Esettanulmány

Esettanulmányom alanya kollégiumunk egyik tanulója, B. K., aki 11. évfolyamos, szakiskolás
tanuló, halmozottan hátrányos helyzetű.

A tanuló bemutatása
B. K. alacsony, vékony testalkatú tanuló. Rendkívül hányatott sorsú gyermek, pszichésen
sokféle módon sérült. Viselkedése, magatartása antiszociális mind a kollégiumban, mind az
iskolában. Nehezen illeszkedett be a kollégiumba, szabályokat, normákat nehezen tűri.
Iskolából gyakran hiányzik, tanáraival csúnyán beszél, trágár szavakkal illeti őket, ha számára
valami nem tetszik.
A hiányzások és minősíthetetlen viselkedése miatt csoportvezetője már 9. évfolyamos
korában felvette a kapcsolatot az osztályfőnökkel, hogy közösen próbálják a problémát
megoldani. Miután a kollégiumban sokszor és sokan foglalkoztak vele és most ismét igen
súlyos problémák vannak vele az első gondolataim a tehetetlenség, a düh és az
elkeseredettség voltak. Miért teszi ezt, hiszen megbeszéltünk vele már többször sok mindent.

A probléma lényege: A tanuló indokolatlanul sokat hiányzik az iskolából, és ha ott is van,

magatartása, verbális kommunikációja zavarja a tanítást, nem lehet vele együttműködni.

A helyzetben érintettek:
– csoportvezető tanára
– patronáló tanára
– osztályfőnöke
– a kollégium pszichológusa
– a kollégium fejlesztőpedagógusa
– jelenlegi gondozója
– a kollégium gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse

Csoportvezető tanára tapasztalatai, érzései, gondolatai

B. K. a kollégiumba kerülésekor már felhívta magára a figyelmet, mosolygó, izgő-mozgó

magatartásával. A látszatra alkalmazkodni tudó, illedelmes fiú felkeltette érdeklődését
csillogó szemével, kellemes megjegyzéseivel, kifejezetten a felnőttek által kedvelt modorával.
Később kiderült helyzetekhez, emberekhez érdekei szerint fordul, sértődékenysége viszont a
szélsőséges viselkedéseket is kiváltja belőle. Csoportvezetője megkedvelte és miután érdekelt
volt a tanuló mélyebb megismerésében készített vele egy interjút.
Az interjú tapasztalatai: a tanuló nagyon szegényes környezetben nehéz anyagiak mellett él,
jelenleg azt sem tudni igazán, hogy hol. Az édesapja nevelte, aki 60 éves korában 2009-ben
meghalt. Az édesanyjáról csak rossz emlékei vannak, 4 évig intézetben nevelkedett, majd az
édesapja vette maga mellé. Az anya nem kereste a kapcsolatot a fiával, új házasságban él. A
tanulót kevésbé érdekli a tanulás, de tudja, hogy szakmát kell szereznie. Tud küzdeni, de
nehéz motiválni, bár vannak jobb periódusai. Önmagáról nincs jó véleménye, keresi a
kapcsolatokat, de kevés embert enged közel magához. 2008-ban, amikor az apa még élt a
csoportvezető járt családlátogatáson. Rövid összegzés: Az apán látszott, hogy beteg, nem tud
dolgozni, megélhetésüket a havi segély, a családi pótlék és a gyermekvédelmi támogatás
biztosítja. Az apa elmondta, hogy Krisztiánnal nem bír, fegyelmezni nem tudja. A tanuló
hétvégén is keveset tartózkodik otthon, nagy baráti köre van, akikkel csavarog. A szülő nem
tud neki vásárolni ruhaneműt, ezért a téli időszakban is alulöltözött. Szeretné, ha fia elvégezné
az iskolát és szakmát szerezne, amiből meg tud élni.
Az apa halála az egyébként is nehéz sorsú gyermeket további nehézségek elé állította.
A tanuló viselkedésére, jellemvonásaira vonatkozó észrevételek.
B. K. az iskolai munkában megbízhatatlan, időnként ellenszegülő illetve bizonyos tárgyak
tanulásában hangulata szerint változó. Társaival szemben vagy passzív, vagy érvényesülésre
törekvő. Önértékelése kiegyensúlyozatlan, kortárs csoportban és bizonyos helyzetekben
túlzott magabiztosság jellemzi. Biztatást, folyamatos törődést igénylő tanuló. Érzelmi
életében zárkózott, kevés embert enged magához közel, ingerlékeny, kötekedő. A jó
tanácsokat meghallgatja, de adott helyzetben már saját akarata, belátása szerint cselekszik.
Reagálása a jutalmazásra, büntetésre rövid ideig hatékony, dacos, sértődékeny, nehezen tűri
ha mások megmondják neki, mit csinált rosszul és min kellene változtatnia.
Csoportvezetőjén kívül patronáló tanára is igen szoros kapcsolatot alakított ki a fiúval.
Kedvelik egymást, kollégám elfogadta a fiút olyannak, amilyen.
Naponta, szoros ellenőrzés mellett felügyelte, felügyeli a fiú munkáját, iskolai teljesítményét,
magatartását. A patronálási munka kiterjed a tanulmányi munka ellenőrzésére, segítésére,
felzárkóztató foglalkozások beiktatásával. Folyamatos a tanuló esetében a beilleszkedés
segítése, a szobaközösségi és kollégiumi normák betartatása, az életvezetési tanácsadás és a
kapcsolattartás az osztályfőnökökkel, gondozójával.
Tanulási stílusát a vizualitás jellemzi. Nem kedveli a nehéz feladatokat, ennek ellenére
matematikából jobb eredményeket ér el, mint a humán tárgyakból. Számára jobb, ha a tanár
magyarázatát hallgatja, mintha könyvből kellene tanulnia. Tanulmányi munkájában nem
kitartó, gyakorolni nem szeret. Szociális készségeinek vizsgálatát kérdőíves módszerrel
végezte el a patronáló tanár, melyből a következő megállapítások tehetők: a tanuló saját
megítélése szerint segítőkész és együttműködő, barátai igazán nincsenek, a legtöbb feladatot
egyedül szereti megcsinálni. Tudja hogyan kell viselkedni társas helyzetben. Ha dühös, akkor
megmondja, mit érez, nehezen tud kapcsolatot teremteni és ha valamit megszokott, akkor nem
szívesen változtat rajta. A tanuló cselekedeteiben meggondolatlan, ugyanakkor az utolsó
pillanatokban, amikor már szinten minden veszve van küzdésre is képes vagy valami
butaságot, őrültséget csinálni. Amibe belefog, azt hamar megunja, a maradéktalan
megvalósítás nem jellemző rá. Pszichés sérülései miatt az őt ért sérelmekre még hosszú idő
múlva is emlékszik, ha valakivel nem ért egyet, azt azonnal jelzi dühvel, dacossággal,
káromkodással. Nem képes hosszabb időt egy helyen tölteni és ha ebben megakadályozzák
bármi áron is saját elképzeléseit valósítja meg. A tanuló osztályfőnöke részben megértő,
részben elutasító a tanuló tanulmányi munkájával, iskolai hiányzásaival illetve magatartásával
kapcsolatban. Ma már megértőbb, jobban ismeri a gyereket, előéletét, körülményeit. Iskolai
tanulmányi eredménye gyenge, minden évben megbukott. A kollégium és az iskola
pedagógusai segítségével készült minden év augusztusában a pótvizsgákra fel eredményesen.
A jó szándékú, a gyerekekért tenni akaró pedagógusok hozzáállása segítette a tanulót abban,
hogy még évet nem kellett ismételnie. Az osztályban irányító, mégis magányos, a hasonló
típusú haverok társaságában érzi jól magát. Tanárai elvárásait, követelményeit csak részben
teljesíti. Amikor tanári utasításra egy feladatot el kell a végeznie, de a pedagógus
megfogalmazza ellenvetéseit, kritikáit azt nem tűri, begorombul és felháborodással, trágár
szavakkal, hangosan végig kiabálja a folyosót. Nyugodtabb periódusaiban munkára fogható,
egyszer még matematika versenyen is elindították. A tanuló önértékelése a szélsőségek között
mozog, hol felül, hol alulértékeli önmagát. Órán kívüli iskolai tevékenységekbe nem
kapcsolódik be, igazolatlan órái és másokat is sértő magatartása miatt a problémás gyerekek
közé tartozik.

B. K. dühkitörései, hullámzó viselkedése miatt Nevelési Tanácsadóba is eljuttattuk,

szakvélemények összegzése.
Pszichológiai vélemény:

Intellektusa átlag alatti (Raven IQ: 88), és teljesítménytartása is szórt, egyenetlen. Gyakran
elkalandozik, figyelmét nem jól tartja. Illetve fokozott szenzitivitás jellemzi, tehát a külső
ingerek terelik figyelmét.
Rendkívül hányatott sorsú gyermek, pszichésen sokféle módon sérült. Veszélyeztetett
gyermekvédelmi szempontból. 4,5 éves koráig állami gondozott volt, majd az édesapja neveli
azóta. A családon belül szinte csak rendezetlen kapcsolatok vannak, így pozitív, biztonságot
jelentő kötődése alig van. A kortárskapcsolatok felértékelődnek számára.
Viselkedését pszichopatiás, és antiszociális elemek tarkítják. Két alkalommal volt már büntető
eljárásban. Addiktológiai szempontból is veszélyeztetett. Jelleme izgága, sértődékeny,
könnyen megharagszik, pedig kapcsolatteremtő készsége jó, könnyen barátkozik.
Hétvégén sokat segít a család megélhetésében és segítőkészsége által jól befolyásolható,
munkára jól nevelhető. Szeretne már felnőtt lenni, mert így hányatott gyermekkorát is
letehetné, úgy gondolja. Ezt az igyekezetét fejlesztésében is ki lehetne használni.

Pedagógiai vélemény:

Krisztián a vizsgálati helyzetben elfogadó, együttműködő. Alacsony termetű fiú ápolt,

gondozott megjelenésű. Feladattudat kialakult, feladattartásában a folyamatos megerősítést,
támogatást igényli. Általánosan lassú munkatempó jellemzi. Figyelmi szintje kiegyenlített.
Téri, idői orientáció megbízható. Beszédkésztetése alacsony szintű. Látása, hallása
praktikusan ép. Beszéde alakilag tiszta. Nehéz szavak reprodukciója megfelelő szintű.
Vizuális alak-háttér differenciálás elmaradást jelez. Figyelemtesztben 90%-os szinten teljesít,
átlag alatti elemszám jelölése mellett. Sok kihagyással dolgozik. 40%-on teljesít az
asszociációs emlékezet feladathelyzetében. Analízis- szintézis műveletének kivitelezéséhez
segítséget igényel. Számismétlése 5 tagig pontos, inverz helyzetben 3 tagig. Vizuális szeriális
és verbális szeriális emlékezet is elmaradást jelez. Szókincsvizsgálat során átlag alatti
fogalmat használ és az ismétlések hatására nem sajátít el újakat. Hangos olvasás helyzetében
kétjegyű mássalhangzók cseréje, d-b tévesztés, ű-ő csere, szótag kihagyás. Két szótagú szavak
esetében szótagolóvá válik az olvasása. Szövegfeldolgozásban gyengén teljesít. Írásképe
egyedi, mely az olvashatóságot is befolyásolja. Sok hibát ejt írás közben. Leggyakoribb hibái:
magánhangzó-mássalhangzó hosszúságának hibás jelölése, szótagbetoldás, egybe-különírás
szabályának nem megfelelő alkalmazása, j-ly csere, dt helyett t-t jelöl. Matematikai
alapműveleteket ismeri, hibás alkalmazás előfordul. Egyszerű szöveges feladatot értelmez,
megold.

Összegzés: Vizsgálati helyzetben Krisztiánnál több területen tapasztalható elmaradás,

alulteljesítés, fejlesztő pedagógiai megsegítése javasolt.

A vele foglalkozó pszichológus és fejlesztő pedagógus szeretik őt, szívesen foglalkoznak

vele, hisznek a tanuló fejleszthetőségében ahogyan mi is a kollégiumban, ha otthoni
rendezetlen viszonyai valamelyest enyhülnének.
A tanuló édesapja halála után egyedül maradt, a gyámhatóság rendelkezése szerint a
nagynénje lett a gyámja, aki időközben lerokkant, lemondott a gyámságról, majd egy idegen
hölgy gyámsága alá került 5 hónapra. Ezt követően B. K. egyedül felkereste az édesanyját,
2010. májusában fogadta őt vissza az édesanyja.

Az édesanya megkeresése utáni gondolatok, érzések tapasztalatok.

A szülő nem szereti a gyereket, érzelmi kötődésük nincs, hiszen pár hónaposan adta állami
gondozásba. Ez idő alatt és később sem kereste, nem volt kapcsolatuk, csak azóta van amióta
a tanuló dühében, elkeseredettségében felkereste az anyát. A tanuló hétvégén jelenleg az
anyához jár, 1,5 szobás 60m2-es, gázos lakásban laknak az anya, B. K. és a tanuló féltestvére.
Amióta a tanuló megszületett 9 helyen lakott, mindig rossz anyagi körülmények között, igazi
szülői hátteret, biztonságot nem kapott. Az anyának jelenleg van egy barátja, a kapcsolat nem
tűnik tartósnak, B. K-nak jó a viszonya az élettárssal. B. K-nak 5 féltestvére van, 4 gyermek
állami gondozásban él, a legkisebb él velük. Az anya legfőbb problémája, hogy a tanuló nem
fogad szót, tanulásával nem elégedett. A szülő szerint a gyermek nem kitartó, hangulati
hullámzások jellemzik, néha dühöng, egyébként erős lelkű, nem mutatja ki érzelmeit, bánatát,
gondjait. Nem önálló, önfejű, nincs határozott célja. A szülő nem ismeri a tanuló barátait,
súlyosabb nevelési problémát jelent számára, hogy gyakran nem mond igazat, engedély
nélkül elcsavarog. Jelenleg a tanulót határozottsággal nevelik, a neveléshez használt eszközök
a tilalom, a fenyegetés. Jutalmazásban, dicséretben nem nagyon volt része, inkább büntették a
gyermeket a nevelési szituációkban. A szülő azzal fenyegeti most is a fiát, hogy elküldi, ha
nem fogad szót. A szülő azt várja a gyermektől, hogy tisztességes, dolgozó ember legyen
belőle.
Ennek a szomorú sorsú fiúnak a segítése, támogatása 3 év óta kihívás valamennyiünk
számára. Sajnáljuk őt, szeretnénk neki segítséget, bátorítást nyújtani, ezért is vontuk be a vele
kapcsolatos folyamatokba a kollégium gyermek- és ifjúságvédelmi felelősét. Eddig sem és ma
sem tudjuk igazán hol tölti a hétvégéit, milyen kortárs „csapatok” veszik körül.
Gondoskodást, törődést, jó szót, elfogadást szinte csak a kollégiumtól kap.

A tanulóval kapcsolatban az alábbi gyermekvédelmi intézkedést tette a gyermek- és

ifjúságvédelmi felelős kronológiai sorrendben.

2009. szeptember: Az édesapa 2009. januárjában meghalt, a tanuló gyámja a nagynénje lett.
Felvettük a kapcsolatot a tiszaföldvári Polgármesteri Hivatal szociális ügyintézőjével, mivel a
családnak anyagi segítségre lett volna szüksége. A tanuló rendszeres gyermekvédelmi
kedvezményre jogosult, illetve megkapták a rendkívüli tankönyv támogatást szeptemberben.
Jogszabály nem tett lehetővé más támogatást. Amikor az örökösödési tárgyalás lezárul,
lehetőség lesz lakásfenntartási támogatás igénylésére, ez ügyben a gyámmal a kolléganő
felvette a kapcsolatot.

2009. október: Lejárt gyermekvédelmi határozat ügyében ismét felvette a kapcsolatot a

kolléganő a szociális ügyintézővel. Az ügyintéző soron kívül fogadta a gyámot az új határozat
kiadásával kapcsolatban. A gyám elmondta, hogy problémák vannak a tanulóval, elhord
otthonról dolgokat, rossz társaságba keveredett illetve hivatalos iratok is eltűntek. A nagynéni
már megkereste a gyámhivatalt a gyámságról való lemondással kapcsolatban.

2010. január: B. K. elmondása szerint a nagynéni lemond a gyámságról, illetve van egy
család, amely befogadná őt. A családot a tanuló ismerte, velük tárgyalt, mélyszegénységben
élő, többgyermekes, súlyos problémákkal küszködő családról van szó. A gyermek- és
ifjúságvédelmi felelős felvette a kapcsolatot Gy. R. családgondozóval és H. J-val a
gyámhivatal vezetőjével. A nagynéni 2010. januárjában láb amputációra kórházba ment,
hosszú ideig nem tudja ellátni a gyermeket. A gyámhivatal vezetője kérte, hogy B. K. menjen
be hozzá a leendő befogadóval (N. V.) és nyilatkozzanak. A kollégiumi pedagógus kérte,
hogy tájékoztassák B. K-t az édesapa hagyatékáról, mivel a tanuló még nem látta a hagyatéki
végzést.
2010. január: B. K. bement a gyámhivatalba N. V. leendő befogadóval. Hivatalosan
elindították a családba fogadást. Az édesanyát is nyilatkoztatták. A kollégium kérte, hogy a
határozatból részünkre is küldjenek.

2010. február: B. K. felvette a kapcsolatot az édesanyjával. Az édesanya nyilatkozott a

gyámhivatalnak, hogy magához veszi a gyermeket. Erről megkaptuk a jegyzőkönyvet 2010.
május végén. Közben 2010. márciusában, amikor már a tanuló felvette a kapcsolatot az
anyával, megkaptuk a határozatot az N. V. által történő befogadásról.
4 hónapon belül a tanuló két családnál is megfordult, csak a határozatok készültek el elég
lassan. B. K. jelenleg is családi pótlékban és árvaellátásban részesül, azonban eddig –
tapasztalataink szerint – a 38.000 Ft-os összeget senki sem költötte a tanulóra, ez meglátszik
elhanyagolt, szegényes ruházatán és zsebpénz nélküliségén. Esetenként még a hazautazásokra
sincs pénze.
Úgy ítélem meg, hogy B. K-val kapcsolatban további beavatkozásokra van szükség annak
érdekében, hogy a tanévet lezárja, és közelebb hozzuk számára az utolsó évfolyam és a
szakma megszerzésének lehetőségét.
A beavatkozás célja:
– a tanuló egyéni terveinek, céljainak feltárása beszélgetés és írásos dokumentum
formájában.
– Eljuttatni a tanulót a felelősség vállalásig, hogy belássa hiányzásaival és
magatartásával ellehetetleníti saját helyzetét.
– Értse meg, hogy viselkedése nem elfogadható, sérti mások személyiségét és jogait.
– Közös terv kidolgozása az eredményesség érdekében.

A hatékony beavatkozás érdekében 2011. március 30-ra kezdeményeztem a tanulóval

kapcsolatban érdekelt pedagógusok számára egy esetmegbeszélést intézményünkben. Az a
célom, hogy a státus helyzet összegzésén túl, kérjem a pedagógusok ötleteit, javaslatait, „mit
tehetnénk még” a tanuló megmentése érdekében, illetve kötődésének kialakításában,
magatartási problémáinak kezelésében. Szeretném elkerülni, hogy büntetést kapjon, mert
abból már kapott eleget és egyébként is hatástalan számára.
Ha és amennyiben a tanulót nem sikerül jobb belátásra bírni és a pedagógusok nem találják
meg vele a megfelelő, célravezető eszközöket, módszereket a tanulót valószínűleg elveszítjük,
egyébként is júniusban betölti 18. életévét. Iskolai végzettség nélkül, szakmai tudás nélkül
szinte esélye sem lesz a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre, időnként alkalmi munkákból
fog élni, egyébként pedig a semmittevés, a csavargás lesz életmódjának meghatározó eleme.
Az iskolából való kimaradása esetén és könnyen barátkozó stílusa miatt csapódni fog akár
bűnözői körökhöz is vagy alkoholistává válik. A távolabbi következmények tehát szinte
beláthatatlanok, pedig munkára jól nevelhető lenne, segítőkészsége is alakítható, viszont az
iskola világában nem képes elvárásos követelmények teljesítésére. A kollégiumban sem
mindig, de ott még kezelhető, nagy erőfeszítések árán csillapítható, nyugtatható, hiszen az
egyetlen stabil, biztos védő-óvó környezet és háttér a számára.
Hogy ennek az esetmegbeszélésnek kapcsán milyen reflexiók, érzések és gondolatok kerülnek
előtérbe azt nem tudom, de a tanulóval kapcsolatban a korábbi tapasztalataim a következők. A
segítő szakmában dolgozók teszik továbbra is a dolgukat, ahogy eddig, attitűdjük, szemléletük
az állandó ember felé fordulást fogja tükrözni. A pedagógusok egy része nem is fogja érteni
miért raboljuk az idejét olyan tanulóért, aki nem tesz eleget tanulmányi kötelezettségeinek,
aki rendkívül sok problémát okoz, szemtelen, tiszteletlen csak a jóindulatukon múlik, hogy
még ott lehet és esetleg fegyelmivel nem zárták ki az iskolából. A pedagógusoknak ez a része
nem fog konstruktív ötletekkel szolgálni, elvárásokat fognak megfogalmazni a nehezen
kezelhető gyermekkel kapcsolatban. A pedagógusok másik része eszközökben és
módszerekben fog gondolkodni, hogy hatást érjen el, a gyermek mindenek feletti érdekét
tekinti kiindulási alapnak. Ez a csoport fogja látni, hogy esetükben egy nehezen nevelhető
gyermekről van szó, melynek kialakulásában szerepet játszottak a környezeti, pszichoszociális
tényezők és ártalmak, amelyek a szocializációs szokások menetét megzavarták. Ez a csoport
támogatni fogja egy célként a már korábban említett – közös terv kidolgozását.
Véleményem szerint a hasonló helyzetek kialakulása nem vagy csak részben előzhető meg. A
szociális inadaptációt előidéző környezeti ártalmak túlnyomó része családi eredetű. A családi
ártalmak másik csoportja a helytelen nevelési eljárásokból származik, amire nincs
befolyásunk. Szerencsére a környezeti ártalmak között ma már ritkábbak az iskolai ártalmak.
Az iskolai ártalmak oka a tekintélyelvű, megfellebbezhetetlen tanári magatartás, a tanulók
lekezelése. A tanulókban eluralkodik a félelem, amely nem a pedagógus személyének szól,
hanem azoknak az eszközöknek, amelyeket a kezében tart. Az iskola és a kollégium feladata a
prevenció és a korrekció. A mi tanulónk esetében mi már megtettük a szükséges lépéseket,
bevontuk a munkába a Nevelési Tanácsadó szakembereit, gyámhatóságot, gyermek- és
ifjúságvédelmi felelőst, az iskolát, csak szülőt nem tudtunk, mert az nem volt a tanuló
életében. 3 éve a tanulóval való korrekciós feladatokon dolgozunk, ismerjük élettörténetét,
szocializációs hiányosságait, és most a további teendőkön gondolkodunk. Még mindig bízunk
a tanulóban a megértés és a lelkiismeret talaján.
Az én „esetem” a szakmai kérdések egész sorát veti fel, melyből kiemelem az alábbiakat: a
problémamegoldásból hiányzik a szülő, az igazi szülő-tanár kapcsolat, mert az anya nem
képes törődésre, szeretetre, csak túlzott elvárások megfogalmazására és büntetésre.
Problémáink megoldásában nem tud segítségünkre lenni. Az iskolai konfliktusmegoldások
gyenge hatásfokkal működnek, nincs idő az órák és az adminisztráció mellett az esetek
tanulmányozására és konfliktusmegoldási technikák alkalmazására. B. K. esete meghaladja a
tanári kompetenciahatárokat, sem energia, sem idő nincs a szélesebb körű, folyamatosan
fenntartható prevenciós és korrekciós beavatkozások végrehajtására, állandó felügyeletére,
nyomon követésére. A szülő-gyermek kapcsolat ugyan papíron létezik, de nincs érzelmi
kötődés, az elsődleges családi szocializáció elmaradt. Az eredményesebb munkavégzés
érdekében fontosnak tartanám a pedagógusok szakmai, módszertani, pedagógiai és
pszichológiai ismereteinek frissítését, előhívását főként gyakorlatorientált képzéseken a
szemlélet, a gondolkodás fejlesztése érdekében.
B. K. esete jogszabályi előírásokat is érint, hiszen ha hiányzása meghaladja a törvény által
megengedett óraszámot, akkor osztályozhatatlanná válik, esetleg a családi pótlék folyósítása
is veszélybe kerülhet. Az évismétlés B. K. esetében nem vezetne eredményre, mivel
hamarosan betölti 18. életévét, ahhoz pedig valószínű nem lenne kitartása, ereje, akarata, hogy
a 11. szakképzési évfolyamot újrakezdje. Magatartása, viselkedése iskolai fegyelmit is
hordoz, amire a jogszabály természetesen lehetőséget ad. B. K. ügyeinek kezelésében nem
vagyok tanácstalan, ellenkezőleg, több kolléga segít a probléma kezelésében. Ugyanakkor úgy
érzem, ha a tervezett esetmegbeszélésünk (pedagógusok, tanuló) nem vezetne eredményre
már nem tudom, hogy kihez lehetne fordulni még támogatásért, talán valamilyen civil
szervezethez. B. K. esetében az állami gondozás sem jön már szóba, mivel júniusban
nagykorúvá válik.
B. K. helyzete, pedagógiai esete nem egyedüli példa sem intézményünkben, sem – főként – a
szakiskolás fiatalok körében.

Tanulságok a további munkát illetően

– Az ilyen és hasonló esetek megoldása nem csak pedagógiai feladat.
– A megoldás csak társadalmi összefogás alapján történhet minél fiatalabb korban, hogy
a prevenció, a pszichés sérülések és ártalmak kezelése időben elkezdődjön.
– Szorosabb kapcsolat kialakítása a szülőkkel, a gyermek helyes nevelésének
támogatása érdekében, a szülő részéről is a kapcsolattartás erősítése, ennek a
feladatnak a tudatosítása.
 – A kollégiumba kerüléskor a tanulók megismerése metodikai elemeinek hatékonyabb
alkalmazása, a pszichológiai mechanizmusok elemzése.
– Beavatkozási tervek készítése a differenciált bánásmód alkalmazása érdekében az
iskola pedagógusainak együttműködésével.
– Hasznos és jó dolog lenne, ha az óvoda az általános iskolát, az általános iskola a
középfokot értesítené, mert ez fokozottabban és tanév elejétől fogva ráirányítaná a
figyelmet a fokozott törődést, odafigyelést és más bánásmódot igénylő tanulókra.

Nekem ez az eset azzal a tanulsággal szolgál, hogy egyetlen gyerekről sem mondhatunk le,
csak azért, mert az átlagtól sokkal több törődést, figyelmet igényel.
A ráfordított energia „többlet energia” kell legyen, mert az alapfeladat ellátása sem
szenvedhet csorbát. Ehhez szakmai, szakértői összefogás és konzultáció szükséges.