Professional Documents
Culture Documents
a környezettudatos magatartásért,
feladatok témafeldolgozásra
HULLADÉKOS BINGÓ
Egy ember csak egy helyen szerepeljen!
Játék menete:
Körben ülünk székeken. A játék első változatában mindenkinek van széke,
csak a helyünket változtatjuk.
Szabály: akire igaz az állítás, amit a játékvezető állít, azok felállnak és helyet
cserélnek. (A játékvezető is játszhat, ülhet bent a körben egy széken.) Ha
valakire igaz az állítás, akkor az állítás körében fel kell állnia, és akkor már nem
ülhet vissza a székére. Nem ülhet le olyan mellé, aki mellett már ült – ez
nehezített játékváltozat. A következő körben már visszaülhet az előzőleg
foglalt helyre.
Példa:
Állítás: cseréljenek helyet azok, akik legalább kétféle anyagot szelektíven
gyűjtenek, vagy: cseréljenek helyet azok, akikre igaz, hogy inkább
zuhanyoznak, mint fürdenek… stb. Akikre igaz lesz az állítás, azok felállnak a
helyükről, és helyet cserélnek a többi felállóval. Előfordulhat, hogy senki nem
áll fel vagy, hogy csak egy személy. Ha csak egy személyre igaz az állítás,
akkor ő nem tud leülni, így visszaülhet, de érdemes megjegyezni őt, mert ő
kaphat ajándékot (pl. lehet, hogy csak egy valaki fogja tudni, hogy hol van
Magyarországon az egyetlen kommunális hulladékégető). A játékot addig
játsszuk, amíg az összes állítás elhangzik. Közben sor kerülhet a fogalmak
tisztázására, valamint arra, hogy lássuk, hányan állnak fel egy-egy állításnál.
A játék változata:
Az első kör után (mint fent) folytathatjuk a játékot úgy is, hogy egy székkel
kevesebb van, és egy valaki, aki középen áll, szeretne magának széket foglalni,
azaz leülni. Ez már kiesős játék, azaz beesős, mert akinek nem jut hely, az kerül
középére („beesik” a kör közepébe), és ő mondhat állítást. Csak olyan állítást
mondhat, ami saját magára igaz, ami nem igaz rá, azt nem mondhatja. A játék
klasszikus változatában, ha lány áll középen, akkor nem mondhatja, hogy
cseréljenek helyet azok, aki fiúk, mert ez rá nem igaz. Azt már mondhatja,
hogy cseréjének helyet a lányok, mert rá ez igaz.
Példa:
Aki középen áll, mondja: cseréljenek helyet azok, akik csapvizet isznak. Ha
vannak ilyenek, akkor ők helyet cserélnek, a középen álló pedig igyekszik
leülni. Itt is szabály, hogy mindig más mellé üljünk. Jó lehet ez a játék arra,
hogy ami a Hulladékos bingóban nem került felsorolásra, és a játékosok
otthon megteszik, az előkerüljön. Lehet negatív formában is játszani:
cseréljen helyet az, aki nem gyűjti szelektíven a szemetet stb. Változat lehet
még az is, hogy a rajtunk lévő dolgokkal, öltözettel játszunk, ami látható és
igaz: cseréljen helyet az, akin polárpulcsi van, cseréljen helyet az, akin van
bőrből készült dolog stb.
A játék lehetőséget ad arra, hogy a játszók személyes dolgokat osszanak meg
egymással, és a hasonlóságuk kiderüljön. Ha minden játékost egyszerre
akarunk mozgatni, akkor szükségünk van egy „varázsszóra”, ami mindenkit
megmozgat. Esetünkben ez lehet a MEGELŐZÉS (hulladék keletkezésének
megelőzése) fogalma, hisz mindannyian erre teszünk törekvést. Ha ez a szó
elhangzik, minden játékos egyszerre helyet cserél. Akinek nem jutott hely és
állva maradt, az tesz egy vállalást a környezettudatos magatartás jegyében
(pl.: ezentúl több csapvizet iszom). Ha a játékosok közül más is egyetért ezzel
az állítással, magára nézve megvalósíthatónak tartja, akkor feláll, és helyet
cserél, a középen álló pedig igyekszik magának helyet foglalni.
Ökológiai lábnyom számítása
Ötletek a vizsgálódáshoz:
ź Közlekedés: milyen módon érkeztél az Állatkertbe? a) közösségi
közlekedés (busz, villamos, HÉV, metró, trolibusz, fogaskerekű), b) autó,
c) különbusz, d) kerékpár, e) roller, f) görkorcsolya, g) gördeszka, h)
gyalog.
ź Étkezés: milyen elemózsiával érkeztél az Állatkertbe? a) saját készítésű
tízórai, b) boltban vett péksüti, c) állatkerti büfében vásárolt ennivaló, d)
saját kulacsban saját készítésű ital, e) boltban vásárolt ital:
műanyagpalackos, aludobozos, kombinált italosdoboz, f) állatkerti
büfében vásárolt ital (üveges, aludobozos, italoskarton-doboz), g) saját
tartós pohár, mosdóban megtöltve csapvízzel.
ź Csomagolóanyagok az ennivalódnál: a) saját uzsonnásdoboz, b) saját
tartós alapanyagú vizespalack/kulacs, c) néhányszor újratölthető
műanyag palack, d) papírszalvéta, e) alufólia, f) műanyag fólia, g)
műanyag zacskó, h) papírzacskó, i) textil tartó.
ź Ruházat: van-e rajtad olyan ruha vagy táska, amit örököltél vagy saját
magad készítettél? Mennyire tartós a ruhád, cipőd, táskád?
ź Mobiltelefonok: van-e nálad mobil vagy okostelefon? Hány darab
telefont használtál el eddig? Mennyi volt ezekből öröklött és új? Hoztál-e
magaddal olyan okostelefont, amelyet már nem használsz, és az
állatkerti Passzold vissza, tesó! kampányban újrahasznosíthatunk?
ź Szemetelés: a) véletlenül eldobod a szemetet, b) szándékosan elszórod
a szemetet, c) vegyes szemetesbe dobod a keletkezett szemetet, d)
megkeresed az állatkert területén lévő szelektív gyűjtési lehetőségeket
és odadobod a hulladékodat, e) hazaviszed a szemetedet, ha nem találsz
megfelelő lehetőséget a kidobásra, és majd otthon megfelelő módon
kezeled.
ź Viselkedés: hogyan viselkedsz az Állatkertben? Tudod-e hogy
természetvédelmi területen jársz? Mennyire vagy környezettudatos és
környezetbarát szemléletű? Zöld etikett szerint jársz el? a) állatokat
kizárólag zoo-csemegével kínálod meg, és csak azt, amelyiket lehet
etetni, b) az állatok nyugalma érdekében a zaj, hang és fényhatásokat
kerülöd, c) a keletkező szemetet a megfelelő helyre rakod, növényekre
vigyázol, d) javaslatot teszel további zöld fejlesztésekre, e) önkéntes
munkát vállalsz, f) érdeklődsz a vadállatmentésről, g) családoddal vagy
közösségeddel örökbe fogadtok egy számotokra érdekes-kedves
állatot.
Minden csapatban legalább két résztvevőnek kell lennie (habár a feladat akár
önállóan is végezhető), akik közül legalább egyiküknek dolgoznia kell a
bagolyköpettel. Miután a vezető bemutatta az adott bagolyfajt, a vadászterü-
letét és a lehetséges zsákmányát, minden csapat kap 1-3 bagolyköpetet, és a
szétbontáshoz szükséges eszközöket. Minden csapat felvágja a köpetet, és
megtisztítja a benne talált csontokat. A következő feladatokat kell teljesíteni:
- különböző állkapcsok és koponyák keresése (cickány, egér, pockok
– különböző típusú fogakkal –, madárcsőrök)
- kisemlősök különböző csontjainak keresése (kismedencei csont,
mellső láb, lapocka, borda, csigolya, szárkapocscsont, sípcsont,
combcsont)
Szakirodalom és filmográfia:
https://www.youtube.com/watch?v=V9azuEJnlQs
https://www.youtube.com/watch?v=2dvX7j7_xpk
https://www.rspb.org.uk/Images/Owlpellets_tcm9-133500.pdf
„Szemétköpet-elemzés”:
2-3 fős csapatokban dolgozunk. Minden csapat kap egy „köpetet” azaz egy
szemeteszacskót hulladék maradványokkal, mely a vizsgálat alapját képezi.
Előre elkészítjük a szetteket, amelyek csak csomagoló anyagokat tar-
talmaznak, tisztára mosva. Szerves élelmiszerhulladék csak akkor kerül a
„köpetbe”, ha azzal célunk van, és megfelelően tudjuk előkészíteni. Ilyen lehet
például a tisztára mosott tojáshéj. Igyekezzünk a korosztály számára
megfelelő szetteket összeállítani, olyat, amit a napi fogyasztásuk alapján
ismernek a gyerekek. A szettek között legyen többféle étkezéshez kap-
csolódó változat (tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora, nasi, ünnepi stb.), valamint
legyen többféle az „elkövetők/fogyasztók” kora és létszáma.
Példák „szemét-köpet”-csomagokra:
- Tízórai: 1-3 személy, szívószálas kis dobozos gyümölcslé,
valamilyen chips, müzliszelet, ropi, tejszelet, pl. iskolai büféből
- Ebéd: 1 személy, McDonalds vagy más gyorsétterem
- Ebéd/vacsora: 1 személy, saját készítésű saláta, ahol a hulladék a
zöldség-gyümölcs héja, ételdoboz, vagy tányér, fém evőeszközök
- Vacsora: buli 3-6 személy, dobozos italok: sör, kóla, energiaitalok,
mirkós popcorn, pizzák, műanyag poharak, chips, sós kekszek,
édes kekszek
- Uzsonna: nagyi sütije, tojások héja, üres liszteszacskó, üres cukros
zacskó, vaj/zsiradék papírja, tejesdoboz, lekvárosüveg
Játék menete:
A csapatok kibontják a csomagokat és a „szemétköpet”-elemző lap segít-
ségével nyomozást, vizsgálódást végeznek, értékelnek és véleményt alkotnak
az „elkövetőről”. Környezetbarát megoldást fogalmaznak meg, javaslatot
tesznek a változtatásra. A kibontásra került csomagolóanyagokkal további
feladatot is végezhetünk: melyiket tudjuk szelektíven gyűjteni, és van-e jobb
megoldás a vásárlásra, tudunk-e környezetbarát csomagolásban lévő
terméket választani (például az aludobozos üdítő helyett üvegben árult
szörp).
"SZEMÉT-KÖPET"
elemzés
AZ ÉTKEZÉS FELTÉTELEZETT AZ ÉTKEZÉS FELTÉTELEZETT
ID Ő PONTJA, IDEJE: HELYSZÍNE:
száma:
feltételezett életkora:
fantomkép:
JAVASLATOK
Veszélyes hulladék – E-hulladék
Beszéljétek meg!
Otthon milyen szelektív gyűjtési rendszert használtok?
Mi a különböző gyűjtési módok előnyei, hátrányai?
Mi a különbség újrafeldolgozás és újrahasználat között?
Mi készül az újrafeldolgozott anyagokból?
Hogyan függ össze a szelektív gyűjtés és az újrafeldolgozás?
Melyek a megfelelő szelektív gyűjtési rendszer alapfeltételei?
Nézz utána!
- Van a közeletekben hulladékudvar? Ha nem, milyen távol van a
legközelebbi? Milyen hulladékfajtákat vesznek át?
- Milyen egyéb szelektív gyűjtési módok (pl. elemgyűjtő,
használtolaj-leadási pont) találhatók a közeletekben?
- Ismertek-e külföldi példákat szelektív gyűjtésre? Ott hogyan
működik a rendszer? Melyek a hasonlóságok, különbségek?
- Egy héten át kísérjétek figyelemmel a család bevásárlásait, és
jegyezzétek fel, hány terméket vettetek műanyag csomagolásban!
Lett volna ezekre a csomagolásokra más alternatíva (pl. üveg,
papír)? Ha igen, miért nem azt választottátok? Az ár, reklámok
hatása, külső megjelenés, praktikusság stb. miatt?
Kirándulás
Ha a környéketeken működik szelektív hulladékgyűjtési rendszer (pl. hulla-
dékudvar), keressétek fel a helyszínt és a szervezőt! Kérdések segítségével
igyekezzetek megérteni:
- Hogyan működik a rendszer?
- Ki a fenntartó?
- Mi a gyűjtött anyagok sorsa?
- Hova viszik feldolgozásra?
- Kap-e a lakosság folyamatosan információkat a programmal
kapcsolatban?
- Hányan látogatják a helyszínt?
- Gazdaságos-e a rendszer?
Készítsetek plakátot!
- amely a szelektív gyűjtés előnyeire hívja fel a lakosság figyelmét,
vagy
- amely a hulladék útját mutatja be a háztartásoktól a feldolgozó
üzemekig!
Írj példákat!
Melyik hulladékból mi készül? – PET-palack, vegyes műanyag, műanyag
zacskó, papírhulladék, alumínium italosdoboz, fehér és színes üveg
Hová lehet leadni az alábbi hulladékokat? – Használt olaj, elektromos és
elektronikai hulladék, gyógyszerhulladék, lomhulladék, elemek, akkumulá-
torok, fénycsövek, izzók
forrás: www.humusz.hu, Humusz Szövetség Nulla Hulladék oktatócsomag
2018