Gyógypedagógiai szociológia, szociális támogató rendszer

Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthona bemutatása

Kalotainé Gacov Szerafina

 1. A gyógypedagógiai szociológia fogalma, tárgya

A gyógypedagógusok helyzetének, imázsának szemléltetéséhez tisztázni szükséges a

gyógypedagógiai szociológia fogalmát és tárgyát. A gyógypedagógiai szociológia
komplexitásában vizsgálja a gyógypedagógiát, mint történetileg meghatározott társadalmi
alrendszert. Egyrészről elemzi a gyógypedagógiai életet szociológiai megközelítésből
(szereplők és színterek szociodemográfiai megismerése által), másrészről elemzi a
gyógypedagógiai tevékenységek tartalmát, formáját és mindezek társadalmi oda-vissza
hatását. Többféle dimenzióban tárja fel a fogyatékosok és gyógypedagógusok helyzetét
(társadalmi csoport, társadalmi réteg, egyszerű statisztikai populáció).

Gyógypedagógiáról és gyógypedagógusokról szociológiai megközelítésben nem beszélhetünk

anélkül, hogy ugyanebből az aspektusból ne tisztáznánk a fogyatékosság fogalmát: olyan testi
és értelmi állapot, amely társadalmilag jött létre, és biológiai terminusokban leírható
tényekben gyökerezik. Tehát a fogyatékosságokat maga a társadalom határozza meg,
társadalmi értékelésből fakad. A fogyatékosság elnevezés, illetve a különböző
fogyatékosságok tipológiája is a társadalom teremtménye. Társadalmanként változó, hogy
milyen elvek szerint és milyen határok mentén állapítják meg a fogyatékosság definícióját
(orvosi, pszichológiai, pedagógiai, államigazgatási). A „fogyatékosság” szó önmagában is utal
társadalmi meghatározódására. Időről-időre cserélődnek, frissülnek azok a kifejezések,
amelyeket előbb a gyógypedagógia, majd később szélesebb körben is használnak a jelenség
leírására. Például „eltérő szükségletűek”, „speciális szükségletűek” „speciál(is) pedagógia”.

2. A gyógypedagógus imázsa

Mind a fogyatékkal élők, mind a gyógypedagógusok valamilyen társadalmi csoport tagjai, jól
körülhatárolható típusjegyekkel rendelkező szociális csoportok. Ahogyan a fogyatékosok sem
egyszerűen biológiai értelemben vett fogyatékosok, úgy a gyógypedagógusok sem csak
szakemberekként írhatók le, hanem mint szociális csoport. Ennek a csoportnak az értékei és
törekvései akaratlanul szerepet játszanak az általuk végzett munkában, szakmai
felkészültségük, hivatástudatuk ellenére.

A gyógypedagógiai munka nemcsak szakmai, hanem szociális tevékenység is egyben,

függetlenül attól, hogy iskolákban, azon kívüli intézményekben zajlik-e, állami vagy magán
szektorban végzik-e. Szociológiai szempontjainak figyelembe vétele nélkül teljes megértése
nem lehetséges.

A gyógypedagógia a társadalmi megítélésben három, egymástól eltérő imázst is hordoz. Az

egyik az etikai felfogás: amikor úgy tekintenek a gyógypedagógiára és a
gyógypedagógusokra, mint akik a szegény fogyatékosokon segítenek. A kisebbségi felfogás
szerint a fogyatékosoknak, mint kisebbségi csoportnak a támogatása és érdekvédelme a
gyógypedagógiai munka legpozitívabb eleme. A professzionalizációs felfogás pedig, a
gyógypedagógiát hatékony feladatmegoldó, szolgáltatást nyújtó és konkrét eredményeket
produkáló szakmának tekinti. Koronként és társadalmi csoportonként változatos, hogy melyik
szemlélet dominál. A 20. század végén Európában és a világ fejlett országaiban inkább a jogi
és a professzionalizációs felfogás az uralkodó. A professzionalizálódás a modern
társadalomban alapvető feltétele a gyógypedagógia társadalmi befolyása növelésének. Ennek
ellenére a gyógypedagógusi munkára egyszerre tekinthetünk szakmaként, foglalkozásként és
hivatásként, ami ellentmondások forrása. Szakmaként olyan szaktudást jelent, amihez a
gyógypedagógus ért. Foglalkozásként az a munka, amiért az ember fizetést, jövedelmet kap.
Vannak azonban olyan szakmák és foglalkozások, amelyek egyúttal hivatások is. Az ilyen
foglalkozásokat végzők nem csupán a szaktudásukat használják egy foglalkozás végzésére
(ezáltal jövedelemszerzésre), hanem személyiségük, értékrendjük is nélkülözhetetlen eleme
az adott tevékenység végzésének. Nehéz megítélni, hogy mégis mennyit érnek ezek a
hivatások. Mekkora jövedelmet tekintenének méltányosnak a „hagyományosan” alulfizetett
gyógypedagógusok, illetve mire mondaná azt a társadalom, hogy túlfizetett foglalkozás.

A „segítő” szakmákat, így a gyógypedagógiát is kizárólag hivatástudattól vezérelve szabad és

kell művelni. Akik ezen az oldalon állnak, szívből jövően, a társadalom megítélését figyelmen
kívül hagyva dolgoznak, teszik a dolgukat nap, mint nap. Napjainkban különböző tendenciák
mutatkoznak a gyógypedagógusok megítélésében, amelyek bizony egymásnak
ellentmondanak. A például társadalom egy része hajlamos lenézően, alulértékelten tekinteni a
gyógypedagógiára, a gyógypedagógusok munkájára: „csak(!) fogyatékosokkal foglalkoznak”.
Másik tendencia, ami az utóbbi 5-10 évben bontakozott ki, a magánszektorban végzett
terápiák, foglalkozások megítélése. Ez a „biztos jó keres, ha ennyit kérnek egy óráért, pedig
csak játszadozik egyet” megközelítés. Vannak, akik tisztelettel, megbecsüléssel viszonyulnak
ehhez a hivatáshoz – többségében érintett szülők, vagy más formában gyógypedagógusokkal
kapcsolatban álló személyek.
 3. Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthona bemutatása

A Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő Szent Erzsébet Otthon Ipolytölgyesen,

egy Pest megyei kisközségben látja el az intézménybe felvételt nyert fogyatékossággal élő,
16. életévét betöltött személyek teljes körű ellátását: lakhatás, ápolás-gondozás,
foglalkoztatás, szociális, mentálhigiénés, egészségügyi ellátás. Az otthon 150 fő elhelyezését
tudja biztosítani. Az intézményi térítési díj 4515 Ft naponta. Az alábbi alapszolgáltatási
elemek és szolgáltatások vehető igénybe: esetkezelés, gondozás, étkeztetés, gyógypedagógiai
segítségnyújtás, felügyelet, háztartást pótló segítségnyújtás, szállítás, készségfejlesztés,
lakhatás, közösségi fejlesztés, ruházat és textília biztosítása, egészségügyi ellátás (alapápolás,
szakápolás, fizioterápiás ellátás), mentálhigiénés ellátás. A gondnok engedélyével az
alapszolgáltatásokon kívül önkéntesen igénybe vehető, illetve szakorvos előírása alapján
biztosított szolgáltatások: fodrászat, manikűr, pedikűr, gyógymasszázs, kábel TV, internet. A
szolgáltató és az intézmény, valamint az alapítvány közötti megállapodás a szolgáltatási díj
mértéke.

Az intézményben öt pavilon (gondozási részleg) található. A pavilonok építészetileg jól

elkülönülnek, bár egy épület részei. Az otthon működtet egy önállóbb életre való felkészítő
csoportot, ahol szakmailag kiemelten kezelik a normalizációt, az autonómiát és az integrációs
célokat. Egy-egy pavilonban méretétől függően 3-4 csoport lett kialakítva, és egy-egy
csoportban 8-12 fiatal él. A csoportszervezésnél szempont a kor, és a fogyatékosság mértéke.
A lakók általában kétágyas szobákban élnek, de a pavilon adottságától függően előfordul
három-négy ágyas szoba is. Egy csoportban 1 fő gondozó látja el az ápolói-gondozói
feladatokat. Az ő munkájukat segítik, egészítik ki azok a szakemberek, akik részt vesznek a
napirend szerinti tevékenységekben: gyógypedagógiai asszisztens, mentálhigiénés szakember,
mozgásterapeuta, gyógypedagógus. Sajnos, a gyógytornász-mozgásterapeuta nem főállású
alkalmazottja az otthonnak, adományokból finanszírozzák tevékenységét. Hetente 2
alkalommal, alkalmanként fél órában látja el egyrészt azokat a lakókat, aki mozgása még
„menthető”, másrészt azokat, akiknek sérülése szükségessé teszi a rendszeres lazítást
fájdalmaik csökkentése érdekében. Pedig, ahogy a filmben elmondta a gyógytornász, napi
szintű átmozgatásra lenne szükség azokban az esetekben, akik teljesen kiszolgáltatottak, a
hétköznapi tevékenységek mindegyikében (öltözködés, szobatisztaság, étkezés, tisztálkodás,
stb.) a gondozók ellátására szorulnak. Ők, bár az ágyból kikerülnek, mégis kerekesszékben,
ülő helyzetben töltik délelőttjeiket, ebéd után pedig ismét fekvő helyzetbe kerülnek. Így a
gondozók számára nehezített, az érintett számára pedig fájdalommal is járnak az ápolási-
gondozási tevékenységek. Számomra szimpatikus a gyógytornász hozzáállása az otthon
életéhez, a lakókhoz, aki szívesen elviszi magával három éves kislányát is. A gyermek így
kora gyermekkorától fogva láthatja a másságot, azt, hogy a fogyatékkal élők is ugyanolyan
emberek, csupán segítségre szorulnak.

Az otthon szakmai munkájában kiemelt cél az ott élők állapotához igazodó fejlesztés,
foglalkoztatás. A szocioterápiás foglalkoztatás, a konduktív terápia, a közösségi zeneterápia
és a bazális stimuláció a mindennapok során a lakók meglévő képességeire helyezi a
hangsúlyt, miközben azokat erősíti. Az otthont bemutató filmben megismerhettem a
zeneterápiás foglalkozásokat, amin minden lakó egyéni állapotának, igényének megfelelően
vett részt.

Fontos elv az otthon hétköznapjaiban, hogy a lakók ne az ágyban töltsék napjaikat, hanem
napirend szerint közösségben élhessenek. A gondozók és a munkájukat segítő szakemberek
igyekeznek nemcsak az alapszükségleteiket kielégíteni, hanem azon túl is biztosítani a testi-
lelki jólétüket, színesíteni napjaikat. Teszik ezt szeretettel és elhivatottsággal, holott a törvény
által szabályozott szakemberlétszám kevésnek bizonyul. Az állami intézményekhez képest
emberközelibb, személyesebb a kapcsolat a lakók és az ellátásukat biztosító szakemberek
között.

A foglalkoztató házban a tankonyha mellett, különböző műhelyekben kézműves

tevékenységek elsajátítására nyílik lehetőség. A lakók a foglalkozások során szőnek,
nemezelnek, gyöngyöt fűznek, rajzolnak-festenek és agyagból, fából készítenek hasznos, szép
termékeket, és megtanulják a sütemény készítés fortélyait. A kerámia műhely vezetője őszinte
elhivatottsággal, szeretettel beszélt munkájáról, mindennapjaikról. A súlyos fogyatékossággal
élő lakók állapotát mozgásterápiával, konduktív fejlesztéssel, fény-, hang-, illatterápiával
igyekeznek javítani. Hitoktatók végeznek lelki gondozást és nevelést.

Az intézmény igyekszik sokféle és változatos programmal színesíteni a lakók mindennapjait.

Így helyben és külső helyszíneken is szerveznek programokat, miközben a társadalom tagjait
– diákokat, fiatal önkénteseket, katolikus közösségeket, fogvatartottakat – is érzékenyítik. Az
elmúlt években több mint 50 program valósult meg évente, melyeknek közel felén mind a 150
lakó részt tudott venni.
Az otthon életének fontos eleme a mozgás, a sport és a zene. Természetes a reggeli torna és a
futball. Emellett újabb sportokat is igyekeznek megismertetni a lakókkal, melyekkel a
későbbiekben speciális versenyeken indulhatnak. Erre kiváló példa a speciális bowling, amit
súlyos mozgássérült lakók egy szélesebb közösség részeként képesek játszani.

Az otthon saját zenekara, a Nádizumzum zenekar. Az előadásokba, valamint további

kulturális programijaikba folyamatosan bevonják más intézmények lakóit, a környékbeli
iskolák diákjait, valamint a faluközösség tagjait is. Így az otthon nem elszigetelt szervezetként
létezik a kisközségben, hanem bepillantást enged a lakók életébe, lehetőséget ad kapcsolatok
kialakítására, nem utolsósorban a társadalmi érzékenyítés bázisaként is működik.

Az otthon nem elzárt intézményként működik a hozzátartozók számára, hanem támogatja az

ellátottak korábbi környezetével való kapcsolattartását. Az intézmény lakóját törvényes
képviselője, hozzátartozói, barátai, ismerősei látogathatják naponta 8-17 óra között. Fontos,
hogy a látogatók ne zavarják meg a lakórészleg nyugalmát, illetve a dolgozók munkáját. A
látogatás történhet a lakó szobájában, az erre a célra kialakított társalgóban, valamint az
udvaron és a kertben. A lakó állapotában krízis-szerűen bekövetkezett változások idején
biztosított a látogatási időn kívüli kapcsolattartás.

Az Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthonában minden ellátott szabadon

gyakorolhatja vallását, egymás hitének és meggyőződésének tiszteletben tartásával. Az
intézmény kápolnája mindenki számára egész nap nyitva áll. Az intézmény támogatja a
szentmisére való eljutást és az egyházi rendezvényeken való rendszeres részvételt, segítséget
nyújtva a hitbéli fejlődéshez.

Az állami intézményekhez képest sokkal emberközelibb, élhetőbb körülményeket

ismerhettem meg ebben az otthonban. Az intézményvezető elmondása alapján anyagi források
terén nem nélkülöznek, az adományok fedezik a fizikális szükségleteket, eszközöket, speciális
eszközöket, az épület fenntartását. Sajnos, törvény szabályozza a szakember létszámot. Ez
hátráltatja a szakmai munkát, bár az egyes munkatársak elhivatottsága, szeretetteli hozzáállása
előre viszi a mindennapokat, átsegíti a lakókat és a hozzátartozókat a nehézségeken. Törvényi
szintű szabályozással lehetne létszámot emelni, ezáltal munkalehetőséget teremteni a
környéken élők számára. A lakók pedig még személyre szabottabb, még inkább speciális
igényeiknek megfelelően élhetnének, tölthetnék el napjaikat, kevesebb fájdalommal, több
személyes odafigyelés és törődés kíséretében. Igaz, ebből eddig sem volt hiány.
Felhasznált irodalom:

Bánfalvy Csaba: Gyógypedagógiai szociológia. ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Kar, Budapest 2014.

Az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon története.

https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=Qk8gAkcdiWg&fbclid=IwAR1UKkLRXR
xfehBP3FA2PG6kBYg5WqCP2YJqvzuV9eQmwh69GfONRqSJrXQ (2021.05.18.)

https://www.szeretetszolgalat.hu/ipolytolgyes (2021.05.18.)