs gyermekeket Métisznek a végzet,

és elsőnek a lányt, a bagolyszemü Trítogeneiát,

azt, kiben ész meg erő van, az apjáéval egyenlő,

majd ezután más gyermeke is születik, ki királya

istennek s embernek lesz, s nagy erő a szivében.
Csakhogy Zeusz Métiszt, mindezt megelőzve, lenyelte,
így jót s rosszat az istennő neki jelzi belülről.
Másodikul feleségül vette Themiszt, ki a Hórák:
Commented [SA198]: A tanácsot Gaia és Uranosz adta,
Zeuszt akarták királynak, mert a végzet bölcs gyermekeket
ígért Métisznek, elsőként Tritogeneiát, majd másikat, aki
királya lesz istennek s embernek és nagy az erő a szívében
Commented [SA199]: Mindezt mege

Törvényesség, Jog s a virágzó Béke szülője

– földi halandók munkájára ezek felügyelnek –,

s Moirák anyja, akiknek nagy tisztséget adott Zeusz,

hogy Klóthó, Lakheszisz meg a harmadik, Atroposz, ossza

jó vagy bal sorsát a halandó földilakóknak. Commented [SA200]: Második felesége Themisz, aki a
Hórák és a Moirák anyja
Eurünomé, aki Ókeanosznak a lánya, a kedves,

három lánynak az anyja, a széparcú Khariszoknak,

Aglaié és Euphroszűné s Thalié ez a három. Commented [SA201]: Eurünomé szülte neki a

Khariszokat
Szempillájuk alól szerelem pereg olvatagon le,

és minden pillantásuk szépséges igézet.

Gabnában dús Démétér ágyába fogadta

Zeuszt és szülte fehérkaru Perszephonét, akit aztán

anyjától Hádész rabol el – s nem tiltakozik Zeusz. Commented [SA202]: Démétér szülte neki Perszephonét

És aztán lett széphaju Mnémoszünéba szerelmes,

így lett Mnémoszüné a kilenc Múzsának az anyja

– rajtuk arany fejdísz, csak a dal meg az ünnep a gondjuk. Commented [SA203]: Majd Mnémoszüné a Múzsákat

Létó gyermeke Phoibosz Apollón és nyilazó szűz

Artemisz istennő, legszebb ivadéka az Égnek:

aigisztartó Zeusszal esett szerelembe az anyjuk. Commented [SA204]: Létó Phoibosz Apollónt és
Artemiszt
Héra virágzó szépségében lett az utolsó

asszonya istenek és a halandók égi urának,

és Hébét meg Arészt s Eileithűiát neki szülte. Commented [SA205]: Héra utolsó asszonya Zeusznak,
Hébét, Arészt és Eilethűiát szülte.

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

A Munkák és napok – 828 sor

A Theogoniában alig jelennek meg az istenek között az emberek, az egyes kutatók szerint későbbi
betoldásokkal vagy átdolgozásokkal ránk maradt Munkák és napok viszont teljes egészében az emberi
világ felé fordul. Benne Hésiodos fivéréhez, Perséshez szól, ez személyes jelleget kölcsönöz a műnek.
Persés az apai örökség elosztásakor jogtalanul megrövidítette őt: neki címezve fejti ki a költő
meggyőződését, hogy a tisztességes és sikeres emberi élet a munkán és a diké (igazságosság)
gyakorlásán alapul.
42–201.

Miért kötelessége az embernek dolgozni és tiszteletben tartani a diké parancsait?

Első rész (42-105) – a munka kötelességét és az embert sujtó bajokat Zeus büntetésként rótta az
emberekre, mert Prométheus ellopta és használatra adta az embereknek a tüzet

Második rész (106-201) – sajátos fejlődéstörténetet vázol fel, melynek korszakai a diké mind nyíltabb
semmibevétele miatt süllyednek egyre mélyebbre az előzőnél, a korszakok aranykorral kezdődő sora
a vaskornál végződik, a költő jelenkoránál. Hésiodos a fokozatos romlást visszafordíthatatlannak és
végzetszerűnek tekinti, de nem így van: a vaskorát megelőző, fémmel nem jelölt korszak az „isteni
hősök” kora, a trójai és thébai mondakör hőseinek generációja kedvezőbb megítélést kap az előző
korszaknál, mert az akkoriak „jobbak és igazabbak” voltak, mint a rézkor emberei.

Elrejtették mélyen az istenek élelmünket;

másként könnyen meghozná neked egynapi munka

azt, ami kell az egész évben, bár tétlenül élnél;

gyorsan akaszthatnád a hajókormányt is a füstre,

ökrök s öszvérek munkája se kellene akkor. Commented [S206]: az Istenek elrejtették az élelmet,
hogy dolgozzanak az emberek, ha nem így volna, egy napi
Ám Zeusz elrejtette, szivében megharagudván, munkával egész évit megkeresnének

hogy megcsalta a görbeeszű Prométheusz őt is;

embereket pusztító gondokat akkor eszelt ki. Commented [S207]: Zeusz rejtette el, Prométheusz miatt

Elrejté a tüzet, de derék fia Íapetosznak

bölcs Zeusztól ellopva lehozta az emberi nemnek,

dugva husáng szárába, kijátszva a mennyköves istent. Commented [S208]: Zeusz elrejtette a tüzet,
Prométheusz lopta el azt az embereknek
Ekkor felleggyűjtő Zeusz így szóla haraggal:
Commented [S209]: Zeusz mondja:
„Íapetosz fia, minden másnál hát ravaszabb vagy,

annak örülsz, hogy megcsaltál s elloptad a lángot,

mely bajt hoz tereád s a jövőben az emberi nemre.

Tűz kellett ? Adok én majd nékik olyan veszedelmet,

hogy szeretik s körülujjongják a saját veszedelmük.” Commented [S210]: Prométheusz, legravaszabb, elloptad
a lángot, ez bajt hoz rád és az emberekre. Olyan
Szólt és felnevetett a halandók s istenek atyja, veszedelmet kapnak, hogy azt szeretni fogják!

s tüstént hívta a híres Héphaisztoszt a paranccsal,

hogy földet gyúrjon vízzel, majd emberi hangot

és mozgékony erőt adjon bele és gyönyörű szűz

istennőkre hasonló szépséget, azután meg

asszonyi mesterségre: szövésre tanítsa Athéné,

és arany Aphrodité öntsön bűbájt a fejére

s baj szerző vágyat s gondot, mi a testet emészti,

szemtelen eblelket bele, tolvaj hajlamot adjon

végül az isteni hírnök, Hermész Argeiphontész.
Így szólt, s mind hallgattak Zeusz fejedelmi szavára.
Tüstént gyúrt, ahogyan Kronidész kívánta, a sánta
Commented [S211]: Majd felnevetett, hívta
Héphaisztoszt, hogy földet gyúrjon össze vízzel, csináljon
gyönyörű istennőkre hasonló szépséget, akit Athéné
tanítson szövésre, Aphrodité öntsön bűbájt a fejére, rontsa
lelkét tolvajlásra és szemtelenségre Hermész Argeiphontész

mester szégyenlős szép szűz lánykát az agyagból,

és a bagolyszemü Pallasz Athéné felcicomázta.

Istennők: Khariszok, s Peithó, a királyi Igézet,

hoztak arany láncot testére, s a széphaju Hórák

nyíladozó tavaszon fonták meg dús koszorúját,

végül minden díszt elrendez rajta Athéné. Commented [S212]: megkezdték kívülről készíteni

Keblét Argeiphontész megtöltötte csalással,

hízelgő szóval s tolvaj hajlammal egészen,

úgy ahogyan mennydörgő Zeusz kívánta, s adott még

hangot az isteni hírnök a lánynak, s elnevezé őt

Pandórának, mert neki, kik lakják az Olümposzt,

mind adtak valamit, kárára az emberi nemnek. Commented [S213]: Pandorának nevezték el, miután a
belsejét is megformálták
Aztán elkészülve ravasz tervével egészen,

már Epimétheuszhoz küldötte le Zeusz atya Hermészt,

mint gyors hírnöke, kézen fogva vezesse a szűzet

hozzá, s ez, bár szólt neki jókor bátyja, Prométheusz,

hogy, ha ajándékot küld Zeusz atya, el ne fogadja,

mert a halandó emberi nemre hoz az veszedelmet,

észbe csak akkor kap, hogy a bajt már látnia kellett.
Mert gond nélkűl élt mindaddig az ember a földön,
távol a fáradság, távol minden nyomorúság,
Commented [S214]: Hermészt és Pandorát leküldte Zeusz
Epimétheuszhoz, akinek már szóltak, hogy ha ajándékot küld
Zeusz, ne fogadja el, mert veszedelmet hoz az emberi
nemre, de késő volt már, mikor rájött

és távol volt még, mi halált hoz ránk, a betegség.

Most a halandó sok baj közt gyorsan megöregszik. Commented [S215]: Azelőtt gond nélkül élt az ember,
betegséget nem ismerve
Mert ez a nő, hogy a hombárnak fedelét felemelte,
mind szétszórta, az embernek sok gondot okozva. Commented [S216]: Pandora kiengedte az emberre a
gondokat
Egy nem távozik el, mélyen megül ott a Reménység,

hombár szája mögött mindvégig, s el se repülhet,

mert mielőtt kirepült, a fedél ismét lecsapódott,

úgy, ahogy aigisztartó Zeusz kieszelte előre. Commented [S217]: Csak a remény maradt, mielőtt
kirepült volna a fedél rácsapódott, Zeusz akarta így
Más, sokezernyi csapás kószál pusztítva közöttünk,

bajjal telt el a föld, vele telt el a tenger egészen,

nappal törnek a kórságok ránk, s éjszaka törnek,

mind hívás nélkül jön s bajt hoz az emberi nemre,

némán, mert elvette a hangot tőlük a bölcs Zeusz.
Így amit elgondolt Zeusz, nem lehet azt kikerülni.
Vagy ha kívánod, más magyarázatot adhatok erre,
jól tudom én azt is, csak jól vésnéd a szivedbe.
Commented [S218]: Sok gondot viszont kiengedett, a
föld és a tenger is megtelt vele, nappal és éjszaka is
megbetegszünk, némán jönnek, mert a hangot elvette tőlük
Zeusz
Commented [S219]: Kikerülhetetlen, amit Zeusz küldött
Commented [S220]: Másféle magyarázat

Egy törzsből származnak az istenek és a halandók. Commented [S221]: Istenek és halandók egy törzsből
származnak
Emberi nemzetséget először fényes aranyból

készítettek az istenek, ők, az Olümposzon élők. Commented [S222]: Az Istenek készítettek embert.
előszőr aranyból
Akkor még mindenki fölött Kronosz égi király volt,

s könnyű szívvel, akárcsak az istenek, élt a halandó,

távol a bajtól, távol a jajtól, még az öregség

sem járt köztük, mindvégig duzzadt az erőtől

karjuk s lábuk, a kórság még nem törte meg őket;

mint lágy álom jött a halál rájuk, s amig éltek,

csak jóban volt részük; a föld meghozta magától

bő termését és dolgozni merő gyönyörűség

volt, sok jó közepette, a dús legelőn legelészett

nyájuk, s kedvelték az olümposzi boldogok őket.
Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajtát,
jótét lelkek lettek, a nagy Zeusz rendeletére,
Commented [S223]: Akkor Kronosz, Zeusz apja volt az
istenek királya, és akár az istenek, úgy élt a halandó is, gond
nélkül, nem is öregedett, a halál mint lágy álom jött rájuk,
csak jóban volt részük, a föld magától hozott bő termést,
dolgozni gyönyörűség volt, kedvelték őket az istenek is

földönjáró hű őrzői az emberi nemnek,

minden gaztettet meglátnak, s őrzik a törvényt,

míg magukat köd leplezi, úgy járják be a földet,

gazdagság-gyarapítók, mert az övék ez a rang is. Commented [S224]: Haláluk után az emberek jótét lelkek
lettek, őrizték a törvényt, gyarapították gazdagságukat
Másodikul sokkal satnyább rend jött, az ezüstnép,

úgy rendelték ezt el, akik lakják az Olümposzt,

testben-lélekben nem volt az aranyra hasonló. Commented [S225]: Aztán jött az ezüstnép, se testben,
se lélekben nem hasonlított az aranyra
Száz évig nevelődött hű anya oldala mellett

otthon a gyermek, balgatagon játszódva egész nap,

ámde amint felserdültek, s átléptek a mezsgyén,

már alig éltek arasznyi időt, azt is tele bajjal,

dőrén, mert egymás gőgjét nem tudta kivédni

egy sem, s már nem tisztelték a nagy isteneket sem,

s istenek oltárára se hozták áldozatuk már,

úgy, ahogy embertől a szokás törvénye kivánja.

Zeusz Kronidész haragos szívvel rejtette el őket,

merthogy a boldog olümposzi isteneket nem imádták.
Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajt is,
föld-mélyén-lakozó boldognak hívja az ember,
Commented [S226]: Száz év után, már alig éltek, az is tele
volt bajjal, nem tisztelték már az isteneket sem, áldozatot se
vittek
Zeusz így haragosan elrejtette őket

s csak másodsorban, de azért még tisztelik őket. Commented [S227]: Haláluk után az emberek föld
mélyén lakozó boldognak hívták őket, és másodsorban
Zeusz atya akkor harmadikul más rendet, a rézkort: tisztelték

új embert formált, az ezüstkorhoz se hasonlót,

kőrisfából, durva, kemény fajt, melynek Arész kell,

gőgje alatt jajszó támad, nem is él gabonával,

lelke szilárd és meg nem hajlik, mint a rideg vas,

izmában szörnyű hatalom van, nagy keze vállból

nő ki hatalmas tagjaihoz, s közeledni sem enged. Commented [S228]: Utána jött a rézkor: durva, kemény
faj kőrisfából, szegénységben.
Rézből voltak a fegyvereik, rézből a lakásuk,

rézszerszámmal dolgoztak, nem járta a vas még. Commented [S229]: Mindenük rézből volt

Egymással harcoltak s egymást gyűrte le karjuk,

így érték el a hűs Hádész tágas palotáját,

névtelenül: feketén, bár rettentő erejük volt,

értük jött a halál, s el kellett hagyni a napfényt. Commented [S230]: Egymással harcoltak, így haltak meg

Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajt is,

más embert állított Zeusz ismét a világba,

jobb s igazabb volt, mint az előbbi, ez új, negyedik rend,

isteni hősök rendje, nevük félisten a földön,

föld végnélküli térein ők jártak mielőttünk. Commented [S231]: Haláluk után jött a negyedik rend, az
isteni hősök rendje
Emberölő csata, irtó harc pusztítja ki őket,

részben a hétkapujú Thébaiban, a kadmoszi földön,

míg a Dagadtlábú dús nyájaiért tusakodnak,

másokat elcsalt messzire, tengeren át a hajókkal

szépfürtű Helenáért Trója alatt tusakodni. Commented [S232]: Csata és harc pusztítja ki őket,
különböző helyeken
Ott a halál végzése homályba takarta be őket,

ám egy részét Zeusz Kronidész, ki az emberi sorsot

két mértékkel méri, a föld peremére helyezte. Commented [S233]: Egy részüket haláluk után Zeusz a
föld peremére helyezte
Ott laknak, s lelkükhöz nem fér gond s szomorúság,

mély örvényű Ókeanosz boldog szigetében,

áldott hősök, akiknek mézédes gabonát ád,

s esztendőnként háromszor virul újra a szántó,

távol az isteni székhelytől s Kronosz ott a királyuk. Commented [S234]: Ott lelkükhöz nem fér gond, Kronosz
ott a királyuk
Mert a bilincsektől őt Zeusz atya megszabadítva,

száműzvén tisztelte, királlyá téve felettük.

Aztán létrehoz ismét egy más emberi fajtát,

sok népet tápláló földön most ezek élnek. Commented [S235]: Másik emberi fajt hoz létre Zeusz

Csak ne születtem volna e most élő ötödik rend

embereként, meghalni előbb, vagy a messze jövőben

élni szeretnék, mert melyben mi vagyunk, ez a vaskor. Commented [S236]: Ez a vaskor, a legrosszabb

Éjjel-nappal nincs pihenésünk, pusztul az ember

gondban, bajban, az istenek így szabták ki a sorsunk. Commented [S237]: Tele gonddal

Mégis, járul még öröm is némelykor a bajhoz,

s Zeusz el fogja törölni e fajtát is, ha az ember

már a halántékán ősz hajjal jő a világra. Commented [S238]: De Zeusz ezt a fajt is el fogja törölni

Ellentét támad majd akkor apák s a fiúk közt,

s vendéghez vendéglátója, barát a baráthoz,

s testvérhez nem kedves a testvér, mint ahogy addig,

és nem tiszteli többé gyermek öreg szüleit sem. Commented [S239]: Amikor apák és fiúk közt ellentét
támad, senki sem kedves senkihez és szüleit se tiszteli már
Súlyos szitkokkal szólnak hozzájuk a durva az ember

gyermekek, isteni bosszútól sem félve, a hálás

gyermek adóját nem fizetik meg öreg szüleiknek,

áll az ököljog, s egymás városait kirabolják. Commented [S240]: A gyerekek szidjk szüleiket,
hálátlanok feléjük
Nem becsülik meg a jót, az igazt, aki őrzi az esküt,

inkább azt, aki gőgjében mindig gonoszat tesz,

tisztelik, és markában a jog mindenkinek, és nem

ismeri senki a szégyent, árt az igaznak az álnok,

mert hamisan szól és nem fél megszegni az esküt. Commented [S241]: Nem becsülik a jót, az igazat, a
gonoszat becsülik, nem ismernek szégyent, árt az igaznak az
Sok baj sújtja a népet, s köztünk jár az Irigység, álnok.

annak örül, ha baj ér, csúf hangja van, arca kegyetlen. Commented [S242]: Sok baj közül az irigység az egyik

Akkor a széles térségű földről az Olümposz

orma felé, öltözve fehérbe, elindul, az embert

elhagyván, fel örökké élő isteneinkhez

Aidósz és Nemeszisz: méltó harag és a szemérem,

itt csak a baj meg a kór marad és nincs ellene gyógyír. Commented [S243]: Aidósz és Nemeszisz elindul
isteneinkhez, itt csak baj meg kór marad, ami ellen nincs
gyógyír

Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

APOLLÓNIOS RHODIOS

A Homéros utáni epikából csak nevek és töredékek maradtak. Apollóniostól az első, teljesen ránk
maradt eposz a hellenisztikus kor elejéről, Kr. e. III. századból. Szerzője kb 260 és 230 között az
alexandriai Museion vezetője. Antik források szerint írt tudományos és költői műveket is, de
töredékeken kívül egyedül az Argonautika maradt ránk, amely az Argó hajó útját és az azon utazó hősök
kalandjait beszéli el.

Az Argonautika
Iólkos királya, Pelias fél attól, hogy unokaöccse, Iasón megdönti trónját, így olyan feladattal bízta meg,
amelynek veszedelmeiben biztosan meghal.
Hozza vissza Kolchisból az aranygyapjút – Phrixos egy aranyszőrű kos hátán menekült Hellasból
Kolchisba, a kos gyapja pedig a görögöket illeti. Iasón segítségül hívja Hellas legjobb harcosait:
Héraklést is, elindulnak az Argó hajóval, eljutnak Propontisig, Héraklés addigra elszakad tőlük. (1. ének)
Mennek tovább, egyre közelebb jutva Kolchishoz. Közben új utasokat is kapnak, útikalauzokat, Phrixos
Kolchisban született fiait. (2. ének) Héra, Pallas Athéna és Aphrodité elhatározzák, hogy Erósszal
szerelmet ébresztenek Iasón iránt Aiétés kolchisi király lánya, Médeia szívében. Majd amikor Iasón
Aiétéshez érkezik, Médeia rögtön beleszeretett. Aiétés a gyapjú kiadását teljesíthetetlen feltételekhez
köti: fogjon eke elé tüzet lehelő bikákat, szántson fel és vessen be sárkányfogakkal egy darab földet és
diadalmaskodjék a vetésből kikelő fegyveres harcosok felett. Phrixos fiai anyjuk, Aiétés másik lánya,
Chalkiopé közvetítésével elérik, hogy Médeia Iasón oldalára álljon, így a lánytól kapott varázsszerrel
megkenve teljesíteni tudja Aiétés feltételeit. (3. ének) Majd az argonauták hazafelé indulnak, Médeia
velük tart, akinek Iasón házasságot igért, viszik az aranygyapjút is. A visszatérés tekervényesre és
hosszúra sikeredett, az Istros mellékfolyóin hajózva eljutnak az Adriai tengerig, megölve Aiétéstől
üldözésükre paranyolt Apsyrtost, Médeia fivérét. Az ellenszél az Éridanoson keresztül északra sodorja
őket, majd megint vissza, mígnem Rhodanos torkolatánál elérik a Földközi tengert. Kelet felé indulva
érintik Kirké szigetét, ahol Aiétés nővére megtisztítja Iasónt és Médeiát az Apsyrtos megölése miatti
vérbűntől, néhány napot eltöltenek a phaiákok földjén is, ahol sor kerül Médeia és Iasón
házasságkötésére, enélkül Alkinoos király kiszolgáltatta volna Médeiát Aiétésnek. A szél ismét eltéríti
őket Afrika északi partjaira, átvágnak nyugat felé a sivatagon, vállukon az Argóval, így jutnak a
Hesperisek ligetébe, melynek almafáit közvetlen érkezésük előtt fosztotta meg Héraklész, homályosan
látják is a messzeségbe tűnő alakját. Kréta szigetén a bronzkor utolsó sarjával meggyűlik a bajuk,
Médeia varázslatára az óriás holtan esik össze, innen pedig háborítatlanul jutnak el az otthoni kikötőbe
(4. ének). Az érkezés utáni történések kívül maradnak az epikus elbeszélés keretein

A régi történet Apollónios tollán megszületett új feldolgozása szemlátomást egy korfordulót akart
láttatni a történetben, azzal az aktuális üzenettel, hogy a régi kor Hérakléshez hasonló hősei minden
tiszteletet megérdemelnek ugyan, de az újkoriak, a Iasónok, ha nem egyedül, s ha más módon és más
eszközökkel is, de ugyanolyan teljesítményekre képesek.

3, 743–823.

Az Argonautika egyik újdonsága az, hogy Médeia ürügyén részletesen ábrázolja a szerelem belső
érzelmi hullámzását. A következő részlet, Médeia álmatlan vívódása, a szélsőséges végletek között
mozog, az Iasónnak kívánt haláltól a majdnem végrehajtott öngyilkosságig.

S már Éj űzte a földre sötétjét; tengeri áron

már Helikét és Óríónt nézték a hajósok

gályafedélzetről; némely kapus és utasember

álom után vágyott; és némely holt fiu anyját

már körül is kerítette szelíd leplével az álom;

végig a városon eb se csaholt, sehol emberi nyüzsgés

hangja: növekvő éji homályt csönd ült meg egészen. Commented [S244]: Éjszaka volt, nyugalom és csend.
 S Médeiát nem szállta meg ekkor az álom, az édes. Commented [S245]: Médeia nem tudott aludni

Mert ébrentartotta szerelme sok aggodalommal

Aiszonidészért, félt a bikák iszonyú erejétől,

s tőlük Arész mezején hogy rútul pusztul a férfi. Commented [S246]: Szerelméért aggódott, félt halálától

Mellében sebesen dobogott szive, mint ha a napnak,

fénye cikázik a ház mélyén, hol visszalövelli

újra a víz, amit épp csak imént öntöttek edénybe,

vagy dézsába, s a fürge sugár libeg erre meg arra

gyors hullámzásban rázkódva, föl- és fölszökken:

így hánykódott most kebelében a szíve e szűznek. Commented [S247]: Szíve sebesen dobogott, napfény
hasonlat
Szánakozó könny hullt a szeméből; s benseje folyton

fájva emésztődött; húsában is, és idegének

gyöngéd szálaiban kín dúlt, s föl is ért a fejaljig,

hol legerősebben tud szúrni, ahányszor a szívbe

bút vetnek, sohasem lankadva a fürge Szerelmek. Commented [S248]: Közben könnyezett, fájdalmat
érzett, stb
Olykor azon volt, hogy nyújt néki bikákra varázsszert,

olykor azon, hogy nem, hanem elpusztul vele együtt;

s néha, hogy el sem vész, de nem ad neki bűvöletes szert,

pusztán nagy nyugalomban a sorsát tűri, az átkost.
Végre felült ágyán s töprengve eképp szólalt meg:
„Én nyomorult! hova is hányódom szörnyü bajomban?
Commented [S249]: Azon dilemmázott, segítsen-e neki
vagy haljon meg vele együtt
Commented [S250]: Végül magában dumált

Mindenhogy tehetetlen az én szivem; és nyavalyámban

semmi segély, bensőm örökös tűz égeti. Bárcsak

gyors vesszőkkel előbb ölt volna le Artemisz engem,

mint őt megláttam, s az akháji mezőkig elértek

Khalkiopé fiusarjai. Istenség, vagy Erinüsz

hozta megint ezeket, könnyes vesztünkre, hazánkba. Commented [S251]: Rájött, hogy tehetetlen, bárcsak
meghalt volna, még mielőtt szerelembe esik
Vesszen a víváson, ha a végzete vesznie néki

ott a mezőn. Hogyan is készítsem titkon a bűvszert

itt a szülőim előtt? Mit mondok róla, ha kérdik?

Míly cselt, míly ürügyet tudok én segítésre találni? Commented [S252]: Hogyan készítsen titkon varázslatot
szülei előtt, mit mondjon, ha kérdik, milyen cselt vessen be
Távol a társaitól meglátva köszöntsem-e őt majd…?

Én boldogtalan! Akkor sem pihenek meg a kíntól,

hogyha el is pusztul: sőt akkor száll csak a rossz rám,

hogyha az éltétől megfosztják. Félre, szemérem! Commented [S253]: Akkor se lesz jobb, ha meghal a
csávó, sőt, csak rossz lesz
Félre, te tündökölő jóhír! Csak megmeneküljön

általam, és azután menjen, hova vágyik a lelke.

Én pedig aznap, amint befejezte sikerrel a harcát,

haljak meg: nyakamat függesztve terem tetejére,

vagy lélekpusztító mérget szíva magamba… Commented [S254]: Csak megmenekíti, majd öngyilkos
lesz inkább
S még így is, ha meg is halok, ők majd szúrni-gyalázni

fognak; s messzire száll minden városban e földön

sorsom híre, s ugyan hordoznak az ajkukon engem

itt is, amott is a kolkhiszi nők és egyre gyaláznak: Commented [S255]: Ha meg is hal, gyalázathíre minden
városban járni fog, gyalázni fogják
lám, ez a lány idegent segített buzgó figyelemmel,

és meghalt, s házát, szüleit szégyenbe keverte,

mert bujaságának hódolt. S mi nem ér, ami szégyen? Commented [S256]: Mert segített egy idegent, majd
meghalt, mert szerelmes volt
Jaj, keserű sorsom! Sokkal jobb lenne, ha még most,

éjszaka itt hagynám el az életet, itt a szobámban,

rejtelmes sorssal, kikerülve megannyi gyalázást,

mint hogy ilyen csúf és nevesincs dolgot cselekedjem.” Commented [S257]: Sokkal jobb lenne, ha még a
szobájában meghalna, megkerülve a gyalázást
Mondta, s elővett egy ládácskát, melyben igen sok

méreg volt készen, gyógyítók s vészbetaszítók. Commented [S258]: Ekkor mérget vett elő

S ezt térdére helyezve, jajongott, keble meg ázott

hulló könnyeitől, melyek szakadatlan omoltak,

míg hevesen sírt sorsa miatt. És vágyakozott már

lélekölő mérget választani és befogadni. Commented [S259]: Sírt és mérget akart bevenni

S már a kicsiny szekrény kötelékeit is kikötözte,

hogy mérgét kiemelje, a balsorsú. De a gyűlölt

Hádésztól tüstént iszonyú félsz szállt a szivére. Commented [S260]: De aztán megijedt Hádésztól

Némán ült hosszan, s közben körülötte az élet

minden szívviditó szép édes gondja merült föl. Commented [S261]: Eszébe jutott az élet minden szép
édes gondja
Minden eszébe jutott, mi az életben gyönyörűség,

és az eszébe jutottak a lánytársak, hajadonnak:

s néznie boldogitóbb lett ekkor néki a napra,

mint eddig, miután áhított már esze mindent. Commented [S262]: Eszébejutott minden gyönyörűség

S most a kicsiny ládát térdéről újra levette,

Héra sugalma szerint, fordult szándéka, szivében

immár nem habozott: vágyódott rá, hogy a hajnal

tűnjék fel tüstént, hogy, amint megigérte, a hősnek,

átadhassa a bűvös szert s láthassa az arcát. Commented [S263]: A ládát a mérgekkel inkább eltette,
várta, hogy segítsen a hősnek varázslatával
Ajtaja szíjreteszét bontotta ki újra meg újra,

lesve a hajnali fényt: s örö;mére kikélt az a ködből

végre; s a városon át kezdtek járkálni a népek. Commented [S264]: Ajtajából várta a hajnalt, mely eljött
örömére

Devecseri Gábor fordítása

MOSCHOS

Sziciliai származású grammatikus és költő. A Kr. e. II. században élt és alkotott; életkörülményei nem
ismeretesek. Néhány rövidebb versén kívül egyedül Európé elrablása című kiseposza maradt fenn. A
kiseposzt vagy epylliont, az epikus elbeszélésnek ezt a rövidebb, néhányszáztól ezer sorig terjedő
változatát a hellenisztikus kor elején teremtette meg Hekalé című, csak töredékekből ismert
kiseposzával Kallimachos; Moschos – lentebb kihagyás nélkül közölt – epyllionja a népszerűvé vált
műfaj első ránk maradt terméke.

Európé elrablása

Európét rég Küpria szép álomba igézte. Commented [S265]: Európét Küpria álomba igézte

Éj kétharmada elmúlt már, mikor éled a hajnal,

méznél mézízűbb nyugalom köde ül szemeinken,

lágyan nyűgözi pilláinkat, eloldva a testünk,

Commented [S266]: Jön a hajnal, nyugalom ül a
s színigaz álmok kóbor nyájai szerte bolyongnak. szemeken, álmodik mindenki
Ekkor Phoinix lánya, a szűz-szép Európeié,

szunnyadván palotájuk legfelső emeletjén,

két földrészt vélt látni, amint épp rajta civódnak

Ázsia és vele szemben a másik; a termetük asszony,

ám idegen külsőre emez, másik meg akárcsak

otthoni nő, aki édes lányát át sosem adná,

mert ő szülte a lányt – szólt – és maga volt, ki nevelte. Commented [S267]: Európeié, Phoinix lánya,
szunnyadván a palota legfelső emeletén két földrészt lát,
Erre kezét nagy erőszakosan rávetve a másik, amiken cívódnak – Ázsia és a másik

elvonszolta az ön-megadót, mert aigisz-tartó

Zeusznak sorsrendelte ajándoka Európeié.

Retten a szűz takarókkal végteritett puha ágyán

s megdobban szive, mint láthatta valónak a rémet.

Jó ideig gunnyasztott némán ágya felett még,

s látta a két asszonyt kinyitott szemhéja alatt is.

Ekkor rémült hangon sóhajtott a magasba:

„Ó, melyik égilakó kísért álom-tüneménnyel?

Kamrámban, takarókkal végteritett puha ágyon

míly álmok kísértették meg az édesen alvót?

És ki az álomködben látott szép idegen nő?

Mért markolt a szivembe a vágy és ő maga is mért

vett karjába oly édes örömmel, mint a leányát?

Bárcsak a boldogok ott fenn mindezt jóra segítsék!”

Így szólt, s felszökkenve kereste a drága barátnők

egyívásu, nemes csapatát, a szivébe bezártat,

kikkel együtt játszott mindig, ha a táncba siettek,

vagy ha a bőrük megmosták suhanó-patak-ágyban,

vagy ha a rétről jószagu liljomokat szakitottak.

Jöttek azonnal a lányok: mind elhozta kezében

csokros kiskosarát s indultak a tengerig érő

parti mezőre, hová gyakran gyűltek csapatostul,

örvendezve a rózsasziromnak, a habsusogásnak.

 Szép szinarany kosarat vitt karján Európeié,

bámulatos, szemigéző művét Héphaisztosznak,

mit Libüének adott, ki a Földrázó nyoszolyáján

hált egykor; majd tőle a bájos Télephaasszé,

egy-vér magzata kapta; a szép-szűz Európeié

tőle, az anyjától örökölte a nagyhírü kincset.

Sok ragyogó mestermű volt színén kifaragva.

Rajta aranyból Ínakhosznak a gyermeke, Ió,

ifju tehénként, mely elvesztvén női alakját

őrjöng most, négy lába tapodja a sósvizü ösvényt,

mintha csak úszna; a tenger meg komoran feketéllett.

Sós tenger martján, odafönt, két férfiu állott

s együtt bámulták a vizenjáró csodaszörnyet.

Zeusz Kronidész is rajt volt, épp simogatva-becézve

Ínakhosz tehenét, kit végül a hétkaru Nílus

partján visszavarázsolt nővé szarvas üszőből.

Tiszta ezüstből volt kifaragva a Nílus, az állat

rőtszinü rézből, míg maga Zeusz fénylő színaranyból.

Körben, a gömbölyü kis kosaracska egész koronáján,

Hermész domborodott s mellette a földre terülve

Argosz nyújtózott, melynek szeme el sose fárad,

és a madár, mely bíbor véréből született meg,

tarka-virág-szín tollakkal díszítve a szárnya,

mely csapdos nyújtózva, akár a hajók evezői,

körbeövezve imígy a kosárka aranyszínü szélét.

Íly gyönyörű, díszes kosarat vitt Európeié.

És hogy a lányok a tarka-virágos rétre kiértek,

mindegyikük másféle virágban lelte a kedvét.

Egy jóillatu nárciszt szed, jácintot a társa,

s gyenge kakukkfüvet és violát; kikeletbe-virító

rét pázsitján szerte hevertek a százszinü szirmok.

Voltak, akik csak arany sáfrány szépillatu fürtjét

gyűjtötték versengve; közöttük járt a királylány,

tűzszinü rózsák pompás helyhét szedve csokorba;

s fénylett, mint Khariszok közt tündököl Aphrogeneia.

Ám a virágok közt nem várt már hosszu idő rá,

sem, hogy szűzi övét szeplőtlen hordja sokáig.

Mert meglátta, bizony, Kronidész őt, s háborodott most,

hisz Küprisz nyila szívét nagy-titkon leigázta,

mely egyedül képes Zeusznak szívét leigázni.

Ám, hogy a féltékeny Hérét ne tüzelje haragra,

s megnyerhesse a szűznek zsenge szivét szerelemre,

elrejtette az istent, átváltozva bikává;

csak nem olyanná, mint amely ott benn áll a karámban,

vagy mely görbe ekét vonszol, s a rögöt hasogatja,

kinn legelészik a csorda között, s mégcsak nem is olyan,

mint amelyik súlyos szekeret huz igába befogva:

ennek aranyszinü szőr csillámlott végig a bőrén,

arcának közepén szinezüst körnek jegye fénylett,

két szeme csillagként ragyogott, s vágytól sugaras volt,

egyformán szökkent a magasba fején az iker-szarv

(szinte az átszelt félhold kettős szarva lehetne).

Így jött hát a mezőre, s a szűzi szivekbe nem oltott

rémületet, mindük vágyott közelébe kerülni,

s megsimogatni remek testét, melyből pazar illat

áradt, túlszárnyalva a jószagu rét levegőjét.

Fénylő Európeié lába előtt megtorpant,

végignyalta nyakát, így hízelgett a leánynak.

Az vállát megölelte, puhán letörölte kezével

szájáról a sürű tajtékot, s csókot adott rá.

Kedvesen elbődült a bika, s mügdón fuvolának

édes hangját vélték megzendülni a lányok.

Majd meg térdre rogyott s Európeiét bámulta,

meghajlítva nyakát, széles hátát odatartva,

ő meg a sűrűkontyú szűztársakhoz eképp szólt:

„Jertek, drága barátnők, egykoru társaim, üljünk

rá a bikára! remek játék lesz. Mindegyikünk jól

elfér szétterülő hátán, mint nagyszerü gályán.

Szemnek kedves, szép, kezes állat, a többi bikákhoz

jottányit se hasonlít, mintha csak emberi lenne

benne az elme, csupán a beszéd-tudománya hiányzik.”

Így szólt, s megtelepült széles hátán mosolyogva,

s már-már ráült volna a többi, az állat azonban

felszökkent, s tenger-fele vitte szivének a vágyát.

Ő megfordult, és kezeit széttárva a kedves

társnőkhöz kiabált, de nyomukba nem ért el egyik sem.

Már elrúgta a partot is, és mint delfin, a széles

tengert rótta az állat, vízbe se mártva patáját.

Rákacagott a nyugodt víz tükre a habba-szökőre,

bálnák fickándoztak Zeusznak lába nyomában,

bukfencezve bukott ki a delfin az ár tetejére,

színre merültek a Néreiszek, cethalnak a hátán

ült mind, és díszkíséretként úsztak előtte,

sőt maga Földrázó, az erősmorajú is előtűnt,

sósvizü ösvényén a habok mérgét lecsitítva

vitte fivérét; úsztak véle körébe sereglett

trítónok, kik a tenger mélyhangú fuvolái,

nászdalt zengve a kagylóhéj hosszúcsövü kürtjén.

Európé pedig ott ült Zeusz széles bika-hátán,

félkézzel hosszú szarvát markolta, szügyének

bíborszínü lebernyegeit tartotta a másik,

hogy ne merüljön az ősz tenger sós áradatába.

Duzzad a fúvó szélben a bő köpeny Európeién,

mint gályán a vitorla, s a lányt a magasba repíti.

Ő meg, ahogy mind messzebb tűntek az otthoni partok,

semmibe vesztek a habvert szirtek, a hegy meredélye,

fönt már csak levegőég volt, lent körben a tenger,

szétpillantva ilyen szavakat küldött a magasba:

„Merre viszel? Ki vagy, isten-szép bika? Hogy tud a lábad

járni a nem neki szánt ösvényen? Hogy-hogy a vízárt

nem féled? Hisz a gyors bárkák futják be a tengert,

ám a bikák rettegtek mindig a sósvizü úttól!

Hol lelsz édes italt? Hol lelsz eleséget a vízben?

Biztos: egy isten vagy te! Amit tész, isteni tett az.

Tengeri delfínek nem mennek a partra, bikák meg

tengervízbe: te szárazon és vizen át tovaszáguldsz,

nem rettenve, patáid visznek, e négy evezőrúd.

Biztos a kék csillámú ég fele is felszállhatsz,

hogyha akarsz, röppenve sebesszárnyú madarakként.

Jaj nekem, én sorsverte leány, ki atyám palotáját

messzire hagyva követtem e furcsa hajóutazásra

ezt a bikát s most elhagyatottan kóborolok majd!

Ám de te, Földrázó, ki az ősz tengert kormányzod,

légy hozzám jószívvel, hisz látod bizonyára

azt, ki hajóutamon szállít és messze vezérel:

isten nélkül nem járnám eme harmatos ösvényt.”

Ezt mondotta. A szépszarvú állat pedig így szólt:

„Bízzál, kedves szűz, sose félj te a tengeri ártól!

Zeusz vagyok én, ha bikának látszom is így közelebbről

nézve, hisz úgy jelenek meg mindig, amint akarom. Most

érted-gyúlt vágy űzött, végigrónom a tenger

roppant útját, mint bika. Vár már egykori dajkám,

vár téged Krété, amelyen meglesz lakodalmad,

s híres gyermekeket szülsz ott majd tőlem, akik mind

büszke jogarviselőkként élnek az emberi nem közt.”

Így szólt és szava teljesedett. Föltűnt a habokban

Krété, Zeusz ismét felvette az isteni külsőt,

szűz övet oldott, s ágyat készítettek a Hórák,

Zeusznak lett a menyasszonya ekkor a még hajadon lány,

majd anya lett és gyermekeket szült nagy Kronidésznek.

Horváth István Károly fordítása