A nomád életmód jellemzése

Az Kr. e. II. évezred folyamán lezajló éghajlati változás, a felmelegedés és az ezzel együtt járó
szárazság az eurázsiai sztyeppe barbár népeinek életében döntő változást hozott: kialakult a nomád
életmód.
A nomadizmus lényege a vándorlás volt, ami kedvezett az állattenyésztésnek, de háttérbe szorította a
megtelepedést kívánó földművelést. A nomádok vándorló állattenyésztésből tartották fenn magukat,
ezért nem voltak falvaik, állandó településeik, hanem jurtákban éltek, legelőről legelőre vándoroltak
nyájaikkal és szekereikkel. Ezt a szilaj életmódot csak a ló és a juh viselte el, ezért nem tenyésztettek
sem tehenet, sem sertést. Amikor egy-egy tehetséges vezető több nomád törzset összefogott,
hatalmas katonai erejüknek az ókor nagy birodalmai sem tudtak ellenállni.
Ilyen életmódot folytatott például a honfoglaló magyarság, a hunok. A kínaiak a hunok elleni
védekezésül építették ki a történelem legnagyobb védelmi rendszerét, a kínai Nagy Falat. A
sztyeppövezet nyugati része az ókorban a szkíták földje volt, akiket még I. Dareiosz perzsa király sem
tudott legyőzni.
Sokszor csak a kimagaslóan tehetséges uralkodó személye tartotta össze a törzseket, mint például
Attila a hun birodalmat. Magas szintű katonai, politikai szervezettség kellett ahhoz, hogy a nomád
népek a nagyhatalmakat megrengető erőkké váljanak.