- Meg tudnám ölni - tombolt Ronny Chapman, és dühödten gyűrte

össze a levelet, melynek szövegét oly gyakran tanulmányozta, hogy már

kívülről tudta az egészet.
Nem éppen kellemes hírt tartalmazott. Pontosabban véve
katasztrofálisat, de katasztrófák ellen is lehet valamit tenni.
Például gyilkolni.
Lucy, Ronny Chapman vonzó felesége rögtön megragadta ezt a
gondolatot.
- Miért nem ezt teszed? - kérdezte fürkészőn. Zöld macskaszemei
szikrázni kezdtek. Ez biztos jele volt annak, hogy pompás szőke
hajkoronája alatt serényen gondolkodott.
Ronny Chapman rémülten kapta fel a fejét - Megőrültél? - zihálta.
- Mégiscsak a fivérem.
A 40 éves asszony lekicsinylően nevetett. A válaszából azonban ez
nemigen derült ki. - Benne hagy minket a pácban - vélte.
A férfi az ablakhoz lépett és kibámult. Amit látott, nem volt éppen
örvendetes. Egy tönkrement farm, melynél elhanyagoltabbat már nem
lehet találni. Egy alapos pénzügyi támogatás jót tett volna. De gazdag
fivére, David láthatóan nem sokat tartott az ilyesféle támogatásról.
A marhák manapság már nem hoznak nyereséget, válaszolta
lakonikusan. Egyébként is egy tehetségtelen farmer a garancia arra,
hogy még a kikönyörgött ötvenezer dollár is haszontalanul szivárogna
el Kansas földjébe. Ez a szemét alak!
- Van más megoldás is - mondta Ronny Chapman egy rövid szünet
után. - David nem az egyetlen ember, akinek pénze van. Elutazom
néhány napra.
- New Yorkba? - kérdezte a szőke nő izgatottan. Csak egy
selyempongyola volt rajta, s karcsú lábait úgy rakta egymásra, hogy a
férfit elöntötte a forróság, bár a nő a felesége volt.
- Bostonba és Philadelphiába. Ismerek ott egy pár embert, akik nem
fognak elutasítani. Esküszöm neked, magammal hozom a pénzt,
amikor visszajövök.
A nő rámosolygott és kissé hátradőlt. Ezáltal a pongyola teljesen
szétnyílt.
Ronny Chapman tekintete merev lett. A majdnem teljesen meztelen
asszony mellett azonban elnézett az ajtó felé, mintha ott látná a
megoldást problémáira.
Rekedt kiáltással kirohant a szobából és teljes erejéből becsapta az
ajtót.
Lucy csalódottan sóhajtott és bájait ismét a kávébarna selyembe
burkolta. Kinyújtózkodott, szemeiben még ott lobogott a
várakozásteljes tűz.
Hallotta, amint férje lármásan keresztülsiet a házon, ahogy az ajtókat
csapkodja, amint leviharzik a lépcsőn és végül becsapja a Cadillac
ajtaját.
Másodpercekkel később felbőgött a motor. Kavicsok csapódtak. Az
autó pokoli tempóban száguldott el.
Lucy Chapman felkelt és odament az ablakhoz. Már csak a porfelhőt
látta, amely gyorsan távolodott.
Megfordult. Csendben elhagyta a szobát, és kinyitotta a szemközt
lévő ajtót.
Ez férje hálószobája volt. Külön szobában aludtak, mert Ronny
gyakran felkelt éjszaka, s zavarta volna a feleségét. Csak egy futó
pillantást vetett a nyitott ruhásszekrényre, amelyből Ronny egy pár
darabot egy bőröndbe dobált.
A nőt sokkal jobban érdekelte a széles ágy mellett álló éjjeliszekrény.
Habozott mielőtt a fiókot kinyitotta volna Ez volt a revolver helye,
melyet férje készenlétben tartott arra az esetre, ha netán éjszakai
betörőknek az az őrült ötlete támadt, hogy Chapmanéknál találnak
valami elvihetőt.
Végül egyetlen határozott mozdulattal kihúzta a fiókot.
Üres volt.
Lucy Chapman eltűnődve mosolygott.
 - Jól van így, Rony - suttogta. Meg fogok esküdni rá, hogy Bostonban
és Philadelphiában voltál.

David Chapman izzadt. Az evezéstől melege lett. A nap jó erősen

sütött. A nyár legmelegebb napjainak egyike volt.
S egyike a legkevésbé örvendeteseknek. A beszélgetés, amit a vele
szemben ülő asszonnyal folytatott, meglehetősen hangosan folyt. Még
jó, hogy kint a vizen senki sem hallhatta őket. Nem volt rossz gondolat
kievezni a csónakkal.
No persze, a kis motorcsónakkal kellett volna kijönni. Az kevésbé
megerőltető lett volna.
De most végre maga mögött tudta. A beszélgetést, és a gürcölést.
Szerencsére! A kellemetlen dolgokat David Chapman szívesen
kikerülte.
Az utolsó percekben már egyikük sem beszélt. Mindent elmondtak
egymásnak.
A férfi súlyos csapásokkal hajtotta a csónakot a part felé. De az volt a
benyomása, hogy eltévesztette a helyet, ahonnan elindultak. A víz felől
minden olyan egyformának látszott. Az öböl és a nádas.
Az áramlat feltehetőleg egy kicsit elsodorta őket. De a férfi nem
gondolt arra, hogy küzdjön ellene. Inkább otthagyta a csónakot, ahol
partot ért és egy fél mérföldet gyalog megy vissza. Ennél távolabb
remélhetőleg nem lesz.
A nő úgy nézett ki, mintha nevetne. Valójában csak a száját húzta el,
mert az alacsonyan álló napba kellett néznie. Egyáltalán nem volt
kedve nevetni. Nem volt megelégedve a beszélgetés eredményével.
Többet várt tőle.
Pedig tulajdonképpen számolnia kellett volna vele. David nem az az
ember volt aki könnyen megváltoztatja az elhatározását, ha már
egyszer döntött. Tipikusan kemény ember volt.
A nő figyelte amint a férfi a vízbe gázolt, miután a csónak földet ért.
A férfi ugyan kisegítette, de közben az arca visszautasító volt.
- A táskám - kiáltotta a nő ijedten és megfordult.
 Hajszál híján otthagyta volna a kézitáskáját. Lehajolt érte, s úgy
szorította magához, mintha abban valami drágaság lenne.
A férfi rá sem hederített. Miután a csónakot teljesen kihúzta a partra,
taposó léptekkel távozott. Délnyugati irányba. Feltételezése szerint
arrafelé volt az öböl, melynek közelében a kocsit hagyta.
David Chapman könnyű nyári öltönyt viselt. A nadrág szára vizes
lett. David előresietett. A nő nehéz zihálása mögötte, aki alig bírta őt
követni, nem érdekelte a férfit.
A vízen egymást kergették a mindenfajta csónakok és szörfök.
Kedves, tarka kép. De David Chapman egy pillantást sem vetett rá.
Gondolatai rég eltávolodtak Huguenot Beachtől. Végigsietett a parton,
és időről időre széthajtotta a nádat, ha az elzárta az útját. Néha
reccsent valami mellette. Oda sem figyelt. A vízen mindig volt
valamiféle zaj. Talán egy szerelmespár feküdt a nádasban. Miért is ne?
Éppenséggel megfontolandó gondolat, melyet meg akart jegyezni
magának.
A nő mögötte meggyorsította lépteit. Halkan szitkozódott magában.
Oh, milyen aljas!
Futólépésben haladt és szorosan a férfi mögött volt most. Régóta
izzadt már ő is. Már csak az hiányzik, hogy a férfi nélküle menjen
vissza, s itthagyja őt. Feltételezhető róla.
A nő futás közben kinyitotta a táskáját, és belenyúlt. A táska
kicsúszott a kezéből. Sietősen hajolt le érte.
David Chapman összerázkódott. Valami veszélyt érzett, de nem
tudta, mi az.
Mielőtt törhette volna a fejét rajta, lövés dörrent.
A férfi még néhány lépést tovább szaladt, mielőtt hirtelen megállt,
mintha egy üvegfalnak rohant volna neki.
Mindkét kezét a mellére szorította, s félig megfordult.
A nő a földön feküdt. Tágra meredt szemmel nézett rá. Bal kezében
görcsösen szorította a táskáját. Jobb kezében valami fémes tárgy
csillogott.
- Te, te őrült vagy - kiáltotta fojtottan David Champan. - Megérte ez?
Tántorgott, és valami fogódzkodót keresett.
 Néhány nádszáron kívül semmi sem volt a közelben. Ezeket magával
rántotta a földre. Tompán a földre zuhant. Körmei a száraz homokba
mélyedtek.
Megpróbált felemelkedni, de mindig újra visszaesett. Ujjai
megmerevedtek. Zakója hátoldalán csúnya vörös folt képződött.
A nő értetlenül bámulta a kezében lévő csillogó holmit. Ordítva
dobta el, mintha megégette volna magát vele.
David Chapman nem mozdult többé. Egy hangot sem adott ki. Még
csak nem is nyögött.
Meghalt. Efelől semmi kétség nem lehetett.
De nem ő ölte őt meg. Bizony nem ő. Hát akkor ki?
Davidet lelőtték. Közvetlen közelről hallotta a lövést.
Istenem! A gyilkos még mindig közvetlen közelben kell legyen. S
fegyverében biztosan nemcsak ez az egyetlen golyó van. A nő számára
is elegendő lőszer volt még a tárban.
Nem kell-e a gyilkosnak őt is megölnie? Nem veszélyes szemtanú-e
ő?
Hiszen a gyilkos nem tudhatja. hogy ő egyáltalán nem látta őt.
A nő reszketni kezdett. A tudat, hogy élete egyetlen vékony szálon
függ, kis híján megölte őt anélkül, hogy lőttek volna. rá.
Magához rántotta kézitáskáját és sebtében elrohant.
El a halott mellett, aki félelmet és iszonyatot keltett benne. Csak el
innen!
A nádasban valami mozgott. A nő után jött. Ugyanabba az irányba
futott, mint ő.
Utolér, gondolta az asszony rémülten. Bizonyára gyorsabb, mint én.
És nála van a fegyver, amivel biztosan tud bánni.
A nő megfordult, és látta, amint a nádas megmozdul. Többet nem
tudott felismerni.
Cipőjével belesüllyedt a puha homokba. Aztán elhajította a cipőit a
lábáról, de ezt rögtön meg is bánta.
Őrült volt. Cipő nélkül hamarosan feltűnést kelt. És éppen ezt kellett
elkerülnie. Senkinek sem kell tudni, hogy ő volt utoljára együtt
Daviddel. A gyilkos utáni hajszában a rendőrség amúgyis egy csomó
kellemetlen kérdést tesz fel majd neki, melyek megválaszolása nem
oszlatja el róla a gyanút.
Futott, ahogyan csak bírt.
És a halál követte őt.
A láthatatlan halál, melyet ugyan érzett és hallott, de amely nem
mutatkozott.
Miért? - kérdezte önmagát. - Miért kellett Davidnek meghalni? És
miért éppen ezen a helyen? Ki tudhatta, hogy itt tartózkodik?
Szándékosan őrá akarták terelni a gyanút? Eszeveszett gondolat.
Semmi értelmét nem látta ennek.
A táj egyre ismeretlenebbnek tűnt számára. Rossz irányba futott
volna? Nem is ott állt a kocsi?
Csak most jutott eszébe, hogy az indítókulcs nincs nála. A kulcs
David zakójának a zsebében van. Tehát teljesen mindegy, hogy
merrefelé szalad. A lényeg, hogy megmeneküljön a gyilkostól.
Torkában dobogott a szíve. A vér dobolt a fülében. Szédült, sokáig
már nem bírja ezt a vad hajszát. A nádas gyérebbé vált. Feltűntek az
első fürdőzők. Egyik-másik csodálkozva bámulta őt Az emberek nem
tudták megérteni, miért rohan ennyire ebben a hőségben. Méghozzá
teljesen felöltözve.
A nő lassított a tempón. Úgy gondolta, a gyilkos most már nem meri
lepuffantani. Elmulasztotta a megfelelő pillanatot.
De valószínűleg egyáltalán nem is követte őt. Kétségkívül megvárta,
amíg ő elszaladt, hogy aztán zavartalanul átkutathassa David zsebeit.
A gazember!
A nő csak látszólag nyugodott meg.
Az volt az érzése, mindenki látja rajta mi történt. Önkéntelenül
megvizsgálta a kezeit. De nem tudott rajta vért felfedezni.
Természetesen! Hiszen nem nyúlt hozzá Davidhez.
Most nem szabad elveszíteni a fejét. Ami történt, azt nem tudja többé
meg nem történtté tenni. Arra kellett gondolnia, hogyan tud baj nélkül
kikerülni a dologból. Semmi hibát nem szabad elkövetnie.
 Az első bódéban vett egy pár egyszerű strandcipőt. Ez ugyan nem
illett a ruhájához, de legalább nem volt már mezítláb.
Még egy darabot tovább ment, és egy alacsony kőfalon megpihent.
Körülötte nevetés, kiabálás hallatszott. Néhány gyerek labdázott. Egy
hatalmas dog együtt akart játszani a gyerekekkel, s veszedelmesen
megközelítette őt. Egy kölyök elnevette magát, mert ő ijedten felugrott.
Gyorsan ment tovább és elhagyta a strandot.
A Hylan Boulvard közelében fogott egy taxit és Brooklynba vitette
magát.
A 65. utcában felfedezett egy cipőboltot és vett magának egy pár
könnyű cipőt.
Egy másik taxival folytatta az útját, még kétszer átszállt, egy ízben
autóbuszra, és úgy ahogy összeszedte magát, mire hazaért.
Félt az elkövetkező óráktól. Ezek fogják meghatározni további sorsát.

Már majdnem teljesen sötét volt, de a két nő egyike sem kapcsolta föl
a villanyt.
Leslie Chapmannek, egy erős csontozatú, ötven körüli asszonynak,
közel ülő szürke szemekkel, és túl széles szájjal, megállás nélkül járt a
keze.
Kötött. A családban senki sem tudott visszaemlékezni, hogy valaha is
három lépésnél távolabb látta volna őt a kötésétől. A kötés volt Leslie
nagy szenvedélye. Aki alaposabban megfigyelte őt, arra a
meggyőződésre jutott, hogy egyben ez volt az egyetlen szenvedélye is.
Jamie, Leslie nyolc évvel fiatalabb sógornője az órára pillantott.
Bosszúsan felállt, és az ablakhoz lépett.
- A pontatlanságot Hal az apjától örökölte - mondta dühösen. -
Minden este ez van. Mindig várnunk kell az evéssel a férfiakra.
- Elfelejted, kedvesem - jegyezte meg az idősebbik csípősen, hogy az
uram nem egyszerű technikus, aki igényt tart a nyolcórás munkanapra.
Övé a Chapman Tools Company. Ez magával hoz ugyan, mint azt
bizonyára már házasságkötésetekkor is sejtetted, bizonyos apróbb
kellemetlenségeket, cserébe viszont jelentős anyagi előnyökkel jár.
Jamie Chapman szándékosan nem hallotta meg a
személyeskedést. Elég jól ismerte Leslie-t ahhoz, hogy tudja, mikor
akar az veszekedni. De ma nem volt kedve a vég nélküli szócsatához.
- Halnak nincs gyára - válaszolta. - És tudja, hogy nyolc órakor
eszünk. Most kilenc is elmúlt. Szeretném tudni, már megint hol
tekereg.
Az ötvenéves Leslie keserűen nevetett.
- Na ugyan hol? A tyúkjánál, természetesen. Hal a szerelmével
kapcsolatban hajthatatlan. Ebben a dologban nem ismer tréfát -
Szerelme? A nő legalább tizenöt évvel idősebb nála. Szinte az anyja
lehetne.
Leslie Chapman felemelte a fejét és mereven rápillantott a
fiatalabbra.
- Ebben igazad lehet, Jamie. Talán a melletted hiányolt anyai
szeretetért keres kárpótlást. Te mindig csak idegen emberek számára
voltál erős. David pénzével, természetesen. Ha az embernek nem
magának kell a milliókat megkeresnie, könnyű jótékonynak lenni.
Jamie büszkén hátravetette a fejét. Dühös volt, mert már megint
lépre ment. Bármilyen beszélgetést kezdeményezett is, az mindig Leslie
kedvenc témájával végződött. Csípős választ formált gondolataiban,
hogy sógornője fejéhez vágja, de ebben megakadályozta, hogy
megszólalt a telefon.
- Ez biztosan David - gondolta. - Bizonyára eszébe jutott, hogy az
irodájában telefon is van. Valószínűleg már egyáltalán nem jön ma.
Felvette a kagylót és beleszólt: - Halló!
Nem a férje volt, hanem Gars Sutter, férje legközelebbi barátja és
munkatársa.
- Halló, Jamie! - szólt a telefonba Gars jókedvűen. - Add már ide a te
férjecskédet. Van egy kis problémánk, szükségünk van a tanácsára.
- De hiszen David még az üzemben van - mondta az asszony.
Gars Sutter vidáman nevetett.
 - Át akarsz ejteni, Jamie. Hiszen az üzemből telefonálok. David ma
már délfelé elment. Egy fontos házon kívüli megbeszélésre. De az már
biztosan véget ért. Mondd meg neki, kérlek, ha felbukkan, hogy
azonnal hívjon fel. Itt ülök a mesterekkel együtt, s fő a fejünk amiatt a
termékátállás miatt. Neki kell döntenie. Még éjfél előtt.
- Átadom az üzenetet, Gars. De várj csak! Maradj még egy kicsit. Azt
hiszem ő jött meg. Hallom a kocsit.
Jamie Chapman a készülék mellé tette a kagylót és az ajtóhoz sietett.
Kilépett a folyosóra, ahol Emily, a házvezetőnő éppen két férfinek
nyitott ajtót.
Jamie nem ismerte a férfiakat. De felismerte mögöttük az autót, a
félreismerhetetlen felirattal az oldalán. Rendőrségi autó volt.
Megrémült, s az ajtófélfába kapaszkodott.
- Történt valami Hallal? - kérdezte izgatottan.
A férfiak közelebb jöttek. A magasabbik Brack hadnagyként
mutatkozott be és felmutatta a jelvényét.
- Ön Mistress Chapman?
Jamie remegve bólintott.
A rendőr, amilyen kíméletesen csak lehetett, elmondta, hogy nem a
fiáról, hanem a férjéről van szó.
- Biztosíthatom, hogy minden segítség későn jött - szólt halkan. -
Azonnal meghalt. Talán egy kis vigaszt ad, hogy nem szenvedett. Az
orvos megállapította, hogy a golyó szinte pontosan keresztülütötte a
szívét. A gyilkos közvetlen közelről lőtte le.
- Meghalt. Ez nem lehet igaz. Ezt nem hiszem el, hadnagy. Ön
bizonyára téved.
A rendőr sajnálkozott. - Valamennyi irata nála volt - mondta. - A
tévedés sajnos ki van zárva. - Azután érdeklődött a meggyilkolt
esetleges ellensége, a házban lévő asszonyok napi programja és Jamie
fia után.
Gondosan feljegyezte a válaszokat és feltett még néhány kérdést,
mielőtt észrevette a leemelt telefonkagylót.
 Csak most jutott eszébe Jamie Chapmannek, hogy Gars Sutter még
mindig vár a telefonnál.
A férfi megrendült, amikor megtudta a szörnyű valóságot, és
megígérte, hogy azonnal átjön. Magyarázatot a bűntényre ő sem tudott
adni.
Körülbelül fél órával később Gars megérkezett Chapmanékhoz.
Majdnem egyidőben Hallal, aki az egészet rossz tréfának tartotta, de
kénytelen volt meggyőződni róla, hogy Brack hadnagy nem tréfál.
- Követelem, hogy a lehető leggyorsabban megtalálja apám gyilkosát
- mondta Hal hevesen.
Brack ezt megígérte. De arcvonásai kétséget tükröztek. Ez a
gyilkosság kint Huguenot Beachben, amelynek nem voltak tanúi, és
egyel őre felismerhető indoka sem, kemény diónak bizonyulhat.
Feltehetőleg oda kerül majd, ahol. a New York City súlyos
bűntényeinek jelentős hányada nyugszik. A felderítetlen esetek aktái
közé.

Jo Walker felügyelő April Bondyval kissé a háttérben maradt. Nem

akarta megzavarni a temetési szertartást. Épp elég hamar
népszerűtlenné válik majd a kérdezősködésével.
Egyelőre csak megfigyelte a jelenlevőket, s Aprillal halkan véleményt
cserélt.
Néhány családtagot már ismert.
Mindenekelőtt természetesen a meggyilkolt nővérét, aki sógornője
ellenállása ellenére hozzá fordult, mert a gyilkos felkutatásában a
rendőrségről nem tételezett fel túl nagy becsvágyat.
Leslie Chapman időről időre lopva rápillantott. Mintha meg akart
volna győződni arról, hogy a pénzért, amit kért tőle, tesz is valamit.
Leslie arca majdhogynem ellenséges volt, de ez az ellenségeskedés nem
a férfinak szólt.
Jamie Chapman, az özvegy, tüntetően távol tartotta magát a
sógornőjétől. Nyilvánvaló volt, hogy a két asszony nem tudta elviselni
egymást. Ez az ellenszenv nemcsak most, a bűntény óta keletkezett.
 Jamie-t Gars Sutter támogatta. A férfi ötvenéves volt, szimpatikus
benyomást keltett, ez azonban önmagában még semmit sem jelentett
Jo számára. Neki is alaposan a körmére kell majd nézzen.
A húszéves fiú megvető arccal hallgatva, amikor a pap arról beszélt,
hogy az Úr egy olyan szolgáját vette magához, akit mindenki szeretett
és aki feláldozta magát felebarátaiért. Nyilvánvalóan más volt a
véleménye. Hal az ellen is tiltakozott, hogy egy magándetektívet
bízzanak meg. Úgy vélte, hogy ez csak egy halom pénzbe kerül és
szükségtelenül csökkenti az örökséget.
A végrendelet amúgyis a gordiuszi csomó megoldásának ígérkezett.
Felbontásától Jo magyarázatot várt a gyilkosság indítékára.
Arra is számított, hogy találkozott azokkal is, akik elkerülték a
temetőt.
A végrendelet felolvasásáig azonban még két nap volt hátra. Nem
akarta, hogy ez az idő kihasználatlanul teljen el.
- Ki az a fickó ott szemközt? - suttogta April. Ibolyakék szemeivel
balra mutatott, anélkül, hogy a fejét megmozdította volna.
Jo követte a tekintetét.
Egy hatalmas bükkfa alatt egy férfit látott szegényes öltözetben, aki
idegesen tekintett feléjük. Nem látszott rajta, hogy túlságosan
gyászolna. Nem figyelt a prédikációra, főképp a jelenlévők érdekelték,
akiket lekicsinylően méregetett. De mindig újra visszatért a pillantása
Aprilra és Jora, akinek a kilétében láthatóan nem volt teljesen biztos.
- Fogalmam sincs - válaszolta Jo. - Talán a Chapman Tools Company
egy vezető alkalmazottja.
April kis híján elnevette magát, de még időben észbe kapott, hogy ez
nem a megfelelő hely a nevetésre.
- Ennél már jobb vicceket is hallottam tőled - mondta. - Ha Chapman
valóban olyan rosszul fizette az alkalmazottait, hogy egy tisztességes
öltönyre sem telik nekik, nem csoda, hogy egyikük megölte.
Az idegen nyilvánvalóan érezte, hogy felkeltette érdeklődésüket.
Nem várta meg a szertartás végét, hanem gyorsan elosont. Hátulról úgy
nézett ki, mint egy megkopasztott madár. Talán éppen ő volt az, aki
David Chapmant megkopasztotta.
 - Chapmannél állítólag mindig volt készpénz, egy-két ezer dollárnyi
összegben - mondta Jo. - Amikor a holttestet megtalálták, csupán egy
kis aprópénz volt a zsebében. Szeretném tudni, ki ez a férfi és hová
megy, Kicsim. De lehetőleg ne vegyen észre. Most már ismer téged.
Az oroszlánsörényes kis szőke csak bólintott. Gyorsan eltávolodott
egy teljesen más irányba. Jo azonban tudta, hogy ettől kezdve nem
téveszti szem elől áldozatát.
Ismét a gyászolók felé fordult.
Éppen a koporsót engedték le, amikor izgalmas mozgolódás
keletkezett. Egy fiatal, feltűnően sminkelt nő, az alkalomhoz teljesen
oda nem illően dekoltált, tarka nyáriruhában rikácsolva szaladt oda a
nyitott sírhoz, s gúnyosan egy pár fillért dobott a koporsóra. - Nesze -
kiáltotta -, hogy végre eleged legyen! Villámló szemekkel körülnézett,
majd sebtében elrohant.
Jo sajnálta, hogy April már elment. Így neki magának kellett
követnie az asszonyt. Már most megértette, hogy David Chapman
korántsem volt olyan közkedvelt embertársai közt, mint ahogyan azt a
nővére akarta neki bebeszélni.
Futólépésbe lendült, mert a fekete hajú nő már elérte a temető
kijáratát. A nő most belevetette magát egy taxiba, amely nyilvánvalóan
rá várt.
A magándetektív beugrott 450-es, ezüstszürke Mercedesébe, s nem
engedte szem elől veszni a sárga taxit. Nem volt oly könnyű egy
bérautót követni. Az utca hemzsegett ebben az időben a taxiktól, s
mind egyformán néztek ki.
Jo látta a fekete hajú nőt a taxi mélyén ülni. A nő idegesen hol hátra,
hol előre nézegetett. Érezhette, hogy követik és nagyobb tempóra
ösztönözte a sofőrt.
Jo a nyomában maradt. Egy hivatásos vezető sem vezethette félre.
Nem engedte lerázni magát. A Bayside Station közelében a taxi megállt.
A nő kiszállt és eltűnt egy kapualjban. A taxis most is várt rá.
Jo közvetlenül a taxi mögött állította meg a Mercedest és kiszállt. A
sofőr várakozásteljesen vigyorgott rá.
 - Úgy tűnik, a lány tetszik önnek, Sir - mondta. - Nagyon sürgős volt,
hogy utolérjen bennünket. Minden elismerésem. Ért valamelyest a
vezetéshez.
Jo viszonozta a vigyort.
- Honnan hozta? - akarta tudni Jo.
- Whitestone-ban állított meg - árulta el a sofőr. - Azóta hajszol egyik
helyről a másikra. Adjak át neki valami üzenetet?
- Inkább magam beszélek vele.
Jo szemügyre vette a házat, amelyben az ismeretlen eltűnt.
Hatemeletes ház volt, s a lakásokon kívül egy sor iroda is volt benne.
Értelmetlen lett volna követni a nőt. Csak véletlenül találhatta volna
meg. Ha azonban vár rá…
Jo nem jutott tovább gondolataiban. Hátulról egy gyilkos ütést
mértek a koponyájára. Jo reflexszerűen körbe fordult ugyan, s
hátratántorodott egy lépéssel, hogy biztonságban legyen, ekkor
azonban már másodszor is lesújtottak rá. Miközben nyögve a földre
zuhant, látta még a taxisofőr gúnyos vigyorát, aki egy acélrúddal a
következő ütésre lendítette karját.

Jo nem sokáig volt öntudatlan. Ez azonban elegendő volt a pilótának

arra, hogy időközben eltűnjön. S vele együtt feltehetőleg az asszonynak
is, aki olyan különösen viselkedett.
Jo elhúzta a száját, amikor megtapogatta fején a dudorokat. Csak
kettőt érzett. Ez a gazember tehát lemondott a további tettlegességről.
Különös egy taxisofőr! Jo sejtette, hogy a fickó nem csak azért ütötte
le, hogy kedvében járjon utasának. Ők ketten összetartoztak. Ez világos
volt számára.
Dühös arccal feltápászkodott és benyúlt zakója zsebébe.
Elővigyázatosságból feljegyezte a taxi rendszámát.
Mercijéből felhívta a központot, és érdeklődött a fickó után, aki ezzel
a taxival jár.
 A felvilágosítás, amit rövid időn belül megkapott, megerősítette
abban a hitében, hogy itt olyan emberekkel van dolga, akiknek
korántsem az a legnagyobb hibájuk, hogy temetéseken kellemetlen
viselkedésükkel tűnnek fel. A taxit néhány órával ezelőtt lopták el. A
tulajdonképpeni sofőr kapott néhány ütést a tarkójára. Amikor ismét
magához tért, nemcsak a kocsija hiányzott, hanem a pénztárcája is.
Nem csoda, hogy az ismeretlen olyan nagyvonalúan dobálózik a
pénzzel, gondolta Jo. Elkérte ugyan még a megtámadott taxis nevét és
címét, de kevés reménye volt rá, hogy az segítségére tudna lenni.
Miután meggyőződött róla, hogy a zsebéből semmi sem hiányzik, Jo
felhívta az irodáját.
April sem tudott neki örömteli hírekkel szolgálni. Két részeg fickó
zaklatta útjában, miközben a férfi lerázta őt magáról.
- Nem hiszem, hogy összetartoztak - mondta közvetlenül. - Kevés
örömük telt bennem. A sípcsontjuk időközben bizonyosan
elszíneződött már. De a férfi eltűnt. Sajnálom, Öregem.
Jónak be kellett látnia, hogy ő sem volt kifejezetten eredményes.
Leírta segítőjének a nőt és az állítólagos taxisofőrt, és April ezzel sem
tudott mit kezdeni.
- Most mit tervezel? - érdeklődött April.
- Chapmanékhoz megyek. Kegyelet ide, kegyelet oda, nem tudok
várni, amíg felolvassák a végrendeletet, hiszen másutt is lehet az
indíték. Meg kell tudnom, ki volt az a két jómadár, akik olajra léptek.
- Van számomra megbízatásod?
Jonak volt számára megbízatása. Aprilnak minden bájával - s ebből
aztán volt neki jócskán - el kellett érnie, hogy legalább egy pillantást
vethessen a végrendeletbe, mely doktor Ferrendynél volt elhelyezve.
- Próbáld őt elbűvölni - vélte Jo. - Semmi kedvem két napig sötétben
tapogatózni. Brack hadnagynak éppenséggel igaza lehet abban, hogy
Chapmant csak azért gyilkolták meg, mert abban az időpontban
véletlenül éppen arra ment, ahol a gyilkos áldozatra lesett. De ezzel a
lehetőséggel én nem akarok megelégedni. És Leslie Chapman sem.
- Nem találod különösnek, hogy a meggyilkolt testvérétől kaptad a
megbízást, nem pedig a feleségétől?
 Ezen Jo is elgondolkodott már. De semmilyen eredményre sem
jutott. Jamie Chapman még korainak találhatta az időpontot egy
detektív bekapcsolására. Hiszen a rendőrségi nyomozás még csak most
kezdődött. S talán nem akart az ügyben nagyobb port felkavarni, ami
mindenképpen árt a Chapman Tool Company cég nevének. Harmadik
érvként is hathatott, hogy férje hirtelen halála miatti sokk és a gyász
háttérbe szorították a feltétlen megtorlás iránti kívánságát. Mihelyt
beszélhet vele, már többet fog tudni.
És pont ez volt most a terve.

Jo Walker elsősorban Leslie Chapmanhez tartott. Ő kérte a

segítségét, tehát mellette állt. Hogy ennek következtében minden
gyanún felül állt-e, annak még ki kellett derülnie. Nem ő lett volna az
első kliens, aki a felügyelőt éppen azzal próbálja félrevezetni, hogy őt
bízza meg a nyomozással.
Egyelőre mindenki gyanús volt még. Mindenki a családból, mindenki
a vállalattól, mindenki New York Cityben, sőt talán még azon túl is.
Leslie Chapmanen látszott még a temetés okozta izgalom. Főleg
annak a fiatal a nőnek a botrányos fellépése dühítette.
- A szemtelenség netovábbja volt - állapította meg. - De mindig is
ilyen volt ám. Nem csoda, hogy David megszakított vele minden
kapcsolatot.
Jo hegyezte a fülét.
- Tehát ismeri őt? - kérdezte reménykedve.
- Sajnos - erősítette meg az asszony. - Miriam David lánya. Davidnek
annak idején egy művészhallgató barátnője volt, aki nem sokra tartotta
a házasságot. Időközben meghalt. A lánya, Miriam azonban nem úgy
fejlődött, hogy David büszke lehetett volna rá. Férjhez ment, de már
négy hónap után el is vált.
Dolgozott már vagy száz munkahelyen, ezeknek a legtöbbje az
ágyban volt. Feltételezem, hogy az alkohollal és a kábítószerrel
kapcsolatban is gyűjtött tapasztalatokat. Az apja rendszerint csak akkor
jutott az eszébe, ha anyagi problémái támadtak. Ez persze gyakran
előfordult. Egyszer aztán David kerek perec megmondta neki, hogy rá
többé ne számítson. Ezt rossz néven vette apjától. Ön is láthatta,
milyen pimaszul viselkedett a sírnál. Világos, hogy az ismeretségi köre
sem a legjobb.
Jo egyetértően bólintott és megtapogatta a dudorokat a fején.
Miriam Schneider jelenlegi címét az asszony nem tudta.
- Nem szükséges keresnie - vélte megvetően. A végrendelet
felolvasásánál biztosan ott lesz. S amennyiben semmit sem kapna az
örökségből, újabb jelenetet produkál majd.
Jo gondolatban feljegyezte Miriam Schneidert a gyanúsítottak
listájára s folytatta a kihallgatást.
Mindenekelőtt az a titokzatos férfi érdekelte, akinek nyomába hiába
szegődött April.
Leslie Chapman nem tudott rájönni, kire gondol Jo. A meglehetősen
részletes leírás ellenére sem, amit Jo a férfiról adott. Leslie csak a fejét
rázta.
- Nem ismerem ezt a férfit, Mister Walker. Miért hagyta őt
elmenekülni? Egészen biztosan ő volt a fivérem gyilkosa. A
lelkiismerete hajtotta ki a temetőbe.
Jo a füle mellett hagyta elmenni a szemrehányást. További
kérdéseket tett fel, s azt is tudni akarta, milyen volt az asszony
kapcsolata a fivérével.
Leslie Chapman haragosan villantotta rá a szemét. - Ezt a kérdést
megspórolhatta volna magának - vélte. Nem lett volna semmi okom,
hogy Davidet megöljem. Az ő házában lakom, s megvan a
megélhetésem. Bizonyára öröklök most valamicskét, de tíz vagy tizenöt
év múlva nagyobb lett volna a részem. Tudomásom szerint David
üzeme fellendülőben volt. Egyébként egyáltalán nem tudok lőfegyverrel
bánni.
Jo mindezt tudomásul vette, mégis megkérdezte azonban, hol és
hogyan töltötte Leslie Chapman a gyilkosság napját. Az asszony
házvezetőnőjével igazoltatta, hogy majdnem egész nap a házban
tartózkodott. Volt természetesen egy kis bevásárolni valója is. Erre nem
volt szemtanúja.
 A következő, akit Jo sorra vett, Jamie Chapman volt. Az özvegy
egyszerű, fekete ruhát hordott, amelyben kissé szegényesnek nézett ki.
Jo firtatta magában a kérdést, vajon ez szándékos volt-e.
Mielőtt Jo kikérdezte, Jamie meggyanúsította a sógornőjét, akit
nyilvánvalóan nem kedvelt.
- Mesélt-e önnek valamit a fivére iránti határtalan szeretetéről? -
kérdezte csípősen Jamie. - Ne engedje magát félrevezetni. Leslie
korántsem olyan szelíd, mint amilyennek mutatja magát. Kérdezze
csak meg tőle, hogy David kifizette-e neki a szülői örökséget?
- Kifizette?
Jamie Chapman felnevetett.
- Természetesen nem. Hogyan is tudott volna egy ilyen jelentős
összeget elvonni a vállalattól? Davidnek az volt a véleménye, hogy a
havi fizetség Leslie számára sokkal többet ér.
- A sógornője azonban egyszerre akarta megkapni a részét, egy
összegben.
- Úgy van. Nem akart többé függő viszonyban lenni. Valamilyen férfi
is volt a dolog mögött. Leslie-nek az volt a szándéka, hogy egy üzletet
nyit vele együtt. Pedig Leslie-ről minden inkább mondható, mint az,
hogy üzleti érzéke van. A szeretője csak kihasználta volna őt. Amikor
Leslie nem kapta meg a pénzt, rögtön faképnél is hagyta a pasas.
Jamie Chapman alibijét sem lehetett éppen bombabiztosnak
nevezni. Emlékezett ugyan néhány üzletre, amelyekben azon a napon
vásárolt, de a láncsor korántsem volt hézagmentes.
Jo most már a fiúval akart beszélgetni, de amint kinyitotta az ajtót, a
fiú szinte karjaiba esett. A húszéves legény alighanem hallgatózott.
A fiú egy durva káromkodással féktelenül kiszabadította magát.
- Ne érjen hozzám - kiabálta, s ezzel mindjárt ki is forgatta a
tényeket. - Egyáltalán, mit szaglászik itt? Ez a rendőrség dolga. Ők
majd megtalálják az apám gyilkosát.
- Én pedig segíteni fogok nekik - válaszolta a felügyelő nyugodtan. -
Hol volt maga, amikor a bűntény történt?
Az ifjú konokká vált.
 - Ezt már megmondtam a hadnagynak - válaszolta. - Kérdezze csak
meg tőle, ha mindenáron tudni akarja.
Jo már rég beszélt az ügyről Tom Rowlanddal. Tom nemcsak a
barátja volt, hanem mindenekelőtt a Manhattan C/II gyilkossági
csoportjának a vezetője. S bár ez a bűntény nem tartozott a
hatáskörébe, mégis be tudott szerezni különböző információkat. A
kollégáitól.
Ezt a tényt Jo bölcsen megtartotta magának. A Chapmanék közül
senkinek sem kell tudnia erről. A vallomások esetleges
ellentmondásaira számított. Akkor Brack hadnagy és ő rögtön
lecsapnak.
Hal Chapman állítólag a Columbia Egyetem előadásait hallgatta
abban az időben, ezt azonban senki sem erősítette meg egyelőre.
Gars Sutter is a házban tartózkodott még. Barátja halálát nagyon a
szívére vette.
Mindenekelőtt a cég további fennmaradását féltette, s ezzel együtt
saját állását is.
- Majd meglátja, Mister Walker - mondta bánatosan -, ha minden
örököst kielégítenek, semmi sem marad többé az üzemből.
Jo megkérdezte tőle, van-e valami gyanúja, ki jöhetne mint gyilkos
szóba, de Gars tagadólag rázta a fejét.
- Ne kívánja tőlem, hogy bizonyos valakit gyanúsítsak, Mister
Walker. Chapmanék valamennyien a barátaim, és David nem mindig
volt elviselhető. Mindannyiunknak volt már vele konfliktusunk. Ez alól
én sem vagyok kivétel. De meggyilkolni, az valami egészen más. Ezt
még Halról sem tételezem fel.
- Miért éppen őt említi meg? - csodálkozott a felügyelő.
Gars Sutter maga is észrevette, hogy túl messzire merészkedett.
- Vén szamár vagyok - mondta panaszosan. - Nehogy azt gondolja
most, az istenért, hogy Halnak valamit a nyakába akarok varrni. Éppen
ellenkezőleg. Szeretem a fiút. S úgy vélem, jobb, ha tőlem tudja meg,
hiszen így is, úgy is rájön majd.
- Kíváncsivá tesz, Mister Sutter.
 Jo fülét nem kerülte el a halk nesz az ajtónál. Feltűnés nélkül
húzódott közelebb az ajtóhoz. Már megint Hal lenne, aki ott
hallgatózik?
Ezalatt Gars Sutter viszolyogva folytatta: - Apa és fia nemrég nagyon
összevesztek. David megtiltotta Halnak, hogy feleségül vegyen egy nála
jóval idősebb nőt. Még azzal is megfenyegette, hogy kitagadja az
örökségből, ha nem szakít a nővel. Erre azonban Hal nem volt
hajlandó. Szerelemről beszélt, és arról, hogy szükség esetén félbehagyja
tanulmányait, és dolgozni megy.
- És ki az az asszony? - akarta Jo tudni.
Gars Sutter vállat vont.
- Fogalmam sínes, Mister Walker. Csak azt tudom, hogy Hal a
tilalom ellenére sem szakított vele. De a gyilkossághoz a fiúnak semmi
köze nincs. Ezt elhiheti nekem.
Jo elvből csak azt hitte el, aminek az igazáról maga győződött meg.
Ebben a pillanatban gyanúsnak tűnt neki, hogy valakit az ajtó mögött
oly nagyon érdekli Sutterrel folytatott beszélgetése. Ha ez megint Hal
Chapman lenne, akkor bizony nem fog feltétlenül minden gyanún felül
állni.
Jo kilökte az ajtót, és saját lendületétől kipenderült a folyosóra.
Senki sem volt ott, de hallotta a lépcsőn gyorsan lefelé távolodó
léptek zaját.
Utánarohant, s hajszál híján nekiütközött egy szőke hajú, zöld
szemű, attraktív nőnek, aki már a temetésen is feltűnt neki.
Jo tudta, hogy a meggyilkolt sógornője az. A férjével érkezett
Kansasból, és Chapmanék nagy házában kapott szállást. Különösebben
erős, rokoni kapcsolatai a család többi tagjával nem látszottak
fennállni.
- Az első örömteli esemény ezen a napon - turbékolta Lucy Chapman
és sokat ígérően mosolygott Jora. - Ön is a családhoz tartozik? Ez
esetben sógorságban állunk, és megcsókolhat.
- Később még visszatérek az ajánlatára - biztatta Jo, és átfurakodott
az asszony mellett, aki nem éppen kerülte a vele való kapcsolatot.
 Parázsló tekintet követte, amely a hátát égette. Jo azonban Hal
Chapmannel foglalkozott egyelőre, aki éppen egy acélkék Buickba
ugrott és vadul a gázpedálra lépett.

April Bondynak minden báját be kellett vetnie, míg doktor Ferrendy

végre hajlandó volt megengedni, hogy egy pillantást vessen a
végrendeletbe.
- Csak azért teszem meg - mondta -, mert a kliensem is bizonyára
érdekelt lenne abban, hogy az ellene elkövetett gyilkosságot a lehető
leggyorsabban felderítsék.
April még elejtett egy néhány hízelgő szót a közjegyző
megbízhatóságáról, majd a következő fél órára jelentette be magát
hozzá.
A jogász irodája az East Side-en, a 65. utcában volt April
áttanulmányozta a bejárat melletti nagy réztáblát, és megállapította,
hogy a tizenegyedik emeletre kell felfáradnia.
Mindkét felvonó éppen úton volt.
A lány megnyomta a gombokat és türelmetlenül várt. Izgatott volt,
megtud-e valamilyen szenzációt. Talán már ma fény derül ezáltal a
David Chapman elleni gyilkosságra.
A felvonók ellentétes irányban mozogtak, s útközben mindig újra és
újra megálltak. Végre kinyílt a vasajtó. Két nő és öt férfi rontott ki,
majdhogynem átgázoltak rajta.
Egyikük haragos pillantást vetett rá, mintha legalábbis 20 dollárral
tartozna még neki. Nem ismerte a férfit. Az arcmemóriája sohasem
hagyta még cserben.
April a hátában érezte pillantását. Villámgyorsan hátra nézett. A férfi
összerezzent és kirohant az üvegajtón át. Felszállt egy szállítóautóba,
amelyen egy mosoda felirata állt.
A következő pillanatban már eltűnt.
A többiek is a kijárat felé igyekeztek.
- Feljön velünk?
 April ijedten körülnézett.
Egy vigyorgó arcú fiatalember állt a liftben, és invitáló mozdulatot
tett feléje a kezével.
April két lépést előre lépett és hagyta, hogy a tolakodó mosoly
leperegjen róla. A férfi a mosodából nem ment ki az eszéből.
Miközben a lift felfelé siklott, a vigyorgó képű alak megpróbált vele
beszédbe elegyedni. Nem volt szerencséje.
Ez azonban nem szegte a kedvét, s ő is a tizenegyediken szállt ki, bár
a gombot a tizennegyedikre nyomta meg.
Amikor April megállt az ajtó előtt, amely mögött Ferrendy és Master
irodája volt, a fiú elhúzta a száját.
- Ilyen csinos lánynak, mint magának, ügyvédi segítségre van
szüksége? - csodálkozott. - Van egy javaslatom, bébi. Hagyja a
jogfacsarókat a fenébe, és nekem öntse ki a szívét egy pohár ital
mellett. Ha csávában van, kihúzom belőle. Garantáltan.
April édesen ránevetett a fiúra.
- Az idegeimre megy - fuvolázta. - Garantáltan.
Aztán bekopogott és belépett anélkül, hogy a szokásos tessékelést
megvárta volna.
Nem is volt senki az előtérben, aki engedélyt adhatott volna a
belépésre. Mindkét gépíróasztalon összerámoltak már. Itt láthatóan
befejezték már a munkát.
Nem számít. Hiszen a közjegyző várja őt. Ez a lényeg.
Bekopogott és kinyitotta az összekötő ajtót.
Finnyás orra elárulta, hogy itt valami nincs rendben, még mielőtt a
halottat észrevette volna.
A férfi, akinek halántékán feketés vérkéreg képződött,
összegörnyedve feküdt az íróasztala mögött. Jobb kezében egy
levélnyitó kést szorongatott. Nyilvánvalóan védekezni akart, de a
gyilkos golyó semmi esélyt sem hagyott neki.
Az íróasztalon néhány akta hevert szanaszét. Valaki kotorászott
köztük. Kétségtelenül a gyilkos.
 April összeszorította a fogait. Amennyire meg tudta állapítani, a
gyilkos csak egyetlenegyszer lőtt. De így is hallani kellett volna a lövést,
hacsak nem hangtompítót használt a tettes.
Akaratlanul is arra a férfira gondolt a liftből, aki mindjárt olyan
különösnek tűnt számára. Lehet, hogy Ferrendy gyilkosával
találkozott?
A halott még meleg volt. A bűntényt tehát csak röviddel ezelőtt
követték el.
April Bondy tudta, hogyan kell viselkedni ilyen esetekben.
Mindenekelőtt semmihez sem szabad hozzányúlni, s a lehető
leggyorsabban értesíteni kell a rendőrséget. De arra is gondolt, hogy
akkor nem lesz több alkalma bepillantani David Chapman
végrendeletébe. Ha szerencséje van, valahol itt fekszik a dokumentum,
s lepecséltelve sincs talán.
Felhasználta saját golyóstollát, hogy leemelje az irattartó fedelét.
Minden lehetséges nevet elolvasott. Chapman neve nem szerepelt
köztük. A végrendelet feltehetőleg a széfben fekszik még.
Ez bosszantó, de közel sem olyan kellemetlen, mint az, ami a
közjegyzővel történt. Az ügyvédek élete veszélyes. Lehet, hogy egy
börtöntöltelék bosszújáról van szó, akit Ferrendynek néhány évvel
ezelőtt nem sikerült felmentetnie. Ezzel foglalkozzon csak a rendőrség.
Már éppen a telefonkagylóért nyúlt, amikor érezte, hogy megmozdul
valami a háta mögött.
Meg akart fordulni, de ekkor már valami keményet érzett a lapockái
közt.
- Csendben maradsz! - parancsolt rá egy rekedt férfihang a háta
mögött. - Nem lövök túl jól, de ebből a távolságból sosem vétem el a
célt.
A fenébe! Miért is nem gondolt arra, hogy a gyilkos itt van még
valahol elrejtőzve? Annyira meglepte, hogy talált egy hullát, hogy a
legelemibb elővigyázatossági rendszabályokat is figyelmen kívül
hagyta.
Ez most megbosszúlta magát.
 Aprilnak is volt lőfegyvere. Ez azonban a kézitáskájában volt. Kizárt
dolog, hogy hozzáférhessen anélkül, hogy a fickó észrevenné.
Gyorsan kellett cselekednie, hisz kegyelmet a gyilkostól nemigen
várhatott. Aligha fog egy szemtanút futni hagyni.
A lány nem mozdult. Annál lázasabban dolgoztak az agysejtjei.
Kívülről nem várhatott segítséget. Ferrendy nyilvánvalóan csak
miatta nem zárta még be az irodát. Alkalmazottait már mind
hazaküldte.
Tehát csak önmagára számíthatott.
- Kész vagyok végighallgatnia magát - mondta erőltetett
nyugalommal. Ha a fickó most meghúzza a ravaszt, nem tudja ebben
megakadályozni.
- Amit mondani fogok, nem fog neked tetszeni - vélte hidegen a
krákogó.
- Neked sem - felelte April Bondy.
Ezzel egyidőben felsőtestével villámgyorsan oldalt hajolt. Kezével,
amely keménnyé vált, mint egy deszka, egy háromnegyed körívet írt le
abban a magasságban, amelyben ellenfele nyakát sejtette. Kicsit
magasabban talált és kificamította a férfi állkapcsát. Fiatalabbra
számított. A fickó legalább hatvanéves volt, s egyáltalán nem úgy nézett
ki, mint egy bűnöző. De a fegyver a kezében nem volt blöff. Valódi
pisztoly volt.
A férfi ordított a fájdalomtól, de a száját nem tudta rendesen
kinyitni. Elfelejtett lőni. A szemei kimeredtek.
April a karjára célzott.
A férfi teste megremegett, miközben kinyújtotta ujjait és Aprilnak
sikerült kihámoznia kezéből a fegyvert.
- Sajnálom - mondta April. - De ezt majd megint helyrehozzuk.
Fenyegetően a férfira fogta a pisztolyt, másik kezével fölvette a
telefonkagylót, s a rendőrséget tárcsázta.
Miközben jelentette a tényállást, szemmel tartotta a gengsztert.
Meglepetésére a férfi meg sem kísérelte megtámadni őt, s menekülni
sem próbált. Az a gondolat, hogy néhány percen belül megjelenik a
rendőrség, láthatóan nem ijesztette meg.
 Szeretett volna mondani valamit, de kiugrott állkapcsával csak
dadogni tudott.
April úgy vélte, megértette mit akar mondani a férfi.
A halottra mutatott, és azt mondta: - Nem maga ölte meg?
A kérdezett szörnyülködve rázta a fejét. Ismét érthetetlenül
gagyogott és Aprilra mutatott.
A lány megrázta szőke sörényét.
- Ez azért van, mert lemondott a párbeszédről, s ahelyett rögtön a
fegyverhez kapott - feddte meg a férfit.
Majd minden előzetes figyelmeztetés nélkül másodszor is állon
vágta. Ezúttal a másik oldalról. A férfi megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Az arca megint egyvonalban állott. April meg tudta javítani, amit
elrontott.
- Maga aztán tud ütni - mondta az idegen nyögve, és megdörzsölte az
arcát.
- Csak ha gyöngyszemnek néznek, amelyből hiányzik a lyuk -
magyarázkodott April. - Talán azt hitte, hogy én öltem meg ezt a férfit?
A másik bólintott.
- Ki más? Alig húsz perce mentem el. Akkor még élt Ferrendy. S
amint visszajövök, magát találtam a hullája mellett.
- April Bondy vagyok - magyarázta a nő. - Megbeszélésem volt Mister
Ferrendyvel.
A férfi arcán megértés tükröződött.
- Tudom, Miss Bondy. Én Ferrendy társa vagyok, vagyis voltam.
Masternek hívnak. Ön ugye a végrendelet miatt jött?
April erre rábólintott és visszaadta a férfinak a pisztolyt.
Az végignézett az íróasztalon.
- Nincs már itt - állapította meg. - Ferrendy az ön számára készítette
ki. A gyilkos nyilván magúval vitte. Különös, nem?
April egyáltalán nem így vélte. Ellenkezőleg! Jónak nyilván igaza volt
abban, hogy ilyen nagy jelentőséget tulajdonított a végrendeletnek. Úgy
tűnt, hogy valamiféle kapcsolat van a két bűntény közt. Ez azonban
csak akkor derül majd ki teljes biztonsággal, ha megállapítják, hogy
elloptak-e itt még valami mást is.

Hal Chapman úgy vezetett, ahogyan sokan az ő korában. Nyaktörően

kockáztatva.
Walker felügyelő látta, hogy Hal időről időre belenéz a visszapillantó
tükörbe, de szándékosan otthagyta a Mercedest, és inkább egy kevésbé
feltűnő taxi mellett döntött, bár a taxikkal kapcsolatos legújabb
tapasztalatai nem voltak éppen kellemesnek mondhatók.
A taxisofőr kimondottan jól végezte dolgát. Nyilván nem először
üldözött olyan kocsit, amely menekülő bűnözővel kígyózott a városi
forgalomban.
A pilóta arcán széles vigyor futott végig. Elemében volt.
Az volt benne a legkellemesebb, hogy nem kérdezősködött. Kellő
távolságban követte a Buickot, anélkül azonban, hogy hagyta volna
magát lerázni. Jo jól választott.
Manhattan 109. utcájában véget ért az utazás. Az acélkék Buick
megállt. Hal Chapman kiszállt, és eltűnt egy nem éppen előkelőnek
látszó hatemeletes házban.
A felügyelő intett a sofőrnek, hogy álljon meg. Megkérte, várjon rá
egy negyed órát, s ennek megfelelően fizetett.
A férfi bólintott, tovább járatta a taxiórát és fellapozott egy meztelen
nőket ábrázoló magazint.
A felügyelő kiszállt és berohant a házba, amelyben Hal eltűnt. Egy
Chapman számára ez nem éppen megfelelő környék, vélte.
Éppen időben érkezett még, hogy láthassa, amint a lift megáll a
negyedik emeleten.
Jo nem töltötte azzal az időt, hogy ismét lehívja a liftet, hanem
felrohant a lépcsőn. Gyorsan szedte egymás után a lépcsőfokokat s
kissé kifulladva érkezett meg a negyedik emeletre.
Három ajtóval állt itt szembe. A nevek a névtáblán semmit sem
mondtak neki.
 A bal oldali ajtó mögött minden nyugodt volt. Fény sem szüremlett ki
a réseken. Ez persze semmit sem jelentett még.
A középső ajtó mögül kiabálás hallatszott ki. Nyilvánvalóan
veszekedtek. Gyermekhangokat is felismert azonban, amelyek a
legmagasabb szopránban bőgtek. Úgy tűnt ez sem a helyes cím.
Hallgatózva jobbra fordult.
Két ember beszélgetett izgatottan. Egyikük kétségkívül Hal Chapman
volt.
A felügyel ő határozottan megnyomta a csengőt.
Nem tudta pontosan, mit is akar itt. Úgy vélte azonban, hogy érdekes
lesz megismerni azt az asszonyt, akinek a fiatal Chapman azon
melegében el akarta mesélni, amit épp az előbb kihallgatott.
A hangok a bejárati ajtó mögött hirtelen elhallgattak.
Walker felügyelő nekidőlt a csengőnek, és így is maradt, ebben a
helyzetben. Kíváncsi volt, kinek az idegei bírják tovább. Az övéi-e vagy
Hal Chapmané.
Egyértelműen ő győzött. Már néhány másodperccel később kinyílt az
ajtó. Egy hosszú, gesztenyebarna hajú, nádszálvékony nő állt előtte és
megvető mosollyal méregette.
Valami csillogó holmit viselt, ami úgy nézett ki, mint egy színpadi
kosztüm. Nagyon merészet ugyan, de kifogástalan alakjával ezt meg is
engedhette magának, bár jó néhány héttel túl volt már tinédzserkorán,
Jo becslése szerint úgy harmincas éveinek közepe felé járhat.
Jo megmondta a nevét, s elmondta, hogy Mr. Chapmannel szeretne
beszélni, akit egyébként sehol nem látott. Hal nyilván az asszonyra
bízta, hogy rázza le a hívatlan látogatót.
- Valami fontosat kellene vele megbeszélni, Mistress Carlotti -
hangsúlyozta Jo.
A nő gúnyosan lebiggyesztette a száját.
- Mire jó ez a színház, Mister Walker? Ön pontosan tudja, hogy én
Miss Carlotti vagyok. Azonkívül azt is tudja, hogy Hal és én szeretjük
egymást. Ön valójában azt szeretné tudni, hogy hol tartózkodott Hal
abban az időben, amikor az apját agyonlőtték. Ezt pontosan
megmondhatom önnek. Nálam volt. Részleteket azonban tőlem sem
fog megtudni. Azokat kénytelen lesz egyedül kitalálni.
A felügyelő viszonozta az asszony mosolyát. Ugyanolyan fagyosan.
- Kitűnően megtanulta a szövegét, asszonyom - mondta elismerően.
De ez nem is csoda egy művésznőnél. Hal pedig azt állította, ostoba
módon, hogy az egyetemen volt előadáson. Szeretném vele tisztázni ezt
az ellentmondást.
Az asszony arca megmerevedett.
- Tűnjön el! - sziszegte. - A magánéletünk nem tartozik önre.
Egyébként Hal nincs itt.
- Meggyőződhetnék erről magam is?
Az asszony habozott. Aztán egy lépést oldalra lépett.
- Tessék! - mondta tömören.
Ez csak csapda lehet.
Hal Chapman emögött az ajtó mögött beszélt. Ez nem is képezheti
vita tárgyát. A ház homlokzata nem éppen biztató egy hegymászó
túrára. Még abban az esetben sem, ha a fiú netán kitűnő sportoló.
Holtbiztos búvóhely pedig szintén nincs ebben a lakásban. Talán
kibiztosított fegyverrel vár rá Chapman a három ajtó valamelyike
mögött?
A felügyelő a kabátja alá dugta a kezét, és megragadta az
oldaltáskájában hordott automata fegyverének markolatát.
A halk sziszegést alig lehetett hallani, Jo mégis meghallotta és
levetette magát.
Túl későn! Valami feléje iramodott, és hajszálpontosan a jobb válla
alatt az ajtóba fúródott. S a ruhájánál fogva az ajtóhoz szegezte őt.
A nő valami készüléket tartott a kezében, ami úgy nézett ki, mint egy
géppisztoly. Ezüstösen csillogott. Ezenkívül színes kövekkel volt
kirakva.
- Az ön helyében egészen nyugodtan viselkednék - intette a felügyelő
gúnyosan.
Közben ismét működésbe hozta a szerkezetet. Valami tarka dolog
repült ki belőle és a felügyelő zakóját egy újabb helyen szögezte a fához.
 Tollas nyílvesszők voltak, s az egyik éppen csak hogy elkerülte Jot
Ezúttal a bal csípőjét találta volna el.
- Ne mozdulj, szaglász! - mondta a nő élesen. Ingerlően mosolygott.
Színpadi mosoly. Merev és személytelen. Begyakorolta.
Amikor ezt követően egyik nyílvesző a másik után lyukasztotta át
ruháját, anélkül, hogy testét még csak egy karcolás is érte volna, Jo
megértette, hogy egy mesterlövésszel van dolga.
Miss Carlotti azzal kereste a kenyerét, hogy kilőtte a cigarettát az
emberek szájából, vagy a buszjegyet a kezükből.
A színpadi géppisztoly kimeríthetetlen volt. Megközelítően húsz
acélvessző fúródott közben a felügyelő öltönyébe. Lassan már úgy
nézett ki, mint egy papagáj, és minden újabb találattal lehetetlenebbé
vált számára, hogy megmozduljon. Ilyet még nem élt át.
- Nehogy félreértsük egymást, Walker - suttogta az asszony a csillogó
kosztümben. - Csak akkor lőnék mellé, ha önt találnám el. Azt hiszem,
most végre ott tartunk, hogy hajlandó engem figyelmesen
végighallgatni.
- Próbálja meg - javasolta a felügyelő dühösen. Aprilra gondolt, aki
megpukkadna a nevetéstől, ha ebben a helyzetben látná őt.
Remélhetőleg neki több szerencséje volt közben Ferrendyvel.
- Csak azt kívánom, hogy hagyjon bennünket békén - mondta Miss
Carlotti nyugodtan. - Hal apját meggyilkolták. Ön kitalált Halnak egy
indítékot, amelyben nagy szerepet játszik, hogy az öreg Chapman
megtiltotta fiának, hogy megházasodjon. Ezt felejtse el! Chapmannek
rengeteg haragosa volt. Nemcsak a családja körében. Szigorú és
gyakran igazságtalan főnök is volt. Ez itt csak játék volt idáig. Öntől
függ, hogy a következő nyílvessző hova repül.
A nő csettintett a nyelvével, s egy mellékajtón át bejött Hal
Chapman, aki egy győzedelmes pillantást vetett a felügyel őre.
Néhány ruhadarabot hozott a karján.
Miss Carlotti odaadta neki a fegyverét, s helyette átvette a blúzt és
egy szűk, fekete nadrágot.
Ingerkedve, élvezettel bújt bele a holmijába, s kezével csókot dobott
Jonak, mielőtt fele annyi idős szeretőjével elhagyta a lakást.
 Jonak el kellett ismernie, az asszony tökéletesen értette a módját,
hogyan kell színházi jelenetet rendezni. Az is világos volt számára, hogy
eltart majd egy ideig, amíg ki tudja magát szabadítani odaszegelt
öltönyéből.
A legfontosabb felismerés azonban az a tény volt számára, hogy
Carlottiné káprázatos mesterlövész, márpedig Chapman gyilkosa
körülbelül tíz lépés távolságból, egyetlen lövéssel intézte el áldozatát.
Jo Walkernek két perc, tizenkét másodpercbe, és az öltönyébe került
mire kiszabadította magát. De akkor végre szabad volt.
Emlékezett rá, hogy nem a saját kocsijával jött ide. Ezért gyorsan
keresett egy ablakot, ahonnan kilátott az utcára.
Félelme beigazolódott. A taxi már nem állt ott. A sofőr pontosan
tartotta magát a negyed órához.
Szakadt öltönyében nehezen veszi fel majd egy másik taxis.
Elhatározta hát, hogy felhívja Aprilt. Az majd érte jön.
April még az irodában volt. Jo a fogát csikorgatta, amikor megtudta,
hogy miért. Ferrendyt megölték, a végrendelet eltűnt. A gyilkosság
időpontját elég pontosan meg lehetett határozni. Így tehát Hal
Chapman volt az egyetlen, aki tettesként nem jöhetett számításba. Miss
Carlotti azonban elkövethette a gyilkosságot.
Jo leírta a mesterlövésznőt, de ez Aprilnak nem mondott semmit. Az
a két nő, akivel a lift előtt találkozott, egészen másképp nézett ki. April
most is a mosodás férfira tippelt. Sajnos a mosodában már senkit sem
lehetett elérni. De reggel oda akart menni.
- De ne egyedül, Kicsim - mondta Jo komolyan. - Különben is jobban
szeretem, ha egyáltalán nem mutatkoznál ott. Ha beigazolódna a
gyanúd, a gyilkos is felismer majd téged. Egy halottal több vagy
kevesebb, nyilván mit sem számít neki.
- Erről még beszélünk - javasolta April.
Megbeszélték, hogy a lány elmegy Jóért. Azután együtt akartak
elmenni Chapmanékhez. Jonak volt egy ötlete, amitől sokat várt.

*
 A családtagok közt bombaként hatott, hogy eltűnt a meggyilkolt
végrendelete.
Különösen Ronny Chapman szitkozódott olyan szenvedélyesen,
mintha egyenesen a detektiv hibája lett volna, hogy Ferrendyt
meggyilkolták.
Walker felügyelőnek eddig még nem volt alkalma ezzel a férfivel
elbeszélgetni. Ezt most bepótolta, de a meggyilkolt fivérével folytatott
beszélgetés nem vitte őt előre.
Ronny azt állította, hogy a gyilkosság időpontjában Bostonban volt, s
ezt a felesége, Lucy nyomatékosan megerősítette.
Mivel azonban nem volt hajlandó megnevezni azokat a személyeket,
akikkel Bostonban találkozott, az alibije gyenge lábakon állt. S miután
Jo azt is megtudta Jamie-től, hogy Ronny Davidtől ötvenezer dollár
kölcsönt kért a farmjára, de ezt nem kapta meg, Ronny Chapmant is
feljegyezte a gyanúsítottak listájára.
Ezen már Lucy sem tudott segíteni, hiába vette magának a
fáradtságot, hogy meggyőzze Jót arról, hogy kifejezetten izgatónak
találja őt.
Hal még nem jött meg. Egyébként azonban összegyűlt a család. Gars
Sutter is a házban volt még.
April vele beszélgetett. Ügyesen irányította a beszélgetést de a ház
ötvenöt éves barátja nem adott gyanúra okot. Szórakoztató
beszélgetőpartner volt, bár nem feledkezett meg a szituáció
komolyságáról.
Anélkül, hogy April megkérdezte volna tőle, elmondta hol
tartózkodott, amikor Ferrendyt lelőtték. Néhány tanút is megnevezett
rá. Valamennyien a Chapman Tools Company alkalmazottai voltak.
- Meg kell találni a végrendeletet - mondta elgondolkozva. -
Kétségtelenül valami titok lappang benne.
- Ami előreláthatólag holnapután napvilágra kerül - egészítette ki
April.
Gars Sutter meglepetten nézett rá.
- Hogy értsem ezt Miss Bondy?
April gyorsan körülnézett és lehalkította hangját.
 - Talán nem kellene beszélnem róla - mondta bűntudatosan. - De
Ferrendy társa átadta Mister Walkernek a végrendelet lepecsételt
másodpéldányát. Mister Master biztonságosabbnak tartotta, ha a
dokumentum elkerül az irodájából. Alighanem az életét féltette. A
végrendelet időbeni felnyitásának tehát semmi akadálya. Szegény
Mister Ferrendy meggyilkolása tehát teljesen értelmetlen volt.
- Ez mindenesetre meglepetés - kiáltott fel Gars Sutter. Kis idő múlva
pedig hozzáfűzte: - Ugy gondolom, jobb ha erről nem beszélek.
- Éppen ezt akartam öntől kérni, Mister Sutter - susogta April.
Ugyanebben az időpontban árulta el Jo ezt az államtitkot Leslie
Chapmannek, miután előtte már tüzes hugának is elmondta.
Jo erről ugyan nem beszélt, de amikor April és ő elbúcsúztak, már a
házvezetőnő, Emily is tudta, hogy azt a bizonyos kópiát Jo hordja
magával vékony disznóbőr aktatáskájában, mert így állandó ellenőrzés
alatt tarthatja.
A ház előtt Jo elköszönt Apriltól, és nyomatékosan kérte, hogy
másnap reggel pontosan jelenjen meg az irodában.
- Rengeteg dolgunk van - mondta.
April könnyedén intett neki, majd bemászott kis kocsijába, miközben
Jo a Mercijéhez lépett, amit órákkal ezelőtt hagyott ezen a helyen.
Lazán és ruganyosan lépkedett. Valójában azonban majd szétvetette
az izgalom.
Ugy hitte, ízletes csalétket vetett ki, és most várta, hogy a hal bekapja
a horgot.

Walker felügyelő nem sietett. Meg akarta adni ellenfelének a

lehetőséget, hogy a nyomába szegődjön.
Nem a direkt útvonalon hajtott a Long Island-i gyorsútra, hogy a
Manhattan felé vezető Queens Midtown-i alagutat elérje, hanem
rosszul világított, csendes kis utcákon hajtott keresztül.
Semmi sem történik? Minden nyugodt volt.
 Jo Walker kissé csalódott volt, azt gondolta, hogy rájöttek
csalafintaságára. A következő kereszteződésnél balra fordult és
gyorsított.
Ekkor lövés dörrent a közelben. Az elsőt egy második dörrenés
követte.
Jo érezte az erős lökést a kormánykeréken, s erőlködnie kellett, hogy
ne veszítse el uralmát a jármű felett.
A Mercedes csikorgó kerekekkel csúszott az aszfalton keresztül. A
menetirányra átlósan tovább szánkázott, és nem sokkal később
nekivágódott a járdaszegélynek.
Jo érezte, hogy a kormánykerék a mellkasához szorul. A feje oldalra
hanyatlott. A motor leállt, és elhallgatott. Az ezüstszürke Mercedes
megállt.
Csend.
Senki sem törődött az ott veszteglő autóval. Az utca teljesen nyugodt
volt. Pedig a lövés nem a képzelet műve volt.
Aztán mégis tétova léptek közeledtek, s elhaltak a Mercedes vezető
melletti ülése oldalán.
A felügyelő nem mozdult. Teste különös, természetellenes pózban
szorult a kormány mögé.
Valaki óvatosan kinyitotta a kocsi ajtaját. Teljesen zajtalanul.
Egy kéz az aktatáska után tapogatózott, amely a vezető melletti
ülésen feküdt. A táska, benne a végrendelettel.
Az ujjak összezáródtak a táska fogantyúján, majd lassan
visszahúzódtak.
Ekkor lépett közbe a felügyelő. Jobb kezével villámgyorsan
megragadta a fickó csuklóját, aki rémülten felordított.
Jo igencsak meglepődött, amikor felismerte az ütésre kész taxisofőrt,
aki acélrúddal döngette a fejét. Micsoda véletlenek vannak!
A vörös hajú görcsösen próbált kiszabadulni, anélkül, hogy le kelljen
mondania az aktatáskáról. Tudnia kellett, hogy mit tartalmaz állítólag a
táska. Vajon kitől tudhatta meg? Ki informálhatta őt ilyen gyorsan a
Chapman-házból?
 A fickó a zakója zsebéhez kapott. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mit
akart onnan kihúzni. Végül is ezzel lőtte szét az autó elülső
gumiabroncsát.
A felügyelő megelőzte, s az automata pisztolyt a meghökkent férfi
orra alá dugta.
- Csak semmi ugrálás, fiacskám! - figyelmeztette. - Tudod-e
egyáltalán, mibe kerül egy autóabroncs? Kinek küldhetem a számlát?
Talán Miss Schneidernek, akinek a kedvéért ilyen nagy legény vagy?
- Én, én nem ismerek semmiféle Schneidert - állította a vörös hajú,
és úgy döntött, hogy mégis lemond inkább a táskáról. Csak ezt ússza
meg ép bőrrel.
De a felügyelő ezt sem engedte meg. Ellenállhatatlan erővel magához
húzta a legényt, karja alá szorította az automatát, s elvette az állítólagos
taxisofőr revolverét.
Azt a rövidke pillanatot, amíg Jo fegyver nélkül volt, a másik egy
elkeseredett ökölcsapásra használta fel.
Jo előtt elsötétült a világ. Lazítania kellett a szorításán. Ellenfele
kiszabadította magát, s másodszor is lesújtott öklével. Aztán
elviharzott.
A felügyelőnek csak a másodperc tört részére volt szüksége ahhoz,
hogy megint összeszedje magát. Kiugrott a kocsiból és üldözőbe vette a
menekülőt.
Az pedig olyan tempóra kapcsolt, mintha célul tűzte volna ki, hogy az
észak-amerikai futóbajnokságra szerezzen minősítést.
Máris megkerülte a sarkot és átmenetileg eltűnt üldözője szeme elől.
A felügyelő is rákapcsolt. Bal kezében az automatát, jobbjában a
zsákmányolt revolvert fogta. Mire ő is a sarokra ért, a Chevy épp indult.
Helyből startolt. A hátsó kerekek feljajdulva átpörögtek. Néhány kő
szerteszét repült. Az egyik éppen az orra tövén találta el a felügyelőt,
aki csillagokat látott.
Még célzott ugyan az autó gumijaira, és a ravaszt is meghúzta, de az
ütés miatt elvétette a lövést.
Második lövésre már nem volt ideje. A Chevy csikorgó kerekekkel
tűnt el a sarkon. Értelmetlen lett volna gyalog utánairamodni.
 Dühösen tért vissza a Mercedeshez. Pont a kerékcsere volt az, amiről
most álmodozott.
De nem ez hozta ki a sodrából. Inkább az, hogy a vörös hajú
másodszor is kifogott rajta.

Legjobban az zavarta, hogy a revolver, amit a pasastól elvett, más

kaliberű volt, mint az, amellyel David Champant és a jegyzőt megölték.
Egy másik fegyverről van tehát szó, ebből azonban nem következik
szükségképpen, hogy a tettes is más.
Mialatt Jo bosszúsan kereket cserélt, gondolatban összerakta a
tényeket.
Világos volt számára, hogy a merénylet mögött Miriam Schneider, a
meggyilkolt lánya áll.
Senki sem ismerte állítólag Miriam tartózkodási helyét. Legalább
egyikük közülük nem mondta azonban el a teljes igazságot. Annak
ismernie kellett Miriam telefonszámát. De ki lehetett az?
Jonak nem kellett ezen sokáig a fejét törnie. Amikor a házvezetőnőt
kihallgatta, észrevette, hogy Emily mélységesen sajnálja, hogy az apa
szakított lányával.
Emily is megerősítette ugyan, hogy Miríam gátlástalan, lecsúszott
egzisztenciává fejlődött. De szerinte az apa a hibás abban, hogy
természetes lányát sohasem ismerte el fiával, Hallal egyenértékűnek.
Jo meg volt róla győződve, hogy a végrendelet állítólagos másolatáról
Emily értesítette Miriam Schneidert. Es Miriam ezt az alakot indította
el, hogy szerezze meg a végrendeletet. Lehetséges, hogy a Ferrendy-
gyilkosság mögött is ő állt. Elképzelhető volt, hogy Miriamet apja
kitagadta a végrendeletből. Ha a végrendelet nem kerül elő, Miriamnek
jó kilátásai vannak arra, hogy tisztes részt kapjon az apai vagyonból. Ez
persze csak elmélet volt, de Jo szerint nem a legrosszabb.
Jo gyakran került már abba a helyzetbe, hogy szétlőtt abroncsot
kellett kicserélnie. Eppen ezért ment neki ez a munka olyan könnyen,
mintha különben is ezzel keresné a kenyerét. Csupán egy kicsit
összepiszkolta magát s azt kívánta, bárcsak a vörös hajúba törölhetné
ezt a maszatot.
A sors belátással volt iránta. Eppen indulni akart, amikor megszólalt
a kocsitelefon.
April volt az. Izgatott volt a hangja.
- Utánad mentem, Jo, ahogy megbeszéltük - mondta. - A
legszívesebben én is lőttem volna, amikor a fickó szétlőtte az
abroncsodat, azután pedig nekedrontott. De én jó kislány vagyok, és
tudom, hogy engedelmeskednem kell, ha apuka valamint
megparancsol. - April kuncogott.
Jo türelmetlen lett.
- Es hol van most ez a jó kislány? - akarta tudni.
- Egy telefonfülkében Bronxban. Fordham, 180. utca. Barátunk
eltűnt a 66-os számú házban.
- Nem vett észre téged?
- Nem hiszem. Nagyon elővigyázatos voltam, és a pasas bizonyára
nem számolt azzal, hogy követik. Hol tartasz a kerékkel?
- Eppen elkészültem. Elindulok Fordham felé. Maradj a helyeden, és
azonnal jelentsd, ha a fickó elhagyja a házat.
Jo elhajtott. Mély lélegzetet vett. Az éjszaka még nem ért véget. Még
bármi megtörténhet.
Útközben összeállított egy tervet arról, hogy mit fog majd tenni.
Mindenekelőtt azt kell megakadályozni, hogy ez a gazember
felocsúdjon.
Ha szerencséje van, Miriam Schneidert is ott találja nála. Akkor
pedig beszélnie kell a lánynak. Kifogásokkal nála semmire sem megy.
Ahhoz ő már túl sokat kockáztatott.
Jo elhajtott April mellett, aki az előző hívás óta nem jelentkezett
mégegyszer. A pasas tehát még a házban van, hacsak nem osont el
valamilyen hátsó kijáraton keresztül.
A szürke Chevy mindenesetre ott állt még a ház előtt, amelyben már
csak néhányan laktak. A többiek rég kiköltöztek. Legközelebb már a
legkonokabb lakókat is kiteszik. Az épületet le fogják bontani, mint
ahogy a szomszéd házak egy részével ez már megtörtént.
Jo feltekintett a homlokzatra. Csak három ablak mögött égett még a
villany. Kettő közülük ugyanahhoz a második emeleti lakáshoz
tartozott. A harmadik átlósan fölöttük volt. De voltak olyan lakások is,
amelyek a hátsó fronton feküdtek. Ezeket az utcáról nem láthatta.
Jo egészen zajtalanul kinyitotta a kaput. A romházak tipikus szaga
csapta meg.
Megpróbált tájékozódni.
A földszint lakatlan volt. Ez érthető is volt. Ezen a környéken senki
sem akart a földszinten lakni. Az első emeleten sem volt szerencséje, Jo
tehát tovább lopakodott.
Egy emelettel feljebb hangos zenét hallott, S közben egy férfihangot
is. A hang dühösen csengett.
A vörös hajú volt. Jo nem olyan könnyen felejtett el egy hangot,
melyet egyszer már hallott.
A pasas tehát nem volt egyedül. Annál jobb! Akkor legalább
egycsapásra elintézi Miriam Schneidert is.
Nem kizárt, hogy a fickónak van még egy másik lőfegyvere is. Talán
éppen az, amelyikkel a két gyilkosságot elkövették. Tehát óvatosnak
kell lennie.
Csöngessen, hogy észrevegyék?
Akkor esetleg ugyanúgy jár majd, mint Carlottinál. Jo grimaszt
vágott. Erre az élményre lehetőleg nem akart többé emlékezni.
Tudatában volt annak, hogy amit most tesz, az törvényellenes. De az
sem volt törvényes, hogy leütötték és kiraboltak egy taxisofőrt, s más
emberek autógumiját szétlőtték. S idegen aktatáskák elemelése sem
tartozott a legfinomabb amerikai stílushoz.
A rendőrség bizonyára szemet huny majd, ha konvencióellenes
módszerek révén ad át nekik egy gazembert. Tévedés itt ki van zárva.
A felügyelő kihorgászta speciális felszerelését a nadrágzsebéből. Ilyen
esetekre jól fel volt szerelve. Egy modern zárnál feltehetőleg felsült
volna, de ezeknél a romházaknál ilyesmi nem fordulhatott elő. Itt
örültek az emberek, ha az ajtók egy tüsszentésnél nem nyíltak ki
maguktól.
A pasas ott bent még mindig tombolt. Azonkívül , a zenét is a
legnagyobb hangerőre állították. Jo ennek csak örült. Így a zene hangja
elnyomta azokat a halk neszeket, melyeket nem lehetett teljesen
kiküszöbölni.
Nem sok időre volt szüksége. A zár engedett. Az út nyitva állt a
végrendelet iránt érdeklődők felé.
Hangtalanul egy résnyire nyitotta az ajtót, és átpréselte magát a sötét
folyosóra. Ugyanilyen zajtalanul elrakta a szerszámait, behúzta az ajtót,
és kezébe vette az automatát. Hallgatózott.
A lárma és a zaj, amely a hasadékon át kiszüremlett, elárulták neki,
hol kaphatja el a keresett személyt.
Jo közeledett az ajtóhoz.
Ekkor hátulról akkorát löktek, rajta, hogy a lazán betámasztott ajtón
keresztül a szobába repült. Tehát vártak már rá.

Jo Walker nem volt ma a legjobb formájában. Vagy talán ellenfelei

voltak nála is ravaszabbak.
Tény az, hogy a vörös hajú, akinek nekirepült, olyat vágott a
csuklójára, hogy kénytelen volt elengedni az automatát.
Oldalról egy kicsi, de roppant fürge manusz ugrott neki, s öklével egy
hatalmas ütést mért a halántékára.
A felügyelő sejtette, hogy ebből a csapdából nem kerül ki olyan ép
bőrrel, mint Miss Carlottinél. Itt most négy vakmerő fickóval áll
szemben, akik pusztán szórakozásból is darabokra szedhetik.
Egy fekete sörényű, mocskos pofájú ripőköt pillantott meg. Ez egy
diadalmas kurjantással vetette magát rá, miközben a vörös hajú
lehajolt a fegyveréért. Hátulról egy sápadt, nyavalyás alak indult felé, a
fürge mozgású kis mitugrász pedig élvezettel húzott elő egy kést és
célzott vele Jóra.
Vajmi kellemetlen szituáció!
 Miriam Schneider sehol sem volt látható.
A felügyelő egy hirtelen fordulattal kitért a fürge mozgású pengéje
elől, és akkorát húzott be neki, hogy egy jó időre az ütés hatása foglalta
le a gazembert. Ezután meg kellett akadályoznia, hogy a vörös hajú
megkaparintsa a fegyverét. Mert az végleg eldöntötte volna a harcot.
Az automata pisztoly felé ugrott, és úgy megrúgta, hogy az a padlón
heverő egyik matrac alá csúszott.
A másik dühösen ordított fel és esztelenül vágott Jo felé. Ütése éppen
ezért nem is talált.
A fekete hajú az állán találta el Jót, amitől a feje oldalra billent. Ezért
pillantotta meg időben az acélrudat, amellyel a vörös hajú készült
rárontani.
Jo oldalt ugrott, és érezte a hajszálnyira feje mellett elsüvítő ütés
légfuvallatát.
Magában megköszönte a fekete hajúnak, hogy ütésével elbillentette
fejét, majd pedig egy hatalmas jobbegyenest mért támadója állára,
amitől annak másodpercekre elállt a lélegzete.
A túlerő azonban nyomasztó volt. Ha kizárólag az ökleire és a
gyorsaságára hagyatkozik, előbb-utóbb vereséget szenved. Végül is
nem volt egy szuperman.
Miközben hátrahanyatlott és belerúgott a fürge mozgású karjába,
amelyben a kést tartotta, benyúlt kabátja zsebébe és elővette a
zsákmányolt revolvert.
- Elegem van ebből a játékból - mondta, és a vörös hajúra célzott, aki
itt nyilvánvalóan a főnököt játszotta.
Az elsápadt, de még elhajította az acélrudat Jo irányába.
Ugyanabban a pillanatban a kés is repült feléje, de más irányból.
A felügyelő villámgyorsan kitért. A rúd elkerülte. De a kés
belefúródott a bal karjába és szúró fájdalmat okozott.
Áttette a revolvert a bal kezébe és kihúzta a kést karjából.
Ezt a pillanatot használta ki a vörös hajú. Kiugrott a háta mögötti
ajtón és kereket oldott.
 A fürge manusz sem sokáig gondolkodott. Ha a főnök feladta a partit,
neki sem sok keresnivalója van itt már. Ő is olajra lépett.
A felügyelő azonban nem értett egyet ezzel a megoldással. Szüksége
volt legalább egyre ezek közül a jómadarak közül. Annak majd el kell
énekelnie, hogy miféle játék folyik itt. És ha szerencséje van, ezzel meg
is oldódik a David Chapman-féle ügy.
A sápadt arcú is ki akart osonni az ajtón.
Jo most a fekete hajút kapta el a nadrágjánál fogva és az ajtónak
hajította. Két kiáltás hallatszott. A fekete azért üvöltött, mert nekirepült
az ajtófának, a sápadt pedig azért, mert az ajtóba beszorult, nem tudott
se előre, se hátra mozdulni.
A felügyelő két gyors ugrással ott termett és egy bilinccsel egymáshoz
láncolta a két hőst. Visszatuszkolta őket a szobába és rájuk szegezte a
revolvert, miközben automata pisztolyát is felemelte a földről, s
visszadugta a tokjába. Maga előtt terelve a két fickót, átkutatta a lakás
többi részét.
A másik szobában felfedezett ugyan egy telefont, de Miriam
Shneidert itt sem találta meg.
Felhívta a rendőrséget és bejelentette, hogy van egy ajándéka Brack
hadnagy számára.
A két csirkefogó megszeppent és váltig bizonygatták Jónak, hogy a
gyilkossághoz semmi közük.
Ennek ellenére meglehetősen sokat tudtak a történtekről.
Értesüléseik állítólag a főnöküktől, Eric Morrowtól származtak, aki
szívességet akart tenni a Schneider lánynak azzal, hogy megszerzi a
végrendelet másolatát.
- Chapmant azonban nem ő ölte meg - biztosította Jot a fekete hajú,
akit Sid Seelnek hívtak.
A sápadt Vic Kanternek mondta magát.
- Ezt majd a rendőrség fogja megállapítani - vélte Jo. Megérzése
szerint ő maga sem hitte, hogy Morrownak bármi köze lenne a
gyilkossághoz. Nehezen tudta elképzelni, hogy ez a fickó egyfel ől
hidegen meggyilkol két embert, s ugyanakkor olyan ügyetlennek
bizonyul. Szemét csirkefogónak tartotta a vörös hajút, de nem
gyilkosnak. Ehhez ő adott alkalommal nem volt eléggé elszánt.
Szerencsére!
De hogy áll a dolog a lánnyal? Róla nem mondható, hogy az apját
szívébe zárta volna. A temetőbeli fellépése után ítélve, egyet-mást el
lehet róla képzelni. Még ha pillanatnyi rövidzárlatban cselekedett is.
Jo érdeklődött Miriam Schneider felől.
A két csirkefogó csodálkozva nézett egymásra, de Jo félbeszakította
színészkedésüket.
- Ugy látszik; még mindig nem értitek, hogy alaposan benne vagytok
a csávában. Kétszeres gyilkosságról van szó. Ha Schneidernek bármi
köze is van hozzá, és ti falaztok neki, az alaposan súlyosbítja majd a
büntetéseteket.
- Neki semmi köze hozzá - fortyant fel Vic Kanter. - Amikor az öregét
eltették láb alól, Miriam a kubainál volt. Most is nála van. Szeretik
egymást. Még ha a kormányaik sokkal kevésbé jó viszonyban vannak is.
Jo többet is mag akart tudni a kubairól, de ez a kettő a kubainak még
csak a nevét sem tudta. Tudták azonban a címét, és Jo addig nem
engedett, amíg ki nem szedte azt belőlük.
Késő volt már, de ezt a látogatást még el akarta intézni.
A két akasztófavirággal többé nem kellett törődnie. Brack hadnagy
majd felteszi Seelnek és Kanternek a megfelelő kérdéseket, hogy
kiszedje belőlük két cinkosuk rejtekhelyét.
A rendőrség viszonylag hamar megérkezett. Negyedórával később
Brack hadnagy is utánuk jött. Nem mondott le arról, hogy személyesen
legyen jelen. Ez nyilván fontos volt számára.
Miután Jo mindent elmesélt a hadnagynak, beleértve saját
feltételezéseit is, Brack nem fukarkodott a dicsérettel.
A Jo zakóujján lévő vérfoltra mutatva megállapította:
- Önnek orvosi ellátásra van szüksége, Mister Walker. Ugy találom,
mára már megtette a magáét. A kubait és a Schneider lányt engedje át
nekünk. Természetesen tájékoztatni fogom az eredményről.
 Jo csak most érezte a fájdalmat a karjában. Bracknak valószínűleg
igaza van. Már nem volt abban az állapotban, hogy egy következő
támadást baj nélkül megússzon. Szüksége volt rá, hogy kifújja
magát. Amúgy sem hitte már, hogy az ügy azzal megoldódik, ha Miriam
Schneidert megtalálják.
Amikor Jo kilépett a ház elé, a szürke Chevy már nem állt ott.
April beismerte, hogy bizony kedve lett volna követni a kocsit.
Jo örült, hogy mégsem tette meg. Eric Morrow és Charly nem
jelentettek számára többé problémát. Nem voltak elég dörzsöltek
ahhoz, hogy Brack hadnagyot és az embereit kijátsszák.
Aprilnek végre lesz egy szabad estéje.
Jo még útba vett egy ismerős orvost, akit olykor már a leghitetlenebb
időpontokban is igénybe vett.
A szúrt seb nem volt veszélyes. A késhegy alig egy hüvelyknyire
hatolt a bőr alá és komolyabb sérülést nem okozott. Elegendő volt
kitisztítani és bekötni a sebet.
Ezután Jo még visszahajtott az irodájába, és terjedelmes listát állított
össze azokról, akiknek eddigi ismeretei szerint lehetőségük és
indítékuk volt a két gyilkosság bármelyikének elkövetésére. Egy
tekintélyes névsor lett belőle, amelyben egyelőre Miriam Schneider is
helyet kapott.
Éjfél felé megszólalt a telefon, Brack hadnagy betartotta az ígéretét,
informálta Jót a történtekről.
- Minden a legjobban haladt Mister Walker - örvendezett Brack. - A
két csirkefogót elkaptuk. Morrow-t már régóta keressük, most amikor
már nem is számítottunk rá, végre sikerült elkapnunk. Bűnlajstroma az
autólopástól és az utcai rablásoktól kezdve a kábítószeren és striciségen
keresztül, egészen a testi sértésig és a gyilkosságig terjed.
- Gyilkosságig? - kapta fel fejét Jo.
Brack lehűtötte a várakozásait.
- Néhány évvel ezelőtt leütötte egy cinkosát. Az ügy meglehetősen
homályos volt. De meg vagyok róla győződve, hogy meg fogjuk találni a
bizonyítékokat. A Chapman-gyilkosságnál azonban nem jöhet
számításba. A kérdéses időpontban belekeveredett egy verekedésbe, ezt
szavahihető tanúk igazolják.
- És Schneider kisasszony?
- Ő is megvan. A kubait letartóztattuk. Ellene is van néhány vád.
Schneidernek a kubai a gyilkosság időpontjára alibit igazolt. Még nem
tudjuk, hogy ez mennyit ér. Mivel azonban nagyon dühös rá a kubai,
hiszen tulajdonképpen neki köszönheti a letartóztatását, nemigen
tudom elképzelni, hogy a lány kedvéért egy gyilkosságot fedezne.
- Ennél a bagázsnál semmi sem biztos - vélte Jo kétkedve. - Holló
hollónak nem vájja ki a szemét.
- Leellenőrizzük ezt is. Egyelőre azonban a Schneider lányt nem
tartóztathatjuk le. Egyébként érdekes egy útmutatást adott nekünk. A
gyilkosság előestéjén állítólag felhívta az apját. Az azonban kurtán
intézte el a lányt, mert sürgős hívást várt. Az apa meglehetősen
izgatottnak látszott. Talán a gyilkosával beszélt.
- Vagy csak egy ravasz hazugságról van szó - válaszolta Jo. Tisztában
volt vele, hogy a bűntény megoldásától még éppen olyan távol van,
mint a kezdetkor.
Másnap a „Smith mosoda” meglátogatása szerepelt elsőnek a
programon.
April nem hagyta magát. Feltétlenül ott akart lenni ő is. Jo nemigen
tudta elutasítani a kívánságát. Végül is csak ő ismerhette fel teljes
biztonsággal a férfit, akit a liftben látott és gyanúsnak talált.
A mosoda éppen akkor nyitott, amikor megérkeztek. Egy kövér
asszony húzta fel a redőnyt, és örült a korai kuncsaftoknak.
Amikor Jo csupán az egyik alkalmazott után érdeklődött,
elkomorodott az arca.
- Mit csinált már megint? - kérdezte. - Csak bosszúság van vele.
Pedig szentül megígérte, hogy megjavul. De most véget ért a türelmem.
Kidobom! Fred!
A szomszédos szoba felé kiáltott, ahol valaki bádogvödrökkel
csörömpölt és egy melódiát fütyült.
Fred kidugta a fejét az ajtón, hogy megtudja mi történt. Pontosan
olyan volt, amilyennek April leírta. Tipikus csirkefogó arc, bármi
rosszat feltételezni lehetett róla.
- Valaki beszélni akar veled - mondta az asszony.
A fiú Aprilra bámult. Emlékezhetett rá, mert dühösen felrikoltott: -
Átkozott dög!
Aztán hátraugrott és miközben felborított néhányat a vödrei közül,
elviharzott.
A felügyelő elsietett az asszony mellett, mit sem törődve annak
szitkozódásaival. April majd elcsitítja.
Keresztülfutott a szomszédos szobán, amelyben émelygős
mosóporszag áradt szét. Frednek nyoma sem volt már.
Jo egy ajtót és egy nyitott ablakot látott.
Az ablak mellett döntött, átvetette magát rajta.
Jól tippelt. Fred éppen akkor tűnt el az udvar végében, ahol két
terrier egy tarka macskát üldözött. A fiú megfordult, és egy
átnedvesedett kartondobozt hajított üldözője felé.
Jo kikerülte ezt és folytatta a hajszát. Átugrotta a macskát, a két
kutya azonban elkapta a nadrágszárát és játszani akart vele.
Az egyiknek elkapta Jo a nyakát, és sikerült úgy szétfeszítenie az állat
fogát, hogy a nadrágjának nem esett baja. A másiknak elment a kedve a
játéktól, és inkább a tarka négylábúra fordította ismét figyelmét.
Jo értékes másodperceket veszített ezzel.
Fred berontott egy ajtón, és Jo látta, hogy a fiú lázas iramban szedi a
lépcsőket. Kétségkívül oka volt rá, hisz éppúgy kiszaladhatott volna az
utcára is. Nyilván ismert egy utat, amely a tetőre vezet.
Jo utánarohant. Ha a külső tűzlétrákon sietne fel, elvághatná a
csirkefogó útját. De nem akarta szem elől téveszteni az emberét. Nem
akart kockáztatni.
A lépcső régi, korhadt falépcső volt. Jo hármasával szedte a
lépcsőfokokat, egyre följebb jutott.
Hallotta maga felett Fred nyögését, köhögését. Meg kellett hagyni, a
fickó gyors volt.
A ház szerencsére csak hétemeletes volt.
 Jo támadásra készült. Az automatát a tokjában hagyta. Csak végső
veszélyben akarta elővenni a fegyvert.
Az ötödik emeleten kinyílt egy ajtó, és egy csapat gyerek özönlött
feléje. A lépcsőt teljes szélességében elfoglalták és Jót, aki nem akart
erőszakosan átfurakodni köztük, akadályozták a továbbhaladásban.
Nem a gyerekeknek kell bűnhődni azért, amit ez a csirkefogó
elkövetett.
Végre ezt az akadályt is legyűrte. Egy vasajtó megnyikordult. A
gengszter már elérte a tetőt.
Jo szó szerint repült utána. A hátránya jelentősen csökkent és
másodpercekkel később ő is kidugta a fejét a lyukon.
A férfi feléje fordult. Fenyegetően rázta az öklét. De fegyverhez nem
nyúlt. Ez különös volt. Talán nem hordta magánál? Avagy semmi köze
sem volt Ferrendy meggyilkolásához?
- Maradjon ott, ahol van! - kiáltotta Jo és továbbrohant.
Fred nem reagált. Eppen elérte a tető végét és nekilendült. A
következő pillanatban átugrott a szomszédos háztetőre és biztonságban
talajt ért.
Ez az őrült!
Semmi esélye sem volt.
Jo gyorsabb volt nála. Legkésőbb a másodiknak következő tetőn
biztosan elkapja.
Fred ismét ugrott. Hatalmas lendülettel akarta áthidalni a távolságot
a következő tetőhöz. Közben nem vett észre egy hosszú, vastag horgot,
amely kiállt a vasbetonból. Bő nadrágszáránál fogva fennakadt rajta,
elvesztette az egyensúlyát és üvöltve előrebillent. Átbukott a tető szélén
és eltűnt a mélyben.
A felügyelőnek elállt a szívverése. De megőrizte nyugalmát.
Ösztönösen tudomásul vette, hogy a jajveszékelés hangja nem
távolodik.
A fiú a nadrágjánál fogva még ott lógott a vashorgon. De a szövet
nem fog sokáig kitartani.
Jo végső erőfeszítést tett, s éppen akkor érte el a fejjel lefelé lógó fiút,
amikor a nadrág hangos nyisszanással elszakadt. Villámgyorsan
elkapta a fiút mindkét kezével és teljes erejével nekitámaszkodott a tető
szélének, nehogy a srác őt is magával rántsa a halálba.
Sebesült karja pokolian fájt. De nem lazított a szorításon. Lassan,
lépésről lépésre visszahúzta a fiút a tetőre. Üvöltött, mintha nyársra
húzták volna, kétségbeesésében eszeveszetten vagdalózott a karjaival
maga körül, s szabad lábával még rugdalódzott is Jo felé.
Egy rúgás Jo arcát találta el. Összeszorította a fogait, és csillagokat
látott közben. Ha Fred továbbra is így viselkedik, még sikerül
meghiúsítania a mentési akciót.
Amikor Jo valami mozgolódást hallott maga mellett, akaratlanul is
összerezzent. A csirkefogó cinkosának felbukkanására számított.
De April volt az, aki követte őket.
Felismerte a veszélyt, és megpróbálta az életével játszó fickó
kalimpáló lábát elkapni és lefogni.
Számtalan kísérlet után, amelynél a lány is kapott két brutális rúgást,
végre sikerült az akció. Erősen lefogta a fiú lábát, s így lehetővé tette
Jonak, hogy az sértetlenül felhúzhassa a srácot.
Közösen vitték végig ezt a mutatványt és föllélegeztek, amikor Fred
ziháló tüdővel végre biztonságban feküdt.
A fiúnak szüksége volt egy kis időre, hogy megbarátkozzon az új
helyzettel.
Ismét rögtön agresszívvé vált, s a hálának nyoma sem látszott rajta.
Jo befejezte a hosszúra nyúlt játékot, és a fiú orra alá dugta az
automatát.
April pedig gondosan átkutatta a srácot fegyver után, de csak egy
zsebkés és egy pár betörőszerszám került elő.
- Hallgatom - mondta Jo. Ő is zihálva lélegzett. Arca baloldalt
láthatóan megdagadt.
Fred bátorsága, mihelyt a pisztolyt meglátta, elolvadt, mint a jég.
- Mindent elismerek - lihegte. - De hát mit tegyek? A bér, amit
Smithné fizet nekem, semmire sem elég. Rászorulok arra, hogy
időnként valamicskét hozzákeressek. Tegnap pontosan kétszáz dollárt
zsákmányoltam és egy öngyújtót, amely úgy nézett csak ki, mintha
aranyból volna. Visszaadom a holmit, ha futni hagynak.
Jo összehúzta szemöldökét és energikusabb lett.
- Nem öngyújtókról beszélek, hanem gyilkosságról. Egy emberélet
többet ér, mint kétszáz dollár.
Fred hihetetlenül bámult rá. A szemei kimeredtek. Aztán remegni
kezdett a szája széle és teljesen eltorzult az arca.
- Ezt - ezt nem tudjátok a nyakamba varrni - hebegte. - Én senki
ember fiát nem öltem meg. Arra nem vagyok képes. Melyik disznó
állította ezt? Szétverem a pofáját.
- Én voltam az a disznó - szólalt meg April hallhatóan csalódottan -,
és a szétverésről egy ideig le kell majd mondania. Úgy gondolom, a
gyilkossági csoport egy darabig nem engedi majd ki a karmai közül. És
ha mégis sikerülne meggyőznie Brack hadnagyot arról, hogy maga
valóban csak egy szemét, piti kis tolvaj, még mindig van néhány ember
a másik csoportban, akik kiadósan fognak foglalkozni magával.
- Nem vagyok gyilkos - mormogta Fred zavarodottan.
Az egész úton lefelé, kitartott ennél a szövegnél, és ezzel fogadta az
elfogatására hamarosan megjelenő rendőröket is.
Chapmanékhez hajtottak, ^ s útközben keveset beszéltek. De
mindketten ugyanarra gondoltak. Úgy látszik azzal az átokkal vannak
sújtva, hogy minden létező gazembert nekik kell elkapniuk. Csak éppen
a gyilkos, akit voltaképpen hajszolnak nem kerül lépre.
Ha legalább a végrendeletre szert tudnának tenni. De hogy kezdjenek
hozzá! Se szemtanú, se nyomok. Legalábbis a rendőrség semmit sem
talált.
Jo elhatározta, hogy most már ő maga is kimegy Huguenot Beachbe.
Körülnézni. Talán a kollégáknak mégiscsak elkerülte valami a
figyelmüket. Legalább meg kell próbálnia.
Előbb azonban Emilyt fogta vallatóra.
Az öreg házvezetőnő még csak meg sem próbálta, hogy tagadjon.
Valóban ő hívta fel Miriam Schneidert, hogy informálja a végrendelet
állítólagos másolatáról. A telefonhívását is igazolta. Egy másik
készüléken lehallgatta a beszélgetést. Azt azonban már nem tudta
megmondani, hogy azután ki hívta fel David Chapmant. Jamie
Chapman annyira elhalmozta munkával, hogy nem volt többé ideje
hallgatózni.
Emily bizonygatta, hogy Miriam sosem lenne képes egy gyilkosságot
elkövetni. Bizonyítéknak ez azonban kevés volt.
A házban feszült volt a légkör. A családtagok kölcsönösen
bizalmatlanok voltak egymással. Itt-ott egy-egy vita is fellángolt.
Jo az előszobában hagyta az aktatáskáját és megkérte Aprilt, hogy
figyeljen rá. Bár már nem hitte, hogy bárki is bedől még a blöffnek.
Ronny Chapmant vette elő, akinek az alibije meglehetősen gyenge
volt, s akinek - mint időközben megtudta - fegyverviselési engedélye
ugyanolyan kaliberű pisztolyra szólt, mint amellyel a gyilkosságot
elkövették.
Ronny Chapman azt állította, hogy a revolverét otthon, Kansasben
hagyta és New Yorkba csak akkor érkezett, amikor fivére haláláról
értesült.
Közben azonban olyannyira idegesnek látszott, hogy legalább az
egyik állításnak hazugságnak kellett lennie.
Bármennyire is erőlködött Jo, többet nem sikerült kihúznia a
férfiból.
Amikor visszatért az előszobába, nem akart hinni a szemének. Az
aktatáskát kinyitották. A mappa, amit beletett, már nem volt a helyén.
Hol az ördögben volt April? Talán sikerült megfigyelnie a tolvajt, és
most megpróbálja szóra bírni? Ez veszélyes lehetett. Meg kellett
találnia Aprilt.
Mielőtt a keresésére indulhatott volna, feltűnt a lány titokzatos
arccal. Az arckifejezése azonban megváltozott, amint tudomást szerzett
a lopásról.
- Bosszantó - ismerte el megtörten, — Az én hibám Jo. Hagytam,
hogy eltereljék a figyelmemet.
- Elterelték a figyelmedet? Hogyan, mivel?
- A két Chapman nő vitatkozott. Olyan hevesen, hogy nem tudtam
megállni, hogy ne hallgatózzak az ajtónál.
 - Legalább megtudtál valami érdekeset?
- Mi az hogy! Egyik a másikat gyanúsította a gyilkossággal. Halálos
ellenségek.
- Ez nem újság.
- Es azt is tudta, hogy Jamie szörnyen féltékeny volt?
- Megvolt erre az oka?
April vállat vont.
- A sógornője azt állítja. A férje állítólag már a válásra is rá akarta
bírni az asszonyt.
Ez új szempont volt. Ha egy másik asszony is szerepet játszott. Jamie
joggal félt attól, hogy elveszíti a férjét. Felvetődik tehát a kérdés, nem ő
ölte-e meg a férjét, mielőtt az keresztülvitte volna akaratát. A
végrendeletet pedig azért tüntette el, mert fennállt a lehetősége annak,
hogy David vagyona jelentős részét jelenlegi szeretőjére hagyta.
Jo mégsem tudott megbarátkozni ezzel az új elmélettel.
- Jamie Chapmannek alibije van - emlékeztette Aprilt.
- Egy meglehetősen hiányos alibi - vetette ellen a lány. Különben sem
érdeklődtünk még a megnevezett üzletek egyikében sem. Elképzelhető,
hogy Jamie lehallgatott egy telefonbeszélgetést „a férje és annak
szeretője közt, s így megtudhatta hol találkoznak. Ő is odament, s
lelőtte a férjét, akit amúgy is elveszített már.
- S miért nem lőtte le a vetélytársnőjét is? - akarta Jo tudni. - A női
bosszú normális körülmények közt a riválisra is kiterjed. Aprilnek erre
is volt magyarázata.
- Az ismeretlen nő még nem bukkant föl. Ez azt is megmagyarázza,
miért nem jelentkezett a rendőrségen szemtanúként.
Jo úgy vélte, hogy ez túlságosan komplikált módja annak, hogy
valaki így intézze el a férjet. Jamie kétségkívül talált volna
kényelmesebb megoldást is.
Ennek pedig azt vetette ellen April, hogy egy féltékeny asszony nem
képes logikusan mérlegelni a lehetőségeket, ha a férjét annak
szeretőjével lepi meg.
 Abban azonban egyetértettek, hogy az özvegyre csak akkor lehet
bármit is rábizonyítani, ha találnak egy szemtanút, aki a gyilkosság
idején látta őt Huguenot Beachben. Ezt pedig valószínűtlennek
tartották.
Sokkal érdekesebb volt pillanatnyilag, hogy ki fosztotta ki az
aktatáskát.
Leslie, Jamie és Ronny Chapman nem jöhettek számításba.
A kertből behallatszó hangos kiabálás másra terelte a figyelmüket.
Odarohantak és a virágzó bokrok közt két férfit fedeztek fel, akik
verekedtek egymással. Felismerni nem lehetett őket.
Csak amikor közelebb értek, látták, hogy Ronny Chapman dühödten
püföli a földön fekvő másik férfit. Amaz megpróbált a bokrok alá
kúszva elmenekülni.
- Abbahagyni - kiáltotta Jo és rohant feléjük.
Ronny Chapman mintha elvesztette volna az eszét. Újra és újra
lesújtott ellenfelére. Aztán kitépett valamit a kezéből, amit az görcsösen
szorongatott, és elviharzott.
Amikor Jo a bokrokhoz ért, Gars Sutter rémült tekintete meredt rá.
- A végrendelet - nyögte ki panaszosan. A szája sarkából vér
szivárgott. - Ellopta tőlem. El kell vegye tőle, Mister Walker. Ő a
gyilkos.
Jo semmi jelét sem mutatta annak, hogy fontosnak tartaná követni
és elvenni tőle a zsákmányt. Kíváncsi volt, milyen magyarázatot tud
adni Sutter arra, hogy elemelte a táskából a végrendeletet.
Gars Sutter megértette, hogy meglehetősen gyanússá tette magát. De
minden gyanút igyekezett elhárítani magáról.
- A dokumentum ott hevert csak úgy szabadon az előszobában. Bárki
elvihette volna. Jobbnak tartottam ezért biztonságba helyezni.
- Rögtön kibuggyannak a könnyeim - gúnyolódott Jo. - Most aztán
halljuk! Mit akart a végrendelettel?
A férfi megszeppent.
- El akartam olvasni - ismerte be.
- Miért? Hiszen Önnél van az eredeti is.
 - Ez nem igaz. Nem öltem meg sem Davidet, sem Ferrendyt.
Megmondom az igazat, Mister Walker. Előbb-utóbb úgyis rájönne. Én
megloptam a barátomat, Davidet. Az új technológiát, amelytől David az
üzem fellendülését remélte, eladtam a konkurrenciának. Fogalmam
sincs, sejtett-e erről valamit David. A végrendeletben bizonyára
kifejtette véleményét rólam.
Ez a vallomás éppoly meglepő volt, mint amennyire felesleges. Gars
Sutter ezzel csak indítékot szolgáltatott maga ellen barátja
meggyilkolására. Ravaszságból mondta-e csupán, vagy nem látott
többé más kiutat?
A Jo táskájából elcsent papírok pillanatnyilag azonban Ronny
Chapmannél voltak, aki azóta bizonyára rájött már, hogy lépre ment.
Másodpéldány a végrendeletről nem létezett.
Amikor ezt Gars Sutter meghallotta, tébolyultan fölnevetett. Aztán
zokogva összeroskadt.
Jo visszaindult a ház felé.
Amikor a lövés dörrent, automatikusan a földre vetette magát.
Reflexszerű mozdulat volt ez csupán, mert nem gondolta, hogy a lövést
neki szánták.
Pedig a golyó ijesztően közel süvített el a feje mellett. De ezzel még
nem volt vége. Az alattomos lesipuskás ismét tüzelt, s felkavarta a port
a felügyelő mellett.
A detektív kihúzta az automatát a tokjából, s kereste az ellenfelét.
Látott a házban egy nyitott ablakot, amely körülbelül a lövés
irányában volt. Senki sem volt látható. A lövöldözés mindenesetre
abbamaradt. Jónak a rémületen kívül nem esett bántódása.
Látta, amint April beszaladt a házba. Valószínűleg megpróbálja
felkutatni az orvlövészt, aki nyilván a fegyver újratöltésével volt
elfoglalva. Remélte, hogy a lány elővigyázatos lesz.
A gyilkos kiszámíthatatlan volt, és még nem vette le a maszkját.
A felügyelő valami csillogót látott maga mellett. Egy deformált
harmincnyolcas töltény volt, amely szerencsére célt tévesztett.
Egy harmincnyolcas. David Chapmant és doktor Ferrendyt is
harmincnyolcas kaliberűvel lőtték le. Majd a mikroszkóp kimutatja,
hogy ugyanarról a fegyverről van-e szó. A rendőrség számára ez
egyszerű rutinmunka volt.
Zsebre tette a töltényt és felállt. A ház felé fordult, ahonnan az
izgatott lakók siettek feléje.
Teljes létszámban összegyűltek. Csak Emily hiányzott. És
természetesen Ronny Chapman, aki valahol a hamis végrendelet feletti
csalódottságán igyekezett úrrá lenni.
- Mi történt? - rikácsolt Leslie Chapman. - Ki lőtt? Megsebesült,
Mister Walker?
Lucy erélyesen félretolta Lesliet.
- Ó istenem - suttogta. - Milyen borzalmas. Remélhetőleg semmi baja
sem történt, Mister Walker. De hát, az istenért, miért akarta önt bárki
is megölni?
- Talán azért, mert félelmetesen közel vagyok a megoldáshoz - vélte
Jo komolyan.
A szőke asszony megragadta a felügyelő kezét.
- Féltem magát, Jo - suttogta, zöld szemeivel várakozásteljesen
tekintve rá.
Jo nem okozott neki csalódást. Tudta, hogy az angolok és a franciák
szeretnek túlozni. Az ajkához emelte Lucy Chapman kezét, és
megcsókolta.
Lucy majd elolvadt a gyönyörtől.
April, aki időközben visszatért, anélkül, hogy a lövészt megtalálta
volna, csodálkozva köszörülte torkát.
- Mi itt egy gyilkossági ügyön dolgozunk, Jo - emlékeztette a
felügyelőt bosszúsan.
- Éppen azt teszem, kicsim - felelte Jo és elengedte Lucy kezét.
Átadta a töltényt Aprilnek és megkérte, hogy vigye el Brack
hadnagyhoz és várja meg mindjárt az eredményt.
- Csak az érdekel, hogy Chapmant ugyanezzel a fegyverrel lőtték-e le
- mondta.
- És te addig itt maradsz? - akarta tudni April, és egy barátságtalan
pillantást vetett Lucyra.
 Jo megrázta a fejét.
- Kirándulok Huguenot Beachbe - válaszolta. - És mire visszajövök,
remélhetőleg valamivel okosabb leszek.

Ronny Chapman lesújtott.

Lucy élesen felkiáltott.
- Mit képzelsz?
- Te kurva! - ordított a férfi. - Azt hiszed, hogy nem láttam hogyan
vetetted magad annak az átkozott szaglásznak a nyakába? Az a ravasz
dög mindnyájunkat átejtett. A táskában nem a végrendelet volt, csak
üres papírlapok. A fickó saját kezűleg címezte meg és pecsételte le a
borítékot.
- És te belesétáltál a csapdájába - sziszegte a szőke nő magából
kikelve -, és ráadásul még úgy viselkedsz, mint egy Othello. Miközben
nekem csak az jár a fejemben, hogyan segíthetnék neked.
- Nekem? Miért kellene segítened? Nincs szükségem a segítségedre.
- És mit akartál a végrendelettel?
- És ezt még kérdezed is? Sutter ellopta. Tudni akartam, mi okból
tette.
- Kinek akarod ezt bemesélni Ronny? Miért nem bízol meg bennem?
Én pontosan tudom, hogy mi történt. Te nem voltál sem Bostonban,
sem Philadelphiában. New Yorkba utaztál, s megadtad Davidnek azt,
amit az megérdemelt. Megtaláltam a revolvert a holmid közt.
Ronny Chapman elsápadt.
- Te - te megőrültél - sziszegte. - Bostonban voltam. Esküszöm.
- Kinél?
- Azt nem mondhatom meg neked.
- Talán egy nőnél?
Lucy zöld szemei villámokat szórtak.
Ronny idegesen harapdálta az ajkát.
 - Nem arról van szó, amire te gondolsz, darling. Esküszöm neked.
Nem láttam Janettet többé, amióta összeházasodtunk. Azelőtt jól
ismertük egymást. Átkozottul jól. Én szabadítottam meg a stricheléstől,
érted? Ugy gondoltam, elvégre tartozik nekem valamivel. Azóta jó
partit csínált ugyanis. Ötvenezer dollár kölcsönt megengedhetett
magának.
- Es ezt el is higgyem neked, Ronny? Hol van a pénz? Hová tetted?
- Semmit sem kaptam. Janet csak két évig birta a rendes életet. Ismét
visszatért oda, ahol annakidején rátaláltam. Az utcára. A férje elvált
tőle. Azt hitte, én Janet stricije vagyok, és kutyákkal kergetett el a
telkéről. Ezt kössem ennek a szaglásznak az orrára??
- El kellett volna ezt mondanod nekem, Ronny. Ha két ember szereti
egymást, nem lehetnek titkaik egymás előtt.
- Es ezt éppen te mondod? Te, aki szinte elnyelted Walkert a
tekinteteddel. Jóformán fölkínálkozol neki. Undorító.
- Milyen kevéssé ismersz engem - panaszolta Lucy Chapman. -
Mindezt csak érted teszem. Nem akarom, hogy továbbra is a te átlátszó
alibid körül szaglásszon. Hajszál híján eltaláltam. Csak néhány centin
múlott.
Ronny Chapman megdermedt.
- Ez nem lehet igaz, Lucy.
- De mennyire hogy igaz, darling. Erted harcolok. Ha megölted a
fivéredet, helyesen tetted. Nem tűröm el, hogy ez a Walker gyilkosnak
nevezzen téged.
- Te lőttél Walkerre?
- Hét golyót lőttem ki rá - ismerte be az asszony büszkén. - Túl nagy
volt a távolság. Ha nem az lett volna, most már nem kellene
aggódnunk.
Ronny Chapman egy ideig szótlanul meredt maga elé. Nem tudta
felfogni, hogy felesége ölni is képes érte. Es ő még kételkedett benne.
Azt hitte róla, hogy tiszta önzésből veti magát a szaglász nyakába.
Hogyan tehetné jóvá hibáját?
Megijedt. Hirtelen tudatára ébredt a veszélynek.
- Te ugyanúgy lebecsülted Walkert, mint én - mondta.
 Lucy nevetése úgy hangzott, mint egy sötét harangé.
- Most még ellenáll, de be fogom őt hálózni. Egyetlen más nőnek sem
csókolt kezet. Még Jamienek sem.
A férfi megfogta az asszony jobb kezét és az ajkához emelte, de nem
csókolta meg.
- Szagold! - parancsolta.
Lucy habozva engedelmeskedett. Végre ő is megértette.
- Lőporszaga van - mondta ijedten.
- Walker pontosan tudja, hogy te lőttél rá. Es arra is rá fog jönni,
hogy miért. Nem egy idióta. Gyilkosságot rámbizonyítani nem fog
tudni, terád azonban egy gyilkossági kísérletet igen.
- Eltüntetjük a fegyvert - javasolta az asszony.
Ronny Chapman határozottan megrázta a fejét.
- Add ide azt a revolvert - mondta halkan. - Másképp fogom elintézni
a dolgot. Amit te akartál tenni értem, én is megtehetem érted.
Walker úton van Huguenot Beach felé. Gondoskodom róla, hogy ne
tudja továbbadni feltevéseit.
A házastársak egymás nyakába borultak. Megtalálták a megoldást
problémájukra. Csak úgy mellékesen zavarta őket, hogy Jo Walkernek
ezért életével kell fizetnie.

A felügyelő útközben átengedte magát gondolatainak. Pontosan

tudta, hogy ki lőtt rá. Szerencséje volt. Lucy Chapman jó lövő volt. Ő
tervezte volna el a gyilkosságokat a férjével közösen?
Azt remélte, hogy Huguenot Beachben egyik vagy másik elméletére
bizonyítékot talál. Az özvegy semmiképpen sem állt már gyanún felül.
Nyomós indítéka volt. Egy olyan ok, amely a nőknél az aranynál is
többet nyom a serpenyőben: a féltékenység.
El sem tudta képzelni, hogy egyáltalán semmilyen nyom ne maradt
volna hátra. Ezt megtalálni most, négy nap múltán, már korántsem volt
olyan egyszerű. Pontosan ismerte a helyet, ahol a gyilkosságot
elkövették. Azt is tudta, hogy hol találták meg a meggyilkolt autóját.
Ettől a helytől valamivel északabbra egy csónakot is találtak. Hogy
David Chapman használta-e a csónakot, és ha igen, akkor milyen
okból, azt nem tudták kideríteni. A közvetlen közelben lévő
megszámlálhatatlan sok lábnyom semmiféle támpontot nem nyújtott
ehhez.
A felügyelőnek sok gyanúsítottal kellett szembenézni.
Ott volt például Hal, a mesterlövésznőjével. Miss Carlotti kétségkívül
képes volt arra, hogy tíz lépésnél akár nagyobb távolságról is halálos
lövéssel találjon el embert.
Leslie Chapmant sem húzhatta még ki a gyanúsítottak listájáról. A
fivére vonakodott kifizetni neki a szülői örökséget, s ezáltal
megakadályozta őt abban, hogy saját elképzelései szerint alakíthassa az
életét.
Gars Sutternek, az álbarátnak, minden oka megvolt rá, hogy megölje
Davidet, hiszen az kiszolgáltathatta volna őt a rendőrségnek.
Vagy talán Miriam Schneider? A lány egy bandában élt, ahol
legalábbis Eric Morrownak már biztosan voltak megfelelő tapasztalatai
a gyilkolásban.
És e közeli hozzátartozókon kívül még tucatnyi ember szóba
kerülhet, akiket Jo eddig nem is vett figyelembe.
Hogy állunk például Emilyvel, akinek Chapman oly nyomorúságos
bért adott?
Vagy azzal az állítólagos szeretővel, aki javára David esetleg oly
nagyvonalúan rendelkezett a végrendeletében.
Igen, a végrendelet! Ennek az eltűnése sokat nyomott a latban, A
gyilkos tudhatta, vagy legalábbis sejthette, mennyire fontos a
végrendelet. Emiatt vett a lelkére még egy gyilkosságot.
Master, Ferrendy társa sajnos semmi közelebbit nem tudott a
végrendelet tartalmáról. Ferrendy pedig halott volt.
A felügyelő elkanyarodott a Rylan Boulvardnál és odaért arra a
helyre, ahol Chapman kocsiját megtalálták.
A tetthelyig hátralévő utat Jo gyalog tette meg. Lassan lépkedett,
hiszen szeretett volna találni valamit, amit a rendőrség nem vett talán
észre.
 Megzavart egy szerelmespárt, a szerelmesek dühösen átkozódtak.
- Átkozott leskelődő - szitkozódott a férfi. - Ki kellene hívni a
rendőrséget.
Jo hagyta, hadd szitkozódjon. Semmi sem állt tőle távolabb, mint
megzavarni a fiatalok boldogságát. Milyen hamar ér talán véget
amúgyis. Itt kint a nádasban nemcsak madarak repkedtek, hanem néha
golyók is keresztülsüvítettek a levegőben.
Lassan továbbment.
Zajos gyereksereggel találkozott. A gyerekek még használható
kincsek után kutatták át a partot. Papírzacskókat hordtak magukkal, s
azokba rakták a drágaságokat.
Jo szóba elegyedett velük. Megnézte a zsákmányukat. A zsákmány
túlnyomórészt különös alakú és színű kövekből állt, tarka
üvegdarabkákból, de voltak ott üres üvegek is, melyekért kaphattak
néhány centet, bádogdobozok, néhány régi cipő, sőt még egy halott
madár is. De sem fegyvert, sem töltényeket nem talált, semmi olyant,
amiről egy gyilkost felismerhetett volna.
Továbbment. Bal kéz felől sűrű nádas húzódott. Jobbról pompás
kilátás nyílt a vízre, az Atlanti-óceánon ringó csónakokra.
Jo egyforma alapossággal vizsgálta át mindkét oldalt, s minél inkább
közeledett a gyilkosság helyéhez, annál jobban figyelt.
Megint találkozott egy csapat gyerekkel. Világossá vált számára, hogy
a gyerekek rég megtalálták a fegyvert, amennyiben a gyilkos még a
helyszínen szabadult meg tőle. Arra gondolt, milyen veszélyt jelenthet
ez a fiatalokra.
De rögtön utána fellélegzett. Eszébe jutott, hogy a gyilkos ugyanazzal
a fegyverrel később még Ferrendyt is agyonlőtte. Ezt a rendőrség
egyértelműen meg tudta állapítani. Emiatt tehát nem kellett aggódnia.
De hát akkor egyáltalán mit remélt, mit fog itt találni? Avagy csak
egy kétségbeesett cselekedet volt ez részéről, mert úgy érezte, zátonyra
futott. Nem lelt volna egyszerűbb a gyilkosságokat ráolvasni Lucy
Chapman fejére?
Egyszerűbbnek egyszerűbb, de nem tudná rábizonyítani. Ennek
tehát semmi értelme.
 - Megmutatjátok nekem is a kincseteket? - kért meg Jo két fiút, akik
egy-egy nehéz papírzsákot cipeltek.
- Ez a miénk, Mister - szájalt az egyikük, s el akart osonni Jo mellett.
Jo szelíden megfogta a karját.
- Semmit sem akarok én elvenni tőletek. Csak elvesztettem valamit,
amihez nagyon ragaszkodom. Szívesen adok egy pár dollárt a
becsületes megtalálónak.
- Mit vesztett el? - kérdezte a fiú érdeklődve.
- Egy mandzsettagombot - füllentette gyorsan Jo. Végül is teljesen
mindegy, hogy mit mond.
A fiúk tanácstalanul néztek egymásra.
- Egy mandzsettagombot? Hát az meg miféle holmi? Nem ismerjük.
- Hadd nézzem meg! - Jo enyhe kényszerrel elvette egyiküktől a
zsákot és kiürítette.
Te jó ég, mi minden került onnan elő! De mandzsettagomb
természetesen nem volt közte.
De volt valami más csillogó holmi, ami felkeltette Jo érdeklődését.
- Hát ezt hol találtátok? - kérdezte, és megforgatta kezében az ezüst
öngyújtót.
A fiúk egyszerre kaptak utána.
- Ott hátul - mondták. - De ez nem gomb. El a kezekkel Mister. Ki
kell ásnunk a homokból. Ehhez magának semmi köze.
- Mibe kerül?
- He?
- Öt dollár mindkettőtöknek?
- De már nem működik - vélte a fiatalabbik.
A másik dühösen oldalba bökte.
- Egészen biztosan nagyon értékes - állította. Úgy látszik, ezüstből
van.
- Biztosan sokra viszitek még - vélte Jo.
- Tehát tíz dollár fejenként.
 Két bankjegyet dugott a fiúk orra alá, és a piszkos kamaszkezek
mohón kaptak utána. Gyorsan visszadobálták a maradék holmit a
zsákba, és siettek eliszkolni, mielőtt az idegen még meggondolná
magát. Meg voltak róla győződve, hogy ragyogó üzletet csináltak.
Jónak is ez volt egyébként a véleménye, amint ujjaival végigsimította
az ezüstbe vésett kezdőbetűket. Nem hitt a véletlenben. Végre volt
bizonyítéka.
De volt itt még valami, ami felvillanyozta. Miközben a fiúkkal
alkudozott, nem tudott megszabadulni attól az érzéstől, hogy figyelik.
Valaki ott rejtőzött a nádasban. Megint csak egy szerelmespár lett
volna, aki azt remélte, hogy végre egyedül lehet?
Vagy talán egy fickó áll ott lesben áldozatára várva, s megerősítve
ezzel Brack hadnagy elméletét az alkalmi rablásról? Ez ellen azonban a
végrendelet ellopása szólt. Semmi mást nem loptak el a Ferrendy és
Master cégtől.
A felügyelő okosabbnak tartotta, ha nem vesztegeti az idejét
találgatásokkal. Azon nyomban választ kell szereznie, leguggolt és
nagyot ugrott oldalra. Mint egy béka. Nagyon komikus volt. A
következő pillanatban oka is volt már nevetni rajta, hiszen ez az ugrás
mentette meg az életét.
Három lövés dörrent gyors egymásutánban. A nádasból jöttek és
pont ott szelték keresztül a levegőt, ahol azelőtt állt.
Jo nem türtőztette magát, hanem előhúzta az automatát és
viszonozta a tüzet.
De csak egyetlen lövést adott le, mert azt akarta, hogy az ő lőszere
tovább tartson, mint láthatatlan ellenfeléé. Eric Morrow fegyverét
Brack hadnagynak adta oda.
Oldalra gurult és megállapította, hogy szorosan a csípője mellett
valami felverte a száraz homokot. A fickó értette a dolgát. Vagy nem is
férfi volt az illető? Eszébe jutott Miss Carlotti bámulatba ejtő
lövészmutatványa.
Jo a nádas sűrűjébe vetette magát, s így sikerült elszakadnia
ellenfelétől.
 Nem messze tőle valami mozgás támadt. A gyilkos nyilvánvalóan
jobbnak látta odébbállni. Néhány pillanattal tovább habozott a
kelleténél. Ugy látszik, aggályai voltak, amíg a fiúk még a közelben
tartózkodtak.
A felügyelő hozzávetőlegesen ismerte az irányt. Üldözőbe vette az
ismeretlent. A hajladozó nád elárulta pillanatnyi helyzetét, aminek
következménye egy további lövés volt.
Ezúttal a golyó Jotól veszélytelen távolságra süvített el. Amennyiben
a fickónak nincs még egy másik pisztolya is, ezzel alighanem kilőtte
valamennyi töltényét.
Nagy kört írt le, de a másik nem dőlt be neki. Ő is megváltoztatta az
irányt és kétszer tüzelt feléje.
A felügyelő a közvetlen közelben látott valamit megmozdulni. Ez a
gazember mindent egy lapra tett fel. Tudta, hogy elveszett, amikor
utolsó két lövése célt tévesztett. Menekülésre semmi esélye.
Hirtelen valami nekiugrott Jonak oldalról. A felügyelő megperdült,
de nem lőtt, bár a másik kezében tartotta revolverét.
Egy arasznyit oldalt lépett és ütött.
Ugyanezt tette Ronny Chapman is. A szemében szilárd elszántság
tükröződött.
- Megöllek - lihegte. Szőrös ökle előrevágódott.
Jo elrántotta az állát. A tomboló őrült mégis eltalálta.
Ezt azonban Jo bekalkulálta, hiszen így Chapman olyan közel került
hozzá, hogy többé nem kerülhette ki Jo horgait.
El kellett viselnie őket. Az arca eltorzult. Tudta, hogy elvesztette a
játékot. Villámgyorsan halántékához nyomta revolverét és meghúzta a
ravaszt.
Jo villámgyorsan félreütötte ugyan Ronny kezét, de ez kétségkívül
késő lett volna már, ha a tárban lett volna még egy golyó.

Amikor Jo leszállította Ronny Chapmant Brack hadnagynak,

megtudta tőle, amit már ő maga is feltételezett. A leadott revolver nem
azonos azzal a fegyverrel, amellyel David Chapmant és a közjegyzőt
megölték. Legalábbis Ferrendynél hangtompítót is használtak,
különben meg kellett volna hallja a lövést valaki a házban.
Hangtompítót azonban csak pisztolyhoz használnak, revolverhez nem.
A ballisztikai vizsgálatok kimutatták, hogy Chapmanék kertjében
Ronny Chapman revolverével lőttek Jóra. Így legalább azt a
merényletet sikerült bebizonyítani. Lucy Chapman letartóztatásának
nem volt már semmi akadálya. A házaspárnak lehetősége lesz most
már a rendőrségen elmagyarázni indítóokait.
Aprillal együtt Jo visszament Chapmanékhez. A zakózsebében őrizte
a bizonyítékot, amely bombaként robban majd.
Nem is csalódott. Jamie Chapman holtsápadt lett, amikor az ezüst
öngyújtón felismerte a monogramot: J. C.
- Természetesen letagadhatja, hogy az Öné lenne - mondta Jo -, de
fogadni mernék, hogy van néhány ember ebben a házban, aki ezt a
holmit az Ön tulajdonaként azonosítaná. Például a sógornője.
- Az a hamis kígyó! - sziszegte az özvegy megvetően. - Az mindent
megtenne, hogy elterelje magáról a gyanút.
- Pillanatnyilag Önről beszélünk - emlékeztette Jo Jamiet. - Az
öngyújtót Huguenot Beachben találták meg. Annak a helynek a
közvetlen közelében, ahol a férje holttestét is megtalálták. Még mindig
azt állítja, hogy nem járt ott?
Az asszony elfordult, és remegő ajka közé vett egy cigarettát.
Jo tüzet adott neki, s ő is rágyújtott egy Pall Mallre.
- Nem úgy történt, ahogyan azt Ön gondolja - kezdte Jamie alig
hallhatóan. - Igaz, ott voltam Daviddel. Az ő ötlete volt. Nem akarta,
hogy a vitánknak tanúi legyenek. Emily mindent kifecseg, és Leslieről
is elképzelhető, hogy a nyilvánosság elé tárja a családi perpatvart, csak
azért, hogy megbosszulja magát.
- Milyen vitáról van szó?
- David el akart válni. Volt egy nője. Valami kis kurva, de ő azt hitte,
hogy szereti a lányt. Reméltem, rá tudom bírni, hogy változtassa meg
az elhatározását, de ő kitartott követelése mellett.
- És akkor Ön lelőtte.
 Jamie Chapman elutasító mozdulatot tett a kezével.
- Úristen, dehogyis. Más valaki tette. Én nem láttam az illetőt, bár
szorosan David mögött futottam. Megbotlottam. A táskám közben
leesett a földre. Éppen fölemeltem az öngyújtót, amikor a lövés
eldörrent. David még hátrafordult és nyilván azt hitte, hogy én lőttem
rá. Annyira összezavarodtam, hogy eldobtam az öngyújtót. Aztán
elszaladtam, mert féltem a gyilkostól. De az nem lőtt többször.
Rádöbbentem, hogy a rendőrség aligha hinné el így ezt a történetet.
Ezért okosabbnak tartottam hallgatni.
- Sohasem bizonyult még okos dolognak elhallgatni az igazságot -
állapította meg Jo. - Feltéve természetesen, hogy tényleg az igazságról
van szó.
- Ön kételkedik ebben?
- Minden okom megvan rá, Mistress Chapman. Ha fel nem bukkan a
végrendelet, a férje halála az Ön számára jár a legnagyobb anyagi
haszonnal. Azonkívül annak a nőnek a léte, akit Ön említett, Ön ellen
szól.
- És ha ő volt az, aki…?
- … aki megölte azt a férfit, aki el akarta őt venni feleségül? - fejezte
be Jo kétkedve a mondatot. - Ezt Ön maga sem hiszi el. Az Ön
elbeszélése szerint a nőnek aligha lehetett az a benyomása, hogy maguk
kibékültek. S azért az egy- vagy kétezer dollárért, amit David magánál
hordott, aligha ölte volna őt meg.
- Tehát most letartóztat engem, Mister Walker?
- Efelől Brack hadnagynak kell döntenie. Természetesen
informálnom kell őt a legújabb fejleményekről. Azt javaslom, hogy …
Emily szakította félbe azzal, hogy a nyitott ajtón át bedugta a fejét és
jelentette:
- Telefon, Mister Walkernek!
Ez csak Brack lehet. Talán vallomást tett Ronny Chapman?
Jo meglepetésére azonban Masters jelentkezett. A hangja olyan
izgatott volt, hogy Jo kétszer is meg kellett kérje, hogy nyugodjon meg,
és ismételje meg közlendőit.
 Masters igyekezett úrrá lenni izgalmán, de a dolog szörnyen
megviselte.
- Éppen most érkezett a postával, Mister Walker. Úgy gondoltam,
Önnek azonnal tudnia kell róla. Talán ez segít Önnek az ügyben.
- Ha még azt is elárulná, hogy mi érkezett a postával, talán
megerősíthetem a feltevését.
- Még nem mondtam volna? A végrendelet, természetesen, David
Chapman utolsó akarata. A gyilkos, úgy látszik, nem tudott mihez
kezdeni vele és visszaküldte.
- Olvassa föl, Mister Masters - szólította fel Jo az ügyvédet.
Masters ezt megtagadta.
- Azonnal a széfbe tettem a dokumentumot. Nem vállalok semmi
kockázatot. Még nem untam meg az életem. A társam sorsa
óvatosságra int. A végrendeletet, az eredeti megállapodás szerint,
holnap reggel olvassuk fel. Jöjjön el, ha érdekli. Es kérem, mondja meg
ezt Chapmanéknek is.
Ezt Jo haladéktalanul meg is tette, s közben jól megfigyelte az
arcokat.
Az volt az érzése, hogy nemcsak Hal rezzent össze a hírre. Ennél
többet azonban csak akkor fog megtudni, ha végre túl lesz a még előtte
álló éjszakán.

Mindenki megjelent. Igaz, Lucy és Ronny Chapman Brack hadnagy

kíséretében. A szőke Lucy gyűlöletteljes pillantásokat vetett Jora.
Kézcsókra nyilván nem fektetett többé hangsúlyt. A végrendelet
felnyitásának szertartását még Miriam Schneider sem hagyta ki. Ismét
számítani lehetett egy kínos jelenetre, amennyiben a végrendelet nem
elégíti ki a lány reményeit. Arckifejezése vad elszántságot tükrözött.
Miriam nem rajongott különösképp Joért. Végül is neki köszönhette,
hogy le kellett mondania Eric Morrow és bandája védelmér ől.
Hal Chapman úgy érezte, nincs szüksége segítségre. Miss Carlottít
otthonhagyta.
 Helyette ott volt „viszont egy férfi, az ajtó közelében, akit Jo már
majdnem elfelejtett. Ő volt a titokzatos alak a temetőből.
April is azonnal felismerte az ismeretlent, akinek sikerült leráznia őt.
A kudarc emléke kedvetlenné tette Aprilt.
Pattanásig feszült volt a légkör, amikor a közjegyző megjelent,
röviden üdvözölte a jelenlévőket, majd a trezorhoz lépett.
Valamennyi szempár izgatottan követte minden egyes mozdulatát.
Brack hadnagy, aki két emberét is magával hozta a rendőrségtől,
bizalmatlanul méregette a jelenlévőket. Pillantása átsiklott a
magándetektívre is. Kinek lesz vajon igaza? Walkernek-e, aki olyan
sokat várt ettől az irattól? Vagy neki, akinek az volt a véleménye, hogy a
végrendelet David Chapman meggyilkolásában semmiféle szerepet
nem játszik?
Masters leült, felbontotta a borítékot, és elkezdte olvasni.
A szenzáció elmaradt. A hagyaték magasan legnagyobb részét Jamie
Chapman örökölte. A többiek szerényebben részesültek a hagyatékból.
A Miriam Schneidernek juttatott összeghez egy záradék fűződött,
amelynek biztosítania kellett volna, hogy Miriam a pénzt ne valami
kétes egzisztenciájú alakokkal költse el. A fekete hajú lány harsány
nevetéssel nyugtázta ezt a megfogalmazást.
Gars Sutter is örökölt. A meggyilkolt nyilvánvalóan semmivel sem
gyanúsította a barátját.
Leslie és Hal azzal az összeggel rendelkezhettek, amit már korábban
is reméltek. Ronny egyelőre nem fog hasznot húzni az örökségből.
Erről a bíróság gondoskodni fog.
A végrendelet egyetlen pontja, mely csodálkozást váltott ki, az a
húszezer dollár volt, amit egy bizonyos Jesse Halbrook örökölt, akit a
családból senki sem ismert. A rokonok tanácstalanul néztek egymásra.
Jo Walker odalépett a temetőbeli idegenhez, és megszólította,
mielőtt az bármit is mondhatott volna..
- Úgy gondolom egy felvilágosítással valamennyiükön segítene,
Mister Halbrook.
A férfi összeszorította szemeit és riadtan körülnézett. Úgy nézett ki,
mintha hanyatt-homlok el akarná hagyni az irodát, de Jo a karjánál
fogva visszatartotta.
- Mit képzel? - fortyant fel a férfi. - Én nem az vagyok, akinek tart
engem. A Halbrook nevű fickóról még sohasem hallottam. Parkernek
hívnak. Dennis Farkernek.
Jamie Chapman meglepve emelte fel a fejét.
- Ön Mister Parker? - tudakolta. - Emlékszem, hogy a férjem
említette az Ön nevét.
Dennis Parker fölnevetett.
- Úgy? Említette? Ennek igazán örülök. Arról sajnos teljesen
megfeledkezett, hogy a végrendeletben is megemlítsen. De én ezt nem
hagyom annyiban. Megtámadom a végrendeletet. Most, rögtön, ezen a
helyen.
Kisebbfajta zendülés keletkezett. Különösen Hal volt felháborodva.
Nyilván a részét féltette.
- Amennyire én tudom, a férjem életében anyagilag sokat támogatta
magát. Szemtelenség most még újabb követelésekkel előállni. - Jamie
Chapman nem tudott megnyugodni.
Parker nem volt hajlandó lemondani követeléseiről.
- Ön persze elégedett lehet Nagysád. Magának nincs többé gondja.
Néha kifizetődő özvegynek lenni.
- Hallatlan!
Dennis Parker előhúzott a zsebéből egy összegyűrt levelet.
- Itt van - rikácsolta. - Feketén-fehéren. Mister Chapman megígérte
nekem, hogy megemlékezik rólam a végrendeletében. Harmincezret
helyezett kilátásba. Annyit megért neki, hogy közel tíz évvel ezelőtt
megmentettem az életét.
Leslie tudott erről. Emlékezett rá, hogy fivére annak idején hajszál
híján vízbe fúlt. Egy fiatalember mentette ki. Ez az ember volt tehát
Dennis Parker.
Jo elvette a levelet és elolvasta. Parker igazat mondott. David
Chapman valóban ekkora összeget ígért neki hagyatékából.
Géppel írt szöveg volt ugyan, de Jamie-nek fogcsikorgatva el kellett
ismernie, hogy az aláírás a férjéé. A levelet nyolc éve írták.
 - Emlékszem - szólalt meg Gars Sutter -, David pártolta magát.
Valamilyen, számomra ismeretlen oknál fogva később már nem
törődött magával. Ezzel alighanem visszavonta a végrendeletre
vonatkozó ígéretét is.
- Ezt meg kellett volna említenie a végrendeletben - felelte Parker
vadul. - A bíróságra fogok menni. Nem engedem meglopni magam.
- Lehetséges az - fordult Jo a felindult Parker felé -, hogy Ön
augusztus 14-én, tehát szűk egy héttel ezelőtt felhívta David
Chapmant? Jo az ominózus telefonhívásra gondolt, amelyet még
mindig nem sikerült tisztáznia, bár lehetséges, hogy nincs is semmi
jelentősége.
Parker feldühödött.
- Mit akar a nyakamba varrni? - kiáltotta izgatottan. - Még beszélünk
egymással. Meg fogom kapni a pénzemet. Bízza csak rám.
A levél után kapott, de azt Jo oly szorosan fogta, hogy az középen
kettészakadt.
Dennis Parker nem törődött vele többé, hanem kirohant az irodából,
bevágta maga után az ajtót és kis idő múlva hallani lehetett, amint
vágtat le a lépcsőn.
- Utána! - üvöltötte Brack hadnagy. Elővette a szolgálati pisztolyát, és
a menekülő után vetette magát. A két rendőr követte.
Jo azonban biztos volt benne, hogy már nem sikerül elkapniuk
Parkert. De nem csinált magának gondot belőle. Őt egy egészen más
név foglalkoztatta: Jesse Halbrook.
Sem a legközelebbi családtagok, sem David Chapman legjobb barátja
és a Chapman Tools Company bennfentese nem ismerték ezt a nevet.
Mégis tekintélyes összeget örökölt ez az ember.
Jo elhatározta, hogy megkeresi ezt az embert, aki talán ama
ominózus telefonhívás mögött áll.
Közben azonban különböző egyéb nyomokat is követnie kellett.
A végrendelet megerősítette a gyanút Jamie Chapman iránt.
És Dennis Parker is egy átláthatatlan alak volt, akit érdemes lesz
átvilágítani.
 Jo úgy gondolta, hogy egy beszélgetés a barátjával, Tom Rowlanddal
semmiképp sem árthat.

Magával vitte a levél töredékét, és Tom Rowland megvizsgáltatta azt

a laborban. Ezzel egyidőben betáplálták a komputerbe Dennis Parker
és Jesse Halbrook nevét. Két kérdésre a válasz azonnal megjött.
Dennis Parker büntetett előéletű volt. Okirathamisításért. Ez lehetett
az oka, hogy David Chapman már évekkel ezelőtt felhagyott
patronálásával.
A második válasz úgy illett az elsőhöz, mint a sajt a pizzára. Azt a
nyolcéves levelet, amelyben David Chapman életmentőjének
harmincezer dollárt ígért, olyan papírra gépelték, amely semmiképp
sem lehetett egyévesnél régibb.
Az aláíráshamisítást nem lehet ugyan rábizonyítani, mert Dennis
Parker a levélnek ezt a részét megtartotta, de a szöveget olyan
elektromos írógépen írták, amilyen nyolc évvel ezelőtt még nem
létezett.
Idáig tehát világos az eset. Dennis Parker csaló volt.
De vajon a gyilkos is ő volt-e? Méghozzá kétszeres gyilkos?
Ha ő vitte el a végrendeletet, miután Ferrendyt lelőtte, vajon miért
nem hamisította azt meg? Harmincezer dollár miatt, amit David
Chapman élete megmentőjének hagyományoz, egyetlen rendőr sem
fogott volna gyanút. És egy magándetektív sem.
Az érdekesebbik válasszal a komputer adós maradt. Nem tudott
Jesse Halbrookról semmit.
- Biztos, hogy nem egy rögeszmét kergetsz? - vélte a kapitány, és
kihalászott egy Pall Mallt a dobozból, amit Jo nyújtott felé. -
Mindenkinek, aki szerepeit a végrendeletben, volt indítéka. Miért
éppen Halbrook tette volna?
- Mert ő volt az egyetlen, aki nem jelent meg a végrendelet
felnyitásakor - mondta Jo elgondolkozva. - Azonkívül különösnek
találom azt is, miért éppen ezt az összeget kell egy kanadai számlára
átutalni.
 - Chapman saját akaratából rendelkezett így - vélte Tom Rowland a
fejét rázva. - Emiatt nem tehetsz szemrehányást a
kedvezményezettnek. Ha a férfi valóban kanadai, nehéz lesz őt
felkutatni.
- Először New Yorkban próbálkozom - mondta Jo, és a szeme
ragyogott. Nem akart engedni elképzeléséből.
Miért lopta el a gyilkos a végrendeletet, és ha már ellopta, miért adta
vissza újra? Hogy a végrendelet valódi volt, azt közben szakértők is
igazolták, bár még bizonyos tesztek folyamatban voltak.
Jo elbúcsúzott a barátjától, bár ez rá akarta beszélni, hogy egyen vele
a kantinban.
Kora délelőtt volt még, de annyi idő már nem volt hátra a napból,
hogy New York City valamennyi Halbrook nevű lakóját végigjárhassa.
Mivel a lista hosszú volt, Jo megengedte Aprilnak, hogy segítsen a
kutatásban.
- Légy szerfölött óvatos, kicsim - kötötte munkatársa lelkére Jo. - A
fickónak valószínűleg két emberélet nyomja már a lelkét. Nehogy te is
azok sorsára kerülj. Harmincezer dollárnál többet érsz. Legalábbis
nekem.
April arca felragyogott.
- Milyen kedvesen tudod magad kifejezni időnként. Szerelmi
vallomás volt ez?
- Csak figyelmeztetés, hogy elővigyázatos légy! - tompította le Jo
vigyorogva. - Semmire se vállalkozzál a saját szakálladra. Meg ne
próbáld elfogni a fickót, ha megtalálod. Minden tiszteletem a
karatetudásodé, de egy lövés ellen, amit orvul a hátadba céloznak,
édeskevés védekező után létezik.
- Hagy abba Öreg - morogta April, és durcásan elhúzta a száját. -
Végül is egy ideje már veled dolgozom. Tudom miről van szó. Csak
megfigyelni, nem pedig likvidálni. Minden világos! Megvan a lista?
Jo átnyújtott neki egy lapot nevekkel és címekkel.
- Úgy szortíroztam a címeket, hogy a legrövidebb úton járhassuk
végig - magyarázta. - Így több időt spórolunk, mintha az összes
Halbrookot ábécé sorrendbe fésülnénk át. Sajnos nem minden
családtag szerepel a telefonkönyvben.
April bólintott.
- Honnan induljak ki? - kérdezte.
- A felső címekkel kezd. En az alsókat veszem elő. Majd valahol
középen találkozunk. Ha netán már előbb rátalálsz a fickóra, próbálj
telefonon értesíteni. Akkor rögtön odamegyek, és magam is szemügyre
veszem.
Kölcsönösen sikert kívánva egymásnak, elváltak.
Lehet, hogy ezzel a kutatással csak az idejüket pocsékolják.

A felügyelő egyik címet a másik után járta végig. Az első két órában
csak egyetlen Jesse-t talált, az is közel nyolcvanéves volt. és majdnem
vak. A felesége ápolta, aki kétségkívül jobban tudott bánni a kötőtűvel,
mint a pisztollyal.
A tizennegyedik helyen Jo bizonytalanná vált. Egy kövér asszony
nyitott ajtót, aki őt nyilvánvalóan valamilyen ügynöknek tartotta.
A nő rikácsolva kiabált:
- Jesse! Gyere ide! Ez az alak akar valamit tőlem.
Jesse Halbrook kövérségben nem maradt el a felesége mögött. De
fürge volt. mint a gyík, s amikor felesége sürgető hívására ott termett,
egy mordályt tartott a kezében, amely bármely pillanatban elsülhetett.
A biztonság kedvéért a felügyelő fedezékbe húzódott és biztosította a
férfit, hogy semmi szándéka nem volt támadást intézni Mr. Halbrook
ártatlansága ellen.
- Csupán azért vagyok itt, mert egy szerencsés fickót keresek, aki
nagyobb összeget örökölt. Sajnos a végrendelet csak a férfi nevét
említette, a címet, ahová a pénzt kell küldeni, már nem.
A hájpacni kíváncsivá vált.
- Milyen nevet? - érdeklődött reménykedve.
- Jesse Halbrook.
 - Az én vagyok. A feleségem igazolhatja. Mennyit kapok?
- Ez attól függ, hogy valóban ön-e az igazi Jesse Halbrook.
A kövér férfi elvörösödött.
- Azt akarja mondani, hogy nem én vagyok az? Mindjárt áteresztek
egy lövést a testén, hogy más gondolatokra térjen. Ide a lóvét! Vagy én
magamnak kell elvennem?
- Ez nem lesz szükséges - válaszolta a felügyelő szelíden. - Csupán
bizonyítani kell, hogy néhai Abigail Wilsont ismerte.
- Ismertem - biztosította a férfi ösztönösen. - Méghozzá nagyon is jól.
Tehát meghalt szegény? Igen, igen, a sors néha kegyetlen játékot űz az
emberrel.
Ezt a játékot azonban a hájpacni saját maga játszotta el magával.
Lehet, hogy egy Abigail Wilson nevű valóban létezett. De biztos, hogy
azt a fickó nem ismerte. Jo mindenesetre elhatározta, hogy egy nagy
kérdőjelet tesz a neve után. A férfi nem volt egészen makulátlan. De
mindenképpen erőszakos.
- Az ötszáz dollárját postán fogja megkapni - ígérte Jo, és az
imbolygó lépcsőn át igyekezett mielőbb kijutni a házból.
Háta mögött hallotta még a férfit, ahogy szitkozódik, és a
rendőrséggel fenyegetőzik. Néhány lépcsőfokot le is rohant Jo után,
aztán azonban visszafordult.
Képes volt-e ez az ember egy kitervelt gyilkosság elkövetésére úgy,
hogy utána ennyi ideig észrevétlen maradjon? Ez felette kérdésesnek
tűnt Jo számára.
A következő címet vette célba, csak három utcával kellett
továbbhajtson.
Felment a harmadik emeletre, és becsöngetett egy ajtón, amelynek
névtábláján Edith Halbrook szerepelt.
Nem kellett sokáig várnia. Egy kb. harmincéves asszony nyitott ajtót,
és rámosolygott.
- Igen, tessék?
- A férjével szeretnék beszélni Misstress Halbrook. Itthon van?
Az asszony barátságos maradt, de sajnálkozva rázta meg a fejét.
 - Sajnálom. Nem vagyok férjnél. - Be akarta csukni az ajtót.
De Jo nem hagyta.
- Akkor engem nyilván rosszul informáltak. A fivéréről van tehát szó.
A gépjárműbiztosítás miatt jöttem.
- Egyedül lakom itt. Valószínűleg összetéveszt valakivel.
A nőnek gyönyörű kék szemei voltak. Rámosolygott Jóra, de nem
hagyott kétséget afelől, hogy a beszélgetést befejezettnek tekinti. Egy
egyedülálló nő elővigyázatos kell hogy legyen, ha az ajtaján csöngetnek,
s egy idegen férfival találja szembe magát.
Jo gondolatban éppen ki akarta már törölni ezt a címet is, amikor a
lakásban felsírt egy csecsemő.
Edith Halbrook megfordult, és gyöngéden bekiáltott:
- Ne félj, kicsi Jesse-bébim! Rögtön jön a mama! - Sajnálkozva
megvonta a vállát, és így szólt: - Maga is hallja. Hív a kötelesség.
- Azt hittem Ön egyedül él?
Az asszony jókedvűen felnevetett.
- Hiszen a kicsi nem számít. Még csak öthónapos.
- Tényleg? - szólt Jo ösztönösen. - Pontosan egyidős az enyémmel.
Szívesen megnézném, ha nincs ellenére.
Kinyitotta az ajtót, mielőtt még az asszony tiltakozhatott volna.
A szobában a bébin kívül senki sem tartózkodott. Edith Halbrook
karjára vette a csecsemőt, és megnyugtatta. Rövid idő múlva a kicsi
elhallgatott.
- Szép kis gyerek - dicsérte Jo. - Fekete szemeit bizonyára az apjától
örökölte.
- A nagyapjától - igazította helyre az asszony, és megsimogatta a
gyerek fejecskéjét. - Davidnek szürke szemei voltak. Biztos vagyok
benne, hogy ön tudja ezt, Mister Walker.
A mosoly eltűnt az arcáról. Gyorsan hátralépett két lépést, a köténye
alól előhúzott egy pisztolyt és csövét a csecsemő testéhez szorította.
Jo megdermedt. Most igazolva látta azt, ami az előbbi
másodpercekben megfordult a fejében. Edith Halbrook volt David
Chapman szeretője. Ebből a kapcsolatból született Jesse, a meggyilkolt
fia.
- Ne mozduljon onnan, ahol áll! - parancsolta nyersen Edith. -
Pontosan tudja, hogy nem habozok, hogy lőjek, ha valaki az utamban
áll. Az Ön bűne lesz, ha Jesse meghal.
A kérdés, hogy valóban képes-e meggyilkolni saját gyermekét,
felesleges volt. Jo azonban nem engedhette, hogy idáig fajuljon a dolog.
Szükséghelyzetben képesek az. emberek bármilyen őrült cselekedetre. ,
Állva maradt, s egyetlen gondolatot sem pazarolt a saját fegyverére.
Úgysem tudná használni, amíg a nő a gyermeket a pisztollyal fenyegeti.
- Jól van! - dicsérte meg a nő. - Tehát megtalált engem. Minden
elismerésem. Egyébként ez már nem segít magán. Meg fogja érteni,
hogy semmiképpen sem hagyhatom Önt életben. Csak ön tudja az
igazságot.
- Maga gyilkos - állapította meg Jo nyugodtan, bár egyáltalán nem
volt nyugodt. - Két embert ölt meg, akik közül az egyikről azt állította,
hogy szereti.
Edith Halbrook elfordult egy parányit, de óvatossága nem csökkent.
A fegyvert továbbra is a csecsem őre szegezte.
- Ön mégsem olyan okos, mint gondoltam - mondta megvetően. -
Tényleg azt hitte, hogy Davidet szándékosan lőttem le? A nőt akartam
eltalálni. Ez a perszóna vonakodott elválni Davidtól. Nem engedte
szabadon Davidet, bár már régen elveszítette őt. Meg kellett halnia.
- Tehát az egész csak tévedés volt? - kérdezte Jo meglepetten.
Az asszony bólintott. Szemei nedvesen csillogtak. De arckifejezése
kemény maradt.
- Választás elé állítottam Davidet: vagy a felesége, vagy én. Nagyon
izgatott lett, de megígérte, hogy elrendezi a dolgokat. En ismertem a
helyet, ahol David ki akarta csikarni felesége beleegyezését, és már
vártam rájuk. Rögtön megértettem, hogy egyikük sem engedett a
magáéból. Csak egy lehetőségem maradt. Jamie Chapman szabaddá
kellett tegye az utat számomra, David fiának édesanyja számára. Tehát
lőttem. A nő közvetlen előttem szaladt, nem is tudtam volna elhibázni.
Szerencsétlenségemre éppen abban a pillanatban botlott meg és
lehajolt. A golyó elsüvített fölötte, és Davidet ölte meg. Az ő hibája,
hogy David már nem él. Gyűlölöm őt.
Az^ arca kipirult. Zihálva lélegzett.
- Ön pontosan tudja, hogy nincs igaza Miss Halbrook - ragaszkodott
az álláspontjához Jo. - Ilyen módon nem lehet problémákat megoldani.
Azonkívül Ön Ferrendyt is megölte. Ő is az útjában állt?
Az asszony megrázta a fejét, és erősen magához szorította a fiát.
Jonak, ha nem akart egy harmadik gyilkosságot is megkockáztatni,
nem volt rá lehetősége, hogy elvegye tőle a gyermeket. Ennek az
őrültnek saját erkölcsi normái voltak. Az értelmére nem lehetett hatni
semmiféle érveléssel. Szükség esetén képes lett volna a gyermekkel
együtt a halálba menekülni.
- A végrendelet miatt volt - suttogta a nő. - David egy későbbi
függelékben vagyona nagy részét rám hagyta. Ha ez a függelék ismertté
vált volna, a rendőrség indítékként vette volna figyelembe és
hamarosan nyomra bukkantak volna. Kénytelen voltam tehát az iratot
eltüntetni. Ferrendy nem is tudta, mi történik vele. Minden nagyon
gyorsan ment.
Jo meglepődött.
- De így Ön egy halom pénztől elesett - mondta.
- Davidet akartam, nem pedig a pénzét. Es ki akartam nyírni a
feleségét. Ezért magamról őrá kellett tereljem a gyanút. A végrendelet
szerint ő a legfőbb örökös. Es őt fogják gyanúsítani azzal is, hogy önt
megölte, Mister Walker. Ez idő tájt tulajdonképpen már úton kéne
lennem Kanada felé. De ön keresztezte az utamat. Ez az ön baja!
Okosabb lett volna nem beleavatkoznia az ügyeimbe. Amikor majd
megtalálják a holttestét, Jamie ujjlenyomatai lesznek a gyilkos
fegyveren. Es lesznek tanúk, akik látták Jamie-t itt a házban. A
zsebében pedig megtalálják a végrendelet függelékét. A rendőrségnek
nem lesz kétsége sem a gyilkos személye, sem annak motívumai felől.
Ebből a csávából Jamie nem mászik ki többé.
Jo megborzadt. Milyen rafináltan alkalmazkodott a gyilkos a
megváltozott helyzethez. Ha minden úgy történne, ahogy ez a némber
eltervezte, nemcsak az ő szénája áll rosszul. David özvegye is
belepusztul ennek az asszonynak a kíméletlen bosszújába, sőt Edith
Halbrook azt a vagyont is élvezni fogja majd, amiről eredetileg
lemondott.
Mit tehetne ez ellen? Milyen lehetőségei vannak, hogy felvegye a
harcot egy pisztollyal, amelyet egy öthónapos csecsem őre irányítanak?
Jo végtelenül lassan előrefelé lopakodott. Nagyon, de nagyon
ráérősen, hiszen a nőnek semmi esetre sem volt szabad észrevennie
mozgását. Valami módon egy másodpercnyire el kellett terelnie a nő
figyelmét, hogy kiüthesse kezéből a fegyvert. Ez volt a probléma.
- Jessért teszem - biztosította Edit Halbrook. Szép szemeiben a
téboly fénye csillogott.
- Saját magáért, és megsebzett hiúságáért^ teszi - mondott ellent Jo,
és milliméterről milliméterre közeledett. - Ön nem anya, hanem
gyilkos. Egy asszony, ha igazán szereti gyermekét, nem képes arra,
hogy gyermekét lőfegyverrel fenyegesse. Maga úgy kezeli a gyermeket,
mint halálos ellenségét.
Az asszony tényleg úgy reagált, ahogyan azt Jo remélte. Villámló
szemekkel feljebb emelte a pisztolyt. A fegyver csöve most már Jora
irányult.
Jo az asszonyhoz ugrott, miközben igyekezett kikerülni a lövés
irányából.
Ez csak félig sikerült.
Edith Halbrook nem habozott meghúzni a ravaszt, de a várt
detonáció elmaradt. Jo csak egy jelentéktelen kis fájdalmat érzett a
jobb combjában, nem is vette azt komolyan.
Elérte az asszonyt, és kiverte a kezéből a pisztolyt. Azután
megpróbálta elvenni tőle a csecsemőt. Először a gyermeket kellett
biztonságba helyezni.
Edith Halbrook szorosan fogta a fiát. A csecsemő sírt. Jo nem akart
fájdalmat okozni neki.
Kezével a fegyvertok felé nyúlt, de nem bírta megmarkolni az
automatát Néhány pillanat múlva bénultság futott végig a testén.
Megértette, hogy olyan speciális golyót lőttek ki rá, amely elkábította.
Nem tudta többé legyőzni bénultságát. Már mozogni is alig tudott.
 - Önnek - Önnek nem fog sikerülni - jövendölte nehézkesen tagolva. -
Adja föl! Gondoljon Jessere. Ő meg fog…
Nem tudta tovább mondani. A hangja is felmondta a szolgálatot.
Testében fagyos dermedtség áradt szét. Megmerevedett, mint egy
jéghegy és nem tudta megakadályozni, hogy Edith Halbrook lehajoljon
és fölemelje a kábítópisztolyt a padlóról.
Jo összerogyott és teljes hosszában elvágódott. Utolsó gondolata az
volt, hogy ezt az ördögi asszonyt semmi sem akadályozhatja meg többé
véres terve végrehajtásában.

Edith Halbrook szemei ragyogtak a győzelemtől! Sikerült! Ez a

szaglász többé nem állt az útjában. Nyugodtan megkötözhette és
betömte a száját, hogy tehetetlen legyen, ha körülbelül tizenöt perc
múlva ismét magához tér.
A kábítófegyverrel való jártasságát, mint állatorvos sajátította el. Két
évig Kenyában asszisztált.
Biztos kezű volt. Akkor is, ha a tárban éles töltény volt.
Mialatt a kis Jesse-t befektette a gyerekágyba, és egy fiókban erős
kötelet keresett, eltervezte a következő lépéseket, és átgondolta, nem
felejtett-e el valami apróságot, ami a fejébe kerülhetne.
Nem! Minden tökéletesen fog menni!
Ha ideért, Jamie Chapman is megkapja majd a maga injekcióját.
Azután a gyilkos fegyvert az öntudatlan asszony kezébe nyomja s így
lövi le Jo Walkert közvetlen közelről. Ez nyomós bizonyítékot teremt.
Az indíték, a gyilkos fegyver, a lőpor Jamie kezén, minden egybevág. Az
az őrült nő feltehetőleg még azt a hibát is elköveti, hogy elmenekül
innen, amint fegyverre! a kezében magához tér a holttest mellett.
Eszébe sem fog jutni, hogy átkutassa a zsebeit. Csak a rendőrség,
amely egy ismeretlen telefonáló felhívására kapja el a gyanúsitottat,
találja majd meg a terhelő dokumentumot, amely börtönbe juttatja
Jamie Chapmant, őt, Edith Halbrookot pedig, aki már most. is
jóformán túltette magát szeretője elvesztése miatti fájdalmán, gazdag
asszonnyá teszi.
 Edit Halbrook felnevetett.
Betömte és széles tapasszal leragasztotta a detektív száját és
megvizsgálta a köteleket. Elégedett volt.
Aztán odament a telefonhoz, és felhívta Jamie Chapmant. Azzal
hitegette, hogy mesél neki valamit a férje szeretőjéről és magához
kérette. Természetesen egyedül jöjjön.
Jamie gyanútlanul beleegyezett.
Edith Halbrook megvizsgálta a kábítófegyvert, és az élesre töltött
pisztolyt. Mindkettőt gondosan kitisztította, majd felhúzott egy vékony
kesztyűt. Csak a riválisa ujjlenyomatát fogják majd megtalálni.
A bőröndjei már lent voltak a kocsiban. Ha mindent elintézett, már
csak el kellett tűnnie Jessével a határon túl, Kanadába.
Kétségkívül megtalálják majd ott. De csak azért, hogy kifizethessék
az örökségét.
Bár vasból voltak az idegei, mégis megijedt, amikor az ajtón
csengettek.
- Ki lehet az? Kizárt, hogy Chapman özvegye már itt legyen. Ezalatt
az idő alatt még egy helikopterrel sem érhetett volna ide.
Edith Halbrook úgy tartotta, hogy nem lenne okos dolog most gyanút
keltenie. Az eszméletlen férfit, akinek szemhéja már vibrált,
átvonszolta a szomszédos szobába, meggyőződött róla, hogy az nem
tudja kiszabadítani magát, és becsukta maga után az ajtót.
Aztán elindult, hogy beengedje a türelmetlenül csengető látogatót.
April Bondy csodálkozott.

Jo nem az az ember volt, aki pazarolta az idejét, ha egy gyilkost

keresett. Éppúgy, mint ő, alig várta, hogy megtalálja a titokzatos Jesse
Halbrookot, aki feltehetőleg meghatározó szerepet játszott ebben a
drámában.
April pedig ez alatt az idő alatt a megjelölt címeknek már több mint a
felét végigjárta. Hogyhogy még mindig nem találkozott Joval?
 Lehet, hogy csak valami teljesen ártalmatlan oka volt a dolognak, de
April nem akart erre hagyatkozni. Végül is egy gyilkost keresnek.
Megpróbálta telefonon elérni Jot az autójában, de nem sikerült
kapcsolatot teremtenie. Tehát a detektív meglehetősen sokáig időzhet
valahol.
Az irodában is szerencsét próbált, s miután ott sem jelentkezett
senki, felhívta Tom Rowlandot De ő sem tudott semmit Joról.
Különös!
Aprilnak eszébe jutott, mennyire óvta őt Jo. Vajon ő is megtartotta-e
a szükséges elővigyázatosságot?
Az eddig felkeresett címek közül nála egyik sem volt használható. De
hol lehetett Jo?
Egyre nyugtalanabb lett. Elhatározta, hogy megkeresi Jot. Valami
váratlannak kellett történnie. April aggódni kezdett.
Hol kezdje a keresést? Elhatározta, hogy minden harmadik címre
elmegy és egyszerűen Jo után érdeklődik. Ily módon tudja a
leggyorsabban átfésülni a területet.
Bevágta magát a kocsijába és elhajtott. Útközben ki-kinézett a 450
SEL Mercedes után, de sehol sem látta a kocsit.
Az első kísérlete nem járt sikerrel. Egy körülbelül tizenkét éves
kislány nyitott ajtót, aki egyedül volt otthon. Azt mondta, hogy olyan
külsejű férfi, akire ráillik April leírása, nem csengetett náluk be.
Tehát tovább!
Olyan környékre ért, ahol kevés volt a parkolóhely. Már éppen
tovább akart hajtani, amikor mégiscsak felfedezett egy kis helyet, ahová
be tudta préselni a kocsiját. Remélhetőleg ki is tud majd jönni!
Edith Halbrook neve következett a listán. Fölmászott a harmadik
emeletre, és becsengetett.
Semmi sem mozdult. Másodszor is megpróbálkozott. Egy bébi sírni
kezdett. Bizonyára felébresztette. Sajnálta, mert szerette a gyerekeket,
különösen a csecsemőket. De valószínűnek tartotta, hogy a kicsit nem
hagyta egyedül az anyja. Tehát harmadszor is megnyomta a csengőt.
Ezúttal szerencséje volt.
 - Jövök már! - kiáltotta egy női hang.
Rögtön utána kinyílt az ajtó. Egy szimpatikus arc nézett ki rá
vizsgálódva.
- Hozzám jött?
- A fivéremet keresem Mistress Halbrook. Porszívóügynök. Járt már
Önnél? - kérdezte, és pontos leírást adott Jo Walkerről.
Az asszony sajnálkozva rázta meg a fejét.
- Sajnálom, Miss. De talán még jön. Jó is lenne. Szükségem lenne
ugyanis egy új porszívóra. Adjak át neki valami üzenetet.
April gondolkodott, és kérdően nézett a megnyerően mosolygó
asszonyra. Aztán megrázta oroszlánsörényét, és nemet intett.
- Majdcsak megtalálom. Elnézést a zavarásért. Remélem, a bébi
ismét elalszik majd.
- Ne is törődjön vele, Miss. - Edith Halbrook becsukta az ajtót.
Megnyerő mosolya eltorzult.
Minden terv szerint zajlott.

Walker felügyelő magához tért, de érezte, hogy még mindig nem tud
megmozdulni. Elővigyázatosságból nem nyitotta ki a szemét Csak
akkor jött rá, hogy egyedül van a szobában, amikor bizonyos
távolságból hallotta beszűrődni Edith Halbrook hangját.
Körülnézett és rájött, hogy mozgásképtelenségét nem a kábító lövés
hatása okozza már. hanem a kötelek, amelyekkel a gyilkos nő
hozzáértően megkötözte.
A nő beszélt valakivel a bejárati ajtóban, Jo pedig megpróbálta
észrevétetni magát.
Amikor pedig felismerte April hangját, el tudta képzelni, hogy a lány
mi járatban van itt. Jesse Halbrookot kereste És talán őt is. Bizonyára
feltűnt neki, hogy lemaradt a kutatásban, a házról házra járással.
Figyelmeztetnie kellett Aprilt a veszélyre. Edith Halbrook kétségkívül
az ő számára is tartogat még egy golyót. Akkor együtt halnának meg.
 De hangot nem tudott kiszorítani torkából. A szája kérlelhetetlenül
feszesen volt kipeckelve, szinte megfulladt.
Csak az orrán keresztül sikerült horkantania, ez azonban nem
hallatszott el a bejárati ajtóig.
A lány nem fogott gyanút. Elnézést kért a zavarásért, és elbúcsúzott.
Röviddel utána hallotta Jo, amint bezáródik az ajtó. Szertefoszlott az
utolsó reménysége.
Ha rá is jön később April, hogy Edith Halbrook rászedte, addigra
már késő lesz. Mire a segítség megérkezik, ő már rég halott lesz, és egy
ártatlannak kell majd a haláláért vezekelnie.
Jo a köteleit ráncigálta.
Szörnyű, hogy a kocsija nem a ház előtt áll. Ha ott lett volna, Aprilt
nem lehetett volna átejteni. De csak valamivel arrébb tudott parkolni.
Ezen már nem lehetett változtatni.
A kötés a húsába vágott. Mégsem adta föl. Találnia kell valamit,
amivel kiszabadíthatja magát. Es ha Edith Halbrook visszajön? Akkor
minden elveszett.
Remélhetőleg Jamie Chapman nem sétál be a gyilkos nő csapdájába.
Ha Jamie a rendőrséget értesítené, ahelyett hogy hagyná magát
idecsalni, Jonak még lenne reális esélye.
A felügyelő nem tudhatta, hogy ez idő tájt Jamie Chapman már
útban volt ide. Es az utasításnak megfelelően hallgatott a
telefonhívásról. Senki sem gyanította, hogy rövid időn belül
bekövetkezik a harmadik gyilkosság is.

April Bondy úgy érezte, mintha fejbe kólintották volna. Nehezére

esett elrejteni a meglepetését. Remélhetőleg Edith Halbrook ebből
semmit sem vett észre!
Ismerte ezt az asszonyt. Egyszer már látta, anélkül, hogy tudta volna,
ki ő.
Amikor Ferrendy és Master az iroda felé, a lifthez igyekezett,
különböző emberek jöttek vele szemben. Köztük két nő is. Egyikük
Edith Halbrook volt. Erre megesküdött volna.
 Nem kellett nagyon bonyolult gondolatfűzés ahhoz, hogy kitalálja, az
asszony hazudott neki. Jo minden bizonnyal nála volt, és rájött az
igazságra. Hogyan végződött ez a találkozás? Elt még Jo?
Azonnal tennie kellett valamit. Legjobb lenne értesíteni a
rendőrséget. De túl sok időbe tellene, mire ideérnének. Azonkívül ott
volt Jesse is. Remélhetőleg a gyilkos nő férje vagy fivére. De
mindenképpen a bűntársa. Ők ketten talán túszul ejtették Jót. Mihelyt
feltűnik a rendőrség, zsarolásra fogják felhasználni fogvatartását.
Nem, neki magának kell valamit tennie. Végül is mire valók a
tűzlétrák ezeken a házakon.
April számított arra, hogy Halbrookék figyelik. Tehát gyorsan
elhagyta a házat, odasietett a kocsijához és elhajtott.
De csak olyan messzire, hogy a házból már ne láthassák. Tilos helyen
parkoltatta a kocsit, és visszaszaladt. Ezúttal azonban a ház hátsó
oldalához. Egészen közel nyomult a házakhoz, nehogy mégis
észrevegyék. A kezdődő szürkület segítette terve megvalósítását.
Kézitáskáját a kocsiban hagyta és csak a kis Astra-pisztolyt vitte
magával. Kis távolságra ez nagyon hatásos fegyver volt. April azonban
tisztában volt vele, hogy vállalkozása kudarcra van ítélve, amennyiben
nem sikerül észrevétlenül bejutnia a lakásba és Jot felkutatnia.
Elérte a régi, gyenge, csak az első emeletnél kezdődő tűzlétrákkal
felszerelt házat. Szükség esetére volt ugyan egy létra, amely az utcára is
leért, de azt felhúzták és ott vesztegelt. A betörőknek sem tették túl
kényelmessé a dolgukat.
Aprilnak nem volt rá sok ideje, hogy megoldja a problémát. Ügyelnie
kellett, hogy gyanús tevékenységét az utcáról se vegyék észre.
Röviden nekifutott és felugrott. Közben a karját a magasba
lendítette, és megpróbálta elkapni a felhúzott létra legalsó fokát.
Nem sikerült. Még egy jó darab hiányzott.
Sürgős szüksége volt egy ugródeszkára. Azzal sikerülni fog. Kutatva
kémlelt körül, és az utca túloldalán felfedezett egy pár stabil
kartondobozt, amelyek láthatóan üresek voltak.
Ez is jobb volt a semminél.
 Áthúzott közülük néhányat, és lépcsőzetesen egymásra rakta őket.
Aztán óvatosan megmászta az építményt, amely egyre jobban
besüppedt alatta. Még éppen időben elrugaszkodott és elkapta a létrát
Közben úgy megrúgta a halom dobozt, hogy a kartonok minden
irányban szétrepültek.
Most már a levegőben lógott, és fel kellett húzza magát Ehhez erő
kellett, de April kisportolt alkat volt. Különösebb erőfeszítés nélkül
sikerült elérnie a tűzlépcső legalsó fokát.
A többi már gyerekjáték volt. Gyorsan szaladt a következő létrához,
és elérte a második emeletet. Röviddel ezután az előtt az ablak előtt
állt, amely számítása szerint Halbrookék lakásához tartozott.
Óvatosan bekémlelt az ablakon. Ekkor alulról zajt hallott.
Észrevették.
Nem habozhatott tovább. Rögtön elszabadul itt a pokol.
Betörte az ablaküveget, de ennek a csörrenését elnyomta az utcáról
felhallatszó lárma. A nyíláson keresztül gyorsan bemászott, mitsem
törődve azzal, hogy közben összevissza vágta magát. Minden gondolata
Jo Walkerre összpontosult, akit meg kellett mentenie.
Pisztollyal a kezében közeledett a szobaajtóhoz, majd résnyire
kinyitotta. Attól amit látott, égnek állt a haja. Túl későn érkezett.
Csengettek.
Ezúttal Edith Halbrook nem ijedt meg. Már türelmetlenül várta a
látogatót. Ez csak a gyűlölt Jamie Chapman lehetett.
A kábítópisztolyt ismét a köténye alá rejtette. A másik fegyver ott
feküdt, ahol majd szüksége lesz rá. Már a hangtompítót is felszerelte.
A gyilkos az ajtóhoz ment, hogy kinyissa. Teljesen ura volt
önmagának, amikor riválisával szembekerült. Egyetlen arcrezdüléssel
sem árulta el valódi szándékait.
- Mistress Chapman? - kérdezte álszent hangon.
A gyászruhás nő bólintott, és tudni akarta, hogy mindez mit jelent.
Edith Halbrook leintette.
- Jöjjön be, kérem. Nem kell, hogy az egész ház hallja, amit el akarok
mondani Önnek.
 Jamie Chapman elhaladt a nő előtt, aki az özvegy háta mögött
előhúzta a fegyvert a köténye alól és meghúzta a ravaszt, miután
bezárta a bejárati ajtót.
Jamie Chapman túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy érezze a
szúrást. Tett még néhány lépést, mielőtt előrezuhant, és mozdulatlanul
fekve maradt.
- Jól van - sziszegte Edith Halbrook és belökte a nappali ajtaját.
Keresztülvonszolta Jamie-t a szobán, és lerakta a szomszédos
szobában, ahol a foglya feküdt.
Jo magához tért és villámló szemekkel nézett rá.
Az első pillanatban Edith megijedt, mert a férfi komoly
erőfeszítéseket tett, hogy kiszabadítsa magát. Felborított egy vázát,
amelynek cserepeit arra akarta Jo felhasználni, hogy átvágja vele a
kötelékeit. És egyébként is alapos tombolást vitt itt végig.
De nem sikerült kiszabadítania magát. Nem, ez alatt a rövid idő alatt,
amit a nő meghagyott neki.
- Türelem, türelem, szaglász! - mondta a nő gúnyosan. - Mindjárt
elérkezik a te nagy pillanatod.
Ledobta Jamie Chapmant a detektív mellé, és elővette a pisztolyt,
amit elérhető távolságra, az ajtó melletti alacsony asztalkára készített
ki.
Kintről izgatott hangok hallatszottak, de a nőt nem érdekelte, ami az
utcán történik. A lehető leggyorsabban el akart tűnni innen.
Jamie Chapman nem védekezett, amikor a nő kezébe nyomta a
pisztolyt. Nem is vette észre.
Jo Walker megpróbált egy guruló mozdulattal kikerülni a lövés
irányából, de Edith Halbrook kíméletlenül lenyomta a ravaszt. A
pisztoly csöve vagy fél yardnyira volt áldozatától. Kizárt volt, hogy
elhibázza.
Csodával határos módon a pisztoly nem sült el.
April Bondy a nőre vetette magát, de nem lőtt, mert Jo Walker ebben
a pillanatban végső erőfeszítéssel felágaskodott, és nekilódult Edith
Halbrooknak, aki hátratántorodott.
 A pisztoly a gyilkos nőnél volt. Most vadul tüzelt Jo Walkerre és April
Bondyra is, akiről nem tudta, honnan került elő ilyen hirtelen.
Mégiscsak fel kellett volna figyelnie az előbbi halk csörrenésre?
Habár a felügyelő úgy nézett ki, mint egy átkötözött csomag, teljesen
tehetetlen mégsem volt, pláne amikor Edith Halbrook további lövései
sem sültek el.
Szétnyitotta az öklét, mely a hátán volt összekötve. Néhány fényes
töltény esett ki belőle.
Edith Halbrook szeméről mintha hályog esett volna le. Jónak nem
sikerült ugyan megszabadulnia a kötelékeitől, de sikerült odatornáznia
magát a pisztolyhoz, kiszednie a töltényeket, és a fegyvert ismét a
helyére tennie. Ezután ismét felvette eredeti testhelyzetét. Alaposan
visszafizette a n őnek a trükköt.
De az még nem adta meg magát. Nem hagyhatja, hogy minden
fondorlata hiábavaló legyen. Nála volt még a kábítópisztoly. Ezzel a
szőke ellenfelét hamar kikapcsolhatja.
Villámgyorsan előrántotta a pisztolyát, s közben úgy helyezkedett,
hogy April Bondy ne lőhessen anélkül, hogy Jót ne veszélyeztetné.
De a magándetektív megmutatta, hogy veszélyes megfeledkezni róla,
amíg még életben van.
Jo a hátán feküdt, kissé fölemelkedett, és felhúzta megkötözött
lábait. A következő pillanatban hátravetette magát, és kinyújtotta
testét. Közben egy olyan fordulatot tett, hogy összekötött két lábával
Edith Halbrook jobb karjába talpalt. A kábítópisztoly elzúgott April
mellett, és a szoba egyik sarkába repült.
A gyilkos dühös üvöltéssel ugrott neki ellenfelének. April ellépett
előle és hátrafelé botladozott. Edith Halbrook elszáguldott mellette a
nappaliba. Odarohant a gyerekágyhoz és magához rántotta a
csecsemőt. Őrült arckifejezéssel a magasba lendítette a gyereket. April,
aki utánarohant, egy lépéssel elkésett.
De Jo Walkernek ebben a pillanatban sikerült magához horgásznia a
kábítópisztolyt Nem tudott jól célozni, mert a kezei össze voltak
kötözve a hátán. Ezért alacsonyra célzott, nehogy a csecsemőt találja el,
aki egy felnőttnek szánt dózist biztosan nem élt volna túl.
 Edith Halbrook felordított és a lábához kapott. Jesse-t egyszerűen
elejtette.
April azonnal ott termett, és felkapta a kicsit. Aztán megpróbálta a
kis bőgőmasinát megnyugtatni. Elég oka lesz még sírni élete során.
Anyja az elképzelhető legrosszabbat tette vele.
Edith Halbrook összeesett. Ő sem volt immunis a méregre, amelyet
saját pisztolyából lőttek ki rá.
Miközben April végre megszabadította Jót a kötelektől, néhány
rendőr lépett be az összetört ablakon keresztül. Mások a bejárati ajtót
törték be. Riasztották őket, hogy egy betörőt láttak behatolni a lakásba.
Jo megmutatta igazolványát, és eloszlatta a félreértést.
Tíz perccel később Jaime Chapman is magához tért. Nem tudta
felfogni mi történt vele.
Miután megtudta az igazságot, könnyekben tört ki. A kis Jesse ágya
fölé hajolt és úgy suttogta:
- David fia vagy, Jesse. Bármi is történik az anyáddal, én
gondoskodni fogok rólad.
 Szedte a Zrínyi Nyomda. 89.5129/66-02.
Felelős vezető; a Zrínyi Nyomda vezérigazgató-helyettese

ISBN 96302 6452 3

Kiadja: az AXON KFG

Felelős kiadó: az AXON KFG vezetője

Szikra Lapnyomda, Budapest

Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató