HIRES

KÖNYVEK

SHAW
BARBARA
ŐRNAGY

AZ
ATHENAEUM
KIADÁS A
HIRES KÖNYVEK
III.
HÍRES KÖNYVEK

BERNARD SHAW

BARBARA ŐRNAGY

KIADJA AZ ATHENAEUM IRODALMI

ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSULAt
 BERNARD SHAW

BARBARA ŐRNAGY
HÁROM FELVONÁS
ELŐSZÓVAL

FORDÍTOTTA
S BEVEZETÉSSEL KÍSÉRI

HEVESI SÁNDOR

BUDAPEST, 1920. — AZ ATHENAEUM IRODALMI

ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSULAT KIADÁSA
 MINDEN JOG FENTARTVA

Szerző jegyzete: Az Euripidesz-féle részek Barbara őr­

nagy második felvonásában nem tőlem valók, de nem
is egészen Euripidésztől. Szerzőjük Gilbert Murray
tanár, akinek A bacchánsnők című (Euripidész után
készült) átdolgozása olyan izgató hatást keltett dráma­
irodalmunkban, mint egy eredeti munka, kevéssel az­
előtt, hogy hozzáfogtam Barbara őrnagyhoz. Színdara­
bom ezen kívül is sokkal tartozik Murray tanárnak.

10053. — Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.

 G. BERNARD SHAW.
Van az írónak egy magasabb föladata,
mint hogy bizonyos mennyiségű fehér pa­
pirt fekete karcolással töltsön be ... A köl­
tészet kedves játékká aljasul, ha a kor
nagy érdekeitől különválva, nem a létező
hibák orvoslása, nem az érzelmek nemesí­
tése után törekszik ... Ami ellen a kritikus
kifogásokat tehet, azt az embernek bámulni
kell, hogy a könyvben nem szép mii, hanem
szép emberi tett fekszik előttünk . . .
Báró Eötvös József: Falu jegyzője.

I.
Gógoly Miklós óta Bemard Shaw Európában
az első, vérbeli vígjátékíró. Kettőjük között, szi­
gorúan véve, alig áll egyéb, mint Kleistnek egy
sikerült, Henri Becquenek egy kevésbé sikerült
kísérlete (Az eltört korsó és A párisi asszony)
s Gerhart Hauptmannak egy kitűnő szatírája
(A prémes bunda). A XIX. század népszerű és
nemzetközileg elismert francia vígjátéka (Seribe,
Augier, Pailleron, Sardou, Dumas fils), talán
Courteline apróságait leszámítva (Boubouroche),
inkább elmés társasjáték, mint valódi vígjáték;
derűs és optimista árúcikk, szatírával fűszere­
zett polgári romantika, vagy polgári romantiká­
val csillapított szatíra. ízlésesen tálalt vegyes
6

felvágott (amelyben a kolbásztól az almakom-

pótig és a tengeri rákig minden megtalálható),
de nem a Moliére vígjátéka többé, amelyet a
XVIII. század elkótyavetyélt. Moliére könyör­
telen kritikája, metsző józansága, erkölcsi lán­
golása, emberszeretete és kiábrándultsága hiány­
zik a XIX. század francia vígjátékából. Hiány­
zik belőle a vígjátékírói korbács, amely kettős-
fonatú s a fölgerjedt apostolnak és a cirkuszi
bohócnak vesszejéből van összecsavarva.
A fejlődés vonala tehát Moliére—Grógoly—
Shaw., Nem önkényesen húztam meg ezt a vona­
lat. Élesen és feketén rajzolódik ki a három
nagy vígjátékíró munkáiban. Gógoly imádta
Moliéret, jeleneteket, hatásokat vett át tőle, sőt
sorokat írt ki belőle. Shaw Moliére óta (a Mo-
liére-utánzó dán Holberget bátran kihagyhatjuk
a játékból) az első vígjátékíró, aki Moliére mód­
jára egyetemes társadalmi kritika pódiumává
avatta a színpadot, ahol pellengérre állítja a kor
minden bűnét és nevetségessé teszi minden csoda­
bogarát.
De a hasonlóság mélyebb, a rokonság gyöke­
resebb s a fejlődés nyilvánvalóbb, mihelyt szem­
ügyre veszünk egyet a három író közös témái
közül, mondjuk például a házasságot. Moliérenél
a házasság, mint komikai téma, ilyenformán
fogalmazható meg: Komikus (vagy talán inkább:
tragikomikus) a házasság, ha a felek nem ille­
nek össze. Ha az egyik ifjú, a másik öreg, ha
az egyik fél úri, a másik paraszti származás,
ha az egyik szerelemből, a másik érdekből köti
a házasságot. Ez a tragikomikum nagyszerűen
van fokozva Moliérenek egy roppant jellemző
kis bohózatában, a Kénytelen házasságain, ahol
az öreg vőlegény az utolsó pillanatban — a
kellő megvilágosodás után — vissza akar lépni
a házasságtól, amelybe azonban a haszonleső
após és sógor most már könyörtelenül belekény-
szerítik. Ebben a kis vígjátékban Moliére a
házasságot mint katasztrófát fogja fel és fél­
kezével átnyúl a tizenkilencedik századba.
Gógoly szemében ugyanis — aki a házasság
témáját mint társadalmi jelenséget vagy társa­
dalmi nyavalyát fogja fel — minden házasság
kénytelen házasság. A nős férfiak és az idős
asszonyok összeesküvése ez a nőtlen férfiak el­
len. Gógoly vőlegénye az ablakon át szökik az
esküvő elől, de azért bizonyos, hogy sorsa utói
fogja érni, mert ő csak egy ember (aki a sza­
badságát félti) egy egész társadalom ellen, amely
a kötöttségét akarja.
Shawnál is minden házasság kénytelen házas­
ság, de itt már az indokolás nem társadalmi,
hanem filozófiai. Az egész kérdés univerzálissá,
hogy ne mondjam: misztikussá válik. A férfi­
nak meg kell házasodnia, nem azért, mert a
házasságszerző asszonyok kívánják, mert a nős
férfiak a káröröm elve alapján állanak; nem
azért, mert a társadalom követeli, hanem mert a
nagy Életerő, a nagy Életösztön, melynek végre­
hajtója és ügynöke a nő: a saját megmaradá­
sáért és érvényesüléséért így kívánja. Shawnál
tehát a nő üldözi a férfit, hogy anyává lehes­
sen általa, amivel a nő a saját életét veti koc­
kára (Ember és felsőbbrendü ember), de ennek
így kell lennie, mert így kívánja az, ami túl van
a férfin és a nőn, ami több, mint a férfi és a
nő: egy magasabb, felsőbb princípium. Moliére
típusa, Gógoly társadalma, Shawnál — filozó-
8

fikussá mélyült és szélesedett. Shaw egyik leg­

reprezentatívabb darabját »Komédiának és filo-
zófiának« nevezi. Szinte fölösleges megszorítás.
Minden reprezentatív darabja egyben komédia
és filozófia. Shaw vígjátékíró és egyben filozófus.

II.
Barbara őrnagy is komédia és egyben filozófia,
ámbár Shaw óvatosan vagy ravaszul csak annyit
mond róla, hogy: három felvonás. Ez is víg­
játék, bár filozófiai mélységeket érint. De Moliére
Don Juan-ja és Misanthrope-ja nem kevésbé
komoly és tragikus iróniában sem marad el
Shaw mögött. Amit e bevezető élén a Falu
jegyző jé-bői idéztem, egyaránt illik Moliére-re,
G-ógolyra és Shawra. Ok orvosolni és nemesíteni
akarnak, nekik a színpad csak másodsorban játék,
elsősorban iskola. Mindenekelőtt nevelők akarnak
lenni, csak aztán szórakoztatók. Ok nem szolgál­
ták és nem szolgálják ki a tehetségüket, azt akar­
ják, hogy a tehetségük szolgálja az erkölcsüket,
a meggyőződésüket, a vallásukat, a hitüket . . .
Barbara őrnagynak nemcsak a színpadhoz
van köze, hanem a teológiához is. Shaw kétféle
hitet állít szembe e darabjában. Barbara (tessék
csak bátran a velencei Santa Barbarára gondolni)
a keresztény hittől ragyogó, viruló teremtés,
aki lelkeket ment meg a Krisztusnak. Apja,
aki évek óta különválva él a családjától, az
ágyúgyáros Undershaft, a nagy kapitalista, az
Életerő misztikus vallását hirdeti és a pénz
evangéliumát. 0 képviseli a darabban az írót.
Shaw azt bizonyítja s azzal töri le Barbarát,
hogy a lélekmentéshez szükséges pénzeket csak
 9

olyan emberektől lehet megszerezni, akik maguk

is erkölcstelen úton jutottak hozzá. Shaw fel­
háborodva tiltakozik az ellen, hogy erkölcstelen
pénzekkel javítsuk az erkölcsöket. Azt a régi
közmondást, hogy a pénznek nincs szaga, Shaw,
mint Fábiánus szocialista, a mai társadalomra
vonatkozólag úgy fordítja meg, hogy: minden
pénznek szaga van.
# Amikor Barbara őrnagy megtudja, hogy az
Üdv Hadseregének menhelyeit csakis annak a
Bodgernek az ezreseivel lehet fenntartani, aki
vagyonát alkoholból szerezte, amellyel az embe­
rek ezreit megmérgezi: visszautasítja a pénzt és
kilép az Üdv Hadseregéből. Shawnak ez a nemes
és lángoló erkölcsi felháborodása, mely egyúttal
vád az ilyen pénzeket elfogadó egyházak és
vallási testületek ellen: nem számol egy fontos
és súlyos körülménnyel, azzal, hogy az ilyen
belső ellenmondások nem pusztán társadalmiak,
hanem természetiek is, eszerint nem javíthatók.
Ha jól tudom, Börne mondotta, hogy ugyanaz
az emberi testrész szolgál a kiürítésre és a
nemzésre, tehát a legalacsonyabb és a legnagy­
szerűbb föladat elvégzésére. Shaw a Barbara
őrnagyban — mint egyebütt is — erősen össze­
ütközésbe kerül a kereszténység némely kardi­
nális tételével, de kérlelhetetlen meggyőződése,
ragyogó okfejtése és mélységes emberszeretete
sem tudja elnémítani azt a kettős kételyt,
amelyet legrövidebbeu talán így lehet kifejezni:
1. Hátha a kereszténységben kideríthető ellen­
mondások és következetlenségek magának a ter­
mészetnek és életnek ellenmondásai és követke­
zetlenségei, amelyek elválhatatlanul kapcsolód­
nak össze az ember kettős természetével és így
10

soha véglegesen ki nem küszöbölhetők,? 2. Vajjon

az a rendszer, mely Shaw reformgondolatán
épülne föl: megoldaná-e az ellenmondásokat,
kiküszöbölné-e a következetlenségeket, s meg­
valósulása esetén nem teremtene-e újabb ellen­
mondásokat és másfajta következetlenségeket?

III.
Barbara őrnagyban — Shaw saját bevallása
szerint — a legújabb és legeredetibb motívum:
a pénz evangéliuma, amelyet Undershaft, az
ágyúgyáros hirdet a világnak. Shaw a társa­
dalmi kelepcéből egy kiutat lát: mindenkinek
legyen becsületesen megszerezhető és csakis
becsületesen megszerezhető elegendő pénze. Shaw
tehát itt az ember evangéliuma helyett a kör­
nyezet (milieu) evangéliumát hirdeti.
Ügy sejtem, hogy a modern antikrisztusok
Krisztus evangéliumát a dúsgazdagról és a
koldus Lázárról, valamint a Hegyi Beszéd ide­
vágó részeit kissé félremagyarázták. Az evan­
géliumi gondolat a gazdag és a szegény ember­
ről mindenekelőtt annyit jelent, hogy az ember
nem függ a környezettől, hogy az emberi lélek­
nek nem a pénz vagy a pénztelenség a gazdája,
hogy az emberi erkölcsnek nem a márványos
terem vagy a földes szoba a meghatározója,
hanem Isten. A világnak eddigelé ez a leg­
forradalmibb, a legnagyobbszerű, a leglendüle­
tesebb gondolata s ez a gondolat termette és
formálta azokat a szenteket, akikről Nietzsche
sem tagadta, hogy Ubermenschek. Az evangé­
liumi gondolat annyit jelent, hogy a gazdag
ember ne örüljön, mert hátha silányabb, mint
 11

a szegény ember, s a szegény ember ne essék

kétségbe, mert hátha értékesebb, mint a gazdag
ember. De nem mondja az Evangélium azt,
hogy a gazdag ember elnyomhatja a szegény
embert, és nem mondja azt, hogy a szegény
ember nem lázadhat fel a gazdag ember ellen.
Az Evangélium csak azt hirdeti, hogy a gazdag­
ság nem szabadíthatja föl az Embert és a
szegénység nem nyomhatja el az Embert. Ha
tehát Shaw nem hisz a becsületes, a derék, a
tiszta szegénységben, vagy pedig ennek a pél­
dáját elítélendőnek tartja (bár meg kell jegyez­
nem, hogy Shirley nemcsak becsületes, de
otromba szegény is), az Evangélium alapján
azt lehet neki felelni, hogy sok embert a gaz­
dagsága sem jobbá, sem becsületesebbé, sem
tisztábbá (fizikai értelemben!) nem tesz, és hogy
mindenki ismer kapzsi, mohó, tolvaj és sik­
kasztó gazdagokat. Tudok villamosvasúti kalau­
zokról, akiknek a gyerekei tiszták és jóneve-
lésüek és más villamosvasúti kalauzokról, akik­
nek a gyerekei rossznevelésűek és piszkosak. Pe­
dig itt a fizetés ugyanaz, a lakásviszonyok egy­
formák. A különbség mindössze az, hogy az
egyik villamosvasúti kalauz felesége jó gazda­
asszony és jó anya, a másik pedig rossz gazda­
asszony és rossz anya.
Ebből természetesen nem következik és nem
is következhetik, hogy a szegénységen, mint
társadalmi nyavalyán, nem kell segíteni. Az
Evangéliumban nincs benne a szocializmus, de
a szelleméből kiolvasható és a modern törvény­
könyvekben mindenesetre kell, hogy benne legyen.
Az is kétségtelen, hogy a társadalmat szocialista
alapon lehet és kell is javítani, a nyomort a végső
12

eszközökkel is meg kell szüntetni, de egyet semmi

esetre sem lehet a társadalmi és gazdasági re­
formtól várni: az ember megváltását. A gazda­
gokat szabad megfékezni és szabad letörni, a
kapitalizmust meg kell szorítani és ártalmatlanná
kell tenni, a vagyont, mint hatalmat és túlkapást
meg kell semmisíteni, csak egyet nem szabad az
írás értelmében :• irigyelni a gazdagokat és hinni
a pénz megváltó erejében. Ez a léleknek olyan rab­
szolgasága, amelyből minden forradalom is csak
úgy fakad ki, mint nyavalya és nem mint gyó­
gyulás.
IV.
Shaw, mint mondottam, a megváltást abban
a pénzben, abban a minél több pénzben látja,
amelyet minden ember a maga munkájával illően
megszolgál. Ez elvnek gyönyörű és elvileg meg-
támadhatatlan. Keresztülvihetőségét azonban
csakis törvényileg megállapított általános munka­
kényszer biztosíthatja. A társadalom átválto­
zik nagy foglalkoztató műhellyé és a régi kér­
dések új maszkban fölütik a fejüket. Mi történ­
jék azokkal, akik nem akarnak dolgozni, vagy
keveset dolgoznak és sokat követelnek? Mi
módon fogják ezeket munkára kényszeríteni ?
Igaz, a legtöbb szocialista író — mint Rousseau-
nak igazi ivadéka — jónak tartja az embert és
rossznak a társadalmat s ehhez képest a társa­
dalmi rendszer megváltozásától rögtön és okvet­
len elvárja az ember megváltozását. De Shaw
nem tartozik e sekély optimisták közé. A szo­
cializmus illúzióit is leleplezte, nem hull térdre
a proletár-osztály előtt s nem osztozik Marx
végzetes elfogultságaiban. Kíván egy felsőbb-
 13

rendű embert, de már nem hisz abban, hogy

az egész társadalmat felsőbbrendűvé lehet tenni.
Mi lehetne tehát a válasza arra a kérdésre,
hogy mi fog történni a nemdolgozókkal, akiket
az ő erkölcsi felfogása szerint börtönnel vagy
fogházzal sem szabad kínozni ? Nem nyílik-e
meg itt is az ellenmondásoknak, következetlen­
ségeknek, visszaéléseknek és bűnöknek széles
kapuja, — az a kapu, amelyet Shaw mindenáron
be akar zárni? Van-e vagy elképzelhető-e olyan
társadalmi rendszer, mely ne volna Prokrusztesz-
ágya az emberi természetnek? S vajjon minden
igazi társadalmi reformnak vagy rendszernek nem
arra kell-e tekintenie, hogy ha már ezen a Pro-
krusztesz-ágyon le kell nyesni valamit az ember­
ből, inkább nyessük el a körme hegyét vagy a
lába ujját, mint a lelkének csak egy porcikáját.

V.
Érdekes és megkapó, hogy ugyanabban a
darabban, amelyben a pénz evangéliumát, tehát
a környezet erejét hirdeti Shaw: három egyéni­
séget állít azzal a csőcselékkel szembe, amely
igazán csak milieujének a terméke. Undershaft,
Barbara és Cusins — három ember, aki túlnőtt
a környezetén és környezetének ellenére fejlő­
dött. Undersliaft-ra vonatkozólag Shaw erősen
megnyomott tollal húzza alá, hogy igazán magá­
tól lett ember, mert az Undershaft-féle vállalatot
mindig csak egy lelenc örökölheti, vagyis olyan­
valaki, akinek nincs családja. (Azt nem engedi
el Shaw, hogy a családon üthessen egyet.) Ez a
három ember megérti egymást, ahogy a többiek
nem értik meg őket és ha ezen a ponton Shaw
14

nem bizonyul is tizenhárompróbás szocialistá­

nak (egy kapitalistában és egy görög tanárban
látja az igazi embert), írói dicsőségének és
jelentőségének talán éppen itt adja legdöntőbb
bizonyságát. Shaw az egyetlen vígjátékíró Európá­
ban, aki minden könyörtelensége mellett az aka­
ratnak, jóságnak, derékségnek elragadó alakjait
állította színpadra, mert ő maga egy elragadóan
erősakaratú, jóságos lelkű és derékszívü ember.
A pesszimizmusnak, a közömbösségnek, a jóra
való restségnek és olcsó erotikának abban a
szörnyű birodalmában, amelyet európai színpad­
nak nevezünk, csakis a Shaw darabjainak kris­
tálytiszta, metsző atmoszférájában ragyognak
olyan alakok, mint Lady Cicely, Candida, Bar­
bara, s virulnak ki olyan lelkek, mint az ördög
cimborája vagy a Blanco Posnet nevű lókötő.
Shaw mint szocialista vagy mint filozófus lehet
százszor forradalmár, mint vígjátékíró: egyetlen
őre az igazi, a nagy vígjátéki tradíciónak. Es
még egy másik, nem kevésbé tiszteletreméltó
hagyomány fejeződik ki az ő nagyszerű munkájá­
ban ; az, hogy annak, aki igazat akar mondani,
csörgősipkát kell a saját fejébe nyomnia. Es ez
az, amit a tömeg oly nehezen tud megérteni :
hogy nem az a bolond, aki maga nyomja fejébe
a csörgősipkát. A nagy, európai vígjáték kor­
bácsát Bemard Shaw örökölte. Benne együtt
van a felgerjedt apostol és a cirkuszi bohóc.
Es neki teljes joga van ahhoz, hogy suhogtassa
ezt a korbácsot, mert a legtisztábbak közül való,
— és az a ritka, nagyon ritka író, aki pirulás
nélkül vállalhatja minden leírt sorát.

Hevesi Sándor.
 ELŐSZÓ
BARBARA ŐRNAGYHOZ.
ELSŐ SEGÉLY A KRITIKUSOKNAK.

Mielőtt »Barbara őrnagy« mélyebb szempontjai­

val foglalkoznám, az angol irodalom becsületéért
hadd tiltakozzam az ellen a hazafiatlan szokás
ellen, amelyet kritikusaim közül sokan felvettek.
Valahányszor úgy találják, hogy felfogásom nagyon
is meghaladja, mondjuk, egy közönséges, kül­
városi templomatya látókörét, mindjárt arra kö­
vetkeztetnek, hogy visszhangja vagyok Schopen­
hauernek, Nietzschenek, Ibsennek, Strindberg-
nek, Tolsztojnak, vagy valamelyik más nyugati
vagy keleteurópai fő-eretneknek.
Megvallom, van valami hízelgő ebben a naiv
hitben, hogy én olyan tökéletes nyelvész és olyan
tanult bölcsész vagyok. De nem nyugodhatom
bele abba a feltevésbe, mely szerint e szigetország
élete és irodalma olyan szegényes, hogy minden
nem9 közönséges drámai tárgyért és minden nem
felületes eszméért külföldre kell mennünk. És
azért a modern eszmékkel való kapcsolatomra
16

vonatkozólag bátor vagyok kritikusaimat bizonyos

tényekkel megismertetni.
Körülbelül félszázaddal ezelőtt Charles Lever,
egy írországi regényíró, kiadott egy elbeszélést
ezzel a címmel: Egy napi lovaglás : Egy Élet
Regénye. Megjelent Charles Dickens »Household
Words«-jában, de mint kisült, annyira ellenkezett
a közönség ízlésével, hogy Dickens sürgetésére
Lever kénytelen volt hamarosan befejezni. Gye­
rekkoromban olvastam részleteket ebből a regény­
ből és tartós hatással volt reám. A hőse nagyon
romantikus hős volt, aki szeretett volna vitézi
és lovagi módon és hatalomban élni, de pusztán
regényeken táplált fantáziája erejével, mert nem
volt se bátorsága, se tehetsége, se tudása, se ügyes­
sége, egyáltalán semmije, a testi vágyain kívül.
Már gyermekkoromban is e szegény ördögnek
az élet fényeivel való folytonos sikertelen össze­
ütközését olyan kiváló kvalitásnak éreztem, amely
hiányzott a romantikus regényekből. A könyv,
első kudarca ellenére sem halt meg. Minap láttam
címét a Tauchnitz-féle jegyzékben.
Már most miért van az, hogy amikor én is
tragikomikus iróniával dolgozom fel a valóságos
életnek és a romantikus elképzelésnek az ellen­
tétét : egy kritikus sem hoz atyafiságba honfi­
társammal és közvetlen elődömmel, Charles Lever-
rel, ellenben a legnyugodtabb ábrázattal származ­
tatnak le egy norvég írótól, akinek a nyelvén
 17

három szót sem tudok és akiről nem tudtam sem­

mit, csak évekkel azután, hogy a Shaw-féle
Anschauung már kétségbevonhatatlanul ki volt
fejtve, egész kötetekben, hogy aztán tíz évvel
később, igen felületes módon, rásüssék az ibseniz-
mus bélyegét. Nem voltam ibsenista, még másod­
kézből sem; mert Lever, ámbár olvashatta Henri
Beylet, alias Stendhalt, bizonyos, hogy Ibsent
sohasem olvasta. Azokból a könyvekből, amelyek
Levert népszerűvé tették, mint például Charles
O'Malley és Harry Lorrequer, nem ismerek sem­
mit, csak a neveket és néhány illusztrációt. De
Potts egynapi lovaglásának és élete regényének
története megragadott és elbűvölt, mint valami
furcsa és fontos dolog, ámbár akkor már jól
ismertem Alnasart, Don Quixotet és Tappertit
Simont, meg a többi romantikus hőst, akiket a
valóság megcsufolt. Arisztofánesz vigjátékaiból
és Stevenson elbeszéléseiből ismerte ezt a gúnyt
mindenki, aki kellő jártasságot szerzett az iro­
dalomban.
De hát akkor mi volt az újszerű Lever re­
gényében ? Részben, azt hiszem, a komolyság,
amellyel Potts nyavalyáját tárgyalta. Azelőtt az
őrültség és józanság között való ellentétet komikus­
nak érezték: Hogarth elénk tárja a divatos em­
bereket, akik csapatostul mentek Bedlamba, hogy
mulassanak az őrülteken. Nekem is egyszer úgy
mutattak egy falusi hülyét, mint aki ellenállha-
Bernard Shaw : Barbara őrnagy.
18

tatlanul mulatságos. A színpadon az őrült ember

valamikor rendes komikai alak volt: Hamletnek
is ebből állt a szerencséje a színpadon, mielőtt
Shakespeare hozzányúlt. Shakespeare feldolgozásá­
ban az volt az eredeti, hogy komolynak és rokon­
szenvesnek tüntette fel az őrültet s ezzel közelebb
jutott a keleti felfogáshoz, mely szerint az őrültség
az ihlettség álarca; mert egy ember, akinek több
esze van, mint embertársainak, szükségképpen’
őrültnek tűnik fel előttük, szóval olyan ember­
nek, akinek kevesebb esze van. De Pistolért és
Parolles-ért nem tette meg Shakespeare azt, amit
megtett Hamletért . Az őrült embernek az a külö­
nös fajtája, amelyet ők képviseltek, a roman­
tikus tettető, kívül maradt az irodalmi szimpátiák
területén: könyörtelenül lenézték és kinevették
nálunk éppen úgy, mint keleten, Alnasar neve
alatt és századokkal később Tappertit Simon
neve alatt el is kárhoztatták. Amikor Cervantes
megpuhult Don Quixote iránt és Dickens meg­
puhult Pickwick iránt, nem váltak pártatlanokká ;
egyszerűen a másik oldalról nézték a dolgot s
barátai és magasztalói lettek annak, amit azelőtt
kicsúfoltak.
Lever regényében igazán megváltozik a hely­
zet. Itt nincs megpuhulás Pott iránt: sohasem
nyeri meg szeretetünket, mint Don Quixote és
Pickwick; még Tappertit elvakult bátorsága sincs
meg benne. De nem merünk nevetni rajta, mert
valahogy önmagunkra ismerünk Pottsban. Lehe­
tünk többen is, akiknek jó idegeink és izmaink van­
nak, elég szerencsénk, elég tapintatunk és tehetsé­
günk, elég ügyességünk és tudásunk, hogy jobban
csináljuk meg a dolgokat, mint ahogy Potts csi­
nálta ; mi talán rászedhetjük azokat az embereket,
akik rajta keresztülláttak; mi elbájolhatjuk Katin­
kát (aki a regény végén olyan könyörtelenül igno-
rálja Pottsot), de mindamellett tudjuk, hogy Potts
óriási szerepet játszik, önmagunkban és a világban,
és hogy a társadalmi probléma nem a régi szabású
regényhősök problémája, hanem a Pottsok problé­
mája és az a probléma : miképpen lehet embert
faragni belőlük. Hogy előbbi kijelentésemre térjek
vissza, az az érzésünk •— ami Alnssarral, Pistollal,
Parolles-lal és Tappertittal szemben sohasem volt
meg, — hogy Potts igazán természettudományos
valóság s ebben különbözik a humoros regények
alakjaitól. Szerzője nem dobál kővel egy más­
fajtájú és alsóbbrendű teremtményt, hanem vallo­
mást tesz, oly módon, hogy a kő mindenkinek az
eleven lelkiismeretére hull le s nagyon keservesen
és fájdalmasan sebzi meg az önbecsülésünket. És
ezért nem tetszett Lever könyve a Household
Words olvasóinak. Az önbecsülésnek ez a kínja
okozza, hogy a kritikusok manapság mind ibseniz-
musról jajveszékelnek. És azért biztosítom őket,
hogy ezt a szenzációt legelőször Leverben talál­
tam meg, aki talán Bevleben találhatta vagy leg-
2*
20

alább is a stendhali atmoszférában. Azt a föltevést,

hogy Lever teljesen eredeti lett volna, ki kell
zárnom, mert ebben az értelemben egy ember épp
oly kevéssé lehet teljesen eredeti, mint ahogy
egy fa nem nőhet a levegőből.
Irodalmi őseimet illetőleg még egy tévedésbe
esnek, valahányszor megsértem azt a romantikus
sablont, hogy a nők mind angyalok, ha nem ördö­
gök ; hogy csinosabbak, mint a férfiak ; hogy részük
a szerelmeskedésben teljesen szenvedőleges; és
hogy a női testnél nincs szebb dolog a természet­
ben. Schopenhauer írt egy haragos tanulmányt,
amely se nem alapos, se nem udvarias s való­
színűleg csak azért készült, hogy fejbekólintsa ezt
a képtelenséget. Azt a mondását, mely a bálvá­
nyozott női testet rútnak bélyegzi: nagyon sűrűn
idézték. Az angol kritikusok olvasták ezt a mon­
dását s olyan barátságosan, amint csak ebben az
esetben lehetséges, kénytelen vagyok itt azt állí­
tani, hogy eddig még nincs bebizonyítva, vajjon
ennél mélyebbre is hatoltak-e benne. Annyi bizo­
nyos, hogy valahányszor egy angol drámaíró egy
ifjú és férjhezmenendő hölgyet visz a színpadra,
aki minden, csak nem romantikus hősnő, minden
további gondolkozás nélkül úgy intézik el, mint
schopenhaueri visszhangot. Az én esetem különö­
sen súlyos, mert ha én a kritikusokat, akik bele­
bolondultak a schopenhaueri formulába, szépen
kérem, ne felejtsék el, hogy a drámaírók mint a
 21

szobrászok, alakjaikat a valóságban tanulmányoz­

zák és nem filozófiai értekezésekben : ők indula­
tosan visszavágják, hogy én nem vagyok drámaíró
és hogy az én alakjaim nem élnek. De még így is
megkérdezhetem és meg is kérdezem, hogy ha már
a színdarabjaim értékét egy filozófusnak tulajdo­
nítják, miért nem tulajdonítják angol filozófusnak ?
Jóval azelőtt, hogy még csak egy sort is olvastam
volna Schopenhauertől, sőt, amikor még azt sem
tudtam róla, bölcsész-e vagy vegyész, a múlt szá­
zad nyolcvanas éveinek socialista renaissance-a
irodalmi és személyes érintkezésbe juttatott Mr.
Ernest Belfort Bax-szal, egy angol szocialistával és
bölcseleti íróval, akinek a modern feminizmusról
való nézetei romantikus tiltakozásra bírták volna
magát Schopenhauert, vagy akár Strindberget.
Tény az, hogy Schopenhauer kirohanásait a nők
ellen alig vettem figyelembe, amikor később a
kezembe kerültek, olyan alaposan ismertetett meg
Mr. Bax a homoista felfogással, amelynek alapján
kénytelen voltam belátni, hogy a közvélemény és
ennélfogva a törvényhozás és jogszolgáltatás milyen
mértékben van megfertőzve a feminista gondol­
kodással.
De Mr. Bax essay-i nem csupán a feminizmus
kérdésére szorítkoztak. Könyörtelen kritikusa volt
az elfogadott erkölcsnek. Más írók rokonszenvet
keltettek a drámai bűnösök iránt, amennyiben föl­
tárták az állítólagos »jó lelket a rossz cselekedetek
22

mögött«. De Mr. Baxami kereskedelmi törvényünk­

nek és a mi morálunknak teljességgel drámaiatlan és
látszólag alávaló megsértését javasolta s nemcsak
hogyaleglesujtóbb ötletességgel védelmezte, hanem
valósággal be is bizonyította, hogy ez tényleges
kötelességünk, és csakis a rendőri üldözésnek biztos
tudata gátol meg minden becsületes gondolkodású
embert abban, hogy ezt rögtön megtegye elvi ala­
pon. A szocialisták természetesen megütköztek
rajta, mert legnagyobbrészt betegesen erkölcsös
emberek, de később mindenesetre mentek maradtak
attól a képzelődéstől, hogy Nietzsche volt az egyet­
len ember, aki valaha kikezdte a mi korunk kalmár­
szellemű keresztény erkölcsét. Én Nietzsche nevét
először egy német matematikus nőtől hallottam,
Miss Borchardtól, aki olvasta Az ibsenizmus veleje
című munkámat s azt mondta nekem, hogy ő tudja,
mit olvastam én, tudniillik Nietzsche »Jenseits
von Gut und Böse«-jét. Ami ellen tiltakozom, mert
ezt a könyvet sohasem láttam s ha láttam volna is,
nem nagyon olvashattam volna el, mert nem tudok
elég jól németül.
Nietzsche is, mint Schopenhauer Angliában,
egyetlenegy sűrűn idézett mondatának az áldo­
zata, annak, amelyben a »Blonde Bestie« fordul
elő. Ennek az alliterációnak az alapján állítják,
hogy Nietzsche a maga európai hírét az életelvvé
minősített handabandázó önzés értelmetlen dicsőí­
tésének köszönheti, szakasztott, ahogy egyetlen­
 egy szónak, a felsőbbrendű embernek (Übermensch)
alapján, melyet Nietzschetől vettem át, azt állít­
ják, hogy én a társadalom megváltását egyetlen
napóleoni felsőbbrendű ember zsarnokságától vá­
rom, dacára, hogy apróra bebizonyítottam ennek
az elkoptatott hülyeségnek a tarthatatlanságát.
De még a felületességükben kevésbé figyelmetlen
kritikusok is mintha azt hinnék, hogy a keresz­
ténységgel, mint veszedelmes rabszolga-erkölcs-
csel szemben, Nietzsche volt az első modern ember,
aki kifogást emelt. Én ismertem ezt a kifogást,
amikor Nietzschenek még a nevét sem hallottam.
A boldogult Wilson kapitány, különböző furcsa
röpiratok szerzője, a comprehensionismusnak ne­
vezett metafizikai rendszer hirdetője és a keresztfa
vallása kifejezés kitalálója a kereszt vallásával
szemben (hogy megjelölhesse vele a keresztény­
ség maradi elemét), a Dialektikus Társaság gyűlé­
sein már harminc esztendő óta komolyan tilta­
kozott a Hegyi Beszéd üdvözítő igéi ellen, amelyek
csak a gyávaságnak és szolgalelkű ségnek szolgálnak
mentségül s lerombolják az akaratunkat és ennél­
fogva becsületünket és férfiasságunkat. Már most
igaz, hogy Wilson kapitány erkölcsi kritikája a
kereszténységről nem volt a kereszténység törté­
nelmi elmélete, mint a Nietzscheé; de nem érheti
ez a kifogás Mr. Stuart Glenniet, Buckle utódját a
filozófiai történetírás terén, aki egész életében
annak az elméletnek a kidolgozásán és terjesztésén
24

dolgozott, hogy a kereszténység olyan korszak

eredménye (vagy inkább rendellenes fejlődés, mint­
hogy csak 6000 évvel kezdődött Krisztus előtt és
máris hanyatlóban van), melyet létrehozott az a
szükség, hogy a számbeli kisebbségben lévő fehér
fajok kénytelenek voltak a papi hatalom segítsé­
gével megszerezni uralmukat a színes fajok fölött
és így erényt és népszerű hitvallást csináltak a
földi sinylődésből és az alázatosságból, mint amely
nemcsak szentségessé teszi az ember lelkét, hanem
egyúttal biztosítja jutalmát a mennyekben. íme a
rabszolga-erkölcs szempontja egy skót filozófus
fogalmazásában, jóval azelőtt, hogy az angol
írók Nietzscheről kezdtek fecsegni.
Minthogy Mr .Stuart Glennie a társadalom fej­
lődését a fajok harcából magyarázta, elmélete
némi föltiinést keltett a szocialisták között, •— a
történelmi fejlődésről egyáltalában csakis a szo­
cialisták gondolkoztak komolyan — amennyiben
összeütközésbe jutott Marx Károly osztályharc-
elméletével. Nietzschenek, amennyire én tudom,
a rabszolga-erkölcsről az volt a felfogása, hogy
rabszolgák találták ki és erőszakolták rá a világra,
akik erényt csináltak a szükségből és vallást a
saját rabszolgaságukból. Mr. Stuart Glennie a
rabszolga-erkölcsöt a felsőbbrendű, fehér faj ki­
találásának tartja, hogy leigázza az alsóbbrendű
fajok lelkét, amelyeket ki akart zsákmányolni
és amelyek számbeli erejükkel elpusztították volna,
 25

ha a fehér fajnak nem sikerült volna a lelkűket

leigázni. Minthogy ez a történelmi folyamat még
nem ért véget és első kézből tanulmányozható
nemcsak felekezeti iskoláinkban és a modern tőkés
osztályoknak a proletársággal való küzdelmében,
de abban is, hogy minő működést fejtenek ki a
keresztény misszionáriusok, hogy az afrikai fe­
kete népfajokat kiengeszteljék az európai kapita­
lizmus uralmával: magunk is megítélhetjük,
vajjon a kezdeményezés fölülről jött-e vagy
alulról.
Itt nem az a célom, hogy a történelmi szem­
pontot vitassam, hanem egyszerűen csak az, hogy
rápirítsak a mi színházi kritikusainkra, amiért
Angliát mindig úgy kezelik, mint szellemi koldust,
s fölteszik, hogy minden filozófiai gondolat,
minden történelmi elmélet, erkölcseinknek, val­
lási és jogi intézményeinknek minden kritikája
okvetlenül külföldi behozatal, vagy pedig valami
fantasztikus ötlet (amelynek az ízléses voltához
szó fér), s így semmi kapcsolata nincsen a meg­
lévő gondolatrendszerrel. Nagyon kérem, jusson
eszükbe, hogy az ilyen gondolattömeg a leglassúbb
növevény és a legritkább virág és ha a filozófia
terén van magától értetődő dolog, ez az, hogy
minden egyén csakis parányi résszel járulhat hozzá.
Igazán az a felfogásuk, hogy tehetséges emberek
parthogenetikus módon hoznak létre eredeti fejlő­
déstanokat, pusztán »ötletességük« erejével, ez az
26

a bizonyos tudatlan hiszékenység, mely fájdalma

a becsületes filozófusnak és szerencséje a vallási
szélhámosnak.

St. Andrew Undershaft evangéliuma.

Ez a hiszékenység ösztönöz engem arra, hogy
Barbara őrnagyra vonatkozólag kisegítsem kri­
tikusaimat s megmondjam nekik, hogy mit írja­
nak róla. A milliomos Undershaftban azt az em­
bert ábrázoltam, aki értelmileg és szellemileg,
csak úgy mint gyakorlatilag rájött arra az ellen­
állhatatlan természeti igazságra, amelyet mi vala­
mennyien utálunk és elutasítunk : arra tudniillik,
hogy a legnagyobb rossz és a legszörnyűbb bűn
a szegénység, és hogy a mi első kötelességünk
— az a kötelesség, amelynek minden egyéb tekin­
tetet fel kellene áldozni — az, hogy ne legyünk
szegények. »Szegény, de becsületes^ tisztessé­
ges szegény ember« s más ilyen frázisok épp oly
elviselhetetlenek és erkölcstelenek, mint az, hogy
»részeges, de kedves«, tisztességtelen ember, de
jó tósztozó«, »bájos gazember«, s több efféle.
Biztonság, a civilizációnak e legfőbb követelménye,
nem lehetséges ott, ahol a leggonoszabb veszede­
lem, a szegénység veszedelme függ minden ember
feje fölött, ahol személyünk állítólagos megvédése
az erőszak ellen, csak véletlen eredménye a rendőri
karhatalomnak, melynek igazi feladata abban áll,
 27

hogy a szegény ember szó nélkül tűrje, hogy gye­

rekei koplalnak, mialatt henye emberek ölbeli
kutyáikat hizlalják abból a pénzből, melyből
azokat a gyerekeket kellene etetni és ruházni.
Végtelenül nehéz megértetni az emberekkel azt,
hogy ami rossz, az rossz. Mi például megfogunk
egy embert és szándékosan valami gonosz igazság­
talanságot teszünk vele, mondjuk : évekre bebör­
tönözzük. Nem hinné az ember, hogy valami
kivételesen világos elme kell annak a felismeré­
séhez, hogy ez ördögien kegyetlen eljárás. De
Angliában az ilyen fölismerés bámulatot és meg­
döbbenést kelt, s nyomában jön akár a magyará­
zat, hogy az ilyen erőszak büntetés vagy igazság­
szolgáltatás, akár valami más helyes dolog, akár
pedig valami nagyon heves kísérlet annak be­
bizonyítására, hogy mindnyájunkat kirabolnának
és megölnének az ágyunkban, ha nem követnénk
el minden nap ilyen börtönítéletekhez hasonló
értelmetlen gonoszságokat. Hiábavaló arra hivat­
kozni, hogy még ha ez igaz volna is (pedig nem
igaz), az a kibúvó, hogy saját bűneinkkel tetézzük
azokat a bűnöket, amelyektől szenvedünk : nem
egyéb, mint gyámoltalan megalázkodás. A bárány­
himlő baj, de ha ki kellene jelentenem, hogy vagy
át kell esnünk rajta, vagy pedig alaposan el kell
fojtanunk úgy, hogy minden bárányhimlős em­
bert megfogunk és büntetésül beoltjuk fekete­
himlő ellen, akkor mégis csak nevetnék; mert
28

ámbár senki sem tagadhatná, hogy ez a módszer

végeredményben bizonyos fokig csakugyan elejét
veszi a bárányhimlő terjedésének, mert az emberek^
jobban vigyáznának; hogy másrészt látszólagos
hatása is volna, amennyiben sokan nagyon gondo­
san titkolnák: azért az emberek mégis elég okosak
és látnák, hogy a feketehimlőnek ez a szándékos
terjesztése új rosszat teremtett, minélfogva tisz­
tán emberi és egészségügyi rendszabályokkal kell
megsemmisíteni. De még abban a teljesen pár­
huzamos esetben is, ha egy ember betör a házamba
és ellopja a feleségem gyémántjait, magától érte­
tődőnek találják, hogy *én tíz esztendőt ellopjak
az ő életéből és az egész idő alatt kínozzam. És
ha ezt a szörnyű megtorlást úgy akarja kikerülni,
hogy lelő engem, az örököseim felkötik. És a
tiszta haszon, mint a rendőri statisztika elárulja,
az, hogy mi az elfogott betörőket kegyetlen bün­
tetéssel sújtjuk, az el nem fogott betörők pedig
igen hatásos módokat találnak ki, hogy az elfoga-
tás ellen védekezzenek; és így ahelyett, hogy a
feleségünk gyémántjait megmenthetnők a betörők­
től, csak nagyban csökkentjük a valószínűségét
annak, hogy valaha is visszaszerezhessük, és növel­
jük a valószínűségét annak, hogy a rabló le fog
lőni bennünket, ha szerencsétlenségünkre hábor­
gatni találjuk őt a munkájában.
De az a léha gonoszság, ahogy mi börtönbünte­
téseket osztogatunk, ahogy a magánzárkában
 29

és a priccsen kínozzuk és korbácsoljuk az erkölcsi

nyavalyásokat és erőszakos forradalmárokat:
igazán semmi, összehasonlítva azzal a hülye
könnyelműséggel, ahogy a szegénységet tűrjük,
mintha csak valami egészséges csillapítószer volna
munkakerülő emberek számára vagy pedig erény,
amelyhez ragaszkodnunk kell, mint Szent Ferenc
ragaszkodott hozzá. Ha egy ember közömbös,
hadd legyen szegény. Ha részeg, hadd legyen
szegény. Ha nem úri ember, hadd legyen szegény.
Ha a szépművészetekre vagy a tudományra adta
magát, mesterség vagy kereskedelem helyett: hadd
legyen szegény. És ha a városban megkeresett heti
tizennyolc shillingjét vagy a falun megkeresett
heti tizenhárom shillingjét nem akarja megtakarí­
tani, hanem elkölti sörre vagy a családjára, hadd
legyen szegény. Semmi se történjék »az érde-
metlen«-ért: hadd legyen szegény. Ügy kell neki!
Tehát — némi következetlenséggel — boldogok
a szegények !
Már most mit jelent ez a : Hadd legyen szegény !
Azt jelenti, hogy hadd legyen gyönge. Hadd
legyen tudatlan. Hadd legyen a nyavalyák fekélye.
Hadd legyen állandó mintája és példája a rútság­
nak és a mocsoknak. Hadd legyenek angolkóros
gyermekei! Legyen olcsó és társainak munka­
bérét is verje le azzal, hogy eladja magát az ő
munkájukra. Lakásai által váljanak a városaink
bűzhödt utca-tömkelegekké. Leányai nemibajok-
30

kai fertőzzék meg a mi fölserdült fiainkat, és fiai

azzal álljanak bosszút értük, hogy a nemzet férfiai
görvélyesek, gyávák, kegyetlenek, képmutatók,
politikailag ostobák legyenek és még egyebek is,
az elnyomatás és rossz táplálkozás miatt. Az érde­
met len váljék még érdemetlenebbé; és az érde-
metlenek ne kincseket halmozzanak a mennyben,
hanem pokoli borzalmakat itt a földön. És ha ez
így van, igazán olyan bölcs dolog azt mondani:
hadd legyen szegény ? Mint sikeres betörő, gyújto­
gató, rabló vagy gyilkos, nem okozna-e tízszerte
kevesebb kárt az emberiség ilyen irányban való
s aránylag elhanyagolható ösztöneinek legszélső
területein ? Tegyük fel, hogy ezeket a cselekedete­
ket egyáltalában nem súj tanok többé büntetéssel
és kimondanók, hogy a szegénység az egyetlen
dolog, amelyet nem vagyunk hajlandók eltűrni
— hogy minden felnőtt embert, akinek, mondjuk,
365 fontnál kevesebb évi jövedelme van, fáj­
dalom nélkül, de könyörtelenül ki végzünk, továbbá
minden félmeztelen, éhező gyermeket kötelesek va­
gyunk ellátni és ruházni: nem javítaná meg ez
óriási módon mai társadalmi berendezésünket,
amely már annyi kultúrát tett tönkre s amely a
miénket is szemmelláthatóan ugyanolyan módon
teszi tönkre ?!
Van-e a mai parlamenti rendszerünkben valami
csirája az effajta törvénynek? Nos hát, a politikai
talajból éppen most sarjadt ki két olyan intézke-
 31

dés, amelyből előreláthatóan valami értékes fej­

lődhetik. Egyik a törvényes bérminimum intéz­
ménye. A másik az aggkori ellátás. De van olyan
terv is, amely jobb mind a kettőnél. Nemrégiben
szocialista kollégám, Mr. Cobden-Sanderson a
híres könyvkötő és iparművész előtt szóbahoz-
tam az Általános Aggkori Ellátást. »Miért nem
Általános Ellátás ?« — kérdezte Cobden-Sander son.
És egy pillanat alatt megoldotta az egész ipari
problémát. Most gőgösen így szólunk minden pol­
gárhoz : Ha kell pénz, szerezzen, — mintha csakis
őrajta múlnék, hogy szerezhet-e pénzt vagy nem.
Hiszen még csak a pénzkeresés lehetőségét sem biz­
tosítjuk neki. Ellenkezőleg, megengedjük ipa­
runknak, hogy nyíltan »a munkátlanok tartalék­
seregének fenntartása alapján szervezkedjék, a
»rugalmasság« kedvéért. Az okos módszer a Cobden-
Sanderson-féle volna: vagyis minden embernek
annyit adni, amennyiből meg tud élni, hogy a kö­
zösség így biztosítva legyen a szegénység káros
nyavalyájának lehetősége ellen s azután (ami szük­
séges) utána látni, hogy minden ember meg is dol­
gozzék érte.
Undershaft, a Barbara őrnagy hőse, egész egy­
szerűen olyan ember, aki, miután felfogta azt a
tényt, hogy a szegénység bűn, tisztában van azzal,
hagy ha a társadalom az elé állítaná, hogy vagy
szegény maradjon, vagy halállal és pusztulással
keressen sok pénzt, ezzel nem a dúslakodó gazság
32

és a szűkölködő erény között engedne választást

neki, hanem az erőteljes tevékenység és a meg­
hunyászkodó becstelenség között. Az ő viselkedése
kiállja a kanti próbát, Peter Shirley-é nem állja ki.
Peter Shirley az, akit mi becsületes szegény ember­
nek mondunk. Undershaft az, akit mi romlott
gazdag embernek nevezünk. Shirley a Lázár, Under­
shaft a dúsgazdag. Nos hát, a világ nyomorúságát
annak a ténynek kell tulajdonítanunk, hogy az
emberek nagy sokasága azt hiszi és azt teszi, amit
Peter Shirley hisz és tesz. Ha azt hinnék és tennék,
amit Undershaft hisz és tesz, ennek egy felbecsül­
hetetlenül jótékony forradalom volna a közvetlen
eredménye. Gazdagnak lenni, mondja Undershaft,
számomra ez becsületbeli kérdés, amelyért saját
életem kockáztatásával is kész volnék ölni. Ez a
készség, mint ő mondja, az őszinteség legigazibb
próbája. Mint Froissart középkori hőse, aki azt
mondta »jó élet volt fosztogatni és rabolni«, nem
ugrik be annak, hogy a köz ellene van az ölésnek,
amit olyan emberek hirdetnek és terjesztenek,
akiket máskülönben megölnének, s nem ugrik be
annak a képmutató beszédnek, amellyel a szegény­
séget és engedelmességet magasztalják azok a gaz­
dagok és engedetlen semmittevők, akik ki akarják
rabolni a szegényt minden bátorság nélkül s ural­
kodni akarnak rajta minden fölény nélkül. Froissart
lovagja, aki az igazi jó életet minden más köteles­
ségek elé helyezi, — melyek igazán nem is köte-
 33

lességek, ha összeütközésbe jutnak vele, hanem

csakis vétkes dolgok — vitézi és derék módon,
sőt végeredményben hazafiasán cselekedett. Másfe­
lől a középkori társadalom igazán nagyon rosszul
cselekedett, amikor olyan bután szervezte meg
magát, hogy a jó élethez csak rablás és fosztogatás
által juthatott az ember. Ha a lovag kortársai mind
olyan elszántak lettek volna, mint ő, a rablás és
fosztogatás lett volna a legrövidebb út a gályákhoz,
épp úgy, mintha mi valamennyien olyan elszántak
és tisztánlátók volnánk, mint Undershaft, a leg­
rövidebb út a kivégző-kamrához az volna, hogy
valaki abból akar megélni, amit »munkanélküli
jövedeleminek neveznek. De minthogy, hála poli­
tikai hülyeségünknek és személyes gyávaságunk­
nak (mind a kettő a szegénység gyümölcse), a jó
életnek mai nap megszerezhető legjobb utánzata :
munkanélküli jövedelem után élni, minden okos
ember arra törekszik, hogy megszerezze magának
ezt a munkanélküli jövedelmet s ennélfogva azon
vannak, hogy törvényesnek és egyúttal erkölcsös­
nek is minősítsék nemcsak magát a jövedelmet,
hanem mindazokat az érzelmeket és cselekedeteket,
amelyek hozzáfűződnek s amelyek mint intéz­
ményt támogatják. Mi egyebet is tehetnének ? Azt
természetesen tudják, hogy azért gazdagok, mert
a többiek szegények. De ók nem segíthetnek rajta :
a szegények dolga, hogy visszautasítsák a szegény­
séget, ha már megelégelték. A dolgot elég könnyű
Bernard Shaw : Barbara őrnagy. 3
34

megcsinálni: és hogyha az ellenkezőjét bizonyítják

be a nemzetgazdák, jogászok, moralisták és szen-
timentálisták, akiket a gazdagok e védelmi célra
megvásároltak, vagy akik esetleg ingyen végzik el
ezt a munkát, merő szamárságból és elvetemedett-
ségből: csakis azokat tudják megtéveszteni, akik
megfizették őket.
Hogy a munkanélküli jövedelmek után adózók
miért nem tudják védeni pozíciójukat, ennek oka,
hogy amióta nem vagyunk középkori csavargók
egy nagyon gyéren lakott vidéken, azok, akiket
kirabolunk, oly szegények, hogy nem tudjuk meg­
szerezni tőlük azt a jó életet, amelyért feláldoz­
zuk őket. Gazdag emberek vagy arisztokraták,
akiknek kifejlett érzékük van az élet iránt — az
olyan emberek, mint Ruskin vagy William Morris
és Kropotkin —■ társadalmi vágyaikban mohók és
személyes vágyaikban roppant válogatósak. Nem
érik be a szép házakkal: szép városokat akarnak.
Nem érik be a brilliántos asszonyokkal és a viruló
leányokkal: panaszkodnak, mert a takarítónő
rosszul van öltözve, mert a mosónő pálinkaszagú,
mert a varrónő vérszegény s mert minden férfi,
akivel találkoznak, nem jóbarát s minden asszony
nem regény. Orrukat csavarja a szomszéd csator­
nájának bűze s egészségüket támadja meg a szom­
széd házának építészeti formája. A gyári min­
ták, amelyek a közönséges emberek használatára
készülnek, nem tetszenek nekik (és mást nem
 35

szerezhetnek) ; se ülni, se feküdni nem tudnak ké­

nyelmesen azokon a kriminális műasztalos-bútörö­
kön. Még a levegő se elég jó nekik: nagyon is sok
benne a gyári korom. Sőt még elvont követelmé­
nyeik is vannak: igazságosság, becsület, nemes
erkölcsi légkör, misztikus kötelék, mely pótolja
a készfizetési köteléket. És végül kijelentik, hogy
bár sajátkezúleg rabolni és fosztogatni lóháton és
acélban jó élet lehetett, de rabolni és fosztogatni
a rendőr, a poroszló és katona segítségével, akiket
még azonfelül silányan is fizetnek meg ezért, nem­
csak hogy nem jó élet, hanem a tűrhető életnek
minden lehetőségére nézve végzetes. Lázadásra
hívják fel a szegény embert s látván, hogy a szegény
embert megdöbbenti az ő nem úri viseletűk, két­
ségbeesésükben legyalázzák a proletáriátust át­
kozott igénytelenségeért«. (Verdammte Bedürfnis-
losigkeit.)
Eddig azonban a társadalom ellen való támadá­
suk híján volt minden őszinteségnek. A szegény
emberek nem osztoznak az ő hajlamaikban és nem
értik az ó művészi kritikájukat. A szegények sem
az egyszerű, sem az esztétikai életet nem kívánják ;
ellenkezőleg fürödni szeretnének azokban a drágán
megfizetett olcsó dolgokban, amelyek4 ól a gazdag­
emberek között az úgynevezett finom lelkek un­
dorral fordulnak el. Csakis a megcsömörlés és nem
a megtartóztatás gyógyíthatja ki őket abból, hogy
az egészségtelen édességek után vágyakozzanak.
3*
36

Amit nem szeretnek és utálnak és szégyellnek :

az a szegénység. Ostobaság tőlük azt kérni, hogy
harcoljanak az Illustrated London News kará­
csonyi száma és a Kelmscott Chaucer között való
különbségért. Inkább kell nekik a News. A különb­
ség egy részvény-ügynök olcsó és piszkos kemé­
nyített, fehér inge és gallérja s William Morrisnak
aránylag drágán és finoman megfestett kék inge
között az ő szemükben annyira hátrányos Morrisra
nézve, hogy ha egyáltalában harcba mennének e
kérdés miatt, a keményített ingért harcolnának.
»Ne legyetek többé rabszolgák, hogy azután
különcök lehessetek«, nem nagyon biztató harci
szózat; és még azzal se lesz igazán jobb, ha különc
helyett szentet mondunk. Mind a két szóval tehet­
séges embert jelölünk ; de a közönséges ember nem
kíván úgy élni, mint a tehetséges ember; inkább
szeretne úgy élni, mint egy ölbeli skót kutya, ha
csak e kettő között választhatna. De mindenesetre
több pénz kell neki. Akár jobban tetszik neki
Barbara őrnagy, mint a Drury Lane-beli melo­
dráma, akár nem, ötszáz font sterling mindig jobban
fog neki tetszeni, mint ötszáz shilling.
Már most sopánkodni mocskos hajlamaik miatt
s arra tanítani a gyermekeket, hogy bűnös dolog
pénzt kívánni, ez annyi, mint a lehetőség legvégső
határáig vinni a szemtelen hazugságot és romlott
képmutatást. Hogy mindenki becsüli a pénzt,
ez a mi kultúránknak egyetlen reményteljes moz-
 37

zanata, társadalmi tudatunknak egyetlen józan

megnyilatkozása. A pénz a legfontosabb dolog
a világon. Épp oly szembeszökően és kétségbevon-
hatatlanul jelenti az egészséget, erőt, becsületet,
bőkezűséget és szépséget, mint ahogy a pénztelen­
ség jelenti a betegséget, gyöngeséget, szégyent,
aljasságot és rútságot. Nem utolsó erénye, hogy
épp oly biztosan pusztítja el a hitvány embereket,
mint ahogy erősíti és emeli a nemes embereket.
És csakis akkor válik átokká, ha olyan olcsó, hogy
némelyekre nézve már értéktelen vagy olyan drága,
hogy mások meg nem szerezhetik. Szóval, csakis
azok között a bolond társadalmi viszonyok között
átok a pénz, amikor maga az élet is átok. Mert a
kettő elválaszthatatlan egymástól: a pénz az az
eszköz, amellyel az életet társadalmilag eloszt­
hatjuk : és olyan igazán élet, mint ahogy az egy-
fontos arany vagy a bankjegy igazán pénz. Min­
den polgárnak első kötelessége ragaszkodni ahhoz,
hogy észszerű feltételek mellett tudjon pénzt sze­
rezni ; és ebben a kívánságban nem foglaltatik
benne az, hogy négy embernek egyenként három
shillinget adjunk tíz vagy tizenkét órai fárad­
ságért és egy embernek ezer fontot semmiért. A
nemzet a maga szükségében nem jobb erkölcsökért
kiált, olcsóbb kenyérért, mértékletességért, szabad­
ságért, kultúráért, bukott testvérek és tévelygő
fivérek megváltásáért, sem a Háromság kegyel­
méért, szeretetéért és társaságáért, hanem csakis
38

elegendő pénzéit. És a rossz, ami ellen harcolnunk

kell, nem bűn, szenvedés, kapzsiság, papi hatalom,
királyi hatalom, demagógia, monopólium, tudat­
lanság, ital, háború, dögvész s nem is a többi bűn­
bak, amelyeket a reformerek föláldoznak : hanem
csakis a szegénység.
Ne nézegessék mindig a földgömbnek a széleit,
hanem lássák meg egyszer az orruk előtt levő igaz­
ságot és Andrew Undershaft nézeteit csöppet sem
fogják megdöbbentőnek találni. Legföljebb talán
Undershaftnak az az állandó érzése lehet nyugta­
lanító, hogy ő csak eszköze egy Akaratnak vagy
Életerőnek, amely őt egyéni céljainál nagyobb
célokra használja. És ez is csak azért lehet nyug­
talanító, mert vagy merő butaságban járkálunk,
vagy pedig mesterséges darwini sötétségben. Min­
den igazán vallásos emberben megvan ez a tudat.
Az ő szemükben Undershaft, a misztikus, egészen
érthető lesz s természetesnek és szükségesnek fog­
ják találni, hogy Undershaft tökéletesen megérti
leányát, az Üdv Hadserege őrnagyát és ennek
vőlegényét, az euripideszi republikánust. De azért
ez nem új, sőt még a színpadon sem az. Ami új
benne, amennyire én tudom, Undershaft hitval­
lásának az a pontja, amely a pénzben embernek
és társadalomnak főszükségletét, a szegénységben
pedig legaljasabb bűnét látja.
Magától értetődik, hogy ehhez a drámai koncep­
cióhoz sem per saltum jutottam. De nem is vettem
 39

kölcsön Nietzschétól vagy másvalakitől, aki a

csatornán túl született. A boldogult Butler Sámuel,
a maga saját területén a legnagyobb angol író a
XIX. század második felében, állandóan hangoz­
tatta, milyen szükséges és erkölcsös a vallásban a
tudatos laodiceanizmus és a pénz fontosságának
komoly és kitartó tudata. Igazán szinte kétségbe
kell esni az angol irodalom miatt, ha látja az ember,
hogy az angol életnek egy olyan rendkívüli rajza,,
mint Butler »Minden testiség útja« című hátra­
hagyott munkája, oly kevéssé hatott, hogy amikor,
pár évvel utóbb, darabokat írok, amelyekben
Butler rendkívül friss, szabad és jövőbehatoló ötle­
teinek nyilvánvalóan részük van, nem találkoztam
egyébbel, mint zavaros locsogásokkal Ibsenről és
Nietzschéről és még nagyon is hálás vagyok, amiért
nem Alfred de Musset-t és Georges Sandot emleget­
ték. Az angolok igazán nem érdemlik meg, hogy
nagy embereik vannak. Butiért ismeretlenül en­
gedték meghalni, míg én, a hozzá képest jelenték­
telen újságíró orruknál fogva vezettem őket azzal
az önreklámmal, amellyel a saját életemet meg­
keserítettem. Siciliában van egy Via Samuele
Butler. Ha egy angol utazó látja: vagy azt kérdi,
»ki az ördög volt Samuele Butler«, vagy azon cso­
dálkozik, hogy miért örökítették meg a sziciliaiak
Hudibras szerzőjének emlékét.
Nem lehet tagadni, hogy az angolok nagyon is
mohón ismerik el a tehetséges embert, ha valaki
40

szívességből felhívja rája a figyelmüket. Minthogy

én némi sikerrel hívtam föl így magamra a figyel­
müket, most ugyanezt teszem Samuel Butlerrel és
ehhez képest bízom abban, hogy a jövőben vala­
mivel kevesebbet fogok hallani azoknak az eszmék­
nek az újszerűségéről és külföldi származásáról,
amelyek most törnek maguknak utat az angol szín­
padokon szociálista írók színdarabjain keresztül.
Vannak élő embereink, akiknek ereje és eredetisége
éppen olyan nyilvánvaló, mint Butleré ; és ha majd
meghaltak, ki is fogják róluk sütni. Addig azt
ajánlom nekik, hogy ragaszkodjanak a saját érde­
meikhez, mert ez egyik legfontosabb és legprivá­
tabb dolguk.
Az Üdv Hadserege.
Amikor Barbara őrnagy színrekerült Londonban,
egyik jelentős északi újságban a második felvonás­
ról azt írták, hogy : megsemmisítő támadás az
Üdv Hadserege ellen. Egy londoni napilap azon
jajveszékelt, hogy Barbara kétségbeesett félj aj-
dulása istenkáromló tapintatlanság. És a helyre­
igazítást nem a hivatásos kritikusok tették meg,
hanem vallási és filozófiai publicisták, mint Sir
Oliver Lodger és dr. Stouton Coit, és lelkes non­
konformista újságírók, mint Mr. William Stead,
aki nemcsak hogy épp oly jól megértette a gesz­
tust, mint maguk az Üdv Hadseregének tagjai,
de a nemzet vallási életével való kapcsolatát is
 41

látta, amely vallási élet sok színházi kritikusunk*

nak nem csupán a rokonszenvén áll kívül, hanem
tényleg kívül áll társadalmi ismereteiken. Igazán
semmi sem lehet ironikusan érdekesebb, mint az,
hogy Barbara őrnagy szembesíti egymással a
vallásnak és a színháznak lelkes híveit. Egyrészről
ott van a színházlátogató, aki mindig szórakozást
keres, aki hallatlanul fizet érte, szörnyű kényel­
metlenségeket szenved miatta és a legritkább eset­
ben jut hozzá. Másrészről ott van az üdv katonája,
aki megtagadja a mulatságot, keresi a fáradságot
és az áldozatot, de mégis mindig szilaj kedvben
van, nevet, tréfál, énekel, ujjong, dobol és trom­
bitál ; élete lobogó izgalomban röppen el és halála
úgy köszönt be, mint a megteljesedett diadal.
És, ha úgy tetszik, a színházlátogató, aki megveti
az üdv katonáját, mint örömtelen teremtményt,
mert ez a színházi mennyországból ki van zárva
és magamagát rút és sötét életre kárhoztatja ; és
az üdv katonája, aki siratja a színházlátogatót,
mint tékozlót, akinek venyige van a hajában és
aki szégyenletesen pályázik a pokol felé, pezsgős
palackok durrogása és szírének trágár kacaja
között. Lehet-e ennél teljesebb félreértés, vagy
helyteleneb bül alkalmazott rokonszenv ?
Szerencsére az üdv katonái sokkal inkább
hozzá tudnak férni a dráma vallási természetéhez,
mint a színházlátogatók a vallás friss energiájá­
hoz és művészi bőségéhez. Meg tudják látni, ha
42

az ember fölhívja rá figyelmüket, hogy a szín­

ház, mint olyan hely, ahol ketten vagy hárman
összeverődnek, ettől az isteni jelenléttől olyan le-
törölhetetlen szentséget nyer, amelytől a legdur­
vább és legszentségtelenebb bohózat épp oly kevéssé
foszthatja meg, mint ahogy egy nagyképű püspök
képmutató prédikációja nem szentségtelenítheti
meg a Westminster Abbeyt. De úgy látszik, hogy a
mi hivatásos színházlátogatóinkban teljesen hiány­
zik a szentségnek ez az elengedhetetlen előfogalma.
Ügy beszélnek a színészekről, mint komédiásokról
és mimelőkről -s attól félek, a drámaírókról úgy
gondolkodnak, hogy azok hazugok és kerítők,
akiknek főfeladatuk, hogy a fáradt citybeli speku­
láns érzékeit csiklandozzák, amikor már túlesett
azon, amit ő komoly napi munkájának nevez.
A szenvedély, a dráma lelke, előttük nem jelent
egyebet, mint közönséges nemi izgalmat; az ilyen
kitételek mint: szenvedélyes költészet vagy
szenvedélyes szeretete az igazságnak, teljesen ki­
maradtak a szótárukból s ezeket a »szenvedélyes
bűnökkel« és ehhez hasonlókkal pótolták. Ha jól
sejtem, az az álláspontjuk, hogy azok az emberek,
akiknek a szenvedélye nagyobb kört ölel fel, szen-
vedélytelenek és ennélfogva érdektelenek. És ennél­
fogva a vallásos emberekről úgy vélekednek, mint
akik nem érdekesek és nem mulatságosok. És így,
amikor Barbara az Üdv Hadseregének rendes
mókáit csinálja s a nagydob fölött csókolózik a
 43

vőlegényével, a színházi bjgottok azt hiszik, hogy

meg kell botránkozniok s azt következtetik belőle,
hogy az egész darab szándékos kigúnyolása az
Üdv Hadseregének. És akkor vagy képmutatós-
kodva engem szidnak, hogy miért mókázom, vagy
bolond módra ők is részt vesznek az állítólagos
mókázásban.
Még az a pár szellemileg megbízható kritikus
is nehéz helyzetbe jutott, amikor bebizonyítottam,
hogy milyen gazdasági kátyúban van maga az
Üdv Hadserege. Némelyek közülök úgy véleked­
tek, hogy a Hadsereg nem fogadott volna el pénzt
egy szeszfőzőtől és egy ágyúgyárostól; mások meg
úgy vélték, hogy nem lett volna szabad elfogad­
nia : mindannyian több-kevesebb határozottsággal
azt állították, hogy az Üdv Hadserege vagy tel­
jes képtelenségét vagy képmutatását bizonyította
be azzal, hogy a pénzt elfogadta. Az első pontra
maga az Üdv Hadserege haladéktalan és döntő
választ adott. Mint egyik tisztjük mondotta,
magától az ördögtől is elfogadnák a pénzt és nagyon
is örülnének, ha az ördög kezéből átszármaztat­
hatnák Isten kezébe. Hálásan ismerték el, hogy a
publikánusok nemcsak maguk adnak pénzt nekik,
hanem a kcrcsmában is megengedik a gyűjtést,
— néha olyan korcsmában is, amelynek az ajtaja
előtt az Üdv Hadseregének gyülekezete az anti-
alkoholizmust prédikálja. Tény, hogy ők nem
azért vonták kétségbe a darab valószínűségét, mert
44

Mrs. Baines elfogadta a pénzt, hanem mert Bar­

bara visszautasította.
Arra a pontra nézve, hogy a Hadseregnek nem
volna szabad a pénzt elfogadnia: igazolásuk
nyilvánvaló. El kell fogadniok, mert pénz nélkül
nem állhatnak fenn és másféle pénzt nem lehet
szerezni. A dolog úgy áll, hogy ami megtakarított
pénz van az országban, az egy csomó járadék,
kamat, nyereség, amelynek minden fillérjéhez épp
oly elválhatatlanul hozzátapad a bűn, ivás, pros­
titúció, betegség s a szegénységnek minden átkos
gyümölcse, mint másrészről a vállalkozó szellem,
gazdagság, kereskedői becsület és nemzeti jólét.
Az a felfogás, hogy bizonyos pénzdarabokat meg
lehet azzal bélyegezni, hogy szennyesek : keresztül-
vihetetlen individualista babona. Mindamellett
az a tény, hogy minden pénzünk szennyes, nagyon
megrázó hatást gyakorol a komoly, fiatal lelkekre,
ha valami drámai fordulat első ízben hozza bennük
öntudatra a dolgot. Ha az angol anyaegyháznak
egy rajongó ifjú lelkésze először veszi észre, hogy
az egyházi komisszáriusok járadékaikat mulató
korcsmáktól, bordélyházaktól és a gőzös lebujok
tói kapják ; vagy hogy jótékonysági prédikációja
alkalmával a legbőkezűbb adakozó egy gyáros
volt, aki női munkaerőt foglalkoztat, amelyet
olcsóbbá tett a prostitúció, épp oly lelkiismeret­
lenül, mint ahogy a szállótulajdonos pincéreket fog­
lalkoztat, akiket olcsóbbá tesz a borravaló, vagy
 45

szolgákat, akiket olcsóbbá tesz a nyugdíj ; vagy

hogy az egyetlen kegy úr, aki a templomát vagy
az iskoláit újjáépíttetheti, vagy a gyerekseregnek
tornacsarnokot és könyvtárat adhat, egy chicagói
hús-király veje : •— annak az ifjú lelkésznek csak­
úgy, mint Barbarának, nagyon rossz negyedórát
kell végigszenvednie. De nem segíthet magán azzal,
hogy senki mástól nem fog pénzt elfogadni, mint
finom öreg hölgyektől, akik tőkéjük kamataiból
élnek és szépen és kedvesen bánnak az emberrel.
Csak ki kell kutatni a finom hölgyek jövedelmének
igazi forrását és ott meg fogja találni Warrenné
mesterségét, a mérgezett húskonzerveket és min­
den egyebet. A saját ösztöndíjának is ilyen rot­
hadt a gyökere. Vagy osztoznia kell a világ bűné­
ben vagy más planétára kell kivándorolnia. A világ
becsületét kell megmentenie, ha meg akarja men­
teni a saját becsületét. Ez az, amire minden Egyház
rájön, mint ahogy az Üdv Hadserege és Barbara is
rájönnek a darabban. Barbara fölfedezése abban
áll, hogy ő apjának bűntársa ; hogy az Üdv Had­
serege bűntársa a szeszfőzőnek és a dinamit-
gyárosnak; és egyik a másikától épp oly kevéssé
szabadulhat meg, ahogy nem szabadulhatnak meg
a levegőtől, amelyet szívnak ; hogy nincs számukra
megváltás az egyéni derékség révén, hanem csakis
úgy, hogy az egész nemzetet megváltják a bűnös,
henye gazdasági verseny anarchiájától; erre a fel­
fedezésre mindenki rájött, kivéve a farizeusokat
46

és (nyilván) a hivatásos színházlátogatókat, akik

még mindig Tóm Hood-ingeket hordanak, meg­
rövidítik a mosónő bérét s még csak a legcseké­
lyebb kétségük sem támad aziránt, hogy ők fen-
költ jellemű magánemberek, hogy ők tiszta magán
légkörben élnek s joggal utasíthatják vissza a
padlásszobának és a pincelakásnak durva züllött-
ségét, mint amelytől teljesen távol állanak. Nem
mintha bántani akarnának valakit; ók csak a
maguk kis privát módján azzá akarnak lenni,
amit ők úri embernek neveznek. Nem értik Bar­
bara leckéjét, mert nem úgy tanulták, ahogy ő,
hogy kivették volna részüket a nemzet nagyobb
lendületű életéből.

Barbara visszatérése a zászlóhoz.

Barbara visszatérése a zászlóhoz még tárgyat
adhat a jövő drámai történetírójának. Visszatérni
az Üdv Hadseregéhez, azzal a tudattal, hogy még
az üdv katonái sem szerezték meg az üdvösségüket,
hogy a szegénység nem áldás, hanem a legkárho-
zatosabb vétek és hogy amikor Booth tábornok
a kereszt helyett a vért és a tüzet tette meg a
megváltás szimbólumának, talán jobb sugallatnak
engedett, mint ő maga hitte: ez a tudat Andrew
Under shaft leányában okvetlenül valami remény-
teljesebb megoldáshoz visz, mint kenyeret és szi­
rupot osztogatni Bodger költségén.
 47

Nagyon jelentős dolog, hogy az Üdv Hadserege

ösztönszerűleg katonai formát adott a szervezet­
nek s hogy az orgona helyébe a nagydobot állí­
totta. Nem arra vall-e ez, mintha az üdv katonái
sejtenék, hogy nekik csakugyan harcolniok kell
az ördög ellen, ahelyett, hogy csak imádkoznának
hozzá ? Igaz, hogy ezidőszerint még nem derí­
tették ki a pontos címét. De ha ez is megtörténik,
azt hiszem, nagyon is erősen meg fogják őt ingatni
abban a biztos érzésében, melyet abbeli tényleges
tapasztalatából merített, hogy a kemény szavak,
még ha ékesszóló essayisták és felolvasók ajkán
dörögnek is, vagy kiváló újítók kezdeményezésére
lelkes népgyűléseken egy torokból jönnek is, nem
törik össze senkinek a csontját. Mondják, hogy a
francia forradalom Voltairenek, Rousseaunak és
az enciklopédistáknak a műve. Nekem úgy rém­
lik, hogy olyan emberek műve, akik megfigyelték,
hogy az erényes fölháborodás, a maró kritika, a
döntő érvelés és a tanulságos röpirat, még ha a leg­
komolyabb és legelmésebb írói tehetségek csinál­
ják is, éppen olyan hiábavaló, mint az imádság,
mert a dolgok állandóan és egyre rosszabbra for­
dultak, mialatt a Társadalmi Szerződés és Voltaire
röpiratai legnagyobb divatjukat élték. Története­
sen, amint tudjuk, igen tiszteletreméltó polgárok
és fölöttébb komoly emberbarátok nagyon elné­
zően ítélték meg a szeptemberi mészárlást, mert
súlyos tapasztalataik meggyőzték őket arról, hogy
48

ha beérték volna az emberiségre és a hazafiságra

való hivatkozásokkal, az arisztokrácia, ámbár
ezeket a fölhívásokat a legnagyobb örömmel és
megbecsüléssel olvasta, és csodálta és tömjénezte
az íróikat, mégis csak szépen tovább konspirált
volna idegen fejedelmekkel, hogy visszacsinálja
a forradalmat s helyreállítsa a régi rendszert,
minden kegyetlen bosszúállásával és a népies
szabadságok könyörtelen elnyomásával.
A tizenkilencedik század ugyanennek a lec­
kének ismétlődését látta Angliában. Itt voltak
az utilitariánusok, a keresztény szociálisták, a
Fabiánusok (még meg is vannak) ; itt volt Ben­
tham, Mill, Dickens, Ruskin, Carlyle, Butler,
Henry George és Morris. És minden törekvésük
eredménye az a Chicago, melyet Mr. Upton Sin­
clair írt le, és az a London, ahol az emberek fizet­
nek azért, hogy mulassanak az én Shirley Péterem­
nek a színpadi figuráján, akiről kisül, hogy negy­
ven éves korában koplalnia kell, mert az ő bérén
fiatalabb rabszolgákat is lehet kapni, de egy lépést
se tesznek, sőt eszük ágában sincs, hogy valami
döntő lépést tegyenek a társadalomnak olyan
módon való megszervezésére, hogy ez a minden­
napi alávalóság lehetetlenné váljék. Én, aki
éppen úgy prédikáltam és röpiratoztam, mint bár­
melyik enciklopédista, kénytelen vagyok beval­
lani, hogy módszereim hiábavalók és akkor is
hiábavalók lennének, ha egymagám volnék Vol-
 49

taire, Rousseau, Bentham, Mill, Dickens, Carlyle,

Ruskin, George, Butler és Morris, s még belém
volna gyúrva Euripides, More, Moliére, Shakes­
peare, Beaumarchais, Swift, Goethe, Ibsen, Tol­
sztoj, Mózes és az összes próféták, mint ahogy
valamennyire így is van, mert hiszen én mind­
nyájuknak a vállain állok. Minthogy a probléma
az, hogy gyáva fickókból kell hősöket faragni,
mi, betű-apostolok és színházi bűvészek csak
annyit értünk el, hogy a gyáva fickók átélik a hős­
nek minden szenzációját, de közben eltűrnek min­
den alávalóságot, elfogadnak minden szemetet
és belenyugosznak minden elnyomatásba. A ke­
reszténység, amikor érdemet kovácsolt ebből a
megnyugvásból, csak megjelölte az örvénynek
azt a mélységét, ahol már a szégyenérzet is el­
tűnik. A keresztény olyan lett, mint Dickens
doktora az adósok börtönében, aki az új fo­
golynak beszél az ő leírhatatlan békességéről és
biztonságáról; nincsenek hitelezők; nincsenek
zsarnokok, akik beszedik a részleteket, a jára­
dékot, az adót; nincsenek túlzott remények és
nyomasztó kötelességek; nincs más, mint nyu­
galom és az a biztonság, hogy nem lehet többé
elbukni.
De ennek a lélekrontó kereszténységnek a leg­
szomorúbb zugában is egyszerre csak újra kisarjad
az életerő. Az öröm, ez a szentséges ajándék,
amelyet a csúfolódásnak és a trágárságnak pokoli
Bemard Shaw : Barbara őrnagy. 4
50

kacaja oly hosszú időre elnémított, mint valami

áradat, csudálatosán kitör a bűzhödt rög alól,
a zuglakások sarából; lelkes indulók és szilaj
dithirambusok törnek ég felé olyan emberek­
ből, akik mindig csak élceltek az egyházi zenének
nevezett lehangoló zsivajról; kibontják a vérnek
és tűznek a lobogóját, nem gyilkos indulattal,
hanem mert a hit gyönyörű és a vér az élet ra­
gyogó pirossága ; eltűnik a félelem, amelyet mi
hízelgő szóval Én-nek neveztünk; megváltozott
férfiak és asszonyok egy megváltozott világon
át hordozzák az ő evangéliumukat, vezérüket,
tábornoknak nevezik, magukat kapitánynak és
ezredesnek és egész testületüket hadseregnek;
imádkoznak, de csak felfrissülésért imádkoznak,
erőért a harchoz és a szükséges PÉNZÉRT (ez
figyelemreméltó dolog) ; prédikálnak, de nem
megnyugvást prédikálnak; szembeszállnak az
igazságtalanságokkal és a visszaélésekkel, de csak
annyi súlyt vetnek rá, amennyit éppen muszáj ;
és működésük kiterjed mindenre, amit csak a
világ megenged nekik, beleértve szappant és vizet,
színeket és muzsikát. Az ilyen tevékenységben
veszedelem lappang; és ahol veszedelem van,
ott remény is van. A mi jelenlegi biztonságunk
semmi egyéb és nem is lehet egyéb, mint a be­
biztosított rosszaság.
 51

Az Üdv Hadseregének gyöngéi.

De azért ebben a pillanatban nem szándékom
hízelegni az Üdv Hadseregének. Inkább fel kell
hívnom figyelmét arra, hogy majdnem annyi a
gyöngéje, mint magának az angol anyaegyház­
nak. Fölépít egy hivatalos szervezetet s utóbb
esetleg kénytelen lesz belátni, hogy a mostani
rajongó lelkű parancsnokok testületét föl fogja
váltani a hivatalnokok bürokráciája, akik nem
lesznek jobbak, mint a püspökök, de talán jóval
lelkiösmeretlenebbek. Előbb vagy utóbb így
járt minden nagy rend, amelyet szentek alapí­
tottak és ugyanez a veszedelem fenyegeti azt a
rendet, melyet St. William Booth alapított.
Sőt még jobban függ a gazdag emberektől, mint
az egyház, mert azok rögtön megvonják a támo­
gatást, mihelyt az Üdv Hadserege prédikálni
kezdi az elkerülhetetlen harcot a szegénység
ellen, amely szükségképpen harc a gazdagok
ellen. Ennek a harcnak útjában áll az idősebb
hívők súlyos tömege, akik nem is igazi üdv-had­
seregbeliek, hanem régi szabású evangélikusok.
Mint Howard biztos állítja, az Üdv Hadserege
»Mózeshez ragaszkodik*, ami a mai korra való
tekintettel merő értelmetlenség, ha a biztos arra
gondol, és én tartok attól, hogy arra gondol: hogy
Mózes első könyve megbízható és tudományos
alapon adja elő a fajok eredetét és hogy az az
4*
Isten, akinek Jefta föláldozta leányát, nem ugyan­
olyan világos módon törzsi ideál, mint Dágon
vagy Chemosh.
Azonkívül az Üdv Hadseregében még mindig
nagyon sok a túl világi elem. Mint Nagy Frigyes
gránátosa, az üdv katonája mindig élni akar (ez
a legszörnyűbb módja annak, ha valaki a lehetet­
lent akarja) ; és ámbár mindenki előtt, aki valaha
is hallott Booth tábornokról és legjobb tisztjeiről,
teljesen nyilvánvaló, hogy akkor is csak épp oly
keményen dolgoznának az emberek megváltásáért,
mint ahogy most teszik, ha azt hinnék, hogy a
halál véget vet egyéni létüknek: mégis nekik
és követőiknek is megvan az a rossz szokásuk,
hogy úgy beszélnek, mintha az üdv katonája ezt
a csúnya földi életet azért viselné el olyan hősiesen,
mert beruházásnak tekinti, amely később fogja
meghozni a kamatjait, még pedig nem abban a
formában, hogy az egész világnak jobb élete lesz,
hanem hogy nekik személyesen részük lesz az
örök életben, valami olyan üdvözítő unalomban,
amelytől minden tevékeny ember másodszor is
meghalna. Mindenesetre igaz, hogy az üdv kato­
nái szokatlanul boldog emberek. És az igazi meg­
váltásnak nem az-e a biztos diagnózisa, hogy
legyőzi a halálfélelmet ? Már most az az ember,
aki megtanult hinni abban, hogy halál tulajdon­
képpen nincs is, minthogy a halálnak nevezett
átváltozás semmi egyéb, mint átmenet a gyönyö-
 53

rúségesen boldog és a végképp gondtalan élethez :

egyáltalában nem győzte le a halálfélelmet;
ellenkezőleg, a halálfélelem győzte le őt, még pe­
dig olyan tökéletesen, hogy most már semmiféle
körülmények között nem akar meghalni. Az üdv
katonájáról nem mondhatom el, hogy igazán
meg van váltva, amíg ki nem fizette minden adó­
ját, sőt még valamivel többet is s nem hajlandó
derűs lélekkel lefeküdni az ócskavas mellé s várni,
hogy örök élete ott ifjúvá újhodhassék a jövendő
zászlóaljaiban.
Aztán ott van az a vallomásnak, gyónásnak ne­
vezett csúnya hazudozás, amelyet az Üdv Had­
serege nagyon támogat, mert nagyon alkalmas a
drámai szónoklásra s bő alkalmat ad hatásos jele­
netekre. A magam részéről, amikor hallom, hogy
egy kon vertit a miként beszéli el, milyen erőszakos,
mocskosszájú, istentelen bűnös volt, mielőtt meg­
mentették a lelkét; amikor kimutatj a, hogy milyen
rettenetes fickó volt akkor, s hogy most milyen
töredelmes és tisztalelkű keresztény : épp oly ke­
véssé tudok neki hinni, mint annak a milliomos­
nak, aki elmeséli, hogy mint fiatal gyerek jött
Londonba vagy Chicagóba, mindössze másfél
pennyvel a zsebében. Salvationisták mondották
nekem, hogy Barbara az én darabomban sohasem
ült volna fel olyan gyönge szélhámosnak, mint
Snobby Price ; és én magam egy csöppet sem gon­
dolom, hogy Snobby Price bárminő tapasztalt
54

salvationistát rászedhetett volna azon a ponton,

ahol a salvationista nem akarja, hogy rászedjék.
De a megtérés dolgában minden salvationista azt
akarja, hogy rászedjék; mert mennél szembe­
szökő bb a bűnös, annál szembeszökőbb csoda a
megtérése. Ha én egy megtért betörőt vagy köz­
ismert iszákost hirdetek, mint az ébresztőgyülés
egyik attrakcióját, akkor az én betörőm sohasem
törhetett be elégszer és az iszákosom sohasem
lehetett elég részeg. Amíg ilyen attrakciókra
szorulnak, mindig lesznek Snobbiek, akik azzal
állnak elő, hogy megverték az anyjukat, holott a
prózai igazság az, hogy az anyjuk verte meg őket,
és mindig lesznek jámbor és tisztességes Rummiek,
akik vakmerő és vakító bűnöket hazudnak bele a
múltjókba. Még ha a vallomások igazi önéletrajzok
is, nem kell mindjárt azt hinnünk, hogy az áhitat
volt az indítóok, vagy hogy a hallgatók érdeklődése
egészséges. Ugyanilyen joggal azt is hihetnők,
hogy a szegény emberek, akik a vidéken utazók­
nak mindenáron meg akarják mutatni szörnyű
fekélyeiket: egészségügyi meggyőződésből teszik,
vagy hogy a kíváncsiság, mely néha gyönyörködni
tud az ilyen látványban : kellemes és tisztességes
fajtájú. Az ember gyakran szinte hajlandó azt
ajánlani, hogy azokat, akik a mi rendórfelügyélőin ­
két olyan vallomásokkal zaklatják, hogy ők gyil­
koltak, nagyon bölcsen szavukon kell fogni és ki­
végez i, kivéve azt a ritka esetet, amikor egy igazi
 55

gyilkos a vallomás és vezeklés révén akar a bűné­

től megtisztulni. Mert ámbár én remélem, nem
vagyok könyörtelen ember, nem hinném, hogy
a már megtett cselekedetet, a maga kérlelhetlen-
ségével, bárminő szertartás alá lehet rejteni, akár
a gyóntatószékben, akár a vérpadon.
És ezen a ponton ellentétem az Üdv Hadseregé­
vel és a kereszt összes propagandistáival (amelyet
éppúgy kifogásolok, mint minden keresztfát) iga­
zán mélyrehatóvá lesz. Megbocsátás, abszolúció,
elégtétel mind csupa kitalálás; a büntetés csak
ürügy arra, hogy a bűnt kitöröljük egy másik
bűnnel; és megbocsátás éppoly kevéssé lehetséges
bosszúállás nélkül, mint ahogy gyógyulás nem
lehetséges betegség nélkül. Magasrendű erkölcs
sohasem telhetik olyan emberektől, akiknek fel­
fogása szerint a gaztett visszavonható és meg­
bocsátható, vagy olyan társadalomtól, mely a föl­
mentésről és vezeklésről hivatalosan gondoskodik
mindnyájunk számára. A kereslet lehet valódi,
de a kínálat hamis. így az én darabomban Walker
Billen, miután bántalmazta az üdv hadseregbeli
leányt, Barbara ügyes bánásmódja folytán egy­
szerre csak erői vesz a bűnnek elviselhetetlen
tudata. Rögtön ki szeretné csinálni, hogy nem is
ütötte meg a leányt, s hogy tette nem is volt
gaztett, először úgy, hogy kapjon valamiféle bün­
tetést, s amikor ezt a segítséget megtagadják tőle,
egy fontot akarna fizetni, hogy kárpótolja a leányt.
56

Mind a két kísérlete meghiúsul. Az Üdv Hadsere­

gét éppoly könyörtelennek találja, mint magát a
tényt. Nem akarják büntetni; nem akarják a pén­
zét elfogadni. Nem akarják tűrni a megszelídített
gazembert; más módja nincs a megváltásnak,
mint fölhagyni a gazemberséggel. Ezzel az eljárá­
sával az Üdv Hadserege ösztönszerűleg megra­
gadja a kereszténység legvitálisabb igazságát és
eltávolodik legfőbb babonájától: lévén legvitá­
lisabb igazsága az, hogy hiábavaló a bosszúállás
és a büntetés, és legfőbb babonája, hogy a világot
megváltotta a keresztfa.
Mert megjegyzem, Bili egy éhező, öreg nőt is
bántalmazott; és e rosszabb cselekedete miatt
semmiféle lelkifurdalást nem érez, mert a nőről
kiderül, hogy éppen olyan rosszlelkű, mint ő maga.
»Csak citáltasson a törvény elé, hiszen azzal fenye­
getőzött, — mondja Bili. — Amit én vele tettem,
nem nyomja jobban a lelkiismeretemet, mint ha
ledöftem volna egy vaddisznót.« Ez a férfi részé­
ről nagyon természetes és egészséges lelkiállapotra
mutat. Az öregasszony, csakúgy, mint a törvény,
amellyel fenyegetőzik, a legnagyobb mértékben
hajlandó eljátszani vele a megtorlás játékát;
kirabolni őt, ha lopott; megvesszőzni, ha ütött,
legyilkolni őt, hogyha ölt. A törvény és a közvéle­
mény példákkal és szabályokkal oktatja ki arra,
hogy haraggal, erőszakkal és kegyetlenséggel eről­
tesse rá akaratát másokra és ami erkölcsileg áll
 57

a rováson, azt büntetéssel törölje le. Ez az igazi

keresztfa-hit. Csakhogy ez a keresztfa-vallás össze
van fonódva valamivel, amit Barbara keresztény­
ségnek nevez s aminek váratlan eredményeképpen
visszautasítja azt a hóhéri játékot, hogy Belze­
bubbal űzze ki a sátánt. Barbara nem akarja ül­
dözni a részeg csirkefogót; egy gazemberrel, aki­
vel semmiféle úrihölgy nem állana szóba az utcán,
úgy beszélget, mintha vele egyenlő volna ; szóval,
oly törvénytelenül és illetlenül viselkedik, ameny-
nyire csak a fennforgó körülmények között lehet­
séges. És Bilinek a lelkiismerete éppoly természe­
tesen reagál erre, mint az öregasszony fenyegeté­
seire. Érzi, hogy erkölcsi helyzete mily elviselhetet­
lenül alsórendű és minden rendelkezésére álló esz­
közzel szabadulni próbál belőle, viszont az öreg­
asszonynak a gyalázkodását még mindig kész
azzal viszonozni, hogy hozzávágja a tejesbögrét.
És ez diadalmas igazolása Barbara keresztény­
ségének, szemben a mi büntetőt örvénykönyvünk­
kel, a mi bosszúálló botütéseinkkel és a romantikus
színpad »költői igazságszolgáltatás«-ával.
Az irodalom becsületéért rá kell mutatnom arra,
hogy a helyzet csak részben mondható újnak.
Victor Hugo már régen megadta nekünk a fegyenc
és a püspöki gyertyatartók hőskölteményét, s a
keresztfára esküdöző rendőrt, akit a keresztény
Valjean-nal való találkozása semmivé tesz. De
Walker Bill nem változik át romantikus módon
58

ördögből angyallá, úgy mint Valjean. Millió és

millió Walker Bill van manapság a társadalom
minden osztályában és amit én, mint a tapasz­
talati lélektan professzora, be akarok bizonyí­
tani, abban áll, hogy Bili, jellemének bárminemű
megváltozása nélkül, mindig aszerint fog visel­
kedni, ahogy bánnak vele, egyszer így, másszor
amúgy.
Bizonyságul hivatkozom arra a szenzációsan tár­
gyilagos leckére, amellyel manapság milliomos vál­
lalkozóink szolgálnak.Űgy kezdik, mint a banditák:
könyörtelenül, kíméletlenül, romlást és halált és
szolgaságot osztogatva versenytársaiknak és alkal­
mazottaiknak és kétségbeesetten szállva szembe
a legrosszabbal, amit versenytársaik ellenük tehet­
nek. Az angol gyáraknak, az amerikai trösztöknek,
az afrikai arany, gyémánt, elefántcsont és kaucsuk
kiaknázásának története bűnös gazság tekinteté­
ben túlhalad mindent, amit a spanyol hajók kalózai
valaha is kitaláltak. Kidd kapitány egy modern
trösztnek a mágnástagját kilökte volna egy puszta
szigetre, szerencselovaghoz nem illő viselkedéséért.
A törvény mindennap nyakoncsíp efajta balkezű
gazembereket, akiket olyan kegyetlenséggel bün­
tet, mely rosszabb az ő kegyetlenségüknél, s olyan
eredménnyel, hogy mikor kijönnek a kínzókam­
rából, veszedelmesebbek, mint amikor bekerül­
tek és újra kezdenek garázdálkodni (egyéb fog­
lalkozást nem juttat nekik senki), amíg megint
 59

letartóztatják, megint kínozzák s megint szaba-

donbocsátják őket, megint csak ugyanazzal az
eredménnyel.
De a szerencséskezú gazemberrel egészen más­
ként bánnak és nagyon keresztényi módra. Nem­
csak megbocsátanak nekik, hanem bálványozzák,
tisztelik, nagyra tartják őket, éppen csak hogy
istent nem csinálnak belőlük. A társadalom a
rosszat jóval fizeti neki vissza, minden mértéket
meghaladó bőkezűséggel. És mi az eredmény?
Ö maga is kezdi bálványozni önmagát, tisztelni
önmagát s életmódjában alkalmazkodik a bánás­
módhoz, amelyben részesítik. Szónokol és prédikál,
könyveket ír és épületes tanácsokkal látja el a
fiatalembereket és határozottan elhiteti magával,
hogy azért boldogult, mert megfogadta a saját
tanácsait; nevelőintézeteket alapít, jótékony egy­
leteket támogat, meghal végre a szentség illatá­
ban s olyan végrendeletet hagy maga után, amely
emlékoszlopa a szociális szellemnek és nagylelkű­
ségnek. És mindezt jellemének legcsekélyebb meg­
változása nélkül. A leopárd foltjai és a tigris sávjai
éppoly feltűnők, mint azelőtt ; de a világ viselete
megváltozott az ő irányában s ehhez képest az ő
viselete is megváltozott. De csak fordítsunk egyet
a köpönyegen — tegyük rá kezünket a tulajdo­
nára, gyalázzuk, bántalmazzuk s egy pillanat alatt
kibújik belőle a haramia, aki rögtön kész össze­
zúzni minket, ahogy mi összezúznék őt és erre
60

éppúgy meglesznek az összes erkölcsi álokai,

mint nekünk.
Szóval, ha Barbara őrnagy azt mondja, hogy
nincsenek gazemberek, ebben igaza van : nincse­
nek föltétien gazemberek, bár vannak haszna­
vehetetlen emberek, akikről mindjárt beszélni
fogok. Minden hasznavehető emberből (és asszony­
ból) válhatik gazember és válhatik jó polgár. Hogy
mi egy ember, az a jellemén múlik ; de hogy mit
művel, és hogy mi mit gondolunk arról, amit
művel: ez a körülményein múlik. Azok a tulajdon­
ságok, amelyek egyik társadalmi osztályban tönkre­
teszik az embert, egy másikban kiválóvá teszik.
A jellemek, amelyek különböző körülmények kö­
zött különbözőképpen viselkednek, hasonló körül­
mények között hasonlóan viselkednek. Vegyünk
egy közönséges angol jellemet, mint például Walker
Bill. Biliéi mindenütt találkozunk: a bírói szék­
ben, a püspöki székben, a titkos tanácsban, a had­
ügyminisztériumban, a tengernagyi hivatalban
csakúgy, mint a főtörvényszéken a vádlottak pad­
ján, vagy a tanulatlan, alkalmi munkások sorai­
ban. És Bili tulajdonságainak erkölcsi mivolta
változik e változó körülményekkel. A betörő hibái
a bankár erényei; egy herceg modora és viselke­
dése a city-beli hivatalnoknak állásába kerülnének.
Szóval, ámbár a jellem sem függ a körülmények­
től, a viselkedés igenis függ ; és a mi erkölcsi íté­
letünk a jellemről szintén függ a körülményektől :
 61

mind a kettő esetleges. Nézzük azokat az élet­

viszonyokat, amelyekben a körülmények az embe­
rek egész tömegére nézve csakugyan hasonlók :
turpisság, felsóház, gyár, istállók, cigánytábor,
vagy ami tetszik ! Dacára, hogy jellem és vérmér­
séklet különbözők, az egyének erkölcse és maga­
tartása minden csoportban annyira előrelátható
s a legfőbb dologban annyira hasonló, mintha csak
juh nyáj volnának, minthogy az erkölcsök jórészt
nem egyebek mint társadalmi szokások és kény­
szerítő körülmények. Erős emberek tudják ezt
és számítanak erre. A világ uralkodó elméi semmi­
ben sem különböztek jobban a közönséges kül­
városi szezonbérletjegytulajdonostól, mint annak
a ténynek egyenes felfogásában, hogy az emberi­
ség tényleg egyedülálló fajta, nem pedig uraknak
és betyároknak, gazembereknek és hősöknek,
gyáva és vakmerő fickóknak, polgároknak és pa­
rasztoknak, szatócsoknak és grófoknak, művészek­
nek és munkásoknak, mosónőknek és hercegnők­
nek állatsereglete, amelyben minden rang és jöve­
delmi különbség különböző állatokat képvisel,
amelyeket nem szabad egymásnak bemutatni
vagy egymással összeházasítani. .Napóleonnak
egész gyűjteménye volt társadalmi senkikből,
akikből tábornoki, udvaronci, sőt fejedelmi gyüle­
kezetét alkotott; Julius Caesar Egyiptom kor­
mányzójának tette meg egy fölszabadult rab­
szolga fiát — egy embert, akit kevéssel azelőtt
62

törvényes úton megfosztottak abbeli jogától is,

hogy mint közlegény szolgálhasson a római had­
seregben ; XI. Lajos titkos tanácsost csinált a
borbélyából; mindezek a maguk különböző mód­
jukon határozottan vallották az emberi egyenlő­
ség tudományos tényét, amelyet Barbara azzal a
keresztény formulával fejez ki, hogy az emberek
valamennyien egy atyának gyermekei. Ha valaki
azt hiszi, hogy az emberek természettől fogva felső,
alsó és középosztályra oszlanak erkölcsileg, sza­
kasztott ugyanazt a hibát követi el, mint aki azt
hiszi, hogy természettől fogva oszolnak el ugyan­
így társadalmilag. És ahogy abbeli állandó kísér­
leteink nyomában, hogy politikai intézményeket
létesítsünk a társadalmi egyenlőtlenség alapján,
mindig csak a súrlódásoknak és bomlásnak hosszú
korszakai következtek, melyek időnkint erőszakos
forradalmi kitörésekben robbantak ki: az a kísér­
let, — s az amerikaiak vegyék ezt tudomásul —
hogy erkölcsi intézményeket létesítsünk az erkölcsi
egyenlőtlenség alapján, nem vihet egyébhez, mint
a szentek természettelen uralmához, amelyen a
feslett restaurációk fognak enyhíteni; nem vezet
egyébhez, mint amerikaiakhoz, akik társadalmi
intézménnyé tették a válást s egész Európa arcát
egyetlen óriási, csufondáros mosollyá változtatták,
amikor nem akartak egy hotelben maradni egy
tehetséges orvossal, aki Dél-Dakota hivatalos
engedelme nélkül cserélte a feleségeit; nem vihet
 63

egyébhez, mint torz képmutatáshoz, kegyetlen

üldözéshez és végezetül, az engedékenységnek és
a konvencióknak a jóindulattal és a tisztességgel
való teljes összezavarásához. Teljesen hiábavaló
kijelenteni, hogy minden ember szabadnak szüle­
tett, ha tagadjuk azt, hogy jónak születtek. Bizto­
sítsuk egy ember jóságát és a szabadsága majd
fog vigyázni magára. De biztosítani a szabadságát
olyan kikötéssel, hogy először helyeseljük-e az
erkölcsi jellemét: ez annyi, mint megsemmisíteni
mindennemű szabadságot, mert így minden ember
szabadsága ki van szolgáltatva egy erkölcsi ítélet­
nek, amelyet minden bolond kijátszhat bárki
ellen, ha az megsérti a szokásokat, legyen bár
próféta vagy gazember. Ez az a lecke, melyet a
demokráciának meg kell tanulnia, mert addig nem
lehet belőle egyéb, mint valamennyi papi uralom
között a legzsarnokibb.
Térjünk most vissza Walker Bilihez s az ő lelki­
ismereti ügyéhez az Üdv Hadserege ellenében.
Barbara őrnagy, nem lévén modern Tetzel, vagy
kórházi pénztárnok, nem akarja Bilinek eladni az
abszolúcziót egy aranyért. Szerencsétlenségére, a
visszautasítást, amit az Üdv Hadserege megen­
gedhet magának Bili esetében, nem engedheti
meg magának Bodgerrel szemben. Bodger ura a
helyzetnek, mert az erszény zsinórját ő rángatja.
»Küzdjenek, ahogy akarnak*, ez Bodger beszéd­
jének veleje, — nálam nélkül nem boldogulhatnak.
Nem menthetik meg Walker Bilit, ha én nem
adok pénzt hozzá.« És a Hadsereg a körülmények­
hez képest igen helyesen így válaszol: »Inkább
elfogadunk pénzt magától az ördögtől, semhogy
felhagyjunk a megváltás munkájával.« így Bodger
megfizeti az ő lelki váltságdíját s megkapja az
abszolucziót, amelyet Bilitől megtagadnak. A való
életben Bili talán sohasem tudja meg ezt. De én,
mint drámaíró, akinek mestersége feltüntetni a
kapcsolatot a dolgok között, amelyek függetle­
neknek és összefüggésteleneknek látszanak a való
élet eseményeinek vak rendjében, kénytelen vol­
tam az esetet Bilinek tudomására hozni, aminek
az az eredménye, hogy az Üdv Hadserege egyszerre
minden befolyását elveszíti rája.
De Bili azért talán mégsem elveszett ember.
Még mindig a tények és a saját lelkiismeretének
a karmai között van és talán ráébred arra, hogy
mindörökre elment kedve a gaz emberségtől. De
mégsem szavatolhatok ezért a jó befejezésért.
Menjen keresztül bárki, városának szegény negye­
dein, amikor az emberek nem dolgoznak, hanem
pihennek és gondolataikon kérődzenek s ugyanazt
a kifejezést fogja látni minden meglett arcon : a
cinizmus kifejezését. Amit Walker Bill az Üdv
Hadseregében fölfedezett, arra ők egytől egyig
mind rájöttek. Fölfedezték, hogy minden ember­
nek megvan a maga ára; és ostobaságból vagy
rosszaságból arra tanították őket, hogy a társa­
 65

dalmi élet e szükséges és üdvös kikötése miatt

megvessék az illetőt és ne higyjenek neki. Ha azt
hallják, hogy még Booth tábornoknak is van ára,
nem bámulják őt, amiért magas ára van, s nem
látják be annak a szükségét, hogy a társadalmat
úgy kell megszervezni, hogy Booth tábornok
tisztességes úton jusson pénzhez : hanem azt kö­
vetkeztetik belőle, hogy a jelleme hibás s hogy a
vallásos emberek mind képmutatók és összejátsza­
nak az ő zsarolóikkal és elnyomóikkal. Tudják,
hogy azok a nagy jegyzések, amelyek segítségével
az Üdv Hadserege fennállhat, olyan alapítványok,
melyeket nem a vallási meggyőződés sugallt, ha­
nem az a gonosz elv, hogy az elnyomott szegény­
ség és alázatosság kormányozható; és marja
őket a legszörnyűbb lelki kétség, az a kétség,
hogy igazi megváltásukat nem inkább legundorí­
tóbb szenvedélyeiktől kell-e várniok, a gyilkolás­
tól, irigységtől, kapzsiságtól, konokságtól, dühtől
és zsarnokságtól, mint a szociális szellemtől, ész­
szerűségtől, emberiességtől, nagylelkűségtől, gyön­
gédségtől, finomságtól, szánalomtól és jóságtól?
És ebben a kétségükben, amelyen a napilap­
jaink éveken keresztül olyan keményen dolgoztak,
megerősíti őket a militarizmus erkölcse; és a
militarizmusnak igazolása, hogy a körülmények
szerint bármely időben pillanatnyilag igazi morállá
válhatik. Ilyen pillanatoknak a megteremtésével
teremtjük az erőszakos és véres forradalmat, azt.
Bemard Shaw : Barbara őrnagy. 5
66

amely most folyik Oroszországban és azt, amelyet

Angliában és Amerikában a kapitalizmus naponta
oly buzgón előmozdít.
És ilyen pillanatokban az Egyházaknak köte­
lességükké válik, hogy minden romboló erőt
harcba hívjanak a fennálló rend ellen. Viszont,
ha ezt cselekszik, a fennálló rendnek erőszakosan
el kell őket nyomnia. Az egyházak fennállását
csak azon az alapon tűrik el, hogy prédikálják az
engedelmességet az állam iránt, amely ezidősze-
rint kapitalista módon van szervezve. Az anglikán
egyház maga is kénytelen a harminchat hitcikkelyt,
amelyekben vallási elveit megformulázta, megtol­
dani még hárommal, amelyekben mentegetőzve
kinyilatkoztatja, hogy amely pillanatban e hit­
cikkelyeknek bármelyike összeütköznék az állam­
mal, teljes egészében visszavonja, visszaszívja,
áthágja, visszautasítja és megútálja, mert a rendőr
sokkal fontosabb személy, mint a Háromságnak
bármely személye. És ezért van az, hogy sem a
megtűrt egyház, sem az Üdv Hadserege sohasem
nyerheti meg teljesen a szegény ember bizalmát.
A rendőrség és a katonaság pártján kell lennie s
nem jön számba, hogy mit hisz, vagy mit nem
hisz ; és minthogy rendőrség és katonaság azok az
eszközök, amelyekkel a gazdagok kifosztják és
elnyomják a szegényt (e célra készült törvényes
és erkölcsös elvek alapján), nem lehetséges egy­
idejűleg pártját fogni a szegény embernek és a
 67

rendőrségnek. Igazán, a vallási testületek, mint

a gazdagok alamizsnaosztói, afféle segédrendőr­
séggé válnak, letörik a szegénység forradalmi élét,
kőszénnel és ágypokrócokkal, kenyérrel és szirup­
pal, vigasztalva és serkentve az áldozatokat,
óriási és olcsó túlvilági boldogság reménységével,
amikor a gazdagok szolgálatában sikerült őket
teljesen agyondolgoztatni ezen a világon.

Kereszténység és anarchizmus.
Ez az a ferde helyzet, amelyből sem az Üdv
Hadserege, sem az anglikán Egyház, sem bármi
más vallási szervezet nem szabadulhat, csakis a
társadalom újjáalkotása révén. De viszont csak
tétlenek és türelmesek sem maradhatnak az ál­
lammal szemben és nem moshatják ártatlan arccal
a kezüket. Az állam állandóan erőszakkal és ke­
gyetlenséggel nyomja el az emberek lelkiösmeretét.
Nem éri be azzal, hogy pénzt zsarol ki tőlünk
katonáinak és rendőreinek, poroszlóinak és hóhér­
jainak fenntartására, hanem arra kényszerít ben­
nünket, hogy magunk is tevékeny részt vegyünk
abban a kínos eljárásban, amelynek révén az állami
erőszak áldozataivá leszünk. Ahogy ezeket a
sorokat írom, ennek szenzációs példáját látja
a világ. Egy királyi esküvőt ünnepeltek, először
szent szertartással a dómban, azután pedig bika­
viadallal, amelynek legszórakoztatóbb látványos-
5*
68

sága az volt, hogy a bika feldöfte a lovak hasát s

kitépte a beleiket, s mikor a bika már annyira
kimerült, hogy nem volt többé veszedelmes,
egy óvatos matador leszúrta. De a bikaviadalnak
és a szent házasságnak humoros ellentéte nem
hat meg senkit. A másik ellentétet, — hogy az
ifjú pár fényét, boldogságát, jóindulatú, bámuló
környezetét a mi alávaló társadalmi berendezke­
désünk mellett millió más ifjú pár nyomorúságá­
val, piszkosságával, lealacsonyításával kell meg­
fizetni — ezt ugyanakkor lefestette egy regény­
író, Mr. Upton Sinclair, aki a csikágói óriási hús­
szállító vállalatoknak egyik sarkáról lekaparja
a mázt s mint példát tárja elénk, hogy mi megy
végbe az egész világon a virágzó plutokrácia
födelei alatt. De ez az ellentét is csak egy emberre
hat annyira, hogy a saját élete kockáztatásával
rettentő csapást mérjen a felelős elemekre. Sze­
rencsétlenségére éppen szegénységénél fogva tudat­
lan is maradt s beugrik annak a hazugságnak,
hogy az ártatlan ifjú férj és ifjú feleség a felelősek,
akiket a plutokrácia előretolt és egy állam feje­
delmeivé koronázott, amely államban kisebb sze­
mélyes hatalmuk van, mint egy rendőrnek és
kisebb befolyásuk, mint egy tröszt bármelyik
igazgatójának. Ehhez képest ezekre veti nyomorú­
ságos bombáját, nem találja el őket, de legalább
is annyi lónak a beleit robbantja széjjel, mint
akármelyik bika az arénában, megöl huszonhárom
 69

embert és megsebesít kilencvenkilencet. És mind­

ezek közül csakis a lovak ártatlanok abban a
bűnben, amelyet ő megbosszult: ha porrá zúzta
volna egész Madridot s benne minden meglett em­
bert, egyetlenegy sem lett volna fölmenthető
a felelősség alól, hogy a merénylet előtt, alatt és
utána bűnrészes volt a szegénységben és prosti­
túcióban, a nagyarányú gyermekgyilkolásban,
amelyről Heródes sohasem álmodott, a pusztulás­
ban, dögvészben, éhínségben, harcban, ember­
ölésben és lassú halálban —■ mert -talán egyetlenegy
sem volt, aki példával, oktatással, elnézéssel, sőt
hangos szóval is ne segített volna fejébe verni a
bombavetőnek az ő jól betanult gyűlölet- és bosszú­
evangéliumát, amikor mindennap helyeselte a
sokesztendei fegyházra szóló ítéleteket, amelyek­
nek végrehajtása oly természetellenesen hülye
és oly ijesztően kegyetlen, hogy még a védőügy­
védek sem ítélhetik el sem a tőrt, sem a bombát
anélkül, hogy önmagukról is ne tépjék le az em­
beriesség és igazságosság álarcát.
Meg kell jegyeznem, hogy éppen most jelent
meg egyik hercegünk életrajza, aki skót ember
létére tudott politikáról vitatkozni és ezért nagy
elme hírében állott az arisztokratáink között.
És mi volt, kérem, ő kegyelmességének kedvenc
történelmi epizódja, amelyről kijelentette, hogy
mindig csak a legmélyebb megelégedéssel olvasta ?
Hát a fiatal Bonaparte tábornok, amikor 1795-ben
70

szétlövette a párisi csőcseléket, amit a mi tiszte­

letreméltó osztályaink azzal a viccel helyeseltek,
hogy »rágyújtott az ágyúj ára«, ámbár Napóleon,
ezt meg kell neki hagyni, sokkal mélyebben fogta
fel a dolgot és örömest elfelejtette volna. És mint­
hogy Argyll herceg nem volt ördög, hanem csak
olyan lelki szabású ember, mint mi vagyunk,
egyáltalában nem gonosz vagy kegyetlen, ahogy
férfiakról szokták mondani: ki kételkedhetik
abban, hogy mindenütt a világon az ilyen hercegi
kedélyű proletárok most azt ujjongják, hogy
rágyújtott a bombájára« (a kifejezés mintha némi­
képpen zamatját veszítette volna, úgyebár?),
mert annak az osztálynak volt szánva, amelyet
éppen úgy gyűlölnek, mint a mi éleselméjű herce­
günk gyűlölte azt, amit ő csőcseléknek nevezett.
Ilyen légkörben a madridi robbanásnak csak)
egyféle következménye lehet. És egész Európa
lángoló vetélkedés e körül. Bosszú ! Több vér !
Tépjétek széjjel az »anarchista vadállatot«. Hurcol­
játok a vérpadra ! Vessétek örökös börtönre! A
civilizált államok mind egyesült erővel töröljék
el az ilyet a föld színéről, és ha bármelyik állam
vonakodik hozzájárulni, háborút kell neki üzenni.
Ezúttal London vezetőorgánuma, amely a poli­
tikában antiliberális és ezért oroszellenes, nem
mondja az áldozatokról, hogy »úgy kell nekik«,
mint ahogy lényegileg ezt mondotta, amikor Bob-
rikovot, Da Pléh vet és Szergiusz nagyherceget
 71

ugyanilyen nemhivatalos módon bomba tépte

darabokra. Nem: robbantsátok fel Ázsiában a
versenytársainkat, minden eszközzel, ti derék
orosz forradalmárok ; de bombát vetni egy angol
hercegnőre — szörnyű! Utálatos! Kergessük
halálba azt a szegény ördögöt és lássuk be, kérem,
hogy mi művelt és irgalmas nép vagyunk és bár­
mennyire sajnáljuk is talán, de mégse szabad vele
úgy bánnunk, mint Ravaillac-kal és Damiens-nal
bántunk. És időközben, minthogy még nem sike­
rült elfognunk, remegő idegeinket csillapítsuk le
egy kis bika viadallal, és magasztaljuk lovagias
módon királyi családunk hölgyeinek finom tapin­
tatát és jó ízlését, akikbe, bár valószínűleg a leg-
normálisabb és a leggyöngédebb lények, mégis
olyan eredményesen .verték bele a finom szoká­
sokat : hogy éppen olyan könnyűszerrel el lehet
őket vinni a cirkuszba, ahol lovakat öldösnek,
mint ahogy el lehetne őket vinni, ha gladiátorokat
öldösnének, föltéve, hogy éppen most ez volna
divatban.
Eléggé különös, hogy a rosszaságnak ilyen
őrjöngőtombolása.közepette az egyetlen ember, aki­
nek még van hite az emberi természet jóságában
és értelmességében : az a bombavető, aki most
egy üldözött vad s akinek, hogy diadalmaskodni
tudjon a feldühödött Európa összes börtöneivel
és vérpadjaival szemben, nincs egyebe, mint a
pisztolya, melyet a zsebében hord s az a készsége,
72

hogy bármely pillanatban szétlője vagy a maga

vagy a más fejét. Képzeljük el, hogy elindul ke­
resni egy úriembert és keresztény embert a véréért
üvöltöző emberi farkasok tömegében. S képzeljük
hozzá, hogy már a legelső alkalommal megtalálja,
amit keres, egy igazi spanyol grandot, egy nemes,
fennköltgondolkodású, rettenthetetlen, rosszaság­
tól ment lelket, még pedig —- a világ valamennyi
maszkja között! — egy kiadó alakjában. Az
anarchista farkas, a plutokrácia farkasai elől mene­
külve rábízza magát ennek az embernek a becsü­
letére. Az ember nem lévén farkas (se londoni
kiadó), a foglalkozásáért se rajongott annyira,
hogy vérszopóvá lett volna tőle, és így nem haj­
szolja őt vissza az üldöző farkasokhoz, hanem
ehelyett segíti abban, hogy megmenekülhessen és
végül útjára bocsátja, miután megismertette őt
egy olyan erővel, mely mélyebbre hat, mint a
dinamit, habár hat penny ért nem lehet belőle
annyit előállítani. Reméljük, hogy ez a tisztes­
séges, becsületes, derék emberi cselekedet nem
vész kárba Európa számára, ámbár a szökevény
farkason csak pillanatnyilag segíthetett. A plu­
tokrata farkasok rögtön megszimatolták. A szö­
kevény erre azt a szerencsétlen farkast lövi le,
amelyiknek az orrát legközelebb éri; lelövi ön­
magát ; azután a fotográfusa segítségével bebizo­
nyítja a világnak, hogy nem elfajult szörnyeteg,
amely a tigrisre üt vissza, hanem egy csinos fiatal-
 73

ember, akiben egy csöpp abnormitas sincsen,

rettentő bátorságát és elszántságát kivéve (ezért
harsogják feléje a rémült emberek azt, hogy gyáva):
szóval, hogy észszerű és jóságosán emberi körül­
mények között elgondolhatatlanul természetelle-
nes alávalóság lett volna az ő szemében, hogy a
menyegzőjük napján egy boldog ifjú párt legyil­
koljon.
És aztán jön a netovábbja a humornak és a
hülye vakságnak. A farkasok, akik nem falhatják
föl farkastársukat, rávetik magukat a másik em­
berre és a maguk módja szerint börtönre vetik és
ezzel kínozzák, amiért nem akart a bombavetőnek
a torkába harapni és nem akarta lefogni addig,
míg a többi odajön és végez vele.
így hát, amint látják, egy ember manapság
még akkor se lehet gentleman, ha az akar lenni.
Ha keresztény akar lenni, erre bizonyos fokú
lehetőséget engednek neki, mert ismétlem, hogy
a kereszténységnek két arca van. A népszerű
kereszténység jelképe a keresztfa, melynek leg­
főbb szenzációja, kínzások után : a véres kivégzés,
legbelső misztériuma esztelen bosszúállás, amely
csalárd vezekléssel megváltható. De van ennél
nemesebb és mélyebb kereszténység, mely hirdeti
az Egyenlőség szentséges misztériumát, eltiltja a
csillogóan badar és balga bosszúállást, amelyet
udvariasságból gyakran büntetésnek vagy igaz­
ságszolgáltatásnak neveznek. A keresztfával kap-
74

csolatos kereszténységet eltűrik. A másik fajta

főbenjáró vétek. Akiknek van érzékük a humor
iránt, nagyon jól észrevették, hogy Angliának
egyetlen kiadója, aki a büntetést gyökeres bajnak
bélyegzi: a kereszténységet is visszautasítja; lap­
jának címe: A szabadgondolkodó ; és két évet
ült istenkáromlás miatt.

Józan következtetések.
És most már kérnem kell a fölizgult olvasót,
hogy se jobbra, se balra ne veszítse el a fejét,
hanem vonja ki a józan morált ezekből a bősz
képtelenségekből. Nem okos dolog azt ajánlani,
hogy a bűnök ellen hozott törvényeket csakis a
főbúnösökre alkalmazzuk és nem a bűnsegédekre,
akiknek megegyezése, tanácsa vagy hallgatása
esetleg biztosítja a főbűnös büntetlenségét. Ha a
törvény intézményesen büntet, azokat az embe­
reket is meg kell büntetnünk, akik nem akarnak
büntetni. Ha rendőrséget tartunk, szükségképpen
kötelessége ráerőszakolni mindenkire, hogy támo­
gassa a rendőrséget. Kétségtelen, hogy amennyi­
ben törvényeink igazságtalanok és rendőreink
az elnyomás közegei, az eredmény az lesz, hogy
elviselhetetlenül sértik a polgárok egyéni lelki­
ismeretét. De erről nem tehet senki: a segítség
nem abban áll, hogy följogosítunk mindenkit a
törvény megszegésére, hanem hogy olyan törvé-
 lb

nyékét hozunk, amelyek tiszteletet keltenek a

közvéleményben, s nem bánunk hülyén és kegyet­
lenül a törvényszegőkkel. Mindenki ellene van a
betörőknek ; de a modern betörő, amikor a házi­
gazda megcsípi és lefegyverzi, rendszerint, és re­
méljük, hogy gyakran sikerrel, könyörög neki,
hogy ne szolgáltassa át a raboskodás hiábavaló
borzalmainak. Más esetekben a törvényszegő azért
menekül meg, mert akik kieresztik, nem tekintik
az ő törvényszegését bűnös cselekedetnek. Sőt
néha magántörvényszékeket alakítanak a hivata­
los törvényszékekkel szemben ; és ezek a magán
törvényszékek gyilkosokat alkalmaznak hóhérok­
nak, amit például Mohammed is megtett, mielőtt
hivatalosan szervezte meg hatalmát, továbbá az
írországi Zöldszalagosok Társulata a földesurak
ellen való hosszas küzdelemben. Ilyen körülmé­
nyek között, a gyilkos szabadon jár-kel, ámbár
a kerületében mindenki tudja, hogy kicsoda és
mit művelt. Nem jelentik föl, részben ugyanolyan
módon igazolják, mint ahogy a rendes kormányzat
igazolja a maga hivatalos hóhérját és részben mert
őket is megölnék, ha följelentést tennének : ez
az a másik módszer, amelyet eltanultak a hiva­
talos kormányzattól. Állítsunk fel törvényszéket,
alkalmazzunk egy gyilkost, akinek semmi szemé­
lyes pőre nincs a meggyilkolttal: akkor igazán
világos, hogy hivatalos és nemhivatalos emberölés
között nincsen különbség.
76

Szóval, minden ember anarchista Uz olyan tör­

vényekre vonatkozólag, amelyeknek akár a betűje,
akár a büntetése ellenkezik a lelkiösmeretével.
Londonban a mi legrosszabb anarchistáink az elöl­
járók, mert sokan közülök olyan öregek és tudat­
lanok, hogy amikor olyan törvény végrehajtására
szólítják fel őket, amelynek az alapja valamely
ötvenesztendősnél ifjabb eszme vagy ismeret,
nem helyeslik a törvényt, és mint közönséges,
műveletlen, angol magánemberek, akikben semmi
tisztelet nincs a törvény, mint olyan iránt, egész
naivul példát mutatnak a törvényszegésre. Ebben
az esetben az ember marad el a törvény mögött;
de ha a törvény marad el az ember mögött, az
emberből szintén anarchista válik. Mikor a társa­
dalmi rendszer nagy átalakuláson megy keresztül,
amilyen például a tizennyolcadik és tizenkilencedik
század ipari forradalma,, úgy hogy törvényes és
ipari intézményeink egyszerűen idejüket múlják :
az anarchizmus szinte vallássá válik. A kor legerő­
teljesebb filozófiai, gazdasági és művészi tehetsé­
gei minden erejükkel arra figyelmeztetnek és
azt iparkodnak bebizonyítani, hogy erkölcs és
törvény csak múlandó és egyre jobban avuló kon­
venciók. Tragédiákkal, amelyeknek haramiák a
hősei, vígjátékokkal, amelyekben a törvénytűrő
és hagyományosan erkölcsös emberek önmagukat
kénytelenek pellengérre állítani, amennyiben föl­
bátorítják a nézők lelkiismeretét, valahányszor
 77

megteszik a kötelességüket: egyidejűleg jelennek

meg ilyen című gazdasági értekezések : »Mi a
tulajdon ? Lopás« — és ilyen című történelmi
művek: Vallás és tudomány harca.
Már pedig ez nem egészséges rendje a dolgok­
nak. A társadalmi együttélés előnyei nem az
egyénnek a törvénykönyvvel szemben való sza­
badsága szerint alakulnak, hanem csakis egy olyan
teljes és helyes törvénykönyv szerint, amelyet
az egyén nem csupán elfogadni hajlandó, de fönn­
tartani is, mint olyan életbevágóan fontos dolgot,
hogy aztán a nagyarányú törvényszegőt semmiféle
védőbeszéd alapján sem lehet többé eltűrni.
Viszont ez a magatartás lehetetlenné válik,
amikor az egyedüli emberek, akiknek szavát
hallja és meghallgatja az egész világ, minden ere­
jüket arra használják, hogy torkuk szakadtából
tiltakozzanak a fennálló törvény, a fennálló erkölcs,
a fennálló tisztesség és a fennálló tulajdon ellen.
A közönséges embert, aki a társadalmi tudomány­
ban akkor is járatlan, ha latin verseket tanult,
nem lehet szembehelyezni hazájának törvényei­
vel s ugyanakkor meggyőzni őt arról, hogy a tör­
vényt, mint olyant, életbevágó szükségességnek
lássa a társadalomra nézve. Mihelyest odaviszik,
hogy megtagadja a törvényeket és intézményeket,
amelyeket ismer, meg fogja tagadni magának a
törvénynek a fogalmát, maguknak az intézmé­
nyeknek az alapelvét, nevetni fog az emberi jogo-
78

kon, esztelen módszereket fog dicsőíteni, mint

történelmieket*, és eljárásában semmi más zsinór­
mértéket nem fog eltűrni, mint saját egyéni
tapasztalását, mely szerint a politikának az alapja
a dinamit és a tudománynak az alapja az élve­
boncolás. Ez undorító, de hát mitévők legyünk ?
Itt vagyok például én, társadalmi helyzetemnél
fogva tisztességes ember, józan eszemnél fogva
minden rombolásnak és rendellenességnek ellen­
sége, szellemi berendezésemnél fogva szinte már
pedánsnak mondható lélek, vérmérsékletemnél
fogva majdnem vénkisasszony osan aggodalmas
és takarékos természet; és mégis forradalmi író
vagyok, voltam és már mindig is az leszek, mert
törvényeink lehetetlenné teszik a törvényt, a mi
szabadságaink tönkretesznek minden szabadságot;
a tulajdon nálunk szervezett rablás ; az erkölcsünk
szemtelen képmutatás; a bölcsességünket gya­
korlatlan vagy rosszul begyakorolt fajankók hajt­
ják végre, hatalmunkat gyönge és gyáva fickók
gyakorolják s a becsületünk minden pontja hazug.
Én helyes okokból ellenzem a fennálló rendet;
de az én támadásaim azért éppúgy lelkesítik és
támogatják azokat az embereket, akik a fennálló
rendet helytelen okokból ellenzik. A fennálló rend
talán azt fogja kiabálni, hogy ha megmondom
róla az igazat, akadhat olyan bolond ember, aki
még inkább ront rajta azzal, hogy megpróbálja
kivégezni. Én erről sem tehetek, még ha át tud-
 79

nám is látni, hogy a fennálló rend még rosszabbat

is művelhet annál, amit most művel. És még en­
nek a legrosszabbnak is a maga saját szempont­
jából az a hátránya, hogy a társadalom, minden
börtönével és szuronyával, korbácsával és kiközösí­
tésével és éheztetésével is tehetetlen az anarchista
szemében, aki a vele való harcban kész az életét
kockáztatni. Mi csakis azért lehetünk biztonság­
ban azoktól az olcsó és pusztító bombáktól, ame­
lyeket minden orosz diák elő tud állítani és ame­
lyekkel minden orosz gránátos megtanult bánni
Mandzsúriában, mert igazság szerint azok a
bátor és elszánt emberek, ha gazemberek, nem
akarják kitenni a bőrüket az emberiség javáért,
ha pedig együttéreznek és törődnek az emberi­
séggel, iszonyodnak a gyilkosságtól, és nem is
kaphatók erre, csak ha már elviselhetetlen módon
belegázoltunk a lelkiismeretükbe. A gyógyszer
tehát az, hogy ne tessék belegázolni a lelkiisme­
retükbe.
És nem kell attól félni, hogy nem fognak engedni
a követeléseikből. Minden ember igen nagy enged­
ményekre hajlandó, mielőtt élet-halálharcot kezd
a társadalom ellen. Senki se kívánja vagy várja a
Krisztus országát. De két dolog van, amit rendbe
kell hoznunk, mert különben elpusztulunk, mint
Róma, lelki sorvadásban és birodalmi mezben.
Az első az, hogy a mindennapi teketóriát,
amellyel az ország vagyonát a lakosok között el-
80

osztjuk, úgy kell berendezni, hogy egy morzsa se

juthasson, csakis olyan éptestű felnőtteknek, akik
személyes tevékenységükkel egyrészt teljes egyen-
értékét termelik annak, amit kapnak, s azonfelül
is annyit, hogy nemcsak aggkori ellátásuk telik ki,
hanem hogy még azt is visszafizethetik, amivel a
fölnevelésükért tartoznak.
A második az, hogy szűnjenek meg azok a tuda­
tosan kiszabott gonosz sérelmek, amelyeket ma­
napság büntetés neve alá foglalunk: úgy, hogy
a tolvajt, a csirkefogót, a szerencsejátékost, a
koldust adjuk minden embertelenség nélkül a
törvény kezére és értessük meg velük, hogy az
az állam, amely sokkal emberibb, semhogy bün­
tessen, sokkal ravaszabb is lesz, semhogy becsü­
letes emberek életét becstelen emberek őriztetésére
és megfékezésére pocsékolja el. Ezért nem zárjuk
be a kutyákat. Sőt még az első harapásuk ellen is
védekezünk. De ha egy kutyának gyönyörűsége,
hogy ugasson és harapjon, akkor beviszik a kivég-
ző-kamrába. Szerintem ez okos dolog. Megengedni
a kutyának, hogy bizonyos ideig tartó kínzás árán
vezekelhessen a harapásáért, és azután sokkal meg-
vadultabb állapotban elereszteni (mert a lánctól
megvadul a kutya), hogy megint harapjon és megint
vezekeljen, közben pedig tömérdek emberi életet
és boldogságot fölhasználni arra, hogy a kutyát
megláncolják és etessék és kínozzák : ez szerintem
butaság és babona. Pedig hát ezt tesszük azokkal
 81

az emberekkel, akik ugatnak és harapnak és lopnak.

Sokkal okosabb volna elszenvednünk a bűneiket,
mint ahogy elszenvedjük a betegségeiket, mind­
addig, amíg több bajt nem csinálnak, mint amenv-
nvit megérnek, amikor is bocsánatkérésünk, rokon-
szenvünk kifejezése és utolsó kívánságaiknak lehető
respektálása mellett vigyük őket a gyilkoskam­
rába és szabaduljunk meg tőlük. De semmi esetre
sem szabad nekik megengednünk azt, hogy leveze­
keljék a gazságaikat azzal, hogy raffinált bünte­
tésben részesülnek, jótékony célra áldoznak, vagy
kárpótolják az áldozataikat.
Nem lesz a világon soha igazi erkölcsi fele­
lősség, amíg mindenki nem tudja, hogy tettei
visszavonhatatlanok és hogy egész élete a hasz­
nosságán múlik. Fájdalom, az emberiség ezideig
sohasem mert szembenézni ezekkel a súlyos
tényekkel. Őrülten dobáljuk a lelki váltság­
díjakat, lelkiismereti bankokat állítunk fel, ve-
zeklési bírsággal, bűnhödéssel, megváltással, üd­
vösséggel, kórházalapítási • lajstromokkal és mi
a csodával, csakhogy kihúzhassuk magunkat az
erkölcsi törvény alól. És mivel nem érjük be a
bűnbakkal és az áldozati báránnyal, istenítjük az
emberi megváltókat és csudatevő szűzi közben­
járókhoz imádkozunk. Irgalmasságot tulajdoní­
tunk annak, ami könyörtelen ; a gyilkosság el­
követése után azzal nyugtatjuk meg a lelkiisme­
retünket, hogy az isteni szeretet kebelére borulunk,
Bernard Shaw : Barbara Őrnagy. 6
82

és még a saját akasztófáinktól is borzadunk, mert

kénytelenek vagyunk elismerni, hogy ez a dolog
legalább visszavonhatatlan, mintha bizony egy órai
börtön nem éppoly visszavonhatatlan volna, mint
akármilyen kivégzés.
Ha egy ember nem tud illúziók nélkül szemébe
nézni a rossznak, sohasem fogja igazán megismerni
és sohasem fog ellene eredményesen harcolni. Azt a
pár embert, aki ezt meg tudta tenni (valamennyire),
cinikusnak nevezi a világ, s ezekben néha abnor­
mális mértéke volt meg a rossznak, mint ahogy
abnormálisán erős elmék is voltak ; de sohasem
csináltak bajokat, kivéve, ha ez volt a szándékuk.
És ezért van az, hogy nagy gazemberek áldásos
uralkodók voltak, míg ellenben szeretetreméltó
és személyileg jóindulatú királyok tönkretették az
országukat, mert hittek az ártatlanság és vétek, a
jutalom és büntetés, az erényes felháborodás és
bocsánat hókusz-pókuszának, ahelyett hogy rossz -
indulat vagy könyörület nélkül szembenéztek volna
a tényekkel. Barbara őrnagy ilyen módon áll szem­
ben Walker Biliéi, aminek az az eredménye, hogy
a csirkefogó, aki nem tud gyűlöletet kelteni maga
iránt, végre is önmagát kénytelen gyűlölni. Hogy
kétségbeesésén könnyítsen, el akarja érni, hogy
megbüntessék ; de az üdv katonája, akit provo­
kálni próbál, éppoly könyörtelen, mint Barbara,
és csak imádkozni fog érte. Erre Bili fizetni akar,
de nem akad senki, aki elfogadná pénzét. ítélete
 83

a Kain ítélete, aki se megváltót, se rendőrt, se ala­

mizsnaosztót nem talál, tanúságot tenni arról, hogy
öccsének vére már nem kiált fel a földről, akinek
tehát úgy kell élnie és halnia, mint gyilkosnak.
Kain őrizkedett attól, hogy újra gyilkoljon, ellen­
tétben a mi vasúti részvényeseinkkel (én is az
vagyok), akik százával ölik és csonkítják a váltó­
őröket, hogy az önkapcsoló költségeit megtaka­
rítsák s levezeklik azzal, hogy évenkint áldoznak
valami dicséretes, jótékony célra. Ha Kain pénzzel
válthatta volna meg bűnét, talán Ádámot és Évát
is megölte volna csak azért, hogy azután másod­
szor is ünnepélyesen kibékülhessen az Úrral.
Bodger (efelől nyugodtak lehetnek) élete végéig
tovább fogja mérgezni a népet rossz whiskyjével,
mert mindig számíthat az Üdv Hadseregére vagy
az anglikán egyházra, hogy megadják neki a föl­
mentést, ha lead a hasznából egy minimális per­
centet.
Van még egy harmadik feltétel is, amelynek
teljesülésén múlik, hogy a világ nagy tanítói föl­
hagynak-e a vallások kigúnyolásával. A vallások­
nak szellemileg becsületesekké kell válniok. Ezidő-
szerint nincs a világon egyetlenegy vallás sem,
amely hihető volna. Az egész világ jelenlegi hely­
zetében talán ez a legmegdöbbentőbb dolog. Ez a
Barbara őrnagy című darabom, úgy remélem, igaz
és őszinte is egyúttal; de bárki azt mondaná, hogy
az egész megtörtént, és hogy hinni benne és meg-
6*
84

érteni annyit jelent, mint elhinni róla, hogy meg­

történt eseményt ád elő : az illető, hogy az írás
szavait idézzem, bolond és hazug, s én, a szerző,
ezennel ünnepélyesen megbélyegzem s mint ilyet
elátkozom . . .

London, 1906 június.

 BARBARA ŐRNAGY.

ELSŐ FELVONÁS.
Könyvtárszoba Lady Britomart házában, Wil­
ton Crescentben, ebéd után, egy januáriusi es­
tén. A szoba közepén sötétszínü bőrrel behúzott
nagy és kényelmes pamlag. Ha valaki ül rajta
(e pillanatban üres), jobbkézt van Lady Brito­
mart íróasztala, mélynél maga az úrhölgy javá­
ban dolgozikbalra, a háta mögött áll egy kisebb
íróasztal; mögötte, Lady Britomart oldalán, ajtó
s szorosan a bálján ablak, kis székkel. Közel
az ablakhoz karosszék.
Lady Britomart ötven, vagy körülbelül ötven
esztendős úriasszony; jól van öltözve, anélkül
hogy törődnék az öltözködésével, jálneveit, de
semmit sem ád a nevelésére, jómodorú, de azért
ijesztően szókimondó, és nem bánja, mit gondol­
nak róla azok, akikkel beszél; barátságos, de
azért szinte elviselhetetlenül határozott, zsarnoki,
vérmes teremtés, azonkívül valódi típusa az élő-
86

kelő, házias matrónának, akivel mint pajkos

gyermekkel bántak, míg csak zsémbes család’
anyává nem fejlődött, és végül elég gyakorlati
ügyességre és világi tapasztalásra tett szert,
amelyet ugyan igen furcsa módon megszoríta­
nak a családi és osztálykorlátok, minélfogva
Lady Britomart az egész világegyetemet úgy
fogja fel, mintha csak egy nagy ház volna Wil­
ton Crescentben, ámbár a saját kis zugát ezen
az alapon igen eredményesen rendezte be s a
könyvtárban levő könyvek, a falon lógó képek,
a kótafűzetek és újság cikkek tekintetében nagyon
fölvilágosodottnak és liberálisnak mutatkozott.
Bejön Stephen, a fia. Huszonöt évesnél fia­
talabb ember, kifogástalan és higgadt, viselke­
dése nagyon komoly, de egy kissé még fél az any­
jától, nem mintha gyönge jellem volna, inkább
gyermeki megszokásból és ifjúi tartózkodásból.

Stephen. Hivattál, mama?

Lady Britomart. Rögtön, Stephen.

Stephen engedelmesen odasétál a pamlaghoz és

leül. Fölveszi az lijságot.
Lady Britomart. Most ne kezdj olvasni, Stephen.
Teljes figyelmedet igénybe fogom venni.
Stephen. Csak a várakozási időt akartam . . .
Lady Britomart. Ne mentegetőzzél, Stephen.
(Stephen leteszi az újságot.) Na! (Befejezi
 87

az írást; fölkel-, odamegy a pamlaghoz.)

Remélem, nem várakoztattalak nagyon
sokáig.
Stephen. Oh dehogy, mama.
Lady Britomart. Hozd ide a párnámat. (Stephen
az íróasztalnál álló székről elhozza a pár­
nát s elhelyezi a pamlagon Lady Britomart
számára, aki leül.) Ülj le. (Stephen leül és
idegesen babrál a nyakkendőjével.) Kérlek,
Stephen, ne babrálj a nyakkendőddel; az
nem tartozik a dologhoz.
Stephen. Bocsánatot kérek. (Az óraláncával kezd
babrálni.)
Lady Britomart. Idefigyelsz, Stephen?
Stephen. Magától értetődik, mama.
Lady Britomart. Nem: nem értetődik magától.
Sokkal többet kívánok tőled, mint a te
mindennapi, magától értetődő figyelmedet.
Nagyon komolyan akarok veled beszélni,
Stephen. Szeretném, ha békében hagynád
azt az óraláncot.
Stephen. (Rögtön elbocsátja a láncot.) Megbán­
tottalak valamivel, mama? Ha igen, nem
készakarva tettem.
Lady Britomart. (Meglepetve.) Ostobaság! (Némi
lelkifurdalással.) Szegény fiam, te azt hit­
ted, hogy haragszom rád?
Stephen. Hát akkor miről van szó, anyám ? Már
nagyon kezdek nyugtalankodni.
88

Lady Britomart. (Meglehetős hevesen rátámadva.)

Stephen: szabad kérdeznem, mikor fog már
eszedbe jutni, hogy felnőtt ember vagy s én
csak gyönge nő vagyok?
Sephen. (Meghökkenve.) Csak gyönge . . .
Lady Britomart. Kérlek, ne ismételd a szavai­
mat : nagyon bosszantó szokás. Tanuld meg,
hogyan kell komolyan megbirkózni az élet­
tel, Stephen. Én igazán nem tudom tovább
vinni az összes családi ügyeket. Kell hogy
tanácsokat adj, hogy vállald a felelősséget.
Stephen. Én!
Lady Britomart. Igenis te, hát persze. Június­
ban múltál huszonnégy éves. Voltál Har-
rowban és Cambridgeben. Voltál Indiában
és Japánban. Most már egész csomó dolog­
gal tisztában kell lenned; hacsak botrá­
nyosan el nem pazaroltad az idődet. Hát
adj tanácsot.
Stephen. (Megrökönyödve.) Tudod, hogy én soha­
sem avatkoztam a háztartásba . . .
Lady Britomart. Nem: még csak az kellett volna.
Nem óhajtom, hogy te rendeld meg az ebédet.
Stephen. Én a családi ügyeinket értettem.
Lady Britomart. Pedig azokba be kell most avat­
koznod. Mert én már alig bírok velük.
Stephen. (Zavartan.) Néha azt gondoltam, hogy
talán be kellene avatkoznom; de igazán,
mama, oly keveset tudok a családi ügyeink-
 89

ről; és amit tudok, az olyan kínos . . . olyan

lehetetlenség bizonyos dolgokról beszélni
veled . . . (Elakad, szégyenkezve.)
Lady Britomart. Ügy sejtem, hogy az apádat
gondolod.
Stephen. (Alig hallhatóan.) Öt.
Lady Britomart. Kedves fiam: nem élhetjük le
az egész életünket úgy, hogy ne is beszél­
jünk róla. Természetesen igazad volt, hogy
nem hoztad szóba ezt a kérdést, amíg én
föl nem vetettem; de most már elég idős
vagy ahhoz, hogy beavassalak a titkaimba,
s hogy velem együtt tárgyalj apáddal a
leányok dolgáról.
Stephen. De hiszen a leányok dolga rendben van.
El vannak jegyezve.
Lady Britomart. (Tetszelegve.) El: Saraht na­
gyon kitünően adom férjhez. Charles Lomax
35 éves korában milliomos lesz. De az még
tíz esztendő; és addig, az apja végrendelete
szerint, gyámjai nem utalványozhatnak neki
többet, mint évi nyolcszáz fontot.
Stephen. De ugyancsak a végrendelet szerint
meg is duplázhatják a nyolcszáz fontot, ha
Charles saját erejéből gyarapítani tudja a
jövedelmét.
Lady Britomart. Csakhogy Charles Lomax a sa­
ját erejéből legföljebb apasztani tudja a
jövedelmét és nem gyarapítani; s a leg-
90

közelebbi tíz év alatt Sarahnak legalább is

még nyolcszáz fonttal kell kipótolnia az évi
jövedelmüket; s még akkor is olyan szegé­
nyek lesznek, mint a templom egere. Es
mit szóljak Barbaráról ? En azt hittem,
hogy mindnyájatok között Barbarának lesz a
legragyogóbb pályafutása. No és mit csinál ?
Belép az Üdv Hadseregébe, elküldi szoba­
lányát, heti egy fontból él és egy szép este
beállít egy görög professzorral, akit az ut­
cán szedett föl, aki azt állítja, hogy az
Üdv hadseregének tagja és aki nyilvánosan
veri a nagydobot az ő kedvéért, mert a
füle búbjáig szerelmes Barbarába.
Stephen. En is igazán megrökönyödtem, amikor
hallottam, hogy el vannak jegyezve. Cusins
igazán csinos fiú: nem is gondolná az em­
ber, hogy Ausztráliában született; de . . .
Lady Britomart. Oh, Adolphus Cusinsböl nagyon
jó férj válik. Utó végre is, senki sem szól­
hat egy szót sem a görög ellen; ez a nyelv
az illetőt rögtön müveit úriembernek tün­
teti föl. Es az én családom, hála Istennek,
nem hájfejű, konzervatív család. Mi liberá­
lisok vagyunk és hiszünk a szabadságban.
Es a nagyképűek mondjanak amit akarnak,
Barbara nem olyan emberhez fog nőül
menni, aki nekik tetszik, hanem olyanhoz,
aki nekem tetszik.
 91

Stephen. Én természetesen csak a jövedelmét

keveseltem. Ámbár nem valószínű, hogy
pazarló.
Lady Britomart. Hát erre ne nagyon számíts,
Stephen. Ismerem én a ti Adolphus-fajtájú
nyugodt, egyszerű, finom, költői emberei­
teket, — akik mindenből csak a legjobbat
kívánják. Többe kerülnek, mint a ti pazarló
embereitek, akik másodrendű lények s így
mindig kevesebbel beérik. Nem: Barbará­
nak legalább kétezer fontra lesz szüksége
egy évben. Láthatod, hogy ez két háztar­
tással többet jelent. Aztán meg, édes fiam,
neked hamar meg kell házasodnod. Nem
helyeslem a legújabb divatot, hogy a legény­
emberek udvarolnak, és későn házasodnak;
majd igyekszem kitalálni valamit a te szá­
modra.
Stephen. Te nagyon jó vagy, mama; de talán
jobb volna, ha én találnék ki valamit a
magam számára.
Lady Britomart. Ostobaság! Túlságos fiatal vagy
ahhoz, hogy menyasszonyt keres magadnak:
még belegabalyodnál valami csinos kis sen­
kibe. Persze nem úgy gondolom, hogy ne­
ked ne legyen semmi beleszólásod: ezt ép­
pen olyan jól tudod, mint én. (Stephen
összeszorítja az ajkát és nem szol.) Azért
ne duzzogj, Stephen,
92

Stephen. Nem duzzogok, mama. De hát mi köze

ennek az . . . az . . . az apámhoz ?
Lady Britomart. Kedves Stephen, honnan kell
a pénzt megszereznünk? Te meg a testvé­
reid mind elég szépen megéltek az én jöve­
delmemből, amíg mind egy házban lakunk;
de nem tarthatok el négy családot, négy
külön házban. Tudod, hogy az én apám mi­
lyen szegény: most alig hétezer fontja van
évenkint; igazán, ha nem Stevenage gróf
volna, kénytelen volna a társaságról lemon­
dani : ő nem tehet értünk semmit. 0, igen
természetesen, azt mondja, milyen képtelen­
ség tőle kérni, hogy gondoskodjék egy olyan
embernek a gyerekeiről, akit fölvet a pénz.
Igazán, Stephen, a te apád mérhetetlenül
gazdag lehet, mert valahol a világon min­
dig van háború.
Stephen. Kár ezt eszembe juttatnod, mama.
Talán még soha életemben nem bontottam
fel egy újságot, hogy ne találtam volna meg
benne a nevemet. Undershaft-féle torpedó!
Undershaft-féle gyorstüzelő ! Undershaft-
féle tízhüvelykes! Undershaft-féle látha­
tatlan sáncágyú! Undershaft-féle búvár­
csónak! és most az Undershaft-féle hadi
léghajó. Harrowban csak úgy hívtak, hogy
a woolwichi trónörökös! Cambridgeben
ugyanúgy. S ugyanott egy buta lakótár-
 93

sam, aki állandóan vallási megújhodásban

dolgozott, tönkretette a bibliámat, — az
első születésnapi ajándékot, amelyet tőled
kaptam — mert a nevem alá ezeket írta:
»Fia és örököse Undershaft és Lazarus-
nak, a halál és pusztulás szállítóinak; cím :
Kereszténység és Judaea.« De ez még nem
volt olyan rossz, mint az a mód, ahogyan
mindenütt a földig hajoltak előttem, mert az
apám ágyúk eladásával milliókat keresett.
Lady Britomart. Nemcsak az ágyúkkal, hanem
a hadikölcsönökkel, amelyeket Lazarus az­
zal az ürüggyel bocsát ki, hogy hitelt nyújt
az ágyúkért. Tudod, Stephen, ez tiszta
botrány. Ez a két ember, Andrew Under­
shaft és Lazarus, tényleg a markában tartja
Európát. Es ezért mer az apád úgy visel­
kedni, ahogy viselkedik. Fölötte áll a tör­
vénynek. Elképzeled, hogy Bismarck, vagy
Gladstone, vagy Disraeli valaha életükben
oly nyíltan szánhattak volna szembe min­
den társadalmi és erkölcsi kötelezettséggel,
mint az apátok tette ? Egyszerűen nem lett
volna bátorságuk hozzá. Kértem Gladstone!,
intézze el ezt az ügyet. Kértem a Timest,
intézze el az ügyet. Kértem a Lord-Kancel­
lárt, intézze el az ügyet. De mintha csak
azt kértem volna tőlük, hogy üzenjenek
háborút a szultánnak. Nem akarták. Azt
94
/
mondták, hogy nem nyúlhatnak hozzá. En
azt hiszem, hogy féltek.
Stephen. Mit tehettek volna? Tény, hogy nem
szegi meg a törvényt.
Lady Britomart. Nem szegi meg a törvényt!
Mindig megszegi a törvényt. Akkor is tör­
vényt szegett, amikor megszületett: szülei
nem voltak összeházasodva.
Stephen. Mama! Igaz ez ?
Lady Britomart. Hát persze hogy igaz: hiszen
azért váltunk el.
Stephen. Nem közölte veled, mielőtt elvett!
Lady Britomart. (Akit ez a beavatkozás meg­
döbbent egy kissé.) Oh, dehogy. Hogy igazsá­
gos legyek Andrew iránt, ő nem ilyeneket csi­
nált. Különben, ismered az LTndershaftok jel­
szavát: Ne szégyeld magadat! Mindenki tudta.
Stephen. De hiszen úgy mondtad, hogy emiatt
váltatok el.
Lady Britomart. Igen, mert Andrew nem érte
be azzal, hogy ő maga lelenc volt: ki / akart
tagadni téged egy másik lelencért. Es ezt
már nem bírtam elviselni.
Stephen. (Röstelkedve.) Úgy érted, hogy egy...
egy ... izé ...
Lady Britomart. Ne dadogj, Stephen. Beszélj
világosan.
Stephen. De mama, nekem ez olyan rettentő!
Hogy ilyen dolgokról kell beszélnem veled!
 95

Lady Britomart. Nekem se kellemes, kivált ha

még most is olyan gyerekes vagy, hogy foly­
ton zavarba jössz s még ezzel is rontasz a
dolgon. Csak a középosztályban van az,
Stephen, hogy az embereken valami tompa,
gyámoltalan félelem vesz erőt, amikor rá­
jönnek arra, hogy rossz emberek is vannak
a világon. A mi osztályunkban nekünk el
kell döntenünk, hogy mi történjék a rossz
emberekkel; és mindennel szemben meg kell
őriznünk az önuralmunkat. Es most tedd
föl szépen a kérdést.
Stephen. Mama, te engem semmibe se veszel.
Az ég szerelmére, vagy bánjál velem úgy,
mint gyerekkel, ahogy mindig szoktad és
ne mondj el nekem semmit; vagy pedig
mondj el mindent és bízd rám, hogy csinál­
jam meg legjobb tudásom szerint.
Lady Britomart. Úgy bánjak veled, mint egy
gyerekkel ? Hova gondolsz ? Nagy szívtelen­
ség és hálátlanság, hogy ilyet mondasz.
Tudod, hogy soha egyitekkel sem bán­
tam úgy, mint gyerekkel. En mindig úgy
tekintettelek benneteket, mintha pajtá­
saim és barátaim lettetek volna és teljes
szabadságot adtam nektek, hogy tegyetek
és mondjatok amit akartok, amíg csak
olyat akartatok, amit én is helyeselhettem.
Stephen. (Kétségbeesve.) Mi alighanem egy nagyon
96

tökéletes anyának nagyon tökéletlen gyer­

mekei voltunk, de kérlek, most az egyszer ne
gondolj az én személyemmel s mondd el, ho­
gyan esett az a rettentő dolog, hogy az apám
engem ki akart lökni egy másik fia kedvéért.
Lady Britomart. (Meghökkenve.) Másik fia ked­
véért ! En soha ilyesmit nem mondtam. Még
csak nem is álmodtam. Látod, mi jön ki
abból, ha a szavamba vágsz.
Stephen. De te azt mondtad . . .
Lady Britomart. (Hirtelen a szavába vág.) Légy
jó fiú, Stephen, és hallgass meg türelemmel.
Az Undershaftok ősapja egy lelenc volt,
az óvárosnak St. Andrew Undershaft neve­
zetű egyházkerületében. Persze már nagyon
régen, még első Jakab uralkodása idején.
Ezt a lelencet egy fegyverkovács és puska­
műves fogadta örökbe . . . Idővel a lelenc
átvette az üzletet; és háladatosságból vagy
fogadalomból, vagy miegymásért, örökbe
fogadott egy másik lelencet s ráhagyta az
üzletet. Es ez a lelenc ugyanazt csinálta.
Es azóta is, az ágyúgyárat mindig egy
örökbefogadott lelencre hagyták, akinek
Andrew Undershaft volt a neve.
Stephen. De hát nem házasodtak meg soha? S
nem voltak ott törvényes fiúk?
Lady Britomart. Oh igen: megházasodtak, éppen
úgy, mint az apád is megházasodott; és
 97

elég gazdagok voltak, hogy földet vehesse­

nek a saját gyermekeik számára, akikről
így nagyon szépen gondoskodtak. De min­
dig örökbe fogadtak és kineveltek egy lelen­
cet, hogy az legyen utódjuk az üzletben;
és emiatt persze mindig szörnyen marakod­
tak a feleségükkel. A te apádat is így fo­
gadták örökbe és ő úgy tesz, mint aki ezt
a hagyományt magára nézve is kötelezőnek
ismeri és örökbe akar fogadni valakit, akire
az üzletet hagyhassa. Én persze ebbe nem
akartam belenyugodni. Valami értelme lehe­
tett még addig, amíg az Undershaftok
csakis a saját osztályukból vehettek el nő­
ket, akiknek a fiai nem voltak alkalmasak
arra, hogy nagy vállalatokat vezessenek.
De arra már nincs mentség, ha az én fiamat
akarják mellőzni.
Stephen. (Kétségeskedve:) Attól tartok, hogy na­
gyon gyöngén tudnék eligazgatni egy ágyú­
telepet.
Lady Britomart. Ostobaság! Szerződtetsz egy
igazgatót és jól megfizeted.
Stephen. Apám, úgy látszik, nincs nagy véle­
ménnyel a tehetségemről.
Lady Britomart. Szamár beszéd, gyermekem! Te
akkor még csecsemő voltál: a dolognak nem
volt semmi köze a tehetségedhez. Andrew
elvből csinálta, mint ahogy minden rossz
Bernard Shaw: Barbara őrnagy. 7
98

és gonosz dolgot elvből csinált. Az én apám

tiltakozott, mire Andrew a szemébe mondta,
hogy a történelem eddig csak két sikeres
intézményről tesz említést: egyik az Under­
shaft-cég, másik a római császárság az
Antoninusok alatt. Es ennek oka az volt,
hogy az Antoninusok mind úgy fogadták
örökbe az utódjaikat! Micsoda badarság!
Gondolom, a Stevenageok is érnek annyit,
mint az Antoninusok, s te Stevenage vagy.
De hát ilyen volt Andrew a körme hegyéig.
Ebben megvan az egész ember. Mindig okos
és megcáfolhatatlan volt, ha az ostobaságot
és a gonoszságot védte és mindig ügyetlen
és nehézkes volt, ha értelmesen és illedel­
mesen kellett viselkednie.
Stephen. Akkor hát énmiattam bomlott fel a te
családi életed, mama. Igazán sajnálom.
Lady Britomart. Oh, kedves fiam, egyéb ellen­
tétek is voltak. En igazán nem tudok meg­
férni egy erkölcstelen emberrel. Nem hin­
ném, hogy farizeus vagyok; és nem is vet­
tem volna zokon, ha az apád csak elköve­
tett volna rossz dolgokat: senki sem töké­
letes. Csakhogy az apád tulajdonképpen nem
is művelt semmi rosszat; csak mondta és
gondolta, és éppen ez volt benne a rettentő.
Igazán, szinte a rosszaság hitét vallotta.
Mint ahogy nem haragszunk azokra az em-
 99

berekre, akik erkölcstelenül élnek, mind­

addig, amíg maguk elismerik, hogy nincsen
igazuk és erkölcsöt hirdetnek: én nem tud­
tam megbocsátani Andreának azt, hogy
erkölcstelenséget prédikált és erkölcsöt gya­
korolt. Es hogyha ő a házban marad, ti
valamennyien elvek nélkül nőttetek volna
fel, és a jónak és rossznak legcsekélyebb
ismerete nélkül. Tudod, édes fiam, apátok
sok tekintetben lebilincselő ember volt. A
gyerekek nem idegenkedtek tőle, amit ő ki
is használt, mert a leggonoszabb eszméket
verte a fejükbe, úgyhogy nem lehetett őket
többé fékentartani. En magam sem idegen­
kedtem tőle; sőt ellenkezőleg; de az er­
kölcsi ellentéteket semmikép sem lehet át­
hidalni.
Stephen. Mindez igazán megzavar, mama. Az
emberek között lehetnek nézeteltérések, sőt
vallás dolgában is lehetnek eltérések; de
hogy lehet véleménykülönbség abban, hogy
mi a jó és mi a rossz? Ami jó, az jó, és
ami rossz, az rossz ; és aki e kettő között
nem tud különbséget tenni, az vagy bolond,
vagy gazember: ennyi az egész.
Lady Britomart. Ez az én saját fiam. (Megvere­
geti az arcát.) Az apád sohase tudott volna
ilyen feleletet adni; mindig csak nevetett,
és valami gyöngéd ostobaság leple alatt ki-
100

tért a felelet elől. Es most, hogy megértet­

ted a helyzetet, mit tanácsolsz, hogy mit
tegyek ?
Stephen. Hát mit tehetnél?
Lady Britomart. Valahogy meg kell szereznem
a pénzt.
Stephen. Tőle nem fogadhatunk el pénzt. En
inkább elköltözöm s valami olcsó helyen
fogok élni, Bedford Squaren vagy akár
Hamst^adben, semhogy egy fillért is el­
fogadjak az ő pénzéből.
Lady Britomart. De utóvégre, Stephen, mostani
jövedelmünk is Andrewtől származik.
Stephen. (Megütközve.) En ezt sohasem tudtam.
Lady Britomart. No de hát azt csak nem kép­
zelted, hogy a nagyapád valamit is adhat
nekem. A Stevenageok nem tehettek meg
érted mindent. Mi biztosítottuk társadalmi
helyzetedet. Andrewnak is hozzá kellett já­
rulnia valamivel. Azt hiszem, hogy ő nagyon
jó üzletet csinált.
Stephen. (Keserűen.) De hiszen mi akkor telje­
sen tőle függünk és az ágyúitól!
Lady Britomart. Szó sincs róla : a pénz az biz­
tos. Csak Andrew állapította meg az össze­
get. Amint látod, nem az a kérdés, hogy
elfogadunk-e tőle pénzt vagy nem; a kérdés
csak az, hogy mennyi legyen. Nekem magam­
nak nincs többre szükségem!
 101

Stephen. Nekem sem.

Lady Britomart. De Saraknak igen, és Barba­
rának igen. Azaz hogy Charles Lomax és
Adolphus Cusins több pénzükbe fog kerülni,
így hát azt hiszem, hogy minden büszke­
ségünket félretéve, kérnünk kell majd ezt a*
pénzt. Te is ezt tanácsolod, Stephen, úgyebár ?
Stephen. Nem.
Lady Britomart. (Élesen.) Stephen!
Stephen. Hát persze, ha te már elhatároztad . . .
Lady Britomart. En nem határoztam el. En
tanácsot kértem tőled és várom, hogy mit
tanácsolsz. Nem akarom, hogy minden fele­
lősség az én vállaimra nehezedjék.
Stephen. (Makacsul.) En inkább meghalnék, sem­
hogy egy pennyvel többet kérjek tőle.
Lady Britomart. (Megadással.) Úgy gondolod,
hogy a pénzt nekem kell kérnem. Nagyon
jól van, Stephen: úgy lesz, ahogy te kívá­
nod. S örvendetes tudomásul fog neked
szolgálni, hogy nagyapád is hozzájárult. De
neki az a véleménye, hogy ide kell kéret­
nem Andrewt, hadd lássa a lányokat. Utó­
végre is csak van benne valami kis apai érzés
Stephen. Idekéretni!!!
Lady Britomart. Ne ismételd a szavaimat, Ste­
phen. Hát hova kérethetném?
Stephen. Sohasem hittem rólad, hogy egyáltalá­
ban kéretni fogod.
102

Lady Britomart. Most ne bosszants, Stephen.

Ejnye no! Látod, szükséges hogy megláto­
gasson bennünket, mi?
Stephen. (Szabadkozva.) Magam is azt hiszem,
ha a leányok nem lehetnek el a pénze
nélkül.
Lady Britomart. Köszönöm, Stephen: tudtam,
hogy helyes tanácsot fogsz nekem adni,
mihelyest kellőképpen megmagyaráztam ne­
ked a dolgot. Apádat ma estére kérettem
ide. (Stephen fölugrik a székéről.) Ne ugrálj.
Stephen : idegesít.
Stephen. (Mélységes megdöbbenéssel.) Azt akarod
ezzel mondani, hogy az apám ma este ide­
jön — hogy minden pillanatban itt lehet.
Lady Britomart. (Órájára néz.) Kilencre kéret­
tem. (Stephen fuldoklik; Lady Britomart
fölkel.) Kérlek, csengess. (Stephen a kiseb­
bik íróasztalhoz megy; ott megnyom egy
gombot; aztán leül, az asztalra könyököl,
fejét a kezébe rejti; nagyon le van sújtva,
hogy úgy túljártak az eszén.) Tíz perc
múlva kilenc; még elő kell készítenem a
leányokat. Charles Lomaxot és Adolphust
azért hívtam meg ebédre, hogy ők is jelen
legyenek. Jobb, ha Andrew megismeri őket,
mert hátha még olyan illúziókba ringatná
magát felőlük, hogy el tudják tartani a fele­
ségüket. (A komornyik belép; Lady Brito-
 103

mart a pamlag mögé megy és ott beszél

vele.) Morrison menjen föl a szalonba és
mondja meg mindenkinek, hogy jöjjenek le
rögtön. (Morrison elmegy, Lady Britomart
Stephenhez fordul.) Es most ne feledd el,
Stephen: szükségem lesz minden önural­
madra és tekintélyedre. (Stephen fölkel és
mutatni akar valamit ezekből a tulajdon­
ságokból.) Kérlek, fiam, adj széket. (Stephen
a fal mellől, amelyhez tá/maszkodva állott,
egy széket odatol a kisebbik Íróasztalhoz.
Lady Britomart leül, Stephens a karos-
székhez megy és beleveti magát.) Nem tudom,
Barbara hogyan fogadja majd. Amióta
őrnagyot csináltak belőle az Udv Hadsere­
gében, nagyon kifejlődött benne az a haj­
lam, hogy a saját feje után járjon s paran­
csolgasson az embereknek. így néha engem
is megijeszt. Nem úri leányhoz illő maga­
viselet és én igazán nem tudom, hogy hol
szedte föl. Hiszen énvelem ugyan nem fog
kikezdeni; de azért mégis jó, ha az apátok
itt lesz, mielőtt még Barbarának ideje volna
visszautasítani a vele való találkozást vagy
jelenetet csinálni. Ne vágj olyan ideges
arcot, Stephen; ezzel csak fölbátorítod Bar­
barát, hogy akadékoskodjék. A jó ég a
tanúm, hogy én milyen ideges vagyok;
de nem mutatom.
104

Sarah és Barbara bejönnek s velük a két

vőlegény: Charles Lomax és Adolphus Cusins.
Sarah karcsú, unatkozó, nagyvilági nő. Barbara
erőteljesebb, jókedvúbb és sokkal energikusabb.
Sarah divatosan van öltözve, Barbara az Udv
Hadseregének egyenruháját viseli. Lomax nagy­
városi fiatalember és' olyan, mint sok más
nagyvárosi fiatalember. Valami léha jókedv­
vel van megverve, úgy hogy a legalkalmat­
lanabb pillanatban erőt vesz rajta a kaca­
gás, amelyet csak tökéletlenül tud elfojtani.
Cusins pápaszemes tudós, vékonydongájú, ritka­
haj ú ember s Lomax hibája őbenne sokkal
bonyolultabban jelentkezik. Az ő humora finom
és intellektuális és valami lelki csüggedtséggel
van komplikálva. A jóindulatú léleknek és ma-
gasrendú öntudatnak egy életen át való küz­
delme a heves türelmetlenségre és az embertelen
gúnyra való ösztönökkel, állandó feszültségben
tartotta és ez látható nyomokat hagyott a szer­
vezetében. A végsőkig engesztelhetetlen, elszánt,
makacs, türelmetlen ember, aki pusztán az aka­
raterő segítségével mint meggondolt, kedves, beszé­
des, sőt szelíd és udvarias ember lép föl, aki
talán képes gyilkolásra, de se kegyetlenkedésre
se durvaságra nem képes, és aki nemcsak ilyen­
nek mutatja magát, hanem csakugyan ilyen.
Valamiféle ösztön révén, amelyben azonban nincs
elég könyörület ahhoz, hogy a szerelem illúzió-
 105

jóval kápráztassa e\ makacsai ragaszkodik ahhoz,

hogy feleségül veszi Barbarát. Lomax szereti
Saraht és azt hiszi, hogy jó midatság lesz fele­
ségül venni. Es ennélfogva meg sem próbálta,
hogy Lady Britomartnak e cél érdekében való
intézkedéseivel szembehelyezkedjék.
Mind a négyen úgy állítanak be, mint akik
kitünően mulattak odafönn a szalonban. A leá­
nyok jönnek be először s kinnhagyják a fiúkat.
Sarah odajön a pamlaghoz. Barbara utána jön
be s megáll az ajtóban.

Barbara. Cholly és Dolly is jönnek?

Lady Britomart. (Hevesen.) Barbara, nem enge­
dem, hogy Chariest Chollynak nevezd. Ez
olyan közönséges, hogy igazán rosszul
leszek tőle.
Barbara. Pedig nagyon jól van így, mama. Cholly
manapság elfogadott név. Jöjjenek be ők is ?
Lady Britomart. Igen, ha jól viselik magukat.
Barbara. (Kiszól az ajtón.) Jöjjön be, Dolly, és
viselje jól magát.

Barbara odamegy az anyja íróasztalához.

Cusins belép mosolyogva és Lady Britomart
felé billeg.

Sarah. (Kiszól.) Jöjjön be, Cholly. (Lomax belép,

alig bír uralkodni az arckifejezésén és
bizonytalanul lép Sarah és Barbara közé.)
106

Lady Britomart. (Parancsoló hangon.) Üljetek

le, mind. (Leülnek. Cusins átmegy az ablak­
hoz és ott foglal helyet. Lomax széket vesz,
Barbara az íróasztalhoz ül és Sarah a
pamlagra.) Igazán, Adolphus, sejtelmem
sincs róla, hogy min nevet. Bámulok magán,
mert Charles Lomaxtól igazán nem is vár­
tam egyebet.
Cusins. (Nagyon szelíd hangon.) Barbara meg
akart tanítani az Üdv Hadseregének west-
hami indulójára.
Lady Britomart. Ebben én nem látok semmi
nevetnivalót; és maga se nevetne, ha iga­
zán megtért volna.
Cusins. (Gyengéden.) Ön nem volt jelen. Azt
hiszem, hogy igazán mulatságos volt.
Lomax. Majd megpukkadt az ember.
Lady Britomart. Maradjon nyugton, Charles.
Es most hallgassatok ide, gyerekek. Apá­
tok ma este idejön. (Általános megrökö­
nyödés.)
Lomax. (Tiltakozva.) Mi a szösz! Mondhatom...
Lady Britomart. Charles, maga egyáltalában nem
mondhat semmit.
Sarah. Komolyan beszélsz, mama?
Lady Britomart. Hát persze hogy komolyan
beszélek. A te kedvedért van, Sarah, meg
aztán Charles kedvéért. (Csönd. Charles
nagy kínban ül ott, mint aki erre méltat-
 . 107

lan.) Remélem, Barbara, hogy nincs kifo­

gásod ellene.
Barbara. Nekem? Miért is lenne? Apámnak is
van lelke, amelyet éppúgy meg kell men­
teni, mint bárki másét. Ami engem illet,
én nagyon szívesen látom.
Lomax. (Még mindig tiltakozva.) De igazán, hát
értik ezt ?! Mi a szösz!
Lady Britomart. (Fagyosan.) Mondja, Charles,
mit óhajt velünk közölni?
Lomax. No hát azt csak megengedik, hogy ez
egy kissé vastag.
Lady Britomart. (Tüntető kedvességgel fordul
Cusinshez.) Adolphus, maga görög tanár.
Tje tudja nekünk fordítani Charles Lomax
megjegyzéseit becsületes angol nyelvre?
Cusins. (Óvatosan.) Ha ki szabad mondanom,
Lady Britomart, én azt hiszem, Charles
meglehetős szerencsésen fejezte ki, amit
mindnyájan érzünk. Homér, Antolykusról
szólva, ugyanezt a frázist használja, züxívóv
oojiov skü-stv annyit jelent, hogy egy kissé vastag.
Lomax. (Nagylelkűen.) Nem mintha bántana,
ha Saraht nem bántja.
Lady Britomart. (Leinti.) Köszönöm. Es maga,
Adolphus, megengedi, hogy saját férjemet
meghívjam saját házamba?
Cusins. (Gavallérosan.) Bármit tesz is, énrám
fönntartás nélkül számíthat.
108

Lady Britomart. Sarah, neked nincs semmi

mondanivalód ?
Sarah, ügy értsem-e, hogy ezentúl itt fog lakni?
Lady Britomart. Semmi esetre sem. Van egy üres
szobánk, ahol ellakhatik egy-két napig, ha
tetszik neki és ha tovább akar veletek
lenni; de hát ennek is van határa.
Sarah. Hát azt hiszem, hogy nem fog megenni
bennünket. En nem bánom.
Lomax. (Elfojtott nevetéssel.) Kíváncsi vagyok,
az öreg embernek hogy fog ízleni a dolog ?
Lady Britomart. Mindenesetre úgy, ahogy az
öreg asszony akarja, Charles.
Lomax. (Megszégyenülve.) Nem úgy gondoltam ...
legalább is...
Lady Britomart. Nem gondolta meg, Charles.
Sohasem gondolja meg; és az eredménye
az, hogy sohasem gondol semmit. És most
kérlek, gyermekeim, figyeljetek reám. Apá­
tok teljesen idegen lesz a mi számunkra.
Lomax. Azt hiszem, Sarah nagyon kis pulya
lehetett, amikor utoljára látta.
Lady Britomart. Nem volt nagyon kis pulya,
Charles, ahogy maga mint finombeszédű
és előkelő gondolkodású ember kifejezte,
mert maga már úgy látszik, nem tud meg­
változni. Ehhez képest... izé ... (Türelmet­
lenül.) Most elfelejtettem, hogy mit akartam
mondani. Ez azért van, Charles, mert maga
 109

gúnyos megjegyzéseket provokál. Adolphus,

legyen szíves és mondja meg, hol hagytam el.
Cusins. (Édesen.) Azt akarta éppen mondani,
hogy Mr. Undershaft kicsi koruk óta nem
látta gyermekeit, az ön nevelési rendszerét
ma esti viselkedésük alapján fogja meg­
ítélni, miért is ön azt óhajtja, hogy vala­
mennyien nagyon vigyázzunk arra, hogy
jól viseljük magunkat és legfőképpen Charles.
Lomax. No né, Lady Brit ezt nem mondta.
Lady Britomart. (Hevesen.) De igenis mondtam,
Charles. Adolphus egész pontosan emlék­
szik. Nagyon fontos, hogy jók legyetek; és
nagyon kérem, hogy most ez egyszer ne
bújjatok össze két szemközti sarokba és ne
vihogjatok és sugdolózzatok, mialatt én az
apátokkal beszélek.
Barbara. Jól van, mama. Becsületedre fogunk
válni.
Lady Britomart. Jusson eszébe, Charles, hogy
Sarah büszkélkedni akar magával, nem
pedig szégyenkezni maga miatt.
Lomax. Mi a szösz! Hát nem tudjuk, hogy itt
semmi sincs, amivel büszkélkedni lehetne?
Lady Britomart. Hát akkor tegyen úgy, mintha
mégis volna.

Morrison sápadtan és rémülten beront a szo­

bába s nem is leplezi zavarát.
110

Morrison. Szabad egy szót szótanom, Mylady ?

Lady Britomart. Ostobaság! Vezesse föl.
Morrison. Igenis, Mylady.
Lomax. Morrison tudja, hogy kicsoda?
Lady Britomart. Hát persze, Morrison mindig
nálunk szolgált.
Lomax. No tudja, ez alaposan beadott az öreg­
nek.
Lady Britomart. Charles, ez éppen az alkalmas
pillanat, hogy ilyen gyalázatos kifejezések­
kel gyötörje az idegeimet?
Lomax. De hát olyan szokatlan dolog is, iga­
zán .. .
Morrison. (Az ajtóban.) Eh... i... Mr. Under­
shaft. (Zavartan visszahúzódik.)

Undershaft Andrew bejön. Mind fölkelnek.

Lady Britomart a szoba közepén találkozik vele,
a pamlag mögött.
Andrerv külsőleg jól megtermett, kissé lomha,
éltes ember, viselkedése türelmes, jóságos, jel­
leme megnyerőén egyszerű. De az area éber, el­
szánt, vizsga, fürkésző, s hosszú feje és hatal­
mas melle testileg úgy, mint szellemileg igazán
jelentékeny erőtartalék. Kedvessége részben azé
az erős emberé, akit a tapasztalás megtanított
arra, hogy a természetes módja fáj a közönsé­
ges embereknek, s nagyon vigyázva kell bánnia
velük, részben pedig a korral és sikerrel járó
 Ill

puhaság. A jelenlegi, nagyon kényes helyzetben

ő maga is egy kissé tartózkodó.

Lady Britomart. Jó estét, Andrew.

Undershaft. Hogy van, hogy van, drágám?
Lady Britomart. Sokkal öregebbnek látszik.
Undershaft. (Mentegetőzve.) Egy kissé idősebb
is lettem. (Kissé udvarolva.) Maga fölött
megállott az idő.
Lady Britomart. (Hirtelen.) Ostobaság. Ez itt a
családja.
Undershaft. (Meglepetve.) Ilyen nagy? Sajná­
lom, de be kell vallanom, hogy bizonyos
dolgokban nagyon gyengül a memóriám.
(Apai gyöngédséggel nyújt kezet Lomaxnak.)
Lomax. (Jókedvűen rázza meg a kezét.) Hogy
van, hogy van ?
Undershaft. Látom, hogy te vagy a legidősebb
gyerek. Nagyon örülök, fiam, hogy újra
láthatlak.
Lomáx. (Tiltakozva.) Nem, de nézze meg az
ember no, tudja . . . (Nem bír magával.)
Mi a szösz!
Lady Britomart. (Magához térve pillanatnyi
némaságából.) Andrew, azt akarja mon­
dani, hogy elfelejtette, hány gyermeke van ?
Undershaft. Bizony, attól félek . . . úgy megnőt­
tek azóta . . . izé . . . Valami nevetséges bak­
lövést követtem el? Igazán megvallhatom,
112

hogy én csak egy fiúra emlékszem. De persze,

azóta annyi minden történt ... izé . . .
Lady Britomart. (Határozott hangon.) Andrew,
maga bolondokat beszél. Hát persze, hogy
csak egy fia van.
Undershaft. Drágám, talán volna olyan szíves
és bemutatna neki.
Lady Britomart. Ez Charles Lomax, Sarah
vőlegénye.
Undershaft. Kedves uram, bocsánatot kérek.
Lomax. Nincs miért. Higyje el, nagyon örülök.
Lady Britomart. Ez Stephen.
Undershaft. (Meghajol.) Örülök, hogy meg-
ismerkedhetem önnel, Mr. Stephen. Akkor
(Cusinshoz megy.) csak te lehetsz a fiam.
(Megfogja Cusins kezét.) Hogy vagy, fiatal
barátom? (Lady Britomarthoz.) Nagyon
hasonlít magához, drágám.
Cusins. Ön hízeleg nekem, Mr. Undershaft.
Nevem Cusins, vőlegénye vagyok Barbará­
nak. (Magyarázva.) Azaz hogy Undershaft
Barbara őrnagynak, az Udv Hadseregében.
Ez Sarah, az ön kisebbik leánya. Ez
Undershaft Stephen, az ön fia.
Undershaft. Kedves Stephenem, bocsánatot kérek.
Stephen. Nincs miért.
Undershaft. Mr. Cusins, nagyon lekötelezett
szabatos felvilágosításával. (Sarah felé for­
dulva.) Kedves Barbara . . .
 113

Sarah. (Rögtön a szavába vág.) Sarali.

Undershaft. Hát persze, hogy Sarah. (Kezet
fognak. Átmegy Barbarához.) Barbara . . .
remélem, hogy ezúttal eltaláltam.
Barbara. Eltalálta. (Kezet fognak.)
Lady Britomart. (Megint átveszi a vezényletet.)
Üljenek le, mindnyájan. Üljön le, Andrew.
(Előrejön és leül a pamlagra. Cusins is
előrehozza székét, Lady Britomart balján.
Barbara és Stephen visszaülnek helyükre.
Lomax átadja székét Sarahnak s másikat
hoz.)
Undershaft. Köszönöm, drágám.
Lomax. (A társalgás hangján, mialatt az író­
asztal és a pamlag között előrehozza a szé­
ket s kínálja Undershaftnak.) Egy kis
időbe telik, míg rájön, hogy hol is van
tulajdonképpen, mi?
Undershaft. (Elfogadja a széket.) Nem ez hoz
engem zavarba, Mr. Lomax. A nehézség
abban áll, hogy ha az apa szerepét játszom,
olyan hatást fogok tenni, mint egy betola­
kodott idegen ; ha pedig a tapintatos idegen
szerepét játszom, esetleg kőszívű apának
fogok látszani.
Lady Britomart. Semmi szükség arra, hogy bár­
minő szerepet is játsszék, Andrew. Sokkal
jobban tenné, ha őszinte és természetes
volna.
Bernard Shaw • Barbara őrnagy. 8
114

Undershaft. (Megadással.) Igen, drágám : talán

ez lesz a legjobb. (Kényelmesen elhelyezke­
dik.) No hát, itt vagyok. Már most mit
tehetek mindnyájatokért?
Lady Britomart. Nem kell tennie semmit, Andrew.
Maga a családhoz tartozik. Együtt lehet és
szórakozhatik velünk.
Lomaxnak régóta visszafojtott jókedve két­
ségbeesett nyerítésbe tör ki.
Lady Britomart. (Fölháborodva.) Charles Lomax;
ha illedelmesen tudja viselni magát, viselje
magát illedelmesen. Ha nem, menjen ki.
Lomax. Borzasztóan sajnálom, Lady Brit; de
tudja, igazán, lelkemre mondom! (A pam-
lagon ül, Ijady Britomart és Undershaft
között s egészen odavan.)
Barbara. Miért nem nevet, Cholly, ha nevet-
hetnékje van? Jót tesz a beleinek.
Lady Britomart. Barbara, te úrileányhoz illő
nevelésben részesültél. Kérlek, az apád is
lásson ebből valamit és ne beszélj úgy, mint
egy virágárusLeány.
Undershaft. Velem ne törődjék, drágám. Amint
tudja, én nem vagyok úriember és soha­
sem részesültem nevelésben.
Lomax. (Bátorítóan.) Higyje el, hogy senki sem
veszi észre. Igazán, egész rendes embernek
látszik.
 115

Cusins. Fogadja meg a tanácsomat, Mr. Under­

shaft és tanulmányozza a görög nyelvet.
A görög tudósok kiváltságos emberek. Keve­
sen vannak köztük, akik görögül tudnak;
és nincs köztük egy sem, aki egyebet tudna;
de a helyzetük kifogástalan; a többi nyelv
a pincérek és vigécek minősítése; a görög
egy tekintélyes embernek az, ami a fém­
jelzés az ezüstnek.
Barbara. Dolly, ne legyen hamis. Cholly, hozza
le a harmonikáját és játsszék nekünk vala­
mit.
Lomax. (Bizonytalanul Undershafthoz.) De talán
az ilyesmi nem vág az ön szakmájába, mi ?
Undershaft. Roppantul szeretem a zenét.
Lomax. (Elragadtatva.) Szereti ? Akkor lehozom.
(Elmegy a hangszerért.)
Undershaft. Te is zenélsz, Barbara?
Barbara. Csak a dobot verem. De most tanulok
Chollytól harmonikázni.
Undershaft. Cholly is tagja az Udv Hadseregé­
nek?
Barbara. Nem; azt mondja, nem illik szakadár-
nak lenni. De nem vagyok kétségbeesve
Dolly miatt. Tegnap elvittem egy gyűlé­
sünkre a rakparti kapukhoz s az ő kalap­
jában szedtem össze a pénzt.
Lady Britomart. Ez nem az én művem, Andrew.
Barbara elég idős ahhoz, hogy a maga
8*
116

útján járjon. Nincs apja, akitől tanácsot

kérjen.
Barbara. Oh, hogyne volna. Az Üdv Hadseregé­
ben nincsenek árvák.
Undershaft. A te atyádnak ott sok a gyermeke
és bő a tapasztalása, mi?
Barbara. (Hirtelen érdeklődéssel néz rá és bólint.)
Jól mondja. De hogy tudta ezt kitalálni?
(Hallani, amint Lomax kívül próbálja a
harmonikát.)
/
Lady Britomart. Jöjjön be, Charles. Es játsszék
nekünk rögtön valamit.
Lomax. Helyes! (Leül az előbbi helyére s bele­
kezd a prelúdiumba.)
Undershaft. Egy pillanatra, Mr. Lomax. Engem
nagyon érdekel az Üdv Hadserege. Jel­
szavuk az enyém is lehetne: Vér és tűz.
Lomax. (Megütődve.) Csakhogy tudja, az más­
nemű vér meg tűz.
Undershaft. A mi vérünk kimosdat, a mi tűzünk
megtisztít.
Barbara. A miénk is. Jöjjön el holnap az én
menhelyemre — a westhami menhelyre —
és nézze meg, hogyan dolgozunk. Azután
felvonulunk a nagygyűlésre, a mile end-i
Egyleti Csarnokba. Jöjjön el, nézze meg a
menhelyet, aztán vonuljon fel velünk, nagyon
jót fog tenni magának. Tud valami hang­
szert ?
 117

Undershaft. Fiatalkoromban nem egyszer penny-

ket, sőt shillingeket is kerestem az utcákon
meg a korcsmái társalgókban, mert nagyon
ügyes szólótáncos voltam. Utóbb aztán tagja
lettem az Undershaft-féle zenekari társa­
ságnak és tűrhetően fújtam a trombitát.
Lomax. (Megbotránkozva.) Mi a szösz!
Barbara. Sok bűnös ilyen trombitaszóval jutott
be a mennyországba, hála az Üdv Had­
seregének.
Lomax. (Barbarához, még mindig megütközve.)
Igen, de hogy állunk az ágyúüzlettel,
érti ?... (Undershafthoz.) A mennybejutás
nem éppen a maga szakmájába vág, mi?
Lady Britomart. Charles !!!
Lomax. No hát ez csak magától értetődik, mi?
Az ágyúgyártás szükséges lehet, meg mi­
egymás; nem lehetünk meg ágyúk nélkül.
De tudja, azért mégse rendjén való. Más­
részről, az Üdv Hadseregének is van ugyan
egy kis bibéje — én magam az anyaegyház
híve vagyok — de azt nem tagadhatja,
hogy vallás ; és egy vallással nem szállhat
szembe, úgyebár ? Legföljebb akkor, ha
tetőtől-talpig erkölcstelen ember, érti?
Undershaft. Ön aligha méltányolja az én hely­
zetemet, Mr. Lomax . . .
Lomax. (Gyorsan.) Tudja kérem, nekem az ön
személye ellen semmi kifogásom,
118

Undershaft. Tudom, tudom. De gondolkozzék

egy pillanatig. Itt vagyok én, az ember­
csonkító és öldöklő szerszámok gyártója.
E pillanatban különösen jó hangulatban
láthat, mert ma reggel, lenn a vasöntőben
huszonkét katonai bábut robbantottunk
széjjel egy olyan ágyúval, amely eddig csak
tizenhármat tudott elpusztítani.
Lomax. (Elnézően.) Mennél öldöklőbbé válik a
háború, annál hamarabb fog megszűnni, mi ?
Undershaft. Szó sincs róla. Mennél öldöklőbbé
válik a háború, annál igézőbbnek találjuk.
Nem, Mr. Lomax: nagyon köszönöm, hogy
a szokásos módon mentegeti a mesterségemet,
de én igazán nem szégyenlem. Nem tar­
tozom azok közé, akik az erkölcseiket meg
az üzletüket vízálló helyiségekben őrzik.
Mindazt a fölösleges pénzt, melyet az én
üzleti versenytársaim kórházakra, tem­
plomokra és egyebekre áldoznak, hogy rossz
lelkiismeretükön könnyítsenek, én kutatá­
sokba és kísérletekbe verem, hogy javított
módszerrel pusztíthassuk az emberi életet
és tulajdont. Mindig ezt tettem és mindig
ezt fogom tenni. Es azért semmi hasznát
nem vehetem a maguk erkölcsös, kará­
csonyi igéinek a földi békéről és az álta­
lános emberszeretetről. A maguk keresz­
ténysége, amely meghagyja maguknak, hogy
 119

ne ellenkezzenek a rosszal, hanem tartsák

oda a másik arcukat, engem egyenesen
tönkrejuttatna. Az én erkölcsömben — az
én vallásomban kell hogy helyük legyen
az ágyúknak és a torpedóknak.
Stephen. (Hidegen — szinte komoran.) Ön ügy
beszél, mintha féltucat erkölcs és vallás
között lehetne választani, holott csak egy
igaz erkölcs van és egy igaz vallás.
Undershaft. En is csak egy igaz erkölcsöt
ismerek; de az talán nem felel meg neked,
minthogy te nem gyártasz hadi léghajókat.
Minden ember csak egy igazi erkölcsöt
ismer; de nem minden ember ismeri igaz­
nak ugyanazt az egy erkölcsöt.
Lomax. (Megerőltetve.) Nem volna szíves ezt
megismételni. Nem fogtam fel egészen.
Cusins. Nagyon egyszerű. Mint Euripides mondja,
ami az egyik embernek táplálék, a másik­
nak méreg, fizikailag úgy, mint erkölcsileg.
Undershaft. Nagyon helyes.
Lomax. Hja úgy. Igen, igen, igen. Igaz. Igaz.
Stephen. Más szóval, vannak becsületes emberek
és vannak gazemberek.
Barbara. Szamárság. Nincsenek gazemberek.
Undershaft. Igazán? Hát csak jó emberek vannak?
Barbara. Nem. Egy sincs. Se jó emberek nin­
csenek, se gazemberek; mind csak egy
atyának gyermekei; s minél előbb szoknak
120

le arról, hogy neveket adjanak egymásnak,

annál jobb. Ne beszéljenek énnekem az
emberekről: ismerem őket. Egész tömeg
volt már a kezem alatt: gazemberek, bűnö­
sök, hitetlenek, emberbarátok, hittérítők,
megyei tanácsosok és más egyebek. Vala­
mennyi egyformán bűnös és ugyanaz a
megváltás várja valamennyit.
Undershaft. Szabad kérdeznem, megmentettél-e
már valaha egy ágyúgyárost?
Barbara. Nem. Nem bánná, ha megpróbálnám?
Undershaft. No jó, hát én ajánlok egy alkut.
Ha én holnap reggel meglátogatlak téged
az Üdv Hadseregének a menhelyén, meg­
látogatsz te engem holnapután az ágyú­
gyáramban ?
Barbara. Vigyázzon. Hátha az lesz a vége, hogy
lemond az ágyúiról az Üdv Hadseregének
a kedvéért.
Undershaft. Olyan bizonyos vagy abban, hogy
végül is nem te fogsz lemondani az Üdv
Hadseregéről az ágyúim kedvéért?
Barbara. Vállalom a kockázatot.
Undershaft. En is vállalom a kockázatot a
magam részéről. (Kezet adnak rá egymás­
nak.) Hol a te menhelyed?
Barbara. West Hamben. Kereszt van a bejárat
fölött. Bárki megmondja Canning Townban.
Es hol van a maga gyára?
 121

Undershaft. Perivale St. Andrews-ban. Kard

van a bejárat fölött. Bárki megmondja
Európában.
Lomax. Nem volna jobb, ha muzsikálnék vala­
mit ?
Barbara. De igen. Játssza azt, hogy: Előre,
keresztény katonák!
Lomax. Csakhogy az inkább szigorú, indulási
parancs, érti ? Hátha azt énekelném : Te
elmégy innen, testvér. Majdnem ugyanaz
a dallam.
Barbara. Nagyon is szomorú. Megmentjük magát,
Cholly; és maga elmegy innen testvér és
nem fog ekkora hűhót csinálni.
Lady Britomart. Igazán, Barbara, te úgy bánsz
a vallással, mintha az valami mulatságos
dolog volna,
Undershaft. En nem is találom unalmas dolog­
nak, drágám. Ez az egyetlen dolog, amellyel |
egy valamirevaló ember törődhetik.
Lady Britomart. (Az órájára néz.) Hát ha
mindenáron vallást akarnak, én ragasz­
kodom ahhoz, hogy az illendőség és a tisz­
tesség formái között maradjunk. Charles,
csengessen imakönyvekért. (Általános el-
hülés. Stephen megdöbbenve kel föl.)
Lomax. (Fölkel.) Mi a szösz !
Undershaft. (Fölkel.) Attól tartok, hogy men­
nem kell.
122

Lady Britomart. Most nem mehet el, Andrew.

Nagyon illetlen volna. Üljön le. Mit fognak
gondolni a cselédek?
Undershaft. Drágám, nekem lelkiismereti aggá­
lyaim vannak. Tehetek egy közbevető indít­
ványt? Ha Barbara a szalonban rendezne
egy kis istentiszteletet, Mr. Lomax-szal,
mint orgonistával, én örömest jelen leszek.
Sőt részt is veszek benne, ha kerítenek
valahonnan egy trombitát.
Lady Britomart. Ne csúfolódjék, Andrew.
Undershaft. (Megbotránkozva — Barbarához.)
Remélem, szívem, te nem gondolod, hogy
csúfolódom.
Barbara. Nem, persze, hogy nem; de az sem
volna baj, ha csúfolódnék; az Üdv Had­
seregének a fele csak mulatságból jött el
az első gyűlésre. (Fölkel.) Gyerünk. Jöjjön,
Dolly. Jöjjön. Cholly. (Kimegy Undershaft-
tál, aki kinyitja előtte az ajtót. Cusins fölkel.)
Lady Britomart. Nem tűrhetem, hogy min­
denki szófogadatlan legyen velem szemben.
Adolphus, üljön le. Charles, maga elmehet.
Maga nem imádkozáshoz való ember. Nem
tud magán uralkodni.
Lomax. Mi a szösz! (Kimegy.)
Lady Britomart. (Folytatva.) De maga, Adolphus,
tud illedelmesen viselkedni, ha akar. Kívá­
nom, hogy itt maradjon.
 123

Cusins. Kedves Lady Brit: vannak a családi ima­

könyvben olyan dolgok, amelyeket én nem
tudnék az ön ajkáról meghallgatni.
Lady Britomart. Miféle dolgok azok?
Cusins. Önnek az összes cselédek előtt el kell mon­
dania, hogy miféle dolgokat tettünk, amiket
nem lett volna szabad tennünk, s milyen
dolgokat mulasztottunk, amiket meg kellett
volna tennünk és hogy mibennünk nem
lakozik egészség. En nem tudom végig­
hallgatni, hogy ön ilyen igazságtalan legyen
önmagával szemben és ilyen igazságtalan
Barbarával szemben. Ami a magam sze­
mélyét illeti, én mindezt kereken tagadom.
En minden tőlem telhetőt megtettem. Sohase
merném feleségül venni Barbarát — nem
tudnék önnek a szemébe nézni, ha ez igaz
volna. így hát föl kell mennem a szalonba.
Lady Britomart. (Megbántva.) Jó, csak menjen.
(Cusins indul az ajtó felé.) Ezt jegyezze
meg, Adolphus, (Cusins megfordul és oda­
figyel.) nekem erős a gyanúm, hogy maga
csak azért lépett be az Üdv Hadseregébe,
hogy imádhassa Barbarát, és semmi másért.
Es én nagyon méltányolom a maga ügyes­
ségét, amellyel engem rendszeresen elámít.
En kiismertem magát. Vigyázzon, hogy
Barbara ki ne ismerje. Csak ennyit akar­
tam mondani.
124

Cusins. (Rendületlen szelídséggel.) Ne áruljon

el neki. (Kimegy.)
Lady Britomart. Sarah, ha el akarsz menni,
csak menj. Minden jobb, mint itt ülni
olyan arccal, mintha ezer mérföldnyire
szeretnél lenni innen.
Sarah. (Bágyadtan.) Jól van, mama. (Elmegy.)
(Lady Britomart hirtelen elsírja magát egy
kissé.)
Stephen. (Hozzá megy.) Mama, mi bajod?
Lady Britomart. (Zsebkendővel letörli könnyeit.)
Semmi. Bolondság. Te is menj hozzá, ha
akarsz, és hagyj itt engem, a cselédekkel.
Stephen. Oh mama, ezt nem szabad hinned.
En ... én nem szeretem őt.
Lady Britomart. A többiek szeretik. Ilyen igaz­
ságtalan a nő sorsa. A nő nevelje föl a
gyermekeit, ami annyit jelent, hogy kor­
látozza őket, tagadja meg tőlük amit kíván­
nak, adjon nekik föladatokat, büntesse meg
őket, amikor rosszat tesznek, szóval a nő
tegye meg mindezeket a kellemetlen dol­
gokat. Es amikor minden munkát elvégzett,
akkor megjelenik az apjuk, akinek nincs
egyéb dolga, mint hogy dédelgesse és el­
kényeztesse őket, és ellopja tőle a gyer­
mekek szeretetét.
Stephen. 0 nem lopta el tőled a mi szeretetün-
ket. Nem több ez, mint kíváncsiság.
 125

Lady Britomart. (Hevesen.) Nem kell engemet

vigasztalni, Stephen. Nincs énnekem semmi
bajom. (Fölkel és megy az ajtó felé.)
Stephen. Hova mégy, mama?
Lady Britomart. Hát a szalonba. (Kimegy.
Amikor az ajtó nyílik, hallani a harmoni­
kán, dobszókísérettel azt, hogy: »Előre,
keresztény katonák.«) Jössz velem, Stephen ?
Stephen. Nem. Szó sincs róla. (Lady Britomart
kimegy. Stephen leül a pamlagra, ajakát
összeszorítja és nagyon bosszús képet vág.)
 MÁSODIK FELVONÁS.
Az Üdv Hadseregének West Ham-beli men-
helye, nagyon hideg hely egy januáriusi regge­
len. Maga az épület, egy régi árúház, frissen
van meszelve. Csúcsíves sarka benyúlik az udvar
közepéig, a földszinten ajtóval s e fölött, a pad­
láson, egy másik ajtóval, de se hágcsó, se erkély
nincs rajta, csak egy emélőcsiga, amellyel zsáko­
kat húznak fel. Ha valaki ezen a középen álló
ajtón keresztül jön be az udvarra, tőle balkézt
van a kapubejárat, mely az utcára nyílik s a
kapun innen egy vályú; jobbról pedig eresz,
amely védelmül szolgál egy asztalnak az időjárás
éllen. Az asztal körül padok; egy férfi meg egy
asszony ül a padokon, mind a ketten nagyon le­
csúsztak, s most éppen reggelijüket fogyasztják
él, amely kenyérből áll (mindegyik nagy karéj
kenyeret eszik, margarinnal meg sziruppal) és
föleresztett tejből.
A férfi, aki foglálkozásnélküli munkás, fürge
fiatalember, aki szeret beszélni és szeret kér­
dezni, s élég esze van ahhoz, hogy mindenféle
dologra alkalmas legyen, kivéve a becsületességre
 127

vagy bárminő altruisztikus belátásra. Az asszony

közönséges öreg csont, akit a szegénység és az élet
nagyon elnyűtt. Hatvanesztendősnek látszik s
valószínűleg negyvenöt. Ha gazdag emberek vol­
nának, keztyűvel, karmantyúval s nyakig be­
gombolva bundákba és prémekbe, valószínűleg
kétségbe volnának esve és meg volnának gérnbe-
redve; mert kegyetlenül hideg, zord, januári
nap van; és ha egy henyélő, gazdag ember csak
egy pillantást vetne a körülálló komor árú­
házakra s az ólmos égboltra, amely a fehérre
meszelt falak fölött lóg, rögtön szöknék a Föld­
közi-tengerre. De ezek ketten éppoly kevéssé
ábrándoznak a Földközi-tengerről, mint a hold­
ról és minthogy ruhatáruk nagyobb részét a
zálogházban kénytelenek tartogatni s csak a
kisebbik részét hordhatják magukon, s inkább
télen, mint nyáron: nincsenek elcsüggedve a
hideg miatt; sőt inkább fölvidultak, mert a reg­
geli szinte jókedvet csinált nekik. A férfi iszik
egyet a bögréjéből, aztán fölkel, körüljár az
udvarban, kezeit a zsebébe mélyesztve, s közbe-
közbe táncra kerekedik.

Az asszony. Jobban érzi magát evés után, sír?

A férfi. Nem. Hát ez is evés? Magának talán
elég jó; de mi ez nekem, aki inteligencs
munkás vagyok.
Az asszony. Munkás! Milyen brancsba?
128

A férfi. Festő vagyok.

Az asszony. (Kétkedőén.) Hát iszen, az is lehet.
A férfi. Hát iszen, az is lehet! Tudom. Min­
den tekergő, aki semmihez se tud, azt
mondja magáról, hogy festő. No hát én
igazi festő vagyok: márványozó, csiszoló,
harmincnyolc ezüstpíz hetenkint, ha meg­
kaphatom.
Az asszony. Hát akkor miér nem megy el érte ?
A férfi. Megmondom, hogy miér. Először is:
én inteligencs vagyok . . . Ffffü ! micsoda
veszekedett hideg van itt . . . (Táncol) igen:
sokkal inteligencsebb vagyok, mint az ál­
lásom megkívánná, amire engem a tisz­
telt kapitalista urak alkalmaznak; ők nem
szeretik az olyan embert, aki körösztüllát
rajtuk. Másodszor: egy inteligencs lénynek
szüksége van bizonyos fokú boldogságra;
így hát néha leiszom magamat, ha hozzá­
jutok egy kis szeszhez. Harmadszor: én
védelmezem az én osztályomat s minél
kevesebbet dolgozom, hogy a munka fele
kolegáimnak jusson. Negyedszer: van nekem
magamhoz való eszem, s tudom, mi van a
törvényen belül és mi van kívül; a törvé­
nyen belül azt teszem, amit a kapitalisták:
elcsaklizom, amire rátehetem a kezemet.
Egy rendes társadalomban én is józan
vagyok, szorgalmas és becsületes; Rómá-
 129

ban, hogy úgy mondjam, azt csinálom, amit

a rómaiak. Es mi következik ebből? Ha
az üzlet rosszul megy — éppen most átko­
zott rosszul megy — és a munkaadóknak
szét kell bocsátani a munkások felét, hát
mindig rajtam kezdik.
Az asszony. Mi a neve ?
A férfi. Price. Bronterre O’Brien Price. Ren­
desen csak Csirizes Pricenak hívnak. Ez
rövidebb.
Az asszony. Csirizesnek a vargát nevezik. Maga
azt mondta, hogy festő.
Price. Hát persze, én nem csirizben, hanem olaj­
ban dolgozom. Mint inteligencs ember sok­
kal büszkébb vagyok, meg aztán az apám
tagja a radikális munkáspártnak, gondol­
kozó ember, olvasott ember, különben papir-
kereskedő. Nem vagyok én afféle közönséges
favágó, vagy vízhordó, ezt ne feledje el.
(Visszamegy az asztalhoz és fölveszi a bög­
réjét.) Es mi a maga neve?
Az asszony. Rummy Mitchens, sir.
Price. (Az asszony egészségére issza ki a mara­
dék tejet.) Egészségére, Mitchens kisasz-
szony.
Rummy. (Kijavítja.) Mitchensná.
Price. Micsoda! Oh Rummy, Rummy! Tiszte­
letreméltó férjes asszony, Rummy, akit az
Üdv Hadserege meg fog menteni, mert
Bernard Shaw : Barbara őrnagy. 9
130

Eummy rossz személynek vallja magát.

Megint csak a régi komédia!
Rummy. Mitévő legyek ? Nem koplalhatok. Ezek
a kisasszonykák igazán édes, jó kis terem­
tések; de mennél jobb valaki most, annál
rosszabbnak szeretik hinni, mielőtt az ő
segítségükkel megszabadult a gonosztól. Hát
mér ne legyen meg ez a kis becsületük a
szegény drágaságoknak; hiszen agyonrobo­
tolják magukat. Aztán honnan szereznék a
pénzt a mi megváltásunkhoz, ha mi kibök­
jük, hogy mi sem vagyunk rosszabbak, mint
más ember? Tudja, hogy milyenek az úri
emberek meg az úri hölgyek!
Price. Tolvaj disznók! De azért mégis szeret­
nék a helyükben lenni. De mi helyett
hívják Rummynek ? Ez talán a becéző
neve ?
Rummy. Romolábul van rövidítve.
Price. Mibül?
Rummy. Romolábul. Egy új könyvbül vették ki.
Price. Mi társak vagyunk a bajban, Rummy.
Mind a ketten olyan nevet kaptunk, hogy
senki se tudja kimondani. Most hát én Csiri-
zes vagyok, maga meg Rummy, merthogy
Bill meg Sally nem volt elég jó a szüléink­
nek. Ilyen az élet!
Rummy. Magának ki a megmentője, Price úr?
Talán Barbara őrnagy?
 131

Price. Nem: én magamtul jöttem ide. Én leszek

Bronterre O’Brien Price, a megtért festő.
Tudom én, mitől döglik itt a légy. Majd
elmondom nekik, hogy legyaláztam és ki­
fosztottam és megbotoztam szegény, öreg
édesanyámat . . .
Rummy. (Megbotránkozva.) Maga verni szokta
az édesanyját?
Priúe. Nem éppen. Mindig ő vert engem. De nem
tesz semmit; csak jöjjön oda, mikor a meg­
tért festő beszélni fog s majd meghallja, hogy
milyen jámbor asszony volt az édesanyám,
hogy a térdére ültetett és úgy tanított imád­
kozni, én meg mindig részegen jöttem haza,
hófehér hajánál fogva ráncigáltam ki az
ágyából és a piszkavassal vertem el.
Rummy. Látja, ez olyan rossz, nekünk asszonyok­
nak. Maguk is csak olyan nagyokat hazud­
nak, mint mi amikor vallomást tesznek;
maguk se azt mondják el, amit igazán el­
követtek, ahogy mi se; de maguk férfiak
a hazugságaikat őszintén kimondhatják a
gyülekezetben és még nagyra is vannak
vele; de nekünk asszonyoknak olyanok a
vallomásaink, hogy azt csak négyszemközt
súghatjuk meg egy nőnek. Ez nem igazság,
ha még olyan ájtatosak is.
Price. Igazság! Azt hiszi, hogy megtűrnék az
Üdv Hadseregét, ha az elmenne igazságot
9*
132

tenni ? Aligha. Kimosdat bennünket, jó kis

fiúkat csinál belőlünk, akiket ki lehet fosz­
tani és el lehet ámítani. Csakhogy én is
éppen olyan jól értem a csíziót, mint bár­
melyikük. Látni fogok valakit, akit leüt a
villám, vagy hallani fogok egy hangot, amely
így szól: Csirizes Price, mire tékozlod az
örök életet ? Mondhatom magának, hogy
nagyot fogok röhögni.
Rummy. Csakhogy nem adnak ám inni.
Price. Hát akkor majd berúgok a katekizmus­
tól. Nem kell nekem a szesz, ha másképpen
is megvan a mulatságom.
Hill Jenny, egy 18 esztendős, sápadt, túlter­
helt, csinos leány az Udv Hadseregéből, jön az
udvari kapun át Peter Shirleyt vezetve, aki
félig érzéketlen, félig elnyűtt, idősebb ember; el
van gyöngülve az éhségtől.
Jenny. Jöjjön! Szedje össze magát.
Majd kap valamit enni. Aztán jól fogja
magát érezni.
Price. (Fölkel, odaszálad és nagy buzgón ki
akarja venni az öreg embert Jenny kezé­
ből.) Szegény öreg ember. Vígan, testvér.
Itt megtalálja a nyugalmat meg a békes­
séget meg a boldogságot. Hamar ide a
harapnivalóval, miss; nagyon odavan. (Jenny
rohan be a menhelybe.) No apó, föl a fejjel!
 133

Mindjárt hoz egy nagy karéj kenyeret sárga­

lével meg egy bögrét tej vízzel. (Leülteti az
asztal sarkához.)
Rummy. (Jókedvűen.) Sose búsuljon, öreg! Oszt
ne féljen semmitől!
Shirley. Nem vagyok én öreg. Csak negyvenhat
vagyok. Most is annyit érek, mint régen.
Ezt a szürke csomót itt a fejemen már
harmincéves korom előtt kaptam. Nem
kell nekem egyéb, mint három penny ára
hajfesték. és azért ki kell engem az utcára
lökni, hogy ott koplaljak? Jóságos Isten!
Tizenhároméves korom óta mindennap tíz
meg tizenkét órát dolgoztam és nem tar­
toztam soha senkinek; és most belevetnek
a csatornába s odaadják a munkámat egy
fiatal embernek, aki nem végzi el jobban,
mint én, csak azért, mert az én fekete
hajam megfehéredik, mihelyt hozzányúlok.
Price. (Jókedvűen.) Nem jó errül locsogni. Maga
csak egy felfuvalkodott, levitézlett, spitál-
ból kilökött, gyógyíthatatlan öreg munkás.
Ki törődik magával? Mi? Adasson magá­
nak reggelit ezektől a tolvaj disznóktul:
azok úgyis sok reggelijét lopták el magá­
nak. Szerezzen vissza valamit a magáéból.
(Jenny visszatér s hozza a szokásos reg­
gelit.) No, itt van, testvér. Mondjon egy
áldást és falja be.
134

Shirley. (Vigyázva nézi, de nem nyúl hozzá és

sír, mint egy gyermek.) Soha még nem
fogadtam el semmit.
Jenny. (Dédelgeti.) Ejnye, ejnye; ezt az Úr küldi
magának; ő sem átallta elfogadni a kenye­
ret barátjaitól, miért átallaná maga? Aztán
meg, ha munkát találunk magának, meg­
fizetheti nekünk, ha akarja.
Shirley. (Mohón.) Igen, igen; ez igaz. Vissza­
fizethetem maguknak: hiszen csak kölcsön.
(Borzongva.) Oh Uram, oh Uram! (Az asz­
tal felé fordul s mohón nekiesik az ételnek.)
Jenny. No, Rummy, hát már jobban érzi magát ?
Rummy. A jó Isten is áldja meg, galambom.
Táplálta a testemet és megmentette a telke­
met, igaz-e? (Jenny, meghatódottan meg­
csókolja.) Üljön le és pihenjen egy kicsit:
hiszen alig áll a lábán.
Jenny. Reggel óta keményen dolgozom. De több
a munkánk, mint amennyit elvégezhetünk.
Nem szabad szünetelnem.
Rummy. Próbáljon meg imádkozni két percig.
Annál jobban megy a‘munka azután.
Jenny. (Fölemelve szemeit.) Hát nem csudálatos,
pár percnyi imádkozás új erőt ád az ember­
nek! Tizenkét órakor egész őrült voltam
és olyan fáradt; de Barbara őrnagy elkül­
dött, hogy imádkozzak öt percig; és utána
úgy ment a munka, mintha éppen csak
 135

akkor fogtam volna hozzá. (Pricehez.) Ka-

pott-e kenyeret?
Price. (Kenetesen.) Igenis, miss; de nemcsak a
testi ételemet köszönhetem maguknak, ha­
nem amit én többre becsülök: a lelki léte­
lemet, amely minden fogalmat meghalad.
Rummy. (Hévvel.) Gloria Alleluja!

Walker Bill, egy körülbelül 25 éves, durva

törzslakó, megjelenik az udvari kapunál és
kajánul néz Jennyre.
Jenny. Ez olyan boldoggá tesz engem. Ha maga
ezt mondja, lelkifurdalást érzek, amiért itt
lődörgök. Megint munkához kell látnom.
Berohan a menhelybe, amikor az új vendég
ott terem az ajtónál és megállítja. Viselkedése
olyan fenyegető, hogy amint Jennynek neki­
megy, ez meghátrál és Bili lekergeti az udvarra.
Bill. Ismerem magát. Maga az, aki elvette az
én babámat. Maga az, aki fölheccelte elle­
nem. No hát én azt akarom, hogy jöjjön
ki. Nem mintha egy lyukas pennyt is adnék
érte vagy magáért, hallja ? De akarom,
hogy ő ezt tudja és akarom, hogy maga is
tudja. Megtanítom én ezzel a két öklöm­
mel, hogyan kell meglógni a kedvesétől.
Most mars be és mondja meg neki, hogy
jöjjön ki, mielőtt én bemennék és kiránci-
136

gálnám. Mondja neki, hogy Walker Bill

hivatja. Majd ő tudja, hogy ez mit jelent;
és hogyha megvárakoztatna, az antul rosz-
szabb. Maga megáll és feleselni akar velem ?
Akkor majd magán kezdem, hallja? Erre
van az út. Mars be a házba! (Megragadja
a karját és Jennyt a menhely ajtajához
lódítja. Jenny a kezére és a térdére esik.
Rívmm/y talpra segíti.)
Price. (Fölkel és bizonytalan lépésekkel megy
Bili félé.) Lassabban, pajtás. Hiszen nem
bántotta magát.
Bill. Ki maga, hogy pajtásának nevez engem?
(Fenyegetően áll véle szembe.) Maga talán
pártját akarja fogni, mi? Vegye el a kézit.
Rummy. (Fölháborodva rohan oda, hogy leszólja.)
Oh, maga vadállat . . . (Bili a balkezével
rögtön hátrafelé üt az arcába. Rummy föl-
sikolt és a vályúhoz tántorog, ahol leül,
összezúzott arcát tenyerébe rejti, himbálja
magát és kínjában nyöszörög.)
Jenny. (Rummyhez megy.) Oh, Isten bocsássa
meg! Hogy üthetett meg így egy öreg
asszonyt ?
Bill. (Olyan erővel ragadja meg a hajánál
fogva, hogy Jenny is félsikolt, aztán elló­
dítja az öregasszony mellől.) A maga Istene
bocsásson meg nekem megint és az Isten
bocsásson meg magának, ha olyat vágok a
 137

szájára, hogy egy hétig nem fog imádkozni.

(Fogja Jennyt és indulatosan fordul Pri-
cehez.) Van valami szava ez ellen, mi?
Price. (Megfélemlítve.) Nem, pajtás; neki semmi
köze hozzám.
Bill. Jó az magának. Szeretnék két ebédet bele­
tömni magába, hogy azután egy ujjal meg­
verekedjek magával, maga kiéhezett kutya.
(Jennyhez.) Most pedig bemegy és kiküldi
Habbijam Mogot, vagy pedig beverem a
pofáját és aztán magam megyek be Mogért.
Jenny. (Bill kezei között vergődve.) Oh kérem,
menjen be valaki és mondja meg Barbara
őrnagynak . . . (Megint felsikolt, mert Bili
leszorítja a fejét; Price és Rummy bemene­
külnek a házba.)
Bill. Maga be akar menni és rólam akar szólni
az őrnagyának, mi ?
Jenny Kérem, ne tépje a hajamat. Bocsásson el.
Bill. Ezt akarja vagy nem ezt akarja? (Jenny
elfojt egy sikolyt.) Igen vagy nem?
Jenny. Isten adjon erőt nekem . . .
Bill. (Öklével az arcába sújt.) Menjen és mu­
tassa meg ezt neki s mondja meg, ha ő is
akar egy ilyet, jöjjön ki és álljon szóba
velem. (Jenny, fájdalmában sírva az eresz
alá megy. Bili odamegy a pádhoz és rászól
az öreg emberre.) Hallja: elég legyen a
zabálásból és menjen az utamból.
138

Shirley. (Felugrik s a bögrével a kezében kemé­

nyen szembeszáll vele.) Ha maga szem-
telenkedik velem, ezt a bögrét kenem a
pofájába és kiütöm az egyik szemét. Az
olyan kölyköknek, mint maga, nem is elég,
hogy kiveszik a falatot az öregebb munká­
sok szájából, akik fölnevelték magukat és
robotoltak magukért, — hanem idetolják a
pofájukat és szemtelenkednek, hogy az em­
ber még az irgalomnak a kenyerét is ki­
okádja.
Bill. (Megvető hangon, de mégis hátrálva egy
kissé.) Mire jó maga, maga vén, gutaütött
szamár? Mire jó maga?
Shirley. Erek annyit, mint maga, meg többet is.
Fölveszem én a versenyt a napi munkában
magával vagy akármelyik ostoba, iszákos paj­
tásával. Menjen és vállalja fel az én dolgo­
mat Horrocksban, ahol tíz évig dolgoztam.
Azoknak fiatal emberek köllenek. Nincs mód­
jukban, hogy negyvenöt éven felüli munká­
sokat dolgoztassanak. Nagyon sajnálják . . .
adnak bizonyítványt és boldogok, ha hozzá­
segíthetik az embert valami korának meg­
felelő munkához . . . s biztatják, hogy ren­
des ember nem marad sokáig munka nélkül.
No hát, tegyenek próbát magával. Majd
meglátják a különbséget. Mit tud maga?
Még azt se tudja, hogy kell magát viselni...
 139

hiszen a mocskos öklét nyomta bele egy

tisztességes nő szájába.
Bill. Hallja, vigyázzon, hogy a maga szájába
ne nyomjam.
Shirley. (Lesújtó megvetéssel.) Hát persze, maga
szívesen verekszik öreg emberekkel, ha már
az asszonyokkal végzett. De azt nem lát­
tam, hogy fiatallal verekedett volna.
Bill. (Ingerülten.) Hazudik, maga vén nép-
konyhás. Volt itt egy fiatal ember. Mond-
tam-e neki, hogy álljon ki velem, vagy nem
mondtam ?
Shirley. Ki volt-e éhezve vagy sem? Férfi volt-e
vagy pedig csak egy kancsal tolvaj és csa­
vargó? Ki merne állani az én vömnek az
öccsével?
Bill. Ki az?
Shirley. Todger Fairmile Balls Pondból. 0 az,
aki elnyerte a 20 fontos díjat a japán bir­
kózótól, az orfeumban 17 percig és 4 másod­
percig állt ellent.
Bill. (Mogorván.) En nem vagyok orfeumi bir­
kózó. Tud boxolni?
Shirley. Tud; maga meg nem tud.
Bill. Mit! Nem tudok, én nem tudok? Mit
beszél? (Fenyegeti.)
Siirirley. (Meg se moccan.) Kiáll boxolni Todger
Fairmile-lel, ha figyelmeztetem őt magára?
Most szóljon!
140

Bill. (Lassankint meghunyászkodik.) Kiállók én

akármilyen eleven emberrel, sőt akár tíz
Todger Fairmile-lel. De nem mondom, hogy
professzionista vagyok.
Shirley. (Mérhetetlen megvetéssel néz le rája.)
Maga boxol! Csak úgy látatlanba rávág
egy öreg asszonyra! Még megütni se tudta
ésszel, úgy hogy a hatóság ne láthassa a
nyomát, maga éretlen, ostoba fickó, aki
csupa elbizakodottság, meg tudatlanság.
Szájon vág egy lányt, de az éppen csak
hogy jajgatott. Ha Todger Fairmile vágta
volna szájon, tíz percen belül nem tért
volna magához, s maga is csak úgy járna,
ha magának adna egyet. Hja! Hiszen magá­
val én is kikezdenék. Ha egy hete zabál-
nék és nem két hónap óta koplalnék.
(Visszamegy az asztalhoz, hogy befejezze
az étkezését.)
Bill. (Utána megy és fölébe hajol, hogy tovább
esufolódjék vele.) Hazudik! Hiszen a gyom­
rában van a kenyér meg a szirup, amit
itt koldult.
Shirley. (Könnyekbe tör ki.) Oh Istenem! Ez
igaz! En csak egy öreg koldus vagyok, aki
a hulladékot szedi össze. (Dühösen.) De maga
is erre a sorsra fog jutni s majd akkor
megtanulja. Es hamarabb jut odáig, mint
ar magamfajta antialkoholista, mert maga
 141

már kora reggel teleszopja magát pálin­

kával.
Bill. Hallja maga, vén hazug, én nem vagyok
pálinkás ember; de ha jól helyben akarom
hagyni a kedvesemet, hát kell hogy egy
kicsit motozzon bennem a gonosz, érti? Es
itt állok és beszélgetek egy olyan gutaüté-
ses, rohadt öreggel, mint maga, ahelyett
hogy azt a lányt alaposan ellátnám. (Egyre
jobban nekidühödve.) Bemegyek érte és
kihozom. (Haragosan indul a menhely aj­
taja felé.)
Shirley. Inkább azt hiszem, hogy majd mentő­
kocsin viszik az állomásra és majd kihajt­
ják magából a pálinkát meg a gonoszt, ha
bedugják a kocsiba. Gondolja meg, hogy
mit akar: az őrnagy itt Stevenage gróf
unokalánya.
Bill. (Meghökkenve.) Fenét!
Shirley. Majd meglátja!
Bill. (Határozottsága kezd elpárologni.) Hát
hiszen én nem bántottam.
Shirley. Hátha ő majd mást mond! Ki fog
magának hinni?
Bill. (Nagyon rosszul érzi magát és az eresz
alatt a sarokba húzódik.) Istenem! Nincs
igazság ebben az országban! Elgondolni, /
hogy az emberek mit tehetnek velünk! En
is érek annyit mint ő.
142

Shirley. Mondja meg ezt neki. Az olyan bolond­

tól, mint maga, ez is kitelik.
Barbara jön ki a menhélyből, élénken, hiva­
talos minőségében, jegyzőkönyvvel a kezében és
Shirleyhez fordul. Bili, nagyon megjuhászodva,
a sarokban ül egy pádon, hátat fordítva nekik.
Barbara. Jó reggelt.
Shirley. (Feláll és megemeli a kalapját.) Jó
reggelt, miss.
Barbara. Üljön le. Csak úgy, mint otthon.
(Shirley habozik, de Barbara barátságosan
a vállára teszi kezét és leülteti.) így ni!
Es most, hogy jóbarátok vagyunk, mindent
akarunk tudni magáról. Nevét, lakását,
foglalkozását.
Shirley. Shirley Péter. Szerelő. Két hónappal
ezelőtt kilöktek, mert öreg vagyok.
Barbara. (Akit ez csöppet se lep meg.) M£ga
még alkalmas. Miért nem festette a haját ?
Shirley. Festettem. Akkor sült ki a korom,
amikor a halottkémet kellett elhívnom a
lányomhoz.
Barbara. Rendes ember ?
Shirley. Antialkoholista. Azelőtt sohase pauzál-
tam. Jó munkás vagyok. S a vágóhídra
küldenek, mint egy kiszolgált gebét.
Barbara. Ha maga megtette a dolgát, Isten is
meg fogja tenni a magáét.
 143

Shirley. (Egyszerre makacs lesz.) Hogy mit

hiszek, az senkire se tartozik, csak saját
magamra,
Barbara. (Figyelve.) Tudom. Szabadgondolkozó?
Shirley. (Túzbe jön.) Le akartam talán tagadni?
Barbara. Miért akarta volna? Azt hiszem, a
tulajdon apám is szabadgondolkozó. A mi
atyánk — a magáé meg az enyim — sok­
féleképpen nyilatkozik meg: és alighanem
tudta, mit akar, amikor magából szabad­
gondolkozót csinált. így hát föl a fejjel,
Péter. Az olyan rendes ember számára,
mint maga, mindenkor tudunk munkát
találni. (Shirley, lefegyverezve, kalapjához
nyúl. Barbara Bilihez fordul.) Es magát
hogy hívják ?
Bill. (Szemtelenül.) Mi köze hozzá?
Barbara. (Nyugodtan jegyez.) Nem meri meg­
mondani a nevét. Van foglalkozása?
Bill. Ki nem meri megmondani a nevét? (Kono­
kul, mintha ö most Lord Stevenage szemé­
lyén keresztül hősiesen szembeszállana a
félsőházzál.) Ha panaszra akar menni elle­
nem, csak menjen. (Barbara vár és nem
jön ki a sodrából.) A nevem Walker Bill.
Barbara. (Mintha már hallotta volna ezt a nevet;
próbál rája visszaemlékezni.) Walker Bill?
(Eszébe jut.) Oh, tudom. Maga az az em­
ber, akiért Jenny Hill éppen most imád-
144

kozott odabenn. (Beírja nevét a jegyző­

könyvébe.)
Bill. Ki az a Jenny Hill? Es mi jusson imád­
kozik értem ?
Barbara. Nem tudom. Talán maga volt az, aki
az ajkát fölhasította?
Bill. (Dacosan.) Igenis, én voltam az, aki az
ajkát fölhasítottam. — Nem félek én ma­
gától.
Barbara. Hogy is félhetne tőlem, ha nem fél
Istentől? Maga bátor ember, Mr. Walker.
Nagy elszántság kell ahhoz, hogy elvégez­
zük itt a munkánkat; de egyikünk sem
merne kezet emelni egy ilyen leányra, mert
félnénk az ő mennyei atyjától.
Bill. (Sötéten.) Kell is nekem a maga farizeus
locsogása. Maga talán azt hiszi, hogy én is
kunyorálni jöttem ide, mint ez a rokkant
fickó. Nem én. Kell is nekem a maga ke-
nyere, a margarinja, meg a szénavize. En
nem hiszek a maga Istenében, mint ahogy
maga sem hisz benne.
Barbara. (Ragyogó arccal, mentegetőzve, mint
egy úri hölgy, aki most egészen más alapon
kezd véle beszélni.) Oh, bocsánatot kérek,
Mr. Walker, hogy ideírtam a nevét. Rósz-
szül értettem. Majd kitörlöm.
Bill. (Úgy érzi, hoyy semmibe veszik s ez mélyen
sérti.) Eh! Hagyja békiben a nevemet.
 145

Nem elég jó ahhoz, hogy benne legyen a

könyvében ?
Barbara. (Gondolkozva.) Hát tudja, nincs ér­
telme, hogy ideírjam a nevét, ha semmit
sem tehetek magáért, úgy-e? Mi a foglal­
kozása ?
Bill. (Még mindig fáj neki.) Ez nem magára
tartozik.
Barbara. Igaza van. (Nagyon hivatalos hangon.)
Majd úgy írom be magát, hogy (ír.) az az
ember . . . aki a szegény kis Jenny Hillt . . .
megütötte ... a száján.
Bill. (Fenyegetően kell föl.) Hallja-e! Nekem
elég volt ebbül!
Barbara. (Ragyogón és rendületlenül.) Hát
akkor minek jött ide hozzánk?
Bill. En csak a lyányért jöttem, tudja. Azért
jöttem, hogy elvigyem innen és hogy össze­
törjem az állkapcsát.
Barbara. (Előzékenyen.) Látja, hogy eltaláltam
a maga foglalkozását. (Bili dühösen vissza
akar vágni, de nagy ijedelmére és szégye­
nére azon veszi észre magát, hogy a sírás
veszedelme fenyegeti. Hirtelen megint leül.)
Mi a neve?
Bill. (Konokul.) A neve Habbijam Mog . . .
ez ... ez a neve.
Barbara. Oh, elment Canning Townba, az ot­
tani barakkjainkba.
Bernard Shaw : Barbara őrnagy. 10
146

Bill. (Akinek Mog csálfasága miatt érzett ha­

ragja új erőt ád.) Elment. (Bosszút lihegve.)
Akkor hát én is utána megyek Canning
Townba. (A kapzihoz megy, megáll, végül
visszajön Barbarához.) Maga talán hazu­
dik, hogy lerázzon engem a nyakáról?
Barbara. Nem akarom én magát lerázni. Azt
akarom, hogy maradjon s hogy megment­
sem a lelkét. Okosabb volna itt maradni :
nagyon rossz napja lesz ma, Bili.
Bill. Ki csinálna énnekem rossz napot? Talán
maga ?
Barbara. Valaki, akiben nem hisz. De azután
öröme lesz.
Bill. (Elsőmfordúlva.) Megyek Canning Townba,
mert odáig nem ér el a maga nyelve. (Hir­
telen feléje fordul és nagyon maliciózusan
mondja.) Es hogyha Mogot nem találom
ott, visszajövök és két esztendőt fogok kapni
maga miatt, Isten engem úgy segéljen.
Barbara. (Ha lehetséges, még barátságosabban.)
Más legénnyel van ott.
Bill. Micsoda!
Barbara. Olyannal, akit ő térített meg. Mikor
látta Mogot bűntelen leikével, tiszta arcá­
val, megmosott hajával, a legény bele­
szeretett.
Bill. (Meglepetve.) Minek mosta meg a haját
az a cafat. Hiszen vörös.
 147

Barbara. Most igazán illik neki a haja, mert a

szeme nézése egészen megváltozott. Igazán
kár, Bili, hogy lekésett. Az új legény ki­
ütötte magát a nyeregből.
Bill. Majd kiütöm én őt a nyeregből. De nehogy
azt Lhigyje, hogy én egy mákszemnyit is
törődöm vele. De majd megtanítom én
Mogot, hogy mer engem kilökni, mint egy
utolsó szemetet. Es majd azt a legényt is
megtanítom, hogy meri összeszűrni a levet az
én szeretőmmel. Hogy hívják azt a piszkot?
Barbara. Todger Fairmile őrmester.
Shirley. (Kárörvendve kel föl.) Én is megyek
vele, miss. Látni akarom, mikor ezek ketten
találkoznak. S ha túlesett rajta, majd elvi­
szem a kórházba.
Bill. (Shirleyhez, leplezetlen aggodalommal.) O
az, akit maga emlegetett?
Shirley. Igen, ő.
Bill. O az, aki az orfeumban birkózott?
Shirley. A Nemzeti Sportklubban évente majd­
nem száz fontot keresett a versenybirkózás­
sal. De most fölhagyott vele a vallásért;
így hát most nagyon friss, mert hogy hiány­
zik neki a megszokott gyakorlata. Nagyon
fog örülni magának. Gyerünk csak.
Bill. Mi a súlya ?
Shirley. Kilencvenegy kiló ötven deka. (Bilinek
végső reménye is eltűnik.)
10*
148

Barbara. Menjen és beszéljen vele, Bili. Meg

fogja magát puhítani.
Shirley. Olyan puha lesz utána a feje, mint a
krumplikása.
Bill. (Dacosan.) Nem félek tőle. Nem félek én
senkitől. De hát elverhet. Az a lány meg­
adta nekem. (Szomorúan ül le a vályú
szélére.)
Shirley. Nem megy el. Előre tudtam. (Készül
a helyére.)
Barbara. (Beszól.) Jenny!
Jenny. (Megjelenik a menhély ajtajában, a szája
széle flastrommal van beragasztva.) Igenis,
Barbara őrnagy.
Barbara. Küldje ki Rummny Mitchenst, hogy
itt eltakarítson.
Jenny. Azt hiszem, hogy fél.
Barbara. (Egy pillanatra felvillan rajta anyjá­
hoz való hasonlatossága.) Bolondság! Azt
kell tennie, amit mondanak neki.
Jenny. (Beszól az ajtón.) Rummy, az őrnagy
azt mondja, hogy okvetlenül ki kell jönnie.
Jenny Barbarához megy és szándékosan Bili
előtt halad él, nehogy ez azt hihesse, hogy fél
tőle vagy haragszik rája.
Barbara. Szegény kis Jenny! Kifáradt? (Nézi
a sebes arcát.) Fáj?
Jenny. Nem: már rendben van. Nem volt semmi.
 149

Barbara. (Gáncsoskodva.) Azt hiszem, olyat ütött,

amekkorát csak bírt. Szegény Bili! Úgy-e,
nem haragszik rája?
Jenny. Oh nem, nem, nem, igazán nem, bizony
Isten, nem haragszom! (Barbara megcsó­
kolja és Jenny vidáman szalad be a házba.
Bili kétségbeesetten küzködik újonnan fel­
lépett és ijesztő érzéseivel, de nem szól egy
szót sem. Rummy Mitchens jön ki a ház­
ból.)
Barbara. (Rummy elé megy.) No Rummy, sza­
porán. Vigye be és mossa el a tányérokat
meg a bögréket; a morzsákat pedig szórja
ki a madaraknak.
Rummy leszedi a három tányért meg bögrét,
de Shirley elveszi a bögréjét, mert még maradt
benne egy kis tej.
Rummy. Nincs itt egy szem morzsa sem. És
mostanság nem lehet a jó kenyeret a mada­
rakra vesztegetni.
Price. (Megjelenik a menhely ajtajában.) Bar­
bara őrnagy, egy úr jött megnézni a men-
helyet. Azt mondja, hogy az apja.
Barbara. Jól van. Már megyek. (Srobby vissza­
megy a házba, Barbara utána megy.)
Rummy. (Bilihez lopózik és alázatos hangon, de
mélységes meggyőződéssel mondja.) Maga
laposfülü, disznópofájú mosogatólegény, be-
150

porolnám én magát, csak az őrnagy engedné.

Nem úriember, aki arculüt egy hölgyet.
(Biliben sokkal nagyobb dolgok mennek
végbe s így nem vesz róla tudomást.)
Shirley. (Utána megy.) Hallja, menjen be és ne
beszéljen többet, mert még rosszabbul talál
járni.
Rummy. (Gőgösen.) Ahogy én emlékszem, nem
voltam olyan szerencsés, hogy bemutattak
volna uraságodnak. (Beviszi a tányérokat
a házba.)
Shirley. Ez az a . . .
Bill. (Durván.) Hallja, ne szóljon énhozzám.
Hagyjon nekem békét, mert ellátom a dol­
gát. Énhozzám ne dörgölje a sáros cipőjét.
Shirley. Ne féljen. Nem olyan kitűnőség maga,
hogy a társasága után esenkedjék az ember.
(Be akar menni a házba, amikor kijön
Barbara, Undershafttal a jobbján.)
Barbara. Oh, maga itt van, Mr Shirley ? (Kette­
jük között) Ez itt az édesapám. Mondot­
tam úgy-e, hogy szabadgondolkozó ? Talán
meg fogják egymást érteni.
Undershaft. (Meghökkenve.) Szabadgondolkozó!
A világ minden kincséért sem. Ellenkező­
leg; én meggyőződéses misztikus vagyok.
Barbara. Igazán, sajnálom. Mellesleg szólva,
papa, mi a maga vallása — arra az esetre,
ha megint be kell mutatnom valakinek?
 151

Undershaft. A vallásom ? Hát, édes leányom, én

milliomos vagyok. Ez a vallásom.
Barbara. Akkor attól tartok, hogy maga és Mr.
Shirley mégsem fogják egymást megérteni.
Ugyebár Péter, maga nem milliomos?
Shirley. Nem, és erre büszke vagyok.
Undershaft. (Komolyan.) Barátom, a szegénység
nem olyan dolog, hogy büszke lehetne rá az
ember.
Shirley. (Dühösen.) Ki szerezte meg magának
a milliókat ? En meg a társaim. Miért
vagyunk mi szegények? Mert maga gaz­
dag. Nem kellene nekem a maga lelki­
ismerete, ha ideadná is minden jövedelmét.
Undershaft. Nekem meg nem kellene a maga
jövedelme, ha ideadná is az egész lelki­
ismeretét. (Az eresz alá megy és leül egy
padra.)
Barbara. (Ügyesen megelőzi Shirleyt, aki éppen
felélni akar.) Ügy-e, Péter, nem is hinné,
hogy az édesapám, mi? Nem menne be a
házba, segíteni egy kissé azoknak a szegény
lányoknak; a sok munka már ledönt a
lábunkról.
Shirley. (Keserűen.) Igen, tartozom nekik egy
ebéddel, mi?
Barbara. Oh, nem azért, mert tartozik nekik;
hanem mert szereti őket, Péter, mert sze­
reti őket. (Shirley nem bírja megérteni és
152

nagyon megbotránkozik.) Ejnye, ne bámul­

jon úgy reám! Menjen be és hagyja az ilyen
töprenkedést. (Betuszkolja a házba.)
Shirley. (Mialatt bemegy.) Ah! Kár, miss, hogy
nem művelte ki az eszét, miss. Milyen
hatásos előadásokat tarthatna a szabad­
gondolatról !
Barbara az apjáhpz fordul.
Undershaft. Ne törődjél énvelem, kedves leányom.
Csak végezd a dolgodat; majd én nézem
egy kicsit.
Barbara. Helyes.
Undershaft. Például, mi van azzal a bejáró
beteggel ott ni?
Barbara. (Bilire néz, aki egész idő alatt meg
se mozdult s egyre jobban belemerül dühös
töprengésébe.) Oh, legrövidebb idő alatt
kigyógyítjuk. Figyeljen csak. (Átmegy Bili­
hez és várakozik. Bili felnéz rá, megint le­
süti a szemét, nyugtalan, de dühösebb, mint
valaha.) Milyen szép volna most a Habbi-
jam Mog fején taposni, mi, Bili?
Bill. (Megdöbbenve ugrik fel a vályúról.) Hazu­
dik! Én ezt sose mondtam. (Barbara a
fejét csóválja.) Ki mondta magának, hogy
mi az én szándékom?
Barbara. Csak a maga új barátja.
Bill. Miféle új barátom?
 153

Barbara. Az ördög, Bill. Ha megnyergeli az

embereket, azok nyomorulttá lesznek, csak­
úgy, mint maga.
Bill. (Szívettépő módon erőlködik, hogy bánom-
is-én jókedvűnek lássék.) En nem vagyok
nyomorult. (Megint leül és kinyújtja a
lábait, csak azért, hogy közömbösséget mu­
tasson.)
Barbara. Hát ha olyan boldog, miért nem lát­
szik meg az arcán, mint a miénken?
Bill. (Önkéntelenül visszahúzza a lábait.) Elég
boldog vagyok én, ha mondom. Miért nem
hágy nekem békét! Mit vétettem én magá­
nak? Magának nem csaptam bele az ar­
cába, mi?
Barbara. (Szelíden: a lelkét szédítve.) Nem én
vagyok az, Bili, aki maga ellen támad.
Bill. Ki más volna?
Barbara. Talán olyanvalaki, aki nem akarja,
hogy maga asszonyokat üssön arcul. Valaki
vagy valami, ami férfit akar csinálni ma­
gából.
Bill. (Hencegve.) Férfit csinálni belőlem! Hát
nem vagyok én férfi, mi? Nem vagyok én
férfi? Ki mondja, hogy nem vagyok férfi?
Barbara. Hiszem, hogy magában lappang a férfi.
De mért engedte az a férfi, hogy maga meg­
üsse a szegény kis Jenny Hillt- Ez igazan
nem volt nagyon férfias dolog tőle, úgy-e?
154

Bill. (Kínlódva.) Mondom, hogy én ezzel végez­

tem. Letárgyaltam. Már torkig vagyok a
maga Jenny Hilljével és az ő szomorú, kis
arcával.
Barbara. Hát akkor miért gondol rá még min­
dig? Es miért jut mindig újra az eszébe?
Maga nem fog megtérni, úgy-e?
Bill. (Meggyőződéssel.) Nemén. Aligha. Félig se.
Barbara. Ez a helyes, Bili. Ne hagyja magát,
Bili. Szedje össze minden erejét. Ne adja
el magát olcsón minekünk. Todger Fairmile
azt mondotta, hogy három éjszakán át kemé­
nyebben birkózott a lelkiismeretével, mint
ahogy valaha a japánival birkózott az orfeum­
ban. Megadta magát a japáninak, amikor
majdnem beletört a karja s megadta magát
a lelkiismeretének, amikor majdnem össze­
tört a szíve. Maga talán ki tudja kerülni.
Magának nincs szíve, úgy-e?
Bill. Mi akar ez lenni? Miért ne volna nekem
is szívem, csakúgy, mint akárki másnak?
Barbara. Egy olyan ember, akinek szíve van,
nem zúzta volna be a szegény kis Jenny
arcát, mi?
Bill. (Majdnem sírva.) Oh, békiben hagy-e
már végre? Hát kikezdtem én egyszer is
magával, hogy most idejön és így bosszant
és dühít engem. (Fejtől bokáig görcsösen
reszket.)
 155

Barbara. (Kezét a Bill karján nyugtatja és lágy

hangon, amely sose bocsátja ki.) A lelke
az, ami bántja magát, Bili, nem én bán­
tom. Mi magunk is valamennyien átestünk
ezen. Jöjjön mivelünk, Bill. (Bili vadul néz
körül.) Férfias bátorságra lenn a földön
és örökös dicsőségre fönn a mennyben.
(Bili már majdnem letörik.) Jöjjön. (Dob­
szó hallatszik ki a házból; Barbara hirtelen
megfordul, mire Bili nagyot lélekzik s meg­
szabadul a varázs alól. Adolphus jön ki a
házból, a nagydobbal.) Oh,* maga az, Dolly ?
Engedje meg, hogy bemutassam legjobb
barátomat, Mr. Bili Walkert. Ez az én
imádóm, Bill: Mr. Cusins. (Cusins a dob­
verővel köszön.)
Bill. Feleségül megy hozzá?
Barbara. Hogyne.
Bill. (Hévvel.) Isten legyen irgalmas néki! Isten
legyen irgalmas néki!
Barbara. Miért? Azt hiszi, hogy nem lesz bol­
dog velem?
Bill. Nekem csak egy délelőtt kellett elvisel­
nem; de neki élethossziglan kell elviselnie.
Cusins. Ez a megjegyzés rettenetes, Mr Walker.
De én mégsem válhatok meg tőle.
Bill. De én igen. (Barbarához.) Hé! Tudja
hogy hova megyek és hogy mit fogok
tenni ?
156

Barbara. Tudom: a mennyországba megy. És

még a hét vége előtt visszajön ide és meg­
mondja nekem.
Bill. Hazudik. Canning Townba megyek és
szemébe köpök annak a Todger Fairmile-
nek. Én bezúztam a Jenny Hill képét és
most azt akarom, hogy bezúzzák az én
képemet, aztán visszajövök és megmutatom
neki. Todger meg fog verni engem, ahogy
én megvertem Jennyt. Ezzel aztán kvittek
leszünk. (Adolphushoz.) Rendjén van ez,
vagy nincs rendjén ? Maga gentleman,
magának jobban kell tudnia.
Barbara. Két zúzott szem együtt nem tesz ki
egy ép szemet.
Bill. Nem kérdeztem magát. Hát már sose
tudja befogni a száját? Én az urat kér­
deztem.
Cüsins. (Elgondolkozva.) Igen; azt hiszem, igaza
van, Mr. Walker. Igen ; én is azt tenném.
Érdekes: de egy ógörög ember szakasztott
ugyanezt tette volna.
Barbara. De mire jó ez?
Cusins. Hát arra, hogy Mr. Fairmile egy kissé
gyakorolhassa magát és Mr. Walkernek
megnyugodhassék a lelke.
Bill. Ostobaság ! Hiszen lélek nincs is a vilá­
gon. Maga meg tudja mondani, van-e lelkem
vagy nincs? Hiszen sohasem látta.
 157

Barbara. Láttam, hogy sajgott a lelke, amikor

ellene cselekedett.
Bill. (Akiben meggyűlt a keserűség.) Ha maga
az én jegyesem volna és minduntalan így
a szavamba kapkodna, igazán olyat adnék
• magának, hogy csak úgy sajogna, olyat
én! (Adolphushoz.) Fogadja meg a szava­
mat, cimbora. Tapassza be a száját, mert
idő előtt fog meghalni. (Mélységes érzés­
sel.) Agyon fogja beszélni: ez lesz a vége.
Agyon fogja beszélni. (Elmegy a kapun
keresztül.)
Cusins. (Utána néz.) Hátha igaza van!
Barbara. Dolly! (Egészen úgy háborodik fel,
mint az anyja.)
Cusins. Igen, drágám, nagyon fárasztó dolog, ha
az ember magába szerelmes. Ha soká tart,
magam is az hiszem, hogy fiatalon fogok
meghalni.
Barbara. Es nagyon bánná?
Cusins. Csöppet sem- (Hirtelen lecsillapodik és
megcsókolja Barbarát a nagydob fölött,
nyilvánvalóan nem először, mert az embe­
rek gyakorlat nélkül nem tudnak a nagy­
dob fölött csókolózni. Undershaft köhint.)
Barbara. Oh, papa, rendben van, mi nem feled­
keztünk meg magáról. Dolly, magyarázza
meg a menhelyet a papának; én nem érek
rá. (Besiet a házba.)
158

Undershaft és Adolphus most teljesen rendel­

keznek az udvarral. Undershaft egy pádon ülve és
még mindig nagyon élesen figyelve keményen néz
Adolphusra. Adolphus pedig keményen néz órája.

Undershaft. Úgy látom, Mr. Cusins, maga gya­

nítja, hogy mi jár a fejemben. (Cusins
megemeli a dobveröit, mintha egy vidám
indulóba akarna kezdeni, de nem vág bele
a dobba.) Bizony így van. De hátha egy­
szer Barbara is kiismeri magát!
Cusins. No hát tiltakozom az ellen, mintha én
megtéveszteném Barbarát. En egész őszin­
tén érdeklődöm az Üdv Hadseregének elvei
iránt. Tény az, hogy én úgyszólván gyűj­
töm a különböző vallásokat: és ami a do­
logban a legérdekesebb, rájöttem, hogy vala­
mennyi vallásban tudok hinni. Mellesleg
szólva, van önnek valami hitvallása?
Undershaft. Van.
Cusins. Valami különös dolog?
Undershaft. Mindössze is annyi, hogy két do­
log kell az üdvösséghez.
Cusins. (Csalódottan, de udvariasan.) Ah, a hiva­
talos katekizmus. Charles Lomax is az
anyaegyházhoz tartozik.
Undershaft. S ez a két dolog...
Cusins. Keresztség és . ..
Undershaft. Pénz és puskapor.
 159

Cusins. (Meglepetve, de érdeklődéssel.) Az önök

uralkodó osztályai általában így gondol­
koznak. Ebben csak annyi az új, hogy van
ember, aki bevallja.
Undershaft. Ügy van.
Cusins. Bngedelmet, van az ön hitvallásában helye
a becsületnek, igazságnak, igazságosságnak,
szeretetnek, irgalomnak és így tovább?
Undershaft. Van: ezekből telik ki a dús, erős és
biztos emberi életnek a szépsége és fényűzése.
Cusins. De tegyük fel, hogy valakinek választani
kell ezek között és a pénz vagy puskapor
között.
Undershaft. Válassza a pénzt és puskaport;
mert ha ebből a kettőből nincs elegendő,
nem szerezheti meg a többit.
Cusins. Ez az ön hitvallása?
Undershaft. Ez.

Ennek az utolsó szónak a hangsúlya teljesen

berekeszti a társalgást. Cusins kételkedve fintor­
gátja az arcát és figyeli Undershaftot. Under -
shaft pedig őt figyeli.
Cusins. Barbara ebbe nem megy bele. Ön kény­
telen lesz választani a hitvallása és Barbara
között.
Undershaft. Maga is, ifjú barátom. Barbara rá
fog jönni, hogy a maga dobja belül üres.
Cusins. Undershaft atya, ön téved. En őszinte
160

híve vagyok az Üdv Hadseregének. Ön

nem érti az Üdv Hadseregét. Ez az öröm,
a szeretet és a bátorság hadserege; meg­
szabadította a félelemtől és lelkimardosás-
tól és kétségbeeséstől a pokolhoz láncolt,
régi evangéliumi felekezeteket: mert trom­
bita- és dobszóval, muzsikával és tánccal,
pálmaággal és lobogóval vonul fel a harcra
az ördög ellen, és ez a boldog őrsereg
mennyei támadása. Kiszedi a korhelyt a
korcsmából és embert farag belőle; talál
egy vergődő férget egy sötét konyhában
és íme: egy asszony. Es veszi a rangbeli
urakat és hölgyeket és felségek fiait és leá­
nyait. A szegény görög professzort, a leg-
mesterkéltebb és legsanyarúbb emberi te­
remtményt leszoktatja a répafőzelékről s
felszabadítja benne a rapszódoszt; kinyilat­
koztatja előtte Dyonizos igazi tiszteletét;
leküldi őt az utcára, hogy dithyrambuso-
kat verjen ki a dobján. (Hatalmas indulót
kezd dobolni.)
Undershaft. Föllármázza az egész menhelyet.
Cusins. Oh, megszokták már az áhitatnak e
hirtelen kitöréseit. De azért ha zavarja a
dobszó... (Zsebrevágja a dobveröket, le­
kapcsolja a dobot és földre állítja, a kapu­
bejárással szemben.)
Undershaft. Köszönöm.
 161

Cusins. Emlékszik, mit mond Euripides a maga

pénzéről meg puskaporáról?
Undershaft. Nem.
Cusins. (Szaval.)
Egyik vagy másik, — ez a világ! —
Pénzzel, fegyverrel magasabbra hág.
Embermiitjóknak forr, pezseg árja,
Remény dagasztja milliók szivét.
Es lesz, aki nyer és lesz, aki veszt,
Es hull a remény vagy hervadni kezd.
De hogyha megismered,
Míg az időd lepereg,
Hogy élni jó : a menny a tiéd.
Az én fordításom: mit szól hozzá ?
Undershaft. Azt hiszem, barátom, ha meg akarja
tudni, míg az ideje lepereg, hogy élni jó,
először: elegendő pénzt kell szereznie, hogy
méltón élhessen s elegendő hatalmat, hogy
a maga ura lehessen.
Cusins. Maga undorítóan elcsüggeszti az embert
(Tovább szaval.)
Hát oly nehéz felfogni, látni,
Hogy Isten lelke — s légyen bármi —
A konok ősi törvény, a merő,
Az örök természet: végtelen erő?
Mi más az ész? Ember harcivágya,
Vagy Isten kegye, a nagy, a dicső?
S a várva-várás — mégse félés
A Sors feje fölött örök remélés?
S nem lesz-e Barbara örökké drága?
Bemard Shaw : Barbara őrnagy. 1I
162

Undershaft. Euripides Barbarát említi, mi ?

Cusins. Szabadon fordítottam. Az eredetiben az
áll, hogy kedvesség.
Undershaft. Szabad kérdeznem, — mint Bar­
bara apjának — milyen évi jövedelem mel­
lett fogja örökké szeretni ?
Cusins. Mint Barbara apját, ez a kérdés inkább
önt illeti, mint engem. A görög leckéimmel
el tudom tartani: ez körülbelül minden.
Undershaft. Es maga azt hiszi, hogy Barbara
jól megy férjhez?
Cusins. (Udvariasan, de konokul.) Mr. Under­
shaft, én sok tekintetben gyönge, félénk és
sikertelen ember vagyok; és az egészségem
egyáltalában nem kielégítő. De ha valami­
ről úgy érzem, hogy az enyémnek kell len­
nie, előbb vagy utóbb megszerzem. És Bar­
bara iránt is így érzek. Nem szeretem a
házasságot; sőt komolyan félek tőle; nem
tudom, hogy mihez fogok majd Barbarával,
vagy ő mihez fog majd énvelem. De érzem,
hogy csakis én és senki más nem veheti őt
feleségül. Kérem, tekintse ezt elintézett do­
lognak. Nem mintha zsarnokoskodni akar­
nék ; de miért pocsékoljam az ön idejét annak
a megvitatásával, ami úgyis elkerülhetetlen ?
Undershaft. Úgy érti, hogy semmihez sem ragasz­
kodik; még ahhoz sem, hogy az Üdv Had­
seregét Dionysios tiszteletére térítse.
 163

Cusins. Az Üdv Hadseregének a lélekmentés a

dolga s nem az, hogy az úttörők nevén vitat­
kozzék. Dionysios vagy más: mit tesz az ?
Undershaft. (Fölkel és közeledik hozzája.) Cu-
sins tanár, maga nagyon kedvemre való
fiatalember.
Cusins. Mr. Undershaft, amennyire, én meg tudom
ítélni, ön egy elvetemült, vén gazember; de
nagyon izgatja a humor iránt való érzékemet.
Undershaft némán nyújt neki kezet. Kezet
fognak.
Undershaft. (Hirtelen összeszedi magát.) Es
most térjünk az üzletre.
Cusins. Bocsánat. Mi vallásról vitatkozunk. Minek
térjünk vissza egy olyan érdektelen és szük­
ségtelen dologra, mint az üzlet.
Undershaft. E pillanatban a vallás a mi üzle­
tünk, mert csakis a valláson keresztül nyer­
hetjük meg Barbarát.
Cusins. Maga is talán szerelmes lett Barbarába ?
Undershaft. Igen, mint apa.
Cusins. Ha egy apa szerelmes a felnőtt leányába,
ez minden elvakultság között a legveszedel­
mesebb. Bocsánatot kérek, hogy az én hal­
vány, félénk, bizalmatlan"álmomat egy lélek-
zetre említem vele.
Undershaft. Maradjon a tárgynál. Meg kell őt
nyernünk; és egyikünk se methodista.
11*
164

Cusins. Az nem baj. Az erő, amellyel Barbara itt

kormányoz ... az erő, amely Barbarát magát
kormányozza... nem a kálvinizmus, sem a
presbyterianizmus, sem a methodizmus...
Undershaft. De nem is görög pogányság, mi?
Cusins. Ezt megengedem. Barbarának teljesen
eredeti a hitvallása.
Undershaft. (Diadalmasan.) Ahá! A nagy Bar­
bara Undershaft! Önmagából meríti az
ihletet.
Cusins. Es mit gondol, hogyan jutott beléje?
Undershaft. (Nagy izgalommal.) Ez az Under-
shaftek örökségé. A fáklyát tovább adom a
leányomnak. Híveket fog nekem toborzani
és hirdetni fogja az én evangéliumomat...
Cusins. Mi? Pénzt és puskaport!
Undershaft. Igen, pénzt és puskaport; szabad­
ságot és hatalmat; uralmat az élet és ural­
mat a halál fölött.
Cusins. (Előkelőén próbálja legyűrni.) Mr.
Undershaft, ez roppant érdekes. Maga persze
tudja, hogy őrült.
Undershaft. (Kétszeres erővel) Hát maga?
Cusins. Oh, én egy. őrült kucséber vagyok. Üd­
vözlöm, mint titkom tudóját, minthogy én
is tudója vagyok az ön titkának. De azért
bámulok. Csinálhat egy őrült ember ágyúkat ?
Undershaft. Ki más csinálhat ágyút, mint egy
őrült ember? Es most — (Áradó energia-
 165

val.) szót szóért. Fordíthatja egy józan

okos ember Euripidest?
Cusins. Nem!
Undershaft. (Vállon ragadja.) S nevelhet-e egy
józan nő a korhelyből férfit, vagy a féreg­
ből asszonyt ?
Cusins. (Szédülve a vihartól.) Kolosszus Atya,
Milliomos Mammut . . .
Undershaft. (Ösztökélve.) Két őrült van itt ma
ezen a menhelyen, vagy pedig három?
Cusins. Úgy érti, hogy Barbara is csak olyan
őrült, mint mi ketten ?
Undershaft. (Elpenderíti hirtelen és teljesen
visszanyeri nyugodtságát.) Ej, professzor-
kám, nevezzük a dolgokat igazi nevükön.
En milliomos vagyok, maga költő, Barbara
lelkek megmentője. Mi dolgunk nekünk
hármunknak e közönséges rabszolga- és
bálványimádó csőcselékkel? (Megint leülés
vállát vonogatva nézi le a csőcseléket.)
Cusins. Vigyázzon. Barbara szereti a közönséges
embereket. Es én is szeretem őket. Soha­
sem érezte át ennek a szeretetnek a roman­
tikáját ?
Undershaft. (Hidegen és csrrfondárosan.) Szerette
maga valaha a szegénységet, mint Assisi-i
Szent Ferenc? Szerette valaha a piszkot,
mint Szent Simeon? Szerette valaha a be­
tegséget és a szenvedést, mint a mi daj-
 I

166

káink és emberbarátaink? Az ilyen szenve­

délyek nem erények, hanem a legtermészet­
ellenesebb bűnök. Egy gróf unokájának
vagy egy egyetemi tanárnak öröm lehet,
hogy szereti a közönséges embereket; de
én magam is közönséges ember voltam és
szegény ember; és nekem ez nem roman­
tikus. Csak hadd hirdesse a szegény ember,
hogy a szegénység áldás, hadd csináljon a
gyáva ember vallást a gyávaságából, prédi­
kálván az alázatosságot; mi ezt jobban
értjük. Nekünk hármunknak össze kell fog­
nunk s fölébe kell kerekednünk a közön­
séges embereknek; máskülönben hogy segít­
hetnénk a gyermekeiknek, hogy fölkapasz­
kodhassanak mellénk ? Barbarának hozzánk
kell tartoznia és nem az Üdv Hadseregéhez.
Cusins. Hát én csak annyit mondhatok, ha azt
hiszi, hogy eltántoríthatja őt az Üdv Had­
seregétől az olyan beszédekkel, amilyenek­
kel itt engem traktált, akkor nem ismeri
Barbarát.
Undershaft. Barátom, én sohasem kérek olyat,
amit megvásárolhatok.
Cusins. (Dühében élfehéredve.) Csak nem akarja
azt mondani ezzel, hogy meg tudja vásá­
rolni Barbarát?
Undershaft. Nem; de megvásárolhatom az Üdv
Hadseregét.
 167

Cusins. Tisztára lehetetlen!

Undershaft. Majd meglátja. A vallási szervezetek
mind úgy élnek meg, hogy eladják magukat
a gazdag embereknek.
Cusins. De nem az Üdv Hadserege. Az a szegény
emberek egyháza.
Undershaft. Egy okkal több, hogy megvásá­
roljam.
Cusins. Nem hinném, hogy maga tudja, mit tesz
az Üdv Hadserege a szegényekért.
Undershaft. De igenis, tudom. Kihúzza a fogai­
kat : ez nekem elég . . . mint üzletembernek.
Cusins. Ostobaság! Józanságra neveli őket . . .
Undershaft. En is jobban szeretem a józan mun­
kást. Több a hasznom.
Cusins. . . . becsületességre . . .
Undershaft. A becsületes munkás a leggazdál-
kodóbb.
Cusins. . . . családias életre . . .
Undershaft.. Annál jobb: inkább beérik akár­
mivel, semhogy a helyüket változtassák.
Cusins. . . . boldogságra . . .
Undershaft. Megbecsülhetetlen biztosíték a for­
radalom ellen.
Cusins. . . . önzetlenségre . . .
Undershaft. így közömbösek a saját érdekeik
iránt, ami nekem nagyon megfelel.
Cusins. . . . s figyelmüket a mennyei dolgokra
irányítja . . .
168

Undershaft. (Fölkelve.) És nem szakszervezetre

meg szocializmusra. Remek!
Cusins. (Fellázadva.) Maga igazán egy elvetemült,
vén gazember.
Undershaft. (Shirley Péterre mutat, aki éppen
most jött ki a házból és lehangoltan ballag
át az udvaron, amíg kettejük közé ér.) Es
ez egy becsületes ember!
Shirley. Igen ; és mi hasznom belőle ? (Keserűen
megy át előtte, s leül egy padra a sarok­
ban, az eresz alatt.)

Priee a kenetességtől csurogva, és Jenny

Hill kézidobbal, amely tele van rézpénzzél, jön­
nek a házból, s mennek a nagydobhoz, amelyen
Jenny kezdi kiolvasni a pénzt.

Undershaft. (Shirleynek felelve)) Oh, a maga

munkaadóinak egytől-egyig busás hasznuk
lehetett belőle. (Az asztalon ül. egyik lábá­
val az oldalt álló pádon Cusins, lesújtva,
ugganarra a padra ül, közelebb a házhoz.
Barbara jön a házból, az udvar közepéig.
Izgatott és Kissé kimerült.)
Barbara. Éppen most volt egy nagyszerű éb­
resztő-gyűlésünk a túlsó kapunál. Talán
még sohasem láttam a közönséget olyan
meghatottnak, mint az ön vallomásánál,
Mr. Price.
 169

Price. Szinte örülni tudnék egykori gonosz­

ságomnak, ha elhihetném, hogy mások annál
könnyebben maradnak meg az igaz úton.
Barbara. Az úgy is lesz. Mennyi gyűlt össze,
Jenny?
Jenny. Négy shilling és tíz penny.
Barbara. Oh, Price, ha a szegény édesanyján
csak még egyet rúgott volna, most megvolna
a kerek öt shillingünk.
Price. Ha az édesanyám hallaná ezt, ő is saj­
nálná, hogy nem tettem. De én örülök.
Milyen öröme lesz az anyámnak, ha meg­
hallja, hogy meg vagyok mentve.
Undershaft. Ne járuljak hozzá a hiányzó két
pennyvel, Barbara? A milliomos alamizs­
nája, mi? (Kivesz a zsebéből két pennyt.)
Barbara. Hogy szerezte ezt a két pennyt?
Undershaft. Ahogy szoktam. Eladtam ágyúkat,
torpedókat, búvárhajókat és a legújabban
szabadalmazott »Nagyherceg« nevű kézi­
gránátokat.
Barbara. Tegye vissza a zsebébe. Nem vásárol­
hatja meg itt az üdvösségét két pennyért:
azt ki kell érdemelni.
Undershaft. Nem elég két penny? Ha nagyon
szorongatsz, valami kevéssel többet is ad­
hatok.
Barbara. Két millió sem volna elegendő. Rossz
vér. van a kezén és azt csakis jó vérrel
170

lehet lemosni. A pénz itt nem használ.

■Tegye el. (Cusinshez fordul.) Dolly: másik
levelet fog írni helyettem az újságoknak.
(Cusins az arcát fintorgatja.) Igen; tudom,
hogy nem szereti, de meg kell tenni. Ezen
a télen nem tudunk megküzdeni az éhín­
séggel : mindenki munka nélkül áll. A tábor­
nok azt mondja, hogy be kell zárnunk ezt
a menhelyet, ha nem tudunk több pénzt
szerezni. Én a gyűléseken már úgy erő­
szakolom a gyűjtést, hogy mindig szégyellem
magamat; nem igaz, Price?
Price. Nagy élvezet a misst munkában látni.
Ahogy három shilling hat pennyről fölvitte
őket négy shilling tíz pennyre, azzal a him-
nuszszal, pennyről pennyre és versszakról
versszakra, hát az kész csuda volt. Nincs az
a házaló a Mile End Westen, aki utána
tudná csinálni.
Barbara. Igen, de bárcsak enélkül tudnánk
boldogulni. Végül már odajutok, hogy töb­
bet gondolok a gyűjtésre, mint az emberek
lelkére. Aztán ha megtelik is a kalap
pennykkel meg félpennykkel ? Nekünk ezrek
kellenek! tízezrek! százezrek! Én lelkeket
akarok téríteni, nem pedig az Üdv Had­
seregének koldulni olyan módon, hogy ha
magamért kellene így koldulnom, hát in­
kább meghalnék.
 171

Undershaft. (Mélységes iróniával.) Valódi ön­

zetlenséggel mindent el lehet érni, drágám.
Barbara. (Gyanutalan hangon, miközben félre­
fordul, hogy fölvegye a dobról a pénzt s
beteszi egy tárcába, melyet magánál hord.)
Ugy-e, igen? (Undershaft kajánul néz
Cusinsre.)
Cusins. (Félre Undershafthoz.) Mephistopheles!
Macchiavelli!
Barbara. (Könny jön a szemébe, mikor becsukja
a tárcát és zsebreteszi.) Hogyan lássuk el
őket? Nem beszélhetek vallásról egy em­
bernek, ha a szeme kopog az éhségtől.
(Szinte letörik.) Rettentő!
Jenny. (Hozzárohan.) Drága őrnagy .. .
Barbara. (Hátrálva.) Nem, ne vigasztaljon. Majd
rendbejön minden. Meg fogjuk szerezni a
pénzt.
Undershaft. Hogyan?
Jenny. Hát majd imádkozunk érte. Mrs. Baines
azt mondja, hogy a múlt éjjel imádkozott
érte; és ő még sohasem imádkozott hiába;
egyetlenegyszer sem. (A kapuhoz megy és
kinéz az ideára.)
Barbara. (Aki félszárította könnyeit és vissza­
nyerte higgadtságát.) Mellesleg szólva, apa.
Mrs. Baines eljött, mert velünk együtt
vonul fel ma délután a nagygyűlésünkre;
nagyon szeretne magával találkozni, egy
172

vagy más okból. Talán meg fogja magát

téríteni.
Undershaft. Nagyon fogok örülni, drágám.
Jenny. (A kapuban; izgatottan.) Őrnagy! Őr­
nagy ! az az ember megint visszajött.
Barbara. Miféle ember ?
Jenny. Az, aki engem megütött. Oh, remélem,
azért jött vissza, hogy hozzánk álljon.
TFaZier Bili, zuzmarás kabáttal, jön a kapun
keresztül, zsebbemélyesztett kezekkel, állát a két
válla közé húzva, mint egy kifosztott játékos.
Megáll Barbara és a nagydob között.
Barbara. Halló, Bili! Már visszajött?
Bill. (Ingerkedve.) Azóta még mindig beszél,
mi?
Barbara. Bizony majdnem. Hát Todger meg­
fizetett magának a szegény Jennyért?
Bill. Nem a.
Barbara. Pedig hát a kabátja mintha egy kissé
havas volna.
Bill. Hát havas egy kicsit. Maga persze azt
szeretné tudni, hogy mitől havas, úgy-e?
Barbara. Azt, igen.
Bill. Hát ez a hó a canningtowni parkban
esett le. Aztán hozzáragadt a vállamhoz.
Barbara. Kár, hogy nem inkább a térdéhez
ragadt egy kis hó, Bili. Nagyon javára
vált volna magának.
 173

Bill. (Savanyú humorral/.) Mert ugyanakkor

megkíméltem másvalakinek a térdét. Ö
tudniillik a fejemen térdelt, úgy bizony.
Jenny. Ki térdelt a maga fején?
Bill. Todger. Imádkozott értem: olyan kényel­
mesen imádkozott rajtam, mint egy sző­
nyegen. Es Mog is. Es az egész átkozott
gyülekezet. Mog azt mondta: Oh Uram,
törd meg konok elméjét, de ne bántsd a
drága szívét. Ezt mondta. »Ne bántsd a
drága szívét.« Es az embere — kilencven-
egy kiló és hatvan deka — teljes súlyával
rajtam térdelt. Mulatságos, mi ?
Jenny. Oh nem. Mi úgy sajnáljuk, Mr. Walker.
Barbara. (Őszinte örömmel.) Ostobaság! Hát
persze hogy mulatságos. Úgy kellett magá­
nak, Bili. De először okvetlenül maga tett
valamit.
Bill. (Makacsul.) Azt tettem, amit előre meg­
mondtam. A szemibe köptem. Fölnéz az
égre és ezt mondja: Oh bár méltónak
találtatnám, hogy az evangélium kedvéért
köpnének szembe, — ezt mondta. Mog meg
azt mondta: Gloria Alleluja! Es aztán
Todger a testvérének nevezett és lenyo­
mott, mintha kis gyerek vónék és ő az
anyám volna, aki szombat este megmosdat.
Nem volt köztünk semmiféle verekedés.
Fél utca imádkozott; a másik fele meg
174

úgy röhögött, hogy majd megrepedt. (Bar­

barához.) Tessék! Most meg van elégedve ?
Barbara. (Felcsillanó szemmel.) Bár ott lehet­
tem volna, Bili.
Bill. Igen: jó alkalma lett volna egy kis extra­
beszédre, mi?
Jenny. Úgy sajnálom, Mr. Walker.
Bill. (Hevesen.) Engem ugyan ne sajnáljon.
Nincs jussa hozzá. Ide hallgasson. En be­
zúztam a száját.
Jenny. Nem, nem is fájt; igazán, nem fájt,
talán csak egy pillanatig. Éppen csak hogy
megijedtem.
Bill. Nem akarom, hogy maga nekem meg­
bocsásson, vagy bárki más is. Amit én
tettem, azért megfizetek. Megpróbáltam a
magam száját betöretni, hogy magát ki­
békítsem ...
Jenny. (Aggodalommal.) Oh nem . . .
Bill. (Türelmetlenül.) Mondom hogy megpró­
báltam ; hát nem tud idehallgatni, ha az
ember mond valamit? De csak azt nyer­
tem vele, hogy az egész utca népe meg­
bámulhatta az én bajomat. Hát ha így ki
nem békíthettem magát, majd kibékítem
máskép. Ide figyeljen ! Télire félretettem
magamnak két aranyat; egy font még
megmaradt belőle. Egyik pajtásom a múlt
héten összekülönbözött a babájával, akit
 175

el akart venni. Jól helybenhagyta s ezért

tizenöt shillingre büntették. Joga volt hozzá,
mert hiszen úgyis el akarta venni; de
nekem nem volt jogom magát megverni;
tegyen rá még öt shillinget és mondja,
hogy ]&r érte egy font. (Előveszi az ara­
nyat.) Itt a pénz. Vegye el; és aztán maga
ne bocsásson meg nekem, meg ne imád­
kozzék értem, az őrnagy meg ne locsogjon
nekem. Amit tettem, tettem, itt van érte
a fizetség és ezzel aztán legyen vége a
dolognak.
Jenny. 0, Mr. Walker, én azt el nem fogad­
hatom. De ha adna egy shillinget vagy
kettőt a szegény Rummy Mitchens-nek!
annak igazán fájt az ütés; aztán meg olyan
öreg.
Bill. (Megvetően.) Hogy is ne. Ha elém kerülne,
megint rávágnék egyet. Csak citáltasson a
törvény elé, hiszen azzal fenyegetőzött! O
nem bocsátott meg nekem: egyáltalában
nem. Amit én neki tettem, nem nyomja a
szívemet — vagy ahogy (Barbarára mu­
tatva.) ő nevezné, a lelkiösmeretemet —
csak annyira, mintha egy vaddisznót döftem
volna le. Nem megyek bele ezekbe a maguk
kis keresztény játékaiba: ebbe a fene meg­
bocsátásba, meg nyafogásba, meg locsogásba,
amitől az ember úgy elkeseredik, hogy meg-
176

útálja az életét. Mondom, hogy ez nekem

nem kell. Vegye el a pénzét és ne tolja
többet felém azt a bamba, sebes pofáját.
Jenny. Őrnagy, elvehetek valamit a pénzből a
Hadsereg számára?
Barbara. Nem: az Udv Hadseregét nem lehet
megvásárolni. Mi a lelkét akarjuk, Bili;
és annál kevesebbet nem fogadhatunk el.
Bill. (Keserűen.) Tudom. Nem elég. En meg
az a pár shilling nem vagyunk elég jók
magának. Mert maga egy gróf unokája.
Száz fonton alul nem áll szóba az emberrel.
Undershaft. Nézd csak, Barbara. Száz fonttal
sok jót tehetnél. Ha elfogadod ennek az úr­
nak az egy fontját és megkönnyíted a lelkét,
megkapod tőlem a hiányzó kilencvenkilen­
cet. (Bilit ez a gazdagság olyan bámulatba
ejti, hogy önkéntelenül a kalapjához nyúl.)
Barbara. Oh, papa, maga nagyon is tékozló.
Bili húsz ezüstpénzt kínál. Teljesen elég,
ha maga még tíz ezüstpénzt ád nekünk.
Ez a rendes ára annak, aki eladó. En nem
vagyok eladó; és az Udv Hadserege sem
az. (Bilihez.) Egy nyugodt perce sem lesz
többé, Bili, amíg meg nem tér mihozzánk.
A megváltásának nem állhat ellent.
Bill. (Komoran.) Nem tudok ellentállni az
orfeumi birkózóknak meg a rossznyelvű
asszonyoknak. Kínáltam pénzt. Többet nem
 177

tehetek. Vegye el, vagy hagyja itt. Tessék.

(Ledobja az aranypénzt a nagydobra s leül
a vályúra. Az arany megigézi Csirizes Pri-
cet, aki hamar megragadja az alkalmat,
hogy ráejtse a kalapját.)
Mrs Baines jön a házból. Úgy van öltözve,
mint az Üdv Hadseregének biztosa. •Körülbelül
negyvennek látszó, komoly arcú asszony, a hangja
behízelgő, könyörgő, a modora alázatos.
Barbara. Ez itt az apám, Mrs Baines. (Under­
shaft elmegy az asztal mellől s tüntető udva­
riassággal emeli meg kalapját.) Próbálja
meg, mire mehet vele. En rám nem hall­
gat, mert emlékszik, hogy kicsikoromban
milyen bolondos voltam. (Magukra hagyja
őket és Jenny vei beszélget.)
Mrs Baines. Megmutatták önnek a menhelyet,
Mr. Undershaft? Persze, tudja már, hogy
milyen munkát végzünk?
Undershaft. (Nagyon udvariasan.) Az egész
nemzet tudja, Mrs. Baines.
Mrs Baines. Nem, sir; nem tudja az egész
nemzet, különben nem kellene végig az
egész országon ilyen megkötött kézzel dol­
goznunk azért, mert nincs pénzünk. Higyje
el nekem, ha mi nem vagyunk, ezen a télen
lázadás tört volna ki Londonban.
Undershaft. Igazán azt hiszi?
Bernard Shaw : Barbara őrnagy. 12
178

Mrs Baines. Tudom. Emlékszem, amikor 1886-

ban önök, gazdag urak, olyan irgalmatla­
noknak mutatkoztak a jejveszékelő szegé­
nyek iránt. S azok beverték a klubok abla­
kait a Pall Maiion.
Undershaft. (Földerül, mint aki helyesli ezt a
módszert.) Es a városi szegényalap másnap
harmincezer fontról felszökött hetvenkilenc-
ezer fontra. Nagyon jól emlékszem.
Mrs Baines. Hát miért nem támogatnak min­
ket, hogy boldogulhassunk a szegényekkel?
Akkor nem vernék be az ablakokat. Jöjjön
ide, Price. Hadd mutatom be magát ennek
az úrnak. (Price meg(ígyélés alá kerül.)
Emlékszik még az ablakbeverésre ?
Price. Öreg édesapám azt hitte, hogy forradalom.
Mrs Baines. Most is beverné az ablakokat?
Price. Dehogy is verném. Megnyíltak előttem a
mennyország ablakai. Most már tudom,
hogy a gazdag ember is csak olyan bűnös,
mint én vagyok.
Rummy. (Megjelenik a padlásablakban.) Csirizes
Price!
Snobby. Mi kell ?
Rummy. Az édesanyja keresi magát a Cripps
lane-i kapunál. Hallott a maga megtéré­
séről. (Price élsápad.)
Mrs Baines. Menjen, Mr. Price és imádkozzék
vele.
 179

Jenny. Átmehet a menhelyen.

Price. Nem tudnék most a szemébe nézni, min­
den bűneim súlyával a fejemen. Mondja
meg neki, hogy otthon fogja találni a fiát
s hogy imádkozva fogja őt várni. (Kisom-
fordái a kapun s útközben mellesleg elcseni
az aranyat, amint a kalapját fölveszi a
nagydobról.)
Mrs Baines. (Könnybenúszó szemmel.) Láthatja,
Mr. Undershaft, hogyan irtjuk ki a szívük­
ből a haragot és keserűséget önök iránt.
Undershaft. Ez mindenesetre az összes munka­
adókra nézve nagyon kényelmes és hasznos.
Mrs Baines. Barbara, Jenny; jó híreim vannak,
igazán remek híreim. (Jenny hozzája sza­
lad.) Imámat meghallgatták. Megmondtam,
úgy-e Jenny, hogy az imámat meg fogják
hallgatni.
Jenny. Igen, igen.
Barbara. (Közelebb megy a dobhoz.) Elegendő
pénzt kaptunk, hogy nyitva tarthassuk a
menhelyet ?
Mrs Baines. Remélem, elegendő lesz arra, hogy
valamennyi menhelyünket nyitva tarthas­
suk. Lord Saxmundham ötezer fontot Ígért
nekünk . . .
Barbara. Hurráh!
Jenny. Glória!
Mrs Baines. . . . ha . . .
12*
180

Barbara. Ha! Mit »ha« ?

Mrs baines. ... lia öt másik úr is ád egyenkint
ezret, hogy ki legyen kerekíthető tízezer
fontra.
Barbara. Ki az a Lord Saxmundham? Sohse
hallottam a nevét.
Undershaft. (Aki a lord nevének a hallatára
fölfigyelt és most kíváncsian nézi Barbarát.)
Uj kreáció, drágám. Sir Horace Bodger-
ről hallottál?
Barbara. Bodger! A szeszgyárost gondolja?
Bodger-féle whisky!
Undershaft. Róla van szó. Egyik legnagyobb jól-
tevője a mi társadalmunknak. Restaurál-
tatta a hakingtoni székesegyházat. Ezért
nemességet kapott. Aztán befizetett félmil­
liót a pártkasszába; ezért báróságot kapott.
Shirley. S' mit fog kapni az ötezer fontért ?
Undershaft. Azért már nem kaphat semmit.
Azt kell hinnem, hogy ezzel az ötezerrel
a lelkét akarja megmenteni.
Mrs Baines. Adja Isten, hogy úgy legyen. Oh,
Mr. Undershaft, önnek dúsgazdag barátai
vannak. Nem segíthetne minket ahhoz a
másik ötezer fonthoz? Ma délután nagy­
gyűlésünk lesz Mile End Roadon az Egyleti
Csarnokban. Ha csak bejelenthetném, hogy
akadt még egy úr, aki támogatja Lord
Saxmundhamet, mások is fognak jönni.
I' Nem ismer valakit ? Nem tehetné meg ?
181

Nem tenné meg? (A szeme megtelik köny-

nyél.) Oh, Mr. Undershaft: gondoljon azokra
a szegény emberekre; gondolja meg, milyen
nagy dolog ez nekik s milyen kis dolog
egy olyan nagy embernek, mint ön.
Undershaft. (Csúfondáros előzékenységgel.) Mrs
Baines: önnek nem lehet ellentállni. Nem
hagyhatom önt cserben s nem foszthatom
meg magamat attól az örömtől, hogy Bod-
ger is kiszurkolja a pénzt. Meg fogja kapni
az ötezer fontját.
Mrs Baines. Hála a jó Istennek!
Undershaft. Nem is énnekem köszöni meg?
Mrs Baines. Oh, sir, miért akar cinikusnak
látszani? Ne szégyelje azt, hogy jó ember.
Az Ur bőséges áldásában fogja önt része­
síteni ; és a míg él, ami imádságunk állan­
dóan úgy fogja körülövezni, mint az erős
várfalak. (Némi élővigyázattal.) Ugyebár,
megkapom a csekket, hogy a nagygyűlésen
fölmutathassam ? Jenny, men jen be és hoz­
zon tollat meg tentát. (Jenny rohan a
menhely ajtajához.)
Undershaft. Ne fárassza Miss Hillt: van töltő­
tollam. (Jenny megáll. Asztalhoz ül és
megírja a csekket. Cusins fölkel, hogy helyet
adjon néki. Valamennyien szótlanul nézik.)
Bill, (Cinikusan, félre Barbarához; hangjában
182

és hanghordozásában rettentő megvetéssel.)

Mi az ára most a megváltásnak?
Barbara. Megálljon. (Undershaft abbahagyja az
írást; valamennyien meglepetve fordulnak
Barbara félé.) Mrs Baines: maga csakugyan
el akarja fogadni ezt a pénzt?
Mrs Baines. (Bámulva.) Miért ne, drágám?
Barbara. Miért ne! Hát tudja, ki az én apám?
Elfelejtette, hogy Lord Saxmundham a
pálinkafőző Bodger?! Emlékszik, a község­
tanácsnál is könyörögtünk, tiltsák meg neki,
hogy a Bodger-féle whiskyt kék égboltra
festett tüzes betűkkel reklámozzák, úgy
hogy azok a whiskytől megmérgezett, sze­
rencsétlen embereknek a Themse partján
valahányszor fölébredtek a szundikálásuk­
ból, mindig ezek az átkozott égi jelek juttat­
ták eszükbe, hogy halálosan szomjasak.
Tudja, hogy a legnagyobb gonosz, amellyel
itt küzdenem kellett, nem az ördög, hanem
Bodger, Bodger, Bodger, az ő whiskyével,
szeszfőzőivel és pálinkaméréseivel. A mi
menhelyünkből is pálinkamérést akar csi­
nálni az ő számára, s azt kívánja tőlem,
hogy én vezessem.
Bill. Részegeknek való komisz whisky.
Mrs Baines. Kedves Barbara, Lord Saxmund-
hamnek is olyan lelke van, mint nekünk,
amely megmentésre vár. Ha az ég megta-
 183

lálta a módját, hogy jó hasznát vegye a

pénzének, mi csak nem fogjuk meggátolni,
hogy az imáink teljesülhessenek ?
Barbara. Tudom, hogy lelke van, amely meg­
mentésre vár. Akkor jöjjön ide és én min­
den lehetőt el fogok követni, hogy a lel­
két megmenthessük. De ő csekket akar
ideküldeni, hogy megvegyen bennünket s
tovább akarja folytatni a gonoszságait.
Undershaft. (Okos hangon, amelyből csak Cusins
érzi ki a gúnyt) Kedves Barbarám, az
alkohol nagyon szükséges portéka. Gyógyítja
a beteget . . .
Barbara. Azt ugyan nem teszi.
Undershaft. Akkor hát támogatja az orvost:
talán ebben a fogalmazásban kevésbé vitás.
Elviselhetővé teszi az életet sok millió
ember számára, akik nem tudnának élni a
világon, ha teljesen józanok volnának. Az
alkohol révén a parlament éjjeli tizenegy
órakor olyan dolgokat művel, aminőket egy
épelméjű ember se művelne délelőtt tizenegy
órakor. Bodger nem tehet arról, hogy ezzel
a megbecsülhetetlen méreggel a szegény
embereknek nem egészen egy százaléka olyan
siralmasan visszaél? (Megint visszatér az
asztalhoz, aláírja a csekket.)
Mrs Baines. Barbara: kevesebbet vagy többet
fognak-e inni az emberek, ha azok a szegé-
184

nyék, akiknek a leikéért harcolunk, holnap

eljönnek s mi az orruk előtt csapjuk be a
menhely kapuját? Lord Saxmundham pénzt
ád nekünk, hogy megszüntessük az ivást,
— hogy elvegyük tőle a saját üzletét.
Cusins. (Ördögi módon.) Világos, hogy Bodger
részéről ez csupa merő önfeláldozás. Isten
tartsa meg a derék Bodgert! (Barbara
majdnem összeroskad, amikor Adolphus is
cserbenhagyja.)
Undershaft. (Kitépi a csekket, zsebredugja a
könyvet, és Cusins előtt átmegy Mrs Baines-
hez.) En magam is, Mrs Baines, elmond­
hatom, hogy némikép önzetlenül járok el.
Gondoljon az üzletemre! Gondoljon az
özvegyekre és árvákra! A férfiakra és az
ifjakra, kiket az ágyúlövegek darabokra
szakítanak és a robbantószerek megfojta­
nak ! (Mrs Baines visszaretten, de Under­
shaft kíméletlenül folytatja.) A tengernyi
vérre, amelynek egy cseppjét sem ontják
igazán jogos ügyért! Az elpusztított ter­
mésre! A békés parasztokra, férfiakra és
asszonyokra, akiket kiéheztetés büntetése
alatt kényszerítenek arra, hogy az egy­
mással szembenálló seregek tüzelése közben
műveljék a földjeiket! Azokra az elkeserítő
kis gyáva pimaszokra, akik itthon ülnek
s másokat biztatnak a harcra, hogy az ő
 185

nemzeti hiúságukat kielégíthessék! Mind­

ebből én pénzt csinálok; akkor dolgozom
és akkor keresek legtöbbet, amikor ezekkel
vannak tele az újságok. Nos hát, az önök
dolga békét hirdetni a földön és jóindula­
tot az emberek között. (Mrs Baines arca
megint kiderül.) Minden megtérített ember
egy szavazat a háború ellen. (Mrs Baines
ajka imádságot mormol.) És én mégis oda­
adom magának ezt a pénzt, s ezzel magam
is siettetem a saját üzleti romlásomat.
(Átadja neki a csekket.)
Cusins. (Pokoli ujjongásig fokozva fel a hely­
zetet.) A Krisztus országát az Undersliaf-
tök és Bodgerek önzetlensége avatja fel!
Oh örvendezzetek! (Kiveszi zsebéből a dob­
verőket és hadonász velük.)
Mrs Baines. (Elveszi a csekket.) Mennél tovább
élek, annál több bizonyságát látom, hogy
van egy Végtelen Jóság, amely előbb vagy
utóbb mindent a lélek üdvösségének javára
fordít. Ki hitte volna, hogy a háborúból és
az italból ^még valami jó is származhatik ?
Es a hasznukat ma mégis idehozzák, hogy a
lélekmentők elvégezhessék az ő áldásos mun­
kájukat. (Könnyezik a meghatottságtól.)
Jenny. (Mrs Baineshez rohan és átöleli a nya­
kát.) Oh drágám! milyen áldott, milyen
dicsőséges dolog!
186

Cusins. (Vonaglik a gúnytól.) Ragadjuk meg ezt

a kimondhatatlan pillanatot. Vonuljunk fel
rögtön a nagygyűléshez. Bocsánatot kérek,
csak egy pillanatra. (Berohan a házba.
Jenny fölveszi a kisdobot a nagydobról.)
Mrs Baines. Mr. Undershaft: látott-e már valaha
ezer embert egy lélekkel térdreomolni és
imádkozni ? Jöjjön velünk a gyűlésre. Bar­
bara meg fogja nekik mondani, hogy az
Üdv Hadserege meg van mentve s hogy
ön a megmentője.
Cusins. (Heves indulatban tér vissza a házból,
zászlóval és trombitával és Mrs Baines és
Undershaft közé lép.) Nl első utcán maga
fogja vinni a zászlót, Mrs Baines. (Átadja
neki.) Mr. Undershaft tehetséges kürtös:
olimpiai harmóniákat fog intonálni a
westhami indulóhoz. (Félre Undershaft-
hoz, miközben rákényszeríti a trombitát.)
Fújja, Macchiavelli, fújja.
Undershaft. (Félre Cusinshez, mialatt átveszi a
púzont.) A cioni harsona! (Cusins a nagy­
dobhoz rohan, fölkapja és felcsatolja. Under­
shaft hangosan folytatja.) Nagyon fogok
iparkodni. Ha ismerném a dallamot, kísére­
tet is rögtönözhetnék.
Cusins. Lakodalmi kórus egy Donizetti-operából;
de mi megjavítottuk. Mi mindenkit és min­
dent megjavítunk. Bodgert is beleértve.
 187

Emlékszik arra a kórusra. » Neked ujjongó

örömmel . . .« immenso giubilo... immenso
giubilo. (Az obiigát dobszóval.) Ram tam
ti tam, tam, tam tam ti ta . . .
Barbara. Dolly: összetöri a szívemet.
Cusins. Egy összetört szívvel több vagy kevesebb:
mit jelent az itt? Undershaft Dionysios
leszállott. Es én meg vagyok szállva.
Mrs Baines. Jer, Barbara, kell hogy az én ked­
ves őrnagyom velem együtt vigye a zászlót.
Jenny. Igen, igen, drága őrnagy.
Cusins. (Kirántja a dobot Jenny kezéből és né­
mán átnyújtja Barbarának.)
Barbara. (Előrejön egy kissé, s borzongva tolja
hátra a dobot, amelyet Cusins elég figyel­
metlenül megint Jennynek a kezébe nyom;
aztán a kapuhoz megy.) En nem mehetek!
Jenny. Nem jöhet?
Mrs Baines. (Könnyes szemekkel.) Barbara: úgy
gondolod, rosszul teszem, hogy elfogadom
a pénzt?
Barbara. (Ösztönszerideg hozzámegy és megcsó­
kolj a.)Nem, nem; Isten segítsen, drágám, meg
kell tenned: megmented az Üdv Hadseregét.
Menj és minél nagyszerűbb legyen a gyűlés.
Jenny. De nem jön velünk?
Barbara. Nem. (Kiveszi nyakkendőjéből »S« jel­
zésű tűjét.)
Mrs Baines. Barbara, mit csinálsz?
188

Jenny. Miért veszi le a rendjelét? Nem lehet

az, hogy elhagyjon bennünket, őrnagy?
Barbara. (Nyugodtan.) Apám, jöjjön ide.
Undershaft. (Hozzája megy.) Szívem! (Látva,
hogy Barbara az ö nyakkendőjébe akarja
tűzni a rendjelet, kissé megütközve húzó­
dik az eresz alá.)
Barbara, (ütánamegy.) Ne ijedjen meg. (Fél­
tűzi a rendjelet, aztán visszalép az asztal­
hoz s mutatja Undershaftot a többieknek.)
Tessék! Nem is sok 5000 fontért, mi?
Mrs Baines. Barbara: ha nem jössz és nem
imádkozol velünk, Ígérd meg, hogy imád­
kozni fogsz értünk.
Barbara. Most nem tudok imádkozni. Talán soha
többé nem fogok imádkozni.
Mrs Baines. Barbara!
Jenny. Őrnagy!
Barbara. (Szinte magánkívül.) Nem bírom to­
vább. Menjetek gyorsan.
Cusins. (Kiszól a menetnek, mely künn az utcán
gyülekezett.) Indulás. Vigyázat, kezdjük!
Immenso giubilo! (Megadja a jelet a dob­
szóval; a banda künn elkezdi az indulót,
amely gyorsan távolodik, amint a menet
vígan továbbhalad.)
Mrs Baines. Mennem kell, drágám. Túlsókat
dolgoztál: holnapra megint rendben leszel.
Mi sohasem fogunk téged elveszíteni. No,
 189

Jenny: fel azzal az öreg zászlóval. Vér és

tűz! (Kivonul a kapun a zászlajával.)
Jenny. Gloria Alleluja! (Veri a dobot és marsol.)
Undershaft. (Cusinshez, amint kivonul előtte,
halkítva a trombitaszólam átmenetét.)
nyaim és leányom.«
Cusins. (Utánamegy.) Pénz és puskapor!
Barbara. Részegség és gyilkolás! Istenem : miért
hagytál el engem!
Leroskad a padra, kezébe temetve arcát. Az
induló hangja lassanként elnémul. Walker Bill
hozzájalopózik.
Bill. (Csúfolódva.) Mi az ára most a megvál­
tásnak ?
Shirley. Ne bántsa, mikor úgyis annyira odavan.
Bill. 0 is bántott engem, amikor én odavoltam.
Miért ne adnám vissza a kölcsönt?
Barbara. (Fölemeli a fejét.) Nem vettem el a
maga pénzét, Bili. (Átmegy az udvaron a
kapuhoz és hátat fordít a két férfinak,
hogy ne láthassák az arcát.)
Bill. (Utánavigyorogva.) Nem ám, mert keve-
selte. (A nagydob felé fordul s nem találja
a pénzt.) Halló! Ha maga nem vette el,
elvette másvalaki. Hova lett ? Hóhér legyek,
ha nem Jenny Hill vitte el?
Rummy. (Lekiált rá a padlásról.) Hazudik, maga
piszkos betyár. A csirizes Price csente el
190

a nagydobrul, amikor elvette onnan a kalap­

ját. En itt fönn voltam egész idő alatt és
a szememmel láttam.
Bill. Mi ?! Ellopta! Az én pénzemet! Hát miért
nem kiáltott tolvajt, maga vén, hülye állat.
Rummy. Hogy megfizessek magának, amiért az
arcomba vágott. Egy fontjába kerül, úgy
bizony. (Undok diadaligjongásba tör ki.)
Megadtam magának. Most legalább kvittek
vagyunk. Ezzel tartoztam ma . . . (Bili föl­
kapja Shirley bögréjét és nekivágja. Bummy
becsapja a padlásajtót és eltűnik. A bögre
az ajtóhoz vágódik és darabokra törik.)
Bill. (Elfojtott vihogással.) Mondja, öreg, hány
óra volt ma délelőtt, amikor annak a csiri-
zes Price című embernek a lelkét megmen­
tették ?
Barbara. (Nyugodtabban fordul féléje és válto­
zatlan gyöngédséggel mondja.) Féltizenkettő
körül lehetett, Bili. Es félkettőkor elcsente
a maga aranypénzét. En tudom. Maga nem
nélkülözheti azt a pénzt. Majd én megkül­
döm magának.
Bill. (Hangja és hanghordozása egyszerre meg­
enyhül.) Nem mintha koplalnom kellene
anélkül. De engem nem lehet megvásárolni.
Shirley. Nem lehet? Egy pint sörért eladnád
magadat az ördögnek; csakhogy nincs ör­
dög, aki egy pint sört kínálna érted.
 191

Bill. (Röstelkedés nélkül. )VMoqyi igazad van, paj­

tás, sokszor el is adtam magamat, jókedvem­
ben. De ö nem vehet meg engem. (Közelebb
megy Barbarához.) Maga a lelkemet akarta,
úgy-e? Nohát, nem kapja meg.
Barbara. Majdnem megkaptam, Bili. De tízezer
font sterlingért megint eladtuk magának.
Shirley. Túlságos nagy áron.
Barbara. Nem, Péter: a lelke többet ért, mint
az a pénz.
Bill. (Minden megváltás ellen bebiztosítva.) Nem
ér ez semmit. Engem már le nem vesznek
a lábamról. Nem hiszek benne; és máma
láttam, hogy igazam van. (Indul.) Agyé,
öreg népkonyházó! Pá, pá, őrnagy-kisasz-
szony, grófi unoka! (A kapuban megfordul.)
Mi az ára most a megváltásnak? Csirizes
Price! Haha!
Barbara. (Kezét nyújtja.) Isten vele, Bili.
Bill. (Hátrahököl és félig leveszi a kalapját;
azután megint fölteszi dacosan.) Engedjen!
(Barbara elcsüggedve leereszti a kezét; Bili­
nek lelkifurdalása támad.) De hát, tudja,
ehhez jussunk van. Azért semmi bosszúság.
Semmi harag. Jó napot, kisasszony. (El­
megy.)
Barbara. Semmi harag. Jó napot, Bili.
Shirley. (Fejét csóválja.) A miss, a maga gya-
nutlanságában, nagyon is sokat tart róla.
192

Barbara. (Hozzáj amegy.) Péter: most olyan

vagyok mint maga, kidobtak és nincs mun­
kám többé.
Shirley. Megvan a fiatalsága meg a reménysége.
Ez kettővel több, mint én vagyok.
Barbara. Szerzek én magának munkát, Péter.
Magáé a reménység: nekem legyen elég a
fiatalság. (Megolvassa a pénzét.) Éppen elég
két teára, magának egy ágyra’ a hajlék­
talanok menhelyén, s nekem egy autóbuszra,
amely hazavisz. (Péter a homlokát ráncolja
és sértett büszkeséggel fölkel. Barbara meg­
fogja a karját.) Ne legyen büszke, Péter:
mint jó barátok, megosztjuk. Es ígérje meg,
hogy beszélni fog hozzám és nem engedi
majd, hogy sírjak. (Magával vonja a kapu
felé.)
Shirley. Hát bizony, nem vagyok hozzászokva,
hogy olyanokhoz beszéljek, mint maga . . .
Barbara. (Sürgetve.) Igen, igen, beszélnie kell
hozzám. Beszéljen nekem Tom Paine köny­
veiről és Bradlaugh felolvasásairól. Gyerünk.
Shirley. Ah, ha igazán helyes felfogással olvasná
Tom Painet, miss! (Elmennek együtt a
kapun át.)
 HARMADIK FELVONÁS.
Másnap, lunch után Wilton Crescentben Lady
Britomart a könyvtárszobában ül és ír. Sarah,
közel az ablakhoz, egy karosszékben olvas. Bar­
bara civilruhában van, sápadt és eltűnődve ül
a pamlagon. Charles Lomax belép. Előrejön a
pamlag és az íróasztal között és meghökken,
amikor megpillantja Barbarát, divatosan öltözve,
rossz hangulatban.

Lomax. Letette az egyenruháját!

Barbara nem szól semmit; de arca megvonag-
lik a fájdalomtól.
Lady Britomart. (Halkan figyelmezteti, hogy
vigyázzon.) Charles!
Lomax. (Nyugtalankodva leül a pamlagra Bar­
bara mellé:) Borzasztóan sajnálom, Barbara.
Hiszen tudja, én tőlem telhetőleg támogat­
tam magát a harmonikával meg miegy­
más. (Jelentősen.) Bár sohasem hányhattam
szemet az előtt a tény előtt, hogy az Udv
Hadseregének van egy kis bibéje. Mert az
anglikán egyház igényei . . .
Bernard Shaw : Barbara őrnagy. 13
194

Lady Britomart. Elég, Charles. Beszéljen olyas­

miről, ami értelmi képességeinek megfelel.
Lomax. Igazán, az anglikán egyház mindnyá­
junk értelmi képességeinek megfelel.
Barbara. (Megszorítja a kezét.) Köszönöm a
szíves érdeklődését, Cholly. Es most men­
jen és udvaroljon Sarahnak.
Lomax. (Fölkel és Sarah-hoz megy.) Hogy van
az én egyetlenem ?
Sarah. Barbara, kérlek, ne mondd meg Cholly-
nak, hogy mit tegyen. Mert rögtön fölkel
és megteszi. Ma délután a Perivale St.
Andrews telepre megyünk.
Lomax. Miféle telepre ?
Sarah. Az ágyú telepre
Lomax. Micsoda! A papájuk boltjába?
Sarah. Oda.
Lomax. Mi a szösz !

Cusins lép be, nagyon letörve. Láthatóan meg­

ijed, amikor Barbarát egyenruha nélkül látja.
Barbara. Vártam ma reggel, Dolly. Nem sejtette?
Cusins. (Leül melléje.) Sajnálom. Csak most reg­
geliztem.
Sarah. Mi pedig éppen most keltünk fel a lunchtől.
Barbara. Talán megint rossz éjszakája volt?
Cusins. Nem ; inkább jó éjszakám volt; igazán -
ez volt életemnek egyik legemlékezetesebb
éjszakája.
 195

Barbara. A gyűlés?
Cusins. Nem: ami a gyűlés után következett.
Lady Britomart. A gyűlés után haza kellett
volna mennie és lefeküdnie. Mit csinált?
Cusins. Ittam.
Lady Britomart. Adolphus!
Sarah. Dolly!
Barbara. ‘ Dolly !
Lomax. Mi a szösz!
Lady Britomart. Es mit ivott, ha kérdeznem
szabad?
Cusins. Valami remekfajtájú spanyol burgundit,
garantálva: egy csöpp mesterséges alkohol
nélkül; egy igazi antialkoholista burgundit.
Tudniillik annyi benne a természetes al­
kohol, hogy fölösleges bármit is hozzátenni.
Barbara. Maga tréfál, Dolly ?
Cusins. (Nyugodtan.) Nem; egész éjszaka együtt
mulattam a ház névleges urával, ennyi az
egész.
Lady Britomart. Andrew itatta le magát!
Cusins. Nem; csak ő fizette a bort. Azt hiszem,
Dionysios volt, aki leitatott. (Barbarához.)
Mondtam magának, hogy meg vagyok szállva.
Lady Britomart. Még most sem józan. Menjen
haza és feküdjék le.
Cusins. Eddig még sohasem mertem önnek szem­
rehányást tenni, Lady Brit; de hogy mehe­
tett nőül a sötétség fejedelméhez?
13* .
196

Lady Britomart. Sokkal megbocsáthatóbb dolog

volt nőül menni hozzá, mint leinni magát
vele. Mellesleg szólva, Andrewnek ez egé­
szen új oldala. Azelőtt nem szokott inni...
Cusins. Most sem iszik. Csak ott ült és betetőzte
erkölcsi bázisom összeomlását, meggyőző­
déseim összegabalyodását, lelkem elkótya­
vetyélését. Szereti magát, Barbara. Es ez
teszi őt olyan veszedelmessé rám nézve.
Barbara. Ennek semmi köze a dologhoz, Dolly.
Nem a kandalló mellett teremnek a nagyobb
szerelmek, az istenibb álmok. Maga tudja
ezt, úgy-e?
Cusins. Igen, ez a mi megegyezésünk. Tudom.
Es állom. Es amíg ezen a szentebb alapon
nem nyer meg engem, legalább egy darabig
mulattathat; de mélyebb hatással nem lehet
reám, akármilyen erős.
Barbara. E mellett maradjon és akkor jól fog
végződni a dolog. Es most mondja el, mi
történt a gyűlésen?
Cusins. Szédületes gyűlés volt. Mrs Baines majd­
nem meghalt az izgalomtól. Jenny Hill
hisztérikus tébolyba esett. A sötétség feje­
delme úgy fújta a trombitát, mint egy
veszett ember: rezes üvöltése olyan volt,
mint a kárhozottak kacaja. Ott nyomban
száztizenheten megtértek. Őszinte meghatott­
sággal és hálatelt szívvel imádkoztak Bodger-
 197

ért és az 5000 font névtelen gazdájáért. Az

ön apja nem akarta', hogy megtudják a nevét.
Lomax. Tudja, ez igazán szép az öreg úrtól.
Igen kevés bácsi engedte volna el a reklámot.
Cusins. Azt mondta, hogy az összes jótékony
intézmények úgy lecsapnának rá, mint a
kányák a harcmezőn, ha kiíratná a nevét.
Lady Britomart. Ez igazán rávall. Helyes dolgot
csinál és mindig helytelen okokkal ma­
gyarázza.
Cusins. Meggyőzött engem arról, hogy egész
életemben mindig helytelen dolgokat művel­
tem helyes okokból.
Lady Britomart. Adolphus, most, hogy Barbara
otthagyta az Üdv Hadseregét, maga is
jobban tenné, ha otthagyná. Nem akarom,
hogy maga a nagydobot verje az utcákon.
Cusins. Ön parancsol és én mindig engedelmes­
kedem, Lady Brit.
Barbara. Dolly: gondolt-e csak egyszer is ko­
molyan az Üdv Hadseregére? Csatlakozott
volna hozzájuk, ha én sohasem kerülök a
szeme elé?
Cusins. (Alattomosan.) Hát... izé... hát... meg­
lehet, hogy mint aki gyűjtöm a vallásokat...
Lomax. (Fortélyosan.) No tudja, csak nem mint
nagydobos. Maga nagyon világoseszű, okos
fiú, Dolly; és okvetlenül észre kellett vennie,
hogy van egy kis bibéje ...
198

Lady Britomart. Charles, ha már fecsegnie kell,

fecsegjen úgy, mint egy meglett ember s
ne úgy, mint egy iskolásfiú.
Lomax. (Kijön a sodrából.) Hát kérem, a fecse­
gés csak fecsegés, akármilyen korú valaki.
Lady Britomart. Angliában a jó társaságban,
Charles, az emberek akármilyen korúak,
mind fecsegnek, mert bölcs képpel ismétel­
getnek ostoba közhelyeket. Az iskolásfiúk
ezeket a közhelyeket a jassznyelvből veszik,
mint maga. De ha a maga korába jutnak
és politikusok magántitkáraivá lesznek, vagy
más efajta hivatalba kerülnek, elejtik a
jassznyelvet és közhelyeiket a Spectatorból
vagy a Timesből szedik. Maga jobban tenné,
ha a Timesra szorítkoznék. Rá fog jönni
ugyan, hogy a Timesnak van egy kis bibéje,
de legalább a nyelvezete tisztességes.
Lomax. (Lesújtva.) Ön olyan borzasztóan eré­
lyes, Lady Brit.
Lady Britomart. Badar beszéd! (Morrison be­
jön.) Mi az?
Morrison. Bocsánat, mylady, Mr. Undershaft
autója éppen most állott meg a ház előtt.
Lady Britomart. Hát jöjjön fel, Mr. Undershaft.
(Morrison habozik.) Mit akar még?
Morrison. Jelentsem be Mr. Undershaftot, my­
lady. Vagy, hogy úgy mondjam, Mr. Un­
dershaft idehaza van, mylady?
 199

Lady Britomart. Jelentse be.

Morrison. Köszönöm, mylady. Remélem, nem
veszi zokon a kérdést. Az eset, hogy így
fejezzem ki magamat, egészen új nekem.
Lady Britomart. Igaza van. Menjen és bocsássa be.
Morrison. Köszönöm, mylady.
Lady Britomart. Gyerekek, készüljetek föl. (Bar­
bara és Sarah főimennek az emeletre a köpe­
nyükért.) Charles, mondja meg Stephennek,
hogy öt perc múlva legyen itt: a szalonban
megtalálja. (Charles elmegy.) Adolphus,
mondja meg nekik, hogy tizenöt perc múlva
küldjék vissza a kocsit. (Adolphus elmegy.)
Morrison. (Az ajtóban.) Mr. Undershaft.

Undershaft bejön. Morrison kimegy.

Undershaft. Egyedül! Milyen szerencse!
Lady Britomart. (Fölkel.) Ne érzelegjen, Andrew.
Üljön le. (Lady Britomart leül a pamlagra,
Undershaft a baljára ül. Lady Britomart
lecsap a tárgyra, mielőtt még Undershaft
lélekzethez jutna.) Sarahnak évi 800 font
kell, amíg Charles Lomax hozzájut a vagyoná­
hoz. Barbarának többre van szüksége és
mindig többre lesz szüksége, mert Adolphus-
nak semmi vagyona nincsen.
Undershaft. (Rezignáltan.) Igen, drágám. Majd
elintézem. Egyéb nincs ? Lássuk csak. Magá­
nak nem kell semmi?
200

Lady Britomart. Stephenről akarok beszélni

magával.
Undershaft. (Unottan.) Ne tegye, drágám. Ste­
phen nem érdekel engem.
Lady Britomart. Engem érdekel. Es a mi fiunk.
Undershaft. Igazán azt hiszi ? Igaz, hogy a
világra hozatta magát velünk, de azt hiszem,
hogy nagyon rosszul választotta meg a szü­
leit. Nem látok benne semmit magamból
és még kevesebbet magából.
Lady Britomart. Andrew, Stephen kitűnő fiú és
nagyon szolid, hasznavehető, nagylelkű fiatal­
ember. Maga csak mentséget keres arra,
hogy kitagadhassa.
Undershaft. Kedves Biddym: az Undershaftok
tradíciója az, amely őt kitagadja. Becste­
lenség volna tőlem, ha az ágyútelepet a
fiamra hagynám.
Lady Britomart. Nagyon természetellenes és
illetlen dolog volna, ha másvalakire hagyná,
Andrew. Azt hiszi, hogy ezt a gonosz és
erkölcstelen tradíciót örökre fenn lehet tar­
tani? Vagy az a véleménye, hogy Stephen
nem éppoly jól vezetné tovább az ágyú­
telepet, mint bármelyik más, nagy üzleti
cégnek a fia?
Undershaft. De igen, beletanulna az irodai
rutinba, anélkül hogy értené az üzletet,
éppen mint a többi fiú; s az üzlet menne
 201

tovább, a maga erejéből, amíg az igazi

Undershaft — valószínűleg egy olasz vagy
egy német — egy új módszert találna ki
és őt kinullázná.
Lady Britomart. Amit egy olasz vagy egy német
meg tud csinálni, azt Stephen is meg tudja
csinálni. Es Stephen legalább jó családból
való.
Undershaft. Ostobaság! Egy lelencnek a fia!
Lady Britomart. Az én fiam, Andrew. Es utó­
végre maga sem tudhatja, nem folyik-e jó
vér az ereiben?
Undershaft. Igaz. Valószínűleg folyik. Ez csak
egy okkal több a lelenc javára.
Lady Britomart. Andrew : ne hozzon dühbe. Es
ne legyen gonosz. Most mindakettőt csi­
nálja.
Undershaft. Ez a beszélgetés hozzátartozik az
Undershaftok tradíciójához, Biddy. Minden
Undershafttal ugyanígy bánt a felesége, a
cég alapítása óta. Pedig csak a tüdejüknek
ártanak vele. Ha a tradíciót valaha meg
kell törni, az csak olyanért fog megtör­
ténni, aki tehetségesebb, mint Stephen.
Lady Britomart. (Félrevonja a száját.) Akkor
menjen el.
Undershaft. (Bocsánatkérő hangon.) Menjek el!
Lady Britomart. Igen, menjen el. Ha semmit
sem akar tenni Stephenért, akkor nincs itt
202

szükség magára. Menjen a lelenc után, bánom

is én, akárki az; annak viselje a gondját.
Undershaft. Tény az, Biddy...
Lady Britomart. Ne hívjon engem Biddynek'
Én sem hívom magát Andynek.
Undershaft. Nem fogom a feleségemet Britomart-
nak szólítani; semmi értelme. Komolyan,
drágám, az Undershaftok tradíciója engem
súlyos helyzetbe hozott. Öregszem és tár­
sam, Lazarus végre is megköti magát és
ragaszkodik ahhoz, hogy így vagy amúgy
utódról gondoskodjunk; és neki teljesen
igaza van. De látja, még nem találtam
alkalmas örököst.
Lady Britomart. (Konokul.) Itt van Stephen.
Undershaft. Éppen ez a baj: ahány lelencet
találtam eddig, az mind szakasztott olyan
volt, mint Stephen.
Lady Britomart. Andrew !
Undershaft. Nekem olyan ember kell, akinek
nincs se rokonsága, se iskolázottsága; vagyis
olyan ember, akinek semmi kilátása se lenne,
ha nem volna igazán erős ember. Es nem
tudok ráakadni. Manapság minden egyes
lelencet már csecsemőkorában bedugnak a
menhelyekbe, otthonokba, internátusokba és
ha csak egy szemernyi tehetséget árul el,
iskolamestereket ültetnek a nyakára, ki­
tanítják, hogy az iskolában díjakat nyer-
 203

jen, mint egy versenyparipa, teletömik el­

viselt eszmékkel, ránevelik és rászoktatják
az engedelmességre és arra, amit ők jóízlés­
nek neveznek és megbénítják egész életére,
úgy hogy végül semmi egyebet nem tud,
mint tanítani. Ha azt akarja, hogy az ágyú­
telep a családban maradjon, sokkal okosab­
ban teszi, hogyha talál egy alkalmas lelen­
cet és összeházasítja Barbarával.
Lady Britomart. Barbara! A kedvenc! Fel­
áldozná Stephent Barbaráért.
Undershaft. Szívesen. Es maga, drágám, meg­
főzné Barbarát, hogy Stephennek levest
adhasson.
Lady Britomart. Andrew, nem az itt a kérdés,
hogy mit szeretünk és mit nem szeretünk;
az a kérdés, hogy mi a kötelességünk. Magá­
nak az a kötelessége, hogy Stephent tegye
meg örökösének.
Undershaft. Magának pedig az a kötelessége,
hogy alávesse magát a férje akaratának.
Ugyan, Biddy! Az uralkodó osztálynak ezek
a trükkjei
A egészen hiábavalók velem szem-
ben. En magam is az uralkodó osztályhoz
tartozom és csak időpocsékolás vallási elő­
adásokat tartani egy hittérítőnek. Ebben
az ügyben enyém a döntés s engem nem
tehet lóvá, hogy aztán kihasználhasson a
maga céljaira.
204

Lady Britomart. Andrew, maga engem a beszé­

deivel kihozhat a sodromból, de hiába be­
szél. ami rossz, az mégse lesz jó. Es a
nyakkendője egészen félrecsúszott. Igazítsa
meg.
Undershaft. (Bosszankodva.) Nem áll meg, ha
meg nem tűzöm. (Babrál a nyakkendőjén
s gyerekesen fintorítja az arcát.)
Stephen belép.
Stephen. (Az ajtóban.) Bocsánatot kérek. (Menni
akar.)
Lady Britomart. Nem; gyere be, Stephen. (Ste­
phen előrejön az anyja íróasztalához.)
Undershaft. (Nem nagyon barátságosan.) Jó­
napot.
Stephen. (Hidegen.) Jónapot.
Undershaft. (Lady Britomarthoz.) Remélem,
teljesen tisztában van a tradícióval, mi?
Lady Britomart. Igen. (Stephenhez.) Amit teg­
nap este mondottam neked, Stephen ...
Undershaft. (Mogorván.) Ügy értesültem, hogy
be akarsz lépni az ágyúgyárba.
Stephen. En üzletbe álljak! Szó sincs róla.
Undershaft. (Tágra nyílik a szeme, — meg­
könnyebbül a lelke és a viselkedése.) Oh!
hiszen akkor! . . .
Lady Britomart. Az ágyúgyártás nem üzlet,
Stephen. Az vállalkozás.
 205

Stephen. Semmiféle értelemben nem óhajtok üz­

letember lenni. Nincs tehetségem az üzlet-
hez és kedvem sincs hozzá. En a politiká­
nak akarom szentelni magamat.
Undershaft. (Fölkel.) Kedves fiam, nehéz követ
vettél le a szívemről. Es remélem, hogy az
országnak is ugyanígy javára fog válni. En
attól féltem, hogy te mellőzöttnek és ki­
tagadottnak fogod magadat érezni. (Stephen
félé megy, mint aki kezet akar vele szo­
rítani.)
Lady Britomart. Stephen, nem engedhetem meg,
hogy egy óriási vagyont így elhajíts ma­
gadtól.
Stephen. (Feszesen.) Mama, kérlek, énvelem már
nem lehet úgy bánni, mint gyerekkel. (Lady
Britomartot mélyen sebzi ez a hang és
visszadöbben.) Tegnap estig nem vettem
komolyan a viselkedésedet, mert nem hit­
tem, hogy te komolyan beszélsz. De
most úgy találom, hogy tudatlanságban
hagytál olyan dolgok felől, amelyeket már
évekkel ezelőtt közölnöd kellett volna velem.
Ez rendkívül bánt és sért engem. Ami pe­
dig a szándékaimat illeti, sokkal jobb, ha
azokat az apámmal tárgyalom meg, mint
férfi a férfival.
Lady Britomart. Stephen! (Megint leül és szeme
könnyéi telik meg.)
206

Undershaft. (Komoly részvéttel.) Látja, drágám,

csakis a nagy emberekkel lehet úgy bánni,
mint gyerekekkel.
Stephen. Sajnálom, mama, hogy kénytelen vol­
tam miattad . . .
Undershaft. (Szavába vág.) Úgy, úgy, úgy, úgy,
jól van, Stephen. Anyád sem akarja már
beleártani magát a te dolgaidba; teljesen
független ember vagy; megkaptad a kapu­
kulcsot. Ne nyargalj már ezen, és mindenek-
fölött ne kérj engedelmet. (Visszaül a he­
lyére.) Már most beszéljünk a jövődről,
mint férfi a férfival, bocsáss meg, Biddy, —
mint két férfi egy asszonnyal.
Lady Britomart. (Nagy erőfeszítéssel összeszedte
magát.) Tökéletesen értelek, Stephen. Min­
denesetre menj a saját utadon, ha elég erős­
nek érzed magadat. (Stephen gőgösen beleül
a székbe az Íróasztal mellett és olyan arc­
cal, melyről lerí a nagykorúsága.)
Undershaft. Tehát megegyeztünk, hogy semmi­
féle jogot nem formálsz az ágyúüzlethez.
Stephen. Azaz megegyeztünk, hogy én visszauta­
sítom az ágyúüzletet.
Undershaft. Ugyan, ugyan! ne légy már olyan
hallatlanul durcás. Gyerekes dolog. A sza­
badság tegye nagylelkűvé az embert. Kü­
lönben is, miután elütöttelek az örökséged­
től, tartozom neked azzal, hogy nagysze-
 207

rűen indulhass neki az életnek . . . Lehetsz

mindjárt akár miniszterelnök . . . Nincs
valami különös hajlamod ? Mit szólnál
például irodalomhoz, művészethez és így
tovább ?
Stephen. Nincs bennem semmi a művészből, se
a tehetségemnél, se a jellememnél fogva,
hála Istennek.
Undershaft. Hátha filozófus lennél, mi?
Stephen. Ez nevetséges n agyzolás volna részemről.
Undershaft. Igazad van. De hát itt van a had­
sereg, a haditengerészet, az egyház, az ügy­
védi kamara. Az ügyvédi pályához kell némi
tehetség. Mit szólnál az ügyvédi pályához ?
Stephen. Nem végeztem jogot. Aztán meg attól
félek, hogy nem elég jó a könyököm —
azt hiszem, így nevezik az ügyvédek a
durvaságukat — ahhoz, hogy sikerrel vihes­
sek porokét.
Undershaft. Nagyon súlyos eset, Stephen. így
aligha marad hátra más, mint a színpad,
mi? (Stephen türelmetlen mozdulatot tesz.)
Lássuk csak. Nincs semmi, amit tudsz,
vagy amit szeretsz?
Stephen. (Fölkel és keményen ránéz.) Tudom a
különbséget a jó és a rossz között.
Undershaft. (Hallatlanul felhúzva.) Ne beszélj!
Micsoda! Nincs tehetséged az üzlethez,
tudásod a joghoz, hajlamod a művészet-
208

hez, ambíciód a filozófiához; mindössze is

csak megfejtetted azt a titkot, amely nyug­
talanítja az összes filozófusokat, meghábo­
rítja az összes ügyvédeket, megkeveri az
összes üzletembereket és tönkreteszi a leg­
több művészt: a jónak és a rossznak a
titkát. De ember, hiszen te lángész vagy,
a mesterek mestere, isten! Es meg hozzá
huszonnégy éves korodban!
Stephen. (Alig bírja magát fékezni.) Tréfálni
méltóztatik. En nem igényiek többet, mint
amennyit minden becsületes angol gentle­
man veleszületett jogánál fogva igényelhet.
(Haragosan leül.)
Undershaft. Oh, ez mindenkinek veleszületett
joga. Nézd meg a szegény kis Jenny Hillt,
az Üdv Hadseregében. Ha felszólítanád,
hogy álljon ki az utcára és tanítson nyelv­
tant vagy földrajzot vagy akár szalon tánco­
kat, azt hinné rólad, hogy csúfot űzöl
belőle; de soha eszeágában sincs kételkedni
abban, hogy erkölcsöt és vallást taníthat.
Es mind ilyenek vagytok, tisztességes embe­
rek. Nem tudod megmondani, hogy egy tíz­
hüvelykes ágyú milyen ponton robban, pedig
ez igazán egyszerű dolog; de mind azt
hiszitek, hogy meg tudjátok mondani, hogy
milyen ponton robban az ember, akit kísér-
tetbe visznek. Nem meritek kézbe venni az
 209

erős robbantószereket, de annál bátrabban

kezelitek a becsületességet, igazságot és
igazságosságot és a teljes emberi köteles­
séget s ölitek egymást ebben a játékban.
Micsoda ország! Micsoda világ!
Lady Britomart. (Kényelmetlenül.) Es mit gon­
dol, Andrew, mi volna jobb neki?
Undershaft. Oh, csakis ahhoz fogjon, amit akar.
Nem tud semmit és azt hiszi, hogy tud
mindent. Világos, hogy politikai pályára
kell lépnie. Be kell szerezni őt magántit­
kárnak valakihez, aki majd beszerzi őt
segédfogalmazónak s aztán békében kell
őt hagyni. Végül is meg fogja találni a
maga megérdemelt és illő helyét valamelyik
miniszteri bársonyszékben.
Stephen. (Megint felugrik.) Sajnálom, sir, de ön
kényszerít, hogy megfeledkezzem a tiszte­
letről, amellyel, mint atyámnak, tartozom.
En angol ember vagyok és nem hallgat­
hatom, hogyan támadják hazám kormányát.
(Zsebredugja kezeit s dühösen megy az
ablakhoz.)
Undershaft. (Némi brutalitással.) Hazád kor­
mánya ! A hazád kormánya én vagyok!
En meg Lazarus. Azt hiszed, hogy te s
még féltucat ilyen műkedvelő, ha sorba
ültök abban a bolond karattyoló boltban,
kormányozni tudjátok Undershaftot ésLaza-
Bernard Shaw : Barbara őrnagy. 14
210

rust? Nem, édes barátom: ti csak azt teszi­

tek, ami hasznot hajt minekünk. Háborút
üzentek, ha az felel meg nekünk és fenn­
tartjátok a békét, ha nekünk az kell. Rá­
jöttök, hogy kereskedelmi téren bizonyos
intézkedésekre van szükség, mikor mi eze­
ket az intézkedéseket már elhatároztuk.
Ha én kívánok valamit, hogy magasabb
osztalékot kapjak, ti fölfedezitek, hogy az
én kívánságom nemzeti szükséglet. Es ha
mások kívánnak valamit, hogy nekem ala­
csonyabb osztalék jusson, ti rögtön rendőr­
séget és katonaságot hívtok. Es ennek fejé­
ben az én sajtóm tömjénez és támogat, s
abba a gyönyörbe ringat benneteket, hogy
nagy államférfiak vagytok. A te hazád kor­
mánya! Ugyan, fiam, eredj már és mulass
a képviselőválasztásokkal, vezércikkekkel,
történelmi pártokkal, pártvezérekkel, az
égető kérdésekkel és egyéb vesszőparipái­
tokkal. En visszamegyek az irodámba,
fütyülöm a nótát és fizetem a banknótát.
Stephen. (Elmosolyogja magát, kezét apja vál­
lára teszi s elnéző pártfogói hangon.) Iga­
zán, édesapám, önre lehetetlen haragudni.
Nem tudja, hogy mindez milyen képtelenül
hangzik énnekem. Ön teljes joggal lehet
büszke arra, hogy szorgalma révén pénzt
keresett; és igazán becsületére válik, hogy
 211

olyan tömérdek pénzt keresett. De a pénze

odaszögezte azokhoz a körökhöz, amelyek
a pénzéért becsülik és tisztelik s nem ismeri
azt a kétségtelenül nagyon ódivatú és
nagyon elmaradt középiskolát és egyetemet,
ahol én formálódtam és művelődtem. Ön
nem is gondolhat egyebet, mint hogy a
pénz kormányozza Angliát; de meg kell
engednie, ha azt gondolom, hogy én ezt
jobban tudom.
Undershaft. Hát kérlek, mondd meg te, mi
kormányozza Angliát?
Stephen. A jellem, apám, a jellem.
Undershaft. Kinek a jelleme? A tied vagy az
enyém ?
Stephen. Sem az öné, sem az enyém, atyám,
hanem ami az angol nemzeti jellemnek
legjavát teszi.
Undershaft. Stephen, megtaláltam a neked való
pályát. Újságírónak születtél. Adok pénzt
egy magasnivójú hetilapra! Ez az!

Stephen a kisebbik íróasztalhoz megy és a

leveleivel foglalkozik.
Sarah, Barbara, Lomax és Cusins sétára
fölkészülve jönnek. Barbara átmegy a szobán
az ablakhoz és kinéz rajta. Cusins szeretetre-
méltóan lebeg a karosszékhez és Lomax az ajtó
közelében marad, míg Sarah az anyjához megy.
14*
212

Sarah. Mama, jöjjön és készüljön fel: a kocsi

lenn vár. (Lady Britomart elhagyja a szo­
bát.)
Undershaft. (Sarakhoz.) Jó napot, drágám. Jó
napot, Mr. Lomax.
Lomax. (Határozatlanul.) Hogy van? Hogy
van ?
Undershaft. (Cusinshoz.) Egészen jól van a teg­
napi éjszaka után, Euripides, mi?
Cusins. Ahogy csak lehetek.
Undershaft. Ez derék. (Barbarához.) így hát
eljössz megnézni az én romboló halálgyára­
mat, Barbara?
Barbara. (Az ablaknál.) Maga tegnap eljött
megnézni az én lélekmentő gyáramat. Meg­
ígértem, hogy visszaadom a látogatást.
Lomax. (Előrejön Sarah és Undershaft között.)
Hallatlanul fogja magát érdekelni. En be­
jártam a woolwichi fegyvergyárat, hát óriási,
hogy milyen biztonságban érzi magát az
ember, ha arra gondol, hogy micsoda tömeg
koldust tudunk lepuffantani, ha egyszer
összeütközésre kerül a dolog. (Undershaft-
hoz, hirtelen ünnepélyességgel.) De azért
mégis rettentő az ön helyzete, hogy is mond­
jam, ha vallási szempontból gondolja meg.
Mert ön nekivág, tudja, meg miegymás.
Sarah. Nem veszi zokon, papa, hogy Cholly
ilyen együgyű, ügyebár?
 213

Lomax. (Megrökönyödve.) Mi a szösz!

Undershaft. De drágám, Mr. Lomax igen helyes
szempontból nézi a dolgot.
Lomax. Hát persze. Higyje el, hogy én egyebet
nem is akartam.
Sarah. Te is jössz, Stephen ?
Stephen. Hát ... izé ... sok a dolgom ... (Nagy­
lelkűen.) Hát igen, én is megyek. Azaz,
hogyha elférek.
Undershaft. Két ember beülhet az én kis moto­
romba, amelyet most próbálok ki tábori
használatra. Nem bánjátok úgy-e, hogy egy
csöppet sem divatos a formája. Még testet­
len is, de páncélautó.
Lomax. (Megrémül arra a gondolatra, hogy egy
festetten autó jelenhetett meg Wilton Cres-
centben.) Mi a szösz!
Sarah. Akkor én majd a kocsiba ülök. Barbara
nem bánja, akárhol látják.
Lomax. No de ilyet, öreg Dolly, hát maga iga­
zán nem ülne bele abba a madárijesztő
autóba? Tudniillik ha maga nem akar
beleülni, hát akkor természetesen én bele­
ülök. De azért...
Cusins. En jobban szeretem.
Lomax. Csókolom a szívét, édes öregem. Gye­
rünk, Sarah. (Kiszalad, hogy helyet bizto­
sítson magának a kocsiban. Sarah utána
megy.)
214

Cusins. (Bosszúsan megy át Britomart íróaszta­

lához.) De hát mi ketten miért megyünk
el a pokol műhelyébe? Ezt kérdezem én
magamtól.
Barbara. En mindig afféle veremnek képzeltem,
ahol elveszett teremtmények megfeketült
arccal szítják a kormos tüzet, és akiket az
apám hajszoltat és kínoztak Csakugyan
ilyen, papa?
Undershaft. (Megbotránkozva.) Uramfia! Az egy
domboldalra épült, kifogástalanul tiszta,
szép város.
Cusins. Metodista-templommal ? Mondja már,
kérem, hogy metodista-templomuk is van.
Undershaft. Kettő is van: egy igazi régi, és egy
nem valódi, modern. Sőt Etikai Kör is
van, de nem nagyon támogatják, mert az
én embereim mind erősen vallásosak. A
robbantóanyagok műhelyében nem tűrik
meg az agnosztikusokat, mint akik vesze­
delmesek.
Cusins. Es magát mégis megtűrik?
Barbara. Es engedelmeskednek a parancsainak?
Undershaft. En sohasem adok nekik• paran­
csokat. Ha megszólítom valamelyiket, azt
mondom neki: No, Jones, hát jól van a
kis baba? Es Mrs Jones meggyógyult-e
már szerencsésen? Köszönöm, sir, jól van­
nak. Ennyi az egész,
 215

Cusins. Csakhogy Jonest rendben kell tartani.

Hogy tartja fenn a fegyelmet az emberei
között ?
Undershaft. Nem én tartom. Ok tartják. Látja,
az egyetlen dolog, amelyet Jones nem haj­
landó eltűrni, az, ha az alája rendelt mun­
kás ellenszegül, vagy ha az a munkás, aki
négy shillinggel kevesebbet keres hetenként,
azt állítja, hogy az ő felesége és Mrs Jones
társadalmilag egyenlők. Persze, elméletileg,
mindnyájan ellenszegülnek nekem. Gyakor­
latban azonban minden ember a helyén
tartja azt az embert, aki éppen alája van
rendelve. En sohasem törődöm velük. En
nem terrorizálom őket. En még Lazarust
sem terrorizálom. En csak azt mondom,
hogy bizonyos dolgokat meg kell csinálni;
de én senkinek se parancsolom, hogy csi­
nálja. De félre ne értsetek, én nem azt
mondom, hogy nincs parancsolás és szeká-
lás, sőt terrorizálás. A munkások szekálják
a gyerekeket és parancsolgatnak nekik; a
taligások nyomják a sepregetőket; a szak­
munkások nyomják a tanulatlan munkást;
az előmunkások hajtják és terrorizálják a
munkásokat és szakmunkásokat; a segéd­
mérnökök összeszidják az előmunkásokat;
a főmérnökök lehordják a segédmérnökö­
ket; az aligazgatók lepocskondiázzák a fő-
216

mérnököket; és a hivatalnokok cilinderrel

járnak és zsoltároskönyvvel, és őrzik a tár­
sadalmi nívójukat, amennyiben senkivel sem
érintkeznek úgy, mintha közéjük tartoznék.
Az eredmény az óriási profit, amelyet én
vágok zsebre.
Cusins. (Fellázadva.) Ön igazán egy ... izé . . .
az, amit tegnap mondottam.
Barbara. Mit mondott tegnap?
Undershaft. Ne törődj vele, drágám. Azt hiszi,
hogy boldogtalanná tettelek. így van?
Barbara. Azt hiszi, boldog lehetek ebben a közön­
séges, ostoba ruhában? En, aki az egyen­
ruhát hordtam. Felfogja, hogy mit tett
velem ? Tegnap egy ember lelkét tartottam
a kezemben. Útnak indítottam az életben,
arccal az üdvösség felé. De mikor elfogad­
tuk a maga pénzét, az az ember visszafor­
dult a korhelység és a kajánság felé. {Mély­
séges meggyőződéssel.) Ezt sohasem fogom
magának megbocsátani. Ha gyermekem
volna és maga dinamittal szaggatná széj­
jel a testét, — vagy szörnyű ágyúival meg­
ölné Dollyt — meg tudnék bocsátani, ha
az én bocsánatomra megnyílnának előtte
a mennyország kapui. De elvenni tőlem
egy emberi lelket és vadállati lelket csi­
nálni belőle! ez rosszabb bármilyen gyil­
kolásnál,
 217

Undershaft. Ilyen hamar esik kétségbe az én

leányom ? Hát hozzányúlhatsz egy ember
szívéhez úgy, hogy ott ne maradjon a kezed
nyoma ?
Barbara. (Arca félsugár zik.) Oh, igaza van:
most már nem veszhet el soha. Hol maradt
a hitem ?
Cusins. Oh eszes, eszes ördög!
Barbara. Lehet, hogy ördög: de néha az Isten
beszél belőle. (Megragadja apjának mind
a két kezét és megcsókolja.) Visszaadta a
boldogságomat. Most mélyen érzem, bár
még zavart a lelkem.
Undershaft. Tanultál valamit. Es olyankor az
ember eleinte mindig csak úgy érzi, mintha
elvesztett volna valamit.
Barbara. Hát vigyen el a halál műhelyébe, hadd
tanulhassak még többet. Valami igaznak
vagy minek kell lennie e borzalmas gúny
mögött. Jöjjön, Dolly. (Kimegy.)
Cusins. Őrangyalom! (Undershafthoz.) Avan ti!
(Barbara után megy.)
Stephen. (Az íróasztalnál, nyugodtan.) Nem sza­
bad haragudnia Cusinsre, apám. Igen ked­
ves, jó fiú; de görög tudós és így termé­
szetes, hogy kissé szertelen.
Undershaft. Oh, hát hogyne. Köszönöm, Stephen.
Köszönöm, (Kimegy.)
218

Stephen leereszkedően mosolyog, felelősségtel­

jesen gombolja be a kabátját és átmegy a szobán
az ajtóhoz. Lady Britomart, sétakocsizáshoz öl­
tözve, benyit, mielőtt Stephen az ajtóhoz érne;
körülnéz és a többieket keresi; Stephenre néz
és szó nélkül megfordul, hogy kimenjen.
Stephen. Mama . . .
Lady Britomart. Semmi mentegetőzés, Stephen.
Ne felejtsd el, hogy kinőttél az anyád keze
alól.
Perivale St. Andrews két middlesexi domb
között fekszik, félerészével az északi dombolda­
lon. Majdnem füsttelem város, fehér falakkal,
keskeny zöld pala- vagy vörös zsindely tetőkkel,
nagy fákkal, templomokkal, tornyokkal, karcsú
kéményekkel; szép a fekvése és szép maga a
város. A legszebb kilátás a domb tetejéről nyí­
lik mintegy félmérföldnyire keletre, ahol a leg­
erősebb robbantóanyagokat készítik. A gyár el­
rejtve áll a két domb közötti katlanban s a
kéménytetők középen úgy állanak ki, mint óriási
tekézőgolyók. A domb tetején betonterrasz megy
keresztül, amelynek könyöklője olyan, mint egy
erődített váré, mert egy régi modéllü, elavult
óriáságyú áll ott, mélynek csöve a városra van
szögezve. Az ágyii egy kísérleti kocsira van sze­
relve ; meglehet, hogy eredeti mintája az Under-
shaft-féle eltűnőben levő parti ágyúnak, amelyre
 219

Stephen céloz. A könyöklőnek felül magas grá­

dicsa van, amelyre le lehet ülni.
Barbara a korlátra támaszkodik s a várost
nézi. Tőle jobbra van az ágyú, balra egy cölö­
pökön álló kis gyári épület, amelynek ajtajához
három vagy négy lépcsőfok visz fél. Az ajtó
kifelé nyílik s a küszöbnek egy kis kitérője van
fából s a kitérő sarkában tűzbiztonsági vödör.
A korlát nem ér az épületig s a korlát és az
épület között nyílás van, ahol a lejtőn lefelé vivő
ösvény kezdődik, mély a telepen át levisz a vá­
rosba. Az ágyú mögött tolókocsin óriási, kúp­
alakú bomba, pirosra festett sávval. A korláttól
jóval innen, de ugyanazon az oldalon, tábori
szék, közel az egyik iroda ajtajához, mély a
műhelyekhez hasonlóan, igen könnyűszerkezetű
épület.
Cusins az ösvényen át jön a városból.

Barbara. Nos?
Cusins. Reménytelen a helyzet. Minden tökéle­
tes, csudálatos, valódi. Csak a székesegyház
hiányzik, hogy mennyei város legyen a
pokoli város helyett.
Barbara. Érdeklődött, hogy történt-e valami az
öreg Shirley Péter érdekében?
Cusins. Alkalmazták mint kapust és felügyelőt.
Szánalmas egy figura. Azt mondja, hogy
a felügyelet szellemi munka és ő nem szó-
220

kott hozzá; és a portáslakás olyan fényes,

hogy nem meri a szobákat lakni, hanem
meglapul a mosókonyhában.
Barbara. Szegény Péter.

Stephen jön a városból. Tábori látcső van nála.

Stephen. (Lelkesen.) Hát ti ketten nem nézté­
tek meg a telepet? Miért hagytatok a fa­
képnél bennünket?
Cusins. Mindent meg akartam nézni, amit nem
akartak megmutatni. Barbara pedig ki
akarta kérdezni az embereket.
Stephen. Nem láttatok valami tisztességtelen
dolgot ?
Cusins. Nem. Dandy Andynak hívják, büszkék
rá, hogy olyan ravasz, vén gazember; de
minden rettentően, borzasztóan, erkölcstele­
nül és megcáfolhatatlanul tökéletes.
Sarah megérkezik.
Sarah. Jó ég! Micsoda telep! (Átmegy a toló­
kocsihoz.) Láttátok a csecsemőotthont ?!
(Leül a gránátra.)
Stephen. Láttátok a könyvtárakat meg az isko­
lákat ?
Sarah. Láttátok a tánctermet és az éttermet a
Városi Csarnokban?
Stephen. Voltatok a biztosítóintézetben, a nyug­
díjintézetben, az építőegyesületben s a
 221

szövetkezeti alapon szervezett legkülönbö­

zőbb helyeken!?
Undershaft jön az irodából egy nyaláb táv­
irattal.
Undershaft. No hát megnéztetek mindent !
Sajnálom, hogy elhívtak. (A sürgönyökre
mutatva.) Hírek Mandzsúriából.
Stephen. Remélem, jó hírek.
Undershaft. Nagyon.
Stephen. Uj japán győzelem?
Undershaft. Oh, nem tudom. Hogy ki győz, az
minket itt nem érdekel. Nem: a jó újság az,
hogy a hadi léghajónak tébolyító sikere
van. Első próbára összerombolt egy erődít­
ményt, háromszáz katonával.
Cusins. (A térrászról.) Próba-bábukkal?
Undershaft. Nem, igazi katonák voltak. (Cusins
és Barbara összenéznek. Aztán Cusins leül
a lépcsőre és kezébe temeti arcát. Barbara
komoly mozdulattal Cusins vállára teszi a
kezét. Cusins siralmas kétségbeeséssel néz
föl rája.) No, Stephen, hát mi a véleményed
a telepről?
Stephen. Oh, nagyszerű. A szervezésnek tökéletes
diadala. Őszintén szólva, édesapám, nagy
bolond voltam. Sejtelmem sem volt róla,
hogy mi mindent jelent, hogy milyen csudá­
latos előrelátást, milyen szervező erőt, milyen
222

adminisztratív tehetséget, milyen pénzügyi

képességet és milyen óriási tőke rejlik benne.
Es mialatt az ön városában jártam, folyton
ezt mondogattam magamban: A békének
nem kevésbé nevezetes győzelmei vannak,
mint a háborúnak. Igazán, nekem mind­
össze is egy aggodalmam van.
Undershaft. Csak ki vele!
Stephen. Nos hát, én nem szabadulhatok attól a
gondolattól, hogy amikor munkásainak
minden szükségletéről így gondoskodik, mégis
csak aláássa függetlenségüket és csökkenti
felelősségérzetüket. Es ámbár nagy élvezet­
tel teáztunk meg abban a fényes vendéglőben,
— igazán nem tudom megérteni, hogy
adhatták három pennyért ezt a luxust, meg
teasüteményt, meg befőttet, meg tejszínt —
mégis figyelmeztetnem kell arra, hogy a
vendéglők tönkreteszik a családi életet.
Bizonyos benne, hogy ez a nagy kényeztetés
használ az emberek jellemének?
Undershaft. Hát tudod, édes fiam, ha az ember
civilizációt akar teremteni, el kell döntenie
magában, jó dolog-e a baj és gond. Ha
úgy döntesz, hogy ezek jó dolgok, akkor
egyszerűen nem teremtesz civilizációt; és
akkor itt állasz azzal a bajjal és gonddal,
hogy angyalt csinálj mindnyájunkból! De
ha a másik utat választod, az is keresztül-
 223

vihető. De ami az emberi jellemet illeti,

Stephen, azt baj nem érheti. Elég gondot
ád mindenkinek az a tény, hogy bármely
pillanatban darabokra tépheti egy bomba.
Sarah. Mellesleg szólva, papa, hol készítik a
robbantószereket ?
Undershaft. Elkülönített kis műhelyekben, mint
ez itt. Ha egyikük fölrobban, nagyon
kevésbe kerül és csak azok az emberek
pusztulnak el, akik egészen a közelében
vannak.
Stephen, aki egészen a műhely közelében áll,
ijedten nézi és gyorsan az ágyúhoz hátrál.
Ugyanebben a pillanatban fölszakítják a műhely
ajtaját és egy előmunkás köpenyben és papucs­
ban kijön, a kitérőre áll és nyitva tartja az
ajtót Lomax számára, aki megjelenik a nyílásban.
Lomax. (Kiszámított hidegséggel.) Kedves barátom,
nem szükséges, hogy fölizgassa magát. Semmi
baja sem lesz és ha lenne is, azért még
nem fog összedőlni a világ. Egy kis angol
hidegvér elkelne magának, öreg csont. (Lejön
és átmegy Sarahhoz.)
Undershaft. (Az előmunkáshoz.) Valami baj van,
Bilton ?
Bilton. (Nyugodt iróniával.) Csak annyi, hogy
ez az úr itt besétált a robbantóműhelybe
és rágyújtott egy cigarettára, sir.
224

Undershaft. Hja úgy. (Lomaxhoz.) Nem emlék­

szik véletlenül, hogy mit csinált a gyújtóval?
Lomax. Ugyan kérem. Nem vagyok szamár.
Szépen, vigyázva elfujtam, mielőtt eldobtam
volna.
Bilton. A vége még izzó volt belül, sir.
Lomax. Hát mondjuk hogy izzó volt. Nem dob­
tam bele egyik csomóba se.
Undershaft. Ne törődjék már vele, Mr Lomax.
Mellesleg szólva, nem volna szíves ideköl­
csönözni azt a skatulya gyújtót?
Lomax (Átnyújtja a dobozt.) Tessék.
Undershaft. Köszönöm. (Zsebredugja.)
Lomax. (Elbád az egész társaságnak.) Tudják,
ezek a robbantószerek nem sülnek el úgy,
mint a lőpor, hanem csakis akkor, ha ágyúba
töltik. Ha csak így szerteszét hevernek, az
ember egy gyufát is odatarthat, a legkisebb
kockázat nélkül: csak - olyan lassan fog­
nak elégni, mint egy darab papiros. (Mele­
gen kezd érdeklődni a kérdés hidományos
része iránt.) Tudta ön ezt, Undershaft?
Vagy kipróbálta valaha?
Undershaft. Nagy méretekben soha, Mr Lomax.
Majd ha elmennek, Bilton ád önnek egy
kis lőgyapotot, ha megkéri. Odahaza aztán
kipróbálhatja. (Bilton rémült arcot vág.)
Sarah. Bilton nem fog ilyet tenni, papa. Hogy
oroszokat és japánokat robbantanak, az talán
 225

hozzátartozik a maga üzletéhez; de arról

csak rögtön le fog tenni, hogy a szegény
Cholly is ,’fölrobbanjon. (Bilton csakugyan
fölhagy ezzel és visszavonul.)
Lomax. Egyetlenem, nincs abban semmi veszély.

Lady Britomart jön a várostól virágcsokorral.

Lady Britomart. (Hevesen jön élőre Undershaft és
a tábori szék közé.) Andrew, kár volt meg­
mutatni nekem ezt a telepet.
Undershaft. Miért, drágám?
Lady Britomart. Mindegy, hogy miért, én csak azt
mondom, hogy kár volt. Elgondolni, hogy ez
mind (A város félé mutat.) a magáé és hogy
annyi éven át magamagának tartotta meg!
Undershaft. Nem az enyém. A magamagáé. Ez
az Undershaft-örökség.
Lady Britomart. Nem az. A maga nevetséges
ágyúi, meg ez a lármás, durranó telep talán
Undershaft-örökség. De a sok ezüstnemű,
fehérnemű, meg bútor, meg ez a sok ház,
konyhakert, virágoskert, mind a miénk.
Ez mind az enyém: ez nem férfiak dolga.
En nem mondok le róluk. Es magának
nincs helyes esze, ha mindezt elhajítja
magától ; és hogyha el nem áll ettől a
bolondságától, doktort hivatok.
Undershaft. (Lehajol, hogy megszagolja a csokrot.)
Kitől kapta a virágokat, drágám?
Bernard Shaw : Barbara őrnagy. 15
226

Lady Britomart. A maga munkásai nyújtották

át nekem a maga William Morrisának
munkatemplomában.
Cusins. (FŐTugrik.) Oh! Még csak ez kellett! A
munka temploma!
Lady Britomart. Igen, köröskörül a templom falain
tízlábnyi magasságban Morris igéi mozaikba
rakva. Egy ember se élég jó ahhoz, hogy más
ember gazdája legyen. Minő cinizmus!
Undershaft. Attól tartok, hogy eleinte megdöb­
bentette az embereket. De most már épp­
oly kevéssé vesznek róla tudomást, mint a
tízparancsolatról a templomban.
Lady Britomart. Andrew, maga otromba ékek­
kel próbál engem eltéríteni attól, hogy az
örökségről beszéljek. Nohát, ez nem fog
magának sikerülni. Már nem kérem többé
Stephen számára, sokkal többet örökölt a
maga ravaszságából, semhogy alkalmas volna
erre. De Barbarának ugyanolyan joga van,
mint Stephennek. Miért ne örökölhetné
Adolphus a telepet ? En rendben tartanám
a várost és ő az ágyúk után nézhetne, ha
csakugyan meg kell lenni.
Undershaft. Én sem kívánnék egyebet, ha
Adolphus lelenc volna. O igazán az az új­
fajtavérű ember, akire szüksége van az
angol kereskedelemnek. De nem lelenc, így
hát nem lehet beszélni róla.
 227

Cusins. (Diplomatikusan.) Hátha igen. (Mind

megfordulnak és rábámulnak. Átmegy a
műhely előtt Undershafthoz.) Azt hiszem!
Megálljunk!! Semmiféle tekintetben nem
akarom elszólni magamat, a jövőm miatt,
de azt hiszem, kogy a lelencség dolgában
nincsenek elháríthatatlan akadályok.
Undershaft. Hogy értsem ezt ?
Cusins. Nos hát, volna némi mondanivalóm, ami
vallomásnak is nevezhető.
Sarah.
Lady Britomart.
Barbara. Vallomásnak!
Stephen.
Lomax. Mi a szösz!
Cusins. Igen, vallomásnak. Hallgassanak ide,
mind. Amíg Barbarával nem találkoztam,
magamat általában becsületes és igazlelkü
embernek tartottam, mert semmit sem kí­
vántam annyira, mint azt, hogy nyugodt
legyen a lelkiismeretem. De amely pilla­
natban megláttam Barbarát, sokkal inkább
kívántam őt, mint a lelkiismeretem nyu­
galmát.
Lady Britomart. Adolphus!
Cusins. Ez az igazság. Lady Britomart, ön maga
azzal is vádolt, hogy azért léptem be az Üdv
Hadseregébe, hogy imádhassam Barbarát;
hát ezért léptem be. Megvette a lelkemet,
228

mint egy szál virágot az utcasarkon, de

magamagának vette meg.
Undershaft. Micsoda! Nem Dionysiosnak vagy
másnak ?
Cusins. Dionysios és a többiek is mind őbenne
vannak. Az istenit imádtam benne és ezért
voltam igazi Istentisztelő. De romantikus
módra ítéltem meg. Azt hittem, hogy kö­
zönséges szülők gyermeke és helyzetét te­
kintve, legmerészebb társadalmi ambícióit
is meg fogja haladni, ha egy görög tanár
elveszi feleségül.
Lady Britomart. Adolphus !!
Lomax. Mi a szösz!
Cusins. Amikor megtudtam a szörnyű valót ...
Lady Britomart. Kérem, mit nevez ön szörnyű
valónak ?
Cusins. Hogy hallatlanul gazdag, hogy a nagy­
apja gróf, hogy az apja a sötétség feje­
delme ...
Undershaft. Pszt!
Cusins. ... és hogy én csak kalandor vagyok,
aki gazdag feleséget akar szerezni magá­
nak, akkor görbe úton akartam célt érni és
félrevezettem a származásomat illetőleg.
Barbara. Dolly!
Lady Britomart. A származását illetőleg! Hallja,
Adolphus, ne merjen valami gonosz histó­
riával előállani ezek miatt a hitvány ágyúk
 229

miatt. Figyelmeztetem: éli láttam szüleinek

az arcképeit; a délnyugat-ausztráliai fő­
biztos személyesen ismeri őket s megnyug­
tatott afelől, hogy nagyon becsületes há­
zasságban élnek.
Cusins. Igen, Ausztráliában; csakhogy itt ők
bitangok: Házasságuk törvényes Ausztrá­
liában, de nem Angliában. Anyám apám
elhalt feleségének testvérhuga; minélfogva
én ebben az országban lelenc vagyok. (Szen­
záció.) Elég jó a kibúvó, Macchiavelli ?
Undershaft. (Elgondolkozva.) Biddy, ez az út
talán kivezet a nehézségekből.
Lady Britomart. Hülyeség! Egy ember nem önt­
het jobb ágyúkat azért, mert ő nem ő,
hanem a saját unokafivére. (Leveti magát
a tábori székre, olyan mozdulattal, amely
kifejezi mélységes megvetését a két férfi
szofizmái iránt.)
Undershaft. (Cusinshoz.) Csakhogy maga tanult
ember. Es ez ellenkezik a tradícióval.
Cusins. Tízezer eset közül megtörténik egyszer,
hogy a diák született mester abban, amire
meg akarják tanítani. A görög nyelv nem
rontotta meg az eszemet; kifejlesztette.
Különben is nem angol középiskolában
tanultam a görögöt.
Undershaft. Hm! Hát erről nem tudnék alapo­
san meggyőződni: nehéz helyzetbe hozta a
230

lelencpiacot. Hagyjuk ezt. Euripides, maga

pályázhat, komolyan pályázhat.
Barbara. (A tervászról jön és Cusins és Under­
shaft közé lép.) Dolly: tegnap reggel, ami­
kor Stephen mindent közölt velünk erről
a tradícióról, maga nagyon szótalan lett és
azóta olyan különös és olyan izgatott.
A származásáról gondolkozott ?
Cusins. Ha az ember javában reggeliz és egy­
szerre csak meglátja a Végzet ujját, igazán
gondolkozóba kell esnie. (Barbara komoran
fordul él tőle s anyja mellett áll s nyug­
talanul figyel.)
Undershaft. Ahá, ifjú barátom, maga szemet
vetett az üzletre, mi?
Cusins. Vigyázzon! Köztem és az ön undorító
hadi léghajói között az erkölcsi irtózat
örvénye tátong.
Undershaft. Most ne törődjék az örvénnyel.
Egyezzünk meg a dolog részleteire nézve s
hagyjuk függőben a maga végleges elhatá­
rozását. Tudja, úgy-e, hogy a nevét meg
kell változtatnia. Nincs kifogása ez ellen?
Cusins. Egy ember, akit Adolphusnak hívnak ...
akit Dollynak hívnak... hogy lenne annak
kifogása az ellen, hogy máskép hívják?
Undershaft. Helyes. Ami pedig a pénzt illeti, én
mindjárt eleinte bőkezű akarok lenni ma­
gával szemben. Adok rögtön évi ezer fontot.
 231

Cusins. (Egyszerre tűzbe jön, a szemüvege bosszú­

san pislog.) Ezeret! Nyomorult ezer fontot
mer kínálni egy milliomos vejének! Nem,
Macchiavelli, olyan nincs! Maga engem nem
fog kinullázni. Maga nem lehet meg nálam
nélkül és én meglehetek maga nélkül. Az első
két esztendőben évi kétezerötszáz fontot kell
kapnom. Két esztendő múlva, ha megbuktam,
elmegyek. De ha sikerül és én megállóm
helyemet, akkor ide fogja adni a másik
ötezeret.
Undershaft. Miféle másik ötezeret?
Cusins. Ami az első két évi fizetésemet kiegé­
szíti évi ötezerre. Mert a kétezerötszáz
csak fele a fizetésnek, arra az esetre, ha
meg találok bukni. A harmadik esztendőben
pedig tíz százalékot kell kapnom a tiszta
haszonból.
Undershaft. (Megh0kkenve.) Tíz százalékot! De
ember, hát tudja maga, mennyi az én tiszta
hasznom ?
Cusins. Fölteszem, hogy rengeteg. Máskülönben
huszonöt százalékot követelnék.
Undershaft. De Mr. Cusins, ez komoly üzleti
ügy. Maga nem hoz tőkét a vállalatba.
Cusins. Micsoda ? Nem hozok tőkét ? Hát a görög
tudásom nem tőke ? Hát nem tőke az, hogy
felfogom a legfinomabb gondolatot, a leg­
magasabb költészetet, ameddig az emberiség
232

csak eljutott. Nem tőke a jellemem! Az

eszem! Az életem! A pályám! Az, amit
Barbara a lelkemnek nevez. Mindez nem
tőke ? Ha még egy szót szól: dupla fizetést
kérek.
Undershaft. Legyen okos...
Cusins, (Követelőzve.) Mr. Undershaft: közöl­
tem önnel a feltételeimet. Vagy elfogadja,
vagy nem.
Undershaft. (Magához térve.) Nagyon helyes.
Tudomásul veszem a föltételeit, s megadom
a felét.
Cusins. (Elkeseredve.) Felét!
Undershaft. (Szilárdan.) Felét.
Cusins. Maga gentlemannek tartja magát és a
felét adja!
Undershaft. Nem tartom magamat gentleman­
nek, de a felét adom.
Cusins. Ezt a maga jövendőbeli társának! utód­
jának ! vejének!
Barbara. A maga lelkét adja el, Dolly, nem az
enyémet. Kérem, engemet hagyjon ki az
üzletből.
Undershaft. Gyerünk! Barbara kedvéért egy
lépéssel tovább megyek. Adok magának
három ötödrészt; de ez az utolsó szavam.
Cusins. Látja, megadta!
Lomax. Maga adta meg neki. Tudja, hogy én
csak nyolcszázat kapok.
 233

Cusins. Mellesleg szólva, Mac, én filológus vagyok,

nem matematikus. Három ötöd az több,
mint egy fél, vagy kevesebb ?
Undershaft. Hát persze hogy több.
Cusins. Kétszázötvenet is elfogadtam volna. De
hogyan lehet maga jó üzletember, ha eny-
nyit hajlandó fizetni egy egyetemi tanár­
nak, aki nyilvánvalóan annyit sem érdemel,
mint egy kezdő hivatalnok! Mit fog szólni
Lazarus ?
Undershaft. Lazarus egy kedves, romantikus
zsidó, aki semmi egyébbel nem törődik,
mint a vonósnégyesekkel és a színházi zsöly-
lyékkel. Es a maga üzleti kapzsiságát az ő
rovására fogják írni, mint ahogy eddig is az ő
rovására írták az én üzleti kapzsiságomat.
Euripides, maga elsőrangú zsivány. Annál
jobb a cégre nézve
Barbara. Megkötötték az üzletet, Dolly? Es a
maga lelke már most az övé?
Cusins. Nem; éppen hogy megegyeztünk az árban.
Most jön még csak az igazi marakodás.
Hogy állunk az erkölcsi kérdéssel?
Lady Britomart. Adolphus, ebben a dologban egy­
általában nincs erkölcsi kérdés. Maga csakis
olyan embereknek adhat el ágyút és puskát,
akiknek az ügye jogos és igazságos, idegenek­
nek és gonosztévőknek pedig nem szállíthat.
Undershaft. (Határozottan.) Nem; erről szó sem
234

lehet. Vagy a puskamíives igaz hitét vallja,

vagy pedig nem fog idejönni.
Cusins. De hát miben áll a puskamíives igaz
hite ?
Undershaft. Fegyvert adni minden embernek,
aki megadja érte a rendes árat, személyekre
és elvekre való tekintet nélkül: arisztokratá­
nak és republikánusnak, nihilistának és cár­
nak, kapitalistának és szocialistának, protes­
tánsnak és katolikusnak, koldusnak és rend­
őrnek, fekete embernek, fehér embernek és
sárga embernek, minden fajtának és osztály­
nak, minden nemzetiségnek, minden feleke-
zetnek, minden őrületnek, minden oknak és
minden bűnnek. Az első Undershaft ezt írta
föl a boltjában: Isten adta a kezet, egy férfi
se tartsa vissza a kardot. A második ezt
írta fel: Mindenkinek joga van harcolni,
egynek sincs joga ítélkezni. A harmadik
ezt: Ember harcol, Isten győzedelmeskedik.
A negyediknek nem voltak irodalmi hajla­
mai, hát nem írt föl semmit; de harmadik
György király orra előtt adott el ágyúkat
Napóleonnak. Az ötödik ezt írta föl: Nem
lehet úr a Béke, csakis karddal a kezé­
ben. A hatodik, az én mesterem leg­
jobb volt mind között. Ezt írta: Semmi
sincs megtéve a világon, míg minden ember
nem kész megölni egymást azért, hogy meg-
 235

tétessék. Ezután már a hetediknek nem

maradt semmi mondanivalója. így hát csak
ennyit írt: Ne szégyellt magadat!
Cusins. Kedves jó Macchiavellim, én is minden­
esetre írni fogok valamit a falra; csakhogy
én görögül fogom felírni és így nem fogja
elolvasni tudni. De ami a puskamúves hitét
illeti, nem azért húzom ki a fejemet a saját
erkölcsiségem csapdájából, hogy aztán bele­
dugjam a maga erkölcsiségének a csapdá­
jába. Annak adok el ágyút, akinek én aka­
rok, és nem szállítok annak, akinek nem
akarok. Punktum!
Undershaft. Abban a pillanatban, amikor Andrew
Undershaft lesz a neve, sohasem fogja többé
azt tenni, ami magának tetszik. Hatalom­
vágyból ide ne jöjjön, fiatalember.
Cusins. Hogyha én hatalmat akarnék, nem itt
keresném. Magának nincs hatalma.
Undershaft. Saját hatalmam semmi esetre nincsen.
Cusins. Nekem több hatalmam van, mint önnek,
több akaratom. Nem maga mozgatja ezt a
telepet; ez mozgatja magát. Es mi mozgatja
a telepet?
Undershaft. (Rejtélyesen.) Olyan akarat, mely­
nek én része vagyok.
Barbara. (Meghökkenvc.) Apám, tudja hogy most
mit mondott? Vagy kelepcét állít a lel­
kemnek ?
236

Cusins. Barbara, ne hallgasson az ö metafizikájára?

A telepet a társadalom leggazabb része moz­
gatja, a pénzvadászok, az élvvadászok, a
katonai rangvadászok, és ő a rabszolgájuk.
Undershaft. Nem okvetlenül. Jusson eszébe a
puskaműves hitvallása. En éppoly szívesen
fogadok el rendelést a jó embertől, mint a
rossztól. Ha maguk jó emberek inkább
prédikálnak és henyélnek, semmint fegyvert
vásároljanak nálam s harcoljanak a zsivá-
nyok ellen: ne szidjanak engem. Ágyúkat
adhatok; de nem adhatok hozzá bátorságot
és meggyőződést. Eh, Euripides, fáraszt
engem ezzel a szatócsmorállal. Kérdezze
meg Barbarát; ő ért engem. (Hirtelen meg­
ragadja Barbara kezeit s erősen néz a
szemébe.) Mondd meg neki, drágám, mi az
igazi jelentése annak, hogy hatalom?
Barbara. (Megigézve.) Mielőtt beléptem volna
az Üdv Hadseregébe, a saját hatalmamban
voltam és éppen ezért sohasem tudtam, mihez
fogjak önmagámmal. Es miután beléptem
oda, sohasem értem rá mindazokra a dol­
gokra, amelyeket meg kellett volna tennem.
Undershaft. (Helyeselve.) Ez az. Es mit gondolsz,
miért volt ez így?
Barbara. Tegnap még azt feleltem volna: mert
Isten hatalmában voltam. (Visszanyeri
önuralmát, s elhúzza a kezét Undershaft-
 237

tói, olyan erővel, mely egyenrangú Under -

shaftéval.) De maga eljött és megmutatta
nekem, hogy Bodger és Undershaft hatal­
mában voltam. Ma úgy érzem, — oh! hogy
is foglalhassam szavakba Sarah, emlékszel
még a cannesi földrengésre, amikor még
kis gyermekek voltunk — a meglepetés,
amelyet az első lökés okozott, milyen csekély
volt ahhoz a félelemhez és irtózathoz képest,
amellyel a másodikat vártuk? És ma ezen
a telepen ugyanezt érzem. A sziklán állot­
tam, amelyet örökkévalónak hittem; és egy
figyelmeztető szó nélkül megmozdult és szét­
morzsolódott alattam. Abban a biztos tudat­
ban éltem, hogy a végtelen bölcsesség vigyáz
rám, hogy egy hadsereggel megyek az üdvös­
ség felé; és egy pillanat alatt, csak egy toll­
vonást tett a csekkönyvében — egyedül
maradtam; és a mennyország üres volt.
Ez volt a földrengés első lökése. Várom a
másodikat.
Undershaft. Ej, ej, leányom, nem szabad így
felfújnod a te apró-cseprő tragédiádat. Mit
tegyünk mi itten, ha sok esztendei munkát és
gondolkozást és sok ezer font biztos kész­
pénzt áldozunk egy új ágyúra vagy hadi
léghajóra, amelyről végül kisül, hogy egy
hajszálnyival elhibáztuk? Dobjuk el. Dob­
juk el és ne töltsünk vele több időt, ne
238

költsünk rá több pénzt. Nos hát, te alkot­

tál magadnak valamit, amit erkölcsnek vagy
vallásnak vagy miegymásnak nevezel. Nem
fedi a tényeket. Hajítsd el! Hajítsd el és
szerezz másikat, amely megfelel. Ez most
a baja a világnak. Elhajítja az elavult
gőzgépeket és dinamókat; de nem akarja
elhajítani a régi előítéleteket, a régi erköl­
csöket, a régi vallásokat és a régi politikai
intézményeket. És mi ennek a következ­
ménye ? A gépei nagy haszonnal dolgoz­
nak ; de erkölcsben, vallásban és politiká­
ban veszteséggel dolgozik, úgy hogy minden
esztendőben közelebb jut a csődhöz. Ne
ragaszkodjál ehhez a bolondsághoz. Ha a
régi hited tegnap összeomlott, szerezz ma­
gadnak holnapra újabbat és jobbat.
Barbara. Oh, milyen örömest vennék egy jobbat
az én lelkemnek. De amit maga kínál, az
rosszabb. (Hirtelen feléje fordid, hevesen.)
Igazolja magát; mutasson egy kis fényt a
tiszta, szép műhelyek, a tisztességes mun­
kások és a minta-otthonok e szörnyű tele­
pének sötétségében.
Undershaft. Tisztaság és tisztesség nem szorul­
nak igazolásra, Barbara; önmagukat iga­
zolják. Se szörnyűnek, se sötétnek nem
látom én ezt a helyet. A te menhelyeden
szegénységet láttam és nyomort, éhezést és
 239

fagyoskodást. Te kenyeret adtál nekik meg

szirupot meg mennyei álmokat. Én heti
harminc shillingtől tízezer fontig terjedő
évi fizetéseket adok nekik. Ok megtalálják
a maguk álmait; én addig rendbehozom a
csatornázásukat.
Barbara. Hát a lelkűk?
Undershaft. Megmentem a lelkűket, ahogy a
tiédet megmentettem.
Barbara. (Föllázadva.) Megmentette a lelkemet?
Hogy érti ezt?
Undershaft. Tápláltalak és ruháztalak és szállást
adtam neked. Gondoskodtam arról, hogy
elég pénzed legyen és szépen élhess — több,
mint elég pénzed; úgy hogy pazar lehet-\
tél, gondtalan, bőkezű. Ezzel mentettem \
meg lelkedet a hét halálos bűntől!
Barbara. (Megzavarodva.) A hét halálos bűntől!
Undershaft. Igen, a hét haláltól. (Ujjain szám­
lálva el.) Étel, ruha, tüzelő, adó, illeték,
tisztesség és gyermekek. Semmi sem veheti
le az Ember nyakáról ezt a hét malom­
követ, csak a pénz; és a lélek nem szár­
nyalhat, amíg a malomkövek lefelé húzzák.
Én levettem őket a te telkedről. Lehetővé
tettem Barbarának, hogy Barbara őrnaggyá
legyen; és megmentettem őt a szegénység
bűnétől.
Cusins. Bűnnek nevezi a szegénységet?
240

Undershaft. A lehető legrosszabb bűnnek. Min­

den egyéb bűn erény e mellett; minden
más becstelenség lovagias becsület ehhez
képest. A szegénység elhervaszt egész vá­
rosokat, terjeszti a szörnyű nyavalyákat,
halállal sújtja mindazokat a lelkeket, ame­
lyek közel jutnak a színéhez, a szavához,
a szagához. Amit bűnnek neveznek, az
semmi; itt egy gyilkosság, amott egy lopás,
most egy ütés, aztán egy káromkodás : olyan
nagy baj ez? Ezek csak nyavalyái és bal­
esetei az életnek; egész Londonban nincs
ötven hivatásos gonosztévő. De milliószámra
van szegény ember, igazi nyomorult ember,
piszkos ember, silányul táplált és silányul
öltözött ember. Es ezek erkölcsileg és tes­
tileg megmérgeznek bennünket; megölik a
társadalom boldogságát; arra kényszerítenek
bennünket, hogy félrevessük a saját sza­
badságunkat s szervezzük a természetellenes
kegyetlenkedést, attól való félelmünkben,
hogy föllázadnak ellenünk s minket is ma­
gukkal rántanak az örvénybe. Csak a bo­
londok félnek a bűntől; de valamennyien
félünk a szegénységtől. Bah! (Barbarához
fordul.) Te arról a westhami csirkefogóról
beszélsz, akinek a megmentése félbemaradt;
azzal vádolsz engem, hogy visszarántottam
lelkét a romlásba. Nos hát, hozd őt ide
 241

nekem, én megint visszafordítom lelkét az

üdvösséghez. Nem szavakkal és álmokkal,
hanem harmincnyolc shilling hetibérrel, egy
egészséges házzal egy szép utcában és
állandó foglalkoztatással. Három hét múlva
divatos mellényt fog hordani; három hónap
múlva cilindere lesz és ülése a templom­
ban ; még az év vége előtt egy hercegnővel
fog kezelni a konzervatív liga nagygyűlésén
és be fog iratkozni a konzervatív pártba.
Barbara. Es jobb emberré is válik ezzel?
Undershaft. Jobbá, és te ezt tudod. Ne légy
képmutató, Barbara. Jobban fog táplál­
kozni, szebben fog lakni, jobban fog ruház-
kodni és jobban fog viselkedni; a gyer-
• mekei nehezebbek lesznek pár kilóval és
nagyobbak. Ez többet fog érni, mint ame­
rikai matrácon feküdni a menhelyben, fát
vágni, kenyeret enni sziruppal és időről-
időre térdenállva hálálkodni érte az égnek.
Azt hiszem, térdgyakorlatoknak nevezitek.
Nagyon olcsó dolog éhező embereket meg­
téríteni, egyik kezünkben a bibliával, a
másikban egy karéj kenyérrel. Ugyanilyen
föltételek mellett vállalom, hogy Westhamet
áttérítem Mohamed hitére. Próbáld meg­
nyerni az én embereimet: azoknak éhezik
a lelkűk, mert a testük jóllakott.
Barbara. Es az East Endet éhezni hagyjam?
Bernard Shaw : Barbara őrnagy. 16
242

Undershaft. (Erélyes hangja keserűvé lesz,

amint erőt vesz rajta a visszaemlékezés.)
En is East End-i voltam. Moralizáltam és
koplaltam, amíg egy napon megfogadtam,
hogy bármi áron is jóllakott és szabad
ember leszek — és nem fog megállítani
semmi, se okosság, se morál, se a mások
élete, legföljebb egy golyó. Azt mondtam :
Előbb koplalsz te, mint én — és ez az ige
szabaddá és naggyá tett. Veszedelmes ember
voltam, amíg célhoz nem jutottam; de
most hasznos, jótékony és jóságos ember
vagyok. Es azt hiszem, ez a legtöbb maga­
lett milliomosnak a története. Es ha majd
minden angol embernek ez lesz a története,
akkor érdemes lesz Angliában élni.
Lady Britomart. Hagyja abba a szónoklást,
Andrew. Ez a hely nem alkalmas rá.
Undershaft. (Sértődve.) Drágám, én nem tudom
az eszméimet máskép terjeszteni.
Lady Britomart. Ez mind bolondság. Maga azért
boldogult, mert önző volt és lelkiismeretlen.
Untersiiaft. Egyáltalában nem. A szegénység és
a koplalás nagyon is furdalta a lelkiisme­
retemet. A maguk moralistái mind a két
dologban teljesen lelkiismeretlenek: erényt
csinálnak belőlük. Inkább tolvaj lennék,
mint szegény. Inkább gyilkos, mint rab­
szolga. Egyik sem akarnék lenni, de ha
 243

csak a kettő között választhatok, bizony

Isten, a derekabbat és az erkölcsösebbet
választom. Jobban gyűlölöm a szegénységet
és a szolgaságot, mint bármilyen más bűnt.
Es még egyet mondok nektek. Szegénység
és szolgaság századokon keresztül ellent-
állottak minden szónoklatnak és minden
vezércikknek. De nem fognak ellentállni az
én gépfegyvereimnek. Ne prédikáljatok nekik,
ne vitatkozzatok velük; öljétek meg őket.
Barbara. Ölni. Magának ez az orvossága min­
denre.
Undershaft. Ez döntő bizonyítéka a meggyőző­
désnek, az egyetlen emeltyű, amelynek ere­
jével a társadalmi rendszert megdönthetem,
ez az egyetlen lehetősége a Muszájnak.
Bocsáss ki hatszázhetven bolond embert az
utcára, három rendőr szétkergetheti őket.
De tereld be őket egy bizonyos westminsteri
házba, ahol alávetik magukat bizonyos
szertartásoknak és addig szidják egymást,
amíg végre megjön a bátorságuk az ölés-
hez: és a te hatszázhetven bolond embered
ekkor már kormány. A ti jámbor csőcselé­
ketek kitölti a szavazócédulákat s azt kép­
zeli, hogy kormányozza a gazdáit; pedig
hát csak azok a cédulák kormányoznak,
amelyekbe nem neveket, hanem bombákat
rejtenek.
16*
244

Cusins. Talán ezért nem szavazok én soha, mint

a legtöbb intelligens ember.
Undershaft. Szavazni! Bah! Amikor szavaztok,
csak a neveket változtatjátok meg a kor­
mányban. De amikor lőtök, kormányok
buknak, új korszakok kezdődnek, régi rend­
szerek pusztulnak és újak alakulnak. Tudós
uram, mondja, ez-e a történelmi igazság,
igen vagy nem ?
Cusins. Ez a történelmi igazság. Undorral kell
beismernem. De én az ön nézeteit vissza­
utasítom. Utálom az ön természetét. Dacolok
önnel, ahogy csak tőlem telik. Es mégis ez
az igazság. De mért ez az igazság?
Undershaft. Mért, mért, mért, mért, mért! Hát
az egész életét ezzel a kérdéssel akarja el­
tölteni, mint a többi moralistánk! Miért
helyett mondja azt, hogy mit. Jöjjön és
gyártson velem robbantószereket. Amivel
embereket lehet szétrobbantani, azzal társa­
dalmakat is szét lehet robbantani. A világ
története azoknak a története, akik elég
bátrak ahhoz, hogy magukévá tegyék ezt
az igazságot. Barbara, van bátorságod
hozzá?
Lady Britomart. Barbara, határozottan megtil­
tom, hogy apád elvetemült gonoszságaira
‘hallgass. Es magának is Adolphus, több
esze lehetne, mint kijelenteni azt, hogy a
 245

rossz dolgok igazak. Nem számít az, hogy

igazak-e, ha rosszak.
Undershaft. Nem számít az, hogy rosszak-e, ha
igazak.
Lady Britomart (Fölkelve.) Gyerekek: tüstént
gyertek haza. Andrew, roppantul sajnálom,
amiért megengedtem, hogy meglátogasson
bennünket. Gonoszabb, mint volt valaha.
Gyertek tüstént.
Barbara. (Fejét csóválva). Oh, mama, nem ér
semmit elfutni a gonosz emberek elől.
Lady Britomart. Nagyon is sokat ér. Ezzel kife­
jezzük irántuk rosszalásunkat.
Barbara. De nem mentjük meg őket.
Lady Britomart. Ügy látom, hogy te nem akarsz
nekem szót fogadni. Sarah: jössz haza vagy
sem ?
Sarah. En is azt mondom, hogy nagyon gonosz
dolog a papától, hogy ágyúkat gyárt: de alig
hiszem, hogy ebben meg tudnám akadályozni.
Lomax. (Olajat önt a fölzavart vizekre). Tetszik
tudni, a dolog úgy áll, hogy a gonosz kife­
jezésnek van egy kis bibéje. Nem használ.
A tényeket kell néznünk. Nem mintha
bárminő rossz dolog érdekében akarnék szót
emelni; de viszont, kérem, mindenféle ember
mindenféle dolgot csinál, és tetszik tudni,
nekünk valahogy mégis meg kell velük férni.
En tudniillik úgy gondolom, hogy nem lehet
246

mindenkit megtántorítani; és csak erre

lyukad ki az egész dolog. (Idegessé lesz,
amikor látja, hogy mennyire lesik a szónoki
előadását.) Talán nem fejeztem ki magamat
világosan.
Lady Britomart. Oh, Charles, világosabban már
nem is lehet beszélni. Mert Andrew szeren­
csés vállalkozó és sok pénzt adhat Sarahnak,
tehát maga hízeleg neki és megszilárdítja
a gonoszságában.
Lomax. (Nem jön ki a sodrából.) Hát igen, ki
mint veti ágyúját, úgy alussza álmát.
Undershaft. Ez így van. Mellesleg szólva, szabad
magát Charlesnak hívnom?
Lomax. Boldog leszek. A rendes márkám Cholly.
Undershaft. (Lady Britomarthoz.) Biddy ...
Lady Britomart. (Indulatosan.) Ne merjen engem
Biddynek hívni. Charles Lomax: maga
bolond. Adolphus Cusins: maga jezsuita.
Stephen: te tacskó vagy. Barbara: te őrült
vagy. Andrew: maga közönséges kufár. Es
most mindnyájan tudják, hogy mit gondo­
lok magukról; az én lelkiismeretem minden­
esetre tiszta. (Olyan hevesen ül le, hogy a
szék csaknem összetörik alatta.)
Undershaft. Drágám, maga a megtestesült erkölcs.
(Lady Britomart tajtékzik.) Maga meg­
nyugtatta lelkiismeretét és megtette köte­
lességét, amikor mindenkit jól leszidott
 247

Gyerünk, Euripides! Későre jár az idő és

mindnyájan haza akarunk menni. Határozza
el magát.
Cusins. Értse meg, maga vén ördög ...
Lady Britomart. Adolphus!
Undershaft. Ne bántsa, Biddy. Euripides, foly­
tassa.
Cusins. Szörnyű dilemmába hozott. En akarnám
Barbarát . . .
Undershaft. Mint minden fiatalember, maga is
nagyon túlzott különbséget talál a fiatal
nők között.
Barbara. Ez teljesen igaz, Dolly.
Cusins. De viszont nem akarnék gazember lenni.
Undershaft. (Maró megvetéssel.) Maga egyéni
tisztesség, önbecsülés után vágyódik, az után,
amit jó lelkiismeretnek nevez, amit Barbara
üdvösségnek nevez s amit én gyámkodásnak
nevezek olyan emberek fölött, akik nem
olyan szerencsések, mint maguk.
Cusins. En nem; bennem a költő teljes erővel
tiltakozik a jó ember ellen. De vannak
bennem dolgok, amelyekkel számolnom kell :
a részvét ...
Undershaft. Részvét! A nyomor utcaseprője.
Cusins. Mondjuk hogy szeretet.
Undershaft. Tudom. Szereti a szűkölködőt és a
csavargót; szereti az elnyomott fajokat, a
négereket, az indiai parasztot, a lengyelt,
248

az irlandit. De szereti a japánokat? Szereti

a németeket? Szereti az angolokat?
Cusins Nem. Minden igazi angol gyűlöli az
angolokat. Mi vagyunk a világ leggonoszabb
nemzete; és a mi sikerünk irtóztató erkölcs­
telenség.
Undershaft. Látja, mi jön ki a szeretet evan­
géliumából ? '
Cusins. Hát még az apósomat sem szerethetem?
Undershaft. Ember, kinek kell a maga szeretete?
Mi jogon meri nekem fölkínálni a szerete-
tét? Azt akarom, hogy tiszteljen és becsül­
jön, mert különben megfojtom! De a szeretete!
Ez mégis csak szemtelenség!
Cusins. (Vigyorogva) De Mac, ha mégsem paran­
csolhatok a szívemnek.
Undershaft. Euripides, maga védekezik. Maga
gyöngül. Jöjjön. Vegye elő az utolsó fegy­
verét. Részvét és szeretet összetört a kezé­
ben ; csak a megbocsátás van hátra.
Cusins. Nem; a megbocsátás a koldus menedéke.
Ebben én önnel tartok; meg kell fizetnünk
a tartozásunkat.
Undershaft. Jól beszél. Jöjjön. Maga az én
emberem! Jusson eszébe, mit mondott Plátó.
Cusins. (Meghökkenve.) Plátó! Maga Plátót meri
idézni nekem!
Undershaft. Barátom, Plátó azt mondja, hogy a
társadalom nem menthető meg addig, míg
 249

vagy a görög tanárok nem szánják rá

magukat a lőporgyártásra, vagy pedig a
lőporgyárosok nem lesznek görög tanárokká.
Cusins. Oh, kísértő, ravasz kísértő.
Undershaft. Gyerünk! Válasszon, ember, válasz­
szón.
Cusins. De Barbara talán nem lesz a feleségem,
ha rosszul választok.
Barbara. Talán nem.
Cusins. (Kétségbeesett megdöbbenéssel.) Hallja!
Barbara. Apám: ön senkit sem szeret.
Undershaft. Szeretem a legjobb barátomat.
Lady Britomart. Es vajjon ki az?
Undershaft. A legderekabb ellenségem. 0 az az
ember, aki mindig megtart engem a kellő
színvonalon.
Cusins. Tudja-e, hogy ez az ember a maga mód­
jára poéta. Hátha mégis csak nagy ember.
Undershaft. Hátha nem beszélne tovább, hanem
elhatározná magát, fiatal barátom.
Cusins. De ön a természetem ellen hajt engem.
Gyűlölöm a háborút.
Undershaft. Gyűlölet a gyávák bosszúja, ha
megijesztik őket. Merjen háborút viselni a
háború ellen. Itt vannak az eszközök:
Lomax barátom ül rajtuk.
Lomax. (Fölugrik.) Mi a szösz ! Csak nem úgy
érti, hogy ez a jószág meg van töltve, mi ?
Egyetlenem: szálljon le onnan
250

Sarah. (Nyugodtan ülve a bombán.) Ha már föl

kell robbannom, jobb, ha teljesen fölrobba­
nok. Ne üssön olyan lármát, Cholly.
Lomax. (Undershafthoz, keményen tiltakozva.)
No tudja, ez a saját leánya.
Undershaft. En is annak látom. (Cusinshez.)
Nos hát, barátom, lesz szerencsénk holnap
reggel hat órakor, az irodában?
Cusins. (Szilárdan.) Semmi esetre sem. Előbb fel­
robban ez az egész telep a saját dinamit-
jától, mint hogy én reggel ötkor keljek. Az
én munkaidőm egészséges és észszerű:
tizenegytől ötig.
Undershaft. Hát jöjjön, amikor jól esik. Nem
telik bele egy hét és hatkor fog bejönni és
benn fog ülni, amíg én az egészsége miatt
ki nem hajtom (Kiált.) Bilton ! (Lady Brito-
marthoz fordul, aki fölkel.) Drága, hagyjuk
magukra ezt a két fiatalt egy pillanatig.
(Bilton kijön a műhelyből.) Majd keresztül­
vezetem magukat a lőgyapottermen.
Bilton. (Útjába áll.) Ide nem vihet be semmi
gyúlékonyát, sir.
Lady Britomart. Hogy mondja? Énrám céloz?
Bilton. (Higgadtan.) Nem, mylady. De Mr.
Undershaft zsebében van a másik úrnak a
pakli gyújtója.
Lady Britomart. (Hirtelen.) Oh, bocsánatot
kérek! (Bemegy az épületbe.)
 251

Undershaft. Nagyon helyes, Bilton, nagyon helyes:

fogja. (Átadja neki a pakli gyújtót.) Gyere,
Stephen. Jöjjön, Charles. Hozza Saraht.
(Bemegy az épületbe.)
Bilton kinyitja a dobozt és a gyújtókat bele­
hullatja a vizesvödörbe.
Lomax. Mi a szösz! (Egykedvűen átnyújtja neki
az üres dobozt.) Őrületes hülyeség! Tiszta
tudománytalan ökörség! (Bemegy.)
Sarah. Mehetek, Bilton?
Bilton. Igen, miss, majd posztópapucsot kell fel­
húzni : már kikészítettük odabenn. (Bemegy.)
Stephen. (Cusinshez, nagyon komolyan.) Dolly,
öreg cimbora, gondold meg. Gondold meg,
mielőtt határoznál. Vajjon eléggé gyakorlati
embernek érzed magadat ? Óriási vállal­
kozás, szörnyű felelősség. Ez a hatalmas,
nagy üzlet görög nyelv lesz a te számodra.
Cusins. Oh, azt hiszem, sokkal könnyebb lesz,
mint a görög.
Stephen. Hát csak ezt akartam mondani, mielőtt
magatokra hagynálak. Amit a jóról és a
rosszról kijelentettem, ne befolyásoljon té­
ged életed e nagy fordulója előtt. Meggyő­
ződtem arról, hogy ez az üzlet a legmaga­
sabb rendű dolog és becsületére válik ha­
zánknak. (Meghatottan.) Nagyon büszke
vagyok az apámra. En... (Nem bír tovább
252

beszélni, megszorítja Cusins kezét és besiet

az épületbe; Bilton követi.)
Barbara és Cusins magukra maradtak és szót­
lanul nézik egymást.
Cusins. Barbara: én elfogadom ezt az ajánlatot.
Barbara. Gondoltam.
Cusins. Megérti, úgy-e, hogy megkérdezése nélkül
kellett határoznom. Ha a választás gondját
magára hárítom, előbb vagy utóbb meg­
vetett volna érte.
Barbara. Igaz: éppoly kevéssé kívántam, hogy
énértem adja el a lelkét, mint ezért az
örökségért.
Cusins. Nem az bánt engem, hogy eladom a
lelkemet. Annyiszor adtam el már, hogy
ezen nem töröm a fejemet. Eladtam tanári
állásért. Eladtam jüvedelemért. Eladtam,
hogy be ne zárjanak, amiért nem fizet­
tem adót a hóhér köteléért, az igazság­
talan háborúkért és olyan dolgokért, ame­
lyektől irtózom. Mi egyéb minden emberi
cselekvés, mint hogy mindennap és minden
órában eladjuk a lelkünket semmiségekért.
De most nem pénzért adom el, nem pozí­
cióért és nem kényelemért, hanem való­
ságért és hatalomért.
Barbara. De tudja, hogy nem lesz hatalma és
neki sincsen!
 253

Cusins. Tudom. Nemcsak magamnak való hata­

lom. En a világnak akarok hatalmat
szerezni.
Barbara. En is a világ számára akarok hatalmat
szerezni; de az szellemi hatalom legyen.
Cusins. Azt hiszem, minden hatalom szellemi;
ezek az ágyúk nem fognak maguktól el­
sülni. Iparkodtam szellemi hatalmat szerezni
görög tanítással. De a világot sohasem
hatja meg igazán egy holt nyelv és egy
holt kultúra. A népnek meg kell szereznie
a hatalmat: és a nép nem szerezheti meg
a görögöt. De azzal a hatalommal, amelyet
itt szerzünk, minden ember élhet.
Barbara. Ez a hatalom abban áll, hogy fölégetheti
az asszonyok házait, leölheti a fiaikat és
darabokra szaggathatja a férjeiket.
Cusins. Nem szerezhetünk hatalmat a jónak,
hogy az egyúttal a rossznak is ne szolgál­
hasson. Még az anyatej is egyformán táp­
lálja a gyilkosokat és a hősöket. Ezzel a
hatalommal, amely csak az emberi testeket
tépi darabokra, sohasem éltek vissza oly
rettentően, mint a szellem hatalmával, a
képzelet hatalmával, a költészet és a vallás
hatalmával, amely leigázhatja az emberi
lelkeket. Mint görög tanár fegyvert adtam
az intelligens embernek a közönséges ember
ellen. Most a közönséges embernek akarok
254

fegyvert adni az intelligens ember ellen.

Szeretem a közönséges embereket. Föl
akarom őket fegyverezni az ügyvéd, az
orvos, a pap, az író, a tanár, a művész, a
politikus ellen, akik ha egyszer tekintélyre
jutnak, a legveszedelmesebb és legártalma­
sabb és legzsarnokibb bolondok, gazemberek
és gonosztevők. Demokratikus hatalmat
akarok, melynek lesz ereje kényszeríteni az
intelligens oligarchiát, hogy tehetségét a
közjóra használja, vagy pedig pusztuljon.
Barbara. Es nincs különb hatalom ennél? (A
bombára mutatva.)
Cusins. Van; csakhogy ez a hatalom a különb
hatalmakat éppúgy elpusztíthatja, mint ahogy
egy tigris elpusztít egy embert; és azért
az ember először ezzel a hatalommal tanul­
jon bánni. Ezt én elismertem a legutóbbi
görög-török háború alkalmával. A legjobb
tanítványom elment Hellaszért harcolni.
Mikor elbúcsúztunk, nem Plátó respubli­
kájával ajándékoztam meg, hanem adtam
neki egy revolvert és száz Undershaft-féle
töltényt. És minden töröknek a vére, akit
lelőtt, — ha ugyan egyet is lelőtt — az én
fejemre is száll, csakúgy mint Under-
shaftéra. Ez a cselekedetem örökre ideszögez.
Apjának a kihívása legyőzött. Merek há­
borút viselni a háború ellen ? Merek. Mer-
 255

nem kell. Akarom. És most mindennek

vége köztünk?
Barbara. (Meghatva, mert Cusins oly nyilván­
valóan fél a választól.) Ostoba kis Dolly!
Hogy képzeli ?
Cusins. (Túláradó örömmel.) Akkor maga . . .
maga . . . maga . . . maga . . . Oh, az én
nagydobom! (Képzeletbeli dobver ölekéi dol­
gozik. )
Barbara. (Akit könnyelműsége felbőszít.) Vi­
gyázzon, Dolly, vigyázzon. Oh, csak meg­
szabadulhatnék magától, meg az apámtól
és mindentől! Ha galambszárnyaim volná­
nak és fölrepülhetnék a mennybe.
Cusins. Es elhagyna engem!
Barbara. El, magát és az emberek fiait mind,
akik oly silányak és kártékonyak. De nem
repülhetek el. Egy pillanatig boldog voltam
az Üdv Hadseregében. Kiszöktem a világ­
ból a lelkesedés, az imádság és a lélek-
mentés paradicsomába; de mihelyt fogytán
volt a pénzünk, minden visszakerült Bod-
gerhez; ő volt az, aki megmentette az
embereinket, ő meg a papa, a sötétség
fejedelme: Undershaft és Bodger. Az ő
kezük mindenüvé elér: ha enni adunk egy
éhező embertársunknak, az ő kenyerüket
adjuk, mert más kenyér nincsen; ha bete­
get ápolunk, abban a kórházban ápoljuk,
256

amelyet ők alapítottak és lia kimegyünk

is azokból a templomokból, amelyeket ők
építettek, az utcán kell letérdelnünk, ame­
lyet ők köveztek. Amíg ez így tart, nem
szabadulhatunk meg tőlük. Hátat fordítani
Bodgernek és Undershaftnak, annyi, mint
hátat fordítani az életnek.
Cusins. En azt hittem, hogy maga az élet gonosz
oldalának akar csak hátat fordítani.
Barbara. Az életnek nincs gonosz oldala: az élet
egy és oszthatatlan. Es én mindig ki akartam
venni belőle a részemet, bármennyi rosszat
kelljen is tűrni, bár bűn és szenvedés jár­
jon is vele. Bár kigyógyíthatnám magát
középosztálybeli ideológiájából, Dolly.
Cusins. (Fuldokolva.) Középosztály... Fricska!
Társadalmi fricska nekem! Egy lelenc
leányától.
Barbara. Ezért nem tartozom én semmiféle tár­
sadalmi osztályhoz, Dolly; én az egész nép
szívéből jöttem egyenesen. Ha középosztály­
beli nő volnék, hátat fordítanék az apám
üzletének, élnénk mind a ketten egy művé­
szien berendezett szalonban; maga folyó­
iratokat olvasna az egyik sarokban, én a
másik sarokban a zongora mellett ülnék
és Schumannt játszanám: mind a ketten
igen kiváló emberek volnánk és senki egy
csöpp hasznunkat se vehetné. Hát én
 257

sokkal szívesebben söpörném ki a lő-

gyapotműhelyt, vagy lennék pincérleány
Bodgernél. Tudja-e mi történt volna, ha
maga visszautasítja a papa ajánlatát?
Cusins. Szeretném tudni.
Barbara. Lemondtam volna magáról s nőül
mentem volna ahhoz, aki elvállalja az aján­
latot. Végül is az én jó, öreg anyámnak
több esze van, mint maguknak. En is azt
éreztem, amit ő, amikor megláttam ezt a
telepet — éreztem, hogy meg kell szerez­
nem, — hogy soha, soha, soha nem tud­
nám kiengedni a kezemből; csakhogy az
anyám a házakra és a konyhapolcokra, a
fehérneműre meg az ezüstre gondolt, pedig
csak a sok emberi lélekről lehet szó, akiket
meg kell menteni. S nem gyönge lelkek,
éhező testben, akik sírnak örömükben, ha
egy falat kenyeret kapnak sziruppal, hanem
jóllakott, ingerlékeny, nagyralátó, gőgös
teremtések, akik valamennyien féltik az ő
kis jogaikat és előjogaikat s azt hiszik,
hogy az én apám nagyon hálás lehet
irántuk, amiért annyi pénzt szereznek néki
— és ebben igazuk is van. Itt van igazán
szükség megváltásra. Apám sohase vághassa
többé a szemembe, hogy én kenyérrel vesz­
tegettem meg a híveimet. (Átszellemülve.)
Megszabadultam attól, hogy kenyérrel vesz-
Bernard Shaw : Barbara Őrnagy. 11
258

tegessek. Megszabadultam attól, hogy a

mennyországgal vesztegessek. Végezzük el az
Isten munkáját önmagáért; azt a munkát,
melynek az elvégzésére minket megteremtett,
mert nem végezheti el más, mint teremtett
emberek és asszonyok. S ha meghalok,
legyen Isten az én adósom s ne én legyek
az övé; és hadd bocsássák meg neki, mint
rangombeli nőhöz illik.
Cusins. Akkor hát az élet útja a halál műhelyén
visz keresztül?
Barbara. Igen, úgy hogy a pokol fölemelkedik
a mennyhez, az ember az Istenhez és ebben
az árnyékvilágban kigyúl az örök fényes­
ség. (Mindkét kezével megragadja Cusinst.)
Oh, hát azt hitte, hogy soha többé nem
tér vissza a bátorságom ? Azt gondolta
rólam, hogy megfeledkeztem a kötelessé­
gemről? Hogy én, aki az utcákon állottam
és szívemhez szorítottam a népet és beszél­
tem velük a legnagyobb és legszentebb
dolgokról: valaha is visszafordulhatok, hogy
divatos alakokkal semmiségekről ostoba
fecsegéseket folytassak a szalonokban ? Soha,
soha, soha, soha! Barbara őrnagy meghal
a zászlóval. Oh! és még itt van az én
drága kis Dolly fiam; és ő megtalálta az
én helyemet és az én munkámat. Gloria
Halleluja! (Megcsókolja.)
 259

Cusins. Drágám, tekintsen gyönge egészségemre:

En nem bírok el annyi boldogságot, mint
maga.
Barbara. Igen; nem kis feladat engem szeretni,
úgy-e? De magának való. (Az ajtóhoz
szalad s bekiált, mint egy gyerek.) Mama!
Mama! (Bilton kijön a műhelyből, Under­
shaft utána jön.) Hol a mama?
Undershaft. Most veti le a posztócipőit, drá­
gám. (Átmegy Cusinshez.) Nos, hát mit
mond Barbara?
Cusins. Egyenesen felszállt az égbe.
Lady Britomart. (Jön a műhelyből, megáll a
lépcsőn s így Saraht is megállítja, aki
Lomax-szal jön utána. Barbara, mint egy
kis gyerek, anyja szoknyájába fogódzik.)
Barbara, mikor tanulsz már egy kis ön­
állóságot és mikor fogsz a saját fejeddel
gondolkodni és cselekedni. Nagyon jól
tudom, hogy mit jelent ez a: Mama!
Mama! Mindig csak énhozzám szaladsz!
Sarah. (Lady Britomart bordáit nyomogatja az
ujjahegyével, mint a bicikli jelzőcsenge-
tyűjét.) Pip ! Pip !
Lady Britomart. (Mélységes felháborodással.)
Sarah, hogy mered nekem azt mondani,
hogy: pip! pip! Mind a ketten nagyon
haszontalan gyermekek vagytok! Mi kell,
Barbara?
17*
260

Barbara. Egy ház a faluban, ahol Dollyval

fogunk élni. (Szoknyáját rángatja.) Jöjjön,
mama, és mondja meg, hogy melyiket
válasszam.
Undershaft. (Cusinshez.) Fiatal barátom, hol­
nap reggel hat órakor.

— (Vége.) —