CHANDA

HAHN

Tükröm,
tükröm….














Dream
válogatás



Írta: Chanda Hahn
A mű eredeti címe: Fairest

Fordította: Stier Ágnes


Szerkesztő: Vajna Gyöngyi
Nyelvi korrektor: Horváth Annamária
Műszaki szerkesztő: Szekretár Attila

© Chanda Hahn 2012
© Stier Ágnes 2015
© Maxim Könyvkiadó Kft. 2015

Borító: Steve Hahn























„Tükröm, tükröm, mondd meg nékem,
ki a legszebb a vidéken?”






 1. FEJEZET

M
ina nem olyan halált képzelt magának, hogy egy tündér szaggatja darabokra.
Tüdeje égett az oxigénhiánytól, az oldalán fájdalmas vágás éktelenkedett. Zihált, a
fogát csikorgatta, és még jobban szedte a lábát, növelve a távolságot közte és
üldözői között. Befordult a sarkon, és megkockáztatott egy válla felett vetett
pillantást a nyomába szegődő hatalmas tündér felé. Gyorsabbak voltak, mint hitte, és
sebesen közeledtek. Komoly bajban volt.
Ismerte ezt a városrészt, már majdnem a Tulleyway hídhoz értek.
Másodperceken belül elérte az acélkerítést és a fémtáblát, melyen az állt: „Tilos a
belépés!” Térdre ereszkedve átcsusszant a kerítés nyílásán, közben felhorzsolta a
karjait. Hátranézett: üldözői elérték a kerítést, és úgy döntöttek, inkább megmásszák,
mint hogy átpréselődjenek a hihetetlenül szűk résen.
– Jaj, a francba! – nyögte Mina, és lesprintelt az aluljáróba vezető lépcsőn. Az
egész környéket szemét, üres akkumulátordobozok és olajoshordók borították,
melyeket csavargók használtak hideg éjszakákon. Az alagút elhagyatott volt. Mina
nem tudta biztosan, mi ütött belé, hogy ide szaladt. Talán a sors keze.
Minát néhány napja mintha óriási metafizikai lapát lökdöste volna a The End
Zone sport- és grillbár bejáratához, pedig általában nagyon nem ilyen helyekre járt.
Hallott már a híres étkezdéről, mert a Chicago Bears amerikaifoci-csapat három
korábbi játékosa volt a tulajdonos. Küzdött a késztetés ellen, hogy belépjen oda, de
három nap hasogató fejfájás, bizsergés és vonzás után végre megadta magát. Tudta,
hogy az étterem falai közt szembenéz majd következő küldetésével.
Aprócska, oldalsó asztalnál foglalt helyet, kólát és sült krumplit rendelt, majd
rögtön vissza is küldte, mert a krumpli középen még jeges volt, a kólából pedig
már kiment a szénsav. Tíz percig ücsörgött a rozoga széken, majd felállt, és kétszer
helyet cserélt. A három visszavonult focista a helyiség különböző pontjairól figyelte
az ügyködését. Reakciójuk az enyhe undortól a vad gyűlöletig terjedt.
Az utolsó vendég távozása után egyikük az ajtóhoz lépett, és a ZÁRVA feliratra
fordította a táblát, így odabent négy főre szűkült a társaság: Minára és a három
Chicagói Medvére. A férfiak szinte rá sem bírtak nézni. Aztán Mina csevegni
próbált, megemlítette a Bears győzelem-vereség arányát, majd rájött, hogy
nincsenek túl beszédes hangulatban, és nem is lesznek.
 Brown, a legtermetesebb játékos, áthajolt Mina asztala fölött, és beleszippantott
a hajába. A lány izmai megfeszültek, és lenyelte az utolsó falat sült krumplit.
A férfi hangosan kifújta a levegőt, majd kollégáihoz trappolt, és egyetlen szót
mordult:
– Grimm.
Három gyűlölettel teli szempár nézett Minára.
A lánynak több sem kellett, felpattant, az ajtóhoz rohant, alig néhány
másodperccel előzve meg a legkisebbet. Hátrapillantott a válla felett; a férfi félig
átváltozott medvévé, amikor a nyomába eredt. Nekicsapódott az üvegajtónak, és
ezernyi csillogó darabra törte. Ez épp csak annyira lassította le, hogy Mina egérutat
nyerjen. Egyben a gyanúja is beigazolódott. Tündérek voltak.
Az üldözői összegyűltek, és mérlegelték, hogy a nyomába eredjenek-e, így
szerzett harminc másodpercnyi előnyt. Imádkozott, hogy döntsenek úgy, életben
hagyják, és nem erednek utána, de egyértelmű volt, hogy az imáit, ma nem
hallgattatnak meg.
Ugrált az aluljárót borító szemét közt, közben próbálta előrángatni a
Grimoire-t a farmerdzsekijéből. Futás közben kell törnie a fejét, ha túl akar járni
három valódi Chicagói Tündérmedve eszén. Hirtelen és vad ötlettől vezérelve azon
filózott, hogy vajon profi sportkarrierjük során segítették vagy akadályozták-e a
csapatot.
Mindössze az alakját változtató, és a lapjai közé tündéreket foglyul ejtő
varázskönyvvel felfegyverkezve felmérte a környezetét és ellenfeleit, majd kissé
nevetséges, ám atombiztos tervet eszelt ki.
Az elmúlt hónapban megismerkedett a Grimoire-ral, magabiztosabban
használta a képességeit, és bízott a segítségében. Annyira, hogy három kisebb
küldetést már végre is hajtott. Közel sem volt olyan tehetséges, mint az apja, de
magabiztosságot nyert. Azonban ördögi hollókkal és bosszantó rókákkal
megbirkózni semmiség életnagyságú medvék csapdába ejtéséhez képest, akik elég
erősek, hogy letépjék a fejét.
A háta mögötti üvöltéstől meglepetten fordult vissza. Ketten közülük már nem
rejtegették tündéralakjukat, és teljesen átváltoztak. Vezetőjük idősebb volt, ősz
szőrcsomók borították a lapockáját, ettől túlvilági megjelenése lett. Focimezük
szétrepedt, nem fért el bennük hatalmas tündértestük.
Minát készületlenül érte a gyors átváltozás, beleütközött egy felborított
hordóba, elesett, és lehorzsolta a térdét. Nem lett volna szabad visszanéznie.
Felpattant, ekkor a harmadik medve közeledett felé a másik irányból, a túlfolyó
felől. Körülvették. Erre nem számított.
– És… hogy tetszik a csapdám? – kérdezte ártatlanul, szorongva és idegesen.
– Csapda? Szerintem te estél csapdába, kicsi Grimm! – morgott felé a
legkisebb medve egyre közeledve. Aranybarna bundája tele volt a betört étteremajtó
üvegszilánkjaival.
– Ki küldött utánunk? – kiáltotta a vezér Mina háta mögött, amikor utolérte a
többieket. Öregebb, nagyobb és lassabb volt. – A Fátumok árulták el, merre
vagyunk? Szerintük már túlságosan megerősödtünk, igaz? Nem tetszik, ahogy ideát
ügyködünk. Hát, ez van, a mi dolgunk, nem az övék. Mit számít, ha néha-néha
megeszünk pár embert? Ettől még fizetjük a tizedet. Továbbra is engedelmesen
megjelenünk, ha hívatnak minket. Kinek léptünk a tyúkszemére, hogy te kopogtattál
az ajtónkon? – érdeklődött Brown, a legnagyobb.
Mina undorodott. Felfordult a gyomra a hallottaktól. Most bevallották, hogy
embereket esznek? Végignézett a híd alatt az üres dobozokon és hálózsákokon, és
rájött, hol találtak élelmet. Egész idő alatt azt hitte, hogy üldözésre bírta őket, erre
ők terelték őt… a vadászterületükre. Nagyot nyelt, a gyomra liftezett.
– A Történet – felelte. Fogalma sem volt, mit mondhatna még. – A Történet
küldött utánatok, vagy inkább titeket küldött hozzám.
– Történet? Abból nem kérünk – sétált közelebb Brown. Ellazította a vállait,
kinyitotta a kezét, és előtűntek nagy, fekete karmai. – Csak a magunk módján
akarjuk intézni az üzletet. Mit szólnál, ha életben hagynánk, te pedig fognád azt a
nyavalyás könyvet, és soha többé nem jönnél vissza?
– Bocs, srácok! – próbált Mina bátornak tűnni, miközben a kezei remegtek a
félelemtől. – Nem fog menni. Nem hagyhatom, hogy úgy folytassátok, ahogy eddig.
Történet ide vagy oda, meg kell titeket állítani.
A legkisebb medve előrehajolt, várakozás közben nyál csöpögött a fogáról.
Mina felé oldalgott. Hangja tompán recsegett, medveszája képtelen volt
megformálni a pontos szavakat, mely azt bizonyította, hogy több időt töltött
emberalakban.
– Akkor nekünk kell vigyáznunk magunkra.
Mina felnézett, és mindhárman rátámadtak. Megragadta a könyvet, és kinyitotta.
Próbált koncentrálni, mire három hatalmas medvecsapda sarjadt ki a földből. A
három medve megállt, és felüvöltött fájdalmában, a csapdák egyesével foglyul
ejtették a bokáikat, földhöz ragasztva őket.
Mina megkönnyebbülten mosolygott, hogy működött, de csak egy pillanatig,
mivel a legkisebb medve így is elérte őt hosszú és erős mancsával. Épp akkor nézett
fel, amikor a feje felé suhintott. Felsikoltott, és kinyitotta a Grimoire-t. A könyvből
tiszta fehér fény lövellt ki, ettől a medvék rémülten hátrahúzódtak. Mina
kétségbeesetten markolta, miközben a könyv forrósodott, a tündérmedvék pedig
tovább küzdöttek a varázscsapdákkal, miközben próbálták kikerülni az áradó fényt.
Mint már korábban is, erős szél támadt, felemelkedtek a levegőbe, és a lapok maguk
felé szívták őket.
Közeledtek, Mina leejtette a könyvet a földre, és arrébb lépett. Félt, hogy őt is
beszippantja. Eltakarta a szemét a fény elől, és várt, míg elállt a süvítő szél. Amikor
minden elcsendesült, körülnézett. A könyv becsukódott. A lány lassan felállt,
leporolta piszkos, szakadt farmerját, felvette a könyvet, és megnézte a tartalmát.
Az egykor üres oldalt most gyönyörű illusztrációk díszítették: támadói valódi
tündéralakjának pontos másai. A három medve mellett egy lányalak is megjelent,
aki úgy nézett ki, mint Mina. A lány előrelapozott, és odakörmölt szavakat látott a
tartalomjegyzékben. Újabb küldetést fejezett be, méghozzá segítség nélkül!
 2. FEJEZET

F
öld hívja Minát! Hahó!
– Hmm? – emelte fel Mina a fejét a padját borító könyvkupacról, és Nanre meredt.
Egyetlen szót sem hallott abból, amit a barátnője az utóbbi percekben mondott,
mert áz ablakon keresztül az uszodaépületet bámulta. Ő bármelyik pillanatban
kisétálhat abból a bizonyos szürke épületből a vízilabdacsapat többi tagjával együtt.
Mina azt kívánta – remélte –, nem, imádkozott azért, hogy csak egy pillanatra
láthassa. Ezt mindennap eljátszotta: itt várt, kibámult az ablakon, nézte, ahogy a fiú
elsétált, remélte, hogy felé pillant, és úgy mosolyog rá, mint régen. Jó, nem minden
nap, csak amikor büntetést kapott, és a szűk látókörű, könyörtelen Mrs. Porternek
hála megint ez történt.
Nan újra próbálkozott.
– Ne haragudj, mit is mondtál? – kérdezte Mina esetlenül, fejét a kezén
pihentetve. Mostanában túlságosan kimerítették a Grimm-küldetések, és hogy
reménytelenül bele volt zúgva Brodyba, így nem jutott rá ereje, hogy figyelmes
barátnő legyen.
– Nem tudom, mi ütött beléd az elmúlt néhány hétben. Fejben máshol jársz,
sosem vagy otthon, és nagyon titkolózol. Ha nem tudnám az igazat, azt hinném,
találkozgatsz valakivel. Hé, most hogy belegondolok, azt az új srácot, Jaredet úgy
kerülöd, akár a pestist! – sikoltott fel boldogan Nan, szőke fürtjei minden egyes
bólintásnál ugrándoztak. – Ő az, igaz?
Ma fantasztikusan nézett ki cuki szűk farmerben, divatos vászoncipőben,
csillogó kék körmökkel, világoskék együtteses pólóban és fedora kalapban. Ő volt
a suli legaranyosabb lánya, és csak az őrült szokása miatt kapott elzárást, mert órán
is állandóan a telefonját nyomogatta. Becsusszant a Minával szemközti padba és
áthajolt rajta, elállva ezzel a kilátást.
Barátnője a homlokát ráncolta, és még inkább kihajolt a székéből. Nan utánozta
a mozdulatát. Amikor Mina nem válaszolt, játékosan meghúzta barátnője barna
haját.
– Aú, Nan! – zsörtölődött Mina, és rácsapott a kezére.
– Nan, mi? Áruld már el, mi jár abban a kockafejedben!
– A fejem nem is kocka!
 – Nem, de te tuti biztosan az leszel. Régebben sokkal murisabb voltál! Charlie-
ról van szó? – Nan keresztbe fonta a lábát és a karját, hogy leplezze aggodalmát.
Lábával idegesen kalimpált.
– Nem, nem Charlie-ról. Jól van.
– Saráról? – folytatta barátnője megkönnyebbült sóhaját követően.
– Nem, Nan, nem anyáról! – Mina egy pillanatra bosszúsan dőlt hátra a széken.
– Akkor meg miről? Feladom! Neked adom a kedvenc CD-met, nem is, a
kedvenc cipőmet, ha elárulod. Ne, várj! Kölcsönadom a kedvenc cipőmet. – Nan
nem túl meggyőzően rámosolygott.
Mina nem hallotta barátnője további csereajánlatait, mert megjelent, akit várt.
Brody Carmichael vállára vetett tornazsákkal befordult a sarkon. Mina lélegzete a
torkán akadt, és mindent elfelejtett, még azt is, hogy hol van.
Itt volt ő: a tökély. Napbarnította bőr, szögletes áll, sziporkázóan kék szemek és
szőke haj, ami kissé göndörödött, mert még vizes volt. Brody hátravetett fejjel
nevetett valamin, amit a haverja, T. J. mondott.
Mina szíve újra repedezett. Valaki odakiáltott nekik, erre megfordultak, és
várakozva ácsorogtak.
Ugyanolyan tökéletes, pompomlány szaladt oda hozzájuk. Természetes göndör
lófarka jobbra-balra repdesett, és Mina ösztönös késztetést érzett, hogy ollót
ragadjon a bántó szőke fonat ellen. Nem maradt más választása, mint összehúzott
szemmel figyelni a beszélgetésüket. Abból, ahogy Brody szája legörbült,
egyértelmű volt, hogy fogy a türelme a lánnyal szemben. Mina szeretett volna
bátorító szavakat üvölteni felé az üvegen és az udvaron át. Úgy tűnt, a beszélgetés
véget ért, mert Savannah White mosolyogva elsétált, akár egy macska. Brody
megfeszülő vállal beszélt T. J.-vel.
Mina észre sem vette, de Brody és Savannah beszélgetése közben felállt, és az
ablakhoz ment, tenyerét az üvegre tapasztva próbált átnyúlni, hogy a lehető
legközelebb legyen a fiúhoz. Szinte elviselhetetlen fájdalmat okozott, hogy
megismerte, majd elveszítette a szerelmet. Brody nevét suttogta, majd megriadt,
amikor a fiú felpillantva egyenesen ránézett.
Ugye kizárt, hogy meghallotta az elsuttogott nevét? Brody még jobban
elgondolkodott, és zavartan összevonta a szemöldökét. Mina ledermedt, aztán rájött,
milyen hülyén festhet félig az ablakhoz passzírozódva, miközben úgy bámulja a
srácot, mint egy szeretetéhes kiskutya. Felnyikkant, majd leengedte a kezeit az
oldala mellett.
Brody Minára, majd a távolodó Savannah-ra pillantott, aztán megrázta a fejét.
Megfordult, kinyitotta az uszoda ajtaját, és beviharzott. T. J. megriadt barátja
hirtelen hangulatváltozásától, és gyorsan utána rohant.
Mina arca égett zavarában, aztán gyorsan visszanézett az ajtóra, ahol a fiú az
imént eltűnt. Ránézett! Megállt és a szemébe nézett. Nem ilyen reakcióra számított. A
torkában fájdalmas képzeletbeli égitest jelent meg, alig bírt nyelni, és a szíve megint
meghasadt egyszer volt, hol nem volt barátja után.
Nemrég jött rá, hogy nem Mina Grime-nak hívják, hanem Mina Grimmnek, és
a Grimm testvérek leszármazottja. Az édesanyja megváltoztatta a nevüket, és
folyamatosan költözködött, próbált elrejtőzni a Történet elől. De hiába, mert az
rájuk talált. Most Minának több száz tündérmeséi küldetést kellett végrehajtania,
hogy megtörje a családját századok óta sújtó átkot.
Első tündérmeséi küldetése jelentette a legnagyobb kihívást. Foglyul ejtett egy
kortalan, Claire nevű tündért, legyőzött egy farkasfalkát, és megmentette a legjobb
barátnője életét. Közben a suli leghelyesebb és legnépszerűbb srácával járt. De egész
kapcsolatuk, az egész élmény már a múlté. Teljesen elfelejtődött. Ez volt az átok
egyik mellékhatása. A Történet képes volt kitörölni az emlékeket, és megváltoztatni
az eseményeket, hogy védje önmagát és a tündéreket az emberektől. Mina
rémületére meg is tette, így elveszítette a barátját és a néhány együtt töltött boldog
hetet.
– Tudod, bogaram, ez hasonló, mint amikor sétálsz valahol, elmerülsz a
gondolataidban, aztán célba érkezel, de a megtett útra nem is emlékszel – próbálta
neki elmagyarázni az édesanyja, Sara. – Az agyad kitölti a lyukakat, méghozzá a
legvalószínűbb forgatókönyvvel.
– Ő mit gondol, mi történt? – kérdezte Mina kétségbeesetten.
– Amit csak a Történet akar. Ha egyébként minden nap hazament iskola után,
akkor azt. Kicsim, a te korodban a napok százszámra annyira egyformák és
ismétlődőek, hogy a Történet könnyen elhiteti velünk, hogy ugyanazt éltük át újra és
újra.
– Ez nem igazság! – suttogta Mina remegő ajkakkal.
– Ha a tündérekről és a meséikről van szó, nincs igazság. – Sara az ölébe
vonta a lányát.
– Eszébe jut valaha, anya? Emlékezni fog a bálra, hogy el szokott vinni a
suliba? Hogy megcsókolt? – Mina ezt már lassan fel sem tudta fogni.
– Kicsim, a tündérek nagy hatalommal bírnak, ahogy a Történet is, mely a
Grimmek jövőjét irányítja. De az igaz szerelemnél nincsen hatalmasabb. És amíg ki
nem deríted, hogy ő-e az igaz szerelmed, vagy sem, tapasztalatból tudom, hogy
azokat, akik belegabalyodtak a Történet hálójába, gyakran erős deja vu fogja el.
Úgyhogy ne add fel!
Mina pontosan ebben reménykedett – egy esélyben, pillantásban, valamiben,
ami megvilágosodást hoz – és aztán a fiú felé fordul, átöleli, és azt mondja:
„Emlékszem!”. De néhány kínos és zavart pillantásokkal teli nap után kezdte azt
hinni, hogy ez sosem történik meg.
– Biztosan azt hiszi, hogy valami zaklató vagyok – dohogott Mina.
– Aha, valószínűleg – válaszolta Nan.
 Minát felriasztotta a barátnője hangja. Megfeledkezett Nanről, és nem vette
észre, hogy leült a szomszédos padra, és Brodyt bámulta az ablakon át.
Nan kivette a nyalókáját a szájából, és barátnője felé fordította a ragacsos
golyót.
– Drága Mina, térj már vissza az életbe!
Mina szeme keresztbe állt, ahogy felfogta a nyálas, piros cukorgolyót a
pálcikán.
– Azt hol szerezted?
– Próbálok leszokni a cukormázas muffinról – forgatta a szemét Nan, és még
hármat húzott elő a retiküljéből. – Túl sok festék. Úgyhogy váltottam. Kérsz? –
Legyezőszerűen széthúzta a nyalókákat, és csábítóan meglobogtatta Mina orra előtt.
– Nem, kösz!
– Egyébként sem oldaná meg a gondodat! – jelentette ki Nan továbbra is a
nyalókával a szájában.
– Miféle gondomat? – kérdezte Mina kicsit összezavarodva.
– Azt, hogy lassan kocka leszel – felemelte a hüvelyk- és mutatóujjait,
négyzetet formált, és azon át nézett Minára.
– Már mihez képest? Azt akarod mondani, hogy eddig nem az voltam?
– Hát, te mindig is inkább háromszög voltál – billentette oldalra a fejét Nan. –
De a bál óta megváltoztál. – Hüvelykujjával az uszodaépület felé bökött. – Brody
miatt vagy ilyen borongós? Ha! Micsoda szóvicc… érted?
Mina visszafordult a pad felé, és betette a könyveit az új hátizsákjába. Megállt
mozdulat közben, amikor eszébe jutott egy hasonló táska, amit biztosítótűk tartottak
egybe. Agyában feltűntek a képek, ahogy Brody lezuhant, ő elkapta a fiú hátizsákját,
megmentette az életét, és az azt követő napokról. A képek áradata felzaklatta, ezért
bosszúsan bedobta a könyveit a táskájába.
Nem élhet tovább a múltban, ideje aggóni a jövője miatt. Ki tudja, mikor gyűjt
a Történet újra erőt, és zúdít rá újabb tündérmesét?
– Oké, kocka vagyok, és kezdjek élni! Mit javasolsz, ó nagy bölcs? – Mina
próbált mosolyogva beszállni a játékba.
– Jövő hétvégén a legmenőbb banda játszik, és én eltökéltem, hogy szerzek rá
jegyet – húzta elő az iPhone-ját Nan, és pötyögni kezdett.
– Ne mondd, hogy az a banda, akik olyanok, mint a nyivákoló macskák? Hogy
is hívják őket? Royal flöss? Királyi tanács?
– Nem is olyanok, mint a nyivákoló macskák! – duzzogott Nan. – És a nevük
Holt Hercegek Társasága. Ha kell, egész éjjel sorba állok, de elmegyünk, az tuti! És
tuti új ruhákat kell találnunk neked.
– Mi baj a ruháimmal? – nézett végig Mina vintage csíkos pólóján, és
grimaszolt a korábban művészetórán rákerült látható festékfolt láttán. Amit mások
túrinak hívtak, azt Mina anyukája vintage-nek. Hogy nem vette észre a foltot?
Dühösen dörzsölte a szörnyű foltot, és az kezdett leperegni, de az egészhez sokkal
több melóra lenne szükség.
Azt hitte, javult a ruhatára. Legalább többé már nem hordott kapucnis felsőket.
Elég bajt okoztak neki, amikor legutóbb találkozott a Történettel, az megpróbálta őt
Piroskává változtatni, és minden ruháját pirossá változtatta. De attól még nehezen
fogadta el, azt is, hogy drága ruhákat vásároljon, amikor egyedülálló édesanyja
takarításból tartotta el őt és az öccsét. Ezért úgy döntött, használt, garázsvásárokon
és turkálókban vett cuccokat hord, amik nem is voltak olyan szörnyűek.
– Felejtsd el, Mina! Az a póló veszett ügy. Nem éri meg a macerát. – Nan
megragadta a barátnője kezét, és felhúzta a székből. A lány sóhajtva felvette a
hátizsákját, és követte barátnőjét a Kennedy gimi folyosójára.
A legtöbb diák már elment, és csak azok voltak a suli területén, akik büntetést
kaptak, vagy tanítás utáni klubokban vagy edzésen vettek részt. Mina sosem bánta, ha
sokáig maradt tanítás után. Így láthatta Brodyt, és nem futott össze az aljas Jareddel.
Egyszer azt hitte, Jared meghalt, és felelősnek érezte magát ezért. Egy
tündérfarkas egy mozgó teherautóból ráugrott Jared motorjára, miközben a főúton
száguldottak. Mina látta, ahogy egymásnak ütköznek, és kizártnak tartotta, hogy ezt
túlélhették. Vigasztalhatatlan volt, és napokig sírt a fiú miatt. Most, amikor Jared
nyilvánvalóan élt, azt kívánta, bár halott lenne. A fiú bunkó volt, ellenszenves, totál
seggfej.
Az a nap örökké az emlékezetébe égett, amikor Jared csodálatos módon élve
jelent meg a suli ebédlőjében. A srác meglepte, és olyan tüzes és átható tekintettel
nézett rá, hogy Mina egy pillanatig azt hitte, ő hal meg menten. Az asztalba
kapaszkodott, belevájta a körmeit, hogy ne rohanjon hozzá sírva és hangosan
fecsegve. Jared látta apró mozdulatát, és egy szinte észrevehetetlen fejrázással
nemet intett. Továbbra is Mina veséjébe látott, amikor átvonult az ebédlőn, és leült
egy másik asztalhoz. Jared visszautasította, hogy fenntartsa az új diák látszatát.
Mina szíve zakatolt. A vér dobolt a fülében, ahogy próbálta megérteni az erős
érzelmeket, amik Jared láttán elöntötték, és a srác azonnali reakcióját. Izgalom,
öröm, boldogság, zavar, megbántottság, becsapottság, szomorúság. Mind
szempillantás alatt átsuhant az arcán, és a székhez szegezte. Nan alig vette észre,
mert folyamatosan az új srácról áradozott.
Mina képtelen volt elviselni az egyetlen ember elutasítását, aki tudta, kicsoda
valójában. Jared láthatóan mindenre emlékezett. Miért? Miért teszi ezt? Zsibbadtan
ült a helyiség végében, szemben a fiúval, aki ismerte őt, de úgy tett, mint aki nem, és
Brodyval, aki nem emlékezett rá, de a lány azt kívánta, bár emlékezne. A Fátumok
kegyetlen egy népség. Miért nem lehet fordítva? Miért ne kaphatná vissza Brody az
emlékeit, Jared pedig elfelejtené?
Szörnyen érezte magát hirtelen támadt gondolataitól, és kezébe temette az arcát.
Ez túl sok, túlságosan sok feldolgoznivaló egy tizenhat évesnek. Savannah White
nevetése töltötte be az ebédlőt, és Minánál végleg elszakadt a cérna. Megragadta a
tálcáját, átlökte az asztalon, majd hangosan felállt. Felborult a széke. Minden fej
várakozásteljesen fordult felé.
Már jó ideje nem érzett ilyen dühöt. Ezért megfordult, és még egy széket
félrelökött az útból. A bútordarab könnyedén mozgott, és varázslatos
irányváltoztatásokat végzett. Nekiment a gyanútlanul arra járó Steve-nek. A fiú
megbotlott, és ebédlőtálcája tartalmát egyenesen az egy és utánozhatatlan Savannah
White ölébe borította. A lány ráüvöltött és fehér szurkolólány egyenruháját borító
spagettire meredt. Az ebédlő nevetésben tört ki.
Mina tágra nyílt szemmel nézte a dominóhatást, amit elindított, és el sem hitte,
hogy ekkora szerencséje van. A diákok arcára pillantott. Rá sem néztek, nemhogy
észrevették volna, mit csinált. Savannah dühös tirádája egyre hangosabb és
hisztérikusabb lett. Mina vetett még egy pillantást Jaredre, aki arcán elterülő gúnyos
vigyorral szándékosan lefelé, a tálcájára nézett. Szeméből sütött a csintalanság.
Ez mindent megmagyarázott. Mina abban nem volt biztos, hogy honnan tudja,
de Jared állt a titokzatosan mozgó szék és a Steven/Savannah-helyzet mögött.
Eltűnődött, hogy ez vajon egyfajta békejobb-e, amiért nem hajlandó tudomást venni
róla? Hát, nem fogadja el. Sarkon fordult, és kisétált az ebédlő kétszárnyú ajtaján,
hátrahagyva a felfordulást.
Ez egy hónapja történt. Jared azóta sem szólt hozzá. És Brody csak furcsa
pillantásokat küldözgetett felé. A pasigondok, és a folyamatos készenlét, hogy
figyeljen a következő küldetésre, megviselték az idegeit. Érezte, hogy fiatal énje
lassan odalesz, és átadja helyét egy szánalmas, szeretetéhes, paranoiás hibbantnak.
Mintha maga felett lebegett volna, és onnan nézett volna le, kívülállóként.
– VIGYÁZZ! – sikoltott Nan.
Mina erős rántást érzett zöld kordbársony dzsekijén, visszazuhant a járdára és a
jelenbe. Piros, nyitható tetejű kocsi húzott el mellettük, benne egy rakás sikoltozó
tinilánnyal. Majdnem elütötték. Zavartan nézett körül. A Kennedy gimi előtt álltak, a
parkolóba vezető járda mellett. Mikor sétáltak ki? Tényleg annyira elmerül a
gondolataiban, hogy ilyen hosszú időszakaszok kiesnek? Arra nem is emlékezett,
hogy átsétált a kampuszon.
– Mina, komolyan! – engedte ki Nan barátnője dzsekijét vasmarkából. –
Kérlek, áruld el, mi bajod van!
Minát elöntötte az adrenalin, hogy majdnem elütötte egy autó. Ha Nan nincs
mellette palacsintává lapult volna. Égett, ropogós palacsintává, amit nem is érdemes
megmenteni, és akkor mi lenne a családjával? Azt jelentette volna, hogy Charlie, a
néma kisöccse lenne a következő Grimm, aki szembenéz a Történettel.
Nem így akart elmenni, így egyszerűen, hogy belesétál a forgalomba. Hogy a
nyavalyába néz szembe újabb veszélyes küldetéssel, ha magára sem tud vigyázni?
Egyszerre elszédült, felfordult a gyomra, és hányingere lett. A lába zselévé
változott, és összecsuklott. Zihálva lerogyott a járdára.
Nan a nevét sikoltotta, és a fülét zsibogás töltötte meg. Esküdni mert volna rá,
hogy Claire gonosz kacaja visszhangzott körülötte, és hallotta, ahogy Cédrus
rámordul.
Megállt mellettük egy autó, és lehúzták az ablakot.
– Mi folyik itt? Mi történt?
Az erőteljes hang áttörte Clair mániákus kacajának visszhangját Mina fejében,
de továbbra sem tudta lecsillapítani sem a szívverését, sem a légzését.
– Majdnem elütötte egy autó, és szerintem sokkot kapott.
– Ne mozduljatok! – Kinyílt a kocsiajtó, léptek közeledtek, majd kinyílt egy
másik. Mina annyira szédült, hogy különösebb ellenállás nélkül hagyta, hogy Nan
besegítse a hátsó ülésre.
Hűs bőrülések simultak az arcához, a szag furcsamód ismerős, bár
felismerhetetlen volt. Becsapódott három ajtó, és felberregett a motor.
– Hova? – kérdezte a férfi sofőr.
Mina körülnézett a hátsó ülésen. A padlón csak néhány tankönyv hevert és egy
fekete sporttáska a suli kabalájával és fehér vízilabdás sziluettel. Felnézett a
visszapillantó tükörbe, és aggódó kék szemek néztek vissza rá. Nem kellett látnia a
sofőr arcát, hogy tudja, Brody Carmichael kocsijában ül.
– 972… – hadarta Nan.
– NE! – kiáltott fel Mina kicsit túl hangosan. Nan az otthoni címét adta meg
Brodynak.
– Nem haza akarsz menni? – fordult hátra Nan tágra nyílt szemekkel. – Azt
hittem, valamiféle idegösszeomlásod volt.
– Már jól vagyok. – Mina az ajkába harapott, és feszengve lesütötte a szemét. –
Kicsit kiütött, hogy majdnem elcsapott egy kocsi. Jól vagyok… tényleg! – tette
hozzá sután.
– Tök mindegy – vonta fel a szemöldökét Nan, egyértelműen jelezve, hogy
nem hisz neki. Kinyitotta az ajtót, és kilépett a járdára. – Azt hiszem, akkor mégsem
kell fuvar.
– Rendben – felelte Brody. – Elvihetlek titeket bárhová. – Nedves haja majdnem
megszáradt a napon. Mina szerette volna megérinteni a félig nedves tincseket, de
hátrahúzódott. Eltűnődött, vajon a fiú érzései is olyan zavarosak és ellentétesek-e
mostanában, mint az övéi.
Megfogta a hátsó ajtó fogantyúját, de az nem moccant, még mindig zárva volt.
El sem akarta hinni: gyerekzár.
Brody Minát bámulta, aki a fogantyúra tapadt, ugrásra készen várta, hogy a fiú
kinyissa. Nem nyitotta.
– Mit csinálsz hétvégén? – kérdezte végül, miután egy örökkévalóságig csak
várt és figyelt. Bár a kérdést nyilvánvalóan Minának szánta, Nan felelt rá a járdáról.
 – Holt Hercegek Társasága koncertre megyünk. Jól sejtem, hogy fogalmad
sincs, kik azok?
– De, ismerem őket – Brody tekintete Minára siklott, csak aztán válaszolt. – A
frontember az unokatesóm.
– MICSODA? Nem hiszem el! Valdemar az unokatesód! Ez kábé a legmenőbb
dolog. Tudsz szerezni nekünk autogramot? – Nan a rock-mennyországba jutott.
A fiú figyelte a táncoló, ugrabugráló, izgatottan csápoló lányt. Szája mosolyra
húzódott, majd visszafordult Minához a hátsó ülésen.
– Jobbat tudok. Hadd vigyelek én el titeket, és szerzek backstage-belépőt.
Erre újabb sikoly szakadt ki Nanből, mire egy csapat madár felrepült. Mina
meglepetten befogta a fülét, Brody összerezzent fájdalmában.
– IGEN, igen, szent makréla, igen! – Nan hangosan énekelte a banda legutolsó
slágere, a Szépség halála refrénjét. Hamar megfeledkezett a még mindig a kocsiba
zárt Mina gyötrődéséről.
– Te, te mit mondasz, Mina? – kérdezte Brody ellágyuló hangon.
A lány ujjai vonakodva elengedték a fogantyút. Képtelen volt a fiú szemébe
nézni.
– Rendben – suttogta.
Mi ütött belé? Erre várt, esélyre, hogy újra együtt legyen Brodyval, és
kiderítse, igaz volt-e, ami köztük történt, vagy a Történet machinációjának
eredménye. Akármennyire is vágyakozott utána, fennállt a lehetőség, hogy a
Történet beavatkozása nélkül a fiú nem érezne többé ugyanúgy iránta. Kész újra
megpróbálni és kockáztatni, hogy elveszíti? IGEN!
Brody meglepetten pislogott. Úgy tűnik, hangosan és határozottan kimondta
ezt.
– Oké, akkor megbeszéltük. – A fiú megnyomta a központi zár gombját, és
kiengedte Minát a hátsó ülésről.
– Akkor is kinyitottad volna, ha nemet mondok? – kérdezte a lány, mielőtt
kiszállt.
– Valószínűleg már sosem tudjuk meg, igaz? Mert igent mondtál. – Brody
összeszorította az ajkát, és féloldalasan mosolygott. Megérintette a homlokát, és
lehunyta a szemét. Apró fejrázással beindította a motort, és megvárta, hogy Mina
kiszálljon. A lány látta, hogy néhány emlékkel küzd. Ettől a szíve kicsit még jobban
megszakadt érte.
– Hol találkozzunk? – hajolt be mosolyogva Nan a nyitott ablakon.
– Mi lenne, ha felvennélek titeket a… – nézett Brody Minára.
– Nan lakásánál! – szólt közbe a lány, mert tudta, mit akar javasolni a fiú.
Tanult az első alkalomból, és távol akarta tartani a fiút az anyjától. Nem akart több
vitát, sem „Én megmondtam” okat, ha megint rosszul alakulnak a dolgok.
– Hatkor értetek megyek – ráncolta a homlokát Brody, de azért beírta Nan
címét a mobiljába.
Mina a felpörgetett motor hangjára kapta fel a fejét. Hihetetlen volt az időzítés.
Jared megint ott ült fekete motorján az út túloldalán. Újra berregtetett, szándékosan
felhívta magára a figyelmet. Mina rámeredt, mire a fiú lassan megrázta a fejét,
nemet üzenve.
A lány szeme hitetlenkedve elkerekedett. Kizárt, hogy a srác tudja, mire készül.
Nem hallhatta a beszélgetésüket a koncertről. Vagy igen?
Dühösen és csalódottan felöltötte legkacérabb mosolyát, ami valószínűleg
kínosnak és fájdalmasnak látszott. De mindent megtett, hogy Savannah-t utánozza.
– Ó, alig várom! Nagy móka lesz! – mosolygott, és kihívóan felszegte az állát
Jared felé, hogy próbálja csak megállítani.
A srác, hogy kifejezze nemtetszését, egyszerre nyomott gázt és elülső féket,
ettől hosszú, kör alakú gumicsík maradt az aszfalton, amikor száznyolcvan fokos
fordulat után elszáguldott.
Nan az orrával grimaszolt az égett gumi szagára. Brody integetett, majd
elhajtott.
– Ez mi volt? – kérdezte Nan vádlón.
– Mi mi volt? – kérdezett vissza Mina a legártatlanabb hangján.
– Ó, engem nem vágsz át! – váltott magas hangra Nan. – Ó, Jézus Mária,
Brody! Nagy móka lesz! Alig várom! – Nan előre-hátra ingatta a fejét, szőke haja
repkedett körülötte, tökéletesen parodizálta Savannah-t. Minát egy pillanatra
megdöbbentette a hasonlóság.
– Egek, Mina! – fújtatott Nan. – Azt akarod, hogy hanyatt-homlok meneküljön?
Csak kezdj úgy beszélni, mint a volt barátnője.
– Nem volt szándékos – húzta be a vállát elkedvetlenedve a lány. – Csak
viccessé és kacérrá akartam változni, és ő jutott először eszembe.
– Hogy mi, nem rám gondoltál először? Meg vagyok sértve! Sokkal viccesebb
és kacérabb vagyok Savannah-nál!
Ebben volt valami. Nan volt az egyik legcsinosabb lány a suliban, vicces és
kacér. Mindenki tudta, kicsoda Nan Taylor. Elvált szülei kőgazdag ügyvédek voltak.
És ha személyesen nem is ismerték, valószínűleg követték Twitteren vagy a
közösségi média legújabb őrületén. Ő lehetett volna a legnépszerűbb lány a suliban,
ha akarta volna. De nem próbálkozott ilyesmivel, nem próbált beilleszkedni vagy
bármi más lenni, mint önmaga, és Mina hálás volt ezért.
Ismerős bizsergés futott végig a gerincén. Figyelmeztette, hogy valami tündéri
vagy varázslatos van a közelben. Megfordult, és a kellemetlen érzés forrását
kereste.
Nan tovább karattyolt, ő pedig idegesen az ajkába harapott. Végigpásztázta az
arra járó diákokat. Néhány alsós gördeszka-trükköket mutatott be, és Hame igazgató
arra sétált, hogy rájuk szóljon. Savannah és Pri új szurkolórigmust kántált egy
csapat lánynak. Minden normálisnak tűnt, még a kerítés mellett iPodot hallgató
madárcsontú, sápadt kislány is. Új volt, Mina legalábbis eddig nem látta. Valahogy
elképesztően gyönyörű volt. Rövid haja divatosan kócos volt. Rakott szoknyája és
mellénye iskolai egyenruhához hasonlított, kivéve a nagyon tarka cipőt. Szándékos
döntés, nem vitás.
Mina figyelmen kívül akarta hagyni az energiát és izgalmat, aztán a kislány
felpillantott az iPodjából, és a szemébe nézett. Arcán alig titkolt megvetés suhant át.
Mina Nant szólította és odafordult, hogy az új diákról kérdezze. De amikor
visszanéztek, a lány már eltűnt.
 3. FEJEZET

Ö
t órakor Mina még mindig nem talált semmit Nan szekrényében, amit felvehetett
volna. Főleg, mivel barátnője fel akarta öltöztetni, mint egy babát. Másrészt mert
Nan szobája még annál is jobban katasztrófa sújtotta terület volt, mint az övé.
Minánál kupi volt. Nannél mintha bomba csapódott volna be.
– Jaj, ez klassz! – húzott elő Nan egy kék-fehér hosszú szoknyát, és
barátnője elé tartotta. – Arany övvel és barna bakanccsal gyilkos lenne!
– Meg azzal a farmerral – bólintott Mina.
– Ehhez nem vehetsz fel nadrágot! – meredt rá hitetlenkedve Nan. – Ez ruha.
– Felhúzta, hogy megmutassa.
– Látod: ruha.
– Nem, ez fél ruha! – grimaszolt Mina.
Nan körbeugrált a szobában, és még három hasonló stílusú ruhát húzott elő.
– Látod, ezek egyszerre szoknyák és ruhák. Ez a legújabb divat – duzzogott, és
barátnője felé nyújtotta őket, hogy válasszon egyet.
– Talán Barbie-divat? Én ezt nem vehetem fel.
– Nem tudod, míg nem próbálod – forgatta a szemét Nan.
– De, én tudom, hogy sosem próbálom fel – nevetett Mina jó szándékúan.
– Wilhelmina Grime, menj be, és próbáld fel… MOST!
– Nan Mina felé hajította a ruhát, és szó szerint belökte a szobájához tartozó
fürdőszobába.
– Ne, aú! Ne… állj! – kiabált Mina, de képtelen volt vitatkozni, mert Nan
kiegészítőkkel és a többi pólóruhával támadt rá. Megadta magát, fogta a ruhákat, és
bevonult a fürdőbe. A helyiség nagyobb volt, mint az ő aprócska hálószobája,
merülőkáddal, dupla mosdóval és vízesés funkciós zuhanyzóval.
Sóhajtva kiterítette a ruhákat a zsúfolt pult kevésbé kupis részére. Levetkőzött,
majd felpróbált egy hosszú smaragdzöld inget. Le volt nyűgözve. Alig ért a térdéig,
egyetlen holmija sem volt ilyen rövid. De nem nézett ki illetlenül. Ha magasabb
lenne, túl sokat mutatna a lábából. Arany övét, karkötőket és nyakláncot vett fel
hozzá, és egy pár Steve Madden csizmába bújt.
– Azta! Mindenképpen ezt vedd fel! – dugta be a fejét Nan a fürdőszobába.
Kefével nekilátott laza halszálkafonatot készíteni Mina egyik válla fölé. Attól, hogy
kifésülték a haját az arcából, sokkal idősebb lánnyá változott. Némi pirosító,
szájfény és szemceruza után pedig fiatal nővé.
Megnézte magát a tükörben, és kénytelen volt meglátni a rámeredő gyönyörű
lányt. Idősebbnek, gazdagnak és magabiztosabbnak látszott. De csakis Nan ruhái,
sminkcuccai és ékszerei miatt. Most az egyszer kicsit féltékeny volt. Igen, mindig is
csodálta a barátnőjét, de Nan annyira barátságos, szerény és önzetlen volt, hogy
féltékenységnek sosem volt helye.
De rájött, hogy itt nem csak pénzről volt szó. Nan tudatlanságára irigykedett.
Neki nem lógott az életét fenyegető családi átok a feje felett. Elfordította az
aranyozott csap gombját, és hideg vizet folyatott remegő kezére. Ivott kicsit, majd
az arcára is locsolt.
– Gyerünk, Mina, fejezd be! – ismételgette magának. Talán csak ideges a ma
esti koncert miatt, és hogy Brody Carmichael bármelyik pillanatban megérkezhet.
Nan szűk, fekete farmert, többrétegű csipketrikót, az egyik karján pedig
legalább tíz karkötőt viselt. A saját hajára és sminkjére nem szánt sok időt. Amikor a
tükör előtt álltak, Mina volt a feltűnő szépség, aki ragyogott, akár egy sztár. A lány
csak később jött rá, hogy barátnője szándékosan öltözte alul.
Besétáltak az amerikai konyhába, kifosztották a rozsdamentes acél hűtőt, nasit
kerestek, hogy múlassák az időt.
A hűtő gyakorlatilag üres volt. Néhány üveg víz, ketchup, görög joghurt és
narancsok árválkodtak az üvegpolcokon. Minát általában aggasztotta volna az
ilyesmi. De tudta, hogy Taylorék ritkán esznek otthon, általában mindent rendelnek.
Nan joghurtot és üveges vizet adott Minának, amikor csilingelt a lift, és ketten
léptek a nappaliba. Magas nevetés visszhangzott a lakásban, amikor Mrs. Taylor
besétált. Haját természetellenesen világosszőkére festette. Drága kosztümkabátját
átvetette a retiküljén, a szokásos kék selyemblúz helyett – nyilvánvalóan a lánya
szekrényéből kölcsönzött – csipkeinget viselt. Minden jel szerint fiatalabbnak akart
tűnni a koránál. Ennek oka a mellette álló magas, sötét hajú, jóképű férfi volt, aki
imádattal csüngött minden szaván. Ölelkeztek és csókolóztak.
Nan irányából öklendezés hallatszott, és Mina odafordult. Barátnője groteszk
fintorokat vágott az anyja és a jóképű Robert Martin, leendő mostohaapja felé. Mina
már hallotta az egész történetet.
Nan anyukája, Veronica akkor találkozott a férfival, amikor véletlenül
mindketten ugyanabba a taxiba ugrottak be. A férfi ki akart szállni és átadni a taxit,
de aztán felajánlotta, hogy kifizeti mindkettőjük viteldíját, ha vele tarthat, és
élvezheti a társaságát. Természetesen minden egyedülálló, keményen dolgozó nő,
akinek már régóta nem volt udvarlója képtelen lett volna visszautasítani az ajánlatot.
A többi pedig már történelem. Két héttel később hivatalosan is jártak, két hónap
múlva eljegyezték egymást.
Most olyan esküvőt terveztek, ami felülmúlja Veronica első lagziját Nan
apjával.
Mina megkérdezte a barátnőjét, mit gondol jövendőbeli mostohaapjáról.
– Azt hiszem, rendben van – vont vállat a lány. – Feltéve, ha szereted azt, aki
magas, sötét hajú és unalmas – dohogott.
– Mivel is foglalkozik? – kérdezte Mina az üvegébe kortyolva, miközben a
szomszéd szobában sugdolózó szerelemittas felnőtteket figyelte.
– Orvos az új kórházban. Tudod, abban, ami teljesen üvegből épült.
Mina persze tudta, melyik kórházra céloz Nan. Néhány hónapja fejezték be a
hipermodern tervezésű és felszereltségű épületet.
– Az király! – felelte kissé feszengve. Nem egészen tudta, hogyan vigasztalja a
barátnőjét. Nan általában csak olyasmik miatt panaszkodott anyukája új pasijáról,
hogy „unalmas”, „túl tökéletes” és nyilvánvalóan „nem az apja”.
Robert Martin gyors csókot nyomott Veronica arcára, aki végigment a
folyosón, ő pedig a konyha felé tartott.
– Mi újság, Nan? – kérdezte Robert.
– A Times – vágott vissza a lány, erre Mina elnevette magát.
– És gondolkodtál azon, amit anyukád a Harvardról mondott? – hagyta teljesen
figyelmen kívül Nan gúnyos válaszát Robert.
– És ő gondolkodott azon, amit én a Juliardról? – dugta kanalát Nan
határozottan a joghurtba, majd bosszúszomjasan kevergette.
– Ne aggódj a múltkori vitád miatt anyával! Van időnk. Ha oda szeretnél járni
gimi után, elintézem. – Robert kinyitotta a konyhaszekrényt, és diákcsemegét vett
elő. Mogyorót pottyantott a szájába, és hangosan ropogtatta.
– Jó, rendben – felelte kissé morcosan Nan. Nem nézett a férfira, amikor az
diákcsemegével kínálta. Robert zavartalanul lendítette tovább a zacskót Mina felé,
aki vett egy marékkai.
– Szóval, gondolkodtam. Van egy kis házam az Imperial-tónál. Anyukáddal
elvihetnénk oda az új csónakot, te pedig meghívhatnád néhány barátodat egy
vízparti bulira. Mit szólsz?
– Azt hívok meg, akit csak akarok? – derült fel egy csapásra Nan.
– Persze, miért ne? – vont vállat Robert.
– Ez állatian hangzik! Mikor? – Nan sikertelenül próbálta eltitkolni a
lelkesedését.
– Mondjuk két hét múlva? – nevetett Robert megadóan feltartva a kezét. Örült
Nan hirtelen hangulatváltozásának.
A lány felugrott a székről, az üres joghurtos poharat kidobta a szemétbe, majd
megpördült, és kisujjával Robertre mutatott.
– Kisujjeskü!
A magas, sötét hajú orvos megadta magát Nan örömmámorának. Felemelte a
kisujját, és mindketten megrázták.
 – Ez egy randi nekem és a barátaimnak. Nincs visszaút! – Nan összehúzta a
szemét, és kihívóan nézett a férfira, mer-e mást mondani.
– Nincs visszaút, megígérem! – mosolygott Robert.
Újra csilingelt a lift. Mindenki kíváncsian fordult az ajtó felé. Kinyílt, és Brody
lépett ki rajta. Mina úgy érezte, az oxigént kiszívták a szobából, mert elfelejtett
levegőt venni. A fiú egyszerű farmert és fehér galléros inget viselt, de azt nagyon
elegánsan. Körülnézett a tágas nappaliban, és minden jelenlévőt gyorsan
szemrevételezett. Arca felderült, amikor észrevette őket a konyhában.
– Készen vagytok? – sétált oda hozzájuk zsebre dugott kezekkel.
– Mire kész? – nézett rá homlokráncolva Robert.
Brodyt kissé meglepte a letámadás, de könnyedén vágott vissza egy
lefegyverző mosollyal.
– A ma esti koncertre. Szereztem backstage-jegyeket.
– Kezét Robert felé nyújtva bemutatkozott.
A férfi a fiúra meredt, majd végül megadta magát, és kezet ráztak. Majd
Nanhez fordult, és fesztelen modora lassan semmivé lett.
– Koncert. Semmilyen mai koncertet nem említettél. Sem azt, hogy fiúkkal
mész. – Robert próbált természetesnek hangzani, de atyáskodó lett.
– Állj le! – szólt rá Nan. – Már tisztáztam az ANYÁMMAL! – Hangja kizárt
minden vitát, és szándékosan emlékeztette a férfit, hogy nem az apja, legalábbis még
nem az. Robert csak tátogott, akár a hal. Nan senkinek sem hagyott időt válaszra,
csak felkapta a retiküljét, és a lift felé masírozott. Mina gyorsan utánaeredt, Brody
pedig fejével búcsút intett, majd követte őket.
Amikor a lift bezárult, és elindult a huszonhárom emeletes ereszkedés, Mina
klausztrofóbiás lett Brody közelségétől. Nan lábával dobolt a Hetek Vonósnégyes
hangszóróból érkező zenéjére, közben elővette a telefonját, hogy SMS-ezzen.
Brody a falnak dőlve végigmérte őket.
– Csinosak vagytok – jegyezte meg halkan. Először Nanre, majd Minára nézett.
Mina egy pillanatra felnézett, és tekintetük találkozott.
– Kösz! – csak ennyit tudott suttogni lángoló arccal.
Hova lett az elhatározása, hogy elbűvölő és magabiztos lesz? Abban a
pillanatban füstbe ment, hogy a fiú besétált a szobába. Megérezte a kölnijét, és már
arra is koncentrálnia kellett, hogy lélegezzen.
Nan megfordult, felvont szemöldökkel pillantott Brodyra, és sokatmondóan
Minára mosolygott, amikor a fiú nem figyelt oda. Az előtérből a srác kocsijához
sétáltak. Nan azonnal becsusszant a hátsó ülésre, így Mina kénytelen volt előre ülni.
A koncertre tartó húszperces út alatt Nan folyamatosan a Holt Hercegek
Társaságáról karattyolt. Évente hányszor turnéztak, melyik szám volt a kedvence.
Brody mindenféle alig ismert tényt közbeszúrt.
Nan arról áradozott, milyen helyes Valdemar, közben előre hajolt az ülések
között, és betette a CD-t Brody autóhifijébe. Együtt énekelték a Szépség halálát,
hangjuk tökéletesen egybeolvadt, egymásra nevettek, és Nan vállon veregette
Brodyt.
– Tudtad, hogy a Valdemar nem az igazi neve? – bökte ki Mina az egyetlen
dolgot, ami eszébe jutott, mert feszültnek és kívülállónak érezte magát.
– Aha, gyerekkorunkban Peternek hívtam – nevetett hangosan Brody.
– Ja, elfelejtettem, uncsitesók meg minden. – Mina szeretett volna belesüppedni
a bőrülés repedéseibe és eltűnni. Hála az égnek Nan megint ugrott, és elvonta róla a
figyelmet.
– Hála az égnek! Szerintem a Peter nem jó név egy frontembernek. A Valdemar
sokkal titokzatosabb.
Mina hátrahanyatlott, és hagyta, hogy Nan és Brody ugrassák egymást az út
további részében, ami szerencsére már majdnem véget ért. Néhány háztömbnyire a
helyszíntől találtak parkolóhelyet, Brody a jegykiadó fülkéhez sétált, és megadta a
nevét.
A nagyon túlsúlyos, fekete trikós, egyik kezén sárkányos tetkót viselő féri
gyorsan telefonált egyet. Majd bólintott, és átadott nekik három zsinóron lógó
műanyag kártyát.
– Ne veszítsétek és adjátok el! – morogta.
Brody odaadta nekik a backstage belépőket. Nan alig tudta visszafogni magát,
amikor a férfi felállt rozoga sámlijáról a kis fülkében, és egy fém oldalajtóhoz
vezette őket. Kopogtatott, erre egy testőrnek látszó férfi nyitott ajtót. A testőr és a
jegyárus halkan beszélgettek, majd intett nekik, hogy lépjenek be.
Mivel Mina nem igazán tudta, mire számítson, matricaként ragadt Nanre.
Végigsétáltak egy hátsó folyosón, majd egy lifthez irányították őket. Felmentek és
besétáltak a hatalmas, nyitott helyiségbe tele kanapékkal, kajával, sminkesekkel,
fotósokkal és rajongókkal.
– FIol vagyunk? – suttogta.
– A zöld szobában! – felelte áhítatosan Nan.
– De nem is zöld – nézett végig a padlón és a falakon Mina.
– Csak így hívják. – Nan úgy kapkodta ide-oda a fejét, akár a metronóm, ahogy
felfogta, mi van körülötte.
– Itt lazulnak a különleges vendégek és a rocksztárok a fellépés előtt és után. El
sem hiszem! – Megszorította
Mina kezét, és arra mutatott, ahol megpillantotta a banda egyik tagját.
Naga japán volt, tetőtől-talpig bőrruhát és hozzá passzoló csizmát viselt. Tüsi,
fehérvégű mohawk frizurát hordott. Valami láthatóan nagyon kiborította, vitatkozott
a fodrászával. Mina csak tippelhetett, hogy köze lehetett ahhoz, hogy a haja nagyon
hasonlít egy borzra.
Brody egy tejfölszőke, ló farkas fiatalemberrel beszélgetett, aki a Gyűrűk wra-
beli Legolasz punkverzióját testesítette meg. Nan a Constantine nevet suttogta
áhítattal barátnőjének.
– Valdemar után ő a második legdögösebb herceg a bandában. Emlékszel, mit
mondtam, ugye? Hogy mind létező halott hercegek után választottak nevet?
A harmadik bandatag volt a legmagasabb, és épp a bóráját tömte az asztalra
halmozott rengeteg szendvicsből, nasiból és gyümölcsből. Érdekes módon az
egészséges kajákhoz hozzá sem nyúltak, a földet viszont nyitott cukorkás zacskók
borították. Mina azt kívánta, bár több időt töltött volna a bandatagok nevének vagy
legalább a művésznevének bemagolásával. Valamiért folyton az jutott eszébe, hogy
a srácot Makrélának hívják – nem, Martinnak –, á, várjunk csak… Magnusnak. Túl
ideges volt, hogy tovább bámulja a rémisztő pasit, ezért a többieket nézegette,
próbálta kitalálni, ki a harmadik tag.
– Jaj, el sem hiszem, hogy ez történik! Az égvilágon senki sem fogja elhinni
nekem! Tessék, fogd a telóm! Csinálj rólam egy képet Valdemar mellett! – sziszegte
Nan.
A piros műanyagkanapén komoly, állig érő aranyszőke hajú, feszülős farmert
és fekete mellényt hordó fiatalember ült, épp a gitárját hangolta. Próbált nem
tudomást venni egyik túlontúl lelkes, élénkrózsaszín hajú rajongójáról.
– Ő melyikük is? – kérdezte Mina máris elfelejtve a neveket, amiket Nan
korábban felsorolt.
Barátnője odadobta neki a telefont, és megfontoltan leült a piros kanapé
szélére, alig egy méterre a Holt Hercegek Társaságának frontemberétől. Ideges
mosolyt varázsolt az arcára és pózolt.
Mivel nem tudta biztosan, mit kell tennie, Minának beletelt pár percbe rájönni,
mit is akar Nan. Sikerült a megfelelő képernyőt elővarázsolni, de nem tudta
barátnőjét és a rockért egy képbe befogni. Mutogatott a barátnőjének, hogy
húzódjon közelebb.
Nan önbizalma odalett. Mosolya megremegett, ahogy lassan pár centit
közelebb óvakodott a zenészhez. Még mindig nem volt elég, így Mina azt tátogta
„Közelebb!”, mire a lány még közelebb csusszant Valdemarhoz, aki mintha észre
sem vette volna. A rágógumi-rózsaszín hajú lány undok pillantásokat lövöldözött
feléjük, de oda se figyeltek.
Épp, amikor Nan olyan közel csusszant, amennyire csak mert, Valdemar
kinyújtotta a karját, és gyorsan az ölébe húzta. A lány meglepetten felsikkantott, de
elhallgatott, amikor Valdemar birtoklóan átkarolta, majd még jobban megdöbbent,
amikor a fiú odahajolt és megcsókolta.
Mina ellőtte a képet.

 4. FEJEZET

N
an túlságosan ledöbbent ahhoz, hogy ellenkezzen, vagy elhúzódjon a csóktól, és
hagyta, hogy Valdemar folytassa. A rózsaszín hajú lány forrongott, és valami
érthetetlent sikoltott a csókolózó párra. Amikor nem érte el azonnal a kívánt hatást,
kiviharzott a szobából, közben székeket és lámpákat döntött fel. Amikor a kijárati
ajtó határozottan becsapódott, Valdemar gyengéden elhúzódott. Egy pillanatig
magát is meglepte, hogyan reagált a szenvedélyes csókra. Beletelt egy percbe, míg
magához tért, majd a szükségesnél közelebb, a mellette heverő párnára csúsztatta
Nant.
– Bocs az előbbiért! Már majd bekattantam, annyira próbáltam elküldeni.
Kösz, hogy belementéi a játékba!
– A srác az ajtóra pillantott, majd mosolyogva fordult Nanhez. – Legalább
bevált. – A szemében halványan még ott csillogott a vágy, és idegesen nyelt.
Nan feszengve ült mellette, a kezével végigsimított az ajkán, ami
másodpercekkel ezelőtt még a srácéhoz préselődött. Arca égővörösre pirult, és úgy
festett, mint aki nem találja a szavakat. Villámgyorsan felpattant a kanapéról, próbált
elfutni, és bevágta a térdét a dohányzóasztalba.
– Á, ne haragudj! – Valdemar keze azonnal elkapta a csuklóját. – Kérlek, ne
szaladj el, én szeretnék… – De nem fejezte be a mondatot, mert rövid, lángvörös
hajú, kosztümös nő lépett be, és kezdte kiterelni az embereket a koncertre, aminek öt
perce el kellett volna kezdődnie.
A helyiségben mindenfelé gyors vakuvillantások, a sminkesek és fodrászok
utolsó igazításai történtek. Mina látta, hogy Valdemar ismét próbál szólni Nanhez,
de kirángatták a színpadajtón. Biztosra vette, hogy a srác jelezte, hogy a lány
maradjon ott.
Amikor Nan szőke feje határozottan nemet intett, a srác arca megnyúlt. De
lehet, hogy Mina rosszul látta, mert Valdemar azonnal mosolyt varázsolt az arcára,
és elindult a színpad felé. Követték. Három bandatag a színpad alá tartott. Sötét volt,
de elég fényt kaptak ahhoz, hogy lássák a liftet és a hidraulikát. Valdemar különvált,
és elindult egy másik szerkezet és csapat technikus felé.
Minának eszméletlen kilátása nyílt a színfalak közül a színpadra és a teltházra.
Hirtelen az egész aréna elsötétült. A padlóemelvény mentén elrejtett füstgépekből
füst gomolygott, és halk zene csendült fel. Valahol orgona kezdett komor dallamba,
olyasmibe, amit temetésen játszanak. A falakról hátborzongató hangeffektek és
léptek visszhangoztak, és csak a színfalak mögött állók hallhatták, hogy beindul a
hidraulika, amikor a lift elindul a színpad felé.
Mina tarkóján felállt a szőr az izgalomtól, amikor a színpadi kellékek és a
banda lassan szemmagasságba emelkedtek. Az együttes dobogóját furcsa, sötét
trónteremnek rendezték be. A hátsó falon hatalmas aranytükör lógott. A színpad
közepén sötét és furcsa fából készült trónus állt. A trónon sötét vérvörösre festett
gitár állt. A banda három tagja legnépszerűbb számuk, a Szépség halála intróját
játszotta. Naga gitározott, Magnus dobolt, Constantine basszusgitározott, de
Valdemarnak nyoma sem volt.
Mina a nyakát nyújtogatva kémlelt körbe a színpadon, elöntötte a rémület, mert
a varázslat rettegett bizsergését érezte a kezein. Annak jele, hogy a Történetet
érdekli, ami most történik, és esetleg bele is avatkozik.
A zene váratlanul elhallgatott, Nan felsikoltott örömében, és a hatalmas
aranytükör felé mutogatott, ami megtelt füsttel. Egy szál gitár folytatta onnan, ahol a
hátborzongató dallam abbamaradt, és a füst lassan eloszlott. Valdemar a hatalmas
tükör belsejében aranygitáron játszott.
A tömeg kántált, a srác pedig abbahagyta a gitározást, és méregdrága
hangszerével áttörte az üveget. Mina ösztönösen hátrált, amikor Valdemar átlépett a
tükrön. Mozdulataik hátborzongatóan hasonlók, de teljesen ellentétes irányúak
voltak. Minél közelebb lépett a srác a színpadhoz, Mina annál inkább a háttérbe
került, távolodva Brodytól és Nantől.
Lelke legmélyén, a csontjaiban érezte a Történet hatalmát. Csak idő kérdése,
mikor kezdődik, mikor használja fel és változtatja át azt, amit ő az előbb látott,
hallott és csinált, küldetéssé. Kiszáradt a szája, és reszketett félelmében.
Valdemar a levegőbe emelte a kezét, a tömeg és Nan le-fel ugrált izgalmában.
A fiú a fekete trónszékhez lépett, fogta a vérvörös gitárt, és folytatta a többi
zenésszel együtt.
Miért nem figyelt jobban? Most, hogy belegondolt, voltak jelek, világos jelek.
Először is a banda neve, aztán a slágerük egy tündérmeséi ballada, még a
bandatagok művésznevei is olyanok, hogy a Történetnek kedve támad felhasználni
őket. Tegyük hozzá, hogy Mina, egy Grimm az ajtókon keresztül hatalmas
kelepcébe sétált. Agyában a különböző lehetséges forgatókönyvek és kimenetelek
cikáztak, és egyik sem tűnt túl rózsásnak. Ha nem szeretné, hogy a barátai a Történet
kezei közé kerüljenek, akkor ki kell juttatnia őket a koncertről MOST RÖGTÖN!
A dal a tetőpontjához ért. A zenekar elhallgatott, és mindenki a capella énekelte
a refrént. Mindenki, kivéve Minát. Brody mosolygott, és úgy tűnt, a zenét is élvezi. A
lány felé fordult, féloldalasan rámosolygott, majd megint éneklő unokatestvérét
figyelte. A füst és a diszkófény bevilágította a színpadot, és betört a sötétségbe, ahol
álltak, így olyan volt, akár egy álomban.
Mina Nan felé indult, de amikor egy csapat színpadmunkás sietett be, oldalra
lökték. Kocsikat toltak be nagy pirotechnikai eszközökkel. A lány hátralépett,
nekiütközött valakinek, és a guruló kocsik közé szorult. A munkások gyorsan
mozogtak, így nem maradt más választása, mint velük tartani, vagy eltiporják.
Tapogatózva, hogy ne maradjon le, és útban se legyen a kocsikkal együtt egy
színpad alatti rekeszbe jutottak. A munkások nekiálltak beszíjazni az eszközöket a
liftbe, és Mina alig vette észre oldalt a hatalmas üvegdobozt.
Felé sétált, és látta, hogy legalább száznyolcvan centi magas, de mivel oldalra
fektették, nem jött rá, mi az.
– Az mire való? – kérdezte idegesen.
Az egyik munkás ránézett, de folytatta a dolgát. Biztosan nem hallotta a hangos
zene miatt. Mina úgy döntött, hangosabban megismétli.
– Az micsoda? – integetett, majd újra az üvegre mutatott.
Ez alkalommal a férfi rövid időre megállt, hogy válaszoljon.
– Az üvegkoporsó. A fináléban használjuk.
Mina iszonyodva nézett az üvegkoporsóra, ami a tündérmesékben a halott
hercegnők testét őrizte, köztük a leghíresebb Hófehérkéét. Mély lélegzetet vett, és
közelebb hajolt. Látta visszameredő tükörképét. Bőre sápadt volt a félelemtől, sötét
szeme tágra nyílt az aggodalomtól, az ajka piros volt, mert harapdálta. Gyönyörű
volt… aztán rájött, hogy tükörképe azt a benyomást kelti, hogy ő fekszik az
üvegkoporsóban.
– Ne! – sikoltott, és elugrott az elátkozott koporsóból. Senki még csak meg
sem hallotta a színpadon játszó Holt Hercegek Társasága miatt.
Düh és félelem öntötte el, amikor a bizsergés hullámokká változott. Érezte
magán, körülötte és a belsejében fodrozódó energiát.
– NEM, nem vagyok hajlandó! Nem vagyok hajlandó részt venni ebben!
Hallasz, te átkozott Történet? Nem vagyok a tulajdonod! Nem te döntőd el, mi
történik! Ez nem fair! – A zene hangosan lüktetett egyszerre az energiahullámokkal
együtt. Mina arca eltorzult fájdalmában, a fülére tapasztotta a kezét.
Mennie kell, méghozzá most, akár Brodyval és Nannel, akár nélkülük.
Felsietett, ügyet sem vetett a színpadmunkások zavart pillantásaira. Barátait ott
találta, ahol hagyta őket.
– Nan, figyelj, mennünk kell! – Megpróbálta megragadni a barátnőjét, de az
durván elhúzódott tőle.
– Hogy érted, hogy mennünk kell? – kérdezte hitetlenkedve. – Nem láttad
Valdemart? Azt akarja, hogy maradjak itt. Lesz after parti is. Brody, mondd meg
neki! – Nant láthatóan feldúlta a távozás gondolata.
– Jól vagy? – Brody ide-oda kapkodta közöttük a tekintetét, nem tudta, mit
mondjon. – Maradhatunk. Az unokatesóm tisztázta. Nannek igaz van: mindig nagyon
menő after partit tartanak. Jobb, mint a zöld szobában várakozni.
– Nem, sajnálom! Én csak… – Mina ajka belefájdult a riadt harapdálásba. –
Mennünk kell!
– Nem, Mina, én nem megyek! A csoki szerelmére, egész életemben erre a
pillanatra vártam! Megcsókolt, Mina! Megcsókolt!
– Hallottad. Ő maga mondta. Azért csinálta, hogy a rózsaszín hajú lány
lelépjen!
– Nem érdekel, hogy azért csinálta, mert féltékennyé akart tenni valakit. Még az
sem érdekel, ha kegyetlen és szokatlan poén volt a részéről. Nem megyek el innen
anélkül, hogy ezt ne tisztáznám. Mi van, ha nem mázli? Ha valamiért tényleg
kedvel? Azt akarod, hogy hagyjak itt egy nagyon menő koncertet, és menjek veled
haza, mert…
– Mert valami rossz történik, ha maradunk – suttogta Mina. A válla felett
Brodyra pillantott, aki nem igazán találta a helyét a két vitatkozó lány között.
Nan szeme elkerekedett.
Talán, gondolta Mina, talán hisz nekem.
– Honnan tudod? – támadt rá dühösen a barátnője. – Honnan is tudhatnád te?
– Csak tudom! – vágott vissza Mina.
– Hát, az nem elég – állt ott Nan néma daccal. – Egy jó okot mondj! Bármilyen
jó okot. A francba, még egy okés indok is megteszi, csak igazi legyen! Miért? 
Mina látta a közelgő balhét, de képtelen volt megállítani. Soha, de soha nem
veszett össze a legjobb barátnőjével, de mostanáig komoly pasijuk sem volt. Ekkor
jutott eszébe, hogy a Valdemartól kapott csók volt Nan első csókja. A pasiőrült,
kacér, fura barátnőjét még sosem csókolták meg. Tudta, hogy Nan az igazira várt.
Most itt megtalálta, ő meg próbálja elrángatni mellőle. Nan arca égett a dühtől,
Mina pedig válasz nélkül csóválta a fejét.
Nan kétségbeesett. A szeme könnybe lábadt, és mintha fájdalmai lettek volna.
– Rendben, Mina. TE elmehetsz, de én itt maradok az after partin!
– De én… – a lány legyőzötten elhallgatott, és összehúzta magát. Brodyra
pillantott, zavarba jött, hogy a srác végignézte a vitájukat. Abban nem volt biztos, ő
mit tesz majd. Eljön vele, vagy itt marad Nannel a koncerten?
Brody mélyen a szemébe nézett, és Mina lélegzete elakadt az ott látott
érzelmektől. Biztosan vele jön. Hinnie kell neki. Talán. Brody úgy festett, mint aki
mondana valamit, de Nan a szavába vágott.
– Brodyt is elrángatod a koncertről? Ne már, Mina! Az unokatesója, és
turnéznak! Mennyire leszel önző?
Mina ellenállása repedezett. Lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a szégyenét és a
zavarát. Nan szavaiban keserű igazság rejlett. Nem akarta beismerni, de a
barátnőjének igaza volt. Bunkóság lenne elrángatni innen Brodyt. Kinek képzeli
magát? Ő Mina, a senki. Brody nem a tulajdona, nem kérheti, hogy vele menjen.
 – Biztosan elérek egy buszt, vagy ilyesmi. Elég korán van. – Elfordult Nantől,
hogy elsétáljon. A szemét az egymásnak okozott fájdalom miatt fakadó visszatartott
könnyek égették.
Először beszámolt Nannek a családját sújtó átokról és a teljesítendő
küldetésekről. Legjobb barátnője hitt neki. Ez alkalommal úgy döntött, nem szól
neki róla, remélve, így nem keveredik bele a körülötte uralkodó káoszba. Legjobb
barátnője elvesztése kétségbeejtő volt, a bizalmáé még inkább. Néhány lépést tett
csak, amikor Brody elkapta a könyökét.
– Várj egy percet! Rendben? – Visszaszaladt Nanhez, aki háttal állt nekik.
Testtartása merev volt. Brody odahajolt, és súgott neki valamit. Nan válla beesett és
remegett, mintha sírna. Néhány pillanattal később kiegyenesedett, és összeszedte
magát.
Brody visszatért Minához, és lekísérte a színpadi oldallépcsőn. Elhaladtak az
üvegkoporsó mellett, és a lányt már attól is kirázta a hideg, hogy ránézett. Le kellett
menniük még néhány emeletet, ahol már halkabb volt a zene, hogy beszélgetni
tudjanak. Amikor végre hallották egymást, Mina nem tudott mit mondani. Két
lépcsőfordulóval később rájött, hogy teljesen összezavarodott.
Brody nevetve tette a derekára a kezét, és egy másik folyosóra irányította. Mina
bőre égett, amikor a fiú hozzáért.
Melengető és megnyugtató volt, ahogy a kijárat felé vezette. Amikor kinyitotta
a parkolóra nyíló oldalajtót, a hűvös szél belekapott Mina szoknyájába, és a lány
megborzongott.
Brody megállt, levette a dzsekijét, és Mina vállára terítette. A lány döbbenten és
ujjongva bújt a dzsekibe, és lopva beszívta Brody parfümjének illatát. Jaj, nagyon
odavolt érte! Brody kinyitotta a kocsi ajtaját, és hagyta, hogy becsusszanjon. Ez volt
az egyik legjobb tulajdonsága: mindig tökéletes úriemberként viselkedett.
Még világos volt, és a koncertet még a kocsiból is hallani lehetett. Brody
kényelmetlenül feszengett, miután beült, vonakodott bedugni a kulcsot.
– Sajnálom! – szólalt meg szomorúan.
– Mit? – kérdezte szipogva Mina, a könnyeivel küszködött. – Nem miattad
veszekedtünk. Ami odabent történt, annak semmi köze hozzád.
Brody megfogta a kezét, és hüvelyujjával gyengéden végigsimította az ujjait.
– Sajnálom, hogy fáj neked. Elsősorban miattam vagy itt. Azért ajánlottam fel,
hogy megszerzem a belépőket, hogy megismerhesselek. Van benned valami, ami
nagyon megnyugtató és ismerős, de nem tudom, miért. – Hirtelen elhúzódott
Minától, és mindkét kezét a kormányra tette, mintha nem bízna abban, hogy nem
érinti meg.
Mina némán ujjongott Brody szavaitól, és azonnal hiányérzete támadt, amikor
a fiú elhúzódott. Hogyan is érthetné meg, hogy bár az agya nem, a teste emlékszik
rá, hogy pontosan így érintette meg a kezét és csókolta meg?
 Kétségbeesetten az ajkába harapott, hogy ne fecsegje ki azokat a titkokat,
melyekről megígérte, hogy örökre magában tartja. Megfogadta, hogy a szeretteit
nem avatja be többé. Percekig ültek kínos csendben, aztán Brody végre beindította a
motort, és kigurult a parkolóból.
– Én is sajnálom! Nannek igaza volt… nem volt fair, hogy így kibuktam. Nem
kell hazavinned. Maradj, és élvezd a koncertet! – Mina a világ legnagyobb,
legönzőbb seggfejének érezte magát.
– Ne aggódj emiatt! Vállaltam, hogy mindkettőtöket elhozlak, és biztonságban
haza is jutsz. – Brody ellágyult tekintettel fordult hozzá. – Egyébként meg sosem
csíptem a zenéjüket.
– Hazudós! – a lány hangosan felnevetett. – Ugyanolyan hangosan énekeltél,
mint Nan. Bírod őket.
– Jó, lebuktam! – ismerte be Brody. Szeme sarkából újra rápillantott. – De nem
hiszem, hogy sokról lemaradok, szívesebben vagyok itt.
Mina térde elgyengült, és vadul kalapált a szíve. Mit tegyen? Mit feleljen? Mit
mondjon?
– Kösz! – bökte ki végül, amikor egyre nőtt a feszült csend. Szerette volna
lefejelni a műszerfalat. Hülye, hülye, hülye! Annyira hülye!
Bár tök úgy válaszolt, mint egy alsós, Brody mégis nevetett.
– Szívesen! – Megnyomta az autóhifin a Play gombot. A dal ott folytatódott,
ahol abbamaradt, így felharsant a Szépség haldia refrénje. A dalról Minának
azonnal eszébe jutott Nan, aki egyedül maradt a színfalak mögött.
– Rosszul érzem magam, hogy otthagyjuk Nant, és nem tud hogyan
hazajutni – sóhajtott.
– Nem hagyjuk! – Brody Mina felé fordult, és kissé elvörösödött. – Nekem
sem túl jó érzés. Bár az unokatesóm, de Peter és a haverjai nem a
legfelelősségteljesebbek. Kicsit eszementek tudnak lenni. Miután téged kitettelek,
visszamegyek a koncertre. – Szemében mintha halvány csalódás villant volna.
– Ó, értem – hazudta Mina. Szájában keserű ízt érzett. Nem értette, miért
hajlandó Nan várni a koncert utánig, hogy lássa a srácot, aki tetszik neki. És így ő
nem tölthetett több időt Brodyval.
Belémart a féltékenység, és szinte látta csúnya fejét a hangjában.
– Kedves tőled! – szúrta oda.
Bármilyen gyönyörű percen is osztoztak pillanatokkal korábban, tönkretette a
féltékenysége. Gyorsított felvételen látta maga előtt az este további alakulását:
Brody, Nan és a bandatagok nevetnek, csokidrazsét esznek és karaokéznak. Hogy
mi? Ez honnan jött? Próbált lenyugodni és visszaemlékezni, merre is mennek.
Annyira kiakadt a saját agya kreálta képeken, hogy nem is érdekelte, amikor a saját
házához adta meg az útvonalat.
Az út további részében Brody nagyon csendes volt, mintha megérezte volna a
Mina belsejében dúló vihart és párbeszédet. Amikor megállt Wongék étterme előtt,
finoman megköszörülte a torkát.
– Egy kínai étteremben laksz? – kérdezte, nem is sejtve, hogy ezt megtette
hetekkel ezelőtt, és hogy tudat alatt ismeri a választ.
Minát erős déjá vu fogta el, a fiú felé fordult, lassan beszélt, arcát fürkészte a
felismerés jelei után kutatva.
– Nem benne, felette. – De hiába várt. Brody nem reagált másképp.
– Király! – A fiú kezével végigszántott a haján, és a lányhoz fordult. –
Sajnálom, hogy ez az este nem úgy alakult, ahogy reméltem.
– Nem – motyogta Mina, miközben kiszállt a kocsiból. Legyőzöttnek érezte
magát, aztán eszébe jutott valami.
– Izé… Nan bulija az Imperial-tónál. Elmész? – A térde megfeszült, és
homlokon legyintette volna magát, mennyire dilisen hangozhatott ez, ha a fiú nem
áll ott mellette.
– Aha, kaptam meghívót, ki nem hagynám! – válaszolt mosolyogva Brody
némi gondolkodás után, mintha egy képzeletbeli naptárt ellenőrzött volna a fejében.
A lány feszengve integetett, fogalma sem volt, mit tehetne még jelenlegi nem
létező randifázisukban. Az ő fejében sokkal előrébb tartottak, mint Brodyéban. De
elfeledtette vele a balhéját Nannel, sőt, még a mostani helyzetét is. A remény
felhőjén lebegett.
Mrs. Wong az étterem előtti járdán söprögetett. Lelkesen integetett Minának,
amikor a lány felment Grime-ék lakásába. Mrs. Wong mozdulataiból egyértelmű
volt, hogy beszélni akart Minával, és hallani az összes szaftos részletet a nagyon
helyes fiúról, aki hazahozta. Valamilyen furcsa okból a lány életének megszállottja
volt, és annak, hogy randitippeket adjon neki. Odáig ment, hogy javasolta, hogy
Mina csókolja meg Brodyt. Hála az égnek valószínűleg elfelejtette, hogy az a kínos
beszélgetés valaha megtörtént.
Mina most az egyszer értette a logikát amögött, hogy a Történet kitörli az
életét és a küldetés teljesítése előtti eseményeket. Röviden, így kapott egy második
esélyt az első benyomásra. Melyik gimnazista nem akarná újraélni az első csókját,
első táncát, és kiküszöbölni legnagyobb hibáját?
Nagyon utálta, amit a Történet művelt, és nagyon depis lett a barátja elvesztése
miatt. De ugyanakkor most újra szabadon megpróbálhatta feléleszteni a lángot az
összes korábbi kínos szitu nélkül. Csak annyi dolga volt, hogy a jövőben holtbiztos
ne legyen részese az őt körülvevő átoknak egyetlen barátja, osztálytársa sem, sem
azok a pasik, akik tetszettek neki, vagyis soha nem jöhetnek rá.
Ez az. Mindent megtesz, amit csak lehet, hogy soha ne legyen dolguk a
Történettel, sem a családja küldetéseivel. Ha nem keverednek bele, akkor az
emlékeik nem törlődnek, és az életükben nem nyomnak Reset gombot. Elég
egyszerűnek tűnt.
 Mosolyogva tette meg az utolsó fokokat a lépcsőn, és dugta a kulcsot a zárba.
Kinyitotta az ajtót, és belépett az otthonába. Nem volt túl nagy: picike retró konyha,
’60as évekbeli négyszemélyes étkezősarok és jobb napokat is látott konyhai
eszközök. Az icipici nappalit elfoglalta a kicsike kanapé és fa hintaszék, a ritkán
használt TV-vel egyetemben. A lakásban csak egy fürdőszoba volt, de szerencsére
három hálószoba, ami ritkaság. Nos, Charlie szobája gyakorlatilag nem szoba volt,
mert nem állt benne szekrény, és úgy nézett ki, mintha eredetileg Mina szobájának
része lett volna. Az előző bérlők vagy Wongék azért építhettek falat a kettő közé,
hogy raktár vagy iroda legyen. Bárhogy is történt, volt ablaka, így minden Grime-
nak jutott saját tér.
Charlie a nappali szőnyegén kártyázott. Egyfajta pasziánsz lehetett, de Mina
azonnal tudta, hogy a kisfiú csal. Egyrészt öt ászt és hat dámát látott, tehát
mindekképpen két pakli volt játékban, és Charlie folyton hátulról előre kevert.
Mina elnevette magát, erre az öccse felnézett, és kedveskedő öcsis fintort
vágott rá, vagyis felhúzta az orrát, és nyelvet öltött. Mina kancsalított, és utánozta a
nyelvöltést. Charlie arca ragyogott a boldogságtól, hogy nővére visszavágott. Sara
popcornt csinált a mikrobán, és valószínűleg éppen készült leülni egy jó könyvvel.
Mina köszönt, felmarkolt egy adag kukoricát az anyja táljából, és visszavonult a
szobájába, miután odavetett valamit a tanulásról.
Amint az ajtó becsukódott, szándékosan nem törődve a szekrényben lógó
kapucnis felsőkkel, felkapott egy könnyű dzsekit. Fogta az íróasztalon hagyott kis
barna papírzacskót, kinyitotta az ablakot, és kilépett a tűzlépcsőre. Az öreg
épületnek volt egy ritkán használt tűzlépcsője, ami Mina tetőmenedékéhez vezetett.
Minden tini álma, hogy saját menedéke legyen. Nem fényűző, de csakis Mináé.
A néhány tetőre felhurcolt kerti szék nem passzolt össze, és törött kukatöltelék volt,
de szerinte tökéletesek voltak. A tetőt ezen kívül kidekorálta művirágokkal,
karácsonyi égőkkel, parti lámpákkal és egy rózsaszín flamingóval. Odalentről halk
zene szűrődött fel a búvóhelyére az út menti olasz étteremből. Az olasz és a kínai
ételek szagának keveréke mindig furcsa otthon-érzetet ébresztett benne.
Elővette az összegyűrt papírzacskót, és kivette belőle a legújabb járda menti
szerzeményét, egy közepes nagyságú kék nadrágos, hegyes, piros sapkás kerti
törpét. Fogalma sem volt, mi ütött belé, hogy elhozta a kissé csorba agyagfigurát,
de magányosnak látszott. Őszintén szólva valahogy megsajnálta a szobrot.
Egy kóbor tincset az ujja köré csavarva végignézett a számtalan kütyükkel és
növényekkel telepakolt tartón és polcon. Úgy döntött, a törpét a tető kevés élő
növényeinek egyike, a rózsabokor mellé állítja. Letette a figurát új otthonába, majd
fogott egy botot, és úgy tett, mintha két vállán lovaggá ütné a kis fickót.
– Lovaggá ütlek, Sir Nomer – jelentette ki királyi hangon, repeső szívvel.
– Hát, ez aztán elég hülye név, márpedig én sok hülye nevet hallottam.
Mina ledermedt a férfihang hallatán. Mintha a levegőből jött volna.
Hitetlenkedve bámulta a kerti törpét.
– Mondtál valamit? – suttogta.
– Nehogy azt mondd, hogy szerinted a kerti törpék beszélnek. Vagyis igen,
néhányan tényleg beszélnek. De a legtöbben gorombák, és nem nagyon szólnának
hozzád. De az olcsó boltiak biztosan nem. – Folytatta a férfihang ezúttal
közelebbről. Most csak egy pillanat kellett Minának, hogy felismerje Jared cukkoló
hangját, és kővé dermedt dühében.
– Én meg azt gondolom, hogy a Nomer klassz név! – dohogott, anélkül, hogy a
fiúra nézett volna.
– Nyilvánvalóan hülye babáknak – válaszolta Jared.
Mina megfordult, hogy beszóljon Jarednek, de a fiú nem állt ott mögötte. A
lány felnézett, és rosszallóan ráncolta a homlokát.
– Gyere ie onnan, még bajod esik!
A fiú a téglakiszögellésen ült a feje felett farmerban és zöld pólóban. Sötét
haját borzolta a szél, és hihetetlenül rosszcsontnak nézett ki. Leugrott egyenesen
Mina mellé.
– Lazíts már, nem lesz bajom! – verte játékosan a mellkasát Jared. – Elég
szívós anyagból gyúrtak. – Minára nézett, és szürke szeme ellágyult.
– Ja, mint a szíved, az is kőből van! – felelte dühösen Mina.
Úgy tűnt, a szurka kicsit tényleg megbántotta Jaredet.
– Talán, de csak azért, mert soha, senki nem vette a fáradságot, hogy áttörje a
követ, és lássa, hogy tényleg van-e szívem.
– Talán mert barom vagy! – csattant fel Mina.
– Talán csak úgy teszek, mintha barom lennék, hogy ne kerüljek túl közel
senkihez! – A fiú egyre élesebben és hangosabban beszélt.
– Akkor biztosan magányos vagy, mert úgy tűnik, remekül zártad el magad a
világtól, hogy védekezz. – Mina dühösen megpördült, és erősen böködte a fiú
mellkasát az ujjával.
– Nem! Nem másoktól kell védenem magam! Csak tőled! – Az utolsó két szót
szinte csak suttogta. Lenézett Mina mellkasát böködő ujj ára, és a homlokát ráncolta.
A lány nem hallotta az elsuttogott szavakat, drámaian felsóhajtott, és
leeresztette az ujját.
– Jared, rébuszokban beszélsz. Miért nem bököd ki? Nincs időm kisakkozni, ki
vagy te, és mit akarsz, mit tegyek vagy ne tegyek. Az egyik percben azt gondolom,
te valamilyen őrangyal vagy, akit apám küldött, hogy vigyázzon rám, a másikban,
hogy te vagy maga az ördög, aki azért jött, hogy átokkal gyötörjön.
– Én nem… – kezdte a fiú.
– Már nem is érdekel – szakította félbe Mina. – Borzalmas estém volt!
Összevesztem a legjobb barátnőmmel. Nem, az egyetlen barátnőmmel. És a volt
pasim még csak meg sem ismer. Rólad ne is beszéljünk! Elég időt pazaroltam el,
amikor azt hittem, meghaltál, pedig kutya bajod. Bőven van okom haragudni rád.
Azt sem értem, hogy kerülsz ide ma este, és mit keresel itt? Miért vagy itt, Jared?
Elmondanád, ki vagy te? Bele tudsz nézni a szemembe, és elmondod az igazat? A
száz százalékos igazságot, hazugságok nélkül?
Jared meglepődött, döbbenten szóra nyitotta a száját, de nem találta a szavakat.
Mina a pillanatnyi habozását válasznak vette.
– Gondoltam – felelte szomorúan. Megfordult, levette Nomert az állványról, és
a tűzlépcsőhöz sétált. Hátat fordított Jarednek, és feszült hangja elrejtette a benne
dúló vihart. – Nincs szükségem olyanokra, akik nem lehetnek őszinték velem. Nem
vagyok gyerek, akit babusgatni kell. Mindent tudsz rólam és a családomról.
Olyasmiket, amiket a normális emberek nem tudhatnak. Tudom, hogy más vagy,
mint én. Tudom, hogy tündér vagy. Láttam, mire vagy képes.
– Mina, nem erről van szó… Szeretnék… – Jared megállt és elhallgatott.
Mina látta a srác eltökéltségét, és állkapcsa határozottan megfeszül dühében.
Majdnem elmondta. Látta rajta. Aztán a megjelenő sötét felhőt és hűvös
arckifejezését is. Akkor már tudta, mit kell tennie. Lesétált az ablakhoz, megállt,
felnézett, majd bemászott a szobájába és bezárkózott.
– Sajnálom, Jared! Bárcsak elmondanád az igazat! Mert ahol az igazság, ott
megjelenik a bizalom. És most, ebben a pillanatban nem bízom benned.
 5. FEJEZET

M
ina egész hétvégén nem hallott Nanről. Egyszer sem keresték telefonon. Az anyját
hétszer és Charlie-t kétszer, aki nem is beszél. Most komolyan, ki hív fel egy kisfiút,
aki nem tud beszélni? Kiderült, hogy Mikey, a kölyök a szomszéd házból kitalálta,
hogy ha senki nem szólal meg, miután felveszik a telefont, biztosan Charley az, és
általában azt kérdezte, átjöhet-e játszani. Egy pittyenés gombnyomással igent
jelentett, kettő nemet. De mégis meglepő volt, hogy az öccse népszerűbb nála.
A Nannel folytatott vitája és az elkeserítő beszélgetés után Jareddel Mina
őrületesen morcos lett, és nem lehetett a kedvére tenni. Bármerre ment, mintha
figyelték volna. Mintha láthatatlan statikusság lógott volna a levegőben, a
tündérmeséi őrület metafizikai bombája, ami akkor készült rázuhanni, amikor a
legkevésbé számított rá. Ijedős és félős lett, tudta, hogy ez a természetfölötti vihar
előtti csend. A „Varázslatos bál” óta nem érzett ennyi nyugtalanító energiát
gyülekezni maga körül. Vagyis bármilyen küldetés is vár rá, nagyon veszélyes lesz.
Hétfőn nyűgös volt a suliban. Kezdett arra gyanakodni, hogy mindenki
szövetkezett a Történettel ellene.
Mrs. Porter komoly hangján felolvasta az iskolai híreket, besárgult szemei nem
mozdultak a papírról közben. Az asszony régimódi, technikai analfabéta és
kőkemény volt. Mina szinte minden későcetlije és bezárása neki volt köszönhető. A
lány szinte mindig elkésett az első óráról, és három későcetli bezárást jelentett.
A kegyetlen tanárnő arról is ismert volt, hogy próbálta a diákokat tavalyi
savanyúcukorral elcsábítani, melyek egy tálban hevertek az asztalon. Ezeken a
tettein már magában ott virított a gonosz tündér felirat. Mina a tinédzserek kétkedése
nélkül tudta, hogy Mrs. Porter biztosan gonosz… valami.
Épp valami lekicsinylő megjegyzést akart mondani Nannek, amikor felnézett,
és rájött, hogy Nan nem a szokásos helyén ül mellette, hanem a terem másik
végében Savannah White mellett. Mina visszafordult a tábla felé, és a tőle telhető
legtöbbet megtette, hogy eltitkolja az érzéseit. Igen, összebalhéztak, de soha az
életben nem gondolta volna, hogy a barátnője elhagyja az ellenségért.
Várjunk csak! Mina ösztönösen odakapta a fejét. Miért nem jutott eszébe
hamarabb? Savannah White: Snow White, azaz Hófehérke. Nevetséges gondolat, de
csak egy gyépésnek nem esett volna le. A Történet miért nem próbálja Savannah-t
bevonni egy mesébe? Most Minnának csak várni kellett, és figyelni.
Az első órán semmi különös nem történt Savannah White-tal. Minának
megrándult a nyaka és hasogató fejfájása lett attól, hogy negyvenöt percen keresztül
próbált előre nézni, közben a szeme sarkából Savannah-t figyelte. Húzta az időt és
várt, míg Nan és Savannah elhagyták a termet, hogy követhesse őket.
Nan egyetlen barátnőjére vetett pillantás nélkül összeszedte a könyveit, és
végigsétált a folyosón Savannah-val. Mina mögéjük settenkedett, és nagyon figyelt.
Nan szélesen mosolygott, miközben a haját pontosan úgy dobálta, mint
Savannah.
– Szóval, Savannah, anyám pasija megengedi, hogy a kunyhójában bulizzunk
jövő hétvégén – szólalt meg mézédes hangon. – Van kedved?
– Kunyhó? – halványult el Savannah mosolya. – Vagyis erdő meg kosz? –
Nyilvánvalóan nem repesett a boldogságtól.
– Vagyis tó, csónakok, fiúk. – Nan arcán csak halvány bosszúság látszott
Savannah undora láttán, de jól leplezte.
– Ó, értem! – Savannah azonnal felélénkült. – Klasszul hangzik! De egy
valódi bulihoz kell… – Gyorsabban beszéltek, és egy diák közéjük vágott, így Mina
már nem hallotta, hogyan tervezik a bulit.
– A fenébe! – dohogta. Belülről rágcsálta az arcát, és azon filózott, hogy
Savannah-t kövesse, vagy induljon a második órájára. Mivel úgy tűnt, semmi
különös nem történik, az óráját választotta. A folyosó közepén irányt váltott, és
egyenesen nekirohant a tüsi hajú, új, katolikus iskolai egyenruhás lánynak.
– Vigyázz, Grimbusz! – füstölgőit a dühös lány. Ellökte Minát az útból, és a
falat támasztó sötét hajú fiú felé sietett, aki érdeklődve figyelte kettőjüket.
Mina próbált utána kiabálni, és bocsánatot kérni, de aztán rájött, kihez tart a
lány: Jaredhez. Kővé dermedve állt a folyosó közepén, és figyelte, ahogy a lány
odaér a sráchoz, majd közel hajol hozzá, nagyon közel. Közelebb, mint ami csak
barátoknál természetes. Minát ezernyi kérdés gyötörte. Jared honnan ismeri a lányt?
Barátnője van, akiről nem tudott? Hogyhogy soha nem említette eddig?
Dermedten állt a folyosó közepén, miközben egyik diák ütközött neki a másik
után. Néhányan káromkodtak, hogy mozduljon már. Jared előrehajolt, és szinte
bensőségesen belesuttogott a lány rövid hajába. A lány aprócska teste a fiú felé
fordult, és próbált még közelebb lépni. Jared mocorgott, és szinte olyan volt, mintha
megölelné a lányt. Mi a jó nyavalya folyik itt?!
Mina ujjai fájdalmasan vájtak a tankönyvébe. Gyorsan leszegte a fejét, és
végigment a folyosón. Remélte, hogy Jared nem vette észre, hogy bámulta. Ez hogy
lenne már fair? Miért lehet mindenkinek – még Jarednek is – normális élete, csak
neki nem? Csak akkor jött rá, hogy rossz teremben van, rossz órán, amikor a
biológiaterembe sétálva egy rakás elsőst látott. Most fordulhat meg, és sétálhat el
Jared és a lány mellett újra.
 Dübörögtek a léptei a folyosón, és fogát csikorgatta a középiskolának nevezett
igazságtalanságtól. Azt kívánta, bár nála lenne a füzete, a Kudarcok és hatalmas
katasztrófák, mert szó szerint darabokra tépné az egészet. Az egész élete katasztrófa,
semmi sem megy úgy, ahogy kellene. Nincs se pasija, se legjobb barátnője, és
rájött, hogy őrülten féltékeny azokra, akikre haragudnia kellene. Mi történt az
őrülten unalmas, kiszámítható és kétbalkezes életével? Kisiklott, az történt.
Megtalálta a sorsát, vagyis inkább a sorsa találta meg őt. Valójában mi rossz
történne, ha egyik küldetést sem teljesítené? Miért ne randalírozhatnának a tündérek
a világukban? Eddig senki nem vette észre. Nem lehet annyira életbevágó, ha nem
hajt végre egyetlen küldetést sem, igaz? Egyszerűen figyelmen kívül hagyhatná a
Történetet.
Mina kedve felderült, amikor leült a padjához. Aztán eszébe jutottak az eltűnt
hajléktalanok és a három medve. Hányingere lett, aztán még rosszabb, amikor
eszébe jutott, kinek kellene végrehajtani a feladatokat, ha nem neki. A néma
kisöccsének.
– Áááá! – nyögött fel, és lefejelte a padját, majd elhatározta, hogy egész óra
alatt az órát bámulja Mrs. Colbert feje felett, és számolja a másodperceket, míg nem
mehet el. A legjobb tervei kudarcot vallottak. Gondolkodott, szervezkedett és
kivitelezett, de semmi gyümölcsöző nem született belőle.
A délelőtt a varázslat, energia és tündérmeséi jelenségek legkisebb jele nélkül
telt el. Nuku. Ebédidőben Nan továbbra sem beszélt vele, ami rendben volt, mert így
Mina közelebb ülhetett Savannah asztalához, és kémkedhetett utána. Az nem sokat
segített, amikor Nan pont Savannah mellé ült le.
Mina figyelte, ahogy Priscilla nagyon bonyolult fonatot készít Savannah
hajából, amibe még kék szalagot is tett. Mina répát rágcsálva, gyűlölködve húzta
össze a szemét. El sem akarta hinni: ül a menzán, és Brody exbarátnőjét figyeli,
akinek szalagokat fonnak a hajába. A répa hangosat roppant a szájában, dühösen
majszolta. És nem csak ez, de ha a Történet úgy dönt, felhasználja egy mesében,
akkor meg kellene menteni a hátsóját.
– Jaj, ne már! – forgatta a szemeit, amikor újabb szurkolólány jött a tálcájával,
és leült Nan, Savannah és Pri mellé. Minden olyan unalmasnak tűnt, mint mindig,
amíg Savannah el nem kérte Pri almáját. Mina lelkesen felugrott. Most! Savannah
megköszönte Prinek, finoman tisztára törölte az almát az asztalkendőjével, és lassan
rózsaszínűre rúzsozott ajkához emelte.
Mina Savannah asztalához vetődött, és gyorsan kiütötte az almát a kezéből. A
gyümölcs végiggurult a földön, és nekiment egy magányos fiú fekete
tornacsukájának.
– Aú! Ezt meg miért csináltad, Kormos! – sikoltott hangosan Savannah, és
azon a szörnyű gúnynéven szólította Minát, amit utált. A kezét dörzsölte az ütés
helyén. Egy halványpiros folt már meg is jelent.
 Mina arra nem készült fel, mit mond majd, miután megmentette a lányt attól,
hogy megmérgezze egy alma. Se a gyors gondolkodás, se a gyors cselekvés nem
volt az erőssége. Szerencsére a közelben ült valaki, aki mindkettőnek mestere volt.
– Jaj, Savannah! Nem hallottad? – kérdezte Nan közönyösen. – Volt valamilyen
rovarirtó, ami megfertőzte az államon kívüli almafarmokat. Állítólag még nem
került be a hírekbe, mert csak néhány esetet jelentettek a kórházakban, de ha almát
eszel azokról a farmokról, nagyon beteg lehetsz. Én csak tudom, anyám pasija
orvos, és mivel nem tudjuk, melyik farmról jön, jobb lenne, ha minden almát
hanyagolnál. – Előredőlt, fejét a kézfejére támasztotta, szeméből sütött az
őszinteség.
Mina nem hitt a mázlijának. Gyorsan odébbállt Savannah asztalától, de előtte
még meglátta, hogy Nan icipicit rákacsint. Nem értette barátnője hirtelen
hangulatváltozását, sem hogy miért volt hajlandó hazudni érte, de nagyon örült neki.
Felnézett, és elkapta Jared pillantását. A srác végignézte az egész beszélgetést,
és Mina meglepte. Lemutatott a cipőjénél megállapodott almára. Nevetve felvette.
Mina a homlokát ráncolta.
Jared a pólójában törölte a gyümölcsöt, beleharapott, megfontoltan rágta, ezzel
kínozta. Mina szája kinyílt, majd becsukódott döbbenetében. Még jobban
idegesítette, hogy a fiú állandóan ugratja. Jared kinevette a zavarát, Mina kivonult az
ebédlőből, a srác nevetése követte.

Tanítás után Mina a bringája felé sietett. Csak egy részének volt kedve hazáig
követni Savannah-t. Tudta, hogy gyorsan kell tekernie, hogy lépést tartson a
kocsival. Alig várta, hogy ez a küldetés véget érjen, és ne kelljen többet
bébiszitterkednie. Épp levette a lakatot a piros Schwinn kerékpárról, amikor
csillogó fekete Mustang száguldott az úton a suli felé. Kissé meglepődött, amikor a
kocsi lefékezett, és centikre tőle megállt. Látta saját tükörképét a drága járgány
színezett üvegében, és már tudta, hogy bajban van.
Ha lett volna esze, elsétál, de legyőzte a kíváncsisága. Várt, míg az ablakot
résnyire lehúzták. Előrehajolt, valami nagykutyára vagy celebre számított.
Undorodva lépett hátra, amikor meglátta Jaredet.
– Beszélnünk kell! – suttogta a fiú áthajolva az anyósülésen.
Mina aggódva nézte a válla felett, ahogy Savannah beszáll kék terepjárójába.
Percek kérdése, és a lány elindul.
– Szerintem nem kellene – vetette oda.
– De igen, és ha továbbra is kerülsz, akkor megint túl nagy slamasztikába
kerülsz!
– Hogy érted, hogy „megint”? – ágált Mina.
– Nem érzed? A közelgő vihar, a növekvő energia… a Történet újabb küldetést
készít elő neked. – A küldetés szónál Mina lágy fuvallatot érzett, és megborzongott.
– De, érzem. Nem most jöttem le a falvédőről. Jóval előtted járok, és már
levédtem magam – türelmetlenül megpaskolta a dzsekijét ott, ahová a Grimoire-t
dugta.
– Vagyis úgy intézed, mint ma a menzán? Nagyon el vagy tévedve, és
nyilvánvalóan fogalmad sincs, hogyan működnek ezek a dolgok!
Mina undorodva nézett rá.
– Szállj be a kocsiba! Hazaviszlek, és beszélhetünk.
– Honnan tudod, hogy új küldetés közeleg? – mutatott rá az ujjával vádlón a
lány. – Eddig nem bántál túl barátságosan és készségesen az információval.
– Később elmagyarázom. Csak szállj be! – Jared kinyitotta neki az ajtót. Mina
magában vívódott. Talán Jared az egyetlen, aki segíthet neki, és ha ő tudja, mi folyik
itt, akkor szüksége is van a segítségére. De, filózott, ha a srác hazudik neki, vagy
veszélyben érzi magát mellette, akkor futnia kell, de gyorsan. Nagyjából meg volt
elégedve a tervével, így hát biccentett.
– Mi lesz a biciklimmel? – mutatott bután a tárolóban ferdén álló bringára.
– Reggelre a lakás előtt lesz a lépcsőházban, de beszélnünk kell, méghozzá
hamar! – Jared kezdte elveszíteni a türelmét.
– Csak egy perc! – Mina megfordult, és vissza akarta tenni a lakatot a biciklire,
amikor Savannah arra hajtott a kocsijával. A tető lehajtva, szőke hajába belekapott a
szél. Mina gyomra forgott a gondolatra, hogy még órákon át őt figyelje, és valahol
hálás volt Jared figyelemeltereléséért.
Beült az első ülésre, bekapcsolta az övét, és az iskola uszodaépülete felé
pillantott. Patts edző biztosan korábban befejezte az edzést, mert Brody a kocsija
felé sétált, szőke haja még nedvesen csillogott. El fog sétálni egyenesen előttük.
Mina szíve kalapált, hogy láthatja. A kocsi felberregett. Jared gázt adott, és dühösen
Brody felé indult. A fiú visszaugrott a járdára a gyorsuló kocsi elől. Zavart
pillantást küldött Jared felé.
 6. FEJEZET

J
ared vagy a hosszabbik úton tartott hazafelé, vagy talán csak másik útvonalon.
Bárhogy is, Mina szinte biztosra vette, hogy a közelében sem járnak annak, ahol a
családjával lakik. Abban sem volt biztos, hogy Jared tudja, merre tart. Beletelt még
tíz percbe, míg feltette az őt gyötrő kérdést.
– Hol szerezted a kocsit?
– He?
– Ne játszd a hülyét! Tudom, hogy fekete motorod van. Még azt is láttam, hogy
összetöröd, mégis azzal jártál az elmúlt hetekben. Máig sosem láttalak kocsit
vezetni, szóval hol szerezted? – A levegőt megtöltötte a csend. Amikor a srác nem
válaszolt, Mina megkérdezte. – Elloptad?
– Nem! – ripakodott rá Jared. – Nem loptam.
– Akkor hol szerezted? – Mina keresztbe fonta a karját, és felháborodva nézett
rá.
– Az nem a te dolgod.
– Dehogynem! Tudnom kell, ha bűnözővel érintkezek.
– Mina, tudod, hogy nem vagyok bűnöző!
– Nem tudom. Gondoskodtál róla, hogy nagyon keveset tudjak rólad. Például
ki az a lány?
– Miféle lány? – válaszolt a srác ártatlan vigyorral.
– Akivel gyakorlatilag a suli folyosóján feküdtél le –túlzott Mina.
– Ennyire féltékeny vagy? – horkant fel Jared.
– Nem! Csak szeretném, ha elmondanál nekem dolgokat! – válaszolta a lány
szánalmasan.
– Semmi közöd hozzá, kivel lógok. Úgy biztonságosabb.
Jared a kormányt markolta, és túl gyorsan vette be az utolsó kanyart. Mina erre
nem volt felkészülve, és válla fájdalmasan csapódott az ajtónak.
– Nem, az lenne a biztonságosabb, ha lassítanál! – vágott vissza a vállát
dörzsölgetve.
– A neve Ever. – Jared összerezzent és lassított.
– Ki ő? – kérdezte Mina.
– Ne aggódj miatta! – csattant fel Jared.
 Ez volt az utolsó csepp, Minánál betelt a pohár.
– Már hallottam a szánalmas kifogásaidat. Olyan vagy, mint egy beakadt lemez.
Vagy nem tudod elmondani, vagy nem akarod! – ujjaival Jared felé bökdösött. – Ó,
nem biztonságos, ha elmondod, tabu! Ráadásul nincs jogod úgy bánni velem, mint
az elmúlt hetekben. A suliban úgy teszel, mintha nem is ismernél, és nem
magyarázod el, hogyhogy életben vagy, és mi történt, miután összetörted a motort.
Ez mind fontos, de te csak akkor akarsz beszélni velem, amikor neked megfelel.
Hát, befejeztem! Válaszokat akarok, méghozzá most!
– Egyik sem fog tetszeni – jelentette ki a srác egyszerűen.
– Akkor miért kértél, hogy szálljak be?
– Mert négyszemközt kell beszélnem veled.
– Négyszemközt vagyunk. Egyedül a kocsiban.
– Nem, ez nem elég. Túl sok itt az ember. Olyan hely kell, ahol senki nem lát
minket.
– Jared, tényleg kezdesz megijeszteni! – vallotta be Mina. Egyre jobban
elbizonytalanodott.
A srác erősen rácsapott a kormányra csalódottságában. Mina összerezzent.
– Épp az ellenkezőjét próbálom. – Aggodalmas arccal nézett a lányra. –
Próbálok válaszokat adni anélkül, hogy megijesztenélek, de te egyszerűen annyira
átkozottul türelmetlen vagy!
Mina teste megfeszült a megváltozott hangulattól. Minden szörnyen komollyá
változott.
– Nem érdekel, ha nem tetszenek a válaszok. Egyszerűen válaszokat akarok.
Még azt sem tudom, hogy megbízhatok-e benned, hogy az én oldalamon állsz-e –
tette hozzá halkan.
Jared álla rángatózott, és a testbeszédből a lány tudta, hogy elevenébe talált.
– Így van?
– Mi van így? – kérdezett vissza a srác kicsit túl gyorsan.
– Az én oldalamon állsz?
– Ki mondja, hogy oldalaknak kell lennie?
– Hát persze, hogy vannak. Vagy velem vagy, vagy a gonosz tündérekkel, akik
folyton meg akarnak ölni.
– Közülünk nem mindenki akar folyton megölni. Csak… ez bonyolult. Hé, ott
egy fagyizó. Kérsz?
Mina észrevette Jared nyelvbotlását, és hogy a srác próbálja fedezni. Az
elterelés Nant átvágta volna, de őt nem. De látott valami érdekeset a fagyis mellett.
– Igen, ami azt illeti, kérek – hazudta.
Jared megkönnyebbülten megállt a régi stílusú fagyizó előtt.
– Klassz, mit szeretnél, mentás csokit, vaníliát, csokis kekszet? – fordult Mina
felé, közben elővette a tárcáját.
 – Inkább málnás csokisat, jó? – Mina türelmetlenül nézett ki az ablakon.
– Oké, mindjárt visszajövök. – A fiú kiszállt, és magával vitte a kulcsokat. Mina
megvárta, míg belép a boltba, és megállt a fagylaltlap előtt.
Gyorsan és csendben kinyitotta a kocsiajtót, fogta a hátizsákját, és a
buszmegálló felé megkerülte az épületet. Egy háztömbnyire látta a távolsági buszt,
és rohant felé, közben elővette a tárcáját. A busz épp megállt, és Mina kezében ott
volt a bérlete.
A sofőr, testes idősebb férfi, a névtáblája szerint Will, ami alatt az állt:
Boldogan utaztatjuk! Mina a bérletét silabizálta, és a szinte üres busz hátulja felé
tartott. Az utolsó előtti sorban megállt, a padlóra lökte a táskáját és lerogyott.
Ketten leszálltak, és Mina csak akkor lélegzett fel, amikor a busz ajtaja
becsukódott, majd lassan elindult. Gyors pillantást vetett Jared kocsija és a fagyizó
felé. A srácnak nyoma sem volt. Valószínűleg még nem jött ki a boltból.
Mina vigyorgott, és elöntötte az adrenalin, amikor felfogta, hogy túljárt a fiú
eszén. Teljesen kikészítette, hogy egy kocsiban ült vele, aztán ráébredt, nem biztos,
hogy segít neki. A homályos szavai és makacssága elárulta, ahogy a nyelvbotlása is.
Lehet, hogy nem volt egyértelmű, de észrevette kissé megváltozott hangját és
idegességét, amikor rájött a hibájára.
El sem akarta hinni, mennyire ostoba volt. Tudta, hogy Jared tündér, mert a
srác annyi mindent tudott a családjáról és a Grimm-átokról. Még varázsolt is,
amikor edzeni és tanítani próbálta. De a kitérő válaszai és hogy nem hajlandó
elárulni, amit tudnia kellene, a veszélyes kategóriába sodorta. Nem árulja el, kinek
dolgozik, kinek segít, sőt még azt sem, hogy egyáltalán a jó fiúkhoz tartozik-e.
Mina tudta, hogy valószínűleg nem kelleme haragudnia a fiúra, de Jared
levegőnek nézi. A Történetről is többet tudott, mint Mina bármely ismerőse, és
mégsem mesél róla. Ettől a lány szemében áruló lett. Amíg nála a Grimoire, nincs
szüksége Jaredre. A Grimoire segítségével győzte le Claire-t és Cédrust, nem
Jaredével. Ő találta meg a varázskönyvet, ami segít neki szükség esetén. Ez a tárgy
segíthet neki teljesíteni a küldetéseket, és visszaűzni a tündéreket a saját világukba.
Az egész ezzel kezdődött.
Talán a fiú titokban végig arra hajtott? Talán megpróbálta elnyerni a bizalmát,
hogy ellophassa a Grimoire-t a tündéreknek?
Mina előrehajolt, és fejét beütötte az ülésbe. Szinte alig tudta végiggondolni.
Évekbe fog telni, míg befejezi a küldetéseket, ha nem akarja cserben hagyni az őseit.
A Grimm testvérek fedezték fel először a tündérek létezését az emberek
világában. Kutatásaik során megtalálták az átjárót a tündérvilágba, és kérdőre
vonták a tündérek vezetőit, akik Fátumokként ismertek. Követelték, hogy minden
tündér térjen vissza a saját világába. Ők beleegyeztek, ha Jacob és Wilhelm teljesít
egy sor küldetést. A fivérek igent mondtak, és teljesítve számtalan küldetést, bejárták
a világot. Amit teljesítettek, bejegyeztek egy varázskönyvbe a tündérvilágban.
 Amikor a fivérek nekifogtak feladataiknak, egy jószívű tündér kettéválasztotta
a könyvet, és az egyiket nekik adta segítségül. Ez a könyv a Grimoire. Ez teremtett
egyenlő esélyeket a küldetésekben. És hamarosan mindenki a Grimoire-t akarta: a
tündérek mindkét világban.
Hogy a helyzet még rosszabb legyen, a könyv a tündérvilágban öntudatra
ébredt, és beleavatkozott a Grimmek küldetéseibe, kényszerítette őket, hogy újra és
újra részeseivé váljanak a meséknek. A Történet minél több mesét gyűjtött, annál
erősebbé és halálosabbá vált. Mert a Történet néven ismert könyv azt akarta, hogy a
Grimmek örökké életben tartsák. A fivérek nem számoltak egy kiskapuval. Ha nem
fejezik be a történeteket, akkor a következő élő Grimmnek van esélye teljesíteni
őket… mindet, az elejétől kezdve.
A küldetések, történetek és mesék örök körforgását kellett legyőzni. Ez lett a
Grimm-átok, amit Mina apja és nagybátyja sem tudtak teljesíteni, és az életüket
adták érte. Most Minán volt a sor.

A busz hangosan puffant, és fáradtan fújt a levegőbe, amikor elindult az újabb
megállóból. Mina felébredt. Felnézett az ülésről, és meglepte, mennyi idő telt el.
Biztosan elaludt. Kezdett sötétedni, és a busz mostanra teljesen kiürült. Egyik
megálló sem tűnt az otthonához közelinek, és rájött, hogy túl messzire elbuszozott.
Már nem is a belvárosban voltak, hanem mellékutakon. Le kell szállnia, és egy
másik busszal hazamenni. Meghúzta a zsinórt, hogy csengessen a következő
megállóhoz.
– Bocsánat! Szeretnék leszállni! – kiáltott előre. A sofőr ügyet sem vetett rá.
Hatalmas, egész ülést elfoglaló teste most még nagyobbnak tűnt, mint emlékezett rá.
Habozva felállt és előrement.
– Uram, ha megállna a következő megállóban, szeretnék leszállni. –
Megmarkolta az ülés melletti rudat.
A sofőr teste reszketni és változni kezdett, mintha uralkodni próbálna saját
alakján. Szörcsögő hangokat hallatott, morgott. Mina megrémült, hogy agyvérzést
kap, és hátulról megérintette remegő egyenruháját.
A sofőr hirtelen felállt, és felé fordult, felfedve valódi alakját. A fekete buszos
sapka alatt hatalmas zöld fejét, szürke szemeit, nagy kiálló fogait és krumpliorrát.
Még mindig viselte a csíkos sofőregyenruhát és a névtáblát. Kinyitotta a száját, és
nagy alsó metszőfogakat mutatva Minára ripakodott.
– A szárga vonal mögé! – parancsolta lassan, határozottan, alig lehetett érteni,
mert kiálló fogai miatt selypített.
A rémült Mina a padlóra zuhant, az óriás pedig visszafordult a kormányhoz, és
vezetett tovább.
 7. FEJEZET

S
zent vödör, olyan buszon ül, amit egy óriás vezet! Amikor az óriás nem tett több
mozdulatot felé, és nem fenyegette, Mina a leszállóajtóhoz sietett. Kell lennie valami
biztonsági kütyűnek, amivel kinyithatja, és ha kell, ugorhat. Megragadta a gumiszélű
ajtót, és meghúzta. Az lassan kinyílt, és feltárult az alatta száguldó út. Mina az
óriássofőr felé tekintgetett. Az továbbra sem moccant.
Képes lenne rá? Tényleg kiugrana egy mozgó buszból az útra? Belehalna?
Számít ez, ha amúgy is egy óriás ebédjeként végezné? Nem, ugornia kell. Felvette a
hátizsákját, lehunyta a szemét, és háromig számolt. Egy, két, há! A levegőbe
szökkent, majd rántást érzett a hátán, ahogy valami hátulról erősen visszahúzta.
Kinyitotta a szemét, és lenézett. A lába csak centikre kalimpált a száguldó
betontól. Ijedtében felsikoltott, mert tovább ereszkedett, és a cipője hozzáért az
aszfalthoz.
Megfordult, és a dühös óriás szemébe nézett. Az visszahúzta a buszra,
határozottan lenyomta az ülésre, és rámordult, hogy maradjon nyugton.
Visszaballagott a busz elejébe, és visszacsusszant az ülésbe, épp amikor a busz
készült árokba hajtani. Megragadta a kormányt, és morogva visszakormányozta az
útra.
Lefordultak az útról a Mount Adams Nemzeti Parkerdőbe. Az óriás kisebb
utakon, jelöletlen ösvényeken vezetett. Hihetetlen, hogy bírt a busz ilyen utakon
közlekedni. Pillanatokkal később hirtelen megállt. Az óriás felállt, és Mina felé
ballagott, nagy alkarján dagadtak az izmok. Túlságosan hosszúak voltak rövid
lábaihoz képest.
Mina ezúttal felkészült, elővette a Grimoire-t, az óriás felé tartotta, és várta,
hogy magába szívja. Nem történt semmi. A könyv könyv maradt. Mina rémülten
felsikoltott, amikor a szörny megragadta a dzsekijét, és a levegőbe emelte. Aztán
rámordult, mintha fel akarta volna hívni magára a figyelmét. De Mina csak karmolt
és rugdosott. Egy kétségbeesett pillanatban a füzet sarkával eltalálta a szörnyet a
szeme között. Az lejjebb eresztette, erre jól irányzott rúgást mért a lábai közé. A
szörny felmordult, elejtette, és összegörnyedt fájdalmában.
Mina vadul eliszkolt, négykézláb mászott a busz eleje felé. Félúton járt a
szabadság felé, amikor észrevette, hogy elejtette a Grimoire-t. Megfordult,
visszanyúlt a füzetért, majd kirohant az ajtón az éjszakába.
Zihálva, vakon rohant a fák között, az ágak hangosan ropogtak a talpa alatt.
Nem vesztegette az idejét azzal, hogy próbáljon csendesen közlekedni. Valahol a
háta mögött fülsiketítő ordítás rázta meg az erdőt. Az utána eredő óriás volt az.
Mina keze remegett, a mellkasa égett a kimerítő futástól.
Megbotlott, és arccal előre bezuhant az árokba, eltűnt alóla a talaj.
Kétségbeesetten kapaszkodott ágakba, kövekbe, bármibe, hogy lassítsa a zuhanást,
ahogy a lejtő meredekebb lett. Azt hitte, lassulni fog, de ehelyett gyorsult. Újabb
morgás hallatszott, de most halkabb, állandóbb, mint a víz. Víz!
Tudta, mi az, és akaratlanul is rémülten felsikoltott. Hadonászott, és ujjai
megkapaszkodtak egy nagy gyökérben. A teste elhagyta a töltést, és egy szikla felett
lógott. A morajló folyó több mint tíz méter mélyen zubogott alatta. Fentről
csattogást és vicsorgást hallott, közeledett az óriás. Rémülten lehunyta a szemét.
Valami végigsimította, felnézett, és az óriás megragadta. Megint sikoltott, és
elhúzódott a nagy kezek elől. Az óriás dühösen üvöltött, és a lány háta felé nyúlt.
Mina szándékosan lejjebb csúszott az ágon, közelebb a vízhez, távolabb tőle. Inkább
abba hal bele, hogy beleesik a folyóba, és valószínűleg összezúzzák a sziklák,
minthogy megegye egy óriás. Az óriások azt tették a mesékben… embereket ettek,
nem?
A bestia halkabban üvöltött, és mozdulatlanná dermedt, mintha próbálna
megnyugodni. A vízcsobogás közepette a lány alig hallotta, hogy az óriás a nevén
szólítja.
– Mina!
Várt és nézte, ahogy az óriás lehajol, és utánanyúl. Amikor nem üvöltött rá,
nem is tűnt olyan félelmetesnek. Valami varázslatos történt, és zsugorodni kezdett.
Vonásai kisebbek és vékonyabbak lettek, egyre emberibbé változott. De nem a
buszsofőr alakját vette fel, hanem egy helyes, sötét hajú, szürke szemű fiúét.
Jared volt az. Megfogta a lány karját, sütött róla az aggodalom.
– Ebben a formában nem érlek el, túl messze vagy! Feljebb tudsz mászni?
Minának megkönnyebbülést kellett volna éreznie, hogy támadója Jared alakját
vette fel, ahelyett dühbe jött, hogy átvágták.
– Seggfej! Hogy merészeled?! – támadt rá, és nem mászott közelebb. –
Nélküled nem lennék ekkora slamasztikában!
– Ne vitatkozz, és gyere fel! – haragudott meg rá megint Jared. – Most nem
alkalmas pillanat, hogy lehordj! Arra bőven lesz idő később. Add a kezed!
Mina az ajkába harapott, és megpróbálta a testsúlyát áthelyezni az ágon, hogy
közelebb mászhasson, de az izmai feladták. Megpróbálta elérni Jared kezét, de a
gyökér kicsúszott az ujjai közül, aztán a levegőt markolta. Mintha egy álomban,
lassítva zuhant volna, de most nem ébredt fel, amikor a hideg vízbe ért.
 8. FEJEZET

B
elemart a hideg, a víz erejétől elakadt a lélegzete. Sötét volt, és nem tudta, hol a
felfelé. Próbálta fellökni magát a felszín felé, de nem találta. Az áramlat lassan
elragadta. Küzdött ellene, és amikor már úgy érezte, nem tudja többé visszatartani a
lélegzetét, áttört a víz felszínén. Levegő után kapkodott. Tagjai elnehezültek, és nem
működtek. Lassan, nagy erőfeszítéssel kievickélt a folyópartra. Végül kivonszolta
magát, és felkapaszkodott a töltésen.
Végignézett a folyón, és valami nagy bukdácsolt benne fel-le. Jared volt az
óriásalakban. Biztosan utána ugrott, és kereste a folyóban. A hatalmas óriás
komikus látványt nyújtott, ahogy kapálódzott a vízben, és úszni próbált. A zavart
kapálódzás elárulta, hogy Jared egyik alakjában sem tudott úszni. Az óriásnak
nagyobb esélye volt túlélni a sebes folyót, mint Jarednek. Bármely másik
éjszakán megható lett volna látni, hogy a fiú próbálja megmenteni, ha nem lett volna
annyira dühös rá.
Mina bármennyire is szeretett volna nevetni a rémült óriás látványán, nem
felejtette el Jared játékát, és hogy próbálta megijeszteni a buszon. Úgy döntött,
aggódjon csak a srác még egy kicsit. Elindult a folyóparton, távolodott, közben
levette a dzsekijét, mert fázott.
De mozgásán megakadt az óriás szeme. Mérgesen felmordult, és kiviharzott a
vízből a töltés felé. Jóval több mint három méter magas volt, és elég erősnek tűnt,
hogy összepasszírozzon egy teherautót. De mostani viselkedése inkább gyerekes
volt, mint halálos.
Duzzogott. Amikor néhány lépésre ért Minától, a nagy óriás eltűnt, és
megjelent a vizes, fáradt Jared. Ledobta magát a lány mellé a földre.
– Kiabálhattál volna, hogy jól vagy, ahelyett, hogy itt ücsörögsz épen és
egészségesen, és bolondot csinálsz belőlem.
– Bolond vagy – válaszolta Mina, miközben próbálta kikötni a nedves
cipőfűzőjét, hogy levehesse nedves zokniját.
– Van benne valami, de azt hittem, meghaltál.
– Én is azt hittem, hogy meghaltál, úgyhogy kvittek vagyunk. – Mina jéghideg
ujjai elzsibbadtak. Vacogott a hidegtől. Az egyik cipőjét lehúzta, de a másikkal
szenvedett.
 – Hadd segítsek! – nyúlt a cipő felé Jared.
– Ne érj hozzám! – sikította Mina, és megütötte a fiút a leamortizált cipővel. A
foga vacogott, Jared pedig közelebb jött.
– Nem érek. – A fiú centikre tőle ledermedt, és a levegőbe emelte a kezét,
mintha arra számítana, hogy letartóztatják.
– A buszsofőrrel mi lett? – szipogott Mina, és a ruhaujjával próbálta törölgetni
az orrát.
– Kicseleztem, hogy néhány megállóval előbb szálljon le, és átvettem a helyét.
– Jared lassan leült a földre a lánnyal szemben, és az ölében összefonta a kezét.
– És erre csak így képes vagy? Átalakulni és átvenni a helyét?
– Aha, én képes vagyok – vonta fel a szemöldökét Jared.
– Ilyen egyszerű.
– Hogy találtál meg? Azaz, kezdjük ott, hogy honnan tudtad egyáltalán, hogy a
buszon vagyok, és hogyan…? – Mina elakadt, képtelen volt épkézláb gondolatokat
összerakni.
– Tényleg azt hiszed, hogy olyan nehéz volt rájönni, hogy átvágsz, amint
megállunk? Az arcodra volt írva. Olyan vagy, mint egy nyitott könyv, és
borzasztóan hazudsz. Amint hallottam, hogy becsukódik a kocsiajtó, kimentem a
fagyizó hátsó bejáratán, és figyeltem, ahogy felszállsz a buszra. Némi
tündérmágiával nem volt nehéz követni téged, majd átvenni a sofőr helyét.
– Akkor mire volt jó a műsor? Az egész szuper agresszív óriás cucc? – vitázott
Mina.
– Nem gondoltam, hogy elhinnéd, ha azt mondom, nem én vagyok a rosszfiú.
Mármint nézz rám! Bizonyítani akartam, hogy én vagyok a jófiú. Először meg
akartalak ijeszteni óriásként, aztán az utolsó pillanatban megmenteni, mint
önmagam. Bizonyítani akartam, hogy nem minden tündér rossz. – Zsebre dugta a
kezét, és kerülte a szemkontaktust. – Nem úgy terveztem, hogy látsz átváltozni, de a
dolgok gyorsan kicsúsztak a kezeim közül, és nem maradt más választásom, ha meg
akartalak menteni.
– Tehát megpróbáltál megijeszteni óriásként, hogy aztán megments… saját
magadtól?
Jared a lábát nézte. Még mindig csuromvizes volt, és meg sem próbált
megszárítkozni.
– Nagyjából. Azt akartam, hogy bízz bennem.
– Úgy, hogy hazudsz, és még jobban átvágsz? – Mina nem akart hinni a
fülének.
– Ja, hülyeség volt. Mit mondhatnék, pasi vagyok, és mi nem mindig gondoljuk
végig a dolgokat.
– Ezt ismételgetheted, de ettől még nem szabadulsz – forgatta a szemét Mina. –
Csak azt bizonyítottad, hogy hazug tréfacsináló vagy, és továbbra sem bízom
benned.
– Akkor máshogy kell bizonyítanom – mosolygott kényszeredetten Jared.
– Nincs több agyatlan terv.

– Hé, a terveim nem mindig agyatlanok!
Mina farkasszemet nézett vele, mire a srác elnevette magát. Felvett valamit a
töltésről, és a lánynak adta. A Grimoire volt az.
– Jaj, ne! Most mit csináljak? – Mina azonnal rázogatni kezdte a füzetet, hogy
megszárogassa.
– Semmi baja, megvédi magát. Csak kérd meg, hogy váltson alakot, és
megszárad.
Mina felvont szemöldökkel nézett Jaredre, majd sokkal kisebb, vaskosabb
bőrkötéses könyvként képzelte el a Grimoire-t. A könyv felragyogott, és Mina
gondolatai szerint átalakult.
– Azta nem biztos, hogy ezt valaha megszokom! – Bedugta a zsebébe.
– Hozzá kell szoknod. Ez tündérmágia – jegyezte meg Jared savanyúan. Nem
tűnt túl boldognak, amikor ezt mondta.
Mina sóhajtva felállt, körülnézett, megpróbált kiutat találni. A folyó tőle balra
volt, és a sziklára, amiről leesett, nem volt könnyű visszamászni, tiszta pala volt.
Átnézett a túlpartra, az a szikla még magasabb volt. A folyó mellett kell sétálniuk,
amíg nem találnak laposabb emelkedőt.
De aztán? Fogalma sem volt, merre vannak. Azt tudta, hogy az erdő majd ezer
négyzetmérföld, és olyan messzire nem mehettek, de mi van, ha rossz irányba
indulnak, és mélyebbre tévednek az erdőben? Persze már akkor is sötét volt, amikor
Jared megállította a buszt, ő meg elrohant. Nagyon messze nem futhatott, igaz?
Legjobb lesz követni a folyómedret és remélni, hogy kijutnak.
Kicsavarta a zokniját, és eltette a dzsekijébe. Felhúzta jéghideg cipőjét, és
elindult a parton.
– Hová mész? – kérdezte a fiú.
– Haza. Ki kell jutnom innen. Anya betegre aggódja magát.
Jared felpattant, hogy utána sétáljon. Lassan haladtak, mert csak a kelő hold
irányította a lépteiket, Mina többször megcsúszott, lehorzsolta a kezeit és térdeit.
Nappal valószínűleg könnyebb lett volna, de az erdőben minden neszre
összerezzent. Egy idő után Jared ment elöl, és gyakran megálltak hallgatózni autók,
vagy a civilizáció más jelei után, de csak a folyót hallották.
– Szerintem eltévedtünk – szólalt meg végül Jared.
Mina nem felelt, ezért a fiú felé fordult. A lány annyira fáradt volt, hogy állni is
alig bírt.
– Teljesen kész vagy. – Jared megragadta a vállát, és kényszerítette, hogy
ránézzen.
– N-ne! – húzódott el Mina. – Haza akarok menni! – Képtelen volt uralkodni a
reszketésén.
– Mina! Elkékült a szád! De lökött vagyok! Elfelejtettem, milyen törékenyek az
emberek. – Kézen fogta Minát, és egy sziklakiszögelléséhez húzta. Egy természetes
barlanghoz, ami egyetlen embernek is kicsi lett volna, nemhogy két tinédzsernek.
Jared betessékelte Minát, és kezét a barlang hátsó falához szorította. A keze
felragyogott, Mina nézte, ahogy a kő változik a keze alatt, hátrahúzódik,
megnagyítva a barlangot. Amikor elég nagy lett, hogy kényelmesen elférjenek
benne, de elég kicsi, hogy melegen tartsa őket, Jared tűzrakásba kezdett. Egy nagy
kővel gyorsan lyukat vájt, körberakta gyutaccsal és néhány gallyal, majd elővett egy
öngyújtót.
– Tessék, nem tudsz tüzet gyújtani? – próbált viccelődni Mina, de alig tudta
megformálni a szavakat, és biztosra vette, hogy érthetetlen motyogás. Nem hitte,
hogy meggyullad, de meglepve látta, hogy a szikrából sárgáskék láng fakadt.
Percekkel később Jared szép kis tüzet gyújtott a barlang előtt. Mina a lehető
legközelebb húzódott hozzá, de az ujjai továbbra is fagyosak voltak. Annyira fázott,
hogy már ott tartott, a lángok közé teszi a kezét.
Jared leguggolt mellé, és kezei között dörzsölte a kezét, próbálta felmelegíteni.
A ruhái teljesen megszáradtak, és a testhőmérséklete magasabb volt a szokásosnál.
– Beteg vagy? – kérdezte Mina. – Nagyon forró vagy.
– Nem, emelni tudom a testhőmérsékletemet, hogy felmelegítsen. –
Kigombolta a pulcsiját, és a lánynak adta.
– Vedd ezt fel!
– N-n-nem! – rázta a fejét Mina.
– Ez nem kérés volt! Fogd, én elsétálok oda. – Jared azonnal tett néhány lépést
a folyó felé neki háttal.
Mina gyorsan lehúzta a felsőjét, és felhúzta Jaredét. Már teljesen száraz volt,
nem úgy, mint az ő pólója. Még az illata is olyan volt, mint Jaredé, és még érződött
a testmelege. Amikor elkészült, a pólóját kiterítette egy bokorra száradni. A srác pár
perccel később visszasétált hozzá.
– Azt hiszem, reggelig itt kellene maradnunk. Nem vagyunk túl gyorsak, és
meg kell száradnod.
– De mi lesz anyával? – nyöszörgött Mina.
– Nincs mit tenni. Valószínűleg már felhívta a rendőrséget, és ők keresnek
téged.
– Jaj, ne! Azt fogják hinni, hogy elraboltál! – Mina rémülten a szája elé kapta a
kezét.
– Tulajdonképpen egy kicsit azt tettem – vont vállat a fiú.
– Nem tudják majd, hol keressenek.
– Sajnálom, Mina! Az én hibám – vallotta be a fiú komoran.
– Igen, Jared, a tied! – Pár pillanattal később Mina gyomra hangosan
megkordult, és Jared elnevette magát.
– Uramatyám! Hallottad? – bukott ki belőle.
– Éhes vagyok, és ami azt illeti, ez is a te hibád! – csapott a karjára Mina. Nem
törődve a sráccal bemászott a kis barlangba, és összegömbölyödött, hogy aludjon.
– Hé, jut nekem is hely? – kukkantott be a barlangba várakozásteljesen Jared.
– NEM! – mordult rá Mina. – Eszedbe se jusson! És csak azért, mert te kevertél
minket ebbe, őrködhetsz, és szólhatsz, ha látsz valamit.
– Rendben – felelte Jared, és nekidőlt a barlang külső falának.
Néhány percig csend volt, és Mina majdnem elaludt, amikor Jared vontatott
hangon megszólalt.
– Őrködök, és látom a folyót. Látom, hogy a hold a fák fölé emelkedik. Látom,
hogy az erdő most nagyon-nagyon hátborzongatónak néz ki. Lefogadom, hogy
valami gyilkos vámpírteknős mászik felénk az erdőből. Aha, szinte hallom, ahogy
közelednek felénk pici teknőclábai.
– Jared?
Minának fogalma sem volt, honnan lett a srácnak hirtelen humorérzéke, de a
legidegesítőbb módon bukott ki belőle. Valahogy itt a szabadban, az emberektől
távol, előjött egy másik oldala. Nem volt olyan morcos és dühös. Talán valami
megváltozott közöttük, vagy nem érezte úgy, hogy rejteget előle valamit. Végre
szabadon önmaga lehetett. Mina bármibe lefogadta volna, hogy még rengeteg titka
van, de ez volt a kezdet.
– Igen? – kérdezett vissza a fiú kicsit túl vidáman.
– Befognád?
– Nem – válaszolt Jared. Mina hallotta a hangjában bujkáló nevetést.
– Befogod, ha azt mondom, hogy kérlek?
– Valószínűleg nem! – nevetett a srác. Élvezettel ugratta.
– Jó, akkor alhatsz a barlangban, ha megígéred, hogy az éjjel nem fal fel
minket semmi.
– Megígérem, ha bármi ártana nekünk az éjjel, én eszem meg. – Jared
bemászott a barlangba, vigyázott, hogy a lányhoz hozzá se érjen. Minának háttal az
oldalára fordult. A lány ugyanezt tette. Nézte, ahogy a kialvó tűz árnyékokat vetett a
barlang falára.
Ennyire közel Jaredhez hirtelen nem tudott elaludni. Valamiért kérdések
gyötörték, méghozzá olyanok, amikre a srác biztosan nem válaszolna. Megint
reszketett a hidegtől, mert a nadrágja még vizes volt. De az aztán atombiztos, hogy
azt le nem veszi!
– És miért nem mondtad soha, hogy óriás vagy? – kérdezte halkan, közben
ujjával köröket rajzolt a földre.
– Nem álltál rá készen – felelte Jared egyszerűen.
– És miért döntöttél úgy, hogy most elmondod?
 – Belefáradtam, hogy folyton mérges vagy rám, mert vannak dolgok, amiket
nem mondhatok el. És tulajdonképpen akartam is, hogy tudd. Azt se felejtsd el, hogy
a tündéralakomban nem én lennék a bálkirály. – Volt valami a hangjában, amitől
sebezhetőnek tűnt. Eltűnt a vad motoros Jared, átvette a helyét a tinédzser fiú, aki
csak szerette volna, ha kedvelik, ha beilleszkedhet. De Mina tudta, hogy még titkol
valamit.
– És a Grimoire miért nem működött ellened? Nem kellene megvédenie, ha
bajban vagyok?
– Rajtam nem működik – sóhajtott hangosan Jared, próbált bosszúsnak
hangzani, mintha már ő lenne félálomban.
– Miért nem? – kérdezte Mina.
– Mert ilyen menő vagyok – nevetett a srác.
– Komolyan? – horkant fel Mina. – Kikerülöd a kérdést? Azt hittem, őszinte
leszel.
– Mina, nem tudom, mit mondjak azon kívül, hogy a Grimoire nem árthat
nekem. Hívd óriáserőnek, ha akarod.
– Nem tud vagy nem fog? – kérdezte a lány némi gondolkodás után.
– Is… Egyik sem. Nem tudom, mire akarsz kilyukadni.
Mina harapdálta az ajkát, majd megszólalt. Ezúttal csak suttogni tudott.
– Csak tudnom kell, hogy a Grimoire továbbra is megvéd-e. Tudni akarom,
hogy legközelebb működni fog-e. Nem tudom, hogy apa mit rontott el, de a
Grimoire nem segített neki, és meghalt az egyik hülye, istenverte küldetés közben.
Ma, amikor megpróbáltam használni ellened, nem működött. Bepánikoltam, és
tényleg azt hittem, hogy meghalok, mint az apám.
– Ó… – Jared elcsendesült. – Akkor azt kívántad, hogy szippantson be a könyv.
Anyám, te tényleg nagyon utálhatsz!
– Nem tudtam, hogy te vagy, emlékszel? – kérdezte bosszúsan Mina. – És igen,
őszintén most szinte azt kívánom, bár szippantott volna be a könyv!
Jared nevetésszerű hangot hallatott. Amikor Mina hallgatott, bocsánatot kért.
– Sajnálom! Látom, ez nagyon felzaklatott téged!
– Igen, fel. A Grimoire eljött Jack bácsikámhoz, aki meghalt. Apámnál volt, aki
megszállottja lett, hogy véget vessen a családi átoknak. Még a Grimoire
segítségével sem volt elég erős. Én csak… – Mina hangja elcsuklott. – Ma azt
hittem, ennyi volt. Vége… és nem akarok meghalni.

Jared hallotta, hogy Mina csendesen sír, és olyan erős bűntudatot érzett, mint még
soha.
– Mina… – szólalt meg halkan, és a lány felé fordult a barlangban.
Feltámaszkodott a könyökére, hogy lássa. – Mina, nézz rám! – A lány felé fordult.
Barna szeme még nagyobbnak tűnt a könnyektől. – Legközelebb működni fog,
ígérem!
– Hogy lehetsz ebben ilyen biztos? – Mina hangja vékony volt, mint egy
gyereké.
– Csak biztos vagyok benne. – Jared életében először tényleg azt kívánta, bár
hinne a saját szavaiban, ahogy a lányt próbálta vigasztalni.
Mina ímmel-ámmal bólintott, majd visszafordult a fal felé. Pár perccel később
álomba sírta magát. A fiú nézte, ahogy alszik, amikor továbbra is reszketett,
közelebb csusszant hozzá, és átkarolta. A lány ebbe ébren sosem egyezne bele, de
csak ennyi vigaszt nyújthatott neki. Beleszippantott a hajába, még a folyóban
megmártózás után is halvány eperillata volt.
Jobban kell óvnia magát tőle. A lány lassan áttöri a védőpáncélját, és így
sebezhető lesz. Tudta, hogy nem védheti meg mindig, és egy napon azt parancsolják
majd, hogy hagyja el. Csak remélni tudta, hogy az a parancs sosem érkezik meg.
Ráadásul attól is félt, hogy a lányt követik.
Többek között azért is hozta ki ide, hogy szagnyomát elrejtse az elől, ami a
Grimmeket üldözi. De úgy érezte, sosem mondhatja el neki, hogyan haltak meg
valójában az ősei. Könnyebb, ha azt hiszi, a Grimoire az oka. Néha jobb volt nem
tudni arról, ami ismeretlen.
 9. FEJEZET

M
ina óriásokról álmodott. Üldözték, megették, végül egy elkapta és összezúzta.
Átkarolta és agyonnyomta. Amikor felébredt, egyedül volt a barlangban.
Tűzropogás vonta magára a figyelmét a barlang bejáratánál. Jared halat pucolt, a
másik már a tűz fölött sült.
– Azokat hogy fogtad?
– Cserkész voltam – Jared cserkészüdvözlésre emelte két ujját.
– Azt erősen kétlem – nevette el magát Mina. – Valahogy nem hiszem, hogy
lenne türelmed végigülni a gyűléseket. Ráadásul, ha cserkész lettél volna, már
kijutottunk volna innen.
– Igazad van. Nem igaz. Túlságosan nagy bajkeverő voltam cserkésznek.
Mondjuk, hogy óriási vagyok, és a jóképűségem segített, hogy reggelit szerezzek
neked. 
– Hé, nincs kérdésem a kajáról, amíg a gyomromban köt ki – jegyezte meg
Mina.
Jared még egyszer megfordította a halat, mielőtt felszolgálta volna a lánynak
egy nagy kéregdarabon. A hal leveses volt, forró és hiányzott róla a fűszer, de Mina
annyira éhes volt, hogy nem érdekelte. Türelmetlenségében megégette a nyelvét.
Amikor mindketten teleették magukat, és elég hideg folyóvizet ittak, ideje volt
nekiindulni. Jared port rugdosott a hamura, és eloltotta a tüzet. Ami azt illeti, nem
épp meleg nap volt, még nagyon hűvös és borús. A ború lehangoló volt, és csak
még nyomorúságosabbá tette az útjukat.
– Szóval mesélj még a küldetésekről! Az mondtad, tudtad, hogy közeleg egy,
hogyhogy? – kérdezte Mina csendesen.
– Hát, mert tündér vagyok, és érzem a növekvő energiát, és neked is kellene.
Olyan, mint az árapály: erősödik, majd visszahúzódik. Te csak annyit érzel, hogy
apró hullámok képződnek, ezt nyugalom követi, majd vihar.
– Éreztem – bólintott Mina és azt hiszem, mindig is éreztem. Ilyenkor az egész
testem bizsereg, vagy mintha statikus elektromosság vonna be. Azóta van ilyen,
mióta apa meghalt. Mindig úgy érzem, mintha valaki figyelne.
Jared dühösen felmordult, és séta közben belerúgott egy kőbe.
 – Nos, igen, valószínűleg a Történetet érezted. A tündérekben is van
könyörület. Valószínűleg várt és figyelt, kivárta, míg minden darabka tökéletesen a
helyére kerül. Megtanult várni, míg a Grimmek idősebbek lettek, mielőtt rájuk
szabadított egy küldetést. A fiatalok nem túl viccesek.
Mina hangosan felhördült, és döbbenten fordult felé.
– Úgy érted, hogy gyerekekkel próbáltátok megoldatni a küldetéseket? Ez
szörnyű! Én is alig éltem túl!
– Várj, nem én! Én nem kényszerítettem gyerekeket semmire. Mint mondtam,
ez régen történt, és ez az egyik oka, hogy a Történet úgy döntött, vár az újabb
küldetésekkel. Sok Grimm gyerek túlélte őket, de a legtöbben nem. Jó néhány
tündérnek nem tetszett, hogy a Történet ilyen fiatalon kezdett a Grimmekkel. Ne
feledd, a világunkban jó páran emberpártiak! Ezért attól fogva a Történet megvárta,
míg a következő Grimm eléri a megfelelő kort.
– És mi a megfelelő kor? – kérdezte Mina dühösen.
– Tizenhat.
– De én még tizenöt voltam, amikor az egész kezdődött. A szülinapomon, a
tizenhatodikon oldottam meg Jancsi és Juliska meg Piroska meséit.
– Mit mondhatnék… nem mindennapi lány vagy. Kicsit korán felkeltetted a
Történet érdeklődését. – Jared vállat vont, és zsebre dugta a kezét.
Mina elpirult a bóktól. Megállt pihenni, leült egy nagy vándorkőre. Lassan
lehúzta a cipőjét, és kirázott egy követ, ami valahogy beletévedt, és bökte a lábát.
Nem lett melegebb, de fáradt volt, és pihennie kellett.
Jared csukott szemmel nekidőlt egy közeli fának, és türelmesen várt. A folyó
moraja megnyugtató volt, és ha Mina nem az adott körülmények között és adott
társaságban lett volna itt, talán sokkal jobban élvezte volna a kirándulást. De most
kínszenvedés volt.
– Tudtad, hogy az első Jancsi és Juliska igazából tündér volt, és az
öregasszony volt Grimm? – kérdezte Jared csukott szemmel.
– Miről beszélsz? Ez valahogy nem stimmel.
– Ezen a ponton lehet a történet egy kicsit zavaros és mókás. A legeslegelső
küldetésben Jancsi és Juliska két tolvaj és gyilkos volt, mint… Bonnie és Clyde. De
mert Jancsi és Juliska kitskin volt, gyermekszerű tündér, aki sosem öregszik, soha
senki nem gyanakodott rájuk. A rokonaid rájöttek. A két tündér sosem rabolt ki egy
házat kétszer, és általában csak az idősebbeket. Wilhelm kieszelt egy tervet, hogy
elkapja őket. Jacobot idős nőnek öltöztette, és édességet ajánlva a bejárathoz csalta a
tündéreket.
Mina fölnevetett, ahogy elképzelte nőnek öltözött rokonát. Jared kinyitotta
egyik szemét, sötét szemöldöke magasra szökött felháborodásában. Csak akkor volt
hajlandó folytatni, amikor Mina nem szakította többé félbe.
– Bocs! – motyogta a lány. Átkarolta a térdét, és állát az alkarjára fektette. Ez
épp jó póz, hogy végighallgassa a történetet.
– Jancsi és Juliska benéztek, és csábította őket a sok ékszer és pénz, amit a
Grimmek kitettek az asztalra. Aznap éjjel Jancsi és Juliska visszaosont a házba,
hogy végezzenek velük, és elszeleljenek a zsákmánnyal, de ehelyett a fivérek a
Grimoire-nak hála csapdába ejtették őket egy varázsketreccel és kemencével –
dicsekedett.
– Ahogy így elmeséled, olyan egyszerűnek hangzik. Sokkal egyszerűbbnek,
mint az én Jancsi és Juliska kalandom.
– Mina felemelte a fejét, és észrevette Jared nyugtalan pillantását, a szája elé
kapta a kezét, és vállat vont.
– Igen, nagyon könnyűnek hangzik, de ne feledd, nem minden küldetést lehet
befejezni. Nem mind halálos, és meg lehet próbálni újra.
Mina keze kilőtt a levegőbe, mint egy túlbuzgó kisdiáknak az órán. Jared két
teljes másodpercet várt, mielőtt felszólította.
– Oké, most kérdezhetsz – mutatott a lányra egy földről felvett ággal.
– És mi a helyzet Claire-rel?
– Claire kezdett elszabadulni és veszélyessé válni. Sajnos, mivel ez az emberek
világa, a tündérek nem felelnek senkinek. Így a Történet ezeket a tündéreket
próbálja az utadba sodorni, remélve, hogy végzel velük a Fátumok helyett.
– Tehát olyan vagyok, mint a rossz tündérek Szellemirtója, akiket a királyod és
királynéd nem tud irányítani. Szándékosan az utamba küldik őket, és remélik, hogy
csapdába ejtem őket a Grimoire-ral.
Jared rámeredt, mert nem jelentkezett. Mina bocsánatkérőén mosolygott.
– Igen, ez ilyen mindenki jól jár szitu. A Grimmeknek ellenfelek kellenek, a
tündéreknek meg kevesebb… rosszfiú. Egyensúly kell. Ezért akarják olyan sokan a
Grimoire-t, mert azzal ők is csapdába ejthetik az ellenségeiket. Van néhány egyéb
Grimoire-ral kapcsolatos morzsa és pletyka is, ami miatt meg akarják kaparintani…
de abból egy szó sem igaz – fejezte be gyorsan, kicsit túl gyorsan.
A lány keze újra a levegőbe lendült. Jared türelmetlenül bólintott.
– És miért ne hagyhatnám figyelmen kívül a küldetéseket, futhatnék el, és
érném meg az öregkort? Mármint ha nem fejezem be őket, a kapu sosem záródik
be, és a tündérek szabadon járhatnak mindkét világba. Nekem ez csak nyereség. Élek
és élnek.
Jared az ágat bámulta a kezében, majd darabokra törte. Majd újra és újra, aztán
megfordult, és dühösen bevágta a bokrok közé. Riadt madarak rebbentek fel. Majd a
fiú zihálva visszafordult, és szomorú szemekkel nézett rá.
– Itt lép be a Történet. Az ígéret az ígéret, és ha egy Grimm nem teljesíti a
küldetéseket időben, akkor a Történet indítja el őket, és belekényszeríti őket.
Ilyenkor nincs választásuk, hogy melyik küldetést járják végig, és milyen
kimenetellel. Emlékszel, hogy azt mondtam, hogy a Történet él, és hatalma van?
Hát, többről van szó.
Gondolkodik, lélegzik, és úgy manipulál téged, mint gyalogot a sakktáblán. De
még egy gyalog is elég ahhoz, hogy kiüsse a királynőt. Úgyhogy gondolkodj,
mielőtt megpróbálsz elfutni a sorsod elől, jó?
A fiúnak igaza volt. Sok gondolkodnivaló akadt. Mina fáradtan, sajgó tagokkal
és kissé legyőzötten szállt le a kőről, és folytatták hosszú útjukat. Pár órával később
Jared meg akart állni ebédet fogni, de Mina ment volna tovább.
Végül a szikla egyre alacsonyabb lett, és a meredek lejtő helyét por és fák
vették át. Mina és Jared végre fel tudtak mászni a töltésen, hogy távolodjanak a
folyótól. Mina úgy képzelte, hogy ha ki tud jutni a folyóvölgyből, csupán percekre
lesz a civilizációtól. Tévedett. Tényleg a rossz irányba mentek. Mérföldekig csak
mohos fák álltak mindenhol. Bármerre fordult, ugyanazt látta.
– És most? – nyögött fel. A lába sajgott, csendesen eleredt az eső, és majd
éhen halt. Őszintén azt hitte, hogy a jó irányba tartanak, de amint kiértek a
folyómederből, rájött a tévedésére. – Azt hiszem, feladom. – A felfedezése annyira
összetörte, hogy Jaredhez fordult válaszokért. De az egyszerű fordulásból esés lett,
mert a cipője megcsúszott a nedves avaron, és kezdett visszafelé csúszni a meredek
töltésen, amin épp most másztak fel.
Jared felé vetette magát, és elkapta a vállát, de Mina esetlensége és hadonászó
karjai miatt mindketten hátraestek a töltésen a folyómeder felé. Jared gyorsan
kapcsolt, megpördült a levegőben, hogy ő kapja az esés nagyját.
Az egyik pillanatban Mina csúszott hátrafelé a sziklákon, a másikban Jared
karjaiban feküdt a töltés alján melegben és biztonságban. Mivel nem talált szavakat,
és először moccanni sem akart, csak feküdt ott, a sráccal szemben, nagyon is
tudatában annak, milyen közel vannak egymáshoz, és a fiú milyen szorosan öleli.
Mindig is tudta, hogy Jared vonzó. Sötét haja, erős állkapcsa és szürke szeme
ellenállhatatlanná tették, de az undokságán sosem tudott túllépni. A büszkesége,
arroganciája és a rá általában jellemző megvető arckifejezés segített, hogy ne
legyen menthetetlenül oda érte.
Jared szeme csukva volt, és Mina látta minden egyes szempilláját. Ajka kissé
szétnyílt, ahogy lassan lélegzett, próbált levegőt kapni az esés után. Az enyhe eső az
arcát verte, és ebben a pillanatban, eltekintve minden mástól, Jared lélegzetelállító
volt.
Mina tudta, hogy mozdulnia kéne, hátrahajolni, elhúzódni, de képtelen volt rá,
leginkább, mert a fiú átkarolta, és ő sem sietett nagyon, hogy elengedje.
Továbbra sem nyitotta ki a szemét. Mina már kezdte azt hinni, hogy elveszítette
az eszméletét, de tudta, hogy az nem igaz, mert a keze a srác mellkasán pihent, és
minél tovább nézte az arcát, annál hevesebben vert a szíve… és Jaredé is.
Végül a srác nyelt egyet, kinyitotta a szemét, és Mina szinte belefulladt az ott
látott nyers érzésekbe. Jared meg fogja csókolni! Elakadt a lélegzete, amikor rájött
a fiú szándékára, és azt kívánta, bár ne tette volna, mert a srác a várakozását
visszautasításként értelmezte. Azonnal lefagyott. Álla megfeszült, és megbántottnak
tűnt. Elengedte, és Mina enyhe csalódást érzett, amikor az arca felé nyúlt, és kivett
egy ágat a hajából.
– Ha legközelebb elesel, próbáld meg nem magaddal hozni az egész erdőt. –
Lassan elmosolyodott, de a mosoly a szeméig nem ért el. Újabb gallyat húzott ki a
lány hajából, és mindkettőt nekiadta. – A karácsonyfához jövőre – viccelődött.
Mina elmászott tőle, és azonnal megérezte a melege hiányát. Sokkal jobb volt
hozzábújni. Az arca lángvörös volt zavarában, de hála az égnek a fiú nem vette
észre.
Jared lassan felült, de a földön maradt. A kezeit nézte, majd a lányra pillantott.
Komolynak és eltökéltnek tűnt. Bármit is akart mondani, Mina tudta, hogy nem fog
örülni neki.
Hatalmas reccsenés zavarta meg őket a közeli bokrok felől, és mindketten
riadtan néztek fel. Nem volt idejük sem futni, sem sikoltani, amikor egy hatalmas
szörny bukkant fel előttük. Mina megdermedt, amikor fölé magasodott a medve.
Csak lecsapni kész szemeket és fogakat látott.
Felsikoltott.
 10. FEJEZET

A
fekete medve Minára vetette magát, felé csapott erős mancsával, próbálta
hátralökni. Jared óriássá változott, és közéjük vetődött, felfogta a medve ütésének
erejét, és az alkarját találta el. A medve nem rettent meg a nagyobb óriás látványától,
csak még dühösebb lett. Minával nem törődve az új, nagyobb fenyegetésre támadt.
Jared a medve mancsai közé vetette magát, és szó szerint ellökdöste Minától,
akit megbénított a rémület. Csapás csapás után, a medve a legerősebb fegyverét
használta, a mancsait, hogy harcképtelenné tegye Jaredet, de a fiú túl közel volt,
hogy kárt tegyenek benne. Sajnos így csak még közelebb került a medve második
legnagyobb fegyveréhez: a fogához.
Mina felkiáltott, amikor a medve elfordította a fejét, és Jared bal vállába
harapott. A fiú felüvöltött fájdalmában, és orrba vágta a bestiát, aki ettől elengedte a
szorításából.
Jared morgott, birkózott a medvével, és középtájt sikerüli megragadnia, majd
magasba emelni a feje fölé. Megfordult, tett három hosszú lépést, és a folyóba
hajította. Az állat alámerült, majd a felszínre tört, és feléjük úszott, ezúttal nagyobb
távolságot tartott, mint amikor fenyegetően körülöttük sétált.
Hátsó lábára állva rájuk üvöltött. Jared elindult felé, és kihívóan visszaüvöltött.
A medve meglepve és kissé zavartan leereszkedett, és visszacsörtetett a sűrűbe.
Jared óriás alakban maradt, míg az állat el nem tűnt, csak akkor változott
vissza, amikor tudta, hogy biztonságban vannak. Mina lenyűgözve figyelte, ahogy a
bőre rózsaszínesebb árnyalatot ölt, vonásai zsugorodnak és eltűnnek, majd ott állt
előtte vérezve, fáradtan, teljesen emberi alakban.
Kimerülten lehorgasztotta a fejét, de felnézett Minára, és halványan
elmosolyodott, aztán térdre rogyott fájdalmában. A lány mellé sietett, és feltépte a
pólóját, hogy lássa, mekkora kár érte a vállát. Véres és durva volt, de úgy tűnt, a
fiúnak nem tört el csontja.
– Jól vagyok. Rosszabbnak látszik, mint amilyen valójában. – Jared
borzasztóan hazudott.
– Jaj, Jared, megölhetett volna! Ki kell jutnunk innen. Több medve is
visszajöhet, és nem akarjuk itt megvárni őket. – Letépett egy csíkot a saját
pólójából, visszaszaladt a folyóhoz, bevizezte, és tisztogatni kezdte a sebet.
 – Nem lesz baj, csak ne tegyük hirtelen mozdulatokat a sűrű felé. – Jared leült a
földre és hagyta, hogy Mina ellássa a sebet a vállán és a vágást a karján. Lehunyta a
szemét, és arrafelé biccentett, ahol a medve felbukkant, majd eltűnt.
– Hogy lehetsz ebben biztos? – kérdezte tétován Mina. Nagyon hasonlított
ahhoz, amikor megtámadták a kannibál medvék, de a Grimoire valós helyzetben
nem működött.
– A mi hibánk. Megijesztettünk egy anyát és a bocsait, amikor leestünk a
töltésen. A kicsik egész idő alatt a sűrűben rejtőztek. Csak jó anya volt. – Jared
felszisszent fájdalmában, amikor Mina túl erősen nyomta meg a sebet.
A lány a sűrű felé pillantott, és halványan látta a távozó anyamedvét és a
nyomában cammogó két izgága bocsot.
Jared pár percig csukott szemmel pihent, majd alaposabban szemügyre vette a
sérüléseit. Lassan felállt, és végignézett a fatörzsek alján. Mina megkérdezte, mit
csinál, mire elmagyarázta, hogy Erósz mohát keres, ami közönséges mohának néz
ki, és a tündérek szívesen használják fájdalomcsillapításra. Könnyű találni, hisz
moha mindenhol nő. Minának adta, hogy tegye fel, majd kötözze be a sebet. Majd
elégedetten mutatta, hogy mehetnek tovább.
Mina Jared közelében maradt, mert félt, hogy a srác összeesik, vagy ledönti a
fáradtság. De úgy tűnt, az Erósz moha tette a dolgát, mert Jared nemhogy lassított
volna, inkább gyorsított. Sőt úgy tűnt, ő türelmetlen a lány lassúsága miatt.
– Szeretsz fára mászni? – kérdezte.
– Nem igazán – nézett Mina aggódva a hatalmas fenyőre, ami mellett megálltak
–, de megpróbálhatom. – Mászni kezdett, azonban úgy öt méter magasban legyőzte
természetes ügyetlensége, lecsúszott, és egy törött ág megvágta a karját. Fájdalom
nyilallt belé és feljajdult.
– Maradj ott, feljövök! – kiáltott fel Jared.
– Ne, menni fog! – Mina tudta, hogy Jared nincs olyan állapotban, hogy fára
másszon. Fogcsikorgatva lassan felmászott. Pár percig a környező tájat nézte.
Elkedvetlenítette a látvány. Néhány gyötrő perccel később ott volt a zavart Jared
mellett.
– És mit láttál? – kérdezte a fiú óvatosan.
– Rengeteg fát – morogta Mina.
– Á – felelte lazán a srác. – Hát, menjünk arra! – mutatott balra.
– Honnan tudod, merre menjünk? – Mina zavartan nézett körül, majd az égre.
– Mert tudom, hogy keletre kell mennünk – válaszolta Jared.
– De minden csupa felhő, még nem is látjuk a napot. Honnan tudod, merre van
kelet? – mutogatott a szürke ég felé Mina. Az ég ezt a pillanatot választotta, hogy
megnyíljanak a csatornái. – Látod!
– Mert a moha a fák északi oldalán nő, tehát, ha erre tartunk, kijutunk.
– Ha ezt már tudtad, mi a nyavalyáért mászattál fel a fára? – meredt rá
hitetlenkedve Mina.
– Nem kértem, hogy mássz fára – nézett rá ártatlan szemekkel a srác. – Tudtam,
hogy merre tartunk. Csak azért kérdeztem, hogy szeretsz-e fára mászni, hogy
próbáljak beszélgetni. Te akartál felmászni arra a hülye fára.
– Én nem – vitatkozott Mina, de rájött, hogy ő a hibás.
Tovább caplattak a szitáló esőben, és hamarosan megint vizes lett mindenük.
Újabb óra elteltével Mina reszketett és benáthásodott. Ha nem jutnak ki innen hamar,
tüdőgyulladást kapnak.
– Meddig tart még? – kérdezte.
– Én azt honnan tudjam? – pipult be Jared.
– Hát, nem tudsz varázsolni, hogy gyorsabban menjen? – nyafogott Mina. A
karja lüktetett fájdalmában, és ettől még annál is mufurcabb lett, mint eddig.
– Mit képzelsz, én valami dzsinn vagyok, aki teljesíti három kívánságodat? –
füstölgött Jared.
– Tényleg olyan önző vagy, hogy nem segítesz ki minket? Ha ki tudsz minket
juttatni innen, tedd meg! – rivallt rá Mina. – Kezdjük ott, hogy a te hibád, hogy
eltévedtünk az erdőben, úgyhogy nem gondolod, hogy meg kellene próbálnod
kijuttatni minket?
– Nem vagyok a szolgád! Nem te mondod meg, hogy mit csináljak! – Akármit
is mondott Mina, az nagyon felhúzta Jaredet, mert a srác hátat fordított, és a tegnap
esti és a ma reggeli jókedvű Jared eltűnt, és visszatért a morcos, akit megszokott.
A fiú hosszabban és gyorsabbakat lépett, így Minának futnia kellett, hogy lépést
tartson vele.
– Figyelj, ne haragudj! Nem kellett volna ilyesmit mondanom. Nem tudtam,
hogy ennyire kiborít. Bocsáss meg, ha e percben nem a legkellemesebb önmagam
vagyok! Kimerültem, fáj mindenem, és tudom, hogy az anyám valószínűleg betegre
aggódja magát, és borzasztóan szeretne hallani felőlem. Csak haza szeretnék menni
a családomhoz, és ezért szinte bármit megteszek. Van fogalmad róla, milyen érzés
ez?
Amikor egy, a lenti erdőre néző magasabb sziklához értek, a fiú megállt.
Szobormereven várta, hogy Mina odaérjen.
– Igen, tudom, milyen az, amikor kétségbeesetten haza akarnál jutni! – Mina
felé fordult, az arca szenvtelen, szürke szeme, melyben nemrég még nevetés bujkált,
üres volt.
– Akkor miért nem tűnsz el csak úgy, és térsz vissza a tündérvilágba?
– Mert nem tudok átkelni. Itt ragadtam. – Elfordult.
– De miért? Mi történt? – kérdezte Mina csendesen.
– Semmi közöd hozzá! – csattant fel a fiú. Megfordult, és úgy nézett végig az
erdőn, mintha keresne valamit. Felemelte a fejét, és a levegőbe szimatolt, válla
dühösen megfeszült. – Be kell vallanom valamit – morogta.
 Mina szája kiszáradt ijedtében, és idegesen nyelt párat.
– Ezt szándékosan csináltam – közölte Jared, miután megköszörülte a torkát.
– Hogy érted, hogy szándékosan csináltad? – Mina nem is értette, mire céloz: a
buszozásra, hogy átvágta… a lehetőségek száma végtelen volt.
– Szándékosan hoztalak az erdő közepébe, hogy biztosan eltévedj.
Szavai hallatán Mina ledermedt. Kizárt, hogy komolyan beszél azok után, hogy
megmentette egy eséstől, és megvédte egy dühös medvétől. Biztosan viccel. Nem
viccel.
– Itt kell hagyjalak – nézett rá Jared sötét, dühös szemekkel, és a lány elnémult.
– Kérlek, mondd, hogy nem hagysz tényleg magamra!
– A fiú mellett állt, könyörgött, hangjában félelem és bizonytalanság volt.
– Muszáj! Valami rossz közeleg, és pihennem kell. Különben nem fogok tudni
segíteni – suttogta. Elcsuklott a hangja. – Csak ígérd meg, hogy óvatos leszel, és az
ösvényen maradsz!
– Ösvényen? Milyen ösvényen? – Mina szeme sarkába a fájdalom és
kétségbeesés könnyei gyűltek. Elpislogta őket, és mire kinyitotta a szemét, Jared
eltűnt.
Forgolódott, kereste, de a fiúnak nyoma veszett. Se léptek, se zajok, se
felzavart bokrok. Jared egész egyszerűen eltűnt. Mina a nevét kiabálta, de csak a
szavai visszhangja válaszolt a völgyben. Leverten, magára hagyva leült a porba az
esőben, a sziklaszirten, és elnézett az erdő felett.
Hogy bízhatott benne valaha? Jared a legeslegrosszabb fajta tündér. Nem tudta,
hogy képes így eltűnni, de ezek szerint mégis, méghozzá gyakran. Valószínűleg a
srác egy csapatban játszik ellene a Történettel. Ő volt a gonosz mostohaszülő, aki
kicsalta az erdőbe és otthagyta.
Mina megfordult, dühösen végignézett az erdőn, és meglátta, amit Jared is. Egy
ösvényt. Néhány mérföldnyire, de ha nekiindul, sötétedésre odaérhet.
A földút elágazáshoz ért, és Mina nem volt benne biztos, hogy melyiket
válassza. Mintha mindkettő ugyanarra tartott volna. A jobbra indulót választotta. Egy
óra elteltével biztosra vette, hogy rosszul tette. De nem jobb ezen az ösvényen
továbbmenni, mint visszafordulni?
Mina vonszolta a lábát, megcsúszott egy sáros kövön és kiment a bokája.
Fájdalmában felkiáltott, és összekucorodott a földön. Az ajkába harapva megpróbált
felállni és továbbmenni, de amint ránehezedett a bokájára, megint elesett. A
fájdalom és a kétségbeesés könnyei áztatták az arcát, félig mászott, félig vonszolta
magát az úton.
Ha káromkodna, minden rosszat elmondott volna Jaredről. De inkább
elképzelte mindazt a szörnyűséget, amit vele tesz majd, ha a fiú még egyszer a
szeme elé mer kerülni.
Mennydörgés ijesztette meg, felnézett az égre. A csúnya felhők felhőszakadás
képében adták ki a mérgüket. Micsoda szerencse!
Mina félig önmagát vonszolva, félig mászva feljutott az út oldalán, hogy
menedéket nyerjen egy fa alatt. A bőre jéghideg volt, de Jared iránti gyűlölete
fűtötte. Épp, amikor már kezdte feladni a reményt, hogy valaha megtalálják, a
távolban fény szelte át a sötétséget.
Kiáltani próbált, de berekedt. A fény nőtt, közeledett és kettévált. Fényszórók.
Mina egy fánál feltámaszkodott, hogy jobban lássák az útról. Fekete dzsip közeledett
felé. A lány kiabált, integetett a sötétben és esőben, remélte, hogy az autó nem megy
el mellette. De nem lassított.
Mina rémülten fél lábon ugrált az út felé, hogy feltartóztassa a mozgó autót.
Már majdnem odaért, amikor megcsúszott, és az útra zuhant, egyenesen a száguldó
jármű elé. Felnézett, tudta, hogy itt a vég, ám a dzsip sofőrje beletaposott a fékbe. Az
autó irányíthatatlanná vált a sárban, és egyenesen felé farolt!
 11. FEJEZET

R
eccs! Hatalmas fa zuhant az útra Mina és az elszabadult dzsip közé. A lány
felsikoltott, amikor az ágak a földre szegezték. A fogát csikorgatta, amikor az autó
oldalra perdült, bele a kidőlt fába, így a fa és Mina is csúszott az úton a sárban.
Szerencsére a fatörzs felfogta az ütközés erejét. A jármű oldalba kapta, és rosszabb
állapotban volt, mint az örökzöld.
Mina hallotta, hogy becsapódik a kocsi ajtaja.
– Hahó! Ott vagy?
– Itt vagyok! – próbálta Mina átkiabálni a vihart. Alig látott, mert törött ágak és
tűlevelek borították szinte az egész testét. A levegőbe emelte a kezét, mire valaki
nekiállt leszedegetni az ágakat a testéről. Feküdt a viharban, a sárban, és csak annak
örült, hogy él. Azt hitte, neki ennyi. Erős karok ragadták meg, és ülőhelyzetbe
segítették.
– Megsérültél valahol? – kérdezte a férfi. A baleset megrázta, de egyébként jól
volt.
– A bokám… kificamítottam – válaszolta Mina.
– Hogy hívnak? – kérdezte a férfi, és abbahagyta, amit csinált.
Mina alaposan szemügyre vette a megmentőjét. Közepes testalkatú, kreolbőrű,
barna szemű, kissé göndör hajú férfi volt. Nem ismerte. De valami azt súgta,
hazudjon, méghozzá jól.
– Nan Taylor.
A férfi visszarohant a kocsihoz, és szólt valakinek a rádióján. Mina nem
hallotta, milyen választ kap, de egyértelmű volt, hogy a férfi keresett valakit.
Megérkezett a segítség. De milyen?
A férfi visszatért Minához, talpra segítette, vigyázott sérült lábára. Karlként
mutatkozott be, és segített a lánynak az autóhoz bicegni. Esőkabátot és zseblámpát
kapott elő a kocsi hátuljából, körbesétálta, megnézte a motorháztető alját és hátul is.
Mina arra használta az időt, hogy körülnézzen a terepjáróban, ami egy
világvégehívőé lehetett. Sátrat látott, hűtőtáskákat és nagy fekete zsákokat.
Szorongás fogta el, amikor észrevette, hogy az egyik táskából fegyvercső lóg ki, de
úgy döntött, elnyomja magában az érzést. Végtére is ez a férfi tényleg megmentette,
és nem úgy nézett ki, mint aki fegyvert fogna rá. Talán vadász, és most van a szezon.
 A férfi pár perc múlva beugrott a kocsiba, és kikapcsolta a zseblámpát.
– Van jó hírem és rossz is. A motor rendben van, de van egy törött hátsó
tengelyünk, úgyhogy nem jutunk sehova, de legalább száraz helyen leszünk, míg
jön a segítség.
– Jön a segítség? – kérdezte Mina reménykedve. Az egész teste reszketett,
részben a hidegtől, részben a megrázkódtatástól.
– Minden rendben lesz. – Karl elfordította a kulcsot, és teljes erővel elindította
a fűtést. Hátranyúlt a hátsó ülésre, és előhúzott egy fóliatakarót, ami túl vékonynak
látszott ahhoz, hogy bármi haszna legyen. – Tessék, itt egy termotakaró. A
testhőddel tart melegen. Úgy látom, kint voltál már egy ideje. – A takarót Mina
ölébe dobta.
Meleg áramlott Mina kezeibe, de a lábfeje és a lábujjai még mindig teljesen
átfagytak.
– Maga aztán mindenre fel van készülve – bökte ki. Az autórádióra pillantott,
az óra 10:30-at mutatott. Tényleg egy egész nap alatt sikerült átvergődnie a
völgyön?
Karl müzliszeletet és ezüst termoszt vett elő, előbbit Minának adta. A lány
remegő kezével képtelen volt kibontani a csomagolást. Borzasztóan fáradt volt, csak
aludni szeretett volna. Nekidőlt az ablaknak, és figyelte, ahogy az eső csapkodja az
üveget, nagy tócsákba gyűlik, majd lefolyik.
A férfi kinyitotta a termoszt, és kávét töltött a kupakba, majd odaadta Minának.
A lány a kávét kortyolgatva próbált Karlra figyelni. A szeme hihetetlen módon
elnehezült, nehezen koncentrált a meleg kocsiban.
– Te vagy a világ legnagyobb mázlistája, ugye tudod? – Karl összeszorította
az ajkait. Dús szemöldöke alól figyelte Minát.
A lány nem volt biztos benne, hogy szerencséről van-e szó. Alaposan megnézte
a fatörzset, amikor Karl besegítette a kocsiba. Nem villám csapott a fába. Nem látta
nyomát égésnek, törésnek vagy vágásnak. A több mint harminc méter magas fa
gyökere kifordult, de nagy része még mélyen a földben volt. Valami rendkívüli erő
találta el a fát, és az útra döntötte. Szinte biztosra vette, hogy Jared tette, de miért?
A kocsi mintha égett volna, ő pedig meggyulladna. Próbálta megmozdítani a
kezét, hogy lejjebb kapcsolja a fűtést, de Karl félreértette, és azt hitte, még
melegebbet akar. Feljebb tolta a gombot, Mina keze pedig elnehezült, és erőtlenül
hanyatlott az ölébe. Nehezen irányította a tagjait. A fűtőrácsokból áradó hihetetlen
forróságtól szinte lélegezni sem tudott, és megint reszketett, de most a láztól.
Karl beszélt hozzá, de képtelen volt válaszolni, megmoccanni. Nevetést hallott,
majd érezte a férfi kezét az arcán és a homlokán. Az ülés megmozdult, és hallotta,
hogy valamit kinyitnak a hátsó ülésen. Elvesztette az eszméletét, majd néhány
perccel később szirénahangra ébredt. Karl hangosan káromkodott, és kézbe vette a
rádiót. Mondott bele valamit arról, hogy „lehet, hogy túl késő”.
 Újabb jármű állt meg mellettük. Többen is kiszálltak. Kinyitották Mina ajtaját,
és a levegőbe emelték.
Mina kinyitotta a szemét. Hordágyra fektették, és megmérték a vérnyomását.
Pislogott – legalábbis azt hitte –, és amikor legközelebb kinyitotta a szemét,
fájdalmasan hunyorgott, mert kórházban volt. Orvosok, ápolónők és ismerős
suttogó hang vette körül. Éjszaka és másnap tombolt benne a láz, a következő
éjszaka lejjebb ment.
– Anya? – kérdezte Mina halkan. Egy kéz gyengéden megszorította a kezét. Az
anyukája azt suttogta, hogy rendbe fog jönni. Mina ellazult, és újra elaludt.

Valami hozzáért az orrához! Mina szemei kipattantak, és az arcát babráló tolira
meredt. Tekintete követte a nagy fehér libatollat az azt tartó apró kézig, majd végig
az elkövető ruhaujján. Tudhatta volna, hogy az öccse az.
– Charlie! – nyöszörgött, és próbálta elhessegetni a tollat. – Tudod, hogy hány
baci van ezen, te pedig behozod a kórházba?
Charlie csak szélesebben mosolygott, és bólintott. A nyolcéves felmászott Mina
kórházi ágyára egy régi ceruzásdobozzal. Általában ebben tartotta a kincseit,
például egy régi matchboxot, egy törött kvarcdarabot, ezüst kupakokat, sípot és
néhány régi választási kitűző. De most nem a dobozban voltak, hanem gondosan
elhelyezve Mina körül az ágyon.
– Charley, te meg mit művelsz? – Mina felvette a kezéhez legközelebb heverő
kupakot, és visszaadta hallgatag öccsének, aki visszatette a dobozba.
– Aggódott miattad – válaszolt egy melengető hang a folyosóról.
Mina odakapta a fejét, és majdnem elsírta magát a megkönnyebbüléstől az
ajtóban álldogáló anyja láttán. Sara könnyekben tört ki, a kórházi ágyhoz lépett, és
átölelte a gyerekeit.
– Anya, sajnálom! Sosem akartalak megrémíteni! – szipogott Mina.
– Sh, Sh, minden rendben! – nyugtatgatta Sara halkan.
– Illetve, nem minden, de erről majd később. – Elhúzódott, és kisimította a hajat
a lánya arcából. – Mi történt? Mi jutott eszedbe? Amikor nem értél haza a suliból,
felhívtam Nant. Azt mondta, valaki elhozott, de aztán nem értél haza, és
bepánikoltam. Szörnyen féltem, és nem tudtam, mit tegyek. Arra gondoltam, hogy a
Történetnek köze van a dologhoz, és egy küldetés kellős közepén vagy.
– Nem a Történet volt, nem egészen.
– Gyűlölöm, hogy részt veszel ebben! Ugye tudod, hogy ha lenne módja, hogy
megvédjelek a Grimm-átoktól, megtenném?
– Tizenhat éven át védtél az átoktól és a Történettől. Semmi baj, anya! Most
nekem kell védeni Charlie-t és téged. – Mina próbált erősnek tűnni, de a szavaitól az
anyja csak még jobban elsírta magát.
– Jaj, kicsim! El sem tudom mondani mennyire tehetetlennek éreztem magam,
mert nem tudtam, mi a helyzet. A rendőrség nem értené a körülményeinket… hogy
kérhettem volna segítséget azt állítva, hogy azt hiszem, egy tündérmese elrabolta a
lányomat, vagy még rosszabb, meg is ölte? Tudtam, hogy történt valami, de nem
tehettem semmit! Végül felhívtam őket, de azt mondták, még nem tűntél el
negyvennyolc órája. – Sara felállt, járkált a kórteremben, vadul gesztikulált.
– Anya! – Mina próbálta elterelni az asszony figyelmét, mert tudta, hogy
mindjárt kiborul.
– Most komolyan! Negyvennyolc óra? Hát nincs gyerekük? Negyvennyolc óra
egy rémült szülőnek olyan, akár negyvennyolc nap! – Megállt, Charlie erre leugrott
az ágyról, és kezdte visszapakolni a kincseit a dobozba. Nyilvánvalóan elégedett
volt, hogy elérték céljukat.
– Kösz, Charlie! – simogatta meg a fejét Mina.
A kisfiú vigyorgott, és ujjával nyitott tenyerére mutatott.
– Tartozom neked? – vonta fel hitetlenkedve a szemöldökét Mina. – Miért? –
Elnevette magát. – Mert megvédtél? – kérdezte, miután Charlie mutogatott, ő pedig
nagyon figyelt.
– Azt olvasta valahol, hogy védelmező védőkört lehet alkotni a gonosz ellen. –
Sara sokatmondóan nézett Charlie-ra, majd helyette magyarázott. – Így összeszedte
az összes csillogó tárgyát, és eltökélte, hogy megvéd téged. Még a nővérekkel is
megküzdött.
– Ó! – suttogta Mina csendesen.
– Meséld el, mi történt! – ült le az ágy szélére Sara.
– Anya, ha elmondom, akkor ki fogsz borulni, és túlaggódod. Meg kell
ígérned, hogy nyugodtan, lazán és összeszedetten végighallgatsz.
– Nem tudom, hogy sikerül-e, de minden tőlem telhetőt megteszek – Sara
összeszorította a száját, és mély levegőt vett.
Mina az anyjára nézett, és elkezdte az elejéről. Sara először összezavarodott,
aztán aggódott, végül dühös lett. Mina története alatt mérges kirohanásai voltak:
Hogy merészeli az a fiú elrabolni a lányát, és végigkergetni az erdőn? Hogy
merészeli az éjszakát egyedül tölteni a lányommal az erdőben? És végül hogy
merészeli otthagyni egyedül az erdőben? Mina egész viccesnek találta az anyja
hangulatváltozásait: harag, felháborodás és neheztelés.
– Nem érdekel, mi történik, de távol maradsz attól a fiútól! Mina, csak baj van
vele, ráadásul tündér! A tündérekben nem bízhatsz meg! Mármint csak nézd meg,
mit tett veled! A medvék felfalhattak volna abban az erdőben.
Mina hangosan felnevetett, az anyjának mennyire fogalma sincs a történtekről.
– A városban is megtörténhetett volna – dohogta.
– Nem, komolyan beszélek! – Sara próbált komoly arcot vágni, de a
tekintete lassan ellágyult, és elnevette magát. – Csak örülök, hogy itt vagy épen és
egészségesen! De a Grimoire miért nem működött?
– Anya! – kerekedett el rémülten Mina szeme. – Hol a Grimoire? – Rájött,
hogy szörnyű kórházi hálóinget visel.
– Nem tudom – felelte Sara zavartan.
– Hol vannak a ruháim? Anya, meg kell találnunk a ruháimat! – Sara
felugrott és Charlie-val a nyomában egy nővér keresésére indult. Mina annyira
aggódott, hogy nem hallotta a halk kopogtatást az ajtón.
– Ó! Nos, mi zaklatta fel a betegünket ennyire? – Mina felnézett a jóképű
orvosra, és szóhoz sem jutott: ismerősnek tűnt. Robert Martin volt az, Nan leendő
mostohaapja. Meg kellett köszörülnie a torkát néhányszor, hogy meg tudjon
szólalni.
– A ruháim… a ruháimat akarom.
– Ó, azt hiszem, hogy egy nővér biztosan betette neked egy zsákba. Azt
hiszem, nem lehetett őket megmenteni.
– Jaj, ne, szükségem van… – Mina elhallgatott, nem tudta, hogyan folytathatná
anélkül, hogy túl sokat elárulna. Dr. Martin nem vette észre, mert gondosan
tanulmányozni kezdte a kórlapját.
Minára mosolygott, kivillantva az összes fehér fogát. Világosbarna haja csak
enyhén őszült a halántékán, mély mogyoróbarna szeme volt.
– Bármi is az, biztosra veszem, hogy a nővérek odaadják. Hogy érzed magad?
– Azt hiszem, jól – felelte Mina. – De éhes és szomjas vagyok.
– Nem meglepő azok után, amin átmentéi. Lázasan kerültél be, és kiszáradtál.
De tegnap éjjel lement a lázad, a bokaficamodon és néhány mély vágáson kívül
rendben vagy.
– Várjon, tegnap reggel? Mióta vagyok itt? Nem tegnap este hoztak be?
– Ó, anyukád nem mondta? Két nappal ezelőtt hoztak be. Két napig nem voltál
magadnál a láztól. Csak tegnap este ment le.
Mina döbbenten ült az ágyon, miközben dr. Martin meghallgatta a szívét.
Majdnem egy hét. Majdnem egy hetet hiányzott a suliból.
– Ha készen állsz, egy nővérrel kivetetem a kanült. – Dr. Martin felírt valamit a
kórlapra. – Szerinted megbirkózol a levessel?
Mina bólintott. Az étel gondolatára megkordult a gyomra.
– Megtaláltam! – Sara sétált a kórterembe, kezében egy fehér zacskóval.
Odaadta Minának, aki kinyitotta, előhúzta a farmerjét. A zsebében kotorászott.
– Anya, nincs a zsebemben! – kiáltott fel.
– Talán kiesett, és a szatyorban maradt – felelte Sara. Kiborították a piszkos
ruhákat az ágyra, és áttúrták. Nem volt ott.
– Minden rendben? – kérdezte dr. Martin.
Mina kényelmetlenül érezte magát, hogy egy vadidegen előtt legyőzték az
érzelmei.
– Nem – hazudta. – Elvesztettem valamit, ami nagyon fontos számomra. Nem
látott egy kábé ekkora kis bőrkötéses könyvet? – Kezeivel mutatta a Grimoire
méretét.
– Á, nem, de megkérdezem a mentősöket – felelte dr. Martin sietve. –
Remélhetőleg náluk van. De látom, anyukád már megtalálta a szatyrot. Minden
benne van, ami rajtad volt, amikor behoztak. Talán az erdőben veszítetted el.
Mina szíve összeszorult, és Sara megnyugtatásul megfogta a vállát.
– Semmi baj, kicsim! – suttogta. – Megtaláljuk!
Lassan ez lett Mina legrosszabb napja. Hogy élje túl a
küldetéseket, ha nincs meg a gonosz tündéreket foglyul ejtő Grimoire? Sehogy.
Neki annyi, mint Jack bácsikájának.
– Ó, egyébként megígértem néhány barátodnak, hogy meglátogathatnak, ha
elég jól vagy. Kapsz egy kis időt. Talán miután ettél.
– Nem is tudom. Nem biztos, hogy most szeretnék társaságot – Mina megint
bepánikolt. Ki lehet odakint a folyosón?
– Még akkor sem, ha a leendő mostohalányom az? – ugratta dr. Martin, és
elnevetette magát. – Csak eddig tudtam visszatartani, a végén még lefizeti az egyik
nővért mázas muffinnal, és belóg.
– Várjon, Nan? Nan itt van? Igen, látni szeretném! – kiáltott fel Mina izgatottan.
– Nemsokára, előbb egyél – utasította az orvos. – Addig várhat. Bár biztosan
megpróbál majd belógni, azt hiszem, egy óráig még kibírja.
Mina szélesen elmosolyodott.
 12. FEJEZET

M
indössze negyvenöt perc kellett, hogy Nan bejusson Mina kórtermébe. Sara és
Charlie egy fél órával korábban elment megkeresni a Grimoire-t. Mina épp
befejezte a levest, amikor barátnője beslisszant.
– Késtél – közölte Mina. – Biztosra vettem, hogy korábban belógsz.
– Próbáltam! – forgatta a szemeit Nan. – Sárkány nővéren nem jutottam át, és a
leendő mostohaapám sem segített az ügyön. Szerintem szándékosan állította rám a
Sárkányasszonyt, hogy ne lógjak be.
– De akkor hogy kerültél ide?
– Charlie-val felbontattam egy műszereskocsit a folyosó végén. –
Győzedelmesen vigyorgott, és összefonta a karját. – Olyan zűrzavart okozott, hogy
mindenki odarohant. – Nan Mina ágyára tett egy hátizsákot. – Elhoztam az
alapcsomagot vészhelyzetre: szájfény, hajsütő, hajlakk, magas sarkú…
– Nan, mankóm van! Nem hordhatok magassarkút. – szakította félbe Mina.
– Oké, felejtsd el a cipőt! Majd én veszem fel, te meg hordhatod a
balerinacipőmet. – Kipakolt a táskából, és Mina haja után nyúlt.
Mina megragadta legjobb barátnője csuklóját, és az ágyhoz szegezte.
– Nan, mi a helyzet? Rendben vagyunk? – Szörnyen érezte magát azért, ahogy
viselkedett, és ahogy a barátnőjével bánt. – Megbocsájtod nekem valaha, hogy
kiborultam a koncerten, és haza akartam menni? Nem kellett volna így otthagyjalak.
Nan arca ledermedt, elcsendesült. Majd hatalmas mosolyra derült, és szorosan
megölelte a barátnőjét.
– Nem, én kérek bocsánatot, hogy túlreagáltam. Rájöttem, hogy így akartál
egyedül maradni Brodyval. El sem hiszem, hogy ez korábban nem jutott eszembe!
Tudom, hogy bele vagy zúgva. – Megszorította Mina kezét. – Meg tudsz bocsájtani,
hogy Savannah-val lógtam? Azért csináltam, hogy valahogy visszavágjak. Akkor
még mindig dühös voltam. De amint meghallottam, hogy eltűntél, megjött az eszem,
és rájöttem, milyen hülye vagyok. Tűzön-vízen át én vagyok a legjobb barátnőd.
Mina elsírta magát, és újra megölelte a barátnőjét. Nan hátradőlt, és babrálni
kezdett a sminkkel és a többi magával hozott cuccal.
– Nan, mi folyik itt? – kérdezte Mina.
– Benne vagy a tévében – mosolygott rá a barátnője.
 – Kihallgattam az egyik nővért. Valószínűleg nem tudod, de egy Jed Parsons
nevű pasas figyelte a régi rádiófrekvenciákat, és hallotta, hogy egy fiatal lányt
találtak az erdőben.
– Valószínűleg Karl szólt, hogy megtalált – szúrta közbe Mina.
– Hát, arról semmit sem tudok – vonta fel a szemöldökét szkeptikusan Nan –,
csak hogy az öreg Jed komolynak gondolta a helyzetet, és segítséget hívott, és
mivel tudta, hogy a rádiója csak néhány mérföldnyire ér el, csak azt mondhatta el a
parkőröknek és a mentőcsapatoknak, hogy milyen irányba keressenek.
– Mindegy lett volna. Karllal biztonságban voltam, ő segítséget hívott a
rádióján. – Mina próbálta megnyugtatni a barátnőjét, hogy nem volt nagy ügy.
– Mire kórházba kerültél, nagy volt a felfordulás, és már híradóstábok vártak.
– Nan izgatottan rugózott az ágyon.
– Nem emlékszem – válaszolta Mina esetlenül.
– Hát persze, hogy nem. A tudósításokból egyértelmű volt, hogy nem vagy
magadnál. De nagyon király volt! – áradozott Nan.
– Nem volt akkora nagy szám. Valaki megtalált, és aztán… nem sokra
emlékszem. – Mina zavartan megérintette a homlokát.
– Hány óra van? – pillantott Nan a faliórára. – Tessék, ezt nézd meg… két napja
folyton ismétlik. – Felkapta a távirányítót az éjjeliszekrényről, és vadul nyomogatta,
míg a tévé életre nem kelt. Nan párszor felnyögött, tovább kapcsolgatott, aztán
felsikoltott: – Tessék!
Mina zsibbadtan nézte, ahogy a vékony blézert viselő, kék esernyőt szorongató
riporternő telt, érzelemmentes hangon beszél: „A hátam mögött láthatjuk
Wilhelmina Grime érkezését, aki elveszett a Mt. Adams Nemzeti Parkerdőben. A
lány másodikos a Kennedy középiskolában, utoljára barátaival látták iskola után.
Hogy hogyan tévedhetett el az erdőben, még nem ismert. Jed Parsons rejtélyes
hívása a Parkszolgálathoz gyors mentőakcióhoz vezetett.”
Az operatőr a mentőt vette, amikor Minát a mentősök segítségével hordágyra
tették. A feje egyik oldalról a másikra ingott, egyértelmű volt, hogy a kimerültségtől
nem volt magánál.
A kamera és egy másik riporter átverekedte magát a tömegen, és próbált
mikrofont tolni az arcába.
– Mina, elmondanád nekünk, hogyan tévedtél el az erdőben? Elraboltak?
Túszul ejtettek?
A kamera ráközelített Mina sáros arcára. Valaki megpróbálta ellökni a
mikrofont, de addigra már elhangzott a kábán elsuttogott szó. Mina eszméletlen
állapotában egy nevet mondott. Nagyon is jól hallható fiúnevet, és nem azt, amire
számított. Jaredet emlegette.
A lány kővé dermedt a kórteremben, és imádkozott, hogy a riporter ne hallja
meg, de késő volt. Megértette az elsuttogott nevet, és megismételte a mikrofonba.
 „Ki ez a Jared? Ha ismerik, jobb, ha szólnak neki, hogy Wilhelmina Grime őt
szólongatja.”
– NEEEE! – sikoltott bele Mina a kórházi paplanba, miközben nézte magát a kis
tévén. Képtelen volt elhinni, el se hitte volna, ha nem a saját két szemével látja. A
tudósítás bizonyította, hogy teljesen meghibbant. Hát, remélhetőleg senki sem jön
rá, hogy az iskolai Jaredről beszélt. Mi lesz, ha félreértik? Mi van, ha Brody
hallotta?
Mina összekucorodott az ágyon, és fejére húzta a vékony takarót, hogy
elbújjon a világ elől. Megint hallotta az utálatos riportert, csak most egyenes adás
volt, és mintha a kórház elől tudósított volna. Mina felnyögött, és lehúzta a takarót
annyira, hogy lássa a képernyőt. Iskolatársai virágokat, posztereket és képeslapokat
hagytak neki a kórházban. Meghatódott. Azt sem tudta, hogy egyáltalán ismerik, de
itt volt szeretetük bizonyítéka. Ami ezután történt, attól teljesen megváltozott a
véleménye.
A Brandy Westhouse nevű riporternő Savannah White komoly és álszemérmes
arca mellett tűnt fel.
– És honnan ismered Wilhelminát?
– Barátnők vagyunk a Kennedy gimiben. – Savannah arcáról sütött a hamis
szomorúság. – Legjobb barátnők, és teljesen kikészültem a történtektől. Wilhelmina
aranyos lány, és nem érdemelte, hogy ilyen rossz történjen vele. – Savannah
szipogott, és zsepivel törölgette a műkönnyeit. Mina a szemét forgatta, és egymillió
dollárt adott volna azért, hogy lássa, tényleg nedves-e. – Csak azt kívánom, bár a
helyében lehetnék.
– Ha! – üvöltött a képernyőre Nan. – Csak azért mondod, hogy szeretnéd, ha te
vesztél volna el az erdőben, mert akkor mindenki rád figyelne! Te őrült
figyelemfüggő! Elhiszed, hogy van pofája azt állítani, hogy a legjobb barátnőd, és
nem is tudja, hogy a Minát szereted, nem a Wilhelminát. Anyám!
– Mikor készült az interjú? – mutatott Mina a képernyőre.
– Ó, ma délután. A kórház nagyon jól távol tartotta az őrülteket, és szerzett
neked egy kis békét.
– Téged nem sikerült távol tartani – jegyezte meg Mina szárazon.
– Azért, mert az én őrültségemhez már mérőműszer sincs. Ráadásul beadtam a
biztonságiaknak, hogy a leendő mostohaapámnak hoztam ebédet. Mostanra mind
ismerik a nevemet, úgyhogy a biztonságiaknak és a recepciósoknak a szemük sem
rebbent. De Dierde, a főnővér, más néven a Sárkányasszony, már más tészta. – Nan
megborzongott.
A híradó témát váltott, és a képernyőn barna futáregyenruhát viselő, középkorú
férfi képe jelent meg. Mina gondosan elolvasta az alsó sávban gördülő szavakat.
Dán Williams, helyi csomagszállító a reggeli útvonalán tűnt el. A furgonját járó
motorral a Main Streeten hagyta, de őt senki nem látta. Megjelent az információs
vonal száma, ha bárki tudna valamit az eltűnéséről.
– Jó ég, ez szörnyű! Nézni sem bírom! – Nan kikapcsolta a tévét. –
Egyébként éhes vagy? – Elővett egy barna papírzacskót, benne egy szendviccsel.
– De az nem dr. Martiné?
– Ki van csukva, most viccelsz? Tudod te, mennyit keres? Bőven
megengedheti magának, hogy ebédet vegyen.
– Nan nagyot harapott a pulykás szendvics egyik feléből, a másikat Minának
adta, aki gyorsan beleharapott.
Piknikjüket hangos léptek zavarták meg, és Nan igyekezett eltüntetni ebédjük
nyomait. A kaját visszarakta a zacskóba, azt meg Mina párnája alá rejtette. Barátnője
épp csak meg tudta törölni az arcát a ruhaujjával, amikor belépett az anyja, és a
haragos arcú Charlie.
– Ülj le oda, és ne mozdulj! – mutatott Sara egy székre, és a kisfiú lassan,
lábát drámaian vonszolva sétált oda, mintha a saját kivégzésére vonulna. Sara
lófarokban viselte a haját, és fáradtnak tűnt. Charlie leült a székre, és sokatmondó
mosolyt küldött Nan felé. Sara felnézett, és meglepetten vette észre a lányt.
– Ó, szia, Nan!
– Helló, Mrs. Grime! – csivitelt Mina.
Besétált Diedre nővér, dühös pillantást vetett Nanre, majd az ágyhoz lépett, és
kikötötte Mina infúzióját. Nan gyorsan elsomfordált az ősz hajú ápolónő útjából, és
ledobta magát a Charlie melletti székre. Nekiállt SMS-t írni a telefonján, a kisfiú
pedig a dobozában rejlő holmikkal játszott. Közben Mina próbált csevegni a
nővérrel.
Az ápolónő nem mosolygott, nem beszélt, nem tett megjegyzéseket, és szörnyű
volt a modora. Nannek igaza volt. Tényleg nagyon gonosz.
De a csirkekrém levestől és a tiltott szendvicstől Mina tényleg visszanyerte az
erejét. Olyan jól érezte magát, hogy engedte, hogy legjobb barátnője kikefélje a
haját, és utálatos lila színűre fesse ki a körmét, ami csak Nannek állt jól.
Sara telefonja csipogott, és kiment a folyosóra. Pár perccel később dühösen
tért vissza.
– Sajnálom, édesem! A főnököm hívott. Gond van az egyik háznál, ahol
takarítottam, és követeli, hogy azonnal menjek oda. Mondtam, hogy a lányom
kórházban van, de hajthatatlan. Megleszel Nannel egyedül? Hozhatok neked pár
ruhát is. Van valami, amit konkrétan szeretnél?
– Nem megyek sehova, amíg az orvos azt nem mondja. Megleszek – intett
csitítóan Mina. – Csak hozz egy régi farmert és egy tiszta pólót! – Sara megölelte a
lányát, majd magával vitte Charlie-t
Pár perccel később Nan, aki elunta az agyát, elment újságért, és magára hagyta
Minát. Barátnője hálás volt az egyedüllétért és a csendért. Hátradőlt és kinézett az
ablakon a kórház udvarára. Akaratlanul is megcsodálta a vadiúj kórház építészeti
megoldásait.
A kórház csak hat hónapja üzemelt, számtalan kőgazdag bankárnak hála. A
legtöbb kórház négyszögletű volt és unalmas kőből épült, ennek nyolcas alakja volt,
és gyönyörű fényvisszaverő üveget használtak hozzá. A berendezést megnyugtatóra
tervezték, egyik szobában sem voltak éles szélek vagy sarkok. Két botanikus kert
volt a nyolcas mindkét hurkának közepén, így minden kórteremből megnyugtató,
fényűző kilátás nyílt.
Mivel Nan nem jött vissza azonnal, Minának volt ideje átgondolnia a közelmúlt
eseményeit. Akaratlanul is elpirult zavarában, amikor eszébe jutott, hogy Jaredet
szólongatta, míg nem volt magánál. Valószínűleg azért, mert rá gondolt utoljára.
Remélhetőleg Brody nem látta. Megint repedezni kezdett a szíve a gondolatra, hogy
mi volt közöttük, és mit veszítettek. Akár, mint valami borzasztó görög dráma.
Lassan kigördült a szeméből egy könnycsepp, de gyorsan letörölte. Brody
annyira hiányzott, hogy már fájt: ahogy a kezét fogta, ahogy megcsókolta. Még a
hangja is. Még most a kórházban, gépektől körülvéve is el tudta képzelni, ahogy
Brody Carmichael lágy baritonja a nevét suttogja.
– Fejezd be! Tűnj innen! – suttogta lehunyt szemmel, és az ajkába harapott.
Hangosan korholta túlbuzgó képzeletét. Azt hitte, szó szerint beleőrül. Hallotta
a fiú hangját, és nagyon valóságos volt. Mintha itt lenne mellette.
– Azt hittem, örülnél a társaságnak – válaszolt a hang.
Mina szeme kipattant, és meglepetten kapkodott levegő után. Brody Carmichael
egy virágcsokorral a kezében állt az ágya mellett.
 13. FEJEZET

P
apagájvirágok voltak. Brody letette őket az anyukája „Jobbulást”-szegfűi mellé. A
papagájvirágok mellett az anyja virágai olcsónak és fakónak tűntek. Újabb
emlékeztető, hogy mennyire külön világban élnek.
Brody megfordult, keze sután lógott az oldalánál. Néhányszor a torkát
köszörülte, majd megszólalt. Látszott, hogy Minánál is idegesebb.
A lány ösztönösen a szívére szorította a kezét, mintha azzal meg tudná állítani a
kalapálását. Biztosra vette, hogy olyan gyorsan ver, hogy a fiú is hallja.
– Hogy vagy? – Brody szedte össze először a bátorságát. Nem lépett közelebb,
mintha félne valamitől. Szőke haja úgy festett, mintha többször is végigszántott
volna rajta, a szeméből sütött az aggodalom.
– Jól – válaszolta Mina. Túlságosan félt mást is mondani az előtte álló tökéletes
fiúnak.
– Jó, örülök. – A Brody egész testén látható feszültség a szavak hallatán
elpárolgott. Lenézett a kezére, és mindkettőt a farmerzsebébe rejtette. Mina
eltűnődött, hogy hatszáz dolláros farmer-e.
A fiú a lábát bámulta, félt a szemébe nézni, amikor feltette a következő kérdést.
– Miért? Miért az ő nevét mondtad?
– Mi… mi van? – dadogott Mina döbbenten.
Brody a szemébe nézett, erre ő elfordította a tekintetét.
– Sajnálom! Nem így akartam megkérdezni. Ti ketten jártok? Találkozgattok?
– zavartnak, megbántottnak tűnt.
Mina úgy érezte egy kő nőtt a gyomrában, inába szállt minden bátorsága.
– Nem tudom, miről beszélsz – vágott vissza.
– Az ő nevét mondtad. Kristálytisztán hallottam a hírekben. Fel is vettem, és
újból és újból megnéztem. Azt akarom tudni, hogy miért?
Mina keze reszketett. Lehunyta a szemét, és elfordult, nem akart Brodyra nézni.
Képtelen volt elmondani neki, amit tudott, és az érzéseiről sem akart hazudni.
Besokallt, és egy kéretlen könnycsepp némán legördült az arcán.
Brody döbbenten hátrált a könnyek elől, majd hirtelen véget vetett közöttük a
távolságnak. Keze elindult Mina keze felé, majd visszahúzta. Nem tudta, mit tegyen.
– Sajnálom! Nem akartalak felzaklatni! Csak összezavar, ami mostanában
történik. Elég sok minden, és nem tudok uralkodni az érzéseimen.
Mina megpróbált összefüggően gondolkodni, kimondani egy mondatot, de
szörnyen fájt, hogy a fiú közelében van, mégsem mondhatja el, mit érez.
– Senki sem hiszi el, de el vagyok átkozva. – Nem akarta ezt mondani, de
gondolkodás nélkül kibukott belőle.
– Hé, dehogy vagy elátkozva! – Brody megkönnyebbültnek tűnt, hogy Mina
megszólalt. – Élsz, igaz? Szerintem, piszok mázlista vagy, nem elátkozott. –
Ijesztően csendes lett.
Odahúzott egy széket Mina ágya mellé, és most lerogyott rá. Felkapta a
magazint, amit Nan ottfelejtett, és lapozgatni kezdte, anélkül, hogy igazán olvasta
volna.
– Mit keresel itt? – kérdezte Mina. Összezavarta a fiú laza viselkedése, és hogy
hajlandó valaki kórtermében ülni.
Brody ujja beleakadt egy oldalba, becsukta az újságot, és a lány szemébe nézett.
– Nem tudom. Reméltem, hogy te megmondod.
– Te autóztál el a kórházba, jutottál túl a biztonságiakon és a nővéreken – még
most sem tudom, hogyan csináltad és sétáltál a kórterembe, nem fordítva. Neked
kellene tudnod, miért jöttél, nem nekem.
– De itt vagyok – Brody ismerős mosolyától Mina elolvadt. Lazán feltartotta a
kezét. – Alig ismerlek, mégis, amikor hallottam, hogy eltűntél, mintha az egész
életem fenekestül felfordult volna. Két napja ezen kattogok. Alig tudok enni, aludni,
gondolkodni, és végül arra jutottam, hogy te majd tudod, miért. Megbabonáztál?
– Szerintem túl sok tündérmesét olvastál – válaszolta Mina gyorsan és elpirult.
Azonnal megbánta, hogy ezeket a szavakat használta.
– A lány a suliból, aki elég erős ahhoz, hogy egyedül túléljen a vadonban,
csodálatos módon megmenekül – rázta a fejét Brody. – És a srác, akihez segítségért
kiált, amikor szüksége van rá, éppenséggel az egyetlen a suliban, akit valamilyen
különös okból totálisan rühellek! – Brody teste megfeszült, és homlokráncolva
nézett rá. – Nem tartom magamat féltékeny típusnak, és alig ismerem Jaredet, de
nagyon-nagyon nem bírom. A gondolattól, hogy ti ketten együtt vagytok, szeretnék
behúzni valakinek. Főleg, hogy nincs jogom így érezni Jareddel vagy veled
kapcsolatban. Olyan, mintha már találkoztunk volna… – elakadt.
– Nem, nem az, amire gondolsz – sietett saját védelmére Mina.
– Honnan tudod, mire gondolok? – Brody felállt, Minához sétált, lehajolt, és
mindkét oldalon letette mellé a kezét, izmos karjai közé szögezve. Olyan közel,
hogy Mina érezte az arcszesze illatát.
A lány az állát nézte, nagyot nyelt, aztán elfordította a fejét, és a takaró
szegélyével játszott, mintha a kórházi takaró jobban érdekelné a fiú közelségénél,
állánál, ajkánál.
– Áruld el, miért akarlak hirtelen átölelni, megcsókolni, amikor alig ismerlek?
– Brody undorodva elhúzódott. – Mi ütött belém? Biztosan azt hiszed, hogy valami
őrült pszichopata vagyok, ha így beszélek. Kérés nélkül megjelenek a
kórtermedben, és válaszokat követelek őrült kérdésekre, amikre reméltem, hogy te
felelni tudsz. Akaratlanul is arra gondolok, hogy valami baj van velem, hogy be
fogok kattanni – hátat fordított, és kétségbeesésében újra a hajába túrt.
– Talán te is el vagy átkozva? – kérdezte Mina, és idegesen megnyalta az ajkát.
– Biztosan így van… – Brody nagyot sóhajtott, és a válla felett nézett rá. –
Különben mit keresnék itt?
A szavak karóként döfték át Mina szívét. Fájtak, de volt bennük igazság is. A
Történet újra manipulálhatja Brodyt. Mina dühös lett. Dühös a világra, a tündérekre,
hogy milyen igazságtalan mindez egy tizenhat éves szerelmes lány számára. A fiú
elindult az ajtó felé.
– Brody, várj! – kiáltotta.
Brody mozdulatlanná dermedt, keze a kilincsen, háta merev, várt.
– Bárcsak a te neved lett volna! – bukott ki a lányból.
– Bárcsak a te nevedet mondtam volna! – Izgatottan várta, hogy a fiú megfordul,
odasiet hozzá, és megcsókolja, ahogy szerette volna. De Brody nem fordult meg.
Széles válla ellazult, és a földet bámulta.
– Én is azt kívánom! – nyögte ki. – Elárulnád, hogy miért érzek így? Elárulnád,
mi a baj velem?
Mina szíve szárnyra kelt a gondolatra, hogy MINDENT elmond Brodynak!
Szóra nyitotta a száját, hogy megmagyarázza, amikor egy tükörkép megijesztette.
Az ablaküvegben a rémült Jared tűnt fel. Mina átnézett a válla felett, de a srác nem
volt a kórteremben. Visszanézett az ablakra, a tükörkép halvány volt, távoli. Mintha
Jared beszélt volna hozzá, mozgott a szája, de Mina nem hallott semmit.
Figyelmeztetni akarta valamire.
Mina Brody felé fordult, hogy észrevette-e, de ő még mindig háttal állt az
ablaknak. Mina ismét az ablakra nézett, de Jared eltűnt. És vele együtt az üzenet is,
amit megpróbált átadni. De Mina így épp elég időt nyert. Veszélyes dolgot tett, és
mivel Brody fontos neki, nem kellene belekevernie. És mivel úgy érezte, szereti
Brodyt, nem is fogja belekeverni.
Vonakodva lehorgasztotta a fejét, és hangosan felsóhajtott. Brody továbbra is
türelmesen várta a választ. Amikor nem kapott azonnal, teste ismét megfeszült.
– Értem – közölte.
Egyikük sem szólt egy szót sem, mert Brody kisétált. 
 14. FEJEZET

M
ivel kificamodott bokáját nem terhelhette, Mina képtelen volt feljutni a tűzlépcsőn a
tetőmenedékébe. Az ablakpárkányon várt, bánatosan bámult ki az éjszakába. Nem
akadt sok látnivaló, mert a szobája a szomszédos épületre és Mrs. Orn, a macskás
hölgy ablakára nézett. Mr. és Mrs. Wong látogatta meg a lenti étteremből, hoztak
gombócot, meg Nan és egy kóbor riporter.
Miután a negyedik interjút kérő riporter kopogott az ajtajukon, Sara Grime
megoldotta az ügyet. Mina anyja nem tudta, hogyan védhetné meg a lányát az
átoktól, ha boldog-boldogtalan megtalálja őket, pedig nem is szerepelnek a
nyilvántartásban. Az igen figyelmes Mrs. Wong nagy bambuszszőnyegeket és
magas növényeket hozott ki az étteremből a járdaszegélyhez. A lépcső előterébe
szőnyeget tett, több növényt és vázát állított előre, így gyönyörű lett a hely. 
Ezután egy tálca narancsos csirke kóstolóval kiült az étterem elé, és tört
angolsággal összezavarta a többi riportert, és rossz irányba küldte őket a lakáshoz.
Viselkedése szöges ellentétben állt a néhány hónappal korábbival, amikor kollázst
gyártott a Mináról szóló újságcikkekből, beragasztotta a homlokzati kirakatba, és
azzal dicsekedett, milyen híres celeb él felettük. Talán mert ez nem izgalmas hír,
hanem inkább tragédia, ami előhozta az aprócska kínai asszony védőösztöneit.
Bármi volt is az oka, a Grime család hálás volt a paparazzielhárításáért.
De a riporterek hamarosan megfeledkeztek az erdőben elveszett lányról, és
nagyobb sztorikról tudósítottak. Éjszaka eltűnt egy helyi autómentő. Először
szerencsétlen közalkalmazottnak hitték, aki elégedetlen a fizetésével. Másnap eltűnt
egy fiatal eladónő a helyi Starbucksból is.
Három nap alatt három ember tűnt el nyomtalanul. Emberrablásokról suttogtak,
de mivel nem találtak váltságdíj kérő leveleket, és holtesteket sem fedeztek fel, a
média és a rendőrség ezeket az ügyeket különálló eltűnési esetekként kezelte.
Mina alig követte a híreket, mert továbbra sem találta a Grimoire-t, és kezdett
kikészülni. Az anyja tett róla, hogy a lánya kimozduljon, orvoshoz és az iskolába
járjon, különben Minából remete lett volna, aki fél kilépni az utcára.
Dr. Martin pontos utasításokat adott, és a lány merevítőt hordott, és a lehető
legtöbbször mankót használt.
Legnagyobb bánatára a suliban szinte lehetetlen volt közlekedni. A mankók
folyton beleakadtak a kóbor táskákba és cipőkbe, ezért Mina állandóan a hátán
landolt, és a folyosómennyezet szörnyű sárga festékét bámulta.
Szerencsére Nan mellette volt, hogy sértéseket zúdítson a véletlenül nekiütköző
fiúkra. Ráadásul minden kínos esést vicces kalanddá változtatott, mert fotóriportot
gyártott hozzá. Mina eséseinek száma még ebédidő előtt négyre emelkedett.
– Óóó, ez volt a legjobb… szépen repültél! – Nan felhúzta Minát, aztán
leporolta a hátát és a fenekét. – Kész vagy? – kérdezte. Óvatosan elhúzta a telefont
maga előtt, Mina pedig grimaszolt, és feltartotta öt ujját az ötödik esést jelezve. –
Csíííz!
Mina mosolyogni próbált, de csak fájdalmas vigyorra futotta. Nan felkapta
barátnője könyveit, betette a szekrénybe, és segített eljutni az ebédlőig.
A menza zsúfolt volt, de amint Mina belépett, a falatozó és beszélgető emberek
zsivaja csendes morajjá szelídült. Megbámulták, mutogattak rá, sutyorogtak. A lány
úgy tett, mintha ügyet sem vetne rájuk, és semmi érdekeset vagy különlegeset nem
csinált, ezért mindenki visszatért szerény ebédjéhez. Mina már megszokta a csendet
és a kirekesztést, minden óráján ugyanaz történt.
Néhány hírnévre vágyó diák próbálta felajánlani a segítségét Minának, de Nan
elzavarta őket. Végtére is nem akart rivaldafényben sütkérező – vagy, ahogy Nan
hívta őket, viharvadász – barátokat, akik csak azért kedvesek vele, mert az
népszerűséget jelent, ha vele mutatkoznak.
Mina próbált kaját választani magának, de Nant túlságosan lefoglalta, hogy a
kedvenc sorozata évadzárójáról meséljen, és nem figyelt rá. Nan két szendvicset,
sütit, tejet, almát és egy zacskó chipset választott. Mina felsóhajtott, amikor a
barátnője Valdemarról áradozott. Miután túljutottak a székek és az asztalok
labirintusán, menedékre lelhetett a kedvenc asztalánál.
Attól sem érezte jobban magát, hogy Brodyval egy légtérben tartózkodott. A
fiú bejött, kaját tett a tálcájára, elment a barátai mellett, és Minával szemben egyedül
ült le egy asztalhoz. Testtartása és összevont szemöldöke elárulta, hogy nincs túl
barátságos hangulatban.
– Mi van ma Népszerű kapitánnyal? – jegyezte meg Nan észrevéve borongós
hangulatát.
Brody fogta a villáját, és Minára szegezte, nem foglalkozott barátai
próbálkozásaival, hogy beszélgessenek. T. J. igyekezett szóra bírni, de Brody
elhessegette. Savannah próbálta magára vonni figyelmét, de semmivel nem térítette
el Nan és Mina felé küldött dühös pillantásait.
Mina mindenkinél jobban tudta, mi járhatott most Brody fejében. De sosem
hitte, hogy a fiú valaha is ilyen lesz vele, és nagyon rosszul érintette. Feszengett,
mocorgott, még a tejesdobozt sem bírta kinyitni, míg a fiú őt nézte. Idegességében
egy falat sem ment le a torkán, ha Brody nem fejezi ezt be, éhen marad.
– Brody Carmichael! – sziszegte Nan, amikor észrevette. – Hol a modorod?
Több eszed lehetne, minthogy felzaklass valakit, aki most nagyon érzékeny. – Nan
erős délies akcentussal ripakodott rá Brodyra.
A fiú teljesen ledöbbent a hirtelen kirohanástól.
Mina megragadta barátnője csíkos pólójának szélét, és megrántotta, igyekezett
magára vonni a figyelmét.
Nan fogta Mina kajáját, a saját tálcájára tette, és az ajtó felé tartott. Barátnője
lassan követte, ügyelt, hogy ne nézzen körül, és hátra a tátott szájú Brodyra se.
– Nan, várj meg! – mondta, amikor kiért a folyosóra, és nem látta a barátnőjét.
– Itt vagyok! – kiáltotta a lány, és kikukucskált a nyitott biológiateremből.
Mina belépett a terembe, és leült az egyik laborasztal zsámolyához, közben Nan
szétosztotta a kaját. Dühös volt, ezért mindent kilötyögtetett és leamortizált. Minának
végül két széttört süti, egy szakadt zacskó chips, és egy igen viharvert doboz tej
jutott.
– Van pofája! – füstölgött Nan. – Hát nem fogja fel, mekkora mázli, hogy itt
vagy? Az égvilágon semmi oka nem volt így bámulni minket. – Próbálta lehúzni a
szívószál csomagolását, és beleszúrni a tejesdobozába, de aztán rájött, hogy Mina
csokis teje az. – Mármint az isten szerelmére, Mina! – folytatta, miután a barátnője
gyorsan kicserélte a dobozokat. – Az arcod tejesdobozra kerülhetett volna, ha nem
találnak meg! – Egy centire tartotta a dobozt az arcától.
– Nan! – csitította Mina – Semmi baj! Brody csak dühös, mert vitatkoztunk.
Szerintem csak összezavarodott. Meglátogatott a kórházban.
Nan szeme hitetlenkedve elkerekedett, és tátott szájjal tett megjegyzést arra,
hogy Brody személyesen látogatta meg a barátnőjét, majd Mina gyorsan témát
váltott: – Ráadásul már nem is teszik a gyerekek arcát tejesdobozra.
Nan felvonta szőke szemöldökét, majd a saját dobozát vizslatta.
– Biztos? Azt hittem, láttam egy filmben.
– Biztos – nevetett Mina. – Max bemondják a tévében.
– Ó! – reagált erre Nan kissé lesújtva. – Szívesen láttam volna az arcod a
tejesdobozon.
– Nan Taylor! – csóválta a fejét Mina hahotázva. – Mi ütött beléd?
– Ezt azért kaptad, mert nem meséltél Brodyról! – vigyorgott gonoszkodón a
barátnője. – Ne hidd, hogy olyan könnyen megúszod a kérdéseket. Miért nem
szóltál, hogy a dögösség hercege meglátogatott a kórházban? Én egyébként hol
voltam?
– Azt hiszem, újságért mentél. – Mina a kajáját turkálta.
– De én vagyok a legjobb barátnőd. Nem gondolod, hogy el kellett volna
mesélned? Nem ugrattalak volna miatta… nagyon – duzzogott, és Mina kénytelen
volt bocsánatot kérni.
– Sajnálom… meglepődtem, és készületlenül ért.
– Azért, mert kedveled. – Nan sóhajtva a kezére fektette az arcát. – Majdnem
annyira dögös, mint Valdemar! Vagyis azt hiszem, döntetlenre állnak. Egytől tízes
skálán tizenkettesek.
– De a skála csak tízig tart – harapott a sütibe Mina.
– A dögösségi skála nem – magyarázta Nan. – Bonusz pontot ér, ha gazdag
vagy celeb. És mivel ez mindkettőjükre igaz, ezért tizenkettőt kapnak.
– Hát, ez nekünk elég rossz hír, mert nem vagyunk tizenkét pontosak.
– Marhaság! – Nan leszedegette az M&M’s csokigolyókat a sütijéről, és
egyesével a szájába ejtette. – Sok a cukisági pontunk.
– „Cukisági pontunk”? – vonta fel hitetlenkedve a szemöldökét Mina.
– Jaj, a cukisági pont többet ér a dögösségi pontnál. Sok a cukiság pontunk.
Viccesek, furák és szörnyen bájosak vagyunk, nagyszerű a személyiségünk. – Nan
mókásan rebegtette a szempilláit. – Ezek sokkal fontosabbak a dögösségi pontoknál.
– Hogyhogy? – értetlenkedett Mina.
– Nos, azok a lányok, akik sok dögösségi pontot kapnak, végül
megöregszenek, és nem lesznek dögösek, így a pontszámúk csökken. A cukisági
pontok viszont örökké megmaradnak, még akkor is, ha megöregszünk. Vagyis
egyértelműen sokkal többet érnek.
Mina annyira nevetett, hogy majdnem torkán akadt a süti. Nan mindig
másképpen látta a világot. Befejezték az ebédet, közben dögösségi és cukisági
pontokat osztogattak az osztálytársaiknak.
Mina mosolya csak akkor hervadt le, amikor legjobb barátnője válla felett
mozgásra lett figyelmes. Izmai megfeszültek, amikor ismerős bizsergés cikázott
végig a gerincén. Csupán ez figyelmeztette, hogy valami mágikus történik.
A mozgás megismétlődött, de próbált nem törődni a bezárt
biológiaszekrényből hallatszó kaparászással. Tudta, mit tárolnak abban a bizonyos
üveges szekrényben. Látta már a tartósított csirkéket és békákat, még egy kétfejű
malacot is. Évről évre ott lebegtek a formaldehides üvegekben.
A Kennedy gimi diákjai a kétfejű malacot Röfinek nevezték. Mina sosem
foglalkozott a nevekkel, és inkább levegőnek nézte a folyékony üvegkoporsóba zárt
lényeket. De ezt többé nem tehette meg, mert a halott lények mozogtak. Maga Röfi is
küszködött az üvegben a két fejével. Száját szélesre nyitotta, és Mina szinte hallotta a
teremben visszhangzó néma sikolyokat.
Elakadt mondat közben, és gyorsan összeszedegette maradék ebédjét. Szeme
sarkából látta, hogy az egyik béka boldogan úszkál az üvegben.
– Hé, még nem fejeztem be! – panaszkodott Nan. Próbált elcsenni még egy
krumplit Mina tálcájáról.
– De, nagyon is befejeztük – sietett előre Mina. Próbálta felvenni a tálcát, és
Nant az ajtó felé fordítani, el a laborszekrénytől, ami most már remegett a benti vad
mozgolódástól.
De képtelen volt tartani a tálcákat és a két mankót, így a tálcát és rajta minden
kaját majdnem elejtette. Nan elkapott mindent, és kidobta a legközelebbi kukába.
– Ha tényleg ennyire ki akartál jutni innen, szólhattál volna – válaszolta kissé
idegesen.
– Csak eszembe jutott valami. Egy felsőstől hallottam, hogy ma agyakat
boncoltak azokon az asztalokon. – Mina büszke volt a mentésére. Nyilvánvaló
hazugság volt, de elég ahhoz, hogy Nan elinduljon az ajtó felé.
– Fúj, ez undorító! Sosem kellett volna idehoznom az ebédet. Egyébként is
meglep, hogy voltunk képesek enni a szekrény Frankenstein-szörnyek között.
Nan épp az említett szekrény felé fordult volna, amikor Mina halk kattanást
hallott. Oda sem nézett, de tudta, hogy a tyúk kopog a csőrével az üvegen, mert
kétségbeesetten szabadulna. Amikor a kopogás hangosabb lett, kitolta barátnőjét az
ajtón.
– Nem hallottál valamit? – Nan megfordult, és nyakát nyújtogatva próbált
visszanézni a terembe.
– Nem – vágta rá Mina túl gyorsan.
– Mintha kocogtatást hallottam volna – nézett rá Nan.
– Hallottál is. – Mina türelmetlenül dobolt ujjaival a mankója fémvázán.
– Nem, esküdni mertem volna, hogy üvegnek a hangja volt – billentette oldalra
a fejét Nan. De nem ellenkezhetett tovább, mert megszólalt az első figyelmeztető
csengő.
Mina határozottan becsukta maga mögött a labor ajtaját, vadul ugrált a
következő órája felé, és remélte, hogy Nan követi. De nem. Mina megállt, amikor
rájött, hogy barátnője nincs mellette. Megfordult, és a válla felett legjobb
barátnőjére nézett, aki nem moccant a biológialabor elől.
Nan arcára zavar ült ki, nagyon hallgatózott, de nyilvánvalóan nem hallott
semmit a léptek és szekrénycsapkodások zajától. Az ajtó felé indult, mintha ki
akarná nyitni.
Mina tehetetlen rémülettel bámulta a barátnőjét. Mit tegyen? Gyorsan peregtek
a gondolatai, újabb esést színlelt, de ez alkalommal nagy dérrel-dúrral. Annyira
magára akarta vonni a figyelmet, hogy egy arra járó diák útjába dobta a mankót, és
hangosan sikoltott, amikor keményen fenékre ült a hideg, kemény padlón a folyosó
kellős közepén.
Lángolt az arca zavarában, amikor Frank, szerencsétlen iskolatársa megbotlott
kóbor mankójában, és rázuhant.
– Aú! – jajdult fel Mina.
– Bocs! Hopp, megint bocs! – motyogta a fiú, miközben próbált kiszabadulni
összegabalyodott hátizsákja, Mina mankója és a semmiből feltűnő segítő kezek
káoszából. De a mutatvány bevált, mert Nan elengedte a biológialabor kilincsét, és a
megmentésére sietett.
Az eset után, amikor már a bámészkodók is eltűntek a folyosóról, Nan széles
mosollyal elővette a kamerás mobilját.
– Hat! – Nevetve maguk felé fordította és kattintott.
 15. FEJEZET

K
opogtattak. Mina és Charlie a földön elterülve kártyáztak, és várakozásteljesen
néztek egymásra.
– Te mész – jelentette ki Mina.
Charlie a nővérére vigyorgott, aztán keresztbefonta a karját, és megrázta a
fejét.
– Charlie, nekem mankóm van! Nem fogom megnézni a kártyáidat, míg hátat
fordítasz – hazudta Mina.
A kisfiú keze olyan gyorsan repkedett a levegőben, hogy Mina alig tudta
követni.
– Igen, de csak egyszer. – Az öccse tovább mutogatott. – Oké, csaltam az
Unóban is. – Amikor Charlie még mindig nem fejezte be, Mina félbeszakította. –
Redben, minden kártyában csalok. De ha nem kapsz rajta, akkor is csalás? – nevetett.
Ismét kopogtattak. Charlie a nővérére meredt, felszedte az összes kártyáját, és
magával vitte az ajtóhoz.
Széles mosollyal a nővérére vigyorgott, a lapokat a mellkasához szorította.
Mina játékosan a lapok felé kapott, megpróbálta kiütni őket a fiú kezéből.
Bárki is állt az ajtóban, türelmetlenkedett, és bedugta a kulcsot a zárba. Mina
megragadta maga mellett a mankót, hogy fegyverként használja. Kitárult az ajtó, és
aprócska kínai asszony lépett be, akinek tele volt mind a két keze. Mrs. Wong, a
főbérlőjük.
– Mííína, megváratattál! Nhem kapsz jobbulásht gombhócot, ha nhem jössz ide!
– Az asszony nagy serpenyővel és kicsi bevásárlószatyorral vonult be a szűkös
konyhába. Charlie teljesen elfelejtette a kártyát, felpattant a konyhaszékre, és
izgatottan várta az ételt, amit Mrs. Wong az asztalra tett.
Az asszony és a férje voltak a tulajdonosai az egész épületnek és a Grime-ék
lakása alatti kínai étteremnek. Mina ezt először gyűlölte, mert ha éjszakára nyitva
felejtették az ablakot, a ruháiknak általában kínai kaja szaga lett. De most már el sem
tudta képzelni, hogy máshol lakjanak, mert Wongék szinte pótnagyszülők lettek
számukra. Ünnepekkor ajándékokkal kényeztették őket, az év többi részében pedig
annyi gombócot ehettek, amennyi beléjük fért.
– Áh, Míína, mért nem pihensz? Le kéne feküdnöd, erősödnöd, hogy
megszerezd a cuki fiút, nem? – Mrs. Wong sosem mulasztotta el megemlíteni
csevegés közben a lány nem létező szerelmi életét. Közben otthonosan járkált a
konyhában, tányérokat, evőeszközöket vett elő, és megterített. Mina odaballagott az
asztalhoz, hogy csatlakozzon az öccséhez, közben továbbra is zúdultak rá a kéretlen
randitippek. Kinyitotta a gombóctartót, bekapott egy egészet, és fél füllel hallgatta
Mrs. Wong szóáradatát.
Az asszony lehordta, hogy nem olyan jóvágású fiút választott, mint a férje, Mr.
Wong.
– Talál kedves fiú, mint az én Rium, tudod, és soha többé nem maradsz egyedül
az erdőben. Az a Jared fiú, rossz hír.
Mina döbbenten fuldokolt a gombóctól. Mrs. Wong rögvest erősen
megütögette a hátát, amíg az ételdarab ki nem szabadult a lány légcsövéből. Mina és
az anyukája soha, senkinek nem említette, hogy Jared hagyta magára, mert a srác
tündér volt, és nem akartak még több gondot. Így sosem említették az újságokban,
sem a hírekben. Mrs. Wong talán onnan tudta, hogy ugyanabban az épületben lakott,
és előtte senkinek sem lehettek titkai. Vagy talán múlt héten látta őket Jareddel a
tetőn. Mina szeretett volna még kérdezni, de nyílt az ajtó, és belépett Sara néhány
bevásárlószatyorral.
Az anyja nagyon izgatott lett az étel láttán.
– Ó, Mei, milyen csodás meglepetés! Nagyon köszönöm! – A pöttöm kínaihoz
lépett, és megölelte.
– Hallottam Míínáról – válaszolta Mrs. Wong kínaiul, majd fordított. – Kell
neki jó étel, hogy gyors meggyógyul.
Sara elpakolta a vásárolt holmikat, Mrs. Wong pedig csendesen Minához sétált.
Kicsi fehér borítékot vett ki a kötényéből, melyre arany tintával egy kínai jelet
körmöltek.
– Tessék, ezt ma este idd meg! Erős leszel, mint én. – Bíztatóan megpaskolta a
lány arcát. – Titkos családi recept, jobb gyógyít, mint orvos gyógyszer. Jó, jó. –
Ujját lassan az ajkára tette, majd Minára kacsintott.
A lány zavartan szóra nyitotta a száját, de Mrs. Wong keresztülsietett a
konyhán, és a táskáját is magával vitte. Félig angolul, félig kínaiul csacsogott,
figyelmen kívül hagyta Mina minden igyekezetét, hogy felhívja magára a figyelmét.
Sara szeretett volna segíteni a tálalásban, de Mrs. Wong nem hagyta. Folyton
elhessegette a kezét, és bosszúsan dohogott magában kínaiul. Amikor elégedetten
látta, hogy az asztal megfelel az ő magas elvárásainak, és minden rendben, gyorsan
elbúcsúzott, és szélesen Minára mosolyogva elhagyta a lakást.
Mina döbbenten matatta az apró csomagot, ujját többször végigfuttatta az
aranybetűn. Meg akarta kérdezni erről Mei Wongot, vagy akár az anyját, de a kínai
nő valószínűleg nem akarta, ha már szándékosan az anyja tudta nélkül adta oda.
Akár méreg is lehetett, de Wongék eddig csakis jóindulattal fordultak a Grime
család felé.
Amikor biztos volt benne, hogy Mrs. Wong nem sétál be újra, úgy döntött,
ideje beszámolnia az iskolai incidensről az anyjának.
– Anya, megint kezdődik. – Mina igyekezett közönyösen kavargatni a forró
levesét.
– Micsoda, kicsim? – kérdezte Sara. Kinyitotta a tésztás tárolóedényt, és szedett
a tűkön ülő Charlie-nak.
– Ó, tudod mi, nagy T-vel. – Mina a villájára szúrt egy adag narancsos csirkét,
és megfújta.
Sara keze megállt a levegőben. A lelkében dúló vihar kiült az arcára, és
remegő kezére, de mindketten mesterien tudták leplezni érzelmeiket Charlie előtt.
Az asszony idegesen nyelt, de tovább adagolta a kaját.
– Á, értem!
– Aha… érdekes volt a bioszórám. Azt is mondhatjuk, hogy nem mindenki
értett egyet az anyaggal, a mintatartó üvegekben… Igen éberek voltak. – Mina
szavai ott lógtak a levegőben.
Charlie ült a széken. Szokás szerint a szuperhősös ruhadarabok garmadáját
viselte: Hulk-pólót, Batman-övet és köpenyt. Apró lába boldogan bokszolta a
levegőt a kedvenc gumicsizmájában. Jó hangosan szörcsögve szívta magába a
tésztát, és amikor végzett, Minára mosolygott.
Charlie nem volt buta, de bizonyos dolgokról Sara sosem akart beszélni, ha ő
is jelen volt, nehogy megijessze. Mina meggyőzte az anyját, hogy ne meneküljenek
többé, fel kell vállalnia szerepét mint Grimm, és ki kell vennie a részét, hogy
megtörje a családja átkát azzal, hogy megoldja a küldetéseket. Sara vonakodva
beleegyezett, de voltak feltételei. Az egyik az volt, hogy ha lehet, sose ijesszék meg
Charlie-t.
– Van miért aggódnom? – Sara kedveskedve megsimogatta Charlie fejét. Barna
szeme könnybe lábadt, de jól elrejtette, amikor felkelt egy doboz tejért a hűtőből.
Mina látta, hogy az anyja vadul törölgeti egy konyharuhával, aztán lép az asztalhoz.
Amikor leült, Sara nyugodt volt, csak vörös szeme árulkodott.
– Semmi. Csak apró gond volt. Semmi komolyabb nem történt. – Mina próbált
rejtjelekkel beszélni. Egyszer belépett egy kisállat-kereskedésbe, mire az összes
állat megőrült, próbáltak kijutni a ketrecekből, a madarak szörnyű
figyelmeztetéseket rikoltottak neki. Máskor ludak követték, mintha tényleg ő lenne a
libapásztorlányka a meséből.
– Reméltem, hogy több idő lesz a következőig… és nem találtuk meg a
Grimoire-t sem… – Sara elakadt. Percekig némán ült az asztalnál, nézte, ahogy a
gyerekei esznek, majd fogta az érintetlen tojáslevesét, és beletette a mosogatóba.
Mina inkább nem is mondott mást, várt, figyelte, ahogy az anyja vadul
elmosogatja a tányérjait, elteszi a maradékot, aztán fejfájásra hivatkozva
visszavonul a szobájába.
Charlie azonnal elugrott az asztaltól, beszaladt a kicsi nappaliba, bekapcsolta a
tévét, és belevetette magát az Igazság ligája rajzfilmbe.
Mina ült egyedül, belebámult a leveses tányérjába, és az ő étvágya is elment. Az
asztalon hagyta a tányért, nehézkesen felállt, és elugrált a kicsike hálószobájába.
Bár Sara takarításból élt, Mina területére sosem merészkedett, és nem rakott
rendet tinédzser lánya katasztrófa sújtotta területén. A földön mindenfelé tiszta
ruhák, szennyesek és újságok hevertek. Mina próbált eljutni a kupilabirintusban az
ágyáig, és magában azt kívánta, bár takarított volna.
Kihúzta a gurulós székét, és leült a garázsvásáron szerzett íróasztalához, amire
nagyon ráfért volna a festés, de addig még sosem jutott el. Kinyitotta a
pergamenborítékot és meglepve látta, hogy egyetlen teafilter rejtőzik benne. Kivette,
és alaposan szemügyre vette, próbálta megfigyelni a leveleket, de semmi különöset
nem látott. Mivel minden ugyanolyannak tűnt, bekapcsolta a vízforralót, és várta,
hogy a víz felforrjon.
A vízforraló volt a legnagyszerűbb találmány a kenyérpirító és a kétszersült
óta, szinte naponta használta. Keresett egy tisztának tűnő bögrét, kitörölgette,
óvatosan kitöltötte a forró vizet, majd beletette a filtert, és kavargatta. Arra
számított, hogy a víz halványzölddé vagy barnává változik a levelek barna színe
miatt, de nem így történt. Aranyszín szivárgott elő a filterből, csillogva úszkált a víz
színén, visszaverve az esti fényt.
Mina levegőt venni sem mert, figyelte, ahogy a foltok keveregtek-kavarogtak,
majd lassan elsüllyedtek a víz alatt. A porcelánbögre hirtelen annyira felforrósodott,
hogy majdnem leejtette, de gyorsan észhez tért, és letette az íróasztalra, kissé
megégett tenyerét a farmerjához dörzsölte. A filter tovább szivárgott, de a gőz a
csészéből gyorsan eloszlott, a helyét jég vette át, ami lassan szétterjedt a bögre
külső falán.
Mina döbbenten tolta el magát az asztaltól, és az elátkozott teától. A gurulós
szék csak úgy egy méterre jutott, aztán beleakadt egy piszkos ruhakupacba, és
felborult, a lány pedig a földön landolt. Zihálva felnézett, és kúszva-mászva
távolodott a különös jelenségtől. Amikor az ágyához ért, a mellkasához húzta a
térdét, és aggódva figyelte a bögrét. Biztosra vette, hogy bármelyik pillanatban
milliónyi darabra törhet. Teltek a percek, és a bögre változatlanul a helyén maradt,
ezért úgy döntött, tovább vizsgálgatja.
Kiszabadította a szék kerekét a kedvenc farmerjéből, közben tönkrevágta, majd
visszaült az asztalához. Lassan, centiről centire előreóvakodott, hogy szemügyre
vegye a bögrét. A jégréteg eltűnt. Talán csak képzelte. Fogott egy műanyag kanalat,
és beletette a bögrébe. Amikor kihúzta, félig-meddig arra számított, hogy szétolvad.
A kanál rendben volt. Mina zavartan szaglászta a bögrét. Normál Earl Grey teának
tűnt.
 Lágy fuvallat keverte meg a papírokat az íróasztalán, és Mina az asztal melletti
hálószobaablakra pillantva rájött, hogy nyitva felejtette. Becsukta. Talán a hirtelen
jött hideg szél miatt a forró tea kicsapódott a bögre falára. Talán nem is jég volt.
Könnyen előfordulhat, hogy túl élénk a képzelete.
Összeszedte a bátorságát, egyik ujját bedugta a teába, és a szájához emelte,
hogy megkóstolja. Kicsit édes volt, és érződött benne némi fűszer, ami különös volt,
mert nem adott hozzá cukrot vagy mézet. Pillanatnyi habozás után sutba dobta az
óvatosságot, és úgy döntött, megissza. Végül is Mrs. Wong sosem adna neki olyat,
ami ártana. Talán ez valami régi ázsiai házi gyógymód, vagy ilyesmi.
A teától teste ellazult, szemhéja elnehezült. Ásítva bemászott az ágyába, és
gondosan még egy párnát tett dagadt bokája alá, hogy megemelje. Remélte, hogy
hamarosan leveheti a merevítőt, de az orvos szerint legalább még egy hetet várnia
kell. Még csak hét óra volt, de képtelen volt tovább nyitva tartani a szemét. Feladta a
harcot, és elaludt.

– Mina, hol a mankód? – kérdezte Nan, miközben visszatette a kistáskáját és
szőlőzsírját a szekrényébe. Szünet volt, és úgy kábé két perc múlva kezdődött a
következő órájuk.
– Reggel felébredtem, és a bokám szuperül volt. Nem láttam értelmét, hogy
tovább próbálkozzak azokkal a borzasztó mankókkal. Sőt, annyira jól van, hogy
biciklivel jöttem suliba – mosolygott győzedelmesen Mina.
Így igaz. Felébredt, a dagadásnak nyoma sem volt, a bokája pedig jobb volt,
mint új korában. Még az ugrást is kipróbálta, a nyújtást, a lépcsőn fel-le rohangálást
a lakásukig.
Kisebb csoda és áldás volt egyszerre. Sara megpróbálta meggyőzni, hogy dr.
Martin utasításai szerint tovább használja a mankókat, de nem hallgatott rá.
Kiszaladt piros Schwinn bringájához, és rekordidő alatt jutott el a suliig. Ma még
Mrs. Porter, az osztályfőnöke sem tudott későcetlit adni.
Mina besétált a terembe, és meglepetten látta Potts edzőt Mrs. Porter asztalánál.
Kiderült, hogy az öreg tanárnő előnyugdíjba vonult, méghozzá bejelentés nélkül,
vagy legalábbis ez a pletyka járta a suliban. Akárhogy is, elment, és ez azt jelentette,
hogy nincs több bezárás. Mina örömmámorban úszott.
De a nap további része kezdett rosszra fordulni, mert Jared még mindig nem
került elő, csak egy pillanatra látta a kórházban. Normál esetben nem érdekelte
volna, mert megszokta, hogy a fiú akkor bukkan fel, amikor úgy tartja kedve. De
amikor Ever, a tüsi hajú lány odalépett hozzá suli után, kezdett aggódni.
– Psszt, Grimbusz! – suttogta egy bosszús hang a semmiből.
Minát csak egyvalaki hívta Grimbusznak. A szemét forgatva megfordult. Ever
mutogatott a suli fala mellett.
– Mi van? – kérdezte idegesen. Megtette az öt métert a téglaépület faláig, és
befordultak a sarkon, eltűntek a legtöbb diák szeme elől.
Ever rövid fekete haja kissé fésületlen volt. Szeme tágra nyílt a félelemtől,
szemfestéke elkenődött a sírástól.
Ma túllépett a szoknyán és egyenruhán, fekete leggings volt rajta skót
szoknyával és farmerdzsekivel.
– Láttad mostanában Jaredet? – kérdezte. Tekintete idegesen pásztázta az
elhaladó diákokat.
– Nem vagyok a bébicsősze! – vágta rá Mina. A fiú nevének említésére
rosszkedvűen ráncolta a homlokát. Dühös volt. Dühös, hogy ez a lány olyan szóval
csúfolja, amiről még azt sem tudja, mit jelent. Még jobban kiakadt, hogy elvárja a
segítséget. Elfordult, hogy otthagyja.
A kétségbeesett Ever gondolkodás nélkül elkapta a karját.
– Több mint egy hete nem láttam, és nem hallottam felőle. Ez nem jellemző rá.
Mina viszolyogva nézett rá, és kirántotta a karját a markából.
– Nem, ez pont jellemző arra a Jaredre, akit én ismerek. Akkor jön és megy,
amikor akar. Csak magára gondol. Ja, ez pont olyan, mint Jared.
Ever dühbe gurult. Keze haragosan ökölbe szorult az oldalánál. Mina látta
rajta, hogy szívből gyűlöli.
– Egyáltalán nem olyan, mint Jared! Ha hívják, mindig megpróbál pár naponta
jelentkezni. Ez a biztonsági rendszerünk.
– Akkor te nálam jobban tudod, hogy jól van-e! – vágta rá Mina. – Igazság
szerint én nagyon örülnék, ha soha többé nem látnám.
– Ne mondj ilyet! – hördült fel Ever. – Nektek, Grimbuszoknak fogalmatok
sincs, kivel vagy mivel húztok ujjat. Ezért utállak mindannyiótokat.
– Elég! – Mina dühösen előremasírozott. Ezzel meglepte Evert, de aztán
beleütközött az iskola falába. – Miért hívsz folyton Grimbusznak? Nagy bunkóság!
Ha azt akarod, hogy segítsek, jobb, ha elmagyarázod, méghozzá most rögtön! –
Mina tudta, hogy csakis azért lephette meg Evert, mert a lány nagyon ki volt borulva
Jared miatt.
A lány gyorsan észbe kapott, és gúnyos mosoly terült el az arcán.
– Jé, azt hittem, tudod. A tündérvilágban így hívunk titeket, ostoba, hülye
Grimmeket.
– Te tündér vagy? – Mina arcáról eltűnt a harag. Tudhatta volna. Miért nem jött
rá eddig? Persze, mivel Jared tündér, valószínűleg más tündéreket is ismert.
Valószínűleg együtt bandáztak, és saját együttesük is volt. Amit Ever a
bejelentkezésről mondott, most értelmet nyert. De az még mindig nem volt világos,
hogy a kis tündér miért hiszi azt, hogy ő tudja, hol van Jared.
Ever ellépett a faltól, és kissé kihúzta magát. Dacosan felszegte az állát, és
kisétált a napsütésbe. Mina szinte látta a halvány ragyogást, ami körülvette, és
amikor a lány negyed fordulatot tett jobbra, és látszott a háta, észrevette őket.
Gyönyörű, gyöngyházfényű, sötétlila és kék árnyalatú szárnyak eredtek a
hátából. Hegyesebbek és recésebbek, mint amilyennek Mina a tündérszárnyakat
képzelte, de illettek Ever érdes személyiségéhez. A kislány lehunyta a szemét, és
kilépett a napfényből. Pillanatnyi összpontosítás, és a szárnyak eltűntek.
– Te tündér vagy? – kérdezte hitetlenkedve Mina.
– Jaj! Ugyan, dehogy! Azok vidám, csivitelő, agyatlan
szerencsétlenek! Tünde vagyok – közölte modortalanul.
– Nem gondoltam volna, hogy az óriások és a tündék kijönnek egymással –
töprengett hangosan Mina.
– Óriások! – prüszkölt Ever. – Nem, az óriások és a tündék halálos ellenségek!
Szeretik leszedni a szárnyainkat, és megeszik, mint a cukorkát. Undorító! Nem, sose
mennék óriás közelébe.
Ez az új infó megdöbbentette Minát. Hogyhogy ez a lány nem ismeri Jared
igazi formáját? Meg akarta kérdezni, de a zaklatott tünde félbeszakította.
– Nagyon klassz volt csevegni veled, meg ez az egész csajos dolog, de már
unom. Megengeded, hogy beszéljek Jareddel, vagy mi lesz?
– Aha, persze – feszengett a pillantása alatt Mina. – Engedélyezem, hogy
beszélj vele, amikor csak akarsz. Ha látod, üzenem, kösz, hogy otthagyott az
erdőben.
– Mina, ez nem vicces! – Ever arcából kifutott a szín. Most először ejtette ki a
lány nevét.
– Idefigyelj, Ever, nem tudom, hogy szerinted milyen a kapcsolatunk Jareddel,
de nem állunk közel egymáshoz.
Nem segíthetek. – Mina megfordult, és vállára vetette a hátizsákját.
– Ne, várj! Sajnálom! – Ever megint kétségbeesetten meredt fekete csizmájára,
az orrát hozzádörzsölte a kavicshoz. Mély lélegzetet vett, és ki nem mondott
bizonytalanságokról árulkodó tekintettel nézett fel. – Sajnálom, hogy Grimbusznak
hívtalak, és bunkó voltam! A tündék így védekeznek. Tudod, eléggé a tápláléklánc
alján állunk.
– Bocsánatkérés elfogadva – pislogott meglepetten Mina.
– Jó, örülök! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Ever. – Na, most, ha
megnéznéd…
– Ever – suttogta a nevet kimerülten Mina –, már mondtam… nem tudom, hol
van Jared. Nem tudom megnézni, ha nem tudom, merre van.
– De hívtad őt! Eljött hozzád, amikor hívtad. – Szegény lány összezavarodott.
– Nem, sosem hívtam! Nem is tudom a telefonszámát. – Minának elege lett a
beszélgetésből. Kezdett rájönni, hogy nem a Grimmek ostobák, hanem a tündék.
A bűnbánó és sajnálkozó tünde egy szempillantás alatt hangossá és dühössé
változott. Hangja erősödött, szeme elsötétült. Mina érezte a hideg fuvallatot, ami
felkapta a leveleket földről, és dühösen kavarta Ever körül. Kellett egy perc, mire
Mina rájött, hogy a kislány a láthatatlan tündérszárnyait csapkodja dühében.
– Te Grimbusz! Elment az eszed, ugye? Hogy lehetsz ilyen hülye és felelőtlen?
– Te meg miről beszélsz? – kiáltotta Mina, de Ever hátat fordított neki, és ezüst
rúzsosdobozra hasonlító valamit húzott elő a zsebéből.
Kinyitotta, és ember nagyságú oválist rajzolt vele az égre. Az ezüsttubus
csillogott, zizegett és csillámló vonal jelent meg a nyomában. Pillanatokkal később
az ovális felizzott, és az iskola pázsitjának helyét fényajtó foglalta el.
– Ever, mi ez? Mit csinálsz? – Mina felemelte a kezét, hogy eltakarja az ajtóból
áradó vakító fényt. A másik oldalon ezüst és fehér fák körvonalát látta.
– Elveszítetted a Grimoire-t, te ostoba! Valakinek szólnia kell a királynénak,
mielőtt elszabadul a pokol, és valami baj történik. – Ever elindult a fényajtó felé,
majd mielőtt átlépett volna, visszafordult, és odavetett még egy utolsó megjegyzést
Minának.
– Mindig tudtam, hogy a Grimmek közül te kevered a legtöbb bajt. Mondtam
neki, hogy nem érdemied meg a Grimoire-t. Az elejétől kezdve tudtam, hogy
tévedés vagy, és nekem lett igazam.
Átlépett a fénykapun, majd a tündérvilág bejáratával együtt eltűnt, otthagyva
Minát, aki azon tűnődött, mit jelenthet, hogy valami baj történik.
 16. FEJEZET

A
z autózás Nan bulijára unalmas és eseménytelen volt. Sara folyvást próbálta Minát
vigasztalni a Grimoire elvesztése miatt, de nem segített. Lefordult az autópályáról a
zöld négyajtós Subaruval egy szinte láthatatlan földútra.
– Biztosan jó az irány? – kérdezte Mina.
Előhúzott egy gombóccá gyúrt papírlapot, és nyolcadszor is leellenőrizte.
– Igen, dél felé megyünk az autópályán harminc mérföldet. Carl’s Junctionnél
jobbra fordulunk, aztán az Anawatchie Roadon balra. Négy mérföld után az első
földút jobbra. A kunyhó balra van.
Az út tovább szűkült lefelé a dombon, és éles balkanyarhoz értek, majd egy
fémhídhoz. Mina egy pillantással felmérte, hogy az út túl szűk két autónak egymás
mellett, vagy egy kis Subarunak. Sara bölcsen lassított, lehúzta az ablakot, és
közelgő kocsik után hallgatózott, majd gázt adott, és a szokásosnál gyorsabban
áthajtott a hídon.
– Anyám, nem szeretnék erre autózni télen! – nevetett idegesen.
– Hát, nem lesz rá szükség, mert télre lezárják a házat.
– Minának nem volt épp a legjobb kedve. Sőt, egyenesen keserű volt.
Kísértették Ever búcsúszavai, a Grimoire nélkül nem tudott se pihenni, se
megnyugodni. Pánikolva visszarohant a kórházba, számtalan nővérrel, orvossal és a
személyzet más tagjaival is beszélt, feltúrta a talált tárgyak osztályát, de semmi.
Senki sem látta a füzetét.
Sara vigasztalni próbálta, de ugyanúgy aggódott, mint a lánya. Naponta elment
a kórházba érdeklődni. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy biztosan az
erdőben veszett el. Más magyarázat nincs. Mina megpróbált visszaemlékezni, mikor
látta utoljára, de csak arra emlékezett, hogy valahol a medvetámadás és a kórház
között. Nem sok esélyt látott rá, hogy valaha megtalálja.
Egyetlen vigasza az volt, hogy Jack bácsikájánál soha nem volt a Grimoire, és
néhány mesét sikeresen végigjárt. Tehát csak okosabbnak és találékonyabbnak kell
lennie, Jack bácsinál, aki már nem él. Aha, tudta, hogy komoly bajban van.
– Tudom, hogy sok minden nyomaszt, kicsim – szólalt meg halkan Sara. – De
minden rendben lesz! Muszáj!
– Óvatosan, tekintetét az úton tartva hátranyúlt, és megsimogatta a lánya haját.
 Sara nem értette Mina viselkedésének valódi okát. Bár a kocsiban voltak, Minát
szörnyen frusztrálta, hogy minden irányból fák vették őket körül. Nehezen lélegzett,
és összpontosítania kellett, hogy ne jusson eszébe, ahogy otthagyták az erdőben.
Szerencsére az út újra kiszélesedett, és a távolban kristálytiszta kék tavat és
hatalmas, háromszintes cédrusházat pillantottak meg.
Nem apró erdei kunyhó volt, ahogy azt Mina elképzelte. Hatalmas rusztikus
vadászház állt a semmi közepén. Ahogy közeledtek, a lány látta, hogy nem ők
érkeztek elsőként. Sőt, inkább utoljára, mert már legalább húsz kocsi parkolt a
feljáró mellett a fűben. Sok osztálytársa már fürdőruhában ugrált egy kis fastégről a
tóba. Egyesek egy régi stílusú tűzrakó mellett lógtak, mások strandröplabdáztak.
Nagyon ismerős fekete kocsi mellett hajtottak el, és Mina szíve szorongva
kalapált. Brody már ideért. Mina mindent megtett, hogy összeszedje magát, és kicsit
cikinek érezte, hogy az anyja és a kisöccse hozza el egy buliba.
– Holnap este érted jövök. Érezd jól magad! – kiáltotta Sara, miközben Mina
becsukta a kocsiajtót. Fogta a ruháival teli sporttáskát, és örült, hogy csak ő alszik
itt. Kicsit még jobban zavarba jött, amikor Sara megfordult, és családi szokás
szerint kettőt dudálva, és integetve búcsúzott.
Miután családja elhajtott, és Mina már nem látta a féklámpát, összeszedte a
bátorságát és odasétált a nevetgélő diákok legközelebbi csoportjához. Sajnos épp
Savannah White és Priscilla Rose állt a közelben. Minában felment a pumpa, amikor
Savannah rajta gúnyolódott.
– Ó, Girhes, de cuki, hogy az anyukád hozott el! Beágyaz és az ebédedet is
bepakolja? – Savannah utálatosan nevetett a saját viccén. A tejfelszőke tincsek
királynője, legyen bármilyen utálatos, elképesztően nézett ki piros shortban, tépett
fehér csíkos pólóban és szandálban.
– Nem, Savannah, csak akkor hoz el, ha a sofőr szabadnapos! – vágott vissza
Mina, és magát is meglepte a kirohanása. Összeszorított foggal ment tovább, nem
foglalkozott se Savannah-val, se a rajongóival. De hová induljon? Steve és Frank
egymást próbálta belökni a tóba, a megjátszott bunyó végén mindketten a vízben
kötöttek ki. Mina sejtette, hogy Nan a házban lehet, így úgy döntött, ott kezdi a
keresést.
A házhoz vezető ösvényt kő lépcsőfokok jelezték és gardéniák szegélyezték.
Az egész házat gyönyörű veranda ölelte körül, rajta hintaszékek, padok és a
hintaágy. Mina hátrasétált, ott újabb kiülős helyet talált takarókkal és drága
szabadtéri kandallóval. Titokban irigykedett, pedig bent még nem is járt. A hátsó
bejáraton egyenesen a ház szívébe, a konyhába jutott.
A legújabb, csúcsminőségű berendezésekkel, gránit-pultokkal, három sütővel,
beltéri grillel és hatalmas konyhaszigettel volt berendezve. Nan a konyhaszigeten
ült, és nagyban beszélgetett két iskolatársával.
– Mina, de jó, hogy végre itt vagy! Nézd, ki jött el! – mutatott a többiekre. Mina
egyiküket azonnal felismerte, és megállt. Brody volt az egy lánnyal. Nem, várjunk
csak, az nem egy szőke rövid hajú lány, hanem Valdemar, Brody unokatestvére.
Brody és Valdemar is üdvözölte. Brody gyorsan elkapta a tekintetét, alig nézett
a szemébe. Valdemar odasétált, és melegen köszöntötte, mintha rég nem látott
barátok lennének.
– Örülök, hogy látlak, Nina! – tárta szélesre a karjait, majd gyors, kínos
ölelésbe vonta.
– Én is örülök, Valdemar, de Minának hívnak – javította ki a lány.
– Én is azt mondtam, te! Biztosan rosszul hallottad. És ma hívj egyszerűen
Peternek! – Hátralépett, nekidőlt a konyhaszigetnek, így véletlenül Nanhez simult a
válla, aki elvörösödött, gyors pillantást vetett Valdemar-Peterre, majd elfordult.
Brody üdvözlésül biccentett, tekintetében halvány kérdés bujkált. Mina biztosan
tudta, hogy a fiú ma este megkeresi, és beszélni akar vele. Megfordult, és
végignézett a rágcsákkal és innivalókkal teli asztalon. Ugyanilyen kajával töltött
asztalt látott odakint is. Nan anyukája és dr. Martin tényleg tudták, hogyan kell bulit
csapni. Mina eltűnődött, merre lehetnek, de aztán felberregő motorhangra figyelt fel
a tó felől.
Dr. Martin és Veronica egy csapat kölyköt vitt ki a tóra a férfi motorcsónakján.
Mina lenyűgözve nézte, ahogy a pasi a tó közepére kormányozta a hajót, és gázt
adott, a négy élénk narancssárga mentőmellényt viselő tini pedig sikoltozott.
Hamarosan himbálódzó narancssárga labdák lettek, ahogy nyaktörő sebességgel
keresztülvágtak a tavon.
Mina eltöprengett, Nan miért nem élvezi odakint a hajókázást, de aztán eszébe
jutott, milyen híres társaságban van. Bujkált a konyhában, próbálta Pétért megtartani
csakis saját magának, mert tudta, amint észreveszik a srácot, mindenki ott lebzsel
majd körülötte. Vagyis valószínűleg addig rejtegeti majd a legtöbb vendége előtt,
ameddig csak lehet. Minának fogalma sem volt, hogyan akarja megőrizni a
barátnője a srác anonimitását, csak örült, hogy nem neki kell intéznie.
Brody követte a rágcsás asztalhoz, és megpakolta a papírtányérját kis,
négyszögletes szendvicsfalatkákkal. Mina fogott egy kétliteres kólásüveget, és épp
tölteni készült a buborékos italból a kék műanyag pohárba, amikor Nan elkapta.
– Mina, láttad Jaredet mostanában? Meghívtam, de nem láttam a suliban –
kérdezte teljesen ártatlanul, de ezzel felzaklatta Minát, aki elvesztette az irányítást az
üveg felett, beleejtette a pohárba, majd mindkettő a padlón landolt. Az üveg
mindenfelé kólát fröcskölve begurult az asztal alá.
– A francba! – Mina térdre ereszkedett, aztán gyorsan bemászott az asztal alá az
üvegért. Kazalnyi szalvétával kapkodva nekiállt felitatni a kiömlött káoszt. De nem
volt nála elég.
Brody lebukott az asztal alá egy újabb adaggal. () is segített eltűntetni a gyorsan
terjedő tócsát. A lány keze remegett zavarában, égett az arca és a nyaka. Abbahagyta
a törölgetést, hogy a fiúra nézzen. A kék ing kiemelte Brody szemének színét, és
ilyen közelről érezte a kölnije illatát is. A srác biztosan észrevette, hogy őt bámulja,
mert felnézett, és a szája sarka mosolyra húzódott.
Mina zavarba jött, hogy rajtakapták, felugrott, de beverte a fejét az asztalba,
ami ettől vagy nyolc centit jobbra csúszott.
Brody lehetett bármennyire is úriember, ezt senki sem bírta volna ki fapofával.
Nevetett Mina esetlenségén, aki egyenesen a szottyos szalvétákra és a
kólatócsába esett vissza.
– Minden rendben? – kérdezte, miközben próbálta elfojtani a nevetést.
– Nem, azt hiszem, nálam soha, semmi nem lesz rendben! – Mina a fejét
dörzsölgette, és gyilkos pillantásokat vetett az asztalra.
Az asztal megmozdult felettük, amikor Nan és Peter arrébb húzta. A lány
felmosórongyot hozott, Peter meg nagy tekercs papírtörlőt. Ketten rekordidő alatt
eltüntették a kupit, amit Mina kreált.
Szavakkal nem lehetett leírni azt a megaláztatást, hogy Brody és a rocksztár
unokatesója takarít helyette. Ráadásul Minát mindenhol barna lötty borította.
Ráborult a pólójára és a sortjára. Sírni szeretett volna, de Nan a megmentésére
sietett.
– Hé! – suttogta. Megragadta a kezét, és félrehúzta. – Menj fel, és az első ajtó
jobbra a vendégszoba. Ma éjjel ott alszol. Hoztál váltóruhát, ugye? Akkor menj,
öltözz át, és dobd a ruháidat az emeleti mosdóba! – Bátorítóan vállon veregette
barátnőjét, és a lépcső felé taszigálta.
Mina lassan felbaktatott a lépcsőn. Ólomnehéznek érezte a lábát az
aggodalomtól és szorongástól. Megtalálta a hálószobát, kinyitotta a hátizsákját, és
kikapta az első sortot meg pólót, ami a kezébe akadt. Nem is érdekelte, hogy
összeillenek-e, csak átvonult a fürdőszobába, hogy kiöblítse a ruháit, és átöltözzön.
Mozdulatai lelassultak, hogy minél később térhessen vissza a konyhába.
Teljesen egyedül érezte magát az emberekkel teli házban. Amennyire tudta,
kimosta a ruháit, megtörölte a kezét egy puha törülközőben, aztán összeszedte a
bátorságát, hogy ellenőrizze a tükörben a szemfestékét. Csakhogy nem saját barna
tekintete nézett vissza rá. Valaki másé, aki igencsak dühös volt.
 17. FEJEZET

M
ina felsikoltott. Elugrott a mosdótól, és nekiütközött a falnak, szája tátva maradt
rémületében, ahogy próbálta felfogni, mit lát. Saját arca alig látszott, mert
elhalványult a másikhoz képest. Felismerte a szürke szemeket. Jared. Megint az ő
tükörképét látta.
A fiú dühösen kiabált. Mina nem hallotta, de elég volt olvasni az arcáról és a
szájáról. Jared kezével bosszúsan végigszántott sötét haján, megfordult, megint
Minára mutatott, és folytatta az üvöltözést.
A lány vállat vont, és a fülére mutogatott, elmutogatta, hogy nem hallja. Jared
káromkodott, legalábbis Mina arra tippelt. A srác az ökrét rázta, aztán többször a
tükörre csapott dühében és tehetetlenségében. A lány látta, hogy az üveg kicsit
megremeg, valahányszor megüti, de talán csak képzelte. Mindenesetre úgy tűnt,
Jared a tükör fogságába esett.
A fiú lenyugodott, és a tükör felé sétált. Előredőlt, a száját közelebb vitte a
tükörhöz. Mély levegőt vett, lassan meleg levegőt lehelt rá, és nagy párafoltokat
gyártott. Gyorsan kinyújtotta az ujját, és vadul írni kezdett visszafelé.
Rövid és egyszerű szó jelent meg Mina oldalán: SEGÍTS!
A lány megérintette a szót, és érezte a pára hidegét a saját oldalán. Lehetséges
ez? Megérintette a tükröt, és apró ujjnyomot hagyott a párában. Bármit tett, az
hatással volt a tükör másik oldalára. Utánozta Jared mozdulatait, és rálehelt a
tükörre. A srác szeme reménykedve elkerekedett.
Az ujjával hat betűt rajzolt. HOGYAN? De elfelejtett fordítva írni, így Jared azt
látta: ИAYӘOH. A fiú gyorsan elolvasta, válla csalódottan beesett. Nyilvánvalóan
nem tudta a választ, de remélte, hogy Mina igen. Hátralépett az őt körülvevő
sötétségbe. Elmegy!
– NE! – kiáltott fel a lány. – Ne add fel! – Kétségbeesésében felkapta, ami
először a keze ügyébe akadt: egy bronzvázát. Felmászott a pultra, aztán a feje fölé
emelte a vázát, hogy lesújtson vele.
Jared látta, mire készül, vadul rázta a fejét, és kalimpált a karjával, de túl későn.
A váza összetörte a tükröt. Az ütés ereje a keretet is lesodorta.
Mina a tükör helyére meredt, összezavarta az egyszerű fehér fal. Végignézett a
földet borító üvegszilánkokon, de egyikben sem látta Jared tükörképét. Letette a
vázát a pultra, és visszalépett a padlóra. Hátát nekitámasztotta a szekrénynek, és
lecsúszott üvegtörmelékbe. Nem törődött felhorzsolt, vérző kezeivel, felvett egy
tükördarabot, és Jared nevét kiáltotta. Semmi. A fiút nem látta. Eltűnt.
Lépések dübörögtek a lépcsőn, aztán kivágódott a fürdőszobaajtó. Dr. Martin
lépett be, és kilökte kezéből az üvegdarabot. Mina vitatkozott, és próbálta
visszaszerezni.
– Hagyd abba! – parancsolta a férfi dühösen. – Nem engedem, hogy kárt tegyél
magadban! Megértetted? Nem érdekel, mi történt, az nem ok arra, hogy véget vess
az életednek! – Törülközőért nyúlt, és a vágásra szorította a lány tenyerén.
Mina mozdulatlanná dermedt. A férfi azt hitte, eltörte a tükröt, és öngyilkos
akart lenni. Teljesen abszurd gondolat, de nem vitatkozhatott, ha a bizonyítékok
ellene szóltak.
– Nem, ez nem az, aminek látszik! Nem próbáltam… Nem tudom, hogyan
magyarázzam… Én nem… – Az ajkába harapott, amikor dr. Martin kihúzott egy
fiókot, és peroxidot öntött a vágásra. Ugyanabból a fiókból fáslit vett elő, és
nekilátott bekötözni a sebet. Annyit a jó doktor bácsi javára kellett írni, hogy jól fel
volt szerelkezve.
– Akkor próbáld meg elmagyarázni, mi történt itt! – A férfi abbahagyta a
kötözést, és végigmérte Minát. – Különben hívom az anyukádat, és hazamész. Nem
érdekel, ha te vagy Nan legjobb barátnője. Nem akarom, hogy olyannal lógjon, aki
rossz hatással van rá. – A hatás szónál egy kicsit túl szorosra húzta a kötést, és Mina
lába megrándult. A feje nekikoccant a fürdőszobaszekrénynek a hirtelen
meglepetésszerűen rátörő fájdalomtól.
– Aú! – dörzsölte a fejét. – Elhinné, hogy egyszerűen ennyire béna vagyok?
– És a szilánk? – Dr. Martin felemelte a Minától elkobzott darabot. Még volt
rajta pár csöpp vér. Ez megadta Minának a bizonyítékot, amire szüksége volt.
– Csak vércseppek. Épp kezet mostam, amikor a tükör levált a falról, és rám
esett. A kezemmel védtem a fejemet. Nézzen körül! Néhány horzsolást leszámítva a
karomon nincs más sérülés. Akkor vágtam meg a tenyeremet, amikor
megpróbáltam feltakarítani. Maga akkor lépett be. – A lány felemelte a karját, és
csuklóját forgatta, hogy megmutassa a kézfejét. – Csak a kézfejem sérült meg. Itt a
bizonyíték, hogy nem akartam kárt tenni magamban. Higgyen nekem, szörnyen
ügyetlen vagyok, és folyton üldöz a balszerencse.
– Hmm – töprengett a férfi, lassan végigmérte a fürdőszobát és a tükröt.
– Nan hol van? – kérdezte Mina gyorsan, mielőtt a férfi újra megvádolná
valamivel.
Dr. Martin nem nézett rá, tovább vizslatta a falat ott, ahol korábban a tükör
lógott. A lány látta rajta, hogy a lehetőségeket mérlegeli, és még nem döntött, hogy
hisz-e neki.
– Kint a parton Veronicával. Készülődnek a csónakázásra.
 – Ó! – nyögött fel szomorúan a lány. Meglepte, hogy legjobb barátnője szó
nélkül elhagyta a házat. Nan nyilvánvalón megfeledkezett róla. Mással volt
elfoglalva.
– Gyere! – A férfi talpra húzta. – Nem hagyná, hogy Veronica nélküled
induljon el. Hamarosan besötétedik, akkor tábortüzet kell gyújtanunk.
Mina azonnal jobb kedvre derült.
A férfi makacsul fogta a vállát, amikor próbált ellépni mellőle. Dr. Martinra
nézett, aki halkan, szinte suttogva beszélt.
– Nem hiszem, hogy a teljes igazságot mondtad el, de szeretném, ha tudnád,
hogy szeretem Veronicát és a lányát is, akár a sajátomat. Ha bármivel befolyásolod
Nant, vagy ártasz neki, annak komoly következményei lesznek!
– Megértem, de engedjen… – kezdte Mina.
– A beszélgetésnek vége! – vágott közbe dr. Martin, és feltartotta a kezét.
Kinyitotta az ajtót, és megvárta, hogy Mina menjen ki először. A lány akaratlanul is
gyorsított a léptein, szinte kirohant a házból, szégyellte magát, mint akit megszidtak.
Könnybe lábadt szemmel rohant el a tábortűz körül gyülekező diákok mellett.
Nem fog sírni. Hülyeség sírni!
– Hát itt vagy, édesem! – integetett neki Veronica, amikor a stéghez ért. –
Aggódtunk érted! – szólt kedvesen. Hosszú szőke haja fonatban pihent a vállán. Az
izgalomtól, hogy motorcsónakozhat, kipirult az arca, és nagyon hasonlított Nanre.
A lánya piros pöttyös fürdőruhában ült a csónakban, és csüngött Peter minden
szaván.
De csak ők ketten voltak Veronicával. Brody nem volt a csónakban. Mina nem
tudta, miért, de feltételezte, hogy velük tart. Megfordult, a partot pásztázta, és a fiút a
még meggyújtatlan máglya mellett találta Savannah-val és Privel. Dr. Martin épp
akkor ért oda, és a tűzgyújtást szervezte.
Mina meggondolta magát, épp ki akart szállni, de Veronica beindította a
motort, és elhajtott a stégtől. Túl késő. Klassz! – gondolta Mina gúnyosan. Most itt
ragadt a szerelmes gerlepárral. De ciki! Kétségbeesetten szeretett volna visszatérni a
szárazföldre. Csodás csónakozás lenne: a nap épp lemegy, gyönyörű háttér egy
mesésen romantikus estéhez Nan és Peter számára. Mina látta, barátnője mennyire
odavan Peterért, akit ő szintén elbűvölt.
Egymás kezét szorongatták, a srác Nan fülébe suttogott, egyikük sem figyelt a
naplementére. Amikor eléggé eltávolodtak a parttól, Veronica maximális sebességre
kapcsolt. Körözött a tóban, meglovagolta a felvert hullámokat, a csónak újra és újra
elemelkedett a víztől.
Nan és Peter izgatottan kiabáltak, győzedelmesen összekulcsolt kezüket a fejük
fölé emelték, mint a hullámvasúton. Mina az ülésébe kapaszkodott, és gyűlölte
minden percét. Utálta a körülményeit, az életét, és kezdte utálni Nan iszonyatos
mázliját, hogy talált magának pasit. Azt hitte, másodjára könnyebben újra tudják
kezdeni
Brodyval, de inkább még nehezebben. Körmeit dühösen vájta a bőrülésbe.
Ez nem fair! Mi változott? Azért, mert ő nem gazdag? Vagy talán, nem elég
csinos. Miért nem tudott gazdagnak születni, vagy Nan külsejével? Nan hangosan
felnevetett, és Mina bosszúsan összerándult. Ez a motorcsónakozás kész kínzás! Düh
nélkül rá sem bírt nézni a legjobb barátnőjére. Már bánta, hogy egyáltalán eljött, és
gyötörte a féltékenység. Nannek nagyon könnyű. Véletlenül leül egy rocksztár
mellé, egy pillanat alatt véletlenül megcsókolják, most meg pasija van. Szabadon
élheti az életét, nem fenyegeti családi átok. Vitatkozhat arról a szüleivel, melyik
fősulira járjon, közben Mina még abban sem lehetett biztos, hogy megéri a fősulit.
Nan randizhat, nem kell attól félnie, hogy tündér támadja meg.
Az elégedetlenség és a féltékenység fájdalmasan nyilallt Mina gyomrába, úgy
érezte, rosszul lesz. Jelzett Veronicának, aki látta, milyen zöld, és a part felé
fordította a csónakot.
– Miért megyünk vissza? – kérdezte Nan zavartan.
– Mina rosszul van! – kiáltott hátra a válla felett Veronica. – Azt hiszem, ma
estére elég lesz. Egyébként is ideje lenne visszamenni. – Megfordította a hajót,
lekapcsolta a motort, és visszasiklottak a partra.
Nan láthatóan kiakadt, és vádló pillantásokat küldött Mina felé. Barátnőjének
nem kellett gondolkodnia, mit jelent ez a nézés. Mivel évek óta legjobb barátnők
voltak, tudta, hogy Nan őt hibáztatja azért, hogy nem lehet kettesben Peterrel. Erre
mit mondhatna azon kívül, hogy nem igazán érdekli? Amint dr. Martin lesietett a
stégre, hogy segítsen kikötni, Mina egy szempillantás alatt partra ugrott.
El akart tűnni, haza akart menni. Nem így képzelte az estét. De a tábortűz mellett
nem tudta nem észrevenni a három újonnan érkezőt. Főleg, ha az egyiknek taraja
van, és akkora zajt csaptak, ami a halottakat is felébresztette volna. Megérkezett a
Holt Hercegek Társaságának többi tagja, és a buli tényleg kezdett elszabadulni.
Üvöltött a zene. Magnus megint végigette a piknikasztalt. Naga talált
hosszabbítót, kivezették a házból, és bekapcsolták a gitárjaik erősítőit. Constantine
előhozta a basszusgitárját egy rögtönzött jammelésre. A vendégek sikoltoztak, és
körülvették a bandát. Naga és Constantine felállt egy asztalra, nagy zajt csaptak, ami
szerintük zene volt.
Mina távolabb állt, és vegyes érzelmekkel figyelte a jelenetet. Nan és Peter
odaszaladtak, és izgatottan üdvözölték őket. Dr. Martin félrevonta Nant, és vadul
gesztikulált, nyilvánvalóan kiakadt a hívatlan vendégek miatt. Mina látta, hogy a
barátnője csípőre tett kézzel visszakiabál. Veronica a lánya megmentésére sietett, és
a vita véget ért. Dr. Martin bosszúsan csóválta a fejét, és beviharzott a házba.
Veronica és Nan az asztalokhoz siettek, és figyelték, ahogy Peter csatlakozik a
rögtönzött koncerthez. A fiú személyisége azonnal megváltozott, és újra Valdemar
lett.
 Brody legelöl ugrált, és Nannel együtt énekelt. Mina teljesen egyedül és
elfelejtve érezte magát. Mi lett ezzel az estével? Mókásnak kellene lennie, erre most
számkivetettnek érzi magát. Utált itt lenni. Forrt benne a düh. Felkapott egy rakás
szőlőt a legközelebbi asztalról, letépett egy szemet, és egy fának dobta. Csak
Magnus vette észre, aki kajapazarlásról mormogott valamit. Ő nem akart
csatlakozni a társaihoz a hepajban. A többiek a koncerttel voltak elfoglalva. Minát
csak kicsit nyugtatta le a kajadobálás, úgyhogy fogott még egyet, és megint
elhajította. Dühösen dobálta egyik szőlőszemet a másik után. Fákra célzott, és
Savannah White-ot képzelte oda. Jólesett kaját dobálni az elképzelt ellenségére. De a
céltáblán hamarosan Nan mosolygó arca virított.
Egyáltalán nem lepte meg a gondolatai iránya, és valami nagyobb dobóeszköz
után nyúlt. Megragadta a nagyobb lövedéket, célzott, és éppen el akarta dobni,
amikor egy kéz megállította a csuklódobást, és a piros alma a markában maradt.
Magnus fogta a csuklóját, és elvette tőle az almát. Bár erős volt, nem okozott
fájdalmat.
– Ne engedd, hogy a féltékenység és düh irányítsa az érzelmeidet! – kérte
halkan. – Nem vezet semmi jóra. – A szájához emelte az almát, és beleharapott.
Ahogy az alma ropogott a fiú foga alatt, Minának eszébe jutott, mit is csinált. Nem a
megfelelő hatást érte el. Nem elszégyellte magát, hanem mérges lett.
– Fogalmad sincs, hogy mit érzek vagy gondolok! Senki sem tudja, min
megyek keresztül! Úgyhogy ne játszd itt nekem a dalai lámát! – dühtől zihálva
elviharzott a ház felé.
Amikor elérte az elülső verandát, érezte maga körül a bizsergő energiát.
Általában, ha érezte a Történet erejét, megrémült. Most annyira dühös volt, hogy
nem is érdekelte. A tábortűz felé fordult. A tűz fénye megvilágította a bulizó,
táncoló, éneklő diákok boldog, mosolygós arcát. Látott mindenkit: Brodyt,
Savannah-t, T. J.-t, Frankét, Steve-et, Prit és a többieket, de tekintete Nanre siklott, és
ott is maradt. A barátnője hogy lehet ilyen figyelmetlen? Annyira belebolondult az
új pasijába, hogy levegőnek nézte a legjobb barátnőjét. Mina haragudott
mindenkire, és féltékeny volt a barátnőjére.
– Bárcsak esne az eső! – suttogta. – Akkor mindenki elmenne, és visszakapnám
a legjobb barátnőmet.
Abban a pillanatban statikus elektromosság áramlott az ujjaiba, és érezte teste
minden porcikájában. A karján felállt a szőr. A semmiből felhők formálódtak,
eltakarták a csillagokat és a holdat. A szél megfordult a tó felett, hideg északi széllé
erősödött. A levegőt a vihar előtti szag töltötte meg, melyet mennydörgés követett.
A vendégek ijedten felsikoltottak. Újabb villám cikázott az égen, és felnéztek. A
banda azonnal kihúzta a hangszereket, amikor az első esőcseppek aláhulltak.
Pillanatokon belül mindenki bőrig ázott. Mina kissé kárörvendően nézte, ahogy
Savannah fedezékbe rohan, és csöpögve ér a verandára. A legtöbben fedezékbe
menekültek, mások a kocsijukhoz. A vihar nem hagyott alább, ezért a legtöbben
hazamentek. Még a hívogató ház sem vigasztalta a vizes cipőket és ruhákat hordó
tiniket.
Mina mindenkitől távol maradt, felderítette és megijesztette, ami történt. Most
arra használta a Történet erejét, hogy vihart kavarjon? Nagyon úgy tűnt, de miért?
Miért tudná irányítani az időjárást, pláne, ha nincs nála a Grimoire? Volt min
gondolkodnia. Undok mosollyal felvonult a vendégszobába. Nem akart több időt
Nannel és a barátjával tölteni, Brody a kisujját sem mozdította, hogy beszéljenek.
Bezárta az ajtót, leült az ágy szélére, és kinézett az ablakon. Az ablak az első
udvarra nézett, és fantasztikus kilátás nyílt az Imperial-tóra. Egy órával később
megállt egy autó. Mina komoran az ablakhoz sétált. Nem tudta, miért, de egy belső
hang azt súgta, nézze meg. Nézze meg, mi történik épp az orra előtt.
Az üveghez simult, és látta, hogy Brody terepjárója áll meg a verandánál.
Jártak az ablaktörlők, küzdöttek a továbbra is zuhogó esővel. A kocsiból zene
szűrődött ki, és amikor a srác kinyitotta az ajtót valakinek, aki bevágódott az
anyósülésre, Mina látta az utastér fényét. A kocsi egy pillanatra elsötétült, míg
Brody a másik ajtóhoz rohant. Kinyitotta, a kocsi újra fénybe borult, és Mina
meglátta az utast. Nan volt az.
Mina mást nem látott, mert ellépett az ablaktól. A szívéhez kapott, ahogy
megérezte az árulás fájdalmát. Hogy tehette ezt Nan? Hogy mehetett el Brodyval
egyedül éjszaka? Tudta, hogy ő kedveli a srácot. Néhány órával ezelőtt még teljesen
odavolt Peterért. Hogy teheti ezt a legjobb barátnője?
Zűrzavaros lelkiállapotában csak arra tudott gondolni, hogy Nan soha nem is
törődött vele. Minden csak színjáték volt. Csak arra használta, hogy Brody közelébe
jusson. Maga előtt látta, ahogy ők ketten énekelnek a kocsiban, együtt nevetnek, az ő
szülinapja miatt SMS-eznek. Mindent megértett.
Hallotta, ahogy nyikorog a kavics, és a kocsi elhajt. Visszarohant az ablakhoz,
és nézte, ahogy elhajtanak az úton. Némán sírt, könnyei egybefolytak az esővel az
üvegablakon. Levetette magát az ágyra.
– Kérlek, állítsd meg! – kiáltotta bele a vakvilágba. – Múljon el a fájdalom!
Nem akarok így érezni! –Túlságosan elfoglalta a saját fájdalma ahhoz, hogy
észrevegye Jared halvány alakját az ablakban, ahogy figyelmeztetni próbálja. A fiú
vadul rázta a fejét. – Csak azt akarom, hogy múljon el az érzés! Nem akarom, hogy
fájjon! Kérlek, állítsd le! – Mina nem akarta, hogy bárki hallja a fájdalmát, de valaki
hallotta, valaki hallgatta. A lány végül álomba sírta magát, mit sem sejtve a
szobában támadó szélről, és hogy egy láthatatlan erő kissé meglebegtette a haját.
Szirénázó rendőrautóra ébredt. A szobát kék és vörös fény töltötte be. Mina az
ablakhoz rohant. Két rendőrautó állt meg odakint. Elállt az eső, dr. Martin és
Veronica két egyenruhással beszélgetett a kocsifelhajtón.
Mina nem hallotta, mi folyik odalent, de tudta, hogy valami baj történt. A
rendőrök arrafelé mutogattak az úton, ahol Brody és Nan korábban elhajtott.
Veronica felsikoltott, és hangosan zokogva a földre kuporodott. Dr. Martin átkarolta
a menyasszonyát, suttogva beszélt hozzá, ringatta. Magához szorította az asszonyt,
és amikor az égre nézett, néma könnyek peregtek végig az arcán. Mina rémülten
hátrált. Zakatoló szívvel nézett ki az ablakon. Lassan füst jelent meg az üvegen, és
lassított felvételen mindent látott.
Gyorsan peregtek a képek a szeme előtt, mintha ott ült a volna a kocsiban. A
felhőszakadás a föld nagy részét elmosta a veszélyes kanyarban, és Brody nem
tudva, hogy nincs út, túl gyorsan vette be. A kocsi lecsúszott a töltésen, és többször
megpördült. Mina hallotta Nan sikolyát, és hogy Brody védeni próbálta. A kocsi
hirtelen fának csapódott, és az árokban kötött ki. Mina kristálytisztán látta az egészet.
Brody felnyögött, a homlokán lévő sebből ömlött a vér, mert lefejelte a
kormányt. Átnyúlt Nanhez, de a lány nem reagált. Brody kicsit megrázta a karját, de
semmi. Hangosan kiabált, de Mina nem hallotta az ablakvízióban. A srác kikapcsolta
a biztonsági övét, és ellenőrizte Nan nyakán a pulzust. Mina látta, hogy kutat a
roncsban a mobilja után. Hívta a 911-et. Gyorsan, sürgetően beszélt a diszpécserrel,
Mina nagyon figyelte a száját. Majd döbbenten hanyatlott a padlóra, és nem kapott
levegőt.
Ez nem lehet igaz! Visszanézett a ködös ablaktáblára, ahol lassítva újra és újra
lejátszódtak Brody utolsó szavai. Mina tisztán le tudta olvasni a szájáról.
– Meghalt.
 18. FEJEZET

M
ina repült lefelé a lépcsőn, ahogy kirohant a házból, levert egy lámpát. Kivágódott
az ajtón, és elszaladt a zokogó Veronica és a döbbent dr. Martin mellett. A rendőrök
érthetetlen szavakat kiabáltak utána, de nem állt meg meghallgatni. Zakatolt a szíve,
a cipője csúszott a sárban, ahogy végigrohant az úton. Nem messze, úgy negyed
mérföldnyire meglátta a többi rendőrautó, mentő és tűzoltóautó fényeit.
Ez az egész az ő hibája! Mélyen legbelül tudta. A Történet valahogy hallotta a
gondolatait, kívánságait, de nem ezt szerette volna. Sosem akart ártani senkinek,
különösen nem annak a két embernek, akik a legfontosabbak voltak számára.
Hisztérikusan sírt, és alig látott a sötétben. Ha egyenesen leszalad a
hegyoldalon az erdőn át, akkor lefelezheti a távolságot a kanyargós úthoz képest.
Nem érdekelte, hány újabb vágást és karcolást szerez, esettkelt, botladozott és
fenéken csúszott le a hosszú domboldalon. Az erdő kísérteties volt a vészjelzők
piros, kék és fehér fényében. Hangos berregés visszhangzott az éjszakában, és
szikrák világították be a fákat. A tűzoltók épp kivágták Nant a kocsiból, így a
mentősök még nem férhettek hozzá. Talán a vízió hamis volt, és a barátnője még él.
– Nan! Brody! – sikoltotta Mina, ahogy folytatta az ereszkedést. – Sajnálom! –
kántálta, ahogy átlépett egy kidőlt fatörzsön. – Megmentelek! – Félrelökött egy ágat
az útból, és ment tovább, közben végig imádkozott.
Bizsergés járta át, és hatalmas elektromosan izzó ovális jelent meg előtte.
Egyszer már látott ilyen kört, amikor Ever ajtót nyitott a tündérvilágba. Most a
tündérvilágból jött valami ide.
Mina hátrált a parázsló ajtó elől, és egy fatörzs mögött talált menedéket.
Szájára szorította a kezét, hogy lassítsa a légzését, túlságosan félt megnézni, mi
érkezik. Fifti-fifti volt rá az esély, hogy jó vagy rossz lény érkezik. Bárhogy is, a
Grimoire nélkül ő csak egy átlagos, tizenhat éves lány.
A ragyogás egyre erősödött. Mina eltűnődött, hogy a rendőrök észreveszik-e
az éteri fényt, vagy túlságosan lefoglalja őket a mentés. Még azt sem tudta, hogy
Brody kijutott-e a kocsiból.
Az erdő egy pillanatra elsötétült, amikor a tündérvilágból érkező valami elállta
a fényt. Az erdőt frissen vágott gardénia illata töltötte be. Egy másodperccel később
ismét minden elsötétült. Mina egyedül volt az erdőben egy tündérrel. Lehunyta a
szemét, és fülelt, hátha mozgást hall. Ha sikít, valaki iderohan… reménykedett. Már
ha hallják őt a mentőakció zaján túl.
Tessék, levélzizegés! Valaki sétált felé a fa mögött. Meg fog halni. De legalább
nem harc nélkül. Csendesen lecsúszott a földre a fatörzs mellett, és megfogott egy
lábánál heverő botot. Ha elkapja, amikor a lény átugrik a tündérvilágból, talán
megbéníthatja.
Megragadta a botot, mély lélegzetet vett, némán számolt háromig, majd a botot
magasra tartva előugrott a fa mögül. Az elé táruló látványtól mozdulatlanná
dermedt.
Éteri hölgy állt előtte. Bőre sápadt volt, haja akár a csillagfény, a legkékebb
selyembe öltözött, fején ezüstkoronát viselt. A fegyverként felemelt botra nézett.
Gyönyörű szemöldökét hitetlenkedve vonta fel. Ujjával legyintett, erre a bot kirepült
Mina kezéből az erdőbe.
– Ki vagy te? – kérdezte a lány félig ámulva, félig félve.
– Máb vagyok, és azért jöttem, hogy alkut kössünk – válaszolta a nő
egyszerűen, érzelmek nélkül.
Mina alaposan végigmérte. Eszében sem volt alkut kötni egy tündérrel. A fejét
rázta, de a nő óvatosan felemelte az egyik ujját. Mina érezte, hogy a feje azonnal
abbahagyja az ingást. Többé nem volt ura a saját testének.
– Én óvakodnék válaszolni, mielőtt meghallgatnám a feltételeket. Amint egy
alku megköttetik, nem lehet visszavonni. – Kinyújtotta sápadt kezét, és ujjával az
autóroncsra és a barátai megmentésén keményen fáradozó mentőcsapatra mutatott.
Mina fényszórókat látott közeledni a ház felől, feltételezte, hogy Veronica és dr.
Martin az.
– Oké – suttogta idegesen –, hadd halljam a feltételeket! De figyelmeztetlek, ha
hátráltatni akarsz, hogy megmenthessem a barátaimat, akkor hallani sem akarom.
Máb leeresztette a karját, lehunyta a szemét, és halvány ragyogás jelent meg
körülötte.
– A lány már halott. A fiú agyrázkódást kapott, de túléli.
– Hazudsz! – támadt rá Mina, és térdre rogyott az erdő porában. – Nan nem
hallhat meg! Nem lehet igaz!
– De igen, gyermekem. Elbuktál a küldetéseden, és nem teljesítetted a
kötelességedet a Grimoire őrzőjeként – válaszolta Máb. – De reményt adhatok, ha
elfogadod az alkut.
– Anya azt mondta, sose bízzak a tündérekben – merevedett meg a szavak
hallatán Mina.
– Akkor a barátnőd örökre elveszett – jelentette ki a tündérkirályné
határozottan. Szeme dühösen megvillant. Megfordult, belenyúlt a ruhájába, és
ezüsttubust húzott elő, hogy ajtót rajzoljon, és távozzon.
– Várj, mit akarsz? – Mina kétségbeesett, bármit megtett volna, hogy
visszahozza Nant.
Máb megfordult, és rámeredt. Nem volt nehéz észrevenni, hogy nehezen
uralkodik az érzelmein.
– Olyan alkut ajánlok, amit Grimmnek még sosem ajánlottak, igaz, Grimm
még soha nem vétett ilyen súlyos hibát, és követte el az elképzelhetetlent.
– Úgy érted, elvesztettem a Grimoire-t – válaszolta dühösen Mina. – Azt hittem,
ez boldoggá tesz, mert így szinte lehetetlen végrehajtanom a küldetéseket.
Máb szeme megvillant, hideg szél támadt, vadul Mina arcába csapkodta a haját.
– Csend, te jelentéktelen emberi lény! Tudatlanságod ártatlan tündérek életébe
kerül. A Grimoire börtön. Arra használjuk, hogy a tündéreket csapdába ejtsük a
lapjai közé.
Mina úgy érezte, lenézik, és haragja már Mábéval ért fel.
– Igen, ezt mind tudom. Jared elmagyarázta. Azt is elmondta, hogy ti és a
Történet manipuláljátok a küldetéseket, hogy a Grimmek elfogják az
ellenségeiteket. Engem és a családomat arra használjatok, hogy elvégezzük a
piszkos munkát. És mi belehalunk.
– Így van, ha a királynőt sarokba szorítják, fel kell áldoznia a gyalogokat,
hogy védje a királyt. – Amikor Máb lecsillapodott, a szél nem bántotta többé Minát.
A lány elgondolkodott a sakkanalógián. Valaki mondott valami hasonlót, de
most nem jutott eszébe, kicsoda.
– A Grimoire az ellenség kezére került. Nem tudom ki, de arra használja, hogy
ártatlanokat ejtsen csapdába. Még te sem fordíthatsz ennek hátat, mert te veszítetted
el. És neked kell fizetned az elveszett életekért. Csak idő kérdése, hogy még többen
tűnjenek el. Tudod, kikről beszélek, ugye?
Mina gondolkodott, nem tudta biztosan, kiről beszél Máb, de aztán leesett.
– Az eltűntekre gondolsz: a futár, az autómentő és a kávés lány?
– Még a tanárnőd is – érkezett a komor válasz.
– Mrs. Porter, az osztályfőnököm? Azt hittem, csak nyugdíjba ment.
– Mind ártatlan, mind igazságtalanul bebörtönözve – csóválta a fejét Máb.
– Nem mondanám, hogy mind ártatlan – mondta ki hangosan Mina a gonosz
Mrs. Porterre gondolva. De ha ő tündér, akkor érthető, miért utálja Minát, aki
Grimm.
– MIND ÁRTATLANOK! – jött ismét dühbe Máb.
– Mind a te hibádból foglyok, és ők fizetik meg az árát. Különösen a fiam.
– A fiad? – kérdezte Mina, de Máb nem törődött vele.
– Nem tehetem meg nem történtté az eseményeket, de az eredményt
megváltoztathatom. A többi rajtad áll, ha megígéred, hogy megtalálod a Grimoire-t,
és többé nem veszíted el. Mert ott van a számomra legértékesebb.
– Úgy érted, meg tudod menteni Nant?
– Nem, nem tudom teljesen, de te kaphatsz egy esélyt, hogy megmentsd. Ha
hajlandó vagy rá.
– IGEN! – kiáltotta Mina, arcán könnyek peregtek. – Hajlandó vagyok. Bármit
megpróbálok, hogy megmentsem!
– Tehát beleegyezel? – kérdezte Máb.
– Igen, beleegyezem – válaszolta Mina, majd rájött, hogy anélkül fogadta el,
hogy ismerne minden feltételt.
Máb szélesre tárta a karjait. Szemében éteri energia lángolt. A csillagok
fényesebbnek tűntek, és mintha közelebb lettek volna a Földhöz, mint az lehetséges.
A levelek megint zizegtek, a levegő kavargott Máb körül a lábánál, majd lassan a
levegőbe emelkedett.
– Akkor menned kell! – suttogta Minának.
– Tessék? Hova menjek?
– Menj! – parancsolta a királynő.
Mina eliramodott, nem törődött a tündérrel az erdőben. Futott tovább le a
hegyről, a roncs felé. Látta, hogy Nan testét kihúzták a kocsiból, és a hordágyon
fekszik. A köré gyűlt mentősök hátrahúzódtak. Egyértelmű volt, hogy nem tudták
újraéleszteni.
Dr. Martin a hisztérikus Veronicát ölelte, miközben a hordágyat lassan
beemelték a mentőbe. Már nem siettek, mert nem tudták megmenteni. Nem a
korházba siettek. A hullaházba vitték.
– NE, VÁRJANAK! – kiáltotta Mina, ahogy kibotorkált az útra. Sejtette,
hogy valószínűleg rémisztőén fest. – Nem halt meg! – Egy tűzoltó megállította,
hogy ne fusson a hordágy felé, próbálta visszatartani.
Szavaitól Veronica még hangosabban zokogott. Dr. Martin dühösen nézett a
lányra.
– Dr. Martin, maga orvos. Higgyen nekem, nem halt meg! – sikoltotta Mina
újra, és küzdött az őt tartó férfival.
Az undorodó dr. Martin odalépett hozzá.
– Orvos vagyok, tudom, hogy meghalt. Magam ellenőriztem. Ne okozz több
gondot, Mina! Figyelmeztetlek! – fenyegetőzött.
– Dr. Martin, kérem, bízzon bennem! Nem halt meg! Ne mondjon le róla! –
Mina sípcsonton rúgta a tűzoltót, és a mentő felé rohant. Annyira megzavarodott,
hogy csak akkor vette észre, ki támaszkodik a második mentő lökhárítójához,
amikor felállt, és elállta az útját.
– Ne! – Brody megragadta Mina karját, és átölelte. – Ne zaklasd fel őket még
jobban! Nan több mint fél órája halott. Meghalt, még mielőtt hívtam a mentőket. –
Lenézett a lányra, kék szeméből sütött a fájdalom és a bánat, vörössége elárulta,
hogy egy ideje már sír.
– Nem, te tévedsz! Nem ismered őt úgy, mint én! Ő harcos! Néhány év múlva a
Juliardra jár majd. NEM halt meg! – üvöltött rá Mina.
 – Mina – szólította nevén a fiú, és a szeme megint könnybe lábadt. – Mina, el
kell engedned őt! Nincs többé!
– Brody Carmichael, eressz el most RÖGTÖN! – parancsolta Mina, és dühösen
lerázta magáról. – Nem hiszem el, hogy meg sem próbálod megmenteni!
– De megpróbáltam. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megmentsem. –
Brodynak láthatóan fájtak Mina szavai.
– Nyilvánvalóan nem eléggé, mert megölted őt! – szegte fel dühösen az állát
Mina. Félrelökte a fiút, és a még mindig síró Veronicához szaladt.
– Hallgasson meg! Mrs. Taylor, figyeljen ide… nem halt meg! Ne engedje,
hogy elvigyék a kórházi hullaházba! Mondja meg nekik, hogy azonnal vigyék be a
sürgősségire!
A holtsápadt Veronica ajka remegett. Nem nézett Minára, de a lány tudta, hogy
hallja. Addig ismételgette a kérést, míg Veronica bólintott.
Az asszony felállt, és a barátjára nézett.
– Igaza van. Ne engedd, hogy elvigyék az én kicsikémet a hullaházba! Nem halt
meg! – Félrelökte dr. Martint, és kinyitotta a mentő hátulját. Bemászott a lánya
hordágyra tett, fekete zsákba zipzárazott mozdulatlan teste mellé. Intett Minának,
hogy szálljon be mellé.
A lány a döbbent Brodyra és a dühös dr. Martinra ügyet sem vetve beugrott a
mentőbe, és Veronica mellé csusszant, aki igen érdekes beszélgetést folytatott a
sofőrrel.
– NEM! Most azonnal elvisz minket a sürgősségire! Bekapcsolja azokat a szép
fényeket meg a szirénát! Meg kell mentenünk valakit!
A mentősök válluk felett dr. Martinra néztek, aki megerősítésként a
menyasszonya mellé csusszant, és becsukta a hátsó ajtót. Lopva Minára és a makacs
édesanyára pillantott, akik veszett ügyért küzdöttek.
– Nos, hallotta, mit mondott – sóhajtott fáradtan. – Induljon!
A két mentős vállat vont, bekapcsolták a fényeket, és elindultak a kórház felé.
Mina kizipzárazta a zsákot, és vissza kellett fognia magát, hogy ne kiáltson fel.
Nan arcát rengeteg vér borította, leginkább a fejsebéből. De semmi életveszélyeset
nem látott rajta, sem a halál egyértelmű jelét. Ez reményt adott. Körülnézett a
mentőben, meglátott egy sztetoszkópot, és dr. Martinnak nyújtotta.
– Ne adja fel! – suttogta bátorítóan.
– Van elektronikus szívmonitorunk, Mina – felelte a férfi leverten. Már feladta.
– Próbálták újjáéleszteni, de nem sikerült.
– A gépek tévedhetnek – rázta a fejét a lány. – Az emberek tévedhetnek. Ne erre
hallgasson! – A szívmonitorra mutatott. – Hanem erre! – Megérintette a férfi
mellkasát.
– Mit súg a szíve? Az enyém azt, hogy higgyek és reméljek.
A férfi elvette a sztetoszkópot, a szeméből könnyek folytak. Betette a fülébe,
előrehajolt, hogy meghallgassa Nan élettelen szívét. Mina visszatartott lélegzettel
várt, és imádkozott. Kihajtottak az országútra, és a mentő gyorsított. Veronica kérte,
hogy használják a szirénát, és ők engedtek a sürgetésnek.
Teltek a percek, és nem történt semmi. Mi folyik itt? – töprengett Mina. Máb
megígérte, hogy megmenti Nant. Dr. Martin levette a pumpát, és Nan szájára és
orrára tette. Állított a lélegeztetőgépen, és bekapcsolta. Meghallgatta Nan szívét, és
elkezdte a szívmasszást. Nem voltak látható életjelek, így folytatta a lélegeztetést. A
mentő ráfordult a kórházhoz vezető útra. Nan továbbra sem mutatott életjeleket.
– Gyerünk, kicsim! – suttogta Veronica a lánya kezét szorongatva. – Gyerünk,
babám, lélegezz!
– Sikerülni fog, Nan! – kérlelte dr. Martin. – Tedd meg az anyukádért és értem!
– folytatta a szívmasszást, de újabb harminc másodperc után Mina látta a vereséget a
szemében.
Megint sírva fakadt, ahogy a mentő befordult a kórház sürgősségi bejárata felé.
Az alku nem így szólt. Ennek nem így kellene történnie.
Dr. Martin le akarta tenni a sztetoszkópot, de Veronica megragadta a kezét.
– Kérlek, Robert, hallgasd meg még egyszer! – kérte kétségbeesetten.
A férfi lehorgasztotta a fejét, félt a menyasszonyára nézni, de
engedelmeskedett. Lehajolt, a fémkört Nan szívére tette, és hallgatózott.
Mina és Veronica visszafojtott lélegzettel vártak, remélték, csendben maradtak
ahhoz, hogy a férfi jól halljon.
A mentő megállt a bejáratnál, és nővérek siettek eléjük. Dr. Martin Nan
mellkasára hanyatlott, és hangosan sírt. Veronica a szája elé kapta a kezét, hogy
visszafojtsa a zokogást. Vigasztalóan megérintette a férfi vállát.
– Semmi baj, Robert! Te mindent megpróbáltál – csitította.
Kinyíltak a hátsó ajtók, a sürgősségiek kihúzták a hordágyat, és bevitték Nant a
sürgősségi osztályra.
– Sajnálom, hogy én nem… nem tudtam – csóválta a fejét dr. Martin.
Veronicára nézett. A szemében nem fájdalom volt, hanem bűntudat.
– Mi az? – Veronica kétségbeesetten a szívéhez kapott, amikor a férfi válla
némán rázkódni kezdett.
– Hallottam-a vállak még jobban rázkódtak. Dr. Martin nevetett. Szeme
sarkából patakzottak a könnyek. – Először el sem akartam hinni, de hallottam a
szívverését! Veronica, Nan él!
Csodálkozva néztek a betolt hordágyra. Egyik orvos a másik után rohant, hogy
ellássa az élő, lélegző Nant. A mentősök az első ülésen hátranéztek, és
üdvrivalgásban törtek ki.
 19. FEJEZET

B
ár nem az a teljes gyógyulás volt, amiben Mina reménykedett, jobb, mintha halott
lett volna. Nan szíve vert, egyedül lélegzett, de mély kómába zuhant. Veronicának ez
nem számított, csak az, hogy a kicsikéje él.
Minát összezavarta, hogy Nan kómában volt. Az alku nem így szólt, de
próbálta felidézni, miről beszélt Mábbal. Hát, harcolt Nanért, de úgy tűnik, nem
eléggé. Mina megváltozott. Inkább dühös volt, mint zavart. Addig nem kapott
választ, míg el nem kapta Evert a suliban.
– Mi folyik itt, tünde? – sziszegte a lány fülébe az első óra előtt. A
szekrényajtók becsapódása elfedte a szavait. – Beszéltem Mábbal. Úgy tűnik, nem
tartja be az alku rá eső részét.
– Hogy merészelsz így beszélni a Fátumokról? – fordult felé Ever dühtől
parázsló szemekkel.
– Fátumok? Egyébként is, mi ez a többes szám? Azt akarod mondái, hogy Máb
az uralkodó tündérek egyike? – kérdezte Mina döbbenten.
– Ennyire ostoba vagy? Hát persze, hogy az! Ő a királynénk. Nem hallottál
még a királyi többesről? Amikor a királyi családról beszélünk, mindig azt
mondjuk, hogy Fátumok. – Ever kivette a könyveit, és bezárta a szekrényt. Gyorsan
elsétált, próbálta lerázni Minát.
– Aha, tökmindegy. – A másik lány nem eresztette. – A Mábbal kötött alkuról
beszélek, nem tartotta be a maga részét. – Gyorsított, hogy Ever ne lógjon meg
folyton előle.
– Nem szólíthatod a keresztnevén. Neked, Grimm, vagy Fátumok, vagy
Királyné. És azt megkérdezted már magadtól, hogy te betartottad-e az alkut? A
Fátumok nem ostobák. – Ever befordult az osztálytermébe, és elállta az ajtót, hogy
Mina ne tudjon bemenni.
– Ne hidd, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem, tünde! – sziszegte
hangosan a lány. – Tudom, hogy a te fajtád eltűnik. Azt akarod, hogy kiderüljön,
hogy itt vagy a suliban? El akarsz tűnni, mint Mrs. Porter? – Nem játssza többé a
gyámoltalan hősnőt. Meg kell mentenie a legjobb barátnőjét, és meg kell védenie a
családját.
– Találkozunk suli után a focipályán! – sápadt el Mina üres fenyegetésétől Ever.
 Megszólalt az óra kezdetét jelező második csengő, Mina késésben volt, de nem
nagyon érdekelte. Evert bámulta, aki bement az osztályba, és leült. Mina végigosont
a folyosón, és beslisszant az osztályfőnöki órára. Mrs. Colbert helyettesített, és igen
éles pillantást vetett a lányra, amikor az alázatosan leült.
Nehéz volt a bejelentéseket hallgatni mástól, mint az ősz tanárnő. Mrs. Porter
távolléte emlékeztette Minát a bukására és mostani alkujára. Új pletykák keltek
szárnyra az eltűnésről, hogy nem is előnyugdíjról van szó, hanem emberrablásról.
Senki sem értette, mi folyik itt, és csak Mina tudta, hogy az asszony nem jön vissza.
Brody nem jött suliba, ami azt illeti, Mina legtöbb óráján kevesen voltak.
Virrasztást tartottak a kórházban, és Mina bármilyen más körülmények között ott lett
volna. De mélyen legbelül tudta, hogy jelenléte nem segít barátnőjén.
Amint megszólalt az utolsó csengő, a szekrényben hagyta a könyveit, és a
focipályához rohant. Lehet, hogy Ever kicselezi és elszalad. A tünde gyűlöli.
Amikor Ever megjelent, meg volt lepve.
– Jó, jó, össze ne pisild magad az izgalomtól! Itt vagyok – gúnyolódott a tünde,
elsétált mellette, és leült a hideg acéllelátóra. – Szóval, gondolom, egy rakás
kérdésed van, úgyhogy halljuk! – Apró kézmozdulattal nyomatékosította a
szarkazmusát.
– Máb megígérte, hogy megmenti a barátnőmet, Nant. Ha megtenné, akkor én
megkeresném, aki ellopta a Grimoire-t. Hát, hazudott. Nem mentette meg Nant, hisz
kómában fekszik a kórházban. – Mina fel-le járkált az unott Ever előtt.
– Várj, várj! – A tünde felemelte a kezét, és Mina megállt, hogy ránézzen. –
Pontosan mit mondtak a Fátumok?
Mina arca elgondolkodva összerándult, ahogy visszaidézte a beszélgetést.
Ever a halántékához illesztette az ujjhegyét, és lehunyta a szemét, mintha
gondolkodna.
– Még valami, ó halandó?
– Ó, és azt mondta: „Nem menthetem meg teljesen, de kaphatsz egy esélyt,
hogy megmentsd” – hadarta Mina.
– Ennyi? – Ever kinyitotta a szemét, és hitetlenkedve nézett a lányra.
– Igen, ennyi volt. – Mina reménykedve nézett rá. – Szóval elmondanád, mi
történt?
– Igen. Te hülye, nem teljesítetted az alku rád eső részét. – Ever leugrott a
lelátóról, és elindult. – Szerezd vissza a Grimoire-t, és fejezd be a küldetést!
Egyébként tizennégy kilencvenöt lesz, készpénzt vagy csekket is elfogadok.
– De Máb azt mondta, elbuktam – rázta a fejét zavartan Mina. – Akkor mit
fejezzek be? Azt hittem, visszahozza a barátnőmet. – Mina követte Evert a pályához
vezető lépcsőn.
– Betűzzem le neked? Vannak szabályaink, amiket szeretünk rugalmasan
kezelni, általában úgy, hogy nekünk kedvezzenek. De Őfelsége nem azért hozta
vissza a barátnődet, mert nem akarja, hanem mert nem tudja. Nem vagyunk
mindenhatóak, mint azt egyesek hiszik. De elég jól manipuláljuk a dolgokat.
Mina döbbenten megállt, és válaszra várt.
Ever sarkon fordult, visszasétált Minához, és a fejét ütögette.
– Hahó, Mina! Átalakította a küldetésedet! A haverod nem halott, hanem
elaltatta, mint a régi hercegnős mesékben Hófehérkét és Csipkerózsikát. Kaptál még
egy esélyt, hogy rendesen befejezd a mesét. Biztos vagyok benne, hogy ha sikerül, a
barátod felébred, és jobb lesz, mint újkorában. Csak találd meg a Grimoire-t, és
állítsd meg azt, aki el akar rabolni minket!
Mina megértette végre. Azt hitte, nem sikerült a küldetés, és ennyi. Nem kap
második esélyt, hogy megmentse Nant. De ez nem segít abban, hogy kitalálja, ki
vitte el a Grimoire-t.
– És hogy találom meg, aki ellopta a könyvet? Még azt sem tudom, hogy ez a
valaki tündér vagy sem. Mármint bárki lehet.
– Grimbusz! – Ever ledobta a hátizsákját, és matatni kezdett egy a cipzáron
lógó kulcstartóval. – Tessék, nem túl erős, és ne villogtasd csak úgy bárkire. Ha
rossz tündérrel húzol ujjat, nagy bajba kerülhetsz. De segíteni fog.
– Apró, kulcstartóra erősített kék hengert nyújtott át.
– Egy lézertoll? – nézett rá hitetlenkedve Mina. – Ez meg hogy a csudába
segítene? Bekapcsolta, Everre villantotta, de nem történt semmi, míg meg nem
lengette Ever háta felett. A levegő hullámozni kezdett, és megjelentek a lány lila-kék
szárnyai.
– Hé, látom a szárnyaidat!
– Ja, próbálunk beolvadni, amennyire tudunk, de néha egy erős lézer átvághat a
két világ határán, és tönkreteheti az álcánkat. De a királyi család tagjain nem
működik.
– Királyi család, mint a Fátumok? – kérdezte Mina megszeppenve.
– Akik vérségi kapcsolatban állnak a Fátumokkal. Ezért ők alakváltók, és elég
erősek ahhoz, hogy ellenálljanak egy lézertollnak. – Ever horkantva felnevetett.
– Hé, Ever! – bólintott elgondolkodva Mina. Próbálta nem megbántani a lányt.
– Szerinted Jared eltűnése kapcsolódik ahhoz, aki foglyul ejti a Grimoire-ral a
magadfajtákat?
– A felét sem tudod, mi folyik itt! – horkantott fel ismét Ever a szemét forgatva.
– De annyit mondhatok, hogy bárhol is van a Grimoire, Jared biztosan a közelben
van.
– Ugye nem hiszed, hogy ő áll az emberrablások…
– NEM! Nem ő az. – Ever dühösen fordult Minához. – Ha ismernéd, akkor
tudnád, hogy ez lehetetlen!
– Hé, tudom, hogy lehetséges! – Mina ugyanolyan dühös lett, mint Ever. –
Engem elrabolt, és otthagyott az erdőben. Azért kérdezem, mert meg kell
kérdeznem. – Kisétáltak a focipályáról a biciklitárolóhoz. Mina felemelte a
támasztékot, és előhozta piros bicaját. Everre nézett, próbált a kemény külső mögé
látni. A vastag szemfesték, zselés haj és a lila-fekete ruhák mögött rémült fiatal lányt
látott.
– Mit keresel még itt? Ügy értem, miért nem mész vissza a tündérvilágba, ahol
biztonságosabb? – kérdezte.
– Ki mondta, hogy a tündérvilág biztonságosabb? – Ever lehorgasztotta a fejét,
sötét tincsei a szemébe hullottak, és elfedték az arcát. – Mind menekülünk valami
elől. Ráadásul egy lány nem járhat suliba? Ami azt illeti, akár embersuliba is. Nem
tiltja törvény – vágott vissza rosszkedvűen.
– Nem akartam… – próbált bocsánatot kérni Mina.
– Dehogynem. Szerinted nem tartozunk ide, haza kellene mennünk a
tündérvilágba. Hát, hadd mondjak valamit, Mina Grime. Otthon vagyok. Ez az
otthonom. Úgyhogy bocsi, ha nem vagyok teljesen oda attól, hogy segítsek
befejezni a küldetéseidet, és kénytelenek legyünk visszamenni a tündérvilágba. Nem
mindenki akar visszamenni. Persze, lehet, hogy van feladatunk, ami miatt vissza kell
mennünk, de sokan szeretünk inkább itt élni.
– Bocsánat, nem gondolkodtam… – kezdte Mina.
– Te sosem gondolkodsz. Nem… senki nem gondolkodik. – Ever vállat vont,
és zsebre tette a kezét. Elhessegette Minát, aztán feltette a fejhallgatóját, nagy dérrel-
dúrral bekapcsolta az iPodját, és elsétált.
 20. FEJEZET

V
ad ötlet volt, de jelen helyzetben Minának csak ez jutott eszébe. Kicsit
türelmetlenkedve megvárta, míg aggodalmaskodó anyja és az öccse lefekszik
aludni, aztán kisurrant a fürdőszobába, és ellopta a tükröt. Nem volt épp lopás, mert
úgy tervezte, visszateszi, hacsak nem töri el, mint a másikat. Nagy volt, de
szerencsére vastag fém kereténél fogva könnyen felvitte a tűzlépcsőn a menedékébe.
Azt találta ki, hogy az ötletét a tetőn próbálja ki, és nem a fürdőben beszél a
tükörhöz, nehogy kiakassza az anyját és az öccsét. Aha, jobb lesz a tetőn. Ha addig
nem töri ki a nyakát.
Végül épségben feltette a tükröt a szegélyre a megmentett kerti törpe, Sir
Nomer mellé. Hátralépett, és elgondolkodva szemlélte a tükörképét, közben belülről
rágcsálta az száját. Most mit csináljon? Jared általában a legalkalmatlanabb
pillanatokban csak úgy megjelent, de neki most rögtön szüksége van rá.
Jared volt az egyetlen segítség, ahhoz, hogy rájöjjön, ki vitte el a Grimoire-t.
Ha ő is csapdába került, mint a többiek, talán el tud mondani valamit a hollétéről,
vagy hogy ki rabolta el. Persze csak akkor, ha megjelenik.
– Hahó? – kiáltotta oda óvakodva a tükörnek. Zavartan kalimpált a kezével
előtte. – Psszt, Jared! Hé, most itt vagyok! Előjöhetsz, amikor csak akarsz!
Segítened kell!
Semmi. A tükörben csak önmagát látta.
– Tudtam, hogy ez lesz! A magadfajtától nem is várhatok mást! – Hátat
fordított, úgy tett, mint aki elviharzik, aztán hátralesett a válla felett, hogy változik-e
valami. Semmi.
– Ez nevetséges! – sziszegte Mina hangosan. Visszalépett a tükörhöz,
megérintette a keretet, közben hosszan és erősen arra gondolt, mit szeretne. Nem
mintha bármi hatalma lett volna a tükör felett, vagy ilyesmi, vagy be tudná
kapcsolni, amikor csak akarja, mint egy tévét… vagy mégis?
Az anyja szavai kísértették, és kristálytisztán hallotta Sarát: „Nem mindig
választhatod meg, melyik szerepet játszod a küldetésben.”
Ez az! Azt hitte, ő lesz a védelmező vagy a vadász, aki megmenti a hercegnőt a
gonosz királynőtől. De saját keserű féltékenysége ellene fordította a mesét. Ő lett a
gonosz.
 A Történet a saját érzelmeit használta fel ellene, és próbált ártani a legjobb
barátnőjének. Talán az egész arra ment ki, hogy csapdába ejtse Savannah White-ot,
aki tökéletes hercegnő lenne, de akkor épp Nanre volt a legféltékenyebb.
Ha ez igaz, akkor tényleg van hatalma a tükör felett. Csak egy módja van, hogy
kiderítse, valóban ő-e a gonosz királynő a Hófehérke-mesében. Lassan visszasétált a
tükörhöz, és saját sápadt tükörképére meredt. Hangja idegesen remegett, míg
megpróbált visszaemlékezni a szövegre.
– Tü-tükröm, tükröm, mondd meg nékem, k-ki a legszebb a vidéken? –
Lehunyta a szemét, és szívverése felgyorsult. Halk zümmögés áradt a tükörből, és
kavargó féreglyuk jelent meg benne. Mina szégyenkezve lehajtotta a fejét, és a
megbánás könnyei potyogtak a szeméből, de tudta, ki kell nyitnia a szemét, hogy
lássa, mit mutat a tükör.
Nem volt meglepetés, amikor a kórházi szoba jelent meg a tükörben, bár a kép
kissé egyoldalú volt, mintha a tükör csak a szoba más tükröződő felületéről tudna
közvetíteni. Kellett egy perc, míg rájött, hogy mi a látószög. A sötét tévéképernyő.
Felismerte a szobát, ott volt első éjjel, és az alvó, szőke alakot is az ágyon. Nan volt
az.
Tehát a mese rendesen játszódik: Nan a legszebb és Mina a gonosz királynő.
Épp ki akarta kapcsolni a képet a tükörben, amikor kinyílt a kórterem ajtaja, és egy
fiatal, jóképű, szőke fiú sétált a képbe. Háttal állt a tévéképernyőnek, majd Nan felé
fordulva ült le az ágyhoz, elrejtve a kilétét.
Halkan beszélt, és Mina meglepődött, hogy hallja a hangját a tükörben. Úgy
tűnt, ha rendesen használják a tükröt, működik a hang. A fiatalember megfogta Nan
kezét. Újra és újra ugyanazt ismételgette, amíg végre eljutott Mina füléhez.
A lány háta megfeszült meglepetésében, megbántottságában és dühében.
Felismerte a vállakat: Brody volt az. Brody ült Nan ágya mellett, vigasztalta, és
beszélt hozzá, amikor neki kellene. Dühösen hátrált, és elhessegette a képet,
meglepte, amikor tényleg eltűnt a parancsára, bár igazából mégsem lepődött meg.
Fel-alá járkált az aprócska tetőn, kezét ökölbe szorította, igyekezett nem sírni. El
kell távolodnia a helyzettől: nem aggódhat most Nan miatt. Biztonságban van,
legalábbis egyelőre. Megerősítve a tükör-elméletet, és hogy melyik küldetésen van,
megadta a választ, hogyan mentse meg. De abban nem segített, hogy hogyan találja
meg a Grimoire-t, vagy hogyan lépjen kapcsolatba Jareddel.
– Oké, Mina, gondolkodj! Gondolkodj! – parancsolta magának, miközben
próbálta megnyugtatni idegeit és érzéseit. Gyorsan letörölte a könnyeit, és visszaállt
a tükör elé.
– Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, kit utálok legjobban ezen a vidéken!
A tükör ismét kavargott, Mina émelygett, és undorodva ugrott hátra, amikor
túlméretezett száj jelent meg előtte.
Mosolygott, csücsörített, hatalmas rúzsos tubusból újabb réteg rúzs került az
ajkakra.
– Fúj! – kiáltott fel, amikor a kép végre hátrahúzódott és látta, hogy az ajkak
nem máshoz tartoznak, mint Savannah White-hoz. A kép a púdertükréből jött. – Oké,
próbáljuk meg még egyszer! – hessegette el a képet. – Milyen szöveg kell, hogy
Jared jelenjen meg? – Csak akkor lett meg a végső ötlet, amikor leült a székre, és a
kerti törpére nézett. – Hála neked, Sir Nomer! Azt hiszem, megvan. – Felállt, a
tükörhöz lépett, kihúzta magát, állát erőltetett magabiztossággal felszegte.
– Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki az, ki szerint csak egy ostoba hív
egy babát Sir Nomer néven?
Visszatartott lélegzettel várt. A tükör megint kavargott, és újabb arc tűnt fel,
ami egyáltalán nem volt boldog.
– Épp ideje volt, hogy kitaláld, Mina! – morgolódott a tükrön át Jared.
 21. FEJEZET

A
fiú bosszúsan összefonta a karját, sötétszürke szemében vihar forrongott.
– Nem hiszem el, hogy ilyen sokára jöttél rá! A hang nem igazán működik, ha
én próbállak hívni, ha emlékszel. De mit vársz, ha egy Disney-mesét próbálok
utánozni?
Mina nem is jött rá, mennyire hiányzott neki Jared, míg meg nem látta maga
előtt a tükörben. A fiú bosszús arckifejezése és feszült álla ellenére is örült neki.
– Jared, működött!
– Persze, hogy működött. Régóta próbáltam erre célozgatni. Nem hiszem el,
hogy ilyen sokáig tartott, hogy beszélj a tükörhöz. Azt hittem, minden lány ezt
csinálja! Jézusom! – Bár a srác próbálta a dühöset adni, Mina látta, hogy a szája
kicsit megremeg, próbálta visszafojtani az örömét, hogy látja.
– Jared, merre vagy? Nálad a Grimoire? Biztonságban vagy? A többiek veled
vannak? – Mina gyorsan, idegesen beszélt, mintha egy fejezetet mondott volna el
percenként.
A fiú feltartotta a kezét, és alaposan körülnézett maga körül. Fáradtnak,
nyúzottnak, de sértetlennek tűnt.
– Jól vagyok. Igen, a Grimoire nálam van, és nem, mások nincsenek velem.
Mind a könyv foglyai, de azt hiszem, kiszabadíthatjuk őket.
– Hol vagy Jared? Ki kapott el? – suttogott Mina érezve a másik sürgetését, és
hogy csendben kell lenniük.
– A kórházban vagyunk. Elmegyünk, de holnap visszajön.
– Ki jön vissza? Ki fogott el, Jared? Hogy érted, hogy elmentek?
– Most nem magyarázhatok el mindent, Mina – a fiú felsóhajtott, és tehetetlenül
a hajába túrt. – Túl sokáig tartana. Bíznod kell bennem!
– Ah, mintha valaha újra bíznék benned! – ujjával a tükör felé mutogatott,
mintha meg akarná bökni.
– Mina, soha nem hagytalak el! – közölte a srác halkan.
– Soha nem mozdultam mellőled, ha te nem mozdultál mellőlem.
– De miért nem vagy te is a könyv fogságában? Ó, várj! Te… azt mondtad,
hogy a könyv nem működik rajtad. Miért nem, Jared?
– Mina, meg fogja ölni Nant! – közölte Jared meg sem hallva őt.
 – Tessék? Ki tenne ilyen szörnyűséget? Jared, hívd a rendőrséget! – Mina
kezdett bepánikolni, és idegességében megemelte a hangját.
– Nem hívhatom a rendőrséget, Mina – Jared felvonta a szemöldökét,
emlékeztetve a nyilvánvalóra.
– Akkor mondd meg, hogy ki akarja megölni Nant! Én hívhatom a
rendőrséget.
– És pontosan mit mondasz neki, Mina? Ez egy Kaszás – mondta szomorúan.
– Kaszás? Jared, nem tudom, mi az! – bukott ki Minából kétségbeesetten.
– De igen, tudod! – hajolt közelebb a fiú a tükörhöz szomorú szemekkel. – Már
hallottál a Grimm Kaszásról, csak még nem kapcsoltad a családodhoz. Mina a
Grimmek általában nem attól halnak meg, hogy elbuknak a küldetéseken. Azért
halnak meg, mert találkoznak a Grimm Kaszással. Vadászok, akik a sport kedvéért
erednek a Grimmek nyomába. Ennek felismertem a szagát. Ő ölte meg az apádat.
Mina sikoltani szeretett volna dühében. Forrt a vére, álla megfeszült.
– Mikor, Jared? Mikor akarja megölni őt? – kérdezte remegő hangon.
– Mina, ne menj el! – A lány látta, hogy Jared idegesen nyel. – Ez csapda. Ne
csináld!
– Nem kérdezem még egyszer!
– Holnap éjjel. Éjfélkor. A kaszálás órájában.
 22. FEJEZET

E
z volt a történelem legeslegrosszabb ötlete. Mina hüvelykujját rágcsálva járkált
Carmichalék háromemeletes házának elülső verandáján. A biztonságiaknak már
hazudott, mit keres itt. Nem volt nehéz, hisz ugyanazt a kifogást használta, mint
amikor először járt itt. A Happy Maids szórólapját hozta, a cégét, ahol az anyukája
dolgozott. Hát, mivel ez először bejuttatta, nem látta semmi okát, hogy ne válna be
másodszor is. Működött.
Most tiszta ideg volt, és nem igazán volt oka itt lenni. Kivéve, hogy nagyon-
nagyon szeretett volna beszélni Brodyval. Senki sem nyitott ajtót, amikor csengetett,
és kezdte azt hinni, hogy szándékosan nem vesznek róla tudomást. Az egyik
bokrokat gondozó kertész integetett neki, hogy felhívja magára a figyelmet, és a
ház mögé mutogatott.
Mina tudta, mi van arra: látta, amikor felsétált a felhajtón. Az istállók. Bár a
külvárosban laktak, Carmichaeléknek elég nagy birtokuk volt ahhoz, hogy lovakat
neveljenek. Lóverseny, díjugratás, bemutatók: mindegyiken részt vettek. Mina
követte a kövezett járdát a ház mellett, majd az ösvényt a hatalmas, olimpiai méretű
medencénél. A közepén hálót feszítettek ki, valószínűleg azért, hogy Brody
vízilabdát gyakorolhasson. Szerencsére nem úszott senki, tehát más lehetőség nem
maradt. Mina megborzongott. Az istálló.
Persze Brody nem lehetett csak egy valamiben jó; mindenben szupernek kellett
lennie. Mina megpillantotta a távolban: egy gyönyörű telivér hátán haladt végig a
pályán. Nagyon halkan osztogatott utasításokat, és látszott rajta, hogy jól bánik a
lóval. Amikor mindketten felkészültek, starthoz álltak. Az egyik pillanatban
mozdulatlanok voltak, a következőben már repültek a pályán. Brody nagyon jól
festett fekete nadrágban, lovaglócsizmában és kobakban. Jóképű és megnyerő volt.
Mina végignézett a farmerján, kék kabátján és lapos cipőjén, és úgy érezte, nem ide
tartozik. Meghúzta kócos lófarkát, és megpróbálta kiegyenesíteni, de nem sikerült.
Mina minden ugrásnál visszatartotta a lélegzetét félelmében, nehogy a fiú
leessen, és összetapossa a ló. Az állat nem rontott sem ugrást, sem lépést, csak
kettővel a vége előtt vert le egy akadályt. Mina a kerítéshez lépett, és megvárta, hogy
észrevegyék, csak azután szólalt meg, mert nem tudta, hogyan fogadják, hisz
amikor legutoljára beszéltek, Brodyt vádolta Nan halálával.
 Először a ló vette észre, és felé fordult. Brody meglepetten felnézett, aztán a
homlokát ráncolta. Igen, tudhatta volna, hogy rossz ötlet idejönni. Mielőtt
bármelyikük is megszólalt volna, Mina megfordult, és elindult visszafelé a házhoz
vezető dombon.
Pillanatokkal később patadobogást hallott közvetlenül a háta mögött. Mina
akkor nézett fel, amikor Brody mellé ért. Úgy döntött, ő szólal meg először.
– Szóval nyilvánvalóan nem vagy beteg, és nem sérültél meg – támadt rá.
– Nem, jól vagyok – felelte Brody. Lelassította a lovát, majd lecsusszant, hogy
Minával sétáljon. A szeme beesett volt, mintha napok óta nem aludt volna.
– Akkor miért nem jöttél suliba?
– Mert nem tudtam volna a szemedbe nézni – felelte a fiú egyszerűen.
Szégyenkezve lehorgasztotta a fejét, és Mina szerette volna megérinteni puha szőke
haját. De uralkodott magán. – Engem hibáztatsz a történtekért. A legjobb barátnőd,
én pedig megöltem.
Mina szeme sarkában könnyek gyűltek, de féltékenysége és dühe amiatt, hogy
Brody és Nan együtt volt a kocsiban, visszafogta őket.
– Mit csináltatok akkor éjjel? – kérdezte dühösen.
Brody megállt, készületlenül érte a dühös hangnem. Bűntudatosan nézett, aztán
elfordult, és a lovára nézett.
– Nem sokkal azután, hogy eleredt az eső, és mindenki bement, Peter
bandájának el kellett mennie. A szomszéd államban volt fellépésük, így pár órán
belül ki kellett menniük a reptérre. Kicsit összezördültek, és Peter úgy ment el, hogy
nem köszönt el Nantől.
– Nehezen hiszem el. Az este nagy részében nagyon boldogok voltak. El sem
tudom képzelni, miről lehetett szó – mormogta Mina, és dacosan keresztbe fonta a
karját.
– Rólad – vonogatta a vállát Brody.
– Tessék? – Mina gombócot érzett a gyomrában, a féltékenység kemény
labdáját, ami gyorsan oszladozott.
– Nem ismerem a részleteket, valami olyasmi, hogy Nan meg akart keresni
téged, de Peternek indulnia kellett. Szóval nem búcsúztak el, és Peter egy hónapig
távol lesz. Nan könyörgött, hogy vigyem ki a reptérre, hogy elköszönhessen. –
Brody Minára nézett, aztán gyorsan elkapta a tekintetét.
– De miért te? Miért nem ő vezetett, vagy kért meg valaki mást? – kérdezte
Mina, arcáról lerítt a féltékenység.
– Mert nálam volt az egyik utolsó kocsi, és én indultam el legkönnyebben. Nan
nem akarta, hogy az anyukája megtudja. Úgy gondolta, hogy el tudjuk őket csípni,
és visszaérünk, mielőtt bárki rájönne. Hülye ötlet volt, tudom. És most biztosan
utálsz, amiért megöltem. – A torkát köszörülte, és képtelen volt Minára nézni.
Látszott, hogy nem kezeli túl jól ezt az egészet.
 – Föld hívja Brodyt! Kómában van, nem halott. – Mina megállt, és erősen
elkapta a fiú karját.
– Nem megy, Mina! – Brody megpróbálta lerázni magáról. – Te nem voltál
ott… nem voltál a kocsiban. Nem láttad őt, én igen! Halott volt. – Olyan dühös volt,
hogy a lova fészkelődni kezdett.
Mina tudta, hogy meg kell nyugtatnia. Mély levegőt vett, és lassan, tisztán
beszélt, hogy a fiú hallja szívből jövő kérését.
– Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled! Dühös voltam. De hidd el, túl kell
lépned ezen. Nan nem halott! Életben van! Ne ostorozd magad a múlt miatt!
A fiú dühösen vállat vont, a távolba meredt, és szándékosan nem felelt.
– Brody, nem hibáztatlak semmiért! – Mina meggyőződéssel beszélt, a
szavak majdnem a torkán akadtak, de kipréselte őket.
Brody megfordult, és szúrósan nézett rá, kék szemében meglepetés
tükröződött, de Mina látta mögötte a fájdalmat és a bűntudatot. Elgyengült, és
megérintette a fiú arcát. Brody a tenyerébe simult, és belélegezte a keze illatát. Mina
lélegzete a torkán akadt a bőre érintésétől, és ahogy hozzápréselődött.
Brody lassan leejtette a gyeplőt, és közelebb lépett. Mina számított az ölelésre,
és kihúzta magát, amikor a srác átkarolta. Brody a nyakába temette az arcát, és
magához húzta. Mina lehunyta a szemét, és élvezte a békét a srác karjaiban, de aztán
érezte a remegést. Brody sírt. Mina elszomorodott, de csak kicsit. Mindennél jobban
vágyott Brody szerelmére, neki viszont leginkább vigaszra volt szüksége. Simogatta
a fiú hátát, és megígérte neki, hogy mindent rendbe hoz. Ígéretet tett.
Amikor Brody elhúzódott, Mina magához akarta húzni, és megcsókolni. De
tudta, hogy nem ez a megfelelő alkalom a vallomáshoz.
– Segítened kell! – Mina nagyot sóhajtott, és úgy döntött, elmondja, miért jött. –
Tudom, hogy hülyén hangzik, de azt hiszem, tudok egy módszert, hogy Nan
felébredjen a kómából. De először el kell jutnom valahová. Aztán elmondom a
briliáns tervemet, amihez hozzátartozik, hogy felhívjuk a te nagyon híres
unokatesódat, és meggyőzzük, hogy soron kívül szakítsa meg a turnét.
 23. FEJEZET

H
ét órakor álltak meg a kórház parkolóházában. Bejelentkeztek a
látogatóközpontban, és megkapták piros-fehér látogató kártyáikat. Mina megállt az
ajándékboltban, megvette a legolcsóbb plüssnyuszit, és felvitte Nan szobájába.
A látogatás leginkább azt jelentette, hogy csendben ültek Nan ágya mellett,
figyelték az ajtót, várták a nővéreket és orvosokat. Unalmas volt, de Brody
egyáltalán nem bánta. Folyamatosan beszélt Nanhez, és nagyon aggodalmaskodott,
amikor bejött az első nővér, hogy ellenőrizze a lány életjeleit.
Mina nem mondta el a teljes tervet, csak annyit, hogy hihető legyen. Tudja,
hogy Nan fel fog ébredni, ha Peter és Brody is ott van, és bocsánatot kér. Tudta,
hogy ez nem fog működni, de ott akart lenni, amikor bárki bejön a legjobb
barátnője szobájába.
Bejött az első nővér, Brody felállt, és odaengedte Nan ágyához. Mina a
sarokban ült, és elővette lézertollas kulcscsomóját. Amikor a nővér hátat fordított,
tetőtől-talpig végigfuttatta a tollat a nővéren, és várt, hogy hullámzik-e, vagy lát
bármilyen változás. Semmi. Nem tündér volt.
Távozott, Mina pedig húsz perccel később megkérte Brodyt, hogy nyomja meg
a nővérhívót. Másik nővér jött be, és megkérdezte, mi a probléma. Brody lazán azt
hazudta, azt hitte, Nan felébredt.
Mina ezt a nővért is leellenőrizte a lézertollal, de a nővér rajtakapta, és
rosszallóan nézett rá. Miután távozott, Mina tehetetlennek érezte magát.
– Sosem fog sikerülni. Az összes nővérnek és orvosnak itt kell lennie.
– Miért? – kérdezte Brody.
– Mert azt hiszem, az egyikük csaló, és nem segít Nannek – magyarázta,
anélkül, hogy igazán hitte volna, hogy Brody megérti.
– Szerinted ez tényleg segít rajta?
– Tudom, hogy igen, csak mindenkit látnom kellene, akik Nan mellé vannak
beosztva. Megtalálom a csalót – visszasüppedt a székbe.
– És megmondod abból, hogy csak rájuk nézel? – kérdezte Brody. Mina
bólintott. A srác jó alaposan végiggondolta, aztán felállt, és Nan szívmonitorjához
lépett.
Mosolyogva nézett a lányra. – Készen állsz az világvégére? – Nan mellkasa
felé nyúlt.
– Brody! Mit művelsz? – hüledezett Mina.
– Egyszer láttam egy filmben. Jobb, ha hátrébb állsz. Épp készülök komoly
bajba keveredni. – Minára mosolygott, és ahhoz a dróthoz nyúlt, ami a
szívmonitortól Nan mellkasához vezetett. Gyors rántás, a ragasztó engedett, és a
pittyegés abbamaradt. A monitoron egyenes lett a vonal, és beindult a riasztó.
Brody elugrott Nantől, épp időben, még mielőtt a nővérek berohantak a
kórterembe, nyomukban dr. Martinnal.
– Na, most nézz körül alaposan! – suttogta Brody, miközben hátrált az ágytól.
Mina arra használta a figyelemelterelést, hogy mindenkinél meglengesse a
lézertollat, aki belépett – még dr. Martinnál is, aki az ügyeletes volt –, de semmi.
Emberek voltak. Az egyik nővér meglátta a lekapcsolt drótot, visszatette, és
mindkettőjüket hangosan és dühösen figyelmeztette.
Dr. Martin Minához és Brodyhoz fordult, meglepte az ittlétük.
– Mit kerestek ti itt?
– Aggódunk Nanért. Azt hiszem, valaki ártani akar neki – vágta rá a lány.
– Megmondtam, hogy ha bármit teszel, ami befolyásolja vagy árt a leendő
nevelt lányomnak, annak komoly következményei lesznek. – Dr. Martin undorodva
nézett Mina kirohanására.
– De dr. Martin – szólt közbe Brody nem ártottunk neki.
Az orvos robbant. Írótábláját egy székre dobta.
– Hogy merészelsz itt állni, és azt állítani, hogy nem ártottál Nannek?! – ujjával
dühösen mutogatott a fiú felé. – Baleseted volt az autóval, amiben ült! És te! –
fordult Minához.
– Nem érdekel, mások mit mondanak, többet nem találkozhatsz Nannel, és nem
is beszélhetsz vele! Hallod?
Diedre sétált be megnézni a felfordulást, amit a főnöke okozott. Dr. Martin a
termetes nővérhez fordult.
– Gondoskodjon róla, hogy elhagyják az épületet! Soha többé nem léphetnek
ebbe a kórterembe! – Lehanyatlott a székre Nan ágya mellett, és kezébe temette az
arcát.
Brodyt és Minát kiparancsolták, a zsémbes Diedre nővér ezer örömmel kísérte
végig őket a folyosókon, majd ki a bejáraton. Alig szólalt meg, de amikor
mindketten a járdára léptek, mégis mondott valamit.
– Ostoba Grimbusz, mindig bajt keversz! – diadalittasan visszasétált az
épületbe.
Mina hangosan levegő után kapkodott, előkapta a lézertollat, és rávilágított
Diedre nővérre. Először nem történt semmi. De aztán az egyenruhája lebegni
kezdett, és egy pillanatra meglátott valamit alatta: PIKKELYEKET. Diedre nővér
volt a Kaszás.
 – Ő az! – kiáltott fel, és megragadta a fiú pólóját. – Ő fogja bántani Nant!
Brody megölelte.
– Ha rajtunk múlik, nem.

Három órával később egy méregdrága, hatalmas turnébusz állt meg a kórház
parkolójában. Mina és Brody felpattantak a járdáról, és a Holt Hercegek Társasága
elé siettek. Kinyíltak az ajtók, a hangszórókból zene bömbölt. Naga szűk farmerben
és fekete mellényben sétált le a lépcsőn, és szélesre tárta a karját maroknyi
közönsége előtt.
– Ki kért nagy pohár menőséget? – üvöltötte magára mutogatva, aztán leugrott
a járdára. Peckesen körbesétált, kereste a rajongókat, aztán behúzta a vállát, amikor
nem látott egyet sem. Finoman megérintette fehér csíkos mohawk frizuráját.
– Nyugi, gyönyörű vagy, szívem! – ugratta Constantine, ahogy leugrott a
buszról. – Biztosan lehengereled az összes nővért! – Naga megfordult, hogy
behúzzon egyet hosszú hajú bandatársának, aki az utolsó pillanatban lehúzta a fejét.
Magnus lépett ki, és az volt az első kérdése, hogy a kávézó nyitva van-e, majd
nyomában a félholtnak tűnő Peter került elő.
Mintha napok óta nem mosott volna hajat, és ruhában aludt volna. Brody
odasétált hozzá, és megkérdezte, hogy beszélhetnének-e négyszemközt. Csendesen
beszélt, Peter bólogatott, és kezével a hajába túrt.
Brody behúzta a vállát, és Mina csak tippelhetett, hogy akkor vallotta be, hogy
ő vezette az autót, amelyik balesetet szenvedett. Peter teste dühösen megfeszült, és
behúzott egyet neki. Brody erre nem számított, és a járdán kötött ki.
– Téged okollak az egészért, de erről majd később beszélünk! – üvöltötte Peter.
– Most tudni akarom, hogy segíthetünk Nannek! – Szembefordult a döbbent Minával
és a bandatagokkal.
– Lenne kedvetek egy kis zajt csapni? – kérdezte a lány reménykedve.
– Valószínűleg majd panaszt tesznek, és hívják a zsarukat. – Magnus talált
egy zacskó chipset, és hangosan ropogtatta. Ekkor kamion állt meg a busz mögött,
és a színpadmunkások kiszálltak megnézni, mi folyik itt.
– Én nem félek a zsaruktól – vont vállat Naga. – Biztosan bekerülünk a
tévébe.
Constantine odament a turnébusz rakteréhez, és kinyitotta az első rekeszt, nagy
hangszórót és gitárt húzott elő.
– Csináljuk! – felelte. Az egyik várakozó színpadmunkás kezébe nyomott
egy adag mikrofonkábelt. – Én kész vagyok egy rögtönzött koncertre. Hát te, Pete?
Peter nem foglalkozott Constantine-nal, és Minához sétált.
 – Biztos vagy benne, hogy működni fog? – kérdezte. Szeméből sütött a
remény és a fájdalom.
– Nem igazán, de ez csak a tervem első fele – rázta fejét a lány. – A második
később jön. Benne vagy? Most arra van szükségem, hogy a lehető leghangosabbak
legyetek. Minden figyelmet magatokra kell vonnotok, srácok, hogy belóghassak.
Megteszed ezt Nanért? – kérlelte.
Magnus kezdte felállítani a dobokat. Naga hosszabbítókat húzott ki, Constantine
egy nagy fekete gitártokkal sétált oda. Peter kicipzározta, és kihúzta belőle a
hatalmas piros gitárt, amit az utolsó koncerten használt. Mina karja libabőrös lett,
amikor a srác a nyakába akasztotta a hangszert. Elvett egy vezetéket az egyik
technikustól, és bedugta a gitárjába.
Újabb technikusok jelentek meg, és elkezdték összerakni a hordozható
hangrendszert és fényeket. Brody odaugrott, és segített összerendezni a berendezést.
A banda gyorsan hangolni kezdte a hangszereket. Kábelek és vezetékek futottak
a buszoktól a különböző átalakítóikhoz a kórház bokrai közt. Néhány kórházi
biztonsági őr feltűnt, hogy megnézze, mi történik, de eddig egyikük sem közeledett
a bandához. Mina felnézett, és látta, hogy Nan szobájának függönye megrezzen.
Valaki már volt ott. Remélte, hogy nem a Kaszás.
– Kérlek, siessetek! – könyörgött. Kiverte a víz a homlokát, ahogy
ellenőrizte az óráját. 11:45. Tizenöt perc éjfélig.
Brody odavitt egy mikrofont és egy állványt Peter elé. Dühösen meredtek
egymásra.
– Nincs időnk! – jegyezte meg Mina.
Peter egy pillanatra lehunyta a szemét és mély, reszketeg lélegzetet vett.
Kinyitotta, arcán széles műmosoly jelent meg, és azonnal Valdemarrá, a
frontemberré változott.
– Olyan koncert jön, ami a halottat is felébreszti. – Kinyitotta a száját, és
énekelni kezdett.

Bevált. Az emberek az ablakokhoz és a folyosókra siettek, sőt, le a földszintre, hogy
lássák, mi ez a felfordulás. Minát meglepte, hogy a kórház személyzetéből hányán
jöttek izgalomba a koncerttől. Számukra ez váratlan ajándék volt. És mivel a banda
a parkolóban volt, nem is igazán próbálták megállítani. De a végén valaki úgyis
megteszi. Valaki hívja a zsarukat, akik ellepik a kórházat. Minél több rendőr lesz ott,
annál valószínűbb, hogy a Kaszás feladja, és elmenekül. Ki próbálna megölni
valakit egy olyan kórházban, amit rendőrök vesznek körbe? Senki. Mina legalábbis
ebben reménykedett. De ha a Kaszás a nővér, akkor bármilyen gyógyszert beadhat
Nannek, és senki sem jönne rá.
 Figyelemelterelésnek szánta a Holt Hercegek Társaságát, és besurrant a
sürgősségi bejáraton. Mivel a személyzet nagy része a kórház előtt fényképezett,
elég könnyű menet volt. Kihagyta a liftet, és kettesével szedte a lépcsőfokokat Nan
szobája felé. Kinyitotta a lépcsőház ajtaját, és hallgatózott. Nem hallott semmit.
Besurrant a szintre, lábujjhegyen végigsettenkedett a folyosón, amikor keresztül
kellett mennie a várón, megállt.
Ahogy számított rá, az éjszakai személyzet nagy része az ablakból nézte a lenti
jelenetet. Vadul suttogtak, és eldöntötték, hogy mennek le felváltva autogramot
kérni. Diedre nővért és dr. Martint nem látta a bámészkodók között.
Most kell megpróbálnia, amíg nincsenek itt. Csendben haladt Nan szobája felé,
de kételkedni kezdett magában és a tervében. Talán csak hívnia kellett volna a
rendőrséget és szólni, hogy valaki meg akarja ölni a legjobb barátnőjét. De ha nem
hisznek neki? Kétségbeesetten rázta a fejét. Bevinnék kihallgatásra, és
megkérdeznék, hogy honnan tudja mindezt. Akkor mit mondana nekik? Egy srác a
tükörben azt mondta, hogy a Grimm Kaszás meg akarja ölni Nant éjfélkor? Kizárt.
– Tudtam, hogy megpróbálsz visszalopózni – szólalt meg egy rekedtes hang
Mina füle mellett. – Nem lenne szabad itt lenned.
A lány megfordult, és Diedre nővér jött mögötte. Ősz haja még mindig szoros
kontybán volt. Pufók karjai el akarták kapni, de Mina előreszaladt. Végigrohant a
folyosón Nan szobája előtt, remélte, hogy félrevezeti a tündért. A nővér ott loholt a
sarkában. Mina lement egy lépcsőn, be egy másik folyosón, nem törődve a sárga
jelekkel és a biztonsági szalagokkal. Átjutott egy sor duplaajtón, két műanyaglapon,
és ledermedt. Glett, por és festékszag támadt rá. Akaratlanul is a kórház egyik
befejezetlen szárnyába rohant.
Hosszú szárny volt, magas fémgerendákkal, félig kész falakkal és összevissza
feltornyozott építőanyagokkal. Fedezéket keresett, meglátott egy raklap glettet.
Lebukott mögé, és próbált halkabban lélegezni. Néhány pillanattal később hallotta,
hogy ugyanazok a dupla ajtók, amiken az előbb átjött, nyikorogva kinyílnak, majd a
műanyagot lassan susogva félrehúzzák.
Diedre őt kereste, léptei lassan haladtak a betonpadlón. De aztán valami
megváltozott. A léptek hangosabbak lettek, és a padló mindegyiknél vibrált.
Lélegzés hallatszott, méghozzá hangos. Mina kilesett búvóhelye mögül, és
porfelhőket látott felszállni a másik oldalon, ahol Diedre volt. Nem, várjunk csak!
Nem por volt, hanem füst.
Mina gurgulázó hangot hallott, mintha valami szuszogva, hangosan lélegezne.
Iszonyatos rémületében ledermedt, próbálta összerakni azt, amit a lézertollal látott,
és amit most hallott. Ez nem jó. Fém csörömpölt, és Mina átnézett a helyiségen a zaj
forrása felé. Halványan látta a földre hullott emelőkart. A szíve zakatolt.
Nem kellett látnia az üldözőjét, tudta, hogy Diedre felvette tündéralakját, és
közeledett a búvóhelyéhez. Négykézláb átmászott egy adag fagerendán, épp mielőtt
Diedre befordult a sarkon.
Új rejtekhelyéről látta a lényt, és megrémült. Egy sárkány volt. Nem a szép
tündérmesés fajta, hanem rövidebb, köpcösebb. Négy lábon csúszott-mászott, szinte
akár egy gyík. Ezüst és fekete színe volt, és füstfelhőket eregetett. A sárkány
lehajolt, és azt a helyet szaglászta, ahol pillanatokkal korábban Mina volt.
Neki lőttek. Kizárt, hogy legyőzzön egy sárkányt, főleg, ha nincs nála a
Grimoire. Legfeljebb kárt okozhatna benne, vagy elvonhatná a figyelmét, míg
kijuttatja Nant a kórházból. De kifogyott az időből és a búvóhelyekből. A sárkány
egyre gyorsabban kereste. Mintha ő lenne egyre kétségbeesettebb.
Mina keze nyirkos volt az idegességtől, de végre rájött, mit tehet. Figyelte a
tágas helyiségben manőverező sárkányt, és megtalálta a gyengéjét. A sárkány nem
volt túl gyors. Túl alacsonyan volt a mennyezet ahhoz, hogy használja a szárnyait,
így kénytelen volt négy lábon mászkálni. Ha fut, leelőzheti.
Lebukott a földre, és elmászott arrafelé, ahol az emelőrúd leesett. Előrenyúlt,
megragadta, aztán meglátta mellette a szerszámövet, amit a munkások hagytak ott.
Megragadott egy kalapácsot, háromig számolt, és amennyire messze csak tudta,
eldobta az ajtótól legtávolabbi sarokba. Hangosan odavágódott, és a sárkány
felüvöltött izgalmában, és a sarokba iszkolt.
Mina nehezen kapott levegőt, mert a helyiségben sűrű volt a füst. De mély
lélegzetet vett, és amint a szörny elhaladt mellette, elrohant a dupla ajtók felé.
A sárkány Minára nézett dühös kék szemével, és irányt változtatott, hogy
utánaeredjen. A lány ijedten felsikoltott, amikor elérte az ajtót, aztán becsukta, amint
kijutott. Megfordult, és látta, hogy a sárkány utána akarja vetni magát. Összeszorított
foggal áttolta az emelőrudat az ajtó fogantyúin, épp amikor a sárkány átcsörtetett
volna rajta. Mina félelmében fenékre ült, és nézte, ahogy a nagy fémajtók
visszafogták a bestiát. Füst szivárgott az ajtó alatt, valahányszor a sárkány
nekifeszült az emelőrúdnak, de az nem engedett. Nagy kék szem jelent meg az
ablakrészben, és dühösen meredt rá.
Mina nagyot nyelt félelmében, leporolta magát, és visszarohant az emeletre
Nan felé. Imádkozott, hogy az ajtók tartsanak ki, míg barátnőjét biztos helyre
juttatja. Visszaért a negyedikre, végigsietett a folyosón, amikor elment egy ablak
mellett, észrevette a falon villogó piros és kék fényeket. Valaki végre hívta a
rendőrséget. Most, hogy itt vannak a kórház területén, csak biztonságos helyre kell
juttatnia Nant. Majd máskor újra megpróbálhat a Kaszás nyomára bukkanni, és
megkeresi a Grimoire-t. A Kaszás nem fogja feladni, úgyis megpróbálja megölni.
De addigra ki kell találnia, hogyan ölheti meg a sárkányt.
Odaért a 413-as szobához, kinyitotta az ajtót, és besurrant. A kórteremben sötét
volt, a függönyöket behúzták, csak halvány piros és kék fénycsíkok táncoltak a
plafonon.
A zenét nem hallotta, tehát a rögtönzött koncert hivatalosan véget ért. Mina az
ágyhoz sétált, majd megbotlott valamiben a padlón. Tapogatózott a sötétben, hogy
eltegye a tárgyat, és a keze egy meleg lábhoz ért, ami testben folytatódott. Elrántotta
a kezét, és felnézett. Nan továbbra is aludt, a monitor csendesen pittyegett.
Mina lassan megkerülte az ágyat, és a mellette lévő villanykapcsolóhoz nyúlt.
Keze remegett félelmében. Gyorsan felkapcsolta a villanyt, mintha ragtapaszt tépne
le, és a padlón heverő testre nézett. Dr. Martin volt az. Oldalt a fején hatalmas
dudort, a homlokán pedig vért látott.
Kitapintotta dr. Martin nyakán a pulzusát, és a férfi halkan felnyögött. Még él! A
szoba túlfeléről halk pittyegés hallatszott, és Mina a sarokba nézett. Egy férfi ült a
széken, őt figyelte.
Tetőtől-talpig feketében volt, földig erő bőrkabátot viselt. Kikapcsolta az
ébresztőt drága óráján. Mina a kórterem órájára nézett, majd vissza a férfira. Éjfél
volt. A férfi felállt, elindult felé, keze egy falnak támasztott hosszúkás fatárgy után
nyúlt.
Mina zavartan rázta a fejét, nem értette és nem is hitte el, kit lát. Felismerte.
Ennek semmi értelme.
A férfi megnyomott egy gombot a fatárgy oldalán, és penge lövellt ki belőle.
– Épp időben jöttél! – mordult rá Karl. – A kaszálásra!
– Mina feje felé lendítette a kaszát.
 24. FEJEZET

M
ina hátraesett, megint megbotlott dr. Martin földön heverő testében. Karl kegyetlenül
mosolygott, és Nannel együtt könnyedén eltolta az ágyat, így szabad lett az út
Minához. Mit csináljon? Bármikor végezhet velük. Egyetlen dolgot tehet. Húzhatja
az időt.
– Miért most? Miért nem ölt meg, amikor esélye volt rá? Mármint ne már, ott
voltam, és elengedett. Nem tűnik nagyon jó Kaszásnak – gúnyolódott, és
kényszerítette magát, hogy bátornak tűnjön.
Karl megállt, vicsorgott fehér fogával, aztán váratlan dolgot tett. Sötéten,
mélyen, vészjóslóan, egyre hangosabban elnevette magát.
Elhallgatott, majd a lányra mosolygott.
– Jó néhány év eltelt, mióta az utolsó Grimmet megöltem. Őszintén, arra nem
számítottam, hogy majdnem elütök egyet.
Balra mozdult, Mina ellentétesen utánozta a mozdulatait, hogy kikerüljön a
penge útjából.
– Hát, úgy látszik, nem mindegyikünk halott – gúnyolódott a lány újra, tekintete
a pengére tapadt.
– Hallottam, hogy lett még egy, és vadásztam rá. – Karl alaposan végigmérte. –
Nem gondoltam, hogy ilyen fiatal vagy. Hogy fogod magad, és azt hazudod nekem,
hogy te vagy ez a lány – biccentet az ágyon alvó Nan felé. – Briliáns. Ha tudtam
volna, ki vagy, azonnal megöltelek volna ott az erdőben, nem késlekedem. – Fekete
bőrkötéses könyvet húzott elő a zsebéből. Mina ledermedt, amikor meglátta. A
Grimoire volt az, bár máshogy nézett ki. Alakot váltott, hogy megfeleljen új
gazdájának.
– Az az enyém! – jelentette ki a lány.
– A tied volt – lóbálta a könyvet Karl. – Valószínűleg csak ez mentett meg
akkor éjjel. Nem terveztem, hogy megtalálom. Nem tudtam, mi ez, és amikor végre
rájöttem, hogy ez az elvarázsolt Grimoire, és hazudtál arról, ki vagy, már túl késő
volt. Valaki értesítette a hatóságokat a hollétünkről. Tehát fogtam a jutalmam, és
hagytalak ellógni. De tudtam, ha előcsalogatlak, és megölöm ezt a Nan Taylort,
eljössz hozzám. – Hívogatóan kinyitotta a tenyerét, és Minára mutatott. – Igazam
volt. Lám, itt vagy.
 – Tehát te ejted foglyul a tündéreket a könyvvel?! – támadt rá Mina.
– Megérdemelték – vont közönyösen vállat Karl. – Valójában mindegyik
megérdemli, téged is beleértve.
– És Jared? Vele mit tettél?! – kiáltotta a lány.
– Őt nem ejtettem foglyul – nézett rá zavartan Karl. – Vagyis nem tudok róla –
nevetett.
Mina elgondolkodva csücsörített. Kifutott az időből. Hallotta a folyosón
közeledő zűrzavart, a Kaszás is. Karl hangosan felüvöltött, magasra emelte a kaszát.
Ekkor kivágódott az ajtó, és Diedre nővér sietett be, egyenesen a penge útjába
ugrott. Felsikoltott, és félig alakot váltott a levegőben, épp mikor a kasza lesújtott
ezüstpikkelyes vállára. Mélyen a csontba fúródott. Sikolya fájdalmas üvöltéssé
változott, és a földre hanyatlott. A penge kettétört. Egyik fele bennmaradt a
sárkányban, a másik szánalmasan lógott a rendkívül ideges Kaszás kezében.
Az idős, legyőzött, sebesült nővér felállt, és teljesen felvette sárkány alakját,
sarokba szorítva a Kaszást. A férfi próbált jobbra vetődni, de a sárkány mancsával
elkapta a kabátját, és feltépte a Grimoire-t rejtő zsebet.
Mina látta, hogy a könyv kiesik, és a földön landol. Utána vetette magát, de
Karl is. Épp, mikor a férfi elkapta volna a Grimoire-t, Diedre beleharapott a lábába.
A Kaszás felüvöltött, benyúlt a kabátja alá, és előhúzta másik arató fegyverét, egy
roppant görbe pengét, és a nővér orrába döfte.
Mina hátra sem nézett. Nem volt rá ideje. Nagy nehezen felhúzta dr. Martint
Nan ágyának végébe. Alig fért rá.
Lekapcsolta Nant a gépekről, és elkezdte tolni az ágyat az ajtó felé. Hálát adott
az égnek, hogy az új kórtermek elég nagyok ahhoz, hogy elférjen bennük egy
mozgó ágy és egy nagy sárkány.
Kilendítette az ágyat a folyosóra, majd visszapillantott az ajtó felé, ahonnan
nagy lángcsóva lövellt ki a szobából. Dulakodást hallott, és érezte a sárkányfüst
szagát. Ki kell juttatnia az embereket a kórházból, méghozzá gyorsan. Meghúzta a
falon a vörös tűzjelzőt. Azonnal megszólalt a riasztó, és az éjszakai személyzetnek
az a pár tagja, akik nem a rendőri kivonulást nézték odalent, elkezdték kiüríteni a
kórtermeket. Szerencsére azon a folyosón csak Nan feküdt. Egy nővér rohanni
kezdett a lángokkal, sárkánnyal és Kaszással teli kórterem felé, Mina megállította.
– Hé! Ne menjen arra… tűz van! Sikerült kihoznom az embereket, de át kell
vennie őket!
A nővér, akinek a névtábláján „Mandy” állt, végignézett a folyosón, ahová a
lány mutatott. Szeme rémülten elkerekedett, de a képesítése nem hagyta cserben;
megragadta az ágyat, és a vészkijárat felé tolta. Azokat a betegeket, akik elég erősek
voltak ahhoz, hogy járjanak, a lépcső felé kísérték. Másokat felemeltek, és kivitték.
Mina végignézett a folyosón, és látta, hogy a nővér int egy fiatalembernek, aki
vállára vette az orvost, és lesietett a lépcsőn. Mandy felkapta Nant, és maga vitte le.
Ők mentek le utoljára a szintről. Mina elégedett volt, hogy biztonságban vannak, és
visszaszaladt a szoba felé.
A padló recsegett a talpa alatt, aztán kidőlt a fal, amikor Diedre és Karl
kizuhantak a folyosóra. A férfi ismét a sárkányba szúrt, de Diedre hatalmas
mancsaival lesújtott a gyomrára. Hihetetlen módon Karl kevesebb sérülést szerzett,
mint a sárkány. A szörny a karjába harapott, és hangos, fémes recsegés hallatszott.
Mina lekapta a poroltót a falról, és visszarohant az égő szobába. A habbal
ösvényt vágott, hogy átnézze a lángoló törmeléket. Valahol a romok között volt a
Grimoire. A füst marta a szemét, és lebukott a földre, hogy az egyre növekvő
gomolyag alatt maradjon.
Megvan. A Grimoire egy törmelékkupac alatt hevert a falnál. A poroltót
használta a könyv fölött égő fán, és remélte, nem gyullad meg. Felkapta a könyvet,
és kisietett a folyosóra. A tűz nem terjedt tovább a többi szobába. Diedre és Karl a
váróteremben viaskodott.
Mina kezében tartotta a könyvet, és a Grimoire szinte hallhatóan felsóhajtott.
– Készen állsz? – kérdezte Mina.
– Épp időben – szólalt meg mellette hangosan Jared. – Azt hittem,
megfeledkezel rólam.
Mina átnézett a válla felett, és a fiú ott állt tetőtől talpig feketében.
– Ott kellett volna hagynom téged. Megérdemelnéd. – A fiú mondani akart még
valamit, amikor fájdalmas üvöltés töltötte be a levegőt.
Mina a zaj felé rohant. Karl sarlója mélyen belefúródott a sárkány gyomrába,
de az puszta súlyával földhöz szegezte a férfit. Ha megmozdul, hogy kihúzza a
fegyvert, Karl elmenekül. Ha marad, ahol van, lassan, de biztosan beljebb csúszik a
penge a hasába. A sárkány felordított fájdalmában, és a Kaszás karját harapdálta, de
szinte semmit sem ért el.
– Miért nem hal meg? – kiáltott fel Mina.
– A Kaszás vasóriás. A sárkánykarom, sárkányfog és tűz nem elég, hogy
megölje.
– Mi öli meg? – óbégatott Mina.
– Senki sem tudja, de a sárkány feláldozná magát, hogy megvédjen minket –
magyarázta Jared szomorúan. Az öreg sárkányra nézett, a szeme üveges lett, mintha
könnyezne.
– Csináld! – rivallta a sárkány magas, rekedt hangon. Mina Diedrére nézett,
akinek szája egyértelmű szavakat formált. – Most! Használd a könyvet! – utasította.
Karl pánikba esett a sárkány hangját hallva, és küzdeni próbált. Üvöltve
átváltozott egy óriásnál is nagyobb, vékonyabb lábú és karú férfivá. Bőre ezüstösen
áttetsző lett. Ordított, üvöltött, behúzott a sárkánynak, szabadulni próbált. A Kaszás
rettegett, hogy a könyv fogságába esik.
– Miért csinálja ezt? Szólj neki, hogy menjen arrébb! – Mina kinyitotta a
könyvet, de Jared a fejét rázta.
– Nem fog. A pasi túl erős kettőnknek, nem tudjuk legyöngíteni. Ha elengedi,
sosem tudjuk csapdába ejteni a könyvvel. Ez az egyetlen mód. – Jared sajnálkozva
nézett a sárkányra, és odasétált hozzá. Megérintette a pikkelyeket az oldalán, és Mina
hallotta, hogy a lény boldogan felsóhajt.
– Nem teszem meg! – döntötte el Mina. Arcán könnyek peregtek, és hirtelen
erős ragaszkodást érzett a sárkány iránt, akit néhány perccel ezelőtt még a
Kaszásnak gondolt. Azt hitte, bántani akarja, de igazából el akarta ijeszteni a
kórháztól. Most őket védi.
– De igen – fordult felé dühösen a srác. – Ha nem, nem tiszteled a halálát, és a
semmiért teszi. – Tovább dörzsölte a sárkány pikkelyit, sőt odáig ment, hogy
megérintette vérző, ezüstös pofáját.
Karl megragadta a sarló nyelét, és mélyebbre szúrta. A sárkány felbődült
fájdalmában. Jared megpróbálta elvenni a fegyvert, de a sárkány meglendítette
széles fejét, és átrepítette a helyiségen, oda, ahol az óriás már nem érhette el.
Mina felsikoltott, amikor a fiú a falnak vágódott, de Jared gyorsan felpattant, és
rámeredt.
– Csináld már! Ejtsd foglyul őket a könyvvel! Haldoklik!
– Nem megy! – kiáltotta Mina, és záporoztak a könnyei. A földre kuporodva
figyelte a sárkány és az óriás harcát. Néhány perce azt hitte, Diedre az ellensége.
Most már tudta, hogy tévedett. Hogyan ejthetné örökre csapdába a sárkányt egy
könyvvel?
Jared letérdelt a lány mellé, megragadta a felkarját, és mélyen a szemébe
nézett. Szürke szeme vörös volt a sírástól. Határozottan, de finoman megrázta.
– Figyelj rám! Haldoklik… tudja. Én is tudom. A Kaszás is. Ha most nem kapod
el őket, akkor amint meghal, a Kaszás kiszabadul, és végez veled.
Fekete füst töltötte meg a folyosót, Mina forróságot érzett a hátán. Jared ismét
megrázta.
– Ha hamarosan nem teszed meg, mind meghalunk.
Mina Diedrére nézett, látta, hogy mozdulatai lassulnak, harapása nem olyan
agresszív, mintha azért küzdene, hogy az óriáson maradhasson. Mélykék szemével
Minára nézett, és bólintott.
Mina a könyvvért nyúlt, és kinyitotta. Meglepte, hány oldalt töltöttek meg
foglyul ejtett tündérek. Végre talált egy üres oldalt, és suttogni kezdett. A könyv
felragyogott, fény tört elő belőle. Mina a sárkány felé fordította, és az óriás pánikba
esett. Felüvöltött, rúgott, karmolt és küzdött. A sárkány várakozásteljesen,
reménykedve, szeretettel nézte a könyvet.
A szoba forogni kezdett. Székek repültek, papírok szálldostak, majd a sárkány
és az óriás is lassan elindult a nyitott lapok felé. Diedre utolsó csepp erejével
keményen az óriásba harapott, miközben az a könyv vonzása ellen küzdött.
Hatalmas örvény támadt, és a lapok felé húzta őket. Egy szék berepült a könyvbe,
majd egy dohányzóasztal követte. A sárkány és az óriás sokkal nagyobbak voltak a
bútoroknál, ezért lassabban mozogtak.
Jared földre lökte Minát, testével védte, miközben lángoló bútorok süvítettek a
fejük felett, és majdnem eltalálták őket. Mina próbált felnézni, de Jared a földre
szorította a fejét. Lángok nyaldosták a lábát, ahogy berepültek mellette a könyvbe.
Mina és Jared is érezte a vonzást. Hangos szélroham, üvöltés és sikoltás hallatszott,
aztán Mina rájött, hogy ő sikít. Sosem látta a könyvet még ilyen erősnek, attól félt,
őket is beszippantja.
Az egyik pillanatban mintha az egész kórház rájuk akart volna omlani; a
következőben csend lett. Jared kicsit még várt, csak aztán mozdult meg, és engedte
Minát felkelni. De továbbra is védelmezőn átkarolta. Mina alig vette észre. A
figyelmét az elé táruló pusztítás kötötte le, az egész szárny odalett. A szeles örvény
eloltotta a tüzet. Félig égett papírlap hullott alá az égből Mina fejére. A lány alig
vetett rá egy pillantást, de tudta, hogy Nan Taylor neve állt rajta.
– Nan! Dr. Martin! Ki kell derítenünk, hogy biztosan jól vannak! – Jaredre
nézett, de a fiú nem moccant, a könyvre meredt.
Mina vonakodva otthagyta, és felvette a könyvet. Kinyitotta az utolsó oldalnál,
és végigfuttatta az ujjait az óriással küzdő sárkányról készült gyönyörű rajzon.
– Ki volt ő? – suttogta.
– Egy sárkány – felelte Jared. Gyengéden, szinte szeretettel érintette meg a
lapot.
Mina megérintette a fiú arcát és letörölt egy kóbor könnycseppet.
– Nem, neked ki volt? – A fiú nem nézett rá.
– Valószínűleg az egyetlen, akinek valaha igazán fontos voltam. – Jared
határozottan összeszorította az ajkait, és Mina látta rajta, hogy megkeményíti magát,
készül elbújni rideg álarca mögé.
– Ez nem igaz – Mina Jared homlokához szorította a homlokát, próbálta
megvigasztalni. – Nekem is fontos vagy!
Jared szeme tágra nyílt a vallomástól, és Minát beszippantották a gyönyörű
szemek. A fiú lehunyta a szemét, és visszatartott lélegzettel várt, mintha kiélvezné a
pillanatot. Vonakodva elhúzódott és a könyvre nézett.
– A dadám volt – ismerte be. – Gyerekkorom óta ő nevelt egészen a
száműzetésemig. Mintha a fia lettem volna.
– Miért próbált elijeszteni engem?
– Szerintem azt hitte, nálad a Grimoire, és a legtöbb tündérhez hasonlóan ő
sem nagyon szerette a Grimmeket. De azt sem tudtam, hogy átjött az embervilágba.
Biztosan nem sokkal utánam érkezett. Én ugyanúgy meglepődtem, mint te, amikor
bevetődött az ajtón.
Mina némán, a fiúval együtt felállt. A lépcső felé indult, és maga után húzta
Jaredet. A lépcsőn észrevette, hogy még mindig fogják egymás kezét. Próbált
elhúzódni, de a fiú szorosan tartotta.
Mivel nem látták semmi okát az ellenkezőjének, kéz a kézben mentek le a
lépcsőn. A másodikon tűzoltókba botlottak, akik biztonságos helyre kísérték őket. A
parkolóban káosz uralkodott, mindenütt tűzoltóautók, mentők, rendőrség és kórházi
személyzet.
A tűz a negyedik emeletre korlátozódott, és mindenki épségben megúszta.
Mindenki, kivéve Diedre nővért. Mina egy hordágyon ült, egy mentős ellátta. Jared
ott ült mellette, nem volt hajlandó magára hagyni. Minának csak akkor jutott eszébe
Brody és Peter, amikor meglátta a turnébuszt, és hogy türelmetlenül, rémülten
várakoznak a rendőrségi vonal mögött.
Átrohant a parkolón, Brody pedig átbújt a rendőrségi szalag alatt, és odafutott
hozzá. Mina nem készült fel Brody lelkes fogadtatására, amikor a fiú átkarolta, és
szorosan magához ölelte.
– Jól vagy? Nem esett bajod? – Brody végignézett rajta, és újra megölelte. –
El nem tudom mondani, milyen rémisztő volt a tudat, hogy odabent vagy. És amikor
nem jöttél ki Nannel együtt, a legrosszabbtól tartottam.
Mina belenézett a fiú sötétkék szemébe. Mély félelmet látott benne és mást is.
Nem volt ideje gondolkodni, mert Brody lehajolt, és megcsókolta. Először
ledermedt meglepetésében, aztán élvezte a csókot. Puha volt, lágy, gyönyörű.
Hangos torokköszörülés szakította félbe őket. Szétváltak, és egy dühös
Jareddel találták szembe magukat.
– Ne haragudjatok, de dr. Martin felébredt, és rengeteget kérdez. Nant is át
akarják szállítani másik kórházba. Szerintem oda kellene mennetek, ha értitek, mire
gondolok – célozgatott Jared.
Mina elindult, megragadta az ott ácsorgó Peter kezét, és a mentőhöz ráncigálta.
Könyörgött a személyzetnek, hadd töltsenek néhány percet Nannel, mielőtt
elszállítják. A mentősnek nem volt túl jó kedve, de mivel Nan nem sérült meg, és
nem siettek sehova, beleegyezett.
Nan még az átlagos kórházi hálóingben is gyönyörű volt. Persze, Mina tudta,
igazából mi ez a kóma: elvarázsolt álom. Talán csak ő értette, hogy Nan ragyogó
bőre és gyönyörű arca nem a gyógyszerek, hanem varázslat műve.
Peter Nan elé állt, és megfogta a kezét. Lehajolt, a fülébe suttogott valamit, de a
lány nem felelt.
– Szóval, mi a terv? – nézett várakozásteljesen Minára.
– Megcsókolod – válaszolta a lány. – Mint a tündérmesékben, ahol az igaz
szerelem csókja megtöri a varázslatot.
– Mina – nevetett feszengve Peter. – Ez nem tündérmese! Nagyon fontos
nekem, de alig ismerjük egymást. Soha, de soha nem kívánnék ilyesmit senkinek, de
nem tudom, hogy ébresztene fel egy csók bárkit a kómából.
 – Muszáj! – bizonygatta Mina. Oldalánál ökölbe szorította a kezét, és éledni
kezdett benne a kétség. – Tudom, hogy így lesz! Ő már szerelmes volt beléd, Peter.
Az összes őrült, szatirikus dalotok erről szól. Szóval mire vársz? Csókold meg! Ha
felébred, remek új dalt írhatsz róla.
Brody Jared mellé állt, és figyelte, ahogy vitatkoznak, Végül ő is beleszólt.
– Rajta! Még sosem láttam, hogy kihagytad volna, hogy megcsókolj egy lányt!
– ugratta unokatesóját.
– Hát, talán mert sosem csókoltam meg egy majdnem halott lányt. – Peter
homlokát kiverte a veríték.
– Nem halott, vagy majdnem halott. Csak csókold meg és mind mehetünk haza!
– Mina az ajkába harapott, és idegesen ugrált ide-oda. Nem értette Peter habozását.
A fiú nagy rábeszélés után előrehajolt, kezeit Nan vállai mellé tette. Mély
lélegzetet vett, lehajolt, lehunyta a szemét, és szájon csókolta. Pár másodperc
elteltével elhúzódott.
Mindenki visszafojtott lélegzettel várta a változást. Nem történt semmi.
A bandatagok belógtak a szalag alatt, és érdeklődve figyelték a jelenetet.
– Tudjátok mit? – szólalt meg szomorúan Naga. – A szépség tényleg halott.
 25. FEJEZET

E
z nem lehet! – Mina összeomlott. Jaredre nézett, a fiú vállat vont. A lány szólt, hogy
négyszemközt beszélne vele.
Jared közönyösen odasétált hozzá, távol Brodytól és a Holt Hercegek
Társaságának tagjaitól.
– Mi a baj? Mindent megadtam a hülye Történetnek, ami egy hülye
tündérmeséhez kell! – Mina dühösen mellkason taszajtotta. – Betartottam az alku
rám eső részét. Megtaláltam a Grimoire-t. A Fátumoknak esélyt kellett volna adniuk,
hogy megmentsem őt. Megmentettem, és még egy herceget is hoztam, aki
megcsókolja. Ennél tündérmesésebb befejezés nincs is! – Idegességében járkálni
kezdett, és a haját csavargatta.
– Alkut kötöttél a Fátumokkal? – kérdezte Jared felháborodva. – Mindkettővel?
Mit mondtak neked? – Szinte pánikba esett.
– Hát, csak a királynéval – felelte a lány. – De én betartottam az alkut. Ő
hazudik.
Jared egy pillanatig nagyon elgondolkodott, és a hordágy mellett álló öt fiút
nézte. Négyen idegesek voltak, csak egy tűnt kíváncsinak… szinte töprengőnek.
– Talán rossz herceget hoztál – mutatott fejével a többiek felé. – Végül is még
háromból választhatsz.
Minden kétség és bizonytalanság tovalett, és Mina reménykedve pillantott fel.
Persze a banda mind a négy tagját meggyőzte, hogy jöjjön el egy rögtönzött
koncertre a kórházba.
– Megpróbálhatjuk, de most neked kell meggyőzni őket, hogy csókoljanak
meg egy kómás lányt. – Mina Jaredre szegezte az ujját, majd az ácsorgó fiúkra
mutatott.
– Nem! – hátrált rémülten Jared.
– De, Jared! Tartozol nekem! – Mina visszamasírozott a csoporthoz, és
türelmesen várakozott oldalt. Folyton az óráját nézegette, miközben leginkább Jared
beszélt. Csak hajnali háromnegyed egy volt?
Néhány hercegnek ugyanúgy nem tetszett az ötlet, mint Peternek. De elég
győzködés után Constantine lehajolt, és gyors, szégyenlős csókot adott. Mina dr.
Martin felé tekintgetett, aki magánál volt, a homlokát bekötözték. Eddig nem vette
észre, hogy egy sor srác csókolja meg a leendő mostohalányát. Naga előrelépett,
kézbe vette a lány kezét. Először a kézfejét csókolta meg. Amikor nem történt
semmi, szájon csókolta.
Egymás után megcsókolták, és egyik sem működött. Még Peter is megcsókolta
újra.
– Hát, ez totál felesleges volt! – morgolódott Naga.
– Kicsit furán érzem magam, és azt hiszem, most mennünk kéne – nyafogott
Constantine, aztán a vállára dobta hosszú lófarkát. – Láttam, hogy pár nővér errefelé
nézeget, és az egyikük az egyik zsaruval beszél – mondta, és hat fej fordult arrafelé.
Igaza volt. Egy rendőr feléjük mutogatott.
– Nem tudom, mit tehetnénk még. Kifogytam az ötletekből. Biztos voltam
benne, hogy az igaz szerelem csókja beválik. – Mina megfordult. Dr. Martin sétált
feléjük. A lány előrelépett, hogy megmagyarázza, de Jared elkapta a könyökét, és
megállította. Fejével jelezte a lánynak, hogy figyeljen. Mina megfordult, és
összeszorult a gyomra.
Brody közelebb lépett Nanhez, és megfogta a kezét. Elmondta, mennyire
sajnálja, és minden az ő hibája. Arcára kiült a megbánás és a bűntudat, de valami
más is… eltökéltség. Mielőtt Mina megállíthatta volna, vagy szólhatott volna, hogy
ne tegye, a fiú megszorította Nan kezét, előrehajolt, és ajkára szorította az ajkát.
Mina úgy érezte, a szívét a remény és kétségbeesés satujába fogták. Elfelejtett
lélegezni, miközben azt számolta, hány másodpercig tart Brody és Nan csókja. Egy
másodperc… két másodperc… három… négy.
– Kérlek! – suttogta, és nem tudta, hogy azt kéri, hogy „Kérlek ne!”, vagy
„Kérlek, sikerüljön!” Könnybe lábadt szemmel érezte a szokásos bizsergést, ami
elárulta a varázslat jelenlétét. Elfordult Nantől és Brodytól, képtelen volt végignézni
az igaz szerelem csókját.
Jared különös pillantást vetett rá, majd Brodyra, és megértette. Átölelte Minát,
miközben Nan körül fény villant fel, ami egyre fényesebb és fényesebb lett.
Harangokat hallottak. Talán csak az út menti metodista templom volt, de Minának
oda sem kellett néznie, hogy tudja, a csók működött.
Nan szeme kinyílt, miközben Brody folytatta a csókot. A lány először
zavartnak tűnt, de aztán kezével megérintette a fiú arcát, és a csók elmélyült. Brody
légzése szaggatott lett, és elvörösödött, de egyikük sem hagyta abba azonnal a
csókot.
Brody végre zihálva elhúzódott. Szája sarkában halvány mosoly tűnt fel. Nan
visszamosolygott rá.
Aztán észrevette az éjszakai eget és a közönségét. Rákvörös lett, és megpróbált
felkelni, de kicsit gyenge volt. Brody azonnal segített neki felülni.
– Miért vagyunk idekint? Miért érzek füstszagot? Mina? Felgyújtottad a lakást?
– Észrevette a kórházat és a tűzoltókat. – Jóságos ég, a kórházat gyújtottad fel! –
viccelődött, nem is sejtve, milyen közel járt az igazsághoz.
Mina sírva fakadt. Megtörölte az orrát a ruhaujjával, és próbált boldog mosolyt
erőltetni az arcára. – Hé, álomszuszék! Jól aludtál? – Ajka remegett a titkolt
érzelmektől. – Nan fintorgott az orrával.
– Nem, mert fura álmom volt, hogy megcsókolt egy rakás fiú. – Nagára,
Constantine-ra és Magnusra mutatott. – Benne voltál te is, te is, meg te is –
viccelődött, az Óz, a nagy varázsló népszerű jelenetét utánozva. Meglátta Pétért, és a
mosoly lehervadt az arcáról.
A fiú odasétált hozzá, de végig drága, fekete cipőjét nézte.
– Helló, te lány! – üdvözölte idegesen.
– Neked is helló! – válaszolt Nan halkan, ő sem tudott a fiú szemébe nézni.
Próbált figyelni Peterre, de tekintete folyton visszatért Brodyra. Csendben
beszélgettek.
Mina hirtelen szörnyen fáradtnak érezte magát. A rendőrtiszt és dr. Martin
odaértek. Nem voltak mérgesek a spontán koncert miatt, amit Nan figyelemre méltó
gyógyulásának tudtak be. Dr. Martin borzasztóan boldog volt, és azonnal felhívta
Veronicát. Mivel volt bőven miről beszélniük, Mina úgy döntött, ideje távozni.
Fáradt, fájó lába keresztülvitte a parkolón a mélygarázsig, amikor is ráébredt a
dilemmájára. Brodyval jött be a kórházba, de nem volt sem ereje, sem bátorsága
vele hazamenni miután tanúja volt a mágikus, ébresztő csóknak. Lerogyott egy
beton ütközőbólyára, és a kezébe temette az arcát.
Elővette a fekete bőrkötéses könyvet, és kinyitotta a legfrissebb oldalon. A
képen Nan aludt hordágyon, Brody, az együttes négy tagja, Jared, Mina és dr. Martin
körülvették az üvegkórház előtt. Mina ajka kényszeredett mosolyra húzódott.
Hangosan megszámolta a szereplőket; heten voltak, plusz egy herceg. Még jobban
meglepődött, amikor lapozott egyet, és egy másik képen Nan és Brody csókolózott,
bizonyítva, hogy Csipkerózsika meséjét is végigjárta.
Bőre bizsergett, hideg futott végig a gerincén. Gardénia illat vette körül,
egyértelműen jelezte, hogy egy tündér kaput nyit. Minának az az érzése támadt, hogy
tudja, ki közeleg. Fény villant, majd gyorsan szétoszlott. Mina nem nézett oda. A
gardénia illata mindent átjárt.
– Két legyet egy mesével – mondta hangosan a vakvilágba. – Diedre
önfeláldozása nélkül katasztrófa lehetett volna.
– Igen, az lett volna, de néha fel kell áldoznunk egy gyalogot – szólalt meg
egy női hang a sötétben.
Mina a hang felé fordult, de túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy felálljon
vagy pukedlizzen a királyné előtt. Máb megállt előtte, és felvonta a szemöldökét a
tisztelet hiánya láttán. Csodaszép sötétkék ruhát viselt, arany makramé rátéttel.
– Látom, betartottad az alku rád eső részét, és visszaszerezted a Grimoire-t –
közölte Máb halvány felséges éllel.
 – Nem neked köszönhetem – Mina megvetően felhorkant. – Sőt, majdnem
fütyültem az alkura, és otthagytam a Grimoire-t a kórteremben, hogy elégjen.
Mindannyiunkat sok bajtól kímélt volna meg. A magadfajtát nem ejtenék többé
csapdába… nekem nem kellene hülye küldetéseket végigcsinálni…
– Ne viccelj ilyesmivel! Fogalmad sincs a Grimoire hatalmáról. – Máb
előrelépett, hangját kissé megemelte, de arca rezzenéstelen maradt.
Mina felállt, hogy szembeszálljon vele, hullámokban öntötte el a harag.
– Ne játszadozz velem! Nem vagyok ostoba! Ő a fiad! – kiáltotta.
Máb ledermedt. Csak hangja remegése árulta el.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz!
– Jared. Ő a fiad. És valahogy kötődik a Grimoirehoz. Nem tud ártani neki,
sem foglyul ejteni, mert megmagyarázhatatlan kapcsolat van köztük. – Mina fel-alá
járkált, kezével hadonászott, és minden világos lett, mint a nap.
Máb mozdulatlanul állt, felszegte az állát, nem tagadta az állításokat, de nem is
erősítette meg.
– Akkor kezdett összeállni a kép, amikor Ever említette, hogy a tündék és az
óriások nem jönnek ki jól. Ha bárki ismerte Jaredet, akkor Ever volt az. Akkor
jöttem rá, hogy királyi vér csörgedezik az ereiben. Csak a királyi család tagjai
tudnak alakot váltani. Értem már! – nevetett hátravetett fejjel. – Olyan, mint a dzsinn
a palackban, ez a börtöne. Csak akkor láthatom és beszélhetek vele, ha birtokomban
van a könyv. Ezért tűnt el akkor, amikor a Grimoire. Ezért akartad ennyire, hogy
visszaszerezzem a könyvet. Semmi köze ahhoz, hogy ártatlanok raboskodnak benne.
A Kaszások neked dolgoznak. Megölik a Grimmeket, valahányszor egy küldetés
végéhez közelednek. De ez az egy nem akart hallgatni rád. Ezt a Kaszást nem tudtad
irányítani. Azért, mert épen és egészségesen vissza akartad kapni a fiadat. De milyen
áron? Nan, dr. Martin, én és Diedre?
A királynő elsápadt, és úgy tűnt, fájdalmai vannak. Mina azt hitte, azért, amit
mondott, de aztán látta, hogy az asszony olyasvalaki felé nyúl, aki a háta mögött áll.
Mina megfordult, és a mozdulatlan Jaredet látta. A fiú holtsápadt volt. Elindult az
anyja felé. Mina azt hitte, a királyné mellé áll. De ehelyett épp előtte állt meg, mintha
meg akarná védeni a saját anyjától.
– Helló, anyám! – köszönt vitriolos hangon.
– Ugyan, Jared! – csitította az anyja – Jól nézel ki. – Kezével idegesen
lesimította a haját.
– Apa mondta a Kaszásnak, hogy kapja el Minát? – kérdezte a fiú, mintha meg
sem hallotta volna.
– Nem, véletlenül botlott bele. – Máb ismét elsápadt.
– Ott voltál… te döntötted le a fát, hogy megmentsd a kocsitól.
– Ezt tudom. De te vagy apa mondta a Kaszásnak, hogy öljön meg egy ártatlan
lányt, tudva, hogy elmondom Minának, és ő besétál a csapdátokba? – Jared ökle
remegett, és a lány hallotta, hogy ropognak az ujjpercei.
– Ne emeld fel velem szemben a hangod, fiatalember! Az arcátlanságod miatt
száműztünk, és kerültél a jelen körülmények közé. Nem én voltam, de hibáztathatod
apádat, amiért megpróbálja megölni a Grimmet, és épségben visszaszerezni a
könyvet?
– És akkor? Éljek bizonytalanságban, csapdába csalva éveken át, míg a
következő Grimmre várok? Elég volt. Belefáradtam, hogy a bábud legyek. Elegem
van belőle, hogy te és a fivérem kényetekre-kedvetekre manipuláljátok Minát! Ez
beteges!
Mina hátralépett, és döbbenten várt. Jared most először említette a testvérét.
– Teague kicsit el tudja ragadtatni magát, de biztosra veszem, hogy érted az
okát. A testvéred, és ugyanolyan nehezen viseli el a kötöttségeit, ahogy te a tiedet. –
Máb látta, hogy nem nyer jó pontokat azzal, hogy szóba hozta a másik fiát.
– Zabolázd meg! – vágott vissza Jared.
– Én csak próbáltam azt tenni, ami neked a legjobb, és nem hinném, hogy ez a
lány a legjobb neked. Látom, hogy kötődsz hozzá, és…
– Menj el! – szakította félbe Jared. – Már elég kárt okoztál! Csak menj!
A királyné büszkesége nem hagyta, hogy egy utolsó szó nélkül távozzon.
– Ne hidd, hogy ezt itt megmentheted! Mondtam, hogy ne ragaszkodj hozzá!
Végtére is a végén mind meghalnak.
Minát idegesítette, hogy úgy beszélnek róla, mintha ott sem lenne, ezért oldalra
tolta Jaredet.
– Teljesítettem az alku rám eső részét. És azt hiszem, tartozol nekem azért,
mert megmentettem a fiadat.
– Nem tartozom neked semmivel! – vágott vissza Máb, és a haja lebegett az
energiától.
– Azt majd meglátjuk. – Mina kihívóan felszegte az állát.
A királyné meglegyintette a kezét. Fényes, parázsló átjáró jelent meg, és
árlépett rajta. A parkolóház ismét elsötétült, kivéve a közvilágítást és néhány
vészvillogót. Jared nézte, ahogy az anyja távozott, az üres teret bámulta az ajtó
helyén, majd szomorú mosollyal Minához fordult.
A lány elindult, eszébe jutott, hogy a rendőrség talán hazaviheti. De akkor el
kellene magyaráznia az anyjának, mi történt. Összerándult.
– Hé, várj! – kiáltott utána Jared. Mivel többé már semmit sem akart rejtegetni a
lány előtt, varázsolt egy kicsit, és megjelent mellette egy autó.
Mina megfordult, rámeredt a piros Mustangra, és a kormánynál szélesen
vigyorgó Jaredre.
– Kicsit feltűnő – jegyezte meg kényszeredetten.
Jared vállat vont, és a kocsi Toyota Priusszá változott.
Mina kinézett a parkolóházból a mentőre. Brody szorosan Nan mellett állt.
Fogták egymás kezét, mindketten zavartak, bizonytalanok és ijedtek voltak. Mina
lehunyta a szemét, hogy visszatartsa a könnyeit. Felnézett, mély lélegzetet vett, és
engedte, hogy Jared hazavigye.
 26. FEJEZET

A
z élet visszatért a rendes vagy majdnem rendes kerékvágásba. Nan néhány nappal
később, teljesen egészségesen, a Kennedy High szépségeként visszatért a suliba:
Percenként egy regénnyit beszélt, és ott folytatta az életét, ahol abbahagyta. Megint
SMS-ezett, csinált több száz képet, sőt még gúnyos megjegyzéseket is tett Savannah-
ra és Prire. De volt néhány apróbb részlet, ami megváltozott. Többé nem volt a Holt
Hercegek Társaságának megszállottja. Ami azt illeti, megszabadult a posztereitől,
pólóitól és CD-itől.
Mina próbálta szóba hozni a történteket, de a legjobb barátnője egyszerűen
nem volt hajlandó beszélni róla. Bár nem lehetett biztos benne, de Mina úgy
gondolta, a szakításnak köze lehetett ahhoz, hogy Brody ébresztette fel Minát a
kómából. Peter valószínűleg nem tudta kezelni, hogy az unokatestvérével
versenyezzen egy lányért.
A másik nagy változás a menzaasztal ülésrendjében történt. Ebédlő párosukat
ötössé bővítette egy izgága tünde, a pimasz Jared és a nagyon visszafogott Brody.
Minának örülnie kellett volna, hogy a fiú, akibe belezúgott és a fiú, aki
majdnem a pasija volt, minden nap egy asztalnál ült vele ebédkor, de kínszenvedés
volt. Brody vele szemben ült, legtöbbször mélyen hallgatott, és figyelte Nan minden
mozdulatát. Ha a lány megbotlott, azonnal elkapta a könyökét, és megtartotta. Nem
engedte, hogy vigye a tálcáját vagy a táskáját. Ott volt mellette, de nem fojtogatóan,
hanem mint egy fényes páncélú lovag.
Mina remegő villával vett fel egy sültkrumplit a tálcájáról, és próbálta legyűrni
az íztelen, gyorsan sütött kaját. Mindennek hamuíze volt. Talán a féltékenysége újra
beköltözött a gyomorszájába. Próbált mélyeket lélegezni, pozitívan gondolkodni, és
nem féltékenykedni, mert már a legelején is az keverte bajba.
Nan nem tudta, mihez kezdjen a figyelemmel. Először megpróbált nem
foglalkozni Brodyval, de egy idő után elgyengítették a fiú bókjai és kinézete.
Végtére is ő volt a legszebb a suliban, és rendben lévőnek tűnt, hogy a suli hercege
a pasija. Mina néha-néha rajtakapta Brodyt, hogy zavart szomorúsággal nézi őt,
mintha ő is tudná, mit veszítettek. Mindkettőjüket kísértette az az egyetlen csók.
Mina nagyot sóhajtott, és lenézett a tányérjára. Ever megjegyezte, hogy ilyen
finomat még sosem evett. Amikor Mina nem felelt, lelopott egy krumplit a
tányérjáról. Ever volt a legfurább új asztaltársuk. Az idő nagy részében duzzogott és
rosszkedvű volt. Máskor próbálta kihasználni Mina zavartságát. Például krumplit
lopott tőle. De nyilvánvalóan örült, hogy Mina visszaszerezte Jaredet. Mina igazából
nem tudta, milyen kapcsolatban állnak ők ketten, de erről sem Jared, sem Ever nem
akar nyilatkozni.
Jared többet mosolygott, mintha óriási súly – vagy inkább egy halom titok –
került volna le a válláról. Boldognak tűnt, elégedettnek, hogy a Grimoire
visszakerült Minához, de hogy ez pontosan mit jelent, abban a lány nem volt biztos.
Nem igazán akart kérdezősködni Jared kötelességeiről, mint a Grimoire szolgája.
A fiú beleharapott a hamburgerébe, és Minára mosolygott. A lány szívverése
kicsit felgyorsult, és elpirult, amikor eszébe jutott, Jared hogyan fogta a kezét, és
vigasztalta. Ever látta a közjátékot, és megzavarta a pillanatot egy viccel. Mina
odanézett, és összeszorult a gyomra, mert Brody megint őt nézte. Nem bírta tovább.
Fogta a tálcáját, kidobta a kaját a szemétbe, és Jaredet hátrahagyva kiment az
ebédlőből. Benyúlt a zsebébe, megérintette a bőrkötéses Grimoire-t, ami
felmelegedett az érintésére. Tudta, hogy sosem lesz teljesen egyedül.
Csak aznap este tudott végre lazítani egyedül a tetőn a kerti székben, és
végiggondolni a hét eseményeit. A filléres boltban újabb kerti törpét talált, és úgy
döntött, hozzáteszi növekvő gyűjteményéhez. Sir Nomernek társaságra volt
szüksége, különösen a hölgyekére. A lány kerti törpét, amit Nomita hercegnőnek
nevezett el, letette Sir Nomer mellé. Akaratlanul is elnevette magát kedves
párosukon.
– Milyen unalmas szórakozás! – heccelte egy férfihang.
Mina ferdén elmosolyodott, ahogy megperdült, és készült visszavágni Jarednek
egy gonosz megjegyzéssel. Csakhogy nem Jared sétált arra, a menedékét
vizsgálgatva.
Piszok jóképű volt, akárcsak Jared, és sok mindenben nagyon hasonlított rá.
Magas volt, karcsú, haja kissé világosabb. Csak feketét viselt. De ruhái mintha
évszázadokkal ezelőtt kimentek volna a divatból. Mina felé fordította szögletes
arcát, és a lány tudta, hogy nem Jared.
Az előtte álló, önelégülten mosolygó srácnak sötétkék szeme volt, Jarednek
viharos szürke. Mina rögtön megértette, kivel van dolga, és alig fékezett gyűlölet
támadt benne.
– Mi az, nem is köszönsz? – mosolygott a látogató gúnyosan, üdvözlésre
emelve a kezét.
– Nem látlak itt szívesen – közölte Mina.
– Á, gondolom, tudod, ki vagyok. – Kék szeme elsötétült, és a mosolya
elhalványult.
– Igen, biztosan te vagy Teague – felelte Mina kimérten. – Te vagy a hibás
mindenért. – Keze lassan elindult a kabátzsebe, a Grimoire felé. Teague észrevette a
mozdulatát, és fájdalmasan elkapta a csuklóját.
– A kisöcsémet egyelőre hagyjuk ki ebből! A mondanivalóm kettőnkre tartozik.
– Mina dacosan nézett rá, és nem volt hajlandó összerezzeni a fájdalomtól. – Tehát
hallottad, hogy anyám Teague-nek hív, de tudod, hogy más nevem is van? –
gúnyolódott.
– Igen – Mina ajka sokatmondó mosolyra húzódott.
– A Teague sok mindent jelent, de a legismertebb a „történetmesélő”, vagy
esetedben, Történet. – Teague csodálkozva vonta fel a szemöldökét. Sikerült
meglepnie.
– Nagyszerű! Le vagyok nyűgözve! Úgy tűnik, alábecsültelek. Te vagy a
legelső Grimm, aki rájött a titkunkra! – Lassan felemelte a kezét, és kézfejével
megsimította Mina arcát. A lány húzódozott az érintéstől. – És tetszik a
búcsúajándékom? Gondoltam, jó lenne egyszer megadni neked, amit akarsz. Az
elmúlt hetekben nagyon nyomorultul voltál, amikor töröltem a barátaid memóriáját.
Belefáradtam, hogy azt nézzem, ahogy szánalmasan búslakodsz. Gondoltam, ez a
befejezés majd jobban tetszik. A legjobb barátnőd és a pasid boldogan él, míg meg
nem hal – Nagyon elégedettnek tűnt magával, és szélesen mosolygott.
Mina epét érzett a gondolatra, hogy Teague nyilvánvalóan manipulálja, hogy
próbálja megtörni, és a barátait használja a játékaihoz.
– Rendben – vágott vissza. Előrelépett, és mellkason lökte Teague-et, aki hátrált
néhány lépést. – Én is tudom, hogyan játsszák ezt a játékot, és egyre jobb vagyok
benne.
– Elnevette magát, és a mosoly lehervadt Teague helyes arcáról.
– Mi az? – kérdezte aggódva. – Mi olyan vicces?
– Semmi – válaszolta a lány szemérmesen. – Csak sokkal könnyebb, hogy
téged kell legyőzzelek, nem valami tündérvilágban létező könyvet. Mert ha hasonló
helyzetben vagy, mint Jared, és szerintem így van, akkor a te létezésed is kötődik a
könyvhöz. Tehát, más szóval, ha te meghalsz, megölöm a Történetet, vagyis pá-pá
küldetések és pá-pá átok. – Mina átsétált a tetőn, és megragadott egy ásót, amivel a
cserepes virágot szokta átültetni.
Teague arcából minden szín kifutott, amikor Mina megfejtette a titkát. A lány
igazgatta az ásó nyelét a kezében, méregette a súlyát.
– Nem mernéd megtenni! – viccelődött a srác idegesen.
– A Fátumok még több Kaszást küldenének utánad. Sőt, minden varázslény
téged akarna megölni. – Hátrált, megbotlott Mina kerti székében, eltörte. Küszködött
a műanyagbútorral, de végre kiszabadította magát.
– Mondj valami újat! Manipulálták az eredeti alkut, és évszázadok óta üldözik a
családomat. De soha, senki nem próbált szembeszállni velük. Ez mostantól kezdve
másképp lesz. – Teague felé lendült, és rávágott az alhasára az ásóval. Ellenfele
hátraugrott, és a tető túloldalára menekült.
 – Ez a Grimm többé nem követi a szabályokat!
– Fogalmad sincs, mit teszel. Ez hadüzenet lenne! – Teague megrémült, de nem
Mina ásójától. Attól félt, amire a lány célzott.
– Akkor készülj a háborúra, Történet! – Mina keresztülhúzta az ásót a tetőn,
tisztán látható vonalat hagyott a cementben. – Megvannak a harcvonalak. Mondd
meg a királyodnak és királynédnak, hogy a legjobbakat küldjék, mert ezt a mesét át
fogom írni!
 Table of Contents
1. FEJEZET
2. FEJEZET
3. FEJEZET
4. FEJEZET
5. FEJEZET
6. FEJEZET
7. FEJEZET
8. FEJEZET
9. FEJEZET
10. FEJEZET
11. FEJEZET
12. FEJEZET
13. FEJEZET
14. FEJEZET
15. FEJEZET
16. FEJEZET
17. FEJEZET
18. FEJEZET
19. FEJEZET
20. FEJEZET
21. FEJEZET
22. FEJEZET
23. FEJEZET
24. FEJEZET
25. FEJEZET
26. FEJEZET