Wacha Imre

A nonverbális kommunikáció eszköztára

ESZKÖZTÁRBEMUTATÓ KÍSÉRLET

1. A nonverbális kommunikációs eszközök a közlést, a verbális kommunikációt, a nyelvileg

megformált szöveget kísérő, azt kiegészítő, bizonyos mértékig a kommunikációt segítő és szervező,
erősítő, máskor módosító vagy éppen korlátozó, olykor helyettesítő eszközök.

Szerepüket a szónoki beszédre vonatkoztatva így fogalmazza meg Tremmel Flórián Igazságügyi
retorika c. munkájában: „Az előadásmód lélektani vetületeit, az előadó és a hallgatóság közötti
kontaktus megteremtésének és fenntartásának, az érzelmek felkeltésének és erősítésének, vagy
levezetésének módszereit igen alaposan kidolgozta a klasszikus retorika és igen helyesen mutatott
rá arra, hogy az élőszó varázsát nem annyira az, amit mond, hanem az idézi elő, ahogy mondja a
szónok, azaz egész hangvétele és külső magatartása. A kontaktus megteremtésében és
fenntartásában a hangvételnek – a hangszínnek, hangsúlynak, hangmagasságnak, hanglejtésnek, a
szüneteknek (sőt még a jellegzetes mássalhangzók arányának is, így pl. a sok zárhang férfiasít) –
modern kifejezéssel a prozódiának, a prozódiai elemeknek igen jelentős szerepük van. Ugyanígy a
szónok megjelenésének, testtartásának, tekintetének, taglejtésének, fejmozgásának,
szemöldökmozgásának, ujjtartásának stb., lényegében tehát a szónok kinetikájának (kifejező
testmozgásának). Ha mindehhez csatlakoznak a megfelelően alkalmazott szónoki fogások, a »retor
ikai figurák«, akkor az előadás egyre inkább művészi színvonalúvá válik.” /1/

A klasszikus és újkori retorikák, ideértve a menedzserirodalmat is ( Cornificius, Cicero, Quintilianus,

Szvorényi, Szeberényi, Terestyéni , Fischer Szabó József, Szitás Benedek, Tremmel Flórián, Hull,
Poór Ferenc, Carnegie, Németh Erzsébet /2/ stb.) főleg a szónok szempontjából a szónoki mű
hangzásával, a szónoki magatartással (a mozgás, gesztusok, mimika) foglalkoznak a nonverbális
kommunikáció eszköztárával. Németh Erzsébet kivételével eléggé általánosságban és viszonylag
szűkszavúan. A non-verbális kommunikáció többi ágát, eszközét nem is tárgyalják. Részletesen,
több irányból szólnak a beszéd és mozgás kérdéseiről a színészmesterséggel foglalkozó, illetőleg a
színészet felől közelítő könyvek. Elég, ha közülük csak Egressy Gábor két munkájára és Bognár
Elek munkáira utalunk /3/ .

A nonverbális kommunikáció eszközei valójában inkább információkat nyújtó eszközök, hiszen

többnyire nem tudatosan – inkább ösztönösen vagy szokásszerűen – élünk velük. Kommunikációs
eszközöknek csak tudatos használatuk esetén tekinthetjük őket. „Jelentésük” vagy jelzésértékük
kevésbé egyértelmű, mint a verbális kommunikációs eszközöké. Mindig az adott beszédhelyzetben
használt nonverbális eszközök együttese adja meg az adott beszédcselekvésre érvényes
információs vagy kommunikációs „jelentésüket”. A magyar szakirodalomban Buda Béla /4/ tárgyalja
legrészletesebben és mutatja be a legrendszeresebben a közvetlen emberi kommunikáció
szabályszerűségeit.

Buda Béla és László János /5/ , Poór Ferenc /6/ a következő csoportosításban mutatja nonverbális
kommunikáció eszköztárát: gesztusok, a tekintet, a mimika, a távolságtartás (kinezika), a
testmozdulatok (proxémia) és a vokális csatorna. Bár a nonverbális kommunikáció eszközei
általában együttjárók, rendszerezett bemutatásuk érdekében az öt érzékszervhez kapcsolhatjuk
használatukat. Gyakoriságuk és funkcionális megterheltségük, használatuk gyakorisága
tekintetében a következő sorrendben: látvány, hallás, tapintás (bőrérzékelés), szaglás, ízlelés.

2. Nonverbális közlés (információ) a közvetett vagy korlátozott kódú kommunikációban.

A nonverbalitásnak viszonylag kicsi a szerepe a közvetett, a korlátozott kódú kommunikációban: az

írásosságban. Itt a legnagyobb szerepet a kézzel írt vagy a nyomtatott szöveg látványa játssza.

2.1. Kézzel írott szövegnél az írás igényessége, a betűk megformáltsága, egyéni jellege
(pontossága, elnagyoltsága, kuszasága, mérete), a sorok iránya, a margók mérete, és a szöveg az
írás duktusa, a szöveg elrendezése a papíron (margók, bekezdések). Mindezek az író