You are on page 1of 1

Spá rta

Peloponnészosz hegyláncai között hozták létre a bevándorló görög dór törzsek Spárta államát. A
spártai társadalom csúcsán a dór származású teljes jogú polgárok álltak, akik az államtól egyenlő
nagyságú földet kaptak, melyek a leigázott achájok, a helóták művelték. A helóták nem voltak
rabszolgák, hiszen családdal s önálló kis parasztgazdasággal rendelkeztek. A földet csak használhatták
és teljes kiszolgáltatottságban éltek, akár meg is gyilkolhatták őket.

A szabadok csoportjához tartozott a körüllakók(perioikoszok)akik a peremvidékeken birtokoltak


parcellákat, s emellett kézműipari termékekkel látták el a polgárokat. Politikai joggal nem
rendelkeztek, de végszükség esetén katonáskodniuk kellett.

Politikai jogokkal a spártai polgárok rendelkeztek. A népgyűlés munkájába minden 30.életévet


betöltött spártai polgár rész vehetett, sőt a vének tanácsában és a felügyelők testületében is, bár csak
magasabb életkortól. A királyok hatalma a hadvzetésre és a kultikus élet irányítására korlátozódott. A
választott tisztségviselők befolyása jelentős volt a népgyűléssel szemben, hiszen az csak
jóváhagyhatta a vének tanácsa által előterjesztett javaslatokat. Ha a népgyűlés az elvárttal szemben
döntött, a tanács élhetett vétójogával s érvényesíthette akaratát. Az állam életét ténylegesen az öt
felügyelő irányította. Bármely 30.életévét betöltött spártai polgár választás útján elnyerhette a
tisztséget. Feladatuk közé tartozott a bíráskodás, tisztviselők ellenőrzése, külpolitikai irányítása. A
megfelelően kivívott tekintély és életkor alapján választották ki vezetőjüket.

Görög nevelés
A spártai polgárok fő feladatuknak tekintették a katonáskodást, cél: jó katonák nevelése. Ideál:Iliász
katonahősei. Eszközként szigort, a kemény büntetéseket, család helyett közösségi nevelést
alkalmazták, melyet az állam felügyelt. (Taügetosz legenda 7-30 éves korig család nélkül). Az oktatás
magániskolákban történt. Csak módosabb családok gyermekei jártak iskolába. Ideál: jó polgár, az
általános műveltséget, szónoklást, vitatkozás elsajátítását követelte meg +testedzés.

A nők élete az otthon falain belül zajlott. Fiatalkorukban az apjuk majd férjük felügyelete mellett
éltek. A szabad nők és a polgárjoggal rendelkező módos családok női tagjai joggal rendelkeztek.
Helyzetük a női mivoltukon túl alapvetően társadalmi szerepüktől függött.

Görög katonák
Harcmodoruk: falanx, zárt alakzat korán létrejött, de a polisz létrejöttével terjedt el, hiszen
megvalósításához nagy mennyiségű katonára volt szükség.

You might also like