You are on page 1of 25

Hidrogén

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


A hidrogén (régies, magyarosított elnevezése köneny 1 -← hidrogén → hélium
vagy gyulany,[5] latinul: hydrogenium) a periódusos - 1s1
rendszer első kémiai eleme. Vegyjele H, rendszáma ↑
1 H
1. A hidrogén a legkönnyebb elem, relatív H
atomtömege 1,00784–1,00811 u, egyatomos ↓
formájában (H1) a leggyakoribb elem, a Li
Periódusos rendszer
világegyetem barion-tömegének mintegy 75%-
a.[6][megj. 1] A fősorozatbeli csillagok nagyrészt Általános
plazma halmazállapotú hidrogénből állnak, amit Név, vegyjel, rendszám hidrogén, H, 1
apránként héliummá alakítanak át – magfúziós Latin megnevezés hydrogenium
folyamatok segítségével. A többi kozmikus testre Elemi sorozat nemfémek
általánosan igaz, hogy minél nagyobb, annál több Csoport, periódus, 1, 1, s
benne a hidrogén: mivel a kisebb égitestek mező
gravitációs mezeje az igen könnyű hidrogéngázt nem Megjelenés
képes légkörében huzamosan megtartani.

Szabványos nyomáson és hőmérsékleten színtelen, Atomtömeg 1,00784–1,00811 g/mol[1]


szagtalan, íztelen, nem mérgező, nem fémes, egy Elektronszerkezet 1s1
vegyértékű, igen gyúlékony kétatomos gáz, kémiai
Elektronok héjanként 1
képlete H2. A világűrben előforduló, egyatomos
hidrogén a Földön ritka, mert a hidrogén a legtöbb
elemmel könnyen képez kovalens vegyületeket;
ekként jelen van a vízmolekulában és a legtöbb
szerves vegyületben is. Különösen fontos szerepet
játszik a sav-bázis reakciókban, az oldható molekulák
közötti protonátadásban.
Fizikai tulajdonságok
Ionos vegyületeiben lehet negatív töltésű (a hidrogén Halmazállapot gáz
anion másik neve hidrid, jele H−), vagy lehet pozitív Sűrűség (0 °C, 101,325 kPa)
töltésű H+. Ez utóbbi kation elméletben csak egy 0,0899 g/l[2]
csupasz proton, ám a valóságban az ionos Sűrűség (folyadék) az 0,07 (szilárd anyag: 0,0763)
o.p.-on g/cm³ [3]
vegyületekben a hidrogén kationok komplexeket
alkotnak. Hármaspont 13,8033 K, 7042 Pa
Olvadáspont 14,025 K
A hidrogén leggyakoribb izotópja a prócium (ritkán (-259,13 °C, -434,45 °F)
Forráspont 20,268 K
használt név, jele 1H), atommagja egyetlen protonból
(-252,88 °C, -423,17 °F)
és nulla neutronból áll. Mint a legegyszerűbb ismert
Olvadáshő 0,05868 kJ/mol
atom, nagy elméleti jelentőséggel is bír. Így például,
mivel ez az egyetlen olyan semleges elem, amelyre a Párolgáshő 0,44936 kJ/mol
Schrödinger-egyenlet analitikus eredményt ad, Moláris hőkapacitás (25 °C) 28,836 J/(mol·K)
energetikájának és kötéseinek tanulmányozása Gőznyomás
kulcsszerepet játszott a kvantummechanika P/Pa 1 10 100 1k 10 k 100 k
kidolgozásában. T/K 15 20
A hidrogéngázt mesterségesen először a 16. század Atomi tulajdonságok
elején állították elő fémek és erős savak Kristályszerkezet hexagonális
összekeverésével. 1766–81 között elsőként Henry Oxidációs szám 1, −1 (amfoter oxid)
Cavendish ismerte fel, hogy a hidrogéngáz egy Elektronegativitás 2,20 (Pauling-skála)
diszkrét anyag,[7] aminek égésekor víz keletkezik. Ionizációs energia 1.: 1312 kJ/mol
Erről a tulajdonságáról kapta később a nevét: görögül Atomsugár 25 pm
a υδρογόνο „vízképzőt” jelent.[8] Atomsugár (számított) 53 pm
Kovalens sugár 37 pm
Az iparban nagyrészt földgáz és vízgőz reakciójával
Van der Waals-sugár 120 pm
állítják elő, kisebb mértékben nagyobb energiaigényű
Egyebek
hidrogéntermelő módszerekkel, mint amilyen a víz
Hőmérséklet-vezetési (300 K) 180,5 W/(m·K)
elektrolízise.[9] A legtöbb hidrogént a termelés tényező
helyéhez közel használják fel. Két legnagyobb Hangsebesség (gáz, 27 °C) 1310 m/s
felhasználási területe a fosszilis tüzelőanyagok CAS-szám 1333-74-0
feldolgozása (pl.: hidrokrakkolás) és az
Fontosabb izotópok
ammóniagyártás, elsősorban a műtrágyákhoz.
Fő cikk: A hidrogén izotópjai
izotóp természetes felezési bomlás
A hidrogén nagyon jól oldódik egyes fémekben (pl.:
előfordulás idő mód energia termék
palládiumban, platinában, nikkelben); mindemellett
(MeV)
metallurgiai szempontból kedvezőtlen hatása, hogy 1H 99,972– H stabil 0 neutronnal
sok fémet rideggé és törékennyé tesz;[10] ezzel 99,999%[4]
megbonyolítja – többek között – a csővezetékek és 2H 0,001– H stabil 1 neutronnal
tartályok tervezését.[11] 0,028%
3H nyomokban 12,32 β− 0,01861 3He
év

Tartalomjegyzék Hivatkozások

Tulajdonságai
Égése
Elektron energiaszintje
Elemi molekulaformák
További fázisai
Fémes hidrogén
Hidrogéniszap
Vegyületei
Kovalens és szerves vegyületek
Hidridek
Protonok és savak
Izotópjai
Története
Felfedezése és felhasználása
Szerepe a kvantumelméletben
Előfordulása
Előállítása
Laboratóriumban
Iparban
Termokémiailag
Anaerob korrózió révén
Geológiailag
Transzformátorokban
Felhasználása
Folyamatok
Hűtőközeg
Energiahordozó
Félvezetőipar
Biológiai szerepe
Biztonság
Megjegyzések
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk
Kapcsolódó szócikkek

Tulajdonságai

Égése

A hidrogéngáz (vagy dihidrogén)[12] igen gyúlékony, levegővel


keveredve nagyon széles tartományban, 4–75 térfogatszázalékos
koncentrációhatárok között ég el.[13] A hidrogén égésekor
felszabaduló entalpia −286 kJ/mol.[14]

[megj. 2]

A hidrogéngáz és oxigéngáz keverékét durranógáznak nevezik, mert


kémcsőben meggyújtva durranó hang kíséretében felrobban. A tiszta
hidrogén csendesen ég. A hidrogéngáz a levegővel 4–74%-os
koncentrációban, klórral 5–95%-os koncentrációban robbanóelegyet
képez. Ezen gázelegyek szikra, hő vagy napfény hatására
A Space Shuttle fő hajtóműve felrobbanhatnak. A hidrogén öngyulladási hőmérséklete (az a
hidrogént éget el tiszta oxigénnel, hőmérséklet, melyen levegőben spontán meggyullad) 500 °C.[15] A
teljes tolóerőnél a láng szinte tiszta hidrogén-oxigén lángok ultraibolya fényt bocsátanak ki, és
láthatatlan szabad szemmel szinte láthatatlanok, ahogy azt a bal oldali ábra is
illusztrálja. Az égő hidrogén-szivárgások nagyon veszélyesek
lehetnek, észlelésük lángdetektorral történhet. A Hindenburg léghajó
megsemmisülése hírhedt példája a hidrogén égésének, habár a baleset oka máig vitatott. A hidrogén más
körülmények között a szénhidrogénekre emlékeztető kékes lánggal ég,[16] a balesetről készült képeken látható
narancssárga lángokat főként a hajótestet, illetve a borítást alkotó szénvegyületek égése okozta.[17] Mivel a
hidrogén könnyebb a levegőnél, a hidrogénlángok általában gyorsan emelkednek és kevesebb kárt okoznak,
mint a szénhidrogén tüzek. A Hindenburg léghajó utasainak kétharmada túlélte a balesetet, számos haláleset a
tűz helyett a zuhanás illetve az égő dízel üzemanyag miatt következett be.[18]
A H2 minden oxidálószerrel reagál. Szobahőmérsékleten a hidrogén spontán és hevesen reagálhat a klórral és
a fluorral a megfelelő hidrogén-halogenid – hidrogén-klorid és a hidrogén-fluorid – keletkezése közben,
amelyek egyben potenciálisan veszélyes savak.[19]

Elektron energiaszintje

Média lejátszása
A hidrogén-levegő keverék robbanása.

A hidrogénatom ábrázolása, mutatva


a központi proton és az atomi átmérő A hidrogénatomban lévő alapállapotú elektron energiaszintje
méretét, mely utóbbi körülbelül −13,6 eV, amely durván egy 92 nm hullámhosszúságú ultraibolya
kétszerese a Bohr modell sugarának fotonnak felel meg.[20]
(a kép nem méretarányos)
A hidrogén energiaszintjei meglehetősen pontosan kiszámíthatók a
Bohr-féle atommodell alapján, amelynek felfogása szerint az elektron
a proton körül „kering”, a Föld Nap körüli keringéséhez hasonlóan. Azonban míg a bolygók és az égitestek
egymás közötti vonzását a gravitáció okozza, az elektronok és a protonok között az elektromágneses erő hat.
A kvantummechanika fejlődésének kezdetén Bohr posztulálta, hogy a perdület csak diszkrét értékeket vehet
fel, így a Bohr-modell elektronjai a protontól csak bizonyos megengedett távolságra helyezkedhetnek el, és
ezért csak bizonyos megengedett energiájúak lehetnek.[21]

A hidrogénatom még pontosabb leírása tisztán a kvantummechanikából származik, amely a Schrödinger-


egyenletet vagy a Feynman útintegrál formulát használja a proton körüli elektron valószínűségi
sűrűségfüggvényének kiszámításához.[22] A legbonyolultabb modellek a speciális relativitáselmélet és a
vákuumpolarizáció kis hatásait is magukban foglalják. A kvantummechanikai felfogásban az alapállapotú
hidrogénatom elektronjának egyáltalán nincs perdülete – ez szemlélteti, mennyire eltér a „bolygóként keringő”
elektron képe a valóságtól.

Elemi molekulaformák

A hidrogén kétatomos molekulájának két különböző magspinizomerje létezik, amelyek az atommagok relatív
spinjében térnek el.[23] Az ortohidrogénben a két proton spinje azonos irányú, és triplett állapotot alkot, az
eredő magspinmomentum: 1 (½ + ½). A parahidrogénben a protonok spinjei ellentétes irányúak, és szingulett
állapotot alkotnak, az eredő magspinmomentum: 0 (½ − ½). Standard hőmérsékleten és nyomáson a
hidrogéngáz körülbelül 25% para- és 75% ortohidrogénből áll, melyet normál hidrogénnek is neveznek.[24] Az
ortohidrogén és a parahidrogén egyensúlyi aránya függ a hőmérséklettől, de mivel az orto forma egy
gerjesztett állapot, és emiatt nagyobb energiájú, mint a para forma, ezért instabil, és nem lehet tisztán
előállítani. Nagyon alacsony hőmérsékleten az egyensúlyi állapot szinte kizárólag a para formából áll. A tiszta
parahidrogén folyadék- és gázfázisainak termikus tulajdonságai – a rotációs hőkapacitásaik különbözősége
miatt – jelentősen eltérnek a normál formáétól.[25] Az orto/para megkülönböztetés más hidrogén-tartalmú
molekulákban vagy funkciós csoportokban is előfordul, mint például a vízben és a metilénben, de kis
jelentőségű azok termikus tulajdonságaira nézve.[26]
A para- és ortohidrogén közötti nem katalizált átalakulás a hőmérséklettel nő, így
a gyorsan kondenzált H2 nagy mennyiségű, nagy energiájú orto formát tartalmaz,
amely nagyon lassan para formává alakul.[27] A kondenzált H2-ben lévő
orto/para arány alapos megfontolást igényel a folyékony hidrogén előállításakor
és tárolásakor: az orto-para átalakulás ugyanis exoterm folyamat, és elegendő hőt
termel ahhoz, hogy elpárologtassa a folyékony hidrogén egy részét, így
veszteséget okoz. Az orto-para átalakulás katalizátorait, úgymint vas(III)-oxid,
aktív szén, platinázott azbeszt, ritkaföldfémek, uránvegyületek, króm(III)-oxid,
illetve néhány nikkelvegyület,[28] felhasználják a hidrogén hűtése közben.[29]

További fázisai Az első nyomok a


folyékony hidrogénben, a
Bevatron
Fémes hidrogén buborékkamrájában

Egy 2016-os kutatásban 3,25 millió bar nyomással nyomtak össze


hidrogént, ami ennek következtében halmazállapot-változáson ment
keresztül. A hidrogén egy új, szilárd fázist vett fel, amit „V”-fázisnak
neveztek. Ebben az állapotban a hidrogénmolekulák külön atomokra
bomlottak, és a hidrogénatomok elektronjai a fémekben lévő
elektronokhoz hasonló tulajdonságokat kezdtek mutatni, azaz
delokalizálódtak.[30] A hidrogén ilyen átalakulását már 1935-ben
megjósolták.[31][32] A fémes hidrogén – feltételezések szerint –
hatalmas mennyiségben van jelen a Jupiter, Szaturnusz, és néhány
újonnan felfedezett exobolygó gravitáció által összenyomott
belsejében. Továbbá azt is feltételezik, hogy akár szobahőmérsékletig
(~290 K) is szupravezető.[33]
A Jupiterhez és a Szaturnuszhoz
hasonló gázóriások nagy
Hidrogéniszap mennyiségben tartalmazhatnak
fémes hidrogént (szürkével jelölve)
A hidrogéniszap folyékony és szilárd halmazállapotú hidrogén elegye
hármasponti hőmérsékleten. Alacsonyabb a hőmérséklete, de 16-
20%-kal nagyobb a sűrűsége, mint a folyékony hidrogéné;[34] ezért lehetséges jövőbeni rakéta-hajtóanyag. A
hidrogéniszap alkalmazásával ugyanis csökkenne az űrhajók üzemanyagtartályának térfogata, és így a jármű
üres tömege is.[35]

Vegyületei

Kovalens és szerves vegyületek

Habár a H2 standard körülmények között nem túlzottan reakcióképes, mégis a legtöbb elemmel vegyületeket
képez. A hidrogén a nála nagyobb elektronegativitású elemekkel is alkothat vegyületeket, mint például a
halogének (pl. F, Cl, Br, I), vagy az oxigén; ezekben a vegyületekben a hidrogén részlegesen pozitív
töltésű.[36] Amikor fluorhoz, oxigénhez, vagy nitrogénhez kötődik, a hidrogénatomok részt vehetnek egy
közepes erősségű, nem kovalens kötés kialakításában, az úgynevezett hidrogénkötésben, amely sok biológiai
molekula stabilitása szempontjából kulcsfontosságú.[37][38] A hidrogén a kisebb elektronegativitású elemekkel
– például a fémekkel, félfémekkel – is képez vegyületeket, ezekben részleges negatív töltést vesz fel. Ezeket a
vegyületeket gyakran hidrideknek nevezik.[39]
A hidrogénvegyületek hatalmas sokaságát képezi a szénnel, ezek az úgynevezett szénhidrogének, és még
ennél is több, heteroatomot is tartalmazó szénvegyülete ismert. Ezeket – az élő dolgokkal való általános
kapcsolatuk miatt – szerves vegyületeknek nevezik,[40] tulajdonságaik vizsgálatának tudománya a szerves
kémia,[41] illetve ugyanez az élő szervezetek szempontjából a biokémia.[42] Néhány definíció szerint, a
„szerves” vegyületeknek elegendő csupán szenet tartalmazniuk. Azonban, a legtöbb közülük hidrogént is
tartalmaz, és mivel ez a szén–hidrogén kötés az, amely az ebbe az osztályba tartozó vegyületek legtöbb
különleges kémiai jellemzőjét adja, egyes meghatározások szerint a szén–hidrogén kötések szükségesek a
„szerves” kémiához.[40] Milliónyi szénhidrogén ismert, és ezek többnyire bonyolult, szintetikus úton állíthatók
elő, amely eljárások ritkán tartalmaznak elemi hidrogént.

Hidridek

A hidrogén vegyületeit gyakran nevezik hidrideknek, mely kifejezés használata meglehetősen tág értelmű. A
„hidrid” kifejezés azt sugallja, hogy a H-atom negatív vagy anionos jellegű, amelyek jelölése H-, és akkor
használjuk, amikor a hidrogén nálánál elektropozitívabb elemmel képez vegyületet. A hidrid anion létezését
Gilbert N. Lewis vetette fel 1916-ban, az I. és II. főcsoport sószerű hidridjei számára, és Moers bizonyította
1920-ban lítium-hidrid (LiH) olvadékelektrolízisével, melynek során az anódon sztöchiometrikus mennyiségű
hidrogén keletkezett.[43] Figyelembe véve a hidrogén alacsony elektronegativitását, az I. és II. főcsoporton
kívüli fémek esetében a kifejezés meglehetősen megtévesztő. A II. főcsoport hidridjei közül kivétel a BeH2,

amely polimer. A lítium-alumínium-hidridben az AlH4 anion az Al(III)-hoz erősen kötődő hidridionokból áll.

Habár majdnem mindegyik főcsoport elemeivel képezhetők hidridek, a vegyületek száma és lehetséges
kombinációjuk nagyon változó, például ismert több mint száz biner borán-hidrid, de csak egy biner
alumínium-hidrid.[44] Biner indium-hidridet még nem azonosítottak, jóllehet nagyobb komplexek léteznek.[45]

A szervetlen kémiában a hidridek hídligandumok szerepét tölthetik be két központi fémion között a
koordinációs komplexekben. Ez a funkció különösen gyakori a 13. csoport elemei közt, különösen a boránok
(bór-hidridek), az alumínium komplexek, valamint a karborán klaszterek esetében.[46]

Protonok és savak

A hidrogén oxidációjakor az atomból eltávolítódik egy elektron, és H+ ion keletkezik, amely nem tartalmaz
elektront, és atommagjában általában egy proton található. Ez az oka annak, hogy a hidrogéniont gyakran csak
protonnak nevezik. A Brønsted–Lowry-elmélet szerint a savak protondonorok, míg a bázisok
protonakceptorok.

A csupasz proton (H+) nem létezhet oldatban vagy ionos kristályban, mert erőteljesen vonzza más atomok
vagy molekulák elektronjait. Leszámítva a magas hőmérsékleten előforduló plazmaállapotot, az ilyen
protonokat nem lehet eltávolítani az atomok és molekulák elektronfelhőitől, ezért azok továbbra is kötődni
fognak.

Izotópjai

A hidrogénnek három természetben előforduló izotópja van, ezek


jelölése 1H, 2H és 3H. Laboratóriumban egyéb, nagymértékben
instabil hidrogén-atommagokat (4H-től 7H-ig) is előállítottak már, de
ezeket a természetben nem figyelték meg.[47][48]
Hidrogén kisülési cső
1H: a hidrogén leggyakoribb izotópja, természetes
előfordulása több mint 99,98%. Az atommagja egyetlen protonból áll; innen származik a leíró,
[49]
de ritkán használt neve, a prócium.[49]
2H: a hidrogén másik stabil izotópja, amely deutérium
néven is ismert; a földi hidrogénminták 0,0184–0,0026
százalékát alkotja.[50] Magjában egy proton és egy neutron
található. Azt gondolják, hogy lényegében a
Deutérium kisülési cső
világegyetemben lévő összes deutérium az
ősrobbanásban keletkezett, és azóta is megmaradt. A
deutérium nem radioaktív, és nem képvisel jelentős
toxicitási veszélyt sem. A normál hidrogén helyett
deutériumot tartalmazó vízmolekulákban gazdag vizet
nehézvíznek nevezik. A deutériumot és vegyületeit nem-
radioaktív jelölőként használják a kémiai kísérletek során
és az 1H-NMR spektroszkópiához alkalmazott
oldószerekben.[51] A nehézvizet atomreaktorokban
használják neutronmoderátorként és hűtőközegként. A
deutérium mindemellett lehetséges üzemanyaga az
erőművi magfúziónak.[52]
3H: másik nevén trícium, atommagjában két neutron és egy
proton található. Radioaktív, béta-bomlás révén hélium-3-
má alakul, felezési ideje 12,32 év.[46] Annyira radioaktív, A prócium a hidrogén leggyakoribb
hogy felhasználható világító festékként, így olyan helyen is izotópja, egy protonból és egy
alkalmazzák, mint például a karóra. Az üveg elektronból áll. Egyedülálló a stabil
megakadályozza, hogy a kis mennyiségű sugárzás izotópok közt, mivel nincs neutronja
kijusson.[53] Kis mennyiségű trícium természetes módon (hogy miért nincs másik, arról
keletkezik a kozmikus sugárzás és a légköri gázok bővebben lásd: diproton)
kölcsönhatása révén, illetve trícium szabadult fel a
nukleáris fegyverkísérletek során is.[54] A tríciumot
alkalmazzák magfúziós reakciókban,[55] a geokémiában mint nyomjelző izotóp,[56] illetve
speciális önmegvilágító berendezésekben.[57] Illetve kémiai és biológiai nyomjelzős
kísérletekben mint radioaktív nyomjelző (radiolabel).[58]

A hidrogén az egyetlen olyan kémiai elem, amely izotópjainak saját elnevezése a mai napig használatban
maradt. A radioaktivitás kutatásának kezdetén a különböző nehéz radioaktív izotópok egyedi neveket kaptak,
de ezeket az elnevezéseket ma már a deutérium és a trícium kivételével nem használják. A deutériumot
gyakran D, a tríciumot pedig gyakran T betűvel jelölik (a 2H illetve 3H helyett), de a próciumnak megfelelő P
betű már használatban van a foszfor jelölésére, így ez nem alkalmazható.[59] A Tiszta és Alkalmazott Kémia
Nemzetközi Uniójának (IUPAC) nevezéktani iránymutatója megengedi a D és T használatát, jóllehet a 2H
illetve 3H szimbólumok használatát javasolja.[60]

Története

Felfedezése és felhasználása

A hidrogént Robert Boyle fedezte fel 1671-ben, és ő írta le azt a vasreszelék és híg savak közti reakciót, amely
eredményeképpen hidrogéngáz keletkezett.[61][62] 1766-ban Henry Cavendish elsőként fedezte fel, hogy a
hidrogén önálló elem; majd a gázt a fém-sav reakció nyomán „tűzveszélyes levegőnek” nevezte el. Úgy
gondolta, hogy ez a „tűzveszélyes levegő” valójában azonos a hipotetikus, flogiszton nevű anyaggal,[63][64] és
továbbá 1781-ben megállapította, hogy a gáz elégésekor vizet termel. Az elem felfedezését rendszerint neki
tulajdonítják.[65][66] A „vízképzőt” jelentő hidrogén nevet Antoine Lavoisier alkotta szóképzéssel a görög
ὕδωρ (hüdór: víz) és a γεννώ (gennó: nemzeni) szavakból 1783-ban,[67] amikor ő és Laplace reprodukálta
Cavendish azon megállapítását, miszerint víz keletkezik, ha a hidrogén elég.[66]
Lavoisier híres tömegmegmaradásra irányuló kísérleteihez a hidrogént úgy
állította elő, hogy tűzzel izzásig hevített vascsövön keresztül reagáltatta a
vízgőzt fém vassal. A vas vízben lévő protonok általi, magas hőmérsékletű
anaerob oxidációját vázlatosan az alábbi reakciók szemléltetik:

Számos fém – például a cirkónium – termel hidrogént hasonló vízzel való


reakció során.

1800-ban Nicholson és Carlisle a vizet elektromos árammal hidrogénre és


oxigénre bontotta.[68] A hidrogént James Dewar cseppfolyósította az első
alkalommal 1898-ban, regeneratív hűtés és saját találmánya, a termosz Antoine-Laurent de Lavoisier
segítségével.[66] Következő évben szilárd hidrogént készített.[66] A
deutériumot 1931-ben Harold Urey amerikai kémikus fedezte fel. 1934-ben
pedig Ernest Rutherford, Mark Oliphant és Paul Harteck tríciumot készített.[65] A nehézvizet, melyben a
rendes hidrogén helyén deutérium található, Urey csapata fedezte fel 1932-ben.[66] François Isaac de Rivaz
építette meg az első hidrogén és oxigén keverékével működő belső égésű motort 1806-ban. Edward Daniel
Clarke 1819-ben feltalálta a hidrogéngáz fúvócsövet. A Döbereiner lámpát és a rivaldafényt 1823-ban találták
fel.[66]

Az első hidrogénnel töltött léggömböt Jacques Charles találta fel 1783-ban.[66] A hidrogén biztosította az első
megbízható légi jármű, az 1852-es Henri Giffard-féle léghajó felhajtóerejét.[66] Ferdinand von Zeppelin német
báró hidrogénnel feltöltött merev léghajók ötletét vetette fel; később ezek lettek a zeppelinek, első repülésükre
1900-ban került sor.[66] A menetrendszerű közlekedés 1910-ben kezdődött, és az első világháború 1914.
augusztusi kitöréséig 35 000 ember utazott rajtuk súlyosabb incidensek nélkül. A háború alatt a hidrogénnel
töltött léghajókat megfigyelő platformokként és bombázásra használták.

Az első non-stop transzatlanti átkelésre a brit R34 léghajóval, 1919-ben került sor. A rendszeres
személyszállítási szolgáltatás az 1920-as években folytatódott, és bár az Egyesült Államok héliumtartalékainak
felfedezése a biztonság megnövekedését ígérte, az amerikai kormány nem volt hajlandó a gázt erre a célra
eladni. Következésképpen H2-t használtak a Hindenburg zeppelinben is, amely 1937. május 6-án New Jersey
felett a levegőben kigyulladt és elpusztult.[66] Az incidenst élőben közvetítette a rádió, és filmre is vették.
Széles körben elterjedt, hogy a tüzet a szivárgó hidrogén öngyulladása okozta, de a későbbi vizsgálatok
rámutattak, hogy azt az alumínium-szövet borítás és a statikus elektromosság idézte elő. Mindenesetre a
hidrogén hírneve a léghajózás terén teljesen odalett.

Ugyanebben az évben szolgálatba léptek az első hidrogén-hűtésű turbógenerátorok az Ohio állambeli


Daytonban a Dayton Power & Light Co. vállalatnál, melyek gáz halmazállapotú hidrogént használtak
hűtőközegként a forgórészben és az állórészben. A generátorban hűtés céljára sokkal előnyösebb levegő
helyett a hidrogén alkalmazása, mert az jobban (gyorsabban) vezeti el a hőt a generátortól; csökkenti a zajt; és
kisebb súrlódást okoz; ezáltal csökkenti a gép veszteségét.[69]

Első ízben 1977-ben használtak nikkel-hidrogén akkumulátorokat az Egyesült Államok Haditengerészetének


navigációs műholdján (NTS-2).[70] Ilyen akkumulátorokkal van ellátva például az ISS,[71] a Mars
Odyssey,>[72] és a Mars Global Surveyor is.[73] Pályájának sötét részén a Hubble űrtávcsövet szintén nikkel-
hidrogén akkumulátorok látták el árammal; ezeket végül 2009 májusában több mint 19 évvel a start után, 13
évvel a tervezett élettartam felett lecserélték.

Szerepe a kvantumelméletben
Az egy protonból és egy
elektronból álló
viszonylag egyszerű
atomszerkezete révén, a
hidrogénatom illetve az A hidrogén emissziós színképe a látható tartományban. Ezek a Balmer-sorozat
általa elnyelt és látható vonalai
kibocsátott fény volt a
középpontja az
atomszerkezeti elméletek fejlődésének.[74] Ezenfelül a következésképpen egyszerű hidrogénmolekula, illetve
H2+ kation tette lehetővé a kémiai kötés természetének teljesebb megértését, amely röviddel a hidrogénatom
kvantummechanikai kezelésének 1920-as évekbeli kifejlődését követte.

Az egyik első explicit módon észlelt (de abban az időben még meg nem értett) kvantum hatás, egy hidrogént is
magában foglaló Maxwell-megfigyelés volt; fél évszázaddal a teljes kvantummechanikai elmélet megszületése
előtt. Maxwell megfigyelte, hogy a H2 fajlagos hőkapacitása szobahőmérséklet alatt rejtélyesen eltér a
kétatomos gázokétól, és kriogén hőmérsékleten egyre inkább egyatomos gázokéra hasonlít. A kvantumelmélet
szerint, ez a viselkedés a (kvantált) rotációs energiaszintek távolságából ered, amelyek különösen szélesek a
hidrogénmolekulában, mert annak alacsony a tömege. Ezek az egymástól távol elhelyezkedő szintek az
alacsony hőmérsékletű hidrogénben meggátolják a hőenergia azonos felosztását rotációs mozgássá. A
nehezebb atomokból álló kétatomos gázok nem rendelkeznek ilyen széles távolságban lévő energiaszintekkel,
és nem mutatják ugyanezt a hatást.[75]

Előfordulása
A hidrogén – atomos formájában – a világegyetem leggyakoribb
kémiai eleme, a normál anyag tömegének 75%-át, az atomok
számának 90%-át alkotja (az univerzum tömegének legnagyobb része
ugyanakkor nem kémiai elem típusú anyag, feltételezések szerint a
tömeg még nem észlelhető formájában – mint sötét anyag és sötét
energia – van jelen).[76] Ez az elem nagy mennyiségben található meg
a csillagokban és a gázóriásokban. A H2 molekulafelhők a
csillagkeletkezéssel hozhatók összefüggésbe. A hidrogén
létfontosságú szerepet játszik a csillagok energiaellátásában a proton-
proton ciklus és CNO-ciklus magfúziója révén.[77]

Az egész világegyetemben a hidrogén többnyire atomos és


plazmaállapotban található meg, amelyek tulajdonságai meglehetősen
Az NGC 604, egy óriási ionizált
eltérnek a molekuláris hidrogénétől. Plazmaállapotban a hidrogén
hidrogénfelhő a Triangulum-
elektronja és protonja nem kapcsolódik össze, ez igen magas
galaxisban
elektromos vezetőképességet és magas emissziót (ez adja a Nap és
más csillagok fényét) eredményez. A töltött részecskéket a mágneses
és elektromos mezők erősen befolyásolják. Például a napszélben kölcsönhatásba lépnek a Föld
magnetoszférájával, előidézve a Birkeland-áramokat és a sarki fényt. A hidrogén semleges atomi állapotban
található meg a csillagközi anyagban. A csillapított Lyman-alfa rendszerekben található nagy mennyiségű
semleges hidrogénről feltételezik, hogy uralja az univerzum kozmológiai barion sűrűségét, egészen z=4
vöröseltolódásig.[78]

Szokásos körülmények között az elemi hidrogén a Földön kétatomos gázként fordul elő. Azonban kis tömege
miatt – ami lehetővé teszi, hogy könnyebben elszökjön a földi gravitációból, mint a nehezebb gázok – a
hidrogéngáz nagyon ritka a Föld légkörében (1 ppm). A hidrogén mindemellett a harmadik leggyakoribb elem

[ ] [ ]
a Föld felszínén;[79] többnyire vegyületeiben fordul elő, mint például a szénhidrogének és a víz.[46] Bizonyos
baktériumok és algák is termelnek hidrogéngázt, illetve a bélgáz természetes összetevője, akárcsak a metán,
amely maga is egyre növekvő jelentőségű hidrogénforrás.[80]
+
A protonált molekuláris hidrogén (H3 ) megtalálható a csillagközi anyagban, ahol molekuláris hidrogénből a
kozmikus sugárzás ionizációjának hatására keletkezik. Ezt az iont a Jupiter bolygó felső légkörében is
megfigyelték.
+
A kis hőmérséklet és sűrűség következtében az ion az űrbéli környezetben viszonylag stabil. A
H3 az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló ion a világegyetemben, és jelentős szerepet játszik a
csillagközi anyagok kémiájában.[81] A semleges háromatomos hidrogén (H3) csak gerjesztett formában
+
létezhet; és ezért instabil.[82] A dihidrogén kation (H2 ) bár előfordul a világűrben, de igen ritkán.[83]

Előállítása
A hidrogént előállítják kémiai és biológiai laboratóriumokban, gyakran egyéb reakciók melléktermékeként;
illetve az iparban a telítetlen szubsztrátok hidrogénezésére.

Laboratóriumban

Laboratóriumban a H2-t rendszerint híg, nem oxidáló savak és bizonyos reakcióképes fémek – mint például
sósav és cink – reagáltatásával állítjuk elő a Kipp-készülékben.

Alumínium bázisokkal való reakciója is hidrogént eredményez:

Előállítható alkálifémek és víz reakciójával:

A fenti reakció nagyon heves, ezért azt le kell lassítani (például az alkálifémet amalgám formában, vagy víz
helyett a kevésbé aktív etanolt használva).

A hidrogén előállításának egyszerű módja a víz elektrolízise. A vízbe alacsony feszültségű áramot vezetve,
oxigéngáz képződik az anódon, illetve ezzel egyidejűleg hidrogéngáz képződik a katódon. Tárolás céljára
előállított hidrogéngáz esetén a katód jellemzően platinából, vagy más inert fémből készül. Ha azonban a gázt
helyben elégetik, kívánatos, hogy a keletkezett oxigén segítse az égést, és így akár mindkét elektróda inert
fémekből készülhet. (A vas például oxidálódik, és így csökkenti a felhasználható oxigén mennyiségét). Az
eljárás elméleti maximális hatásfoka (az előállított hidrogén energetikai értéke szemben a felhasznált villamos
energiával) valahol a 80–94% tartományban van.[84]

2007-ben felfedezték, hogy egy alumínium-gallium ötvözetet pellet formában vízhez adva, azt hidrogén
előállítására lehetne felhasználni. Az eljárás ugyan alumínium-oxidot is létrehoz; de a drága gallium, amely
megakadályozza az oxidréteg kialakulását a pelleten, újra felhasználható. Ez jelentős következményekkel
járhat egy hidrogénalapú gazdaságra nézve; például a hidrogén a helyszínen előállítható, és nem kell
szállítani.[85]

Iparban
A hidrogén több különböző módon állítható elő, de gazdasági szempontból a legfontosabb eljárások a
szénhidrogénekből nyerik ki a hidrogént. A kereskedelmi ömlesztett hidrogéngázt általában földgáz
gőzreformálásával termelik.[86] Magas hőmérsékleten (1000–1400 K, 700–1100 °C) a vízgőz (vízpára) reagál
a metánnal, így szén-monoxid és dihidrogén keletkezik:

Ezt a reakciót kis nyomáson kedvező elvégezni, de nagy nyomáson (2 MPa, 20 atm) is lefolytatják. Ennek az
az oka, hogy a nagynyomású H2 a leginkább piacképes termék, és a nyomásváltoztatásos adszorpciós
(pressure swing adsorption - PSA) tisztító rendszerek is jobban működnek nagyobb nyomáson. A keletkezett
gázkeverék az úgynevezett „szintézisgáz”, mert gyakran közvetlenül használják fel metanol és hasonló
vegyületek előállításához. A metán kivételével a szénhidrogének is felhasználhatóak a szintézisgáz
előállítására; változó termelékenységgel. Ezen magasan optimalizált technológia sok komplikációjának egyike
a koksz vagy szén képződése:

Következésképpen, a gőzreformálás jellemzően H2O-feleslegben megy végbe. További hidrogén nyerhető ki


a gőzből szén-monoxid felhasználásával, a víz-gáz eltolási reakción (WGS) keresztül, különösen vas-oxid
katalizátor jelenlétében. Ez a reakció emellett egy gyakori, ipari szén-dioxid forrás:[86]

Egyéb fontos H2-termelő eljárás például a szénhidrogének részleges oxidációja;[87]

és a vízgáz-reakció, amely a fenti eltolási reakciót előzheti meg:[86]

A hidrogént néha ugyanabban az ipari folyamatban állítják elő és használják fel anélkül, hogy elkülönítenék.
Az ammóniát előállító Haber–Bosch-eljárásban a hidrogén földgázból keletkezik.[88] Telített sósvíz
klórtermelő elektrolízisének mellékterméke is hidrogén.[89]

Termokémiailag

Több mint kétszáz termokémiai ciklus létezik, amely vízbontásra használható; és körülbelül egy tucat ilyen
ciklus – például a vas-oxid ciklus; cink cink-oxid ciklus; cérium(IV)-oxid cérium(III)-oxid ciklus; kén-jód
ciklus, réz-klór ciklus és a hibrid kénciklus – áll kutatás és tesztelés alatt, hogy vízből és hőből elektromosság
nélkül állítson elő hidrogént és oxigént.[90] Számos laboratórium (többek között Franciaországban,
Németországban, Görögországban, Japánban, valamint az Egyesült Államokban) fejleszt termokémiai
módszereket a hidrogén előállítására, napenergia és víz felhasználásával.[91]

Anaerob korrózió révén

Anaerob körülmények között, a vas- és acélötvözeteket a víz protonjai lassan oxidálják. A vas anaerob
korróziója először vas(II)-hidroxid (zöld rozsda) kialakulásához vezet, és az alábbi reakció írja le:
Anaerob körülmények között viszont, a vas(II)-hidroxidot (Fe(OH)2) a víz protonjai magnetitté és molekuláris
hidrogénné oxidálhatják. Ezt a folyamatot a Schikorr-reakció írja le:

A jól kristályosodott magnetit (Fe3O4) termodinamikailag stabilabb, mint a vas(II)-hidroxid (Fe(OH)2). Ez a


folyamat a vas és acél anaerob korróziója során történik, az oxigénmentes talajvizekben és a talajvízszint alatti
redukáló talajokban.

Geológiailag

A Föld légkörében található oxigéntől (O2) elzárva, mélygeológiai viszonyok között hidrogén (H2) keletkezik
a szerpentinesedés során, a fayalit (Fe2SiO4, az olivin sorozat utolsó, vasban gazdag tagja) kristályrácsában
lévő vas (Fe2+) szilikátok, vízben lévő protonok (H+) általi anaerob oxidációja révén. A megfelelő, magnetit
(Fe3O4), kvarc (SiO2) és hidrogén (H2) létrejöttéhez vezető reakció a következő:

Ez a reakció hasonlít a Schikorr-reakcióban megfigyelt, vízzel érintkező vas(II)-hidroxid anaerob oxidációjára.

Transzformátorokban

A nagy teljesítményű transzformátorok egy része ásványolaj hűtésű. Ezek meghibásodása esetén gázok
képződhetnek, melyek közül a hidrogén a leggyakoribb; ezért a hidrogén képződése a transzformátorban
súlyos problémák korai előjele.[92]

Felhasználása

Folyamatok

A kőolaj- és vegyiparnak nagy mennyiségű H2-re van szüksége. A H2 legnagyobb alkalmazási területe a
fosszilis tüzelőanyagok feldolgozása és az ammóniatermelés. A petrolkémiai üzem legfontosabb
hidrogénfogyasztó folyamatai a hidrodealkilezés, a hidrodeszulfurizáció és a hidrokrakkolás. Ezenkívül
számos más felhasználási területe van, ezek egyike a hidrogénezés; különösen a telítetlen olajok és zsírok
(melyek megtalálhatóak például a margarinban) telítettségének növelésekor, illetve a metanol előállításakor. A
sósav előállításakor közvetlenül hidrogénforrásként hasznosítják, illetőleg felhasználják ércek
redukálószereként.[93]

A hidrogén sok ritkaföldfémben és átmenetifémben jól oldódik,[94] és egyaránt oldódik nanokristályos


fémekben és fémüvegben is.[95] A hidrogén fémekben való oldhatóságára befolyással vannak a
kristályrácsban lévő szennyezőanyagok, illetve a helyi torzulások.[96] Ezek a tulajdonságok akkor lehetnek
hasznosnak, ha a hidrogént forró palládiumlemezeken átvezetve tisztítják; de a gáz magas oldhatósága
kohászati probléma, mert sok fémet rideggé tesz,[10] illetve megbonyolítja a csővezetékek és a tartályok, de
más gyártmányok tervezését is.[11]

Eltekintve a reagensként való használatától, a H2-t széles körben alkalmazzák a fizika és a mérnöki
tudományok területén. Védőgázként használják fel egyes fémek hevítésekor (például volfrám), valamint
különböző hegesztési eljárásokban, mint például az atomos hidrogén hegesztésben (AHW).[97][98] A hidrogént
felhasználják az erőművekben, az elektromos generátorok forgórészének hűtésére, mert a hővezetési tényezője
az összes létező gáz közül a legnagyobb. A folyékony hidrogént felhasználják kriogén kutatásokban, beleértve
a szupravezetőképességét vizsgáló tanulmányokat is.[99] Mivel a hidrogéngáz sűrűsége a levegő 1⁄15-e, ezért
könnyebb a levegőnél, így korábban léghajók és léggömbök töltőgázaként használták fel.[100]

Napjainkban a tiszta, illetve a nitrogénnel kevert hidrogént (úgynevezett formálógáz) nyomjelző gázként
használják szivárgások detektálására. Az alkalmazásai megtalálhatók az autóipar, a vegyipar, a
villamosenergia-termelés, az űrkutatás és a távközlés területén.[101] A hidrogén engedélyezett élelmiszer-
adalékanyag (E949), lehetővé teszi az élelmiszer-csomagolások szivárgáspróbáját, illetve antioxidáns
tulajdonságokkal bír.[102]

A hidrogén ritkább izotópjainak mindegyike egyedi alkalmazással rendelkezik. A deutériumot (hidrogén-2)


felhasználják a fúziós erőművekben; illetve az urán hasadóanyagú CANDU reaktorokban moderátorként
(neutron lassításra) alkalmazzák.[66] A deutériumvegyületek alkalmazási területei a kémiai és biológiai
vizsgálatok, a kinetikus izotóp hatás tanulmányozása.[103] A tríciumot (hidrogén-3) atomreaktorokban
termelik, felhasználják a hidrogénbomba gyártásához,[104] a biotudományokban izotópos címkézéshez,[58]
illetve mint sugárzó forrás a világító festékekben.[105]

Az egyensúlyi hidrogén hármaspontjának hőmérséklete meghatározott fix pont az ITS-90 hőmérsékleti skálán;
értéke 13,8033 K.[106]

Hűtőközeg

A hidrogéngázt gyakran alkalmazzák erőművek elektromos generátoraiban a hagyományos léghűtés


helyett,[107][108] mivel számos előnyös tulajdonsága van, amelyek a közvetlen eredményei annak, hogy
könnyű, kétatomos molekula. Ezek közé tartozik az alacsony sűrűség és kis viszkozitás, illetve, hogy az összes
gáz közül a legmagasabb a fajlagos hőkapacitása és hővezetési tényezője.

Energiahordozó

A hidrogén nem energiaforrás;[109] eltekintve a deutériummal vagy tríciummal működő kereskedelmi


magfúziós erőművektől, amelyek technológiája jelenleg is fejlesztés alatt áll.[110] A Nap energiája is a
hidrogén fúziójából származik, de ezen folyamat szabályozható megvalósítása földi körülmények között nehéz
feladat.[111] A szoláris, biológiai, vagy elektromos forrásból származó elemi hidrogén előállítása több energiát
igényel, mint amennyi az elégetésével nyerhető, így ezekben az esetekben a hidrogén energiatárolóként, ill.
energiahordozóként funkcionál; akárcsak egy akkumulátor, ill. a folyékony szénhidrogének. A hidrogén
fosszilis forrásokból (mint például a metán) is előállítható, de ezek a források nem fenntarthatók.[109]

A folyékony hidrogén és a sűrített hidrogéngáz egységnyi térfogatra vett energiasűrűsége bármely


megvalósítható nyomáson lényegesen kisebb, mint a hagyományos üzemanyagforrásoké; jóllehet az egységnyi
tömegre vett energiasűrűsége jóval nagyobb.[109] Mindazonáltal, az elemi hidrogént már széles körben
tárgyalják, mint egy gazdaság-szintű, lehetséges jövőbeli energiahordozót.[112] Például a CO2-megkötés,
amelyet a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás követ, elvégezhető lenne azon a ponton, amikor a H2 előállítható
fosszilis tüzelőanyagokból.[113] A közlekedésben használt hidrogén elégése viszonylag tiszta; némi NOx-
kibocsátással,[114] de szén-dioxid-kibocsátás nélkül megy végbe.[113] Hasonlóan a hidrogén és nitrogén
vegyülete, az ammónia is elégethető belsőégésű motorokban, azonban szintén NOx képződés mellett. Az
infrastruktúra hidrogénalapú gazdaságra való teljes átalakításának költsége azonban jelentős.[115]

Félvezetőipar
A hidrogént felhasználják az amorf szilícium és amorf szén szabad kötéseinek telítésére, így stabilizálva az
anyagi tulajdonságokat.[116] Emellett a különböző oxidokban – beleértve: ZnO,[117][118] SnO2, CdO,
MgO,[119] ZrO2, HfO2, La2O3, Y2O3, TiO2, SrTiO3, LaAlO3, SiO2, Al2O3, ZrSiO4, HfSiO4 és
SrZrO3[120] – potenciális elektrondonor.

Biológiai szerepe
A különféle mikroorganizmusok anaerob anyagcseréjük során végtermékként hidrogént állítanak elő, általában
vas- vagy nikkeltartalmú enzimek (úgynevezett hidrogenázok) által katalizált reakciókon keresztül. Ezek az
enzimek a H2 és az azt alkotó két-két proton és elektron közti reverzibilis redoxi-reakciót katalizálják. A
hidrogéngáz a piruvát vízzé történő fermentációja során keletkező redukáló komponensek szállításakor jön
létre.[121]

A vízbontás, melynek során a víz összetevőire – protonokra, elektronokra és oxigénre – bomlik, minden
fotoszintetizáló szervezetben lejátszódik a fényszakasz során. Néhány ilyen szervezet, köztük a
Chlamydomonas reinhardtii algák és a cianobaktériumok kifejlesztettek egy második lépést, a sötétszakaszt,
melyben a kloroplasztiszban lévő specializált hidrogenázok redukálják a protonokat és elektronokat, így
képezve H2-gázt.[122] Erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy a géntechnológiával módosított
cianobaktérium hidrogenázok hatékonyan szintetizálják a H2-gázt oxigén jelenlétében is.[123] Hasonló
erőfeszítéseket algákkal is végeztek bioreaktorokban.[124]

Biztonság
A hidrogén az emberi biztonságra nézve veszélyes anyag, levegővel keveredve potenciálisan tűz- és
robbanásveszélyes; míg tiszta, oxigénmentes formában fulladást okozhat.[125] Ezen túlmenően, a folyékony
hidrogén kriogén anyag, ennek megfelelően a nagyon hideg folyadékokkal kapcsolatos veszélyeket rejti
magában (mint például a fagyási sérülés).[126] A hidrogén számos fémben oldódik, és azon túlmenően, hogy
elszivárog, kedvezőtlen hatással lehet rájuk; ilyen hatás például a hidrogén-elridegedés,[127] amely
repedésekhez és robbanáshoz vezethet.[128] A külső légtérbe kiszivárgó hidrogéngáz spontán meggyulladhat.
Továbbá a hidrogénlángok amellett, hogy nagyon forróak, szinte láthatatlanok, és így véletlen égési
sérülésekhez vezethetnek.[129]

Még a hidrogén adatainak (beleértve a biztonsági adatlapot is) értelmezését is számos jelenség torzítja el. A
hidrogén számos fizikai és kémiai tulajdonsága a parahidrogén/ortohidrogén arány függvénye (napokig vagy
hetekig is eltart, míg egy adott hőmérsékleten eléri a egyensúlyi arányt, amelyre az adatokat általában
megadják). A hidrogén detonációs paraméterei, mint például a kritikus detonációs nyomás és hőmérséklet,
erősen függenek a tartály geometriájától.[125]

A hidrogén a tárolóedény falának legkisebb repedésén keresztül is átszivárog. Az olyan tartályok, amelyek
más anyagok számára gáztömör tárolást képesek biztosítani, a hidrogén számára nem biztos, hogy
megfelelnek.

Megjegyzések
található (lásd sötét anyag és sötét
1. Megjegyzendő, hogy az univerzum energia).
tömegének legnagyobb része nem
barionok vagy kémiai elemek formájában 2. -286 kJ energia az éghető anyag
(hidrogén) egy móljára nézve azaz itt:
Jegyzetek
9. Hydrogen Basics — Production (https://we
1. Atomic weights of the elements 2009 (htt
b.archive.org/web/20181022081019/http://
p://www.chem.qmul.ac.uk/iupac/AtWt/).
www.fsec.ucf.edu/en/consumer/hydrogen/
IUPAC. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
basics/production.htm). Florida Solar
2. A hidrogén (IFA GESTIS) (http://biade.itrus Energy Center, 2007. [2018. október 22-i
t.de/biade/lpext.dll?f=id&id=biadb%3Ar%3 dátummal az eredetiből (http://www.fsec.uc
A007010&2.0&p=) (németül) f.edu/en/consumer/hydrogen/basics/produ
3. Wiberg, Egon; Wiberg, Nils; Holleman, ction.htm) archiválva]. (Hozzáférés: 2008.
Arnold Frederick. Inorganic chemistry (htt február 5.)
p://books.google.com/books?id=vEwj1WZ 10. Rogers, H.C. (1999). „Hydrogen
KThEC&pg=PA240). Academic Press, Embrittlement of Metals”. Science 159
240. o. (2001). ISBN 0123526515 (3819), 1057–1064. o.
4. Isotopic Abundances of the Elements – DOI:10.1126/science.159.3819.1057 (http
Commission on Isotopic Abundances and s://dx.doi.org/10.1126/science.159.3819.1
Atomic Weights (https://www.ciaaw.org/isot 057). PMID 17775040.
opic-abundances.htm). (Hozzáférés: 2020. 11. Christensen, C.H., Nørskov, J.K.;
november 2.) Johannessen, T.. „Making society
5. Bán Gergely, Bán András (1997. március). independent of fossil fuels — Danish
„"Ómagyar" (https://web.archive.org/web/2 researchers reveal new technology (http
0120114121727/http://www.termeszetvilag s://web.archive.org/web/20100107204859/
a.hu/tv9703/omagyar.html)”. Természet http://www.dtu.dk/English/About_DTU/Ne
Világa 128 (3), 116–117. o. [2012. január ws.aspx?guid=%7BE6FF7D39-1EDD-41
14-i dátummal az eredetiből (http://www.ter A4-BC9A-20455C2CF1A7%7D)”,
meszetvilaga.hu/tv9703/omagyar.html) Technical University of Denmark, 2005.
archiválva]. ISSN 0040-3717. (Hozzáférés július 9.. [2010. január 7-i dátummal az
ideje: 2013. június 22.) eredetiből (http://www.dtu.dk/English/Abou
6. Palmer, D.: Hydrogen in the Universe (http t_DTU/News.aspx?guid=%7BE6FF7D39-
s://web.archive.org/web/20141029152908/ 1EDD-41A4-BC9A-20455C2CF1A7%7D)
http://imagine.gsfc.nasa.gov/docs/ask_astr archiválva] (Hozzáférés ideje: 2008.
o/answers/971113i.html). NASA, 1997. március 28.)
szeptember 3. [2014. október 29-i 12. Dihydrogen (https://web.archive.org/web/2
dátummal az eredetiből (http://imagine.gsf 0090213174645/http://usm.maine.edu/~ne
c.nasa.gov/docs/ask_astro/answers/97111 wton/Chy251_253/Lectures/LewisStructur
3i.html) archiválva]. (Hozzáférés: 2008. es/Dihydrogen.html). O=CHem Directory.
február 5.) University of Southern Maine. [2009.
7. „Discovering the Elements (https://web.arc február 13-i dátummal az eredetiből (http://
hive.org/web/20100125010949/http://www. www.usm.maine.edu/~newton/Chy251_25
bbc.co.uk/programmes/b00q2mk5)”. 3/Lectures/LewisStructures/Dihydrogen.ht
Presenter: Professor Jim Al-Khalili. ml) archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április
Chemistry: A Volatile History. BBC. BBC 6.)
Four. 2010. január 21. 25:40. Archiválás 13. Carcassi, M.N. (2005). „Deflagrations of
az eredetiről (http://www.bbc.co.uk/progra H2–air and CH4–air lean mixtures in a
mmes/b00q2mk5) (2010. január 25.). vented multi-compartment environment”.
Hozzáférés: 2013. február 11. Energy 30 (8), 1439–1451. o.
8. [www.vilaglex.hu/Erdekes/Html/KemiaNev.htm DOI:10.1016/j.energy.2004.02.012 (https://
Kémiai elnevezések, elemek és dx.doi.org/10.1016/j.energy.2004.02.012).
vegyületek mindenféle elnevezései].
(Hozzáférés: 2013. február 2.)
14. Committee on Alternatives and Strategies 21. Stern, David P.: The Atomic Nucleus and
for Future Hydrogen Production and Use, Bohr's Early Model of the Atom (https://we
United States National Research Council, b.archive.org/web/20081017073826/http://
United States National Academy of www.iki.rssi.ru/mirrors/stern/stargaze/Q5.ht
Engineering. The Hydrogen Economy: m). NASA Goddard Space Flight Center
Opportunities, Costs, Barriers, and R&D (mirror), 2005. május 16. [2008. október
Needs (https://books.google.com/?id=ugni 17-i dátummal az eredetiből (http://www.ik
owznToAC&pg=PA240). National i.rssi.ru/mirrors/stern/stargaze/Q5.htm)
Academies Press, 240. o. (2004). ISBN 0- archiválva]. (Hozzáférés: 2007. december
309-09163-2 20.)
15. Patnaik, P. A comprehensive guide to the 22. Stern, David P.: Wave Mechanics (https://w
hazardous properties of chemical eb.archive.org/web/20080513195241/htt
substances (https://books.google.com/?id= p://www-spof.gsfc.nasa.gov/stargaze/Q7.ht
-CRRJBVv5d0C&pg=PA402). Wiley- m). NASA Goddard Space Flight Center,
Interscience, 402. o. (2007). ISBN 0-471- 2005. február 13. [2008. május 13-i
71458-5 dátummal az eredetiből (http://www-spof.g
16. hydrogen flame visibility (https://web.archi sfc.nasa.gov/stargaze/Q7.htm) archiválva].
ve.org/web/20160415094138/http://www.s (Hozzáférés: 2008. április 16.)
ciencedirect.com/science/article/pii/S0010 23. Staff: Hydrogen (H2) Properties, Uses,
218009000170). [2016. április 15-i Applications: Hydrogen Gas and Liquid
dátummal az eredetiből (http://www.scienc Hydrogen (https://web.archive.org/web/20
edirect.com/science/article/pii/S00102180 080327014507/http://www.uigi.com/hydrog
09000170) archiválva]. (Hozzáférés: 2020. en.html). Universal Industrial Gases, Inc.,
január 25.) 2003. [2008. március 27-i dátummal az
17. Dziadecki, J.: Hindenburg Hydrogen Fire eredetiből (http://www.uigi.com/hydrogen.h
(https://web.archive.org/web/20070221062 tml) archiválva]. (Hozzáférés: 2008.
654/http://spot.colorado.edu/~dziadeck/zf/L február 5.)
Z129fire.htm), 2005. [2007. február 21-i 24. Tikhonov, Vladimir I., Volkov, Alexander A.
dátummal az eredetiből (http://spot.colorad (2002). „Separation of Water into Its Ortho
o.edu/~dziadeck/zf/LZ129fire.htm) and Para Isomers”. Science 296 (5577),
archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 16.) 2363. o. DOI:10.1126/science.1069513 (ht
18. Kelly, M.: The Hindenburg Disaster (https:// tps://dx.doi.org/10.1126/science.1069513).
web.archive.org/web/20090202041131/htt PMID 12089435.
p://americanhistory.about.com/od/hindenb 25. Hritz, James: CH. 6 – Hydrogen (https://we
urg/a/hindenburg.htm). b.archive.org/web/20080216050326/http://
About.com:American history. [2009. smad-ext.grc.nasa.gov/gso/manual/chapte
február 2-i dátummal az eredetiből (http://a r_06.pdf) (PDF). NASA Glenn Research
mericanhistory.about.com/od/hindenburg/ Center Glenn Safety Manual, Document
a/hindenburg.htm) archiválva]. GRC-MQSA.001. NASA, 2006. March.
(Hozzáférés: 2009. augusztus 8.) [2008. február 16-i dátummal az eredetiből
19. Clayton, D.D.. Handbook of Isotopes in the (http://smad-ext.grc.nasa.gov/gso/manual/c
Cosmos: Hydrogen to Gallium. Cambridge hapter_06.pdf) archiválva]. (Hozzáférés:
University Press (2003). ISBN 0-521- 2008. február 5.)
82381-1 26. Shinitzky, Meir (2006). „Ortho-para spin
20. Millar, Tom: Lecture 7, Emission Lines — isomers of the protons in the methylene
Examples (https://web.archive.org/web/20 group”. Chirality 18 (9), 754–756. o.
111116023018/http://jupiter.phy.umist.ac.u DOI:10.1002/chir.20319 (https://dx.doi.org/
k/~tjm/ISPhys/l7/ispl7.html). PH-3009 10.1002/chir.20319). PMID 16856167.
(P507/P706/M324) Interstellar Physics.
University of Manchester, 2003. december
10. [2011. november 16-i dátummal az
eredetiből (http://jupiter.phy.umist.ac.uk/~tj
m/ISPhys/l7/ispl7.html) archiválva].
(Hozzáférés: 2008. február 5.)
27. Milenko, Yu. Ya., Sibileva, R. M.; 34. Nancy B. McNelis, Terry L. Hardy,
Strzhemechny, M. A (1997). „Natural ortho- Margaret V. Whalen, Maureen T. Kudlac,
para conversion rate in liquid and gaseous Matthew E. Moran, Thomas M. Tomsik and
hydrogen”. Journal of Low Temperature Mark S. Haberbusch: A summary of Slush
Physics 107 (1–2), 77–92. o. hydrogen (https://web.archive.org/web/200
DOI:10.1007/BF02396837 (https://dx.doi.o 90704124320/http://gltrs.grc.nasa.gov/cgi-
rg/10.1007/BF02396837). bin/GLTRS/browse.pl?1995/TM-106863.ht
28. Ortho-Para conversion. Pag. 13 (https://we ml). NASA, 1995. 04
b.archive.org/web/20081216223955/http:// 35. Astronautix.com: Density (https://web.archi
www.mae.ufl.edu/NasaHydrogenResearc ve.org/web/20161103012544/http://www.a
h/h2webcourse/L11-liquefaction2.pdf) stronautix.com/props/airshlh2.htm). [2016.
(PDF). [2008. december 16-i dátummal az november 3-i dátummal az eredetiből (htt
eredetiből (http://www.mae.ufl.edu/NasaHy p://www.astronautix.com/props/airshlh2.ht
drogenResearch/h2webcourse/L11-liquef m) archiválva]. (Hozzáférés: 2012.
action2.pdf) archiválva]. (Hozzáférés: december 29.)
2008. december 16.) 36. Clark, Jim: The Acidity of the Hydrogen
29. Svadlenak, R. Eldo, Scott, Allen B (1957). Halides (https://web.archive.org/web/2008
„The Conversion of Ortho- to 0220174205/http://www.chemguide.co.uk/i
Parahydrogen on Iron Oxide-Zinc Oxide norganic/group7/acidityhx.html#top).
Catalysts”. Journal of the American Chemguide, 2002. [2008. február 20-i
Chemical Society 79 (20), 5385–5388. o. dátummal az eredetiből (http://www.chemg
DOI:10.1021/ja01577a013 (https://dx.doi.o uide.co.uk/inorganic/group7/acidityhx.html
rg/10.1021/ja01577a013). #top) archiválva]. (Hozzáférés: 2008.
30. Science Daily: Lab discovery gives március 9.)
glimpse of conditions found on other 37. Kimball, John W.: Hydrogen (https://web.ar
planets (http://www.sciencedaily.com/relea chive.org/web/20080304040611/http://user
ses/2016/01/160106143028.htm) s.rcn.com/jkimball.ma.ultranet/BiologyPag
Archiválva (https://web.archive.org/web/20 es/H/HydrogenBonds.html). Kimball's
160108210211/http://www.sciencedaily.co Biology Pages, 2003. augusztus 7. [2008.
m/releases/2016/01/160106143028.htm) március 4-i dátummal az eredetiből (http://
2016. január 8-i dátummal a Wayback users.rcn.com/jkimball.ma.ultranet/Biology
Machine-ben 2016-01-06 Pages/H/HydrogenBonds.html)
31. (1935) „On the possibility of a metallic archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 4.)
modification of hydrogen”. Journal of 38. IUPAC Compendium of Chemical
Chemical Physics 3 (12), 764. o. Terminology, Electronic version, Hydrogen
DOI:10.1063/1.1749590 (https://dx.doi.org/ Bond (http://goldbook.iupac.org/H02899.ht
10.1063/1.1749590). ml) Archiválva (https://web.archive.org/we
32. (1996) „X-ray diffraction and equation of b/20080319045705/http://goldbook.iupac.
state of hydrogen at megabar pressures”. org/H02899.html) 2008. március 19-i
Nature 383 (6602), 702. o. dátummal a Wayback Machine-ben
DOI:10.1038/383702a0 (https://dx.doi.org/ 39. Sandrock, Gary: Metal-Hydrogen Systems
10.1038/383702a0). (https://web.archive.org/web/20080224162
33. (1968) „Metallic Hydrogen: A High- 206/http://hydpark.ca.sandia.gov/DBFram
Temperature Superconductor?”. Physical e.html). Sandia National Laboratories,
Review Letters 21 (26), 1748. o. 2002. május 2. [2008. február 24-i
DOI:10.1103/PhysRevLett.21.1748 (https:// dátummal az eredetiből (http://hydpark.ca.
dx.doi.org/10.1103/PhysRevLett.21.1748). sandia.gov/DBFrame.html) archiválva].
(Hozzáférés: 2008. március 23.)
40. Structure and Nomenclature of 47. Gurov, Yu. B.; Aleshkin, D. V.; Behr, M. N.;
Hydrocarbons (https://www.webcitation.or Lapushkin, S. V.; Morokhov, P. V.;
g/69YsEwK4v?url=http://chemed.chem.pur Pechkurov, V. A.; Poroshin, N. O.;
due.edu/genchem/topicreview/bp/1organi Sandukovsky, V. G.; Tel'kushev, M. V.;
c/organic.html). Purdue University. [2012. Chernyshev, B. A.; Tschurenkova, T. D
július 31-i dátummal az eredetiből (http://c (2004). „Spectroscopy of superheavy
hemed.chem.purdue.edu/genchem/topicre hydrogen isotopes in stopped-pion
view/bp/1organic/organic.html) archiválva]. absorption by nuclei”. Physics of Atomic
(Hozzáférés: 2008. március 23.) Nuclei 68 (3), 491–97. o.
41. Organic Chemistry (https://web.archive.or DOI:10.1134/1.1891200 (https://dx.doi.org/
g/web/20080418093054/http://dictionary.re 10.1134/1.1891200).
ference.com/browse/organic%20chemistr 48. (2003) „Experimental Evidence for the
y). Dictionary.com. Lexico Publishing Existence of 7H and for a Specific
Group, 2008. [2008. április 18-i dátummal Structure of 8He”. Physical Review Letters
az eredetiből (http://dictionary.reference.co 90 (8), 082501. o.
m/browse/organic%20chemistry) DOI:10.1103/PhysRevLett.90.082501 (http
archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március s://dx.doi.org/10.1103/PhysRevLett.90.082
23.) 501).
42. Biochemistry (https://web.archive.org/web/ 49. Urey, Harold C., Brickwedde, F. G.;
20080329151719/http://dictionary.referenc Murphy, G. M. (1933). „Names for the
e.com/browse/biochemistry). Hydrogen Isotopes”. Science 78 (2035),
Dictionary.com. Lexico Publishing Group, 602–603. o.
2008. [2008. március 29-i dátummal az DOI:10.1126/science.78.2035.602 (https://
eredetiből (http://dictionary.reference.com/ dx.doi.org/10.1126/science.78.2035.602).
browse/biochemistry) archiválva]. PMID 17797765.
(Hozzáférés: 2008. március 23.)
50. Isotopic compositions of the elements
43. Moers, Kurt (1920). „Investigations on the 2009 (https://web.archive.org/web/201203
Salt Character of Lithium Hydride”. 11195715/http://www.ciaaw.org/pubs/TICE
Zeitschrift für Anorganische und 2009.pdf). IUPAC. [2012. március 11-i
Allgemeine Chemie 113 (191), 179–228. dátummal az eredetiből (http://www.ciaaw.
o. DOI:10.1002/zaac.19201130116 (http org/pubs/TICE2009.pdf) archiválva].
s://dx.doi.org/10.1002/zaac.19201130116). (Hozzáférés: 2013. június 1.)
44. Downs, Anthony J., Pulham, Colin R. 51. Oda, Y; Nakamura, H.; Yamazaki, T.;
(1994). „The hydrides of aluminium, Nagayama, K.; Yoshida, M.; Kanaya, S.;
gallium, indium, and thallium: a re- Ikehara, M. (1992). „1H NMR studies of
evaluation”. Chemical Society Reviews 23 deuterated ribonuclease HI selectively
(3), 175–184. o. labeled with protonated amino acids”.
DOI:10.1039/CS9942300175 (https://dx.do Journal of Biomolecular NMR 2 (2), 137–
i.org/10.1039/CS9942300175). 47. o. DOI:10.1007/BF01875525 (https://d
45. Hibbs, David E., Jones, Cameron; x.doi.org/10.1007/BF01875525). PMID
Smithies, Neil A. (1999). „A remarkably 1330130.
stable indium trihydride complex: 52. Broad, William J.. „Breakthrough in
synthesis and characterisation of Nuclear Fusion Offers Hope for Power of
[InH3P(C6H11)3]”. Chemical Future (https://web.archive.org/web/20080
Communications (2), 185–186. o. 524053450/http://query.nytimes.com/gst/ful
DOI:10.1039/a809279f (https://dx.doi.org/1 lpage.html?res=9D0CE4D81030F932A25
0.1039/a809279f). 752C1A967958260&sec=&spon=&pagew
46. Miessler, Gary L., Tarr, Donald A.. anted=all)”, The New York Times, 1991.
Inorganic Chemistry, 3rd, Prentice Hall november 11.. [2008. május 24-i dátummal
(2003). ISBN 0-13-035471-6 az eredetiből (http://query.nytimes.com/gst/
fullpage.html?res=9D0CE4D81030F932A
25752C1A967958260&sec=&spon=&pag
ewanted=all) archiválva] (Hozzáférés
ideje: 2008. február 12.)
53. The Elements, Theodore Gray, Black Dog 60. § IR-3.3.2, Provisional Recommendations
& Leventhal Publishers Inc., 2009 (http://www.iupac.org/reports/provisional/a
54. Staff: Tritium (https://web.archive.org/web/ bstract04/connelly_310804.html)
20080102171148/http://www.epa.gov/rpd Archiválva (https://web.archive.org/web/20
web00/radionuclides/tritium.html). U.S. 061027174015/http://www.iupac.org/report
Environmental Protection Agency, 2007. s/provisional/abstract04/connelly_310804.
november 15. [2008. január 2-i dátummal html) 2006. október 27-i dátummal a
az eredetiből (http://www.epa.gov/rpdweb0 Wayback Machine-ben, Nomenclature of
0/radionuclides/tritium.html) archiválva]. Inorganic Chemistry, Chemical
(Hozzáférés: 2008. február 12.) Nomenclature and Structure
Representation Division, IUPAC.
55. Nave, C. R.: Deuterium-Tritium Fusion (htt
Accessed on line October 3, 2007.
ps://web.archive.org/web/2008031605585
2/http://hyperphysics.phy-astr.gsu.edu/Hba 61. Robert Boyle: Tracts written by the
se/nucene/fusion.html). HyperPhysics. Honourable Robert Boyle containing new
Georgia State University, 2006. [2008. experiments, touching the relation betwixt
március 16-i dátummal az eredetiből (htt flame and air… London: (kiadó nélkül).
p://hyperphysics.phy-astr.gsu.edu/Hbase/n 1672.
ucene/fusion.html) archiválva]. 62. Mark Winter: Hydrogen: historical
(Hozzáférés: 2008. március 8.) information (https://web.archive.org/web/2
56. Kendall, Carol (1998). „Fundamentals of 0080410102154/http://education.jlab.org/it
Isotope Geochemistry (https://web.archive. selemental/ele001.html). WebElements
org/web/20080314192517/http://wwwrcam Ltd, 2007. [2008. április 10-i dátummal az
nl.wr.usgs.gov/isoig/isopubs/itchch2.html# eredetiből (http://education.jlab.org/itselem
2.5.1)”, Kiadó: US Geological Survey. ental/ele001.html) archiválva].
[2008. március 14-i dátummal az (Hozzáférés: 2017. március 25.)
eredetiből (http://wwwrcamnl.wr.usgs.gov/i 63. Alan Musgrave: Why did oxygen supplant
soig/isopubs/itchch2.html#2.5.1) phlogiston? Research programmes in the
archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2008. Chemical Revolution (https://www.cambrid
március 8.) ge.org/core/books/method-and-appraisal-i
57. The Tritium Laboratory (https://web.archiv n-the-physical-sciences/why-did-oxygen-s
e.org/web/20080228061358/http://www.rs upplant-phlogiston-research-programmes-i
mas.miami.edu/groups/tritium/). University n-the-chemical-revolution/05327AE675AD
of Miami, 2008. [2008. február 28-i 0157304A6C37BB36AB9D). In Method
dátummal az eredetiből (http://www.rsmas. and Appraisal in the Physical Sciences.
miami.edu/groups/tritium/) archiválva]. Cambrisdge: Cambridge University Press.
(Hozzáférés: 2008. március 8.) 1976. arch (https://web.archive.org/web/20
170326053539/https://www.cambridge.or
58. Holte, Aurali E. (2004). „Potential Role of
g/core/books/method-and-appraisal-in-the-
Parasitism in the Evolution of Mutualism in
physical-sciences/why-did-oxygen-suppla
Astigmatid Mites”. Experimental and
nt-phlogiston-research-programmes-in-the
Applied Acarology, Lubbock 25 (2), 97–
-chemical-revolution/05327AE675AD0157
107. o, Kiadó: Texas Tech University.
DOI:10.1023/A:1010655610575 (https://dx. 304A6C37BB36AB9D) Hozzáférés: 2017.
márc. 25.
doi.org/10.1023/A:1010655610575).
59. van der Krogt, Peter: Hydrogen (https://we 64. Just the Facts—Inventions & Discoveries,
School Specialty Publishing, 2005
b.archive.org/web/20100123001440/http://
elements.vanderkrogt.net/element.php?sy 65. Hydrogen. In Van Nostrand’s
m=H). Elementymology & Elements Encyclopedia of Chemistry. Hoboken:
Multidict, 2005. május 5. [2010. január 23-i Wylie-Interscience. 2005. 797–799. o.
dátummal az eredetiből (http://elements.va ISBN 0-471-61525-0
nderkrogt.net/element.php?sym=H) 66. John Emsley: Nature’s Building Blocks.
archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december Oxford: Oxford University Press. 2001.
20.) 183–191. o. ISBN 0-19-850341-5
67. Albert Stwertka: A Guide to the Elements. 73. Mars Global Surveyor (https://web.archive.
Oxford: Oxford University Press. 1996. 16– org/web/20170609221556/http://astronauti
21. o. ISBN 0-19-508083-1 x.com/m/marsglobalsurveyor.html).
68. N. N. Greenwood – A. Earnshaw: Az Astronautix.com. [2017. június 9-i
elemek kémiája. 1. kiad. Budapest: dátummal az eredetiből (http://www.astron
Nemzeti Tankönyvkiadó. 1999. 44. o. autix.com/m/marsglobalsurveyor.html)
ISBN 963-18-9144-5 archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március
25.)
69. A chronological history of electrical
development from 600 B.C. (https://www.ar 74. Crepeau, Bob. Niels Bohr: The Atomic
chive.org/stream/chronologicalhis00natiric Model. Great Neck Publishing (2006.
h/) New York: National Electric január 1.). ISBN 1-4298-0723-7
Manufacturers Association. 1946. 102. o. 75. Berman, R., Cooke, A. H.; Hill, R. W.
arch (https://web.archive.org/web/2017032 (1956). „Cryogenics”. Annual Review of
6135402/https://www.archive.org/stream/c Physical Chemistry 7, 1–20. o.
hronologicalhis00natirich/) Hozzáférés: DOI:10.1146/annurev.pc.07.100156.000245
2017. márc. 25. (https://dx.doi.org/10.1146/annurev.pc.07.1
70. NTS-2 Nickel-Hydrogen Battery 00156.000245).
Performance 31 (https://web.archive.org/w 76. Gagnon, Steve: Hydrogen (https://web.arc
eb/20090810200734/http://www.aiaa.org/c hive.org/web/20080410102154/http://educ
ontent.cfm?pageid=406&gTable=japaperi ation.jlab.org/itselemental/ele001.html).
mportPre97&gID=57704). Aiaa.org. [2009. Jefferson Lab. [2008. április 10-i dátummal
augusztus 10-i dátummal az eredetiből (htt az eredetiből (http://education.jlab.org/itsel
p://www.aiaa.org/content.cfm?pageid=406 emental/ele001.html) archiválva].
&gTable=japaperimportPre97&gID=5770 (Hozzáférés: 2008. február 5.)
4) archiválva]. (Hozzáférés: 2009. április 77. Haubold, Hans; Mathai, A. M.: Solar
6.) Thermonuclear Energy Generation (https://
71. A. G. Jannette – J. S. Hojnicki – D. B. web.archive.org/web/20120522094350/htt
McKissock – J. Fincannon – T. W. p://liveweb.archive.org/http://neutrino.aqua
Kerlslake – C. D. Rodriguez: Validation of phoenix.com/un-esa/sun/sun-chapter4.htm
international space station electrical l). Columbia University, 2007. november
performance model via on-orbit telemetry. 15. [2012. május 22-i dátummal az
(https://ntrs.nasa.gov/archive/nasa/casi.ntr eredetiből (http://liveweb.archive.org/http://
s.nasa.gov/20020070612.pdf) IECEC '02. neutrino.aquaphoenix.com/un-esa/sun/sun
2002 37th Intersociety Energy Conversion -chapter4.html) archiválva]. (Hozzáférés:
Engineering Conference, 2002, (2004) 2008. február 12.)
45–50. o. arch (https://web.archive.org/we 78. Storrie-Lombardi, Lisa J., Wolfe, Arthur M.
b/20170314082148/https://ntrs.nasa.gov/ar (2000). „Surveys for z > 3 Damped Lyman-
chive/nasa/casi.ntrs.nasa.gov/200200706 alpha Absorption Systems: the Evolution
12.pdf) doi (https://dx.doi.org/10.1109/IEC of Neutral Gas”. Astrophysical Journal 543
EC.2002.1391972) Hozzáférés: 2017. (2), 552–576. o. DOI:10.1086/317138 (http
márc. 25. s://dx.doi.org/10.1086/317138).
72. P. M. Anderson – J. W. Coyne: A 79. Dresselhaus, Mildred et al.: Basic
lightweight, high reliability, single battery Research Needs for the Hydrogen
power system for interplanetary spacecraft. Economy (https://web.archive.org/web/200
5. 2002. 5–2433. o. ISBN 0-7803-7231-X 80213144956/http://www.sc.doe.gov/bes/h
doi:10.1109/AERO.2002.1035418 (https:// ydrogen.pdf) (PDF). Argonne National
dx.doi.org/10.1109%2FAERO.2002.10354 Laboratory, U.S. Department of Energy,
18) Office of Science Laboratory, 2003. május
15. [2008. február 13-i dátummal az
eredetiből (http://www.sc.doe.gov/bes/hydr
ogen.pdf) archiválva]. (Hozzáférés: 2008.
február 5.)
80. Berger, Wolfgang H.: The Future of 86. Oxtoby, D. W.. Principles of Modern
Methane (https://web.archive.org/web/200 Chemistry (https://archive.org/details/princi
80424152613/http://earthguide.ucsd.edu/vi plesofmode5edoxto), 5th, Thomson
rtualmuseum/climatechange2/11_3.shtml). Brooks/Cole (2002). ISBN 0-03-035373-4
University of California, San Diego, 2007. 87. Hydrogen Properties, Uses, Applications
november 15. [2008. április 24-i dátummal (https://web.archive.org/web/20080327014
az eredetiből (http://earthguide.ucsd.edu/vi 507/http://www.uigi.com/hydrogen.html).
rtualmuseum/climatechange2/11_3.shtml) Universal Industrial Gases, Inc., 2007.
archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február [2008. március 27-i dátummal az
12.) eredetiből (http://www.uigi.com/hydrogen.h
81. McCall Group, Oka Group: H3+ Resource tml) archiválva]. (Hozzáférés: 2008.
Center (https://web.archive.org/web/20071 március 11.)
011211244/http://h3plus.uiuc.edu/). 88. Funderburg, Eddie: Why Are Nitrogen
Universities of Illinois and Chicago, 2005. Prices So High? (https://web.archive.org/w
április 22. [2007. október 11-i dátummal az eb/20010509065844/http://www.noble.org/
eredetiből (http://h3plus.uiuc.edu/) ag/Soils/NitrogenPrices/Index.htm). The
archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 5.) Samuel Roberts Noble Foundation, 2008.
82. Helm, H. et al.: Coupling of Bound States [2001. május 9-i dátummal az eredetiből (h
to Continuum States in Neutral Triatomic ttp://www.noble.org/Ag/Soils/NitrogenPrice
Hydrogen (https://web.archive.org/web/20 s/Index.htm) archiválva]. (Hozzáférés:
110617113507/http://frhewww.physik.uni-fr 2008. március 11.)
eiburg.de/H3/guber4.pdf). Department of 89. Lees, Andrew: Chemicals from salt (https://
Molecular and Optical Physics, University web.archive.org/web/20071026052022/htt
of Freiburg, Germany. [2011. június 17-i p://www.bbc.co.uk/schools/gcsebitesize/ch
dátummal az eredetiből (http://frhewww.ph emistry/usefulproductsrocks/chemicals_sa
ysik.uni-freiburg.de/H3/guber4.pdf) ltrev3.shtml). BBC, 2007. [2007. október
archiválva]. (Hozzáférés: 2009. november 26-i dátummal az eredetiből (http://www.bb
25.) c.co.uk/schools/gcsebitesize/chemistry/us
83. Herbst,
+ E. (2000). „The Astrochemistry of efulproductsrocks/chemicals_saltrev3.sht
H3 ”. Phil. Trans. R. Soc. Lond. A. 358 ml) archiválva]. (Hozzáférés: 2008.
(1774), 2523–2534. o. március 11.)
DOI:10.1098/rsta.2000.0665 (https://dx.doi. 90. Development of solar-powered
org/10.1098/rsta.2000.0665). thermochemical production of hydrogen
84. Kruse, B.; Grinna, S.; Buch, C.: Hydrogen from water (https://web.archive.org/web/20
Status og Muligheter (https://web.archive.o 070417134156/http://www.hydrogen.energ
rg/web/20080216050327/http://bellona.or y.gov/pdfs/review05/pd28_weimer.pdf)
g/filearchive/fil_Hydrogen_6-2002.pdf) (PDF). [2007. április 17-i dátummal az
(PDF). Bellona, 2002. [2008. február 16-i eredetiből (http://www.hydrogen.energy.go
dátummal az eredetiből (http://bellona.org/f v/pdfs/review05/pd28_weimer.pdf)
ilearchive/fil_Hydrogen_6-2002.pdf) archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február
archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 11.)
12.) 91. Perret, Robert: Development of Solar-
85. Venere, Emil: New process generates Powered Thermochemical Production of
hydrogen from aluminum alloy to run Hydrogen from Water, DOE Hydrogen
engines, fuel cells (https://web.archive.org/ Program, 2007 (https://web.archive.org/we
web/20080201142401/http://news.uns.pur b/20100527212241/http://www.hydrogen.e
due.edu/x/2007a/070515WoodallHydroge nergy.gov/pdfs/progress07/ii_f_1_perret.pd
n.html). Purdue University, 2007. május f) (PDF). [2010. május 27-i dátummal az
15. [2008. február 1-i dátummal az eredetiből (http://www.hydrogen.energy.go
eredetiből (http://news.uns.purdue.edu/x/2 v/pdfs/progress07/ii_f_1_perret.pdf)
007a/070515WoodallHydrogen.html) archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 17.)
archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 5.)
92. Hirschler, M. M.. Electrical Insulating 99. Hardy, Walter N. (2003). „From H2 to
Materials: International Issues (https://book cryogenic H masers to HiTc
s.google.com/books?id=bmxcV_TlsV8C& superconductors: An unlikely but
pg=PA89). ASTM International, 89–. o. rewarding path”. Physica C:
(2000). ISBN 978-0-8031-2613-8. Superconductivity 388–389, 1–6. o.
Hozzáférés ideje: 2012. július 13. DOI:10.1016/S0921-4534(02)02591-1 (htt
Archiválva (https://web.archive.org/web/20 ps://dx.doi.org/10.1016/S0921-4534(02)02
130526150038/https://books.google.com/b 591-1).
ooks?id=bmxcV_TlsV8C&pg=PA89) 100. Barnes, Matthew: LZ-129, Hindenburg (htt
2013. május 26-i dátummal a Wayback ps://web.archive.org/web/2008030122441
Machine-ben 7/http://www.ciderpresspottery.com/ZLA/gr
93. Chemistry Operations: Hydrogen (https://w eatzeps/german/Hindenburg.html). The
eb.archive.org/web/20110304203439/htt Great Zeppelins, 2004. [2008. március 1-i
p://periodic.lanl.gov/1.shtml). Los Alamos dátummal az eredetiből (http://www.ciderpr
National Laboratory, 2003. december 15. esspottery.com/ZLA/greatzeps/german/Hin
[2011. március 4-i dátummal az eredetiből denburg.html) archiválva]. (Hozzáférés:
(http://periodic.lanl.gov/1.shtml) 2008. március 18.)
archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 5.) 101. Block, Matthias (2004. szeptember 3.).
94. Takeshita, T. (1974). „Hydrogen solubility „Hydrogen as Tracer Gas for Leak
in 1:5 compounds between yttrium or Detection (https://web.archive.org/web/200
thorium and nickel or cobalt”. Inorganic 90108102521/http://www.ndt.net/abstract/
Chemistry 13 (9), 2282–2283. o. wcndt2004/523.htm)”. 16th WCNDT 2004,
DOI:10.1021/ic50139a050 (https://dx.doi.o Montreal, Canada: Sensistor
rg/10.1021/ic50139a050). Technologies. [2009. január 8-i dátummal
95. Kirchheim, R. (1988). „Hydrogen in az eredetiből (http://www.ndt.net/abstract/w
amorphous and nanocrystalline metals”. cndt2004/523.htm) archiválva].
Materials Science and Engineering 99, Hozzáférés: 2008. március 25..
457–462. o. DOI:10.1016/0025- 102. Report from the Commission on Dietary
5416(88)90377-1 (https://dx.doi.org/10.101 Food Additive Intake (https://web.archive.o
6/0025-5416(88)90377-1). rg/web/20080216050325/http://ec.europa.
96. Kirchheim, R. (1988). „Hydrogen solubility eu/food/fs/sfp/addit_flavor/flav15_en.pdf)
and diffusivity in defective and amorphous (PDF). Európai Unió. [2008. február 16-i
metals”. Progress in Materials Science 32 dátummal az eredetiből (http://ec.europa.e
(4), 262–325. o. DOI:10.1016/0079- u/food/fs/sfp/addit_flavor/flav15_en.pdf)
6425(88)90010-2 (https://dx.doi.org/10.101 archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 5.)
6/0079-6425(88)90010-2). 103. Reinsch, J, A Katz, J Wean, G
97. Durgutlu, Ahmet (2003). „Experimental Aprahamian, JT MacFarland (1980). „The
investigation of the effect of hydrogen in deuterium isotope effect upon the reaction
argon as a shielding gas on TIG welding of fatty acyl-CoA dehydrogenase and
of austenitic stainless steel”. Materials & butyryl-CoA”. J. Biol. Chem. 255 (19),
Design 25 (1), 19–23. o. 9093–97. o. PMID 7410413.
DOI:10.1016/j.matdes.2003.07.004 (https:// 104. Bergeron, Kenneth D. (2004). „The Death
dx.doi.org/10.1016/j.matdes.2003.07.004). of no-dual-use (https://web.archive.org/we
98. Atomic Hydrogen Welding (https://web.arc b/20080419051641/http://find.galegroup.c
hive.org/web/20130911062035/http://web. om/itx/start.do?prodId=SPJ.SP06)”.
archive.org/web/20110716115120/http://w Bulletin of the Atomic Scientists 60 (1), 15.
ww.specialwelds.com/underwater-weldin o, Kiadó: Educational Foundation for
g/atomic-hydrogen-welding.htm). Specialty Nuclear Science, Inc.. [2008. április 19-i
Welds, 2007. [2013. szeptember 11-i dátummal az eredetiből (http://find.galegro
dátummal az eredetiből (https://web.archiv up.com/itx/start.do?prodId=SPJ.SP06)
e.org/web/20110716115120/http://www.sp archiválva]. DOI:10.2968/060001004 (http
ecialwelds.com/underwater-welding/atomi s://dx.doi.org/10.2968/060001004).
c-hydrogen-welding.htm) archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2013. február 11.)
(Hozzáférés: 2015. március 14.)
05. Quigg, Catherine T. (1984. March). „Tritium 112. US Department of Energy (2006-03-22).
Warning”. Bulletin of the Atomic Scientists "DOE Seeks Applicants for Solicitation on
40 (3), 56–57. o. the Employment Effects of a Transition to a
06. (1989) „International Temperature Scale of Hydrogen Economy (https://web.archive.or
1990 (https://web.archive.org/web/200804 g/web/20110719105413/http://www.hydro
13221030/http://www.bipm.org/utils/comm gen.energy.gov/news_transition.html)".
on/pdf/its-90/ITS-90.pdf)” (PDF). Procès- Sajtóközlemény. Elérés: 2008-03-16.
Verbaux du Comité International des 113. Georgia Tech (2008-02-11). "Carbon
Poids et Mesures: T23–T42. [2008. április Capture Strategy Could Lead to Emission-
13-i dátummal az eredetiből (http://www.bi Free Cars (http://www.gatech.edu/newsroo
pm.org/utils/common/pdf/its-90/ITS-90.pdf) m/release.html?id=1707)".
archiválva]. Hozzáférés: 2008. március Sajtóközlemény. Elérés: 2008-03-16.
25.. Archiválva (https://web.archive.org/web/20
07. Hidrogén- és vízhűtésű turbogenerátorok 080328050807/http://www.gatech.edu/new
(https://web.archive.org/web/20160307140 sroom/release.html?id=1707) 2008.
019/http://www.ganzdata.hu/download/Hid március 28-i dátummal a Wayback
rogen-_es_vizhutesu_turbogeneratorok.pd Machine-ben
f). [2016. március 7-i dátummal az 114. Heffel, James W. (2002). „NOx emission
eredetiből (http://www.ganzdata.hu/downlo and performance data for a hydrogen
ad/Hidrogen-_es_vizhutesu_turbogenerat fueled internal combustion engine at
orok.pdf) archiválva]. (Hozzáférés: 2013. 1500 rpm using exhaust gas recirculation”.
június 13.) International Journal of Hydrogen Energy
08. Racskó Imre: A hidrogén előállítása és 28 (8), 901–908. o. DOI:10.1016/S0360-
felhasználása a Paksi Atomerőműben, 3199(02)00157-X (https://dx.doi.org/10.10
távlati tervek. (http://www.e-met.hu/files/cik 16/S0360-3199(02)00157-X).
k41_Paksi_Atomeromu_eloadas_hidroge 115. Romm, Joseph J.. The Hype About
n-technologia_RI.pdf). (Hozzáférés: 2013. Hydrogen: Fact And Fiction In The Race
június 13.) To Save The Climate (https://archive.org/d
09. McCarthy, John: Hydrogen (https://web.arc etails/hypeabouthydroge0000romm), 1st,
hive.org/web/20080314043136/http://www Island Press (2004). ISBN 1-55963-703-X
-formal.stanford.edu/jmc/progress/hydroge 116. Le Comber, P. G. (1977). „Hall effect and
n.html). Stanford University, 1995. impurity conduction in substitutionally
december 31. [2008. március 14-i doped amorphous silicon”. Philosophical
dátummal az eredetiből (http://www-formal. Magazine 35 (5), 1173–1187. o.
stanford.edu/jmc/progress/hydrogen.html) DOI:10.1080/14786437708232943 (https://
archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március dx.doi.org/10.1080/14786437708232943).
14.) 117. Van de Walle, Chris G. (2000). „Hydrogen
10. Nuclear Fusion Power (https://web.archiv as a cause of doping in zinc oxide”.
e.org/web/20080310022109/http://world-n Physical Review Letters 85 (5), 1012–
uclear.org/info/inf66.html). World Nuclear 1015. o.
Association, 2007. May. [2008. március DOI:10.1103/PhysRevLett.85.1012 (https://
10-i dátummal az eredetiből (http://www.w dx.doi.org/10.1103/PhysRevLett.85.1012).
orld-nuclear.org/info/inf66.html) PMID 10991462.
archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 118. Janotti, Anderson (2007). „Hydrogen
16.) multicentre bonds”. Nature Materials 6 (1),
11. Chapter 13: Nuclear Energy — Fission 44–47. o. DOI:10.1038/nmat1795 (https://d
and Fusion (https://web.archive.org/web/2 x.doi.org/10.1038/nmat1795). PMID
0080302193129/http://energyquest.ca.gov/ 17143265.
story/chapter13.html). Energy Story. 119. Kilic, Cetin (2002). „n-type doping of
California Energy Commission, 2006. oxides by hydrogen”. Applied Physics
[2008. március 2-i dátummal az eredetiből Letters 81 (1), 73–75. o.
(http://www.energyquest.ca.gov/story/chapt DOI:10.1063/1.1482783 (https://dx.doi.org/
er13.html) archiválva]. (Hozzáférés: 2008. 10.1063/1.1482783).
március 14.)
20. Peacock, P. W. (2003). „Behavior of 125. Smith, H. O.; Xu, Q: Safety Standard for
hydrogen in high dielectric constant oxide Hydrogen and Hydrogen Systems (https://
gate insulators”. Applied Physics Letters web.archive.org/web/20080216050325/htt
83 (10), 2025–2027. o. p://www.hq.nasa.gov/office/codeq/doctree/
DOI:10.1063/1.1609245 (https://dx.doi.org/ canceled/871916.pdf) (PDF). NASA, 1997.
10.1063/1.1609245). [2008. február 16-i dátummal az eredetiből
21. Cammack, Richard, Robson, R. L.. (http://www.hq.nasa.gov/office/codeq/doctr
Hydrogen as a Fuel: Learning from Nature ee/canceled/871916.pdf) archiválva].
(https://books.google.com/?id=GTzajKoBo (Hozzáférés: 2008. február 5.)
NwC&pg=PA202). Taylor & Francis Ltd, 126. Liquid Hydrogen MSDS (https://web.archiv
202–203. o. (2001). ISBN 0-415-24242-8 e.org/web/20080527233910/http://www.hy
22. Kruse, O., Rupprecht, J.; Bader, K.-P.; drogenandfuelcellsafety.info/resources/md
Thomas-Hall, S.; Schenk, P. M.; Finazzi, ss/Praxair-LH2.pdf) (PDF). Praxair, Inc.,
G.; Hankamer, B (2005). „Improved 2004. September. [2008. május 27-i
photobiological H2 production in dátummal az eredetiből (http://www.hydrog
engineered green algal cells”. The Journal enandfuelcellsafety.info/resources/mdss/P
of Biological Chemistry 280 (40), 34170–7. raxair-LH2.pdf) archiválva]. (Hozzáférés:
o. DOI:10.1074/jbc.M503840200 (https://d 2008. április 16.)
x.doi.org/10.1074/jbc.M503840200). PMID 127. (1985. július 20.) „‘Bugs’ and hydrogen
16100118. embrittlement”. Science News,
23. Smith, H. O.; Xu, Q: IV.E.6 Hydrogen from Washington, D.C. 128 (3), 41. o.
Water in a Novel Recombinant Oxygen- DOI:10.2307/3970088 (https://dx.doi.org/1
Tolerant Cyanobacteria System (https://we 0.2307/3970088).
b.archive.org/web/20080216050325/http:// 128. Hayes, B.: Union Oil Amine Absorber
ec.europa.eu/food/fs/sfp/addit_flavor/flav1 Tower (https://web.archive.org/web/20081
5_en.pdf) (PDF). FY2005 Progress 120215355/http://www.twi.co.uk/content/oil
Report. United States Department of gas_casedown29.html). TWI. [2008.
Energy, 2005. [2008. február 16-i november 20-i dátummal az eredetiből (htt
dátummal az eredetiből (http://ec.europa.e p://www.twi.co.uk/content/oilgas_casedow
u/food/fs/sfp/addit_flavor/flav15_en.pdf) n29.html) archiválva]. (Hozzáférés: 2010.
archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 5.) január 29.)
24. Williams, Chris. „Pond life: the future of 129. Hydrogen Safety (https://web.archive.org/
energy (https://web.archive.org/web/20080 web/20110326001949/http://www.schatzla
305050153/http://www.theregister.co.uk/20 b.org/education/h2safety.html). Humboldt
06/02/24/pond_scum_breakthrough/)”, State University. [2011. március 26-i
Science, The Register, 2006. február 24.. dátummal az eredetiből (http://www.schatzl
[2008. március 5-i dátummal az eredetiből ab.org/education/h2safety.html)
(http://www.theregister.co.uk/2006/02/24/p archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 14.)
ond_scum_breakthrough/) archiválva]
(Hozzáférés ideje: 2008. március 24.)

Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Hydrogen című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti
cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál
a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források
Bodonyi Ferenc: Kémiai összefoglaló. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1987. 39; 301–303. o.
ISBN 963-10-7229-0
Ammóniával tankolnák a hajókat (https://www.elobolygonk.hu/Innovativ_trendek/Jarmuipar/202
0_11_18/ammoniaval_tankolnak_a_hajokat_/)

További információk
a magyar Wikipédia hidrogént tartalmazó vegyületeinek listája külső keresővel (https://www.gyi
mesilaszlo.hu/cgi-bin/okepl.cgi?H)

A Wikimédia Commons tartalmaz Hidrogén témájú kategóriát.

Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Hidrogénvegyületek – a hidrogén vegyületei.
Kémiai elemek nevének etimológiája
Hidrogéngazdaság

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hidrogén&oldid=23590921”

A lap utolsó módosítása: 2021. február 16., 09:33

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is
felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.

You might also like