1.5.

Pedagógiai pszichológia:

- A pedagógiai pszichológia tárgya, jelentősége:

Tárgya: a lelki folyamatokkal, tevékenységekkel és állapotokkal, közös szóval a lelki jelenségekkel

foglalkozó tudomány. A pszichológia leírja, milyen az ember, a pedagógia a „hogyan
fejlesztés”-re ad választ.

- A pedagógiai hatás pszichológiai törvényszerűségei

A pedagógiai hatás általános sajátosságai:

 tervszerű és célirányos tevékenység : tanterv(ismeretbővítés, készségek, jártasságok, képességek,

kompetenciák)
 bipoláris tevékenység

A pedagógiai hatás törvényei:

 a nevelés társadalmilag meghatározott

 a nevelési módszerek kettős meghatározottsága
 a közösségi hatás fokozott hatékonysága

A személyiségfejlesztés törvényei

A tanulóktól érkező visszajelzések:

 a tanulók viselkedése
 a tanulók teljesítménye
 a tanulók fejlődése

- Jellemezze a szokás kialakítás pszichológiai kérdéseit a bölcsődei és az óvodai

nevelésben.

 Bölcsőde:

Szokás kialakításának feltételei:

-         a gyermek alkalmas legyen a végrehajtására (kor, eü. állapot)
-         szívesen hajtsa végre a feladatot
-         következetesség
-         rendszeresség
-         példamutatás
Higiénés és életmódbeli szokások:
A személyes higiénébe beletartozik mind a testápolás, az öltözködés és a gyermeket körülvevő környezet
tisztasága is. A helyes testápolási és öltözködési szokásokat játékos feladatok megoldásával rögzíthetjük,
mert a gyermekek az ismereteket könnyebben elsajátítják játékos formában. A kisgyerek nem az utasításból
tanul, hanem a magyarázatból. Ezért mikor megkérjük valamire, mindig tegyük hozzá, hogy miért tegye
meg. A gyerekek a felnőttek viselkedését és cselekedeteit utánozzák, így nekik mindig jó példát kell
mutatniuk, a gyermekkel látatni kell, hogy ez a napi rutin része így ő is szívesen fogja elvégezni a
cselekvést. A gyermek sikeres próbálkozásait a kisgyermeknevelő és a szülő megerősítéssel, dicsérettel
jutalmazza (ez növeli az együttműködési kedvet), a sikertelenségért viszont nem jár elmarasztalás. A
kisgyermeknevelőknek és a szülőknek biztosítaniuk kell időt a gyermeknek a további próbálkozásra.

Alvás:
Az életmódbeli szokások közé tartozik az alvás. A kellő mennyiségű és minőségű alvás elengedhetetlen a
test és az agy fejlődéséhez, regenerálódásához. A gyermek számára fontos megtanítani a napi időbeosztás
szerinti lefekvést.

Alapvető higiénés szokások:

-        szappanos kézmosás (étkezés előtt után; WC használat előtt és után, illetve a szabadban töltött játék
után), ezen belül a megfelelő szappan használat
-       fogmosás, ezen belül a megfelelő fogmosási technika elsajátítása
-       étkezési szokások, ezen belül szalvéta használat, illetve gyümölcs és zöldség fogyasztás, megfelelő
mennyiségű víz bevitel
-       zsebkendő használata
-       WC használat, ezen belül WC papír használat (lányoknál: elölről hátra történő WC papír használat),
illetve WC lehúzása
- Öltözködés, az időjárásnak és a tevékenységnek megfelelő ruházat kiválasztása

Kulturális és kommunikációs szokások:

A kisgyermeknevelőnek fontos hogy szóban felhívja a gyermek figyelmét arra, hogy az „akarom ” szó
helyett a „szeretném” szót használja. Fontos hogy illendő beszédre oktassuk a gyermeket, Például: kérem,
szeretnék, bocsánat, köszönöm. A gyermek számára érdemes mindent magyarázattal alá támasztani, mint
például azt is, hogy a felnőttekkel és gyermektársaival hogy illik beszélni.

A kisgyermekkori tanulás folyamatos, színterei a természetes élethelyzetek: a gondozás, a játék, a felnőttel

való együttes tevékenység és kommunikáció.

A tanulás formái: utánzás, spontán játékos tapasztalatszerzés, gondozónő-gyermek interakcióra épülo

ismeretszerzés, szokáskialakítás.

A fejlodés, a tanulás, folyamatos, idokorlátok nélküli, egyéni ütemnek megfelelo. Nem a végeredmény
gyors elérése a cél, hanem, hogy minden gyermek örömteli tevékenységek során jusson elobbre, haladjon
ezen az úton. A tanulás legfontosabb irányítója a személyes kíváncsiság, az érdeklodés. A
kisgyermeknevelővel kialakított érzelmi kapcsolat, a gyermekről a jelzések kihatnak a személyiség
egészséges alakulására .A gondozás jelentős mértékben befolyásolja a
szokáskialakítást és az önállósodást.
A gyermek személyi és tárgyi környezetének állandósága („saját” gondozónő – rendszer, felmenő rendszer
csoport- és helyállandóság) növeli az érzelmi biztonságot, alapul szolgál a tájékozódáshoz, a jó szokások
kialakulásához. A napirend folyamatosságából, az egyes mozzanatok egymásra épüléséből fakadó
ismétlődések tájékozódási lehetőséget, stabilitást, kiszámíthatóságot eredményeznek a napi események
sorában, növelik a gyermek biztonságérzetét.
A gyermek új helyzetekhez való fokozatos hozzászoktatása segíti alkalmazkodását, a változások
elfogadását az új megismerését, szokások kialakulását. A biztonság nyújtása természetszerűleg magába
foglalja a fizikai és a pszichikai erőszak minden formájától való védelmet is.

Önállósulásra ad lehetőséget: Szép, korszerű, a gyermekek méretének megfelelő WC-k, mosdók, amelyek
segítik a helyes szokások kialakulásának és az önállóság gyakorlásának
feltételeit.

 Óvoda:

 Életkoruknak megfelelően megtanulják a kulturált étkezés szokásait. Asztalnál enni,

evőeszközöket, szalvétát használni. Evés közben halkan beszélgetni, hogy közben a falat is
időben lecsússzon.

 Türelmet tanulni, mások mondanivalójának meghallgatására, tudni kivárni, mire rá kerül a

sor bármiben, akár az ételosztásban akár a játékban.

 Fogmosásnál megtanulni, hogyan kell a fogkefét a rágcsálás helyett tisztításra használni, a

finom fogkrémet pedig lenyelés helyett a mosdóba kiköpni.

 A WC utáni kézmosás szokása, a levetett ruha, cipő, játék helyre rakása, a belépő társ, vagy
vendég üdvözlése.

- Jellemezze a nevelés különleges eseteit, tudja felsorolni tüneteit és a

problémakezelésének módjait.

A pedagógusok munkájuk során gyakran találkoznak olyan gyermekekkel, akik nem fogyatékosak, de
magatartásuk jelentősen eltér az adott életkorban elvárható helyes magatartástól. A normától eltérő
különbözőségek szerint a gyermek lehet: kiemelkedő képességű, lassabban fejlődő, nehezen nevelhető,
hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett.

 A kiemelkedő képességű gyermek.

A kiemelkedő képességű tanulók eredményességét több tényező is meghatározza:

– A tanuló műveltsége, az ismereteinek mennyisége és minősége. Róluk mondják tanáraik hogy "éles
eszűek" "okos gyerekek", vagy "jól fog az agyuk”.
– Az intelligens tanulóra az ismeretek gazdagságán túl a követelményeknek megfelelő tanulás vagy
viselkedés jellemző.
– A kreatív tanulónak lehet, hogy nincs annyi tárgyi ismerete, mint a műveltnek, de ötletessége,
eredetisége, következtető - általánosító - lényeglátó képessége az átlag fölé emeli.
Általában a "jó gyerekről" kialakított nevelői eszmény az, hogy szófogadó, gondolatai nem kalandoznak el,
a kérdésre azt válaszolja, amit a tanár vár tőle. Ezek a gyerekek viszont nehezen tűrik a korlátokat, a
kötöttségeket.

 A lassabban fejlődő gyermek.

A fejlődési tempó meglassúbbodását késleltetett fejlődésének (retardációnak) nevezzük. A retardált

fejlődés lehet testi, személyiségbeli és értelmi elmaradás. Egy ok több következményhez vezethet, de egy
következmény több okkal is állhat összefüggésben.

A fejlődési elmaradásnak lehetnek biológiai okai (öröklött testi, idegrendszeri tulajdonságok, sérülések,
különböző ártalmak, betegség nyomán szerzett rendellenességek), és szociális okok (káros környezeti
hatások, személyiségkárosító, vagy hiányos, nem megfelelő mértékű szociókultúra).

Fajtái:

 Infantilis. Gyermekdedet jelent, ami testi, érzelmi vagy személyiségfejlődésbeli tempó

meglassúbbodását jelöli.
 Cerebroaszténiás: Idegi-pszichikai gyengeség állapota.
 Gyengén látó és nagyothalló.
 Magatartás-zavar. Szocializációs zavar.

A retardáció megjelenhet a motivációban (közösségi passzivitás), érzelmi-akarati életben (ingerlékeny,

gátlásos, dacos, akaratgyenge), szociális képességekben (pl. feszültségtűrése hiányos, kapcsolatteremtő-
szervező, együttműködő képessége gyenge) és jellemfejlődésében (megbízhatatlan, rosszindulatú,
felelőtlen).
A retardáció nem jelent fogyatékosságot, de semmiképpen nem tekinthetjük a fejlődési tempó meg-
lassúbbodását természetes jelenségnek.

 Hátrányos helyzetű és veszélyeztetettség.

Akkor mondjuk egy gyermekre, hogy hátrányos helyzetű, ha a környezeti hatások gátolják abban, hogy
adottságainak megfelelően fejlődjön. Az alacsony jövedelem, a rossz lakásviszonyok közrejátszhatnak,
meghatározóbb azonban a család kulturális helyzete: az, hogy a művelődés milyen szerepet kap a család
életében.

A veszélyeztetett gyermek személyiségfejlődésében is gátolt. Ennek több oka lehet:

 Hiányoznak azok az alapfeltételek - anyagi, érzelmi, nevelési esetleg egészségügyi, amelyek a

gyermek fejlődéséhez kellenek.
 A negatív szülői példa nyomán torz erkölcsi normák épülnek be a személyiségbe.
 Az ingerszegény környezet és ehhez társult elhanyagolás, mely sajátos viselkedési, viszonyulási
zavarok okozója lehet.
A veszélyeztetettség olyan környezeti probléma, amit a nevelő egyedül se megoldani, se ellensúlyozni nem
tud. Ilyenkor a gyermekvédelem, a gyámhatóság segíthet.
A neurotikus és disszociális tünetek belső feszültségek, melyek a követelmények és a gyermek
pszichofizikai fejlettsége közti különbségek miatt jönnek létre. Ez a belső feszültség, az általa lekötött
figyelem, a külső nyugtalanság, szorongás mindig jellegzetessége a hibásan fejlődött, a neurózis vágányára
került gyermeknek. A neurózisnál az ingerküszöb általában igen alacsony, főleg a feszültségek és
következményei: a szorongások elviselésére vonatkozóan. Ezért a gyermek ezektől a legkülönbözőbb
módon szabadulni, menekülni igyekszik.

Ennek következménye a feszültséget enyhítő neurotikus tünetek megjelenése.

 hipermobilitas. Túl-mozgékony magatartás jellemzője.

 figyelemzavarok. Az ideges gyermek nem képes figyelmét összpontosítani, mert figyelme
elterelődik.
 nappali álmodozás. Az elmerengés a gyermeket akarata ellenére "kényszerűen" lepi meg.
 gátoltság. A szorongás gyakran nagyfokú hallgatásban szóbeli elzárkózásban is megnyilvánul. A
gátlásosság nemcsak a világgal való kontaktusra terjed ki, hanem belső életükre is -
gondolkodásukra, érdeklődésük beszűkülésére, érzelmi életük elsivárosodására.

 Deviáns viselkedés.

A deviáns viselkedések olyan megnyilvánulások, amelyek közös jellemzője, hogy a társadalom által
elfogadott szokásoktól, normáktól eltérnek. A deviáns fejlődés folyamatjellegű, amelynek sajátos jelei
serdülő- és fiatalkorban kezdenek erősebben körvonalazódni.

A deviáns jelenségek körébe sorolható:

 bűnözés,
 öngyilkosság és annak kísérlete,
 alkoholizmus,
 kábítószerek használata,
 normasértő szexuális rendellenességek (pl. megrontás, nemi erőszak, exhibicionizmus, pedofilia).

Popper Péter és munkatársai felmérésében leggyakrabban az alábbi 10 tényezőt említik a deviancia oka-
ként:

 felbomlott család;
 a szülők alkoholizmusa;
 kulturálatlan, primitív miliő;
 elhanyagoló nevelés;
 rossz szociális, anyagi helyzet;
 brutális bánásmód;
 a család laza erkölcsi normái;
 a gyermeket érzelmileg elutasító szülők;
 kriminalitás a családban;lakótelepi életforma.
 A nehezen nevelhetőség.

A nehezen nevelhető (problematikus) gyermekek azok, akiknek a magatartása nem megfelelő és az

általánosan használt pedagógiai eszközökkel nem lehet náluk eredményt elérni, ugyanakkor azonban
gyógypedagógiai és javító-nevelést nem igényelnek. Ezért van nagy szerepe a pedagógiai-pszichológiai
képzettségnek, a tanulói személyiség ismeretének a jó tanár-diák viszonynak.

 mozgás-cselekvészavarai. hipermobil vagy túl-mozgékony gyerek

 idegrendszeri, fiziológiai működészavar. túlzott érzékenység, indokolatlan szorongás,
alacsony teherbírás, indulatkitörés, a kiválasztási funkciók feletti uralom hiánya.
 érzelmi-akarati élet zavarai. érzelmi kielégítetlenség, agresszió, dac, összeférhetetlenség,
túlzott félénkség, bátortalanság, hangulati labilitás, érzelmi sivárság éppúgy, mint túl erős kötődés
személyhez.
 értelmi fejlődés zavarai. tanulási elmaradás, figyelemkoncentráció gyengesége, szűk érdeklődés
értelmi vagy teljes érdeklődés-nélküliség, a képzelet-, gondolkodás és beszéd szórtsága, egyéb
nehézségei.
 erkölcsi élet - jellemfejlődés zavarai. gátlástalanság, rossz modellkövetés, hazudozás, lopás,
csavargás, a szabályokat el nem, fogadó magatartás.

A probléma helyes megoldása nem a tünetek kezelése, hanem a kiváltó okok feltárása és azok
megszüntetése vagy legalább ellensúlyosa.

A problematikus tüneteket kiváltó okokat és mechanizmusokat két tényezőcsoport határoz meg: az alkat és
élményszerepe, a biológiai és pszichoszociális (környezeti) tényezők csoportja.

– Biológiai tényezők. Öröklött hajlamok, adottságok, amiket genetikusan magával hoz elődeitől.

 A vele született sajátosságok, melyek terhesség alatt az anyát ért hatásokból származnak, valamint a
szülési rendellenességekből jöttek létre
 Születés utáni megbetegedések, rendellenességek, sérülések.

– Pszichoszociális tényezők. Azok a környezeti hatások, amelyek a gyermek pszichikumára,

idegrendszer-ének működésére hatnak.

 Az anya-gyermek kapcsolat zavari folytán sérül a gyermek kapcsolatteremtő készsége, erkölcsi

fejlődése. Különböző zavarok forrása lehet a családi légkörből származó sokféle hatás. Az otthoni
nevelési gyakorlat is válhat ártó tényezővé, ha nem a gyermek egyéniségéhez alkalmazkodik,
hanem helytelen módszereket használnak (pl. nevelés helyett anyagi javak biztosítása, vagy a
nevelés átruházása az iskolára).

 Iskolai vagy pedagógiai ártalmak:

a.) Az iskola légköre, értelmetlen és felesleges követelményeket támaszt, és a szabályok nem a tanulók
személyiségfejlődését célozzák, hanem legyen mit betartatni és megszegésük esetén legyen mi¬ért
büntetni.
b.) A pedagógus személyisége is lehet az ártalom kiváltója. Nem alkalmas a nevelésre az a pedagógus,
aki zárkózott, merev, rideg, aki nem képes szeretetét kimutatni, hiányzik belőle a derű, a humor.
c.) A nevelőtestület is lehet a pedagógusok "halmaz" és nem a nevelők közössége. Vagyis, ha a tan-
testületben ellenséges hangulat uralkodik. Lehet iskolában ellenséges a tanár-diák viszony, sőt
túlzottan pajtáskodó is.
d.) Az osztályközösségen belüli társas kapcsolatok jellege, stílusa, a barátkozás, a normarendszerrel
szembeni értelmi-érzelmi állásfoglalás is nagyon lényeges.
 - Mutasson rá a leggyakrabban előforduló nevelési nehézségekre (agresszió, indulat,
szorongás, félelem, gátlásosság).

 Agresszió:

Definíció: Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy – nyílt
vagy szimbolikus formában – valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat
okozzon.

A gyermek, mivel legkönnyebben utánzással tanul, hajlamos magába szívni, „eltanulni” a rossz
tulajdonságainkat, és gyakran ki is éli azokat. Különösen azok a szülők ütköznek meg gyermekük
viselkedésén, akik békés problémamegoldásra nevelik őket. Ők felnőttként jól-rosszul már megtanulták
kezelni az indulataikat, míg gyermekük még nem. Az agresszió idővel összegyűlik, és egyszer csak
kirobban és valamilyen a külvilágra irányuló cselekedetben nyilvánul meg. Vannak azonban gyerekek,
akik dühüket maguk ellen fordítják. Ilyenkor tapasztalhatjuk az önsebzést más néven falcolást; a kóros
soványságot vagy anoorexiát; a falási rohamokkal kísért önhánytatást vagyis a bulímiát stb. Ezeket
komolyan kell venni és mielőbb szakemberhez fordulni, mert önmagától nem múlik el csak súlyosabb lesz!

 Az agresszió kezelése:

- a hiba helyrehozatala, aktív részvétel a folyamatban- felelősségvállalás kialakítása, a

helyrehozatal legyen a következmény és nem a büntetés, vagy a kirekesztettség
- átterelés – hasonló, de elfogadható cselekvésbe való átirányítás, ötletek adása, minták, más
gyerekek bevonása is lehetséges, de nem feltétlenül (a fájdalom magányt igényel, máskor meg
társaságot)
- nem a gyereket kell megítélni, hanem a tettét – a harag egyfajta természetes, őszinte
kifejezése
- ne féljen a gyerek a következményektől, ne szüljünk újabb félelmet, újabb agressziót
generálva
- tilos a megszégyenítés fizikai és lelki értelemben egyaránt
- mese, rajz, zene, dráma stb. művészetek aktív gyakorlása
- akitv kapcsolat a családokkal- néha együtt az „áldozat” és a „tettes

 Fajtái:

 Önmaga elleni cselekedet, durva beavatkozás

 Mások elleni cselekedet, durva beavatkozás

- gyerek-gyerek
- gyerek-szülő
- gyerek-pedagógus

Típusa 1:
- nyílt = kiadja a gőzt magából
- elfojtott = sértődés, egyéb önpusztító forma, szomatikus tünetek
Típusa 2:
- instrumentális =. harc egy játékeszközért, eszközért, helyzetért
- indulati = düh eredménye, frusztráció, akadályoztatás esetén következik be

 Megnyilvánulások:

- fizikai:csipkedés, rúgás, stb….

- tárgyi: összetépés, rombolás, stb…
- lelki: megszégyenítés, kirekesztés stb….
- verbális: csúnya szavak, igaztalan vádak stb….

 Fiúk: több a fizikai agresszió

 Lány: több a verbális agresszió

 Háttérében állnak:

- a gyermekét egyedül nevelő szülő vagy kevesebb figyelmet törődést tud adni a gyermeknek, vagy túl
sok energiával, érzelemmel kapcsolódik hozzá (belső támaszt keres benne)
- elhagyatottságot, mellőzöttséget érez a gyerek, engedetlen lesz, nem tanul, ezért büntetik,akár a
kriminalitásig is eljut a dac nyomán
- rossz házasság, válás következményei: veszekedések, a gyermek bizalma megrendül
bennük; az elhagyott szülő a gyűlöletét a gyermekre vetítheti, titkolnia kell, hogy szereti a
másik szülőt, képmutatóvá, hazudozóvá válhat
- a csonka család nem annyira mutat korrelációt az antiszociális viselkedéssel, mint a rossz
családi élet, az állandó feszültségek és a verekedések!
- a család züllött életmódja (alkoholizmus, munkakerülés) melegágya a magatartászavarnak,a szülő
példakép lehet.

- figyelemfelkeltés – mindenkinek szüksége van rá, bár eltérő mértékben. A figyelmen kívül hagyásnál
a negatív figyelem is jobb. A figyelem iránti fokozott igény lehet adottság vagy helyzeti tényezők (pl.
testvér születése) függvénye.

- tekintély- és hatalomszerzés – mindenkinek igénye van az elismerésre is; a frusztrált gyerek

elismerés-, tekintély- és hatalomigényét nem tudatosan negatív formában, például agresszív
viselkedéssel, csúfolással, mások leszólásával, bosszantásával fogja kielégíteni akkor is, ha ennek
negatív következményei vannak.

- feszültséglevezetés - a gyerekek is jelentős stressz hatásnak vannak kitéve. Az ő esetükben a

feszültség hamar áttöri a viselkedés gátját, és fegyelmezetlenségben, a figyelem és a gondolkodás
szétszórtságában, mozgás- és beszédkényszerben, nyegleségben, agresszivitásban vagy éppen
passzivitásban, közönyösségben, érdektelenségben jelenik meg.

- modellkövetés - modellforrás lehet maga a nevelő, vagy éppen a virtuális valóság is. A családból
származó modellek a legkorábbi időszaktól a legintenzívebben fejtik ki hatásukat a viselkedés
alakulására. Alacsony szintű önreflexióval rendelkező családok esetén gyakori, hogy a gyerek a
büntetést olyan viselkedés formájában kapja, amiért éppen megbüntetik.
 - tehetetlenség - a tartós tehetetlenség állapota jellemzően depresszióhoz vezet. A hirtelen fellépő és
tehetetlenséget kiváltó helyzetek okozta stresszre a menekülés vagy a támadás jelenik meg mint
„ösztönös” reakció. Mindez főként gyermekkorban fordul elő, hiszen a gyermekek kevés
tapasztalattal, hiányos viselkedésmintákkal és helyzetmegoldó képességgel rendelkeznek.

- elkerülő jelleg - számtalan pedagógiai szituáció kelthet szorongást a gyermekekben az

ismeretelsajátítás, számonkérés és értékelés folyamatában. A szorongás pedig beindítja az elkerülő
viselkedést. Talán kevésbé gondolunk arra, hogy az órán bohóckodó, izgő-mozgó gyerek szorong,
pedig éppen ezzel a viselkedéssel próbálja aktívan elkerülni (nem tudatosan), hogy kiderüljön nem
tudása. Inkább vállalja, hogy rossz, mint azt hogy buta.

- provokatív jelleg - olyan gyerekeknél tapasztalható, akik nagy feszültségben élnek a családban évek
óta. A náluk termelődő stressz anyagok fizikai függőséget váltanak ki. A megvonási tünetek
feszültséget eredményeznek, aminek megszüntetését a provokatív szituációban felszabaduló stressz
anyagok biztosítják, és így visszanyeri a gyerek jó közérzetét.

- kimerültség - az idegrendszer túlzott terhelésének következménye a fokozott mértékű agitáltság vagy

gátoltság. Ezek viselkedéses megnyilvánulásai felfokozott vagy enervált állapotokként jelennek meg.
A gyermekek életmódja is vezethet fokozott fáradékonysághoz (pl. estébe nyúló TV-zés,
számítógépezés: feldolgozatlan ingeráradat, idegrendszer túlterhelése).

 Példa:

A 8 éves H. Bálintot is az osztálytanítója küldte iskolai agressziója, kezelhetetlensége miatt. A gyermek

problémái a szülei előző évben lezajlott válása után jelentkeztek először. Ha a pedagógus nem őt szólította
fel először, vagy nem az ő füzetét nézték meg először, indulatossá vált, durcás lett, csapkodta a
felszerelését a padhoz. Képtelen volt a tanítási órákat nyugton végig ülni, folyton izgett-mozgott, babrált,
vagy éppen a társa holmiját borította le. Ha véletlenül meglökték a sorban állás közben, akkor azonnal
ellentámadásba lendült, megütötte társait. Az anamnesztikus adatok felvétele során semmilyen problémáról
nem számolt be az anya a válást megelőzően. Azóta ő is nehezebben kezeli a gyermeket, aminek okaként
az apa folyamatos zaklatását (nap mint nap követi, megfigyeli, telefonon keresi őket) nevezi meg. A
gyermek családrajza is a gyermek bizonytalanságát, az apa fenyegető jelenlétét tükrözi. Rajzaiban az apa
oriás alak , aki mindent befolyásol

 Szorongás, félelem:

A félelem a gyerekkornak általános problémája. Aligha van gyerek, akit az első években ne zavart volna a
félelem, egyes adatok szerint a gyerekek 50%-a él át jelentős, ha nem is fóbiás jellegű félelmeket. 2-6 éves
korban szinte minden gyereknél tapasztalható valamilyen félelem; még 6-12 éves kor között is a
gyerekeknek mintegy a fele számol be ilyenről. A serdülőkor előtt a félelmek csökkenni kezdenek, kivéve
11 éves kor körül, amikor a serdülőkor közeledte és a kognitív fejlődés miatt a serdülőkorúak
gondolkodásában megjelennek az absztrakt elemek. Ebben az időszakban a félelmek is elvont jellegűek. A
gyerekkori félelmek prognózisa az esetek többségében meglehetősen jó. A félelmek gyakoribbak a
lányoknál, az iskolafóbia esetében azonban azonos arányban szerepelnek fiúk és lányok (Siegel – Ridley-
Johnson 1985).

A félelmek keletkezésére különböző elméletek vonatkoznak. Mint ismeretes, Freud úgy gondolta, hogy a
kisgyerekkori fóbiák esetében a gyerek egy külső tárgyra vetíti belső félelmét, amit elfogadhatatlan
tudattalan impulzusok, bűntudat, a szülőkkel szembeni ellenséges indulatok miatt érez.
 A tanuláselmélet hívei szerint a félelmek kondicionálhatók. Watson híres kísérletében egy fehér patkány
megjelenéséhez, amellyel a kísérlet alanya, az ötéves Albert kezdetben szívesen játszott, félelmet keltő
hangingert csatoltak. A gyerek egy idő után félni kezdett a patkánytól, később pedig félelme minden
szőrrel-prémmel borított tárgyra kiterjedt.
A kondicionálás azonban önmagában nem magyarázza meg a félelmek keletkezését. Okuk igen sokrétű
lehet: a gyerek esendőségével kapcsolatos élményeinek generalizálódása, a túlvédés vagy a szülők
agresszivitása.

A szülők, felnőttek pánikja, félelme minden esetben nagy hatással van a gyermek viselkedésére. A
gyerekek csak fokozatosan képesek értékítéletet alkotni az események valódi súlyáról és jelentőségéről: az
első életévekben fenntartás nélkül „átveszik” a felnőttek érzelmeit, különösen, ha azok rokonok, közeli
ismerősök. „Átragad” rájuk, ha a felnőttek félnek a liftben, a repülőgépen – néha még akkor is, ha a
felnőttek mindent megtesznek, hogy leplezzék irreális félelmeiket. Osztoznak a felnőttek szorongásában
saját betegségeik során. Ezek a félelmek gyakran nagyon megterhelik az óvodás vagy kisiskolás gyereket,
és elviselésüket különösen nehézzé teszi, hogy a szintén riadt felnőttektől aligha várható támogatás.

Nem kétséges, hogy a televízióban vagy moziban látottak – nemcsak az agresszív, hanem az érthetetlen,
fikcionális tartalmak is – félelmet keltenek a gyerekekben. Különösen érzékenyek a gyerekek, ha a
vásznon, képernyőn szintén gyerekeket látnak. Az erőszak látványa által előidézett hatások – ha valamivel
gyengébb hatásfokkal is – hasonlítanak azokra, amelyek a valóban erőszakos környezetben élő gyerekeknél
megfigyelhetők.

A szakemberek álláspontja szerint a szorongás abban különbözik a félelemtől, hogy a félelemnek van
külső tárgya, míg a szorongásnak nincs.

A határ azonban korántsem mindig éles. A gyermek gyakran elsősorban szorong, amikor látszólag egy
külső tárgytól fél; az irracionális félelmek voltaképpen a tárgytalan szorongással egyelőek. Félelmek és
szorongások keletkezhetnek a gyermek bűntudatából is, melyet a szülőkkel szembeni agressziók váltanak
ki. Ilyenkor a félelem néha áttevődik olyan tárgyra, amelynek a kiváltó helyzethez semmi köze (pl. az
állatkerti oroszlánra, az idős szomszédra stb.). Félelmet és szorongást kelt, ha a gyermek bizalma
megrendül szülei iránt: gyakran az ártatlannak tűnő becsapások is irracionális félelmeket kelthetnek
(például közeli rokon halálának eltitkolása, vagy amikor a szülő úgy próbálja elkerülni a gyerek
tiltakozását az óvodában maradással szemben, hogy azt ígéri, hamarosan érte jön).

A félelem tárgyuk szerint három fő csoportba oszthatók:

 személyes sérelemtől vagy személyes veszteségtől való félelem (félelem attól, hogy elrabolják,
megoperálják, elveszik valamilyen kedvenc tárgyát, a szülő elvesztésétől való félelem),

 félelem a természetes és természetfeletti veszélyektől (sötétség, viharok, szörnyek, katasztrófák,

betegség, halál),

 lelki stressztől való félelem (félelem, hogy hibázik, hogy meg fogják büntetni, stb.)

 Gátlásosság:

A gyermek félénksége különösen akkor gátló hatású, ha mások előtt kell bizonyítania. Az ilyen
gyermeknek a többiekhez képest kevés az önbizalma, fél a kudarctól, s ezért bátortalan. A félénkség
kialakulásának egyik oka az aggályoskodó, túlzottan féltő, óvó nevelés, mely megakadályozza a gyermek
autonómiájának kialakulását, meggátolja az önállóságra irányuló késztetéseket. A szülő ezt szinte észre
sem veszi, sőt a bátortalan kisgyermeket még inkább óvni kezdi, még több mindent helyette tesz meg,
helyette kezdeményez. Ilyen hatások mellett a gyermek önbizalma, biztonságérzete, autonómiája nem
alakulhat ki. De az ezzel ellentétes szülői bánásmód is ugyanezt eredményezi.
Ez pedig a gyermektől túl sokat követelő, kevés sikerélményt nyújtó, gátlások kialakítását eredményező,
teljesítményorientált szülői mentalitás.
 Az a gyermek, aki kevés dicsérettel, elismeréssel, a szülők állandó nevelési nyomásainak van kitéve,
kedvét veszti; nem kezdeményez, „nekem úgysem sikerülhet” – gondolja.

Ám vigyázat, a gátlásos gyermeket nem szabad összetéveszteni azzal, aki szeret egyedül játszani, és nem
igényli a társak jelenlétét. Ez személyiségtípus vagy szülői minta kérdése. Az ilyen „magának való”
gyermeket ne kényszerítsük erőszakosan a többiekkel való együttlétre.

 Hogy segíthet a szülő?

Mindenekelőtt engedje meg, hogy kisgyermeke szabadon cselekedhessen, dönthessen, kipróbálhasson

dolgokat. u Ne legyen türelmetlen egy-egy teljesítmény elérésénél! u Hagyja, hogy szabadon
próbálkozhasson! u Ne távolítson el minden akadályt gyermeke elől, hadd tanulja meg leküzdeni őket! u
Mutassa ki örömét, ha valami sikerült neki! Örüljenek együtt a sikerének! u Sokszor biztassa, bátorítsa őt a
további cselekvésekre: „Jól van, ügyes vagy. Csináld tovább!” u Ne fukarkodjon a dicséretekkel,
elismeréssel! u Kerülje a lekezelő kijelentéseket, mint pl. „Ezt te még nem tudod!” vagy „Ehhez még kicsi
vagy!” u Időben biztosítsa gyermeke számára a kortársakkal való együttlétet. A játszótér jó alkalom erre,
majd később az anya-gyerek csoportok, a játszóházak, aztán az óvoda. u Hívjon meg más gyermekeket az
otthonába, és engedje, hogy gyermeke is meglátogathasson másokat. u De ne feledje: hároméves kor alatt a
szülői jelenlét növeli a gyermek biztonságát, még akkor is, ha látszólag tudomást sem vesz a szülőről.

- Magyarázza meg a hospitalizáció lényegét, és mutasson rá elkerülésének

lehetőségeire.

 Hospitalizáció:

A hospitalizmus vagy hospitalizáció tágabb értelemben, olyan magatartászavar, mely hosszabb intézeti
(kórház, nevelőotthon, szociális otthon, intézet stb.) tartózkodásra vezethető vissza. Minden hospitalizációs
ártalom, testi-lelki károsodás kimutatható a hosszabb ideig intézeti körülmények között élő gyermekek és
felnőttek esetében egyaránt.

Spitz árva és családban illetve börtönbölcsődében nevelkedő csecsemőket hasonlított össze. Azt figyelte
meg, hogy a családban vagy rossz körülmények között cseperedő csecsemők fejlődését, az őket körülvevő
környezet nem befolyásolja maradandóan, azonban az árvaházban nevelkedő csecsemők esetében 40%-os
fejlődésbeli lemaradás volt tapasztalható egy év alatt. A gyermekek anya, vagyis elsődleges kötődés
hiányában, a testi és érzelmi romlás jeleit egyaránt mutatták. Az olyan gyerekeknél, akik fél éves korukig
nem kerültek örökbefogadásra állandósultak a hospitalizmus jelei, a szegényes mimikai, közönyösség,
tompaság, tétlenség, álmatlanság, kontaktuskerülés és a lassú, nem megfelelő fejlődés. Az anya nélküli élet
negyedik évében, a gyermekeknél hosszú távon fennmaradó pótcselekvések jelennek meg, mint a
himbálás, ujjszopás, maszturbáció.

Hospitalizmus a családban nevelkedő csecsemők esetében is kialakulhat abban az esetben, ha az anya

elutasítóan bánik gyermekével és így nem történik meg a csecsemő érzelmi szükségleteinek kielégítése,
vagy abban az esetben, ha az anya bár érzelmileg megfelel a gyermek igényeinek a nevelés terén azonban
elhanyagolja őt. Idősebb árvaházban nevelkedő gyermekek esetében, e zavarok beilleszkedési
nehézségekben, kontaktusszegénységben, monoton testmozgásokban, öncsonkítási hajlamban, infekciós
betegségek iránti fogékonyságban nyilvánulnak meg.
  Elkerülése:

 beszélgetések keretében felkészítsük a kicsit a várható elszakadásra.

 Továbbá, minél inkább a megszokott környezetében, a megszokott személyekkel legyen a gyerek,
lehetőség szerint tartva a kapcsolatot az anyával. Még akkor is, ha az elválások nehezebbek
ilyenkor.
 Ha a gyerek kerül a kórházba, ma már az intézmények lehetőséget adnak a szülőnek a gyerekkel
való bent létre. Amennyire csak lehetőségünk engedi, éljünk ezzel, a kapcsolat és a gyermeki
egészség megóvása érdekében!

- Mutassa be az összefüggést a gyermekközösség hatása és az egyén fejlődése között

az óvodai, bölcsődei, iskolai nevelés köréből vett példák segítségével.

Az ember alapvetően társas lény, ezért természetes igénye a közösségi lét, a közösségben való létezés. A
közösség szabad megválasztását nemcsak ez a szükséglet befolyásolja, hanem jelentős mértékben a közös
érdekek és értékek. Azok a közösségek, amelyekbe az egyén beleszületik vagy véletlenül belekerül, közös
érdekek és értékek mentén jöttek létre. A közösség célja tehát egyrészt, hogy kielégítse az egyén
közösségszükségletét, másrészt valamilyen a társadalom számára fontos feladat teljesítése (BÁTHORY–
FALUS, 1997., 312. o.). Ilyen módon például az iskola mint közösség lényeges szerepet játszik az egyén
fejlődésében, egyúttal azonban a társadalmi szintű oktatás és nevelés feladatát látja el.

A közös érdekeken és értékeken kívül vannak más általános jellemzői is a közösségnek. A közösségek
általában közös célok vagy feladatok érdekében jönnek létre.

ű A közös célok eléréséért a közösség tagjai közös döntéseket hoznak, közös lépéseket tesznek. Nagy
jelentőségű a közösségi (érzés) tudat(a), vagyis az említett jellemzők létezésének tudata, hiszen ezáltal a
tudat által válik lehetővé a közösség (hatékony) működése. A közösségi tudat jelzi, hogy a közösség fontos
az egyén számára, illetve az egyén a közösség számára.

A személyiség iskoláskor előtti fejlődését mindenekelőtt a család irányítja és segíti, majd ehhez társul az
iskola és az iskolai osztály. Az egyén előbb közvetlen környezetétől vesz át és sajátít el mintákat,
normákat, később már maga is aktívan részt vesz a közösség tevékenységében. Ez egyrészt azt jelenti, hogy
az egyén alkalmazkodik a közösséghez és együttműködik annak tagjaival. Másrészt saját érdekeinek,
céljainak, akaratának megfelelően tud döntéseket hozni és cselekedni a közösség keretein belül és kívül.

 Az első természetes közösség, amelybe beleszületünk, a családunk. A család nagyon fontos szerepet tölt
be a személyiség fejlődésében, melyet az iskoláskor alatt az iskola és az iskolai osztályok is segítenek. A
serdülőkortól kezdve szükségszerűen – ez a serdülő szükséglete is – csökken a családtól való függés és nő
a kortárscsoportok hatása. Sok közösség (pl. az iskolai osztályok) rövidebb-hosszabb idő után átalakul,
majd meg is szűnik és helyüket újabb közösségek veszik át. Ilyen közösség például a munkahelyi
közösség, amely ma már gyakrabban változhat, mint korábban, vagy az egyén által alapított család. A
természetes közösségeken kívül sokszor csatlakozik az ember különböző mesterséges közösségekhez is a
saját döntése szerint.

„Az ember fejlődése kapcsolati hálóban történik, és a szocializáció során az egyén megtanulja
megismerni önmagát és környezetét, az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedési
módokat.” (SALLAI, 1996., 80. o.)
Mit jelent bővebben ez a mondat? Az egyén szükségszerűen kapcsolatba kerül másokkal születésétől
kezdve: egyrészt ezáltal maradhat életben, másrészt ezáltal tud fejlődni. Az életben maradását egy-két
személy (általában a két szülő) biztosítja, a fejlődéséhez viszont nemcsak más emberekre, hanem kisebb-
nagyobb közösségekre is szüksége van. Ez a fejlődés a nevelés és a szocializáció keretében valósul meg. A
szocializáció elsősorban tanulási folyamatokból áll, melyek során az egyén elsajátítja és alkalmazza az
együttélés értékeit, normáit, szabályait és a viselkedési módokat. Az együttélés nem egyszerűen egymás
mellett létezést jelent, hanem valamilyen közösségben való létet. A szocializáció során megtanult értékek,
szabályok és viselkedésformák nemcsak néhány konkrét emberhez kötődnek: sokszor nagyobb közösségek
vagy egy adott kultúra „írja elő” ezeket. A kisebb közösségektől (pl. család) természetesen egyéni
normákat is elsajátítunk, melyek többnyire nem ellentétesek a közösségi normákkal. A szocializáció tehát
össze-kapcsolódik különböző közösségekkel is. Ezenkívül e folyamat során – az előbbi definíció szerint –
az egyén megismeri saját magát és a környezetét. Önmagunk és környezetünk megismerése azért fontos,
mert ez az egyik feltétele az önálló személyiséggé válásnak, a perszonalizációnak. Ilyen módon
ugyanabban a keretben megy végbe az egyén szocializációja és perszonalizációja. A közösségben való
létezéshez szükséges, hogy ismerjük környezetünket, hiszen abban találkozhatunk különböző közösségi
mintákkal.

Az eddig tárgyalt szocializációértelmezések arra nem tértek ki, hogy meddig tart ez a folyamat. A legtöbb
régebbi elmélet szerint befejeződik az iskoláskor végén (a középiskola elvégzésével).

 Fejlődés- és személyiség-lélektani változások:

(1) Születésünkkor olyan kevés velünk született képességgel rendelkezünk, hogy mások segítsége nélkül
életképtelenek lennénk. Fejlődésünket egyrészt az öröklött genetikai programunk, azaz az érés
meghatározott menete, másrészt a környezetünk befolyásolja. Az ember a legéretlenebbül születik más
főemlősökhöz képest, de a környezetéből érkező ingerekre a legfogékonyabb és a legtanulékonyabb, hiszen
egész életében képes tanulni.

(2) A gyermekről születésétől fogva a szülők gondoskodnak: a biológiai életfeltételek (pl. etetés)
biztosításán kívül igen hamar, már az első néhány hónapban érzelmi kötődés alakul ki köztük. A kötődést
jelzi például, hogy felismeri az anya hangját, vagy hogy szereti, ha szülei, családtagjai vele vannak.

(3) Miután a gyermek mászni, majd járni és „szabadon” mozogni kezd, környezetét egyre jobban
megismeri és egyre önállóbbá válik. Három évesen már szülei távollétében is kapcsolatba lép más
felnőttekkel és kortársaival.

(4) Ugyanerre a korra a családi közegben alapszinten elsajátít egy nagyon fontos készséget, azaz a
beszédet. A nyelv tanulása nem fejeződik be ebben a korban, hanem tovább folytatódik a családban és az
iskolában. A nyelvi tudás egyre inkább tökéletesedik azáltal, hogy az egyén egyszerre több közösségben
használja anyanyelvét.

(5) A szocializáció lényeges része az is, hogy a gyermek a nemének megfelelő viselkedést elsajátítsa.
Ennek egyik feltétele a nemi identitás kialakulása, másrészt a szülők, a társadalmi környezet – a különböző
kultúrák nagy hányada is – ezt várja el. A család lányosan vagy fiúsan öltözteti a gyermeket, megmondja,
hogy egy lánynak vagy egy fiúnak hogy illik viselkedni és hogy nem.

(6) Az óvodáskor végére a gyermek képes önállóan cselekvéseket kezde-ményezni és végrehajtani.

(7) Az iskoláskor kezdetével az egyén az iskolai közösség tagjává válik. Az iskolával mindenekelőtt a
tanulás kapcsolódik össze, amelyben a családi környezetre is szükség van. A gyermek számára fontos,
hogy a szülők biztosítsák a megfelelő körülményeket a tanuláshoz, illetve segítsék és figyelemmel kísérjék
iskolai teljesítményét.
(8) Az autonóm személyiséggé válást alapvetően meghatározza a serdülőkor, amely körülbelül 12 éves
kortól 19 éves korig tart. Két fontos változás megy ilyenkor végbe: egyrészt az egyén biológiailag érett
felnőtt lesz, másrészt a családjától független, önálló személyiségnek tekinti magát. A családi közösség
hatása csökken és sokszor fontosabbá válik a kortárscsoport véleménye.

- A családi nevelés:

 Értelmezze, hogy a család a szocializáció elsődleges közege:

Megtanulni emberként élni és viselkedni, társas környezetet feltételez. A szocializáció tanulási folyamat,
mivel a társadalmi (társas) lénnyé válásnak csak a lehetősége születik velünk. A lehetőség megvalósulása
pedig tanulást föltételez.
Az a közeg, amelyben az emberré és felnőtté válás zajlik a mikromiliő, elsődlegesen a család, majd az
iskola, a munkahely, a baráti kiscsoportok.

Mikromiliő: az a társas mező, amelyet együtt élő, összetartozó személyek alkotnak.

A korai szocializáció elsődleges és döntő színtere a család.

A család kettős vezetésű kiscsoport:

 Az apa a családot kifelé képviselő, ú. instrumentális vezető

 Az anya az expresszív-emotív vezető, akinek fő feladata a családi harmónia, az érzelmi kontaktusok
fenntartása, megőrzése és gazdagítása.

A család informális kiscsoport, s ennek megfelelően speciális sajátosságokkal rendelkezik:

1. A családhoz tartozás tudata az első „mi-élmény”. Az összes többi „mi-élményünk” erre épül rá, és
erre mintázódik.

2. Első minta az emberi kapcsolatokban való létezésre. Itt a szerepek kölcsönösen feltételezik
egymást. Az itt szerzett korai tapasztalatok nagyon mélyen vésődnek, és kivetülnek a későbbi életünkre.
Tapasztalataink nem feltétlenül tudatosulnak.

a. Itt kapunk mintát a különböző szerep-kapcsolatokra, szimmetrikus és aszimmetrikus

viszonyokra egyaránt.
b. Itt tanuljuk meg a szerepek státuszértékét, és a státuszok hierarchiáját. Nem feltétlenül
tudatosult módon, de itt tanuljuk meg azt is, hogy a fölérendelt státuszú felelősséggel
tartozik a másikért. Másak a jogok, és másak a kötelességek is.
c. Itt tanuljuk meg – főleg testvér-kapcsolatokban -, hogy az emberi kapcsolatok a
kölcsönösség elvén működnek.
d. A családban alakulnak ki a későbbi csoport-hovatartozás motivációi. Milyen csoportok
lesznek azok, amelyek majd vonzanak, s melyek, amelyek taszítanak. Az a család, amelynek
kapcsolati légköre elégtelen, vonzás helyett taszító erővel sodorhatja a gyermeket más
 közösségek, normaszegő kiscsoportok felé, amelyekben azután a másodlagos szocializációs
folyamatok során átveheti a deviáns normákat és motivációkat.
A túl erős érzelmi szállal kötő családnak is van veszélye, hisz erősen behatárolja a csoport-
hovatartozási motivációt, vagy épp teljességgel ki is zárja azt.

3. A család a mintavétel első bázisa. Megalapozza az ember szokásrendszerét, viselkedéskultúráját.

Ezek a korai élmények irányt szabnak a későbbi csoportokhoz való viszonyulásunknak.

4. A családban alakul ki az ALAPSZEMÉLYISÉGÜNK, amely nem zárja le a későbbi

személyiségfejlődést, de irányt szab neki.

Alapszemélyiség: a lelki élet valamennyi nagy területének (megismerés, érzelem, motiváció) az alapjai,
kezdeményei kialakulnak.

Az alapszemélyiség úgy működik, mint egy szűrőrendszer. Bizonyos hatásokat átenged, bizonyosakat nem.

 Azokat engedi át, amelyek összeillenek, összeegyeztethetőek a korábban megtanult és elfogadott

hatásokkal.
 Azokat nem engedi át, amelyek a korábbi tapasztalatoknak élesen ellentmondanak.

Azért tud szűrőként működni, mert a korai tapasztalatok – bár kevéssé tudatosak – nagyon erősen és
mélyen vésődnek be.

A család szocializációs funkciói:

Azért, hogy az alapszemélyiség ne éljen át nagy töréseket, a szocializáció megfelelő módon menjen végbe,
a családnak bizonyos szocializációs funkciókat kell ellátnia. Ezek:

1. gondozás, biztonságnyújtás
2. interakciós tér biztosítása, modellnyújtás
3. az én, én-rendszer és a belső kontrollfunkciók alapjainak kialakítása
4. a kommunikáció rendjének megalapozása.

 A családi nevelés hibái, kedvezőtlen hatásai:

1. hiba: Hazugságok

Szükség esetén mondj gyermekednek féligazságot, de ne hazudj neki. Sok esetben az a legjobb választás,
ha becsületes vagy vele, hiszen “hazugságaid” bármikor ellened fordulhatnak. A gyerekek érzik, ha
megbízhatnak benned és ez a későbbiekben számtalan problémától kímél majd meg.

2. hiba: Nem vagy következetes

Olyan módszert szeretnél alkalmazni, melynek segítségével eléred, hogy gyermeked hallgasson rád?
Fenyegetőzz, de ne cselekedj! Nem szórakoztató negatív karakternek lenni, de ha a gyerek helytelenül
viselkedik, annak következmények is kell, hogy legyenek.

Azzal sem gátolod meg a gyerek helytelen viselkedését, ha folyton a következőket ismételgeted: “Ha
tovább szórod a homokot, elhozlak onnan.” A gyermek ezt hallja: “Még csinálhatom néhányszor, ameddig
anya megállít.” Figyelmeztesd, és ha mégis folytatja, azonnal alkalmazd a következményeket: tartsatok
szünetet játék közben, és ha ezt követően is folytatja, akkor távozzatok. Majd legközelebb kérdezd meg,
emlékszik-e arra, hogy távoznotok kellett, amikor szórta a homokot. Mondd neki: “Remélem nem kell ma
is hamarabb hazamennünk.” – ezáltal ösztönözni fogod arra, hogy jól viselkedjen.

3. hiba: Elveted el párod nevelési módszereit

Ha te és férjed különböző büntetéseket és fegyelmezési módszereket szeretnétek alkalmazni, rendben van

mindaddig, amíg ugyanazon cselekmények következményei. Ha gyermeked nem fogad szót, készíts egy
listát szabályokkal, és beszéljétek meg azokat.

4. hiba: Ritkán jutalmazod meg gyermekedet

Ne tedd! Jutalmazd minél gyakrabban. Teheted ezt vásárlással, kedvenc tévéműsorral, stb. Szakértők
szerint ez igen bevált módszer egy megfelelő viselkedés ösztönzésére.

Ne azt mondd neki: “Ha ma jól viselkedsz a nagyinál, veszek neked egy játékot.”, mondd inkább: “Büszke
vagyok rád, hogy ma nagyinál szépen ültél az asztalnál”. Ugyanakkor ne becsüld alá csalódását! Ha azt
mondod: “Nagyon haragszom, mert eltörted az ajándékot, amit apukádtól kaptam”, a gyermek rosszul fogja
érezni magát viselkedése miatt. Ezekben a pillanatokban rossz anyának érezheted magad, de
tulajdonképpen segítesz neki, hogy fejlessze tudatosságát és gyermeked felelősséget vállaljon tetteiért.

5. hiba: A felállított szabályok megszegése

A kisgyerek nemcsak átveszi rossz viselkedésed, hanem figyelmeztet is ezzel kapcsolatban. Õ tudja, hogy a
házban nem engedélyezett a játékok dobálása, ha férjed pedig egy napon a játékkutyát a másik szobába
dobja, a gyermek azonnal sarokba állíthatja.

Próbáljatok meg jobban odafigyelni saját szabályaitokra és ismerjétek el, hogy igaza van és a
játékdobálással kapcsolatos szabályt igenis megtanulta.

6. hiba: Az önuralom elvesztése

Számtalan nehéz helyzet adódhat, igyekezz ne elveszíteni az önuralmad! A szüneteket nem csupán
gyerekeknek találták ki, de szülőknek is. Ha nem hagyhatod egyedül, menjetek mindketten másik szobába.
Néha csupán a helység változtatása is segíthet lenyugodni kicsit.

7. hiba: Túl sokat vársz el

A gyerekek általában néhány óra elteltével már nem emlékeznek arra, hogy mit csináltak helytelenül,
következő nap pedig még annyira sem. Igyekezz minél hamarabb szembesíteni őt cselekményei
következményeivel. Ha például megüti az egyik barátját egy játékkal, ne mondd le a következő napi
szabadidős programot, hanem vedd el tőle a játékot.
8. hiba: Sok beszédnek sok az alja…

A gyerekek sokszor nem veszik figyelembe a hosszú magyarázatokat és utasításokat. Elég ha azt mondod:
“”vacsora előtt nincs süti“”, nem szükséges elkezdened magyarázni, hogy az édesség elveszi az étvágyat.
Minden esetben használj a korának megfelelő szavakat és kifejezéseket.

9. Túl sok segítség:

Egyes esetekben a szülők azonnal ugranak, hogy segítsenek a kicsiknek, ha valami nem sikerül. Mielőtt
legközelebb így tennél, gondold végig, hogy, ha nem hagyod, hogy egyedül rakja ki a kirakót vagy veszi
fel a zokniját, azzal azt sugallod számára, hogy nem is tudja egyedül megtenni a dolgokat. Ezzel pedig
gátolod az önállóságának fejlődését. A kicsiket meg kell tanítani a küzdésre is, ebben dicsérettel és
bátorítással segítheted.

10. Túlvédő magatartás:

A túlvédő magatartás során a szülő arra törekszik, hogy a gyermek életéből minden konfliktusforrást
kiküszöböljön. Ne érje a gyermekét se fizikai, se lelki nehézség. Túlöltözteti, túleteti, túlzottan elhalmozza
anyagi javakkal, a konfliktusok elkerülése végett. Vagyis sok mindent megenged a gyermekének.
A túlzott engedékenység személyiségtorzuláshoz, lelki problémákhoz vezethet.
Ennek az a következménye, hogy a gyermek ellenálló és megküzdő képessége csökken, döntésképtelenség,
szorongás alakul ki, az önálló cselekvés nehezebbé válik számára. A szülő következetlensége a gyermek
viselkedésének megítélésében, értékelésében, negatív következményekkel járhat. Nem alakulnak ki a
gyermekben az erkölcsi, ítéletalkotási normák, gyanakvóvá és bizalmatlanná válhat a felnőtt világgal
szemben.

11. Érzelmi elvonás vagy adás:

Ez történik ha szeretetet használjuk jutalmazásként vagy büntetésként – megadjuk, ha a gyerek jó, és

megvonjuk, ha rossz. Gyakran ez tudattalanul zajlik, de a gyerek megérzi, ha a szülő kevésbé törődik vele,
ha engedetlen, mint amikor jól viselkedik. Isten szeretete nem ilyen, és azt sem akarja, hogy az emberi
szülők így szeressenek. Isten ugyanúgy szeretetből fenyíti meg a gyermekeit, ahogyan szeretetből áldja is
meg őket. „Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti” (Zsid 12,6). Mivel olyan könnyű dühből és haragból
büntetni, a szülőknek különösen oda kell figyelniük, hogy a gyerekek akkor is biztosak lehessenek a
szeretetükben, amikor éppen fenyítik őket.

12. Bántalmazás:

A gyermekbántalmazás egyre inkább növekvő tragédia napjainkban. Még keresztény szülők is – különösen
az apák – túlreagálnak néha, és a szükségesnél sokkal erősebben fenekelik el a gyerekeiket. A megfelelő
testi fenyítés nem a felsőbbség és az erő kifejezése, hanem az ésszerűségből és szeretetből fakadó
helyreigazításé.
Szavakkal is lehet bántalmazni egy gyermeket. A szülő éppolyan könnyen a gyerek fölébe kerekedhet
verbálisan, mint testi erővel. Ha fennsőbbségeskedő érvekkel vagy maró gúnnyal vágunk vissza neki,
komoly kárt okozhatunk a lelkében, amivel csak a düh és a harag felé taszítjuk a gyermeket. Elképesztő,
hogy néha olyanokat vagyunk képesek mondani a saját gyerekeinknek, amiket soha nem mondanánk senki
másnak – nehogy tönkretegyük a renoménkat!
  A családi nevelési alapfelfogások:

 A nevelés alapelvei:

1. eszmeiség, 2. tudatosság, 3. tervszerűség, 4. aktivitás, 5. a kegyelem érvényesülése. 6. a gyermeki

személyiség figyelembe vétele, 7. a nevelő szerepe, 8. a nevelő hatások egysége.

 Kurt Lewin nevelési stílusai: ( https://www.youtube.com/watch?v=yCdlDdEXzAU ,

https://www.youtube.com/watch?v=WaqkARCir4c )

1. Autokratikus (Tekintélyelvű) nevelői stílus jellemzője:

Egyedül vezet. Döntéseit egyedül hozza. A csoport tagjai alig vagy egyáltalán nem vehetnek részt a
döntésekben ill. azok előkészítésében.

Módszere: utasítás, parancs. Ebben a stílusban nevelkedő gyermekek visszahúzódóak , önállótlanok és

nagyfokú bennük az elfojtás.

2. Demokratikus nevelői stílus jellemzője:

Alkalmat ad a döntés előtt a dolgok megvitatására, mindig figyelembe veszi a csoport véleményét.
Módszere: elsősorban a kompromisszumkeresés, vita, a meggyőzés révén. A gyerekek elmondhatják a
véleményüket. Nyitottak lesznek a problémák és azok megoldása iránt. Kialakul egyéniségük,
szociabilitásuk.

3. Laissez – faire (Ráhagyó) nevelési stílus jellemzője:

Vezetés hiánya, anarchia jellemzi továbbá hogy leginkább a csoport tagjaiból kivált informális vezetők
hozzák meg a döntést.

 A korlátozás és az érzelmi odafordulás arányától függően a nevelési stílusokat négykategóriára

osztják:

1. következetes (meleg-korlátozó),
2. tekintélyelvű (hideg-korlátozó),
3. elhanyagoló (hideg-engedékeny) és
4. megengedő (meleg-engedékeny) nevelési stílus.
1. ÉRZELMI ODAFORDULÁS (dicséret, bíztatás, gyöngédség) + vezetés és ésszerű
mértékű korlátozás = KÖVETKEZETES NEVELÉS (világos, határozott, szeretetteljes).

 Kontroll alá vonja a gyerek viselkedését.

 Amikor a gyereket valamire kéri, elvárja, hogy a gyerek eleget is tegyen a kérésének.
 Úgy gondolja, hogy a gyerek nem „kis felnőtt”, tehát szüksége van korának megfelelő vezetésre,
irányításra ahhoz, hogy kibontakozzék.
 Szeretetteljesen bánik a gyerekkel.
 Időt tölt a gyerekkel, és meghallgatja őt.
 Törekszik arra, hogy a gyerek megkapjon mindent, amire a kibontakozásához szüksége van.

 A gyerek következtetése:

- Szeretnek, szeretetre méltó vagyok

- Nem én vagyok a főnök, nem tőlem várják az irányítást

 Milyen felnőtt lesz belőle?

- Kiegyensúlyozott önértékelésű
- Világos értékrenddel rendelkezik; vannak céljai; úgy érzi, az életének van értelme
- Elég akaraterereje van céljainak megvalósítására és a nehézségekben való kitartásra
- Nehezen megtéveszthető, befolyásolható
- Önálló, autonóm személyiség, aki saját érdekein túl mások szükségleteire is érzékeny
- Boldog ember, aki tartós és meghitt kapcsolatokra képes

2. TÁRGYILAGOS BÁNÁSMÓD (kimért kapcsolat, kevés biztatás, ) + sok

korlátozás=TEKINTÉLYELVŰ NEVELÉS (szigorú).

 Komolyan veszi a gyerek viselkedését, elvárja, hogy a gyerek megfeleljen aelvárásainak és az általa
szabott korlátoknak.
 Szabályoknak való engedelmességre kényszeríti a gyereket
 Nem tartja tiszteletben a gyerek véleményét, érzéseit és érzelmi szükségleteit
 Az engedelmesség fontosabb a szülő számára, mint a kapcsolat.
 A szabályszegésért büntetés jár.
 Nem tölt kikapcsolódós időt a gyerekkel,nem hallgatja meg őt.
 Kevés az érzelmi megerősítés.
 Korlátozottan, vagy hiteltelenül fejezi ki a gyermek iránti szeretetét.
 Általában nem magyarázza meg a szabályok értelmét és célját; úgy gondolja, a gyerek egyedüli
joga és kötelessége a szabályok betartása.
  Mire következtet a gyerek?

- Nem szeretnek, nem vagyok elég szeretetre méltó

- Nem én vagyok a főnök, nem tőlem várják az irányítást

 Milyen felnőtt lesz belőle?

- Erősen igyekszik megfelelni mások vélt vagy valós elvárásainak

- Alacsony önértékelésű
- Könnyen megtéveszthető, befolyásolható
- Hajlamos a depresszióra és az önpusztító életmódra;
- Bizalmatlansága, önközpontúsága és labilis önértékelése miatt legjobb igyekezete
ellenére is súlyos gondokkal küzd a kapcsolataiban.
- A szeretetet is nehezére esik megélni, elfogadni és kifejezni.

3. NEM ODAFIGYELŐ BÁNÁSMÓD (kevés kapcsolat, kevés biztatás) + hiányzó

korlátozás = ELHANYAGOLÓ NEVELÉS (nemtörődöm, szabados)

 Nem, vagy alig vonja szülői kontroll alá a gyerek viselkedését.

 Nem próbálja javítgatni a gyereket.
 Megengedi, hogy a gyerek azt tegye, amihez kedve van.
 Gyakran annyira lekötik saját gondjai, hogy nem marad ideje, energiája figyelmet fordítani a
gyerekre.
 Nincs ideje a gyerekre, nem fordul felé figyelemmel.
 Nem különösebben hallgatja meg, nem jellemző, hogy dicsérné, bíztatná a gyereket.
 Elhanyagolja a gyerek érzelmi szükségleteit.

 Mire következtet a gyerek?

- Nem szeretnek,nem vagyok elég szeretetre méltó

- Én vagyok a főnök, tőlem várják az irányítást

 Milyen felnőtt lesz belőle?

- Önérdek-vezérelt
- Nagyon alacsony önértékelésű (ez a nevelési stílus a legkárosabb az önértékelésre)
- Könnyen megtéveszthető, befolyásolható
- Önértékelésének jobbítása érdekében hajlamos lehet akár balhékba,
bűncselekményekbe is belekeveredni
- Keserű, csalódott ember, aki nem sok jót vár az élettől, vonzza azokat, akik
kihasználják, ami tovább erősíti csalódott életérzését. Nem ritkán rossz
társaságbakeveredik, a társadalom szélére sodródik.
4. ÉRZELMI ODAFORDULÁS (dicséret, bíztatás, gyöngédség) + hiányzó vezetés és
korlát = MEGENGEDŐ NEVELÉS (engedékeny, szeretetteljes)

 Nem próbálja korlátozni a gyerek viselkedését.

 Hagyja, hogy a gyerek úgy tegyen, ahogy neki tetszik.
 Sok választási lehetőséget kínál irányításvezetés nélkül.
 Kérleli a gyereket viselkedése megváltoztatására, vagy megpróbálja meggyőzni, de nem „mondja
meg” neki, mit tegyen.
 Szeretetteljesen bánik a gyerekkel.
 Tiszteletben tartja gyermeke személyiségét.
 Odafigyel a gyerekre, meghallgatja

 Mire következtet a gyerek?

- Szeretnek, szeretetre méltó vagyok

- Én vagyok a főnök, tőlem várják az irányítást

 Milyen felnőtt lesz belőle?

- Önérdek-vezérelt
- Nagy reményekkel indul az életbe, de ritkán alkot maradandót (sok tehetség vész
kárba az önfegyelemhiány következtében)
- Kevés benne a kitartás céljai elérésére
- Alacsony a stressz- és frusztrációtűrő képessége
- Önzősége és gyönge akaratereje miatt lehetnek nehézségei a kapcsolataiban és a
pályáján, de mivel személyisége nem szenvedett mély sérüléseket, felnőtt korban
tudatosan korrigálhatja személyiségbeli hiányossága
  A családi és intézményes nevelés kapcsolata (Lujzi)

-A

bölcsődei nevelés:

 A gyermekközösség hatása az egyén fejlődésére:

A közösség egy tevékenység megvalósítása céljából egybegyűlt személyek csoportja. Ez

tehát a gyermekek bizonyos csoportosulását feltételezi, melynek célja az oktató – nevelő
tevékenység kivitelezése.

A gyermek, mint emberi lény csak akkor fejlődhet normálisan, ha valamilyen közösségnek
a tagja, és így élvezi annak szocializáló hatását. Közösség iránti szükséglet = szociális jelleg
Az egyedüllét elképzelhetetlen, a közösségen kívüli élet szinte lehetetlen.

 A gondozónő személyisége:

 Kommunikatív
 Viselkedése mindenki számára példa értékű
 Magára és környezetére igényes
  Higgadt, megfonton és talpraesett
 Türelmes, toleráns, tapintatos és empatikus
 Következetes
 Játékos és nevelői magatartásával támogatja az elmélyült játékot
 Csapatjátékos
 Gondoskodó

 A feladatellátás pszichológiai problémái: (LUJZI)

- Az óvodai nevelés:

 Az óvónő személyisége:

 Gyermekszeretetének alapja, elfogadni olyannak, amilyen, s nem olyannak amilyennek

lennie kellene.
 ™ Legyen őszinte érdeklődésű az egyes gyermek iránt.
 ™ Jellemezze elmélyült elemzési készség, pedagógiai – pszichológiai szaktudás
 Vezérlés, irányítás helyet a „segítés” készsége motiválja, de mindig csak ott és annyit
tegyen, amennyit a gyermek fejlettsége igénye.
 Tudjon differenciálni elvárással, szervezéssel, módszerekkel, (ne a gyereket
differenciálja)
 Metakommunikációs készsége fejlett legyen, a gyermek meghallgatásán legyen a
hangsúly, ne a magyarázaton.
 ™ Tudja, merje bevallani és elfogadni kudarcait és hiányosságait.
 Legyen képes saját magából, munkájából meríteni, saját örömére végezz munkáját (ne
kívülről várja csak)
 ™ Parancs helyett – irányít
 ™ Döntés helyett – megbeszél
 ™ Utasítás helyett – felkínál
 Legyen hiteles: ne adjon alkalmat arra, hogy a nevelőtársak (szülők) csalódjanak az
óvónőkben
 ™ Legyen toleráns

 Az óvodai gyermekközösség-alakulás folyamata:

A közösség egy tevékenység megvalósítása céljából egybegyűlt személyek csoportja. Ez tehát a gyermekek
bizonyos csoportosulását feltételezi, melynek célja az oktató – nevelő tevékenység kivitelezése.

A tagok közötti kibontakozó kapcsolatok határozzák meg

- Két alapvető szerkezetet különböztetünk meg:

- formális
- informális

Mivel a közösségek hierarchikusan szervezettek, ezért szükség van a szerepek (funkciók, felelősségek)
elosztására. Ezt a következők végezhetik el: maga a közösség, ennek alrendszerei, az óvónő . A
funkciókkal és felelősségekkel felruházott gyermekek hivatalos vagy formális vezetők, nemcsak a
 közösség többi tagjával építenek ki kapcsolatokat, hanem a tagok között is interperszonális relációkat
váltanak ki.

 A magatartási szokások kialakítása:

 Környezettudatos magatartás:

- élettelen természet anyagaival való ismerkedés

- az élettelen természet változásainak-időjárás, évszakok megfigyelése
- településünk állat és növényvilága változásainak megfigyelése a különböző
évszakokban
- növények, állatok tulajdonságai, életmódjuk, környezetük, az ember testrészei, külső
tulajdonságai, érzékszervek
- szelektív hulladékgyűjtés bemutatása
- Természetvédelmi napok megtartása (Föld napja (Április 22), Állatok világnapja
(október 4.))

 A játék és egyéb tevékenységek pszichológiai elemzése:

A játék nevelési célja a kellemes, feszültségmentes légkör kialakítása, amelyben eleinte a

játékosság, a felszabadult hangulat uralkodik, és ennek megtartásával érjük el a játékosságból
kinövő alkotó, kezdeményező, cselekvő hozzáállás megszületését.

Az általános készségfejlesztés mellett a játék célja a személyiség nyitása, a fölös gátlások

oldása, a bátorság fölkeltése, a gondolkodó- cselekvő ember kialakítása

 Játék:

- Örömszínezet:

Ami a játékot leginkább elkülöníti a gyerek sok más tevékenységétől, az a játéktevékenység örömszínezete.
A munkát a felnőtt kötelességből végzi, a gyerek a játékot addig játssza, amíg az számára érdekes, amíg
örömet nyújt neki.

1. A funkciógyakorlás öröme (Karl Bühler):

A játéköröm sokféle forrása közül az egyik legdúsabb, a már megjelent, de még be nem gyakorolt
funkciók-készségek, viselkedési formák-feszültségének játékos levezetése. Ilyenek az érzékszervi-
mozgásos összerendeződés folyamatát kísérő örömteljes gyakorlások (például diadalmas örömmel
gyakorolja a járást, próbálgatja az egyensúlyozást, az ugrást, a mászást).
A társas életben minden gyerek bizonyos funkció betöltésére igyekszik (például vezérnek, parancsnoknak,
főnöknek képzeli magát).
A funkciók gyakorlásának öröme kitűnően megfigyelhető a sporttevékenységeken, amikor a gyerekek nagy
örömmel gyakorolnak be bizonyos mozgáskészségeket. A gyerek örül annak, hogy sikerült valamit tennie,
hogy sikerült összehangolnia a látást, a mozgást és az erőkifejtést egy feladat elvégzésére. A gyermeki
növekedés, érés, valamely működés anatómiai és élettani beérése, együtt jár bizonyos feszültséggel. A
szervi változást a gyermek cselekvésre ösztönző, viselkedést meghatározó belső nyugtalansággal éli át

2. A hatékonyság öröme(Jean Piaget):

A funkciógyakorlás örömével rendszerint együtt jár egy másik fajta öröm:

,,Az én csinálom” öröme;

,,Az én idézem elő” öröme.
A gyerek viselkedéséből leolvasható az öröm a fölött, hogy ő maga létrehozott valamit (például a praktikus
kreativitás-fejlesztő játékok folyamán). ,,Az én idézem elő”, az „én okoztam”, „én csinálom” örömének az
az indítéka, hogy a gyerek tapasztalati bizonyosságot szerezzen a saját énjéről. Az ezt érvényesítő játékot
kétféle, egymáshoz közelálló énes feszültség levezetése táplálja:
Az egyik a hatékonyság ,,az előidézni tudás” vágya és ennek megvalósulása;
A másik „az önmagamtól való elvárás”.

3. A ritmusosság öröme

Egy másikfajta öröm forrása a játék során, a ritmusosság: gesztusoknak, mozgásoknak, szavaknak a
szabályos megismétlése. A ritmusos mozgás minden gyereknek örömet okoz, de az értelmi fogyatékosok
esetében (minél súlyosabbfokú, annál inkább), elsődleges örömforrása lehet a játéknak.
A ritmusosság örömét éli át a gyerek a felnőttektől hallott mondókákban, amikben a magyar folklór
bővelkedik, a népi játékokban és kiszámolókban, a ritmusos versekben. A cselekvés ritmusos
megismétlésének hátterében, az ismétlés öröme és a gyerek helyzetéből fakadó bizonytalanság-biztonság
probléma rejlik.
A megismétlés révén biztosabbá válik a tárgy léte, amelyet mozgat; a helyzet, amelyben ez végbemegy; és
a gyermek saját léte - azé, aki ennek a megvalósítója. Ezért a játékörömnek erre a fajtájára különös
hangsúlyt kell fektetnünk a szorongó, a problematikus vagy a fogyatékos gyermekek esetében.

4. Az utánzás öröme

A gyerekek játékait az állandó utánzási készenlét is jellemzi. A helyzethez alkalmazkodó mintakövetés

minden játék követelménye. Ilyenek:

Az utánzó készség fejlesztésére irányuló játékok;

Az érzelmek kifejezését elősegítő játékok csoportja;
A mozgáson és mozgatáson alapuló dramatikus és szerepjátékok.
A gyermek utánozhat mindent, amit lát, és amit meg tud jeleníteni. Képzeleti mintára utánozhat mindent,
amit el tud gondolni. Az utánzás öröme jelzi, hogy itt a feszültség oldásáról van szó: a gyerekekben
kíváncsiság él minden iránt, ami rajtuk kívül van. Kezdetben ez főként a közvetlen környezetükre terjed ki,
később egyre inkább a távolira, az ismeretlenre, a kalandosra, az idegenre.

Ennek a kíváncsiságnak a feszültségét vezeti le bizonyos fokig az utánzás.

5. A másnak lenni öröme (Mérei Ferenc)

A játékok érzelmi színképét jelentősen gazdagítja a játéktevékenység témájának a fejlődése:
A kicsiknél a cselekvés hordozza a témát. A három – négyéves kicsiknél a játék a felnőtt cselekvésének az
utánzása, itt a manipuláció az érdekes, a cselekvés lényegesebb a szerepnél (például a főzőcskézésnél több
anyuka van, elmosogatnak, noha nem is ették meg, amit főztek).
A nagyobbaknál a tárgy használata jelzi a szerepet. A négy-öt éveseknél a tárgy teszi érdekessé a játékot, a
téma a tárgyhoz tapad (például akinél a hallgató van az az orvos, akinél a lyukasztó az a kalauz). A
játékban kialakuló szerepeket a tárgyak sugallják. A szerepet a tárgy hitelesíti (például a vasalónak nem
kell működnie ahhoz, hogy háziasszonyt játszhasson a gyerek, de kézbe kell vennie egy vasalóhoz hasonló
tárgyat).
A legnagyobbaknál a szerep a lényeges. Az öt - hat éves nagy óvodás tematikus játékait már a szerep iránti
érdeklődés határozza meg. Itt már valódi szerepjátékról van szó. A szerepet nem lehet cselekvéssel
helyettesíteni, és nem kell tárggyal hitelesíteni. Nagyon fontos azt tudni, hogy a szerep csak a társas
viszonylatok rendszerében érvényes (például csak akkor lehet valaki orvos, ha vannak betegei; csak akkor
lehet kalauz, ha vannak utasok).
A nagycsoportos óvodások játéka egész feltétel rendszerhez van kötve. A játék csak akkor érvényes, ha
epizódjai eleget tesznek a szerep feltételeinek. Ilyenkor tölti el a gyereket örömmel, elégedettséggel.

 A gyermek játékának még sokféle örömforrása van a felsoroltakon kívül:

6. A véletlen mozzanatok öröme (például, hogy ki húzza ki a Fekete Pétert, hogy ki lesz a hunyó) olyan
feszültséget visz a játékokba, amelyek a kaland egyik izgalmas elemét képviselik.
7. A titok feszültsége (titkos közös rejtekhelyek, egymás között használt csak általuk érthető titkos
jelek).
8. A kaland öröme;
9. Az átváltozás öröme;
10. Az illúzió öröme;
11. A humoros elemek;
12. A kicsinyítés vagy felnagyítás eleme, stb.

- Játék feltételei:

 SZUBJEKTÍV FELTÉTELEK:

 A tanít/óvónő személyisége
 A tanít/óvónő szakmai felkészültsége
 Megtervezettség
 Hangulat
 Empátia készség

 OBJEKTÍV FELTÉTELEK:

 Megfelelő mennyiségű játékidő

 Megfelelő játékhely(Természetes (szabad) terek: erdők, ligetek, utcák, terek, padlás, pince, stb.
Mesterséges (kötött) terek: a felnőttek által kijelölt játszóhelyek, iskolai, óvodai játszóterek,
vidámparkok, játékbirodalmak (Disneyland, Legoland).)

- Játéktudat:

A gyerekeknek van egy sajátos játékviselkedésük, amely megfigyelhető, és amelynek sajátos tudati
megfelelője is van, ez a játéktudat.
A játszó gyerek általában derűs, ellazult, még a játék feszültségében is mentes a gondtól (nem az
erőfeszítéstől!), tevékenysége a jelenben érvényes, még a többszakaszos, célhoz kötött játékaira is a
pillanatról pillanatra váltakozó élmény öröme jellemző

Néha az a benyomásunk, hogy unja, mert úgy látjuk, hogy eléggé egyhangúan, különösebb indulati
megnyilvánulások nélkül ismétli ugyanazt. De ha ilyenkor a játéktevékenységet megszakítjuk, mert
elkedvetlenedünk vagy értelmetlennek, céltalannak látjuk a folytatását, a gyerek frusztrációs reakciói jól
mutatják, hogy egy örömteli cselekvése szakadt meg

- Önmagáért való:

Az öröm kritériuma azonban nem elegendő a játék meghatározásához, hiszen a gyereknek még sok más
helyzet, tevékenység is örömet szerez. Még valamit hozzá kell adnunk, s ez az, hogy a játék önmagáért
való.

Maga a ténykedés, maga a manipuláció, maga az elképzelés szerzi a gyereknek az örömet, nem pedig az,
hogy kielégült egy szükséglete vagy teljesült egy vágya.

- Feszültségcsökkenést eredményez:

Ajáték nem szükségleti kielégülést hoz, hanem feszültségcsökkenést eredményez! A vágyteljesülés és a

kielégülés is magában a játékos viselkedésben valósul meg, a játéktudat szintjén folyik.

A játék feszültség-levezető hatását tulajdonképpen a játék tartalma váltja ki:

A szerepjátékoknak az örömét az adja meg, hogy a gyerekek azáltal, hogy beleélik magukat a szerepbe,
hogy eljátsszák ezeket, a játékban naggyá, felnőtté válnak. (például a papás-mamásban főznek, sétálnak,
dolgoznak, elutaznak stb.).
A dramatikus és szerepjátékok lehetőséget teremtenek a konfliktushordozó kínos élmények levezetésére. A
gyermekek fejében rengeteg kínos tudás van, amivel nehéz együtt élniük, valahogy meg kell szabadulniuk
ezektől. Ezek elhárítására teremt lehetőséget a játékban való megismétlésük, feldolgozásuk. Azáltal, hogy
egy kínos élményt lejátszanak, ezzel csökkentik az élmény kínos feszültségét, megszelídítik a hozzátapadó
indulatokat (például a szülők veszekedése, melynek nem egyszer tanúja volt a gyermek, bekerül a papás-
mamás játékba).
A szülők egymás iránti szeretetének eljátszása is gyakran bekerül a szerepjátékokba. A jó érzésbe: hogy
boldogok, hogy szeretik egymást, ami jó érzést, biztonságot ad a gyermeknek, negatív érzések is
szövődnek: irigység, féltékenység, vagy épp az a kínos élmény, hogy az apja előtte simogatta meg az
anyját. A lejátszás az élmény feszültségét vezeti el.
Félelmetes, erőszakra utaló, agresszív mozzanatok is gyakoriak a gyerekek játéktémái között. Az ilyen
játékokat kezdeményező gyereknek (például akasztást, kivégzést, kínzást játszik) általában súlyos
konfliktusai vannak a környezetével vagy egy személlyel.

Azzal a dühvel és gyűlölettel, amely időnként elönti, nem tud együtt élni, ezt el kell hárítania, és ennek
egyik módja az indulat elvezetése a játék fikciójában. A gyerek ilyenkor nem dühöng, hanem játszik,
játékát nem az agresszió élménye kíséri, hanem a játék élménye (például egy olyan gyermek, akinek
konfliktusai voltak a bátyjával, a játékban mindig őt nevezte ki gonosznak, őt végezte ki a hóhér, őt verték
bilincsbe a rendőrök stb.).
Olyan helyzetek eljátszása, amit a gyermek áttesz az emberek világából az állatokéba és megfordítja: a
gyenge egérke győz az erősebb elefánt fölött, a kicsi felülkerekedik a nagyon, a lassú a gyorson, a jó a
gonoszon stb.

 Szerepjáték: az a játéktípus, ahol a gyerek képzeletének támogatásával valamilyen szerepbe éli bele
magát. Ez a típus a második életév kezdetén jelentkezik, óvodáskorban teljesedik ki, és körülbelül
öt éves korig az uralkodó játékforma. Ennek a játékformának a keretén belül a gyerek egy-egy
szerep jellegzetességeit a valóságnak megfelelően éli meg. Itt nagy szerepe van a megfigyelésnek
és az utánzásnak. Ilyen típusú játék a doktorosdi, a babázás, az anyás-apás. A témamegválasztást a
kicsiknél a cselekvés, nagyobbaknál a tárgy, a legnagyobbaknál a szerep hordozza a témát. A
szerepjáték önmagáért való aktív tevékenység, amely nagymértékben csökkenti a feszültséget,
ebből származik a játék öröme. Tulajdonképpen a gyerek tapasztalatait, ismereteit, megfigyeléseit,
elképzeléseit és az ezekhez fűződő érzelmeit tükrözi.

 Gyakorlójáték: amelyek túlnyomó része a testtel és annak mûködéseivel kapcsolatos játékok, a

legfontosabb örömforrások a funkcióöröm, amely oldja az érés feszültségét, illetve a
kompetenciaöröm, a hatékonyság öröme, amely tapasztalati bizonyságot nyújt a kialakulóban lévõ
énrõl.

 Szimbolikus játék:

 Projekció: -saját cselekvési sémáit vetíti ki más személyekre vagy tárgyakra;

              - saját viselkedésének egyszerű előhívása, gyakorlása.

 Introjekció: - más személyeket vagy tárgyakat utánoz;

 egyszerűen utánoz, vagy utánzott személynek mondja magát.

Funkció játék: nagyrészt a csecsemőkor játéka, amelyben a tevékenységi szükséglet az indíték. Élete első
évében a gyermek a különböző mozdulatok összehangolását tanulja meg. A játék tárgya új, kialakulóban
lévő, de még nem állandósult eredmény ismételgetése. Játék maga a tevékenység, a mászás, a tipegés, a
végtagmozgatás, az ütögetés, a tárgyak húzása. Valójában a gyereknél minden lehet játék, de nem minden
az, sőt egy formájában és gesztusrendszerében azonos viselkedés is lehet egyszer játék, másszor
tevékenység, cselekvés

 Szabály játék: már az iskoláskor játékformáját képviseli, ugyanis a kisiskoláskorú gyerek számára
fontossá válik a szabályok betartása. A szabályjáték egy képzeletbeli szituációjú szerepjátékból
fejlődött ki, de lényegesen különbözik már tőle. Ehhez a játéktípushoz már magasabb szintű
személyiségfejlettség szükséges. A gyereknek fokozottabb mértékben kell önkorlátozást
tanúsítania. Ugyanakkor szükségessé válik a játék során az önértékelés, saját képességeinek,
lehetőségeinek felmérése, rendszerezése. A játékörömöt a teljesítés öröme, a saját képességeinek a
végletekig való felhasználása és a versenyszellem átélése adja. A szabályjátékok lehetnek
 versenyek, társas játékok. A társas játék egy magasabb fejlettségi szintet igényel, hatékonyan csak
a kisiskoláskortól lehet alkalmazni.

 Konstruáló játék: alatt a gyerek valamit alkot, ez magasabb pszichikus funkciókat feltételez. A
céltudatos cselekvés válik a játéktevékenység alapjává. Ennek során a gyerek megismerkedik a
tárggyal, mint anyaggal és megtanulja a vele való manipulálást. Ilyen játék az építés, a rajzolás, a
gyurmázás, a barkácsolás. A játékörömöt az alkotás öröme, a tevékenység sikeressége adja. Az
iskoláskor kezdetén a konstrukciós játékok fokozatosan átalakulnak a kézimunkálásba, amelyben
még inkább érvényesül a céltudatosság és az igyekezet, hogy a megalkotott darab minél jobban
hasonlítson a mintadarabra.

 Egyéb tevékenység:

 Tanulás

- nem elsődleges, de sok a játékos vonás benne

- holosztikus jellegű (egymással összefüggő részek)
- kíváncsiságon alapul
- intellektuális szükséglet kielégítéséért
- örömszerzés kíséri
- tapasztalati örömforrás

 Munka:

- nem elsődleges, de sok a játékos vonás benne

- jól strukturált (napos, kötény)
- külső igény váltja ki ezután belsővé válik (koszos a kezed, mosd meg, fésülködj meg
)
- cél eléréséért „van”
- örömszerzés kíséri
- tapasztalati örömforrás

- Az iskolai nevelés:

 Az iskolába lépés pszichológiai hatása:

Az iskolába lépéstől hosszú éveken keresztül a tanulás lesz a gyerek számára az a fő tevékenységi forma,
melynek minősége közvetlenül alakítja iskolai karrierjét, távlataiban pedig egész személyiségfejlődését,
életpályáját.
A kisiskolások sok és sokféle információ birtokában lépik át az iskola küszöbét. Érzelmeikben együtt
munkál a büszkeség, a bizonytalan várakozás és kisebb-nagyobb szorongás az újtól. Szinte
valamennyiükben közös a vágy, hogy jól tanuljanak. Ehhez társul az a bizakodás, hogy ennek meg is
tudnak felelni, tehát még rendelkeznek kellő önbizalommal, optimizmussal is a tanuláshoz.

Ezt a kedvező indulási helyzetet elsősorban a gyermek szociális kapcsolatai tarthatják fenn: a szülők, a
pedagógus elfogadó, szeretetteljes bátorítása, ösztönzése, az érzelmi támasznyújtás. Miért? A 6-7 éves
gyermekeknél még hiányoznak a tényleges teljesítménymotivációk. Elsősorban azért teljesítenek, hogy
eleget tegyenek a szeretett személyek kívánságainak, örömet szerezzenek nekik, elismerést és szeretetet
kapjanak viszonzásul. Nagy ösztönző ebben a korszakban a szeretett személy elismerése, szeretete vagy az
ennek elvesztésétől való félelem.

Azok a gyerekek, akiknek nem okoz nehézséget az iskolában elvárt viselkedés és teljesítmény,
természetesen már a kezdet kezdetén több elismerést, pozitív visszajelzést kapnak. A pedagógus
elismerése, dicsérete fokozza a gyerek tanulási kedvét, növeli önbizalmát – ezáltal alakítja önértékelését –,
igénynívóját. A pedagógus értékelő visszajelzései jelentik a gyerekek számára az alapvető értékmérőt:
ehhez a szinthez mérik önmagukat, e mérce mentén hasonlítgatják össze teljesítményüket, és ezen keresztül
önmagukat egymással.

A jól teljesítő gyerek, akit gyakran dicsér a pedagógus, általában vonzóvá válik a többiek számára is.
Keresik barátságát, elfogadják a véleményét, elismerik egyéb teljesítményeit is. Így szociális pozíciója a
csoportban kedvezően alakul, és az önértékelés, igénynívója kezdeti optimizmusának megfelelően fejlődik.
Iskolai karrierje, személyiségfejlődése várhatóan kedvezően alakul. A tanulást később már belső
motivációitól ösztönözve végzi.

A kezdeti teljesítményzavarok – nehézkes, ügyetlen mozgás testnevelési órán, maszatos rajzok, göcsörtös,
szálkás írás, csúnya füzetek, tájékozódási hiányosságok, s talán ezekből következően nyugtalan,
hipermotilis viselkedés, vagy túlzott félénkség, szorongás – akkor is jól érzékelhetővé válnak a gyerek és
társai számára is, ha a pedagógus a legnagyobb tapintattal kezeli azokat. A teljesítményzavarokkal küzdő
gyerek igen korán tapasztalni kényszerül, hogy nem tudja úgy vagy annyi idő alatt megoldani a feladatokat,
mint társai. Ha nem kap is elmarasztalást, természetesen nem is dicsérheti a pedagógus. Kezdeti bizakodása
még több-kevesebb ideig fennmarad és próbálkozik, de lemaradása egyre nyilvánvalóbbá válik.

Mivel a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek nem tudnak vagy csak részben tudnak eleget tenni az
általános iskolai követelményeknek, az eredetileg „csak” teljesítményproblémáikhoz rendszerint
viselkedési zavarok is kapcsolódnak. Az a mindennapi tapasztalat, hogy nem tud úgy teljesíteni, mint
társai, szükségszerűen juttatja el ezeket a gyerekeket az alacsony önértékeléshez, az önbizalomvesztéshez.
A kevés szociális megerősítés, az eltérő teljesítmény ténylegesen rontja szociális pozíciójukat is, hiszen
társaik értékelése, elfogadása.

 A pedagógus személyisége, szerepe:

Személyisége: az eredményes tanulás személyi meghatározója az iskolai körülmények között. Tőle függ a
tanuló teljesítménye. Személye önmagában motivációs tényező, mert szociális hatalma,
jutalmazó-büntető szerepköre van.

Szerepe:

1) A modellközvetítõ hatás együttes: a pedagógus által realizált demonstrált magatartási és tevékenységi,

valamint döntési megnyilvánulások, minták formájában realizálódik.
2) A megerõsítõ-leépítõ hatás együttes: ez a morális és önfejlesztõ magatartás- és tevékenységformák
megerõsítésére, s ugyanakkor a destruktív megnyilvánulások visszaszorítására, szelektálására szolgál. A
pedagógus ezt a hatásrendszert jutalmazó illetve szankcionáló reagálások formájában alkalmazza. Ezeknek
a hatásoknak õ a forrása, ezeket tehát produkálnia kell a tanulók magatartás- és tevékenységrepertoárjának
szocio-morális formálása érdekében. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a pedagógusnak hivatásából fakadó
kötelezettsége folyamatosan reagálni a növendékek konstruktív és destruktív megnyilvánulásaira, mert ez
biztosítja a konstruktív magatartás- és tevékenységrepertoár kialakulási folyamatának orientálását.

3) Az argumentatív hatás együttes: ez a normatanulás, vagyis a meggyõzõdésformálás feltétele. Ebben az

esetben lényegében a normák, nézetek, eszmék interiorizációjáról, elfogadtatásáról, meggyõzõdéssé
változtatásáról van szó. Ehhez elengedhetetlen a nevelõ argumentatív magatartása, bizonyítékok, tények,
érvek felsorakoztatása az elfogadtatni szándékozott normák, nézetek, eszmék mellett. Ezek nélkül nincs
eredményes meggyõzõdésformálás. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy az argumentatív (igazoló-cáfoló)
hatás együttes hatékony alkalmazása szorosan kötõdik a pedagógus személyiségéhez. Ez azon az alapon
állítható, hogy az argumentáció akkor igazán hatékony, ha ezt szuggesztív referencia-jelleggel bíró személy
végzi.

Feladata:

 értéket közvetít,
 modell (kongruens: szavai és tettei egybeesnek),
- alsó tagozatban identifikációs modell,
- felső tagozatban kompetencia modell,
 vezető:
- vezeti, szervezi, irányítja az ismeretelsajátítás folyamatát, pedagógiai munkát fejt ki,
- iskolai klíma, az osztály szociális atmoszférájának vezetésében. Tudja szervezni a
kedvező munkalégkört (ahol kölcsönös kapcsolat van, van kölcsönös
szerepviszonylat, van jó alaphangulat).

 A tanulóközösség, a tanulók megismerésének lehetőségei, módjai:

- Kérdőíves módszerek (pl.: attitűd skálák, érték vizsgálatok, tanulási stílus feltárása, stb.)
- A tanulók megfigyelése (pl.: órán, foglalkozáson, szabadidőben, stb.)
- Interjú technikák (pl.: a tanulók kapcsolatrendszerének feltérképezése, megismerésre anamnézis,
stb.)
- Dokumentumelemzés (tanulói, munkák, rajzok, stb.)