Irodalomelmélet

Irodalom és valóság/természet (Mi a viszonya az irodalomnak a valósághoz?)

 Gottfried Benn- Chopin (Római György fordítása)
o Strukturális felépítés: pl. centrális témák: halál, betegség.
o Orvosi szaktudás= impresszionista kifejezésmód (szaknyelv, közel s távol a
haláltól > egy másik elbeszélésmód: magasabb szint).
o Párhuzamok (kicsi kéz= kis művek).
o Hit az olvasó részéről, hogy tényleg megegyezik a leírt személy az igazi
emberrel.
o Retorikai funkciót tölt be a szöveg: Nem akar meggyőzni és nem is mond
ítéletet.
o Hommage=tisztelgés (ez esetben a zeneszerző előtt)
 Arisztotelész- Poétika
o Két alapfogalom, amely által a költészet felé közeledett):
 Actio=cselekedet:
 Az erény a megismételt jó cselekedet, de tudatosan kell
választani tettét, tudatosan kell véghez vinnie és a jellem
állandó tulajdonságaiból kell következnie.
 Mimésis= utánzás.
 Physis= reprezentáció.
o Az irodalom a valóság utánzása.
o 19-20. században az osztályharc eszköze az irodalom:
 Valóságra hat, egyúttal a valóságról is szól.
 Célkitűzésük teleslogikus (társadalom megjobbítása a marxizmus
célja).
 Az irodalom a társadalom tükre (regényelmélet).
 Eltorzítja a 19-20. század Arisztotelész gondolatait.
o Arisztotelész nem utánzásról, inkább újra megjelenítésről beszél.
o Fictio= fazekasként megformál egy agyagedényt (új alkotás)
o Poetica= kreatív tevékenység.
o Ezoterikus= belső tudás >Arisztotelész- Poétika.
o Poézis szempontjai:
 Médium: milyen eszköz által (pl. ritmus).
 Tárgy: mit jelenítünk meg (nálunk jobb embert > tragédiára és eposzra
jellemző, átlagos embert, nálunk rosszabbat > komédia)
 Módszer: hogyan utánozzuk? (Mi történik a szereplőkkel? > Mit
mondunk el, ők mondjál el, hogyan szólaltassuk meg őket?)
 Elbeszélésmódok:
 Lehet Homéroszi (eposzokra jellemző): néha narrátor,
néha elbeszélő.
 Lehet saját szemszögből (csak narrátor és az is marad).
 Lehet az, hogy nincs narrátor: a cselekvések alakítják a
történetet (pl. dráma).
o A költészet eredete:
 Két oka:
  1, Az ábrázolás természetes az emberek születésétől fogva
(ebben különbözik az állatoktól).
 2, Mindenki gyönyörködik az utánzásban, mert szeretünk
tanulni.
o Dráma:
 Cselekvés mimésise.
 A tragédiának hat eleme van (fontossági sorrendben):
 Mese/mythos (részletesen foglalkozik vele Arisztotelész-
esztétikai kritériumok:).
 Legyen kerek egész, legyen bizonyos nagysága.
 Az egyén a legfontosabb (pl. a szereplők állandósága).
 Valószerűség: a poétika és a történetírás különbsége
(história). A költészet „komolyabb” (spoudaioreron),
mint a történetírás (mert az általánosról szól nem az
egyénről).
 Legyen benne váratlanság: a tragédia részei (Oidipusz
király a legjobb példa):
 Váratlan fordulat/peripeteia.
 Felismerés/anagnórisis.
 Szenvedés/pathosz.
 A tragédia célja: részvét és félelem keltése, a
megtisztulás (katharsis) elérése.
 A tragédia hevesebb érzéseket tud utánozni ezért
sikeresebb.
 Kétféle változástípus van: a jó szerencse rosszba fordul,
vagy a rossz szerencse jóba.
 Három jellem van: átlagos, átlag feletti, átlag alatti.
 Legjobb, ha egy átlagos ember sorsa változik egy
tragikus dolog/esemény által (hybris=gőg-
eredményeként) > maximális részvét.
 Rossz tragédia: rossz sorsa jóra változik > nem lenne
philanthróp.
 Ebből következik a középkori komédiafelfogás.
 Szenvedés által tisztul meg a lélek (katarzis) > nincs
megkönnyebbülés viszont megtisztul a lélek.
 Szenvedés/pathos a szereplő tudtával vagy
anélkül történik meg, aszerint hogy:
 ismert a pathos, de tudatosan elkerülik
(Antigéné, Kreónt H. meg akarja ölni) >
Arisztotelész ezt rossznak gondolja,
ritkán is használja.
 Tudatos a pathos és meg is történik
(Euripidés: Médeia)
 A pathos megtörténhetne a tudatlan
szereplő által, de felismeri és mégsem
következik be (legjobb megoldás, de nem
igazán meggyőző).
  Legerősebb hatású a tragédia, ha rokonok a szereplők:
legnagyobb szánalom.
 Jellem/ethé (részletesen foglalkozik vele Arisztotelész).
 Derék, hőshöz illő, hagyományos és következetes
(szükségszerűség és valószínűség).
 Mimésis a legjellegzetesebb.
 Reneszánsz idején tűnik fel újra:
 Hármas egység (egy helyen, egy időben, szűk
időn belül -24 óra?).
 Az irodalom a valóságot tükrözze.
 Gondolat, érvelésmód/dianoia.
 Nyelv/lexis (=stílus).
 Zene/musiké.
 Színrevitel/szkéné.
o Történelmi háttér:
 Neoklasszicista + reneszánsz:
 Pl. természetből vett matematikai arányok (természet mimésise)
> aranymetszés.
 18. század végén jön a változás kezdete:
 A költőt egy magasabb erejű/ tudás teremtőnek tartották.
 Egyfajta vátesz: tágabb tudás, érzékelés.
 Már a 16. század végén felmerül, hogy a költő nem utánoz.
(1591, Philip Sidney: a költő nem hazudik, mert nem is állít.
 Reflexió a költészetet ért kritikára (vallás): kitaláció > nem
valós > alantas dolog.
 A költő semmiből világot teremt (a költő teremtő lény: romantikus
gondolat alapja) > nincs megfelelési elv, tehát elszakadhat a valóságtól
VS. Arisztotelész: valóságnak kell lennie a történetnek.
 Lukács György- Történelem és osztálytudat (realista regény) vs. Kafka
o 21. századi realizmus elején.
o Kafka elszakad a megszokott mimésis ábrázolástól.
 Nincs köze a valósághoz, mégis van benne kritika.
 A fikció valós szellemi tevékenységé válik.
 Nyelv embertől való távolsága > nehéz megjeleníteni bármit.
o Posztmodern: a regény és a realizmus kapcsolata nem létező probléma, a fikció
szabad, a regény tárgya az elbeszélés nehézsége.
 Nincs erkölcsi tanulság, egyenes történetvezetés.
 A posztmodern regény nehéz olvasni ezért nehezen megérthető, ezáltal
kicsi az olvasóközönsége.
o Nyelvjáték az irodalom: ezáltal elszakad a valóságtól (Wittenstein felfogás):
nincs teljes befolyásunk a jelentésre, nem létező esztétikai konvenció.
 Plusz kötelező olvasmánylistából: Mary K. Holland- Realizmusok a
posztmodernizmus idején és után, Bárány Tibor- Realitáson innen és túl

Irodalom és erkölcs
 Catullus- 16. carmen
o Haragköltemény (érzelmi költemény).
 o Nem tudjuk pontosan a címzettjeit, de megszólítja őket.
 Irrumobo, predicado > anális közösülésre utalás > kell egyáltalán ilyet
olvasnunk?
 „verissima lex” = a legigazabb törvény.
 A vers egy dolog, a versről ne vonjunk le következtetést a
költőre.
 Erkölcstelen vers költője is lehet erkölcsös (pl. Boccaccio).
 Platón- Állam
o Központi téma: Hogyan kéne kinéznie az ideális államnak?
o Leo Strauss szerint az Állam a politikai filozófia születése.
o Dialógusok: Szókratész fejti ki (Xenophén).
o Maieutika: A rávezetés szókratészi módszere, kérdések sora, amelyek mintegy
világra segítik a vitapartner születőben lévő gondolatait.
o Rhapsódos (Homérosz verseit adja elő Ión):
 Az a feltételezés, hogy ért a hajózáshoz és a hadvezéreskedéshez abból
fakad, hogy elő tudja adni a homéroszi énekeket (belső tudás, amit a
Múzsák adnak > költői igazság).
 Enthousiasmos/Isteni inspiráció.
o Ideatan:
 Etikai vezérfonal: saját magunkat előzzük meg, hogy igazságtalanságot
tegyünk.
 Legyenek őrök, akik örködnek az igazság felett:
 Magasabb szinten van az ideájuk.
 Barlanghasonlat.
 Idea=látvány (> valóság).
o Platón úgy gondolja el a mimésist, mint mikor a színészek felmennek a
színpadra.
o Platón szerint egy gondolati nyom születik bennünk, amelyet egyre jobban
meg tudunk tisztitani az árnyéktól a tudás segítségével (gondolkozással).
 Megpróbálják ábrázolni az árnyat (tükörkép tükörképe = költészet >
egyre homályosabb).
o A valóság megközelíthetetlen, de van nyoma!
 Ennek kéne irányítania (ami jó az igaz és fordítva).
o A mimésis Platónál olyan kulcsszó, ami szemben áll a diegesis-el/digészis
(elbeszélés).
 Platón szerint azért rossz a mimésis, mert:
 Utánozás utánzása.
 Hevesebb érzelmeket képvisel, mintha csak elmondanánk.
 Könnyebben azonosulnak a mimésisel a nézők.
o Platón szerint a többi költő elképzelését sem szabad elfogadnunk az istenekről:
 Nem igaz, hogy Zeusz a mi jó-és balsorsunk osztogatója > inkább
szerencse, nincs erkölcsi tanulság (Platón: Állam végén is reflektál erre
> túlvilági Paradicsom látomás: elkülönül a jó és a rossz lélek a
túlvilágon- ez az erkölcs útja).
 Azt az elgondolást sem szabad elfogadni, hogy az istenek
igazságtalanok (az emberek alaptalan szenvedését, csak akkor írhatjuk
meg, ha mégis bebizonyosul, hogy a sorsuk jogos volt).
  Istentelenség volna (tehát az Isten egyszerű, igaz, tetteben és
szóban alakot maga sohasem vált, sem másokat be nem csap
stb. > 18. században ez a nézet enyhül).
o Mimésis és diegesis:
 Az utánzás a költő tevékenysége (egész világ utánzat > rosszra
nevelnek).
 Úgy tesznek, mintha valóság lenne > rossz erkölcsök sugalmazása.
o Történelmi háttér:
 20. századig a morális bírálat inkább tradicionális volt.
 Marxista irodalom: haladó vagy lebontó (ez is egyfajta változata
a tradíciónak).
 Posztmodern szociográfiai benyomással bővült (pl.
kannibáloknál nem bűn embert enni) > szociokulturális
változások.
 Két oldal:
 Az egyik oldalon a morál tisztán szociokulturális képződmény
(Foucault).
 A másik oldalon a morális nativizmus áll: az erkölcsi viselkedés
egy része velünk született és evolúciós jellegű (pl. altruizmus).
o Ugyanakkor a morál egy csoportja nem evolúciós,
hanem közösségi alkalmazkodás (pl. könyvfóliázás).
o Érzelmek kapcsolódnak olyan morális kettőséghez, mint
igazságmondás-hazugság, szentség-alázat (pl. a Buddha
szobor lebontása nem mindenkit ráz meg, de a
hazugságot mindenki megveti).
o Morál az irodalomi fikcióban:
 „költői igazságszolgáltatás” jelen van a művekben, de az irodalmi
szövegek nagy részében a morális ítélet nem alkalmazható olyan
mértékben, mint azt az olvasó megkívánná: az olvasó elnézőbb, ahhoz
képest, amit hétköznap megél.
 A költői igazságszolgáltatás inkább olvasói elvárás, mint szerzői
konstrukció.
 Imaginative resistance/képzelőerő ellenállásának paradoxona: nem
tudjuk az erkölcstelen cselekedeteket morális tényként, a világban
uralkodó moráljának megnyilvánulásaként elfogadni.
 1, Az olvasó nem tud azonosulni a morálisan megkérdőjelezhető
szereplővel.
 2, Nem kíván elbeszélője lenni egy nem morális történetnek
(erkölcsileg elítélendő tettek sorozatának): „empatikus
ellenállás”.
 Kísérleti kutatások:
 Az énelbeszélés/belső fokalizáció az elbeszélés során növeli
mind a szereplő iránti szimpátiát (Arisztotelész: a mimézissel
jobban tud az olvasó azonosulni) és az elbeszélt események
morális vonatkozásainak megítélését (morálisan értelmezhetővé
teszi az olvasó számára a karakter cselekedeteit).
 Pszeudovallomás által pozitív morális érzelmeket kelt.
 o Retorikai nézőponttá válik (mesterkélt retorikai fogás a
nézőpontok közötti váltakozás) > Mennyire használja
tudatosan a szerző a morális érzéseket?
 Plusz kötelező olvasmánylistából: Horváth Mária- Irodalmi elbeszélés és morális
ítélet, Simon Gábor- „Én a gonosz”

Irodalom és retorika
 Vannak tudatos eszközök, amikkel hatást akarnak elérni az alkotók (ezen eszközök
összesége a retorika)
 Strukturalizmus=embertől független esztétikai élményt add (pl.
aliteráció) /narratológia (ki, milyen sorrendben stb. szempontok a lényegesek >
függetleníti a narratológia melyik író milyen mértékben használja)
 Retorika
o 2000 éves fogalom.
o Retorika=közéleti szónoklás.
o Szókratész körében alakult ki és terjedt el.
o A Gorgiász alapján: A hízelgés egyik ága. A pillanatnyi öröm maximálása).
 Platón- Gorgiász (Kr. e. 385)
o Egyiptomban és Kínában is írtak könyvet hogyan legyen az ember jó szónok.
o Empedoklész tanítványa: a költői nyelvhasználat eszközeinek használata a
beszédben felülemelkedik/felülemelkedhet a világ ellentmondásain.
o Gorgiász: Heléné dicsérete: Nem Heléné a Trójai háború oka, hanem a
logosz=beszéd, ami meg tudd győzni.
o Fennmaradt töredék- A természetről: a semmi létezik, amiatt nem létezik
semmi (nem létezik a világ, ha mégis nem tudjuk megismerni, ha mégis nem
létezik nem tudjuk elmesélni).
o Az igazság a körülményein alapul > Szókratész: az igazság abszolút
elmesélhető.
o Az Állam témája az igazság a világban, a Gorgiász témája az igazság a
retorikán belül, retorika helye a világban.
o Platón szerint a bölcsesség nem hozzáférhető > felmerül a gyanú, hogy vannak
titkos, rejtett igazságok, amiket nem lehet megfejteni (ha viszont erre az
elhatározásra jutunk az feltételez a probléma meglétének a felismerését).
o Anélkül győz a retorika, hogy oktatna.
o Doxa=vélemény (a doxa befolyásolása a tárgya a retorikának).
o Alétheia=igazság (a retorika által megérinthetetlen).
o A rétor a tömeg előtti beszéd szakértője (de csak a nem szakértő közönség
előtt szakértő) > a szónok nem ért ahhoz, amiről beszél, csak beszélni tud.
 Arisztophanész- Felhők
o Kr. e. 423.
o Szókratész jelenik meg, aki hazugságra tanít (dialógus). Ellentétben áll az igazi
Szókratész személyével (paródia a szofisták felé).
o Igaz beszéd – Hamis beszéd allegorikus beszélgetése (képes legyőzni a Hamis
beszéd az Igazat.)
o (Pl. Phaidrosz: Jobb szeretni azt, aki nem szeret. > paradox érvelés.)
 Arisztotelész- Retorika
o Retorika a dialektus párja.
o Eddig elhanyagolták a bizonyítást, amelynek alapja az
enthymémé=meggyőződés: valószínűleg premisszákon nyugszik (közhely,
toposzok), illetve példákon.
o Az imitáció (mimézis) a főszerepben.

Retorika fajtái Bizonyítás Meggyőzés

Múltra vonatkozik Nem technikai
Beszélő jelleme
(judiciális) (tanúk)
Technikai
(beszéd,
A jövőre A hallgató
hallgatóság,
vonatkozik érzelmei
szónok
(deliberatívum) (pathosz)
összjátékából
fakad)
Dicsér A beszéd érvei
(epideictikus) (logos)
o A beszéd öt részből áll.
o Stílusnak öt típusa van: magas, mély és közepes.
o Tisztaság: a kötőszavak megfelelő használata, inkább egyedi, mint általános
szavak használata kétértelműség kerülése, főnevek és igék jó egyeztetése.
o A memoria és pronunciatiot később annyira nem tartják számon:
 Nincs nyelven túli igazság.
 A nyelv demonstrálja a gondolkodást.
 Felesleges a memorizálás mert belülről jön a nyelv > tudásként tudjuk
demonstrálni a beszédet.
 Horatius- Ars poetica
o 1, ingenium és ars > megtanulható a költészet.
o 2, nature vagy ars.
o A költészet olyan, mint a művészet: reprezentatív, megjelenítő.
o A mesterségbeli retorikai szabályokkal előállított szöveg a fésületlenség
látszatában > ez az Ars Poetica.
 Pszeudo- Louginosz
o Metafizika alapja: A Természet azzal különböztet meg minket a többi
teremtménytől, hogy egy legyőzhetetlen szenvedélyt bocsátott lelkünkbe az
iránt, ami nagyobb és istenibb nálunk.
o Öt forrás: 1, gondolati nagyság 2, belső törekvés > átlelkesült szenvedély 3,
külső, tanulható források pl. retorikai eszközök (a beszéd és a
hógondolatalakzatok tökéletes használata) 4, nemes, megfelelő szókincs 5,
méltóság.
o A költészettel kifejezhető ez a fenség.
o Imaginatio=képalakotás: érzékien jeleníti meg az olvasó szeme előtt a
tárgyakat.
 A költészet a képekre, mint retorikai eszközökre tekint.
  [Példák: Petőfi Sándor- A nap (képzelet átveszi az uralmat, a megszokott toposzt saját
élménnyé teszi), Beniczky Péter- Még is más azon tördelemmel könyörög (homo
bulla=az ember buborék > mulandóság)]

Irodalom, mint jel és értelmezés

 Nem hatáskeltő hanem elemző tárgyként tekint rá (irodalom, mint szemiotika).
 Ágoston szerint az irodalom segít a kereszténység terjesztésében (pogány irodalmat
szükség szerint el kell utasítani mert rosszra tanít pl. pogány istenek tiszteletére).
 Róma elpusztulása az Istenek városának előképe (öröm a keresztényeknek).
 Allegorikus hagyomány:
o Már a Bibliában jelen van, pl. Hágár (régi zsidó vallás) és Sára (új vallás).
o Az olvassuk, amit látunk és közben átitatjuk spiritusszal (a lelkünkkel) ezáltal
életre keltjük > nagy a szerepe az olvasónak.
o Történelmi filozófia keretein belül merült fel először, hogy igaz-e a Biblia
szövege és ha nem mennyire érthetjük ezt magunkra?
o Figure typos=lenyomataként van jelen: Ígér valamit a szöveg/feltűntet
valamit, de addig nem teljesül be, míg el nem olvassuk.
 Tipológikus olvasásmód:
o Kapcsolatokat (figure typost) tudunk felfedezni a szöveg és a valóság között.
o Akár a szöveg és a jövő között is lehet kapcsolat (prefiguráció=megjósolja a
jövőt).
 Szent Ágoston- Vallomások
 Szent Ágoston- Isten városáról
 Szent Ágoston jelelmélete: minden csak jeleken keresztül lehetséges (Ágoston az első
az ókorban, aki jelként értelmezi a nyelvet).
o A világ két részből áll: res=dolog: önmagukban élvezzük őket pl. fa,
signa=jelek: használjuk őket: Mózes pótja (fája).
o Jelek fajtái: természetes (naturalis), mesterséges (data).
o SIGNA DATA: lehet állati, emberi, isteni (divinitus).
 Minden jel egyúttal dolog is.
 Signa tantum: a dolog mellékes pl. szóalak.
 Res et signa: nyelven kívüli szimbolizmus pl. Szentírás, ami egyszerre
létező, megtörtént dolgokat jelöl a történelemben és egyúttal
szimbólum is.
o Messzemenő következtetéseket lehet levonni.
 Allegoria in factis: Minden dolognak van jelentése [önkényessége miatt eltér a
hagyományos metaforikus kapcsolatoktól, több fajtája lehet: allegorikus, morális,
anagógikus (üdvéleti értelem)] /Allegoria im verbis: Minden szónak
megfeleltethetünk egy értelmet.
o Morális: Jákob tunikája > erények, amelyeket viselni kell (általában egy másik
szöveget, mint értelmezést kell használni).
o Anagógikus: Énock volt a hetedik pátriárka az özönvíz előtt (ő a hetedik nap).
o Allergorikus/figuratív: Ótestamentum vagy Biblián belüli értelmezés.
o A világ teremtett dolog > van célja > mindennek van célja: Amit Isten
teremtett annak van jelentése > mindenre visszavezethető Isten.
 (Órigenész)
  Physiologus
o Oroszlán=Krisztus.
o 1, az oroszlán amikor vadászik megsemmisíti a nyomait- Krisztus embernek
álcázta magát.
o 2, Amikor az oroszlán alszik nyitva van a szeme- Krisztus emberi testében
pihent, isteni testében nem.
o 3, Harmadnapon felébreszti az oroszlán a halva született gyermekeit-
Feltámadás.
 A fikció helyzete ebben a rendszerben:
o Nem lépheti túl a történeti írásokat, de allegorizálhat pl. pogány költők:
Vergilius: Aeneis, Ovidius: Átváltozás.
 Paul de Man- Az olvasás allegóriái (1979)
o Belga származású irodalmár, 20. század.
o Konstitutív olvasás (elemek összerakva): Lehet, hogy két szó között egy
harmadik értelmes, de referenciálisan nem tudjuk egy egészre vonatkoztatni >
nem tudjuk a referenciális valóságra vonatkoztatni.
o Ráébredünk a nyelv bezárságára (amiből nem tudunk kitörni).
o Csak a szöveget tudjuk élvezni, mert nem tudjuk a valósághoz kapcsolni.
o Antibiografikus szöveg.
o Az író is megkérdőjelezi a szöveg értelemvisszaadó képességét.
o Vannak ellenvélemények, amik változhatnak a kor szellemében.
o Ha referenciálisan olvasunk (szó szerint) még nem lesz igaz az olvasat.
o Új historicizmus: megnézzük hogyan olvastak régen és így próbáljuk
értelmezni.
o A nyelv a lét konstitutív kategóriája, magába zárja a létet.
o Nem lehet tudni, hogy a dolgok nevei referenciálisak vagy nyelvi fantomok-e.
o Radikális figuralitás: Minden igazából egy kép, amit a nyelv alkot róla >
minden jelenség nyelven kívüli > a nyelv létrehoz egy valóságot.
 Nem tudunk igaz vagy hamis állításokat létrehozni csak reprezentáljuk
a valóságot > ezt fogadjuk el valóságnak (teremtünk egy valóságot).
 Kell, hogy a nyelv kötődjön a valósághoz? Pl. József Attila- Külvárosi
éjszaka (Tényleg ott, akkor írta-e? Van ennek jelentősége?)
o A valóságról való benyomásunk a nyelvből van.
o Amit dokumentálnak szöveggé válik és megkérdőjeleződik az olvashatósága.
o Az olvasás létezik, de a befejezett olvasás nem.
 Ágostonnál van egy megközelíthető értelem (Isten) akihez az értelemadás
bizonyossága kapcsolódik, Paulnál nincs.
 Plusz kötelező olvasmánylistából: Szent Ágoston- A keresztény tanításról (2. könyv),
Dante- Levél Can Grande della Scala úrnak (13. levél)

Irodalom és hatalom
 17. században racionális fordulat: Az ész szembe került a tekintélyelveken alapuló
gondolkodással.
 Hegel- A szellem fenomenológiája (1806)
o Igaz az egész, de az egész csak a fejlődésben beteljesedő létező.
 o Dialektika (állítunk valamit, arra érkezik egy ellenérv) -szintézis.
 16. századi drámák népszerűek (tézis) > leváltja más (antitézis) >
végül létrejön a kettő ötvözete (szintézis). Ennek következménye egy
magasabb szintre lépés.
 A tragédia születése a zene szelleméből. > Aufhebung: megszűnteti
majd nagyobb dolgot épít fel.
 Az ész csalása: Néha azt gondolja, hogy haladunk pedig éppen ellenkező a helyzet
(fordítva is igaz) > utólag tudjuk (utólagos perspektíva) megítélni fejlődő lépés volt-
e.
o Meg kell nézni, aki akkor élt ő, hogy látta (historicizmus) > ebből
következik, hogy a világnak egyre jobbnak kell lennie (ennek mond ellent
Nietzsche).
 Nietzsche: klasszikafilológus volt.
o Szembe állítja doktori disszertációjában az apollóni és dionüszoszi kultuszt >
azt állítja akkor lesz a tudás érvényes, ha van mit tanítani. A nem aktuális tudás
nem igazi tudás (hamar lett professzor és hamar belefáradt a szakterületébe).
 Az apollóni és dionüszoszi kultúra egyesülése= tragédia megszületése.
o A művészet csak látszólagosan hidalja át a két fogalom közti különbséget.
o Friedrich Nietzsche- Mi, filozófusok: Azzal érdemes foglalkozni, ami
HASZNOS.
o A kereszténység terhet rakott az emberekre (ókor bűne).
 Friedrich Nietzsche- A történelem hasznáról és káráról
o A felejtés és emlékezés egyaránt szükséges.
o Élet/akarat/cselekvés szükségessége a történetietlenség > ha nem határozná
meg a morált a kereszténység mi lenne?
o Akkor tudunk igazán élni, ha anakronizmusba lépünk
(történelemnélküliségbe).
 Saját etika követése a helyes út.
o A filozófiarendszer ennek hatására eltávolodik a fogalmaktól (nagy hatást
gyakorolt Nietzsche az irodalomértésre/-tudásra).
 Michel Foucault- A szavak és a dolgok (1966-1967 > a strukturalizmus világkora)
o Foucault francia klasszikafilológus volt.
o Episztémé: a tudás, mint tételes tudás és cselekvés formális struktúraként
leírható (általános ismeretelméleti diszpozíció).
 Leírható, vannak szereplői viszont csak egy társadalmi nézőpontot
képvisel > befolyásolja a tudásunkat > rendszerszerű pl. oktatás.
 Discours-diskurzus: a valóságnak történő társadalmi jelentésadás
folyamata.
 Korszakonként változnak a valóságnak történő jelentésadás
igazságtételei/igazságfeltételei.
 A diskurzus során kinyilvánítható az akarat > a hatalom
akarása.
 A tudományok is újra definiálódnak: 17. század közepén
jelenik meg a törésvonal.
 Homas S. Kuhn is ugyanazt írja le, mint Foucault., csak két
témára leszűkítve.
 o Példa a 17. század episztéméjére:
 Convenientia: egymással szomszédos dolgok megfejtése
(hasonlóságban gondolkodunk).
 Aemulatio: 12 csillagjegy és a 12 alkímiai eljárás > összehasonlítás >
tudományok versengése.
 Analógia: megfelelőség, versengés, emberközpontú elem > diót együnk
fejfájásra mert az hasonlít az agyra.
 Szimpátia: nem hasonlóság alapú, nincs előre leírt kapcsolat.
 Michel Foucault- A tudás archeológiája (1966-1967 > a strukturalizmus világkora)
 Plusz kötelező olvasmánylistából: Friedrich Nietzsche- A hatalom akarása és az
igazság, Paul de Man- Az olvasás allegóriái

Irodalom és strukturalizmus
 Ferdinand de Saussure
o A jelek önkényesek, nyelvenként eltérőek, jelentésüket a többi jellel
szembeni viszonya adja meg.
o Bináris oppozíció jellemzi ebben az időben a műveket (hős-gonosz).
o Inherens szövegek értelmezése:
o 20. századig (Miről szól? Hogyan és miért keletkezett?) volt a meghatározó >
rekonstruálhatónak vélték a 20. századi pozitivisták a szerző gondolatait,
szándékait.
 Szemben: a mű inherenciája (önállósága), hogy a művet akkor is
tudjuk értelmezni, ha nem tudjuk ki írta.
 Formalizmus:
o Hippolyte Taine: Minden művet meghatároz a faja, környezete.
o Viktor Sklovszkij
 OPOJAZ.
 A művészi forma tudatosan akadályozott forma: forma-tartalom
kettősége helyett anyag és eljárás/műfogás a fontos.
 Automatizáció/dezautematizáció- elidegenítés.
 Több irányzat is ezt képviseli köztük egyik a strukturalizmus.
 A funkció a lényeg!
 1950-ben teljesedik be az irányzat (korábban is volt, de ekkor nevezték
strukturalizmusnak).
 Viktor az irodalmi szempontot képviselte:
 A művészeti forma a nyelvnek egy olyan formája, ami
tudatosan nehezítve van.
 Mitől lesz valaminek esztétikai értéke?
o Amikor egy műfogás automatizálódik, megszokottá
válik akkor már elvetendő. Utána újra kell valami
váratlan: elidegenedés-dezautomatizáció.
o Saussure (meghatározó a strukturalizmusban) nyelvészeti könyve nagy
változást hoz.
 A beszélt nyelv elkülönítése a jelektől, eddig a nyelvtörténet volt
meghatározó.
  A rendszeren belül az elem úgy tudd szerepet/funkciót betölteni, ha
bináris helyzetben áll a többi elemmel > akkor tud jelentéssel
rendelkezni a szó, ha eltér a többitől.
 Roman Jakobson (a prágai kör tagja, tőle jön a kommunikáció modellje)
o A nyelv funkciói: referenciális, emotív, konatív, fatikus, metalingvisztika
(jelentésre vonatkozó), poétikai (eltávolodik a referenciális jelentéstől).
o A poétikai funkció: költészet a nyelv esztétikai funkciója.
o Pragmatikus (alany) és szintagmatikus (állítmány) viszony.
o A mondat valóságábrázoló működése:
 Szelekció (pragmatikai viszony) és kombináció (szintagmatikus
viszony) elve.
 Alany: ekvivalencia elve: hasonló/nem hasonló (ifjú-gyermek),
metaforikus (kutya, nem macska, sárga, nem fekete), referenciális
viszony.
 Tárgy: szinonimák közti választás.
 Állítmány: felcserélhető szavak közti választás (egy paradigma).
o A poétikai struktúra/metafora lényege az ekvivalencia elvének áthelyezése
a kiválasztás tengelyéről a kombináció tengelyére.
 Pl. kiválasztjuk Bélát és kombináljuk egy mozgást kifejező igével: Béla
megy.
 Helyettesíthetjük is: az ifjú mozog, bővíthetjük: a szép ifjú mozog >
ekvivalencia (=egyenlő érték) különböző, de ugyanarra vonatkozó
szavak.
 A költészet ritmus, aliteratív elemek kiválasztása a hangzásuk, nem
a jelentésük miatt.
 Jakobson (és Lévi-Strauss) Macskák elemzése, 1962:
 A fonetikusan összehangzó szavak hogyan hoznak létre plusz
jelentést.
 Sötét, alvilág > fonetikai lánc.
 Plusz jelentést add a poétika/retorika.
 Michael Riffatere (1966)
o Nem mutatja ki Jakobson mit tesznek hozzá ezek a példák a szöveg globális
jelentéséhez > „A szöveg semmilyen grammatikai elemzése nem adhat
számunkra mást, csak a költemény nyelvtanát.”
 A szemantikai jelentést mi alkotjuk meg (olvasok).
 Referential fullacy: téves az, hogy a szöveg a szövegen kívüli
valóságra vonatkozik.
 Plusz kötelező olvasmánylistából: Roman Jakobson- Nyelvészet és poétika, Roland
Barthes- S/Z, Umberto Eco- Az értelmezés határai

Irodalom és narráció (Fabula és Szüzsé)

 Nem a hangzás, hanem a történet van központban.
 Orosz formalizmus:
o Fabula és szüzsé különbsége: fabula a mese, vagy történet kronologikus
rendben (a történetmondás nyersanyaga), míg a szüzsé az ahogyan el van
 mondva/meg van szervezve a történet (elmélkedés, visszatekintés, álom,
retrográd elbeszélés stb.)
o Strukturalista jellemzők helyett a történet a lényeg.
o Memento (2000):
 A halálnál kezdődik a film egészen a kezdetekig, ahol véget ér a film.
 Nem pozitív irányú haladás, de haladás.
 Nem teljes visszalépés (a párbeszédek előrefelé vannak), csak a
kronológiai sorrend van fordítva.
 Történet eleje a film végén > retrográd elbeszélés.
 Francia strukturalizmus- A kód
o Histoire (történet) és a discours (elbeszélés) túl általános.
o A történetet a szerző kódolja üzenetté/elbeszélésé (korábban ez műfogás volt),
az olvasó pedig dekódolja.
 A történt kronológiája: a történet kódja.
 Hermenautikus kód: a rejtély kódja, az olvasó megfejtésigényének
fenntartása.
 Kulturális/referenciális kód: kulturális közösség.
 Konnotatív/szémikus kód: sztereotípiák (pl. egy paphoz hozzá tudjuk
kapcsolni a segítőkészséget, de egy crossmotoros esetében már nem
feltétlen ugyanaz a benyomásunk).
 Szimbolikus kód: tágabb gondolati sík (jó/rossz, férfi/nő).
 Claude Lévi-Strauss
 Roland Barthes- Mythologies
o Sarrasine című műve: a narratológia megszületése.
 Narratív struktúrák:
o Kétféle észlelési mód: érvelő/logikus/argumentatív, elbeszélő/narratív.
 Tzvetan Todorov- Grammaire du Décaméron (elbeszéléselmélet/narratológia >
Decameron strukturális elbeszélésváltozata)
o Elbeszélés/narratív: általános fogalom.
o Az elbeszélés elemei, formái és modelljei:
 Elemi narratív struktúra: többszörös absztrakció eredménye, eltekint
az elbeszélés konkrét megjelenési formáitól, mediális változataitól.
 Prince- féle narratíva: döntő mozzanata egy kiinduló és egy
végállapot (szituáció) között végbemenő transzformáció, változás.
 A két állapot ellentétes mivolta szükséges.
 Valós vagy fiktív események időbeli egymásutánisága, melyek
egy adott individumra vonatkoztatódnak és legalább egy
elemükben oppozícióban állnak egymással > kiinduló állapot
(bináris expozíció) > változás > végállapot.
 Az elemi narratíva Lotman-féle változata:
 Történet/cselekmény által elválasztott terek > akkor van
cselekmény, ha változik a tér.
 Alapvető kategóriái:
o A tér a szöveg szemantikai jegyek által meghatározott
egysége (halmaza):
 Több részre oszlik: részhalmazok bizonyos
jellemzők alapján.
  Rész-terek: határ választja el egymástól pl.
város tér, falu tér.
 Esemény: egy individum átlépi két rész-tér
határát, a történet hordozójává válik.
 Szemantikai tér: a történet nemcsak egyszerű
topográfiai felosztása, a terekhez járulékos
szemantikai jegyek társulnak.
o Esemény: szöveg- és kultúrafüggő, történti
korszakonként változhat (pl. mi lehetséges és mi
lehetetlen).
 Absztrakt szemantika: a topográfiai és
szemantikai jegyek keresztezik egymást.
 Egy individum határétlépése: egyszerű esemény
(a személy és a terek viszonyrendszere ebben az
esetben nem változik meg).
 Metaesemény: a szemantikai terek rendszerében
következik be változás.
o Vitatható pont: a tér egyszerre elvont szemantikai
kategória és az elbeszélt világ konkrétan megjelenített
tere.
 Az elbeszélés vizsgálatának irányai:
o Az elbeszélés egyszerű típusai: Propp, Lévi-Strauss, Bremond.
o Általános modellek- „klasszikus” narratológia: orosz formalisták: Todorov,
Barthes, Genette (elbeszélés logikai-szemantikai modellje: lehetséges világok
és szövegvilágok).
o „Posztklasszikus” narratológiák:
 A hagyományos műfaji, mediális kereteket lépik át.
 Kontextuális narratológia: az elbeszélés kontextualitása,
kulturalizálása.
 A narratív szöveg elemzési kategóriái:
o Sz. t. (tényleges szerző) > [sz. e. (eszmei szerző)] > e. f. (fiktív elbeszélő) > f.
f. (fiktív figura) > / o. f. (fiktív olvasó) > [o. e. (eszmei olvasó)] > o. t.
(tényleges olvasó)
 Történetmondás: idő, mód, (elbeszélői) hang:
o Az elbeszélés ideje kettős struktúra (történet és elbeszélés): ’elbeszélt idő’ vs.
’elbeszélés ideje’.
o Az elbeszélés sebessége: 1, elbeszélt idő: az elbeszélés ideje pl. párbeszédes
szövegrészlet 2, időtömörítés/sűrítés: az elbeszélés idejénél rövidebb,
összefoglalás, kihagyás (ellipszis) 3, megnyújtott idő.
o Események időrendje: kronológiai, anakrónia.
o Genette időkategória:
 Időrend: anakróniák analépszis (visszautalás), prolépszis
(előrevetítés).
 Időtartam: összegzés/summary/sűrítés: átmenet két dramatikus jellegű
jelenet között > szünet jellegű (leírás, elbeszélői reflexió, kommentár)
vagy ellipszis.
 Frekvencia=gyakoriság:
  Szingulatív elbeszélésmód: az egyszer megtörtént események
egyszer elbeszélve.
 Repetitiv elbeszélésmód: egyazon esemény többszöri, ismételt
elbeszélése (multiperspektivikus elbeszélés pl. levélregény),
párhuzamos perspektíva (párhuzamos elbeszélés).
 Iteratív elbeszélésmód: többszöri, újra és újra megtörtént
események egyszeri elmondása.
o Elbeszélés módja: az elbeszélt történet különböző közlési formái:
 1, a történet és az elbeszélő közötti távolság:
 Platón: diegézis vs. mimézis (elbeszélő beszéde vs. figurák
beszéde).
 Antonóm egyenes beszéd, módban közvetített beszéd,
transzponált beszéd (függőbeszéd: a beszéd tartalmának nem
szószerinti visszaadása, átélt beszéd: gondolatok, a belső világ
ábrázolása> az elbeszélő átcsúszik a fiktív figura elbeszélésébe,
belső monológ: narrátorhoz kötődik, kommentár).
 2, az elbeszélő nézőpontja/perspektivikus ábrázolás (Genette: ki
lát/érzékel és ki beszél?).
 Fokalizáció típusai:
o Nullfokalizáció: az elbeszélő többet tud és mond, mint
amennyit a történet szereplői tudnak, illetve érzékelnek.
Mindentudó elbeszélő.
o Belső fokalizáció: az elbeszélő nem mond többet, mint
amennyit a karakter tud, érzékelési tartományuk
nagyjából azonos pl. Füst Milán- A feleségem története.
o Külső fokalizáció: külső nézőpontú, az elbeszélő
kevesebbet tud, mint amennyit a karakter.
o Történetmondás-hang (Genette rendszere szerint):
 Elbeszélő funkciója alapján: homodiegetikus elbeszélő (én),
heterodiegetikus elbeszélő (ő).
 Foklaizáció típusa szerint (lásd fentebb).
 Plusz kötelező olvasmánylistából: Gérard Genette- Az elbeszélő diszkurzus, Mieke
Bal- Fokalizáció, Jan Alber-StefanIversen-Henrik Skov Nielsen-Brian Richardson-
Nem természetes narratívák, nem természetes narratológia: a mimetikus modelleken
túl

Irodalom és emlékezet
 Jan Assmann: A kulturális emlékezet.
o Egyéni és kollektív emlékezet.
 Autobiografikus (lehet közösségi pl. családi szokások) nem egyenlő a
történeti emlékezéssel.
 Emlékezés, mint közösségi aktus jelen van pl. szibériai kultúrában.
 Eltérő célokat szolgál a kollektív emlékezet és a történelem.
 Az idő társadalmi felosztása pl. covid előtt és után.
 A kollektív emlékezés terei: gazdasági-vásárlás, vallási-Golgota, jogi-
tranzakció.
 Gondolkodás: absztrakt, emlékezés: konkrét.
 o Emlékezet típusai:
 Mimetikus emlékezet: utánzó emlékezet, így tanulunk minden
cselekvést.
 Tárgyi emlékezet: a tárgyak az ember saját képét tükrözik, az elmúlt
korokból fennmaradt tárgyak segítenek emlékezni az elmúlt korok
embereire, azok cselekedeteire.
 Kommunikatív emlékezet: a kommunikáció révén kialakuló
emlékezet.
 Kulturális emlékezet: a három együttese teszi ki ezt a kategóriát.
o Emlékezet: szentséghez kötődik; történelem: elemző, kritikus.
 Michel Foucault: Más terekről (1966-1967)
o Tér: viszonyrendszer
o Az utópia (tükör, mint tükörkép) szemben áll a
heterotópiával=hétköznapokon túlmutató, de van valós helye (tükör, mint
tárgy).
o Tételek:
 1, Minden kultúra létrehoz heterotópiákat pl. primitív/deviancia helyek
(=társadalomtól elzárt hellyé vált): tiltott helyek > idősek otthona.
 2, Új funkciót ad a társadalom a helyeknek pl. temető > újkorban hittek
a feltámadásban szóval nem volt kívülálló hely.
 3, Több teret tud ütköztetni egy helyen pl. mozi, kert.
 4, Vágás az időben: időtlenség pl. könyvtárban > tudást nyit meg, a
könyv=utópia > nem létező világba nyit kaput.
 5, Nyitó-záró rendszer a valós terek felé pl. hammam-fürdő (rituális
fürdés), az utópia és a valóság közötti kapu.
 6, Kontinumot képeznek a valós térrel pl. kereszt alakú városalaprajz.
 Térkép és irodalom
o Irodalmi kartográfia.
o Distant reading -távoli olvasás.
o Médium: nem horizontálisan, hanem vertikálisan sok szöveget olvasunk.
o Térbeli emlékezet: egy helyszínhez tartozik jelentés is.
o Az irodalmi szövegek terén a kulturális emlékezett a kánonban testesül
meg.
 Plusz kötelező olvasmánylistából: Gaston Bachelard- A tér poétikája.

Irodalom és recepció (hermeneutika)

 Befogadó felől közelít a művekhez.
 (Jauss és Iser: elméleti megközelítés alkalmazása a társadalomtudományokban.)
 Hermeneutika: magyaráz/értelmez > szövegmagyarázat (görög szó).
 Johann Conrad Dannhaner (1630): ugyanakkor keletkezett a hermeneutika szó, mint
az antropológia, pszichológiai stb. szavak > a világ „csoportosításának” célját
mutatja.
 Kezdetben a Szentírás magyarázataként határozták meg a hermeneutika fogalmát.
 Solo scriptura (= a szentírás önmagát magyarázza) vs. auctoritas: 18. századi
protestáns bibliai kritika szemben állt a hagyományokkal (auctoritas=tekintély).
 Friedrich Schleiermacher (teológus): hermeneutika a megértés művészete > a cél a
félreértés elkerülése, a szövegértelmezés grammatikai és pszichológiai szinten is
lezajlik, a szerző összes életkörülményét figyelembe kell venni a megértéshez!
 Divination=jóslás: beleélés a szerző körülményeibe > (szellemtörténet: minden
korszaknak van egy szelleme, ami jellemzi azt a kort).
o Az olvasás nem egyszeri cselekvés, hanem folyamat > állandó jóslás!
 Összevetés a szöveggel (ellenőrzés) > divination (hipotézis).
 Hans Georg Dadamer: Igazság és módszer (1960)
o Új módszer: eddig hamis volt, mert mindig valami igazságra jutottunk > ez
azonban megszakítja az olvasás/megértés folyamatát > ezért nem juthatunk
igazságra > új módszer kell!

Tradition
(hagyomány) Horizontösszeolvadás
(megértés >
horizonváltás)
Értelmező (előzetes
megértés)

o Az idegen/más/régi kultúrákkal való szembekerülés azonosuláshoz, illetve

átfedéshez vezet a megértő szubjektum és az idegen szöveghorizont között.
o A hagyomány és az értelmező közös, egy irányba mozgása > dialogikusság.
o A műértelmezés nem a műben rejtett értelem megfejtésén alapszik, hanem a
dialóguson, amellyel az előzetes megértést helyettesítjük.
o „A hagyomány újra és újra létrehozza magát.” > az értelmező által.
 Saját értelmezésünket (horizontösszeolvadás) is a hagyomány
részévé tehetjük > saját és a szöveg horizontális egybe
olvadása=megértés.
 Ugyanakkor ez nem idézi fel az első befogadó élményét.
o A befogadó és a hagyomány között kialakul egy dialógus.
 Magunkat a történeti múltba visszavetíteni (historizmus) lehetetlen.
 Az értelmező és a szöveg közti időbeli távolság tudatát szűrni kell
(Filterung) és fel kell használni az értelmezésben.
 Az előítéletek rehabilitsa: nincs előítélet nélküli értelmezés, de az
előítéletünk a megismerés történeti tapasztalata révén adekvátan
tudjuk elhelyezni az értelmezés körében.
 „Félreértés” adhat az időbeli távolságból.
 Ha nem tetszik egy könyv az is megértéssel szolgál > a saját ízlés
megértését segíti elő.
o Subtilitates:
 18. századi bibliaértelmezés fogalma Gadamernél.
 A jogi hermeneutika leképezése: megértés (subtilitas intelligendi),
értelmezés (subtilitas explicandi), alkalmazás (subilitas applicandi).
 Ha nem használunk egy szöveget nem kapcsolódunk be a
hagyományba.
  Történetiség, Jauss:
o A dialogikus folyamat eredményeként felismerjük saját értelmezői pozíciónk
történetiségét > alteritástudat (másság).
o Hatástörténeti tudat: a történetként felfogott hagyomány velünk is
megtörténik és észleljük.
o Játék: megszűnik objektív és szubjektív szembenállása > önfeledtség állapota.
o Objektív értelmezés és értelmező szubjektum helyett: interszubjektív
egység/szubjektum feletti hagyomány.
o Horizontösszeolvadás > horizontváltás: újraírt értelmező horizont.
o A legfontosabb mozzanat a hermeneutikában a szöveg-olvasó találkozása.
 Jauss: a szöveg esztétikai értéke mérhető azon, hogy képes-e az
olvasót horizontváltásra bírni.
 A recepciótörténet része az esztétikumnak: hányszor értelmeztek újra
egy szöveget (ez adja meg az esztétikai értékét).
 Irodalomtörténeti szempontból:
o Jauss: Az irodalomtörténet, mint az irodalomtudomány provokációja: akkor
provokál az irodalomtörténet, ha olyat állít, amit nem értünk (nem értjük az
esztétikai szempontot, amit képvisel).
o Hatástörténet:
 Történeti objektivizmus helyett befogadás és hatásesztétika > egy mű
esztétikai értéke a hatástörténeti tudat.
 Más időben mást látunk > történeti pozíció értelmezése,
tudatosítása adja az esztétikai értéket.
 A távolságból nem a horizontváltozás az érdekes az
irodalomtörténet szempontjából, hanem a történeti értelmezések
változása (sok különböző nézőpontot ad).
o Jauss inkább gyönyörködik a többfajta értelmezésben, de a hétköznapi
értelemben vett esztétika problémájára nem válaszol.
 Plusz kötelező olvasmánylistából: Hans Robert Jauss- Recepcióelmélet - esztétikai
tapasztalat - irodalmi hermeneutika, Paul Ricoeur- A szöveg és az olvasó világa

Irodalom és kánon
 Kanonizáció (folyamat).
 Mértéket jelentet:
o Irodalmi nézőpontból az auktoritással rendelkező szövegek válogatása.
o Szakrális.
o Apokrif: nem kanonikus.
o Nem szubjektív > a hagyomány dönti el: ha szövegekben elismerték
kanonikusnak akkor megy tovább a tradíció.
o Nehéz egy szöveget kivenni a kánonból.
o Zalán futása: 19. században kiemelkedő volt a jelentősége, ma már perifériára
került mű lett.
o Rekanonizáció: eltávolítás a kánonból.
 Kánon hozza létre azt az esztétikai értéket, ami miatt értékesnek (jónak) vélünk egy
művet.
 o Zárt kánon: megváltoztathatatlan pl. Tóra – nyílt kánon: bővíthető,
kiegészíthető (Iser).
 Magyar irodalomtörténetben:
o Centrális: nemzetfogalom köré kapcsolunk mindent (18. század előtt nem ez
volt a megszokott).
o Czvillinger Dávid: első magyar irodalomtörténetről szóló könyv > latin
irodalom volt csak benne.
o Igazán Kazinczy Ferenc emelt be példaértékű magyar szövegeket.
 1810-1815 Ballasi Bálint, Zrínyi Miklós > főként őket és egy Bertalan
kódexírót tartalmaz a könyv.
 Megsokszorozódik a szöveganyag a nyelvújításkor > de még mindig
nincs egységes nemzeti narratíva.
o Döbrentei Gábor (Kazinczy szárnysegéde): megbízza őt Kazinczy, hogy
gyűjtsön össze magyar irodalomtörténeti szövegeket > 4 kötet készül el végül.
o Toldy/Schede Ferenc (asszimilálódott):
 Vörösmarty Mihályt tartotta a legfontosabbnak, mellette még
kiemelkedtek nála a deákos költők és Zrínyi.
 Zalán futása a kánon csúcsa.
o Századforduló környékén bővítés: Petőfi, forradalom fő alakjai stb.
o Riedl Frigyes:
 Pozitivista szellem.
 Arany és Petőfi egyszerre formailag tökéletes és van nemzettudatuk.
 Az irodalomtörténetet fejlődésként látta > elveszett irodalmi katedrális:
sok jelentős írótól származó mű elveszett.
o 1945-ig a nyelviség meghatározó a kánonban pl. Janus nem jelentős író,
mert latinul írt, csak magyar nyelvű szerzők és szónoklat tanítása
(+irodalomtörténet meghatározó).
o Változást hoz a Magyar irodalom története (spenót): több kötet jelent meg.
 Marxista igények összesége > Mi a magyar irodalom értéke? > Petőfi
utáni lírai változásokat nem veszik figyelembe.
o Kukorelly Endre- Én senkivel sem üldőgélek: kánont gúnyoló mű.
o Kemély István: Dél (1999): kánon kritika.
o NAT 2020: Szabó Magda kivételével 1970 körül lezárult kánon képet mutat,
élő szerzők tabuk, népiek hiánya, francia szimbolisták hiánya stb.
 Plusz kötelező olvasmánylistából: David Damrosch- Világirodalom-történet felé
(Irodalomtörténet), Szegedy Maszák Mihály- A kánonok mibenléte: remekmű és
fejlődéstörténet, Wolfgang Iser- Az értelmezés világa

Irodalom és szerzőfogalom (intencionalitás)

 Plusz kötelező olvasmánylistából: Roland Barthes- A szerző halála, W. K. Wimsatt, M.
C. Beardsley- "Az intencionalitás téveszméje" = A modern irodalomtudomány
kialakulása, Antoine Compagnon- Az elmélet démona. Irodalom és józan ész

Irodalom és az ember/gép
 Poszthumanizmus:
o (David Roden- Humanizmus, transzhumanizmus és poszthumanizmus).
 o Nick Bostrom: szuperintelligencia- létezik egy olyan intellektus, amelynek
képességei messze meghaladják bármely ember intelligenciáját.
o Antropocén: megelőző korszak.
o Modern humanizmus: az alapja az önmaga számára transzparens emberi
elme és a szigorú mechanikai törvények által irányított világ közti dualista
megkülönböztetés (Descartes).
 Ennek fényében beszélhetünk emberi felsőbbrendűségről?
 Ember tökéletesedése a gépek.
o Emberi sokszorosíthatóság > másolhatók.
o Az elme és a mentális tulajdonságok függetlenek a „hordozótól” >
funkcionálisak.
o A poszthumán etika nem emberi érdekeket tart szem előtt.
o „Szingularitás (=szabályosság elvesztése) utáni berendezkedés.”
o Az emberlét iránt érzett szégyen és megvetés a transzhumanista ideológia
pszichoepisztémikus előfeltétele (Franco Berardi).
o A közösségi média a kollektív tudatalattija.
 Hogyan jelenik meg az irodalomban?
o Digitális irodalom, ChatGPT és az irodalom kapcsolata: gépi szövegalkotás.
 Hosszú időre visszatekintő előzmények: Quirinus Kuhlmann-
versírógép, 17. század.
o Picoi humanizmus, mint a felsőbbrendűség kifejeződése:
 Giovanni Pico della Mirandola- Az ember méltóságáról, 15. század
vége.
 Az ember önmaga megformálására való képességét egyfajta
esszenciális „hiányban” alapozza meg, amit Isten biztosít neki
a teremtés pillanatában.
o Reneszánsz antropológia:
 Későantik antropológiai pesszimizmus (Pico állásfoglalása ezzel a
háttérrel még kiemelkedőbb):
 El a kezekkel önmagadtól, csak magad kárára vagy! Ha
önmagadat építed, egy romot építesz. > Csak az Úr képes
megépíteni/építeni az embert, nem saját maga.
 Ádám bűne: superbia (hübrisz=gőg).
o Abeland: gőg és kéjvágy a kasztráció oka.
 Az ember kaméleon, az ember Prométheusz.
o Természet és ember Piconál:

 Plusz kötelező olvasmánylistából: David Roden- Humanizmus, transzhumanizmus és
poszthumanizmus, Robert Kern- Ökokritika - mire való voltaképpen?