Professional Documents
Culture Documents
Az Elhívás 2.0
Az Elhívás 2.0
Mire hív el minket? Mi ez az elhívás? Márk evangéliuma tömör választ ad: 16Amikor a
Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót
vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak; 17és így szólt hozzájuk Jézus: „Jöjjetek utánam, és
emberhalászokká teszlek benneteket.” 18Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.
19
Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a
hálóikat rendezgették a hajóban; 20és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a
napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána (Mt. 1, 16-19). Eszerint Isten
azért Arra szólít minket, hogy személyes kapcsolatban lehessünk vele. Az elhívás által
megismerhetjük önmagunkat, és elindulhat egyfajta a belső fejlődés. Rámutat Isten
szándékára, hogy milyen feladatra hív minket. Ezen az úton haladva rájöhetünk, hogy kik is
vagyunk, mi is a mi rendeltetésünk.
Hogyan ismerhetem fel az elhívást, és hogyan tegyek eleget neki? Sok magát
kereszténynek valló ember beleesik abba a hibába, hogy saját maga jobbá tételére, fejlődésére
helyezi a hangsúlyt. Elfelejtik, hogy maga Isten az, akire a legjobban kell vágyniuk. Nem tud
addig megszabadítani, amíg efféle célok vezérelnek minket. Kit nem tud megszabadítani és
kicsoda? Itt a megtaláltakról van szó vagy azokról, akik még elveszettek? Viszont, ha a cél
megváltozik, azaz hogy Istent szolgáljuk, megleljük elhívatásunkat. „Mert nem azért küldött
engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem, hogy hirdessem az evangéliumot…”(1 Kor 1,17)
Pál elhagyva saját érdekeinek előbbre helyezését, megállapítja elhívását, és feltétel nélkül
átadja magát erre a feladatra.
Isten sokszor a tőle kapott tehetségünkön keresztül szólít meg bennünket. Persze a tehetség
mellett sok tényező is felsorakozik, pl. az elszántság arra, ahogyan követjük az Ő útmutatását.
Felismerése személyre szabott, ezáltal azt tehetjük, amik vagyunk. Ez csodálatos, hogy a
tehetségünk által is szolgálhatjuk Istent, mivel az ember szereti azt tenni (ez itt nem túl
magyaros kifejezés), amiben jó, így nem kényszer az, hogy úgy cselekszem, úgy élem az
életem, ahogyan elvárja Ő tőlem. „Ki-ki amint eltökélte szívében, úgy adjon, ne kedvetlenül,
vagy kényszerűségből, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.”(2 Kor 9,7) Persze, a tehetség
végső soron Istené, mi csupán használói, felelősei vagyunk, amellyel mások javát kell
szolgálnunk. Azonban fontos: a tehetség túlzott hangsúlyozása az önzés irányába hat. Sajnos
megvan a veszélye a tehetségben felfedezett elhívásnak. Fenn állhat az, hogy ellenkező úton
indulunk el. Ez kimerül egyrészt a hétköznapi munkában. Tekintve, hogy napi feladataink
jelentős részét elveszi Kiteszi a munka és/vagy iskola, ezek erősen meghatározzák hatják,
befolyásolják hatják hangulatunkat, identitásunkat, ezáltal hamis képet mutatva hatunk a
külvilágnak. (lásd. FESTO) Másrészt, ha csak a tehetségünkre fókuszálunk, Szerintem nem
kell ide az ugyanis szó akkor figyelmen kívül hagyjuk hatjuk elhívásunkat. Nem lehet a
tehetség a központ, mivel korántsem biztos az, hogy pályafutásunk során érvényre jut. Minek
a központja? A saját elhívásunknak tökéletesen megfelelő munka megtalálása egy áldás,
ugyanis a legtöbben nem lelik meg ezt a boldog egyensúlyt. Viszont bármi is az elhívásunk
középpontja, az lesz az a munka, amely kiteljesít minket. Ezt a mondatot nem teljesen értem,
itt mit akarsz mondani?
Akad egy olyan megközelítés, amely az elhívás vizsgálását kiterjeszti a lelki és természetes
adottságokra. Hátulütője az, hogy elválasztja a tehetséget a vallásgyakorlástól, és az
istenkövetéstől, holott e két dolog elengedhetetlen az elhíváshoz.
Előfordul olyan is, hogy az elhívás alatt a tehetséget értik, ezzel egyetlen szóval letudva annak
jelentését. Csakhogy az elhívás ennél jóval átfogóbb fogalom, összetett dimenziók egyvelege,
pl. a személyes kapcsolataink is része ennek. Így – mint már korábban említettem – lesz az
elhívás személyre szabott.
Az egyéni és a közösségi elhívás között lévő párhuzam. Eddig az egyéni elhívásról volt szó,
azonban nem lehet megfeledkezni a közösségi elhívásról sem. Különbséget kell tenni köztük.
Létfontosságú a közösségi elhívás, ugyanis megakadályozza, hogy az egyéni elhívás önzéssé
váljék. Fontos, hogy az egyéni kiegészítse a közösségi elhívást. Ahogy a Biblia is írja, a
közösségi elhívás az, melyet előnybe kell részesíteni, ha a kettő között ellentét alakul ki. Ha
úgy érezzük, hogy fontosabb a saját elhívásunk, az csupán önámítás. Saját magunkat csapjuk
be ezzel, így akarva-akaratlanul elutasítjuk a közösséget. Összegezve: a közösségi elhívás egy
válasz, hogy képesek vagyunk közösséget vállalni, Isten követőivel együtt. (Még egy ok,
amiért megéri istentiszteletre járni.)