Afázia

Mondatismétlési teszt értékelése a beszédzavar tudományos

hátterének fényében

Hegedűs Dániel
1. Bevezetés ................................................................................................................................ 3

1.1 Az afáziakutatás jelentősége............................................................................................. 3

1.2 Alapkérdések .................................................................................................................... 6

1.3 A dolgozat szerkezete ....................................................................................................... 7

2. Áttekintés — definíció, történelem, tipológia, elmélet, terápia ............................................. 7

2.1 Definíció ........................................................................................................................... 7

2.2 Történelem ........................................................................................................................ 9

1. 3 Tipológia ....................................................................................................................... 10

1.4 Elméletek ........................................................................................................................ 12

1.4.1 Lokalizációs megközelítés kontra holisztikus megközelítés .................................... 13

1.4.2 Kapacitás elmélet .................................................................................................... 14

1.4.3 Nyelvtani alapú magyarázatok ................................................................................ 14

1.5 Terápia ........................................................................................................................... 16

1.6 Összegzés ........................................................................................................................ 16

3. Mondatismétlési teszt értékelése .......................................................................................... 17

3.1 Megfigyelések ................................................................................................................. 18

3.2 Elemzés ........................................................................................................................... 22

4. Az afáziakutatás perspektívája ............................................................................................. 25

5. Összefoglalás ........................................................................................................................ 27

Szakirodalom ............................................................................................................................ 29

2
 Afázia
Mondatismétlési teszt értékelése a beszédzavar tudományos hátterének fényében

1. Bevezetés

1.1 Az afáziakutatás jelentősége

Legalább kettős jelentőség tulajdonítandó az afáziakutatásnak. Egyrészt, az organikus

agyi sérülés következtében létrejövő beszédzavar vizsgálatának közvetlen célja az, hogy az
ilyen típusú egészségkárosulásban szenvedő páciensek kezelésének érdekében feltérképezze a
jelenség természetét, hatáskörét, mértékét, fizikai terjedelmét, illetve súlyosságát, majd az
analízis eredményének megfelelően hozzájáruljon olyan terápiák előterjesztéséhez, amely
lehetőség szerint csökkenti a sérülés okozta tüneti ártalmakat, vagy elősegíteni képes az
érintett agyi területek részleges helyreállítását, esetleg teljes gyógyulását. Alapvető kérdése a
neurolingvisztika ezen ágának, hogy vajon az afáziás betegek esetében a nyelvi megértésért,
feldolgozásért, és/vagy produkcióért felelős szervi károsodás egyúttal az agy kognitív
működésének korlátozottságát is katalizálja-e, vagy biztonsággal állítható, hogy a
gondolkodási mechanizmusok a trauma bekövetkezését megelőző állapotokhoz viszonyított
változása nem szükségszerű. Másképpen megfogalmazva a problémát: vajon az afáziás
sérülés csupán a nyelvi, vagy avval párhuzamosan a globális gondolkodásban is kárt tesz?
Külső szemlélőként elképzelhetetlen, és ezért felfoghatatlan, megérthetetlen az afáziában
szenvedő egyén mentális állapota, így amellett is terhes felelősségteljesen állást foglalni, hogy
a fent vázolt két eshetőség közül melyik a „jobbik” és melyik a „rosszabbik”; melyik szituáció
megélése fájdalmasabb — ha egyáltalán létezik racionális alapja az efféle ítélkezésnek. A
vállalkozás lehetetlenségének tudatában, mindennek ellenére feltételezhető, hogy a beteg
szemszögét magunkra forszírozva az utóbbi stádium — mely során a nyelvi deficit más
kognitív funkciók károsodásának velejárója — tapasztalata a kevésbé lesújtó, kevésbé
kétségbeejtő, könnyebben elfogadható sors, hiszen aligha képzelhető el annál gyötrelmesebb,
fájdalmasabban kínzó emberi trauma, mint az ép tudatállapot által generált és felhalmozott
jelentések közvetítési, kommunikációs ellehetetlenítése, míg az együttes kognitív és nyelvi
korlátozódás esetében fesztelenebb módon teljesíthető a mindennapi életben való
megmaradás, valamint érvényesülés, mert a szükséges nyelvi eszközök elérhetetlensége által

3
okozott nyomasztó, megsemmisítő kizárattatás a külvilág szférájából kisebb mértékben vagy
egyáltalán nem tudatosul az afáziás beteg kognitív rendszerében. Bármelyik eshetőség is
látszik beigazolódni, az afáziakutatás legfőbb jelentősége abban rejlik, hogy a szerencsétlenül
járt beszédzavaros páciensek megragadhatatlan gyötrelmeinek csillapítása mellett
közreműködjön életkörülményeik rövid, illetve hosszú távú javításában, életminőségük
elfogadhatóvá tételében, minderre a klinikai kontextuson túl emberi kötelezettségként
tekintve.

Másrészt, az organikus agyi sérülés következtében állandósuló beszédzavar

vizsgálatának szélesebb körben kiterjesztett célja az, hogy az emberi test alighanem
legösszetettebb, legsokrétűbb, mindazonáltal egyik legnagyobb jelentőséget hordozó
szervének pontosabb megértéséhez annak nyelvi működésének elemzésén keresztül
szolgáltasson releváns információt. Annak ellenére, hogy a huszadik és a huszonegyedik
század technológia vívmányai az orvostudomány eszközeinek fejlesztésével olyan lényeges
paradigmaváltások eljövetelét garantálta, amelyek lehetővé tették a szakterület egyértelmű
előrehaladását, az emberi szervezet idegi és agyi működése egyelőre számos olyan rejtélyt
prezentál és kihívás elé állítja az érdeklődőt, aminek megfejtése és megértése mindezidáig
megoldatlan feladat maradt. Olyan további emberközpontú tudományágak mellett azonban,
mint az antropológia, filozófia, pszichológia, kognitív tudományok, nyelvészet, és a
társadalomtudományok, az afáziakutatás újszerű szempontokat figyelembe véve kínál fontos
információkat annak érdekében, hogy az emberi faj saját korlátait áthágva kerülhessen
valamelyest közelebb önmagának és környezetének a világban elfoglalt helyének,
pozíciójának, és betöltött szerepének akkurátusabb feltérképezéséhez, majd megértéséhez. A
kutatási terület komplex jelentőségének ezen, egyetemes komponensét hangsúlyozva
kijelenthető tehát, hogy az afáziakutatás tágabb megközelítésben alapvetően az emberi
jelenlét mibenlétének feltérképezéséhez járul hozzá úgy, hogy az ember fennmaradását
biztosító ősi, önnön értelmét szüntelenül felderíteni vágyó kérdésekre keresi tudományos
kereteken belül a választ.

Az afáziakutatás jelentőségének fent vázolt igazolásán túl egyéb érvek sorakoztathatók

fel a szóban forgó tudományos terület szolgálata mellett, melyek közül egy kiemelkedő
tényező nyomatékosítása a jelen dolgozat nélkülözhetetlen részét képezi. Elengedhetetlen
ugyanis megjegyezni, hogy az afáziás patológiai vizsgálatok során nemcsak ép és sérült agyi
területek és funkciók viszonyára derülhet fény, hanem különböző, mindaddig egészségesnek
vélt, épként kategorizált alanyok közötti eltérések tanulmányozására is lehetőség nyílik,

4
ideális esetben a pszicholingvisztikai viselkedést fizikai aspektusokkal egyidejűleg
egybevetve. Mindez felhatalmazhatja a kutatót egészségesként diagnosztizált egyének
összehasonlítására. Különös jelentőséggel bír az ép szervezetek strukturális felépítésének
szemügyre vétele, illetve az esetleges lokalizált differenciák (avagy „devianciák”)
azonosítása. Mivel nincs két teljesen azonos fizikai tulajdonságokkal rendelkező ember, az
egyéni méretek, összetételek, illetve alakokhoz hasonlóan a belső szervi elrendeződés
tekintetében is változatos jellegzetességeket érdemes valószínűsíteni. Amennyiben
számottevő szervi eltérések észlelhetők, mennyiben befolyásolják az egymáshoz viszonyított
helyi eltolódások az egyénre jellemző idiolektust? Mindennek kimutatása azért rendkívül
lényeges, mert ha döntő szerepet játszik az egyedi szervi felépítés az individuum nyelvi és
nem nyelvi működésének meghatározásában, akkor felmerül a kérdés, hogy hol kell és hol
szabad meghúzni az ép és sérült idegi rendszerekkel rendelkező egyéneket elválasztó vonalat,
illetve hogy kinek áll jogában ezt megtenni? Természetesen az esetek többségében az
árulkodó viselkedésbeli jelekre és nyilvánvaló kommunikációs nehézségekre hivatkozva
egyértelműen megállapítható a beszédzavar ténye, de az enyhébb tüneteket produkáló,
finomabb vonások mentén fellelhető eltérések osztályozásánál már nehezebb és
felelősségteljesebb vállalás az afölött való ítélkezés, hogy hol kezdődik a beszédzavar.
Különös tekintettel a még fejlődésben lévő gyermekek minősítésének alkalmával
kulcsfontosságú, hogy óvatosan járjon el a diagnoszta, hiszen a tévesen — és ezért
feleslegesen — beszédzavarosnak bélyegzett gyermek öntudatát negatívan formálhatja,
ezenfelül fejlődését káros irányba terelheti az esetlegesen hibás kórmeghatározás. Ebből
kifolyólag létfontosságú a beszédzavar megállapításához elegendő kritériumok
megszabásakor a megalapozott és verifikált tudományos kutatások kivitelezése, amelyekre
támaszkodva biztonsággal hozhatók meg a nagy terhet hordozó döntések. A jelen
bekezdésben taglalt gondolatmenet nyílt tetőzéseként felvetül az ötlet, miszerint az
— egyelőre csupán feltételezett, később a dolgozat kibontásának folyamán igazolt —
egyénenként változó fizikai különbségek a feltehetően ennek számlájára írható, individuálisan
eltérő nyelvprodukciós képességek, valamint a normához viszonyított árnyalatnyi devianciák
tükrében életképes kezdeményezés a beszédzavar státuszának általános, minden személyre
kiterjedő kinyilvánítása. Ennek a(z) — első benyomásra talán meglepőnek, radikálisnak,
mindemellett érdektelennek és feleslegesnek tűnő — pusztán kognitív síkon elvégzett
műveletnek az értelme abban rejlik, hogy a norma kizárólagosan virtuális jellege miatt
szétbomlásra kerül, ezáltal az egyenrangúan betegnek titulált emberek különbözésüket
belátván egyrészt kétszer meggondolják, mielőtt a másik egyén fölött könnyelműen

5
ítélkeznek, másrészt rákényszerülnek, hogy önmaguk identitásáról is egy teljesebb képet
alkossanak és ezáltal egy élhetőbb világot teremtsenek. Mivel a nyelv a gondolatok
kezelésének elsődleges eszköze, a nyelvi deficittel foglalkozó afáziakutatás tudományos
bizonyíték birtokában a meggyőzés erejével játszhat kulcsszerepet az imént előterjesztett
kognitív lépés meghozatalában. Az afáziakutatás jelentősége tehát átlépheti a tisztán nyelvi
tartomány határait, és szociokulturális, társadalmi befolyással bírhat.

1.2 Alapkérdések

Az afáziakutatásban érintett számos kérdés közül néhány már az előző, a tudomány

ezen ágának jelentőségét taglaló bekezdésekben körvonalazódott, nevezetesen az agyi sérülés
következtében létrejövő beszédzavar és az egyéb kognitív funkciók kölcsönhatásának
bizonytalan deklarálása, illetve a nyelvi működésért felelős szervi rendszerek természetes,
egyénenként eltéréseket mutató változatosságának kétes mibenléte, mértéke, és hatása. Az
afáziakutatás hatókörét befolyásoló komplex tényezők azonban szerteágazó problémákkal
szembesítik azt, aki figyelmét a nyelvi zavarok megértésére is szenteli. Milyen típusú
afáziákat különböztethetünk meg? Milyen tüneti, tapasztalati, és területi eltérések felelősek
ezen differenciákért? Vajon afáziás nehézségek esetén gócpontok működésképtelenségére
vezethetők vissza a nyelvi fennakadások, az ezen csomópontok közötti információáramlás
elégtelenségéről van szó, vagy a két folyamat együttesen okozza és fokozza a problémát?
Miféle kémiai elváltozásokkal jár együtt az afázia jellegű traumával való együttélés?
Bizonyítható-e neurolingvisztikailag a nyelv modularitása mellett érvelő modellek helytállása,
vagy ezen meggyőződéseket cáfolva a holisztikus megközelítés látszik beigazolódni?
Lokalizálhatóak-e egyértelműen az agy azon területei, amelyek a nyelvi működéssel
összefüggésbe hozhatóak? Léteznek-e olyan zárt hatósugarú központok, amelyek kizárólag a
nyelvi rendszer egyes szegmenseinek irányításáért felelősek, vagy egy adott nyelvi funkció
kivitelezése több terület egyidejű vagy szekvenciális aktivizálódását igényli? Befolyásolható-
e a nyelvi kompetencia, kapacitás, megértés, feldolgozás, vagy produkció más idegi
mechanizmusok stimulálásán keresztül, illetve az agy esetleges nem-nyelvi rekeszeinek
manipulálásával elérhető-e bármiféle eredmény a sérült nyelvi mechanizmusok
helyreállításának érdekében? Ezek az önmagukban is összetett kérdések mindössze egy
reprezentatív mintát mutatnak az afáziakutatás sokrétű feladatairól, melyeknek komplexitása
és jelentősége a vizsgálat tárgyát képező központi szerv, az agy komplexitásával és

6
jelentőségével egyenrangú. A jelen dolgozat célja az, hogy az afáziakutatás fejleményeinek
érintőleges összegzésével elméletben, illetve egy afáziás páciens segítségével végrehajtott
mondatismétlési teszt értékelésével a gyakorlatban valamelyest hozzájáruljon a tudományág
előmozdításához.

1.3 A dolgozat szerkezete

Esszém szerkezete öt fejezetre bontja tartalmát. A bevezetést követő második fejezet

az afáziakutatás történetére visszatekintve foglalja össze nagy általánosságban a meghatározó
kutatók munkásságát, az eddig megállapított afázia típusokat, valamint a kutatások alapvető
megközelítéseit és eredményeit — teszi mindezt javarészt Bánréti Zoltán munkáira
hivatkozva (W1). A harmadik, a mondatismétlési teszt értékelésére dezignált fejezet első
szekciója a tesztanyag kézi átiratából kinyert közvetlen megfigyeléseket dokumentálja, majd a
második szekció a kezdeti benyomásoknak a második fejezetben foglaltak tükrében tulajdonít
értelmet. Míg a negyedik fejezet az elemzést perspektívába helyezi, az ötödik, záró szakasz a
dolgozat főbb közlendőit összegzi.

2. Áttekintés — definíció, történelem, tipológia, elmélet, terápia

2.1 Definíció

Mielőtt az afázia fejleményei a kutatási múlt és jelen kontextusában bemutatásra

kerülnek, elengedhetetlen, hogy meghatározzuk a jelenség pontos definícióját. Mivel a széles
körben hiteles hivatkozási alapnak tekintett, az Akadémiai Kiadó által közzétett Magyar
Értelmező Kéziszótár nemcsak tükrözi, de egyúttal reprodukálja is a közvéleményt,
kiindulásképpen érdemes a fogalom köztudatban elfoglalt értelmezését ebban a kötetben
keresni. A Juhász József, Szőke István, O. Nagy Gábor, és Kovalovszky Miklós által
szerkesztett dokumentum meghatározása szerint az afázia kifejezés „a beszédszervek épsége
ellenére megnyilvánuló kóros képtelenség a beszélésre” jelenségre utal (7). Fontos
megjegyezni, hogy ezt a meghatározást az eredetileg 1972-ben kiadott szótár 1992-es
változata szögezi le. Ugyanebből az évből származik az Antonio R. Damasio tudományos
cikkében megfogalmazott meghatározás, amely szerint az afázia kifejezés a bizonyos

7
specifikus agyterületek működési zavara által előidézett, megértési és produkciós nyelvi
zavart takarja (1992: 531). Az azóta számottevő fejlődést tanúsító tudomány viszonylatában,
az új információk birtokában ezen definíciók finomítása vagy módosítása lehetséges, hogy
indokolttá vált. Ezért nézzük meg, hogy az American Speech-Language-Hearing Association
(ASHA) jelenleg milyen kritériumok mentén determinálja a jelenséget! A szervezet honlapján
feltüntetett leírás szerint az afázia olyan kommunikációs zavar, amely az agyban „nyelvet
tartalmazó” terület sérülésének következménye (W2).1 Evvel összhangba hozható a Bereczki
Dániel által javasolt kortárs felfogás, miszerint „a beszéd kifejezés és megértés szerzett
zavarai” jelentenek afáziát (2012). Ez utóbbi körülírás fontos megkülönböztetést tesz, ugyanis
„szerzett” zavarokat említ. Ugyanakkor nem részletezi, ez alatt pontosan mit ért. Arra
következtethetünk, hogy az agyi területek mechanikai úton (például ütés formájában) vagy
belső elváltozás hatására elszenvedett sérülése nyomán előállt nyelvi korlátozottságokat
nevezzük afáziának. Ahogy arra előadásában Bereczki is felhívja a figyelmet, nem minden
beszédzavar tekintendő tehát afáziának. A beszédzavar különböző szintjei és formái között
megkülönböztetünk afóniát (a hangképzés zavara), dizartriát és anartriát (a hangok beszéd
irányba történő modulálásában előforduló zavarokat), illetve a beszéd prozódiai zavarait
(ritmus, dallam, intonáció, tempó, hangszín, hangerő). Ezek a beszédzavarok mind lehetnek
az afázia tünetei, de csak akkor, ha agyi sérülés következtében állnak be. Ezenkívül
megjegyzendők az alexia (olvasási zavar) és az agráfia (írási zavar) jelenségei, amely zavarok
szintén összefüggésben állhatnak afáziával. Nem nyelvi zavar a apraxia
(cselekvésképtelenség; célirányos és akaratlagos mozgás zavara ép mozgási funkciók mellett),
illetve az észlelési rendszerben kialakuló agnózia (a felismerés zavara). Az imént említett
nyelvi és nem nyelvi zavarok mindegyikére jellemző az izmok innervációjának megtartása,
illetve az érzékszervek ép funkciói mellett megjelenő zavaros tünetek jelentkezése (Bereczki
2012). Ez arra enged következtetni, hogy a zavarok kiváltó oka vagy az agy térfogatán belül
lelendő, vagy az agyat és az adott szerveket összekötő idegpályákon. Mindez azt bizonyítaná,
hogy a nyelvi működésért felelős központok és az egyéb kognitív mechanizmusok közötti
szoros összeköttetés feltételezése racionális alapokon nyugszik. Összevetve több, laikus és
tudományos meghatározást megállapíthatjuk tehát, hogy az agyi sérülések következtében
beálló nyelvi korlátozottságot hívjuk afáziának. Érdekes, hogy ez a megfogalmazás kizárni
látszik a veleszületett nyelvi korlátozottságot, határozott különbséget téve nyelvi
korlátozottság és nyelvi korlátozottság között. További bonyodalmat jelenthet az anyaméhben

1
A nem magyar definíciók fordításai saját interpretációim.

8
szerzett agyi sérülés által kiváltott nyelvi deficit diagnosztizálása és megítélése, ami árnyalja a
bevezetésben felvetett nyelvi betegség deklarálásának problémájáról alkotott képet.

2.2 Történelem

Két tudóst tartanak számon az afáziakutatás úttörőiként: Paul Brocát és Carl

Wernickét. A francia Broca a 19. század második felében kibontakozó orvosi pályáját sebészi
és antropológia tevékenységekkel bővítette ki. Leborgne nevű betegének szokatlan esete arra
késztette, hogy annak halála után testét felboncolva derítse ki, milyen nyomokon érhetők
tetten a korlátoltság jegyei. Fokozott érdeklődését azon megfigyelése váltotta ki, hogy a beteg
annak ellenére tartotta meg ép intellektusát és a hozzá intézett beszéd sikeres feldolgozásának
képességét, hogy jobb testfelének lebénulása mellett a tan-tan hangalakot meghaladva nem
tudta gondolatait beszéd formájában közölni. A boncolás során Broca az agy
homloklebenyének területén belül, a harmadik agytekervény hátulsó részén, a Sylvius-árok
környékén talált tojásnyi elváltozást. Ezen lelet alapján feltételezte, hogy a beszéd-
produkcióért felelős funkció az agy bal homloklebenyének harmadik homloki
agytekervényével, pontosabban annak hátsó régiójával áll összefüggésben (Broca 1965).
Sejtése később többször is beigazolódott: az érintett terület sérülése nyelvhasználati
nehézségeket eredményezett. Az általa feltárt agyi tartomány ma Broca nevét viseli. Szintén
neki tulajdonítandó az a korszakalkotó tényfeltárás, amely rávilágít az agyfélteke fordított
„bekötésére”, vagyis a jobb kezes emberek esetében a bal agyfélteke dominanciájára.

Noha Wernicke kollegájához hasonlóan orvosként, illetve pszichiáterként is praktizált,

mégis a neuropszichológia atyjaként emlékeznek rá. Egy évtizeddel Broca forradalmi
megállapításait követően Wernicke közzétette azon megfigyeléseit, melyek szerint nem
minden nyelvi korlátoltság vezethető vissza a Broca terület sérülésére. Elődjének példáját
követve a német tudós is boncolásokat végzett, ám az ő alanyainak viselkedései más
szisztematikus zavarokat tanúsítottak. Broca betegeivel ellentétben Wernicke páciensei
folyamatos beszédprodukcióra voltak képesek, viszont ezen fluens megnyilvánulások
javarészt értelmetlennek mutatkoztak. A „szósalátaszerű” beszéd során a nyelvtanilag helyes
hangalakokat a produkálni szándékozott szavakhoz fonológiailag vagy szemantikailag
hasonló elemek tarkították, és rendszerint előfordult nem létező kifejezések, neologizmusok
alkalmazása is. A töretlen de gyakran interpretálhatatlan módon felszínre törő beszéd-
produkció jellemzően gátolt beszédértéssel együtt jelent meg. A Wernicke által kivitelezett

9
boncolások igazolták gyanúját, hiszen az imént vázolt rendellenességeket performáló betegek
agyi sérülései a Broca mezőnél hátrább, a központi hallóidegpályák közelében húzódtak
(Wernicke, 1874). Az általa feltárt agyi tartományt, tehát a bal agyfélteke halántéklebenyének
kérgei által képzett régiót ma Wernicke területnek nevezik.

1. 3 Tipológia

Hét afázia típust szokványos megkülönböztetni szűkebb szabványú felsorolásokban.

Broca és Wernicke elismerésre méltó hatásai nemcsak a róluk elnevezett szervi területeken
keresztül öltenek testet; a tudományág két úttörője egy-egy afázia típus dezignálásához is
nevét adja eponimikus konstrukciók formájában. Ennek megfelelően a két legismertebb típus
a Borca afázia és a Wernicke afázia. Azon tünet együttesek többsége, amelyek sem a Broca,
sem a Wernicke afázia megkötéseinek nem felelnek meg, öt további típusba sorolandók. Ezek
az anómikus afázia, a vezetéses afázia, a transzkortikális szenzoros afázia, a transzkortikális
motoros afázia, valamint a globális afázia. Az alábbiakban az egyes típusok tünetei,
helymeghatározásai, és legfőbb jellemzői kerülnek bemutatásra.

A motoros jellegűnek tartott Broca afázia esetében a töredezett beszédprodukció

ellenére a megértés és a visszamondás jónak titulálható. Zavar a beszédtervező és
beszédprodukáló rendszerekben érthető tetten, ami lassú; el-elakadó; csak mondatrészeket
produkáló; a funkciószavakat, ragokat, és toldalékokat hiányosan kezelő; monoton beszédben
nyilvánul meg. A tárgymegnevezés nehézkes; verbális és literális parafráziák2
jelentkezhetnek. Agyi sérülések lehetnek a homloklebeny harmadik agytekervényének hátsó
területén, illetve a precentrális agytekervények ezzel szomszédos régióiban. További
jellegzetességek a hiányos vagy téves kombinációk okozta gátlások, illetve az egységek
egymás utáni szerveződéseinek, tehát szintagmatikus összekapcsolódásának (re)produkciós
zavarai. A kombinációs készségek romlása metaforikus, hasonlóság-alapú javító stratégiák
alkalmazásához vezethet (Jakobson 1971).

A szenzoros jellegűnek tartott Wernicke afáziánál a folyamatos beszédprodukció

ellenére a megértés és a visszamondás rossznak minősíthető. Zavar a szavak hangalakjának
reprezentációjában, illetve elérhetőségében jelentkezik, esetleg ezen hangalakok részlegesen

2
Verbális parafrázia: nem megfelelő szavak a mondatban (pl.: macska helyett kutya).
Literális parafrázia: nem megfelelő betűk egy szóban (pl.: macska helyett macsta). [Bereczki példái.]

10
törlődhetnek. Mindez az értelmetlen szavak sűrű beágyazásában, illetve a téves fonemikus,
morfológiai, vagy lexikai felcserélések (verbális és literális parafráziák) nyomán követhető.
Ezenkívül a beszédmegértés nagymértékű károsodást és zavart mutat. Agyi sérülések
feltételezhetők a halántéklebeny első agytekervényének hátulsó részén és az ezt övező
területeken. Érdekes biológiai kérdés, hogy ezen régió fizikai közelsége a hallószervekhez
mennyiben befolyásolja azt, hogy elsősorban szenzoros-perceptuális funkciót tölt be. A
Wernicke afázia további jellegzetessége az egységek egyidejűségében létrejövő paradigmák
értelmezési gátlásai, ami hibás szelekciót indukál, hangok és szavak szintjén egyaránt. A
paradigmatikus készségek romlása metonimikus, szomszédosság-alapú javító stratégiák
alkalmazását igényelheti (Jakobson 1971).

Anómikus afáziának nevezzük azt a típust, amely során a beteg képtelen egyes szavak,
főleg köznevek előállítására, és ez a deficit értési problémákkal párosul. Zavar lép fel a
szavak jelentésreprezentációjának és hangalaki reprezentációjának szétválása miatt; a beteg
képtelenné válik összekapcsolni a kettőt. Emellett a anómiás afáziában szenvedő beteg
folyamatos beszédet produkál. Agyi sérülés a halántéklebeny hátulsó részein jöhet létre,
illetve a parietális és occipitális lebeny találkozási pontja mentén.

Vezetéses, vagy kondukciós, afáziának tekintjük azt, amikor a szavak tárolásáért

felelős rendszert és a beszédprodukáló apparátus működéseit a beteg képtelen összhangba
hozni. Ilyenkor a beszéd mérsékelten folyamatos. A zavaros mondatalkotás és mondatismétlés
ellenére viszont a megértés funkciója feltételezhetően épen marad. Agyi sérülések a parietális
területeken vagy a Wernicke és Broca területeket összekapcsoló asszociatív pályákon
jelentkezhetnek.

A transzkortikális szenzoros afázia esetében aránylag ép mondatismétlési képességek

mellett zavarok léphetnek fel szavak megértésében. A beszéd folyamatos marad, de az
értelmezési deficit okán a visszamondási feladat megoldásának esélye romlik. Javító stratégiát
nyújthat az echolália (visszhangszerű utánzás) technikája, de ez összetett szókapcsolatok vagy
mondatok esetében hatástalan. Feltételezhetően a szavak jelentése nem, vagy csak részlegesen
aktiválható, annak ellenére, hogy a beteg a hallott szavakat felismerni képes. Agyi sérülés
valószínűsíthető a halántéklebeny és a parietális lebeny metszeténél található
fehérállományban. További tünet lehet a jobb oldalon fellépő látótérzavar.

Tüneteit tekintve a transzkortikális motoros afázia a Broca afáziához hasonló, viszont

jobb artikuláció és aránylag épen megőrzött mondatismétlési képesség kíséri a töredezett,

11
elakadó spontán beszédet. A késleltetett önálló beszédet rövid mondatok, illetve esetleges
verbális parafráziák és echolália jellemzi. Feltételezhető, hogy — a vezetékes afáziával
szemben — a beszédprodukáló apparátus nem csupán a szavak hangalaki reprezentációjával,
hanem a mondatok jelentésreprezentációjával sem képes összekapcsolódni, evvel a
szintaktika szférájába mozdítva a problémát. Agyi sérülés valószínű a Broca terület alatti
fehérállományban.

Intenzitását mérlegelve a globális afázia típusa a károsodások legsúlyosabb fajtáit

foglalja magába. Súlyos zavarok jelentkeznek valamennyi nyelvi mechanizmus működésében.
Ez azt jelenti, hogy a kezdetleges beszédprodukcióhoz rossz megértés és rossz visszamondási
képesség társul. Alig, vagy egyáltalán nem észlelhető beszédprodukció, és a beszédmegértés
is rendkívüli mértékben korlátozott. Ilyen esetekben a nyelvi feldolgozó és beszédprodukáló
rendszer együttes és szinte teljes összeomlása mehet végbe. Nagy kiterjedésű, összefüggő
agykérgi sérülés várható a Sylvius-árok körüli területeken.

Egyes kórtani esetekben az afázia alapvető típusait az „agrammatikus” jelzővel

kiegészítve látjuk. Agrammatizmus esetén a nyelvtani rendszer bizonyos komponensei
hibamintázatokat prezentálnak.

1.4 Elméletek

Különböző elméletek a jelenség különféle aspektusait megközelítve tesznek kísérletet

az afázia megragadására. A medikus tudományok elsősorban az idegi, fizikai szemszöget
részesítik előnyben, míg ugyanazt a problémakört a bölcsésztudományok képviselői
leginkább a nyelvi összetevők felől közelítik meg. A neurolingvisztikai vizsgálatok
közbenjárói deduktív módszereket alkalmazva MEG (magnetoencephalográfia) és fMRI
(funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálat) méréseken mutatják ki az különböző ingerek
által kiváltott agyi aktivitást, mely tesztek eszközei az oxigénhasználat következtében
termelődő vas többlet megjelölésével teszik lehetővé az adatok rögzítését. Evvel szemben a
nyelvészeti aspektusokra nagyobb hangsúlyt fektető kutatók induktív módon
pszcholingvisztikai hipotézisek helytállását tesztelik az orvosi műszerek szolgáltatta
információk fényében. Természetesen a megközelítések elhatárolódása egymástól nem teljes;
számottevő átfedések tapasztalhatók az eltérő perspektívák összevetésekor, ugyanis az afázia
orvosi megközelítésében ugyanannyira nélkülözhetetlenek a nyelvészeti elemek, mint

12
fordítva. Ennek a tendenciának a lenyomata érzékelhető a jelen dolgozat következő
bekezdéseiben is, melyek során először a fizikai-idegi, majd a nyelvészeti fókuszú elméletek
kerülnek tárgyalásra.

1.4.1 Lokalizációs megközelítés kontra holisztikus megközelítés

Broca és Wernicke munkásságaira támaszkodva ésszerűnek tűnik a lokalizációs

elméletek felvetése. A lokalizációs elméletek pártolói rációt látnak azokban a felvetésekben,
miszerint a különböző nyelvi funkciókhoz bizonyos agyi területek társíthatók, mely álláspont
a nyelv moduláris működését sugallja. A Wernicke által javasolt, majd később Brodmann
által módosított modell alapvetően két csoportosulás együttes működéseként vázolja a nyelvi
jelenlétet, mely alapjában perceptuális-szenzoros és produkciós-motoros funkciókra oszlanak
(Bánréti 2012:4). Míg az előbbiért a hátulsó (posterior) területek felelősek, utóbbit az elülső
(anterior) régiók irányítják. Érdekes megfigyelni, hogy a korai és későbbi lokalizációs
elméletek egyaránt kettős tagolódásokat valószínűsítenek. Roman Jakobson 20. század
közepén közzétett Regressziós Hipotézise elsődleges és másodlagos nyelvi komponenseket
vél felfedezni, de duális rendszerként értelmezi a paradigmatikus és szintagmatikus
szerveződések viszonyát is. Hasonlóképpen tesz Michael T. Ullman a talán még jelenkorinak
számító, 2001-ben publikált tanulmányában is, amelyben egy, az emlékezeti rendszerben
szabályokat alkalmazó procedurális, és egy, hasonlósági és gyakorisági elemek tárolásában
specializálódott modulok interakcióját állapítja meg. Míg előbbiért az elülső, homloklebenyi
területeket teszi felelőssé, elgondolása szerint utóbbi a halántéklebeny és fali lebeny régióinál
funkcionál (37).

Túlzottan leegyszerűsítettnek minősítve a lokalizációs elméletet, a holisztikus elveket

valló tudósok szembeszállnak a javarészt duális modelleket felállító modularitás
elfogadásával. Mivel a nyelvi rendszer egy olyan összetett szisztémát alkot, melynek
komponensei hierarchikus szerveződést eredményeznek, valószínűtlen, hogy a kettős
tagolódás elégséges a valóság átfogó feltérképezéséhez (Freud 1891). Ugyan a hierarchikus
többszintűség önmagában még nem mond ellent a lokalizált elrendeződésnek, empirikus
eredmények igazolják a lokalizációs elméletek támadhatóságát. Előfordulhat ugyanis, hogy
egy adott funkcióért felelős terület teljesen épen maradása mellett deficit jelentkezik abban a
funkcióban. Nem ritka továbbá az sem, hogy egy adott nyelvi feladat performálására több,
nem egymás közvetlen közelében elhelyezkedő agyi térségben közel egyidejűleg vált ki
aktiválódást. Más megvilágításba helyezik a lokalizációs feltevéseket azok a vizsgálati

13
tapasztalatok is, amelyek szignifikánsan eltérő nyelvi zavarokat diagnosztizálnak egy adott
sérülés esetén, illetve amelyek hasonló nyelvi zavar beálltát észlelik különböző agyterületek
sérülésekor (Szirmai, 2005). Tovább bonyolítják a kérdést azok a leletek, amelyek különböző,
épként osztályozott személyek agyában egymástól eltérő elhelyezkedést mutatnak a Wernicke
terület példáján (Bánréti 2012: 9). Valószínűsíthető tehát, hogy a lokalizációs elméletek csak
részben fedik a valóságot; a pontosabb eredmények elérésének érdekében ezek finomítására
van szükség.

1.4.2 Kapacitás elmélet

A lokalizált-holisztikus vita kilátástalanságának következményeképpen megnőtt az új

horizontok feltárásának igénye. A kapacitás elmélet bevonása a diskurzusba a
neurolingvisztika felől a pszicholingvisztikai faktorok irányába való eltolódást hozta, és teret
nyitott a nyelvtani alapú magyarázatok előtt. A nyelvtani szerkezetek komplexitásának
befolyása a nyelvi értés és produkció terén arra enged következtetni, hogy a nyelvi memória
kihatással van a teljesítményre. Minél összetettebbnek bizonyul egy nyelvtani művelet
kivitelezése, annál nagyobb a nyelvi hibák elkövetésére való hajlam. Ezért a kapacitás elmélet
amellett érvel, hogy afáziás személyek esetében a szükséges nyelvi összetevők tudása jelen
lehet, de az ehhez az információ állományhoz való hozzáférés korlátolt. Eszerint a probléma
forrása a nyelvi rendszereket futtató emlékezeti központban keresendő, amelynek függvénye a
nyelvi funkciók teljesítőképessége és sebessége. Ez esetben az adott kommunikációs
szituációk által igényelt műveletek elvégezhetőek maradnak, de ezek egyidejű megvalósulása
limitált. Így a kapacitás elmélet értelmében kiváltképpen aktuális kifejezés a „korlátoltság”,
hiszen a sérülés a nyelvi üzemelésnek határt szab.

1.4.3 Nyelvtani alapú magyarázatok

Hasznosítva a kapacitás elméletben megelőlegezett hierarchikus nyelvi viszonyok

horderejét, a feltörekvő alternatív elméletek nyelvtani alapra helyezték a magyarázatok
párhuzamos iskoláját. A hierarchikus viszonyok kiemelésének megfelelően a nyelvtani
elméletek a morfológia, szótani, majd mondattani szintekre emelték az afázia jelenségét. A
kapacitás elmélet által vizionált munkamemória-telítődés felvetésével nem meglepő, hogy a
nyelvészeten belül a kompetenciát és performanciát elválasztó generatív nyelvészet került az
afáziakutatás vezető pozíciójába. A Noam Chomsky nevéhez fűződő, a 20. század
nyelvtudományát kisajátító iskola tanai szerint afázia esetén a nyelvtani modulok
korlátozódása vagy komplett elvesztése következik be. Úgy vélték, a nyelvtan általános

14
működését ábrázoló szintaktikai fa érvényes forrást biztosít az afázia magyarázatára is, mert a
nyelvi többszintűség az agyi többszintűség mintájának direkt vetülete. Érvelésükben a nyelv
hierarchikus viszonyait szemléltető ágrajzban agyi sérülést követően törések keletkeznek.
Elképzelésük szerint a törésvonal alatti szerkezeti elemek épen maradnak, viszont a
törésvonal feletti ágak kontrollálásának képességét elveszíti az beteg. Következésképpen:
minél lejjebb törik meg a rendszer, annál súlyosabb az afázia (Grodzinsky 2000). Bár az
elmélet létjogosultságát nagyléptékű, több független nyelvet górcső alá vevő tanulmányok
cáfolják (Kok, Kolk, és Haverkort 2006; Burchert, Swoboda-Moll, és De Bleser 2005), a
generatív magyarázat széles körben elfogadott.

Az afáziakutatás jelenkori státuszát reflektálja Rosemary Varley 2010-ben kiadott

cikke, amely az afázia dolgozatom jelen fejezetében ismertetett hátterének szellemében
íródott. Varley célkitűzése az, hogy kimutassa a nyelvi sérülés hatását nem nyelvi kognitív
folyamatok területén, illetve hogy ezáltal felmérje a nyelv más kognitív tartományok keretein
belül érvényesülő befolyását. Méretes kontroll csoporthoz viszonyítva értékelt afáziás
betegeket, akiket koordinációs, implicit nyelvi értelmező képességet igénylő, matematikai,
potenciálisan belső beszédet igénylő, és problémamegoldó feladatok megoldására invitált.
Összesített eredményei azt mutatták, hogy az intellektuális képességek megmaradnak afáziás
sérülés esetén, valamint a mentális folyamatok nyelvtől függetlenül működnek.
Konzekvenciaként vonta le tehát, hogy az ember általános gondolati mechanizmusait
alapvetően nem a nyelvi modul határozza meg; nem a nyelvi kompetencia teszi lehetővé a
különböző kognitív folyamatok működését. Amennyiben Varley tézisei autentikus hivatkozási
alapot nyújtanak a dolgozatom bevezetésében feltüntetett kérdések tömör megválaszolására,
megállapítható, hogy az afáziakutatás jelen állása szerint a nyelvi modularitás és az evvel járó
következmények feltételezése indokolt. Mindazonáltal megjegyzendő, hogy Varley
kézenfekvő konklúziójának ellentmondanak kísérleti eredményeinek bizonyos elemei, evvel
megingatva az összegzés hitelességét. Ilyen közbeékelődő részlet például az a felfedezés,
hogy míg a kísérletnek magukat alávető idős ép alanyok számolási feladatai nem
szükségeltetnek belső beszédet, a fiatal, ép alanyok esetében az angolul kimondva
fonológiailag hosszú számítások több időt vesznek igénybe.

15
 1.5 Terápia

Alighanem a leglényegesebb kérdés mindezidáig érintetlen maradt, de csak azért, mert

külön szekciót érdemel. Dolgozatom bevezetőjének első bekezdése az afáziakutatás közvetlen
céljaként említi az agyi betegek kezelésbe vételét. Ez a cél a fejezet másik két bekezdése
során fokozott jelentőséget kap. Ahhoz, hogy az afáziás betegek terápiás ápolása hatékony
lehessen, az agy precíz ismerete szükséges. A jelen fejezet tartalmából kiderül, hogy a
tudomány ezen ágán belül egyelőre kardinális kérdésekben nincs konszenzus, ami a terápiás
opciókat is korlátok közé szorítja.

Vitor C. Zimmerer értekezésében az úgynevezett AGL (mesterséges nyelvtan tanulás)

elsősorban olyan módszerként kerül alkalmazásra, amely a grammatika és a nem nyelvi
mintázatokat szekvenciálisan rendszerező képesség viszonyát vizsgálja. Ugyan konkrét
elképzeléseit nem részletezi, de cikkének záró fejezetében Zimmerer állítja, hogy az AGL az
agy tudáspróbáján túl klinikai eszközként is felhasználható a sérülések tüneteinek enyhítésére,
illetve súlyosbodásuk megelőzésére (37). Az AGL a már említett Varley cikkben is
megjelenik, ám csupán a felmérés egyik eszközeként. Ellenben a matematikai feladatok
értékelésénél ez a tanulmány is említést tesz terápiás vonatkozásban. Csupán
részeredményként jelenik meg a munkában, ám annál nagyobb jelentőséggel bír, hogy egy
súlyos agrammatikus afáziában szenvedő beteg esetén pozitív hatást váltott ki algebrai
gyakorlatok elvégzése, ami javuló mondatelemzési képességekben mutatkozott meg (24).
Egyrészről ez a megállapítás reményteli a betegek kezelésének kilátásait illetően, másrészt
tovább bonyolítja a modularitás kérdését, ami ismételten annak megállapítására kényszeríti az
érdeklődőt, hogy a nyelvi modularitás ténye továbbra is vitatott.

1.6 Összegzés

Röviden összegezve az áttekintést kijelentendő, hogy a Broca és Wernicke

nyomdokaiba lépő afáziakutatás figyelemre méltó eredményeket ért el napjainkig. A javarészt
nyelvtan alapú elméletek által indukált vizsgálatok nyomán a betegség hét főbb típusát
szokványos megkülönböztetni. Mindazonáltal a status quo szituációjában lényeges kérdések
maradnak megválaszolatlanul. Amíg a nyelvi működés modularitása vagy holisztikus
felfogása közül az egyik nem igazolódik egyértelműen, félő, hogy a páciensek kezelése is
csak a tünetek szintjén marad lehetséges.

16
3. Mondatismétlési teszt értékelése

Bár a részletekben rejlő kreativitással pontosabb képet alkothatnak az afázia

természetének megértésére irányuló kísérletek, indokolt néhány általános teszttípus
alkalmazása az alanyok felmérésének érdekében. Ilyen vizsgálat a mondatismétléses teszt is,
melynek során az alanynak mindössze annyi a feladata, hogy megismételje a vizsgáló által
kiejtett egy-egy mondatot. Dolgozatom előző fejezetének az afázia típusait bemutató
szakaszában többször említésre kerül a mondatismétlési teszt, hiszen az ezen teszttípusban
produkált teljesítmény döntően befolyásolhatja az adott beteg afázia típusának azonosítását.
Míg a transzkortikális szenzoros és motoros afáziában, valamint anómikus afáziában
szenvedők mondatismétlési képességei többnyire jónak titulálhatók, a Broca afáziás, a
Wernicke afáziás, a vezetéses afáziás, illetve a globális afáziás páciensek képességei a
mondatismétlések helyes kivitelezésére rendszerint rossznak minősül. Ugyanakkor nem csak
a betegek besorolására alkalmazható a teszttípus; a mondatok elfogadható vagy hibás
ismétlésein túl részletesebb mögöttes problémák is felszínre kerülhetnek. A fejezet további
része egy ilyen mondatismétlési teszt lehetséges értékelését szolgáltatja. Néhány előzetes
megjegyzést követően a kísérleti anyag elolvasását követő közvetlen megfigyelések pontokba
szedve kerülnek rögzítésre, majd az észrevételezett jelenségeket feltételezhetően előidéző
okok kerülnek vitatásra. Hangsúlyozandó, hogy az értékelés az előző fejezetben vázolt
tudományos háttér viszonylatában keletkezik.

Fontos megjegyezni, hogy személyes jelenlét hiányában az elemzés a tesztanyag kézi

átiratának nyomán készült.3 Szintén kikötendő információ, hogy az R.L. monogram által jelölt
vizsgálati alany személyes információi az értékelőnek nincsenek birtokában.4 A betegről a
tesztet megelőzően tudomásra jutott, hogy Broca afáziában szenved. Felállítható tehát a
generikus hipotézis, mely szerint a beteg nehézkes, töredezett beszédprodukcióra lesz képes.

3
Igaz, egyszeri alkalom adódott a felmérésről készült hanganyag meghallgatására is.
4
Órai jegyzeteim és emlékeim alapján azonban az alany hozzávetőleges demográfiai és egyéb adatai: középkorú
férfi, jobbkezes, foglalkozását tekintve vízvezeték szerelő (feltehetőleg középosztálybeli). Betegségének
szempontjából releváns lehet a sérülés beállta óta eltelt idő, de sajnos az erre vonatkozó információk nem állnak
rendelkezésemre.

17
 3.1 Megfigyelések

1) Feltűnő a beszéd fragmentizációja, amely késlelteti vagy meggátolja a mondatok

sikeres megismétlését.5 Gyakran előfordul azonban, hogy R.L. a megtorpanások után nem
dönt úgy, hogy kihagyja a nehézséget jelentő mondatrészt. Az esetek többségében ehelyett
újra próbálkozik az akadályt jelentő rész kiejtésével. Megesik, hogy az újból való nekifutás
sikertelennek bizonyul, ahogy az alábbi részlet példáján is nyomon követhető:

29.
V: Ivott a borból.
P6: Ő ivott a bor ..bor. bor... hát bor.

Máskor azonban a második vagy sokadik nekirugaszkodás eredménnyel jár, ahogy az alábbi
példamondat esetében:

36.
V: Három gyerek játszik.
P: Három gyerek játszott játszott, játszik.

Van, hogy az elakadást követően a vizsgáló közbeszólása segít a hiányos mondat pótlásában:

44.
V: A néni megvásárolta a cipőt.
P: A néni megbásárolta a s.. sü.. a süt.., nem tudom.
V: A néni megvásárolta a cipőt.
P: A néni megmá ..vásárolta a süköt … Ezt ezt… nem tudom jól, nem tudom.
V: Cipőt.
P: Cipőt.

2) Tipikus jelenség az elhangzott mondat utolsó egységének az ismétlés elejére való

illesztése. Ilyenkor az első egység kiejtése után gyakran szakadás következik:

43.
V: Mari találkozott valakivel.
P: Vala.. valaki valaki találtozott a s… az. én nem tudom jó jó.

Ahogy az iménti részletben is megfigyelhető, a nem az ismétlést, hanem a vizsgálóval

történő személyes kommunikációt szolgáló „töltelékszavakat” jóval fesztelenebbül,

5
Ez a töredezettség néhol a kézi átiratban jelölt pontozásoknál is látható, de az ott feltüntetett megtorpanásoknál
emlékeim szerint sűrűbben volt észlelhető a hanganyagban a jelenség.
6
Míg a szám a megismétlendő mondat sorszámát jelzi, a V a „vizsgáló”, a P a „páciens” helyett áll.

18
könnyedébben7 használja a beteg, illetve ezek hozzáférhetősége szabadabbnak látszik az
ismétlésre szánt egyes mondatelemekénél.

3) Olykor a beteg egyes főnevek problémás előhívásánál szinonimák vagy a célszóhoz

fogalmilag közel álló kifejezés használatára támaszkodik. Jelen kontextusban a személyes
névmások használata is tekinthető szinonimának, és R.L. olykor élt is evvel a helyettesítő
stratégiával. Van amikor az eredeti főnév kimondásának sikertelenségét követően többszöri
próbálkozás után hajlik efelé a megoldás felé, de van, hogy még el sem jut az eredeti elem
visszamondásának kísérletéig, és némi gondolkodás után inkább a szinonimával kezdi
szövegét:

32.
V: A kalapomat elvesztettem.
P: A palatomat levettek,,, levesz… nem lev.. nem nem tudom.
V: Mondjam mégegyszer?
P: Igen.
V: A kalapomat elvesztettem.
P: A sapám sapam.. sapát levesz….ö.. leve ..le..nem tudom. .

59.
V: Te buliba mész.
P: Ke ..ke.. ke … hát nem tudom.. bisztróba jó van az …telepén.
V: Te buliba mész.
P: B.. te buliba mész.

Az, hogy R.L. megérti a hozzá intézett beszédet, ezzel nyilvánvalóvá vált, hiszen egyébként
nem volna képes az adott főnév fogalmi tartományába tartozó szinonimák előhívására.
Szintén a megértés sikerét bizonyítják azok a példák, amelyek során a beteg a megismételni
képtelen főnév fogalmi tartományába tartozó egyéb elemeket (például igét) képes
hozzárendelni, ahogy a „színház” hallatán aktiválódik a „látni” ez esetben helyesen ragozott
alakja a következő esetben:

7.
V: Színházban voltam.
P: Szinházba lát..lát.. láttam nem .. láttam a színházo, színházat.
P: De majdnem jó! Még egyszer elmondom.
V: Színházban voltam.
P: A színházba lát a színház, a színházat.

7
A fesztelen használat természetesen papíron kevésbé érzékelhető; ezt a hallás utáni emlékeimre hivatkozva
állítom.

19
 4) Szembetűnő, hogy egyes megismétlendő elemek néhol átragadnak 3-4
megismétlendő mondat szakaszán, még akkor is, ha az elemet a kellő időpontban nem volt
képes a beteg visszamondani. A következő, egymás utáni példákat bemutató minta esetében
evvel egyidejűleg a fent említett szinonima előhívása is közrejátszik, amennyiben Sándor
becézése annak minősül:

72.
V: Sándor küldött egy képeslapot Marinak.
P: Mari Mari küldött egy kép..lapos lapot Mari Mari Mari..Maritól

73.
V: Jancsinak tetszik Juliska.
P: Jancsi tek.. tek tesz… nem ..ké.. jól.. (cuppant) sima (cuppant)
V: Jancsinak tetszik Juliska.
P: Jancsit tetszik Julisá, Julis nem, jó.., jól.. Julis

74.
V: Jancsi szerelmes Juliskába.
P: Nem tudom. Sanyi.. sa, nem, jo, nem.
V: Jancsi
P: Jancsi meg (cuppant) szeremesik.. Sus…Sus, Suzsi, jó, azt nem tudom.
V: Juliskába.
P: Juls.. Julis… Juliska.

5) Általánosságban megállapítható, hogy R.L. esetében a megismétlendő mondat

szintaktikai vagy morfológiai összetettsége befolyásolja a visszamondás sikerét. Fokozta a
helyes feladatmegoldást, ha a célmondat az alapvető SVO formátum szerint rendeződött:

71.
V: Megjavítottam az autót.
P: Megjavítottam a autót.

Emellett a többszörös toldalékolás is feltehetően nehezítette a pontos ismétlést. Ezeknek a

szempontoknak a tudatában a következő mondat többszörösen nehezített. Az „én” szó
közbeékelődése, valamint a „takarításomat” kifejezés összetett ragozása valószínűleg
felelőssé tehető a visszamondás képtelenségét illetően az alábbi példában, amiben „Sanyi”
ismét hívatlanul tér vissza:

6.
V: Anyu látta az én takarításomat.
P: A Sanyi.. a Sanyi látta a s.. a s .. ő..nem,. .a. nem tudom.

20
V: Anyu látta az én takarításomat.
P: A .. Ő a Sanyi , há , a S ..az anyu látta a saj… jó. Nem tudom.

6) Érdekes, hogy R.L. a célmondat megismétlése helyett a „jó” és/vagy „a príma”

értékeléssel reagált az olyan esetekben, ahol az eredeti mondat valóban valamilyen pozitív
konnotációval bírt. Fontos azonban megjegyezni, hogy erre leginkább a teszt vége felé volt
hajlamos, holott erre a felmérés első felében elhangzó mondatok is adhattak volna okot.
Feltételezhető, hogy a beteg produkcióját vagy a fáradtság is befolyásolja, vagy menet közben
változtat elkerülő stratégiát a hasonló mondatok után tapasztalt teljesítménye után. Az alábbi
mondatpárok erre a jelenségre mutatnak példát.

55
V: Ő gondoskodik rólam.
P: Ő gondosod a ..jó.. jó az, jó az príma az… nem tudom.

56.
V: Énrólam gondoskodik ő.
P: Én ..ró..rólam e...ez ezen igen igen ez ez jó, jó, nem nem tudom.. semmit.

65.
V: Ez egy világos szoba.
P: Ő.. ő ..ez vivás szoba, szoba, nem... jó, jó.. prima ez jó ez nagyon prima, nagyon.
V: Ez egy világos szoba.
P: Egy virág szoba.

68.
V: A nagymamát felköszöntöttem..
P: Nagymamát, nagymamát ..nem tudom, jó jó ez prima.
V: A nagymamát felköszöntöttem.
P: Fensztötöttem.

87.
V: Löki a sódert.
P: Só sorin nem …….nem prima , prima Nem tudom

70.
V: A feleségem megdicsért engem.
P: Micsoda? (nevetés) Meg az feleségem ez jó, ez prima, príma, az meg volt ,.. nem s
tudom.. jó jó prima, az meg prima, köszönöm szépen.

7) Végül megemlítendő, hogy a fonémák szintjén gyakran hangtévesztés jelentkezik,

ahogy azt az alábbi példák is igazolják:

21
1.
V: Én lovagolok.
P: Én hubagolok

2.
V: Te tolmácsolsz.
P: É én, tolvásolok.

31.
V: A közönség tapsolt.
P: A s..tapsot a s..sök le..sapsolt.

3.2 Elemzés

Fontos leszögezni, hogy R.L. válaszmondatai nemcsak arról tesznek tanúbizonyságot,

hogy a hallott szöveget megérteni képes, hanem egyúttal azt is jelzik, hogy a célmondatokat
nem pusztán visszhangként igyekszik reprodukálni, hanem a feladat teljesítésének érdekében
az eredeti mondatokat feldolgozza, majd válaszának hangalakját ennek megfelelően törekszik
hallatni. Először tehát szerkezetileg lebontja a feléje intézett nyelvi egységeket együttesét,
majd ezeket újra összeillesztve igyekszik az elvárásoknak megfelelni.

A megfigyelések első pontjában kiemelt fragmentizáció jelenségét a Broca afázia

feltételezett deficitjének tulajdoníthatjuk, mely során a beszédtervező és produkáló rendszerek
zavarodnak meg. Egyes fonémák, morfémák (különösen a toldalékok és ragok), vagy szavak
elérése gátoltnak bizonyul, ami téves szerkezeti egységek kiejtéséhez vagy elhagyásához
vezet. Mivel a Broca afáziás beszédfeldolgozó képessége alapvetően jónak minősül, érezhető,
hogy a tévesen kiejtett hangokat a beteg is felismeri, és — mivel a helyes hangalakhoz nem
minding van hozzáférése — ezért vagy inkább elhagyja őket, vagy megtorpan és újratervez. A
tervezés többszöri elindításának részleges sikere a kapacitáselmélet feltevéseit igazolja. A
szünetek során törlődhetnek az addig sikeresen kiejtett elemek; miután ezeken „túl van”, hely
szabadul fel a munkamemóriában a maradék részek reprodukciójára. Gyakran előfordulhat
azonban, hogy ez sem vezet eredményre, ugyanis a következő kifejtendő elem szintaktikailag
(és szemantikailag) összefüggésben állhat a már „letudott” elemekkel, így a megfelelő
toldalékok vagy ragok illesztése hibás. Ez a mögöttes procedúra valószínűsíthető a 29-es
példa esetében. Megesik azonban az is, hogy az újra összeszervezett forma a mondatba
illeszkedő alakját nyeri el. Ilyen a 36-os mondatpár.

22
 Szintén a kapacitás elmélet helytállását bizonyítja a megfigyelések második pontjában
dokumentált recencia jelensége is, melynek során elsősorban a célmondat végére emlékszik a
beteg. A memória limitált kapacitása miatt az eredeti szöveg befejező egységei tisztábban
maradnak épen a mondatismétlési feladat teljesítéséhez, és ez a topikalizáció műveletében
nyilvánul meg. Nem véletlen, hogy gyakran a beteg válaszként mintha „rávágná” az utolsó
elhangzott szót, de ezt követően megtorpan, hiszen addigra a megismétlésre kijelölt mondat
elején elhelyezkedő komponensek részlegesen vagy teljesen elvesznek a memóriából. Itt
megjegyzendő, hogy a recencia során sem egy lineáris visszamondás mutatkozik meg, hanem
a nyelvtan hierarchikus szerveződéseit visszaadni szándékozó reakció. A helyes átrendeződés
érdekében viszont az első topikalizáció az őt követő elem topikalizációját is megkívánhatja,
így gyakran fordulhat elő többlet topikalizáció. Ez azonban az eredeti mondatnál is sokkal
több erőfeszítést, vagyis szintaktikai mozgatást igényel, amihez a betegnek nyilvánvalóan
hiányzik a kapacitása, hiszen ezért kezdett a célmondat átszervezésébe. E „gazdaságtalanság”
miatt csekély annak esélye, hogy a topikalizációt követő további topikalizációt igénylő
műveletek elvégzésére egyhuzamban képes a beteg.

A kapacitás elmélet magyarázza a megfigyelések negyedik pontjában említett

jelenséget is, ami akár több mondatpáron átívelő elemátragadást dokumentál. A nagy
erőfeszítések árán produkált elemek feltehetően lassabban is törlődnek a munkamemóriából,
gátolva az egyszerűbbnek vélt mondatok helyes ismétlését is. Ezt a 72-74. mondatpárok esete
illusztrálja, amely szakaszban az utolsó két mondatpár sikertelen visszamondását feltehetően
negatívan befolyásolta a „Sándor-Sanyi” referencia, amely bennragadni látszik R.L. nyelvi
rendszerében, megakasztva evvel az újabb információk áramlását. A közbülső célmondat
hibás toldalékolásához egyéb körülmények is hozzájárulhattak.

A kapacitáselmélet ismeretében a megfigyelések ötödik pontjában foglaltak kevésbé

meglepőek, hiszen az összetettség és a teljesítőképesség telítődése feltételezhetően egyenes
arányosságban állnak egymással. A generatív nyelvtan egyik alaptétele a nyelvi rekurzió
megállapítása és nyomatékosítása, amely a nyelv keretén belül végteleníthető szerkezeti
beágyazás lehetőségére hívja fel a figyelmet. A kapacitás elméletre hivatkozva feltételezhető,
hogy a nyelvi rekurzió jelentősen szűkebb határokat szab afáziás nyelvhasználók számára,
mint az épekére. Ez azt jelenti, hogy az afáziás betegek szemszögéből tekintve közel sem
végtelenített a nyelvi beágyazódás alkalmazása; a páciensek nagy részének gondot jelent akár
egyetlen rekurzív művelet elvégzése is. A szintaktikai szintről a lexikaira ereszkedve az a
megállapítás tehető, miszerint a többszörösen toldalékolt főnevek esetében is előfordulhat,

23
hogy mire a második toldalék előállításához szükséges adatokat megragadta a beteg, az addig
feldolgozott információk ellenben elvesznek. Az igék összetettségét illetően valószínűleg nem
mindegy, hogy intranzitív, tranzitív, vagy ditranzitív ige szerepel egy adott mondatban. Míg a
SVO formátumba szerveződő mondatok sikeres ismétlése a tranzitív igék feldolgozásának
képességére utalnak, a ditranzitív igék kontroll alatt tartása már komoly kihívás elé állíthatja a
beteget. Ugyan R.L. mondatismétlési tesztjében nem mutatkozott meg, a komplexitás
kontextusában mégis fontos megjegyezni a théta elv limitált érvényesülését afázia esetén. Az
igevonzatok thematikus szerepeinek kiosztását szabályzó elv deklarálja, hogy egy predikátum
argumentuma kizárólag egy thematikus szerepet tölthet be, illetve a predikátum minden
thematikus szerepét ki kell osztani egy-egy argumentumra (Bánréti 2012: 31). Afáziás
betegek számára az argumentumok többszörös jelenléte fokozottan akadályozhatja a
beszédprodukciót. Mivel viszont ép kognitív képességek megtartása mellett az ige
szemantikai értelme tudatosul a beteg agyában, gyakori javító stratégia a théta-elv kijátszására
az ige — egyébként akár implicit — vonzatainak egyenként való explicitté tétele.

Sajátos, ám a Broca afáziások körében sűrűbben használatos javító stratégia

alkalmazására utal a megfigyelések hatodik pontjában feltüntetett „jó” vagy „príma”
értéknyilvánítás, vagy ezek tagadó formájának esetleges felbukkanása. Ismét tanúsítva, hogy a
célmondat értelmezése megtörtént, a beteg szituatív technikát alkalmaz a feladat részleges
teljesítésére. A — feltehetőleg a többek közt fáradtságban megmutatkozó kapacitáscsökkenés
miatt is — túlzottan komplexnek bizonyuló célmondat megkerülésére az abban szereplő egyik
résztvevő perspektíváját veszi fel, és a mondat lényegi közölnivalóját az ő szemszögéből
közvetíti. (Lásd 70-es példa: „köszönöm szépen”. )Mivel ezt akár egy szó használatával is
megteheti, értékes alternatívának tetszik a szituatív stratégia, amivel funkcionális szempontból
részint a feladat is abszolválódik.

A fonemikus hangtévesztések újfent a nyelv kinyilatkoztatáshoz szükséges elemek

hierarchikus összeigazításának nehézségének nyomai. Korrelációban a megfigyelések
negyedik pontjában foglaltakkal, olykor észlelhető az egyes hangok átragadása is. Ha egy
adott szóban hibás hangválasztás történik, nagyobb eséllyel jelenik meg a szűk
szövegkörnyezetben többször előforduló, és így dominánssá érő fonéma. A 31. példa egy
ilyen esetet illusztrál: feltehetőleg a „tapsol” ige erős s hangja hatást gyakorol a szó első
hangjának szokatlan hasonulására.

24
4. Az afáziakutatás perspektívája

Mivel az afázia változatos határokat szab áldozatai számára, az afáziakutatás eleve

korlátok közé szorított. A vizsgálatok elsősorban általános deficit típusokat keresnek és
vélnek találni, holott minden sérülés más. Nagy a valószínűsége, hogy nincs két teljesen
egyforma afáziás eset, és ezért lényeges individuális különbségek felelhetnek a betegek
olykor talányos nyelvi vagy egyéb viselkedéséért. Az afáziakutatás jelen dolgozatban vázolt
háttere és gyakorlata több ponton támadható, melyek közül ezen fejezet kettőt emel ki,
nevezetesen a túlzott nyelvtanközpontúságot, illetve a nyelvek közötti különbségek
jelentőségének alábecslését.

Bár a nyelvi modularitás az afáziakutatás eredményeinek az agykutatáshoz való

hozzájárulásával sem kerül egyértelmű bizonyításra, a széles körben elfogadott generatív
nyelvészet nemcsak hogy abszolút, zárt rendszernek tekinti a nyelvtant magát, de evvel
párhuzamosan a kognitív apparátust és hatáskörét is egységesen kezeli, teljesen elkülönítve a
kettőt egymástól. Hatalmát az afáziakutatásra is kiterjesztve, a beszédzavarok tünetei mögött
megbúvó okok is csak ennek a „szigorú” nyelvtannak a viszonylatában kerülnek vitatásra. A
nyelvtan, mint objektív egész kikötésén túl a kogníció egységesítése nem kevésbé vakmerő és
megkérdőjelezhető berögződés. Közvetett vagy közvetlen módon számos tanulmány tűzte ki
célul az ember gondolkodási mechanizmusainak és nyelvi működésének viszonyát.
Konvencionális a tényállás, miszerint a nyelv a kogníció kifejezésének egyik, alighanem a
legmeghatározóbb szerepet betöltő eszköze. Fontos azonban a kapcsolatot az ellenkező
irányból is megközelíteni. Az Edward Sapir és Benjamin Lee Whorf által közösen kidolgozott
nyelvi relativizmus hipotézise szerint a nyelv determinálja az egyén gondolkodását (1956).
Bár a feltevés „erős” változatát, mely szerint a nyelv meghatározza a gondolkodást, túlzottan
sarkalatos nézőpontja miatt nem lehet egészében elfogadni, a „gyenge” verzió, mely szerint a
nyelv befolyással bír a gondolkodás alakulására, tudományos közegekben is jóváhagyott
axióma.

A kognitív szempontok figyelembe vétele nagyban árnyalhatja az afáziakutatás jelen

dolgozatban vázolt hátterét és mondatelemzési tesztjének értékelését. Nem kizárt, hogy
kritikus hibát követel el a vizsgáló, ha a kognitív rendszerben munkálkodó, humán
körülményeket figyelmen kívül hagyva szigorúan a tökéletesnek vélt nyelvtani szabályok
értelmében minősíti a beteg viselkedését. A kogníció és a nyelv maximális szétválasztását
igazoltnak tekintve a hagyományos eljárás nem ér el a felszínen megmutatkozó nyelvtan

25
mögé, holott a nyelvi relativizmus elméletének egyik változatának értelmében sem
választható ketté a kognitív és nyelvi apparátus. Amikor a dolgozatban körvonalazódott
elemzés összetettségről nyilatkozik, csupán a nyelvtani hierarchiák komplexitására utal. A
kapacitás elmélettel kompatibilis módon előfordulhat azonban, hogy nemcsak a jel
összetettsége lehet releváns, hanem a hivatkozás eredetét képező fogalomé is. Mi több, ez
esetben valószínű, hogy az utóbbi jelentősége az előbbinél tekintélyesebb. Miközben a
páciens a „síelését” vagy „takarításomat” konstrukciók visszamondásával küszködik,
valószínű, hogy a többszörös toldalékolás egy bizonyos szinten gátolja a feladat teljesítését.
Nem zárható ki azonban az a tényező sem, hogy ezek a főnevek konkrét, kézzel fogható
objektumok helyett olyan eseményekre vonatkoznak, amelyeknek kezdő- és végpontja között
számtalan történés feldolgozását igényli. Nem mindegy továbbá az sem, hogy a szavak által
jelölt fogalmak a konkrét-absztrakt kontinuumon hol helyezkednek el. Érdekes lenne a
vizsgálat azon jellegű kiterjesztése, ami a figuratív gondolkodást igénylő mondatokat elegyít a
konkrét szituációt leírókkal. Megjegyzendő, hogy a figuratív gondolkodás nem feltétlen vonja
maga után a nyelvi összetettség nehezedését. Ezért is szolgálhat értékes információkkal
például a „Fellegekben jár.” vagy „A falra mászom tőle.” típusú célmondatok bevonása. A
nyelvi egyszerűségen túl ugyanis az ilyen példák képzelőerőt igényelnek, hiszen a nyelvi
egységek együttese a konkrét szituációt meghaladva többletjelentéssel bír, ami a fent említett
esetekben mérhetetlen boldogságra, illetve intenzív undorodásra utal. A kapacitás elmélet
konceptuális dimenzióira való kiterjesztésének függvényében várható, hogy az iméntihez
hasonló struktúrájú mondatok visszamondása korlátolt vagy sikertelen beszédprodukciót hoz.
A kognitív rendszer eredménye lehet a szinonimák mint javító eszközök segítségül való
hívása is. A kognitív nyelvészet és idegtudományok ötvözetét illetően George Lakoff
közelmúltbeli törekvései ígéretesek (2009). Ezenkívül olyan további releváns körülmények
sora záródik ki az abszolút nyelvtannak tekintett rendszer hatástartományából, mint az
önmonitorozás képessége; az emiatt keletkező stressz, nyomás, szégyenlősség, és frusztráltság
(funkciószavak fluens és helyes használata a tesztfeladatok között), vagy bizonytalanság (a
munkamemóriából törlődött toldalékok semleges vagy feltételes helyettesítése). Ezen faktorok
mind hozzájárulhatnak az afáziás betegek által tanúsított nyelvi teljesítmény romlásához.

Szoros összefüggésben az előző, az önkényesített nyelvtant megkérdőjelező

levezetéssel — ha röviden is, de — megjegyzendő, hogy ez az egységesített nyelvtan a
potenciálisan univerzális tulajdonságokon túl nyelvenkénti finomhangolást igényel, mielőtt az
adott páciens teljesítményéből messzemenő következtetések kerülnek levonásra. Ugyan a

26
képlet összetettebb, részben evvel is magyarázható, hogy a nyelvtani alapú elméleteket taglaló
fejezetben említett, több nyelven átívelő tanulmányok cáfolni látszanak annak az
elgondolásnak az általános érvényét, mely szerint a generatív ágrajzba beékelt törésvonalak
univerzálisan alkalmasak lennének az afáziás károsodások természetének valósághoz hű
leképezésére. Külön érdekességet jelenthet a kétnyelvű afáziás alanyok vizsgálata.

5. Összefoglalás

Összefoglaló terminusként afáziának nevezik az agyi tartományok sérülésének

következtében előálló nyelvi korlátozottságokat. Bár az afáziakutatás nagy mértékben épül
pszicholingvisztikai elvekre, a sérülések ezen válfaját a neurolingvisztika tárgykörébe
szokványos sorolni. Az afáziakutatás alapjait a francia Broca és német Wernicke egy
évtizedes különbséggel fektették le a 19. század második felében. Az ő munkásságuk máig
hivatkozási forrást biztosít. A két tudós nevével fémjelzett afázia típusok mellett öt további
alaptípusba kerülnek besorolásra az afáziás páciensek. A Broca afázia és a Wernicke afázia
mellett tehát megkülönböztetésre kerülnek anómikus afáziás, vezetéses afáziás,
transzkortikális szenzoros afáziás, transzkortikális motoros afáziás, illetve a szélsőséges
globális afáziás esetek. Az, hogy az emberi agyban a nyelvi apparátus különálló rendszert
képez-e, vagy jelenléte csak más kognitív funkciók részeként értelmezendő, egyelőre nyitott
kérdés marad. Annak ellenére, hogy számottevő a nyelv modularitását igazolni vélő
tanulmányok termékenysége, az ezeket cáfoló eredményeket felmutató vizsgálatok a kogníció
holisztikus felfogása mellett érvelnek. Mindennek dacára a kutatások túlnyomórészt a
moduláris nézet elfogadása felé tendálnak. A túl lassú aktivizáció és túl gyors törlődés opcióit
latolgató kapacitás elmélet a kompetencia-produkció kettősség mentén a nyelvtani alapú
magyarázatok előtt nyit teret. A 20. században és napjainkban egyaránt domináns generatív
nyelvészet a beszéd ágrajzban ábrázolt szerkezetén keresztül deklarálja az afázia tüneteinek
elbírálását. Ennek értelmében a mondatismétlési teszt során felszínre kerülő fragmentizáció,
recencia, topikalizáció, újraindítás, vagy hangtévesztések jelenségeit a théta elvhez hasonló
hierarchikus szerveződésekkel indokolja, amely rendszerben a törésvonalak határok mentén
alakítanak ki nyelvtani korlátokat. Noha az eljárás jelentős előrehaladást kínál a
tudományban, az afáziában szenvedő egyénekhez hasonlóan ennek a megközelítésnek is
megvannak a maga korlátai. A nyelvtant abszolút szabályok rendszerévé tökéletesítő iskola

27
azt az evvel párhuzamosan önálló egésznek minősített kognitív rendszertől teljesen elkülöníti,
ilyen módon kizárva számos potenciálisan releváns magyarázat lehetőségét.
Interdiszciplináris megközelítések alkalmazásával, valamint a vizsgálat tárgyát képező több
nyelv és páciens bevonásával pontosíthatók egyebek mellett az afázia természetére vonatkozó
információk a jövőben.

Az afáziakutatás jelentősége sokrétű. Közvetlen célja az afáziás betegek ápolását

szolgáló adatok gyűjtése. Bővített célja lehet az, hogy az emberiség alapkérdéseinek
megválaszolásához az agy vizsgálatán keresztül elnyert tudással engedje valamelyest
közelebb a „valósághoz” mindazokat, akik nem hátrálnak meg ez elől a monumentális kihívás
elől. Dolgozatomban javaslatot teszek egy utópisztikusnak tűnő, kognitív és társadalmi
előnyöket hordozó lépés meghozatalára, ami az afáziakutatás jelentőségét maximálisan
kiterjeszti. Az ép egyének esetében felfedezett, fizikai és ezáltal pszichológiai eltéréseknek,
illetve a csupán virtuális térben létező normáknak tudatában indítványozom, hogy minden
emberi lény betegként legyen kezelendő. Ezáltal a megsemmisítő közönnyel szembeszállva a
figyelem és az érdeklődés fogalmai esélyt kapnának az újjászületésre. Zárásként egy bővített
hasonlattal érzékeltetem mindennek értelmét és jelentőségét. Szokványos a kognitív
metaforákat vagy metonímiákat kutató egyéneket mint irodalmi díszítésekkel bolondozó
bohócokat félresöpörni, holott a kognitív nyelvészet elméletének kulcsfontosságú tézise, hogy
a konceptuális metaforák és metonímiák használata a jelentésalkotás megkerülhetetlenül
szükségszerű áttételessége miatt nem csupán költők vagy kreatív írók kényelmes és hivalkodó
eszközei, hanem létfontosságú alkalmazásuk ezek használatát, és így jelentőségét, minden
beszélő és nem beszélő egyénre kiterjeszti. Hasonló a képlet az afáziakutatás esetében is:
amikor az ember afáziás kutatást végez, valamilyen mértékben az önmaga értelmét is mindig
keresi.

28
 Szakirodalom

Bereczki, D. 2012: Aphasia, apraxia, agosia. SE Neurológiai Klinika. Budapest.

Broca, P. 1865. Sur le siége de la faculté du language articulé. Bulletin de la Société d'
Antropologie 6. 337-393.

Burchert, F., Swoboda-Moll, M., De Bleser R. 2005: Tense and Agreement dissociations in
German agrammatic speakers: Underspecification vs. hierarchy. Brain and Language
94/2. 188-199.

Damasio, A. R. 1992: Aphasia. The New England Journal of Medicine 326. 531-539.

Freud, S 1891: Zur Auffassung der Aphasien. Leipzig: Deuticke.

Grodzinsky, Y. 2000: The neurology of syntax: language use without Broca's area.
Behavioral and Brain Sciences 23/1. 1-71.

Jakobson, R. 1969: Hang-jel-vers. szerk.: Szépe Gy.- Fónagy I. Az afázia nyelvi tipológiája:
186-208. Budapest:Gondolat Kiadó.

Jakobson, R. 1971: Two aspects of language and two types of aphasic disturbances. In: R.
Jakobson, M. Halle, Fundamentals of Language. Second edition. The Hauge, Paris:
Mouton. 67-96.

Juhász, J., Szőke, I., O. Nagy, G., Kovalovszky, M. 1992: Magyar Értelmező Kéziszótár.
Budapest: Akadémiai Kiadó.

Kok, P., Kolk, H., Haverkort M. 2006: Agrammatic sentence production: Is verb second
impaired in Dutch? Brain and Language. 96. 243-254.

Lakoff, G. 2009: The Neural Theory of Metaphor. Social Science Research Network 1-33.

Szirmai, I. 2005: Az aphasiák klinikai és lokalizációs szempontból ms

Ullman, M. T. 2001: The declarative/procedural model of lexicon and grammar. Journal of

Psycholinguist Research 30/1. 37-69.

Varley, R. A. 2010: Language and Thinking: the evidence from severe aphasia. ESRC 20-29.

29
W1 = Bánréti, Z. 2012: Az Afázia.
http://www.nytud.hu/oszt/neuro/banreti/publ/afazia_kezirat.pdf [2015. 05. 28.]

W2 = sz. n., c. n. 2015: American Speech-Language-Hearing Association — Aphasia,

http://www.asha.org/public/speech/disorders/Aphasia/ [2015. 06. 03.]

Wernicke, C. 1874: Der aphasische Symptomenkomplex. Breslau: Cohn und Weigert.

Whorf, B. L., 1956: Language, Thought, and Reality: Selected Writings of Benjamin Lee
Whorf. szerk.: John B. Carroll. Massachusetts Institute of Technology Press.

Zimmerer, V. C., Cowell., P. E., Varley R. A. 2014: Artificial grammar learning in

individuals with severe aphasia. Neuropsychologia 53. 25-38.

30