Giuditta Fabbro

Renáta W. Müller

BŰNÖS
Renáta W. Müller/Giuditta Fabbro: Bűnös
©Kovács Judit ©Renáta W. Müller
Szöveggondozás: Neyla Grey
Borítóterv: Halasi Miklós
Nyomdai munkák: Korrekt
©Szerkesztő – Tördelő – Korrektor:
Hubicsák Viktória Emília

Felelős kiadó: Gibicsár János

Bakháza, 2022.

ISBN: 978-615-6373-60-1
„Lehet, hogy a bosszú börtön,
de a saját börtönöm.”
 2016, Genova

A negyedrendű vádlott
A nő közel hajolt a tükörhöz, még egyszer ellenőrizte tökéletes sminkjét,
aztán felvette a pultról a tűzvörös rúzst, és utolsó simításként kihangsúlyozta
vele szépen ívelt száját. Kiegyenesedett, megigazította hosszú, vörös színű
parókáját, majd levette az akasztóról éj fekete ballonkabátját és belebújt.
Tűsarkúba bújtatott bal lábát feltette a székre, és a kést precíz mozdulatokkal
becsúsztatta a combharisnyája gumija alá. Elmosolyodott, ahogy a fegyver fém
markolata hidegen simult tűzforró bőréhez. Vetett még egy utolsó, kritikus
pillantást a tükörbe, eligazította bőr corsettje felső részét, majd összefűzte
magán a ballonkabát övét.
Amint kilépett a La Cabala klub öltözőjéből, beletlodott Anettbe, aki épp
akkor fejezte be a színpadon a saját rúdtáncát. A szőke hajú francia lány
ráfintorgott, és a szemöldökét felvonva kérdezte:
- Máris elmész? Pedig állítólag éjfélre érkezik egy amerikai csoport, tele
pénzes seggfejekkel. Alaposan megkopaszthatjuk őket - dörzsölte össze
jelentőségteljesen a hüvelyk- és mutatóujját.
Nóra nem kötötte a lány orrára, milyen kevéssé érdeklik a pénzes
amerikaiak, meg sem állt, menet közben válaszolt neki:
- Akkor sok sikert, szivi! Ma éjszaka randim van.
Rákacsintott a csodálkozó lányra, és határozott léptekkel kilibbent a
nightclub hátsó bejáratán. Leintette a kint várakozó taxik egyikét, beült, és
megadta a címet a sofőrnek:
- Vico della Croce Bianca.
A fáradt arcú olasz taxis némán bólintott, majd sebességbe kapcsolta a
váltót és elindult az ír pub irányába. Nóra örült, hogy a férfi nem
kezdeményezett beszélgetést, így nem volt szükség rá, hogy visszautasítsa.
Kényelmesen elhelyezkedett a hátsó ülésen, és miközben mereven bámult
kifelé az ablakon, gondolatai az előtte álló feladat körül forogtak. Nem volt
kimondottan ideges, de azért érezte, ahogy az adrenalin kellemesen szétárad a
vérében, minden egyes eltelt perccel, ami közelebb vitte a célhoz. Remélte,
hogy nem csúszik be váratlan gikszer a tervébe, melyet hosszú, álmatlan
éjszakái során számtalanszor végiggondolt. Hetek óta figyelte Claudio
Morettit, akit azon az éjjelen be akart cserkészni. A jóképű olasz ügyvéd
péntekenként rendszeresen betért ugyanebbe a felkapott bárba, és a pultnál
ülve sörözött zárásig. Nóra kifigyelte, hogy csupán két esetben volt hajlandó
elhagyni a törzshelyét; ha a mosdóba szólította a természet, vagy ha felkeltette
az érdeklődését egy fiatal nő. A férfi általában nem vitte túlzásba a romantikát;
alkalmi partnerét legtöbbször a parkolóban álló kocsijába vitte ki egy menetre.
Nóra gondosan ügyelt az inkognitójára. Mindig sportos öltözékben, smink
nélkül, baseballsapkával a fején jelent meg a kocsmában. Még egy kamu
szemüveget is felvett, és így húzta meg magát az egyik sarki asztalnál.
Szándékosan öltözött fiúsán, nehogy a férfi még azelőtt kiszúrja ót, hogy
pontos tervet készíthetett volna az olasz becserkészésére. Heteken keresztül
követte a férfit, mint az árnyék, hogy kiszimatolja a szokásait. Addig ragadt rá
és figyelte tisztes távolságból, míg már kívülről ismerte a napi programjait.
Tudta, meddig dolgozott, mikor járt konditerembe, mikor kártyázott a
haverokkal, hová járt bevásárolni. Azt is hamar sikerült kiderítenie, hogy nincs
felesége, de még állandó barátnője sem, viszont imádta az alkalmi szexet. Nóra
tudta, hogy olyankor kell megkörnyékeznie, amikor a fickó egyedül van, így
esett a választása a Vico della Croce Bianca utcai ír kocsmára.
Merengéséből a taxis rekedt hangja szakította ki.
- Hányas szám, kisasszony? - érdeklődött kedvetlenül.
- Álljon meg ott! - mutatott rá a legelső háztömbre a nő.
Szándékosan nem a pub előtt akart kiszállni, nehogy később a taxi alapján
beazonosíthassák. Kifizette a fuvart, majd elindult egy közeli kapualj felé,
mintha csak hazamenne. Amint azonban a taxi elfordult a következő
kereszteződésnél, Nóra az órájára pillantott, és megszaporázta a lépteit a pub
irányába. Tudta, ha késve ér oda, akkor az olasz nagy eséllyel már valaki másra
vetett szemet, márpedig ó azon az éjszakán csakis magának akarta a férfit.
A bejárat előtt megállt egy pillanatra, vett pár mély lélegzetet, hogy
csillapodjon a zihálása, majd felszegett fejjel belépett az ajtón. A tekintetével
azonnal Morettit kereste, aki most is szokásos helyén, a pultnál ült. Nóra arcán
halvány mosoly futott át. Eddig stimmelt a terve. Claudio, mintha megérezte
volna, hogy őt nézik, hirtelen felé fordult, ám Nóra gyorsan elkapta a
tekintetét. Miközben elindult a bárpult irányába, lassú, szándékosan kihívó
mozdulattal oldotta ki a ballonkabátja övét, megvillantva meztelen vállát.
Tekintetét végigfuttatta a pub vendégein, mintha keresne valakit. Szeme épp
csak egy pillanatig időzött az áldozatán, majd továbbvándorolt a többiekre. De
már ennyi is elég volt neki ahhoz, hogy megbizonyosodjon róla, jó úton halad:
az olasz kinézte őt magának. Miközben kecsesen felült a férfi balján lévő üres
székre, a szoknyája combközépig felcsúszott. Nem szerette volna, ha a
combfixébe bújtatott kése idejekorán elárulja, így ballonkabátját az ölébe
helyezte. Nem nézett rá, mégis magán érezte a fickó éhesen vizslató tekintetét.
Kezével érzékien végigsimított a nyakán, le egészen a corsettjéig, és kissé
behajolva odaszólt a pultosnak:
~ Egy pohár pezsgőt kérek.
A pincérnek egy pillanatra megakadt rajta a szeme, aztán némán bólintott és
elfordult, hogy kitöltse az italt.
Nóra a szeme sarkából óvatos pillantást vetett a jobbján ülő férfira és
megelégedéssel vette tudomásul, hogy az máris kéjes tekintettel méregeti. A nő
a könyökével megtámaszkodott a bárszék karfáján, és félig hátrafordulva
végignézett a vendégeken, mintha keresne valakit. A mozdulat, bár
természetesnek tűnt, korántsem volt az: alkalmat akart adni Claudiónak, hogy
az alaposan végigmustrálhassa. Nóra tökéletesen tisztában volt a testi
adottságaival, nem kevésbé a férfiak kéjvágyával, és a kettőt szakértő módon
kombinálta a munkája során, ahogy most is. A hatás nem maradt el.
- Vársz valakit? - szólította meg hirtelen Claudio.
- Tessék? - kapta oda a fejét meglepetést színlelve.
- Keresel valakit?
Nóra kesernyésen elmosolyodott.
- Ennyire látszik?
- Akár abba is hagyhatod. Megtaláltál - villantotta rá tökéletes mosolyát a
férfi, amitől általában a karjába olvadtak a nők.
Úristen, ez az átlátszó, lapos duma tényleg működni szokott? - futott át a nő
agyán a megvető gondolat, de visszanyelte a torkában feltörő undort. Az évek
során olyan tökélyre fejlesztette, miként rejtse el az érzelmeit a kuncsaftok elől,
hogy a férfinak most sem tűnt fel semmi abból, ami benne zajlott.
Megeresztett egy drámai sóhajt, és elhúzott szájjal felelte:
 - Randim lett volna, de úgy látszik, felültetett.
Visszafordult a pulthoz, kecsesen felvette az elé helyezett pezsgőspoharat és
kortyolt belőle. Claudio úgy bámulta, hogy közben a szeme sem rebbent. A
tekintetét egy pillanatra sem szakította el azoktól a csodálatos, tűzvörös
ajkaktól. A nő látta, hogy nagyokat nyel, és biztosra vette, hogy mocskos
gondolatok peregnek az agyában közben. Gondolta, rájátszik még egy kicsit,
hadd szoruljon a hurok feszesebbre a rohadék nyaka körül. Ahogy elvette a
szájától a poharat, nyelve hegyével buján lenyalta az alsó ajkán maradt
pezsgőcseppeket.
- Micsoda egy este! Ezt még megiszom, és hazamegyek - mondta maga elé
lemondóan, de a szavait a mellette ülő férfinak célozta.
- Ugyan már! Ne siess annyira! - húzódott közelebb hozzá Claudio. Nóra
felé fordult, és felvont szemöldökkel várta a folytatást. - A világ legnagyobb
marhája, aki veszni hagy egy randit egy ilyen gyönyörű nővel - csúsztatta az
ujjait a nő kézfejére.
Az érintéstől Nórát kirázta a hideg. Szíve szerint ott helyben előkapta volna
a kést, hogy elmetssze a pasas torkát, de nem tehette meg. Nem pusztán azért,
mert a tanúk előtt elkövetett gyilkosság miatt egy-kettőre a sitten találta volna
magát, de ez így túlságosan gyors és egyszerű lett volna. Claudiónak tudnia
kellett, miért ítéltetett halálra, és hogy ki az, aki a pokolra küldi. Belső undorral
hagyta, hogy a férfi ujjai végigsimítsanak puha bőrén, és útra keljenek felfelé a
karján.
- Milyen kedves bók! Megtudhatom, kitől kaptam? - erőltetett mosolyt az
arcára.
- Elnézést a faragatlanságomért. Claudio Moretti vagyok - nyújtotta a kezét
a nő felé.
- Nicole.
- Nicole...? - húzta fel a szemöldökét a férfi, jelezve, hogy a teljes nevére
kíváncsi.
- Csak Nicole.
Gunyoros mosoly jelent meg az arcán.
-Ja, értem. Mennyi?
Nóra elkerekedett szemmel nézett rá.
- Mi mennyi?
- A tarifa.
- Minek nézel engem? - színlelt felháborodást.
 - Ha egy olyan attraktív nőnek, mint te, nincs vezetékneve - kacsintott
cinkosan -, akkor általában órabérben dolgozik.
- Csak mert nem kötöm a teljes nevemet az orrodra, nem jelenti azt, hogy
kurva vagyok - vágta oda a nő. - Alig egy perce, hogy találkoztunk, nem
kívánhatod, hogy kitálaljam előtted az önéletrajzomat.
- Pedig hidd el, szívesen kifürkészném a titkaidat - nevetett fel Claudio.
- Mi vagy te? Pszichológus?
- Ügyvéd.
Nórának felcsillant a szeme, ügyesen színlelte az érdeklődést.
- Ez esetben - mosolyodott el - Turchettí. Nicole Turchettí vagyok.
- Örülök a találkozásnak - mérte végig Claudio új fent buja tekintettel.
Hamarosan nem fogsz úgy örülni, te mocsok - gondolta magában a nő, de
hangosan ezt mondta:
- Bocs’ az előbbiért - vonta meg a vállát. - Kicsit feszült vagyok a bunkó
miatt, aki felültetett. Meghívsz egy italra a megismerkedésünk örömére?
- Pezsgő?
- Tökéletes - suttogta, beharapta az alsó ajkát, és elégedetten nyugtázta a
Claudio torkából feltörő kéjes morgást.
- Most vagy itt először? - érdeklődött, miközben odaintette a pincért.
- Igen - hazudta Nóra. - A srác ajánlotta, hogy itt találkozzunk - grimaszolt.
- Lúzer. Ha engem kérdezel, jobban jártál így, hogy nem jött el - futtatta
végig újra a tekintetét a nő testén.
- Azt én is remélem - mosolygott rá kacéran Nóra.
- Nem látszol tipikusan olasz nőnek - jegyezte meg Claudio.
- Talán mert csak az apám olasz, anyám német származású - hazudta
gondolkodás nélkül.
- Akkor innen az a szexi kis akcentusod.
- Meglehet. Gyerekként nem itt nevelkedtem. - Elvette az elé rakott
pezsgőspoharat, és a férfi felé emelte. - A megismerkedésünkre!
- Az előttünk álló éjszakára! - koccintotta a poharához az övét Claudio.
- Egy felejthetetlen éjszakára! - ismételte meg Nóra, végig a férfi szemébe
nézve.
Szívből gyűlölte ezt az embert, és igencsak össze kellett kapnia magát ahhoz,
hogy képes legyen semmitmondó dolgokról társalogni vele. Tisztában volt
vele, hogy a férfi szeme előtt csupán egy cél lebeg: minél gyorsabban meg
akarja dönteni a kocsija hátsó ülésén. Ő is csak egy dolgot akart tőle, bár annak
nem volt köze a szexhez.
Állát kecsesen a tenyerén nyugtatta, és érdeklődőn a férfira pislogott.
- Mesélj kicsit a munkádról! - nógatta.
Épp eleget tudott Moretti korrupt tevékenységéről ahhoz, hogy hányingere
legyen tőle, de úgy gondolta, hasznos, ha beszélteti. Miután a pasi az előbb
prostinak nézte, nem akarta túl könnyen adni magát. Megkockáztathatta volna,
hogy egyszerűen csak mond egy összeget és egyből kimegy vele a parkolóba,
de az rizikós lett volna. Mi van, ha a férfi nem akar fizetni a szexért, és inkább
lepattintja őt? A bár parkolója egyébként sem volt alkalmas arra, amit ő
tervezett kettejük számára. Rá kellett vennie, hogy hajlandó legyen elmenni
vele egy eldugott helyre, ilyesmit meg egy kurvával biztosan nem tenne meg.
Hadd higgye csak a rohadék, hogy egy aranyásóval van dolga, aki megpróbálja
megfogni magának a pénzes ügyvédet.
Mikor a férfi végzett a pezsgőjével, ő maga rendelte meg a következő kört.
Ezúttal azonban erős whiskyt kért a számára és hagyta, hadd fényezze magát
és az üzleti sikereit. Mikorra a pasas pohara másodszorra is kiürült, Nórának
fogytán volt a türelme, szerette volna rövidre zárni a beszélgetést. Nagyokat
pislogott a férfira, és legörbülő szájjal mondta:
- Nahát! Az én életem egy dögunalom a tiedhez képest. Erről jut eszembe,
jobb is, ha megyek, mert holnap korán kell kelnem.
Kedvetlenül az órájára nézett és szenvedőn felsóhajtott. Jobb lábát
kinyújtotta a bárszéken, alapos rálátást engedve a férfinak a combjára.
Tudatában volt annak, hogy giccsesen túljátssza a szerepét, de úgy tűnt, ennek
az ügyvédnek pont az ilyen olcsó ribanc stílus a gyengéje.
- Ne siess úgy! - kapott a karja után Claudio.
Megvagy! - mosolyodon el magában Nóra, és lelépett a székről. Fejét
csábítóan a férfi felé fordította, és könnyelmű stílusban folytatta:
- Tényleg mennem kéne, hacsak... nincs jobb javaslatod - nézett végig
kacéran a férfin, és ezzel riszálva elindult a kijárat felé.
Claudiónak nem kellett kétszer mondani: ledobta az esti fogyasztásuk árát a
pultra, és már indult is a nő után.
Az ajtón kilépve elkapta Nóra könyökét.
- Ott parkolok - mutatott balra.
- Én viszont erre lakom - intett jobbra a nő. - Nincs messze, sétáljunk egyet
- mondta, közben belekarolt a férfiba, és mielőtt az ellenkezhetett volna,
magával húzta az utca túloldalára.
Némán sétáltak egy ideig, majd Nóra - kissé irányt váltva - elindult felfelé a
sötét „domboldalon.
- Hova viszel? - érdeklődött gyanakodva az ügyvéd. - Csak nem azt akarod
mondani, hogy az erdőben laksz?
- Nem is haza akarok menni - kacsintott rá kacéran, és ujjai leheletfinoman
érintették a férfi ágyékát. - Tudok egy jó kis helyet, ahol kettesben lehetünk.
Claudio felnyögött, és nem ellenkezett tovább. Mikor elég messze jártak a
domboldalon, távol az éjszakai élet zajától, a nő váratlanul letért a
sétálóösvényről, maga után vonva Morettit a meredek falat övező fákhoz.
- Nem veszélyes ez? - pillantott le a magasból az alattuk futó vasúti sínekre
Claudio.
Cipője talpa alatt megcsikordultak a kavicsok, és pufogva zúdultak le a
mélybe. Nóra fején átfutott a gondolat, hogy csak egy kicsit kéne meglöknie, és
a férfi máris tehetetlenül zuhanna a magasból a sínekre, de elvetette az ötletet.
Bár a véletlen remek alkalmat nyújtott neki, hogy könnyedén végezzen vele, ő
ragaszkodott a saját tervéhez. Előrenyúlt, és megragadva a férfi ingét csábítóan
maga felé húzta.
- Az egész élet maga a veszedelem, nem így gondolod, édes?
Claudio közel lépett hozzá, keze a derekára csúszott, csípőjét a nő hasához
szorította.
- Fura egy csaj vagy - bazsalygott rá, ujjai közben már a nő mellét
tapogatták. - Miért pont ide akartál jönni?
- Hisz’ innen olyan csodálatos a kilátás! - mutatott el a velük szemben
elterülő tengerre Nóra.
- Faszomat érdekli pont most a rohadt kilátás - jegyezte meg Claudio
nyersen.
Nekiszorította a fa törzsének, előrehajolt, és vadul a nyakát kezdte
szívogatni. Nóra lehunyta a szemét. Összeszorított szájjal tűrte, hogy a férfi
végignyálazza a bőrét és egyre lejjebb csókolgassa. Közben egy dolog járt a
fejében: nemsokára vége. Végez vele, letörli a Föld színéről ezt a rohadékot,
ugyanúgy, ahogy el fogja intézni a bűntársait is. Bal kezét lassan a combfixbe
bújtatott késére csúsztatta, másik kezével Moretti farkát izgatta, hogy ezzel
elterelje a figyelmét. Erezte, ahogy az ujjai alatt a férfi nemi szerve gyorsan
megkeményedik. Claudio erősebben nyomta csípőjét a nő kezébe, közben a
száját kéjes morgás hagyta el. Amikor az ajka megindult Nóra szája felé, a nő
tudta, hogy cselekednie kell. Sok mindent el tudott viselni, de megcsókolni
képtelen lett volna a férfit. Óvatosan előhúzta a combfixé-ből a kést, és erősen
rámarkolt. Az éjszaka csendjébe váratlanul belehasított egy vonat távoli
sípszója. A nő a hang irányába fordította a fejét. Ahogy meglátta a sötét vasúti
sínen kanyargó vonat közeledő lámpáit, arca gúnyos mosolyra húzódott. A
véletlen ma éjjel a cinkosa.
- Claudio Moretti, a vád ön ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel
elkövetett emberölés bűntette Pataky Eszter ellen - mondta komoly hangon,
majd erőteljesen felfelé rántotta a kezét. A kés mélyen belehasított a férfi
gyomrába. Claudio felüvöltött a fájdalomtól, és hátratántorodva egyik kezét a
vérző sebre tapasztotta. Elszörnyedve, kimeredő szemmel bámult a nőre, mint
aki képtelen elhinni, hogy mindez vele történik. - Az ítélet: bűnös - tette hozzá
Nóra, és egy erőteljes mozdulattal mellkason taszította a döbbent Morettit. Az
néma sikolyra nyitotta a száját és egyensúlyát vesztve, tehetetlenül zuhant le a
sziklafalról, egyenesen a vasúti sínre. Nóra előrelépett és lenézett a mélybe,
ahol néhány másodperc múlva átsuhant a gyorsvonat. Hallani vélte, ahogy a
testet maga alá gyűri és szét-trancsírozza a szerelvény, majd fülsiketítőén éles
hang hallatszott, amikor a vonat vész fékezett.
A nő szíve vadul vert a mellkasában, az adrenalin száguldott az ereiben,
ahogy mélyeket lélegezve kapkodta a levegőt. Megtámaszkodott a fa törzsében,
másik kezét a mellkasára szorította, és tudatosan próbált lenyugodni. Ahogy az
izgalom fokozatosan csendesedett benne, hosszú idő óta először szállta meg
újra egyfajta belső nyugalom. Vetett még egy pillantást lefelé, a sínekhez, és
megvetően suttogta maga elé:
- Még most is örülsz a találkozásnak, te mocsadék?
Tudta, hogy nem maradhat azon a helyen sokáig, gyorsan el kellett tűnnie a
helyszínről. Kését a ruhája belsejébe törölte, majd óvatosan visszacsúsztatta a
combfixébe. Felnézett a csillagokkal tarkított éjszakai égre és félhangosan
súgta: - Jöhet a következő!
 2010, Budapest

Eszter
A lány az igazgatói iroda előtti székek egyikén kuporgott, tekintete
zaklatottan járt ide-oda a nővére és a kövér negyedikes között. Már vagy 15
perce rostokoltak a folyosón, hogy behívják őket fenyítésre. Eszter arra
gondolt, hogy ha a várakoztatás egyfajta pszicho-játék Nyerges igazgató
részéről, hogy kicsinálja az idegeiket, nála tökéletesen működött a dolog. A
gyomra diónyi méretűre zsugorodott, és mostanra véresre harapdálta a szája
szélét. Nem mert egyenesen a nagydarab fiú szemébe nézni, de szempillája alól
érzékelte, hogy az gyűlölködve bámulja őt és a nővérét. Nem ez volt az első
eset, hogy Békési Milán belekötött Eszterbe, de ez volt a legelső alkalom, hogy
vérző orral és sajgó golyókkal végezte. A fiú és a bandája, ha olyanjuk volt,
előszeretettel zaklatták az iskolatársaikat, Eszter pedig vastagkeretes
szemüvegével és vöröses hajával ideális célpontnak bizonyult. Általában
megpróbálta meghúzni magát a szünetekben és elkerülni a konfliktust, de ez
nem mindig sikerült. Az évek során megszámlálhatatlan uzsonnája, füzete, és
három szemüvege bánta a zaklatásokat. A mai napon Milánnak az a fergeteges
ötlete támadt, hogy kiveri a kezéből az uzsonnáját és alaposan meg is tapossa a
szendvicset, majd megpróbálja azt megetetni a lánnyal. Valamivel azonban
nem számolt, és ez lett a veszte. Amikor Nóra, Eszter két évvel idősebb
nővére megjelent a színen és villámgyors mozdulattal képen törölte a
keményborítású világatlasszal, csillagokat látott. A fájdalomtól és a
meglepetéstől térdre esve törölgette vérző orrát. Ám mielőtt a haverjai a
segítségére siethettek volna, Nóra egy hatékony rúgást vitt be a lábai közé,
amivel rövidre zárta a csúfos konfliktust. A negyedikes mélák nem rohant
volna az ügyeletes tanárhoz segítségért, túlságosan kínos volt számára, hogy
így elbánt vele egy csaj, de szerencsétlenségére a kémiatanár kiszúrta a
csetepatét... és most itt ültek mind a hárman az igazgatói előtt.
 Eszter nem maga miatt rettegett a következményektől, hanem a nővérét,
Nórát féltette. Az osztályfőnöke már a múltkori összetűzés után is fegyelmivel
riogatta és levelet írt a szüleiknek. Aztán amikor két hete cigizésen kapták a
tornaterem mögött, egyenesen kirúgással fenyegették meg.
Nóra magasról tojt az iskolára, pedig a jegyei nem voltak rosszak. Eszter
meg volt győződve róla, hogy ha fordítana némi időt a tanulásra, simán lehetne
akár kitűnő is. A nővére viszont szívesebben töltötte az idejét a téren a deszkás
haverjaival, vagy ha nem ott, akkor a jazztánc órákon. Eszter imádta a
testvérét, egyfajta szupernő volt a számára, de fel nem foghatta, hogy veheti
Nóra ennyire félvállról a jövőjét. Az apjuk - Nóra nevelőapja - folyton azt
hajtogatta, hogy kapja össze magát a középiskolában, mert a táncból nem lehet
megélni. Maximum rúd-táncos kurva lehet belőle, tette még hozzá röhögve, és
ilyenkor felettébb buja pillantásokkal méregette nevelt lányát.
A nővére - ahelyett, hogy meghúzta volna magát - most is kihívóan nézett
szembe a negyedikes fiúval. Sem a megbánásnak, sem pedig a félelemnek nem
mutatta a legkisebb jelét sem. Hiába, őt egészen más fából faragták, mint
Esztert. Valójában féltestvérek voltak, az anyjuk Nóra édesapjának a halála
után újra férjhez ment Eszter apjához. A 16 éves fruska gyakran álmodozott
róla, bárcsak ő is olyan magas lenne, és hasonlóan sportos fizikummal
rendelkezne, mint a nővére. Ő maga alacsony volt, törékeny megjelenésű, és
mit meg nem adott volna a testvére gyönyörű fekete hajáért a maga vörös
lobonca helyett. Csak a szemük volt hasonló, mert mindketten anyjuk zöld
szemszínét örökölték. Nóra nagyon mutatós volt már kislánynak is, de 18 éves
korára igazi szexbomba vált belőle - ezzel a húga ugyanúgy tisztában volt, mint
az emberek a környezetükben. Eszter csodálata a tesója iránt mégsem váltott át
soha gyűlölködő irigységbe, és ez talán annak volt köszönhető, hogy Nóra
nemigen foglalkozott a külsejével. Fiúsán öltözködött, sportosan rövidre
vágatta a haját, és nem érdekelték a csajos dolgok. A jazztáncot kivéve mindig
fiús hobbijai voltak.
A nővérek túlságosan egymásra voltak utalva ahhoz, hogy marakodjanak.
Alkoholista anyjukra már rég nem számíthattak, megkeseredett, cinikus apjuk
pedig leginkább pofonokon és durva káromkodásokon keresztül kommunikált
velük. Amikor Nóra is otthon volt, az apa általában rajta töltötte ki a dühét, így
a két évvel fiatalabb Eszter kimaradt a tűzvonalból. Ezért is aggódott annyira,
mi lesz, ha a nővére újabb megrovást kap, netalántán ki is rúgják a suliból, pont
most, az érettségi előtt. A nővére mindig, minden helyzetben megvédte őt;
olyan volt, mint egy macska, amelyik folyton talpra esik. Eszter mégis féltette,
hogy egyszer túl messzire megy. A legutóbbi otthoni dulakodás közben az
apjuk megfenyegette, hogy még egy balhé az iskolában, és végleg kiteszi a
szűrét. Eszter rettegett attól, hogy ez bekövetkezik, mert kirázta a hideg a
gondolatra, hogy egyedül maradjon otthon labilis szüleikkel. De nem csupán
magát féltette. Teljes szívvel kívánta, hogy Nóra leérettségizzen, és felvegyék a
táncművészeti főiskolára. Hitt benne, hogy a testvérére siker vár táncosként -
talán jobban kívánta a fényes jövőt és a karriert a nővérének, mint az saját
magának.
Gondolataiból Nóra provokatív szavai ragadták ki:
- Mit bámulsz, háj fej? Nem volt elég az előbb? Végleg búcsút akarsz inteni a
megmaradt mogyoróidnak?
Eszter oldalba lökte a nővérét és suttogva rászólt:
- Hagyd már! Ne cukkold, mert még a végén...
Ekkor nyílt az igazgatói iroda ajtaja, és egy érdes hang recsegett végig a
folyosón:
- Pataky lányok, Békési, befelé!
Nóra szemforgatva állt fel a helyéről és indult a nyitott ajtó felé, Eszter a
nyakát behúzva követte. Békési Milán a lába közét szorongatva, fájdalomtól
eltorzult arccal tápászkodott fel, és óvatos léptekkel, aprókat lélegezve követte
a lányokat.
 Nóra
A lány hazaérve egyenesen a szobájába ment; nem volt kíváncsi
alkoholmámorban úszó anyjára és nem akarta látni nevelőapja kéjsóvár
tekintetét sem, ahogy nyálcsorgatva őt méregeti. Tudta, hogy az igazgató
felhívta telefonon a szüleit az iskolai verekedés miatt, és lélekben már készült a
kitörő szarviharra.
Lehajította a táskáját a sarokba és levetette magát az ágyra. Homlokát
masszírozva bámulta a plafont; nagyon bántották a történtek. Nem mintha őt
magát különösképp megviselte volna, hogy újra az igazgatóiban kötött ki, de
ez alkalommal a húga is csúnyán belekeveredett a balhéba. Szidta magát, amiért
nem volt annyi esze, hogy elküldje Esztert a folyosóról, mielőtt tökön rúgta azt
a mélák negyedikest. O már hozzászokott az intésekhez, az ilyesmi simán
lepergett róla, de Eszter, aki eddig még azt sem tudta, merre van az igazgató
irodája, nagyon a szívére vette a dolgot.
Gondolataiból a telefonja csipogása zökkentette ki. Előhúzta a farmerja
hátsó zsebéből, és látta, hogy az egyik deszkás haverja írt.
„Mi volt a dirinél?”
„Csak a szokásos” - pötyögte be a választ.
„Dögunalom. Elugrunk a kocsmába?”
„Most nem érek rá. ”
„Partigyilkos. Ha meggondolod magad, a szokásos helyen lesnünk” - jött a felelet.
Nóra ledobta a telefonját maga mellé, feltápászkodott és az ajtóhoz ment.
Kinyitotta és erősen fülelt egy ideig, de minden csendes volt. Anyja a
szobájában aludt vagy a tévét nézte, ahogy ilyenkor szokta. Eszternek aznap
későig voltak órái, a nevelőapja pedig még nem jött haza. Kisietett a
fürdőszobába, ledobta magáról a ruháit és vizet engedett a kádba. Mélyet
sóhajtva csúszott be a habok közé. Lehunyta a szemét, csapongó gondolatai a
gyerekkorába vitték vissza. Erősen próbált visszaemlékezni, mikor volt olyan
korszak a családjuk életében, amikor még minden rendben volt. Volt egyáltalán
ilyen? Nóra pár hónapos volt csupán, amikor az édesapja váratlanul meghalt,
így nem is voltak emlékei róla. Anyja cuccai között talált néhány régi képet
eldugva egy magas, fekete hajú, elbűvölő mosolyú férfiról, aki annyira
hasonlított rá, hogy egyből tudta, ez csak a vér szerinti apja lehet. Az egyik
képen a szülei őt tartották a karjukban mosolyogva, mint egy igazi, tökéletes
kis család. A többi fotón viszont az apja tánc közben volt lekapva. Az elegáns
tartás, a csodásán kidolgozott izmok mind arról tanúskodtak, hogy a férfi profi
versenytáncos volt. Nóra eleinte még próbált információkat kihúzni az
anyjából elhunyt édesapjáról, de a téma hamar tabu lett a családjukban.
Nevelőapja rühellte, ha a lány vér szerinti apja szóba került otthon, s később
egyenesen megtiltotta, hogy beszéljenek róla. Nórának eszében sem volt
feleslegesen hergelni az egyébként is agresszív férfit, így nem is hozta fel a
dolgot többször. A könyvtár archív részlegében kutakodva, régi újságcikkekből
rakta össze úgy, ahogy a sztorit. Az édesapja és a táncos kollégái éppen egy
vidéki rendezvényről autóztak hazafelé éjszaka, amikor a vezető elaludt a
volánnál. A szokásos szomorú történet: az autópályán átszakították a
szalagkorlátot, párat bukfencezett a kocsi a bozótosban, mielőtt nekicsapódott
egy fának. Az öt utas közül hárman a helyszínen meghaltak - többek között
Nóra apja is. Es ekkor lett vége az idillnek. Édesanyja nem volt képes
feldolgozni a történteket, s hogy tompítsa a fájdalmát, elkezdett keményen
inni. Nóra még túl kicsi volt ahhoz, hogy ezekből bármire is emlékezzen, de a
későbbi veszekedéseik során a nevelőapja gyakran a fejéhez vágta, hogy ha
akkoriban ő nem szedi össze az anyját a kocsmában, akkor már mindketten
éhen döglöttek volna. Nóra meg volt győződve róla, hogy az anyja akkor is
csontrészeg lehetett, amikor hozzáment a seggfej Patakyhoz. Nem tudta
elképzelni, mi egyéb vehet rá egy nőt, hogy egy olyan durva és bunkó férfihoz
kösse az életét, mint ő. Az egyeden jó dolog, ami a kapcsolatukból született, az
Eszter volt, Nóra két évvel fiatalabb húga. Bár a lány sokszor még abban is
kételkedett, hogy Eszter valóban Pataky György lánya. Húga kedves és
simulékony természete annyira elütött a férfi durva habitusától, hogy nehéz
volt hinnie benne: ugyanazokon a géneken osztoznak.
Az egyetlen dolog, amiben az anyja valaha is keresztülvitte az akaratát a
nevelőapjával szemben, az a tánc volt. Meghalt férje emlékére beíratta idősebb
lányát egy tánciskolába, és ezért az egy tettéért Nóra örökké hálás volt neki. A
tánc volt az egyetlen, ami jobb kedvre derítette, és ami sokszor átsegítette a
mélypontokon. Patakyt persze dühítette, hogy ilyen semmirekellőségekre
szórják a pénzt, és folyton kigúnyolta a táncszenvedélye miatt. Azt hangoztatta,
hogy legjobb esetben is csak rúdon pörgő táncos kurva lehet belőle, profi
művész sosem, és közben kéjsóvár tekintettel méregette.
Nóra ajtócsapódásra és dühödt üvöltés hangjára tért magához a
merengéséből. Nem volt kétséges, hogy hazaért a nevelőapja, és ráadásul
nagyon pipa. Vett egy mély lélegzetet és lecsúszott a víz alá, hogy legalább egy
időre kizárja a veszekedés zajait, aztán hirtelen rettenetes gondolat villant az
agyába, és prüszkölve felbukott a víz alól. Levegő után kapkodva törölgette az
arcát és idegesen pillantott az ajtó felé. A franc essen bele, hogy lehetett
annyira hülye, hogy elfelejtette kulcsra zárni a fürdőszoba ajtaját? Felugrott, és
amilyen gyorsan csak tudott, megpróbált kiszállni a kádból, de már elkésett.
Hallotta a folyosón dübörgő lépteket, és mielőtt odaért volna az ajtóhoz, a
kilincs máris lenyomódott. Arra még épp volt ideje, hogy visszahuppanjon a
kádba, és a melle elé húzza a fehér habot.
Pataky már akkor az igazgató aznapi telefonhívásáról üvöltözött, amikor
belépett a fürdőszobába. Nyilván nem számolt azzal, hogy a lányt meztelenül,
a kádban ülve találja, és a látványra belé is szorult a szó. Szétterpesztett
lábakkal megállt, és hosszú másodpercekig legeltette a szemét a fiatal lányon.
Nóra tudta, hogy csapdában van, és bármennyire is reszketett belül, minden
tőle telhetőt megtett, hogy ne Játszódjon rajta a félelem. Összes megvetését
belesűrítette a hangjába:
- Tűnj el innen!
A férfi gúnyosan felnevetett.
- Ne játszd itt az eszed, mint valami kényes dáma. Te hagytad nyitva az ajtót,
nem?
Ezzel hátrafordult, és elfordította a kulcsot a zárban. Nóra nagyot nyelt;
most eszmélt csak rá, mekkora slamasztikában van. Eddig mindig sikerült
elhárítani a nevelőapja gusztustalan közeledéseit, mert magabiztosnak és
elszántnak mutatta magát, most azonban teljesen kiszolgáltatott helyzetbe
került. Meztelen volt, összezárva ezzel az erőszakos kéjenccel, és semmiféle
fegyverként használható tárgy nem volt a közelében. Szeme kétségbeesetten
pásztázta a helyiséget, de a szappannal csak nem vághatta fejbe a férfit.
Hallgatott, és ugrásra készen várta, hogy mit lép a másik.
A férfi gúnyosan vigyorogva bökött felé:
- Nagy bajban vagy kicsikém, ugye tudod? Megint felhívtak az iskolából,
hogy kiverted a balhét. Az igazgató már a múltkori húzásodnál is azt mondta,
hogy kiteszi a szűröd. - Nóra nem válaszolt; jól tudta, hogy úgysem lenne
semmi értelme azt bizonygatni, hogy csak a húgát védte. A férfit ez nem
érdekelte. Élvezte, ha kínozhatja, és az erejét fitogtathatja előtte. Folyamatosan
Nóra dekoltázsát fixírozta, keze közben az ágyékára csúszott. A lányt egy
hajszál választotta el attól, hogy öklendezni kezdjen.
- Emlékszel, hogy mit mondtam a legutóbbi balhéd után? - kérdezte Pataky
kihívóan. Nóra bólintott, és szorosabbra fűzte össze maga előtt a karját. - Mi
van, nem tudsz beszélni? - förmedt rá a férfi.
- Azt mondtad, hogy még egy ilyen, és ki kell költöznöm - válaszolta
óvatosan, s szeme ide-oda cikázott valami fegyver után kutatva.
- Azt mondtam, hogy repülsz innen a picsába, te kis ribanc - röhögött fel a
másik.
Közelebb lépett a kádhoz, keze a sliccéről a gombjára csúszott, és kioldotta
azt. Nóra megkövültén nézte: most már kétsége sem volt afelől, mit forgat a
fejében Pataky. A férfi félrebiccentette a fejét, aljas vigyor ült ki a képére.
- De hogy lásd, velem lehet egyezkedni, hajlandó vagyok megtárgyalni az
ügyet. - Még egyet lépett előre, már ott állt alig fél méterre a kádtól. Nóra arca
egy vonalba került a férfi ágyékával, amikor az lehúzta a sliccén a cipzárt. - Ha
jó kislány leszel, maradhatsz a családi fészekben, és elsikálom az igazgatóval a
zűrt is, amit okoztál. Na, mit szólsz?
A lány felnézett rá - alaposan hátra kellett biccentenie a fejét ahhoz, hogy a
fölé tornyosuló férfi szemébe nézhessen. Azt akarta, hogy a nevelőapja lássa a
halálos elszántságot a szemeiben. Pataky sokkal erősebb volt nála; ha beveti a
testi fölényét vele szemben, nem tud védekezni ellene. Okosnak kellett lennie,
és főleg semmilyen körülmények között nem volt szabad félelmet és
gyengeséget mutatnia. Ez volt az egyetlen esélye. Minden akaraterejét
összeszedte, és jéghideg, komoly hangon szólalt meg:
- Ha a kibaszott farkad a számnak még csak a közelébe is dugod, az istenre
esküszöm, hogy elbúcsúzhatsz tőle. - A férfi megdermedt, összehúzta a
szemét, mint aki a lehetőségeit méregeti. - Nem viccelek - folytatta a lány
rezzenéstelen arccal, végig a nevelőapja szemébe nézve. - Ha csak
megpróbálod, az életemre mondom, hogy a földről kell összeszedned a
dákódat és örökre elbúcsúzhatsz tőle.
Kérdőn felvonta a szemöldökét, mint aki a másik döntésére vár, és a válasz
hamar meg is érkezett. Nincs az a férfi, aki önszántából dugná legbecsesebb
testrészét a guillotine alá, és Pataky sem kockáztatott. Látván az elszánt
villogást a lány szemében, nem kételkedett benne, hogy az őrült szuka képes
lenne beváltani a fenyegetését. Átkozódva felhúzta a cipzárját és hátralépett.
Mielőtt kilépett volna az ajtón, még visszafordult, és gyűlölködve vetette oda a
lánynak:
- Estére eltűnsz a házból, világos? Ha még egyszer meglátlak itt, nem csak te
fogod keservesen megbánni. Meg vagyok értve? - szűrte a szavakat a fogai
között.
Nóra bólintott. Tökéletesen értette, hogy mire gondol: az anyját és a húgát
büntetné, ha nem engedelmeskedne.
Miután a férfi becsapta maga mögött az ajtót, gyorsan kiugrott a kádból és
ráfordította a kulcsot. Kihúzta a dugót, és remegő ujjakkal megengedte a
zuhanyt. Aláállt, és arcát a vízsugár felé fordítva sírt. Néhány percet
engedélyezett magának a gyengeségre, aztán hidegre állította a csapot,
befejezte a zuhanyzást, megtörölközött és felöltözött. Néhány cuccot bedobált
a sulis hátizsákjába, majd írt egy üzenetet a deszkás haverjának.
„Szunyálhatok ma éjjel nálatok?”
„Persze. Gond van?”
„Kell egy hely, ahol meghúzhatom magam ezután. Ötlet?”
„Kitalálunk, valamit, nyugi. A szokott helyen várunk. ”
Nóra a vállára felkapta táskáját és az ajtóhoz ment. Résnyire megnyitotta,
kilesett rajta, de senkit nem látott a folyosón. Semmi kedve nem volt egy újabb
összetűzéshez a nevelőapjával. Halkan, lábujjhegyen közelített a kijárathoz,
aztán ahogy megfogta a kilincset, szeme megakadt nevelőapja kabátján, ami a
fogason lógott. Óvatosan körbepillantott, de a folyosó még mindig üres volt.
Villámgyors mozdulatokkal átkutatta a kabát zsebeit, míg végre az egyikben
talált pár darab tízezrest, amit gyorsan zsebre is vágott, majd sebesen elhagyta
a házat.
Futva tette meg az utat a kertkapuig, és amikor végre kilépett az utcára,
zaklatottan mély levegőt vett. Vegyes érzések kavarogtak benne. Fogalma sem
volt róla, mihez kezdjen, és bizonytalansággal töltötte el az ismeretlen jövő.
Másfelől viszont felszabadító volt a szabadság érzése, hisz’ az élet Patakyéknál
sosem volt egy habostorta. Most, hogy eljött, legalább nem függött senkitől, és
nem kellett folyton a háta mögé néznie, hogy a perverz nevelőapja mikor kezd
el részegen erőszakoskodni vele. Biztos volt benne, hogy a fürdőszobai jelenet
után a dolgok csak még jobban eldurvultak volna. Nem mintha az öreg sok
választást engedett volna neki, mert miután visszautasította a gusztustalan
ajánlatát, úgy dobta ki a saját otthonából, mint macskát szarni. A legjobban
viszont amiatt aggódott, hogy a húgát egyedül kellett hagynia egy ilyen
családban. De mit tehetett volna? Hisz’ még azt sem tudta, hol fogja tölteni a
következő éjszakát, csak nem hurcolhatta magával a kiskorú testvérét
keresztül-kasul a városon! Nóra sok mindent feltételezett Patakyról, de volt egy
határ, amit még az ő képzelete sem tudott átlépni. Eszter a férfi vér szerinti
lánya volt. Hiába tartotta egy jellemtelen szemétládának, azt, hogy
fajtalankodni próbáljon a saját gyerekével, még belőle sem tudta kinézni.
Szívből remélte, hogy nem téved.
Még egy utolsó, szomorkás pillantást vetett a házra, majd gyors léptekkel
elindult, hogy találkozzon a haverjaival.
A kocsmába belépve azonnal a fiúkat kezdte keresni, akik valóban a
megszokott asztaluknál ültek. Mindegyikük előtt egy söröspohár volt, és
vidáman beszélgettek. Nóra az asztalhoz sétált, és leült az üresen álló székre.
- Csá! Mi a pálya? - üdvözölte az egyik deszkás srác.
- Semmi jó - húzta el a száját a lány. Elvette az elé rakott sörösüveget és
kortyolt belőle párat. - Kellene valami hely, ahol héderelni tudok egy ideig.
- Már megbeszéltük a fiúkkal, hogy egy-egy hetet kihúzhatsz nálunk, utána
meg majd csak lesz valami.
- Az jó - bólintott a lány, szorongása azonban nem csökkent.
Jó esetben pár hetet kihúz a srácoknál, de mi lesz utána? Az ó
jóindulatuknak is van határa, a szüléikéről nem is beszélve. Csak nem
vándorolhat örökké lakásról lakásra, mint egy hajléktalan! Albérletet nem vehet
ki, amíg nincs állandó munkája, de az iskola miatt csak alkalmi melóra van
ideje. Ha pedig most kimarad a suliból, onnan már egyenes a lejtő lefelé.
Ugyan milyen jól fizető munkát vállalhatna mindenféle végzettség nélkül?
Sötét gondolatai teljesen lekötötték, nem volt kedve bekapcsolódni a fiúk
beszélgetésébe. Gondterhelten nézett szét a helyiségben, amikor a szeme
megakadt egy férfin. A pasas egyenesen a pulthoz ment és lepacsizott a
mixerrel. Rendelt, és míg az itala készült, megfordult és körülnézett. A
lányokon hosszabban időzött a szeme, de Nórát szinte észre sem vette. Mivel
fiúkkal ült együtt, és a rövid haja mellé srácosan volt felöltözve, a tekintete
érdektelenül átfutott rajta.
Miután a pultos elé tette az italt, a fickó a nadrágja zsebéből előhúzott egy
vastag kötegnyi pénzt, kivett belőle egyet, és ledobta a pohara mellé. Intéssel
jelezte, hogy nem kér vissza. A lány tágra nyílt szemmel bámulta, ahogy a férfi
a nagy csomó pénzt visszagyömöszöli a farmerjába. Nóra még soha életében
nem látott ennyi lóvét egyszerre. Úgy saccolta, több százezer, de ha
húszezresek voltak, akár még millió is lehetett.
Két felvarrt hajú, miniruhás nő lépett oda a férfihoz. Az egyik a vállára, a
másik a mellkasára csúsztatta a kezét.
Nóra gúnyos mosolyra húzta a száját. Nem tartotta sokra az ilyen aranyásó
műnőket, akik azonnal rárepülnek egy faszira, akinél pénzt szimatolnak. Persze
a pasas elég feltűnően kipakolta, amije volt, nem is próbálta elrejteni a kisebb
vagyont, ami nála lapult. Lazán odaintett a pincérnek, és kért egy kört a
csajoknak is.
- Nóra - szólította meg Robi, és elhúzta a szeme előtt a kezét.
- Igen? - kapta oda meglepetten a fejét.
- Mi van veled? Mintha itt sem lennél.
- Csak elgondolkodtam.
- Nyugi, ne parázz! Mondom, hogy szunyálhatsz nálunk.
- Nem az a gond, csak... ki az a fickó ott? - intett a fejével a pult irányba.
- Gőzöm sincs - grimaszolt Robi.
- Hogy deríthetnénk ki?
- Mi a frásznak? Fel akarod szedni? - röhögött fel.
- Szar ügy, Nórika, de nem vagy az esete - vette át a szót Lali, és a bár felé
intett. - A faszi inkább a műszempillás, dupla D kosaras, szőke libákra bukik.
- Ki mondta, hogy össze akarok jönni vele?
- Hát akkor? - érdeklődött Botond.
- A pali durván tele van lével és érdekelne, hogy honnan van neki.
- Az spéciéi engem is érdekelne - csillant fel Robi szeme.
- Fix, hogy drogdíler vagy strici - okoskodott Lali. - Jobb, ha nem
baszakodtok vele.
- Beszari - lökte vállon Robi, és felállt a helyéről. - Mibe, hogy egy percen
belül megszerzem az infót?
Mielőtt a haverjai lebeszélhették volna, már el is indult a bárpult felé. Kért
még négy sört, közben váltott pár szót a mixerrel. A pénzes fickó közben a két
szöszi derekára tette a kezét és együtt távoztak a kocsmából. Nóra addig
követte őket a tekintetével, míg el nem hagyták a helyiséget.
Robi lecsapta a söröket az asztalra és ledobta magát a székére.
- Na, idehallgassatok, kispajtások! Kiderítettem mindent. Vagyis majdnem
mindent - helyesbített. - Az igazi nevét a pultos sem tudja, de mindenki csak
Kutyának hívja a fazont. Lányokat futtat, és itthoni meg külföldi bárokba
közvetít ki táncoscsajokat.
- Nem megmondtam? - vonta meg a vállát Lali.
- És ezzel ennyi dohányt lehet keresni? - csodálkozott el Nóra.
- Mi van, csak nem téged is érdekel a táncos munka? - vigyorodott el
Botond viccelődve.
- Ugyan már! Megőrültél? - lökte oldalba Nóra nevetve, de a gondolat
befészkelte magát az agyába.
Sosem vallotta volna be a srácoknak, de fejben már tovább kombinálta a
dolgot. Nem volt lakása, és azon a pár tízezresen kívül, amit Patakytól lopott,
nem volt pénze sem. Sürgősen munkára volt szüksége, és a tánc volt az
egyeden dolog, amihez profi módon értett.
Felnézett és észrevette, hogy a fiúk összeráncolt homlokkal merednek rá.
Mosolyra húzta a száját, és széttárt karokkal kérdezte:
- Na és, kinél húzhatom meg magam ma este?
*
Nóra egy hét elteltével Robiéktól átköltözött Botondékhoz. A fiú szülei, bár
nyíltan nem ellenkeztek, nem is nézték túl jó szemmel a dolgot. Nóra
igyekezett meghúzni magát a fiú szobájában egy matracon, és gyakorlatilag
csak aludni járt oda. A zuhanyozást is inkább az iskolában intézte. Jól tudta,
hogy ez így nem mehet sokáig, és mihamarabb megoldást kell találnia.
Sürgősen pénzt kellett szereznie, de az iskola mellett csak időnként tudott
pincérként dolgozni. Eddig az alkalmi munkából összeszedett pénzét a
tánciskolái tandíjra fordította, de ezek után ez sem működött tovább. Sajgó
szívvel bár, de kénytelen volt lemondani a táncról, és a pénzt kajára fordítani.
Iskola után gondterhelten sétálgatott a városban, sorra vette a lehetőségeit,
de nem találta a megoldást. Végül lógó fejjel, csüggedten tért be a
törzshelyükre. Leült a pulthoz, és kikérte a legolcsóbb sört a kínálatból. Épp
csak belekortyolt, amikor észrevette a bárpult másik oldalánál a múltkori
pasast, akiről most már tudta, hogy Kutyának nevezik. A férfi most is
ugyanolyan bőkezűen dobálózott a pénzzel, mint azon az estén, mikor először
felfigyelt rá.
Nóra meredten bámulta a pulton heverő ötezrest, a szeme sem rebbent
közben. Mit nem adott volna most ötezer forintért! - futott át az agyán a
kesernyés gondolat. Kortyolt párat az olcsó söréből, majd gondolt egy
merészet és odasétált a férfihoz.
- Helló! Úgy hallottam, hozzád kell fordulni, ha munkát keresek.
Kutya csak egy pillantást vetett rá, majd unottan így felelt:
- Fiúk jelenleg nem kellenek.
- Az fasza, mert én lány vagyok - vágta rá magabiztosan, és lekapta kötött
sapkáját.
Kutya most már teljes testével felé fordult, és összeráncolt szemöldökkel
alaposan végigmérte.
- Nincs munka - vakkantotta barátságtalanul, és újra elfordult.
- Külföldi meló is érdekelne.
A férfi mélyet sóhajtott, mint akinek fogytán van a türelme.
- Ide figyelj, kislány! A színpadra igazi hús-vér szexbombák kellenek, akik
egy pillantásukkal kivarázsolják a vendégek zsebéből a suskát. - Gúnyosan
elhúzta a száját, ahogy újból végigmérte Nórát. Az arcán kicsit tovább időzött
a tekintete, de aztán csak legyintett. - Néztél tükörbe mostanában? Úgy nézel
ki, mint egy deszkás srác a térről. A kuncsaftjaimnak nem ettől indul be a
fantáziája. Legalábbis nem mindegyiknek - tette még hozzá az orra alatt.
Nóra tudta, hogy mi a gond. A zsebes, bő nadrágja, a tornacsuka, a kötött
sapka a fején és a rövidre vágott haja mind szándékosan fiús külsőt
kölcsönöztek neki. Nem ment el az esze, hogy nőies öltözködéssel és az
idomai kihangsúlyozásával még jobban felhívja magára a nevelőapja
érdeklődését. Bár már nem lakott otthon, ettől függetlenül szerette a laza,
kényelmes cuccokat. Eddig nem sokat adott az öltözködésre, és ez most a
hátrányára vált. Na, nem mintha lett volna pénze drága, dizájnerruhákra. Ha
keresett is valamennyit, azt mind a táncra és az ahhoz szükséges dolgokra
fordította.
- Adj egy esélyt!
- Mire? - röhögött fel a férfi.
- Hadd táncoljak neked!
- Te? - vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve.
- Nem fogod megbánni. Esküszöm. A táncművészetire felvételizek -
füllentette a lány.
- Azzal szart sem érsz a színpadon - ingatta a fejét a férfi, de láthatóan jól
szórakozott rajta.
 - Jó vagyok. Hadd bizonyítsam be! Több pénzt fogok keresni, mint
bármelyik lány, aki neked dolgozik.
Kutya hosszan gondolkodott, közben alaposan megnézte a lány arcát,
alakját, de látszott a vonásain, hogy egyáltalán nincs meggyőzve.
- Na, ide figyelj, kölyök! Holnap ilyenkor idejössz, és megmutatod, mit
tudsz. Aztán elgondolkodom a dolgon.
- Kösz! - suttogta a lány boldogan.
- De valami normális cuccban, világos? - bökött az áliával megvetően Nóra
felé. - Ha még mindig úgy nézel ki, mint egy kifutófiú, jobb, ha otthon
maradsz. Meg vagyok értve?
- Aha. Minden világos.
- De most tipli van - intett a fejével.
Nórának nem kellett kétszer mondani: gyorsan elhúzta a csíkot és
letelepedett az egyik sarki asztal mellett. Azért messziről továbbra is Kutyát
figyelte, aki egy idő után leszólított egy nagyon dekoratív lányt, és beszédbe
elegyedett vele.
Nóra megitta a sörét, aztán összeszámolta a megmaradt pénzt a zsebében.
Nem volt sok, de úgy gondolta, muszáj kockáztatnia. Ez a befektetése végre a
kiutat jelentheti a kátyúból, amiben már jó ideje benne volt. Összekapta magát,
és sóhajtva elindult valami feltűnő és kurvás cuccot venni. Tudta, egyetlen
esélye van, hogy meggyőzze azt a stricit a tehetségéről.
*

Nóra másnap a megbeszéltek szerint megjelent a törzshelyükön. Szűk felső

volt rajta, ami szépen kidomborította formás melleit. Rövidnadrágot viselt
tűsarkú szandállal, ami kiemelte kerek fenekét. Rövidre nyírt haját gondosan
beszárította, az arcát pedig kisminkelte. A szemeit feketével húzta ki, telt ajkait
pedig vörös rúzzsal hangsúlyozta. Alig ismert magára, amikor belenézett a
tükörbe, de úgy volt vele, ha ez kell ahhoz, hogy megkapja a melót, rajta nem
fog múlni.
Belépve a kocsmába körbenézett, majd mikor a pultnál megpillantotta
Kutyát, határozott léptekkel elindult felé. Megállt a háta mögött, aztán
megköszörülte a torkát és megkocogtatta a pasas vállát. Kutya hátrafordult, és
összeráncolt szemöldökkel mérte végig a lányt.
- Mit akarsz? - vakkantotta oda.
- Itt vagyok - mutatott magára Nóra.
 -És?
- Ahogy megbeszéltük tegnap, nem emlékszel?
Kutya szemei összeszűkültek, miközben végigmustrálta a lányt. A
hitetlenkedés és a csodálkozás tisztán kiült az arcára.
- Te vagy a kifutófiú?
- Lány - nyomta meg a szót Nóra.
- Hú, baszki, hol rejtegetted ezeket idáig? - mutatott a lány melleire leesett
állal.
Nóra a szemét forgatta, csípőjét kitolta egyik oldalra, és a fejét
félrebiccentve kérdezte:
- Akkor most dumálunk a melóról vagy mi lesz?
- Dumálunk, csak előtte még legeltetem egy kicsit a szememet.
- Ezek szerint átmentem a vizsgán?
- Első körben igen, de kíváncsi vagyok, mire vagy képes a rúddal a
kezedben.
Nóra gyanakodva nézett körül.
- A rúddal?
- Gyere velem! - intett a fejével az ajtó irányába, és megindult kifelé.
Nóra némán követte Kutyát egészen a bejárat előtt parkoló BMW-ig, de ott
bizonytalanul megállt. Egyáltalán nem volt beszari alkat, de most mégis
megszólalt a fejében a riasztó. Kutya egy fejjel magasabb volt nála, és vagy 60
kilóval nehezebb. Nem volt biztos benne, jó ötlet-e beszállni ezzel az idegen
férfival a kocsiba. Kutya megállt az első ajtónál, és széttárt karokkal kérdezte:
- Most meg mi van?
- Semmi - vonta meg a vállát a lány.
- Meggondoltad magad?
- Dehogy - nyelt nagyot, és kihúzta magát. Nem volt más választása, ha
pénzhez akart jutni.
- Akkor pattanj be! Ne húzd az időt, mert az marha drága!
Nóra szó nélkül az ajtóhoz lépett és beült.
- Mesélj magadról! - szólalt meg váratlanul Kutya.
Nóra megvonta a vállát.
- Nincs mit mondanom.
- Mi a gáz veled?
- Velem nincs semmi gáz.
- Mindenkivel van, aki az éjszakában dolgozik.
 - Velem nincs.
- Ne szédíts! Csak a defektesek kezdenek ilyesmibe - jegyezte meg Kutya. -
Mindegyik lány múltjában van valami, ami miatt nálam landolnak.
- Hát, akkor én vagyok a kivétel - hazudta rezzenéstelen arccal.
A férfi csikorgó kerekekkel húzódott le a kocsival a padka mellé.
- Ennyi volt a kirándulás - intett a fejével az ajtó felé. - Kifelé!
- Miért? - fordult felé döbbenten a lány.
- Húzz el a picsába a kocsimból!
- Te most szívatsz engem? - kiáltotta dühösen.
- Tűnj el! Kamuzós kurvákat nem alkalmazok.
- Nem hazudok.
- Miért akarsz táncolni? - tette fel a kérdést újra.
- Mert... kell a pénz - vágta rá némi habozás után Nóra.
- Mire?
- Hogy el tudjam tartani magam.
- Anyagosokat sem alkalmazok. Nekem megbízható ember kell.
- Nem tolok semmit, esküszöm - felelte őszintén a lány.
- A szüléiddel mi van?
- Apám rég meghalt, anyám alkoholista, a nevelőapám meg kirúgott
otthonról, mert nem szoptam le.
Kutya hallgatott egy ideig, elhúzta a száját és vigyorogva megjegyezte:
- Szóval nincs semmi gáz, mi?
- Velem nincs is, a családom egy katasztrófa.
Kutya horkantva felröhögött, kirakta balra az irányjelzőt és elindult.
- Hol melózol most? - érdeklődött tovább.
- Itt-ott. Pincérkedem esténként egy csehóban. Nem nagy szám.
- És napközben?
- Még tanulok.
A férfi összeráncolt homlokkal meredt rá.
- Hány éves vagy?
- Nyugi, nagykorú vagyok.
- Ne baszakodj velem! Kölykökkel nem foglalkozom.
- Mit akarsz, a születési anyakönyvi kivonatomat?
- Egy személyi is elég.
- Cseszd meg! - morgolódott.
 Megemelkedett, hogy előhúzza a nadrágja zsebéből az igazolványát, és a
férfi elé tartotta. Kutya kikapta az ujjai közül és alaposan megvizsgálta, majd
visszadobta a lány ölébe. Igaz, még csak pár hete töltötte a 18-at, de akkor is
nagykorúnak számított.
- Hol laksz most?
- Haveroknál húzom meg magamat pár hétig, utána viszont nem tudom,
hova megyek.
- Van pár lakásom, ahol a lányokat elszállásolom. Talán akad egy szabad
szoba az egyikben... de le kell dolgoznod az árát. Ez itt nem a Vöröskereszt,
kis-anyám.
- Rendben - vágta rá Nóra.
Bármi jobb volt, mint Botond szobájában egy matracon aludni, és nap mint
nap elviselni a szülei rosszalló tekintetét. Ha pedig elkezdene hajnalban
hazajárogatni a melóból, úgyis kérdezősködnének, amire meg nem tudna
válaszolni.
- Gondolom, táncosruhád sincs - zavarta meg a gondolatait a férfi.
- Miért, így nem vagyok jó? - mutatott végig magán.
- Na, ne szórakozz! - röhögött fel. - Majd szerzek neked valamit a lányoktól,
később meg veszel magadnak.
Nóra némán bólintott, Kutya közben behajtott egy mellékutcába és
leparkolt egy vörösre mázolt falú épület előtt. Ahogy ránézett a nightclub
feliratra, a gyomra görcsbe ugrott. Eddig csak a pénz járt az eszében, de most,
hogy az egész kezdett véresen komolyra fordulni, megszállta a félelem.
Kutya kinyitotta neki az ajtót és intett, hogy lépjen be.
- Tízezret kapsz egy éjszakára. A bugyipénz fele a tiéd, az ital után jutalék
jár. Minél drágább piát fizettetsz egy madárral, annál több pénzt kaszálsz.
Világos?
- Igen - bólintott Nóra, közben a tekintete bejárta a helyiséget.
- A mai lesz a próbanapod. Most megmutathatod, hogy tudsz is valamit,
nem csak a szád járt tegnap.
- Nem fogsz csalódni bennem.
- Ha mégis, holnap már nem kell jönnöd - felelte, majd megállt az egyik ajtó
előtt.
Belépett az öltözőbe és rámutatott egy asztalra.
- Ez lesz a helyed. Kira! - kiáltott oda az egyik lánynak. - Adj neki valami
ruhát!
 - Ajándékba? - húzta el a száját a szöszi.
- Kölcsönbe. A nap végén majd kifizeti neked - válaszolta Kutya, aztán újra
Nórához fordult. - Nyitáskor a többi lánnyal együtt felmész a színpadra
táncolni. Addig maradsz fent, míg a DJ nem szólít, akkor odamész a
vendégekhez. Leülsz valaki mellé, szóba elegyedsz vele, és meghívatod magad
egy italra. Ha elzavar, eljössz, és próbálkozol egy másiknál. Minden világos?
- Igen, csak...
- Csak mi? - nézett rá kérdőn.
- Azt hittem, diszkóban kell táncolni.
- Én meg azt hittem, hogy pénzt akarsz keresni.
- Igen, de... - suttogta.
- Átvihetlek egy diszkóba. Hetente kétszer van meló, pénteken és
szombaton. Ötezer egy este, nincs bugyipénz, sem italpénz. Félóránként
váltjátok egymást a színpadon 11-től hajnali 4-ig. Szóval mi legyen? - húzta fel
kérdőn a szemöldökét. - Odamész, vagy itt maradsz?
Nóra lehunyta a szemét, vett egy mély levegőt, majd határozottan azt
válaszolta:
- Maradok.
*

Nóra már második hete melózott minden második éjszaka a bárban, amikor
egyik szombat reggel Kutya felkereste az albérletében. A lány gyanakodva
mérte végig, amikor a férfi meghívta a közeli kávézóba, de nem ellenkezett.
- Minden rendben? - kérdezte a fickó, miután rendeltek és magukra
maradtak.
- Aha - felelte óvatosan.
Biztosra vette, hogy a strici akar tőle valamit, nem szórakozásból kávézgat
vele.
- A suskával elégedett vagy?
- Nem panaszkodom - vonta meg a vállát a lány. - Lehetne több is, de annál
azért jobb, mint amit pincérkedéssel szedtem össze.
- Többet szeretnél? - dörzsölte össze a hüvelykés a mutatóujját.
- Miért, tudsz jobban fizető melót?
- Tudnék éppen - biccentett, és kortyolt egyet a csészéből.
- Hány faszt kell leszopni egy este a több pénzért? - vágta ki Nóra, mire
Kutya majdnem visszaköpte a kávéját.
 - Jó mocskos szád lett két hét alatt.
- Nem vagyok hülye, oké? Én is tudom, hogy a szexben több a pénz, mint a
táncban.
- Ha elég ügyes vagy, akkor el sem jutsz odáig.
Nóra hitetlenkedve felnevetett.
- A szexig?
- Most akkor mondjam, vagy nem érdekel a dolog? - kérdezte morogva.
- Hallgatlak.
- A szitu a következő - hajolt közelebb a lányhoz, és halkan belekezdett: -
Átviszlek a Blue Ocean klubba, kapsz szép új ruhákat, amiket ráérsz majd
utólag kifizetni. Itt is ugyanazt kell csinálnod, mint az Edisonban, csak tánc
nélkül. Odamész a vendéghez, leülsz, eldumálgattok, ahogy azt kell.
Meghívatod magad pár italra, majd megkérded, van-e kedve felmenni veled az
emeletre.
- Várjunk! Nem arról volt szó, hogy nem kell dugni velük?
Kutya fáradtan felnyögött.
- Be bírod fogni, míg végigmondom, vagy hívjak ide valaki mást?
- Befogtam - dünnyögte a lány.
- A pultossal össze fogtok dolgozni. Te elvonod a pacák figyelmét, és míg ti
cseverésztek egymással, ő szépen az italba adagolja a Ginát. Amikor hatni
kezd, felviszed az emeletre, és mire a szobába értek, az ipse azt sem fogja
tudni, hogy van egyáltalán farka, nem hogy használni tudná. Szépen lefekteted
az ágyra, levetkőzteted, és a pénztárcájából kiveszel hatvanezret. Vársz egy
negyedórát, majd lemész a bárba, odacsúsztatsz egy tízest a pultosnak, a többit
elrakod. A fele pénz a tied, a fele az enyém, vagyis minden csóka után
huszonötezret kaszálsz.
Nóra hosszan hallgatott, míg magában átgondolta a hallottakat.
- Van kérdés? - sürgette Kutya.
- Miért pont hatvanezer? Mi van, ha nincs is nála annyi? Vagy ha a
többszöröse van nála?
- Akármennyi is van nála, csak hatvanat hozhatsz el.
- De miért?
- Mert a klubban ennyi a lányok tarifája félórára szobával. Ha magához tér
az emberünk, azt fogja hinni, hogy alaposan berúgott és kettyintett hozzá egy
jót, az eszébe sem jut, hogy kirabolták. Ha viszont megszabadítod az összes
pénzétől, akkor könnyen meglehet, hogy szól a zsaruknak.
 - Értem. De mi van, ha nincs nála annyi pénz?
- Ezeknél mindig van - legyintette a férfi. - Nem hülyék, hogy kártyát
használjanak, aminek nyoma marad... pont egy ilyen helyen.
Nóra hallgatott egy ideig, mielőtt megkérdezte:
- És miért nem hagyhatom ott egyből?
- Ha fent maradsz negyedórát, senkinek nem tűnik fel, hogy nem volt szex.
Egyébként gyanús lenne.
- Mi van, ha közben felébred?
- Nem fog. A pultos gyerek tudja, mennyit kell cseppentenie ahhoz, hogy a
kuncsaft 2-3 órára kezesbáránnyá változzon, de ne legyen maradandó nyoma a
kalandnak. Mit gondolsz, miért nem bízom a csajokra a porciózást? - kérdezte
a szemét forgatva. - Még pont az hiányozna, hogy túladagoljátok nekem a
vendégeket, aztán nyakamra másznak a zsernyákok, a klubot meg bezáratják.
Nóra nyelt egy nagyot; nem igazán tetszett neki ez az egész. Épp hogy
hozzászokott a bárban való munkához és azzal nyugtatta magát, hogy annak
legalább van némi köze a tánchoz. Ez viszont szimplán csak a lehúzásról szólt,
annak is a rizikós fajtájáról.
- Gondolj bele! - győzködte Kutya. - Ha ügyesen csinálod, egy este akár két-
három vendéget is felvihetsz. Könnyű pénz.
A lány a szája szélét rágcsálta, míg gondolkodott. Bár nem ez volt álmai
munkája, de a pénzre iszonyú nagy szüksége volt. Egy hét alatt megkereshetné
az egyhavi albérletre valót, és talán még a tánciskolára is összespórolhatna
valamennyit. Mióta a nevelőapja kirúgta otthonról, nem tudta többé fizetni a
tandíjat. Ráadásul a suli mellett nagyon fárasztó volt az egész éjszakás meló. Az
utóbbi hetekben egyre gyakrabban aludt el az órákon, amit a tanárok nem
néztek jó szemmel.
- Hogy tudok jelezni, ha baj van?
- Mi baj lenne? - mordult fel Kutya. - Az ipse alszik, te elveszed a pénzt,
tizenöt perc után lesétálsz a bárba.
Nóra hallgatott; nem tudta, mit csináljon. A pénz kecsegtette, de a módszer
nem volt az ínyére.
- Na, mi lesz? - siettette Kutya. - Nincs időm a szarakodásra. Ha nem
érdekel a meló, szólok másnak. A csajok sorban állnak egy ilyen lehetőségért.
- Rendben. Megteszem - bólintott rá. - Mikor kell kezdenem?
- Ma este - vágta rá a férfi. - Épp ezért ne húzd az időt, dobd be a kávét és
indulás vásárolni!
 A férfi egy méregdrága, exkluzív divatüzlethez vitte. Mielőtt beléptek volna,
Nóra megtorpant a bejárat előtt és szájtátva bámult befelé a kirakaton.
- Elment az eszed? Láttad az árakat? Én ezt nem tudom kifizetni.
- Most én fizetek, és majd levonjuk a gázsidból. Ha ügyes vagy, pár este alatt
megkeresed az árát, a többi meg már tiszta haszon.
- Én ennyit nem adok egy ruháért - rázta meg a fejét a lány.
Kutya dühösen fordult felé.
- Mégis mit gondoltál, hova megyünk, a turkálóba?
- Nem, de azért ez...
- A Blue Ocean klub vendégköre nem a prolikból áll, szivi. Ezek igényes
faszik, érted? Ha lepukkant prostikra vágynának, akkor felszednék őket az
autópálya mellett. Senki nem fog elmenni veled, ha szakadt göncökben jelensz
meg.
- Oké, oké - emelte fel a kezét a lány megadóan.
Belátta, hogy a férfinak nagy gyakorlata van az ilyesmiben, nem érdemes
vitatkoznia vele.
Kutya semmit sem bízott a véletlenre. O maga választott ruhát Nórának, és
csak azt volt hajlandó megvenni neki, ami úgy állt a lányon, ahogy ó elképzelte.
Három estélyit kapott, három különböző színben. A lány látta, hogy a strici
egy vagyont fizetett ki a pénztárnál, de megpróbálta úgy felfogni a dolgot,
mint egy hasznos befektetést, amely rövid időn belül meg fog térülni. A
következő állomásuk a cipőbolt volt, ahol kapott két pár szandált és egy drága
bőr ridikült.

Pár órája volt csak a készülődésre, mielőtt Kutya megjelent a ház előtt a
BMW-vel. A lány a vadiúj fehér ruhájában libbent ki a kapun, és behuppant a
férfi mellé a bőrülésbe. Némán tették meg az utat a klubig. Nóra túlzottan
ideges volt a beszélgetéshez, a férfinak pedig láthatólag nem volt
mondanivalója.
Mikor megérkeztek, Kutya elkapta az alkarját, mielőtt kiszállhatott volna, és
maga felé fordította.
- Észnél légy! Nincs külön piálás, maximum egy pohár kezdésnek. Aztán
csak ásványvizet kapsz, egész addig, míg meg nem hívnak valamire,
megértetted? - Nóra bólintott. - Ha mindent úgy csinálsz, ahogy megdumáltuk,
nem lesz baj. - Figyelmeztetőn felemelte az ujját, közben jéghideg tekintettel
nézett a lány arcába. - De ha mégis elbaszod és lebuksz, az a te sarad. Ha
bevisznek a zsaruk, rám ne számíts! Onnantól kezdve mi nem ismerjük
egymást. Világos?
- Mint a Nap - suttogta Nóra reszketeg hangon.
- Mozgás! - intett a fejével a bejárat felé a férfi.
Nóra remegő lábakkal botorkált be az épületbe, közel volt az ájuláshoz.
Soha nem félt még így életében. Vetett egy bizonytalan pillantást a bárpultosra,
és helyet foglalt az egyik széken.
- Jó estét, kisasszony! - köszöntötte a pincér. - Mit adhatok?
- Egy pohár pezsgőt - válaszolta némi habozás után.
A fiatal férfi kitöltötte, majd miközben lerakta elé, rákacsintott:
- Erre a ház vendége.
- Tessék? - nézett rá értetlenül.
- Egy kis folyékony bátorság. Üdvözlet Kutyától.
- Kösz - suttogta Nóra, és idegesen körülnézett.
Tényleg jóval színvonalasabb hely volt, mint az Edison, ahol eddig táncolt.
A bútorok, az ízléses dekoráció, a halk zene és az egymástól diszkréten
elszeparált bokszok tökéletesen kielégítették egy elit klub követelményeit. Rajta
kívül csak néhány lány volt jelen - mindannyian az övéhez hasonlóan drága
estélyi ruhákban.
Nóra épp azon filózott, hogy vajon ők is Kutyának dolgoznak-e, amikor a
pultos letette elé az italját.
- Egészségedre! - kacsintott rá. - Egyébként Eriknek hívnak. Nekem adod le
a lét, ha végeztél fent.
Nóra megeresztett egy feszült mosolyt, és remegő kézzel nyúlt a gyöngyöző
italért. Szíve szerint egyszerre ledobta volna, de mivel Kutya kikötötte, hogy
csak egy pohárral ihat, így igyekezett beosztani.
Miközben kortyolgatott, megfordult a bárszékkel és körülnézett a
helyiségben. A lányok mind egy-egy vendéggel beszélgettek a bokszokban,
majd az egyikük felállt, és a lépcső irányába indult egy öltönyös vendéggel.
Nórának nem volt kétsége afelől, hogy hova mennek. Visszafordult a pulthoz,
majd odaintett Eriknek.
- Itt minden lány Kutyához tartozik?
- Nem mind. - Erik a pultra könyökölt, és közelebb hajolva csendesen
megszólalt: - A legtöbbjük egyébként is hivatásos.
A lány ebből megértette, hogy az ott dolgozók tényleg pénzért szexeinek az
emeleten. Undor kerítette hatalmába; nem tudta eldönteni, melyik a rosszabb.
A durva rablás, amit ő szándékozik elkövetni, vagy az, amit a prostik
művelnek. Hányinger fogta el az egész helytől, mert kezdett ráeszmélni, hogy ő
ezt nem képes csinálni. Volt már ezelőtt is része rizikós dolgokban, de az, hogy
bedrogozzon és kiraboljon embereket, egy egészen más ligába tartozott. Azt
meg, hogy pénzért szexeljen velük, még kevésbé vette volna be a gyomra. El
akart tűnni onnan minél előbb. Egy szuszra kiitta az italát, leugrott a
bárszékről, de ahogy figyelmetlenül megfordult, épp nekiszaladt egy elhaladó
idős úrnak.
- Elnézést! - habogta zavartan.
A férfi elkapta a karját, nehogy hátraessen, és mély, doromboló hangon
megszólította:
- Hova ilyen sietősen, drága? - A szemeit alaposan végigfuttatta Nóra alakján
- nyilván őt is az itt dolgozó prostik egyikének nézte. - Hadd hívjam meg egy
italra, ha már ilyen sorsszerűén egymásba botlottunk.
- Én... én épp el akartam...
- A mosdó arra van, hölgyem - szólt oda a lánynak Erik, jelentőségteljesen
felvonva a szemöldökét.
- Menjen csak nyugodtan, én itt megvárom - mutatott rá az egyik székre az
idős úr.
Nóra némán bólintott, majd zavart tekintetét a pultosra kapta. Erik egy
hosszú pillantással jelezte neki, hogy legyen észnél, és csinálja végig az estét a
terv szerint.
- Egy perc és jövök - erőltetett mosolyt az arcára, és elsietett a mosdó
irányába.
Bent nekidőlt az ajtónak, és mélyeket lélegezve próbált lenyugodni. Mikor
némiképp csillapodott szapora szívverése, odasétált a mosdókagylóhoz és
kinyitotta a vízcsapot. A hideg vizet végigfolyatta mindkét csuklóján. Vizes
tenyerét a tarkójára szorította, miközben a tükörben saját magát nézte.
Kegyetlenül vívódott az érzéseivel. Az egyik pillanatban úgy gondolta, képes
végigcsinálni, de a másikban megingott és azt érezte, nem tud elkábított
embereket kirabolni. Tanácstalanul bámulta a tükörképét, mintha az a másik
lány megmondhatta volna neki, hogy mit tegyen.
- Hol siklott ennyire félre az életem? - kérdezte saját magától, de választ nem
kapott rá.
Halk kopogás zavarta meg a gondolatait. Résnyire kinyílt az ajtó, és Erik
dugta be rajta a fejét.
 - A vendéged türelmetlenül vár - szólt oda nem túl kedvesen. - Igyekezz!
Nóra a tükrön keresztül figyelte a bezáródó ajtót, majd mélyet sóhajtva
elzárta a vízcsapot. Gyorsan megszárította a kezeit, majd kisietett. Úgy öltötte
magára a mosolyt, mint egy álarcot, miközben odasétált az idős, jól szituált
férfihoz.
- Minden rendben? - kérdezte az.
- A lehető legnagyobb rendben - hazudta.
Kecses mozdulattal ült fel a bárszékre, hogy a férfinak legyen elég ideje
alaposan megnéznie őt.
- Ha nem bánja, már rendeltem - mutatott a pulton várakozó poharakra.
Nóra arcára ráfagyott a mosoly, ahogy a férfi ujjai között lévő poharat nézte.
- Van valami gond? - érdeklődött az furcsa hanglejtéssel.
- Nem, dehogyis! - védekezett hevesen Nóra. Megijedt, hogy a bénázásával
gyanút kelt a másikban. - Csak meglepett, hogy tudja, mit szeretnék inni.
- Bevallom őszintén - mosolyodon el a férfi hogy a fiatalember segített
benne - mutatott a pult túloldalán álló mixerre.
- Akkor igyunk a megismerkedésünkre - kapta fel a poharát a lány, és kissé
megemelte.
- Kérem, hívjon Gyulának! - koccintotta hozzá az italát, majd a szájához
emelte a poharát.
- Lo-Lola - dadogta, és tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy az idős úr
belekortyol az italába.
A fejében közben csak az járt, vajon az italban benne van-e az a pár csepp,
ami rövid idő múlva kiüti a férfit.
- Jól van? - kérdezte hunyorogva Gyula, akinek feltűnt, hogy valami nem
stimmel a nővel. - Nagyon sápadt.
- Semmi bajom, csak... kicsit feszült vagyok - mondta zavart mosollyal az
arcán, és közelebb hajolva a férfihoz csendesen folytatta: - Tudja, még új
vagyok itt. Ez az első estém - vallotta be a féligazságot.
- A, értem - mosolyodon el megkönnyebbülten a férfi, és kéjsóvár tekintettel
végigmérte a lányt. Aztán a pultoshoz fordulva mondta: - Még egy kört!
Nóra kérdőn Erikre nézett.
- Én nem is tudom... még a végén becsípek.
Gyula megnyugtató hangon felelte:
- Ne izguljon, szépségem, a legjobb kezekben van.
 Nóra széles mosolyra húzta a száját és nagyon remélte, hogy sikerül
lepleznie az undort, amit érzett. Rosszul volt a vén, kiéhezett faszoktól, akik
képesek voltak lányuk korabeli nőkkel lefeküdni. Erről rögtön a mostohaapja
jutott az eszébe, és az a jelenet, amikor bement hozzá a fürdőszobába. A lány
tekintete akaratlanul is a vele szemben ülő pasas ölére tévedt. Elképzelte, hogy
leveszi magáról a drága szmokingját és a szájába próbálja tuszakolni löttyedt
nemi szervét.
Nóra érezte, ahogy a hányinger a torkát fojtogatja. Felkapta a pultról a
pezsgős poharát és egy szuszra legurította a torkán a tartalmát, remélve, hogy
ezzel sikerül elfojtania az öklendezést.
- Nyugalom, kislány - mosolyodott el az idős férfi, és a jobb kezét Nóra
térdére csúsztatta. - Még a végén élvezni is fogja.
A lány nagyot nyelt, majd remegő kézzel az újabb pohárért nyúlt.
- Főiskolás vagy? - váltott át hirtelen tegezésre Gyula.
- Igen - hazudta Nóra, és már alig várta, hogy megszabaduljon ettől a
kéjenctől, aki most már nem csak a térdét, hanem a combja belső felét is
simogatni kezdte.
- Hova jársz?
- A táncművészetire - felelte szűkszavúan.
- Gondolom, hogy sokba kerül a tandíj.
- Eléggé - bólintott.
- Akkor ne vesztegessük a drága idődet - mondta a férfi most már egyáltalán
nem finomkodva, és leszállt a székről.
Nórát hirtelen elfogta a pánik, mikor meglátta, hogy az öreg a pulton hagyta
az első itala felét, a másodikhoz meg hozzá sem nyúlt.
- Annyira azért ne siessünk! - kapott Gyula könyöke után és visszahúzta. -
Kár lenne az italokért - emelte meg a kezében lévő poharat, és rámutatott vele
a férfiéra.
- Ráér utána - legyintett a szmokingos.
- Én viszont... innék még egyet - próbálkozott tovább a lány.
- Legyen - adta meg magát a férfi -, de nem fizetek még egy konzumitalt.
Neked is azt kell innod, amit én iszok - tett célzást a pezsgőre, ami után a
lányoknak jutalék jár.
- Oké - adta meg magát Nóra.
Gyula kiürítette az első poharát, majd mikor a lány megkapta az övét, a
másodikért nyúlt. Koccintottak, majd ittak pár kortyot, de a férfin egyre
inkább látszott a türelmetlenség. Nóra, hogy húzza az időt, a foglalkozásáról
kezdte kérdezgetni, de nem járt sok sikerrel. Az idős férfi lezárta a témát
annyival, hogy üzletember.
Miután kiürült mindkettőjük pohara, Erik lépett oda hozzájuk és diszkréten
odacsúsztatott egy szobakártyát a lánynak.
- 103-as - fűzte hozzá, majd elindult a pult másik végébe.
Nóra azt hitte, kap még valamilyen jelzést a pincértől, de az már egy másik
kuncsafttal volt elfoglalva.
- Megyünk? - kérdezte az idős férfi.
- Persze, csak... meg kell kérdeznem, hogy merre van a szoba - felelte, de
mielőtt elléphetett volna mellette, Gyula elkapta a karját és kivette a kezéből a
kártyát.
- Én tudom, merre van.
A lány egész testében reszketve szállt be a liftbe - attól tartott, hogy a férfi
italába mégsem került bele a kábítószer. Fogalma sem volt, mit csinál, ha nem
működik a terv, csak abban volt biztos, hogy lefeküdni nem fog vele.
Gyula a hátával a tükörnek támaszkodott, és maga elé húzva a lányt
csókolgatni kezdte a nyakát.
Csak egy emelet! - biztatta magát Nóra mélyeket lélegezve. Amint kinyílt az
ajtó, gyorsan elhúzódott az idős férfitól és kilépett a felvonóból. Gyula követte,
és látható rutinnal elindult a 103-as felé.
Az ajtóhoz érintette a kártyát, ami berregve ki is nyílt. A férfi felkapcsolta a
villanyt, és határozott léptekkel az ágyhoz ment. Nóra viszont nem mozdult,
kővé dermedve állt az ajtóban.
- Gyere már, ne húzd az időt! - mordult rá a férfi, akiből mostanra teljesen
eltűnt az úriember. - Ha ügyes vagy, félóra alatt végzünk - tette hozzá,
miközben kigombolta a zakóját.
- Elmennék még a mosdóba.
- Jól van, de igyekezz!
A lány némán bólintott, és kinyitotta a fürdőszobaajtót.
- És ne felejtsd el utána megmosni magadat! - kiáltott utána a férfi.
Nóra belépett, és reszkető kézzel húzta be maga után az ajtót. Elfordította a
kulcsot, majd ingatag léptekkel a WC-hez ment és leereszkedett rá. Fogalma
sem volt, hogy mit csináljon. Nem tudta, mennyi idő kell hozzá, hogy hasson a
szer - ha Erik egyáltalán beletette az öreg italába. Folyton az óráját leste, aztán
lehúzta a WC-t, majd kamuból megnyitotta a zuhanyt. Tíz perce volt már bent,
amikor türelmeden kopogás hallatszott az ajtón.
- Siess már, mert mindjárt elalszom!
A férfi hangja most mintha másképp csengett volna, mint azelőtt.
Bágyadtnak, elmosódottnak tűnt.
- Egy perc és megyek - kiáltott ki Nóra, és elzárta a csapot.
Várt még egy kicsit, majd halkan kinyitotta az ajtót. A szobában feltűnően
nagy volt a csend. Óvatos léptekkel elindult befelé, szemei idegesen pásztázták
a szobát. Gyula az ágyon feküdt kiterülve. Nóra kicsit megnyugodott, amikor
meglátta az alvó férfit, de még mindig nem tudta, hogy mit tegyen. Vigyázva az
ágyhoz óvakodott, és a fejét oldalra biccentve az idős ember mellkasát figyelte.
Megkönnyebbülve felszusszant, amikor látta, hogy egyenletesen lélegzik.
Tekintetét ezután a férfi nadrágjára szegezte, aminek a zsebéből kilógott a
tárcájának a sarka.
Csak odanyúlok és elveszem. Tök egyszerű az egész. Kiveszem a pénzt, és
már itt sem vagyok, nem nagy ügy - ösztökélte magát, de mégsem volt annyi
lelki ereje, hogy megtegye.
Le s fel járkált a szobában az ágy előtt, idegesen rágcsálta a körmét. Erősen
vívódott az érzéseivel. Félt, hogyha ezt a határt átlépi, rátér egy olyan útra, ami
nyílegyenesen vezet lefelé. Aztán hirtelen megcsörrent a táskájában lévő
telefonja, és ijedtében majdnem felvisított. Idegesen kotorta elő a készüléket,
attól tartva, hogy a csengésre felébred a kábult férfi. Épp csak egy futó
pillantást vetett a kijelzőre és látta, hogy Kutya hívja.
- Mi tart ennyi ideig? - szólt bele a strici, mikor a lány felvette. - Már rég
vissza kellett volna jönnöd a bárba.
- Én nem... én ezt nem tudom megtenni - nyögte elveszetten.
- Hülye picsa! - dühöngött Kutya. - Várj meg, mindjárt ott vagyok! -
morogta, és ezzel megszakította a hívást.
Nóra visszacsúsztatta a táskába a telefont és nekidőlt a falnak. Meredten
nézte az ágyon fekvő tehetetlen, kiszolgáltatott embert. Egyszerűen nem tudta
rávenni magát, hogy megérintse, a vetkőztetésről nem is szólva.
Halk kopogás hallatszott az ajtó felől. A lány összerezzent, majd odasietett
és óvatosan kinyitotta. Kutya úgy állt ott, mint egy feldühödött vadállat,
berontott a szobába és egyenesen az ágyhoz ment. Azonnal vetkeztetni kezdte
az idős férfit. Lerángatta róla az összes ruháját és a fotelbe hajította őket, majd
megkereste a pénztárcáját és szétnyitotta. Egy rakás pénz volt Gyulánál, de a
strici pontosan hatvanezret vett ki belőle, egy forinttal sem többet. Egy tízest
átnyújtott Nórának, a többit begyűrte a zsebébe. A tárcát visszarakta a
nadrágzsebbe, majd elkapta Nóra könyökét és kifelé húzta a szobából.
Kinyitotta az ajtót és előrelökte a lányt, hogy nézzen szét, tiszta-e a levegő.
Nóra körülnézett és biccentve jelezte, hogy minden rendben. Kutya a
lépcsőhöz vágtatott vele és úgy rángatta lefelé maga után, mint egy darab
rongyot. Meg sem próbálta leplezni, menynyire dühös rá.
- A kártyát meg a tízest add oda a pultosnak! -parancsolta meg neki, amikor
leértek a földszintre. -A kocsiban várlak - tette hozzá, majd faképnél hagyta.
A lány kapkodva tette, amit mondtak neki, aztán szinte futva hagyta el a
bárt. Az épület előtt beült a strici kocsijába, aki azonnal a gázra lépett, és
csikorgó kerekekkel húzta be a BMW-t a forgalomba.
- Mi a fasz volt ez? - ordított rá Kutya.
- Ne haragudj! - suttogta az könnyes szemmel.
- Mi a faszra vártál fent? Le is bukhattunk volna!
- Sajnálom, lefagytam.
- Sajnálhatod is, mert ezek után több munkát nem kapsz itt.
- Ne csináld, kérlek! Tudod, hogy kell a pénz.
- Persze hogy tudom, hisz’ nekem is lógsz egy csomó dohánnyal. Ez, amit
most elhoztam, alig fedez valamit abból, amit rád költöttem, úgyhogy nagyon
gyorsan találd ki, miből fogod törleszteni.
- Adj még egy esélyt! Holnap jobban fog menni - hadarta a lány félelmében.
- Komolyan mondom. Összeszedem magam.
Nóra nagyon is tisztában volt vele, hogy a tánccal keresett pénzből nem
tudná törleszteni az adósságát, ráadásul el is kell tartania magát.
Kutya hosszan hallgatott, és magában fontolgatta a lehetőségeket. Csak
akkor bólintott rá beleegyezőn, mikor lefékezett a lányok albérlete előtt.
- A legeslegutolsó esély! - emelte fel a mutatóujját, hogy nyomatékot adjon a
szavainak.
Nóra némán bólintott, majd kiszállt a kocsiból és leszegett fejjel besietett a
kapun.
*

Nóra úgy döntött, azon az estén a vörös estélyijét veszi fel, hátha az több
szerencsét hoz. A múltkori fiaskó után a Blue Ocean-ban, nem engedhetett
meg magának több hibát. Össze kellett szednie magát, vagy nem lesz több
esélye a klubban, és mehet vissza az Edison színpadára a fenekét rázni
éjszakánként. Az úton a klub felé a taxiban végig arról győzködte magát, hogy
nem gond, meg tudja csinálni. Erik elintézi a dolog rizikós részét a cseppekkel,
neki gyakorlatilag már könnyű dolga van. A lényeg, hogy nem szabad
lelkiismereti problémát csinálnia belőle. Ezek az öreg kéjencek, akik ilyen
helyekre járnak fiatal lányokat felszedni, nagyon is megérdemlik, hogy
átbasszák őket. Csak Erik nehogy elbaltázzon valamit az adagolással! Mert ha
túltolja a kuncsaftot, és az pont akkor dobja be a törölközőt, amikor ő fent van
vele a szobában, akkor aztán alaposan benne van szarban. Kutya nyíltan
megmondta, hogy ne számítson segítségre. Ezek simán hagyni fogják, hogy
elvigye a balhét egy esetleges emberölésért. Idegesen kikapta az ülés zsebéből a
kartonlapot, amin a taxitársaság árai voltak feltüntetve, és vadul legyezni kezdte
magát vele. Verejték ült ki a homlokára, a keze reszketett: egy szemernyivel
sem volt nyugodtabb most, mint az első alkalommal.
Első útja a női toaletthez vezetett, hogy kissé rendbe szedje magát és
lenyugtassa az idegeit. Alig ismert a lányra, aki a tükörből szembenézett vele.
Homlokegyenest másképp nézett ki most, mint smink nélkül,
baseballsapkában, a fiús cuccait hordva az iskolában. Vett néhány mély
lélegzetet, kihúzta magát, és elindult a bárpult felé.
Az egyik oldalsó bokszban magányosan iszogató férfit szinte már a
beléptekor kiszúrta. Még csak 10 óra volt, de látszott rajta, hogy már alaposan
el volt ázva. Nóra úgy saccolta, hogy a húszas évei vége felé járhat.
Összeborzolt, világosbarna haja kölykös kinézetet kölcsönzött neki, és a
ruházata is lazább volt, mint általában az idelátogató férfi vendégeké. Márkás,
de inkább sportos cuccokat viselt, és ez a lánynak alapból szimpatikus volt.
Leült a pulthoz, kért egy italt, és diszkréten megkérdezte a pultostól:
- A fickó a hármas bokszban egyedül van?
A férfi arrafelé sandított, és miközben elé rakta az italát, válaszolt:
- Tök egyedül. Berni nemrég bepróbálkozott nála, de elhajtotta. Egy órája
piál megállás nélkül, most keverem neki a negyedik Bourbont. Vele aztán nem
lenne sok gondod; ha így folytatja, kiüti saját magát félóra múlva. Odaviszed
neki? - kérdezte szemöldökét felvonva az elkészült ital felé bökve.
Nóra vetett még egy kritikus pillantást a boksz felé, aztán beleegyezően
bólintott. Odasétált, és megállt az asztal előtt. A férfi véreres szemekkel, kába
tekintettel nézett fel rá; látszott, hogy tényleg be van piálva.
 - Gondoltam, saját kezűleg hozom ide neked. Úgy látom, nagy szükséged
van rá.
Ezzel letette a poharat a férfi elé, mutatóujját finoman körbefuttatta a
peremén, majd a fickó felé tolta azt.
Az összehúzta a szemeit, és a részegekre jellemző bizonytalan mozdulattal a
lány felé bökött.
- Mi a neved?
- Timi - hazudta Nóra szemrebbenés nélkül.
- Te nagyon de... nagyon hasonlítasz rá - mondta elhúzva a szavakat.
- Tényleg?
- Állatira. Neki is pont i... i... ilyen színű volt a haja. - Megragadta a poharat
és belekortyolt. -Imádtam a haját.
- Nekem is tetszik a te hajad. Mindig is a szőkék voltak a gyengéim -
sóhajtotta Nóra tettetett szentimentalizmussal.
- Nem vagyok... szőke. A hajam... a hajam -emelte fel a mutató ujját -
világosbarna.
- Az még jobb - hagyta rá a lány, és mialatt megkérdezte, már le is huppant
mellé. - Leülhetek? Hátha fel tudlak vidítani. Nem szeretem látni a magányos
és levert férfiakat. Elszomorít.
- Az élet egy nagy szar. Egy... trágyadomb.
- Nekem mondod? - forgatta a szemét, mert a fiatal férfi a szívéből szólt. -
Hogy hívnak?
- Mit számít az? - mondta csüggedten, és újra csak ivott.
- Engem érdekel.
A férfi alkoholgőzös tekintettel végigmérte, és egészen reményvesztetten
tudakolta:
- Te itt melózol?
- Ma vagyok itt másodszor - nézett körbe Nóra, és ezzel még csak nem is
hazudott.
A férfi fanyarul elmosolyodott, és a poharába kapaszkodva folytatta:
- Gábor vagyok. Te pedig... mit is mondtál az előbb?
Nóra a homlokát ráncolva törte a fejét, hogy tényleg mit is füllentett. Aztán
arra jutott, tökmindegy, mit mond, a férfi úgysem figyelt rá. Kizárt, hogy
megjegyezte volna a nevet.
- Andi - válaszolta kissé kérdő hangsúllyal.
- Várjunk csak... nem Timit mondtál?
 Basszus! - dühöngött magában, de csábítón elmosolyodott.
- Csak ellenőrizni akartam, hogy figyelsz-e rám.
Gábor felröhögött, de a nevetésében nem volt semmi öröm.
- Nagyon szép vagy, Timi, de nekem... nekem nincs szerencsém a szép
nőkkel.
- Elhagyott?
A férfi ujjait a hajába túrta és az asztal lapjára könyökölt.
- Összetörte a szívem. Én... én szerettem azt a nőt, érted? Mindent meg
akartam adni neki, feleségül akartam venni... ő meg... egyszerűen elment.
Lelépett - hadarta összeakadó nyelvvel.
Nóra megszánta a férfit, mert a bánata őszintének látszott. Neki magának
még sosem volt olyan igazi, szívet szaggató szerelmi bánata. Előfordult ugyan,
hogy tetszett neki egy-egy fiú a bandában, és korábban volt már barátja is, de
ezek közül egyik sem volt mindent elsöprő érzelem. Az, hogy valaki - pláne
egy férfi - ennyire a földre tud kerülni a szerelem miatt, új volt neki. Nem úgy
tűnt, hogy Gábor kész lenne becsajozni. Össze volt zuhanva, és Nóra úgy
gondolta, csupán lerészegedni jött a klubba, nem azért, hogy megfektessék.
Sóhajtott, és lélekben felkészítette magát egy hosszabb beszélgetésre.
- Elmeséled?
- De előbb rendeljünk még valamit inni - mondta a férfi.
Nóra zsigerből azt szerette volna válaszolni, hogy rohadtul nincs szüksége
több piára, mert már így is épp eléggé kiütötte magát, de gyorsan észhez tért.
Intett a pult felé a következő körért.
Az elkövetkező órát azzal töltötte, hogy végighallgatta Deres Gábor
élettörténetét az iskolától kezdve egészen addig, míg a barátnője, majd a
menyasszonya, élete nagy szerelme el nem hagyta egy amerikai állásért.
Egészen idilli sztori volt egy nagyon tehetséges informatikus srácról, aki
szerette a 15 éves labradorját, imádta a szüleit és a nagyszüleit. Rendszeresen
támogatta a leukémiás gyerekek gyógyítására létrehozott alapítványt, soha nem
parkolt a mozgássérülteknek fenntartott parkolókban, és odavolt a Marvel-
filmekért. Nem volt egy modellszépség, de azért helyes volt kócos, kölykösre
nyírt frizurájával és az egyébként szeretetet sugárzó, most azonban nagyon is
szomorú, barna szemeivel.
- Kibéreltem azt a kis házikót a hegyekben és megdumáltam a lelkésszel,
hogy abban a meseszép kápolnában összead minket - folytatta a férfi levertem
- Pezsgőt vettem, teleszórtam kurva virágszirmokkal a padlót és az ágyat, hogy
minden tökéletes legyen, el tudod ezt képzelni? És akkor... akkor ő lehúzta az
ujjáról a gyűrűmet és azt mondta, hogy félreértés van köztünk. Félreértés,
érted ezt? Álláslehetőséget kapott Amerikában egy top cégtől. Fantasztikus
sansz, nagy lóvé, új emberek, kaland... - nevetett keserűen. - Aztán visszaadta a
gyűrűt, minden jót kívánt és otthagyott. Mintha az elmúlt öt év semmit nem
jelentett volna neki. Mintha a szerelmünk. .. az érzéseim nem is léteznének. Ott
álltam a gyűrűvel a kezemben, és nem értettem többé a világot.
Amikor Gábor idáig jutott a történetben, Nóra közel volt hozzá, hogy
beleszeressen a férfiba. Állát a tenyerébe hajtva bámulta, és elképzelni sem
tudta, hogy az a hűtlen és szívtelen picsa hogy tehette ezt ezzel az édes pasival.
Végre egy férfi, akinek van szíve, aki nem akarja kihasználni a nőjét, aki
szeretette méltó, aki...
Míg ő magában bosszankodott, Gábor a pohár után nyúlt, amelyet a pincér
három perccel azelőtt tett le az asztalukra egy cinkos kacsintással kísérve.
Nórában a másodperc töredéke alatt született meg a döntés. Heves
mozdulattal a férfi felé nyúlt, és felborította a poharát. Az aranyszínű folyadék
szétfolyt az asztalon, és Gábor értetlenül hőkölt hátra. Bambán nézett Nórára,
aki azonnal édes mosolyt varázsolt az arcára.
- Juj, de ügyetlen vagyok. Ne haragudj, de egészen belefelejtkeztem a
történetedbe.
- A fenébe... akkor most mit iszunk?
- Tudod mit? Van egy állati jó ötletem. Menjünk el innen!
- Elmenni? De... hová? - kérdezte Gábor összeakadó nyelvvel.
- Mi lenne, ha felmennénk hozzád?
A férfi csodálkozón bámult rá.
- Ez most komoly?
- Teljesen. Bírlak, és szeretnélek jobban megismerni - aggodalmasan a pult
felé tekintett, de Erik épp el volt foglalva egy másik vendéggel -, de nem itt.
Fizess, aztán húzzunk el valahova, ahol kettesben lehetünk.
Gábor felemelte a kezét, hogy a pincérnek intsen, de Nóra ugyanolyan
gyorsan el is kapta a karját és visszarántotta. Nem akarta felhívni magukra a
figyelmet; fogalma sem volt, hogy magyarázná meg Eriknek, miért nem
szobára viszi a férfit.
- Hagyd csak itt a pénzt az asztalon - súgta a fülébe, közben nyugtalanul
leskelődött a pult felé.
 Mire Gábor nagy nehezen előkotorta a pénztárcájából a bankjegyeket, Nórát
már a frász kerülgette. Belekarolt a férfiba, és szinte vonszolta maga után a
kijárathoz. Miután kiléptek a klub kapuján, gyors tempóra erőltette a dülöngélő
férfit, és húzta maga után vagy 150 méteren keresztül, hogy minél messzebbre
kerüljenek a Blue Ocean-től. Csak akkor könnyebbült meg, mikor befordultak
a sarkon, és a villogó kék felirat eltűnt a szeme elől. Kifújta magát és
fellélegzett.
- Hova rohanunk ennyire? - kérdezte a férfi kábán.
- Nem rohanunk, csak sétálunk.
- Jézusom, ha neked ez a séta tempód, milyen lehet, ha futsz?
- Tornász vagyok, jó a kondícióm.
- Ne bassz! És mit tornázol? - kérdezte Gábor csodálkozón rámeredve.
Nóra nem akarta azt válaszolni, hogy rúdtáncos - úgy érezte, a férfi nem
venné komolyan. Megvonta a vállát.
-Jazztáncot tanulok. Az kicsit olyan, mint a ritmikus sportgimnasztika.
Gábor megtántorodott, és neki támaszkodott egy oszlopnak.
- Azta! Ez baromi jól hangzik. Én mindig is lúzer voltam a sportokban. Már
a gimiben is csak a programozás érdekelt.
A lány csak mosolygott. Nagyon édes volt a pasas így spiccesen. Úgy tűnt,
olyan fajta, akit az alkohol nem agresszívvá, sokkal inkább simulékonnyá tesz.
A férfiak, akiket ismert, mind inkább tesztoszteron-túltengésben szenvedő
macsók voltak. Ehhez képest Deres Gábor maga volt a szerény ártatlanság.
- Szerintem jót tenne neked egy kis séta. Legalább kijózanodsz a friss
levegőn.
- Józan vagyok - csuklotta a férfi.
- Aha - hagyta rá a lány, és lehajolt, hogy kicsatolja a szandálját. - Kicsinál ez
a hülye cipó.
Kilépett belőle és a kezében lóbálta, a másik karjával pedig belekarolt
Gáborba. Úgy andalogtak egymás mellett, mint egy teljesen átlagos szerelmes
pár. Sosem csinált még ilyet senkivel azelőtt. Jó érzés volt.
- Te most frankón mezítláb fogsz jönni?
- Ha csak öt percig lenne a lábadon ez a rémálom a 12 centis sarokkal, nem
kérdeznél ilyet - nézett rá elhúzott szájjal.
A férfi megcsóválta a fejét, és csak mosolygott rajta.
- Hol laksz egyébként?
- Hát - nézett szét Gábor bizonytalanul -, valahol itt a közelben.
 Nórából kitört a röhögés.
- Kicsit pontosabban?
- A rakpart környékén.
- Akkor jó irányba haladunk.
Egy kis ideig némán sétáltak, aztán Nóra szólalt meg ismét, kissé tétovázva:
- Ha akarsz, nyugodtan beszélhetsz róla.
-Kiről?
- Hát a menyasszonyodról - vonta meg a vállát.
Gábor dacosan összeszorította a száját.
- Nem akarok. Már úgyis mindegy.
- Jól van... csak gondoltam...
- Nem számít.
- Ja persze. Azért ittad le magad a sárga földig, mert nem számít.
Gábor mélyet sóhajtott, mielőtt válaszolt volna.
- Nem most történt. Már egy fél éve lelépett, és én azt gondoltam, túl
vagyok rajta.
- Ezek szerint mégsem? - kérdezte óvatosan.
- Hülyeség az egész - legyintett a férfi lemondóan. - Egészen belenyugodtam
már, csak aztán... ma reggel megláttam egy képet a Facebook-oldalán. Frissen
töltötte fel, és egy... férfival volt.
- Aú.
- Kiakadtam. Baromság, tudom. Nem kellett volna, de valahogy hirtelen újra
felszínre jött az egész szarság bennem.
- Aztán gondoltad, ünneplésképpen csapatod kicsit a Blue Ocean-ben -
próbálkozott Nóra viccelődve, hogy kibillentse a férfit a letargiából, és
láthatóan sikerrel járt.
Gábor szívből felnevetett.
- Valahogy úgy.
Aztán lenyúlt, tenyerébe fogta a lány kezét és így sétáltak tovább. Nórát
átjárta a borzongás. Valószínűleg ez volt a legártatlanabb érintés, ahogy férfi
valaha hozzáért, de semmi ezelőtt nem volt rá még ekkora hatással.
Lassan sétáltak a Duna mentén a Gábor által megadott irányba, és az
éjszakai friss levegő valóban jót tett a férfinak. Beszélgettek, nevetgéltek, és
arra az egy órahosszára, míg elértek Gábor lakásához, a lánynak sikerült szinte
teljesen elfelejtenie az Edison bárt, a Blue Ocean klubot, Kutyát, és talán még
az adósságát is.
 A lakás egy régi bérház negyedik emeletén volt, tényleg csak egy utcányira a
rakparttól. Nem volt luxuskategóriás apartman, de azért szép és rendezett. A
lány albérleténél mindenképpen jóval mutatósabb. A berendezés egyszerű volt,
díszítésmentes; jól látszott, hogy egy agglegény lakja. Praktikus volt, de
hiányzott belőle a női kéz gondoskodásának a nyoma.
A kapuban el is búcsúzhatott volna a férfitól, de ő felment vele a lakásba. A
döntés spontán született meg Nórában. Már amikor a liftre vártak, egyértelmű
volt, hogy le fog feküdni vele.
Valóban az őszinte szimpátia és az együttérzés vezette, amikor gyakorlatilag
kimenekítette Gábort a klubból. A férfinak össze volt törve a szíve,
kiszolgáltatott volt érzelmileg. Csak rövid ideje ismerték egymást, Gábor mégis
beavatta a legintimebb érzéseibe. Nórát egyszerűen nem vitte rá a lélek, hogy
kihasználja. Amikor elindultak a Blue Ocean-ből, nem tervezte, hogy ágyba
bújik vele, de mire a lakáshoz értek, az érzései megváltoztak. Tetszett neki a
férfi sebezhetősége, és hogy annyira más volt, mint a többi hímnemű az
életében. Vágyott rá. Akarta a szexet vele.

- Kérsz valamit inni? - kérdezte Gábor a konyhából kikiabálva. Nóra

odasétált és az ajtófélfának dőlve figyelte, ahogy az fejjel eltűnik a hűtőben.
Aztán Gábor felé fordult, és a tarkóját vakargatva folytatta: - Narancslé vagy
tej? - A lány elvigyorodott. - Elég gáz, de a helyzet az, hogy nem igazán tartok
itthon piát. Talán nem látszik, de nem szoktam beszopni minden hétvégén.
Nórának még szélesebb lett az arcán a mosoly.
- A narancslé tökéletes.
Kitöltött egy pohárral és a lány felé nyújtotta. Nóra elvette és úgy ivott,
hogy közben végig a férfi szemébe nézett és hallgatta, miként lesz egyre
szaporább a légzése. Felismerte a szemében az érzéki vágyat, amit már olyan
sokszor látott férfiakon, amikor ránéztek, de most egy cseppet sem bánta.
Lábujjhegyre állt, és engedve a vágyának száját a férfiéra tapasztotta. Lágy
csóknak indult, átitatva a whisky és a narancslé ízével, és Nórának tetszett a
kombináció. Gábor átfogta a derekát és magához húzta. A kezdeti óvatosságát
hamar elsodorta a mohó vágy, ahogy keze a lány fenekére csúszott és nyelvét a
szájába dugta. Csípőjével a hűtőnek nyomta és felnyögött, ahogy az ágyékuk
egymásnak feszült. Nóra lihegve húzta oldalra a fejét, és miközben a férfi
csókjait élvezte a nyakán, megjegyezte:
- Szeretnék lezuhanyozni... ha lehet. Fél Budapestet átsétáltam mezítláb.
 Gábor kissé elhúzódott, vágytól ködös tekintetéből mintha csalódottság
sugárzott volna, de azért megértőén válaszolt:
- Persze, menj csak. Az első ajtó balra.
A lány keze a férfi tarkójára csúszott, és magához húzva a fejét buján
megcsókolta, miközben a szájába súgta:
- Ha van kedved hozzá, segíthetnél mosakodni.
A férfi elégedetten felmordult és csibészesen elvigyorodott. De még
mennyire, hogy volt kedve hozzá.
- Menj csak előre! Egy perc múlva ott vagyok -válaszolta.
A lány leengedte a válláról a vörös estélyit és kilépett a bugyijából.
Langyosra állította a vízcsapot és belépett a zuhany alá. Arcát a zuhanyrózsa
felé fordította, hagyta, hogy a víz leáztassa az arcáról a vastag sminket.
Mennyei érzés volt, ahogy a vízcseppek masszírozták a bőrét, amíg újra
tisztának és egyszerűen csak... önmagának érezte magát.
Szétnyílt a függöny a háta mögött és Gábor lépett mögé. A lány hátra sem
nézett, csak kivette a tartóból a férfi tus fürdőt és vakon hátranyújtotta.
Hamarosan érezte, amint két nagy tenyér mohón és nagyon alaposan bejárja a
teste minden centiméterét. Simogatta és izgatta a mellét, végigcsókolta a hátát,
a fenekét, és Nóra készségesen tette széjjelebb a lábát, hogy Gábor keze
becsúszhasson a combjai közé.
Ez volt az első alkalom, hogy egy nála 10 évvel idősebb férfival szexeit, de
nem érezte mocskosnak magát miatta. Senki nem kényszerítette rá, hogy
megtegye, nem pénzért csinálta, ez az ó saját döntése volt. Vágyott a férfira, az
pedig őrá, egyenlő par merek voltak. Nóra legalábbis így érezte.
Amikor egy, aztán két ujj is belécsúszott, felnyögött a gyönyörtől. Fenekét a
férfi ágyékához dörzsölte, és tisztán érezte, ahogy merev farka hozzásimul.
Hátranyúlt, hogy viszonozza a kényeztetést, és egyből az ujjain érezte a
kondom síkos anyagát.
Micsoda egy gondoskodó és önzetlen férfi! Nem volt normális az a csaj,
hogy elhagyta - futott át a fején a gondolat. Felé fordult, egyik lábát Gábor
csípője köré szorította és hevesen megcsókolta.
- Úristen, nem tudok tovább várni - nyögte az. - El fogok durranni, ha nem
tehetem be rögtön.
Nóra elvigyorodott és örömmel hagyta, hogy megtegye.
Ügyeden, kapkodó mozdulatokkal a csempének tolta őt - érezhető volt,
hogy nincs igazán tapasztalata a zuhany alatti szexelésben. Nem egy dörzsölt
gigoló volt, nem is egy rutinos nőfaló, de a lánynak pont ez tetszett benne.
Nóra az egyik kezével megragadta a zuhanytartó rudat, a másikkal a férfi
vállába csimpaszkodott, és hátravetett fejjel adta át magát az élvezetnek. Gábor
zihálva merült el benne és olyan vadul döfködte, ahogy csak olyan férfi képes,
aki hónapok óta nem volt nővel. Az egész aktus eléggé amatőr volt. Gábor
talpa csúszkált a nedves talajon, Nóra hátáról lehorzsolódott a bőr, a
zuhanyfüggöny leszakadt a hátuk mögött, de az egész nem számított, mert
abban a pillanatban tökéletesen boldog volt. Míg a férfi zabolátlan lökései a
falhoz préselték, mélyen a lelkében gyökeret vert a remény csírája. Talán még
sincs minden veszve. Talán van remény az ő számára is, csak meg kell találnia a
társat hozzá. Lehetséges, hogy már meg is találta.
Olyan gyorsan jutott el a csúcsra, mint még soha. Felsikoltott a testét
megrázó orgazmustól, és csak azért nem látszott, hogy sír, mert az arcán
végigfutó könnycseppek egybeolvadtak a rá szitáló vízzel.
Mindketten nevettek, ahogy nem sokkal később csapzottan kikászálódtak a
zuhanyfülkéből.
- Azt hiszem, már túl öreg vagyok az ilyen extrém dolgokhoz - mondta
Gábor viccelődve, s a korábbi letargiának már nyoma sem volt rajta.
Aztán egy törölközőt csavart Nóra köré, de nem hagyta megszárítkozni,
egyből húzta be maga után a hálószobába.
Bebújtak az ágyba, és a férfi azonnal ráfeküdt. Őrjítően jó érzés volt, ahogy
nedves, forró testük egymáshoz feszült. Újra csókolózni kezdtek, de Gábor
egyszer csak megemelte a fejét és elgondolkodva megszólalt:
- Nagyon fiatalnak látszol így smink nélkül. -Aztán a mosoly hirtelen eltűnt
az arcáról, és aggodalom váltotta fel. - Hány éves vagy egyáltalán?
Nóra nyelt egy nagyot; rosszul érintette a kérdés. Nem értette, hogy jön ez
ide. Minden annyira tökéletesen stimmelt kettejük között, ki nem szarja le
akkor, hogy hány évesek?
- Tizennyolc. - A férfi szemei elkerekedtek, ezért gyorsan hozzátette. - Úgy
értem, már rég elmúltam. Majdnem tizenkilenc vagyok.
Gábor megkönnyebbülten kifújt.
-Jézusom. Egy pillanatra azt hittem...
- Nagykorú vagyok, nyugi - mondta még némi keserűséggel a hangjában.
Kicsit úgy érezte, mintha megtört volna a varázs, de amint Gábor szája
megint az övére tapadt, és újból keményedő farka az ágyékát kezdte ingerelni,
hamar kiverte a fejéből a kellemetlen érzéseket. Most lassabban, alaposabban
csókolóztak, mint az előbb, több időt hagytak rá, hogy felfedezzék egymás
testét. Érezte, ahogy másodpercről másodpercre fel-izzik benne a vágy, és újra
kívánja őt. Szétterpesztette a combját, és csípőjét felfelé tolta.
- Egy-két perc, és ígérem, újra formában leszek - dünnyögte Gábor,
miközben a lány felfelé meredő mellbimbóját szopogatta.
Nórának az egy-két perc is túl soknak tűnt. Megfordult, a férfit a hátára
fektette és meglovagolta. Aztán elkezdett hátrafelé csúszni, előrehajolt, és a
fejére húzta a paplant. Gábor hangosan felnyögött, amikor a dákóján érezte
Nóra kezeit. Aztán amikor a lány nyelve megnedvesítette a makkját, keze
belemart a lepedőbe és lihegve mondta:
- Vagy akár csinálhatjuk most rögtön is.
Azon az éjjelen még kétszer csinálták.
*

Nóra egy sziréna fülsértő hangjára ébredt. A zaj minden másodperccel egyre
hangosabb lett, aztán ahogy elhaladt az ablak alatt, halkulni kezdett. A lány
csukott szemmel fordult a hátára, majd egy nagyot nyújtózva kinyitotta a
szemeit. Pár pillanatra volt szüksége, mire leesett neki, hogy nem az albérleti
szobája falát látja maga előtt, hanem Gábor lakásában van. Arcára álmodozó
mosoly ült ki, ahogy felidézte magában az előző éjszaka történteket.
Átfordult a jobb oldalára, de amint megpillantotta, hogy üres az ágy
mellette, lefagyott róla a mosoly.
- Gábor? - szólította óvatosan, de a válasz csak néma csend volt.
Felült az ágyban és körülnézett. A ruhái a szemben lévő fotelba voltak
dobálva, de a férfi cuccai eltűntek onnan. Nóra a mellére húzta a takarót és
körbetekerte magát vele. Zavartan tekintett körül a szobában, aztán a szeme
megakadt valamin. Az ágy végén egy papírlap feküdt, rajta pár darab
tízezressel. Tágra nyílt szemekkel bámulta egy ideig; nem akarta elhinni, hogy
valóban jól lát. Feltérdelt az ágyon és elszoruló torokkal a kezébe vette a lapot.
Kézzel írott szöveg volt rajta:

„Köszönöm a vigasztalást, sniper éjszaka volt.

Ha elmész az ajtót csak húzd be magad után.”
 Nóra döbbenten meredt maga elé. Sem egy szia, sem egy újra látni akarlak,
de még egy telefonszám sem. Utóiratként is csak az öt darab tízezres mered
vissza rá hidegen. Az üzenet több mint egyértelmű volt, nem kellett
agysebésznek lenni hozzá, hogy lekódolja. Fájdalom nyilallt a szívébe, a torkát
könnyek fojtogatták. Ez az édes, megtört szívű srác, akivel megismerkedett a
klubban, egy teljesen átlagos kurvát látott benne, semmi többet. Hagyta, hogy
elszórakoztassa, amikor maga alatt volt, és mielőtt lelépett volna, odahajította
neki a fizetségét.
Talán dühösnek kellett volna lennie, de ekkor még erősebb szívet tépő
fájdalmat és csalódottságot érzett. Kiszállt az ágyból és kapkodva magára vette
összegyűrődött ruháját. Öltözködés közben végig az ágyon hagyott pénzt
nézte. Olyan volt, mint egy vérdíj. A saját naivságának a díja. Szemeit elöntötte
a könny, iszonyúan megalázva érezte magát. Odalépett az ágyhoz, és csak nézte
a bankjegyeket egy ideig. Kinyújtotta a kezét, ujját remegve végigfuttatta a
szélein. Megesküdött volna rá, hogy a koronás fej gúnyosan mosolyog rá.
Egy nagyon fontos döntést kellett meghoznia. Egyet, amely - jól tudta - meg
fogja határozni az önbecsülését élete hátralévő részére. Hirtelen visszarántotta
a kezét és elfordult az ágytól. Felkapta a szandálját, magához vette a táskáját és
kirohant a szobából. A pénzt az ágyon hagyta.
Kilépett a bejárati ajtón, és ekkor már dühösen csapta be maga mögött.
Lefutott a lépcsőn, ki az utcára, és gyalog elindult az albérlete irányába. A
táskáját szorosan magához ölelve, némán ballagott. Nem foglalkozott vele,
hogy az emberek megbámulják, amiért mezítláb, estélyi ruhában sétál világos
nappal. Attól tartott, kitör belőle a sírás, de furcsa módon egy könnycsepp sem
hagyta el a szemét. Újra és újra átgondolta az egészet, de nem tudott
magyarázatot találni a történtekre. Az igaz, hogy egy bárban ismerkedtek meg,
ő pedig meglehetősen kihívóan volt felöltözve, de nem érezte úgy, hogy
közönségesen viselkedett volna. A pénz pedig egyszer sem került szóba köztük
az este folyamán. Most már látta, mennyire félreértelmezte a szituációt. Azt
gondolta, valami különleges alakul köztük Gáborral, de nem volt ott az
égvilágon semmi különleges, csak az ő hülye fantáziája csalta meg. Hallgatnia
kellett volna arra a halk, belső figyelmeztetésre a szívében, ami azt súgta, hogy
az idióta csipkerózsika-mesék nem szoktak valóra válni. A szomorú szemű,
kedves és figyelmes srác nem látott benne többet egy prostinál, akivel a bánatát
múlathatta egy éjszaka erejéig.
Nóra megállt az albérlete előtt, és tekintetét a plafonra emelte.
 Hogy lehettem ennyire hülye? - sóhajtott mélyet. - Mégis mi a frászban
reménykedtem? Hogy feleségül fog kérni? - húzódott fájdalmas mosolyra az
arca, miközben előkereste a táskájából a kulcsát.
Nem volt azonban ideje behelyezni a zárba, mert kinyílt előtte az ajtó és
Kutya magasodott fölé. Egy erős mozdulattal elkapta a karját és berántotta a
lakásba. Úgy csapta be utána az ajtót, hogy zengett az egész épület.
- Hol a faszban voltál egész éjjel? - ordított rá olyan hangerővel, hogy Nóra
összerezzent.
Szorosan magához ölelte a táskáját és lehunyta a szemét. Lélekben felkészült
rá, hogy a nagydarab férfi meg fogja ütni.
- Azzal a faszival mentél el, mi?
Nóra hallgatott. Nem volt annyi bátorsága, hogy beismerje az igazat.
- Dugtatok? - ordította.
A lány továbbra sem felelt, csak összeszorított szemekkel, némán állt.
- Ha megbaszott, akkor fizetnie is kellett érte. - Kirángatta a kezei közül a
táskát, és vadállat módjára feltépte. Kutatott benne egy ideig, de nem talált egy
forintot sem. - Hova dugtad el azt a kibaszott pénzt? - markolt bele a hajába, és
lerántotta a padlóra.
- Ne bánts! - könyörgött sírva a lány.
- Akkor add elő azt a kurva pénzt!
- Nem adott pénzt. Esküszöm, nem adott egy fillért sem.
A férfi elengedte a lányt, és a két kezével beletúrt a saját hajába.
- Mindjárt agyvérzést kapok tőled. Hagytad, hogy ingyen megkeféljen?
- Nem volt semmi, tök részeg volt a pasas - zokogott a földön ülve Nóra.
- Engem akarsz átbaszni?
Újra elkapta a haját és rántott rajta egyet.
- Nem hazudok.
- Akkor hol voltál eddig?
- A városban.
- Mi a pöcsömet csináltál te a városban? - ordított rá a férfi.
- Sétáltam. Gondolkodnom kellett.
- Neked nem gondolkodnod kell, csak széttenni a lábad. Vagy még azt sem,
cseszd meg, csak elvenni azt a kurva pénzt.
Nóra megtörtén rázta a fejét.
- Én ezt nem tudom csinálni. Képtelen vagyok kirabolni azokat az
embereket.
 - Na, ne beszélj! És erre most jössz rá? Miután ennyi pénzt és energiát
tettem beléd?
- Sajnálom - suttogta megtörtén.
- Feldughatom a seggembe a sajnálatodat. Tudod jól, hogy mennyi
pénzembe vagy már.
- Vissza fogom fizetni. Megígérem.
- Mégis miből? - tárta szét a két kezét Kutya, és kínjában felröhögött.
- Visszamegyek a bárba dolgozni.
- Abból, amit ott keresel, szart sem tudsz törleszteni.
- Akkor küldj olyan helyre, ahol meg tudok keresni annyit, hogy
visszafizessem.
Kutya némán járkált fel s alá, miközben átgondolta a lány ajánlatát.
- Ha nem akarsz dugni a kuncsaftokkal, itthon nem keresel szart sem.
Maximum Olaszban, ha műsorozol.
- Rendben - bólintott rá azonnal Nóra.
Annyira meg volt rémülve a férfitól, hogy szinte bármit bevállalt volna.
Bármit, kivéve a férfiak bedrogozását és kirablását.
- Legyen - legyintett rá dühösen. - De még csak meg se forduljon a fejedben,
hogy lelépsz, világos? Mindenhol vannak ismerőseim - hajolt oda hozzá, és a
mutatóujjával megfenyegette. - A föld alól is előkerítelek és agyonverlek.
Megértetted?
Nóra némán bólintott, hogy tudomásul vette.
- Amíg találok neked egy helyet kint, addig visszamész melózni az Edisonba.
- Oké - suttogta.
- Ha még egyszer megpróbálsz átbaszni, kinyírlak!
Nóra megrázta a fejét:
- Eszembe sincs.
- Remélem is - lépett keresztül a lábán a férfi, és mint egy dúvad, kivágtatott
a lakásból.
Nóra neki támasztotta fejét a falnak és lehunyta a szemét. Egész testében
remegett, a karja sajgóit azon a helyen, ahol Kutya megszorította, a fejbőre
égett. Kifújta magát, de csupán pár perc önsajnálatot engedélyezett magának.
Egyik lány a másik után dugta ki a fejét az ajtókon, és nem akart a szánakozó
vagy éppen megvető pillantások kereszttüzébe kerülni. Feltápászkodott a
földről, és kimerültén bevonszolta magát a szobájába.
 Eszter
Eszter összerezzent, és a furcsa zaj felé fordította a fejét. Rémültem
kukucskált ki a takaró mögül, és első gondolata az volt, hogy az apja megint
alaposan beszívott, és alkoholgőzös aggyal csépeli az anyját a földszinti
hálószobájukban. Fülelt egy ideig, de a nesz nem az ajtó, hanem az ablak felől
jött. Letette a könyvét és kimászott az ágyból. Óvatosan az ablakhoz
settenkedett, és majd’ megállt a szíve ijedtében, amikor a nővérével nézett
szembe az ablaküvegen keresztül. Kapkodva kinyitotta az ablakot, félreállt,
hogy Nóra bemászhasson, és suttogva zsörtölődött.
- Elment az eszed? A frászt hoztad rám, ráadásul le is zuhanhattál volna.
- Nyugi már, nem történt semmi. Jó mászó vagyok - vigyorodott el, és
leporolta magát.
- Miért nem az ajtón keresztül jöttél? - kérdezte Eszter, de amint kimondta,
már tudta is a választ.
Nóra a szemét forgatta.
- Kettőt találhatsz. Alszanak?
Eszter megvonta a vállát.
- Azt hiszem. Legalábbis most csend van.
Nóra fáradtnak tűnt, karikás volt a szeme, és mintha fogyott is volna. A
szíve szakadt meg érte, és további magyarázkodás nélkül egyszerűen átölelte és
szorosan hozzábújt. Jól tudta, hogy a nővére nem annyira bújós fajta, mint ó,
de ez sosem tartotta vissza attól, hogy hevesen kifejezze felé az érzelmeit.
Eszter rémálma vált valóra azzal, hogy az apja kipenderítette Nórát
otthonról. Mióta az idősebbik Pataky lány nem lakott a házban, csak az
iskolában találkozhattak, vagy alkalmanként a közeli park egyik padján
beszélgettek. Amikor kitört a szarvihar otthon, nővére csak egy hátizsáknyi
cuccot tudott magával vinni, de Eszter darabonként kicsempészte neki a ruháit
és a személyes holmijait a házból. A maga készítette uzsonnáját is megosztotta
volna vele, de Nóra ezt sosem engedte neki. Mióta Pataky kihajította a nevelt
lányát, az most jött haza először, de érthető módon eszében sem volt az ajtót
használni.
 Leültek az ágy szélére és csendesen beszélgetni kezdtek. Aztán, ahogy telt az
idő, egyre hosszabbakat pislogtak, majd Nóra levette a pulcsiját és a nadrágját,
és mind a ketten bebújtak Eszter ágyába. Egymással szemben feküdtek az
oldalukon, és a kezüket összekulcsolva sustorogtak. Éjfélre járt, mikor Eszter
már közel járt az elalváshoz, és alig tudta nyitva tartani a szemét. Nóra ekkor
megszorította a lány kezét és félhangosan megszólalt:
- Figyelj csak, hugi, mondani akarok valamit.
- Hallgatlak - válaszolta Eszter félálomban.
- Az van, hogy... szóval az egyik haverom unokatesója kint van olaszban.
Van nekik egy olyan... tánciskolaféle izéjük, és megkérdezte, nem akarok-e
kimenni, melózni. Azt mondja, 1000 eurót is meg lehet keresni hetente, ha az
ember ügyes - adta elő egész hihetően a dolgot, hisz’ tisztában volt vele, hogy
az igazsággal mégsem állhat elő. A húga így is parázik mindentől, sosem
hagyná, hogy egy éjszakai lokálba szerződjön el táncosnőnek.
Eszter szeme hirtelen kipattant, felkönyökölt, és az álmosság egy pillanat
alatt elhagyta.
- Még hogy te Olaszországba? Ez meg hogy jut eszedbe? - kérdezte
elképedten.
- Már korábban is gondolkodtam rajta, hogy elhúzom innen a csíkot, és ez
egy király alkalom lenne. Tudod, hogy jó vagyok olaszból, szóval a nyelv sem
lenne probléma.
Eszter felült az ágyban és idegesen beletúrt a hajába. Ő is jól tudta, hogy a
nővére színötös olasz nyelvből, ráadásul anélkül rázta ki az ujjából a
tananyagot, hogy komolyan foglalkozott volna vele. Az ő jegyei is jók voltak,
de a saját sikerének kemény munka állt a hátterében. Órákig nyüstölte a
tankönyvet, mire megtanulta a feladott anyagot. Nem mintha bármelyikük jó
eredménye is meghatotta volna a szüleiket. Sosem foglalkoztak a lányok iskolai
teljesítményével. Apjuk csak akkor reagált és húzta ki a bőrövet a nadrágjából,
ha Nórának valamelyik balhéja miatt intőt írt be a tanár.
- Nem mehetsz el érettségi előtt, szó sem lehet róla! - kiáltotta érzelmekkel
átitatott hangon, és túlságosan is hangosan.
Nóra a szájára tette a kezét és visszahúzta a paplan alá.
- Ssss! Ne olyan hangosan!
- Le kell érettségizned! Muszáj! - ismételte meg a lány ezúttal halkabban, de
nem kevesebb felindulással. Nóra elmosolyodott, mert a húga most is úgy
beszélt, mintha nem a fiatalabb lenne kettejük közül, hanem legalábbis az
édesanyja. - És egyébként is - vonta meg a vállát. - Szerintem gyanúsan
hangzik ez az egész. Tánciskola. Ugyan már! Nem pont ilyesmivel szokták
szédíteni a naiv, álmodozó kislányokat?
-Jól tudod, hogy nem vagyok naiv, és álmaim sincsenek.
- Pedig kellene, hogy legyenek - csattant fel ismét Eszter. - Mi lesz így a
karriereddel? A táncművészeti főiskolával?
Nézte, ahogy Nóra nagyot sóhajt és elhúzza a száját. Tudta, hogy az anyjuk
egy ideje már egyáltalán nem finanszírozta Nóra táncóráit, és a lánynak
egyedül kellett előteremtenie a pénzt a tandíjra. Tudott róla, hogy
hétvégenként és néha éjjelenként is pincérként melózott egy harmadosztályú
kocsmában a belvárosban, ám sokszor még így sem sikerül eleget
összegyűjtenie a költségekre.
- Talán fel sem vennének - vetette oda flegmán.
- Sosem tudod meg, ha meg sem próbálod. Érettségi nélkül viszont szóba
sem állnak veled. Nóra, figyelj rám! - vonta közelebb magához a nővére kezét,
és nagy őzikeszemeivel könyörgőn nézett rá. - Le kell érettségizned, ez nagyon
fontos. Utána még mindig van időd kitalálni, hogy mi legyen, de ezt nem
baltázhatod el.
Nóra elfordította a fejét és a hátára gördülve a plafont kezdte bámulni, de a
húga nem hagyta annyiban. Megfogta az állát, és maga felé fordított az arcát.
- Meg kell ígérned, hogy elmész az érettségire. Nem is, az nem elég! Meg kell
esküdnöd rá - heveskedett.
- Úristen! - forgatta a szemét Nóra, de az ajkára azért kiült egy pici vigyor. -
Nem szállsz le rólam, amíg meg nem ígérem, igaz?
- Esküdj! Esküdj! Esküdj! - hajtogatta a lány, és közben a vállát rázta.
Nóra felnevetett és visszafordult az oldalára.
- Ugye tudod, hogy piszkosul az ember agyára tudsz menni?
Eszter félrebiccentette a fejét, és ártatlan képpel pislogott a nővérére. Nóra
mélyet sóhajtott, és elmosolyodva válaszolta:
- Na, jól van, legyen. Érettségi előtt nem lépek le, de mást nem ígérek meg,
erről ne is álmodj - emelte fel figyelmeztetőn a mutatóujját.
 Nóra
Mivel Pataky Nóra olyan lány volt, aki mindig megtartja az ígéreteit, egy
hónappal később valóban le is érettségizett. A matematika kivételével
mindenből jelest kapott, sőt! Olasz nyelvből a legjobb teljesítménnyel
évfolyamelső lett.
A sikeres érettségit egy züllött, hosszú hétvégével ünnepelte meg az egyik
osztálytársa szüleinek a balatoni nyaralójában. Amikor kijózanodott,
összeszedte a holmiját és vonatra ült Budapest felé. Az iskolaszünet első
hétfőjén megjelent a szülei házánál, és amikor megbizonyosodott róla, hogy
nevelőapja lelépett, bement az anyjához. Délelőtt volt, így abban reménykedett,
hogy a nőt talán még józanul találja. Patakyné valóban nem volt részeg -
legalábbis nem annyira, mint általában. Bár Nóra nem számított virágcsokorra,
sem pedig konfettiesőre, a lelkében mélyen eltemetett gyermek mégis vágyott
egy pici elismerésre. Előhúzta az olasz évfolyamelsőnek járó dicsérettel
megtoldott érettségi bizonyítványát, és az édesanyja orra elé tolta. A nő üres
tekintettel meredt a papírra, alkoholfüggőségtől remegő ujjakkal végiglapozta,
aztán szívott egyet az orrán.
- Mást nem adtak, csak ezt a szar papírt?
Nóra lenyelte a csalódottságát, és kesernyés mosoly ült ki az arcára. Átkozta
magát, amiért bármi másra számított, hisz’ jól tudta, hogy az anyja már régóta
nem önmaga. Nóra apjának a halálakor kicsúszott a lába alól a talaj, és az
állapota évről évre reménytelenebb lett. Még a két gyönyörű gyereke kedvéért
sem volt képes összeszedni magát. Nóra jól emlékezett azokra az alkalmakra,
amikor még kisebbek voltak, és a nő levitte a két kislányt a játszótérre.
Előfordult, hogy gondolt egyet és magukra hagyta őket, míg elsietett a közeli
boltba valami töményért. Aztán visszafelé találkozott egy ismerőssel, betértek
egy ivóba egy pohárkára. Az egy pohárból kettő lett, és addig abba sem hagyta
a piálást, míg csontrészegen el nem aludt az egyik parki pádon. A Nap lement,
és teljesen megfeledkezett a két kislányról a játszótéren. Eszter sírt, mert félt a
sötétben, és már akkor is az ő feladata volt megvigasztalni a húgát és kitalálni,
hogyan jutnak haza egyedül.
 A lány néha elgondolkodott rajta, hogy vajon másként alakul-e az életük, ha
az anyja második férje egy jóravaló, rendes ember, és nem olyan ordas paraszt,
mint amilyen Pataky György volt. Talán igen... talán nem. Nem tudta rá a
választ, egyvalamiben azonban egészen bizonyos volt: ezen a helyen és ebben a
családban neki nem volt jövője.
Anyja felkelt a székről, amin eddig gubbasztott, és kusza mozdulatokkal
keresgélni kezdett a konyhaszekrényekben. Üres dobozokat nyitogatott,
fiókokat húzogatott ki, míg végül visszarogyott a székre, és a lányára nézve
megkérdezte:
- Van egy kis pénzed? Apád... apád nem hagyott itt semmit, de nekem
szükségem van... le kell mennem a boltba - nyeldesett, és feszülten nyalogatta
kiszáradt ajkát.
Nóra sóhajtva elővett egy ötezrest a zsebéből, és az asztalra tette az anyja
elé. Lehajolt, megpuszilta a nő homlokát, aztán kifelé indult a konyhából. Az
ajtóból még egyszer visszafordult, és egy utolsó pillantást vetett a megtört
asszonyra.
- Minden jót, anya - mondta, és azzal elhagyta az házat.
Még aznap megvette magának a repülőjegyét Genovába. Szíve szerint a
húgát is magával vitte volna, de tudta, hogy ez szóba sem jöhet. Eszter nem
ment volna vele, mert a lánynak határozott tervei voltak, és azok Budapesthez
kötötték. Eszter imádta a kisgyerekeket, és volt is érzéke hozzájuk. Érettségi
után óvónőnek akart tanulni, és az volt a nagy álma, hogy később
gyermekpszichológus lesz belőle. Nóra tiszteletben tartotta nagyratörő terveit
és elfogadta a döntését. Bármennyire is gyötörte a lelkiismeret, hogy magára
hagyja a húgát, tudta, hogy kettejük útjai itt szétválnak, de szívből remélte,
hogy nem örökre.
Egy verőfényes szombati nap volt, amikor Eszter kikísérte a repülőtérre. Ő
felszállt a genovai járatra, és ezzel belevágott élete legnagyobb kalandjába.
 2013, Genova

Nóra
Ez is egy mozgalmas estének ígérkezett, de a nő nem bánta. Szívesen
melózott a La Cabala klubban, mert itt legalább nem másztak rá a részeg palik,
mint az első két színvonaltalan lebujbán, ahol megérkezése után dolgozott.
Maga sem igazán hitt a nívós és elit éjszakai bár mesében, amivel három évvel
azelőtt Kutya Genovába küldte, ezért meg sem lepődött túlzottan, amikor
kiderült, hogy a munkahely, ami várja, valójában egy lepukkant tánclokál.
Kezdésnek megtette, de amint kifizette az adósságát és függetlenítette magát a
stricitől, váltott egy jobb környéken lévő éjszakai klubra. Itt aztán táncolni látta
a La Cabala menedzsere, és egyből szerződést ajánlott neki. A hely Genova
szórakozónegyedének legfelkapottabb és legszínvonalasabb elit klubja volt. A
táncoslányok nagyon jól kerestek, és aki extra szolgáltatást is vállalt, az busás
borravalóval térhetett haza.
Amint Nóra kilépett a színpadra, egyből kiszúrta, hogy az öreg aznap is
eljött a La Cabalába, ahol már közel egy éve táncolt. Signor Vito, mint mindig,
most is a szokott, jobb oldali páholyában foglalt helyet. Tolószékében ülve is
olyan elegánsnak hatott fényes fekete öltönyében, selyem sáljával a nyakán,
mintha most lépett volna ki egy kosztümös filmből. Nóra kedvelte az öreget,
és nem csupán a szemtelenül sok borravaló miatt, amit rendszeresen a nő
bugyijának a pántjába dugott a rúdtánca végén. Bírta a fanyar humora és az
úriemberhez méltó modora miatt is. Nem mintha nem jártak volna a klubba
gazdag gavallérok szép számmal, de átlépve a La Cabala ajtaját ezek az
egyébként köztiszteletnek örvendő férfiak gyakran kivetkőztek önmagukból.
Nap mint nap volt dolga a sárga földig lerészegedett, nyálukat csorgató
bankigazgatókkal, neves ügyvédekkel és híres sportolókkal, de signor Vito más
volt. 85 évével egy régi, letűnt korszakot képviselt a klub vendégei között.
Nóra alaposan meglepődött, mikor fél évvel azelőtt az öregember egy
kisebb vagyont ajánlott neki, ha hajlandó elmenni a villájába, és magán előadást
tartani a számára. Megvolt róla az elképzelése, mit ért az öreg fazon privát
táncon, és jó ideig gondolkodott, mielőtt igent mondott volna. A lányok közül
ő volt a vendégek abszolút kedvence; a férfiak imádták tánccal fűszerezett
erotikus bemutatóit. Néha kesernyésen gondolt arra, hogy a húga biztosan
nem ilyen karriert álmodott meg neki, amikor még otthon, Budapesten azt
hangoztatta, hogy nagy jövő vár rá táncosként. Tény volt azonban, hogy
jazztáncos tanulmányaiból fantasztikus módon profitált Genova éjjeli
klubjaiban. Hajlékony volt, sportos, szexi, és olyan mozdulatokat produkált a
színpadon a rúdnál, hogy a férfiak a lábai előtt hevertek. Nagyon ritkán fordult
csak elő, hogy elfogadta egy kuncsaft privát meghívását. Csak akkor tette, ha
kimondottan szimpatikus volt neki a fickó, de a munkát sosem keverte
érzelmekkel. Privát kapcsolata alig akadt. Mióta Genovában élt, megesett, hogy
tetszett neki valaki, de igazán szerelmes nem volt. Néha escort szolgáltatást is
vállalt, ami rendkívül jól fizetett. Általában ilyenkor egy kisebb vagyonért
valamilyen puccos rendezvényre kísérte el tehetős alkalmi partnerét.
Az idős signor Vito alapból szimpatikus volt neki, de nem tudta elképzelni,
hogy képes lenne szexelni vele. Biztosra vette, hogy az öreg ritka nagy kujon és
nőcsábász lehetett fénykorában, de azt nem vette volna be a gyomra, hogy
lefeküdjön a férfival, aki akár a dédnagyapja is lehetett volna. Mint utóbb
kiderült, erre nem is volt szüksége.
Amikor először látogatta meg a férfit a genovai kikötőre néző domboldalon
lévő villájában, egy pazar vacsora és egy üveg Dom Perignon várta, amit
kettecskén fogyasztottak el a hatalmas ház teraszán. Signor Vito még az elején
közölte vele, hogy azok az idők, mikor ő a méretes falloszával az extázisig
kefélte a nőket, bizony elmúltak. Még mindig nagy örömét leli az érzéki női
test látványában, de ahhoz, hogy az ő cerkája újból felálljon, még egy
toronydaru is kevés lenne. Nóra ezen akkorát és olyan jóízűen nevetett, ahogy
már hosszú-hosszú évek óta nem tette. Ez volt szokatlan barátságuk kezdete.
Azóta is hetente rendszeresen látogatta a villát, és az öregember által
beszereltetett rúdnál exkluzív műsort prezentált neki. Kölcsönös
megbecsülésen alapuló jó viszony alakult ki köztük, és - nem utolsósorban -
Nóra számlájára minden hét utolsó napján megérkezett egy rendkívül
méltányos pénzösszeg. Miután a nő táncolt és bemutatta a legújabb
koreográfiáit, gyakran együtt is vacsoráztak. Előfordult, hogy megnéztek egy
régi filmet a tévében, de olyan is volt, hogy Nóra kitolta az öreget a villához
tartozó meseszép teraszra, és együtt bámulták a lábuk előtt elterülő város
fényeit. Signor Vito nem volt hülye. Pontosan tudta, hogy a fiatal nő részéről
ez egy érdeken alapuló kapcsolat, de nem zavarta. Boldoggá tette, hogy élete
utolsó napjait egy ilyen gyönyörűen fénylő csillag világítja be. Gyerekei nem
voltak, távoli rokonaival pedig nem tartotta a kapcsolatot. Nóra egyszerre volt
neki társalkodónő, barát, és fizetett prostituált. Azt még csak nem is sejtette,
hogy a Pataky lány akár ingyen is eljárt volna hozzá, annyira élvezte a nála
töltött estéket. Mióta a húga távol volt tőle, signor Vito volt az egyetlen
normálisnak mondható emberi kapcsolata.
Egy mutatós dupla forgással lecsúszott a rúd aljára, és táncos száma
befejezéseként leereszkedett spárgába. A színpadra szokás szerint hullottak a
nagy címletű bankjegyek, a férfiak fütyültek és tapsoltak a nézőtéren. Nóra
felállt, és bár elvakították a fények, a jobb oldali páholy felé kacsintott. Amikor
a reflektor kialudt a színpadon, lehajolt és csak egyeden dolgot vett fel a
földről: egy vörös rózsát, amiről biztosan tudta, hogy signor Vito dobta oda
neki.
*
Kimerültén lépett be pici, bérelt lakásába, a kulcsait a komódra dobta.
Lerúgta a cipőjét és egyenesen az apró konyhába ment, hogy kivegye a tejet a
hűtőből. Még a taxiban eltervezte, hogy ma este lazítani fog. Teleengedi a kádat
forró vízzel, beül a habok közé egy könyvvel, és olvasni fog. Sportolni,
bevásárolni délelőttönként szokott, mert késő éjjel, amikor hazaért a klubból,
ilyesmire nem volt energiája. Levetette a ruháit és épp a fürdőszobába indult,
hogy megeressze a vizet, amikor megcsörrent a mobilja. A speciális
csengőhang alapján tudta, hogy ez csak Eszter, a húga lehet. Volt már vagy két
hete is, hogy legutoljára beszéltek, mert a fiatal lány nagyon elfoglalt volt a
főiskolai tanulmányai miatt. Jól ment neki a tanulás, és valahányszor Nóra
rákérdezett, lelkesen mesélt az óvónői tanulmányairól. Amikor a családról
faggatta, Eszter már nem volt annyira lelkes, de sosem panaszkodott túlzottan.
Inkább igyekezett rövidre zárni az otthoni témát, és vidámabb dolgokról
társalogni. Mióta 2010-ben elhagyta Budapestet, Nóra egyetlenegyszer járt csak
otthon, ez pedig az anyjuk temetése volt. Az asszony gyakorlatilag a sírba piálta
magát, de a szomorú igazság az volt, hogy lélekben már hosszú évek óta
elhagyta őket. Nóra nem szeretett arra gondolni, hogy a húga egyedül maradt
az apjával, de nem tudott mit tenni. Eszter ragaszkodott hozzá, hogy rendben
elvégezze a tanulmányait és pszichológusi diplomát szerezzen, így maradtak a
telefonbeszélgetések.
Hanyatt vágta magát a fotelban, mosolyogva nyomta le a zöld gombot és
játékosan szólt bele:
- Szia, Eszti. Mesélj, hogy sikerült a gyakorlat, amiről... - A szó azonban a
torkára forrt, mert a vonal másik végéről zaklatott szipogás, majd zokogás
hallatszott. - Eszter? Te vagy az? Mondj már valamit, a fenébe is!
- Jaj... Nóra, ez... rettenetes - dadogta a húga elfúló hangon.
Nóra úgy érezte, megfagy a vér az ereiben. Soha, egyetlenegyszer sem
fordult elő, hogy a testvére sírt volna a telefonban. Sőt, még ha problémája
volt is, inkább megpróbálta bagatellizálni. A fáradtság egyetlen másodperc alatt
kiszállt belőle, felugrott, mint akit kígyó mart meg, és erősen rámarkolt a
telefonra.
- Nyugodj meg, és bökd már ki, hogy mi történt! A fenébe is, a frászt hozod
rám. - Mikor továbbra is csak elcsukló hüppögés jött válaszul, kezdte elönteni
a nyers pánik. A húga 1000 kilométerre volt tőle, nyilvánvalóan bajba került, és
ó nem tehetett a világon semmit. Majd’ az eszét vesztette az idegességtől. -
Eszter! Hugi, mi a baj?
- Azt hiszem, én... atyaúristen, azt hiszem... meghalt - nyöszörögte a fiatal
lány a telefon másik végén.
Nóra hátán végigfutott a jeges rémület.
- Kicsoda? A francba, beszélj már! Ki halt meg? - kiáltotta, és elszörnyedve a
kijelzőre bámult, mintha ez segítene neki megérteni a dolgot.
- Én... istenem, megöltem őt.
Nóra lehunyta a szemét; rettenetes gyanúja támadt.
- Apa?
Eszterből a válasz helyett újból kitört a hisztérikus zokogás. Testvére el sem
tudta képzelni, mi lehet a szituáció odaát, de az egyértelmű volt, hogy a húga
sokkos állapotban van. így még segíteni sem tudott neki, muszáj volt
megnyugtatnia.
- Figyelj rám! Eszter, hallod, amit mondok? Beszélj hozzám! Mondd, hogy
figyelsz!
- I-igen.
- Hol vagy pontosan?
- Itt-hon.
 -Jól van, koncentrálj a hangomra, hugi! Csak úgy tudok segíteni, ha
elmondod, mi történt.
A lány sírása kicsit tompult; érezhetően megpróbálta összeszedni magát -
legalább annyira, hogy összefüggően tudjon beszélni.
- Részeg volt, Nóri, nagyon-nagyon bepiált, és... rám támadt. Fogdosott, és
én... próbáltam elmenekülni, de elkapott és elestem.
Nóra a szájára szorította a tenyerét, némán káromkodott, hogy a húga ne
hallja. Legszívesebben ő maga fojtotta volna meg Patakyt a saját kezével.
Annak idején őt is rendszeresen molesztálta, gusztustalanul csepegtette a nyálát
utána, de azt gondolta, azért, mert ő csak a nevelt lánya volt. Azzal mindig is
tisztában volt, hogy a férfi egy féreg, de azt nem akarta elhinni, hogy képes
még a saját, vér szerinti lányára is rágerjedni szexuálisan. Undorító, aljas
szemétláda! Alig tudta kinyögni a szavakat:
- Úristen, Eszter, csak nem...
- Könyörögtem neki, sírtam, rúgtam, de... tudod, hogy milyen, ha részeg...
nem tudtam lerázni magamról - zokogta a lány. Nóra arcán egy keserű
könnycsepp gurult végig, amit dühösen le is törölt az arcáról. - Aztán... ott volt
az a váza... az előszobasarokban. Nem is láttam, csak a kezemmel éreztem... azt
sem tudtam, mit csinálok. Megfogtam és... fejbe vágtam vele - szipogott a lány.
Nóra szeme kipattant.
- Leütötted?
- Meg sem mozdul, Nóra, azt hiszem... úristen, lehet, hogy meghalt. Vérzik a
feje... nagyon vérzik.
Nóra izgatottan rótta a métereket a szobájában, agya máris egy használható
terv után kutatott.
- Biztos vagy benne?
- Nem. Igen. Jaj, nem tudom. Már percek óta nem mozdul, és azt hiszem...
nem lélegzik. Most mit csináljak? - hüppögte. - Börtönbe fogok kerülni.
Gyilkos vagyok. Le fognak csukni.
- Dehogy kerülsz börtönbe! - kiáltotta Nóra ingerülten. - Ez az egész nem a
te hibád, te nem vétettél semmit. Önvédelem volt.
- Én nem akartam megölni. Ez rettenetes.
- Most nem szabad pánikolnod. Figyelj arra, amit mondok! Nehogy a
közelébe menj, megértetted?
- Rend... rendben.
- Azonnal el kell tűnnöd onnan. Látta vagy hallotta valaki, hogy mi történt?
 - Nem tudom, nem hiszem.
- A szomszédok?
- Valami buli van odaát. Zenét hallok, meg nevetgélést a másik házból.
- Ez jó, akkor tutira nem tűnt fel nekik semmi. Azt akarom, hogy pontosan
azt tedd, amit mondok, rendben? Figyelsz rám? - Zaklatott szipogás jött
válaszul. - Bemész az öreged szobájába és kinyitod a ruhásszekrényt.
- Miért?
- Csináld, amit mondok! Ott vagy már?
-Jó, mindjárt.
- A régebbi zakóiban tartotta a dugipénzét. Nézd meg mindegyiket, de
szerintem a leghátsóban lesz. Megvan? - Motozást és elmosódott zajokat
hallott, alig tudta türtőztetni magát, míg várakozott. - Találtál valamit?
- Igen. Te jó ég, itt tényleg van egy köteg pénz.
- Mennyi?
- Nem is tudom... húszezresek, meg tízesek. Talán egy-kétszázezer lehet.
- Rendben, akkor most jól figyelj! Vedd magadhoz a pénzt, és csomagold
össze a legszükségesebb holmidat! Ne pakolj sokat, csak annyit, ami belefér
egy hátizsákba! Vedd magadhoz az összes iratodat, világos? Minden hivatalos
cuccot hozz magaddal, a telefonodat is, és ne felejtsd a pénzt! Becsukod magad
mögött az ajtót, és egyenesen a Keletibe mész. Ott megveszed a jegyet a
legközelebb Bécsbe induló vonatra. Három óra alatt odaérsz. Onnan
továbbutazol Milánóba, értesz?
- De hát...
- Ne vitatkozz most! A telefonodat tartsd bekapcsolva, a vonaton úgyis fel
tudod majd tölteni. Értesíts, hogy körülbelül mikorra érsz Milánóba, és én eléd
megyek. Onnan majd együtt jövünk Genovába.
- Istenem! Én ezt nem tudom...
- De tudod! - vágott közbe Nóra eltökélten. -Meg tudod csinálni, és minden
rendben lesz, megígérem. Újra együtt leszünk, hugi, gondoskodom róla, hogy
ne essen bajod. Most pedig szedd össze magad, és csináld, amit mondtam!
Rendben?
- Jól van, igyekszem - válaszolta Eszter elhaló hangon.
- Majd később mindent megbeszélünk, most csak arra koncentrálj, hogy
gyorsan elhagyd azt az átkozott házat. Amint kiértél a pályaudvarra, hívj fel
újra! Eszter! Minden rendben lesz. ígérem - tette hozzá olyan meggyőződéssel,
amennyi csak telt tőle.
 Eszter néhány másodperces idegölő csend után síri hangon végre
megszólalt:
- Oké. Majd hívlak.
A vonal megszakadt, és a nő idegesen bámulta a kijelzőt egy darabig, aztán
mobilját a homlokához ütötte. Keze ökölbe szorult a kétségbeesett dühtől, ami
kitörni készült belőle. Hatalmas hibát követett el. Soha nem lett volna szabad
egyedül hagynia a húgát azzal a rohadékkal!
 2014, Genova

Eszter
Az első hónap Genovában élete legkeményebb időszaka volt, de túlélte. Az
apja támadása; a baleset; az eszeveszett menekülése Budapestről, pillanatok
alatt romba döntötték a terveit és álmait. Nem járhatott többé a főiskolára, egy
idegen országban kényszerült bujkálni a törvény elől. Apagyilkos lett. O, aki
még egy darazsat sem ütött le soha életében.
Az egyetlen jó az volt az egészben, hogy újra együtt lehetett a nővérével.
Megérkezése után napokig sírt Nóra vállán, aki, úgy tűnt, kifogyhatatlan
türelemmel vigasztalta. Csak ők voltak már egymásnak, bár ha a lány
belegondolt, ez nem is igazán volt újdonság. Kisgyerekkoruk óta ez volt a
helyzet, és be kellett ismernie, hogy a nővére nélkül teljesen el lenne veszve a
világban.
Amikor először járt Nóra munkahelyén, nehezen tudta leplezni a
döbbenetét. Azzal tisztában volt, hogy a testvére tánccal keresi a kenyerét, de ő
maga nem volt jártas az éjszakai életben, és amit a La Cabala klubban látott,
attól bizony leesett az álla. Mióta a saját édesapja rátámadt és meg akarta
erőszakolni, úgy érezte, végképp kilépett a naiv gyermekkor világából, a
genovai partinegyedben tapasztaltak mégis felkészületlenül érték. Igaz, hogy
tapasztalatlanabb, és természeténél fogva visszahúzódóbb volt a nővérénél, de
hülye azért nem volt. Megértette, hogy Nórának nem volt választása annak
idején. Nem állt mögötte senki, aki támogatta vagy jó tanácsokkal látta volna
el, és amikor az élet elé tolt egy lehetőséget a kitörésre, megragadta és élt vele.
Régen, még Budapesten hitt benne, hogy imádott nővére karriert csinál majd a
showbusinessben, és a musicalszínpadok ünnepelt sztárja lesz. Gyermeki
álmaiban nem szerepeltek éjszakai klubok, bankjegyeket bugyiba dugdosó
férfikezek, erotikus rúdtánc meg aztán főleg nem. De időközben lekopott róla
a gyermeteg naivitás. Megtanulta, hogy az élet legtöbbször nem úgy alakul,
ahogy az ember elképzeli, és azzal kell boldogulni, amit kapunk. Azt pedig el
kellett ismernie, hogy Nóra remekül boldogult Olaszországban. Nem volt
ugyan gazdag, de eleget keresett ahhoz, hogy egy csinos kis lakást fenntartson.
Ráadásul eleinte még őt is eltartotta, felruházta és nyelviskolába íratta. Eszter
nem ítélte el a nővérét igencsak kétes hírű munkája miatt. Elég jól ismerte őt
ahhoz, hogy átlásson a kemény páncélon. Bensőjében nagylelkű, lojális,
szeretette méltó szív dobogott. Vele mindig is gyengéd, szinte már anyáskodó
volt, de ahogy kilépett a világba, felkerül rá a kőkemény femme fatale imázs.
Már túlságosan is régóta magára volt utalva ahhoz, hogy puhány és érzelgős
legyen, de a kölcsönös szeretet a nővérek között sosem halványult el.
Mióta Eszter bébiszitterkedni kezdett a Conti családnál, az életkedve is
visszatért. Egy közvetítőn keresztül került kapcsolatba Contiékkal. A vagyonos
cégtulajdonos és családja Genova egyik legelőkelőbb negyedében lakott, és a
luxus penthouse lakásban Eszternek még saját szoba is jutott. Soha életében
nem élt még ekkora kényelemben. Igaz, hogy Conti felesége egy
elviselhetetlen, önző díva volt, az ikrek viszont imádni valók voltak. Eszter fel
nem foghatta, hogy képes a nő annyi időt távol tölteni a 4 éves gyerekeitől. Ő
az első perctől fogva a szívébe zárta a kicsiket, és az érzés kölcsönös volt.
Cinzia Conti harmincéves, attraktív nő volt egy hollywoodi színésznő
kinézetével és egy plázacica felületességével. Rengeteget volt távol otthonról;
gyógykúrákon vett részt wellnesshotelekben, neves dizájnerek
divatbemutatóira járt a barátnőivel. De amikor otthon tartózkodott, a gyerekek
akkor is hamar az agyára mentek. Ha meglátogatták a barátai vagy a parkban
sétáltak, akkor szívesen villogott göndör hajú, zabálni való ikreivel, de amint
maguk maradtak, azonnal lepasszolta őket a bébiszitterének. Kétségtelenül
rengeteg munka volt a gyerekekkel, de Eszter élvezte a kihívást. Ő, aki
egyébként is óvónőnek és gyermekpszichológusnak akart tanulni, egy cseppet
sem bánta, hogy végre olyan sok időt tölthet a kicsik közelében. Sóvárgó
szemekkel és vágyakozó szívvel ült késő este az ikrek ágya mellett, hallgatta a
szuszogásukat, és saját gyerekekről, családról ábrándozott.
És persze ott volt Carlo Conti, a jóképű, intelligens, sikeres vállalkozó,
akinek mindez megadatott. Eszter eleinte alig találkozott a férfival, csak úgy
futólag váltottak pár szót, de ezen ritka alkalmakkor Carlo mindig kedves volt
hozzá. Viccelődött vele, megnevettette, és kedvesen kijavította, ha valamit
vétett az olasz nyelvben. A férfi mindig elegáns volt, vidám és élettel teli.
Láthatóan odavolt a gyerekeiért és folyton azt hangoztatta, mennyire fájlalja,
hogy nem tölthet velük több időt. De hát a rengeteg munka, az üzlet, a
felelősség, ami a vállát nyomja... Nem volt nehéz rájönnie, hogy Eszter
szívéhez a gyerekeken át vezetett az út, és Carlo elég dörzsölt volt ahhoz, hogy
ezt ki is használja. Előfordult, hogy reggelenként, amikor Cinzia még javában
aludt az ágyában, Eszter és munkaadója együtt kávéztak a konyhában. A férfi
bánatos sóhajtások közepette bevallotta neki, hogy van egy idősebb fia,
Gianluca, aki egy egyetemistakori szerelemből született. A fiú anyjával sosem
házasodtak össze - túl fiatalok voltak mind a ketten -, ezért Carlo gyakorlatilag
lemaradt a fia gyermekkoráról. Azt bizonygatta, semmiképpen sem szeretné
elkövetni még egyszer ugyanezt a hibát az ikrekkel.
Eszternek a molesztáló apján kívül semmiféle tapasztalata nem volt felnőtt
férfiakkal, csak egy halvány, kislányos elképzelés élt benne az ideális férfiról.
Carlo Conti karizmatikus volt, jóképű, gyerekszerető és szellemes. Halálos
kombináció egy szerelemről álmodozó fiatal nő szívének.
 Nóra és Eszter
Miután leadták a rendelésüket a kávézóban, Nóra hátradőlt a székén és
nyugtalanul fürkészte a húga arcát. Eszter biztos volt benne, hogy valami
fontosat akar közölni vele - valami olyasmit, amit nem mondhatott el a
telefonban, amikor legutoljára beszéltek.
- Na, gyerünk, ki vele! Vagy csak azért akartál ilyen sürgősen találkozni, mert
annyira hiányzott a kishúgod? - kérdezte incselkedve, és rákacsintott.
Nóra megeresztett egy feszült kis mosolyt, megvakarta a homlokát és
belekezdett:
- Apádról van szó.
Eszter arcáról azonnal lefagyott a mosoly és elsápadva bámult rá. Hosszú
hónapok óta nem beszéltek Patakyról és a Budapesten történtekről. Az első
heteket rettegésben töltötte, és minden pillanatban azt várta, mikor töri rá az
ajtót a rendőrség. A hetek és a hónapok azonban teltek, de a világon senki nem
akarta letartóztatni emberölésért. Lassacskán elmúlt a félelme is, az otthon
történt borzalmakat pedig a tudatalattija mélyére zárta. Ha Nóra most mégis az
apjáról akar beszélni vele, az a világon semmi jót nem jelenthetett. Ő legalábbis
így gondolta. Remegő hangon kérdezte:
- Mi van vele?
- Nemrég beszéltem az egyik régi haverral telefonon és azt mondta, hogy...
szóval az van, hogy összefutott vele. - Eszter leesett állal bámult rá; látszott,
hogy nem fogta fel a szavak értelmét. - Találkozott apáddal a városban.
- Az leheteden - nyögte a lány. - Hiszen meghalt.
Nóra komolyan ingatta a fejét.
- Robi szerint nagyon is elevennek tűnt. Egy nővel volt, épp a Jégbüfébe
mentek be a Ferenciek Terénél.
- Egy... nővel? Talán tévedett. Összekeverte valakivel.
- Kizárt. O volt az, Eszter.
- De hát ezt nem értem. - Eszter döbbenten a szája elé szorította a tenyerét,
a szemébe könny gyűlt. - Én egész végig azt hittem... meg voltam győződve
róla, hogy...
 - Hogy megölted, tudom - fejezte be Nóra a mondatot. - Megsebesítetted,
de nem halt meg, ez most már biztos. És ez megmagyarázza azt is, miért nem
találtam a dologról semmit az online hírportálokon, és miért nem keres a
rendőrség sem. Az a szemétláda biztos, hogy be sem jelentette az esetet a
zsaruknál, nehogy véletlenül szaglászni kezdjenek, és még a végén kiderüljön,
hogy mégsem ő a mintacsaládapa.
Eszter alig tért magához az elképedésből, de ahogy lassacskán leülepedett
benne az információ, hatalmas szikla gördült le a szívéről. Ezek szerint
mégsem kell azzal a gyötrő tudattal leélnie az életét, hogy megölte az apját.
- Istenem, ez nagyszerű hír! Úgy értem - zavartan megvonta a vállát -, tudod,
hogy én sosem kívántam a halálát.
- Persze hogy tudom, ez azonban nem változtat a tényen, hogy nagyon is
megérdemelte volna. Ne szépítsük a dolgot: apád egy disznó.
- Akármilyen is... te nem tudod, milyen érzés volt abban a hitben élni, hogy
az én kezem által halt meg.
- Hát, most már nem kell gyötörnöd magad emiatt. A te kezed tiszta, őt meg
valami más módon viszi el a kaszás. Reméljük, minél előbb - tette még hozzá
frusztráltan, és nagyot húzott a kólájából.
- Ne beszélj így, nem érdemes felhergelned magad emiatt. Ez már a múlt, túl
vagyunk rajta, és - mélyen sóhajtott - úgyis mindenki megkapja a sorstól, amit
megérdemel.
- Úgy legyen! - villantott a testvérére egy mosolyt Nóra, aztán némi
gondolkodás után folytatta: - Ez viszont azt is jelenti, hogy nincs miért
bujkálnod többé. Ha ahhoz van kedved, bármikor visszamehetsz Budapestre.
Na persze nem a régi házba, az szóba sem jöhet. De később simán
folytathatod a tanulmányaidat. Ha összegyűjtesz elég pénzt az itteni melóval,
otthon ki tudsz venni egy kis lakást magadnak. Emlékszem, mennyire el
akartad végezni a főiskolát.
Eszter elmélázva rágcsálta a szívószálat a poharában, de nem válaszolt. Nóra
furcsállta a hallgatását, mert arra számított, hogy a húga ugrálni fog örömében,
ha kiderül, már semmi nem áll közte és a továbbtanulás között. Arra készült,
hogy majd neki kell visszatartania attól, hogy ne rohanjon azonnal megvenni a
repülőjegyét Budapestre. Ehhez képest a lány furán nyugodt volt, és az arcára
kiülő álmatag mosoly gondolkodóba ejtette Nórát.
- Azt hittem, kiugrasz a bőrödből örömödben, ha kiderül, hogy
hazautazhatsz.
 - Ennyire meg akarsz szabadulni tőlem? - kérdezte a lány elhúzva a száját.
- Ne marháskodj már! Tudod, hogy nem erről van szó, csak... - Nóra
gyanakodva fürkészte a húga arcát, aztán egyszer csak felé bökött: - Na,
várjunk csak! Valami itt nem kóser. Csak neeem?
- Mit csak nem? - nézett vissza rá a lány zavartan.
- Jesszusom, csak nem estél bele valami kis itteni digóba? Atyaisten! -
csapott a homlokára nevetve. - Lefogadom, hogy ez a szitu.
- Sss! - csitította a lány, és elpirulva körülnézett, hogy nem voltak-e túl
hangosak. - Beleesni? Ne dramatizáld már túl a dolgokat!
- Szóval akkor igaz - noszogatta tovább a nővére. - Gyerünk, ki vele! Hol
találkoztatok? Hogy hívják? Mivel foglalkozik?
Eszter lesimította a haját, és a szája szélét rágcsálta feszélyezetten. Nem
akart pont a nővére előtt titkolózni, de a dolog még neki is teljesen új volt. Az
éledező romantikus érzéseit egyelőre nem tudta hova tenni.
- Hallomásból te is ismered - motyogta félénken.
- Kit? A srácot, akibe beleestél?
- Nem srác. Férfi.
Nóra összehúzta a szemét, kezdett rossz érzése lenni a dologgal
kapcsolatban.
- Hol találkozol te férfiakkal? Hisz’ egész nap Contiéknál vagy a gyerekekkel.
Ha eljársz valahova bulizni, szólnod kellett volna, hogy tudjam, hol vagy.
Tudod, csak a biztonság kedvéért, ha esetleg...
- Nem járok el sehova - szakította félbe Eszter. -Carlóról van szó.
Nóra hátradőlt a székén és elkerekedett szemmel bámult a húgára, aztán
megrázta a fejét.
- Ne szívass már! Ez nem vicces.
- Nem viccelek - bújt a lány a kapucsínója mögé.
Nóra azt hitte, nem jól hall. Indulatosan csapott az asztalra, és áthajolt rajta.
- Csak nem azt akarod beadni nekem, hogy lefeküdtél a faszival, akinek
dolgozol? Elment a józan eszed?
- Nem feküdtem le vele, és ne ordibálj, légy szíves!
- De most mondtad, hogy...
- Azt mondtam, hogy... tetszik - vonta fel a vállát, és zavarában elnézett
Nóra mellett. - Nagyon kedves hozzám, és figyelmes, vicces. Egy igazi
gentleman.
- Az isten áldjon meg, hugi, a faszi házas!
 - Tudom, nem vagyok hülye, oké - válaszolta leverten -, és pont ezért nem is
történt köztünk semmi. Mi csak... beszélgetünk, és... segít nekem dolgokban,
meg... - mélyen felsóhajtott - egy csomó közös van bennünk.
-Jézusom, Eszter, térj már észhez! - szörnyülködött a testvére. - A világon
semmi közös nincs bennetek. A pasas be akar vinni az ágyába, ennyi.
- Boldogtalan a feleségével. A nő sosincs otthon, alig törődik a gyerekekkel.
Nóra a szemét forgatta.
- Úristen! Ezt nem hiszem el. Csak nem dőlsz be ennek a szakállas
dumának? Semmi közöd a rohadt házassági problémáihoz, ha gondja van,
oldja meg ő. Te azért vagy ott, hogy vigyázz a kölykeire és felvedd érte a
suskát, nem azért, hogy a pszichológusa légy. Pláne nem a cafkája, akit
megdughat, ha az asszony nincs otthon.
Eszter olyan vehemensen ugrott fel az asztaltól, hogy feldőlt mögötte a
szék. Zavartan nézett körbe, felemelte a széket és vérvörös arccal kivágtatott a
kávézóból. Nóra káromkodva dobált pár bankjegyet az asztalra és rohant a
húga után. A sétálóutcán sikerült beérnie. Elkapta a vállát és maga felé
fordította.
- A francba is, állj már meg! Hova rohansz?
Eszter megtorpant és felé fordult. Arcán könnycsepp gördült végig, amitől
Nórának egyből bűntudata támadt.
- Sajnálom. Nem akartalak így leordítani. Ne haragudj!
- Utálom, amikor úgy kezelsz, mintha még mindig gyerek lennék.
Mert az is vagy - gondolta magában Nóra, de nem mondta ki hangosan.
- Én csak aggódom.
Eszter letörölte az arcáról a könnyeket, és lassan továbbindult az utcán.
- Én is aggódom miattad, képzeld el. Rettegek, nehogy történjen veled
valami, míg abban a klubban táncolsz, mégsem ítélkezem feletted.
- Én sem ítélkezem, csak...
- Miért gondolsz mindig mindenkiről alapból rosszat?
Nóra idegesen forgatta a szemét. Ez annyira tipikusan naiv, Eszteres
beszólás volt.
- Azért, hugi, mert a tapasztalat megtanított rá.
- Még csak nem is ismered Carlót.
- De ismerem a hozzá hasonlókat. Hidd el, tele van velük a klub.
Középkorú, kanos, pénzes pacákok, akik fiatal kiscsajokkal akarják kiengedni a
gőzt. Abban hisznek, hogy pénzért megkaphatnak mindent, amit otthon
anyucitól nem mernek kérni.
- Hogy lehetsz ennyire... ennyire...
- Realista?
- Cinikus. Hisz* csak 21 vagy.
- Mert ismerem a dörgést. Higgy nekem, csak kihasznál.
- Azt mondta, a felesége elhanyagolja a gyerekeket, és tényleg így is van.
Szerinte én sokkal jobb anyjuk lennék - hajtogatta a lány makacsul.
Nóra a hajába túrt, arcát az ég felé fordította:
- Atyaúristen! Ezt nem hiszem el. Neked végképp elment az eszed. Tényleg
jobb lenne, ha szednéd a cuccaidat és hazautaznál.
Eszter felé kapta a fejét, és fájdalommal teli szemekkel meredt rá.
- Tényleg azt akarod, hogy elmenjek?
Nóra a homlokára szorította a kezét, majd’ szétrobbant az idegtől, de nem
tudta elviselni, hogy ennyire szomorúnak látja a húgát.
- Dehogy akarom. Nem erről van szó, csak éppen... nem szeretném, hogy
hülyeséget csinálj.
- De hisz’ nem is történt semmi - folytatta a lány engedékenyebben. - Ha
sejtettem volna, hogy így reagálsz, el sem mondom.
- Jó, hogy elmondtad. Komolyan - erőltetett az arcára egy mosolyt. - Tudod,
hogy csak te vagy nekem.
Eszternek már el is szállt a mérge, odalépett és átölelte a testvérét.
- Nekem pedig csak te. De nem vagy az anyám, oké? Nem tartozol
felelősséggel értem.
- Dehogynem! - sóhajtotta Nóra félhangosan, és megborzolta Eszter vörös
tincseit.
Aztán egymásba karolva mentek tovább, és a lány megpróbálta elterelni a
szót a kellemeden témáról.
- Inkább mesélj te magadról! Nem hiszem el, hogy nincs senki, aki tetszik.
Olyan jóképűek ezek az olaszok. Valaki a klubból?
Nóra végigpörgette gondolatban az összes kivörösödött képű, nyálcsorgató
pasast, akik pénzt dobálnak fel neki a színpadra, aztán nevetve megrázta a
fejét.
- Nincs senki.
- Esetleg a fitneszből, ahova lejársz?
 - Te leszel az első, aki megtudja, ha van valaki, megígérem - emelte fel
viccelődve esküre a jobb kezét.
 Eszter
Miután végeztek az ebéddel, Eszter megmosdatta és ágyba dugta a
gyerekeket. Szokásává vált, hogy befeküdt melléjük az ágyba, és magyar
gyerekdalokat dúdolva álomba simogatta őket. Mindig hatalmas hisztit
rendeztek, ha az anyjuk próbálta meg őket napközben lefektetni, de ha Eszter
álomdalt énekelt nekik, örömmel bújtak be a kis kuckójukba. Ahogy a békésen
mellette szuszogó gyerekeket nézte, egyre többször képzelte magát az anyjuk
helyébe. Túl jószívű volt ahhoz, hogy bárkinek is rosszat kívánjon, de a
fantáziájának nem tudott gátat szabni. Arról álmodozott, mennyivel
boldogabban élnének ők négyen együtt. Carlo, az ikrek és ő. Eszter lehunyta a
szemeit, és míg a kicsik göndör fürtjeit simogatta, elábrándozott egy olyan
jövőről, amiben Cinzia, Carlo felesége már nincs benne.
- Estere! - zökkentette ki a gondolataiból Cinzia hangja.
A lány az ajtó felé kapta a fejét, tekintete találkozott az olasz asszonyéval, aki
most is úgy nézett ki, mintha egy divatlapból lépett volna elő. Eszter óvatosan
kiszállt az ágyból, felkapta a mellette levő bébiőrt és halkan, lábujjhegyen az
ajtóhoz sietett. Óvatosan húzta be maga után, nehogy a kicsiket felébressze.
- Nincs semmi dolgod, hogy csak így heverészel?
- Sokkal gyorsabban elalszanak, ha mellettük maradok - védekezett erőtlenül.
- Semmi szükség rá, hogy befeküdj melléjük az ágyba. Nem az anyjuk vagy,
ezt ne felejtsd el! Csak egy fizetett alkalmazott - mondta a nő lekezelően.
Eszter úgy érezte, mintha arcon csapták volna. A nő kemény szavai a szívéig
hatoltak. Erősen küzdött, hogy visszafojtsa a könnyeit; nem akarta
megszerezni azt az örömet a másiknak, hogy sírni lássa.
- Különben sem a semmittevésért fizetünk -folytatta egyre megvetőbb
hangnemben Cinzia. -Tedd hasznossá magad, míg a gyerekeim alszanak.
Kezdheted például a fürdőszobákkal.
- Rendben, signora Conti - suttogta, és kikerülve a nőt elsietett.
A könnyeinek csak akkor engedett utat, amikor bezáródott mögötte a
fürdőszoba ajtaja. Szipogva a szekrényhez lépett és kivette belőle a
tisztítószereket. Amikor Contiék felvették a munkára, szó sem volt arról, hogy
takarítania is kell. Úgy beszélték meg, hogy csak a két gyerekkel kell
foglalkozni, ami önmagában véve nem lett volna annyira kimerítő, ha Conti
asszony egyébként ellátta volna a rendes anyai teendőit. De mivel egyre
kevésbé fűlött a foga hozzá, Eszterre maradt szinte minden, az ikrekkel
kapcsolatos teendő. A házaspárnak egyébként volt külön bejárónője, aki főzött
is rájuk, idővel azonban Cinzia egyre több háztartásbeli feladatot akasztott a
lány nyakába, Eszter pedig szó nélkül teljesítette azokat. Eleinte azért, mert
attól félt, hogy ha nemet mond, elveszti az állást és mehet haza
Magyarországra. Rettegett visszatérni, hisz’ akkoriban még azt hitte, hogy
keresi a rendőrség. Ám miután kiderült, hogy az apja él, nem kellett többé
félnie a törvény vasmarkától, így akár fel is lázadhatott volna Cinzia
zsarnokoskodása ellen. Mégsem tette, csak most már más okból kifolyólag.
Nem az apja, hanem Carlo miatt. Eszébe sem volt hazautazni, mert akkor el
kellett volna szakadni a férfitól, akihez egyre erősebb vonzalom fűzte.
Alaposan kitakarította a fürdőszobát, majd teleengedte a vödröt és felmosta
a padlót. Miután mindennel végzett, lógó orral ment vissza a szobájába. Nem
találta a helyét, rakosgatta a dolgait ide-oda, le volt lombozódva. Végül
félrerántotta a takaróját, hogy befeküdjön az ágyba, de legnagyobb
meglepetésére a lepedőjén egy gyönyörű vörös rózsa feküdt. Pár pillanatig csak
döbbenten meredt a virágra, aztán mosoly terült szét az arcán. Felvette, az
orrához emelte, és élvezettel beleszippantott. Egész testében szétáradt a rózsa
erős, buja illata. Jól tudta, hogy csakis egy ember lehet ebben a családban, aki
ennyire kedves és figyelmes hozzá: Carlo. Eszter szívverése a triplájára
gyorsult, lehuppant az ágyra, nekidőlt a támlának és felhúzta a térdeit. A
virágot a mellkasához vonta, elővette a telefonját és kikereste a legutolsó képet,
amit a gyerekekről lőtt, amint az apjuk ölében ülnek a konyhaasztalnál.
Ábrándosán nézegette a fotót és szagolgatta a rózsát, amíg csak álomba nem
merült.
 Nóra
Amint belépett az öltözőbe, egyből kiszúrta a vörös borítékot a
sminkasztalán. Tudta, hogy csakis signor Vitótól származhat. Kihúzta belőle a
kis cetlit, amin csak egy időpont állt. Nóra ebből tudta, hogy egy órája van a
készülődésre, mielőtt a limuzin felveszi a klub bejárata előtt. Lezuhanyozott, és
azt a fekete csipke dresszt vette magára, amelyikről tudta, hogy az öreg
kedvence. Szokásához híven a táskájában most is magával vitt egy hétköznapi
ruhát, amibe átöltözött, miután véget ért a magán műsor a villában. Bokáig érő
ballonkabátja elrejtette kihívó öltözetét, csak tűsarkú szandálja lakkozása
csillant meg az esti utca fényeiben, amikor beült a limuzin hátsó ülésére. Be
volt készítve neki a hűtött pezsgő is, de ő sosem ivott alkoholt munka előtt,
márpedig aznap kemény meló várt még rá. A rúdtánc könnyűnek és légiesnek
tűnik annak a számára, aki nézi. Ám ahhoz, hogy annak látsszon, kitartó
gyakorlás és megerőltető testedzés állt a hátterében. Nóra a hideg
narancsdzsúszért nyúlt, és míg lassan kortyolgatott, megpróbálta ellazítani
tagjait. Közben még egyszer átgondolta a mozdulatsort, amit be akar mutatni
signor Vitónak. Ha egy új elemet vezetett be a klubbeli műsorába, először
mindig az öregnek mutatta be, akinek rendkívül jó szeme volt a részletekhez. A
sofőr úgy segítette ki az autóból, mintha valamely európai nemesi család
hercegnője lenne, és nem egy senki kis táncosnő a La Cabala klubból. Nóra
magában mosolygott ezen; jól tudta, hogy signor Vito a legmesszemenőbb
tiszteletadásra utasította a személyzetét vele szemben. Egyszer fordult csak elő,
hogy a sofőrje éhes szemmel méregette, és gyakorlatilag lekurvázta Nórát az
öreg füle hallatára. Legközelebb már új alkalmazott nyitotta ki neki a kocsi
ajtaját, amikor a villában volt jelenése. Soha még élete során nem bánt vele
senki olyan gálánsán és önzetlenül, mint az öreg olasz milliomos, és még csak
nem is kellett érte mocskos dolgokat tennie. Míg felfelé ment a lépcsőn a tágas
fogadóterembe, kettejük fiira kapcsolatán gondolkodott. Amit signor Vito az
egyezségük elején megmondott neki, ahhoz tartotta is magát. A kézcsóknál,
egy-egy ártatlan simogatásnál nem volt köztük több testi kapcsolat, és bár a nő
nagyon igyekezett, hogy ne ragadtassa el magát, minden nappal jobban
kedvelte az öreget. Persze nem férfiként vonzódott hozzá, és szerető
nagyapaként sem gondolt rá, tekintve, hogy rendszeresen lejtett előtte lenge
öltözetben erotikus táncot. Talán a barátság szó volt a leghelyesebb kifejezés
kettejük viszonyára. Amikor signor Vitónál volt, nem kellett folyton a hátát
figyelni, hogy éppen ki próbál rámászni, és nem volt szüksége rá, hogy
megjátssza magát. Kedvelte az öreget, de azért próbált ügyelni rá, hogy ne
szeresse meg túlságosan. Az ösztöne és rossz tapasztalata arra intette, hogy
legyen óvatos, hisz’ nem ez lenne az első eset, hogy félreértelmezi egy férfi felé
irányuló gesztusait.

Elvégezte az utolsó forgást és lassan leengedte magát a hátára, amely a tánc

befejező pozíciója volt. A zene utolsó hangjai is elhaltak, és Nóra kipirult
arccal, várakozón nézett oldalra, az öregre.
Egyszemélyes taps harsant a fotel felől, a rúdra irányuló reflektor kialudt, és
tompa fények gyúltak a hatalmas szobában.
- Fantastical Bellisima! E stato dawero impressionante - lelkendezett a férfi,
aztán a szavai hirtelen átmentek görcsös köhögésbe.
Nóra rémülten pattant fel a földről, és az idős emberhez szaladt.
- Signor Vito, jól van? Az istenért, mi a baja? Hívjak valakit? Ignazia! -
kiáltott a házvezetőnőnek, de a férfi megszorította a kezét, és fáradtan a fejét
ingatta.
- Csak a kor, kedvesem. Csak az öregség a bajom, semmi más. Nincs miért
aggódnod. Lenyűgöző előadás volt. Most pedig menj, és öltözz át szépen.
- Biztos benne? Ne szóljak valakinek? - protestált a nő aggodalmasan, a férfi
holtsápadt arcába nézve.
- Semmi szükség rá. Mire visszaérsz, a vacsoránk már várni fog - erőltetett
mosolyt az arcára signor Vito.

Nóra nem húzta az időt, negyedóra elteltével lezuhanyozva, egy csinos, de

sokkal kényelmesebb ruhában ült a királyian megterített kerek asztalnál a
férfival szemben. A választék fejedelmi volt - nem is igazán értette, mi haszna
az egésznek, hisz’ az öreg alig evett valamit, csak csipegetett, mint egy madár.
Eleinte még Nóra is megjátszotta a jól nevelt és visszafogott nőt az asztalnál,
de idővel feladta. Látta, hogy a férfinak öröme telik benne, ha jóízűen enni
látja, így nem szerénykedett. Kedvence volt a friss rák és a különféle grillezett
zöldségekkel garnírozott homár, ami aznap este a terítéken volt, ám most
valahogy mégsem volt akkora étvágya, mint általában. Nem tetszett neki az
öreg szürkés arcszíne és a vissza-visszatérő köhögőrohamai.
- Signor Vito, ha továbbra is így etet, elhízom, és ki kell cseréltetnie a rudat
egy sokkal masszívabb fajtára - próbált szándékosan viccelődni.
- Badarság, kedvesem - legyintett a férfi mosolyogva. - Aki annyit mozog,
mint te, annak rendesen kell ennie, hogy erejénél maradjon. - Aztán egy kis
szünet után folytatta: - A kedvencedet rendeltem, mert ez a mai nap
különleges. Fontos elhatározásra jutottam, és ez téged is érint.
Nóra rosszat sejtve pillantott fel a férfira. Villáját letette a tányérja mellé, és
megtörölte a kezét a damaszt szalvétában. Kellemetlen előérzet járta át az idős
ember komoly arckifejezése láttán. Nem szerette a meglepetéseket, pláne most,
amikor minden olyan jól alakult körülötte. Sokat jelentett neki ez a munka, és
nem csak a pénz miatt, amit keresett vele. Az biztos, hogy rosszul érintené, ha
hirtelen kimaradna az a csinos bevétel, amit signor Vito utal a számlájára heti
rendszerességgel, de maga az öreg még ennél is jobban hiányozna neki. A pénz
pótolható, hisz’ továbbra is megvolt a lehetősége, hogy gyakrabban vállaljon el
munkákat az észkortcégnél. Viszont a kellemes estéket a teraszon, élvezve a
meseszép kilátást a genovai öbölre az idős úriember társaságában, nehéz lenne
pótolni.
- Ami engem is érint? - kérdezte óvatosan. Az étvágya közben végképp
elment.
Signor Vitónak nem volt kenyere a köntörfalazás, most is a közepébe vágott:
- Új végrendeletet készítettem, és te vagy a kedvezményezett.
Nóra leesett állal, bambán nézett rá az asztal felett. Biztosra vette, hogy
fejébe szállt a pezsgő, és rosszul hall.
- Megismételné?
- Ne vágj már olyan képet, mintha valami rossz hírt kaptál volna! -
vigyorgott rá a férfi.
- Be akar venni a végrendeletébe? Hát, ez... ez igazán... nagylelkű, signor -
ámult a nő, és a pohara után nyúlt, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát.
Az öreg felemelte az ujját.
- Nem egészen. A helyzet úgy áll, hogy te leszel az egyeden örökösöm.
Nóra prüszkölve köhögte fel a pezsgőt, és égővörös arccal törölgette a
száját.
- Szent isten, signor Vito, ne szórakozzon már velem!
 - Ismersz már annyira, hogy tudd, komoly dolgokban nem szoktam
viccelődni. A döntésem megszületett, punktum.
Nóra elkerekedett szemmel bámult rá.
- Na de ezt mégis hogy gondolja? Rám akarja hagyni a villát?
- A villát, a firenzei lakásomat, a részvényeket és a készpénzt.
A nő egy szuszra felhajtotta a pezsgőjét, és remegő kézzel újra töltött
magának.
Az öregnek meglágyult az agya. Biztos, hogy csakis erről lehet szó. Elérte a
demencia, és be fogják dugni egy otthonba - kergették egymást a gondolatok a
fejében.
- És a családja? Ehhez nekik is lesz pár szavuk.
Signor Vito csontos keze erősen csapódott az asztallapra. Szeme szikrákat
hányt.
- Itt minden az enyém - mutatott körbe vehemensen. - Minden egyes
átkozott tégla az én tulajdonom, és annak adom, akinek csak akarom. Ha úgy
tetszik, felgyújtom az egész kócerájt és öröm táncot járok a lángjai körül -
heveskedett, és a nő már attól kezdett tartani, hogy szívinfarktust kap a nagy
felindulástól. - Gyerekeim nincsenek, az unokaöcsém pedig egy semmirekellő
pernahajder. Ide sem dugta a képét már évek óta; azt hiszi, azzal, hogy
karácsonyra küld egy képeslapot, minden el van rendezve. Nem mintha
hiányozna - legyintett megvetőn. - A rokonaim meg fogják kapni, amit a
törvény előír, de egy centtel sem többet - folytatta eltökélten. - Az örökösöm
te leszel, és ez nem vita tárgya.
Nóra elképedve hallgatta, letaglózták a férfi szavai, nem is igazán tudta,
mennyire vegye komolyan.
- Signor Vito, tudnia kell mennyire nagyra értékelem a bőkezűségét. Szeretek
ide járni önhöz, ezt jól tudja. Nem akarok túlzásokba esni, de a közös estéink a
programjaim fénypontja. Már így is túlságosan nagylelkű hozzám. Nem
akarom, hogy azt érezze, még többet kell fizetnie, azért, hogy továbbra is...
- Haldoklóm, Norita.
A nő elhallgatott, kezét a szája elé szorította. Nem gondolta volna, hogy
képes lesz még valaha is gyengéden érezni bárki iránt a húgán kívül, de az idős
férfi szavai a szívébe martak.
- Hogy érti ezt? - kérdezte síri hangon.
- Rákos vagyok, az utolsó stádiumban.
- Istenem!
 Az öreg legyintett, mintha az egésznek nem lenne jelentősége.
- Ugyan, nem nagy dolog. Valamiben csak meg kell halni. Hosszú és
kalandokkal teli életem volt, nem bánok semmit, és készen állok a halálra.
Neked köszönhetően pedig még az utolsó hónapjaim is élményekkel és
szépséggel teliek voltak.
- Ne beszéljen múlt időben - csattant fel a nő vehemensen -, hisz’ még itt
van, nem a koporsóban fekszik.
A férfi felnevetett, aztán köhögni kezdett.
- Ezt szeretem benned, látod! Ugyanolyan szenvedélyes és tűzrőlpattant
vagy, mint amilyen én voltam fiatalabb koromban. Azt akarom, hogy a tiéd
legyen a vagyonom, és hogy soha többé ne kelljen olyasmit tenned, amit nem
akarsz. Sokan mondják, hogy pénzen nem lehet mindent megvásárolni, de
hidd el egy öregember sokat tapasztalt szavait: a vagyon hatalom, és
szabadságot ad arra, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél. így határoztam -
mondta, és a vörösboros poharát a nő felé emelte. -Amikor legközelebb jössz,
velünk vacsorázik az ügyvédem is, és elintézzük a formaságokat. - Papírok,
aláírások, mifene - intett flegmán.
Mikor végre Nórának is sikerült felemelnie a poharát, elégedetten kortyolt a
Barbarescóból. Aztán egyszerűen témát váltott, és az aznapra kiválasztott egyik
kedvenc vörösborának a származási helyét kezdte taglalni.
Nóra némán hallgatta az öreget még vagy félórán keresztül, mielőtt
kimentek volna a teraszra az időközben szokássá vált éjszakai sétájukra.
A nő meglehetősen össze volt zavarodva. Hitte is meg nem is, amit signor
Vito közölt vele. Nem volt álszent, nem akart úgy tenni, mintha nem lett volna
rá hatással a meggazdagodás varázsa, de az egész annyira váratlanul érte, hogy
egyfajta sokkhatás alatt állt. Fogalma sem volt róla, mennyi pénze van az
öregnek a bankban, és eddig az estéig még a firenzei házról sem volt tudomása.
De abban biztos volt, akkora vagyonról lehet szó, amiről ő, Pataky Nóra
Budapest egyik nem túl elegáns kerületéből, még csak nem is álmodott soha.
 Eszter
Eszter épp a konyhában pakolta be a mosogatógépbe a gyerekek asztalon
hagyott tányérjait, amikor hangos kilábalásra lett figyelmes a nappali irányából.
Óvatosan az ajtóhoz lopózott, és résnyire nyitotta. Cinziát, majd nem sokkal
mögötte lemaradva Carlót pillantotta meg.
- Nem érdekel, Carlo! Akkor sem akarom tovább itt látni! - őrjöngött az
asszony. - Idegesít ez a lány.
- Az ikrek viszont imádják - felelte valamivel halkabban a férfi.
- Persze, mert mindent megenged nekik.
- Ez nem így van. Jól neveli őket.
- Ellenem - fordult szembe a férjével. - Ez a kis cafka irigy rám, át akarja
venni a helyemet.
- Rémeket látsz.
- Tudod, hogy hol találtam meg a minap? A gyerekek ágyában feküdt.
- Így szokta altatni őket - védte meg Esztert a férfi.
- Ő nem az anyjuk, hogy mellettük feküdjön.
- Akkor feküdj melléjük te, és altasd el te őket! De ehhez persze nem fűlik a
fogad.
- Teljesen fölösleges elkényeztetni a gyerekeket ilyesmivel. És egyébként sem
értem, miért nem mellettem állsz ebben a dologban. Hisz’ mindent nekem és a
családomnak köszönhetsz.
- Már megint a régi nóta! - sóhajtott fel fáradt hangon Carlo.
- Talán nincs igazam? Ha az apám nem invesztál be annak idején a cégedbe,
sehol nem lennél. A családom érdeme az, hogy most ezen a színvonalon
élhetsz.
A férfi nem is reagált a szokásos vádaskodásra, amelyet Cinzia a fejéhez
vágott, valahányszor konfliktusuk volt egymással.
- Abból a pénzből fizetjük ezt a kis kígyót is, de nem akarom tovább itt látni.
Ha te nem küldöd el, akkor én fogom.
- Ne csináld ezt, Cinzia! Gondolj a gyerekekre, hisz’ te is emlékszel még,
mennyire nehezen viselték, amikor Tiziana elment. Most végre találtunk
valakit, akit megszerettek, és aki jól bánik velük. Ha elküldöd Esterét, azzal
nekik okozol fájdalmat.
- A gyerekek hamar alkalmazkodnak - legyintett a nő. - Maradhat, amíg nem
találunk helyette valaki mást, de utána mennie kell - zárta le a témát
ellentmondást nem tűrő hangon, majd sarkon fordult és gyors léptekkel
távozott.
Carlo mélyet sóhajtott, majd lassan kifújta a levegőt. Egy lépést tett a konyha
felé, de abban a pillanatban megállt, amikor meglátta az ajtó nyílásában Esztert.
A lány arca könnyektől volt nedves.
- Estere - tett egy lépést felé, de a lány meg sem várta a mondat végét, sírva
rohant el a férfi mellett.
Meg sem állt a szobájáig, hassal rávetette magát az ágyra, arcát a párnába
fúrta. El volt keseredve attól, amit hallott. Bár ő sem szívelte Cinziát, de az
meglepetésként érte, hogy a nő annyira gyűlöli, hogy meg akar szabadulni tőle.
Nagyon fájt volna neki, ha elszakítják a gyerekektől, azt meg el sem tudta
képzelni, hogy Carlót ne lássa többé.
Halk kopogás hallatszott, majd nyílt az ajtó és a férfi lépett be rajta. Lassan
az ágyhoz ment, és megállt a lány mellett.
- Sajnálom - suttogta.
- Nem a maga hibája - felelte Eszter, és a könyvnyiet törölgetve nézett rá.
- Holnap megpróbálok beszélni vele.
- Nekem úgy tűnt, ő már elhatározta magát.
- Ebben a kérdésben nem ő dönt egyedül.
- De az övé a végső szó - válaszolta csalódottan Eszter.
Fájt neki, hogy Carlo nem állt ki jobban mellette. Felállt az ágyról és
lehajtott fejjel el akart lépni a férfi mellett, de Carlo elkapta a karját és
visszahúzta.
Mutatóujjával megemelte a lány állát, és a szemébe nézve mondta:
- Nem fogom engedni, hogy elmenj.
Gyengéden letörölte Eszter könnyáztatta arcát, ujjai közben a lány ajkával
játszadoztak. A férfi szokatlan közelsége zavarba hozta a lányt, hirtelen még a
könnyei is elapadtak. Carlo vágyakozva nézte Eszter kislányos arcát, majd
váratlanul odahajolt hozzá, és gyengéden megcsókolta. Eszter egész teste
beleremegett, ahogy a férfi ajkai megérintették az övét. Hányszor fantáziáit
már róla, hogy ez megtörténik, és most valóra vált. Az örömet azonban hamar
az ijedtség váltotta fel benne. Zavartan hátralépett.
 - Ha Cinzia bejön...
- Elment itthonról - felelte Carlo, miközben elkapta a lány derekát és
magához húzta.
Újra megcsókolta, de most már nem olyan gyengéden, mint az előbb. A
nyelve erőszakosabban hatolt be Eszter szájába, és egyre követelőzőbben
csókolta. A lány vékony teste megremegett a karjai között, de nem ellenkezett.
Két kezével belekapaszkodott a férfi nyakába és szorosan hozzásimult. Ügy
érezte, elhagyja minden ereje, és levegő után kapkodott, amikor a hasához
nyomódni érezte Carlo merev férfiasságát. Sosem volt még ennyire intim
helyzetben férfival, és megbabonázta a tudat, hogy ennyire kívánják.
A férfi lefejtette a nyakáról a lány karjait, és a felsőjét egy mozdulattal
lerántotta róla. Gyakorlott kézzel pattintotta ki a melltartója csatját, majd
gyorsan megszabadult a saját zakójától és ingétől. Kapkodva rúgta le magáról a
cipőt és tolta le a nadrágját. Eszter zavartan ült le az ágy szélére, és esetlen
mozdulatokkal igyekezett kibújni a ruháiból. Számára minden új és nagyon
gyors volt. Vágyott a férfira, de egyben zavarban is volt előtte, és félt, hogy
valamit rosszul csinál.
Carlo meztelenül elé lépett, gyengéden beletúrt a lány vörös hajába,
félretolva a tincseket az arcából. Eszter megilletődve nézte az arca előtt
meredező kemény hímtagot; izgatónak találta, de a tapasztalatlansága
elbizonytalanította. Félénken nézett fel Carlóra, aki végül kézbe fogta saját
farkát, és a lány szájához irányította azt. Eszter remegő ujjakkal érintette meg,
majd az ajkait szétnyitva engedte, hogy a férfi kemény pénisze a szájába
csússzon. Carlo kéjesen felnyögött, majd a csípőjével lassú mozgásba kezdett,
így irányítva a lányt. Eszter felvette a férfi ritmusát; örömöt akart szerezni neki,
épp annyira, mint amennyire ő maga vágyott az élvezetre. De ahogy a
mozdulatai egyre intenzívebbekké váltak, Carlo elhúzódott tőle.
- Feküdj le az ágyra! - suttogta rekedtes hangon.
Eszter szó nélkül tette, amit kért. Feljebb tolta magát az ágyon, és
szégyenlősen összezárt lábakkal hátradőlt. Carlo elmosolyodott, majd kezével a
térdénél fogva szétnyitotta a combjait. Gyengéden végigsimított a
szeméremdombján, majd egy ujját óvatosan a lányba vezette. Eszter
megpróbálta összébb zárni a combjait, de Carlo nem engedte. Az ujját kihúzta
a lányból és a csiklóját kezdte izgatni, mire Eszter száját egy elfojtott sikoly
hagyta el. A férfi egészen addig játszadozott vele, míg a lány le nem vetette a
gátlásait, és önként tárta szét előtte a lábait. Hagyta, hogy az öléhez hajolva a
nyelvével folytassa a kényeztetést. Eszter teste minden ízében egyre erősebben
remegett. Erezte, hogy közel van, de mielőtt elélvezhetett volna, Carlo
váratlanul eltávolodott tőle. Fátyolos tekintetét kérdőn a férfira emelte, aki
közben betérdelt a lábai közé, megfogta a farkát, és lassan Eszterbe vezette. A
lány teste először megfeszült a szokatlan ingertől, de aztán - engedve a feszítő
lökéseknek - teljes hosszában magába fogadta a férfit. Carlo megtámaszkodott
oldalt az ágyon, és lassú mozgásba lendült. Eszter szorosan a férfiba
kapaszkodott, teste átvette az ő ritmusát, vele együtt hullámzott.
Carlo mozgása fokozatosan gyorsult, minden egyes lökéssel erősebben
csapódott belé. Nézte az alatta fekvő lány arcát, és hangosodó sóhajtásaiból
tudta, hogy már közel jár a csúcshoz. Mikor Eszter váratlanul elkapta a feje
alatt lévő párnát és a fejére rántotta, Carlo még inkább gyorsított a tempón.
Pár másodperc múlva a lány a párnába sikoltva élvezett el, és nem sokkal utána
kéjes morgások közepette a férfi is követte a csúcsra.
 Eszter és Nóra
Eszter letörölte Antonella szájacskájáról az utolsó csokoládémaradványt is,
arcon puszilta, és engedte, hogy a kislány a testvéréhez fusson a homokozóba.
Aztán homlokráncolva a nővérére nézett.
- Hogy érted azt, hogy rád hagy mindent? A házát is?
- Azt is, meg a lovettát, ami a bankban pihen.
- Na, ne! - nevetett rá a lány hitetlenkedve. -Miért tenne ilyet, hisz’ nem vagy
a lánya.
- Hát, az aztán biztos, hogy nem - vonta fel a vállát Nóra.
Aztán Eszter gyanakodva kezdte méregetni.
- Vagy talán van köztetek valami más? Valami... több? - kérdezte óvatosan.
- Jézusom, hugi, normális vagy? A pasas 100 éves. Fel sem áll neki.
Eszter gyors, elhárító mozdulatot tett a kezével, mint aki nem kíváncsi a
részletekre.
- Jól van, na, csak olyan fura ez az egész - húzta el a száját. - Az emberek
nem tesznek ilyesmit csak úgy, minden indok nélkül.
- Tisztában vagyok vele, és őszintén szólva nem is igazán hiszek az
egészben. Próbálok nem gondolni rá és mindent ugyanúgy csinálni, mint
eddig. És egyébként is - nevetett fel kesernyésen -, nem akarom, hogy feldobja
a bocs kort az öreg.
Eszter szeretettel ránézett és átfogta a vállát.
- Kedveled őt, ugye?
- Jó fej pasas - válaszolta Nóra flegmaságot tettetve. - Ő legalább nem akar
rám mászni, mint a többiek.
- Annak alapján, amit meséltél róla, szerintem nem is tudna.
Nóra felnevetett.
- Ebben van valami. De most komolyan, meg kéne ismerned az öreget.
Egyszer elvihetnélek hozzá, lefogadom, hogy tetszene neked a kilátás az
öbölre. Már ha valaha is képes vagy elszakadni a kölyköktől - bökött állával a
homokban játszó ikrek felé. - Vagy most már minden szart a te nyakadba varr
az a hárpia?
 Eszter mélyet sóhajtott, de nem válaszolt.
- Szerintem fel kéne mondanod - vetette oda Nóra. - Amíg találunk neked
egy új melót, odaköltözöl hozzám. Igaz, hogy a lakás nem túl nagy, de
elleszünk. Ezek a szemetek úgyis csak kihasználnak.
Eszter ijedten kapta felé a tekintetét.
- Felmondani? De hiszen szeretek ott lenni.
- Ne szédíts már! Oké, hogy aranyosak a gyerkőcök, de azért mindennek
van határa. A múltkor is azt mesélted, hogy az a díva veled pucoltatta ki a WC-
jét.
- A fürdőszobáját - javította ki a lány szelíden.
- Az tökmindegy - legyintett Nóra dühösen. - A lényeg, hogy ez nem a te
feladatod. Nem ebben maradtatok, amikor felvettek melózni.
- Nem is miatta maradok - motyogta Eszter az orra alatt.
- Akkor meg mi miatt? - Amikor a húga nem válaszolt, Nóra összehúzott
szemmel, gyanakodva vizslatta. - Ugye nem a miatt a faszfej Conti miatt nem
akarod otthagyni ezt a gálya munkát?
- Már kértelek, hogy ne beszélj így róla.
- Baszki! - fakadt ki nyersen. - Azt hittem, már rég túl vagy ezen a
hülyeségen.
- Nem mindenki olyan érzéketlen, mint te.
- Nem érzékeden vagyok, hanem realista. Engem ezért nem olyan könnyű
átbaszni.
- Carlo és én... te ezt nem érted. Ami köztünk van, az különleges.
- Gyerekes vagy, Eszter. Ami köztetek van, az arról szól, hogy be akar jutni a
bugyidba. - Amikor észrevette, hogy megrándul a húga arca, lemondóan
megcsóválta a fejét. - Vagy már be is jutott, mi?
A lány fülig pirulva lehajtotta a fejét, nem állta a nővére tekintetét.
- Csodálatos volt vele - suttogta.
- A picsába! Az a rohadék... kihasználta a tapasztalatlanságodat.
- Nem igaz. Én is ugyanúgy akartam.
- Szóval csak a szex miatt csináltad?
- Dehogyis - rázta a fejét a lány felháborodottan. - Szeretem őt.
- Szereted? - dühöngött Nóra. - Több mint kétszer annyi idős, mint te, és
családja van.
- El fog válni attól a nőtől. Boldogtalan vele. És a gyerekeknek is sokkal
jobb lesz így. Én gondoskodni fogok róluk.
 Nóra felugrott a pádról és hitetlenkedve tárta szét a kezeit.
- Te egy álomvilágban élsz. Nem fog elválni tőle. Ezt a baromságot jobb, ha
most rögtön elfelejted.
- Nem szereti.
- Le van szarva, hogy szereti-e vagy sem. Hát te még mindig nem érted?
Utánanéztem az interneten, amit mellesleg te is megtehetnél, ha maradt volna
egy csöppnyi józan eszed. Hülye lenne elválni a nőtől, amikor az apósa a cége
legnagyobb befektetője. Függ tőle anyagilag, érted? Csak nem képzeled, hogy
egy alkalmi kufirc kedvéért a bébiszitterrel kockáztatná a cége jövőjét? Nem
őrült meg, hogy magára haragítsa az apósát, aki valami tőzsdés nagykutya. -
Eszter is felállt, az arcáról lerítt a feldúltság, amikor hátat fordított neki, hogy a
gyerekekhez menjen. Aztán mégis megtorpant, és visszalépve hozzá, remegő
szájjal mondta:
- Kegyetlen vagy.
- Egyáltalán nem vagyok az. Féltelek, hát nem érted? Ez a fickó bántani fog
téged. Te ebben a játszmában csakis vesztes lehetsz.
- Én pedig azt gondolom, hogy csak a rosszindulat beszél belőled - kiáltott
rá felindultan a lány. -Nem én tehetek róla, hogy neked sosem volt egy
normális kapcsolatod. Attól, hogy te képtelen vagy a szerelemre, mások még
lehetnek boldogok. Nem hagyom, hogy tönkretedd ezt nekem. Nem fogom
megengedni, érted!?
Ezzel mérgesen hátat fordított neki, és egyenesen az ikrekhez sietett.
Nóra döbbenten meredt a húga után. Szóhoz sem jutott a tehetetlen
frusztrációtól. Úgy érezte, kicsúsznak a kezei közül a dolgok, és nem tudja
többé megvédeni a testvérét.
 Eszter
Ahogy teltek a napok, Eszter kezdett valamelyest megnyugodni. Már egy
hét telt el azóta, hogy először lefeküdt Carlóval, és még mindig a családnál
lakott. Bízott benne, hogy azok után, ami köztük történt, a férfi el fogja
rendezni a dolgot a feleségével, és a dolgaik jóra fordulnak. Ez a reménye
abban a pillanatban szertefoszlott, amikor Cinzia dúvadként berontott a
lakásba, és egyenesen a nappaliba trappolt. Kiabálásának hangjára Carlo is
azonnal megjelent.
- Elegem van belőled, te számító kis riband - visította magából kikelve az
asszony, és megpróbált belemarkolni a nappaliban takarító lány vörös fürtjeibe.
Carlo elkapta a felesége karját, és lefogta a magából kikelt asszonyt.
- Cinzia, állítsd le magad!
- Mit keres még mindig a lakásomban? - kapálózott a nő. - Azt ígérted, hogy
kidobod.
- Mondtam, hogy elrendezem az ügyet, de te is tudod, hogy ez nem ilyen
egyszerű.
- Fizesd ki, és tedd ki a cuccát az ajtó elé! Ennyire egyszerű.
- Mi a bajod már megint? - kérdezte a férfi a homlokát dörzsölgetve.
- Ellenem fordította a saját gyerekeimet.
- Dehogy fordította ellened. Mi a francról beszélsz?
- Te tényleg nem látsz a szemedtől? - húzta el a száját. - Szerinted a gyerekek
maguktól találnak ki olyasmit, hogy hagyjam békén őket, mert sokkal jobban
szeretik Esterét?
A lány szemei elkerekedtek a kijelentést hallva.
- Ugyan már! - legyintette a férfi. - Négyévesek. Biztos nem gondolták
komolyan, csak dühösek voltak valamiért.
- Még te is az ő pártját fogod? - támadta most már Carlót. - Mi van, már
téged is behálózott, nem csak az ikreket?
- Dehogyis! - színlelt felháborodást a férfi, de közben kerülte a lány
tekintetét.
 Eszternek majd’ a szíve szakadt meg, látva a férfi reakcióját. Többet remélt
tőle - pláne, mivel Cinzia hazaérkezése előtt félórával Carlo még benne lelte
örömét.
Cinzia lerázta magáról a férje kezét, és állát megvetően felemelve kiabálta:
- Elmegyek a gyerekekért a szülinapi zsúrra. Mire hazaérünk, nem akarom
itt látni ezt a kis senkit! Megértetted? - nézett kihívóan a férjére.
- Rendben - bólintott az komoly arccal.
Eszter leforrázva állt a sarokban, könnybe lábadt szemekkel nézve a mellette
álló férfit, aki nem védte meg őt mindazok után, ami köztük történt.
Cinzia elégedetten sarkon fordult, kisietett a lakásból és bevágta maga
mögött az ajtót.
Amikor magukra maradtak, Carlo zavartan túrt bele a hajába. Rühellte a
helyzetet, amibe keveredtek, kínos volt neki az egész.
- Pakolj össze, és kiviszlek az állomásra.
- Ezt meg hogy érted? Nem dobhatsz ki csak úgy.
- Hallottad, mit mondott a feleségem. Mire hazaér az ikrekkel...
- Kit érdekel, hogy ő mit mondott? Én nem megyek el innen csak úgy azok
után, ami köztünk történt.
- Pedig itt nem maradhatsz - rázta meg a fejét frusztráltan a férfi.
- Akkor költözzünk el együtt! Gyere velem! - vágta rá naivan Eszter, mire
Carlo felnevetett.
- Ezt most nem mondod komolyan, ugye?
- De akkor... mi lesz velünk? - dadogta kétségbeesetten.
- Figyelj! Nekem családom van, feleségem...
- De nem vagy boldog vele, velem viszont az vagy.
Csodálkozva nézett a lányra; csak most esett le neki, hogy ez a naiv fruska
mennyire komolyan vette a kis kalandjukat.
- Sajnálom, Estere, de nem folytathatjuk.
- Nem! - rázta a fejét, könnyei végigfolytak az arcán. - Mi összetartozunk.
Carlo egyre inkább kezdte elveszteni a hidegvérét.
- Kérlek, ne csinálj jelenetet te is. Mindvégig tudtad, mi a helyzet. Én a
feleségemhez tartozom.
- Mégis velem fekszel le helyette. Tényleg csak a szex miatt kellettem neked?
- folytatta elveszetten. -Mit szólna hozzá Cinzia, ha megtudná, hogy
megcsaltad?
 - Neked elment az eszed. Csak nem akarod elmondani neki? - kérdezte
pánikba esve a férfi.
Eszternek nem volt szándékában megfenyegetni őt, ez egyáltalán nem az ő
stílusa volt. Viszont a végletekig kétségbe volt esve. Azt akarta, hogy Carlo
szeresse, és ugyanúgy ragaszkodjon hozzá, mint ő a férfihoz. Örömmel adta
neki a szüzességét, mert azt hitte, különleges kötelék van köztük.
- Nem küldhetsz el. Ezt nem teheted - ismételte zaklatottan.
A férfi gyanakodva vizslatta, némán latolgatta a lehetőségeit. Tartott tőle,
hogy a lány bosszúból kiteregeti a feleségének, hogy lefeküdtek egymással, és
ezzel vége lenne a házasságának. Nem csak Cinziát és a gyerekeit vesztené el,
de elbukna minden mást is. Ha az apósa kivonja a tőkét a cégéből, vége a
luxuséletének is.
Aztán hirtelen belehasított az ötlet. Igaz, csak átmeneti megoldás volt, de
jobb, mint az azonnali lebukás.
- Van egy vadászházam, ahol meghúzhatnád magad, amíg nem találunk
valami megoldást. De ha elviszlek oda, meg kell esküdnöd, hogy soha senkinek
nem beszélsz a kapcsolatunkról.
- Nem fogok - egyezett bele a szerelmes lány. - Carlo, ugye tudod, hogy én
sosem akarnék ártani neked? Szeretlek.
A férfi mereven rámosolygott, de az öröme nem volt őszinte. Egyre
nehezebb teherként nyomta a vállát ez a viszony, és fogalma sem volt róla,
hogyan húzza ki a fejét a hurokból.
- Jól van, de most menj és pakolj össze! Nincs sok időnk.
Eszter sietett, ahogy csak tudott, igyekezett minél gyorsabban elkészülni. Ez
a vadászház nem is tűnt olyan rossz ötletnek. Alig várta, hogy kettesben
maradhasson a férfival.
Amint a lány eltűnt a szobájában, Carlo idegesen előkotorta a telefonját és a
volt évfolyamtársa számát tárcsázta.
- A tanácsodra lenne szükségem egy nagyon kényes ügyben - hadarta
suttogva.
- Ebédeljünk együtt holnap - válaszolta Davide Pesci készségesen.
- Rendben, akkor találkozzunk egykor a szokott helyen - zárta le a
beszélgetést a férfi, és már ki is nyomta a hívást.
Felsietett az emeletre Eszter szobájához, ahol a lány épp akkor zárta le a
bőröndje tetejét. A férfi az ágyhoz lépett, felkapta a csomagot, majd szó nélkül
elindult kifelé. Eszter néma csendben követte Carlót, egészen a mélygarázsig.
A férfi behajította a bőröndöt a csomagtartóba, majd beszállt. Eszter beült
mellé, de szinte az egész utat néma csendben tették meg. Carlo egy szót sem
szólt a lányhoz; bár nem mondta ki hangosan, de dühös volt rá, amiért
burkoltan megzsarolta. Tudta, hogy muszáj lesz lépnie valamit, de fogalma sem
volt, hogy mit tegyen. Abban bízott, hogy éles eszű barátja majd most is
kihúzza a szarból - pont úgy, mint az elmúlt években annyiszor.
 Carlo
Carlo álmatlanul hánykolódott egész éjszaka, gondolatai csak Eszter körül
jártak. Tudta, hogy hatalmas hiba volt lefeküdnie a lánnyal, de a dolgot már
nem tudta meg nem történtté tenni. Kívánta a lányt, és egyszerűen csak
követte az ösztöneit ahelyett, hogy az agyát használta volna. Na meg imponált
is neki, hogy egy ilyen fiatal, helyes kis fruska annyira odavan érte, hogy még
szét is teszi neki a lábait. Mostanra azonban az élvezetből egyre inkább nyűg és
gond lett a nyakán.
Miután kiköltöztette Esztert a lakásból, Cinzia kedélye is helyreállt. Az
indulatok lenyugodtak, és nagyjából visszaállt minden a megszokott
kerékvágásba. Az éjjel még szexeitek is a feleségével, pedig az utóbbi
hónapokban erre sem igen volt példa kettejük között. Szóval Carlónak a
világon semmi szüksége nem volt bonyodalomra, márpedig ha Eszter úgy
dönt, hogy mégis kinyitja a száját, alaposan benne lenne a slamasztikában.
Cinzia sosem hitt volna neki, ha egyszerűen csak megpróbálja letagadni a
viszonyt, ha pedig a dolog az apósa fülébe jut, elszabadul a pokol. És volt még
egy dolog, ami miatt rágta a kefét. Az első alkalommal annyira elvesztette a
fejét, hogy még csak gumit sem húzott. Kiverte a víz a gondolattól, hogy a lány
esetleg teherbe is eshetett tőle.
- Carlo - kapta el hátulról a vállát Davide, amitől Conti ijedten pattant fel a
székből. - Mi van, haver? - röhögött fel. - Csak én vagyok, ne szarj be.
Carlo sóhajtva visszaült a székre és beletúrt a hajába.
- Eléggé feszült vagyok mostanában, szóval jobb, ha nem baszod fel még te
is az idegeimet. Na, ülj le! - bökött a szemben lévő székre.
- Mi történt? - kérdezte a barátja homlokráncolva.
- Bajban vagyok - morogta az orra alatt.
- Mennyire?
- Nagy bajban.
- Felcsináltál valakit? - röhögött fel Davide, de amikor látta, hogy a barátja
egyáltalán nem veszi a poént, letörölte az arcáról a mosolyt.
- Remélem, hogy nem.
 - Rendeljünk valamit, közben meséld el, mi történt!
Carlo odaintette a felszolgálót, megrendelték az ebédet és egy üveg
ásványvizet. Megvárta, hogy a pincér magukra hagyja őket, aztán belekezdett.
- Cinziával elég szarul mentek a dolgaink az utóbbi időben. Tudod, a
szokásos. Hisztis volt, sosem volt otthon, amikor meg igen, csak nyúztuk
egymást. - Davide némán bólintott és belekortyolt a vizébe. - Aztán pár
hónapja felvettünk egy bébiszittert. Egy magyar lányt, aki tényleg jól bánt a
gyerekekkel. Volt hozzá érzéke, tudod... olyan szégyenlős, szerény típus.
Mindig bírtam az ilyeneket -vonta meg a vállát. - Beszélgettünk, viccelődtünk,
ő meg úgy felnézett rám, érted. Aztán egyik este, mikor Cinzia elment
otthonról, lefeküdtem vele. -Elhallgatott, de mivel a barátja egy szót sem szólt,
tovább folytatta. - Egy állat vagyok, tudom, de akkor nem is védekeztünk. A
kiscsaj szűz volt, baszki!
- És most attól tartasz, hogy terhes?
- A helyzet ennél sokkal bonyolultabb - sóhajtott Carlo. - Cinzia már egy
ideje be volt rágva rá, és kirúgta a lányt. Valami női hülyeség, hogy a gyerekek
már jobban szeretik a bébiszittert, mint az anyjukat. Féltékeny volt rá, na! Azt
mondta, ha nem tüntetem el a csajt, botrányt rendez. Gondoltam, adok neki
egy kis pénzt és felteszem az első vonatra, de a kis csitrinek eszében sem volt
ám elmenni. Azt mondta, szeret, meg ilyen baromságok. Gyakorlatilag
megzsarolt, hogy ha elküldöm, elmeséli Cinziának, hogy viszonyunk van.
- Erre te?
- Először pánikba estem, aztán elvittem a vadászházba, míg kitalálunk
valamit. Tudod, hogy nem engedhetek meg magamnak egy botrányt. Ha ez
eljut az apósom fülébe, az öreg kiherél, és ez még csak a kisebbik baj.
Tönkretesz anyagilag.
Dávidé gondterhelten vakarta meg a füle tövét.
- Ezt alaposan elbasztad, haver. Hadd gondolkodjak - mondta, és közben
enni kezdett.
Carlónak nem igazán volt étvágya, de azért magába lapátolta az ételt és
hagyta, hadd forogjanak a haverja agytekervényei. Davide jóízűen falatozott,
közben néha elmosolyodott, mint akinél kezd összeállni a kép. Végül
összefűzte ujjait az asztal felett, majd kissé előredőlve belekezdett.
-Jó ötlet volt a vadászházba vinned. Az távol van mindentől és senki sem jár
arra.
 - De, hogy tüntessem el onnan? Nélkülem nem akar elutazni. Bebeszélte
magának, hogy mi összetartozunk.
Davide elvigyorodott, amiből Carlo rögtön tudta, hogy a barátjának van egy
remek ötlete.
- Lenne éppen megoldás, csak jó gyomor kell hozzá.
- Ki vele!
- Menj ki a vadászházba pár haveroddal, és kábítsátok be a kislányt egy
kicsit. De csak úgy ésszel. Aztán amikor már elég készséges, dugják meg
egymás után a fiúk, te pedig készíts fényképeket róla. Másnap, mikor kitisztul a
kicsike, mutasd meg neki a fotókat és vázold fel neki, milyen érdekes lesz, ha
feltöltöd a cuccot az internetre. Szégyenében úgy el fog szaladni, hogy vissza
sem néz. Eszébe sem jut az asszonynak szólni.
- Mi van, ha mégis?
- Akkor megmutatod a fotókat Cinziának. Elmondod neki, hogy csak
azért találta ki az egészet, mert te nem feküdtél le vele, és tönkre akar tenni.
- Te egy zseni vagy - bólogatott elégedetten Carlo.
- Nekem mondod?
- Tudtam, hogy rád számíthatok.
- Ez a minimum, haver. Mondtam, hogy nem fogom elfelejteni, amiért
kiálltál mellettem annak idején az egyetemen. De azért jobban örülnék neki, ha
a jövőben hanyagolnád az ilyen kalandokat.
- Úgy lesz, barátom! - kacsintott rá Carlo.
Davide csak vigyorgott maga elé. Nem hitte, hogy Carlo valaha is
megváltozna.
Miután elbúcsúztak egymástól az étterem előtt, Carlo első dolga volt, hogy
sorra hívja a haverjait és elmagyarázza nekik, hogy szüksége van a segítségükre.
 Eszter
Az első éjszaka a vadászházban valóságos rémálom volt a lány számára. Az
idegen hely furcsasága, az éjjeli erdő zajai az őrületbe kergették. Minden egyes
ismeretlen neszre felkapta a fejét és rettegve, nyitott szemmel feküdt az ágyban
egész éjszaka. Elhatározta, hogy amint megvirrad, szól Carlónak, hogy azonnal
jöjjön érte, mert nem hajlandó még egy átkozott éjjelt eltölteni ezen az Isten
háta mögötti helyen.
Hiába tárcsázta azonban már hajnalban a férfi számát, nem volt térerő a
faházban. Meg kellett várnia, hogy teljesen kivilágosodjon, és csak akkor mert
kimenni a házból.
Óvatosan lépett ki ajtón, körbekémlelt, mint egy kis ijedt állat, majd mikor
mindent csendesnek talált, az erdei úton elindult a közelben lévő tisztás
irányába. A telefont a mellkasához szorítva, remegő térddel tette meg az utat.
Minden kis zajra felkapta a fejét, és idegesen a hang forrását kereste. Városi
lányként nagyon nem érezte magát otthon ennyire távol a civilizációtól,
egyedül a természetben.
Mikor a tisztásra ért, reszkető ujjakkal feloldotta a billentyűzárat, kikereste
Carlo nevét, de hiába hívta a számot, csak a férfi üzenetrögzítője jelentkezett.
Eszter újra hívni próbálta, de most is ugyanaz volt a helyzet, ezért úgy döntött,
legalább egy üzenetet hagy neki:
- Carlo - szólt bele csendesen -, azonnal el akarok menni innen. Gyere
értem!
Zavartan ácsorgott még egy ideig arra várva, hogy a férfi visszahívja, de
percekig semmi sem történt. Amikor váratlanul mégiscsak megcsörrent a
készülék, úgy megijedt, hogy majdnem kiejtette a kezéből. Tekintetét a
képernyőre szegezte, ahol viszont Carlóé helyett a nővére neve villogott. Kissé
csalódottan nyomta le a zöld ikont.
- Szia - sóhajtotta bele a készülékbe.
- Azt hittem, már fel sem veszed.
- Őszintén szólva megfordult a fejemben a tegnapi után, de nem akartam,
hogy a rendőrségre rohanj, hogy eltűntem.
 - Figyelj, hugi - kezdett bele nehézkesen Nóra. - Nem jó ez így. Meg kéne
beszélnünk a dolgot.
- Felőlem - vonta meg a vállát Eszter.
- Találkozzunk a szokott helyen!
- Minek? Most is tudunk beszélni.
-Jobb lenne személyesen - erősködött Nóra.
- Most nem tudok odamenni.
- Miért nem? - kérdezte gyanakodva.
- Mert nem vagyok a városban.
- Akkor hol a rossebben vagy? Csak nem azzal a vén kujónnal vesztegeted
az időt?
- Akkor itt és most be is fejeztük a beszélgetést -emelte meg a hangját
Eszter.
- Mit akarsz attól a főszer tói? Nős ember, az Isten szerelmére, ráadásul az
apád lehetne.
- Nekem erre nincs szükségem, Nóra. Ha nem vagy képes támogatni a
döntésemet, és folyton csak szekálsz emiatt, akkor hagyjuk az egészet.
Szeretem Carlót, és nem fogok a kapcsolatunkról vitát nyitni veled.
- Kapcsolat? - visította bele a telefonba Nóra. -Használ egy ideig, aztán ha
megunt, eldob.
- Szia, Nóra! - köszönt el tőle dühösen Eszter, és megszakította a vonalat.
Kikereste Carlo számát és tárcsázta, de újra csak az üzenetrögzítő
jelentkezett be. A hangja most már nem volt olyan visszafogott, mint
korábban. Szinte hisztérikusan kiabált bele a telefonba:
- Nem bírom itt tovább, hallod? Hívj vissza! Vagy ne is hívj, hanem gyere
értem és vigyél el innen azonnal! Nem viccelek, Carlo. Ha ma nem jössz értem,
felhívom Cinziát.
Tehetetlenségében fenyegetőzött csak, de már a következő percben meg is
bánta, mert igazából nem akarta megzsarolni a férfit. De mire hozzátehette
volna, hogy nem úgy gondolta, megszakadt a vonal. Dühösen bámult a telefon
sötét kijelzőjére.
- Fasza! - suttogta. - Ez a szar is pont most tudott lemerülni.
Mélyet sóhajtott, és az arcát az ég felé emelte. Aztán sietve elindult vissza a
faházhoz az erdei ösvényt követve.
 Nóra
Miután lerakta a telefont, hosszú ideig hitetlenkedve meredt maga elé.
Ilyesmi még sosem fordult elő ezelőtt; nem értette, hogy változhatott meg
kedves, szelíd húga ennyire egy férfi miatt. Megfordult a fejében, hogy
visszahívja, de erőt vett magán és mégsem tette. Bármennyire hajtotta is a
féltés, tudta, hogy Esztinek időre van szüksége, hogy lenyugodjon. Ha most
újra beszélnének, abból csak veszekedés lenne, és nem akarta, hogy még
jobban elmérgesedjen a kapcsolatuk. Abban reménykedett, hogy a lány minél
hamarabb maga is belátja, menynyire értelmeden ez a viszony az idősebb
férfival.
Az is eszébe jutott, hogy személyesen felkeresi Contit és nyíltan a szemébe
vágja, mit tart róla és a tényről, hogy elcsábította a húgát. Ismerte már, hogy
működnek ezek a fajta férfiak. Biztosra vette, hogy sosem kockáztatná a
házasságát Eszter miatt. Amint felmerül az esély, hogy kitudódik a félredugása,
rögtön megszabadul a lánytól.
Gondolatait kopogás zavarta meg. Az órájára pillantott; biztos volt benne,
hogy signor Vito sofőrje érkezett meg érte. Felállt, a vállára terítette a kabátját,
felkapta az asztalon heverő telefonját és elindult kifelé.
A sofőr egyenesen a járda mellett parkoló kocsihoz kísérte, és udvariasan
kinyitotta előtte a hátsó ajtót. Nóra ilyenkor mindig előkelő, köztiszteletben
álló hölgynek érezte magát, nem pedig egy éjszakai lokálban táncoló, csóró kis
budapesti lánynak. Ez a gazdag, csillogó világ szöges ellentétben állt azzal, amit
addigi élete során megtapasztalt, de úgy érezte, meg tudná szokni azt a
színvonalat, amin a signor Vito féle emberek élnek.
A gyér forgalomban rövid idő alatt a villához értek. Még arra sem maradt
ideje, hogy rendesen ráncba szedje a húga körül csapongó gondolatait. A sofőr
megállt a főbejárat előtt, és kinyitotta neki az ajtót.
Ahogy belépett a nappaliba, tekintete signor Vitóra esett, aki egy teljesen
ismeretlen férfival beszélgetett. Hirtelen csönd támadt a helyiségben, és két
szempár tapadt rá érdeklődőn. Nóra kissé zavarba jött a rá irányuló
figyelemtől, de mosolyt varázsolt az arcára és határozott léptekkel odament
hozzájuk. Megállt az öregúr mellett, és jobb kezét a vállára csúsztatta.
- Drágám, hadd mutassam be az ügyvédemet! - intett a férfi felé signor Vito.
Nóra kezét előrenyújtva bemutatkozott a férfinak, aki szintén így tett. Meg
kellett erőltetnie magát, hogy képes legyen a hivatalos dolgokra koncentrálni,
ugyanis gondolatai szüntelen a húga körül forogtak. Ez a találkozó sorsdöntő
fontossággal bírt a jövőjére nézve, hisz’ az öreg épp most akarta hivatalossá
tenni, hogy rá hagyja a vagyonát. Bár magában még mindig nem igazán hitte az
egészet. Nem sok jót tapasztalt ezelőtt az életében más emberektől, így az
egész hagyatékügy is túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen. Úgy volt vele: hiszi, ha
látja. Majd csak akkor kezd el örvendezni, ha valóban a kezében lesz a pénz.
Aggodalmas gondolatait Eszterrel kapcsolatban tudatosan félretette, hogy a
megbeszélés alatt teljes mértékben signor Vitóra és az ügyvédre koncentráljon.
Úgy gondolta, hogy a húgával kialakult konfliktust ráér később rendezni.
Akkor még hitt benne, hogy lesz később.
 Eszter
A lány idegesen járkált fel s alá a vadászházban. Már sötétedett, de Carlónak
még nyoma sem volt, és Esztert egyre inkább eltöltötte a pánik. A házban
továbbra sem volt térerő, hogy telefonálhatott volna, a tisztásra meg félt
kimenni sötétedés után.
Hogy lehettem ekkora hülye? Carlónak eszébe sincs értem jönni. Itt hagy
elpusztulni - kavarogtak a fejében a gondolatok. - Ha nem a parába, akkor az
unalomba fogok belehalni.
A házban nem volt sem TV, de még egy rádió sem. Csak azok az átkozott
trófeák a falon, amiknek már a puszta látványától is a hideg rázta.
Naiv idióta vagyok - roskadt le a kanapéra, és a tenyerébe hajtotta a fejét. -
Direkt azért hozott ide, hogy eltüntessen az útból. A tesómnak igaza volt.
Carlo csak kihasznált, aztán amikor kezdett kínossá válni számára a helyzet,
egyszerűen kihajított ide, az Isten háta mögé, ahol a kutya sem talál meg.
Nem volt képes tovább uralkodni magán; hangos zokogás tört fel belőle.
Sosem érezte még ennyire elhagyatottnak magát. Csalódott volt, megbántott,
és iszonyúan félt egyedül. Bárcsak hallgatott volna a nővérére, hisz’ ő annyival
jobban ismeri a férfiakat! Nem lett volna szabad bedőlnie az első embernek,
aki néhány jó szót szól hozzá, és felszínes dicséretekkel szédíti. Hallgatnia
kellett volna annak a tanácsára, aki igazán szereti őt. Ez pedig Nóra, a nővére.
Szilárdan elhatározta, hogy amint kivilágosodik, az első dolga lesz, hogy
felhívja a testvérét és megkéri, hogy jöjjön el érte. Bár neki fogalma sem volt
róla, hogy hol is van, de remélte, hogy Nóra a telefonján lévő applikációval rá
fog találni. Ehhez viszont az kellett, hogy olyan helyre tudjon kimenni, ahol
van elég térerő.
Az éjszaka fenyegető csendjét egyszer csak egy autó motorjának a hangja
törte meg. Eszter felkapta a fejét, feszült tekintetét az ajtóra szegezte. A szíve
olyan erősen vert, hogy attól félt, menten kiugrik a torkán. Óvatos léptekkel az
ajtóhoz indult, közben azzal nyugtatgatta magát, hogy ez biztosan csak Carlo
lehet. Remegő kézzel kapaszkodott a kilincsbe és hallgatózott, de kinyitni nem
volt bátorsága. Az autó motorzaja egyre közelebbről hallatszott, aztán hirtelen
elhalt, és ajtócsapódás hallatszott. Aztán még egy, és még egy. Reszketve hátrált
el a bejárattól, szemét egy pillanatra sem vette le az ajtóról. Halk szöszmötölés
zaja szűrődött be a kulcslyukon keresztül, és Eszter idegesen kapkodta a fejét
ide-oda, egy tárgyat keresve, amit önvédelmi célból használhat. Hallotta, amint
fordul a kulcs a zárban, majd lassan kitárult a bejárat. Még lélegezni is
elfelejtett, ahogy félelemtől földbe gyökerezett lábbal az ajtóra meredt, aztán
amikor meglátta Carlo fejét feltűnni a résben, megkönnyebbülten felsóhajtott.
Úgy érezte, egy malomkő gördült le éppen a mellkasáról. Oda akart lépni a
férfihoz, de megtorpant, ahogy rájött, hogy az nincs egyedül. Három
ismeretlen ember lépett be a házba Conti mögött.
- Ciao! - szólt oda foghegyről Carlo, miközben elment a lány mellett.
- Ciao, bella! - köszöntek a férfiak is, miközben tekintetüket leplezetlen
bujasággal legeltették rajta.
A lány zavartan összébb húzta magán vékonyka kardigánját; rettenetesen
érezte magát a vizslató szemek előtt. Idegesen pillantott Carlo felé,
magyarázatot várt tőle, de az rá sem hederített. A konyhába lépve kinyitotta a
hűtő ajtaját, és kivett belőle pár üveg italt. Az asztalra helyezte őket, és poharak
után kezdett kutatni. Eszter mellélépett, és idegesen suttogva kérdezte:
- Mit jelentsen ez az egész, Carlo? - Mivel a férfi nem felelt, kissé emelt
hangon újra rákérdezett: - Mit keresnek itt ezek az emberek?
- Ok a barátaim - válaszolta kimért hangon.
- De miért jöttek ide?
- Azért, hogy kieresszék kicsit a gőzt. Menj, és szórakoztasd őket!
- Hogy mit csináljak? - kiáltott fel döbbenten, mire mindenki odakapta a
fejét. Eszter nagyot nyelt, majd suttogta folytatta: - Küldd el őket, kérlek! Úgy
méregetnek, mintha valami szaftos húsdarab lennék.
- Miért, nem az vagy?
A lány leesett állal bámult a férfira; azt hitte nem jól hall, és csak az érzékei
szórakoznak vele.
- Legyen rá gondod, hogy jól érezzék magukat Gyerünk, nem mondom még
egyszer! - intett a nappali felé, közben a szemét fenyegetőn Eszterre villantotta.
- Ez most valami ízléstelen vicc, ugye?
Carlo felvont szemöldökkel nézett vissza rá -egyáltalán nem tűnt úgy,
mintha tréfálkozna.
- Na, idehallgass, kicsikém! Két választásod van. Vagy csinálod, amit
mondtam, vagy kiteszem azt a formás kis seggedet az ajtón kívülre, és kint
éjszakázol az erdőben.
A lány hátán végigfutott a hideg. Most kezdte csak megérteni, hogy mekkora
slamasztikába került.
- Carlo, mi történt veled? - suttogta elcsukló hangon.
- Velem? Kettőnk közül te vagy itt a zsaroló.
- Figyelj, én nem úgy gondoltam. Össze voltam zavarodva és... - de a férfi
nem engedte, hogy befejezze.
- Mozgás, tedd, amit mondtam, légy kedves a fiúkhoz, vagy kihajítalak innen
a picsába!
Eszter szemeit elöntötte a könny, amikor rádöbbent, hogy élete legnagyobb
hibáját követte el. Carlo végre megmutatta neki az igazi arcát, de már túl késő
menekülnie. Saját maga dugta bele a fejét a hurokba, amikor hajlandó volt
eljönni vele erre az elátkozott helyre. Kétségbeesve latolgatta a lehetőségeit, de
a gondolatra, hogy az éjszakát az erdőben, a vaksötétben töltse, szinte megállt
a szíve rémületében. Csak egy pillantást kellett vetnie a férfira, hogy belássa,
nem számíthat tőle semmi jóra. Összetörtén vette tudomásul, hogy nem
maradt más választása, mint teljesíteni Carlo parancsát. Csak abban
reménykedhetett, hogy ha engedelmes lesz, akkor a férfi másnap magával viszi
a városba. Ha mégsem tenné, akkor még mindig felhívhatja a nővérét. Tudta,
akármennyire haragszik is rá Nóra, amint meghallja, hogy bajban van, rohanni
fog, hogy a segítségére legyen. Hisz’ ő maga is ugyanezt tette volna fordított
helyzetben.
Carlo felkapta a poharakat és elindult a nappali irányába, de amikor látta,
hogy Eszter nem követi, megállt, és rámordult:
- Mit állsz ott, mint egy faszent? Ne kéresd magad!
Carlo leült a fotelbe és kiosztotta az italokat.
Eszter bizonytalan léptekkel indult meg a férfiak felé, de nem mert leülni a
kanapén lévő egyetlen szabad helyre, hanem idétlenül megállt Conti balján.
- Mit akarsz itt? Ülj le oda! - szólt rá nyersen, és a szemben lévő üres helyre
bökött.
A lány bátortalanul odalépett, majd óvatosan leereszkedett a két idegen férfi
közé.
- Federico vagyok - mutatkozott be az egyik, kezét közben a lány combjára
csúsztatta, de Eszter azonnal el is lökte magától.
- Micsoda kis vadmacska! - röhögött fel a férfi.
 - Estere, viselkedj! - vakkan tóttá oda Carlo, miközben az üvegért nyúlt és
újra töltött mindannyiuknak.
- Egészségünkre! - mondta Tommaso, és a lány felé nyújtotta az egyik
poharat.
Eszter idegesen megrázta a fejét.
Tommaso kissé oldalra biccentve a fejét, kérdőn Carlóra nézett.
- Igyál! - mordult rá a férfi.
- Sosem iszom alkoholt - suttogta Eszter.
- Akkor ma teszel egy kibaszott kivételt, világos?
- csapott az asztalra dühösen Carlo.
A fiatal lány megszeppenve vette el a poharat, kortyolt belőle egy keveset, de
rögtön köhögőroham kapta el az erős italtól.
- Húha, a kicsike nagyon nem bírja a piát - röhögött fel Claudio.
- Akkor mást hogy fog bírni? - emelgette a szemöldökét Federico.
Tommaso egy zacskó fehér port dobott a dohányzóasztal közepére.
- Akkor segítsünk rá egy kicsit!
Eszternek sikerült abbahagynia a köhögést, és tágra nyílt szemekkel nézte a
zacskót. Nem volt
kétsége afelől, hogy mi van benne, bár eddig csak filmekben látott ilyet.
Tommaso kibontotta a zacskót, és előkapva a hitelkártyáját gyakorlott
mozdulatokkal öt egyenlő csíkot húzott belőle. Carlo feltekert egy százeuróst
és gyorsan felszívta az első csíkot, majd továbbadta a pénzt Federicónak. A
férfi sem húzta sokáig az időt: az asztal fölé hajolva azonnal felrántotta a
csíkot, majd a pénzt Eszter felé nyújtotta, de ő rémülten a háta mögé dugta a
kezét.
- Most meg mi van? - sziszegte a fogai között.
- Én ezt nem akarom - rázta a fejét a lány.
- Szívd fel! - emelte rá fenyegetően a mutatóujját Carlo.
- Képtelen vagyok rá. Könyörgöm, ne kényszeríts!
Aztán a fejét rázva hirtelen felugrott, és botladozva berohant a szobájába.
Remegő kezével alig tudta elfordítani a kulcsot a zárban. Az ágyig hátrált,
felmászott rá, és a sarokban összekuporodva átölelte a térdeit. Szinte sokkosán
meredt maga elé, megmozdulni sem bírt, de még levegőt is csak halkan mert
venni. Abban reménykedett, ha nem csap semmilyen zajt, a férfiak talán
megfeledkeznek róla. Ha elég ideig gubbaszt némán a szobában, azok talán
elmennek maguktól, nem vesződnek vele. Percenként leste az óráját, hogy
mikor hajnalodik - úgy érezte, az idő ólomlábakon jár azon az éjjelen. kétsége
afelől, hogy mi van benne, bár eddig csak filmekben látott ilyet.
Tommaso kibontotta a zacskót, és előkapva a hitelkártyáját gyakorlott
mozdulatokkal öt egyenlő csíkot húzott belőle. Carlo feltekert egy százeuróst
és gyorsan felszívta az első csíkot, majd továbbadta a pénzt Federicónak. A
férfi sem húzta sokáig az időt: az asztal fölé hajolva azonnal felrántotta a
csíkot, majd a pénzt Eszter felé nyújtotta, de ő rémülten a háta mögé dugta a
kezét.
- Most meg mi van? - sziszegte a fogai között.
- Én ezt nem akarom - rázta a fejét a lány.
- Szívd fel! - emelte rá fenyegetően a mutatóujját Carlo.
- Képtelen vagyok rá. Könyörgöm, ne kényszeríts!
Aztán a fejét rázva hirtelen felugrott, és botladozva berohant a szobájába.
Remegő kezével alig tudta elfordítani a kulcsot a zárban. Az ágyig hátrált,
felmászott rá, és a sarokban összekuporodva átölelte a térdeit. Szinte sokkosán
meredt maga elé, megmozdulni sem bírt, de még levegőt is csak halkan mert
venni. Abban reménykedett, ha nem csap semmilyen zajt, a férfiak talán
megfeledkeznek róla. Ha elég ideig gubbaszt némán a szobában, azok talán
elmennek maguktól, nem vesződnek vele. Percenként leste az óráját, hogy
mikor hajnalodik - úgy érezte, az idő ólomlábakon jár azon az éjjelen.
Két lépéssel mellette termett, elkapta a karját és elkezdte kifelé rángatni a
szobából. Eszter hiába is próbált védekezni, ereje elenyészett a feldühödött
férfiéval szemben.
A nappaliba érve Conti úgy meglódította, hogy végigcsúszott a fa padlón.
Térdén még a nadrág anyagán keresztül is érezte a horzsolásokat.
- Szórakoztasd a haverjaimat, vagy kidoblak a házból!
- Gyerünk, kislány - szólt oda neki a kanapéról Federico -, táncolj nekünk!
Eszter meg sem rezdült, kétségbeesett tekintetét Carlóra emelte, aki dühösen
megindult felé. A karjánál fogva felrángatta a földről, és azzal a mozdulattal
odahajította a kanapén ülő három férfinak. Azok, mint a megvadult állatok,
elkezdték letépni róla a ruháját.
Eszter rémülten visított, ahogy a torkán kifért, pedig tisztában volt vele,
hogy közel-távol senki nincs, aki meghallaná a segélykiáltásait.
- Ne! Könyörgöm! Hagyjátok abba! - sírta félig magyar, félig olasz nyelven.
Kapálózva próbált belekarmolni valamelyik arcába, de két oldalról hamar
lefogták a kezeit. Federico közben megpróbálta lerángatni róla a nadrágját, de a
lány tovább küzdött. Félelmében összevissza rugdosott, és véletlenül bele is
talált Tommaso hasába.
- Harcias kis riband - kiáltott oda lihegve Carlónak. - Tedd már le azt a
kibaszott kamerát, és segíts - morogta a hasát fogva.
Carlo eddig a telefonjával a kezében figyelte a történéseket, de a nagy
dulakodásban sehogy sem sikerült neki képet lőnie.
- Hogy lehettek ekkora balfaszok? Nem igaz, hogy ennyien nem bírtok vele.
Odalépett, és ököllel úgy megütötte a lány arcát, hogy az egy pillanatra
megszédült. Eszter a vér fémes ízét érezte a szájában, a hirtelen jött fájdalom
teljesen lebénította. Feje oldalra biccent, ernyedten lógott a férfiak kezei
között. Amikor zsongó aggyal, lüktető halántékkal újra magához tért, már
teljesen meztelenül feküdt a padlón. Sajgó fejét nehezen emelte el a padlóról,
és elöntötte a csontig ható iszonyat, amint meglátta a fölé tornyosuló négy
férfit.
- Ki lesz az első? - kérdezte Carlo, kezében a telefonnal.
- Ezt nem... nem tehetitek... kérlek - nyögdécselte, a nyelve alig
engedelmeskedett.
Federico előrelépett és letolta a nadrágját, aztán a bokszerét is.
- Majd én!
Míg szemei a lány meztelen testének látványát falták, farkát a kezébe véve
pillanatok alatt felállította a szerszámát. Carlo odanyújtott neki egy gumit, ő
magára görgette, majd betérdelt a lány lábai közé.
- Neee! - visította Eszter, megpróbált felállni a padlóról, de abban a
pillanatban egy hatalmas rúgást érzett a mellkasán, majd Carlo ököllel újra
megütötte. Eszter rongybabaként hanyatlott vissza a padlóra. Carlo beletérdelt
a mellkasába, hogy lent tartsa, közben Tommaso a két kezét szorította a feje
fölé.
Federico egy percig sem finomkodott, erőszakosan hatolt bele a lányba, aki
fájdalmában felsikoltott, és még erősebben rángatta a kezeit. Minden egyes
szabadulási kísérletére egy újabb ökölcsapás volt a válasz, de ő mégis tovább
küzdött.
Federico gyorsan végzett vele, és amikor kihúzódott belőle, a lány arcát
beterítették a vérrel áztatott könnyek. De a kínjainak még nem volt vége.
Carlo agya teljesen elborult, egyszerre dolgozott benne az alkohol, a drog és
a sértett önérzet, amiért Eszter megzsarolta.
- Fordítsátok hasra! - parancsolta.
 A három férfi megfordította a lányt. Az egyikük rátérdelt a hátára és
szorosan lefogta a két kezét, ketten pedig a lábait feszítették szét.
Carlo lihegve, fékevesztett dühvel hatolt bele a lány fenekébe. Minden egyes
brutális lökéssel büntetni akarta, amiért megfenyegette és be akarta árulni a
feleségének. A dühe nem is egyedül csak neki szólt, hanem a kiszolgáltatott
helyzetének otthon, az apósa befolyásának az életére, de Eszter volt az, aki az
indulatát elszenvedte. A lány szívet tépő sikolya élesen hasított bele az éjszaka
csendjébe, de nem volt senki, aki segíthetett volna.
- Kussolj! - markolt bele a hajába Federico, és egészen addig ütötte a fejét a
padlóba, amíg a lány el nem hallgatott.
Egy perc után Carlo kielégületlenül visszahúzódott belőle. Akárhogy
erőltette is, nem volt képes elélvezni benne, és még ez is csak jobban
feldühítette. Felemelte, és az oldalára fordítva felfektette a kanapéra. Claudio és
Tommaso egyszerre estek neki, de a lány ekkorra már nem is védekezett
tovább. Alul és felül is vérzett, sokkos állapotban volt és fuldoklott. Hiába
próbált kétségbeesetten lélegezni, úgy érezte, nem árad oxigén a tüdejébe.
Szédült, közel volt az eszméletvesztéshez. Aztán a hangok körülötte egyre
távolibbnak tűntek, mintha a víz alól hallotta volna a férfiak ritmikus nyögéseit.
Végül sötét lett körülötte minden, és elhaltak a zajok. Koromsötét vette körül,
és halotti csend.
Miután a két férfi elélvezett a lányban, ernyedt, meggyötört testét hagyták
lecsúszni a földre. Legörgették magukról a gumit, majd visszahúzták magukra a
nadrágot és kimerültén a kanapéra ültek.
- Azt hittem, készségesebb lesz a kis ribanc - jegyezte meg a homlokát
törölgetve Federico.
Tommaso kortyolt néhányat az italából, és hanyatt dőlve mondta:
- Hallottam róla, hogy tüzesek ezek a magyar lányok. Az egyik haverom
kavart valami recepciós csajjal Budapestről. Állítólag...
- A picsába! Egyik kép sem jó - vágott a szavába Carlo idegesen. - Ezt így
senki nem veszi be. Mindegyiken csupa vér. Le kell fürdetni és újra megdugni.
Egyszerre fordultak a földön eszméletlenül fekvő lányhoz, aztán Carlo
tekintete a barátjára vándorolt.
- Rám ne nézz - vonta meg a vállát Claudio. - Én most csak akkor tudnám
megbaszni, ha felszopna valaki.
- Rám ebben ne számíts! - röhögött fel Federico.
- Én megdugom, csak fürdessétek le! - vigyorodott el Tommaso kéjesen.
 Federico röhögve megveregette a vállát és felállt.
- Signor Bonacci, a kefélőgép. Na, nézzük, mit lehet itt tenni - mondta, és
letérdelt Eszter mellé.
A lány háta alá dugta a kezét, hogy megemelje, de amikor a legkisebb
ellenállásba sem ütközött, mozdulatai lelassultak, és visszaengedte a padlóra.
Fölé hajolt, és összehúzott szemmel vizslatta egy darabig. Megemelte a fejét,
aztán elengedte, és a lány koponyája koppanva landolt a fapadlón. Federico
visszarántotta a kezét, mintha az áram csapta volna meg, és hátrahúzódott.
- A kurva életbe! - kiáltott döbbenten.
- Mi van? - mordult rá Conti.
- Ez nem lélegzik, baszd meg.
- Hogyhogy nem lélegzik?
- Hát úgy, hogy kurvára meghalt.
Mind a hárman egyszerre pattantak fel, és körbe-állva a lány megkínzott
testét, megkövültén bámulták. Carlo tért észhez először, és vállával félrelökte a
mellette állót.
- Engedj már oda! Ez kizárt. Mi a faszt csináltál vele?
- Én? - nézett rá Federico elképedtem - Normális vagy? Én csak meg
akartam fürdetni, cseszd meg!
Carlo letérdelt a lány mellé és ujjait a nyakára csúsztatva próbálta megtalálni
a pulzusát, de az már nem volt tapintható. Közel hajolt a szájához, hogy
leellenőrizze, lélegzik-e, de életnek már nyoma sem volt Eszter testében.
- A faszba! - kiáltott fel megrökönyödve, és hátratántorodott. Remegő
ujjakkal, idegesen túrt bele a hajába, és hitetlenkedve bámulta az élettelen
testet. Egyik másodpercről a másikra kijózanodott; a drog és az alkohol hatása
mintha egy pillanat alatt elszállt volna belőle a sokk hatására. - Ez tényleg
kinyiffant.
- Jézusom, ember! Most mi a szart csinálunk? - ordította Federico, s arcára
kiült a nyers pánik.
- Baszd meg, Carlo! Azt mondtad, szórakozunk egy kicsit a kiscsajjal -
hátrált tágra meredt szemekkel Tommaso. - Arról nem volt szó, hogy kinyírod.
Conti feszülten kapta a fejét a haverja felé, és ingerülten felé bökött.
- Én sem úgy terveztem, hogy meghaljon, te barom! És ha már itt tartunk,
ebben mindannyian ugyanannyira sárosak vagyunk.
- A pöcsömet! Én ebben nem akarok benne lenni. Ez a te kibaszott házad -
rázta a fejét Tommaso.
 - Akarsz vagy sem, az senkit nem érdekel. Ebben együtt vagyunk benne -
morogta, és segélykérőn az ügyvéd felé fordult. - Claudio?
- Kussoljatok már, hadd gondolkozzak! - intett mindenkit csendre Claudio
Moretti. - Ha most bepánikolunk, baszhatjuk az egészet. Vagy talán
szeretnétek a sitten szétkúratni a seggeteket? Mert én kurvára nem - nézett
végig rajtuk széttárt karokkal.
Válasz helyett csupán a férfiak döbbent tekintetével találkozott.
Két tenyerével megtámaszkodott az asztalon és megpróbálta higgadtan
végiggondolni a történteket, mintha csak most is a bíróságon lenne.
A nemi erőszakot még jó eséllyel megúszhatnák felfüggesztettel, de a
gyilkosság az egészen más kategória. Ha azt rájuk bizonyítják, akkor nincs
feltételes, sem pedig felfüggesztett büntetés, ott csak ténylegesen letöltendő
van. A csoportosan elkövetett emberölésért húsz évet vagy akár életfogytig
tartó szabadságvesztést is kaphatnak. Nem csak a karrierjük törne derékba, de
nagy valószínűséggel túl sem élnék a börtönt. Főleg ő! Ha kiderül, hogy
ügyvéd, akinek jó pár korábbi kliense rohad most is a sitten, nincs olyan isten,
amelyik megmentené a kóterban.
- Mindenki gumival dugta meg? - kérdezte hosszú hallgatás után.
- Persze - válaszoltak egyszerre.
- Akkor a testén belül nem lehet DNS, csak rajta - állapította meg.
- És ez miért jó nekünk? - sürgette Federico.
- Le kell fürdetni. Kesztyűben alaposan átsúrolni a testet.
- És aztán? - fordult a barátja fele Carlo. - Hova tesszük? Mert itt nem
hagyhatjuk, az hétszentség. Ha itt megtalálják, nekem annyi. És nektek is -
vetett figyelmeztető pillantást a másik három felé.
- Nyugi, nem hagyjuk itt. Becsomagoljuk egy nagy nejlonba, kocsival
elvisszük innen, és kirakjuk az erdő másik végében - folytatta Claudio, akinek a
hangjában az idegességet mostanra felváltotta a hideg eltökéltség. Nem hiába
tartották a város legjobb, és egyben a legmocskosabb ügyvédjének. Ő sosem
válogatott az eszközökben, hogy elérje a célját.
- Mi legyen a cuccával? - kérdezte feszülten Carlo.
- Égess el mindent, nehogy megtalálják a DNS-ünket rajta, a hamut meg szét
kell szórni valahol az erdőben. Telefonja van?
- Van valahol - bólogatott Carlo.
- Hozd azt is magaddal! Félúton majd kihajítjuk a kocsiból. Itt mindent
alaposan ki kell takarítani - mutatott körbe. - Ha Carlo mégis gyanúba
keveredik, nem szabad, hogy bármilyen nyomát találják a lánynak a házban.
- Miért kerülnék én gyanúba? - háborodott fel a férfi.
- Mert nálad dolgozott a csaj, és te láttad utoljára élve.
Carlo zaklatottan beletúrt a hajába.
- Kell egy betonbiztos alibi mindannyiunknak erre a napra - mondta
rezzenéstelen arccal Claudio.
A két férfi mélyen egymás szemébe nézett, majd Carlo komolyan bólintott.
- Arról majd én gondoskodom. Először intézzük el ezt itt!
- Rendben, akkor munkára! - intett a másik kettő felé Claudio.
 Nóra
Amint hazaért a munkából, azonnal a húga telefonszámát tárcsázta, de az
továbbra sem volt kapcsolható. Éjjel többször is próbálta hívni Esztert, mert
rettenetesen bántotta a mód, ahogy legutoljára elváltak a telefonban. Életükben
nem vitatkoztak annyit, pláne nem olyan durván, mint az utóbbi hetekben
Conti miatt. Nóra megfogadta magában, hogy ha végre sikerül beszélnie a
húgával, nem fogja többé kritizálni a viszonya miatt. Továbbra is hányni tudott
volna az egésztől, de be kellett látnia, Eszter időközben felnőtt nő lett, és ő
nem hozhat döntéseket helyette. Maximum elmondhatja a véleményét és
reménykedhet abban, hogy a testvére magától is észhez tér. Ha végül Eszter
majd az ő vállán akarja kisírni a bánatát, ő ott lesz neki támaszként. Mert
abban egy pillanatig sem kételkedett, hogy Carlo, amint kiszórakozta magát
vele, lelkiismeret-furdalás nélkül dobni fogja a lányt.
Zaklatottan hívta újra és újra Eszter mobilját, de az nem volt kapcsolható,
így végül előkereste az elmentett számok közül a Conti-ház elérhetőségét.
Eddig sosem hívta fel Eszter munkaadóját, de most, hogy nem tudta elérni a
testvérét, nem volt más választása.
Hosszan kicsengett, míg végre egy női hang beleszólt.
- Pronto.
- Eszterrel szeretnék beszélni - hadarta minden bemutatkozást nélkülözve.
- Estere? Ő már két napja nem dolgozik itt - hallotta a vonal másik végéről.
Alig hitt a fülének, azt hitte, menten kiejti a kezéből a telefonkagylót.
- Biztos ebben?
- Igen, egészen biztos - válaszolta kimérten az idősebb női hang.
- Ne haragudjon, de kivel beszélek?
- A gyerekek bébiszittere vagyok, Manuela.
Nóra teljesen ledöbbent.
- A... a bébiszittere? De hát ez... Beszélhetnék Carlo Contival?
- Az úr tegnap elutazott.
- Hová? - kiáltott fel felháborodottan.
 - Nem tudom, kérem, de ha tudomásom lenne róla, akkor sem mondanám
meg egy idegennek telefonon keresztül. Viszonthallásra! - zárta le a
beszélgetést barátságtalanul, és megszakította a vonalat.
- Az a mocsok! - szitkozódott Nóra, mert meg volt győződve róla, hogy
Conti Eszterrel utazott el valahová és ez az oka, hogy a lány nem válaszol a
hívásaira. - Csak gyere vissza, te szemét! Ügy elkapom a tökeidet, hogy
megemlegeted - dühöngött, miközben ledobta az ágyra a telefonját.
Gyorsan lezuhanyozott, majd magára kapott egy hálóinget és dúlva-fúlva
befeküdt az ágyba. Újra próbálta hívni a húgát, de az továbbra sem volt
kapcsolható. Nóra befordult a fal felé és megpróbált az esti műszak előtt pár
órát aludni, de csak nehezen jött a szemére álom. Az agya egyre csak Eszter
körül forgott.
*

A telefonja sípolására ébredt, és először azt hitte, hogy végre a húga hívja.
Csalódottan vette azonban tudomásul, hogy csak az ébresztő volt az. Még
mindig nem volt hívása a lánytól, és a telefonja továbbra sem volt kapcsolható.
A gyomrát szorongató rossz érzés egyre erősödött, sehogy sem értette az
egészet. Ismerte a testvérét; ha össze is vesztek, egy napnál tovább sosem
voltak képesek a haragot tartani. Egyikük mindig megcsörgette a másikat, és
egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy Eszter Carlo miatt ilyesmit tenne vele.
Hisz’ jól tudta, hogy aggódik érte - a húga nem lenne ennyire érzéketlen.
Minél hosszabb ideig bámulta a telefonja kijelzőjét, annál bizonyosabb lett
benne, hogy a lánnyal valami baj történt. Eszter nagyon jól tudta, hogy ha nem
jelentkezik, akkor ő a rendőrséggel fogja kerestetni. Nem kockáztatna meg
ilyesmit, hacsak valóban bajba nem került.
Gyorsan magára kapkodta a ruháit, magához vette a táskáját, és futva tette
meg az utat a két utcával arrébb lévő rendőrkapitányságig.
A pulthoz érve kifulladva, izgatottan kiabálta bele az ügyeletes arcába:
- Eltűnt a testvérem!
-Jó napot! - köszöntötte unott hangon a rendőr.
- Több mint egy napja sehogy sem tudom elérni - tette hozzá, meg sem
hallva a másikat.
- Üljön le oda, és várjon a sorára! - mutatott a helyiségben felállított székek
egyikére.
- Nem érti? Eltűnt a húgom!
 - Azt mondtam, várjon a sorára! Ott! - parancsolt rá dühösen, és az egyik
üresen álló szék felé mutatott.
Nóra nagyot nyelt, majd lassan a székhez hátrált és leült. A percek lomhán
teltek, míg ő a falióra mutatójának a járását figyelte. Közben újra és újra
megpróbálta felhívni Esztert, de a telefonja nem csörgött ki.
Már egy órája ült ott frusztráltan, amikor egy férfi lépett elé.
-Jó napot, kisasszony! Rossi felügyelő vagyok.
- Végre! - suttogta megtörtén a nő.
- Miben segíthetek?
- Eltűnt a testvérem - felelte elcsukló hangon.
- Jöjjön velem! - intett, és a választ meg sem várva megindult a folyosón.
Nóra követte a nyomozót az egyik üres irodába.
- Foglaljon helyet! - mutatott az asztal előtt álló székre.
A nő leereszkedett rá, és zavartan pislogott körbe. Rossi felvitte
mindkettőjük adatait a számítógépbe, majd megkérte, hogy mondja el, mi
történt. Mikor Nóra ahhoz a részhez ért, hogy Carlo Contival tűnt el a húga, a
nyomozó ujjai megálltak a klaviatúra felett, és meghökkent arccal nézett a nőre.
- Signor Conti városunk egyik köztiszteletben álló személye - hangsúlyozta
megfontoltan. - Én az ön helyében alaposan átgondolnám még egyszer ezt az
egészet. Ez a... pletyka...
- Szó sincs pletykáról! - csattant fel a nő felháborodottan. - Continak
viszonya van a testvéremmel, és Eszter tegnap eltűnt.
A férfi hümmögött magában egy ideig, aztán hideg mosolyt erőltetve az
arcára válaszolt:
- Rendben, kisasszony. Rögzítettem a bejelentését, és ha megtudunk valamit,
értesítjük.
- Ennyi? Még egy fotót sem kér a húgomról?
- A központi nyilvántartásban benne van a testvére személyiigazolvány-
képe. Az alapján fogjuk kerestetni.
- Contit mikor hallgatják ki? Biztos, hogy köze van az eltűnéséhez.
- A nyomozást csak bízza ránk. Viszontlátásra! - közölte a férfi ridegen, és
kínja tóttá neki az ajtót, jelezve, hogy itt az ideje a távozásra.
Nóra dühösen pattant fel a székből, és köszönés nélkül viharzott el a
nyomozó mellett. Csalódott volt; úgy érezte, a legkevésbé sem vették
komolyan a húga ügyét. Nem értette, miért nem indítják meg azonnal a
nyomozást az eltűnt lány után.
 *

Hosszú, kétségekkel teli napok múltak el a bejelentés óta, de Eszter ügyében

semmilyen előrelépés nem történt. Nóra minden egyes nap elment a
rendőrőrsre érdeklődni a fejleményekről, de folyamatosan lerázták azzal, hogy
nem az ő testvére az egyetlen eltűnt nő az országban, és legyen türelemmel.
Végül egyik hajnalban, miután fáradtan hazaért a munkából, megcsörrent a
telefonja. A szíve a torkában dobogott, mikor meghallotta Rossi nyomozó
hangját.
- Buon giorno, signorina! Be tudna jönni most a kapitányságra? -
érdeklődött a férfi, a hangjában szokatlan visszafogottsággal.
- Történt valami, nyomozó?
- Inkább személyesen mondanám el.
- Megtalálták a húgomat? - suttogta megtörtén.
Egy ideig zavart csend volt a vonalban, mielőtt a férfi folytatta volna:
- Meglehet.
- Ez meg mi a fenét jelent? - emelte meg dühösen a hangját.
- Nem tudjuk biztosan, hogy ó-e az. Mindenesetre. .. találtak egy fiatal nőt,
akire ráillik a személyleírás.
- Egy... fiatal nőt? - dadogta elfúló hangon.
- Pontosabban egy... női holttestet - válaszolt halkan a nyomozó. -
Azonosítani kellene.
Nóra lerogyott az ágy szélére és levegő után kapkodott.
- Ezt nem értem. Amikor bent voltam, azt mondta, van fényképük
Eszterről. Miért kellek én ehhez? Nem tudja... nem tudják a fotó alapján
kideríteni? Valószínűleg nem is ő az.
- Ez nem ilyen egyszerű, kisasszony.
- Ezt meg hogy érti?
- Jöjjön be és megbeszéljük! - mondta a másik, röviden elköszönt, és
megszakította a hívást.
*

Nóra kapkodva vette magához a dolgait és úgy, ahogy volt, az éjjeli erős
sminket le sem mosva az arcáról indult a kapitányságra. A szíve egész úton a
torkában dobogott, szédült, fojtogatta a rettegés.
Igyekezett nem totálisan bepánikolni és nem a legrosszabbra gondolni, de
mélyen, legbelül a szíve mást súgott. A tudata még ellenállt, de az érzései
katasztrófát jeleztek.

Rossi nyomozó átkísérte egy másik épületbe, és most először sokkal

együttérzőbben szólt hozzá, mint korábban bármikor. A nő ezt is rossz jelnek
vette.
- Nos, a dolog úgy áll - vakargatta az állát -, hogy a holttest meglehetősen...
rossz állapotban van. Csúnya látvány.
A nő kikerekedett szemmel nézett rá.
- Ezt hogy értsem?
- A testet számtalan ütés érte. Az arca nem igazán felismerhető - felelte a
nyomozó csendesen.
Nóra szemeit elöntötte a könny.
- Azonosíthatnánk az öntől vett DNS-minta alapján is, de az hosszabb
folyamat lenne, és drágább is.
Nóra keserűen felhorkant.
- Egyszerűbb, ha megnézeti velem egy agyonvert lány hulláját?
- Nem egyszerűbb, de gyorsabb. Mivel nem adott meg semmilyen különös
ismerte tő jelet a húgával kapcsolatban, így kézenfekvő ehhez a módszerhez
folyamodni.
Nóra erre már nem felelt. Igazából ő maga sem volt oda az ötletért, hogy
heteket várjon egy esetleges DNS-teszt eredményére. Az idegei már így is
teljesen felőrlődtek az eddigi bizonytalanságtól.
Ahogy beléptek az épületbe, remegő gyomorral olvasta le a falon a feliratot:
Hullaház - Boncterem. Belépés csak engedéllyel!
Rosszul volt a kloroform erős bűzétől, az egész hely rettegést keltett benne.
Nem akart belegondolni, hogy mi vár rá, de egyre nehezebb volt megőrizni a
hidegvérét. Szeretett volna elrohanni, de nem tehette. Tudta, hogy ez egy
sorsdöntő, meghatározó élmény lesz egész hátralévő életére.
Rossi végül megállt egy ajtó előtt, és szembefordult Nórával.
- Felkészült? - kérdezte komoran.
- Fel lehet ilyesmire készülni? - suttogta maga elé.
A felügyelő némán megrázta a fejét.
- Gondoltam - sóhajtott mélyet Nóra. - Essünk túl rajta!
Rossi kinyitotta az ajtót és belépett. A terem közepén három fémágy állt,
egymástól egyenlő távolságra. A férfi megállt az egyik mellett. Nóra
megtorpant tőle két méterre és megkövültén bámulta a fekete zsákot, amibe a
holttesteket szokták csomagolni. A felügyelő megfogta a zsák felső részén a
cipzárt, és Nórára nézett.
- Meg kell kérnem, hogy lépjen közelebb.
A nő tett egy bizonytalan lépést előre, keze a nyakára simult. Nehezen
lélegzett, mintha torka milliméteresre szűkült volna.
A férfi ekkor húzni kezdte a cipzárt, és amint előbukkant a holttest fakó
arca, Nóra szívében kihunyt a legutolsó reménysugár is. Száját egy
szívszaggató sikoly hagyta el, mert függetlenül attól, milyen rettenetes
állapotban volt a test, ő azonnal megismerte Esztert. Remegő kezét a szája elé
kapta, de képtelen volt elnyomni a feltörő zokogást. Tekintete, mintha mágnes
vonzotta volna oda, a halott lány arcára tapadt.
Rossi felügyelőnek kérdeznie sem kellett, Nóra testbeszéde mindent elárult.
Nem akarta tovább gyötörni az iszonyatos látvánnyal, így elkezdte visszahúzni
a cipzárt, de ő rámarkolt a csuklójára. A férfi hátralépett, diszkréten elfordult,
hogy Nóra elbúcsúzhasson szeretett húgától.
A nő reszkető ujjakkal nyúlt Eszter ütlegeléstől eltorzult arca felé.
Gyengéden megérintette jéghideg bőrét. Fakó hangon kezdett el beszélni
hozzá az anyanyelvén:
- Eszter! Húgocskám! Mit tettek veled? Istenem, miért nem hallgattál rám? -
csuklott el a hangja, és újra fájdalmas zokogás tört fel belőle.
A lábai megrogytak alatta, megtántorodott, és estében még érezte, hogy két
erős kar elkapja hátulról. A napok óta tartó félelem és stressz most érte el a
csúcsát, az idegei felmondták a szolgálatot. Szédülten rogyott Rossi karjába.
Rossi felügyelő gondterhelt arccal nézett rá az íróasztalán keresztül.
- Szüksége van valamire, kisasszony? Hozassak még vizet? Esetleg egy
kávét?
Nóra letörölte a szeméből kicsorduló könnyeit és megrázta a fejét.
Tekintetét eltökélten a férfi szemébe fúrta.
- Hogy halt meg?
A kérdése váratlanul érte Rossit. Fogalma sem volt, hogy közölje
kíméletesen.
- Az ütések következtében eltörtek a bordái, amik átszúrták a tüdejét.
- Ütések? De miért? - motyogta maga elé hitetlenkedve. - Mit állapítottak
még meg? - kérdezte, mire Rossi kelletlenül lehajtotta a fejét.
- Megerőszakolták.
- Úristen!
 A szemébe megint könnyek szöktek; egyszerűen nem tudta felfogni, ilyen
borzalom hogy történhetett. Micsoda poklon kellett keresztülmennie a
húgának a halála előtt! És mindezt miért? Az egésznek nem volt semmi
értelme.
Hosszú időbe telt, mire újra meg tudott szólalni.
- De ezt akkor sem értem. Ha Eszter Contival volt, akkor miért bántotta?
Miért erőszakolta volna meg, hisz’ a húgom szerelmes volt belé. Magától is
lefeküdt vele, nem volt szüksége rá, hogy megerőszakolja.
- Az orvosszakértő szerint, nos - köhintette a férfi - többen voltak.
- Tessék? - nézett Nóra a férfira zavartan.
- Nem egy elkövető volt. Többen voltak. A jelek arra utalnak, hogy a halálát
követően lemosdatták, hogy eltüntessék a nyomokat. A test bizonyos részei
vizesek voltak, márpedig két hete nem esett errefelé az eső.
Nóra összetörtén lehunyta a szemét, de a képzeletébe tolakodó brutális
képek elől nem menekülhetett.
- Hol találták meg? - nyögte elfúló hangon.
- Egy erdei út mellett talált rá egy kutyát sétáltató. Meztelenül feküdt az
avarban.
Nóra tenyerébe temette az arcát, úgy érezte, képtelen többet elviselni.
Hányingere volt ettől az egész rémálomtól. Eszter a világ legjóhiszeműbb,
legszeretetreméltóbb embere volt, nem érdemelte meg, hogy csak úgy kidobják
az erdőbe, mint egy zsák szemetet. Ki képes ekkora kegyetlenségre?
Rossi felállt a székéből, megkerülte az asztalt és mellé guggolt.
- Ha tehetek valamit önért...
Kezét bizonytalan mozdulattal Nóra kezére tette, de a nő összerezzent tőle
és hátrahúzódott.
Könnytől maszatos, szomorú arcát a felügyelőre emelte.
- Találja meg a húgom gyilkosait!
A férfi mély levegőt vett, és eltökélten bólintott.
- Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy így legyen.
*

Nóra belépett a lakásába, lerogyott egy székre a konyhában, és fáradtan

meredt maga elé. Iszonyú ürességet érzett, mintha a testvére halott testével
együtt az ő lelkét is eltemették volna. Sosem gondolta volna, még
legmerészebb rémálmaiban sem, hogy ő lesz az, aki eltemeti a húgát. Nem
sűrűn gondolt a halálra, de amikor mégis eszébe jutott az elmúlás, mindig úgy
képzelte, hogy ő fog először távozni, és Eszter ősz hajjal, botra támaszkodva
áll majd a koporsója felett.
Annyit sírt éjszakákon át, hogy mostanra már a könnyei is elapadtak.
Hosszú ideig ült összetörtén, mozdulatlanul bámulva bele a semmibe. A
könnyeivel együtt elfogyott az életkedve is. Nem akart már táncolni sem. Most,
hogy Eszter nem volt többé, értelmét vesztette minden egyéb is. Fásult volt és
kiábrándult. Semmit sem várt többé az élettől, legszívesebben a testvére után
ment volna a túlvilágra.
Ujjai önálló életre kelve tapogatták végig az asztalon elhelyezett fa késtartót.
Kezét az egyik nyele köré fonta, és kihúzta a helyéről. Rezzenéstelen szemmel
nézte a kés élét és az jutott eszébe, milyen könnyen véget vethetne az
egésznek. A pengét elmélázva a csuklójára helyezte, erősen rányomta a bőrére,
és épp végig akarta csúsztatni a csuklójára merőlegesen, amikor megszólalt a
mobiltelefonja. Összerezzent, a halotti csendbe hasító éles zaj visszarántotta a
jelenbe. Nagyot fújva az asztalra ejtette a kést, nehézkesen feltápászkodott,
hogy kivegye a táskájából a telefont.
- Halló? - szólt bele ernyedten.
- Signorina Pataky? Rossi nyomozó vagyok.
- Mit akar?
- Tudom, hogy nem éppen alkalmas az idő, de... be tudna jönni most az
őrsre?
- Minek? Történt valami előrelépés?
- Valami történt, igen, de nem nevezném előrelépésnek.
A nő mélyet sóhajtott és megadóan válaszolta:
- Azonnal indulok.

Meg sem várta, hogy a felügyelő reagáljon a kopogására, benyitott és

belépett az irodába.
- Köszönöm, hogy eljött - kínálta hellyel Rossi, és ő is elhelyezkedett vele
szemközt.
Láthatóan nem tudta, miként kezdjen bele a mondandójába; zavartan
tologatta az előtte lévő dokumentumokat.
Nórának rossz érzése támadt a férfi fura viselkedését látva, de úgy volt vele,
annál rosszabb hírt, mint amikor a húga halálát közölték vele, ebben az életben
már úgysem kaphat.
 - Mi történt? - kérdezte végül türelmetlenül.
- Úgy gondolom, tudnia kell róla, hogy ma kihallgattuk signor Contit.
Betonbiztos alibije van arra az időszakra, amikor az ön testvérét meggyilkolták.
Nóra körül megfordult az iroda, ujjai görcsösem markolták a táskáját.
És még azt gondolta, őt már nem lehet többé semmivel sokkolni!
- Ezzel meg mit akar mondani? - kiáltott fel. - Ez hazugság. Tudom, hogy ő
ölte meg.
- Sajnálom, signorina, de nincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték signor
Conti ellen.
- Vele utazott el a testvérem, ő látta utoljára, és biztos, hogy köze van a
halálához.
- Ezt csak ön állítja.
- Beszéltem Eszterrel a halála előtt.
- És ő azt mondta, hogy signor Contival volt?
Nóra dühösen félrekapta a fejét és összeszorította az ajkát.
- Nem szó szerint.
- Na, látja!
- De én akkor is biztos vagyok benne. Nem mondta ki, hisz’ tudta, hogy mit
tartottam a viszonyukról, de jól ismertem a húgomat. Egyértelmű volt, hogy
Contival ment el. Azt mondta, azért nem tudunk személyesen találkozni, mert
nincs a városban.
- És hova mentek?
- Azt nem tudom - felelte csüggedten. - Nem árulta el, hol, de vele volt.
Rossi mélyet sóhajtva előredőlt a székén, és megértő hangon kezdett bele:
- Tudom, min megy most keresztül. Elvesztette az egyetlen testvérét.
Gyászol, ez teljesen normális. Az is érthető, hogy megpróbál magyarázatot
találni a történtekre. Megkönnyebbülne a lelke, ha megtalálná a bűnöst. Ha
rámutathatna valakire és kimondhatná, hogy ő a felelős mindenért. Csakhogy
ez nem így működik. Bizonyítékok nélkül nem lehet csak úgy megvádolni
valakit. Pláne nem olyan köztiszteletben álló személyiséget, mint signor Conti.
Nóra a felháborodástól elhűlve nézett szembe a férfival.
- Már értem, hogy működnek itt a dolgok. Ez a Conti magát is lefizette, mi?
Pont úgy, ahogy megvásárolta a betonbiztos alibijét.
Dühösen felpattant a székből. A férfi válaszát meg sem várva kirohant az
irodából, és bevágta maga mögött az ajtót.
 *

Nóra visszacsavarta a fekete szemhéjtus kupakját, végignyalta vörösre

rúzsozott ajkát, és felállt a tükörtől. Pókerarccal és határozott léptekkel indult a
színpad felé. Megállt a függöny mögött és várt, közben Elena csatlakozott
hozzá.
A másik lány aggodalmas arccal lesett felé.
-Jól vagy?
Nóra aprót biccentett feleletként és megköszörülte a torkát, hogy
visszanyelje feltörni akaró könnyeit.
Kint elhalványultak a fények, a két nő a sötét színpadon a két szélső rúdhoz
ment, és megálltak egymásnak háttal. A zene ekkor felcsendült, és kezdetét
vette a műsor. Először külön táncoltak, kéjesen ringatva a csípőjüket. Ugyanazt
a koreográfiát követve a hideg fémrúdon tekergőztek, majd egy idő múlva
egyszerre indultak meg a középső rúdhoz. Kezdetben egymást kerülgetve
táncoltak és elvétve értek csak egymáshoz, de aztán egyre többször érintették
meg a másikat. Mikor elcsattant közöttük az első csók, a báron hangos moraj
futott végig. A férfiak csorgó nyállal figyelték az előadást, és számolatlanul
dobálták az eurókat a színpadra. Nóra levette Elena melltartóját és először az
ujjaival, majd a szájával izgatta a melleit. Elena megkapaszkodott a rúdban, és
az egyik lábát beakasztva, fejét hátravetve kéjesen vonaglott. Nóra szája
elindult lefelé a lány testén, de mielőtt elérhette volna a bugyija vonalát,
hirtelen sötétbe borult a színpad. Elena felkapta a melltartóját a földről, és
mind a ketten a pillanat törtrésze alatt eltűntek a függöny mögött.
- Szép volt, lányok! - fogadta őket az öltözőben a tulajdonos. - Ugye
megmondtam? Nagyon odavoltak.
A férfi ötlete volt, hogy a két lány vállalhatna leszbi showt, de nem a
hagyományos formában. A színpadon csak belekezdenek, alaposan felizgatják
a nézőket, és aki többet akar látni, az kibérelheti a VIP-termet a lányokkal
együtt. - Húsz perc múlva kezdtek, és félóránként cserélődnek a vendégek.
- Rendben - bólintott komoly arccal Nóra.
Tudta, hogy sokkal jobb pénz van ebben, mintha csak egy sima sztriptízt
csinálna meg a szeparéban.
Antonio lépett be az öltözőbe ölében egy kosár pénzzel, amit a színpadról
szedett össze. Nórához fordulva szólalt meg:
- Egy férfi vár rád.
 - Most nem ér rá - mordult rá a tulajdonos. - Mindjárt kezdenie kell a
VIP-teremben.
- Azt üzeni, hogy mondjam meg: Rossi keresi.
- Rossi? - ismételte elképedve a nő. - Mondd meg neki, hogy mindjárt
megyek.
- És mi lesz a show-val? - kapta el a kezét a főnök.
- Majd valaki beugrik helyettem Elena mellé.
- De téged akarnak.
- Akkor várniuk kell - vágta rá Nóra, majd magára kapva egy átlátszó ruhát
kisietett.
Rossi a bárpultot támasztotta egy pohár itallal a kezében, és alaposan
megbámult minden előtte elhaladó lányt.
- Mit keres maga itt? - állt meg mellette Nóra.
Rossi meglepetten kapta oldalra a fejét, a szemei azonnal megindultak lefelé
a fiatal nő testén, mire Nóra dühösen keresztbe fonta a két karját maga előtt.
- Azért jött ide, hogy a látványt élvezze, vagy van más oka is? - ismételte
meg a kérdést nyersen.
- Úgy elrohant az irodámból ma reggel, hogy be sem tudtuk fejezni a
beszélgetést.
- Részemről befejeztük a társalgást. Nincs mondanivalóm.
- Nekem viszont lenne - mérte végig szemérmetlenül a nőt.
Nóra gúnyos mosolyra vonta a száját.
- Ha itt akar beszélgetni, nyomozó - nyomta meg szándékosan a szót -, az
bizony nincs ingyen.
- Tudom - vigyorodott el a férfi, és egy köteg pénzt villantott elő a zakója
zsebéből. - Menjünk valahova, ahol kettesben lehetünk!
A nő fürkészőn nézte egy darabig - nem volt biztos benne, miféle játékot űz
vele Rossi. Végül némán bólintott, majd megfordult és elindult a szeparék
irányába. Rossi egy szuszra bedobta az italát, és követte a hátsó folyosóra.
Nóra a legutolsó szobához ment, kinyitotta az ajtaját, majd oldalra lépett és
beengedte a felügyelőt. Szemeivel végig követte a férfit, aki úgy tűnt, egészen
otthonosan mozgott ebben a közegben.
Rossi a bordó, plüssborítású kanapéhoz ment és helyet foglalt. Nóra
átfordította az ajtón lévő táblát, ezzel jelezve, hogy foglalt a helyiség. Megállt a
férfitől néhány lépésre, és fejét oldalra biccentve kérdezte:
- És most?
 Rossi kitette a pénzt maga mellé és kényelmesen hátradőlt.
- Látni akarom, ahogy táncolsz.
Nóra figyelmét nem kerülte el a tény, hogy a nyomozó milyen könnyedén
váltott magázódásból tegezésre. Lenyomta a falba süllyesztett zenegép
gombját, és a zene ritmusára lassú, erotikus mozgásba kezdett.
A nyomozó csillogó tekintettel bámulta az előtte vonagló nőt, de nem szólt
egy szót sem. Nórának viszont hamar elfogyott a türelme. Az egész helyzet
nem stimmelt, úgy, ahogy volt. Megállt, és csípőre tett kézzel mordult a férfira:
- Bökje már ki, hogy mi van!
- Ne most! - emelte meg kissé a kezét Rossi. -Előbb kiélvezném a látványt.
- Ne szórakozzon velem! Nem veszem be, hogy amiatt jött ide, hogy engem
táncolni lásson. - Odalépett a férfihoz, és a két tenyerével megtámaszkodott
mellette. - Mi a francot akar tőlem?
- Azt hittem, meg akarja találni a húga gyilkosát - válaszolta felvont
szemöldökkel a férfi.
- Tudom, ki a gyilkosa. Épp maga engedte el bizonyíték hiányában -
sziszegte, és erősen küzdött, hogy ne sírja el magát.
Ellökte magát a foteltól és folytatta a táncot. Begyakorolt mozdulatokkal
ledobta magáról az átlátszó kis ruhát, majd amikor Rossi kéjes nyögései ütötték
meg a fülét, hidegen közölte:
- 250 euró a tarifa félóra privát show-ért. Jobb, ha élvezi, mert 10 perc már
lejárt.
A férfi felszusszant, és eligazította a nadrágot az ágyékán.
- Na és mi mindent tartalmaz az a 250 euró?
Nóra gúnyosan nézett rá, de azért csak tovább vonaglott előtte, folytatva a
műsort.
- Azt biztosan nem, amire maga gondol, nyomozó úr.
Háttal fordult a férfinak és csábítóan körözni kezdett a csípőjével, közvetlen
Rossi öle előtt. A férfi száját egy újabb elfojtott hörgés hagyta el, és Nóra
hallotta, ahogy kicsatolja az övét. Hátranézett; nem volt nehéz észrevennie a
férfi ágaskodó merevedését. Rossi nyomozó tagadhatatlanul jóképű férfi volt,
és ha nem ilyen körülmények között találkoztak volna, Nóra akár többet is el
tudott volna képzelni vele. így azonban más volt a felállás. Nyilvánvalóan
tetszett Rossinak, ezért jött ide utána, de mégis csak fizetett a szolgálataiért,
nem romantikázni hívta. Hátranyúlt, kikapcsolta a melltartóját, majd a saját
melleit masszírozva folytatta az erotikus táncot. Amikor a férfi utánanyúlt,
hogy megfogja, elhúzódott. Aztán valami egészen furcsa ütötte meg a fülét.
Rossi rekedtes hangon jegyezte meg:
- Szerintem is ő volt.
Nóra tágra nyílt szemekkel nézett rá:
- Miről beszél?
- Conti tette - lihegte a felügyelő erősen felajzott állapotban.
- Ez azt jelenti, hogy talált ellene valami bizonyítékot?
A férfi félrebiccentette a fejét, kioldotta a sliccét és elővette duzzadt farkát.
Megfontoltan, minden szót kihangsúlyozva mondta:
- Még nem... de kereshetek. Ha úgy ítélem meg, hogy érdemes...
folytathatom a nyomozást.
- Mit akar érte cserébe?
- Téged - ragadta meg hirtelen a nő kezét, és az ölébe rántotta.
Nóra a férfi vágytól égő arcát fürkészve mérlegelte magában a dolgot. Rossi
akarta őt, ez nem volt kétséges. A fenekének nyomódó kőkemény dákója volt
az ékes bizonyíték rá. Azzal is tisztában volt, ha elutasítja, azzal eldobja az
utolsó esélyét is annak, hogy rács mögé kerüljön Eszter gyilkosa. Elég
egyértelmű volt a felkínált üzlet. Ha most odaadja magát neki, a nyomozás
folytatódik, ha nem... Végül is mit veszthet vele, ha lefekszik ezzel az attraktív
zsaruval? Járhatott volna sokkal rosszabbul is. Kissé eltávolodott Rossitól, és
mélyen a szemébe nézett.
- Tudsz bizonyítékot találni Conti ellen, vagy csak nincs kivel kefélned?
- Mindig találok valakit, aki hajlandó lenne, de nekem te kellesz - túrt bele a
nő hajába, és egész közel húzta a fejét magához.
- Ez nem válasz a kérdésemre.
- A húgod hagyott Continak egy hangüzenetet -tette ki végül az aduját. -
Ezen el tudok indulni.
Nóra ledöbbenve bámult a férfira. Szerette volna megkérdezni, mi volt az az
üzenet, de Rossi nem hagyott neki időt. Belemarkolt a hajába, és kissé
erőszakosan bedugta a nyelvét a nő szájába. Nóra csak egyetlen másodpercig
tétovázott, mielőtt viszonozta a csókot. Megfordult az ölében, közben egy
pillanatra sem engedte el a száját. Rossi ujjai azonnal csupasz mellére siklottak,
simogatták, majd mohón elindultak lefelé a testén. Ahogy benyomult a tangája
alá, Nóra buján belenyögött a nyomozó szájába. Már az idejét sem tudta, hogy
mikor volt férfival utoljára; az utóbbi időben minden gondolata és tette csak a
húga körül forgott. Feszült volt, frusztrált, és maga csodálkozott a legjobban,
de ő is kívánta a férfit. Benyúlt kettejük közé, és Rossi merevedését kezdte
kényeztetni.
Az lihegve a vágytól felemelte a csípőjét, hogy a nő jobban hozzáférjen és le
tudja tolni a nadrágját. Nóra kiszállt az öléből, először a kezével izgatta, aztán
letérdelt elé és a szájába vette. A férfi hangosan felmordult, a nő hajába
mélyesztette a kezét, és egyre szaporábban kapkodta a levegőt. A dákóján
kidagadtak az erek, amint a csípőjét követelőn a nő torka felé lökte. Nóra
érezte, hogy már nagyon közel van. Nem tudta magának megmagyarázni, hogy
miért, de élvezte az aktust - egyszerűen szüksége volt a feszültség levezetésére.
Nem tudta, a férfi mit tervez, de arra gondolt, visszamászik az ölébe és ráül.
Kívánta. Egyre gondolhattak, mert Rossi ekkor kotorászni kezdett az ingje
felső zsebében, és egy óvszert húzott elő. Míg Nóra letolta magáról a bugyiját,
addig a férfi magára görgette a gumit. A nő feltérdelt mellette, majd lassan
ráereszkedett. Rossi teste megfeszült, átfogta a derekát és szorosan magához
ölelte Nórát, arra kényszerítve, hogy mozdulatlan maradjon. Mikor enyhült a
szorítása és a feje hátrabiccent, a nő lassú mozgásba kezdett. A férfi
belemarkolt a fenekébe, úgy irányította ütemesen a csípője emelkedését. Nóra
mindennél jobban vágyott a kielégülésre. Egy idő után erőteljesebben,
gyorsabban ült vissza a férfira, körmét annak vállába mélyesztette. A rohamnak
meglett az eredménye: Rossi hangos morgások közepette, pillanatok alatt
elélvezett. Nóra még mozdult párat a férfi kőkemény farkán, majd követte őt a
csúcsra.
 2015, Genova

Nóra
Nóra a genovai öbölre néző luxusvilla teraszán ült, és az előtte elterülő
lenyűgöző látványt nézte. Szeme végigfutott az őt körülvevő gazdagságon -
néha még most is előfordult, hogy szürreálisnak tűnt neki az egész. Mintha
igaz sem lett volna. Immáron minden az övé volt; annyi pénz állt a
rendelkezésére, amiről előtte még csak álmodni sem mert, és amennyit
elkölteni sem tudott. Boldog mégsem volt. Eszter halála után röviddel signor
Vito is távozott az élők sorából, ami már túl sok volt a nőnek. A testvére
elvesztése után az egyetlen barátja, támogató bizalmasa is eltűnt az életéből.
Signor Vito sosem kezelte prostituáltként, soha nem éreztette azt vele, hogy
magánál kevesebbre tartja, és ez sokat lendített Nóra önértékelésén. Miután az
öreg meghalt, ő teljesen magára maradt. A végrendelet szerint Nóra örökölte a
vagyonát, de a tátongó űrt, ami a lelkét uralta, a pénz sem tudta betömni.
A fiatal nő először abban sem volt biztos, be akar-e költözni egyáltalán a
hatalmas villába. Csak járkált a márványpadlós folyosókon, léptei zaját
visszaverték az üres falak, a magány letaglózta. Hiányzott neki Eszter gyerekes
csevegése és az öreg történetei. Az is megfordult a fejében, hogy eladja a villát,
de végül nem vitte rá a lélek. A Signor Vito iránti tiszteletből nem tudta
megtenni. Végül beköltözött, hisz’ rájött, hogy a szomorúságot és a magányt
önmagában hordozza; teljesen mindegy, hogy hol lakik, az érzéseit magával
viszi, bárhová is költözik.
Rossi felügyelővel továbbra is találkozgatott. A viszonyuk eleinte csupán a
szexről szólt, de ez idővel valamelyest megváltozott. A férfi megtartotta az
ígéretét, és valóban folytatta a nyomozást Eszter ügyében. Kiderítette, hogy a
lány a halála előtt többször is hívta Contit telefonon, és üzeneteket hagyott
neki. Bevetette az informatikai osztályon lévő kapcsolatait és kiderítette, melyik
adótornyon keresztül indították a hívásokat. Ezután már nem volt nehéz
kiderítenie, hogy Continak van a közelben egy vadászháza. A ház átkutatása
után más férfiaktól származó DNS-nyomokra bukkantak, akikről kiderült,
hogy a férfi barátai. Egyre több bizonyíték mutatott Carlóra és a haverjaira, így
az ügy végül bíróság elé került.
Nem sokkal az első tárgyalás előtt azonban Rossi-nak felajánlottak egy
magasabb pozíciót Bolognában. Nóra sejtette, hogy ez nem véletlenül történt.
Szinte biztosra vette, hogy ebben is Pesci államügyésznek, Conti barátjának a
keze van.
Azon már meg sem lepődött, hogy Davide Pesci keze ilyen messzire elér, de
az, hogy Rossi gondolkodás nélkül elfogadta az előléptetést, érzékenyen
érintette. Mivel a nőnek eszében sem volt követni őt Bolognába, ezzel a
kapcsolatuk és a jövőjük megpecsételődött. Úgy érezte, képtelen lenne
elhagyni Genovát, ahová a közös emlékek kötik a húgával - na meg signor
Vitóval. Azt gondolta, ha elmegy, cserbenhagyja őket. Rossinak nemigen volt
választása, el kellett fogadnia Nóra döntését, így hangos szó nélkül váltak el
egymástól.
A fiatal nő elszakította tekintetét a tengeröböltől, és az asztalon fekvő
napilapra szegezte.
„Conti ártatlan”, hangoztatta a főcím, aztán az alábbiakban a következők
álltak: „Carlo Contit, a vagyonos üzletembert) aki gyilkosság gyanújával került bíróság elé,
a törvényszék felmentette. ”
Az aznapi lapok címoldalai tele voltak a nagy port kavaró üggyel, és piros
betűkkel hirdették a bíróság jogerős ítéletét.
Davide Pesci államügyész erőteljes nyomására zárt tárgyalást rendeltek el a
férfiak ügyében, így az emberek csak a sajtóból értesültek a bíróság döntéséről.
Nóra megpróbált bejutni az első tárgyalásra, hogy a szemébe nézhessen a
húga gyilkosainak, de nem járt sikerrel. Contiékat teljesen elszeparálták a
nyilvánosságtól, képtelenség volt a közelükbe férkőznie bárkinek is. Nóra
fejében megfordult, hogy a lakásán keresi fel Carlót, de Rossi még az elején
lebeszélte az ötletről. Conti simán feljelenthette volna zaklatásért, ami az ő
oldalára billentette volna a közvéleményt. Letett hát a tervéről, és így utólag
már nem is bánta. Sosem találkoztak személyesen. Sem Carlo Conti, sem pedig
annak barátai, a többi vádlott nem ismerte őt. Még a létezéséről sem tudtak,
hisz’ Eszter annak idején nem dicsekedett a sztriptíztáncos nővérével. Az,
hogy a gyilkosok nem ismerték, most az ő kezére játszott. Nóra fejében már
egy ideje kezdett kirajzolódni egy terv; a bosszúállás terve. Bízott abban, hogy
az állami igazságszolgáltatás elvégzi a feladatát és rács mögé juttatja a húga
gyilkosait, ám keservesen csalódnia kellett. Minden alkalommal, amikor elment
a temetőbe és leroskadt Eszter sírja mellé, eszébe jutott, hogy a lánynak
mekkora tervei voltak. Mi mindent szeretett volna elérni, megvalósítani!
Később férjhez is mehetett volna, gyerekei születhettek volna, de ebből már
semmi sem lesz, mert igazságtalanul fiatalon ragadták el tőle az életet. A
koporsót borító fekete földet nézve úgy érezte, nincs olyan szigorú büntetés,
ami elég lenne a férfiaknak. Azok a kedvüket lelték benne, meggyalázták,
megölték, és kihajították a testét, mint a szemetet. Hogy élhetnének ezek után
tovább, mintha mi sem történt volna? Eszter már sosem mosolyog többé,
sosem látja a Napot, azok meg csak túllépnek az egészen és folytatják az
életüket? Nem, ezt képtelen volt elfogadni. Azt gondolta, mindenki más is
ugyanígy látja, mint ő, és a gyilkosok minimum életfogytiglani kapnak. El sem
tudta képzelni, hogy a bíróság másként is ítélhet, ám tévedett. Megírták az
újságok is, a döntés hivatalos volt: az ügyészség felmentette a vádlottakat, futni
hagyták a gyilkosokat. A pénz, a befolyás és a kapcsolatok többet nyomtak a
latban egy ártatlan lány kiontott vérénél.
Nóra tudta, soha nem lesz képes együtt élni a tudattal, hogy hagyta
megmenekülni Eszter gyilkosait. Az igazságszolgáltatás csúfos kudarcot vallott,
ezek után nem maradt más választása, mint a saját kezébe venni a bíráskodást.
Elhatározta, hogy ő lesz egy személyben a bíró, a vádló, az ítélethozó és a
végrehajtó. Ha addig él is, megbosszulja testvére értelmeden, brutális halálát.
Tekintetét újra a vidám, mediterrán színektől tarkított öbölre fordította, és
élvezte a kilátást egy ideig. Megnyugtatta a látvány, és higgadtságra most
különösen nagy szüksége volt. Tervet kellett készítenie, hogy miként cserkészi
be a tetteseket. Ideje volt, pénz számolatlanul állt rendelkezésére, és fűtötte
belülről a maró bosszúvágy. Fejében kezdett is összeállni az elképzelés, szeme
újból végigsiklott a férfiak nevein és megállapodott a negyedrendű vádlott,
Claudio Morettié mellett.
 2016, Genova

Nóra
A Claudio Moretti halálát követő reggelen Nóra délelőtt tízkor ébredt
kipihenten, és önmagát is meglepő módon kiegyensúlyozottan. Átfutott az
agyán, hogy talán sokkal összetörtebbnek kéne éreznie magát, amiért egy
ember vére tapad a kezéhez, de nem volt sem depressziós, sem pedig a
lelkiismeret-furdalás nem gyötörte. A törvénynek megvolt rá a lehetősége,
hogy igazságot szolgáltasson a húga gyilkosainak, de csúfosan csődöt mondott,
így ő maga lett a bíró és az ítéletvégrehajtó is egy személyben.
Nagyot nyújtózott, majd kiszállt az ágyból és a konyhába ment. Bekészítette
a kávéfőzőt, majd leült és magához vette a telefonját. Egyenesen a helyi hírekre
keresett rá, ahol az elsők között szerepelt az éjjel történt rettenetes
vonatbaleset. Gyorsan átfutotta a cikket, amely a még folyamatban lévő
vizsgálatról számolt be. Felmerült az idegenkezűség gyanúja, ahogy az
öngyilkosság is, de bővebb tájékoztatást későbbre ígértek.
Nóra nem izgult a dolgok alakulása miatt. Biztosra vette, hogy a nyomozás
végül öngyilkosságot vagy balesetet fog megállapítani. A beszámoló alapján a
férfi testét darabokra szaggatta a mozdony, és Nóra egy pillanatig sem
kételkedett benne, hogy valóban így történt. Az összeroncsolódott holttest
alapján kizárt, hogy meg tudják állapítani a halála pontos okát. Ha pedig a
gyomorból vagy a vérből kimutatják az elfogyasztott alkoholmennyiséget, az is
a baleset felé fogja terelni a nyomozást. Mivel idegen DNS-nyomot nem
fognak találni rajta, így minden bizonnyal hamarosan le is zárják a vizsgálatot.
Nóra nem csupán az undor miatt nem csókolózott a férfival előző este. Volt
még egy fontos oka rá, méghozzá az, hogy még véletlenül se találhassanak rajta
tőle származó DNS-mintát.
Nem tartott tőle, hogy gyanúba keveredhet az ügyben, mivel a bárban sem
ismerte őt senki. Maximum egy vörös hajú nőről adhatnak személyleírást, akit
a férfi meghívott egy italra a bárpultnál, azután pedig nagyjából egyidőben, de
külön távoztak a bárból. Mivel a vörös hajú nőt nem fogja megtalálni a
rendőrség, így ez a szál is szépen feledésbe merül.
Ahogy a kávéfőzőhöz lépett, hogy töltsön magának egy csészével,
megelégedés érzése töltötte el. Megesküdött a húga sírja fölött állva, hogy nem
hagyja megbosszulatlanul értelmeden és brutális halálát. A missziója
elkezdődött - Moretti halála az első lépés volt, de még hosszú út állt előtte.
Felkapta a pulton lévő papírlapot és kisétált vele a teraszra. Felhős, kellemesen
hűvöskés délelőtt volt a genovai öböl felett. Leült a nyugágyba és lassan
kavargatni kezdte a kávéját, közben újra elolvasta a hivatalos jegyzőkönyvet,
amit Eszter halála után kapott.
A nyomtatott lap elején a lány adatai voltak felsorolva, majd jött a hivatalos
szöveg, amiben megvádolják Claudio Morettit, mint negyedrendű vádlottat,
Tommaso Bonaccit, mint harmadrendű vádlottat, Federico D’Antonit, mint
másodrendű vádlottat, és Carlo Contit, mint elsőrendű vádlottat Pataky Eszter
kegyetlen brutalitással történt meggyilkolásában. A következő oldalon állt a
bíróság határozata, melyben felmentik mind a négy férfit a vád alól. Az
indoklás a gyanúsítottak tanúvallomására és egy államügyész, Davide Pesci
vallomására hivatkozik. Pesci eskü alatt tanúsította, hogy kérdéses hétvégén
mind a négy férfi vele volt a jachtján, Monacóban. Bizonyítékként csatolta a
jacht kikötéséhez szükséges papírokat, valamint pár közös, a jacht fedélzetén
készült fényképet, amiről Nóra biztosra vette, hogy utólag készítették el a
férfiak, hogy így biztosítsanak megdönthetetlen alibit maguknak.
A következő oldalon a bíróság hosszan indokolta a férfiak felmentését, majd
rátért a lány halálának a körülményeire. Eszter meztelen holttestét kirándulók
találták meg egy erdei úton. A test tele volt zúzódásokkal és vizes volt, pedig
abban az időszakban, amikor eltűnt, egy csepp eső sem esett. Az arcát olyan
erős ütések érték, hogy a vonásai felismerhetetlenné váltak tőle. Több bordája
eltört, amelyek átszúrtak a tüdejét, végül ez vezetett a fiatal lány halálához. Az
orvosszakértő megállapította továbbá a brutális nemi erőszak tényét, melynek
nyomai fellelhetők voltak az áldozat nemi szervén és végbelén. DNS-t viszont
nem találtak a lány testében az elkövetők azonosításához.
Nóra lehunyta a szemeit, erősen küzdött a hányinger ellen, ami elfogta,
valahányszor végigolvasta a jegyzőkönyvet. Felfoghatatlan volt a brutalitás, az
ütlegelés, az erőszak, amin a húgának át kellett mennie, mielőtt meghalt.
Remegő ujjakkal törölte le a szeméből kicsorduló könnyeit. Az a nap jutott az
eszébe, amikor utoljára találkoztak a játszótéren. Eszter akkor is a Conti
ikrekre vigyázott, ő pedig elmesélte neki, hogy signor Vito rá akarja hagyni a
vagyonát.
Megpróbálta figyelmeztetni a lányt, hogy vigyázzon Carlo Contival, mert a
dolognak nem lesz jó vége, de Eszter akkor már bele volt bolondulva a férfiba.
Nóra attól tartott, hogy a húga szívét összetöri az a dörzsölt pasas, legrosszabb
esetben még teherbe is ejti, de arra, ami nem sokkal azután történt, még
legvadabb rémálmaiban sem gondolt. Ott, a játszótéren volt az utolsó alkalom,
hogy személyesen látta. Később beszéltek még egyszer telefonon, de Eszter
nem volt hajlandó Contiról vitatkozni vele. Ezután pedig már hiába is próbálta
hívni, a húga száma nem volt kapcsolható többé. Bármennyire is összekaptak a
testvérek legutolsó találkozásukkor, Eszter nem volt haragtartó természet,
ahhoz túlságosan is szerette a nővérét. Nóra tudta, sosem tenné meg vele,
hogy egyszerűen nem veszi fel a telefont és hagyja, hogy halálra aggódja magát
miatta. Ekkor már biztosra vette, hogy valami baj van. Rohant a rendőrségre,
hogy bejelentse a lány eltűnését, de csak napokkal később csörrent meg a
telefonja a tragikus hírrel.
Összerezzent, amikor hirtelen üzenetet jelzett a telefonja. A képernyőre
pillantva látta, hogy a La Cabala menedzsere kereste, hogy megkérdezze,
számíthatnak-e rá aznap éjjel.
Mióta vagyonos nő lett belőle, nem volt rászorulva arra, hogy dolgozzon.
Akkor ment be csupán táncolni, ha kedve tartotta, de volt, hogy napokig a
klub felé sem nézett. Eszter halála óta megváltoztak a dolgok. Sokszor a tánc
volt az egyetlen, ami ki tudta kapcsolni, de olyan is előfordult, hogy képtelen
volt emberek közé menni. A klub tulajdonosa morgolódva bár, de elfogadta a
szeszélyeit. Nem igen volt más választása, hisz’ Nóra nem szorult rá az ottani
keresetére többé, a közönség viszont igényelte, hogy táncolni lássák. Még
mindig ő volt a legnépszerűbb táncos a lányok közül.
A nő ivott egy kortyot a csészéjéből, majd a jegyzőkönyvben továbblapozott
ahhoz a képhez, amit a boncolás előtt készítettek Eszterről. A fotó láttán
elszorult a torka, szemét ismét elfutotta a könny. Nem lett volna szabad ezt
tennie magával, újra és újra felszakítania a be sem gyógyult sebet, de képtelen
volt másra. Látnia kellett, mit tettek vele, emlékeztetnie rá önmagát, hogy miért
csinálja az egészet.
A szíve tájékán most is ugyanazt a szorítást érezte, mint amikor behívták a
hullaházba, hogy azonosítsa a testvérét. Félelemmel telten állt a zsákba
csomagolt test előtt, és még az utolsó pillanatban is reménykedett, hogy
tévedésről van szó. Aztán minden reménye a porba hullt, ahogy meglátta
imádott húga halálra vert testét a jéghideg fémasztalon. A szíve végérvényesen
összetört; az a nő, aki korábban létezett, nem volt többé. Azt hitte, a gyilkosok
megkapják majd a jussukat, de a legeslegutolsó pofon durvább volt az összes
előzőnél. A tettesek felmentése napján megesküdött, hogy bosszút áll azokon,
akik meggyilkolták Esztert. Kerüljön bármibe, nem fog megállni addig, amíg
az összes erőszaktevő meg nem kapja, amit érdemel. Claudio Moretti
kivégzésével a bosszúja kezdetét vette.
Nóra visszalapozott a jegyzőkönyv elejére, és mutatóujját a harmadrendű
vádlott nevéhez csúsztatta.
- Tommaso Bonacci - olvasta fel hangosan. - Te vagy a következő.
 A harmadrendű vádlott

Nóra már félórája ült a kocsi volánja mögött és mereven bámulta az

Escopazzo nevű, felkapott éjszakai szórakozóhely bejáratát. Tudta, hogy
Tommaso Bonaccinak hamarosan meg kell érkeznie, mert a férfi mindennap
ugyanabban az időben jelent meg a bárjában. Ott töltött pár órahosszát, majd
hajnal felé távozott. Néha egyedül, de az is előfordult, hogy alkalmi nők
társaságában.
Három héten keresztül figyelte a férfit. Másnaponként megjelent a bárban és
addig maradt, míg Tommaso. Amikor a férfi hazaindult - egyedül, vagy éppen a
legújabb csajával -, Nóra utánament, és távolról követte hazáig. Az első héten
hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap, a következőn kedden, csütörtökön és
szombaton figyelte meg. Hamar összeállt neki a fickó napirendje.
Nóra azért a közbenső napokon sem ült otthon, ilyenkor inkább bejárt
táncolni a La Cabala klubba. Nyilvánvalóan nem a pénz miatt csinálta, hisz’
nem volt többé rászorulva a keresetére. A signor Vitótól megörökölt vagyon
gazdag nővé tette, de akkor is muszáj volt csinálnia valamit. Az agya egyébként
is folyton a bosszú körül forgott, ha nem lett volna valami, ami kikapcsolja,
beleőrül. Meg kellett őriznie a józanságát, nem hagyhatta, hogy teljesen maga
alá gyűrje a vad düh. Nem cselekedhetett meggondolatlanul, mert azzal a
lebukást kockáztatta volna.
Miután Tommaso megérkezett, megvárta, míg belép az épületbe, majd a
tükörben igazított egy kicsit a vörös parókáján és maga is megindult a bár
irányába. Nem volt ideges, inkább összeszedett és határozott. Arcán mosollyal
lépett a pult végéhez, és egy italt rendelt a mixertől. Miközben a koktéljára
várt, a szemeit egy percre sem vette le Tommasóról, aki viszont a szemben
lévő színpadon táncoló lányokat figyelte. Nóra is odafordította a fejét, és értő
szeme egyből megállapította, hogy a lányok nem éppen a legprofibb táncosok
közül kerültek ki. Amatőrök voltak kevés ritmusérzékkel, és a rúddal sem
igazán tudtak mit kezdeni. A mozgásuk inkább volt komikus, mint erotikus.
Nóra megitta az italát, majd gondolt egy merészet és megindult a színpad
irányába. Felment a lépcsőn, majd eltolva maga elől az illuminált állapotban
botorkáló lányokat, a középső rúdhoz lépett és adott egy kis ízelítőt abból,
hogyan csinálja ezt egy igazi profi. Nem kellett sokat várnia, azonnal felkeltette
Tommaso figyelmét. A férfi nem sokkal később érte küldte az egyik emberét
és meghívta a saját bokszába. Nóra viszont nem ugrott rögtön az invitálásra.
Hogy jobban felkeltse a vadászösztönt a férfiban, adta kicsit az elérhetetlent.
Mikor a követ nélküle tért vissza Tommasóhoz, az személyesen vette a
fáradtságot, és lesétált hozzá
a színpadhoz. Megállt oldalt, nézte egy ideig a fiatal nő csípőmozgását, majd
mikor Nóra ráemelte a tekintetét, odaintette magához. Ő csak kacéran
megrázta a fejét és intett a férfinak, hogy menjen oda ő hozzá. Tommaso
felnevetett, majd megindult fel a lépcsőn. Megállt a színpad sarkában, és
felemelve a jobb mutatóujját újra magához hívta. Nóra lassan odasétált, és a
csípőjét oldalra billentve megállt előtte.
- Nem vagyok hozzászokva a visszautasításhoz -szólalt meg Tommaso félig
viccelődve.
- Én meg a parancsolgatáshoz - vágta rá Nóra, közben a száját csücsörítette.
- O, szivi, te még nem hallottál engem parancsolni. Ez inkább kérés volt -
válaszolta rekedtes hangon Tommaso.
Nóra legyűrte magában a torkán felkúszó undort, és közel hajolt hozzá.
- Én az úriembereket szeretem. Ha kérni akarsz tőlem valamit, akkor előtte
el kell vinned egy randira.
Ajkai szinte súrolták Tommaso száját, lehelete a bőrét csiklandozta. Ezután
mosolyogva ellépett a férfitól, és a rúd felé kezdett hátrálni.
Tommaso nevetve megrázta a fejét, majd megint felemelte a jobb
mutatóujját és magához intette a. nőt.
- Legyen. De van egy feltételem. A randi után táncolsz nekem egyet
privátban.
- Akár kettőt is - kacsintott rá Nóra, majd hátat fordított neki és lassú,
kecses léptekkel visszament a rúdhoz.
Tudta, hogy Tommaso épp a fenekét bámulja; hagyta, hadd élvezze ki a
látványt.
Később, amikor lejött a színpadról, egy pohár pezsgő és egy telefonszám
várta a pultnál. A nő a számot elrakta, de a pezsgőt érintetlenül otthagyta.
Maga is az éjszakában dolgozott, sosem ivott meg olyan italt, amit nem a
szeme láttára készítettek el. Most sem tett kivételt. Nem bízott meg sem a
férfiakban, sem a pulton magányosan álló italokban.
*

Másnap délután egy telefonfülkéből hívta fel Tommasót. Szándékosan nem

a saját telefonját használta - nem akart nyomot hagyni a zsaruknak a
későbbiekre.
- Ismered a Castelo Sant’Angelo-t? - duruzsolta a telefonba, miután
Tommaso kissé álmoskásan válaszolt a hívására.
A férfi hallgatott egy darabig, és némi nemtetszéssel a hangjában válaszolta:
- A kilátót?
- Gyönyörű hely, nem?
- Ja - ásította. - Nem szerelmespárok szoktak odajárni enyelegni?
- Ugyan már! - nevetett fel a nő erőltetetten. -Ennyire be vagy parázva egy
kis romantikától?
Tommaso hangja valóban egyre rémültebbnek tűnt.
- Romantikától?
- Csak viccelek, na. Nemrég költöztem a városba, nem ismerek még túl sok
embert. Gondoltam... megmutathatnád nekem a város szépségeit éjszaka,
aztán talán... én is megmutathatnék neked más szépségeket.
A férfi nagyot szusszant, és valamelyest megkönnyebbülve válaszolt:
- Nem arról volt szó, hogy csinálsz nekem egy kis szexi privát táncot?
- Meg is kapod, arra mérget vehetsz - felelte Nóra sokat ígérőn. -
Találkozunk a Sant’Angelo-nál, kajálunk valamit, aztán elmehetünk hozzád, ha
szeretnéd. Na, mit szólsz?
- Rendben - adta meg magát a férfi nem túl lelkesen. Valóban nem volt az a
romantikázós típus. -Hányra legyek ott?
- 10-kor a kilátónál. És Tommaso... éhesen gyere!
*

Nóra semmit sem bízott a véletlenre, minden részletet pontosan eltervezett.

Maga szabta meg a helyet és az időpontot is. Az egyértelmű volt, hogy a férfi
lakására nem mehetnek az esetleges DNS-nyomok miatt, viszont nyilvános
helyen sem akart mutatkozni vele, nehogy a tanúk később személyleírást
tudjanak adni róla. A kilátó megfelelő találkahelynek ígérkezett, mert bár
közterület volt, éjszaka mégsem jártak arrafelé turisták.
 Az egész délutánját azzal töltötte, hogy felkészüljön az estére. Mindent
gondosan végiggondolt, készen akart állni a legváratlanabb helyzetekre is.
Szándékosan előbb ért oda a kiszemelt helyre, hogy legyen ideje mindent
elrendezni. A dobozokba csomagolt ételt kitette a padra, előkészítette a
pezsgőt és a kristálypoharakat. Felállított néhány piros hangulatgyertyát a lelátó
kőperemén, és fanyar mosollyal az arcán elkezdte megjavítani őket. Jól illettek
a gyertyák a hangulatához - elvégre kivégzésre készült. Pont a legutolsót
gyújtotta meg, amikor megjelent a kilátó legfelső lépcsőjén Tommaso. A férfi
magabiztos léptekkel jött felé, és megállt előtte.
- Ez ám az időzítés! - fogadta mosolyogva Nóra.
- Én mindig időben jövök - kacsintott rá Tommaso. Nóra tudomást sem
véve a hányingerről, ami a gyomrát forgatta, édesen felkacagott, mint aki
nagyon értékeli a fickó humorát. - Még be sem mutatkoztunk egymásnak úgy
igazán - nyújtotta ki a kezét a férfi. - Tommaso Bonacci.
- Natalia Messer.
A férfi csodálkozón felvonta a szemöldökét.
- Ez meg milyen név?
- Apám német származású volt - vonta meg a vállát a nő.
-Volt?
- Aha. Nemrég meghalt.
Tommaso kissé feszélyezetten körbenézett.
- És most mit csinálunk?
Nóra a padra és az előkészített ételre mutatott.
- Eszünk. Én éhes vagyok, remélem, te is.
- Éhes, az én is vagyok - mérte végig kéjes tekintettel.
- Arról is gondoskodunk majd, de előtte vacsorázzunk meg - csúsztatta
végig kacéran a férfi mellkasán a mutatóujját, majd megfordult, és riszálva
elindult a pádhoz.
Amint háttal került neki a nő, Tommaso tekintete elindult lefelé félhosszú
vörös haján. Végigsiklott tűzvörös ruháján és megállt a kerek fenekén. Nóra
egy rövid pillantást vetett hátra a válla felett. Az arca önkéntelenül is gúnyos
mosolyra rándult.
Férfiak! - gondolta. - Milyen könnyű irányítani benneteket a farkatoknál
fogva.
Tommaso meglepetten nézett végig az előkészített ételeken, és kissé
feszélyezetten foglalt helyet.
 - Ezeket te főzted?
Nóra a fejét hátravetve felnevetett.
- Na, ott még azért nem tartunk. De én vettem idefelé. Van tejszínes
tagliatelle marhahússal, vagy kínai fűszeres csirke. Melyiket kéred?
A férfi megvakarta a tarkóját, végül megrántotta a vállát.
- A tésztát. Nem bízom a kínaiakban. Ki tudja, mit raknak a kajába?
Nóra mozdulata megakadt egy pillanatra a levegőben, de aztán visszanyerte
a lélekjelenlétét és a férfi kezébe nyomta a választott dobozt. Kacsintva felelte:
- Igazad van. Az ember legyen óvatos.
Odaadta a pezsgősüveget a férfinak, aki gyakorlott mozdulatokkal
kibontotta, és a dugót nagy durranással kieresztette a korláton túlra.
- Nahát, meglepsz. A piát én szoktam fizetni a csajoknak - vetette közbe
poénkodva.
- Mit gondoltál, valami lehúzós kurva vagyok? - nézett rá a nő szúrósan.
-Jó van, na, ne kapd fel a vizet!
Koccintottak, ittak mind a ketten, aztán Nóra nagy megkönnyebbülésére a
férfi végre belekezdett az ennivalójába. Szándékosan háromféle menüt rendelt,
abból kettőt alaposan megöntözött az oroszoktól vásárolt anyaggal. Ezeket
ajánlotta fel Tommasónak, így bármelyiket is választotta volna, a végzetét nem
kerülhette el. A harmadikat pedig megtartotta magának. A férfi jóízűen
nyeldeste a falatokat, és közben feléje bökve megjegyezte:
- Viszont ha férjet keresel magadnak, akkor előre szólok, hogy rossz helyen
tapogatózol, szivi.
- Erről szó sincs - rázta meg a fejét, és mélyen a férfi szemébe nézett. - Csak
mindketten kielégítjük a vágyainkat, és ennyi.
- Ha csak erről szól a dolog, akkor mit keresünk itt? - mutatott körbe.
Nóra csábítón elmosolyodott, és a pezsgőspohárral a másik felé intett.
- Szeretem megadni a módját.
Tommaso is elvette a poharát és hozzákoccintotta a nőéhez, közben a
szemeit egy pillanatra sem vette le róla. Nóra végig állta a tekintetét.
- Egy ilyen jó nő, mint te, miért így keres magának pasit? - kérdezte hirtelen
minden kertelés nélkül.
- Talán mert nem akar komoly kapcsolatot? -kérdezett vissza a nő.
- Na és miért nem?
- A kapcsolatok bonyolultak és fájdalmasak -bukott ki belőle
kontrollálatlanul, de egyből meg is bánta.
 Nem akart sebezhetőnek látszani, pedig Rossi emléke egy pillanatra
elgyengítette. Bár nem indult túl ígéretesen a kapcsolatuk, idővel Nóra
érzéseket kezdett táplálni a férfi iránt. Pont mikor úgy érezte, lehetne valami
komolyabb is a dologból, a férfi elköltözött. Az előléptetés persze sokat
jelentett a karrierje szempontjából, de a nőnek fájt, hogy gyakorlatilag ki sem
kérte a véleményét. Egyszerűen közölte, hogy neki mennie kell, és ha Nóra
akarja, követheti. Neki persze eszében sem volt, a férfi meg nem igazán
győzködte.
Szájához emelte a pezsgőspoharat és fenékig kiitta a tartalmát, majd az
üvegért nyúlt, és töltött mind a kettőjüknek. Újra inni akart, de mikor a
tekintete találkozott Tommaso szánakozó pillantásával, meggondolta magát.
- Beszéljünk vidámabb dolgokról - vett erőt magán, és visszatért a
szerepéhez. - Mit kerestél tegnap az Escopazzóban? Csak nem ott vadászol
fiatal lányokra?
- Az enyém az a hely.
- Tényleg? - tettetett csodálkozást.
- Igen - biccentett a férfi lazán, majd rögtön vissza is kérdezett. - Te mivel
foglalkozol?
- Semmi különössel - vonta meg a vállát, mire Tommaso megemelte a
szemöldökét. - Költőm az örökségemet.
- Értem. Az fasza. Nem gondolkodtál azon, hogy befektesd? Nincs az a
pénz, ami idővel el ne fogyna.
- Egy részét befektettem.
-Mibe?
- Most komolyan a dohányról akarsz itt dumálni velem, ahelyett, hogy
ismerkednénk? Mindjárt bealszom.
A férfi harsányan felröhögött.
- Igazad van. Én is inkább az ismerkedés mellett vagyok.
Bizalmaskodón rácsúsztatta jobb kezét a nő combjára, és simogatni kezdte.
Nórát kirázta a hideg Tommaso érintésétől, nagy önuralomra volt szüksége,
hogy ne rántsa félre a lábát. Tommaso ujjai gyengéden cirógatták a bőrét a
ruha alatt, amitől a nőben egyre jobban nőtt a feszültség. Ahogy a tekintetét a
férfi kezére szegezte, Eszter összevert arca jelent meg előtte. Olyan élénken
látta maga előtt a lány hullazsákból előbukkanó, holtsápadt, meggyötört arcát,
hogy megborzongott. Egyre csak az járt a fejében, vajon ezek a kezek is
megütötték a húgát? Vagy inkább lefogták, míg a többiek megerőszakolták? De
az is lehet, hogy mindkettő.
Izzadságcsepp futott végig a halántékán, összeszorult a torka, és erős
émelygés fogta el. Nem bírta tovább, hirtelen mozdulattal elrántotta a lábát és
felpattant a pádról.
- Elnézést... egy... pillanatra... - motyogta maga elé, amikor tekintete a férfi
csodálkozó szemeivel találkozott.
A kőkorláthoz ment és belekapaszkodott a szélébe, míg a lába előtt elterülő
mélységet fixálta.
Mi a franc van velem? Ez így nem lesz jó, le kell nyugodnom.
Minél kétségbeesettebben próbált azonban lehiggadni, annál tisztábban
jelent meg a szemei előtt Eszter vörös hajjal keretezett ábrázata. De nem a
húga régi, mosolygós képét látta, hanem az ütésekkel, horzsolásokkal teli arcát.
Nóra megrázta a fejét és teleszívta a tüdejét levegővel. Lassan engedte ki, várta,
hogy heves szívverése visszaálljon a normálisra. Tudta, ha nem szedi össze
magát, mindent el fog szúrni és nem lesz még egy esélye rá, hogy bosszút
álljon Tommasón. Erősnek kellett lennie őérte!
Aztán lépteket hallott közvetlen a háta mögött, és Tommaso bizonytalan
hangja szólalt meg:
- Minden rendben?
Nóra mosolyt erőltetett az arcára és visszafordult.
- Minden a lehető legnagyobb rendben. Ne haragudj! Csak nem ettem ma
még semmit, és éhgyomorra kicsit megártott a pezsgő - nevetett fel, közben a
szemeit forgatta. Megkerülve az elé magasodó férfit visszament a pádhoz,
leült, és megpaskolta a maga melletti helyet. - Gyere! Fejezzük be a vacsorát,
jó?
Tommaso kissé hezitálva követte, de végül letette magát mellé, kezébe vette
a villáját és kiette a maradékot a dobozból. Nóra szívéről hatalmas kő gördült
le; már azt hitte, elbukik az egész terve az előbbi bénázása miatt. Nem volt egy
csepp étvágya sem, de jó példával akart elöl járni, így tovább csipegette a saját
tésztáját. Szempillája alól folyamatosan a férfit leste, akinek kezdtek lelassulni a
mozdulatai, és egy verejtékcsík futott végig a homlokán. Letette maga mellé az
üres kajásdobozt, aztán megrángatta a nyakánál az ingét, mint akinek
borzasztóan melege van. A méreg kezdett hatni.
Tommaso megragadta a poharát és kiitta, majd remegő kézzel az üveg után
nyúlt, hogy újból töltsön. Nóra megelégedve vette tudomásul, hogy a férfi
finommechanikája kezdi felmondani a szolgálatot. Először mellé nyúlt, aztán
kis híján felborította az üveget. Ő kapta el az utolsó pillanatban, és édesen
rámosolygott.
- Segítsek?
Tommaso zavaros tekintetét ráemelte, kezével az arca felé nyúlt, de a nő
elhúzódott.
- Desszert? - érdeklődött ártatlanul, mire a férfi bosszúsan felmordult.
- Hagyd már a... picsába a kaját. Elegem... van ebből a... szarakodásból -
lihegte összeakadó nyelvvel és Nóra felé nyúlt, de a keze a levegőt markolta.
Tommaso egyre rosszabbul érezte magát, szédült, nyelve nehezen formálta a
szavakat. Az idő mintha lelassult volna körülötte, egyre távolabbról hallotta az
őket körülvevő zajokat. A nő körvonalai elmosódtak a szeme előtt, és ekkor
már tudta, hogy valami nagyon nem stimmel. Fel akart állni, de a lábai nem
engedelmeskedtek.
Nóra komótosan összecsomagolta a vacsora maradékait, fél szemmel
közben végig a nyögdécselő, nehezen lélegző férfit figyelte.
- Mi van veled, Tommaso? Olyan szódán lettél. Már nincs kedved a privát
show-hoz? Nem akarsz hancúrozni egy kicsit? - kérdezte kihívóan.
- Én... nem vagyok jól.
- Nem mondod? - köpte ki Nóra megvetőn.
- Figyelj, Nat... Natália! Haza kell... most haza kell... mennem - dadogta,
közben a feje félrebiccent, mintha túl nehéz lenne, hogy egyenesben tartsa, és
elkezdett lefelé dőlni a pádon.
Nóra nézte, ahogy a Tehetetlen test egyre lejjebb csúszik, míg végül
lepuffant a földre a pad elé.
- Segíts! - nyöszörögte a férfi.
Nóra kivett egy vadonatúj bőrkesztyűt a táskájából és a kezére húzta, majd
leguggolt a férfi mellé. Durván megragadta a haját, és a fejét maga felé
fordította. Jéghideg hangon szólalt meg:
- Nézz a szemembe, te mocsok!
Tommaso tekintetét nagy nehezen a nőre emelte, aki most fölé magasodott.
Az arcára hitetlenkedés és merő döbbenet ült ki. Aprókat lélegezve kapkodott
levegő után, szájából fehér, habos folyadék szivárgott.
- Te... ki...? - nyöszörgőit alig hallhatóan.
- Hogy én ki vagyok? A nevem Pataky Nóra. Eszter a húgom volt.
 A férfi szája elnyílt, szemében az a fajta mindent átható rémület csillogott,
amit csak a halálba menők ismerhetnek.
- Mi... ez? Mit...
- A méreg? A legbiztosabb cucc a piacon. Gyorsan ölő idegméreg. Biztosra
mentem, és az egész üveggel beletettem a kajádba. - Nóra komoly hangon
folytatta: - Tommaso Bonacci. A vád ön ellen aljas indokból, különös
kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette Pataky Eszter ellen. - Tartott
egy lélegzetvételnyi szünetet, majd hozzátette: -Az ítélet: bűnös.
Bonacci a nő felé próbálta nyújtani a kezét, de az izmai már nem
engedelmeskedtek.
- Mielőtt megdöglesz, egy dolgot tudni akarok. Melyikőtök ölte meg
Esztert?
A férfi teste rángatózásba kezdett, és a szájából dőlt a habos vér. A
haláltusáját vívta, és a nő tudta, hogy már nem fog választ kapni a kérdésére.
Szemrebbenés nélkül nézte a haldokló Tommasót; végig ott akart lenni,
figyelemmel követni a gyilkos utolsó lélegzetvételét. Mikor Tommaso teste
nem mozdult többet és a szemei is fennakadtak, Nóra mélyet sóhajtott,
elégedetten hunyta le a szemét, majd az ég felé nézett:
-Jöhet a következő!
Fertőtlenítő kendővel letörölte a padot, amin ült, és a támláját is
letisztogatta. Végigtörölte a kőkorlátnak azt a részét, ahol korábban állt, majd
összeszedte a vacsora maradványait. Vetett még egy utolsó pillantást az
élettelen testre, majd eltűnt az éjszakában.
 Carlo
A férfi épp belépett az irodája ajtaján, amikor megszólalt a mobiltelefonja.
Carlo komótosan lerakta az aktatáskáját az íróasztalára, kényelmesen
elhelyezkedett a bőrfoteljében és előhúzta a telefonját. A kijelzőn az
államügyész barátja, Davide száma villogott. Rányomott a zöld ikonra, de
mielőtt bármit is szólhatott volna, a másik leordította:
- Mi a franc tartott eddig?
- Helló, Davide! Én is örülök, hogy hallak. Min húztad fel magad ennyire?
- Ezek szerint még nem olvastad a híreket.
- Nem. Miért, kellett volna? - kérdezte unott hangon.
- Hol vagy most?
- Az irodámban.
- Odamegyek. Rendeld oda Federicót is!
Mire Carlo megkérdezhette volna, hogy miért, Davide már le is rakta.
- Ennek meg mi a fasz baja van? - dünnyögte magában, miközben a
telefonján megnyitotta a helyi híreket.
Szemei kikerekedtek, amikor megpillantotta a vezércikket, ami Tommaso
haláláról számolt be. Úgy érezte, mintha hirtelen megritkult volna a levegő az
irodában. Meglazította a nyakkendőjét, és azonnal hívta Federico számát.
- Gyere az irodámba most rögtön! - parancsolta mogorván.
- Hagyjál már! - dörmögte a másik álmos hangon. - Még csak most
feküdtem le.
- Leszarom. Ez nem vicc, vészhelyzet van. Mozgasd a segged! - utasította
Carlo, majd kinyomta a hívást.
Idegesen ugrott fel a székéből, és hatalmas léptekkel indult a bejárati
ajtóhoz. Résnyire kinyitotta és kilesett rajta. Az előtérben minden csendes volt,
egy teremtett lelket sem látott. Bezárta az ajtót és az asztalához ment, aztán
lehajolt és benézett alá. Egyesével kihúzta a fiókokat és azokat is átnézte, bár
nem tudta volna megmondani, hogy mit keres. Csak kutatott valami idegen
tárgy után, ami nem odavaló. Végül leereszkedett a székébe, és szemeit
végigfuttatta a szobán. Rémült tekintetét ide-oda kapkodta, majd váratlanul
felugrott és az egyik sarokba húzódott. A szemben lévő hatalmas ablakot
bámulta, amin keresztül bárki egy lövéssel végezhetne vele, míg ő gyanútlanul,
az ablaknak háttal az asztalánál ül. Idegei teljesen kivoltak, halálfélelem fogta el.
Legszívesebben elmenekült volna az épületből, de ebben az állapotában még
az utcára is rettegett kimenni.
Egy örökkévalóságnak tűnt számára, mire Davide megérkezett. Kissé
megkönnyebbült a barátja láttán, de teljesen azért nem nyugodott meg.
- Mi a faszom történik itt? - támadott neki az államügyésznek.
- Federicónak szóltál?
- Persze. Megmondtam neki, hogy igyekezzen.
Amint kimondta, nyílt is az ajtó és Federico D’Antoni lépett be rajta. A férfi
arca nyúzott volt, mint aki egész éjszaka bulizott.
- Mi a picsáért rángattatok ide hajnalok hajnalán? - morgolódott a másnapos
újgazdag örökös.
- Tommaso meghalt - vágta ki Carlo.
Federico ráemelte véreres szemeit és megvakarta az állát. Nem igazán volt
meghatva.
- Tényleg? - kérdezte lazán.
- Nemrég Claudio, most meg nem sokkal utána Tommaso - folytatta Carlo
zaklatottan; dühítette, hogy a másik ilyen félvállról veszi a dolgot.
- Úgy hallottam, Claudio öngyilkos lett. Tommaso meg valószínűleg túltolta
a cuccot.
- Ne mondd már, hogy neked ez nem gyanús! Azok közül, akik ott voltak a
házban, hirtelen ketten is meghalnak egymás után?
- Miért lenne gyanús? - húzta el a száját. - Mindketten két végén égették a
gyertyát.
Carlo a fejéhez kapott és idegesen járkálni kezdett.
- Haver, te szívtál valamit? Vagy tényleg nem látod az összefüggést? Már
csak mi ketten vagyunk életben azok közül, akik... akik - botlott meg a nyelve,
és nem fejezte be a mondatot.
- Nyugi, Carlo! Én nem szándékozom öngyilkosságot elkövetni, és ócska
cuccot sem szokásom használni.
- Nem drog volt - szólalt meg csendesen Davide, aki egész eddig a
telefonjával volt elfoglalva. - Most írta az egyik ismerősöm, hogy idegméreg
végzett Tommasóval.
 - Na, akkor minden világos - legyintett Federico. - Tommaso mostanában az
oroszokkal üzletelt; biztos, hogy azok nyírták ki.
- Mi van, ha nem? - kérdezte idegesen Carlo.
- Szerinted az oroszokon kívül ki szaladgál még a zsebében idegméreggel? -
húzta el gúnyosan a száját Federico. - Most, hogy ezt tisztáztuk, elhúzok a
picsába és alszom egyet. Holnap délig ne zavarjatok! - mondta, majd sarkon
fordult és köszönés nélkül távozott.
- Szerinted? - fordult államügyész barátjához Carlo, miután Federico bezárta
maga mögött az ajtót.
- Nem tudom - ingatta a fejét Davide. - Van abban valami, amit Federico
mond.
- Én nem hiszem - túrt bele a hajába zaklatottan Carlo. - Claudio volt a
negyedrendű vádlott, Tommaso a harmadrendű.
- A teóriád szerint akkor most Federicónak kéne következni a sorban? -
nézett rá szemöldök-fel-vonva Davide.
Carlo is érezte, mennyire őrültség az egész, de képtelen volt kiverni a
fejéből. Davide nagyot sóhajtva a vállára tette a kezét:
- Figyelj, Carlo! Mindketten tudjuk, hogy Claudiót nagyon megviselte a
dolog. A per után ügyvédként örökre elásta magát. A felmentésetek óta nem
volt egy ügyfele sem. A pénzét felélte, mi kölcsönöztünk neki, amit sosem
tudott visszaadni. - Tartott egy pillanatnyi szünetet, majd folytatta: - Tommaso
meg folyton olyan fazonokkal üzletelt, akikkel nem kellett volna. Most
komolyan, ki az a hülye, aki ujjat húz az oroszokkal? Azt hallottam, hogy
tartozott nekik egy nagyobb összeggel. - Megvonta a vállát, mielőtt folytatta
volna: - Abban is igaza van Federicónak, hogy a ruszkik teszik el láb alól
idegméreggel az ellenségeiket.
- Nekem akkor is gyanús ez az egész. Négyen voltunk ott, és abból ketten
halottak. Mi van, ha valaki le akar számolni azokkal, akik benne voltak az
ügyben?
- De ki tenne ilyet? Gondolkozz! Csak mi öten tudtunk arról, hogy mi
történt valójában.
Carlo hallgatott, mire Davide felháborodottan fordult felé.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy engem gyanúsítasz? Mindazok után,
amit értetek tettem? A saját kibaszott seggemet vittem a vásárra azzal, hogy
alibit biztosítottam nektek. Ha ez valaha is kiderül...
 -Jézusom, dehogyis! - vágott közbe vehemensen Carlo. - Senki sem gyanúsít
téged semmivel. Csak kurvára bűzlik ez az egész.
- Egy év telt el azóta, hogy felmentettek benneteket - hangsúlyozta ki az
államügyész. - Szerinted, ha valaki bosszút akarna állni rajtatok, idáig várt
volna vele? Ennek semmi értelme.
- Nem tudom - sóhajtott Carlo.
- Négyeteken kívül nem volt ott senki más, igaz?
- Igen.
- És nem látott benneteket senki. - Carlo megrázta a fejét. - Akkor mégis ki
venné a fáradtságot, hogy sorban kinyírjon benneteket?
- Igazad van - ismerte el Carlo. - Hülyeség az egész, csak azt hiszem...
beparáztam, hogy egyik a másik után... érted.
- Rám is a frász jött, de miután kiderült, hogy idegméreg végzett
Tommasóval, szerintem tiszta sor, hogy az oroszok keze van a dologban.
Carlo némán biccentett - ő azért még mindig nem volt teljesen nyugodt.
- Ha ettől jobban érzed magadat, akkor kicsit még körbeszaglászhatok.
- Az fasza lenne.
- Oké - veregette hátba Davide -, ha megtudok valamit, azonnal
jelentkezem. Te meg lazíts! Vidd el a családot valahova a hétvégére - köszönt el
a férfi, majd távozott.
Miután Carlo magára maradt, újra elhatalmasodott rajta a bizonytalanság.
Szeretett volna hinni benne, hogy a két barátja halálának semmi köze a
vadászházban történtekhez, de egy hang folyamatosan az ellenkezőjét suttogta
a bensőjében.
Megpróbálta tiszta fejjel végiggondolni a dolgokat, de egyszerűen nem
tudott rájönni, kinek lenne oka és indítéka rá, hogy ilyesmit műveljen.
Megrázta magát, és minden belső ellenérzését elnyomva beült a bőrfotelébe az
ablak elé.
Tisztára paranoiás vagyok - mormolta maga elé, és sóhajtva bekapcsolta a
számítógépét.
 Nóra
A Tommaso Bonacci halálát követő reggelen Nóra megfőzte a szokásos
adag kávéját, fogta az aznapi újságot és kiült a teraszra. A napernyő árnyékába
húzódott, nagyot nyújtózott, és míg a kávéját kortyolgatta, a kilátásban
gyönyörködött. Bár jól látható volt az öböl pezsgő élete, idefentre már nem
jutottak el a zajok. A reggeli Genova békésnek és szinte mesebelien idillinek
tűnt. A látszat persze csalt, mert nála jobban senki nem tudta, mennyire
romlott ez a város és annak egyes lakói, de szeretett arra gondolni, Eszter is
mennyire odalenne a kilátásért.
Egyfajta jóleső elégedettség áradt szét benne, olyan, mint amilyet az ember
jól végzett munka, eredményes üzletkötés vagy hasonlók után érez. Igazságot
szolgáltatott tegnap, mert nem volt senki más, aki ezt megtette volna helyette.
Nem élvezte magát a gyilkolás folyamatát, de az azt követő pillanatot, amikor
egy cseppet a helyére billent a magából kifordult Univerzum, azt nagyon is.
Akármennyire kutatott önmagában, lelkiismeret-furdalást nem érzett azokért a
tettekért, amiket elkövetett. Nem kegyeden gyilkosként gondolt magára; úgy
érezte, a sors szánta neki ezt a szerepet, és tulajdonképpen nincs is igazán
választása. Részéről kiegyezett volna vele, ha Eszter gyilkosai életfogytiglani
börtönbüntetést kapnak, de ez a világ és az igazságszolgáltatás szemmel
láthatóan nem eszerint működött. Miután megkapta a bírósági végzést, teljesen
magába zuhant, és hosszú ideig vívódott az érzéseivel. Sosem volt puhány,
mindig belevaló, vakmerő csaj volt, de azért emberölésre nem tartotta volna
képesnek magát. Aztán a kellemetlen előérzetből realitás lett; a négy férfit
felmentették a vádak alól. Mind a négyet futni hagyták, élhették tovább az
életüket, Eszter viszont továbbra is ott nyugodott két méter mélyen a föld
alatt. És ekkor megváltozott benne valami. Olyan mérhetetlen, felfoghatatlan
igazságtalanságnak tartotta az ítéletet, hogy szinte nem is maradt más
választása, mint hogy saját maga osszon igazságot. Közben az ölébe hullt a
mesebeli gazdagság, amit szintén jelnek tekintett arra, hogy cselekednie kell.
Majd’ egy éven keresztül figyelte titokban a férfiakat, és közben kidolgozta a
tervét. Nyomozott utánuk, feljegyzett minden velük kapcsolatos információt.
Jobban ismerte az életüket és a szokásaikat, mint a saját családjuk. Nem volt
túlzottan nehéz dolga, hisz’ ezek a fickók mind megszállott szoknyavadászok
voltak, neki pedig volt tapasztalata az éjszakában dorbézoló férfiakkal. Jól
sejtette, hogy a libidójuknál fogva szépen sorban el tudja kapni mind a
négyüket. Igaza lett. Az első kettő olyan engedelmesen besétált az általa
felállított kelepcébe, hogy nagyon meg sem kellett erőltetnie magát. Arra
számított, hogy a harmadik férfit is képes lesz a formás idomaival
becserkészni, viszont azt is tudta, hogy Carlo Conti már nehezebb ügy lesz.
Carlo nős volt, és mivel nyilvánosságra került az afférja Eszterrel, így most
nem fog kockáztatni. Egy ideig legalábbis biztosan játssza a megbízható
családapát.
Nórának már megvolt a terve rá, hogyan fog a férfi közelébe férkőzni, előtte
azonban várt még egy fontos feladat rá. A másodrendű vádlott: Federico
D’Antoni. Úgy tervezte, hogy egy kis ideig most nem lép akcióba. Hagy némi
időt rá, hogy lecsituljanak a kedélyek Bonacci halála után, és majd azután
foglalkozik az elkényeztetett örököspalántával.
Tovább kortyolgatta a kávéját, közben átfutotta a helyi híreket, élen
Tommaso halálával. Elolvasta az időjárás-előrejelzést és megállapította, hogy a
mai tökéletes nap lesz egy kis gyakorlásra. Kikereste a telefonjából Andreas
Vogt, a német kutyakiképző telefonszámát, és felhívta. A férfi néhány csengés
után jelentkezett: - Vogt.
Nóra elmosolyodott magában. Bírta a fickó nyers stílusát.
- Halló, Herr Vogh! Kérem, hozza át ma Alfát és Bétát! Ideje egy kis
edzésnek.
-Jawohl, Frau Pataky. Ahogy kívánja.
- Viszlát később - felelte a nő, és bontotta a vonalat.
 A másodrendű vádlott

Eligazította magán a fenekén pattanásig feszülő futónadrágot, de a

dekoltázsával nem volt megelégedve. Úgy ítélte meg, a kivágás lehetne még
mélyebb, és a praktikus, ám nem túl szexi sportmelltartót még az indulás előtt
egy extra push-upos Victoria’s Secret csodára cserélte. Már jó ideje szemmel
tartotta a férfit, ismerte a szokásait és az ízlését, és Federico D’Antoni bizony
nem bukott a szakadt kurvákra. Mint minden másból, nőkből is a legszebbeket
és a legdrágábbakat engedhette meg magának. Nórának ma igazán ki kellett
tennie magáért ahhoz, hogy felhívja magára a férfi figyelmét, és ezért meg is
tett mindent. Tudta, hogy Federico szeret a legutolsó divat szerint öltözni, és
imádja a menő dizájnerek modelljeit. Nóra alaposan bevásárolt, és nem volt
egyetlen olyan ruhadarab sem rajta - beleértve a bugyiját is -, ami nem
valamelyik szemtelenül drága divatház exkluzív kollekcióját reklámozta volna.
Ha valaki, hát Federico D’Antoni értékelni fogja az ilyesmit. Finoman
kisminkelte magát, de most a szeme helyett inkább a száját hangsúlyozta.
Hosszú, sötét haját csábító loknikba igazította és lófarokba fogta.
Autóval ment a parkig, ahol a férfi hetente háromszor futni szokott, és
leparkolt az egyik sarkon. Szép komótosan, hogy a haja még véletlenül se
kócolódjon össze, odasétált a futóösvény végéhez, és a fák között állva várt. Jól
tudta, hogy Federico négyszer szokta végigfutni a kétkilométeres szakaszt, de
szándékosan nem akarta már a programja elején megzavarni a férfit. Talán nem
lenne annyira készséges, ha őmiatta nem tudná lefutni a szokásos, betervezett
távot.
A férfi kissé késve, de azért megjelent, és mint ahogy minden hétfőn,
szerdán és pénteken, róni kezdte a köröket. Nóra - ügyelve rá, hogy ne keltsen
feltűnést - meghúzta magát egészen addig, míg el nem érkezett az utolsó kör
ideje. Ekkor ő is elindult Federico után, de 500 métert követően befordult a
fák közé és lerövidítette az utat, hogy elé kerülhessen. Mikor újra kibukkant a
futóösvényen, a férfi úgy kétszáz méterre volt mögötte. Nóra tett még néhány
lépést, aztán vett egy nagy levegőt, és hatalmas elszántsággal egymásba
akasztotta a lábait. Akkora zakózást produkált, hogy önmaga is meglepődött
rajta. Nagyot puffanva kétszer átfordult az oldalán, a könyöke lehorzsolódott
és még a bokája is megsajdult, annyira élethűre sikeredett az esés. Szeme
sarkából látta, hogy Federico egyre közeledik, és mielőtt a férfi odaért hozzá,
már csak arra volt ideje, hogy megbizonyosodjon róla, a mellei eléggé
közszemlére vannak téve csaliként.
A férfi lassított és megállt. Nóra ezzel egyidőben fájdalmasan feljajdult, és a
bal bokáját kezdte tapogatni. A másik lábát kinyújtotta, szándékosan tökéletes
rálátást engedve ezzel a combjára a férfinak. Federico lihegve, kezét a derekára
téve megállt közvetlen felette és megkérdezte:
- Megsérültél?
Nóra még egy ideig sziszegve tapogatta a lábát, aztán felnézett a férfira.
Lassan végighordozta a szemét annak a testén, végül megállapodott az arcán.
Jóképű egy gazember volt, Nóra pedig azon a napon a bajba jutott, butácska
hercegnőt játszotta.
- Azt hiszem, megrándítottam a bokámat. Nagyon fáj.
Federico leguggolt mellé, mire Nóra még jobban homorított és
megelégedéssel látta, hogy a hatás nem maradt el. A pasas szemei kocsányon
ültek; a nőnek az volt a határozott érzése, hogy pillanatokon belül megnyalja a
száját vagy esetleg beleharap.
- Gondolod, hogy fel tudsz állni?
Nóra egy icipicit próbálkozott, de igazán nem vitte túlzásba, aztán
visszapottyant a fenekére, és nagy szempillarebegtetések mellett a férfira
nézett.
- Fáj. Jaj, istenem, remélem, nem tört el!
- Azt nem hinném, de azért ránézek, ha nem bánod.
A nő lábfeje alá tette a kezét, és óvatosan elkezdte lehúzni róla a cipőt. Nóra
úgy nézett fel rá, mintha egy látomás jelent volna meg a szeme előtt.
- Te orvos vagy? - kérdezte olyan imádattal a hangjában, mintha a templom
oltára előtt imádkozott volna.
Federico felröhögött.
- Dehogy vagyok. Csak rendszeresen futok, és van némi fogalmam a
sportsérülésekről - válaszolta eléggé magabiztosan.
Közben elkezdte lehúzni a lány zokniját, és a bokáját tapogatta finom
mozdulatokkal.
- Hogy neked milyen hozzáértő kezed van! - lelkendezett Nóra.
 - Ezek a kezek csodákra képesek, tündérkém - mondta a nőre kacsintva.
Nóra megborzongott. Felvillantak előtte Federico kezei, amint Eszter nyakát
szorongatják. Kevesebb, mint egy hajszál választotta el tőle, hogy arcon köpje
a férfit. Az azonban a borzongását teljesen másképp értelmezte. Biztos volt
benne, hogy a saját ellenállhatatlan sármja van ekkora hatással a nőre.
- Nem láttalak még erre. Gyakran futsz itt?
Nóra felnevetett, bár inkább volt kedve a síráshoz.
- Dehogyis! Sosem voltam még itt futni ezelőtt. A Lite fitneszbe járok
edzeni - említette a város elitjének a törzshelyét -, és most már látom, hogy
jobban tettem volna, ha ott is maradok. Nem nekem való ez a nyílt terepen
való futás.
Federico a lábfejét masszírozta finom mozdulatokkal, aztán elindult felfelé a
vádliján.
- Ne mondj ilyet, hiszen akkor sosem találkoztunk volna.
Nórának kinyílt a szája, áhítattal nézett a férfira.
- Hogy neked milyen igazad van!
- Na és hol van a barátod ilyenkor, amikor segítségre lenne szükséged?
Nóra megvonta a vállát és a szemét forgatta, mint valami sértődött Barbie
baba.
- Nemrég szakítottunk. Ha rá kéne várnom, még holnap este is itt ülnék.
Mekkora mázli, hogy pont veled találkoztam!
- Részemről a gyönyör - válaszolta a férfi rákacsintva, aztán visszahúzta a
lábára a zoknit. - Szerintem nem vészes, nincs feldagadva. Meg kéne próbálnod
ráállni.
- Hát, ha segítesz, megpróbálhatom.
Federico a hóna alá nyúlt és segített neki felemelkedni, a nő meg alaposan
hozzádörgölte közben a mellét. Gondosan rájátszott, és a férfira támaszkodva
egy lábon kezdett ugrálni a futóösvény széléig a pad felé. Két méter után
Federico megelégelte a dolgot, a feneke alá nyúlt, és egyszerűen az ölébe kapta.
Nóra érezte, ahogy az ujjai alaposan végigtapogatják a combja hátulját, a
fenekét, és a derekát is. A fickó egyértelműen nem volt az a visszafogott fajta.
Míg elragadtatást mímelve bámult rá, gondolatban felidézte, hogy fogja
átküldeni a másvilágra a férfit nem is olyan sokára. Federico még rá is dobott
egy lapáttal, és minden szóval, ami elhagyta a száját, szűkebbre szorult a hurok
a nyaka körül, csak még nem tudta.
 - Állati jó a tested. Érzem ám, milyen feszesek az izmaid. Tisztára bombázó
vagy.
- Sportolgatok - mondta a lány félrebiccentve a fejét.
-Mit?
- Rúdtánc, légtorna, ilyesmi.
Federico leült a padra, de ahelyett, hogy maga mellé tette volna Nórát, a
saját ölébe ültette. Eltátott szájjal nézett rá.
- Te most szívatsz?
Durcásan csücsörített szájjal válaszolta:
- Csak azt ne mondd, hogy te is olyan álszent faszkalap vagy, mint az exem.
Ezért szakítottunk.
- A rúdtánc miatt?
- Azt mondta, hogy közönséges, ahogy tekergetem magam rajta. Szerinte
olyan, mintha dugnék a rúddal.
Federico bambán bámult rá egy darabig, még nyelt is egyet, mielőtt válaszolt
volna:
- Tényleg olyan, de kurvára szexi. Én imádom. A volt palid nagy marha
lehetett. Ha az én csajom ilyeneket tudna, le sem engedném szállni arról az
izéről.
Nóra beharapta a szája szélét, és csábosán pislogott a férfira.
- Ha gondolod, hálám jeléül megmutathatnám neked, hogy mit tudok.
Federico még közelebb vonta magához, orrát a nő hajába nyomta és mélyen
beleszippantott.
- Nagyon is gondolom - csípőjét kicsit felfelé tolta, hogy Nóra érezhesse a
merevedését -, és perpillanat gondolok még mást is.
A nő összerezzent az undortól, aztán gyorsan hozzátett egy kéjes sóhajt.
Nem volt mitől tartania: Federico annyira meg volt győződve a saját
verhetetlen csáberejéről, hogy vak volt minden másra.
- Akkor találkozhatnánk holnap - suttogta titokzatosan.
- Holnap? - nézett rá némi csalódottsággal. -Nem biztos, hogy tudok várni
holnapig.
Nóra megmozgatta egy kicsit a fenekét a férfi ölében.
- Akkor életed legnagyobb élményétől fosztanád meg magad.
D’Antoni nehezen vette a levegőt, és akadozó hangon kérdezte:
- Hova menjek érted, és mikor?
- Találkozzunk a Copacabanában 11-kor.
 - Egy diszkóban? - nézett rá értetlenkedve.
- Csak megiszunk pár italt felvezetőnek, mielőtt a mennybe repítelek... vagy
a pokolba.
- Veled mindkettőt élvezni fogom - röhögött fel a férfi, és letette a nőt maga
mellé a padra.
Felállt, és férfias izgalma egészen nyilvánvalóan ott meredezett Nóra arca
előtt. A nő keze ökölbe szorult; jólesett volna most bevinnie egy ütést
egyenesen a bájgúnár lábai közé, de ennek még nem jött el az ideje. Felnézett
Federicóra, és megnyalta a szája szélét. Ó is felállt, óvatosan lépett a bal lábára,
mintha kímélnie kéne.
- Minden oké a lábaddal?
- Holnapra kutya baja sem lesz, megígérem - kacsintott rá kacéran. - Látod -
mozgatta meg a bokáját -, már most sokkal jobb. Csodát tettek a kezeid.
- Meg leszel lepve, mi mindenre vagyok képes velük.
- Alig várom.
- Elvigyelek valahova?
Nóra csábosán rárebegtette a szempilláit.
- Annyira édes vagy, de nincs szükség rá. Felhívom a barátnőmet, hogy
jöjjön el értem. Itt lakik a közelben.
- Ahogy akarod. Akkor holnap találkozunk.
- Én ott leszek, és meghálálok mindent.
- 11-kor - bökött felé a férfi, és ellépett tőle.
- Egy perccel sem később - mondta Nóra, és kihívóan végignyalta a felső
ajkát.
A férfi elindult, de néhány lépes után megtorpant és vissza fordult.
- Még a nevedet sem tudom.
- Ninetta - hazudta a szemébe édesen mosolyogva. - És a tiéd?
- Federico.
- Akkor holnap este, Federico - intett oda neki, majd megfordult, és bicegve,
lassan elindult, hogy a férfi alaposan meg tudja bámulni a fenekét.
*

Nóra este mosolyogva lépett be a La Cabalába. A terve jól haladt; Federico

bekapta a horgot, ő pedig fejben már a másnapot tervezte, amikor ítéletet
hirdet a másodrendű vádlott felett. Biztos léptekkel haladt a célja felé, ami bár
boldoggá nem, de megelégedetté tette. D’Antoni után már csak a főbűnös,
Carlo Conti volt hátra.
A pulthoz lépett, üdvözölte a mixert, aki már kérés nélkül elkezdte keverni
neki a szokott italát. Nóra rámosolygott, aztán váltottak néhány felszínes
mondatot, ahogy az ilyen helyeken lenni szokott, amikor a nő arcáról hirtelen
lefagyott a mosoly. A pult másik végén megpillantotta Federico D’Antonit
lazán cseverészni egy másik férfival. Nóra rögtön elkapta a fejét, hátat
fordított, és még az italát is otthagyva szinte berohant az öltözőbe. Remegő
lábakkal az asztalához ment és leereszkedett a székére. Idegesen kapkodta a
levegőt, hirtelen azt sem tudta, mit csináljon. Mindig gondosan megtervezte a
következő lépését, minden részletre igyekezett odafigyelni, de erre a véletlen
találkozásra nem volt felkészülve. Sosem látta még a férfit ezelőtt ebben a
klubban és az agya csak azon kattogott, hogy vajon mit keres ott éppen most.
Talán tudja, hogy ő ölte meg a barátját? Lehet, hogy elkerülte valami a
figyelmét és nyomot hagyott maga után, amin most elcsúszik? Federico
nyomozni jött ide? Ezernyi kérdés cikázott a fejében, szinte megbénította a
gondolat, hogy elbukhat, amikor már olyan közel van a célhoz. A mosdóhoz
ment, és hideg vizet locsolt az arcába. Az egyik lány hozzálépett és
megkérdezte, hogy jól van-e. Azt mondta, sápadt, mint a hó, és ahogy Nóra a
tükörbe nézett, látta, hogy igaza van. Ekkor Antonio, a klub mindenese dugta
be a fejét az öltöző ajtaján. A férfi, ha kellett, sofőr volt; ha úgy alakult,
testőrként lépett fel és dobta ki a lányokat zaklató férfiakat, vagy épp a
színpadra feldobált pénzt takarította össze. A lányok tudták, hogy rá
mindenben számíthatnak.
- Nóra! 5 perc múlva jelenésed van. Minden oké?
A nő megrázta a fejét, visszahajolt a mosdóba, hogy igyon pár korty vizet,
közben agya már lázasan dolgozott.
- Elég szarul vagyok, Toni. Nem tudom, mi ez, talán bekaptam valami vírust
- nyögdécselte.
- Szerintem meg valami mást kaptál be, kisanyám - vetette oda az öltöző
másik oldaláról Bruna, egy mutatós brazil lány, mire a csajok vihogni kezdtek.
Nóra elmosolyodott magában, de nem reagált a viccre, pedig eléggé bírta a
csajt. Bruna gyakran megnevettette a lányokat, amire bizony nagy szükségük is
volt ebben a nem könnyű szakmában.
- Akkor most mi lesz? - kérdezte Antonio idegesen.
 - Hát, hacsak nem szeretnéd, hogy telibe hányjam a publikumot, jobb, ha én
most szépen hazamegyek és kikúrálom magam.
Antonio a fejét vakargatva káromkodott egy sort az orra alatt, aztán
odakiáltott a lányoknak.
- Sophie, Margot! Mozgassátok a seggeteket. 4 perc múlva jelenésetek van.
- És mégis mit adjunk elő? Az én számom 11-re van betervezve.
- Akkor most lesz még egy előtte - tárta szét a kezét Antonio. - Találjatok ki
valamit! Szereted a suskát vagy nem? Dupla pénz a mai estére.
A lányok megvonták a vállukat, de nem ellenkeztek. Elkezdték magukra
kapkodni a fellépőruháikat.
- Sajnálom - mondta Nóra Antonióhoz fordulva, bár egy szemernyi
megbánás sem volt a hangjában.
- Jobbulást, szépségem - vetette oda a férfi, és ment is a dolgára.

Mikor elhalványultak a fények a színpadon és a közönség nagy része a

bevonuló lányokkal volt elfoglalva, Nóra kisurrant az öltözőből és a tömegen
keresztül óvatosan megközelítette a bárpultot. Tudta, hogy nem kéne ezt
tennie, hanem az lenne a legokosabb, ha egyszerűen elhúzza a csíkot, de a
kíváncsiság nem hagyta nyugodni. Egyszerűen muszáj volt a dolog végére
járnia. Federicónak azonban hűlt helye volt a pultnál. Idegesen pillantott körbe,
és az asztalok között megindult a bokszok felé. Alaposan megnézett minden
egyes férfivendéget, de nem találta őt, és ettől egyre feszültebb lett.
Talán azért nincs már itt, mert a rendőrségre ment feljelentést tenni?
Gyors léptekkel indult meg a szeparék irányába, és ebben a pillanatban két
férfi lépett ki a mosdóból tőle pár méterre. Az egyik ő volt. Helyesebben a
ruházata és az arcvonásai alapján az, akit Nóra korábban Federicónak nézett.
Messziről tényleg hasonlított is rá, de így közelről már egyértelmű volt, hogy
nem D’Antoni az. A nő megkönnyebbülten felsóhajtott, úgy érezte, hatalmas
kő gördül le a szívéről. Amikor a két férfi elhaladt mellette, egyből
megszólították.
- Ciao, bella! Csak nem ránk vársz?
- Ma nem, szivi - kacsintott rá Nóra. - Talán majd egy másik alkalommal.
- Nem tudod, mit hagysz ki. Még meggondolhatod - poénkodtak a fickók,
de Nóra már sarkon is fordult és otthagyta ókét.
*
 Másnap korán reggel kelt, rengeteg elintéznivalója volt estig. Most, hogy így
felpörögtek az események Federicóval, össze kellett kapnia magát, és alaposan
felkészülni az előtte álló éjszakára.
Már sötétedett, amikor visszaért a villába. Felrohant az emeletre, ledobálta a
ruháit, majd lezuhanyozott. A szakmájából adódott, hogy sosem volt szüksége
sok időre ahhoz, hogy elkészüljön. Pillanatok alatt belebújt vörös ruhájába és
kisminkelte magát. Indulás előtt még vetett egy kritikus pillantást magára a
tükörben és elégedetten nyugtázta, hogy soha ilyen jól még nem nézett ki.
Az éjjeliszekrénye fiókjából kivett egy kis fiolát, és gondosan a kézitáskájába
rejtette. A villa előtt parkoló kocsijához ment és beszállt, megfogta a kormányt,
de még nem indított. Percekig ült mozdulatlanul, és gondolkodott. Tudta, ha
ma este sikerül véghezvinnie a tervét, akkor már csak Conti marad. A
fővádlott. Vele viszont nehéz dolga lesz: a férfi idősebb és dörzsöltebb is a
többieknél.
A barátai halála pedig gyanakvóvá és még óvatosabbá tette. Arra is rájött a
tegnap esti, klubbéli incidens után, hogy ha végzett Federicóval, végleg fel kell
mondania a La Cabalában. Most szerencséje volt, hisz’ nem Federico volt az,
akit annak vélt, de simán megtörténhet, hogy később akár Carlo Conti jelenik
meg pont ott és akkor, amikor ó a színpadon táncol. Nem lenne kizárt, hisz’ a
fickó nagyon is szeret az éjszakában mulatozni. Talán Nórát az ösztöne
figyelmeztette rá, hogy túl rizikós továbbra is ott dolgoznia, talán csak az
idegei játszottak vele, de a lényeg ugyanaz volt: abba kell hagynia a táncot. Ha
Conti közelébe akar kerülni, egyébként is fittnek kell lennie nappal, így kizárt,
hogy továbbra is éjszakánként melózzon. Amint megfogalmazódott benne a
végső elhatározás, melankólia kerítette hatalmába. A tánc szinte az utolsó
dolog volt az életében, ami még némi örömet adott, amit szeretett csinálni.
Nehéz volt a szíve emiatt, mégis tudta, hogy meg kell hoznia ezt az áldozatot,
hogy esélye legyen véghezvinni bosszúhadjáratát.
*

Kissé távolabb parkolt le a Copacabana klubtól; szándékosan egy kihaltabb,

sötét mellékutcában akarta hagyni a kocsit. Az ujjai remegtek, amikor leállította
a Jaguár motorját, de az akarata szilárd volt, mint a szikla. Mielőtt kiszállt, még
egyszer ellenőrizte a táskája tartalmát, majd határozott léptekkel megindult a
klub irányába. Tudta, hogy itt mindig nagy a nyüzsgés, egy ilyen helyen
feltűnés nélkül bele tudja csempészni a kábítószert a férfi italába.
 Nóra kért egy ásványvizet a pultnál, majd lassan elindult a helyiségben, hogy
felmérje a terepet. A dolog hátulütője az volt, hogy mire körbesétálta a diszkót,
három palit kellett lekoptatnia magáról, akik megpróbálták felszedni. Végül
behúzódott egy félhomályban úszó sarokba, ahol, úgy gondolta, feltűnés
nélkül véghez tudja majd vinni a tervét.
Visszasétált a bárpulthoz és közben az órájára pillantott. A férfinak most
kéne érkeznie. Lábujjhegyre emelkedett és tekintetével a tömeget pásztázta
Federicót keresve, de nem látta sehol. Homlokráncolva visszafordult a
pultoshoz, amikor közvetlen a háta mögött egy mély hang belesuttogott a
fülébe.
- Remélem, engem keresel.
Nórának majd’ megállt a szíve ijedtében, a pulzusa hirtelen a duplájára
ugrott. Magában átkozódott, amiért hagyta magát így megrémíteni, de vett egy
mély levegőt, és édes mosollyal az arcán fordult vissza a férfihoz.
- Azt hittem, már el sem jössz - jegyezte meg lebiggyesztett ajakkal.
- Viccelsz? Ki nem hagytam volna - mérte végig szemérmetlenül. - Alig
várom a mennyet, na meg a poklot - célozgatott az előző napi beszélgetésükre.
Megkapod, te mocsok - gondolta magában Nóra, közben kihívóan
végigcsúsztatta tenyerét a férfi mellkasán és az egyik ujját bedugta két gomb
között, a csupasz bőrét érintve.
- Személyesen gondoskodom róla, hogy részed legyen benne.
Federico felnyögött. A diszkó amúgy is meleg levegője még jobban
felforrósodott körülötte.
- Mit iszol? - kérdezte a nő, megnyalva vörös ajkát.
- Valami ütőset.
- Rám bízod magad? - kérdezte kihívóan végigsimítva lefelé a férfi hasán,
egyre közelebb a slicce felé.
- Abszolút, bébi.
Nóra előretolta jól hangsúlyozott dekoltázsát, és magához intette a pultost.
Tapasztalatból tudta, hogy így mindig gyorsabb a kiszolgálás.
- Egy old fashioned Bourbon-t. Nekem pedig egy száraz rosét.
- Azonnal jön, kisasszony.
Nóra fél szemmel végig figyelte a mixert, míg az elkészítette az italaikat.
Dörzsölt játékos volt már az éjszakai életben - ha ő maga áthágta is a
szabályokat, az áldozat szerepét eszében sem volt eljátszani. Miután Federico
fizetett, kezében a pohárral a nő elindult a kiszemelt, diszkrét kis sarok felé.
Fejével intette a férfinak, hogy kövesse.
- Hova mész? - kapott a karja után Federico.
- Ahol egy kicsit magunk lehetünk. Utálom ezt a lökdösődést.
- Ez egy diszkó, szivi - vonta fel a szemöldökét a férfi.
- Én viszont csak magamnak akarlak - kacsintott felé kacéran, és a nyomaték
kedvéért végigsimított a combján.
Több biztatásra nem volt szükség; a férfi követte, mint egy tüzelő kan.
Nóra megállt a falnak támaszkodva, és mert a férfi a bal kezében fogta az
italát, lakk ridiküljét jobb oldala mellé igazította. Pici terpeszbe lépett, és
poharát Federico felé emelte.
- A sorsszerű találkozásunkra és erre az ígéretes éjszakára.
A férfi azonnal vette az adást: közel lépett hozzá, szinte a falhoz préselte a
testével. Nóra szabad kezét felcsúsztatta a tarkóján, és buja mozdulattal a
hajába markolt. Federico szemében vágy égett, szabad jobb keze felfelé
csúszott a nő testén, és alaposan letapogatta az idomait. 30 másodpercre volt
szüksége, míg a cseppeket bele tudja tenni Federico italába. Fél percre teljesen
el kellett vonni a figyelmét minden másról, és tudta, ezt csak egyféleképpen
teheti meg: meg kell csókolnia. Eszterre gondolt, az ő arcát idézte maga elé,
míg magához húzta a férfi fejét és ajkát az övére tapasztotta. Nyelvét
körbefuttatta húga gyilkosának az ajkán, és kéjt színlelve belenyögött a szájába.
A férfi bal keze, amiben az italt fogta, lefelé lógott, csípőjét a nő ágyékának
feszítette és vadul visszacsókolta. Nóra úgy érezte, mintha kívülről nézné
önmagát; látta, amint keze végigsimít lefelé a férfi karján. Aztán eltűnik a lakk
táskájában, kiveszi a fiolát, és lepattintva a tetejét egy löttyintéssel beleönti
annak tartalmát a Bourbonba. Az üres üvegcsét visszaejtette a táskába, és egy
mozdulattal vissza is zárta azt. Ebben a pillanatban eltávolodott Federicótól, és
a szájához emelve saját poharát, egy hajtásra kiürítette azt.
A férfi arcán kaján vigyor jelent meg.
- Megszomjaztál, cicám?
- Nem is tudod, mennyire.
- Felőlem mehetünk - ajánlotta mohón Federico.
- Nagyon türelmeden vagy, nagyfiú. Ne rontsd el a terveimet. - A szernek
úgy 20 percre volt szüksége, hogy teljesen szétáradjon a véráramban és kellő
mértékű kábulatot okozzon, addig pedig ki kellett találnia valamit. - Maradj
csak itt szépen, élvezd az italodat, na meg a látványt - mondta neki nevetve, és
előrelibbent a táncolok közé. Beállt a parketten vonagló lányok sorába és
csábító erotikus táncba kezdett, közben újra és újra szemkontaktust keresve
Federicóval. 10 perc után a férfi egyre nehézkesebben támaszkodott a falnak,
15 perc elteltével pedig már úgy bámult maga elé, mint aki egy másik
Univerzumban repked. A pohara üres volt. Nóra azért várt még 5 percet, aztán
odariszált hozzá és belekarolt.
- Ideje belekezdeni az igazi partiba, nagyfiú -mondta neki, és maga után
húzva a férfit a kijárat felé irányította. Az úgy ment vele, mint egy jól idomított
kiskutya. A mozgása összeszedetlen és kusza volt, de egyeden szóval vagy
mozdulattal sem tiltakozott. Dülöngélve mentek végig az utcán a kocsiig, de
senkinek nem szúrt szemet egy csinos, fiatal nő, aki egy enyhén spicces palit
támogat a sötétben. A nő kinyitotta az anyósülés ajtaját, beültette a férfit, aki
úgy engedelmeskedett, mint egy példás kisdiák. Becsatolta, hogy ne dőljön el,
majd átkutatta a zsebeit. A telefonját azonnal kikapcsolta és bedobta a
kesztyűtartóba. Megkerülte az autót, bepattant a volán mögé és elhajtott.
Egyenesen ahhoz a városon kívüli, elhagyatott épülethez ment, amit már
hosszú hónapokkal ezelőtt kinézett erre a célra. Véletlenül akadt rá erre a
házra, és első gondolata az volt, hogy megveszi az egészet úgy, ahogy van. De
hiába kutatott a tulajdonos után, nem talált senkit, feltűnést meg nem akart
kelteni a túlzott érdeklődéssel. Mivel a házzal láthatóan évek óta senki sem
foglalkozott, így az szép lassan az enyészeté lett.
Bár a madár sem járt arra, a nő mégis inkább az épület mögött parkolt le.
Leállította a motort, majd kiszállt. Kivett a kocsiból egy zseblámpát és a hátsó
ajtóhoz ment, hogy kinyissa. Bent meggyúj tóttá az előre odakészített
gyertyákat, majd visszatért a kocsihoz. Kinyitotta az ajtót és durván
megszólalt:
- Gyerünk! Kiszállás.
A férfi azonban meg sem rezzent. A szeme le volt csukva, de egyenletesen
lélegzett. Nóra meglökte a vállát, de nem érkezett semmi reakció.
- A rohadt életbe! Nehogy már nekem kelljen becipelni, te szemétláda! -
füstölgött magában, mert úgy tűnt, kissé túladagolta a drogot.
Pofozta vagy egy percig, mielőtt Federico szeme lassan kinyílt, de tekintete
teljesen üres volt.
- Kiszállás! - parancsolta neki a nő, és a karjánál fogva kifelé rángatta a
kocsiból.
 Alaposan megszenvedett az ernyedt testtel, mire nagy nehezen sikerült
betámogatnia a házba. A szobába érve nekilökte a falnak, Federico meg össze-
csuklott, mint egy zsák. Nóra adott magának pár perc szünetet, pihent egy
kicsit, mielőtt nekilátott levetkőztetni a férfit. Minden egyes ruhadarabját
lerángatta róla, majd elővett egy bilincset, és a két csuklóját hozzáerősítette a
fal mellett futó vascsőhöz. Ezután előhozta az ajtó mögül a délelőtt otthagyott
hűtőtáskát, és a földön fekvő férfihoz ment vele. Gumikesztyűt húzott,
leguggolt, és kicsomagolta a véres húsokat. Alaposan bekente vele Federico
bőrét, majd a húscafatokat elhelyezte a férfi testén. Miután végzett, undorral
fordította el róla a tekintetét. Lehúzta a kesztyűket, és a zsebébe rejtette őket.
Aztán kiment a kocsihoz, kivette belőle vörös parókáját, és a visszapillantó
tükörben a fejére igazította. Visszament a házba - menet közben elkapott egy
ütött-kopott széket és bevitte a szobába. Letette az ájult férfival szemben, leült,
és csak várt Megtehette volna most is, amit tenni szándékozott, de azt akarta,
hogy Federico D’Antoni teljesen a tudatánál legyen, amikor ítéletet mond
felette. Tudnia kellett, hogy miért történik mindez vele, azonkívül Nórának is
voltak hozzá kérdései.
Két óra elteltével a férfi nyöszörögve ébredezni kezdett. Nóra mereven
bámulta a férfit, aki kábán kinyitotta a szemét, majd megpróbálta az arcához
húzni a kezét, de nem tudta. Ettől láthatóan pánik fogta el, és eszeveszetten
rángatni kezdte a karjait. A bilincs harsány csörgése végleg észhez térítette.
- Mi a fasz ez? - hörögte.
- Üdvözöllek az én poklomban, Federico D’Antoni! - köszöntötte Nóra,
mire a férfi hunyorogva odakapta a fejét.
- Ki az? Ni... Ninetta? Te vagy? - kérdezte a szemét meregetve a
félhomályban. - Mi a szart akar ez jelenteni? És mi a faszért hasogat így a
fejem? Várjunk csak - nézett szét a szobában, aztán arcán nyílt hitetlenkedéssel
bámult vissza a nőre -, te engem bedrogoztál?
Nóra jéghidegen elmosolyodott.
- Azt hittem, bírod az ilyesmit. Tudod, amikor az emberrel akarata ellenére
történnek... dolgok.
- Engedj el azonnal, te hülye kurva! - ordította, közben idegesen rángatta a
csuklóján lévő bilincset.
- Látom, megjött a hangod. Akkor beszélgessünk egy kicsit!
- Anyáddal beszélgess, te ribanc! Mit képzelsz magadról? Ezt még nagyon
meg fogod bánni, arra megesküszöm.
 - Ahogy akarod. Csinálhatjuk másként is.
Felállt és az ajtóhoz ment, de a férfi rákiáltott.
- Most meg hova mész? Nehogy itt merj hagyni, baszd meg! És egyébként
is, mi a szart kentél rám? És hol vannak a ruháim? - üvöltözte.
Nóra - tudomást sem véve róla - kiment az ajtón a ház mögötti elvadult
kertben álló fészerhez. Füttyentett egyet, aztán suttogva mondta:
- Alfa, Béta, hozzám!
A két megtermett rottweiler azonnal előbújt az ajtó mögül és megálltak a
lába előtt, fekete szemüket figyelmesen ráemelték. Nem próbáltak felugrálni rá,
nem csaholtak; ezek tökéletesen kiképzett harcikutyák voltak, akiket Nóra egy
éve vásárolt.
A nő lehajolt hozzájuk és megpaskolta mind a kettő fejét.
- Jó fiúk. Gyertek szépen, most lesz egy kis dolgotok.
Leakasztotta a két pórázt a faház faláról, rárakta a kutyákra, és végigvezette
őket az ösvényen, be a házba. Mindhárman megálltak a szoba közepén, és Alfa
ekkor egy egészen kicsi morgást hallatott, ahogy megérezte a nyers hús szagát.
Federico ösztönösen maga alá húzta a lábát, és meredt tekintettel bámulta az
állatokat.
- Ez meg mi a fasz? - kiáltotta tágra nyílt szemekkel. - Elment az eszed?
Vidd innen azokat a dögöket!
- Itt nem te szabod a feltételeket.
- Mit akarsz? Pénzt? - nézett fel rá sokkosán a férfi.
- Válaszokat a kérdéseimre - mondta nyugodtan Nóra.
- Elmész te a picsába a kérdéseiddel.
Nóra csettintett egyet a nyelvével, mire a két rottweiler szinkronban
morogni kezdett.
-Jól van, jól van! - nyomta feljebb magát a sarkával a padlón Federico. Már
egészen a falhoz lapult. -Minek vetkeztettél le? Mi ez az egész a kutyákkal?
Mert ha ez valami aberrált szexjáték...
- Eszter - mondta ki a vezényszót a nő, mire a két kutya elrugaszkodott és
hangos ugatásba kezdett.
Nagyot rántottak Nóra kezén, aki előrelépett, de mielőtt elérhették volna a
férfit, a nő visszahúzta őket.
Federico rémülten felüvöltött, arcát próbálta védeni a kezével - nem sok
sikerrel.
 - Fogd vissza őket! Könyörgöm! - zihálta halálra váltan. - Nehogy rám
engedd ezeket a szörnyetegeket!
- Hajlandó vagy válaszolni a kérdéseimre?
- Válaszolok bármire, amire csak akarod - fogadkozott a férfi, közben
szemét le sem merte venni a kutyákról.
- Te és a haverjaid bíróság előtt álltatok egy magyar lány meggyilkolása
miatt.
Federico leesett állal, teljes döbbenettel nézett fel Nórára. Holtsápadt arcáról
tisztán leolvasható volt, hogy alig hisz a fülének. A szája széle megremegett,
szóra nyitotta, de nem jött ki rajta semmi. Nagyot nyelt és újra próbálkozott.
Szavai akadozók, vértele-nek voltak:
- Mi... mi nem... öltünk meg senkit.
- Eszternek hívták, és a húgom volt.
A név hallatára a kutyák hangos morgással a férfi felé ugrottak, de a nő
ismét csak visszarántotta őket. Federico félelmében magzatpózba húzta össze
magát és hangosan felordított.
- Emlékszel már, vagy kell még egy kis segítség, hogy felfrissítsük a
memóriádat?
- Emlékszem - nyögte reszketve.
- Tudni akarom, hogyan halt meg. - A férfi hallgatott, szemében döbbent
rémület csillogott. - A kutyák számára a húgom neve a parancsszó. Ha
kimondom, neked ugranak, és letépik a vérrel bekent húsodat a csontjaidról -
közölte hidegen. -Utoljára kérdezem, hogyan halt meg a lány?
- Én nem tudom. Fogalmam sincs, hogyan történt - dadogta kétségbeesve a
férfi.
- Rossz válasz.
- Esküszöm - vinnyogta. - Egyik pillanatban még ott feküdt a földön, a
másikban pedig már nem lélegzett. Mi nem akartuk... nem ez volt a terv-
hadarta összeakadó nyelvvel.
- Ki bántotta? - kérdezte komoly hangon Nóra.
- Carlo. Carlo volt - bólogatott vehemensen. -Az ő ötlete volt az egész. Ő
hívott oda minket a házba.
Nóra kesernyés mosolyra húzta a száját. Hát eddig tartott a nagy barátság.
Ha a bőréről van szó, simán a busz alá löki a haverját.
- Többen verték meg. Ez nem csak egy ember műve volt - szakadt ki belőle
dühösen.
 - Tommaso és Claudio - vágta rá. - Azok a perverz állatok voltak,
megesküszöm. Kérlek, engedj el!
- Te pedig csak álltái ott, mint az erény és az ártatlanság szobra, ugye? Egy
szavadat sem hiszem.
A férfi arcán könny gördült végig, szeme ide-oda cikázott a kutyák és Nóra
arca között.
- Melyikőtök erőszakolta meg a testvéremet? - kérdezte csendesen, de az
utolsó szónál elcsuklott a hangja.
Federico hallgatott.
- Felelj, te mocsok! - üvöltött rá torkaszakadtából Nóra.
- Én... nem emlékszem. Be voltam tépve. Tommaso hozott egy csomó
kokót.
Nóra megvetően köpött ki felé.
- Hazudsz. Annyira azért magatoknál voltatok, hogy nem felejtettétek el
lefürdetni utána.
- Az Claudio ötlete volt.
- Szóval erre azért emlékszel. Ki erőszakolta meg Esztert? - kérdezte újból
jeges hangon, mire a kutyák ugatva nekifeszültek.
Egyre nehezebb volt őket visszafogni, már csak alig fél méter választotta el
őket a földön kuporgó férfi meztelen testétől. Federicót a félelem és a zokogás
egyszerre rázta. Nóra látta, hogy maga alá vizel.
- Én... én voltam az... első - nyöszörögte. - Aztán Carlo. Kérlek, könyörgőm,
eressz el! Én nem akartam. Nem akartuk megölni, baleset volt. Könyörgöm.
- Ő is könyörgött? A kishúgom is esdekelt, hogy ne gyalázzátok meg?
Kérlelt benneteket, hogy engedjétek el? Hogy ne verjétek össze és ne
erőszakoljátok meg? - sorolta sírva, a hangja a végére cserbenhagyta a
felindulástól. - így történt, ugye? Sírva könyörgött, mint most te, de nem
irgalmaztatok neki.
- Nem. Nem. Nem - ismételgette Federico, mint aki az eszét vesztette, és
egyre megszállottabban ráncigálta a bilincseit.
A nő a kutyákat ülő helyzetbe parancsolta, majd elővette a mobilját a
zsebéből és leguggolt a férfi mellé.
- Most pedig elismétled pontosan azt a szöveget, amit mondok neked. Ha
nem sikerül elsőre, levágom a golyóidat és Alfának adom előételként. Meg
vagyok értve?
A férfi zavartan nézett rá.
 - Jól figyelj, ezt kell mondanod: Halló, Carlo! Azonnal gyere a vadászházba!
Fontos dolgot akarok mondani. Sürgős. Ott várlak.
Elismételte még egyszer, aztán a férfi arca elé tolta a telefont és beindította a
felvételt.
Az először csak habogott összevissza, mire a nő megcsóválta a fejét és
előhúzott egy rugós kést a zsebéből. Ez hatott. Másodjára Federico hiba nélkül
hadarta végig a szöveget.
Nóra felállt, visszahallgatta a felvételt, majd eltette a mobilt. Hátralépett,
letörölte arcáról a könnyeket, lehajolt, és kioldotta a kutyák nyakörvét.
A csörgésre a férfi odakapta a fejét és reszkető hangon mondta:
- Hé, mit csinálsz? Tedd vissza rájuk azonnal!
- Federico D’Antoni - szólalt meg komoly, gyászos hangon. - A vád ön ellen
aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette Pataky
Eszter ellen. - A név hallatán a kutyák neki-ugrottak, és most, hogy nem
tartotta vissza őket semmi, egyenesen Federicóra vetették magukat. Harapták,
marták, ahol csak érték. Nóra rezzenéstelen arccal folytatta: - Az ítélet: bűnös.
A férfi fájdalommal teli ordítása betöltötte a szobát és az egész házat. Aztán
egyre halkult, és a végén már csak elhaló nyögések hagyták el a száját. Tíz perc
múlva nem lélegzett többé.
Amikor a nő visszaért a villába, hosszan zuhanyozott és a szokottnál tovább
csutakolta magát a szivaccsal. Aztán kiült a teraszra, és gépiesen bámult maga
elé egészen hajnalig. Nem érzett örömet, sem szomorúságot. A lelke helyén
egy hatalmas fekete lyuk tátongott. Egyedül volt.
*

Nóra két nappal később ment vissza a házhoz, a hajnali órákban. Gondolta,
ennyi idő elég volt a két kutyának, hogy eltüntessék a férfi testének nagy részét.
Lassított, amikor az ajtóhoz közeledve meglátta, hogy az tárva nyitva áll. Meg
mert volna esküdni rá, hogy ő becsukta, amikor elment. Bosszankodva rázta a
fejét. Hibát követett el. Füttyentett és a két rottweiler nevét kiáltotta, de az
állatoknak nyoma sem volt.
- A fenébe! Ezt nem hiszem el - dühöngött félhangosan. - Hogy lehettem
ekkora hülye?
A kutyákat le akarta mosdatni, és visszavinni őket Herr Vogt-hoz.
Óvatosan kitárta az ajtót és benézett. Lassú léptekkel indult befelé, de
semmi mozgást nem tapasztalt. A szobában viszont orrfacsaró bűz fogadta. A
halott férfi testrészei szanaszét hevertek a koszos padlón. Kezét az orrára
szorítva öklendezni kezdett és kifutott a kocsihoz, hogy összeszedje magát.
Mikor elmúlt a hányingere, kivett a csomagtartóból egy műanyag flakont és egy
zsákot. Bent a szobában felhúzta a kezére a gumikesztyűt, és erőt véve magán
elkezdte belegyűjteni a maradványokat a műanyag zsákba. Miután az összes
csontot összeszedte, egy flakonnyi sósavat locsolt szét a padlón meg a falon,
majd kicipelt mindent a kocsihoz. A zsákot betette a csomagtartóban lévő
nagy méretű utazótáskába, majd lehúzta a kezéről a véres kesztyűt és a
zsebéből előhalászott öngyújtóval meggyújtotta. Megvárta, míg teljesen elég,
majd beült a kocsiba és vissza sem nézve elhajtott.
Épp csak oszlott a hajnali szürkület, amikor megérkezett a kikötőbe.
Leparkolta az autót a számára bérelt helyen, majd a csomagtartóhoz ment.
Mielőtt felnyitotta, alaposan szétnézett, de ebben a korai órában nem látott
még egy teremtett lelket sem. A halászok már a vízen voltak, a
jachttulajdonosok meg még az igazak álmát aludták.
Nóra a vállára vette az utazótáskát és elindult vele signor Vito
motorcsónakja felé. Mikor odaért, behajította a fedélzetre a táskát, majd
eloldotta a kötelet és maga is beszállt. Lassan hajózott ki az öbölből, aztán
mikor nyűt vízre ért, teljes gázt adott. Élvezte, ahogy a menetszél az arcába
csap és erőteljesen belekap a hajába. Mennyire szerette volna Eszter a
motorcsónakázást! Ő Tekintetét az égre emelte, és mintha Eszter arcát keresné
a felkelő Nap halvány sugaraiban, halkan megszólalt: - Jöhet a következő!
szándékosan belehajtott volna a nagyobb hajók gerjesztette hullámokba, hogy
ingerelje, a húga meg visítozva, kipirult arccal kapaszkodott volna a karjába.
Mennyire élvezték volna mindketten a száguldást, az adrenalint a vérükben, a
gondtalanságot, a fiatalságukat... Aztán tekintete a táskára esett, és az arca
elkomorult.
Mikor már olyan messze volt a parttól, hogy a szárazföld is alig látszott,
leállította a motort. Kinyitotta a táskát és a tengerbe szórta belőle az emberi
maradványokat. Rezzenéstelen arccal nézte, ahogy a víz mélyére süllyednek a
húscafatos véres csontok, és közben újból megszállta a jól végzett munka utáni
elégedettség.
 Carlo
Egy egész hónap telt el azóta, hogy Federicónak nyoma veszett, és Carlo
Conti hiába fogadott fel egy magánnyomozót, hogy találja meg a haverját, a
keresésnek nem volt eredménye. Federico lakása érintetlen volt, csak úgy, mint
a bankszámlája, a telefonja pedig ki volt kapcsolva.
Carlo az idő múlásával egyre idegesebb lett. Végül már naponta felhívta
Davide Pescit és újabbnál újabb elméletekkel állt elő azzal kapcsolatban, hogy
hova tűnhetett Federico. Meg volt győződve róla, hogy a férfit megölték.
Dávidét már idegesítették Carlo pánikrohamai, azon kívül lassan neki is
kezdett gyanússá válni a dolog. Ezt persze nem kötötte a barátja orrára,
nehogy az még ennél is jobban belelovalja magát a kétségbeesésbe.
Úgy döntött, egy hétköznap délután személyesen keresi fel Carlót, hogy
elbeszélgessenek. Attól tartott, hogy a férfi idővel teljesen becsavarodik, és
hülyeségeket kezd el csinálni. Neki is volt vesztenivalója, hisz’ gyakorlatilag
eskü alatt hamisan vallott a bíróság előtt. Nagyon nem szerette volna, ha Carlo
egy gyenge pillanatában valakinek esetleg elköp egykét részletet az ügyről,
pláne az ő szerepéről az egészben.
- Találtál valami nyomot? - fogadta idegesen Carlo az irodája ajtajában.
- Milyen nyomot?
- Mit tudom én? Valamit, bármit, hogy hova tűnhetett el Federico.
- Az az anyaszomorító biztos, hogy lelépett pár kurvával valami napfényes
kis szigetre. Hidd el, nemsokára napbarnítottan előkerül, és csak röhög rajtunk,
akik itt húzzuk az igát.
- Pénz nélkül utazott volna el?
Davide mélyet sóhajtott. Hangosan ugyan nem mondta ki, de ebben volt
igazság. Federico a bankkártyája és a telefonja nélkül egy tapodtat sem ment
sehova.
- Ráadásul a titkárnőm is lelépett a faszom sem tudja, hogy hova.
Egyszerűen csak felmondott telefonon, és azóta sem tudom elérni - dühöngött
tovább Carlo, és arrébb dobta az asztalán lévő papírjait.
- Csak nem volt ott ő is a vadászházban? -gúnyolódott Davide.
 - Egyáltalán nem vagy vicces.
- Már ne haragudj, Carlo, de te egyre gyanúsabb vagy nekem. Csupa olyan
ember hal meg és tűnik el, akihez közöd van.
- Na, elmész te a picsába!
- Rég láttam Cinziát! - borzolta tovább a férfi idegeit Davide.
- Ő él és virul - húzta el a szája szélét Carlo.
- Ha jók az értesüléseim, akkor te is élsz és virulsz - tett félreérthetetlen
célzást a férfi legújabb szeretőjére.
- Én igen, de mi a helyzet Federicóval?
- Kit érdekel, hogy hol van és mit csinál? - fortyant fel Davide. - Egy
hónapja folyamatosan ezt ismételgeted. Az agyamra mész.
- Igen, mert én vagyok a következő.
- Neked elment az eszed. Kezdesz teljesen bekattanni, öregem.
Halk kopogás zavarta meg a beszélgetést.
- Ki a franc lehet az? - dühöngött Carlo, és mérgesen indult meg az ajtó
irányába. - Mi vagyok én, csicska, hogy nekem kell ajtót nyitogatni? Kurva élet
- morgolódott, miközben feltépte az ajtót.
Aztán belefagyott a szó, és hirtelen azt is elfelejtette, mit akart mondani. Egy
nagyon dekoratív, fiatal nő állt előtte.
- Jó napot! - köszönt az illemtudóan. - Nem tudom, hogy jó helyen járok-e,
ugyanis nem volt senki, aki... - az üresen álló titkárnői asztal felé bökött -
szóval signor Carlo Contit keresem.
- Én vagyok Conti. Mondja, hogy a titkárnői állásra jelentkezik! - mondta
Carlo reménykedőn.
Nóra szendén elmosolyodott.
- Arra. Eleonora Richter vagyok - nyújtotta ki a kezét a nő.
- Carlo Conti - fogott vele kezet a jóképű olasz, majd ellepett az ajtóból. -
Fáradjon be!
Nóra határozott léptekkel megindult befelé, de mozdulatai lelassultak, majd
meg is állt, amikor megpillantotta Davide Pesci államügyészt. Ott ült tőle pár
méterre az a férfi, akinek a hazug tanúvallomása miatt a négy férfi megúszta a
gyilkosságot. A Carló-val való találkozásra alaposan felkészült, de ez most
annyira váratlanul érte, hogy földbe gyökerezett lábbal állt, hirtelen szólni sem
tudott.
Carlo tekintete végigsiklott a nő tűzvörös ruhába bújtatott testén, és
elidőzött a hihetetlenül kerek fenekén. Elismerően morgott magában.
 Davide is megfordult a székében és alaposan végigmérve Nórát, látható
tetszéssel elvigyorodott.
- Am... én, azt hiszem, inkább visszajövök máskor - perdült meg váratlanul
Nóra, hogy elhagyja az irodát, de pont nekiszaladt Carlo mellkasának.
- Nem siessen annyira!
- Nem akarok zavarni. Látom, tárgyalása van -lépett egyet hátra idegesen.
- Ugyan már, dehogy zavar - mutatott egy szék felé Carlo. - Dolgozott már
ilyen pozícióban?
A nő erőt vett magán, és udvarias mosolyt erőltetett az arcára.
- Van titkárnői tapasztalatom. Egy ideig a...
- Remek - vágott közbe Carlo türelmetlenül. - Az elég lesz.
Nóra összevont szemöldökkel nézett rá, majd Pescire, aki szemérmetlenül
méregette őt. Carlo valamivel visszafogottabb volt.
- Nem akarja látni az önéletrajzomat?
- Persze, persze - legyintette a férfi. - Később arra is sort kerítünk, de a
helyzet az, hogy váratlanul kilépett a titkárnőm, és most itt ülök nyakig a
szarban. Elnézést a kifejezésért - köhintett. - Szóval már az is késő lenne, ha
tegnap melózni kezdett volna.
- Ha kívánja, akár már holnap reggel kezdhetek.
- Az nagyszerű - csapta össze a kezét megelégedetten. - Holnap reggel
nyolckor.
- Köszönöm a lehetőséget, uram - mosolygott rá a nő.
Carlo biccentett egyet válaszként. Nóra elköszönt, majd gyors léptekkel
távozott az irodából.
Davide kérdőn nézett a haverjára, miután becsukódott az ajtó.
- Most meg mi van? - tárta szét a két kezét Carlo.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Ha felveszem a csajt?
Davide megvonta a vállát.
- Tényleg mindennap álló farokkal akarsz melóba járni?
Carlo hangosan felröhögött.
- Majd megkérem, hogy tegyen valamit annak érdekében, hogy ne álljon
folyamatosan.
- Te sosem tanulsz a hibáidból - ingatta a fejét a férfi bazsalyogva.
- Szerintem meg csak irigy vagy, ismerve a te titkárnődet, aki olyan ronda,
hogy ha lemegy a bányába, feljön a szén.
 Davide felállt, és röhögve indult az ajtó felé.
- Viszont Inez kurvára érd a szakmát. Elsőosztályú asszisztens, bármit
elintéz, amit csak rábízok. Igazad van, kinézetre nem egy bombázó, viszont
nem is emiatt vettem fel. Nem keverem az üzletet az élvezetekkel, és ezt neked
is csak ajánlani tudom.
Carlo megveregette a haverja hátát.
- Rendben, öregem.
- Ezt a hülyeséget meg Federicóval jó lenne, ha kivernéd a fejedből - mondta
az államügyész, miközben kezét a kilincsre tette. - Nincs semmilyen bizonyíték
arra, hogy bárki is ártott volna neki. Tudod, milyen léhűtő. Majd csak előkerül.
- Azért, ha megtudsz valamit, szólj!
- Rendben - köszönt el Davide és távozott.
 Nóra
Nóra már több mint egy hete dolgozott Continak titkárnői pozícióban. Az
volt az érzése, akár saját maga írta ajánlást is Conti orra alá dughatott volna,
annak akkor sem tűnik fel a csalás. Amikor a papírjait kellett volna ellenőriznie,
a férfi akkor is inkább a feneke formájának a tanulmányozásával volt elfoglalva.
Láthatóan nem sokat változott az utóbbi évben; Carlo Conti továbbra sem volt
a hűséges férj megtestesítője. Nóra nem fedezett fel rajta megbánást amiatt,
mert brutálisan megerőszakolt és a halálba taszított egy ártatlan nőt. Nem
látszottak rajta a lelkiismeret-furdalás jelei. Igaz, hogy kissé óvatosabb lett a
csajozásban, nem mászott rá a nőre nyíltan, hisz’ Nóra egyeden szóval vagy
tettel sem bátorította, de azért reggeltől estig szemmel kúrta a nőt.
Valami furcsaságot azért mégiscsak felfedezett a férfin. Nem bírta a váratlan
dolgokat. Ijedten összerezzent és homlokára izzadtság ült ki, ha hirtelen
nyitották rá az ajtót. Ha egy puffanás, dörrenés hallatszott az utcáról vagy
valahol hirtelen becsapódott egy ajtó, Carlo megdermedt és hatalmasra tágult
pupillákkal kémlelt körül, mint aki a becsapódó villámot várja. Paranoiás volt.
Egyértelműen tartott valamitől, és Nóra ezt nagy megelégedéssel vette
tudomásul. Az elkövetkezendő hetekben tett is róla, hogy a férfinak alapos oka
legyen az aggodalomra.
Nóra figyelt, gyűjtötte az információkat, de kialakult terve még nem volt, és
ez lassan kezdte aggasztani. Sokszor érzett rá késztetést, amikor a férfi
íróasztala mellett állt, hogy a grafitceruzát tövig mártsa az erőszakoló nyaki
ütőerébe, de visszafogta magát. Ez túl egyszerű és túlságosan is gyors halál lett
volna. Conti ennél fájdalmasabbat érdemelt.
Aztán egy csütörtök délutánon maga a sors sietett a segítségére.
Leparkolta a középkategóriás Fiat 500-asát az irodaépület előtti parkolóban,
és gondolataiba mélyedve a bejárat felé indult. Signor Vito nagy kocsigyűjtő
volt, a garázsában ott sorakoztak a különböző antik és modern luxusautók.
Idővel bizony Nórának is be kellett látnia, hogy megvan annak a varázsa,
amikor a Jaguar XKR kabrió volánjánál ülve száguld, és a szél belekap a hajába.
Volt annyi esze azonban, hogy nem a luxusautók egyikével járt dolgozni
Contihoz.
Kellemetlenül éles női hang sipítására lett figyelmes a parkoló autók között,
és odakapta a fejét. Egy platinaszőke nőt látott feltűnően drága ruhában, aki
egyik karján egy ötévesforma kislányt tartott, a másik kezében mobiltelefont
szorongatott. A nő idegesen hadonászott és egy nevet kiáltozott, ám Nóra
nem látta a névhez tartozó személyt.
- Nino! Azonnal gyere vissza, nem hallod? Azt mondtam, itt maradsz
mellettem - perlekedett úgy a nő, hogy zengett belé a parkoló, közben újból
beleszól a telefonba, aztán a táskájába dobta azt. - Nino, nem szabad! Maradj
ott, ahol vagy!
Nóra megtorpant egy pillanatra a meglepetéstől, de azonnal kapcsolt. Nem
találkoztak ugyan személyesen, de képekről ismerte Conti feleségét, Cinziát.
Eszter pedig annak idején egyszer megmutatta neki az ikreket a játszótéren. A
nő azonnal felismerte signora Contit, akinek a karján ezek szerint Antonella
ült, a fia, a kis Nino viszont láthatóan a saját útját járta a parkoló autók között.
Minden felnőtt, akinek egy csöppnyi ész szorult a koponyájába, tisztában van
vele, hogy az ilyesmi mennyire veszélyes. A ki-és beparkoló autók között
magában csatangoló pici gyerek olyan, mintha láthatatlan lenne. Az
alacsonysága miatt nagyon nehéz rátalálni a kocsik labirintusában - hacsak az
ember le nem hasal a földre -, és ugyanezen okból kifolyólag a tolatásban kifelé
parkoló kocsi sofőrje számára is láthatatlan. Éppen amikor a gondolatsor
végére ért, mintegy végszóra, a kisfiú fürtös fejecskéje felbukkant a két autó
közötti szűk átjáróban, a nőtől úgy 10 méterre. Szemét a földre szegezve
követett valamit, ami - Nóra nem látta egészen pontosan - egy picike, piros
gumilabda lehetett. A nő elindult felé, de közben a szeme sarkából már
érzékelte a sarkon beforduló kocsit, amely egyenesen a gyerek irányába hajtott.
Nino pici lépésekkel, de egyre közeledett a parkoló autók végéhez, és alig fél
méterre volt csak attól, hogy kilépjen az útra. Nóra egy ideges pillantást vetett
Cinzia felé, aki még mindig csak kiáltozva forgolódott maga körül, és látható
tanácstalansággal sipítozta a gyerek nevét. Nóra látta a közeledő autót, amely
bár nem ment nagy sebességgel a parkolóban, de épp elég gyors volt ahhoz,
hogy halálra gázoljon egy ötéves kisfiút. Átfutott az agyán a gondolat, hogy ő
is Nino nevét kiáltja, de hamar el is vetette, hisz’ ki tudja, hogy reagál erre a
gyerek. Talán még gyorsabban nekiiramodik. Tekintete repkedett a közeledő
kocsi és a gyerek, na meg Cinzia között, és egy pillanat alatt megszületett
benne a döntés. Előrelendült, ki egyenesen a parkoló kocsik közötti útra, és
kezével hevesen integetve kiabálni kezdett a sofőr felé. Az rá is nézett, fékezni
azonban eszébe sem volt, és Nino pont ekkor lépett ki a halálzónába. Nóra
eszeveszetten rohant a gyerek felé, aki felemelte a fejét és leesett állal bámult
rá. Láthatóan halvány fogalma sem volt róla, mekkora veszélyben forgott az
élete. A nő, mint valami párduc, még éppen át tudott suhanni az érkező kocsi
előtt, könnyű ballonkabátja súrolta az autó oldalát, derékon ragadta a gyereket
és bevetette magát vele a két másik ott pakoló kocsi közé. Ösztönből
cselekedett, ezúttal nem tervezett, nem gondolkodott sokat.
Éles fékcsikorgás hasított a fülébe, ahogy a földre huppant, ölében a
megszeppent kisfiúval. Szíve a torkában dobogott, a heves adrenalinlökettől
kapkodva vette a levegőt. A kocsi ajtaja kicsapódott - nyilván a sofőr szállt ki
belőle -, és a nő a háta mögül már hallotta is egy magassarkú cipő szapora
kopogását. Cinzia akkora lendülettel érkezett, hogy majdnem keresztülzuhant
rajtuk. Letette a karjából Antonellát, és a fia felé nyújtotta a kezét.
- Nino, oh, mio dió! Nem megmondtam, hogy maradj mellettem? - magához
rántotta a fiút, és ölelgetni, csókolgatni kezdte olyan hevesen, hogy a gyerek
most igazán elkezdett bőgni.
Nóra feltápászkodott a földről és leporolta magát. Térdéről lehorzsolódott a
bőr, selyemharisnyáján hatalmas lyuk tátongott. Cinzia közben folyamatosan
felváltva szidta és szeretgette a gyereket. Aztán végre Nórához fordult.
- Hála a magasságosnak, hogy még időben el tudta kapni. Bele sem merek
gondolni, mi történt volna - emelte magasba a kezét színpadiasán Cinzia.
Aztán innentől kezdve már csak magát sajnáltatta. - Kikészítenek ezek a kis
lurkók. Komolyan mondom, nem bírok velük. Nem fogadnak szót, hiába
beszélek. Mióta a nanny szabadságon van, azt sem tudom, hol áll a fejem -
panaszkodta, Nóra meg csak hallgatta és bólogatott.
Úgy gondolta, mindenkinek jobb, ha csendben marad. Nem bízott a saját
temperamentumában; attól tartott, pillanatokon belül lefejeli ezt a sipítozó
libát. Közben megállt mellettük az autó sofőrje is és aggódva érdeklődött,
hogy megsérült-e valaki. Cinziának ekkor villant egy félelmetesét a szeme, és
egy percen keresztül szapulta a férfit. Hogy mit képzel magáról? Hogy
merészel a parkolóban száguldozni? Nem szégyelli magát, amiért kis híján
halálra gázolta az ő csemetéjét... és hogy csak egy hajszálon múlt... és örüljön
neki, hogy nem hívja rá a rendőrséget és a többi. Nóra a szemét forgatta
magában, mert a szerencséden autós pasi nyilvánvalóan teljesen ártatlan volt az
egész helyzetben. A dolog meg sem történik, ha Cinzia az ötéves kölyke kezét
fogja ahelyett, hogy telefonált volna a parkolóban. A nagy csetepatéra persze
Antonella is sírni kezdett, és teljes lett a káosz. A férfi, miután látta, hogy nem
történt nagyobb baj, gyorsan elhúzta a csíkot, és Cinzia ekkor újra Nóra felé
fordult.
- Hogy micsoda emberek vannak! Felháborító!
- Az bizony - hagyta jóvá a nő, aztán az jutott eszébe, hogy Carlo Conti és a
felesége megérdemelték egymást.
Ha a férfi egy kéjsóvár erőszaktevő, akkor ez a nő egy elviselhetetlen,
beképzelt hisztérika.
- De hiszen maga megsérült - mutatott elszörnyedve Nóra kilyukadt
harisnyájára.
- Ugyan, nem vészes - legyintett.
- Valamit csak tennünk kell, így nem maradhat. Tudja mit? Jöjjön fel velem!
A férjem irodája itt van a hatodikon. Conti Ingatlanfejlesztő Holding.
Nóra szeme tágra meredt.
- Akkor maga signora Conti?
- Honnan tudja? - kérdezett vissza a nő meglepetten.
- Én signor Continak dolgozom. A titkárnői állásra vett fel nemrégiben.
Cinzia szeme hirtelen összeszűkült, és most egészen másképp mérte végig
Nórát. Túlságosan is csinos volt ahhoz, hogy a férje titkárnője legyen, és
egyébként is, miért nem tudott ő erről? Amikor a magyar lány sajnálatos esete
után új nannyt keresett, az elsődleges szempont az volt, hogy az alkalmazott
lehetőleg minél csúnyább legyen. Tudta, hogy a férje sosem mozdulna rá egy
olyan nőre, aki külsőre nem attraktív. Ez a fiatal nőcske viszont felkeltette a
gyanúját.
A változás Nórának is azonnal feltűnt, és szélesen mosolyogva hozzátette.
- Egyből gondolnom kellett volna, hogy ön az, hisz’ láttam a képét signor
Conti asztalán. Az önét és ezekét az imádni való gyerekekét. Micsoda
gyönyörű család! - csapta össze a tenyerét. Szendén Ninóra mosolygott, és
Cinzia vonásai némiképp megenyhültek. - Engem Eleonora Richternek hívnak.
El sem
mondhatom, mennyire örülök, hogy a segítségére lehettem - tette még
hozzá, mielőtt ez a hisztis liba elfelejti, hogy épp az imént mentette meg a fia
életét.
 - Cinzia - nyújtotta felé a kezét a nő, aztán megvonta a vállát. - Azt sem
tudom, hol áll a fejem, mióta egyedül vagyok velük - bökött az ikrek felé, akik
közben abbahagyták a sírást. - Szétmegy a fejem - dörzsölgette két oldalról a
halántékát, Nóra pedig ismét lenyelt egy csípős megjegyzést.
- Azt nem is csodálom. Az ikrek annyira édesek, de biztos, hogy dupla annyi
a probléma velük. El sem tudom képzelni, hogy bírja - adta alá a lovat.
Közben közrefogták a gyerekeket, és együtt négyesben elindultak az épület
bejárata felé. Egész végig, amíg a liftre vártak, és utána a folyosón is Cinzia
hangjától zengett a ház. Előadta a nagy drámát, hogy neki mennyire
elviselhetetlenül sok a dolga a kicsikkel, és hogy az, akinek sosem voltak ikrei,
ezt el sem tudja képzelni, meg hasonlók. Mikor Nóra megkérdezte, hogy mégis
mióta van szabadságon a nanny, signora Conti azt válaszolta, hogy hétfő óta.
Csütörtök volt.

Amint felértek a Conti Holding irodáihoz, Nóra letette a táskáját a saját

székére, Cinzia pedig kopogás nélkül, szinte feltépve az ajtót rontott be Carlo
irodájába.
- Nem fogod elhinni, hogy mi történt. Valami őrült majdnem elgázolta a
fiadat a parkolóban az előbb. Hajszál híja volt, hogy nem került annak a
bunkónak a kocsija alá.
- Jézusom, Cinzia! Csillapodj! El nem tudtam képzelni, mi ez a visítozás lent
a parkolóban. Idáig lehetett hallani a hangodat - morgott a férfi.
- Ezt csak azért mondod, mert nem voltál ott - felelte felháborodottan. - Ha
Eleonórának nem sikerül időben félrerántani Ninót a kocsi elől, már talán nem
is élne. - Cinzia hátrafordult az ajtóban, és élénk mozdulatokkal hadonászva
hívta a nőt a férje irodájába. - Eleonora! Gyere már, mire vársz!
Nóra odasétált, és szerényen megállt az ajtóban. Conti az ablak mellett állt,
két karján ott ült a két gyerek, és Nórában egy pillanatra meghűlt a vér. A
látvány lenyűgöző volt. Szinte már idilli, és ha nem tudta volna egészen
pontosan, micsoda mocskos fenevad lakik Carlo szíve mélyén, akkor akár meg
is hatódott volna. így azonban nyelt egy nagyot és emlékeztette magát arra,
hogy ez is egy olyan dolog, amit ez az ember elragadott Esztertől. A húga soha
nem fogja a saját imádott gyerekeit az ölében ringatni, mert két méterrel a
jéghideg föld alatt fekszik. És minderről ez a sármos, de alávaló bűnöző tehet.
- Szerencsére épp időben érkeztem. Jó helyen voltam a megfelelő
pillanatban.
 Conti kissé zavartan mormogott az orra alatt, aztán mégiscsak kinyögött egy
köszönömöt. Nóra jól tudta, azért tipródik ennyire, mert eszébe sem volt
elmesélni a kis feleségének, hogy új titkárnője van, és most kínos neki, hogy
pont így derült ki. A nő már jó ideje szemmel tartotta Contit, és még mielőtt
jelentkezett volna a munkára, tudta, hogy a férfinak újra van szeretője. Carlo
elég dörzsölten intézte az ügyeit, így Cinzia valószínűleg nem tudott róla. Ám
Nóra azért sem tette volna tűzbe a kezét, hogy signora Conti sosem csalja meg
a férjecskéjét azokon a wellnesshétvégéken, amelyeken a barátnőivel szokott
részt venni. Ez azonban már nem az ő problémája volt.
- Eleonórának elszakadt a harisnyája lent a parkolóban - jelentette ki Cinzia
csípőre tett kézzel. A férje bambán nézett rá. - Újat kell vennie.
- Hát majd vesz.
- Most kell - toppantott a lábával a nő.
- Ne légy bolond, ilyesmire nincs időnk. Eleonora dolgozni jött ide.
Halomban áll a munka. Nyakamon az arenzánói megrendelés.
Nóra megköszörülte a torkát.
- Signor Continak igaza van. Rengeteg elintéznivalóm van. A harisnya várhat,
majd hazafelé beugróm az egyik...
- Lárifári - intette le mindkettőjüket a nő. - Carlo egy unalmas alak, és
még zsugori is - forgatta a szemét. - Amikor az én apám...
Nóra elhűlten hallgatta a szóáradatot. Igaz, hogy Conti egy gennyláda volt,
de úgy érezte, ő ezt a nőt a házasságuk első hetében kilökte volna az ablakon.
Ránézett az ikrekre, akik az apjuk bőrfoteljában ültek egymás mellett, és
békésen forgatták magukat a székben. Nem zajongtak, nem veszekedtek,
egyáltalán semmi gondot nem okoztak. Végignézett rajtuk és megértette, hogy
ezeknek az embereknek halvány fogalmuk sincs róla, milyen szerencsések.
- És egyébként is, mondtam már, hogy hívj Cinziának - fejezte be a nő a
kiselőadást felé fordulva.
- Oké, Cinzia. Akkor én most visszamegyek dolgozni.
- Szó sem lehet róla, előtte még elintézünk valamit. Remek ötletem
támadt, imádni fogjátok - mondta izgatottan. - Szóval a következő - tette össze
maga előtt tökéletesen manikűrözött kezeit. - Eleonora holnap este eljön
hozzánk vacsorára. Semmi komoly, nem lesz nagy felhajtás, csak egy kis
családias megünneplése a szerencsés találkozásunknak.
Carlo és ő egyszerre horkantak fel, és szinte szinkronban tiltakoztak.
 - De hiszen holnap este jön hozzánk Gianluca látogatóba. Két hónapja
nem láttam a fiamat. Nem kívánhatod, hogy lemondjam - háborodott fel a
férfi.
- Ugyan már, szívem, miért mondanád le? Minden így lesz tökéletes -
tapsikolt idétlenül. -Hétkor találkozunk nálunk, addigra Manuela már
remélhetőleg lefektette az ikreket. Gianluca annyi idős lehet, mint te. Hány
éves is a fiad, szívem? - fordult a férjéhez mézédesen.
- Huszonnégy - bökte ki Carlo kelletlenül.
- Hát nem ezt mondom én is? Te pedig nem lehetsz több... - kocogtatta
elgondolkodva az alsó ajkát az ujjával.
- 23 múltam - válaszolta Nóra.
- Ez tökéletes. Egy igazi vakrandi lesz. Mindig is össze akartam hozni egy
ilyet.
- Szó sem lehet róla - hárított Carlo, de Cinzia mintha meg sem hallotta
volna.
- Ezek a mai fiatalok olyan mulyák. Néha kell nekik egy kis segítség -
bölcselkedett, pedig ő maga sem volt idősebb harmincnál.
Nóra először tiltakozni akart, de amikor meglátta, Continak mennyire nem
tetszik az ötlet, elgondolkodott. Vagy az volt, hogy Carlo ezzel végképp
elveszni látja az esélyét annak, hogy ő maga férkőzzön be a titkárnője
bugyijába, vagy valami egyéb indoka volt a tiltakozásra. Akárhogy is, távol
akarja tartani a fiától, és ez Nórának elég indok volt arra, hogy rábólintson a
meghívásra. Természetesen tudott Conti első házasságából származó
gyerekéről, de eddig nem tulajdonított neki fontosságot. Most azonban ennek
a szerencsés véletlennek köszönhetően egészen újszerű lehetőségek
kínálkoztak fel előtte a bosszú palettáján. Ha Carlo Conti nem akarja, hogy
Nóra megismerkedjen a becses fiával, hát akkor annál inkább meg fog
ismerkedni vele, sőt el fogja csábítani, és mielőtt végez Contival, az még látni
fogja a saját fiát szenvedni. Akkor majd talán felfogja ő is, milyen elveszteni
valakit, akit szívből szeretünk.
- Nagyon kedves vagy, Cinzia - válaszolta a nőnek mosolyogva. - Szívesen
elmegyek a vacsorára. Este 7 órát mondtál, ugye? - pislogott ártatlanul Conti
felé, akit láthatóan evett az ideg.
*
 Sokat gondolkodott, hogy mit vegyen fel a jeles eseményre; szinte minden
ruhája, ami a szekrényében lógott, vagy túl kihívó volt, vagy pedig túlságosan
sportos. E kettő között nem rendelkezett szinte semmivel. Nem akart
kurvásnak tűnni, de azért mégis elég szexinek ahhoz, hogy az ifjabb Continak
beinduljon a fantáziája tőle. Viszont az sem lett volna hasznos, ha túlöltözi a
ház raplis asszonyát, és ezzel maga ellen fordítja a nőt. Szóval sok szempontot
figyelembe kellett vennie, így a végén a szokottnál jóval több idejébe telt, mire
kiválasztott egy fekete overált selyemövvel. Szándékosan visszafogott, lapos
sarkú balerinacipőt húzott hozzá - a tűsarkúban való illegést meghagyta
Cinziának.
Nem volt gyakorlata a kedélyes baráti összejövetelekben, hisz’ maga nagyon
visszavonultan élt. Sem ő nem fogadott vendégeket, sem látogatóba nem járt
másokhoz. Fogalma sem volt, mi a szokás ilyen helyzetben, kéne-e vinni
valami ajándékot a vendéglátójának vagy sem. Végül arra jutott, vesz valami kis
apróságot a gyerekeknek - csokoládét, plüssmackót -, ezzel nem nyúlhat
nagyon mellé. Odafelé menet megállíttatta a taxit egy ajándékboltnál, hogy
beszerezze a szuvenírt.
A Conti család otthona Genova egyik legelőkelőbb negyedében volt. Nóra
felment a lifttel a tizedikre, és mielőtt becsengetett volna a luxus penthouse
lakás ajtaján, behunyta a szemét, vett egy mély levegőt, és bent is tartotta egy
ideig. Eszter is itt lakott régebben. Nóra tudta, hogy a húgának saját szobája
volt ebben a lakásban, és a gondolat, hogy hamarosan talán látni is fogja a
helyet a saját szemével, nem könnyítette meg a dolgát. De ezen muszáj volt
túlesnie. Kihúzta magát és éppen ki akarta ereszteni a levegőt, amikor valaki
megszólította a háta mögül.
- Helló!
Nóra tüdejéből köhögve szakad ki az oxigén, és gyorsan megpördült a
sarkán. Egy magas, barna hullámos hajú fiatal férfi nézett szembe vele. Elég
volt csak egyszer végigmérnie és azonnal tudta, hogy ez csakis Conti fia,
Gianluca lehet. Arcvonásai nagyban emlékeztettek az apjáéra, bár nem volt
annyira sármos, sem pedig olyan csábítóan jóképű, mint az idősebb Conti. A
szeme melegséget sugárzott, a mosolya kedves volt, de stílusa nem volt egy
tipikusan szívtipró olaszé. Sokkal inkább a szimpatikus srác a szomszédból
típushoz tartozott. Kezét maga elé emelve szólalt meg újra:
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi gond, nem ijesztettél meg, én csak...
 A fiatal férfi elmosolyodott, aztán megértő hangnemben folytatta:
- Tudom, min mész keresztül. Én is mindig ugyanígy érzem magam, mielőtt
be kell lépnem azon az ajtón - mondta a szemét forgatva közben,
nyilvánvalóan Cinziára utalva.
Nórából olyan ösztönösen és váratlanul szakadt ki a nevetés, ahogy az már
nagyon-nagyon régen - Eszter halála óta - nem fordult elő vele.
- Erre most inkább nem válaszolok, ha nem haragszol.
A férfi lazaságot mímelve megvonta a vállát.
- Nincs is szükség rá. Jól tippelem, hogy te vagy Eleonora? A ma esti
randim?
- Telitalálat. Te pedig akkor kizárásos alapon csak is Gianluca lehetsz -
mondta a nő mosolyogva, és felé nyújtotta a kezét.
- Nagyon örülök, hogy megismertelek. Őszintén szólva eléggé be voltam
szarva, amikor apám közölte, hogy Cinzia vakrandit szervezett számomra. Ez
nem igazán az én műfajom. Még az is megfordult a fejemben, hogy el sem
jövök.
- És most megkönnyebbültél valamelyest? - kérdezte Nóra, kissé
félrebiccentve a fejét.
- El sem hiszed, hogy mennyire - felelte a férfi, jobb kezét a szíve fölé téve.
Aztán elkomolyodott az arca és a szája szélét kezdte rágcsálni. - Mi lenne, ha
egyszerűen lelépnénk kettesben? Aztán majd útközben felhívjuk őket
telefonon, hogy mindkettőnknek közbejött valami. Abba az étterembe
megyünk, ahová te akarod - mondta kezét széttárva.
A kérdése annyira őszintén szívből jövőnek és minden hátsó szándék
nélkülinek tűnt, hogy Nóra elcsodálkozott rajta. Nem volt biztos benne, hogy
komolyan gondolja-e, de már maga a javaslat aranyos volt. Megint csak
mosolyognia kellett rajta. Már másodszor, pedig alig két perce találkozott
először Gianlucával.
- Nem hiszem, hogy az túlságosan udvarias lenne. Megbántanánk Cinziát, és
talán az apádat is. Elmondta, hogy mennyire várja már a találkozást veled.
A fiatal férfi lemondóan megvonta a vállát és beleegyezően felsóhajtott.
- Rendben. Akkor megadom magam a sorsnak - mosolygott még egyszer
Nórára. - Nyomd meg azt a csengőt!

Cinzia egészen odavolt, amikor kiderült, hogy a fiatalok már bemutatkoztak

egymásnak az ajtó előtt, és szinte ismerősökként léptek be a lakásba.
Folyamatosan azt hangoztatta, hogy lám, milyen jók az ő megérzései, és még a
hülye is látja, hogy mennyire tökéletes a kémia Gianluca és Eleonora között.
Carlo csak sértődötten mormogott az orra alatt, és az italok elkészítésével
foglalta el magát. Leültek egymás mellé a dizájner kanapéra, és ott
fogyasztották el az aperitifet. Vagyis csak fogyasztották volna, mert egyszer
csak mezítlábas talpak csattogása hallatszott a lépcső felől. Az ikrek
pizsamában trappoltak lefelé az emeletről - nyilvánvalóan meghallották a
bátyjuk hangját, és nem volt olyan erő és tekintély, amely visszatarthatta volna
őket attól, hogy le ne jöjjenek Gianlucát üdvözölni. Sikítva vetették magukat a
fiatal férfi ölébe. Nóra éppen csak hogy ki tudta menteni annak a kezéből a
camparis poharát, mielőtt a nyakába ugrottak volna. Cinzia sápítozott,
Manuélát szidta, hogyan engedheti mindezt, Carlo csendesen vigyorgott, Nóra
pedig érdeklődéssel figyelte a jelenetet.
Nem volt nehéz észrevenni, hogy a kicsik menynyire imádják a fiatal férfit.
Az a két hóna alá vette őket, és indiánüvöltéseket imitálva körbegaloppozta
velük a szobát kétszer. Aztán letette őket a kanapéra, és birkózott velük egy
alaposat. Az ikrek visítoztak az élvezettől, egészen kipirult az arcocskájuk a
játék hevében. Mire vége lett a randalírozásnak, Gianlucán megtekeredett az
ing, a haja szanaszét állt, lihegett, mint egy gőzmozdony, és verejték ült ki a
homlokára. Cinzia szemmel láthatóan nem volt elragadtatva az egésztől. Nóra
felett állt, egy lépéssel a kanapé mögött szürcsölgette a martiniját, és inkább
csak úgy magának dünnyögött az orra alatt, de a nő azért megértette a szavait:
- És még csodálkozunk rajta, hogy nincs barátnője ennek a paprikajancsinak.
Nórának is meglehetősen új volt, amit tapasztalt. Ezelőtt még nem látott így
viselkedni egyetlen férfit sem, de nem értett egyet Cinziával. A fiatal Conti
valóban nem volt az a macsó, szoknyavadász típus, mint az apja, de nem tudta
elképzelni, hogy ne álljanak sorban mégis a nők az ajtaja előtt. Elragadó volt a
maga természetességében, túlságosan is elragadó, és ez Nórát aggodalommal
töltötte el.
Nagy nehezen sikerült csak Manuélának összeszedni a gyerkőcöket, és
visszakísérni őket az ágyukba. Gianluca lesimította összekócolódott haját, úgy-
ahogy helyreigazította meggyűrődött ingét, és vetett egy bocsánatkérő mosolyt
Nóra felé, amikor visszaült mellé.
- Bocs, mindig ez van, ha találkozom a kis kalózokkal. Egyszerűen nem
bírok magammal - vonta meg a vállát. - Kitör belőlem a hülyegyerek - vallotta
be.
 Nóra odanyúlt, hogy a helyére igazítson egy kósza tincset a férfi
homlokából, és a mozdulat annyira természetesen jött, hogy maga is
meglepődött rajta. Néztek egymás szemébe pár másodpercig, és Nórában
egészen furcsa érzések kezdtek ébredezni. Szinte hálás volt Cinziának, amikor a
nő harsány szopránja belehasított a nappali atmoszférájába és lelkesen közölte,
hogy a vacsora tálalva van. Mielőtt átmentek volna az étkezőbe, Gianluca közel
hajolt Nórához és a fülébe súgta:
- Füstölt lazacos falatkák garnélával. Tormakrémmel, esetleg lime-mal.
A nő megrökönyödve fordult felé:
- Tessék?
- A menü - magyarázta a férfi suttogva. - Lefogadom, hogy Cinzia füstölt
lazacos falatkákat rendelt előételnek. - Nóra leesett állal hallgatta. Nem tudta
eldönteni, hogy Gianluca szórakozik vele, vagy komolyan beszél. - A főételre
pedig borjúbélszínt tippelek, sáfrányos rizottóval - folytatta vigyorogva, ahogy
elhagyták a nappalit.
- Ez komoly? - nézett rá Nóra bizonytalanul.
- Persze. Mindig ugyanattól a partiszerviz cégtől rendel, és többnyire
ugyanazt. Nem túl nagy a fantáziája - suttogta a fülébe.
Nóra megrökönyödést színlelt.
- Azt akarod mondani, hogy nem ó főz?
Egymásra néztek, aztán mind a ketten elnevették magukat.
- Fogadjunk! - ajánlotta halkan a férfi.
- Hogy érted?
- Ha igazam van a menüvel kapcsolatban, ma este hazakísérhetlek.
- És ha nem?
Gianluca megvonta a vállát.
- Halálosan megbízom Cinzia fantáziátlanságában.
- Legyen - adta meg magát Nóra.
Az asztalhoz érve Carlo kihúzta neki a széket, aztán ugyanezt tette a
feleségével is. Cinzia Nóra mellett ült, Gianluca pedig vele szemben foglalt
helyet. A személyzet elkezdte feltálalni az előételt, és Nórának a szája elé kellett
kapnia a kezét, hogy eltakarja a mosolyát, amikor meglátta a tányérján a
rózsaszín füstöltlazac falatkákat.

Az este kellemesebben telt, mint ahogy azt valaha is gondolta volna.

Eltekintve Cinzia folyamatos önfényezésétől és attól, hogy szünet nélkül
szapulta a személyzet hozzá nem értését, nem is alakult rosszul az este. A két
férfi Gianluca tanulmányairól beszélgetett - vagyis inkább Carlo faggatta a fiát,
az meg engedelmesen válaszolgatott neki. Nóra megtudta, hogy nemzetközi
gazdálkodást és managementet tanult az International Business Schoolban.
Készségesen világosította fel az apját minden részletről, amire az csak
rákérdezett, de a nőnek az volt a fura benyomása, hogy mindezt mindenféle
lelkesedés nélkül tette. Mintha gondolatban közben valahol máshol járt volna.
Nórához végig nagyon kedves és figyelmes volt, felvilágosította, ha valami
olyasmi került szóba, amiről ő nem tudhatott. Viszont egyetlenegyszer sem
próbált meg hozzáérni a lábához az asztal alatt, és kétértelmű megjegyzésekkel
sem bombázta, mint ahogy általában azok a férfiak szokták, akik akarnak tőle
valamit. A nő úgy érezte, mintha végig a vacsora alatt szerepet játszana, és
azon a pár felszabadult percen kívül, amíg a gyerekekkel játszott, nem is lett
volna igazán önmaga.
Carlo láthatóan nem tudott mit kezdeni a felesége ötletével, hogy
összehozza kettejüket. Az nyilvánvaló volt Nóra előtt, hogy nem tetszik neki,
de semmiféle kézzelfogható érvet nem tudott felhozni ellene, így csak
duzzogott, valahányszor Gianluca Nórának szentelte az összes figyelmét. Maga
is jól tudta, hogy kellemetlen helyzetbe hozná magát a felesége előtt, ha túl
harsányan ellenezné a dolgot. Féltékenynek tűnhetne a titkárnőjére, azt meg
minden eszközzel el akarta kerülni, hogy belefusson még egy olyan
szituációba, mint amilyen Eszterrel volt. Azt azért többször is hangsúlyozta,
hogy menynyire nagyra tartja a fia kitűnő tanulmányi eredményeit, és hogy
reménysége szerint az ifjú Conti veszi majd át tőle a céget egyszer, ha ő
nyugdíjba vonul. Cinzia erre savanyú képet vágott, Gianluca a tányérját nézte,
Nóra meg csodálkozott, hogy mi nem stimmel itt.
Főételnek valóban borjúbélszínt szolgáltak fel, de Gianlucán kissé kifogott a
köret, sáfrányos rizottó helyett ugyanis szarvasgombás ízesítésű volt a rizs.
Összenevettek az asztal felett, és a férfi játékosan lebiggyesztette a szája szélét.
Annyira édes volt, hogy Nórának alaposan össze kellett kapnia magát, hogy ne
lágyuljon meg tőle a szíve.
A desszertet a teraszon fogyasztották el, és mivel közben némileg lehűlt az
idő, Gianluca kihozott a szobából egy pokrócot és Nóra vállára terítette. Tette
mindezt azzal a természetéből fakadó kedvességgel, ahogy minden mást is
csinált. Nóra zavarban volt; nem volt hozzászokva effajta gondoskodáshoz a
férfiak részéről. Ha egy pasas megajándékozta, esetleg tett érte valamit, az
sosem önzetlenségből fakadt. Az esetek 99 százalékában arról volt szó, hogy
ágyba akarták vinni. Signor Vito volt az egyetlen, aki nem próbálta kihasználni,
bár még a vele való kapcsolata is egyfajta üzleti megállapodáson alapult.
Contiék alaposan kifaggatták őt is az életéről, Nóra pedig szépen előadta
szinte ugyanazt a maszlagot, ami a kamu önéletrajzában állt. A számos
különböző nyelvre kiterjedő nyelvtudását kivéve szinte semmi valóság nem
volt abban, amit elmesélt, mégsem volt olyan érzése, hogy gyanakodnának rá.
Fél 11 felé aztán úgy döntött, ideje elbúcsúzni. Fáradt volt, a sok új
benyomás, tapasztalat zsongott a fejében, szeretett volna egyedül maradni,
hogy rendet tegyen az agyában. Megköszönte a vacsorát és biztosította a Conti
házaspárt, hogy fantasztikusan érezte magát. Még rátett egy lapáttal, amikor
dicsérte a meseszép lakást, és Contiék irigylésre méltó családját az ikrekkel.
Közben igyekezett nem Carlo szemébe nézni, nehogy az felfedezze benne a
gyűlöletet és azt, hogy ő pontosan tudja, a glancos felszín mögött rohad az
egész.
Bár nem beszélték meg, de valahogy természetesnek tűnt, hogy Gianluca
vele együtt távozik. Cinzia ragyogott; láthatóan nagyon meg volt elégedve,
hogy működött a kis terve, és ezzel lepattintott egy lehetséges szerető jelöltet a
férje oldaláról. Carlo már nem volt ennyire derűs. Megpróbálta meggyőzni a
fiát, hogy maradjon ott éjszakára, mert meg akar még beszélni vele néhány
fontos dolgot, de egyértelmű volt, hogy egyszerűen csak utálta a gondolatot,
hogy azok ketten együtt távoznak, és talán az éjszakát is egymással töltik.
Cinzia oldalba bökte a férjét, hogy ne akadékoskodjon, de egyébként sem volt
értelme a próbálkozásának. Gianluca tisztelettel bár, de közölte az apjával,
hogy nem marad, hanem elkíséri Eleonórát. Megcsókolta az apját, aztán kissé
kevesebb odaadással Cinziát is, és elindultak.
- Kocsival vagy? - kérdezte Gianluca, amikor kiléptek az utcára.
Nóra megrázta a fejét.
- Taxival jöttem.
- Én is - válaszolta a férfi. Kissé zavartan zsebre tette a kezét és szétnézett az
utcán. - Van kedved sétálni? Persze ha inkább hazamennél, azt is megértem.
Fázol? Úristen, de hülye vagyok - túrta bele ujjait a hajába -, még jó, hogy
fázol. Ha akarod, hívok neked egy taxit - hadarta.
Nóra nem tehetett róla, megint mosolyognia kellett.
- Nem fázom, komolyan. Valamint szívesen sétálnék egy kicsit - hallotta a
saját hangját, és alig akarta hinni, hogy kimondta.
 Haza kéne mennie pihenni és terveket készíteni, hogy miként fogja
felhasználni a férfit az apja ellen. Igen, ezt kéne tennie - vívódott magában,
miközben elindultak egymás mellett. Másrészről viszont miért is ne töltene
még egy kis időt az ifjú Contival? Beszélteti, kifaggatja, így jobban megismeri.
Hisz’ a bölcsesség is úgy tartja: Tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az
ellenségeidet! Ez csupán a terv része, semmi romantika, semmi érzelgősség.
Feladat - nyugtatta magát.
- Tulajdonképpen majdnem megnyerted a fogadást, szóval egy kis séta
igazán benne van.
Gianluca nevetve fordult felé.
- Majdnem? Ne csináld már! Csúcskirály voltam.
- Úgy 98 százalékban - ellenkezett Nóra viccelődve. - A szószt elvétetted.
Gianluca a homlokára csapott.
- Tényleg! A szósz. A fenébe is, kinyírom Cinziát.
- Mit szólsz egy kompromisszumhoz?
- Hallgatlak - felelte a férfi.
- Elkísérhetsz egészen a Piazza de Ferrariig, ott aztán hívok egy taxit és
hazavitetem magam. Rendben?
Figyelmesen nézte a férfit, hogy mit reagál. Ha azt javasolja, menjenek
inkább egyből hozzá vagy Nórához, akkor tiszta sor: mégiscsak az apja vére
dominál benne. Nóra szinte tudat alatt, de azért könyörgött magában, hogy
Gianluca tegye meg. Mozduljon rá, tegyen neki ajánlatot, próbálja meg ágyba
vinni. Sokkal, de sokkal könnyebb lenne a dolga, ha így történne. A
lelkiismerete elhallgatna, és minden mehetne tovább a maga megszokott útján,
ám a sors - vagy maga a férfi - másképp akarta.
Nem beszélgettek túl sokat, de az időközönként beálló csend nem volt
kínos. Megálltak egy utcai zenész előtt és hallgatták egy ideig, aztán Nóra
dobott pár eurót a pasas kalapjába. Amikor egy arcképeket rajzoló karikaturista
mellett haladtak el, Gianluca figyelmesen nézte a művészt, aztán tréfálkozva
felajánlotta Nórának, hogy befizeti egy képre. A nő nevetve visszautasította, és
amikor a férfi erősködött, belekarolt, úgy húzta tovább magával. Az érintéssel
önmagát is meglepte: nem volt benne szexuális töltet, annál több bizalmasság
és barátság. Jólesett a mesterkéletlen érintés és az, ahogy Gianluca finoman a
kezére tette a tenyerét, arra biztatva, hogy ne húzza el a karjából. A férfi
megdicsérte az overál-ját, azt mondta, nagyon jól áll neki, de nem méregette
közben a mellét és a fenekét, és ez is új volt a nőnek. Látta és érezte is, hogy
tetszik a férfinak, az mégsem erőltette rá magát. Nóra nem érezte tárgyiasítva
önmagát mellette. Csupa olyan tapasztalatot szerzett azon az estén, amelyek
ellentmondtak azoknak, amikre addig szert tett az éjszakában dolgozva.
Mire a térre értek, éjfélre járt az idő. Gianluca leintette egy taxit és kinyitotta
neki az ajtót. Lehajolt, adott egy kissé hosszúra sikeredett puszit az arcára, de
nem próbálta szájon csókolni. Nóra le volt dermedve. Csak állt ott, bámult a
férfira, és nem értette a világot. Gianluca tipródott még kicsit magában, miután
láthatólag elszánta magát a nagy lépésre, és megkérdezte Nórát, hogy
megkaphatja-e a telefonszámát. Azt mondta, felhívná másnap, ha a nő nem
bánja, és elmehetnének együtt valahová. Nórának ekkor esett le végképp, hogy
a férfi nem fog beszállni vele a taxiba, hanem egyedül küldi haza. Úgy adta
meg a számát, mint akit megbűvöltek; még elköszönni is alig tudott. Miután
beült a hátsó ülésre és a kocsi elindult, bambán nézte a férfi egyre távolodó
alakját, aztán lehunyta a szemét és hátradőlt az ülésen.

A hatalmas baldachinos ágyában feküdt a villában és a plafont bámulta.

Igyekezett helyre tenni a gondolatait és a furcsa érzéseit, próbált aludni, de
mindhiába; nem jött álom a szemére. Gianluca összezavarta, mert annyira más
volt, mint az apja. Néhány külső, megjelenésbeli vonáson kívül gyakorlatilag
Carlo tökéletes ellentéte volt. Hiányzott belőle az önhitt alfahím szinte minden
jellemzője, és ez váratlanul érte a nőt. Élete eddig gyakorlatilag azzal telt, hogy
a domináns, uralni akaró férfiak világában próbált talpon maradni és
érvényesülni. Míg Carló-ról ordított a fennhéjázó, újgazdag viselkedés, addig
Gianluca inkább szerény volt mind beszédében, mind öltözködésében.
Még az is eszébe jutott, mennyire illettek volna ezek egymáshoz Eszterrel.
Miért nem tudott a húga Gianlucával találkozni, és beleszeretni ebbe a
szimpatikus, érzékeny srácba? Miért kellett neki az az aljas, macsó Carlo? Igen,
Gianluca Conti teljesen Pataky Eszter típusa volt, nem az övé. Ő nem bírja az
ilyen palikat. Neki ez a fajta túlságosan is... túlzottan... - Elgyötörten szorította
az arcára a párnát. Ha belegondolt, fogalma sem volt róla, milyen típusú férfiak
tetszenek neki. A nevelőapja egy perverz disznó volt. Kutya kurvát akart
csinálni belőle. Az egyetlen férfi, aki tetszett neki, szintén prostiként kezelte. A
kuncsaftjai kéjsóvár sumákok, akik megfizetik a szolgálataiért és csak az árut
látják benne. Signor Vito meg akár a nagyapja lehetett volna. Sosem volt egy
normális kapcsolata, és amióta a húgát meggyilkolták, a bosszú volt az egyetlen
társa. Teljes volt benne a káosz.
 Azt tervezte, hogy sima ügy lesz az egész. Odamegy, elcsábítja a fiatal
Contit, alaposan magába bolondítja, aztán felhasználja az apja ellen valamilyen
agyafúrt módon - a lényeg az, hogy minél jobban fájjon Carlónak. Gianlucára
mint egyfajta jelentéktelen mellékszereplőre gondolt mindeddig, aki
használható és eldobható a bosszúja megvalósítása érdekében. A mai este után
azonban elbizonytalanodott. Gianluca az első férfi volt az életében, aki
meglepte. Pozitív értelemben.
 Carlo
A férfi úgy vágta ki az irodája ajtaját, hogy az majd’ kiszakadt a sarkáról.
Dühös volt az egész világra, de legjobban a feleségére, Cinziára. Azzal, hogy a
titkárnőjét meghívta az otthonukba, egyértelműen átlépett egy határt, és ezt
Carlo nem volt hajlandó lenyelni. Ismerte a fiát, jól tudta, milyen romantikus
alkat, és ez bosszantotta is a férfit. Gianluca nem váltogatta gyakran a
barátnőit, inkább az a szerelmes típus volt, és Carlónak nagyon nem volt az
ínyére, hogy pont az ő titkárnőjébe zúgjon bele. Ő sem volt vak, pontosan
látta, milyen tökéletes volt a kémia a két fiatal között az este. Volt azonban egy
ennél is nyomatékosabb oka, ami miatt nem szívesen látta volna együtt őket: ő
akarta megdugni a szexi kis Eleonórát. Persze sejtette, hogy a felesége
pontosan ebből az okból kifolyólag intézte így a dolgokat. Összehozza a fiát a
fiatal és csinos nővel, így Carlónak esélye sem lesz, hogy rámozdulhasson.
Okos terv volt, ezt meg kellett hagynia, de nem nyugodott bele a vereségbe.
így vagy úgy, de le akarta fektetni Eleonórát, csak a fia miatt most sokkal
óvatosabban kellett eljárnia. Nem akart Gianluca leikébe taposni mindeközben.
Ledobta a táskáját az íróasztalára, majd, mint szinte minden egyes reggel,
egyből a mosdót vette célba. A reggeli kávé vízhajtó hatása és a forgalmi dugó
az irodáig feladták a leckét a hólyagjának. A piszoárnál elvégezte a dolgát,
megkönnyebbülten felsóhajtott, miközben visszarakta a farkát a gatyájába.
Felhúzta a sliccét, és a mosdókagylóhoz lépve megengedte a vizet. Tekintetét a
tükörre emelte és lemerevedett, elakadt a lélegzete is, mikor meglátta a vörös
rúzzsal odamázolt feliratot:
Eljövök érted, Carlo! E
A férfi arcából kifutott a vér, ordítani akart, de nem jött ki hang a torkán.
Szemét a tükörre szegezve lassan hátrált kifelé a mosdóból.
Amint becsapódott a mosdó ajtaja, Nóra azonnal leszállt a vécékagylóról és
kilépett a fülkéből. Egy ablaktisztítóval átitatott papírtörlővel gyorsan letörölte
a feliratot, majd az ajtóhoz ment és óvatosan kilesett rajta. Carlo nem volt a
közelben. Hangtalanul kilépett a folyosóra, és a lépcsőt használva leszaladt egy
emeletet. Lent kidobta a papírtörlőt a kukába, majd hívta a liftet, és azzal ment
fel a Conti Holding emeletére. Épp csak odalépett az íróasztalához és letette a
táskáját, amikor odarohant hozzá Carlo.
- Azonnal jöjjön velem! - kapta el a karját a férfi, és magával rángatta a
mosdóig. Az ajtóra mutatott. - Álljon meg itt, és senkit se engedjen be!
Világos?
Nóra csodálkozást tettetve nézett vissza rá.
- Na de miért? Mi történt?
- Ne kérdezzen semmit, csak álljon itt, és egy lelket se engedjen be! -
parancsolt rá, majd hátrált pár lépést a lift irányába, és csípőre tett kézzel
megállt.
- És ha valaki használni akarja a WC-t? - érdeklődött ártatlan arccal a nő.
- Akkor küldje el a francba, mit érdekel engem - mordult rá Carlo. - Van
másik mosdó is az emeleten.
Hosszú percek teltek el így, de nem történt semmi azon kívül, hogy Carlo
fel s alá járkált a felvonó előtt.
Nóra jót mulatott magában a férfi kínlódásán. Állatira be volt szarva, nem
mert egyedül maradni, ezért tartotta őt ott, maga mellett. Viszont nem akarta
fellármázni sem az egész irodaházat, mert akkor túl sokat kellett volna
magyarázkodnia.
Félóra elteltével nyílt a lift ajtaja és Davide Pesci lépett ki rajta. Már
messziről látszott rajta, hogy nagyon pipa.
- Mi a bánat volt ennyire sürgős? - morgolódott.
Carlo elkapta a karját, és maga előtt tolta a férfimosdó ajtajáig.
- Maga elmehet - intett oda Nórának, majd mikor a nő visszament az
íróasztalához, a barátjához fordult: - Ma reggel vörös festékkel azt írta valaki a
tükörre, hogy Eljövök érted, Carlo. És tudod, mi volt az aláírás? - Davide
kétkedőn felvonta a szemöldökét. - E.
-E?
- Ne legyél már hülye! E, mint Estere.
Davide elkomorult arccal hallgatott, majd összeráncolta a szemöldökét.
Látszott rajta, hogy nehezére esik komolyan venni ezt az egészet.
- Én nem tudom, Carlo. Szerintem...
- Menj csak be, és meglátod - bökött áliával az ajtó felé. - Na, gyerünk!
Davide sóhajtva lenyomta a kilincset és belépett. Tekintetét azonnal a
tükörre szegezte, de az patyolat tiszta volt.
- Itt nincs semmi - kiáltott ki a barátjának.
 Carlo óvatosan bement utána, szinte félve pillantott a tükörre, de tényleg
nem volt rajta semmilyen felirat. Tanácstalanul meredt maga elé, és beletúrt a
hajába.
- Pedig esküszöm, hogy félórája még ott volt. - Idegesen a tükörre mutatott.
- Pontosan ott. Vörös rúzzsal egy bazi nagy felirat. Biztos valaki letörölte.
Körülnézett a padlón, aztán a kukához rohant és felcsapta a tetejét, de az
üres volt.
Davide kezét lassan végighúzta az arcán, és a fejét ingatta sajnálkozom
- Carlo! Ez így nem mehet tovább. Neked...
- Ne! - emelte fel a kezét Conti. - Ne nézz így rám, a kurva életbe! Nem
vagyok hülye, oké? Ott volt az a rohadt felirat, a saját szememmel láttam. -
Egyik vécékabinba rontott be a másik után, és sorba felcsapkodta az ülőkéket.
- Lehet, hogy ide dobta ki. Itt kell lennie a nyomnak valahol - ismételgette
megszállottan, lihegve.
Pesci elkapta a karját és visszarántotta.
- Állj már le, Carlo! A picsába is, kezded elveszíteni a józan eszed. Nem volt
itt semmilyen felirat, csak a képzeleted játszik veled.
- Láttam. Érted? Láttam a tükrön.
- Bejött ide valaki, miután te kimentéi?
- Nem - rázta a fejét Carlo. - Eleonóra utánam érkezett. Ideállítottam az ajtó
elé, hogy senkit ne engedjen be.
- És ó maga bement a mosdóba?
- Dehogy ment. Itt állt végig, míg én rád vártam a lift előtt.
Davide kérdőn húzta fel a szemöldökét, és széttárta a karját maga mellett.
Carlo válla csüggedten lehanyatlott, feje a mellére billent. A haverja megfogta a
vállát és kivezette a mosdóból, egészen be az irodájába. Ott lenyomta a
székére, és a szemébe nézve mondta:
- Menj haza pihenni! Túl nagy stressz nehezedik rád az utóbbi időben, az
idegeid kezdik felmondani a szolgálatot. - Megveregette a vállát,
kiegyenesedett, és az ajtó felé indult. Aztán megtorpant és visszafordult. -
Komolyan, Carlo. Nem lesz ez így jó. Még a végén becsavarodsz, és bajba
keversz engem is. Húzd el innen a csíkot és lazíts kicsit!
Carlo némán bólintott, és tanácstalanul bámult a barátja után. Ő maga sem
tudta, hogy mit gondoljon - azt mindenesetre elhatározta, hogy ezentúl a
folyosó másik végén lévő mosdót fogja használni.
 Nóra
Dühösen vette tudomásul, hogy már megint a telefonját ellenőrizte, nem
jött-e üzenet a fiatalabb Contitól. Elszántan dobta félre a készüléket, és
magasabb fokozatra kapcsolta a futópadot. Szándékosan büntetni próbálta
magát, amiért folyton a férfi körül forogtak a gondolatai. Négy nap telt el a
vacsora óta, de még mindig nem találkoztak. Gianluca, ahogy megígérte,
valóban kereste telefonon, de a személyes találkozót valamilyen családi
vészhelyzetre hivatkozva lemondta. Nóra ezen is elcsodálkozott; ilyesmi nem
szokott előfordulni vele. Ez volt az első alkalom az életében, hogy izgatottan
leste a telefonja kijelzőjét, vajon érkezik-e üzenet tőle.
Végül Gianluca egy olyan ötlettel állt elő, amitől megint csak leesett Nóra
álla. Mielőtt azonban találkozott volna vele - talán, hogy emlékeztesse magát,
miért is csinálja ezt az egészet és kiverje a fejéből az érzelgős zagyvaságot -,
elment a temetőbe. Friss virágot vitt Eszter és signor Vito sírjára, és jó ideig
elüldögélt ott a gondolataiba mélyedve. Amikor elhagyta a sírkertet, szíve
megint tele volt fájdalommal és bosszúvággyal.

Gianluca a San Fruttuoso öbölbe vitte egy könnyű, part menti búvárkodásra.
A hely alig félórányi autóútra volt Genovától, és míg a Ligur-tengerre nyíló
lélegzetelállító panorámában gyönyörködtek, a férfi elmesélte neki, hogy a
búvár-vállalkozás az egyik haverjáé. Nóra tudott róla, hogy Genova környékén
a könnyűbúvárkodás az egyik legkeresettebb turisztikai program, de maga még
sosem próbálta ki ezt a sportot. Eléggé be is volt tojva, de persze őt nem olyan
fából faragták, hogy visszautasítson egy ilyen kihívást. Reszkető gyomorral bár,
de belebújt a búvárruhába, és figyelmesen hallgatta végig az oktató instrukcióit
a tennivalókról. Gianluca látta rajta, hogy izgul; könnyedén magához ölelte,
amikor már a csónak szélén ültek, és szavát adta rá, hogy a nő nem fogja
megbánni, ha ad egy esélyt a kalandnak. A szavai kissé félreérthetők voltak -
vagy csak Nóra értette félre őket, ebben maga a nő sem volt biztos. Egy dolog
viszont bizonyos volt: az élmény megért minden korábbi izgalmat. A
mesebelien színes világ, ami a szemük elé tárult a mélységben, teljesen
lenyűgözte a fiatal nőt. A halak, a korallok végtelen variációi, a hűvös víz, a
forró homok, Gianluca közelsége tökéletesen elvarázsolták. Soha még azelőtt
nem érezte ennyire felszabadultnak és élettel telinek magát. Soha nem volt még
ilyen normális, átlagos fiatal nő, mint azon a délutánon. Egyszerre volt boldog,
és a szíve szakadt bele, hogy nem ismerhette meg ezt az érzést már sokkal
korábban, és hogy Eszter már soha nem is fogja megismerni.
Este egy tengerparti kis bisztróban vacsoráztak. Egyszerű ételeket ettek
kockás terítő mellett, minden flanc és felhajtás nélkül. Nóra imádta minden
percét, közben pedig erősen harcolt a bűntudattal, amiért jól meri érezni
magát. Győzködte magát, hogy mindezt csupán a céljai elérése érdekében teszi,
a Gianluca irányába éledező gyengéd érzelmeit azonban egyre nehezebb volt
elnyomnia.
- Sajnálom, hogy múlt hétvégén le kellett mondanom a találkozónkat -
vetette fel a férfi vacsora közben.
- Ugyan, semmi gond, hisz’ nem beszéltünk meg semmi konkrétat.
- Persze, csak... nem akarom, hogy azt hidd, hogy... szóval, hogy nem
akartam találkozni. Mert nagyon is akartam, csak az volt...
- Nem kell magyarázkodnod.
- A húgomra kellett vigyáznom - bökte ki hirtelen.
Nóra felvonta a szemöldökét.
- Antonellára?
- Nem, dehogyis. A másik húgomra.
- Oké - dőlt hátra a nő várakozón. - Ezt most meg kell magyaráznod.
- Tudod, a szüleim sosem házasodtak össze. Még egyetemisták voltak,
amikor anyám teherbe esett velem. Egy darabig együtt éltek apámmal, de nem
működött a dolog. Szeretem apámat, tényleg. Mindig rendes volt velem, jó a
kapcsolat köztünk, de tény, hogy az öreg egy menthetetlen szoknyavadász.
Meg egy szemét gyilkos - tette hozzá Nóra gondolatban.
- Anyám sem bírta sokáig mellette, így elváltak az útjaik, de apám anyagilag
mindig támogatott. Aztán később anya férjhez ment, és született két testvérem.
- Azta! Akkor neked jó sok tesód van - vetette közbe kissé fanyarul.
- Gyakorlatilag csak féltestvérek, de igen. Négyen vannak - kettő apám
oldaláról, kettő anyáméról. Imádom mindet, de ezt te is láthattad - nevette el
magát. - A lényeg, hogy a húgom beteg lett, és anyámnak muszáj volt
bemennie melózni. Hirtelen senki másra nem tudta bízni a 9 éves tesómat, így
megkért, hogy menjek át a hétvégére.
 - És a mostohaapád?
- Normális esetben ez az ő feladata lenne, de szerencsétlen eltörte a lábát, és
ágyhoz van kötve egy ideig. Egyébként jó fej pasas. Sosem volt gondunk
egymással.
- Értem. Szóval bébiszitterkedtél.
- Olyasmi - vonta meg a vállát a férfi. - Tudod, akkora a korkülönbség
köztünk, hogy a srácoknak nem is igazán testvér, hanem egyfajta lökött
apapótlék vagyok. De nem is bánom - nevetett fel. -Anyám rengeteget
melózik, sokszor ki van merülve. Megvan mindenük, nem arról van szó, de ők
nem élnek azon a színvonalon, mint amit apám biztosít a családjának. Tök
átlagos házban laknak, hétköznapi kocsit vezetnek, semmi luxus.
Nóra figyelmesen hallgatott, és erősen küzdött az egyre növekvő szimpátiája
ellen.
- És az iskola, ahova jársz? Múltkor valahogy az volt az érzésem, nem voltál
túlzottan lelkes ezzel kapcsolatban.
Gianluca ránézett és elhúzta a száját.
- Ennyire egyértelmű?
- Eléggé.
- Az igazság az, hogy az egész International Business School apám ötlete
volt. Kinézte nekem ezt az iskolát, amikor még kiskölyök voltam. O
finanszíroz mindent, és nekem elhiheted, egy vagyonba kerül. Az az álma,
hogy egyszer majd átveszem tőle az üzletet.
- És nem így lesz?
A férfi mélyet sóhajtott és kortyolt az italából, miközben a horizontot
bámulta.
- Engem sosem érdekeltek azok a dolgok, amik őt lázba hozzák. Apa élvezi,
hogy pénzből még több pénzt csinálhat, és meg kell hagyni, baromira jó is
benne.
- És téged mi hoz lázba? - kérdezte a nő félrebiccentett fejjel.
Gianluca ráemelte a tekintetét, és pajkosan somolyogva kérdezte:
- Rajtad kívül? - Nóra felvonta a szemöldökét és elvigyorodott. Ez volt az
első alkalom, amikor a férfi nyíltan flörtölt vele, és nagyon jól csinálta. Aztán
ismét a tányérjára meredt, és szórakozottan tologatta rajta a borsószemeket.
Kelletlenül folytatta: - Van valami... egy hobbi féleség.
- Ki vele! - biztatta a nő.
A férfi megvakarta a homlokát és egészen halkan felelte:
 - írok. írni szeretek.
A nőt nem igazán lepte meg a kijelentés, hisz’ ez annyira illett Gianlucához.
- Oké. És mit írsz?
- Történeteket. Novellákat. Történelmi témájú sztorikat - mondta szinte
elnézést kérve.
Nóra csodálkozva bámulta; nem értette, hogy mi ezzel a gond. Miért beszél
úgy róla a férfi, mintha valami bűnt követne el vele?
- De ha ez érdekel, akkor miért nem a bölcsészkaron tanulsz tovább?
A férfi kesernyésen felnevetett.
- Te nem ismered az apámat. - Nóra fájdalmasan sóhajtott és magában
megjegyezte: nagyon is jól ismerem. Sokkal jobban, mint ahogy te valaha is
fogod. - Nem sokat tart az ilyesmiről, számára ez nem igazi munka. Ő aszerint
definiálja a sikert, hogy mennyi pénzt keresel. Sosem egyezne bele, hogy ilyen,
számára felesleges dologgal fecséreljem az időmet. A fejébe vette, hogy én
fogom továbbvinni a céget, ahhoz pedig kell az üzleti diploma.
- És téged meg sem kérdezett? Az nem érdekli, hogy te mit szeretnél?
Megvonta a vállát.
- Azt akarja, hogy ne legyenek anyagi gondjaim, hogy én is
megengedhessem magamnak mindazt, amit ő most. De ha így nézzük -
mosolyodott el kesernyésen -, nem. Nem kérdezte meg, hogy én mit szeretnék.
- És anyukád?
- Neki van elég gondja a két kisebb testvéremmel. Sosem tudná
finanszírozni a tanulmányaimat, és nem is kívánnék ekkora áldozatot tőle.
Szóval marad a Business School, és ki tudja - mosolygott Nórára huncutul -,
talán majd egyszer, ha már én is sikeres és gazdag üzletember leszek,
megengedhetem magamnak a luxust, hogy azzal foglalkozzam, amit igazán
szeretek.
Nóra szomorkásán nézett a meleg barna szemekbe, és lemondóan ingatta a
fejét. Nem hitt benne, hogy ez így működik. Mire Gianluca sikeres és befutott
üzletember lesz, már túl késő. Vagy kiégett és kiábrándult öregember lesz
belőle, aki rég elfelejtette a fiatalkori álmait, vagy még rosszabb: olyanná válik,
mint az apja.
Szerette volna elmondani neki, hogy ne adja fel az álmait, igenis
ragaszkodjon ahhoz, ami boldoggá teszi, de aztán megrázta magát, mintha
ezáltal megszabadulhatna a nyomasztó gondolatoktól is. Mi köze neki ehhez?
És egyáltalán, mit számít, hogy Gianluca Conti miről ábrándozik? O csak egy
férfi a sok közül, eszköz a kezében a célja eléréséhez. Nem lágyulhat el pont
most, amikor már olyan közel van a célhoz.
Egyre erősebben dúlt a vihar a lelkében. A szíve hadakozott az józan esze
ellen. A szimpátia, a rajongás és a bosszúvágy között őrlődött. Aztán
meghallotta Gianluca kedves hangját:
- Minden rendben? Úgy elgondolkodtál.
- Mi? - kapta oda a fejét. - Ja, nem, dehogy. Vagyis igen. Minden oké.
- Remélem, nem azon filózol, hogy ugyan miért is fogadtad el ennek a
lúzernek a meghívását. Mert ha megbántad a mai napot...
- Ne beszélj már ilyen hülyeségeket! Miért bántam volna meg? Csodás nap
volt, és... még mindig az - fejezte be zavartan.
Gianluca arca ragyogott, kezét az övé felé nyújtotta az asztalon.
- Tudod, hogy először el sem hittem, amikor igent mondtál a
meghívásomra?
- Komoly?
- Nem is gondoltam, hogy akarsz újra találkozni velem.
- De miért?
- Jól tudod, miért - vonta meg a vállát a fiatal férfi, és tenyerét Nóra kezére
szorította. - Nézz magadra! Gyönyörű vagy, merész, okos, egy csomó nyelvet
beszélsz. Az ilyen lányok, mint te, nem a magamfajta palikkal szoktak randizni.
Én nagyon nem a te ligádban játszom.
Nóra nem tudta, mit válaszoljon erre. A külsejét gyakran dicsérték meg, és
gyakorlatilag a testi adottságai voltak azok, amiből élt az örökség előtt, de az,
hogy valaki többet látott benne egy mutatós babánál, még nemigen fordult elő.
Az úton visszafelé Genovába elmerengve bámulta a férfi profilját, aki némi
biztatás után egyre lelkesebben kezdett mesélni a készülő regényéről. Minden
olyan békés és valóságos volt, amikor együtt voltak. Ilyen lehet az - gondolta -,
amikor egy fiatal nő beleszeret egy fiatal férfiba, és a dolgok mennek a maguk
természetes útján. Vágyott rá, hogy végre vele is megtörténjen, közben meg
tudta, hogy ő ezt nem teheti meg. Neki nem ez az út adatott. Feladata volt.
Nem hagyhatja cserben a húgát, hisz’ esküt tett.

A kis, bérelt lakása címét adta meg a férfinak. Amikor leparkoltak a ház előtt,
Gianluca körbefutotta a kocsit, hogy kinyissa neki az ajtót. Elkísérte a kapuig,
és amikor Nóra lassan előkotorta a kulcsát, a férfi végre közel lépett hozzá és
megcsókolta. Gyengéden, óvatosan kezdte, mint aki engedélyt kér, de amikor
érezte Nóra megadását, mintha átszakadt volna egy gát benne. Keze a nő
tarkójára siklott, a hajába túrt, és éhesen húzta magához a fejét. Mohó
szenvedéllyel csókolta, szinte falta; most végre kitört belőle az olasz
temperamentum. Percekig csókolóztak a kapualjban és a férfi csak akkor
húzódott el tőle, amikor elismerő füttyögések hallatszottak a hátuk mögül.
Nóra lihegve, vágytól fűtötten, nedves bugyival kapkodott levegő után, mikor
Gianluca hátrébb lépett és rámosolygott. Dió santo! Hogy tudott a fickó
csókolni!
- Ráérsz jövő héten? - kérdezte még mindig zihálva. - Mondd, hogy van
esélyem egy harmadik randevúra!
Nóra szólni sem volt képes, alig hitt a fülének. A férfi ezzel a mondatával
egyértelműen jelezte: nem várja el tőle, hogy felhívja a lakására, pedig ebben a
pillanatban úgy körülbelül bármire lett volna esélye nála. Hálás lehetett neki,
mert ő maga már megingott, és nem volt biztos benne, képes lenne-e ellenállni
a csábításnak. Csóktól duzzadt ajkát simogatta a mutatóujjával, és
megbabonázva válaszolta:
- Hívj fel és megtudod!
*

Az elkövetkezendő két hétben gyakran találkoztak esténként, de az is

előfordult, hogy Gianluca délben megjelent a Conti cég irodájánál és spontán
ebédelni vitte Nórát. Carlónak ez persze egy cseppet sem tetszett, de egyetlen
épkézláb indokot sem tudott felhozni ellene, hogy a két fiatal ugyan miért ne
tölthetne időt együtt. Sértődötten pufogott az íróasztala mögött, amikor Nóra
pontosan visszaért, előfordult, hogy bunkó is volt vele, de a nő csak
mosolygott magában. Ki nem rúgta, mert Eleonóra túlságosan is jól végezte a
munkáját és Conti nem engedhette meg magának, hogy egy újabb kompetens
asszisztenst veszítsen el.
A főnöke egyre inkább kezdte elveszíteni a kontrollt az idegei felett, és ez
mind Nóra cselszövéseinek volt az eredménye. Egyszer egy szál vörös rózsát
hagyott a férfi íróasztalán annak érkezese előtt, de volt, hogy Eszter
parfümjével fújta tele az egész irodát. Nóra ezekben az esetekben
természetesen megvárta, hogy a férfi beérjen, és ő csak kicsivel később ment
be dolgozni. Carlo ilyenkor mindig Davide Pescit hívta segítségül, aki viszont
egyre ingerültebben fogadta a haverja rémtörténeteit. A nő titkon nagyon jól
szórakozott azon, hogy Carlo egyre paranoiásabb lett. Egy-egy ilyen eset után
hagyott neki egy kis szünetet, hogy lenyugodjon, majd újabb dolgot eszelt ki,
amivel az őrületbe kergette.
*

Miután egy hűvöskés délutánt strandolással töltöttek Gianlucával, a nőn

másnap a megfázás tünetei mutatkoztak. Nem volt vészes az egész, kicsit
köhögött, felment a láza és a szokásosnál kimerültebbnek érezte magát, de
azért beszólt Continak, hogy aznap nem tud bemenni dolgozni. Az egész
napot otthon - a bérelt lakásában - töltötte. Aludt, zenét hallgatott, nem csinált
semmi különöset. Amikor Gianluca megtudta, hogy beteg, azonnal hozzá akart
rohanni, de Nórának nagy nehezen sikerült lebeszélnie. Azt mondta neki, hogy
nincs semmi komoly baja, csak egy picit megfázott, kialussza, és másnapra
minden rendben lesz. Ami mellesleg igaz is volt.
Az ezt követő napon azonban már nem volt olyan hatékony érv, amivel a
férfit távol tudta volna tartani. Délután ott állt a lakása ajtaja előtt egy hatalmas
bevásárlószatyorral, megrakodva mindenféle vitaminnal. TV-t néztek együtt,
beszélgettek, Gianluca a homlokát borogatta, amikor pedig már hőemelkedése
sem volt. Levest főzött neki, amit - bár rettenetesre sikerült - Nóra szó nélkül
bekanalazott. Soha életében nem ápolta senki, kisgyerek kora óta magának
kellett gondoskodnia önmagáról és a húgáról is, ha valami baja volt. A
tapasztalat, hogy valaki őt pátyolgatja, teljesen új volt a számára. Aztán estefelé,
amikor a férfi a konyhában éppen gyömbéres teát készített, mögé osont és
átölelte hátulról. Sokszor nehezére esett kifejezni az érzelmeit, nem volt
gyakorlata az ilyesmiben, de azon a napon túlcsordult benne az emóció.
Erezte, hogy Gianluca vágyik rá, de a férfi sosem erőltette a szexet, végig
tökéletes úriemberként viselkedett. Ott és akkor azonban elszabadultak velük
az indulatok. A férfi felé fordult, átölelte a derekát és szenvedélyesen csókolni
kezdte. Megfordította és felültette a pultra, keze a nő pólója alá siklott és a
melltartója pántjával játszadozott. Becézte a szájával, kezével érzékeny
mellbimbóit kényeztette az anyagon keresztül, hogy Nóra már remegett a
vágytól. Míg vadul csókolóztak, Gianluca a hajába mart és a szájába lihegte:
- Annyira kívánlak! Nem... nem tudok tovább várni. Ha te nem... akarod...
állíts le most, vagy...
- Akarom - szakította félbe a mondatát a nő, és ez volt a színtiszta igazság.
Olyan őrülten akart az övé lenni, hogy arra nem voltak szavak. Áthúzta a
férfi fején a pólót, buján végignyalta a csupasz bőrét, megharapta, ízlelte,
izgatta. Azokban a percekben, amikor átadta magát neki, megszűnt minden
más körülötte. A múlt, a bosszú, a tervei... semmi más nem számított, csak ők
ketten.
Gianluca reszkető kezekkel rángatta le róla a pólóját, és Nóra segítségével
sikerült kibújtatnia a nadrágból is. Megragadta a nő fenekét és az ágyéka felé
húzta. Duzzadó férfiasságát nyögve szorította a nő bugyijához. Nóra vágytól
fűtötten dörgölőzött hozzá, és míg a száját csókolta, keze kioldotta a férfi
sliccét. A csípőjére tolta a farmert, tenyere alatt ott lüktetett merev szerszáma.
Elvezettel végighúzta rajta a tenyerét egyszer-kétszer. Kitapogatta a teljes
hosszát, ujjaival megpróbálta körbefogni az anyagon keresztül, és meg kellett
állapítania, hogy Gianlucát bőségesen megáldotta a természet. Látni akarta
csupaszon, a szájába venni, magában érezni minden egyes ígéretes
centiméterét.
A férfi felnyögött és a nyakába lihegett.
- Lassabban, édes... vagy esküszöm, hogy a kezedbe élvezek most rögtön.
Nórának nem volt az ínyére a lassú szó. Teljesen elvesztette a fejét, többet
akart, gyorsabban és keményebben.
- Még mindig túl... sok a ruha... rajtad - lihegte a férfi szájába.
A férfi gyorsan megszabadult a farmerétől és letolta a bokszerét is. Kapkodó
mozdulatokkal húzta le a bugyit Nóra fenekéről, le egészen a bokájáig.
Hátralépett, hogy láthassa a meztelenségét, szemében vad lánggal égett a
sóvárgás.
- Annyira... rohad túl gyönyörű vagy - zihálta kipirultan, összekócolt hajjal. -
Azt akarom, hogy elmenj a kezemtől, aztán a számtól, azután meg a farkamon.
Nóra nyelt egy nagyot; pontosan ezt akarta ő is. A fickó gondolatolvasó volt.
Gianluca széttárta a combjait, egyik keze az állát kapta el, s míg hevesen
csókolta, a másik becsúszott a lábai közé, utat keresve a nedves nyílásához.
- Fogalmad sincs, mióta várok már erre - súgta, és belecsúsztatta az egyik
ujját. - Minden egyes éjszaka rólad álmodom - folytatta, és az elsőhöz
csatlakozott a második ujja is. Feltolta és visszahúzta, aztán megismételte,
egyre erőteljesebben.
Nóra feje hátrabiccent, felnyögött a gyönyörtől, ahogy a férfi ujjai a hüvelye
belső falát kezdték ingerelni. Csípőjét a férfi keze felé tolta kérlelőn, szeretett
volna hátradőlni, de Gianluca erősen tartotta. Alig tudott mozdulni, ki volt
szolgáltatva a kéjnek, amit az erős ujjak nyújtottak neki - és elmondhatatlanul
élvezte. Az meg közben belevezette a harmadik ujját is és megállás nélkül
pumpálta, hüvelykjét a csiklójára szorítva. Olyan gyorsan jött az orgazmus,
hogy felkiáltani is alig maradt ideje. Tehetetlenül reszketve élvezett el ott a
konyhapulton, kezeivel a férfi vállába kapaszkodva.
Zihált, forgott vele az egész konyha. Minden zavarosan elmosódottnak tűnt
körülötte, hirtelen azt sem tudta volna megmondani, hol van, de nem is volt
szüksége rá, mert Gianluca tudta, hogy mit akar.
- Benned kell lennem. Most azonnal - morogta, és a nő feneke alá nyúlva
felemelte.
Az ölében vitte át a hálószobába, letette az ágyra. Csak arra a pár pillanatra
távolodott el tőle, míg a nő elővett az éjjeliszekrény fiókjából egy gumit.
Odaadta neki, és Gianluca kapkodva magára görgette. Nóra határozottan le
volt nyűgözve a betonkeményen álló szerszámától. Ez a férfi tele volt
meglepetéssel. Szexi volt és őrülten kívánatos így meztelenül, felajzott
állapotban. A nő készségesen szétterpesztette a lábát, és a férfi azonnal
rámászott. Farkát marokra fogta, csúcsával a nő bejáratát ingerelte, aztán, mint
akinek végképp elfogyott a türelme, csípőjét vehemensen előrelökte és
belehatolt. Nóra felnyögött, keze a lepedőbe markolt. Végletekig felajzott olasz
szeretője nem csak nagynak látszott, az is volt. Kitöltötte és erősen feszítette a
határait, de ő élvezte a szex minden egyes pillanatát.
- Jól vagy? - kérdezte a férfi, tenyerét az arcára szorítva és a szemébe nézve.
Pataky Nóra még soha életében nem volt ennyire jól. Ezt azonban nem
tudta volna kellően megfogalmazni, ezért csak bólintott, és buján a férfi
szájába dugta a nyelvét válaszként. Gianluca kihúzta, majd újra betette, és
ezúttal tövig merült benne. Egyenletes mozdulatokkal mozgott benne, de a
higgadtsága nem tartott sokáig. Hetek óta nedves álmai voltak Nóra miatt.
Napról napra jobban beleszeretett ebbe a nőbe, és most, hogy végre alatta
feküdt és a magáévá tehette, elszabadult benne a visszafogott szenvedély.
Erezte, hogy rohamosan száguld a csúcs felé, s tudta, hogy az első alkalommal
nem fogja sokáig bírni.
Mintha szex közben a fiatal Continak előbújt volna néhány új tulajdonsága:
határozott volt, erőteljes és domináns, és mindezeket anélkül, hogy közben
durvaságba ment volna át. Nórának ez nagyon bejött. Teljesen lázba hozta a
férfi szenvedélyessége; fogalma sem volt róla, hogy ez a két dolog ilyen jól
megfér egymással. Hogy egy férfi irányítson a szexben, közben pedig ne alázza
meg a nőt, új volt neki. Nem csak a teste égett tűzben érte, érezte, hogy a
szívét is kezdi elveszíteni. Amikor a férfi erősen hozzátapadva, kéjesen nyögve
élvezett el benne, Nóra szeméből kigördült egy könnycsepp.

Gianluca először töltötte nála az éjszakát, és gyakorlatilag a következő napot

is. Alig szálltak ki az ágyból, egyszerűen nem tudtak betelni egymás testével, a
másik közelségével.
A következő 10 nap úgy telt el, mintha egy másik univerzumban élt volna.
Amikor vele volt, Nóra felszabadultnak és boldognak érezte magát. Míg
szeretkeztek, képes volt elfelejteni minden mást, és egyszerűen csak élvezni az
életet, ahogy azt minden más 23 éves nő tette volna a barátjával. Amint
azonban magára maradt, egyből megrohanták a kétségek és mardosta a
bűntudat. Gianluca Carlo Conti fia volt, és ezen semmi sem változtathatott. A
szíve mélyén tudta, hogy ennek a kapcsolatnak nem lehet jövője, de amint a
férfi átölelte és gyengéden megcsókolta, szertefoszlottak az aggodalmas
gondolatai, és egy nappal mindig elodázta a döntést. Tudta, hogy mit kell
tennie, és azt is, hogy meg is fogja tenni, de alkudozott saját magával még egy
kis időért. Beleszeretett ebbe a férfiba, pedig nem lett volna szabad, hogy ez
megtörténjen. Gianluca Conti alaposan felforgatta a gondosan előkészített
terveit, de ezt olyan édesen tette, hogy Nóra olvadozott tőle.
Aztán mégiscsak eljött a nap, amikor minden megváltozott, és az idillnek
visszafordíthatatlanul vége szakad.
*

Amikor egyik reggel ránézett a naptárra, rájött, hogy aznap lett volna Eszter
születésnapja. Már a második olyan évforduló volt, amit nem ünnepelhetett
vele. Bűntudata éles késként hasogatta a szívét, amiért szerelemtől gőzös
aggyal képes volt ennyire megfeledkezni róla. Nehezen szedte össze magát
reggel, világvége-hangulattal autózott be az irodába. Hiányzott neki a húga,
jobban, mint eddig bármikor.
Az irodába érve letette a cuccait az asztalára és tudta, hogy be kéne mennie
Conti irodájába, de nem volt képes rá. Úgy érezte, ha most látnia kell a férfit,
nem lesz képes többé uralkodni magán, és nekiesik. Kezét a kilincsre tette és
erőt gyűjtve állt az ajtó előtt, amikor hangokat hallott belülről. A férfi
telefonon beszélt, de nem üzleti ügyben. A szavaiból Nóra egyből kivette, hogy
az aktuális szeretőjét fűzi, és éppen egy találkát beszél meg vele. Elöntötte a
fékezheteden düh, az agyára rászállt a vörös köd. Eszternek ma kéne
ünnepelnie a 21. születésnapját, de halott, ez a szemétláda meg éli tovább a
mocskos kis életét, mindia mi sem történt volna, és már ki tudja, azóta
hányadik nőt keféli. Ez volt az utolsó csepp a pohárban; Nóra úgy érezte, nem
bír többet. Véget kell vetnie ennek az egésznek, be kell teljesítenie a küldetését.
Conti aznap hamar lelépett a nőjéhez, és ez volt a szerencséje, egyébként Nóra
nem állt volna jót magáért. Nagy nehezen végigszenvedte az időt az irodában,
de gondolatban már nem volt jelen. A bosszú hevesen forrt a lelkében; tudta,
hogy eljött az idő.
*

Alaposan utánanézett a részleteknek az interneten, és minden információt

megjegyzett, amit az autók fékfolyadékával és fékcsövével kapcsolatban csak
talált. Közben pedig magába döntött egy üveg vörösbort, és küldött még utána
egy kis tequilát is a biztonság kedvéért. Szüksége volt az alkohol okozta
kábulatra, mert józanul nem lett volna képes arra, amit pedig aznap éjjel végig
kellett vinnie. Fekete, csuklyás pulóvert vett fel, és a hátizsákjába rejtette a
rugós kést meg az elemlámpát. Olyan állapotban volt, hogy vezetni nem lett
volna képes, ezért taxival Gianluca lakásának a közelébe vitette magát.
Dülöngélve végigbotorkált az utcán, elhaladt a férfi kapuja előtt és továbbment
a bérelt parkoló irányába, ahol a Renault állt. Gianluca az apjától kapta a kocsit
születésnapjára pár éve, de nem használta túl gyakran. Nóra jól tudta, hogy a
városon belül szívesebben száguldozott a robogóján, ami annyira népszerű volt
Olaszországban. A Renaultba csak akkor ült be, ha a városon kívül volt
programja, márpedig azon a szombaton egészen pontosan ez volt a helyzet.
Gianluca egy barátja legénybúcsúztatójára volt hivatalos Firenzébe, ami jó
kétórás autóutat jelentett. Elmondta neki, hogy szombat délelőtt 11 felé akar
elindulni, és csak vasárnap este ér vissza. Ez volt a tökéletes sansz, a
legmegfelelőbb alkalom rá, hogy fájdalmat okozzon Carlo Continak a fián
keresztül.
Fejére húzta a kapucnit, átlendítette a parkoló kerítésén a hátizsákot és
mászni kezdett. Az alkohol mennyisége a vérében koordinálatlanná tette a
mozdulatait; kétszer is neki kellett állnia, mire nagy nehezen át tudott mászni
rajta. Puffanva ért földet a másik oldalon, de legalább éjszakai őr nem volt a
közelben. Sem kutyák. Ennek örült, mert elég groteszknek találta volna, hogy
azok után, amit Federicóval művelt a lerobbant házban, pont egy dán dog vagy
egy dühödt rottweiler harapná szét a torkát. Odabotorkált a Renault mögé, és
nehézkesen bemászott alá. Szédült, a gyomra vészesen kavargott, de
megerőltette magát. Előszedte a mobiltelefonját, az elemlámpát és a kést, és
pont úgy, ahogy a videókban látta, éket vágott a fékfolyadékvezető kábelbe
mind a két oldalon. Megrángatta a vezetéket - csöpögött belőle a folyadék.
Mindezeket pedig filmre vette a telefonjával és elmentette. Kicsit megdolgozta
a késsel az egyik gumit is, de csak annyira, hogy az menet közben, lassan
eresszen le. A szeméből folyamatosan csorogtak a könnyek közben, alig látott
tőlük valamit. Dühösen törölte le őket a pulóvere kézelőjével, és
visszabotorkált a kerítéshez. Nagy nehezen áttornászta magát rajta és
szédelegve elindult, maga sem tudta, melyik irányba. Egy utcányit botladozott
előre, amikor a gyomra végképp felmondta a szolgálatot. Egy mellékutcába
befutva kétrét görnyedt, és kiadott magából mindent.
Ült egy ideig a járdaszélen az álla alá húzott lábbal, mint egy hajléktalan.
Rettenetesen érezte magát. Később feltápászkodott, leintett egy taxit, és
egyenesen a villába vitette magát. Felbotladozott az emeletre. Szinte önkívületi
állapotban volt, amikor ruhástól bezuhant az ágyba, és úgy aludt reggelig, mint
akit összevertek.
Arra ébredt, hogy hasogat a feje és a szája ki van száradva, mint a Szahara.
Hiába próbálta az eszméletlenségbe piálni magát előző éjjel, pontosan
emlékezett rá, hogy mit művelt Gianluca kocsijával, és most éppen olyan
pocsékul érezte magát emiatt, mint korábban. Lebotorkált a konyhába és
aszpirint reggelizett némi narancslével. Aztán ledobálta magáról a tegnapi
ruhákat és beállt a hideg zuhany alá. Felsikoltott, ahogy a víz kegyetlenül
belemart a bőrébe, de nem állította melegebbre. Ki akart józanodni, na meg
büntetni akarta magát. Könnyei egybefolytak a zuhanyrózsa vizével, leroskadt
a padlóra, és magzatpózba gubózva kuporgott percekig. Végül megszületett
benne a döntés. Dühösen káromkodva felállt és elzárta a vizet. Hangosan
szitkozódva csapott tenyérrel a csempére, és villámgyorsan törölközni kezdett.
Akármennyire próbálta is elnyomni magában a bűntudatot, az, hogy bajt
okozzon Gianlucának, esetleg meg is ölje, túlment minden határon. Ez már
nem ő lett volna, és a tettel lealacsonyítaná magát Carlo szintjére. A terve az
volt, hogy ezzel az idősebb Continak okozza a lehető legnagyobb fájdalmat, de
az élet kibabrált vele. Mialatt az apja kivégzését tervezte, beleszeretett a fiúba.
És ha volt ember ezen a világon, aki nem érdemelte meg, hogy mások bűnéért
fizessen, akkor az Gianluca Conti volt.
 Amint ezt tisztázta magában, újból elöntötte a pánik. Mi van, ha már
elkésett, és a férfi elindult otthonról az életveszélyes kocsival? Örült tempóban
kapkodta magára a ruháit, magához vette a telefonját és rohant a garázsba.
Bepattant a Fiatba, közben Gianluca számát hívta, de az nem válaszolt. Nóra
teljesen ki volt borulva. Úgy érezte, ha a férfinak miatta esik baja, azt nem éli
túl ép ésszel. Ököllel ütötte a kormánykereket a piros lámpánál
türelmetlenségében. Kiáltozott, nyomta a dudát az előtte araszoló kocsikra,
szabálytalanul előzött, teljesen elvesztette a kontrollt. Mire végre odaért a férfi
háza elé és talált egy szabad parkolót, délelőtt tíz óra volt. Csapzott hajjal
rohant át az úton, végig a járdán, be a kapualjba. Felrohant a lépcsőn és
nyomni kezdte a csengőt, mint aki megháborodott. Nem tudta, mit csinál, ha a
férfit már nem találja otthon. Több út is vezetett Firenze felé, fogalma sem
volt, melyiken induljon utána.
Aztán hirtelen kinyílt az ajtó és ott állt ő, frissen zuhanyozva, kissé még
álmoskásan, csodálkozó szemekkel meredve a nőre.
- Eleonora? Hát te meg...
Nóra bőgni tudott volna a megkönnyebbüléstől. Hatalmas teher gördült le a
szívéről, úgy érezte, újra képes lélegezni. Nem hagyott neki időt a beszédre, a
nyakába vetette magát. Száját az övére tapasztotta, vadul, szenvedélyesen
csókolta, ahol csak érte.
A férfi néhány másodpercig döbbenten állta a rohamot, aztán az ő érzékei is
lángra lobbantak. Nem tudta, mi váltotta ki Nórából a zabolátlan erotikus
ostromot, de egy cseppet sem bánta. Azonnal elfelejtette minden egyéb tervét,
megragadta a derekánál és a hálószoba felé húzta. Szenvedélyesen tépték le
egymásról a ruhát, olyan hévvel szeretkeztek, mint előtte még soha. Nóra tudta
azt, amit a férfi ekkor még nem: ez volt a legutolsó alkalmuk. Beleadta
mindenét, a megtört lelkét ebbe az együttlétbe. A szíve vérzett közben, de a
teste minden egyes por-cikájával szerette, és még egyszer utoljára boldoggá
akarta tenni a férfit.
Gianluca kinyúlva feküdt az ágyon, a kétórás maratoni szex teljesen
kimerítette. Nóra nézte egy ideig, ahogy békésen aludt, aztán mélyet sóhajtva,
óvatosan kibújt mellőle, összeszedte a ruháit és a mosdóba osont. Miután
felöltözött, előkereste Antoniónak, a La Cabala klub mindenesének a számát és
hívta. Tudta, hogy a férfinak olyan szerteágazó alvilági kapcsolatai vannak,
hogy bármit képes rekordidő alatt elintézni, Nórának pedig gyorsan kellett
cselekednie. Biztosította Antoniót, hogy a pénz nem számít, de a Renaultnak
azonnal el kell tűnnie. Nem volt biztos benne, meddig sikerül Gianlucát
visszatartania, de azt semmiképp sem hagyhatta, hogy a férfi elhagyja a várost
az autóval. Megadta a pontos címet meg a kocsi adatait és Antonio meg is
ígérte, hogy rögtön intézkedik. Ha el nem is tudják lopni a verdát fényes
nappal, annyira el tudják intézni, hogy ne lehessen beindítani. Nóra ezután
törölte a telefonjából a videófelvételt a fékvezetékek elvágásáról, és egy picit
megnyugodva bújt vissza a férfi mellé az ágyba. Egy kis ideig még élvezte a
közelségét, magába szívta férfias illatát, elméjében gondosan elraktározott
minden emléket, aztán nehéz szívvel, de összeszedte magát és elhagyta a lakást.
Soha többet nem látta őt viszont.
 Carlo
Már késő este volt, rég besötétedett, de a férfi még mindig az irodában
dolgozott. Otthon kellett volna már lennie, de ő még az egyik importőr által
elszúrt áruszállítást próbálta gatyába rázni. Egész délután vagy a telefonján
lógott, vagy email-ezett, hogy a kialakult helyzet ne okozzon fennakadást az
egyik építkezésen. Egyébként is ingerült volt, mert Federicóról azóta sem volt
semmi hír, a mostani szituáció pedig a pattanásig feszítette az idegeit.
Halk kopogás hallatszott, aztán résnyire nyílt az ajtó, mire Carlo dühösen
felmordult.
- Elnézést, signor Conti! - állt az ajtóban a titkárnője.
- Mit akar, Eleonora? - förmedt rá.
- Ha nincs már szüksége rám, hazamennék.
- Menjen! - legyintett irritál tan.
- Buona nőtte, signor Conti! - köszönt el tőle a nő, majd behúzta maga
mögött az ajtót.
A férfi csak morgott valamit köszönésképpen, majd visszafordult a gépéhez,
amire épp akkor érkezett meg egy fontos e-mail. Átfutotta a szemével, aztán a
nő után kiáltott:
- Eleonora! - Nem kapott választ. - Eleonora! - ismételte, felállt, és az
ajtóhoz sietett.
Kinyitotta, de a nőt már nem találta ott. Carlo dühösen trappolt vissza a
saját asztalához, újra elolvasta az e-mailt, aztán felállt és a titkárnője
szekrényéhez indult, hogy maga keresse elő a hiányzó dokumentumokat.
Ahogy kilépett az ajtón, egy alakot pillantott meg a sötét előtérben. Egy
fehér lepelbe burkolózó női alakot, aki lehajtott fejjel állt, ezért vörös haja az
arcába hullt, így a vonásai nem voltak kivehetők. A haja színe viszont nagyon is
ismerős volt. Carlo ereiben megfagyott a vér, azt hitte, menten szívinfarktust
kap a rémülettől. A látomás lassú mozdulattal feléje nyújtotta a kezét, mintha
meg akarná érinteni, és ez már sok volt a férfi idegeinek. Száját kétségbeesett
ordítás hagyta el. Hátrálni kezdett, aztán meg-pördült a bőrcipője sarkán, de a
nagy igyekezetben majd’ átesett a széken. Eszelősként rohant be az irodába és
olyan erővel csapta be az ajtót, hogy zengett a folyosó. A tenyerével
megtámasztotta az ajtót és levegő után kapkodott. Reszketeg mozdulatokkal
ráfordította a kulcsot, majd szemeit az ajtón tartva hátrálni kezdett az asztala
felé, közben a telefonja után kotorászott a zsebében. Az államügyész barátját,
Dávidét tárcsázta.
- Ide kell jönnöd m-most rögtön! - dadogta remegő hangon, amint a férfi
felvette. - Itt van. Itt van kint.
- Ki van ott? - kérdezte nyugodt hangon a másik.
- Estere - suttogta szinte önkívületi állapotban Carlo.
- Megőrültél? Már hogy a faszomba lenne ott?
- Láttam.
- Dehogy láttad. A lány meghalt.
- Kint... kint áll a folyosón.
Ebben a pillanatban az iroda ajtajának a kilincse lassan lenyomódott. Conti
eszét vesztve üvöltött bele a telefonba.
- Itt van! Visszajött! El fog kapni!
- Nyugodj már le, Carlo! Mi van veled? Bepiáltál? Vagy szívtál valamit? -
próbálta csitítani Davide.
A barátja az utóbbi időben egyre bizarrabbul viselkedett. Már a múltkori,
tükörre írt fenyegetéses dolog is hajmeresztő volt, de ez most túlment minden
határon. Davide már kezdett torkig lenni Conti mániás viselkedésével. Azt
akarta válaszolni, hogy most nem ér rá, de holnap reggel bemegy hozzá az
irodába és megbeszélik a dolgot, ám ekkor még egy iszonyatos kiáltás
hallatszott a telefonkagylóban.
Carlo tisztán hallotta, amint körmök karistolják kívülről az ajtódeszkát, és
teljesen elvesztette a fejét.
- Segíts! - ordította magánkívül, aztán kinyomta a hívást.
Botladozva megkerülte az asztalát és kirángatta az összes fiókot. Olyan tárgy
után kutatott, amit önvédelemre használhatott volna, de egy ollón és egy
levélbontó késen kívül semmit sem talált.
Az ajtó kilincse újra lenyomódott. Carlo remegő térdekkel hátrált a mögötte
lévő ablak felé. Az első gondolata az volt, hogy kimászik rajta, de az iroda a
hatodikon volt, bár rémületében még az ugrás gondolata is átfutott a fején.
Ahogy kapkodva megfordult, nekiütközött az ablak mellett álló
páncélszekrénynek. Ebben a pillanatban bevillant neki, hogy a széf mélyén ott
lapul az apósa fegyvere. Remegő ujjakkal beütötte a kódot, kinyitotta a nehéz
páncélajtót, és a készpénzhalmok alól előkotorta a 9 milliméteres Glockot.
Visszaült a bőrfoteljába az asztal mögé, csőre töltötte és a bejáratra szegezte a
fegyvert. Feszült figyelemmel nézte az ajtót; most, hogy a kezében ott volt a
pisztoly, valamelyest lecsillapodott. Kinézett egy pontot az ajtó közepén, és
oda irányította a csövét. Úgy kalkulált, hogy így Esztert, a szellemet - vagy
bármi álljon is odaát - pont mellkason, jobb esetben szíven fogja találni.
Fogalma sem volt, mennyi idő telt el így, de ő csak mereven nézte a kilincset
arra várva, hogy az újra lenyomódjon. Figyelme az idő múltával kezdett
lankadni, keze meg-megremegett a kimerültségtől, de azért csak tartotta a
pisztolyt. Úgy érezte, már egy örökkévalóság óta vár, mikor egyszer csak
váratlanul lenyomódott az ajtó kilincse.
Carlo egy pillanatig sem habozott. Újra és újra meghúzta a ravaszt, az egész
tárat beleeresztette a zárt ajtóba.
Egy fájdalmas kiáltást hallott, valaki a nevét nyögte az ajtó mögül, aztán egy
tompa puffanás után halotti csend lett.
A hang ismerős volt neki.
- Davide? - szólalt meg halálra rémülten Conti.
Az ajtóhoz osont, oldalt állva elfordította a kulcsot és óvatosan kinyitotta.
Alig akart hinni a szemének.
- Davide! - ordította önkívületi állapotban, és térdre vetette magát a barátja
vérbe fagyott teste mellett. Tenyerét a férfi vérző mellkasára tapasztotta,
megütögette az arcát, de az államügyész szeme üresen meredt a semmibe. -
Oh, Dió mio! - nyögött fel Conti, és elborzadva visszarántotta a kezét.
Hátratántorodott, és a falnak dőlve leült a földre az élettelen test mellett. -
Én... nem ezt... nem téged... atyaúristen! Davide! - ismételgette sokkosán. -
Nem akartam. Bocsáss meg! Nem akartam - motyogta maga elé, közben a
zakója zsebében kezdett kotorászni a mobiltelefonja után.
Mikor megtalálta, remegő kézzel próbálta tárcsázni a segélyhívót, de vértől
síkos ujjai lecsúsztak a billentyűzetről. Újra és újra próbálta egyre
elkeseredettebben, és mikor végre sikerült a mentőket elérnie, elcsukló hangon
dadogott bele a mikrofonba.
Még akkor is a földön ült és döbbenten meredt maga elé, amikor nem sokkal
később a mentők a helyszínre érkeztek. Pesci életét már nem tudták
megmenteni. Négy golyó fúródott a mellkasába, amelyekből egy is elég lett
volna, hogy kioltsa az államügyész életét.
 Miután a rendőrség is a tetthelyre érkezett, próbálták kihallgatni Carlót, de ő
alig volt magánál. Zsibbadtan válaszolgatott a kérdésekre, a sokktól alig
érzékelt valamit abból, ami körülötte folyt. Most már többszörös gyilkos volt.
Estere után megölte a barátját is.
 Nóra

Az elsőrendű vádlott

Nóra a Conti vállalat irodájában történtek után kíváncsian várta, hogy

alakulnak az események. A nyakát tette volna rá, hogy Carlo nem lesz bent
sokáig a rendőrségen, és igaza is lett. Bevitték ugyan a kapitányságra
kihallgatásra, de másnap délután az ügyvédje kíséretében már el is hagyta az
épületet. Vizsgálatot indítottak az ügyben, de Conti szabadlábon
védekezhetett. Minden jel arra mutatott, hogy sajnálatos balesetként kezelik a
történteket.
A riogatás tökéletesebben sikerült, mint ahogy azt Nóra gondolta volna.
Pesci államügyész elintézése ugyan nem szerepelt a tervei között, de ha már így
történt, nem hullatott egy csepp könnyet sem a hazug szélhámosért. A tény,
hogy Carlo maga lőtte mellbe a haverját, elégtétellel töltötte el.
Kora este volt, amikor a nő kocsiba szállt és elhagyta a várost. Mikor elért
ahhoz a leágazáshoz, ami az erdei vadászházhoz vezetett, leparkolt az út
szélén. Kinyitotta a kesztyűtartót és kivette belőle Federico telefonját. A férfi
halála óta most először kapcsolta be a készüléket, és a kijelzőn azonnal
számtalan üzenet és nem fogadott hívás ugrott fel. Nóra nem foglalkozott
velük. Saját telefonján előkereste a hangfelvételt, amit Federicóból csikart ki az
ominózus éjjelen. A férfi telefonján kikereste Carlo Conti elmentett számát és
felhívta. Alig csengett ki párat, Carlo hisztérikus hangja hallatszott a
mikrofonból:
- Federico? Végre! Az isten áldjon meg, hol a faszban voltál eddig?
Folyamatosan próbállak...
 Nóra lenyomta a lejátszás gombot a saját készülékén, és közel tartotta a
másik telefonhoz.
- Halló, Carlo! Azonnal gyere a vadászházba! Fontos dolgot akarok
mondani. Sürgős. Ott várlak.
Amikor a felvétel véget ért, azonnal meg is szakította a hívást. Kikapcsolta
és zsebre tette a telefont.
Lassan gurult a kacskaringós, erdő övezte úton, aztán egy idő után megállt,
hogy tesztelje a térerőt. Saját telefonján megnyitotta nyomkövető applikációt és
ellenőrizte, Conti készüléke mozgásban van-e. Mikor látta a térképen, hogy a
kis kék pont elhagyta a várost és gyors tempóban felé közeledik, arcán
megkönnyebbült mosoly futott át. A terve működött. Még napokkal azelőtt
bekapcsolta a nyomkövető funkciót a férfi mobilján, amikor az egy kis időre
őrizetlenül az asztalán hagyta a telefonját.
Nóra lassan haladt az autóúton, míg végül befordult a vadászházhoz vezető
privát, kavicsos leágazáson. Elhajtott a ház mellett és szándékosan nem előtte,
hanem jóval a mögött, az épület takarásában, a fák között hagyta a kocsit. A
kesztyűtartóból előkapott egy pár bőrkesztyűt és felhúzta. Nem volt sok ideje a
készülődésre, hisz’ az applikáció korábban kimutatta, hogy Conti sietve
igyekszik a házhoz, hogy találkozzon a még egyetlen életben lévő barátjával.
Nóra zsebre vágott még egy doboz gyufát, és a műanyag gyorskötözőt. Kivett
a csomagtartóból egy benzineskannát, majd sietve megindult a ház felé. Carlo
egyértelmű testi fölényben volt vele szemben, az egyetlen esélye az volt, ha
sikerül váratlanul meglepnie a férfit.
A fák között megbújva, óvatosan közelítette meg az épületet, bár így is
biztosra vette, hogy ő ért oda előbb.
Az egyik hátsó ablakon belesett, de sötét volt, csupán a bútorok körvonalait
tudta kivenni. Nem vesztegethette az időt, elővette Federico telefonját és
betörte vele az egyik földszinti ablakot. Benyúlt és elfordítva a kilincset,
kinyitotta, majd félresöpörte az üvegszilánkokat és bemászott a házba.
Telefonja világítását használva körülnézett és megállapította, hogy a nappaliban
van. Valahol mélyen az agyában ott dübörgött a gondolat, hogy talán pontosan
azon a helyen áll, ahol Eszter meghalt. Hiába fojtogatta a torkát a tudat, hogy
ezen az elátkozott helyen gyilkolták meg a testvérét, Nórának nem volt ideje a
kesergésre. A feladatára kellett fókuszálni. Szüksége volt egy nehéz tárgyra,
amivel ártalmatlanná teheti a férfit, mielőtt az egyáltalán reagálni tudna.
Autómotor zúgásának a zajára lett figyelmes kintről, mire a szíve egyből a
torkában kezdett dobogni. Tekintete megakadt egy méretes kristályvázán az
asztal közepén. Gyorsan odaugrott, a kezébe vette, aztán az ajtó mögé bújt, és
még a lélegzetét is visszatartotta. Hallotta, hogy leáll a kocsi motorja, majd ajtó
csapódik, és dübörgő léptek hangzanak egyre közelebbről. Amint meghallotta
a kulcs csörgését, erősen rámarkolt a vázára és a feje fölé emelte. Tudta, hogy
egyetlen esélye van. Ha az első ütést elvéti, oda a meglepetés előnye, és a férfi
fizikai fölényével szemben már nem sok esélye marad. Torkában dobogó
szívvel várt, és amint kinyílt az ajtó és belépett rajta Conti, teljes erőből
lesújtott a férfi nyakszirtjére. Carlo azonnal összeesett.
A nő előkapta a gyorskötözőt, hátracsavarta a férfi mindkét kezét, és ráhúzta
a csuklójára. Olyan szorosra kötözte, hogy az mozdítani se bírja. Fogalma sem
volt, mikor tér magához, ezért sietnie kellett. Becsukta az ajtót, majd
megragadta a hónaljánál fogva, és kínlódva a kanapéhoz vonszolta. Először a
cipőjét húzta le, majd nagy nehezen a nadrágját is lerángatta róla. Mikor
elkészült, a két bokáját is összekötözte, majd felállt, és lihegve a
megerőltetéstől egy lépést hátrált. Felkapcsolta az állólámpát és undorodva
nézett végig a férfin, a testvére gyilkosán, aki most kiszolgáltatva feküdt a lába
előtt. Várt, hogy magához térjen, mert azt akarta, hogy teljesen a tudatánál
legyen, amikor kimondja felette az ítéletet. Bevitte a házba a benzint, és
belelocsolt vele a férfi arcába. Az mocorogni kezdett, aztán prüszkölve,
köhögve nyitotta ki a szemét. Döbbent zavarodottsággal forgatta a fejét, végül
tekintete bizonytalanul a nőre fókuszált.
- Eleonóra? - kérdezte csodálkozva.
A nő terpeszben állt meg előtte, és jéghideg hangon közölte:
- A nevem Pataky Nóra. Gondolom, ismerős a név. - A férfi arca
megrándult, hitetlenkedve meresztette a szemét. - Eszter a húgom volt.
Carlo szája elnyílt a döbbenettől, amikor lassan eljutott a tudatáig Nóra
szavainak az értelme.
- Estere... nővére? - dadogta kétkedőn.
- Személyesen.
A férfi ekkor eszeveszetten rángatni kezdte összekötözött kezeit -
mindhiába.
- Szóval te voltál... te csináltad az egészet. A tükör, az ajtó, az az alak a
folyosón - motyogta gyűlölettel teli hangon.
Nóra nem méltatta válaszra, csak tett pár lépést hátra és körülnézett.
 - Tudom, hogy itt öltétek meg őt. Te tetted, te perverz állat. Tudni akarom,
hogy miért.
A férfi felé indult, zsebéből közben elővette a rugós kést és kipattintotta.
Leguggolt Carlo mellé és a szemébe nézett.
- A mocskos haverjaidat már elintéztem. Mind a pokolban várja, hogy
meglátogasd őket. Beszélj, vagy levágom azt a rohadt farkadat, amivel
meggyaláztad a testvéremet.
A férfi konokul hallgatott, mire Nóra összeszorított szájjal bólintott, aztán
villámgyors mozdulattal a férfi ágyékába döfött a késsel. Carlóból egy
vadállatias ordítás szakadt ki, miközben a lábai közét elöntötte a vér.
Gyűlölettől szikrázó szemmel nézett Nórára, mint aki még most sem akarja
elhinni, hogy vele valaki ilyesmit tehet.
- Te hülye ribanc! - üvöltötte torkaszakadtából. - Ezt még megbánod.
Kicsinállak.
Nóra felállt, és hátrébb lépve nézte a kíntól vonagló embert.
- Kicsinálsz, hah! Ahhoz nagyon értesz. - Elmélázva húzogatta mutatóujját a
kés véres pengéjén fel s alá. Aztán elővett a zsebéből egy rongyot, és kimért
mozdulatokkal törölgetni kezdte a szerszámot. Szinte nosztalgikus hangon
folytatta: - Tudod, Eszter nagyszerű lány volt. Szerette a gyerekeket, de ezt
neked nem kell mondanom. Tervei voltak. Nagy álmai - húzódott keserű
mosolyra a szája. - Tanulni akart. Valami jót tenni másokért.
Gyermekpszichológus szeretett volna lenni. Aztán találkozott veled - fejezte be
sötéten és elhallgatott.
Agyát elborította a düh, a szívében dúló elkeseredett gyűlöletet nem tudta
tovább visszafogni. Közel lépett hozzá, és teljes erejéből belerúgott a férfiba
egyszer, aztán még egyszer. Annyira elborította az indulat, hogy nem vette
észre, amint a másik meglendítette összekötözött lábait, és ezzel sikerült Nórát
kibillenteni az egyensúlyából. Puffanva esett a földre és egy pillanatra meg is
szédült, ahogy a fejét beverte a padlóba. Kezéből kiesett a kés, és Carlo,
kihasználva Nóra tehetetlenségét, megpróbálta felnyomni magát a földről,
hogy megszerezze. A nő, amint észrevette, hogy mire készül, megemelte a jobb
lábát és képen rúgta. Carlo arcát elöntötte a vér, de még ekkor is fékevesztett
dühvel kiabált, mint aki nem akarja tudomásul venni, hogy legyőzhetik.
- Ezt megbánod, te büdös kurva! - köpte ki maga elé a vért. - Esküszöm,
hogy nem viszed el szárazon. Te nem tudod, hogy kivel húztál ujjat.
 - Pontosan tudom, hogy ki vagy - lihegte a nő. - Egy mocskos gyilkos, aki
azt hitte, rá nem vonatkozik semmilyen törvény, és megúszhatja a büntetést.
- Nincs bizonyítékod. Kicsinállak téged is, mint a húgodat. Akarod tudni,
hogy sikítozott, amikor seggbe kúrtam? - fröcsögte magából kikelten.
Nóra arcizmai megfeszültek, a keze ökölbe szorult. Elborzadva bámult bele
ennek a bűntudatra és megbánásra képtelen pszichopatának az arcába.
Megértette, hogy a férfi szándékosan provokálja. A haverjai is aljas
mocsadékok voltak, de ez az ember túltett az összesen romlottságban. Carlo
Conti egy
manipulativ, empátiára képtelen, velejéig züllött szörnyeteg volt. Nóra
hányni tudott volna, ha csak ránézett. Eszébe jutott a jegyzőkönyv, amely olyan
könyörtelenül leírta a sérüléseket Eszter testén. Összeverték és kegyetlenül
megerőszakolták. Elölről és hátulról. Most már szemernyi kétsége sem volt
afelől, hogy ki tette.
- Szóval ez izgat fel, mi? Te beteg állat. Csak akkor áll fel, ha tehetetlen
nőket dughatsz seggbe?
Feltápászkodott a földről, tudomást sem véve sajgó koponyájáról. Szeme az
ajtó mellett álló seprűre tévedt, és hirtelen egy mocskos ötlet körvonalazódott
az agyában. Odabotorkált, és rátette a kezét a partvis hosszú nyelére.
Megragadta, és visszasétált vele a férfihoz.
- Szeretnéd kipróbálni, hogy milyen is az? Ha ennyire odavagy a seggbe
dugásért, megszerezhetem neked ezt az örömet, Carlo - üvöltötte bele a másik
arcába, teljesen kikelve önmagából.
A férfi elkerekedett szemmel bámult fel rá - most először volt rajta
észrevehető az elbizonytalanodás

- Ezt nem... nem mered megtenni - sziszegte a fogai között.

- Térdre! - förmedt rá a nő, de amikor Carlo nem mozdult, felemelte a
partvist, és erővel hasba vágta vele.
A férfi fuldokolva köhögött, és tehetetlenül az oldalára gördülve
öklendezett. Hasához húzott lábbal krákogott és kapkodott levegő után.
Nóra mögé lépett, lerántotta a bokszeralsóját, és pozícióba helyezte a
partvisnyelet. Remegő kézzel markolta, mint egy megszállott. Erővel szorította
vissza a torkán feltörni akaró zokogást, levegő után kapkodott. Meg akarta
tenni. Vissza akarta adni ennek a szörnyetegnek az erőszakot, amit
megérdemelt. .. de nem volt képes rá.
 A gyomra összerándult; olyan erővel tört rá a hányinger, hogy
hátratántorodott és meg kellett kapaszkodnia a fotel karfájában. Félredobta a
partvist és öklendezve bukdácsolt el a mosogatóig. Belehajolt és vizet fröcskölt
az arcába, míg valamelyest múlt az émelygése.
Visszatámolygott a férfihoz, felemelte a benzineskannát, és lihegve megállt
előtte. Carlo fájdalomtól eltorzult arccal nézett vissza rá. A szeme tele volt
megvetéssel és haraggal, de a megbánásnak még csak a szikráját sem vélte
felfedezni benne.
- Miért? - suttogta halkan a nő.
Carlo nehézkesen visszatornázta magát a hátára és nekidőlt a szófa szélének.
Nyögve ejtette ki a szavakat:
- Megzsarolt az a buta kis kurva. Ha teszi, amit mondok, és elhúz a picsába,
az egész meg sem történik.
- Szerelmes volt, és naiv.
- Tönkre akart tenni - sziszegte a férfi. - Megfenyegetett. Engem nem lehet
csak úgy megzsarolni.
- Ezért idehoztad, hogy megöld.
- Frászt! - köpött ki oldalra véresen. - El akartunk szórakozni vele a fiúkkal.
Megdolgozni, felvenni videóra, ahogy megbasszák mindannyian, hogy aztán
eszébe se jusson fenyegetni. - Nóra félrefordult - a torkát szorító émelygés
vészesen erősödött. - Nem akartam megölni - rántotta meg a vállát flegmán. -
Nem vagyok hülye. Mi a faszomnak kerestem volna bajt? De... védekezett.
Aztán csak... megtörtént.
- Csak megtörtént - ismételte meg a nő zsibbadtan.
Lenézett a kannát tartó kezére, aztán vissza Carlóra. A lelke sajgott, a teste
fájt, és fáradt volt, iszonyúan fáradt. Azt akarta, hogy vége legyen ennek az
egész rémálomnak. Be akarta fejezni, örökre. Közelebb lépett, és a kanna
tartalmát elkezdte rálocsolni a férfira. Az megpróbált félrehúzódni,
mocskolódott, kiabált, és még mindig fenyegetőzött.
- Hagyd ezt abba, te hülye picsa! Elment az eszed? Nehogy azt hidd, hogy
ezt megúszod. Ha elkaplak, darabokra szaggatlak.
Nóra szótlanul végezte tovább a dolgot, hátrált néhány lépést, közben maga
előtt csorgatta a benzint egy vékonyka vonalban. Mikor a kanna majdnem
kiürült, elővette a zsebéből a gyufásdobozt és fellobbantotta a lángot.
Tekintetét a férfira szegezte és színtelen, szinte érzelemmentes hangon kezdett
beszélni:
 - Carlo Conti. A vád ön ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel
elkövetett emberölés bűntette Pataky Eszter ellen.
A férfi vicsorogva nézett rá, és gyűlölettől csöpögő hangon válaszolta:
- Nem! Ezt nem teheted, te ribanc! Nehogy meg merd tenni, érted? Nincs.
Jogod. Hozzá.
- Az ítélet: bűnös - fejezte be a nő.
Kezét előrenyújtotta, és elhajította az égő gyufát.
Sisteregve gyulladt meg a benzin, és a láng elindult a földön fekvő Carlo
irányába. A férfi kimeredt szemekkel nézte a közeledő veszedelmet és ordítva
próbálta hátratolni magát, de a tűz pillanatokon belül elérte a lábát, és felfelé
kúszott benzintől ázott testén. Eszeveszetten kiabált a fájdalomtól, fetrengve
gurult ide-oda, de a bőrét mardosó lángokat nem olthatta el.
Nóra nézte pár másodpercig, zsebéből elővette Federico mobilját és a tűzbe
dobta, aztán kihátrált a házból. Kis ideig még a fülébe csengett Conti
fájdalomtól elkínzott üvöltése, de aztán elhalt az ordítás és csak a lángok
sistergése maradt. Elindult vissza a saját kocsijához, ám mielőtt beült volna,
vetett még egy pillantást a vadászházra. Az ablaküvegek több helyen kitörtek a
forróság hatására, és lángcsóva csapott ki az ablakkereteken. A régi, kiszáradt
fa ropogva égett.
Nóra szeméből csorogtak a könnyek, amikor felnézett az égre és búcsút vett
a húgától még egyszer, utoljára. A küldetése ezzel bevégeztetett.
 Nóra
A szokásos helyén ült a villa teraszán, a kávéját kortyolgatta, miközben az
aznapi újság híreit fürkészte. A második oldalon hozták a beszámolót a
vadászházban két nappal korábban történt tűzesetről, amelyben Carlo Conti, a
sikeres vállalkozó életét vesztette. A sajtó szerint a rendőrség nyomoz az
ügyben, de egyelőre abból indulnak ki, hogy baleset történt. Miután Conti egy
rendkívül sajnálatos félreértés folytán lelőtte Pesci államügyészt az irodájában,
alkoholos állapotban a vadászházába hajtott, és ott magára gyújtotta a faházat.
Talán véletlenül, mert elaludt a kanapén egy égő cigarettával, talán szándékosan
- taglalták a lapok. Persze ez mind puszta feltételezés volt a média részéről;
fogalmuk sem lehetett róla, hogy valójában mi történt. A rendőrségnek
természetesen feltűnt, hogy a korábbi gyilkosság gyanúsítottjai sorban
meghalnak vagy eltűnnek, de a nyomozás egyhelyben toporgott. Konkrét
nyomok nélkül a sötétben tapogatóztak.
Nóra végül félredobta az újságot és szomorkásán bámulta a csodás kilátást
az öbölre. Előző nap már összepakolta a holmija nagy részét és kiadta az
utasítást az ügyvédjének, hogy hirdesse meg a villát eladásra. Az elejétől fogva
tudta, még ha sikerül is végrehajtania a tervét, Genovában nem maradhat
többé. Bármennyire szerette is signor Vito villáját,
túl sok fájó emlék vette körül ebben a városban. Ha itt marad, sosem lenne
képes igazán új életet kezdeni és előre nézni. Ráadásul most már ott volt
Gianluca is, aki - megörökölve az apja vállalatát - bevonul a város sikeres
üzletembereinek a köreibe. Nem kockáztathatta, hogy összefut vele valahol,
valamikor. Úgy érezte, túlságosan is fájna látni a férfit, akibe közben
beleszeretett, de akivel sosem lehet közös jövőjük. Nem áltatta magát; jól
tudta, hogy Gianluca - akaratán kívül - örökké Carlóra emlékeztetné, és soha
nem lehetne igazán boldog mellette. Továbbá képtelen lenne a szemébe nézni
ennek a nagyszerű férfinak azzal a tudattal, hogy az ő kezéhez tapad az apja
vére. Ez a szerelem reménytelen volt, és Nórának hiába tört darabokra a szíve
közben, véget kellett vetnie neki.
 Maga elé vette az előkészített levélpapírt, és felírt rá egy rövid búcsúüzenetet
a férfinak:

El kellett utalnom, kérlek, ne próbálj megtalálni!

Te tanítottál meg arra, mit jelent a szerelem,
és ezért örökké hálás leslek neked.
Légy boldog, és soha ne add fel az álmaidat!
Maradj az aki vagy!
E

Nem húzta sokáig a dolgot, hisz’ úgysem magyarázhatta meg neki, miért kell
elutaznia. Tudta, hogy fájdalmat fog okozni ezzel Gianlucának, de ó
ugyanannyira szenvedett.
A levelet betette egy borítékba, megcímezte és odatette az ügyvédjének
szóló többi irat közé azzal a megjegyzéssel, hogy küldjék el Continak, miután ő
elhagyta a várost.
A küldetése ezzel befejeződött, és bár a lelke szomorú és megviselt volt,
mégis csak ott pislákolt benne az elégtétel megnyugtató érzése. Szemet
szemért, fogat fogért. Igazságot tett, megbüntette Eszter gyilkosait, mostantól
fogva pedig együtt kell élnie azzal a tudattal, hogy vér - gyilkosok vére - tapad a
kezéhez.
Szerződést kötött egy virágüzlettel, hogy azok havonta friss csokrot
szállítsanak signor Vito és Eszter sírjához, és 10 évre előre kifizette a
költségeket.
Elutazása előtt még egyszer ellátogatott a temetőbe. A lány halála óta,
valahányszor csak rá gondolt, mindig a hullaházban látott, összevert,
holtsápadt arcú Eszter kísértette. De amikor az utolsó látogatásán a temetőben
maga elé idézte a húga arcát, hosszú idő óta először ismét a régi, életvidám,
mosolygós Eszter jelent meg a képzeletében. Megcsillant előtte a megbékélés
halvány reménye.
Nóra letörölte a könnyeit még utoljára, és felemelt állal elhagyta a sírkertet -
ezúttal örökre.
 2017, Genova
Cristoforo Colombo repülőtér

Bár megengedhette volna magának, szándékosan nem első osztályra foglalt

helyet, amikor Svájcba utazott. Nem akart pökhendi üzletemberek
társaságában utazni; egy életre elege volt a nagyzoló fazonokból. Fekete,
gurulós kofferját felrakta a tárolóba, elhelyezkedett az ablak melletti ülésében
és leverten nézte a kifutópályát. Fogalma sem volt, hogy mi vár rá, csak annyit
tudott, hogy a ház, amit megvásárolt, a Zürichi-tó partján áll, és mesés kilátás
nyílik belőle a vízre.
Valaki vállon lökte, mire összerezzent és odakapta a fejét. Egy magas, sötét
hajú, zöld szemű férfi próbálta éppen bepréselni magát a szűk helyre,
miközben véletlenül meglökte Nórát. Bocsánatkérőn rámosolygott, és angol
nyelven kezdett szabadkozni.
- Kérem, bocsássa meg a bénázásomat, kisasszony. ígérem, ha egyszer
sikerül bepasszírozni magam az ülésbe, onnantól fogva nem okozok több
gondot, jó fiú leszek.
- Semmi gond. Ne zavartassa magát - válaszolt Nóra egy udvarias kis
mosoly kíséretében.
A férfi nem látszott többnek 30-nál, jóképű volt, a mosolya szimpatikus, de
kissé szomorkásnak tűnt Nórának. Később kiderült, hogy az ígérete, miszerint
nem lesz több gond vele az út során, nem felelt meg a valóságnak. Hosszú
lábai mindig Nóráénak ütköztek, és mivel mindkettőjüknek pontosan
ugyanolyan fekete, gurulós kofferjuk volt, kiszálláskor még össze is cserélték
őket. A férfi kiengesztelésül meghívta Nórát egy italra Amszterdamban, a
tranzitban, amíg együtt várták a csatlakozó járatukat Zürichbe. A férfi két
koktél után elmesélte, hogy Steve-nek hívják, Liverpoolból származik, és
angol-irodalom-tanár. Éppen egy hosszadalmas, keserves szakításon volt túl és
úgy érezte, itt az ideje, hogy maga mögött hagyja a múltat és előre nézzen.
Eladta a lakását, feladta az állását, hogy valami teljesen újat kezdjen egy másik
országban. Nóra bólogatva hallgatta és annyit tett hozzá, hogy ő is valahogy
így van ezzel. Fájdalmas, nehéz időszak van a háta mögött, és új kezdetre van
szüksége.
Nóra az Amsterdamból Zürichbe tartó gépen befészkelte magát az ablak
melletti helyére, és ismét csak elmélázva bámult kifelé a kicsiny, ovális ablakon.
Azon gondolkodott, vajon miért is Svájcot választotta új otthonául. Nem tudta
volna megmondani, spontán elhatározás volt, de most, hogy hallott
Liverpoolról, felötlött benne, hogy miért is ne utazhatna később akár
Angliába? Aztán valaki meglökte a vállát, és nagy puffanással landolt mellette a
középső székben. Nóra magában a szemét forgatta és lassan fordult jobbra,
hogy szemügyre vegye ügyetlen szomszédját. Steve nézett vissza rá megbánó,
de elbűvölő mosollyal az arcán. A férfi felhúzta a vállát, széttárt karokkal
mondta:
- A sors keze.
Nóra nem volt meggyőződve róla, hogy valóban a végzet rendezte-e úgy,
hogy a férfi ismét mellé kerüljön, de nem is foglalkozott vele. Ránevetett.
- Ha megígérem, hogy nyugton maradok az elkövetkező másfél órában, iszol
velem még egyet Zürichben? - kérdezte Steve oldalra biccentett fejjel.
- Szívesen - válaszolta a nő szívből mosolyogva.

VÉGE