You are on page 1of 1

Mcgjegyzések az orosz ikon technikájához,

különös tekintettel a teológiai vonatkozásokra

Rúzsa György

Az ikon és a teológia szoros kapcsolata ismert. Hiszen az ikon (ettcóva) szó alapve­
tően szentképet jelöl, pontosabban bizánci jellegű szentképet, szűkebb értelemben
pedig a keleti kereszténység táblaképeit nevezik ikonnak.
Az ikon szó a Septuagintában mindjárt a legelején előfordul. „Es monda
Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre (ikonunkra) és hasonlatosságunkra” (1.
Móz.1,26) „ k ä t ’ e ik ó w vjuérepav”. Ezután még igen sokszor találkozhatunk az ikon
szóval. A Septuaginta korában a görög nyelv ikon szava —többek között —egyaránt
jelentette az anyagi, a látható és a szellemi, a nem anyagi képet, valamint ezek szét-
választhatatlan kapcsolatát. Az ikon a képteológiának legfontosabb kifejezésévé vált,
nemcsak egyszerű illusztráció, hanem egyben olyan gondolati kép is, amelyen az
eredetinek az ábrázolásban való mintegy «meglétét» értjük. Ilyen értelemben fogal­
mazta meg Nagy Szent Baszileosz egyházatya azt a híressé vált és sokszor idézett
tételét, amely szerint „a képnek adott tisztelet, az ősképre száll át”.1
Az ikon az elmélkedést, az imádkozást elősegítő ábrázolás, ezért nevezik az ikont
is imának, vagyis nem szóban, hanem képben kifejezett imának. Krisztusnak, az Isten­
szülőnek, a szenteknek és szent jeleneteknek megjelenítése egyértelműen erre utal.
Azonban talán kevesek gondolnak arra - és ebben a vonatkozásban igen kevés
kutatás készült -, hogy az ikon anyagai és készítésének módjai is a legszorosabban
összefüggnek az imádságos gondolkodással.2 A jámbor ikonfestő az ikonkészítés­
nek minden fázisában imádkozott és elmélkedett, elsősorban arra a szentre vagy szent
jelenetre gondolt, akit, vagy amit majd megfest. Az ikon készítésének négy fázisát

„A képnek adott tisztelet ugyanis annak mintaképére száll át; és aki hódol a kép előtt, az azon
ábrázolt személynek hódol. így tartja ugyanis szent Atyáink tanítása, azaz a hagyománya szent
katolikus Egyházunknak, amely a földkerekség egyik végétől a másikig elfogadta az evangéliu­
mot.” H. Belting: Kép és kultusz. A kép története a művészet korszaka előtt. Budapest, 2000.
Balassi Kiadó, 541 p.
Az ikonfestészet anyagairól és eljárásairól jelentőségéhez mérten igen kevés a kutatás, és még
kevesebb ezeknek teológiai összefüggéséről. A. A. Ayputmo: TexmiKa ApcBHepyccKoíi *HBonucn:
MaTcpnaAM no tcxhhkc ii MCTO.V1M pccraiipaunn ApeBnepyccKon >Kl!BonHC!i. AennurpaA, 1926.,
/i.I leuuiHCKUu: IcMiicpona rexHÍKa crapuHHoi iKöHonnoi. In 3amicKH HCBB, IV. (A bbíb, 1932), pp.
237-250., Die Ikonenmalerei. Technik und Vorzeichnungen, Nach einem ru ssischen Manuscript
von I. Schneider und /? Fedorov. (Herausgegeben und überarbeitet von //. Skrobucha) Recklinghau­
sen, 1984, Verlag Aurel Bongers., A. C. Kpaavewco, A. II. YmKUH (eoctn.) : ÜKoria: CcKpeTi.i peMccaa.
MocKBa, 1993., H. A. AaMstmuna: TepMHHOAormi pyccKoü iikohomhch. M ockbu, 2000. ll:iA.ncAi,CTBo
«HabiKii PyccKoü KyAhTvpw », Pavellíorenszkij : Az ikonosztáz. Budapest, 2005/Fypotex. Fordította:
Kiss Ilona, (II. A. dXiOpcncKUÜ: I I kohoctac. MocKBa, 1994. ÍT íaaicai.ctbo «HcKycCTBO»)

111

You might also like