Forrás: http://www.doksi.

hu

Biológia felvételi tételek I.

Klikkelj a kívánt könyvjelzőre:

• Prokariota és eukariota sejtek összehasonlítása

• Prokarioták
• A bioszféra
• A víz alapvető tulajdonságai, szerepe az élő szervezetben
• A fehérjék - felépítés, típusok, biológiai jelentőség
• A lipidek - felépítés, típusok, biológiai jelentőség
• Szénhidrátok - felépítés, típusok, biológiai jelentőség
• A nukleotidok felépítése (ATP, KoA, NAD)
• A DNS molekula, szerkezete, főbb jellemzői
• Az RNS molekula, szerkezete, RNS-típusok és funkcióik

Vissza a biológia honlapra

Prokariota és eukariota sejtek összehasonlítása

Evolúciós kapcsolat lehetsége: sorozatos endoszimbiózis elmélete. Ezt támasztja alá a

színtestek és a mitokondriumok felépítése: őseik szabadon élő prokarioták lehettek, melyek
egy nagyobb sejt belsejébe jutottak és ott meghonosodtak (önálló genetikai apparátussal
rendelkeznek).

Azonos sajátságaik: a fehérjeszintézis menete, a genetikai kódszótár általános érvényűsége, a

DNS megkettőződésének folyamata, energiaforgalomban központi vegyület az ATP, felépítő
és lebontó folyamatok típusai.

Különbségek: Prokariota Eukariota

Sejtszerveződés: egysejtűek főleg többsejtűek

Méret: 0,2-10 ľm 10-100 ľm

Egyedfejlődés: gyorsabb lassabb

Anyagcsere: anaerob vagy aerob aerob

DNS-tartalom: kevesebb több (nincs arányban az evolúciós fejlettséggel)

DNS információs részének aránya: nagyobb kisebb

Sejtfalak: szénhidrát, fehérje cellulóz, kitin

Belső membránrendsz.: kevés sokféle

Forrás: http://www.doksi.hu

Sejtorganellumok: nincsenek határolva mitokondrium, színtest

Bekebelező készség: nincs van

Citoplazmaáramlás: nincs van

Mozgásképesség: mozgásképtelenek vagy tömör fonalakkal csilló, ostor - meghatározott

szerkezet, álláb

Szaporodás: főleg kettéhasadással mitózis, meiózis

Megjelenésük: 3 milliárd éve 1,7-1,8 milliárd éve

mRNS képződése: közvetlenül a génekről és azonnal működik a DNS hosszabb szakaszáról

RNS képződik, érési folyamat

után lesz mRNS

Vissza az elejére

Prokarioták

Kb. 3 milliárd éve jelentek meg az ősi baktériumsejtek, melyek valószínűleg a ma élő
prokarioták és a sorozatos endoszimbiózis elmélete szerint a mitokondriumok és színtestek
ősei. Főleg egysejtűek. Anyagcseréjük anaerob (kialakulásuk idején változó volt az
oxigénszint) vagy aerob. Sejtfaluk jellegzetes szénhidrátokból és fehérjékből áll. Belső
membránrendszerük kevés van, ha egyáltalán van. Sejtorganellumaik nincsenek membránnal
vagy hártyával körülvéve. Ha képesek mozgásra, akkor ezt tömör fonalakkal (csilló, ostor)
valósítják meg, amely hullámzó mozgást végez. Főleg hasadással szaporodnak. A DNS-
tartalom kevesebb, mint az eukariotáknál, de a DNS információs részének aránya nagyobb. A
közvetlen a génekről képződött mRNS azonnal működőképes. Nincs bekebelezőképesség és
citoplazmaáramlás.

Baktériumok törzse: 1 g talajban akár több millió is lehet belőlük. Kiváló

alkalmazkodóképesség, gyors szaporodás (osztódás és konjugáció). Mikrométeres
nagyságrend (0,1-100 ľm). Alak szerint: pálcika, gömb, csavart. Antony Leeuwenhoek,
Robert Hooke (sejt elnevezés), Robert Koch (baktériumok tudományos vizsgálata, tiszta
tenyészetek előállítása, festése, felfedezte a tüdőbajt okozó baktériumot is). Felépítésük a
prokarióta sejtekre jellemző. Sejtplazmájukban helyezkedik el az örökítőanyag, mely nincs
körülhatárolva - nincs sejtmag. A plazmát vékony sejthártya határolja, majd a sejtfal (fehérje,
szénhidrát). Esetleg további tok vagy nyálkás burok. Életmódjuk: sok faj kész szerves
anyagokkal táplálkozik, ebből építi fel saját anyagait - heterotróf. Sok a lebontó (talajban), a
rothadást, erjedést előidéző, betegséget okozó (vérhas, TBC - tüdőbaj, szalmonella, lepra,
szamárköhögés). Mások a testük felépítéséhez egyszerű szervetlen anyagokat használnak -
autotrófok. Pld. a nitrifikáló bakt.-ok. (ammónia - nitráttá)- kemoszintetizálók. A baktériumok
jelentősége: humuszképzés, lebontás (körforgás biztosítása), gyógyszergyártás (a genetikai
kódszótár általános érvényűségének köszönhetően különböző DNS részletek génsebészeti
Forrás: http://www.doksi.hu

úton való beépítésével megoldható különböző gyógyszerek - inzulin - ipari gyártása),

antibiotikumok, erjesztéses ipar (tejipar, ecetgyártás), bélbaktériumok.

Kékmoszatok törzse: Felépítés hasonló, mint a baktériumoknál. De van színanyag (olyan

vegyületek, amelyek képesek a napfény E-ját megkötni)- a kékeszöld színt okozza.
Fotoszintetizálók. Oxigén szabadul fel. Előfordulásuk: talajban, természetes vizekben -
vízvirágzás, táplálék.

Vissza az elejére

A bioszféra

Környezet és tűrőképesség

Az élővilág egyedei közösségekbe tömörülnek. A legegyszerűbb felépítésű közösségben

azonos fajhoz tartozó egyedek élnek együtt, ezt nevezzük populációnak. A különböző fajok
populációi nem elszigetelten, hanem összefüggő közösségben, társulásban élnek. A földrajzi
övekre jellemző éghajlatot együttesen alakítják ki a Föld felszínére jutó napenergia
mennyisége, a sugárzást felfogó felszín sajátosságai és a helyi hatásokat módosító lég- és
tengeráramlatok. A társulások az éghajlati övekhez igazodva nagy egységekben szintén
övezetes módon helyezkednek el, ez a zonalitás. A társulások zonálisan elhelyezkedő, egész
kontinensekre kiterjedő nagy egységei a biomok. Az élővilág szerveződésének ezt az egész
földi életet átfogó, legmagasabb szintjét bioszférának nevezzük. Alexander Humboldt,
Vaszilij Dokucsajev. Ezeket az egyre magasabb rendű szerveződéseket közös néven egyed
feletti szerveződési szinteknek nevezzük.

Az élőlények az élőhelyen élnek. Az élőlények közösségeire az adott élőhelyen ható tényezők

összességét környezetnek nevezzük. A környezeti tényezők jellemző tulajdonsága a folytonos
változás. Változhatnak az idő múlásával. A környezeti tényezők térbeli változásai jól
észlelhetőek - domborzat, földrajzi hely miatt.

Azt, hogy egy adott faj populációja hogyan tud alkalmazkodni a változó környezethez, milyen
mértékben reagál a környezet hatásaira, azt a tűrőképesség mutatja meg. Maximum,
minimum, optimum. Tág-, szűktűrésűek. Egy vagy több tényezőt tekintve.

A fény mint környezeti tényező

A bioszféra számára egyedüli jelentős energiaforrás a Nap sugárzása, ez pedig különböző

hullámhosszúságú sugarak formájában éri a Földet. Több mint fele a fénysugárzás, kisebb
része hősugárzás és néhány százaléka ultraibolya sugárzás. A földfelszínre jutó fény
közvetlen és szórt fényből áll. A közvetlen fényben sok a hosszúhullámú sugárzás, amelynek
erőteljes a melegítő hatása. A szórt fény viszont több energiát tartalmaz, amely kedvezőbb a
fotoszintézishez. A fénysugárzás nem egyenletes a bioszférában. Egy adott terület
fényviszonyait a közvetlen és a szórt fény aránya, a megvilágítás erőssége és időtartama
jellemzi. Ez földrajzi szélesség szerint változik. Hosszúnappalos növények északról - rozs,
búza. Rövidnappalos növények melegebb égtájakról - kukorica, szója. A bioszféra
fényviszonyai függőleges irányban is váltakoznak. Tengerben - vörös, sárga, 100 m-ig kék és
zöld, 200 m szürkületi derengés, 400 m sötét. A fényviszonyokat befolyásolja a terület feletti
Forrás: http://www.doksi.hu

felhősödés, a domborzati viszonyok, a növényzet. Élőlények fénytűrőképessége.

Fénykedvelő, fény-, árnyéktűrő növények. Állatok.

A hőmérséklet mint környezeti tényező

A bioszférában uralkodó hőmérsékleti viszonyok a Nap sugárzásától, illetve a földfelszín és a

légkör sajátságaitól függnek. Hőátadás, hőkisugárzás, üvegházhatás. A hőmérsékletet
befolyásolja a földrajzi szélesség. A földfelszínen függőleges irányban is hasonlóan változik a
hőm.. Domborzati viszonyok módosító hatása. Élőlények hőtűrőképessége: szűk vagy tág.
Változó testhőmérsékletű állatok: sivatagi gyíkok, szender (izommunka). Állandó
testhőmérsékletű állatok. Testfelszín és testnagyság viszonya - Bergmann szabály.

A levegő hatása az élőlényekre

A levegő fizikai tulajdonságai az összetételtől függnek. (N, O, CO2, H, víz, nemesgázok,

szennyezők). CO2 hatása. A levegő fizikai tulajdonságai közül legfontosabb hatású a levegő
áramlása, a szél. Párologtatásfokozó, beporzás, fakoronák alakítása, madaraknak energiaforrás
is lehet.

A víz hatása az élőlényekre

A bioszférában a víz fontos környezeti tényező. Növények vízellátása három folyamattól

függ: a víz felvétele, szállítása, leadása. A változó vízállapotú növények vízháztartása
nagyban függ a környezettől. Kiszáradástűrők. Elsősorban alacsonyabb rendű fajok: moszat,
zuzmó, moha. Az állandó vízállapotú növények szabályozható párologtatása teszi lehetővé az
egyenletes vízháztartást. Főleg hajtásos növények. Több típus: Vízinövények: lebegő vagy
aljzatba rögzültek, keveset párologtatnak, szárazságtűrésük minimális - átokhínár, békalencse.
Mocsári növények: sok vizet vesznek fel, erősen párologtatnak - több légzőnyílás. Mocsári
gólyahír. Közepes vízellátottságú növények főleg a zárt erdőkben. Viszonylag jól tűrik a
szárazságot, de erőteljes párologtatásuk miatt jelentős vízmennyiségre van szükségük. A
szárazságtűrő növények a sivatagok, füves puszták lakói. Kaktuszok. Föld feletti részeik
vastagok, nedvdúsak, vagy kemény, száraz, merev tartásúak. Sok vizet képesek tárolni.
Párologtatásuk minimális, lelassult fejlődés, lassú növekedésűek. A víz az állatok
szempontjából is meghatározó, elterjedésük lényeges feltétele. Van szélsőséges példa is.

A talaj

A talaj kialakulása a földkéreg felszíni rétegében történik, az éghajlati tényezők és az

élőlények együttes hatására. Fizikai aprózódás, kémiai mállás, biológiai mállás - humusz. A
talaj kémiai tulajdonságait elsősorban a talajrészecskék határozzák meg 1-500 nanométeres
talajkolloidok. A kalciumionnal telített kolloidok a legmegfelelőbbek. Fontos a talaj
kémhatása is - CO2, humuszsavak, stb. Kémiai tulajdonság a talaj tápanyagtartalma is.
Kimosódás. A talaj fizikai tulajdonságai közül legjelentősebb a talaj szerkezete - levegő- és
víztartalma ettől függ. CO2, oxigéntartalom. Talajban élő állatok.

Vissza az elejére

A víz alapvető tulajdonságai, szerepe az élő szervezetben

Forrás: http://www.doksi.hu

Az élővilág számára az egyik legjelentősebb szervetlen vegyület. Részt vesz a sejtek biológiai
folyamataiban (könnyen reagál más anyagokkal), de helyet is biztosít számára, mivel a víz
poláros szerkezetű. Hidrogénkötés - hidrogénhidak különböző molekulák közt - térbeli
szerkezet a sejtplazmán belül. Nagy a felületi feszültsége - határhártyák kialakítása. Számos
anyag oldószere (vízben disszociáló vegyületek) - pld. ionos vegyületeket ionokra bontja,
melyek köré hidrátburkot képez. Poláros (cukor) és ionos vegyületek oldódnak jól benne.
Nagy a párolgáshője, ezért fizikai hőszabályozó szerepe is van. Nagy hőkapacitásának
megfelelően védelmet nyújt a hirtelen hőingadozások ellen (zsírszövet - az előző
tulajdonsághoz is). Mivel átlátszó, átengedi a fényt, közeget biztosít az élet számára. Sűrűsége
+4'C-on a legnagyobb, ezért lehetővé teszi az élet megmaradását a befagyott vizekben.

Jellemző rá a diffúzió folyamata - külső behatás nélküli keveredés (az oldatban nem
egyenletes koncentráció kiegyenlítődik). Feltétele a koncentrációkülöbség, oka a molekuláris
hőmozgás. Végeredmény a teljes kiegyenlítődés. Az anyagszállítás módja passzív transzport.
Mértéke függ a koncentrációkülönbségtől, az anyagi minőségtől, a hőmérséklettől (magasabb
- gyorsabb), a részecskenagyságtól.

Szintén jellemző az ozmózis, amely féligáteresztő hártyán keresztül történő oldószeráramlást

jelent a töményebb oldat felől a hígabb felé (kísérlet - celofánzsákban cukoroldat). Feltétele a
koncentrációkülönbség. A végeredmény a kiegyenlítődésre való törekvés. Az anyagszállítás
módja passzív transzport. Mértéke függ a koncentrációkülönbségtől. Azt a nyomást, amelyet
az oldatra ki kell fejteni, hogy a dinamikus egyensúly létrejöjjön (különböző koncentrációk
esetén), ozmózisnyomásnak nevezzük - ha ekkora nyomást fejtünk ki az oldatra, akkor
megakadályozhatjuk az ozmózist.

Vissza az elejére

A fehérjék - felépítés, típusok, biológiai jelentőség

Alapvető fontosságúak az élővilágban - biokémiai folyamatok katalizálása, molekulák

szállítása. A hozzá szükséges nitrogént mi hogyan veszi fel - N-kötő bakt., növény, állat.
Felépítő egységei az aminosavak, de kialakításukban csak húszféle aminosav vesz részt.
Aminosav felépítése: csak alfa-aminosavak (amino-, karboxilcsoport), az oldallánc
különbözik (apoláris oldallánc: glicin, alanin; poláris, de semleges: szerin, treonin; gyengén
savas vagy bázikus; erősen savas vagy bázikus: aszparaginsav; aromás triptofán, fenilalanin).
Némelyiket esszenciális aminosavnak nevezzük: táplálékunknak tartalmaznia kell, mert
szervezetünk nem képes előállítani (pld. fenilalanin). Két aminosav peptidkötéssel
kapcsolódhat össze, vízkilépés közben - dipeptid, polipeptidlánc (akár több száz egységből is)
- így hidrolizálhatók. A fehérjék sokféle feladatuknak megfelelően változatos felépítésűek
(juh 9. aminosav glicin, szarvasmarha inzulinjában a 9. szerin).

Az aminosavak sorrendjének (fehérjemolekula elsődleges szerkezete) döntő hatása van a

molekula felépítésére, így tulajdonságaira is. Az aminosavak kapcsolódási sorrendjét a
fehérjemolekula elsődleges szerkezetének nevezzük. Frederick Sanger - inzulin
aminosavszekvenciája, Linus Pauling - röntgendiffrakció.

A fehérjemolekulák térbeli elhelyezkedésére kétféle szerkezeti egység jellemző. Az egyik az

alfa-hélix-szerkezet, amelyben a peptidlánc egy csavarmenet vonulatát követi. Ezt rögzítik a
Forrás: http://www.doksi.hu

kialakuló H-kötések is. A másik a béta-lemez-szerkezet, amelyben a láncszakaszok fekszenek

egymás mellett, a szálakat pedig H-kötések kapcsolják össze - így végeredményben egy
hajtogatott lemezhez hasonlítanak. A fehérjék másodlagos szerkezetét a polipeptidlánc alfa-
hélix és béta-lemez-módon való hajtogatódása hozza létre.

A fehérjét alkotó lánc teljes térbeli elrendeződése jelenti a fehérjék harmadlagos szerkezetét.
Ennek során a molekula tömör szerkezetté illeszkedik össze - gyenge van der Waals kötések.
A poláros részek kifelé, az apoláros részek befelé helyezkednek el. Ez tartalmazza a nem
fehérje jellegű csoportokat is (cisztein - kéntartalom).

Azonban a fehérjék egy része nem marad meg egyetlen láncból álló egységnek, hanem több
egységből álló óriásmolekulát alakít ki. Ennek a térbeli elrendeződését nevezzük a fehérjék
negyedleges szerkezetének (pld. hemoglobin négy egysége, enzimkomplexek).

A fehérjék igen érzékenyek a külső hatásokra. A fehérjék denaturációja (irreverzibilis

kicsapása) során a térszerkezetet rögzítő kémiai kötések egy része felbomlik, a polipeptidlánc
legombolyodik, s a fehérjék elvesztik biológiai sajátságaikat: hő, nehézfémsók, savak, stb.
hatására. Reverzibilis kicsapás: könnyűfém-, ammóniumsókkal - ilyenkor csak a vízburkot
vonjuk el ideiglenesen.

A fehérjéket összetételük alapján két nagy csoportra osztjuk. Az olyan fehérjéket, amelyek
teljes hidrolízise során csak aminosavak keletkeznek egyszerű fehérjéknek nevezzük -
proteinek (albumin). Amelyek nem fehérje természetű csoportot is tartalmaznak, azok az
összetett fehérjék - proteidek (tejben a kazein - foszforsav, hemoglobin - vas).

Szerepük: Enzimek az élő szervezetek kémiai folyamataiban. Transzportfehérjék -

hemoglobin. Védőfehérjék - immunglobulinok, fibrinogén. Hormonok - növekedési hormon,
inzulin. Szerkezeti vagy struktúrfehérjék - sejtmembrán alkotói, kollagén, keratin.
Tartalékfehérjék - kazein (tojásban, szójában). Toxinok - baktériumokban, kígyók mérgében.
Kromoszómák felépítésében a hisztonok.

Vissza az elejére

A lipidek - felépítés, típusok, biológiai jelentőség

Különböző kémiai szerkezetű, de hasonló oldhatósági tulajdonságokkal rendelkező szerves

vegyületek gyűjtőneve. Vízben nem, csak apoláris oldószerekben oldódnak (benzol, éter) -
apolárisak maguk is, hiszen molekuláikat apoláris, hosszú szénhidrogénláncok vagy gyűrűk
alkotják.

Közismert lipidek a neutrális zsírok, amelyek glicerinből és három nagy szénatomszámú

zsírsavból épülnek fel (többnyire palmitin-, sztearin-, vagy olajsav). Keletkezésük:
kondenzációval (vízkilépéssel) - az észterkötés helyén hidrolízissel felbontható. A keletkezett
zsírmolekula kifelé apoláros, semleges jellegű, innen a neutrális elnevezés. A természetben
leggyakoribb lipidek, növényekben, állatokban egyaránt megtalálhatóak, főleg mint tartalék
tápanyagok - a felhasználatlan tápanyag egy része zsírrá alakul és felhalmozódik a
szövetekben. A zsír esetenként hőszigetelő, mechanikai védelmet is betölthet - bálnák,
delfinek. A zsírban oldódó vitaminok számára oldószer is (A,D,E,K) - halmájolajok.
Forrás: http://www.doksi.hu

Szobahőmérsékleten szilárdak vagy folyékonyak - szénláncok határozzák meg. Ha hosszabb

ideig levegőn hagyjuk a bennük levő telítetlen kötések megkötik a levegő oxigénjét -
avasodás. A növényekben elsősorban a termések húsos részében és a magvakban található.
Olivaolaj - olajfa terméséből. Napraforgó, repce, szója, len. Tejben sokféle állati eredetű lipid
található kolloid formában.

A lipidek másik csoportja a foszfatidok. Felépítője: egy glicerin, két zsírsav és egy foszforsav
kapcsolódik össze észterkötéssel (illetve foszfátészterkötéssel). Legegyszerűbb képviselőjük a
foszfatidsav. A molekula zsírsavakat tartalmazó része apoláris, a foszforsavat tartalmazó
poláris - ez a rész könnyen kapcsolódik vízmolekulákhoz. Ezért vizes közegben cseppeket
vagy hártyákat alkotnak (kolloid méretű) - biológiai membránok létrehozásában van szerepük.
Ennek kialakulását az apoláros részek közötti van der Waals kölcsönhatások is elősegítik.

A lipidek közé soroljuk a szteroidokat is. Alapszerkezetük a szteránváz (gonán). Szerepük:

részt vesznek a sejt szerkezeti elemeinek kialakításában - a koleszterin minden sejtben
(membrán) megtalálható; a D-vitamin előanyaga is idetartozik; epesavak (kólsav) -
csökkentik a felületi feszültséget, a zsírokat kolloid részecskékké változtatják, elősegítve
ezzel emésztésüket; nemi hormonok.

A karotinoidok az állat- és növényvilágban is elterjedtek. Szénláncukban konjugált kettős

kötésű rendszer van - színesek (többnyire vörösek, sárgák). Karotin (sárgarépa) - fotosz.
pigment is, likopin (paradicsom), xantofill - fotosz. pigment is. Az A-vitamin kiindulási
anyaga, illetve a szem fényérzékeny anyagának alkotórészei is ebbe a csoportba tartoznak.

A viaszok olyan észterek, amelyek egy nagy szénatomszámú alkoholból és nagy

szénatomszámú karbonsavból épülnek fel. Növények és állatok (bogarak) kültakaróján
található meg.

Vissza az elejére

Szénhidrátok - felépítés, típusok, biológiai jelentőség

A Föld szervesanyag-készletének legnagyobb részét szénhidrátok alkotják, ezeket a növények

fotoszintézis útján a napfény energiájának felhasználásával, szén-dioxidból és vízből állítják
elő. Növény- (sejtfal, szilárd váz, tartalék tápanyag, a plazmában cukor) és állatvilágban
(növényi tápanyagokból, de csak kis mennyiségben tárolják, inkább zsírrá alakítva) egyaránt
megtalálhatóak.

Monoszacharidok: a három szénatomos triózok lényegében a glicerin oxidációs termékei.

Jellemző képviselőjük a glicerinaldehid - a sejtben szabad állapotban nem fordul elő, köztes
termék, inkább glicerinaldehid-3-foszfát alakjában található meg. Biológiai szempontból az öt
szénatomos pentózok a legfontosabbak. Ribóz, dezoxiribóz (2. C-atomon -OH csoport helyett
H van). Foszforsavval észtert képeznek és így vesznek részt a nukleinsavak felépítésében. A
hat szénatomos hexózok az élővilágban leggyakrabban előforduló monoszacharidok. A
sejtekben szabad állapotban is előfordulnak. Alapvető szerepük van a di- és poliszacharidok
felépítésében. A legnagyobb biológiai jelentőséggel a glükóz (szőlőcukor) bír. Gyűrűjének
(hattagú: 5C, O) első szénatomjához kétféle módon kapcsolódhat térben a glikozidos
hidroxilcsoport - alfa- vagy béta-glükóz. A glükóz foszforsavval észtereket képezhet, amelyek
Forrás: http://www.doksi.hu

a biokémiai folyamatokban köztes termékként ismeretesek. Szabad előfordulása is ismeretes,

mivel az élőlényekben a szénhidrát-szállítás elsősorban glükóz formájában történik. Fruktóz
(gyümölccukor) a növényekben gyakran előforduló hexóz. Molekulája öttagú gyűrűt képez:
négy C- és egy O-atom.

Két glükózmolekula között vízkilépéssel glikozidkötés jöhet létre - ennek eredménye egy
diszacharid-molekula. A maltóz két alfa-glükóz összekapcsolásával jön létre (1-4). A
keményítő köztes terméke - hidrolízissel tovább bontható két glükózmolekulára. A cellobióz
(cellulóz köztes terméke) két béta-glükózból áll. Egy béta-fruktózmolekula és egy alfa-glükóz
összekapcsolásával (alfa-béta-1-2) keletkezik a szacharóz - emberi táplálkozásban
legismertebb diszacharid (kristálycukor). A tejben előforduló laktóz (tejcukor) egy
galaktózból (a 4. C-atomon fordított az OH csoport állása a glükóztól) és egy glükózból áll.

A poliszacharidok biológiai szempontból két nagyobb csoportba sorolhatók. Egy részük

tartalék anyag - leggyakoribb a keményítő (fotoszintézis során termelődik, többszáz alfa-
glükózból). A sejtekben szemcsék alakjában (fajonként változó a méret, alak)
biokatalizátorokkal együtt raktározódnak. A keményítő amilózból (elágazás nélküli spirális
glükózmolekulalánc, a keményítő 20%-a) és amilopektinből (tizenkét szénatomonként
elágazó egyenes - mivel a 6. C-atom is létesíthet glikozidkötést, a keményítő 80%-a) áll.
Kimutatása Lugol-oldattal (az amilózt képes kimutatni). A glikogén ugyanazt a szerepet tölti
be az állati szervezetekben, mint a keményítő a növényekben - tápanyagforrás. Szerkezete az
amilopektinhez hasonló, de több elágazást tartalmaz. A másik csoport (szilárdító vázanyag) a
legelterjedtebb természetes poliszacharid a cellulóz, többezer béta-glükózmolekulából. Ennek
szerkezete miatt molekulája hosszú, elágazásmentes lánc, amely kötegekbe rendeződik,
melyen belül hidrogénkötések alakulnak ki - nehezen hidrolizálható a molekula. Csak kevés
növényevő állat képes a cellulózt táplálékként felhasználni. Biológiai bontását elsősorban
baktériumok végzik. A kitin a cellulózhoz hasonló, N-tartalmú poliszacharid.

Vissza az elejére

A nukleotidok felépítése (ATP, KoA, NAD)

A nukleotidok számos biológiai folyamat nélkülözhetetlen résztvevői: sejtek

energiatárolásában, nukleinsavak alapegységei, szállítómolekulák. A nukleotidok maguk is
több egyszerű egységből épülnek fel: nitrogéntartalmú szerves bázis (pirimidinváz - timin,
citozin, uracil; purinváz - adenin, guanin), öt szénatomos cukor (ribóz, dezoxiribóz),
foszforsav - ez egy mononukleotid-molekula. Timin-adenin két, citozin-guanin három H-
kötés. A pentóz ötödik szénatomjához észterkötés kialakulásával kapcsolódik a
foszfátcsoport, egy molekula víz kilépése közben, az elsőhöz pedig a szerves bázis egyik
nitrogénatomja. Ez az adenozin-monofoszfát.

Az autotróf élőlények a felépítésükhöz szükséges energiát mindenekelőtt a Nap

fényenergiájából nyerik és azt alakítják kémiai energiává. A heterotrof élőlények ezt a kémiai
energiát veszik fel táplálék formájában. Tehát lényegében minden élőlény kémiai energiát
használ fel életjelenségeinek fenntartásához. Az élőlények a kémiai energiát nagy energiájú
kötéseket tartalmazó molekulákban tárolják. Ilyen molekula az adenozin-trifoszfát (ATP),
melynek 1 móljának hidrolízise során kb. 25 kj energia szabadul fel, ekkor adenozin-difoszfát
keletkezik. A foszfátcsoport mozgékonysága és a molekula nagy energiaraktározó képessége
Forrás: http://www.doksi.hu

az alapja az ATP központi jelentőségének a sejtek energiaforgalmában. Energiatermelő

folyamatokban ADP ---> ATP, energiaigényes folyamatokban ATP ---> ADP.

Számos szállítómolekula alapszerkezete is a nukleotidokra vezethető vissza. A koenzim-A-

molekula a két szénatomos acetil-csoport szállítását végzi. Molekulájában a nukleotid
alapegységhez foszfátcsoporton keresztül egy vitaminjellegű csoport kapcsolódik. A lánc
végén egy kénatomhoz kötődik a szállítandó acetil-csoport.

A hidrogén szállítását dinukleotid típusú molekulák végzik. A leggyakoribb a nikotinamid-

adenin-dinukleotid (NAD). A hidrogén felvétele egy proton és két elektron megkötését jelenti
a molekula savamidot tartalmazó részén, míg a másik proton hidrogénion formájában
oldatban marad. NAD - NADH redukció. A felépítő folyamatokban a hidrogén szállítását a
NAD egy foszfátszármazéka, a NADP végzi.

Vissza az elejére

A DNS molekula, szerkezete, főbb jellemzői

A nukleinsavak akár több ezer nukleotid egységekből kondenzációval felépülő

polinukleotidok. A szomszédos nukleotid egységek a pentózmolekulák 5. illetve 3.
szénatomja közötti foszfátcsoporton keresztül kapcsolódnak össze. A felépítő pentóztól és a
nitrogéntartalmú szerves bázisoktól függően két nagy csoportjuk van: DNS és RNS. A
nukleinsavak molekuláiban az egyes nukleotidokat csak a N-tartalmú szerves bázisok
különböztetik meg egymástól. Ezért a nukleinsavak szerkezetének elsődleges meghatározója a
bázissorrend.

A DNS-molekulát alkotó nukleotidok felépítésében négyféle bázis található: adenin, timin,

guanin, citozin. Egy DNS-molekula két egymással szemben levő és ellentétes irányba futó
polinukleotid-láncból épül fel, ezeket H-kötések kapcsolják össze (A-T 2, G-C 3 H-kötés) - a
hidrogénhidak kialakulását a bázisok szerkezete határozza meg. Minden bázispárban
egymással szemben egy nagyobb méretű purinbázis és egy kisebb méretű pirimidinbázis
helyezkedik el. Ennek következménye, hogy a két lánc párhuzamos egymással, az egyik lánc
bázissorrendje egyértelműen meghatározza a másikét. A polinukleotidszál hossztengelye
körül spirális formában feltekeredik - kettős hélixszerkezet. A spirál átmérője 2 nm, egy teljes
csavarulat hossza 3,4 nm. A DNS szerkezetét James Watson, Francis Crick, Maurice Wilkins
fedezte fel.

A DNS a tulajdonságok nemzedékről nemzedékre való átadásáért felelős. Ezeknek

kialakítását a fehérjék aminosavsorrendjének információja határozza meg, amit a DNS
tartalmaz.

Vissza az elejére

Az RNS molekula, szerkezete, RNS-típusok és funkcióik

Forrás: http://www.doksi.hu

A nukleinsavak akár több ezer nukleotid egységekből kondenzációval felépülő

polinukleotidok. A szomszédos nukleotid egységek a pentózmolekulák 5. illetve 3.
szénatomja közötti foszfátcsoporton keresztül kapcsolódnak össze. A felépítő pentóztól és a
nitrogéntartalmú szerves bázisoktól függően két nagy csoportjuk van: DNS és RNS. A
nukleinsavak molekuláiban az egyes nukleotidokat csak a N-tartalmú szerves bázisok
különböztetik meg egymástól. Ezért a nukleinsavak szerkezetének elsődleges meghatározója a
bázissorrend.

Mindegyik RNS-molekula csak egyetlen polinukleotid-szálból épül fel (kivétel a vírusoknál

található kétszálú). A felépítő pentóz a ribóz. Az RNS-molekulák nukleotidjai négyféle
szerves bázist tartalmaznak: adenin, guanin, citozin, uracil. Az RNS-nek csak a vírusoknál
van örökítő szerepe. Az RNS-molekulák biológiai működésük szerint csoportosíthatók.
Legnagyobb mennyiségben (80%) a sejtben lejátszódó fehérjeszintézis helyein található
riboszómák építőanyagai, a riboszómális vagy rRNS-ek. Kisebb részük (15-20%) a megfelelő
aminosavakat szállítja a fehérjeszintézis helyére, ezek a szállító- (transzfer-) vagy tRNS
molekulák. Kis százalékuk a fehérjeszintézisre vonatkozó információkat fordítja le a DNS-
molekulákról, vagyis megszabja az aminosavsorrendet, ezek a hírvivő- (messenger-) vagy
mRNS-molekulák. Ez a sejtmagban keletkezik, DNS mintaszál alapján, a sejtmaghártya
pórusain keresztül kijut a citoplazmába és riboszómák kötődnek hozzá. Térszerkezetük igen
változatos lehet: egy aminosavat szállító tRNS-molekula önmagával is képezhet bázispárokat.

Vissza az elejére