Flaubert: Bovaryné

Flaubert

Gustave Flaubert (e. flober; 1821–1880) nem volt termékeny író, legalábbis balzaci értelemben nem. Az írást nem
művészetnek vagy irodalmi termelésnek, hanem szolgálatnak tekintette. Míg Balzac évente képes volt több regényt is
megírni, addig Flaubert egy-egy regény megírására akár több évet is áldozott.

Felmenői mind orvosok voltak. Apja a roueni kórház főorvosa, még a lakásuk is a kórház területén volt. Flaubert
egész világszemléletét meghatározta ez a családi körülmény.

Iskolai tanulmányait szülővárosában, Rouenban kezdte, majd szülei Párizsba küldték, hogy jogi tanulmányokat
folytasson. Kezdődő epilepsziája miatt félbehagyta egyetemi tanulmányait. 1846-tól élete végéig ideje nagy részét a
Rouen melletti Croisset-ban (e. kroasze), egy Szajna-parti kertes házban töltötte, amelyet apja vásárolt a számára.
Anyagi függetlensége lehetővé tette, hogy minden energiáját az irodalomnak szentelhesse.

Szerelmei:Már párizsi évei alatt is inkább az író- és művésztársaságok összejöveteleit látogatta, még tanulmányait is
elhanyagolta. Itt ismerkedett meg első nagy szerelmével, Louise Colet-val (e. loiz kolé), a kissé ledér költőnővel.
Flaubert egész életét meghatározta ez a szerelem. Lelkesen javítgatta a kevéssé tehetséges Colet verseit, cserébe
szerelmet és lélektani tapasztalatok egész sorát kapta. A hölgy alakja ihlető forrásként járult hozzá a Bovaryné
megalkotásához. Hozzá írott leveleiben Flaubert sajátos írói és művészi hitvallását fejtegette.

Flaubert életének másik jelentős nőalakja Elisa Foucault (e. eliza fuko), egy német származású, de Párizsban élő
zeneműkiadó és -kereskedő felesége. Ez a kapcsolat éppen ellentéte az előző szerelemnek: inkább plátói szerelem,
ártatlan lángolás, a szigorú erkölcsű asszony tisztelete és csodálata. Eszményképének állított emléket az Érzelmek
iskolája című regény Arnoux-néjában (e. arnu).

Művészetének kettőssége: Fiatalon a romantikusokért rajongott, majd a realizmus szószólója lett, felváltva írt
romantikus és realista regényeket írói pályáján.

Az 1848-as forradalom közéleti szerepvállalásra késztette Flaubert-t. Többször megfordult Párizsban, és

szülővárosában, Rouenban is bekapcsolódott a politikai küzdelmekbe.

1849–51 között kétéves közel-keleti utazást tett. Bejárta Egyiptomot, Palesztinát, Szíriát, Törökországot, és
megfordult Görögországban is. 1858-ban tett még egy utazást Tuniszban is, hogy készülő regényéhez a Szalambóhoz
anyagot gyűjtsön.

1880-ban magányosan és teljesen elszegényedve halt meg, miután vagyonát unokahúgára és annak örököseire hagyta,
hogy megmentse őket az üzleti csődtől.

Munkamódszere:Flaubert lassan és nagy alapossággal dolgozott. A művészet remetéjének, a stílus aszkétájának

szokták nevezni. Egy-egy regény megszületését hosszas előkészítő, anyaggyűjtő időszak előzte meg, majd a regények
részeinek elkészítése is több évig húzódott. Nagy gondot fordított arra, hogy szövegének zeneisége a lehető legjobb
legyen, hangos felolvasással ellenőrizte mondatainak zengését.

Művei: Érzelmek iskolája, Szent Antal megkísértése, Bouvard és Péchuset (e. buvar és pékusé), Szalambó

Flaubert - Bovaryné

A Bovaryné című regény 1857-ben jelent meg nyomtatásban.

ALCÍME: Vidéki erkölcsök.

Balzac nagyvárosi tablójával (Párizs) és Stendhal háromstációs városábrázolásával (Vörös és fekete: Verrières,
Besançon, Párizs) szemben Flaubert a francia vidék életét mutatja be.

A HELYSZÍN két normandiai falu, illetve mezőváros: Tostes és Yonville, és egy rövid időre Rouen. Emma Bovary
csak képzeletben jut el Párizsba, a „nagy élet” városába. Amíg ujjával a térképen Párizs utcáin kalandozik, arról
ábrándozik, hogy csodálatos ruhákban sétál a fővárosban.
A REGÉNY IDEJE nagyjából másfél évtized, az 1830-as évek elejétől 1846–47-ig tart. Flaubert Lajos Fülöp
polgárkirályságának korát választja történelmi és társadalmi keretül. „A diadalmas polgárság a gazdagodás jelszavát
tűzte zászlajára, s mohón igyekezett nagy vagyonokat összeharácsolni. A felvilágosodás korának lelkesítő polgári
illúziói már szertefoszlottak, a forradalmárok heroizmusát a nyárspolgárok hétköznapi józansága váltotta fel”
(Mohácsy Károly). A regény történelmi, társadalmi háttere hiteles korrajzra ad lehetőséget. Flaubert a vidéken élő
emberek világszemléletét és értékrendjét mutatja be meglehetős pontossággal.

A Bovaryné elsősorban realista regény, bár a szerző az aprólékos és tárgyilagos leírásokkal és a szereplőktől való
szándékos távolságtartással már-már a naturalista regénytechnika eszközeiig jut el. A történet és helyszín megfelel a
valószerűség követelményeinek.

CSELEKMÉNY látszólag sovány: a "meg nem értett asszony", Emma Rouault (ruó), egy falusi orvos feleségének
életrajza: kettős házasságtörése és öngyilkossága.

AZ ELBESZÉLŐ TECHNIKA

Flaubert írói szemléletmódjára és elbeszélő technikájára egyaránt jellemző az impassibilité. A szerzői szubjektivitás
elkerülésére a folyamatos nézőpontváltást alkalmazza.

A regényben elmondottak, illetve maguk a szereplők mindig valaki másnak a nézőpontjából láthatók. A nézőpontok
szinte észrevétlen változtatása különös lendületet ad a regénynek.

A regényt egy láthatatlan narrátor, Bovary gyermekkori iskolatársa, elbeszélése indítja. Emma halála után is ő veszi át
a szót, illetve a regény folyamán több alkalommal a megfigyelő szerepét ölti magára. Ezután Charles Bovary
nézőpontja érvényesül, majd Emma szemével látjuk a világot. Az ő nézőpontjából figyelhetjük meg leghosszabb ideig
és a legintenzívebben az eseményeket. Természetesen az öreg Bovaryné, Homais és Emma szeretői (Rodolpheés
Léon) is elbeszélői a történetnek.

A SZERKEZET

Flaubert a cselekménybonyolításban a hagyományos lineáris utat követi. A történetnek időről időre vannak sűrűsödési
pontjai, amelyek feszültsége rendszerint valamilyen változást készít elő. A fordulatok azonban sohasem
kiszámíthatatlanok, meglepőek vagy váratlanok (még Emma öngyilkossága sem), mindig következnek az
előzményekből. A regény szerkezetét a következő sűrűsödési pontok tagolják:

– a házasság – a bál – megérkezés Yonville-be – a tenyészvásár – Emma betegsége – Emma és Léon egymásra
találása Rouenban – az öngyilkosság

SZEREPLŐI is típusfigurák:Homais (e. ome), a materialista patikus a korabeli tudományosságban lelkesen hívő
autodidakta gondolkodó; ellentétpárja és vitapartnere Bournisien (e. burnizien), a pap. Kettejük véget nem érő és
valójában semmitmondó vitáiban Flaubert a nyárspolgárok mérhetetlen ostobaságának bizonyítékait tárja elénk.
Ugyanakkor nézeteik szembeállításával a szerző a materializmus és az idealista világszemlélet paródiáját is
megvalósítja. Flaubert független szellem és némiképp szkeptikus is. Egyforma bizalmatlansággal utasította el korának
összes divatos filozófiai és világnézeti teóriáját.

De Bovaryné alakjának megformálásában is nagy szerepet játszik az elutasítás. Emma Bovary életének, szerelmeinek
kudarca ugyanis a romantikus illúziókkal való leszámolás írói megvalósulása. Írói esztétikaként a romantikus irodalmi
irányzat és az ifjúkori eszmény, értékszemlélet elutasítása. Ezért is kap különös jelentőséget a legendássá vált mondat:
„Bovaryné én vagyok.”

Emma Bovary öngyilkosságát nem a kettős házasságtörés kitudódásától való félelem vagy a szorító adósságok
motiválják, sokkal inkább az a felismerés, hogy csalódott összes romantikus eszményében, illetve az ezekre felépített
életében.

Az a világ, amelyet Emma magában építget, romantikus olvasmányainak világa. 15 éves korában „egy egész
kölcsönkönyvtár porát szívta magába”. Érzelmi gazdagsága, szenvedélyessége, érzékenysége már gyermekkorában is
megkülönböztette társaitól. Házasságának kezdetén önmagát igyekszik meggyőzni arról, hogy boldogan él. Az előre
haladó idő és a szürke hétköznapok azonban hamar kiábrándítják. Férjétől elhidegül, végül megveti kicsinyességét.
Kudarcainak egyik oka naivitása: azt képzeli, hogy a dolgok nem ismétlődhetnek meg, s amikor ez mégis megtörténik,
csodálkozik rajta.

Szeretőitől az új életlehetőséget, az eseménydús életet remélte, nem véletlen, hogy Léon távozása után megbetegedett,
Rodolphe-fal való szakítása után pedig 43 napos agylázban szenvedett. Nem illik abba a környezetbe, amelyben él.

Kiúttalanságának vet véget az öngyilkosság. Kiábrándult kisszerű, tehetségtelen férjéből, akit eleinte tevékeny és
tehetséges orvosnak látott. Csalódott Rodolphe-ban, első szeretőjében, a szomszéd földbirtokosban, akitől a byroni
romantika vad és szenvedélyes szerelmét várta. Csalódott második szeretőjében, Léonban is, akitől a romantika
bohémebb szerelmes érzésének beteljesülését remélte.

Szeretőiről kiderült, hogy ugyanolyan kicsinyes nyárspolgárok, mint Emma férje. Viselkedésük nem volt más, csupán
szerep, felvett póz, amely mindössze arra jó, hogy a csábításban sikerre vigye őket. A valóság és az illúzió, amelyet
Emma kergetett, ellentétes irányú volt egymással. Az illúziók egyértelműen Emma romantikus lelkületére utalnak.
Arra a vágyra, amely egy szebb és eseménydúsabb életben reménykedik (pl. Párizs, Svájc, Itália), miközben maga az
élettér egyre szűkül, a lehetőségek egyre fogynak. A kényszerű normandiai világban természetesen mindenki másnak
igyekszik látszani, mint amilyen. Emma tragédiája éppen az, hogy hisz a látszatnak, és csak későn döbben rá a
valóságra. Képtelen kitörni szűkre szabott világából, kudarcai ellehetetlenítik életét, sorsába azonban nem tud és nem
is akar beletörődni, ezért választja az öngyilkosságot. Stendhal Julien Soreljéhez hasonlóan arra még képes, hogy
önszántából kilépjen kiábrándító életéből, s így halálában válik hőssé.

Charles Bovary, Emma férje. A leginkább szánalmas- nevetséges szereplő. Már a neve is mosolyt fakaszt: a latin bos,
bovis ökör jelentésű szóra emlékeztet. A regény elején a láthatatlan narrátor, Bovary gyermekkori iskolatársa félszeg
figuraként mutatja be, akin röhög az egész osztály, s büntetésként is le kell írnia latinul: "nevetséges vagyok"

Bovary valójában nem is orvos, csak egészségügyi tiszt, mégis büszkén tetszeleg a doktor szerepében. Tudományához
nem ért, ezzel maga is tisztában van. Fél attól, hogy megölhet valakit, ezért csak ártalmatlan csillapítószereket rendel.
Egyetlen sikere, hogy meggyógyította Renault-nak törött lábát. Szakértelmének hiányát végletesen leleplezi a rosszul
sikerült ortopédiai műtét: hírneve növelése érdekében megoperálja a lőcslábú Hippolyte-ot, akinek a vérmérgezéstől
elüszkösödött lábát végül a környék másik orvosa amputálja.

Tehetelen Emma haláltusájakor is, csak meg kellett volna hánytatnia feleségét, hiszen mérgezésről volt szó, s így
megmenthette volna a nő életét.

Bovary férjként még inkább csődöt mond, mint orvosként. Groteszk figura, fogalma sincs arról, milyen a házassága.
Abban az illúzióban ringatózik, hogy a szerelem teljességében él.

Gyanútlan, jóhiszemű, csodálja feleségét, ám ő maga szolgáltatja ki Emmát mindkét szeretőjének. Együgyű férjét
Emma mindvégig orránál fogva vezeti.

Akkor hull le szeméről a lepel, amikor Emma halála után egyhuzamban elolvassa a feleségének íródott szerelmes
leveleket.

Léon Dupuis (e. düpui) húszéves fiatalember, segédjegyző Yonville-ben. Már az első találkozáskor felfigyel a szép
fiatalasszonyra. Ő az első igazi nő az életében. Lelkesülten beleszeret Emmába, számára is ő az egyetlen menedék a
poros kisvárosban. Romantikus ábrándjaikban is rokon lelkek. Emma alig több, mint húszéves, szerelmi
tapasztalatokban ő sem bővelkedik, csupán könyvekből ismeri a nagy érzést. Megsejti a fiú szerelmét, de
büszkeségből vagy szeméremből elutasítóan viselkedik. Amikor természetes érzelmeinek már alig tud parancsolni,
inkább visszavonul a család védelmébe. Léon elutazása vet véget a kapcsolatnak, az ifjú tanulmányainak folytatása
miatt Párizsba utazik. Emma belebetegszik Léon távozásába, az elszalasztott boldogságot siratja.

Később Rouenban találkoznak újra, s a hirtelen feltáruló lehetőséget Emma most nem akarja elszalasztani. Már
felgyógyult a Rodolphe okozta lelki sérülésből, még egy napot a városban tölt, majd hetenként felkeresi szeretőjét.
Kapcsolatuk lassan mégis megmérgeződik, Emma anyagi gondjai és anyáskodó viselkedése, Léon anyjának tiltó
utasítása szétforgácsolja az ábrándokat.

Rodolphe jómódú környékbeli birtokos. Emma első látásra felkelti érdeklődését. Az állatvásár napján indítja meg az
ostromot, de csak hetekkel később éri el célját. Rodolphe nem szerelmes. Felfedezi, mennyire vágyik az asszony egy
férfi vigasztalására, és ezt ő képes megadni. Az élvezet és a kalandvágy hajtja, ezért is retten meg Emma mindent
elsöprő érzelmi megnyilvánulásain. Az első hetekben még istennőnek tarja Emmát, de a titkos kapcsolat hamarosan
elveszti érdekességét, megunja szeretőjét és a maga szeretői szerepét is. Emma szinte kikényszeríti belőle, hogy
legyen a megszöktetője, de Rodolphe a kitűzött napon egy tapintatosan megfogalmazott levélben lebeszéli őt erről az
esztelenségről. Emma csalódása mérhetetlen, újra ágynak esik, Rodolphe-ot árulónak tartja, aki megfosztotta őt a
boldogságtól.

Még egy alkalommal felkeresi őt Emma: az anyagi csőd szélén állva pénzt kér volt szeretőjétől, de Rodolphe
megtagadja a segítséget.

A mellékszereplők

Flaubert a vidéki élet és erkölcsök leírására utalt a regény alcímében. A normandiai falvak világa a letűnt kort idézi. A
mellékszereplők karakterének kialakításában Flaubert tipikus magatartásmintákat követett. Közülük figyelemre méltó
Homais gyógyszerész, aki egy önmagával megelégedett, kissé beképzelt nyárspolgár, ugyanakkor voltaire-iánus
eszméket valló egyház- és papgyűlölő.

Furcsán árnyalt alak Bournisien abbé, aki földhözragadt gondolkodásával jellegzetes típusa a vidéki embertípusnak.
Homais nemes egyszerűséggel „vaderős bikához” hasonlítja.

Lheureux (e. lörő) úr, a kereskedő és uzsorás adja kölcsön a pénzt Emmának a szökés előkészítéséhez. Ahogy nő a
hitel összege, úgy nő a hitelező szemérmetlensége. Emma azonban visszautasítja Lheureux ajánlatát. Végső soron ő
indíttatja meg az eljárást, amely a regény végén az események felgyorsulásához és Emma halálához vezet.

Emma gyengeségének másik kihasználója Guillaumin (e. gujlomin) jegyző. Az asszony hozzá fordul utoljára, hogy
elkerülje a pert. Guillaumin kihasználja a lehetőséget, és némi ellenszolgáltatás fejében hajlandó lenne elodázni az
eljárást. Emma azonban nem hajlandó áruba bocsátani a testét, különösen nem annak, aki nyomorúságának
vámszedője.

Az egyetlen pozitív figura a mellékszereplők sorában a patikusinas, Justin (e. zsüszten). Áhítatosan szereti Emmát,
ennek bizonyítéka, hogy a temetés éjszakáján a temetőben találjuk, a sírhalmon térdre borulva búcsúzik ideáljától.
Közvetve azonban ő lesz Emma halálának okozója, hiszen kérésére felkíséri a mérgek raktárába, ahol nem tudja
megakadályozni, hogy Emma lenyelje a „fehér port”.