Professional Documents
Culture Documents
EPA02926 Termeszet Vilaga 2017 07 301-306
EPA02926 Termeszet Vilaga 2017 07 301-306
hogy több energiaforrás, glükóz kerüljön az mutatták, hogy majdnem minden pat-
izmokba, és az anyagcsere melléktermékei kány mellékveséje nemcsak vérbő és na-
ne halmozódjanak fel a vázizmokban, mert gyobb lett, hanem a csecsemőmirigyük
azok egyébként befolyásolnák az izomtelje- (thymus) és lépük sokkal kisebb, mint a
sítményt. Az adrenalin a bőrben összehúzza kontrollcsoportban. Sőt a legtöbb állat-
az ereket, elősegíti a véralvadást; mindkét ban vérző gyomoreróziókat és fekélye-
hatás a vérveszteséget korlátozná fizikai tra- ket talált (1. ábra). Selye ezért arra gon-
uma esetén. Ugyanakkor az adrenalin a máj dolt, hogy egy szindrómáról lehet szó.
glikogénjéből felszabadítja a metabolikus Ezt megerősítették újabb állatkísérletei,
üzemanyagunkat, ami gyorsan a véráramba amikor ugyanilyen belső elváltozásokat
kerül – ahogyan azt Bernard néhány évtized- látott olyan patkányokban is, amelyek
del hamarabb kimutatta. csak szerves oldószert vagy formalin-
Tehát Selye nem véletlenül tisztelte és injekciókat kaptak – vagy csak nagyon
idézte Bernard és Cannon korábbi megfi- hideg szobában voltak. Ezért nevezte
gyeléseit. Cannon viszont nemigen fogadta ezt a kezdetekben „általános adaptáci-
el Selye első kísérletes eredményeit és köz- ós szindrómának”. A „stressz” szó nem
leményeit. Ez részben azért volt, mert a bos- is szerepel Selye első idevágó közlemé-
toni tudós az egész „küzdj vagy menekülj” nyeiben. Először az 1950-ben megjelent
reakciót csak idegi alapon, főleg adrenalin nagy terjedelmű monográfiájában (2. áb-
és noradrenalin neurotranszmitterek szere- ra), valamint az 1952-es első ismeretter-
pével magyarázta, és nem vette figyelembe jesztő könyvében használja a stressz ki-
a hormonok, főleg a glukokortikoidok fon- fejezést. [4]
2. ábra. Selye első könyve, amiben a tos szerepét. Az említett hármas tünetcsoport – a
„STRESS” az első oldalon szerepelt mellévese korai vérbőségét követő meg-
(Selye ezt a könyvet 1972-ben írta alá nagyobbodás, a nyirokcsomók és szer-
Szabó Sándor, akkori PhD-diákja, Az első közlemények vek (pl.csecsemőmirigy, lép) elsorvadá-
részére) sa, valamint a gyomor- és nyombélfeké-
Selye első publikációi a stresszről 1936– lyek – így lett később „stresszhármas”-
szabaduló adrenalin és az idegvégződé- 1937-ben jelentek meg a világ legismer- ként (stress triad) ismeretes. Ezeket a
sekből származó noradrenalin, illetve tebb tudományos folyóirataiban (Nature, szabad szemmel látható szervi elválto-
acetilkolin szabályozza. Science). [2, 3] Az akkor 29 éves tudós zásokat, amelyeket patkányokban fizi-
A bostoni Harvard Egyete-
men kutató Walter B. Cannon
két évtizeddel Selye kísérletei ● A stressz első magyar definíciója
előtt Bernard elméletét bővítve az „Életünk és a
bevezette a homeosztázis fogal- stressz” borítóján (1964):
mát, ami testünk belső világá- „Az a hormonális eredetű életta-
nak stabilitására utal. Cannon ni képesség, mely a létért folyó
szerint az agy koordinálja belső küzdelemeben a szervezet folya-
szerveinket azzal a céllal, hogy matos alkalmazkodását, a külső és
a test hőmérséklete 37 °C ma- belső ártalmak elleni védekezését
radjon, a szérumnátriumszint biztosítja.”
140 mEq/l legyen, a vér ● Selye korai (1940-1960), rövid
glükózszintje 90 mg/dl marad- meghatározása: „Stressz a szerve-
jon. Cannon úgy vélte, az agy zet nem-specifikus neuroendokrin
szükséghelyzetekben azonos reakciója.”
módon reagál, azaz adrenalin és ● Selye „Stress without Distress”
noradrenalin fokozott kiválasz- könyvében (1974): „Stressz a szer-
tásával válaszol. Ő alkotta meg vezet nem-specifikus reakciója.”
a „küzdj vagy menekülj” szlo-
gent: azt állította, hogy nemcsak
a fizikai vészhelyzetek, például 3. ábra. A stressz meghatározása felfedezője szerint: az első magyar definíciója az „Életünk és
a vérveszteség, trauma, hanem a stressz” borítóján is szerepelt. Az utolsó és sokkal rövidebb meghatározás a „Stress without
pszichológiai vészhelyzetek is distress” könyvében jelent meg
nagyon gyorsan megemelik a
véráram adrenalinszintjét. Szerinte a test előtte néhány évig egy agyalapi mirigy- kai (pl. hideg), kémiai (pl. formalininjek-
„küzdj” harci válasza ugyanaz, mint a „me- ből származó új szexhormon után kuta- ciók) vagy pszichológiai behatások (pl.
nekülés” folyamán. Ezt valószínű azért gon- tott, de kecsegtető első eredményei el- immobilizáció) okoznak, Selye előtt sen-
dolta, mert az adrenalin számos fontos ha- lenére, az új hormont nem sikerült ki- ki nem írta le. Ma már azonban tudjuk,
tást fejt ki a különböző szervekre, amelyek mutatnia. Akármennyire finomította az hogy Selye a három szervi elváltozást az
mindegyike – Cannon szempontjából – a agyalapi mirigyből származó kivonato- agyalapi miriggyel és a mellékvesékkel
homeosztázis fenntartásához, a harchoz vagy kat, a kísérleti nőstény patkányokban a mechanisztikusan kötötte össze, mert tud-
a meneküléshez nagyon fontos. Így a végta- petefészek ugyanúgy nem nagyobbodott ta, hogy a stresszhármas nem jön létre
gok izmaiban az adrenalin ellazítja az ereket, meg, mint a hím állatok heréi. Viszont hipofizektomizált patkányokban (az agy-
növeli a helyi véráramlást. Ez azért fontos, Selye meglepetésére, a boncolások azt alapi mirigy sebészeti eltávolítása után).
kat emlegette, amit már korábban megfo- mellékvesekéreg-kivonatoknak gyulladás el- hogy a kortizol felezési ideje kb. 3 óra, el-
galmazott: „nem az a stressz, ami történik leni hatása is van. Nem meglepő, hogy kb. lentétben a kortizonnal, ami csak kb. 30
veled, hanem az, ahogyan reagálsz rá”. 75 éve Selye állította fel a szteroidok ma is percet marad a vérkeringésben. Később
használatos csoportosítását. Sikerének egyik viszont büszkén emlegette, hogy a szinte-
oka az, hogy a szteroidok felosztását a leghí- tikus glukokortikoidok is beillenek az ere-
A szteroidok elnevezése, hatása és resebb tudományos folyóiratokban közölte. deti csoportosításokba, viszont az 1950-
felosztása Az is nagyon fontos, hogy a csoportosítás há- ben előállított és 1955-től forgalmazott
rom tárgyilagos tényen és kutatáson alapult: a prednizon és prednizolon kb. ötször hatáso-
Selye János kétségtelenül a stresszelmélet, csoportnevek a szteroidokat termelő szervek- sabb, mint a kortizol. A még később gyár-
től származnak (pl. a kortikoidok a mellékve-
ill. -reakció felismerése miatt lett ismert az tott dexametazon és triamcinolon nemcsak
orvostudományban és a nagyközönség előtt. sekéreg latin cortex nevéből); logikus, mole- 20–30-szor hatásosabb glükokortikoid,
Sajnos még szakkörökben is kevesen tudják, kulaszerkezeti képleteken alapultak; élettani mint a kortizol, hanem „tisztább” is. Ezen
hatásuk csoporton belül azonos.
hogy az adaptációs reakciók előtt és azok fel- Selye azt értette, hogy csak glükokortikoid,
derítése folyamán is Selye sokat foglalkozott Külön hangsúlyozzuk, hogy a és semmi mineralokortikoid hatásuk sincs,
a szteroid hormonokkal, amelyek nemcsak a glükokortikoid és mineralokortikoid neveket mivel ő sohasem titkolta, hogy a kétfé-
mellévese kérgéből, hanem a női petefészek- is Selye találta ki, és vezette be a szakiroda- le kortikoidhatás a természetes hormo-
ből és a hím heréből is származnak. Selye, lomba. Selye élete végéig nem értette, sőt, noknál nem teljesen elválasztható, ugyan-
mivel PhD-témája kémiai jellegű volt, min- amikor csak lehetett, tiltakozott, hogy mi- is a kortizolnak is van enyhe hatása az
dig azon csodálkozott, hogy a nagy szteroid ért beszélnek a klinikusok „szteroidokról”, elektrolit-háztartásra, míg a DOK és az
molekulákon (amik főleg három, egyenként amikor valójában glükokortikoidot adnak aldoszteron sem csak mineralokortikoid ha-
6 szénatomot tartalmazó és egy 5 szénato- betegeknek a gyulladás csökkentésére. Hi- tású. Szerinte a triamcinolon a „legtisz-
mos gyűrűből állnak), nagyon kis szerkezeti szen ilyen esetekben biztosan nem androgén tább” glukokortikoid, ami főleg csak a
különbségek, pl. egy új kettős kötés beve- vagy ösztrogén szteroidokra gondolnak. Az szénhidrát-anyagcserére hat, és nagyon erős
zetése, egy hidroxil- vagy metilgyök, eset- a nyelvi figyelmetlenség is nagyon zavarta, katabolikus és gyulladásgátló hatású. Ezért
leg egy 2–3 új szénatomos lánc hozzáadása hogy „kortikoszteroidokat” említenek, hi- manapság klinikailag főleg az újabb, szin-
drámaian megváltoztatja élettani hatásu- szen itt a „szteroid” szó teljesen felesleges, tetikus glükokortikoidokat (pl. prednizon,
kat (6. ábra). A szteroidok ma is használa- mert az eredeti „kortikoid” ezt fedezi. dexametazon) használjuk. Kortizont, a mel-
tos neve és felosztása Selyétől származik. A A szteroidok Selye-féle felosztásának lékvesekéregből származó glükokortikoidot
szeroidok vizsgálata Selye nagyon korai ku- értékét nem csökkenti, hogy az évek so- először Reichstein és Kendall izolált és tu-
tatási témája volt, majd később egyidejűleg rán tesztoid helyett az „androgén”, illetve dott olyan mennyiségben előállítani, hogy
végezte az adaptációs folyamatokkal kap- luteoid helyett a „progesztin” nevek let- azt betegeken is ki lehetett próbálni. Ezt
csolatos kísérleteivel. De ezt ma-
ga Selye sem szokta emleget-
ni: ő mindig inkább a legújabb
kutatási témájáról beszélt vagy
tartott előadásokat és írt köny-
veket. Ez lehetett az egyik oka
annak, hogy sok felterjesztés
után sem kapott Nobel-díjat. A
szteroid hormonok legtöbb ha-
tása ismert volt a stresszreakció
felfedezése előtt. Valójában
az ókori görög atléták vol-
tak az elsők, akik az anaboli-
kus (tesztoid) szteroidok hatá-
sát felismerték és használták. Selye – 1941 Modern
Persze, akkor még nem voltak
izolált tesztoszteron-készítmé- Kortikoidok Kortikoidok („kortikoszterodiok“)
nyek, de az ógörög olimpiai
versenyzők sokszor állati herét Tesztoidok Androgének
fogyasztottak nagyobb esemé- Follikuloidok Ösztrogének
nyek előtt. Mellékvesekéreg-
kivonatokkal csak a XX. szá- Luteoidok Progesztogének
zad elején kezdtek foglalkozni
a kutatók, és felismerték, hogy 6. ábra. A szteroidok felosztása és elnevezése Selye Nature közleményei szerint
ezek adagolása kísérleti álla-
tokban nagymértékben befolyásolja a vércu- tek használatosak. A csoportosítás értékét elsők között az amerikai Philip Hench tet-
kor-, nátrium- és káliumszintet. viszont növeli, hogy a később előállított te meg, amikor a Mayo Klinikán reumati-
A ma ismert molekulák közül elsőként szintetikus szteroidok is besorolhatók ezek- kus gyulladásos betegeket sikeresen kezelt
a dezoxikortikoszteront (DOK) izolálták, be a csoportokba. Mint mindenki az 1940- adrenokortikotrop hormonnal, és kortizon-
és használhatták állatkísérletekben. Selye a es években, Selye is csak a természetesen nal. Ezért a „nagy” felfedezésért (amit Se-
DOK nagy dózisú adagolásával patkányo- előforduló, endogén hormonszerű sztero- lye 8–10 évvel hamarabb kimutatott állat-
kon reprodukált különböző gyulladásos be- idokat ismerte. Azt is hangsúlyozta, hogy modelleken) kapta Philip Hench az emlí-
tegségeket, például reumatikus gyulladásokat patkányban a kortikoszteron, emberben a tett két kémikussal megosztva az 1950-es
az 1940-es évek elején. Arra is rájött, hogy a kortizol a fő glukokortikoid, valamint azt, Nobel-díjat. A Nobel-bizottság sajnos nem