Bodokon játszódik a cselekmény,ahol a hatalmas felhőszakadás miatt mindent elöntött a
víz. A falu lakói megfeszített munkával,minden erejükkel próbálták a folyóba vezetni a vizet. Ajtók és székek úsztak a viharnak köszönhetően.Egy tulipános ládika is sodródott, melyen egy kisbárány kapaszkodott. Sós Pál udvara előtt látták utoljára a bárányt is és szegény Baló Ágnes kelengyéjét is, aki szégyenszemre, ruha nélkül nem mehetett férjhez. A bárányt Cukrinak hívták, akit nagyon hiányolt Baló Mihály lánya. Hirtelen azt a hírt kapták, hogy több falun keresztül sodródott a láda. Bejártak mindent, de a bárányt sehol nem találták. Hazafelé menet megálltak a templomszentelésen, ahol Sós Pál is ott volt. Boriska elkérte tőle Cukrit, de Sós Pál tagadta, hogy nála lenne. A nagy esküdözésben leesett róla a vadonatúj ködmöne,s kiderült,hogy a ködmönt a kis Cukri bárányból csináltatta magának.
A bágyi csoda
A történet lényege egy asszony fogadalmának a megszegése, amelyet a háborúba induló
férjének tett, miszerint hamarabb fog a Bágy pataka visszafelé folyni, mintsem ő hűtlen lenne a férjéhez. A malomudvaron az őrlésre várakozó emberek beszélgetnek, pletykálkodnak. Mindenki az esőre vár, hogy tudjon a malom őrölni, de titokban mindenki azt lesi, hogy hogyan alakul a szép molnárné, Vér Klári és annak a régi szeretője közti viszony, Az eső végre elered, annyira sok esik, hogy minden búzát meg tudnak őrölni. Utoljára Gélyi János 10 zsákja marad. A legény udvarolni kezd, Vér Klári kacéran válaszolgat neki, mintha elutasítaná, de végül beereszti a házba, hiszen este van és kint pedig hideg (mindez a szerelmi játéknának a része). Gélyi János kilép a molnárlegényhez, lefizeti, hogy engedje le a zsilipeket, így nem lehet őrölni. A ház elcsendesedik, az ajtóban fordul a kulcs... A megduzzadt patak azonban nem fér a szűk medrébe, így egy idő után visszafelé kezd folyni.
Bede Anna tartozása:
A naiv vallásos hitre és a túlvilág népies elképzelésére épül a novella. Annát orgazdaság vét-sége miatt félévi börtönre ítélte a bíróság, de a lány közben meghalt. Helyette húga, Bede Er-zsi jelenik meg a bíróságon. Az a cél vezérli, hogy nővére helyett ő töltse le a büntetést (a család ugyanis így akarja biztosítani a meghalt lány nyugalmát a túlvilágon). A kislány ártatlanságával és szépségével felkelti a bíróság tagjainak fegyelmét. A bíróság elnöke végül egy kegyes hazugsággal oldja meg a kérdést: azt mondja Erzsinek, hogy nővére valójában ártatlan volt.