Osztályrészem

Berzsenyi Dániel ezzel a versével 1799 körül jelentkezet. A költő odaköltészetének közismert darabja,
mely leírja a fiatalkorból a férfikorba való megérkezést. Létesszegző költemény, melyben saját
életével is szembe néz.
Beszél gazdai életéről a vidéken, hogy hogyan illeszkedett be ebbe az életformába. Ez viszont csak
látszat, idővel ő maga is felismerte, hogy elégedettsége csak önámítás. Mindene megvolt, amit az
ember csak kívánni tudott, viszont ő még sem volt elégedett, valami nagyobbat akart. (erre később
még kitérek.)
A vers maga egy út és hajótoposszal indul, amit Horatiustól vett át. A megérkezést és a nyugalmat
biztosítja, amelyet otthonában lel. Emellett az Odüsszeiából is vesz át elemeket, ami irodalmi
műveltségére sugall. Az élet nehézségeit kiállta már, eddigi élete is arról szólt, hogy megérdemli a
megállapodást.
Békességre talál egy elzárt helyen. Vidéken, Niklában, ahol földesúrként tevékenykedik, viszont
titokban egy alkotó művész. A harmadik és negyedik versszakban számvetést használ, ami a „van” szó
ismétlése. Ez mutatja a látszólagos elégedettséget, hogy mindene meg van az életében. Viszont nem
meglepő, hogy ezt csak színleli. A szőlő és az aránykalász is bőségszimbólumok. Költői kérdéssel
érezteti, hogy élete nem annyira teljes mint az isteneknek.
Az utolsó versszakokban Camoena a múzsája, és őt dicsőíti. A létösszegzése átalakul egy ódává. Azt
kívánja, hogy egy valaki legyen mindig vele, az pedig senki más ne legyen, csak a múzsája, a
költészet. Ez legyen a vigasza is bánataira. A monumentális képeket ellentétbe hozza romantikus,
képelt világgal. Elégikus hangvétellel fejezi be a verset.