A narcotics anonymous Munkafüzete a

lépésekhez

Narcotics anonymous Világszolgálati iroda, Inc.

Chatsworth, California

A Tizenkét Lépés és Tizenkét Hagyomány az AA World Service, Inc. engedélye alapján lett
adoptálva, nyomtatva.

World Service Office

PO Box 9999
Van Nuys, CA 91409 USA
T 818.773.9999
F 818.700.0700
Website: www.na.org

World Service Office–CANADA

Mississauga, Ontario

World Service Office–EUROPE

Brussels, Belgium
T +32/2/646 6012

World Service Office–IRAN

Tehran, Iran
T +021/2207 7295
www.na-iran.org
.

A WSO által nem elfogadott forditás

Az NA magyar közössége által elfogadott fordítás

A munkafüzet többször hivatkozik a „Működik: Hogyan és Miért” című könyvre. Ez az

irodalom még csak angol nyelven érhető el teljes terjedelmében („It Works: How and Why”)
@ 2015
 Tartalom

ELŐSZÓ.................................................................................................................................3

Első Lépés...................................................................................................................................5

1.1. Függőségünk................................................................................................................6

1.1.1. A függőség betegsége...........................................................................................6

1.1.2. Függőségünk megnyilvánulása.............................................................................6

1.1.3. Tagadás.................................................................................................................7

1.1.4. A mélypont: kétségbeesés és elszigeteltség..........................................................7

1.1.5. Tehetetlenség........................................................................................................8

1.1.6. Irányíthatatlanság..................................................................................................9

1.1.7. Fenntartások........................................................................................................10

1.1.8. Megadás..............................................................................................................11

1.2. Lelki elvek..................................................................................................................12

1.2.1. Őszinteség...........................................................................................................12

1.2.2. Nyitottság............................................................................................................12

1.2.3. Hajlandóság.........................................................................................................13

1.2.4. Alázat..................................................................................................................13

1.2.5. Elfogadás.............................................................................................................13

1.3. Továbblépünk.............................................................................................................14

Második Lépés..........................................................................................................................15

2.1. Remény..........................................................................................................................16

2.1.1. Őrület......................................................................................................................17

2.1.2. Problémáink............................................................................................................17

2.1.3. Új őrület..................................................................................................................18

2.2. Eljutottunk a hitre..........................................................................................................18

 2.2.1. Túljutni a korlátokon...............................................................................................18

2.2.2. Hitünk növelése......................................................................................................19

2.2.3. Egy nálunk hatalmasabb Erő..................................................................................19

2.2.4. A Felsőbb Erő jellemzői.........................................................................................20

2.3. Józan gondolkodásunk helyreállítása.............................................................................20

2.3.1. A józan gondolkodás megtapasztalása....................................................................20

2.3.2. Irreális elvárások.....................................................................................................21

2.3.3. Bizonyítékok a józan gondolkodásra......................................................................22

2.4. Lelki elvek.....................................................................................................................22

2.4.1. Nyitottság................................................................................................................22

2.4.2. Hajlandóság.............................................................................................................22

2.4.3. Hit...........................................................................................................................23

2.4.4. Bizalom...................................................................................................................23

2.4.5. Alázat......................................................................................................................24

2.5. Továbblépünk................................................................................................................24

Harmadik Lépés........................................................................................................................26

3.1. Az elhatározás folyamata...............................................................................................26

3.1.1. Döntéshozás............................................................................................................27

3.1.2. Tettek......................................................................................................................28

3.1.3. Önfejűség................................................................................................................28

3.1.4. Célkitűzések............................................................................................................28

3.1.5. Felsőbb Erőnk velünk kapcsolatos akarata.............................................................29

3.1.6. Akaratom visszavétele............................................................................................29

3.2. A saját felfogásunk szerinti Isten...................................................................................30

3.2.1. Negatív elképzelések, előítéletek............................................................................30

3.2.2. Pozitív elképzelések................................................................................................30

3.2.3. A Felsőbb erővel való kommunikáció....................................................................30

 3.2.4. Elképzeléseink változása........................................................................................31

3.3. Átadni akaratunkat és életünket.....................................................................................32

3.3.1. Gondoskodására bízni.............................................................................................32

3.3.2. Kinyilatkoztatás......................................................................................................33

3.4. Lelki elvek.....................................................................................................................33

3.4.1. Megadás..................................................................................................................33

3.4.2. Hajlandóság.............................................................................................................34

3.4.3. Remény, hit és bizalom...........................................................................................34

3.4.4. Elkötelezettség / Elköteleződés...............................................................................34

3.5. Továbblépünk................................................................................................................35

Negyedik Lépés........................................................................................................................36

4.1. A lépésmunka előkészítése............................................................................................37

4.1.1. Motiváció................................................................................................................37

4.1.2. Mélyreható és félelemmentes.................................................................................38

4.1.3. Erkölcsi leltár..........................................................................................................39

4.1.4. A saját leltárunk......................................................................................................40

4.1.5. Lelki elvek..............................................................................................................40

4.2. A leltár...........................................................................................................................40

4.2.1. Neheztelések...........................................................................................................41

4.2.2. Érzések....................................................................................................................41

4.2.3. Bűntudat, szégyen...................................................................................................42

4.2.4. Félelem....................................................................................................................42

4.2.5. Kapcsolatok.............................................................................................................43

4.2.6. Szex.........................................................................................................................45

4.2.7. Bántalmazás............................................................................................................46

4.2.8. Pozitív tulajdonságok..............................................................................................47

4.2.9. Titkok......................................................................................................................48
 4.2.10. Torzítások.............................................................................................................48

4.3. Továbblépünk................................................................................................................48

Ötödik Lépés.............................................................................................................................50

5.1. A lépés előkészítése.......................................................................................................51

5.1.1. Szembenézni a félelmekkel.....................................................................................51

5.1.2. Hajlandóság.............................................................................................................51

5.2. Beismertük Istennek.......................................................................................................51

5.3. Magunknak....................................................................................................................52

5.4. Egy másik embernek......................................................................................................52

5.4.1. Őszinte kapcsolatok................................................................................................53

5.4.2. Hibáink pontos természete......................................................................................54

5.5. Lelki elvek.....................................................................................................................54

5.5.1. Bizalom...................................................................................................................55

5.5.2. Bátorság..................................................................................................................55

5.5.3. Őszinteség...............................................................................................................55

5.5.4. Elkötelezettség........................................................................................................56

5.6. Továbblépünk................................................................................................................56

5.6.1. Önelfogadás............................................................................................................56

5.6.2. Kapcsolataim változása...........................................................................................57

Hatodik Lépés...........................................................................................................................58

6.1. Teljesen készen állni, de mire?......................................................................................58

6.1.1. Dédelgetett jellemhibáink.......................................................................................59

6.1.2. Régóta ismert jellemhibáink...................................................................................59

6.2. …hogy Isten eltávolítsa….............................................................................................60

6.3. Jellemhibáink.................................................................................................................61

6.4. Lelki elvek.....................................................................................................................62

6.4.1. Elköteleződés és kitartás.........................................................................................62

 6.4.2. Hajlandóság.............................................................................................................62

6.4.3. Hit és bizalom.........................................................................................................63

6.4.4. Önelfogadás............................................................................................................63

6.5. Továbblépünk................................................................................................................64

Hetedik Lépés...........................................................................................................................65

7.1. A Hetedik Lépés előkészítése........................................................................................65

7.1.1. Alázat......................................................................................................................65

7.1.2. Kapcsolat Istennel...................................................................................................67

7.2. Kértük, hogy távolítsa el hibáinkat................................................................................68

7.3. Félreállni az útból..........................................................................................................68

7.4. Lelki elvek.....................................................................................................................69

7.4.1. Megadás..................................................................................................................69

7.4.2. Bizalom és hit.........................................................................................................69

7.4.3. Türelem...................................................................................................................70

7.4.4. Alázat......................................................................................................................70

7.5. Továbblépünk................................................................................................................70

Nyolcadik Lépés.......................................................................................................................72

8.1. A jóvátételek akadályai..................................................................................................72

8.1.1. Hezitálás..................................................................................................................73

8.1.2. Előre rohanás..........................................................................................................73

8.1.3. Neheztelés...............................................................................................................74

8.2. A személyek, akiknek ártottunk; és ahogyan ártottunk.................................................75

8.2.1. Listát készíteni........................................................................................................76

8.2.2. Hajlandóvá válni.....................................................................................................77

8.2.3. Anyagi jóvátétel......................................................................................................78

8.2.4. Megbocsátás............................................................................................................78

8.2.5. Lista frissen tartása.................................................................................................78

 8.3. Lelki elvek.....................................................................................................................79

8.3.1. Őszinteség...............................................................................................................79

8.3.2. Bátorság..................................................................................................................79

8.3.3. Hajlandóság.............................................................................................................80

8.3.4. Együttérzés..............................................................................................................80

8.4. Továbblépünk................................................................................................................81

Kilencedik Lépés......................................................................................................................82

9.1. Felkészülés.....................................................................................................................82

9.2. Jóvátételek nehézsége....................................................................................................83

9.2.1. Folyamatos jóvátétel...............................................................................................83

9.2.2. Alapvető félelmek...................................................................................................83

9.2.3. További félelemek és elvárások..............................................................................84

9.3. Jóvátételek megtervezése...............................................................................................85

9.3.1. Közvetlen és közvetett jóvátétel.............................................................................85

9.3.2. A jóvátétel veszélyei...............................................................................................86

9.3.3. A jóvátétel egyéb nehézségei..................................................................................87

9.3.4. Jóvátételek átgondolása..........................................................................................87

9.3.5. Felkészülés a nehéz helyzetekre.............................................................................88

9.3.6. Megbocsátás............................................................................................................90

9.4. Jóvátételeket nyújtani.....................................................................................................91

9.4.1. Jóvátételek megtétele..............................................................................................92

9.4.2. Jóvátétel önmagunk felé.........................................................................................93

9.5. Lelki elvek.....................................................................................................................93

9.5.1. Alázat......................................................................................................................93

9.5.2. Szeretet....................................................................................................................94

9.5.3. Megbocsátás............................................................................................................94

9.6. Továbblépünk................................................................................................................94
Tizedik Lépés............................................................................................................................96

10.1. Alapfogalmak tisztázása..............................................................................................97

10.1.1. Érzés kontra cselekedet.........................................................................................97

10.1.2. Helyes és helytelen...............................................................................................98

10.1.3. Azonnali beismerés...............................................................................................99

10.1.4. Folyamatos leltár szükségessége.........................................................................101

10.2. Leltározás...................................................................................................................101

10.2.1. Milyen gyakran kell személyes leltárt készítenünk?..........................................101

10.2.2. A személyes leltár elkészítése.............................................................................102

10.3. Lelki elvek.................................................................................................................104

10.3.1. Önfegyelem.........................................................................................................104

10.3.2. Őszinteség...........................................................................................................104

10.3.3. Integritás.............................................................................................................104

10.4. Továbblépünk............................................................................................................105

Tizenegyedik Lépés................................................................................................................107

11.1. A saját spirituális utunk.............................................................................................107

11.1.1. Felsőbb Erőm tulajdonságai................................................................................108

11.1.2. Spirituális utam...................................................................................................108

11.1.3. Hitem akadályai..................................................................................................110

11.1.4. Saját út és közösségi elköteleződés.....................................................................110

11.2. Ima és meditáció........................................................................................................111

11.2.1. Ima......................................................................................................................111

11.2.2. Meditáció............................................................................................................112

11.3. Tudatos kapcsolat.......................................................................................................112

11.3.1. Isten akarata és saját akaratunk...........................................................................113

11.3.2. Isten velem kapcsolatos akarata..........................................................................114

11.3.3. Az erő annak kivitelezésére................................................................................114

 11.4. Lelki elvek.................................................................................................................115

11.4.1. Elkötelezettség....................................................................................................115

11.4.2. Alázat..................................................................................................................116

11.4.3. Bátorság..............................................................................................................116

11.4.4. Hit.......................................................................................................................116

11.5. Továbblépünk............................................................................................................117

Tizenkettedik Lépés................................................................................................................118

12.1. Lelki ébredés..............................................................................................................118

12.2. Spirituális elvek.........................................................................................................119

12.3. Próbáltuk elvinni az üzenetet.....................................................................................119

11.3.1. Az üzenet............................................................................................................120

11.3.2. Az üzenetátadás formái és nehézségei................................................................121

11.3.3. Függőknek...........................................................................................................123

12.4. Ezeket az elveket életünk minden megnyilvánulásában gyakoroljuk........................124

12.5. Lelki elvek.................................................................................................................126

12.5.1. Feltétel nélküli szeretet.......................................................................................126

12.5.2. Önzetlenség.........................................................................................................126

12.5.3. Álhatatosság........................................................................................................127

12.6. Továbblépünk............................................................................................................128
ELŐSZÓ
E könyv létrehozásának ötlete magától a Narcotics Anonymous közösségétől származik. Az
1980-as évek elején kezdtünk el Tizenkét Lépés útmutatóit és lépés-munkafüzeteket kapni
olyan felkérések kíséretében, hogy fejlesszünk ki egy útmutatócsomagot az NA közösségénék
részére, melyet a Tizenkét Lépés feldolgozására használhat. A Közösség ez irányú igénye
felgyorsította a projektet, amely így felkerült a NA Világszolgálati Konferencia Irodalmi
Bizottságának (WSCLC) elsőbbségi listájára, és végül az 1995-ben megrendezett
Világszolálati Konferencia felkérte a WSCLC-t, hogy lásson hozzá a projekt
megvalósításához.

A projekt munka címe éveken át a „Munkafüzet a Lépések Megírásához” volt. Rájöttünk

azonban, hogy az „írás” szó korlátokat szab az olyan tagoknak, akik esetleg nem tudnak írni,
vagy nem az írást választják a Tizenkét Lépésen való munkálkodás eszközének. Ezért a cím
„Munkafüzet a Lépésekhez” lett.

Minden fejezet egyaránt tartalmaz szöveges részt és kérdéseket is. A szöveges rész feladata,
hogy gondolatokat ébresszen a kérdésekkel kapcsolatban, de nem akar minden témát magában
foglalni. Különbség van a szöveges rész és a kérdések „hangneme” között. A szöveges rész
„Mi” hangnemben íródott, kihangsúlyozva azt az egységet, mely mindannyiunk közös
vonására utal: a függőségre és a felépülésre. A kérdések az egyéni „Én” hangnemben
szólalnak meg, így minden tag, aki ezeket azt útmutatásokat használja, saját egyéniségére
szabhatja a munkát. Az „Útmutató a Lépésekhez” kísérő könyve a „Működik: Hogyan és
Miért”-nek. Ebben a munkában, a Tizenkét Lépés mindegyike alapos megfontolás tárgyát
képezi. Az NA felépülésről további információkat más NA irodalmakban lehet megtalálni. Ha
úgy érezzük, hogy valamelyik, ebben a könyvben használatos kifejezés ismeretlen számunkra,
nyugodtan használjuk a szótárt.

Ezek az útmutatók arra szolgálnak, hogy az NA tagok segítségére legyenek felépülésük

bármely szakaszában, akkor is, ha ez az első alkalom, hogy végigmegyünk a lépéseken, és
akkor is, ha már hosszú évek óta a lépések irányítják életünket. Ez a könyv szándékosan úgy
íródott, hogy az újonnan érkezők is megértsék, és hogy segítsen a tapasztaltabb tagoknak is
jobban elmélyedni a Tizenkét Lépésben. Ahogyan az NA növekszik létszámban,
diverzitásban és tisztán töltött idő erejében és hosszában, úgy van szükségünk olyan
irodalomra, mely a továbbiakban is kiszolgálja a közösség igényeit, olyanra, amely együtt
fejlődik a közösséggel.
Mindazonáltal, bármenyire nyitottak és alaposak próbáltunk is lenni, amikor ezeket az
útmutatókat írtuk, rájöttünk, hogy soha nem leszünk képesek olyat írni, amely tükrözi minden
egyes tagunk lépésekkel kapcsolatos tapasztalatait. Tulajdonképpen meg sem próbáltuk volna,
még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy ez lehetséges. Ez a könyv útmutatást nyújt a
felépülésre irányuló Tizenkét Lépésen való munkához; magát a felépülést nem tartalmazza. A
felépülés végül is abban a tapasztalatban rejlik, amelyet minden egyes tag a lépéseken való
munkálkodása közben szerzett meg. Hozzátehetsz ezekhez az útmutatásokhoz, törölhetsz is
belőlük, vagy használhatod őket úgy, ahogy vannak. Ez a te döntésed.

Ezeknek az útmutatóknak valószínűleg egyetlen helytelen használati módja létezik: ha

egyedül használjuk őket. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, annak fontosságát, hogy a
lépéseken való munkát egy szponzor segítségével kell végeznünk. Valójában, ebben a
közösségben legelsősorban a szponzor tekinthető a Tizenkét Lépésen való munka segítőjének.
Ha még nem kértél fel senkit szponzornak, kérünk, tedd meg ezt, mielőtt használni kezded a
munkafüzetet.

Még ha el is olvasunk minden hozzáférhető információt a Tizenkét Lépésről, maga az olvasás

soha nem lesz elegendő ahhoz, hogy igazi változásokat hozzon életünkben, és megszabadítson
betegségünktől. Az a célunk, hogy saját magunk részévé tegyük a lépéseket. Ehhez
dolgoznunk kell rajtuk. Vagyis, Munkafüzet a Lépésekhez.

Csakúgy, mint más NA-s irodalom, ez a könyv is függőknek íródott, függők által. Reméljük,
hogy minden tag, aki ezt a könyvet használja, bátorítást és ihletet nyer belőle. Hálásak
vagyunk, hogy lehetőségünk nyílt részt venni ebben a projektben. Köszönjük, hogy
megengedik, hogy szolgálhassunk.

WSC Irodalom Bizottság

Első Lépés
„Beismertük, hogy tehetetlenek voltunk függőségünkkel szemben
és életünk irányíthatatlanná vált.”
Az „első” mindenben a kezdet, és ez így van a lépésekkel is; Az Első lépés a felépülésünk
folyamatának kezdete. Itt kezdődik a gyógyulás; nem tudunk tovább haladni, amíg nem
dolgoztunk ezen a lépésen.

Néhány NA tag intuícióval „érzi” át magát az Első Lépésen; mások inkább szisztematikusabb
módon dolgoznak az Első Lépésen. Az okai annak, hogy formálisan dolgozunk az Első
Lépésen, tagonként változnak. Talán újak vagyunk a felépülésben, és épp most harcoltunk
meg - és veszítettünk el – egy kimerítő csatát a drogokkal. Lehet, hogy már itt vagyunk egy
ideje drogoktól tisztán, de felfedeztük, hogy betegségünk aktivizálódott életünk valamely más
területén, ami arra kényszerített minket, hogy ismét szembenézzünk tehetetlenségünkkel és
életünk irányíthatatlanságával. Nem minden növekedést a fájdalom motivál; lehet, hogy itt az
ideje, hogy újra végigmenjünk a lépéseken, ezáltal megkezdve felépülésünk soha véget nem
érő utazásának következő szakaszát.

Néhányunk bizonyos mértékű megnyugvásra talál abban a felfogásban, hogy egy betegség, és
nem egy erkölcsi kudarc juttatott minket erre a mélypontra. Másokat nem igazán érdekel, mi
volt az oka – csak kiutat akarnak!

Akárhogy is van, itt az ideje, hogy elkezdjünk a lépéseken dolgozni: hogy konkrét
tevékenységbe fogjunk, ami segít, hogy nagyobb szabadságra találjunk függőségünktől,
bármilyen formát is öltsön az fel éppen. Azt reméljük, hogy magunkévá tesszük az Első Lépés
elveit, elmélyítjük megadásunkat, hogy önmagunk alapvető részévé tegyük az elfogadás,
alázat, hajlandóság, és nyitottság elveit.

Először is meg kell adjuk magunkat. Erre különböző módok léteznek. Néhányunk számára az
út, amit megtettünk, míg elértünk az Első Lépéshez, bőven elég volt ahhoz, hogy
meggyőződjünk róla: a feltétel nélküli megadás az egyetlen esélyünk. Néhányan pedig
elkezdjük a folyamatot, bár még nem vagyunk meggyőződve arról, hogy függők vagyunk,
vagy, hogy elértünk a mélypontra. Csak akkor fogjuk igazán megérteni, hogy függők
vagyunk, elértünk a mélypontra, és meg kell adni magunkat, ha dolgozunk az Első Lépésen.
Mielőtt elkezdünk az Első Lépésen dolgozni, absztinensnek kell lennünk, kerül, amibe kerül.
Ha újak vagyunk a Narcotics Anonymous-ban, és Első lépésünk elsősorban arról szól, hogy
megvizsgáljuk a drogfüggőség hatásait életünkben, akkor ki kell tisztulnunk. Ha már tiszták
vagyunk egy ideje, és Első Lépésünk a tehetetlenségünkről szól egy másfajta viselkedés
formával szemben, ami életünket irányíthatatlanná tette, akkor meg kell találnunk
viselkedésünk megszüntetésének módját, hogy megadásunkat ne árnyékolja ez a viselkedés.

1.1. Függőségünk

1.1.1. A függőség betegsége

Ami függővé tesz minket, az a függőség betegsége – nem a drogok, nem a viselkedésünk,
hanem a betegségünk. Van bennünk valami, ami képtelenné tesz minket arra, hogy
kontrolláljuk a drogok használatát. Ugyanez a „valami” hajlamossá tesz minket bennünket a
megszállottságra és a kényszerességre életünk más területein is. Hogyan ismerjük fel, hogy
betegségünk mikor aktív? Amikor megszállottan, kényszeresen és ön-központúan véget nem
érő menetek csapdájába esünk, amik nem vezetnek sehová, csak fizikai, mentális, lelki és
érzelmi hanyatláshoz.

 Mit jelent számomra „a függőség betegsége”?

 Volt mostanában aktív a betegségem? Ez miben nyilvánult meg?

 Milyen az, amikor megszállottá válok valamivel kapcsolatban? A gondolkodásom egyetlen

mintát követ? Írd körül.

 Amikor felmerül bennem egy gondolat, azonnal cselekszem, anélkül hogy a

következményekre gondolnék? Milyen más módokon cselekszem kényszeresen?

 Milyen módon hat betegségem én-központú része az életemre és a körülöttem élők

életére?

 Milyen hatással volt rám a betegségem fizikailag? Mentálisan? Lelkileg? Érzelmileg?

1.1.2. Függőségünk megnyilvánulása

Függőségünk különböző módokon nyilvánulhat meg. Amikor először jövünk a Narcotics

Anonymous-ba, problémánk, természetesen, a droghasználat lesz. Később szembesülhetünk
azzal, hogy függőségünk számtalan módon végzi a pusztítást életünkben.

 Legutóbb milyen sajátos módon nyilvánult meg függőségem?

 Megszállott voltam egy személlyel, egy hellyel, vagy valamilyen dologgal kapcsolatban? Ha
igen, ez hogyan akadályozta a másokkal való kapcsolatom?
  Ez a megszállottság milyen más hatással volt rám mentálisan, fizikailag, lelkileg, és
érzelmileg?

1.1.3. Tagadás

A tagadás betegségünknek az a része, ami azt mondja, hogy nem vagyunk betegek. Amikor
betegségünk tagadjuk, akkor képtelenek vagyunk látni függőségünk valódi mivoltát.
Bagatellizáljuk a hatását. Másokat hibáztatunk, a család, barátok és munkáltatók túl magas
elvárásaira hivatkozunk. Más függőkhöz hasonlítjuk magunkat, akik függősége súlyosabbnak
tűnik a miénkénél. Talán egy konkrét drogot hibáztatunk. Ha egy ideje tartózkodunk a
drogoktól, akkor függőségünk jelenlegi megnyilvánulását az aktív droghasználatunkkal
hasonlíthatjuk össze, ésszerű magyarázatot keresve arra, hogy az, amit ma teszünk, csak jobb
lehet annál, mint amit akkor tettünk. Az egyik legkönnyebb módja annak, hogy felismerjük,
mikor tagadjuk függőségünket, amikor azt vesszük észre magunkon, hogy meggyőző, de
hamis indokokat találunk a viselkedésünkre.

 Adtam meggyőző, de hamis indokokat viselkedésemre? Mik voltak ezek?

 Előfordult, hogy kényszeres megszállott módjára cselekedtem, és úgy tettem, mintha

valójában így is terveztem volna? Mikor történt ez?

 Hogyan hibáztattam más embereket a viselkedésemért?

 Hogyan hasonlítottam függőségemet mások függőségéhez? Vajon az én függőségem is

„elég súlyos”, ha nem hasonlítom valaki máséhoz?

 Függőségem jelenlegi megnyilvánulásait ahhoz hasonlítom, ahogyan megnyilvánult az

életemben azelőtt, hogy kitisztultam volna? Gyötör az a gondolat, hogy jobban kéne
tudnom?

 Gondoltam azt, hogy elég információm van a függőségről és a felépülésről ahhoz, hogy
kontrolláljam a viselkedésemet, mielőtt kicsúszik a kezemből az irányítás?

 Inkább kitérek az elől, hogy cselekedjem, csupán mert félek, hogy szégyelleni fogom
magam a cselekedeteim következményeinek megnyilvánulásai miatt? Kitérek az elől, hogy
cselekedjem, mert aggaszt, hogy mások mit gondolnak majd?

1.1.4. A mélypont: kétségbeesés és elszigeteltség

Függőségünk olyan pontra juttat minket, ahol már nem vagyunk képesek tovább tagadni
problémánk természetét. Minden hazugság, minden ésszerűsítés, minden illúzió szertefoszlik,
ahogyan szemtől szembe állunk azzal, amivé az életünk vált. Felfogjuk, hogy remény nélkül
éltünk. Szembesülünk azzal, hogy már nincsenek barátaink, vagy annyira eltávolodtunk
másoktól, hogy minden kapcsolatunk a színlelés, a szeretet és az intimitás paródiája csupán.
Annak ellenére hogy, ebben az állapotban, úgy tűnhet, minden elveszett, az igazság az, hogy
át kell esnünk ezen, mielőtt elindulhatnánk a felépülés útján.

 Milyen krízis juttatott el a felépülésig?/

 Milyen helyzet juttatott el odáig, hogy annak rendje s módja szerint dolgozzam az Első
Lépésen?

 Mikor ismertem fel, hogy a függőségem egy létező probléma? Megpróbáltam valamit
kezdeni vele? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?

1.1.5. Tehetetlenség

Függőként más és más módon reagálunk a „tehetetlen” szóra. Néhányan közülünk felfogják,
hogy ezt a helyzetet ennél pontosabban nem is lehet leírni, és megkönnyebbülve ismerjük be
tehetetlenségünket.

Mások viszont hátrahőkölnek ennek a szónak hallatán, a gyengeséggel azonosítják, vagy

esetleg azt hiszik, hogy valamiféle jellemhibát jelent. Megérteni a tehetetlenséget – és hogy
saját tehetetlenségünk beismerése elengedhetetlen a felépülésünkben – segít majd túltenni
magunkat a tehetetlenség fogalmával kapcsolatban kialakult nehéz érzéseiken.

Tehetetlenek vagyunk, amikor az életünk alakulását befolyásoló erők irányítása kicsúszik a

kezünk közül. Függőségünk vitathatatlanul egy ilyen irányíthatatlan hajtóerőnek minősül.
Nem tudjuk mérsékelni, sem/kontrollálni droghasználatunkat vagy más kényszeres
viselkedéseinket még akkor sem, ha a számunkra legfontosabb dolgokat veszítjük el miattuk.
Nem vagyunk képesek abbahagyni, még akkor sem, ha a folytatás helyrehozhatatlan fizikai
következményekkel jár. Ézrevesszük, hogy olyan dolgokat teszünk, amiket soha nem tennénk,
ha nem lennénk függők; olyan dolgokat, melyeknek még a gondolatára is szégyennel
rándulunk össze. Talán még azt is eldöntjük, hogy nem akarunk használni, hogy nem fogunk
használni, és megértjük, hogy mégis képtelenek vagyunk megállni, amikor lehetőségünk
adódik rá.

Talán próbáltunk tartózkodni a droghasználattól, vagy más kényszeres viselkedésünktől a

program nélkül, ideig-óráig tartó sikerrel, hogy végül azzal kelljen szembesülnünk, hogy a
kezeletlen függőségünk végül pontosan ugyanoda juttatott bennünket, ahonnan elindultunk.

Amikor nekilátunk az Első Lépésnek, elsősorban legbelül, magunkban kell szembesülnünk

saját tehetetlenségünkkel.
  Pontosan mivel szemben vagyok tehetetlen?

 Tettem olyan dolgokat, amikre a függőségem kényszerített, amiket soha nem tennék,
amikor odafigyelek a felépülésemre? Mik voltak ezek?

 Milyen dolgokat tettem azért, hogy fenntartsam függőségemet, ellentétben mindazzal, ami
számomra érték, és amiben hittem?

 Hogyan változik a személyiségem, amikor a függőségem irányítja cselekedeteimet?

(Például: Arrogáns leszek? Én-központú? Gonoszkodó? Passzív addig a pontig, amíg már
nem tudom megvédeni magam? Manipuláló? Siránkozó?)

 Manipulálok más embereket azért, hogy fenntartsam függőségemet? Hogyan?

 Próbáltam abbahagyni a használatot, és szembesültem-e azzal, hogy képtelen voltam rá?

Előfordult, hogy egyedül álltam le, és az élet kábítószerek nélkül olyan fájdalmas volt, hogy
az absztinenciám nem tartott semeddig? Mikor történt ilyen?

 Hogyan bántottam magamat és másokat a függőségem miatt?

1.1.6. Irányíthatatlanság

Az Első Lépés két dolog beismerésére kér minket: egy, hogy tehetetlenek vagyunk
függőségünkkel szemben; kettő, hogy életünk irányíthatatlanná vált. Igazából nagy bajban
volnánk, ha csak az egyiket ismernénk be, a másikat nem. Irányíthatatlanságunk
tulajdonképpen a tehetetlenségünk szemmel látható bizonyítéka. Két általános fajtája van az
irányíthatatlanságnak: a kifelé irányuló irányíthatatlanság, az a fajta, amit mások láthatnak; és
egy belső, vagy személyes irányíthatatlanság.

A kifelé irányuló irányíthatatlanságot gyakran olyan dolgokkal azonosítjuk, mint a

letartóztatások, egy munkahely elveszítése vagy családi problémák. Néhányunk volt
börtönben. Közülünk néhányan soha nem voltak képesek néhány hónapnál tovább
párkapcsolatban élni. Néhányunkat kitaszított a családja, azt kérve, hogy soha többé ne
keressük őket. A belső, vagy személyes irányíthatatlanságot gyakran magunkról, a bennünket
körülvevő világról és az életünkben szereplő emberekről kialakított egészségtelen, vagy hamis
hitrendszerekkel azonosítottuk. Talán érdemtelennek hisszük magunkat. Talán azt hisszük,
körülöttünk forog a világ – nem csupán azt, hogy így kellene lennie, hanem tényleg azt, hogy
valóban így is van. Talán azt hisszük, hogy igazából nem is a mi feladatunk, hogy
gondoskodjunk magunkról, hanem valaki másnak kellene megtennie. Talán azt hisszük, hogy
mindaz a felelősség, amit egy átlagos ember magára vállal, számunkra elviselhetetlenül nagy
terhet jelent. Talán túlzóan vagy alig reagálunk életünk eseményeire. Személyes
irányíthatatlanságunkat legkézenfekvőbben érzelmi ingatagságunkkal tudjuk azonosítani.

 Mit jelent számomra az irányíthatatlanság?

 Voltam valaha letartóztatva, illetve függőségem miatt kerültem valaha szembe a

törvénnyel? Tettem valaha olyat, amiért letartóztathattak volna, ha elkapnak? Miket?

 Milyen munkahelyi, vagy iskolai problémám származott a függőségemből? Milyen családi

problémám származott a függőségemből?

 Milyen bajt okozott függőségem a baráti kapcsolataimban?

 Ragaszkodom ahhoz, hogy az legyen, amit én akarok? Milyen hatással volt ragaszkodásom a
kapcsolataimra?

 Figyelembe veszem mások szükségleteit? Az odafigyelés hiánya milyen hatást gyakorolt a

kapcsolataimra?

 Elfogadom a felelősséget életemért és cselekedeteimért? Képes vagyok arra, hogy

elvégezzem napi teendőimet anélkül, hogy azok túl nagy megterhelést jelentenének
számomra? Milyen hatással van ez az életemre?

 Darabokra hullok szét abban a pillanatban, ahogyan a dolgok nem terv szerint alakulnak?
Milyen hatással van ez az életemre?

 Minden kihívást személyes inzultusként élek meg? Milyen hatással volt ez életemre?

 Fenntartok egyfajta krízis-mentalitást minden helyzetre pánikkal reagálva? Milyen hatással

van ez az életemre?

 Semmibe veszem a jeleket, hogy amikor valami komolyan nincs rendben az

egészségemmel, a gyerekeimmel, és arra gondolok, hogy majd csak lesz valahogy? Írd le.

 Amikor valós veszélyben voltam, előfordult valaha, hogy függőségemből adódóan

közömbös maradtam a helyzettel szemben, vagy képtelen voltam megvédeni magam? Írd
le.

 Bántottam valaha valakit függőségemből fakadóan? Írd le.

 Előfordul, hogy hisztizek, vagy olyan más módokon reagálok az érzéseimre, ami csökkenti
az önbecsülésem és a méltóságom? Írd le.

 Előfordult, hogy azért drogoztam, vagy azért cselekedtem a függőségemtől hajtva

vezérelve, hogy megváltoztassam, vagy elnyomjam az érzéseimet? Mit próbáltam
megváltoztatni, vagy elnyomni?
1.1.7. Fenntartások

A fenntartások olyan helyzetek a programunkban, amiket fenntartunk a visszaesésre. Abból az

elgondolásból fakadnak, mellyel egy kis mértékű kontrollt magunknál tarthatunk, valahogy
úgy, hogy „Oké, elfogadom, hogy nem tudom irányítani a használatomat, de attól még
árulhatok, nem?” Vagy talán úgy gondoljuk, hogy továbbra is barátkozhatunk azokkal az
emberekkel, akikkel használtunk, vagy akiktől vásároltunk. Esetleg úgy véljük, hogy a
program bizonyos részei ránk nem vonatkoznak. Vagy azt, gondoljuk, hogy vannak dolgok,
amikkel egyszerűen nem vagyunk képesek tisztán szembenézni – például egy súlyos betegség
vagy egy szerettünk halála – és azt tervezgetjük, hogy ha ez megtörténik, akkor majd
használunk. Úgy gondoljuk, hogy ha elértünk egy kitűzött célt, megkerestünk egy bizonyos
mennyiségű pénzt, vagy hosszabb ideje tiszták vagyunk, akkor majd képesek leszünk
irányítani használatunkat. A fenntartások általában a tudatunk mélyére vannak eltemetve; nem
vagyunk teljesen tisztában velük. Elengedhetetlen, hogy minden fenntartásunkat feltárjuk, és
azon nyomban meg is szüntessük őket.

 Teljes mértékben elfogadtam a betegségem?

 Úgy gondolom, hogy még mindig barátkozhatok azokkal az emberekkel, akik

függőségemhez kapcsolódnak? Járhatok azokra a helyekre, ahová régen? Bölcs dolognak
tartom, hogy használattal kapcsolatos eszközök legyenek körülöttem, csak azért, hogy
„emlékeztessem magam”, vagy pusztán azért, hogy teszteljem a felépülésemet? Ha igen,
miért?

 Van valami, ami feltételezéseim szerint nem leszek képes tisztán végigcsinálni, valamilyen
esemény, ami megtörténhet, és olyan fájdalmas lesz, hogy muszáj lesz majd használnom
ahhoz, hogy túléljem a fájdalmat?

 Úgy gondolom, hogy egy bizonyos mennyiségű tiszta idő után, vagy más életkörülmények
között irányítani tudom majd a használatomat?

 Melyek azok a fenntartások, amiket még mindig nem engedek el?

1.1.8. Megadás

Van egy óriási különbség a beletörődés és a megadás között. A beletörődés az, amit akkor
érzünk, amikor felfogtuk, hogy függők vagyunk, de még nem fogadtuk el a felépülést úgy,
mint megoldást a problémánkra. Sokunk közülünk már jóval a Narcotics Anonymous-ba való
érkezése előtt eljutott erre a pontra. Talán azt hittük, hogy az volt a sorsunk, hogy függők
legyünk, függőként éljünk és haljunk meg. Ugyanakkor megadni akkor adjuk meg magunkat
amikor igaznak érezzük az Első Lépést és elfogadjuk a felépülést mint megoldást. Nem
akarjuk, hogy életünk olyan maradjon, mint volt. Nem akarjuk többé úgy érezni magunkat,
mint ahogyan régen.

 Ha egyáltalán félek tőle, pontosan mitől félek a megadás gondolatával kapcsolatban? Mi

győz meg arról, hogy nem tudok többé sikerrel használni?

 Elfogadom, hogy soha nem fogom visszaszerezni az irányítást, még tartós absztinencia után
sem?

 Vajon megkezdődhet a felépülésem a teljes megadás nélkül?

 Milyen lenne az életem, ha teljesen megadnám magam?

 Tudom folytatni a felépülésemet teljes megadás nélkül?

1.2. Lelki elvek

Az Első lépésben az őszinteségre, nyitottságra, hajlandóságra, alázatra és elfogadásra fogunk
koncentrálni.

1.2.1. Őszinteség

Az Első Lépés során az őszinteség elvének gyakorlása azzal kezdődik, hogy elfogadjuk az
igazságot függőségünkkel kapcsolatban, majd folytatódik az őszinteség mindennapos
gyakorlatával. Amikor egy gyűlésen azt mondjuk: ”függő vagyok”, talán az az első igazán
őszinte mondat, amit hosszú ideje kimondtunk. Lassacskán képessé válunk rá, hogy saját
magunkkal, és következésképpen másokkal szemben is őszinték legyünk.

 Ha felmerült bennem a használat, vagy a függőségem más módon történő kiélésének

gondolata megosztottam azt a szponzorommal, vagy elmondtam valaki másnak?

 Kapcsolatban álltam a betegségem valóságával, függetlenül attól, hogy milyen régóta

vagyok szabad az aktív függőségtől?

 Észrevettem most, amikor már nem kell takargatnom a függőségemet, hogy már nem kell
úgy hazudnom, mint régen? Megbecsülöm a szabadságot, ami ezzel jár? Hogyan váltam
őszintévé a felépülés folyamatában vagy során?

1.2.2. Nyitottság

Az Első Lépésben megfogalmazott nyitottság elvének gyakorlása egyben azt is jelenti, hogy
készen állunk rá, hogy elhiggyük, létezhet egy másmilyen élet, és hajlandóak vagyunk
kipróbálni ezt az utat. Nem számít, hogy nem látjuk az előttünk álló út minden részletét, vagy
hogy talán semmihez, amiről eddig hallottunk, nem hasonlítható; az számít, hogy nem
korlátozzuk magunkat a saját gondolkodásunkra. Talán néha hallunk más NA tagokat
olyasmiket mondani, amik számunkra komplett őrültségnek hangoznak, mint hogy például
„megadjuk magunkat, hogy győzzünk”, vagy javaslatot arra, hogy imádkozzunk valakiért,
akire neheztelünk. Nyitottságunkról adunk számot, amikor nem utasítjuk el ezeket a dolgokat
anélkül, hogy kipróbáltuk volna őket.

 Mit hallottam a felépülésben, amit nehezemre esett elhinni? Megkértem a

szponzoromat, vagy azt, akitől hallottam, hogy magyarázza el nekem?

 Milyen formában gyakorlom a nyitottságot?

1.2.3. Hajlandóság

Az Első Lépésben megfogalmazott hajlandóság elvét különböző módokon gyakorolhatjuk.

Amikor először fontolgatjuk a felépülést, sokan nem hisszük el teljes szívvel, hogy mindez
velünk is megtörténhet, vagy csak pusztán nem értjük, hogyan is működik majd, de azért csak
nekilátunk az Első Lépésnek – és tulajdonképpen így tapasztaljuk meg legelőször a
hajlandóságot. Minden, a felépülésünket segítő cselekedetünk a hajlandóságunkról
tanúskodik: korábban érkezni egy gyűlésre, és tovább maradni, vagy segíteni egy új gyűlés
indulását, vagy mondjuk elkérni más tagok telefonszámait, és használni is azokat.

 Hajlandó vagyok a szponzorom irányítását követni?

 Hajlandó vagyok rendszeresen gyűlésre járni?

 Hajlandó vagyok megtenni a legnagyobb erőfeszítést a felépülésemért? Hogyan?

1.2.4. Alázat

Az Első Lépésben központi szerepet játszó alázat elvének legkézzelfoghatóbb

megnyilvánulása a megadás. Az alázatot a leginkább úgy azonosíthatjuk, mint önmagunk
teljes elfogadását – nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak annál, mint amilyennek akkor
hittünk magunkat, amikor használtunk. Csupán emberek vagyunk.

 Szörnyetegnek hiszem magam, aki függőségével megmérgezte az egész világot? Vagy épp’
ellenkezőleg, hogy a függőségem semmilyen hatást nem gyakorolt a körülöttem lévőkre, a
társadalomba, amelyben élek? Vagy valahol a kettő között?

 Van egyfajta viszonylagos fontosságérzetem a családom és barátaim körében? És az egész

társadalomban? Milyen ez az érzés?

 Milyen módon gyakorolom az alázat elvét az Első lépésen való munka során?
1.2.5. Elfogadás

Az elfogadás elvének gyakorlásához többet kell tennünk, mint pusztán beismerni, hogy
függők vagyunk. Amikor elfogadjuk függőségünket, egy mély, belső változást érzünk, melyet
a remény egyre növekvő érzése kísér. Egyfajta békét kezdünk megtapasztalni. Megbékélünk a
függőségünkkel, felépülésünkkel, és azzal, amit ez a két párhuzamos valóság jelent mostantól
az életünkben. Nem borzadunk el a gyűlések, egy szponzori viszony, és a lépések
megtételének gondolatától/; inkább kezdünk úgy tekinteni a felépülésünkre, mint egy értékes
ajándékra, és a Lépések megtételével járó munkát nem érezzük nagyobb nehézségnek, mint az
életünk más tennivalóit.

 Megbékéltem azzal a ténnyel, hogy függő vagyok?

 Megbékéltem azokkal a gondolatokkal, amiket meg kell tennem a teljes tisztaságomért?

 Miért olyan fontos a betegségem elfogadása a felépülésem folyamatában?

1.3. Továbblépünk
Ahogy készülődünk a Második Lépés megtételére, valószínűleg azon tűnődünk majd, hogy
elég alaposan dolgoztunk-e az Első Lépésen. Biztosak vagyunk abban, hogy eljött az ideje a
továbblépésnek? Vajon töltöttünk mi annyi időt ezzel a lépéssel, mint a többiek tették?
Valóban megértettük ezt a lépést?

Sokunknak segítségére volt, ha egy-egy Lépés befejeztével leírta minden azzal kapcsolatos
gondolatát vagy elképzelését.

 Honnan tudom, hogy eljött az ideje annak, hogy továbblépjek?

 Mit gondolok az Első Lépésről?

 Az előzőleg megszerzett tudásom és tapasztalatom milyen módon befolyásolta az Első

Lépésen történő munkámat?

Egy olyan helyre jöttünk, ahol szembesülünk egykori életmódunk eredményeivel, és

elfogadjuk, hogy új utakat kell találnunk, de azt valószínűleg még nem látjuk, hogy egy
felépülő függő élete micsoda lehetőségekben bővelkedik. Jelen pillanatban megelégszünk a
szabadsággal, amit az aktív addikciótól való megszabadulás jelent, de hamarosan
ráeszmélünk, hogy azt az űrt, amit eddig drogokkal, vagy más, kényszeres, megszállott
viselkedésmódokkal töltöttük be, be kell töltsünk valami mással. Ezt az ürességet a következő
Lépések megtétele tölti majd be. A felépülésben előttünk álló út a Második Lépéssel
folytatódik.
Második Lépés
„Eljutottunk a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő helyre
tudja állítani józan gondolkodásunkat.”
Az Első Lépés megfoszt minket a függőségről kialakított illúzióinktól, a Második Lépés
reményt ad a felépüléshez. A Második Lépés megtanítja nekünk, hogy mindaz, amit az Első
Lépésben megtudtunk a függőségünkről, még nem a történet vége. A fájdalom és az őrület,
mellyel együtt éltünk, szükségtelenek – mondja a Második Lépés. Csillapíthatóak, és a
Narcotics Anonymous Tizenkét Lépésén való munkánk során idővel megtanulunk nélkülük
élni.

A Második Lépés betölti azt az űrt, melyet az Első Lépés befejezésekor érzünk. Ahogyan
közeledünk a Második Lépéshez, fontolgatni kezdjük, hogy létezhet egy nálunk hatalmasabb
Erő; egy Erő, amely képes begyógyítani sebeinket, csillapítani zavartságunkat és
helyreállítani józan gondolkodásunkat.

Újonnan érkezőként sokunkat zavart ennek a lépésnek az a része, mely szerint „őrültek”
voltunk. A tehetetlenségünk beismerésétől eljutni az „őrületünk” elfogadásához hatalmas
lépésnek tűnt. Mégis, miután a programban voltunk már egy ideje, kezdtük megérteni, hogy
miről is szól ez a Lépés valójában. Elolvastuk a Basic Text-et, és az őrületünk leírását a
következőképpen találtuk meg benne: „ugyanazon hibákat ismételjük és különböző
eredményeket várunk”. Ezzel biztosan tudtunk azonosulni! Végül is hányszor próbáltunk
megúszni valamit, amit azelőtt sosem úsztunk meg, minden egyes alkalommal azt
mondogatva magunknak, hogy „most másképp lesz”? Ez aztán az őrültség! Ha sok éven át
élünk e Lépés elvei alapján, felismerjük, hogy milyen mélységekben mutatkozik meg
őrületünk valójában, és gyakran azt látjuk, hogy a Basic Text definíciója csupán a felszínt
súrolja.

Néhányan elutasítottuk ezt a Lépést, mert azt gondoltuk, hogy azt kívánja tőlünk, hogy
vallásosak legyünk. Semmi, abszolút semmi olyan nincs a Narcotics Anonymous
programjában, ami azt kívánja tagjaitól, hogy vallásosak legyenek. Azt a gondolatot, hogy
„bárki csatlakozhat hozzánk… vallásra vagy annak hiányára való tekintet nélkül”, ádázul védi
közösségünk. Tagjaink ebben a tekintetben teljességre törekszenek, és semmit sem tolerálnak,
ami kompromittálná a függők elidegeníthetetlen jogát arra, hogy saját felfogást alakítsanak ki
a náluk hatalmasabb Erőről. Ez egy spirituális, nem pedig vallási program.
A Második Lépés szépsége akkor tárulkozik fel előttünk, amikor elkezdünk azon
gondolkozni, hogy mi lehet a Felsőbb Erőnk. Azt a biztatást kapjuk, hogy olyan Erőt
válasszunk, ami szerető, gondoskodó, és ami a legfontosabb: képes helyreállítani józan
gondolkodásunkat. A Második Lépés nem azt mondja, hogy „Eljutottunk a hitre egy nálunk
hatalmasabb Erőben”, hanem azt, hogy „Eljutottunk a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő
helyreállíthatja józan gondolkodásunkat”. A hangsúly nem azon van, hogy ki vagy mi ez az
Erő, hanem azon, hogy ez az Erő mit tud tenni értünk. A csoport már önmagában is
bizonyosan egy nálunk hatalmasabb Erő. Ugyanígy a Tizenkét Lépés spirituális elvei is. És
persze minden egyes tagunk felfogása is, amit a Felsőbb Erőről kialakít. Ahogyan tiszták
maradunk, és folytatjuk ezt a Lépést, felismerjük, hogy nem számít az, hogy a függőségünk
meddig tartott és az őrületünk meddig ment el. Nincs határa a nálunk hatalmasabb Erő
képességének abban, hogy helyreállítsa józan gondolkodásunkat.

2.1. Remény
A remény, melyet a Második Lépésen való munkánk során kapunk, felváltja a kétségbeesést,
mellyel a programba érkeztünk. Minden egyes alkalommal, amikor követtük azokat az utakat,
melyekről azt hittük, hogy kivezetnek függőségünkből – orvostudomány, vallás vagy
pszichiátria – beláttuk, hogy idáig vezettek; egyikük sem volt megfelelő a számunkra. Mikor
kifogytunk a lehetőségekből, és kimerítettük forrásainkat, azon tűnődtünk, hogy vajon
találunk e valaha megoldást a dilemmánkra – ha egyáltalán létezik valamiféle megoldás a
világon, ami működik. Igazság szerint, egy kissé gyanakvóak lehettünk, amikor először a
Narcotics Anonymous-ba jöttünk, azon tűnődve, hogy vajon ez is csak egy olyan módszer-e,
amely nem fog működni, vagy ami nem működik majd elég jól ahhoz, hogy változást hozzon.

Mégis valami figyelemreméltó dolog történt velünk, amikor beültünk az első néhány
gyűlésünkre. Függők voltak ott, akik ugyanúgy drogot használtak, mint mi; függők, akik most
tiszták voltak. Hittünk bennük. Tudtuk, hogy bízhatunk bennük. Ismerték a helyeket, ahol
függőségünk során jártunk – nem csak azokat a helyeket, ahol gyakran használtuk a szert,
nemcsak a földrajzi helyeket, hanem a félelem és kétségbeesés helyeit is, melyeket
szellemünk minden egyes alkalommal meglátogatott. A felépülő függők, akikkel az NA-ban
találkoztunk, ugyanúgy ismerték az általunk ismert helyeket, mint mi, mivel ők maguk is
jártak ott.

Ekkor ismertük fel, hogy ezek a tagok – függők, mint mi -, tiszták voltak és szabadságot
nyertek, amit legtöbbünk először a remény érzésén keresztül tapasztalt meg. Valószínű, hogy
a tagok egy csoportjával álldogáltunk egy gyűlés után. Hallgattunk valakit, aki egy olyan
történetet osztott meg velünk, mint a miénk. Legtöbbünk fel tudja idézni ezt a pillanatot, még
évekkel később is – és ez a pillanat mindannyiunk számára eljön.

Reményünk mindig megújul a felépülésünk során. Mindig, amikor valami újat tudunk meg a
betegségünkről, a felismerés fájdalmát a remény érzése kíséri. Mindegy, hogy mennyire
fájdalmas a tagadásunk lerombolásának folyamata; helyette valami más a helyére kerül
bennünk. Még ha azt is érezzük, hogy nem igazán hiszünk semmiben sem, a programban
hiszünk. Hisszük, hogy helyreáll a józan gondolkodásunk, még a legreménytelenebb időkben
is, sőt még a legbetegebb részeinkben is.

 Ma mivel kapcsolatban van bennem remény?

2.1.1. Őrület

Ha kétség van bennünk azzal kapcsolatban, hogy szükségünk van józan gondolkodásunk
megújítására életünkben, akkor gondunk lesz ezzel a Lépéssel. Ebben az esetben az Első
Lépésünk áttekintése segíteni fog. Itt az idő, hogy jól megvizsgáljuk őrületünket.

 Hittem–e valaha is, hogy irányítani tudom a szerhasználatomat? Mik voltak ezzel
kapcsolatban a tapasztalataim, és mennyire voltak erőfeszítéseim sikeresek?

 Milyen dolgokat tettem meg, amiket ma alig tudok elhinni, ha visszatekintek? Sodortam-e
magam veszélyes helyzetekbe, hogy droghoz juthassak? Viselkedtem úgy, amit ma
szégyellek? Milyenek voltak ezek a helyzetek?

 Hoztam őrült döntéseket függőségem eredményeképpen? Hagytam ott munkát,

szakítottam meg barátságokat vagy más kapcsolatokat, vagy feladtam más célok elérésével
csupán azért, mert zavarták a szerhasználatomat?

 Fizikailag tettem-e kárt magamban vagy valaki másban függőségem során?

2.1.2. Problémáink

Az őrület a realitásérzékünk és viszonyítási alapjaink elvesztése. Úgy gondolhatjuk, hogy

egyéni problémáink fontosabbak másokénál, miközben képtelenek vagyunk arra, hogy
egyáltalán figyelembe vegyük más emberek igényeit is. A kis problémák hatalmas
katasztrófákká válnak. Életünk elveszíti egyensúlyát. Nyilvánvaló példa őrült
gondolkodásunkra az a tévhit, hogy egyedül tiszták tudunk maradni, vagy az, hogy az
egyetlen problémánk a droghasználat volt, és most minden rendben van csupán csak azért,
mert tiszták vagyunk. Az NA-ban az őrületet gyakran úgy írják le, mint azt a téveszmét, hogy
ha kiveszünk valamit magunkból – drog, irányítás, szex, étel, stb. –, akkor helyrehozhatjuk
azt, ami nincs rendben bennünk: az érzéseinket.

 Hogyan reagáltam túl, vagy alul a dolgokat? Hogyan billent ki életem az egyensúlyából?

 Hogyan mutatkozik meg őrületem, mely elhiteti velem, hogy a rajtam kívül álló dolgok
tehetnek egésszé, és oldják meg az összes problémámat? A droghasználat, megszállott
szerencsejáték, evés, vagy szex hajszolása? Vagy valami más?

 Szoktam őrületemből fakadóan azt hinni, hogy az egyetlen problémám a függőségem, mint
szerhasználat?

2.1.3. Új őrület

Ha tiszták vagyunk már egy ideje, láthatjuk, hogy egy egészen új szintű tagadás nehezíti meg
azt, hogy meglássuk életünkben az őrületet. Ahogyan ezt tettük már a felépülésünk kezdetén
is, tisztába kell jönnünk azzal, hogy miben nyilvánult meg őrületünk. Sokunk úgy találta,
hogy az őrületünk messzebbre megy, mint ahogyan azt a Basic Text definíciója
meghatározza. Ugyanazokat a hibákat követjük el újra és újra, még akkor is, amikor teljesen
tudatában vagyunk annak, hogy mi lesz a következmény. Talán akkora fájdalmat érzünk,
hogy nem érdekelnek a következmények, vagy azt gondoljuk, hogy ha egy szenvedély
érdekében cselekszünk, valahogy majdcsak megéri az árát.

 Mikor cselekedtünk egy szenvedély érdekében még úgy is, hogy tudtuk, hogy milyen
eredménnyel jár? Mit éreztünk és gondoltunk előtte? Mi késztetett arra, hogy mégis
megtegyük?

2.2. Eljutottunk a hitre

2.2.1. Túljutni a korlátokon

A fenti taglalás számos olyan okra mutat rá, melyek mentén gondunk lehet ezzel a Lépéssel.
Adódhatnak más okok is. Fontos, hogy azonosítsuk őket és túljussunk azokon a korlátokon,
amelyek visszatartanak minket attól, hogy elkezdjünk hinni.

 Vannak félelmeim a hittel kapcsolatban? Mik azok?

 Vannak más akadályok, melyek megnehezítik azt, hogy eljussak a hitre? Mik azok?

 Számomra mit jelent az, hogy „Eljutottunk a hitre…”?

2.2.2. Hitünk növelése

Függőként hajlamosak vagyunk arra, hogy vágyaink azonnali teljesítését akarjuk. Azonban
fontos emlékeznünk arra, hogy a Második Lépés egy folyamat, nem pedig egy esemény.
Legtöbbünkkel ez nem úgy történik, hogy egy nap arra ébredünk, hogy tudjuk, hogy egy
nálunk hatalmasabb Erő helyreállíthatja józan gondolkodásunkat. Fokozatosan jutunk el az
ebben való hitre. Mégis, nem elég hátradőlnünk és várnunk, hogy hitünk önmagától
növekedjen – segíthetjük is ezt a folyamatot.

 Hittem e valaha valamiben, aminek létezésére nem volt kézzelfogható bizonyítékom?

Milyen volt ez az élmény?

 Milyen tapasztalatokat hallottam más felépülő függőktől, akik megosztották velem a hitre
való eljutásuk folyamatát?

 Próbáltam e valamelyiket is életemben? Miben hiszek?

 Hogyan nőtt a hitem a felépülésem során?

2.2.3. Egy nálunk hatalmasabb Erő

Mindegyikünk egy élettapasztalatokkal teli történettel kezdi meg a felépülését. Az átélt

események nagymértékben meghatározzák a nálunk hatalmasabb Erőről kialakított
felfogásunkat. Ehhez a Lépéshez nem szükséges, hogy határozott elképzelésünk legyen a
Felsőbb Erő természetéről és kilétéről. Az effajta felfogásunk később alakul majd ki. A
Felsőbb Erőről kialakított felfogásunkban addig kell eljutnunk a Második Lépés során, hogy
segíteni tud rajtunk. Itt nem foglalkozunk teológiai eleganciával vagy tanokba vetett hittel –
csupán valami olyat szeretnénk, ami működik.

Milyen hatalmasnak kell lennie a nálunk hatalmasabb Erőnek? A válasz erre a kérdésre
egyszerű. Függőségünk, mint egy negatív erő kétségtelenül hatalmasabb volt nálunk. Az
őrület útjára vezetett, és azt okozta, hogy másképp viselkedtünk, mint ahogyan ténylegesen
akartunk. Szükségünk van valamire, ami fel tudja venni a harcot ez ellen; valamire, ami
legalább olyan hatalmas, mint a függőségünk.

 Van e problémám annak elfogadásával, hogy létezik egy nálam hatalmasabb Erő vagy
esetleg több is?

 Mik azok a dolgok, amik hatalmasabbak nálam?

 Egy nálam hatalmasabb Erő segíthet abban, hogy tiszta maradjak? Hogyan?

 Egy nálam hatalmasabb Erő segíthet felépülésemben? Hogyan?

2.2.4. A Felsőbb Erő jellemzői

Néhányunknak letisztult képe lehet a nálunk hatalmasabb Erő természetéről, és ebben nincsen
semmi rossz. Tulajdonképpen a Második Lépés az a pont, ahol sokunkban kialakulhatnak az
első gyakorlati elképzelések a nálunk hatalmasabb Erőről, ha még nincsenek. Sokan úgy
véltük, hogy először azt kellene megvizsgálni, hogy a nálunk hatalmasabb Erő hogyan tud
segíteni – még mielőtt megnéznénk azt, hogy ki is ő valójában. Továbbá azt, hogy ha
megnézzük, hogy a nálunk hatalmasabb Erő mit tud tenni értünk, segíthet abban, hogy többet
tudjunk meg róla.

Nagyon sokféle felfogást alakíthatunk ki a nálunk hatalmasabb Erőről. Gondolhatunk rá úgy,

mint a spirituális elvek vagy az N.A. közösségének erejére, az útmutató jó irányra, vagy bármi
másra, amit el tudunk képzelni, mindaddig, amíg szerető, gondoskodó és nálunk hatalmasabb.

Tulajdonképpen egyáltalán nem szükséges az, hogy legyen valamiféle felfogásunk a nálunk
hatalmasabb Erőről ahhoz, hogy használjuk ezt az Erőt tisztaságunk megtartására és a
felépülésünkben való előrehaladásra.

 Milyen bizonyítékaim vannak arra, hogy a Felsőbb Erő működik életemben?

 Milyen jellemzők nem illetik a Felsőbb Erőmet?

 Milyen jellemzőkkel bír a Felsőbb Erőm?

2.3. Józan gondolkodásunk helyreállítása

2.3.1. A józan gondolkodás megtapasztalása

A „Működik: Hogyan és Miért?” úgy írja le a „helyreállítás” szót, mit „egy olyan pontig
történő változást, ahol függőségünk és hozzá társuló őrületünk már nem irányítják életünket”.

Úgy látjuk, hogy ahogyan az őrületünk a realitásérzékünk és viszonyítási alapjaink

elvesztéséhez vezetett, úgy kezdjük megtapasztalni a józan gondolkodást életünkben, amikor
olyan perspektívát alakítunk ki, mely lehetővé teszi azt, hogy jobb döntéseket hozzunk. Azt
látjuk, hogy választási lehetőségünk van abban, hogy hogyan viselkedjünk. Érettek és bölcsek
leszünk ahhoz, hogy megálljunk, és figyelembe vegyük egy-egy szituáció minden egyes
aspektusát, mielőtt cselekszünk.

Nyilvánvaló, hogy életünk változik. Legtöbbünknek nem okoz problémát, hogy meglássuk a
józan gondolkodás jelenlétét életünkben, amikor összehasonlítjuk szerhasználatunkat kezdeti
felépülésünkkel, kezdeti felépülésünket az időleges tisztasággal, vagy az időleges
tisztaságunkat hosszú távú felépülésünkkel. Mindez egy folyamat, és józan gondolkodásunk
helyreállításának igénye idővel változik. Amikor újak vagyunk a programban, a józan
gondolkodás helyreállítása valószínűleg azt jelenti, hogy nem kell többet használni; s amikor
ez megtörténik, az őrületünk direkt módon és egyértelműen használatunkhoz kötődő része
megszűnik. Már nem követünk el bűncselekményeket, hogy droghoz jussunk. Már nem
sodorjuk magunkat olyan megalázó helyzetekbe, melyek semmi más célt nem szolgálnak,
csupán szerhasználatunkat. Felépülésünk kezdetén azt tapasztalhatjuk, hogy azzal nincs
gondunk, hogy higgyünk egy nálunk hatalmasabb Erőben, ami segít abban, hogy tiszták
maradjunk; viszont lehet, hogy nem vettük még fontolóra azt, hogy mit jelent józan
gondolkodásunk helyreállítása túl azon, hogy tiszták maradunk. Ahogyan haladunk előre
felépülésünkben, fontos, hogy a „józan gondolkodás”-ról alkotott nézeteink is fejlődjenek.

 Mik azok a dolgok, amik például szolgálnak számomra a józan gondolkodásra?

 Milyen gondolkodás- és viselkedésmódbeli változások szükségesek józan gondolkodásom

helyreállításához?

 Életem mely területein van most szükségem a józan gondolkodásomra?

 A helyreállítás mitől folyamat?

 A többi Lépésen való munkám hogyan segít józan gondolkodásom helyreállításában?

 Mi az, amiben már helyreállt józan gondolkodásom a felépülésem során?

2.3.2. Irreális elvárások

Néhányunknak irreális elképzelései lehetnek józan gondolkodásunk helyreállításáról. Azt

gondolhatjuk, hogy soha többé nem leszünk mérgesek, vagy azt, hogy amint elkezdünk
dolgozni ezen a Lépésen, onnantól kezdve mindig tökéletesen fogunk viselkedni, és nem lesz
többé bajunk a szenvedélyeinkkel, érzelmi felfokozottságunkkal, vagy azzal, hogy életünk
nincs egyensúlyban. Az előbbi leírás szélsőségesnek tűnhet, de ha csalódunk egyéni
felépülésünk menetében, vagy józan gondolkodásunk helyreállításában, lehet, hogy ebben a
leírásban ráismerünk bizonyos téveszméinkre. Legtöbben azt tapasztaltuk, hogy úgy érhetjük
el leginkább a lelki békét, hogy ha felhagyunk téves elvárásainkkal a felépülésünket illetően.

 Milyen elvárásaim vannak józan gondolkodásom helyreállítására vonatkozóan? Reálisak

vagy irreálisak?
  A felépülésemben való előrehaladásomra vonatkozó reális elvárásaim megvalósulnak-e
vagy sem? Megértem azt, hogy a felépülésem időt vesz igénybe, és nem máról holnapra
történik?

2.3.3. Bizonyítékok a józan gondolkodásra

Ha megtapasztaljuk azt, hogy akár csak egyszer is józanul cselekszünk egy helyzetben,
amellyel azelőtt soha nem voltunk képesek sikeresen megbirkózni, bizonyítékot kaphatunk a
józan gondolkodásra.

 Voltak e valaha is ilyen élményeim felépülésem során? Mik voltak ezek?

2.4. Lelki elvek

A Második Lépésben a nyitottságra, a hajlandóságra, a hitre, a bizalomra és az alázatra
összpontosítunk.

2.4.1. Nyitottság

A nyitottság elve, melyet a Második Lépésben találunk, abból a meggyőződésből fakad, hogy
egyedül nem vagyunk képesek felépülni, szükségünk van valamilyen segítségre. A következő
lépés, hogy nyitottá váljunk arra, hogy elhiggyük: van segítség a számunkra. Nem az számít,
hogy tudjuk-e, hogy a nálunk hatalmasabb Erő hogyan képes segíteni; hisszük, hogy ez
lehetséges.

 Miért ártok felépülésemnek azzal, ha nem vagyok nyitott?

 Ma miben nyilvánul meg nyitottságom?

 Hogyan változott az életem a felépülésem során? Hiszek-e abban, hogy több változás is
lehetséges?

2.4.2. Hajlandóság

A hajlandóság elvének gyakorlása a Második Lépésben egyszerűen kezdődhet el. Először

lehet, hogy csak eljárunk gyűlésekre, és más felépülő függők beszámolóit hallgatjuk, akik
megosztják velünk a Második Lépéssel kapcsolatos tapasztalataikat. Ezután a saját
felépülésünkben is alkalmazhatjuk a hallottakat. Felkérünk egy szponzort, hogy mutasson
utat.

 Mit vagyok hajlandó megtenni azért, hogy helyreálljon józan gondolkodásom?

  Van olyan dolog, amire ma hajlandó vagyok de azelőtt nem voltam az? Mi ez?

2.4.3. Hit

Nem dőlhetünk hátra arra várva, hogy megérintsen minket a hit, amikor a Második Lépésen

dolgozunk. Tennünk is kell érte. Azt javasoljuk, ami sokunk számára működött, hogy

„tegyünk úgy mintha” lenne hitünk. Ez nem jelenti azt, hogy hazudnunk kellene

önmagunknak, a szponzorunknak, vagy bárki másnak arról, hogy hol tartunk ezzel a Lépéssel.

Ezt nem azért tesszük, mert jól hangzik, vagy mert jobbnak látszunk tőle. Az „úgy teszünk

mintha” egyszerűen csak azt jelenti, hogy úgy élünk, mint aki hiszi, hogy amit remél, az meg

is fog történni. Ez a Második Lépésben azt jelenti, hogy úgy élünk, mint aki várja, hogy

helyreálljon józan gondolkodása. Sokféle módon működhet ez életünkben. Sok társunk azt

javasolja, hogy „tegyünk úgy, mintha hinnénk” azzal, hogy rendszeresen eljárunk gyűlésre, és

útmutatást kérünk a szponzorunktól.

 Mit tettem, ami mutatja hitemet? Hogyan nőtt a hitem?

 Képes voltam e terveket szőni, és közben elhinni, hogy függőségem nem állhat útjukba?

2.4.4. Bizalom

Ahhoz, hogy bízni tudjunk a Felsőbb Erőben, arra van szükség, hogy felülkerekedjünk

félelmeinken a józan gondolkodásunk helyreállítását illetően. Még ha csak rövid ideje

vagyunk is tiszták, valószínű, hogy már átéltünk érzelmi fájdalmakat felépülésünk során.

Lehet, hogy félünk attól, hogy még több fájdalomban lesz részünk. Bizonyos értelemben

igazunk lehet: még több fájdalom lesz. Mégis, egyikük sem lesz nagyobb annál, amit ne

bírnánk el, és egyiküket sem kell egyedül elviselnünk. Ha képesek vagyunk arra, hogy

bizalmunkat a felépülés folyamatába, és a nálunk hatalmasabb Erőbe fektessük, akkor a

felépülés megpróbáltatásokkal teli, de reményteljes útjára léphetünk. Tudni fogjuk, hogy az út

végén nem a felületes boldogság vár ránk, hanem egy alapvető változás, amely egy sokkal

magasabb szintű, spirituális értékeken alapuló életformát kínál.

  Mik azok a félelmeim, amik bizakodásom útjában állhatnak?

 Mire van szükségem ahhoz, hogy leküzdjem ezeket a félelmeket?

 Mit teszek, ami hűen tükrözi bizalmamat a felépülés folyamatában és egy nálam
hatalmasabb Erőben?

2.4.5. Alázat

Az alázat elve abból a beismerésünkből fakad, hogy létezik egy nálunk hatalmasabb Erő.
Sokunk számára félelmetesen nagy harc az, hogy ne a saját gondolkodásunkra
támaszkodjunk, és elkezdjünk segítséget kérni, azonban ha így teszünk, máris elkezdtük
gyakorolni az alázat elvét, mely a Második Lépésben található.

 Kértem ma segítséget egy nálam hatalmasabb Erőtől? Hogyan?

 Kértem segítséget a szponzoromtól, elmentem gyűlésekre és próbáltam kapcsolatot

létesíteni más felépülő függőkkel? Mik voltak e tetteim eredményei?

2.5. Továbblépünk
Amint készen állunk arra, hogy továbblépjünk a Harmadik Lépés felé, meg kell néznünk,
hogy meddig jutottunk el a Második Lépésen való munkánk során. Ha leírjuk az egyes
Lépésekről alkotott elképzeléseinket, akkor felkészültté válhatunk arra, hogy továbblépjünk,
és a spirituális értékeket magunkévá tegyük.

 Mit tehetek azért, hogy eljussak a hitre?

 Mit teszek annak érdekében, hogy felülkerekedjek irreális elvárásaimon józan

gondolkodásom helyreállítását illetően?

 Mi a Második Lépésről alkotott elképzelésem?

 Az előzetes tudásom és tapasztalatom hogyan befolyásolta a Második Lépésen való

munkámat?

Ahogy haladunk a Harmadik Lépés felé, lelkünkben megjelenik a remény. Ha már nem is
vagyunk újak a felépülésben, akkor is megerősíthetjük hitünket, hogy a felépülés, az
előrehaladás és a változás nem csupán lehetséges, hanem szükségszerű, ha minden erőnkkel a
Lépéseken dolgozunk. Láthatjuk, hogy lehetőség van arra, hogy világosan lássuk ezt a sajátos
őrületet, melyben nem is olyan régen benne voltunk függőségünk rabjaként. Valószínűleg már
kezdtünk megtapasztalni valamiféle szabadságot. Kezdünk megszabadulni őrületünk
rabságából. Megismertük őrületünket és elkezdtünk bízni abban, hogy egy nálunk
hatalmasabb Erő megmenthet minket attól, hogy ugyanazt az utat hajszoljuk tovább.
Elkezdünk megszabadulni illúzióinktól. Már nem harcolunk azért, hogy függőségünket
titokban tartsuk, vagy hogy izoláljuk magunkat azért, hogy takargassuk őrületünket. Láttuk,
hogy a program működött mások számára is, és felismertük, hogy számunkra is kezd
működni. Az újonnan megtalált hitünkben eljutunk a hajlandósághoz, hogy cselekedni
tudjunk és dolgozni a Harmadik Lépésen.
Harmadik Lépés
„Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket a saját felfogásunk
szerinti Isten gondjaira bízzuk.”

3.1. Az elhatározás folyamata

Szponzorunkkal dolgoztunk az Első és a Második Lépésen – megadtuk magunkat, és
hajlandóságot mutattunk arra, hogy kipróbáljunk valami újat. De ha nem váltjuk ezt a
hajlandóságot tetté most azonnal, akkor el fog tűnni, és ugyanott leszünk, mint az elején. A
Harmadik Lépésen való munkához tettekre van szükség.

A Harmadik Lépés legfontosabb cselekedete a döntés. Megijedhetünk, ha arra gondolunk,

hogy döntenünk kell, különösen, amikor azt nézzük, hogy mit döntünk el ebben a lépésben.
Sokan és régóta semmiről nem döntöttünk. Mások hozták meg helyettünk a döntéseinket – a
függőségünk, a hatóságok, vagy egyszerűen nem döntöttünk, mert nem akartuk vállalni a
felelősséget, hogy bármit is eldöntsünk a magunk számára. Ráadásul ha elképzeljük, hogy
életünket és akaratunkat valami olyan gondoskodására bízzuk, amit ezen a ponton még nem is
értünk, azt gondolhatjuk, hogy ez az egész túl sok nekünk és elkezdünk könnyebb utat keresni
a programban. Ezek a gondolatok veszélyesek, mert ha lerövidítjük a programot, rövidre
zárjuk a felépülésünket is.

A Harmadik Lépés döntése egyszerre túl nagy falat lehet számunkra. A Harmadik Lépéstől
való félelmeink, és az a gondolkodásmód, amihez ezek a félelmek vezetnek, enyhíthetőek, ha
kisebb, különálló egységek sorozatára bontjuk ezt a lépést. A Harmadik Lépés csak egy része
a függőségünkből való felépülés útjának. A Harmadik Lépés döntéshozatala nem azt jelenti,
hogy hirtelen, és teljesen meg kell változtatnunk az egész életünket, vagy az életmódunkat. A
döntő változások az életünkben fokozatosan következnek be, ahogyan dolgozunk a
felépülésünkön, és ezekhez a változásokhoz a mi részvételünkre is szükség van. Nem kell
attól félnünk, hogy ez a lépés valami olyat tesz velünk, amire nem állunk készen, vagy ami
nem fog tetszeni nekünk.

Nagy jelentősége van annak, amit e lépés ajánl: akaratunkat és életünket a saját felfogásunk
szerinti Isten gondoskodására bízzuk. Ezek a szavak különösen fontosak. Azáltal, hogy a
Harmadik Lépésen dolgozunk, azt engedjük, hogy valaki, vagy valami gondoskodjon rólunk,
nem azt, hogy irányítson, vagy helyettünk intézze az életünket. Ez a lépés nem azt ajánlja,
hogy üresfejű robotokká váljunk, akik nem képesek saját életet élni. És nem segít abban sem,
hogy felelőtlenül éljünk. Ehelyett, egyszerű döntést hozunk, hogy irányt váltsunk, ne
lázadjunk tovább az életünk eseményeinek természetes és logikus folyása ellen, döntést
hozunk, hogy nem akarunk mindent pontosan úgy, ahogy mi elképzeltük, ezzel is csak
fárasztva magunkat. Elfogadjuk, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő jobban tud gondoskodni
akaratunkról és életünkről, mint mi magunk. A felépülés spirituális folyamatát folytatjuk,
miközben felfedezzük, hogy az „Isten” szó mit jelent számunkra.

Ebben a lépésben mindegyikünk elérkezik valamiféle következtetéshez azzal kapcsolatban,

hogy mit jelent számunkra „Isten”. Felfogásunk nem kell, hogy teljes, vagy kész legyen. Nem
kell olyannak lennie, mint bárki másé. Talán egészen biztosak vagyunk abban, hogy mi NEM
Isten, de azt nem tudjuk, hogy mi IGEN, és ez rendben van. Az egyetlen dolog, ami nagyon
fontos, hogy megkezdjük a keresést, ami lehetővé teszi, hogy felépülésünk folytatásával
továbbvigyük ezt az elképzelést. Istenről való elképzelésünk úgy fog fejlődni, ahogyan mi
fejlődünk a felépülésünkben. A Harmadik Lépésen végzett munka segíteni fog nekünk
felfedezni, hogy mi az, ami a legjobban működik számunkra.

3.1.1. Döntéshozás

Ahogy már beszéltünk róla, többünket elbátortalaínthat a nagy döntéshozás gondolata.

Bátortalanul és megbénítva érezhetjük magunkat. Talán félünk az eredményektől, vagy a
sugallt elköteleződéstől. Azt hihetjük, hogy ez a dolog örökre szól, és félünk, hogy nem jól
csináljuk majd, vagy nem lesz lehetőségünk rá, hogy újra megtegyük. Ugyanakkor
akaratunkat és életünket a saját felfogásunk szerinti Isten gondoskodására bízni olyan döntés,
amit újra és újra meghozhatunk, akár naponta, ha szükséges. Sőt, valószínűleg rendszeresen
meg kell majd hoznunk ezt a döntést, vagy a felépülésünket kockáztatjuk az önelégültség
miatt.

Fontos, hogy szívünkkel és lelkünkkel döntsünk. Bár a „döntés” szó úgy hangzik, mint ami
főleg az agyban történik, el kell végeznünk a szükséges munkát ahhoz, hogy túllépjünk az
intellektuális szinten, és belsőnkké váljon a választásunk.

 Miért van központi szerepe a döntéshozásnak ebben a lépésben?

 Meg tudom hozni ezt a döntést csak a mai nap? Vannak félelmeim vagy fenntartásaim ezzel
kapcsolatban? Mik azok?
3.1.2. Tettek

Rá kell jönnünk, hogy döntést hozni tettek nélkül értelmetlen. Például eldönthetjük egy
reggel, hogy elmegyünk valahová, majd leülünk, és nem mozdulunk ki a lakásból egész nap.
Ez a korábbi döntésünket értelmetlenné tenné, ugyanolyan jelentéktelenné, mint bármely
felmerülhető kósza gondolatunkat.

 Milyen tett követte a döntésemet?

 Életem mely területeit nehéz átadnom?

 Miért fontos, hogy mégis átadjam őket?

3.1.3. Önfejűség

A Harmadik Lépés különösen fontos, mert olyan sokáig cselekedtünk önfejűségünktől

vezérelve, kihasználva a jogot a választásra és a döntéshozatalra. Mi is az önfejűség
pontosan? Néha totális visszahúzódás és elszigeteltség. A végén nagyon magányos és
önemésztő létezésben élünk. Néha az önfejűséggel cselekedeteinkből kizárunk minden más
megfontolást azon kívül, amit mi akarunk. Nem veszünk tudomást mások szükségleteiről és
érzéseiről. Átdübörgünk, keresztülszáguldunk mindenkin, aki megkérdőjelezi, hogy bármit
csinálhatunk, amit csak akarunk. Tornádóként süvítünk át családunk, barátaink, akár idegenek
életén is, fel sem fogva a rombolást, amit magunk mögött hagyunk. Ha a körülmények nem
felelnek meg az ízlésünknek, akkor bármi áron megpróbáljuk azokat megváltoztatni, hogy
elérjük a céljainkat. Saját akaratunkat próbáljuk érvényesíteni bármi áron. Annyira el vagyunk
foglalva érzéseink agresszív követésével, hogy teljesen elveszítjük a kapcsolatot tudatunkkal
és Felsőbb Erőnkkel. Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk ezen a lépésen, azonosítanunk kell, hogy
milyen módokon cselekedtünk önfejűségünktől vezérelve.

 Hogyan cselekedtem önfejűségemtől vezérelve?

 Milyen hatással volt ez az életemre?

 Milyen hatással volt önfejűségem másokra?

3.1.4. Célkitűzések

Önfejűségünk megadása nem azt jelenti, hogy nem tűzhetünk ki célokat, vagy nem
próbálhatunk meg változtatni magunkon és a világon. Nem jelenti azt, hogy passzívan el kell
fogadnunk igazságtalanságokat magunkkal, vagy olyan emberekkel szemben, akikért
felelősek vagyunk. Különbséget kell tennünk a romboló önfejűség és az építő tett között.
  Céljaim elérésében ártok valakinek? Hogyan?

 Elképzelhető, hogy céljaim elérése érdekében valami olyat teszek, ami ellenkező hatással
lesz rám, vagy másokra? Írd le!

 Fel kell áldoznom valamelyik elvemet célom elérése érdekében?

(Például hazudnom kell? Gonosznak, hűtlennek kell lennem?)

3.1.5. Felsőbb Erőnk velünk kapcsolatos akarata

Ha újak vagyunk a programban, és csak most kezdünk el dolgozni a Harmadik Lépésen,

akkor valószínűleg azon fogunk tűnődni, hogy mi lehet Isten velünk kapcsolatos akarata, azt
gondolva, hogy e lépés azt kéri tőlünk, hogy erre rájöjjünk. A Tizenegyedik Lépésig
konkrétan nem összpontosítunk Felsőbb Erőnk velünk kapcsolatos akaratának felismerésére,
de a Harmadik Lépésben megkezdjük a folyamatot, ami eljuttat minket ehhez a ponthoz.

Isten velünk kapcsolatos akarata az, amit fokozatosan ismerünk fel, ahogyan dolgozunk a
lépéseken. Ezen a ponton levonhatunk bizonyos nagyon egyszerű következtetéseket Felsőbb
Erőnk velünk kapcsolatos akaratáról, ami jó szolgálatunkra lesz egy ideig. Felsőbb Erőnk
velünk kapcsolatos akarata, hogy tiszták maradjunk. Felsőbb Erőnk akarata számunkra, hogy
olyan dolgokat tegyünk, melyek segítenek nekünk tisztán maradni, mint elmenni a gyűlésekre
és rendszeresen beszélni a szponzorunkkal.

 Leírom, amikor az én akaratom nem volt elég. (Például nem tudtam saját akaratomból
tiszta maradni.)

 Mi a különbség az én akaratom és Isten akarata között?

3.1.6. Akaratom visszavétele

Felépülésünk egy pontján úgy találhatjuk, hogy amikor saját akaratunkat a Felsőbb Erőnkével
egy szintre próbáltuk hozni, valamiképpen elmozdultunk afelé, hogy önfejűségünk vezéreljen
minket. Ez olyan lassan és finoman történik, hogy alig vesszük észre. Mintha akkor lennénk
különösen kitéve az önfejűségnek, amikor jól mennek a dolgok. Átlépjük a keskeny határt,
ami elválasztja a célok alázatos és őszinte elérését a finom manipulációtól és erőltetett
eredményektől. Úgy találjuk, hogy talán túl messzire megyünk egy beszélgetésben, hogy
meggyőzzünk valakit az igazunkról. Azon kapjuk magunkat, hogy kicsit túl sokáig
kapaszkodunk valamibe. Hirtelen azt vesszük észre, hogy már egy jó ideje nem kerestük a
szponzorunkat. Halk, majdhogynem tudatalatti kényelmetlenséget érzünk, ami ráébreszt
minket erre a finom eltolódásra a felépülésünktől – ha hallgatunk rá.
  Voltak olyan idők a felépülésemben, amikor úgy találtam, hogy finomam veszem vissza
akaratomat és életemet? Mi riasztott fel? Mit tettem, hogy újra elköteleződjek a Harmadik
Lépés felé?

3.2. A saját felfogásunk szerinti Isten

3.2.1. Negatív elképzelések, előítéletek

Mielőtt elmélyülünk a folyamatban, hogy akaratunkat és életünket a saját felfogásunk szerinti

Isten gondoskodására bízzuk, azon kell dolgoznunk, hogy túllépjünk lehetséges negatív
elképzeléseinken, vagy hasztalan előítéleteinket az „Isten” szóval kapcsolatban.

 Kényelmetlen érzéssel tölt-e el az „Isten” szó, vagy maga az elképzelés? Mi a

kényelmetlenség forrása?

 Hittem valaha, hogy Isten szörnyűséges dolgokat okoz nekem, vagy hogy büntet engem?
Mik voltak ezek a dolgok?

3.2.2. Pozitív elképzelések

Basic Text-ünk javaslata, hogy olyan Felsőbb Erő felfogást válasszunk magunknak, ami
szerető, gondoskodó és nálunk hatalmasabb. Ezek az egyszerű irányvonalak annyi Isten
felfogást foglalhatnak magukban, ahány NA tag létezik. Senkit nem zárnak ki. Ezek az
irányelvek arra is passzolnak, amikor az „Isten” szó a program erejét jelenti. Az irányelvek
arra is passzolnak, amikor az „Isten” szó alatt a program spirituális elveit értjük. Az
irányelvek arra is passzolnak, amikor „Isten” szó alatt egy személyes erőt, vagy lényt értünk,
akivel tudunk kommunikálni. Szponzorunk mérhetetlen nagy segítséget tud nyújtani ebben a
folyamatban.

 Milyen elképzelésem van a nálam hatalmasabb Erőről ma?

 Hogyan dolgozik Felsőbb Erőm az életemben?

3.2.3. A Felsőbb erővel való kommunikáció

A saját Felsőbb Erő kialakításánál is fontosabb, hogy ki tudjunk alakítani vele egy
kapcsolatot, bárminek értelmezzük is ezt az Erőt. Ezt különböző módokon tehetjük meg.
Először is valahogyan kommunikálnunk kell a Felsőbb Erőnkkel. Van, aki ezt imának hívja,
mások másnak nevezik. Ez a kommunikáció nem kell, hogy formális legyen, de még verbális
sem.
Másodszor, nyitottnak kell lennünk Felsőbb Erőnk kommunikációja felé. Ezt tehetjük úgy,
hogy figyelünk érzéseinkre, reakcióinkra, és hogy mi történik bennünk és körülöttünk. Vagy
lehet egy rutinunk, ami segít kapcsolatba lépni a nálunk hatalmasabb Erővel. Lehet, hogy
Felsőbb Erőnk NA-s társainkon keresztül beszél hozzánk, vagy rajtuk keresztül segít látni a
helyes dolgot.

Harmadszor, meg kell engednünk, hogy érzéseink legyenek a saját felfogásunk szerinti
Istennel kapcsolatban. Lehetünk mérgesek. Érezhetünk szeretetet. Félhetünk. Érezhetünk
hálát. Rendben van, ha az emberi érzelmek egész skáláját megosztjuk Felsőbb Erőnkkel. Ez
lehetővé teszi, hogy közelebb érezzük magunkat az Erőhöz, amire számítunk, és segít, hogy
kialakuljon a bizalmunk ebben az Erőben.

 Hogyan kommunikálok a Felsőbb Erőmmel?

 Hogyan kommunikál velem a Felsőbb Erőm?

 Milyen érzéseim vannak a Felsőbb Erőmmel kapcsolatban?

3.2.4. Elképzeléseink változása

Ahogyan többen már tiszták vagyunk egy ideje, azon dolgozunk, hogy kialakítsuk magunknak
egy elképzelést Istenről. Fejlődő elképzelésünk tapasztalatainkat tükrözi. Addig fejlődünk,
míg olyan istenképzetünk nem lesz, ami lelki békét ad nekünk. Bízunk Felsőbb Erőnkben, és
optimisták vagyunk az élettel kapcsolatban. Kezdjük úgy érezni, hogy az életünket
megérintette valami, ami értelmünket meghaladja, örülünk, és hálásak vagyunk, hogy ez így
van.

Ekkor valami olyan történik, ami kihívást jelent mindazzal szemben, amit eddig Felsőbb
Erőnkről hittünk, esetleg egy az egyben megkérdőjelezzük ennek az Erőnek a létét. Lehet egy
haláleset, igazságtalanság, vagy veszteség. Bármi is az, úgy érezzük magunkat, mintha hasba
rúgtak volna minket. Egyszerűen nem értjük.

Ezek azok az idők, amikor a legjobban szükségünk van Felsőbb Erőnkre, bár valószínűleg
ösztönösen eltávolodunk. Felsőbb Erőről alkotott elképzelésünk jelentős változáson fog
átmenni. Továbbra is kérnünk kell Felsőbb Erőnk segítségét, elfogadást - ha nem is megértést
- kérve. Kérnünk kell az erőt, hogy tovább mehessünk. Végül újralétesítjük a kapcsolatot
Felsőbb Erőnkkel, bár valószínűleg más alapokon.

 Nehezemre esik megváltoztatni felfogásomat a Felsőbb Erőmről? Írd le!

  Jelenlegi felfogásom a Felsőbb Erőről még működik? Miben kellhet, hogy változzon?

Ahogyan felfogásunk a Felsőbb Erőről növekszik és fejlődik, úgy fogjuk találni, hogy
másképp reagálunk arra, ami az életünkben történik. Képesnek találhatjuk magunkat bátran
szembenézni olyan helyzetekkel, amik régebben félelemmel töltötték el a szívünket. Talán
méltóságteljesebben kezeljük a frusztrációkat. Képesek lehetünk arra, hogy megálljunk és
átgondoljunk egy helyzetet, mielőtt cselekszünk. Valószínűleg nyugodtabbak leszünk,
kevésbé kényszeresek, és még inkább képesek leszünk túllátni a pillanat hevén.

3.3. Átadni akaratunkat és életünket

3.3.1. Gondoskodására bízni

Fontos, hogy miként készülünk akaratunkat és életünket a saját felfogásunk szerinti Isten
gondoskodására bízni. Sokan úgy találtuk, hogy tulajdonképpen a lépés sorrendjét követjük:
először átadjuk akaratunkat, majd fokozatosan adjuk át életünket. Úgy tűnik, számunkra
könnyebb megfogni az önfejűségünk romboló természetét és belátni, hogy át kell adnunk.
Következésképpen, általában ez megy először. Az, hogy át kell adnunk életünket és maga az
átadás folyamata, nehezebben megfogható. Ahhoz, hogy nyugodtan engedjük, hogy Felsőbb
Erőnk gondoskodjon életünkről, bizalmat kell kialakítani. Függőségünk átadása talán nem
okoz gondot nekünk, de életünk megmaradó részét továbbra is mi akarjuk irányítani. Esetleg a
munkánkat rá tudjuk bízni Felsőbb Erőnk gondoskodására, de a kapcsolatainkat nem. Talán
partnerünket Felsőbb Erőnk gondoskodására tudjuk bízni, de a gyerekeinket nem. Talán
biztonságunkat rá tudjuk bízni Felsőbb Erőnk gondoskodására, de a pénzügyeinket nem.
Sokunknak nehezen megy teljesen elengedni. Úgy gondoljuk, hogy életünk bizonyos
területeit rábízzuk Felsőbb Erőnk gondoskodására, de amint megijedünk, vagy a dolgok nem
úgy mennek, ahogy szerintünk kellene, azonnal visszavesszük az irányítást. Fontos, hogy
megvizsgáljuk a mi folyamatunkat az átadás során.

 Mi jelent nekem az, hogy „a gondoskodására”?

 Mi jelent nekem az, hogy életemet és akaratomat a saját felfogásom szerinti Isten
gondoskodására bízni?

 Hogyan változhat az életem, ha meghozom a döntést, hogy életemet és akaratomat a saját

felfogásom szerinti Isten gondoskodására bízom?

 Hogyan engedem a Felsőbb Erőmet működni az életemben?

  Hogyan gondoskodik a Felsőbb Erő az akaratomról és az életemről?

 Volt olyan, amikor képtelen voltam elengedni, és Isten gondjaira bízni egy bizonyos
szituáció kimenetelét? Írd le!

 Előfordult, hogy el tudtam engedni, és Istenre tudtam bízni a kimenetelét? Írd le!

3.3.2. Kinyilatkoztatás

Ahhoz, hogy életünket és akaratunkat a saját felfogásunk szerinti Isten gondoskodására

bízzuk, bizonyos fajta tettekre van szükségünk. Sokunk számára az működik a legjobban, ha
rendszeresen valamiféle formális kinyilatkoztatást teszünk. Esetleg a Basic Text egyik
idézetét használjuk: „Vedd el akaratomat és életemet. Vezess a felépülésemben. Mutasd meg,
hogyan éljek.” Ez kifejezheti a Harmadik Lépés lényegét. Ugyanakkor természetesen
szabadon megválogathatjuk a saját szavainkat, vagy a tett egy kevésbé kötött formáját.
Sokunk szerint azzal, hogy minden nap tartózkodunk a droghasználattól, vagy amikor
elfogadjuk a szponzorunk javaslatait, a döntést gyakoroljuk, hogy akaratunkat és életünket a
saját felfogásunk szerinti Isten gondoskodására bízzuk.

 Mit teszek, hogy átadjam? Vannak olyan szavak, amiket rendszeresen mondogatok? Mik
ezek?

3.4. Lelki elvek

Amikor a Harmadik Lépéshez tartozó spirituális elvekről beszélünk, akkor először a
megadásra és a hajlandóságra koncentrálunk. Majd megnézzük, hogyan alakul a remény hitté
és bizalommá. Végül, meglátjuk, hogyan kapcsolódik az elköteleződés elve a Harmadik
Lépéshez.

3.4.1. Megadás

Könnyű a megadás elvét gyakorolni, amikor minden úgy megy, ahogy mi szeretnénk –
gondoljuk. Pedig éppen akkor a nagyobb a valószínűsége, hogy azt hisszük, miénk az
irányítás, amikor simán mennek a dolgok, ehhez pedig nem kell „megadás.” Lelkünkben a
saját felfogásunk szerinti Isten gondoskodásának akkor is létfontosságú életben tartani a
megadás elvét, amikor jól mennek a dolgok.

 Mit teszek annak érdekében, hogy megerősítsem döntésemet, miszerint hagyom a Felsőbb
Erőmet gondoskodni életemről és akaratomról?
  Hogyan teszi lehetővé számomra a Harmadik Lépés, hogy az Első és Második Lépésben
kialakított megadásra építkezzek?

3.4.2. Hajlandóság

Általában közvetlenül a megadás után érezzük a legnagyobb hajlandóságot. Sokszor

hajlandóság követi a kétségbeesést vagy az irányításért folyó harcot is. Persze már azelőtt
gyakorolhatjuk a hajlandóság elvét, mielőtt szükségessé válna, ezáltal megspórolhatunk
magunknak némi szenvedést.

 Eddig milyen módon mutattam hajlandóságot a felépülésem során?

 Van valami, amivel harcolok a felépülésben? Szerintem, mi történne, ha hajlandóvá válnék

és hagynám, hogy a felépülés életemnek azon a területén is jelen legyen?

3.4.3. Remény, hit és bizalom

A Harmadik Lépés egy spirituális fejlődési folyamat: reményből hit, hitből bizalom lesz.
Ahogyan elkezdjük a Harmadik Lépést, magunkban hordozzuk a remény érzetét, ami a
Második Lépésen való munka során született meg bennünk. A remény abból a tudatból ered,
hogy életünk tele van lehetőségekkel – kőkemény bizonyosságok még nincsenek, csak a
várakozás suttogása, hogy esetleg valóra válthatjuk szívünk legmélyebb vágyait. Ahogyan a
remény hitté válik, eltűnnek a nehezen múló kételyek. A hit tettekre sarkall minket. Az
emberek, akikben hiszünk, elmondják, mit kell tennünk ahhoz, hogy elérjük, amit akarunk, és
mi épp ezt tesszük. A Harmadik Lépésben a hit megadja nekünk a képességet, hogy
ténylegesen döntést hozzunk és a döntést tetté váltsuk. A bizalom azután jön a képbe, miután
alkalmaztuk a hitet. Valószínűleg jelentős előrehaladást mutatunk céljaink megvalósítása felé,
most megvan a bizonyítékunk arra, hogy életünk menetét befolyásolhatjuk a pozitív
cselekedetek által.

 Hogyan vált a remény, a hit és a bizalom életem pozitív hajtóerejévé?

 Milyen további tettekkel alkalmazom a remény, a hit és a bizalom elvét a felépülésemben?

 Mi a bizonyítékom arra, hogy nyugodtan megbízhatok a felépülésemben?

3.4.4. Elkötelezettség / Elköteleződés

Az elkötelezettség elve a Harmadik Lépés spirituális folyamatának kibontakozása. Újra és

újra meghozzuk az „add át” döntését, akkor is, amikor a döntésünknek láthatóan nincs pozitív
hatása, de erről szól ez a lépés. Úgy is gyakorolhatjuk az elköteleződés spirituális elvét, hogy
rendszeresen megerősítjük döntésünket és továbbra is cselekszünk, ami tartalmat és értelmet
ad a döntésünknek., például dolgozunk a többi lépésen.

 Mit csináltam mostanában, ami a felépülés és a programon való munka iránti

elkötelezettségemet demonstrálja? (Például: Betöltöttem valamilyen szolgálati pozíciót az
NA-ban? Igent mondtam egy másik felépülő függő szponzorálására? Tovább jártam a
gyűlésekre, függetlenül attól, mit éreztem a gyűlésekkel kapcsolatban? Akkor is folytattam
a munkát a szponzorommal, amikor valami kellemetlen igazságot mondott rólam, vagy
olyan irányítást adott, amit nem akartam követni? Követtem az irányítását?)

3.5. Továbblépünk
Ahogyan készülünk a Negyedik Lépésre, talán összegeznénk, hogy mit kaptunk a Harmadik
Lépéstől. A továbblépésre való felkészülés során, minden egyes lépésnél leírjuk, mit értünk
alatta. Ez segít abban, hogy magunkévá tegyük a kapcsolódó spirituális elveket.

 Vannak fenntartásaim a döntésemmel szemben, hogy életemet és akaratomat Isten

gondjaira bízom?

 Úgy érzem, most készen állok, hogy rábízzam?

 Megadásom az Első Lépésemben hogyan segít nekem a Harmadik Lépésben?

 Milyen „cselekvést” tervezek, ami döntésemet fogja követni? Hogyan illik ebbe a többi
lépésen való munka?

Harmadik Lépésünk munkáját emelkedett szintű szabadsággal zárjuk le. Ha alaposak voltunk
ezzel a lépéssel, akkor mély megkönnyebbüléssel döbbenünk rá, hogy a világ vígan megvan a
mi beavatkozásunk nélkül is. A felelősség, hogy minden a mi kezünkben van, óriási teher, és
boldogok vagyunk, hogy letehetjük. Az vigasztalhat, hogy egy szerető Isten gondoskodik
életünkről és akaratunkról, aki finoman módszerekkel hozza tudomásunkra, hogy a jó úton
vagyunk. Régi elképzelésünket teljes valójukban láttuk, hajlandóak vagyunk elengedni őket
és hagyni, hogy bekövetkezzen a változás életünkben. Még az is lehet, hogy hajlandóak
vagyunk olyan kockázatot vállalni, amit azelőtt sosem mertünk, mert biztonságot ad a tudat,
hogy Felsőbb Erőnk gondoskodik rólunk.

Vannak, akik megállnak, mielőtt fontos döntéseket hoznak, és saját spiritualitásuk talajából
táplálkoznak. Erőnk forrásához fordulunk, Felsőbb Erőnket kérjük, hogy működjön az
életünkben, és amikor már biztosan a jó vágányon vagyunk, akkor mozdulunk előre. Most egy
másik olyan lépést kell megtennünk a felépülés útján, ami valóssá teszi a Harmadik Lépésben
hozott döntésünket. Itt az ideje, hogy alapos és félelemtől mentes erkölcsi leltárt készítsünk
magunkról.
Negyedik Lépés
„Mélyreható és félelemmentes erkölcsi leltárt készítettünk
magunkról.”
Legtöbben azért jöttünk a Narcotics Anonymous közösségébe, mert fel akartunk hagyni
valamivel – a drogok használatával. Valószínűleg észre sem vesszük, hogy egy felépülési
programot kezdünk el azzal, ahogy az NA-ba járunk. Ha eddig nem is fordítottunk figyelmet
arra, hogy mit nyerünk ezzel a programmal, most elérkezett az idő, hogy megálljunk egy
pillanatra, és elgondolkozzunk rajta.

Mindenekelőtt meg kell kérdeznünk magunktól: mit szeretnénk elérni felépülésünk során.
Legtöbben jól akarják érezni magukat, vagy csak boldogok, vagy derűsek szeretnének lenni,
szeretnénk magunkat szeretni. De hogyan szerethetjük magunkat, ha még azt sem tudjuk,
hogy kik vagyunk?

A Negyedik Lépés megmutatja nekünk az utat ahhoz, hogy elkezdhessük felderíteni, kik
vagyunk. Megadja a szükséges tudnivalókat ahhoz, hogy elkezdhessük szeretni saját
magunkat, és elérhetővé teszi azokat a dolgokat is, amelyeket a programtól várunk:
kényelmet, boldogságot, lelki békét.

A Negyedik Lépés felépülésünk új szakaszának hírnöke. A Negyedik Lépést egészen a

Kilencedik Lépésig egy külön folyamat a folyamaton belül. Azt a tudást, amelyet a Negyedik
Lépés kidolgozása során megszereztünk, felhasználjuk majd az Ötödik, Hatodik, Hetedik,
Nyolcadik és Kilencedik Lépés során. Ezt a folyamatot azután újból és újból megismételjük
felépülésünk ideje alatt.

A következő hasonlat különösképpen alkalmas ennek a folyamatnak a megvilágítására.

Képzeljük el, hogy egy hagyma vagyunk. Minden alkalommal, amikor nekikezdünk a
Negyedik Lépésnek, lehámozunk egy réteget a hagymából, és így közelebb jutunk a
belsejéhez. A hagyma minden egyes héja a tagadás, a függőség, jellemhibáink és az általunk
okozott károk egy újabb rétegét testesíti meg. A hagyma legbelső része testesíti meg a tiszta
és egészséges lelket, amely mindegyikünk központi énjében jelen van. Felépülésünknek az a
célja, hogy lelki ébredést tapasztaljunk meg, és ehhez kerülünk közelebb azáltal, hogy
nekikezdünk ennek a folyamatnak. Minden egyes alkalommal, amikor végigmegyünk rajta,
lelkünk egy kicsivel éberebbé válik.
A Negyedik Lépés egy módszer, amelynek segítségével megismerjük saját magunkat.
Legalább annyira szól arról, hogy felfedezzük jellembeli jó tulajdonságainkat, mint arról,
hogy megismerjük hibáink valódi természetét. A leltár készítése a szabadsághoz vezető utat is
szolgálja. Olyan hosszú ideig voltunk megfosztva a szabadságtól, talán egész eddigi
életünkben így volt. Sokan rájöttünk a Negyedik Lépés kidolgozása folyamán, hogy
problémánk nem akkor kezdődött, amikor először vettünk magunkhoz drogokat, hanem
sokkal előbb, abban az időben, mikor függőségünk magvai ténylegesen a földbe kerültek.
Lehet, hogy már jóval azelőtt, hogy a drogokhoz nyúltunk volna, elszigeteltnek és másoktól
különbözőnek éreztük magunkat. Valójában az, ahogyan éreztük magunkat, és azok a
kényszerek, amelyek irányítottak, teljesen összefonódtak függőségünkkel; szerettük volna
megváltoztatni érzéseinket és enyhíteni a kényszereken, amelyek azután első
droghasználatunkhoz vezettek. Az általunk készített leltár felszínre hozza múltunk
megoldatlan fájdalmait és viszályait, így többé nem leszünk kiszolgáltatva ezeknek. Van
választásunk. Egyfajta szabadsághoz jutunk.

A „Munkafüzet a lépésekhez” ezen fejezete tulajdonképpen két különálló részre bontható. Az

első rész segít előkészíteni a Negyedik Lépés kidolgozását azzal, hogy utat mutat e lépés
megtételére ösztönző motivációnk felderítésében, valamint segítséget nyújt annak
vizsgálatához, hogy mit jelent számunkra ez a lépés. A második rész az útmutató a tényleges
mélyreható és félelemmentes erkölcsi leltár elkészítéséhez.

4.1. A lépésmunka előkészítése

4.1.1. Motiváció

Bár a Negyedik Lépés megtételére ösztönző motivációink kevésbé fontosak, mint magának a
Negyedik Lépésnek az aktuális megtétele, mégis segítséget jelenthet, ha megvizsgáljuk és
eloszlatjuk az e lépéssel kapcsolatos fenntartásainkat, és számba vesszük a lépés
kidolgozásával járó előnyöket.

 Vannak-e fenntartásaim a Negyedik Lépés megtételével kapcsolatban? Mik ezek?

 Milyen előnyök származhatnak abból, ha elkészítem mélyreható és félelemmentes erkölcsi

leltáramat?

 Miért nem kellene halogatnom ennek a lépésnek a megtételét? Mik az előnyei annak, ha
nem halogatom a munkát?
4.1.2. Mélyreható és félelemmentes

Ez az a kifejezés, mely sokunknak a legtöbb fejtörést okozta. Valószínűleg tisztában vagyunk

a „mélyreható” szó jelentésével, de mi a helyzet a „félelemmentes” kifejezéssel? Hogyan
küzdhetjük le összes félelmünket? Azt hisszük, ez évekbe is telhet; de ennek a leltárnak az
elkészítését azonnal el kell kezdenünk.

A félelemmentes leltár elkészítése azt jelenti, hogy félelmeink ellenére is mennünk kell előre.
Azt jelenti, hogy az érzéseink ellenére is vesszük a bátorságot, hogy akcióba lépjünk. Azt
jelenti, hogy vesszük a bátorságot ahhoz, hogy őszinték legyünk, még akkor is, ha legbelül
ellenállunk, és megesküszünk, hogy magunkkal visszük a sírba azt, amit leírtunk. Azt jelenti,
hogy elég elszántak vagyunk ahhoz, hogy alaposak legyünk, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy
már éppen eleget írtunk. Azt jelenti, hogy hiszünk és bízunk ebben a folyamatban, és bízunk
Felsőbb Erőnkben, hogy megadja nekünk azt a képességet, amelyre szükségünk van a munka
kivitelezéséhez.

Nézzünk szembe a tényekkel: ez a lépés rengeteg munkát kíván meg tőlünk. De bátorságot
meríthetünk abból, hogy ennek a lépésnek a befejezése ritkán kötődik határidőhöz.
Csinálhatjuk általunk kezelhetőnek ítélt részekre bontva, egyszerre mindig egy kicsit, amíg el
nem készülünk vele. Az egyetlen dolog, ami fontos, az, hogy következetesen dolgozzunk
rajta.

Van úgy, hogy az általunk tisztán megélt időszak ellenünk dolgozik: amikor nem veszünk
tudomást a leltárkészítés miatt érzett félelmünkről. Sokan közülünk, akik már számtalanszor
elvégeztük a Negyedik Lépést, és tudjuk, hogy végeredményben ez egyike a
legszeretetteljesebb dolgoknak, melyeket saját érdekünkben megtehetünk, észrevettük, hogy
mégis inkább elkerüljük ennek a feladatnak a végrehajtását. Talán azt gondoljuk, hogy miután
már tisztában vagyunk vele, hogy milyen jó ez a folyamat, egyáltalán nem kell félnünk tőle.
De meg kell engedni magunknak a félelmet, ha ez az, amit valójában érzünk.

Félelmeink eredhetnek a korábbi Negyedik Lépéssel kapcsolatos tapasztalatainkból. Tudjuk,

hogy egy leltár elkészítése változást jelent életünkben. Tudjuk, hogy ha leltárunk romboló,
káros viselkedésmintákat tár fel, nem folytathatjuk ezek gyakorlását anélkül, hogy ne kellene
rengeteg fájdalommal szembesülnünk. Néha ez azt jelenti, hogy életünkből valamit el kell
engednünk – valamilyen magatartást, amely nélkül úgy hisszük, nem élnénk túl napjainkat.
Egy kapcsolatot, esetleg valamilyen sértődöttséget, neheztelést, melyet oly sokáig, olyan nagy
gonddal dédelgettünk magunkban, és amely így tulajdonképpen – egyfajta beteges módon – a
megnyugvás és vigasztalás forrásává vált. Attól való félelmünk, hogy elengedjünk valamit,
amivel függő viszonyba kerültünk – bármennyire erős is a gyanúnk, hogy az a valami nem
tesz jót nekünk – teljesen reális félelem. De nem szabad engednünk, hogy ez megállítson
minket. Szembe kell néznünk vele, és bátran kell cselekednünk.

Lehet, hogy olyan akadályokat is le kell győznünk, amelyek azért állnak utunkban, mert nem
igazán vagyunk hajlandóak jobban feltárni betegségünket. Sok olyan tagunk, aki már egy
ideje tiszta, arról számol be, hogy felépülése során a később végzett leltár tárta fel, azt hogy
függősége hogyan hálózta be egész életét; gyakorlatilag egyetlen érintetlen terület sem
maradt. Ez a felismerés kezdetben gyakran társult a nagyfokú aggodalom és tanácstalanság
érzésével. Csodálkoztunk azon, hogy hogyan lehetünk még mindig ennyire betegek. Lehet,
hogy felépülésünk érdekében tett megannyi erőfeszítésünk csupán csak felületes gyógyulást
eredményezett?

Természetesen lehet. Csupán némi időre van szükségünk, hogy ezt belássuk. Szponzorunk
készséggel emlékeztet minket erre. Miután már elég idő telt el ahhoz, hogy elfogadjuk
mindazt, amit leltárunk feltárt, azt érezzük, hogy felébredt bennünk a remény, hogy a félelem
érzését valami másra cserélhetjük. Elvégre egy leltár mindig is a változás és a szabadság
folyamatát indítja el. Miért ne lenne ez most is így?

 Félek attól, hogy megtegyem ezt a lépést? Mi a félelmem alapja?

 Mit jelent számomra mélyrehatónak és félelemmentesnek lenni?

 Együtt dolgozom-e a szponzorommal és beszélgetek-e más függőkkel? Milyen lépéseket

teszek annak érdekében, hogy megnyugtassam magam: fogom tudni kezelni, bármi is tárul
fel a mostani leltáromban?

4.1.3. Erkölcsi leltár

Sokan számos kellemetlen gondolatot társítunk az „erkölcs” szóhoz. Felidézhet bennünk

olyan emlékeket, amelyek túlságosan is szigorú viselkedések elvárásaihoz fűződnek.
Gondolhatunk olyan emberekre, akiket „erkölcsösnek” tartunk, olyanokra, akikről úgy
gondoljuk, jobbak, mint mi. Ha ezt a szót halljuk, feltámadhat bennünk a társadalmi erkölcs
elleni lázadás hajlama, és neheztelésünk a hatóságok irányában, akik soha nem voltak
elégedettek a mi erkölcseinkkel. Azt, hogy ezek közül bármelyik vonatkozik-e ránk, saját
magunknak kell eldöntenünk. Ha úgy tűnik, hogy az eddigiek bármelyike illik ránk,
enyhíthetjük feszélyezettségünket azzal, hogy az „erkölcs” szóra más értelemben gondolunk.
A Narcotics Anonymousban, ennél a lépésnél az „erkölcs” szónak semmi köze nincs a
társadalmi normák által meghatározott sajátos magatartásformákhoz, sem a hatósági
személyek ítéletéhez. Az erkölcsi leltár olyasvalami, amit használhatunk arra, hogy
felderítsük saját egyéni erkölcsiségünket, saját értékeinket és elveinket. Semmilyen módon
nem kell megfelelniük mások értékrendjének és elveinek.

 Zavar az „erkölcs” szó? Miért?

 Zavar, ha a társadalom elvárásaira gondolok? Érzek-e félelmet, hogy sem most, sem a
jövőben sem leszek képes megfelelni ezeknek?

 Milyen értékek és elvek fontosak számomra?

4.1.4. A saját leltárunk

A Negyedik Lépés azt kéri tőlünk, hogy saját magunkról, és ne másokról készítsünk leltárt.
Mégis, amikor elkezdjük az írást és előkerülnek sérelmeink, félelmeink, magatartásunk,
hiedelmeink és titkaink, kiderül, hogy ezek legtöbbje más személyekhez, vagy néha
valamilyen szervezethez, intézményhez is kapcsolódik. Fontos tudni, hogy másokról
szabadon leírhatunk bármit, amíg ez azt a célt szolgálja, hogy megtaláljuk saját szerepünket
az adott szituációban. Tény, hogy legtöbbünk kezdetben nem is tudja elválasztani saját
szerepét másokétól. Szponzorunk segíteni fog ebben.

4.1.5. Lelki elvek

A Negyedik Lépésben felelevenítjük mindazokat a lelki elveket, amelyeket a első három

lépésben elkezdtünk gyakorolni. Először is hajlandóvá kell válnunk arra, hogy meglépjük a
Negyedik Lépést. Kínosan őszintének kell lennünk magunkhoz. Át kell gondolnunk mindent,
amit leírunk, és el kell döntsük, hogy igaz-e vagy sem. Elég bátornak kell lennünk ahhoz,
hogy szembenézzünk félelmünkkel és legyőzzük azt. Végül, de nem utolsósorban, hitünk és
bizalmunk átsegít minket a feladás gondolataival játszó, nehéz pillanatokon.

 Hogyan bizonyítja a Negyedik Lépésen való munka elhatározása bátorságomat?

Bizalmamat? Hitemet? Őszinteségemet? Hajlandóságomat?

4.2. A leltár
Fogj egy füzetet, vagy bármilyen, a leltárod elkészítésére alkalmas eszközt, melyet a
szponzoroddal jónak láttok. Helyezd magad kényelembe. Távolíts el minden figyelmet
elterelő dolgot onnan, ahol terveid szerint dolgozni fogsz a leltáron. Imádkozz azért, hogy
képes legyél mélyreható, félelemmentes és alapos lenni. Ne felejts el folyamatos kapcsolatban
maradni szponzoroddal a folyamat során. Végül, érezd magad szabadnak abban a tekintetben,
hogy többet is írhatsz, mint amit az előtted álló kérdés felvet. Bármit, amiről úgy érzed, része
lehet a leltárnak.

4.2.1. Neheztelések

Nehezteléseink akkor törnek felszínre, amikor múltbeli érzéseket újra átélünk, amikor nem
tudunk elengedni, megbocsátani és elfelejteni. azt, ami felzaklatott minket. Számos oka van
annak, hogy a Negyedik Lépésben számba vesszük nehezteléseinket. Először is, ezzel
segítünk megszabadulni régi indulatainktól, melyek hatással vannak jelenlegi életünkre.
Másodszor, nehezteléseink felderítése segítséget nyújt az olyan helyzetek azonosításában,
amelyekben csalódunk másokban, különösen akkor, amikor túlságosan nagy elvárásokkal
fordultunk feléjük. Végül, nehezteléseink felsorolása felszínre hoz olyan viselkedés-mintákat,
amelyek a harag vagy az önsajnálat, esetleg mindkét érzelem folytonos körforgásának
csapdájába zárnak be minket.

 Kikre haragszom? Magyarázd el a helyzetet, amely haragod kialakulásához vezetett.

 Mely intézmények (iskolai, kormányzati, vallási, javító-nevelő, civil) iránt érzek

haragot? Magyarázd el a helyzetet, amely a harag érzéséhez vezetett.

 Mi volt a motivációm vagy HITEM, ami cselekedeteimet vezette ezekben a helyzetekben?

 Tisztességtelen viselkedésem hogyan járult hozzá nehezteléseim kialakulásához?

 Hogyan vezetett a képtelenségem vagy a hajlandóság hiánya haragom kifejlődéséhez egyes

érzéseim megtapasztalása során?

 Hogyan járult hozzá viselkedésem a nehezteléseim kialakulásához?

 Félek attól, hogy megvizsgáljam saját részemet a neheztelésemet okozó helyzetekben?

Miért?

 Milyen hatással voltak nehezteléseim magammal, másokkal, illetve egy Felsőbb Erővel való
kapcsolatomban?

 Milyen minták fedezhetők fel a nehezteléseimmel, haragommal kapcsolatban?

4.2.2. Érzések

Érzéseink vizsgálatát a nehezteléseink vizsgálatához hasonló okokból szeretnénk elvégezni.

Segít felderíteni saját szerepünket a saját életünkben. Valójában mire tiszták lettünk,
legtöbbünk már el is felejtette, mit jelent érezni. Még ha jó ideje is vagyunk már a
programban, mindig találunk újdonságot azokkal a módszerekkel kapcsolatban, ahogyan
érzéseinket magunkba fojtjuk.

 Hogyan azonosítom saját érzéseimet?

 Melyek azok az érzések, amelyeket a legnehezebben tudok érezni?

 Miért próbáltam elnyomni az érzéseimet?

 Milyen eszközöket használtam arra, hogy letagadjam azt, ahogyan igazán éreztem magam?

 Ki, vagy mi váltotta ki az érzést? Mi volt az érzés? Mi volt a szituáció? Milyen szerepem volt
az egyes szituációkban?

 Mi volt a motivációm, vagy mi vezethetett ahhoz, hogy úgy cselekedjek, ahogy cselekedtem
ezekben a helyzetekben?

 Mit kezdek az érzéseimmel, ha már egyszer azonosítottam őket?

4.2.3. Bűntudat, szégyen

A bűntudatnak és a szégyennek valójában két típusa van: egy valóságos és egy képzeletbeli.
Az első egyenesen a tudatunk mélyéből származik, bűnösnek érezzük magunkat, mert
elkövettünk valamit, ami elveink ellen való, vagy kárt okoztunk valakinek és emiatt
szégyenkezünk. Az elképzelt bűntudat számos olyan szituációból származik, ahol nem mi
vagyunk a hibásak, mely szituációk kialakításában nem vettünk részt. Meg kell vizsgálnunk
bűntudatunkat és szégyenérzetünket, így szét tudjuk választani ezeket a szituációkat.
Magunkévá kell tennünk azt, ami igazán a miénk, és el kell engednünk, azt, ami nem.

 Ki, vagy mi iránt érzek bűntudatot vagy szégyent? Magyarázd el a helyzetet, amely ezekhez
az érzésekhez vezetett?

 Ezek közül melyek azok a helyzetek, amelyek miatt szégyent érzek, annak ellenére, hogy a
helyzet kialakulásában nem volt szerepem?

 Mi volt a motivációm azokban a helyzetekben, amelyek kialakulásáért felelős vagyok, mi

vezetett engem arra, hogy úgy cselekedjek, ahogyan cselekedtem?

 Viselkedésem hogyan járult hozzá bűntudatomhoz és szégyenérzetemhez?

4.2.4. Félelem

Ha a függőségről, mint betegségről eltávolítanánk az általános tüneteket (droghasználat,

kényszeres viselkedésformák), akkor a legkézenfekvőbb jellemzőitől megfosztva csupán az
önközpontú félelem mocsara maradna belőle. Félünk attól, hogy sérüléseket szenvedünk,
félünk a túlságosan erős érzelmektől, inkább egyfajta fél-életet élünk. Átmegyünk életünkön
anélkül, hogy teljes életet élnénk. Mindentől félünk, ami érzelmekre késztet minket. Inkább
elzárkózódunk és elszigetelődünk. Félünk, hogy az emberek nem fognak szeretni minket, így
inkább drogokat használunk, hogy jobban érezzük magunkat. Félünk, hogy rajtakapnak
minket valamin és meg kell fizetnünk az árát. Inkább hazudunk, csalunk, vagy másokat
bántunk, hogy saját magunkat védjük. Félünk az egyedülléttől. Inkább használunk, és
kizsákmányolunk másokat, hogy elkerüljük a magány, a visszautasítás, az elhagyatottság
érzését. Félünk, hogy semmiből sem kapunk eleget, inkább önző módon megszerezzük, amit
akarunk, nem törődve az okozott kárral. Néha, amikor fontos dologhoz jutunk felépülésünk
során, attól félünk, hogy elveszítjük azt, így inkább félretesszük elveinket, hogy
megvédhessük, amink van. Önközpontú, önző félelem – gyökerestül ki kell tépnünk, hogy
többé ne legyen hatalma elpusztítani minket.

 Kitől, vagy mitől félek? Miért?

 Mit tettem annak érdekében, hogy leplezzem a félelmem?

 Hogyan reagáltam negatív, vagy ártalmas módon a félelmeimre?

 Saját magammal kapcsolatban mi az, aminek vizsgálata és leleplezése a legnagyobb

félelmet kelti bennem? Mit gondolok, mi fog történni, ha ezt megteszem?

 Hogyan csaptam be saját magam azért, mert féltem?

4.2.5. Kapcsolatok

A Negyedik Lépésben számba kell vegyük - nem csak a szerelmi töltetű – kapcsolatainkat,
hogy képet kapjunk arról, hogy döntéseink, hiedelmeink, és viselkedésformáink hogyan
eredményezhették az egészségtelen, vagy pusztító kapcsolatainkat. Meg kell vizsgálnunk
kapcsolatainkat rokonainkkal, házastársunkkal, vagy partnerünkkel, barátainkkal, és volt
barátainkkal, munkatársainkkal és volt munkatársainkkal, szomszédjainkkal, iskolatársakkal,
klubtársakkal, civil szervezetek-béli ismerőseinkkel és magukkal a szervezetekkel,
hatóságokkal (pl. rendőrség), intézményekkel és bárkivel, bármivel, aki, ami csak az eszünkbe
jut. Meg kell vizsgálni kapcsolatunkat a Felsőbb Erővel is. Nagy a kísértés, hogy átugorjuk
azokat a kapcsolatokat, amelyek nem voltak hosszú életűek, például egy egyéjszakás kaland,
vagy egy összeszólalkozás egy tanárral, akinek a tárgyát a későbbiekben leadtuk. De ezek a
kapcsolatok is fontosak. Ha eszünkbe jutnak, vagy ha vannak érzéseink velük kapcsolatban,
akkor egyértelműen leltárunkba kell kerüljenek.
 Személyiségem mely ellentmondásai nehezítették meg számomra baráti és/vagy szerelmi
kapcsolataim fenntartását?

 Milyen hatással volt a megbántástól, megsértettségtől való félelem a baráti és szerelmi

kapcsolataimra attól?

 Hogyan áldoztam fel barátságokat szerelmi kapcsolatok kedvéért?

 Milyen módon nyilvánult meg kényszerem a kapcsolatok hajszolása terén?

 A családommal való kapcsolataimban érzem-e néha azt, hogy olyan, mintha be lennék
zárva folytonosan ismétlődő sémákba, melyek újra és újra megjelennek, a változás
legcsekélyebb reménye nélkül? Melyek ezek a sémák? Milyen szerepem van nekem az
állandósulásukban?

 Hogyan kerültem az intimitást (meghitt viszonyt) barátaimmal, partneremmel, vagy

házastársammal, és családommal?

 Gondot jelentett-e nekem az, hogy elkötelezzem magam? Írj róla!

 Előfordult-e valaha, hogy tönkretettem egy kapcsolatot, mert úgy hittem, hogy úgyis
megsérülök a végén, így inkább kiszálltam, mielőtt ez megtörténhetett volna? Írj róla!

 Milyen mértékben veszem figyelembe mások érzéseit a kapcsolataimban? Egyenlő

mértékben a saját érzéseimmel? Fontosabbnak tartom másokét, mint a sajátomat?
Kevésbé fontosnak tartom másokét, mint a sajátomat? Egyáltalán nem veszem figyelembe?

 Éreztem-e már magam áldozatnak bármely kapcsolatomban? (Megjegyzés: Ez a kérdés arra

keres választ, hogy mi hogyan tesszük ki magunkat az áldozat szerepének, vagy, hogy
túlságosan nagy elvárásaink hogyan járulnak hozzá ahhoz, hogy csalódtunk az emberekben.
Nem azokat az alkalmakat kell felsorolnunk, amikor ténylegesen bántalmaztak minket.) Írj
erről!

 Milyen kapcsolatban voltam szomszédjaimmal? Észreveszek-e bármilyen feltűnő sémát,

melyet magammal vittem, bárhová is költöztem?

 Hogyan érzek azokkal az emberekkel kapcsolatban, akikkel együtt dolgoztam, illetve

akiknek dolgoztam? Gondolkodásom, hiedelmeim és magatartásom milyen problémát
jelentettek számomra a munkahelyen?

 Hogyan érzek azokkal az emberekkel kapcsolatban, akikkel együtt jártam iskolába (hogyan
éreztem magam gyerekkoromban, és hogyan jelenleg)? Kevesebbnek, vagy többnek
éreztem magam a többi tanulónál? Hittem-e azt, hogy versenyeznem kell az oktató
figyelméért? Tiszteltem-e a hatósági személyeket, vagy lázadtam ellenük?

 Csatlakoztam-e bármilyen klubhoz vagy tagsági szervezethez? (Például: az NA egy tagsági

szervezet.) Hogyan éreztem a többiek iránt a klubban, vagy a szervezetben? Szereztem-e
barátokat ezekben a szervezetekben? Csatlakoztam-e klubokhoz mérhetetlenül nagy
 elvárásokkal, csak azért, hogy azután rövid időn belül kilépjek? Mik voltak ezek az elvárások
és miért nem teljesültek? Mi volt az én szerepem ezekben a szituációkban?

 Voltam-e valaha elmegyógyintézetben vagy börtönben, vagy másmilyen módon fogva

tartva akaratom ellenére? Milyen hatással volt ez a személyiségemre? Milyen szituációkba
kerültem a hatóságokkal? Betartottam-e a szabályokat? Megszegtem-e valaha is a
szabályokat és utána nehezteltem-e a hatóságokra, amikor rajtakaptak?

 Korai tapasztalataim a bizalom és intimitás vonatkozásában okoztak-e sérüléseket nekem?

Visszahúzódóvá váltam ezek miatt? Írj róla!

 Lemondtam-e valaha is egy kapcsolatról, annak ellenére, hogy megvolt a lehetőség a

viszályok megoldására és a problémák feldolgozására? Miért?

 Váltogattam személyiségemet attól függően, hogy kik voltak körülöttem? Írj róla!

 Előfordult-e, hogy olyan dolgokat fedeztem fel személyiségemmel kapcsolatban (például az

előző leltárok alkalmával) amelyeket nem szerettem, és aztán rájöttem, hogy
túlkompenzálom azt a bizonyos magatartást? (Például kiderülhet, hogy sok esetben
éretlenek vagyunk, túlzottan függünk másoktól, aztán ezt túlkompenzáljuk azzal, hogy
túlságosan önállóakká válunk.) Írj erről!

 Mely hiányosságaim játszanak főszerepet a kapcsolataimban? (tisztességtelenség, önzőség,

mások kontrollálása, manipulálás, stb.)

 Hogyan tudnék változtatni viselkedésemen, hogy elkezdhessek egészséges kapcsolatokat

építeni?

 Volt-e bármiféle kapcsolatom egy Felsőbb Erővel? Hogyan változott ez meg életem során?
Milyen kapcsolatom van jelenleg a Felsőbb Erőmmel?

4.2.6. Szex

Legtöbben nagyon kényelmetlennek érezzük ezt a témát. Tulajdonképpen szeretnénk is

abbahagyni itt, mondván: „Oké, ez már több a soknál. Nem létezik, hogy lajstromba vegyem
szexuális viselkedésem!” De gyorsan át kell lendülnünk az ilyen ódzkodó magatartáson.
Segít, ha arra gondolunk, hogy miért csináljuk ezt a leltárt. Ahogy a Működik: Hogyan és
Miért említi: „Békében szeretnénk élni saját szexualitásunkkal.” Ezért bele kell foglalnunk
leltárunkba szexuális késztetéseinket és magatartásunkat. Fontos, hogy emlékeztessük
magunkat ennél a pontnál, hogy nem azért készítünk leltárt, hogy összehasonlítsuk magunkat
azokkal, akikről úgy gondoljuk, hogy a többiek szemében „normálisak”, hanem azért, hogy
azonosítsuk saját értékeinket, elveinket és erkölcsünket.

 Hogyan alapult szexuális magatartásom az önzőségemen?

  Összekevertem-e a szexet a szerelemmel? Milyen eredménnyel járt, ha e szerint a
„téveszme” szerint cselekedtem?

 Hogyan használtam a szexet arra, hogy elkerüljem a magányt, vagy, hogy kitöltsem a
bennem lévő spirituális űrt?

 Hogyan hajszoltam kényszeresen, vagy éppen utasítottam el a szexet?

 Éreztem-e szégyent és bűntudatot szexuális viselkedésmintáim miatt? Melyek voltak ezek?

Miért éreztem így?

 Okozott-e valamely szexuális viselkedésformám kárt nekem, vagy másoknak?

 Elfogadom-e saját magamat szexuális téren? Ha nem, miért nem?

 Elfogadom más emberek szexualitását? Ha nem, miért nem?

 Előfeltétele volt-e a szex minden, vagy majdnem minden kapcsolatomnak?

 Mit jelent számomra egy egészséges kapcsolat?

4.2.7. Bántalmazás

Mielőtt elkezdjük feldolgozni ezt a részt, rendkívüli óvatosságot kell gyakoroljunk. Lehet,
hogy el kellene halasztanunk ezt a fejezetet felépülésünk egy későbbi szakaszára. Minden
rendelkezésünkre álló forrást fel kell használnunk annak érdekében, hogy el tudjuk dönteni,
belevágjunk-e ebbe a részbe: saját megítélésünket arra, hogy elviseljük az ezzel a munkával
járó fájdalmat, a szponzorunkkal való konzultációt és az imát. Lehet, hogy szponzorunk képes
lesz átsegíteni minket ezen a szakaszon, de az is lehet, hogy további segítségre lesz
szükségünk.

Ha úgy döntünk, hogy nekivágunk ennek a résznek, tudnunk kell, hogy valószínűleg a
Negyedik Lépés eme fejezetén való munka a felépülésünk legfájdalmasabb tevékenysége.
Visszaemlékezni azokra az alkalmakra, amikor elhanyagoltak, vagy bántottak minket azok az
emberek, akiknek szeretniük és védelmezniük kellett volna, bizonyosan életünk egyik
legfájdalmasabb érzéseinek megélését vonja maga után. Mégis fontos, hogy megtegyük,
amennyiben készen állunk rá. Ameddig magunkban, burokban őrizgetjük a fájdalmat, esetleg
egy titkot, ez arra indíthat minket, hogy úgy cselekedjünk, ahogy nem szeretnénk.
Hozzájárulhat negatív önképünkhöz, vagy más pusztító hiedelmek kialakulásához. Az igazság
felderítése elindíthat egy folyamatot, amely fájdalmaink enyhüléséhez vezethet. Nem mi
voltunk a hibásak.
  Voltam-e valaha kitéve bántalmazásnak? Ki által? Milyen érzéseim voltak ezzel
kapcsolatban akkor? És most?

 Bántalmazásom kihatott-e másokkal való kapcsolataimra? Hogyan?

 Amennyiben életem nagy részében áldozatnak éreztem magam a gyerekkori bántalmazások

miatt, milyen lépéseket tehetek annak érdekében, hogy visszanyerjem lelki egészségemet?
Segíthet ebben a Felsőbb Erőm? Hogyan?

Az is előfordulhat, hogy mi magunk bántalmaztunk másokat fizikálisan, mentálisan vagy

verbálisan. Elkerülhetetlen, hogy ezeknek az eseteknek a felidézése ne járjon együtt nagyfokú
szégyenérzettel. Nem engedhetjük meg, hogy ez a szégyen kétségbeeséssé váljon. Fontos,
hogy nézzünk szembe viselkedésünkkel, vállaljuk érte a felelősséget, és dolgozzunk annak
megváltoztatásán. Az, hogy itt írunk róla, az első lépést jelenti a változás felé. A többi lépésen
való munka segít abban, hogy jóvátegyük a másoknak okozott károkat.

 Bántalmaztam-e valaha valakit? Kit és hogyan?

 Mit éreztem és mit gondoltam közvetlen azelőtt, hogy a károkozás megtörtént?

 Hibáztattam-e áldozatomat, vagy kerestem-e mentségeket a viselkedésemre? Írd le!

 Bízom-e a Felsőbb Erőmben, hiszem-e, hogy irányítja az életemet és megadja mindazt,

amire szükségem van, hogy ne kelljen többé ártsak senkinek? Hajlandó vagyok-e együtt élni
a fájdalmas érzésekkel, míg azok meg nem változnak a lépéseken való munka
eredményeként?

4.2.8. Pozitív tulajdonságok

Az eddig feltett kérdések nagy része hibáink valódi természetének feltárásához nyújtanak
segítséget. Az Ötödik Lépéshez szükséges tudást adnak. Az is fontos, hogy azokra a dolgokra
is rávilágítsunk, amelyeket jól csináltunk, illetve amelyek pozitív hatással voltak ránk és
másokra. Számos okunk van arra, hogy ezt tegyünk. Először is, a Negyedik Lépés
kidolgozása révén teljes képet szeretnénk kapni saját magunkról, nem csupán egyoldalú
ábrázolást. Másodszor, szeretnénk tudni, hogy személyiségünk és magatartásunk mely
jellemvonásait kellene erősítenünk életünkben.

 Melyek azok a tulajdonságaim, amelyeket szeretek? Melyek azok, amelyeket mások

szeretnek? Melyek működnek jól számomra? Hogyan mutattam ki érdeklődésemet, vagy
aggodalmamat saját magam és mások iránt?

 Milyen spirituális elvek alapján élek? Melyek azok a spirituális elvek, amelyeket életemben
alkalmazok, betartok? Hogyan változtatta ez meg életemet?
  Hogyan fejlődött hitem és bizalmam egy Felsőbb Erőben?

 Mi az alapja szponzorommal való kapcsolatomnak? Hogyan nyilvánulnak meg pozitív

tapasztalataim más kapcsolataimban?

 Melyek azok a célok, amelyeket elértem? Vannak-e más céljaim, melyek eléréséért
dolgozom? Melyek ezek, és mit teszek megvalósításuk érdekében?

 Mik a saját erkölcsi értékeim? Melyek azok, amelyek mellett elköteleztem magam, amelyek
szerint élni szeretnék? Hogyan hathatnak ezek az életemre?

 Hogyan mutatom ki felépülésem iránt érzett hálámat?

4.2.9. Titkok

Mielőtt befejezzük a Negyedik Lépést, álljunk meg és mérlegeljük: elmulasztottunk-e

valamit, akár szándékosan, akár véletlenül? Van-e valami, amiről úgy gondoljuk, annyira
rossz, hogy egyszerűen lehetetlen belefoglalni leltárunkba? Ha igen, merítsünk erőt abból a
tényből, hogy már nagyon sok NA tag dolgozott ezen a lépésen, és még soha sem fordult elő,
hogy valaki Negyedik Lépésében olyan különleges, egyedi szituáció merült volna fel,
melynek leírására új terminológiát kellett volna kitalálni. Titkaink őrizgetése veszélyt jelent
felépülésünkre. Mindaddig, amíg titkokat őrizgetünk, addig fenntartásokat táplálunk.

 Léteznek-e titkaim, amelyekről nem írtam még? Mik ezek?

4.2.10. Torzítások

Egy másik kérdés, amit most fel kell tennünk magunknak: szerepel-e bármi ebben a leltárban,
amely eltúlozza a ténylegesen megtörtént eseményeket, vagy olyasmi, ami egyáltalán nem
igaz? Majdnem mindegyikünknek, akik az NA-ba jöttünk, problémát jelentett elválasztani
saját életében a tényeket a kitalációktól. Sokan gyűjtöttünk „háborús történeteket” melyek
annyira ki lettek színezve, hogy valójában az igazságnak egyetlen pici töredékét tartalmazták
csupán. Mi találtuk ki őket, mert hatást akartunk gyakorolni az emberekre. Azt gondoltuk,
semmi olyat sem tudunk felmutatni, amitől jól is érezhetnénk magunkat, és egyben igaz is
volna, így inkább hazugságokat találtunk ki magunk felépítéséhez. De többé már nem kell ezt
tennünk. A Negyedik Lépés dolgozásával igazi énünket építjük fel, nem téves elképzeléseken
alapuló, hamis énképet. Itt az ideje elmondani az igazságot magunkról.

 Van-e valami ebben a leltárban, ami nem igaz, illetve léteznek-e olyan történetek,
amelyeket folyton folyvást ismételgetek, és nem fedik a valóságot?
4.3. Továbblépünk
A Negyedik Lépés befejezésekor sok mindent érezhetünk – csalódást, felélénkülést,
kényelmetlenséget. Bárhogyan is érezzük magunkat, mindenképpen örülnünk kell annak, amit
elértünk. Ebben a lépésben elvégzett munka, alapját képezi az Ötödik Lépéstől a Kilencedik
Lépésig folytatott munkának. Nos, itt az idő, hogy felvegyük a kapcsolatot szponzorunkkal, és
előkészítsük az Ötödik Lépést.
Ötödik Lépés
„Beismertük Istennek, magunknak és egy másik embernek
hibáink pontos természetét.”
A „Basic Text” azt mondja, hogy „Az Ötödik Lépés nem pusztán a Negyedik Lépés
felolvasása.” Mégis tudjuk, hogy az Ötödik Lépés része, hogy Negyedik Lépésünket
felolvassuk egy másik embernek. Akkor tehát mi marad még, ami több mint pusztán
felolvasás?

A beismerés – Istennek, magunknak, és egy másik embernek – ami meghozza a lelki

növekedést, és ami ezzel a lépéssel kapcsolatos. Már van valamennyi tapasztalatunk a
beismeréssel. Beismertük, hogy betegek vagyunk, beismertük, hogy segítségre van
szükségünk, beismertük, hogy létezik egy nálunk hatalmasabb erő, ami segíthet nekünk. Ezek
a tapasztalatok segíteni fognak nekünk ebben a lépésben.

Sokan egyfajta megkönnyebbüléssel fejeztük be Negyedik Lépésünket, azt gondolva, hogy az

igazán neheze már mögöttünk van, csak hogy aztán rájöjjünk, hogy még az Ötödik Lépést is
meg kell tennünk. Ekkor jön elő a félelem.

Sokan attól féltünk, hogy a szponzorunk elutasít, vagy elítél minket. Mások azért hezitáltak,
mert nem akarták olyan sok mindennel nyaggatni a szponzorukat. Nem voltunk biztosak
benne, hogy bízunk-e a szponzorunkban, hogy megtartja titkunkat.

Talán a leltárunkban előkerülő dolgok lelepleződése miatt aggódtunk. Talán valami

kényelmetlen dolog előlünk is rejtve marad, amit a szponzorunk azonnal felismer. Sokan attól
féltünk, hogy újra át kell élnünk a régi érzéseket, és azon tűnődtünk, hogy van-e egyáltalán
valami haszna annak, hogy felkavarjuk a múltat. Sokan úgy éreztük, hogy amíg nem mondjuk
ki hangosan leltárunkat, addig a tartalma nem is valós.

Ha megvizsgáljuk az Ötödik lépéssel kapcsolatos érzéseinket, akkor érezhetjük a felépülés

vágya által hajtott motivációt a folyamat folytatására. Azokra az emberekre gondolunk, akiket
ismerünk, és akik már dolgoztak ezen a lépésen. Megérint bennünket az őszinteségük, és a
másokkal való kapcsolatok kialakítására irányuló képességük. Ők nem mindig csak magukról
beszélnek. Mások felől is érdeklődnek és valóban érdekli őket a válasz. Ha megkérdezzük
őket, hogy hogyan tanultak ilyen sokat a másokkal való kapcsolatokról, akkor valószínűleg
azt mondják, hogy az Ötödik lépésen való munka során kezdték el ezt tanulni.
Sokunk, akik már dolgoztunk azelőtt a Negyedik és Ötödik lépésen, tudtuk, hogy ez a
folyamat mindig változást eredményez; tudtuk, hogy már nem viselkedhetünk többé
ugyanúgy, mint azelőtt. Talán nem voltunk egészen biztosak abban, hogy ezt akartuk.
Másfelől azonban, tudtuk, hogy változnunk kell, csak féltünk, hogy képtelenek vagyunk rá.

5.1. A lépés előkészítése

Két dolog, ami szükséges ahhoz, hogy elkezdjünk dolgozni az Ötödik Lépésen: a bátorság, és
a felépülésbe vetett hit érzése. Ha ezek közük mindkettő megvan, akkor átjuthatunk
közelebbről meghatározott félelmeinken és meg tudjuk tenni e lépéshez szükséges
beismeréseket.

5.1.1. Szembenézni a félelmekkel

Az itt felmerülő félelmek lehetnek a mieink, és lehetnek olyanok, amik kívülről mérgeznek
minket. Fontos, hogy tudjuk, mik a félelmeink és hogy ezek ellenére is haladjunk előre, hogy
folytatni tudjuk felépülésünket.

 Milyen fenntartásaim vannak az Ötödik lépéssel kapcsolatban?

 Vannak-e félelmein ezen a ponton? Mik azok?

5.1.2. Hajlandóság

Mindegy honnan erednek a félelmeink, sokan közülünk hasonló módszerekkel kezeljük őket:
Imádkozunk bátorságért és hajlandóságért, elolvassuk az Ötödik Lépésről szóló fejezetet a
„Működik: Hogyan és Miért” című könyvből, és megerősítést kérünk más NA tagoktól.
Sokunk volt már lépésgyűlésen ahol úgy találtuk, a téma egész véletlenül mindig a Negyedik
vagy az Ötödik Lépés. Ha erőfeszítést teszünk azért, hogy megosszuk azt, amin
keresztülmegyünk, akkor biztosan megkapjuk másoktól a szükséges segítséget. Az Ötödik
Lépés folytatásához segít, ha az előző lépésekben megismert lelki elvekhez folyamodunk.

 Mit teszek, azért hogy keresztülmenjek az Ötödik Lépéstől való félelmen?

 Hogyan segítettek az előző lépések az Ötödik Lépésre való felkészülésben?

5.2. Beismertük Istennek

A „Működik: Hogyan és Miért” című könyv Ötödik Lépésről szóló fejezete megválaszolja a
kérdést, hogy miért kell Istennek is beismernünk hibáink pontos természetét amellett, hogy
beismerjük azt magunknak és egy másik embernek is. Az NA-ban olyan életet tapasztalunk
meg, ahol a spirituális találkozik a mindennapival, ahol az átlagos találkozik az átlagon
felülivel. Amikor beismerjük a saját felfogásunk szerinti Istennek hibáink pontos természetét,
akkor beismerésünk nagyobb jelentéshez jut.

Az, hogy hogyan tesszük ezt a beismerést a saját felfogásunk szerinti Istennek, az a
felfogásunk sajátosságaitól függ. Van, aki - a saját magának és egy másik embernek tett
beismerés mellett - egy formálisabb beismerést is tesz Istennek. Mások elismerik és
meginvitálják a Felsőbb erő jelenlétét valamilyen módon, mielőtt átveszik leltárukat a
szponzorukkal. Azoknak, akik számára a Felsőbb Erő a felépülés lelki elveit és az NA
közösségét jelenti, talán más módokat kell találniuk, hogy az Ötödik Lépésnek ezen a részén
dolgozzanak. A szponzorunk segíthet ebben a folyamatban. Bármit is teszünk, addig minden
rendben van, amíg tisztában vagyunk azzal, hogy beismerésünket a Felsőbb Erőnknek is
tesszük.

 Hogyan fogom bevonni Ötödik Lépésembe a saját felfogásom szerinti Istent?

 Hogyan erősödik meg a Harmadik lépésben hozott döntésem az Ötödik Lépésben?

5.3. Magunknak
Amikor használtunk, valószínűleg voltak emberek, akik mondták nekünk, hogy
drogproblémánk van és segítséget kellene kérnünk. Megjegyzéseik nem igazán érdekeltek
minket. Vagy ha igen, akkor sem volt elég ahhoz, hogy abbahagyjuk a használatot. Amíg nem
ismertük be magunknak a függőségünket és nem adtuk meg magunkat az NA programnak,
addig nem tudtuk abbahagyni a használatot. Ugyanígy van ez az Ötödik lépésben tett
beismeréssel is. Bárki - a házastársunktól a munkáltatónkon keresztül a szponzorunkig -
mondhatja nekünk, hogy amit csinálunk, az ellenünk dolgozik, de amíg legbelsőbb énünknek
nem ismerjük be hibáink pontos természetét, addig nem valószínű, hogy megvan a
hajlandóság és a képesség, hogy másik utat válasszunk.

 Belátom és elfogadom hibáim pontos természetét?

 Hogyan fogja ez a beismerés megváltoztatni életem irányát?

5.4. Egy másik embernek
Függőként egyik legnagyobb kihívás, hogy a saját felelősségünket megkülönböztessük
másokétól. Olyan katasztrófákért hibáztatjuk magunkat, amik felett nincs hatalmunk.
Ellenben gyakran teljes tagadásban vagyunk azzal kapcsolatban, ahogyan bántottuk magunkat
és másokat. A kis dolgokat túldramatizáljuk, és a nagy problémákat, amiket jó lenne alaposan
megvizsgálni, lerázzuk magunkról. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy mi a hibáink
pontos természete az Ötödik Lépés elkezdésekor, akkor majd megtudjuk, mire befejezzük –
mert egy másik embernek tesszük a beismerést. Amit mi nem látunk, azt a hallgatónk látni
fogja, és segít kiválogatni, hogy mit kell saját felelősségünkként elfogadni, és mit nem.

Legtöbben már mielőtt formálisan elkezdtünk dolgozni a lépéseken, felkértünk valakit

szponzornak, és azóta ki is alakítottunk vele egy kapcsolatot. Legtöbbünk számára a
szponzorunk lesz az a „másik ember”, aki meghallgatja az Ötödik Lépésünket. Ő segít nekünk
elválasztani azokat a dolgokat, amik a mi felelősségünk alá tartoznak, azoktól, melyek nem. A
kapcsolat, amit eddig építettünk szponzorunkkal, megadja nekünk a kellő bizalmat. A terápiás
érték, hogy egyik függő segíti a másikat sokszor akkor nyilvánul meg nagyon erősen, amikor
szponzorunk saját leltárából oszt meg részleteket, miközben mi a sajátunkból. Ez nagyban
megerősít minket abban, hogy nem vagyunk egyedül.

Az Ötödik Lépésünket meghallgató személy iránti bizalom túlmutat azon, hogy megbízunk
abban, hogy nem adja tovább az elmondottakat. Bíznunk kell abban is, hogy hallgatóságunk
megfelelően reagál arra, amit megosztunk. Sokan szponzorunkat választjuk Ötödik Lépésünk
meghallgatására; ennek egyik fő oka, hogy ismer minket, a dolgainkat és ebből kifolyólag
tudja, hogy milyen segítségre van szükségünk a folyamat során. Továbbá, ha a szponzorunk
hallgat meg minket, az segít megtartani a lépéseken való további munka folyamatát. Mégis,
ha valamilyen okból valaki mást választunk, hogy meghallgassa az Ötödik Lépésben tett
beismerésünket, benne ugyanazokat a tulajdonságokat keressük, mint amit a szponzorunkban
keresünk: legyen támogató anélkül, hogy minimalizálná a felelősségünket, bátorítson minket,
amikor már egyre terhesebb az Ötödik Lépés – röviden, valaki, aki együtt érző, összeszedett
és rálát a dolgokra.

 Milyen tulajdonsága van a hallgatóságomnak, ami vonzó számomra?

 Hogyan teszik beismerésemet még hatásosabbá az ő tulajdonságai?

5.4.1. Őszinte kapcsolatok

Legtöbbünk számára az őszinte kapcsolat kialakítása valami egészen új dolog. Nagyon jók
vagyunk abban, hogy azonnal elszaladjunk a kapcsolatok elől, amint valaki elmondja nekünk
a fájdalmas igazságot. Abban is jók vagyunk, hogy udvariasan, távolságtartóan, és mélység
nélkül érintkezzünk másokkal. Az Ötödik Lépés segít nekünk őszinte kapcsolatokat építeni.
Elmondjuk az igazságot azzal kapcsolatban, hogy kik vagyunk – majd jön a neheze:
meghallgatjuk a választ. Legtöbben rettegtünk az ilyen kapcsolattól. Az Ötödik Lépés
kivételes lehetőséget ad nekünk, hogy kipróbáljunk ezt a fajta biztonságot a kapcsolatokban.
Egészen biztosak lehetünk abban, hogy nem ítélkeznek felettünk.

 Hajlandó vagyok megbízni a személyben, aki meg fogja hallgatni Ötödik Lépésemet?

 Mit várok ettől az embertől?

 Hogyan fog az Ötödik Lépés segíteni nekem új kapcsolatok kiépítésében?

5.4.2. Hibáink pontos természete

Egy másik módja annak, hogy elkerüljük azt, hogy az Ötödik Lépésünk „pusztán a negyedik
lépés felolvasása” legyen, ha hibáink pontos természetére összpontosítunk. Tagjainknak
különböző tapasztalatai vannak hibáink pontos természetével kapcsolatban. Legtöbben egyet
értünk abban, hogy az Ötödik Lépésen való munka során érdemes függőségünk mintázatára és
cselekedeteink okaira összpontosítani.

Hibáink pontos természetének azonosítása gyakran leltárunk megosztásakor következik be.

Egy adott helyzet újbóli átélése ráébreszthet minket annak valódi természetére. Például, miért
bonyolódunk mindig olyan emberekkel kapcsolatba, akikről érezzük szívünk mélyén, hogy
nem az igaziak? Miért közelítjük meg úgy minden kapcsolatunkat, mintha az életünk múlna
azon, hogy kinek van igaza? Miért érezzük magunkat az új tapasztalatoktól fenyegetve, és
kerüljük el azokat? A viselkedésmintáink gyakori menetének feltárása egyenesen elvezet
minket hibáink valódi természetéhez.

A folyamat bizonyos szakaszában talán elkezdjük ezeket a meghatározott viselkedési

mintákat saját jellemhibáinknak hívni. Habár majd csak a Hatodik Lépés során végzett mély
önvizsgálat mutatja meg, hogy az egyes jellemhibáink hogyan tartanak minket betegen, addig
is jó ezzel a folyamattal már most ismerkedni.

 Miben különbözik hibáim valódi természete a cselekedeteimtől?

  A hibáim mellett miért kell beismernem azok valódi természetét is?

5.5. Lelki elvek

Az Ötödik Lépésben a bizalomra, bátorságra, őszinteségre és elkötelezettségre fókuszálunk.

5.5.1. Bizalom

A bizalom lelki elvének gyakorlása nélkülözhetetlen, ha túl akarunk jutni az Ötödik Lépésen.
Ahogy fentebb már említettük, valószínűleg mostanra már fogunk bízni annyira a
szponzorunkban, hogy továbbhaladjunk ezzel a lépéssel; de mi van akkor, ha azon kezdünk el
tűnődni, hogy vajon az Ötödik Lépésen való munka tényleg segíthet-e nekünk? A másik
ember mellett a folyamatban is bíznunk kell. Az összefüggés az Ötödik Lépés és a spirituális
fejlődésünk között nem mindig világos számunkra. Ez nem jelenti azt, hogy akkor ez az
összefüggés nem létezik, csak megnehezítheti számunkra, hogy bízzunk a folyamatban.

 Hiszek abban, hogy az ötödik lépésen való munka jobbá teheti az életemet? Hogyan?

5.5.2. Bátorság

A bátorság az egyike azon elveknek, amit gyakorolnunk kell ahhoz, hogy megkezdjük ezt a
lépést. A munkánk során talán időről időre ismételten bátorságot kell merítenünk. Amikor
elhatározzuk, hogy találkozunk szponzorunkkal, hogy megosszuk a leírtakat, de mégis
kinyomjuk a telefont, olyankor félelmet érzünk. Ilyenkor gyakorolnunk kell a bátorságot.
Amikor megosztjuk a leltárunkat és egy olyan bekezdéshez érkezünk, amit egyszerűen
senkinek nem mondhatunk el, bátran szembe kell néznünk a félelemmel és tovább kell menni,
hogy mindent megosszunk.

Amikor éppen egy szörnyen fájdalmas dolgot osztunk meg, és a sérülékenység érzése annyira
nyomasztó, hogy legszívesebben lehúznánk magunkat, még mielőtt meghallgatnánk
szponzorunkat, felépülésünk egy meghatározó pontjánál járunk, amikor is a bátrabbik utat kell
válasszuk. Ha így teszünk, az kihatással lesz életünk további menetére. Minden egyes
alkalommal, amikor félünk, emlékeztetjük magunkat, hogy ha belemerülünk ebbe az érzésbe,
annak csak negatív következményei lehetnek az életünkre. Most sem lesz ez másképp, ha így
teszünk. Egy ilyen emlékeztető motiválni fog bennünket bátorságunk összegyűjtésére.

 Milyen módokon találok elég bátorságot a lépésen való munkához?

 Hogyan érinti felépülésem egészét az Ötödik Lépésen való munka során gyakorolt bátorság?
  Tűztem ki időpontot és helyet az Ötödik Lépésem megosztására? Mikor és hol?

5.5.3. Őszinteség

Az őszinteség gyakorlása saját magunkkal szemben alapvető, amikor beismerjük hibáink

pontos természetét. Ugyanúgy ahogy nem különíthetjük el magunkat az érzéseinktől csak
azért, mert félünk hallgatóságunk reagálásától, úgy azt sem engedhetjük meg, hogy a saját
érzelmi reakcióink elől elzárkózzunk. Meg kell engednünk magunknak, hogy megtapasztaljuk
a beszélgetésünk tárgya, azaz függő életünk által kiváltott természetes emberi reakciókat.
Szomorú volt az életünk. Sok mindenről lemaradtunk függőségünk miatt. Bántottuk azokat,
akiket szerettünk. Ezek a felismerések fájdalmasak. Ugyanakkor, ha erősen figyelünk, akkor
felismerhetünk egy másik érzést, ami a fájdalom nyomában kezd alakulni: a reményt.

Végre már nem használunk drogokat az érzéseinkre, nem futunk el az érzéseink elől, és nem
zárkózunk be az érzéseink miatt. Most, először esélyünk van arra, hogy bátorsággal megéljük
az érzéseinket, még a fájdalmasakat is. Ha így teszünk, akkor hosszútávon jobb barátságba
kerülünk önmagunkkal. A felépülésünk során gyakran visszatérő ellentmondások egyike,
hogy ami fájdalommal kezdődik, örömmel és békességgel zárul.

 Hogyan igyekeztem elkerülni a magammal való őszinteséget a múltban? És a jelenben?

 Az önmagamról kialakított valóságosabb kép hogyan kapcsolódik az alázathoz?

 A magammal való őszinteség gyakorlása hogyan segít elfogadni magamat?

5.5.4. Elkötelezettség

Ennek a lépésnek a gyakorlásával az elkötelezettség elvét gyakorolhatjuk. Különféle

„elkötelezettségeket” vállaltunk az életünk során: elkötelezettségeket, melyeket a nehéz
időkben feloldottunk; „elkötelezettségeket”, melyek egyedül a kényelmünket szolgálták. Az
NA programjában minden egyes lépéssel mélyebben elköteleződünk a program iránt. A
szponzorválasztás, a lépéseken való munka, a honi csoport választása és gyűléseinek
látogatása mind azt bizonyítja, hogy a felépülésünk iránt egy gyakorlati és jelentőségteljes
elkötelezettséget vállaltunk.

 Hogyan mélyíti elkötelezettségemet az NA program iránt a leltárom megosztása

szponzorommal?
5.6. Továbblépünk

5.6.1. Önelfogadás

A sokféle ajándék egyike, melyet az Ötödik Lépésen való munka során tapasztalunk, az
önelfogadás érzése. Tisztán felismerjük, kik vagyunk ma, és fenntartás nélkül elfogadjuk
magunkat. Az, hogy bizonyos területeken hiányosságaink vannak, nem jelenti azt, hogy
értéktelenek vagyunk. Látni kezdjük, hogy vannak mind értékeink, mind fogyatékosságaink.
Nagyszerű dolgokra vagyunk képesek – és nagy fájdalmakat is tudunk okozni. Vannak olyan
vonásai személyiségünknek, melyek különlegessé tesznek. Tapasztalataink - még a rosszak is
- gyakran legjobb tulajdonságaink fejlődését segítették. Most először képesek vagyunk
felismerni, hogy rendben vagyunk úgy, ahogy éppen ebben a pillanatban vagyunk. De az,
hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek ma vagyunk, nem jelenti, hogy lazíthatunk és
megállhatunk a fejlődésre való törekvésben. Az igazi önelfogadásban benne van, hogy
elfogadjuk hiányosságainkat. Ha abban hinnénk, hogy nem kell tovább dolgoznunk
növekedésünkön, az nem önelfogadás, hanem tagadás volna. Tehát elismerjük, hogy vannak
hiányosságaink, és elköteleződünk az ezekre irányuló munka felé. Ha szeretnénk több
együttérzést mutatni, akkor az együttérzés elvét gyakoroljuk. Ha műveltebbek akarunk lenni,
időt szánunk a tanulásra. Ha több barátot akarunk, időt fordítunk kapcsolataink építésére.

 Hogyan erősítette bennem az alázatot és az önelfogadást az Ötödik Lépésen való munka?

5.6.2. Kapcsolataim változása

Ahogy befejezzük az Ötödik Lépést, megkönnyebbülést érezhetünk; megszabadultunk a

tehertől azáltal, hogy megosztottuk, amit azelőtt oly nagy erőfeszítés árán rejtegettünk vagy
elnyomtunk. Valóban igaz, hogy „hibáink meghalnak, ahogy fényre kerülnek”. A fényre
kerülés a szabadság érzését adja, amit életünk egyéb külső körülményeitől függetlenül érzünk.

Minden kapcsolatunk változni kezd e lépésen végzett munka eredményeképpen. Különösen

fontos felismerni, mennyit változott kapcsolatunk önmagunkkal, a Felsőbb Erővel, illetve más
emberekkel:

 Hogyan változott a kapcsolatom a Felsőbb Erővel az Ötödik Lépésen végzett munka során?

 Hogyan változott a kapcsolatom a szponzorommal az Ötödik Lépésen végzett munka során?

 Hogyan változott saját magamról alkotott képem e lépésen végzett munka során?
  Milyen mértékben fejlesztettem a szeretet érzését és az együttérzést magam és mások
iránt?

A megkönnyebbülés érzésével együtt valószínűleg úgy érezzük, végképp belefáradtunk

jellemhibáinkba. Ez könnyen át fog alakulni a teljes készenlét állapotába – épp amire
szükségünk van a Hatodik Lépés megkezdéséhez.
Hatodik Lépés
„Teljesen készen álltunk arra, hogy Isten eltávolítsa mindezeket a
jellemhibákat.”
Amikor belevágunk a Hatodik Lépésbe, tele vagyunk az első öt lépésben szerzett reménnyel.
Ha alaposak voltunk, akkor némi alázatra is szert tettünk. A Hatodik Lépésben az „alázat” azt
jelenti, hogy képesek vagyunk tisztábban látni önmagunkat. Láttuk hibáink pontos
természetét. Láttuk, hogyan bántottuk magunkat és másokat azáltal, hogy jellemhibáink
irányították cselekedeteinket. Láttuk viselkedésünk mintáit, és megértettük, miért van az,
hogy újra és újra jellemhibáink irányítják a cselekedeteinket. Most teljesen készen állunk
jellemhibáink eltávolítására.

Teljesen készen állni nem egy pillanat műve. Ez egy hosszú, sokszor egész életen át tartó
folyamat. Közvetlenül a leltárunkat követően úgy érezhetjük, hogy teljes egészében készen
állunk jellemhibáink eltávolítására. Ha már régebb óta vagyunk a programban, és elég jól
ismerjük jellemhibáinkat, de még mindig van, amelyik nem tűnt el, akkor természetes, ha
erősebb hajlandóságot érzünk. Az önismeret önmagában soha nem lesz elég ahhoz, hogy
készen álljunk, ugyanakkor fontos első lépés az oda vezető úton. A leltárnak köszönhetően
jobban tudatában vagyunk a jellemhibáinknak; és ahogyan a Hatodik Lépésen dolgozunk,
még inkább tudatában leszünk. Teljességgel készen állni – olyan spirituális állapotot kell
elérnünk, ahol nemcsak, hogy tudatában vagyunk a jellemhibáinknak; nemcsak hogy
belefáradtunk; nemcsak bízunk abban, hogy a saját felfogásunk szerinti Isten el fogja
távolítani azt, amit kell – hanem mindez egyszerre.

Ahhoz, hogy teljességgel készen álljunk, szembe kell néznünk a Hatodik Lépéssel kapcsolatos
félelmeinkkel. Arra is érdemes egy pillantást vetnünk, miként lesznek eltávolítva a
jellemhibáink. A Hatodik Lépés szerint csak egy Felsőbb Erő tudja őket eltávolítani, de mit
jelent ez a gyakorlatban? Mi a mi felelősségünk a Hatodik Lépésben? Segít és utat mutat, ha
megvizsgáljuk szponzorunkkal ezeket a kérdéseket, amikor ezen a lépésen dolgozunk.

6.1. Teljesen készen állni, de mire?

Ha újak vagyunk az NA-ban és ez az első tapasztaltunk a Hatodik Lépéssel, akkor sok
jellemhibánk annyira nyilvánvaló lehet, hogy azonnal iszonyú hajlandóságot érzünk, csak
szabaduljunk meg tőlük! Végre, először, teljes pompájukban látjuk őket, és meg akarunk
tőlük szabadulni – de azonnal!

6.1.1. Dédelgetett jellemhibáink

Majd első felindulásunkat követően, érezhetünk némi félelmet vagy bizonytalanságot a

változással kapcsolatban. Az ismeretlen majdnem mindenki számára félelmetes. A
jellemhibák, amiket elengedni készülünk, régóta - valószínűleg egész életünkben - megvoltak.

Az is félelmetes, hogy milyen lesz az életünk a jellemhibák nélkül. Bizonyos jellemhibák

inkább túlélési eszköznek tűnnek, mint jellemhibának. Ha eltávolítják a hibáinkat, talán nem
is tudunk megélni. Lehet, hogy a tisztességes állampolgár képe visszataszító számunkra.
Sokan erősen ragaszkodtunk egy magunkról kialakított képhez – lazák vagyunk, királyok, a
kispolgári társadalom kötöttségei nélkül, és ez így jó nekünk. Talán félünk, hogy ha a Hatodik
Lépésen dolgozunk, akkor szürke konformistává válunk. Esetleg azt hisszük, nem állunk
másból, mint hibákból, és nem tudjuk, mi marad, ha azokat eltávolítják? Félelmeink
valószínűleg nem egészen konkrétak és ködös alakot öltenek. Ha logikus következtetéseket
vonunk belőlük, valószínűleg az is kiderül, hogy alaptalanok. Más szavakkal, ha hangosan
kimondjuk őket, akkor látjuk, hogy miről szólnak.

 Vannak olyan részeim, amit szeretek, de lehet, hogy „jellemhibák”? Félek attól, hogy nem
fogok tetszeni magamnak, ha eltávolítják ezeket a hibákat?

 Szerintem mik lesznek eltávolítva?

6.1.2. Régóta ismert jellemhibáink

Ha van korábbi tapasztalatunk a Hatodik Lépéssel kapcsolatban, akkor jellemhibáink nem

újak számunkra. Sőt, talán nemrég fedeztük fel csalódva, hogy valamelyik jellemhibánk még
mindig megvan, vagy elszomorodtunk azért, mert egy régi hibánk új megnyilvánulásban kerül
felszínre.

Vegyük például a bizonytalanságot. Talán már nem rohangálunk körbe átlátszó kísérletek
közepette, hogy mindenkit meggyőzzünk, milyen nagyok vagyunk, de a jellemhibánk még
mindig megvan. Az utóbbi időben talán enyhébb módon nyilvánult meg jellemhibánk a
viselkedésünkben, és inkább belülről emésztett minket. Lehet, hogy tudat alatt mások
erőfeszítéseit szabotáltuk, hogy jobbnak tűnjünk mellettük, vagy átgázoltunk valaki vágyain,
mert nem elégítették ki közvetlenül a szükségleteinket. Ami különösen fájdalmas abban, hogy
ezekre rájövünk, az, hogy a későbbi felépülésben kicsit jobb fényben kezdtünk el magunkra
gondolni.

Mélyen szégyenkezünk amiatt, hogy másokat bántunk. Félelmet érezhetünk azzal

kapcsolatban, hogy esetleg képtelenek vagyunk a változásra, hogy egyik másik jellemhibánk
örökre megmarad. De némi vigaszt nyújthat az a tény, hogy most már tudatában vagyunk
annak, hogyan viselkedtünk, mit csináltunk, és hajlandóak vagyunk dolgozni rajta. Meg kell
tartanunk a remény és a hit érzetét abban, hogy a felépülés folyamata még a legmélyebben
beégett jellemhibára is működik.

 Hiszek még a felépülés folyamatában? Hiszek a változásban? Változtam eddig? Milyen

jellemhibáimmal nem kell többé foglalkoznom?

 Vannak olyan jellemhibáim, amikről azt hiszem, nem lehet őket eltávolítani? Mik ezek?
Miért hiszem, hogy nem lehet őket eltávolítani?

6.2. …hogy Isten eltávolítsa…

Igen, a Hatodik Lépés kimondja, hogy csak egy nálunk hatalmasabb Erő tudja eltávolítani a
jellemhibáinkat. Ugyanakkor, hogy milyen mértékben fogjuk fel, hogy ez valójában mit is
jelent, azt közvetlenül befolyásolja, hogy mennyi tapasztalatunk van a Hatodik Lépéshez
kapcsolódó újra és újra küszködéssel és a megadással.

Az első dolog, amit a legtöbben a jellemhibákkal kapcsolatban teszünk, az, hogy úgy döntünk,
megszabadulunk tőlük. Sajnos ez hiábavaló kísérlet – ugyanannyira hatásos, mint hogy
megpróbáljuk a használatunkat irányítani. Egy kis ideig látszólagos sikereket érhetünk el, de a
hibák végül újból felszínre kerülnek. A probléma az, hogy a jellemhibák énünk részei. Mindig
ki leszünk téve annak, hogy a stresszes helyzetekben visszatérjünk a legrosszabb
jellemhibáinkhoz.

Amit a Hatodik Lépésben tennünk kell, az eléggé hasonlít ahhoz, amit az első két lépésben
kellett tennünk. Be kell ismernünk, hogy egy belső erő legyőzött minket, ami nem hozott mást
az életünkbe, csak fájdalmat és megaláztatást; majd be kell ismernünk, hogy segítségre van
szükségünk, hogy kezdeni tudjunk vele valamit. Teljesen el kell fogadnunk a tényt, hogy nem
tudjuk eltávolítani jellemhibáinkat, és fel kell készíteni magunkat arra, hogy a Hetedik
Lépésben megkérjük Istent, hogy ezt ő tegye meg értünk.
  Hogyan próbálom eltávolítani vagy irányítani a jellemhibáimat? Mit eredményeztek a
próbálkozásaim?

 Mi a különbség aközött, hogy teljesen készen állok arra, hogy Isten eltávolítsa
jellemhibáimat, és hogy én magam elnyomom őket?

 Hogyan növelem ebben a lépésben a saját felfogásom szerinti Istenbe vetett bizalmamat?

 Hogyan mélyül el a megadásom ebben a lépésben?

 Milyen tettem mutathatja, hogy teljességgel készen állok?

6.3. Jellemhibáink
Miután annyit dolgoztunk a Negyedik és Ötödik Lépésen, ezen a ponton még mindig nem
vagyunk egészen tisztában a jellemhibáink természetével. Valószínűleg azon tűnődünk, hol is
van pontosan személyiségünk komplex struktúrájának az a pontja, ahol hibáink végződnek és
jellemünk kezdődik. Miért tesszük azt, amit teszünk? Valaki más tehet róla? Mikor éreztük
magunkat így először? Miért? Hogyan? Hol? Ha nem vagyunk elég óvatosak, akkor
eluralkodhat rajtunk az önmegszállottság, és elveszíthetjük szem elől, hogy miért is
dolgozunk a Hatodik Lépésen. Összpontosítanunk kell erőfeszítéseinket. Célunk az, hogy
felismerjük jellemhibáinkat, hogy teljesen készen állhassunk arra, hogy eltávolítsák őket, nem
pedig az, hogy a gyökerüket analizáljuk, vagy egészen felemésszük önmagunkat.

Jellemhibáink alaptermészetünk részei. Meg fogjuk látni, hogy alaptermészetünk ugyanolyan,

mint bárki másé. Vannak szükségleteink, amiket próbálunk kielégíteni. Például, szükségünk
van a szeretetre. Hogy miként szerezzük meg ezt a szeretetet – itt jönnek jellemhibáink a
képbe. Ha hazugság, csalás, mások bántása, vagy önmagunk lealacsonyítása árán kapjuk meg
a szeretetet, akkor a jellemhibáink irányítják cselekedeteinket. Ahogyan a Működik: Hogyan
és Miért című irodalomban leírtuk, hibáink alapvető emberi tulajdonságok, én-
központúságunk által eltorzítva. Szponzorunk segítségével minden jellemhibánkat listába kell
vennünk, leírjuk, hogyan nyilvánulnak meg viselkedésünkben, megnézzük milyen hatással
vannak életünkre, és ami nagyon fontos, hogyan érezzük magunkat, amikor a hibát
gyakoroljuk. Ha elképzeljük, milyen lenne életünk a hibáink nélkül, akkor elhihetjük, hogy
nélkülük is tudunk létezni. Egyesek a gyakorlatban ezt úgy csinálják, hogy minden
jellemhibára megkeresik a vele ellentétes lelki elvet.

 Sorold fel a hibákat, és röviden definiáld őket.

 Milyen módon befolyásolják viselkedésemet?

  Amikor jellemhibáim irányítják viselkedésemet, milyen hatással van ez rám és másokra?

 Milyen érzések kapcsolódnak ezekhez a jellemhibákhoz? Próbálok elnyomni bizonyos

érzéseket azzal, hogy jellemhibáimat éltetem?

 Milyen lenne az életem az ilyen viselkedés nélkül? Milyen lelki elvet alkalmazhatok
helyette?

6.4. Lelki elvek

A Hatodik Lépésben az elköteleződésre, kitartásra, hajlandóságra, hitre, bizalomra és
önelfogadásra koncentrálunk.

6.4.1. Elköteleződés és kitartás

A Hatodik Lépésnek ezen a pontján már eléggé tisztában vagyunk hiányosságainkkal. Sőt,
valószínűleg olyannyira, hogy mindennapi életünk során látjuk, ahogy megjelennek, és
legtöbbször sikerül is megállítani magunkat, hogy a hatásukra cselekedjünk. Időnként
tudatosságunk elhalványul, és nem vagyunk annyira éberek a viselkedésünk figyelésével.
Óriási mennyiségű energiát igényel, hogy minden másodpercben figyeljük magunkat, és
minden negatív cselekvésre ösztönző impulzust kizárjunk. Elengedjük magunkat a
mindennapokba, míg aztán megint kezdjük rosszul érezni magunkat, szégyenkezünk, és nem
értjük, hogy lehet, hogy annyit dolgoztunk a lépéseken, és mégis megint ugyanazt csináljuk.

Ennek ellenére nem adjuk fel, hanem inkább elköteleződünk a felépülésünk felé. Kudarcaink
ellenére megtartjuk az újonnan szerzett elveket. Továbbra is lépegetünk előre, akkor is, ha
léptünk párat visszafelé. A fokozatos fejlődést keressük, nem az azonnali hibátlanságot.

 Miben nyilvánul meg ma elköteleződésem a felépülés felé?

 Azzal, hogy dolgoztam az első öt lépésen, kitartó voltam a felépülésemben. Miért olyan
fontos ez a tulajdonság a Hatodik Lépésben?

6.4.2. Hajlandóság

A hajlandóság lelki elvének alkalmazása nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy hajlandóak
vagyunk másként működni. Ez nem jelenti azt, hogy másként fogunk működni vagy, hogy
egyáltalán képesek vagyunk rá. Ezt a gondolatot legjobban egy példával tudjuk illusztrálni.
Tegyük fel, hogy nem voltunk őszinték – családunkkal, munkáltatónkkal, barátainkkal –
különböző mértékben, enyhétől a durváig. Míg jobbnak tűnhet az, hogy fokozatosan válunk
hajlandóvá – hajlandóságunkat az őszintétlenség legrosszabb, legrombolóbb formáira
összpontosítva – ez a lépés azt mondja, hogy teljesen készen állunk minden jellemhibánk
eltávolítására. Ez azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk arra, hogy soha többé ne hazudjunk,
még kicsit sem. Ez többnek tűnhet, mint amennyit elvárhatunk magunktól, de csak a mai
napra kell megtennünk.

Nehéz ezt a fajta hajlandóságot mutatni, különösen, ha az enyhe hazugság szemmel látható
következményei nem annyira súlyosak. Lehet, hogy tudatában vagyunk annak, hogy nem
vagyunk egészen őszinték, de úgy gondoljuk, nem bántunk vele senkit, meg is ússzuk, akkor
miért fájdítsuk miatta a fejünket? De az ilyen gondolkodásnak vannak a legsúlyosabb
spirituális következményei. Lehet, hogy senki nem sérül az őszintétlenségünktől, és hogy nem
is jön rá senki, de az őszintétlenség onnantól kezdve lelkünkben visszhangzik. Talán nem is
vagyunk tudatában, talán éjszaka nyugodtan alszunk, de amikor másképp is tudnánk
cselekedni, és mégis a jellemhibát választjuk, akkor lelki fejlődésünk megáll. Ha továbbra
sem vagyunk hajlandóak, végül megbénítjuk lelki fejlődésünket.

 Hajlandó vagyok arra, hogy ezúttal minden jellemhibám el legyen távolítva? Ha nem, miért
nem?

 Mit tettem ma, ami hajlandóságomat mutatja?

6.4.3. Hit és bizalom

A lépéshez szükséges hajlandósághoz ugyanakkora mértékű hit és bizalom is kell. El kell

hinnünk, hogy egy Felsőbb Erő munkálkodik az életünkben, éppen annyira, amennyire
szükséges. Folytassuk az őszintétlenség példájával. Bíznunk kell abban, hogy a Felsőbb Erő
nem fogja oly mértékben eltávolítani az őszintétlenséget az életünkből, hogy brutálisan
őszinték legyünk, és képtelenek legyünk csendben maradni akkor is, amikor az igazság fájna
valakinek. Ha félreállunk az útból, hogy Isten el tudja végezni munkáját az életünkben, akkor
pont akkora mértékű lelki fejlődést fogunk tapasztalni, amennyire szükségünk van.

 Milyen mértékben van most is jelen a félelmem attól, hogy milyen leszek? Eltűnt, amióta
dolgozom a lépésen?

 Hogyan növelem a saját felfogásom szerinti Istenbe vetett bizalmamat ebben a lépésben?

6.4.4. Önelfogadás

A teljesen és minden szavaknak fontos szerepe van ebben a lépésben, így könnyen válhatunk
túlságosan önkritikussá és maximalistává. Emlékeznünk kell arra, hogy bár
hajlandóságunknak teljesnek kell lennie, nem leszünk tökéletesek – sem ma, sem soha.
Amikor akaratunk ellenére cselekszünk egy jellemhibára, akkor az önelfogadás elvét kell
gyakorolnunk. El kell fogadnunk, hogy bár még mindig képesek vagyunk hibásan cselekedni,
hajlandóak vagyunk a változásra; azzal, hogy ezt elismerjük, megújítjuk elköteleződésünket a
változás felé. Mára pontosan annyit fejlődtünk amennyit kell, és ha tökéletesek volnánk,
akkor nem kellene tovább fejlődnünk.

 Elfogadom ma magamat? Mit szeretek magamban? Mi változott, amióta elkezdtem

dolgozni ezen a lépésen?

6.5. Továbblépünk
A múltban – gyermekkorunkban vagy aktív függőségünk ideje alatt – biztosan voltak
elképzeléseink arról, hogy mi lesz belőlünk. Talán azt gondoltuk, hogy rossz helyre
születtünk, hogy megvalósítsuk álmainkat, vagy egyszerűen eredendően képtelenek vagyunk
feltörni. Egykor talán pénzről, státuszról, pozícióról álmodtunk. A Narcotics Anonymous
spirituális programjában elsősorban a spirituális fejlődés érdekel minket. Olyan
tulajdonságokra próbálunk gondolni amelyeket, szeretnénk, ha meglennének bennünk, vagy
eszünkbe jutnak azok az emberek, akikről tudjuk, hogy rendelkeznek azokkal a
tulajdonságokkal, amiket szeretnénk.

Ahogyan dolgozunk ezen a lépésen, kezdünk kialakítani egy képet arról, hogy milyen
emberré szeretnénk válni. Ha önzők vagyunk, akkor talán az önzetlenség képe van előttünk,
talán úgy, hogy segítünk egy másik függőnek megtalálni a felépülést, vagy valamilyen
másfajta önzetlen segítségadáson keresztül. Ha lusták vagyunk, akkor elképzelhetjük, hogy
szorgalmasak vagyunk és learatjuk erőfeszítéseink gyümölcseit. Ha őszintétlenek vagyunk,
akkor arról a szabadságról álmodhatunk, amit megkaphatunk, ha nem kell többé azon
aggódnunk, mi lesz, ha rájönnek hazugságainkra.

Azt várjuk e lépéstől, hogy adjon egy jövőképet magunkról és a reményt, hogy ez a kép
valóra válhat.

 Mit fogok csinálni azokkal a tulajdonságokkal, amiket el szeretnék érni? Mit fogok csinálni a
munkámban? Mit fogok csinálni szabadidőmben? Milyen szülő, gyermek, partner vagy
barát leszek? Légy konkrét.

Ez a kép lehet inspirációnk. Felidézhetjük, amikor kétségbeesést érzünk, vagy amikor úgy
tűnik sokáig tart, míg elérjük a céljainkat. Megtart minket és segít megújítani
hajlandóságunkat. Ez a képünk lesz a Hetedik Lépés ugródeszkája, ahol megkérjük a saját
felfogásunk szerinti Istent, hogy távolítsa el jellemhibáinkat.
Hetedik Lépés
„Alázatosan kértük Őt, hogy távolítsa el hibáinkat.”
Bár mind a Tizenkét Lépés önmagában egy folyamat, bizonyos mértékig mégis keverednek
egymással. Az Első Lépés némely részei beleolvadnak a Második Lépésbe, a Negyedik Lépés
összetevői pedig az azt követő lépésekbe. A legfinomabb átmenet talán a Hatodik és Hetedik
Lépés között található. Első pillantásra a Hetedik Lépés szinte olyan, mintha a Hatodik Lépés
utószava lenne. Sok időt szenteltünk jellemhibáink tudatosításának növelésére a Hatodik
Lépésben, és igyekeztünk elérkezni arra a pontra, ahol teljesen készen állunk eltávolításukra.
Most nincs más hátra, minthogy kérjünk. Vagy nem?

Nem egészen. Többől áll ez a lépés annál, hogy benyújtunk egy kérvényt a Felsőbb Erőnek,
és várunk a válaszra. Fel kell készülnünk lelkileg. Meg kell értenünk az „alázatos” szó
jelentését ebben a szövegkörnyezetben. Meg kell találnunk a kérés azon módját, amely
leginkább illik saját spiritualitásunkhoz. És szükség van arra is, hogy a jellemhibák helyett a
lelki elveket gyakoroljuk.

7.1. A Hetedik Lépés előkészítése

A Hetedik Lépéshez szükséges lelki előkészület nagy részét már megtettük. Fontos látnunk,
hogy az elvégzett munka és annak eredménye összefüggnek egymással.

7.1.1. Alázat

Az előző lépések mind arra szolgáltak, hogy elhintsék lelkünkben az alázat magját. Ebben a
lépésben ezek a magok gyökeret eresztenek és növekedésnek indulnak. Sokunknak
nehézségei vannak az alázat fogalmával. Már a Hatodik Lépésben elkezdtünk foglalkozni
vele, és a Hetedik Lépésben is figyelmet érdemel. Meg kell értenünk, hogy mit jelent
számunkra az alázat, és hogyan jelenik meg életünkben.

Nem szabad az alázatot összekeverni a megaláztatással. Amikor megaláznak minket, akkor

megszégyenülünk, értéktelennek érezzük magunkat. Az alázat szöges ellentéte ezeknek az
érzéseknek. Azáltal, hogy dolgozunk a lépéseken, elkezdtük lehántani a tagadás, az ego, és az
én-központúság rétegeit. Megkezdtük pozitívabb énképünk felépítését és a lelki elvek
gyakorlását. Azelőtt nem láttuk erősségeinket, mert betegségünk eltakarta az egészséges és jó
részünket. Most már látjuk. És ez az alázat. Az alázat megnyilvánulásának példái segítenek
nekünk megérteni az alázat mibenlétét.

A felépülésünket konkrét elképzelésekkel kezdtük, de amióta benne vagyunk a programban,

minden, amiben azelőtt hittünk megkérdőjeleződött. Új gondolatok tömegével találkoztunk.
Például, ha azt hittük, miénk az irányítás, maga a tény, hogy az NA-ba kerültünk, beismerve
tehetetlenségünket, talán elég volt ahhoz, hogy erről másképpen gondolkodjunk.
Függőségünk miatt nem tudtuk megtanulni azokat a leckéket, melyekre egyébként maga az
élet tanított volna meg minket arról, hogy mennyi irányítás lehet egy ember birtokában. Az
abszcinencián és a lépéseken keresztül sokat megtudtunk arról, hogyan éljünk.

Sokan egyfajta utcai mentalitással jöttünk az NA-ba. Egyetlen módját ismertük annak, hogy
megkapjuk, amit akarunk: nem egyenes szándékkal közelíteni, és manipulálni az embereket.
Nem értettük meg, hogy ha egyenesek vagyunk, ugyanannyi – vagy még több – esélyünk van
céljaink elérésére. Évekig gyakoroltuk a rezzenéstelen arckifejezést, azt, hogy miként rejtsük
el érzéseinket, és hogyan keményítsük meg magunkat. Mire megérkeztünk az NA-ba, egész
jók voltunk ebben, olyannyira, hogy a kezdő függők ugyanolyan áhitattal néztek ránk, mint
mi az öreg junkie-kra használatunk kezdetén. Megtanultunk minden emberséget elnyomni és
sok esetben teljesen embertelenné váltunk.

De kiszálltunk a körből, ahol ezeket a játékokat játsszák, és ez új eszmék felé terel bennünket.
Megtanultuk, hogy lehet érezni, és hogy kimutathatjuk érzéseinket. Megtanultuk, hogy az utca
szabályai csak az utcán érvényesek, a való világban ezek őrült és veszélyes szabályok
lennének. Szelídebbek és törékenyebbek lettünk. Többé nem keverjük össze a kedvességet a
gyengeséggel.

Ennek az attitűdváltásnak drámai hatása van. Sokszor még a külső megjelenésünk is változik.
A ráncolt homlok és barázdált arc mosolyba simul. Szabadon folynak könnyeink, elfojtott
lelkünk feltárulkozik.

Sokan azzal a meggyőződéssel érkeztünk az NA-ba, hogy a jó szándékunkat elferdítő

balszerencse, kedvezőtlen körülmények, és összeesküvések áldozatai vagyunk. Abban a
hitben éltünk, hogy meg nem értett, jó emberek vagyunk. A károkat, amiket okoztunk,
önvédelemmel magyaráztuk, ha egyáltalán felfogtuk, hogy kárt okoztunk. Az önsajnálat kéz a
kézben járt ezekkel az érzésekkel. A szenvedésben dagonyáztunk, és titkon tudtuk, hogy a
fájdalomért cserébe viszont soha nem kell megvizsgálnunk, mi a saját részünk annak
kialakulásában.
Az első hat lépés éppen azt kéri tőlünk, hogy vizsgáljuk meg a saját részünket a dolgokban.
Régen azt hittük, hogy bizonyos dolgok csak úgy megtörténnek velünk. Most látjuk, hogy
ezeket a helyzeteket mi magunk hoztuk létre. Látjuk az elvesztegetett lehetőségeinket. Már
nem másokat hibáztatunk a saját részünkért az életünkben. Kezdjük felismerni, hogy saját
döntéseink juttattak minket oda, ahova kerültünk.

Az alázat saját emberségünk érzete. Ha ez az első tapasztalatunk a Hetedik Lépéssel, akkor ez

az a pont lehet, ahol együttérzést mutatunk saját magunkkal szemben. Mélyen megható,
amikor először rájövünk, hogy valójában csak emberek vagyunk és próbálunk jók lenni.
Hozunk jó és rossz döntéseket és reméljük, hogy a dolgok jól alakulnak. Mindennek fényében
arra is rájövünk, hogy hozzánk hasonlóan mások is a tőlük telhető legjobbat akarják. Igazi
kapcsolatot érzünk másokkal. Tudjuk, hogy ők is ugyanúgy ki vannak téve az
elbizonytalanodásnak és a kudarcnak, mint mi, és hogy mindnyájunknak vannak álmai a
jövőről.

Most pedig el kell fogadnunk saját emberi mivoltunkat, és megnéznünk, hogyan nyilvánul
meg a mindennapjainkban.

 Milyen viselkedéseim változtak, amióta felépülésben vagyok? Melyekben lett a túlzás

lecsillapítva, és hol mutatkozott meg az egészséges részem?

 Milyen hatással van az alázat a felépülésemre?

 Alázatom tudata miként segít, amikor ezen a lépésen dolgozom?

7.1.2. Kapcsolat Istennel

Az előző lépéseken való munkánk segített kialakítani egy kapcsolatot a saját felfogásunk
szerinti Istennel. Ez a munka többszörösen kifizetődik, ahogyan haladunk előre a Hetedik
Lépésben. A Második Lépésben először is elkezdtünk gondolkodni egy Felsőbb Erőről, amely
segíthet felépülni függőségünkből. Majd azzal folytattuk, hogy meghoztuk a Harmadik Lépés
döntését, miszerint a Felsőbb Erőre bízzuk az életünket és az akaratunkról való gondoskodást.
Sokszor hívtuk segítségül ezt az Erőt, hogy kísérjen át minket a Negyedik Lépésen, majd az
Ötödik Lépésben életünk legintimebb részleteit osztottuk meg vele. A Hatodik Lépésben
felfedeztük, hogy a saját felfogásunk szerinti Isten többet tud értünk tenni annál, hogy tisztán
tart minket.

 Hogyan fejlődött a Felsőbb Erőről való felfogásom az előző lépésekben? Hogyan fejlődött a
kapcsolatom ezzel az erővel?
  Hogyan segített az előző lépéseken való munka abban, hogy felkészüljek a Hetedik Lépésre?

7.2. Kértük, hogy távolítsa el hibáinkat

Nos, hogyan kérjük a saját felfogásunk szerinti Istent, hogy eltávolítsa jellemhibáinkat? A
válasz valószínűleg jórészt attól fog függeni, hogy milyen felfogásunk van Istenről. Rengeteg
féle felfogás létezik Istenről. Olyan sok, hogy szinte lehetetlen volna példákat adni ebben a
lépésvezetőben arról, miként befolyásolja az egyes személyek Hetedik Lépését az egyéni
spiritualitás.

Egyénenként kialakíthatjuk saját személyes szokásunkat vagy rítusunkat arra vonatkozóan,

miként kérjük a Felsőbb Erőt jellemhibáink eltávolítására. A lépésvezetőben ezt mi „imának”
hívjuk. Az „ima” szó széles körben elfogadott közösségünkben, arra utal, ahogyan a Felsőbb
Erőnkkel kommunikálunk. A kérés hangvételét az „alázatos” szóval lehet legjobban
megfogni. Jellemhibáink eltávolításának kérése a bennünk lévő legőszintébb helyről ered,
azon részünkből, mely legközelebb áll lelki középpontunkhoz.

 Hogyan fogom kérni a saját felfogásom szerinti Istent, hogy távolítsa el jellemhibáimat?

 Tudnak más felépülő függők segíteni abban, hogy megtaláljam a kérés módját? Megkértem
őket, hogy osszák meg velem tapasztalataikat, erőiket, reményüket? Kértem a szponzorom
irányítását?

Mint ahogyan a program bármely más területén is, nem csak egyszer fogjuk kérni
jellemhibáink eltávolítását. Újra és újra kérni fogjuk, egész életünkön át. A kérés módja
bizonyára változni fog, ahogyan az Istenről való felfogásunk is változik. Akármit is csinálunk,
nem kell mindig egyféleképpen dolgoznunk a Hetedik Lépésen.

7.3. Félreállni az útból

Legtöbben rájövünk, hogy valamivel többet kell tennünk ebben a lépésben annál, hogy
imádkozunk jellemhibáink eltávolításáért. Valami olyat kell cselekednünk, ami arra invitálja a
Felsőbb Erőt, hogy munkálkodjon az életünkben. Nem tehetjük azt, hogy megkérjük Istent,
távolítsa el jellemhibáinkat, azután pedig foggal-körömmel ragaszkodunk hozzájuk. Minél
nagyobb távolságot tartunk magunk és a Felsőbb Erőnk között, annál kevésbé fogjuk érezni
annak jelenlétét. Meg kell tartanunk a Hatodik Lépésben szerzett önismeretünket, kiegészítve
annak tudatosításával, hogy Isten munkálkodik az életünkben.
  Hogyan vonatkozik a megadás lelki elve arra, hogy félreállva az útból, lehetővé tegyük egy
Felsőbb Erő munkálkodását az életünkben?

 Mik lehetnek az előnyei annak, ha engedem, hogy egy Felsőbb Erő munkálkodjon az
életemben?

 Milyen érzéssel tölt el a tudat, hogy a Felsőbb Erő gondoskodik rólam és munkálkodik az
életemben?

7.4. Lelki elvek

A Hetedik Lépésben a megadásra, bizalomra, hitre, türelemre és az alázatra koncentrálunk.

7.4.1. Megadás

A Hetedik Lépésben elmélyítjük önmagunk megadását. Az Első Lépésben kezdésként

beismertük függőségünket. Most már azt is tudjuk, milyen jellemhibák tartoznak
függőségünkhöz. A Második Lépésben történő megadásunkat is tovább mélyítjük. Eljutunk a
hitre, hogy Felsőbb Erőnk többet tud tenni értünk annál, hogy tisztán tart minket. Ehhez az
erőhöz fordulunk azért, hogy megszabadítson jellemhibáinktól. Ahogy telik az idő, egyre több
bizalmat fektetünk a Felsőbb Erőbe és a felépülés folyamatába.

 Elfogadtam tehetetlenségemet a jellemhibáimmal szemben ugyanúgy, ahogyan

függőségemmel szemben? Írd le részletesen!

 Hogyan mélyült el az önmegadásom?

7.4.2. Bizalom és hit

A bizalom és hit lelki elveinek központi szerepe van ebben a lépésben. Elég biztosnak kell
lennünk a Felsőbb Erőnkben ahhoz, hogy rá tudjuk bízni jellemhibáinkat. El kell hinnünk,
hogy a Felsőbb Erőnk kezdeni fog velük valamit, máskülönben hogyan kérhetnénk hittel
eltávolításukat? Tartózkodnunk kell attól, hogy számon tartsuk, szerintünk Isten miként halad
jellemhibáink eltávolításával. Nem nehéz látni, hogy ez a fajta gondolkodás hová vezethet,
amikor úgy találjuk, hogy hosszú idő után még mindig megvannak bizonyos jellemhibáink.
Ehelyett inkább arra koncentrálunk, hogy mit kell tennünk ebben a lépésben: alázatosan kérni,
gyakorolni a lelki elveket, és félreállni Isten útjából. A Hetedik Lépés eredményei nem
lesznek azonnal kézzelfoghatóak, de idővel igen.

 Elhiszem, hogy Felsőbb Erőm el fogja távolítani jellemhibáimat és megszabadít azok

kényszeres gyakorlásától? Elhiszem, hogy e lépés eredményeként jobb ember leszek?
  Hogyan erősödött a saját felfogásom szerinti Istenbe vetett hitem e lépés eredményeként?

7.4.3. Türelem

A bizalom és hit önmagában soha nem lesz elég arra, hogy egy életen át dolgozzunk ezen a
lépésen; türelemre is szükségünk lesz. Ha hosszú idő is telt el azóta, hogy elkezdtük kérni
jellemhibáink eltávolítását, türelemmel kell lennünk. Az is előfordulhat, hogy éppen a
türelmetlenség az egyik jellemhibánk. A várakozás idejére tekinthetünk ajándékként is hiszen
olyan idők ezek, amikor leginkább gyakorolnunk kell a türelem elvét. Végül is a fejlődés
legbiztosabb útja az, amikor átlépjük a korlátokat, melyekbe lelki utazásunk során
beleütközünk.

 Legutóbb hol (és mikor) adódott alkalmam arra, hogy fejlődjek? Hogyan tudtam élni vele?

7.4.4. Alázat

És végül, fontos, hogy a lelki elvek közül elsősorban az alázat tudatosságát tartsuk meg,
amikor ezen a lépésen dolgozunk. Igen könnyen láthatjuk, hogy alázattal közelítjük-e meg ezt
a lépést, ha felteszünk magunknak néhány kérdést:

 Elhiszem, hogy csak a Felsőbb Erőm képes jellemhibáim eltávolítására? Vagy én magam is
megpróbáltam azt?

 Voltam-e türelmetlen azért, mert a jellemhibáim nem azonnal lettek eltávolítva, ahogy
kértem? Vagy bízom abban, hogy Isten tudja, mikor jön el annak az ideje?

 Előfordult mostanában, hogy szem elől veszítettem a mértéket? Kezdtem magam

fontosabbnak, vagy hatalmasabbnak érezni, mint amilyen valójában vagyok?

7.5. Továbblépünk
Ezen a ponton azon tűnődhetünk, hogyan kellene éreznünk magunkat. Megkértük a saját
felfogásunk szerinti Istent, hogy távolítsa el jellemhibáinkat. Hittel és legjobb tudásunk
szerint gyakoroltuk programunk elveit; de még mindig előfordul, hogy azelőtt cselekszünk,
mielőtt megadtuk volna magunknak a lehetőséget, hogy gondolkodjunk, és még mindig
küszködünk hibáinkkal. Persze, már nem használunk, életünk külső körülményei valószínűleg
jobbak lettek és kapcsolataink esetleg stabilabbak - de változtunk-e egyáltalán? Jobb emberek
lettünk?

Idővel úgy fogjuk találni, hogy Isten munkálkodott az életünkben. Meg is lephet minket, hogy
micsoda érettséget, vagy micsoda spiritualitást mutattunk egy-egy olyan helyzet kezelésében,
ahol évekkel ezelőtt meglehetősen spiritualitást mellőzve cselekedtünk volna. Egy napon
rájövünk, hogy bizonyos régi viselkedéseink, ma ugyanolyan idegennek hatnak, mint a lelki
elvek, amikor először kezdtük alkalmazni őket. Egy ilyen felfedezés után elkezdünk arra az
emberre gondolni, aki akkor voltunk, amikor először az NA-ba jöttünk, és hogy már alig
hasonlítunk rá.

 Előfordult-e, hogy képes voltam tartózkodni a jellemhibám szerinti cselekedettől, és

helyette egy lelki elvet gyakoroltam? Felismerem-e, hogy ilyenkor Isten munkálkodik az
életemben?

 Melyik jellemhibák lettek eltávolítva az életemből, vagy veszítették el a hatalmukat

felettem?

 Vajon miért ígér a Hetedik Lépés egyfajta békesség érzetet?

Kezdünk egyre spirituálisabb életet élni. Már nem csak arra gondolunk, hogy mennyit fogunk
kapni a felépülésünktől, hanem elkezdjük azt is nézni, hogy mit tudunk tenni érte. A dolgok,
amiket lelkünk megtartásáért és táplálásáért teszünk, szokássá válnak; és immár alig várjuk,
hogy gyakoroljuk őket. Úgy találjuk, hogy szabadon megválaszthatjuk, hogyan akarunk
tekinteni egy adott szituációra az életünkben. Már nem morgunk úgy a kis kellemetlenségek
miatt, mintha óriási katasztrófák lennének. Méltósággal fel tudjuk emelni a fejünket és
megtarthatjuk integritásunkat, bármit is állít elénk az élet. Ahogyan kezdjük egyre
otthonosabban érezni magunkat spirituális valónkban, úgy fog nőni a vágyunk kapcsolataink
gyógyítására. Ezt a folyamatot a Nyolcadik Lépésben kezdjük el.
Nyolcadik Lépés
„Listát készítettünk mindazokról a személyekről, akiknek
ártottunk, és hajlandóvá váltunk mindnyájuknak jóvátételt
nyújtani.”
Eddig a lépések leginkább arra fókuszáltak, hogy rendbe tegyük magunkat, és a saját
felfogásunk szerinti Istennel való kapcsolatunkat. A Nyolcadik Lépés megkezdésével
bevonunk más embereket is a gyógyulási folyamatunkba – embereket, akiknek a használatunk
idején ártottunk, akiknek a felépülésben ártottunk, akiknek ártani akartunk vagy véletlenül
okoztunk kárt, akik már nincsenek jelen az életünkben, és azoknak is, akik valószínűleg közel
lesznek hozzánk az életünk végéig.

8.1. A jóvátételek akadályai

A Nyolcadik Lépésben azonosítjuk az általunk okozott károkat. Nem számít, hogy a düh
vezérelt minket, felelőtlenek voltunk vagy féltünk. Nem számít, hogy a tetteink önzőségből,
arroganciából, őszintétlenségből vagy más jellemhibából adódtak. Még az sem számít, ha
véletlenül okoztuk a kárt. A Nyolcadik Lépésben elengedhetetlen, hogy az összes általunk
okozott kárt azonosítsuk.

Előfordulhat olyan kár, amit nem tudunk kijavítani. Elképzelhető, hogy mi magunk nem
tudjuk azt közvetlenül jóvátenni. Az is megeshet, hogy olyan kárt írunk a Nyolcadik Lépés
listánkra, amit nem is mi okoztunk. A szponzorunk segíteni fog ezek átnézésében, mielőtt
továbbmennénk a Kilencedik Lépéshez. Egyelőre az a feladatunk, hogy azonosítsuk a
megkárosított személyeket, az okozott kárt, és hogy hajlandóvá váljunk jóvátételeket nyújtani.

Az természetes, hogy a Nyolcadik Lépésen való munka során elgondolkodunk a Kilencedik

Lépésen és a jóvátételek módján. A jóvátételek megtételére irányuló gondolatok korlátozzák a
nyolcadik lépésen való munkánkat. Mielőtt a listánkat elkészítjük, szükséges lehet az
általános téveszmék eloszlatása.

Fantasztikus, hogy már elkezdtünk bizonyos kapcsolatokat rendbe hozni az életünkben. A

családunk valószínűleg örül annak, hogy már nem használunk drogokat. Néhány szembetűnő
kár, melyekkel másoknak ártottunk, a használat abbahagyásával azonnal megszűnt. Ha
sikerült megtartani az állásunkat, vagy az iskolában maradni, akkor valószínűleg már jobb a
teljesítményünk, mint régen. Már nem bántjuk a munkatársainkat, főnökeinket, tanárainkat,
vagy diáktársainkat. De ez elég?

A gyűléseken talán hallottuk, ahogy más tagok azt hangsúlyozták, hogy a „jóvátétel” változást
jelent, nem csak bocsánatkérést; az számít igazán, hogy most hogyan bánunk az emberekkel.
Ez nem azt jelenti, hogy az NA-ban nem divat a formális bocsánatkérés. A direkt, szemtől-
szembeni, szóbeli jóvátételek óriási erővel bírnak a saját spiritualitásunkat tekintve, illetve rég
várt megnyugvást hoz a megbántott személynek. De társaink hangsúlyozzák, hogy nem elég
egy gyatra bocsánatot kérnünk, majd folytatni azt a viselkedést, amivel a kárt okoztuk.

8.1.1. Hezitálás

Néhányan talán egy kicsit nyúzottnak érezzük magunkat, főleg ha a szponzorunk alapos
munkát kért tőlünk az első hét lépésben. Leltárt készítettünk a viselkedésünkről a Negyedik
Lépésben; katalogizáltuk a karakterhibáinkat a Hatodik Lépésben; most ezeket a szituációkat
egy másik szemszögből kell megvizsgálnunk. Úgy tűnhet, hogy az életünket és a
függőségünket már minden egyes szemszögből átvilágítottuk, ahogy ezeken a lépéseken
túljutottunk. Ez az egész valóban szükséges? Nem csak magunkat büntetjük azzal, hogy újra
és újra átvesszük ugyanazokat a dolgokat?

Nem, nem büntetjük magunkat. A Nyolcadik Lépés a kezdete annak a folyamatnak, ami segít
egyenlőnek érezni magunkat másokkal. A szégyen és bűntudat érzete helyett, az örökös
„kevesebb vagyok” érzése helyett képessé válunk az emberek szemébe nézni. Nem kell majd
senkit elkerülnünk. Nem kell majd attól félnünk, hogy rajtakapnak és megbüntetnek valami
elmulasztott felelősség miatt. Szabadok leszünk.

 Hezitálok-e bármilyen módon a Nyolcadik Lépésen való munkával kapcsolatban? Miért?

8.1.2. Előre rohanás

Néhányan közülünk a másik végletbe esünk ezzel a lépéssel: Alig várjuk, hogy ott legyünk és
„mindent rendbe hozzunk”. Ezzel akaratlanul talán még több kárt okozunk. Rohanunk előre
beismerő vallomásokat téve hűtlenségünkről párunknak és barátainknak. Leültetjük a
családunkat és végighallgattatjuk velük függőségünk minden részletét, igazolva legnagyobb
félelmeiket arról, hogy miket csináltunk a múltban, kiegészítve olyan részletekkel, amik eddig
kíméletesen rejtve maradtak. Buzgalmunkban leültetjük gyerekeinket, és kiselőadást tartunk
betegségünkről, arról, hogy nem vagyunk felelősek érte, de most már felépülésben vagyunk,
amit egyébként imádunk, és innentől az élet csodálatos lesz, elfelejtve azt a sok üres ígéretet,
amit eddig tettünk nekik. Egy napon besétálunk főnökünk irodájába és bejelentjük, hogy
függők vagyunk, nagy összegeket sikkasztottunk különféle módon, de nagyon sajnáljuk, és
soha többet nem csinálunk ilyet.

Bár saját tapasztalataink a jóvátételek siettetéséről valószínűleg nem ennyire extrémek, azért
biztosan érezzük a súlyát: Ha a szponzorunk irányítása és egy terv nélkül próbálunk
jóvátételeket nyújtani, a végén még több kárt okozhatunk.

 Felismerem a fontosságát annak, hogy kicsit lelassítsak és kikérjem a szponzorom

véleményét, mielőtt jóvátételeket nyújtok? Volt olyan szituáció, ahol a jóvátételek
nyújtásának siettetésével több kárt okoztam? Mi volt ez a szituáció?

8.1.3. Neheztelés

Néhányan közülünk még mindig azt hihetjük, hogy alapvetően kedves emberek vagyunk, akik
nem bántottak senkit, saját magunkon kívül. Ha még mindig nem világos, hogy ki szerepel a
jóvátételi listánkon, vagy csak sejtjük, hogy a családunk rajta van, de nem tudjuk biztosan,
hogy miért, akkor talán valami felett átsiklottunk, vagy nagyon erős még a tagadásunk. Néha
egyszerűen nem vagyunk képesek felismerni az igazságot egyes helyzettel kapcsolatban, még
a felépülésben töltött több év után sem. Egy ajánlás, amit sokunk követ, hogy ha eszünkbe jut
valaki, akinek érzésünk szerint jóvátétellel tartozunk, de nem jut eszünkbe a szituáció, ami
miatt meg kell tennünk a jóvátételt, akkor is felírjuk a nevét a listánkra. Néha egy későbbi
időpontban eszünkbe jut a „miért” is. A tőlünk telhető legjobbat ajánlott tenni ezzel a lépéssel
kapcsolatban; hívjuk fel a szponzorunkat, és továbbra is dolgozzunk a felépülésünkön. Ahogy
a mondás tartja: „még több tárul fel”. Nyitottnak kell maradnunk, hogy amikor a tudás elér
minket, lépesek legyünk befogadni azt.

Végül, de nem utolsó sorban, sokunk halogatja ennek a lépésnek az elkezdését, mert egyes
embereknek nem vagyunk hajlandóak jóvátételt nyújtani. Neheztelünk rájuk, vagy annyira
félünk, hogy el sem tudjuk képzelni, hogyan környékezzük meg őket. El kell kezdenünk ezt a
lépést, és fel kell sorolnunk ezeket az embereket, még akkor is, ha nem vagyunk biztosak
benne, hogy valaha is képesek leszünk a jóvátételek megtételére. Ha valóban nem biztonságos
a jóvátétel nyújtása, a szponzorunk segíteni fog a helyzet megoldásában.

 Sorold fel a nehezteléseket, amik a jóvátételek nyújtásához szükséges hajlandóság útjában

állnak.

 El tudom engedni most ezeket a nehezteléseket? Ha nem, akkor hajlandó vagyok felírni
ezeket a neveket a listámra, és később aggódni a jóvátétel nyújtáson?
  Vannak olyan emberek a jóvátételi listámon, akik veszélyeztetik a biztonságomat, vagy, akik
miatt mélyen aggódom valamilyen formában? Mik a félelmeim?

8.2. A személyek, akiknek ártottunk; és ahogyan ártottunk

Mielőtt nekiállunk a lista elkészítéséhez, tisztáznunk kell magunkban, hogy mit is jelent
valakinek ártani. Igyekeznünk kell megérteni a károkozás összes lehetséges módját, hogy a
listánk alapos legyen.

A károkozás néhány típusa nyilvánvaló. A károkozás egy egyértelmű példája, ha pénzt vagy
egyéb tulajdont lopunk egy személytől vagy üzletből. Továbbá sokunknak nincs gondja
felismerni a károkozást a fizikai és érzelmi bántalmazásban.

Aztán vannak olyan esetek, amikor nincs problémánk a károkozás felismerésével, de az már
nehezen beazonosítható, hogy kinek okoztuk. Például csaltunk egy iskolai dolgozatírásnál.
Ezzel a tanárnak okoztunk kárt? Vagy a többi tanulónak? Magunknak? Az utánunk jövő
tanulóknak, akiknek a tisztességtelen viselkedésünkkel okozott tanári bizalmatlansággal kell
szembe nézniük? A válasz erre a példára az, hogy mindenkinek okoztunk kárt, még ha
közvetve is. Ők mind a Nyolcadik Lépés listánkra kerülnek.

Végül eljutunk a károkozás mélyebb formáihoz. Ezek talán a legkártékonyabbak, mert az

emberi szív legsebezhetőbb részét sújtják. Például volt egy barátunk, akit évek óta ismertünk,
akivel megosztottuk az érzéseinket, személyiségünket, és bíztunk egymásban. A kapcsolat
mindkettőnknek sokat jelentett, de aztán mindenféle magyarázat nélkül egy valós vagy vélt
csekélység miatt visszavonultunk, és soha nem próbáltuk ezt a barátságot megújítani. Egy
barát elvesztése anélkül is elég fájdalmas, ha van magyarázat az elvesztésére, mégis sokan
bántottunk meg így másokat. Megrendítettük annak a másik embernek a bizalmát, ami talán
évekig gyógyult. Ennek a példának van egy másik változata; amikor talán hagytuk a
másiknak, hogy ő vállalja magára a kapcsolat végetvetésével járó felelősséget, és ezzel ő
érezze magát olyannak, akit nem lehet szeretni, valójában pedig csak belefáradtunk a
kapcsolatba és lusták voltunk annak ápolására.

Sokféle módon tudunk mély, érzelmi károkat okozni: elhanyagolás, visszavonulás,

kihasználás, manipulálás és megalázás csak néhány példája ezeknek. A közöttünk lévő
„áldozatok” és „kedves emberek” úgy találhatják, hogy másokat alárendelt helyzetbe hoztunk,
miközben másoknál többnek állítottuk be magunkat - ezzel morális felsőbbrendűségi
magatartást mutatva. A közöttünk lévő versengők és önteltek talán úgy bővítik a Nyolcadik
Lépés listájukat, hogy azokra az emberekre gondolnak, akik felajánlott segítségeit és
gesztusait visszautasították.

Ahogy a károkozás fajtáit sikerül felismernünk, további küzdelmet jelenthet, hogy csak a
használat abbahagyása előtti időt vizsgáljuk meg. Könnyebb az aktív függőségünk idején
okozott károkat őszintén beismerni. Drogokat használtunk, más emberek voltunk. Pedig a
felépülésünk ideje alatt is bántunk meg embereket mindnyájan. (Emlékezzünk, hogy akarattal
vagy a nélkül, az mindegy.) Valószínűleg mind okoztunk kárt azoknak, akikkel megosztjuk
felépülésünket – más NA tagoknak. A leggyakoribb példákat említve talán pletykálunk róluk,
elzárkózunk tőlük, fásultan reagálunk a fájdalmukra, akadályozzuk a szponzori kapcsolatot,
irányítani próbáljuk egy szponzorált viselkedését, hálátlanul bánunk a szponzorunkkal,
ellopjuk a Hetedik Hagyomány pénzét, egy szolgálati vitában azáltal manipulálunk másokat,
hogy a tisztasági időnkkel kérkedve hitelesnek állítjuk be magunkat, vagy szexuálisan
kihasználunk egy újonnan érkezőt. Sokunknak komoly nehézséget okoz ezeket a történéseket
felírni a Nyolcadik Lépés listánkra, mivel kellemetlen érzéssel tölt el a gondolat, hogy
jóvátételt nyújtsunk. Egy magasabb színvonalú viselkedéshez tartjuk magunkat felelősnek az
NA-ban, és biztosak vagyunk abban, hogy mások is többet várnak el tőlünk. Az tény, hogy az
NA-s társaink nagy valószínűséggel különösen megbocsájtóak, hiszen tudják, hogy mivel
próbálkozunk; - de még egyszer: nem kell még a Kilencedik Lépés miatt aggódnunk.

8.2.1. Listát készíteni

Az első dolog, amit tudnunk kell, hogy ezt a listát nem elég fejben tartani. Le kell írni papírra,
hogy kinek és milyen kárt okoztunk. Ha már egyszer papíron van, nehéz bárkit is elfelejteni,
illetve a tagadást választani, hogy elkerüljünk egyes jóvátételeket. Ha valamiért nem tudunk
papírt használni, vegyünk elő egy hangrögzítőt, vagy válasszunk más olyan megoldást, amivel
a szponzorunk egyetért, hogy a legtöbbet hozzuk ki ebből a lépésből.

Ha készen állunk neki kezdeni a listánknak, leülünk, visszaemlékezünk arra, amit a

károkozásról tanultunk, és elkezdjük az írást. Néhány név egyből az eszünkbe jut. Mások úgy
jutnak eszünkbe, hogy végiggondoljuk a károkozás különböző módjait. Teljességgel
szükségünk lesz arra, hogy áttekintsük a Negyedik Lépésünket, és kiszűrjük azokat az
információkat, amik hasznosak lehetnek.

Minden nevet és helyzetet össze kell szednünk, ami csak eszünkbe jut, még akkor is, ha
sejtjük, hogy a szponzorunk azt fogja mondani, hogy nem tartozunk jóvátétellel az adott
szituációban. Általában még mindig jobb neveket törölni a listáról- miközben végig megyünk
azon a szponzorunkkal -, mint hogy azon gondolkozzunk,hogy kiket kellett volna még
hozzáadni. Lehetnek olyan helyzetek, amikor emlékszünk a szituációra, amiben a kárt
okoztuk, de a személyek neveire nem. Legalább az eseményt a listára tehetjük.

Magunkat feltüntetni a listán kényelmetlen lehet néhányunk számára. Talán hallottuk már
felépülésünk korai szakaszában, hogy magunknak jóvátételt nyújtani önző viselkedés, és hogy
ne csak mindig magunkon gondolkodjunk, hanem kezdjük el azokat is figyelembe venni,
akiknek ártottunk. Ezek után az az elképzelés, hogy magunknak nyújtsunk jóvátételt, zavaró
lehet. Néhányan közülünk talán úgy gondoltuk, hogy a jóvátételek nyújtása magunk felé
valamiféle önjutalmazást jelent, azért mert tiszták vagyunk, vagy egyéb más teljesítményért.
Talán megpróbáltunk olyan dolgokat venni, amit nem engedhetünk meg magunknak, vagy
más kényszereinket éltettük. Valójában azzal tudunk magunknak jóvátételt nyújtani, ha
felhagyunk a felelőtlen és pusztító viselkedéssel. Fel kell ismernünk azokat a módszereket,
amikkel magunknak okozzuk a problémáinkat - azaz ártunk magunknak -, azáltal, hogy nem
tudjuk felvállalni a saját felelősségünket. Amikor hozzá adjuk magunkat a listához, akkor
számba vesszük a kárt, amit az énképünknek, az egészségünknek, a pénztárcánknak stb.
okoztunk.

Van egy kényes helyzet, amivel legtöbbünknek szembe kellett néznie: mi van, ha ártottunk a
szponzorunknak a tudta nélkül, és ezt valószínűleg meg is fogja tudni, mikor végig megyünk
a listán. Ebben a helyzetben fordulhatunk egy másik taghoz, akinek a felépülését tiszteljük,
talán a szponzorunk szponzorához.

 Felsorolom azokat az embereket, akiknek ártottam, és a konkrét károkozásokat minden

egyes esetben.

8.2.2. Hajlandóvá válni

Most, hogy elkészültünk a listával, vagy éppen újabb nevekkel bővítettük azt a listát, amit az
első Nyolcadik Lépésen való munka során készítettünk, itt az ideje, hogy hajlandóvá váljunk
jóvátételt nyújtani. Ahhoz, hogy hajlandóvá váljunk, tudnunk kell legalább egy kicsit arról,
hogy mit is jelent a „jóvátétel”. Korábban ebben a lépésvezetőben említettük, hogy a
viselkedésünk megváltoztatásánál többre van szükség, bár néhányan talán félünk attól, hogy
képtelenek vagyunk a változásra. Egyenesek vagyunk. Tartózkodni akarunk a megszokott
viselkedések ismétlésétől, de emlékszünk azokra az időkre, amikor ígéreteket tettünk. Nem mi
tettük ki magunkat annak, hogy ugyanúgy viselkedjünk? Ez az, amikor már igazán hinnünk
kell a felépülésünkben. Nem számít, hogy mennyi ideje vagyunk tiszták és azok a hibák sem,
amelyekért jóvátételt nyújtunk. Hinnünk kell abban, hogy a saját felfogásunk szerinti Isten
megadja a változáshoz szükséges képességet és erőt.

 Miért nem elegendő azt mondani, hogy „Sajnálom”, ahhoz hogy helyrehozzam a kárt, amit
okoztam?

 Miért nem elegendő a viselkedésemet megváltoztatni ahhoz, hogy helyrehozzam a kárt,

amit okoztam?

8.2.3. Anyagi jóvátétel

Nagyon ritka, hogy ne tartozzunk legalább néhány anyagi jellegű jóvátétellel. Ez irányulhat
emberekre, akiktől loptunk, azokra, akik kölcsön adtak, de soha nem fizettük vissza,
vállalkozásokra, illetve hitelintézetekre. Tudjuk, hogy a jóvátételek olyan pénztől fosztanak
meg minket, amit inkább megtartanánk magunknak. Időbe telhet, hogy értékelni tudjuk azt a
mélyreható belső szabadságot, ami az ilyen adósságok megfizetésével jár, és a jóvátételek
nyújtásából fakadó hajlandóságot. Segíthet, ha hajlandóságot kérünk Felsőbb Erőnktől
ezeknek a jóvátételeknek a nyújtásához.

 Van olyan anyagi jellegű jóvátétel, amit nem szeretnék megtenni?

 Milyen lenne az életem, ha már megtettem volna ezeket a jóvátételeket?

8.2.4. Megbocsátás

Néhány jóvátétel olyan emberek felé irányul, akik szintén ártottak nekünk. Ezek azok a
jóvátételek általában, amelyek megtételére a legnehezebben válunk hajlandóvá. Úgy tűnik,
hogy akárhányszor merülnek fel ezek a jóvátételek, mérgesek leszünk, ha arra gondolunk,
amit ők tettek velünk, így megfeledkezünk mindenről a jóvátételek nyújtását illetően. De a
felépülésünk megkívánja, hogy gyakoroljuk a megbocsájtás lelki elvét. Ima és bármi egyéb
külső segítséggel megtalálhatjuk magunkban a képességet, hogy megbocsájtsunk azoknak,
akik ártottak nekünk.

 Tartozok jóvátétellel olyan személyeknek, akik ártottak nekem?

 Mit teszek azért, hogy hajlandóvá váljak megtenni ezeket a jóvátételeket?

8.2.5. Lista frissen tartása

Talán vannak olyan jóvátételek is a listánkon, melyek megtételét el sem tudjuk képzelni.
Talán még nem elég a hajlandóságunk, és hajlandóságért imádkozunk. El sem tudjuk
képzelni, hogy hogyan érezzünk bármiféle együttérzést azok irányába, akiknek ezekkel a
jóvátételekkel tartozunk. Ebben az estben csak hagyjuk ezeket a jóvátételeket a listánkon.
Nem egy nap alatt - sőt nem is egy meghatározott idő alatt - kell megtennünk az összes
jóvátételt. Talán beletelik egy kis időbe, mire hajlandóvá válunk egyes jóvátételek
megtételére. Minden alkalommal, mikor a Nyolcadik Lépés listánkra tekintünk, meg kell
kérdeznünk magunktól, hogy hajlandóvá váltunk-e már ennek a jóvátételnek a megtételére.
Ha nem, akkor időközönként megvizsgálhatjuk a listánkat.

8.3. Lelki elvek

A nyolcadik lépésben az őszinteségre, bátorságra, hajlandóságra és együttérzésre fókuszálunk.

8.3.1. Őszinteség

Elő kell vennünk az előző lépések tapasztalatait, hogy gyakorolni tudjuk az őszinteség elvét a
Nyolcadik Lépésben. Beismertük problémánk természetét, a függőségünket, és elfogadtuk
ezekre a problémákra a megoldását. Ez az őszinteség egyfajta cselekedete volt. Mélyreható és
félelemmentes erkölcsi leltárt készítettünk magunkról; ezáltal az újonnan felfedezett
őszinteségünket gyakoroltuk. Hogy kiírtsuk a személyiségünkből hibáink természetét,
őszinteségünk mélyebb szinten történő gyakorlására volt szükség. Szóval már képesek
vagyunk elválasztani a saját részünket a másokétól a különböző dolgokban. Ezt a szintű
őszinteséget kell alkalmaznunk a Nyolcadik Lépésben. El kell felejtenünk a nehezteléseket,
mások hibáztatását, az ártatlan áldozat szerepét, és az általunk okozott károkra irányuló
minden egyéb mentséget. Egyszerűen csak tegyük a listára!

 Hogyan segíthet hibáink valódi természetének meghatározása a Nyolcadik Lépésben? Miért

olyan lényeges, hogy tisztában legyek a saját felelősségemmel?

 Mik a tapasztalataim (néhány példán keresztül) az őszinteséggel kapcsolatban az előző

lépésekből? Hogyan tudom azt a tapasztalatot felhasználni ebben a lépésben?

8.3.2. Bátorság

Isten gondviselésére kell bízni magunkat, hogy gyakorolni tudjuk a bátorság elvét a
Nyolcadik Lépésben. Nem korlátozhatjuk a listánkat azokra a jóvátételekre, melyekről azt
hisszük, hogy jó lesz a kimenetele. Hinnünk kell abban, hogy a Felsőbb Erőnk ellát minket
lelki erővel, alázattal, belső erővel és bármi egyébbel, ami segít nekünk a jóvátételekben. Ha
szembe kell néznünk valakivel, és félünk attól, hogy mit fogunk érezni, vagy ha el kell
fogadnunk egy általunk elkövetett bűncselekmény következményeit, a Felsőbb Erő
segítségével képesek leszünk azokat kezelni.

 Mik a tapasztalataim (néhány példán keresztül) a bátorsággal kapcsolatban az előző

lépésekből? Hogyan tudom azt a tapasztalatot felhasználni ebben a lépésben?

8.3.3. Hajlandóság

Már beszéltünk arról, hogy ebben a lépésben nagy hangsúlyt kap a hajlandóság, főleg hogy
hajlandóvá válunk jóvátételt nyújtani. Emellett szükségünk van bizonyos fokú hajlandóságra
ahhoz, hogy dolgozzunk ezen a lépésen, melynek még nincs köze a jóvátétel nyújtáshoz.
Először is hajlandóságra van szükségünk a lista elkészítéséhez. Nem számit, hogy milyen
érzésekkel jár bizonyos személyeket a listára írni, hajlandóvá kell válnunk a megtételéhez.
Hajlandóságra van szükségünk ahhoz is, hogy gyakoroljuk az ehhez a lépéshez kapcsolódó
további lelki elveket.

 Van olyan név, amit még nem adtam a listámhoz? Hajlandó vagyok most hozzáadni?
Elkészült a listám?

 Mik azok a dolgok, melyeket a hajlandóságom növelésének érdekében cselekedtem?

Hogyan érzek a hajlandóságért történő imádkozással kapcsolatban?

8.3.4. Együttérzés

Felépülésünk ezen állomásán lehetséges egy együttérző lélek kialakítása. Az előző lépésekben
végzett munkánk során túl elfoglaltak voltunk a neheztelésekkel, vádaskodásokkal és
önsajnálattal; nem tudtunk másokra gondolni. Azzal a képességgel, hogy tudunk magunkra
átlagos emberi lényként tekinteni, képessé válunk érzékelni, hogy más emberek is a tőlük
telhető legjobbat cselekszik. Tudjuk, hogy időszakos kételyeknek és bizonytalanságoknak
vagyunk kitéve, úgy ahogy mások is. Tudjuk, hogy néha mi is azelőtt szólalunk meg, mielőtt
gondolkodnánk, úgy ahogy mások is. Rájövünk, hogy ezt ők is ugyanúgy megbánják, mint
mi. Tudjuk, hogy képesek vagyunk félreérteni szituációkat és túl-, vagy éppen alulreagálni
azokat. Ezek eredményeként, ha mostanában látunk másokat karakterhibákkal cselekedni,
akkor inkább együttérzés, mint bosszúság vagy harag fog el minket, mivel tudjuk, hogy miért
viselkednek úgy az adott szituációban. A szívünk teljes, amikor látjuk, hogy ugyanolyan
álmokkal, félelmekkel, szenvedélyekkel és hibákkal rendelkezünk, mint bárki más.

 Elkezdtem a másokkal való kapcsolatok érzékelését? Hogyan?

  Elkezdtem részvétet és együttérzést tanúsítani mások iránt? Hogyan?

8.4. Továbblépünk
Fontos, hogy listánk minden egyes jóvátételét átbeszéljünk a szponzorunkkal. Nem számít,
hogy milyen régóta vagyunk tiszták, illetve mennyi tapasztalatunk van a jóvátételek
nyújtásában. Mindannyian hajlamosak vagyunk rosszul megítélni a helyzeteket, amikor
egyedül dolgozunk, de gyakran más szemszögből vizsgálódva, sokkal tisztábban látjuk a
szituációkat. Szükségünk van a szponzorunk belátására. Szükségünk van a szponzorunk
bátorítására. Szükségünk van a szponzorunk rálátására és reményére. Hihetetlen, hogy egy
egyszerű beszélgetés a szponzorunkkal mennyire képes rávilágítani a bennünk rejlő belső
erőre. Amikor eltávolítjuk a zavaró tényezőket, és felfedjük a lelki béke, az alázat és a
megbocsátás szilárd magját, akkor készen állunk a Kilencedik Lépésre.
Kilencedik Lépés
"Közvetlen jóvátételt nyújtottunk ezeknek az embereknek, ahol
csak lehetett, kivéve, ha ez őket vagy másokat sértett volna."
Újra és újra halljuk a NA-ban, hogy a lépések okkal íródtak: Minden lépés biztosítja azt a
lelki felkészülést, amire szükségünk lesz a következő lépéseknél. Ez a Kilencedik Lépésnél a
legnyilvánvalóbb. Ha az előző lépésekben nem készültünk volna fel lelkileg rá, képtelenek
lennénk leülni azokkal az emberekkel, akiknek kárt okoztunk, hogy jóvátételt nyújtsunk. Ha
nem dolgoztunk volna azon, hogy beismerjük a korlátainkat, akkor a jóvátétel nyújtást sem
alapoztuk volna meg. Ha még nem alakítottunk volna ki kapcsolatot egy saját felfogásunk
szerinti Istennel, nem lenne most meg a kellő hitünk és bizalmunk a Kilencedik Lépéshez. Ha
nem csináltuk volna meg a Negyedik és Ötödik Lépésünket, akkor talán még mindig nem
lenne tiszta számunkra a saját felelősségünk, és talán nem is tudnánk, hogy miért kell
jóvátételt nyújtanunk. Ha a Hatodik és Hetedik Lépéssel nem tettünk volna szert kellő
alázatra, a jóvátétel nyújtáshoz talán önelégülten vagy haragosan közelítenénk, még több kárt
okozva. A személyes felelősségünk elfogadásán keresztül hajlandóságra tettünk szert, így
képesek lettünk megírni a Nyolcadik Lépés listáját. Ez a lista volt a gyakorlati felkészülés, a
Kilencedik Lépésen való munkához.

9.1. Felkészülés
Mielőtt valóban jóvátételt nyújtunk, felkészülve a lépésre, megerősítjük azt, ami már
többnyire a részünkké vált. Amikor már képesek vagyunk gyakorolni a megbocsájtás elvét -
tudatosan, mélyen magunkba tekinteni -, akkor képessé válunk jóvátételt nyújtani. Ez függ a
korábbi tapasztalattól, amit a lépéseken keresztül szereztünk, és hogy mennyi erőfeszítésre
vagyunk hajlandóak, hogy felépüljünk.

 Hogyan készitett fel az előző nyolc lépés a Kilencedik Lépésen való munkára? Hogyan segít
az őszinteség ebben a lépésben?

 Hogyan segít az alázat ebben a lépésben?

9.2. Jóvátételek nehézsége

9.2.1. Folyamatos jóvátétel

A Kilencedik Lépés nem egy olyan lépés, amit szépen, egy adott időn belül tudunk le. Nem
annyi, hogy írunk egy Nyolcadik Lépés listát, majd határozottan elkezdünk jovátételt
nyújtani, áthúzva, ami már megvan mint egy bevásárló listán. Valójában a jóvátételeink közül
sok soha nem lesz "kész", erőfeszítéseink egész felépülésünkön át tartanak. Például ha a
családunknak tartozunk jóvátétellel, akkor egész életünkben gyakorolni fogjuk a lelki elveket,
ami valódi változást hoz az emberekkel való kapcsolatunkba. Lehet, hogy egy nap
megbeszéljük a családunkkal, hogy másképp kezeljük őket, mint a múltban, de ezzel nem ér
véget a jóvátételünk feléjük. Minden nap, amikor arra törekszünk, hogy ne bántsuk a
családunkat, hanem szeressük őket, az egy nap, amikor folytatjuk a jóvátetelt a családunk felé.

Még az olyan viszonylag konkrét jóvátételeknél is, mint a lejárt határidejű tartozás kifizetése,
nem valószínű, hogy egyszer és mindenkorra letudjuk, amikor az adósságot kifizettük. A
Kilencedik lépést gyakorolva megpróbálunk úgy élni, hogy ne merüljenek fel új adósságok,
amiket nem tudunk kifizetni. Egy mélyebb szinten talán meg kell vizsgálnunk a különbözö
változatait a kölcsönöknek, amiket kértünk. Például szivességet kértünk barátoktól, de soha
nem viszonoztuk, vagy teljes mértékig kihasználtuk az emberek türelmét, akikkel osztoztunk
egy felelősségen, de mi nem vettük ki a részünket. Elkerülni az ilyen eseteket a jövőben
éppúgy része a jóvátételek folyamatának, mint kifizetni a lejárt határidejű tartozásokat.

 Mit jelent az, hogy „jóvátételt nyújtani"?

 Mi jelent az, hogy a jóvátétel nyújtásnál nem elég annyit mondanom, hogy "sajnálom”?

 Hogyan tesz a jóvátétel elkötelezetté a folyamatos változásra?

9.2.2. Alapvető félelmek

A jóvátétel nem mindig idegtépő, örömtelen dolog. Gyakran előfordul, hogy izgalommal telve
reménykedünk egy kapcsolat rendezésében, vagy előre érezzük a megkönnyebbülést, amit
egy jóvátétel hozhat. A legtöbben azonban félelmet fogunk érezni néhány jóvátételnél. Talán
félünk, hogy ha anyagi jóvátételt nyújtunk, akkor nem marad elég magunknak. Lehet, hogy az
elutasítástól, a megtorlástól vagy valami mástól félünk.

Ha még nincs tapasztalalatunk a Kilencedik Lépésről, akkor tényleg bemerészkedünk az

ismeretlenbe. Nem tudhatjuk, hogy hogyan fogjuk érezni magunkat a jóvátétel előtt, közben
és utána. Talán az egyik pillanatban jócskán elbizakodottnak érezzük magunkat, majd később
az is képtelennek látszik, hogy folytassuk a Kilencedik Lépést. Ilyenkor nagyon fontos
megérteni, hogy a dolgok nem biztos, hogy úgy vannak, ahogy az érzéseink diktálják. Csak
azért, mert félünk, nem jelenti azt, hogy valóban van valami félnivalónk. Másrészt az sem
biztos, hogy a jóvátétellel kapcsolatos izgatottságunk és boldogságunk a valóságot tükrözi. A
legjobb, ha elengedjük minden várakozásunkat azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz a
fogadtatása a jóvátételeinknek.

 Milyen félelmeim vannak a jóvátételekkel kapcsolatban? Aggódom, hogy elutasítanak vagy

bosszút állnak rajtam?

 Milyen szintű elköteleződést kíván tőlem a Kilencedik Lépés a pogram felé?

 Mi a helyzet az anyagi jóvátételekkel? Van hitem a saját felfogásom szerinti Istenben, hogy
biztosítja a szükségleteimet, miközben én áldozatot hozok a jóvátételek nyújtásakor?

9.2.3. További félelemek és elvárások

Nem számít, hogy mennyi ideje vagyunk tiszták vagy hogy hányszor mentünk át a lépéseken,
szinte kötelező, hogy legyenek bizonyos félelmek és elvárások egy új lépés elkezdésekor. Ez
különösen igaz akkor, ha van korábbi tapasztalatunk egy lépésen dolgozva. Valószínű, hogy a
Kilencedik Lépés előhoz majd vegyes érzéseket belőlünk.

Például eszünkbe jutnak a múltbeli tapasztalatok a jóvátétel nyújtásáról. Pozitív élmény lehet,
ha egy szeretett személynek nyújtottunk jóvátételt, aki nyitott volt a beszélgetésre. Így
valószínűleg a remény és hála csodálatos érzését élhettük át. Reménykedtünk, hogy a
kapcsolatunk egyre jobb lesz, hálásak voltunk a megbocsájtásért és jóvátételünk
elfogadásáért. Akár hiszed, akár nem, az ilyen élmények dolgozhatnak ellenünk a későbbi
jóvátételeknél. Elhitethetik, hogy minden jóvátétel jól végződik majd, és ha nem így történik,
összetörünk. Vagy az is lehet, hogy nem gondoljuk általánosnak az ilyen jóvátételeket, és
halogatunk, mert félünk megtenni azokat, amelyek pozitív kimenetelében nem vagyunk
biztosak. Ha azon kapjuk magunkat, hogy megtorpanunk, mert kivetítjük a jóvátételek
kimenetelét, újra összpontosítanunk kell a Kilencedik Lépés céljára.

A Kilencedik Lépés arról szól, hogy módokat találjunk a múltban okozott károk
rendbehozására. Néhányunk szem előtt tartja, hogy három alapvető fogalom társul a
jóvátételekhez: Feltárás, helyreállítás és kárpótlás. A feltárás azt jelenti, hogy keressük a
választ a problémára; meg kell határoznunk, hogy előzőleg mi gyötört, vagy zavart
bennünket. A helyreállítás azt jelenti, hogy visszaállítjuk a korábbi állapotát valaminek, ami
megsérült. Ez lehet egy kapcsolat, vagy valami, ami működött a kapcsolatban, például a
bizalom. Talán megbróbáljuk helyreállítani a jó hírünket, ha volt ilyen a múltban. A kárpótlás
is nagyon hasonít a helyreállításhoz, de a Kilencedik Lépés vonatkozásában gondolhatunk rá
úgy, mint a cselekményre, ami visszatérít valami anyagi jellegűt vagy elvontabbat a jogos
tulajdonosának. Szponzorunk segíthet feltérképezni minden ilyen fogalmat, így profitálhatunk
a jóvátétel természetéből fakadóan és továbbra is arra koncentrálhatunk, amit csinálunk. Csak
ezen a folyamaton keresztül jövünk rá, mennyi előnyünk származik a Kilencedik Lépésből.
Ezek közül talán amiket elsőként megtapasztalunk az egyfajta szabadság, illetve a bűntudat és
a szégyen hiánya. Lehet, hogy egy kis időbe telik a felépülésben, és kell némi tapasztalat a
jóvátételek terén, mire értékelni kezdjük a Kilencedik Lépés spirituális jutalmait:
következetesebbnek és tudatosabbnak lenni mások érzéseivel kapcsolatban, a viselkedésünk
hatása másokra; átélni az örömöt, hogy egy régóta tartó fájdalmunk begyógyult; a képesség,
hogy szeretőbbek és elfogadóbbak vagyunk a körülöttünk lévő emberekkel.

 Milyen más félelmeim és elvárásaim vannak a jóvátételekkel kapcsolatban?

 Miért nem számít, hogy hány jóvátételemet fogadták el? Mi köze ennek a Kilecedik Lépés
céljához?

 Hogyan használhatok más függőket, a szponzoromat, és a Felsőbb Erőt forrásként ebben a

folyamatban?

9.3. Jóvátételek megtervezése

9.3.1. Közvetlen és közvetett jóvátétel

Mi az NA-ban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a legjobb módja a jóvátételeknek a

közvetlen, szemtől-szembe történő kivitelezés. Ez a lépés valóban azt mondja, hogy meg kell
tenni, ahol lehetséges. De a közvetlen mód nem az egyetlen lehetősége annak, hogy jóvátételt
nyújtsunk, sőt néhány esetben talán a legrosszabb.

Mielőtt felhozunk néhány példát, nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek csak példák. Ez az
útmutató nem helyettesíti azt, amikor a szponzor a szponzorálttal átrág minden jóvátételt, és
együtt döntik el, hogy mi a legjobb.

Néhány eset bonyolultabb, mint első látásra tűnik. Talán azt gondoljuk, hogy a megoldás
kézenfekvő, de mindig szánjunk időt az átgondolására. Például van olyan helyzet, amikor a
személy vagy személyek nincsenek tisztában azzal, hogy mit tettünk, és ha elmondjuk nekik,
esetleg nagyobb kárt okozunk. Lehet, hogy egyes barátok, rokonok, vagy a munkáltatónk nem
voltak tisztában a függőségünkel. Ha ezt elmondjuk nekik, azzal bánthatjuk őket. A
szponzorunk segít látnunk, hogy miért akarunk beszélni ezeknek az embereknek a
függőségünkről. Vajon kell tudniuk? Ilyen információ milyen jó célt fog szolgálni? Milyen
károkat okozhat ez az információ?

De mi van, ha a helyzetet bonyolítja némi pénz ellopása a barátunktól? És mi van, ha valaki

azzal vádolt, hogy pénzt loptunk tőle? Nem lenne szükséges beszélni a függőségünkről,
beismerve a lopást és kifizetni a pénzt? Lehet, de talán nem. Minden ilyen jellegű helyzetet
egyedi elbírálás alapján kell megítélni. Ismételten a szponzorunk segít eldönteni, hogyan lehet
a legjobban kezelni ezeket a helyzeteket. Ha nyitottak vagyunk, a szponzorunkkal való
beszélgetés során biztosan át tudjuk gondolni ezeket a helyzeteket egy olyan szemszögből,
ahogy eddig még nem tettük. Talán ahogy első ránézésre egyértelműnek tűnt a jovátétel
módja, most már távolról sem. Mielőtt a szponzorunkkal beszélnénk, ezeknél a nehéz
jóvátételeknél hasznos úgy felkészülnünk, hogy számbavesszük a körülményeket.

 Melyek azok a nevek a Nyolcadik Lépés listámon, akikhez olyen bonyolult helyzetek
tartoznak, mint a fent említett eset? Mik voltak a sajátos körülmények?

9.3.2. A jóvátétel veszélyei

Sokunknak nehézséget okoz az a probléma, hogy a jóvátételek által, amikkel tartozunk,

elveszíthetjük a munkánkat, börtönbe kerülhetünk, vagy más súlyos következményekkel kell
szembe néznünk. Például ha feladjuk magunkat egy bűncselekmény elkövetésével
kapcsolatban, akkor előfordulhat, hogy börtönbe kerülünk. Tehát milyen hattással lenne a
jóvátétel az életünkre? Vajon elveszítjük a munkánkat? Veszélyeztetnénk más biztonságát a
sajátunk mellett, mondjuk a családunkét? Másrészt, ha szökésben vagyunk az
igazságszolgáltatás elől, egy hirtelen letartóztatás milyen hatással lenne az életünkre és a
családunk életére? Ilyen helyzetben talán a legjobb, ha jogi tanácsot kérünk, és mérlegeljük a
lehetőségeinket. Történjen bármi, valahogy el kell fogadnunk a visekedésünk
következményeit, de fontos szem előtt tartanunk, hogy a család nagyon is képviseli azt a
részét a lépésnek, ami azt mondja “kivéve ha ez őket vagy másokat sértett volna“. Ezeket a
helyzeteket nagyon óvatosan kell kezelnünk. A szponzorunk útmutatásával fel fogjuk fedezni,
hogy hogyan tegyünk jóvátételeket.

 Tartozom olyan jóvátétellel, aminek lehetnek súlyos következményei? Mik ezek?

9.3.3. A jóvátétel egyéb nehézségei

Ha nem is a lehetséges sérülésektől félünk, közvetlen jóvátételt abban az esetben sem tudunk
nyújtani, ha az illető már halott. Ez nagyon gyakori az NA-ban - olyannyira, hogy tagjaink
különféle kreatív módszereket fejlesztettek ki, hogy az ilyen helyzeteket kezeljük. Arról is
gondoskodtak, hogy az ilyen természetű jóvátételek ne csak a saját szégyenérzetünktől való
megszabadulást jelentsék. Néhányan pénzt adományoznak annak a személynek a nevében,
akinek jóvátétellel tartoztak. Néhányan olyan feladatot vállalnak, ami a másik embernek
fontos volt. Néhányan a személy gyermekeinek tesznek jóvátételt, akiknek talán megvolt a
maguk helye a Nyolcadik Lépésünkben. A képzeletünk és a hajlandóságunk szabhat csak
határt annak, hogy a jóvátétel milyen módját választjuk. Talán meg is lepődünk, hogy egy
közvetett jóvátétel milyen hatékony tud lenni egy ilyen helyzetben. Sokan arra törekszünk,
hogy a jóvátételt lehetőleg közvetlenül tegyük meg, ellátogatva a személy sírjához, vagy más,
jelentéssel bíró helyre, ahol talán felolvasunk egy levelet, vagy egyszerűen csak beszélünk az
illetőhőz vagy annak lelkéhez. Ilyen helyzetekben a felelősségünket az okozott kár
természete, a hitünk és természetesen a szponzorunk útmutatása határozza majd meg.

 Tartozom jóvátétellel bárkinel, aki meghalt? Mi volt ennek a személynek az a sajátossága,

amit fel tudok használni a jóvátételem tervezésénél?

9.3.4. Jóvátételek átgondolása

Minden egyes jóvátétel előtt hangsúlyozzuk, hogy szükséges azt megbeszélni a

szponzorunkkal. Amellett, hogy ez fontos, nem kell buta robotként viselkednünk, félve
önmagunktól, vagy minden cselekedetünket megkérdezni a szponzorunktól. Sokan közülünk
megtapasztalták, hogy összefutottak valakivel a múltból, akit nem írtunk fel a Nyolcadik
Lépés listánkra, pedig ott lett volna a helye. Előfordul, hogy a jóvátétel annyira világos, hogy
ostobaság lenne kihagyni egy ilyen szerencsés helyzetet. Máskor előfordulhat, hogy
kellemetlenül érezzük magunkat, amikor összefutunk egy személlyel, de nem tudjuk miért.
Ilyenkor, hogy minél tisztábban lássunk, jobb, ha a kapcsolatot megvizsgáljuk a Negyedik és
az Ötödik Lépésen keresztül. A lényeg, hogy érdemes a Nyolcadik Lépés listánkat soha sem
“befejezettnek” tekinteni. A változás hatására mindig új neveket adunk majd hozzá az életünk
során.

Mi a helyzet azokkal az emberekkel, akiket nem találunk? Nyújtsunk nekik is közvetett

jóváételt? Talán. Habár sok NA taggal megtörtént, hogy összefutott valakivel, akiről azt hitte,
soha nem találja meg, általában olyan helyen ahol soha nem számított volna rá. Ilyen
véletleneknél biztosan levonhatjuk azt a következtetést, hogy a Felsőbb Erőnk dolgozik, de ha
ilyen nem történik, akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül a közvetlen jóvátétel nyújtás
lehetőségét.

Ha valakit nem találunk a jóvátételi listánkról, akkor érdemes várni. Érdemes megtenni
minden erőfeszítést, hogy megtaláljuk az illetőt, és figyelni arra, hogy hasonló fájdalmat vagy
kárt ne okozzunk másoknak. Szükséges az is, hogy továbbra is hajlandók maradjunk. A
hajlandóság szellemisége gyakran szolgálja a jóvátételt, amit aktuálisan nem tudunk
megtenni.

Miután átlátjuk a közvetett jóvátételek összetettségét, a közvetlen jóvátételek egyszerűnek,

vagy legalábbis kézenfekvőbbnek tűnhetnek. Csináltunk valamit, ami másnak ártott.
Bocsánatot kell kérnünk, és helyrehozni az okozott kárt. Ennyi, nem igaz?

Nem igazán. Mint korábban említettük, nincs eleje és vége a jóvátételeknek. Bizonyos
értelemben gyakran már ahogy kitisztulunk, elkezdünk jóvátételeket nyújtani. Az esetek
nagytöbbségében azonnal jóvátételt nyújtunk a viselkedésünkért. A jóvátételi folyamat ezen
része – ahol mi magunk változunk - sokkal távolabbra kihat, mint a személyes beszélgetés
azzal a személlyel, akinek ártottunk.

 Milyen viselkedés szükséges a jóvátétel nyújtáshoz?

9.3.5. Felkészülés a nehéz helyzetekre

Azoknál a közvetlen jóvátételeknél, melyeknél leülünk valakivel, beismerjük, és tudomásul

vesszük a felelősségünket az okozott kárért, vajon elfogadjuk, amit válaszul kapunk? Ezek a
jóvátételek talán félelmet csalnak a szívünkbe. Elképzeljük magunkat valakivel szemben, aki
rajta van a listánkon, alázatosan és őszintén bevalljuk, hogy miben hibáztunk, majd
ugyanilyen alázatosan és őszintén felajánljuk, hogy helyrehozzuk az okozott kárt, csak hogy
az illető válasza az, hogy "ezt nem lehet helyrehozni, túl szörnyű dolgot tettél", vagy " felejtsd
el, soha nem fogom megbocsátani neked."

A fenti helyzetnél igazából attól félünk, hogy a jóvátétel folyamatába vetett hitünket
rombolhatja le. Hihetetlen kockázatot vállalunk azáltal, hogy hiszünk magunkban, egy nálunk
Hatalmasabb Erőben és a felépülés lehetőségében. A legrosszabb rémálmunk, hogy az okozott
kár nem állítható helyre, hogy szörnyű emberek vagyunk, akiknek nem lehet megbocsátani.
Vigasztalódhatunk annak tudatosításával, hogy a jóvátétel nyújtásnál sok felépülő függő
kapott negatív reakciót, ami nem csak, hogy nem törte le őket, de ugyanazt a spiritualitást
tapasztalták meg mintha a jóvátétel nyújtást szeretettel és a megbocsátással fogadták volna.

Ha próbálkozásainkat a jóvátétel nyújtásra negatívan fogadják, akkor néha további lépéseket

kell tennünk annak érdekében, hogy érezzük, haladunk a megoldás felé. A Basic Text azt
mondja, hogy "veszélyes lehet olyasvalakivel felvennünk a kapcsolatot, akinek a múltbéli
rossz cselekedeteink még mindig égető fájdalmat okoznak.” Ez különösen eredménytelen
lehet családtagok vagy közeli barátok esetén. A megbántott emberek talán dühösen reagálnak,
ha azelőtt vesszük fel velük a kapcsolatot, hogy lecsillapodhatnának, míg ha időt adunk nekik,
talán másképp reagálnak. Ha valakittúl hamar környékeztünk meg, talán újra próbálkozhatunk
egy kis idő múlva.

Néha azonban nem számít, hogy mennyire felkészültek vagyunk és mennyire őszinte a
jóvátétlünk, a személy egyszerűen nem fogadja el a jóvátételünket. Ilyen helyzetben érdemes
felismernünk, hogy egy ponton a mi felelősségünk véget ér. Ha valaki elhatározta, hogy
haragudni fog ránk egész életében, akkor kívánjuk a személynek a legjobbat, és tekintsük a
jóvátételünket meglépettnek. Ha nehezen birkózunk meg az érzésekkel, amik ilyenkor jönnek
a jóvátétel nyomán, a szponzorunk segít nekünk megbékélni. Lehet, hogy bizonyos
helyzetekben jobb közvetett jóvátételt nyújtani, és talán „teljesebbnek“ érezzük majd a
jóvátételünket, ha valami más módon próbáljuk helyreállítani, kijavítani a helyzetet. Például
ha a korábbi munkaadónknak próbálunk jóvátételt nyújtani, akitől pénzt loptunk. Ő nem akar
hallani a jóvátételről, és a pénzt sem akarja. Kitalálhatjuk, hogy kárpótlásként ajánljuk az
üzletét másoknak, vagy ha lehetséges, névtelenül fizetjük vissza a pénzt, amit elloptunk.

Fontos emlékeznünk, hogy a jóvátétel része a személyes felépülésünk programjának. Igaz,

hogy azért teszünk jóvátételeket, mert tartozunk velük, de fel kell ismernünk a jóvátételekben
rejlő lelki növekedés folyamatát is. Először is elismerjük és elfogadjuk a kárt, amit okoztuk.
Mint ahogy a “Működik: Hogyan és Miért?” című könyvben van: ”ez kitérit minket az
önmegszállottságunkból." Mivel az önmegszállottság és az önközpontú félelem betegségünk
azon részei, amelyek leginkább hatással vannak a spiritualitásra, ezek enyhítése és
csökkentése biztosan megerősíti a felépülésünket. Másodszor: egy olyan személy felé
közeledni, akinek közvetlenül ártottunk és elismerni a tettünket, hatalmas lépés a spirituális
utunkon, melyen nem az számít, hogy a jóvátételt hogyan fogadják. Az a tény, hogy
belevágtunk valamibe, amihez jókora alázat szükséges, azt bizonyítja, hogy már elértünk
bizonyos mértékű alázatot. Végül, a jóvátétel után szabadnak érezzük magunkat. Már nem
terhel minket valami befejezetlen dolog, és nem szégyenkezünk az okozott kár miatt. Ez
elmúlt. Lelkünk szárnyal.

 Lelkileg felkészültem arra, hogy ilyen nehéz jóvátételt nyújtsak, és megbirkózzak az

eredményével?

 Hogyan készítem fel magam?

9.3.6. Megbocsátás

A közvetlen jóvátételeken keresztül tapasztalható lelki fejlődés gyakran attól függ, hogy
mennyit teszünk a mi lelki felkészülésünkbe. Elegünk lesz azokból a dolgokból, amik
tétovázást okoznak, vagy amik gátolhatják, hogy alázattal, elfogadással, és hittel közelítsünk a
jóvátételeink felé.

Sokunk számára jelenthet problémát, hogy olyan embereknek tartozunk jóvátételekkel, akik
minket is bántottak. Egy szülőnek vagy más rokonnak, aki bántalmazott minket, egy barátnak,
aki cserbenhagyott valahogy, egy munkáltatónak, aki nem bánt velünk tisztességesen, és így
tovább. Az előző lépésekben sokat dolgoztunk, hogy elkülönítsük, ők mit tettek velünk, és mi
mit tettünk velük. Pontosan tudjuk, mi volt a részünk ezekben a helyzetekben, és tudjuk, hogy
miért teszünk jóvátételt. Ahogy a közvetlen, szemtől-szembeni jóvátételre készülünk, fontos
tisztáznunk, hogy a konfliktusban a mi részünkért teszünk jóvátételt. Nem azért teszünk
jóvátételeket, hogy kikényszerítsük, vagy manipuláljuk a viszonzást. Nem a mi felelősségünk
más szemetét feltakarítani. Ha ezt szem előtt tartjuk a jóvátételeink során, akkor a célunkra
összpontosíthatunk, bárhogy is fogadják a bocsánat kérésünket, és az sem számít, hogy a
nekünk okozott kárért kapunk-e jóvátételt. Néha talán jobb elhalasztani a jóvátételt, ha valami
szörnyen rossz dolgot tettek velünk. Például sokunkat bántalmazott érzelmileg, fizikailag
vagy szexuálisan egy idősebb családtag. Bár ebben a helyzetben nem volt részünk, és ezért
nem tartozunk jóvátétellel, de talán később ettől a személytől pénzt loptunk, vagy más fizikai,
anyagi kárt okoztunk az illetőnek. Így a lopás, a testi sértés, vagy a vandalizmus miatt
tartozunk jóvátétellel. Ilyen helyzetben nem az a kérdés merül fel, hogy jóvátételt kell-e
nyújtani, hanem hogy mikor és hogyan. Talán sok időbe tellik felkészülni, hogy a megfelelő
módon nyújtsunk jóvátételt, és ez rendben is van. Várunk, és dolgozunk a szponzorunkkal.

A jóvátétel nyújtás előtt meg kell próbálnunk megbocsátani annak, aki bántott minket. Nem
akarunk olyan valakivel leülni, akire dühösek vagyunk, és közben megpróbálni jóvátételt
nyújtani. A hozzáállásunk látszódni fog, bármennyire igyekszünk elrejteni. A jóvátételeknél
általában az "úgy teszek, mintha" hozzáállás nem lesz hatékony.
Nagy különbség van aközött, amikor akaratunk ellenére bántottak minket, és amikor a
magatartásunk járult hozzá ahhoz, ahogyan kezeltek. Amikor mérgesek vagyunk valakire a
viselkedése miatt, jóvátételeink során sok esetben fel kell tennünk magunknak a kérdést:
tettünk-e valamit, hogy így bánjanak velünk. Például feldühíthet, ha a szüleink bizalmatlanok,
amikor egy hétvégi NA-s buliba készülünk. De ha belegondolunk, hogy a droghasználatunk
érdekében hányszor hazudtunk arról, hogy hová megyünk, ez segíthet látnunk, hogy szüleink
bizalmának megnyeréséhez több időre van szükség, mert egyelőre csak gyanakodni tudnak
velünk kapcsolatban. Vagy talán önzők voltunk és visszaéltünk néhány barátunk barátságával
hosszú időn keresztül, majd amikor szükségünk volt rájuk, és elérhetetlenek voltak, mérgesek
és sértődöttek lettünk. Emlékeztessük magunkat, hogy a boldogtalanságunk nagy részét mi
okoztuk, ez talán segíthet megbocsátani azoknak, akik bántottak minket.

A megbocsátás másik módja azokkal szemben, akik bántottak minket, hogy kilépünk
magunkból, és belegondolunk az ő életükbe. Talán azért bántott valaki, mert a problémái
miatt kevésbé érzékennyé vált mások szükségleteire. Lehet, hogy a szponzorunk azért nem
jelzett vissza a hívásunkra egy hétig, mert a legkisebb gyermeke börtönben volt. Lehet, hogy a
legjobb barátunk szerint a kapcsolatunk egészségtelen volt, és ezért azt meg kellett szüntetni,
azonnal a saját válása után. Lehet, hogy a munkáltatónk nem dicsérte a munkánkat, mert azon
aggódott, hogy képes-e fizetést adni azon a héten. Általában kicsinyesnek és kicsinek érezzük
magunkat, amikor megtudjuk, hogy fájdalmas problémája volt annak az embernek, akire
nehezteltünk. Talán megbocsátóbbá és szeretőbbé válunk, ha már a kezdetektől fogva azt
feltételezzük, hogy a legtöbb ember szándékai jók, és ha valaki barátságtalan velünk, akkor
talán fájdalmas időszaka van. Az első és legfontosabb, amikor lelkileg a jóvátételre
készülünk, hogy kapcsolódjunk a Felsőbb Erő erejéhez és szeretetéhez. Amikor megbántunk
másokat, a szerető Isten megbocsájtása segíteni fog szeretettel és megbocsátással közelíteni az
emberek felé. Ha a Felsőbb Erőnket egyfajta védő erőként használjuk a jóvátételek során,
akkor nem vesztjük el a reményt a negatív reakciók ellenére sem. Minden jóvátétel előtt
imával és meditációval összpontosíthatunk belsőnkre.

 Tarozom jóvátételekkel olyan embereknek, akik kárt okoztak nekem?

 Megbocsátottam nekik? Kiknek nem bocsátottam még meg?

 A fent leírtak mindegyikét kipróbáltam, hogy a megbocsájtást lelkileg átéljem? Mit mond a
szponzorom erről?
9.4. Jóvátételeket nyújtani
Most már készen állunk jóvátételeket nyújtani. Átbeszéltük az összes személyt és intézményt
a Nyolcadik Lépés listánkról a szponzorunkkal, és tervet készítettünk arról, hogy hogyan
fogjuk megtenni a jóvátételeinket. Beszéltünk a saját felfogásunk szerinti Istennel, és
imádkoztunk hajlandóságért, békességért, bátorságért, valamint bölcsességért a jóvátételek
megtételéhez.

9.4.1. Jóvátételek megtétele

Most meg kell tennünk a jóvátételeket. Továbbra is javítanunk kell a viselkedésünkön, és

tartanunk kell magunkat azokhoz a jóvátételekhez, amiket a listánkon szereplő személyeknek
terveztünk. Innentől kezdhetnek a dolgok bonyolulttá válni. Amikor először teszünk
jóvátételt, legtöbbünk úgy érzi, el tudna repülni a szabadság felhőin. Nő az önbecsülésünk és
mivel egy jó nagy adag bűntudattól megszabadultunk, érzünk egyfajta eufóriát is. Jó
embernek érezzük magunkat, mintha egyenlők lennénk az emberiség többi tagjával. Ez az
érzés rendkívül erős, és ha most érezzük először, akkor hirtelen túl soknak is tűnhet.

Azonban szükségtelen aggódnunk. Az érzés erőssége enyhülni fog, bár a magunkról alkotott
képünk bizonyosan változik majd. Amikor a jóvátételek újdonságának ereje enyhül, akkor jön
az igazán embert próbáló része a jóvátételeknek: hogy végig vigyük. Például ha vissza
akarunk fizetni egy intézménynek egy kölcsönt, és havi törlesztést ígérünk, akkor a nehezen
megkeresett pénzünkből nem biztos, hogy „spirituálisan felemelőnek” fogjuk találni a
törlesztést, különösen, ha a pénzt még évekig fogjuk fizetni. Segíthet a jóvátétel nyújtásban,
ha feltesszük magunknak ezt az egyszerű kérdést: milyen szinten szeretném szabadnak érezni
magamat? Felépülésünket minden tekintetben folytatva, beleértve a jóvátételek nyújtását,
napról napra szabadabbnak érezzük magunkat.

 Vannak olyan jóvátételek, amiket nehéz végig csinálnom? Mit teszek azért, hogy újra
elköteleződjek a jóvátétel nyújtás felé?

Nem feltétlenül megnyugtató, vagy kényelmes jóvátételeket nyújtani. A lépéseket nem arra
tervezték, hogy boldog és kényelmes érzéseink legyenek, mellőzve a fejlődésünket. A
jóvátételeknél érezhető félelem, kockázat és kiszolgáltatottság, annyira kellemetlenek
lehetnek, hogy meggátolnak minket abban, hogy újra elkövessük azokat, és újra bocsánatot
kelljen kérnünk. Sokszor halljuk az NA-ban, hogy „jobb lesz”. A jobb lesz alatt azt értjük,
hogy mi leszünk jobban. Jobb emberekké válunk. Kevésbé leszünk hajlandóak destruktív
viselkedésekre, mert ismerjük az emberi kínok árát. A sajátunkét és másokét is. Az
önközpontúság helyett odafigyelünk másokra, és érdekel minket a jólétük. Ahol
közömbösséget éreztünk, ott elkezdünk törődni. Ahol önzőek voltunk, ott önzetlenek leszünk.
Ahol haragudtunk, ott elkezdünk megbocsájtóak lenni.

9.4.2. Jóvátétel önmagunk felé

A szeretetünk és toleranciánk saját magunkra is kiterjed. A Nyolcadik Lépésben már

felfedeztük bizonyos részeit a saját magunknak való jóvátételnek; most itt az ideje észrevenni,
hogy már el is kezdtük a jóvátételeket magunk felé, és talán terveket készíthetünk arról,
hogyan folytassuk ezeket, vagy milyen új módon tegyünk jóvátételt magunknak. Akkor
kezdtünk el jóvátételeket nyújtani magunknak, amikor abbahagytuk a drogok használatát és
belekezdtünk a lépésekbe. Ez a két dolog önmagában is óriási gyógyulást eredményez a
lelkünkben. Lehet, hogy kell majd még egy-két dolgot tennünk azért, hogy a testünkben és
fejünkben okozott károkat rendbe hozzuk. Sok módszer van arra, hogy elkezdjünk törődni az
egészségünkkel, az edzéstől kezdve a diétán keresztül egészen az orvosi kezelésekig. Bármit
is választunk, az fontos, hogy megfeleljen a személyes elvárásainknak és szükségleteinknek.
Az elménkben okozott kár bizonyos mértékben gyógyítható, ha a jövőben a tudást keressük.
A sok éves szellemi leépülést segít visszafordítani, ha visszatérünk az iskolapadba, vagy csak
tanulunk valami újat.

 Mik a terveim a saját magam felé nyújtott jóvátételekkel a jelenben?

 Vannak hosszú távú terveim, amik szintén beilleszthetők a “saját magam felé nyújtott”
jóvátételek kategóriába? Mik ezek?

 Mit tehetek annak érdekében, hogy tényleg megvalósítsam ezeket a terveket?

9.5. Lelki elvek

A Kilencedik Lépésben az alázatra, a szeretetre és a megbocsájtásra fogunk összpontosítani.

9.5.1. Alázat

Az alázat, amit ebben a lépésben elértünk, annak az eredménye, hogy megvizsgáltuk a

károkat, amiket másoknak okoztunk és felelősséget vállaltunk ezekért. Beismerjük
magunknak, hogy „igen, ezt tettem. Felelősséget vállalok az okozott kárért és annak
helyrehozásáért.” Ez a tudatosság vezessen minket, amikor valaki könnyezve mondja el,
hogyan ártottunk neki. A szenvedő fél oldalán találhatjuk magunkat, mélyebb szinten
megtapasztalva, hogyan bántottunk embereket. Ahogy a korábbi lépések kiegészülnek a
jóvátételek tapasztalatával, nagyobb alázatra teszünk szert.

 Elfogadtam a felelősségemet az okozott kárért és a kár helyrehozásáért?

 Milyen megtapasztalások vezettek ahhoz, hogy tisztábban lássam a kárt, amit okoztam?
Hogyan járult ez hozzá a fokozott alázathoz?

9.5.2. Szeretet

Egész felépülésünkben gyakoroltuk, de a Kilencedik Lépésben sokkal könnyebbé válik a

szeretet lelki elvét alkalmazni. Mostanra a romboló látásmód és érzések egy részétől
megszabadultunk, helyet csinálva a szeretetnek életünkben. Ahogy feltöltődünk szeretettel,
azt vesszük észre, hogy szeretnénk ezt megosztani kapcsolataink ápolásával és új kapcsolatok
építésével, felépülésünk, időnk, forrásaink és minden egyéb dolog önzetlen megosztásával.

 Hogyan adok magamból másoknak vagy hogyan állok mások szolgálatában?

9.5.3. Megbocsátás

Amint megtapasztaljuk, hogy milyen az, amikor megbocsájtanak nekünk, mi is kiterjesztjük a

megbocsájtást másokra. Ez arra ösztönöz minket, hogy gyakoroljuk a megbocsátás lelki elvét,
amennyire csak lehetséges. Felismerjük, hogy emberi mivoltunk megadja nekünk a
képességet, hogy megbocsássunk másoknak, és ne ítélkezzünk annyit, mint a múltban. Az
embereknek meghagyni a kételkedés előnyét második természetünkké válik. Már nem kell
gonoszan gyanakodnunk, és nem kell összesküvés-elméleteket szőnünk olyan helyzetekben,
amiket nem irányíthatunk teljesen. Tudjuk, hogy általában jót akarunk, és ezt feltételezzük
másokról is. Ha megbántanak, már tudjuk, hogy a neheztelés tartogatása csak a saját békénket
ássa alá, ezért próbálunk minél hamarabb megbocsátani.

 Számomra mik az előnyök, amikor a megbocsátás elvét gyakorlom? Milyen helyzetekben

tudom ezt az elvet gyakorolni?

 Mit bocsátottam meg magamnak?

9.6. Továbblépünk
Sokan hasznosnak találtuk átgondolni a jóvátételeket, melyeket megtettünk. Néhányan leírjuk,
hogy milyen érzés volt jóvátételt nyújtani és mit tanultunk belőle.

 Milyen érzés volt megtenni a jóvátételeket? Mit tanultam belőlük?

A „szabadság” szóval lehetne legpontosabban leírni a Kilencedik Lépés lényegét. Ez jól
összefoglalja a bűntudattól és szégyentől való szabadulást, önmegszállottságunk enyhülését és
a képességet, hogy helyesen ítéljük meg az eseményeket, amik velünk és körülöttünk
valójában történnek. Egyre kevésbé emésztjük már magunkat, és a kapcsolatainkban többet
tudunk adni. Képessé válunk úgy egy zsúfolt teremben lenni, hogy nem akarunk minden
beszélgetést uralni és minden helyzetet irányítani. Kezdünk aranybányaként tekinteni a
múltunkra, és különösen a függőségünkre, ami korábban csak egy sötét időszaka volt az
életünknek, és szerettünk volna elfelejteni, mert a tapasztalatainkat megoszthatjuk azokkal,
akiknek segíteni szeretnénk a felépülésben. Az életünkről már nem úgy gondolkodunk, hogy
mi hiányzik még, hanem elkezdjük értékelni az ajándékokat, amiket minden nap kapunk.
Tudjuk, hogy a szabadság érzésének fenntartásához folyamatosan alkalmaznunk kell, amit az
előző lépésekből tanultunk. A Tizedik Lépés lesz az eszközünk ehhez.
Tizedik Lépés
„Folytattuk a személyes leltár készítését, és amikor hibáztunk, azt
azonnal beismertük.”
Az életünk drámaian megváltozott az első kilenc lépésen keresztül – sokkal jobban, mint
ahogyan képzeltük, amikor a Narcotics Anonymous-ba jöttünk. Sokkal őszintébbek,
alázatosabbak lettünk, egyre jobban törődünk másokkal, enyhült a félelmünk, önzésünk és
neheztelésünk. Azonban az ilyen mélyreható változások állandósága nem garantált. Mivel a
függőség betegségével élő emberek vagyunk, mindig fennál az esélye annak, hogy
visszakerüljünk oda, ahonnan elindultunk. A felépülésnek ára van – megköveteli, hogy éberek
legyünk. Folytatnuk kell azokat a dolgokat, amit eddig a felépülésünkért tettünk. Továbbra is
őszintének kell lennünk, meg kell őriznünk a bizalmunkat és hitünket, oda kell figyelnünk a
cselekedeteinkre és reakcióinkra és meg kell vizsgálnunk, hogy azok hogyan dolgoznak
értünk vagy ellenünk. Arra is oda kell figyelnünk, hogy a cselekedeteink hogyan hatnak
másokra, és amikor ez negatív vagy ártalmas, azonnal fel kell lépnünk és felelősséget kell
vállalnunk az okozott károkért és azok helyrehozásáért. Röviden: folytatnuk kell a személyes
leltár készítését és azonnal be kell ismernünk, ha hibázunk.

Amint látod, a Tizedik Lépés arra kér minket, hogy megismételjük azt a munkát, amit a
Negyediktől a Kilencedik Lépésig tettünk, bár sokkal rövidebb formában. A mód, amit ebben
a munkafüzetben javaslunk, általánosítja a személyes leltár elemeit. Néhányan azt látjuk
majd, hogy a kérdéseket ki kell bővítenünk olyanokkal, melyek a személyes felépülésünk
adott területeit érintik. Az IP 9, „Élni a Programot” pamfletben is találhatunk további
pontokat, melyekre fókuszálhatunk. Itt a szponzorunk adhat útmutatást. Ahogyan korábban
említettük, ez a munkafüzet csak kiindulópont, nem pedig a végső szó a lépésekről.

 Miért szükséges a Tizedik Lépés?

 Mi a célja annak, hogy folytassuk a személyes leltár készítését?

 A szponzorom hogyan segíthet nekem?

10.1. Alapfogalmak tisztázása

10.1.1. Érzés kontra cselekedet

A Tizedik Lépést használjuk arra, hogy folyamatosan tudatában legyünk az érzéseinknek,

gondolkodásunknak, és ami ennél sokkal fontosabb: annak, hogy mit teszünk. Mielőtt
elkezdünk személyes leltárt készíteni, fontos megértenünk azt, hogy mit is vizsgálunk vele.
Nem tesz sok jót az, ha csak listát készítünk az érzéseinkről, és nem kapcsoljuk azokhoz a
cselekedetekhez, melyeket az érzések generálnak vagy megakadályoznak. Gyakran érezhetjük
magunkat nagyon rosszul annak ellenére, hogy nagyon jól cselekszünk és fordítva.

Például, egy NA tag besétál a honi csoportjába. „Hogy vagy?” – kérdezi valaki. „Szörnyen.” –
mondja ő. Természetesen ez a tag az érzéseire utal. Nem utalhat arra, amit tesz, mivel nagyon
is jól cselekszik: elmegy egy gyűlésre és őszintén elmondja azt, hogy hogyan érzi magát, és
kinyújtja a kezét egy másik tag felé, aki támogatni fogja.

Másrészről lehet, hogy nagyon lefoglal a vágyaink kielégítése és a jellemhibáink szerinti

viselkedésünk. A felszínen lehet, hogy nagyon jól érezzük magunkat. Általában beletelik
némi időbe, mire meglátjuk a bennünk levő ürességet, ami ezzel az életformával párosul.
Elkerüljük a munkát, ami segít nekünk tisztának maradni. A vágyainkat elégítjük ki, és az
egyszerű utat választjuk. És közben tudjuk, hogy ez hova vezet!

A Tizedik Lépés segít abban, hogy tisztában legyünk önmagunkkal, hogy ne a végletek
egyikében kössünk ki. Nem kell bántanunk magunkat azért, hogy rosszul érezzük magunkat.
Ehelyett az általunk megtett pozitív lépésekre összpontosíthatunk. Még az is előfordulhat,
hogy a fókuszunk ily módon való megváltoztatásával végül jobban is érezzük majd magunkat.
A cselekedeteinkkel szembeni tudatosságunk segít meglátnunk a pusztítás mintáit, jóval
azelőtt, hogy azok beágyazódnának. Így nem kerülünk abba a helyzetbe, hogy annak árán
érezzük jól magunkat, ami jó nekünk.

Függőként hajlamosak vagyunk arra, hogy elítéljük az érzéseinket. Azt akarjuk, hogy azonnal
vége legyen mindennek, ami rossz érzésekkel párosul. Gyakran nem vesszük figyelembe azt,
hogy az érzésünk teljesen jogos, ha megvizsgáljuk a körülményeket.

Például, sokan nem szeretünk mérgesnek lenni. Nem szeretjük az érzést. Elítéljük azt, és arra
jutunk, hogy semmi jogunk sincs arra, hogy így érezzük magunkat, és ezután mindent
megteszünk azért, hogy elnyomjuk a haragunkat. Ennek ellenére kerülhetünk olyan helyzetbe,
ami haragot vált ki belőlünk. Talán kapcsolatban állunk valakivel, aki képtelen tisztelettel
bánni velünk. Talán kihagytak számos jól megérdemelt előléptetésből a munkahelyen. A
reakciónk ilyen esetekben a harag. Rosszul bántak velünk – természetes, hogy mérgesek
vagyunk. Ilyenkor jön el a pillanat, amikor a felépülésünk nagyobb önbecsüléshez vezethet
minket, vagy a betegségünk lehúzhat a depresszió és neheztelés sűrű ködjébe.

Minden azon múlik, hogy hogyan reagálunk a haragunkra. Ha kiabálunk, szitkozódunk és

földhöz vágunk dolgokat, akkor minden lehetőségét elveszítjük annak, hogy jobbá tegyük a
kapcsolatunkat vagy munkehelyi szituációnkat. Ha semmit sem teszünk és eltemetjük a harag
érzését, depressziósak leszünk és neheztelni kezdünk, és ez sem javít a helyzetünkön.
Azonban javíthatunk rajta, ha pozitív lépéseket teszünk a jobbá tételére. Ha más nem,
legalább tudni fogjuk, hogy mikor jön el az ideje annak, hogy kilépjünk belőle és mindezt
megbánás nélkül tegyük.

Az érzéseinket sokszor csak éreznünk kell. Nem kell, hogy azok szerint cselekedjünk.
Például, ha elveszítünk valakit, szomorúságot fogunk érezni. A szomorúságunk sokáig
eltarthat. Akkor múlik el, amikor már eleget gyászoltunk. Nem hagyhatjuk, hogy a
szomorúságunk lehúzzon bennünket annyira, hogy ne tudjuk élni az életünket, de fel kell
készülnünk arra, hogy befolyásolni fog minket. Lehet, hogy könnyen elvonja a figyelmünket
vagy lehet, hogy nehezen veszünk majd részt azokban a dolgokban, amik elvileg élvezetesek
számunkra. Meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy ne tagadjuk az érzéseinket, de ne is
hagyjuk, hogy eluralkodjanak rajtunk – egyik végletbe se akarunk kerülni. Egyszerű
elképzelésnek tűnik – szinte magától értetődőnek -, mégis sok tagunk vallja, hogy évek
kellenek a felépülésben hogy képesek legyünk arra, hogy a legtöbb esetben megtaláljuk az
egyensúlyt.

Tehát, a Tizedik Lépés megadja nekünk a szabadságot ahhoz, hogy érezzük az érzéseinket,
mivel általa látni tudjuk a különbséget az érzés és cselekedet között.

 Vannak olyan időszakok az életemben, amikor nem látom tisztán a különbséget az érzéseim
és tetteim között? Fejtsd ki bővebben!

10.1.2. Helyes és helytelen

A Tizedik Lépés értelmében azonnal be kell ismernünk, ha hibázunk. A lépés azt feltételezi,
hogy tudjuk, mikor hibázunk, de a valóságban legtöbbünknél ez nem így van, legalább is nem
egyből látjuk. Ahhoz, hogy gyakorlatot szerezzünk hibáink felismerésében, folyamatosan
csinálnunk kell a személyes leltárunkat.
Nézzünk szembe a dolgokkal! Amikor újak voltunk a felépülésben, a világ nagy részével
hadilábon álltunk, legalább is egy bizonyos szintig. Ahogy a Basic Text írja: „életünk állati
szintre süllyedt”. Nem tudtuk, hogyan kommunikáljunk megfelelően másokkal. Ezt a
felépülésben kezdtük megtanulni, de közben sok hibát vétettünk. Sokan átmentünk egy olyan
perióduson, amikor a felépülésben szerzett értékekkel kapcsolatban nagyon szigorúak
voltunk; nemcsak magunkhoz, de másokhoz is. Elvi kérdést csináltunk a dolgokból, és
helyeseltük, hogy akinek „elfogadhatatlan” a viselkedése, az nézzen szembe magával.
Valójában a mi viselkedésünk volt elfogadhatatlan. Önelégültek és erőszakosak voltunk. Mi
hibáztunk.

Vagy azok közülünk, akik évekig hagyták magukat, hogy bárki lábtörlőként bánjon velük,
elhatároztuk, hogy a felépülésben asszertívak leszünk, de aztán eltúloztuk a dolgot.
Megköveteltük, hogy mindenki bánjon velünk tökéletesen. Senkinek nem lehetett egy rossz
napja, hogy mondjuk, ne válaszoljon a telefonhívásunkra. Nem engedtük meg azt sem
másnak, hogy érzelmileg zárkózott legyen – akár csak egy kis időre. Mérgesen követeltük
meg a tökéletes kiszolgálást, ahol vásároltunk. Nem voltunk asszertívak. Gyerekesek és
ellenségesek voltunk. Hibáztunk.

Hibázhatunk akkor is, ha valaki megbánt. Hogy hogyan? A szponzorunk megbánt minket, és
ahelyett hogy ezt vele beszélnénk meg, a következő gyűléseken sorra elmondjuk a történteket
a legközelebbi barátainknak. Még azon a héten már az NA közösség fele arról beszél, hogy
milyen csúnyán beszélt valaki a szponzoráltjával, - ha egyáltalán a történet időközben nem
ferdül el. Tehát hiába indult úgy a történet, hogy mi nem hibáztunk, végül felelőssé váltunk a
szponzorunk jóhírének csorbításában abban a programban, ahol neki is ugyan olyan szüksége
van egy székre, mint nekünk, ahol ő neki is joga van hibázni és felépülnie a maga tempójában.

 Volt olyan időszak a felépülésemben, amikor hibáztam, és ez csak később tudatosult? Mik
voltak ezek a hibák?

 A hibáim hogyan befolyásolták az életemet? És másokét?

10.1.3. Azonnali beismerés

Elég nehéz egyből látni, hogy mikor hibázunk; és ezt beismerni még nagyobb kihívásnak
tűnhet. Épp úgy, mint a Kilencedik Lépésben, itt is csak arra kell figyelnünk, hogy a
beismeréssel ne okozzunk nagyobb károkat.

Például rájövünk, hogy valaki hozzánk közel álló személyt bántottunk meg – talán mert az
illető nem beszél velünk, de abban nem vagyunk biztosak, hogy mi mondtunk vagy tettünk
valami sértőt. Ahelyett, hogy időt szánnánk a történtek végiggondolására, vagy
megbeszélnénk az érintettel, egy kalap alá vesszük minden eshetőséget és egy átfogó
beismerést teszünk. Odamegyünk a személyhez és azt mondjuk neki: „Kérlek, bocsáss meg
nekem minden kellemetlenséget és hibát, amit elkövettem, amióta ismerjük egymást”.

A Tizedik Lépés feltétele, hogy időt szenteljünk magunkra a felsorolt példákon keresztül.
Ilyen lehet, amikor eszünkbe jut valakinek egy olyan viselkedése, amely változást idézett elő
bennünk, és ahogyan közvetlenül a történtek előtt viselkedtünk. Ezt megvizsgálva tudni
fogjuk, hogy miben hibáztunk. Fájdalmas vagy éppen idegesítő lehet ezt végig gondolni.
Mindenképpen erőfeszítést igényel, de így van ez az összes lépéssel. A lustaság egy
jellemhiba, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy lusták legyünk. Mégegyszer; ha
teljesen sötétben tapogatózunk, amikor egyszerűen nem tudunk rájönni, hogy mit
mondhattunk vagy tehettünk rosszat, olyankor nincs semmi rossz abban, ha odamegyünk a
személyhez és mondjuk neki, hogy úgy tűnik, hogy haragszik ránk, és fontosnak tartjuk a
személlyel való kapcsolatot, és szeretnénk, ha beszélne róla. Ilyen helyzetben a legtöbben
félünk attól, amit hallani fogunk, de a félelmünk nem állíthatja meg a Tizedik Lépésen való
munkánkat.

Van más módja is, hogy a hibánk beismerését teljesen hatástalanná tegyük. Ha beismerjük a
hibánkat, de aztán egyből kiemeljük, hogy a másik személy viselkedése hogyan hívta életre a
jellemhibánkat. Például az egyik gyermekünk modortalan volt, erre rákiabáltunk és csúnya
szavakkal illetük. Ha beismerve jellemhibánkat azt mondjuk neki, hogy az ő viselkedése miatt
ordítottunk vele, akkor azt az üzenetet közvetítjük felé, hogy igazunk volt. Ez pedig újabb
jellemhibát jelent.

A Negyediktől a Kilencedik Lépésig a múltban történt eseményeken haladunk végig, míg a

Tizedik Lépés a jelenben kíván tőlünk figyelmet. Nem akarjuk, hogy felhalmozódjanak a
megoldatlan hibáink. Meg kell próbálnunk éberen figyelni arra, amit éppen csinálunk. A
legtöbb munkánk abban lesz, hogy a szemléletmódunkat állandósítsuk. Ha úgy találjuk, hogy
kezdünk negatívak lenni, és állandóan csak panaszkodnánk, akkor érdemes lehet átgondolni,
hogy mi mindenért vagyunk hálásak. Amikor hibázunk, szükséges arra figyelnünk, hogy
hogyan reagálunk. Ilyenkor egyből bocsánatot kérünk? Valaki mást okolunk, hogy a negatív
befolyásának áldozata lettünk, vagy a saját betegségünket okoljuk? Bármi legyen a
kifogásunk, felelősek vagyunk a tetteinkért. Könnyen meglehet, hogy a jellemhibáink a
legjobbat akarják kihozni belőlünk, de ez még nem lehet cselekedeteink kifogása. Szükség
van arra, hogy elfogadjuk a felelősséget, és folyamatosan legyen igényünk a jellemhibák
eltávolítására.

 „Amikor hibáztunk, azt azonnal beismertük” – ez mit jelent számomra?

 A felépülésemben volt olyan, amikor azzal rontottam a helyzeten, hogy hamarabb

beszéltem valakivel, mint kellett volna, vagy mást okoltam a viselkedésemért?

 Hogyan segít megváltoztatni a viselkedésemet az, ha egyből beismerem a hibámat?

10.1.4. Folyamatos leltár szükségessége

A Tizedik Lépés a személyes leltár folytatásának szükségességére mutat rá, és talán abban
erősít meg minket, hogy ezt egyedül hibáink felfedezése miatt tesszük. De hogyan tudnánk
beazonosítani, hogy mikor hibáztunk, hacsak nem lennének időszakok, amikor rendben,
jellemhibák nélkül cselekszünk. A személyes leltárunk része nemcsak a gyengeségeink
beismerése, de a helyesen végzett dolgok beazonosítása is. Legtöbbünknek sok gondja van
ezzel az elvvel, hogy mit is jelent helyesen cselekedni. Eszünkbe jutnak azok az idők, amikor
nyomatékosan védtük az igazunkat, de a felépülés fényében megértettük, hogy akkor is
hibázunk, ha egy vitában átgázolunk a másikon. Vagy nézzük a személyes értékeinket.
Tudjuk, hogy helyénvalóak számunkra, de ha elkezdjük bizonygatni őket, akkor onnantól
kezdve már nem helyénvalóak lesznek, hanem önelégültségbe esünk át. De akkor hogyan
tegyük kényelmesen a helyes dolgokat? Leginkább úgy, hogy dolgozva a Hatodik és Hetedik
Lépésen a jellemhibáink nem fordítják át a pozitív cselekedeteinket negatívvá. Be kell lássuk,
hogy időt igényel, amire a felépülésben kényelmesen érezzük magunkat ebben az újfajta
életünkben, és addig hibákat is elkövetünk.

 A felépülésben voltak olyan helyzetek, amelyekben kényelmetlenül éreztem magam, ha a

jó tetteimről számoltam be? Írd le!

10.2. Leltározás

10.2.1. Milyen gyakran kell személyes leltárt készítenünk?

„A működik: Hogyan és Miért” azt mondja nekünk, hogy amellett, hogy a napok során
folyamatosan vizsgáljuk magunkat, nagyon hasznos, ha leülünk a nap végén és dolgozunk
ezen a lépésen. Szükségünk van a mindennapos konzisztenciára, hogy kialakítsuk ezt a
szokást, és hogy elmélyítsük az ezekkel járó lelki elveket. A személyes leltár készítése
ösztönössé válik, miután kitisztulunk és absztinens napjaink hetekké, hónapokká és évekké
válnak. Spirituális állapotunk nyomon követése mindennapossá válik, anélkül, hogy túl sokat
kellene gondolkodni rajta. Azonnal megérezzük, ha olyan irányba fordulunk, amerre nem
akarunk, vagy ha olyan viselkedést alkalmazunk amivel biztosan kárt okozunk. Képessé
válunk kijavítani azt. Tehát, a személyes leltár alkalmazásának gyakorisága a felépülésben
szerzett tapasztalattól függhet. Vannak olyanok közülünk, akik a kezdetekben végig mennek
az „IP 9: Élni a programot” pamfleten vagy ahhoz hasonlóan cselekednek a nap elején
vagy/és a végén, ezzel beállítva a „spirituális hőmérsékletet”. A lényeg, hogy addig
gyakoroljuk, amíg szokássá nem válik, amíg második természetté nem válik a felépülésünk és
a spirituális állapotunk folyamatos figyelése, amíg azonnal észre nem vesszük, ha letérünk az
útról és neki állunk a helyreállításnak.

 Miért fontos, hogy személyes leltárunkat folyamatosan készítsük, amíg az második

természetté nem válik?

10.2.2. A személyes leltár elkészítése

Az alábbi kérdések azokat az általános területeket érintik, amelyeket meg akarunk vizsgálni a
személyes leltárunk során. Vannak olyan időszakok, amikor a szponzorunk arra kér minket,
hogy az életünk egy bizonyos részéről – mint például romantikus kapcsolatok, munkahelyi
viselkedés minták - írjunk leltárt. Vagy bizonyos kérdésekkel egészíheti ki a listát. Minden
lépésen való munka során tanácsos a szponzorunk segítségét kérni.

 Tettem erőfeszítéséket arra, hogy megerősítsem a hitemet egy szerető és gondoskodó

Istenben?

 Kerestem a Felsőbb Erőm irányítását ma? Hogyan?

 Hogyan szolgáltam Istent és az engem körülvevő embereket?

 Mit adott Isten amiért hálás lehetek ma?

 Elhiszem, hogy a Felsőbb erő képes utat mutatni, hogy hogyan éljek, és hogy ez az erő
jobban eligazít az életben?

 Látok „régi mintákat” a mai életemben? Ha igen, mik ezek?

 Van, hogy neheztelek, félek? Van, hogy önző és tisztességtelen vagyok?

 Voltam ma csalódott?

 Általában jóindulatú és szeretetteljes vagyok?

 Aggódom a tegnap vagy a holnap miatt?

 Hagytam, hogy megszállottá váljak valamivel kapcsolatban?

 Hagytam, hogy túlságosan éhessé, mérgessé, magányossá vagy fáradttá váljak?

 Túl komolyan veszem magam az életem bármely területén?

 Szenvedek valamilyen fizikai, mentális vagy lelki problémától?

 Van olyan dolog, amit meg kellene vitatnom a szponzorommal?

 Átéltem ma valamilyen kimagasló, szélsőséges érzést? Mi volt az, és miért éreztem?

 Mik az életem problémás területei ma?

 Milyen hibák nyilvánultak meg ma az életemben? Hogyan?

 Éreztem ma félelmet?

 Mit tettem ma, amit megbántam?

 Mit nem tettem, amit meg kellett volna?

 Szeretnék változni?

 Volt bárkivel konfliktusom ma? Mi volt az?

 Megőrzöm a személyes integritásomat a másokkal való kapcsolatokban?

 Bántottam ma magamat vagy másokat, közvetve vagy közvetlenül? Hogyan?

 Tartozom bocsánatkéréssel vagy jóvátétellel?

 Hol hibáztam? Ha még egyszer megtehetném, mit tennék másként? Hogyan csinálhatnám
jobban következőleg?

 Tiszta vagyok ma?

 Voltam ma jó magamhoz?

 Milyen érzéseim voltak ma? Hogyan használtam őket az elv-központű cselekedetek

megválasztásakor?

 Mit tettem ma mások szolgálatára?

 Mit tettem ma, ami pozitív érzéseket kelt bennem?

 Mi okoz ma elégedettséget?

 Mit tettem ma, amit biztosan szeretnék majd megismételni?

 Voltam ma gyűlésen, vagy beszélgettem felépülő függővel?

 Ma miért kell hálásnak lennem?

10.3. Lelki elvek
A Tizedik Lépésben az önfegyelemre, őszinteségre és integritásra fogunk fókuszálni. Az
önfegyelem létfontosságú a felépülésünkben. Mikor használtunk önzőek voltunk és csak
magunkra figyeltünk. Mindig a könnyebb utat választottuk, ösztönből cselekedtünk, elutasítva
minden lehetőséget a személyes fejlődésre. Ha volt akármi az életünkben, amiben elvárt volt
akármilyen elkötelezettség csak akkor kezdtünk neki, ha nem volt túl nehéz a feladat, ha nem
ütközött a komfort zónánkba, vagy csak ha mi úgy éreztük, hogy neki vágunk.

10.3.1. Önfegyelem

Az önfegyelem a felépülésben arra hív minket, hogy tegyünk meg bizonyos dolgokat attól
függetlenül, hogy érzünk velük kapcsolatban. Gyűlésre kell mennünk rendszeresen akkor is
ha fáradtak vagyunk, lefoglal a munka, szórakozunk vagy kétségbe vagyunk esve. Akkor is
rendszeresen kell járnunk – főleg akkor -, ha ellenségesnek érezzük, amit a felépülés tesz
velünk. Járunk gyűlésre, felhívjuk a szponzorunkat, dolgozunk másokkal, mert elhatároztuk,
hogy a felépülést választjuk az NA-ban, és ezek azok a dolgok amik segítenek biztosítani a
folyamatos felépülést. Néha lelkesek vagyunk ezekkel kapcsolatban, néha minden erőnket,
hajlandóságunkat össze kell szednünk, hogy haladjunk velük. Néha annyira benne van a napi
megszokásunkban, hogy alig vesszük észre, hogy csináljuk.

 Miért fontos az önfegyelem ebben a lépésben?

 Hogy lehet az önfegyelem gyakorlása ebben a lépésben hatással az egész felépülésemre?

10.3.2. Őszinteség

Az őszinteség elve az Első Lépésből indul és a Tizedik Lépésben virágzik. Felépülésünk eme
szakaszán őszinteségünk skálája és mélysége igen elképesztő. Régebben, utólag vettük észre
őszinte motivációnkat, most már az adott szituáció során is képesek vagyunk őszinték lenni
magunkhoz és magunkról.

 Hogyan segít hibáim folyamatos figyelése (őszinteség magunkkal szemben) a viselkedésem

megváltoztatásában?

10.3.3. Integritás

Az integritás elve elég összetett lehet. Nincs másik elv, ami jobban fejlesztené a többi elv
gyakorlásának képességét. Valójában, az integritás annak a képessége, amikor tudjuk, hogy
melyik elvet és milyen mértékben használjuk az adott szituációban. Például, az egyik este a
meeting helyszíne előtt állva, olyan körbe csöppenünk, ahol éppen az egyik társunkról
pletykálnak. Tegyük fel, hogy éppen a legjobb barátunk jegyesének afférjáról beszélgetnek,
amiről tudjuk, hogy igaz, mivel az előző este hallotunk már erről személyesen a legjobb
barátunktól. Ahhoz, hogy az ilyen szituációkban tudjuk, hogy mi a helyes cselekedet,
integritásunk minden cseppjére szükségünk van. Melyik spirituális elvet alkalmazzuk ebben a
helyzetben? Őszinteség? Tolerancia? Tisztelet? Távolodás? Valószínűleg az ösztönünk azt
kívánja, hogy közbevágjunk, tagadva a pletykát, mert tudjuk, hogy mennyire bántaná a
barátunkat, ha megtudná, hogy egy ilyen kényes témát nyilvánosan kibeszélnek. De talán
ezzel a cselekedettel csak megerősítjük a pletyka igazát, és még kellemetlenebb helyzetbe
kerítjük a barátunkat, vagy éppen önelégültségünkkel megalázó helyzetbe hozzuk a
pletykában résztvevőket. Legtöbb esetben nem szükséges bizonyítanunk integritásunkat azzal,
hogy olyan szituációkban konfrontálódunk, amiben nincs szerepünk. Néhány dolog van, amit
tehetünk ebben a szituációban. Megváltoztathatjuk a témát, vagy egyszerűen továbbállunk.
Ezek küldhetnek apró jeleket az érzéseinkről. Ugyanakkor megengedjük magunknak, hogy
hűek legyünk elveinkhez és megóvjuk a barátunkat amennyire lehetséges.

 Milyen helyzet volt a felépülésemben ahol alkalmaznom kellett az integritás elvét? Hogyan
reagáltam? Mikor éreztem jól magam miatta, és mikor nem?

10.4. Továbblépünk
Az egyik legcsodálatosabb dolog a Tizedik Lépéssel kapcsolatban, hogy minél többet
dolgozunk rajta, annál kevesebbszer kell használjuk a második felét. Más szóval, egyre
kevesebbet fogunk hibázni. Amikor a felépülésbe jöttünk, legtöbbünk soha nem volt képes
semmiféle hosszú távú kapcsolatra, bizonyosan nem olyanra, amelyikben egy egészséges és
kölcsönösen tiszteletteljes módon oldottuk volna meg konfliktusainkat. Sokunknak dühöngő
veszekedései voltak emberekkel, melyek után soha nem kerültek felszínre a veszekedés igazi
problémái. Sokunk a másik végletbe esett: soha nem veszekedtünk a hozzánk közel álló
barátokkal, rokonainkkal. Egyszerűbbnek láttuk távolságot tartani, mint kockáztatni az
esetleges konfliktust és velejáróit. Sokunk egyszerűen csak elsétált minden olyan
kapcsolatból, amelyikben konfliktus merült fel. Nem számított mennyire bántottuk meg a
másik személyt; egyszerűbbnek tűnt, mint dolgozni a problémán és erősebb kapcsolatot
kiépíteni.
A Tizedik Lépés egy lehetőséget ad számunkra, hogy legyenek hosszú távú kapcsolataink; és
szükségünk van hosszú távú kapcsolatokra, különösen az NA-ban. Elvégre egymástól
függünk saját életünk érdekében. Sokunk érez mély kapcsolatot azokkal az emberekkel,
akikkel egy időben érkeztünk az NA-ba. Együtt szolgátunk másokkal, együtt laktunk
másokkal, összeházasodtunk valakivel, és néha elváltunk valakitől. Megünnepeltük egymás
életének mérföldköveit: születéseket, iskolák elvégzését, otthonok vásárlását, előléptetéseket,
és felépülési évfordulókat. Gyászoltunk veszteségeket együtt, és vigasztaltuk egymást az
életünk fájdalmas időszakain keresztül. Érintettük egymás életét, és közös történelmet írtunk.
Egy közösség vagyunk.

Hibáink beismerésének tanulása olyan szabadsággal jár, amit még sohasem tapasztaltunk
azelőtt. Sokkal természetesebbé válik beismerni azt, amikor hibázunk, és csodálkozunk azon,
hogy miért találtuk valaha ezt annyira borzalmasnak. Talán mert sok esetben, ,,kevesebbnek”
éreztük magunkat. Sokszor egy hiba beismerése olyan érzést keltett, mintha feltártuk volna
legmélyebb titkunkat: a kisebbrendűségünket. A lépéseken való munkán keresztül rájövünk,
hogy nem vagyunk kisebbek senkinél és éppen annyit érünk, mint bárki más; többé nem
látszik annyira lehetetlennek beismerni, hogy hibáztunk. Elkezdjük teljesnek érezni
magunkat.

 Hogyan segít a Tizedik Lépés a jelenben élni?

 Mit csinálok másképpen a Tizedik Lépés eredményeképpen?

A Tizedik Lépésen való munka lehetővé teszi számunkra, hogy életünket nagyobb
egyensúlyban és harmóniában éljük. Azt találjuk, hogy sokkal töbször vagyunk boldogok és
békések, mint amikor nem. A kívülállóság érzése annyira ritkává válik, hogy amikor ez
történik, akkor azt annak jelzéseként vesszük, hogy valami nincs rendben. A személyes leltár
készítésével azonnal felismerjük a kényelmetlen érzés okozóját.

A lépéseken való munka során felépített személyes szabadság a választásaink és

lehetőségeink kiszélesedésében nyílvánul meg. Teljes szabadságunk van arra, hogy olyan
életet teremtsünk magunknak, amilyet csak akarunk. Elkezdjük keresni az életünk jelentését
és célját. Megkérdezzük magunktól, hogy az általunk választott életforma segít a még
szenvedő függőknek vagy éppen jobb hellyé teszi a világot valamilyen formában. Amit
keresünk, azt a Tizenegyedik Lépésben fogjuk megtalálni.
Tizenegyedik Lépés
,,Imán és meditáción keresztül törekedtünk fejleszteni tudatos
kapcsolatunkat a saját felfogásunk szerinti Istennel, csupán azért
imádkozva, hogy felismerjük velünk kapcsolatos akaratát, és
legyen erőnk annak kivitelezésére.”
A Tizenegyedik Lépés azt mondja, hogy már létezik egy személyes kapcsolat a saját
felfogásunk szerinti Istennel, és a feladatunk most az, hogy fejlesszük ezt a kapcsolatot. A
Második Lépésben kezdtük felismerni, hogy létezik egy Felsőbb Erő. Megtanultunk bízni
ennek az Erőnek az irányításában a Harmadik Lépésben, és sokszor, sokféle okból
támaszkodtunk erre az Erőre a lépéseken való munkánk során. Ahányszor segítséget kértünk a
Felsőbb Erőnktől, javítottuk a kapcsolatunkat vele. A Tizenegyedik Lépés felismeri, hogy az
egyik leghatékonyabb módszer a Felsőbb Erőnkkel való kapcsolatunk fejlesztésére, hogy
kinyújtjuk kezünket felé (az egyszerűség kedvéért hívjuk ezt imádkozásnak). A másik eszköz,
amit ebben a lépésben megtárgyalunk a meditáció. Ennél a lépésnél szükségünk lesz, hogy
felfedezzük a saját felfogásunkat az imáról és meditációról, és meg kell győződnünk arról,
hogy ezek a saját spirituális utunkat tükrözik vissza.

11.1. A saját spirituális utunk

A Tizenegyedik Lépés lehetőséget ad arra, hogy megtaláljuk a saját spirituális utunkat, vagy
ha már elindultunk azon, akkor tovább mélyítsük azt. A lépések, amiket megteszünk a
megtalálás, vagy elmélyítés érdekében nagymértékben függnek a kultúrától, amiben élünk, a
spiritualitással való előzetes tapasztalatainktól, és attól, mi az, ami legjobban megfelel
személyiségünknek.

Spiritualitásunk azóta fejlődik, amióta először bejöttünk az NA-ba. Folyamatosan változunk,

ahogy a spiritualitásunk is. Új területek, új emberek, új helyzetek gyakorolnak hatást ránk, és
a spiritualitásunk szükségszerűen reagál erre.

Felfedezni spiritualitásunkat a Tizenegyedik Lépésben egy csodálatos és felvilágosító

tapasztalat. Sok új ötlettel találkozunk majd, és azt fogjuk találni, hogy a legtöbb ezek közül
az új elméletek közül a saját spirituális hozzáállásunkból következik. Mivel az előző tíz
lépésben már fejlesztettük képünket a spiritualitással kapcsolatban, úgy találjuk, hogy
tudásunk párhozamosan tágul azzal a képességünkkel, hogy megértsük magunkat és a
világunkat. Az út a spirituális felfedezések előtt tárva-nyitva áll, és sok személyes igazságot
fedezünk majd fel és tanulunk meg mind a megfeszített munkánkban a dolgok megértésére,
mind a hétköznapi élet legtriviálisabb mozzanataiban.

11.1.1. Felsőbb Erőm tulajdonságai

Sokunk úgy találja, hogy amikor megérkezünk az NA-ba, igazán nagy szükségünk van arra,
hogy, „Istent váltsunk”. Néhányunk hitt valamiben, amit homályosan Istennek hívtunk, de
nem igazán értettünk belőle semmit, kivéve hogy úgy tűnt tönkre akar tenni minket.
Valószínűleg dolgoztunk a Második és Harmadik Lépésben azon, hogy feltárjuk
egészségtelen elképzeléseinket a Felsőbb Erőnkről, és azután próbáltunk új ötleteket találni,
amik lehetővé tették számunkra a szerető és gondoskodó Felsőbb Erő kialakítását. Sokunknak
elhinni, hogy van egy Felsőbb Erő, ami törődik velünk, elég volt ahhoz, hogy tovább
dolgozhassunk a következő lépéseken. Nem éreztük semmi szükséget, hogy tovább fejlesszük
elképzeléseinket.

De az elképzeléseink fejlődtek tovább, anélkül is, hogy tudatos erőfeszítést tettünk volna.
Minden különleges tapasztalat, amit a lépéseken való munka során megéltünk újabb
bepillantást adott a Felsőbb Erőnk természetét illetően. Inkább megéreztünk igazságokat a
Felsőbb Erőnkről, mint hogy megértettük volna őket intellektuálisan. Abban a pillanatban,
amikor leültünk a szponzorunkkal megosztani az Ötödik Lépésünket, sokunk hirtelen
feltöltődött csendes bizonyossággal, hogy bízhatunk a szponzorunkban, bízhatunk a
folyamatban, és mehetünk előre. Ez egy olyan pillanat volt, amiben sokunk érezte a Felsőbb
Erő jelenlétét. Ez, és az a munka, amit a Nyolcadik és Kilencedik Lépésben csináltunk,
felébresztett sokunkban egy növekvő tudatosságot Felsőbb Erőnk velünk kapcsolatos
akaratáról.

 Milyen tapasztalataim voltak az előző lépésekkel, vagy máshol az életemben, amik utaltak
arra, hogy milyen a Felsőbb Erőm? Miket tudtam meg ezen tapasztalatok által a Felsőbb
Erőmről?

 Milyen tulajdonságai vannak a Felsőbb Erőmnek? Hasznosíthatom ezeket a

tulajdonságokat a saját életemben, hogy megtapasztalhassam azok átformáló erejét?

 Hogyan változott a Felsőbb Erő megértése, amióta az NA-ba érkeztem?

11.1.2. Spirituális utam

Ezek a nyomok a Felsőbb Erő természetéről talán az elsődleges tényezők a saját spirituális
utunk meghatározásában. Sokunk úgy találja, hogy gyerekkorunk spirituális útja nem
illeszkedik azokkal az igazságokkal, amiket a lépésekben találunk. Például ha érzékeljük,
hogy Isten hatalmas és nyitott, de múltbéli spirituális tanításaink szerint zárt és korlátozó,
valószínűleg nem fogunk visszatérni a korábbi utunkhoz. Ha érzékeljük, hogy a Felsőbb
Erőnk gondoskodik egy nagyon személyes és individuális módon mindegyikünkről, akkor egy
olyan hitrendszer, ami távoli, megismerhetetlen, idegen erőt képvisel, lehet, nem működik
nekünk.

Amíg néhányunknak új utat kellett választani, mások éppen az ellenkezőjét találták: a

lépésekben felfedezett dolgok mélyebb értelmet kaphatnak gyermekkorunk hitrendszerén
keresztül tovább kutatva. Lehetséges, hogy a lépéseken keresztül, gyógyulva a
neheztelésekből, amiket tartottunk a vallási intézményekkel szemben, ennek eredményeként
képesek vagyunk nyitottsággal visszatérni ezen vallási intézményekhez. Másoknak, a
gyerekkorunk vallása kicsit több volt, mint egy hely ahol az időnket töltöttük; egy közösség,
amihez volt egy szentimentális kötődésünk. A felépülésben elkezdjük meglátni, hogy tudjuk
használni a vallásunkat, mint egy személyes spirituális utat.

Hangsúlyozzuk, hogy soha nem szabad összetéveszteni a vallást a spiritualitással. Az NA-ban

ezek egyáltalán nem ugyanazt jelentik. A Narcotics Anonymous nem egy vallás. Kínál egy
sor spirituális elvet, és használ egy elgondolást, amire úgy utal, mint ”Isten”, a„Felsőbb Erő”
vagy egy „Nálunk hatalmasabb Erő”, és ezt kínálja a tagoknak, hogy használják, mint egy
kiutat az aktív függőségből. A spirituális elvek és a Felsőbb Erő elgondolása
összeegyeztethető egy tag személyes spirituális útjával, amit az NA-tól függetlenül követ.
Vagy ezek az elvek és a Felsőbb Erőről kialakított kép önmagában is lehet egy spirituális út.
Minden tag maga dönti el.

Néhányan eljutunk erre a pontra, anélkül hogy tudnánk róla. Az intézmények, amikhez
közünk volt a múltban nem adnak megfelelő választ számunkra, de nem jut eszünkbe semmi,
ami jobbnak tűnik. Azoknak, akiknek ez a tapasztalata, ennél a pontnál kezdenek bele életük
egyik legfontosabb utazásába: a Felsőbb Erő megértéséhez vezető út keresésébe. Ebben a
folyamatban, valószínűleg meglátogatunk minden helyet, aminek van valami köze a
spiritualitáshoz, ami elérhető a közösségünkben, és az is valószínű, hogy sok olyan könyvet
olvasunk és beszélgetésben veszünk részt, amik a spiritualitást és személyes növekedést
érintik. Egy időre elköteleződhetünk több gyakorlat mellett is, mire végül megállapodunk
egynél, vagy talán soha nem szilárdítunk meg egyetlen gyakorlatot sem tartósan. A
„Működik” könyv említést tesz arról, hogy sok tagunk válik eklektikussá a spiritualitás
megközelítése során. Ha mi is ilyenek vagyunk, fontos tudnunk, hogy ez rendben van így, és
hogy ez tökéletesen megfelelő a felépülésben keresett spiritualitás kielégítésére.

 Van egy jellemző spirituális utam?

 Mi a különbség a vallás és a spiritualitás között? Mit tettem, hogy felfedezzem saját

spiritualitásomat?

11.1.3. Hitem akadályai

Ahogy felfedezzük a spirituális utunkat, miközben felszedünk és eldobunk különféle

spirituális gyakorlatokat, néhányunknak zavaró lehet az a lépésekben és hagyományokban
leírt általános megközelítése Istennek, amik Őt hímneműként írják le. Még fájdalmasabb,
amikor néhányunk azt érzi, hogy nem támogatják a helyi NA közösségen belül a spirituális
választásunkat és utunkat. Fontos megértenünk, hogy az NA felépülő irodalmának a
nyelvezete nem hivatott meghatározni a tagok spiritualitását. Szintén fontos megértenünk,
hogy nekünk, mint függőknek vannak jellemhibáink, és néha az egyes tagok jellemhibája a
mások spirituális útjának csúfolásában nyilvánul meg. Még az is lehet, hogy NA-s irodalmat
használ fel a gúnyolódásra. Még egyszer, az NA-nak nincs hivatalos vagy jóváhagyott
spirituális útja, és minden tag, aki ezt állítja, az egyszerűen téved. Azért itt említjük ezt, mert
hisszük hogy, nagyon fontos minden tagnak tudni mi az igaz és mi nem az NA-val
kapcsolatban, amikor dolgozik a Tizenegyedik Lépésen. Ez egy veszélyes időszak lehet. Ha a
tagok elutasítást éreznek az NA-ban azért mert egy bizonyos spirituális utat követnek, akkor a
felépülésük veszélybe kerülhet. Nekünk, mint tagoknak, kötelességünk ösztönözni a
spirituális kutatást más tagok részére. És mi, akik felfedezünk, szükséges tudnunk, hogy
kereshetjük a spiritualitást bárhol az NA tagságunk veszélyeztetése nélkül.

 Találkoztam előítélettel az NA-ban miközben a spiritualitásomat kutattam?

 Hogyan éreztem magam ettől? Mit tettem annak érdekében, hogy tartsam a hitemet?

11.1.4. Saját út és közösségi elköteleződés

Nagyon fontos, hogy ne engedjük, hogy a spirituális utunk elvigyen minket a közösségtől. A
Basic Text emlékeztet minket, hogy "a vallásos buzgóságunk felhőjén könnyen kilebeghetünk
az ajtón és elfelejthetjük azt, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő függők vagyunk."
Mindig emlékeznünk kell arra, hogy szükségünk van a Narcotics Anonymousra, annak
érdekében, hogy kezeljük a függőségünket. Bármi más, amit az életünkhöz hozzáadunk,
növelheti annak színvonalát, de semmi sem helyettesítheti az NA-ban kapott felépülést. Amíg
folytatjuk a felépülés alapjainak gyakorlását - úgy mint a rendszeres gyűlésre járás,
kapcsolattartás a szponzorunkkal, és az újonnan érkezőkkel történő munka – addig nem kell
aggódnunk, hogy elsodródunk.

 Attól függetlenül, hogy milyen spirituális utat követek, még fenntartom az NA-ra irányuló
elkötelezettségemet?

 Hogyan egészíti ki az NA-ban való részvételem a spirituális utazásomat?

 Hogyan járul hozzá a spirituális utam a felépülésemhez?

11.2. Ima és meditáció

Az NA tagok gyakran jellemzik úgy az imát, hogy az beszéd Istenhez, a meditációt pedig úgy,
hogy az hallgatni Istent. Ez a meghatározás már régóta az NA kollektív bölcsességének a
része, mert nagyon jól megfogalmazza az ima és a meditáció jelentését. Kapcsolatot építünk a
Felsőbb Erőnkkel, és szükségünk van egy párbeszédre ezzel az Erővel, nem pusztán egy
monológot célzunk meg az irányába.

11.2.1. Ima

Az ima úgy értendő, hogy beszélünk a Felsőbb Erőnkhöz, bár nem mindig a beszédnek az
ismert formájában. A Második Lépésben érzésünk szerint fejlesztettük az imánk formáját. Az
imák során talán találtunk valamit, ami egyezett a mi spirituális utunkkal és azt tovább
fejlesztettük. Gyakorlatilag minden NA tag részese az imának egy formájával, amikor az NA
gyűléseket imával nyitjuk vagy zárjuk. De az imánk módja egyénenként rajtunk múlik.

Milyen gyakran kellene imádkoznunk? Sok tagunk félre ül a nap egy meghatározott részében,
hogy imádkozzon – gyakran a nap kezdetén. Ezek az imák általában magukba foglalják a
kérést még egy tiszta napért vagy, hogy közelebb kerüljünk Felsőbb Erőnk velünk kapcsolatos
akaratához – ahogy ezt ebben a fejezetben később még inkább felfedezzük. Amikor a nap
végén kommunikálunk a Felsőbb Erőnkkel, akkor általában a hálánkat fejezzük ki. Sokan
közülünk napközben is imádkoznak. Nagyon jó gyakorlat a rendszeres ima. Segít formálni
egy kommunikációs szokást a Felsőbb Erőnkkel, ami segíthet megmenteni a felépülésünket.

 Hogyan imádkozok?
  Milyen érzéseim vannak az imádsággal kapcsolatban?

 Mikor imádkozok általában? Amikor megbántva vagyok? Amikor akarok valamit?

Rendszeresen?

 Hogyan segít egy spontán ima a mindennapokban? Hogyan segít az ima abban, hogy a
dolgok a megfelelő megvilágításba kerüljenek?

11.2.2. Meditáció

Ha ez az első megtapasztalásunk a Tizenegyedik Lépéssel, akkor meglephet minket a tény,

hogy mi már rendszeresen meditálunk. Mindig megállunk a közösség gyűlései során egy perc
néma csendre, és meditálunk.

Így kezdődik, hogy felépítsünk egy rendszeres meditációs mintát. Sok különböző úton
közelíthetünk a meditáció irányába, de a cél általában elcsendesíteni az elmét azért, hogy
megértést és tudást nyerjünk a Felsőbb Erőnktől. Próbáljuk lecsendesíteni az őrületünket,
hogy tudást merjünk a spirituális kapcsolatunkból. Próbálunk nyitottak lenni, hogy átvegyük
ezt a tudást. Alapvető megértenünk, hogy az ilyen tudás nem szükségszerű, általános és
azonnali. A rendszeres ima és meditáció gyakorlásával ezt fokozatosan építjük. Csendben
érkezik, döntésünk bizonyosságaként, és őrületünk elcsendesedésével, mely régen átjárta a
gondolatainkat.

 Hogyan meditálok?

 Mikor meditálok?

 Mit gondolok a meditálással kapcsolatban?

 Ha már egy ideje meditálok rendszeresen, akkor látok-e változást az életemben vagy
magamon a meditáció eredményeként?

11.3. Tudatos kapcsolat

Nagyon misztikusnak hangzik sokunknak a „tudatos kapcsolat”, mint valami kozmikus
társulás Istennel. De ez valójában nagyon egyszerű. Csak azt jelenti, hogy van egy tudatos,
személyes összekapcsolódásunk a Felsőbb Erővel. Megfigyeljük ennek az Erőnek a jelenlétét,
és látjuk, hogy életünk különböző területein jelen van. Tagjainknak nagyon sok tapasztalatuk
van egy szerető Isten jelenlétére. Amikor felfedezünk valamit a természetben, mint például
egy erdőt vagy egy óceánt. Vagy szponzorunk, illetve egy NA tag feltétel nélküli szeretete,
vagy a nehéz időkben megtapasztalt érzések, vagy a béke és melegség érzése, vagy a később
észrevett egybeesések, amik nagyon jó dolgokhoz vezettek, vagy az NA-ban való
felépülésünk egyszerű ténye, vagy képességünk, hogy meghallgathatunk másokat gyűlésen, és
számtalan egyéb tapasztalatot is. A lényeg, hogy keressük és akarjuk, hogy Felsőbb Erőnk
aktív legyen az életünkben.

 Milyen dolgokban ismerem fel a Felsőbb Erő jelenlétét? Mit érzek?

 Mit teszek, hogy fejlesszem a tudatos kapcsolatomat a saját felfogásom szerinti Istennel?

11.3.1. Isten akarata és saját akaratunk

Ima és meditáció során építjük a tudást, hogy megismerjük Isten velünk kapcsolatos
akaratának a lényegét. A valós célja az imának és meditációnak az, hogy meglássuk a Felsőbb
Erő velünk kapcsolatos akaratát, és természetesen hogy erőnk legyen annak kivitelezéséhez.
De ehhez az első lépés, hogy azonosítsuk Isten célját az életünkkel.

Nyitottságot igényel tőlünk, hogy Isten akaratát megértsük. Sokunk szerint Isten velünk
kapcsolatos akaratánál könnyebb azonosítani azt, hogy mi nem az. Ez valójában egy nagyon
jó kiindulópont, ami még több különleges ismeretre tud elvezetni minket Isten velünk
kapcsolatos akaratáról. Először is nyilvánvaló, hogy a visszaesés nem Isten akarata. Ebből az
egyszerű tényből következtethetünk arra, hogy azok a cselekvési módok, amik erővel
vezetnének minket a visszaesésbe, szintén nem Isten velünk kapcsolatos akarata.
Szükségtelen ezt túlanalizálnunk, és fölösleges megkérdőjeleznünk, hogy a napi rutinjaink
vajon a visszaesésbe vezetnek-e, az előbbi opció egyszerűbb. A Negyedik Lépéstől a
Kilencedik Lépésig való munkában elért ismeretet használjuk magunkról és a mintáinkról, és
próbáljuk elkerülni a destruktív mintákat. Fel fogjuk fedezni, hogy már nem tudjuk tudatosan
félrevezetni magunkat. Nem tudjuk azt mondani, hogy ,,ó, csak egyszer leszek manipulatív, és
azután írni fogok erről, dolgozok a szponzorommal, jóvátételt nyújtok”. Ha így működünk,
akkor nem csak egy nagyon veszélyes dolgot csinálunk, de egy tudatos és szándékos döntést
hozunk Isten akarata ellen. Sokszor lesz majd, amikor öntudatlanul hibákat követünk el. Ami
valóban aggodalomra ad okot, az a megfontolt rombolásra irányuló tudatosságunk és
hajlandóságunk az adott helyzetben.

A Harmadik Lépésen keresztül felfedeztük a jó irányt, mellyel az apró manipulációk és a

kényszeres dolgok helyett az alázatra és az őszinteségre törekszünk. Most a
tapasztalatainkkal, a lépéseken keresztül sokkal inkább képesek vagyunk meglátni a jó irányt
és a jó oldalon maradni. Amint az akaratunk után megyünk, szükséges figyelni a
távolságunkat ettől az úttól. Például eldöntjük, hogy szeretnénk egy romantikus kapcsolatot.
Semmi rossz nincs ezzel, feltéve, ha lelkileg motiváltak vagyunk, és figyeljük az irányvonalat
Isten akarata és a saját akaratunk között. Ha hazudunk, hogy még vonzóbbak legyünk, vagy
állandóan másnak mutatjuk magunkat, a saját akaratunk szerint cselekszünk. Ha őszintén
kifejezzük, hogy kik vagyunk, akkor Isten akaratát folytatjuk. Ha a partnerünket meg kell
változtatni egy kapcsolatban, akkor a saját akaratunk szerint cselekszünk. Másfelől ha már
meghatároztuk, hogy mit várunk a partnerünktől, és ez a személy úgy tűnik, megfelel az
elképzelésünknek, nem akarjuk megváltoztatni, akkor valószínűleg Isten akarata szerint
élünk. Így mondjuk egy kapcsolatra, hogy Isten akarata szerinti vagy sem. Másik példa, ha
tovább szeretnénk tanulni. Csalnánk a felvételin, hogy bekerüljünk? Ha így tennénk, akkor
egy nemes célt próbálnánk csakis saját akaratunkból elérni. A saját akaratú cselekedeteket
elsősorban úgy tudjuk elkerülni, hogy imádkozunk Isten velünk kapcsolatos akaratának
megismeréséért, és erőt kérünk annak kivitelezéséhez.

 Milyen helyzetekben tudom felismerni, hogy a saját akaratomból cselekedtem az

életemben? Mik voltak az eredmények?

 Mik azok a helyzetek, amikor próbáltam a saját akaratomat Isten akaratához igazítani? Mik
voltak az eredmények?

11.3.2. Isten velem kapcsolatos akarata

Ahogy ez a ,,Működik: Hogyan és Miért” könyvünkben is van, „Isten velünk kapcsolatos

akarata, hogy képesek legyünk méltósággal élni, szeretni magunkat és másokat, nevetni,
örömöket és csodákat találni a környezetünkben. A legtöbb szívből jövő vágyunk és álmunk
valóra válik. Ezek a megfizethetetlen ajándékok többé már nincsenek a hatáskörünkön kívül.
Ez valójában az Isten velünk kapcsolatos akaratának a lényege.” A személyes elképzelésünk
Isten velünk kapcsolatos akaratáról, hogy hogyan létezik ez az erő az életünkben,
megmutatkozik, ha következetesen és méltósággal élünk. Például céljaink jó kifejezése, ha
segítünk másoknak tisztán maradni és megtalálni a felépülést. Mi döntjük el, hogy a
megvalósításban milyen módot választunk – szponzorálás, gyűlésen való megosztás az
újonnan érkezővel, üzenettovábbítás intézetekbe, hivatásosokkal dolgozva fejleszteni a
programot, hogy legyenek függők az NA-ban.

 Milyen példáim vannak arra, hogy célokkal és méltósággal élem az életemet? Mi az

elképzelésem Isten velem kapcsolatos akaratáról?
11.3.3. Az erő annak kivitelezésére

Amellett, hogy imádkozunk Isten velünk kapcsolatos akaratának felismeréséhez, az erőt is

kérjük a kivitelezéséhez. Ebben a megközelítésben az erő nem csak erőteljes képességekre
utal. Sok olyan tulajdonság van, amire szükségünk lehet a Felsőbb Erőnk akaratának
kivitelezéséhez, mint pl. alázat, együttérzés, őszinteség, integritás, vagy a kitartás képessége
és a türelem, amikor hosszasan kell várni bizonyos eredményekre. Egyes esetek erős
igazságérzetet és asszertivitást igényelnek. Néha buzgóságra, néha pedig éberségre van
szükség. Gyakran elő kell vegyük bátorságunkat és lelkierőnket. Egyes esetekben a humor
tudja legjobban elősegíteni Isten akaratát.

Nagy valószínűséggel szükségünk lesz ezekre a képességekre az életünk különböző

szakaszaiban. Amikor imádkozunk az erőért, hogy Isten velünk kapcsolatos akaratát
kivitelezhessük, valószínűleg nem fogjuk tudni pontosan mik azok a képességek amikre
szükségünk lesz. Bíznunk kell abban, hogy a szükségeseket megkapjuk. Csábító lehet
követelnünk a Felsőbb Erőnktől a dolgokat amire azt gondoljuk hogy szükségünk van, de
általában nem látjuk a ,,nagy képet”, illetve a hosszú távú hatásait, azoknak a dolgoknak, amik
ésszerűnek tűnnek az adott pillanatban.

 Miért imádkozunk kizárólag Isten velünk kapcsolatos akaratának megismeréséért és az

erőért, hogy kivitelezhessük azt? Hogyan alkalmazható az alázat?

11.4. Lelki elvek

A Tizenegyedik Lépésben az elkötelezettségre, alázatra, bátorságra és a hitre fogunk
fókuszálni.

11.4.1. Elkötelezettség

Szükségünk van elkötelezettségre a rendszeres ima és meditáció gyakorlásához. Sokan

éreztük bután magunkat az imával és meditációval kapcsolatos kezdeti tapasztalataink során.
Körbetekintünk a szobában, hogy figyel-e minket valaki, és próbáljuk elképzelni, hogy mit
kellene most érezni. Ahogy folytatjuk elkötelezettségünket, ez az érzés eltűnik, ahogy az
abból származó frusztráció érzése is, hogy az eredmények nem mindig az elvártak szerint
történnek, aztán bekövetkezhet a dolgok rutinszerű folytatásával járó unalom. A lényeg az,
hogy szükséges továbbmennünk attól függetlenül, hogyan érezzük magunkat ezzel
kapcsolatban. Az elme békéje és a Felsőbb Erőnkkel kialakuló mélyebb kapcsolat azok a
hosszú távú eredmények, amikért érdemes várni.

 Hogyan mutatom elkötelezettségemet a Tizenegyedik Lépésen való munka és a

felépülésemmel kapcsolatban?

 Imádkoztam és meditáltam ma?

11.4.2. Alázat

A gyakran hallott figyelmeztetés, miszerint ,,Vigyázz, hogy miért imádkozol!” egyfajta

alázatra világít rá minket, amire szükségünk van ennek a lépésnek a gyakorlásában.
Egyszerűen el kell fogadjuk, hogy nem mindig tudjuk mi az ami a legjobb számunkra vagy
mások számára. Éppen ezért kérjük Isten velünk kapcsolatos akaratát.

 Volt olyan, hogy egy adott dologért imádkoztam, aztán azt kívántam, hogy bárcsak ne
történt volna meg? Fejtsd ki.

11.4.3. Bátorság

Nincs semmi, ami annyi bátorságot igényelne, mint a Felsőbb Erő akarata szerint élni
olyankor, amikor nagy késztetést érzünk arra, hogy ne így tegyük. Nem mindenki lesz
elragadtatva attól, hogy mi egy spirituális út szerinti életet választottunk. Lehetnek
családtagjaink, akik megszokták, hogy az ő akaratuk szerint élünk, és továbbra is ezt
szeretnék. A növekedésünk fenyegeti őket.

Vagy például barátainkkal vagyunk, akik éppen pletykálkodnak. A program szerinti életbe
fektetett erőfeszítéseink miatt kényelmetlenül érezzük magunkat a pletykában való
részvételben, de nem akarjuk önelégültségünkben elkezdeni moralizálni a barátainkat.
Bátorságot igényel az ehhez való szituációkból való kivonódás. Lehet elvesztünk néhány
barátot, ahogy spirituálisan növekedünk.

Csaknem mindannyian szembenézünk az életünkben olyan helyzetekkel, ahol vagy az kéretik,

hogy vegyünk részt valami morálisan kifogásolható dologban, vagy éppen engedjük azt
szemet behunyva megtörténni. Talán az igazán bátor cselekedet a nem tetszésünk hangos
kinyilvánítása, mely komoly következményekkel járhat számunkra. Az a meghatározó, amit
az ilyen helyzetekben cselekszünk, és nagy hatással lehet döntéseinkre az életünk hátralevő
részében.

 Voltam olyan szituációban, amikor a saját értékeimet kockáztatva ki kellett állnom az

elveimért? Hogyan reagáltam? Mik voltak az eredmények?
11.4.4. Hit

A hit elve segít nekünk gyakorolni a bátorság elvét és integritással élni az életünket.
Szükségünk van arra, hogy ne féljünk barátok elvesztésétől vagy kapcsolataink, életünk
gyökeres megváltozásától, mert tudjuk, hogy valaki gondoskodik rólunk. Hiszünk abban,
hogy hasonló értékekkel rendelkező emberekkel fogunk kapcsolatot létesíteni, ha elengedjük
a régi barátokat, akik cselekedetei egészségtelenek a spirituális fejlődésünkre. Egyszerűen
hinnünk kell abban, hogy kapunk erőt a Felsőbb Erő akaratának kivitelezésére.

 Idáig megkaptam mindent, amire szükségem volt? Mit kaptam?

11.5. Továbblépünk
Ennek a lépésnek a gyakorlása életünk minden területén jelentkezik. A meditáció rendszeres
gyakorlásakor észrevehetjük, hogy jóval figyelmesebben hallgatjuk mások megosztásait a
gyűléseken. Van valamennyi tapasztalatunk az elménk elcsendesítésében és ezt képesek
vagyunk alkalmazni is. Nem kell kifáradnunk abban, hogy azon gondolkozunk, hogy mit
fogunk mondani, amikor ránk kerül a sor és tudunk másokra is figyelni.

Elkezdünk elégedettek lenni az életünkkel. Többé már nem érezzük annyira a késztetést, hogy
irányítsuk a dolgokat. Egy magasabb célra fókuszálunk a magunké helyett. A sajnálkozásaink
kezdenek eltűnni. Aktív függőségünk nem tűnik tragédiának és elfecsérlésnek többé, ahogy
elkezdjük azt látni, hogy hogyan tudunk egy magasabb célt szolgálni a tapasztalatainkkal:
elvinni az üzenetet a még szenvedő függőknek. A Tizenkettedik Lépésben, azt kutatjuk,
hogyan tudjuk kivitelezni ezt, és látni fogjuk, hogy ehhez mekkora szükségünk van a
felépülés elveire.
Tizenkettedik Lépés
„E lépések eredményeként lelki ébredést tapasztaltunk, próbáltuk
ezt az üzenetet más függőknek elvinni, és ezeket az elveket minden
megnyilvánulásunkban gyakorolni.”

12.1. Lelki ébredés

Ha eljutottunk eddig a pontig, megtapasztaltuk a lelki ébredést. Bár ébredésünk természete
ugyanolyan egyéni és személyes jellegű, mint amilyen az a lelki út, amelyen járunk,
tapasztalataink hasonlósága megdöbbentő. Tagjaink szinte kivétel nélkül arról számolnak be,
hogy szabadnak érzik magukat, idővel egyre vidámabbak lesznek, többet törődnek másokkal,
és folyamatosan nő az a képességük, hogy önmagukat felülmúlva teljes értékű életet éljenek.
Mások számára ez egészen elképesztőnek tűnik. Akik ismertek minket aktív függőként,
amikor gyakran visszahúzódónak és dühösnek látszottunk, azt mondják, hogy más emberek
lettünk. Valóban, sokan úgy érezzük, mintha egy második életet kezdtünk volna élni. Tudjuk
milyen fontos emlékezni arra, hogy honnan jöttünk, így erőfeszítéseket teszünk, hogy ne
felejtsünk, de minél hosszabb ideje vagyunk tiszták, annál furcsábbnak tűnik a régi életünk és
azok a dolgok, amik motiváltak minket.

A bennünk lévő változás nem egyik napról a másikra történt. Lassan és fokozatosan alakult,
ahogyan a lépéseken dolgoztunk. Apránként tértünk magunkhoz lelki értelemben. Egyre
inkább természetessé vált számunkra, hogy spirituális elvek szerint éljünk, és egyre
kényelmetlenebbnek éreztük azt, hogy jellemhibáink határozzák meg a tetteinket.
Mindamellett, hogy néhányan egy erőteljes, hatalmas élményt is átéltünk, lassan és
lelkiismeretesen építettük fel kapcsolatunkat egy nálunk hatalmasabb Erővel. Ez az Erő,
legyen akár saját legnemesebb és legkiválóbb bensőnkből fakadó, vagy rajtunk kívüli, a
sajátunkká vált, megérinthetjük bármikor, amikor akarjuk. Irányítja cselekedeteinket és
ösztönzőleg hat folyamatos fejlődésünkre.

 Milyen átfogó tapasztalatot szűrtem le a lépéseken való munka eredményeként?

 Mihez lehetne hasonlítani a lelki ébredésemet?

 Milyen hosszantartó változás valósult meg lelki ébredésem nyomán?

12.2. Spirituális elvek
Minden alkalommal, amikor átküzdjük magunkat a Tizenkét Lépésen, más és más
tapasztalatot nyerünk. Minden egyes spirituális elv jelentésében finom különbségek lesznek
láthatóak és rájövünk, hogy ahogyan megértésünk fejlődik, mi is fejlődünk új módon és új
területeken. Kibővülnek azok a módszerek, amelyek segítségével képesek vagyunk például
őszintének lenni, mert megértjük, hogy mit is jelent őszintének lenni. Megtapasztaljuk, hogy
az őszinteség alapelvét saját magunkon kell gyakorolnunk, hogy képesek legyünk másokkal is
őszintének lenni. Megtapasztaljuk, hogy az őszinteség saját személyes integritásunk
kifejezése lehet. Ahogyan a spirituális elvek egyre érthetőbbé válnak számunkra, úgy mélyül
el lelki ébredésünk.

 Melyik spirituális elv melyik lépéshez kapcsolódik szerintem, és ezek hogyan járultak hozzá
lelki ébredésemhez?

 Mit jelent számomra az a kifejezés, hogy „lelki ébredés”?

12.3. Próbáltuk elvinni az üzenetet

Sokan emlékszünk arra az időre, amikor először hallottuk ezeket a szavakat: „Soha többé nem
kell használnod, ha nem akarod.” Legtöbbünkre ez az üzenet sokkolóan hatott. Talán azért,
mert addig sohasem gondoltunk a „használni kell” kifejezésre, és meglepetéssel tapasztaltuk,
hogy mennyi igazság rejtőzik ebben a megállapításban. Na persze, - gondoltuk - a
droghasználat számunkra már régen nem választás kérdése. A lényeg az, hogy meghallottuk
ezt az üzenetet, akár tiszták tudtunk maradni ezután, akár nem. Valaki közvetítette azt felénk.

Néhányan hittünk abban, hogy az NA-ban tiszták tudunk maradni, de amikor a felépülésre
került a sor, úgy tűnt, hogy az egy rajtunk kívül álló dolog. Önbecsülésünk visszanyerése,
barátságok kötése, arra való képesség, hogy kisétáljunk a „való világba” anélkül, hogy
nyilvánvalóvá válna, hogy függők vagyunk, - mindez többnek tűnt, mint amit ténylegesen
elvárhattunk az NA-tól. Azon a napon, amikor elkezdtünk hinni abban, hogy ez a program
többet nyújt számunkra a puszta segítségnél ahhoz, hogy tiszták maradhassunk, egy új hang
jelent meg, egy fordulópont következett be a felépülésünkben. A remény érzését kaptuk,
mintha valaki értelmet adott volna a hitünknek. Lehet, hogy valaki a gyűlésen megosztotta az
érzéseit, akivel nagyon különleges, személyes módon tudtunk azonosulni. Talán sok függőtől
hallottuk ugyanazt, hogy a felépülés lehetséges, és ennek nagy hatása volt ránk. Lehet, hogy
szponzorunk feltétel nélküli szeretete és szelíd ragaszkodása ahhoz, hogy igenis képesek
vagyunk felépülni volt a kulcs. Akármilyen úton-módon hallottuk is meg, ez volt az üzenet és
ezt valaki eljuttatta hozzánk

Néhányan sokáig tiszták tudtunk maradni, és örömünket leltük a felépülésben. Azután történt
valami tragikus. Tönkrement egy hosszantartó, elkötelezettségen alapuló kapcsolat, vagy
meghalt egy szerettünk. Egy NA-s barátunk visszaesett, talán meghalt, vagy csak
nyomorúságosnak találtuk az életünket. Az is lehet, hogy egyszerűen csak rájöttünk, hogy
más NA tagok sem tökéletesek, megbánthatnak minket. Bármi is volt a krízis oka, rájöttünk,
hogy elvesztettük a hitünket. Nem hittük már el, hogy az NA megoldást jelent számunkra.
Kötöttünk egy alkut, melyről úgy gondoltuk, hogy ha betartjuk, és mindig helyesen
cselekszünk, akkor tiszták maradunk, és boldogan élünk. Nos, ez az alku megtört, és mi ott
maradtunk újra és újra azon tűnődve, hogy mi is a célja az életünknek. Azután megint
elkezdtünk hinni. Talán valaki, aki pont hasonlókon ment keresztül, kinyújtotta felénk a kezét,
és segített, ahogyan azt senki más nem tudta volna megtenni. Valaki megint eljuttatta hozzánk
az üzenetet.

 Milyen különböző módokon tapasztaltam meg azt, hogy az üzenet eljutott hozzám?

11.3.1. Az üzenet

Az üzenet nagyon egyszerűen leírható. Lényege, hogy tiszták tudunk maradni, fel tudunk
épülni, és hogy van remény. Ha visszaemlékszünk azokra az alkalmakra, amikor személyes
találkozás révén hallottuk meg az üzenetet, ezzel részben válaszolunk is arra a kérdésre, hogy
miért kell most nekünk továbbadni azt, de van még más okunk is ezen kívül.

„Csak úgy tarthatjuk meg amink van, ha továbbadjuk.” Ez a mondás talán kifejezi azt a
legjelentősebb okot, amivel az üzenettovábbítást magyarázhatjuk. Ennek ellenére sokan
tűnődünk azon, hogy pontosan hogyan is működik ez a fogalom. Tényleg nagyon egyszerű.
Megerősítjük felépülésünket azzal, hogy megosztjuk azt másokkal. Amikor valakinek azt
mondjuk, hogy azok az emberek, akik rendszeresen járnak gyűlésekre, általában tiszták
tudnak maradni, ezzel nagy valószínűséggel alkalmazzuk ezt a gyakorlatot a saját
felépülésünkben is. Amikor azt mondjuk valakinek, hogy a válasz a lépésekben rejlik, nagy
valószínűséggel mi is ott keressük azt. Amikor egy újonnan érkezőnek azt mondjuk, hogy
keressen magának szponzort és vegye igénybe, nagyon valószínű, hogy mi is kapcsolatban
maradunk a saját szponzorunkkal.

Az üzenet továbbításának legalább annyi módja van, mint amennyi a felépülésben lévő
függők száma. Üdvözölni az újonnan érkezőt, akivel először az előző esti gyűlésen
találkoztunk és a nevén szólítani őt, - óriási jelentőséggel bír, és hihetetlenül jól esik a
függőnek, aki nagyon egyedül érzi magát. Egy új gyűlés megnyitása meggyőző bizonyítéka
annak, hogy igenis van helye a továbbítandó üzenetnek. Bármelyik szolgálat elvállalása segít
abban, hogy maga az NA tovább működjön, és nagyon sok jót tehetünk azzal, ha a közösség
szolgálatát gondos, szerető és alázatos módon végezzük. Más függők szponzorálása életre
hívja annak a segítségnek a gyógyító hatását, amelyet egyik függő adhat a másiknak.

 Milyen szolgálatot vállalok annak érdekében, hogy továbbítsam az üzenetet?

11.3.2. Az üzenetátadás formái és nehézségei

Az üzenet továbbítása időnként nagy kihívást jelent. Az egyén, akivel szeretnénk megosztani
az üzenetet, látszólag nem képes azt meghallani. Visszaesőben, hanyatlóban van, vagy inkább
a destruktív magatartás mellett dönt. Ha ilyen emberrel találkozunk, könnyen azt hihetjük,
hogy erőfeszítéseink hiábavalóak, és jobb lenne egyszerűen feladni. Döntésünk előtt azonban
át kell gondolnunk minden enyhítő körülményt. Mondjuk, hogy a szponzoráltunk sem követi
mindig az útmutatásunkat. Hiába adunk neki írásbeli feladatot, többet nem hallunk róla
egészen addig, amíg egy új krízishelyzetbe nem kerül. Teljes lelkesedéssel megosztottuk vele
saját tapasztalatainkat azzal a helyzettel kapcsolatban, amellyel szembe kell néznie,
részletesen elmagyarázva neki, hogyan mutatkozott meg betegségünk az adott helyzetben, és
hogyan használtuk a lépéseket arra, hogy eljussunk a felépüléshez, de a szponzoráltunk újra
meg újra ugyanazt a romboló viselkedést folytatja. Ez rendkívül frusztráló lehet, de mielőtt
feladjuk, emlékeznünk kell arra, hogy választásunk nem abban áll, hogy továbbítjuk-e az
üzenetet, vagy nem, hanem abban, hogy hogyan továbbítjuk.

Saját egónkat el kell távolítanunk az útból. Nem lehet minket sem dicsérni, sem hibáztatni
valaki más felépülésével kapcsolatban. Mi egyszerűen csak átadjuk az üzenetet, olyan
pozitívan, ahogyan csak tudjuk, és elérhetőek maradunk arra az esetre, hogyha segítséget
kérnek tőlünk. Jusson eszünkbe az is, hogy lehetetlen tudni, mi megy végbe egy másik ember
fejében, vagy lelkében. Lehet, hogy látszólag nem hagy nyomot az általunk közvetített üzenet,
de az is lehet, hogy csak jelenleg nem kész rá a másik, hogy meghallja. Az is lehet, hogy az
általunk kimondott szavak hosszú időn keresztül a hallgató egyénnel maradnak, és pontosan a
kellő pillanatban újra felbukkannak. Ha végiggondoljuk, mindannyian tudunk visszaidézni
olyan dolgokat, amiket NA tagoktól hallottunk újként, és amik csak évekkel később
bukkantak fel az emlékezetünkben, okot adva arra, hogy reménykedjünk, vagy megoldást
találjunk egy éppen jelenlévő problémánkra. Továbbítjuk az üzenetet, szabadon megosztjuk,
de soha nem kényszeríthetünk egy másik embert arra, hogy meghallja az üzenetet. Az elv,
amely a nyilvánossággal való kapcsolattartásra vonatkozik – inkább vonzással, mint
propagandával - nagyon jól alkalmazható az üzenet átadására vonatkozó személyes
erőfeszítéseinkre is.

Az is előfordulhat, hogy nem mi vagyunk a legalkalmasabb személyek arra, hogy valakit

szponzoráljunk. Mindenkinek mások a szükségleteik, és különböző módokon tanuljuk meg a
dolgokat. Néhányan fejlődünk egy bizonyos szponzor segítségével, de akinek eltérő a
szponzorálási stílusa, azzal nem érezzük jól magunkat. Néhány szponzor sok írásbeli feladatot
ad. Néhányan előírják a szponzoráltjuknak, hogy hány gyűlésen vegyen részt. Vannak, akik
nagyon előrelátóak, „proaktív”-ak, míg mások egyszerűen csak reagálnak szponzoráltjuk
kifejezett szükségleteire. Egyik típus sem jobb, vagy rosszabb a másiknál. Csupán csak
különböző.

Nagyon nehéz lehet még az üzenet továbbítása akkor, amikor nincsenek túl pozitív érzéseink
az élettel, vagy a felépüléssel kapcsolatban. Az első gondolatunk valószínűleg az, hogy
elmegyünk egy gyűlésre és kiborítjuk az összes problémánkat, kitakarítva saját bensőnkből.
Az NA gyűlések azonban azért vannak, hogy helyet biztosítsanak az üzenet átadásának.
Problémáink kiteregetése anélkül, hogy hozzákapcsolnánk őket a felépüléshez, vagy anélkül,
hogy megpróbálnánk nyilvánvalóvá tenni, hogy miben áll maga az üzenet, nem segíti elő
csoportjaink elsődleges céljának megvalósulását. Azzal is továbbíthatjuk az üzenetet, ha
rámutatunk arra, hogy szörnyű problémákkal küzdünk, de ennek ellenére mégsem használunk,
részt veszünk a gyűléseken és szeretnénk dolgozni a felépülésünkön.

A legtöbb esetben azonban az üzenet továbbításának a legjobb módja az, ha az újonnan

érkezőkre fókuszálunk a teremben, és elmondjuk nekik, miért jó a felépülés a Narcotics
Anonymous közösségében. Jó, ha észben tartjuk azt is, hogy néha – bármilyen hosszú ideje
vagyunk is tiszták – meg kell hallani az üzenetet, és ha csendben ülünk a gyűlésen és
hallgatunk, jó esélyünk van arra, hogy ez meg is történik.

 Milyen különböző módokon lehet az üzenetet továbbítani? Melyek azok, amelyekben

személyesen részt veszek?

 Milyen a személyes szponzorálási stílusom?

 Mi a különbség vonzás és propaganda között?

 Mit jelent számomra az üzenet továbbítása?

 Hogyan kapcsolódik össze az Ötödik Hagyomány és a Tizenkettedik lépés?

  Mi az, ami engem mindig visszahoz, és miért bízom az NA programban? Mit jelent az
önzetlen szolgálat? Hogyan gyakorolom?

11.3.3. Függőknek

Miért írja a Tizenkettedik Lépés, hogy továbbítsuk az üzenetet a függőkhöz? Miért működött
nekünk az NA, amikor semmi más nem működött? Majdnem mindegyikünk esetében volt
valaki – egy tanár, egy tanácsadó, egy családtag, egy rendőr – aki elmondta, hogy a drogok
megölnek minket és lerombolnak minden számunkra fontos dolgot, és ha egyszerűen távol
tartanánk magunkat a használattól, vagy valahogyan korlátoznánk a drogokhoz való
hozzáférésünket, képesek lennénk megváltoztatni az életünket. Többségünk nagy
valószínűséggel még egyet is értett ezzel egy bizonyos szintig, ha csak nem voltunk teljes
tagadásban. Akkor miért nem találtunk megnyugvást addig, amíg meg nem ismertük meg a
Narcotics Anonymous-t? Mi volt az, amivel más NA tagok rendelkeztek, és ami miatt
elhittük, hogy a felépülés lehetséges?

Ez egy szóval kifejezve: a hitelesség. Tudtuk, hogy a többiek is ugyanolyanok voltak, mint
mi, abbahagyták a használatot és új utat találtak az élethez. Nem érdekelte őket, hogy nekünk
mi mindenünk volt, vagy nem volt. Még azt is elmondták a felolvasott szöveg segítségével,
amit a gyűlés kezdetekor osztottak meg velünk, hogy nem számít mit, vagy mennyit
használtunk. Legtöbben nagyon hálásak voltunk, amikor kiderült, hogy megfelelünk a
követelményeknek. Tudtuk, hogy eleget szenvedtünk, de azt akartuk, hogy elfogadjanak
minket. És elfogadtak. A függők, akik ott voltak és elérhetőek voltak számunkra, mikor
elkezdtünk gyűlésekre járni, azt éreztették velünk, hogy szívesen látnak minket. Felajánlották
telefonszámukat és biztosítottak arról, hogy bármikor hívhatjuk őket. De amit igazán
fontosnak találtunk, az az azonosság volt. Azok a tagok, akik ugyanúgy használtak, mint mi,
megosztották tapasztalataikat arról, hogy hogyan lettek tiszták. Személyes tapasztalatuk révén
tudták, hogy mennyire magányosnak és elszigeteltnek érezzük magunkat, és látszólag
ösztönösen tisztában voltak vele, hogy egy egyszerű, szeretetteljes ölelés az, amire
szükségünk van. Úgy tűnt, mintha az egész csoport tudta volna, hogy pontosan mire van
szükségünk, anélkül, hogy kérnünk kellett volna.

Gyakran mondogatjuk egymásnak, hogy szerencsések vagyunk, amiért a sajátunknak

tudhatjuk ezt a programot; ez lehetőséget kínál számunkra, hogy megbirkózzunk az élettel, és
az élet feltételeivel. Amikor már egy ideje tiszták vagyunk, rájövünk, hogy a Narcotics
Anonymous elvei tulajdonképpen egyetemesek, és ha mindenki alkalmazná őket, akkor
valószínűleg a világ is megváltozna,. Talán az is eszünkbe jut, hogy miért nem nyitjuk meg az
NA-t mindazoknak, akik valamilyen más problémával küzdenek? Ahogy azt elődeinktől
tudjuk: akkor lehet leginkább segíteni egy másik függőnek az azonosulásban, ha csupán
egyetlen kitűzött cél létezik. Ha az NA megpróbálna minden másban segítséget nyújtani,
akkor az a függő, aki besétál és tudni szeretné, hogy hogyan hagyjon fel a használattal, nem
találna senkit, aki ezt tudná.

 Miért volt képes egy NA tag oly módon megszólítani engem, ahogyan soha senki azelőtt?
Írd le tapasztalatodat!

 Milyen terápiás értéke van annak, hogy az egyik függő segíti a másikat?

 Miért annyira fontos az azonosulás?

Mindenkihez nem szólhatunk; még csak próbálkoznunk sem érdemes ezzel. De ez nem jelenti
azt, hogy nem oszthatjuk meg felépülésünket másokkal. Sőt, ezt nem is leszünk képesek nem
megtenni. Amikor éljük a programot, a következmények életünk minden területén
megnyilvánulnak.

12.4. Ezeket az elveket életünk minden megnyilvánulásában

gyakoroljuk
Amikor arról beszélünk, hogy a felépülés elveit életünk minden megnyilvánulásában
gyakoroljuk, a kulcsszó a „gyakorlás”. Arról van szó, hogy folyamatosan próbálkoznunk kell
a spirituális elveket alkalmazni, nem pedig arról, hogy minden helyzetet tökéletesen kell
megoldanunk. A lépéseken való munkának köszönhető lelki haszon az erőfeszítéseinken
alapul, nem azon, hogy mennyire vagyunk ebben sikeresek.

Próbáljuk például az együttérzés alapelvét életünk minden helyzetében gyakorolni.

Valószínűleg elég könnyű együttérezni egy olyan jelenleg is használó függővel, aki – legyen
bármennyire ellenséges, vagy inkább segítségre szoruló - csak most sétált be első NA
gyűlésére. De mi a helyzet azzal, aki épp most tért vissza egy visszaesés, esetleg többszörös
visszaesés után? Mi van akkor, ha besétál és az NA-t hibáztatja a visszaeséséért? Mi van, ha
lazán besétál a terembe, és úgy viselkedik, mintha a felépülés teljesen természetes lenne? Mi
van akkor, ha ez a személy a szponzoráltunk volt? Úgy érezhetjük, hogy az együttérzés elvét
alkalmazni nem is olyan könnyű, mint ahogyan azt megszoktuk. Nem érzünk részvétet az
adott személy iránt, de mégis gyakorolhatjuk az együttérzés elvét. Csupán annyit kell
tennünk, hogy folytatjuk az üzenet – feltételek nélküli – továbbítását. Szponzorunk segíthet
megtanítani nekünk az együttérzést anélkül, hogy azt a látszatot keltenénk, hogy számunkra a
visszaesés elfogadható. Imádkozhatunk és meditálhatunk, kérve Felsőbb Erőnket, hogy
segítsen együttérzőnek lennünk.

Ez a lépés arra szólít fel minket, hogy minden megnyilvánulásunkban gyakoroljuk az elveket.
Sokan szeretnénk elkülöníteni a munkahelyi környezetet, a személyes kapcsolatokat, vagy az
élet más területeit ettől a követelménytől, mert nem vagyunk biztosak benne, hogy
megkapjuk, amit akarunk, ha a spirituális elveket a gyakorlatban kell alkalmaznunk. Például
ha a munka terén kompromisszumokat kötünk az elveink alkalmazása kapcsán, az
nyilvánvaló sikerhez és plusz pénzhez is vezethet. Megkérhetnek minket arra, hogy tartsunk
be egy olyan termelés határidejét, ami profitot hoz a vállalat számára, de egy rossz minőségű
terméket eredményez, ami veszélyezteti a terméket megvásárló emberek biztonságát. Most
akkor mit tegyünk? Gyakoroljuk a felépülésünk spirituális elveit. Valószínűleg sok különféle
lehetőségünk van arra, hogy konkrét lépéseket tegyünk elveink betartása érdekében. A fontos
követelmény csak az, hogy elveink szerint cselekedjünk.

Mi a helyzet az NA-nak végzett szolgálatokkal? Elég furcsa, hogy néhányan közülünk az NA-
nak végzett szolgálatunkat olyan lehetőségnek tekintjük, ahol elfelejtkezhetünk elveinkről.
Elfeledkezhetünk megadni a bizalmat azoknak, akik egy adott szolgálat kiadásánál felmerülő
kétségekkel bírnak. Nyíltan vádolunk másokat cselszövéssel, és gonosz dolgokat mondunk,
mert nem gyakoroljuk a kedvesség alapelvét. Lehetetlen eljárásokat dolgozunk ki azoknak,
akiket kiválasztunk a feladat végrehajtására, mert nem gyakoroljuk a bizalom alapelvét.
Önelégültek, ellenségesek és szarkasztikusak leszünk. Ironikus, hogy úgy tűnik, azokat
akarjuk leginkább támadni, akikre a felépülési gyűléseken saját életünket bízzuk. Észben kell
tartanunk, hogy a spirituális elveket minden gyűlésen gyakorolni kell, legyen az szolgálattal
kapcsolatos, vagy felépülési gyűlés. A szolgálat sok lehetőséget nyújt számunkra a spirituális
elvek gyakorlásához.

Nehéz felismerni, hogy mely spirituális elvet gyakoroljuk egy adott helyzetben, de általában
épp az ellenkezőjét annak a jellemhibánknak, ami szerint normális esetben cselekednénk.
Például, ha azt érezzük, hogy egy adott helyzetet muszáj teljes kontroll alatt tartanunk,
gyakorolhatjuk a bizalom elvét. Ha egy bizonyos helyzetben szokás szerint önelégülten
viselkednénk, gyakorolhatjuk az alázatosság elvét. Ha az első impulzusunk visszahúzódás és
elszigeteltség lenne, helyette nyithatunk mások felé. A munkák, amit a Hetedik Lépésben
végeztünk azért, hogy rátaláljunk jellemhibáink ellentétes jelentéseire, és amit ennek a
lépésnek az elején végeztünk azért, hogy azonosulni tudjunk az előző lépés spirituális elveivel
– nos, ezek a munkák további elképzeléseket nyújtanak nekünk azokról az elvekről,
amelyeket gyakorolnunk kell. Bár legtöbbünk nagyon hasonló listával áll elő a spirituális
elvek tekintetében, az a figyelem, amelyet ezek közül bizonyos elveknek szentelünk, tükrözi
saját, egyéni igényeinket.

 Hogyan tudom gyakorolni az elveket életem különböző területein?

 Mikor érzem úgy, hogy nehéz az elveket gyakorolni?

 Melyek azok a spirituális elvek, amelyeket különösen nehéz a gyakorlatban

alkalmazni?

12.5. Lelki elvek

Még a lépésen belül is, amely azt kéri tőlünk, hogy gyakoroljuk a spirituális elveket, vannak
jellegzetes elvek, melyek magához a lépéshez kapcsolódnak. Fókuszáljunk most a feltétel
nélküli szeretetre, az önzetlenségre és az állhatatosságra.

12.5.1. Feltétel nélküli szeretet

A feltétel nélküli szeretet elvének gyakorlása a Tizenkettedik Lépés szerint nélkülözhetetlen.

Senkinek sincs nagyobb szüksége feltétel nélküli szeretetre, mint egy szenvedő függőnek.
Nem kérünk semmit azoktól az emberektől, akiknek megpróbáljuk átadni az üzenetet. Nem
kérünk tőlük pénzt. Nem kérjük tőlük, hogy hálásak legyenek. Még azt sem kérjük tőlük,
hogy maradjanak tiszták. Egyszerűen csak saját magunkat adjuk.

Mindez nem jelenti azt, hogy nem kell ésszerű óvatossági intézkedéseket tennünk. Ha úgy
érezzük, hogy nem biztonságos egy szenvedő függőt otthonunkba vinni, akkor nem kell ezt
tennünk. A Tizenkettedik Lépés hívásokra mindig egy másik NA taggal menjünk. A feltétel
nélküli szeretet elve sem kívánja meg tőlünk, hogy bántásnak tegyük ki magunkat. Néha a
szeretet és a segítség legjobb módja az, ha megakadályozunk valakit abban, hogy lehetősége
legyen használni.

 Hogyan gyakorolom a feltétel nélküli szeretet elvét azokkal a függőkkel kapcsolatban,

akiken segíteni szeretnék?
12.5.2. Önzetlenség

Miért továbbítjuk az üzenetet? Nem saját magunk hasznára, bár mi is élvezzük az előnyeit.
Továbbítjuk az üzenetet, hogy segítsünk másoknak is megszabadulni a függőségtől, és egyéni
fejlődést elérni. Nem értettük meg a Tizenkettedik Lépés lényegét, ha a szponzoráltunkat
valamiképpen a tulajdonunknak tekintjük, és azt hisszük, hogy az élete szétesik, ha nem
irányítjuk minden egyes mozdulatát, vagy hogy nélkülünk nem is tudna tiszta maradni. Nem
várunk elismerést szponzoráltjainktól, vagy amiért jól teljesítenek. Nem várunk elismerést
azért, hogy szolgálatukra vagyunk. Azért csináljuk ezeket a dolgokat, hogy véghez vigyünk
valami jót.

Nagy ellentmondás, hogy az önzetlen szolgálat legbensőbb énünk kifejeződésévé válik. Az

előző lépésekben végzett munkánk során kialakítottunk egy tulajdonságot, amelyik engedi a
Felsőbb Erőt dolgozni rajtunk, sokkal inkább, mint hogy az elismeréssel és dicsőséggel
törődjünk. Felfedeztünk egy olyan ént, amelyet jobban érdekelnek az elvek, mint az, hogy
saját személyiségünknek kifejezést adjunk. Mint ahogyan a betegségünk is gyakran
kifejeződik az én-központúságban, felépülésünk is gyönyörűen kifejeződik önzetlen
szolgálatunkban.

 Hogyan viszonyulok a szponzoráláshoz? Bátorítom-e a szponzoráltjaimat arra, hogy saját

döntést hozzanak, és ezzel fejlődjenek? Adok-e tanácsokat, vagy megosztom
tapasztalataimat?

 Hogyan viszonyulok a szolgálathoz? Nélkülem is túlélne az NA?

 Hogyan gyakorolom az önzetlenség elvét annak érdekében, hogy mások szolgálatára

legyek?

12.5.3. Álhatatosság

Az állhatatosság elvének gyakorlása azt jelenti, hogy mindig meg kell próbálnunk a lehető
legjobbat kihozni magunkból. Még akkor is, ha kudarc ért minket, és saját elvárásainktól is
messze kerültünk, muszáj újból elköteleznünk magunkat a felépülés felé. Az állhatatosság
megvéd attól, hogy egy rossz reggelt, vagy egy rossz napot olyan minta kövessen, ami
visszaeséshez vezethet minket. Ez az elkötelezettség biztosítja, hogy folyamatosan
gyakoroljuk programunk elveit, függetlenül attól, hogyan érezzük magunkat. Akár örülünk
neki, akár unjuk, akár undorodunk tőle, vagy teljesen frusztráltak leszünk miatta, mindig meg
kell próbálnunk dolgozni a programon.
  Elkötelezett vagyok a felépülésemmel szemben? Mit teszek annak érdekében, hogy
fenntartsam?

 Gyakorolom-e a spirituális elveket függetlenül attól, hogyan érzem magam?

12.6. Továbblépünk
Mielőtt túlságosan is elragadtatnánk magunkat attól a gondolattól, hogy befejeztük a Tizenkét
Lépést, tisztában kell lennünk azzal, hogy nem fejeztük be, és kész. Nem csak, hogy továbbra
is megpróbáljuk majd mind a Tizenkét Lépés spirituális elveit gyakorolni, amit sokan úgy
hívunk: „éljük a programot”, de a gyakorlatban – vélhetően még nagyon sokszor életünk
során - újra és újra elővesszük mindegyik lépést. Néhányan akár azonnal újra nekifognak a
lépések kidolgozásának felhasználva azt a távlati lehetőséget, amelyet eddigi utunk során
nyertünk. Mások egy ideig még várnak, esetleg a lépések egyes szempontjaira
összpontosítanak. Akárhogy is csináljuk, a lényeg az, hogy ha bármikor tehetetlennek érezzük
magunkat függőségünkkel szemben, valahányszor még több hiányosságunk kerül napvilágra,
még több ember, akiknek kárt okoztunk, a lépések ott vannak nekünk, mutatják az utat a
felépüléshez.

Van rá okunk, hogy jól érezzük magunkat az elvégzett munka miatt. Sokunk esetében
életünkben először fordult elő, hogy végigcsináltunk egy folyamatot, elejétől a végéig. Ez
igazán lenyűgöző eredmény, valami, amire nagyon büszkék lehetünk. Valójában az NA
programon való munkálkodásunknak egyik eredménye, hogy önbecsülésünk jelentős
mértékben növekedett.

A társadalom tagjává válunk. Olyan dolgokat teszünk meg, amik azelőtt meghaladták a
képességeinket: üdvözlő szót váltunk szomszédunkkal, vagy egy árussal a helyi piacon,
vezető pozíciót töltünk be közösségeinkben, társadalmi eseményeken veszünk részt olyan
emberek társaságában, akik nem tudják, hogy függők vagyunk, és nem érezzük magunkat
„kevesebbnek náluk”. Valójában a múltban lenézéssel tekintettünk az ilyen dolgokra, mert
úgy éreztük, soha nem leszünk képesek beilleszkedni. Most már tudjuk, hogy képesek
vagyunk rá. Megközelíthetővé váltunk. Talán még tanácsot is kérhetnek tőlünk,
konzultálhatnak velünk szakmai kérdésekben.

Amikor arra gondolunk, honnan jöttünk és mit hozott a felépülésünk az életünkbe; eláraszt
minket a hála érzése. Ahogy a „Működik” említi: a hála nyújtja az erőt minden cselekedetünk
alapjához. Saját életünk is lehet hálánk kifejeződése: minden azon múlik, hogyan éljük azt.
Mindegyikünkben van valami nagyon különleges és egyedi, amit hálából felajánlhat.

 Hogyan fejezem ki hálámat?