Professional Documents
Culture Documents
Az alábbi sorokat Mr. Spock írta, aki egy Amerikában tevékenykedő nőgyógyász és
az index fórumán nyújt segítséget mindenféle nőgyógyászati kérdésben. Nekem
Brekka ajánlotta, hogy még a szülés előtt feltétlenül olvassam el, többször is. Meg
is tettem, és azt kell mondjam, Mr. Spock szavai a kellő időben visszhangoztak a
fejemben, így jócskán hozzájárult ahhoz, hogy az első szülésemnél tudtam mit kell
tennem. Minden kismamának ajánlom, mint kötelező olvasmányt. :)
" A szülés fáj. Nagyon fáj, nincs mese. Akárki, akármit mond, a szülés egy rendkívül
kellemetlen folyamat. De te is tudod, hogy át kell menni rajta, tehát a kérdés az az, hogy
miképpen lehet minimalizálni a fájdalom hatását rajtad. Mert erről van szó, a
pszichológiai tényező, ami meghatározza azt, hogy mennyire engeded meg magadnak a
fájdalom átélését. Kevés ember (meg kevés orvos is) tudja, hogy a morfium például, nem
állítja meg magát a fájdalmat, hanem a fájdalom tudatosodását kapcsolja ki! Az is tudott,
hogy nagy sporteseményeken sportolók néha repedt végtaggal végigjátsszák a meccset,
mert a tudatuk annyira másra koncentrál, hogy nem tudatosodik bennük egy megrepedt
láb vagy kar által okozott, amúgy rendkívül jelentős fájdalom. És amikor a meccsnek
vége van, a fájdalom hirtelen elkezdődik. Tehát a tudaton múlik minden. Az, hogy te
akarod ezt a gyereket, és örülsz neki, az mar egy fél győzelem. Hosszú évek
tapasztalata szerint, akik örülnek a gyereknek, jobban viselik az egészet . A másik felére
pedig ezek az egyszerűnek látszó, de egyáltalán nem könnyen betartható szabályok
vonatkoznak:
Nyögés, sírás, ordítás, akármilyen variációja ezeknek - ugyan egy természetes reakció,
de attól nem fog semmi kevésbé fájni. Viszont növeli a fájdalom tudatosodását, és
szintén nagyon használja az energiát. Egyszerűen utasítsd magadnak vissza, hogy
hangokat adjál ki. Helyette csak lélegezzél lassan és mélyeket. Ez nagyon fontos.
Ne vitatkozz az orvossal vagy a nővérekkel. Abszolút vesd magad alá Mindennek, amit
mondanak. Ha valami olyat mondanak, amiről úgy érzed, hogy nem vagy képes
végrehajtani, akkor is hajtsd végre. Ha valami olyat mondanak, amiről úgy érzed, hogy
teljesen lehetetlen végrehajtani, AKKOR IS azonnal csináld meg. (A józanész határain
belül persze (:-))
Számíts arra, hogy sokáig fog tartani az egész. Nem lehet tudni meddig tart, és sokszor
látom, hogy az elején meg mennek a dolgok, de amikor hosszabb ideig tart mint amire
az anya számított (valami okból) a kontroll összeomlott.
Gátmetszés: abszolút bízd az orvosra. Meg akkor is, ha esetleg feleslegesen fogja
csinálni. Miért? Mert a felesleges gátmetszés neked ugyan kellemetlen lesz egy ideig, de
mindig könnyebbé teszi a baba megszületését. Gyakran tényleg nem kell, de a kétely
abba az irányba kell, hogy eltolódjon, hogy kell. Ugyanakkor, ha az orvos megpróbál
neked jót tenni és azért nem vág, esetleg kritikus perceket veszít, aminek a baba ihatja
meg a levét. Tehát ne próbáld az orvost ezen irányba befolyásolni.
Császármetszés: ha kell, akkor kell és kész. Ha a baba bajba kerül, nincs vita, meg kell
csinálni. De ha úgy érzed, hogy az orvos vacillál, duplázd meg energiádat, és mond meg
neki, hogy várjon még egy kicsit. Mikor fordulhat ilyesmi elő? Mondjuk, ha nagyon lassan
megy a szülés, főleg a nyomás fázisban. A baba ugyan jól van, de valami miatt lassan
jön kifelé. Gondolj arra, amit mondtam (székrekedés, gőzmozdony) és próbáld meg egy
ideig. Lehet, hogy erre egyáltalán nem kerül sor, de ha igen, jusson ez eszedbe. Még
egyszer: ha az orvos egyértelműen mondja, csak fogadd el. Ez csak arra vonatkozik, ha
ő esetleg belefáradt (van ilyen) és te magad érzel kételyt a hangjában. Akkor csak
őszintén kérdezd meg:"Ez elkerülhetetlen doktor úr, vagy még próbálkozhatok egy
kicsit?" Meg fogja mondani.
Fogós szülés: sok orvos mar egyáltalán nem használja USA-ban, többnyire a perek
miatt. Inkább császároznak. De az igazság az, hogy a fogó teljesen ártalmatlan, ha
gyakorlott kezekben van, és rendkívüli módon előnyös a babára nézve. Ma már
feltételezni lehet, hogy aki egyáltalán hozzányúl a fogóhoz, az tudja, hogy hogyan kell
használni. Tehát ne ijedj meg ha meglátod. Borzasztó szerszámnak tűnik, de zseniálisan
lett kitalálva. Én meg egyetlen babát, soha sem károsítottam a fogóval (ugyan ritkán
használom csak, de ha kell akkor szó szerint életmentő lehet).
Na és ha most megijedve ülsz a computer előtt, akkor majdnem elértem a célom. Akkor
még egyszer, még kétszer, még háromszor olvasd ezt el, minden betűjét verd a fejedbe,
és garantálom, hogy jobban fog menni mint ezek nélkül. "