Berzsenyi ódái, elégikus ódái, Berzsenyi és Horatius

A könyvben lévő elégiákat szeretném feldolgozni

Horác
Berzsenyi Horatiust tekintette példaképének. A Horác című vers témája és címe is a római
költőt idézi. A Horác az idő múlását, mint témát jár körül. Az első versszak az elmúlást idézi fel, a
második versszak, a harmóniát ragadja meg, ami csak pillanatnyi. A mű alapgondolata, hogy az
elmúlás tényének tudatában még inkább értékelni kell a jelen pillanatot, hiszen az egyetlen
tulajdonunk a mostani pillanat.

Osztályrészem
Berzsenyi egyik legfontosabb verstípusa a létösszegző vers. Műveiben mindegyre előbukkan az
élet összegzése, a számadás szándéka. Ellentétben sokakkal, ő nem az életének végére hagyta az
összegzést, hanem már élete felénél lefutottnak találta, és ezáltal múlt időben beszélt róla.
Mindenhol a korai búcsúzás, a korai befejezettség érzet uralkodik el versein.
Az Osztályrészem című verse a legfeltűnőbb példa erre a verselésre. A verset 1799 körül írta,
körülbelül 23 évesen. Sokan önszuggeráló hitvallásnak elemzik, mert azt sugallja magának, hogy
elégedett, el akarja fogadtatni magával, hogy az élet egy örökös hiányérzet, és el akarja temetni
magában a nyugtalanságot és az elégedetlenséget.
A vers Horatius Licinius Murenához című versét idézi. A két költeményt az azonos verselése is
rokonítja őket. A romai költő az arany középutat említi meg a versben.

Levéltöredék barátnémhoz
A vers egy elégia, amely egy magányos estét mondd el az olvasó számára. A költő a természet
lágy, csendes pillanatában tekint vissza az elmúlt napra, és az egész életre. A vers levélnek indul,
viszont a szándék a második versszaktól elhalványul, mintha magának írna a lírai én.
A befejezésben két mulatótárs jelenik meg, akik ébren maradtak, akik a társaság a költő
számára.