You are on page 1of 2

Eneagram

Célja az emberi kapcsolatok jobbá tétele, harmonizálása.


A figyelem és a figyelem működése összekapcsolva az emberi viselkedéssel. A minták
ismétlődnek az életben, kiszámíthatóvá teszik a viselkedést.
Vágyak – félelmek
Karakterek kialakulása – szeretetet.figyelmet milen feltétel szerint kap?
Mitől vagyok szerethető – milyen feltételt kell teljesítenem, Reakció helyett új akció indulhat
a másik karakter vágyát/félelmét ismerve.
Jelenbe kerülni – nem az automatizmusko szerint működik.
9 karakter

1. Maximalist – vágya – tökéletes legyen önmaga és a dolgok amik körülveszik – a hibákat


akarja elkerülni. Félelem – NEM HIBÁZHAT. Ha a szabályokat betartja, nem lehet baj.
Oszág, kultúram az országon keresztül – SvájcNem az értelemre és a mmegoldásra törekszik,
hanem a szabályok betartására. Belső indíttatás a szbályok betaartására (Udvaírias, ne késs!)

2. Segítő – akkor szerethető, ha tud segíteni. Dícsérettel nevelték – segít, önzetlen, odaadó,
büntették, ha magukkal foglalkoztak, határokat akartka, önzőek voltak. Segítés- nem önzetlen
– cserébe elvár „kiteszi a lelkét” Segítése visszautasítását nem szereti. Stratégia- miben tud
segíteni. Érzelemirányított – bátran meg lehet köszönnni a munkáját visszmenőleg is. Meg
kell tanulnia elfogadni másoktól. Olaszország, Románia

3. Eredményes (érzelem) – sikeres legyen, a sikernek ára van –attól szerethető, ha eredményt
mutat fel, kézzel fogható, megkérdőjelezhetetlen legyen. Státusszinbólumok – külsőségekben
is megmutatkozik a siker. USA – nehezen viseli a negítív embereket. Érzékelő figyelem –
nincs fókuszpont, mindenre figyel 360°-ban (gazella). 3-nek fókuszfigyelme van (vadászó
oroszlán) eredményt, sikert hoz (bekiabálás a az oroszlánnak) Megosztó – nem értjük őket.
Meg kell dícsérni, mert otthon nem kapta meg, feltétel nélküli szeretet gyógyítja

4. Művész (érzelem) a legérzékenyebb típus. Franciaország. A szülő félti a gyereket. Gyerek:


más vagyok mint a többiek és ez rossz dolog, de ugyenezért az érzékenységért, az ebből nyert
alkotást, művet megdícséri – én különleges vagyok, más vagyok. Öltözködésben is különc –
mehg kell élnie a fájdalmat és az örömöt.

5. Megfigyelő, szakértő. Nagy-Britannia. Hűvösebb, nem szereti a testi kontaktust –


téávolságtartó Kutató. Vágy – tudás – ettől szeerethető=életképes- nem a pénz motíválja, de
jóeszköz. Külső kevésbé fontos az öltözködés. (Zuckerberg, Bill gates) Szereti a rendszereket,
nyilvántartásokat. Gyerekként nincs elég terük, szabadságuk – mozgástér, döntési tér – a szülő
túl gondoskodó vagy erőszakos – Úgy tudok elvonulni, ha a fejembe menekülök .- hobbit
keres – beleássa magát – belső világ alakul ki. Üldözési mániára hajlamos – nem lehet
egyedül, valaki mindig látj amit csinálok.

6. Lojális, hős Magarország, lengyelország. Kultúránk – becsületesség, tistesság, hűség, a


csapat a fontos – gyerek felnéz a szülöre –irányítást és fgeleősséget kiadom-(tekintéylev) a
kezemből, cserébe biztonságt kaopk – ha már nem bízom meg benne fellázadok Megadó –
nem kérdőjelezem meg → Lázadó – (mondjon le) a tekintélyben mindig a hibát keresi – gond
van a rendszererel, de nem tudom a megoldást → flelősséget felvállalja Iraányíadó – alkot. A
megadó kéányelmes állapot –menekülés, minden rossz – trollkodás. A szülő szerepét átveszi a
főnök, pűár… Megoldás keresése –irányadó váváljon. Megadő függ a tekintélytől → Lázadó
gondolkodik → Irányadó. A megadó folyamatosan monitorozza auz irányadót, ellenőrzi, hogy
jó-e az irán, meg akarja ismerni őt. Átjárhatóság van a tekintéylev alapján. Problémamegoldó-
mnem feltétlenül a szabályok mentén. Még nem döntötte el, hol van a figyelme –önmagán
még nem gondolkodott el, ha döntött mindenrte képes , nagy potenciál van benne. A
tekintélyhez viszonyíja magát- visszajelzése jó vagy! – míg önmaga lesz a tekintély (fejéeb
igazgatótanácsa – a tekintly személyekből)

7. Ötletzsák, lelkes – boldogságra vágyik (jó érzés, változatosság) gyerekkorában elvesztette a


gondozó személy gondoskodását – bnem foglalkozik annyit velet – mejd én mefoldom, majd
én megélek. Brazília. Mindig jól akarja érezni magát, nehezen klöteleződik el „virágról-
vigágra szállni” renfgeteg dolgot xasinál egyszererre, sokmindenbe belekap „passzív
jövedelem” lebeg előtte Fókusban működik- az a cél – gyenge pomnt a fájdalom- ez nem az
én céklom –változtat, addig lelkees, ameddíg jól mennek a dolgok. Geyereknél segytsek neki
valamit végigcsinálni –sport-hatásai feszegetése-fájdalom kezelése – a legkreatívabb.ha
kiválasztok valamit, elveszítem a többi alternatívaát .mnenekülés a fájdalom elől-mindig kell
valami, ami lefoglal,nehogy előkerüljön a fákdalom. Szenvedélyvbeteg tud lenni.

8. Fnök, Harcos –mindig mindcen helyzetbebn irányítani akar, domonancia –mindig erőből
teszi. Maszkulin, férfias,. Extroveertált – mindenta környezetén vezet le jő, rossz- a világ
felelős a fájdalmáért, hamar kiborul. Következelen neveklést kapott – valamilyen tettéért
egysszer dícsértetet, másszor ugayanazért büntetész kapott – hazavitte az indulatot nem tudja
mia jóüó és mkia arossz. A szülő erősebb, bármit megtehet neki még erősebbnek mkell
lennieMeleg. Megengedő családban nő fel, nem alakul ki egy sazbályrendszer, amihez lehet
viszonyítani, amiben biztonságban lehet- a szuperego fejletlen marad. Törökország, arab világ
–nagy szíve van a bizalmát nehezen lehet elbyerni a bizalom köre –tűzbe megy érte, nagyon
sezereti a gyerekeket. Gyerekkorában kiadta az irányítást, csúnyán visszaéltek vele, ha a
másik erősebb, az veszélyes, a gyerek közelében ettől nem kell félni, nem erősebbek nála.
Férfi energia, őserő. Kigyúrt fuxos.

9. Béketeremtő – lágy karakter. Keleti ember, Tibet, India, Japán külső-belső béke.
Legbelsőbb vágy- harmónia, félelme – a külső-belső konfliktus. Érzékeny, hamar megtör ha
nincs egység, harmónia. Meg kell tanulnia, hogy a békéhez a konfliktuson keresztül vezet az
út. Ítélkezés mentes. Természeti népekm, nem érzi a létét (hiszen atermészet egészének réze)
mindig a konfliktust elsimítani. Az ösztöneit elnyomja, hogy béke legyen-semminek érzi
magát.

A személyiséged nem te vagy. túlélési stratgia – ruha, amit gyerekkorunkban felvettünk,. De


elfelejtettük levenni. Ha rájövünk arra,. Hogy az „alkolomhoz illően öltözzünk”
Másiok ruhát vesz fel – mem ad felmentést, hogy tudom mik az erősségeim, a többi
tulajdonsűágon dolgozni kell.

You might also like