You are on page 1of 4

Beterjesztő intézmény neve: Szolnok Városi Kollégium

2.1.A "jó gyakorlat" címe: Az Arany János Kollégiumi Szakközépiskolai Programban


résztvevő tanulók szakmaszerzésének segítése
3.2.A jó gyakorlat tartalmának rövid összefoglalása:
Az AJKSZP-ben résztvevő kollégium feladata olyan kapcsolatrendszer megteremtése és
működtetése a programban érintett minden szereplő részvételével, amely az AJKSZP
valamennyi folyamata sikeres működésének alapvető feltétele. A tanulószerződést a
gyakorlati képzőhely/gazdálkodó szervezet köti a tanulóval – kiskorú tanuló esetén (a
szülő vagy gyám) törvényes képviselőjével a területi kamara ellenjegyzésével.
4.3.A „jó gyakorlat” bemutatása a következő szempontok alapján:
- Melyek a bemutatott „jó gyakorlat” céljai? (pedagógiai, módszertani, oktatásszervezési,
egyéb)
Az AJKSZP kiemelt célja a tanulók szakmaszerzésének segítése. A gyakorlati hely
kiválasztásánál arra kell törekedni, hogy a tanulók a végzést követő álláskereséskor a
lehető legjobb esélyekkel indulhassanak.
A tanulót a program akkor tudja hatékonyan segíteni, ha a szülő kérésére, a csoportvezető
a területileg illetékes kamarával együttműködve felkeresi azokat a külső céges gyakorlati
helyeket, amelyekkel a tanuló tanulószerződést köthet.
- A „jó gyakorlat” mennyiben szolgálja a tanulók, szülők egyenlő hozzáférését a minőségi
neveléshez, oktatáshoz
A szülő több ok miatt nem tud segíteni gyermekének a gyakorlati képzőhely
kiválasztásában, s ezért ezt a feladatot is igyekszik a tanuló kollégiumi csoportvezetőjére
bízni.
A megfelelő képzőhely kiválasztásában a tanulót leghatékonyabban a kollégiumi
csoportvezetője segítheti, aki ismeri a tanulót, a tanuló családi környezetét,
személyiségét, habitusát, képességeit, a helyi közlekedési infrastruktúrát. A leendő
gyakorlati képzőhelyről és annak tanulófelelőséről szerzett benyomás alapján
javasolhatja a szülőnek, a törvényes képviselőnek, hogy véleménye szerint melyik cég
választása lenne a legkedvezőbb a gyermek számára.
- A „jó gyakorlat” mennyiben szolgálja a sikeres inklúziót
A legtöbbször beilleszkedési, magatartászavaros, gyenge monotónia tűrésű, gyakran
lelkileg instabil, pszichésen és fizikailag könnyen fáradó gyermekek személyiségének,
elvárásainak és a gyakorlati hely követelményeinek egyeztetése fontosabb, mint azt
gondolnánk.

1
- A „jó gyakorlat” mennyiben alkalmas arra, hogy szolgálja az áttérést a tananyagközpontú
módszertanról a tanulóközpontú pedagógiai eljárások alkalmazására
A kialakult együttműködésben a Kamara és a 9. évfolyam AJKSZP-s csoportvezetője a
az adott tanév második félévének elején, a szintvizsgák megkezdése előtt megszervezi a
Kamara munkatársának előadását. A későbbiekben a kamara munkatársa és a kollégiumi
csoportvezető már egymás között koordinálja a kapcsolattartást, az együttműködést. Az
együttműködés kölcsönös előnyei a befektetett munka arányában segítik a kijelölt célok
hatékony elérését, az iskolarendszerű képzésben részt vevő AJKSZP-s tanulók
szakmaszerzését.
- A „jó gyakorlat” mennyiben alkalmas valamely kompetenciaterületen, műveltségterületen
a kompetencia alapú oktatás eszközrendszerének eredményes alkalmazására
A Kamarával való együttműködés mindkét fél számára fontos és hasznos, bár
együttműködési megállapodás nem rögzíti a felek vállalt kötelezettségeit. A Kamara a
Kollégiumban olyan partnerre talált, aki a tanulóról több, teljesebb és gyakran pontosabb
információval rendelkezik, mint az iskola vagy a szülő. A kollégiumnak viszont nagy
segítség a kamarai szakemberek gyakorlati hely ismerete. Ők pontosan látják a
képzőhely személyi és tárgyi feltételeit, napi kapcsolatban vannak a képzőhelyekkel.
Koordinálják, segítik a képzőhely és a kollégiumi csoportvezető együttműködését,
szükség esetén segítenek gyakorlati hely váltásban. Így az AJKSZP-s csoportvezető
szintén napi kapcsolatban van a képzőhellyel. Fontos ez a tanuló nyomon követése miatt,
mert így az esetleges igazolatlan képzőhelyi távolmaradásra már időben fény derül, s a
tanuló igazolatlan gyakorlati hiányzásai miatt nem kényszerül tanévismétlésre, s ezért
nem esik ki a programból, ami nélkül szakma szerzése szinte esélytelen.
- Milyen hatások, eredmények várhatók a „jó gyakorlat” alkalmazásától
A Szolnok Városi Kollégium Bán Úti Tagintézményében működő AJKSZP-ben a
Kamara és a gyakorlati helyek összehangolt, egymást támogató együttműködésének
eredményeként:
• csökkent a tanulók gyakorlati helyről történő igazolatlan hiányzásainak száma
• javult a tanulók szabálykövetése, munkahelyi fegyelme
• a képzőhelyeken nagyobb figyelmet fordítottak a programos tanulókra, hiányzásuk
esetén kapcsolatba lépnek a kollégiumi csoportvezetővel
• egy tanuló sem ismételt tanévet gyakorlati helyről történő igazolatlan hiányzás miatt
• egy szülőnek sem kellett gyakorlati helyről történő igazolatlan hiányzás miatt
második értesítést küldeni

2
- Milyen jellemző körülmények esetén (a tanulócsoportok összetevői, az együttműködő
partnerek összetétele, települési, térségi jellemzők, a szervezeti működés sajátosságai
stb.) működőképes az ajánlott „jó gyakorlat”
Minden olyan intézményben, ahol hátrányos helyzetű tanulók külső gyakorlati helyen
kapnak gyakorlati képzést.
- Mitől tekinthető újszerűnek, egyedinek a „jó gyakorlat”
A Kamarával való együttműködés mindkét fél számára fontos és hasznos, bár
együttműködési megállapodás nem rögzíti a felek vállalt kötelezettségeit. A Kamara a
Kollégiumban olyan partnerre talált, aki a tanulóról több, teljesebb és gyakran pontosabb
információval rendelkezik, mint az iskola vagy a szülő.
A csoportvezető havonta előre megtervezi a gyakorlatihely-látogatást. Ütemtervet készít,
amit azután egyeztet a képzőhely tanuló felelősével. A tanulók gyakorlatos hetében
szúrópróbaszerűen telefonon ellenőrzi a tanulói megjelenést – főként a már több óra
igazolatlan hiányzással rendelkező tanulók esetén.
- Hogyan lehet ellenőrizni és értékelni a megvalósulás folyamán a „jó gyakorlat”
működésének eredményességét
A tanulók gyakorlati hellyel való együttműködése, a szabályok betartása, végzés utáni
munkába állás jelzés számunkra, hogy eredményes a „jó gyakorlat”.
5.4.A „jó gyakorlat” eddigi hasznosulásának konkrét igazolása (pl. adatokkal):
„A gyakorlati képzést külső cégnél elvégzők - a cégekkel tanulószerződést kötők - is
könnyebben tudnak elhelyezkedni. Azok közül, akik csak az iskolai tanműhelyben
végezték gyakorlati képzésüket, 41 százalék talált munkát 9 hónap alatt, ez az arány a
külső céghez járók körében 46 százalék, a mindkét helyre járók között pedig 49 százalék.
A jó szakiskolai tanulmányi eredménnyel rendelkezők is jobb esélyekkel indulnak
álláskereséskor: a munkába álltak tanulmányi eredményének átlaga 3,68, a többieké
pedig csak 3,60 volt." – olvasható az index.hu internetes portál 2014.03.25-i cikkében.
A kutatási eredmények is azt erősítik, hogy a tanulók végzés után könnyebben tudnak
elhelyezkedni, munkát találni, ha iskolai tanműhely helyett – a duális, munkaerő piaci
igényeknek jobban megfelelő – külső cégeknél töltik gyakorlataikat. Ide
tanulószerződéssel kerülhetnek a tanulók.
6.5.A "jó gyakorlat" humán-erőforrás igénye:
Humánerőforrás szempontjából a programgazda, a kamara illetékes munkatársa, a
gyakorlati helyen a tanulókért felelős személy és a csoportvezető közös megegyezésen

3
alapuló koordinált tevékenysége az, ami képes a leírtakat, a célnak megfelelően
megvalósítani.
7.6.A "jó gyakorlat" eszközigénye:
A tanulót megillető juttatások:
• rendszeres havi pénzbeli juttatás
• kedvezményes étkeztetés
• tisztálkodási eszköz
• munkaruha
• egyéni védőeszköz, védőfelszerelés
• utazási költségtérítés
• felelősségbiztosítás
• rendszeres orvosi vizsgálat
• pihenőnap, felkészülési idő
8.7.A „jó gyakorlat” átvételéhez a „jó gyakorlat” gazdaintézményétől nyújtott
támogatás bemutatása: helyszíni tapasztalatszerzés lehetősége, hospitálás lehetősége,
az adaptációs folyamat során nyújtott mentorálás lehetősége, vezetői és/vagy pedagógus
felkészítés lehetősége, dokumentumok átadásának lehetősége stb.
• helyszíni tapasztalatszerzés lehetősége
• hospitálás lehetősége.

You might also like