1. tétel - A gyógypedagógia mint tudomány.

A gyógypedagógia tudomány-rendszertani
szerkezete.

A tudományos gondolkodás szorosan összefonódik tudományon kívüli tényezőkkel:

társadalmi hatásokkal, emberi viszonyokkal, rejtett és nyílt érdekekkel, politikai nézetekkel
stb. A tudományos igazság ezért „társadalmi” természetű is, sőt, a legtágabb értelemben véve
emberi jelenség.

A gyógypedagógia tudományában többféle gondolkodásmód fonódik össze: az analitikus

tudomány felé nyitott „racionális”, és az életre, az antropológiai dimenziókra érzékeny
„megértő” gondolkodásmód. A racionális gondolkodás az „igazság” kritériumait keresi, a
megértő gondolkodás számára az „érték”, a „jelentés” a fontos. Fogyatékosságról,
fogyatékos emberről gondolkozni megértő emberi közeledés nélkül aligha lehet, de a
tapasztalatok tudománnyá formálásához elengedhetetlen a racionális gondolkozás. A
fogyatékosokra vonatkozó racionális és emberi nézőpontok az idők során gazdagodtak, de a
kor változásaival át is alakultak.

A természettudományos megközelítés

Ez a megközelítés a vizsgált jelenséget elemekre bontja, majd az elemek közötti

összefüggéseket próbálja leírni. Ehhez a vizsgálódás tárgyából semlegesíteni törekszik az
emberi, szociális elemet, vagy pedig ezeket az elemeket a többi elemhez hasonlóan
próbálja kezelni, vagyis hatásukat operacionalizált, mérhető formában kívánja
figyelembe venni.
A gyógypedagógia tapasztalati tudománya a viselkedést, és a teljesítményt a pszichológiai,
idegrendszeri elemekkel, az érést és a fejlődést kibontakoztató genetikai elemekkel és az
idegrendszeri és pszichológiai elemeket formáló környezeti hatásokkal összefüggésben
elemzi.

Hatáselemzés a gyógypedagógiai gyakorlatban

A gyógypedagógiai tevékenység bármely formájáról legyen is szó, hatást kíván gyakorolni a

gyermekre annak érdekében, hogy a gyermek teljesítménye, viselkedése kedvező irányba
változzon.
A kedvező változás:
 jelentheti a gyógyulást biológiai értelemben
 jelentheti új képességek kialakulását, kompenzációt
 jelentheti a nevelést
 jelentheti a gyógypedagógiai tevékenységet, amelynél a szokásostól eltérő, több célt is
szolgáló hatásokat kell alkalmazni (hogy az előző három megvalósulhasson)

A gyógypedagógiai gyakorlat eljárásai olyan hatás együttesek, amelyek a gyermek:

 testi állapotát
 idegrendszeri folyamatait
 pszichológiai funkcióit
 tudását, személyiségét, viselkedését, teljesítményét kívánják kedvezően befolyásolni.

A gyakorlatot és a tudományt maga az eljárás kapcsolja össze. A gyakorlat az eljárás

alkalmazása, a tudomány pedig az eljárás magyarázata és hatékonyságának igazolása.
(A hatásigazolás és hatásmagyarázat a természettudományos megközelítést alkalmazó
tudományok alapvető törekvése.)

Ma a gyógypedagógia tudomány területén nincs olyan fejlett bizonyító eljárás, amellyel a

természettudományos vizsgálatok hatásait lehetne bizonyítani. Azért nincs, mert a vizsgált
jelenség elemei antropológiai egységek, amelyek között a „kapcsolat”, a „hatás” egymással
összefonódott hatáselemeket tartalmaz, és a holisztikus hatásmechanizmusban a
természettudományos megközelítés „objektív” és a „megértő” megközelítés „szubjektív”
komponensei nehezen elkülöníthetőek.
A gyógypedagógiai eljárásoknál a hatáselemzés azért is nehéz, mert a nevelő,
gyógypedagógus, terapeuta személye hatással van az eljárásra, ami nehezíti az objektív
elemek felismerését és megállapítását. Ezen kívül jelen van a gyermek, és előfordulhat, hogy
ugyanaz az eljárás az egyik gyermeknél hatásos, míg a másiknál nem.
E nehézségek ellenére a természettudományos megközelítés az eljárások objektív,
személyfüggetlen elemeinek, és ezen elemek hatásmechanizmusainak megismerésére
törekszik. A gyakorlati tapasztalatok azonban csak akkor válhatnak tudományos tényekké, ha
beigazolódik, hogy az eljárás, és nem az azt alkalmazó személyiség tudatos vagy önkéntelen
megnyilvánulásai hozták létre a változást.

A gyógypedagógiai eljárások alapkérdései

A gyógypedagógiai eljárás lehet terápiás, fejlesztő, habilitációs, rehabilitációs, korrekciós,

kompenzáló, felzárkóztató stb. módszer. Mindegyik eljárás hatásokat alkalmaz, valamilyen
állapot megváltoztatására. Ezeknek az eljárásoknak a tudományos értéke attól függ, hogy az
eljárások alapkérdéseire adott válaszok milyen bizonyítékokon alapulnak.

A gyógypedagógiai tevékenység alkotóelemei

1. Mi a tevékenység (módszer, eljárás)? → A hatás leírása
2. Mikor kell alkalmazni? → Az állapot leírása
3. Hogyan lehet megállapítani, hogy szükség van-e az alkalmazásra? → Állapotdiagnosztika
leírása
4. Hogyan hat az eljárás? → Hatásmechanizmus leírása
5. Mi az eljárás alkalmazásának eredménye? → Állapotváltozás leírása
6. Hogyan lehet megállapítani az eljárás eredményét? → Állapotváltozás, diagnosztika leírása
7. Az eredmény alapján hogyan kell módosítani az eljárást? → A hatásmódosítás leírása
8. Melyek azok a hatások, amelyek az eljárástól függetlenül befolyásolják az állapotváltozást?
→ Párhuzamos hatások leírása
9. Az állapotváltozásban mi az eljárás eredménye és mi a párhuzamos eljárások eredménye?
→ Teljes körű hatáselemzés leírása

Átvett eljárások a gyógypedagógiai tevékenységben

Az elmúlt tíz évben a magyar gyógypedagógia számos eljárást honosított meg. Mindegyik,
külföldről átvett eljárásról elmondható, hogy feladataik, gyakorlataik nem haszontalanok. Az
alapkérdés azonban az, hogy pl. az irányított, játékos foglalkozáson túl az átvett eljárások a
megjelölt területeken valóban terápiás, fejlesztő hatásúak-e? Vannak-e, és ha igen, melyek
azok a bizonyítékok, amelyek ezeknek az eljárásoknak a célzott terápiás hatékonyságát
igazolják? A tudományos megalapozáshoz, a külföldről átvett eljárások esetében is fel kell
vetni ezeket a kérdéseket. A válaszok azonban azt mutatják, hogy az átvett eljárások
tudományos bizonyítékai gyakran hiányoznak, vagy pedig felvetésszerűek.
Másoldalról az sem vitatható, hogy az eljárások elterjesztése egyben üzleti vállalkozás is.
Ezen kívül külön probléma az is, hogy a külföldi gyermekpopulációkon megállapított
teljesítménynormák csak erős fenntartásokkal és csak tájékoztató jelleggel alkalmazhatók a
magyar gyermekeknél.
A külföldről átvett eljárások inkább a hagyományos neveléstudományi gondolkodásmódban
hoztak korszerű változásokat, de a tudományos megalapozottság azonban itt is hiányosnak
mutatkozott.

Az eljárás hatásmechanizmusa

Napjainkban az agyi és pszichológiai folyamatokról számos ismeret áll a tudományok

rendelkezésére. Ezeket az ismeretek használják fel a gyógypedagógiai tevékenységek eljárásai
is a hatásmechanizmusok leírásánál. A gyógypedagógiai eljárások leggyengébb pontjai
általában a belső változásokról, a képességek kialakulásáról megalkotott magyarázatok. A
legegyszerűbb esetben valamilyen alapfunkcióra hivatkoznak, ezzel jelölve a beavatkozás
belső helyét és a korrekciós feladatot. A gyermek tevékenysége és a belső funkciók
kapcsolata azonban mindig bonyolultabb annál, hogy a tevékenység egyetlenegy funkció
működéseként lenne értelmezhető. A hatásmechanizmus leírása a gyermekektől megkívánt
teljesítmény létrehozásához szükséges valamennyi belső működés teljes körű számbavételét
igényli.
Egy eljárás bizonyításánál fontos, hogy az eljárás valóban létrehozza-e a megkívánt változást.
Addig ugyanis nem beszélhetünk gyógypedagógiai eljárásról, amíg hitelesen nem igazolható,
hogy az eljárás hatására kedvezően változott a viselkedés és a teljesítmény.

A gyógypedagógiai eljárások tudományos leírásának szintjei

Az eljárások eredményessége függ:
 a gyógypedagógus szubjektív hatásától (amit külön kell választani az objektív
hatásoktól)
 a gyermek otthoni környezetének hatásaitól
 a gyermek növekedésétől, érésétől (utóbbi kettő inkább hosszabb időtartamú
eljárásoknál)

A magyar gyógypedagógia tudományrendszerének kialakulása

Ennek felépítése az 1980-as években számos eltérést mutatott a többi kelet-közép európai
országokéhoz képest. A Becker által képviselt rehabilitációs pedagógia fogalmai helyett a
hamburgi Ulrich Bleidick által képviselt fogyatékosok (akadályozottak) pedagógiája
irányzatával mutatott bizonyos rokonságot. Ez a gyógypedagógiai irányzat kilenc
fogyatékossági csoport speciális pedagógiáinak rendszerében foglalta össze elméleti
ismereteit. A Gordosné Szabó Anna képviselte magyar egységes gyógypedagógiai irányzat
kialakulásakor itthon elismert volt Bleidick munkássága is.

A hazai gyógypedagógiába Gordosné vezette be a gyógypedagógia tágabb és szűkebb

értelmezését.
Tágabb értelmezésű gyógypedagógia (a fogyatékos emberekkel foglalkozó komplex
tudomány): tárgya a fogyatékos ember.
Szűkebb értelmezésű
gyógypedagógia (a fogyatékos
emberek nevelésével foglalkozó
tudomány): tárgya a fogyatékos
ember nevelése.
Az utóbbi (ezen belül is a
speciális pedagógiák) az
előző egyik ágát alkotja.

A gyógypedagógia
tudományrendszerét ismertető ábra
bemutatja a tágabb értelemben
vett gyógypedagógia és a forrás-
valamint
határtudományok viszonyát.
Mai értelmezés szerint a (tágabb értelemben vett gyógypedagógia) nevelési, terápiás, és
rehabilitációs dominanciájú komplex embertudomány.

Illyés Sándor munkássága

Illyés Sándor úgy fogalmazott, hogy a magyar gyógypedagógia tudományának egykori és mai
állapota között a leglényegesebb különbség az, hogy e tudomány a századfordulón
természettudományos indíttatású – magyarázó – tudományként kezdett kialakulni, napjainkra
viszont antropológiai érzékenységű, társadalomtudományi hangsúlyú – megértő -
tudománnyá kezd válni.
E kétféle tudás feldolgozási szintje is különbözik egymástól. Ez megmagyarázható a kognitív
pszichológia két kulcsfogalmával:
1. procedurális tudás → személyes jellegű, mert benne a megismerés eredménye
tudatosul
→ itt az érzékletes, magyarázó, megértő elem kognitív egységet
alkot
→ az egész ember jelenik meg.

Ezzel szemben:
2. deklaratív tudás → elszemélytelenített tudás, mert benne a megismerés módja válik
tudatossá
→ ez egy izolált tudás
 → ahol nem az egész ember, hanem az ember egyik megnyilvánulása
tükröződik.

Illyés szerint a tudománnyá válás folyamatában – így a gyógypedagógiában is – végbe kell

mennie a tudás elszemélytelenedésének, mert enélkül nem alakulhat ki egyetlen tudomány
sem.

A XX. század elején Ranschburg végzett gyógypedagógiai kutatásokat, amelyek lehetővé

tették a pontos leíró eljárást és ennek magyarázatát. Ennek köszönhető, hogy a
gyógypedagógia hosszú évtizedeken át természettudományos megalapozottságú volt.