You are on page 1of 8

Az eszközök

A vállalkozó rendelkezésére, használatára bocsátott, a vállalkozó működését szolgáló


befektetett eszközöket és forgóeszközöket továbbá az aktív időbeli elhatárolásokat tartalmazza,
a vállalkozás vagyonát megjelenési forma szerint csoportosítja.

Jellemzői:
- Az olyan eszközöket is magában foglalja, amelyek tulajdonjoga csak törvényben,
szerződésben rögzített feltételek teljesítése után kerül át a vállalkozóhoz.
- A pénzügyi lízing keretében átvett eszközöket, továbbá a bérbe vett (a használatra átvett)
eszközökön végzett beruházások, felújítások, valamint a koncessziós szerződés alapján
beszerzett, megvalósított eszközök értékét is számításba kell venni.
- A bérbe vett eszközöket nem tartalmazhatja.
- A vagyonkezelőnél a mérlegben eszközként kell kimutatni a kezelésbe vett, az állami vagy
önkormányzati vagyon részét képező eszközöket is.
- Amennyiben egy adott eszköz használata, rendeltetése (a használat várható időtartama)
legkésőbb a mérlegkészítés időszakában megváltozik, akkor a mérlegfordulónapra
vonatkozóan - át kell sorolni a befektetett eszközök közül a forgóeszközök közé vagy fordítva,
a forgóeszközök közül a befektetett eszközök közé

A továbbiakban a mérleg főcsoportok tartalma kerül bemutatásra, az ezen belüli részeket


mérlegcsoportoknak nevezzük, a mérlegcsoportok elemeit pedig mérlegtételeknek. A definíciók a
törvényi szövegek alapján készültek, így néhol nehézkesnek tűnhet a megszövegezés, ezért a könnyebb
elsajátítás érdekében vastagbetűvel kiemelésre kerültek a lényeges részletek.

Befektetett eszközök

Befektetett eszközként olyan eszközt szabad kimutatni, amelynek az a rendeltetése, hogy a


tevékenységet, a működést tartósan, legalább egy éven túl szolgálja. Mérlegcsoportjai az
immateriális javak, a tárgyi eszközök, a befektetett pénzügyi eszközök.

Az immateriális javak között a mérlegben az éven túli használatra szánt nem anyagi
eszközöket, így a vagyoni értékű jogokat az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok
kivételével, a szellemi terméket, az üzleti vagy cégértéket, továbbá az immateriális javakra adott
előlegeket, valamint az immateriális javak értékhelyesbítését kell kimutatni. Lehetőség van az
alapítás-átszervezés aktivált értéke és a kísérleti fejlesztés aktivált értékének kimutatására is.

Az immateriális javak mérlegtételei:


- Az Alapítás-átszervezés aktivált értéke olyan hosszútávon megtérülő költségeket
tartalmaz, amelyek a vállalkozási tevékenység indításával, megkezdésével, jelentős
bővítésével, átalakításával, átszervezésével, vagy a minőségbiztosítási rendszer
bevezetésével, valamint az ásványkincs-kutatási tevékenységgel kapcsolatosan merültek
fel. Nem tartalmazhatja a beruházáshoz, vagy a felújításhoz kapcsolható tételeket.
- A Kísérleti fejlesztés aktivált értéke két fő részre osztható. Tartalmazza a már befejezett
kísérleti fejlesztés azon önköltségét, amelyet nem aktiváltak szellemi termék, tárgyi
eszköz, készlet értékébe, valamint tartalmazza a még folyamatban lévő, befejezetlen
kísérleti fejlesztés önköltségét. Mindkét esetben feltétel, hogy a jövőbeni hasznosításakor az
árbevételben megtérüljön.
- A Vagyoni értékű jogok azok a megszerzett jogok, amelyek nem kapcsolódnak
ingatlanhoz, a bérleti jog, a használati jog, a vagyonkezelői jog, a szellemi termékek
felhasználási joga, a licencek, továbbá a koncessziós jog, a játékjog, valamint az ingatlanhoz
nem kapcsolódó egyéb jogok.
- A Szellemi termékek tartalmát tételesen felsorolja a törvény:
a) az iparjogvédelemben részesülő alkotások (különösen: szabadalom, használati minta,
formatervezési minta, know-how, védjegy, földrajzi árujelző, kereskedelmi név),
b) a szerzői jogvédelemben részesülő szerzői művek és szomszédos jogok (különösen:
szoftvertermékek, műszaki tervek),
c) a jogvédelemben nem részesülő, de titkosságuk révén monopolizált szellemi javak. –
- Az Üzleti vagy cégérték egy másik vállalkozás felvásárlásakor keletkezik. Amennyiben a
jövőbeni gazdasági haszon reményében a felvásárolt vállalkozás könyv szerinti értékéhez
képest többlet kifizetés történik, akkor ez a többlet itt kerül kimutatásra. A könyv szerinti
érték a tételesen állományba vett egyes eszközök piaci értékének és a tételesen állományba vett
átvállalt kötelezettségek különbözete.
- Az Immateriális javakra adott előleg a szállítóknak átutalt (megfizetett, kiegyenlített)
összeg a levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adó nélkül.
- Az Immateriális javak értékhelyesbítésének kimutatása nem kötelező. A vagyoni értékű
jogok és a szellemi termékek esetében, ha a könyv szerinti értéket meghaladja a piaci érték,
akkor ez a pozitív különbözet mutatható ki. A könyv szerinti érték: a bekerülési érték és az
értékcsökkenés elszámolt összegének különbözete.

A tárgyi eszközök között a mérlegben azokat a rendeltetésszerűen használatba vett,


üzembe helyezett anyagi eszközöket (földterület, telek, telkesítés, erdő, ültetvény, épület,
egyéb építmény, műszaki berendezés, gép, jármű, üzemi és üzleti felszerelés, egyéb berendezés,
ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok), tenyészállatokat kell kimutatni, amelyek
tartósan - közvetlenül vagy közvetett módon - szolgálják a vállalkozó tevékenységét,
továbbá az ezen eszközök beszerzésére (a beruházásokra) adott előlegeket és a
beruházásokat, valamint a tárgyi eszközök értékhelyesbítését.

A tárgyi eszközök mérlegtételei:


- Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok a földterületet és minden olyan anyagi
eszköz, amelyet a földdel tartós kapcsolatban létesítettek, a földterület, a telek, a telkesítés,
az épület, az épületrész, az egyéb építmény, az üzemkörön kívüli ingatlan. Itt kell kimutatni
aktiválás után ezen eszközök tulajdonjogát, vagyoni értékű jogát, valamint ha bérelt
eszközön valósították meg.
Az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok különösen a földhasználat, a haszonélvezet
és használat, a bérleti jog, a szolgalmi jog, az ingatlanok rendeltetésszerű használatához
kapcsolódó - jogszabályban nevesített - hozzájárulások, díjak (víziközműfejlesztési
hozzájárulás, villamos energia hálózati csatlakozási díj, gázhálózati csatlakozási díj)
megfizetése alapján szerzett használati jog, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó egyéb jogok.
- Műszaki berendezések, gépek, járművek a gazdálkodó alaptevékenységét közvetlenül
szolgáló aktivált tartós eszközök. Ezek lehetnek: erőgépek, erőművi berendezések, egyéb
gépek, berendezések, műszerek és szerszámok, szállítóeszközök, hírközlő berendezések,
számítástechnikai eszközök, a tevékenységi profilt meghatározó vasúti, közúti, vízi- és
légiközlekedési eszközök.
- Egyéb berendezések, felszerelések, járművek a gazdálkodó alaptevékenységét
közvetetten szolgáló (tehát az alaptevékenység folytatása ezek nélkül is megvalósítható)
tartós aktivált eszközök. Ezek lehetnek: az egyéb üzemi (üzleti) gépek, berendezések,
felszerelések, járművek, az irodai, igazgatási berendezések, felszerelések, az üzemkörön kívüli
berendezések, felszerelések, járművek.
- Tenyészállatok A hasznosítás időtartamától függetlenül azok az állatok, amelyek a
tenyésztés, a tartás során leválasztható terméket (szaporulatot, más leválasztható állati
terméket, tejet tojást, gyapjút) termelnek, valamint az egyéb hasznosítás (igateljesítmény,
őrzési feladat, lovagoltatás) biztosítja a tartási költségek megtérülését. A tartási költségek
ezen termékek értékesítése vagy az állatok hasznosítása során megtérülnek.
- A Beruházások és a felújítások a fenti eszközök használatba vétele előtti, még nem
aktivált bekerülési értéke (beruházás), vagy tárgyi eszközökön végzett bővítéssel,
rendeltetésváltozással, átalakítással, élettartam-növeléssel, felújítással összefüggő
munkák még nem aktivált bekerülési értéke (felújítás).
- A Beruházásokra adott előlegek a szállítóknak, vagy az importbeszerzésnél az
importálást végző vállalkozónak, vagy az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog
eladójának átutalt (megfizetett, kiegyenlített) összege a levonható előzetesen felszámított
általános forgalmi adó nélkül.
- A Tárgyi eszközök értékhelyesbítése csak egy részét érinti az eszközöknek, így
lehetőség van az Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok, a Műszaki berendezések,
gépek, járművek, az Egyéb berendezések, felszerelések, járművek, valamint a Tenyészállatok
esetében a piaci érték és a könyv szerinti érték közötti pozitív különbözet kimutatására.

A befektetett pénzügyi eszközök között a mérlegben azokat az eszközöket (részesedés,


értékpapír, adott kölcsön) kell kimutatni, amelyeket a vállalkozó azzal a céllal fektetett be
más vállalkozónál, adott át más vállalkozónak, hogy ott tartós jövedelemre (osztalékra,
illetve kamatra) tegyen szert, vagy befolyásolási, irányítási, ellenőrzési lehetőséget érjen
el. A kezelt vagyonra szóló tartós követelést, valamint a befektetett pénzügyi eszközök
értékhelyesbítését szintén a befektetett pénzügyi eszközök között kell a mérlegben kimutatni.

A befektetett pénzügyi eszközök mérlegtételei:


- A Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban, az anyavállalatban, a leányvállalatban, a
közös vezetésű vállalkozásban lévő tulajdoni részesedést jelentő, tartósan befolyásolási,
irányítási, ellenőrzési lehetőséget biztosító befektetések (részvények, üzletrészek, egyéb
társasági részesedések).
- A Tartósan adott kölcsön kapcsolt vállalkozásban az anyavállalatnak, leányvállalatnak, közös
vezetésű vállalkozásnak adott a pénzkölcsönök (ideértve a pénzügyi lízing miatti, a részletre,
a halasztott fizetéssel történt értékesítés miatti követeléseket is) és egy éven túli lekötésű
bankbetétek, amelyeknél a pénzformában kifejezett fizetési igények teljesítése, vagy a betét
megszüntetése a tárgyévet követő üzleti évben még nem esedékes. Az éven belüli
esedékességű részleteket a forgó eszközök között kell kimutatni.
- A Tartós jelentős tulajdoni részesedés az olyan befektetések (részvények, üzletrészek, egyéb
társasági részesedések), amelyet hosszú távú céllal tartanak, és a részesedés mértéke a 20
százalékot meghaladja. A vállalkozó célja az említett vállalkozással való tartós kapcsolat
kialakítása révén hozzájárulás annak a vállalkozásnak a tevékenységéhez.
- A Tartósan adott kölcsön jelentős tulajdoni részesedési viszonyban álló vállalkozásban az
olyan pénzkölcsönt és tartós bankbetétet tartalmazza, amely éven belül nem esedékes,
valamint a másik vállalkozásban megszerzett a részesedés mértéke a 20 százalékot
meghaladja. A vállalkozó célja az említett vállalkozással való tartós kapcsolat kialakítása
révén hozzájárulás annak a vállalkozásnak a tevékenységéhez. Az éven belüli esedékességű
részleteket a forgó eszközök között kell kimutatni.
- Az Egyéb tartós részesedés mérlegtétel minden olyan tartós tulajdoni részesedést jelentő
befektetést tartalmaz, amely nem tartozik a kapcsolt vállalkozások részesedései és a jelentős
tulajdoni részesedések közé.
- A Tartósan adott kölcsön egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozásban mérlegtétel
tartalmazza az olyan egyéb részesedési viszonyban lévő adóssal szembeni pénzkölcsönt és
tartós bankbetétet, amely nem tartozik a kapcsolt vállalkozások és a jelentős tulajdoni
részesedésű pénzkölcsönök és tartós bankbetétei közé. Az éven belüli esedékességű
részleteket a forgó eszközök között kell kimutatni.
- Egyéb tartósan adott kölcsönként kell kimutatni a nem részesedési viszonyban lévő adóssal
szembeni pénzkölcsönt és tartós bankbetétet. Az éven belüli esedékességű részleteket a
forgó eszközök között kell kimutatni.
- A Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírként azokat a befektetési céllal beszerzett
értékpapírokat kell kimutatni, amelyek lejárata, beváltása a tárgyévet követő üzleti
évben még nem esedékes, és a vállalkozó azokat a tárgyévet követő üzleti évben nem
szándékozik értékesíteni. Az éven belüli esedékességű részleteket a forgó eszközök
között kell kimutatni.
- - A Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítéseként a részesedésekre vonatkozóan a
bekerülési értéket meghaladó, a piaci érték és bekerülési érték közötti különbözet mutatható
ki.
- A Befektetett pénzügyi eszközök értékelési különbözete (nem képezi a tananyag részét)
Forgóeszközök

A forgóeszközök csoportjába a mérlegben a készleteket, a vállalkozó tevékenységét nem


tartósan szolgáló követeléseket, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, tulajdoni részesedést
jelentő befektetéseket, pénzeszközöket kell besorolni.

A készletek mérlegtételei:
- Az Anyagok a más gazdálkodó által előállított, kitermelt, és a saját vállalkozásban az
értékesítendő termékek előállítása vagy a szolgáltatások nyújtása során fognak
felhasználni, átalakítani. Itt találhatóak a használatba vételükig azok az anyagi eszközök
(szerszám, műszer, berendezés, felszerelés, munkaruha, egyenruha, védőruha), amelyek
a vállalkozó tevékenységét legfeljebb egy évig szolgálják.
- A Befejezetlen és félkész termékek az értékesítést megelőzően a termelés, a feldolgozás
valamely fázisában vannak, ideértve a befejezetlen, még ki nem számlázott szolgáltatást
is (befejezetlen termelés), vagy néhány technológiai folyamaton már átestek, de még
további feldolgozásuk lehetséges, így saját kivitelezésű alkatrészként beépíthetőek, vagy
értékesíthetőek (félkész termékek).
- A Késztermékek a vállalkozásban minden technológiai folyamaton végigmentek, raktárra
vehetőek, és értékesítésre várnak.
- A Növendék-, a hízó- és az egyéb állatok a tartás költségei eredményeként növekednek,
gyarapszik tömegük, függetlenül attól, hogy a vállalkozási tevékenységet mennyi ideig
szolgálják, és nem tartoznak a tenyészállatok közé.
- Az Árukat a rendszeres (szokásos) üzleti tevékenység keretében értékesítési céllal szereztek
be, és azok a beszerzés és az értékesítés között változatlan állapotban vannak, mert nem
kerülnek feldolgozásra, átalakításra, legfeljebb átcsomagolásra, így legfeljebb az értékük
változhat meg. Ennek elemei a kereskedelmi áruk ezen belül a nagykereskedelmi és a
kiskereskedelmi áruk. A göngyölegek, olyan csomagoló anyagok, amelyek többször
felhasználhatóak, és az eladónak visszavásárlási kötelezettsége van rájuk. A saját
göngyöleget a vállalkozó az értékesített termékkel vagy kereskedelmi áruval együtt
forgalmazza, majd visszavásárolja. Az idegen göngyöleget - konténert, raklapot, ládát,
palackot, stb.- a vállalkozó az anyag vagy az áru beszerzése során szerzi be, majd visszaváltja
a beszállítónál. A közvetített szolgáltatások azok az alvállalkozói teljesítmények, amelyet
a megrendelés során a fővállalkozó más vállalkozónak ad ki, majd az elkészült
teljesítményt továbbszámlázza a megrendelő felé.
- A Készletekre adott előlegként az anyag- és az áruszállítónak, a közvetített szolgáltatást
nyújtónak, importbeszerzésnél az importálást végző vállalkozónak ilyen címen átutalt
(megfizetett, kiegyenlített) összeg a levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adó
nélkül.

Követelések azok a különféle szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből


jogszerűen eredő, pénzértékben kifejezett fizetési igények, amelyek a vállalkozó által már
teljesített, a másik fél által elfogadott, elismert termékértékesítéshez, szolgáltatás teljesítéséhez,
hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, tulajdoni részesedést jelentő befektetés értékesítéséhez,
kölcsönnyújtáshoz, előlegfizetéshez (beleértve az osztalékelőleget is) kapcsolódnak, valamint
a különféle egyéb követelések, ideértve a vásárolt követeléseket, a térítés nélkül és egyéb címen
átvett követeléseket, a bíróság által jogerősen megítélt követeléseket is.

A követelések mérlegtételei:
- A Követelések áruszállításból és szolgáltatásból (vevők) a vállalkozó által teljesített és a
vevő által elismert, termékértékesítésből, szolgáltatásnyújtásból származó követelést
jelenti, amely nem tartozik a továbbiakban kiemelt vállalkozói körhöz (kapcsolt vállalkozás,
jelentős tulajdoni részesedésű vállalat, egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás).
- A Követelések kapcsolt vállalkozással szemben a követelés tartalmától függetlenül
(vevőkövetelés, váltókövetelés, adott kölcsön) a kapcsolt vállalkozással szembeni éven belül
esedékes összegeket tartalmazza (így a hosszú lejáratú követelések éven belüli törlesztő
részleteit is).
- A Követelések jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben a
követelés tartalmától függetlenül (vevőkövetelés, váltókövetelés, adott kölcsön) a jelentős
tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozással szembeni éven belül esedékes
összegeket tartalmazza (így a hosszú lejáratú követelések éven belüli törlesztő részleteit is). -
A Követelések egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben a követelés
tartalmától függetlenül (vevőkövetelés, váltókövetelés, adott kölcsön) ha egyéb részesedési
viszony áll fenn a vállalkozásban, akkor az éven belül esedékes összegeket tartalmazza (így a
hosszú lejáratú követelések éven belüli törlesztő részleteit is).
- A Váltókövetelések között csak a nem részesedési viszonyban lévő adóssal szembeni
váltóköveteléseket szabad kimutatni.
- Egyéb követelés a munkavállalói tartozás, a visszaigényelt adó, az igényelt, de még nem
teljesített támogatás. Az üzleti évhez kapcsolódó, szerződésen alapuló - konkrét termékhez,
anyaghoz, áruhoz, szolgáltatásnyújtáshoz közvetve kapcsolódó, nem számlázott - utólag járó
engedmény szerződés szerinti összege, ideértve az általános forgalmi adóról szóló törvény
szerinti közvetett pénz-visszatérítési akció keretében járó engedmény - általános forgalmi
adóval csökkentett – összegét is (rabatt-mennyiségi engedmény). Az adott kölcsönök, a
tartósan adott kölcsönből a mérlegfordulónapot követő egy éven belül esedékes részletek, a
vásárolt követelések, a térítés nélkül és egyéb címen átvett követelések, a peresített
követelésekből a bíróság által az üzleti év mérlegfordulónapjáig jogerősen megítélt
követelések (néhány kivételtől eltekintve).
- Követelések értékelési különbözete (nem képezi a tananyag részét)
- Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete (nem képezi a tananyag részét)

A forgóeszközök között értékpapírként a forgatási célból, átmeneti, nem tartós


befektetésként vásárolt, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, illetve tulajdoni
részesedést jelentő befektetéseket kell kimutatni.

Az értékpapírok mérlegtételei:
- A Részesedés kapcsolt vállalkozásban az anyavállalatban, a leányvállalatban, és a közös
vezetésű vállalkozásban lévő tulajdoni részesedést jelentő forgatási célból, általában
árfolyamnyereség elérése érdekében vásárolt befektetések (részvények, üzletrészek, egyéb
társasági részesedések).
- A Jelentős tulajdoni részesedés olyan befektetés (részvények, üzletrészek, egyéb társasági
részesedések), amelyet forgatási célból, különösen árfolyamnyereség elérése érdekében
vásárolt céllal tartanak, és a részesedés mértéke a 20 százalékot meghaladja. A vállalkozó
célja az említett vállalkozással való tartós kapcsolat kialakítása révén hozzájárulás a másik
vállalkozásnak a tevékenységéhez.
- Az Egyéb részesedés minden olyan forgatási célból vásárolt tulajdoni részesedést jelentő
befektetés, amely nem tartozik a kapcsolt vállalkozások részesedései és a jelentős tulajdoni
részesedések közé.
- A Saját részvények, saját üzletrészek a vállalkozó által visszavásárolt (megszerzett)
tulajdoni részesedést jelentő saját befektetések. A visszavásárolt tulajdoni részesedést
jelentő saját befektetések között kell kimutatni a vállalkozó által ellenérték (visszaváltási
érték) fejében megszerzett visszaváltható részvényeket is a megszerzéstől az alaptőke
kötelező leszállításának cégbírósági bejegyzéséig. A saját részvényekkel, saját üzletrészekkel
esik egy tekintet alá a visszavásárolt (megszerzett) szövetkezeti részesedés (ideértve az
átalakított befektetői részjegyet is). A visszavásárolt (megszerzett) szövetkezeti részesedésre
e törvény saját részvényre, saját üzletrészre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni
- A Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok azok a követelést megtestesítő
értékpapírok, amelyeket forgatási célból, kamatbevétel, illetve árfolyamnyereség elérése
érdekében szereztek be, továbbá azok, amelyek a tárgyévet követő üzleti évben lejárnak.
Itt kell kimutatni a tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok mérleg forduló naptól
számított éven belüli törlesztő részleteit is.
- Értékpapírok értékelési különbözete (nem képezi a tananyag részét)

A pénzeszközök a készpénzt, az elektronikus pénzt és a csekkeket, továbbá a bankbetéteket


foglalják magukban.

A pénzeszközök mérlegtételei:
- A Pénztár a gazdálkodó székhelyén, telephelyein őrzött készpénz mennyiségét jelenti,
amely lehet hazai fizető eszköz (Ft pénztár), vagy külföldi készpénzes fizetőeszköz (valuta
pénztár). A Csekk egy másik gazdálkodó által kibocsátott kötött formátumú, nemzetközi
jogban szabályozott fizetési ígéret, amely meghatározott időn belül készpénzre, vagy
számlapénzre váltható.
- A Bankbetétek a hitelintézeteknél szerződés alapján, a számlán elhelyezett
pénzösszeg alapján pénzre szóló követelést testesít meg. A számlán vezetett összeg lehet
hazai fizető eszköz (Ft számla), vagy külföldi fizetőeszközre szóló követelés (devizaszámla).
Aktív időbeli elhatárolások

Az időbeli elhatárolások az összemérés, a teljesség és az időbeli elhatárolások számviteli


alapelvek követelményeinek tesznek eleget.

Aktív időbeli elhatárolásként számoljuk el, ha tárgyévben merül fel a gazdasági


esemény és a lezárt üzleti évre vonatkozóan eredményt növelő hatásuk van. Egyik esetben
a könyvelésre általában bizonylatok hiányában csak a mérlegkészítés időszakában kerül sor
(bevételek), a másik esetben a bizonylat a gazdasági esemény bekövetkezte előtt kerül
könyvelésre (ráfordítások), és ezeket kell korrigálni a mérlegforduló napon.

Aktív időbeli elhatárolásként - elkülönítetten - kell a mérlegben kimutatni az üzleti év


mérlegének fordulónapja előtt felmerült, elszámolt olyan összegeket, amelyek költségként,
ráfordításként (ideértve a halasztott ráfordításokat is) csak a mérleg fordulónapját követő
időszakra számolhatók el, valamint az olyan járó árbevételt, kamatot- és egyéb
bevételeket, amelyek csak a mérleg fordulónapja után esedékesek, de a mérleggel lezárt
időszakra számolandók el. Továbbá ha a kötelezettség visszafizetendő összege nagyobb a
kapott összegnél, és a visszafizetendő összeget a mérlegben - jogcímének megfelelően - a
kötvénykibocsátás miatti tartozások, az egyéb kötelezettségek vagy a váltótartozások között
mutatják ki, akkor a fizetendő kamatként elszámolt különbözetből a tárgyévet követő üzleti
év(ek)et terhelő összeget az aktív időbeli elhatárolások között kell állományba venni, és
időarányosan kell elszámolni.

Aktív időbeli elhatárolások mérlegtételei:

- A Bevételek aktív időbeli elhatárolása: Mérlegforduló napon elszámolható járó


kamatok, a mérlegkészítés időszakában utólag megkapott bérleti díj, késve számlázott
kiszállítás. - A Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása: Olyan eredményt növelő
korrekciós tételek, amelyek a lezárt üzleti évben lekönyvelt költségeket csökkentik, mert a
teljesítések részben, vagy teljes egészében majd a következő üzleti évben fognak megtörténni,
így nem az üzleti év költségei. Pl. előfizetési díj, bérleti díj, lízing díj.
- A Halasztott ráfordítások nem képezi a tananyag részét.

Az aktív időbeli elhatárolások törvényi részleteit megtalálja a jegyzet 3. számú mellékletben.

You might also like