Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.21.667/2009/6.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Somogyi János ügyvéd (Somogyi Ügyvédi Iroda, 1093
Budapest, Mátyás u. 20.) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a dr.
Tasnády László ügyvéd (2000 Szentendre, Bükkös part 20.) által képviselt I.rendű alperes
neve (I. rendű alperes címe) I. rendű és a Balassa Ügyvédi Iroda (1031 Budapest,
Amfiteátrum u. 9., ügyintéző: dr. Balassa Tibor ügyvéd) által képviselt II. rendű alperes
neve (II. rendű alperes címe) II. rendű alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Pest
Megyei Bíróság 2009. június 5. napján kelt 21.P.23.794/2006/37. szám alatti ítélete ellen
az I. rendű alperes részéről 41. és 48., valamint a II. rendű alperes részéről 38., 39., 42. és
46. sorszám alatt előterjesztett fellebbezések folytán meghozta az alábbi

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét

nem érinti.

Fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatja, és az I. rendű alperes marasztalását

932.700 (kilencszázharminckettőezer-hétszáz) forintra, a II. rendű alperes marasztalását
90.000 (kilencvenezer) forintra, és ezen összegeknek az elsőfokú ítéletben írt kamatára
leszállítja. Az elsőfokú bíróság azon rendelkezését, amely szerint „bármelyik alperes
teljesítése a másik alperes teljesítését kiüresíti" mellőzi.

Az I. rendű alperes által a felperesnek fizetendő elsőfokú perköltség összegét 18. 600
(tizennyolcezer-hatszáz) forintra leszállítja.

A II. rendű alperest a felperesnek fizetendő elsőfokú perköltség térítése alól mentesíti, és
a felperest kötelezi, hogy fizessen meg 15 nap alatt a II. rendű alperesnek 68.300
(hatvannyolcezer-háromszáz) forint elsőfokú perköltséget.

A le nem rótt 94.100 (kilencvennégyezer-egyszáz) forint kereseti illeték térítését akként

rendezi, hogy abból az I. rendű alperest 56.000 (ötvenhatezer) forint, a II. rendű alperest
5.400 (ötezer-négyszáz) forint - államnak külön felhívásra történő - megfizetésére
kötelezi, míg a fennmaradó le nem rótt illetéket az állam viseli.

Kötelezi az I. rendű alperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt a felperesnek 19.200
(tizenkilencezer-kettőszáz) forint másodfokú perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt a II. rendű alperesnek 26.200
(huszonhatezer-kettőszáz) forint másodfokú perköltséget.

A feljegyezett 150.000 (egyszázötvenezer) forint fellebbezési illeték térítését akként

rendezi, hogy abból az I. rendű alperes 56.000 (ötvenhatezer) forintot, a II. rendű alperes
5.400 (ötezer-négyszáz) forintot köteles az államnak külön felhívásra megfizetni, míg a
fennmaradó fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

A felperes a végleges keresetében 1.567.700 forint tőke és ennek 2000. június 26-tól a
kifizetés napjáig járó törvényes késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére
kérte kötelezni egyetemlegesen az I-II. rendű alpereseket.
Előadta, hogy a II. rendű alperes végrehajtást kérő kérelmére a Városi Bíróság 1999-ben
végrehajtási lapot bocsátott ki ellene, mint adós ellen az 1998. december 31-ig lejárt
gyermektartásdíj hátraléka és 1999. január 1-től kezdődően a folyamatos, meg nem
fizetett gyermektartásdíj végrehajtására. A végrehajtást .... ügyszámon az I. rendű alperes
bírósági végrehajtó folytatta. A házastársi közös vagyon megosztása és közös tulajdon
megszüntetése iránt általa indított perben a Városi Bíróság a II. rendű alperest terhelő
megváltási árba beszámított 955.800 forint gyermektartásdíj-hátralékot és a fennmaradó
1.806.075 forint megfizetésére kötelezte. A II. rendű alperes a per jogerős befejezése
(2000. június 26.) után nem jelentette be az I. rendű alperes végrehajtónak, hogy a
gyermektartásdíj-hátralék beszámításra került és ez által a követelése kielégítést nyert. A
javára megítélt 1.806.075 forint végrehajtása iránt eljárást indított a II. rendű alperes,
mint adós ellen. A végrehajtást ....V.530/2000/Vh.622/2000. ügyszámon szintén az I.
rendű alperes végrehajtó folytatta. A 2005. augusztus 23-án kelt leveléből értesült arról,
hogy 2001. június 27-én szembeállította ezzel az üggyel a gyermektartásdíj hátralék
megfizetése iránti ügyet, melyet megszüntetett. A befejezett végrehajtási ügyben a II.
rendű alperes részére gyermektartásdíj címén járó összeg 1.472.700 forint lett volna,
mely az ügyek szembeállítása folytán levonásra került a vele szemben folyó végrehajtási
ügyben. Ennek következtében kétszeresen került beszámításra a hátralékos
gyermektartásdíj, holott az I. rendű alperesnek tudomása volt arról, hogy a
vagyonközösség megszüntetése során már megtörtént a beszámítás. 2005. október 27-én
a másik végrehajtási ügyet is befejezte és kiállította a díjjegyzéket, mely szerint a
végrehajtási ügyérték és a behajtott ügyérték egyaránt 3.943.244 forint, az eljárás teljes
költsége pedig 345.183 forint volt. Nem számolt azonban el a behajtott összeggel, abból
ugyanis a levonások után 3.553.576 forintot kellett volna kapnia, ezzel szemben csak
2.350.005 forintot fizetett ki. A díjjegyzék ellen végrehajtási kifogással élt. A végrehajtást
foganatosító Városi Bíróság a beadványát nem minősítette az 1994. évi LIII. törvény
(Vht.) 217. §-a alá tartozó végrehajtási kifogásnak, ugyanakkor felhívta az I. rendű
alperest, hogy részletesen számoljon el, és tájékoztatást adott arról, hogy kifogással lehet
élni ha a végrehajtó a felhívásnak nem tesz eleget. Az I. rendű alperes továbbra sem
számolt el, ezért 2006. január 23-án végrehajtási kifogást terjesztett elő, melynek a Városi
Bíróság a ...-2.Vh.622/2000/14. számú végzésével helyt adott és kötelezte az I. rendű
alperest, hogy a teljesítés teljes elszámolásának módját - részletes számításokkal - 15
napon belül közölje.

A felperes előadta továbbá, hogy 2001. május 29-én az I. rendű alperesnél befizetett
142.156 forint gyermektartásdíj hátralékot. A gyermektartásdíj-fizetési kötelezettsége
Zsuzsanna nevű gyermeke után 2000. augusztus 30-án, Andrea nevű gyermeke után
pedig 2001. augusztus 30-án megszűnt.

A keresetet az I. rendű alperessel szemben a Ptk. 339. § (1) bekezdésére és a Ptk. 349. §-
ára alapította. Utalt arra, hogy a végrehajtási kifogások előterjesztésével a rendelkezésére
állt jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. Az álláspontja szerint az I. rendű alperes
1.475.700 forint kárt okozott azzal, hogy a végrehajtási ügyek szembeállításakor
jogellenesen járt el, és nem számolt el tételesen a végrehajtást foganatosító bíróság
végzése ellenére a behajtott pénzzel. Ezen felül további 95.000 forint kárt okozott azzal,
hogy a ...-2.Vh.24/2003. számú ügyben semmilyen végrehajtási cselekményt nem
foganatosított 2003. február 13. óta. Ezt a végrehajtást 95.000 forint perköltség és
kamatai megfizetése iránt indította a II. rendű alperes ellen. Hivatkozott arra is, hogy
feljelentésére az I. rendű alperes ellen sikkasztás bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás
indult, mely a Nyomozó Ügyészség 509/2006. számú nyomozást megszüntető
határozatával zárult. A büntetőeljárás során kirendelt igazságügyi szakértő adott
könyvszakértői véleményt az I. rendű alperes által készített elszámolásról. A szakértői
véleményt abban a tekintetben elfogadta, hogy az I. rendű alperes mikor, kinek, milyen
összeget utalt át.

A II. rendű alperes marasztalását azon a ténybeli alapon kérte, hogy rosszhiszeműen járt
el a gyermektartásdíj iránti végrehajtási eljárás során, mivel nem tett bejelentést a
hátralékos tartásdíj házastársi közös vagyon megosztása iránti perben történt
beszámításáról, nem jelentette be a követelése megszűnését, ezzel félrevezette a
végrehajtót, és jogalap nélkül gazdagodott, hiszen kétszeresen számíttatta be a
gyermektartásdíj hátralékot.

Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a felperes a

jogorvoslati lehetőséget nem merítette ki, az eljárásával kapcsolatban megfelelő
végrehajtási kifogást nem terjesztett elő sem a díjjegyzékkel szemben, sem akkor, amikor
tájékoztatta a feleket, a két végrehajtási eljárás szembeállításáról. Az álláspontja szerint a
szembeállítás a jogszabályok alapján megfelelően történt. Állította, hogy nem állt
rendelkezésére a házastársi közös vagyon megosztása iránti perben hozott ítélet, de azt
egyébként sem vehette volna figyelembe, mert a végrehajtás a kibocsátott végrehajtási
lap alapján kellett folytatnia, mely a visszavonásáig, módosításáig mindenkire, így rá is
kötelező volt, és annak tartalmát nem vizsgálhatta. Tagadta, hogy a felperessel nem
számolt el. Állítása szerint tájékoztatta a felperest arról, hogy a végrehajtási ügyek
szembeállítása folytán levonásra került a követeléséből a gyermektartásdíj tartozása.
Előadta, hogy a ...-2.Vh.24/2003. számú ügyet a megérkezésekor egyesítette a vonatkozó
jogszabály alapján a ...-2.Vh.622/2000. számú üggyel, és minden intézkedést megtett az
egyesített ügyekben. Hivatkozott továbbá arra, hogy joghatályos végrehajtási kifogással a
felperes a ....V.530/2000/Vh.622/2000. számú végrehajtási ügyben sem élt.

A II. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. Az I. rendű alperes által készített
elszámolás maga is megfelelőnek értékelte. Hivatkozott arra, hogy a büntetőeljárásban
kirendelt igazságügyi szakértő megállapította mennyi járt a felperesnek, ehhez képest az
I. rendű alperes túlfizetésben van.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével az I. rendű alperest is, és a II. rendű alperest is kötelezte,
hogy 30 nap alatt fizessen meg a felperesnek 1.250.549 forint tőkét és ennek 2005.
október 27. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet
megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal azonos mértékű késedelmi
kamatát, továbbá 75.000 forint perköltséget. Megállapította, hogy bármelyik alperes
teljesítése a másik alperes teljesítését „kiüresíti". Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt 94.062 forint kereseti illeték térítését
akként rendezte, hogy abból a felperes 19.062 forintot, az I. és II. rendű alperesek
egyetemlegesen 75.000 forintot kötelesek megtéríteni az államnak.

Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a II. rendű alperes gyermektartásdíj végrehajtását

kérte, mellyel szemben a Ptk. 297. § (1) bekezdése alapján kizárt a beszámítás, arra csak
a II. rendű alperes kifejezett hozzájárulása esetén kerülhetett volna sor. Az I. rendű
alperes e hozzájárulás esetén számíthatta volna be egymással szembe a végrehajtandó két,
illetőleg három követelést. A végrehajtási ügy iratai szerint a II. rendű alperest
nyilatkozattételre nem hívta fel, így a végrehajtói „egybeszámítás" a Ptk. 297. § (1)
bekezdésébe ütközött, és jogszabálysértő volt azon okból is, hogy részben olyan összeget
számított be az I. rendű alperes, amelyet már a bíróság elszámolt a felperes és a II. rendű
alperes között. Az I. rendű alperesnek az ítéletekből tudomása volt az 1998. október 31-ig
felmerült hátralékos gyermektartásdíj beszámításáról. Akkor járt volna el helyesen, ha
csak az 1998. november 1. napjától esedékes tartásdíjakra folytatja a végrehajtást.
Alkalmaznia kellett volna az Vht. 41. §-ában foglaltakat, de elmulasztotta nyilatkoztatni a
végrehajtást kérőt a tartozás csökkenéséről. A végrehajtási iratokból megállapíthatóan a
felperes a végrehajtási eljárás folyamán a szembeállítást, illetőleg a II. rendű alperes által
igényelt gyermektartásdíj hátralékos összegét folyamatosan vitatta, az I. rendű alperes
ezeket a beadványokat nem küldte meg a végrehajtást foganatosító bírósághoz. A felperes
ezért nem volt abban a helyzetben, hogy rendes jogorvoslattal éljen.

Az elsőfokú bíróság mindezek alapján megállapította: az I. rendű alperes kárt okozott a

felperesnek azzal a jogellenes magatartással, hogy a tartalmilag végrehajtási kifogásnak
minősülő felperesi beadványokat a végrehajtást foganatosító bírósághoz nem küldte meg,
továbbá beszámította a II. rendű alperest megillető gyermektartásdíjakat úgy, hogy nem
kérte ehhez a jogosult hozzájáruló nyilatkozatát, valamint a bíróság által már beszámított
összeget is „egybeszámította" a végrehajtási eljárásokban. E mulasztásai megalapozzák a
Ptk. 349. és 339. §-ai szerint fennálló felelősséget. Az okozott kár a végre nem hajtott
összeg, mely az elsőfokú bíróság álláspontja szerint csak a felek közötti tételes
elszámolással állapítható meg. Ezért számítást végzett arra, hogy a három végrehajtási
ügyben milyen összegű követelés illette meg a felperest és a II. rendű alperest, ehhez
képest milyen összeghez jutottak hozzá. A számításai szerint a tartásdíjra irányuló
végrehajtás alapján a felperest terhelő, az 1.806.075 forint végrehajtására irányuló
végrehajtás alapján neki járó összeg különbözete 1.112.000 forint, melyhez hozzá kell
adni a ....V.61/2003/Vh.24/2003. számú végrehajtási ügyben befolyt 138.529 forintot, így
a felperest megillető összeg 1.250.549 forint.
A II. rendű alperest jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése jogcímén kötelezte.
Megállapította, hogy a végrehajtási eljárás ellenére nem hajtották be tőle a fennálló
tartozásait, ezért jogalap nélkül gazdagodott. A gazdagodáshoz rosszhiszeműen jutott
(Ptk. 361. § (2) bekezdés b) pont), mert a gyermektartásdíj végrehajtását eleve úgy
kezdeményezte, hogy a beszámított összegekre is kérte a végrehajtást, az ítélet jogerőre
emelkedését követően pedig a Vht. 40. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettsége ellenére
nem jelentette be a követelésének csökkenését.

Az elsőfokú bíróság a tartozások eltérő jogcímei miatt nem látott módot az I. és II. rendű
alperesek egyetemleges marasztalására, ezért marasztalta őket akként, hogy az egyikük
teljesítése „kiüresíti" a másik teljesítését.

Az I. és II. rendű alperesek a fellebbezésükben elsődlegesen az elsőfokú ítélet

megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását, valamint az első- és másodfokú
perköltség megfizetésére kötelezését kérték. Másodlagosan az I. rendű alperes az
elsőfokú ítélet megalapozatlanság miatti, a II. rendű alperes megalapozatlanság és eljárási
hibák miatti hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására
kötelezését kérte.

Az I. rendű alperes fellebbezésben előadott álláspontja szerint nem személyesen ő, hanem

a Végrehajtói Iroda lett marasztalva. Az a tény, miszerint ő ennek a Végrehajtói Irodának
a vezetője, nem alkalmas a személyes felelőssége megállapítására. Kifogásolta ezért az
elsőfokú bíróság ítéletének hibás fejrészét. A fellebbezés indokolásában kifejtette, hogy
az elsőfokú ítélet rendelkező része sem megfelelő, mert ha történt többletlevonás a
felperestől, azt teljes egészében kifizette a II. rendű alperesnek, így egyedül ő
gazdagodott. Az általános gyakorlatnak megfelelően az ítélet rendelkező részében utalni
kellett volna arra, hogy a Végrehajtói Iroda kártérítésen alapuló fizetési kötelezettsége
csak abban az esetben áll fenn, ha a követelés a ténylegesen gazdagodó II. rendű
alperestől nem behajtható. Nem értelmezhető az az ítéleti rendelkezés, miszerint
bármelyik alperes teljesítése a másik alperes teljesítését „kiüresíti". Az álláspontja szerint
téves az elsőfokú ítélet indokolásában megállapított tényállás és hibás az abból levont
jogi következtetés. Nem lehet a felelősségét megalapozó jelentősége annak, hogy miről
értesülhetett a felperestől, mivel bírósági határozat hiányában maga nem dönthetett. A
szembenálló követeléseket valóban beszámította, de ezt a II. rendű alperes nem
kifogásolta. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság teljesen figyelmen kívül hagyta a
büntető ügyben kirendelt szakértő véleményét és maga számolt el, mely elszámolás
egyrészt nem követhető, másrészt nem ad magyarázatot a szakvélemény figyelmen kívül
hagyására. Megalapozatlan az ítélet abban a tekintetben, hogy a felperes felé nem számolt
el. Az összegszerűség szakkérdés, ezért ha a rendelkezésre álló szakvélemény nem
elegendő, úgy újabb szakértő kirendelése szükséges.

A II. rendű alperes a fellebbezésének indokolásában kifejtette, hogy az idézése

törvénysértő volt, mert a perbevonására a már folyamatban lévő perben a Pp. 61. §-ában
foglaltak értelmében nem volt mód. A Pp. 64. §-a alapján az alperes lett volna jogosult
arra, hogy perbe hívja, azonban ezt nem tette. Amennyiben perbehívásról, perbevonásról
lett volna szó, a bíróságnak fellebbezhető végzéssel kellett volna döntenie, mely
elmaradt. A felperes perbevonásnak nevezett beadványát önálló kereseti kérelemként
kellett volna iktatni, a két ügyet azonban nem lehetett volna egyesíteni, mivel a felperesi
beadvány nem tartalmazott kereseti kérelmet, tényállást, és nem jelölte meg a jogalapot
sem, másrészt a két követelés nem függ össze egymással. A felperes a per során sem
jelölte meg pontosan, hogy milyen jogalapon érvényesíti vele szemben a követelését,
ezért az elsőfokú bíróságnak idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítania a
kereseti követelést vele szemben, már csak azért is, mert az ügyben csupán mögöttes
felelősséggel tartozhat, ez pedig már a benyújtáskor fel kellett, hogy vesse az
időelőttiséget. Kiemelte, hogy amennyiben az I. rendű alperes kártérítési felelőssége
megállapítható, úgy vele egyetemlegesen nem felelhet, hiszen nem volt befolyása a
végrehajtási eljárás lefolytatására. Álláspontja szerint jogalap nélküli gazdagodás
jogcímén nem jöhetett létre jogviszony közte és a felperes között. Az I. rendű alperes az,
aki a végrehajtási eljárást foganatosította, és felelősséggel tartozik az intézkedéséért, a
levonások esetleges elmulasztásáért, a téves eljárásáért. Az I. rendű alperes lehetne abban
a helyzetben, hogy amennyiben marasztalja a bíróság, akkor vele szemben követeléssel
lépjen fel. Az elsőfokú bíróság ugyan az egyetemlegességet mellőzte, azonban
gyakorlatilag mégis egyetemleges marasztalást állapított meg azzal, hogy bármelyik
peres fél általi teljesítés a követelést „kiüresíti". Az egyetemleges felelősséggel
ellentétben neki csak másodlagos, illetve mögöttes felelőssége lehet. Iratellenes és
semmivel alá nem támasztott az elsőfokú bíróság azon megállapítása, hogy
rosszhiszeműen jutott a gazdagodáshoz. Emellett az elsőfokú bíróság a Ptk. 362. §-át sem
vette figyelembe, holott arra folyamatosan hivatkozott. A felperes nem bizonyította sem a
rosszhiszeműségét, sem a jogalap nélküli gazdagodását Megalapozatlanná teszi az
ítéletet, hogy az elsőfokú bíróság indokolás nélkül mellőzte a felperes által becsatolt
igazságügyi könyvszakértői véleményt. E szakvélemény mint közokirat, az ellenkező
bizonyításáig igazolja, hogy a felperesnek nem maradt fenn követelése a végrehajtási
eljárás után. Mivel a szakértő ellentétes következtetésekre jutott, mint az elsőfokú
bíróság, ezért indokolt és szükséges lett volna a szakértő személyes meghallgatása, ezt
követően pedig - szükség esetén - további szakértői bizonyítást kellett volna lefolytatni.

A fellebbezési ellenkérelmében a felperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását

kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság széleskörű bizonyítást folytatott le és a
rendelkezésre álló bizonyítékok, valamint a hatályos jogszabályi előírások alapján hozott
megalapozott, jogszerű döntést. Hangsúlyozta, hogy a perben az I. rendű alperessel mint
önálló bírósági végrehajtóval szemben érvényesített igényt, nem mint „magánembert"
perelte. A per során részletezte, hogy a keresetlevél előterjesztése előtt miként merítette ki
a törvény által megkívánt jogorvoslati lehetőségeket. Véleménye szerint az elsőfokú
bíróság egyetemlegesen marasztalta az I. és II. rendű alpereseket. A II. rendű alperes
fellebbezéséhez kapcsolódóan előadta, hogy a perbevonás a Pp. 146. § (2) bekezdése
alapján történt, mely a beadványa tartalmából egyértelműen és félreérthetetlenül
megállapítható. A kereseti kérelem jogcímeként egyértelműen a jogalap nélküli
gazdagodást jelölte meg. A II. rendű alperes kétséget kizáróan gazdagodott azáltal, hogy
az I. rendű alperes nem hajtotta be tőle a jogerős ítélettel megállapított felperesi
járandóságot. A II. rendű alperes ezért a mai napig tartozik a be nem hajtott követeléssel.
Utalt továbbá arra, hogy az I. rendű alperes nem tett eleget a Városi Bíróság elszámolásra
kötelező végzésének, ezért volt szükség a per megindítására. A büntetőeljárás során
készült szakvélemény az alperesi álláspont alátámasztására azért nem alkalmas, mert a
szakértő kizárólag azt vizsgálta: a végrehajtási eljárásban milyen összegek folytak be és
azokból mennyit és kinek fizetett ki az I. rendű alperes. Az elsőfokú ítélet az elszámolás
során viszont figyelembe vette azt is, hogy a felperes a vagyonközösségi perben hozott
ítélet után is tartozott még Zsuzsanna és Andrea nevű gyermekei javára
gyermektartásdíjat fizetni és ezt is elszámolta.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítélet felülvizsgálata során nem érintette a felperes

1.250.549 forintot meghaladó keresetét - ide értve a kamatigényt is - elutasító ítéleti
rendelkezést, mert az fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett (Pp. 228. §
(4) bekezdés). Az I. és II. rendű alperesek fellebbezése alapján azt vizsgálhatta, hogy van-
e mód a javukra az elsőfokú ítélet megváltoztatására.

Az I. és II. rendű alperesek fellebbezése részben alapos.

Az I. és II. rendű alperesek fellebbezése folytán elsődlegesen arról kellett dönteni, hogy
szükség lehet-e az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére a Pp.252. § (2) vagy (3)
bekezdése alapján. Az I. rendű alperes az elsőfokú ítélet fejrészének hibájaként hozta fel,
hogy a felperes nem a vele anyagi jogi jogviszonyban álló Végrehajtói Irodát perelte. Az
ítélőtábla megjegyzi, hogy ez nem eljárásjogi kérdés lenne, azonban nem befolyásolja a
per kimenetelét. A cégkivonatból megállapíthatóan ugyanis a Végrehajtói Iroda
cégjegyzékbe való bejegyzésére 2004. április 8-án került sor. A Végrehajtói Iroda a
bejegyzéssel jött létre, az önálló bírósági végrehajtó I. rendű alperesnek nem jogutóda, a
per eldöntése szempontjából releváns események a bejegyzés előttiek. A II. rendű alperes
perbevonásával kapcsolatosan az elsőfokú bíróság nem követett el eljárási szabálysértést.
A Pp. 146. § (2) bekezdése alapján a keresetváltoztatás megengedett volt, a felperes ezen
az eljárásjogi alapon kereset kiterjesztéssel élt. A büntetőeljárás során készült
szakvélemény figyelmen kívül hagyását illetően az ítélőtábla utal arra, hogy a kereset
összegszerűségét alperesi vitatás esetén a felperesnek kellett volna bizonyítania. Az
elsőfokú eljárás során e tárgyban a felek egyike sem terjesztett elő bizonyítási indítványt.
Az I. és II. rendű alperesek még a fellebbezésükben sem éltek bizonyítási indítvánnyal. A
Pp. 164. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel az elsőfokú bíróság bizonyítást
hivatalból nem rendelhetett el, ennél fogva nem jöhet szóba az elsőfokú eljárás lényeges
szabályainak megsértése és nincs mód emiatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül
helyezésére. A per elbírálásához szükséges adatok rendelkezésre állnak, további
bizonyítást nem kell lefolytatni, ezért nincs ok az elsőfokú ítélet bizonyítás hiánya miatti
hatályon kívül helyezésére sem.

A kereseti kérelemhez kötöttség nem jelenti azt, hogy a bíróság a fél által tévesen
megjelölt jogcímhez kötve lenne. Ha a feltárt tényállás alapján a Pp. 121. § (1) bekezdés
e) pontja értelmében vett kereseti kérelem (petitum) teljesíthető, az elsőfokú bíróság sem
volt elzárva attól, hogy a felperes által megjelölt jogcímtől eltérjen, a felek jogviszonyát a
jogszabályoknak megfelelően maga minősítse. A Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú eljárás
során azt vizsgálta, hogy a feltárt tények alapján teljesíthető-e az a fellebbezési kérelem,
mely a kereset elutasítására irányul, vagy az elsőfokú bíróság helytálló indokokkal
marasztalta az I. és II. rendű alpereseket. Az elsőfokú bíróság által feltárt tények közül a
releváns tényállást a következőkkel ki kell egészíteni.
A Városi Bíróság a 2001. április 20-án jogerősítő záradékkal ellátott ...-2.Vh.2/1999/27.
sorszámú végzésével, a Vht. 40. § (1) bekezdésére és 55. § a) pontjára utalva, a II. rendű
alperes kérelmére a felperes ellen elrendelt végrehajtást az 1999. január 1. napjától
kezdődően minden hónap 15. napjáig előre esedékes - az 1979. december 11-én született
Zsuzsanna, és az 1981. november 14-én született Andrea utónevű gyermekek tartása
fejében fizetendő - havi 9000-9000, összesen 18.000 forint folyamatos gyermektartásdíjra
korlátozta. A jogerős határozatot a 2001. április 24-i kiadás szerint az I. rendű alperes is
megkapta. Az I. rendű alperes önálló bírósági végrehajtó fejlécével ellátott hivatalos
feljegyzés szerint ezt követően, 2001. június 27-én került sor a két végrehajtási ügy
szembeállítására, melynek során - a feljegyzés tartalmából következően - az I. rendű
alperes még mindig az eredi gyermektartásdíj követelésből indult ki, azaz megállapítható,
hogy a bíróság végrehajtást korlátozó végzését figyelmen kívül hagyta.
A II. rendű alperes nem jelentette be - bár erről a gyermektartásdíj megszüntetése iránt
ellene indított perből tudomással bírt - az I. rendű alperesnek, hogy a Megyei Bíróság
mint másodfokú bíróság a 2001. február 22-én hozott 1.Pf.23.563/2000/3. számú
ítéletével a felperes Zsuzsanna utónevű gyermeke tartására megállapított
gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét 2000. augusztus 31. napjával megszüntette.
A II. rendű alperes a 2002. január 10-én érkezett levelében felvilágosítást kért az I. rendű
alperestől a szembeállítás utáni tartozása összegéről. A ....V.530/2000/Vh.622/2000.
számú ügyiratból nem levezethető, hogy a végrehajtó a kért felvilágosítást megadta-e,
illetőleg milyen tartalmú felvilágosítást adott. A feljegyzése szerint a II. rendű alperes
beadványát telefonon intézte el.
A büntetőeljárás során kirendelt igazságügyi könyv- és adószakértő azt vizsgálta, hogy a
tényeknek megfelelően milyen összeg folyt be a végrehajtások eredményeként és milyen
összeg lett ebből kifizetve a felperesnek, illetőleg rá tekintettel a meghatalmazottjának.
Nem vizsgálta, hogy a szembeállított összegek a jogszabályoknak megfeleltek-e, azokból
kellett-e kiindulni.

Az elsőfokú bíróság az I. rendű alperes felelősségét helyesen vizsgálta a Ptk. 349. § (1)
bekezdése és a 339. § (1) bekezdése alapján. A Fővárosi Ítélőtábla egyetért azzal az
álláspontjával is, hogy a felperest a rendes jogorvoslat elmulasztásában felróhatóság nem
terheli, az I. rendű alperes kártérítési felelősségének speciális feltétele megvalósult. A
felperes a beadványaiban ténylegesen a befolyt összegekkel való elszámolást kifogásolta.
A Városi Bíróság a ...-2.Vh.622/2000/14. számú végzésével kötelezte az I. rendű alperest,
hogy a teljesítés teljes elszámolásának módját - részletes számításokkal - 15 napon belül
közölje. Az I. rendű alperes e kötelezésnek nem tett eleget. A végrehajtási ügyek
szembeállításáról az értesítés a részéről megtörtént, de csak a díjjegyzékkel kapcsolatos
jogorvoslatról oktatta ki a feleket, a 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet 21. § (1) bekezdése
szerint igénybe vehető jogorvoslat azonban nem azonos a felperes által kifogásolt
végrehajtói intézkedés ellen igénybe vehető jogorvoslattal. A felperes az utóbbit illetően a
lehetséges intézkedéseket megtette. A kártérítési felelősség általános feltételei alapján
ezért a továbbiakban azt kellett vizsgálni: érte-e kár azáltal, hogy a gyermektartásdíj
fizetési kötelezettsége kétszer - először a házastársi közös vagyon megosztása és közös
tulajdon megszüntetése iránti per során az őt megillető követelésbe történő beszámítással,
másodszor pedig gyermektartásdíj megfizetése iránti végrehajtás során - került teljesítésre
és a kár az I. rendű alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben
következett-e be. Tényként volt megállapítható, hogy az I. rendű alperes megszegte a
végrehajtás szabályait azáltal, hogy gyermektartásdíj iránti végrehajtás korlátozását
figyelmen kívül hagyta, holott az e tárgyban hozott bírósági határozatot megkapta. Ez
kétségkívül kárt okozott a felperesnek, mert kétszer teljesített. A kár összegét az alapján
lehet meghatározni, hogy mi lehetett volna a felperes, mint végrehajtást kérő
követelésével szembeállítható gyermektartásdíj tartozás összege. Az I. rendű alperes a
végrehajtási ügyek szembeállításakor eszközölt levezetés szerint a felperes járandóságát
1.472.700 forinttal csökkentette. Ez az összeg igazolja a felperes által hivatkozott 2001.
május 29-i 142.156 forint befizetés elszámolásának megtörténtét, ugyanis az 1.614.856
forint végrehajtási ügyérték és a befizetés különbözeteként adódik. A szembeállítható
felperesi tartozás 1.472.700 forint helyett csak 540.000 forint lehetett volna, mivel ennyi
volt - havi 18.000 forinttal számolva - 1999. január 1-től a szembeállítás időpontjáig (30
hónapra) járó gyermektartásdíj összege. A kettő különbsége, azaz 932.700 forint az I.
rendű alperes által jogellenesen okozott kár. A felperes ezért ezen összeg megtérítésére
tarthat jogszerűen igényt. Az I. rendű alperest a Ptk. 360. § (1) és (2) bekezdése, valamint
301. § (1) bekezdése alapján késedelmi kamatfizetési kötelezettség is terheli.
A büntetőeljárás során készült szakvéleményhez képest nem lehetett megállapítani egyéb,
a felperesnek az I. rendű alpereshez befolyt összeg elszámolásával, a Vht. szabályainak
megszegésével okozott kárt.

A rendelkezésre álló adatok alapján a Fővárosi Ítélőtábla azt állapította meg, hogy a II.
rendű alperes nem jogalap nélküli gazdagodás, hanem a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján
és önállóan, kizárólagos jelleggel felel azért a kárért, ami abból ered, hogy elmulasztotta
a Vht. 40. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi kötelezettsége teljesítését, mert nem
jelentette be az I. rendű alperesnek a felperes gyermektartásdíj fizetési kötelezettsége
megszűnését Zsuzsanna nevű gyermeke vonatkozásában. A II. rendű alperes ezzel a
mulasztással jogszabályi kötelezettséget szegett meg. A magatartása ezért jogellenes és
önállóan, azaz az I. rendű alperes magatartásától függetlenül a felperesnek 90.000 forint
kárt okozott. A kár összegszerűsége a 2000. szeptember és a 2001. június közötti
időszakra, azaz 10 hónapra járó (havi 9000 forint) gyermektartásdíjnak felel meg. A II.
rendű alperes a szembeállítás eredményeként neki juttatott gyermektartásdíjért azonban
nem felel, mert a magatartása nem volt felróható, ennek következtében hiányzik a
kártérítési felelősség egyik szükségszerű feltétele. A II. rendű alperes a végrehajtást
korlátozó végzés indokolásából megállapíthatóan 2001. január 11-én bejelentette a
követelésének csökkenését és csak az 1999. január 1-től esedékes folyamatos, meg nem
fizetett havi 18.000 forintos gyermektartásdíjra tartott igényt. Ezen túlmenően a
végrehajtási ügyek szembeállításáról történt tudomásszerzést követően a 2002. januári
levelében a tartozása összegszerűségéről tájékoztatást kért az I. rendű alperestől. Jogalap
nélküli gazdagodás címén pedig azért nem érvényesíthető vele szemben a visszatérítési
igény, mert az I. rendű alperes közreműködésével kapott összeget gyermektartásdíjra
kapta, melyet a Ptk. 362. §-a folytán visszakövetelni nem lehet. A per során a II. rendű
felperes hangsúlyozta, hogy a gyermekeit így is nehezen nevelte.

Az I. és a II. rendű alperes károkozása önálló károkozás, mely önálló felelősséget alapoz
meg. A Ptk. 344. §-a alapján az alperesek felelőssége nem lehet egyetemleges, mivel
egymástól objektíve független körülmények vezettek a felperes károsodásához.
Kötelezettek egyetemlegessége a Ptk. 334. §-a alapján is fennállhat, a jelen esetben
azonban ennek ténybeli alapjai hiányoztak. Annak a megállapításnak pedig, miszerint
bármelyik alperes teljesítése a másik alperes teljesítését „kiüresíti" nincsenek sem
ténybeli, sem jogi alapjai.

A Pp. 81. § (1) bekezdése szerint részleges pernyertesség esetén a bíróság a perköltség
felől a pernyertesség arányának figyelembevételével határoz. A felperes 1.567.700 forint
megfizetése iránti keresete az I. rendű alperessel szemben 932.700 forint, a II. rendű
alperessel szemben 90.000 forint erejéig volt alapos. Erre figyelemmel az ítélőtábla az I.
rendű alperes által a felperesnek fizetendő perköltség összegét 18.600 forintra
leszállította, míg a II. rendű alperest a felperesnek fizetendő elsőfokú perköltség térítése
alól mentesítette, és a felperest kötelezte a részére 68.300 forint perköltség megfizetésére.
A perköltség a feleket képviselő ügyvédek 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2)
bekezdés a) pontja alapján megállapított ügyvédi munkadíjából - a felperest és az I. rendű
alperest képviselő ügyvéd esetében a 4/A. § (1) bekezdése alapján áfával - áll, a
marasztalási összegek a megállapított ügyvédi munkadíjak elszámolásából adódnak. A
felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt 94.100 forint kereseti illetékből
a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján az I. rendű alperes 56.000
forintot, a II. rendű alperes 5.400 forintot köteles az államnak külön felhívásra
megfizetni, míg a fennmaradó illetéket a 14. § alapján az állam viseli.

Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2)
bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint részben megváltoztatta.

Az I. és a II. rendű alperes fellebbezése részben vezetett eredményre, ezért a Fővárosi

Ítélőtábla a Pp. 239. §-a értelmében érvényesülő Pp. 81. § (1) bekezdése szerint a
pernyertesség-pervesztesség arányának figyelembevételével határozott a másodfokú
perköltségről. A feleket képviselő ügyvédek munkadíját a 32/2003. (VIII. 22.) IM
rendelet 3. § (5) bekezdése alapján - a felperest és az I. rendű alperest képviselő ügyvédek
esetében a 4/A. § (1) bekezdése szerint áfával - állapította meg. A felperesnek járó 29.100
forint és az I. rendű alperesnek járó 9900 forint elszámolásával az I. rendű alperest a
felperes javára 19.200 forint ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltség fizetésére
kötelezte. A II. rendű alperes által a felperesnek fizetendő ügyvédi munkadíjból álló
perköltség 2800 forint, míg a felperes a II. rendű alperesnek e címen 29.000 forintot
köteles fizetni, az ítélőtábla ezért az elszámolást követően a felperest a II. rendű alperes
javára 26.200 forint másodfokú perköltség fizetésére kötelezte. A feljegyzett fellebbezési
illeték viseléséről a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) és (2) bekezdése, valamint 14.
§-a alapján rendelkezett.

Budapest, 2010. május 11.

. Czukorné dr. Farsang Judit s.k.

a tanács elnöke

Dr. Magosi Szilvia s.k. Világhyné dr. Böcskei

Terézia s.k.
előadó bíró bíró
A kiadmány hiteléül: