GCMS gyakorlat – oktatási segédanyag

1
 TÖMEGSPEKTROMETRIA

A tömegspektrometria, különösen korszerű elválasztási módszerekkel kapcsolva, a mai

analitikai gyakorlat leghatékonyabb módszere. J.J.Thomson (Phil. Mag. 21, 225 /1911/)
kísérletei alapozták meg a tömegspektrometria létrejöttét, s egyúttal hozzájárultak a modern
kémia kialakulásához az izotópia felfedezésével, kísérleti igazolásával. A neon izotópjainak a
felfedezését a többi elem izotópjainak a felfedezése követte. Több mint húsz éven át az új
vizsgálati módszer fő feladata az elemek és izotópjai pontos tömegének és a gyakoriságuknak
a meghatározása volt. Tanítványai, követői (Aston és Dempster) számos izotóp pontos
tömegét határozták meg, s megalapozták a szervetlen anyagok tömegspektrometriás vizsgálati
módszereit. A szerves vegyületek vizsgálatára az 1950-es évektől kezdték alkalmazni.
Kezdetben elsősorban „tiszta” preparátumok szerkezetvizsgálata volt a cél, később összetett
szerves rendszerek, elegyek elválasztást követő minőségi és mennyiségi elemzése is fontossá
vált. Bár Thomson meg volt győződve arról, hogy vizsgálati módszerével nem csak az elemi
részecskék vizsgálatához, az izotópok felfedezése által a magkutatáshoz járult hozzá, hanem
az analitikai kémia számára nyitott új utakat, aligha sejthette volna azt a szédületes fejlődést,
amit a tömegspektrometria alkalmazása jelentett. Elválasztási módszerekkel kombinálva egy-
egy készülékrendszer (GC-MS, HPLC-MS, ICP-MS, stb.) szinte egy komplett analitikai
laboratóriumot képez, amellyel összetett elegyek minőségi és mennyiségi elemzése rövid idő
alatt (20-30 perc) elvégezhető, s igen kis mennyiségű alkotók (10-15-10-21 g) meghatározása
végezhető el.

A tömegspektrometria gyakorlati felhasználási területei:

gázelemzés: lámpa töltőgázok elemzése, kőzet gázzárványok, fermentációs
gázelegyek, stb.
izotóparány mérés: kőzetek, ásványok, biológiai rendszerek elemeinek
izotóparány meghatározása (pl. geológiai kormeghatározás, foszíliák kora, stb.)
fémanalitika: ötvözetek mikro komponenseinek a vizsgálata
szervetlen környezetszennyezők elemzése: ICP-MS
szerves szerkezetvizsgálat (pontos tömegmérés, elemösszetétel, szerkezet
meghatározása céljából)
összetett szerves rendszerek minőségi és mennyiségi összetételének a
meghatározása (GC-MS, LC-MS)

A tömegspektrometria olyan vizsgálati módszer, amelynél ionos részecskéket választunk

el fajlagos tömegük (töltésegységre eső tömegük: m/z) szerint csökkentett nyomáson,
elektromos, vagy mágneses mezők segítségével. Az elválasztott ionok intenzitását
folyamatosan mérjük, s így egy ionáram intenzitás - fajlagos tömeg függvénykapcsolathoz, az
ún. tömegspektrumhoz jutunk. Ez a tömegspektrum a minőségi információ alapja, ugyanis
nincs két olyan szerves vegyület, amelyiknek a tömegspektruma, pontosabban a
legintenzívebb ion intenzitására normált, ún. karakterisztikus tömegspektruma azonos
lenne.
Ez olyan egyedi, mint az ember esetében az ujjlenyomat.

2
Milyen egységekből épül fel egy tömegspektrométer?
1. Mintabeviteli rendszer (közvetlen: gáz, folyadék, vagy szilárd minta
bevitele, közvetett: GC, HPLC, OPTLC, EC, stb. kombinációk)
2. az ionforrás az ionoptikával,
3. az analizátor,
4. a detektor,
5. a vákuumrendszer.
6. Számítógép szabályzó és adatkezelő (adatgyűjtő, feldolgozó, értékelő,
archíváló) funkcióval.

Adatrendszer

Mintabevivõ
rendszer Ionforrás Analizátor Detektor

Vákuum-
rendszer

A tömegspektrométer felépítése

Az ionforrás feladata, hogy a vizsgálandó molekulából valamilyen gerjesztő energia

(kinetikus, fény, elektromos, kémiai, stb.) segítségével ionokat hozzon létre és ezeket az
ionokat lehetőleg azonos kinetikus energiával, egy nyalábban mozgatva, gyorsítva juttassa az
analizátorba. A koherens ionnyaláb létrehozását az ún. ionoptika biztosítja, s általában néhány
kilovoltos feszültségkülönbség mozgatja a nyaláb ionjait. Az alkalmazott gerjesztési
energiától függően többféle ionforrás létezik. A leggyakoribb az elektronütközéses (EI:
electron inpact) ionforrás, amely 50-75 eV energiájú termikus elektronokkal hoz létre
ütközési ionizációt gáz fázisban. (Az adatbankokban összegyűjtött tömegspektrumok 95 %-a
ilyen ionforrással készült.) Ez a gázfázisú ionizáció behatárolja a vizsgálható vegyületek körét
is, hiszen ha bomlás nélkül nem párologtatható el az adott vegyület, akkor nem is vizsgálható
e módszerrel. Más esetekben ugyan elpárologtatható a molekula bomlás nélkül, de nem stabil
a molekulaionja, azaz keletkezésekor azonnal elbomlik, vagy nagyon kicsi az intenzitása.
Kíméletesebb ionizációs megoldást jelent a kémiai-, a gyors atom bombázásos (FAB), a foto-,
a lézer deszorpciós, az elektromos, stb. ionizáció.
A kémiai ionizációs ionforrás (CI: chemical ionisation) összetett ionforrás. Egy EI
ionforrásban reagens gáz (metán, ammónia, stb.) molekulákból ionokat állít elő, amelyeket
gyorsítással juttat a hozzá közvetlenül kapcsolódó térrészbe, ahová a vizsgálandó minta
gázfázisú molekuláit vezetik be. Itt a reagens gáz ionjaival való ütközés révén ionizálódnak a
vizsgálandó molekulák. Ha a reagens gáz pl. metán, az ionforrás EI részében lejátszódó főbb
reakciók:

3
 CH4 + e- CH4 + 2e-

CH4 CH3+, CH2 , stb.

CH4 + CH4 CH5+ + CH3

CH3+ + CH4 C2H5+ + H2

A minta molekulái ezekkel az ionokkal ütközve ionizálódnak és főként ún. “pszeudo-

molekulaionok” keletkeznek:

CH 5+ + M → [M + H ]+ + CH 4
C 2 H 5+ + M → [M + H ]+ + C 2 H 4
stb.

Így akkor is felismerhetjük a molekulaionokat (a pszeudo-molekulaionok révén), ha az eredeti

M+ nem stabilis pl. amiatt, hogy a molekula eleve sok nagy elektronegativitású elemet
tartalmaz. A tömegspektrum ilyenkor jóval “szegényebb” mint az EI spektrum, de legalább a
molekulaion tömege ismertté válik. A gyors atom bombázásos (FAB: fast atom
bombardment) ionizáció főként hőérzékeny vegyületek kíméletes ionizációját biztosítja
azáltal, hogy felgyorsított atomok kinetikus energiája szolgáltatja a gerjesztő energiát az
ionizációhoz. Ez az ionforrás is összetett. Egy EI forrásban Ar, vagy He atomok ionizálásával
és gyorsításával keletkeznek gyors Ar+, vagy He+ ionok, amelyek egy ütközési kamrában
semleges Ar, vagy He atomokkal ütközve átadják kinetikus energiájukat a semleges
atomoknak. Ezek közül mindig elindul elegendő számú gyors atom abban az irányban, ahol a
vizsgálandó minta molekuláival közvetlenül, vagy valamilyen mátrix közvetítésével ütközve,
a minta molekulái kíméletesen ionizálódnak. Többnyire ilyenkor is pszeudo molekulaionok
keletkeznek. Így az ilyen FAB-spektrum is kevés ionból áll, de a molekulaion (pszeudo)
“megfogható”.
Az egyik legérdekesebb ionizációs megoldás a MALDI (matrix assisted laser desorption
ionization), a mátrix közvetítésével végzett lézer deszorpciós ionizáció. Ez a
“fotoionizációs” megoldás jól kézben tartható ionizációt biztosít, és lehetővé teszi termikusan
igen érzékeny, anyagok, pl. enzimek, hormonok, vagy akár több százezres dalton tömegű
biomolekulák, fehérje szekvenciák, stb. tömegspektrometriás vizsgálatát. A jól szabályozható
lézerforrásból származó gerjesztő energiát egy mátrix veszi fel és közvetíti a vizsgálandó
molekulák felé. A mátrix megfelelő megválasztásával kíméletes energia átadás érhető el a
kondenzált fázisban lévő molekulára nézve. A keletkezett ionokat azután egy nagy térerejű
gyorsító rendszer (60-100 kV) kiszívja, deszorbeálja a kondenzált fázisból, s többnyire egy
gyors analizátorhoz illesztve (TOF) mérhetővé válnak az egészen nagy tömegű (akár 105-106
dalton) ionok is. (Ez a kombináció a TOF-MALDI).
Sajátos ionforrásnak tekinthető a folyadékkromatográfiás (pl. HPLC) elválasztáshoz
illeszkedő elektroszpré (ESI: electrospray ionization) és az atmoszférikus nyomású kémiai
ionizációs (APCI: atmospheric pressure chemical ionization) interfész. Az elektroszpré
ionizáció során a kromatografáló oszlopról eluálódó alkotó molekuláit (amelyek eleve
ionosak: szerves savak, szerves bázisok, vagy sóik) egy porlasztó gáz egy feszültség alatt (106
V) lévő kapillárison porlaszt keresztül. Itt a folyadékcseppekbe zárt töltéshordozók sűrűsége
az intenzív párolgás (de nem degradáló hőhatás) következtében egyre nagyobb lesz, s szinte
szétrobbannak a cseppek, s a szabaddá vált ionok gyorsítás után az analizátorban

4
elválaszthatók fajlagos tömegük szerint. Az APCI eredetileg nemionos vegyületek
vizsgálatára alkalmas ionizációs interfész. A folyadékkromatográfiás eluens molekulái
ionizálódnak (pl. a vízből keletkeznek H3O+), s ezek az ionok képesek protonálni (kémiai
ionizáció) az eredetileg nemionos molekulákat, s a keletkező pszeudo-molekulaionokat és
néhány fragmensét gyorsítás után az analizátor választja szét.

Az analizátor választja el az ionforrásból nagy sebességgel érkező ionokat fajlagos

tömegük szerint. Az elválasztás többféle elv alapján oldható meg. Így megkülönböztethetünk:
1. repülési idő (TOF: time of flight),
2. elektromos, pl. kvadrupól, radiofrekvenciás, ioncsapda, omegatron, stb.,
3. mágneses analizátorú,
4. elektrosztatikus, illetve
5. kettős fókuszálású (nagy felbontóképességű), illetve
6. tandem analizátorokat (MS/MS, MSn) alkalmazó tömegspektrométereket.

Az elektromos teret felhasználó analizátoroknak nagyon sok változatát használják fel a

tömegspektrometriás gyakorlatban. A GC-MS kombinációkban azonban főként a kvadrupól
és az ioncsapda analizátorok terjedtek el. A működés lényege, hogy a kvadrupól teret úgy
változtatják, hogy a V/Vo állandó maradjon. Ezzel lényegében a tér frekvenciája változik.
Csak az az ion képes az ionforrásból a detektorba eljutni, amelynek a sajátfrekvenciája azonos
a kvadrupól tér pillanatnyi frekvenciájával. Így a mért ionintenzitások relatív értéke és a
fajlagos tömeg között ugyanazon kapcsolat, a tömegspektrum készíthető el. Ezek a
tömegspektrométerek kitűnnek azzal, hogy nagyon kicsi a távolság (sokszor 5-10 cm) az
ionforrás és a detektor között, így nagy az analizátor transzmissziója (ionátvitele) és emiatt az
érzékenysége is.

d d
d

osωt
U-Vc t)
e
cosω
−(U-V

1. ionforrás; 2. fókuszáló lencsék; 3. kvadrupól; 4. detektor

V + V o = Vo +Vo sin ω t
+
- + Vo (egyenfeszültség)
-

A kvadrupól rudak

A kvadrupól tömegspektrométer vázlata

5
 A mágneses analizátorú tömegspektrométerek hosszú ideig nehézkes működésűek
voltak az elektromágnesek viszonylag hosszú (2-3 s) hiszterézis ideje miatt. Így többnyire
csak töltött kolonnás rendszereket csatlakoztattak hozzájuk. Az 1980-as évek közepétől
azonban a lágyvasas elektromágneseket (amelyek tömege 1000-2000 kg is volt) lassan
felváltotta a laminált, ferrit magos mágnesek használata. Ezek az elektromágnesek gyorsan
képesek a mágneses tér változtatására és hiszterézis nélkül, gyorsan vesztik el a
mágnességüket a gerjesztő áram megszűnésével. Így a spektrumfelvétel gyorsan ismételhető.
Ennek ellenére ma már nemigen használnak a GC-MS rendszerekhez csak mágneses
analizátorú készüléket. A mágneses eltérítés lényege, hogy az ionforrásból zU elektromos
energiával "kilőtt" ionok, amelyek kinetikus energiáját az alábbi összefüggés írja le, v
sebességgel egy B mágneses indukciójú térbe kerülve, a Lorenz-féle erő hatására körpályára
kényszerülnek, azaz:
mv 2
zvB = ,
R

ha ezt az összefüggést felhasználjuk (zU=mv2/2) és R-t, a pálya sugarát kifejezzük akkor:

1 2 mU
R= ,
B z

vagyis U=konst. mellett, ha az elektromágnes gerjesztő áramából a B-t változtatjuk, mindig

más fajlagos tömegű ion jut el R mentén az ionforrásból a detektorba. A mágneses eltérítést az
elektrosztatikus eltérítéssel együtt az ún. kettős fókuszálású tömegspektrométerekben
használják. Ezek a készülékek a pontos tömegmérést teszik lehetővé és elsősorban
molekulaszerkezet vizsgálati célokat szolgálnak. Az ionforrás és a detektor közötti nagy
távolság miatt sok ion vész el (kicsi a transzmisszió), így kevéssé érzékeny a megoldás, és
ritkábban kapcsolják gázkromatográfhoz.

+ B
f

E
-
d e
g
h
c

Nier-Johnson geometriájú kettős fókuszálású EB készülék

1. Kilépő rés; 2. elektrosztatikus analizátor (ESA); 3. Z-rés; 4. mágneses analizátor (B); 5.

kollektor rés; 6. detektor

A tandem analizátorok egyrészt az eredeti tömegspektrumok ionjainak az eredetére utaló

információt adnak, másrészt lehetővé teszik az érzékeny, mátrix független szelektív
ionkövetéses mennyiségi elemzést.

6
 A detektor fő feladata az, hogy az egyes ionok számával arányos intenzitású jelet
szolgáltasson. A legelterjedtebben ion-, vagy fotosokszorozó detektorokat használunk. Az
ionsokszorozók (ionmultiplierek) esetében a felfogó elektródra becsapódó ionok
elektronemissziót váltanak ki, ezek az elektronok a szemben elhelyezkedő elektródra
csapódva szekunder elektronemissziót hoznak létre. Ha elég sok elektródot (többnyire 16
párat) helyeznek szembe egymással, akkor a szekunder emissziók miatt sokszorozódó
elektronok nagyobb ionáramot szolgáltatnak, mint a becsapódó egyetlen ion. A
fotomultiplierek működésekor a fény vált ki elektronemissziót, de a további "erősítési"
folyamat az előzővel egyezik. A fotosokszorozó alkalmazásakor az elválasztott ionokat egy
szcintillációs ernyőre ütköztetve kapjuk a becsapódó ionnal ekvivalens fotont, amely aztán a
sokszorozó folyamatban részt vesz. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy nem közvetlenül
egy szerves ion kerül a sokszorozó dinódájára (első felfogó elektród) és így nem
szennyeződik el a detektor. Az ilyen detektor élettartama jóval nagyobb, mint az
ionsokszorozóké. Erősítőkkel tovább erősítve kapjuk az ionok számával arányos intenzitású
jeleket a tömegspektrumban.

Lényeges eleme a tömegspektrométerek működésének a vákuumot biztosító, többnyire

legalább kétfokozatú vákuumrendszer. Az első fokozatot többnyire olajrotációs szivattyú
biztosítja, amely atmoszférikusról 3 nagyságrendnyi nyomáscsökkenést hoz létre. Ez
biztosítja az olajdiffúziós, vagy turbomolekuláris szivattyúzás elővákuumát. A végvákuum
10-6-10-8 kPa, amelyet a korszerű rendszerekkel néhány óra alatt el lehet érni és
folyamatosan biztosítani lehet. Erre szükség is van, mivel az ionforrásban keletkező ionoktól
várjuk, hogy a tömegspektrum jellegét megszabják. Ez csak akkor biztosítható, ha a primer,
monomolekuláris folyamatokban keletkező ionok a gyorsítást követően egymással reakcióba
nem léphetnek. Ehhez van szükség a nagy vákuumra, amelynek adott hőmérsékleten olyannak
kell lennie, hogy a részecskék szabad úthossza nagyobb legyen, mint az az út, amit a
keletkezésüktől a detektálásukig (elhalásukig) kénytelenek megtenni.

A tömegspektrométerek elektromos, elektronikai rendszere nagyon összetett,

többfunkciós. Mindenekelőtt az ionizációhoz szükséges gerjesztési energiát, az ionok
nyalábokba rendezését (fókuszálás), gyorsítását, elválasztását és intenzitás mérését kell
biztosítani. Ezek olyan, egymással is összefüggő elektromos szabályzási és méréstechnikai
feladatot jelentenek, amelyek összehangolását számítógépekkel oldják meg. Sok készülékben
el is különül az alkalmazott számítógépes rendszerek szabályozó és adatkezelő funkciója.
Minden esetben lényeges része azonban ezeknek a műszer rendszereknek a számítógép, (DS:
data system), amely az összes szabályzó és adatkezetlő funkciót ellátja, az egyes
mikroprocesszoros egységek működését összehangolja.

A különböző tömegspektrométerek eltérő teljesítőképességűek, ugyanakkor a

felhasználás céljától függően is más-más tulajdonságaikat kell előnyben részesítenünk.
Röviden tekintsük át azokat a legfontosabb jellemzőket, amelyek alapján egy-egy
tömegspektrométer működése, adott feladatra való alkalmassága megítélhető. Ezek:

1. felbontóképesség,
2. tömegtartomány,
3. felvételi sebesség,
4. kimutatási határ,
5. ionátviteli hatásfok,
6. hőmérséklettartomány.

7
 A felbontóképesség itt azt jelenti, hogy adott tömegtartományban két egymás melletti,
eltérő tömegű ion mennyire különböztethető meg egymástól, illetve a két szomszédos ion által
szolgáltatott elektromos jel mennyire ismerhető fel. Az egyes ionok szolgáltatta ionáram a
kromatográfiás jelekhez hasonlóan haranggörbe jellegű. Teljes a felbontóképesség, ha a két
görbe között az intenzitás az alapvonalig csökken. Általában azonban megelégszünk a 10 %-
os, vagy az 50 %-os völgyig elválasztott ionintenzitásokhoz tartozó felbontással is. Így a fel-
bontóképességet meg szokás adni 10 % és 50 %-os elkülönülés esetén is.

m1 m2 m1 m2

50%
10%

A tömegspektrometriás jelek megkülönböztetése

10 %-os és 50 %-os völgy esetében

Mindkét esetben a felbontóképesség (Rs):

m m
Rs = = ,
m2 − m1 Δ m

ahol m a mérendő tömegszám, Δm a mérhető (vagy mérendő) tömegkülönbség. Ha pl. a

nagyságrendileg 100-as tömegszámú szerves molekulák ionjait legalább 0,01-os
tömegegységre meg akarjuk különböztetni egymástól, akkor a felbontóképesség:
100 100 100
Rs = = = ≥ 10 4 , azaz legalább
0 ,01 100 ,01 − 100 ,00 100 ,00 − 99 ,99

10.000-es felbontóképességre van szükség. Azokat a készülékeket, amelyek

felbontóképessége Rs>104, nagy felbontóképességű, amelyeké Rs<104, kis
felbontóképességű tömegspektrométereknek nevezzük. A nagy felbontóképességű
készülékek mind főként kettős fókuszálású tömegspektrométerek és ezek szerkezetvizsgálatot
tesznek lehetővé. Ehhez ugyanis a megbízható elem-összetétel ismerete elengedhetetlen, ezt
pedig legalább a tömeg második tizedes jegyének a pontos ismeretében van csak módunk
megbízhatóan kiszámítani.

A kis felbontóképességű (Rs<104) készülékek többnyire 1000-2000 felbontóképességgel

rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy Rs=1000 esetén m=100 mellett Δm=0,1, azaz ekkora
tömegkülönbség még egyértelműen mérhető. A karakterisztikus tömegspektrum felvételéhez
ennél nagyobb Rs nem is szükséges, hiszen a szerves molekulákban a legkisebb elemi
tömegegység különbség mindig legalább 1-hez közeli (a H tömege 1,007892) érték, vagy

8
ennél nagyobb. Az analitikai készülékek mind kis felbontóképességűek. Így a kvadrupól MS
felbontóképessége 1500-2500, az ioncsapdáé 1000-2000. (A TOF készülékeké is 1000-2000).

A tömegtartomány a töltéshordozók elválasztását biztosító erőtér nagyságának (és a

megvalósítható gyorsító feszültségnek) a függvénye. Általában analitikai célú készülékeknél
10-1000 dalton.

A felvételi sebességnek analitikai szempontból van meghatározó jelentősége. Ahhoz

ugyanis, hogy egy-egy kromatogramcsúcsban megjelenő alkotóról annyi tömegspektrumot
készíthessünk, amelyek integrált ionáram intenzitása a kromatogramcsúcsot visszaadja,
legalább 10 "mintát" kell venni, azaz egy csúcsról legalább 10 tömegspektrumot kell felvenni.
Ez azt jelenti, hogy egy 4-5 s alatt lefutó csúcs esetében 0,4-0,5 s-onként kell
tömegspektrumot készíteni. Ezt a legtöbb ma használatos tömegspektrométer biztosítani is
tudja. Általában 0,1-1 s a spektrum felvételi (scan) "sebesség". Egy-egy kromatogram
elkészülése során felvett spektrumok mért ionáram összegeinek eredményeként kapjuk az ún.
teljes ionáram kromatogramot (TIC: total ion chromatogram), amely lényegében egy
univerzális ionizációs detektor által mért kromatogrammal egyenértékű, de minden molekulát
szelektíven érzékelő jelsorozat. Ezért nevezték el a csak gázkromatográfiás célra használható
tömegspektrométereket MSD (mass selective detector: tömeg szelektív detektor), azaz
molekulaszelektív detektoroknak. Miután minden molekula külön-külön tömegspektruma
alapján megkülönböztethető, tehát a detektor szelektív, ugyanakkor univerzális is, mivel
minden molekula szolgáltat értékelhető jelet.
A kimutatási határ a kis mennyiségek meghatározásánál alapvető fontosságú. A GC-MS
módszer, illetve a tömegspektrométeres mennyiségmérés ma már vezető szerepet tölt be a
szerves vegyületek elemzésében. A napi analitikai gyakorlatban a legtöbb készülékkel pg,
vagy fg (femtogram) mennyiségek már megbízhatóan meghatározhatók. A
TOF-MALDI ma a legkisebb mennyiségeket is kimutatni tudó analitikai mérőrendszer, amely
lehetővé teszi akár 10-21 g-nyi tömegű anyag kimutatását is.
Az ionátviteli hatásfok (a transzmisszió) analitikai célú készüléknél az érzékenység,
illetve a kimutatási határ szempontjából lényeges. Ha ugyanis ez a hatásfok rossz, sok ion
vész el, akkor a kimutatási határ is romlik (növekszik). Általában ha rövid az ionforrástól a
detektálásig megteendő út hossza, akkor a transzmisszió megfelelő és így a kimutatási határ is
kicsi. Ha "sok ion vész el" az ionforrás és a detektor között, akkor az "érzékenység"
lecsökken. A kvadrupól és az ioncsapda tömegspektrométerek transzmissziója általában 70-
80 %, míg a kettős fókuszálású, "hosszú" tömegspektrométereké legfeljebb 40-50 %, amely a
felbontóképesség növelésével tovább csökken. Analitikai szempontból azért is fontos a lehető
legnagyobb transzmisszió, mert a tömegspektrométerbe bekerülő molekulák ionizációjának
hatásfoka (az EI ionforrásban) általában 10 % körüli. Ha az így keletkező és detektált ionok
száma még tovább csökken esetlegesen a nagy ionveszteség miatt, akkor az analízis
kimutatási határa nagyon leromlana. Emiatt részesítjük előnyben a kvadrupól és az ioncsapda
tömegspektrométereket a mágneses készülékekkel szemben.
Az ionforrásban megvalósítható hőmérséklet, illetve hőmérsékleti munka-tartomány sem
közömbös az analízis szempontjából. A sokféle lehetséges megfontolás mellett az a döntő,
hogy a vizsgálandó alkotónak az ionizáció bekövetkeztéig gáz fázisban kell maradnia. (Az EI
ionforrás ún. "gázionforrás".) Ezt a legtöbb készülék ionforrása 25-350 °C, illetve 25-450 °C
között biztosítani tudja. A problémát esetenként a 350 °C-os felső határ jelentheti akkor, ha
még ennél is csak magasabb hőmérsékleten elpárologtatható alkotókat kell vizsgálnunk.

9
A tömegspektrum, mint információforrás

Mindenekelőtt ismételten le kell szögeznünk, hogy a különböző tömegspektrométerekkel

készült ún. tömegspektrumok egyértelműen jellemzik az adott szerves molekulát akkor, ha
elektronütközéses ionforrással készült a spektrum, 50-80 eV energiájú ionizáló elektronokkal
és az ún. normált (karakterisztikus) spektrumokat készítjük el (a legtöbb szoftver
automatikusan ezt adja meg). Ezek a tömegspektrumok hordozzák azt a minőségi, szerkezeti
információt, amely egy adott molekulát egyértelműen jellemez. Hogyan kaphatjuk meg ezt az
információt? Hogyan tudhatjuk meg, hogy az adott kromatogramcsúcshoz tartozó
tömegspektrum milyen vegyületet reprezentál? Ennek két lehetséges útja van:

1. a mérés során kapott tömegspektrum és ismert vegyületek, ismert

tömegspektrumainak az összehasonlítása,
2. a mérés során kapott tömegspektrum "megfejtése", ismert szabályok alapján történő
értelmezése.

Az első esetben természetesen rendelkeznünk kell olyan adatbázissal (adatbankkal),

amely minél több vegyület karakterisztikus tömegspektrumát tartalmazza és olyan kereső
programmal, amely a mért spektrumot az adatbankban lévőkkel össze tudja hasonlítani, s a
hasonlóságot valamilyen módon jellemezni (SI: similarity index, hasonlósági index). A nagy
mértékű hasonlóság sem jelent mindig azonosságot, ezért a GC-MS technikával
foglalkozóknak is meg kell ismerkedniük a tömegspektrumok megfejtésének, értelmezésének
az elvi alapjaival. Ez annál inkább elkerülhetetlen, minél inkább olyan területek analízisére
vállalkozik valaki, ahol nem állnak rendelkezésre már mások által mért spektrumok. Azt sem
szabad figyelmen kívül hagyni, hogy akár 50.000-60.000, akár 120.000-130.000 spektrumot
is tartalmaz egy tömegspektrometriás adatbank, még egy nagyságrenddel nagyobb azon
szerves vegyületek száma, amelyek vizsgálata potenciális kihívást jelenthet. Ezért a
spektrumfejtés alapszabályainak a megismerése a legtöbb gyakorlati feladat megoldásához
nélkülözhetetlen lehet.

A tömegspektrumban megjelenő és az adott molekulára jellemző ionok döntő többsége az

ionforrásban keletkezik. A 12. és 13. oldalon lévő ábrákon a 2-metilbutanal és a 3-
metoxianilin tömegspektrumai láthatók. Az ordinátán a relatív intenzitások, míg az
abszcisszán a fajlagos tömegek szerepelnek. A relatív intenzitás a legintenzívebb ion
ionáramához viszonyított, %-ban kifejezett érték. A legintenzívebb iont bázisionnak, a csúcsot
báziscsúcsnak nevezzük. Pl. ilyen az m/z=57. A molekulából keletkező egyszeres töltésű
molekulaiont a legnagyobb tömegszámú ionok között kell keresnünk, s itt a legnagyobb
valószínűséggel a legintenzívebb. (Az ábrákon M+ a molekulaion.) A spektrumokban a
bázisionon és a molekulaionon kívül számos ion található még. Ezek természetesen az adott
szerves molekulára jellemző tömegűek és intenzitásúak. Ha az ionok keletkezésének útját
ismerjük, a spektrumban talált ionokból az adott szerkezetű molekula felépíthető.

Néhány fontosabb reakció.

1. A döntő lépés az elektron és a molekula hatásos ütközése révén keletkező

molekulaion létrejötte:

10
 M + e (gyors, 70 eV) M (gyök-kation, ~5-6 eV) + 2e (lassú, ~65 eV)
M + e (lassú) M (gyök-anion)

Ha az ütköző elektron energiája elég nagy (legalább 8-10 eV, de az ionforrásokban 50-80 eV-
os energiájú elektronokat használnak a kis ütközési valószínűség ellensúlyozására), akkor a
molekulapályáról egy elektront kilök, és ha eredetileg páros elektronú molekula volt, páratlan
elektronú (ezt jelzi a pont) pozitív töltésű molekulaion keletkezik. A 12. oldalon levő
táblázatban néhány vegyület első ionizációs potenciálját tüntettük fel. Ez a gerjesztett állapotú
karbénium, vagy ónium kation az eredeti molekula szerkezetéből kiindulóan különböző
stabilitású lehet, s már az ionforrásban stabilizálódni igyekezvén, egy része elbomlik. (A sok,
nagy elektronegativitású elemet tartalmazó molekulákból pl. CCl4, nem is keletkezik pozitív
töltésű molekulaion.)

2. A molekulaion bomlása, fragmentációja nagyon gyors, monomolekuláris, szimultán

lejátszódó reakciók sorozatában következik be. Ennek két fő lehetséges útja van:

a) a molekulaion hasadása és
b) átrendeződése.
n
Ha M felírható elemi tömegek (mi) összegeként, M = ∑ mi akkor a hasadási reakciók:
i =1

+
M. m +1 + . (m 2 ... m n )
m 1 m +2 + . (m 3 ... m n )
m 1 m 2 m +3 + . (m 4 ... m n )
. . . . .

E szimultán reakciók mindegyike lejátszódik, de nem azonos valószínűséggel. A legnagyobb

mérvű energiacsökkenés irányába lejátszódó reakció termeli a legintenzívebb fragmens iont.
Ezt a fragmens iont a páros elektronrendszer és a lehető legkisebb tömeg jellemzi. (A
tömegszáma páratlan, ha M+ páros volt és páros, ha M+ páratlan volt.) Ilyen hasadással
keletkező fragmens ion az 5. ábrán az m/z=57. A hasadási folyamatban a páratlan elektron
valamelyik σ-kötés elektronjával π-kötést hoz létre és a σ-kötés felszakad, egy stabilabb ion
és egy gyök keletkezik (a), vagy heterolízis révén szakad fel a σ-kötés (b):

11
 +.O +O
α-hasadás
.
a) CH3 CH2 CH C H CH3 CH2 CH + C H

CH3 töltés retenció CH3 m / z = 29

(homolízis)

+.O

+
b) CH3 CH2 CH C H CH3 CH2 CH + O C. H
töltés migráció
CH3 (heterolízis) CH3
m/z = 57

Rel. int.%
100 57

29
41

58

50

+
M.
86

20 40 60 80 m/z 100

A 2-metilbutanal tömegspektruma

A fenti ábrán az 57-es a báziscsúcs, de a 29-es intenzitása is jelentős. A 29-es oxónium ion.
Az ilyen ónium ionok többnyire igen stabilis töltéshordozók. Általános képletük:
R − C ≡ X + , vagy protonált alakjuk: R − C = XH+ , ahol X: P, S, N, O, Hlg (halogén)
atomot jelent. Azok a legstabilabb ónium ionok, amelyekben R a lehető legkisebb tömegű (pl.
H) és X a legkisebb elektronegativitású. Az stabilitási sorrend nem heteroatomos ionoknál:
alkánok < alkán magasabb rendű szénatommal < olefin < cikloalkán < aromás.

12
 Néhány vegyület első ionizációs potenciálja

vegyület eV vegyület eV vegyület eV

nitrogén 15,58 kloroform 11,42 kén-dioxid 12,34
oxigén 12,08 1,2-diklór-etán 11,12 kén-hidrogén 10,46
víz 12,59 vinil-klorid 10,00 karbonil-szulfid 11,18
szén-monoxid 14,01 diklór-etilén 9,83 szén-diszulfid 10,08
szén-dioxid 13,79 triklór-etilén 9,45 tiokarbinol 9,44
nitrogén-oxid 9,25 fenol 8,50 dimetil-szulfid 8,69
nitrogén-dioxid 9,78 piridin 9,32 dimetil-diszulfán 8,46
klór 11,48 benzol 9,25 formaldehid 10,87
jód 9,28 toluol 8,82 acetaldehid 10,21
metán 12,98 xilol 8,45 akrolein 10,10
etilén 10,52 sztirol 8,47 aceton 6,69
acetilén 11,41 anilin 7,70 metanol 10,85
butén-1 9,58 ammónia 10,15 etanol 10,48
n-hexán 10,17 metil-amin 9,97 hangyasav 11,05
metil-klorid 11,28 acetonitril 12,22 ecetsav 10,37
széntetraklorid 11,47 akril-nitril 10,91

Rel.int.%
100
+.
M
123

50

94
80 93

50 60 70 80 90 100 110 120 m/z

A 3-metoxianilin tömegspektruma

A molekulaion stabilizálódásának másik, legtöbbször nem a legintenzívebb, de jellemző

ionokat szolgáltató útja az átrendeződés, amely ugyancsak disszociációval jár:

13
 +
M. (m 1 ... m 3 ) +. + (m 4 ... m n )
o

o
m 1 m +2 + (m 7 ... m n )
m m 2 m + + (m 8 ... m n ) o
1 3
. . . . .

Az átrendeződés hajtóereje delokalizált elektronrendszerű ion, ciklikus ion létrejötte,

illetve stabil, semleges, kovalens molekulák, mint H2O, CO, CO2, NH3, NO2, Hlg, CH3OH,
H2S, CH2=CH2 és olefinek, stb. keletkezése. Az átrendeződés során egy, vagy több H, vagy
CH3, alkil-csoport, stb. átmenete következik be akkor, ha erre térbelileg is lehetőség nyílik.
Az átrendeződés bekövetkezhet nemcsak a molekulaion, hanem nagyobb fragmens ion
stabilizálódásakor is. A keletkezett ion nem teljesen stabilis, általában egy további gyors
hasadás vezet a végső állapothoz. Ennek ellenére jellemző lehet egy-egy vegyülettípus
felismerésében. Ha pl. egy H gyök cserél helyet az ionban, vagy semleges molekula
eliminálódik, a hasadással keletkezett ionokhoz képest az eltérő paritású, tömegszámú
"átrendezett" ion a tömegspektrumban felismerhető. A páratlan tömegszámú hasadási
termékek között a páros (ha a móltömeg páros), a páros tömegűek között a páratlan
tömegszámával (ha a móltömeg páratlan volt) tűnik fel. Így pl. a 2-metilbutanal esetén a 29,
43, 57, ionok mellett az intenzív 58-as átrendeződés eredménye:

H
+. O H
CH2
+.O CH2
C +
CH2
C CH2
H CH-CH3
CH-CH3
H m/z=58

A tömegspektrumok megfejtéséhez ezeken kívül még nagyon sok hasadási és

átrendeződési folyamat ismeretére van szükség. Ez sajátos szakmai ismereteket kíván.
A minőség felismerésének másik lehetséges útja spektrumtárak igénybevételéhez
kötődik, azaz a mért spektrum és az adatbázisban lévő tömegspektrum összehasonlítása. Ma
már számítógépes adatbázisok internetes hálózaton is hozzáférhetők. Legnagyobb ilyen
adatbázis a NIST (National Institute of Standards of USA), amely több mint 200 ezer
tömegspektrumot tartalmaz.
Analitikai szempontból attraktív és egyre növekvő jelentőségű a kromatográfiás
elválasztó rendszerekkel való kombinációk alkalmazása. Kiemelt gyakorlati jelentőségű a
GC-MS kombináció, amely bomlás nélkül elpárologtatható alkotókból álló szerves elegyek
minőségi és mennyiségi elemzését teszi lehetővé. A következő ábrán egy ilyen
műszerrendszer vázlata látható, az elengedhetetlen szabályozó és adatkezelő számítógépes
kiegészítéssel.

14
 66
MS
GC DS
Ionforrás Analizátor Detektor
Vákuum rendszer

Kvadrupól analizátorú GC-MS-DS (DS: data system, adatfeldolgozó rendszer) vázlata

A GC és az MS készülék közvetlenül kapcsolható akkor (ma ez a gyakorlat), ha a

gázkromatográfiás elválasztást kapilláris gázkromatográfiás kolonnákkal végezzük. Az
elválasztott alkotók közvetlenül jutnak be a tömegspektrométerbe, ahol 0,1-1
másodpercenként tömegspektrum készül. Ezekből a mért ionintenzitás adatokból (a nyers
spektrumok tárolása mellett) rekonstruálja a számítógép a gázkromatogramot (TIC: total ion
chromatogram: teljes ionáram kromatogram). Egy ilyen mérés kromatogramja látható az
alábbi ábrán.

Comment:
PESTIC.X01 Date: 06:15:94 Time 15:12:03 TIC
100%
3068567

75%

50%

25%

150 300 450 600 750 900 1050 1200 1350 1500
0.00 5.00 10.00 15.00 20.00
Peszticidek GC-MS vizsgálatakor készült kromatogram (TIC)

15
 Az alábbi ábra a peszticidek közül a 2,4-D (2,4-diklór-fenoxi-ecetsav-metilészter)
tömegspektrumát mutatja, amely alapján a 2,4-D-nek megfelelő kromatogram csúcs
(RT=10.80 min, a retenciós idő) egyértelműen felismerhető. A mennyiségi meghatározást
bármely mennyiségi elemzési módszerrel elvégezhetjük, felhasználva a csúcsterület adatokat.
A pásztázó üzemmód dinamikus üzemmód, így a pillanatnyi ionáramokat mérjük. Ez azonban
jóval nagyobb hibával jár, mintha egy-egy ion intenzitását folyamatosan mérnénk. A SIM
üzemmódban épp ez történik, ugyanis egy-egy molekulának nem a teljes spektrumát készítjük
el a másodperc tört része alatt, hanem csak egyetlen, jellegzetes ionjának az intenzitását
mérjük. Így kb. egy nagyságrenddel vihetjük lejjebb a kimutatási határt. A számítógép
lehetővé teszi, hogy egymást követően a biztonság kedvéért egy-egy molekula több jellemző
ionjának is megmérjük folyamatosan az intenzitását. A abszolút ionintenzitás - tömeg
kalibráció alapján így mennyiségi elemzést végezhessünk. A 17. oldalon levő
kromatogramokon a 2,4-D néhány jellemző ionjának a SIM felvételeit láthatjuk.

File: PESTIC.X01 Date: 06:15:94 Time 15:12:03

S=654 B=624 Bp=199 Bi=18600 RT=10.80 CT=0
100%
199
45

75% 175

161
50% 145
73 111 234

25%

30 50 70 90 110 130 150 170 190 210 230 250

SB=35 SE=250 DB=30 DE=250 N=0 Z=2 T=0.0 Fact 1
S List S=654 B=621 Pos=110 Tot=110

A 2,4-D tömegspektruma

16
 Comment:
PESTIC.X01 Date: 06:16:94 Time:22:01:17
111.0
7200

145.0
3645

161.0
1771

175.0
4250

0
550 1100 1650 2200 2750 3300 3850 4400 4950 5500 6010
3.00 4.83 6.67 8.50 10.33 12.87
Set=1 Beg=1 End=5160 Norm=Page Zoom=1 Cond=11 Thresol=No

A 2,4-D SIM spektruma

Ilyen SIM méréssel akár pg, vagy fg-nyi mennyiségeket is megbízhatóan lehet mérni.
A GC-MS technikát ma elterjedten használják a szerves vegyiparban “szennyezés
profil” vizsgálatokhoz, a gyógyszeriparban, a metabolitkutatásban, a környezetanalitikában, a
szermaradványok vizsgálatában, természetes anyagok illó anyagainak a vizsgálatában, stb.
Az LC-MS (pl. HPLC-MS) módszerekkel ma már hőérzékeny vegyületek vizsgálatát is
rutinszerűen lehet végezni. A szerves analitikai feladatok jelentős hányada éppen hőérzékeny
vegyületeket tartalmazó összetett rendszerek vizsgálata. Így a cukrok, az aminosavak, egyéb
hőérzékeny természetes eredetű szerves anyagok, gyógyszer alapanyagok, vitaminok, stb.
elemzésében egyre elterjedtté válik.

17
Ellenőrző kérdések.

1. Mi a tömegspektrometria?
2. Melyek a tömegspektrometria fontosabb gyakorlati alkalmazási területei?
3. Mi a karakterisztikus tömegspektrum?
4. Ismertesse a tömegspektrométerek elvi felépítését és a legfontosabb készülékelemeket.
5. Milyen ionforrás típusokat ismer?
6. Ismertesse az EI és a kémiai ionizációs ionforrás működési elvét.
7. Hogyan működik a FAB és a MALDI ionforrás?
8. Ismertesse az elektroszpré és az APCI működési elvét és alkalmazását.
9. Milyen analizátorokat ismer?
10. Ismertesse a repülési idő és a kvadrupól analizátor működési elvét.
11. Ismertesse az ioncsapda és a mágneses analizátor működési elvét.
12. Ismertesse a tömegspektrométerek fontosabb analitikai teljesítmény jellemzőit.
13. Milyen analitikai információkat szolgáltat a tömegspektrométer és hogyan?
14. Ismertesse az EI ionforrásban lejátszódó fontosabb, a tömegspektrumot alapvetően
megszabó ionkémiai folyamatokat.
15. Tömegspektrometriás mérés pásztázó és SIM üzemmódja. Mire használhatók?
16. Milyen kombinált tömegspektrometriás módszereket ismer?

18
 Ismert gyógyszer/gyógyszer-alapanyag hatóanyagtartalmának meghatározása
gázkromatográfia-tömegspektrometriával

A gyakorlat keretében meghatároztuk az alábbi táblázatban feltüntetett anyagokra az

optimális kromatográfiás körülményeket.

Barbital koffein
Benzokain lidokain
Fenobarbital metil-paraben
Fenacetin nikotin
Hexobarbital papaverin
Karbamazepin paracetamol
Kodein propil-paraben

Ezen anyagok közül a fenacetin+koffein+lidokain tartalmú ismeretlen koncentrációjú oldatra

kvantitatív GC vizsgálatokat végzünk, melynek menete a következő:

1. Előkészítjük az adatrendszert gyűjtésre és beállítjuk a GC paramétereket:

-injektor hőmérséklet: 250°C

-hőfokprogram: 200°C→8°C/perc→280°C (15 perc)
-transfer line hőmérséklet: 280°C
-ionforrás hőmérséklet: 200°C

2. Elkészítjük a három vegyület metanolos törzsoldatát a kalibrációhoz. Készítünk pontosan 5

mL törzsoldatot metanollal melyben 1mg fenacetin, 1mg koffein és 1mg (pontosan kimért)
lidokain van.

3. A törzsoldatot 10, 100 és 500 szeresére hígítjuk.

4. A hígított oldatokból 1μL-t injektálva regisztráljuk a kromatogramokat és meghatározzuk a

vegyületek retenciós-idő értékeit és a csúcsterület százalékukat. Határozzuk meg a három
vegyület retenciós sorrendjét!

5. Felvesszük a kiadott ismeretlen kromatogramját (1μL-t injektálva ebből is, meghatározzuk

a terület% értékeket.). Határozzuk meg milyen komponenseket tartalmazott az ismeretlen
minta!

6. Elkészítjük a három vegyületre a csúcs adataikból az ismert koncentrációkból (l. hígítások)

a kalibrációs egyeneseket, melyeket kinyomtatunk. (a jegyzőkönyvhöz csatoljuk).

7. A kalibrációs egyenesek segítségével meghatározzuk az ismeretlenben a három komponens

koncentrációját. Az eredményeket kinyomtatjuk, és a jegyzőkönyvhöz csatoljuk.

8. A kiadott ismeretlen tömegspektrumokat fejtsük meg a NIST program segítségével,

rendeljük hozzá a talált szerkezet(ek)et.

9. Hasonlítsuk össze egy általunk mért vegyület spektrumát az adatbázisban szereplő

spektrummal.

19