A kémiai elemek periódusos rendszere

A kémiai elemek periódusos rendszere (más néven: Mengyelejev-táblázat) a kémiai elemek

egy táblázatos megjelenítése, amelyben az elemek rendszámuk (vagyis protonszámuk),
elektronszerkezetük, és ismétlődő kémiai tulajdonságaik alapján vannak elrendezve. Ez az
elrendezés jól szemlélteti az elemek periodikusan változó tulajdonságait, mivel a kémiailag
hasonlóan viselkedő elemek így gyakran egy oszlopba kerülnek. A táblázat négy téglalap alakú
mezőt (s-, p-, d-, f-mező) is tartalmaz amelyeken belül egyes kémiai tulajdonságok
hasonlóságokat mutatnak. Általánosságban elmondható, hogy a sorok (periódusok) bal oldalán
fémek, a jobb oldalán pedig nemfémek helyezkednek el.

A periódusos rendszer sorait periódusoknak nevezzük, az oszlopokat pedig csoportoknak. Néhány

csoportnak a sorszáma mellett saját neve is van, például a 18-as csoportot nemesgázokként, a 17-
es csoportot halogénekként is ismerik, de egyes csoportoknál a csoport első tagjából képzett nevet
is használják, például széncsoport, nitrogéncsoport. A periódusos rendszer használható az elemek
tulajdonságai közti kapcsolatok levezetésére, de akár még fel nem fedezett elemek tulajdonságait
is meg lehet jósolni a segítségével. A kémia oktatásában ma általánosan elterjedt a periódusos
rendszer használata, a kémiai sajátosságok különböző formáinak az osztályozásához,
rendszerezéséhez és összehasonlításához hasznos segédeszköz. A táblázatot széleskörűen
használják :

 kémiában,
 fizikában,
 biológiában
 parban.

Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus tette közzé az első szélesebb körben elismert
periódusos rendszert 1869-ben. Felismerte, hogy az akkor ismert elemek tulajdonságai a
rendszámuk alapján periodikusan váltakoznak. Mengyelejev emellett megjósolta a táblázat akkor
még üres helyeire kerülő elemek néhány tulajdonságát. Előrejelzései a kérdéses elemek
felfedezése után többnyire beigazolódtak. Mengyelejev periódusos rendszerét azóta új elemek
felfedezésével és a kémiai viselkedést leíró újabb modellekkel bővítették és finomították.
Az összes elemet az 1-es rendszámtól kezdve (hidrogén) a 118-asig (oganeszon) bezáróan
felfedezték vagy mesterségesen előállították már, és a periódusos rendszer első hét periódusa
teljessé vált a nihónium, moszkóvium, tenesszium és oganeszon felfedezésével, melyet az IUPAC
2015. december 30-án igazolt, hivatalos nevüket pedig 2016. november 28-án kapták meg. Az
első 94 elem mindegyike megtalálható a természetben, bár néhányuk csak nyomnyi
mennyiségben, és hamarabb állították elő őket laboratóriumban, minthogy a természetben
felfedezték volna őketA 95–118-as rendszámú elemeket csak laboratóriumokban vagy nukleáris
reaktorokban állították elő. Ennél nagyobb rendszámú elemek szintézisére folyamatosan történnek
próbálkozások. Számos természetben előforduló elem szintetikus radioizotópját is előállították
már laboratóriumokban.

1.Áttekintés

A periódusos rendszer mindegyik eleme rendelkezik egy egyedi rendszámmal (Z), amely
megmutatja az elem atommagjában található protonok számát. A legtöbb elemnek különböző
neutronszámú atomjai fordulnak elő, ezeket izotópoknak nevezzük. Például a szénnek a
természetben három izotópja fordul elő: mindegyikük hat protonnal és legtöbbjük hat neutronnal
is rendelkezik, de az atomok kb. 1%-ának hét és egy ennél is sokkal kisebb hányadának nyolc
neutronja van. Az izotópokat a periódusos rendszer nem különíti el egymástól, hanem együtt, egy
elemként ábrázolja őket. A stabil izotóppal egyáltalán nem rendelkező elemek atomtömegének a
legstabilabb izotóp atomtömegét veszik, és ezt zárójelben tüntetik fel.

A hagyományos periódusos rendszerben az elemek növekvő rendszám szerint vannak rendezve,

és új periódus kezdődik mindig, amikor egy új elektronhéj kezd el kiépülni. A csoportokat az
atom elektronkonfigurációja határozza meg: egy adott alhéjon azonos számú elektronnal
rendelkező elemek ugyanabba a csoportba kerülnek (például az oxigén és a szelén ugyanabban a
csoportban található, mivel mindkét elem külső p-alhéján négy elektron van). Ez alól csak a d-
mező kivétel, amelyben a csoportok elemei nem mindig rendelkeznek azonos számú elektronnal
az adott alhéjon. A hasonló kémiai tulajdonságokkal bíró elemek általában ugyanabban a
csoportban helyezkednek el a periódusos rendszerben, de az f-mezőben és valamennyire a d-
mezőben is a megegyező periódusban lévő elemek szintén hasonló kémiai tulajdonságokkal
rendelkeznek. Ezáltal viszonylag egyszerű egy elem kémiai tulajdonságait megjósolni, ha a
szomszédos elemeinek tulajdonságai ismertek.

2016-ban a periódusos rendszer 118 eleme ismert az 1-es rendszámútól (hidrogén) a 118-as
rendszámúig (oganeszon). A 113-as, 115-ös, 117-es és 118-as elemeket az IUPAC hivatalosan
2015 decemberében ismerte el. Javasolt neveiket: nihónium (Nh), moszkóvium (Mc), tenesszium
(Ts) és oganeszon (Og) 2016 júniusában jelentette be az IUPAC, hivatalossá pedig 2016
novemberében váltak. Az új elemek javasolt magyar neveit 2019 júliusában jelentette be a
Magyar Tudományos Akadémia.

Az első 94 elem megtalálható a természetben, a maradék 24 elemet az ameríciumtól az

oganeszonig eddig csak mesterségesen állították elő. A természetben megtalálható 94 elem közül
11 csak a természetes elemek radioaktív bomlási sorában fordul elő. Sem asztáciumot (Z=85),
sem az einsteiniumnál (Z=99) nehezebb elemet nem figyeltek meg még makroszkopikus
mennyiségben, a franciumról pedig mindössze egy mikroszkopikus minta (300 000 atom) által
kibocsátott fény segítségével készítettek fényképet.

2.Felépítése

Csoportok
A csoportok a periódusos rendszer függőleges oszlopai. Egy adott csoport elemeinek jellemzően
több hasonló tulajdonságuk van, mint az azonos periódusok, vagy mezők elemeinek. Ezeket a
hasonlóságokat az atomszerkezetre vonatkozó modern kvantummechanikai elméletek azzal
magyarázzák, hogy az azonos csoportbeli elemek vegyértékelektron-szerkezete megegyezik.
Ennek következtében az azonos csoportba tartozó elemek kémiai szempontból hasonlóan
viselkednek és tulajdonságaik egyértelmű változást mutatnak az atomtömeg növekedésével.
Ugyanakkor a periódusos rendszer egyes részein, például a d-mezőben, vagy az f-mezőben a
perióduson belüli hasonlóságok ugyanolyan, vagy még fontosabbak lehetnek.

Nemzetközi elnevezési egyezmény alapján a csoportokat balról jobbra (az alkálifémektől kezdve
a nemesgázokig) 1-18-ig terjedő számokkal jelölik. Korábban a csoportokat római számokkal
jelölték és I-től VIII-ig számozták őket. A római számok után egy A-betűt írtak, ha az elem az s-
vagy p-mezőbe tartozott (ezek az ún. főcsoportok) és B-betűt, ha a d-mezőbe (mellékcsoportok).
Ezen kívül még a 8-as, 9-es és 10-es csoportot egy háromszoros méretű csoportnak tekintették
VIIIb csoport néven. Az új IUPAC-nevezéktan 1988-ban lépett életbe és azóta helytelenítik a régi
elnevezések használatát, bár Magyarországon a régi rendszer használata még mindig elterjedt.

Egyes csoportoknak hétköznapi nevük is van, például a 18-as csoportot nemesgázokként, a 17-es
csoportot halogénekként is ismerik, de egyes csoportoknál a csoport első tagjából képzett nevet is
használják, például széncsoport, nitrogéncsoport, oxigéncsoport. A 3-10-es csoportok elemei
kevesebb hasonlóságot, vagy függőleges tendenciát mutatnak, ezért nincs is köznapi nevük,
hanem egyszerűen a sorszámukat, vagy a csoport első eleméből képzett nevet használják rájuk.

Az azonos csoportban lévő elemek 3 tulajdonsága jellegzetes változásokat mutat.Ezek az elemek:

 atomsugara,
 ionizációs energiája
 elektronegativitása

A csoporton belül lefelé haladva az atomsugár növekszik, mivel a több betöltött elektronhéj miatt
a vegyértékelektronok egyre nagyobb méretű héjra épülnek be. Az ionizációs energia a
csoportokon belül csökken, mert az atommagtól távolabb lévő külső elektronokra kisebb
magvonzás hat, ezért könnyebben eltávolíthatók. Ugyanezen okból csökken az elektronegativitás
is. E szabályszerűség alól kivétel a 11. csoport, ahol az elektronegativitás a csoportban lefelé
haladva nő.

Periódusok

A periódusok a periódusos rendszer vízszintes sorai. Noha az azonos csoportok tagjai általában
több hasonlósággal bírnak, mint az azonos periódusok tagjai, de a periódusos rendszer egyes
részein a vízszintes trendek a fontosabbak. Ilyen az f-mező, ahol a lantanoidák és az aktinoidák
hasonló tulajdonságú elemek két vízszintes sorozatát alkotják.

Az azonos periódusban lévő elemek atomsugara, ionizációs energiája, elektronaffinitása és

elektronegativitása többé-kevésbé egyenletesen változik. A periódusban jobbra haladva az
atomsugár csökken, mivel a növekvő protonszám miatt az atommag egyre erősebb vonzó hatást
gyakorol az elektronokra. Az atomsugár csökkenése miatt az ionizációs energia ugyanakkor balról
jobbra haladva növekszik a periódusokon belül. Ennek oka az, hogy minél erősebben vonzza az
atommag az elektronokat, azokat annál nehezebb eltávolítani az atomról. Az elektronegativitás is
ugyanúgy a növekvő magvonzás miatt növekszik. Az elektronaffinitás szintén növekedést mutat a
perióduson belül: a periódus bal oldalán elhelyezkedő fémek jellemzően alacsonyabb
elektronaffinitással bírnak, mint a periódus jobb oldalán található nemfémek (a nemesgázok
kivételével).

Mezők

A periódusos rendszer elemeit mezőkbe lehet sorolni az alapján, hogy az elem "utolsó" elektronja
melyik alhéjra épül be, így beszélhetünk s-, p-, d- és f-mezőről. Az s-mező magába foglalja az
első két csoportot (az alkálifémeket és alkáliföldfémeket), valamint a hidrogént és a héliumot. A
p-mezőbe az utolsó hat csoport elemei tartoznak (13-18-as csoportok, vagy III-VIII. főcsoportok)
és más elemek mellett tartalmazza az összes félfémet és nemfémet. A d-mező a 3-12. (vagy IIIb-
IIb) csoportokat foglalja magába és tartalmazza az összes átmenetifémet. Az f-mező, melyet
helytakarékossági okokból gyakran külön ábrázolnak a periódusos rendszer többi részétől, nem
tartalmaz számozott csoportokat és a lantanoidákból és az aktinoidákból áll.

Fémek, félfémek, nemfémek

Közös fizikai és kémiai tulajdonságaik alapján az elemeket három nagyobb csoportra lehet
osztani: fémekre, félfémekre és nemfémekre. A fémek jellemzően fénylő, jó elektromos- és
hővezető, jól nyújtható és kalapálható, a higany kivételével szilárd anyagok, melyek egymással
ötvözeteket, nemfémekkel pedig sószerű ionos vegyületeket képeznek. A nemfémek többsége
színes, vagy színtelen, a hőt rosszul vezető szigetelő gáz, amelyek egymással kovalens
vegyületeket alkotnak. A fémek elektronleadással könnyedén képeznek kationokat, míg a
nemfémek hajlamosak inkább elektronfelvétellel anionná alakulni. A fémek és nemfémek közt
helyezkednek el a félfémek, melyek tulajdonságai átmenetet képeznek a két csoport közt, vagy
keverékei azoknak.

A fémeket és nemfémeket fel lehet osztani további alcsoportokra, ami a fémes jelleg nemfémes
jellegbe való átmenetét mutatja a periódusban balról jobbra haladva. A fémeken belül külön
csoportot alkotnak a nagy reakciókészségű alkálifémek, a kevésbé reaktív alkáliföldfémek,
lantanoidák és aktinoidák, az átmenetifémek és végül a fizikailag és kémiailag is gyenge
másodfajú fémek. A nemfémeket egyszerűen többatomos nemfémekre, kétatomos nemfémekre és
nemesgázokra osztják. A többatomos nemfémek, melyek a félfémekhez legközelebb
helyezkednek el mutatnak még némi fémes karaktert, míg a kétatomos nemfémek és az
egyatomos és szinte teljesen inert nemesgázok már egyáltalán nem. Egyéb speciális
csoportosítások is, például a tűzálló fémek, vagy a nemesfémek (mindkét csoport az
átmenetifémek egy alcsoportja) is ismertek.

Az elemek közös tulajdonságaik alapján való kategorizálása nem tökéletes. Minden kategóriában
tulajdonságok széles spektruma jelenik meg és könnyen lehet ezek határain átfedéseket találni.
Például a berilliumot az alkáliföldfémek közé sorolják, de amfoter tulajdonsága és a kovalens
vegyületek alkotására való hajlama mind olyan tulajdonságok, melyek inkább a másodfajú
fémekre jellemzőek. Az elemek ily módon való kategorizálása legalább 1869-ig nyúlik vissza,
amikor Hinrichs leírta, hogy a periódusos rendszerben egyszerű határvonalakkal el lehet
különíteni a hasonló tulajdonságú elemeket, például a fémeket és nemfémeket, vagy a gáz
halmazállapotú elemeket. Az elemek más alapelvek szerinti besorolása is lehetséges, például
geokémiai szempontok alapján a Goldschmidt-féle rendszer, vagy a Szádeczky-Kardoss-féle
geokémiai rendszer szerint, vagy esetleg kristályszerkezetük szerint.

3.Periodikusan változó tulajdonságok

Elektronszerkezet

A semleges atomok egy kis méretű, de nagy tömegű, pozitív töltésű, protonokból és neutronokból
felépülő atommagból és az ezt körülvevő jóval ritkább, negatív töltésű elektronburokból állnak.
Az atommag körül elhelyezkedő elektronokat négy kvantumszám segítségével jellemezhetjük,
amelyek meghatározzák az elektron energiáját, térbeli elhelyezkedését és egyéb sajátságokat is. A
főkvantumszám (n) megadja az elektron általános energiaszintjét. A szám növekedése az elektron
és a mag távolságát is jelzi, ezért azt mondjuk, hogy a különböző főkvantumszámhoz tartozó
elektronok különböző elektronhéjon vannak. Az n = 1, 2, 3... értékekhez tartoznak a K, L, M...
héjak. A mellékvantumszám (l) a pálya impulzusmomentumát, illetve az elektron
töltéseloszlásának az alakját adja meg. Egy elektron l kvantumszámainak értékei a
főkvantumszámtól függnek: összesen n értéke lehet az n-1 tartományban, azaz l lehet 0, 1, 2, 3....
A mellékvantumszámok alhéjakat határoznak meg, így az l = 0, 1, 2, 3... értékekhez tartozó
elektronokat s, p, d, f... elektronoknak is nevezzük. A mágneses kvantumszám (m) a pálya térbeli
irányultságát adja meg, értéke 2l + 1 lehet (0, ±1, ±2...), így az s-elektronoknak csak egyféle
beállása lehetséges, a p-elektronoknak viszont már három és így tovább. A negyedik
kvantumszámot spinkvantumszámnak nevezik, értéke - ½ és + ½ lehet. Az atomokon belül
valamennyi elektron leírható ezzel a négy kvantumszámmal és a Pauli-elv értelmében egy
atomban nincs két olyan elektron, melynek mind a négy kvantumszáma megegyezne.

Ezek alapján belátható, hogy közvetlen és egyszerű kapcsolat van az atomok elektronszerkezete
és a periódusos rendszer formája között. A periódusos rendszer első eleme, a hidrogén egyetlen
elektront tartalmaz, elektronkonfigurációja 1s 1. Az ezt követő elem, a hélium két elektronnal
rendelkezik, elektronszerkezete 1s2, és mivel n=1, l=0, m=0 és ms=±½, így több elektron nem is
fér erre a héjra, így a hélium lezárja az első periódust. A továbbiakban is ugyanezen elvek alapján
töltődnek fel az elektronok: mindig új periódus kezdődik, ha az elem leglazábban kötött
elektronjának főkvantumszáma nő. Általánosan elmondható, hogy az alhéjak az n+l növekvő
értékének sorrendjében töltődnek fel és abban az esetben ha két elektron n+l értéke megegyezik,a
akkor előbb a kisebb n értékű az erősebben kötött. Így a második periódusban a 2p-alhéj kiépülése
miatt már nyolc elektron van, de a 3d-alhéj csak a negyedik periódusban kezd el kiépülni (n+l = 5
a 3d-alhéjnál és 4 a 4s-alhéjnál), a 4f-alhéj pedig csak a hatodik periódusban. A periódusos
rendszer elrendezéséből adódóan az azonos oszlopban (csoportban) lévő elemek legkülső héján,
vagyis a vegyértékhéján lévő elektronok száma megegyezik.
Minthogy az elemek tulajdonságait legnagyobbrészt az elektronszerkezete határozza meg, az
elemek tulajdonságai visszatérő mintázatot, vagyis periodicitást mutatnak, melyek némelyikét
(atomsugár, ionizációs energia és elektronaffinitás) a lentebbi diagramok szemléltetik. A
tulajdonságok e periodicitása vezetett az első periódusos rendszerek megalkotásához.

Atomsugár

Az atomsugár kiszámíthatóan és jól magyarázható módon változik a periódusos rendszerben. Az

elemek atomsugara a periódusokban a rendszám növekedésével az alkálifémektől kezdve a
nemesgázokig általánosan csökken, a csoportokon belül pedig nő. A periódusokon belüli
csökkenés oka az, hogy a növekvő protonszám miatt az atommag egyre erősebb vonzó hatást
gyakorol az elektronokra, a csoportokon belüli növekedést pedig az okozza, hogy a
vegyértékelektronok egyre nagyobb méretű héjra épülnek be. Az atomok sugara drasztikusan nő a
periódusok végén lévő nemesgázok és a következő periódus elején lévő alkálifémek között.

A 4f-alhéj elektronjai, melyek a cériumtól (58-as rendszámú elem) az itterbiumig (70-es

rendszámú elem) töltődnek fel, képtelenek a növekvő magtöltést hatékonyan árnyékolni. A
lantanoidákat közvetlenül követő elemek atomsugara lényegesen kisebb a várhatónál, és majdnem
megegyezik a felettük lévő elemek atomsugarával. Ennélfogva a hafniumnak gyakorlatilag
megegyezik az atomsugara (és a kémiai tulajdonságai) a cirkóniuméval, hasonlóan a tantál
atomsugara is közel azonos a nióbiuméval és így tovább. Ezt a jelenséget lantanoidakontrakciónak
nevezik. A lantanoidakontrakció hatása a platináig figyelhető meg, ez után az inert pár
effektusként ismert relativisztikus hatás elfedi azt. Egy hasonló jelenség, a d-mező kontrakciója
figyelhető meg a d-mező és p-mező elemei közt, de ennek a hatása kevésbé hangsúlyos.

Ionizációs energia

Az első ionizációs energia változása a periódusos rendszerben: minimuma minden periódusban a

periódus elején az alkálifémeknél, maximuma a periódus végén a nemesgázoknál van.
Az első ionizációs energia a semleges atomról egy elektron eltávolításához szükséges energia, a
második ionizációs energia egy második elektron eltávolításához szükséges energia és így tovább.
Egy adott atomnál az egymást követő ionizációs energiák értéke mindig nagyobb az előzőnél,
például a magnézium első ionizációs energiája 738 kJ/mol, a második pedig 1450 kJ/mol. Ez
abból következik, hogy a második elektront már egy pozitív töltésű ionról kell leszakítani és ez
mindig nagyobb energiát igényel, mint ha semleges atomról kellene eltávolítani. Nagy ugrás
történik az egymást követő ionizációs energiák értékében, ha az elektront nemesgáz-szerkezetű
ionról kell eltávolítani. Ismét a magnézium példáján szemléltetve: az első két ionizációs energia
megfelel a két 3s elektron eltávolításához szükséges energiának, így a harmadik ionizációs
energia jelentősen nagyobb, 7730 kJ/mol, mivel a harmadik elektront a nagyon stabil neonhoz
hasonló elektronszerkezetű Mg2+-ionról kell leszakítani.

Az ionizációs energia változására periodicitás jellemző. A periódusokon belül a rendszám

növekedésével növekvő magvonzás egyre nehezebbé teszi az elektronok leszakítását, ezért a
periódusokon belül az ionizációs energia tendenciaszerűen nő. A csoportokon belül a rendszám
növekedésével az ionizációs energia viszont csökken, mivel a külső elektronok egyre távolabbi
héjakon helyezkednek el, ahol egyre kisebb magtöltés hat rájuk és ezért egyre könnyebben
leszakíthatók. A periódusokon belül az ionizációs energia növekedése nem teljesen monoton.
Például a III. főcsoportbeli bór első ionizációs energiája alacsonyabb az előtte lévő II.
főcsoportbeli berillium első ionizációs energiájánál. Ennek oka az, hogy a bór legkülső elektronja
az s-alhéjnál valamivel magasabb energiaszintű p-alhéjra kerül, ahonnan így könnyebben
leszakítható. Hasonló csökkenés figyelhető meg a VI. főcsoportban, ahol a legkönnyebben
leszakítható elektron ellentétes spinnel épül be az egyik p-pályára, ahonnan a másik elektronnal
kialakuló elektrosztatikus taszítóerő könnyíti meg a leszakítást.

Elektronegativitás

A diagram az egymást követő csoportok közötti növekvő elektronegativitást, illetve az

elektronegativitás csoportokon belüli változásait szemlélteti

Az elektronegativitás az egyes atomok elektronvonzó képességét fejezi ki. Az atomok

elektronegativitása függ a rendszámtól és a vegyértékelektronok magtól való távolságától. Minél
nagyobb egy elem elektronegativitása, annál jobban vonzza az elektronokat. Az elektronegativitás
fogalmának bevezetését először Linus Pauling javasolta 1932-ben. Az elektronegativitás a
periódusos rendszeren belül általánosságban balról jobbra és lentről felfelé növekszik. Így a fluor
a legnagyobb és a cézium a legkisebb elektronegativitású, legalábbis azon elemek közül,
melyekről pontos adatok elérhetők.

Ezen általános szabály alól van néhány kivétel. A gallium és germánium elektronegativitása
például nagyobb, mint a fölöttük elhelyezkedő alumínium és szilícium elektronegativitása a d-
mező-kontrakció miatt. A negyedik periódus közvetlenül az átmenetifémek utáni elemeinek
szokatlanul kicsi az atomsugara, mivel a 3d-elektronok nem árnyékolják hatékonyan az atommag
növekvő töltését és a kisebb atomméretek összefüggésben állnak a nagyobb elektronegativitással.

Elektronaffinitás

Az elektronaffinitás változása a rendszám függvényében. Az elektronaffinitás értéke általánosan

növekszik minden periódusban és a halogéneknél éri el a tetőpontját, mielőtt meredeken csökken
a nemesgázoknál. Lokális maximumok figyelhetők meg a hidrogénnél, az alkálifémeknél és a 11.
csoport elemeinél, amelyeket az s-alhéj betöltődésekor stabilizálódó szerkezet okoz (az arany 6s-
alhéját relativisztikus hatások és a teljesen betöltött 4f-alhéj jelenléte tovább stabilizálja). Lokális
minimumokat az alkáliföldfémeknél, a nitrogénnél, foszfornál, mangánnál és réniumnál lehet
megfigyelni, ezekért a betöltött s-alhéjak, vagy a félig betöltött p-, vagy d-alhéjak a felelősek.

Egy atom elektronaffinitása azt az energiamennyiséget jelenti, ami akkor szabadul fel, ha a
semleges atom egy elektron felvételével negatív töltésű ionná alakul. Általánosságban a
nemfémek pozitívabb elektronaffinitással bírnak, mint a fémek. Az elemek közül a klórnak a
legnagyobb és a higanynak a legkisebb az elektronaffinitása. Az elektronaffinitás a periódusokon
belül általánosan növekszik, értéke minden periódusban a halogéneknél a legnagyobb, ugyanis
ezeknél az elemeknél egy elektron felvételével stabilis nemesgázszerkezet alakul ki, és ez nagy
energiafelszabadulással jár.

A csoportokon belül lefelé haladva csökkenő elektronaffinitás lenne várható. A plusz elektron az
atommagtól egyre távolabbi elektronhéjra lépne be, így a rá ható magvonzás is egyre kisebb lenne
és ezért kevesebb energia szabadulna fel a hozzáadásakor. Ezzel szemben az elemek közel
egyharmada rendellenesen viselkedik abban az értelemben, hogy a nehezebb elemek nagyobb
elektronaffinitással bírnak, mint a náluk könnyebb csoporttársaik. Ezért nagyrészt a d- és f-
elektronok gyenge árnyékoló hatása a felelős. A csoportok közül egyedül az alkálifémeknél
figyelhető meg az egész csoportra kiterjedő egyenletes csökkenés.

Fémes jelleg

Minél alacsonyabb az ionizációs energia, elektronegativitás és elektronaffinitás értéke, annál

inkább fémes jellegű az adott elem. Ugyanezen értékek növekedésével a nemfémes jelleg
erősödik. A tulajdonságok periodikus változásából következően a fémes karakter a csoportokon
belül nő, a periódusokon belül pedig általánosan csökken, néhány szabálytalansággal amit főként
a d- és f-elektronok gyenge árnyékolóképessége, valamint relativisztikus hatások okoznak. Így a
legfémesebb elemek (mint a cézium és a francium) a periódusos rendszer bal alsó sarkában, a
leginkább nemfémes jellegű elemek (oxigén, fluor és klór), pedig a jobb felső részén találhatóak.
A függőleges és vízszintes változások kombinációja magyarázatul szolgál az egyes periódusos
rendszerben megjelenő, fémek és nemfémek közti lépcsőzetes határvonalra, illetve az ezen vonal
mentén található elemek félfémek közé való sorolásának gyakorlatára.

4.A periódusos rendszer története

Az eredeti táblázatot a szubatomi részecskék felfedezése és az atomszerkezetről alkotott jelenlegi

kvantummechanikai elméletek kidolgozása előtt állították össze. Ha az elemeket atomtömegük
szerint sorrendbe állítjuk, és bizonyos tulajdonságokat megvizsgáljuk, felfedezhető ismétlődés,
„periodicitás” a növekvő atomtömeg mentén. Az első tudós, aki ezt felismerte a német kémikus,
Johann Wolfgang Döbereiner volt, aki 1828-ban felfedezett egy pár, hasonló elemekből álló
triádot:

Elemek Atomtömeg Sűrűség Hányados

(g/mol) (g/cm³) (cm³/mol)
klór 35,453 0,003214 11030
bróm 79,904 3,12 25,6
jód 126,90447 4,93 25,7
kalcium 40,078 1,55 26,0
stroncium 87,62 2,54 33,2
bárium 137,327 3,59 38,2
1829-ben Döbereiner felállította a triádok törvényét: a triád középső elemének atomtömege a két
másik számtani közepe volt. Újabb tudósok a triádokon túlmutató kémiai összefüggéseket
fedeztek fel: a fluor bekerült a klór, bróm és jód mellé; a kén, oxigén, szelén és tellúr egy családba
kerültek; a nitrogén, foszfor, arzén, antimon és bizmut pedig egy újabb csoportot alkotott.

1858-ban Stanislao Cannizzaro rövid cikket írt, melyben világosan leírja a különbséget elem és
molekula között. Ez alapján az 1860-as évek elején John Newlands és Alexandre-Emile Béguyer
de Chancourtois rájött, hogy ha az elemeket az atomtömegük szerint sorba rakjuk, akkor a kémiai
tulajdonságaikban szabályosság figyelhető meg. Illetve, ha az elemeket növekvő atomtömeg
szerint sorrendbe állítjuk, akkor minden nyolcadik hasonló fizikai és kémiai sajátosságokat mutat,
amit a zenei oktávokhoz hasonlított. Bár sok esetben ez jól működött, az oktávok két ok miatt
bizonyultak hibásnak:

 A kalciumnál nagyobb atomtömegű elemekre nem volt igaz

 Miután több elemet (például a héliumot, neont, argont) felfedeztek, az új elemek nem
fértek bele a táblázatba.

Végül 1869-ben az orosz kémiaprofesszor, Mengyelejev, és négy hónappal később a német Julius
Lothar Meyer egymástól függetlenül készítették el az első periódusos rendszert, melyben az
elemeket tömegük szerint rakták sorba. Azonban Mengyelejev néhány elemet a sorrendtől
eltérően helyezett el, hogy a tulajdonságaik jobban igazodjanak a szomszédjaikhoz, kijavította
néhány elem atomtömegét, és megjósolta a táblázat még akkor üres helyeire kerülő elemek
felfedezését, és azok tulajdonságait. A rendszer helyességét megerősítette 1875-ben a gallium,
1879-ben a szkandium, 1886-ban a germánium felfedezése, mert ezek az elemek a megjósolt
tulajdonságokat mutatták. Mengyelejevet a 19. század végén, a 20. század elején az elemek
elektronszerkezetének felfedezése igazolta.