A VILÁGGAZDASÁG ÁTRENDEZŐDŐ PÓLUSA

A 20. század végén három nagy gazdasági központot,

ún. centrumot különböztetünk meg a világon: az észak-amerikait, az Európai
Uniót és a kelet-délkelet-ázsiait. Napjainkban a legújabb gazdasági
pólus kialakulása zajlik, amelyet több, eltérő jellegű, gazdaságú ország alkot.

Amint az előző leckében láttad, Japán a II. világháború után néhány évtized alatt
vált a világ egyik legjelentősebb gazdaságává. A csúcstechnológiát képviselő
termékei meghódították az egész világot.
ÚJ JELENTKEZŐK: A „KISTIGRISEK”

7.2. A „kistigrisek” fejlődésének lépcsőfokai

Japán bevált receptjét követve rendkívül gyorsan emelkedett Földünk

legfejlettebb gazdaságai közé Dél-Korea, Hongkong, Tajvan és Szingapúr.
Gyors fejlődésük és a viszonylag kis területük miatt kapták (főként a sajtóban) a
„kistigrisek” elnevezést (7.2.). A földrajzban újonnan iparosodott országoknak
nevezzük ezeket, mivel előretörésük a nagymérvű iparfejlesztés eredménye.
Nincsenek nagy, művelhető földterületeik és számottevő ásványkincseik sem.
Mégis a legjelentősebb gazdaságok közé kerültek. Gyűjtsük össze, hogy mely
tényezők tették lehetővé a kistigrisek felemelkedését!

A. Nagyszámú, olcsó és szorgalmas munkaerő: kezdetben a sok és olcsó

munkaerőre épülő termékekkel (pl. textíliákkal, egyszerű iparcikkekkel,
játékokkal) jelentek meg a világpiacon. Az oktatás fejlesztésének
köszönhetően azonban néhány évtized múltán ezeket a szakképzettséget
igénylő áruk (pl. személygépkocsik) váltották fel.
B. A japán tőke és technológia: a gyorsan fejlődő Japán üzemek
létesítésével és a modern technológia áttelepítésével járult hozzá a
„kistigrisek” gazdasági fejlődéséhez. Ezáltal olyan gyárak épülhettek,
amelyek kialakítására nem lett volna lehetősége ezeknek az országoknak.
A technológia-átvitel (azaz egy fejlett ország technológiájának átvétele,
alkalmazása) a világpiacon keresett termékek előállítását tette lehetővé.
Egy idő után pedig már nem a Japántól kapott, hanem a hazai
szakemberek által továbbfejlesztett eljárásokat alkalmazták.
C. Exportot ösztönző gazdaságpolitika: kizárólag olyan iparágakat
fejlesztettek, amelyek termékeire a világpiacon nagy a kereslet. Az áruikat
így biztosan értékesíthették. Ehhez hozzájárult az is, hogy a
termékeket nagy mennyiségben állították elő, ezért alacsony volt az áruk.
Amikor pedig csökkenést érzékeltek a keresletben, váltottak, és más
termékeket kezdtek el gyártani.
D. Kedvező földrajzi fekvés: a „kistigrisek” igen forgalmas kereskedelmi
útvonalak mentén fekszenek, így adott volt számukra az intenzív
kereskedelem lehetősége. Ezt bizonyítja Szingapúr, itt van Földünk
legnagyobb áruforgalmú kikötője. Hongkong a világ egyik legfontosabb
pénzügyi-kereskedelmi központja. 1997-ig Nagy-Britannia gyarmata
volt. Ma a Kínai Népköztársaság különleges igazgatású része. Gyakorlatilag
önálló „életet” él (csupán a honvédelmi és a külügyi kérdésekben függ
Kínától).
A KISTIGRISEK NYOMÁBAN

7.4. Kuala Lumpur (Malajzia)

A 20. század végén újabb ázsiai országok eredtek Japán (és a „kistigrisek”)
nyomába: Thaiföld, Indonézia, Fülöp-szigetek és Malajzia. Az újonnan
iparosodott országok „második hullámát” alkotják. Fejlődésük valamelyest eltér
a „kistigrisekétől”. Mindegyikük rendelkezik ugyanis néhány, világviszonylatban is
jelentős mezőgazdasági termékkel, illetve ásványkinccsel. Ezek értékesítése
mellett elsősorban összeszerelő-beszállító munkát végeznek. Az országokban
jelentős az idegenforgalom szerepe is.

Kína és India nagy területű, nagy népességszámú ország, hatalmas

lehetőségeket tartogató fogyasztópiaccal. Az előrejelzések szerint az évszázad
közepére Földünk vezető gazdaságává válik. A rendkívül gyors ütemben
fejlődő „óriásokban” 2,7 milliárd ember él. A fejlődés révén egyre több embernek
van munkája és így fizetése. Ezáltal egyre többen tudnak olyan termékeket is
megvásárolni, amelyekről korábban álmodni sem mertek.
Ázsia nem pusztán a legnagyobb kontinens, de gazdaságilag egyre fontosabb tényezője a
világgazdaságnak. 

Nagy különbségek alakultak ki az egyes államok között. ◦ Nagyon gazdag államok: Szingapúr, Japán,
Katar, Kína, ... ◦ Nagyon szegény államok: Afganisztán, Nepál, Jemen, India ...  Ázsia gazdaságának
legfőbb ágazatai: mezőgazdaság, ipar, ásványkincsek, idegenforgalom.

Újonnan iparosodó országok

Eszköztár:
Az újonnan iparosodó országok fogalma

Az újonnan iparosodó országok csoportjába számos kisebb-nagyobb állam tartozik Kelet-és Délkelet-Ázsia
területén. Ezen országok közös vonása, hogy a japán modellt követve, az utóbbi évtizedekben jelentős társadalmi
átalakuláson, gazdasági fejlődésen mentek át.
Gazdasági fejlődésük alapja az exportösztönző gazdaságpolitika volt. Olyan iparágakat fejlesztettek, melyeknek
termékei a világpiacon könnyen értékesíthetők.
Elsőként a munkaerő-igényes, kevés szaktudást igénylő ágazatokat (pl. szövetek, játékok), fejlesztették, később a
kutatást-fejlesztést igénylő, beruházás-és nyersanyagigényes nehézipari ágazatokra (hajók, vegyi áruk) helyezték
a hangsúlyt. Sikerük titka, hogy a tömegáruk helyett, egyre jobb minőségű, olcsó termékkel kapcsolódtak be a
világgazdaságba.
A további fejlesztések külföldi, (Japán, USA) illetve saját tőke felhasználásával történtek. A külföldi tőke részére
az államok adókedvezményt biztosítottak. Emellett az oktatás fejlesztésére, az írástudatlanság felszámolására is
nagy hangsúlyt fektettek.
Napjainkban kivitelük a kutatást, fejlesztést, nagy szaktudást igénylő csúcstechnológiai (elektronikai)
termékekből áll.
Az „első hullámos” országok világgazdasági jelentősége, szerepe hasonlít a gazdaságilag fejlett országokhoz.
Ezért az újonnan iparosodó országok elnevezés használata ezen országok esetében már nem helyes.
Az újonnan iparosodó országok csoportjai

A kelet- és délkelet-ázsiai újonnan iparosodó országok első csoportjába tartozik Hongkong, a Koreai
Köztársaság, Szingapúr valamint Tajvan. Használják a „kistigris” elnevezést is ezekre az „első hullámos”
országokra, mivel a tigris jellegzetes ázsiai szimbólum.
Kisebb területű, nagy népsűrűségű országok (városállamok is) tartoznak az első csoportba. Közös jellemzőjük,
hogy ásványkincsekben szegények, kevés a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület. Gazdasági fejlődésük az
1970-es évektől indult.
A második fejlődési hullámhoz tartozik a Fülöp-szigetek, Indonézia, Malajzia és Thaiföld. Gazdasági fejlődésük
az 1980-as évektől indult (10-20 éves késéssel követi az „első hullámos” országokat.). Ezen csoport országai,
már nagyobb területűek, ásványkincsekben, természeti erőforrásokban gazdagabbak. Kivitelükben a
nyersanyagok, a mezőgazdasági termékek ma is fontos szerepet játszanak.
Az 1990-es évektől Vietnam és Kína gazdasági fejlődése is felgyorsult. A harmadik fejlődési hullám országaihoz
soroljuk őket. Logikailag ugyan Kína is beletartozhatna az újonnan iparosodó országok harmadik hullámába, de
mérete és az országon belüli különbségek miatt mégsem tartozik ide.

A "kistigriseknek" becézett országok

Koreai Köztársaság
Az újonnan iparosodó országok első hullámába tartozó államokat (Koreai Köztársaság, Tajvan, Szingapúr,
Hongkong) nevezzük „kistigriseknek”.
A Koreai Köztársaság neve leginkább az 1988-as nyári Olimpia, a 2002-es futball VB kapcsán került a
köztudatba.
A II. világháború előtt Japán gyarmata volt (ekkor épült ki infrastruktúrájának alapja), majd Japán kapitulációja
után az országot két részre osztották, (Koreai Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság). A
kommunista észak az ötvenes évek elején megtámadta a kapitalista berendezkedésű Dél-Koreát országegyesítés
céljából, ami véres háborúba torkollott. A háború ugyan befejeződött, de nem követte békeszerződés, csupán
fegyverszünettel zárult, ezért jogilag a két Korea a mai napig (2010) hadban áll egymással. Mindez számos
politikai konfliktus forrása.
Dél-Korea (Koreai Köztársaság) ásványkincsekben szegény, gazdasági fejlődése amerikai segélyekkel indult
meg. A dolgozók szorgalma és az alacsony munkabérek elősegítették a tőkefelhalmozást. Később már saját
forrásból fedezték a beruházásokat, szoros állami irányítással, pénzügyi szabályozók felhasználásával. Mára a
világ vezető gazdasági hatalmai közé tartozik.
Az ipari fejlesztések mellett jelentős összegeket fordított az állam az oktatásra, gyakorlatilag megszűntették az
írástudatlanságot. Igen magas a felsőoktatásban tanulók aránya.
Az ipar vezető ágazatai az elektronika, elektrotechnika. Nemzetközi nagyvállalatai (pl. Samsung, LG, Daewoo,
Hyundai) az egész világon ismertek. Fontos exportcikke az autó, a televízió, a DVD-lejátszók, a telefonok,
háztartási gépek is. Dél-Koreában fejlesztették ki először az MP3-lejátszókat.
Az infrastruktúra átgondolt fejlesztésének hatására az internet felhasználók aránya már 70 % körüli. A
szélessávú internet használatában a lakosság világelső.
Dinamikusan fejlődő ágazat az autógyártás is (Hyundai, Daewoo, Kia) és a hajógyártásban is a világelsők között
van.

Szöul, Dél-Korea fővárosa

Tajvan
Tajvan - vagy hivatalos nevén: Kínai Köztársaság - a II. világháború előtt japán gyarmata volt, főleg
élelmiszereket és fát biztosított az anyaország számára. A világháború után visszakerült Kínához, de az 1949-es
kommunista győzelem után az úgynevezett nemzeti kormány Tajvanra szorult vissza. Megindult a sziget Kínától
független gazdasági társadalmi fejlődése. Politikai státusa ettől kezdve vitatott: Kína, egyik tartományának
tekinti Tajvant, de az ország önmagát függetlennek tartja saját kormánnyal és Kínától nagyon különböző
politikai berendezkedéssel. (1971-től a Kínai Népköztársaság vette át az ENSZ-ben a Kínai Köztársaság helyét.)
Tajvan gazdasági fejlődésének alapjait az amerikai segélyek biztosították. Az 1960-as évektől Tajvan az
importhelyettesítő gazdaságpolitika helyet, áttért az exportorientált gazdasági fejlődésre. Az állami szerep
jelentős a gazdasági folyamatok, beruházások irányításában. Fejlődéséhez hozzájárult a tudatos gazdasági
stratégia, a lakosság munkamorálja.
Földrajzi helyzetéből adódóan anyag- és energiatakarékos, korszerű technikát, igénylő termékek gyártására
helyeződött a hangsúly. Kicsi belső piaca kiszolgáltatottságot jelent a világgazdasági folyamatok szempontjából.
A tömegcikkek helyett a technológiaigényes ágazatok fejlesztésére tért át. A textilipari termékeket fokozatosan
kiszorították az exportból az informatikai termékek, gépek. A számítógép-alaplapok többségét tajvani cégek
állítják elő. A magas munkabérek miatt az egyes alkatrészek gyártását áthelyezték alacsonyabb bérköltségű
államokba. A legjelentősebb vállalatai a notebook termékek gyártója az ACER, és az ASUSTEK.
Nagy hangsúlyt fordítottak az oktatásra, a kutatás-fejlesztésére, az innovációra, így a világgazdaság egyik
legintenzívebben fejlődő gazdaságává vált. Napjainkra a térség egyik jelentős működő tőke befektetője lett.

Tajpej, Tajvan fővárosa

Szingapúr és Hongkong

Hongkong egészen a 20. század végéig nagy-Britannia külbirtoka volt. 1997-ben vált ismét Kína részévé, mint
Különleges Igazgatású Terület. Az „egy ország két rendszer” elvét alkalmazzák. Külön jogrendszere, pénzneme
(hongkongi dollár) van. A közlekedési szabályok is sajátosak, mivel a bal oldali haladás van érvényben. Csak a
honvédelem és a külügyek a közösek.
New York és London mellett a nemzetközi pénzügyi élet egyik központja. Az alacsony adók miatt sok
nagyvállalat központja megtalálható itt. Emellett kiemelkedő nemzetközi kereskedelmi, szállítási központ is. A
Kínával kötött szabadkereskedelmi szerződés jelentős kedvezményeket biztosít Hongkong számára. Az import,
jelentős részét a mezőgazdasági termékek és nyersanyagok teszik ki. A GNP közel 90 %-a, a szolgáltatásokból
származik. Az infláció, a munkanélküliség alacsony.
Az ipari termékek közül, az elektronikus készülékek, számítástechnikai eszközök, órák, játékok gyártása
jelentős.
Szingapúr, Hongkonghoz hasonlóan, kicsi városállam. Napjainkban a leggyorsabban fejlődő és leggazdagabb
országok közé tartozik a világon. 1819-től brit gyarmat, 1965-től független állam. A világ szinte összes jelentős
transznacionális vállalatának van képviselete vagy leányvállalata az országban. Gazdaságában a technológia és
tőkeigényes feldolgozó iparágak játsszák a fontos szerepet.
Nemcsak kereskedelmi központ, hanem fontos áruforgalmi kikötő is, így kiemelt szerepe van a gazdaságban a
kereskedelemnek. Kikötője az egyik legforgalmasabb a világon. A Közel-Keletről érkező tankhajók által
szállított kőolajat finomítják, s exportálják Kelet-Ázsia országaiba.
Fejlett infrastruktúrával rendelkezik, a jól képzett munkaerő, az innovációs képesség szerepet játszott a
fejlődésben. Jelentős iparágai a fogyasztási elektronikai cikkek, a számítógépek, háttértárolók (pl. a Seagate nevű
cég termékei). Az előnyös földrajzi helyzet, a liberális gazdaságpolitika, a korszerű infrastruktúra, a kedvező
adózási és pénzügyi feltételek, a magasan képzett munkaerő mind hozzájárultak ahhoz, hogy a világ egyik
legjelentősebb működőtőke-importáló országa lett.

Szingapúr

Hongkong

Az újonnan iparosodó országok második hulláma

Thaiföld
Thaiföld az újonnan iparosodó országok második hullámába tartozik, s a csoport legstabilabb állama. Gazdasági
fejlődése az 1980-as évektől indult jelentős fejlődésnek. A mezőgazdaság fokozatosan háttérbe szorult, s kapott
egyre fontosabb szerepet az ipar és a szolgáltatás. A csökkenő részesedés ellenére mégis az ország a térség fő
élelmiszerellátója. Az ország gazdag ércekben, az ónérc termelése a világpiaci ár csökkenése következtében
csökken, de fontos exportcikk. Jelentős a rubin, zafír bányászata is. Az állam az infrastrukturális beruházásokkal,
külföldi tőke bevonásával fejleszti az ipari szektort. Leggyorsabban fejlődő ágazatok az elektronika-, az autóipar.
Legfontosabb kiviteli cikkei a számítógépek és számítógép-alkatrészek, légkondicionáló berendezések,
gépjárművek, alkatrészek, ruhák, drágakövek és ékszerek.
Az állam fontos bevételi forrása a turizmus. A természeti környezet, a kulturális értékek, (buddhista kolostorok,
paloták) vonzzák a látogatókat.

Bangkok, a világváros

Jakartai hétköznapok

Malajzia

Malajzia az 1990-es évekre gyors gazdasági növekedésének köszönhetően a térség egyik legfejlettebb államává
vált. Természeti kincsekben gazdag. Az 1970-es 80-as években az importhelyettesítő gazdaságpolitikáról
fokozatosan tért át az exportorientált gazdaságra, csökkentve az állami befolyást. A privatizáció, a külföldi
tőkebeáramlás, a magánbefektetések hatására megindult a gazdaság fejlődése. Jelentős összegeket fordítottak az
infrastruktúra, a modern telekommunikációs rendszerek kiépítésére. Támogatják a japán és európai mintára a
technológiai parkok létesítését. Az állam szabadkereskedelmi területeket, gyárépületeket biztosít a befektetők
számára.
A világ jelentős nyersgumi és pálmaolaj termelője. Jelentős a kakaó illetve az ónexportja is.
Külkereskedelmében egyre jelentősebb az aránya az elektronikai cikkeknek. Az export jelentős részét a
napjainkban a feldolgozott termékek, az elektronikai eszközök és alkatrészek teszik ki, míg importált áruk között
gépeket, szállítóeszközöket találunk.

Kuala Lumpur a Petronas ikertoronnyal

Fülöp-szigetek és Indonézia

Indonézia a világ negyedik legnagyobb népességű állama, a népsűrűség egyenlőtlen, ezért vezették be a
transzmigrációs programot, melynek keretében a lakosságot áttelepítik a ritkábban lakott szigetekre.
Ásványkincsekben (kőolaj, földgáz, szén, ón) gazdag ország. Az 1970-es évekig a mezőgazdaság volt a
legfontosabb gazdasági ág. Az 1990-es években indult meg az iparosodás, a külföldi elsősorban japán tőke
bevonásával az exportorientált ágazatokban, elsősorban az elektronikai ágazatokban, a textiliparban. A külföldi
működő tőkét elsősorban az olcsó munkaerő vonzza. A legfontosabb beruházások Jáva szigetére
összpontosulnak. Gazdasági fejlődésében a kőolajexport fontos szerepet játszott. Feldolgozatlan termékek aránya
egyre csökken az exportban. Legfontosabb exporttermékei a földgáz, a gumi, a kávé, a bors és a pálmaolaj. Az
1997-es pénzügyi válság Indonéziát érintette a legsúlyosabban.
A Fülöp-szigetek jelentős gazdasági fejlődése is az 1990-es években indult meg. Az 50-es években megnőtt az
importhelyettesítő gazdasági ágak aránya, vámvédelmet biztosítva elsősorban a textiliparnak, kohászatnak.
Külföldi, elsősorban USA-ból származó tőke bevonásával megindult leginkább a főváros környékén az
exportorientált iparágak fejlesztése. Kiemelt szerepet kapott a textilipar, az élelmiszeripar, és az elektronika. Az
energiaszektorban jelentős szerepet játszanak a vízerőművek, és a geotermikus erőművek.

Az újonnan iparosodó országok harmadik hulláma

Vietnám
Lassan az újonnan iparosodó országokhoz kezd felzárkózni Vietnam is. Kínához hasonlóan az 1990-es években
megnyitotta az ország határait, teret engedve a külföldi befektetéseknek. Jelentős adókedvezményeket biztosít,
az exportot vámkedvezményekkel támogatja. A kőolaj és az egyéb ásványi nyersanyagok több multinacionális
céget is vonzottak. Az olcsó, de viszonylag jól képzett munkaerő szintén kedvezően hatott az ipartelepítésre. Az
ország elsősorban japán, hongkongi és tajvani cégek befektetési területévé vált. A befektetések elsősorban a
feldolgozóiparba, az élelmiszeriparba, textiliparba áramolnak. Jelentős tőkét vonz a turizmus, megnőtt az
idegenforgalmi infrastruktúra kiépítésébe fordított összeg is. A bizonytalan jogi rendszer azonban óvatosságra
inti a befektetőket. A befektetések elsősorban a főváros és Ho Si Minh-város (Saigon) környékére
összpontosulnak, a jobb infrastruktúra miatt. A külföldi cégek mellett, engedélyezték a magánvállalkozások
létrejöttét is.
A reformok kezdetekor az infrastruktúra nagyon elhanyagolt állapotban volt. Megindultak az állami
beruházások, de csak kis területet érint a fejlesztés.

Hanoi belvárosa
Kína

Kína gazdasági fejlődése, világgazdaságban betöltött szerepe jelentősen megnőtt. Kínát is szokták az újonnan
iparosodó országok közé sorolni, de ez a jelző az ország méretének és népességszámának ismeretében helytelen.
Az 1978-as nyitási politika jelentősen befolyásolta az ország világgazdasági helyzetét. Az országra egyszerre
jellemző a centrum és a periféria jelző is. A keleti területein, - a nyitott városok, a különleges gazdasági
övezetek, a kikötők- ipari övezetek, pénzügyi központok alakultak ki. A leggyorsabb fejlődést az elektronikai
ipar érte el. A centrum térség kiemelkedő központja Sanghaj. Fontos kereskedelmi-pénzügyi központ. Itt épült a
világ első mágnes lebegtetésű vasútja is. Jelentős a működő tőke beáramlás a területre, megnőtt a
magánvállalkozások aránya. Kínában tehát megtalálhatók a legmodernebb és az elmaradott gazdaság
jellemvonásai is.

Japán, az ázsiai gazdasági térség motorja

A japán gazdasági termelés volumene

A Nemzetközi Valutaalap 2009. évi adatai alapján Japán a világ második gazdasági hatalma az USA után az 5
068 894 millió dollár bruttó hazai termék (GDP) előállításával. Az egy főre eső GDP (2009. Nemzetközi
Valutaalap) Japánban 39 731 dollár. Azonban a legdinamikusabb fejlődést produkáló Kína 2010-ben leelőzte
Japánt, GDP növekedése töretlen volt egész évben.
Japánban 12 hónapig tartó, mély recesszió után 2010. április és június között már 0,9 százalékkal nőtt a bruttó
hazai termék (GDP) negyedéves összevetésben. Az első három hónapban az 1945 utáni korszak legnagyobb
visszaesését, 3,8 százalékos negyedéves szintű GDP-csökkenést mértek. Ennek ellenére 2010. novemberében
megugrott a GDP, korábban elemzők csak 2,5 %-os növekedést jósoltak, ez a 3. negyedévben 3,9 % volt. Ez
azonban nem ad okot az örömre, ugyanis egyszeri vállalati és a lakossági fogyasztást emelő intézkedések
okozták. A bővüléshez főként az autó- és a fémipar javuló teljesítménye járult hozzá.
A japán valutatartalék

A japán gazdaság abban az értelemben rendkívül sérülékeny, hogy nagy mértékben függ az exporttól. Japánnak
nincsenek nyersanyagai, gyakorlatilag mindent külföldről kell beszereznie, az előállított termékek eladhatóságát
pedig befolyásolja az éppen aktuális világpiaci helyzet. A japán gazdaság mégsem ingatag, stabilitását és
viszonylagos biztonságát az évek során felhalmozott valutatartalék okozza. Japán egészen 2006-ig a világ
legnagyobb valutatartalékával rendelkezett, olyan – jóval nagyobb lélekszámú - országokat megelőzve, mint az
USA vagy Kína. Ma (2010) már Kína valutatartalékai nagyobbak, de ha mindezt egy főre vetítjük, akkor még
mindig Japán a világelső – jóval kisebb lélekszámú országként.
A japán tőkekivitel

Japán a nyolcvanas évek második felében - miután már korábban a világ legnagyobb hitelezője lett azzal, hogy
folyamatosan keletkező tetemes folyó fizetésimérleg-többletét a világpiacon helyezte ki - a világ legnagyobb
közvetlen befektetőjévé vált. Az évi 50 milliárd dolláros tőkekihelyezés a világgazdaság összes közvetlen
külföldi befektetésének negyedével ért föl. Az ezredfordulóra is megmaradt a tendencia.
Japán közvetlen tőkebefektetés importja és exportja, a Japán Pénzügyminisztérium adatai alapján (2007-2009).
A japán export

Mivel a japán gazdaság a külföldön eladott termékektől és szolgáltatásoktól függ, az export volumene és
változásai mindig érzékenyen érintik a japán gazdaságot.
A gépkocsik és egyéb műszaki cikkek külföldi eladásaitól nagy mértékben függő japán gazdaságot a 2008-ban
kezdődött pénzügyi világválság a második világháború óta nem látott mélységű recesszióba taszította, a japán
export 2008. október óta minden hónapban zsugorodott. 2009 első felében ez közel 50%-os visszaesést jelentett
a 2008-as adatokhoz képest. Ugyanakkor 2010-ben már a gazdaság növekedése is kimutatható. A japán gazdaság
kilábalni látszik a válságból. A belső fogyasztás mellett az export is jelentősen hozzájárult a GDP-bővüléshez,
miután Kína és a térség gyors ütemben fejlődő országai nagy mennyiségben veszik a japán autókat, elektronikai
és egyéb termékeket.
Japán legfontosabb tíz exportpiaca: Kína (18,9%), Egyesült Államok (16,1%), (Európai Unió - 12,5%), Dél-
Korea (8,1%), Tajvan (6,3%), Hongkong (5,5%), Thaiföld (3,8%), Szingapúr (3,6%), Németország (2,9%),
Hollandia (2,9%), Malajzia (2,2%).

A Japán gazdaság II. világháború utáni története

Eszköztár:

Az állam irányította gazdaságpolitika megteremtése

A második világháborúból vesztesen kikerülő Japán elvesztette összes gyarmatát, s ipari termelő
berendezéseinek egyharmada elpusztult. Azonban gyorsan talpra állt, s az ’50-es években hihetetlenül gyors
gazdasági fejlődést ért el. Így hamarosan a világ második nagyhatalma lett az USA után. A „japán csoda”-ként
emlegetett folyamatot több tényezőn tette lehetővé.
Az 1947-ben elfogadott új alkotmányban Japán örökre lemondott a hadviselés jogáról, így az itt felszabaduló
összeget új ipari beruházásokra fordították. Az erre fordított összeget tovább növelte a japán nép takarékossága
és alacsony életszínvonala.
Az ipar szerkezetét átalakították, a legkorszerűbb gyári berendezéseket és műszaki eljárásokat vásárolták meg,
amelyeket a kutatások során tovább fejlesztettek. A kevésbé korszerű termékek gyártását áttelepítették a
délkelet-ázsiai térségbe.
A legkorszerűbb technológiák alkalmazásához bőven rendelkezésre állt a jól képzett és fegyelmezett munkaerő.
Az ipar nyersanyagellátását és az előállított termékek értékesítését a dinamikusan fejlődő külkereskedelem
oldotta meg.
A gépgyártás és az elektronika vezető szerepe

A japán iparszerkezet rugalmasan alkalmazkodott a világpiac követelményeihez. A ’60-as évekre a korábban

vezető textilipar a dráguló munkabérek miatt háttérbe szorult. Helyét a gyorsan fejlődő gépgyártás és a vegyipar
vette át. Mivel Japán nyersanyagban szegény ország, így rá van utalva a külföldi nyersanyagokra, ezért kényszer
volt a külkereskedelem fejlesztése. Az olcsó és jó minőségű japán áruk kelendők voltak a világban. A kivitelből
felhalmozott tőkét külföldi beruházásokba fektették. Japán a világ legnagyobb hitelezője lett.
A gépipar fellendítését a vaskohászat alapozta meg. Japán kiemelkedett a hajógyártása révén (tankhajók), ez a
2000-es évekre leszálló ágba került. Fellendült viszont az autóipar, s az ebben alkalmazott robottechnika úttörői
lettek a japánok.
A 20. század végére előtérbe kerültek azok az iparágak, amelyek kis nyersanyag igényűek, de szakképzettséget,
tudományos hátteret igényelnek. (elektrotechnika, finommechanikai műszergyártás, számítógépipar stb.)
A tőkekivitel megnövekedése és a gazdasági decentralizáció

A japán működőtőke-kivitel páratlanul dinamikus bővülése az 1980-as évek végéig töretlen maradt, a csúcsot 70
milliárd dolláros tőkekivitellel 1989-ben érték el. A '90-es évek legelején azonban a japán pénzügyi buborék
kipukkadása (a fizetésimérleg-többlet mesterségesen magas szintje) és a nemzetközi konjunktúra romlása a japán
tőkekivitel visszaeséséhez vezetett. A tendencia 1993 után megfordulni látszott, ám az 1997-1998-as recesszió
ismét visszaesést hozott - annál is inkább, mert a délkelet-ázsiai pénzügyi válság Japán legjelentősebb regionális
tőkeimportőreinek - Indonézia, Malajzia, Thaiföld, Dél-Korea - helyzetét ingatta meg.
A külföldön működő japán tulajdonú leányvállalatok jóval nagyobb kereskedelmi forgalmat generálnak a
világpiacon mint a hazai cégek, elsődleges szerepük az értékesítés. A japán tőkekivitel elsősorban piachódításra
szolgál: a külföldön működő japán cégek értékesítési forgalmából 60 százalékkal részesedik a helyi piac, 15
százalékot szállítanak haza Japánba, s 25 százalék kerül harmadik országokba.
A technopolisz-program révén megvalósult a gazdasági decentralizáció. Tokió és Oszaka mellett a kutatás-
fejlesztést a prefektúrák (Japán 47 területi egységre, prefektúrára oszlik) szintjére hirdették meg. Végül a 40
pályázóból 1985-ben 19-en nyertek, még abban az évben megindultak a beruházások. Az új törvény előírta, hogy
a fejlesztés a japán társadalom és gazdaság új térbeli elrendeződését is segítse elő.
 Tokyo
A gazdasági recesszió időszaka

Az 1987. októberi New York-i tőzsdekrach az amerikai monetáris politika megváltozásához vezetett,
ugyanakkor Japánban enyhült a monetáris szigor, ami a masszív tőkekiáramlással együtt a dollár jennel
szembeni erősödését hozta. Az inflációtól való félelem a japán monetáris politika szigorodásához vezetett, éppen
akkor - azaz 1990 első felében -, amikor recesszió vette kezdetét az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában.
A japán pénzügyi buborék kipukkadt: a tőzsdei árak zuhantak, az ingatlanpiac összeomlott, a vállalati csődök
szaporodtak. A helyzetet tovább súlyosbította a jen 1992 végi erőteljes felértékelődése. Az adósságdeflációs
folyamat a jen második nagy felértékelődésével párhuzamosan a japán gazdaság - második világháború óta
páratlan - visszaeséséhez vezetett.
Az 1999-es pénzügyi év a működőtőke-áramlásban további enyhe csökkenést hozott - az export- és az
importoldalon egyaránt. Ez hihetetlenül fontos, mert az 1997-es délkelet-ázsiai pénzügyi válság és az 1998-as
japán recesszió hatására sok külföldi elemző a japán gazdaság megnyitását remélte a külföldi befektetők előtt,
ám a tények nem igazolták e várakozásokat.
A kilencvenes évek második fele a korábbiaknál sokkal szerényebb növekedési teljesítményt hozott Japán
számára: az 1997-es 1,4 százalékos "alig-növekedést" 1998-ban 2 százalékos recesszió követte, az 1999-es
pénzügyi évben is inkább csak "pozitív stagnálást", alig 0,5 százalékos gazdasági növekedést regisztráltak. Az
elhúzódó recesszió egyik magyarázata a bankrendszer katasztrofális állapota. A külső és a belső elemzők
egyöntetű véleménye szerint Japánban 1997-1999 között valóságos pénzügyi válság (real financial crisis) alakult
ki, amelynek gyökerei a nyolcvanas évek tőkepiaci buborékjáig nyúlnak vissza.
A hagyomány és a modernitás Japánban

Teljesen nyilvánvaló, hogy se természeti kincseik, se mezőgazdaságuk nem lévén a kiművelt emberfőknek a
szellem erejével kellett piacképes terméket előállítaniuk. Ennek eredménye, hogy a felsőoktatás hihetetlenül
megerősödött, melynek következménye a legkorszerűbb technológiák gyors elsajátítása lett és olyan világhírű
termékek előállítása, amelyek versenyképesek a világban. Ez a modell eredményesen működött Japánban és
Koreában. A japán gazdaság természetesen a maga elszigeteltségében még jobban rá volt kényszerítve arra (a
második világháború után), hogy a hagyományos japán erényeket, kulturális készségeket, a kultúrába beépített
mechanizmusokat használja elsősorban akkor, amikor átveszi, mert át kell, hogy vegye a modern világ egyes
technikáit, hogy az ország modernizálódhasson. Egészen egyszerűen a pontosság, a megbízhatóság, a
kismesterekre, a kézművesekre jellemző precizitás felhasználásával olyan modern iparágakat fejlesztettek ki,
ahol éppen ezekre a képességekre volt szükség. Mindezekhez járult a japán társadalom nagyfokú
hierarchizáltsága, amely igen hatékonnyá tette az ipari termelés modern szervezeti felépítését, a beosztottak
hűsége a munkát adó vállalatokhoz hihetetlen előnyt biztosított számukra a globális világban. A mobilitáson
alapuló konkurens vállalatok munkásai éppen kötetlenségük miatt kevésbé jó minőséget produkáltak, s ez a
japán áruk versenyelőnyét biztosította. A hagyományok a közösséghez való kötődés olyan munkaerkölcsöt
alakított ki a szigetországban, amely hosszú távon az áru minőségében jelentkezett.

A japán építészet
 A japán kertépítészet
Japán és a technopolisz-program

A japán törvényhozás az ipari és kereskedelmi minisztérium kezdeményezésére 1983-ban fogadta el a

technopolisz-programot. Ezek a városok adnak helyet a legfejlettebb technológiájú iparágaknak, valamint a
hozzájuk kapcsolódó tudományos és felsőoktatási intézményeknek, egészséges, szép lakóhelyű környezetben. A
tudomány városai a repülőgépek, rakéták, műholdak előállításában, a gyógyszervegyészet, az ipari robotok és
számítógépek további fejlesztésében , a biotechnológiai eljárások és a különleges anyagok kikísérletezésében
hivatottak erősíteni a japán ipar helyzetét.
A technopolisz-program a kaliforniai Szilícium-völgyről mintázta modelljét, de a japán társadalom sajátosságait
vette figyelembe. A terv három alapelemet tartalmazott: a csúcstechnológiával kapcsolatos kutatási politikát,
regionális városfejlesztési programot és az ipari innovációt. Ez egyben megvalósította a gazdasági
decentralizációt is, melynek során a prefektúrák (Japán 47 területi egységre, prefektúrára oszlik), gazdasági
szerepe megnőtt.

Kyoto belvárosa
Japán helyzete a világgazdaságban
Eszköztár:

A múlt: a világ második legnagyobb gazdasága

A világ egyik legfejlettebb gazdasága, a 127 millió lakosú Japánban a férfiak születéskor várható élettartama
76,8, a nőké 82,9 év. A demográfiai előrejelzések szerint ez 2050-ben 80,8 és 86,9 év lesz. A lakosság 17,2
százaléka idősebb 65 évesnél, 2050-ben pedig már 32,3 százalék lesz az időskorúak aránya. Ilyen demográfiai
viszonyok között nem meglepő, hogy a lakosság a felkelő nap országában is fogyóban van: az előrejelzések
szerint 2050-ben 110 millió lakosra számítanak. Kína mögött Japán a világ második legnagyobb acéltermelője, a
világ személygépkocsi-termelésének 21 százalékát adja. Fontosabb azonban ennél, s jobban tükrözi a japán
gazdaság fejlettségét az, hogy a világon használt 711 436 ipari robot közül 412 961 (58 százalék) Japánban
működik. A K+F-kiadások elérik a GDP 3,08 százalékát,
A japán innováció elsősorban a vegyiparban és az elektronikában élenjáró: a félvezetőgyártásban Japán az
Egyesült Államok egyetlen számottevő konkurense. Japán a világ egyik leggazdagabb országa: az egy főre jutó
GDP tekintetében alig marad el az Egyesült Államoktól, ugyanakkor jelentős mértékben megelőzi az Európai
Unió átlagát.
A japán gazdaság 2002. februárban kezdődött, 1945 óta a leghosszabb növekedési szakasza 2008 tavaszán
befejeződött. A 2002-08-as konjunktúra elsősorban a külföldi keresletnek volt köszönhető. A globális szinten
jelentkező pénzügyi válság erőteljesen visszavetette Japán legfontosabb exportpiacain a japán termékek iránti
keresletet, aminek következtében a kivitel rekord mértékű zuhanásba kezdett. A japán gazdaság 2009 tavaszán
érte el a mélypontját, azóta egy lassú növekedési ciklus kezdődött.
Az ázsiai riválisok térhódítása

A délkelet-ázsiai régió néhány évtizede még a „harmadik világ”-on belül is elég elmaradottnak számított, a 20.
század második felében azonban bámulatos fejlődést produkált.
A fejlődés első hullámának résztvevői, az ún. „kis tigrisek”, Dél-Korea, Tajvan, Szingapúr, Hongkong. A
második hullámban Malajzia, Thaiföld, Fülöp-szigetek és Indonézia felemelkedése figyelhető meg. Egy-két
évtizeddel később követik a „kis tigrisek” fejlődési útját. Az alacsony munkabérek elősegítették a
tőkefelhalmozást. Az államok komoly összegeket fordítottak az oktatásra, megindult az önálló kutatás-fejlesztés,
már nem Japán „lemásolása” volt a cél. A magasan kvalifikált munkaerő igényes csúcstechnológiai iparágak
fellendülésének időszaka. A régióban előállított termékek (irodatechnikai, számítástechnikai, mechanikai
műszerek stb.) versenyre keltek a japán termékekkel a világpiacon, sok esetben elhódítva Japán korábbi piacait,
betörve az Európai Unióba is.
Az elmúlt évtizedben India gyors gazdasági felemelkedése hozott újabb versenytársat Japánnak. India bruttó
hazai terméket (GDP) figyelembe véve az ország jelenleg (2010) a világ tizenkettedik legnagyobb gazdaságával
rendelkezik, és negyedik a vásárlóerő tekintetében. Legfontosabb telepítő tényezők a hatalmas piac és az olcsó,
de igen jól képzett, kreatív munkaerő. A növekedés másik tényezője az export óriási mértékű, évente átlagosan
több mint 12%-os növekedése. Két húzóágazata a magas színvonalú feldolgozóipar és a szolgáltatási szféra.
Kivitelének több mint 70%-át már a gépipari és elektronikai termékek adják. A szolgáltatási tevékenységek,
főleg a pénzügyi és üzleti szolgáltatások, valamint a szoftvergyártás GDP-jének már közel felét állítják elő. Már
több mint 200 szoftvergyártó vállalat van Indiában, többségük az amerikai transznacionális cégek leányvállalata,
amelyek komoly riválisai a japán cégeknek.
Kína, a világ legnépesebb országa a 21. századra a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasága lett. A növekvő
gazdaságnak köszönhetően 2006-ban a külföldi valutatartalék mennyiségében megelőzte Japánt. A nyitási
politika jegyében, a ’90-es évektől indultak meg a nagyarányú infrastrukturális beruházások. Kína egyre inkább
a térség és a világ legfőbb gazdasági hatalmává válik, minek következtében Japán szerepe csökken. Ugyanakkor
a versenytársak közül többnek is jövője kiszámíthatatlan, 2010-ben még nem nevezhetőek biztos alapokon álló
pénzügyi-gazdasági helyzetű országoknak nem beszélve a társadalmi problémákról.
Japán a világ egyik legnagyobb hitelezőjeként
A „japán csoda” révén virágzó gazdaságból származó bevételeket Japán igyekezett külföldön befektetni, illetve a
világ más országainak hitelezni. Ez a tendencia a 21. századra is megmaradt.
2009. elején Japán megállapodást írt alá a Nemzetközi Valutaalappal, hogy 100 milliárd dolláros gyorskölcsönt
nyújt a pénzintézetnek. Az IMF ezzel történetének legnagyobb összegű kölcsöntámogatásában részesül,
elsősorban azzal a céllal, hogy a világgazdasági válság sújtotta fejlődő országoknak tudjon segíteni.
Japán afféle készenléti kölcsönként adta a 100 milliárd dollárt, azaz akkor folyósít pénzt és annyit a
valutatartalékaiból, amikor az IMF igényli. A jelentések aláhúzzák: ha a japán pénzből segélyezett ország nem
tud fizetni, az IMF-nek azért törlesztenie kell Japán felé kölcsöntartozását.

Az indiai erőforrásai, gazdaság és társadalom szerkezete

Eszköztár:
Természeti erőforrások

India természeti erőforrásokban gazdag ország. Feketekőszénben és különféle ércekben kifejezetten gazdag
országnak számít. India kőolaj és földgáz tartalékai is jelentősek. A termőföld India legnagyobb részén
művelhető, a bővizű folyói alkalmasak az elektromos energia előállítására, az országot körül ölelő Indiai-óceán
halakban és egyéb kincsekben bővelkedik.
Emberi erőforrások

India a világ második legnépesebb országa (1,1 milliárd fő, 2010), de a magas természetes szaporulat miatt,
hamarosan megelőzheti Kínát is. Indiában a munkaerő olcsónak számít és mivel rengeteg az ember, ez az egyik
legfontosabb emberi erőforrása az országnak. Ugyanakkor az emberek többsége beszél angolul, ami a
világgazdaságba való bekapcsolódást elősegíti.
Az indiai társadalmat a kasztrendszer még mindig befolyásolja, jóllehet jogilag a kasztok már nem léteznek, A
hagyomány ereje azonban megőrizte ezt az ősi kulturális tradíciót, annak ellenére, hogy nem kisebb híresség,
mint Gandhi is küzdött ellene.
Infrastrukturális fejletlenség

India infrastruktúrája a „déli” országokéhoz hasonlít: rendkívül fejletlen. Természetesen nagy különbségek
vannak az országon belül is, de általában az a tapasztalat, hogy az úthálózat gyatra, a víz- és csatorna rendszer
fejletlen vagy nem is létezik, az elektromos ellátás van, hogy akadozik, a szélessávú internet még fejletlen. A
mobiltelefon hálózatok azonban fejlettnek számítanak és az internet is sokak számára elérhető már.

Indiai aszfaltút
A szektorok egymáshoz viszonyított aránya

Indiában a mezőgazdaságban dolgozók aránya jóval magasabb, mint a gazdaságilag fejlettebb országokban. Ez
annak köszönhető, hogy a vidéki népesség nagyrészt önellátó: gépesítés nélküli apró parcellákon termeli meg a
napi betevőt. Az árutermelő mezőgazdaság is megjelenik az országban, de a gépesítés itt sem magas fokú.
Bizonyos ágazatoknál, pl. a teatermesztés, nem is lehetséges a gépesítés, mert a meredek hegyoldalakon nem
lehetne, vagy nehézkes lenne megoldani.
Indiában az iparnál is nagyobb szerepet tölt be az ország gazdasági életében a szolgáltatás. Ez a gazdaságilag
fejlettebb országokban is így van, Indiában ráadásul a szolgáltatások exportja is elterjedt, pl. európai, amerikai
vállalatok ügyfélszolgálatai (call centerek) Indiában működnek.
Társadalmi különbségek

Indiában – hasonlóan a gazdaságilag fejletlenebb országokhoz – égbekiáltóak a társadalmi különbségek, amit a

jogilag nem, de valójában mégis létező kasztrendszer is konzervál. A szegénység a legtöbb helyen kézzel
tapintható, de egy szűk társadalmi réteg kifejezetten gazdag. Lassan kialakulóban van egy polgárosodó
középréteg, ami gazdasági fellendüléshez elengedhetetlen.
A korrupció

Indiában a korrupció is bénítja a gazdasági fejlődést. Más szegényebb országokhoz hasonlóan, a korrupció az
állami hivataloktól kezdve, a gazdasági életben tapasztalható előnyszerzésig mindenhol jelen van.
Megfigyelhető, hogy azokban az indiai államokban, ahol kisebb a szegénység, a korrupció mértéke is jóval
kisebb, (pl. Kerala államban).

Az indiai gazdaság változása

A GDP növekedése

Az indiai gazdaság a 90-es években történt gazdasági liberalizáció után rohamléptekben kezdett bővülni. A
gazdasági növekedés mértéke 4,3 és 9,2 százalék között mozgott 2000 és 2009 között, ami a világon az egyik
legmagasabb ilyen érték. Az indiai gazdaságot nem rázta meg a 2008-ban kipattant hitelválság sem, csupán egy
jelentéktelen visszaesés következett be a növekedés ütemében.
Működőtőke-befektetések Indiában

A 90-es évek elején a gazdasági reformok következményeként India megnyitotta, addig jóval zártabb piacát a
külföldi befektetők előtt. A hatalmas belső piac és az angolul tudó népesség a működőtőke-befektetések
megjelenését generálta. Megjelentek a világ jelentősebb transznacionális vállalatai az indiai piacon, de közben
szép lassan az indiai tőke is megjelent a világ más országaiban.
Az export felfutása

A gazdaság felfutását az export generálja. Az indiai gépipari termékek, szolgáltatások, szofverek exportja az
utóbbi években rendkívüli mértékben megnőttek, ami további befektetésekre ösztönzi a külföldi és az indiai
vállalkozókat. India legfontosabb kereskedelmi partnere az USA és az Európai Unió, de fontos kapcsolatai
vannak Kínával, Japánnal, az Öböl-menti arab államokkal és Ausztráliával is.
Feldolgozóipar és szolgáltatás

Az ország kivitelének jelentős része ma már feldolgozóiparból származik. A gépipari és elektronikai termékek
adják az export jelentős részét, ami nagy elmozdulás, mert évtizedekig India a nyersanyagokban vagy a
textilipari termékekben volt erős.
A pénzügyi és üzleti szolgáltatásoknak ma már óriási szerepe van az indiai éves GDP előállításában.
Az információs gazdaság kiépítésének kezdetén

Az indiai oktatás átlagos szintje nem mondható a legjobbaknak a világon, de néhány egyetemen és
kutatóintézetben rendkívül magas színvonalú munka folyik. Az innen kikerülő fiatal indiai mérnökök a
számítógépipar fejlesztéséhez járulnak hozzá. Kiemelkedő jelentőségű az indiai szoftverfejlesztés. Az indiai
számítógépipar központja a dél-indiai nagyváros Bangalore. Az ott jelenlévő fejlett technológia azonban még
nem terjedt el az országban. India az információs gazdaság kiépítésének kezdetén áll, de jók az esélyei arra, hogy
a lemaradást minél hamarabb behozza.
Indiai befektetések a világban

Az indiai nagyvállalatok ma már a világ legkülönbözőbb területein is előfordulnak. Legismertebbek az

acéliparral kapcsolatos indiai óriáscégek, mint például az autógyártásáról is híres TATA cég, vagy a világ
legnagyobb, Európában is több céget felvásároló acélvállalata, India egyik leggazdagabb embere, a Lakshmi
Narayan Mittal által vezetett ArcelorMittal.
Az indiai bankok, olaj- és acélvállalatok Ázsiában és a világ számos területén aktívak, tőkebefektetéseik egyre
jelentősebbek.

India népei és gazdasága

Eszköztár:

Bevezető
India körülbelül 1,2 milliárd lakosával a világ második legnépesebb országa Kína után, és az előrejelzések
szerint a következő évtizedekben átveszi a vezető helyet ebben a rangsorban. A népes lakosság igen sokszínű
vallási és nyelvi szempontból. Az ország gazdasága – annak ellenére, hogy rengeteg jelentős ásványkinccsel
rendelkezik – elsősorban a szolgáltatásokra épül.
Vallási megosztottság

India életében mai napig nagy szerepe van a vallásnak – maga az ország területe is főleg vallási alapon lett
meghatározva a gyarmati időszak végeztével. A legelterjedtebb a hinduizmus, amelyhez a lakosság mintegy
80%-a tartozik, míg a második legjelentősebb az iszlám, amely a népesség 13%-át jelenti. A két nagy vallás
között még ma is előfordulnak konfliktusok. Bár India a buddhizmus szülőföldje, ma már csak nagyon kevesen
tartoznak ehhez a valláshoz. A gyarmati időszak térítő missziói idején jelent meg a kereszténység, amelyhez az
indiaiak 2,3%-a tartozik. Számukat tekintve nem meghatározóak, jelentőségüket tekintve fontosak a szikhek,
akik közül sokan a hadsereg vezetői illetve értelmiségiek. A szikh vallás a hindu és muszlim vallás
keveredéséből jött létre.
Népek, nemzetiségek

India népességét több népvándorlás, bevándorlások és a gyarmatosítás formálta mai képére – ennek az
eredménye a mind nyelvi, mind etnikai, mind pedig vallási szempontból sokszínű népesség. A népvándorlások
általában délre szorították a korábban ott élőket. Időszámításunk előtt a negyedik évezredben érkeztek a
Hindusztáni félszigetre a dravidák, akik jelentős birodalmat hoztak létre. Őket az indoárják szorították délebbre
mintegy 1500 évvel később.
Öt nagy nyelvcsalád is megtalálható az országban, és 22 hivatalos nyelv van Indiában. A legtöbben a hindit
beszélik, körülbelül 450 millióan. Jelentőségét tekintve fontos az egykori gyarmatosítók nyelve, az angol, amely
sokáig a tudomány és közigazgatás nyelve volt. Az ország történelmi múltja miatt egyes etnikai közösségek
szétszórtan, mozaikszerűen helyezkednek el a félszigeten.
Kasztrendszer

Bár az 1950-es években betiltották, a kasztrendszer a mai napig meghatározó eleme India társadalmának –
elsősorban a falvakban, mivel a városokban kezd halványulni a hatása. Ennek lényege, hogy a társadalomban
több ezer, egymástól elkülönülő csoport van, amelybe az emberek születési alapon kerülnek, és nem léphetnek ki
belőle, és az egyes csoportok (kasztok) között alá- és fölérendeltségi viszony van. Az egyes kasztokban szigorú
előírások szabályozzák lehetséges a viselkedést, vagy azt, milyen foglalkozást vállalhatnak az oda tartozók. A
legalsó része ennek a rendszernek a kaszton kívüliek csoportja, ők az érinthetetlenek, akik a legnehezebb,
legkevésbé vonzó munkákat végzik.
Ásványkincsek Indiában

Az ország jelentős ásványkincs vagyonnal rendelkezik: feketeszén-termelésben illetve vasérc-készletekben a

világ élmezőnyébe tartozik, de fontosak mangán- és rézlelőhelyei is. A legismertebb szénbányászati központ a
Damodar-folyó völgye, ahol jelentős nehézipar alapult a készletekre. Kevésbé gazdag szénhidrogénekben, bár az
utóbbi időben a part menti selfeken (pl. Mumbai környékén) kőolajat és földgázt találtak – ez azonban nem elég
még a hazai igények kielégítésére sem.
Fejlett szoftvergyártás, fejletlen infrastruktúra

Sajátos az ország gazdasága, ugyanis sok más ázsiai országgal ellentétben elsősorban nem a tömegtermékeket
gyártó ipara a meghatározó, hanem a szolgáltatások, amelyek a GDP legnagyobb részét adják. Az indiai ipar
legdinamikusabb ágazatai a számítástechnikához kapcsolódnak, és nagy hozzáadott értéket biztosítanak. A
szoftvergyártás központja a délen fekvő, az „Indiai Szilícium-völgyként” is emlegetett Bangalore, amely
egyetemének köszönheti fejlődését.
Az ország vidéki területeinek hiányos infrastruktúrája, és a nagyvárosok túlnépesedés miatt nehezen
fenntarthatósága akadálya a gazdasági fejlődésnek, a külföldi beruházásoknak. A közlekedést pedig a nagy
távolságok mellett az nehezíti, hogy Indiában nem létezik egységes vasúti nyomtáv, azaz egységes vasúti hálózat
sem. A városokban jelentős építkezések, fejlesztések indultak meg az utóbbi években, hogy a nagyvállalatok
irodahelységek iránti igényét kielégítsék. Emellett a munkaerő is fejlesztésre szorul, a lakosság több mint 1/3-a
ma is analfabéta.
Bollywood

India a világ legnagyobb filmgyártója, ugyanis itt készül évente a legtöbb film – évente több mint 1000. Az
iparág központja Mumbai, azaz gyarmati nevén Bombay. A Hollywood és Bombay szavak összevonása nyomán
nevezik ezt a központot Bollywoodnak. Az itt gyártott filmekben erősen megjelenik az indiai kultúra és ízlés –
így elsősorban az indiaiak lakta területeken terjednek világszerte, de Ázsia más országaiban is népszerűek. A
bollywoodi filmgyártás azért jött létre, mert az korlátozások miatt nehéz volt a külföldi filmek behozatala. Bár
Mumbai a legfontosabb, de mellette más központjai (pl. Chennai) is vannak az iparágnak.
Indiai városok

A főváros Delhi közlekedési központ, és említést érdemel gépipara is, de a legjelentősebb a tercier szektor. Agra
az itt található Tadzs Mahalról ismert, amely egyike a világ legismertebb műemlékeinek. Az épület egy fehér
márványból készült síremlék. Mumbai az ország legnépesebb, több mint 20 millió lakosú agglomerációjának
központja, India legfontosabb kikötője és ipari központja, de a világ talán a filmgyártásáról ismeri leginkább –
évi több száz mozit forgatnak „Bollywoodban”. Kolkata egykor Brit India fővárosa volt, ma a világ egyik
legnagyobb textilipari központja (jutaipar), és nagy forgalmú kikötőváros. Jelentős kikötő a déli területek
legnagyobb ipari központja, Chennai (Madras) is.

Kína gazdasági élete

Eszköztár:

Kína ásványkincsei
Kína nehézfémekben, vasötvözőkben és színesércekben gazdag ország, ez köszönhető ősi földjének. Vasércben,
uránércben, volfrámban, molibdénben, mangánércben, szénben, kőolajban, földgázban, foszfátban, kősóban
jelentős készletei vannak.
A világ legnagyobb széntermelője, ennek ellenére alig győzi az igényeket teljesíteni. A világ legjobb minőségű
szenére, az antracitra, a japánok is szemet vetettek gyarmatosításuk idején. A Mandzsu-medencében a
szénrétegek vastagsága eléri a 120-130 m-t is. Több elszórt szénmedence jellemzi még Észak-Kínát. Dél-Kína
nagyobb szénmedencéi: a Szecsuáni-/Vörös/-medence és a Dél-kínai-hegyvidék. Északkelet-Kínában: a Cajdam-
medencében, valamint a Szecsuáni-/Vörös/-medencében és a Pohaj-öböl selfén könnyebben kitermelhető kőolaj
és földgáz van. Ígéretes reményekkel kecsegtet Urumcsi földgázvagyona Dzsungáriában. Dzsungáriában és a
Dél-kínai-hegyvidékben bányásszák az uránércet, az atomipar hasadóanyagát. Belső-Mongólia, Mandzsu-
medence, Dél-kínai-hegyvidék jelentős vasércet ad. A Dél-kínai-hegyvidék területén rezet, volfrámot, molibdént,
mangánt, bauxitot termelnek még ki, míg a Dél-kínai-karsztvidéken jelentős a színesérc-készlet (ólom-, cink- és
rézlelőhellyel: Kunming) tűnik ki.
Kína energiagazdasága

Kína gazdasága egyre jobban rászorul a külföldről behozott kőolajra a megnövekedett és gyorsütemben
motorizált közlekedése, nagyfokú vegyipari fejlesztései miatt. A 90-es években még szénhidrogénből önellátó
volt az ország, az elmúlt évtizedben 6-szorosára nőtt a kőolaj-behozatala. Az utóbbi időkben a megnövekedett
kínai kereslet is folyamatosan feltornássza a kőolaj világpiaci árát. Az ország kőolajigényén úgy próbál
enyhíteni, hogy működő-tőkét visz ki kőolajban gazdagabb fejlődő országokba (Szudánba, Angolába), ott a
beruházásokat finanszírozza. Leányvállalatokat hoz létre, így olcsóbban tudja kitermeltetni a külföldi olajat
országa számára. (A gazdag ásványkincsekkel rendelkező afrikai országokban Kína nagyon aktív és az sem
zavarja, hogy korrupt, diktatórikus, népüket nyomorban tartó rendszereket támogat.) Ugyanakkor erősíti
külkereskedelmi kapcsolatait a latin-amerikai kőolajhatalmakkal is.
Hegyvidékei és monszun éghajlata miatt délebbi folyói vízenergiában gazdagok. Most építette meg a világ
legnagyobb vízerőművét: a 18 200 MW-os teljesítményű Három Szurdok Erőművet és Gátat, jelentős és
maradandó tájsebekkel.
Ipari termelés

Ipari termelése az utóbbi időkben megsokszorozódott, a selyemtől a szórakoztató elektronikáig mindennel

foglalkozik, olcsó áruk fogyasztási cikkeinek gyártója, kis- és közép- ill. nagyüzemben olcsó munkaerővel. A
kínai textilipar a hagyományos iparáguk. Az olcsó és szorgos női munkaerővel dobják piacra azokat a
tömegcikk-árukat, amik a nyugat-európai piacokon landolnak. Hamar kimennek a divatból és gyenge
minőségűek, s nagyon sok közöttük a márkautánzat. Régen a kínai textilipar hazai és import nyersanyagokat
dolgozott fel, pl.: hazai selymet, gyapotot és import nyersanyagokat. A megnövekedett kereslet miatt, a nagy
textilvállalatok a kikötőkbe települtek (Kanton, Sanghaj, Tiencsin), míg Peking a nagy munkaerőbázisával és a
nagy fogyasztópiaca miatt vonzotta a textil-gyárosokat. Ma a textilipar főleg hazai nyersanyagot dolgozza fel.
A nehézipar fellegvára a Mandzsu-medence feketekőszenére települten bontokozott ki az egykori japán
gyarmatosítókkal. Bőven van itt vasérc, mangánérce ötvözőanyag, ami kell a vaskohászathoz (központjai: Ansan
és Senjang). 1950-től a vasipari feldolgozást és a gépgyártást a kínaiak hozták létre, már az Északkeleti
Iparvidéktől távolabb, Pekingben és a Jangce-vidékén: Vuhan központtal. A vaskohászati központjai
északkeleten: Ansan, Shenjang, Peking, Tangsam, Poutou. Délen: Csungking és Vuhan.
Kínaiak a japán licenc e-ket megvették és az elektronikai tömegcikkek gyártásába kezdtek, sokat exportálnak
televíziókból, videomagnókból, DVD-lejátszókból a fejlődő országokba. A vegyipari termelések egy része
kőolajalapú (műanyagok-gyártása), másik része növényi alapú (repceolajból biodízel-olajat állítanak elő).
Fontosabb kínai városok

Peking az „északi főváros” a mai Kínai Népköztársaság fővárosa, lakosságszáma Sanghaj után a 2. legnépesebb
város. (Megjegyzés: A kínai Nancsing /vagy Nanking/ volt az egykori „déli főváros”, a Jangce torkolata mellett.)
Kína keleti infrastruktúrája fejlett, modern vasút-vonalhálózat, közút- és autópálya indul ki a fővárosból. Itt
található a legtöbb nemzetközi légitársaság kínai központja is. Peking elismerten Kína politikai, oktatási és
kulturális központja, míg Sanghaj és Hongkong inkább gazdasági téren domináns városok.
Peking híres épületei: az első a császári Kína tradicionális műemléke a Tiananmen téren emelkedő Mennyei
Béke Kapuja, maga a Tiltott Város és a Mennyei Béke temploma. A modern Kína épületei Peking központi
pénzügyi körzetében vannak.
Shanghai (Sanghaj) a Jangce torkolatában fekvő, kínai ipari nagyváros. Közigazgatási területének lakossága a
második legnagyobb Kínában - Csungking után, de ténylegesen városias területeinek lakossága a legnagyobb az
országban.
Kanton Kína harmadik legnagyobb városa, a "Nyugat kapujaként" ismertebb vásárváros, egyben Kína
leggazdagabb tartománya, a Hongkonggal szomszédos Kuangtong székhelye.
Kikötője és több száz évre visszanyúló kereskedő múltja miatt emlegetik. Ugyanis a XVIII. században csak
Kanton kikötőjében volt engedélyezett az európaiakkal folytatott kereskedelem. Modern, tiszta, szép város, ahol
a felhőkarcolók ugyanúgy meghatározzák a városképet, mint a történelmi épületek. Kanton leghíresebb
buddhista temploma: a Chen család ősi temploma, az 1800-as évek végén épült 13 ezer négyzetméternyi
területen, a Samien-szigeten. A város gasztronómiája is nemzetközi hírű, a világszerte ismert kínai konyha
jellemzően innen indult hódító útjára.

Sanghaj
Fellendülő gazdaság; infrastruktúra és idegenforgalom

Az elmúlt évtizedek eredményei révén Kína ipara sokoldalúvá vált. A fejlett gépiparát a közlekedési, távközlési
eszközök csúcstechnológiai minősége: a mágneses expressz-vonatok, a műholdak gyártása képviseli, ill. de
megmaradt a mindennapi életben hasznos kerékpárgyártás is a mai napig őshonos tevékenységként.
Kína gazdasági fejlesztése megkívánja az infrastrukturális fejlesztéseket is. Nagy tőkeberuházást igényel a közúti
úthálózat- és a vasútépítés, cél az elzárt területek bevonása a gazdaságba: Dzsungária, ill. Tibet.
Az idegenforgalomra egyre több gondot fordítanak a kínaiak, mind a hazai és külföldi idegenforgalma
fellendülőben van, ehhez hozzájárult, hogy számos tudományos megfigyelés, műszaki felfedezés, életszemlélet,
filozófia látott napvilágot Kína földjén. Az iránytű, papír, puskapor, könyvnyomtatás, selyem, porcelán,
szeizmográf, óra; a világot alkotó egybeolvadó ellentétek, a Jan és a Jin őserők szemlélete, a konfucianizmus, a
taoizmus mindig is vonzotta az idegeneket, a turistákat. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Kína bizonyos
területeit még mindig elzárja a turisták elől, különösen azokat, ahol nemzetiségek élnek. A kínai kormányzat
ugyanis azt szeretné, ha nem derülne fény mindenre, ami az országban történik. (Tibetet például gyakran
lezárják, ha úgy ítélik meg, hogy a helyzet nem megfelelő - ez alatt azt kell érteni, hogy a turisták esetleg olyat
látnának, amit nem szeretnének a kínai hatóságok, pl. durva katonai, rendőri túlkapásokat, az elnyomás kézzel
fogható bizonyítékait, stb.)
Kína és az űrtechnika

Kína a 2008-ban berobbant a szuperhatalmak űrversenyébe. 1980-as években Mao elnök halála után váltott
irányt a kínai az űrfejlesztés. Előtte a 60-as évek kulturális forradalma erősen visszavetette Kína fejlődését a
világűr megismerésében, sok tudóst börtönbe zártak, koholt vádak alapján kivégeztek. Most Kína arra készül,
hogy megmutassa a versenytársaknak, hogy otthon van az űrtechnológiában. A kínaiak képesek a fejlett
csúcstechnológiára, nemcsak az USA, Oroszország, EU, megvan az a szakmai tudásuk ahhoz, ami egy Hold
körüli pályára állította űrszonda (Chang’e-1, Chang’e-2) működtetéséhez kell, a kínai űrhajósaik űrsétája sem
jelent gondot. A kínaiak már a 2025-ös holdraszállásuk előkészítésén dolgoznak. 2017-re terveznek egy
talajminta holdjárót, ill. 2020-ban kisebb kínai űrállomás pályára felállításán fáradoznak nagy tőkebefektetéssel.
Kína űrközpontja Xichangban van, Szecsuán tartományban, Délnyugat-Kínában.

Délnyugat-Ázsia gazdasága
Ásványkincsek

Délnyugat-Ázsia legfontosabb ásványkincsei között a kőolajat és a földgázt kell megemlíteni első helyen. A
Perzsa-öböl menti államok közül mindnek jelentős készletei vannak ezekből az energiahordozókból.
A szénhidrogének mellett kevés foszfátot (pl. Jordánia), vasércet és bauxitot (Törökország) is találunk a
térségben.
Kőolajra épülő gazdaságok

Mivel a közel-keleti államok rendelkeznek a világ kőolajkészleteinek közel 2/3-ával, ezért az olajban gazdag
országok gazdaságát a kőolaj feldolgozása és az azzal való kereskedelem határozza meg. A kőolaj kitermelése
rendkívül olcsó, ami szintén emeli a kőolajbevételekből származó pénzösszegeket. Az olajat vezetéken
továbbítják a közelebb eső kőolajban szegény országokba, illetve a kikötőkhöz, ahol tankhajókon szállítják
tovább a világ legkülönfélébb területeire.
A legnagyobb kőolajtermelők Szaúd-Arábia, Irán és Irak, de az egy főre jutó kőolajtermelésben Katar vezet, és
ebből a szempontból Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek is megelőzi a nagyobb területű államokat.
A kőolajhoz kapcsolódó vegyipar mellett az olcsó energia miatt egyes arab országok meghonosították a
rendkívül energiaigényes színesfém- és alumíniumkohászatot.
Az arab országok tisztában vannak azzal, hogy a kőolaj mennyisége véges, és nem lehet mindig a kőolajra
építeni az adott ország bevételeit. Ennek következtében nagy befektetéseket hajtanak végre külföldön és a
kereskedelemre is nagy hangsúlyt fektetnek, készülve a „kőolaj utáni” évtizedekre.
Az ásványkincsekben szegény országok

Az ásványkincsekben szegény országok (pl. Szíria, Jordánia) textilipari termékeikkel, és a mezőgazdasághoz

kapcsolódó élelmiszeripari cikkekkel jelennek meg az arab- és a világpiacon. A mediterrán területeken a
gyümölcs (citrom, narancs, szőlő) és zöldségtermesztés terjedt el, a kopár területeken pedig jól megél az olajfa,
de termelnek gabonaféléket is. A sivatagos területeken az oázisgazdálkodás jellemző, ahol a legismertebb
termény a datolya. Az állattenyésztésre a nomád állattartás jellemző.
Az ásványkincsekben gazdagabb és szerencsésebb éghajlatú országokban (pl. Irán, Irak) szintén megjelennek
ezek a mezőgazdasági termények.
Infrastrukturális különbségek

A kőolajban gazdag államok rengeteget tudnak költeni infrastruktúrájuk fejlesztésére, éppen ezért a modern
településeken fejlett úthálózattal, csatornarendszerrel, internetelérhetőséggel, stb. rendelkeznek. A szegényebb
államok azonban a világ gazdaságilag fejletlenebb országaihoz hasonlóan nagy infrastrukturális lemaradásban
vannak a fejlett országokhoz képest.
Média

Az arab világ függetlenedésének fontos lépéseként, 1996-ban létrehozták az al-Dzsazíra műholdas hírtelevíziót,
amit az egész arab világ területén lehet fogni Marokkótól Irakig. A Katarban székelő televíziós társaság ma már
megkerülhetetlen az egész világ számára, riportereik mindenhol megtalálhatóak a Földön. Szokták az „arab világ
CNN-jének” is nevezni utalva ezzel a világon szinte mindenhol fogható, amerikai CNN hírtelevízióra. Az al-
Dzsazíra, magyarul "a Sziget", abban is egyedülálló, hogy a tálib és egyéb terrorista csoportok csak ennek a
csatornának hajlandóak interjút adni. A kevésbé szélsőséges politikusok, azért kritizálták az al-Dzsazírát, mert
teret adott terroristák üzeneteinek.
Izrael, mint kivétel

Izrael, az arab világba ékelődött kisállam minden szempontból elüt szomszédaitól. A teljesen más vallású és
kultúrájú, nagyobbrészt zsidók lakta ország, fejlett piacgazdasággal rendelkezik és demokratikus berendezkedésű
szemben a monarchikus vagy diktatórikus arab országokkal. Konfliktusa az arab országokkal a palesztin nép
megoldatlan problémájára vezethető vissza.
Törökország, mint kivétel

Az Európával határos és az Európai Unió felé kacsingató Törökország nyelvében és kutúrájában eltér az arab
országoktól, a muszlim vallás azonban a fontos összekötő kapocs. Törökország fejlett piacgazdasággal
rendelkezik, ráadásul, kínosan figyel arra, hogy az egyházi és állami ügyek ne keveredjenek, ezért a vallást
mindenki magánügyének tekinti. A világi török állam jelentősen eltér más iszlám országoktól, ahol a vallás
többé vagy kevésbé összefonódik az állammal.
A posztszovjet Közép-Ázsia az eurázsiai kontinens közepén elhelyezkedő, körülbelül egyharmad Európa területű
térség, melyen öt, autokratikus berendezkedésű ország
osztozik: Kazahsztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán. E zárt földrajzi
elhelyezkedésű térség többször került a figyelem középpontjába, az utóbbi években főleg a színes forradalmak,
vagy az afganisztáni háború kapcsán, mostanság a világ figyelme azonban (a 90-es évek után ismét) a
nyersanyagtartaékok felé fordult. Való igaz, jelentős kőolaj és földgáztartalékokat (utóbbiból a világ
tartalékainak kb 6%-a) rejt a régió, azon belül is elsősorban Türkmenisztán, Kazahsztán és Üzbegisztán. E
tartalékokat azonban a kitermelés és az infrastrukturális helyzet korlátai meglehetősen egyoldalú irányba
kényszerítették: a jelenleg létező, jórészt szovjet korban kiépült infrastruktúra jószerével kizárólag
Oroszország irányába teszik leghetővé a kitermelt födgáz exportját. Noha a földgáztermelő országok változó
intenzitással, de igyekeztek diverzifikálni lehetőségeiket, erre mostanáig meglehetősen korlátozott
lehetőségeik voltak.
Az 1991 végén megszűnt Szovjetunió romjain létrejött földgázkitermelő országok hamar szembesültek a

korábban évtizedekig Moszkvából, a tagköztársaságok beleszólása nélkül menedzselt energiapolitika

hátulütőivel. Az elsősorban az európai (orosz és ukrán) ipari régiók ellátására kialakított csővezetékek nem

vették figyelembe sem a tagállami határokat, sem pedig a helyi szükségleteket (utóbbikat a közvetlen

környezetben talált erőforrásokkal pl szénnel igyekeztek ellátni). Hiába épült meg 1967-85 között az akkoriban

a szovjet technika csúcsaként aposztrofált Közép Ázsiai Központ (CAC) gázvezeték (türkmén és üzbég gázra),

vagy korábban a Buhara-Urál vezeték (üzbég gázforrásokra), ezeknek a célja a már említett orosz és ukrán ipari

központok ellátása volt. Bár léteztek kisebb helyi vezetékek (Taskent-Biskek-Almati), ezek a korlátozott

regionális ellátás határokon átívelő formáját adták.

Így alakulhatott az, hogy például Kazahsztán és Üzbegisztán is kellő (2-2 trillió köbméter /tcm/) kitermelhető

földgáztartalékkal rendelkezett, ennek ellenére mindkettő importra szorult e nyersanyagból, mert egyes régiói

csak más országokból voltak elláthatóak.

Kazahsztánt különösen súlyosan érintette a dolog, hisz míg legfőbb földgáz(és kőolaj)forrásai az ország

északnyugati csücskében voltak (vezetékekkel kötve a határhoz viszonylag közeli orosz feldolgozóközponthoz,

Orenburghoz, illetve elosztóközponthoz, Alekszandrov Gajhoz), ezektől semmilyen vezeték nem vezetett a

délkeleti, demográfiai súlypontot képező régiókba (élén az akkori fővárossal, Almatival). Kazahsztánnak amúgy

a szovjet  energiapolitika a gáztartalékai ellenére a tranzitország szerepét adta, így a kazah földgázszektor

viszonylag alacsony kitermelési és finanszírozottsági szinten állt 1991-ben. Kazahsztánt nemcsak jelentős

létszámú orosz kisebbsége, de a nagy északi szomszédhoz kötődő gázvezetékei is erős szimbiózisra
kényszerítették Oroszországgal.

Kazahsztán szívesen csökkentette volna az orosz függést pl exportdiverzifikációval, erre azonban a 90-es évek

körülményei között nem volt lehetősége. Almati az akkori alacsony gázárak mellett és kellő infrastruktúra híján

inkább a külföldi befektetők által jobban kiszemelt olajszektorát (Karacsaganak, Tengiz) fejleszette (igaz, az

olajmezők is nagy mennyiségű olajkísérő gáz kitermelésével kecsegtettek), illetve (hosszútávú) célul tűzte ki a

hazai gázönellátás megoldását. Érdekesség, hogy a karacsaganaki  olaj és gázmező fejlesztésére létrejövő

konzorciumban a Gazprom azért is vállalt szerepet, (1994-ben kikényszerítette) hogy kontroll alatt tartsa a

mező kitermelését (exportútvonalait már amúgy is ellenőrizte), majd amikor az fejlődő szakaszába ért volna, a

Gazprom vezetése 1996-ban eladta részesedését az olajban utazó Lukoilnak, amely évekre olajra állította a fő

tevékenységet, jegelve a mező gáztartalékának kiaknázását.

Türkmenisztán volt az egyetlen, teljesen önellátó közép-ázsiai földgáztermelő ország, mely nemcsak jelentős

tartalékokkal bírt (3 tcm), de a Szovjetunióban az oroszok után a legnagyobb kitermelő is volt egyben. Az

alacsony hazai fogyasztás (kb 10 milliárd köbméter /bcm/) mellett az évi kb 80 bcm kitermelésből exportra is

jutott, ugyanakkor a kizárólag Oroszországon keresztül menő vezetékek Moszkva kezébe jelentős ellenőrző

szerepkört adtak. Moszkva 1992-ben belement a korábbi, a türkmén gáz szovjet korszakból származó kvótás

exportjába (ami azt jelentette, hogy a szovjet rendszerben megszokott, európai árakhoz képest nyomott áron

menő kereskedelmen túl 10-13 bcm türkmén gázt az oroszok közvetve kiengedtek a keményvalutával, jóval

magasabb árat fizető nyugat-európai piacra). Türkmenisztán elnöke, Szaparmurat Nyijazov (1991-2006) - a

hírhedt Türkmenbasi - ugyanakkor (a SzU összeomlásakor minden függetlenedő államra zuhanó gazdasági válság

enyhítése miatt ekkortól kezdte ingyen adni a gázt a hazai fogyasztóknak) a teljes, Oroszországba, Ukrajnába

és Közép-Ázsia más részeibe menő türkmén gázért "Európai" árat és keményvalutát követelt (a szovjet

rendszerben használatos, tagköztársaságok közti barter továbbélni látszott 1991 után is). Ennek többszöri

gázcsap-elzárással is nyomatékot adott, végül a Gazprom 1993-ban felmondta a kvótát, leállítva a türkmén gáz

nyugat-európai exportját, megzabolázva ezzel a türkmén vezetést. Az alacsony gázárak mellett ugyanis a

Gazpromnak sem volt érdeke egy vetélytárs megjelenésére a 90-es évek válsága miatt zuhanó keresletű,

jószerével fizetésképtelen orosz piacon. Sikerült a Nyijazovtól egy megállapodást is kicsikarni, mely a Gazprom

türkmén földgázgáz-értékesítés feletti 45%-os ellenőrzését is lehetővé tette. A Türkmenbasi 1997-ben ezt

felmondva újra megpróbált kitörni, erre Moszkva 1997-1998-ban a teljes türkmén exportot leállította (nem

sokkal ezután jött az 1998-as orosz gazdasági összeomlás, így nem is igazán hiányzott a türkmén mennyiség az

orosz piacról sem).

Üzbegisztán, a posztszovjet régió harmadik legnagyobb kitermelője ehelyett a nagy hazai fogyasztás (a

kitermelés 85-90 %-a) kielégítése érdekében a termelés növelését és a teljes önellátást tűzte ki célul, illetve

fenn kívánta tartani az export szintjét az uráli és közép-ázsiai fogyasztók felé - új piacokra földrajzi zártsága

miatt amúgy sem igen számíthatott. Bár ő is szívesen kért volna "Európai" árat, erre az adott körülmények közt

nem gondol(hatot)t, hisz a fizetésképtelenség és a tartozások miatt ez eleve hiú ábránd lett volta (ha kellett,

Taskent is elzárta a gázcsapot, pl Kazahsztán felé 1995-ben). Üzbegisztán az alacsony importot 1997-re ki tudta

váltani az addig "lefedetlen" Karakalpakföld új vezetékkel való ellátásával. Ezután inkább politikai
függetlenségének kiszélesítésére gondolt Közép-Ázsia legnépesebb és legnagyobb katonai erejével rendelkező

állama: ekkoriban a taskenti kormányt erősen foglalkoztatták bizonyos regionális hegemoniával kapcsolatos

ötletek is.

A kilencvenes évek összességében az instabilitás időszaka volt, a szovjet utódállamok gazdasági gondjai, a

kitermeléshez képest alacsony fogyasztás, a  FÁK-ban általánosnak modható fizetésképtelenség (a fizetés

általában részben áruban, részben készpénzben ment, de gyakran el is maradt, és hatalmas adósságok

halmozódtak fel,  és a szállítók - Taskent és Asgabat - sem restellték elzárni a csapokat) mind-mind

problémákat okoztak.  A térség infrastruktúrájának kijárata felett rendelkező Gazprom igyekezett távol tartani

a közép-ázsiai (főleg türkmén) gázt a hazai (és főleg a keményvalutában fizető európai) piactól, hisz az orosz

piacon a zűrös kilencvenes években még az orosz kitermelést sem tudták felszívni (ún. recessziós puffer

keletkezett). A Türkmenbasi ugyan elkeseredetten igyelkezett új exportútvonalakat és befektetőket találni, de

egy kisebb, Iránba menő vezetéken (1997) kívül nem tudott mást felmutatni. Sem diktatórikus és szeszélyes

stílusa nem csábította  a befektetőket, sem a Gazprom nem engedte érvényesülni a türkmén gázt - és ehhez

minden adu az orosz cég kezében volt. Bár voltak koncepciók az itteni gáz diverzifikációjára (pl Washingtonban

ekkoriban ötölték ki az Oroszországot és Iránt elkerülő, Kaszpi-tenger alatt Európába vagy a Földközi-tengerhez

futó vezeték tervét), az alacsony energiaárak és nemzetközi jogi vagy biztonsági (pl a transz-afgán

vezetékterv) problémák, vagy amerikai ellenlépések (Washington nem akarta jó üzlethez juttatni  Iránt sem)

mellett ezek nem tűntek kifizetődőnek vagy megvalósíthatónak, így az ezredfordulón az érdeklődés is

lecsengeni látszott.

A Független Államok Közössége, rövidítve: FÁK (oroszul: Содружество Независимых

Государств (СНГ), Szodruzsesztvo Nyezaviszimih Goszudarsztv) a volt Szovjetunió 15
tagállama (az ún. szovjet utódállamok) közül 11-nek a laza együttműködése, konföderációja.
A szerződést 11 ország
kötötte: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Örm
ényország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán. A polgárháború
sújtotta Grúzia később csatlakozott, a volt Szovjetunió három további állama
(Észtország, Lettország és Litvánia) pedig nem csatlakozott a közösséghez.