Komplex esszés könyv, 16. feladat ( Világháborúk története, a német kérdés összehasonlítása az I.

és
II. világháborút követően

Az első világháború kirobbantását ösztönző, a második világháborút pedig közvetlenül

kirobbantó Németország mindkét konfliktust vesztes félként zárta, a háborúkat lezáró
békeszerződések (legfőként a versaillesi békeszerződés, 1919 június 28) legfontosabb célja
pedig Németország katonai, és gazdasági erejét olyan módon jelentősen korlátozni, amely
megakadályozza a későbbi felerősödését, és európai hegemóniára törését. Egyaránt az első
világháború (1918. november 11), és a második világháború (1945. szeptember 2) lezárását
követően létrejött egy a béke fenntartására irányuló nemzetközi szövetség; elsőként a
Nemzetek Szövetsége 1920 januárjában (Woodrow Wilson amerikai elnök 12 pontja alapján),
majd annak bukását követően utódja, az Egyesült Nemzetek Szövetsége 1945 június 26-án (a
jaltai, és potsdami konferencián tárgyaltak alapján).
A forrásban szereplő versailles-i békekonferencián hozott döntések Németországot egyaránt
gazdaságilag, katonailag, és politikailag károsan érintették: az országtól elcsatolták az értékes
Elzász – Lotaringia területét, és visszaadták Franciaországnak; emellett a Rajna-vidék
demilitarizálására kötelezték; megtiltották az osztrák egyesítés (Anschluss) megvalósítását;
jelentősen korlátozták hadseregét (legfeljebb százezer fő kizárólag a rend fenntartására,
tengerészet és legierő nélkül); továbbá még az országot pénzügyi válságba taszító jóvátétel
kifizetésére is kötelezték, a háború kirobbantásában játszott szerepére, és háborús
felelősségére támaszkodva.
A győztes hatalmak által fogalmazott és elfogadtatott békediktátum Németországot
lefegyverezte, területileg csökkentette (pl.: Szilézia, Saar-vidék), és gazdaságilag romba
döntötte. Wilson 12 pontját és forrásban is szereplő kérését megfogalmazásakor nem vették
figyelembe, és a nagyhatalmi (főleg francia) érdekeknek megfelelően Németországot
legyengítette, és „megalázta”.
A békeszerződés „szigorúsága” miatt a német közvélemény (sem az anyaországi, sem az
elcsatolt területeken) nem nyugodott bele a versailles-i döntésekbe, és (Magyarországhoz
hasonlóan) a békeszerződés felülvizsgálata lett az elkövetkező évtizedek politikájának
középpontja. Lloyd George brit miniszterelnök már 1919. márciusában felismerte, hogy a
tervezett békeszerződés labilis, az anyaországon kívül élő német népesség pedig később
szorgalmazni fogja a területek visszacsatolását, amely egy újabb nemzetközi konfliktus
kirobbanásának legvalószínűbb oka.
A megállapítás helyes volt, mivel a Weimari Köztársaság (1918-1920) válságos helyzetét, és
a politikai elégedetlenséget kihasználva az 1920-as évek Németországában vezető irányzattá
vált a fasizmus, és a nemzeti szocialista ideológia. A megalakult NSDAP pártnak, és
vezetőjének Adolf Hitlernek hatalomra kerülését az 1929. október 29-i New york-i
tőzsdekrach, és a harmincas évek elején Németországba gyűrűző gazdasági válság okozta.
Adolf Hitlert 1933-ban kancellárrá választják, majd 1934-ben az ország teljhatalmú vezére,
Führere lesz. Hitler hatalomra jutásának közvetlen okozója az 1919. júniusában aláírt
versailles-i béke, és az abban szereplő szigorú megoldások a „német kérdésre”.
Adolf Hitler 1939. szeptember 1-én Lengyelország megtámadásával kirobbantja a második
világháborút, amelynek európai szakasza 1945 május 8-án Németország kapitulációjával
zárul. A második világháború lezárását követően újból felmerült a „német kérdés”.
A szövetséges csapatok az európai kontinenst érdekszférakra osztották a potsdami
konferencia értelmében, amelyeket a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (Szovjetúnió, USA,
Komplex esszés könyv, 16. feladat ( Világháborúk története, a német kérdés összehasonlítása az I. és
II. világháborút követően

Nagy-Britannia, Franciaország) fennhatósága alá helyeztek. Az érdekszférák határa

Németország területén húzódott, amelyeket megszállási övezetekre osztottak: Németoszág
keleti területeit a Szovjetúnió ellenőrizte, nyugati területeit felosztva pedig az USA, Nagy-
Britannia, és Franciaország vonta irányítása alá. A keleti területen fekvő Berlint a
szövetségesek együttesen irányították: Kelet-Berlint a Szovjetúnió kapta meg, a város nyugati
részeit pedig az USA, Nagy-Britannia, és Franciaország szállták meg kerületekre osztva.
A második világháború lezárása után jelentkező „német kérdés” megoldására az ország teljes
megszállását látták a megoldásnak, annak menetét pedig a forrásban lévő potsdami
konferencián fogalmazták meg. A szövetséges hatalmak megegyeztek Németország teljes
katonai leszereléséről; a német nép felelősségre vonásáról az ország gazdaságának teljes
elpusztulásában; a német politikai élet demokratizálásáról; továbbá a nemzeti szocialista párt,
és annak segédkező háborús bűnösök felelősségre vonásáról. Az egyik legnagyobb cél
Németországban a fasizmus, és a náci ideológia maradványainak eltörlése volt, ennek az első
lépése pedig a holokauszt elkövetőinek, és a háború bűnöseinek felelősségre vonása volt. A
több független országból származó bírókból összeállt nürnbergi bírósag 1945 novemberétől
egészen 1946 végéig több magas rangú náci tisztségviselőt elítélt emberiség ellen elkövetett
bűnök vádjával, például Herman Göringet, és Joachim von Ribbentropot.
A Harmadik Birodalom bukásával kialakult két részre szakadt Németország a kirobbanó
hidegháború egyik színterévé vált. A közös ellenség hiányában kiéleződő ellentét az Amerikai
Egyesült Államok, és a Szovjetúnió között a németországi politikai erőviszonyokra is kihatott.
Keleten a Szovjetúnió megszállása miatt a kommunista berendezkedés vált hivatalossá, a
nyugati területeken pedig egy demokratikus, szabad kereskedelmen alapuló
államberendezkedés alakult ki. A nyugati területek megszállásának fő okai a forrásban
olvashatóak: a nyugati szövetségesek nem hagyhatták a Szovjetúniónak, hogy az kiterjessze
hatalmát (és ezáltal politikai berendezkedését) egész Németország területére, és betöltse a
Harmadik Birodalom bukásával bekövetkező hatalmi űrt, mivel akkor a teljhatalmú
berendezkedés egy újabb államot vonna iránytása alá. A megszállás célja számukra egy stabil,
demokratikus, és szabad Németország megteremtése volt.
A jaltai és podsdami konferencián megfogalmazódott egy újabb nemzetközi szövetség
megteremtésének az igénye, amely a Népszövetség hibáiból tanulva egy olyan szervezetet
hozna létre, amely egyaránt gazdaságilag, és politikailag is lehetetlenné tenné egy újabb
háború kirobbanását. A szövetség javaslatát a jaltai konferencián tette meg Roosevelt
Amerikai elnök, a forrásban olvasható javaslat az 1945 júniusában megalakuló Egyesült
Nemzetek Szövetségének egyik fő előzménye.