5.

FEJEZET

Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú

emlékezés és a munkamemória elméletei

A rövid távú emlékezet kutatása: történeti áttekintés

Az emberi emlékezet működésén merengő elméletalkotóknak már nagyon régen va­
lószínűnek tűnt, hogy létezik egy olyan mechanizmus elménkben, amely összeköti
a néhány másodpercen belül egymást követő eseményeket. A nagy amerikai pszi­
chológus, William James (1890) ezt a funkciót keresztelte el elsődleges emlékezetnek
(primary memory), és ezt a tudat működésében alapvető komponensnek tekintette.
Elsődleges vagy később ismertté vált nevén: rövid távú emlékezet nélkül nem lennénk
képesek értelmes egésszé kapcsolni az egymást követő élményeket, benyomásokat,
nem tudnánk összekötni egy mondat elejét a végével, és nehezen folytathatnánk
célirányos viselkedést vagy kommunikációt. Világos tehát, hogy létezik egy olyan
rendszer a fejünkben, amely a ránk zuhogó élményáradatot összefüggő események
láncolatává hurkolja. Attól azonban, hogy ezt belátjuk, még nehezen fogunk meg­
birkózni azokkal az alapvető kérdésekkel, amelyeket e rendszer működésével kap­
csolatban megfogalmazhatunk.
Az emlékezet működésével foglalkozó kutató számára a leglényegesebb kérdés
rögtön az lenne, hogy ennek a rendszernek mi a kapcsolata azzal a funkcióval, amit
a „hétköznapi értelemben" emlékezésnek nevezünk? Vajon az információk átmene­
ti fejben tartása egy önálló rendszer működését igényeli, vagy az emlékek bevésése
- közismertebb nevén a tanulás - melléktermékének tekinthető? Hogy szakszerűen
átfogalmazzuk ezt a kérdést: a rövid távú emlékezet és a hosszú távú emlékezet
ugyanannak a rendszernek más helyzetben vizsgált aspektusai, vagy két független
rendszerről van szó? A másik kérdés a rövid távú emlékezet funkciójára vonatkozik:
amennyiben feltételezzük, hogy létezik egy olyan rendszer, amelynek feladata az
események, információk átmeneti tárolása, akkor ez a működés milyen más megis-
merőtevékenységre fog hatást gyakorolni? Mi történik, ha megsérül ez a rendszer?
Korlátozott-e a kapacitása? Ha igen, vannak-e egyéni különbségek ebben a korlátban?
Mi lesz a rövid távú emlékezet viszonya a hosszú távú emlékezethez? Akinek jobb
a rövid távú emlékezete, annak jobb lesz a hosszú távú is, vagy fordított a viszony,
esetleg nincs is kapcsolat?
Az alábbi fejezet ezekre a kérdésekre keresi a választ, pontosabban azt mutatja
be, hogy az elmúlt közel százhúsz évben a kutatók milyen válaszokat találtak ezek-
178 I Emlékezés

re a kérdésekre. Ez a fejezet egy megismerőrendszer tudományos kutatásának tör­

ténetével foglalkozik, fgy tehát az olvasó nem fog végső válaszokat kapni, hanem
párhuzamosan létező modellekkel ismerkedhet meg, mint ahogy az a modern pszi­
chológiában oly gyakori. Egymással vetélkedő magyarázatok történetéről és a kuta­
tás mai állásáról lesz szó a következő oldalakon.

A Brown-Peterson-feladat: gyorsan eltűnő emléknyomok

A rövid távú emlékezeti folyamatok iránti érdeklődést az ötvenes években egy a ta­
nulással foglalkozó szakirodalomban már korábban is ismert memóriaterjedelem­
vizsgáló technika keltette fel. Az eljárást Brown (1958), valamint L. R. Peterson és
M. J. Peterson (1959) újította fel, akik kimutatták, hogy mássalhangzókból álló so­
rozatok (többnyire mássalhangzóhármasok) emlékezeti megtartása károsodik, ha a
tanulás és a felidézés közé egyszerű, néhány másodpercig tartó feladatot iktatunk.
Brown (1958) hívta fel elsőként arra a figyelmet, hogy igen kis mennyiségű meg­
jegyzendő anyag fejben tartása is károsodik, ha meggátoljuk az ismétlést. Az ő ta­
nulmányával szinte egy időben közöltek Petersonék is egy tanulmányt, amelyben
beszámolnak egy kísérletsorozatról, amely során rövid, értelmetlen betűsorok meg­
jegyzését kérték kísérleti személyeiktől, akiknek az ingerek bemutatása után egy
megadott számtól kellett hármasával visszafelé számolniuk. Hasonlóan Brown ered­
ményeihez, ők is azt találták, hogy az ismétlés megakadályozása nagyon gyors felej­
téshez vezetett. A szakirodalomban később, a két közel egyidejű tanulmány tisztele­
tére a tanulást követő azonnali elterelést alkalmazó kísérleti eljárást Brown-Peter-
son-paradigmának kezdték el nevezni. Mivel mind Brown, mind pedig Petersonék
kísérleteiben a tanulást követő második feladat emlékezeti szempontból eltérő volt
a memorizációs feladattól, így az interferencia - vagyis a két egymást követő feladat
zavaró hatása - nem magyarázhatta a jelenséget. Az ötvenes években azonban álta­
lános volt az az elképzelés, hogy a hosszú távú tanulás legfontosabb háttértényező­
je az egymást követő információk zavaró hatása, tehát az interferencia jelensége.
Brown és Petersonék eredménye éppen azért váltott ki jelentős figyelmet, mert egy
olyan emlékezeti jelenséget demonstráltak, amelyet, úgy tűnt, nem befolyásolt a
hosszú távú tanulás legfontosabb faktora.
Brown úgy gondolta, hogy a rövid távú megtartás a gyorsan elhalványuló emléke­
zeti nyomokon alapul, amelyek frissítés nélkül hamar elenyésznek (Brown, 1958).
A Brown-Peterson-feladatot egyre szélesebb körben alkalmazták, és uralkodóvá vált
az úgynevezett nyomelhalványulási hipotézis, vagyis az az elképzelés, hogy a rövid
távú felejtésért az emlékezeti nyomok gyors hanyatlása a felelős, eltérően a hosszú
távú felejtéstől, amelyet az interferencia, vagyis a későbbi tanulás zavaró hatása idéz
elő. Brown nyomelhalványulási hipotézise azért is igen népszerű volt, mert általa
egy másik lényeges kísérleti jelenség - a szeriális felidézési eloszlás - is megmagya-
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 179

rázhatónak tűnt. Ezt a kísérleti jelenséget korábban már számtalanszor demonstrál­

ták az emlékezet működését vizsgáló laboratóriumi kísérletek talán legkedveltebb
módszerének, a szabad felidézési feladatnak a segítségével. Ennél az eljárásnál a
kísérleti személyeknek egymással nehezen összekapcsolható szavak listáit - több­
nyire tizenöt-húsz szóból álló sorozatokat - prezentálnak, majd azt kérik tőlük, hogy
a lehető legtöbbet idézzenek fel belőlük. Azért szabad felidézés az eljárás neve, mert
a felidézés kötetlen sorrendben történik, vagyis a kísérleti személyeknek nem kell
megjegyezniük a szavak sorrendjét, elég, ha magukat a szavakat vissza tudják mon­
dani. A felidézés alapján azonban úgy tűnik, hogy a bemutatási sorrendnek ennek
ellenére jelentős hatása van a teljesítményre. Az 5.1. ábrán láthatjuk, hogy a bemu­
tatási pozíció (vízszintes tengely) hogyan befolyásolja a felidézési teljesítményt (füg­
gőleges tengely). Ezt a nagyon sokszor leírt jelenséget hívják szeriális felidézési
teljesítménynek, amelynek legfontosabb jellemzői: a teljesítmény kiemelkedően jó
a lista utoljára bemutatott elemeinél, valamivel gyengébb a lista első szavainál, és
nagyon rossz a lista közepén elhelyezkedő szavakkal kapcsolatban.
A szakirodalom primáciának vagy elsőbbségi hatásnak nevezi azt a jelenséget,
hogy a lista elején bemutatott szavakra később jobb lesz a szabad felidézési teljesít­
mény, míg recencia vagy újdonsági hatás néven ismerik a lista végén elhelyezkedő
elemek magasabb felidézési teljesítményét. Postman és Phillips (1965) egy izgalmas
kísérletsorozatban kimutatta, hogy amennyiben megakadályozzuk a tanulást követő
ismétlést, akkor a recenciahatás eltűnik, míg a primáciahatás megmarad, vagyis a

0 I I I I I I I I I I I I I I I L
1 5 10 15
Bemutatási pozíció
5.1. ábra. A szavak szeriális pozíciójának hatása a felidézési teljesítményre. Általános törvény a primácia- (el­
sőbbségi) hatás és a recencia- (újdonsági) hatás, vagyis az a jelenség, hogy a sorozat elejét és végét jobban
fel tudják idézni a kísérleti személyek
18 I Bevezetés

szünk, hogy rámutassunk, ez a sokszor bosszantó bizonytalanság egyáltalán nem

baj, sőt kifejezetten inspiráló.
Kötetünkben az egyes témákat az adott területen aktívan kutató szerzők dolgozták
fel, akik remélhetőleg nem tudják és nem is akarják eltitkolni lelkesedésüket az adott
téma iránt, ezzel is mutatva, milyen termékeny tudományos közeg mindez. Olyan,
amelynek megismerésekor már egyetemistaként lehet kérdezni, sőt új szempontokat
is behozni, azaz bele lehet szólni a tudományba.
Mivel igen komplex jelenségekről van szó, számos aspektus kimaradt ebből a
könyvből. N e m jutott hely az evolúciós, a fejlődési vagy a kulturális szempontok
részletes bemutatására, de törekedtünk arra, hogy az olvasók kedvet kapjanak ah­
hoz, hogy tovább kutakodjanak az őket érdeklő témában.
Formai jellemzőiben ez a kötet hűen követi elődjét. Célunk most is a tanulás köny-
nyítése. Ezért különítettük el a törzsszöveget az érdekességektől és a speciális kér­
dések bemutatásától. A szövegdobozok segítik a szöveg értését, adott esetben újabb
szempontokat mutatnak be. A fejezetek végén az olvasó most is megtalálja az össze­
foglalást és az ellenőrző kérdéseket, a kulcsszavak rövid meghatározása pedig a
glosszáriumban található.
Egy tekintetben formabontók voltunk: az egyes témák bevezetőjéből hiányoznak
a szép festmények. N e m baj, hiszen a tanulás, emlékezés és tudás amúgy is erősen
szöveghez kötött. Ezért azt az utat választottuk, hogy kedvenc regényrészleteinkkel
vezetjük be az egyes paneleket, ezek segítségével illusztráljuk mondanivalónkat. Ja­
vasoljuk, hogy maga az olvasó is kutakodjon kedvenc regényeiben, novelláiban. Hát­
ha rátalál színes, életszerű, kevésbé laboratóriumi változataira mindannak, amiről a
BA-szintű Általános pszichológia tankönyvsorozat e második kötete szól.

Budapest, 2007. október 10.

Kellemes olvasást kívánunk,
Ragó Anett
Csépé Valéria
180 I Emlékezés

lista végére pont ugyanolyan rosszul fogunk emlékezni, mint a közepére, míg a lista
elején szereplő szavakat továbbra is elég jól elő tudjuk hívni. Később Glanzer és
munkatársai (1972) hívták fel arra a figyelmet, hogy a szabad felidézési görbe recen­
cia részét más változók befolyásolják, mint a görbe többi részét. M í g a primáciát
befolyásolja például, hogy mennyire gyakori szavakból áll a lista, ez a recencia rész­
re nem gyakorol hatást. Fontos kísérleti eredmény, hogy amikor a tanulás és a fel­
idézés közé feladattal kitöltött késleltetést iktatnak, a recenciahatás eltűnik.
Egyértelművé vált az is, hogy a felidézési görbe recencia része jellegzetes tulaj­
donságokkal rendelkezik: független a párhuzamos feladat nehézségétől, továbbá a
listának ebből a részéből a leggyorsabb az előhívás (Murdock, 1974; Waugh, 1970).
Elméleti szempontból a recenciaszakasz egyik legfontosabb jellemzője, hogy vizu­
álisan bemutatott szavak esetében fonológiailag hasonló hibázások történnek (Con­
rad, 1964). Mindezt még izgalmasabbá tette Kintsch és Buschke (1969) kísérlete,
amelynek legfontosabb tanulsága szerint a primácia rész a szemantikai hasonlóság­
ra, a recenciahatás pedig a fonológiai hasonlóságra érzékeny, vagyis ezek a változók
külön-külön befolyásolják a szeriális felidézési görbe elejét és végét. Ezek az ered­
mények tovább erősítették azt az elképzelést, hogy az emlékezet két önálló rendszer­
re osztható: egy rövid távú és egy, a tartós emlékezetért felelős hosszú távú emlé­
kezetre. A korai elképzelések szerint a recencia jelensége a rövid távú emlékezet
működését tükrözi, míg a primácia a hosszú távú emlékezeti rendszer működési sa­
játosságairól informálja a kutatókat.
A hatvanas évek végére általánosan elfogadottá vált az az elképzelés, hogy két
különböző időtartományban működő emlékezeti rendszer létezik. Arra azonban
senki nem tudott pontos választ adni, hogy vajon miképpen kerül át az információ
a rövid távú emlékezetből a hosszú távú rendszerbe. Ennek a kérdésnek a feszege-
tése vezette el Hebbet (1961) egy érdekes kísérleti eljárás kidolgozásához. Ebben az
elrendezésben a kísérleti személyeknek felolvastak kilenc számot, amit a lehető leg­
pontosabban vissza kellett mondaniuk. Ezt az eljárást nevezzük számterjedelmi
feladatnak, és mint arról majd később még lesz szó, ennek az eljárásnak bizonyos
változatai a mai napig lényeges emlékezeti kapacitást vizsgáló eljárásnak számí­
tanak.
Hebb eljárásában azonban van egy csalafintaság. Bár első pillantásra úgy néz ki,
mintha minden alkalommal újabb, véletlenszerűen kialakított számsorozatokat mu­
tatnának a vizsgálati személyeknek, a valóságban bizonyos időközönként ugyanazt
a számsort mutatják be. Hebb megfigyelése szerint a kísérleti személyek az ismét­
lődő számsorozatokat egyre jobban mondják vissza, jóllehet sokszor nem veszik
észre, hogy korábban már találkoztak az adott sorozattal. Úgy tűnik tehát, hogy az
ismételt rövid távú emlékezeti megtartás hatására hosszú távú emlékezeti reprezen­
tációk is létrejönnek a számsorozatokkal kapcsolatban, és ez javítani fogja a rövid
távú emlékezeti teljesítményt.
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 181

Andrew Melton és a kontinuitás koncepciója

A rövid távú emlékezet kutatása a hatvanas években élte meg első nagy elméleti vi­
táját, melynek elsődleges kérdése az volt, hogy az információ időben limitált termé­
szetéért valóban az emlékezeti nyomok elhalványulása-e a felelős, vagy - hasonlóan
a hosszú távú emlékezeti jelenségekhez - döntően a rövid távú emlékezeti megtartást
is az interferenciahatások befolyásolják? Ez egyben a két, párhuzamosan működő
emlékezeti rendszer koncepciójának kérdése is, vagyis, hogy van-e létjogosultsága
egy időben behatároltan működő, átmeneti emlékezeti rendszer feltételezésének?
Melton (1963) kontinuitáselmélete szerint a rövid távú felejtési feladatokban ka­
pott eredményeket meg lehet magyarázni az interferencia hatásának feltételezésével.
Hebb korábban említett kísérletében például az ismétlődő számsorozatokkal kap­
csolatban produkált jobb emlékezeti teljesítmény annak függvénye, hogy két ismét­
lődés között hány új számsorozatot kellett a kísérleti személynek visszamondania.
Ez viszont annyit jelent, hogy az ismétlődő számsorozatoknál megfigyelhető „rövid
távú emlékezeti teljesítményt" ugyanaz a hatás fogja befolyásolni, mint ami a hosszú
távú tanulási teljesítmény egyik döntő tényezője is: ez pedig a később tanult infor­
máció zavaró hatása, szakszóval a retroaktív interferencia.
Melton álláspontja tehát a következőképpen foglalható össze: az emlékezeti anyag
ismételt bemutatásánál hosszú távú tanulási hatás mutatkozik, éppen ezért gazda­
ságosabb ugyanazzal a mechanizmussal, nevezetesen az interferenciával magyaráz­
ni valamennyi felejtéssel kapcsolatos eredményt, vagyis nincs tudományos alapja
két különböző időtartományban működő emlékezeti rendszer létezését feltételezni.
Melton kritikája rendkívül termékeny talajra hullott, jóllehet a később bemutatandó
Atkinson-Shiffrin-modell népszerűsége miatt néhány évtizedre az emlékezetkutatás
partvonalára szorult. Amint azt majd a fejezet végén látni fogjuk, a mai napig jelen­
tős azoknak a kutatóknak a tábora, akik a rövid távú emlékezeti teljesítmény hátte­
rében a hosszú távú emlékezeti rendszer működését sejtik.
Az átmeneti emlékezeti rendszer egyik sarokkövének számító nyomelhalványu­
lási hipotézis elleni további támadást jelentettek Képpel és Underwood (1962) kí­
sérletei. Képpel és Underwood a proaktív interferenciának ( P l ) - a korábban be­
mutatott információk zavaró hatásának - a rövid távú felejtésben játszott szerepét
vizsgálta. Eredményeik szerint a Brown-Peterson-feladatban a negyedik, ötödik más­
salhangzó-sorozatnál éri el a csúcsot a felejtés, s ennek véleményük szerint a koráb­
ban előforduló hasonló mássalhangzó-sorozatok interferenciája az oka. Wickens és
munkatársai további bizonyítékot hoztak fel a proaktív interferencia mellett: ha más­
salhangzó-sorozatokról hirtelen számsorozatokra váltjuk a megjegyzendő anyagot,
a teljesítmény drámaian javul. Ezt a jelenséget kiszabadulás a proaktív interferen­
ciából néven ismeri a szakirodalom. Ugyanez a kiszabadulási jelenség mutatkozik,
ha egy bizonyos kategóriáról más kategóriájú szavakra váltjuk a megtanulandó anya­
got, például állatokról növényekre (Wickens et al., 1963).
182 I Emlékezés

A proaktív interferencia hipotézise ellen azonban nagyon határozott érveket ho­

zott fel Peterson és Gentile (1963). Eredményeik szerint nem jön létre proaktív inter­
ferencia a Brown-Peterson-feladatnál, ha az egymás után következő sorozatokat né­
hány perces szünet választja el egymástól - s ezt az interferenciaelmélet nem tudja
megmagyarázni. Conrad (1967) pedig kimutatta, hogy a betolakodó hibák természe­
te a késleltetés mértékének függvénye. Rövid késleltetésnél fonológiailag hasonló
hibák jelentkeznek, de nem ez a helyzet hosszabb késleltetésnél. Ez éppen ellentétes
azzal, amit az interferenciaelmélet sugall - Conrad szerint ehelyett a fonológiai nyo­
mok elhalványulása a magyarázat (Conrad, 1967).
Van egy általánosabban megfogalmazott válasz is a Meltonéhoz hasonló kritikák­
ra. Ezt legrészletesebben Baddeley fejtette ki a munkamemóriáról írott monográfiá­
jában (Baddeley, 1986). Az ellenvetés lényege, hogy a két párhuzamos emlékezeti
rendszert megkérdőjelező kutatók hajlamosak a rövid távú emlékezeti feladatokat
„a mögöttük álló" rendszerrel azonosítani, pedig az természetes, hogy bizonyos mér­
tékig a hosszú távú emlékezet is szerepet játszik a rövid távú emlékezeti feladatokban.
A két emlékezeti rendszer ellen ez nem lehet elegendő érv akkor, ha ezzel párhuza­
mosan eltérő működési módokat tudunk azonosítani a két feltételezett rendszerrel
kapcsolatban (Baddeley, 1986).
A rövid távú emlékezetre vonatkozó elméleti modellek fejlődésére a Brown-Peter-
son-feladat mellett két másik eljárás is jelentős hatást gyakorolt, nevezetesen a szám­
próba- és a szabad felidézési feladatok.

W a u g h és Norman elmélete: kiszoruló emlékek

A Waugh és Norman (1965) által kidolgozott számpróbafeladatban 15-20 számból

álló sorozatot adnak a vizsgálati személynek, majd mutatnak neki egy számot a so­
rozatból, és meg kell mondania, hogy milyen szám következik ez után az adott so­
rozatban. Waugh és Norman kiszorulási hipotézise szerint az elemek száma a döntő
a teljesítményben. Úgy gondolták, hogy ennél a feladatnál a korlátozott kapacitású
rövid távú emlékezet és a korlátlan kapacitású hosszú távú emlékezet lép egymással
interakcióba. A modell szerint az információ a rövid távú emlékezetben kerül átme­
neti tárolásra, mialatt bizonyos információmennyiség el fog veszni, míg egy másik
részét „ismételgetni" fogja a személy. Az ismétlés nem csupán azt fogja megakadá­
lyozni, hogy elvesszen az információ, hanem egyben arra is szolgál, hogy azt a me­
chanizmust biztosítsa, amely a rövid távú emlékeket hosszú távú emléknyomokká
alakítja át.
A modell további érdekessége, hogy a rövid távú emlékezeti teljesítményt a hosz-
szú távú és a rövid távú emlékezeti működés együttes termékének tekinti. A rövid
távú emlékezetnek korlátozott a kapacitása, így miután az információmennyiség el­
érte a kapacitáskorlátot, két lehetőség adódik: a további tétel vagy átkerül a hosszú
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 1

távú emlékezetbe, vagy kiszorul, és végleg a felejtés martalékává válik. Waugh és

Norman (1965) elsősorban arra törekedett, hogy valamiképpen megmérjék a „tiszta"
rövid távú emlékezeti kapacitást. Ennek érdekében különböző technikákkal igyekez­
tek megakadályozni kísérleti személyeiket a bemutatott anyag ismételgetésében, azt
remélve, hogy így az információ nem jut át a hosszú távú emlékezetbe. Az 5.2. ábrán
látható egyik legismertebb kísérletük eredménye. A kísérleti személyek számpróba­
feladatban vettek részt: a próbaszámot egy vagy négy másodpercenként mutatták a
személyeknek, miközben megkérték őket, hogy véletlenül se ismételgessék a szá­
mokat. Mivel az eredmények szerint nem eredményezett különbséget a bemutatási
frekvencia, az egy és négy másodperces bemutatási arány mellett kapott eredménye­
ket összevonták, és megállapították, hogy a rövid távú emlékezeti teljesítményt ki­
zárólag az befolyásolja, hogy egy adott szám első bemutatása és a próba között hány
újabb számot kellett megjegyezni.
Az 5.2. ábrán a vízszintes tengelyen látható, hogy a tanulás és a próba között hány
újabb elem került bemutatásra, a függőleges tengelyen pedig, hogy mekkora egy
adott elem felidézési valószínűsége. Mint az jól látható, tíz közbeiktatott elem után
a teljesítmény nullához közelít, ami Waugh és Norman (1965) szerint azt mutatja,
hogy az ismételgetés megakadályozása miatt az elemek nem kerülnek át a hosszú
távú emlékezetbe, így a 9-10 új elem kiszorítja őket a rövid távú emlékezetből. A rö-

100 -|

5.2. ábra. Waugh és Norman (1965) eredménye, amely szerint a tanulás és a próba közé iktatott elemek dön­
tő hatást gyakorolnak a felidézési teljesítményre. Az ábrán látható, hogy tíz közbeiktatott elem után a telje­
sítmény nullához közelít
184 I Emlékezés

vid távú emlékezeti teljesítményt tehát két faktor fogja meghatározni: az újabb elemek
kiszorító hatása és a már hosszú távú emlékké vált elemek teljesítményjavító ha­
tása.

Tárak és ismétlés: Atkinson és Shiftrin elmélete

Az eddig áttekintett empirikus adatok nyomán az 1960-as évek végén számos olyan
modellt fogalmaztak meg, amelyekben elkülönülő emlékezeti rendszereket tételez­
tek fel. Ezek közül Atkinson és Shiffrin (1968) úgynevezett „táras" modellje vált a
legnépszerűbbé. Atkinson és Shiffrin három szakaszból álló rendszert tételezett fel:
egy szenzoros tárat, egy korlátozott kapacitású, rövid távú emlékezeti tárat (short-term
store - STS), ahonnan az információ a harmadik tárba, a gyakorlatilag korlátlan kapa­
citású hosszú távú emlékezeti tárba {long-term store - LTS) kerül (5.3. ábra). A modell
legfontosabb állítása az, hogy a hosszú távú tanulás azon múlik, mennyi ideig volt
az anyag a rövid távú emlékezeti tárban. Az STS azonban nem passzív struktúra.
A modell szerint e rendszer felelős a különböző módokon megvalósuló hosszú távú
kódolási folyamatokért, és fontos szerepet játszik az előhívásban is.
Atkinson és Shiffrin modellje értelmében tehát egységes rövid távú emlékezetet
kell elképzelnünk, amely tulajdonképpen nem más, mint a hosszú távú emlékezet
előszobája. Később azonban a modellel kapcsolatos kritikák megkérdőjelezték a rö­
vid távú emlékezetnek a hosszú távú tanulásban betöltött szerepét. Például Craik és
Watkins (1973) kísérletében a felidézés nem függött attól, hogy a felidézendő anyag
mennyi időt töltött a rövid távú emlékezeti tárban. Ezzel az eredménnyel összhang­
ban állnak azok a neuropszichológiai bizonyítékok - J. B. és P. V. esetei (Shallice-

5.3. ábra. Atkinson és Shiffrin táras modellje szerint az információ először a modalitásfüggő szenzoros tárba,
majd a rövid távú tárba (STS) kerül. Az információt az STS-ben ismétléssel lehet fenntartani, a megfelelően
fenntartott információ átkerül a hosszú távú tárba (LTS). Az információt előhívni kizárólag az STS-ből lehet,
így a hosszú távú emlékezeti reprezentációkat is aktiválni és frissíteni kell az STS-ben
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 185

Warrington, 1970; Basso et al., 1982) -, amelyek szerint a betegek teljesítménye ká­
rosodott a rövid távú emlékezeti feladatokban, és mégis normális maradt a hosszú
távú tanulási teljesítményük. Sokak számára úgy tűnt, hogy a táras modell azért nem
képes megmagyarázni az újabb adatokat, mert egységes rövid távú emlékezetet téte­
lez fel. A modell állítása szerint a szabad felidézéses recenciahatás és a memória­
terjedelem ugyanannak a limitált kapacitású STS-nek a megnyilvánulásai. Baddeley
és Hitch (1974) azonban kimutatta, hogy a szólistatanulás (szabad felidézés) recen-
ciahatását nem tünteti el a másodlagos feladatként adott rövid távú emlékezeti fel­
adat.
A hetvenes évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a kísérleti és neuropszicholó-
giai adatok nem magyarázhatók meg kielégítő módon egy egységes rövid távú em­
lékezetet feltételező elméleti modell segítségével.

A standard munkamemória-modell: pufferek

és kontrollrendszer
Alan Baddeley és Graham Hitch a hetvenes évek elején egy kísérletsorozatba kezd­
tek, amelynek elsődleges célja az volt, hogy ellenőrizzék az Atkinson-Shiffrin-mo-
dellnek a rövid távú emlékezet egységes, korlátozott kapacitására vonatkozó állítását
(Baddeley-Hitch, 1974). A kísérleti személyeknek egy 3-6 elemű számsort kellett
megtartaniuk az egyik modalitásban, és ezzel párhuzamosan megértési, következ­
tetési és hosszú távú tárolási és előhívási feladatokat kellett végezniük a másik mo­
dalitásban. A táras modell értelmében az STS túlterhelése miatt a számterjedelem-fel­
adatban minden elemnövekedés csökkenést kell, hogy o k o z z o n a párhuzamosan
végzett feladat teljesítményében.
Ezzel szemben Baddeley és Hitch kísérletében három számig (ez körülbelül az
átlagos egészséges kapacitás fele) semmilyen hatása nem volt a számterjedelmi fel­
adatnak a megértésre, és csak enyhén változtatta a hosszú távú emlékezeti tanulást
(Baddeley-Hitch, 1974; Baddeley, 1986). Amennyiben a számterjedelmi feladat el­
érte a hat elemet, a párhuzamosan végzett feladatokban teljesítménycsökkenés je­
lentkezett, azonban korántsem olyan drámai módon, mint azt az egységes rövid
távú emlékezeti kapacitás alapján várni lehetett volna. A kísérlet interpretációja sze­
rint a feldolgozás és a tárolás két elkülönülő komponens a rövid távú emlékezeten
belül. Baddeley és Hitch szerint a rövid távú emlékezetet munkamemóriaként kell
felfogni, amely fenntartja és manipulálja az információt a következtetést, megértést,
tanulást igénylő feladatok kivitelezése alatt. Három alapvető jellemzője van: 1. idő­
leges tárolást végez számos problémamegoldást igénylő feladatban, 2. független infor­
mációforrásokat hoz interakcióba, 3. korlátozott kapacitású (Baddeley-Hitch, 1974;
Baddeley, 1986). További kísérletekben igazolták, hogy a párhuzamosan végzett fel-
186 I Emlékezés

5.4. ábra. Baddeley és Hitch (1974) három-

komponensű munkamemória-modellje. A ver­
bális és a téri-vizuális információk, emlékek
két modalitásspecifikus alrendszerben kerül­
nek átmeneti tárolásra és frissítésre, amelyek
működésében jelentűs egyéni különbségek
mérhetőek. A két rendszer közötti koordiná­
ciót, a figyelmi forráselosztást a központi
végrehajtó végzi el

adatoknál nem a két feladat közötti figyelemváltás okozza a teljesítménycsökkenést,

mivel ebben az esetben a két feladaton nyújtott teljesítményeknek negatívan kellett
volna korrelálniuk, míg a valóságban ez pont fordítva történt.
A Baddeley-Hitch-féle modell (5.4. ábra) nemcsak abban tért el a táras rövid távú
emlékezeti koncepciótól, hogy a munkamemóriának nagyobb szerepet szánt a még­
is merőfolyama tok működésében, hanem hogy több alrendszerre bontotta a korábban
egységesnek képzelt rövid távú emlékezetet. Atkinson és Shiffrin (1968) csak a ver­
bális komponens leírására szorítkoztak, s bár tettek rá utalásokat, hogy szükséges
lenne megmagyarázni az olyan jelenségeket, mint például a vizuális ingerek között
jelentkező interferencia (pl. Brooks, 1967), az ő modelljük nem tartalmazott külön
vizuális komponenst. A munkamemória-modell két eltérő modalitásban, párhuza­
mosan működő alrendszert ír le, a verbális információk megtartásáért felelős fono­
lógiai hurkot és a téri-vizuális információk megtartásáért felelős téri-vizuális váz-
lattömböt (Baddeley-Hitch, 1974). A két modalitásspecifikus alrendszert egy har­
madik komponens, a modalitásfüggetlen központi végrehajtó kötné össze, amely
az eredeti Baddeley-Hitch-féle modellben a korlátozott kapacitás elosztásáért és a
két alrendszer összehangolásáért felelős.
A munkamemória, mint a kognitív műveletekben kulcsszerepet játszó, korlátozott
kapacitású reprezentációs felület koncepciója, igen hamar nagy népszerűségre tett
szert. A m í g azonban Nagy-Britanniában és a kontinentális Európában elsősorban a
Baddeley és Hitch nevével fémjelzett, többkomponensű munkamemória-koncepció
irányította a kutatást, addig az Egyesült Államokban az egységes, korlátozott kapa­
citású munkamemória volt az elfogadott koncepció (pl. Daneman-Carpenter, 1980).1
A hetvenes és nyolcvanas években a kutatás elsősorban a fonológiai hurok karakte-

1
Mivel Daneman és Carpenter (1980) elképzelése a nyelvi feldolgozásban kapott jelentős sze­
repet, ezt a modellt a pszichológiai kurzusok általában a nyelv és gondolkodás témánál tárgyalják.
Tankönyvsorozatunkban erről a 3. kötetben (Általános pszichológia. 3. Nyelv és gondolkodás) ta­
lálható részletes ismertetés.
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 187

A L A N D. BADDELEY

Alan Baddeley 1934-ben született Leedsben. 1956-ban szerezte BA-fo-

kozatát a London College-ban. 1962-ben Cambridge-ben szerzett PhD-fo-
kozatot pszichológiából. 1974 és 1995 között Donald Broadbent utó­
daként az MRC Applied Psychology Unit igazgatója Cambridge-ben.
1995-2003 között a Bristoli Egyetem professzora. Jelenleg a Yorki Egye­
tem pszichológiaprofesszoraként dolgozik. A Royal Society és az Ame­
rikai Tudományos Akadémia tagja.
Alan Baddeley a rövid távú emlékezet kutatásának kiemelkedő alak­
ja, de sokkal több is ennél, napjaink kísérleti pszichológiájának egyik
jelentós elméletalkotója. A hetvenes években Graham Hitchcsel közö­
sen megalkotott munkamemória-modelljük óriási hatást gyakorolt a
kísérleti pszichológiára és a később kibontakozó kognitív idegtudományi
kutatásokra. A kilencvenes években Susan Gathercole-lal közösen végzett vizsgálataival hívta fel a
figyelmet a munkamemória verbális komponensében megfigyelhető egyéni különbségek és a nyelv­
elsajátítás üteme közötti szoros kapcsolatra. Baddeley napjainkban is új, eredeti kísérleti paradig­
mákkal és elméleti modellekkel áll elő, de jelentős hatást gyakorol a neuropszichológiai vizsgálatok­
ra, elsősorban az amnézia kutatására is. Az elmúlt harminc évben számos népszerű amnéziavizsgá­
ló diagnosztikai eszközt, tesztet alkotott meg - például a rendkívül népszerű Ajtók és emberek
felismerési tesztet -, amelyek jelentősen hozzájárultak az emlékezeti zavarok természetének meg­
értéséhez. Az utóbbi néhány évben a hosszú távú epizodikus emlékezeti folyamatok és a munka-
memória-rendszer kapcsolatának feltárásán dolgozik.

risztikumainak feltérképezésére, valamint a verbális munkamemóriának a megér­

tésben és a nyelvfejlődésben betöltött szerepére korlátozódott. A másik két kompo­
nens intenzív kutatására egészen a kilencvenes évekig kellett várni, de mind a mai
napig a fonológiai hurok a munkamemória-modell legkidolgozottabb része.

A verbális munkamemória kutatása: nyelvfejlődés és átmeneti emlékezés

Baddeley és Hitch (1974) megfogalmazásában a fonológiai hurok egy olyan periferi­

kus alrendszer, amely a „beszédszerű" információ megtartására jött létre, és csak
kismértékben terheli a modalitásfüggetlen központi végrehajtót. Egy modalitásfüggő
alrendszer feltételezésével megmagyarázhatóvá váltak azok a korábbi kísérleti ered­
mények, amelyek szerint a vizuálisan bemutatott mássalhangzók felidézésénél je­
lentkező hibák fonológiai hasonlóságot mutattak (Conrad, 1964). Erős korrelációt
találtak annak valószínűsége, hogy egy mássalhangzó helyett tévesen egy másikat
idéznek fel, és aközött, hogy figyelmi helyzetben (zajban) milyen hangokat kevernek
össze. A verbális anyagok rövid idejű megtartásával és előhívásával kapcsolatban
188 I Emlékezés

kimutatott egyik legmegbízhatóbb kísérleti jelenség az úgynevezett fonológiai ha­

sonlósági hatás. Egy fonológiailag hasonló mássalhangzókból vagy szavakból álló
lista rövid távú megtartása gyengébb, mint egy fonológiailag jól megkülönböztethe­
tő elemekből álló listáé (Conrad-Hull, 1964). A fonológiai hasonlósági hatás fontos
jellemzője, hogy viszonylag rövid késleltetés esetén is eltűnik (5-7 sec), amennyiben
a késleltetés alatt valamilyen feladattal megakadályozzuk az ismétlést (lásd Badde­
ley, 1986). Baddeley és munkatársai értelmezésében ez a jelenség a fonológiai tárban
lévő elemek gyors elhalványulásának bizonyítéka: a fonológiai hasonlósági hatás
addig jelentkezik, amíg az elemek a frissítés megakadályozásának ellenére jelen van­
nak a fonológiai tárban (Baddeley, 1986, Salamé-Baddeley, 1982).
Egy másik lényeges kísérleti jelenség az artikulációs elnyomási hatás, amelynek
kísérleti eljárását eredetileg Murray (1968) dolgozta ki. Kimutatta, hogy vizuálisan
bemutatott mássalhangzóknál nincs fonológiai hasonlósági hatás, ha a megjegyzés­
sel párhuzamosan hangos artikulációt kell végezni (a kísérleti személynek folyama­
tosan fennhangon a the szót kell mondania). Számos további kísérletben igazolták,
hogy a vizuálisan bemutatott ingereknél eltűnik a fonológiai hasonlósági hatás, ha
megakadályozzák a szubvokális artikulációt (lásd Baddeley, 1986).
Szintén a szubvokális artikulációhoz kapcsolódó fontos jelenség az úgynevezett
szóhosszúsági hatás: ez annyit jelent, hogy egy szólista felidézésénél a hosszabb sza­
vakból álló listán gyengébb a felidézési teljesítmény (Baddeley et al., 1975). A szó­
hosszúsági hatás mellett szóló talán legismertebb eredményeket Ellis és Hennelley
(1980) írta le, akik arra az érdekes tényre hívták fel a figyelmet, hogy a walesi gye­
rekek számterjedelme kisebb, mint az amerikaiaké, s ennek a jelenségnek az áll a
hátterében, hogy hosszabb ideig tart kimondani a számokat walesi nyelven, mint
angolul. A kétnyelvű walesi gyerekeknek angolul nagyobb a számterjedelmük, és
artikulációs elnyomás mellett eltűnik az angol-walesi különbség (lásd Baddeley,
2001). Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy az inger hosszúsága lényeges té­
nyező a megtartásban, és így közvetve a már korábban tárgyalt nyomelhalványulási
hipotézist támasztják alá. Auditorosan bemutatott ingereknél az artikulációs elnyo­
más lerontja a szóhosszúsági hatást, de nem tünteti el a fonológiai hasonlósági hatást.
Nagyon fontos, hogy a fonológiai hasonlóságot csak vizuálisan bemutatott ingerek­
nél rontja le az artikulációs elnyomás.
Ezek az eredmények jól megmagyarázhatóak egy kétkomponensű verbális mun-
kamemória-alrendszer segítségével. Két különböző kód működik, amelyeket Badde­
ley és munkatársai belső fülnek, illetve belső hangnak neveztek el (Baddeley-Lewis-
Vallar, 1984). Létezik tehát egy fonológiai tár és egy artikulációs frissítő kompo­
nens. A vizuálisan bemutatott ingerek csak az artikulációs frissítésen keresztül
léphetnek be a fonológiai tárba, így az artikulációs elnyomás leronthatja a teljesít­
ményt, a párhuzamosan adott nem figyelt beszéd viszont nem (Salamé-Baddeley,
1982). A fonológiai tár a fonéma, és nem a szó szintjén működik - fgy Baddeley ki­
mutatta, hogy a számterjedelmet a számokhoz fonológiailag hasonló értelmetlen
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 189

szavak lerontják, míg a nem hasonló valódi szavak nem rontják le, ez az úgynevezett
irrelevánsbeszéd-hatás (Salamé-Baddeley, 1982; Baddeley, 1986).
Baddeley és Hitch modelljében a frissítő komponens szerepét a szubvokális ismé­
telgetés tölti be. A szubvokális ismételgetésre vonatkozó kísérleti bizonyítékokat első­
sorban a szóhosszúsági hatással kapcsolatos vizsgálatok nyújtják. Az utóbbi néhány
évben azonban néhány kísérleti eredmény megkérdőjelezte a szóhosszúsági hatás
érvényességét, úgy tűnik, hogy Baddeley és munkatársai (1975) eredményeit más
típusú nyelvi anyagon nehezen lehet reprodukálni. A korábban elfogadott nézettel
szemben elképzelhető, hogy mégsem az elemek artikulációs ideje, hanem a fonoló­
giai komplexitás a döntő faktor a szóhosszúsági hatás értelmezésében (Caplan-Wa­
ters, 1999; Lovatt-Avons, 2001). Baddeley (1986) javított munkamemória-koncepci-
ója szerint tehát a verbális munkamemória két komponensből áll: egy tárból, amely­
nek működését a nyomelhalványulás jellemzi, és egy frissítő mechanizmusból, amely
a beszédszervezés premotoros szakaszához köthető.
A fejlődési adatok fényében bontakozik ki legmarkánsabban a verbális munka­
memória valódi funkciója. A munkamemória fejlődésével kapcsolatban nem számít
meglepő eredménynek, hogy az idősebb gyerekek hosszabb szólistát tudnak vissza­
mondani néhány perces késleltetés után, mint a fiatalabb gyerekek (Dempster, 1981).
A fonológiai hurok kapacitását terhelő eljárásokban, a számterjedelmi feladatban
(digit span) és az álszóismétlési feladatnál (non-word repetition task)1 az életkor nö­
vekedésével egyre nagyobb emlékezeti terjedelmet találunk 4 és 9 éves kor között
(Gathercole-Adams, 1994, Baddeley et al., 1998).
A verbális munkamemória-kapacitás tehát az életkor előrehaladtával egy bizonyos
pontig folyamatosan nő: 2,1 és 3,1 éves kor között mindössze a gyerekek 10 százalé­
ka tud négy számot megjegyezni, 36 százalékuk csak mintegy két évvel később éri
el ezt a szintet (Baddeley et al., 1998). Úgy tűnik, hogy a kapacitásnövekedés hát­
terében nem a fonológiai tár, hanem az ismétlési mechanizmusok változása áll. Erre
utalnak azok az adatok, amelyek szerint hatévesnél idősebb gyerekek a vizuálisan
bemutatott képekből álló listát gyengébben idézik fel, ha a képeken ábrázolt dolgok
neve hasonlóan hangzik, mint hogyha fonológiailag eltérő a nevük (Conrad, 1971;
Hitch-Halliday, 1983), hatéves kor alatt viszont nincs különbség a kétféle képsor fel­
idézésében.
Gathercole és Hitch (1993) ezeket a fejlődés-lélektani adatokat figyelembe véve
az artikulációs frissítésnek egy alternatív modelljét javasolja. Véleményük szerint az,
hogy az iskoláskorúnál fiatalabb gyerekek verbális rövid távú emlékezete jóval kisebb
terjedelmű, mint az iskola megkezdése után, a szubvokális ismétlés minőségi, és

2
A non-word repetition task korábban nemszó-ismétlési tesztként fordult elő a magyar szakiro­
dalomban. Hosszas viták után azonban úgy döntöttünk, hogy az álszó kifejezés jobban megjelení­
ti a teszt ingeranyagának jellegét, vagyis hogy szószerű, az adott nyelv fonotaktikai szabályainak
megfelelő, de értelmetlen szótagsorozatokból áll. A teszt részletes magyar nyelvű bemutatását lásd
Racsmány et al., 2005.
TANULÁS
190 I Emlékezés

n e m csupán mennyiségi változásával magyarázható. Elképzelésük szerint a fonoló­

giai k ó d o k a t f o l y a m a t o s a n és szekvenciálisan absztrakt g e s z t u s o k k á alakítjuk, ez
irányítaná az artikulációt, a m e n n y i b e n a s z e m é l y n e k ilyen vagy olyan okból ki kel­
l e n e m o n d a n i a a c é l h a n g o k a t . E szerint az e l k é p z e l é s szerint a fiatalabb g y e r e k e k
ezt a készséget folyamatos ismételgetéssel sajátítják el, és ebből az automatikus me­
c h a n i z m u s b ó l k é s ő b b a l a k u l n a k i a stratégiai kontroll. Ú g y t ű n i k , h o g y h é t - n y o l c
éves k o r alatt a g y e r e k e k s p o n t á n m ó d o n n e m ismételgetik a m e g j e g y z e n d ő verbális
a n y a g o t , sőt, a k k o r s e m j e l e n t k e z i k n á l u k t e l j e s í t m é n y j a v u l á s , h a e x p l i c i t i n s t r u k c i ­
ó b a n s z ó l í t j á k fel ő k e t a z i s m é t l é s r e ( F l a v e l l e t a l . , 1 9 6 6 ; O r n s t e i n e t a l . , 1 9 7 5 J . M á s
vizsgálatok a r r a h í v j á k fel a f i g y e l m e t , h o g y nyolcéves kor u t á n n a g y o n erős össze­
f ü g g é s v a n a szavak kiejtési sebessége és a munkamemória-kapacitás k ö z ö t t ( H e n r y ,
1 9 9 1 ; C o w a n , 1 9 9 4 ) . C o w a n m u t a t t a ki, hogy e m l é k e z e t i előhívás során négy- és
nyolcéves kor között fokozatosan csökken a szavak közötti szünet hosszúsága, a
s z ü n e t e k hosszában m e g f i g y e l h e t ő e g y é n i k ü l ö n b s é g e k viszont erős korrelációban
állnak a munkamemória-kapacitás nagyságával (5.5. ábra; C o w a n , 1992, 1994).
A m u n k a m e m ó r i a fejlődésére vonatkozó adatok azt a fonológiai tárral kapcsolatos
nyomelhalványulási hipotézist támasztják alá, a m e l y szerint a verbális m u n k a m e ­
m ó r i á b ó l frissítés n é l k ü l k ö r ü l b e l ü l 2 m á s o d p e r c alatt t ű n i k el az i n f o r m á c i ó , tehát

5.5. ábra. A munkamemória-kapacitás és az artikulációs sebesség kapcsolatát bemutató összefoglaló ábra.

Az artikulációs sebességet három kísérleti változó - szóhosszúság, életkor, beszédtempó - segítségével ma­
nipulálták (Cowan, 1994 nyomán)
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 191

egy adott személy munkamemória-kapacitása annyi elemből fog állni, ahány elemet
két másodperc alatt képes elismételni (Baddeley, 1986; Baddeley et al., 1998). Gather-
cole és munkatársai számos vizsgálatban mutatták ki, hogy a fonológiai hurok már
kisgyermekkorban is meglévő kapacitásbeli különbségei szoros összefüggésben áll­
nak az anyanyelv elsajátításának ütemével (Gathercole-Adams, 1993,1994). Gather-
cole és Baddeley (1989, 1990) eredményei szerint az álszóismétlési feladatban mu­
tatott teljesítmény nagyon szoros kapcsolatban áll a szókincs fejlődésével. Úgy tűnik,
hogy ebben a korrelatív kapcsolatban a munkamemória-kapacitásnak oki szerepe
van. Erre utal az a további megfigyelés, hogy a korábbi életkorban megfigyelhető
verbális munkamemória-különbségek jól bejósolják a későbbi szókincsgyarapodást,
fordítva viszont nincs ilyen összefüggés (Baddeley et a l , 1998). Gathercole és mun­
katársai elképzelése szerint az új szavak elsajátítása során a fonológiai hurok az a
rendszer, amely ideiglenesen fenntartja az új szó fonológiai reprezentációját addig,
amíg ki nem épül a szóval kapcsolatos tartós emléknyom. A z o k a gyerekek, akiknek
a verbális munkamemória-működése csökkent, nehezebben sajátítják el anyanyelvük
szavait.
Gathercole és munkatársai újabb vizsgálatai reprodukálták tíz évvel korábbi ered­
ményeiket, közepesen erős összefüggést találtak a verbális munkamemória kapaci­
tása és a szókincs színvonala között még 14 éves gyerekeknél is (Gathercole et al.,
1999). Sikerült azt is kimutatni, hogy az összefüggés hátterében nem a verbális mun-
kamemória-feladatok megoldásában szerepet játszó artikulációs komponens áll, mi­
vel az összefüggés akkor sem tűnik el, ha a verbális munkamemória kapacitását
felismerési feladattal, és nem felidézési (így artikulációs komponenst tartalmazó)
feladattal állapították meg (Gathercole et al., 1999).
Ezzel kapcsolatban további bizonyítékokkal szolgáltak azok a vizsgálatok, ame­
lyek kimutatták, hogy a fonológiai hurok kapacitásában megfigyelhető egyéni kü­
lönbségek később erőteljesen befolyásolják az idegen nyelvek elsajátításának ütemét.
Service (1992) finn gyerekekkel végzett kutatásai során azt találta, hogy kilenc-tíz
éves kor között az álszóismétlési feladatban mutatott teljesítmény jól bejósolta az
idegen nyelv szókincsének későbbi elsajátítását (Service, 1992; Service-Kohonen,
1995). Gathercole és Baddeley (1990) eredményei szerint pedig azok a gyerekek, akik
hosszabb szavakat tudnak megismételni az álszóismétlési teszten, pontosabban és
hamarabb tanulják meg különféle játék állatok újszerű nevét (pl. Galonc és Durdul,
vagy olyan ritka neveket, mint a Roland), míg ha ismerős neveket kell hozzátanulni
a játékokhoz (pl. Dezső és Attila), akkor nincs különbség a nagy és kis munkame-
mória-kapacitású gyerekek között. Ezzel m e g e g y e z ő eredményre jutottak Gather­
cole és munkatársai (1997) egy későbbi vizsgálatukban is, ahol ötéves gyerekeknek
kellett szó-szó és szó-álszó párokat tanulniuk. A szó-álszó párok tanulása nagyon ma­
gasan együtt járt az álszóismétlési feladatban nyújtott teljesítménnyel, míg a szó-szó
párok tanulásánál nem volt ilyen összefüggés.
A verbális munkamemória kapacitásában meglévő egyéni különbségek nemcsak
192 I Emlékezés

a szókincs elsajátításának ütemével mutatnak összefüggést. A z o k a gyerekek, akik

jobban teljesítenek a verbális munkamemória-teszteken, jobbak a szintaktikai fel­
adatokban is, hosszabb kijelentéseket, több morfémából álló kifejezéseket produkál­
nak (Adams-Gathercole, 2000). Ez az összefüggés nem mutatható ki a téri-vizuális
munkamemória kapacitásában megfigyelhető egyéni különbségekkel kapcsolatban,
tehát nem egy általános emlékezeti hatásról van szó (Adams-Willis, 2001). Ezek az
eredmények azt az elképzelést támasztják alá, amely szerint a hosszá távú fonoló­
giai reprezentációk kialakítása az átmeneti tárak kapacitásán múlik (Baddeley et al.,
1998). Speidel elképzelése szerint a hatékony átmeneti fonológiai tárolás megköny-
nyfti a gyerekek számára a felnőtt kijelentéseinek imitálását, ennek révén olyan hosz-
szú távú emlékezeti templátokat hoznak létre, amelyeket a későbbiekben felhasz­
nálhatnak a szándékolt kijelentések szintaktikai struktúrájának kialakításakor (Spei­
del, 1993).
Mindezen eredmények szerint: a nagyobb kapacitású verbális munka me móriával
rendelkező gyerekek hosszabb és pontosabb hosszú távú emlékezeti reprezentáció­
kat alakítanak ki. A verbális munkamemória-kapacitás tehát a hosszú távú emléke­
zeti reprezentációkon keresztül fogja befolyásolni mind a lexikális, mind a morfo-
szintaktikai fejlődést.

Utak és támpontok: a téri-vizuális vázlattömb

A téri-vizuális vázlattömb vizsgálatához Baddeley (1986) egy eredetileg a téri képze­

let vizsgálatára kidolgozott kísérleti eljárást használt fel. Ennél a feladatnál a szemé­
lyeknek képzeletben körbe kellett járniuk egy nagy nyomtatott F betűt, amelynek a
bal alsó sarkát megjelölték egy csillaggal, és innen indulva, az óra járásával meg­
egyező irányban kellett gondolatban haladniuk (Brooks, 1967). A személyeknek igent
kellett mondaniuk, ha egy alsó vagy felső saroknál jártak képzeletben, és nemet min­
den egyéb esetben. Miközben a személyek ezt a képzeletbeli betű-körbesétálást vé­
gezték, az volt a másik feladatuk, hogy bekötött szemmel próbáljanak eltalálni egy
lengő ingát egy fénysugárral. Az inga végén egy fényérzékeny berendezés volt, amely
hangot adott, ha a fénysugár eltalálta. Baddeley eredményei szerint a téri-vizuális
képzeleti feladat szignifikánsan jobban lerontotta az inga eltalálását, mint egy párhu­
zamosan végzett verbális feladat (szavakról kellett eldönteni, hogy főnevek vagy
igék). Ez az eredmény egy Önálló téri-vizuális munkapad létét látszott igazolni (Bad­
deley, 1986).
Egy másik kísérletben Baddeley szintén Brooks egyik ábráját használta fel, az
úgynevezett Brooks-mátrixot. Ebben a helyzetben a személynek megmutatnak egy
üres 4 x 4-es mátrixot, amivel kapcsolatban később mondatokat fog hallani. Az egyik
helyzetben téri prepozícók lesznek a mondatokban: „A kiinduló négyzetbe tegyél egy
egyest!"; „Tegyél egy kettest jobbra, az egyes mellé!"; „Tegyél egy hármast a kettes
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 193

fölé!"; stb. A másik helyzetben a téri prepozíciók helyén melléknevek fognak állni:
„A kiinduló négyzetbe tegyél egy egyest!"; „Tegyél egy 70 kettest!"; „Tegyél egy gyors
hármast!"; stb. Később fel kellett idézni ezeket a mondatokat. Miközben a fenti mon­
datokat hallgatták a személyek, az előbb leírt ingakövető feladatot kellett végezniük.
A kísérlet eredményei szerint a téri mondatokra történő emlékezés szignifikánsan
jobban leromlott a párhuzamos ingakövető feladattól, mint az értelmetlen, mellék­
neves mondatokra történő emlékezés.
Az artikulációs hurokhoz hasonlóan a téri-vizuális vázlattömb esetében is feltéte­
leztek egy frissítési mechanizmust, amelyet kezdetben a kontrollált szemmozgások­
kal próbáltak összekapcsolni. Byrne (1974) eredményei szerint szignifikánsan le­
romlik a teljesítmény, ha a képeket az óra járásával megegyező irányban körbejárva
kell felidézni, és ezzel párhuzamosan az ellenkező irányba kell mutogatni. Itt tehát
a téri alapú feladatot megzavarta egy motoros téri feladat. Baddeley (1986) kísérle­
tében, ha a személyeknek egy szinuszoid mozgást végző, harang alakú formát kellett
szemmel követniük, ez lerontotta a Brooks-mátrixszal kapcsolatos téri mondatok
felidézését, míg az értelmetlen mondatok felidézése nem romlott jelentősen.
Számos kísérletben próbáltak meg az artikulációs hurok mintájára valamilyen
motoros frissítési mechanizmust kimutatni. Lényeges eredmény, hogy a kézmozgá­
sok megzavarják a téri-vizuális munkamemória-teljesítményt (Smyth et al., 1988).
Úgy tűnik, hogy a fonológiai hurokhoz hasonlóan a téri-vizuális vázlattömbnél is
van egy tár és egy motoros, ismétlési komponens. A komponensek elkülönítése azért
nehéz, mert, mint azt a következőkben látni fogjuk, valószínű, hogy a téri-vizuális
munkamemória nem egységes rendszer, hanem létezik egy önálló téri, illetve egy
önálló vizuális munkamemória. Továbbá, mint azt Logie (1986) kimutatta, a téri-vi­
zuális feladatokban nagyobb a központi végrehajtó terhelése, mint a verbális felada­
tokban, és ez zavarossá teszi a kísérleti eredményeket. Egy passzív vizuális tár léte­
zését támasztják alá azok a kísérleti eredmények, amelyek vizuális hasonlósági hatást
mutattak ki képek megjegyzésénél úgy, hogy közben a verbális ismétlés lehetőségét
kiiktatták (Logie et al., 2000). Logie (1986) az irrelevánsbeszéd-hatás vizuális válto­
zatát demonstrálta képzeleti mnemonikai módszerek alkalmazása közben. A vizs­
gálati személyeknek szavakat kellett megtanulniuk képzeleti képek segítségével,
miközben irreleváns képeket vetítettek nekik, s ekkor a teljesítmény nagyon alacsony
volt, összehasonlítva a kontrollhelyzettel, ahol verbális stratégiát használtak a kísér­
leti személyek, és az irreleváns képeknek semmilyen hatásuk nem volt.
Az ilyen típusú vizsgálati eredményekkel azonban igen óvatosan kell bánni, mert
összemossák a téri képzelet és a téri-vizuális információk rövid távú emlékezetét.
A téri munkamemória kutatásának egyik forrása a téri-vizuális információk meg­
tartása képzeleti instrukciók nélkül. Ilyen vizsgálati módszer például a Corsi-kockák-
nak nevezett neuropszichológiai diagnosztikai eljárás, amelyben kilenc, random
struktúrában elhelyezett kocka közül érint meg néhányat a vizsgálatvezető, a vizs­
gálati személynek pedig ezután ugyanebben a sorrendben kell megérintenie a kér-
194 ' E-nlékezés

5.6. ábra. Corsi-kockák: a téri-vizuális munka­

memória neuropszichológiai vizsgálóeszköze

déses kockákat (lásd 5.6. ábra). A teszt őse, a Knox-teszt a 20. század első évtize­
deiben az Egyesült Államok bevándorlási hivatalai által használt intelligenciavizsgá­
ló eljárás volt (lásd Cornoldi-Vecchi, 2003). Ezt változtatta Milner és doktorandusz
diákja, Corsi egy máig rendkívül elterjedt téri memóriaterjedelmi vizsgálóeljárássá
(Corsi, 1972; Milner, 1971). A teszt megalkotóinak elsőszámú célkitűzése volt, hogy
homogén vizuális ingerek segítségével vizsgálják téri pozíciók átmeneti megtartásá­
nak és reprodukálásának képességét. A vizsgálati személy téri munkamemória ter­
jedelmét a legtöbb helyesen reprodukált téri pozíció fogja jelenteni.
Egy másik hasonló eljárásban egyre bonyolultabb vizuális mintákat kell reprodu­
kálnia a kísérleti személynek (Phillips-Christie, 1977; Delia Sala et al., 1997). Ezeknél
a vizsgálómódszereknél a fonológiai hurok mintájára külső, vizuális ingerek rövid
idejű megtartását és manipulációját várjuk el a vizsgálati személytől. A másik forrást
olyan kísérletek jelentik, amelyekben öngenerált, fenntartott és tudatosan, intros­
pektív módon vizsgált képzeleti képek használatát kérjük a vizsgálati személyektől
(Baddeley et al., 1975; Logie, 1986). Vannak, akik szerint hiba ezt a két forrást össze­
mosni, az adatok nagyobb magyarázó értéket képviselhetnének, ha ,i téri képzeleti
kepéket funkcionálisan elkülönítenénk a téri-vizuális anyagok rövid idejű megtartá­
sától (Baddeley-Logie, 1999; Pearson, 2001).
Wilson és Emmorey (1997) érdekes kísérletet végzett a téri-vizuális munkamemó­
ria komponenseinek feltárására. Az amerikai siketjelnyelv kézjeleit (ASL) használták
kísérleti anyagként. Arra voltak kíváncsiak, hogy a téri-vizuális ingerekkel kapcso­
latban vajon kimutatható-e egy, a fonológiai hurokhoz hasonló rendszer. Az ASL
olyan szublexikális struktúrával rendelkezik, amely sok tekintetben hasonló a beszélt
nyelv fonológiájához. A jeleket klasszikusan négy alapvető fonológiai komponens
mentén analizálják: a kéz formája, helyzete, mozgása és a tenyér orientációja alap­
ján. A kutatás alapvető kérdése az volt, hogy amint beszélt nyelv esetén a fonológiai
hurok a vokális artikulációt használja, úgy a jelnyelv esetén a téri-vizuális munka­
memória is ezt teszi-e, és valamilyen kézmozgásos frissítéssel tartja-e fenn az infor-
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 195

mációt? A szerzőknek sikerült fonológiai hasonlósági hatást, illetve - amikor a kódo­

lás alatt a személyeknek irreleváns kézmozgásokat kellett végezniük - artikulációs
elnyomási hatást kimutatniuk (Wilson-Emmorey, 1997).
A modern képalkotó eljárásokkal nyert adatok és a léziós állatkísérletek egyaránt
azt támasztják alá, hogy létezik egy, a téri információ megtartására és manipulálásá­
ra specializálódott munkamemória-rendszer. Ezeknek az eredményeknek az interp­
retálásával kapcsolatban azonban több kérdés is felmerülhet. Egy agykérgi terület
aktivációja különböző funkciókat jelenthet a kapcsolatok serkentő vagy gátló volta
miatt, és a kognitív funkciók nem feltétlenül izomorfak a neuronális rendszerrel.
Éppen ezért ahhoz, hogy kijelenthessük, valóban egy önálló rendszerrel van dolgunk,
kombinálni kell a pszichofiziológiai, állatkísérleti, neuropszichológiai és kísérleti
pszichológiai adatokat. Az önálló téri munkamemóriával kapcsolatban sajnos csak
elenyészően kevés kísérleti bizonyíték áll rendelkezésre, ezek is elsősorban a kép­
zeleti működésre vonatkoznak. A téri információ megtartásával kapcsolatban az
eddigi kutatások elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy létezik-e az artikulációs
hurok analógiájára egy információt fenntartó, ismétlő mechanizmus. Ezzel kapcso­
latban kétféle alternatív magyarázat alakult ki: az egyik szerint a téri információ
fenntartása implicit motoros folyamatokon keresztül valósul meg, a másik elképzelés
szerint pedig a téri figyelem emelkedéséről van szó.
A kísérletek logikája a következő: amennyiben tényleg van valamilyen analógia a
téri anyagok megtartása és az artikulációs hurok működése között, akkor a szóhosz-
szúsági hatáshoz hasonlóan itt is terjedelemrontó hatása kell, hogy legyen annak,
ha az egyes elemek távolabb kerülnek egymástól. Smyth és Scholey (1992) Corsi-
kockákkal kísérletezett, és semmilyen összefüggést nem tudtak kimutatni a kockák
egymástól mért távolsága vagy a kísérleti személy és a kockák távolsága és a terje­
delmi hanyatlás között. Véleményük szerint a téri ismétlő mechanizmus feltárására
kizárólag az interferenciaparadigma alkalmas, tehát a tanulás és a felidézés közé kell
zavaró feladatokat beiktatni, míg a párhuzamosfeladat-paradigma nem alkalmazha­
tó ebben a kérdésben. Következő kísérletsorozatukban a téri-vizuális terjedelmi fel­
adatok (négyzetek pozícióját kellett megjegyezni) tanulása és felidézése közé szám­
terjedelmi, hanglokalizációs, mozgásos feladatokat iktattak. Eredményeik szerint a
terjedelmi romlás kizárólag attól függött, hogy milyen mértékű téri figyelmi terhelést
rótt a személyre a zavaró feladat, míg a motoros feladatnak önmagában nem volt ha­
tása (Smyth-Scholey, 1992).
Ezzel szemben Quinn és Ralston (1986) a párhuzamos feladat-paradigmát felhasz­
nálva négy kísérleti helyzetet hoztak létre: valamennyi helyzetben a korábban leírt
Brooks-mátrix volt az elsődleges feladat, a másodlagos feladat pedig lehetett a fel­
adattal kompatibilis (megegyező irányú), nem kompatibilis és random mozgás. Ered­
ményeik szerint a térileg inkompatibilis mozgás szignifikánsan jobban lerontotta az
elsődleges feladat teljesítményét, mint a másik két helyzet.
A téri munkamemóriával kapcsolatos további kérdés, hogy ez a rendszer elkü-
196 I Emlékezés

löníthető-e a vizuális információ más aspektusait (formák, színek) fenntartó rend­

szerektől. Logie és Marchetti (1991) eredményei szerint a téri szekvenciák megtar­
tása interferál a kézmozgással, míg a színek megtartása nem. Tresch és munkatársai
(1993) vizsgálatukban az interferenciaparadigmát használták, és kimutatták, hogy
egy közbeiktatott mozgásdiszkriminációs feladat lerontja a pontok helyére történő
emlékezést, de nem rontja le a tárgyak formájával kapcsolatos emlékezetet. Ezzel
szemben egy közbeiktatott színdiszkriminációs feladat csak a formaemlékezeti ter­
jedelmet rontja le, de érintetlenül hagyja a téri memória terjedelmét.
A téri munkamemóriának a mindennapi kognícióban betöltött alapvetően fontos
szerepét szemléltetik azok a betegek, akiknél súlyos téri-vizuális munkamemória-za-
varuk következtében úgynevezett topográfiai amnézia alakul ki. Ezekben az esetek­
ben az új téri információk elsajátításának képessége sérül. Az egyik ilyen híres beteg,
Mr. Smith szó szerint még a saját pulóverében és nadrágjában is eltévedt (Hanley-
Davies, 1995). Mr. Smith a saját házuk alaprajzát sem tudta megtanulni, így éjszaka
a fürdőszoba helyett többnyire a konyhában kötött ki. A fonológiai hurok működé­
séhez hasonlóan tehát a téri-vizuális vázlattömb is alapvető szerepet tölt be az új
információk elsajátításában és manipulációjában.

Központi végrehajtó: viselkedésszabályozás és emlékezeti kontroll

Baddeley és Hitch eredeti modelljében a központi végrehajtó egy olyan korlátozott

kapacitású rendszer, amely összeköttetést teremt a másik két alrendszer és a hosszú
távú emlékezet között (Baddeley-Hitch, 1974). Az eredeti koncepció szerint a mun­
kamemória egy olyan korlátozott kapacitású munkafelület, ahol a forrás eloszlik a
feldolgozás és a tárolás között. A központi végrehajtó az a rendszer a modellben,
amely felelős a forráseloszlás kontrollálásáért. A modell javított változatában Badde­
ley (1986) a központi végrehajtóval kapcsolatos empirikus adatok értelmezéséhez
Norman és Shallice (1986) ellenőrző figyelmi rendszer (SAS - supervisory atten-
tional system) modelljét hívta segítségül.
A SAS-modell két előfeltevésen nyugszik: 1. a rutinműködések automatikus sze­
lekciója decentralizált, 2. a nem rutinműködések kiválasztása minőségileg eltérő
folyamat, amelyet egy olyan általános célú ellenőrző rendszerként lehet elképzelni,
amely a célokhoz igazítja a viselkedéses sémák kapcsolati súlyait (Shallice, 1988).
Az alacsonyabb szintű programok (gondolat- vagy viselkedéssémák) közvetlenül
megkövetelik a funkcionális alrendszerek egy bizonyos mintázatát; a séma kiválasz­
tása a befutó ingerek küszöbeitől függ, és mindaddig aktív marad, amíg a célját el
nem érte, vagy egy másik séma gátlás alá nem vonta. A sémák versengése fölött az
ellenőrző figyelmi rendszer gyakorol kontrollt, erre akkor van szükség, ha a cselek­
vések rutinkiválasztása nem kielégítő, például az újdonsággal való megküzdés, dön­
téshozatal vagy veszély leküzdése esetén. Baddeley elképzelése szerint ez a kompo-
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 197

nens felelős a stratégia kiválasztásáért és szelekciójáért (Baddeley, 1986). Ha ez a

rendszer sérül, akkor a személy csak a sémák versengésére támaszkodhat. Ezzel a mo­
dellel meg lehet magyarázni a frontális lebeny sérülése után fellépő tervezési, allo­
kációs problémákat: például az úgynevezett felhasználási viselkedést (utilization
behaviour). Ennél a károsodásnál, ha leteszünk egy üveg vizet és egy poharat a beteg
elé, hiába kérjük meg, hogy ne csináljon semmit, ki fogja tölteni és meg fogja inni a
vizet, mivel a sérült SAS nem képes gátolni az aktivált viselkedési sémát (Shallice,
1988).
Továbbra is igaz azonban, hogy a központi végrehajtó komponens a munkame-
mória-modell leghomályosabb része. Sokáig ide került minden kísérleti eredmény,
amit nem tudtak megmagyarázni az alrendszerek segítségével. Napjainkban azonban
több biztató fejleményt is tapasztalhatunk, amelyek segíthetnek tisztázni ezt a kon­
cepciót. Az egyik azokból az idegtudományi vizsgálatokból származik, amelyekben
több elkülönülő komponens lokalizációját is azonosították, ezeket az eredményeket
részletesen tárgyalom a Hogyan árnyalják az agysérültek vizsgálatából származó
adatok a mumkamemória-modelleket? című szövegdobozban. A másik fejleményt
azok az elegáns, parciális korrelációs eljárást használó vizsgálatok jelentik, amelyek­
ben a komplex megismerőteljesítmény hátterében sikeresen szét tudták választani a
fonológiai hurok átmeneti tárolási funkcióját és a végrehajtó rendszer kontrollált fi­
gyelmi, gátló funkcióit (Engle et al., 1999).
A központi végrehajtó fogalma ma még korántsem nevezhető egy empirikusan jól
körvonalazott koncepciónak, de az új vizsgálati módszerek azzal a reménnyel ke­
csegtetnek, hogy a munkamemória-modell tovább bontása révén ez a komponens is
korrekt empirikus alapokra kerül.

A standard munkamemória-modell alternatívái

Az eredetileg Baddeley és Hitch (1974), majd Baddeley (1986) által kidolgozott több­
komponensű munkamemória-modell mára könyvtárnyi kísérleti irodalmat ered­
ményezett, amelynek csak egy részét képes kellő hatékonysággal megmagyarázni.
Annak ellenére, hogy az idegtudományi kutatások túlnyomó részben a Baddeley ne­
vével fémjelzett standard munkamemória-modellt tekintik irányadó elméleti kiindu­
lásnak, a kísérleti pszichológiában számos alternatív elképzelés is népszerűvé vált
az utóbbi évtizedben. Bár a kínálat ennél lényegesen nagyobb, az alábbiakban három
olyan alternatív elképzelést mutatok be, amelyek nemcsak számottevő követővel
rendelkeznek, de részben kísérleti alátámasztást is nyertek. Ezek a modellek három
jelentős aspektusban különböznek az úgynevezett standard munkamemória-modell-
től: 1. a feltételezett rendszer komponenseinek számában, 2. a rendszer kapacitás­
korlátjának feltételezett okaiban, valamint 3. a munkamemória-funkcióknak más
rendszerekhez fűződő feltételezett kapcsolatában.
98 I Emlékezés

HOGYAN ÁRNYALJAK AZ AGYSERULTEK VIZSGALATÁBÓL S Z Á R M A Z Ó

ADATOK A MUNKAMEMÓRIA-MODELLEKET?

A standard, többkomponensű munkamemória-modell talán legerősebb bizonyítékai a neuropszicho-

lógiai vizsgálatokból érkeznek. Az alternatív, egységes figyelmi vagy hosszú távú emlékezeti rend­
szereket feltételező elképzelések nehezen tudnak magyarázatot találni a különböző agysérüléseket
követő szelektív munkamemóriafunkció-kiesés jelenségére. Ezekben a vizsgálatokban a verbális és
téri-vizuális munkamemória működését ellenőrző teszteket adnak az agysérült betegeknek, és nézik,
hogy a különböző modalitásban érkező információk átmeneti emlékezeti megtartása eltérő színvo­
nalon károsodott-e a sérülés következtében.
Egy igen híressé vált vizsgálatban például Basso és munkatársai (1982) P. V. nevű betege bal
frontális és parietális lebenyének sérülése után - a korábban leírt betegekhez hasonlóan - károso­
dott teljesítményt mutatott a szám- és szóterjedelem-feladatokban, de teljesen normális teljesít­
ményt a téri terjedelmi feladatokban (pl. Corsi-kockák).
A Hanley és munkatársai (1991) által leirt, E. L. D. nevű betegnek jobb parietális haematomát
követően súlyosan károsodott a Corsi-kockákkal kapcsolatos feladatban mutatott teljesítménye, de
teljesen ép volt a számterjedelme.
Shallice és Vallar (1990) 22 olyan betegről számolt be, akik verbális munkamemória-feladatokban
károsodott teljesítményt produkáltak. A csökkent verbális munkamemória-terjedelem szavak, szá­
mok, betűk szeriális felidézésében is megmutatkozott, de csak auditoros bemutatás esetén, vizuá­
lis bemutatásnál lényegesen jobb volt a betegek teljesítménye. A részletes neuropszichológiai tér­
képezés feltárta, hogy ezeknél a betegeknél szelektív verbális munkamemória-sérülés alakult ki.
A betegek rossz verbális munkamemória-teljesítménye sem a beszédpercepció, sem pedig a beszéd-
produkció deficitjéből nem származhatott (Shallice-Vallar, 1990; Vallar-Papagno, 1995}. A betegek
a téri-vizuális munkamemória-feladatokban az egészséges kontrollszemélyek szintjén teljesítettek,
ami a két munkamemória-alrendszer független működését támasztja alá.

Kontroll és tárolás: Engle és munkatársainak modellje

Randall Engle és munkatársainak munkamemória-koncepciója talán a legismertebb

példája az egységes munkamemória-modelleknek. Miért egységes? Engle és munka­
társai úgy gondolják, hogy a munkamemória-funkciókért, tehát a különböző moda-
litású információk átmeneti fenntartásáért, mentális manipulációjáért és az aktivált
információknak a komplex megismerőfolyamatokban történő felhasználásáért egyet­
len mögöttes tényező, a kontrollált figyelmi rendszer a felelős.
Engle-ék kísérleti megközelítése klasszikus példája a pszichometriai kutatási lo­
gikának. Amíg a standard munkamemória-modell hívei bonyolult kísérleti techni­
kákkal, agysérült betegekkel végzett vizsgálatokkal és idegtudományi módszereket
is felhasználó kísérleti elemzésekkel próbálják feltárni a különböző munkamemó-
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 199

ria-komponensek működési alapelveit, addig Engle kutatócsoportja néhány, széles

körben használt kísérleti eljárás pszichometriai elemzését tekinti mérvadónak. Ezek­
ben a vizsgálatokban olyan alapvető kísérleti eljárásokat használnak, mint az olva­
sásterjedelmi teszt vagy a számterjedelmi teszt valamelyik változata, amelyekkel
felmérik az ezekkel a tesztekkel mérhető egyéni emlékezeti terjedelmi különbsége­
ket, majd megvizsgálják, hogy az egyik feladaton mutatkozó teljestiményvariancia
milyen mértékben képes megjósolni a másik feladaton jelentkező varianciát. Mi az
alapvető különbség az olvasásterjedelmi feladat és a számterjedelmi feladat között?
Az előbbiben, miközben meg kell jegyezni az olvasott mondatok utolsó szavát, meg
kell érteni az olvasott mondatok jelentését is, vagyis az emlékezeti feladat mellett
feldolgozást is kell végezni, a számterjedelmi feladatnál csak emlékezeti terhelés van,
mivel egyre hosszabb számsorozatokat kell visszamondani. Mindkét feladatnak lé­
teznek alternatív változatai is, amelyek segítségével ugyanazokkal a kísérleti szemé­
lyekkel számos vizsgálatot végezhetünk. Amennyiben ez a kétfajta emlékezeti hely­
zet - az egyéni különbségek tekintetében - nagy átfedést mutat, akkor feltételezhet­
jük, hogy a két feladat azonos memóriakomponensek működését méri, amennyiben
viszont jelentős az eltérés, akkor ezek a feladatok részben független komponensek
működését tükrözik.
Engle és munkatársai (1999) ezekből a vizsgálatokból szűrték le azt a következ­
tetést, hogy a munkamemória-kapacitás egyéni különbségei valójában két komponens
működését tükrözik. Az egyik komponens, amit ők rövid távú emlékezetnek nevez­
nek, tulajdonképpen a hosszú távú emlékezet átmenetileg aktivált része, vagyis ma­
gas aktivációszinttel rendelkező hosszú távú emléknyomok, amelyek egyaránt lehet­
nek fonológiai, téri-vizuális vagy kinetikus reprezentációk. A másik komponens, amit
ők munkamemória-funkciónak neveznek, valójában nem más, mint a kontrollált fi­
gyelem vagy végrehajtó rendszer, amely a figyelem fókuszába helyez egyes emléke­
zeti elemeket, miközben másokat kiszorít a figyelmi fókuszból. Milyen helyzetekben
vizsgálható ez utóbbi rendszer működése? 1. Amikor a célokat elfelejti valaki, pedig
azokat igyekezett a munkamemóriájában tartani. 2. Amikor több választ is meg kell
valósítani, ezért a válaszok ütemezésére van szükség. 3. Amikor a szükséges vála­
szok között konfliktus van. 4. Amikor a célválaszhoz hasonló zavaró válaszokat gá­
tolni kell. 5. Amikor monitorozni, vagyis ellenőrizni és esetleg korrigálni kell a vála­
szokat. 6. Amikor meg kell tervezni az emlékezeti keresést. Engle-ék értelmezésében
a munkamemória-kapacitás nem más, mint az emlékezeti reprezentációk aktiválásá­
nak képessége és az aktivált emlékek figyelmi fókuszban tartása zavaró, elterelő kör­
nyezetben.
Nézzünk egy olyan kísérletet, amely alátámasztaná azt az elképzelést, miszerint
a munkamemória-kapacitás nem más, mint hosszú távú emléknyom aktiválása és
kitartott, kontrollált figyelem. Tuholski (1997, idézi Engle et al., 1999) kísérletében
először felmérte kísérleti személyei munkamemória-kapacitását. Ehhez az olvasás­
terjedelmi feladattal analóg eljárást, műveleti terjedelmi feladatot használt, amely-
„Nem értetem at ut vesszőt és egycsomo papirt elrontatunk. Akor Burt aszonta néze én mutatok ma­
gának valamit gyerünk a kísérleti laborba talán rá jön a dologra. Föl mentünk az 5ödikk emeletre egy
másik szobába egycsomo ketrec volt és álatok malymok meg egerek... Burt ki vet egy fehér égért a
ketrecből és meg mutata nekem. Burt aszondta ez Algernon és ö nagyon joltuggya eszt az ut vesszőt
csinálni. Montam neki mutasa meg hogy csinálja.
Hát kébzejék beletete Algernont egy ládába akora mint egynagy asztal amibe egycsomo kanyaro­
dó meg fordullo volt minden féle falakból és ot volt a RAJT meg a CÉL épugy mind a papiron. Csak a
nagy asztal fölöt egy drot szítta volt. és Burt kivete az óráját és föl emelt egy csapó ajtót és aszonta
gyerünk Algernon és az egér 2töt 3mat szimatolt és neki iramodot. Előbb végig szalatt egy hoszu uton
és amikor láta hogy nem tud továb meni sehová visza jöt ahonan indult és csak ált ott egy percig
a bajszát mozgata. Asztán elindult a másik irányba és megin neki iramodot. Épen aszt csinálta amit a
Burt akart hogy én is csináljak a vonalas papiron. Nevetem mert ugygondoltam nehéz lessz észtet egy
egérnek megcsinálni. De Algernon csak ment ment végig aba a valamibe mindig a jo uton amig kijöt
azon a végin ahol az volt hogy CÉL és akor egyt cincogot. Burt aszongya ez aszt jelenzi hogy bolldog
merjol csinálta a dolgot.
élyha montam ez asztán egy okos egér..."

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak. Árkádia Kiadó, Budapest, 1 9 8 8 , 1 0 - 1 1 . o. (Eredeti angol kiadás:
Harcourt, 1966.)

Daniel Keyes író és pszichológus. Egyik leghíresebb regénye, a Virágot Algernonnak egy
olyan szellemileg visszamaradott fiatalemberről, Charlie-ról szól, akin a tudósok egy kü­
lönleges műtétet hajtanak végre. Charlie, mint a könyv magyarul megjelent változatából
vett idézetből is látszik, a műtétet megelőzően még helyesen írni sem tud. A műtét alapját
egyébként azok a kísérleti eredmények jelentik, amelyeket az Algernonnal végzett útvesz­
tő-kísérletekben kaptak. Charlie-nál, akárcsak Algernonnal, a műtétet követően rohamos
kognitív fejlődés következik be. A hatás azonban nem tartós, a regényben bemutatott tör­
ténet megrázó fordulatokkal van tele.

A tanulásról szóló fejezeteket egy olyan irodalmi idézettel indítottuk, amely egy sokak
számára jól ismert kondicionálási paradigmát tett világszerte ismertté. Ebben Algernon,
az okossá tett egér javuló tanulási képességeit a kutatók egy útvesztő segítségével vizsgál­
ták. Magának a könyvnek sok és többféle mélységű üzenete van az átlagember és a pszi­
chológus számára is. A tanulással foglalkozó fejezetekben bemutatott téma szempontjából
2 0 0 I Emlékezés

nek a lényege, hogy a kísérleti személyeknek egyszerű matematikai műveleteket kell

végrehajtaniuk, majd egy szót kell megjegyezniük, tehát egy máveletet és egy emlé­
kezeti feladatot kell sikeresen kombinálniuk (Turner-Engle, 1989). Ezt követően a
vizsgálati személyek közül azokat, akik a csoportteljesítmény alsó egynegyedében
helyezkedtek el, alacsony munkamemóriájú csoportnak, azokat pedig, akik a cso­
portteljesítmény felső egynegyedében helyezkedtek el, magas munkamemóriájú
csoportnak nevezte el. Majd egy egyszerű figyelmi feladatot, a gyors számolási fel­
adatot kellett a két csoportnak elvégeznie; ennek során a kísérleti személyek sárga
téglalapokat láttak egy képernyőn (1-től 12-ig), amelyeket a lehető leggyorsabban
kellett megszámolniuk, de úgy, hogy a sebesség ne menjen a pontosság rovására. Az

5.7. ábra. Tuholski (1997, idézi Engle et al., 1999) vizsgálatában nagy és kis munkamemóriájú kísérleti szemé­
lyek vettek részt egy gyors számolási feladatban. Az ábrán látható, hogy a két csoport nem különbözik egy­
mástól 1-5 elem megszámolásakor, azonban a nagy munkamemóriájú csoport szignifikánsan gyorsabban számol
meg 6-12 elemet. Engle és munkatársai (1999) szerint mindez azt bizonyítja, hogy a két csoport munkámé-
mória-kapacttásbeli különbségét a kontrollált figyelmi rendszer hatékonysága határozza meg
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 201

5.7. ábrán látható, hogyan változott a két csoport számolási ideje a célelemek számá­
nak függvényében.
Az eredmények legérdekesebb jellemzője, hogy a magas és alacsony munkame-
mória-kapacitású csoportok nem különböznek a számolási időben 1-5 célelemig,
azonban szignifikáns különbség mutatkozik közöttük 6-12 célelem esetén a magas
munkamemóriájú csoport javára. A figyelmi kutatások korábban már számos bizo­
nyítékot szolgáltattak arról, hogy a figyelmi rendszer automatikusan 3-5 különböző
tárgyat tud egyszerre fókuszban tartani, ennél több célinger esetén már kontrollált
figyelmi működésre van szükség (Trick-Pylyshyn, 1993; lásd az Általános pszicho­
lógia 1. kötetének figyelemmel kapcsolatos fejezeteit). Tuholskiék eredménye tehát
arra hívja fel a figyelmet, hogy a magas és alacsony munkamemória-kapacitású sze­
mélyek nem az automatikus, hanem a kontrollált figyelmi folyamatok hatékonysá­
gában térnek el egymástól. A két csoport ugyanúgy teljesít, amíg 4-5 célelemmel kell
e
g y figyelmi helyzetben megbirkózniuk, azonban ennél több célingernél már kiüt­
közik a két csoport között a kontrollált figyelmi funkciók működésében meglévő
kapacitáskülönbség.
Az ehhez hasonló kísérletek bizonyítani tudják, hogy a kontrollált figyelmi folya­
matok jelentős szerepet játszanak a munkamemória-kapacitásban, igaz, hogy ezt a
standard munkamemória-modell hívei sem vitatják. Azonban a munkamemória-funk-
ciókat a kontrollált figyelmi folyamatokkal azonosító modellek számára jelentős el­
méleti kihívást jelent az a korábban már bemutatott, elsősorban Shallice és Miyake
nevével fémjelzett kutatási program, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a kontrol­
lált figyelmi folyamatok több független, eltérő idegrendszeri hálózatok működésén
alapuló végrehajtórendszer-komponensre bonthatóak, így elméletileg aluldetermi-
náltnak tűnik az egységes figyelmi magyarázat (lásd Shallice, 2004; valamint Racs­
mány, 2005 áttekintését).

Aktivált emléknyomok és figyelmi fókusz: Nelson Cowan

A standard munkamemória-modell talán legbefolyásosabb riválisa Cowan munka-

memória-modellje, amelyet ő maga beágyazott folyamatok modelljének nevez. Cowan
álláspontja szerint munkamemória-rendszer nem, csak munkamemória-jelenségek
léteznek. A munkamemória-jelenségek hátterében három fő komponens áll: 1. a fi­
gyelem fókuszába került, aktiválódott hosszú távú emlékezeti reprezentációk; 2. a
figyelmi fókuszon kívül eső, de aktív állapotba került hosszú távú emlékezeti emlék­
nyomok; 3. olyan inaktív emlékezeti reprezentációk, amelyek jól használható hí­
vóingerekkel rendelkeznek. A munkamemória kapacitáskorlátjában megfigyelhető
egyéni különbségek e három komponens működésének eredői. A három komponens
kapacitáskorlátja azonban eltérő természetű. Amíg a hosszú távú emlékezeti repre­
zentációk aktivációja idői korlátokba ütközik, hiszen újraaktiválás nélkül néhány
202 I Emlékezés

másodpercig maradnak aktívak, addig a figyelmi fókusz korlátját a figyelt elemek

száma, nem pedig az idő jelöli ki. Mint arról Engle-ék modellje kapcsán már volt szó,
az automatikus figyelemi fókusz 3-5 elemet képes átfogni; ezt a terjedelmet még mó­
dosítják a kontrollált figyelmi folyamatok, más néven a végrehajtó funkciók (Cowan,
1999). Az 5.8. ábrán látható Cowan elképzelése a munkamemória-jelenségek meg-
ismerőkomponenseiről; a modell szerint az információk átmeneti megtartása, ma­
nipulációja és a következtetési folyamatokban való felhasználása a figyelmi rendszer
irányítása mellett zajlik.
A legfontosabb különbség Cowan elképzelése és a standard munkamemória-mo-
dell között, hogy itt nincsenek modalitásfüggő pufferalrendszerek, vagyis ahhoz,
hogy egy inger kapcsolatba kerüljön a hosszú távú emlékezeti reprezentációkkal,
először a figyelem fókuszába kell, hogy kerüljön. A figyelem fókuszába került elemek
később hosszú távú emlékezeti reprezentációkat képeznek, így később, az inger meg­
jelenésekor újra aktiválódhatnak. Cowan modelljében tehát az egyéni különbségeket
a figyelmi rendszer működése fogja kijelölni, függetlenül attól, hogy milyen típusú
információt kell átmenetileg fejben tartani. A döntő különbség tehát a standard mun-
kamemória-modell és Cowan elképzelése között, hogy mfg az előbbi szerint a két
alrendszer is különbözhet kapacitásában, addig az utóbbi modell egységes munka-
memória-kapacitást tesz csak lehetővé. Cowan modellje (1988, 1999) tehát kizárja,

5.8. ábra. Cowan (1999) munkamemória-modelljének sematikus ábrázolása. A modell szerint a munkame-
mória-feladatokban megmutatkozó egyéni különbségekért három megismerőkomponens működése a felelős.
A rendelkezésre álló aktivált hosszú távú emlékezeti reprezentációk, az aktivált emlékek figyelmi fókuszba he­
lyezésének transzformációs ideje és a figyelmi fókusz idői kapacitása
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 203

hogy egy adott vizsgálati személy verbális és téri-vizuális munkamemória-kapacitá-

sa eltérő nagyságú legyen, amennyiben pedig az eredmények mégis ezt mutatják,
akkor ennek okát Cowan szerint a perceptuális feldolgozási folyamatok valamelyik
szintjén, és nem a munkamemória-funkciókban kell keresni. Cowan (1999) modell­
jének egyediségét és erejét a figyelmi fókusz és az aktív, valamint az inaktív hosszú
távú emlékezeti reprezentációk viszonyának megragadása adja.
Cowan modelljének vitathatatlan előnyei mellett igen sok gyenge pontja is van.
A legnagyobb problémát az egységes munkamemória-kapacitás feltételezése jelenti.
Mind a kísérleti, mind pedig a neuropszichológiai irodalom számos olyan eredményt
ismer, amely azt az elképzelést támasztja alá, hogy a verbális és téri-vizuális munka-
memória-terjedelem jelentősen eltérhet egyazon személynél (lásd Cornoldi-Vecchi,
2003; Henson, 2001; Vallar-Papagno, 2002). Ezekben a vizsgálatokban mind a figyel­
mi, mind pedig a perceptuális feldolgozási folyamatok kontrollálva voltak, így nehe­
zen látható, hogyan is lehetnének ezek a folyamatok felelősek a két modalitásban
jelentkező emlékezeti terjedelmi különbségért. További problémát jelenthet a modell
számára, hogy Cowan pontatlanul definiált komponenseket is beilleszt modelljébe,
ilyen például a végrehajtó rendszer. Nem teljesen világos, hogy a végrehajtó rendszer
pontosan hogyan kapcsolódik a figyelmi rendszerhez, mi a hasonlóság a hagyomá­
nyos munkamemória-modell és Cowan „végrehajtó funkció"-felfogása között. Végül,
az emlékezeti reprezentációkra irányuló figyelmi fókusz mint központi magyarázó
fogalom is problematikus lehet, mivel Cowan nem határozza meg, pontosan hogyan
is működik ez a folyamat, és milyen mechanizmusokat involvál.
Ahogy azt a következő részben ismertetésre kerülő James Nairne (2002) jegyzi
meg, a kutatók néha hajlamosak az olyan introspektív módon nagyon érzékletesnek
tűnő fogalmakat, mint az „elhalványuló emléknyomok" vagy a „figyelem fókuszába
helyezett információk", pontosabb definíció nélkül magyarázóeszközként használni.
Mindezektől függetlenül Cowan modellje lényeges szemponttal gyarapította a mun-
kamemória-funkciók megértését azáltal, hogy felhívta a figyelmet a hosszú távú em­
lékezeti reprezentációk és az automatikus figyelmi rendszer szerepére az átmeneti
emlékezési folyamatokban.

Hívóinger-vezérelt rövid távú emlékezet: J a m e s Nairne

Napjaink emlékezetkutatásának talán legérdekesebb kritikusa a Purdue Egyetem

kutatója, James Nairne. Egyelőre magányos farkasként, de egyre nagyobb figyelmet
kiváltva fogalmazza meg azt a kritikáját, amely a munkamemóriával kapcsolatos el­
képzeléseknek a legfontosabb alaptéziseire vonatkozik. A munkamemóriával kap­
csolatos szakirodalomnak talán a legáltalánosabban elfogadott állítása az, hogy az
átmenetileg aktivált emléknyomok gyorsan elhalványulnak valamilyen, az aktivitást
frissítő mechanizmus nélkül. Mint azt korábban láthattuk, a standard munkamemó-
204 I Emlékezés

AZ EPIZODIKUS PUFFER

Miközben számos alternatív elképzelés ostromolja a Baddeley nevével fémjelzett standard, több­
komponensű munkamemória-modellt, néhány évvel ezelőtt maga Baddeley 12000) is jelentős újí­
tással állt elő. Egy új alrendszert illesztett a munkamemória-modellhez, amelyet epizodikus puffernek
keresztelt el. Mi a szerepe ennek az új komponensnek a munka memória-rend szerben? Az epizodikus
puffer képes arra, hogy az egyszerre több modalitásban érkező információt, eseményeket össze­
kapcsolja, és egy átmeneti, térben és időben meghatározott epizodikus reprezentációt alkosson
belőlük.
Miért van szükség egy újabb alrendszerre 7 Baddeley érvelése szerint van néhány olyan emléke­
zeti jelenség, amit bajos lesz egy átmeneti epizodikus tárolórendszer segítsége nélkül megmagya­
rázni. Például hogyan magyarázzuk meg azt a jelenséget, hogy amennyiben vizuálisan mutatnak be
számunkra szavakat, és közben azt kell mondogatnunk, hogy „blablablabla" - tehát a fonológiai hu­
rok kapacitását kiiktatjuk -, mégis meg tudunk jegyezni négyet-ötöt a látott szavak közül? A válasz
a standard munkamemória-modell alapján csak az lehetne, hogy a téri-vizuális vázlattömb tárolja
átmenetileg az információkat. Igen ám, de ez a rendszer igen gyenge a szekvenciális sorrend meg­
jegyzésében, mi mégis el tudjuk sorban mondani a látott szavakat.
Ennél is érdekesebb Tulving beszámolója egy olyan súlyos amnéziás betegről, aki ugyan néhány
perc alatt minden új információt elfelejtett. így akár tíz perc elmúltával is újra be kellett neki mutat­
kozni, mégis kiváló bridzsjátékos volt, aki nemcsak arra emlékezett, hogy milyen lapok mentek már
ki, hanem arra is, hogy ki játszotta ki azokat. Vajon milyen rendszerben tárolódott ez az információ?
Az is világos, hogy ezekben az esetekben a hosszú távú és rövid távú emlékezeti reprezentációk va-

ria-modell modalitásspecifikus puffereket és ismétlő mechanizmusokat ír le, az olyan

alternatív modellek viszont, mint amilyenek Cowan vagy Engle elképzelései, a figyel­
mi rendszer és az aktivált hosszú távú emléknyomok interakcióját tekintik a nyom­
elhalványulást megakadályozó mechanizmusnak.
Nairne saját kutatásai adataira alapozva két nagyon erős állítást tesz: 1. a nyom­
elhalványulás jelenségére nincs valódi tudományos bizonyíték, 2. a frissítő mecha­
nizmusok feltételezése helyett be kell látnunk, hogy a rövid távú emlékezeti jelen­
ségek pontosan ugyanolyan érzékenyek a hatékony hívóingerek használatára, mint
a hosszú távúak (Nairne, 2002). A nyomelhalványulás jelenségével szemben meg­
fogalmazott kritika talán legfontosabb kiindulási pontja McGeoch interferenciaelmé­
lete (McCeoch, 1942; lásd továbbá Racsmány, 2005, 2006 áttekintését McGeoch el­
méletéről). McGeoch (1936) elhíresült metaforája szerint a múló idő semmiképpen
sem lehet felelős a felejtésért, mint ahogyan az esőre kitett vasdarab folyamatos rozs­
dásodása sem magyarázható az eltelt idővel.
Az interferenciaelmélet szerint az emberi tanulás és felejtés hívóinger-célemlék
kapcsolati hálózatokban zajlik. A felejtés vagy a hívóinger „túlterheltségének", vagy
a hívóinger-célemlék kapcsolatok gyengülésének, esetleg a rossz hívóinger aktiválá­
sának következménye (McGeoch, 1942). Nairne (2002) azonban még ennél is tovább
 5. Az „elsődleges emlékezet" -a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei i 205

lamiképpen interakcióba kerülnek. Ennek bizonyítéka, hogy míg nem összefüggő szavakból átlagosan
hét elem a rövid távú emlékezeti kapacitásunk, addig mondatok visszamondásánál tizenöt szó.
Baddeley az ehhez hasonló jelenségek megmagyarázására alkotta meg az epizodikus puffer koncep­
cióját. Ez az alrendszer teszi lehetővé, hogy átmeneti multimodális, epizodikus reprezentációkat tároljunk,
ahol az átmeneti epizód interakcióba kerül a hosszú távú emlékezettel (lásd az ábrát, továbbá A dekla­
ratív emlékezet című fejezetet). Az epizodikus puffer koncepciója rendkívül nagy érdeklődést váltott ki
a munkamemória-kutatók között, de még távol áll attól, hogy kísérletileg is alátámasztott koncepciónak
tekintsük.

megy. Az ő álláspontja szerint emlékezeti jelenségek esetében valójában nincs értel­

me emléknyomok átmeneti aktivitásáról vagy az aktivitás csökkenéséről, tehát nyom­
elhalványulásról beszélni. Legyen az rövid távú vagy hosszú távú emlékezeti helyzet,
az emlékezeti jelenségeket mindig a hívóinger és a célinger összekapcsolódása fog­
ja meghatározni, vagyis a humán emlékezeti jelenségek mindig hívóingerfüggőek
(Tulving, 1983). Mi határozza meg a rövid távú emlékezeti terjedelmet? Nairne vá­
lasza gyökeresen eltér valamennyi kurrens munkamemória-modelltől: az előhívás
során rendelkezésre álló hívóingerek hatékonysága és a tárolt emléknyomok meg­
különböztethetősége (Nairne, 2002).
A rövid távú felidézés hívóinger-függőségének egyik legfontosabb kísérleti bizo­
nyítéka az úgynevezett kiszabadulás a proaktív interferenciából jelensége ( W i ­
ckens, 1970). Ennél a kísérleti elrendezésnél a kísérleti személyeknek olyan szólis­
tákat kell azonnal visszamondaniuk, amelyek ugyanabból a kategóriából származó
szavakat tartalmaznak (pl. járművek vagy gyümölcsök nevei). A sokszor reprodukált
eredmény szerint az újabb és újabb felidézési próbákban a rövid távú emlékezeti
teljesítmény egyre rosszabb lesz, ha azonban a kísérletvezető átvált egy olyan szó­
listára, amelyik más kategóriájú szavakat tartalmaz (pl. állatok), akkor ismét olyan
jó lesz a rövid távú emlékezeti teljesítmény, mint a kísérleti procedúra legelején (Wat-
206 I Emlékezés

kins-Watkins, 1975). Ezt a jelenséget úgy lehet megmagyarázni, ha feltételezzük,

hogy a kísérleti személyek a kategóriacímkét használják hívóingerként, amely egy
idő után túlterhelődik (túl sok elem kapcsolódik h o z z á ) , és kevéssé lesz hatékony,
egy újabb kategória esetén viszont a kategóriacímke megint hatékony hívóingerré
válik (Nairne, 2002).
Amennyiben azonban Nairne (2002) javaslatát követve elvetjük a fenntartó ismét­
lés és a nyomelhalványulás koncepcióit, akkor hogyan lehet megmagyarázni azt a
korábban már tárgyalt közismert kísérleti eredményt, hogy a Brown-Peterson-para-
digmában nagyon gyors felejtés következik be, ha az ismétlést megakadályozzák.
Nairne (2002) szerint a kísérletezők nem jártak el elég gondosan a paradigma alkal­
mazásakor: az egymás után bemutatott mássalhangzók túlnyomó része többször is
előfordult a különböző próbákban, így interferenciahatást produkáltak. Nairne ösz-
szeállított egy olyan emlékezeti ingersort, amelyben minden mássalhangzó csak
egyszer fordult elő a teljes kísérlet időtartama alatt. Ezzel a kísérleti ingersorral akár
96 másodperces visszafelé számlálás sem okozott szignifikáns teljesítménycsökke­
nést. Nairne álláspontja szerint a döntő különbség a korábbi kísérletekhez képest az
volt, hogy az ő ingeranyagát használva a mássalhangzók emlékezeti reprezentációi
egymástól jól elkülöníthetőek voltak, ami pedig azt bizonyítja, hogy a rövid távú fe­
lejtést a letárolt emléknyomok megkülönböztethetősége és a hatékony hívóingerek
alkalmazása együttesen fogja meghatározni (lásd Nairne, 2002).
Bár Nairne koncepciója messze nem tud megbirkózni a rövid távú emlékezet kí­
sérleti kutatásának valamennyi jelentősebb eredményével, ennek ellenére nagyon
lényeges szempontra hívja fel a figyelmet: a rövid távú emlékezet kutatói elhanya­
golták az előhívási folyamatok elemzését. Valamennyi modell abból indul ki, hogy
az aktivált emlékek elérése közvetlen jellegű, nincs szükség keresőfolyamatokra,
azok vagy rendelkezésre állnak, vagy nem. Nairne elgondolása, együtt a standard
munkamemória-modell újabb változataival (lásd Az epizodikus puffer című szöveg­
dobozt) talán választ ad majd arra a kérdésre is, hogy hogyan használjuk a munka-
memória-rendszerünket, amikor nemcsak számokat vagy útvonalakat, de komplex
eseményeket kell fejben tartani és felidézni. A választ a jövő kutatásai adják majd
meg.

ÖSSZEFOGLALÁS

1. Az emlékezet kísérleti kutatásának történetében az egyik legtöbbet vizsgált kér­

désnek az információk átmenti megtartásáért felelős rendszer működésének és funk­
cióinak feltárása bizonyult. Az azonnali felidézéssel kapcsolatos kísérletek nyomán
a hatvanas évekre bontakozott ki az a felfogás, hogy a rövid távú emlékezet a memó­
riafunkciókat ellátó rendszerek között önálló fakultásnak tekinthető.
 5. Az „elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és a munkamemória elméletei I 207

2. A rövid távú emlékezet egyik népszerűvé vált koncepciója, az úgynevezett „táras

modell" úgy írta le a rövid távú emlékezetet, mint egy átmeneti tárat, amelyben az
információt ismétléssel tartjuk fenn. A táras modell szerint a kellő ideig fenntartott
információ átkerülhet a hosszú távú emlékezeti tárba, de az előhívás mindig a rövid
távú emlékezet segítségével valósul meg.

3. A verbális tanulási kísérletek nyomán általánossá vált az a felfogás, hogy a rövid

távú emlékezet elsősorban verbális kódokat használ, legfontosabb működési elvei a
nyomelhalványulás és az ezt megakadályozó ismétlés. Legalább ilyen fontos jellem­
zője, hogy jelentős egyéni különbségek mérhetőek a terjedelmében, amelyek meg­
határozzák a hatékony hosszú távú tanulási képességeket. Az emlékezetterjedelmet
mérő legismertebb eljárások a számpróba- és a számterjedelem-feladatok, amelyek
meghatározott mennyiségű információ szeriális megtartásának képességét tesztelték.

4. A hetvenes években Baddeley és Hitch munkássága révén vált ismertté az a kon­

cepció, amelyet standard munkamemória-modellnek nevezünk, és amely fokozato­
san felváltotta a táras modellt. E szerint a rövid távú emlékezet több komponensből
álló rendszer, nemcsak verbális kódokat használ, és az alrendszerek mindegyikével
kapcsolatban jelentős egyéni különbségek léteznek. A munkamemória funkciója
nemcsak az információk átmeneti megtartása, hanem a hatékony problémamegol­
dáshoz szükséges különböző folyamatok interakcióba hozása.

5. A standard munkamemória-modell ellenében számos alternatív elképzelést fogal­

maztak meg. Engle és Cowan a figyelmi folyamatok szerepét hangsúlyozza a rövid
távú emlékezeti funkciókban, míg Nairne a hatékony hívóinger kiválasztásának és
használatának munkamemória-kapcitást determináló szerepére hívta fel a figyel­
met.

KULCSFOGALMAK

artikulációs elnyomási hatás, artikulációs frissítő komponens, ellenőrző figyelmi

rendszer, felhasználási viselkedés, fonológiai hasonlósági hatás, fonológiai hurok,
fonológiai tár, hívóingerfüggő felejtés, irrelevánsbeszéd-hatás, kiszabadulás a pro­
aktív interferenciából, központi végrehajtó, műveleti terjedelmi feladat, nyomelhal­
ványulási hipotézis, primácia, proaktív interferencia, recencia, retroaktív interferen­
cia, szabad felidézési feladat, számpróbafeladat, számterjedelmi feladat, szeriális
felidézési teljesítmény, szóhosszúsági hatás, téri-vizuális vázlattömb
2 0 8 I Emlékezés

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

1. Mi történik a szóhosszúsági hatással, ha artikulációs elnyomást a l k a l m a z u n k

auditoros bemutatásnál?
2. Mi az a Brown-Peterson-feladat?
3. Milyen hatásokra érzékeny a recenciahatás?
4. Hogyan mérhető a vizuális munkamemória terjedelme?
5. Milyen komponensekből áll Cowan munkamemória-modellje?
6. Miért bizonyítja Tliholskí kísérlete a figyelem és a munkamemória-kapcitás kap­
csolatát?

AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

Baddeley, A. D. 2001. Az emberi emlékezet. Osiris, Budapest.

Kállai János - Bende István - Karádi Kázmér - Racsmány Mihály (szerk.) 2006. Bevezetés a neuro-
pszichológiába. Medicina Kiadó, Budapest.
Kovács Ilona - Szamarasz Vera (szerk.) 2006. Látás, nyelv, emlékezet. Typotex, Budapest.
Németh Dezső 2006. A nyelvi folyamatok és az emlékezeti rendszerek kapcsolata. Akadémiai Kiadó.
Budapest.
Racsmány Mihály 2004. A munkamemória szerepe a megismerésben. Akadémiai Kiadó. Budapest.