T5. A földrajzi burok fogalma és felépítése.

A szünbiológia fogalma és
részterületei. Az ökológia fogalma és helye a szünbiológián belül. Az ökológiai
faktor, populációk, közösségek fogalma. Lehetséges kapcsolatok a növény –
növény, növény –állat és állat – állat populációk között.
A földrajzi burok fogalma és felépítése

A „ nagy bumm” kb. 10-12 milliárd éve volt. Ősanyagfelhő keletkezett, melyből kialakultak az
atommagok. Leggyakoribb elemek: H2 ->76%, He ->23%, a többi 1%. A világegyetem
inhomogén. A világegyetem tágul, ezt a vöröseltolódásból tudják. A Nap és a Naprendszer: kb.
200 milliárd csillag található benne. A Nap 100ezer fényévre van. A Tejútrendszer szélén
vagyunk. Óriási sebességgel, 240 km/s-el kering a Napunk a Tejútrendszerben.
Naprendszer kialakulása:
1) Kozmikus elmélet: 5-6 milliárd évvel ezelőtt kozmikus porfelhő=>90%-ból lett a Nap, csak
10%-a nem zuhant a Napba, kialakult egy forgástest->ebből a bolygók.
2) Egyszerű katasztrófaelmélet: a Nap találkozott egy üstökössel->anyag esett ki belőle.
A Föld:
Ellipszis alakú pályán kering a Nap körül. 4,54 milliárd éve alakult. 29765 km/s a keringési
sebessége. Átmérő, tömeg és sűrűség tekintetében a Föld a Föld-típusú bolygókat tekintve a
legnagyobb. Gömbhéjas felépítésű. Több millió faj, köztük az ember élőhelye is. A Föld a
világegyetem egyetlen bolygója, melyről ismert, hogy életet hordoz. A felszínén egy milliárd év
alatt az élet is megjelent. Azóta a bioszféra jelentősen megváltoztatta az atmoszférát, és más,
abiotikus összetevőit, s így nyílt lehetőség az aerob organizmusok osztódásos szaporodására, s
létrejött az ózonréteg mely a földi mágneses mezővel közösen megakadályozta az ártalmas
kisugárzásokat, s így jöhetett létre élet a felszínen. A Föld fizikai összetétele, földtörténete és
pályája lehetővé tette, hogy az élet napjainkig is fennmaradt. A világon létrejövő körülmények a
várakozások szerint még mintegy 1,5 milliárd évig támogatják az élet jelenlétét, de ezt követően
a Nap egyre erősödő fényerőssége el fogja tüntetni a bioszférát.
A földrajzi burok:
A Földnek az a burka, amelyben érintkeznek, összefonódnak, egymásba hatolnak, és
kölcsönhatásban vannak az atmoszféra alsó rétege, a litoszféra felső rétege, a hidroszféra és a
bioszféra. A Föld szférái, azaz a Föld magja, illetve a légkör és a világűr határa között lévő tér
felosztása sávokra egy képzeletbeli vonal mentén. A szomszédos szférák anyagi összetétele
többnyire jelentősen különbözik. A szférákra anyagaik állandó kölcsönhatása és kicserélődése
jellemző.
Részei: A) Geoszféra - élettelen környezet
B) Bioszféra - élő környezet
C) Nooszféra – ember által létrehozott és fenntartott környezet
A) Geoszféra: 1. Litoszféra – szilárd kéreg
2. Hidroszféra – vízburok
3. Atmoszféra – légkör
1. Litoszféra: szűkebb értelemben maga a földkéreg. A földkéreg és a földköpeny vele együtt
mozgó, felső részének összefoglaló neve. Alsó határa kb. 100–150 km mélyen van. (A
földkéreg a legkülső, szilárd halmazállapotú gömbhéj, bolygónk tömegének mindössze 1%-a.
A szárazföldek alatt 30–70 km vastag – felül gránitos, alatta bazaltos. Az óceánok alatt csak
5–8 km-es bazaltréteg van.) Por, hordalék, szervetlen anyagok az élőlények testében.
Leggyakoribb elem: O2 46,6%, Si 27,7%, Al 8,1%, Fe 5% … A litoszféra 99,4%-át alkotja a
12 leggyakoribb elem.
2. Hidroszféra: Kitölti a litoszféra mélyedéseit. Világtengerek 1300 millió km 3 -> 97,2%,
kontinentális vizek 29,1 millió km3 . Összetétele: 85,8 % O2, 10,7% H2, 3,5% sótartalom. A
vízburok döntő tömege az óceáni medencékben található. A körforgás révén azonban a Föld
vízkészlete állandó mozgásban van, s így az összes geoszférát összekapcsolja. E hatalmas
tömegű "vándorláshoz" az energiát a napsugárzás biztosítja. A földfelszín 71 %-át, mintegy
350 millió km˛ felületet borít víz. Földünk hatalmas vízkészletének (kb. 1200 millió kmł) 97
%-a a sós víz és csak alig 3 %-a (kb. 36 millió kmł) az édesvíz, de ennek is döntő része, kb.
2,2 % jégtakaróként halmozódott fel, elsősorban a Déli-sarkvidéken. Az emberiség
rendelkezésére - elsősorban a folyókban és tavakban - az édesvízkészlet 1%-a, a teljes földi
vízkészlet 0,03 %-a áll, ebből kell gazdálkodni!
3. Atmoszféra: Légkör, a Föld gravitáció által fenntartott gázburka. Összetétele: alapgázok
(N, O, H, nemesgázok), nyomgázok, aeroszolok (szilárd-> por, folyékony-> köd,
szilárd+folyékony-> füst). A benne lévő O2 egy része ózonpajzsot alkot, ami 22km
magasságban található. Sűrűsége felfelé haladva csökken. Az összetétele nem változik 40km
magasságig, csak hígul. Szerkezete: a) Homoszféra: - Troposzféra (Bioszféra), - Sztratoszféra
(Ózonréteg), - Mezoszféra (A Föld légkörébe lépő legtöbb meteorit itt ég el), b) Heteroszféra:
- Termoszféra v. Ionoszféra (A napsugárzás hatására ionizáció. A rövid- és hosszúhullámú
rádióadások visszaverődnek), - Exoszféra v. Magnetoszféra (Elektromágneses jelenségek)
B) Bioszféra: A Föld kőzetburkának (litoszféra), vízburkának (hidroszféra), levegőburkának
(atmoszféra) azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe. A bioszféra élő
anyaga, a biomassza mintegy 1900 gigatonna szenet tartalmaz, ez a földfelszínre
vonatkoztatva 3,7 kg/m2 szénnek felel meg (átlagosan a tengereken és a szárazföldön). Kitölti
az egész hidroszférát. A litoszférának csak a felső rétegén van (kb. 3 km). Az atmoszféra alsó
részét. Felső határa az ózonpajzs. Közel 80%-a víz. Szárazanyagtart. 20%, ennek 50%-a C,
25%-a O2, 9% N2, 7% H2, 1% P és S.
C) Nooszféra: A nooszféra a görög νους (nous) szóból származik, melynek jelentése: elme,
tudat. A nooszféra az ember tevékenysége által befolyásolt övezete a Földnek, tehát a globális
tudat szférája.
A szünbiológia fogalma és részterületei
Fogalma: Az egyed feletti szerveződési szintek jelenségeivel foglalkozó biológiai
tudományág.
Két fő résztudománya:
- Szünfenobiológia: Az élőlénypopulációk és populációkollektívumok tér-időbeli előfordulási
mintázatának leírásával foglalkozó tudomány. (Ennek része a társulástan/cönológia és a
biogeográfia is.)
- Ökológia: Az ökológia a szünfenobiológia által már leírt jelenségek környezeti hatótényezők és
a vizsgált rendszer toleranciatényezőinek összekapcsoltságán (komplementációján) és ebből
fakadóan a környezeti limitáción alapuló okait és következményeit vizsgáló tudomány. Az
ökológia a tudományoknak azon ága, amely az élettereket, az élőlények és a környezet
kapcsolatait vizsgálja. A kifejezést 1866-ban alkotta meg Ernst Häckel német darwinista biológus
az "öko" (görögül oikosz="lakás, "ház", "háztartás") és a lógia (görögül logosz="tudomány")
szavakból. Az ökológia a biológiához, s azon belül az egyed feletti(populáció, társulás,
ökoszisztéma, bioszféra) szünbiológiához tartozó, tehát élőlényközpontú tudományág;
környezetbiológiának is szokták közhasználatban nevezni. Környezetbiológiai jelenségeket
előidéző okokat, kényszerfeltételeket, a jelenségek mechanizmusát és hátterét kutatja. Az
ökológia az élőlény populációk és élőlény-együttesek tér-időbeli eloszlásával és az azt előidéző
okokkal foglalkozó tudomány. Más vélemények szerint az ökológia az ökoszisztémák
működésével foglalkozó tudomány.
Ökológiai faktor v. tényező: Az ökológiai tényezőket három fő csoportba sorolják:
1. Klimatikus tényezők
a) Földrajzi helyzet, fekvés
b) Légköri paraméterek
c) Klimatikus indexek
2. Edafikus tényezők
3. Biotikus tényezők
1. Klimatikus tényezők
a) Földrajzi helyzet, fekvés: A földrajzi helyzet meghatározza az alapvető makroklimatikus
adottságokat: maximális lehetséges besugárzást, s ezáltal a léghőmérsékletet is. Az egyenlítőtől
távolodva mindkettő paraméter egyre kisebb lesz. A földrajzi helyzet hatását a tengerszint feletti
magasság módosítja. Magasabb fekvés hasonlóan hat, mintha az egyenlítőtől távolabbra lenne az
adott hely.
b) Légköri paraméterek: fény, hőmérséklet, csapadék, páratartalom, szél, idő, időjárás, klíma.
c) Klimatikus indexek
2. Edafikus tényezők: Talajtényezők. Direkt módon is hat a növényre, hiszen a gyökérzet a
talajból veszi fel a vizet és a benne oldott anyagokat. A talaj felett kialakuló klíma
befolyásolásával pedig indirekt módon hat a növényre.
3. Biotikus tényezők: Biotikus tényezőknek az élő környezet által okozott hatásokat nevezzük.
Ezek lehetnek kedvező, sőt nélkülözhetetlen hatásúak (pl.: talaj mikroflórája, mikrofaunája),
de károsak is (pl.: kórokozók, kártevők, vadak).
Populációk, közösségek:
Az élővilág egyedei nem egyenletesen oszlanak el a földön, hanem élőhelyeiken kisebbnagyobb
csoportosulásokba tömörülve találhatók. Az azonos fajhoz tartozó, a faj folytonosságát fenntartó
szaporodásközösséget, populációnak nevezzük. A legegyszerűbb közösségben azonos fajú
egyedek élnek együtt. Ezt populációnak nevezzük. Az ebben élő egyedek egymás között
szaporodnak, így a populáció fennmarad. Természetes körülmények között a különböző fajok
populációi egymással szoros kapcsolatban, társulásban élnek. A társulást alkotó populációk
együttélése nem véletlen csoportosulás. Az egyes populációk csak meghatározott környezeti
feltételek között képes fennmaradni. Így választódnak ki. Az élőlények meghatározható
felépítésű és működésű közösségeket alkotnak. Ezek egymásra épülő szerveződési szintek a
populáció, a társulás, a biom ill. a bioszféra. Ezeket az egyed feletti szerveződési szintnek
nevezzük. Az élőlények közösségei egy adott földrajzi térben, az élőhelyen élnek. Az illető
közösséget számos hatás érheti, például a hőmérséklet ingadozása, a változó fény- és
talajviszonyok, vagy a környező élővilág összetételének megváltozása. Ezek a hatások
természetesen eltérő módon érintik a különböző fajok közösségeit. Az élőlények közösségeire az
élőhelyen ható tényezők összességét környezetnek nevezzük. A populáció szerkezeti felépítése 4
részre osztható.
- Egyedszám: egy adott területen élő, egy fajhoz tartozó egyedek összeszámolásából
kapjuk meg a populáció abszolút nagyságát. (Ez a szám nem alkalmas az össze- hasonlításra.)
- Sűrűség: Az élőhelyek méretei és környezeti tényezői is eltérőek lehetnek. Ezért célszerűbb az
egyedszámot területi vagy térfogati egységre megadni. Ez már nem az abszolút nagyságot jelenti,
hanem azt, hogy egységnyi területen ill. térfogatban hány egyedet találunk.
- Térbeli eloszlás: Az élőlények mindig a legoptimálisabb életfeltételekkel rendelkező
területeken csoportosulnak.
- Koreloszlás: A természetes populációkban együtt élnek a különböző korosztályok
képviselői.
A populációk változásai:
A populációk egyedszáma az idő múlásával folyamatosan változik. Ezt a születések és a
halálozások száma is befolyásolja. Az élőlények szaporodását környezetük adottságai is
behatárolják, és ezt reális szaporodóképességnek nevezzük.
A populációk növekedését az egyedszám meghatározott idő alatti változásával fejezhetjük
ki. Az egyedszám változási sebessége a születések és a halálozások különbségével azonos. A
fiatal koreloszlású populációban az egyedszám növekedés felgyorsul, de a populációk
fenntartásához szükséges anyagok mennyisége korlátozott. Ezért idővel tehát csökkenti a
populáció növekedésének ütemét, kimeríti az anyagi forrásait, miközben nő a halálozások
aránya. A populáció egyedszáma többnyire egy stabil érték körül ingadozik. A populáció
növekedését jelentősen befolyásoló tényező még a populáció életkora és termékenységi ideje
és az egyedek vándorlása.
A csupa fiatal egyedekből álló populáció az ivarérett kor eléréséig nem szaporodóképes. A
tisztán idős egyedeket tartalmazó populáció pedig esetenként a kihalás felé tart. A természetben
csak kevés egyed éri el az életkor végső határát.
Az ivarérettséget elért egyedek termékenysége is fajok szerint változik. Vannak, amelyek
halálukig termékenyek, (pl.: bükkfa) és vannak amelyek bizonyos életkor után csökkenő,
illetve teljesen megszűnő termékenység (pl.: ember). A vándorlások egy populáció egyedszámát
elsősorban növelheti, de csökkentheti is azt. A növények is vándorolhatnak a szél és a víz útján.
A populációk kölcsönhatásai:
Egy adott területen különböző fajok populációi élhetnek együtt. Ezek kisebb-nagyobb mértékben
befolyásolhatják egymás működését. Ez lehet közvetlen (ragadozó, zsákmányállat), És közvetett
(bükkpopuláció amely az alsóbb szinten élő növények fény és hőmérsékleti viszonyait változtatja
meg.). Megkülönböztetünk előnyös hatást (+), hátrányos hatást (-), és semleges hatást (0).
Előnyös (+,+) hatás:
Az együttélést mint kölcsönhatást szimbiózisnak nevezzük. A pillangós virágú növények
nitrogénkötő baktériumokkal alkotnak szimbiózist. A baktériumok behatolnak a gyökérszövetbe,
ahol gyökérgümőt képeznek. Ebben élve megkötik a talajlevegő nitrogéntartalmát és az ebből
keletkező ammónia már a növény számára is felvehető.
A magasabbrendű nővény (egyes fenyő és tölgyfajok) gyökerével gombák élnek együtt.
Az állatvilágban például a termeszek belében, cellulózbontó ostoros egysejtűek élnek. Vagy a
gomba termesztő hangyák, ahol a hangyák táplálék miatt termesztik a gombát, de a gombának
ez segít az elterjedésben.
Hátrányos (-,-) hatás: Ez a másik alapvető kölcsönhatás a populációk között. Ilyen esetben a
populációk egymás közötti versenynek vannak kitéve az előnyösebb élettér megszerzéséért.
Ilyen jelenség az esőerdőkben a liánok és a fánlakó növények a lombkorona szint minél
magasabb pontjának elérése.
A kölcsönhatások közül megkülönböztetünk még élősködő (+,-) kapcsolatot, ahol az egyik
faj populációja élősködő, amely a gazda faj populációjából táplálkozik. Az élősködés a
gazdaszervezet károsodásával jár, többnyire anélkül, hogy elpusztulna. Ez a kölcsönhatás csak
a parazitának előnyös. Ilyen parazita pl. a peronoszpóra, ill. a horgasfejű galandféreg.
A táplálkozási kapcsolatok kölcsönhatása a zsákmányszerzés (+,-) is. Az állatok nagyobb
részét a növényevők képezik. Vannak olyan állatok melyek növényt és állatot egyaránt
fogyasztanak ezek a mindenevők.
Populációk közti kölcsönhatások (Lehetséges kapcsolatok a növény – növény,
növény –állat és állat – állat populációk között.)
Az élő környezeti tényezőket a populációk, és fajok közötti interakciók adják. Egy társuláson
belül kölcsönhatásban állnak egymással, és befolyásolják egymás létét. Interakciók lehetnek
semlegesek, negatív, illetve pozitív irányúak. Továbbá létrejöhet növény-növény, állatnövény,
állat-állat, ember-növény, és ember-állat között.
1. KONKURENCIA (versengés): Egyes populációk (fajok) harca a különböző ökológiai
faktorokért (ld. élettelen környezeti tényezők). Nehéz mérhető módon megragadni, mi az a
versengés, és miként folyik az. Ezért nem külön-külön ökológiai tényezőket néznek, hanem
egységében, összességében, komplex tényezőként nézik (a populáció demográfiai viszonyait
nézik, pl. egyedszám-váltakozás).
Kompetíció a versengés demográfiai oldala, amely lehet intraspecifikus (fajok között a
populáción belül), illetve interspecifikus (populációk között). „Mikor lép fel? Ha mindenki
ugyan azt akarja.” Ha bizonyos fajok/populációk (ezentúl „f/p”-k) környezeti igényei
megegyeznek, akkor az egyik f/p szeretné kiszorítani a másikat. Minél több az egybeeső
környezeti tényező, amiért a két, vagy több f/p vetélkedik, annál nagyobb a versengés. Cél,
hogy az egyik f/p a másikat kiszorítsa, amely az adott f/p növekedésének gátat szab. Vég
nélkül nem zajlik, egyik esetben előbb-utóbb az egyik kiszorítja a másikat, ez a kompetitív
kizáródás elve. Jobbik eset, ha megoszlik a terület egymás között (megférnek egymás
mellett).
Az élőlények olyan mechanizmusokat alkalmazhatnak, amellyel az ellenfél esélyét csökkentik,
vagy a saját esélyeit növelik. Ilyen pl. (növényvilágból hozok példát) a magméret növekedése
(több tápanyagot tud raktározni), késleltetett csírázás (a mag sokáig elfekszik a talajban), vagy a
karakter eltolódás. Ez utóbbi azt jelenti, hogy pl. ha két rokon faj egy területen él, akkor
különbségek lesznek a reproduktív szerveikben. Egyébként ha nem él egy területen a két közeli
faj, akkor egyforma ezen szervük (így a karakter eltolódással - pl. a porzóméret különbségének
kialakulásával - más rovarfajok végezhetik a beporzást). A versengés mindkét félnek negatív
jellegű kapcsolat (közvetlenül).
2. PARAZITIZMUS (élősködés) : a gazdaszervezettől a tápanyag elszipkázása. Gombák és
baktériumok, illetve férgek élnek vele elsősorban. Kell hozzá egy hordozó (gazda)szervezet,
ahol tud élősködni. A parazita érdeke, hogy a parazitált élőlény minél tovább éljen.
(Hyperparazitizmus: a parazitának is van parazitája). A parazitizmus az egyik félnek negatív,
a másik félnek pozitív jellegű kapcsolat.
3. RAGADOZÁS, ZSÁKMÁNYOLÁS, PREDÁCIÓ: Mindennemű táplálék megszerzése és
elfogyasztása (egyesek a parazitizmust is ide sorolják). Predáció (ragadozás): a táplálék teljes
elpusztítása és megevése. Egyik populáció egyedei tápláléknak tekintik a másik populáció
egyedeit –herbivoria, predáció, parazitizmus. Herbivorizmus (növényevés) során a növény
maga nem pusztul el (általában), csak csonkább lesz (kivéve magpredáció – speciális!!!).
Növényi részek fogyasztásától függően lehet specialista vagy generalista. Taxonómiai
csoportosítás: állat fogyasztók – carnivor – ragadozó, növényfogyasztók – herbivor –
növényevő, mindkettőt fogyasztók – omnivor – mindenevő. Generalista: több prédája van,
stabilizálják a préda populációkat. Specialista: 1 prédára specializálódott, instabilitást
okoznak. Specializáció mértéke: Monofág – elvben csak egy bizonyos faj egyedein él pl.:
koala, Oligofág – csak egy család fajain él pl.: burgonyabogár, Polifág – több család fajain él
pl.: sáskák, szöcskék. Növényi carnivoria: oka: Tápanyagéhség (Nitrogén‐éhség): -Magas a
talaj víztelítettsége, -Alacsony pH, -Oxigénszegény állapotok. Állati szervezetek zsákmányolása
a nitrogénéhség lefedésére. Filogenetikailag megjelenése polifiletikus jelenség.
Csapdamechanizmusok: Aktív csapdák: A növényi szervezetek gyors helyzetváltoztató mozgását
feltételezik. Típusai: - zárócsapdák, - ajtóscsapdák.
Passzív csapdák: legtöbbször valamilyen statikus csapda ejti foglyul a prédát. Típusai: -
veremcsapdák, - ragasztó alapú csapdák
4. ALLELOPÁTIA, ANTIBIÓZIS: A kompetíció egy speciális esete, ami során a növény
aktívan, vagy elhalt szerveinek bomlásával, növekedés és fejlődésgátló kémiai anyagokat
juttat a környezetébe. Direkt gátló mechanizmus. Ilyen az egyik populáció/faj kémiai
vegyületeinek, termékeinek negatív hatása a másikra nézve (pl. egyes gombák penicillinje a
környező baktériumokra nézve). Az egyik félnek semleges, míg a másik félnek negatív
jellegű kapcsolatot jelent.
5. NEUTRALIZMUS: semleges együttélés (mindkét félnek semleges).
6. KOMMENZALIZMUS (asztalközösség): +; 0 kapcsolat. Egy társuláson belül a p/f-k
egymás közötti laza kapcsolata. Az egymás mellett élésből előnyei származhatnak az
egyedeknek. Ilyen pl. egyes kúszónövények árnyékot, vagy támaszt adhatnak más fajoknak.
Az egyik félnek pozitív, a másik félnek pozitív, vagy semleges jellegű a kapcsolat.
7. SZIMBIÓZIS: Lazább és szorosabb kapcsolat is lehet. Kölcsönösen támogató együtt élő
kapcsolat, ahol mindkét félnek előnye származik az együttélésből. Szűken vett szimbiózis
esetén testi kapcsolatról van szó, a felek egymás nélkül nem tudnak élni (pl. zúzmók esetén).
A mutualizmus esetén a testi kontaktus nem szükséges (pl. cápák és tisztogatóhalak). Az
olligancia olyan szimbiózis, ahol egyáltalán nincs testi kontaktus, és időszakos az egymás
mellett élés (pl. zebra-gnu-antilop közösség). Intracelluláris szimbiózis olyan eset, ahol az
egysejtű szimbionta beépül a gazdaszervezet sejtjeibe, segítvén pl. a gazdaszervezet
anyagcseréjét.
8. KOEVOLÚCIÓ (együttes fejlődés): biocönózisok közötti szoros együttélés következtében
történő közös evolúciós fejlődés (pl. növény-növényevő között). Kialakulhat mutációval is.
De létrejöhet olyan eset is, hogy az egyik fél számára ehetetlen lesz egy növény, és így
megszakad a kapcsolat, viszont megjelenhet egy új növényevő család, amely megeszi ezt az
újfajta növényt, és új irányt vesz fel az evolúció.
Koevolúció részét képezik az evolúciós trükkök, amelyek a ragadozók megtévesztését
szolgálják. Ilyen a mimikri jelensége. Ennek két változata van. A Müller-féle mimikri esetén
az élőlény beleolvad a környezetébe (nagy sűrűségben élő élőlényeknél, ahol a ragadozó nem
válogat). A Bates-féle mimikrinél mérgező, vagy ehetetlen élőlényeket „utánoz” az adott faj
(ez kicsi sűrűségben előforduló fajoknál van).
Másfajta evolúciós trükk a magparazitizmus amikor is a tápnövénybe bújik el az élőlény.
Követik a növény evolúcióját ezek a lények, ahol élnek. Mindkettő tehát a koevolúció része,
amely egymást parallel követő evolúciós fejlődést igényel.