A látás

Az érzékelés a környezet bizonyos hatásainak, változásainak regisztrálását jelenti. Az érzékelés

folyamata során ezek az ingerek ingerületet keltenek az erre specializálódott sejtekben, a
receptorsejtekben. Az érzékszervek a receptorsejtek mellett sok más segédberendezést is
tartalmaznak. Az ember érzékszervei a szem, a fül, az orr, a nyelv és a bőr. Elsőként a látószervvel,
vagyis a szemmel ismerkedünk meg.

Az érzékelés általános jellemzői

Az ingerek felvételére szolgáló speciális sejtek, a receptorsejtek inger hatására ingerületet hoznak
létre. Azt az ingert, amire egy receptor a legérzékenyebb, adekvát ingernek nevezzük. A szemünkben
levő receptorsejteknek például a fény az adekvát ingerük. Az adekvát inger alapján
megkülönböztetünk fény-, hő-, mechanikai és kémiai receptorokat. A receptorsejtek legtöbbször
érzékszervben csoportosulnak, amelyben különböző segédberendezések teszik hatékonyabbá az
ingerfelvételt. A receptorsejtekben csak azok az ingerek keltenek ingerületet, amelyek erőssége eléri,
vagy meghaladja az ingerküszöböt. A receptorsejtekben keletkezett ingerület érzőidegeken és
pályákon, általában a talamuszon keresztül kerül az agykéregbe. Ott először érzéklet alakul ki, ami a
környezet egyes tulajdonságait tartalmazza, például színek, hangok megtapasztalását. Az agy az
érzékletek feldolgozása révén azonosítja és a meglevő ismeretek rendszerén belül összefüggésekbe
hozza az érzékleteket, például a színek, foltok mintázatából felismer egy arcot, vagy a hangsorozatból
a beszéd értelmét, tartalmát azonosítja. Ez a folyamat az észlelés. Észlelésünket befolyásolják az
előzetes ismereteink, pillanatnyi hangulatunk, szükségleteink stb.

A szemgolyó
A látás érzékszerve a szem,
amely a koponyacsontok
védelmében a szemgödörben
helyezkedik el. A szemet
tarthatjuk a legfontosabb
érzékszervünknek, mivel a
birtokunkba jutó információk
túlnyomó többségét (akár 90%-
át) látásunk révén szerezzük. A
szemgolyó fala háromrétegű
(1. ábra). A legkülső réteg az
erős, kötőszövetes ínhártya,
ennek külső felszínén tapadnak
a szemmozgató izmok. A
szemmozgató izmok
működtetésével a két
szemgolyó mozgását
idegrendszerünk rendkívül finoman összehangolja: két szemünk mindig egyazon pontra irányul. Ez
egyúttal lehetővé teszi a tárgyak távolságának becslését is. Minél nagyobb szöget zár be egymással
két szemünk tengelye, annál közelebb van a tárgy (2. ábra). Az ínhártya elülső folytatása az átlátszó,
domború szaruhártya. A szem képalkotásában fontos szerepet játszik, hogy a szaruhártya nagy
fénytörésű, domború gyűjtőlencseként a fénysugarakat erősen megtöri. A szemgolyó középső rétege
a szövetek vérellátását szolgáló érhártya. A szaruhártya szélénél az érhártya gyűrűszerű
megvastagodása hozza létre a sugártestet. Belőle ered a szem színét adó szivárványhártya, amelynek
középső, kerek nyílása a pupilla. A pupillán keresztül jut a fény a szemgolyó belsejébe. A
szivárványhártyában aprócska simaizmok találhatók, amelyek összehúzódásakor a pupilla szűkül,
elernyedésükkor pedig tágul. Ez szabályozza a szembe jutó fény mennyiségét. Sötétben a pupilla
kitágul, erős fényben pedig kicsinyre szűkül. A szemgolyó legbelső rétege az ideghártya, más néven
retina. Ez tartalmazza a fényingert felvevő receptorsejteket. A szemgolyó belsejét kitöltő átlátszó,
kocsonyás anyag az üvegtest. A pupillán bejutó fénysugár útjába illeszkedik a szemlencse, amelyet a
lencsefüggesztő rostok körben a sugártesthez rögzítenek.

Az ideghártya
Az ideghártyában kétféle fényérzékeny
receptorsejt található, a pálcikák és a
csapok (3. ábra). A pálcikák már igen kis
fényerősségre is ingerületbe kerülnek,
félhomályban ezek segítségével látunk.
A csapok ingerküszöbe magasabb, csak
nagyobb fényintenzitásra érzékenyek. A
csapok három típusba sorolhatók
aszerint, hogy milyen
hullámhosszúságú, vagyis milyen színű
fény kelt bennük ingerületet. A színlátás
tehát a csapok eltérő
ingerlékenységével függ össze. Fontos
különbség még a receptorsejtek között,
hogy a pálcikák nem képesek éleslátást
biztosítani, ezt a csapok teszik lehetővé.
Az ideghártyán, a szemgolyó pupillával
szemközti belső oldalán található a
sárgafolt, az éleslátás helye, amelyben kizárólag csapok vannak. A látótérnek csak azt a részét látjuk
élesen, amelynek képe ide vetül (4. ábra). A szemmozgató izmok a két szemgolyót úgy állítják be,
hogy mindkét szemünkben a látni kívánt tárgy képe vetüljön a sárgafoltra. A receptor sejtek még a
retinában szinapszist alkotnak más idegsejtekkel, így az ingerület további neuronok axonján át
távozik a szemből. A szemgolyóból kilépő
idegrostkötegek alkotják a látóideget. A
látóidegnek a szemgolyóból való kilépési helyén,
a vakfoltban nincsenek receptorsejtek. A
látóidegek rostjai a talamuszban más
idegsejteknek adják tovább az ingerületet. Ezek
axonjai a látópályában haladnak a nagyagy
nyakszirti lebenyébe, amelynek kérgében
keletkezik a látásérzéklet. A látott kép
értelmezése (pl. olvasáskor a látott szöveg
megértése) az agykéreg más területein történik.
Közelre és távolra nézés
A szaruhártya és a szemlencse mint gyűjtőlencsék fordított
állású, valós és kicsinyített képet vetítenek az
ideghártyára, ahol a képnek megfelelő mintázatban a
receptorsejtek ingerületet keltenek. Az egészséges
szemlencse anyaga rendkívül rugalmas. Amikor közelre
nézünk, a gyűrű alakú sugártest izomzata összehúzódik, a
lencsefüggesztő rostok ellazulnak, és lehetővé teszik, hogy
a szemlencse saját rugalmassága folytán domborúbbá
váljon (5. ábra). A domborúbb lencse erősebben töri a
fényt, és a közelebbi tárgyakról érkező fénysugarakat
gyűjti össze az ideghártyán, ezért ezeket látjuk élesen (6.
ábra). A sugártest izmainak elernyedésekor a lencse
kifeszül, domborúsága csökken, laposabbá válik, ezért a
távolabbi tárgyakat látjuk élesen.

Lencsehibák és korrigálásuk
Sokféle elváltozás teheti szükségessé a szemüveg
használatát. Ha a szembe jutó fénysugarak a szaruhártyán
és a szemlencsén megtörve már a retina előtt metszik
egymást, akkor az ideghártyára nem éles kép vetül. Ez esetben az ember közelre jól lát (pl.
olvasáskor), de távolra életlenül. Ez a látáshiba az ún. rövidlátás vagy más néven közellátás. Oka lehet
az, hogy a szem optikai berendezései a szükségesnél jobban megtörik a fénysugarakat. A rövidlátás
könnyen korrigálható, ha a szem elé homorú lencsét helyeznek (szemüveget vagy kontaktlencsét),
ami kissé szórja a fényt. Ezek az ún. mínuszos lencsék. Gyakran okoz látáshibát az is, ha a szem optikai
berendezései a szükségesnél kisebb mértékben törik meg a beérkező fénysugarakat. Ennek
következtében az éles kép az ideghártya mögött keletkezne, tehát a retinára vetülő fénysugarak még
életlen képet alkotnak. Ekkor a közeli tárgyakat nem lehet élesen látni, ezért ezt a látáshibát
távollátásnak nevezik. Az 50 éves kor körül „menetrendszerűen” kialakuló távollátásnak az az oka,
hogy a szemlencse rugalmassága csökken, ezért közelre nézésnél nem domborodik a szükséges
mértékben. Ilyen esetben domború lencsével lehet a látáshibát korrigálni, ezek az ún. pluszos
lencsék.

Színérzékelés és színtévesztés

A csapok és a pálcikák fényérzékelő részében kiterjedt membránrendszer található, amely a

sejttípusra jellemző összetételű, fényérzékeny látófehérjét tartalmaz. A látófehérje fény hatására
kémiai átalakuláson megy keresztül, ez kelti az ingerületet a receptorsejten. A pálcikákban már
egyetlen foton is ingerületet kelthet, a csapok ingerküszöbe jóval magasabb, 5-7 foton. A pálcikák
látófehérjéjének képződéséhez A-vitamin szükséges. A-vitamin hiánya esetén a pálcikák működése
zavart szenved, vagyis sötétedéskor romlik a látás. Ezt a betegséget farkasvakságnak nevezik.
A csapok három típusa különböző hullámhosszúságú fénysugarakra a legérzékenyebb:

A színtévesztők szemében a csapok egyik típusa hiányzik, vagy nem megfelelően működik. Akinek a
szemében kétféle (vagy mindhárom) csap működése hibás, az színeket nem tud megkülönböztetni.
Ezt az állapotot színvakságnak nevezik.

A látópálya
Az ideghártyából származó ingerület a látóidegen keresztül
hagyja el a szemgolyót. A két látóideg egymáshoz közeledve
összeér. Találkozásuk helyén az idegrostok egy része
átkereszteződik a másik testfél irányába. A két szem belső, orr
felőli részében eredő rostok kereszteződnek át, a külső,
halánték felőli retinafélből kilépő rostok pedig azonos oldalon
folytatják útjukat. Ennek következtében a látótér jobb oldali
részének képe a bal oldali agyfélben kerül feldolgozásra és
fordítva, vagyis mindkét agyfél részt vesz az ellenkező oldalról
érkező látási információ feldolgozásában is.
A szem segédberendezései
A szem segédberendezései közé tartoznak a szemmozgató izmok, a
könnymirigyek és a szemhéjak. A folyamatosan termelődő könny
nedvesen tartja a szemgolyó felületét, megakadályozza kiszáradását,
ezáltal biztosítja az optikai sajátságok, a törőképesség fenntartását.
Ezen kívül a könny elpusztítja az ide kerülő baktériumokat. A könnyet a
szemhéjak terítik szét a szaruhártya és az ínhártya felszínén. A
folyamatosan képződő könny feleslegét a belső szemzugban eredő
vékony könnycsatorna az orrüregbe vezeti (7. ábra). Ezzel
magyarázható, hogy erős könnyezéskor, például sírás alkalmával
gyakran kell orrot fújni. A szemhéjak vékony bőrredők, peremükön
sorakoznak a szempillák, amelyek a szemgolyót óvják a szilárd
szennyeződésektől. Ha valami a szemgolyót érinti, akkor a szemhéj
reflexesen, gyorsan záródik, védelmet biztosítva a sérüléstől. A
túlságosan erős fénykárosító hatása ellen is a szemhéj becsukódása
védi az ideghártyát. Az egész szemgolyó a koponya mélyedésében, az
úgynevezett szemgödörben helyezkedik el. A szemgödör csontjainak
felszínén erednek a szemmozgató izmok, amelyek rendkívül érzékenyen összehangolt működése
lehetővé teszi szemünk kifinomult mozgatását.

Szembetegségek

Az előrehaladott szürkehályog szabad szemmel is felismerhető

Szürkehályog akkor alakul ki, ha a szemlencse vagy ennek egy része homályossá válik. A lencse
átlátszósága fokozatosan csökken, a látás pedig egyre romlik. A betegség általában műtéttel
gyógyítható, amikor a szemlencsét eltávolítják, és helyére műanyagból készült lencsét ültetnek be.
Ezzel a beteg teljesen visszanyeri a látását. 

A zöldhályog betegséget az okozza, hogy a szemgolyó belsejében megnövekszik a nyomás. Ilyenkor

eleinte a szem megfájdulhat, és fejfájás is jelentkezhet. Ugyanakkor a látás is romlik, és a fények
körül színes udvart lát a beteg. Mivel az ínhártya nem tágul, ezért a belülről fokozódó nyomás az
ideghártyát deformálja, a benne található sejtek és a látóideg rostjai idővel károsodnak. A kezeletlen
zöldhályog előbb-utóbb vaksághoz vezet. Minél korábban elkezdi az orvos a kezelést, annál
sikeresebb.

A szemhéj belső felszínét és az ínhártya elülső felületét a kötőhártya borítja. Ez a réteg védi a szemet
a szilárd szemcséktől és a fertőzésektől. Károsító hatású anyagok és mikroorganizmusok, valamint
allergia hatására azonban kötőhártya-gyulladás alakulhat ki. Ez legkönnyebben onnan ismerhető fel,
hogy a szem viszket és bevörösödik. A kötőhártya-gyulladás leggyakoribb oka az allergia, amelyet
többnyire por, penész, állatszőr vagy virágpor okoz. Mindezek miatt rendkívül fontos, hogy
szemünkhöz csak frissen mosott, nagyon tiszta kézzel vagy tiszta zsebkendővel közelítsünk!