You are on page 1of 7

Fogalmak

SZEB Szövetséges Ellenőrző


Bizottság,
feltételek ami a fegyverszüneti
betartására, és a
megszállt
ügyelt, ország
vezetője ellenőrzésére
VOROSILOV ,
tagjai a három
képviselőiből nagyhatalom
állt, érvényesítette
de szovjet
hatalmi
Forint érdekeket
1946-ban bevezetett
magyar
infláció pénznem,
megállítását amisegítette
az
Népbíróság
háborús 1945-ben
bűnösöket a
elítélték, 189
embert
zártak végeztek
börtönbe. ki, 27000-t
szalámi
amegvádolták taktikasorait
kormánypárt a kommunisták
összeesküvéssel, államellenes
annak asoraiból
több politikust
parlamentből, kizártak
a többi pártot
pedig
Magyar maguk
Közösségmellé állították.
titkosürügy
társaság,
volt amely
a FKGPszavazás létezése
bomlasztására
kékcédulás
lakóhelytől távol levők a kék
cédulával
aellátták
kommunisták helyben szavazhattak,
aktivistáikat
többször ilyenekkel,
is szavaztak aki így
Magyar
1948-56 Dolgozók
között Pártja
egyedüli legális
párt
ÁVH Magyarországon
Államvédelmi Hatóság ,
belügyminiszter
alatt állt ellenőrzése
koncepciós
állítások, perek valótlan
rágalmak alapján ,
előre elkészített
jegyzőkönyvek bírósági
alapján elítéltek
perei.
Petőfi Kör vitaklub,
a kommunisták által
létrehozott
hamarosan a megújulás ami
szócsöve
MEFESZ lett.
Magyar
Egyetemisták
Egyesületek és Főiskolás,
Szövetsége
párttól
szervezetfüggetlen ifjúsági
Molotov Koktél benzines
palack, kanóccal, amit
meggyújtottak
dobták. és a tankra
MSZMP
Munkáspárt, Magyar
a Szocialista
megújult MDP
elneve4zése
egy 1956-napjainkig,
párt 1988-ig
Forradalmi-Munkás-Paraszt
Kormány A szovjetek által
támogatott
munkástanács Kádár féle vezetés
forradalom alatt
,szervezetei
a gyárak és üzemek forradalmi
amnesztia:
Személyek általános kegyelem
Gerő Ernő1948-56
politikusa, KMP egyik vezető
között a
diktatúra
ban a pártegyik vezetője,
főtitkára 1956-
Miklós
Nemzeti Béla az Ideiglenes
Kormány elnöke Róth
Rákosi
Manó, Mátyás
kommunista eredetileg
politikus,
KMP főtitkára
miniszterelnök 1945-56
1952-53, között,
a
magyar
vezetője Sztálin, a diktatúra
Tildy Zoltán
politikus, kisgazdapárti
miniszterelnök 1945-
1946,
48 köztársasági elnök 1946-
Révai József
politikus, a kommunista
diktatúra egyik
vezetője,
Rajk szellemi
László diktátor
kommunista
politikus, belügyminiszter
1946-48,külögyminiszter 1948,
koncepciós
Farkas per
Mihály áldozata lett.
Kommunista
politikus,
vezetője, a diktatúra
hadügyminiszter egyik
Péter
Márton Gábor
Áron: azerdélyi
ÁVH főnöke
püspök
Mindszenty
érsek 1945-73, József esztergomi
ténylegesen
1948-ig,
kommunisták1948-ban a
letartóztatták,
1956-ban
között a szabadult,
pesti amerikai 1956-71
követségen
meghalt élt, 1973-ban
Ausztriában
Nagy Imre
politikus, kommunista
1945-ben a földosztás
mellett van, 1953-55,
miniszterelnök, a magyar
Hruscsov, 1956-ban
miniszterelnök, a szovjetek
1956-ban
halálra elfogták
ítélték, és és 1958-ban
kivégezték
Kádár János
politikus, a kommunista
Rákosi korszakban,
belügyminiszter,
szovjet ellenkormányaz 1956-os
elnöke,
1956-1988
névadó közötti
politikusa, korszak
miniszterelnök,
1961-65 között, 1956-58,
sikerrel és
konszolidálta
rendszert a kommunistade a
Magyarországon,
gazdasági
rendszer konzervativizmus
bukását okozta a
Hegedűs András
miniszterelnök, 1955/56
Rákosi híve
Maléter
1956-os Pál
Nagy katonatiszt,
Imre az
kormány
hadügyminisztere,
halálra ítélték és 1958-ban
kivégezték
Évszámok
1944 december 22. Ideiglenes
Nemzeti Kormány
megalakulása
1945 január 20.
fegyverszünet Magyar
aláírása
Moszkvában
1945 novemberválasztás,
4.
Nemzetgyűlési
kisgazdapárti győzelem
1946 február
kikiáltása 1. Köztársaság
1946 augusztus 1. Forint
bevezetése
1947 február 10. Párizsi béke
aláírása
1947-1949
diktatúra Kommunista
kialakítása
1947 augusztus
Országgyűlési 31.
választás –
kékcédulás
győz választások, KMP
1948 június 12-14. MDP
megalakulása
1945-1947
1948-53 demokrácia
Rákosi féle évei
diktatúra
1949 államosítások,
Népfront megalakítása Rajk-per,
1950
egyházötéves terv indulása,
megrendszabályozása
1952
RákosiRákosi miniszterelnök,
60. születésnapja,
helsinki
1953 olimpia
július 4. Nagy Imre
kormány
1956 július MDP ülése, Rákosi
leváltása,
főtitkára Gerő a párt új
1956 október 6. Rajk
újratemetése
1956 október 23. Forradalom
kitörése
kormánya 24. Nagy Imre
előtti vérengzés,25.Kádár
Parlament
a párt új
főtitkára 28. Forradalom
győzelme 30.helyreállítása,
többpártrendszer
négypárti államminiszteri
kabinet felállítása
november 1. Magyarország
felmondja a VSZ-t és
kinyilvánítja semlegességét
támadás, Kádár 4.ellenkormánya
szovjet
decembermunkástanácsok
bevezetése, statárium
feloszlatása
Összefüggések
Mo. felszabadítása és orosz
megszállása
- érkező szovjet
(Malinovszkij); 3 csapatok:; 24
(Tolbuhin)
(Petrov)
- A Ukrán Front
szovjet csapatok három
hadműveletben
németeket az szorítják
országból: ki a
- október - Tiszántúli
hadművelet
- október-február
Budapesti hadművelet 13 -
- február-április
Dunántúli hadművelet 13 (4) -
-következm:
szovjet megszálláskatonai
anyagok,
lefoglalása;élelmiszer, ruházat
leszerelése,ipari üzemek
"málenkij robot" -
hadifoglyok
kényszermunkára Szu.-ba szállítása
Mo. újjászervezése, harc a
hatalomért
• új, helyi közigazgatás –
Vörös Hadsereg ellenőrzése
• alatt
1941.
Ideiglenes 12. 21. Debrecen – –
Nemzetgyűlés
12.
(Miklós 22. Ideiglenes
Béla) - kormány
feladatai
• fegyverszünet
január 20 – – 1945
megszállt
ország – SZEB
(Szövetséges Ellenőrző
Bizottság)
• földosztás (nagybirtok
• felosztása)–
választási 1945 tavasza
törvény
• 1945
• FKGP november
– – választások
Független
Kisgazdapárt
párt – 57 % – győztes
• MSZDP – Magyarországi
Szociáldemokrata Párt
• MKP –
KommunistaMagyar Párt
KOALÍCIÓS
•• KORMÁNY
NPP
PDP –– Nemzeti
Polgári Parasztpárt
Demokrata
• 1947 PártPárizsi béke – Trianoni
• határok
harc
•• MKPa visszaállítása
hatalomért
– „szalámi taktika”
Magyar Testvéri Közösség
• pere
„kékcédulás
választási választások”
csalás – MKP –
• Határonhatalomra
túli jutása
magyarság --
kollektív
kitelepítések, bűnösség –
kényszermunka,
(Csehszlovákia, mészárlás
Kárpátalja,
Jugoszlávia, Románia
Kommunista diktatúra )
kiépítése
• 1948 polgári pártok
feloszlatása
• MKP és(Magyar
MSZDPDolgozók
egyesülése
–Pártja)
MDP
•• egypártrendszer
Szovjetunió aktív
közreműködése
• civil közösségek
felszámolása•
• támadás
Mindszenty az egyház
per ellen
• titkosrendőrség
ÁVH (Államvédelmi – ÁVO -
• Hatóság)
1949
vállalatokállamosítások
élén – állami
pártkáderek
•• tervutasításos
koncepciós rendszer
perek (Rajk per)
• mezőgazdaságban
kollektivizálás –
termelőszövetkezetek
• létrehozása
négyes
•• Rákosi fogat(tsz)
Mátyás
Gerő
•• Farkas Ernő
Mihály
Révai József
• törvénytelenségek – internáló
táborok
kitelepítés (Recsk, Kistarcsa),
(osztályellenség),
kuláklista
Reformkísérlettől – 1956
október
•• 1953 23.forradalomig
március Sztálin halála
Rákosi rendszer válságjelei
Nagy Imre
kormánya
• túlfeszítettreformkísérlet
iparosítás •
nehézipar
• csökkenő visszafogása
életszínvonal •
életszínvonal emelése
• erőszakos kollektivizálás
való kilépés • tsz-ekből
lehetősége
• beszolgáltatás
beszolgáltatás •
beszüntetése,
gazdaságok kisparaszti
• kitelepítés,
koncepciós kuláklista,
perek •
törvénytelenségek
• felszámolása
vezetők
Szovjetunióistenítése,
magasztalása
kultusz • személyi
felszámolása
• 1955 – 1956
visszarendeződés – Hegedűs
András
• 1956-os miniszterelnök
forradalom és
előzményei (reformok
szükségessége,
beszéde – Hruscsov
bírálja Sztálint,
szűk politikai
kialakulása, ellenzék
Rákosi
Szovjetunióba
Gerő Ernő MDP szállítása,
első titkára,
MEFESZ, Lengyelországi
• események)
1956 október 23(kommunista
4diktatúra
– forradalom – november
felszámolása)
szabadságharc (Szovjet és
megszállás
• forradalomfelszámolása
menete: vázlat
a füzetben
Fogalmazás:
A magyar kisebbség
Csehszlovákiában
A magyar kisebbség
Romániában és Jugoszláviában
Az ’56-os
előzményei forradalom közvetlen
1956. október 23. eseményei

You might also like