1657 

januárjában, nem törődve a Porta tiltakozásával, szövetségben a svédekkel Rákóczi hadat

indított János Kázmér lengyel király ellen, kiegészülve a moldvai és havasalföldi csapatokkal. A
hadjárat első szakaszában sikeres volt: Rákóczi bevette Krakkót, aztán bevonult Varsóba, de
alighogy találkozott a svédekkel, Károly Gusztáv máris magára hagyta őt és hazasietett, az
országát ért újabb dán támadás miatt.
Ennek ellenére Rákóczi még mindig bízott sikerében, tovább vonult észak felé, de a
lengyelek Jerzy Lubomirski vezetésével végzetes támadást intéztek Észak-Erdély ellen
és Munkács környékét is elpusztították.
Rákóczi vereséget szenvedett, a román és kozák csapatok cserben hagyták lengyel
földön. Czarny-Ostrówban megalázó feltételek mellett kénytelen volt békét kérni. Az ellenségtől
csak magas összegű hadikárpótlás fejében kapta meg a szabad eltávozást.
Rövidesen magára hagyta hadait, amelyeket Kemény Jánosra bízott, de katonái a határnál
a tatár kán fogságába estek. (Rákóczi először még ígéretet tett, hogy akár saját vagyonának a
feláldozásával is kiváltja a tatárok rabságába jutott embereit, ám később ígéretét nem tartotta
be.) Székelyföldet rövidesen a török és tatár hadsereg pusztította.[1][2]
A Porta szembefordult az engedetlen vazallussal, mire a fenyegetett erdélyi
rendek 1657. november 2-án Rákóczi helyett Rhédey Ferencet választották fejedelemmé,
Rákóczi azonban kierőszakolta Rhédey lemondását és 1658. január 9-én újra elfoglalta a trónt. A
törökök nem ismerték el Rákóczit, és a nagyvezír parancsára a rendek 1658. október 11-
én Barcsai Ákos személyében új fejedelmet választottak, mire Rákóczi haddal indult trónja
visszafoglalására. Barcsai ellen győzedelmeskedett, Szejdi Ahmed, a budai pasa azonban
a szászfenesi csatában, 1660. május 22-én vereséget mért Rákóczira. Feljegyezték, hogy a
fejedelem hadvezérhez méltóan, bátran harcolt a csatában: 17 törököt vágott le, 5 lovat lőttek ki
alóla, 150 testőre közül 20 maradt életben.
A csatában kapott fejsebébe halt bele 1660. június 7-én.[1]