Babeş-Bolyai Tudományegyetem

Történelem és Filozófia Kar

Barbár királyságok
a Nyugatrómai Birodalom területén

Gáspár-Barra Réka
történelem szak, I. év
távoktatás

Kolozsvár, 2021
 A 3. századra hatalmassá növekedett (Európát és a Mediterránumot felölelő) Római Birodalom
képtelen volt megvédeni határait az egyre nagyobb méreteket öltő népvándorlással szemben. A germán,
szláv törzsek déli irányba valamint az iráni, türk törzsek nyugati irányba történő vándorlása állandó
betörésekkel szembesítette a császárságot, amely letelepítéssel, asszimilációval próbálta kezelni a
helyzetet. A 385-ben kettévált birodalom keleti felében némileg sikerrel járt e törekvés. A Nyugat-Római
birodalom azonban beleroppant a barbár törzsekkel vívott harcba. Utóbbiak a 15. század folyamán barbár
királyságokat hoztak létre a birodalom volt provinciáinak területén.

Barbár királyságok a Nyugat-Római Birodalom területén 1

A vízigót királyság Dél-Galliában és Hispániában

A középkori európai barbár királyságok kezdetleges formája már a 4. században kezd
körvonalazódni a még egységes Római Birodalom területén. A Skandináv félszigetről kirajzó germán
eredetű gótok kelet felé vándorolva találják szembe magukat a nyugati terjeszkedésbe kezdett hunokkal. A
gótok egy része (a keleti vagy osztrogótok) betagolódnak a hun birodalomba, másik águk (a nyugati vagy
vízigótok) azonban nyugatra vándorol és a 4. század második felében, a hunok elöl menekülve, bebocsátást
kérnek a Római Birodalomba. 378-ban Trákia és Moesia tartományokban telepítették le őket, ám rövid
időn belül fellázadnak a római adópolitika illetve hivatalnoki visszaélések ellen és a 378-as drinápolyi

1
Sághy Marianne: Népvándorlás, multikulturalizmus, Institute for Minority Studies
csatában tönkreverik a római hadsereget, Valens császárt megölik. Utóda, Gratianus 380-ban a keleti gótok
egy csoportját foederatiként telepíti le Valeria és Pannonia Secunda provinciákba. Ez volt az első foedus
szerződés. 382- ben Theodosius a nyugati gótokkal kötött egyezményben is ezt a mintát követte. Így létrejött
a birodalmon belül egy független, katonai jellegű enkláve, Thracia, Thessalia, Macedonia és Moesia
területén: önálló barbár település saját vezérrel. 2 Ezzel ugyan Theodosius ideiglenes nyugalmat teremtett a
gótokkal való viszonyban és megerősítette hadseregét, ám egyben konszolidálta a gótok birodalmon belüli
státusát: római polgárjogot kaptak és a hadseregben szerzett tisztségeik révén egyre nagyobb befolyást
gyakoroltak a közéletben, politikában is.
Theodosius (379/394–395) halála után fiai, Arcadius és Honorius felosztották a birodalmat –
létrejött a mai szóhasználattal Keletrómai Birodalomnak és a Nyugatrómai Birodalomnak nevezett
államalakulat. A két császári udvar közötti folytonos rivalizálást a gótok és egyéb barbár népek ügyesen
kihasználták. A Baltok nemzetségéből származó I. Alarich gót király a keletrómai birodalom élén álló
Arcadius-al került összetűzésbe, s a kikötött évpénz kifizetésének mulasztása miatt végigpusztította a
Balkánt. A következő években Alarik hol keletrómai, hol nyugatrómai szövetségben vezetett hadjáratokat a
birodalom másik része ellen. 410-ben a kor döbbenetére elfoglalta Rómát, majd még ugyanebben az évben
Dél-Itáliában meghalt.3 A nyugati gótok ezután Dél-Galliában Tolosa központtal államot alapítottak, ahol a
hospitalitas jogával élve kisajátították a rómaiak szántóföldjeinek kétharmadát, a szolgák és a colonusok
egyharmadát4 A frankok támadása miatt, a 6. század elején Hispániába telepedtek át, Toledoban alakítják ki
a királyi székhelyet és királyaik katolikus hitre térnek. 711-ben azonban az arabok Tarik vezetésével
átkelnek a Gibraltári-szoroson és megsemmisítik a a vízigót királyságot.

Róma eleste. Odoaker, Itália első királya

A hun birodalomba betagolódott osztrogótok Attila nyugat-európai hadjárataival érkeznek a Nyugat-
Római birodalom területére. 451-ben Attila megtámadja Galliát, majd 452-ben Észak-Itália ellen fordul és
Milánóig (Mediolanumig) hatol, de a pestis, a szárazság hadseregét meggyengíti, a bizánciak pedig hátba
támadják a hunokat, így kettős front fenntartására kényszerülnek. 453-ban Attila meghal és birodalma
rövidesen szétesik. Az ő seregéből emelkedik ki a germán származású Odoaker, akit a nyugatrómai császár
testőrségében eltöltött szolgálata után 470 körül kineveznek a germán segédcsapatok vezetőjévé. Felettese a
szintén germán származású Flavius Orestes, római politikus, a birodalom katonai vezetőjeként 478-ben egy
puccs során magához ragadja a hatalmat, Julius Nepos császárt száműzi, császári címmel ruházza fel fiát
Romulus Augustust. Eközben Odoaker meglovagolva a germán segédcsapatok elégedetlenségét földet és
zsoldot ígér nekik, amit hadak élén álló Orestesnek nem sikerül megadnia. Odoaker 476 augusztusában a
hadsereg élén Róma ellen vonul, fogságba ejti a hatalmat ténylegesen kezében tartó Orestest, fiát száműzi a
trónról és augusztus 22-én kikiáltja magát a félsziget királyává. A nyugati császárok hatalmi jelvényeit
elküldi Konstantinápolyba. S bár a bizánci császár helytartójaként uralkodik, királysága gyakorlatilag a
Nyugat-Római Birodalom megszűnését jelenti. Ezt a történelmi fordulatot azonban korában nem igazán
érzékelték. Odoaker idejében ugyanis az itália társadalom nem sokat változott. Az állami hivatalokban
megtartotta a római tisztségviselőket, a szenátust továbbra is legitim szervként működtette, lemondott a
bevándorolt germán népektől (helurok, szkírek, türingek) szedett külön adóról, csak a római jog- és
adórendszert hagyta meg. Uralmát fõként a Milánó és Ravenna térségében állomásozó germán haderõre

2
Sz. Jónás Ilona – Róma és a barbár királyságok in Klaniczay Gábor: Európa ezer éve I–II, Osiris Kiadó, 2004.
3
A Pallas nagylexikona http://mek.niif.hu/00000/00060/html/index.html
4
Dr. Sipos Gábor: Európa a középkorban 476-1517 - egyetemi kurzus
alapozta. Ariánus hitvallású keresztény volt, de türelmet tanúsított a római egyházzal szemben. 477-ben
visszahódította Szicíliát a vandáloktól. 493-ban a bizánci biztatásra Itáliára támadó osztrogótok gyõzték le, a
Ravennát elfoglaló Theoderich legyilkoltatta.

Az osztrogótok Pannóniában és Itáliában

A keleti gótok nagy része a hunok alattvalója lett, részt vettek harcaikba, a catalaunumi csatában is.
Attila halála után azonban Róma szövetségeseként telepedtek le Pannónia területén , országuk Vidobonától
(Bécs), Sirmiumig (szerbia, Szávasznetdemeter) terjedt. 5 Harci zsákmányból éltek, s miután kifosztották
szomszédaikat, további vándorlásra kényszerültek. Mikor 461-ben a konstantinápolyi császár foedus
szerződéssel elismerte pannóniai berendezkedésüket és megfelelő ellátást ígért nekik, túszként az udvarba
vette a gyermek Theoderichet, aki a 470-es években visszatért Pannóniába és 481-ben apja örökébe lépett.
Az új gót király bizánci bíztatásra indult Odoaker ellen és három évnyi ostrom után megszállta Ravennát,
illetve a környező itáliai városokat. A gótok berendezkedése Itáliában a hagyományos hospitati jelleggel
történt. A szokásos katonai elszállásolás címén a domíniumok jövedelmének egyharmadát vették igénybe.
Itáliában sok szabad föld volt, az elvétel mérsékelt volt és óvatos. Az eljárást római hivatalnokok hajtották
végre. Theoderich megtartotta a senatust, s minden hivatalt fenntartott. Tisztelte a római törvényeket, a
gótok éppúgy adóztak, mint a rómaiak. Minden provinciában volt egy comes gothorum, de az lehetett római
is. A határprovinciák élére duxokat állított. A hadseregparancsnokok, és a flotta vezetői között is voltak
rómaiak. A vidéki katonaság a római rendszer szerint kapott zsoldot és ellátást. Gazdasági intézkedései
hozzájárultak a mezőgazdaság és a kereskedelem, a postaszolgálat fellendüléséhez. Ariánus volt, de vallási
kérdésekben toleráns, a pápákkal békében élt. Laurentius és Symmachus pápák választása kapcsán kirobbant
polgárháborút lecsillapítandó, zsinatot hívott össze (501) és helyreállította a rendet. Utolsó éveiben azonban
I. Jusztinosz császár erőszakos fellépése az ariánusok ellen bizalmatlanná tette Theoderichet.6
Theoderich magát a császár „fia és szolgája”-ként jelölte, de Itália független urának tekintette és a
császár képviselőjeként, a többi germán királyságok fölött is egyfajta protektorátus gyakorlására törekedett.
Valamennyi barbár királlyal jó kapcsolatot tartott. Befolyását házassági kapcsolatokkal is erősítette. Ő maga
a frank Chlodvig nővérét vette feleségül, saját húgát pedig Thrasamund vandál királyhoz adta. Theoderich
uralkodása idején már a Nyugatrómai Birodalom egész területén barbár királyságok osztoztak: Pannóniában
a longobárdok telepedtek le, Moravia és Szilézia a herulok, a rugiaiak és a szkírek földje volt, Noricumot és
Raetia keleti felét a thüringek, Nyugat-Raetiát az alemannok foglalták el. A Rhöne mellett a burgundok
éltek, a Rajna-Mosel-Loire vidékét a frankok birtokolták. Tőlük délre Hispánia vizigót királysága terjedt,
Észak-Afrika pedig a vandáloké volt. 7

Vandál királyság, az észak-afrikai provinciában

Miközben a vízigótok az 5. század első évtizedében Bizánc és Róma rivalitásának árnyékában
vetették meg lábukat a birodalomban, a Rajnánál újabb néptömegek – vandálok, szvébek, alemannok –
törték át a határokat, két évig dúlva-pusztítva Galliát, 408-ban behatoltak Hispániába is. Róma a vízigótokat
irányította ellenük, akik 416-ban megsemmisítették a vandálok egyik törzsét, a megmaradt aszding törzs
azonban a Földközi-tenger partjára húzódott, elfoglalta a hajókat, kikötőket és lovasnomád életét
kalózodásra váltva, Afrika partvidékét kezdte fosztogatni. 421-ben legyőzik az ellenük vonuló római

5
E. A. Thompson. A hunok, Szukits könyvkiadó (2003) 31-32 o.
6
Sz. Jónás Ilona – Róma és a barbár királyságok in Klaniczay Gábor: Európa ezer éve I–II, Osiris Kiadó, 2004.
7
Uo.
sereget, majd elfoglalják Karthágót és Geiserich vezetésével, 429-ben államot alapítanak az észak-afrikai
provinciában. A Vandál Királyság végleges területe 442-ben alakul ki, Karthágó központtal, és az új foedus
szerződés értelmében hozzá tartozik Proconsularis, Tripolis és Numidia is. 8
A vandálok azonban tovább is terjeszkedni próbáltak, a bekebelezett római flottát tovább építették,
megtámadva Dél-Itáliát, Szicíliát, Korzikát és 455-ben Rómát is kifosztották. A gazdag zsákmánnyal együtt
magukkall vitték III. Valentinianus özvegyét és két lányát is. Az idősebbiket, Eudoxiát, Geiserich fiával,
Hunerichkel házasították össze. A vandálok a római adminisztrációt megtartották, de a katolikusokkal
szemben nagyfokú türelmetlenséget tanúsítottak. A katolikus templomokat földjeikkel együtt át kellett adni
az ariánusoknak, megtiltották a katolikus misézést, a püspököket Szardínia szigetére száműzték. Az üldözést
legkegyetlenebbül Hunerich király (477-484) folytatta. Tiltották a vandál-római házasságot, a latin nyelvet
azonban hamar elsajátították.9. A földeket katonai rend szerint, sorsolással, azaz a fegyveres nép
zsákmányelosztási rendje alapján vették birtokba (sortes vandalorum). A régi birtokosoknak a rossz
minőségű földeket hagyták, s adófizetésre kötelezték őket. A hatalom öröklésében a primatus elvét
alkalmazték, mindig az legidősebb fiú örökölte a királyságot, ezzel valamelyest megkímélték az országot a
belső ellentétektől. Erejüket azonban jelentősen gyengítették a hegyvidéki mórokkal és a sivatagi törzsekkel
vívott harcok. Stabil afrikai bázisukat gyakorlatilag Karthagó környéke jelentette, a provinciák, Tripolitana,
Numidia, Mauritania valójában a mór hercegek kezében voltak, a kis létszámú vandál népesség nem igazán
tudta belakni (még kevésbé kézben tartani) a meghódított területeket. A vandál királyságnak száz éves
fennállás után vetett véget a bizánci hódítás. 523-ben I. Jusztiniánosz, miután békét kötött a perzsa
nagykirállyal, bebiztosítva a Birodalom keleti határát, elérkezettnek látta az időt, hogy nagyszabású
hadjáratot indítson az egységes Római Birodalom visszaállítása érdekében. Mivel a vandálok, Észak-
Afrika partjairól gyakorlatilag ellenőrzésük alatt tartották a Földközi tenger nyugati felében húzódó
kereskedelmi útvonalakat, komoly akadályt jelentve a Kelet- és Nyugat Római Birodalom kapcsolatában,
Jusztniánosz nagyszerű hadvezérét, Belisariust indítja a vandálok ellen. Az 533 szeptemberében zajló csata
ugyan a vandálok győzelmét vetítette előre, Belisariusnak végül sikerült rendeznie sorait és a tricamroni
csatában végső csapást mért rájuk, az észak-afrikai régi római provinciái visszakerültek a Birodalomhoz.10

Hunok, gepidák, avarok

A hunokat i.e. 4. században említik először írásos források. Birodalmuk összeomlása után, Kr. u. 1.
században kirahjzanak Belső Ázsia pusztáiról, előbb India irányába, majd nyugat felé, ahol leigázzák és
beolvasztják az alánokat, majd tovább nyomulva folyamatosan támadják a Bizánci Birodalmat illetve ennek
szövetséges népeit. A 4. század végére sikerül elfoglalniuk a Kárpát-medencét, pontosabban az Alföld
keleti felét. A rómaiak Pannonia prima és Valeria tartományt Bleda és Attila uralkodásának kezdetén
engedték át a hunoknak. Utóbbiak, nagy királyaik, Ruga, Bleda (Buda) és Attila vezetésével – kezdetben a
Nyugatrómai Birodalom szövetségesei voltak. Seregeik katonai támogatást nyújtottak Rómának Bizánc
ellen. Amikor a két birodalom között – a Bizánc elleni két nagy hadjárat eredményeként – erőegyensúly
alakult ki, Attila Róma ellen fordult. A catalaunumi csata (451) ugyan döntetlenül végződött, a következő
évben évben Attila betört Italiába, és Róma felé vonult. III. Valentinianus császár Ravenna erős falai
mögött keresett menedéket. A seregben kitört járvány, illetve Bizánc keltről jövő támadása azonban
megtorpanásra késztette Attilát, aki 453-ban hirtelen meghal. Halála után a germán hűbéres szövetségesek

8
Sz. Jónás Ilona – Róma és a barbár királyságok in Klaniczay Gábor: Európa ezer éve I–II, Osiris Kiadó, 2004.
9
uo
10
Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története, Osiris Kiadó, 2003, 76.o
fellázadtak , a hun birodalom szétesett, a népesség maradékai a Keleti-Balkánon telepedtek le, illetve
visszavonultak a kelet-európai pusztára.11
A gepidák keleti-germán eredetű, a vandálokkal és a gótokkal rokon dialektust beszélő nép volt. A
római források 3. században említik először. Korai országuk a gótok szomszédságában, valahol a Visztula
vidékén lehetett. I. sz. 269 után jelentek meg a Kárpát-medence északkeleti szögletében királyuk a Felső-
Tisza és a Szamos lápos völgyeiben, ahonnan a hun támadások következtében délre húzódtak, majd
szövetségre lépve a hódítókkal, a hun birodalom legerősebb gyalogos osztagaként vesznek részt Attila
hódító hadjárataiban. A nagy hun király halála után azonban Ardarik gepida király lázadást szervez az
örökösk ellen, birtokba vették a hunok szállásterületeit és egész Daciát. Szövetségre léptek a Keletrómai
Birodalommal. A 450-es évek végére Gepidia határai délen az Oltig és az Al-Dunáig terjedtek. Pannoniában
csak az osztrogótok távozása után terjeszkedtek. Megszállták a Dráva-Száva-köze keleti felét (nagyjából az
egykori Pannonia Secunda tartományt) és három hatalmi központot alakítottak ki. A 6. század elején
összetűzésbe kerülnek Bizánccal. Utóbbi a longobárdok segítségével győzi le a gepidákat 567-ben. A a
gepida trónörökös (Reptila) a királyi kincsekkel Konstantinápolyba menekül. A megmaradt népesség pedig
hamarosan avar fennhatóság alá kerül a Kárpát-medencében. 12
Az avarokat első ízben Belső- és Közép-Ázsiában említik, ahonnan türk nyomásra az 550-es években
indulnak Kelet-Európa felé. Meghódítják a Fekete-tengertől északra fekvő sztyeppéket, majd bebocsátást
kérnek a bizánci birodalomba, végleges letelepedés végett. I. Jusztiniánusz ugyan szövetségre lép velük, de
letelepedésüket a gepidák által uralt Pannonia Secunda meghódításának feltételéhez köti. Az avarok a
Kárpát-medencében élő longobárdokkal szövetkezve legyőzik a gepidákat. A sikeres hadjárat után azonban
a longobárdok odébbállnak. Túl félelmetesnek tarva az avar szomszédságot, állataikat hátrahagyva, Észak-
Itáliába telepednek át. így gyakorlatilag a teljes Kárpát-medence az avaroké lesz, ide helyezi át székhelyét a
kagán is. A régésézeti leletek szerint Gyulafehérvár környékén lehetett az avar népesség központja. A 600-as
években az Enns folyóig terjesztették ki birodalmuk nyugati határát. 13

Burgundia
A Rajna jobb partján letelepedett, békés természetű burgundok laza szövetségben éltek a
birodalommal, az 5. százas eleji népvándorlás azonban őket is a Rajna túloldalára sodorta, ahol Mainz,
Worms és Speyer környékén telepedtek le. 413 körül az ellencsászárok viszályai között elérték foglalásaik
legalizálást. A 430-as években tovább terjeszkedtek Belgica tartományban, azonban 436-ban a római
hadvezetés által rájuk úszított hunokkal találták szmeb magukat. A Nibelung énekben is megörökített véres
csata nyomán a burgundok népének nagy része megsemmisült. A megmaradtak részére Flavius Aëtius római
hadvezér, 443-ban Gallia Sapaudiában (Savoya) jelölt ki telephelyet azzal, hogy osszák meg az ottani
lakossággal a földeket. A következő évtizedben a burgundok a császári válságot kihasználva elfoglalták a
Rhöne-medencét Lyon központtal, s ettől kezdve ez lett Genf mellett a második fővárosuk. A burgundoknak
a római lakossággal nem voltak konfliktusaik. A királyok jó kapcsolatot tartottak a szenátori arisztokráciával
és a katolikus püspökökkel. Gundobad (474-516),király ugyan nem tért át a katolikus hitre, de felesége
római vallású volt, utóda pedig Sigismund (516-523) és családja már püspöki jelenlétben
megkeresztelkedett. Sigismund amúgy magát, a császár által megbízott uralkodónak, országát a birodalom
részének tekintette. Királyságának 523-ban vetett véget a frankok invázió melynek során a burgund királyt

11
E. A. Thompson. A hunok, Szukits könyvkiadó (2003) 31-32 o
12
Köpeczi Béla: Erdély rövid története, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, 75-80 o
13
uo. 84-88 o.
és családját megölték. Tíz évvel később végleg a Frank Királyság részévé vált Burgundia, de azon belül
megőrizte nevét és bizonyos fokú önállóságát.14

A longobárd állam
Az Észak-Európában kialakult, germán eredtű longobárd népcsoport az Elba folyó mentén
vándoroltak délre Morvaországig, Ausztriáig, majd a 2. században Pannónia területén találjuk őket, ahol
további elbai és türingiai germánok csatlakoznak hozzájuk. Langobard (hosszúszakállú) megnevezésük az
5. szzáadban alkul ki. 512-ben legyőzik a herulokat, 546-ban a gepidákat és függeten királyságot hoznak
létre a Dunántúlon. A következő évtizedben az avarokkal szövetkeznek Bizánc és a gepidák ellen. Meg is
semmisítik utóbbiak királyságát, ám az avaroktól tartva nyugat felé vonulnak, elfoglalják a félsziget északi
területeit (Észak-Toszkána, Umbria, a Pó medencéje) és 572-ben Pavia központtal újabb királyságot
alapítanak.15). Ez azonban rövidesen, 574-ben már önálló hercegségekre esik szét. A longobárdoknál
ugyanis igen erős volt a törzsi önállóság, a királyok inkább hadvezérek voltak, és békeidőben hatalom
nélkülivé váltak, a klánok (fara) fejei, a hercegek maguk számára hódítottak területekete. (Európa ezer éve)
584-ben azonban sikerül újra királysággá egyesíteni a törzseket és Authari király, majd utóda Agilulf leveri
a hercegek lázadásait, és arianus hitét elhagyva katolikussá lesz. 643-ban Rothari király kodifikálta a
longobárd népjogot (Edictum Rothari).16
Hatalmuk tetőpontja a 7. század második felében, I. Grimoald idején teljesedett ki. A longobárd
birodalom bukását a római pápával való szembekerülés okozta. Liutprand király fejébe vette egész Itália
meghódításának tervét, amiért összekülönbözött a pápával. Habár Liutprand nem tudta tervét megvalósítani,
utóda Aistulf 751-ben elfoglalta Ravennát, véget vetve ezzel az itáliai bizánci uralomnak, majd ostrom alá
vette Rómát is. A várost csak Kis Pippin frank király beavatkozása mentette meg. Emiatt a longobárdok és
frankok viszonya megromlott, aminek eredménye az lett, hogy 773–774-ben Nagy Károly frank király
meghódította a Longobárd Királyságot, amely így beolvadt a Frank Birodalomba, a longobárd nép pedig
összeolvadt a helyi lakossággal, az olasz nép egyik ősévé válva. Nevüket Lombardia őrizte meg.17

A Frank királyság
A birodalom területén kailakuló középkori barbár államok között kétségtelenül a frank királyság
volt a legjelentősebb. A germán eredetű frank törzsek az i. u. 3. században tűntek fel a Rajna jobb partján és
az alemann törzsekkel együtt, betöréseik révén állandó veszélyt jelentettek a birodalomra. A 4. század
második felében tömegesen keltek át a Rajnán és Gallia északi vidékein és Belgicában, a rómaiak
szövetségeseiként (foederati), települtek le, feladatuk volt a rajnai limes védelme. Az 5. században azonban
megromlott a viszony a római helytartók és a frank törzsi királyok között, a Merovech dinasztia egyre
határozottabban terjeszkedett, a dinasztia alapító fia, Chiderich 481-ben már Párizs meghódítására indult, fia
Chlodvig pedig folytatta a terjeszkedést a Loireig, fennhatósága alá vonva Gallia északi részét. Hadi sikerei
nyomán egyesítette a frank törzseket, a törzsfőnökök politikai hatalma megszűnt, a legfőbb hatalmi szervet
a király képviselte, aki egyszerre volt rex és dux, azaz király és hadvezér, a tisztség pedig családon belül
öröklődött. Chlodvig 486-ban legyőzte az utolsó római helytartót és több germán nép meghódításával,
birodalmat épített. a burgund királyságot házasság révén szerezte meg. 499 karácsonyán pedig
megkeresztlekdett. Felvette a katolikus vallást (3000 katonájával együtt), melynek következtében a frank elit
14
Sz. Jónás Ilona – Róma és a barbár királyságok in Klaniczay Gábor: Európa ezer éve I–II, Osiris Kiadó, 2004.
15
Harald Haarmann. Letűnt népek lexikona. Budapest: Corvina, 2008, 32. o.
16
uo
17
. Jónás Ilona – Róma és a barbár királyságok in Klaniczay Gábor: Európa ezer éve I–II, Osiris Kiadó, 2004
hamarosan összeolvadt a római katolikus elittel, ami jelentős mértékben segítette a birodalmi terjeszkedést.
egyházi támogatással Chlodvig 509-ben a vízigót királyságot is meghódította és Toursban megkoronáztatta
magát.
Chlodvig halála után a birodalom fennmaradt, de utódai szétosztották az örökséget, a 6. században
három részre: Austrias (keleti) Nesturia (nyugati, loire menti), Burgundia. Az egyes részkirályságokat
később többször is összevonták, illetve újra felosztották. A hatalom gyakorlása az udvarnagyok
(majordomusok) kezébe került. Ők irányították a hadsereget, az államügyeket. A frank állam legfontosabb
területi intézménye a grófság volt (10. old), az élére kinevezett gróf eredetileg bíráskodás, később
közigazgatási, adószedési, katonai feladayokat is ellátott, tisztségét nem örökíthette tovább.
Hivatalviselésükért, a helyi adók egyharmadát kapták fizetségül. A királyt és udvartartását a nagybirtokok
látták el. Egyik birtokról a másikra vándorolt. A 7. század közepére a frank állam meggyengült, a hatalmat a
maior dmusok gyakorolták. Austrasia maior domusának Landeni Pipin volt. Unokájának siekrült
megszereznie a hatalmat Neustriban és Burgundiában is, amjd hódító hadjáratokat indított. Fia, Károly
flytatta a hódítást, felvette a Martell nevet. Két fia Karlamn és Kis Pipin örökölte a hatlmat. Utóbbi segített a
pogány germánok megkeresztelésében, ezért a pápa is segített neki az utolsó Meroving trónfosztásában és őt
is, testvérét is felkente szentlet olajjal. Később az ő fiai is felkentekké lettek, jelezve, hogy a királyi hatalom
fiúágon öröklődik. birodalom utolsó egységes korszaka 687-ben kezdődött (ekkor a Karoling Herstali Pipin
austrasiai majordomus megnyerte a tertyi csatát), és 840-ig, Jámbor Lajos haláláig tartott. Fénykorát Nagy
Károly (768-814) idejében érte el, közvetett utódai (Jámbor Lajos fiaia), azonban rövid háborúskodás után
ismét három részre osztották a birodalom területét, amit utoljára 884 és 888 között Kövér Károly, Német
Lajos fia egyesített rövid időre. 18

A Nyugat-Római Birodalom területén kialakult barbár királyságok többsége a 8. században beolvad

a Karoling birodalomba, később a Német-Római Császárság részévé vált. Britania tartományban az
angolszászok hódítják meg a kelta államokat, felveszik a kereszténységet és hét államot alapítanak,
melyekbe később vikingek, skótok, normanok érkeznek. A keleti részeken a szlávok, magyarok vonták
uralmuk alá az első évezred népvándorlásai nyomán itt megtelepedett népeket.
A kora középkori európai királyságok rövid életűnek bizonyultak ugyan, de a területeiken
megtelepedett lakosság, települések és társadalmi rendszer alapját képezte a második évezred küszöbén
kirajzolódó keresztény államoknak, középkori birodalmaknak.

Felhasznált bibiliográfia: .
A Pallas nagy lexikona http://mek.niif.hu/00000/00060/html/index.html
Haarmann Harald. Letűnt népek lexikona. Budapest: Corvina, 2008
Köpeczi Béla: Erdély rövid története, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993
Ostrogorsky Georg: A bizánci állam története, Osiris Kiadó, 2003
Thompson E. A.. A hunok, Szukits könyvkiadó (2003) 31-32 o.
Sághy Marianne: Népvándorlás, multikulturalizmus, Institute for Minority Studies
Sipos Gábor, dr.: Európa a középkorban 476-1517 - egyetemi kurzus -
Sz. Jónás Ilona – Róma és a barbár királyságok in Klaniczay Gábor: Európa ezer éve I–II, Osiris
Kiadó, 2004.
18
Sz. Jónás Ilona – Róma és a barbár királyságok in Klaniczay Gábor: Európa ezer éve I–II, Osiris Kiadó, 2004.