A magyar nép eredete, vándorlása

és a honfoglalás

Tudományos kutatás:
A magyar őstörténet kutatásának 3 alappillére:
 nyelvészet (élő nyelvek és nyelvemlékek);
 régészet (tárgyi emlékek, antropológiai sajátosságok);
 írott források.

Származás-elméletek:
Eredetmítoszok:
 A Biblia alakjaiban keresték a magyarság eredetét:
 Noé fia, Hám az „ősapa”: Kézai Simon krónikájában (1285 k.) található az az
eredetmonda, mely szerint a magyarok Hám egyik fiától, Nimródtól származnak.
Nimród ikerfiai, Hunor és Magor, akik a csodaszarvast űzve jutottak el Szkítiába,
lettek a hun és a magyar nép ősei (lovasnomád eredetmítosz).
 Noé fia, Jáfet az „ősapa”: ebben a keresztény eredetmítoszban Jáfet fiához, Magóghoz
kapcsolták a magyar, a hun és a szkíta („szittya”) népek eredetét. Magóg országában
uralkodott a későbbiekben Góg.
A magyarságot sokféle eredettel látták már el: sumér, etruszk, baszk, japán, dravida stb. Ezek azonban
tudományos eszközökkel nem támaszthatók alá.
Tudományos koncepciók:
 finnugor származás: uráli (finnugor) nyelvcsaládba tartozik a magyar nyelv, útközben iráni és
török eredetű népekkel keveredett,
 török származás: török eredetű a magyar nép, de vándorlása során nyelvcserével finnugor
nyelvű lett.

Őshaza elméletek:
Azt a területet, ahol az uráli alapnyelv népessége, benne a magyarok elődei is éltek, őshazának
nevezzük.
Nyelvi alapú őshazaelméletek
 Nyelvrokonság-kutatás:
 A finnugorok őshazája Belső-Ázsiában, a Szaján-hegységben és az Altáj-hegység
nyugati részén volt. Ezt az elméletet az uráli-altáji nyelvrokonságot, illetve a török-
származást vallók állították fel.
 Nyelvészeti paleontológia: a nyelvészeti paleontológia a rokon nyelvekben megtalálható, a
közös alapnyelv szókészletébe tartozó növény- és állatneveket veti össze a növények és
állatok hajdani elterjedésével:
 Öt fafajta uráli, illetve finnugor eredetű nevére alapozva is született elmélet. Az
alapnyelvben meglévő luc-, cirbolya-, jegenye és vörösfenyő, valamint a szil közül a
fenyők a tajgán honos fafajták, míg a szil az európai lombos erdők fái közé tartozik.
Az uráli őshazának tehát ott kellett elhelyezkednie, ahol a tajga fái voltak a
meghatározók, de a vegyes lomberdők is megjelentek. A pollenanalízis szerint ez a
hely az Urál-hg. vidéke volt.
Régészeti kutatás:
 4 középső kőkori (mezolitikus) kultúrát hoztak kapcsolatba az uráli alapnyelvet beszélő
népességgel:
 Volga-kámai kultúra (Kr. e. VIII-V. évezred);
 Kundai kultúra (Észtország területén, Kr. e. VII-VI. évezred);
  Szvidéri kultúra (Lengyelország területén, Varsótól délre, Kr. e. XII. évezredtől
létezett, majd alakult át neolitikus kultúrává);
 Sigiri kultúra (Urál-hg. keleti oldalán, Kr. e. IV. évezredtől).
 3 újkőkori (neolitikus) kultúra, amelyeket a finnugorokkal hoztak kapcsolatba, és amelyből
kettő egy-egy előbb említett kultúra folytatása:
 Volga-kámai kultúra (Kr. e. IV-II. évezred);
 Kozlovi kultúra (valószínűleg a Sigiri kultúra folytatása, Kr. e IV. évezred);
 Kelteminári kultúra (Amu-Darja folyó vidékén, Kr. e. IV. évezredtől).
A régészeti leletek, illetve a nyelvészet módszerei alapján a legvalószínűbb az uráli alapnyelvet
beszélő népcsoportok Urál-hg. környéki őshazája.

kor,
földrajzi társadalmi
tartózkodás időpont életmód elvándorlás oka
elhelyezkedés jellemzők
i hely
erdős, mocsaras relatív
Ural-hg.; területen: halászó- túlnépesedés;
1. Kr. e.
Nyugat- késő paleolit vadászó- a szamojédok
Urali kor 5000-3000
Szibéria madarászó elvonultak a
életmód Jenyiszejhez
erdős, mocsaras relatív
2. területen: halászó- túlnépesedés;
Ural-hg. két Kr. e. neolit, anyajogú
Finnugor vadászó- a finn-permiek
oldala 3000-2000 társadalom
kor madarászó nyugatra
életmód húzódtak
újabb éghajlati
változások: Kr. e.
Kr. e. 1300 körül
800 körül lehűlés:
felmelegedett az
ellehetetlenül a
éghajlat, továbbá
Kr. e. bronzkor, mg-i termelés, az
3. Ural keleti kapcsolat iráni
2000- apajogú állattartás, ezért a
Ugor kor oldala eredetű népekkel:
1000/500 társadalom magyarok délre, a
megkezdődött a
füves pusztákra
földművelés,
indultak, és ezzel
állattenyésztés
kiváltak az ugor
közösségből
4.
eurázsiai Kr. e. 500 – nagyállattartó
Sztyeppei vaskor -
sztyeppövezet Kr. u. 500 nomadizálás
vándorlás
külső támadás; a
fő tevékenység az magyarok egy
5. Baskíria: Dél-
állattenyésztés, de csoportja a
Magna Ural és a 500-750/800 vaskor
foglalkoztak Kaukázushoz
Hungaria Volga között
földműveléssel is vonult (szavadár
magyarok)
a Kazár
Birodalomba
betagozódott a
magyarság:
fő tevékenység az
kettős
6. Don-Donyec- állattenyésztés, de háború, besenyő
750/800-850 fejedelemség
Levédia Azovi-tenger foglalkoztak támadás
kialakulása; 7
földműveléssel is
törzs szövetsége
+ 8. törzsként
csatlakoztak a
kabarok
Szeret-Prut- 850- 7 törzs újbóli
7. elsősorban népvándorlás,
Dnyeszter- honfoglalási szövetsége
Etelköz állattenyésztés besenyő támadás
Bug-Dnyeper g (vérszerződés)
Honfoglalás koncepciók:
Általánosan elfogadott honfoglalás-koncepciók: Árpád vezetésével a magyarok kb. 895-907 között
foglalták el a Kárpát-medencet.
Kettős honfoglalás (László Gyula elmélete):
 Az avarok lakta Kárpát-medencében 680 körül új népcsoport jelent meg (griffes-indás
motívum a díszítésben): ők, az általános vélekedéssel szemben, nem török népesség voltak,
hanem magyarok.
 Az Árpád vezette magyarok így már a magyarság honfoglalásának második hullámát
jelentették.

A Kárpát-medence a honfoglalás előtt:

A Hun Birodalom felbomlása után germán népek lakták a Kárpát-medencét (gepidák, gótok,
longobárdok).
568-ban a Baján kagán vezetésével érkezett avarok megszállták az egész medencét. Az avar állam
Nagy Károly hadjáratai nyomán megrendült.
A Kárpát-medence a IX. század végén 3 hatalom - keleti frank, bolgár, morva végvidékének számított,
miközben egyre nagyobb számban érkeztek szláv népek a területre.

A honfoglalás előzményei:
A magyarok Kárpát-medencei jelenlétéről először 862-ben van adatunk.
Ezután többször is visszatértek, hol morva, hol frank szövetségesként harcolva.
894-ben meghalt Szvatopluk, ezután a morva állam szétesett, így a térségben igazi hatalmi
vákuumhelyzet alakult ki.

A honfoglalás:
Lehetséges okai:
 Egy kelet felől induló népvándorlás a magyarokra zúdította a besenyőket, ezért a kevéssé
védhető etelközi szállásterületükről nyugati irányba indultak tovább, a védhetőbb és már jól
ismert Kárpát-medencébe, amely alkalmas volt a félnomád életmódra.
 Az írott források megemlékeznek a besenyőktől és a bolgároktól elszenvedett vereségekről is.
Lefolyása:
 nem tudjuk, hogy mikor és hogyan zajlott le a honfoglalás;
 lehet, hogy szakaszosan, lehet, hogy nem;
 általában két szakaszra szokás bontani:
 I. szakasz (894/95-898): a magyarok valószínűleg az északkeleti (Vereckei-, Tatár-) és
az erdélyi hágókon keresztül vonultak be a Kárpát-medencébe. Innen nyugatra indulva
a Garam-Duna vidékéig szállták meg a vidéket.
 II. szakasz (899-907): előbb a morvákra (900), majd a bajorokra (901-907) támadtak a
magyarok, és elfoglalták kb. Pannónia területét. 907-ben Pozsony közelében a bajorok
legyőzésével került a teljes Kárpát-medence a kezükre.

A kalandozások legfontosabb eseményei:

A magyarok első ismert katonai akciója 836-38-ban volt, de kalandozó hadjáratoknak ténylegesen
csak a már a Kárpát-medencéből indított vállalkozásokat tekintjük.
899-970 között kb. 47 hadjáratról van tudomásunk (38 nyugati, 9 déli/keleti irányban):
 A legelső hadjárat: 899-ben Itáliába ment.
 901-917 között: Bajorország, Szászország, Frankföld ellen szinte minden évben vezettek
hadakat.
 926: Szent Gallen kolostorának elfoglalása, kifosztása.
  937-ben egészen az Atlanti-óceánig eljutottak a magyarok.
A hadjáratoknak nagy vereségek vetettek véget:
 933. Merseburg: I. Madarász Henrik (919-936) német király legyőzte a magyar seregeket.
 955. Augsburg melletti Lech-mező: I. Ottó (936-973) német király aratott döntő győzelmet a
magyarok felett. A magyar sereg vezetőit - Bulcsú, Lél (Lehel), Súr - Régensburgban
felakasztották (Lehel mondája).
 970. Arkadiupolisz: vereség a bizánci seregektől, a kalandozó hadjáratok véget értek.

A kalandozások általános jellemzői:

Keretei:
 a IX. században az egész törzsszövetség képviseltette magát a harcokban;
 a X. századi kalandozó hadjáratok már inkább csak törzsi jellegűek voltak.
Résztvevői (kétféle nézet):
 hivatásos harcos középréteg;
 elszegényedett szegény pásztorok.
Harci taktika:
 a könnyűlovas magyar harcosok megfutamodást színlelő cselvetése, majd az így fellazult
lovagi hadrend lehetőséget teremtett a lovagsereg bekerítésére, már jóval a honfoglalás
valószínűsíthető időpontja előtt;
 a kalandozásoknak véget vető vereségek egyik fő oka az lehetett, hogy az ellenfelek
kiismerték a magyarok harcmodorát.
Zsákmány:
 a magyarok mindent vittek, amit lehetett: rabszolga, nők, arany, posztó, ló stb.;
 később előtérbe került az adóztatás.

Források:
Liutprand cremonai püspök (X. század) leírása a németországi hadjáratokról:
 a magyarok kegyetlen gyilkosok;
 adófizetésre kényszerítették a meghódított területek lakosságát.
Templomi könyörgés Modenából: „…kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, védj meg minket a
magyarok nyilaitól”.
Sankt Galleni Évkönyv: részletesen leírva megörökítette a magyarok támadását.