12.

A népesedés alapfogalmai, a népesség változása világviszonylatban és

Magyarországon

ALAPFOGALMAK

A népességszámmal és a népesedési folyamatokkal egy külön tudomány, a demográfia

foglalkozik. A demográfia tudományában viszonylag ritka a nagy elméletek építése, a
demográfusok sokkal inkább a népesedésre vonatkozó adatok gyűjtésével, azok egyre
kifinomultabb módszerekkel történő feldolgozásával foglalkoznak.
Születését John Graunt 1662-ben megjelent könyvétől számítjuk, amelyben a londoni
halálozási statisztikai adatok alapján a halandóság törvényszerűségeit és más népesedési
folyamatokat vizsgált.
A legtöbbet emlegetett demográfus Robert Malthus (1766–1843). Híres és sokat bírált
művében egy leegyszerűsített elméleti módszert fogalmazott meg. Eszerint a népesség
gyorsabban képes szaporodni, mint a termelés növekedni, különösen az élelmiszer-termelés.
Műve későbbi kiadásaiban felvetette annak a lehetőségét is, hogy a születések számát
korlátozzák. Úgy látszik, hogy ennek csak egy módját látta lehetségesnek: a késői házasodást
és a házasságkötéstől való teljes tartózkodást.
A fejlett országokban kevés gyermek születik, így ott és hazánkban sem elég a születések
száma ahhoz, hogy a népesség száma változatlan maradjon. 1982 óta Magyarországon többen
halnak meg, mint ahányan születnek, így a népesség folyamatosan csökken.

A halálozásokkal szorosan összefüggő egészségi állapot, az egészséget befolyásoló társadalmi

tényezők vizsgálatával a szociológiának egy külön ágazata, az egészség szociológiája
foglalkozik. Ettől megkülönböztethetjük az orvosi szociológiát, amely az orvos-beteg
kapcsolatokra és az egészségügyi ellátás működésére összpontosítja a figyelmét. A mentális
betegségek okai és megelőzésük, gyógyításuk számos különleges problémát vet fel, ezek
vizsgálatára a szociológiának egy külön ágazata, a pszichiátriai szociológia szakosodott.

A születések vizsgálatánál használjuk a termékenység fogalmát. Ezen a szülőképes korban

lévő női népességre vagy annak egyes részeire jutó születések számát értjük.

A halálozások vizsgálatakor szokás a halandóság fogalmát használni. Ezen nem a

halálozások számát, hanem valamilyen finomabb mutatóját, például korcsoportonkénti
valószínűségét vagy még inkább a halandósági tábla mutatóit, elsősorban a születéskor
várható átlagos élettartamot értjük.

A reprodukció a népesség „újratermelődését” jelenti, vagyis azt, hogy a halandóság és a

termékenység együttes hatása alatt a népesség száma és összetétele hosszú távon hogyan
alakul.

Morbiditásnak nevezzük a betegségek előfordulásának gyakoriságát. A morbiditásnak

kétféle mutatója van: az incidenciamutatók azt fejezik ki, hogy hányan betegednek meg, a
prevalenciamutatók pedig azt, hányan vannak beteg állapotban.

1
Alapvető kérdés az egészség definíciója. A Világ Egészségügyi Szervezet (WHO)
alapokmánya szerint „az egészség a testi, szellemi és társadalmi jólét teljes állapota, és nem
csak a betegség és rokkantság hiánya”. Szociológiai értelemben egészségesnek azt az embert
tekinthetjük, akinek életműködései az adott környezetben kiegyensúlyozottak, lelki élete
harmonikus, és a társadalom vele szemben támasztott elvárásainak képes megfelelni.

A NÉPESSÉG VÁLTOZÁSA VILÁGVISZONYLATBAN

Népességszám:
A népesedési tendenciák közül ma világszerte a világ népességének igen gyors növekedése
kelt figyelmet. Gyakran elhangzott és elhangzik, hogy a világ népességszáma a közeljövőben
eléri azt a határt, amelyet a Föld még eltartani, élelmiszerrel ellátni képes, vagy, hogy a nagy
és növekvő népességszám a természeti környezet lerontásához, sőt teljes pusztításához fog
vezetni, továbbá hogy a gyors népességnövekedés igen súlyos nemzetközi konfliktusokat
eredményez a közeljövőben. A második világháború óta a világ népességének növekedése
erősen felgyorsult.
Feltételezik, hogy a népességszám első jelentősebb megnövekedése a körülbelül 10 ezer évvel
ezelőtt, a mezőgazdálkodás megindulása idején, vagy, ahogy mondani szokták, a
mezőgazdasági forradalom után következett be. A XVIII. században indult meg a gyorsabb
növekedés, elsősorban Európában. Ma sem ismerjük pontosan a Föld népességszámát, mert
vannak olyan országok, amelyekből nem állnak rendelkezésre megbízható népszámlálási
adatok. 1994-ben 5,6 milliárd lehetett ez a népességszám.
A népességnövekedés gyorsulásának oka, hogy a halálozási arányszám csökkenését csak erős
késéssel követte a születésszám csökkenése. Jelenleg úgy látszik, hogy majdnem minden
országban elindult az élve születési arányszám csökkenése, ezért a Föld népességének
növekedési üteme az 1970 körüli 2,2 százalékról az 1980-as években 1,7 százalékra csökkent.

Halandóság:
Az emberiség történetének a földművelésre való áttérést megelőző szakaszát igen rossz
halandósági viszonyok, a népességcsoportok kihalásának állandóan jelen lévő veszélye
jellemezte. Ennek oka a születések számát majdnem elérő, sőt rossz időszakban lényegesen
meghaladó halálozások száma volt. Ezt valószínűleg az élelem hiánya okozta.

A földművelés és letelepedés lehetővé tette a népességszám lényeges növekedését, mert

ugyanakkora terület több embert tudott élelmiszerrel ellátni. Ekkor azonban egy másik
tényező lépett fel, amely a halandóságot növelte: a sűrűbb népességben könnyebben terjedtek
a járványos betegségek (1347-től 1352-ig tartó európai pestisjárvány, XIX. században a
kolera, XVIII. és XIX. században a fekete himlő). A halálozási arányszám sokéves átlaga a
legtöbb helyen és korban 33-50 között helyezkedhetett el.

Nyugat-Európában valamikor a XVIII. században megindult a halandóság lassú, de

folyamatos javulása. A születéskor várható átlagos élettartam hosszabbodott, ma az egészségi
állapot tekintetében legfejlettebb országokban – például Svédországban – a férfiaké eléri a 75,

2
a nőké a 81 évet. Ilyen halandósági körülmények között a csecsemőhalandóság egy százalék
alá csökken, további egy százaléknál kevesebben halnak meg a felnőttkor elérése előtt.

Nem tudjuk pontosan, hogy az európai halandóságot befolyásoló tényezők közt e kétszáz év
alatt melyik játszotta a főszerepet: a táplálkozás javulása, az egészségesebb lakásviszonyok, a
gyakoribb tisztálkodás, az egészséges ivóvízellátás, a szennyvizek elvezetése, bizonyos
közegészségügyi intézkedések stb. A demográfusok általában feltételezik, hogy egészen az
utolsó évtizedekig (az antibiotikumok felfedezéséig) az orvostudomány fejlődésének
viszonylag kicsi lehetett a szerepe.

A XX. század közepétől kezdve a fejlődő országokban is csökkent a halandóság. Sokkal

gyorsabb volt a csökkenés, mint Európában. Ez okozta a „demográfiai robbanásnak”
nevezett jelenséget, vagyis azt, hogy a világ népessége eddig soha nem tapasztalt ütemben
nőtt, kevesebb, mint 40 év alatt megkétszereződött.

Nem lehet biztosan állítani, hogy a halandóság javulása a jövőben folytatódni fog mindegyik
fejlődő országban. Az AIDS-járvány rohamos terjedése figyelmeztető jel, hogy a halandóság
terén nem zárhatjuk ki váratlan tendenciák megjelenését sem. (Az AIDS természetesen a
fejlett országok népesedését is erősen érinteni fogja a jövőben, bár ezekben az országokban
jelenleg kevésbé rohamosan terjed.)

A halandóság alakulását befolyásoló tényezők közül a legtöbb társadalmi természetű. Tehát a

halandóság erősen függött és függ szociológiai jellegű tényezőktől. Ezt alátámasztja az a tény
is, hogy a halandóság nagymértékben különbözik társadalmi osztályonként és rétegenként. (A
jobb módú, ezért jobban táplálkozó, öltözködő, egészségesebben lakó és egészségesebb
környezetben élő osztályok tagjai közül sokkal kevesebben haltak meg csecsemő- és
gyermekkorukban, és lényegesen tovább éltek.)

Termékenység:
Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy sem az európai népek történetében, sem a mai fejlődő
országokban nem közelíti meg az átlagos gyermekszám a 12-t, amelyet egy jó egészségi
állapotban lévő, teljes termékeny időszakában (15-50 éves kor között) házasságban élő nő
szülni képes lenne. Ennek egyik oka, hogy a 15-49 éves nők kisebb-nagyobb része nem házas,
vagy később házasodik meg, vagy élete végéig hajadon marad, vagy, mert megözvegyül, és
nem házasodik újra. A másik ok, hogy egyes társadalmakban és csoportokban évszázadokkal
ezelőtt is ismerték és alkalmazták a születéskorlátozás különféle módszereit
(csecsemőgyilkosság, művi vetélés, hosszú, néhol 2-3 évig is tartó szoptatási idő).

Országos méretekben először Franciaországban terjedt el a születéskorlátozás, és kezdett a

termékenység csökkenni, a nagy francia forradalmat megelőző évtizedben. Más európai
országokban később, eltérő időszakokban indult meg a termékenység csökkenése.

A termékenységcsökkenés kezdetének és a csökkenés gyorsaságának okait illetően kétféle

magyarázatot találhatunk a legújabb történeti-demográfiai irodalomban: az egyik a

3
hagyományos gondolkodásmódtól való eltérést, a szekularizációt tartja a fő oknak, a másik a
gazdasági feltételek kedvezőtlen alakulását (például nálunk a kisparaszti birtokok
fölaprózódását) emeli ki.

Az 1930-as válságos időszakban az élve születési arányszám majdnem minden európai

országban és Észak-Amerikában mélypontot ért el. A csökkenést általában a gazdasági és
társadalmi fejlődés természetes következményének tartották. Az 1970-es évek második
felében az egyszerű reprodukcióhoz szükségesnél lényegesen alacsonyabb szinten
stabilizálódott a termékenység.

A kelet-európai szocialista országokban némileg eltérően alakult a termékenység szintje:

Magyarországon, Romániában, Csehszlovákiában, Bulgáriában már az 1960-as években, az
NDK-ban az 1970-es években az egyszerű reprodukcióhoz szükségesnél kisebbre csökkent a
gyermekszám, majd stabilizálódott. A volt Szovjetunióban, Jugoszláviában és
Lengyelországban viszont az 1960-as évek közepéig magas maradt a gyermekszám, azóta
azonban itt is lecsökkent. 1990 után a születésszám erősen csökkent a Szovjetunió utód
országaiban. Ma Írország és Izland az egyedüli két fejlett ország a világon, ahol a
gyermekszám lényegesebben meghaladja a népesség egyszerű reprodukciójához szükséges
szintet.

A demográfusok és szociológusok világszerte meglehetősen tanácstalanul állnak szemben e

csökkenés magyarázatával. Aligha lehet elfogadni azt az állítást, hogy a csökkenés oka az
úgynevezett modern fogamzásgátlási módszerek (tabletta, méhen belüli fogamzásgátló,
sterilizálás) elterjedése és a művi abortusz legalizálása. A csökkenés ugyanis ezeket
megelőzően megindult, továbbá nemcsak a tényleges, hanem a kívánt és tervezett
gyermekszám is lényegesen csökkent. Világosnak látszik, hogy a családok ma kevesebb
gyermeket kívánnak, mint 25-35 évvel ezelőtt.

A közgazdaságtani magyarázatok szerint a csökkenés oka, hogy a gyermekek költségei

gyorsabban emelkedtek, mint a belőlük származó hasznok és mint a családok jövedelmei. A
termékenység szociológiai elméleteiből inkább a gyermekszám alacsony szinten maradása,
esetleg további csökkenése következik, mert a nők emancipálódnak, megnőttek a foglalkozási
karrierambíciók, a fiatal házaspárok fogyasztási igényei emelkedtek, továbbá egy olyan
mozgékony, változatos, kötetlen életmód iránti igény alakult ki, amelynek megvalósítását a
gyermekek akadályozzák.

A leglényegesebb változást azonban az hozta, hogy a Föld két legnépesebb országában,

Indiában és Kínában előrehaladt a termékenységcsökkenés. Egyesek az életszínvonal
emelkedésében, mások az iskolai végzettség felemelkedésében, ismét mások pedig a
születéskorlátozás elterjesztése érdekében tett állami erőfeszítésekben látják a fő okot.

4
A NÉPESSÉG VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON

Népesség:
Csak az első magyar népszámlálás, azaz 1870 óta vannak pontos adataink hazánk
népességszámáról. Azóta tízévenként került sor népszámlálásra egészen 1990-ig.

A történészek véleménye meglehetősen eltérő arról, hogy mekkora volt a honfoglaló

magyarság létszáma és mekkora népességet találtak itt a Kárpát-medencében. Fügedi Erik 400
ezerre tette a honfoglalók számát és 200 ezerre az itt talált népességet. A népesség gyorsan
nőtt a Kárpát-medencében: 1500-ban 3,5-4 millió lehetett.
Az 1715-ben és 1720-ban végzett háztartás-összeírások alapján 4 millióra tesszük a
népességszámot.
A XVIII. századtól a népesség újra nőni kezdett.
Az első népszámlálásra II. József alatt, 1784–1787-ben került sor Magyarországon, amikor is
a népesség 8,1-8,2 millió volt.
Ettől egészen az 1850-es évekig nem volt népszámlálás, csak úgynevezett nem nemesi
összeírás.
A mai országterület népessége 1870-ben 5,0 millió, 1910- ben 7,6 millió, 1941-ben 9,3 millió,
1949-ben 9,2 millió volt. Ebben a korszakban több alkalommal súlyos emberveszteséget
szenvedett az ország (I-II. világháború, holokauszt, 1965 utáni kivándorlási hullám)
1980-ban 10,7 millió volt a népességszám, majd 1981-től a halálozások száma nagyobb a
születésszámnál. Ezért az ország népessége folyamatosan csökken.

Halandóság:
1891-ben több mint minden negyedik csecsemő meghalt, 1994-ben pedig kevesebb, mint
minden nyolcvanadik csecsemő halt meg. A viszonylag magas csecsemőhalandóság közvetlen
oka az, hogy igen magas a koraszülöttek (definíció szerint 2500 grammnál kisebb súllyal
született csecsemők) aránya, és a koraszülöttek között az átlagosnál sokkal nagyobb a
csecsemőhalandóság. Hogy a magas koraszületési aránynak mi az oka, nem tudjuk pontosan
megmondani, fel lehet azonban tételezni, hogy egyrészt az életmód egyes elemei
(munkakörülmények, dohányzás stb.), másrészt a szülést megelőző művi abortuszok játszanak
benne szerepet.

Magyarországon is nagymértékben javult a halandóság. A folyamatos javulás valószínűleg az

1873. évi nagy kolerajárvány után indult meg. Körülbelül 1960-ig gyorsan javult a
halandóság.
A férfiak halandósága a 25 éves életkortól fölfelé minden korcsoportban romlott az 1960-as
évek közepe óta, a legnagyobb fokú romlás a 40-54 évesek körében mutatkozott. A nők
halandósága összességében nem romlott, de a 30 és 64 éves életkor között is romlás
jelentkezett, éspedig a 40-54 éves korcsoportokban a legnagyobb mértékben.

5
Különböző halálokok:
A férfiak esetében a romlásnak körülbelül a fele magyarázható a szívkoszorúér betegségeinek
és az agyér betegségeknek, a fennmaradó részben a májzsugorodás, a tüdőrák, az
öngyilkosság és baleset okozta halálozás növekedése szerepel.
A nők esetében a szívkoszorúér-betegségek itt is a legnagyobb szerepet játszották. Továbbá a
májzsugorodás, az emlő- és vastagbélrák, az öngyilkosság gyakoriságának növekedése
rontotta leginkább a halandóságot.
A halandóság romlás társadalmi okai pl. alkoholfogyasztás, dohányzás, cukorbetegség, magas
vérnyomás.  Társadalmi tényezők lehetnek:
- nem megfelelő táplálkozás
- munkahelyi egészségi ártalmak (pl. életveszély, nagy fizikai erő kifejtése)
- lakókörnyezeti ártalmak (levegő- és vízszennyezettség)
- hosszú munkával töltött idő, hajszolt munkavégzés.
- kevés szabadidő
- lelki egészségi állapotuk problematikus (stressz, konfliktusok)
 Egészségügyi ellátás rossz:
- egészségügyre fordított kiadások aránya alacsony, vagy nem gazdálkodnak jól a kapott
pénzzel.
- túlterheltség (háziorvos, szakrendelők, kórháza)
- alacsony orvosi, ápolói fizetés
- a társadalmi hierarchiában kedvezőbb helyzetben lévő rétegek tagjai nemcsak nagyobb
arányban részesültek az egészségügynek adott állami támogatásból, hanem jobb
ellátást is kaptak.
A társadalmi rétegenként igen nagyok a halandóság különbségei, és igen nagy halandósági
különbségek vannak a területi egységek között.

Termékenység:
Az élve- születési arányszám országos csökkenése azonban csak 1890 körül indul meg. Az
első világháború után folytatódott a viszonylag gyors csökkenés. A második világháborút
követően nem került sor a nyugat-európai és észak-amerikai gyermekhullámhegyhez hasonló
hosszú és magas fellendülésre. a megszigorított műviabortusz-tilalom ugyan egy évre (Ratkó-
korszak), 1954-ben emelte az élve születési arányszámot, már a következő évtől felgyorsult
újra a csökkenés. 1973. évi műviabortusz-szigorítás hatására, három évre még tovább nőtt,
1977-től azonban újra visszaesett az arányszám.

A kétgyermekes családideál elterjedését szemléltetik az 1992-1993-ban végzett

magyarországi termékenység- és család-adatfelvétel eredményei.

Mindent figyelembe véve azt lehet mondani, hogy a családok átlagos gyermekszámának
körülbelül 10-15 százalékos növekedése lenne szükséges ahhoz, hogy a népesség egyszerű
reprodukciója biztosítva legyen.