2.1.

A FEUDÁLIS TÁRSADALOM ÉS GAZDASÁGI REND JELLEMZŐI

I. A VÁLSÁG KORA:
A Római Birodalom általános válsága idején (a II-III. századtól barbár, később főleg nomád népek
támadásai, járványok, belviszályok) egyre nehezebben biztosították a gazdaságban szükséges munkaerőt.
Kialakult a colonusrendszer: a nagybirtokokat (latifundiumokat) – a csökkenő számú rabszolga mellett –
szabad bérlők művelték meg terményhányadért cserébe. A piac beszűkült, kevesebb élelmiszer és egyéb
áru cserélt gazdát, önellátó nagybirtokok jöttek létre, a városok szerepe csökkent, csak a távolsági
(luxus)kereskedelem maradt jelentős. A Nyugat, különösen Róma bukása után önellátó nagybirtokok
halmazára esett szét. Ezeket uradalmaknak nevezzük, s a védelmi és gazdasági funkciók mellett
igazgatási, bíráskodási (igazságszolgáltatási) szerepük is volt.
II. A MEZŐGAZDASÁG TECHNIKAI FEJLŐDÉSE, ÚJ MÓDSZEREK ÉS TALÁLMÁNYOK:
Északon, a frankok földjén új eszközök és módszerek alakultak ki (VIII-IX. század). Az új művelési
módszerek fejlesztésében élen jártak a (bencés, később ciszterci és más) kolostorok, de ókori technikákat
és technológiákat is felelevenítettek (pl. a nyomásos művelés), illetve nomád találmányokat is alkalmaztak
(patkó, kengyel, fordítható kocsirúd és -tengely).
1. A szántóföldi művelés új módszerei:
Régen az erdőirtással nyert területeket felszántották, s a föld kimerüléséig művelték (10-30 év), majd más
földeket fogtak termőre. Ez a (vad)talajváltó vagy legelőváltó rendszer kevés ember megélhetését
biztosította, a népesség növekedése és a jobb életfeltételek szükséglete fejlesztéseket ösztönzött a
földműveseknél.
Az első állomás a kétnyomásos gazdálkodás elterjedése volt. A termőföld felét felszántották és bevetették,
a másikat pihentették, ez volt az ugar, itt legeltették az állatokat. A háromnyomásos gazdálkodás esetén az
ugar már csak a termőföld egyharmadát jelentette. Itt a termőterület 3 részre osztották: tavaszi vetésű
gabona (pl. árpa, zab), őszi vetés (pl. búza, rozs), ugar. Az egységeket évente cserélték, így nagyobb
területen többféle gabonatermést biztosítottak.
2. Eszközök:
A csoroszlyás, kormánylemezes, aszimmetrikus nehéz fordítóeke (vaspapucsos eke), ez a korábbi könnyű
(fa)ekével szemben mélyebben felszántotta és meg is forgatta talajt, így nem kellett keresztben is
felszántani a földet. Jelentős volt a borona elterjedése, ami a szántás után a barázdák felaprózásával, a föld
lazításával segítette az elvetett magok kicsírázását. A nehézeke csak a fogatolás új módjával a
szügyhámmal együtt terjedt el. A hámot nem az állatok nyakára (nyakhám), hanem a szügyre helyezték,
így az igásállatok (szarvasmarha, később ló) vonóereje jelentősen nőtt. Az aratás nehéz munkáját
többnyire sarlóval végezték, a hosszabb élű, hatékonyabb kasza csak később terjedt el.
3. A terményfelesleg és hatásai:
A jelentős változások növelték a termés mennyiségét. A IX-X. századtól kezdve terményfelesleg jelent
meg a mezőgazdasági termelőknél. Ám mire e fellendülés észrevehetővé vált, a helyi kereskedelem
jelentősen visszaesett (sok helyütt elsorvadt) és a kereskedelem inkább csak luxuscikkeket szerzett be (pl.
rabszolgák, kelmék, fűszerek, illatszerek). A későbbiekben (az érett középkorban) megkezdődik a
kiváltságos városok és a kereskedő-kézműves polgárság rétegének kialakulása, és az árutermelés újbóli
beindulásával a pénzforgalom ismét felélénkül.
A termésátlag növekedésével jelentősen megnőtt a népesség száma is (három évszázad alatt az európai
népesség másfél-kétszeresére emelkedett), tehát a mezőgazdaság korabeli forradalma demográfiai
robbanást is eredményezett.
III. A FEUDÁLIS TÁRSADALOM RÉTEGEI:
1. A társadalom 3 rendje (ordo):
A középkori egyház képviselői három együttműködő, feladatukat, szerepüket tökéletesen ellátó „rend”
hierarchikusan felépülő társadalmi rendszerét alkották meg, írták le:
 imádkozók (oratores): papok (világi papság és szerzetesek is),
 harcosok (bellatores/ pugnatores): hűbérurak és hűbéresek, (lovagok)
 dolgozók (laboratores): jobbágyok.
A papság magasabb rangú tagjai szintén beletartoztak a földesúri rétegbe, így harcolniuk is kellett a
háborúiban. A vallás, így a keresztény normák (becsületesség, tisztelet, eskütartás, békesség)
elterjesztésével a középkori társadalom fokozatos humanizálását, a pogánynak vagy barbárnak tartott,
kegyetlen szokások (fosztogatás, rokonházasság, nőrablás, vérbosszú,…) leküzdését segítették elő.
2. Az új típusú vezető réteg:
A középkorban a hatalom alapja a földbirtok volt. Az új előkelők a római nagybirtokosokból és a germán
(pl. frank) törzsfőkből, nemzetségfőkből, ill. azok a fegyveres kíséretének tagjaiból alakultak ki. Az
újdonsült királyok kénytelenek voltak frissen megszerzett birtokuk jelentős részét híveik között felosztani,
bár a birtokadományt (benefícium= „jótétemény” – adománybirtok) kapott előkelőket semmi nem
kényszerítette hűségre.
A frank királyok arra törekedtek, hogy az adománybirtokhoz kötelességek is kötődjenek: a
megadományozottak a birtokért cserébe hűbéri esküt tettek és fegyveres szolgálattal tartoznak uraiknak. A
fegyveres szolgálathoz kötött földet hűbérbirtoknak (feudumnak), adományozóját hűbérúrnak (senior),
míg a tulajdonosát hűbéresnek (vazallus) nevezték. A király által adományozott nagy földterületekből
azok urai szintén kénytelenek voltak szolgálat fejében földeket átadni, s ezek tulajdonosai hasonlóan
tettek. Ez a folyamat addig tartott, amíg csak a birtok jövedelméből a saját fegyverzetük (nehézpáncélzat)
beszerzését és lovuk eltartását biztosítani tudták. Az uralkodói réteg ilyen rendeződését hűbéri láncnak
nevezzük.
Ez – a kizárólag – a középkori Nyugat-Európára jellemző társadalmi–gazdasági rendszer a feudalizmus.
3. A jobbágyság:
Az új termelő réteg a földet megművelők, a korábbi rabszolgák, colonusok (nekik felemelkedést jelent) és
a lesüllyedő szabad germán parasztok összeolvadásából jött létre. A jobbágy a földesúrtól használtra
kapott földet szolgáltatásokért cserébe, tehát csak használója a földnek (telek), de ezt örökíthette, néhol el
is adhatta. A földesúr meg is védi őket a támadásoktól.
Ezért cserébe viszont szolgáltatásokkal tartozott a földesúrnak:
 termény-, később pénzadó ( az éves termés egy részét a földesúrnak adta),
 munkaszolgáltatás: robot (majorságban/ allódiumon, azaz földesúr kezelésében maradó művelt területen),
 ajándék (ált. nagyobb egyházi ünnepeken),
 tized: az egyháznak, esetleg állami adó.
Az uradalom részei:
 jobbágytelkek: ház, udvar és kert (belső telek), szántó (külső telek, a falu dűlőiben parcellákra osztva),
 majorság (allódium): a jobbágy ingyenmunkájával, robottal művelik,
 közös használatú területek (a jobbágyos is jogosultak a használatára): legelő (állattartás), erdő (vadászat,
fakitermelés, sertéstenyésztés), tó, folyó (horgászat, halászat, nádaratás).