Tamási Áron: Himnusz egy
szamárral c. novella fedelén, s a házat vetkezés alatt. És
mindent, ami még volt, cudarul.
Cudarabbul, mint ember valaha.
Megdermedt arccal kiáltott egyet.
- Sári!
Ez a felesége lett volna.
Néhány őszirózsát látott a ház
mellett, de Sárit egyet se látott.
Gerjedelem rázta meg. Az
ajtónak rontott, de az
engedelmesen kinyílt:
szégyenében, kifosztottan állott a
szoba is. Régi levegővel.
Néptelen csenddel. Ahogy
körülhordozta szemeit, egy nagy
darab papirost látott lámpának
támasztva az asztalon. Odament
lassan, elromlott arccal, s hát
valami óriás papírzacskó,
Öröme hajtotta, mint a benzin a
motort. amilyenbe lisztet vagy pityókát
Gyorsan jött. Ruhája katona, csomagol a boltos. De mintha
lábbelije bakancs, sapkája semmi, írás lett volna rajta.
maga Gábor. Felvette.
Nem merte rávetni azonban ott
Hirtelen kanyarodóhoz ért, de
akkor meglátta faluját, s egyszerre helyben a szemét. Hanem kihozta,
megállt. Érezte, hogy szemébe hull leült az alsó lépcsőre, s akkor
megnézte az írást, amely nagy
az egész nagyközség, csak a
torony akad fel homloka csontján. ákombákom betűkkel így szólt:
Az öröm kibuggyant egy szóban a "Nem győztelek várni. Sári."
Ahogy elolvashatta, éktelent
száján: - Templom! - mondta.
mondott sárga szájjal. Aztán leejtette
Szemei nedvesen remegtek. a fejét, s nézte a földet. Majd
Fáradt lábai újraszülettek. Az megolvasta megint, hogy mit tudott
októberi hideg szél neki sem szél, Sári. De most már kacagott
sem hideg nem volt. De a hátizsák felette. Keserűen, mérgesen,
szárny lett egybe a vállán. kirúgva még a nevét is. Majd
A határbeli földeknek került, szájához emelte a papírzsákot,
nehogy az emberek bár egy szóra, felfújta feszesre, s a térdéhez
lefogják. Jól számított, s hamar suvasztotta hirtelen, hogy nagyot
ment. Kicsi háza felett kerítés volt, csendült a levegő.
arra felhágott, s túlfelől leesett.
Utolsót lőtt a katona.
Azonban jaj helyett azt mondta Még ott ült a lépcsőn, amikor
nevetve: - Ház! lassan, szelíd örömmel béjött egy
Felállt és lassítva jött tovább. Csak a öregember. Már messziről
szemeivel kapdosott ide és tova, de köszönt.
nem találta bennvalóján a rendet, az - Hazavezérelte a jó Isten, Gábor?
életet, a gondosság nyomait. Rá sem nézett Demeter Gábor.
Hanem a kicsi udvart burjánban - Engem haza, hát honnét tudta?
bokáig, a csűrt nagy szájakkal a
- Hallám, hogy Sárit szólítád, s
puffantál is egy jó nagyot.
1
Nem szólott Gábor semmit
rá.
Az öreg melléje húzódott a
falépcsőre.
- Hadd el, kapsz eleget - mondta.
Gábor megnézte az öreget.
- Ide bé nem egy is többet.
- Jó, jó. Meggyógyul az ember. S
aztán sokat odavótál, s ő is
ember, s kellett neki.
- Mi a nyavalya kellett?
- Hát amit megkóstolt.
Nem szólott erre Demeter Gábor.
Az öreg azt hitte, eltemették Sárit,
ha nehezen is.
- Három esztendeig valál fogoly
katona, ugyé? - kérdezte.
- Addig.
- Azt mondják, a taliánoknál.
- Hát aztán kivel ment el?
- Sári-e?
- Nem is Mariska.
- Egy alföldi magyar teve szert reá
- mondta az öreg.
- Hát nem tudta valaki széjjelütni?
A szomszéd legyintett.
- Hadd a kecskebékába. Ha előbb
megtette, később is megtette
volna. Az ember ne kívánjon sokat
egy fehérnéptől: amíg fogja, addig
van.
- Fogja a görcs! - hirtelenkedett
Gábor.
Megint hallgattak egy darabot.
- Sok pénze van-e a taliánnak?
- kérdezte az öreg.
- Annak annyi, mint a zsidónak.
- De itthon mégis jobb, Gábor.
Mit mondasz?
Gábornak egyebütt járt azonban
az esze.
- Hát aztán legalább hogy
hítták? - kérdezte.
- Azt az alföldit-é? Azt valami
Juhásznak. Juhász Mihály
vagy János, János-János. Itt
őrizte sokáig a muszka
foglyokat, s úgy kaptak
össze.
Gábor felállt, és a
hátizsákját a burján közé
dobta.
- Az Istent is megtagadom! -
tüzelt.
Harangoztak estére. Kacagó kicsi udvarán készen Egy új korszaknak, a
Az öreg levette kalapját. állott immár a szekér. Ügyes, új, megpróbáltatás
- Azt ne tedd - mondta -, mert kisded szekér volt, amilyent egy korszakának forradalma.
egyebünk sem maradott. Hanem szamárnak tiszta öröm húzni. A munka, a bizodalom, az
hozz asszonyt, egy másikot. S neki Egy csütörtök reggel útra öltözött újrakezdés forradalma.
az új életnek!... Szőke volt-e Sári, fütyörészve, s bészólt a A megcsalt, de a halál
vagy barna, te? szomszéd öreghez: kapujából visszafordult
- Az barna, vesse ki az Alföld! Mert - Néhány napig ügyeljen a házra. ember forradalma.
a magyar rabolja meg most is a Az öreg kacagott. Sőt forradalma a rokkant
magyart. - No, no - mondta. - Hát hová falunak, amely a mélységbe
- Nohát, akkor véssz egy szőkét. mész? Aztán szőke legyen s taszítva is élni akart. És egy
- Én nem soha fehérnépet! - ügyes. népnek a forradalma, amely
szegezte le Gábor. - Az a lesz, csakhogy négy lába a háború kialudt tűzhelyén
- Jó, jó; sokat beszél egyszer- lesz... felemelte komor fejét.
egyszer az ember... - bólogatott a Nem folytatta Gábor. Rejtélyes De az Isten levette eme
kapu felé az öreg, s onnét még ábrázattal mosolygott csupán. népről a kezét talán, mert
visszamondta: Másnak sem árulta volna el tervét gyermekestül és
- Én ügyeltem a házadra, hé. a világért, pedig sokan kérdezték, asszonyostul és férfiastul
- Jól ügyelt - köszönte meg Gábor, amíg végigment a falun. röhögte Demeter Gábort, az
s ahogy az öreg elment, állt még Tudta, hogy messze kell mennie, első férfiút, aki felkelt a
imbolygó értelemmel valameddig. mert e környéken szamarat romlásból, és életet kiáltott.
Majd belékapott egy útba, s ember nem látott soha. Csak ahol Aki bé merte hozni a
valamint a sebes futású motor, úgy románok vagy szászok laknak, szamarat, az igénytelenség,
járta bé a múltat s annak ott honolnak azok a hasznos a kitartás, a munka
emlékkertjeit. nagyfölűek. példázóját a büszke faluba,
Templomokat látott. Oda is volt három kerek napig. az álmodozó, a káromkodó,
Aztán éneklő apró gyermeket, Vasárnap reggel azonban egy a csodaváró faluba.
számtalant. szép bakszamarat vezetett bé a Hős volt Demeter Gábor, s
És sok-sok talián szegény embert, faluba. Éppen virágvasárnap volt: mosolyogva, az öröm
akik valahányan egy Istennel egy az a hozsannás nap, amelyen az illatával vezette az
szamárral élték életüket. Látta a elveszett régi időben, egy emberhullámokon szamarát.
sok szamaras embert, és nézte szamárral és a lélek Otthon új kötéllel békötötte,
sokáig őket. S akkor valahol a forradalmával bévonult Krisztus pokrócot terített a hátára
mélységben, ahol az ember sorsa az ő városába, amely szerető kezekkel, szénát
ül, új élet csírája pezsdült. Jéruzsálemnek hívatik. rázott bóbiskoló nagy feje
Érezte, hogy Istene már van. S Gyermekek és népből való felé, s kínálgatta szépen:
felujjongott egyszerre helyből: nagyok özönlének köréje és - Egyél, segítőtársam!
- Szamarat veszek, s új életet utána akkor, s rivalgának üdvöt Kántornak nevezte.
kezdek! kiáltva. S Kántor mértékletesen és
Gyorsan megindult, kedvvel fát Demeter Gábort is pocsékolás nélkül evett,
kerített, tüzet rakott, kenyeret evett, körülsereglette a falu mint egy családtag. S maga
fütyült. gyermekhada, sőt felnőttek is Gábor is kenyeret hozott
És lefeküdt. ragadának utána. De ezek nem szalonnával, melléje ült a
És sokan lefeküdtek a haza és az üdvöt kiáltottak, hanem jászol karfájára, s evett az ő
igazság romjain, hogy virradatra új csúfolódást. Nem éneket, hanem társaságában, baráti
életet nyerjenek valahogy. röhögést. Nem hozsannát, szeretettel.
Bomlani kezdett a tavasz. hanem epét és ecetet. Pedig Kedvesen töltötték a hetet, s
És Demeter Gábornak örömet forradalom volt ez is. nyugalomban.
trombitáltak a szemei. És vasárnap, amelyik a
feltámadás zengésével

2
eljött, a templomba ment Gábor, s - E majom, ugyé? - mondta az egész község miatta?
lelke, mint az aranymadár, úgy egyik. Egyszer reád mennek, s
énekelte, hogy: "Feltámadt Krisztus - Ez a. Az apja az apáddal testvér szamarastul felaprítanak.
e napon." volt! - felelt meg Gábor. - Én nem félek, nem
És másnap reggel így szólt S akkor egy legényke előrefutott, vétettem senkinek - mondta
gyöngéden a szamárnak: s kacagni kezdett a szamár fején. Gábor.
- Gyere, Kántor, dolgozni! - Nagyobb a bunkója, mint a - Add el, vagy csapd a
Kivezette, az új szekerecskébe nyele - mondta. fenébe!
béfogta, magának színes bojtot - Gábor bácsi - szólt a másik -, ez - Az nálam jó helyt van.
kötött az ostorára, s meglengette, a maga állatja a szilvaízet A jegyző megütötte öklével
és szeplőtelen szívvel mondta, megeszi-e? az asztalt.
mint a himnuszt: - E meg aztán még a kásás - Tüntesd el a szamarat, azt
- Tekints le, én Istenem, és áldj vackort is. parancsolom!
meg szamarastul engem, hogy Igen tetszett a gyermekeknek, Gábor megindult az ajtó
vígan gyarapodhassunk a Te szent hogy jóízűen felelgetett Gábor. felé.
nevedben. Vihogva követték még jó darabig - Ha sokat lármáznak, még
Elindultak. a szekeret, de aztán megálltak. társat veszek neki... -
Alig érkeztek ki azonban az útra, De Gábor visszasandított rájok, mondta és kiment.
jött egy ember, akivel együtt és hallotta, amint egy S ahogy hazafelé tartott,
szolgált volt a háborúban. nagyobbacska legényke, akit észrevette, hogy némelyik
- Hát e mi, Gábor? - mutatott a körülvettek, komolykodva így ember nem is üdvözli őt. És
szekér elé. szólt: ő sem köszönt senkinek
- E szamár, hát nem látod? - Hagyjátok el, mert nem többé, mintha néma lett
- Bár ne látnám. akármilyen állat az! A tavaly volna a szája, s a karja
- Hát mért vagy ellensége? - nyáron saját magam láttam, hogy súlyosabb a vasnál.
kérdezte Gábor. A másik hegyesen a báró úr is ilyennel egerészett.
veté oda: Vígan járta meg Demeter Gábor Akkor este legények ittak a
- A székely nemes nép, hé! A az erdőt, s másnap is elindult. korcsmában. Rajtuk ült a
szamarat nem nézheti, nemhogy Újból udvara lett azonban szegénység átka, mint a
tartsa! csúfolódó alakokból. keselyű. Keseredetten
- Jobb így élni, mint cifrán Egyik azt kérdezte, hogy a énekeltek, és döngették az
megdögleni - mondta Gábor, s szamár reggelre szopott-é? asztalt.
azzal tovább hajtott. A másik azt kérdezte, hogy az Hajnalig azonban ki haza, ki
Egy gyermek is meglátta a ábécét tudja-é? menyecskéhez, ki leányhoz
szamarat. De ő megfelelt játékos ésszel elment.
- Hol van az eleje, bácsi? - valahánynak, s tovább velük nem Csak kettő maradt. Két fiatal
kiáltotta. törődött, hanem hordta legény, virtusnak vadjai.
Nemhogy rávágott volna Gábor az nyugalommal és csendes Égett bennük a sok ital és a
ostorával, hanem számba sem örömmel a fát, s végezte az vér.
vette. Továbbacska egy vénember egyszerű, áldott falusi munkát. - Gyere, megkapunk valakit,
jött szembe, s reáköpött a Egyszer aztán, úgy május farkán, s agyonütjük! - mondta az
szamárra. hozzájött a falupolgár, s azt egyik.
- Híj, be rusnya! - mondta; - nem mondta, hogy a jegyző úr hívatja - Egyhez nem is nyúlok,
embertől lett volt! a szamár miatt. Gábor meg is százat ütök agyon! - reszelte
- De hasznos, Mózsi bá! jelent az irodaszobában. fogát a másik.
- Tán tejet ad? - nézett bé alája az - Hát a szamár hol van? - S elégedetten jót ittak rája.
öreg. kérdezte a jegyző. Egyszer aztán vigyorogni
- Azt is adna, ha úgy lett volna. - Az otthon, mért kérdezi? kezdett az egyik, s felállt.
Ezalatt a gyermekek is gyűltek - Én azért, hogy eltakarítsd a - Gyere, nézzük meg a
sűrűn. faluból! Nem látod, hogy zúg az Demeter Gábor szamarát!

3
- Gyere! Így virradtak meg. S akkor csendőr, és Gábornak
Röhögve mentek. S bé Gábornál a emberek jöttek. nekifogta a fegyvert.
kapun, végig lopva az udvaron, s a - Te ütéd-e le? - kérdezte az - Ülj fel!
kicsi pajtába bémentek. egyik. Mit tehetett volna?
Setét volt, mint a korom. - Ütötte a nyavalya. Megsimogatta Gábor a
- Gyújts valamit, te, mert beléd Ismét emberek jöttek. Majd szamarat, és felült. Ekkor
vágom a bicskát! - mondta a néhányadmagával a bíró, ki kacagni és lármázni kezdtek
hátulsó. látván a nagy romlást, egy körül az emberek, s még a
Sokáig kotorászott a másik, végre legénykét a csendőrök után két csendőr is velük. A
gyufára kapott csakugyan, s szalasztott. szamár pedig megnézte
meggyújtott nehezen egy szálat: s - Szólítsd a jegyző urat is! - őket, a füleit hátra- és a
ott állott a szamár nyugodtan, kiáltott utána. farkát felcsapta, kiugrott a
bölcsen, s megnézte egy Gábornak a fülét megütötte a sok tömeg közül, és vágtatni
pillantással őket. szóból ez a szó. Körülfigyelt, s kezdett Gáborral a hátán,
- Gyújtsd meg a farkát, a búros akkor látta, hogy amennyi ember, mint egy paripa!
farkát! - biztatta röhögve hátul a mind gonoszul néz reá. Tudta - Megállj! - kiáltottak a
társa. már, hogy mindenért őt okolják, s csendőrök.
S csakugyan új szálat gyújtott a örömmel vesztik el. Kiment a A gyermekek röhögve
legény, s meghajolva, vigyori pajta elébe, s ott vette észre, szaladni kezdtek, s igen a
pofával odatartotta a lángot, de hogy még tiszta fehérben van, nagyok is mind.
abban a pillantásban úgy ahogy leszállt az ágyból. Bément - Lőni! - kiáltott a jegyző, de
mejjberúgta a szamár, hogy és ünnepi ruhát vett. S ahogy a két csendőr már az ár
nyekkenve a hídlásra esett. A feltette a kalapját, már két közepén futott.
másik ordított a rászakadó csendőr állott ajtaja előtt. - Fogjátok meg! - hajigálták
setétben egyet, rá nagyot bukott a Recsegve rászóltak, hogy: sűrűn a szót, mint a követ.
küszöbnél, de felugrott, s a - Indulj előre, gyilkos! Hanem az emberek csak
kapunak vette sietve az utat. S ekkor odajött derűben úszó kiugrottak a kapuba, s csak
Gábor riadtan lelépett odabenn az arccal a jegyző, intett az egyik nézték a vágtató szamarat,
ágyról. Valami rosszat sejtett, vagy csendőrnek, és továbblépve aminek a hátán megbújva
tolvajokat legalábbis. Hamar összebújt vele. repült a jövendő felé
lámpást gyújtott, s egy jókora - Kérem - mondta -, csúffá kell Demeter Gábor.
karóval megindult az istálló felé. tennünk, mert hiába
Ahogy belépett, látta, hogy egy parancsoltam, hogy tegye a Azon a napon, alkonyat
legény fekszik a mocskos padlón, s fenébe azt a szamarat. idején, négy öreg székely
nyög istenesen. - S azt hogy gondolja, uram? - beszélgetett az úton.
- Hé, hát nem kaptál jobb helyet? - kérdezte a csendőr. - Az nem is szamár volt,
mondta. - Hát vinni kell véle a szamarat is, hanem óriási nyúl - mondta
De a legény nem felelt rossz és künn az úton fel kell ültetni a az egyik.
nyögésen kívül egyebet. Közelebb hátára, hogy kacagjon a falu, s - De az ember, aki rajta ült,
tartotta Gábor a lámpást, s hát a hogy ide szamarat hozni többet az sem Demeter Gábor volt,
vér bugyog ki a száján. Hamar senki se merjen. hiszen ő megholt a
szalmát vetett bőven, s reáhúzta Fogták, s kivezették a szamarat. háborúban.
valahogy, ingét kigombolta, s hát Megindultak emígy. S a népsereg - Hát ki lett volna? - kérdezte
megrontott melle is csupa vér. utánuk tódult röhögve és a harmadik.
Kártyában vizet hozott, s mosni szégyentelen gúnnyal. Künn az - Az éppen maga az
kezdte, s kúrálni, mint egy úton megállította a szamarat a Antikrisztus.
szamaritánus.