Motorfűrész és Falitermelő kezelő tanfolyam új „B” szó-

beli tételek
1. Jellemezze a fa felépítését! Mutassa be a fásszárú növények fő
részeit! Ismertesse a bütümetszetet!
A fa fő részei
A fa teste három fő részre tagolódik: a törzsre, az ágakat tartalmazó koronára és
a gyökérzetre.
A törzs a fa legértékesebb, faanyagban leggazdagabb része. Az ágak többnyire
szabálytalan, elágazó, sokszorosan görbülő formájúak, és ennél a tulajdonsá-
guknál fogva is elütnek a törzstől, melyet rendszerint a szabályos, egyenes nö-
vekedés jellemez. A felső, ágas részét a fa koronájának nevezzük. A korona nem-
csak az ágakat magukat, hanem a törzsnek azt a részét is magába foglalja,
amelyből az ágak erednek.
A korona első élő ágaitól számítjuk a koronakezdetet. A fatörzs egyik kitüntetett
része: a mellmagasság, a talajfelszíntől számított 1,3 méteres magasság, ugyanis
itt mérjük a törzs átmérőjét.
A talajfelszín és a fa csúcsa közötti függőleges távolság: a fa magassága.

A fa anyagának makroszkópos jellegzetességei:

Évgyűrűk. A mérsékelt övi fák mindhárom metszetén felismerhetők, kialakulá-
sukat az évszakok váltakozása okozza. Leginkább a bütümetszeten szembetű-
nők, mint a bél körüli koncentrikus körök vagy ellipszisek. Az évgyűrűben két
pászta különíthető el: a tavaszi vagy korai pászta a tavasszal, az intenzívebb
tápanyagfelvétel idején képződött, lazább szövetekből áll, a nyáron létrejött
„őszi” vagy kései pászta ennél tömörebb. A sugármetszeten az évgyűrűk párhu-
zamos vonalakként, a húrmetszeten parabolikus vagy szabálytalan görbékként
látszanak. A trópusi fafajoknak nincsenek évgyűrűik, de a csapadékosabb és
szárazabb időszakok váltakozása gyakran azokhoz hasonló növekedési zónákat
hoz létre.
Edények, tracheák vagy pórusok. Ha szemmel látható méretűek, akkor a
bütümetszeten apró likacsokként, a sugár- és húrmetszeten finom hosszirányú

1
karcok, árkok formájában jelentkeznek. Az edényeket gyakran tilliszek vagy szí-
nes mézgaanyagok töltik ki. Állhatnak egyesével, ikerpórust vagy likacssugarat
alkotva. Ha a korai pászta edényei feltűnően nagyobb átmérőjűek, mint a kései
pásztáé, akkor likacsgyűrűt alkotnak. Ilyenkor gyűrűs likacsú, ellenkező esetben
szórt likacsú fáról beszélünk. Az edények gyakran túl kicsik ahhoz, hogy szabad
szemmel láthassuk őket.
Gyantajáratok. A gyanta vízben oldhatatlan, amorf váladékanyag, és általában a
sejteken kívüli gyantajáratokban található. A bütümetszeten ezek apró pontokk,
többnyire a kései pásztában. A gyantatáska több gyantajárat összeolvadásával, a
szövetek feloldódásával alakul ki az évgyűrűvel párhuzamosan – szélessége né-
hány milliméter, hossza több centiméter lehet.
Bélsugarak. Ha szemmel látható méretűek, akkor a keresztmetszeten a közép-
pontból sugárszerűen szétágazó finom vonalaknak látjuk őket, a sugármetsze-
ten fényes, vonalas, a rostirányra merőleges csíkos rajzolatokként, kisebb vagy
nagyobb bélsugártükrökként, a húrmetszeten orsó alakú rövid vonalkákként.
Színük a fa alapszínénél világosabb, vele azonos, vagy sötéteb is lehet. Állhatnak
egyedül vagy halmozottan, az évgyűrűk határán megvastagodhatnak.
Parenchimák. A környező szöveteknél világosabb színükkel különülhetnek el a
bütümetszeten. Különböző helyeken, sokféle elrendezésben csoportosulhatnak.
Geszt és szíjács. Az élő fa növekedése során a belül elhelyezkedő évgyűrűk szö-
veteit fokozatosan kikapcsolja az életműködésből. Ezekbe a szövetekbe tartósító
anyagok, lignin, fagumi, csersav, festékanyag, ásványi sók épülnek be, és kizáró-
lag mechanikai, tartó funkciójuk marad meg. A fatestnek ez a része a geszt. Az
ezt körülvevő, a kéregig tartó, a fa életfolyamataiban még részt vevő szövetek
összessége a szíjács. A geszt leg-
többször sötétebb, mint a szíjács;
határvonaluk általában egy év-
gyűrű, a két rész átmenete lehet
éles vagy fokozatos. A geszt kiter-
jedése az egyes fafajokra jellemző
tulajdonság. A kitermelt faanyag-
ban a geszthez hasonlóan nyilván
a szíjács is elhal, de mivel ebbe
nem épülnek be a gesztet tartós-
sá tevő anyagok, faanyagként a
szíjács illetve a széles szíjácsú fák
gyakran gyengébb minőségűek,
mint a geszt, a széles gesztű fák.
A fa metszetei:
keresztmetszet
sugármetszet
húrmetszet
A fa sejtjei és szövetei
Az élő növényi sejt alkotórészei két csoportba oszthatók:

2
1. élő sejtalkotók (aktív részek)
A sejt élő anyaga a protoplazma, mely a következő részekből áll:
- sejtplazma (citoplazma)
- sejtmag (nukleusz)
- színtestek (plasztiszok)
- sejtszervecskék (sejtorganellumok)
2. élettelen sejtalkotók (passzív részek).
Az élettelen sejtalkotókat az élő sejtalkotók életműködéseik során állítják elő.
Ezek a következők:
- sejtfal (membrán)
- zárványok
- sejtüreg és sejtnedv
Az egyforma származású, felépítésű és működésű sejtek összessége alkotja a
szövetet. Működésük szerint a következő főbb szövettípusokról beszélhetünk:
Osztódószövet
csúcsmerisztémák
kambium
Állandósult szövetek
bőrszövet
asszimiláló szövet
szállítószövet
szilárdítószövet
raktározó szövetek
kiválasztó- és váladéktartó szövetek
Az osztódószövetek a faanyag hossz- és keresztirányú növekedését teszik lehe-
tővé, ez a kambium és csúcsmerisztéma feladata.
A bőrszövetrendszer a száras növények testfelületét borító és védő sejtcsopor-
tok összessége.
Az asszimiláló szövetekben mennek végbe a növények legfontosabb életfolya-
matai: fotoszintézis, tápanyagkészítés.
A szállítószövetek végzik a víz, illetve az ásványi anyagok, szerves anyagok szál-
lítását. A fatest a víz, és a vízben oldott szervetlen anyagok transzportját végzik
lentről felfelé, a gyökerektől a levelek irányába. A háncstest szállító szövetei a
rostacsövek, melyek a fotoszintézis során képződött tápanyagok transzportját
végzik fentről lefele, a levelektől a gyökerek irányába.
A farész sejtjei különböző méretűek, alakúak, felépítésűek, a faelemekezekből és
ezek egymásba kapcsolódásaiból keletkeznek:
Tracheida, vízszállító sejt. A végein kihegyesedő, hosszúkás, vízszállítást végző,
egyetlen sejtből álló elem. Kialakulása után sejtplazmája felszívódik, élettelen.
Trachea, edény. Egymás után elhelyezkedő megnyúlt, tág üregű sejtekből alakul
ki úgy, hogy azok elválasztó falai felszívódnak vagy perforálódnak, a sejtek el-
halnak. Az így létrejövő csövecske az élő fában a vizet és a benne oldott ásványi
anyagokat szállítja a gyökerektől a levelekhez.
Faparenchima, eredetileg a fa szövetrendszerének élő, sejtplazmát tartalmazó,

3
kész tápanyagokat továbbító és raktározó eleme. Vékony falú, nagy üregű sejt:
ebben állítja elő a fa a színezőanyagokat, alkaloidákat, illóanyagokat, olajokat,
kristályos ásványi anyagokat. Sok fehérjét tartalmaz, ezért ez a farontó gombák
támadásának fő célpontja.
Farost, erősen vastagodott falú, szűk üregű, hosszúkás, a végein kihegyesedő fa-
elem. Kialakulása után a sejtplazmája felszívódik, élettelen. Szilárdító feladata
van.
A fentieken kívül léteznek még átmeneti elemek, mint az edényszerű tracheida,a
rostszerű tracheida, a tracheidaszerű edény, a pótlórost, a rekeszes rost.
A bélsugarak vékony falú parenchimatikus sejtjei az élő fában sugárirányban
szállítják, raktározzák a tápanyagokat. Minden fatestben megtalálhatók.
A fafajok csoportosítása kéreg, geszt és szíjács, valamint az edények jellemzői
alapján
Kéreg vastagsága szerint:
Vékony kérgűek: B, GY, J, CSNY, PL, LF, JF
Vastag kérgűek: T, CS, NY, A, AD, VG
Geszt és szijács viszonya, jellemzője alapján
-kettős színű, keskeny szijácsú
SZG, EP, A, T, CSNY, FÜ, VF
-kettős színű, közepes szijácsú
CS, SZ, NNY, FRNY, EF
-egyszínű, közepes szijácsú
B, J, H, P, BABE, VG, LF, JF
-kettős színű, széles szijácsú
FF, K, FTNY, FD, BF, AL
-egyszínű, széles szijácsú
GY, RNY, NYI, É, KT
Edények elhelyezkedése
gyűrűslikacsú (T, CS, A, SZ, K, CSNY)
szórtlikacsú (B, GY, J, É stb.)
A fa kémiai alkotórészei
A fa főbb elemei:
- szén 50%
- hidrogén 6%
- oxigén 43%
- egyéb 1% (nitrogén, hamualkotórészek)
További jellemző alkotók:
Cellulóz
A sejtek fala cellulózból épül fel. A cellulóz láncmolekulái fonalakká, majd köte-
gekké egyesülnek: a cellulózmolekulák micellákká, ezek mikrofibrillákká, ezek
pedig lamellákká egyesülnek. A lamellák rétegeiből áll a sejtfal. Az elfásodás,
öregedés során különféle anyagok épülnek a cellulóz sejtjei közé, pl. lignin.
Lignin
A cellulózsejtek közötti üregeket telítő, merevítő anyagok töltik ki. Egyikük a

4
 lignin, egy bonyolult kémiai anyag. A cellulóz-hemicellulóz váz teljes kialakulása
után épül be a sejtfal interfibrilláris üregeibe. Ezt a folyamatot lignifikációnak
(elfásodásnak) nevezzük, és fontos szerepet tölt be a faanyag tulajdonságainak
alakulásában. 15-35%-ban alkotja a fatestet, nagyobb mennyiségben a tűlevelű-
ek szerkezetében. A lignin bonyolult szerkezetű aromás vegyület. Felépítése
nem kristályos, hanem amorf, térben hálózatos. Levegőn sárgul, törékennyé vá-
lik
(A cellulóz-lignin aránya a különböző fafajoknál igen változatos)
Hemicellulózok ( pl. pentozán)
A hemicellulóz a cellulózkísérő anyagok gyűjtőneve. Kémiai felépítésük hasonló
a cellulózhoz.
A pentozán bizonyos fafajoknál nagyobb mennyiségben fordul elő (pl. cser). A
pentozán furfurolgyártás alapja, igen sokoldalúan használható /műgyanta, ke-
nőolaj, nejlon, konzerváló, fertőtlenítő/
Hamualkotórészek
Ca (75-80%), K, Mg, P, S, Fe, Na, Al, Si, Cl oxidjai
Egyéb, fában előforduló anyagok
Gesztesítő anyagok
Olajok, gyanták, cserzőanyagok, különböző hatóanyagok, színező-, festékanyag-
ok, gumianyagok
Fanedv
Az élő fa 50%-a
Tartalmaz:
szervetlen anyagokat
szabadvíz (sejtben), kötött víz (sejtfalak körül)
2. Jellemezze általánosan a fenyőket!
Fejlődésük története
A földtörténeti középidő közepén, a jurában alakultak ki, majd egész
Laurázsiában elterjedtek. A mexikói földhíd kiemelkedése után egyes fajaik az
Andok hegylánca mentén egészen Dél-Chiléig lejutottak.
Elterjedésük
Az északi flórabirodalomban erdőalkotó fák: az eurázsiai–boreális flóraterület
uralkodó növényei. Mintegy 220 fajukból több észak felé és a magas hegységek-
ben is a fahatáron nő. Jellemzően a hűvösebb és csapadékosabb éghajlatú terü-
letek uralkodó növényei, mivel a mérsékelt, szubtrópusi és trópusi égöv kedve-
zőbb adottságú termőterületeiről a hatékonyabban fotoszintetizáló és így gyor-
sabban, hatékonyabban felújuló, fiatal korukban erőteljesebben növekedő lomb-
fák rendszerint kiszorítják őket.
Másik jellemző termőterületük éppen ellenkezőleg, az arid éghajlatú vidéken
alakult ki annak köszönhetően, hogy a fenyők xeromorf levélzete nemcsak a téli
hideg, hanem a hosszú szárazság elviselésére is alkalmasabb a lombleveleknél.
Észak-Amerika félsivatagos nyugati felén és Közép-Európa száraz homokjain
(például a Duna-Tisza közén) egyaránt borókák és tűnyalábos fenyők (Pinus) fa-
jok uralják a vegetációt.

5
Megjelenésük
Tűleveleik kettesével, hármasával, ötösével vagy sokadmagukkal csomókban
vagy két sorba rendezetten (fésűsen) állnak. Hím virágaik barkásak; rövid nyé-
len ülnek, a végük ívesen fölfelé görbül, alsó oldalukon két pollenzsákot horda-
nak. Termős, úgynevezett tobozvirágzataik idővel elfásodnak; ezeken ugyancsak
csavarvonalban meddő fedőpikkelyek nőnek, és azok hónaljában ülnek a ter-
mőpikkelyek, a tövükön két-két magkezdeménnyel, amik szája az alap felé for-
dul. A tobozok érés közben megnőnek; rajtuk könnyen felismerhetők a termő-
pikkelyekből kialakult tobozpikkelyek. A fedőpikkelyek a legtöbbször csökevé-
nyesek maradnak, egyes fajoknál meg is semmisülnek. A mag többnyire zászlós,
a csírának 3–15 szálas szikje van. Minden fenyőféle ektomikorrhizás.
Életmódjuk
Sok (3–15) sziklevelük van.
A vörösfenyő kivételével örökzöldek; leveleiket folyamatosan váltják. A savanyú
talajokat kedvelik, és lehulló leveleik (egy-egy tűlevél több évig élhet) el is sava-
nyítják a talajt. Részben ennek köszönhetően, részben pedig azért, mert a fenyő-
erdő koronája nagyon jól zár és a talajszintre kevés fény jut le, a legtöbb feny-
vesben jóformán nincs aljnövényzet. Éppen ezért a fák alsó ágai, amelyek már
nem kapnak elég fényt, gyakran leszáradnak: zárt erdőségekben több fenyőfaj
„felkopaszodik”.
A fenyőfélék kalcium-igénye sokkal kisebb a lombos fákénál; leveleikben min-
tegy nagyságrenddel kevesebb a kalcium, mint a lomblevelekben.
Többnyire május–augusztus között virágoznak; a nagy, két légzsákos pollen
gyorsan kiülepszik a levegőből; gyakorlatilag nem allergén. A termő virágzatok-
ban jól elkülönülnek a termő pikkelyek a meddő fedőpikkelyektől. Termőpikke-
lyenként két-két magkezdeményük fejlődik; a hártyás szárnyú magvak gyakran
több év alatt érnek be.
Szimbiózis a fonalas gombákkal és az átültetés
A fenyőféléknek, akárcsak a többi nyitvatermőnek, nincsenek hajszálgyökerei,
ezért a víz és más tápanyagok felvételéhez fonalas gombák segítségére szorul,
azokkal él szimbiózisban. Ennek a gombák és a növények között kialakult köl-
csönösen előnyös együttélésnek, a mikorrhizának során a gombák behatolnak a
gyökérbe, módosítják belső szerkezetét, kívülről pedig úgy körülveszik, mintha
hajszálgyökerei lennének. A gomba így fotoszintézis nélkül jut a fenyők által
előállított szerves anyagokhoz, a gombafonalak viszont nagyobb felszívási
felületetüket kihasználva a talajból szállítják a fenyőknek a tápanyagokat.
Ebből következik, hogy ezek a növények nehezen viselik az átültetést. Nem csak
a gyökerek épségét kell megőrizni, hanem arról is gondoskodni kell, hogy ezeket
a tápanyagszállító gombákat is veleültessük, és arról is, hogy ezek ne száradja-
nak ki, életképesek maradjanak. Ezért szükséges, hogy a fenyőket földlabdával
együtt ültessük át, mert akkor a fonalas gombákat is vele visszük. Ennek a föld-
labdának nem szabad kiszáradnia sem, mint az a karácsonykor a szoba száraz
levegőjében tartott fenyőknél történni szokott: A kiszáradt földlabdájú fenyő
életbenmaradásának csekély az esélye, és ha esetleg meg is marad, évekre visz-

6
szaesik a fejlődésben.
Rendszertani felosztásuk
A családot több rendszerben három alcsaládra osztották a tűlevelek száma alap-
ján és aszerint, ahogy azok a hosszú-, illetve rövid hajtásokon elrendeződnek. A
genetikai vizsgálatok kiderítették, hogy ennek a kényelmes és könnyen felfogha-
tó felosztásnak nincs genetikai alapja, ezért az egykori alcsaládokat most alak-
köröknek tekintik.
jegenyefenyő-formák vagy egytűs fenyők (Abietoideae – Abies, Nothotsuga,
Picea, Pseudotsuga, Tsuga): csak hosszúhajtásaik vannak, és ezeken nőnek a fé-
sűsen álló tűlevelek; a levelek fonákán két viaszcsík van. Termős tobozaik az el-
ső évben beérnek. Az egyes nemzetségek elkülönítésének alapja:
a tűlevelek szárhoz csatlakozásának típusa (elfásodott-e a nyél, milyen alakú a
levélnyom),
a toboz állása, mérete, formája.
vörösfenyőformák vagy tűcsomós fenyők (Laricoideae – Cedrus, Larix,
Pseudolarix) hosszú- és rövid hajtásaikon egyaránt nőnek tűlevelek. A hosszú
hajtásokon az első évben szórt állású tűlevelek fejlődnek, majd a második évtől
ezek hónaljában fejlődnek a rövid hajtások. A vörösfenyők lombhullatók, a céd-
rusok örökzöldek.
az erdeifenyő-formák vagy tűnyalábos fenyő (Pinoideae – Pinus) hosszúhajtása-
it bőrnemű pikkelylevelek borítják. Tűleveleik a rövidhajtásokon, a pikkelyleve-
lek hónaljában nőnek. Örökzöldek; tobozaik két-három évig élnek, a tobozpikke-
lyek a csúcsukon kiszélesednek.
Felhasználásuk
A sok fenyőfaj gyorsan növő, egyenes törzsű puhafa, amit a faipar előszeretettel
hasznosít. A pozdorjából készített termékeket a bútoripar is kedveli, emellett a
papírgyártásnak is fontos nyersanyaga. Könnyű, gyantajáratokkal átjárt fája ki-
tűnően ég.
A pikkelyesen hámló kérgű fajták kérgét kertekben a föld takarására használják.
Örökzöld leveleik az állandóságot, az életigenlést, a fogyhatatlan energiát szim-
bolizálják. Gyantájuk és illóolajaik miatt nemcsak az ókori görögök és rómaiak
hasznosították őket, de az európai középkorban is kedvelték különböző fajtái-
kat. Az ágak, magok, rügyek főzetével (a fürdővízhez adva) a köszvényt, a króni-
kus reumát, az ízületi- és izomfájdalmakat kezelték, de emellett idegnyugtató
hatású is. Máig gyakoriak a különféle fenyőillatú samponok és habfürdők. Főze-
tének inhalálásával hagyományosan a tüdő és a légzőszervek betegségeit gyó-
gyítják.
A modern természetgyógyászatban a főzettel (belsőleg, mézzel):
légúti megbetegedéseket,
torokgyulladást
meghűlést,
epehólyag-gyulladást,
veseköveket,
gyomor- és bélbántalmakat

7
 kezelnek, továbbá lázcsillapítóként is használják. Inhalálással a tüdő betegsége-
it, valamint a homloküreg gyulladását kezelik, öblögetéssel pedig a torokgyulla-
dást. Az erdeifenyő fürdőjét köszvény, izzadás és lábizzadás ellen tartják hatá-
sosnak.
3. Jellemezze általánosan az erdei fenyőt!
- Termőhelyi igényük: Elsősorban a dombvidékek és előhegységek fája, de a sík-
ságon is nagy területeket foglal el. Nálunk a legszebb állományok erdélyi telepü-
lések közelében találhatóak. A termőhelyi szélsőségekkel szemben bámulatos az
alkalmazkodóképessége. Megél a kietlen kopáron éppen úgy, mint az Alföld szá-
raz homokján. Csapadékban gazdag területeken erőteljesen növekszik, és a csa-
padékhiányra nem olyan érzékeny, mint a lucfenyő vagy a bükk. A párás völgye-
ket nem szereti, az időjárás szélsőségeit jól tűri. Sem a nagy meleg, sem a nagy
hideg nem okoz jelentős károkat az erdei-fenyvesekben. Rendkívül fényigényes,
emiatt az idősebb állományok kigyérülnek, s ha nincs második koronaszintjük,
elgyomosodnak. Optimális helye a hűvös kontinentális klíma, ahol legalább há-
rom hónapig tart a télies idő. Az erdeifenyő számára legjobb a barna erdőtalaj,
de jól fejlődik a savanyú barna erdőtalajon, és elfogadható növedéket ad a se-
kély kopáron és a száraz meszes homokon is.
- Gyökerük: Fiatalon karógyökér, később szétágazik és alkalmazkodik a termő-
réteg vastagságához.
- Kérgük: Fiatalon vékony, világosbarna. Idősebb korában az északi típusnál a
törzs egyharmadában, a déli típusnál a törzs alsó kétharmadában erősen meg-
vastagszik, szürkésbarnára sötétül és durván cserepessé válik. Felső részén na-
rancssárga vagy rozsdavörös színű és vékony foszlányokban válik. A kéreg alatti
háncsrész világoszöld. Fiatal ágai zöldesszürkék.
- Tűik: Kettesével ülnek a szürkés színű, rövid, hártyás hüvelyekben, 4-8 cm
hosszúak, 2 mm szélesek. Keresztmetszetük félkör alakú, hossztengelyük körül
kissé csavarodottak, hegyes csúcsúak, szélük kemény, finoman fűrészes. Általá-
ban 3-4 évenként hullnak le.
- Virágaik: Egyivarúak, egylakiak, májusban virítanak. Vöröses nővirágai a friss
hajtások végén egyenként vagy kettesével jelennek meg és 5-6 mm nagyságúak.
Kénsárga hímvirágai 6-7 mm hosszúak, rövid kocsányon ülnek, és az az-évi haj-
tások tövében csoportosan helyezkednek el.
- Termésük: 3-6 cm hosszú toboz, a második év októberében érik, a következő
év tavaszán hullatja szárnyas magvait. A toboz érése előtt zöld, éréskor szürkés-
barna. Tobozpikkelyei szögletesek, külső oldaluk rendszerint pajzsosan kihe-
gyezett, a tobozok töve görbült.
- Fájuk: Színes gesztű, szijácsa sárgásfehér, az átmérő egyharmada, gesztje vö-
rösbarna. Évgyűrűi szabad szemmel jól látszanak, a nyári pászták sötétebb szín-
árnyalatúak. Fájában valódi gyantajáratok vannak. A gyanta helyenként sárga
foltokban jelentkezik a bütü-felületen. Bőséges gyantatartalma miatt jelentős
szerepet kap a gyantatermesztésben. Puha, jól hasadó, fénylő fájának súlya 0,44-
0,74.
- Felhasználhatóságuk: A fűrész- és épületasztalos-ipar legkeresettebb fája, kivá-
ló bányafa, papírfa, ládaalapanyag, de a farost- és forgácslap gyártásban is jelen-
tős szerepet kap.
-Károsítóik: Nagyon sok rovar- és gombakárosítója van, ezért több száz hektá-
ros elegyetlen állományok létesítése nem tanácsos. Gombakárosítói közül cse-
metekertekben elsősorban a csíraölő gomba és a tűkarc-gomba okozhat érzé-

8
 keny veszteséget. Erdősítési területeken legveszedelmesebb a gyökérrontó tap-
ló, míg a rovarok közül a cserebogár-csimasz és a nagy fenyőormányos károsítá-
sa. Fiatalosokban az erdeifenyő-levéldarázs álcái néha tömegesen lepik el az
egyes állományokat, és teljesen lerágják a tűket, amellyel jelentős növekedés-
veszteséget okoznak. Érzékeny kárt okoz fiatal erdei-fenyvesekben a hajtástor-
zító gomba és a hajtásfúró pille (fenyő-ilonca) hernyója is. Jelentős károkat
okoznak a viharos szelek széltöréssel és a nedves hó, valamint a zúzmara hó-
nyomással, hó-töréssel. Az erdeifenyő a vadnak is kedvelt csemegéje.
4. Jellemezze általánosan a fekete fenyőt!
- Termőhelyi igényük: Rendkívül szerény. Elsősorban a silány, meleg, mészalap-
kőzetű talajokon találjuk, hazánkban az alföldi homok-pusztákon, a közép-
hegységek dolomitkőzetein, kopárokon, karszterdőkben, száraz tölgyesekben
találjuk meg. A hegységekben nem hatol olyan magasra, mint az erdeifenyő.
- Gyökerük: Erőteljesen szétágazó, karógyökeret alig fejleszt.
- Kérgük: Már fiatal kortól kezdve végig egyszínű barnásszürke. A fiatalabb fák
kérge egyenletesen aprón pikkelyes, az idősebb fáké nagy, lapos cserepekben
repedezett, vastag, jellegzetesen fehéres és vörösesbarna csíkokban rétegezett.
- Tűik: Kettesével ülnek a sötétszürke, feketés, rövid, hártyás hüvelyekben. Sö-
tétzöldek, 10-15 cm hosszúak, merev, szúrós hegyűek, nem vagy alig csavaro-
dottak, keresztmetszetük szintén félkör alakú. Élettartamuk 4-5 év. Egy-két hét-
tel később fakad, mint az erdeifenyő.
- Virágaik: Egyivarú, egylaki, de mind a nő-, mind a hímvirág nagyobb és söté-
tebb, mint az erdeifenyőé. Az élénkpiros, néha bordó színű nővirágok kettesével,
esetleg hármasával ülnek a már megnyúlt friss hajtások végén. A hímvirágok
szintén csoportosan helyezkednek el az új hajtások tövében. Május végén, június
elején virítanak.
- Termésük: 4-8 cm hosszú világosbarna toboz. Termőpikkelyei lekerekítettek,
külső oldalukon köldökszerű bemélyedéssel. A második év őszén érik, de a to-
bozpikkelyek csak tavasszal nyílnak ki.
- Fájuk: Az erdeifenyőéhez hasonló, de szijácsa szélesebb, gesztje jóval keske-
nyebb. Bütü-felülete sűrűn gyantapettyes, gyakran ikerbelű, ágörvei feltűnően
kiemelkednek.
- Felhasználhatóságuk: Nem olyan sokoldalú, mint az erdeifenyőé, erdőgazdasá-
gi jelentősége mégis igen nagy. A legsilányabb talajokon, kopáron, az Alföld
rossz minőségű homokterületein nélkülözhetetlen. Magas gyantatartalma miatt
jelentős mellékterméket szolgáltat.
- Károsítóik: Kevés károsítója van. A gombák, a rovarok, a vad nem okoznak
benne jelentős károkat. Legnagyobb veszély a tűztől származik. A száraz, a nyá-
ron felhalmozódott tűalom vigyázatlanság következtében könnyen meggyullad-
hat.
5. Jellemezze általánosan a lucfenyőt és a vörösfenyőt!
Lucfenyő:
- Termőhelyi igényük: A lucfenyő a hűvös, nedves, páradús oldalakat, völgyeket
kedveli. Ezért szereti a rövid, mérsékelt nyarat és a viszonylag nagy téli jeget.
Kedvezőtlen számára az óceán hatására kialakult enyhe tél, s ezért Nyugat-
Európában nem található. Legalább 650-700 mm csapadékot és magas páratar-
talmat igényel. Nagy fagytűrő képessége ellenére a tavaszi fagyok érzékeny ká-
rokat okoznak az éppen akkor fakadó hajtásokon és virágokon. Fiatalon az ár-
nyékot jól tűri, de később mindinkább fényigényessé válik. A savanyú talajokat

9
kedveli. Előfordul barna erdőtalajon, agyagbemosódásos és a lejtőhordalékok
üde, mély talajain. A legszebb állományok a hegyvidékek északi párás, nedve-
sebb oldalain és a völgyekben vannak.
- Gyökerük: Sekély, közvetlenül a talaj felszíne alatt helyezkedik el. A gyökfőből
4-5 vastag és több vékonyabb vízszintesen futó oldalgyökeret fejleszt, a vasta-
gabb gyökerek több méter hosszúra is megnőnek, sőt sokszor a talaj felszínén ki
is látszanak. Nagyon zárt állású állományokban a gyökérágak rövidek marad-
nak, és ha hirtelen szabad állásba kerülnek, a szél könnyen kidönti az ilyen tör-
zseket.
- Kérgük: Fiatalon vörösbarna, vékony, foszlányszerű pikkelyekben válik le. 30-
50 között mind jobban elparásodik, felületén 1-4 cm-es átmérőjű, kerekded cse-
repek képződnek. Gyors felszabadítás után héjaszást szenved. A kéreg csersav-
tartalma nagy, ezért fontos ipari nyersanyag.
- Tűik: 8-24 mm hosszúak, 1,0-1,4 mm szélesek és 0,6-1,2 mm vastagok, egyhe-
gyűek. Keresztmetszetük általában rombusz alakú. A fényhajtások tűi többnyire
teljesen szórt állásúak, míg az árnyhajtásokon csaknem fésűsen rendeződnek.
Az alacsonyabb vidékeken 5-7 évig, a legmagasabb előfordulási helyeken 10-12
évig élnek. A lehullott tűk lassan bomlanak, hideg és nedves termőhelyen sok
nyers humuszt képeznek.
- Virágaik: Április végén, május elején nyílnak, egyivarúak, egylakiak. A nővirá-
gok főIeg a korona felső részén az előző évi hajtások csúcsrügyeiből fejlődnek ki,
4-5,5 cm hosszúak, hengeresek, felállóak, eleinte zöldek, majd bíborpirosak.
Egyes változatoknál azonban a nővirágok mindvégig zöldek maradnak. A hímvi-
rágok a tűk között egyenként jelennek meg, 10-20 mm hosszúak, bimbósan pi-
rosak, tojásdadok, a porzók felrepedése után sárgák és megnyúltak. Többnyire a
korona középső részét borítják.
- Termésük: 10-18 cm hosszú és 2,5-4 cm vastag, csaknem hengeres, csupán a
két végén elkeskenyedő toboz. Az éretlen tobozok felállóak, zöld vagy sötétibo-
lya színűek, éretten világosbarnák, rozsdabarnák, esetleg szürkésbarnák és le-
csüngők. A termőpikkelyek jóval nagyobbak, mint a fedőpikkelyek, lekerekítet-
tek, csonka, csipkés vagy megnyúlt csúcsúak, esetleg hullámos szélűek, az első
év októberében érnek, de csak január végén, február elején nyílnak szét a pikke-
lyek, és hullnak ki a magok.
- Fájuk: Egyszínű, sárgásfehér, esetleg vörhenyes; évgyűrűi élesen kirajzolód-
nak. Bélsugarai keskenyek sugármetszetben, bütü-felületük selyemfényű és he-
lyenként gyantatáskás. Fájában gyantajáratok vannak. Fajsúlya 0,35- 0,60.
- Felhasználhatóságuk: Rendkívül sokoldalú. Az építészetben, a bútor és fűrész-
iparban egyaránt nélkülözhetetlen. Emellett kiváló hangszerfa, bányafa, veze-
ték-, oszlop-, pilótafa, cellulózfa, papírfa és farostfa. Széles körben alkalmazzák
láda- és fagyapotgyártásra, továbbá karácsonyfának és díszlombnak. Tűiből fe-
nyőolajt, gyantájából lakkot, kérgéből csersavat állítanak elő.
- Károsítóik: Kedvezőtlen körülmények között nagy számban jelentkeznek. Fia-
talosokban a Chermes abietis (lucfenyő-gubacstetű), a korai és a kései fagyok,
valamint a vad. Középkorban a betűző szú, míg idősebb korban a
fenyőtörzstapló és a gyökérrontó tapló okozzák a legtöbb kárt. Jelentős károkat
okozhat még benne a nagy fenyőormányos, a gyökérrontó galóca és a szél.
Vörösfenyő
- Termőhelyi igényük: A vörösfenyő kerüli a sok esőt hozó nyugati szeleknek ki-
tett területeket. A 75%-os relatív páratartalomnál párásabb területet nem ked-

10
 veli. Száraz, meleg termőhelyre nem való. Talajigénye nem nagy, de nem szereti
a túlságosan kötött agyagot és a száraz homokot. A vörösfenyő már kora fiatal-
ságától kezdve sok fényt igényel, még az oldalárnyékot sem tűri. Árnyékos he-
lyen csakhamar elpusztul. Gyér lombozata miatt a talajt nem javítja.
- Gyökerük: Erőteljes karógyökér, a később kifejlődő oldalgyökerei is mélyre ha-
tolnak. A széllel szemben nagyon ellenálló.
- Kérgük: Néhány évig sima, majd mind jobban megrepedezik. Idősebb korban
nagyon vastag, mélyen repedezett, szürkésbarna színű. A leváló cseppek alatt
kárminpiros.
- Tűik: 1-3 cm hosszúak, 1 mm szélesek, a hosszú hajtásokon egyesével szórtan,
a rövideken pedig 30-70 tűből álló pamacsban helyezkednek el. A tűk világo-
szöldek, puhák, laposak. Ősszel megsárgulnak és lehullnak.
- Virágaik: Egyivarúak, egylakiak, március végén, április elején a lombfakadással
egy időben virágzanak. A nővirágok 1-1,5 cm nagyságúak, kárminpirosak, a
hímvirágok mintegy 0,5 cm-esek tojásdadok, sárga színűek.
- Termésük: 3-4 cm hosszú, világosbarna színű toboz. A kerekded termőpikke-
lyek rendszerint hosszabbak a fedőpikkelyeknél. Az első év októberében érnek,
de csak a következő év tavaszán hullnak ki a sárgásbarna, háromszögletű 3-4
mm nagyságú, szárnyas magok. Toboza több évig is a fán marad, régebbi tobo-
zok azonban szürke, fakó színükről könnyen felismerhetők. Magja közt nagyon
sok a léha. Már 20-30 éves kortól kezdve gyakran bőven terem.
- Fájuk: Színes gesztű, középnehéz, fajsúlya 0,65. Sárgásfehér szijácsa csak 1,5-3
széles, gesztje vörösbarna, húspiros. Évgyűrű határai élesen kirajzolódnak, bél-
sugarai azonban szabad szemmel nem látszanak. Gyantatartalma kevés, gyanta-
folyása kárminpiros színű. Az elgesztesedett sejtek falára sok cser rakódik le.
Fája igen tartós.
- Felhasználhatóságuk: Rendkívül tartós, rugalmas fája nemcsak védett, száraz
helyen, hanem nedves talajban, sőt vízben is évszázadokig épségben marad, tel-
jesen megkövesedik és nem korhad el. Főleg híd, vízi építmény, bányafa, talpfa,
bútorfa, falburkolat, erkélykorlát, faház, pillérfa, szőlőkaró stb. készül belőle.
-Károsítóik: Nem jelentősek. Legtöbb kárt az aknázó moly okozza, amely a törzs
belsejét rágja. A vörösfenyőrák a fák ágain és a törzsén előforduló rák-
képződményeket okozza.
6. Jellemezze általánosan a lombos fákat!
Az egyes lombos fafajokat egymástól sokkal több - szabad szemmel is látható –
anatómiai jelleg alapján lehet megkülönböztetni, mint a fenyőféléket. Szabad
szemmel általában jól látható a különböző méretű edények nagysága és elren-
deződése, a bélsugarak nagysága és alakja, a bélfoltok jelenléte vagy hiánya. Is-
mertető jelül szolgál még a fa kérge, színe, keménysége, sűrűsége, csersavtar-
talma és szaga. ,
Az edények elrendeződése szerint megkülönböztetünk gyűrűs likacsú és szórt
likacsú fafajokat.

11
A szórt likacsúak lehetnek
- egyszínűek
- kettős színűek
A kettős színűek lehetnek Az egyszínűek lehetnek
- kemények és - kemények,
- lágyak - félkemények és
- lágyak.
A szórt likacsúak lehetnek
- egyszínűek
- kettős színűek
A kettős színűek lehetnek Az egyszínűek lehetnek
- kemények és - kemények,
- lágyak - félkemények és
- lágyak.

12
7. Jellemezze általánosan a kocsányos tölgyet!
Kocsányostölgy - Stejar Quercus robur L.
Jelentősége: A kocsánytalantölgy a domb- és hegyvidékek, a kocsányostölgy el-
sősorban a sík vidékek fafaja. Különleges sajátossága, hogy ártéren, homokon és
sziken egyaránt megtalálható.
Hazája: Európa. Északon a 63. szélességi fokig, keleten az Urálig, délen Kis-
Ázsiáig és a Földköz tengerig, nyugaton dél-Spanyolországot kivéve egész Euró-
pa sík vidékein és alacsonyabb dombvidékein megtalálható. A hazai erdők min-
tegy 10%-a kocsányostölgy.
Termőhelyi igénye: Erőteljes növekedéséhez enyhe éghajlatot igényel. A hosz-
szantartó szárazságot jól tűri. Ez teszi a homok- és szikfásítás legfontosabb fafa-
jává. Hideg iránt sem érzékeny, de a nagyon erős téli hidegek törzsén fagyrepe-
déseket okoznak. A kései fagyok miatt gyakran szenved, mert korán fakad. Fia-
talon árnyalásával és lombhullásával kissé javítja a talajt, később erősen kigyé-
rül, alatta elhatalmasodnak a gyomnövények és a cserjék. Alomja sok csersavat
tartalmaz, ami hátráltatja a humuszképzést. A talaj tápanyagtartalmával szem-
ben nagyon igényes. A tápanyagban gazdag, mély, üde agyagtalajokat kedveli.
Legjobban növekszik az ártereken, mert ott a megismétlődő áradások állandóan
új tápanyagokkal gazdagítják a talaját. A pangó vizeket nem szereti. Nem igényel
feltétlenül háromszintes talajokat.
Alakja: Elsőrendű fa. Elérheti a 40, sőt az 50 m-es magasságot is, hazánkban
azonban inkább csak 30 és 40 m közötti példányok vannak. Szabad állásban rö-
vid törzset és földig boruló hatalmas félgömb alakú koronát fejleszt. Zárt állás-
ban hosszú hengeres törzset képez, de a törzs rendszerint nem követhető a csú-
csig.
Gyökere: 18-20 m mélyen is megkeresi a talajvizet. Ennek köszönheti nagy szá-
razságtűrését. Oldalgyökerei gazdagon elágaznak és terjedelmesek.
Kérge: Fiatalon sima, rúdaskorban hosszanti irányban mindjobban repedezetté

13
válik. A fiatalon szürkés kéreg idősebb korban a kiemelkedő kemény ormok fe-
lületén sötétbarna, a repedések mélyén világosbarna lesz. Kérge kézzel nem
morzsolható, jóval vastagabb, mint a kocsánytalantölgyé.
Rügyei: Tojásdadok, tompa csúcsúak, kopaszok, többnyire ötszögletesek, vilá-
gosbarnák. A csúcsrügyek szintén csoportosan helyezkednek el, de kisebb
számban, mint a kocsánytalantölgynél. A fiatal hajtások barnák vagy zöldes-
szürke színűek.
Levelei: 4-12 cm hosszúak, 3-4 cm szélesek, egy-egy oldalán 4-6 karéjjal. Alak-
juk rendkívül változatos, de rendszerint a csúcsközeli harmadában a legszéle-
sebbek, innen a nyél felé haladva hirtelen, majd mérséklődően keskenyedők. A
levélalap két fülcimpa alakban végződik. A nyél csak 2-6 mm hosszú. A karéjvé-
gek lekerekítettek. Ha összekötjük a karéjvégeket, ívelt körte alakot kapunk. He-
lyenként az öblökben is erek futnak. A levelek fényesek, sötétzöldek, fonákjuk
világosabb, teljesen kopasz, fiatal korban azonban alig kivehető finom pelyhek
borítják. A levélripacs helye félkör vagy háromszög alakú.
Virágai: A tölgyek közül a legkorábban nyílnak. A nővirágok különböző hosszú-
ságú, közös kocsány oldalán és csúcsán 1-5-ösével jelennek meg.
Termése: Hosszú kocsányon lógó, pikkelyes, rücskös kupacsban ülő makk. A
makkok vagy zömökek, vagy elnyúlt hordó alakúak, 15-50 mm hosszúak 10-22
mm vastagok. Felületük mindig sima, fényes, eleinte zöld, később világosbarna,
sötétebb hosszanti sávokkal tarkított. A makk lapos, egyenes talpán megáll. Az
első év októberében érik. A kupacs a makk 1/4-ét, 1/3-át, de sokszor csak 1/5-
ét, 1/6-át takarja, 8-10 évenként bőven, 4-5 évenként közepesen, 2-3 évenként
gyéren terem. Szabad állásban már 20, zárt állásban csak 50-60 év után terem.
Növekedése: Az elvetett makk 4-5 hét alatt csirázik. Először erőteljes karógyö-
keret fejleszt, és csak ezután nőnek ki a föld felszínén ötösével álló, eleinte ke-
rekded, alig karéjos levelei. Sziklevelei a talajban maradnak. A kikelt csemeték
igen lassan, csak az állomány záródása után, 15-20 éves korban kezdenek gyor-
sabban növekedni. 70-80 éves korban magassági növekedése visszaesik, de erő-
teljes vastagsági növekedését még sokáig megtartja. Több száz évig él. Általában
80-100 évig tartjuk fenn. A csemeték 3-4 évig eltűrik az árnyékolást, később
fényigényük növekszik, ami egyébként minden tölgyfélére jellemző. Ezért ked-
vező termőhelyen a tölgyek természetes úton is felújíthatók. Ugyanolyan jól sar-
jadzik, mint a kocsánytalantölgy. Legjobbak a gyökfőről nőtt sarjak.
Fája: Alig különböztethető meg a kocsánytalantölgy fájától, de szijácsa valamivel
szélesebb, és nagyon kedvező termőhelyeken évgyűrűi is szélesebbek, fájuk la-
zább szövetű, nem olyan értékes.
Felhasználása: Megegyezik a kocsánytalantölgyével.
Károsítói: Azonosak a kocsánytalantölgyével, de a kései fagyok több kárt tesz-
nek benne, mert korábban fakad és korábban virágzik, mint a többi tölgy. Az el-
fagyások után megjelenő János-napi hajtásokon gyakrabban jelenik meg a liszt-
harmat. Sekélyebb talajokon, túlgyérített állományokban ellepik a fattyúhajtás-
ok, és gyakori a csúcsszáradás.
Fajváltozataiból sok található erdeinkben, mert könnyen kereszteződik a többi
tölggyel. Erdőgazdaságaink legfontosabb fajváltozata a későn fakadó tölgy
(Quercus robur ssp.tardissima). Egy hónappal későbben fakad, mint a főfaj,
ezért a kései fagyok sem lombozatát, sem termését nem károsítják. Fagyveszé-
lyes helyeken ezért célszerű ezt a fajváltozatát telepíteni. Értékes fajváltozata
még a szlavontölgy (Quercus robur f. slavonica), melynek törzse egyenesebb, a

14
 csúcsig követhető.
8. Jellemezze általánosan a kocsánytalan tölgyet!
Kocsánytalantölgy
Jelentősége: Domb- és hegyvidékeink legjelentősebb fája. Hazai erdeinkben min-
tegy 160 000 ha-on találunk kocsánytalantölgyet, ezt a területet 2000-ig szeret-
nénk növelni. Ezt elsősorban a hazánkban számára alkalmas termőhelyek és
sokoldalúan hasznosítható, rendkívül értékes fája indokolja.
Hazája és elterjedése: Hazája Európa. Északon Dél-Skandináviában a 60. széles-
ségi fokig, keleten a Dnyeszterig, majd a Kaukázusban a Fekete-tenger és a
Káspi-tenger között, délen egészen a Földközi-tengerig, nyugaton Spanyolország
déli részét kivéve, egészen az Atlanti-óceánig honos. Hazánkban legjelentősebb
állományaink az Északi-Középhegységben a Börzsönytől a Zempléni-hegységig,
a Pilisben, a Mecsekben, a dombos Marcaliháton, a Balatontól északra, valamint
a nyugati határszélen vannak.
Termőhelyi igénye: A kocsánytalantölgy kiegyenlítettebb termőhelyi viszonyo-
kat kedvel. Kerüli a szélsőséges hőmérsékletű területeket. A nagy nyári szára-
zságok és a kései fagyok gyakran károsítják. Különösen a fagyzugokban szenved
sokat. Páraigénye nagyobb, mint a kocsányostölgyé. Főleg a savanyú, gyengén
podzolos és agyagbemosódásos, barna erdőtalajokat kedveli. Kerüli a túl nedves
és a túl száraz talajokat, a pszeudoglejes, gléjes és az elárasztásos talajokat. Né-
hány évig árnyéktűrő, majd fényigényes.
Alakja: Elsőrendű fa, a 35 m-es magasságot is eléri. Törzse rendszerint végig kö-
vethető. Ágai a többi tölgynél vékonyabbak, szabad állásban sem válik olyan te-
rebélyessé, mint a kocsányostölgy.
Gyökere: Sekélyebb talajon szétágazik és nem hatol mélyre.
Kérge: A többi tölgyhöz viszonyítva vékonyabb, idősebb korban is finomabban
repedezett. A kéregcserepek kézzel morzsolhatók.
Rügyei: Elnyúltan kúposak, hegyes végűek, a hajtás végén a csúcsrügyek 3-5-ös
csoportokban halmozottan helyezkednek el.
Levelei: 8-12 cm hosszúak, 5-7 cm szélesek. Leveleinek egy-egy oldalán 6-9 le-
kerekített karéj van. A lemezalap nyélrefutó, a levélnyél 10-25 mm hosszú. Csak
a karéjcsúcsokba futnak a levélerek. A karéjvégeket összekötve levél alakja for-
dítottan tojásdad. A levél felülete kopasz, alsó lapján apró csillagszőrök találha-
tók. A levélripacs helye félhold alakú.
Virágai: Pár nappal később virítanak, mint a kocsányostölgyé. A termős virágok
hármas-négyes csoportokat alkotnak, nincs kocsányuk, ülők.
Termései: Kisebb csoportokban ülnek. A kupacs szabályos kehely alakú, a makk
15-25 mm hosszú, 10-15 mm vastag, a frissen hullott makk egyszínű csokoládé-
barna, csúcsa felé vékonyodó, olajsáv nélküli. Talpa domború. A megszikkadt
egészséges makk egyszínű világosbarna. A földre hullott makk gyakran néhány
nap múlva csírát növeszt, ezért mielőbb össze kell gyűjteni. Az első év októbe-
rében érik.
Növekedése: Különösen az első években lassú. Hosszúsági növekedése tartó-
sabb, mint a kocsányostölgyé, vastagsági növekedése viszont gyengébb. Általá-
ban 80-100 éves koráig tartjuk fenn.
Fája: A tölgyek közül a legkeskenyebb szijácsú, alapszíne a többi nemestölggyel,
együtt barna és nem vöröses. Bélsugarai jól látszanak. Gesztjében sok a csersav,
s ezért nagyon tartós.
Felhasználása: Sokoldalú. Elsőrendű dongafa, talpfa és bányafa, jó fűrészáru és

15
 késelési anyag készül belőle. Kérgéből sok és értékes csersavat vonnak ki.
Károsítói: Bár jelentős számban vannak, ritkán okoznak súlyosabb vészt. A korai
fagyok a másodhajtásokat, a kései fagyok a virágokat teszik tönkre. A téli nagy
fagyok a törzsön fagyrepedéseket okoznak. A fiatal csemetéken és sarjállomá-
nyokon gyakori a lisztharmat. Csemetekertekben és fiatal erdősítésekben a cse-
rebogár és a drótféreg károsít. Idősebb törzsekben a farontó taplók, a sárga fa-
gyöngy, majd ezek nyomán a hőscincér is jelentős károkat okoz. Gyakori kárt
okoznak a gubacsdarazsak a levélen, hajtáson és a termésen képzett száraz, il-
letve zsíros gubacsokkal. A lepkék közül a gyapjas és a búcsújáró pille is károsít-
ja.
9. Jellemezze általánosan a csertölgyet!
Csertölgy
A nemestölgyek kellemetlen konkurrense
Jelentősége: A cser hazánk egyik legelterjedtebb fafaja. Több mint 180 000 ha-
on található. Ez erdeink mintegy 17-18%-ának felel meg. Fatömege még terület-
arányánál is nagyobb, az összes élőfakészlet 28%-a. Kisebb értéke miatt azon-
ban területének jelentős csökkentését tervezzük.
Hazája és elterjedése: Hazája Közép- és főleg Dél-Európa, a Kaukázus és
Kisázsia. Igazi mediterrán fafaj. Északi határa hazánk jelenlegi területét alig ha-
ladja meg,
Termőhelyi igénye: A kocsánytalantölgyéhez hasonló, de valamivel jobban tűri a
szárazságot és a meleg hegyoldalakat. Meszes talajokon is gyakoribb. A kései fa-
gyok iránt rendkívül érzékeny, ezért nagyon hideg téli időben a cseresekben van
a legtöbb fagyrepedés.
Alakja: Elsőrendű, magas fává nő. Törzse zárt állásban szép egyenes, végig kö-
vethető, koronája keskenyebb, lazább, mint a többi tölgyé. Szabad állásban a
cser is elterebélyesedik.
Gyökere: A többi tölgyéhez hasonló.
Kérge: Fiatalon feketésszürke, gyengén repedezett, idősebb korban hosszanti
irányban, ormosan mélyen repedezett. A repedések között élénkvörös. narancs-
sárgás színű. A bütüfelületen a kéregormok csipkés alakot mutatnak.
Rügyei: Aránylag kicsinyek, tojásdadok, szürke mezzel borítottak és fonalszerű
pálhalevelek veszik körül.
Levelei: 5-18 cm hosszúak, 2-9 cm szélesek, az oldalkaréjok száma 4-8 db. A le-
velek érdes felületűek, felül fénylők, sötétzöldek, alul gyakran finoman molyho-
sak. A karéjok hegyes csúcsban végződnek, és gyakran a karéjok és az öblök ha-
sogatottak.
Virágai: Mintegy két héttel későbben fakadnak, minta kocsányostölgyé.
Termése: Csak a második év szeptemberében érik. Kupacsa kehely alakú, felüle-
tén számos hosszú, ár alakúan elvékonyodó, felfelé felpödört pikkelyektől bo-
zontos, ami minden más tölgyfajtól megkülönbözteti. Makkja 20-43 mm hosszú,
15-25 mm vastag, felületén hosszanti tűkarcszerű bemélyedések vannak, köldö-
ke kiemelkedő félgömb, durván ripacsos. A makk 1/3-a ül a kupacsban, s ez a
része világosabb vörösbarna, a kiálló része sötétebb vörösbarna színű. Gyak-
rabban terem, mint a többi tölgy.
Növekedése: Különösen az első években gyorsabb, mint a többi tölgyé, de rövi-
debb ideig tart. 300 évnél tovább csak ritkán él. A többi tölgyhöz hasonlóan jól
sarjadzik, és gyakoribb, bő makktermésének köszönve természetes úton is jól
újul.

16
 Fája: Könnyen felismerhető. Szijácsa szélesebb. hosszabb állás után a
bütüfelületen megszürkül. Gesztje vörösbarna, de az egész farész vöröses alap-
színezetű, ami biztonsággal elkülöníti a nemestölgyek világosbarna alapszínétől.
Csersavtartalma nagyon alacsony.
Felhasználása: Ma ugyan jelentősebb, mint régen volt, de gyűrűs repedezése és
kártyásodása miatt gyakran csak tűzifának és farostfának alkalmas.
Károsítói: A már említett fagyrepedéseken kívül az odúképző csertaplót és a
gyapjaspillét kell megemlíteni, mert mindkettő súlyos és gyakran helyrehozha-
tatlan károkat okoz benne.
10. Jellemezze általánosan a bükköt és a gyertyánt!
Bükk
A természetes felújítások legfontosabb fafaja
Jelentősége: A magyar hegységek egyik legjobban ismert fafaja a bükk, ami első-
sorban gyakori előfordulására utal. Rendkívül értékes fája sokoldalúan haszno-
sítható a faiparban, a bútoriparban, a bognáriparban. Erdeink mintegy 7%-át a
bükk alkotja, de ennél nagyobb teret biztosíthatnánk számára. Szinte kizárólag
természetes úton újítjuk fel.
Hazája és elterjedése: Hazája Európa. Legszebb bükkösök a Kárpátokban és az
Alpokban találhatók, de van a Balkán hegységben, a Dinárokban, a Pireneusok-
ban, és másutt is. Hazánkban főleg a Göcsejben, a Bakonyban, a Pilisben, a Bör-
zsönyben, a Mátrában és a Bükkben található.
Termőhelyi igénye: Hegyvidéki fafaj, amely a szélsőséges hőmérsékleti viszo-
nyokat nem kedveli. Különösen érzékeny a kései fagyokra, a viharos szelekre és
a hosszan tartó száraz melegre. Fiatal korában nagyon árnyéktűrő, még léces
korban is elviseli a mérsékelt árnyalást. Felszabadítása után rohamos növeke-
désnek indul. Gazdag lobhullásával javítja, és mindig jó táperőben tartja azt. A
talaj tápanyagtartalmával szemben meglehetősen igényes. Tápanyagban gazdag,
közepesen kötött, üde talajt kíván. A legszebb állományok az agyagbemosódásos
barna erdőtalajokon, lejtőhordalékon vagy pszeudogléjes talajokon találhatók.
Szép állományaink vannak mészalapkőzet felett is, ha a gyökerek a sziklák re-
pedésein keresztül üde televényig hatolnak. A sekély, száraz, a nedves, áradásos
talajokat, a laza homokot és a kötött agyagtalajt nem kedveli. Elsősorban a hű-
vösebb, nedvesebb északi oldalakon, a párás hajlatokban jelenik meg.
Alakja: Elsőrendű fa. Szabad állásban nagyméretű, terebélyes koronát növeszt,
zárt állásban koronája feltolódik, törzse egyenes szép, hengeres, de gyakran vil-
lás elágazású.
Gyökere: Erőteljesen szerteágazó, viszonylag sekély ágas gyökérzet. Emiatt a vi-
haros szelek gyakran okoznak jelentős károkat, különösen a hirtelen és erősen
megbontott bükkösökben.
Kérge: Hamuszürke, mindvégig sima és vékony.
Rügyei: Hosszúak, elállók, sok pikkelyesek, világosbarnák, orsó alakúak, hegye-
sek, váltakozó állásúak, fénylők és csupaszok. Termőrügyei vastagok, duzzadtak.
Hajtása: Fiatalon finoman pelyhesek, később kopaszok, fénylők, barnák. Gyak-
ran lecsüngőek.
Levelei: Bőrneműek, tojásdadok, 6-10 cm hosszúak, ép élűek vagy kissé hullá-
mos szélűek, fiatalon finoman pelyhesek, az idősebb levelek felül kopaszok, csak
a levelek fonákja a gerincek mentén és az érzugokban marad molyhos, és néha a
levelek széle is mindvégig pillás. Az oldalsó levélerek párhuzamosak, számuk
oldalanként 6-8. A levél felülete fénylő sötétzöld, hátlapja világosabb zöld. Néha

17
az ősszel elszáradt lombozat áttelel a fán és csak tavasszal hull le.
Virágai: Egyivarúak, egylakiak. A nővirágok a hajtás felső leveleinek hónaljából
erednek, rövid, felálló, zöldes, erősen szőrös fejecskét képeznek, közülük nyúl-
nak ki a bíborpiros bibék. A hímvirágok a hajtások alsóbb leveleinek hónaljából
növő, 5-6 cm hosszú kocsányon lógó sárga fejecskék. A zöld lombok megjelené-
sével egy időben, május elején virágzanak.
Termése: Tüskés kupacsú makk. Hajtott tüskékkel borított tojásdad alakú, éré-
sig zárt kupacs barna színű, benne 2-3 három élű, sima héjú, barna makk talál-
ható. A makk októberben érik és hullik, 60-70 éves korától terem. Termést csak
8-10 évenként hoz. Bő termést még ennél is ritkábban. Természetes felújítása
hosszú időt igényel.
Növekedése: Az ősszel elvetett mag tavasszal két nagy, kövér, vese alakú szikle-
véllel kel. A sziklevelek felül élénk vagy sötétzöldek, alul fehéresek, szélük kissé
hullámos. Már az első lomblevél is bőrnemű, de fogazott. Természetes úton ki-
tűnően újul. A fiatal csemeték azonban az idősebb fák árnyékában 10-15 évig
nagyon lassan nőnek, felszabadítva azonban erőteljes növekedésnek indulnak.
80-100 éves korában a bükknek mind hosszúsági, mind vastagsági növekedése
csökken, de jó termőhelyen ebben a korban is eléri a 10-12 m3/ha-os évi növe-
déket (Zala). Meghaladhatja a 30 m-es magasságot és a 80-100 cm-es mellma-
gassági átmérőt. Általában 80-100 évig tartjuk fenn. 200 évnél tovább ritkán él.
Fája: Szórt likacsú, színtelen gesztű. Az évgyűrűhatárok jól látszanak, a bélsuga-
rak szélesek és nagyszámúak, amelyek a sugármetszeten pirosbarna csíkokat
képeznek, a húrmetszeten jellegzetes orsó alakúak. A fa színe sárgás, pirosas-
fehér. A kitermelt fa rövid idő alatt befülled, és álgesztessé válik. Fája nem elég
ellenálló, a bélből kiindulva gyorsan romlik. Sérüléseit nehezen heveri ki, mert
sarjadzóképessége is gyenge.
Felhasználása sokoldalú. Kiváló hámozási rönk, asztalosáruk, mezőgazdasági és
háztartási eszközök készülnek belőle, jó bútorfa, kiváló bognárfa és tűzifa.
Károsítója kevés. Sima kérgén hirtelen felszabadításra héjaszás lép fel. A meg-
ritkított állományokban gyakori a széldöntés. Jelentős kárt okoz a bükkgally te-
tű és a bükk pajzstetű. A tetűk szúrása nyomán a kéreg megpuhul, megduzzad,
majd a téli hidegben felreped és fagydudorok keletkeznek rajta.
Változatai: Legelterjedtebb a vérbükk, mely különösen parkokban, ligetekben
nagyon mutatós.
Gyertyán
Jelentősége: A hazai kísérő fajok közül a gyertyán a legelterjedtebb. Közel 10%-
os területarányát csak az akác és a tölgyek haladják meg.
Hazája: Közép-Európa.
Termőhelyi igénye: Valamivel nagyobb, mint a kocsánytalantölgyé, de kisebb
mint a bükké. Alkalmazkodóképessége nagy. Száraz, silány talajon is megél, de
homokon, kopáron, mocsaras talajon elcsenevészesedik. Idősebb korában is ár-
nyéktűrő. Az üde, jó talajon fejlődik legjobban. A hegy- és domboldalak lábazati
vízben gazdagabb részein is jól megél, a többletvizet a bükknél jobban elnyeli.
Fagyra nem érzékeny, de a nagy szárazságot nem szereti. Dús lombozatával tala-
ját humuszban gazdagítja.
Alakja: Másod- vagy csak harmadrendű fa. Törzse szabad állásban rövid, zárt ál-
lásban hosszú, karcsú, mindig ormos és csavarodott. Koronája szabad állásban
terjedelmes, ágai hegyesszöget zárnak be a törzzsel, zárt állásban a korona a fa
egész hosszának alig egyharmada, egynegyede.

18
 Gyökere: Különösen eleinte igen változatos: sekélyen futó, bojtos vagy karógyö-
kérszerű. Később általában sekély, hatalmas oldalgyökerekre bomló.
Kérge: Szürke, mindvégig sima és vékony, világos foltokkal tarkított.
Rügye: Világosbarnák, hosszúkásak. hegyesedők, váltakozó állásúak, hajtáshoz
simulók.
Hajtásai: Zöldes vagy vörösbarnák, apró világos paraszemölcsökkel tarkítottak.
Levelei: Tojásdadok, kissé részaránytalanok, szélük kétszeresen fűrészeltek, fia-
talon selymesen szőrösek, később csak az erek mentén látható gyér szőrzet. A
levelek színe világoszöld. Az ősszel megbarnult levelek a fiatal ágakról csak ta-
vasszal, közvetlenül a rügyfakadás előtt hullanak le.
Virágai: Egyivarúak, egylakiak. A nővirágok rövid fűzérkék, pikkelyei zöldek,
hosszú hegyűek, pillásak, a kinyúló bibék pirosak. A hímvirágok lecsüngő hen-
geres barkák, zöldessárgák. Lombfakadás után, áprilisban virítanak.
Termése: Háromkaréjú, szárnyas kupacs alján ülő, barnásszürke, kissé lapítot-
tan tojásdad alakú, bordázott makk. Októberben érik, ősszel vagy télen hullik le.
A makkocskák átfekvőek, ezért csak megfelelő rétegelés után kelnek.
Növekedése: A második év tavaszán csírázó makkocskák két kerekded, lencsé-
nyi sziklevéllel kelnek, és már az első lomblevelek tipikusak. Az első 5 évben
lassan, 5-15 év között gyorsabban nő, később növekedése lelassul. 80-100 évig
él. Magról és sarjról is kitűnően újul.
Fája: Szórt likacsú, színtelen gesztű, fehér színű (fehér bükk). Évgyűrűi hullámo-
sak, bélsugarai szabad szemmel jól látszanak, bélsugár tükrei azonban nem. Fája
rendkívül szívós, kemény, nehéz, csavaros rostú, de gyorsan romlik.
Felhasználása: Szekéralkatrészek, szerszámnyelek, gyaluk, különböző gazdasági
eszközök, kaptafák, tekebabák készülnek belőle. Kiváló tűzifa és cipőszeg. Újab-
ban a cellulózipar is felhasználja.
11. Jellemezze általánosan az akácot!
Fehér akác
Legértékesebb mézelő fafajunk
Jelentősége: Gyors növekedése, értékes, tartós fája miatt hazánk minden táján
megtaláljuk. A hazai erdőterületek csaknem 20%-át borítja akác. Erdeink legel-
terjedtebb fafaja.
Hazája: Észak-Amerika, ahonnan az 1600-as évek elején hozták be Európába. A
XVIII., de méginkább a XIX. században Európa-szerte nagy területeket telepítet-
tek be akáccal. Ebben a telepítésben Magyarország haladt az élen.
Termőhelyi igénye: A síkság és az enyhe dombvidékek fája. Nagyon fényigényes
és a meleg, napsütéses tájakat kedveli. Fagyra érzékeny, különösen a korai és a
kései fagyok okoznak számottevő kárt. A korai fagyoktól a fiatal, még el nem fá-
sodott hajtásai fagynak el, míg a kései fagyok a fakadó hajtásokat, a virágokat
pusztítják el. Legjobban az üde, laza, jól szellőzött talajokon nő, de megél a jobb
homokon, a sziken és a vízmosásos területeken is.
Alakja: Jó termőhelyen elsőrendű fává nő. Törzse zárt állásban egyenes, henge-
res, idősebb korban ormos, koronája laza, vékony ágú. Szabad állásban törzse
erős ágakra bomlik, gyakran villásodó.
Gyökere: Laza talajon a felszín alatt messze szétterül, és mélységben is lehatol.
Kötöttebb sziklás talajon a gyökerek felszínesek maradnak. Gyökerein apró gu-
mócskákat találunk, amelyekben Bacillus radicicola nevű baktériumok élnek az
akáccal szimbiózisban. Ezek nagy mennyiségű N-t kötnek meg a levegőből.
Kérge: Fiatalon szürkésbarna, sima paraszemölcsös, de már korán hosszanti

19
 irányban - a kéregcserepek egymást X-Y alakban keresztezve - repedezik. Az
idős kéreg vastag és sötétebb színű.
Rügyei: Rejtettek, csak későn, április végén, május elején fakadnak ki az addig
takaró levélripacsokból. A rügyek két oldalán egy-egy erős tüske van.
Hajtásai: Fiatalon szögletesek, barnászöldek.
Levelei: Páratlanul szárnyaltak. A 11-21 levélke ép szélű, lágy, világoszöld. ki-
csípett csúcsú. A levélkék az erős napfényben élükkel fordulnak a fény felé, hogy
a párologtatás mértékét csökkentsék.
Virágai: 10-15 cm hosszú, lógó, fehér fürtöket alkotnak. Május végén, június ele-
jén virágoznak. A kellemes illatú virágok a legjelentősebb mézelők, melyek ked-
vező időben az egész koronát elbontják.
Termése: 5-10 cm hosszú, lapos, barna hüvely. Októberben érik, de a hüvely té-
len a fán marad, és a magok csak tavasszal hullanak ki. Viszonylag nagyon ha-
mar, az 5-6. évben terem.
Magja: Vese alakú, sötétbarna, vastag héjú. Ezért a magot vetés előtt forrázni
kell. Csemetéjének nevelése nagyon könnyű.
Növekedése: Különösen jó talajon az első években rendkívül gyors, de 20-25 év
után erősen visszaesik. Mind tuskóról, mind gyökérről kitűnően sarjadzik. Gyö-
kérsarjai jobbak, ezért kitermelés után célszerű a tuskóirtás (katlanozás), hogy
a sarjak a gyökerekről fakadjanak. Természetes úton magról nem újul. Általában
csak 28-30 évig tartjuk fenn. Laza lombozata nem árnyékolja a talajt, a lehullott
alom gyorsan felbomlik, talaja nagyon elgyomosodik. Leggyakoribb kísérő cser-
jéje a bodza.
Fája: Likacsgyűrűs, színes gesztű. Szijácsa keskeny, fehéres zöldessárga, gesztje
sötétebb zöldesbarna. Háncsa zöld, foszlányosan leváló. Edényei thylliszek-kel
tömöttek. A túltartott fákban gyakori a tőkorhadás.
Felhasználása: Az utóbbi években tovább nőtt. Kemény, nehéz és tartós fája el-
sőrendű bányafa, vezetékoszlop, szőlőkaró, talpfa, gazdasági szerszámfa, épület-
fa és az egyik legkiválóbb tűzifa. Jelenlegi akácosaink egyharmada silány, rossz
minőségű talajon van. Emiatt nagyon kis fatömeget ad. Egyesek csak sínylődnek,
ezért 2000-ig a jelenlegi rontott akácosokat más fafajokkal váltjuk fel.
12. Jellemezze általánosan a kőriseket és a szileket!
Kőris:
- Termőhelyi igényük: A kiegyensúlyozott éghajlatot kedveli. A kései fagyokkal
szemben különösen fiatalon érzékeny, de a száraz meleget sem szereti. Fiatalon
árnyéktűrő, később azonban kimondottan fényigényesé válik. Az árterek, a fo-
lyók, és patakok üde, nedves talajain növekszik legjobban, de megtalálható a
bükkösökben elegyesen, sőt a mészalap kőzetű, sekély talajokon is, de ilyen he-
lyeken csak akkor növekszik kielégítően, ha eléri a talajvizet. A hosszú elárasz-
tást nem, a pangó vizet is csak rövid ideig tűri.
- Gyökerük: Erőteljesen szétágazó.
- Kérgük: Sokáig sima, világoszöld, majd szürke, később szürkésbarna, hosszan-
ti irányban rücskösen repedezett.
- Levelük: Páratlanul szárnyalt, fűrészes szélű.
- Virágaik: Lombfakadás előtt, áprilisban virítanak, rendszerint kétivarúak, de
gyakran kétlakiak vagy felemásak és buga virágzatot alkotnak. A nővirágok és a
hímnős virágok hosszabbak és elágazók, a hímvirágok rövidebbek és tömöttek.
Virágtakarójuk hiányzik, a bibék és a portokok pirosak.
- Termésük: Keskenyek, hosszú szárnyúak, a szárnyak vége lekerekített vagy ki-

20
 csípett, világosbarna színűek és nem sodrottak. A magok zabszemszerűek. Ok-
tóberben érnek, de csak tavasszal hullanak.
- Fájuk: Likacs-gyűrűs, színes gesztű kemény, nehéz, sugármetszetben nagyon
szép rajzolatú, hajlékony. A hámozási lemezipar értékes fafajai.
- Felhasználhatóságuk: Hajlékony fájuk a legkitűnőbb sportszerfa.
- Károsítóik: smaragd kőris kéregrontó

Szil:
- Termőhelyi igényük: Sík és dombvidékek fája. Enyhe éghajlatot kíván, de a ké-
sei fagyok nem tesznek kárt benne. Jó talajon mérsékelten árnyéktűrő, gyen-
gébb talajokon fényigényesebb. Száraz és nedves talajon egyaránt megtalálható,
de legjobb számára a tápanyagban gazdag, agyagos talaj.
- Gyökerük: Mélyre hatoló, a felszínen is sűrűn behálózzák a talajt.
- Kérgük: Fiatalon szürkésbarna, sima vagy paraléces, de már korán mély és
hosszanti barázdákban repedezik.
- Levelük: Tojásdadok, részaránytalanok, fűrészes szélűek.
- Virágaik: Fele-mások, bogernyősek, vöröses-, lilás-barnák.
- Termésük: Szárnyasok, lapos magvúak.
- Fájuk: Likacs-gyűrűs, színes gesztű, kemény és szívós, a bélsugarak nagyítóval
jól látszanak, az edények hullámos rajzolatú sávokat alkotnak. A bélsugár tükrök
2-3 mm szélesek, sűrűn állók.
- Felhasználhatóságuk: A lemezipar és a bútoripar kedvelt fafaja. Nehezen hasa-
dó fája tűnő hentes-tuskó és kerékagy. A szilek közül a legszélesebb szijácsú és a
legpuhább, ezért nem olyan értékes, mint a többi szil fája.
- Károsítóik: nem jellemző
13. Jellemezze általánosan a hazai nyárakat!
Fehérnyár
Az árterek és homoktalajok fafaja, sziken is telepíthető
Hazája és elterjedése: Eurázsiai faj. Elsősorban Közép- és Délkelet-Európában,
Kisázsiában és Észak-Afrika partjain fordul elő. Északi határa a Rajna mentén, a
Duna felső folyásánál és az Urál-hegység alatt húzódik. Az alföldnek és ártere-
inknek őshonos fája. Alacsony dombvidékeinken csak szórványosan találjuk
meg.
Termőhelyi igénye: Optimális termőhelyei a meleg napfényes árterek, vízpartok,
homok- és vályogtalajaink. Nagyon fényigényes, de az oldalárnyékolást tűri. A
hűvös, hideg termőhelyeken csak sínylődik. Tűri az elárasztást, a vízingadozást,
sőt rövid ideig a pangó vizet is. Száraz homokon is kitűnően növekszik, ha eléri a
talajvizet, egyébként eltörpül. A savanyú és erősen bázikus talajt is jól bírja, a
kötöttebb agyagot azonban nem.
Alakja: Kedvező termőhelyen elsőrendű, nagyméretű fává nő meg. Jó
termőheIyeken törzse egyenes, hengeres, silány talajon alacsony és görbe. Ko-
ronája szabad állásban terebélyes, zárt állásban magasan feltolódik.
Gyökere: Sok oldalgyökeret fejlesztő karógyökér. Messze terjedő oldalgyökerei
gyakran gyökérsarjakat növesztenek.
Kérge: Hosszú ideig sima zöldesszürke vagy fehéresszürke, köröm nagyságú,
rombusz alakú paraszemölcsökkel tarkított. Idősebb korban alsó, néhány méte-
res szakasza mély barázdákkal durván repedezetté válik.
Rügyei: Zömöken kúp alakúak, fehéren molyhosak, sohasem ragadósak. Fiatal
hajtásai szintén fehéren, ezüstösen molyhosak.

21
Levelei különbözőek. Tavaszi levelei kerekdedek, tompán fogas vagy fűrészes
szélűek, a később kifejlődő hosszú hajtások levelei 3, 5, 7 karéjúak. A fiatal leve-
lek alsó és felső lapját dús fehér, ezüstös szőrözet borítja, később azonban csak a
levelek alsó lapja marad fehéren pelyhes, a levelek felszíne ekkor már sötétzöld.
Levélnyele fiatalon szőrös, később kopasz.
Virágai: Márciusban, áprilisban virágzanak, a nőbarkák murvapikkelyei épek, a
4 bibe zöldessárga. A hímbarkák 6-8 cm hosszúak, hengeresek rövid nyelűek. A
portokok száma 6-10 db.
Termése: Április végén, május elején érik. Magja gömbölyded, 1-2 mm-es, sár-
gásfehér.
Növekedése: Magja csak rövid ideig tartja meg csíraképességét, ezért érés után
gyorsan el kell vetni. Az elvetett mag 6-8 nap múlva kel ki két apró sziklevéllel.
A sziklevelek csúcsa lekerekített, alapja egyenes, a nyélre csaknem merőlegesen
áll. Első lomblevelei hosszúkásak. A csemete az első évben 20-25 cm hosszúra
nő. A második esztendőtől kezdve növekedése rendkívül gyors, 40 éves korban
elérheti a 30-35 m magasságot és az egyméteres törzsátmérőt. Gyors növekedé-
se ellenére több száz évig él. Sarjadzóképessége különösen gyökérről kitűnő,
dugványról azonban nehezen szaporítható, ezért inkább magról nevelt cseme-
tékkel erdősítünk.
Fája: Jól hasadó, szórt likacsú, szijácsa keskeny, fehéres vagy sárgásbarna, geszt-
je vörösfoltos sokszor szurkos, gyakori a gesztválás, a gombásodás.
Felhasználása: Szurkossága miatt korlátozott. Ládadeszkának,
bányaszéldeszkának és farostköszörület készítésére használják.
Rezgőnyár
Jelentősége elsősorban hegy- és dombvidéken van. Pionír jellegénél fogva külö-
nösen friss tarvágásokban mindig természetes úton megjelenik.
Hazája és elterjedése: Eurázsia északi részének és hegyvidékeinek őshonos fafa-
ja. Írországtól Japánig, Algériától a 70. szélességi fokig, a lapályoktól a magas
hegységekig betelepül. Hazánkban is őshonos, Magányosan vagy csoportosan
elegyedik elsősorban a hegyvidéki savanyú- és gyertyános tölgyesekbe.
Termőhelyi igénye: A szélsőséges körülményeket jól tűrő fafaj. A nagy meleget
és a nagy hideget éppen úgy elviseli, mint a száraz és nedves talajokat. Nagyon
fényigényes. Jó növekedést csak kedvező vízellátású, laza, tápanyagban dús tala-
jokon ér el.
Alakja: Elsőrendű fává nő, törzse is többnyire szép, egyenes. Lombozata laza.
Gyökere: Sekély, de nagyon szétterülő.
Kérge: Sokáig sima, fényes, szürkészöld. Idősebb korban tőben repedezett.
Rügyei: A hajtáshoz simulnak, hegyesek, hosszúkásak, barnák, fénylőek, kissé
ragadósak, végeik görbültek.
Levelei: Kerekdedek és durván fogazottak. Lombfakadáskor molyhosak vagy
gyéren szőrösek. A levélnyelek hosszúak, lapítottak, ezért a legkisebb szél is
mozgatja a leveleket.
Virágai: Már márciusban virítanak. Rövid kocsányon ülő nőbarkái fehérek, 8-10
cm hosszú hímbarkái bíborpirosak.
Termése: Májusban érik, gyakran és bőven terem. Magjai barnás fekete fényűek,
0,5-1 mm nagyságúak. Gyökérsarjról s kitűnően újul. Ezért képes mindkét mó-
don könnyen és gyorsan elszaporodni.
Növekedése: A hazai nyárak közül a leglassúbb. Erőteljesebb növekedése csak
30-40 évig tart. Az 50 éves kort nálunk ritkán haladja meg.

22
Fája: A többi nyárral ellentétben színtelen gesztű, fehér színű, évgyűrűi alig lát-
szanak.
Felhasználása: Különösen a furnérlemez- és a cellulóziparban jelentős, mert
szép fehér és egészséges fája nagyon értékes.
Szürkenyár
A szürkenyár a fehér- és a rezgőnyár természetes kereszteződésből létrejött
hibridfaj, úgynevezett spontán hibrid.
Jelentősége: Különösen az Alföldön számottevő. Egészségesebb fája miatt kere-
settebb.
Hazája: Közép- és Kelet-Európa.
Termőhelyi igénye: Melegkedvelő, nem annyira fényigényes, mint a fehérnyár. A
hullámtértől a száraz homokig mindenhol megtalálható. Legjobban növekszik a
jó vízellátású, tápanyagdús homok- és vályogtalajokon, ahol a talajvizet könnyen
eléri. Igényei aszerint változnak, hogy melyik nyír bélyegei uralkodnak benne.
Alakja: A fehérnyárhoz hasonló.
Gyökere: Mélyre hatoló, hosszú oldalgyökerekkel.
Kérge: Zöldesszürke, sűrűn paraszemölcsös.
Rügyei: A fehérnyárénál hosszúkásabbak, szürkésen molyhosak, A fiatal hajtá-
sok szintén szürkén molyhosak.
Levelei: A hosszú hajtásokon tojásdadok, szélesek, szabálytalanul, durván, öblö-
sen fogazottak, nem annyira ujjasan karéjosak, mint a fehérnyár levelei. A leve-
lek hátlapja szürkén molyhos. A rövid hajtások levelei kerekdedek vagy tojásda-
dok, szabálytalanul fogazottak, gyengén molyhosak, a rezgőnyárhoz hasonlíta-
nak. A levélnyél a vállnál összenyomott.
Virágai: A fehérnyárhoz hasonlítanak, de a nővirágok murvalevelei finoman fo-
gazottak vagy egyharmadig hasogatottak, a hibák rózsaszínűek. A portokok
száma 8-15 db.
Termése: A fehérnyárhoz hasonló, de füzérkéi megnyúltabbak, a magok fehéres-
sárgák vagy halványlilásak, a fehérnyár magjainál kisebbek. Minden évben bő-
ven terem.
Növekedése csaknem olyan erőteljes, mint a nemesnyáraké, de kevert tulajdon-
ságai miatt vagy a fehérnyárhoz, vagy a rezgőnyárhoz hasonlít. Ezért fontos már
a csemetéket szakszerűen szelektálni. Csak györkérsarjból szaporodik jól.
Fája: Jobb minőségű, mint a fehérnyáré. Elsősorban papírfának és farostköszö-
rületek készítésére alkalmas.
Feketenyár
A legnagyobb méreteket elérő nyárfánk
Jelentősége: Az árterek, a lápi talajok és a homoktalajok fontos fafaja. A
nemesnyárak egyik szülője, kiindulási alapja.
Hazája és elterjedése: Hazája Közép- és Dél-Európa. de Közép-Ázsiában és
Észak-Afrikában is gyakori a lapályok nedves talajain, a folyók mentén. Hazánk-
ban is őshonos, de elsősorban a Maros mentén.
Termőhelyi igénye: A szélsőségeket jól tűrő fafaj. Mind a nagy meleget, mind a
nagy hideget elviseli. Nagyon fényigényes, de az oldalárnyékolás kedvezően elő-
segíti a törzs feltisztulását és a keskenyebb korona kialakulását. Legjobban nö-
vekszik az árterek mély, tápanyagban laza, homokos- és vályogtalajain. Száraz
homoktalajokon csak akkor növekszik kielégítően, ha gyökerei elérik a talajvi-
zet. Rövid ideig a pangó vizet is eltűri, kötött talajra azonban nem való.
Alakja: Hatalmas méreteket elérő fa. Szabad állásban rövid törzset és vastag ol-

23
 dalágú, terebélyes koronát növeszt. Zárt állásban törzse szép, hosszú és egyenes
lesz.
Gyökere: Mélyre hatoló, de sok oldalgyökeret is fejleszt.
Kérge: Fiatalon világosszürke, korán és mély barázdákban repedezik. A törzs al-
só részén gyakran a dúsan elágazó oldalrügyek halmozódásából csomorok kép-
ződnek (csomoros nyár), míg a fiatalabb ágak kérgén sok 1-2 cm-es nagyságú
fekete paraszemölcs látható.
Rügyei: Sárgásbarnák, fénylők, orsó alakúak, hosszan kihegyesedők, ragadósak,
hajtáshoz simulók. Hajtásai világosbarnák, kör keresztmetszetűek, kopaszok,
végük felkunkorodó.
Levelei: A hosszú hajtásokon háromszög alakúak, hirtelen kihegyesedő csúcsú-
ak, 5-10 cm hosszúak, a levelek széle ívesen fűrészelt, porcosan mirigyes. A rö-
vid hajtások levelei kisebbek, rombusz alakúak, a levelek felszíne fénylő, sötét-
zöld, fonákjuk világosabb zöld, kiálló erekkel. A levélnyél oldalt összenyomott, a
középérrel együtt vöröslik.
Virágai: Jóval a lombfakadás előtt, már március közepén megjelennek. A nőfüzé-
rek 10-16 cm hosszúak, sárgák, a hímvirágok 12-30 porzósak, 4-6 cm hosszúak,
bíborpirosak.
Termése: Tokocskái zömökek, tojásdadok, két kopáccsal kovadnak. Magjai 1-2
mm hosszúak, szürkés színűek. Évente jól terem.
Növekedése: Nagyon gyors és 30-40 évig erőteljes. Elérheti a 35-40 m-es ma-
gasságot és a 2-3 m-es vastagságot. Sarjadzóképessége tuskóról és gyökérről
egyaránt jó.
Fája: Egyenletes szövetű, sárgásfehér szíjácsa széles, gesztje világos szürkésbar-
na.
Felhasználása elég széles körű. Jól faragható, ezért alkalmas teknők és vályúk
készítésére. Értékes hámozási anyagot ad, így felhasználható gyufagyártásra és
cellulózgyártásra. A csomoros törzseket az asztalosiparban kedvelik.
Jól ismert változata a jegenye- és a tiszaháti nyár.
14. Jellemezze általánosan a nemesnyárakat!
Nemesnyárak - Plopii hibrizi
(Plopi euramericani)
A különböző nyárfajok ivaros úton könnyen kereszteződnek egymás között. Ez a
kereszteződés létrejöhet minden emberi beavatkozás nélkül, természetes úton,
de mesterséges körülmények között is keresztezhetők. Az első kereszteződések
a XVIII. század közepén jöttek létre az Észak-Amerikából behozott virginiai nyár
és az európai feketenyár között. Az így létrejött hibrid utódok kedvezőbb tulaj-
donságúak lettek, mint a szülők voltak. Ennek hatására kezdték el a keresztezé-
seket mesterséges úton is, és létrehoztak többféle nemesnyár fajtát.
A nemesnyárak közös tulajdonságai:
Hajtásuk ötszögletű.
Levelük háromszögletű, szív alakú, tojásdad, ritkábban deltoid alakú.
Lemezalapjukon két szemölcs található.
Vagy csak hímvirágú, vagy csak nővirágú egyedeik vannak.
Dugványról jól szaporíthatók.
Kései vagy későnfakadó
Jelentősége: Egyenes, hengeres, ágtiszta törzse, gyors növekedése és értékes fája
miatt jó vízgazdálkodású talajokon számottevő.A későn fakadó nyár a fekete-
nyár anya és az amerikai, Populus deltoides apa természetes úton létrejött ke-

24
reszteződéséből származott a XVIII. század közepe táján.
Termőhelyi igénye a nyárak közül a legnagyobb. A szélsőségesen száraz vagy
nedves talajokat nem szereti. A kötött talajokat jobban tűri, mint a többi nyár.
Törzse: Egyenes, nyúlánk, csúcsig követhető.
Koronája: Szabad állásban terebélyes, oldalágai vastagok és a törzzsel hegyes-
szöget zárnak be.
Kérge: Sokáig sima, idősebb korban feketés, mélyen repedezett.
Rügyei: Ághoz simulnak, hosszúkásak, hegyesek, sötétbarnák.
Hajtásai: Első évben barnák, majd szürkések.
Levelei: Sötétzöldek, háromszögletűek, 7-10 cm hosszúak, rendszerint széleseb-
bek, mint amilyen hosszúak. A levelek csúcsa hirtelen kihegyesedő, szélük fogas,
nyelük és néha a főerek is pirosak.
Virágai: Már a lombfakadás előtt egy hónappal megjelennek. Csak hímvirágai
vannak.
Növekedése: Fiatal korban mérsékelt, de későbbi erőteljes növekedését sokáig
megtartja.
Fája jó minőségű, értékes ipari fa.
Korai vagy koránfakadó
Jelentősége: A víz ingadozáshoz való alkalmazkodóképessége révén az árterek
igen fontos fafaja. A feketenyár anya és a kései nyár apa kereszteződéséből ke-
letkezett a XIX. század elején.
Termőhelyi igénye hasonló a feketenyáréhoz. Legkedvezőbbek számára az árte-
rek laza öntéstalajai, a középfekvések jó vízgazdálkodású szakaszai. A rövidebb
ideig tartó elárasztásokat jobban tűri, mint a többi nyár.
Alakja nem olyan jó, minta kései nyáré.
Törzse: Rendszerint elhajló, ágai vastagabbak és jobban elágazóak.
Kérge: Csak a tőben repedezik.
Rügyei: Hegyesek. sárgásbarnák, gyantásak és nyúlánkok.
Hajtásai: Zöldesszürkék, csak nagyon gyors növekedéskor paralécesek.
Levelei: Világoszöldek 7-10 cm hosszúak, háromszögletűek, hosszuk szélessé-
güknél nagyobb, levélnyelük rövid és zöld színű.
Virágai: Valamivel lombfakadás előtt jelennek meg. Csak nővirágokat fejleszt.
Növekedése: Fiatal korban viszonylag lassú, de később meggyorsul. Főleg vas-
tagsági növekedése tart sokáig.
Fája: Elsősorban hámozásra, cellulózipari célokra, gyufának és farostnak dol-
gozzák fel.
Óriásnyár
Az amerikai szögletes nyár anya és valamelyik piramis alakú feketenyár apa ke-
reszteződéséből származott hibrid 1895-ben a franciaországi Metz környékén.
Termőhelyi igénye: A már tanult nyárakénál valamivel szerényebb. A túlzottan
nedves, pangó vizet valamivel nehezebben bírja, de a szárazabb viszonyokhoz
jobban alkalmazkodik.
Alakja: Karcsú, törzse csúcsig követhető, ágai szabályos örvös elrendeződésűek,
és nem olyan terebélyesek, mint a korai nyáré.
Kérge: Csak idősebb korban repedezik a tő közelében.
Rügyei: Hegyesek, nyúlánkok. Ághoz simulnak, barnák.
Hajtásai: Sárgásbarnák, kétéves korban már szürkék.
Levelei: 10-15 cm hosszúak, sötétzöldek, fénylők, vastagok, a csúcs rövid hegy-
ben végződik. Levélnyele és az erek is gyakran pirosak.

25
 Virágai: Szintén lombfakadás előtt jelennek meg. Csak hímvirágokat fejleszt.
Növekedése: Már fiatal korától kezdve erőteljes, de 30 év után rohamosan gyen-
gül. A nemes nyárakat általában 20-40 évig tartjuk fenn. Erre az időre a legjobb
termőhelyeken elérhetik a 700-800 m3-es ha-onkénti fakészletet.
Fája: rostosabb, mint a többi nyáré, ezért felhasználása is kisebb körű.
Olasznyár
Jelentősége: Rendkívül gyors növekedése miatt az 50-es évektől kezdve Európa-
szerte nagyon terjesztették. A virginiai- vagy szögletesnyár és a feketenyár ter-
mészetes kereszteződéséből származott.
Alakja: Elsőrendű, hatalmas fává nő meg. Törzse nyúlánk, kissé görbült. Koroná-
ja laza és erős ágakra bomló.
Kérge: Sima, barnásszürke, sűrűn paraszemölcsös.
Rügyei: Aprók, ághoz simulnak, barnák.
Hajtása: Vörösbarna, csavarodottan szögletes.
Levelei: Feltűnően nagyok, háromszögletűek, csúcsuk hirtelen kihegyesedő, pi-
ros nyelű. A hajtásvégeken a levelek fakadás után, de gyakran később is arany-
sárga színűek. Késő ősszel hullanak le.
Virágai tömör füzéreket alkotnak. Csak nővirágokat fejleszt.
Növekedése rendkívül gyors, dugványról szaporítható. 7-8 éves korában elérhe-
ti a 20-25 m-es magasságot és a 30-35 cm-es mellmagassági átmérőt. Olaszor-
szágban főleg sorfaként termesztik. Eleinte szakembereink úgy vélték, hogy az
olasznyár nemcsak gyors növekedésénél fogva, hanem kisebb termőhelyi igénye
és ellenállósága miatt is ki fogja szorítani a magyar erdőkből a korai és az
óriásnyárat. Rövid rostú és ritka szövetű fája azonban kisebb értékű, mint az
előbbieké.
15. Jellemezze általánosan a juharokat!
Hegyi juhar
Hazája: Dél- és Közép-Európa.
Termőhelyi igénye: A nedves, hűvös, magasabb hegységek fája. Általában a bük-
kel megegyező termőhelyen él. A párás levegőt kedveli. Nagyon igényes a talaj
tápanyagtartalmával szemben. Legjobban növekszik a mészkövön kialakult
agyagos, üde talajon. Sziklás talajon is megmarad, ha a repedésekben elegendő
termőtalajt talál. Jól növekszik ártereken is, de a poshadó vizet kerüli. Sovány,
száraz, meszes, nagyon kötött talajon vagy száraz, savanyú talajon csenevész
marad, homokon egyáltalán nem él meg. A nagy hideget és a kései fagyokat jól
tűri. Fiatalon árnyéktűrő, később mind fényigényesebbé válik.
Alakja: Elsőrendű fa, törzse zárt állásban szép egyenes, hengeres, szabad állás-
ban rövid törzset és terebélyes koronát növeszt.
Gyökere erős, mélyre hatoló.
Kérge: Fiatalon vékony, sima, szürke, idősebb korában nagy cserepekben repe-
dezik. A cserepek alatt sárgásbarna színű.
Rügyei: Zöldek, ágtól elállóak, rombusz keresztmetszetűek.
Hajtásai barnák, fényesek.
Levelei: 8-15 cm hosszúak, 5 karéjosak, a levélnyelek pirosak 4-10 cm hosszúak.
A karéjvégek hegyesek, az öblök keskenyek és hegyes szöget képeznek. A karé-
jok széle fűrészelt, a levelek színe haragoszöld, ráncos felületű, a fonákjuk kékes
színű, az erek mentén szőrös.
Virágai: Kétivarúak vagy felemásak, hosszú, kocsányon függő, összetett, sárgá-
szöld fürtöket alkotnak. Április végén, május elején virítanak.

26
Termései: Éréskor szürkésbarnák, a két szárny hegyes szöget zár be, a szárnyak
domborúan ívesek, a magok gömbölydedek. Októberben érnek, de csak egy-két
hónap múlva hullanak le. Szabad állásban már 25-30, zárt állásban csak 40-50
éves korában kezd teremni. Gyakran és bőven terem
Növekedése: Az elvetett mag 5-6 hét múlva csírázik, két lándzsás, épszélű szik
levéllel. Az első lomblevelek még nem karéjosak. Fiatalon nagyon gyorsan nő, de
80-100 év után növekedését befejezi. Ritkán él 200 évnél tovább. Gyökérről
gyengén, tuskóról elég jól sarjadzik. A nyesést és az átültetést még suháng korá-
ban is jól tűri.
Fája: Kissé sárgás árnyalatú. Bélsugarai vékonyak, alig látszanak. Bélsugár tük-
rei a sugármetszetben selymes fényűek, hullámos rajzolatúak. Évgyűrűi jól lát-
szanak.
Felhasználása sokoldalú: finom rostú fája közepesen nehéz és közepesen ke-
mény, nem vetemedik, de nedves helyen gyorsan romlik. Különösen az asztalos-
ipar, a lemezipar használja szívesen. Fája szépen faragható és esztergályozható.
Nélkülözhetetlen a hangszergyártásban is. Készítenek belőle cipőszeget, mérő-
vesszőt és rajzeszközöket.
Korai juhar
Jelentősége: Utcafásításra nagyon alkalmas.
Hazája: Európa.
Termőhelyi igénye szerényebb, mint a hegyi juharé. Az éghajlati szélsőségeket
jól tűri. Fagyálló. Fiatalon árnyéktűrő, később közepesen fényigényessé válik.
Szereti a laza, mély talajokat, bár sekélyebb talajokon is megmarad. A száraz
homokot és az elárasztást azonban kerüli. Mészkedvelő.
Alakja: Szintén elsőrendű. Törzse egyenes, hengeres, de szabad állásban hatal-
mas ágakra bomló.
Gyökere: A hegyi juharéhoz hasonló.
Kérge: Fiatalon sima vörösesbarna, később hosszanti irányban repedezett, sö-
tétbarna.
Rügyei: Pirosak, ághoz simulnak.
Hajtásai: Előbb zöldek, majd vörösesbarnák.
Levelei: 10-15 cm nagyságúak, 5-7 karéjúak. A karéjok durván fogazottak, a fo-
gak erősen kihegyezettek, az öblök lekerekítettek. A levélnyél 5-15 cm hosszú, a
fiatal leveleké tejnedves, a levél felülete sima és fényes.
Virágai bogernyőben állanak, sárgászöldek, március végén, április elején, lomb-
fakadás előtt virítanak.
Termései: Éréskor vörösbarna színűek, a szárnyak tompaszöget zárnak be egy-
mással, a szárnyak külső éle egyenes, a magok laposak. Valamivel korábban ér-
nek, mint a hegyi juhar termései, és szintén gyakran és bőven terem.
Növekedése: Eleinte gyorsabb, mint a hegyi juharé, de később elmarad attól.
Sziklevelei szintén lándzsásak, de a száracskák tejnedvesek. Az első lomblevél
már kissé karéjos. Sarjadzóképessége szintén csak tuskóból jó.
Fája a hegyi juharéhoz hasonló, de évgyűrűi hullámos szélűek, bélsugár tükrei
szintén selymesen fényesek.
Ezüstjuhar
A park- és utcafásítás díszes fafaja.
Hazája: Észak-Amerika.
Termőhelyi igénye: A patakok és folyók partjának üde és nedves talajait kedveli
leginkább. Fagytűrő.

27
 Alakja: Másod- vagy harmadrendű fa. Törzse gyakran görbült, csavarodott, ala-
csonyan elágazó. Ágai ívesen lehajlóak.
Kérge: Már korán cserepesen repedezik.
Rügyei: Tojásdadok, aprók, pirosak, szürkésen molyhosak.
Hajtásai: Vörösbarnák.
Levelei: 8-12 cm-esek, a karéjok mélyen hasogatottak, szélük durván kétszere-
sen fűrészes. Fonákjuk ezüstösen molyhos, a levélnyelek hosszúak.
Virágai: Gömb alakú bogernyőt képeznek, kétlakiak. Március elején élénkpiros
színnel virítanak.
Termései: Május végén, júniusban érnek. A szárnyak hosszan megnyúlnak,
rendszerint nem egyforma hosszúak, hegyesszöget zárnak be. Eleinte vörösek,
majd világosbarnák. A magok hosszúkásak, domborúak.
Növekedése: Az érés után elvetett mag gyorsan csírázik, és már az első évben
elérik a csemeték a 20-30 cm-es magasságot. Növekedése később lelassul.
16. Jellemezze általánosan a hársakat!
Kislevelű hárs
Hazája: Európa.
Termőhelyi igénye: Hegy- és dombvidékek fája, de alföldön is megél. Az éghajlati
szélsőségeket elég jól tűri, de a hosszan tartó szárazságot, az erős fagyokat meg-
sínyli. Sokáig eltűri az árnyékot, de dús lombozatával talaját javítja. A tölgyesek
és bükkösök, valamint az erdeifenyők fontos kísérő fafaja. Elsősorban az üde,
mély talajokon növekszik jól, de alkalmazkodóképessége révén szárazabb, me-
szes és savanyú talajaikon egyaránt megtaláljuk.
Alakja: Többnyire másod- vagy harmadrendű fa. Törzse szabad állásban rövid,
zömök, zárt állásban magasra feltolódott egyenes, hengeres. Koronája szabad ál-
lásban terebélyes, tömött, zárt állásban jóval keskenyebb
Kérge: Fiatalon barna, sima, később hosszanti irányban megrepedezik, sötét-
barna.
Rügyei: Zöldek vagy vörösbarnák, a külső rügypikkely a rügy felénél hosszabb.
Levelei: 5-8 cm hosszúak, fogas szélűek, fonákjukon az érzugokban rozsdabar-
násan szőrősek. Harmadrendű erek hálózatosak, nem vagy alig emelkednek ki.
Virágai: Júniusban virágzanak, jól mézelnek. A bogernyők 5-11 virágból állanak,
a porzók száma 50-80 db.
Termései: Apró bors nagyságúak, gömbölydedek, barnák, egy rekeszűek, kézzel
összenyomhatók. Szeptember végén érnek.
Növekedése: Az első években lassú, később gyors. A viaszérésben gyűjtött és
azonnal elvetett magja az első tavasszal, a teljes érés után szedett, rétegezett
mag csak a második év tavaszán csírázik két ötujjú, mintegy 1,5 cm-es sziklevél-
lel. Első lomblevelei már tipikusak. 200-300 évig él.
Fája: Kissé vöröses színárnyalatú.
17. Jellemezze általánosan az égert és a nyírt!
Mézgás
A patakpartok jellegzetes fafaja
Hazája: Európa
Termőhelyi igénye: Melegigényes, bár a száraz, forró nyarakat megsínyli. A téli
fagyok iránt érzéketlen, a kései fagyok azonban sok kárt tehetnek az éppen ak-
kor fakadó leveleken. A mocsarak, folyók, patakok jellegzetes fája. Jó minőségű,
mély talajt kíván; eltűri az állóvizet és a lefolyás nélküli termőket is. A víz inga-
dozását nem szereti, de a gyökereit érő mozgó vizet igen. A sekély, száraz vagy

28
erősen kötött talajokon nem találjuk meg. Jó talajon kisebb árnyékot elvisel,
gyengébb talajokon fényigényesebb.
Alakja: Első- vagy másodrendű fa. Törzse szép, hengeres. Szabadabb állásban
gúla alakú, laza koronát fejleszt vízszintes ágakkal, de törzse mindvégig kivehe-
tő. Zárt állásban alsó ágai gyorsan lehullanak.
Gyökere: Mélyre hatoló, több ágú karógyökér. Vékonyabb gyökerein gumók ta-
lálhatók, melyekben sugaras gombák élnek az égerrel szimbiózisban.
Kérge: Fiatalon sima, barna paraszemölcsös, később sötétbarna, vékony, táblás,
kerek pikkelyekben repedezik.
Rügyei: Szórt állásúak, nyelesek, fordítottan tojásdadok, eleinte ragadósak, vö-
röses ibolyás színűek.
Hajtásai: Előbb zöldek és ragadósak, majd barna színűek. Bele háromszögletű.
Levelei: 5-10 cm hosszúságúak. 4-9 cm szélesek, fordítottan tojásdadok. Lemez-
alapjuk nyélrefutó, csúcsuk kicsípett. Fiatalon ragadósak később simák, kopa-
szok, csak alul az érzugokban molyhosak. A levelek széle kétszeresen fűrészes,
nyelük 1-2 cm hosszú.
Virágai: Egyivarúak, egylakiak. Nővirágai 5-8 mm-esek, lilásbarnák tojásdadok.
Hímbarkái 5-6 cm hosszúak, az előző évi hajtások végén, hosszú nyélen lógnak.
Pikkelyei vörösbarnák, porzói sárgák. Márciusban, lombfakadás előtt virítanak.
Termései: Barna színű, mogyoró nagyságú áltobozok. Szárnyatlan makkjai 1-2
mm hosszúak, vörösesbarnák. Október végén érnek, de csak kora tavasszal pe-
regnek ki. Szabad állásban 15-20, zárt állásban 40 éves kortól teremnek.
Növekedése: A nedves hóra hulló makkocskái gyorsan kicsíráznak. Csemete-
kertben sekély takarással állandó öntözést igényelnek. Csíranövénye két apró,
sötétzöld, ép élű, tojásdad alakú sziklevéllel kel. A fiatal csemete fényigényes és
fagyérzékeny. Első években gyorsan, majd fokozatosan lanyhuló iramban nö-
vekszik. Sarjadzóképessége tuskóról jó, de gyökérről gyenge. Dugványról is sza-
porítható.
Fája: Szórt likacsú, színtelen gesztű. Frissen döntve sárga színű, de rövid idő
után levegőn megsötétedik, majd kiszáradva újból világosabb lesz. Évgyűrű ha-
tárai elmosódottak. A szabad levegőn gyorsan romló fája álgesztesedik, de leve-
gőtől teljesen elzárva igen tartós.
Felhasználása: Sokoldalú, de vagy csak teljesen száraz vagy vízalatti célokra al-
kalmas. Kis szilárdságú és változó nedvesség mellett gyorsan romló fája építke-
zésekre alkalmatlan. Víziépítménynek és bányafának jól használható. A lemez-
ipar vakfurnírnak használja, de az asztalosipar is kedveli, mert szépen és köny-
nyen fényezhető. Fája jól faragható és esztergályozható, jó ceruzafa.
Hamvas éger
Hazája: Európa hegyvidékei.
Termőhelyi igényei: A mézgás égerhez hasonló, de nem annyira melegigényes
mint a mézgás éger, éppen ezért magasabb tengerszint feletti helyeken is meg-
található, nem ragaszkodik annyira a vizes környezethez sem, mint a mézgás
éger.
Alakja: Nem nő olyan magasra mint a mézgás éger, legtöbb esetben csak másod-
rendű fa nagyságot éri el. Ágai ferdén felfelé irányulnak, lombozata sűrű.
Kérge. Sima, szürke, nagyszámú paraszemölcsökkel. Idősebb korára kissé repe-
dezik, de sohasem cserepes.
Hajtásai: Általában szürkék, de fehéresen molyhosak. A rügyek hegyesebbek,
mint a mézgás égeré, világos lila szinűek és nem ragadósak.

29
Levelei. Széles tojásdad alakúak, hegyes vagy kihegyesedő csúcsúak, levélleme-
zének alapja lekerekitett vagy ék alakú. A lemez a nyél felőli részen ép élű, fen-
tebb kétszeresen fűrészes, gyengén karélyos. A fiatal levelek mindkét oldalukon
enyhén molyhosak és sohasem ragadósak.. Nyár végére felül kopaszok lesznek
sötétzöld színnel, alul kékesszürke és finoman pelyhesek maradnak.
Virágai: Egyivarú egylakiak. A hímbarkák rövidebb kocsányúak és keskenyeb-
bek, mint a mézgás égeré, de szőrösek. A nővirágok ugyanolyanok, mint a méz-
gás égeré, de szintén szőrösek. Virágai lombfakadás előtt nyílnak.
Termése. Rövid nyélen elhelyezkedő áltoboz, amely nagyon hasonlít a mézgás
éger termésére. Magja viszont fordított tojásdad és nagyobb mint a mézgás éger
magja. A magot keskeny, bőrnemű szegély övezi.
Felhasználása: Méretei miatt nem annyira hasznosítható, mint a mézgás éger.
Tulajdonságai viszont szinte megegyeznek.
Bibircses nyír
Igazi pionir faj.
Hazája: Európa, északon egészen a 71. szélességi fokig terjed.
Termőhelyi igénye: Pionír jellegű fafaj, mely hegységeink minden vágásterüle-
tén képes tömegesen is elszaporodni. A téli nagy hideget, a korai és a kései fa-
gyokat egyaránt jól bírja. Erőteljes növekedéshez mély, üde, homokos vagy la-
zább vályogos talajt kíván. Alkalmazkodóképessége azonban nagy. Megtalálható
száraz homokon, kavicsos talajokon, sziklák repedéseiben, romos falakon; sőt
mocsaras tőzeges talajokon is. Rendkívül fényigényes.
Alakja: Másod-, esetleg elsőrendű fa. Törzse rendszerint görbült, laza koronája
zárt állásban magasra feltolódik.
Gyökere: Nem hatol mélyre, közvetlenül a talaj felszíne alatt gazdagon szétága-
zik.
Kérge: Fiatal korában fényes, élénkbarna, később fehér, egészen keskeny barna
paraszemölcsei révén harántsávos. Külső rétege vékony, hártyaszerű foszlá-
nyokban válik le. Törzse alsó részén idősebb korban fekete színű mély repedé-
sek keletkeznek.
Rügyei: Zöldesbarnák, hegyesek vagy tompák, fiatalon fényesek és ragadósak,
szórt állásúak.
Hajtásai. Barnák, szürke mirigypikkelyekkel borítottak.
Levelei: Világos zöldek, rombusz vagy háromszög alakúak, kihegyezettek, felső
lapjuk mirigyektől érdes, szélük kétszeresen fűrészes.
Virágai. Egyivarúak, egylakiak, barka virágzatot alkotnak. A nőbarkák felállóak,
2-3 cm hosszúak, a pikkelyek közül kilátszanak a piros bibefejek. A hímbarkák
8-10 cm hosszúak, lógók, élénksárgák. A lombfakadással egy időben, áprilisban
virítanak.
Termései: Apró 2 mm-es makkocskák, melyeket háromujjas, lepelszerű, vilá-
gosbarna szárny vesz körül. Június-júliusban érnek. Gyakran és bőven terem, de
a magok csíraképességüket gyorsan elvesztik.
Növekedése: A lehullott mag 1-2 hét alatt két apró, félkerek sziklevéllel csírázik
ki. Első lomblevelei karéjosak. Gyorsan nő, ezért a mesterséges telepítéseket ve-
szélyezteti. 100 évnél tovább nemigen él. Sarjadzóképessége gyenge.
Fája: Szórt likacsú, színtelen gesztű, évgyűrűi elmosódottak, az edények apró,
fehér pontoknak látszanak. Gyakran bélfoltos.
Felhasználása: Főleg bognárfa, szerszámnyél, abroncs, cérnaorsó, cipőszeg, fa-
szén és rajzszén készül belőle. Tűzifának is jó, mert nyersen is ég.

30
18. Jellemezze általánosan a füzeket!
Fehérfűz vagy ezüstfűz
Jelentősége: A legnagyobb méreteket elérő fűzféle. Értékes fáját széles körben
lehet hasznosítani.
Hazája és elterjedése: Eurázsiai flóraelem, mely Közép- és Dél-Európa, Közép- és
Dél-Ázsia, valamint Afrika északi partvidékein mindenhol fellelhető. Hazánkban
az alacsonyabb területeken található.
Termőhelyi igénye: Jól tűri az éghajlat szélsőségeit. A korai és kései fagyokkal
szemben egyaránt érzéketlen. A száraz nyarakat is bírja, ha gyökere eléri a ta-
lajvizet. Legjobban növekszik az üde, nedves, laza talajokon. Elviseli az idősza-
kos elárasztást is.
Alakja: A füzek közül a fehérfűz éri el a legnagyobb méreteket. Zárt állásban tör-
zse egyenes, szabad állásban rövid, gyakran elhajló. Ágai vékonyak, messze ter-
jednek, végük lelógó.
Kérge: Fiatalon sima zöldesszürke, idősebb korban mélyen repedezett, vastag.
Rügyei: Aprók, finoman molyhosak, vörösessárgák, ághoz simulók, erősen meg-
nyúltak és lapítottak. A rügyek két oldala éles éllel határolt.
Hajtásai: Fényesek, ezüstösen szőrösek, de később lekopaszodók, vöröses vagy
zöldessárgák.
Levelei: Rövid nyelűek, lándzsásak, középtájon a legszélesebbek, mindkét vége
felé egyenletesen keskenyedők, finoman fűrészes szélűek. A fiatal levelek mind-
két oldala selymesen szőrös, ezüstös bevonatú, az idősebb levelek felül kopa-
szok, szürkészöldek, alul mindvégig szőrösek.
Virágai: Kicsinyek, selymesek, összelapítottak. A hímvirágok rózsaszínes sárgák.
Növekedése: A magvak csírázóképessége gyenge és rövid ideig tart. Elvetett
magját állandóan öntözni kell, de takarást nem igényel. Dugványról kitűnően
szaporodik, jól sarjadzik. Nagyon gyorsan nő. Eléri a 30 m-es magasságot és az 1
m-es törzsvastagságot, de 40-50 év után már odvasodni kezd. Ártereken fejesfa-
üzemben kezelik, míg folyók partjain árvédelmi célra is kiválóan alkalmas.
Fája: Rendkívül laza szövetű, puha és könnyű.
Felhasználása: Nagy jelentőségtű cellulóz- és a rostlemezgyártásban. Faragásra
és teknőkészítésre is előszeretettel használják. Vesszői alkalmasak kosárfonás-
ra.
Törékenyfűz
Jelentősége: Vízfolyások mentén, parterősítések céljából ültetik.
Hazája: Európa, a Kaukázus és Szibéria. Északon a 65. szélességi fokig terjed.
Termőhelyi igénye: Hasonló a fehérfűzéhez, de a kötött talajt jobban, a hosszan
tartó elárasztást kevésbé viseli el. Hazánkban inkább a domb- és hegyvidéki pa-
takok, valamint a Tisza és a Balaton mentén található.
Alakja: Másodrendű fává nő meg, törzse azonban rendszerint görbe, ágai és haj-
tásai - főleg az elágazásoknál - könnyen, csattanó hanggal törnek.
Rügyei: Vörösbarnák, egyesek feketésbarnák, hosszúkás tojásdadok, tompák,
kopaszok, fénylők, ághoz simulók, csúcsuk elhajló.
Hajtása: Fénylő, sárgásbarna, a napos oldalon gyakran vöröses, az árnyékos ol-
dalon zöldesszürke.
Levelei: A fehérfűz leveleinél szélesebbek, nagyobbak, az alsó egyharmadban a
legszélesebbek, felső lapjuk kopasz, sötétzöld, alul halványzöld. A levelek széle
durván fűrészes, csúcsa görbült.
Virágai: A fehérfűz barkáinál zömökebbek és tömöttebbek.

31
 Fája: Értéktelen, vesszői fonásra nem alkalmasak, mert törnek.
19. Jellemezze általánosan a cserjéket! Jellemezzen néhány erdésze-
tileg fontos cserjefajt!
A cserjék általános jellemzése:
A cserje vagy bokor inkább kertészeti, mintsem botanikai kategória. Olyan fás
szárú növények tartoznak ide, melyek a fáknál alacsonyabbak (kevesebb mint
5–6 m magasak) vagy alacsonyan elágazó száruk van. Sok növényt cserjének
vagy fának is be lehet sorolni, a fejlődésük során tapasztalt körülmények hatá-
rozzák meg, melyikké fejlődnek.
Néhány cserjefajta felsorolása:
nyáron zöldellő, nagy levelű cserjék (mogyoró, bodza)
vesszős termetű cserjék (rekettye)
örökzöld keménylombú cserjék (babér, magyal)
tövises cserjék (borbolya, sünzanót, kökény)
tűlevelű cserjék (boróka)
törpecserjék (áfonya, különleges forma: kúszó rácscserjék)
félcserjék (szuhar, bodorrózsa, napvirág)
cserje alakú fél-paraziták (fagyöngy)

A felsorolt cserjefajok legfontosabb jellemzői:

Bodza: A lapálytól a hegyvidékig terjedő, melegkedvelő és árnyéktűrő, nitrogén-
jelző cserje, esetleg harmadrendű fa. Gyorsan nő, jól sarjadzik, dugványról és
magról egyaránt jól szaporodik. Az akácosok jellegzetes kísérő cserjéje.
Kérge: Fiatalon szürkésbarna, paraszemölcsös, idősebb korban hosszanti irány-
ban repedezik.
Rügyei: Keresztben átellenesek, hosszúkásak, kopaszok, félig csupaszok.
Hajtásai: Zöldek, bordásan szögletesek, később hengeresek, paraszemölcsösek,
kellemetlen szagúak, belük vastag, fehér.
Levelei: Páratlanul szárnyaltak, 5-7 levélkéből állnak, rövid nyelűek, tojásdadok,
hosszúkásak, sötétek, fűrészes szelűek.
Virágai: Nagy fehér, sátoros ernyőt alkotnak. Június-júliusban virágzanak. Szá-
razon teának használják.
Termései: Kis, fekete bogyók, a madarak különösen szeretik. Augusztus-
szeptemberben érnek.
Fája: Likacs-gyűrűs, színes gesztű, kemény, nehéz. Faragásra és fúvós hangsze-
rek készítésére használják.

Galagonya: A síksági és hegyvidéki tölgyesekben egyaránt megtalálható.

Rügyei: Vörösbarnák, kopaszok, kúposan kihegyesedők, aprók. Hajtásai tövi-
sekben végződnek.
Levelei: Mélyen karéjosak, színük zöld, fonákjuk kékes színű, az érzugokban
szakállasak.
Virágai: Fehérek, rózsaképűek, egybibések, május-júniusban virágzanak.
Termései: Tojásdadok, csonthéjasok 8-10 mm nagyságúak, egy magvúak, vörö-
sek, októberben érnek.
Fája: Szórt-likacsú színes gesztű, kemény, nehéz, finom szövetű. Szijácsa vörö-
ses-fehér, gesztje barna. Az esztergályosok keresett fája.

Somfélék: Melegkedvelő és szárazságtűrő, fényigényes cserje. A hőmérsékleti

32
 szélsőségekkel szemben érzékeny. Elsősorban a meszes, laza talajokon találjuk,
ahol a molyhos- és cseres-tölgyesek állandó és tömeges kísérője. Lassan nő.
Kérge: Fiatalon sima, barna, majd apró cserepekben repedezik.
Rügyei: Keresztben átellenesek, ágtól elállóak, sárgászöldek, hosszúkásak, he-
gyesek. A termőrügyek nagyok, tojásdadok.
Hajtásai: Zöldek, fiatalon szőrösek, majd kopaszok. A napos oldalukon ibolyás-
pirosak.
Levelei: Rövid nyelűek, tojásdadok vagy lándzsásak, hosszan kihegyesedők, ép
szélűek, a másodrendű erek csúcs felé hajlóak. A lemezek alul fényesek és az ér-
zugokban molyhosak.
Virágai: Végálló gömbernyőben egyesülnek, kénsárgák, a takarólevelek 4 tagú-
ak, lombfakadás előtt virítanak.
Termései: Csonthéjasok, tojásdadok, 10-15 mm hosszúak, pirosak. A mag is
hosszúkásan tojásdad, egyszínű világosbarna. Szeptemberben érnek.
Fája: Szórt-likacsú, színes gesztű, nagyon kemény és nehéz. A szijács sárgásfe-
hér, a geszt vörösbarna. Szerszámnyélnek kiválóan alkalmas.
Kökény: Síkságtól a középhegységig gyakori cserje. Száraz tölgyesekben, homo-
kon és legelőkön a leggyakoribb. Rendszerint csak alacsony cserje marad.
Rügyei: Szórt állásúak, aprók, hajtástól elállóak, barnák. Sárgás virágrügyei
csomókban halmozódnak.
Hajtásai: Sötétbarnák, tövisben végződnek.
Levelei: Sötétzöldek, fordítottan tojásdadok, fűrészes szélűek.
Virágai: Március végén, április elején még lombfakadás előtt nyílnak, rózsaké-
pűek, aprók, fehérek.
Termései: Csonthéjasok, kékesfehérek, fanyar ízűek. A madarak kedvelik. Szep-
temberben érnek.
Növekedése: Gyökérsarjról kitűnően újul, s így szinte ki sem lehet irtani.
Fája: Szórt-likacsú, színes gesztű, finom szövetű. Faragásra kiválóan alkalmas.

20. Jellemezze általánosan a lágyszárú növényeket! Jellemez-

zen néhány lágyszárú fajt!
A lágyszárú növények jellemzői:
Lágy szárúnak az olyan növényeket nevezzük, amelyeknek szára puha, hajlé-
kony és nedvdús. Lágy szárú növényeknek vagy lágyszárúaknak azokat a növé-
nyeket nevezzük, melyekre nem jellemző a másodlagos növekedés, ellentétben
a fás szárú növényekkel. A lágyszárúak között lehetnek egyéves (vagy efemer),
kétéves vagy évelő növények is. Az egyéves lágyszárúak virágzásuk és letermé-
sük után teljesen elpusztulnak, magról nőnek újra.
A kétéves és évelő lágyszárúak levelei és szára a tenyészidőszak végével elhal-
nak, de a földalatti részek megmaradnak. A száraz évszak vagy a téli lehűlés át-
vészelése után a gyökérből és a földalatti szárból, valamint (a tőrózsás növé-
nyeknél) a talaj szintjére lelapuló levélszövetből indul újra a növekedés az új te-
nyészidőszakban. A legtöbb fűféle a kétéves/évelő lágyszárúakhoz tartozik.
Ezzel ellentétben, a fás szárú évelő növények szára életben marad a pihenőidő-
szak alatt is, és a föld feletti szárból indul újra a növekedés: fák, cserjék, liánok
tartoznak ide. Egyes, főleg az egynyári, gyors növekedésű lágyszárúak pionír,
avagy korai szukcessziós növények. Mások a stabil életközösségek fő növényze-
tét alkotják, előfordulva az erdők talajszintjén vagy nyílt élőhely típusokban,

33
mint rétek, mocsarak vagy sivatagok.
- Az egyszikűek jellemzése: A "szik" szó a sziklevélre utal, ami a magban találha-
tó. Az egyszikűek magjában egy sziklevél található.
Gyökérzet:Az egyszikűeknek mellékgyökérzetük van (minden gyökérág körül-
belül egyforma).
Szár:Többnyire lágyszárú növények tartoznak közéjük.
Levél:Leveleik párhuzamos erezetűek (más néven mellékerezetesek).
Virág:Virágukra egynemű virágtakaró jellemző (csésze- és sziromlevelek helyett
csak lepellevelek vannak.)
- A kétszikűek jellemzése:
A kétszikűek magjában két sziklevél található, a mag két sziklevéllel csírázik.
Gyökérzet: Főgyökérzet
Szár: fás vagy lágy edénynyalábok egy körben állnak
Levél: főerezetes levélnyéllel kapcsolódik a szárhoz
Virág: kettős virágtakaró (csésze és párta) virágtagok száma gyakran 5
Termés: Változatos
Néhány lágyszárú növény felsorolása:
őshonos lágyszárúak: nád, sás, gyékény, pipacs,
tájidegen lágyszárúak: aranyvessző, parlagfű, selyemkóró,
védett lágyszárú növények: agárkosbor, apró nőszirom, bíboros kosbor, cifra
kankalin (medvefül)
mezei, kerti virágok,zöldségek, dísznövények

34