ÁLTALÁNOS PSZICHOLÓGIA

Államvizsga tételek
2017

A1. A vizuális és hallási tér észlelése .......................................................... 3

A2. Alak- és tárgylátás ............................................................................... 11

A3. A figyelem folyamatai és vizsgálata ................................................... 22

A4. Az alvás jellegzetességei, szerepe a tanulásban .................................. 32

A5. A rövidtávú emlékezet és a felejtés ..................................................... 42

A6. Hosszútávú emlékezet és előhívás ...................................................... 56

A7. Érzelem és kogníció ............................................................................ 63

A8. Az érzelmek biológiai aspektusai........................................................ 71

A9. A tudatosság fajtái ............................................................................... 76

A10. Elméletek a naiv tudatelmélet hátteréről ........................................... 81

1
2
 A1. A vizuális és hallási tér észlelése
Kulcsszavak: binokuláris diszparitás, V1, random pont sztereogramm, monokuláris jelzőingerek, monaurális
jelzőingerek, téri- és hangerő különbségek – binaurális jelzőingerek

MEGJEGYZÉS: Tanuld meg a tételt, majd a feleletnél állítsd párhuzamba a látást és a hallást!!! Kezd a
hasonlóságokkal (páros érzékszervek, mono- és bino- jelzőingerek, …), aztán jöhetnek a különbségek, végül
pedig a V1 és Julesz!  Vannak egyéb hasonlóságok a két modalitás között, amelyek nem feltétlenül tartoznak
a tér észleléséhez, de ha más nem jut eszedbe, szerintem azokat is érdemes elmondani, a végére írtam őket.

Látás: tér-és mélységészlelés

Azért látunk térben, mert két szemünkkel két különböző helyről tudjuk nézni a világot (binokuláris
látás), de bizonyos mechanizmusokhoz a monokuláris (egyszemes) látás is elegendő. Vannak források (pl.
Sekuler-Blake könyv) ami úgy csoportosít, hogy szemmozgásos jelzőingerek (ide sorolja a konvergenciát és
az akkomodációt), illetve a látási jelzőmozzanatok. Utóbbinak van két további alcsoportja:

A téri jelzőmozzanatok többsége monokuláris látással is érzékelhető, ezek a monokuláris

jelzőingerek:

- a tárgyak látszólagos mérete (azaz a retinára vetülő kép nagysága): ha közelebb van, nagyobbnak látjuk
– elsődleges térinformáció
- ezt finomítja az arányok ismerete (pl. gyermek és felnőtt testének arányai)
- tárgyak „magassága”, a kép helyzete a látómezőben (ami feljebb van – távolabb van)
- egymást részlegesen takaró tárgyak (melyik van a másik előtt)
- lineáris perspektíva (a párhuzamos egyenesek összefutnak)
- mintázatok finomsága (pl. macskaköves út mintázata a távolban eltűnik)
- a kékes tárgyak távolinak tűnnek (a napsugarak szóródása miatt a levegő részecskéin – távoli dombok,
hegyek azért tűnnek kékesnek)
- légtávlat: a légtömeg által okozott fényszóródás miatt homályos a távol
- fény-árnyék határvonal
- a szem akkomodációjakor a látni kívánt tárgy képét élesre állítja a retinánkon („autofókusz-funkció”),
és az agyunk megméri a távolságot a látott tárgytól
- mozgási parallaxis: a hozzánk közelebbi tárgy gyorsabban áthalad a látómező előtt (elsuhanó fák vs.
lassan mozgó távoli hegyek autóból nézve)

Vannak azonban olyan mechanizmusok, amelyekhez a kétszemes látásra van szükségünk, ezek a
binokuláris jelzőmozzanatok: (néhol ezekhez a jelzőmozzanatokhoz tartozik maga a binokuláris diszparitás
is és az akkomodáció)

- binokuláris parallaxis az a távolság és térérzékelés jelzőingere, amely a binokuláris diszparitásból

ered. Tehát utóbbi a két szem eltérő képét jelenti, míg előbbi azt, hogy a különböző távolságban lévő
tárgyak látószöge más – minél nagyobb a távolság, annál kisebb a látószög. Ezért például két tőlünk
különböző távolságban lévő tárgy, elmozdulásunk esetén, egymáshoz képest különböző mértékben
mozdulnak el a tárgyak, míg tőlünk azonos távolságra lévő tárgyak, azonos mértékben.
- a következő binokuláris jelzőmozzanat a konvergencia. A konvergencia a szemek azon képessége, hogy
mindkét szem egyazon pontra nézzen, így a nézett pont képe a foveára esik mindkét szemben. Szemeink

3
 enyhe összetartásából pedig az agyunk 6-10 méteren belül meg tudja állapítani, milyen távol
kereszteződnek szemsugaraink, hova nézünk.

A kétszemes látás
Kétszemes térbeli látásunk lényege a két retinális kép enyhe különbsége, ez a különbség a binokuláris
diszparitás. Minél közelebb van hozzánk a tárgy a jobb- és a balszemes képe annál jobban eltér egymástól, a
messzebb találhatóké azonban már csak alig lesz eltérő. A kétszemes térbeli látás mechanizmusát már Kepler
(~1600) is felismerte, majd Joseph Harris (1775) felveti a binokuláris diszparitás létét, végül Wheatstone
(1838) bizonyította a sztereoszkóp megalkotásával.

A kétszemes térlátás biológiai alapja az

egymásnak megfelelő pontok léte a két retinán.
Ilyen pontok a foveák, amelyekre annak a térbeli
pontnak a képe vetül, amelyre fixálunk. A többi
térbeli pont, amely a fixálttal azonos szög alatt
látszik előttünk, egy térbeli felületen
helyezkedik el, ez a horopter. A horopter az,
amit elsődlegesen egyetlen képként látunk. A két
szemből azonos szög alatt látszó pontok
elméletileg tóruszfelületet (ami pont olyan, mint
egy hajfánk) adnak, amelynek a síkmetszete egy
kör, ezt Vieth-Müller körnek hívjuk. Azonban a
szem valóságos optikája miatt a horopter
laposabb, mint a kör (lásd az ábrán).

Ahhoz, hogy az önálló pontok képpé álljanak össze, az kell, hogy a szemünkből az agy felé haladva a
képi szomszédosság megmaradjon, így az agyunkban retinotopikus kép marad. Ha a retinánkat képernyőnek
tekintjük, így van az agyunkban is egy képernyő, ahol a két szem információja összeáll. Ez az agyi képernyő
valódi, mikroszkóp alatt látható a csíkozottsága, a csíkok felváltva hordozzák a jobb és a bal szem képét,
amelyek a retinán egymásnak megfeleltethető pontokról származnak.

A fixált pontnál közelebb, vagy távolabb eső pontok képeit duplán látjuk (kettős látás). A horopter előtti
és mögötti sávban a pontok képe ugyan nem teljesen egységes, de az agyi képekben fel tudjuk fedezni a
hasonlóságot. Ezt a sávot sztereomélységnek nevezzük, ahol a látvány két képét fuzionáljuk, és a tárgyakat
térben érzékeljük; a jelenség pedig a sztereolátás, melyeket a Panum-mezőnek nevezett idegrendszeri
szerveződésekkel érzékelünk.

A hallási tér érzékelése

A hallási észlelésnek hasonló a feladata, mint a látásinak: a világot értelmes, jelentéssel bíró egységekre
kell bontania. Ehhez két dolgot kell tudnunk: hogy hol található a tárgy (lokalizáció), és hogy mi az
(azonosítás), ami a hangot kiadja.

Hanglokalizáció

4
 A hanglokalizáció az a folyamat, melynek során a környezetből származó hangok forrásának helyét és
távolságát megállapítjuk. Ennek evolúciós haszna van, hiszen ez alapján közelítünk meg valamit, vagy éppen
menekülünk el. A látás viszonylagos dominanciával rendelkezik a hallás felett a lokalizációt illetően (és
bizonyos esetekben befolyásolni is képes a hallást), a hallási lokalizáció szerepe elsősorban a kibocsátó tárgy
helyzetének beazonosítása, hogy a vizuális figyelmet oda irányíthassuk. A hallásnak téri minősége van, vagyis
úgy tűnik, a hangok mindig jönnek valahonnan. A hanglokalizáció automatikus, gyors és erőfeszítés nélküli,
bár bonyolult folyamatok állnak mögötte. Magában a hallási információkban nincsenek jelen egyértelmű téri
információk, mint a látásiakban, így következtetési folyamatokra van szükségünk (persze a látás során is
következtetünk bizonyos dolgokra, így például a valódi mélységre). A csak az egyikfülbe érkező információk
felhasználásakor a monaurális észlelést használjuk fel, a mindkét fülbe érkezőnél a binaurálist.

A hallási tér
koordinátarendszerében a hallgató
feje az Origó. Ehhez képest három
síkot határozunk meg: A
horizontális sík a fül hallójáratát és
a szemet metszi (elől-hátul
dimenzió), a frontális sík erre
merőleges, és a fejtetőn halad
keresztül a hallójáratot metszve
(fent-lent irányok). A harmadik a
mediális sík, amely mindkettőre
merőleges, és a fej középvonalán
halad át (jobbra-balra irányok).

A hanglokalizáció során megpróbáljuk megállapítani a hang forrását a térben, azonban a valódi térbeli
forrás, és a hallásérzet helye nem mindig esik egybe. A hangforrás lokalizálhatósága elárulja nekünk, hogy
adott körülmények között mekkora az a legkisebb mértékű helyváltoztatás, amit még helyváltozásként tudunk
észlelni. A lokalizációs bizonytalanság pedig egy olyan küszöb érték, amely alatt a hallórendszer a térbeli
jellemzőket már nem képes megkülönböztetni.

A binaurális lokalizáció

A hallórendszer a lokalizációra a hangerőt és az időt használja fel. A hang terjedésének fizikai jellemzői
miatt, ha egy hang a mediális síktól eltér (jobbról vagy balról hallatszik), akkor két jellemzőben is változás
történik. Egyrészt az egyik fülbe előbb érkezik be, másrészt ebben a fülben hangosabb lesz. A két fülbe érkező
hang hangerejének különbsége az interaurális hangerőkülönbség (IHK), azt a jelenséget pedig, hogy a
hangok eltérő időben érik el a két fület, interaurális időkülönbségnek (IIK) nevezzük (hangerő és téri
különbségek). Ezek a valóságban egyszerre hatnak ránk, azonban vizsgálatuk általában mesterséges fejek
használatával zajlik, és a hangerő és idői különbségeket a kutatók igyekeznek külön-külön vizsgálni.

Az IHK

Az IHK elsősorban a fej árnyékolóhatásának köszönhető (a hangnak át kell haladnia a fejen). Az

észlelőrendszer a hangerőkülönbségből a két fülben következtetni tud a hangforrás pozíciójára. Az alacsony
frekvenciájú hangokat azonban a fej nem képes leárnyékolni, ugyanis azok hullámhossza olyan nagy, hogy

5
gyakorlatilag „átugorja” a koponyát (kb. 1000 Hz alatt). Vagyis ez a binaurális jelzőmozzanat a magas hangok
irányának meghatározásában segít. Több olyan hely is van, ahol a hangforrás ugyan azt a hangerőkülönbséget
okozza, pl. teljesen a fej előtt és mögött (0 és 180 foknál). Az egyértelmű lokalizációt nem adó pontok halmazát
tévesztési kúpnak nevezzük (mert geomteriailag ezek a pontok egy kúp palástján helyezkednek el).

A hallópálya egyik kéreg alatti átkapcsolóállomásán, a colliculus inferiorban találhatók azok az

idegsejtek, amelyek szelektív érzékenységet mutatnak a jobb vagy bal fülbe nagyobb hangerővel érkező
hangokra. Ezeket binaurális idegsejteknek nevezzük, mert mindkét fülből kapnak impulzusokat, ezáltal
képesek feldolgozni az IHK-t.

Az IIK

Az IIK abból származik, hogy a hangforráshoz közelebb lévő fület a hang előbb éri el, mint ez ellenoldali
fület. A két fül között mintegy 20 cm távolság van, mely az érzékelőrendszer számára feldolgozható idői
eltérést eredményez. Itt is leírhatunk egy tévesztési kúpot, ami azonban eltér az IHK tévesztési kúpjától,
ráadásul minden egyes frekvenciához más-más kúp tartozik. Az IIK-t tulajdonképpen a hanghullámok közötti
fáziskülönbség okozza. A hallórendszer valójában a két fülbe érkező hang fázisai közötti különbséget dolgozza
fel (fázis: adott ponthoz képest egy teljes hanghullám-periódus mekkora része telt el). Mivel a magas
frekvenciájú hangoknál a hullámhossz kisebb, mint a két fül közti távolság, így közben a hullám több periódust
is leír. Így nem tudjuk, hány periódus telt el, vagyis az IIK inkább az alacsony frekvenciájú hangok
irányának meghatározásában játszik szerepet, a magas frekvenciájú hangoknál nem nyújt egyértelmű
információt.

Itt is binaurális idegsejtek segítségével történik az érzékelés. Ezek az Oliva superior nevű kéreg alatti
struktúrában találhatók. Jeffress késleltetésivonal-elmélete szerint ezek az idegsejtek úgy működnek, hogy
mivel az egyes neuronokat hosszabb-rövidebb axonok kötik össze, és az axon hossza befolyásolja az
ingerületvezetés sebességét, így egy olyan neuront képzelt el, amelyhez különböző hosszúságú idegrostok
kapcsolódnak (mindkét fülből egy). A binaurális idegsejt csak akkor aktiválódik (tüzel), ha mindkét axontól
egyszerre kap bemenetet (szummáció). Vegyünk egy olyan neuront, amelynél a jobb fülből érkező axon
rövidebb: ha a hang mindkét fület egyszerre éri el, akkor a jobb fülből érkező axon előbb fog impulzust kapni,
így nem tüzel. Ha a jobb fülbe előbb érkezik a hang, akkor még előbb ér oda az ingerület, így megint csak nem
tüzel. Ha azonban a bal fület éri el előbb a hang, akkor a jobb fülből érkező axonból lassabban érkezik be az
impulzus, azonban a bal fülből érkező axon hosszabb, így nagyjából egyszerre érkezik be mindkettőből az
ingerület, és a neuron tüzelni fog. A binaurális idegsejtek ilyen formán történő működése megvalósítja az
irányszelekciót, és ez alkalmazható az összes téri irány leképezésére.

A binaurális sejtek a hallási tér egy jól körülhatárolható területén hallható hangokra érzékenyek, így ezt
a területet a látáshoz hasonlóan az idegsejt receptív mezejének nevezzük. A binaurális idegsejtek összessége
a hallási tér térképét építi fel, így a külvilág analóg reprezentációját létrehozva (a látás során is láthattuk
hasonló reprezentáció létrejöttét!).

A binaurális lokalizáció duplexelmélete

Az IHK és az IIK sem ad teljes pontosságot 2000és 4000 Hz közötti frekvenciasávban. A kutatók szerint
ez egy kettős mechanizmus működésének az oka: az IHK-t magas frekvenciájú, az IIK-t alacsony frekvenciájú
hangoknál tudjuk használni. Ez a hallási lokalizáció duplexelmélete. Hogyan működhet jól mégis a
lokalizáció? Először is, a hétköznapokban általában nem tiszta, hanem komplex hangokkal találkozunk (több
frekvencia-összetevővel, így valószínűleg lesz benne olyan, amelynél jól működik), másodszor a valóságban
mozgatjuk a fejünket, így az interaurális különbségek folyamatosan változnak, ezzel tudjuk eloszlatni a

6
hangforrás helyével kapcsolatos bizonytalanságot. Harmadszor pedig felhasználjuk a monaurális
jelzőingereket is.

Monaurális jelzőingerek

A monaurális lokalizáció a fülkagyló formáján alapszik. Mivel a fülkagyló függőleges, ezért elsősorban
a frontális síkban való lokalizációt segíti. A fülkagyló speciális tekervényein a hang a hallójáratba lépése előtt
ide-oda verődik. Ezen visszaverődések mintázata változik attól függően, hogy a hang milyen irányból
származik, így következtethetünk a hangforrás helyzetére. A fülkagyló hatása egyfajta szűrő: bizonyos
frekvenciák felerősödnek, mások halkabbak lesznek. A hang spektrális tartalmának megváltozása a fej, a
fülkagyló és a hang irányának komplex interakciójából származik. Ezt nevezzük fejhez kötött átviteli
függvénynek (FKÁF). Ez egyrészt lehetővé teszi a hangok lokalizációját, másrészt jelenléte arra utal, hogy a
hang valóban a külvilágból érkezett („agyba dugós” fülhallgatóval például a hangot a fejen belülre tudjuk csak
lokalizálni). Az FKÁF egyénenként változik (mivel, hogy mindenkinek kicsit más a fülkagylója), ráadásul
csak a saját FKÁF-ünk segítségével tudjuk pontosan lokalizálni a hangokat.

A tárgyak helyzetének lokalizálása a hallás esetében is tanult (a látás esetén is!). Az évek során
megtanuljuk, hogyan alkalmazzuk a fülkagyló speciális spektrális átírását, ezért ez akár újra is tanulható (a
fülkagyló tekervényeit módosító eszköz viselésével új FKÁF-et tanulunk meg használni), azonban érdekes,
hogy a régi tanulásunk eredményeit megőrizzük (ha ezt a módosító eszközt eltávolítják, nincs szükség újabb
tanulási szakaszra, hogy visszanyerjük korábbi lokalizációs képességünket). A látás esetében (Stratton
klasszikus fordított szemüvege) a látást módosító eszközzel is képesek vagyunk újra megtanulni „látni”,
azonban a módosító eszköz eltávolítása után újabb tanulási szakasz szükséges a rendes látás visszanyeréséhez.

A binaurális lokalizáció speciális esetei

A látási lokalizáció elsőbbséget élvez a hallásival szemben, adott esetben felül is tudja írni. Ez akkor is
megmutatkozik, amikor a moziban a surrond hatás ellenére is a beszédet a képernyőn lévő színésznek
tulajdonítjuk, és úgy halljuk, mintha a szájából eredne. Egy másik érdekes kísérlet erre a pszeudofon
(álmikrofon), egy olyan szerkezet, amelyet a fejre illesztve összecseréli a két fülbe érkező hangokat. Ha a
szemünk csukva van, miközben rajtunk van a szerkezet, felcseréljük az irányokat. Nyitott szemmel azonban a
megfelelő oldalra lokalizáljuk a hangokat. A dominancia okát valószínűleg a fény megbízhatóbb
információiban kereshetjük. A fény gyorsabban terjed, mint a hang, a hangok visszaverődnek a tárgyakról, ezt
viszont nem tudjuk megállapítani, hogy visszavert hangot hallottunk-e. Ezért ha csupán a hallási információkra
támaszkodnánk, viszonylag nagyobb hibázásokhoz vezetne.

A hangok interakcióban állnak a környezettel, egyes tárgyak visszaverik őket, mások elnyelik, így több
különböző úton juthatnak el fülünkbe. Ezeknek azonban mi általában nem vagyunk tudatában. Ha ugyanis két
hang között elég rövid idő telik el, akkor a két hang összeolvad. Ilyenkor az összeolvadt hang lokalizációját az
első hang iránya határozza meg. Ezt nevezzük elsőbbségi hatásnak. Az összeolvadás csak akkor jön létre, ha
a hangok tranziensek (rövidek, átmenetiek, nem folytonosak), legalább 1 ms különbség van köztük (ha ennél
kisebb, akkor a két hang összesítése adja a lokalizációt), hasonló hangerejűek, minőségileg hasonlók, és elég
idő áll rendelkezésre a hatás létrejöttéhez (a hatás nem azonnal jön létre, néhány ismétlés kell hozzá). Az
elsőbbségi hatás nem nyomja el teljesen a visszhangokat, azonban nem is két különböző hangot hallunk, hanem
egyet. A hallórendszer ilyenkor úgy következtet, hogy a visszhang ugyanannak a hangnak a visszaverődése,
így figyelmen kívül hagyhatja a hang lokalizációját. Az elsőbbségi hatás is tanult és nagyon magas szinten
zajló kognitív folyamat, valószínűleg a hallási környezetünkről kialakított elvárásaink is befolyásolják.

7
 Végül, ha bármilyen hangot, beszédet, zenét hallunk, a visszaverődések és az utózengések hatására,
csukott szemmel is kialakul bennünk egy spontán térbeli benyomás (zárt térben vagyunk-e, üres-e a tér, vagy
zsúfolt…). Akkor is, ha a hang csak felvételről érkezik.

Binaurális felfedés

A binaurális hallás egy másik szerepe, hogy segít elkülöníteni az egyes hangokat a zajos környezet többi
hangjától. Ezt néha koktélparti-jelenségnek is szokták hívni (abból a jelenségből kiindulva, amikor egy zajos
partin ki kell válogatnunk beszélgetőpartnerünk mondanivalóját). Ahhoz, hogy kizárhassuk a felesleges
zajokat és értelmezhessük a számunkra fontos hangokat, szükségünk van mindkét fülünkre. Érdekessége a
jelenségnek, hogy minderre csak élőben vagyunk képesek, ha valakinek lejátszunk egy sok szereplős
beszélgetést, akkor sokkal nehezebb kiszűrnünk belőle a szükséges információt. A koktélparti-effektusban
nagy szerepe van a figyelmi folyamatoknak is.

A jelenség empirikus vizsgálata a binaurális felfedésen alapul. A kísérletben először hangokat és zajt
játszottak le csak az egyik fülbe, így a zajelfedés miatt nehezebben halljuk meg a hangot. Amikor azonban
mindkét fülbe azonos zajt játszottak le, és csak az egyik fülbe ment a hang is, akkor könnyedén hallhatóvá vált
a hang. A harmadik esetben mindkét fülbe lejátszották a zajt és a hangot is, és ismét megnehezedett a hang
észlelése. Fontos a kísérletben, hogy a második eset eredményei csak akkor jönnek létre, ha a két fülbe
lejátszott zaj teljesen azonos, és egy forrásból érkezőnek ítéljük a zajt, míg a hangot egy másik forrásból
érkezőnek. A binaurális felfedés egyfajta átmenet a hangok lokalizálása és azonosítása között, mivel a
lokalizációs mechanizmusok segítségével választjuk külön a hangokat, zajokat.

A Julesz-féle sztereopár

Térbeli mélységet akkor is képesek vagyunk érzékelni, ha külön-külön a két retinális képen egyáltalán
nincs mit felismerni. A Julesz Béla (magyar, villamosmérnök) alkotta random-pont sztereopár (1960) két
képből áll. Egyik a bal, a másik a jobb szem számára. Az egyik kép egy tetszőleges, véletlen mintázat (mint
egy fehér papírra szórt mák). A másik kép úgy készül, hogy az első „eredeti” kép bizonyos részleteit kivágjuk,
és kicsit jobbra, vagy balra toljuk el, aszerint, hogy éppen a térben közelebbinek vagy távolabbinak szeretnénk-
e feltüntetni (a maradék üres helyeket szintén random pontokkal töltjük fel). Ügyelni kell arra, hogy mindegyik
szem csak a számára készített egyik képet lássa.

Ezzel egy addig ismeretlen területét tárták fel a látórendszernek, a küklopszi (cyklopikus) szemet. Ez
az eleme a látásunknak tanult, a mélységérzékelésnek a megtanulása a csecsemőkor második negyedévére
esik, és fél éves kor körül ez a szenzitív időszak le is zárul. Egyes látási rendellenességek gátolják vagy
lehetetlenné teszik a kétszemes térlátás megtanulását (pl. kancsalság). A térlátás hiánya később nem
korrigálható.

A V1 (elsődleges látókéreg)

Már a látás első szintjein is történik információfeldolgozás, nem csak az agykéregben. A látás során
történő információfeldolgozás első és legfontosabb lépését Stephen Kuffler (aki egyébként magyar
származású) fedezte fel, tehát, hogy a retinális ganglionok receptív mezőkbe tömörülnek, a csoportosulások
téri integráció végeznek és a működésüket laterális gátlásnak nevezzük. Tehát a retina idegsejthálózata elvégzi
a retinakép feldolgozásának első lépését.

Hubel és Wiesel kísérlete, mely az okcipitális lebenyben található látással foglalkozó területre irányult,
vezetett a neuronális szelektivitás elvének felfedezéséhez (ezért 1981-ben Nobel-díjat is kaptak). Ez azt jelenti,
hogy az agykéreg idegsejtjeinek egy része a fizikai ingerek egyes tulajdonságaira hangolódik, és ezekre

8
szelektíven reagál. Ezek az irányulásszelektív sejtek. A vizuális információeldolgozás az agykéregben a
retina körkörös receptív mezőit követi. A vonalirányulásra szelektív sejtek a V1-ben orientációs térképet
alkotnak. Az azonos orientációra reagáló sejtek oszlopokba tömörülnek. Laterális kapcsolatok is léteznek,
legfontosabban a kéreg felszínével párhuzamosan futó, a V1 második és harmadik rétegében található hosszú
axonok kötegét alkotó hosszú távú horizontális összeköttetések. Ezen kapcsolatok révén a lokális éldetekciót
végző irányulásszelektív neuronok egy olyan hálózatba szerveződnek, amely az alak-háttér elkülönítés, a
képszegmentáció, vagy éppen az alakkódolás elemi feladatait is el tudja végezni.

Az orientációra érzékeny idegsejtekéhez hasonló térképekbe szerveződve kódolódik a az irányult

vonalszegmenseknek a mozgásirányának, a színnek, a textúrának és a retinális diszparitásnak a feldolgozása
is. A V1 a látótérnek úgynevezett retinotopikus reprezentációjával rendelkezik, tehát a retinára vetülő kép
szomszédos pontjait a kéregben is egymással szomszédos neuronok dolgozzák fel. Ezzel jól megőrzi a látótér
topográfiai viszonyait, azonban némileg torzít is. Agykérgi nagyításnak nevezzük ezt a jelenséget, és azt
jelenti, hogy a kéregben több idegsejt fog foglalkozni a foveáról továbbított ingerekre, mint a perifériásokra.
Ezzel felnagyítja a fókuszpont képét és ezért sokkal jobb téri felbentással dolgozza fel az onnan származó
információkat.

Egyéb összefüggések:

- tudjuk, hogy az agykéregben a vizuális információk feldolgozása során megőrződnek a topográfiai

információk (retinotopikus reprezentáció), nem csak az alacsonyabb, de a magasabb feldolgozási
szinteken is -> a hallás során a hangmagasságot kódoló alaphártya is mutat hasonló szerveződést, és a
későbbi feldolgozási szinteken is található ilyen szerveződés
o tonotópiás szerveződés – a különböző frekvenciájú hangokra az alaphártya különböző részei
reagálnak leginkább, és az egymáshoz közeli frekvenciák az alaphártya szomszédos részein
reprezentálódnak – utazóhullám-elmélet, Békésy György, 1961, Nobel-díj

- egyes hallóidegrostok, amelyek a szőrsejtekről vezetik el az ingerületet, frekvencia-szelektívek, tehát a

különböző frekvenciákra nem egyformán érzékenyek
o ez nem egy tökéletes párhuzam, de azért hasonlóság – itt már az ingerület elvezetésénél megtörténik a
szelektivitás, a látásnál csak az agykéregben reagálnak szelektíven az idegsejtek (pl.
irányulásszelektivitás)

- hasonlóan mind a vizuális, mind a hallási folyamatok során két érzékszervtől, két kissé eltérő információt
kapunk, ami számunkra ebből nagyon fontos, hogy ezek nem külön-külön dolgozódnak fel, mindkét
esetben átkereszteződnek az idegpályák az érzékszervtől az agykéregig tartó útjuk során, így képesek
vagyunk következtetéseket levonni az eltérések összehasonlításából

- a hallás és a látás esetében is létezik két különálló pályarendszer, amelyek a „mi” és a „hol” jellegű
információk feldolgozását végzik

- hallás – kritikus frekvenciák és látás – téri frekvenciák

o kritikus frekvencia: egy tiszta hang észrevételében szerepet játszó rostok frekvenciatartománya
o téri frekvencia: a vizuális információ leírható különböző frekvenciájú szinuszráccsal, bizonyos
neuronok specifikusan reagálnak az egyes téri frekvenciákra

- hallási színtérelemzés (a különböző, egy időben hallatszódó hangok egyszerre érkeznek a fülbe,
egyszerre történik az idegi impulzusokká alakításuk, így összekeverednek, és nem őrzik meg
elkülönültségüket – magasabb rendű folyamatok során elemezzük a beérkezett információt és képesek

9
 vagyunk szétválogatni őket – pl. a hangos zene ellenére érted a dalszöveget a koncerten) – figura-háttér
elkülönítés a látás során
o mindkettő során képesek vagyunk megállapítani, hogy mely jellemzők tartoznak össze és melyek nem
o a figura-háttér elkülönítést és a hallási színtérelemzést is (mondja ezt Bergman) a Gestalt-elvek
vezérlik (mindkettőnél: hasonlóság, jó folytatás, közös sors, zártság; hallásnál: hozzátartozóság;
látásnál: kontraszthatás, mintázat, közelség, egyszerűség, ismertség)
o a látásban is egyszerre csak egy tárgyra tudunk figyelni, a többi a háttér részét képezi, ha a hallásban
is szétválasztottuk a hallottakat, már csak az egyikre tudunk összpontosítani (pl. visszamondani)

- a hallás esetében is beszámolhatunk illúziókról – illuzórikus láncra bontás (lásd Csépe pp. 333-335);
skálaillúzió (339-340); folytonosság illúziója (345-346)

A két modalitás különbségei:

- a hallórendszerünk a beérkező hangokat összetevőire bontja szét, és így elemzi őket, ezt analitikus
(szétválasztó) észlelésnek nevezzük, ezzel szemben a látórendszerünk inkább szintetikus (összegző)
észlelési működést alkalmaz

- hallás – kritikus frekvenciák és látás – téri frekvenciák

o a téri frekvenciákra reagáló neuronok a feldolgozás magas szintjén található, míg a hallórendszerben
ezek nagyon alacsony szinten vannak

- a látás során az objektumok többnyire statikus tulajdonságokkal rendelkeznek (alak, méret, szín…), míg
a hallás során csak olyan dolgokról szerezhetünk tudomást, amivel valami történik, és ennek hatására
hangot ad ki (hallási események)

10
 A2. Alak- és tárgylátás
Kulcsszavak: figura-háttér megkülönböztetés, Gestalt alapelvek, geonok (Biederman), Marr komputációs
elmélete, ventrális látópálya, kategória szelektív területek (FFA, PPA, IT)

1. Miért nehéz a tárgylátás?

1. egy adott tárgyat nagyon ritkán látunk azonos feltételek mellett  a tárgy retinára vetülő képe gyakran
változik, mert más szögből, irányból, távolságból, méretben, színben és más fényviszonyok mellett látjuk
(pozíció-, méret-, távolság vagy színinvariáns)
2. egy adott tárgy kategóriájának egyes tagjait kisebb eltéréseik ellenére is felismerjük, és ugyanúgy kezeljük
őket. Azonos kategóriába soroljuk őket (generalizáció), de különbséget is tudunk tenni a kategória tagja
között (szelektivitás). A tárgyfelismerés a generalizáció-szelekció, nyereség-veszteség vagy vám-rév
hatáson múlik
3. a tárgyakat egyszerre több specificitási szinten is felismerjük  hogy melyik kategorizációs (felismerési)
szintet használjuk, a feladattól függ (élőlény – emlős - házi állat – kutya - németjuhász…)

2. Tárgy-alakzat és a háttér elkülönítése: perceptuális szegregáció

- a tárgyakat a körvonalaik (kontúr) alapján észleljük, azonban mégsem csupán körvonalakat látunk, hanem
tárgyakat
- a tárgylátás egyik alapvető lépése, hogy az adott tárgyat annak hátterétől és az együtt megjelenő tárgyakat
egymástól elkülönítsük  perceptuális szegregáció / alakzat-háttér szegmentáció -> a tárgylátás során a
tárgy alakja az, ami elkülönül, azaz szegregálódik a hátteret alkotó mintázattól
A perceptuális szegregáció fontosabb tulajdonságai:
 az alakzat a háttér előtt van
 a háttér olyan alaktalan anyag, ami az alakzat mögött is folytatódik
 a körvonal (kontúr), ami az alakzatot és a hátteret elkülöníti, az alakzathoz tartozik
 az alakzat könnyebben megjegyezhető, és jobban hasonlít egy adott tárgyra, mint a
háttér
A Rubin-váza egy úgynevezett kétértelmű ábra, amit Rubin dán pszichológus 1915-ben
mutatott be, és jól demonstrálja az alakzat-háttér szegregáció fontosabb tulajdonságait (két
arcprofil vagy egy váza?).

További tulajdonságok, amik meghatározzák, hogy mit látunk háttérnek, és mit tárgynak:
 méret (kisebbek inkább alakzatok)
 szimmetria (szimmetrikus, inkább alakzat)
 orientáció (ha a fő tengelyiránya függőleges vagy vízszintes, inkább alakzat)
 ismertség (könnyebben értelmezhető, ismert, inkább alakzat)

Hol és hogyan történik a perceptuális szegregáció?

- primer (elsődleges) látókéreg (Brodman 17, V1, nyakszirti lebenyben)  a neuronok eltérő irányú és méretű
vizuális ingerekre a legérzékenyebbek (Campbell és Robson, 1968)  elméletük szerint a látórendszer olyan

11
neuron csoportokból áll, amik a legjobban egy adott téri frekvenciasávra érzékenyek, vagyis téri
frekvenciaszűrőként működnek
Receptív mező: az a terület, ahonnan egy adott sejt információt vesz fel
- a kisebb receptív mezejű neuronok a magasabb, a nagyobb receptív mezejű neuronok az alacsonyabb téri
frekvenciákra reagálnak a legjobban  többszörös, egymástól független frekvenciacsatornákat hoznak létre
 a látott kép Fourier-analízisét végzik
Fourier-elemzés:
 Fourier bizonyított elmélete szerint bármely kép felbontható olyan szabályos, szinusz-hullámösszetevők sorozatára, amelyek
téri frekvenciában, irányulásban, amplitúdóban és fázisban különböznek
 Fourier-elemzés: a matematika azon ága, mely összetett függvények és jelek reprezentációját tanulmányozza egyszerű
alaphullámokra való lebontás révén
 a különböző szinuszos összetevőket úgynevezett téri frekvenciacsatornák elemzik
 Campbell és Blakemore  kísérleti bizonyíték a téri frekvenciacsatornák létezésére az emberi látórendszerben  ha egy
adott téri frekvenciájú és irányulású szinuszrácsot sokáig nézünk, akkor az adaptáció utáni érzékenységünk csökken az adott
rácsra, de változatlan marad az eltérő frekvenciájú vagy irányulású rácsokra  szelektív adaptáció

 a magasabb frekvenciákra érzékeny neuronok a finomabb részletek felismeréséért felelősek

 az alacsonyabb frekvenciákra érzékeny neuronok a durvább részletekért felelősek

 az egyes térbeli frekvenciákra hangolt neuronok egymástól független csatornákon dolgozzák fel a látott információt

A V1 neuronok nem egyszerű szűrőként működnek

 Lamme (1995) rhesusmajmokkal végzett kísérleteiben kimutatta, hogy ugyanarra a texturált felszínre
a neuronok válasza nagyobb volt, ha azt alakzatként látták, mintha háttérként)  valószínűleg fontos
szerepet játszanak a körvonalak detektációjában és az alakzatok hátterüktől való elkülönítésében

Az emlősagy vizuális rendszere

1. V1-ből indul, amely egy rigid struktúra, szigorú retinotópia jellemzi, neuronjainak receptív mezeje
kicsi (0,5-1,5 fok), adott irányú álló vagy mozgó fénycsíkra érzékenyek
 az egyes irányokra érzékeny neuronok csoportokba rendeződve oszlopokat alkotnak

12
2. a V1-ből két, részben elkülönült információ feldolgozó vizuális pályarendszer indul ki:
 parietális (fali lebeny felé haladó)/dorzális (az agyféltekék felső, dorzális részén haladó) rendszer
(„Hol?” vagy „Hogyan?” rendszernek is nevezik)
- funkció: a tárgyak mozgatásáért, háromdimenziós tulajdonságaiért, a velük járó
manipulációért felelős
 temporális (halántéklebeny felé haladó)/ventrális (az agyféltekék alsó, hasi részén haladó)
rendszer („Mi?” rendszernek is nevezik)
- funkció: szín- és tárgylátásért felelős
3. A V1-et a V2 (másodlagos látókéreg, Brodman 18) veszi körül  a V2 neuronok receptív mezeje
nagyobb (<4 fok)  egyszerű geometriai ábrákra, mozgó felszínekre a legérzékenyebb
4. V3
5. V5 = MT (mediális temporális terület)
 V3 és V5  a parietális rendszer tagjai
 a neuronjaik a mintázatok mozgásaira a legérzékenyebbek
 a receptív mezejük nagy
6. V4
 szín-, forma- és mintázatértékelésben van fontos szerepe  tárgyfelismerés!

13
  a neuronok receptív mezeje: néhánytól néhány tíz fokig terjedő méretű
 a neuronok a színes felszínekre, textúrákra, geometriai ábrákra a legérzékenyebbek
7. inferior temporális kérek (IT)
 tisztán vizuális állomás
 a neuronok receptív mezeje igen nagy is lehet (akár 70 fok)
 legérzékenyebb háromdimenziós ábrákra és tárgyakra, emberi vagy állati arcok képére
Parietális rész tagjai: V1, V2, V3, V5 (MT)

Ventrális rész tagjai: V1, V2, V4, IT

3. Az alakzat körvonalainak integrációja és a Gestalt-elmélet

- Gestalt  német szó, jelentése: egész
- az első pszichofizikai modell, ami a látott kép tárgyakká szerveződését leírta
- 1879. Wilhelm Wundt írta le először  teljes elmélet kiformálása: Max Wertheimer, Kurt Koffka,
Wolfgang Köhler (1923-1947 között)
- az elmélet lényege: a tárgy (egész) több mint a részek összessége (a tárgyakat alkotó elkülönült
körvonaldarabkák összessége)
- a Gestalt pszichológusok munkájuk során 3 területre koncentráltak:
 az alakzat és a háttér összefüggései
 a csoportosítás szabályai
 az alakzatok „jósága” vagy pregnenciája

A Gestalt törvények
1. Egyszerűség: minden mintázatot úgy látunk, hogy a lehető legegyszerűbb struktúra szolgál domináns
értelmezésként (domináns interpretáció) pl.: olimpiai karika 5 kör és nem 9 kül. alakzat
2. Hasonlóság: az egymáshoz hasonló dolgokat egymással csoportosítva, mint egységet észleljük (pl. + 0
+ 0 + 0 + 0 vagy ++++
+0+0+0+0 0000
+0+0+0+0 ++++
+0+0+0+0 0000)
3. Jó folytatás (pregnancia): azokat a körvonalszegmenseket csoportosítjuk körvonalegésszé, amiknek a
görbülete a legkevesebbet változik  az egyenes vagy folyamatos görbület mentén
elhelyezkedő pontok tartoznak össze
4. Közelség: az egymáshoz közelebbi tárgyakat csoportosítjuk
5. Közös sors: az együtt (egy irányban, azonos sebességgel) mozgó tárgyakat egységnek tekintjük
6. Ismertség: a dolgok könnyebben alkotnak csoportokat, ha a kialakuló egész ismert és könnyen érzelmezhető
- más források van, hogy többet vagy kevesebbet sorolnak fel – ami még fontos lehet, a zártság: egymáshoz
nagyon közeli dolgokat, összeérő éleket, zárt alakzatokat egy egésznek észlelünk (Sekuler, Blake - Észlelés)
Hogyan alakulnak ki ezek a szabályok?
 az egyedfejlődés alatt a környezettel való interakció során észlelt szabályszerűségek alakították ki

14
A Gestalt-pszichológusok azt feltételezték, hogy bizonyos törvények, mint amilyen például a „jó folytatás”,
már a perceptuális szerveződés korai szakaszaiban is működnek  ez a tulajdonság további bizonyíték arra,
hogy a V1 szerepet játszik a körvonal-szegregációban
A vonaldarabkák integrációja:
 az egyes vonaldarabkákat kódoló V1-neuronok válaszát befolyásolják a mellettük lévő neuronok,
illetve a klasszikus receptív mezejükön kívüli, úgynevezett kontextuális ingerek is
 a darabokból álló kontúrok detekciója jobb, ha az ingerek azonos tengelyre esnek, illetve ha zárt
alakzatot alkotnak
 a neuronok válasza nagyobb egy adott irányú vonaldarabra, ha azzal megegyező irányban, a receptív
mezőn kívül egy másik vonaldarabka is elhelyezkedik

Illuzórikus kontúrok:
- egy tárgyat, vagyis annak kontúrját az is definiálhatja, hogy:
 sötétebb vagy világosabb a háttérnél (fényességkontraszt)
 más színű (színkontraszt)
 más mintázatú (mintázatkontraszt)
 más dimenzióban helyezkedik el (diszparitás)
 alkotópontjai más irányban mozognak el, mint a háttér elemei (relatívmozgás-kontraszt)
- az összes ilyen esetben valódi kontúrokról beszélünk!
- vannak olyan esetek, amikor az alakzat és a háttér kontúrja között nincs fizikai paraméter különbség (pl.
Kanizsa-háromszögek alább a képen), az alakzatot mégis éles kontúrral meg tudjuk különböztetni a háttértől

Okok:
 a háromszöget alkotó vonalak egységes felületté integrálódnak
 ez a felület fényesebb a háttérnél
 az azt generáló fekete körök (gondolatban egészítjük ki körökké) előtt helyezkedik el
- a valódi kontúrok és az illuzórikus kontúrok a tárgyfeldolgozás kezdeti lépésétől fogva hasonlóképpen
viselkednek, és lépnek egymással interakcióba  kimutatták, hogy a V1 és a V2 neuronjai is hasonlóképpen
reagálnak illuzórikus és valódi kontúrokra is
- az egyszerű és egyértelmű leírásra való törekvést perceptuális szerveződésnek nevezzük
 az illuzórikus kontúrok esetében a Gestalt-elmélethez hasonlóan sokszor a kép elrendezéséből eredő
legegyszerűbb interpretáció csak a kép egészében létezik (egy háromszög három kör előtt), de annak
részleteiben nem

4. A tárgylátás modelljei

1. Strukturális felismerési modellek

A) David Marr komputációs alakfelismerés elmélete (1978)

15
- az első olyan tárgyfelismerési modell, amely komplex módon képes válaszolni a tárgylátás problémáira
 azt a kérdést akarták megválaszolni, hogy „mit kellene egy számítógépprogramnak tennie ahhoz, hogy
egy képen a tárgyakat pontosan regisztrálják?
- a tárgyészlelés folyamatát három fő szinten tárgyalják:
 komputációs elmélet
 a reprezentáció és a végrehajtó algoritmus
 a szükséges hardver
1. lépés: az elmélet a retinára vetülő képpel kezdődik
2. lépés: az algoritmus ezután a képben lévő sötét és világos részeket analizálja  ennek a durva, első vázlat
az eredménye (ebben a képen látható vonalak, körvonalak és olyan zárt alakzatok, mint egy kör,
ellipszis is megtalálhatóak már)
3. lépés: az első vázlatból alkotunk a Gestalt-szabályok alapján egy, a már általunk látott képhez hasonló két
és fél dimenziós (2,5 D) vázlatot
4. lépés: a végső lépésben a 2,5 dimenziós vázlat alakul tovább háromdimenziós (3-D) képpé

BEMENET DURVA ELSŐ 2,5 D VÁZLAT 3-D

VÁZLAT REPREZENTÁCIÓ
A tárgy Alapelemek
Körvonalak Az érzékelt 3
retinális képe csoportosítása
meghatározása dimenziós tárgy

A modell erőssége: könnyen létre tud hozni egy nézőpont független tárgyreprezentációt
A gyengesége: nem világos, hogy hogyan is jön létre a 3-D-s reprezentáció (nem támasztják alá kísérleti
adatok)

B) Biederman komponensalapú felismerési modellje (vagy RBC-elmélet [Recognition by compoments])

- továbbfejleszti Marr modelljét
- a tárgyakat határoló körvonalaik konkáv területein részekre bontjuk, és ezek a részek, mint 3-D-s elemek
(henger, kocka, gömb, piramis) tárolódnak el a memóriánkban  ezeket az elemeket GEometrikus
ikONoknak = GEONoknak nevezzük
 a geonok elkülönítése olyan nem véletlenszerű tulajdonságokon alapul, amelyek pusztán véletlenül
nem vagy csak nagyon ritkán fordulnak elő
- az egyes geonok nézőponttól függetlenül felismerhetők és megkülönböztethetőek egymástól  magának a
létrehozott tárgynak a felismerése is nézőpont független lesz
- egy adott tárgynak így egy vagy csak néhány nézőpontját kell a memóriánkban eltárolni
- az elmélet szerint a világ kb. 30 féle geonból legószerűen felépíthető
Előnye: korlátozott számú elem felhasználásával képes a tárgyak nézőpont független leírására
Hátránya:
 nem tér ki arra, hogy számos esetben nemcsak a határoló körvonalak, hanem a tárgyak felülete is
fontos a tárgyfelismerésben

16
  azt is nehéz megmagyarázni, hogy miként történik az azonos geonokból álló, de egymástól
részleteikben különböző tárgyak megkülönböztetése (pl. számos szék azonos számú és elrendezésű
geonokból áll, mégis megkülönböztethetőek egymástól)
 valójában mennyire nézőpontvariáns a tárgyak felismerése?

2. Képalapú felismerési modellek

- a strukturális felismerési elméletek legelterjedtebb alternatívája a képalapú reprezentáció
- közös jellemzőjük, hogy a feldolgozás során úgy őrződnek meg a tárgyak tulajdonságai (alakjuk, színük,
textúrájuk), ahogy a látott képen megjelentek
- ilyen elméletek pl.: Bülthoff és Edelmann, 1992; Tarr-Bülthoff, 1995
 a tárgyaknak nem egy háromdimenziós reprezentációja létezik, hanem számos kétdimenziós
reprezentáció írja le az adott tárgyat, mégpedig számos eltérő nézőpontból
 emiatt nézőpontfüggő elméleteknek is szokták nevezni őket
- a kísérleti adatokból valóban úgy tűnik, hogy a tárgyfelismerés számos esetben függ a tárgy nézőpontjától 
ismeretlen tárgyakat előzőleg már látott nézőpontból gyorsabban és kevesebb hibával ismerünk fel, mint az
addig nem látott nézőpontokból
Felmerülő problémák:
 egy adott tárgyról több reprezentációval kell rendelkeznünk, és mindez a dolgok elvileg végtelen
számát tekintve „kombinatorikus robbanáshoz” vezethet
 nehéz megmagyarázni, hogy egy tárgy különböző nézeteiről honnan tudjuk, hogy ugyanahhoz a
tárgyhoz tartoznak
 a képalapú elméletek nem mondanak semmit a tárgyakat alkotó részek egymáshoz való viszonyáról
sem
- jelenleg úgy tűnik, hogy a strukturális és képalapú megközelítés elemei egyszerre érvényesek az emberi
tárgyfelismerés folyamataiban, és egy teljességre törekvő elméletnek mindkét elméletéből egyszerre kell
merítenie

5. A környezeti elemek szerepe a tárgyfelismerésben

- a látást is tanulni kell – a tárgylátást is, gyakorlással biztosabban és gyorsabban felismerhetőek a
környezetünk tárgyai
- a tárgyfelismerés alapfeltétele a perceptuális szegregáció  alapja a tárgy hátterénél világosabb v sötétebb
 a szegregációt lehetővé teszi a két felület találkozásánál kialakuló világosság- vagy
luminanciakontraszt

- kialakulhat azonban két azonos fényességű tárgy között… azt a fizikai paramétert, ami a látható kontrasztot
létrehozza, vizuális kulcsnak (visual cue) nevezzük  ha a tárgyat meghatározó kontraszt alacsony, akkor az
alakzat nem válik el élesen a háttértől  ilyenkor a tárgy perceptuális szegregációja és a tárgy detektálása
nehéz
 állatok rejtőzködő színt és mintázatot vesznek fel – kamuflázs
 csak teljesen fekete és fehér árnyalatokból álló képek, arcok – Mooney-képek, -arcok
 kétértelmű képek: egyszerre több, egymásnak ellentmondó értelmezésük létezik – ezek az
értelmezések rivalizálnak egymással

17
- a vizuális kulcs az általánosságban észlelési kulcsnak nevezett paraméterek egyike (hallásnál is vannak
ilyenek)
- a tárgyak detektálása perceptuális tanulással javítható – de pl. a Mooney-képeknél a tanulás hirtelen,
gyorsan zajlik le és tartós marad

6. A ventrális vizuális rendszer (V1, V2, V4, IT)

- a vizuális kulcsok alapján két fő agykérgi feldolgozó rendszert lehet elkülöníteni:
 a dorzális rendszert, amely inkább a kép mozgásáért felelős
 a ventrális rendszert, amely a tárgyak színéért és milyenségéért felelős
 most csak az utóbbit tárgyaljuk részletesen
- többlépcsős, hierarchikus rendszer  durva feldolgozást a finomodó lépések követik
- mindkét rendszer a nyakszirti lebenyből indul ki
- V1  V2  V4 IT (az információ útja)
- a hierarchikus működés mellett szóló érvek:
 a rendszer állomásainak neurális latenciája fokozatosan hosszabbodik  az inger megjelenésére a
neuronok adott késéssel, latenciával válaszolnak (a legrövidebb latencia a V1 [60 ms], a leghosszabb
az IT neuronjaira jellemző [100-120 ms])
o ez arra is utal, hogy az információfeldolgozás soros
 az állomások neuronjainak receptív mezejének mérete fokozatosan nő
o ez annak köszönhető, hogy a ventrális rendszerben igen erős a kapcsolatok konvergenciája –
az IT-neuronok nagyon sok alacsonyabb területen elhelyezkedő és kisebb receptív mezejű
neurontól kapják a bemenetet, ezeket az információkat integrálják
 az állomások neuronjai az ingerek egyre bonyolultabb vonásaira érzékenyek
o V1: vonalak
o V2: egyszerű geometriai ábrák
o V4: komlex, színes, 3D tulajdonsággal is rendelkező ábrák
o IT: bonyolult tárgyak, kategóriák, állati és emberi arcok
- egyes elméletek szerint a vizuális rendszer csúcspontján olyan neuronok helyezkednek el, amik csak egy
adott tárgyat és/vagy jelenséget kódolnak  kadrinális sejtek, de csak nagymama sejtekként emlegetik őket
 az ilyen neuronok megléte nem gazdaságos, nem is lehetséges, mert a véges számú agykérgi
neuronjaink nem lennének elegendőek
 a legfőbb ellenérv az ilyen kardinális sejtek létezésére, hogy korábbi tapasztalatainkat összegezve
képesek vagyunk az olyan tárgyakat felismerni, melyeket addig még nem láttunk

V4 – a színlátás agykérgi központja?

- a V4 szerepe messze túlmutat a színfeldolgozáson, komplex szerepet tölt be a tárgyfelismerésben
 nem minden V4-neuron érzékeny a tárgyak színére
 a neuronok érzékenyek vonalak irányára, egyszerű és bonyolultabb geometriai ábrákra is
 harmadrészt, a tárgyak 3-D tulajdonságai és a mozgása is befolyásolja a V4-neuronok aktivitását

Inferior temporális kéreg – a tárgylátás központi területe

- Gross és Desimone (1979) – majomagykéreg temporális lebenyének neuronjai komplex tárgyakra és arcokra
reagálnak legjobban

18
- az IT neuronjainak válasza többé-kevésbé bonyolult alakzatokra a legnagyobb (keresztek, rácsminták, valós
és számítógéppel generált tárgyak, állati és emberi arcok, más testrészek)
 az egyes neuronok általában néhány tárgyra vagy alakzatra válaszolnak, nincs azonban olyan neuron,
ami kizárólag egy tárgy képére reagálna (tehát nincs nagymamasejt!)
 ez a tárgyszelektivitás az alapja lehet a tárgyfelismerésnek
- BEBIZONYÍTOTT TÉNY, hogy a ventrális vizuális rendszer csúcsa az IT (inferior temporális kéreg)
 a tárgyakat az IT-ben helytől függetlenül fel tudjuk ismerni (perceptuális invariancia)
 a neuronok receptív mezeje nagy  magában foglalja az éles látás helyét (sárga folt) és az egész
ellenoldali látómezőt, és részben az azonos oldali látómezőt is
 a nagy receptív mezőn belül a neuronok hasonlóan aktiválódnak egy adott tárgyra, függetlenül annak
helyétől (pozicionális invariancia)
- a tárgyfelismerés méret-, szín-, kontraszt-, és vizuális kulcs független
 ennek alapja úgyszintén az IT-neuronok alakszelektivitásának méret-, szín-, kontraszt- és
vizuáliskulcs-függetlensége, azaz invariáns természete lehet
- az IT oszlopos (kolumnáris) elrendeződést mutat (~V1)  a hasonló tárgyakra szelektív neuronok lokális
csoportokba rendeződnek  a neuron csoportok végighúzódnak a kéreg rétegein és agykérgi oszlopokat
alkotnak (egyszerre több tízezer aktiválódhat – különböző aktivitás mintázatok kódolhatják a tárgyakat)

7. Az emberi tárgyfeldolgozó rendszer

- a funkcionális képalkotó eljárásokkal elkezdődött a magasabb, komplexebb területek feltérképezése is
- a nyakszirti és a halántéklebenyek oldalsó (laterális) és alsó (ventrális) felszínén egy nagy kiterjedésű,
összetett agyterület található, amelynek meghatározó szerepe van a tárgyfelismerésben  LOC (laterális
okcipitális komplexum)
 a LOC aktivitása megnő, ha az embereknek tárgyak képét mutatják
 a LOC nem reagál, ha az embereknek mintázott felületeket, vagy véletlenszerű vizuális zajt mutatnak
 nem retinotopikus  a bemutatott tárgy helyétől függetlenül aktiválódik (pozicionális invariancia)
 méret-, vizuális kulcs- és nézőpont invarianciát mutat
 hasonlóan aktiválódik tárgyak fényképeire és azok körvonalrajzaira is

Az emberi agykéreg kategóriaspecifikus területei

- LOC-kal átfedően három kisebb agyterület, melyek az adott specifikus kategóriába tartozó tárgyak képére
nagyobb aktivitást mutatnak, mint más tárgyakéra:
 FFA (fuziformis arcterületek):
o emberi arcokra aktiválódik, azok feldolgozásában játszik szerepet
o a halántéklebeny alulsó részén van
o aktivitása akkor is erősebb, ha fekete-fehér portrékat, festményeket, arcok körvonalrajzait,
karikatúráit, állatok arcát vagy ismeretlen személyeket mutatnak a kísérleti személyeknek
 PPA (parahippokampális helyterület):
o tájképekre, épületekre, emberalkotta tájak (legóból épített absztrakt tájképeknél is)
bemutatására aktiválódik, némileg elkülönül a LOC-tól
o tehát elsősorban épületek és helyszínek perceptuális feldolgozásában játszik szerepet
 EBA (extrastriatális testterület):
o emberi testek vagy testrészek képére aktiválódik

19
 o még nem zárták ki, hogy más ingerekre is aktiválódhat
 további kategóriák, amelyekre specifikus agykérgi területek létezéséről vannak adatok: állatok,
élőlények, kéziszerszámok, székek

8. Az agykérgi reprezentáció elméletei

- több elmélet van arra, hogy miért éppen arcokra, tájképekre és testrészekre alakultak ki ilyen specifikus
agyterületek:
1. Kategóriaspecifikus modulok:
 Jerry Fodor szerint egyes kognitív feladatok specifikus és egymástól függetlenül működő
idegrendszeri modulok aktivitásán keresztül valósulnak meg
 az FFA, PPA és EBA olyan specifikus területek lennének, melyek az adott kategória reprezentációjára
fejlődtek ki.
 a szelektíven arcfelismerési zavarban (prozopagnóziában) szenvedő betegek mellett létezik az
ellenkező kórkép is, melyben tárgyfelismerési zavar, agnózia van ép arcfelismerő képesség mellett,
vagyis kettős disszociáció van az arc- és tárgyfelismerő rendszerek között
 az elmélet ugyan vonzó, de számos problémát vet fel, például hogy sokkal több reprezentálandó
kategória van, mint amennyit az agykéreg kapacitása lehetővé tesz
 az újragondolt változatban azt vetették fel a kutatók, hogy az evolúciósan fontos, sokat gyakorolt
kategóriákra (mint pl. az arcok, betűk…) kialakulhatnak erősen szervezett speciális modulok, míg a
többi kategóriák tagjainak felismerését változatlanul a ventrális rendszer egészének működése
biztosítja
 ez az elmélet már nem áll messze attól az elmélettől, amely a tapasztalat hatását hangsúlyozza
2. A feladat és a gyakorlás hatására kialakult modulok:
 egyes kategóriák különböznek hasznukat és használatukat illetően  egyes tárgyakat manipulációkra,
környezetünkben való tájékozódásra (pl. tájképek), navigálásra használunk, mások viszont szociális
interakciókban fontosak (pl. arcok)
 az egyes agyterületek specializálódása nem a priori, hanem az éppen szükséges perceptuális
feladatok függvényében, gyakorlás által automatikusan változik, flexibilis
 ezt támogatja az a megfigyelés-sorozat, mely szerint olyan emberek, akik hobbijukon, illetve
foglalkozásukon keresztül szakértői más, nem-arc kategóriákba tartozó tárgyaknak (madarászok, autó-
és kutyaszakértők…) az általuk jól ismert kategória tagjait az emberi arcokhoz hasonló módon és
hasonló agyterületek aktiválódása mellett dolgozzák fel és ismerik fel
 ez magyarázná tehát az FFA, EBA és PPA meglétét
3. A szétosztott reprezentáció:
 egyes kategóriák ventrális rendszerbeli reprezentációja több területre szétszórva és részben egymást
átfedve valósul meg
 e szerint az elmélet szerint egy geometrikus hasonlóságon alapuló tárgytulajdonság-térkép található
a halántéklebenyben
 az adott kategóriákra maximálisan aktiválódó neuronok csoportjai a LOC területén egymástól
elkülönülten, de szétszórtan helyezkednek el, és jól meghatározható topográfiával rendelkeznek

20
  az egyes modulok egymást átfedik, és az egyes tulajdonságok több mint egy helyen vannak
reprezentálva
 egy adott tárgy kategóriáját tehát nem egy körülhatárolt terület, hanem a halántéklebeny területén
szétszórtan elhelyezkedő neuroncsoportok jelentős részének aktivitásmintázata tükrözné
 az elmélet hasonlóságot mutat a majmok agyában, az IT kéregben egysejt vizsgálatokkal feltárt
kódolással

Speciálisak-e az arcok?
 fejtetőn nehéz őket felismerni – ez megzavarja a holisztikus feldolgozást
 FFA – miért és hogyan jött létre? Öröklött vagy szerzett tulajdonság? – egyes elméletek szerint az
arcok geometriájára érzékeny arcspecifikus kérgi modul velünk született
 prozopagnózia (az arcfelismerés szelektív zavara) csak ritkán sikerült mindenféle más tárgyagnózia
nélkül, önmagában bizonyítani (gyermekeknél például soha)
 összefoglalva: vannak adatok az arcok speciális perceptuális és idegrendszeri feldolgozás mellett, de
egyik sem bizonyítja teljes mértékben

21
 A3. A figyelem folyamatai és vizsgálata
Kulcsszavak: automatikus és kontrollált figyelmi folyamatok, koktélparti jelenség, korai szűrés, késői szűrés,
sajátság-integrációs elmélet, szakaszelmélet, dichotikus ingerlés, Posner paradigma

I. Figyelem: szelekció, téri figyelem

Bevezető
 a figyelem 2 fontos vonatkozása:
o a szelekciója: hogy ne jöjjön be túl sok információ
o az orientációja: egyes környezeti mozzanatok észlelése

 Torzított verseny a feldolgozókapacitásért: ha az ingerek mennyisége meghaladja a feldolgozórendszer

kapacitását, akkor azok részesülnek előnyben, amelyek a motivált viselkedés szempontjából lényegesek
 így a torzítás a figyelmi folyamatok következménye
 Figyelmet önkéntelen magukra vonó események – nem kapcsolódnak az aktuális viselkedés
szervezéséhez, mégis elfoglalják az információfeldolgozás mechanizmusait

 Ingervezérelt, „alulról felfelé” folyamatok: az események elindítják az információfeldolgozási

folyamatok sorát, kezdve az érzékszervek elemi működésével, folytatódva az észlelés komplexebb
folyamataiban
 Modellvezérelt, „felülről lefelé” folyamatok: aktív állapotban van az a belső modellrendszer, mely
tartalmazza az adott környezet elvárható szerkezetét; mintegy megszabja a „verseny feltételeit”
 Az ingervezérelt és a modellvezérelt folyamatok kölcsönhatásából feldolgozási körök sokasága alakul
ki

A figyelem kutatásának története

 19. század végétől, a kísérleti pszichológia kialakulásának kezdeteitől kutatások egyik központi témája
(pl. Wilhelm Wundt, William James)
o Ugyanakkor a figyelemkutatás sokáig kikerült a kutatások fővonalából
 Ok: figyelem és a mentális rendszer irányultsága, aktivitása nehezen elválasztható
egymástól
 Modern figyelemkutatások: pszichológiai gyakorlatból és a II. Világháború kommunikációs technikai
tapasztalataiból erednek
o teljesítmény miért ingadozik?  információelmélet kialakulása ebből alakultak ki és kaptak
figyelmet a csatorna, átviteli kapacitás, zaj, redundancia fogalmai
o 1940-es évek: figyelem fenntarthatóságának és aktivációs vonatkozásának vizsgálata
 szignáldetekciós elmélet nyomán kialakult számításokkal a feldolgozórendszer érzékenységének
változását elemezni lehetett, elválasztva a választ befolyásoló döntési feladatoktól
 Yerkes-Dodson törvény (1908): a teljesítmény az aktivitás növekedésével emelkedik, majd elérve
egy maximális értéket, csökkenni kezd fordított U-alakú összefüggés

o mindezek pedig a kialakuló kognitív pszichológia lényeges témakörévé váltak

 az információfeldolgozási szemlélet fogalmi és gondolati rendszere a kognitív pszichológia
számítógép-metaforájában teljesedett ki
o modern figyelemelméletek kiindulópontja Broadbent szűrési modellje

22
  1960-1970-es évek: információfeldolgozási teóriák kialakulása
o Megalkotott modellek
 automatikus és kontrollált/figyelmi folyamatok kialakulásának kutatása
 párhuzamosan folyó figyelemelőttes és az egymás utáni lépésekből álló figyelmi működések
vizsgálata
 a feldolgozás egymást követő szakaszainak elkülönítése
 a feldolgozási műveletek kapcsolatának a szakaszok egymásutániságától eltérő egyéb elvei
o kezdetben a kutatások az élettani folyamatokkal nem foglalkoztak bár ekkor született az
idegtudományok alapvető felfedezése: Magoun és Moruzzi (1949): Aspecifikus Aktivációs
Reticularis Szisztéma (ARAS), az agytörzsből eredő rendszer, mely az ingerlés modalitásától
függetlenül összegzi a beérkező ingerület értékét és az ingerületi szintnek megfelelően serkenti az
agykérgi működéseket
o a figyelemkutatás klasszikus kérdése: a figyelem befolyásolja az észlelés alapfolyamatait, vagy
csak a feldolgozás magasabb szintjeire hat?
o kezdetben a figyelem hallás, majd a látás területén való tanulmányozása dominált látás kapcsán
a téri figyelem vált a „vezető” területté
o orientációs reakció: új, érdekes, váratlan ingerekre megjelenő aktivitásváltozás

 1980-as évek:
o milyen környezeti hatások vonják magukra a figyelmet?
 klasszikus kísérlet: Stroop-helyzet (a résztvevőnek meg kell neveznie, hogy milyen színnel
vannak nyomtatva a szavak ha a szó jelentése egy szín, de a betűket más színnel nyomtatták
akkor a válaszok lelassulnak!)
o figyelem magatartás-szabályozó szerpének elemzése
o figyelmi folyamatokért felelős idegrendszeri mechanizmusok megismerése: figyelmi zavarok
neuropszichológiai elemzése
 pszichofiziológiai módszerek: eseményhez kötött agyi potenciál: korai/késői szelekció
kérdéskörében döntő jelentőségű
 1990-es évek: képalkotó eljárások (PET, fMRI) alkalmazása a neuropszichológiai adatok mellett
 „Ma” (2007-ben): klasszikus pszichológiai kísérletezés, neuropszichológiai eredmények, az eseményhez
kötött agyi aktivitás, a modern képalkotó eljárások és az elemző (sejtek vagy sejtcsoportok aktivitását
vizsgáló) idegélettani kutatások integrációja

Kísérleti paradigmák= a valóság, egy-egy jellegzetes szituáció modellezése

1. keresési paradigma= objektum megtalálása a zavaró objektumok között (pl. autó megtalálása a
bevásárlóközpont parkolójában)
2. szűrési paradigma= a viselkedés szempontjából fontos inger forrását kell elkülöníteni más ingeregyüttesektől
egy objektumokban gazdag környezetben
o pl. koktélparti jelenség= az a feldolgozási kihívás, amikor egy teremben sok ember beszélget kisebb
csoportokban, és a kialakult hangzavarban kell az adott beszélgetőpartnert megérteni
o laboratóriumi modellje a dichotikus hallgatási kísérlet (Cherry, 1953; visszhangzási technika):
résztvevők fülhallgatón keresztül a jobb és bal fülükben eltérő szöveget hallanak, feladat az egyik
szöveg folyamatos visszamondása másik fülbe mondott szöveg hogyan befolyásolja a figyelt szöveg
visszamondását? a nem figyelt szövegből mennyit vesz észre a v.sz.?
 Eredmények: nem figyelt szöveg esetében a női-férfi hang változását észreveszük, más nyelvre
való átváltást + szöveg visszafele mondását NEM!
3. detekciós paradigma=célinger megjelenését kell jelezni reakcióidő-helyzetben, amely megjelenésére egy
figyelmeztető inger általában helyesen, de időnként megtévesztően utal

23
 o paradigmák eredményeinek (a főbb paraigmák szolgáltatják az alapanyagot a figyelmi mechanizusok
megértéséhez) két fő csoportja:
1. Reakcióidő
2. Hibázások száma
o a gyorsaság és a pontosság gyakran fordított viszonyban áll egymással, a reakcióidő adatok általában
csak akkor értelmezhetőek, ha a hibaszám nem túl magas

Figyelmi szelekció
 Cherry – visszhangzási technika: egyszerre két szöveg hallgatása, egyik az egyik fülbe, másik a másikba,
a figyelt szöveget folyamatosan vissza kell mondani – azt figyelik, mit vesz észre a nem figyelt szövegből
(nem sokat…)

Korai szűrési modell/elmélet (Broadbent, 1958)

 szintén dichotikus hallgatási kísérletet alkalmaz: számpárokból álló számsort kellett visszamondani, egyik
számpár tag az egyik fülbe, másik számpár tag a másik fülbe érkezett, egyszerre, majd a következő számpár
ugyanígy
 Eredmények: túlnyomó részt először az egyik, majd a másik fülbe érkező ingereket mondták vissza, nem
sorban a számpárokat, ahogyan az utasítás kérte
 Következtetés: a figyelmi szelekció, mint szűrőmechanizmus működik!!!= a szűrő átengedi a figyelt
ingereket, a nem figyelt ingerek viszont fennakadnak rajta. A nem figyelt elemek nem vesznek el: egy
tárolórendszerben időlegesen megőrződnek és amikor a szűrő átvált a másik fülre, ennek a tárolónak a
tartalmát elő lehet hívni

 Tartalékoló („puffer”) emlékezet:

o tárolási ideje rövid (nem figyelt oldalról kevesebb számot tudnak visszamondani a v.sz-ek)
o mivel a v.sz.-ek a nem figyelt ingernek csak az alapvető fizikai sajátságait veszik észre,
valószínűsíthető, hogy a szűrő az információfeldolgozás egy korai szakaszában működik
o Magyarázat: a figyelmi szelecióra azért van szüség, mert túl sok hatás éri a szervezetet
 a feldolgozás „üvegnyak” modellje: a megismerési rendszernek azok a szakaszai különösen
érzékenyek, amelyek kapacitása korlátozotta feldolgozás korai szakasza az „üvegnyak”, itt
korlátozott kapacitású, rövid tartamú emlékezeti tárolás történik a szűrő „üvegnyak” szerepe,
hogy a tárolási rendszert védje a túlterheléstől

o Kritika/korlátok:
1. Sajátnév-hatás (Morey, 1959): dichotikus kísérletben a v.sz.-ek a nem figyelt szövegben
észreveszik, ha a saját nevüket hallják  a broadbenti szűrő „lyukas”
2. A jelentés szerepe: „Megosztott terjedelem”
a. Grey és Wedderburn (1960): szótagpárokat adtak a két fülbe, a pár tagjai együtt értelmes szót
alkottak (pl. ré + pa) v.sz.-ek az értelmes szót mondták vissza észlelésbe beavatkozik az
ingeranyag jelentése is!!
b. Treisman (1960): mondatok a két fülbe, de egyik mondat másik fele a másik fülbe érkezett.
(pl.: jobb „Az űrhajósok a súlytalanság állapotában csak kisszámú nézőt érdekeltek.”;bal „A
díjnyertes filmek azonban különleges műanyag palackból ittak.”)
o Következtetés:
 a nem figyelt ingerk „betörhetnek” a korlátozott kapacitású rendszerbe, feldolgozásuk mégsem
vetekszik a figyelt ingerekével, illetve nem alakul ki róluk tartós emlékezeti reprezentáció

24
  a szűrés nem minden-vagy-semmi jellegű: a nem figyelt jelek feldolgozása kevésbé intenzív a
figyeltekéhez képest, azaz a működés csillapítás, nem pedig szűrés, de ettől még a szűrés korai
marad

Késői szelekciós elmélet (Deutch & Dutch, 1963; Norman, 1968)

 Dichotikus kísérlet (Lewin, 1970): a nem figyelt fülbe olyan szavakat kaptak a v.sz-ek, amelyek jelentés
szintjén kapcsolatban álltak a figyelt szöveggel Eredmény: figyelt szöveg visszamondása lelassult
 MacKay (1973): a figyelt fülbe adott kétértelmű mondatok értelmezését befolyásolta a nem figyelt fülbe
adott szavak jelentése (de ha nem figyelt fülbe is folyamatos a szöveg, úgy már nem befolyásol)
 Corteen & Wood (1972): egyes szavak áramütéssel való társítása e szavaknál fokozott az aktivitás, ezen
keresztül pedig a bőr elektromos vezetése (GBR) is fokozódik nem figyelt fül esetében is megjelenik ez
a fokozódás
o Kritika: visszamondás időnként lassult: a szavak csak ilyenkor váltottak ki vegetatív választ
o Magyarázat: dichotikus helyzetben a figyelem időről időre átkapcsol a nem figyelt ingerre

Korai és késői szelekciós elméletről való továbblépés:

1. milyen feltételek mellett szólhatnak bele a felülről lefelé ható folyamatok az észlelési folyamatokba?
2. azonos szelekciós elvek érvényesülnek-e a különböző modalitásokban (látás vs hallás)?
3. milyen mechanizmusok biztosítják a szelekció különböző típusait?

Szelekció a hallásban
 eseményhez kötött agyi potenciál (EKP) segítségével mérik a hallókéreg aktivitását
o az N1 (=szenzoros vagy kötelező EKP komponens) mérete csökken, ha:
 a hangok gyorsan követik egymást
 könnyű eldönteni, hogy a figyelt vagy nem figyelt csatornán érkezik az inger
o azonban a figyelt csatornán belül nehéz eldönteni, hogy a hang sztenderd ingerek közé tartozik-e, vagy
célinger
 hallási információ szelektálási folyamata: a különböző forrásból érkező hanghullámok összegződéséből a
dobhártyán olyan komplex nyomásváltozási mintázat alakul ki, amelyben nem különül el a fontos a nem
fontostól hallási feldolgozórendszer választja szét a szétválasztás az egyes hangfolyamok
szabályszerűségére épít, és keresi vissza a feladat szempontjából fontos hangfolyam szabályszerűségeit
 nem figyelt beszélgetés (koktélparti!!) sorsa azon múlik, hogy a feldolgozórendszer képes-e és
milyen eredménnyel képes annyi modellt működtetni, hogy a nem figyelt ingereknek is maradjon
valamennyi hatása!!

Szelekció a látásban
 a retinán megőrződnek a téri viszonyok: az egyes objektumok elkülönítődnek, éles látás területére azok az
objektumok kerülnek, melyek a pillanatnyi figyelem középpontjában vannak= „oda nézünk, ahova
figyelünk”
 Problémák:

1. Szükségszerűen oda nézünk-e, ahova figyelünk?

a. Igaz-e, hogy ahova nézünk, oda figyelünk és fordítva?  NEM
o Nemfigyelési vakság
 Neisser (1979): kosárlabda meccs, egyik csapat figyelése (mez alapján) a feladat, közben sárga
esernyős nő átsétál a pályán nem vesszük észre!!

25
  Mack & Rock (1998): felvillanó kereszt melyik vonala hosszabb?  2-3 próba után megjelent
mellette egy fekete vagy színes idom nem veszük észre!!
b. Figyelhetünk-e máshova, mint ahova fixálunk?  IGEN
o Posner paradigma (1978): v.sz.-eknek egy adott területre kell irányítaniuk a figyelem fókuszát (mező
közepére)
 centrális jelzőinger: 1. fixáció 2. mező közepén jelzés jelenik meg a feladat szempontjából
releváns inger valószínű helyéről (pl. nyíl) 3. célinger megjelenése: detekciós vagy
diszkriminációs (pl. adott betű esetén gombnyomás) feladat
 perifériás jelzőinger: 1. fixáció 2. a mezőben feltűnő változás 3. célinger megjelenése: detekciós
vagy diszkriminációs (pl. adott betű esetén gombnyomás) feladat 4. jelzőinger önkéntelenl magára
vonja a figyelmet, így vagy egy figyelt vagy egy nem figyelt területre esik
 Eredmények: kontrollhelyzethez képest a reakcióidő csökken, ha a figyelmeztető inger valid (=a
célinger ott jelenik meg, amelyre a jelzőinger utal), és nő, ha invalid (máshol jelenik meg a
jelzőinger)  A fokális téri figyelem tehát a nyereség-veszteség elvén működik (a figyelt területen
a feldolgozás hatékonyságának ára van, a nem figyelt területek ingereit lassabban dolgozzuk fel)
 Magyarázat: a figyelem akaratlagos és önkéntelen fókuszálása abban különbözik, hogy az
önkéntelen folyamatok jóval gyorsabbak
 Következtetés:
1. Fokális figyelem korai hatását, vélhetően a perceptuális fedolgozás megváltozásán keresztül
érvényesíti
2. Nyereség-veszteség mechanizmus hátterében valószínűleg eltérő mechanizmusok vannak: N1
komponens nő a figyelmi területen, nem figyelten nem csökken; P1 figyelt területen nem nő,
nem figyelten viszont csökken
c. Gátlási folyamatok a figyelmi szelekcióban
 olyan mechanizmus, ami nem blokkolja az irreleváns ingerek feldolgozását, hanem feldolgozza, de
gátlás alá helyezi őket= negatív előfeszítés
 Kísérlet: adott mindennapi ábra gyors megnevezése, mellette más, zavaró ábra is, párosával
mutatják a képeket (1 előfeszítő és 1 próba inger)  kontrollpár: zavaró és célingerek között nincs
kapcsolat; elutasított ismétlése: első mutatott kép zavaró ábrája megegyezik a második kép
célingerével
 Eredmény: 2. helyzetben (elutasított ismétlése) a reakcióidő megnő előzőleg „kiszűrt” inger
gátlás alá kerül!
 a negatív előfeszítési hatás a késői szelekciós működés tipikus példája (a gátlás akkor is
megjelenik, ha az elutasított ismétlésben az ingerek nem azonosak, csak szemantikai (jelentésalapú)
kapcsolat van közöttük)
d. Interferencia (=válaszadási konfliktus) a figyelmi szelekcióban
 Stroop-paradigma téri változatban: téglalap és felette vagy alatta a „felette” vagy „alatta” szó
jelenik meg reakióidő megnő ott, ahol a szó jelentése és téri helye nem kompatibilis (válaszadási
konfliktus)
 Magyarázat versenymodell: jelentés szerinti feldolgozás gyorsabb, válaszszervezés rendszerét
előbb eléri, inkompatibilis esetben a központi redszer korrekciós működése
 Kritika: Stroop-hatás nem csak a feldolgozási sebesség különbségén alapul, hanem a
viselkedésszervezés két szintjének kölcsönhatásán: 1. automatizálódás (pl. szó írott alakjának és
jelentésének kapcsolata 2. figyelmi feldolgozás
 Eriksen: zaj/kompatibilitási eljárás – szétválaszthatók segítségével a versengő válaszokhoz vezető
ingerek, választásos reakcióidő mérése történik (figyelmi paradigma) (SSS; SHS; KSK)

26
  Következtetés: figyelmi szelekció során nem tűnik el a mező irreleváns része, így eljuthat a
válaszszervezés szintjére, és befolyásolhatja a válasz megjelenésének gyorsaságát, ám valamikor
eljut, valamikor nem
e. Terhelés a figyelmi szelekióban
 a figyelmi szelekció az információfeldolgozó rendszer terhelhetőségéhez alkalmazkodik (Eriksen-
kísérlet egy változata: zaj/kompabilitási eljárás)
o magas terhelésnél kevésbé érvényesülnek a zavaró ingerek a szűrés miatt, a reakcióidő mégis
kissé megnő (a kísérleti eredmények alapján)
o alacsonyabb terhelés esetén a szűrőmechanizmus kevésbé szigorú
o a szűrést a központi végrahajtó rendszer befolyásolja, ha ezt „lefoglaljuk” (pl. emlékezeti
feladattal), akkor a terhelés nem csökkenti a zavaró ingerek hatását

II. Figyelem: információfeldolgozás, teljesítmény

Figyelem és a tárgyak
 Sajátság-integrációs elmélet/tulajdonságintegráció/vonásintegráció (Treisman): a figyelem szerepét és
működésbeli jellegzetességeit magyarázza a valósághű észlelésben
o összekapcsolási (binding) probléma: az agy milyen mechanizmusok segítségével kapcsolja össze a
különböző modulok és alrendszerek kimeneteit (információit)
o Az elmélet szerint: az egyes modulokban végzett feldolgozás eredményei a környezetnek
megfelelően, tehát valósághűen, a figyelem fókuszában kapcsolódnak össze
o Vizuális keresési paradigma módszere: a vizuális mezőben egyszerre több objektum jelenik meg
 az előre meghatározott objektum szerepel-e a látottak között?
o hasonló ingereknél a zavaró ingerek számának növekedésével nőtt a reakcióidő, míg nem volt
zavaró hatás, ha a célingernek olyan sajátsága volt, amely a zavaró ingereknek nem
o Magyarázat: szeriális önbefejező információfeldolgozási mechanizmus= mezőben megjelenő
elemek feldolgozás egymás után (szeriálisan) történik, és akkor ér véget, ha a feldolgozórendszer
megtalálta az ingert az elmélet szerint a percepció során először sajátságokra specializált
modulok reagálnak, de azok egyszerre lépnek működésbe
o vezértérkép: az a kognitív térkép, amelyen rögzíthetők és összekapcsolhatók a sajátságok,
amelyekre a figyelem irányul, olyan reprezentáció, ahol a tulajdonság-változások helye
reprezentálódik
o Helyek szerinti pásztázás folyamata (Treisman): invalid jelzés (jelzéshez képest máshol lesz a
célinger) és jelzés nélküli esetben a reakcióidő azonos Magyarázat: mindkét esetben szükséges
a szeriális letapogatás folyamata
o Illuzórikus konjunkció is alátámasztja a sajátságintegrációs elméletet: azokon a területeken,
amelyekre nem irányul téri figyelem, az objektumok sajátságegyütteséről gyakran tévesen
számolnak be a v.sz.-ek.
 Kísérlet: 2 szám és három színes betű bemutatása 1. feladat: számok azonosítása 2. feladat:
betűk és színeik azonosítása itt már sok hibázás, de nem véletlenszerűen: betűk és színek
általában jók, de a betűket nem a megfelelő színekhez kapcsolták  hibák a sajátságok
kombinációjában mutatkoznak meg!
Az információfeldolgozás folyamata
 A szakaszelmélet (kísérletes megalapozása: Donders)

27
 1. egyszerű reakcióidő feladat (fényvillanásra gombnyomás) – reakcióidő = input-idő (inger hatása az
észlelőrendszerre) + output-idő (válaszszervezés ideje)
2. szelektív reakcióidő feladat (pl. pirosra nyomod a gombot, kékre nem) – reakcióidő = input-idő +
döntési idő + output-idő
3. választásos reakcióidő feladat (pl. pirosra jobb gomb, kékre bal) – reakcióidő = input-idő + döntési
idő + kiválasztási idő + output-idő
 kivonásos módszer: belső mentális folyamatok időtartamának kiszámítása a rendelkezésre álló
reakcióidőkből (szelektív reakcióidő – egyszerű reakcióidő = döntési idő; választásos reakcióidő –
szelektív reakcióidő = kiválasztási idő)
o tehát ezeknek a szakaszoknak az összeadhatósága és kivonhatósága, illetve a szakaszok állandósága
az elmélet lényege, illetve a fenti kísérletek és a kivonásos módszer

 Modern szakaszelmélet: additívfaktor-eljárás (Sternberg, 1969,1989)

o Donders kritikája
 Nincs rá bizonyíték, hogy az egyes szakaszok időtartama független a feladattól (pl. szelektív és
választásos feladatban a döntési szakasz nem feltétlen azonos)
 Nem tudjuk, a feldolgozási folyamat milyen szakaszokból tevődik össze
o Sternberg: azt vizsgálja, hogy a kísérlet eredményét befolyásoló tényezők ugyanarra a szakaszra
hatnak-e vagy sem
 ha két változó ugyanarra a szakaszra hat, hatásuk interakcióban mutatkozik meg, míg ha két
különböző szakaszra, a hatások additívak lesznek.
 a beavatkozások jellegének megfelelően meg lehet határozni egyes szakaszok jellemzőit, és
hogy valamilyen tényező hatása mely más tényezők hatásaival rokon abból a szempontból, hogy
azonos szakaszra hatnak

 Folyamatos feldolgozási modell

o szakaszmodell ellentéte: szerinte több folyamat is működhet egyszerre, sőt feedbackhatások
nyomán újabb és újabb feldolgozási körök indulhatnak el minden aktivitás azonnal továbbításra
kerül
o Miller, 1982: két véglet (szakasz- és folyamatos feldolgozási modell) között: továbbítás nem
azonnali, hanem a részfolyamatok bizonyos adagjai jutnak a feldolgozás következő
részrendszerébe
o Kísérlet: négyzet bemutatása, jobb vagy baloldalon látott-e megszakítást? 1. helyzet: célinger és
maszk egyszerre tűnik el célinger látható 2. helyzet: maszk hosszabb ideig látható, mint a
célinger célinger nem látható
o Magyarázat: hosszabb ideig jelenlévő inger hatására az általa kiváltott ingerületi körök blokkolják
a rövidebb inger által kiváltott és egyre kisebb intenzitású körök hatását, így a rövidebb ideig
bemutatott inger hatása nem éri el a feldolgozottságot

o Eriksen-paradigma: (zaj/kompatibilitás kísérlet) célinger kiválasztásának folyamatában is

érvényesül a fenti elv: célinger mellett alternatív válaszhoz tartozó ingerek jelenlétében nő a
reakcióidő pl. irreleváns betűk hasonlítanak a célingerhez, de nem szerepelnek, mint alternatív
célingerek (pl. SSHSS-nál hosszabb reakcióidő, mint KKHKK-nál)

 a folyamatos feldolgozási modell szerint az inger bemutatásától a válasz megjelenéséig tartó folyamat
során az ingeregyüttesről egyre több információ áll rendelkezésre. Ha a részeredmények azonnal
befolyásolni kezdik a válaszszervezési mechanizmusokat (előfeszítési folyamat), a korai szakaszban
az alternatív válasz is komoly előfeszítést kap (pl. S és H esetében) és a két válasz megszervezése

28
 egymással kölcsönösen gátló kapcsolatban van.  Ahogy az észlelés folyamata előrehalad, úgy válik
dominánssá a helyes válasz  ha elér egy kritikus értéket, létrejön a nyílt motoros reakció Időben
nem válik el a kódolás és válaszszervezés, tehát a következő szakasz nem akkor kezdődik el,
amikor a megelőző befejeződött!!!
 nem az van, hogy előbb eldől mi a célinger, majd mozgásos válasz, hanem a feldolgozási körök során
(a helytelen aktiválásával együtt!) alakul ki, hogy mi a helyes és mi a téves reakció az adott helyzetben

Automatikus és kontrollált figyelmi folyamatok

 Automatikus folyamatok: elvégezhetők egymással párhuzamosan, nem igényelnek feldolgozási
kapacitást, teljesítményük további gyakorlással jelentősen nem változik, nem a tudatos kontrollhoz
kapcsolódnak
 (Figyelmi folyamatok: tudatos kontrollhoz kapcsolódnak)
 Automatikus folyamatok 2 szintje:
1. mikroszint preattentív folyamatok: az információfeldolgozás bizonyos részfolyamatai
automatikusan lezajlanak, azaz adatvezéreltek pl. alak-háttér szétválasztása
2. makroszint: folyamategyüttesek működnek automatikusan pl. autóvezetés

 Kísérlet (Shriffin & Schneider, 1977): vizuális letapogatási feladat emlékezeti keresési (letapogatási)
feladattal kombinálva: 1-4 db betű megjegyzésetesztinger: néhány betű és szám ha olyan betű volt
benne, mint a megjegyzendő egyike gombnyomás
 Eredmények: reakcióidő az emlékezeti együttes nagyságával egyenes arányban nőtt, de reakcióidő
növekedéséhez csak a betűk számának növelése járul hozzá, számoké nem!!
 Magyarázat: a számok feldolgozás automatikus volt, míg a betűké figyelmi (kontrollált)!

 Korai és késői szűrési elmélet kritikája: mindkettő „üvegnyakat” feltételez, ami nem engedi meg, hogy
egyszerre több feldolgozási folyamat menjen végbe (csak más szakaszban feltételezi)

 Mentális erőfeszítések (Kahneman): a rendelkezésre álló kapacitás oszlik meg az adott pillanatban
elvégzett/ elvégzendő mentális műveletek között
 Kritika:
1) Mitől függ, hogy mekkora a kapacitás?  kapacitás és éberség függvénye
2) Igényel-e az információfeldolgozás minden részfolyamata mentális kapacitást, vagy vannak olyan
folyamatok, amik függetlenek a figyelmi rendszertől?  mentális kapacitáselméletek

 Mentális kapacitáselméletek
o automatikus folyamatok működéséhez nincs szükség mentális kapacitásra
o lehetséges a valódi figyelemmegosztás
1. 2 (vagy több) folyamat lehet párhuzamos, ha rendelkezésre áll elég összkapacitás
2. 2 párhuzamos: egyik automatikus folyamat, másik figyelmi
3. két feladat egyidejűleg nem végezhető: más korlátok akadályoznak, nem a kapacitásé (pl. nem
lehet egyszerre 2 egymást kizáró mozgást végezni)
4. feldolgozórendszer területén egyszerre 2 működést kell végezni, és esetleg a két működés
összekeveredik – szerkezeti kölcsönhatások – adatátviteli korlát, nem a források korlátja
o 2 feladat befolyásolhatja-e egymást?  ha függetlenül végezhető, akkor egyik
teljesítménynövekedése nem befolyásolja a másikat, ha viszont 2 feladat azonos kapacitáson
osztozik, az egyik teljesítménynövekedésével csökken a másiké
o Kísérlet: gyakorlás hatására nő a teljesítmény a két feladat egyidejű végrehajtásakor
o Ok:

29
 1. feldolgozás egyes vonásai automatizálódnak
2. időbeosztásos működés
3. kapacitások jobb eloszlása

Fenntartott figyelem és aktiváció

 Vigilancia= maximális hatékonyság (Head neurológus nyomán) / olyan folyamat, ami biztosítja, hogy
bizonyos kis intenzitású, véletlenszerű időpontban megjelenő környezeti jelzésekre meghatározott
módon válaszoljunk (Mackworth nyomán)
o Kísérlet: Mackworth-féle órateszt: egy fehér háttéren egy mutató jár körbe, nincsenek beosztások,
másodpercenként egyet ugrik a mutató, egy kör alatt 100-at, időnként duplát ugrik – ezek jelzése a
feladat
o Eredmény: fél óra után a teljesítmény nagyobb mértékben csökken, majd utána is folyamatos, de
kisebb mértékű teljesítményromlás figyelhető meg – vigilancia csökkenés
o a vigilancia csökkenés hatása kisebb mértékű, ha visszajelzést adunk a találatokról vagy a téves
riasztásokról, illetve félóránkénti fél órás szünetek esetén

o Szignáldetekciós elmélet (Broadbent): találati és téves riasztási arányok ismeretében

kiszámolható, hogy milyen érzékeny a feldolgozási rendszer, és mennyire hajlamos a lehetséges
válaszok valamelyikét előnyben részesíteni (torzítási hajlam); a két tényező megjelenése egymástól
független (találat és téves riasztás)
 Teljesítménycsökkenés magyarázata:
1. visszajelzések hiánya
2. a sztenderd (nem kell rá reagálni) ingerekre kialakuló válaszgátlás átterjedése hasonló, de
reagálást igénylő ingerekre
3. figyelmi szelektivitást biztosító szűrő labilitása: időnként fontos a „mintavétel” a
környezetből és eredetileg nem figyelt információforrásokra való átváltás (figyelmi
blokkok)
4. általános aktivitásszint csökkenése
5. habituáció
6. várakozások, elvárások szerepe, azok csökkenése
7. csökkenő motiváció
 A teljesítménycsökkenés mértéke függ a feladattípusok csoportosításától:
I. csoportosítási szempontok:
1. ingerlés modalitásától
2. ingerlés bonyolultságától
3. szignálok gyakoriságától
4. detekciós válaszhoz szükséges diszkrimináció módjától
 a feladatok az egymás után érkező ingerek diszkriminációját követelik-e, vagy az adott ingert ki
kell emelni a háttérből inkább az első esetén csökken a teljesítmény
II. teljesítmény csökkenés további okai:
1. érzékenység csökkenése: főleg a gyakoriság növekedésével csökken
2. válasz kritériumszint változása

 Éberség és teljesítmény
o Magoun & Moruzzi (1949): Aktivációs rendszer felfedezése: aktiváló hatások egy része külső
környezetből származik, de befolyásolják az agykérgi aktivitást a belső környezetből származó
hatások is

30
o az aktivációs rendszerek működése nem független a konkrét viselkedés tartalmától

o Yerkes-Dodson törvény (1908): kísérlet:

egerek-áramütés-teljesítmény mérése
 az aktivációs szint emelkedése egy
bizonyos szintig növeli a teljesítményt,
majd a további növelése már csökkenti
azt
 az optimális szint függ a feladat
nehézségétől is, ha a feladat nehezebb,
az optimum alacsonyabb, ha a feladat
könnyebb, az optimum magasabb

o Broadbent: zaj, mint éberségi szintet

növelő tényező
 egyszerűbb feladatnál az aktivációt az optimum felé nyomja, a teljesítményt növeli
 bonyolultabb feladatnál már rontja a teljesítményt
o vizsgálattal kapcsolatos módszertani problémák:
 aktiváció nem megfelelően széles skálája
 aktivációs szint nehéz jellemzése

o magyarázatok a Yerkes-Dodson törvényre:

 Easterbrook: az éberségi szint és a teljesítmény viszonyát szelektív tényezők alakítják ki - minél
magasabb az aktivációs szint, annál szűkebb a figyelmi fókusz, és a feladat nehézsége árnyalja
az összefüggést
 az aktivitás emelkedésével nőhet a mentális kapacitás
o fontos, hogy minek hatására nő az aktivációs szint
 ha büntetés (áramütés, szorongás) miatt, akkor általában nincs teljesítményjavulás, ha
jutalmazás (vagy zaj) miatt, akkor van
 a két hatás nem ugyanarra a rendszerre van hatással
o irányszéttartás: az aktivitás emelkedésével általában fokozódik a szimpatikus idegrendszer tónusa.
azonban ez személyenként, helyzetenként eltér, hogy az egyes vegetatív mutatók egymáshoz képest
hogyan változnak (jelezhet az egyik fokozott, míg a másik csökkent tónust akár egyszerre is)
o tehát az aktiváció inkább mintázat, egymással nem feltétlenül összefüggő (ok-okozati értelemben)
tényező összessége
o aktiváció napi ingadozása:
 közepesen nehéz feladatoknál a teljesítmény fokozatosan javul reggeltől
 emlékezeti teljesítmény alacsony emlékezeti terhelés mellett nő, míg magasabb terhelés mellett
csökken a nap folyamán
 nagy gyakoriságú ingerek esetén a reggeli teljesítmény jobb
 egyéni különbségek (pacsirták és baglyok) is befolyásolják a teljesítményt

31
 A4. Az alvás jellegzetességei, szerepe a tanulásban
Kulcsszavak: cirkadián és ultradián ritmus, felszálló retikuláris aktivációs rendszer (ARAS), REM és NREM,
Borbély-féle két-folyamat modell, alvásfüggő implicit és deklaratív tanulás

cirkadián ritmus: A szervezet hozzávetőleg 24 órás biológiai ritmusai, amelyek az alvás, illetve az ébrenlét
átmeneti eltolódása esetén sem módosulnak azonnal.

ultradián ritmus: Egy napnál rövidebb periódusú biológiai ritmus, az emberi alvás esetében az alvásciklusok
90 percenkénti ismétlődése, illetve a NREM- és a REM-alvás váltakozása.

felszálló retikuláris aktivációs rendszer (ARAS): Az agytörzs diffúz neuronhálózata, mely az alvás és az
ébrenlét és figyelem ritmusos szabályozásáért felelős.

REM-alvás: Gyors szemmozgásokkal, rendkívül alacsony izomtónussal és ébrenlétszerű agyi elektromos

tevékenységgel jellemezhető alvásállapot, amelyben többnyire intenzív álomtevékenység folyik.

NREM-alvás: Gyors szemmozgásoktól mentes, alacsony, de megtartott izomtónussal és alacsony

frekvenciájú agyi elektromos tevékenységgel jellemezhető alvásállapot, amelyben álomszerű képek helyett
gyakrabban jelennek meg gondolatszerű lelki aktusok.

Borbély-féle két folyamat modell: azt feltételezi, hogy az alvás és az ébredés időzítését, valamint az alvás
intenzitását két folyamat (S és C) együttesen szabályozza.

alvásfüggő implicit tanulás: gyakorlás hiányában is bekövetkező rejtett teljesítményfokozódás, alvás

hatására.

alvásfüggő deklaratív tanulás: a kísérleti eredmények alapján általában a REM-alvásnak van a legnagyobb
szerepe az explicitmemória-feladatokban mutatkozó teljesítményjavulásnak.

Az alvás tudományos vizsgálatának modern korszaka 1953-tól kezdődött, amikor a gyakori

szemmozgások jelenlétével és élénk álomtevékenységgel jellemezhető alvásállapotot elnevezték REM-
alvásnak (Rapid Eye Movement), és ettől elkülönítették a gyors szemmozgásoktól mentes illetve
álomtevékenységekben szegényesebb NREM (non-REM) alvásfázistól. Ez a kétféle alvásállapot
hozzávetőlegesen 90 perces ciklusokban váltja egymást, tehát az alvás valamiképpen egy ritmikus folyamat.
Utóbbinak négy stádiumát különböztetjük meg.
Első stádium: - a szendergés állapota, átmenet ébrenlét és alvás között
- az alfa hullámokat (8-12 Hz) felváltják a théta hullámok (4-8 Hz)
- hipnagóg képek és hallucinációszerű élmények jellemzik
- izmok még az ébrenléthez hasonlóan aktívak
Második stádium: - megjelennek az alvási orsók és a K-komplexusok
- csökken az izomtónus
- szívritmus és testhőmérséklet is csökken
- théta hullámok
- „könnyű alvás”

32
Harmadik és negyedik stádium: - delta hullámok (0,5-4 Hz)
- 3. fázis: delta hullámok 20-50%-ban
- 4. fázis: delta hullámok több mint 50%-ban
- homályos tudati állapot
- növekedési hormon szabadul fel
- energiák helyreállítása
- legnehezebb ébreszthetőség
- mélyalvás / lassú hullámú alvás (SWS – Slow Wave Sleep)

A két fázis között a különbség az agyi elektromos tevékenység, az agyi anyagcsere és az agyi véráramlás
tekintetében rajzolódik ki, továbbá az izomtónus változásaiban.
NREM REM

- lassú hullámú - gyors hullámú

- inaktivitásnak tekinthető agyi
elektromos tevékenység
- csökkent anyagcsere
- csökkent véráramlás
- csökkent izomtónus, de a
végtagok képesek a mozgásra
- aktív agyi elektromos tevékenység
- megnövekedett anyagcsere
- megnövekedett véráramlás
- mozgatóizmok átmenetileg lebénulnak

Az NREM-alvásfázisból ébresztettek rövidebb, tartalmilag szegényebb illetve emlékezés- és

gondolatszerűbb élményekről (melyek gyakran ismétlődtek) számoltak be, mint a REM fázisból ébresztettek,
akik viszont hosszú, tartalmi részletekben bővelkedő, hallucinációszerű szellemi tevékenységre utaló
beszámolókat adtak. A REM-hez köthető élmények nem ismétlődnek és a régmúlt emlékeket friss élményekkel
kapcsolják össze. A REM-fázisok olyan, a mozdulatlanság leple alatt maradó testi-lelki aktivitással kísért
periódusok, amelyeknek az alvás más részeihez képest kiemelt, az ébrenlét vonatkozásában pedig jelentős
szerepük van. Azonban fontos és igen lényeges közös elemei is vannak a két alvásfázisnak, amelyek az alvás,

33
mint viselkedésesen egységes állapot, meghatározó sajátosságai. Az alvás stádiumai meghatározott sorrendben
követik egymást: NREM1-2-3-4-REM.

Érzékelés és észlelés alvás alatt

Mindkét alvásállapotra jellemző, hogy a környezettel való kapcsolat, illetve a személy környezetére
irányuló tudatosság jelentősen háttérbe szorul (de nem szűnik meg teljes mértékben). Az alvás egy
legfontosabb tulajdonsága az ébreszthetőség. Az alvó néven szólítása gyakrabban vezet ébredéshez, mint egy
jelentőséget nélkülöző, de azonos erősségű hanggal való ingerlése. Ébrenlétkor a személy saját nevének
elhangzásakor a halántéklebenyi agytekervény középső területén és az orbitofrontális kéregben mérhető
oxigénfelhasználás lényegesen megnő a jelentőséget nélkülöző inger megjelenését kísérő agyi aktivitáshoz
képest. Ez NREM alvásban az ébrenléthez képest gyökeres módosulások figyelhetők meg az agyi
aktivitásmintázatokban, ám a különbség (a név és a másik inger között) változatlan. Ez a specifikus hatás a
középső halántéklebenyi és orbitofrontális területek sajátnév-indukált aktivációjában ölt testet.
A személyes jelentést vagy sürgető jelzésértékeket nélkülöző, ismétlődő ingereknél az alvás során az
agykérgi oxigénfelhasználás csökkenése, míg ébrenlétnél a hallókéreg oxigénfelhasználásának növekedése
figyelhető meg. Ez bizonyítja, hogy a hangingerek szelektív feldolgozása bizonyos formában és bizonyos
mélységig jellemző az alvó agyra.

Az alvás alatti ingerfeldolgozás mélysége: kiváltott válaszok

Az alvás  szemhéjak lezárása, ami a környezetből eredő látási ingerek feldolgozásának erős gátja. Ez,
illetve az ember és más nappal aktív fajok preferenciája, hogy sötétben aludjanak, szintén arra utal, hogy a
látás és az alvás egymást kizáró dolgok. A látási ingereket ekkor tehát nem érzékeljük, DE! a felvillanó
fényingereket, hangingereket, tapintási- és fájdalmas ingereket alvás alatt is érzékeljük. Ezeknek az
ingereknek a feldolgozása az elsődleges agykérgi érzékszervi mezők szintjén történik, az ingerfeldolgozás az
ébrenléthez képest csak enyhén gátlódik. Az alvó agy képes automatikus ingerdetekcióra (sőt akár megfelelő
orientációs válasz mozgósítására is) ha az inger fokozottan újszerű (hangingerek esetében). Az akusztikus
környezetben bekövetkező nagyobb változások tudat- vagy figyelemelőttes (preattentív) formában
leképeződnek az alvó agy működésében, lehetővé téve az ébredés mechanizmusainak szükség szerinti
mozgósítását. Mindemellett az agy a hallási környezetet alvás közben is pásztázza.
Egy sekélyebb jelentésalapú feldolgozásra alvásban is sor kerülhet. NREM alvásban az akusztikus
ingerek hatására gyakran nagyfeszültségű EEG-hullámok generálódnak. Ezek többnyire K-komplexusok
vagy vertexmeredek tranziensek különböző formáit öltik (jól megfigyelhetőek szabad szemmel). K-
komplexusokat valószínűbben váltanak ki a következő ingerek: a személy saját neve vagy különös ingerek.

34
 A K-komplexus egyfajta tudatelőttes információfeldolgozási folyamat jele, amelynek során a
kiváltó inger és kontextusa függvényében mérlegelhetővé válik az alvás folytatása vagy annak
megszakítása.
Alvásban csak a kiemelt jelentőségű ingereket dolgozzuk fel, illetve esetenként azokra reagálunk, tehát
alvás alatt folyamatos a válogatás az ingerek között (hogy melyik bír jelentőséggel és melyik nem).
Mikroébredéseknek a viselkedéses ébredéshez nem vezető, néhány másodpercig tartó inkomplett
ébredési reakciókat nevezzük. Kérdéses, hogy a K-komplexusok is mikroébredésnek számítanak-e, vagy
részei-e a folyamatnak. Az előzetes alvásmegvonással vagy gyógyszerekkel fokozható alvásmélység a K-
komplexusok gyakoriságának és amplitúdójának növekedésével jár (ugye érzitek az ellentétet, de legalább is
a zavart az alvásmélység és a mikroébredés és K-komplexus között…). Továbbá fiatal személyek alvása
általában mélyebb az idősekéhez képest, de több és nagyobb amplitúdójú K-komplexus is megfigyelhető
közben.
Az Amerikai Alvászavar-társaság a K-koplexusokat nem tartja mikroébredésnek. Magyar és olasz
kutatók viszont azt mondják, hogy a mikroébredések kontinuumán az ingerekkel mozgósítható alvásszerű
jelenségek közelebb vannak az alvás folytatásához, mint a valódi viselkedéses ébredéshez. Utóbbi felfogásban
a mikroébredések egyszerre mozgósítják az alvás fenntartásának ideglélektani rendszerét és az ébredés
mechanizmusait.
A könyv (Csépe…) zárszava a K-komplexusokról, hogy azok az alvás alatti információfeldolgozás jelei
is, tehát az információfeldolgozás az érme egyik oldala, míg a másik az ébredés vagy arousal. Az ébredés
mindig attól függ, hogy mit eredményez az alvás alatti információfeldolgozás, az információfeldolgozást
azonban az ébredés mértéke is meghatározza. (De azért azt ne feledjétek, hogy ezek még nem lezárt viták, és
egy kijelentés sem áll szilárd talajon!)

Alvás és biológiai órák

Homokóra-mechanizmus az alvásszabályozásban
Az alvás számos biológiai időzítéssel kapcsolatos folyamat szabályozó hatása alatt áll. Ezek közül az
egyik legismertebb a homokóra-mechanizmus, amely az alvás mélységét (a NREM alvás ideje alatt mérhető
4 Hz-nél alacsonyabb frekvenciájú EEG hullámok intenzitását) az előzetesen ébren töltött időhöz igazítja (ez
az alvás homeosztatikus szabályozása). Vagyis: minél többet vagyunk ébren, annál mélyebben fogunk ezt
követően aludni. Ez pedig az alacsony frekvenciájú EEG-aktivitáson kívül az ébredési küszöbben is kifejezésre
jut (mély alvás=nehéz ébreszthetőség).
Valószínűleg a szabályozás függ az ébrenlét alatti „használattól” is. Egyes adatok szerint, bizonyos agyi
régiók ébrenlét alatti szelektív igénybevétele után alvás alatt intenzívebb delta-EEG-aktivitással (1-4 Hz –
mélyalvás) jár együtt. Ez és az ébredés után mért funkcionális hatékonysággal kapcsolatos adatok bizonyítják
az alvás helyreállító szerepét. Ébrenlét ideje alatt a legnagyobb igénybevételnek kitett agyi terület többnyire
a homloklebenyeket foglalja magában, ezért az alvás kedvező hatása, illetve az alvásmegvonás negatív
következményei többnyire a frontális funkciókkal kapcsolatos jelenségek. Alvásmegvonás után az ehhez az
agyi területhez tartozó funkciók (pl. figyelem fenntartása, összpontosítás, zavaró ingerek hatásának gátlása,
viselkedés és beszéd tervezése, munkamemória stb.) jelentős zavart szenvednek, de alvás által
visszafordíthatóak.
A REM-fázisok ideje alatti gyors szemmozgások gyakorisága a teljes alvásepizód hosszúságával
korrelál, vagyis minél inkább kialudtuk magunkat, annál több szemmozgásunk lesz egységnyi REM-alvásidőre
számítva. A szemmozgások gyakorisága az álmok élénkségének egyik legbiztosabb mutatója.

35
 A homeosztatikus szabályozás elsősorban a NREM alvással van összefüggésben, de a REM alvásra is
hatással lehet. Ha a REM fázisokat ébresztésekkel szakítják meg mielőtt az megkezdődhetne, a kimaradt REM-
fázisok a következő zavartalan alvás folyamán részben pótlódnak. Ha kimarad egy éjszakai alvás vagy annál
kevesebb, a homeosztatikus szabályozás elsősorban a mély NREM alvás pótlását helyezi előtérbe, de a REM
alvást is pótolni kell, így minél hosszabb idő marad ki annál sürgetőbb lesz a REM-fázis pótlása is, illetve
minél hosszabb az alvásmegvonás annál inkább kerül előtérbe. Tehát ha tartósan (több napig nem alszunk)
először magas REM arányú alvás figyelhető meg, tehát ilyen szinten már a REM alvás a fontosabb.

Napszakos alváshajlandóság: a cirkadián ritmus

Egy másik biológiai óra az alvást napszakos viszonylatban időzíti. Az alváshajlandóság éjszakai
fokozódása és nappali csökkenése annak a napszakos, más szóval cirkadián ritmusnak az eredménye, amely
számos belső elválasztású mirigy működését és neurotranszmitterek felszabadulását befolyásolja. Szelektív
szerepe van a REM alvás időzítésében is (ennek köszönhető, hogy a REM fázisok a reggeli órákban érik el
maximális hosszúságukat és megjelenési valószínűségüket). A cirkadián ritmus a REM alvás hossza mellett
az álmokat is befolyásolja (reggel bekövetkező alvásban képi elemekben gazdagabb álmok).
A cirkadián ritmust egy ritmusgeneráló (pacemaker) tartja fenn, ami a hipotalamusz látóideg-
kereszteződés fölötti magjában található, és negatív visszacsatolások révén jön létre. A cirkadián pacemaker
ellenálló a változással szemben (szemben a homokóra mechanizmus általi homeosztatikus alvásszabályozás
hajlékonyságával). Ez azt eredményezi, hogy a napszaki ritmus csak hosszú idő alatt, fokozatosan képes az új
fényviszonyokhoz és társadalmi körülményekhez alkalmazkodni.
Cirkaszemidián ritmus: Az alvás, illetve az alváshajlandóság 12 órás ciklusokban fölerősödő
tendenciája, ami kora délután és késő este csúcsosodik. Belsőleg vezérelt, szintén a látóideg-kereszteződés
fölötti mag funkciójához kötött. A cirkaszemidián ritmus által kijelölt kora délutáni periódus alvással töltése
jelentősen tehermentesíti a homokóra-mechanizmust, csökkentve ezáltal az éjszakai alvásmélységet és
alvásigényt.

Az alvás és az ébrenlét ritmusos szabályozását a felszálló retikuláris aktivációs rendszer (ARAS)

szabályozza (még több személyiségpszichológia 2. tétel – Eysenck). Ez az agytörzs diffúz neuronhálózata,
amely emellett szabályozza a légzést, a szívverést és a viselkedéses motivációt is. Sérülése kómát vagy
különböző alvási rendellenességeket okozhat. Az ARAS különböző neuronális útvonalakból áll az agytörzs és
az agykéreg között. Kiindulási pontjuk a felsőbb agytörzs reticuláris magjai, majd az agykéregben azon
idegsejtek felé tart, amelyek az ébredésért felelősek. Az ARAS szabályozását neurotranszmitterek komplex
interakciója befolyásolja, illetve tartalmaz kolinerg és adrenerg komponenseket is (két különböző típusú
szinapszis), amelyek összehangolják a talamokortikális aktivitást a megfelelő viselkedési állapottal. (A
folyamatban résztvevő neurotranszmitterek: acetil-kolin, noradrenalin, hisztamin (fő ébresztő
neurotranszmitter), szerotonin, dopamin (utóbbi kettő szerepe még vitatott) – ha bárki kérdezné.)

Az alvásciklusok és az ultradián ritmus

Az alvás NREM- és REM-fázisainak váltakozását egy ultradián ritmus vezérli, periódusa embernél
kb. 90 perc (egyébként fajspecifikus). A 90 perces alvásciklusok többnyire NREM-fázissal indulnak. Képi
elemekben gazdag álomtevékenység viszont elsősorban a REM fázisban jelennek meg (de nem kizárólagosan
csak a REM-ben).
Hipnagóg hallucinációk: elalvás körüli látomások. Az első stádiumú alvásban jelennek meg, ez a
stádium hasonlít a REM-fázishoz.

36
 Az álmodás formai sajátosságaiban megfigyelhető ultradián ritmus egy szinuszgörbéhez hasonló
lefutású folyamat. Az álomszerűségben megfigyelhető csúcsok a REM-fázisokra lokalizálódnak, de az
átmenetek folyamatosak (nem ugrásszerűek). A NREM- és a REM-alvás váltakozását agytörzsi
neuroncsoportok bonyolult kölcsönhatása idézi elő. Ezek a kolinerg és adrenalinerg neuronok közti reciprok
interakciók révén hozzák létre a ciklikus változást. A REM-alvás idején megszűnik a szelektív figyelem, egyes
agytörzsi és hipotalamikus neuroncsoportok aktivitásával együtt. A neuroncsoportok központi idegrendszeri
hatásaikat monoaminok felszabadítása révén fejtik ki, ezek az ébrenlét és az NREM alatt aktívak, NREM-nél
kevésbé, mint ébrenlétnél. A REM-alvás aktivált jellegét pedig az acetilkolin felszabadulása okozza. A ritmust
két rendszer működése tartja fenn.
REM-off neuronok: REM-on neuronok:
- gátolják önmaguk aktivitását - serkentik önmaguk aktivitását
- gátolják a REM-on neuronok aktivitását - serkentik a REM-off neuronok aktivitását
- Locus Coeruleus (egy magcsoport a hídban)
 noradrenalin - hídi területek
- Raphe magvak
- szerotonin - acetilkolin
- monoaminerg neuroncsoportok - kolinerg rendszer
A szabályozó folyamat első lépésében a monoaminerg aktivitás csökken, ezt követően a REM-on
rendszer fokozatosan felszabadul a gátlás alól. A kolinerg sejtek aktiválják az agykérget, miközben nincs
monoaminerg szabályozás, ekkor mondhatjuk azt, hogy álmodunk. Mivel a REM-on rendszer serkenti a REM-
off rendszert, végül a monoaminerg szabályozás részben visszaáll.
Az ultradián ritmus egyes megfigyelések szerint napközben is tetten érhető, ha a környezet egyhangú,
illetve az álmosság előrehaladott fokú. Kleitman az ultradián ritmus nappali megfelelőjét alap nyugalom-
aktivitás ciklusnak nevezte el. Jellegzetességei felnőtt embereknél a nappali álmosság, képzeleti tevékenység,
kognitív teljesítmény és az EEG-aktivitás mintázat változásai. Azonban itt még rengeteg ellentmondó
eredmény vár magyarázatra (szóval ezt se megdönthetetlen elméletként fogjuk fel).
Tehát az acetilkolin magas és a monoaminok alacsony szintje valószínűleg összefüggésben áll az álmok
formális sajátosságaival (bizarr, hallucinációs jelleg…). Az aktiváció szintézis szerint, amely az álmodás
percepció modellje (Hobson és McCarley), az álmok az agytörzs acetilkolinnal működő idegsejtjeinek
aktivitásában gyökereznek, melyeket a monoaminerg szabályozást nélkülöző előagy szintetizál
álomélménnyé. Az aktiváció során a hídból érkező kolinerg impulzusok felébresztik és ingerlik az agykéreg
egyes területeit, ezzel együtt hallucinációs élményt okozva. A szintézis során a magasabb szintű agykérgi
területek, gondolatok és emlékek révén megpróbálják szintetizálni, koherens történetté szőni a kaotikus
élményt, vagyis az álmokat. Az álmok egy külvilágról lekapcsolódott, random agyi aktivációk, véletlenszerű,
értelmetlen, szervezetlen ingerek. Téves észlelés jellemzi, ami azt jelenti, hogy az ingerelt agy aktivációját
valóságnak tulajdonítjuk, és nem tudjuk, hogy álmodunk. Az álmok legfőbb jellemzői, hogy intenzív
érzelmeket élünk át, illogikus tartalommal rendelkezik, látszólagos érzékszervi benyomásaink vannak róla, a
történéseket kritikátlanul elfogadjuk, tehát nem gondolkozunk közben azon, hogy ez nem logikus. Továbbá az
álomban nem tudjuk felidézni, hol voltunk addig vagy, hogy mi történt tegnap (emlékezési nehézségek).

Homeostatikus szabályozás
(internetes forrás a Borbély-féle két folyamat modellhez)

37
 A circadián és ultradian szabályozás mellett egyértelmű bizonyítékai vannak annak, hogy az
alvásfolyamatot jelentősen befolyásolja az előzetesen ébren töltött idő tartama és milyensége is. Minél
hosszabb időt töltünk ébren, a rákövetkező alvás annál több lassú hullámot tartalmaz, vagyis annál „mélyebb"
lesz. Mintha az alvástól való különböző mértékű megfosztottság valamilyen hiányt hozna létre, amit a
következő alvásszakaszban be kell pótolnunk. Borbély és mtsai a 80-as évek elején kimutatták, hogy az ébren
töltött idő függvényében az alvási EEG delta gazdagsága exponenciális görbe mentén növekszik. Alvásfosztott
patkányokat vizsgálva azt találták, hogy alvás visszacsapást befolyásolta az is, hogy a 24 óra mely szakaszában
fejezték be az állatok ébrentartását, és ebből arra következtettek, hogy a circadián nyugalom-aktivitás
ciklicitás olyan kapuként szolgál, amely csak bizonyos periódusokban engedi, hogy a megnövekedett
alvásigény érvényre jusson.
Ebből fejlődött ki az ún. „két folyamat” alvásregulációs elmélet, amely feltételezi, hogy az alvás és
az ébredés időzítését, valamint az alvás intenzitását két folyamat együttesen szabályozza. Az egyik folyamat
homeostatikus természetű, ez az „S-process” vagy S-folyamat, ami az ébren töltött idő függvényében
kialakult alvásnyomás, és meghatározza az alvás mélységét. A másik az elalvás- és ébredés-készség circadián
ritmicitásából ered, ez az úgynevezett „C-process” vagy C-folyamat. Utóbbi a környezeti tényezők és az
alvás indukáló belső anyagok termelődése következtében az alvás időzítéséért felelős. Az elalvás ott
következik be, ahol az elalváskészség circadián sinusoid ingadozást mutató görbéjét az időben exponenciálisan
növekvő alvásigény görbéje metszi, és az ébredés ott, ahol az ébredéskészség az előzetesen ébren töltött idő
függvényében különböző meredekségű, exponenciálisan csökkenő delta teljesítménysűrűség görbéje metszi
egymást (lásd ábra).
Ezt az elképzelést matematikai modell formájában is kidolgozták, és számos alvásdeprivációval
kapcsolatos jelenség jó egyezést mutatott a modell predikcióival.
A Borbély féle „két-folyamat" modell az alvásciklusoknak csak a burkológörbéjét vette figyelembe,
és még az egyes alvásfázisokban jelentkező fluktuáció sem szerepelt tényezőként. Később McCarley és
Massaquoi (1992) revidiálták ezt a modellt, és ebbe már beépítették a külvilágból származó ébresztő inputot,

38
és az alvás mikrostruktúrája egyre inkább szerepet kap a patológiás alvások elemzésében is. Kiderült, hogy a
patológiás alvásjelenségek jelentős része az arousal-függő mikrostrukturális fluktuációk kulcspontjain
jelentkezik, és ezek az ingadozások predilekciós helyeket jelölnek ki és mintegy „kapuzzák" a patológiás
eseményeket.

Alvás, álmok, emlékezés

A tanultak emlékezetben való megőrzése hatékonyabb az alvás ideje alatt, mint ébrenlétben. Az alvás
az érzékszervi működésekkel ellentétben nemhogy nem gátolja az emlékezeti rögzülést, hanem bizonyos
tanulási feladatok esetében még fokozza is. A tapasztalatok hatására az agyi neuronok között kialakult
szinaptikus kapcsolatok az érintett idegsejtek jellegzetes kisülésmintázatai formájában nyomot hagynak az
agyműködésben. Ez a nyom fenntartja magát a kiváltó esemény és a kontextus hiányában is azzal, hogy
megismétlődik, ezzel megszilárdítva az agyi funkcionális kapcsolatokat és rögzítve a tanultakat. Az
ismétlődés az alvásban is folytatódik, és ennek az ismétlődésnek a mértéke pozitív mutatója a későbbi
emlékezeti teljesítménynek.

Alvás és explicit (deklaratív) memóriarögzülés

Az alvás emlékezeti megőrzésre vagy rögzülésre gyakorolt hatásai függenek a tanulás és az alvás között
eltelt időtől, az emlékezeti folyamat jellegétől és az alvás összetételétől. Az elalvás előtti 8-10 percben zajló
események rögzülésének hatékonysági foka annál alacsonyabb, minél korábban következett be az alvás a
tanuláshoz képest (Wyatt-Bootzin). Ezen az időkereten túl az alvás emlékezeti megőrzésre gyakorolt hatása
viszont már kedvező, de legalább semleges. A felidézés hatékonyabb, ha a tanulás és a tesztelés között alvásra
kerül sor. Kísérletileg egyaránt vannak bizonyítékok az alvásspecifikus konszolidációs elképzelésekre, illetve
az interferenciaelméletekre is. Az explicitmemória-feladatok közül az érzelmileg terhelt ingeranyag
megjegyzése, illetve a téri tanulási feladatokban mérhető teljesítmény mutatott erőteljesebb összefüggést az
alvással (Wagner et al.). Ezek az eredmények egybehangzanak más állatkísérletek eredményeivel, és mind a
REM-alvás memóriakonszolidáció szempontjából kedvező hatásra utalnak. A virtuális városban való
tájékozódás elsajátítása (szintén explicitmemória-feladat) azonban a NREM-alvás hatására jelentkező
teljesítményfokozódást mutat, ez aktív konszolidációra utal.

Alvás és implicit (nem deklaratív) memóriarögzülés

Az implicit memória konszolidációs (rögzülési) fázisában gyakorlás hiányában megjelenő rejtett
teljesítményfokozódás összefügg az alvással. A vizuális textúradiszkrimináció, valamint a motoros és
vizuomotoros készségek legkülönbözőbb formái órákkal a gyakorlás után is hatékonyabbá válhatnak. Mindez
az ez idő alatt bekövetkező alvásnak tulajdonítható. A hangmintázatok (diszkriminációs) elsajátításának
teljesítménye viszont az éber pihenés állapotában is fokozódhat, mégpedig az alvásban tapasztalttal egyenlő
mértékben. Ez arra utal, hogy az implicit tanulási próbák esetében sem hagyható figyelmen kívül az alvás ideje
alatt csökkenő interferencia hatása.
Nem egyértelmű, hogy mely alvásszakaszok vesznek részt az alvás ideje alatti késleltetett
teljesítményfokozódás folyamatában. A vizuális textúradiszkriminációnak a gyakorlást követő
teljesítményfokozódásában a mély NREM-alvás, valamint ezt követően a REM-ben gazdag szakaszok is
szerepet játszanak. A motoros tanulásban érzékelhető késleltetett teljesítményfokozódás elsősorban a 2-es
stádiumú alvással mutat összefüggést.
Több olyan tényezőt is ismerünk, mely egyértelműen befolyásolja az implicit tanulásra jellemző
alvásspecifikus teljesítményfokozódást. Az egyik ilyen a tanultak explicit kódolása (vagyis a tanulás előtt
szóban közöljük a ksz.-ekkel, hogy a megválaszolandó ingerek felvillanása egy meghatározott minta alapján
fog történni  ksz. felfedezi és megjegyzi a mintázatot). A tanulási fázist követő rejtett teljesítményfokozódás

39
kizárólag akkor jön létre, ha alvás követi a tanulást. A közlés hiányában a tanulást alvás és ébrenlét is követheti,
mindkét esetben tapasztalható teljesítményfokozódás. A másik a tanulást közvetlenül követő interferencia.
Utóbbinál két hasonló dolgot kell elsajátítani, és az alvásfüggő teljesítményfokozódás csak a kivitelezés
gyorsaságában fog megjelenni, a pontosságában nem.

Egyéb megértést segítő képek az alvás közben agyhullámokról:

40
41
 A5. A rövidtávú emlékezet és a felejtés
Kulcsszavak: Baddeley, rövid-távú emlékezet, fonológiai hurok, téri-vizuális vázlattömb, központi végrehajtó,
epizodikus puffer, számterjedelem, betűterjedelem, Peterson-feladat, Corsi-kocka,
interferencia, nyomelhalványulás, felejtési görbe

Kulcsszavak:
- hosszú-távú emlékezet: az a rendszer vagy rendszerek, amely(ek) lehetővé teszi(k), hogy hosszú időn
keresztül tároljunk információkat
- rövid-távú emlékezet: kis mennyiségű információ néhány másodpercig történő tárolására alkalmas rendszer
- munkamemória terjedelem: olyan különböző, bonyolult emlékezeti terjedelmi feladatok összessége,
amelyek az információ egyidejű tárolását és feldolgozását igénylik
- fonológiai hurok: Baddeley és Hitch (1974) munkamemória-modelljének az a komponense, amely a
beszédalapú információk átmeneti tárolását végzi
- téri-vizuális vázlattömb: Baddeley és Hitch (1974) munkamemória-modelljének az a komponense, amely
a vizuális és téri információk átmeneti tárolását végzi
- központi végrehajtó: Baddeley és Hitch (1974) munkamemória-modelljének az a komponense, amely
alrendszerekben lévő elemek szelekcióját és manipulációját végzi, és a teljes működést kontrollálja
- epizodikus puffer: Baddley (2000) munkamemória-modelljének az a komponense, amely többdimenziós
kódolást feltételez, és lehetővé teszi, hogy a munkamemória alkomponensei interakcióba lépjenek a hosszú-
távú emlékezettel
- számterjedelem: egy számsorozat megfelelő sorrendben felidézett elemeinek maximális mennyisége
(röviden: az a leghosszabb számsorozat, amit a v.sz. hibátlanul vissza tud mondani)
- mentális forgatás: egyike a téri képességeknek, amely a tárgyak síkbeli vagy téri orientációjának belső,
elképzelt változását jelenti (tehát, el tudjuk képzelni, hogy a síkban kiterített felület mi lenne a térben, ha azt
összehajtogatnánk). A mentális forgatás nem egy egységes folyamat, hanem jól elkülöníthető feldolgozó
részfolyamatok összessége
- interferencia: az a jelenség, amikor egy emlék előhívását a hozzá kapcsolódó más emlékek akadályozzák
- álszóismétlési teszt: a feladat során a részvevők egyre hosszabb, nem létező szavakat hallanak, amelyeket
meg kell ismételniük
- Corsi-kocka feladat: a számterjedelem feladat téri-vizuális megfelelője: a kísérletvezető egy adott
sorrendben megérint bizonyos elrendezésben látható kockákat, és a kísérleti személynek le kell utánoznia a
mozdulatsort

1. Rövid távú emlékezet:

Kiindulás: A mentális képesség mérésére Jacobs (1887) egyszerű feladatot dolgozott ki: számsorozatokat
olvasott fel (pl. telefonszámokhoz hasonlóakat) a v.sz.-eknek, akiknek a sorozatokat el kellett ismételniük 
a teljesítmény mértéke a számterjedelem volt

 A számterjedelem nem mutat magas korrelációt az általános intelligenciával  összetettebb verziója,

a munkamemória terjedelem viszont igen (pl. képes bejósolni különböző kognitív képességeket)
 A számterjedelmet ma is használjuk a teljesítmény mérésére (pl. MAWI)
 A számterjedelem a rövid-távú emlékezet (STM = Short Term Memory) mérőeszköze, összetettebb
változata a munkamemória-terjedelem mérésére is alkalmas

42
2. A rövidtávú emlékezet és a munkamemória: Mi a különbség köztük?
A köznyelvben a rövid távú emlékezet:
 az a jelenség, amikor néhány óráig, vagy napig emlékszünk valamire
 az a képesség, ami az öregedéssel mindenkinél romlik (pl. Alzheimer-típusú betegeknél rendkívüli
módon károsodott!)
 DE! a pszichológusok szerint ezek a tulajdonságok inkább hosszú távú emlékezet témaköreihez
tartoznak
Rövidtávú emlékezet (STM = Short Term Memory) kifejezés: kis mennyiségű információ rövid késleltetés
utáni felidézése
 A STM-ért felelős emlékezeti rendszer vagy rendszerek a munkamemória rendszer részét képezik
 A munkamemória elnevezés azt a rendszer jelöli, amely egyrészt átmenetileg tárolja az információkat,
másrészt olyan komplex tevékenységek elvégzését teszi lehetővé, mint például a tanulás, a
következtetés vagy a megértés  lehetővé teszi a komplex kognitív feladatok végrehajtását

3. Emlékezeti terjedelem:
A számterjedelem egy klasszikus rövidtávú emlékezeti feladat MERT  kevés információ rövid ideig
történő megjegyzését igényli
- A számterjedelem a legtöbb embernél 6-7 elem hosszúságú (átlagtól eltérő esetek: kimagaslóan magas: 10
vagy annál több elem megjegyzése; átlagtól alacsonyabb: 4-5 elem megjegyzése)
A számterjedelmi teljesítmény két dolgot mér:
 emlékezni kell arra, hogy MIK voltak az elemek
 az elemek helyes SORRENDJÉNEK elismétlése

Betűterjedelem:
- Mi történik akkor, ha a számok helyett szavakat használunk?  Ha mindegyik sorozatban ugyanazok a
szavak szerepelnének, akkor magukat a szavakat hamar megtanulnánk, és így elég jól tudnánk teljesíteni, de
ha mindegyik sorozatban más szavak szerepelnének, akkor már nehezebb lenne a helyzetünk, hiszen megint
csak emlékeznünk kellene magukra az elemekre és a sorrendjükre is külön
 A szavak esetében különösen fontos a sorrend könnyebb a megjegyzés, ha a betűk sorrendje
lehetővé teszi, hogy felosszuk a betűsorozatot szótagszerű alegységekké vagy tömbökké
 Tömbösítés (George Miller, 1956): több elem egyetlen egységbe való csoportosítása, általában a
hosszú távú emlékezet alapján
 Conrad (1964) vizsgálatában azt figyelte meg, hogy amikor valaki hibásan idézett vissza egy
betűsort, az elhibázott betű általában:
 hangzásban hasonlított ez eredetire (pl. P helyett V)
 nem képileg hasonlított rá (vagyis a P-t általában nem az R-el keverték össze)
 Conrad és Hull (1964) tovább vizsgálva ezt a jelenséget  arra jutottak, hogy lényegesen rosszabbul
emlékszünk mássalhangzókból álló sorozatokra, ha:
 hasonló hangzású betűket tartalmaz a sorozat (mivel kevesebb megkülönböztető jeggyel
rendelkeznek – könnyű őket összetéveszteni)  létezik egy olyan rövid idejű emlékezeti tár,
amely a gyorsan elhalványuló akusztikus kódra épül

4. Peterson feladat:
- Olyan rövidtávú emlékezeti feladat, amiben kis mennyiségű anyag emlékezeti megtartását mérik olyan rövid
késleltetés után, amit kitöltenek valamilyen, az ismétlést gátló feladattal
Lloyd és Margaret Peterson (1959) konkrét rövidtávú emlékezeti feladata:

43
 1. a v.sz.-eknek mássalhangzóhármasokat kellett megjegyezniük
2. majd egy eltérő feladat következett  a v.sz.eknek egy adott számtól visszafelé kell számolniuk
hármasával
3. különböző hosszúságú visszaszámlálás után az első feladatban megjegyzett mássalhangzó sorok
visszaismétlése
Az eredmények:
 A korábbi elképzelések szerint a felejtés azért következik be, mert a számok interferálnak a
betűkkel az emlékezetben, a tanulást megzavarja a tanulást követően végzett tevékenység 
Korábbi kutatások ugyanakkor azt is bebizonyították, hogy az interferencia a megtanult és zavaró
anyag hasonlóságától függ, márpedig a számok és a betűk a hosszú távú emlékezet szempontjából
nem hasonlítanak egymásra
 A Peterson házaspár az interferencia helyett inkább az emléknyom gyors elhalványulásával
magyarázta a kapott eredményeket. Brown (1958) is hasonló következtetésekre jutott
 Keppel és Underwood (1962) megkérdőjelezték a nyomelhalványulási hipotézist  kimutatták,
hogy a gyors felejtés a kísérlet első négy-öt próbája alatt alakul ki. A legelső mássalhangzóhármas
esetében alig vagy egyáltalán nem mutatkozik felejtés, mert a Peterson-hatást azoknak a
korábban látott mássalhangzóhármasoknak a proaktív interferenciája okozza, amik hasonló
felépítésűek voltak, mint az aktuálisan tesztelt hármas
- Mivel az alanyoknak több betűsorozatból az utolsót kellett felidézniük, fontos megjegyezni  Minél
hosszabb a késleltetés a felidézés előtt, annál nehezebb eldönteni, hogy melyik is az utolsó betűhármas, és
melyiket láttuk kicsivel korábban
- A magyarázat nagy vitát kavart  beleillik-e az inger-válasz interferencia elméletébe vagy nem? – Egy
biztos: a Peterson feladat olyan, az előhívási folyamatokkal kapcsolatos magyarázatot igényel, amely túlmutat
az egyszerű nyomelhalványulási hipotézisen

5. Szabad felidézés:
- A személyeknek először egy listát mutatnak, majd a lista elemeit tetszőleges sorrendben kell felidézni
- Általánosságban (Postman és Philips, 1963):
 A hosszabb listák esetében az egyedi elemek felidézésének valószínűsége kisebb, de az összes
felidézett elem száma nagyobb
 Mindegyik lista esetében az első néhány elemet jobban fel tudták idézni az alanyok  elsőbbségi
(primácia) hatás
 Azonnali felidézés esetén a lista hosszúságától függetlenül könnyebb felidézni az utolsó elemeket 
újdonsági (recencia) hatás
 A recenciahatás eltűnik, ha a tanulás és a felidézés közé egy rövid feladattal kitöltött (pl. számolás)
késleltetést teszünk
- A felidézést (az összteljesítményt) befolyásolja:
 a bemutatás sebessége (a lassabb bemutatás javítja a teljesítményt)
 szógyakoriság (az ismerősebb szavakat könnyebb megjegyezni)
 a szó képzeleti megjeleníthetősége (a könnyebben elképzelhető szavakat jobban megjegyezzük)
 a v.sz. életkora (fiatal felnőttek jobbak, mint a gyerekek vagy idősek)
 fiziológiai állapot (drogok rontják a teljesítményt)

- Hosszú távú recenciahatás: az a jelenség, amikor az utolsó néhány elemet jól fel tudjuk idézni a hosszú
távú emlékezetből is (vagyis a késleltetés után is sikerül kimutatni)
- Ahogy a Peterson-feladat esetében, a recenciahatással kapcsolatban is az előhívás terén kell keresnünk a
magyarázatot  Crowder (1976) szerint, amikor egy lista szavait szabad felidézéssel kell előhívnunk, az olyan,

44
mintha egy vasúti sín mentén egyenlő távolságra felállított telefonpóznákat kellene megkülönböztetnünk
egymástól  A hozzánk legközelebbi póznákat fogjuk a legkülönbözőbbnek látni, és ahogy a póznák egyre
inkább a távolba vesznek, egyre nehezebben tudjuk őket elkülöníteni egymástól
- A recencia- és Peterson-hatás is egyfajta diszkriminációs jelenség, ami az előhívandó elem és az elsődleges
versengő elem idői távolságától függ

6. A verbális rövidtávú emlékezet modelljei

- Az STM-et nem lehet egységes rendszerként felfogni  Sokkal inkább egymással kapcsolatban álló
rendszereket kell feltételezni ezek egyike a verbális rövid távú memória (verbális STM)

- A verbális STM modellje a fonológiai hurok:

 Baddeley és Hitch (1974) többkomponensű munkamemória-modelljének részét képezi
 a beszédjellegű információk átmeneti tárolását végzi
 két összetevője van:
1. Rövid idejű tár:
 korlátozott kapacitású
 az ide kerülő információk emléknyomok formájában rögzülnek és néhány másodperc alatt
elhalványulnak
2. Artikulációs ismétlési folyamat:
 az emléknyomokat az elemek ismételgetésével lehet frissíteni (pl. ha a számterjedelmi
feladatnál egy számsor túl sok elemből áll, már nem tudjuk az egészet megismételni, így
az első emléknyomok elhalványulnak)

A fonológiai hurok modell segítségével magyarázhatjuk a verbális STM alábbi jelenségeit:

A) fonológiai hasonlósági hatás:

 Rosszabb lesz a verbális információk azonnali szeriális felidézése akkor, ha az elemek hangzásukban
hasonlítanak egymásra (Conrad, 1964)
 A hatás a szavakra is igaz A fonológiai hasonlósági hatás eltűnik, ha hosszabb a lista, és több
gyakorlásra van lehetőségük a személyeknek.
 Nemcsak az STM-ben, hanem az LTM-ben is van fonológiai kódolás, ennek köszönhetően tudjuk
megtanulni a szavak jelentését
 Artikulációs elnyomás: a néma ismételgetést gátolja, ha egy másik, oda nem illő szót kell hangosan
mondogatnunk. Így a kívánt szó nem kerül be a fonológiai tárba. Artikulációs elnyomás ellenére is
képesek vagyunk négy-öt vizuálisan bemutatott elemre emlékezni. Ez azt jelzi, hogy bár a fonológiai
hurok szerepet játszik a számterjedelemben, nem kizárólagos a szerepe

B) Szóhosszúsági hatás:
 Hosszabb szó esetén a verbális memória terjedelme lecsökken
 Minél hosszabb egy szó, annál tovább tart kimondani  az előhívás és a szó kimondásának sebessége
közötti kapcsolatot úgy jellemezhetjük, hogy mindenki nagyjából annyi szóra tud emlékezni, ahányat
2 másodperc alatt ki tud mondani
 A hosszabb szavak hosszabb ideig tartó kimondása nagyobb mértékű nyomelhalványulást
eredményez

C) Irrelevánshang-hatás:

45
  a verbális STM-et megzavarják a párhuzamosan hallott, váltakozó hangok, akár beszédről, akár
zenéről van szó
 értelmetlen szótagok: kiejthető, de jelentés nélküli mássalhangzó-magánhangzó-mássalhangzó
egységek, amelyeket a tanulási folyamatok vizsgálatában használnak, amikor szeretnék kizárni a
jelentés zavaró hatását
 A megjegyzendő szóhoz fonológiailag hasonlító irreleváns szavak nem zavarják mg jobban az
emlékezetet, mint a különböző hangzású szavak (Jones, Macken, 1995; LeCompte és Shaibe, 1997)
 Van-e hatása a zenehallgatásnak a tanulásra? – Salame és Baddeley (1989) kimutatták, hogy a zene
interferál a számfelidézéssel, és ezen belül is a vokális zene zavaróbb, mint az instrumentális
 Jones és Macken (1993) „változó állapot” hipotézise: az elemek sorrendjének megjegyzését verbális
és vizuális emlékezet esetén is rontják az irreleváns ingerek, akkor, ha azok változatosak
 Jones (1993) az irrelevánshang-hatást a hallási percepció elméleteivel kapcsolja össze, és a fonológiai
hurok lehetséges alternatívájaként megfogalmazza a „tárgyra irányuló epizodikus rögzítés” hipotézist

D) A sorrendiség kérdése:
 Kritikák fogalmazódtak meg a fonológiai hurokkal kapcsolatban, mert:
 nem magyarázza, hogy tárolódik a szeriális pozíció  mivel a klasszikus számterjedelmi
feladatokban a fő kérdés a sorrendi pozíció, ez lényeges problémának tűnik
 nem határozza meg, hogyan történik az előhívás a fonológiai tárból
 Összegezve: mindkét probléma indokolta egy számítógépes vagy matematikai szimuláció
kidolgozását

 Több modellt dolgoztak ki, amik némileg különböző módon kezelik a sorrendiséget  a
fonológiai táron kívül egy másik mechanizmust is feltételeznek, ami a sorrendiséget kezeli, és
amiben a hasonlóság befolyásolja a tárból való előhívást

7. A verbális rövid távú emlékezet további elméletei:

A) Tárgyra irányuló epizodikus rögzítés” modell (Jones et al., 1993, 1995):

 A nem figyelt hangoknak a rövid távú emlékezetre gyakorolt hatását igyekszik megmagyarázni  Az
elemek sorozatai pontokként reprezentálódnak egy több modalitású felszínen, másrészt mind az
auditoros, mind pedig a vizuális szeriális felidézés ugyanazt a rendszert használja, amely egy közös
reprezentációval dolgozik
 Felidézéskor a sorozatot reprezentáló pontok előhívása történik, nagyjából úgy, mintha egy
grafikonról olvasnánk le a pontokból kirajzolódó görbét. A nem figyelt hangok egy másik görbét
rajzolnak ki, akadályozva ezzel az előhívást
 Későbbi kísérletek nem támasztották alá, hogy a verbális és vizuális STM ugyanazt a rendszert
használná, a neuropszichológiai adatok is ellentmondanak ennek (pl. hogy betegeknél csak az egyik
károsodott)

B) Vonás modell (James Naire, 1988, 1990):

 Egységes elméleti rendszert javasol, ahol  minden egyes elemet egy-egy vonáskészlet reprezentál,
és ezeknek kétféle típusa létezik:
 modalitásfüggő
 modalitásfüggetlen

46
 (pl. kalap szó: modalitásfüggő vonások: ahogy leírva látjuk, vagy ahogy halljuk;
modalitásfüggetlen vonások: a szó jelentése)
 A fonológiai hasonlósági hatást azzal magyarázza, hogy a hasonló elemeknek több közös vonásuk
van, ami megnöveli annak az esélyét, hogy hasonló, de téves elemet fogunk felidézni
 A modell azonban nem tudja megmagyarázni, hogy miért tűnik el a szóhosszúsági hatás hosszú és
rövid szavakból álló, vegyes lista esetén

C) SIMPLE modell (Brown et. al., 2007):

 Az STM-re és az LTM-re is alkalmazható
 Alapvetően felejtési modell, ami az előhívással kapcsolatban azt feltételezi, hogy a több
megkülönböztető jegyet viselő elemeket könnyebb előhívni
 A modell jól magyarázza a szabad felidézést, de kevésbé tudja megmagyarázni a szeriális előhívást
 A Vonás Modellhez hasonlóan a SIMPLE modell sem foglalkozik a munkamemória végrehajtó
működésével

8. Téri-vizuális rövid távú emlékezet:

A) Téri rövid távú emlékezet („Hol?”)
 Posner és Konick (1966) kísérlete:
 Arra kérték a v.sz.-eket, hogy emlékezzenek vissza, hogy egy vonal mentén hol jelenik meg az
inger
 Ha a késleltetés ideje alatt számolási feladatot kaptak, akkor csökkent az emlékezeti teljesítmény
ahhoz képest, mikor nem kaptak feladatot a késleltetés ideje alatt
 Mivel a kapott feladat nem téri vagy vizuális jellegű volt, feltételezhetően azáltal okozott
teljesítményromlást, hogy megzavarta a személyeket abban, hogy ismételgessék vagy fejben
tartsák az ingert

B) Tárgyakra való emlékezés („Mi?”)

 Négy elemre még abban az esetben is jól tudunk emlékezni, ha azok mindegyike különböző jelleggel
rendelkezik
 Ez a teljesítmény még abban az esetben is fenntartható néhány másodpercen át, ha közben eltérő
feladatot kell végezni
 A téri lokalizációra való emlékezés viszont sérülékenyebbnek tűnik, ha más téri feladatok megzavarják

C) A téri vizuális különbségtétel:

 A „Hol?” és a „Mi?” rövidtávú emlékezetek a valóságban együttműködő rendszereknek tekinthetőek,
de kutatási célból olyan feladatokat dolgoztak ki, amelyek a téri-vizuális emlékezetnek vagy az egyik,
vagy a másik aspektusát vizsgálják inkább
 Klasszikus téri vizsgálómódszer – a Corsi kocka módszer:
 A v.sz.-eknek adott elrendezésben 9 kockát mutatnak
 A kísérletvezető adott sorrendben megérint néhány kockát
 A v.sz.-nek ugyanebben a sorrendben meg kell ezt ismételni
 Az átlagos teljesítmény 5 kocka körül szokott lenni, ami két elemmel alatta marad az átlagos
számterjedelemnek.
 A vizuális terjedelmet vizsgálómódszer:

47
  Olyan mátrixminták sorozatával lehet mérni, amikben a cellák egyik fele színes, a másik fele
üresen van hagyva
 A v.sz.-nek bemutatnak egy mintát, majd egy üres mátrixban be kell jelölnie a színes cellákat
 A cellaszám folyamatosan növekszik

2. A munkamemória

1. Modális modell (Atkinson & Shiffrin, 1988):

Atkinson és Shiffrin (1988) szerint az STM munkamemóriaként működik

 A modell szerint a környezetből érkező információkat először párhuzamosan működő, átmeneti

szenzoros emlékezeti rendszerek dolgozzák fel, mint az ikonikus és echoikus emlékezeti folyamatok
 Innen az információ átkerül a rövid távú tárba, ami központi alkotóeleme ennek a modellnek, mert:
 nemcsak bejuttatja az információt a hosszú távú tárba
 kinyeri onnan az információt az előhívás során
 munkamemóriaként is működik

 Összegezve:
 Ez a rendszer felelős az emlékezeti stratégiák kiválasztásáért és működtetéséért
 Az ismétlési folyamatokért
 Általában véve egyfajta mentális munkafelület szerepét tölti be

 Kritikák a modellel kapcsolatban:

 A tanuláshoz elég az elemeket a rövid távú tárban tartani  Craik és Lockhart megkérdőjelezték
ezt és bevezették a feldolgozási szintek elvét, ami szerint a tanulás elsősorban attól függ, hogyan
dolgozzuk fel az információt, és nem attól, hogy meddig van a rövid idejű tárban. A mélyebb
szinten, alaposabban feldolgozott elemekre jobban fogunk emlékezni.
 Egyes neuropszichológiai jelenségek magyarázata is nehézséget jelentett a modell számára (pl.
olyan betegeknél, akiknél sérült a rövid távú memória, a megértést, következtetést, munkavégzést
illetően semmilyen jelét nem mutatták, hogy munkamemória-deficitjük lenne)

2. A többkomponensű modell (Baddeley & Hitch, 1974):

48
- A modellnek 3 komponense van:
1. Fonológiai hurok (Baddeley és Hitch által bevezetett fogalom, akusztikus v. beszédalapú elemek)
2. Téri-vizuális vázlattömb (funkció: a vizuális és téri információk átmeneti tárolását végzi)
3. Központi végrehajtó (funkció: alrendszerekben lévő elemek szelekcióját és manipulációját végzi,
és a teljes működést kontrollálja)

 A fonológiai hurok:
 Alapvetően verbális rövid távú emlékezet modellje
 Lehetővé teszi, hogy 2-3 elemnél több számot tudjunk visszaadni számismétlési feladatban
 korlátozott kapacitású tár, ami passzív szerepet játszik a kognitív folyamatokban
 A nyelvelsajátításban van fontos szerepe

 Baddeley és Gathercole a fonológiai hurok és a nyelvelsajátítás kapcsolatát olyan nyelvi

zavarban szenvedő gyerekkel vizsgálták, akik nyolc évesen normális nonverbális
intelligenciával rendelkeztek, de a nyelvi fejlettségük 6 éveseknek megfelelő szinten volt 
A különböző emlékezeti tesztek közül azokban teljesítettek rosszul, amelyekben ismeretlen
álszavakat kellett megismételniük
 Ennek a feladatnak a végrehajtásához nemcsak meghallani kell a szavakat, hanem elég hosszú
ideig fejben is kell tartani ahhoz, hogy el tudjuk ismételni őket

Álszóismétlési teszt:
- A feladat során a v.sz.-ek egyre hosszabb, nem létező szavakat hallottak, amiket meg kell
ismételniük
- A nyelvi zavarban szenvedő nyolc éves gyerekek még a hatéveseknél is gyengébben
teljesítettek, valójában négyéves szintnek felelt meg a teljesítményük az álszóismétlési
tesztben
- Egészséges gyermekeket is megvizsgálva az derült ki, hogy jelentős mértékű korreláció van
egy szó megértésének és elismétlésének képessége és a szókincs fejlettsége között

 Vizuális képzelet és a téri-vizuális vázlattömb:

 téri-vizuális emlékezeti reprezentáció esetében jelentős egyéni különbségek figyelhetőek meg (pl.
attól függ, hogy kinek milyen élénk képzelete van)  az élénk képzeleti képekről beszámoló
személyek inkább rosszabbul teljesítenek a vizuális emlékezeti feladatokban -- OK: az élénk

49
 képzeletű embereknek nem jobb az emlékezetük, csak éppen ők a képzeleti élénkséget a pontosság
jelének tartják, és hajlamosak az élénk emlékképeket tévesen pontosabbnak gondolni

 A) Képzeleti műveletek:
 Pearson és munkatársai (1999) a téri-vizuális vázlattömb és a fonológiai hurok kapcsolatát
vizsgálták  Eredményeik alapján:
 Ha a v.sz.-ek másodlagos téri feladatokat végeznek  nem tudnak új tárgyakat összerakni
különböző alakzatokból
 A téri feladat viszont abban nem akadályozza a kísérleti személyeket, hogy megnevezzék,
milyen formákkal találkoznak, de az artikulációs elnyomás igen, ugyanis a formák nevét a
fonológiai hurok tárolja

 B) A munkamemória és a képzelet:
 Amikor egy kép a rövidtávú emlékezetből származik:
 a fonológiai hurok és a téri-vizuális vázlattömb határt szabnak a szenzoros részletek
előhívásának  az előhívott képet kevésbé fogjuk élénknek tekinteni
 Amikor egy kép a hosszú-távú emlékezetből származik:
 a huroknak és a vázlattömbnek kisebb a szerepe  az előhívott kép élénk lesz

3. A téri-vizuális vázlattömb struktúrája (Logie, 1995):

 Logie szerint: a téri-vizuális vázlattömb hasonlít a fonológiai hurok szerkezetéhez  vagyis tartalmaz
egy:
1. passzív vizuális tárat
2. aktív téri ismétlési folyamatot (belső újraíró)
 A rendszer olyan téri-vizuális munkafelületet biztosít, ami lehetővé teszi a komplex feladatok
végrehajtását
 A rendszer a hosszú-távú emlékezetből kapja az információkat
 Összességében Logie szerint:
 a vizuális tár a fonológiai tár megfelelője

50
  a belső újraíró pedig a szubvokális beszéd téri-vizuális megfelelője

4. A központi végrehajtó:
 Baddeley: a központi végrehajtó irányítja a munkamemóriát  inkább tekinthető figyelmi
rendszernek, mintsem emlékezeti tárnak
 Legfőbb feladatai:
 a figyelmi fókusz fenntartása (vagyis az a képességünk, hogy a folyamatban lévő feladatra
koncentrálunk)
 a figyelem megosztásának képessége 2 vagy több feladat között (pl. autóvezetés közben
beszélgetünk, zenét hallgatunk, stb.)

 Norman és Shalice (1986): kétféle kontrollfolyamat működik a központi végrehajtóban:

1. automatikus és meglévő szokásokon alapuló végrehajtó rendszer
2. korlátozott figyelmi kapacitású végrehajtó rendszer
pl. autóvezetés  félig automatikus kontroll: mikor autóvezetés során nem tudnánk megmondani,
hogy jutottunk el A-ból B-be, mert vezetés közben más dolgokon járt az eszünk, a rutinszerű
döntéseket pedig rábíztuk erre az automatikus figyelmi rendszerre

 Mi történik akkor, ha nem lehetséges az automatikus döntéshozatal?  az ellenőrző figyelmi

rendszer (SAS = Supervisory Attentional System) lép érvénybe:
 segít döntést hozni a versengő lehetőségek közül
 különböző stratégiákat aktivál, amik alternatív megoldásokat keresnek
 pl. autóvezetés (ismét)  ha útlezárás van, nem működik az automatikus figyelmi
rendszer, alternatív megoldást dolgozunk ki, így más irányból közelítjük meg a célt

 SAS kontrolljának hiánya: minden környezetből érkező ingerre reagálnánk  a frontális

lebeny felelős a SAS működéséért  károsodása esetén a viselkedés figyelmi
kontrolljának megszűnése eredményezheti
 A frontális lebeny a viselkedés monitorozásáért is felelős  zavar esetén konfabuláció
léphet fel (olyan élmények felidézése, amik a valóságban nem történtek meg)

5. Epizódikus puffer:
- Mivel több probléma vetődött háromkomponensű munkamodellel kapcsolatban  egy negyedik komponenst
vezettek be  epizódikus puffer
- Baddley (2000) munkamemória-modelljének az a komponense, amely többdimenziós kódolást feltételez, és
lehetővé teszi, hogy a munkamemória alkomponensei interakcióba lépjenek a hosszú-távú emlékezettel
 olyan tár, ami kb. négytömbnyi információt képes tárolni a többdimenziós kódban
 mivel egyszerre több dimenziót képes átfogni  össze tudja kötni a munkamemória alrendszereit
egymással és az LTM-ből, valamint az észlelésből származó információkkal

51
- A jelenleg használt többkomponensű modell az 1974-es modell továbbfejlesztett változata, mert:
 kiegészült a hosszú-távú emlékezetet, a fonológiai hurkot és a téri-vizuális vázlattömböt összekötő
kapcsolattal
 fonológiai hurok  a nyelvelsajátítást teszi lehetővé
 téri-vizuális vázlattömb  vizuális és téri információk
 A modell kiegészült az epizódikus pufferrel  az információk közvetlenül bejuthatnak a pufferbe a
téri-vizuális és a fonológiai alrendszerekből és az LTM-ből is!!! (ezt mutatja a „d” és az „e” nyíl is)

6. A munkamemória egyéni különbségei:

 Daneman és Carpenter (1980) kimutatták, hogy bizonyos munkamemória terjedelem feladatokkal (pl.
a v.sz.-eknek mondatokat olvasnak, majd minden mondat utolsó szavát fel kell idézniük) meg lehet
becsülni az emberek szövegmegértési képességét
 A nagy munkamemória-terjedelmű személyek jobban fogalmaznak írásban, hatékonyabban tudnak
jegyzetelni

9. A felejtés alapelvei
- a felejtés az idő előrehaladtával növekszik
- tanulás és az emlékezés között lineáris kapcsolat van
- kvantitatív kapcsolat az emlékezet és az idő között
Felejtési görbe/ megtartási függvény
 Ebbinghaus eredménye
 a felejtés üteme inkább logaritmikus és nem lineáris
 az emlékezeti magatartás logaritmikus csökkenése az eltelt idő függvényében

52
Általános infók a felejtésről:

 közéleti eseményekkel kapcsolatban nagy mértékű a felejtés

 hosszabb idő elteltével a felejtés üteme lassul
 felejtés csak egy bizonyos pontig zajlik, aztán a megmaradt emléknyomok befagynak
 nagyobb mértékű felejtést tapasztaltak, ha felidézéssel mérték az emlékezeti teljesítmény, mint hogyha
felismeréssel  a felismerés könnyebb, mint a felidézés

 hozzáférhetőség/rendelkezésre állás fogalmak (Tulving) – egy emlék rendelkezésünkre állhat a kognitív

rendserünkbe (tárolva van), de nem biztos, hogy aktuálisan hozzáférhető  mi is a felejtés??

A felejtést akadályozó tényezők

Bahrick megállapítása szerint a felejtés elkerülhetetlen, azonban bizonyos típusú emlékek jobban
ellenállnak neki. Ha alaposabban megtanulunk valamit, akkor kevésbé vagy lassabban fogunk felejteni.
Jost-szabály: ha két emlék egyformán erős egy adott pillanatban, akkor a kettő közül a régebbi lesz tartósabb,
ezt fogjuk lassabban elfelejteni

Konszolidáció: az a folyamat, amely során egy új emléknyom fokozatosan összefonódik az emlékezet

szövedékével, és kölcsönös kapcsolatok jönnek létre a különböző komponensek között

 szinaptikus konszolidáció: az emléknyom megszilárdulása időbe telik, az idegsejtek közötti

szinaptikus kapcsolatokban strukturális változásnak kell bekövetkeznie
 rendszerszintű konszolidáció: kezdetben a hippocampus végzi az emléknyomok tárolását és
előhívását, de a szerepe fokozatosan csökken, amíg az agykéreg képes egyedül az emlékek előhívására

A véletlen felejtést elősegítő tényezők

A felejtést többek között a nyomelhalványulásnak, a kontextuális változásoknak és az interferenciának

tulajdonítják.
Nyomelhalványulási hipotézis: az idő múlásával az emlékezeti teljesítmény romlik, csökken az emléknyom
aktivációja, meggyengülnek az emléknyom strukturális elemei, és az elemek közötti kapcsolatok, maguk az
elemek is károsodhatnak

Az idővel kapcsolatos egyéb tényezők

- az idő csak inkább együtt jár valamilyen más tényezővel, ami valójában a felejtést okozza

53
 o 2 lehetőség: 1. az idő múlásával változik a kontextus 2. idővel sok, az eredetihez hasonló
emlékek keletkeznek, amelyek interferálhatnak az eredeti emléknyomokkal

Kontextuális változás: idővel fokozatosan megváltozik a pillanatnyi kontextus, így a távolabbi emlékek
jobban fognak különbözni a jelenlegiektől, mint azok, amelyek még csak a közelmúltban történtek, így a
korábbi kontextus nem lesz már olyan hatékony hívóinger a régebbi emlékek számára

Interferencia: hasonló emléknyomok tárolása rontja az előhívást

Versengési hipotézis: ugyanaz a hívóinger több különböző célingerhez asszociálódik  célelemek

versengenek az eredeti célingerrel azért, hogy bekerüljenek a tudatba, akadályozzák egymás előhívását

Hívóinger-túlterhelődési elv: az előhívási teljesítmény annál jobban csökken, minél több megjegyzendő elem
asszociálódik egy hívóingerhez

Interferenciajelenségek

Retroaktív interferencia: az újonnan elsajátított információk gyakran akadályozza a hasonló régebbi emlékek
felidézését, befolyásolja a hosszú távú emlékezeti megörzést

- általános eredmények
o egy olyan második lista, amely erősen kapcsolódik az elsőhöz, rontja az első lista felidézését
a kontrollcsoporthoz képest
o ha sokat ismételjük a második lista elemeit, az tovább rontja az első listára való emlékezést
(ez különösen akkor igaz, ha két lista közös hívóingereket tartalmaz)

Proaktív interferencia: régebbi emlékek interferálnak az újabb emlékek előhívásával, a felejtés ütemét
határozza meg, gyakrabban jelenik meg a felidézés mérésénél, mint a felismerésnél

Részleges készlet-előhívási károsodás: az a jelenség, amikor egy elemkészlet egy részének bemutatása
akadályozza a készlet többi elemének felidézését, ugyanabból a kategóriából több hívóinger is
rendelkezésünkre áll

Együttműködési gátlás: az a jelenség, amikor egy csoport tagjai közösen kevesebb emléket tudnak felidézni,
mint hogyha minden csoporttag egyénileg végzi a felidézést és az egyéni teljesítményeket összegezzük

Előhívás kiváltotta felejtés: bizonyos célelemek előhívása a hosszú távú emlékezetből rontja a célelemhez
kapcsolódó egyéb elemek későbbi felidézését

- vizsgálata az előhívás-gyakorlási paradigmával: egyszerű verbáliskategóriákat tanulnak meg,

amelyeket később fel kell idézniük, majd bizonyos kategóriák elemeit újra fel kell idézniük

Az interferencia mechanizmusai

- eddig arra kaptunk választ, hogy mikor lép fel a felejtés, a kérdés, hogy hogyan is történik

Asszociatív blokkolás: az elmélet szerint azért nem éri el a hívóinger a célelemet, mert újra és újra erősebb
versengő válaszok váltódnak ki, míg a személy végül feladja az előhívási próbálkozásokat

Kitanulás: az a feltételezés, hogy az inger és az emléknyomot összekötő asszociatív kapcsolat minden egyes
alkalommal gyengül, amikor az emléket tévesen, egy másik emléket keresve véletlenül idézzük fel

54
 - a célelem elérését akadályozhatják a könnyen hozzáférhető versengő elemek, így szükség lehet azok
kontrollálására
- egyik lehetőség a kitanulás a másik pedig a betolakodó emléknyom gátlása: amely csökkenti a nem
kívánt válasz aktivációját és hatását

Az előhívás kiváltotta felejtés sajátosságai

1. Hívóinger-függetlenség: a gátlás okozta felejtés jellemző módon új hívóingerekre is generalizálódik

a független hívóingeres felidézési tesztben
2. Előhívás-specifikusság: aktív előhívási erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a kapcsolódó
információk esetében fellépjen felejtés
3. Erősségfüggetlenség: az előhívás kiváltotta felejtési hatás nagysága szempontjából nem lényeges,
hogy mennyire erősödnek meg a versengő elemek az előhívási gyakorlás során
4. Interferenciafüggőség: szükség van a versengő elemekből származó interferenciára az előhívás során
ahhoz, hogy megjelenjen az előhívás-kiváltotta felejtési hatás

55
 A6. Hosszútávú emlékezet és előhívás
Kulcsszavak: epizodikus emlékezet, szemantikus emlékezet, önéletrajzi emlékezet jellemzői, jelentés szerepe,
sémák, kategorizáció elméletei: kettős kódolási hipotézis, prototípuselmélet, szemantikus
háló modell, terjedő aktiváció elmélet, fogalmak dinamikus szerveződése,
kategóriaspecifikus agyi reprezentáció, kontextusfüggő előhívás

Hosszú távú emlékezet: az a rendszer vagy rendszerek, amelyek lehetővé teszik, hogy hosszú időn keresztül
tároljunk információkat

Explicit/deklaratív emlékezet: a szándékos előhívás számára hozzáférhető emlékek, amelyek személyes

eseményeket (epizodikus) vagy tényeket (szemantikus) tartalmaznak

Implicit/nem deklaratív emlékezet: a hosszú távú emlékezetből előhívott információ a teljesítményben

mutatkozik meg és nem annyira tudatos felidézésben vagy felismerésben

1. Az epizodikus emlékezet

- bizonyos időponthoz köthető konkrét emlékeket hívunk elő

- Tulving nevéhez köthető, aki így próbálta megkülönböztetni a világra való általános tudást magába
foglaló szemantikus emlékezettől
- általa képesek vagyunk konkrét eseményekre visszaemlékezni  szükség van egy mentális
szervezőrendszerre, ami segítségével el tudjuk különíteni az adott eseményt egyéb hasonlóktól
o ennek feltételei:
 szükség van egy rendszerre, amely lehetővé teszi, hogy az adott eseményt specifikus
módon kódoljuk, ami így elkülöníti más eseményektől
 tartósan tárolnunk kell az eseménnyel kapcsolatos emléket
 kell egy olyan keresőmódszer, amellyel elő tudjuk hívni az adott emléket
- epizodikus emlékezet károsodása általában együtt jár az új ismeretek elsajátításának zavarával

Az emlékezet pszichológiáját két eltérő hagyomány alakította

56
Jelentés és emlékezés

- a verbális tanulás terén még mindig az inger-válasz kapcsolatok vizsgálata maradt

- azt vizsgálták, hogy a szavak között előzetesen meglévő kapcsolatok hogyan befolyásolják a
listatanulás eredményességét  ennek alapja, hogy az emlékezet egyszerűen a szavak közötti
asszociációk vagy kapcsolatok alapján magyarázható  ha a szavak között az előzetes kapcsolat erős,
akkor könnyeb lesz a tanulás
o gyakori feladatok: szeriális felidézés (szólista elemeit az eredeti sorrendben kell felidézni),
páros asszociációs tanulás (szópárokat kell megtanulni), szabad felidézés  képzelet
használatának jelentősége (Paivio): a szavak konkrétabbak és könnyebben elképzelhetőek,
így könnyebb a felidézés, megjelenésük alapján is kódolásra kerülnek = kettős kódolási
hipotézis: jobban meg tudjuk jegyezni azokat a szavakat, amelyeket könnyű elképzelni is,
ezeket ugyanis kétféleképpen (vizuálisan és verbálisan) is kódoljuk

2. Szemantikus emlékezet

- ha a szemantikus emlékezetünkből hívunk elő információkat, akkor nem éljük át a múlt tudatos
felidézésének az érzését (vs. epizodikus)
- mentális lexikon, a szavak és más verbális szimbólumok jelentésével és összefüggéseivel
kapcsolatos ismereteink rendszerezett gyűjteménye

Kísérleti eredmények:

- agysérülések sokkal inkább károsítják az epizodikus emlékezet működését  a két rendszernek

különböznie kell egymástól
- epizodikus emlékezetet jobban érinti retrogád amnézia, mint a szemantikus emlékezetet, de van olyan
eset amikor fordítva  a két rendszernek különböznie kell egymástól
- ha a két rendszer valóban különbözik egymástól, akkor más-más agyterületek lesznek aktívak a tanulás
és az előhívás során attól függően, hogy milyen típusú emlékezeti feladatról van szó

Hogyan szerveződnek a fogalmak a szemantikus emlékezetben?

Szemantikus háló modell (Collins és Quillian): a szemantikus emlékezet hierarchikus hálózatok rendszere

- tévedtek, amikor azt feltételezték, hogy a fogalmak mereven behatárolt kategóriákhoz tartoznak

- a modell alapelve: a tulajdonságokat a hierarchia lehető legmagasabb szintjéhez kell kötni, annak
érdekében, hogy a lehető legkevesebb információt kelljen a szemantikus emlékezetben tárolni
- példa: Igaz-e, hogy a kanári sárga? A fogalom és a tulajdonság együtt tárolódnak a hierarchia egy
szintjén, így a megoldás gyors, A kanári tud repülni? – lassabb, mert a fogalom és a tulajdonság egy
szint távolságra van egymástól
- gyakran kikövetkeztetjük a helyes választ

57
 Prototípuselmélet (Rips, Shoben és Smith): a kategória tipikus példányairól gyorsabban lehet igaz/hamis
ítéletet hozni, mint a kevésbé jellegzetes példáiról

Tipikussági hatás: egy kategória mintapéldányai sorba állíthatóak aszerint, hogy mennyire
értékelik őket tipikusnak az emberek

Terjedő aktiváció elmélete (Collins és Loftus): amikor valaki meglát, vagy meghall egy fogalmat, vagy
gondol rá, a szemantikus emlékezetben aktiválódik a fogalomhoz tartozó csomópont. Azután átterjed a hozzá
kacsolódó további fogalmakra is, a vele szorosabb kapcsolatban álló elemek nagyobb mértékben aktiválódnak,
a szemantikailag távolabb álló elemek pedig kevésbé

- hasznosabb modell, mint a hierarchikus

A szemantikus emlékezet agyi szerveződése

- népszerűbb elképzelések
- vonásalapú megközelítések: tárgyak vizuális jellemzői agyunk egy bizonyos területén tárolódnak,
más jellemzők pedig más területeken

Fogalmak dinamikus szerveződése (ez az?):

Szenzoros-funkcionális elmélet (Farah és McClelland):

- az élőlényeket leginkább vizuális vagy más perceptuális sajátosságaik különböztetik meg egymástól
- a tárgyakat leginkább funkciók szerint különböztetjük meg
- a szemantikus rendszerben háromszor annyi vizuális, mint funkcionális egység van

 alátámasztották:
- vizuális feldolgozás során fronto-centrális és az anterior-inferior területek aktiválódnak
- funkcionális sajátosságok feldolgozása során pedig hátulsóbb agyterületek

58
Kategóriaspecifikus agyi reprezentáció:

Többszörösvonás-elmélet (Cree és McRae): minden tulajdonságtípus az agy bizonyos területén

reprezentálódik
- megállapították, hogy a színnel, mozgással és a formával kapcsolatos kategorikus ismereteket mind
különböző agyterületek dolgozzák fel, és mindegyike közel helyezkedik el azokhoz az
agyterületekhez, amelyek a vizuális észlelés során dolgozzák fel a hasonló jellegű információkat

Sémák (Bartlett)
- egy összefüggő ismerethalmaz a világról, bizonyos eseményekről, emberekről vagy cselekvésekről
- a szemantikus emlékezetben tárolt sémákat forgatókönyveknek vagy kereteknek nevezzük
Forgatókönyv: az eseményekkel és azok következményeivel kapcsolatos ismereteinket tartalmazzák
Keretek: olyan tudásstruktúrák, amelyek a világ valamely részletét írják le, és részben kötött strukturális
információkat tartalmaznak, részben pedig üres értékeket a változtatható információk számára

- sémáink befolyásolják, hogy mire fogunk emlékezni

- rendszerint jobban emlékszünk a saját véleményünket alátámasztó információkra, mint azokra, melyek
ellentmondanak annak: konzisztenciatorzítás
o oka: egyszerűbb a meglévő ismereteket a sémához illeszkedő információkkal kiegészíteni,
mint a sémához nem illeszkedőkkel

A fogalmak károsodása és a sémalapú emlékezet

- a szemantikus emlékezetben tárolt információk 2 alaptípusa
o egyedi szavaknak megfelelő elvont fogalmak
o sémákon és forgatókönyveken alapuló tágabb és rugalmasabb szerkezeti egység
ezeknek megfelelő nehézségek bizonyos embereknél

3. Önéletrajzi emlékezet
- az életünk során előforduló specifikus eseményekre és az önmagunkkal kapcsolatos információkra
történő emlékezés
- az epizodikus és a szemantikus emlékezeti rendszerektől függ

Miért van szükség rá?

- direktív funkció: mi történt legutóbb amikor ezt akartuk csinálni
- szociális funkció: „társasági élmény”
- önreprezentáció fenntartása (ezért lehet hasznos a reminiszcencia-terápia)
- segítségével meg tudunk birkózni különböző csapásokkal
o hangulatkongruens emlékezet: egyoldalúság az emlékek felidézésekor, negatív hangulatban
negatív emlékek és fordítva.

Vizsgálati módszerek:
- naplóvezetés
- emlékezeti szondázás: adott szóra asszociálva kell emlékeket felidézni
o ált. kevesen tudnak az első 5 életévből felidézni emléket: infantilis amnézia
o a 40 év fölötti személyes ált. kiemelkedően sok személyes emléket tudnak felidézni a késő
tizenéves és huszonéves időszakukból: emlékezeti dudor

59
  ez ált. az az időszak, amikor sok fontos dolog történt az életünkben, fontos periódus
az élettörténeti narratívában: koherens és összefüggő élettörténet, amely az
önéletrajzi emlékezet alapjául szolgál

Az önéletrajzi emlékezet elmélete

Conway: olyan rendszer, ami az „átélt szelf”-fel, vagyis az „én”-nel kapcsolatos tudást őrzi. Mindig az emlék
tartalma határozza meg, de nem mindig jár együtt élményszerű előhívással. Akkor történik élményszerű
előhívás, ha személyes szemantikus emlékezetünkben hozzá tudunk férni a kapcsolódó epizodikus
emlékezethez.
- az ilyen önéletrajzi emlékek ideiglenesek, és dinamikusan épülnek fel az önéletrajzi tudásbázis
alapján: tények magunkról és a múltunkról, amelyek az önéletrajzi memória alapját képezik
- az egész rendszer a tudásbázis és a működő szelf interakciójától függ: szabályozza a LTMhez való
hozzáférést, tartalmazza a konceptuális önismeret tényeit is.

Autonoetikus tudatosság: egyfajta öntudatosság, amely lehetővé teszi a visszaemlékező számára, hogy
reflektáljon az epizodikus memória tartalmára (228.o)

Villanófényes emlék: egy drámai élmény hatására kialakuló részletes és nagyon pontosnak tűnő emlék

Téves emlékezeti szindróma: amikor az emlékeit felidéző alany meg van győződve arról, hogy az esemény
megtörtént, holott valójában nem (elsősorban gyerekbántalmazásoknál)
Újramegjelenési hipotézis: bizonyos körülmények között olyan emlékeket hozunk létre, amelyek később
pontosan ugyanolyan formában jelennek meg

Pszichogén amnézia

Fuga: önéletrajzi emlékezet hirtelen elvesztését jelenti, ált. 1-2 óra vagy nap
- jellemzői: (1) általában stresszhelyzet előzi meg; (2) jell. depressziós hangulat; (3) gyakran a
személynek volt korábban organikus eredetű amnéziája; (4) valamilyen rejtett motívum lehetősége

Pszichogén fokális retrogád amnézia: a beteg nem emlékszik tisztán múltjára, de mások elmondásából
megtanulhatják, mi történt velük korábban

Szituációspecifikus amnézia: gyakran tudatos stratégia, vagy erőszakos cselekményeket kísérő amnézia 
nem szimulálás

Organikus eredetű amnézia: a személyiség elvesztésének érzését ritkán lehet tapasztalni, viszont az
időben és térben való tájékozódás gyakran okoz gondot

Konfabuláció: amikor az önéletrajzi információk hamisak, de nem szándékosan félrevezetőek

4. Előhívás
= a célemlék visszanyerésének folyamata egy vagy több hívóinger alapján, ami végeredményben tudatosság
teszi a célemléket

60
Folyamata: célemlék – asszociációk – hívóinger

Hogyan? Aktivációs szint: az emléknyomok változó belső állapota, amely egy adott pillanatban meghatározza
az emléknyom elérhetőségét, minden emléknek van egy belső állapota, amely tükrözi, hogy mennyire aktív

Az előhívás sikerét befolyásolja:

1. a hívóingernek szentel figyelem: ha figyelmet kapott, akkor automatikus az aktiváció terjedése
2. a hívóinger relevanciája: kódolásspecifikusság: a hívóinger akkor hatékony, ha jelen van a kódolásnál
is
3. a hívóinger-célemlék kapcsolatának erőssége: kapcsolat kialakítására mennyi időt áldoztak
4. a hívóingerek száma: minél több annál jobb
5. a célelemek erőssége: megfelelő erősségű aktiváció
6. előhívási stratégia
7. előhívási üzemmód: megfelelő mentális állapot

Kontextuális hívóinger: olyan hívóinger, amely pontosan meghatározza azokat a körülményeket, amelyek a
célemlék kódolása során jelen voltak, beleértve az esemény helyét és idejét

Kontextusfüggő emlékezet: az a jelenség, hogy az emlékezeti teljesítmény jobb, ha az előhíváskor adott téri-
idői, fiziológiai és kognitív kontextus megegyezik a kódoláskor lévő kontextussal
- állapotfüggő
- hangulatkongruens (ld. korábban)
- hangulatfüggő: egy adott hangulatba tanult infó könnyebben előhívható ugyanabban a hangulatban

Rekonstruktív emlékezet: aktív és következtetési mozzanatokat is magába foglaló előhívási folyamat,

amelynek során az emlékben meglévő hiányokat az előzetes tapasztalatok, a logika és a céljaink segítségével
töltünk ki
- a rekonstrukciós folyamatokban szerepet játszanak automatikus keresőfolyamatok, asszociációk,
következtetések
- a meglévő tudás befolyásolja, hogy mire emlékszünk  hibák
Felismerési emlékezet: az a képesség, amely lehetővé teszi, hogy eldöntsük, találkoztunk-e egy adott
ingerrel egy meghatározott kontextusban
Szignáldetekciós elmélet:
- a felismerési emlékezet egy modellje, diszkriminálás régi és új
- feltételezi, hogy egy felismerési feladatban megjelenő célemlékek (jelek) és elterelő ingerek (zajok)
rendelkeznek egy olyan attribútummal, melyet jelerősségnek vagy ismerősségnek nevezünk, és
fokozatosan nő az ingerrel való találkozás hatására
- a korábban észlelt ingerek átlagosan nagyobb jelerősséggel rendelkeznek, mint az új ingerek
- a felismerési folyamat magában foglalja egy adott tesztelem jelerősségének megállapítását, és annak
eldöntését, hogy ez a jelerősség meghalad-e egy adott kritériumszintet
- azok az elemek, melyek meghaladják a kritériumszintet, régi elemnek lesznek minősítve
- az elmélet segítségével a felismerési emlékezés során elkülöníthetőek az igazi emlékek a tévesen
meghozott ítéletektől
- kihagyás: régi, de azt hisszük, új
- találat: régi, és tudjuk, hogy régi
- téves riasztás: új, de azt hisszük, régi
- helyes elutasítás: új, és tudjuk, hogy új

61
Ismerősségalapú felismerés:
- gyors, automatikus
- az emlék nyomerősségének észlelésén alapul
- az ismerősségi ítélet független az élményszerű előhívás kontextuális jellemzőitől
Élményszerű előhívás (rekollekció):
- kettősfolyamat-modell része
- lassabb és figyelemigényesebb
- magában foglalja az emlék kontextusának előhívását is
A felismerés kettősfolyamat-elmélete:
- a felismerési döntések két egymástól független előhívási formára épülnek
o élményszerű előhívás
o ismerősség
Emlékszem/tudom eljárás:
- felismerési feladatokban használt
- célja, hogy elkülönítse egymástól az ismerősségen és az élményszerű előhíváson alapuló felismerési
teljesítményt
- a vsz. minden tesztelemnél elmondja, hogy azért ismerte-e fel az elemet, mert képes volt
kontextuális információt előhívni vele kapcsolatban (emlékszem) vagy az adott elem csak
ismerősnek tűnt (tudom)
Folyamatdisszociációs módszer:
- segítségével szétválasztható az ismerősség-alapú és az élményszerű előhívás hatása egy adott
felismerési teljesítménnyel kapcsolatban
Forrásmonitorozás:
- megvizsgáljuk az emlék kontextuális eredetét annak érdekében, hogy meghatározzuk, milyen
forrásból származott a megjegyzett információ

62
 A7. Érzelem és kogníció
Kulcsszavak: kognitív kiértékelés elmélet, Sachter és Singer kísérlete, hamis feedback kísérlet, a kognitív
kiértékelés dimenziói, Zajonc-Lazarus vita, tudatosság szerepe

Az érzelmek pszichológiai aspektusai

1. Érzelem és kogníció
- hagyományos felfogás szerint egymás ellenpólusának tekintik
- valójában a kettő egymással szoros összefonódásban működik
- „az érzelmek jelenléte a mentális életben olyan, mint a víz jelenléte a levegőben”
- pl.: egy helyzet számunkra hordozott jelentése döntő mértékben meghatározza, milyen érzelmet vált
ki belőlünk a szituáció

Az érzelmek keletkezése

A kognitív kiértékelés elmélet

- egy helyzet kapcsán megjelenő érzelmeinket a helyzet értelmezése, számunkra hordozott jelentése
határozza meg, vagyis a helyzettel kapcsolatos kogníciók
- kognitív kiértékelés: az a folyamat, amelynek során a helyzet jelentését megállapítjuk
- az elmélet Arnold és Lazarus munkáin alapul, Scherer nevéhez köthető
- a kiértékelésből származó vélekedések szükségesek ahhoz, hogy meghatározzák az érzelem minőségét
(például öröm vagy bánat), és elég gazdagok ahhoz, hogy az érzelmek számos különböző formáját
elkülönítsék
- az elmélet tehát az érzelmek komponensei - kognitív kiértékelés, fiziológiai válaszok,
érzelemkifejezések, gondolkodási és cselekvési tendenciák, szubjektív élmény és érzelemre adott
válaszok - közül a kognitív kiértékelést tekinti az érzelmek kiindulópontjának

Az érzelem kiindulópontjára vonatkozó elméletek

1. Perifériális elmélet (James & Lange)

- érzelmet a helyzet által kiváltott vegetatív és/vagy viselkedéses válaszból származó visszajelzés -
egyszerűbben megfogalmazva, a testi válaszok észlelése - hozza létre
- pl.: nem azért sírunk, mert szomorúak vagyunk és egy medvével találkozva nem azért futunk el, mert
félünk, hanem azért vagyunk szomorúak, mert sírunk és azért félünk, mert elfutunk (mindfuck)
2. Arckifejezés visszajelentési hipotézis (Tomkins)
- James-féle hagyományt követi
- az arckifejezések - kommunikatív funkciójukon túl - az érzelem élményének létrejöttéhez is
hozzájárulnak
- arckifejezésünkből származó visszajelzés, az érzelem más összetevőivel kombinálódva fokozza az
érzelem intenzitását  tehát az arckifejezésről érkező visszajelzést önmagában elégséges feltételének
tekinti az érzelem keletkezéséhez  egy érzelmi arckifejezés akaratlagos felvételével előhívható az
annak megfelelő érzelem
3. Önészlelési elmélet (Bem)
- saját attitűdjeink, érzelmeink és más belső állapotaink megismerésében időnként - a külső
megfigyelőkhöz hasonlóan - saját viselkedésünk és/vagy a viselkedés kontextusául szolgáló
körülmények megfigyelésére támaszkodunk  vagyis belső állapotunk megfejtéséhez kívülről látható
megnyilvánulásaink adják a kulcsot

63
 o pl: abból tudjuk, hogy félünk, hogy izgatottságot érzünk, és félelemre utaló módon viselkedünk
4. Kétfaktoros elmélet (Schacter)
- legnagyobb hatású elmélet
- az elmélet az érzelmi állapotot két komponens közti kölcsönhatás eredményének tekinti (mindkét
komponens elengedhetetlen az érzelem létrejöttéhez)
o fiziológiai arousal  az érzelem intenzitását határozza meg
o az annak megfelelő kogníció  az érzelem minőségét határozza meg
 a két komponens egymással szorosan összefonódik: az érzelemkiváltó ingerek a
szervezetben arousalt keltenek, és egyben az arousalhoz rendelt címkével is szolgálnak
- pl: a medvével való találkozás fiziológiai arousal állapotot eredményez (az érzelem intenzitása:
magas), amit a medvével való találkozás tényének tulajdonítunk, és állapotunkat ennek megfelelően
címkézzük (az érzelem minősége: félelem)

Mi történik azonban akkor, ha valaki olyan arousal állapotot tapasztal, amire vonatkozóan nem
rendelkezik magyarázattal?

- Schachter feltételezése szerint ilyen esetben az illető „állapotának ‘megcímkézéséhez’ és érzéseinek

leírásához a számára hozzáférhető ismereteket használja fel.
 Vagyis ismeretlen eredetű arousalállapot megtapasztalása esetén az állapot értelmezése a
helyzetben elérhető információ alapján történik, és így az interpretáció módosítható a
hozzáférhető információs kulcsok manipulálása révén.
- ennek kísérleti bizonyítása:

A kísérlet során a résztvevőknek - arra hivatkozva, hogy egy vitaminkészítmény látásra gyakorolt hatását
kívánják vizsgálni - Suproxin-nak nevezett injekciót adtak. Ez alatt a név alatt azonban a kísérleti és a
kontrollcsoport tagjai más-más szert kaptak: a kontrollcsoport placebo injekciót (hatását tekintve
közömbös fiziológiás sóoldatot), a kísérleti csoport pedig a szimpatikus idegrendszer izgalmát okozó
adrenalininjekciót. A kísérleti csoport három alcsoportra tagolódott aszerint, hogy milyen információt
kaptak az injekcióval kapcsolatban:

o Informált csoport: az injekció mellékhatásaiként az adrenalin tényleges hatására jellemző

tünetek (például kézremegés, szívdobogás) lehetséges előfordulásáról tájékoztatták őket.
o Tévesen informált csoport: irreleváns, az adrenalin hatásaként nem jellemző tüneteket
soroltak fel nekik lehetséges mellékhatásként (például zsibbadás, viszketés, fejfájás).
o Nem informált csoport: nem tájékoztatták őket lehetséges mellékhatásokról.

A kontrollcsoport a Nem informált csoportnak megfelelő tájékoztatásban részesült, vagyis nem tájékoztatták
őket lehetséges mellékhatásokról (melyek az ő esetükben nem is voltak várhatók).

Az injekció után következett a hangulati manipuláció, melynek során a kísérlet résztvevőit valamilyen
hangulati hatásnak tették ki. Ez úgy történt, hogy minden résztvevő (egyesével) egy másik személy társaságába
került, akit, mint kísérleti személyt mutattak be neki, valójában azonban a kísérletvezető beépített segédje volt.
A segéd intenzív érzelmi állapotot (euforikus örömöt vagy dühöt) színlelt. Ennek két feltétele volt:

o Eufória: a kísérleti személynek 20 percig kellett várakoznia a beépített személlyel egy

rendetlen szobában, ahol mindenféle holmik hevertek. A segéd ezeket használva eufórikusán
viselkedett (például papírrepülőt hajtogatott, csúzlizott).
o Düh: a kísérleti személynek 20 perc alatt egy kérdőívet kellett kitöltenie a beépített személlyel
egy helyiségben. A kérdőív személyes és zavarba ejtő kérdéseket tartalmazott (például

64
 „Hetente milyen gyakran él nemi életet?”), melyeket a beépített személy egyre ingerültebben
kommentált. Végül felkapta a holmiját, és dühösen kirohant a teremből.

A kialakult érzelmi állapot mérése kétféleképpen történt.

o megfigyelés révén (jegyzőkönyvezték)

o résztevőktől származó önbeszámolók - a hangulat megítélésére szolgáló skálák kitöltése

Eredmények: azok a személyek érezték magukat eufórikusabbnak (vagyis azok hangolódtak rá jobban a
beépített személy modorára, akik testi állapotukról nem rendelkeztek kielégítő magyarázattal (vagyis a Nem
informált és a Tévesen informált csoport tagjai). Hasonló tendencia jelent meg a „düh” feltétel esetében is. A
Nem informált és a Tévesen informált csoport tagjai (a várakozásoknak megfelelően) magasabb érzelmi szintet
mutattak az Informáltaknál.

Kritikák

- a kontroll csoport eredménye

- csoportok közötti különbségek továbbá nem minden esetben szignifikánsak, különösen a „düh” feltétel
esetében
- kísérlet nem vizsgálta a téves informáltság hatását a „düh” feltételben, ebben a helyzetben tehát az
„eufória” feltétel négy csoportja helyett csak három szerepelt
- öninformált személyek: azok a résztevők (eredetileg a Tévesen informált, illetve a Nem informált
csoport tagjai) tartoznak ide, akik a kísérlet utáni interjún arról számoltak be, hogy – az adrenalin
hatására megjelenő - tüneteiket annak a ténynek tulajdonították, hogy injekciót kaptak  a beépített
személy viselkedése ennek megfelelően kevésbé befolyásolta hangulatukat

Általánosságban elmondható, hogy a kísérlet általános szinten megfogalmazva a nem érzelmi forrásból
(adrenalininjekció) származó arousal érzelmi forrásnak (eufóriát, illetve dühöt keltő helyzet) való téves
tulajdonítását kutatta.

65
 5. Izgalom-transzfer paradigma(Zillmann)
- a kísérleti személy egy fiziológiai arousalt keltő A helyzetbe, majd közvetlenül ezután egy érzelmet
kiváltó B helyzetbe kerül. Ekkor az A helyzetből származó arousal valamilyen mértékben még jelen
lehet a vizsgálati szeméylben, és hozzáadódhat az emocionális ingerek által kiváltott arousalhoz. A B-
beli teljes arousalszint ezzel megemelkedik, és teljes egészében B-nek tulajdonítódik
 testmozgás +provokáció = agresszió
6. Hamis visszajelzés/feedback (Valins)
- Vajon mi történik akkor, ha valakit arról tájékoztatnak, hogy egy bizonyos inger intenzív vegetatív
választ váltott ki belőle?
o Valins szerint ez a hamis visszajelzés valódi arousalfokozódás nélkül is elég az érzelem
megjelenéséhez
o arousal szerepe az érzelemben az, hogy „kognitív információt nyújt a személynek arról, hogy
valamely potenciálisan érzelmi inger belső hatásokat váltott ki” (ellentmond James
elméletének)

 az érzelem kognitív fogalommá válik

- Kísérlet: kísérletében résztvevő férfiakat arról tájékoztatta, hogy szexuális ingerekre adott élettani
válaszokat szeretne vizsgálni. A résztvevőknek félmeztelen nőkről készült képeket mutattak, miközben
- a kísérlet fedőtörténete szerint - regisztrálták szívritmusukat. Azt állították továbbá, hogy a
regisztrációt a rendelkezésre álló elavult technikai eszköztár miatt csak közvetlen erősítéssel, a szív
fölé helyezett mikrofon segítségével tudják megoldani, így azt „sajnos” a személy maga is hallani
fogja. A résztvevők valójában előre felvett szívverést hallottak, mégpedig a következő
manipulációval:
o 1. csoport: a hallott nyugalmi szívritmus a 10 bemutatott kép közül 5 kép esetében megnőtt, a
további 5 kép esetében nem változott
o 2. csoport: a hallott nyugalmi szívritmus a 10 bemutatott kép közül 5 kép esetében csökkent,
a további 5 kép esetében nem változott.

A két kontrollcsoport tagjai ugyanazt látták és hallották, mint a fenti csoportok, azzal a különbséggel,
hogy tudták, nem a saját szívritmusuk hallatszik.

Eredmények: A résztvevők a képek megtekintése után kitöltött skálákon azokat a képeket jelölték
vonzóbbnak, amik alatt gyorsuló szívverésről kaptak visszajelzést. A preferenciák 4 héttel később is
fennmaradtak, amikor a személyeknek - látszólag egy másik vizsgálat részeként - újra meg kellett
ítélniük az eredetileg látott képeket (más, korábban nem látott képekkel együtt) vonzóság
szempontjából. A kontrollcsoport nem mutatott határozott preferenciát. A csoportok tényleges
szívritmusa között nem volt különbség.

Magyarázat: a hamis információ, a valódi arousalhoz hasonló módon arra késztette a személyeket,
hogy (vélt) reakciójukra magyarázatot keressenek.

A paradigma alkalmazásával összegyűlt adatok alapján annyi biztonsággal elmondható, hogy egyes
érzelemkeltő ingerek hatása hamis arousal-információ révén befolyásolható.

2. A kognitív kiértékelés dimenziói

Hogyan zajlik ez a jelentés-tulajdonító, értékelő folyamat?

66
Magda Arnold: Az élőlények szerinte folyamatosan értékelik a környezet ingereit jóllétük szempontjából,
többek között azt mérlegelve, hogy a jelenlevő ingerek mennyire hasznosak, illetve károsak, és mennyire
könnyen megközelíthetők, illetve elkerülhetők

Lazarus: aki elsődleges és másodlagos kiértékelési folyamatok között tett különbséget. Az előbbiek során a
helyzet személyes jelentőségének, jóllétünk szempontjából való relevanciájának felmérése történik meg, az
utóbbiak alkalmával a helyzet alaposabb elemzésére és a helyzettel való megküzdés lehetőségeinek
felmérésére kerül sor.

 A helyzet és a rá adott reakciók folyamatos monitorozása nyomán, az újraértékelési folyamat során

az elsődleges és másodlagos kiértékelések módosulhatnak, ezzel módosítva a megjelenő érzelmet is

Kiértékelésre vonatkozó elméletek osztályozása (kiindulópont szerint)

- elsődleges érzelmeket definiáló - ezekhez rendel kiváltó helyzeteket, illetve kiértékeléseket

o néhány alapvető érzelem létezik
- elsődleges kiértékelési dimenziókat határoz meg - ezekből vezeti le a különböző érzelmeket
o olyan kiértékelési dimenziókat sorolnak fel, mint az inger vagy helyzet újdonsága,
kellemessége (kívánatossága), céljaink, szükségleteink szempontjából való relevanciája,
bizonyossága, kontrollálhatósága
o Scherer kiértékelési folyamata
 hierarchikusan szervezett információ-feldolgozási lépések gyorsan zajló sorozatának
tekinti (első helyen a fennmaradáshoz szükséges kritériumok, majd a végén a társas-
társadalmi relevanciájú szempontok)
 minden egymást követő lépés egyre jobban differenciálja az érzelmi állapotot.
 sorozat lépései/dimenziói:
 Újdonság: az inger újdonságának (váratlanságának) értékelése,
 Kellemesség: az inger kellemességének (kellemetlenségének) értékelése,
függetlenül attól, hogy az céljainknak az adott pillanatban megfelel-e, vagy nem.
 Cél/szükséglet jelentőség: annak értékelése, hogy az inger mennyire segíti, vagy
éppen hátráltatja aktuális céljaink elérését, szükségleteink kielégítését.
 Megküzdés: az esemény kimenetele és következményei feletti kontroll, a
megküzdéshez rendelkezésünkre álló erő és az esetleges rajtunk kívül álló
kontrolláló ágensek értékelése.
 Norma/szelf-összeférhetőség: társas társadalami normákkal, énképpel, énideállal való
összeegyeztethetőség értékelése. Példa: Vonatos helyzetünk ezen lépések mentén haladva
például a következőképpen értékelhető (lásd a 10.1.4. táblázatot is): a kis híján lekésett vonat
elérése (10.1.4. táblázat, 1. helyzet) nem várt és kellemes fordulatként könyvelhető el, mely
céljaink elérése szempontjából releváns és előrevivő. A helyzet felett gyakorolt kontrollunk
magas, és a szituáció, illetve abban betöltött szerepünk megfelel a társadalmi normáknak,
énképünknek és énideálunknak is. A következő pillanatban azonban (10.1.4. táblázat, 2.
helyzet), amikor megtudjuk, hogy rossz vonatra szálltunk, fordul a kocka: az újonnan előálló
helyzet váratlan és kellemetlen, céljaink elérése szempontjából lényeges, ám erősen
hátráltató hatású. A helyzet felett kevés kontrollal rendelkezünk, nem áll összhangban
normáinkkal, énképünkkel, és kemény kihívást jelent én-ideálunkra nézve is.

67
Érzelem kiértékelés nélkül, kiértékelés tudatosság nélkül?
Úgy tűnhet, hogy a kiértékelés-elméletek szerint a helyzetek jelentésének megállapítása rideg, gépies,
tudatosságot igénylő és hosszadalmas komputáción alapul.

Igényel-e tudatosságot a kiértékelési folyamat? Szükség van-e a kognícióra?

Zajonc és Lazarus vitája

Zajonc:

- bár az érzelem és a kogníció általában egymással összefonódva működik, kognitív folyamatok nélkül
is felkeltődhet érzelem.
o pl.: bizonyos ízekre, illetve szagokra adott veleszületett reakciók
- Az érzelmi reakciók létrejöttéhez szerinte bizonyos körülmények között elég lehet a „tiszta szenzoros
bemenet” az arra fordított minimális mentális munka nélkül is
o pl.: béka figyelmét a vízililiom leveléről egy kígyó vonja magára
 Elemzése szerint a menekülésre való készenlétet és az azt kísérő érzelmi reakciót itt
minimális szenzoros jelek közvetítik (például a fény-árnyék viszonyok
megváltozása), anélkül, hogy jelentéssel bíró információvá alakulnának át.
- puszta bemutatási kísérlet: Egy tipikus kísérleti helyzetben a résztvevőknek számukra addig
ismeretlen ingertárgyakat mutatnak be optimális időtartam alatt, jó látási viszonyok mellett, vagy rövid
- a tudatosuláshoz szükségesnél rövidebb - expozíciós idővel, többször egymás után. Néhány sorozat
után az ingertárgyak egyesével kerülnek bemutatásra, olyanok közé keverve, amelyek az addigi
sorozatokban nem szerepeltek. A résztvevőknek minden egyes ingertárggyal kapcsolatban érzelmi
ítéletet kell hozniuk, tehát meg kell mondaniuk, mennyire tartják kellemesnek vagy kellemetlennek.
A kísérletek tipikus eredménye az, hogy a gyakran látott ingertárgyak kedveltebbek, mint a ritkábban
előfordulók. A hatás akkor is jelentkezik, ha a rövid expozíciós idő miatt a résztvevők nincsenek
tudatában annak, hogy az adott tárggyal már találkoztak.
 egy ingerrel való ismételt találkozás az inger megkedveléséhez vezet, valamint, hogy ez a hatás
akkor is megjelenik, ha az inger tudatos észlelésére nincs lehetőség
 érzelmi válasz (preferencia) jelenik meg kognitív válasz (felmérési memória)
hiányában

Lazarus:

- a kogníció szükséges előfeltétele az érzelemnek, mert a környezetével interakcióban álló élőlénynek

meg kell értenie - akár egyszerű észlelés, akár bonyolult szimbolikus folyamatok révén, hogy léte
jobbra vagy rosszabbra fordulása várható-e a környezettel való kölcsönhatásból
o a veszélyes ingerek azonosítása is kognitív folyamatokon alapul - még ha nagyon
egyszerűeken is
- a kiértékelési folyamatot nem kell úgy tekintenünk, mint ami szükségszerűen szándékvezérelt,
racionális és tudatos
- puszta bemutatási kísérlet kritikája:
o érzelmek-e a preferenciák?
o felismerési memória = kognitív válasz?
o felismerés sikertelenség = a kognitív feldolgozás hiánya?

68
Összefoglalva:

- Zajonc nem tekinti a kogníciót az érzelem feltétlen kiindulópontjának, ahogy a kognitív kiértékelés
elmélet hívei (például Lazarus). Az érzelem különböző komponensei (testi és viselkedéses válaszok,
szubjektív élmények) szerinte felkelthetők kogníció nélkül is.
- Az érzelmek közé sorolható jelenségek körét tágabban határozza meg, mint Lazarus (például „puszta”
fiziológiai arousal, preferenciák)
- Zajonc nem állítja ugyan, hogy a kogníció soha nem előzi meg az érzelmet, azt azonban – Lazarussal
ellentétben - vitatja, hogy mindig megelőzné.

További tudatos/kiértékelés nélküli érzelmi reakciók létezésére utaló kísérleti adatok

1. kísérlet: fóbiás személyeknek különböző képeket (kígyók, pókok, virágok és gombák képeit) mutattak
be, a tudatos feldolgozást megakadályozó feltételek mellett (a 30 ms időtartamú bemutatást semleges
kép, ún. maszkoló inger követte). A kígyófóbiás személyeknél ilyen körülmények között is (tehát
tudatos felismerés hiányában) fokozott félelemre utaló fiziológiai válasz volt mérhető a kígyók képére,
míg a többire (pókok, virágok és gombák) nem. Hasonlóképpen, a pókfóbiás résztvevők pókok képeire
reagáltak intenzívebben, míg a (fóbiától mentes) kontroll személyeknél nem volt különbség az egyes
kategóriák között
2. kísérlet: szintén kígyó- illetve pókfóbiás, valamint kontroll személyek vettek részt, mindhárom
csoport tagjai rövidebb reakció idővel detektálták a kígyót és pókot ábrázoló képet, ha az más képek
(gombák és virágok) közé helyezve jelent meg, mint ha fordítva történt (tehát gyorsabb volt a
„kakukktojás” ingerként megjelenő kígyó/pók, mint a deviáns virág/gomba megtalálása).
 Úgy tűnik tehát, hogy bizonyos, érzelmileg jelentős ingerek nagyon hatékonyan ragadják
meg a figyelmünket
 az ilyen ingerek „soron kívül” kiértékelődnek
 kiemelkedő szerepet játszik az amygdala: a limbikus rendszer részét képező, mandula
alakú szerv többek között a félelemkeltő ingerek feldolgozásában, a rájuk való
reagálásban, illetve a félelemkondicionálás kialakulásában vesz részt, vagyis egyes
ingerek veleszületetten, míg mások tanult módon váltják ki a terület aktivitását.
 Kutatási eredmények szerint az amygdala félelmi ingerekre a tudatos feldolgozás
lehetőségének hiányában is aktivitást mutat, ami arra utal, hogy a szenzoros
csatornáktól az agykérget elkerülő bemenetet is kap.
 Feltehetőleg ez alapozza meg a félelmi válasz létrejöttét az inger tudatos
(kérgi) feldolgozását megelőzően

Kérdés:

1. Vajon ezeket az eredményeket a kogníció nélküli érzelmek létezésének bizonyítékaként kell-e

értelmeznünk.

Az érzelmi jelentés feldolgozása (részben) megtörténhet az inger kérgi feldolgozását megelőzően, arra
utal, hogy a kogníció lehet prekortikális, nem pedig arra, hogy az érzelem prekognitív. Szükség van
valamiféle reprezentációra.

Kogníció nem egyenlő tudatossággal

Összefoglalás

A kognitív kiértékelés tehát sokféle formát ölthet, az egészen elemi folyamatoktól (mint egy reprezentáció
aktiválódása), az összetett, többlépéses értékelésekig. Ezt nagymértékben meghatározza a kiértékelés

69
tárgyának jellege is. Egyes, elszigetelt ingerek helyett a mindennapokban inkább összetett helyzetekkel
találkozunk (gondoljuk a többször említett vonatos példára), melyek kiértékelése egészen más feladat elé állít
minket. Egy helyzettel való találkozás során a szituációt több szempontból (például céljaink, szükségleteink,
jóllétünk szempontjából) értékeljük (kapcsolatban áll-e ezekkel, és ha igen, hogyan), és ennek megfelelően
reagálunk rá. Úgy tűnik azonban, a tudatosság a folyamatnak egyáltalán nem feltétlen velejárója. Még az igen
összetett helyzetekkel kapcsolatban is gyakran az az alapélményünk, hogy az érzelmek gyorsan és
automatikusan jelennek meg, a kontrollált, tudatos folyamatok tehát itt sem elengedhetetlenek. Egyes
esetekben kiértékelési folyamatainknak tudatában lehetünk, de egyáltalán nem szükségszerű, hogy így legyen.
A kiértékelés sokszor automatikusan, tudatosság nélkül végbemehet, lényeges azonban a tudatos folyamatok
szerepe is. Ezek az ellenőrzött folyamatok akár felül is írhatják a spontán, automatikus módon megjelenő
kiértékeléseket, ezzel módosítva a helyzet jelentését, és ezen keresztül az érzelmi élményt.

Affektív pszichó 406.oldaláig

70
 A8. Az érzelmek biológiai aspektusai
Kulcsszavak: James-Lange elmélet, Cannon kritikái, alapérzelmek, érzelmi kifejezések egyetemlegessége,
Darwin koncepciója az érzelemkifejezéssel kapcsolatban, érzelemkifejezés és mimika

A zsigeri változások viszonya az érzelmek kialakulásához

Klasszikus elméletek

- Zsigeri változások részei, mégpedig elválaszthatatlan részei az emocionális reakcióknak, és nagyjából

abban is egyetértés mutatkozik, hogy az emocionális élmény létrejöttében is szerepelnek a belső
ingerek

- A zsigeri változásokból eredő visszajelzés önálló tényezőként szerepel

- Vita arról folyik, hogy ezeknek a tényezőknek a szerepe mekkora, illetve milyen időbeli és oki
viszonyban vannak az érzelmi élmény kialakulásával

James-Lange elmélet

- az emóciós elméletek klasszikus kiindulási pontja

- kiindulási pontja: minden ösztön kivált emóciót, akkor is, ha az ösztönös cselekvés nem jön létre;
sőt akkor is, ha az ingerek emlékezetből jönnek. Ezek a válaszok élettani változásokat, illetve
arcmozgásokat jelentenek  nincs emóció testi változás nélkül, minden ilyen változást észlelünk is,
közvetlenül, vagy közvetve
- elmélet lényege, hogy váratlan vagy izgalmat keltő külső ingerek közvetlenül zsigeri (és más testi)
változást keltenek, és ennek a periférián zajló változásnak az észlelése vezet az emóciók
kialakulásához
- emocionális kifejezések utánzása csak akkor sikeres, ha egyúttal létrejönnek az adott emócióval
kapcsolatos testi változások is

71
Cannon kritikája:

- Az állatok akkor is láthatóan mutatnak emocionális reakciókat, ha eltávolítják a szimpatikus

idegrendszert, vagy átmetszik a gerincvelőt, azaz leválasztják a zsigereket: A feltevés nem állja meg
helyét, ugyanis a paraszimpatikus bemenetek épek maradnak, így kap az agy zsigeri információkat,
gerincvelő átvágásával is marad hormonális közvetítés.
- A zsigeri változások túl lassan következnek be, míg az emóciók igen hamar megjelenhetnek: Az
emóciók keletkezése nem látszik gyorsabbnak a zsigeri válaszoknál.
- Minden emócióban azonos zsigeri reakciók jelennek meg, illetve a zsigeri változások eltérő
emóciók, sőt nememocionális állapotok kapcsán is keletkezhetnek: Megcáfolták, minden
alapérzelemhez jellegzetes és jellemző zsigeri válaszmintázat tartozik (Ekman). Ezek a mintázatok
átfedők, így többféle emóció is kapcsolódik egy adott zsigerhez, ezért a mintázatok alapján bizonyosan
nem azonosíthatók az összetettebb emocionális állapotok.
- A zsigeri afferentáció szegényesebb, így a zsigerek nem eléggé érzékenyek ahhoz, hogy az
érzelmek megkülönböztetésének alapjául szolgáljanak, emellett az emberek nem is tudnak a
legtöbb belső folyamatról: Zsigerekben lévő számos és sokféle receptorból igen gazdag bemenet
érkezik a központi idegrendszerbe, amely, a nyúlt- és gerincvelői bemeneti központok közvetítésével,
szinte minden agyterületre eljut. Azonban mindez valóban nem tudatos (interferencia alakulna ki a
külső ingerekkel)

A testi változásokat előidéző drogok (például adrenalin), azaz mesterségesen előidézett zsigeri eltérések
önmagukban nem váltanak ki emóciót: Adrenalininjekcióval kiváltott hatás még az általános (nem
specifikus) zsigeri aktivációt sem utánozza teljes mértékben, hiszen abban noradrenalin is szerepel, ami más
receptorokhoz kötődik, a dózis is nagyobb, hiányzik a jellegzetes mintázat, ami megfelelő szimpatikus efferens
rostokat aktivál

Igaza volt abban, hogy az emóciókra specifikus, egymástól lényegileg különböző zsigeri mintázatok nincsenek,
de abban semmiképpen sem, hogy a zsigeri változások nem előzhetik meg, és esetleg valamilyen formában nem
válthatják ki az emóciókat.

Sachter és Singer kirtikája: zsigeri mintázat nem specifikus

- mesterségesen kiváltott zsigeri aktivációt alkalmaztak
- szóbeli tájékoztatást is adtak (ld. 7. tétel)
- felhívták a figyelmet a kognitív tényezők fontos szerepére

Ekman vizsgálata: két módon váltotta ki az emóciókat

- mérték a szív frekvenciát, a kezek hőmérsékletét, a bőrellenállást, illetve az alkati izomaktivitást
(EMG-t).
o mimikái mintázatok célzatos előidézésével (színészeket tanítottak meg): szívritmus
egyértelműen megkülönböztette a pozitív emóciókat (öröm), a negatívaktól (félelem, harag,
szomorúság, undor), ha a bőrhőmérsékletet is figyelembe vették, akkor a haragot el lehetett
különíteni a félelemtől és szomorúságtól
o memóriában tárolt emocionális élmények felidézésével
- Eredmény: egy speciális mimikái mintázat speciális vegetatív mintázatot generál, ami arra utalhat,
hogy az alapvető emocionális válaszok evolúciósan régebbi, univerzális mintázatnak tekinthetők, és
bizonyos körülmények között önmagukban is elégségesek lehetnek a teljes emocionális válasz
kiváltásához

72
A zsigeri mintázatok valamelyes specificitását evolúciós meggondolások is alátámasztják. Ha abból indulunk
ki, hogy a kezdetleges emóciók alapvetően reakciómintázatok lehettek, és ezek központi reprezentációja
alakult később emócióvá (legalábbis erre utal az alapemóciók univerzális és huzalozott jellege), akkor a
hozzájuk tartozó zsigeri változások alapvető funkciója a reakciók végrehajtásához szükséges belső feltételek
biztosítása lehetett. Mivel a szimpatikus és paraszimpatikus jellegű rendszerek alternálva jelentek meg az
evolúció során, és a későbbiek mindig magukba olvasztották a korábbiakat, a különböző időkben kialakuló
emóciókhoz különböző jellegű mintázatok csatlakozhattak. Ennek alapján feltételezhető, hogy a zsigeri
mintázatok az adott fejlettségi szinthez igazodva rögzültek, és ez később már nem nagyon változott meg. Ebből
az is következik, hogy a bonyolult emberi emóciók éppen ezért ilyen specifikus mintázattal nem
rendelkez(het)nek.

A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a kialakuló zsigeri változások mintázata fontos tényező, de a tudat
számára inkább csak a változás és arousal növekedés ténye hozzáférhető; ez, összeérve az ingerek által
keltett kognitív értékeléssel, együtt alakítja ki az emóciók végleges formáját.
Ezt tükrözi Zillmann integratív emocionális modellje, amelyben a zsigeri változások a szomatikus
visszajelzéssel, és a kognitív értékeléssel együtt alakítják az emóciókat, mégpedig több lépésben.

Alapérzelmek
- Különböző szerzők különböző (és részben átfedő) listákat tettek közzé arra vonatkozóan, hogy melyek
az ún. alapérzelmek.
o Plutchik (2001) evolúciós megfontolások alapján nyolc alapérzelmet sorol fel (düh, félelem,
szomorúság, élvezet, undor, meglepődés, kíváncsiság, elfogadás): szerinte ezek olyan
viselkedésekhez társulnak, amelyeknek túlélési értékük van, és az alapszínekhez hasonlóan
ezekből lehet „kikeverni” az emberi érzelmek teljes spektrumát.
o Izard (1971, 1992) szerint az alapérzelmeknek három kritériumnak kell megfelelniük: 1.
veleszületett idegi alap, 2. egyedi és univerzálisan felismerhető arckifejezés, 3. egyedülálló
érzelmi élmény jelenléte.
 Tíz alapvető érzelem: harag, megvetés, undor, szomorúság, félelem, bűntudat,
érdeklődés, öröm, szégyenlősség/félénkség és meglepetés.
o Ekman (és munkacsoportja) korábbi munkáiban hat alapérzelmet különített el: öröm, bánat,
félelem, harag, undor, meglepődés + megvetés (380-383.o.)
o Matsumoto, Yoo és munkatársaik (2008) empirikus kutatása, amelyben az alábbi hét érzelem
kifejezésében találtak határozott, kultúrákon átívelő hasonlóságot: öröm, szomorúság,
félelem, harag, undor, meglepődés és megvetés

Érzelemkifejezés
Érzelmi folyamatok komponensei:
- szubjektív élmény
- zsigeri válaszok
- érzelmekre vonatkozó gondolatok és hiedelmek
- érzelmi kifejezés (néhány szerzőnél csak arckifejezés)
- globális reakció
- cselekvési tendenciák

Mitől függ tehát, hogyan fejeződnek ki érzelmeink, és mi a szerepe annak, hogy kommunikáljuk érzelmeinket?

73
Darwin elmélete: 3 elvet fogalmaz meg
- hasznos társult szokások elve
o olyan cselekvések, amelyek hasznosnak bizonyulnak, idővel szokássá válnak, és bizonyos
lelki állapotokkal társulnak.
 az ilyen cselekvéseket attól függetlenül végrehajtjuk, hogy az adott esetben
hasznosak-e vagy sem (kísérőjelenségek/epifenomének) pl: izguláskor fejvakarás
o a túlélés által megkívánt hasznos viselkedések nem az érzelem következményei, hanem az
adott viselkedés magának az érzelemnek a része
- ellentét elve
o bizonyos lelkiállapotok, az első elvnek megfelelően, szokássá vált hasznos cselekvéshez
vezetnek  amikor ezen állapotokkal ellentétes állapot áll elő, akkor erős és önkéntelen
hajlam alakul ki ellentétes mozgások végrehajtására, még ha ennek nincs is haszna (pl.
bólogatás)
- idegrendszer közvetlen hatásának az elve
o az akarattól és részben a kialakult szokásoktól függetlenül, intenzív ingerhatás esetén az
idegrendszer izgalma cselekvést hoz létre  az érzelmek közvetlenül, mintegy „maguktól”,
az idegrendszer serkentése miatt is kifejeződhetnek (pl: rettegésnél szemek kerekre nyílnak,
szemöldökök összehúzódnak)
- Mindezeknek adaptív szerepük van a túlélésben: felkészítenek a cselekvésre (például támadásra vagy
védekezésre), illetve jelzéseket szolgáltatnak a társaknak.
- A ma látható érzelemkifejezések egyik generációról a másikra adódtak át, és azért maradtak fenn,
mert ezek a viselkedések voltak a leghatékonyabbak a környezethez való alkalmazkodásban.

Pszichológiai nézet az érzelemkifejezésről

- pszichológia klasszikus felfogása szerint az érzelem során valamilyen belső folyamat zajlik, aminek
vannak belső kísérőjelenségei és testmozgásbeli megnyilvánulásai (érzelmi kifejezések)
o Érzelmi kifejezés: az érzelmi élményt kommunikáló vagy szimbolizáló verbális vagy nem
verbális viselkedés
 lehet tudatos vagy nem tudatos

Az érzelemkifejezés funkciói
- Az érzelmek kifejezése nem csak a külvilág felé kommunikál, hanem fiziológiailag fel is készíti a
szervezetet 3 cselekvésre (pl: ha dühösek vagyunk, a szívritmusunk felgyorsul, és a keringés
elsősorban a karokba szállítja a vért, felkészülve a harcra, míg félelem esetén szintén szaporább lesz a
szívritmus, de a vér főleg a lábizmokba áramlik, összhangban a menekülésre való felkészüléssel.)

Az érzelmi élmény és a kifejezés közötti összefüggés

- A hétköznapi intuíció szerint érzelmeink belső megjelenését követi azok külső megjelenítése
- Darwin volt az első, aki felhívta a figyelmet arra, hogyha szabadon kimutatjuk az érzelmeinket, sőt,
ha megjátsszuk őket, akkor azok intenzívebbé válnak (William James éppen ellenkezőleg gondolta)

Mimikai visszacsatolási hipotézis (Tomkins):

- arckifejezés része az érzelmeknek
- Az elmélet szerint az arcizmok mozgása befolyásolja az érzelmi élményt és viselkedést, sőt, az
arckifejezés az érzelem szerves része.
- az arckifejezés módosítja az érzelem intenzitását

74
További vizsgálatok:
- Martin és Stepper:
o testrészeikkel végrehajtanak különböző feladatokat, amelyekkel általában nem csinálnak
o toll fogak közti tartása olyan izmok összehúzását igényli, amelyek a mosolygásban vesznek
részt, az ajkak közötti tartás pedig gátolja ezen izmok működését
o Eredmények: a legviccesebbnek akkor tartották a képeket, amikor a foguk között kellett
tartani a tollat, és akkor a legkevésbé viccesnek, ha az ajkuk között
- Kraut:
o 12 különböző kellemességű illatanyagot ítéltek meg kísérleti személyek először spontán
arckifejezéssel, majd úgy, hogy meg kellett játszani, mintha nagyon kellemes lenne a szag,
vagy mintha nagyon kellemetlen lenne
o Eredmény: a mosolygósan megítélt szagokat kellemesebbnek, a kellemetlen arckifejezéssel
megítélt szagokat valamivel kellemetlenebbnek ítélték meg a személyek, mint amikor
arckifejezésük spontán volt.
Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy nem csak az érzelmek átélése hat az érzelmek kifejezésére,
hanem az érzelmi viselkedés is hat az érzelmek belső élményére.

Érzelmi ragály: az emberek hajlamosak automatikusan átvenni a körülöttük lévő személy(ek) arckifejezését,
testtartását, hangbeli kifejezését, és ezek következtében hasonló érzelmeket érezni

Az érzelemkifejezés univerzalitása
Vajon az érzelmek kifejezése és leolvasása velünk született, univerzális készség-e vagy kultúrától függő, tanult
képesség?
- van néhány olyan érzelem, amelyek kultúrától függetlenül ugyanúgy tükröződnek az emberek arcán,
és amelyeket ugyanúgy értelmeznek mindenhol, ezeket nevezzük alapérzelmeknek (alapérzelem
kirtériuma a kultúrközi atonosság)

Kultúrközi vizsgálatok:
- Izard (1968,1994):
o 32 fényképből álló sorozatot készített, amely nyolc különböző érzelem kategóriából állt,
mindegyikben 4-4 különböző intenzitású kifejezés
o A megítélők átlagosan 78%-ban jól sorolták be a képeket, s bár az afrikaiaknak volt a
legalacsonyabb a találati arányuk (50%), ez még mindig jóval magasabb volt, mint a véletlen
alapján várható 12,5%.
- Ekman
o 71-97 százalékban felismerték a bemutatott öt érzelmet, hasonlóan ismerték fel ezeket a
fényképeket az írásbeliséggel nem rendelkező, de a nyugati civilizációval kapcsolatban lévő
borneóíak.
Ki keltett zárni, hogy az esetlegesen egyforma kifejezések mögött nem a tanulás hatásai állnak
 nyugati civilizációval nem érintkező kultúrák vizsgálata

- Delgado
o A hét alapérzelemnek megfelelő szavak előfordulási gyakorisága megdöbbentően hasonló
mintázatot mutatott, mint a két korszakban és szinte mindegyik földrajzi helyszínen

75
 A9. A tudatosság fajtái
Kulcsszavak: Ned Block, fenomenális tudatosság (kvália), hozzáférési tudatosság (Sperling kísérlete),
monitorozási vagy reflektív tudatosság (metakogníció), éntudatosság

Tudatosság és megismerés
Az emberi létezés leglényegibb mozzanata kétségtelenül a tudatosság, minden lelkinek tekintett jelenség
egyben tudatos is – vallja ezt pl. Van Gulick, és ezek a tudatos lelki jelenségek azok a dolgok, amik
mindenfajta összetett viselkedést kontrollálnak és irányítanak. A tudatosság szerepét azonban nem jellemezte
egységes elképzelés a tudománytörténet során – érdemes időrendileg áttekinteni a kérdést.

A tudatosság mai alapkérdései

Van Gulick 3 alapkérdést fogalmazott meg a tudatossággal kapcsolatban, ezek a „Mi?”, a „Hogyan?”
és a „Miért?”.
A „Mi?” kérdés a definíció, vagy leírás meghatározására törekszik, úgy tűnik azonban, hogy nincs
konszenzuális és operacionalizálható definíció a tudatosság tekintetében (úgy tűnik, ez magának a
tudatosságnak bizonyos jellemzőiből fakad). Létezik azonban William James klasszikus definíciója, ami
kiemeli az időbeli folyamatosságot, az én és a környezet rendezett, korlátozott és reflektív felismerését, és
tapasztalásnak tekinti a tudatosságot, melynek összetettsége és kiterjedése fokozatos. A klasszikus definíció
kritikája, hogy körben forgóvá válik azáltal, hogy a tapasztalat és a felismerés definícióját a tudatosság által
definiáljuk.
A „Hogyan?” kérdés a tudatosság természetét kutatja, vagyis, hogy miként jön létre a tudatosság,
amikor létrejön. A mai álláspont szerint a tudatosságot az agy hozza létre, tehát az agy működéséből ered.
A „Miért?” kérdése a tudatosság szerepét kívánja meghatározni, vagyis, hogy van-e szerepe a pszichés
folyamatok szerveződésében és a viselkedés irányításában, és ha igen, akkor milyen módon.

A tudatosság privát természete

A tudatosság privát természete azt jelenti, hogy adott személy tudatosságához csak az a személy férhet
hozzá közvetlenül, akinek a tudatosságáról szó van.
Ezzel kapcsolatos a „másik elme problémája” vagy a „másik tudatosságának problémája”. Nem
tudhatjuk ugyanis biztosan, hogy más is rendelkezik-e tudatossággal, mivel más személy tudatosságához
nincsen hozzáférésünk, természettudományosan nem bizonyítható a tudományosság léte. Ha a tudatosságról
van szó, nem figyelhetők meg publikusan a magyarázandó jelenségek és a releváns tények, melyek így nem
juthatnak konszenzusra a jelenségek helyes azonosításáról és leírásáról. Mivel nem tudhatjuk pontosan, hogy
mások rendelkeznek-e tudatossággal, felmerülhet ennek kapcsán néhány morális kérdés. Ide tartozik az
abortusz, az állati jogok (pl. van-e fájdalomérzékelés a halaknál), neurológiai és pszichiátriai betegek
kérdése. Általánosan jellemző, hogy minél komplexebb tudatosságot tulajdonítunk állatoknak, egy magzatnak
vagy más személyeknek, annál erősebbek morális korlátaink is.
A tudatosság privát természetére példa John Locke gondolatkísérlete („fordított színkép” vagy
„fordított spektrum”). Ennek alapján elképzelhető, hogy egyes emberek tudatosságában egyes színek
felcserélődnek az érzékszervek szerkezetének születéstől fennálló különbözősége miatt. Ezek az emberek tehát
fordított spektrumban láthatják a színeket, de mivel nem férünk hozzá más személyek tudatosságához, így a
színmegnevezésekből és a másik személy viselkedéséből ez nem derül ki, hiszen ugyanúgy reagálnak
ugyanarra a fizikai ingerre, mint a többiek, és ugyanúgy írják le szavakkal, azonban közben mást élnek át. Az

76
élményminőségek eltérését tehát nem tükrözi szükségszerűen a viselkedés, ami tehát még ilyen esetben sem
ad feltétlenül megbízható indikációt, emiatt is jellemzi a tudatosságra vonatkozó leírást alapvető
bizonytalanság.

A tudatossággal kapcsolatos leíró fogalmak

Alábbi tulajdonságokat a tudósok fenomenológiai módszer segítségével állapították meg, ennek
lényege, hogy a tudatosságban zajló folyamatokat nyelvileg próbálják megragadni, félretéve a tudatosság
természetével kapcsolatos ismereteket és kérdéseket.
James szerint a tudatosság tulajdonságai a következők:
1. Minden „tudatos állapot” egy személyes tudatosságnak a része.
2. Minden személyes tudatosságban mindig változásban vannak a tudatosság állapotai.
3. Minden személyes tudatosságot folyamatosan érzékelünk.
4. A tudatosság tárgyának bizonyos részei iránt érdeklődik, s ezzel együtt más részeit kizárja, azaz
folyamatosan kiválaszt és elvet.
Ma ebből Gulick elmélete alapján a következő tulajdonságokat fogadjuk el: a tudatosság
szubjektív/személyes, sajátos minőségi aspektusai vannak, amit kváliáknak nevezünk. Ezek az aspektusok
sajátos fenomenológiai szerkezetet alkotnak. A kvália maga nem más, mint a tudatosság feltételezett alapvető,
legelemibb szintje, amelynek lényege elemi érzetminőségek (kváliák) átélése (pl. fájdalom, színélmény, stb.),
amelyet nem feltétlenül kísérnek a tudatosság összetettebb aspektusai. Gulick ezen kívül sajátos perspektíva
meglétét feltételezi saját tudatos önmagunkra, illetve úgy gondolja, hogy a tudatosság és a tudatos self
folyamatos egységet alkot, ami nem statikus, hanem dinamikus áramlat. Ezen kívül kimondja még, hogy a
tudatosság lényegénél fogva intencionális (szándékos).
Ezen kívül Ned Block írta le a tudatosság 4 aspektusát.
Ned Block: A tudatosság 4 aspektusa
Ned Block szerint a tudatosságnak 4 aspektusa határozható meg: ezek a fenomenális tudatosság, a
hozzáférési tudatosság, a monitorozási vagy reflektív tudatosság és az éntudatosság.
1. Fenomenális tudatosság:
Ez a tudatosság legalapvetőbb aspektusának tekinthető, lényege az átélés, érzés, megtapasztalás.
Létezik tehát elemi tapasztalás, ami azonban nem tudatosul (pl. van egy alapvető színélmény, de nem
tudatosul bennünk, hogy mi az a szín, és az sem, hogy mi éljük át azt). Az elemi érzetminőséget kváliának
nevezzük. Feltételezhetően ez az elemi tapasztalás olyan állatfajoknál is megvan, ahol nincs összetettebb
tudatosság.
2. Hozzáférési tudatosság:
A hozzáférési tudatosság a tudatosság egyik kognitív aspektusát ragadja meg sajátos módon,
lényegében hozzáfér a bennünk zajló sokféle megismerési folyamathoz. Ez már összetettebb formája a
tudatosságnak a fenomenálisnál. Block szerint három feltétele van annak, hogy hozzáférési tudatosságról
beszélhessünk:
1. a tudatosság tárgyát képesnek kell lennünk beemelni a gondolkodásba,
2. azt képesnek kell lennünk a viselkedésünk vezérlésére használni,
3. képesnek kell lennünk azt nyelvileg megragadni.
Block úgy gondolja, hogy lehet valami a tudatunkban fenomenális értelemben tudatos, miközben
azonban hozzáférési értelemben nem az.

77
 Itt kell megemlíteni Sperling 1960-as kísérletét, melynek célja a fenomenológiai és hozzáférési
tudatosság szétválasztása volt, egyben az ikonikus tár (egy nagyon rövid idejű vizuális szenzoros
emlékezeti tár) létezését kívánta bizonyítani. A kísérletben betűmátrixokat vetített a kísérleti
személyeknek 50 ms expozíciós idővel. Amikor visszaidézésre kérték a személyeket, jellegzetesen azt
mondták, hogy a teljes mátrixot tisztán látták (nem pusztán homályos foltokat), de felsorolni már csak a
mátrix egy, esetleg két sorában álló betűket tudták. Ennek magyarázata, hogy a személyeknek fenomenális
tudatosságuk a teljes mátrixról volt, hozzáférési tudatosságuk azonban csak a mátrix egy részéről.
Sperling ennek az ikonikus tárolásnak az időtartamát oly módon igyekezett megmérni, hogy az inger
bemutatása után közvetlenül egy jelzőhanggal utasította a személyeket, hogy melyik sorban álló betűk
visszamondását kéri (egy magas hang a felső sor, egy közepes magasságú hang a középső sor, egy mély
hang pedig az alsó sor visszamondására szólított fel). Erre a személyek képesek is voltak. Ha a mátrix
felvillanása után azonnal kapták a hangot, akkor is általában egyetlen sor betűiről tudtak beszámolni a
személyek, de ez bármelyik sor lehetett. A rövid bemutatás tehát elegendően hosszú volt ahhoz, hogy
kialakuljon a fenomenális tudatosság a teljes mátrixról, azonban nem volt elegendő a hozzáférési
tudatosság kialakulásához. (Azonban ez nem döntő bizonyíték a fenomenális és hozzáférési tudatosság
szétválasztására.)
3. Monitorozási vagy reflektív tudatosság:
Ez a tudatossági forma a belső folyamatokra reflektáló tudatosság. Itt a tudatosság tárgya
valamilyen bennünk zajló folyamat, pl. valamilyen megismerő folyamat. Más szerzők hasonló
fogalmakkal írják ezt le: introspektív tudatosság (önmagát megfigyelő tudatosság), belső letapogatás
(tudatos hozzáférés ahhoz, ami éppen a tudatunkban történik), metakogníció (tudni arról, milyen kognitív
folyamatok zajlanak bennünk). Ez a fajta tudatosság már magában foglalja az átélő szubjektumnak
önmagáról való, legalábbis részleges tudatosságát is, hiszen a megismerés tárgya maga a személy
pszichés-kognitív működése.
4. Éntudatosság:
Az éntudatosság a tudatosság legösszetettebb formája. Az éntudatosságot sokféleképpen
definiálják, attól függően, hogy a self melyik aspektusát veszik figyelembe. Az önmagunkról való
tudatosság nem feltétlenül fogalmi (pl. „tudom, ki vagyok”), hanem azt a képességet is jelentheti, hogy
felismerjük saját testünket, saját vizuális perspektívánkat, testi állapotainkat vagy a tudatos állapotainkat
mint saját személyes tudatosságunk állapotát.

Érvek a naturalizmus mellett

A naturalizmus tehát kimondja, hogy a tudatosság egyoldalú függést mutat az agy működésétől, és erre
számos érvet is felsorakoztat:
1. Empirikus érvek arra, hogy a tudatosság függ az agy működésétől. Ilyen az extrém szenzoros
depriváció, melynek jellemzője, hogy a külső ingerlés tartós és radikális megvonása a tudatos működések
dezorganizációjáz, például hallucinációkhoz vezet. További példa, hogy igen sok kémiai ágens vezet
megfelelő adagolásban a tudatosság módosulásához (pszichoaktív szerek). A kérgi színvakság (a
tarkólebeny ventromediális területeinek sérüléséből eredően a személy nem látja többé a színeket), és a
prozopagnózia (a fusiform gyrus sérülése következtében a személy ugyan látja, de nem ismeri fel az
arcokat, a felismerés élménye hiányzik) is a fenti elvet támasztja alá. További empirikus bizonyíték, hogy
az arousalrendszer állapota, vagyis, hogy a felszálló hálózatos aktivációs rendszer (ARAS) állapota
szoros összefüggést mutat a tudatos éberséggel (a skála egyik végén a kóma, másik végén a túlaktiváltság
következtében dezorganizálódott tudatosság található).

78
2. Nincs ugyanakkor komolyan vehető empirikus érv arra, hogy a fordított függés is fennállna, vagyis, hogy
az agy működése függne a tudatosságtól. Ez alól azonban kivétel a pszichoszomatika, amikor a testi
betegség okozói pszichés folyamatok. Visszafelé gondolkodva azonban, az agyat fizikai és élettani
kölcsönhatások láncolata éri, és ezek okozzák a perifáriális változásokat. A tudomány eszközével nem
bizonyítható azonban ebbe a folyamatba a tudatosság beékelődése, elvben tehát lehetséges, hogy a
szorongást az agy hozza létre, de ezt nem tudjuk bizonyítani.

A tudatosság szerepe a megismerésben

Az észlelés és a szándékos cselekvés kapcsán van néhány olyan fontos jelenség, amelyek arra utalnak,
hogy a tudatosság szerepe nem esik egybe azzal, amit a klasszikus tételek állítanak. Három ilyen
jelenségkörrel foglalkoznak a szakemberek: elsőként, az észlelés számos aspektusa végbemehet tudatosság
nélkül. Másodszor, az észlelésben nincs meg az a szigorú idői rend, amelyet az észlelt események mutatnak.
Harmadszor, lehetséges bizonyos adatok alapján, hogy valóban a tudatosan átélt szándék okozza a tudatos
cselekvést.

Észlelés tudatosság nélkül

Az észlelés kapcsán nem mindig teljesül a tudatosság. Alapvetően az észlelés konstruktív folyamat,
amely nagyszámú, nagyrészt tudattalan következtetés révén működik. E felfogás szerint az észlelés
végeredménye általában tudatos, de az észlelés meglehetősen bonyolult és absztrakt folyamatai és a
folyamatok közbülső állomásai nem tudatosak. Tudni kell, hogy az észlelés folyamatai tipikus esetekben is
nagymértékben tudattalanok, ám a kevésbé tipikus helyzetekben (pl. kísérleti helyzetben vagy sérüléskor) az
észlelés végeredménye sem tudatosodik, miközben azonban az ingerek meglehetősen absztrakt tulajdonságai
feldolgozásra kerülnek.
Tudatosság nélküli észlelés még a küszöb alatti (szubliminális) észlelés – itt már az észlelés
végeredményére sem jellemző a tudatosság. Úgy tűnik, hogy viszonylag magas szintű perceptuális feldolgozás
történhet meg egészséges személyekben anélkül, hogy tudatában lennének az ingernek. (Marcel 1983-as
kísérletében szubliminális ingerként szemantikai előfeszítőt használt egyszerű lexikális döntési helyzetben, és
úgy gondolta, hogy a szemantikai előfeszítéshez viszonylag magas szintű feldolgozásra van szükség. Bár
módszertani aggályok felmerülhetnek, ma általánosan elfogadják a küszöb alatti észlelés létezését.)
Szintén nincs jelen tudatosság a perceptuális hárítás esetén az észlelésnél. A perceptuális hárítás azt
jelenti, hogy az erőteljes (negatív) érzelmi töltéssel bíró ingereket nehezebb tudatosan észlelni, mint a semleges
ingereket. Az érdekes az a jelenségben, hogy az érzelmi töltet azonosításához előbb fel kell dolgozni az ingert,
viszont az érzelmi töltés gátló hatása paradox módon gátolja az inger tudatosodását. Ez azért fontos, mert ha
az észlelést alapvetően tudatos jelenségnek tekintjük, akkor érdekes lehet, hogy mennyire gyors a szemantikai
és az érzelmi feldolgozás.
A vaklátás is a tudatosság nélküli észlelésre példa. Ennek lényege, hogy a személy a vizuális mező
legalább egy részére vak, azaz hiányzik a látási élmény, ha ezekre a területekre vetődik az inger, megfelelő
kísérleti helyzetben azonban a vaklátó mégis képes a vizuális információ feldolgozására. A kísérlet szerint
kényszerű választási helyzetben a személy a véletlennél nagyobb eséllyel választja ki a tárgyak helyét,
azonosítja azok formáját, különbözteti meg azok színét, és azonosít egyszerű mozgásokat. Úgy tűnik, hogy
ennek a jelenségnek megvannak a párhuzamai más modalitásban is, így a hallásban és a tapintásban.

A tudatos észlelés idői paradoxonai

A klasszikus-laikus tudatfelfogás szerint az inger konzekvensen megelőzi annak tudatosulását, és a
szándék konzekvensen megelőzi a cselekvést, amelyre irányul. Ebből következik, hogy ha előbb jön egy inger,

79
azt előbb is fogjuk tudatosan észlelni, és amennyivel később jön a következő inger, azt annyival később fogjuk
észlelni is. Ennek alapján tehát a később jött inger nem képes befolyásolni a korábbi inger tudatosulását.
Két illúzió azonban ennek élesen ellentmond. Az első a „színes phi” jelensége, amely látszólagos
mozgáshoz kapcsolódó jelenség. Megfelelő látószög alatt, megfelelő időzítéssel felvillan két izolált fénypont,
és úgy tűnik, mintha egyetlen fénypont mozogna. Ennek az lehet az oka, hogy a később detektált inger
visszahat arra, hogy egy elvben korábban detektált ingert statikusnak vagy mozgónak észlelünk. A jelenségnek
van egy színes változata is, ilyenkor különböző színes fényfoltokat villantanak egymás után, ami úgy tűnik,
mintha a mozgó fényfolt színe fokozatosan váltaná színeit. A másik ilyen illúzió a „kutánnyúl” (cutaneous
rabbit – bőrnyúl, de ez bőrből készült nyúlra utalna, ezért nem ez a neve), mely egy sajátos bőrérzékelési
illúzió, lényege, hogy tévesen lokalizálunk koppintásokat. A kísérletben a kísérleti személy karját kényelmesen
egy asztalra helyezi, a kísérletvezető pedig megfelelő időzítéssel, egymás után előbb a csuklójára, majd a
könyökhajlatára, felkarjára koppint egyet gyengéden egy puha eszközzel, amit a kísérleti személy nem lát. A
személyek többnyire arról számolnak be, hogy olyan érzésük van, mintha egy kicsi állat (pl. nyúl) apró
lépésekkel a karjukon szaladgált volna.
Ezek az illúziók azt mutatják, mintha a tudatosságunk időben visszafelé haladva, a később érkezett
ingerek függvényében képes lenne „felülírni” és illúziókkal teltté tenni a múltat. Dennett és Kinsbourne
szerint ennek két oka lehet. Vagy a tudatosságunk következetes késésben van a valós eseményekhez képes,
vagy a tudatosságunk nem következetes lenyomatát nyújtja a minket ért hatásoknak, hanem még egyszerű
jelenségek kapcsán is a hatások egyfajta utólagos narratív konstrukcióját. Összegezve tehát a tudatosság
nem pontosan azt tükrözi, ami történt, hanem utólag egy kis, de kimutatható késéssel koherens történetként,
eseménysorként tárja elénk a történteket, akkor is, ha ez gyakran csak illúzió.

80
 A10. Elméletek a naiv tudatelmélet hátteréről
Kulcsszavak: modularista felfogás (Fodor, Leslie, Baron-Cohen), elmélet-elmélet (a naiv pszichológiai
ismeretrendszer mint tudományos elmélet), mentális szimulációs elmélet (képzeletbeli azonosulás a másikkal)

Mások viselkedésének megértése és az éntudatosság

Mások viselkedésének megértése – mások elméjének megértése

Az ember hatékony szociális viselkedésében kitüntettet szerepe van annak, hogy hogyan érti meg az
elmét. A naiv tudatelmélet az a kognitív-viselkedéses képességünk, amellyel elmeműködést feltételezünk,
illetve magunknak és másoknak különböző mentális (intencionális) állapotokat tulajdonítunk úgy, hogy a
mentális állapotok és a viselkedés között oki kapcsolatot feltételezünk. A mentális állapotok attribúciójával
a viselkedést magyarázni, értelmezni, előre jelezni vagy akár manipulálni is tudjuk. Erre a jelenségre különféle
kifejezésekkel utalnak: pl. naiv pszichológia, józan ész pszichológiája, vágy-vélekedés pszichológia, naiv
tudatelmélet.

A naiv tudatelmélet kutatása interdiszciplináris kognitív tudományi keretben

A naiv pszichológiai kutatások kezdete Premack és Woodruff 1978-as kutatása, melynek központi
kérdése az volt, van-e tudatelmélete a csimpánznak. Ez a tudatelmélet evolúciós kérdései felé indította a
kutatásokat, de kezdetben szintén jelentősek voltak az elmefilozófiai, fejlődéspszichológiai és fejlődés-
pszichopatológiai kutatások is a naiv tudatelmélet területén. Újabban a mesterséges intelligencia kutatások és
a kognitív idegtudományi kutatások is kapcsolódnak a naiv tudatelméleti vizsgálódásokhoz (pl. képalkotó
eljárások).
A képalkotó eljárások azért fontosak a téma szempontjából, mert ezen eljárásokkal azonosíthatóvá
válhatnak azok az agyi területek, amelyeknek kulcsszerepük van a mentalizációban. A mentalizáció
idegrendszeri korrelátumait a társas kogníció szélesebb hálózatában kell keresni és értelmezni. Ebben a
témában meghatározó jelentőségű Gallagher és munkatársai 2002-es, ún. kő-papír-olló kísérlete. A kísérlet
során a kísérleti személyek közül volt, akinek azt mondták, hogy géppel szemben, és volt, akinek azt mondták,
hogy igazi személlyel játszik. Valójában mindig a gép generált véletlenszerűen válaszokat. Amikor a
személyek azt hitték, hogy emberrel játszanak, olyankor intencionális hozzáállást alkalmaztak (célt és
szándékot tulajdonítottak a gépnek) a géppel szemben. Fontos megjegyezni, hogy egyik esetben sem volt
másik személy jelen, ez tehát nem lehetett az intencionális hozzáállás kiváltó ingere.

Elmefilozófiai alapfogalmak

Intencionalitás – Franz Brentano

Franz Brentano szerint az intencionalitás segítségével megkülönböztethetőek a fizikai és pszichés
jelenségek, mert csak az utóbbira jellemző az intencionalitás, vagyis hogy mindig irányulnak, vonatkoznak
valamire, ami többet jelent, mint a hétköznapi szándék vagy intenció. A pszichológia a mentális jelenségek
független és objektív tudománya. Az intencionalitás Brentano által felújítva, fontos fogalma a kognitív
tudománynak.

Behelyettesíthetőség problémája
A behelyettesíthetőség problémája azt jelenti, hogy az azonos referenciájú kifejezések
felcserélhetősége nem működik olyan kifejezések esetében, amelyek intencionális attitűdökre vonatkoznak.

81
Példa erre, hogy Csokonai Lili a Tizenhét hattyúk című mű szerzője, ez akkor is igaz, ha Csokonai Lili helyére
Eszterházy Pétert írjuk, az álneves szerzőség miatt. Vélekedés esetén az olvasó úgy véli, hogy Csokonai Lili a
Tizenhét hattyúk szerzője, kicserélve a nevet azonban a mondat igazságértéke megváltozhat, hiszen nem
tudható, hogy az olvasó tisztában van-e vele, hogy a két szerző ugyanaz. Azokra a mondatokra, amelyek
bizonyos rendszerekhez állapotokat rendelnek (mint a példában) „referenciális homályosság” jellemző.

A mentális állapotok státusa – intencionális hozzáállás

Az intencionális hozzáállás fogalma Dennett nevéhez köthető. Eszerint az intencionális hozzáállás
bármely személy, állat, mesterséges tárgy viselkedésének értelmezésére szolgáló stratégia, amely úgy kezeli
az adott entitást, mintha az racionális ágens volna, amelynek viselkedését elképzelései, céljai, szándékai,
irányítják, az intencionális hozzáállás tehát egy entitás viselkedésének értelmezésére szolgáló stratégia. Az
intencionális hozzáállást Dennett szerint rutinszerűen alkalmazzuk, és maga a jelenség evolúciós eredetű,
mivel segítségével gyorsan és könnyen bejósolhatjuk a viselkedést. A naiv tudatelmélet tehát intencionális
hozzáállás, amely a vágyak és vélekedések fényében racionális viselkedést feltételez. Ez könnyebben érthetővé
teszi a világ dolgait a fizikai (fizika tudományát alapul vevő, költséges alapállás) és a tervezeti (tárgyaknak a
tervezett, meghatározott rendeltetésén alapul, pl. mire való egy termosztát) hozzáállással szemben.
A mentális állapotok létezéséről folyó filozófiai vitában az intencionális hozzáállás feltételezése egy
pragmatista álláspontot jelent, mivel azt hangsúlyozza, hogy bár a mentális állapotok létezése vitatható, a
hozzáállás alkalmazása a viselkedés értelmezése során egy beváló, nélkülözhetetlen stratégia.

Eliminativizmus és intencionális realizmus

Az eliminativizmus az elmefilozófiában, a mentális állapotok létezéséről, státusáról folytatott vitában
azt a sajátságos álláspontot képviseli, hogy a mentális állapotok valójában nem léteznek, a naiv pszichológia
csupán egy olyan hamis elmélet, amit a tudomány majd meghalad, amit majd egy tudományosan megalapozott
elmélet fog felváltani.
Ezzel szemben az intencionális realizmus azt mondja ki a mentális állapotok státusáról folyó elméleti
vitában, hogy a mentális állapotok ténylegesen létező belső reprezentációs állapotok. Az intencionális
realizmus tehát elismeri a mentális állapotok létét.

Elméletek
Jelenleg három uralkodó és egymással versengő elmélet kínál magyarázatot a naiv tudatelmélet
működésére, és mindegyik elmélet a naiv tudatelmélet ontogeneziséről (egyedfejlődéséről) is gondolkodik,
ezáltal befolyással van a csecsemőkkel és gyermekekkel végzett, elméletvezérelt vizsgálatokra.

Modularista felfogás (1992, 1995, 1994.)

A modularista felfogás szerint a naiv tudatelméleti működés (és egyben minden más kognitív funkció)
egy vagy több innát (veleszületett) modulnak köszönhető. A modul Fodor modularitáselméletében a kognitív
rendszerek három alapvető típusa közül az egyik, jellegzetesen a bejövő információ magasabb szintű
feldolgozását végzi, szigorúan területspecifikus, és paradox sajátossága, hogy miközben bonyolult
folyamatokat végez, működése rendkívül gyors. Fodor szerint naiv pszichológiai fogalmaink velünk
születettek, a megértés folyamatai is egy zárt, tartalmában meghatározott modulnak tekinthetők. Fodor nem
lát szakadékot a gyermek és felnőtt tudatelmélete között, úgy véli, a veleszületett kompetenciáknak csak
performancia-korlátai vannak. A Fodor-féle modulkoncepció tehát szigorúan meghatározza, hogy mi
jellemző a modulok működésére, és ebből egy sajátos kognitív fejlődésről szóló elképzelés is következik.

82
 Baron-Cohen, illetve Leslie szerint csak a feldolgozási folyamatok a velünk születettek, a tartalom tehát
ebben nem foglaltatik benne. Tehát a csecsemő még nem tud mindent a mentális állapotokról, de a mentális
képességek elsajátításához szükséges feldolgozási képességek a rendelkezésére állnak.
A modularista elmélet egyetemesen jellemző feldolgozási folyamatokban gondolkodik a naiv
tudatelméletről.

Elmélet-elmélet (más néven: elméletalkalmazás)

Az elmélet-elmélet a kognitív tudományban kezdetben nagyon népszerű volt, sok más elnevezést is
befolyásolt. A tudatelmélet (theory of mind) kifejezés ezen elmélet által terhelt kifejezés. Az elmélet-elmélet
szerint a naiv pszichológiai ismeretrendszer elméletjellegű, bár megjelennek benne a tudományos elméletek
legfontosabb tulajdonságai is: elvont és absztrakt mentális állapotokat, entitásokat feltételez, koherenciát és
értelmet teremt, magyaráz, prediktív, törvényszerűségeket feltételez (ez utóbbi miatt van a naiv pszichológia
elnevezés). Az elmélet-elmélet tehát azonosítja a naiv tudatelméletben a tudományos elméletek legfontosabb
statikus és dinamikus elemeit. A tudományos elméletekre jellemző a cáfolhatóság, és ugyanez megjelenik a
naiv tudatelméletben is, mivel az aktuális szabályrendszerből álló elmélet folyamatos tesztelés alatt van, és az
elméletet a tapasztalatok alapján folyamatosan módosítjuk. Az elmélet-elmélet a naiv tudatelmélet fejlődése
mellett más kognitív funkciókról is hasonló szellemben gondolkodik.

Szimulációs elképzelés (1995.)

A szimulációs elképzelés szerint saját tapasztalataink alapján szimuláljuk azokat a mentális állapotokat,
amelyekkel akkor rendelkeznénk, ha a másik személy elméjével lennénk jelen az adott szituációban.
Képzeletben tehát azonosulunk a másikkal, ezáltal lehetséges a mentalizáció, a másik mentalizálása, ez a
működésmód azonban nem csak a tudatelméletet szolgáló területspecifikus folyamat.
Stich és Nichols off-line szimulációs elmélete szerint a saját döntéshozó rendszerünk számára a másik
személy „mintha” vágya és vélekedései jelentik az inputot, de ebben az esetben nem lesz a kimenetből
cselekvés. Ez alapján tudjuk magyarázni, előre jelezni a másik viselkedését.
Harris szerint a jelenség univerzalitása csak a gyermekek kezdeti naiv tudatelméletére jellemző,
álláspontja szerint kultúrspecifikus metaelmélet épül az univerzális magelméletre.

A három elmélet összevetése

Gopnik szerint az elmélet-elmélet és a szimulációs elmélet között az a legfontosabb különbség, hogy
hogyan férünk hozzá a mentális állapotainkhoz. A szimulációs elmélet szerint közvetlen a hozzáférés a
mentális állapotainkhoz, így a saját mentális állapotainkat könnyebben azonosítjuk, és a szimuláció során ezt
a belső mechanizmust alkalmazzuk mások mentális állapotainak kikövetkeztetésére. Az elmélet-elmélet
szerint azonban a belső attribúció nincs privilegizált helyzetben az E/3. személyű attribúcióval szemben, tehát
az önattribúció ugyanazokra a folyamatokra támaszkodik, mint a mások mentalizációja. Ennek alappillére a
szociális perspektíva, mely a belső mentális állapotokra, észleletekre, szándékokra, gondolatokra is kiterjedő
attribúciós rendszert jelenti.
A fenti három elméletben közös álláspont, hogy a naiv tudatelmélet univerzális, vagyis egyetemesen
elterjedt, és az emberi nemre jellemző. Fontos még megemlíteni, hogy hajlamosak vagyunk evidenciának
tekintetni a naiv tudatelmélet létét, továbbá, hogy annak alakulását befolyásolhatja a társas környezet.

Naiv pszichológia, avagy mások tudatának feltételezése a különböző kultúrákban

A naiv tudatelmélet modelljei abból indulnak ki, hogy a naiv tudatelmélet egyetemesen jellemző,
azonban a naiv tudatelmélet elmélete leginkább az európai-amerikai kultúrákban van jelen. Kulturális

83
különbségek azért is lehetnek, mert a „nyugati” felfogás az „én”-t egy szilárd körvonalakkal rendelkező,
egyedi és többé-kevésbé egységes motivációs és kognitív univerzumnak tekinti, ez viszont nem mindenhol
van feltétlenül ugyanígy a világon. A szelf fogalma erősen meghatározza a naiv tudatelmélet fogalmait és
értelmezését.
D’Andrade szerint az elme mindennapi modellje elválaszthatatlan ebben a kultúrkörben a mindennapi
történések magyarázatairól. Az elme népi elképzelése (vagyis a naiv tudatelmélet) oksági kapcsolatok
felállításából áll, ami lehetővé teszi, hogy az események a bennük részt vevőknek tulajdonított mentális
állapotok révén értelmet nyerjenek, és így a legközelebbi hasonló esemény kimenetele jól bejósolhatóvá
váljon. Az általa vizsgált kultúrákban a legtöbbször alkalmazzák az elmemodellt. Az elme mentális
modelljének nagy része a természetes nyelv szótárában benne foglaltatik, így a nyelvelsajátítással
párhuzamosan mindenki elsajátítja a percepció, a megismerés, az érzések és a motívumok, szándékok között
alapvető különbségeket. Az amerikai elmemodell 5 fő összetevője: észlelés, gondolkodás, érzések/érzelmek,
vágyak és szándékok, melyek alapvető kategóriáit a nyelvben elhatároltnak tekintik. Az elmeteória lényeges
feltevése, hogy a mentális világ központja az elme, vagyis az agy, és az elme nem csak tárolója, hanem
feldolgozója is a mentális eseményeknek. A tudatos szelf az elme birtokosa, de egyben a szelf észlelése az
elme révén valósul meg.
E kultúrkörben a naiv tudatelmélet a tudományos, európai-amerikai modellel nagyban egyezik. Az elme
nem csak a mentális állapotok, szándékok, cselekvések központja, hanem szubjektív szűrő, tehát a személy
szubjektív észlelése az eseményről fontosabb, mint maga az esemény.
Lilliard szerint a kulturális különbségek négy kategóriába sorolódnak (az európai-amerikai modellel
összevetve). Az első kategória mágikus tényezők elfogadása (pl. halottaknak érzéseik, gondolataik vannak,
„hatodik érzék”, a tudományos, vagyis európai-amerikai modell ettől elhatárolódik). A második kategóriába
tartozó különbségek a fogalmi megkülönböztetések eltéréseiből adódnak (felvetődik a nyelvi relativizmus
problematikája, pl. hogyan feltételezhetőek bizonyos kultúrákban olyan mentális entitások jelenléte,
amelyekre nincsenek fogalmak? Pl. bali népnél a „keneh” jelenti a gondolatot és az érzelmet is). A harmadik
kategória a negatív tagadása (egyes népeknél gyakran elfogadhatatlanok, tabuk a negatív érzelmek,
gondolatok, azokat szellemeknek, mágiának tulajdonítják). A negyedik kategóriába finomabb hangsúlybeli
különbségek tartoznak (egyes közösségek számára egyes modalitások, míg mások számára más modalitások
a fontosak – az európai-amerikai elmemodellnek a ráció a legfontosabb része, míg a bali naiv pszichológiának
az egészségre fordított figyelem.
Liliard szerint a közös, egyezőnek, egyetemesnek tekintett jellemzők adódhatnak az emberek
biológiájából, de egyszerűen akár az emberek hasonlóságából is.

Az attribúcióelméletek – a szociálpszichológai korai klasszikusai

Kiemelkedő fontosságú Heider attribúcióelmélete. Heider felismerte a józan ész pszichológiájának a
társas megismerésben betöltött jelentőségét. Kutatásában azt tapasztalta, hogy az emberek mértani ábrák
mozgását spontán módon egymással kapcsolatban lévő, kommunikáló személyek cselekvéseiként értelmezik
(Heider-Simmel, 1994). Heider szerint a „józan ész pszichológiája” a humán viselkedés leírására és
megértésére szolgál. A személypercepció során az ember megpróbálja kiemelni az állandóan változó
viselkedés hátterében meghúzódó invariáns tényezőket (vagyis a percepciót, a motivációt, a szándékot, a
képességet és az érzelmet). Ezek rekonstrukciója egyfajta oki attribúciós elemzés is egyben. A józan ész
pszichológiájában központi szerepet kap a szándékos és nem szándékos viselkedés megkülönböztetése. A
szociálpszichológiában elsősorban a külső (szituatív) és a belső (diszpozíciós) okok, vonások tulajdonítása,
attribúciós hibák és torzítások váltak központi témákká.

Az „én” és a „másik” perspektívája

84
 Az európai-amerikai naiv tudatelmélet központi fogalma a szelf, de ennek jelentéstartalmának
univerzalitása nem igazolható, lehetnek tehát kulturális különbségek ebben a tekintetben. Léteznek a
személyek megkülönböztetéséhez kapcsolódó problémák, melyeket a kognitív perspektívaváltás
jelenségének segítségével vagyunk képesek megoldani. A kognitív perspektívaváltás a személyek és belső
állapotaik megkülönböztetését szolgáló megismerési rendszer.

Az egyes szám első személyű, privilagizált perspektíva kérdése

Mindennapi érzékleteinket biológiai adottságaink révén, érzékszerveink által közvetített formában éljük
meg, ezek által valósul meg a személyes élmény, az én mint tapasztaló tudatossága. Ez nem más, mint a
személyes perspektíva, ami nem korlátozódik a közvetlenül tapasztalható külvilág feldolgozásra, hanem
kiterjed a belső mentális állapotokra is, vagyis az észleletekre, attitűdökre, szándékokra és gondolatokra. Az
észleleten túlmutató állapotokra vonatkozó attribúciók a szociális perspektívák. A belső mentális állapotok
reprezentációja és közös keretben történő integrálása, ami egyben az elme egységét is jelenti, akkor valósulhat
meg, ha az elme képes az első személyű perspektíva „hálójának” fenntartására. Ez a kognitív perspektíva
feltétele a naiv tudatelméletnek, sőt, az első személyű perspektíva önmagában elégséges egy minimális
szelffogalomhoz. Az első személyű kognitív perspektíva tehát lehetővé teszi számunkra, hogy testünket egy
szubjektív, multimodális térben érzékeljük, és ez a viszonyrendszer az alapja az észlelési folyamatokon túl
minden kognitív folyamatnak, amely az észleleteken tovább dolgozik.
A naiv-elme modell része, hogy közvetlenül hozzáférünk észleleteinkhez, sőt a percepcióhoz
hasonlóan saját, privilegizált mentális állapotainkhoz, vágyainkhoz, szándékainkhoz is. A harmadik
személyű perspektíva a másoknak tulajdonított mentális állapotok felállításának képessége (vagyis, hogy
feltételezzük, hogy mások is rendelkeznek személyes perspektívával). Az elmélet-elmélet irányzata szerint
nincs különbség az első személyű és a harmadik személyű állapottulajdonítások megértése között, az első
személyű nem előzi meg a másikat, mindkettőre ugyanaz a teoretikus keret érvényes, a közvetlenség csak egy
járulékos élmény, amely az én koherenciájának fenntartását szolgálja.

A naiv tudatelmélet és a perspektívaváltás képességeinek szintjei

Howlin, Baron-Cohen és Hadwin (2005) az információs állapotok öt szintjét azonosítják, ezek
szükségesek ahhoz, hogy valaki pontosan megértse a másik tudatát, illetve képes legyen a másik
perspektívájának felvételére.
1. Az első szint egyszerű vizuális perspektíva felvétele: különböző emberek különböző dolgokat
láthatnak (pl. valaki egy adott pontról látja-e vagy sem a célpontot).
2. A második szint összetett vizuális perspektíva felvétele: ugyanazokat a dolgokat különbözőképpen is
láthatják a különböző személyek (pl. újságot olvasunk az asztalon, a velünk szemben lévő azt fejtetőn
látja).
3. A harmadik szinten már nem a közvetlen látvány játszik kulcsszerepet, hanem a felismerés a fontos,
vagyis, hogy a látvány tudáshoz vezet (pl. annak megértése, hogy valaki nem volt jelen egy eseménynél,
így nem tudhat arról, illetve részleteiről).
4. A negyedik szint az igaz vélekedések szintje: be tudjuk jósolni mások viselkedését az alapján, amit a
tudásáról gondolunk.
5. Az ötödik szint a hamis vélekedések szintje: be tudjuk jósolni mások viselkedését az alapján, amit a
tudásáról, illetve tudásának hiányosságairól gondolunk.
A negyedik és ötödik szintre pl.: egy szobában Anna és Sára, egy doboz, egy kosár és egy zacskó cukor
van. Anna kiszalad a szobából rövid időre, és beleteszi a dobozba a cukorkát. Ha a külső szemlélőtől
megkérdezzük, hogy hol fogja keresni Anna a cukorkát, a 4. szintje adja az elégséges választ. Vizsgálati
helyzet: amikor Anna kimegy, Sára a cukorkát a kosárba teszi. Hol keresi Anna a cukorkát, amikor visszajön?

85
Ott keresi, ahol hagyta (a dobozban), ehhez a tudatelmélet 5. szintjét alkalmazzuk. Ehhez szükséges a
tudatelmélet.
A fenti példa mutatja, hogy a vizuális perspektíva és a kognitív perspektíva egysége alkotja a naiv
tudatelméletet.

A naiv tudatelmélet és a perspektívaváltás képességének közös reprezentációs követelményei

A kutatók egy csoportja szerint a perspektívaváltás és a tudatelmélet két különálló képesség. A
kapcsolat a naiv tudatelmélet és a vizuális perspektívaváltás között a képesség hátterében álló reprezentációs
követelmények okán áll fenn.
A relációs komplexitás (Andrews és munkatársai, 2003) szerint a helyzetek, események, illetve
feladatok hátterében – a kapcsolatok analízise révén – ezek reprezentációs nehézségi fokai feltárhatóak. Ez azt
jelenti, hogy akár érintett a helyzetben a másik tudatának feltevése, akár nem, a területtől független
reprezentációs kapcsolati hierarchia térképezhető fel, ami megadja egy feladat nehézségét. Míg például a
vizuális perspektívaváltás esetében a szemlélőnek két reprezentációt és azok viszonyát kell fenntartania, addig
a „hamis vélekedés”-feladatoknál a két reprezentációt, azok egymáshoz és egyenként e két reprezentáció
világhoz fűződő viszonyrendszerét kell átlátnia. Míg a perspektívaváltást igénylő feladatok másodlagos
reprezentációs kapcsolatot, addig a hamis vélekedés feladatok már harmadlagos kapcsolatot jelentenek,
ezért szükségszerűen nehezebbek.
Az Anna-Sára-cukrosszacskó példa kritikáját is megfogalmazták: a megoldás nem a mentalizáció
specifikus képességéről, hanem az információfeldolgozási stratégiák hatékonyságáról ad képet.
Perner szerint több magasabb rendű kognitív funkció jellemzője, hogy a perspektíva direktségének
élménye kíséri. A magasabb rendű kognitív funkciókra jellemző a kauzális szelfreferencia, vagyis, hogy az
a tartalom, amire vonatkoznak, eredményezi a felidéző aktuális információs állapotát. Az információ eredete,
mint saját fennállásának oka, része a reprezentációnak. Pl. ha látom az almát, tudom, hogy piros, látom, hogy
piros, vagy most emlékszem, hogy szerdán történt valami, mert aznap belenéztem a naptáramba. A direktség
élménye, a személyes perspektíva ebben az esetben közvetíti a tartalom és a felidézési kontextus
reprezentációit, a két reprezentációból úgynevezett metareprezentációs hierarchiát kialakítva (a
metareprezentáció a reprezentációs viszonyt megjelenítő reprezentáció, egyfajta tudásra vonatkozó tudás). A
személyes perspektíva ebben a megközelítésben az a képesség, amely az éntudatos aspektust hozzákapcsolja
a reprezentációkhoz, ezek hiányában tehát a felidéző személyes vonatkozásai nem válnak a reprezentációk
tartalmának a részévé. A személyes perspektíva mint az éntudatosság egyik kulcsfontosságú velejárója, a
magasabb kognitív funkciók szervezőjeként jelenik meg, és fontos tudni, hogy nem kizárólag a naiv
tudatelmélet terén fejti ki hatását.

Atipikus tudatelmélet felnőttkorban

A skizofrénia hátterében állhat a mentalizáció zavara, a saját célok megértésének problémájaként. Az
énmonitorozás zavara (pl. befolyásoltsági téveszme, bizonyos hallási hallucinációk) nem más, mint a saját
szándék és más mentális állapotok megértésének zavara. A vonatkoztatási problémák (pl. paranoid tünetek,
harmadik személyű hallucinációk) mások szándékának és más mentális állapotainak megértésben fennálló
zavart jelezhetnek.
A borderline személyiségzavar esetén a naiv tudatelmélet általános alkalmazása ritkábban fordul elő.
A mások elméjének figyelembe vétele azonban náluk jól fejleszthető.

86