Magyarország gazdasága a 20.

században (a trianoni béke gazdasági hatásai, Bethlen-féle

konszolidáció és a gazdasági válság, Rákosi- és Kádár-korszak gazdasága, gazdasági
rendszerváltás)

Az első világháborút és a forradalmat követően Magyarország mély gazdasági és

politikai válságot élt át. Drasztikusan romlottak az életkörülmények. A háborús
gazdaságot át kellett állítani a békés termelésre. Szembe kellett néni a Monarchia
felbomlásával járó kedvezőtlen következményekkel: piacvesztés, tőke- és munkaerő-
áramlás megszűnése. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békaszerződés következtében
pedig hazán területének 2/3 részét elcsatolták tőlünk, így a jelentős területveszteségek is
súlyosbították a gazdaság valamennyi ágazatát (közlekedés, bányászat stb..) Válság
jellemezte a korabeli politikai életet is. A kormányzó, Horthy Miklós az 1921-es
„királypuccsok” hatására elveszítette teleki Pálba vetett bizalmát, és végül Bethlen
Istvánt bízta meg a kormányalakítással.
Bethlen felismerte, hogy a gazdaságban jelentős szerkezeti átalakításra van szükség,
mivel túlméretezetté vált az élelmiszeripa, a vasipar és a gépgyártás. Lehetőség nyílt
ekkor a fejletlenebb könnyűipari ágazatok, mint mondjuk a textilipar fejlesztésére. A
szerkezetváltáshoz azonban tőkére volt szükség, ami a húszas évek elején hiányzott.
Emiatt kezdetben inflációs politikát alkalmaztak, ami azt jelentette, hogy a kormányzat a
pénzkibocsátás fokozásával hiteleket adott a vállalkozóknak, melyeket az inflálódó
fizettek vissza. A hiperinfláció következtébe azonban a lakosság elégedetlensége nőt, így
külföldi tőke bevonására volt szükség a gazdasági konszolidáció végbemeneteléhez.
Angol támogatással végül 1924-ben 250 millió aranykoronát vettünk fel a
Népszövetségtől (népszövetségi kölcsön). Ebből finanszírozták a gazdasági
szerkezetváltást, létrehozták a Magyar Nemzeti Bankot, amely feladata az államadósság
kezelése és a pénzkibocsátási fedezet biztosítása volt. Nem utolsósorban 1927-ben
bevezették a pengőt, ami ekkor Európa egyik legerősebb valutájának számított, ám
később elértéktelenedett. A kölcsönből modernizálták (gépesítették) a mezőgazdaságot,
fejlesztették a turizmust, a villamosipart és a közlekedést. A kölcsön lehetőséget
teremtett a köztisztviselők egzisztenciális biztonságának megteremtésére és az országba
tömegesen visszatérő menekültek elhelyezésére.

Bethlen tevékenysége nyomán a gazdaság stabilizálódott, 1929-re számos ágazat

teljesítménye túlszárnyalta az utolsó békeévét (1913) pl: textilipar, elektronika.
Ugyanakkor a gazdasági növekedés üteme alacsonyabb maradt mint a háború előtti
években.

További bethleni konszolidációról szóló tétel:

 Object 1

A Nagyatádi féle földreform és az agrárium a húszas években

A kormányzat az alsóbb néprétegek körében csak a földreform útján szerezhetett

támogatást és érhetett el legitimációt, ám legfontosabb támogatóinak, a
nagybirtokosoknak az érdekeit sem tekinthette semmisnek. Az 1920. évi 36. törvénycikk
“a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésről”, amelyet a horthysta
nemzetgyűlés 1920. aug. 5-én fogadott el: elnevezését a javaslat előterjesztőjéről,
Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszterről kapta. A törvény nem írt elő
kötelező földosztást; házhelyek és kishaszonbérletek juttatását tette csak lehetővé. Arra
viszont módot adott, hogy a nagybirtokosok távol eső, rossz minőségű földeket adjanak
el a földreform során, s a juttatottak azokat felszerelés és állatállomány nélkül kapják
meg. A földbirtokosokat úgy kívánta kártalanítani a törvény, hogy a vételárat az 1914
előtti viszonynak megfelelő aranykoronában állapították meg, s azt teljes egészében az
új tulajdonosoknak kellett megfizetniük. A végrehajtás rendkívüli lassúsággal haladt
előre, az ország mg. területéből mindössze 6%-ot vettek igénybe, s 300 000 volt
szegényparaszt kapott 1-2 holdnyi gyenge minőségű földdarabkát. A Nagyatádi-
féle földreform eleve azt a célt szolgálta, hogy minimális engedmények árán megőrizze a
nagybirtok pozícióját (egyébként messze elmaradt a Kelet-Közép-Európában ez időben
végrehajtott földreformok mögött). Így tehát nem alakultak ki életképes paraszti
birtokok, és nem csökkent a munkanélküliség sem.

A húszas évek mezőgazdaságában főleg a gabonatermelés és a hagyományos módszerek

domináltak, exportra ekkor még kevés lehetőség nyílt. Modernizációra legfeljebb a
nagybirtokosok költhettek. Az ágazat a nemzeti jövedelem 40%-át adta, a lakosság
felének nyújtva megélhetést.

Ipar és növekedés a húszas években

A tőke- és energiaigényes nehézipar helyett az élelmiszeriparra és textiliparra
helyeződött a hangsúly. Elsősorban lakossági fogyasztásra, később exportra is termeltek.
Jelentőssé vált a bauxitbányászat és a timföldgyártás. A villamosipar fejlődését az új
erőművek és gyárak bizonyítják : Egyesült Izzó, Orion. A vegyipar fejlődését pedig a
Péti Nitrogénművek megalapítása mutatja. A gépipar a traktorgyártásban, az autók,
motorok gyártásában könyvelhetett el sikereket, s világhírűvé vált a mozdonygyártás.
Magyarország exportra is termelt, főleg agrárpiacokra. Főbb partnerei: Ausztria,
Csehország, Németország, 1927-től Olaszország.

1931 nyarán Magyarországot is elérte a nemzetközi hitelrendszer összeomlása, 1931

júliusában a kormány háromnapos bankzárlatot hirdetett.

A mezőgazdaság és az ipar válsága

1929. október 24-én az ún. fekete csütörtökön összeomlott a new yorki-tőzsde. Ekkor
robbant ki a nagy gazdasági világválság, amely túltermelés válság volt, azaz mindenki
csak eladni akart de senki sem vásárolt.

Az 1920-as években nehezen stabilizálódó magyar gazdaságot ez mély gazdasági

összeomlásba sodorta. A kormányzat újabb külföldi kölcsönökkel próbálkozott, azonban
nem járt sikerrel. Nem hoztak eredményt a költségvetési megszorítások és a külföldi
hitelek törlesztésének felfüggesztése sem. A válság hatására hazánkban visszaesett a
termelés, megnőtt a munkanélküliség, bezárultak az exportlehetőségek, a fogyasztás is
csökkent. Így az exportra termelő és az ország piacához túlméretezett ágazatokban volt a
legrosszabb a helyzet: a vasiparban, a gépgyártásban, a mezőgazdaságban. Számos kis-
és középbirtokos tönkrement, különösen azok, akik hitelekből fejlesztették
gazdaságukat. A legkisebb veszteséget a könnyűipar szenvedte: textilipar, bőripar. Sőt
némi fejlődést is mutatott, mivel kapacitása messze alulmaradt az országos piacnak, a
védvámok révén még növelhette is termelését és a munkáslétszámát.

Az ipari szektorban közel 250 ezren maradtak munka nélkül, a munkanélküli-segély

azonban csekély volt, ezért megmozdulásokra került sor. Bethlen kénytelen volt
lemondani.

A gazdaság újjászervezése

Bethlen lemondása után a Károlyi Gyula (1931-1932) vezette kormány a minden szinten
meghirdetett takarékossági gazdaságpolitikát vezette be, amelyet hamarosan jelentős
antiszociális intézkedésekkel volt kénytelen kombinálni. A kormány első intézkedése a
pénzügyi rekonstrukció Népszövetségi felügyelet alatt történő megindítása volt.
Megkezdődött az állami kiadások befagyasztása, a beruházások visszafogása, és
hamarosan a fizetések csökkentése is. Mindezt hamarosan követte a nyugdíjak és más
szociális ellátmányok lefaragása. Mindez természetesen valódi gazdasági jelentőségén
túlmenően rombolta a kormányzat és a rendszer társadalmi támogatottságát. A
miniszterelnök szigorú pénzügyi politikája és az elsősorban a közalkalmazottakat érintő
megszorítások hamarosan megosztották a kormányt is.

A válság megoldását végül három tényező segítette elő: az állami beavatkozás olyan
ágazatok védelmében, ahol dinamikus növekedés volt várható (mint pl.:
villamosenergia-termelés, szénhidrogénipar), a világpiaci árak lassú emelkedése,
valamint a németországi változások extenzív hatásai is számottevőek: a német gazdaság
nemzetiszocialista fejlesztése nyersanyagot és agrárterméket igényelt.

A társadalmi feszültségek és a szembenállás enyhítése végett Horthy az új programmal

és új stílussal jelentkező Gömbös Gyulát nevezte ki miniszterelnöknek (1932-1936).
Gömbös 95 pontból álló Nemzeti Munkatervet dolgozott ki, melyben az államhatalom
megerősítését helyezte kilátásba, hogy ennek birtokában fellendítse a gazdaságot és
szociális biztonságot teremtsen. Ígérte a földkérdés rendezését, a munkanélküliség
felszámolását, a tőke korlátozását, a választójog kiterjesztését. A meghirdetett
célkitűzései sokszor egymással is ellentmondtak. Kereskedelmi szerződést kötött
Ausztriával, Olaszországgal és Németországgal. Hazai szinten támogatta a parasztság
adósságainak visszafizetését. Kísérletet tett olasz mintára a munka világának állami
ellenőrzésére, azaz a korporációs rendszer bevezetésére (szakszervezetek államosítása).
Azonban a tőke hiánya és a munkásság ellenállása derékba törték elképzeléseit.

A Rákosi-korszak gazdasága

Az 1947-es kékcédulás választások következtében a Kommunista Párt

győzedelmeskedett. Ezzel elkezdődött hazánkban a szovjet típusú államszervezet
kialakítása, amely jelentős változásokhoz vezetett a politikában és a gazdaságban is.

1.„A vas és acél országa”: ahogy a politikában úgy a gazdaságban is a szovjet példát

követtük. A harmadik világháborúra is készülve a nehézipar fejlesztését tűzték ki célul.
Hazánk fejlettsége és természeti adottságai sem feleltek meg ezen elképzeléseknek.
Végül óriási áldozatok árán korszerűtlen, alacsony hatékonyságú ipart hoztak létre.
Önellátásra is törekedtek: költséges beruházásokkal bányákat nyitottak, gyárakat
emeltek, hogy Magyarország lehetőleg semmilyen téren ne függjön más országoktól.
Mindezt a világgazdaságtól, tőke beáramlása nélkül vitték véghez, kizárólag belső
forrásokból, a mezőgazdaság, az infrastruktúra és az életszínvonal rovására.
Felszámolták a magángazdaságokat, és helyette tervgazdálkodást vezettek be, ami azt
jelentette, hogy a piaci mechanizmus helyett az Országos Tervhivatal határozza meg a
gazdaság fejlődésének ütemét. Az újjáépítésre kidolgozott hároméves terv után 1950-ben
kezdődött meg az ötéves terv, amely eleve irreális eredményeket követelt. Az ésszerűtlen
irányítás következtében 1952-re a termelés visszaesett, az emberek életszínvonala
süllyedt.
 

2.A mezőgazdaság kollektivizálása: A kommunisták a földosztást kezdettől csak

politikai eszközként alkalmazták, hatalomra kerülése után az MDP meghirdette a
kollektivizálást, majd megkezdte ennek erőszakos végrehajtását. A kormányzat
gazdasági és politika eszközökkel lépett fel a parasztság ellen. Megemelte a parasztság
adóit, növelte a beszolgáltatás mennyiségét, volt amikor a földművesek vetőmagját is
elvették (padlássöprések). A falu vezetését úgy próbálták megtörni, hogy kuláknak
nevezték őket, ezzel ellenségképet teremtettek. Az ő adóikat teljesíthetetlen mértékűre
emelték és rendőri erővel is fellépetek ellenük. A termelőszövetkezetek ellenállást
váltottak ki a parasztság körében, hiszen az a magántulajdon elvesztésével járt.
Erőszakos módszerrel is csak a parasztság harmadát tudták szövetkezetekbe
kényszeríteni, ennek hatására pedig a mezőgazdasági termelés jelentősen visszaesett.
 

A kollektivizálás fő célja a mezőgazdaságban is uralkodóvá tenni az állami tulajdont a

magántulajdonnal szemben, megtörni a parasztság ellenálló erejét, és az iparosításhoz
munkaerőt felszabadítani.

Gazdasági rendszerváltás

Az 1980-as évek második felében a szovjet típusú szocializmus csődbe ment. Gorbacsov
és a pártvezetés teret engedett a közép-kelet-európai politikai és társadalmi
átalakulásainak. Magyarországon az MSZMP elveszítette társadalmi támogatottságát,
megerősödött az ellenzék. Amikor 1989 elején Pozsgay Imre nyilvánosan népfelkelésnek
minősítette az 1956-os forradalmat, a Kádár-rendszer eszmei alapja összedőlt, majd az
állampárt szétesésnek indult és a szerveződő új pártok vették át a vezető szerepet a
politikai életben.

 
A gazdaságban elindult a spontán privatizáció: az állami tulajdon tömeges
magántulajdonba kerülésének kezdetét, annak még pártállami keretek között
kibontakozó 1987–1990-es szakaszát szokás nevezni. Ebben hazai és külföldi
magánszemélyek és vállalkozásaik igen előnyös feltételek mellett, az állami vállalatok
vezetésének segítségével, többnyire azokkal társulva szerezték meg az állam
tulajdonában lévő vagyont. A spontán privatizáció során egyéni érdekek alapján
használták ki az erkölcsileg ugyan elítélhető, de nem feltétlenül törvénybe ütköző
lehetőségeket, a joghézagokat, a rosszul megfogalmazott törvényeket.

A rendszerváltás során a gazdaságon belül a legfőbb cél a szociális piacgazdaság

kiépítése volt, vagyis egy piaci viszonyokon alapuló, de a visszásságokat állami
beavatkozással tompító, a társadalom széles rétegei számára jólétet biztosító
berendezkedés kialakítása. Ennek a magánosítás, vagyis a privatizáció volt az egyik
lépcsője. Az állami ipari üzemek megszűnésével a hazai tőkehiány miatt elsősorban
külföldi tőkéből valósultak meg az ipari beruházások, vagy a már meglévő iparterületek
átalakításával (barnamezős beruházások), vagy új ipari parkok létrehozásával
(zöldmezős beruházások). Az ipar területén az újra beinduló autóipar és az
elektrotechnika vált jelentőssé a kilencvenes években. A mezőgazdaságban a tsz-ek
bezárásával nem történ strukturális átalakítás, hiszen az újonnan kialakult kis
magángazdaságok nem voltak versenyképesek.

A rendszerváltás utáni első kormány mozgásterét leszűkítették a megöröklött adósságok

törlesztési kötelezettségei, a válságba került gazdaság és a hazai tőke hiánya. Így a
piacgazdaság megteremtéséhez, a gazdaság talpra állításához elengedhetetlen
privatizáció ellentmondásos keretek között ment végbe. Számos veszteségesen működő
gyárat, üzemet bezártak és több százezren váltak munkanélkülivé. Ugyanakkor a
piacgazdaság kiépítése során sokan jelentős vagyonhoz jutottak, így a növekedésnek
indultak társadalmi szinten a szélsőséges vagyoni különbségek. Megkezdődött egy új
hazai gazdasági elit kialakulás.

A gazdaság a kilencvenes évek második felére stabilizálódott, de kiszolgáltatott maradt a

nemzetközi viszonyoknak. A stabilizáció érdekében fontos lépés volt az 1995-ben
bevezetett Bokros-csomag: kiigazítási csomag, mely megmentette az
ország fizetőképességét és a rákövetkező években helyreállt a magyar gazdaság
megbomlott külső és belső egyensúlya, megteremtve a felzárkózó országokra jellemző
gyors gazdasági növekedés újraindulásának alapjait. Az intézkedéscsomag ugyanakkor
az életszínvonal jelentős zuhanásával járt.